Merre tovább, melyik úton

2011. július 10. – a Mozgó Világnak készült kézirat

1 Darvas Béla

Merre tovább, melyik úton Kun István ez év júniusában két cikket jelentetett meg, ami a kormány „agrárstratégájával” van kapcsolatban (Mozgó Világ, június, Évszázados zsákutcák; ÉS, június 24, Az élvonal távoli délibábja). Az Élet és Irodalomban megjelentekkel kapcsolatban ott mondtam el a véleményemet (ÉS, július 15, Mondd, te mit választanál). Kun szociológus, én a biológia területén szereztem akadémiai minősítéseket, bár diplomáim szerint agrármérnök és növényvédő szakmérnök vagyok. Mindez csupán azért fontos, mert szinte törvényszerű, hogy ugyannak az írásnak más arculatát látjuk. „A vihar kapujában” (Kuroszava) óta tudom bizonyosan, hogy olvasatok vannak. Nem tekinthetünk Kun István írására úgy, mint felülnézetre. Reflexióit írja le a kormány „agrárstratégiájáról”, de az ennél lényegesen több. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által közzétett anyag címe: „Nemzeti vidékstratégiai koncepció”. Nem is véletlenül; egyidejűleg agrár-, élelmiszer-, környezet- és vidékstratégia, amit magában foglal. Hogyan ragadhatók ki ebből részletek az egész méltatása nélkül? Kun korábbi írásaiban a rendszerváltás utáni kormányok megfontolt agrárpolitikáját hiányolja. Sok megállapítását illetően egyet tudok vele érteni, talán csak az egyre türelmetlenebb szóhasználatát (itt például „Ennyire futotta a hetvenkedő melldöngetésükből”) nem tudom helyeselni. Az Antall-kormány elindította a privatizációt és a kárpótlást, amit kézben tartani nem tudott. Raskó György akkori államtitkár nemrégen nyilatkozta azt, hogy „Az élelmiszeripar túlzottan liberális privatizációja miatt engem is elegen bíráltak, utólag belátom jogosan.” […] „A földkárpótlás a kisgazdák erőszakossága miatt nagyon el lett rontva.” (Népszabadság, 2010. március 21). A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek összeroppanása, értékeik széthordása szinte pillanatok műve volt. Az akkori agrárértelmiséget megkísértette a gyors vagyonszerzés és könnyűnek találtatott. Az árat – az önbecsülés megrendülését – máig fizeti az a leharcolt korosztály (ma a KSH 2010-es kimutatása szerint 56 év a magyar gazda átlagéletkora), amihez én is tartozom, de nem ez az írásom tárgya, persze előzménye. Most Kun István írásához szólok hozzá.


2

Lassíts (Amit csak interpretálok) Nem vagyok agrárközgazdász. Nem igyekszem ítéletet mondani abban, amihez nem értek, de számos megjegyzés, amit Kun István használ meghökkent és azt gondolom ezekről, hogy a leírt formában nem állják meg a helyüket. Szerinte - A stratégia közellenségként tekint a nagyüzemekre. – Én úgy látom hogy létszámát illetően kezeli a mezőgazdaságból élőket, s míg az egyéni gazdálkodók létszáma 567.000 (mindez családtagokkal együtt 1,1 millió embert érint), a gazdasági szervezeteknél csak 8800an vannak (KSH, 2010). Számban hatvannégyszeres a túlsúly, s bizonyára ebből fakad az egyéni gazdákra épített vidékfejlesztési koncepció, ami a faluközösségek egészének megtartását tűzi ki célul. Míg az egyéni gazdák átlagosan 4,6 ha-on, addig a gazdasági szervezetek átlagosan 337 ha-on gazdálkodnak. E szerint a földterület kicsit több mint felén (53%) gazdasági szervezetek dolgoznak. Az egyéni gazdálkodók kb. 60%-a csak saját célra termel, s ez különösen vonatkozik az állattartásra. Ekkor viszont a piacon megjelenő mezőgazdasági termékek 74%-a gazdasági szervezetektől kerül ki. Az egyéni gazdálkodók 40%-a a mezőgazdasági tevékenységen kívül más jövedelemszerző tevékenységet is folytat. - Végletesen megbillent a növénytermesztés és az állattartás egyensúlya. – A KSH 2010-es előzetes statisztikája szerint a gazdasági szervezetek negyede, míg az egyéni gazdaságok fele foglalkozik állattartással. Ez a kritika tehát elsősorban a gazdasági szervezetekre vonatkozik. Raskó György azt írja ennek okáról (Népszabadság, 2010. március 21): „A növénytermesztés évi három-négy hét munka, utána nyaralás, utazás, terepjáró.” Mindemellett a statisztikai adatok arról árulkodnak, hogy minden állatfajt illető általános csökkenési tendencia rajzolódik ki a mezőgazdaságunkban és ez minden esetben kevesebb mint a fele, mint amit 1972-ben magunkénak tudtunk. - A kertészetről csekély terjedelemben emlékezik meg a stratégia. – A statisztikai adatok szerint azonban a szántó (83%) és a gyep területe mellett (14%) ez csupán 3%-os értékkel képviseli magát. - A helyi ellátás segítése a külföldi termékekkel való verseny elkerülését szolgálja. – Ezt egyáltalán nem így gondolom. A termékpálya lerövidítése jellemző most Európára. A fölösleges utaztatás rengeteg költséget rak az élelmiszerre, a sok kézen való átkerülés egyre messzebb sodorja az árút a felismerhetőségtől. Az élelmiszerbiztonság egyik jellemző, mai szlogenje a táblától az asztalig való követhetőség. Semmiképpen nem gondolom azt, hogy ez „kontármunkának” nevezhető, ahogyan Kun István teszi. Továbbá szerintem valamennyi nyugat-európai ország lakossága előnyben részesíti a saját termékek vásárlását. Így tapasztaltam ezt a csöppet sem nacionalista Norvégiában is, ahol hosszabb ideig dolgoztam.


3

- Problémásnak látja, hogy az egyéni gazda nem ad számlát és feketén foglalkoztat vagy szolgáltat. – Én nem tudom, hogy ez meghaladja-e arányában az esendő hazai foglalkoztatási morált (félreértés ne essen, azok közé tartozom, akik nem tartják viccesnek az adófizetés elkerülését), de nem látom azt, hogy a VM vidékfejlesztési koncepciója erre ösztönözne. Azzal, hogy a saját termék értékesítését lehetővé teszi és ehhez nem fűz áfát én helyesnek tartom. Arra gondolok, hogy a vidéki foglalkoztatottság megoldatlan – ezen a kormány most nem tud változtatni – így kompenzál. Én azt hiszem drágább és morálisan megviselő megoldások a munkanélküli segély, az ingyen konyha és a menekültszállás. - A „Kossuth téri palotában” hiányzik a hozzáértés. – Különböző bizottságokban, ingyenes munkával eltöltök ebben az épületben néhány napot, de mások a benyomásaim. Rám egyébként jellemző, hogy a szövegeimtől idegen akaratú olvasatokért is magam okolom. Az államtitkári szobák egyébként még méltóságot sugárzók (nagyon is helyesen), de ettől lefelé kis szobákat, olcsó és használt bútorokat, eléggé elavult infrastruktúrát látok. Nem mondanám, hogy hivalkodó itt a jómód. Szakértelem? Fogas kérdés, de a szóban forgó vidékfejlesztési stratégia alapján ellent kell mondanom a Kun Istvánnak. Zsákutca (Agrokemizálás és GMO) Ez a rész kicsit többről szól majd, mint aminek látszik. A mezőgazdasági termelés technológiai jövőjéről, a „határ a csillagos ég” optimista szemléletéről. Elvárásokról, amit Kun István úgy foglal össze, hogy a vidékfejlesztési stratégia valójában „Szélmalomharc a világtendenciák ellen.” Az alábbiakban próbálom majd elmagyarázni, hogy én miért nem látom ezt annak és hogy ezek a tendenciák nagyon is vásáriak. A pókerjátékosnak egy kilences párja van, amivel rezzenéstelen arccal blöfföl. A hazai mezőgazdasági szerkezet átalakítása után kevés pénz jutott az agrokemizálásra. A növénytermesztésben felhasznált műtrágya (nitrogénből 1981-1985 között 600.000 tonna/év – 1991-1995 között 180.000 tonna/év) szinte azonnal harmadára csökkent. A növényvédőszer-felhasználás fokozatosan épült le a negyedére (1990-ben 8,75 kg aktív hatóanyag/ha – 1998-ban 2,23 kg aktív hatóanyag/ha), ahogyan a gazdák elszegényedtek. A műtrágyázás hozamfokozást, a növényvédelem a megtermelt termék megtartását teszi lehetővé. Ebben a tekintetben a rendszerváltás-kori műtrágyázás az 1961-1965-ös szintre zuhant vissza, bár foszfor és kálium felhasználás tekintetében annál diszharmonikusabb volt. Nem meglepő, hogy a növénytermesztés termelékenysége, a hozamok – amit Kun István forszíroz – erőteljesen lecsökkent.


4

Szinte egészen mostanáig – a bioüzemanyagok favorizálásáig, ami élelmiszertermelésre alkalmas területeket fordított el ettől a céltól – az Európai Unió élelmiszer-túltermeléssel küzdött. Támogatta tehát azt, hogy a rossz adottságú területek kerüljenek vissza a természetvédelem körébe. Ne termeljenek ott, ahol nem gazdaságos. Hazánkban ebben az időszakban adták át a legtöbb nemzeti parkot (Pepó Pál és Baja Ferenc mesélhetne róla). A Pannon Biogeográfiai Régió az EU 3%-át foglalja ugyan el, de a védett élőhelyek 26%-a itt található. Magyarország tehát védett élőhelyeit illetően vitathatatlan nagyhatalom. Az EU K+F stratégiája is eddig az élelmiszer-túltermelésnek megfelelően alakult. Nem adott támogatást olyan mezőgazdasági témákra, amelyek hozamfokozást tűztek ki célul, hiszen támogatást fizetett a gazdáknak azért, hogy kevesebb élelmiszert állítsanak elő, például, hogy támogatta a bioüzemanyag-termeléssel kapcsolatos növénytermesztést (pl. olajrepce). Mindehhez járult annak felismerése, hogy a növényvédő szerek jelentős hányadának környezet-egészségügyi mellékhatásai vannak. A rekordtermés hajszolását tehát a környezet- és egészségügyben fizetjük meg. Európa növényvédelmi szakemberei növényvédőszer-csökkentési programokat indítottak el. Erre épült az ökológiai gazdálkodás teóriája, amely egészséges élelmiszereket kínált a tudatos fogyasztóknak. Ebben a szintetikus növényvédő szereknek és géntechnológiai úton módosított (GM) fajtáknak nincs helye. Kun István felfogásában nekem úgy tűnik, hogy az ökológiai termelés valamiféle retró, nosztalgikus firlefranc. Nos, nem az, nagyon is tudásigényes termesztési mód. A kereslet ezen a területen Európában jó ideje töretlen. Mára a növényvédő szerekben való toxikológiai csalódás igen széles alapokon áll; jelesül a „Piszkos tizenkettő”-nek nevezett klórozott szénhidrogének megmaradó képességét, az atrazine és társainak vízszennyező és hormonmoduláns hatását, nagyszámú hatóanyag (chlorothalonyl, dichlorvos, malathion stb.) fennakadásán a mutagenitási tesztekben, vagy az állatokon bizonyítottan rákkeltő hatóanyagokat (dichlorvos, nitrofen) említhetem. Nincs ez másként a gyógyszereink területén sem – amelyek közül a perzisztensek (megmaradó-képesek) megjelennek a szennyvizeinkben –, ahol a kényszerű hatóanyag-váltás pár évtizeden belül is jelentős. A környezeti sors kutatása és a mellékhatás-vizsgálat mára szerves részévé vált egy vegyület valós megítélésének. Az európai szerrevízió eredménye, hogy az utóbbi években közel 150 növényvédőszer-hatóanyagot vontak ki az európai mezőgazdaság gyakorlatából és továbbiak alatt is rezeg a léc. Nem mindegy, hogy tartósan milyen szermaradékok jelennek meg az élelmiszereinkben és ivóvizünkben, végül is a szervezetünkben. Az 1968-ban betiltott DDT


5

maradékai (a mezőgazdaság főként a krumplibogár ellen használta) a hazai talajaink 40-50%ban még ma is fellelhetők és megjelenik a kismamák tejében, hogy ezen az úton a csecsemők zsírszöveteiben raktározódjon. A kukorica-gyomirtásra használt atrazine és társai viszont a hazai felszíni vizeinkben gyakori és ma már tudjuk, hogy hormonmoduláns hatásuk van. A hímnek születő ebihalak, például hermafrodita fejlődési irányt vesznek. Mindezek az ismeretek nem a környezetkémikusok és biológusok riogatási szándékából következnek, hanem a világ tudományos eredményeiként olvashatók. Saját eredményeink is vannak közöttük. A felszíni vizek után a vízszennyező hatóanyagok megjelennek a talajvízben, majd az ivóvizeinkben. A hazai csapvízben mérhető kukorica-gyomirtó a jól felszerelt kémikusok számára egyáltalán nem kuriózum. Az ivóvíz elszennyeződése a legkomolyabb baj, ami bekövetkezhet, mert az a napi fogyasztásunkból lecserélhetetlen és ilyen módon teljesíti még rendkívül kis mennyiségekben is a krónikus betegségokozás legfontosabb kritériumát, a kitettséget. Ösztrogén-agonista vegyületekkel olyan betegségeket hoznak kapcsolatba, mint a férfiak csökkenő életképes spermaszáma, a megszülető fiúcsecsemőknél a hasüregben fennmaradó here, a kamaszkori heredaganat és nőknél az endometriózis, amikor a méhnyálkahártya szigetei számukra tilalmas területeken is megtelepednek és fájdalmas mentruációs görcsöket okozva, később esetleg rosszindulatúvá is válnak. Létezik és valóságos az a tudásszelet is, amit Magyarországon még csak kevés egyetemen oktatnak, ami termelési okokból sokáig elhallgatott volt. Kun István alaposan téved, hogy azt feltételezi, hogy a civilszervezetek műve a növényvédő szerek toxikológiai kálváriája. Ezek a szervezetek legfeljebb jól-rosszul interpretálják azt, amit a szakirodalomban olvasnak. Kun István azt mondja, hogy a nagyüzemekből szermaradék-mentes élelmiszerek kerülnek ki, mert szántóföldi növényeket termesztenek. Nos, a kukorica-gyomirtás a hazai felszíni vizek egyik legjelentősebb szennyezője, amelyek közül a triazin-tartalmúakat az EU országai között Magyarország most utolsók között (szégyenszemre maximális derogációt kérve) vonta ki a gyakorlatából. A statisztikai adatok szerint kertészeti kultúrákat az egyéni gazdálkodók és gazdálkodó szervezetek is termesztenek. Tehát nem úgy van, hogy ezeket csak egyéni gazdák termesztik és ott a baj. Nagyon szerencsétlennek tartom egyébként, hogy Kun István úgy kezeli a szermaradék-kérdést, mintha az egyéni gazdák és gazdasági szervezetek közötti törésvonal lenne. Nincs így, a szermaradékos termény bárhonnan származhat, ahol a dozírozásra és a várakozási időkre nem fordítanak kellő figyelmet. És ez – szerintem, aki agrármérnököket is tanítok – nem képzettségfüggő. Egészen érthetetlen számomra, hogyan kerül a példák közé a fuzartoxinokkal szennyezett gabonafélék esete. Az általuk termelt mikotoxinok ugyanis nem növényvédőszer-maradékok és egy betegségnek (itt


6

gomba) nincs igazán földtulajdonostól függő preferenciája. És még hozzáteszem nálunk a Fusarium-gombák ellen gabonafélékben ritkán védekeznek (kukoricában sohasem), bár gyakori előfordulásúak a Kárpát-medencében. A hazai szermaradék-mérés – rutin és célzott – találati valószínűségei valóban problematikusak. Nagyon sok pénz kellene hozzá, hogy mindent optimális szinten ellenőrizzünk, de ahogyan az exportot, úgy az importot is követik az európai országok. Az hogy Magyarország az utóbbi években a riasztási listákra kirívó példával nem került bizony valóságos élelmiszer-biztonsági siker. Méltatlan, ezt az eredményt a hazai gazdáktól elvitatni. Szerintem Kun István úgy kritizálja az ebbéli állapotainkat, hogy nem ismeri az európai és nemzeti mérési rendszert; azt hiszi, hogy csak civilszervezetek mérnek. Az utóbbi eredményeit például az MgSzH honlapján olvashatná. Bognár Lajos (VM) az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága előtt elmondta (július 5), hogy Magyarországon 5 minta/1000 fő/év a mintavételi arány (hasonlóan mint Belgiumban, vagy Németországban). Ezzel szemben a Kun István által az ÉS-ben példaképül állított Hollandiában 3,5 ez az érték, vagy számomra is meglepetésül az Egyesült Királyságban 1 alatti. Szóval, habár a kiemelkedő mintaszám is csöpp a tengerben, de hazánk ebben a tekintetben megteszi, amit az európai élvonal. Több mint meglepő, hogy Kun István vesszőparipának gondolja a VM vidékfejlesztési koncepciójában a GMO-mentesség témakörét. Ez logikusan következik abból, hogy az ökológiai termesztésre teszi ez a vidékfejlesztési stratégia a növénytermesztés hangsúlyát és ez a termesztési mód kizárja ezekeket a növényeket. Koherens ez a szemlélet ennek a technológiának az európai élelmiszer-kereskedelmi megítélésével és a hazai politikai pártok egybehangzó véleményével. Viszont szinte a teljes ebbéli szöveg, amit a szerző leír tényhibás. Nem a civilszervezetek érték el a hazai moratóriumot, illetve annak fenntartását. A MON 810es kukoricára vonatkozó vetési moratóriumot Németh Imre/Persányi Miklós rendelte el, s az őket követő miniszterek (Gráf József és Fazekas Sándor) nem látták indokolnak ennek felülbírálást. A hazai politikai életben egyetlen párt sem kezdeményezett effélét. Én úgy gondolom, hogy az ezt kifogásoló nemzetközi fajtatulajdonosoknak eddig öt évük volt arra, hogy saját kutatómunkával bizonyítsák a magyar moratórium indokolatlanságát, de erre semmilyen érdemi aktivitásuk nem irányult. Európában a világ GM-növénytermesztésének 0,7‰-e található. Jobbára Spanyolországban. Teljes a kereskedelmi kudarc. Az Európai Unióban Ausztria (1999), Magyarország (2005), Görögország (2005), Lengyelország (2006), Olaszország (2006), Franciaország (2008), Románia (2008), Németország (2009), Luxemburg (2009) és Bulgária


7

(2010) hirdetett vetési moratóriumot valamely GM-fajtacsoportra. Ez azért súlyosabb közösség (államok és szakértő testületeik), mint a szerző által említett angol tudományos társaság, amelynek területén a kukorica csak botanikus kertekben fordul elő. Szerintem is kijelenthető, hogy a GM-kukoricák nem veszélyeztetik a brit botanikus kerteket. Viszont azt is gondolom, hogy relevánsabb az a tény, hogy Európa másik két legjelentősebb kukoricatermesztője (Franciaország és Olaszország) sem termeszt GM-kukoricát. Ezek a fajták nem eredményeznek számottevő termésnövekményt, ha a szerző ezt feltételezné. Sőt azt is mondhatom, hogy nincs egyetlen ország sem Európában (beleértve Spanyolországot is), ahol ne a fogyasztók többsége utasítaná el a GM-élelmiszereket. A fogyasztót leváltani pedig eddig még senki sem próbálta. Hazánkban az állam – a pályázati rendszerein keresztül – mintegy másfél milliárd forintot költött GM-növényekre és pro-GM kommunikációra is legalább 30 millió forintot adott. Azt gondolom, hogy aligha van a mezőgazdaságra vonatkozóan még egy terület, amelynek lehetősége ezt a szintet elérte volna. Más kérdés, hogy egy GM-fajta kifejlesztéséhez kb. 8. millió Euró kell, amit aligha tud hazánk magára vállalni. Nem is véletlen, hogy a mai napig csak a nemzetközi cégeknek vannak szabadalmaztatott GM-fajtáik. Kun István úgy gondolja, hogy egyetlen kutató sincs, aki a GM-termények veszélyességét állítani merte volna. Nem tudom mit ért a szerző veszély alatt és azt sem, hogy környezeti vagy egészségügyi válfajaira gondolt-e. A Cry-toxint termelő Bt-növények környezeti veszélyét alig van kutató, aki tagadja. Legfeljebb azt mondja, hogy a veszély létező, de bekövetkeztének valószínűsége csekély. Egészségügyi vonatkozásban a Crytoxinok májtoxitásának területén folyik lezáratlan vita. Mindez nem értékelhető úgy, ahogy a szerző teszi (értsd a Greenpeace szándékosan szakítja le Európát a mezőgazdasági „csúcstechnológiáról”), és amit csak összeesküvés teóriának gondolhatok. A GM-növények másik nagy csoportjához, a glyphosate-tűrő növényekhez a nevezett hatóanyagot kell használni. Ennek ökotoxikológiai mellékhatás-típusai jellemzi a GMnövényt is. A glyphosate bomlástermékeivel együtt felszíni vízszennyező. A terményben glyphosate-eredetű szermaradékkal kell számolni. A glyphosate elősegíti bizonyos növények gyökerein a Fusarium-fajok kolonalizációját. Toxikus kétéltűekre, amelyeken és madarakon teratogéngyanús (magzati torzfejlődést okozhat). A glyphosate-tartalmú készítmények mutagenitása és karcinogenitása súlyos viták kereszttüzében áll. Hormonmoduláns, amiben a formázóanyaga segíti a hatását. Egyes gyomfajokból hosszabb használat után glyphosate-tűrő népességek szelektálódnak ki, ma 21 ilyen gyomfajt tartunk nyilván. Ugye elég mellbevágó


8

ez a mellékhatás-lista? Természetesen terjedelmes irodalmi listával bizonyítható mindez, ami mostanában jelenik meg tőlünk. Tehát összefoglalóul: a vidékfejlesztési stratégia készítői nem beálltak a MON 810 molyrezisztens Bt-kukorica vetési moratóriuma mögé, hanem azt éppen ez a tárca hirdette meg, és álláspontját az EU felé is továbbította. Máig két alkalommal védte meg álláspontját az EU fórumain. Pihenőhely (Búcsú a fegyverektől) Kun István azt írja, hogy az általa kritizált munkának „A vidék élni akar” a címe. Mottója? Az általam olvasott, április 8-ra dátumozott, és a VM honlapján található két dokumentumban (I, tézisek – 31 oldal; II – 87 oldal) nem olvasok ilyet. A hivatalos példányon „A vidék felemelkedéséért és a fenntartható agrárjövőért” mottó található és Fazekas Sándor miniszter jegyzi. Én a korábbi programvázlatot is olvastam, aminek idézete: „Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság” (Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996) és Ángyán József parlamenti államtitkár 15 oldalas kézirata volt. Akárhogyan is van, Kun Istvánnal nem pontosan ugyanazt és nem ugyanúgy értelmezve olvastuk. Vitaanyag, amiről szó van. Nem biztos, hogy az első indulat után nem kell számolni párat, mielőtt tollat ragadunk. Én ezt javasolnám azoknak, akik kizárólagosan az egyéni gazdák vagy a gazdasági szervezetek pártján állónak határozzák meg maguk. Szerintem betelt a hangoskodás ideje, az együttműködésé érkezett el. Lehet róla szó?

Merre tovább, melyik úton

Recommend Documents