Mennyiség és minőség Az adóági nyugdíjasklubok csatlakozásának helyzete napjainkban

2014. szeptember

XVII. ÉVFOLYAM 3. szám

a Mi lapunk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetségének kiadványa

Mennyiség és minőség Az adóági nyugdíjasklubok csatlakozásának helyzete napjainkban Előttem lapunk legutóbbi számát olvasva vált ismertté, hogy jogelődünk, a VPNYOSZ szervezete a megalakulását követő ötödik évben vált országosan lefedetté, amikor kialakult a helyi szervezetek rendszere, megkétszereződött a taglétszám. Az eredmények láttán akkori elnökünk bizakodva tekintett a jövőbe, s azóta bebizonyosodott, hogy nem alaptalanul. A szövetség már több mint két évtizedes, túlélte alapítója integrációját is, s hazánkban párját ritkítja. Érdemes áttekinteni az utóbbi évek történéseit. A NAV létrejöttét követően, 2011 végén, azzal, hogy együttműködési megállapodás aláírására került sor közte és a VPNYOSZ között, egyaránt új helyzet és lehetőség teremtődött a szövetség, valamint az APEH és a NAV adóági nyugdíjasai számára. A jogutód munkáltató jelezte azt a szándékát, hogy továbbra is figyelmet fordít régi és új nyugdíjasaira, s az adóági nyugdíjasokkal kibővült szövetséget támogatni fogja. Belső foglalkoztatási szabályzatában azt is rögzítette, hogy a nyugdíjasok támogatását a szövetségen keresztül tartja megoldhatónak. A szövetségünk viszont csak klubjai közbeiktatásával tud kapcsolatot tartani a nyugdíjasokkal, s erre igazán jó lehetőséget több – itt nem részletezett, de könnyen belátható – okból is az adóági nyugdíjasklubok szervezése kínált. Adott időpontban a szervezést elindítani nem volt egyszerű feladat. A nyugdíjasokat tájékoztatni kellett a szövetséghez csatlakozás lehetőségéről, feltételeiről, s ez a NAV hivatali szervezeteinek aktív közreműködését igényelte. Az adóhivatal regionális szervezetté történő átalakításával járó szervezeti és személyi változások, a jogi, irányítási környezet jelentős változásai miatt azonban a hivatalnak egy sor feladatot sürgősebben el kellett végezni, s ebben az új helyzetben időre volt szükség az egyes feladat- és hatáskörök „letisztulásához” is. A klubok megalakítására néhány egyéb tényező sem volt kedvező hatással. Többen feltételezték, hogy nyugdíjasainkat nem érdekli igazán a klubalakítás, a szövetséghez csatlakozás, nem fogják azt magukénak érezni. Az adóág „érkezését” pénzügyőr oldalról sem kísérte osztatlan egyetértés. Korábbi értékeiket, tradícióikat, a testülethez tartozás élményét féltették. Mások egyenlőségjelet tettek korábban kivívott kedvezményeik elvesztése és az adóág csatlakozása közé. Voltak, akik egyenesen attól tartottak, hogy az adóági klubok létrejöttével a pénzügyőrklubok lehetőségei is csökkennek, azok kevesebb támogatást kapnak. S bár az új klubok alakítása számunkra is sürgető volt – anélkül az együttműködési megállapodásban szereplő feladatainkat nem tudtuk volna elvégezni –, az első konkrét lépésekre 2012 elejétől kezdődően került sor, az évente egyszer (fő)igazgatóságonként összehívott nyugdíjas-találkozókat követően. Kivételt csak a NAV Központi Hivatala nyugdíjasklubjának megalakítása, és egy,

Budapesten már korábban is működő igazgatósági nyugdíjaskörnek (KÖRAFŐ) a szövetséghez csatlakozása jelentett. Az azóta történtek tanúsága szerint mára elmondható, hogy az előzetes aggodalmak alaptalanok voltak. A nyugdíjas kollégák felismerték érdekeiket, s megfelelő tájékozódás után jelentős részük azonnal jelezte csatlakozási szándékát. Klubok szervezésére – igazodva az adóigazgatóságok elhelyezkedéséhez – kivétel nélkül megyeszékhelyeken kínálkozott reális lehetőség. Ma dokumentáltan 18 adóági nyugdíjasklub működik. További két klub megalakítását valószínűleg a nyár közbejötte késlelteti, tekintve, hogy Debrecenben 26, Dél-Budapesten mintegy 80 nyugdíjas kolléga kitöltötte belépési nyilatkozatát, ám e klubok tényleges megalakulását tanúsító jegyzőkönyvek e sorok írásáig még nem érkeztek meg hozzánk. Amennyiben a debreceni klub megalakul, minden régióban lesznek adóági klubjaink is, csak három megyeszékhelyen működő adóigazgatóság környezetében – Nyíregyháza, Szolnok, Tatabánya – nem. Úgy tudjuk, Nyíregyházán lehetőség lesz megkísérelni egy klub szervezését, az adó-főigazgatóság tervezi a nyugdíjasok összehívását, tájékoztatását. A másik két helyről egyelőre nincsenek hasonló információink. Az adóági nyugdíjasklubok száma közel van a reálisan elérhetőhöz, a szövetséghez csatlakozott adóági nyugdíjasok száma pedig már meghaladja a pénzügyőr nyugdíjasklubok taglétszámát, jelenleg 914 fő, s a két alakulás alatt álló klubot is figyelembe véve 1040 körül alakul. Természetesen egy már működő szervezethez csatlakozni egyszerűbb és könnyebb, mint újat létrehozni, de ezzel együtt is ezt az eredményt, melyet a csatlakozásban jó közelítéssel két és fél év alatt elértünk, sikerként könyvelhetjük el. Szerintem a szövetség is megújult, új lendületet, nagyobb figyelmet kapott, s a klubok támogatási lehetőségei sem csökkentek. Ez idő alatt eredményesen működtünk együtt az adó-főigazgatóságokkal, s minden olyan segítséget megkaptunk tőlük, amelynek biztosítása szükséges volt a klubok megalakításához. Ezúton – a klubok nevében is – köszönet érte, mert enélkül nem tartanánk itt. Köszönöm azt a segítséget, amelyet a pénzügyőr kollégáktól kaptunk, az elnökség tagjaitól, a tisztségviselőktől, külön is kiemelve azt az önzetlen, odaadó munkát, amelyet régiófelelőseink végeztek a klubalakítások előkészítésében. Mindaz, amiről most számot adtam, közös munkánk eredménye. 45 nyugdíjasklub egy szövetségbe tömörülve komoly lehetőségeket rejt magában! Még akkor is, ha – tisztelet a kivételnek – az adóági klubok még csak most ismerkednek az ehhez a közösséghez tartozás szabályaival, lehetőségeivel és kötelmeivel. Remélhetőleg átmeneti gondokat, de bizonyosan pezsgést is hoz-

nak a szövetség életébe. A lehetőségek hatékonyabb kihasználása érdekében keresik – többen meg is találták – a klubok közötti együttműködési lehetőségeket. Egyre gyakrabban lehet találkozni velük e lap hasábjain és a honlapunkon is. Szeretném, ha az idő múlásával otthonosabban éreznék magukat e közösségben, jelenlétük nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is erősítené a szövetséget, s mindennek eredményeként a jövőben egyre kisebb jelentősége lenne annak, hogy ki honnan jött, melyik klub tagja, azzal szemben, hogy milyen ember és hová tart! Bármennyire örvendetes is az, hogy gyarapodtunk, erősödtünk, minimum megduplázódtunk, a szövetség és tisztségviselői számára mindez feladat- és felelősségnövekedéssel is jár. Jelentősen megnőttek az iktatási, nyilvántartási és postázási feladatok, amelyeket a személyi és a tárgyi feltételek javítása nélkül nem tudunk elvárható módon megoldani. Ehhez – az együttműködési megállapodásban foglaltakra tekintettel – a

NAV segítségét kértük. Egyebek mellett a megváltozott követelményekhez kell igazítanunk belső szabályzatainkat, a tervezőés irányító munkát, az elnökség és a klubok kapcsolatát. Történjék azonban bármi, egy olyan civil szervezet munkáját, amilyen mi is vagyunk, mindenekelőtt nem tisztségviselői, hanem klubjainak működése, tevékenysége alapján fogják és lehet megítélni. Az adja a lényeget, a tartalmat, az mutatja meg, hogy a klubtagok – ez esetben a nyugdíjasok – mennyire használják ki helyi lehetőségeiket, mit kezdenek az egykori munkáltatójuktól kapott támogatással, mennyire ötletesek, aktívak, részt vállalnak e saját jelenük és jövőjük színesebbé, változatosabbá tételéből. A korábbi évekhez képest lehetőségeink bővültek, s hogy ezzel mennyire tudunk élni, az nagyrészt rajtunk múlik. Varga Sándor adóági elnökhelyettes

Ötven éve történt

dáshoz is vezetett. Ennek ellenére soraikból is szorgalmazták a vámnak a Pénzügyminisztériumhoz kerülését. Bár ez nem kis küzdelem volt a riválisunkkal szemben. Ez ugyanis bizonyos mértékben a hatalom megosztódását is jelentette. Végül a PM-hez került a vámügy, míg a Külkereskedelmi Minisztérium továbbra is felügyelte a vámpolitika ügyét, és kezelte az egyes külkereskedelmi vállalatokat, mint amilyen például a Monimpex is volt egykor. Fő célunkat elértük: az ellenőrzés és a végrehajtás ne egy kézben maradjon. – Milyen személyi döntéseket kellett meghozni? – Az ország gazdasági egységének megfelelő pénzügyigazgatás érdekében az 1964. évi XX. számú törvényerejű rendelettel a Vámőrség Országos Parancsnokságát (VOP) egyesítették a pénzügyi közigazgatásban működő országos pénzügyőr főparancsnoksággal. Megalakult az Országos Pénzügy- és Vámőri Parancsnokság. Azonban így három-három vezető állt mindkét intézmény élén. Ez sok volt egy szervezetben. Ezért a korábban megkettőzött szervek lebontása folyamán le kellett építeni a létszámot, és ez nem csak a vámosokat érintette. Sok pénzügyőr és vámőr elment kedvezményes nyugdíjjal, vagy más állással átigazolt a tanácsokhoz. Az új szervezet vezetője dr. Terpitkó András pénzügyőr vezérőrnagy lett. Sok vita, érvek és ellenérvek felsorakoztatása után végül is 1966-ban véglegesítették a Vám- és Pénzügyőrség elnevezést. Az elmúlt évtizedek során az ellenőrzési funkció hol a vám, hol a pénzügyőri szakterületen erősödött is. Bonyolult fejlődési folyamatról volt szó, s ez manapság is így van, amit a belső gazdasági-politikai érdekek érvényesítésén túl ma már az európai uniós tagságunk is befolyásol. Nevezetesen a személyi forgalomban az ügyeket bonyolító szervezetnek a spekuláció ellen és az egységes valutarendszer kialakítása érdekében a spekuláció ellenőrzését és a büntető szabályokat bővíteni kell. A társadalomnak való kommunikálásnak fontos eszköze a televízió és a sajtó, még jobban kellene élni ezzel a lehetőséggel. – Végül engedjen meg egy személyes jellegű kérdést. Ismert, hogy ön közgazdász végzettségű. Az idén jubiláló egykori Fővámpalota játszott-e szerepet ifjúkori éveiben? – Egyetemi tanulmányaimat a Műegyetem Szerb utcai régi kolostorépületében kezdtem el 1948-ban. Akkor itt működött az egyetem Kereskedelmi és Közigazgatási Kara. Két évig jártam ide. A legkitűnőbb professzorok előadásait hallgattam. Majd, miután úgy-ahogy helyreállították a Fővámpalotát, megindult az egyetemi képzés a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek otthont adó falak között. A diplomámat már 1953ban itt kaptam meg. – Köszönöm a beszélgetést. Bogschützné Gados Júlia

Miként számon tartjuk a családi évfordulókat, éppúgy fontos a vám- és pénzügyőrség vagy az adóhivatal történetének jelentősebb eseményeiről is megemlékeznünk, legalább a kerek évfordulók alkalmával. Éppen ötven esztendeje, 1964-ben zajlott le egy nagy horderejű változás, vagyis a pénzügyőrség és a vámőrség összevonása, amelyről idősebb nyugdíjasaink többnyire még ma sem tudnak érzelemmentesen beszélni. Ezért olyan személyt kértünk fel e témakörben, aki kívülről, mi több, felülről látta, s irányította az eseményeket. A nyolcvanhetedik évében járó dr. Garamvölgyi Károly nyugalmazott pénzügyőr altábornagy, 1981-től 1987 végéig a testület országos parancsnoka, akkor, 1964-ben pénzügyminiszter-helyettesként részt vett szükségszerűen az összevonás előkészítésében és levezénylésében. * – Melyek voltak azok a gazdaságpolitikai körülmények, amelyek indokolták a két szervezet végleges egyesítését? – Az ötvenes évek első felében a világgazdaság kibontakozása és sajnos a hidegháború, vagyis az USA, az Európai Közös Piac, a NATO és a Szovjetunió, a Varsói Szerződés, a KGST között rivalizálás alakult ki, és ez befolyásolta a mi gazdasági életünket is. Ezekre az évekre jellemző volt nálunk a közigazgatás visszafejlődése is. Az 1956 utáni megtorlás és e politika ellenére megkezdődött egy új folyamat. Új szervezeti keretek alakultak ki, amelyek másfajta gondolkodásmódot kívántak meg. Az 1950-es évek végén azonban a reformfolyamatok megtorpantak, ezért fel kellett tennünk a kérdést: hogyan tovább? Milyen szervezeti változtatások és személyi feltételek kellenek nálunk? Ami a szakmát illeti, a jövedéki ellenőrzés területén a borforgalom ellenőrzését megkapták a tanácsok, míg a szeszegyedáruság a pénzügyőrségnél maradt. A pénzügyőrség régi ellenőrzési feladatai mellé bővülő közgazdasági funkciókat is kapott. Igaz, a vámpolitika továbbra is a külkereskedelmi minisztérium hatáskörébe tartozott. Ámbár felmerült az ötvenes évek elején a pénzügyőrséggel való összevonásnak az igénye. Azonban a minisztérium ellenőrzési funkciója és a vám-főigazgatóságnak a kereskedelemben betöltött szerepe ellentmondásos volt. Végül is megszületett a döntés: egyesíteni kell a két szervezetet. A külkereskedelmi minisztérium a vámpolitika és a monopol területeken vitte tovább a vámot. De ez érdek-összefonó-

2

Fővámpalota „140. születésnapját ünnepelte a Fővámpalota. Korabeli ceremóniával köszöntötték az Ybl Miklós tervezte épületet május 17-én, ....” Az idézet a „Ferencváros” újság május 26-i számából való. Örömmel tölt el, hogy az Ybl Egyesület megünnepelte a kerület, és Budapest egyik legszebb neoreneszánsz épületének születésnapját. Sajnálom viszont, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem propagálta ezt az eseményt, mert olyan, a Duna-part déli részének kiemelkedő szépségű épületéről van szó, amelyhez a „jogelődnek” letagadhatatlan köze van. Ha a történelem kerekét 1867-ig visszaforgatjuk, tanúi lehetünk, hogy Lónyay Menyhért akkori pénzügyminiszter megmagyarította a közös pénzügyőrséget. Néhány év múlva, 1869-ben pedig felvetődött, hogy Fővámhivatalt, „Hauptzollamt”-ot kell építeni. Ybl Miklós, akinek születése 200. évfordulóját ünnepeljük az idén, kapta a tervezés megtisztelő feladatát, és az épület terveit már a következő évben bemutatta. Az első terveket azonban a városatyák nem fogadták el. Több helyszín után végül is a Só tér mellett döntöttek, ahol a fő szállítási vonalak találkoztak, a dunai hajózás és a megépülő Duna-parti pályaudvar. Az építkezés annak ellenére, hogy az egész város a millenniumi ünnepek építkezéseinek lázában égett, nagy ütemben haladt, volt nap, amikor 500 munkás dolgozott rajta. Első feladat a hajózási forgalom zavartalanságának biztosítására a Duna-part kiépítése volt, hiszen a töméntelen mennyiségű építőanyag döntő részét vízi úton szállították. A carrarai márvány megHasznos információk Munkaértekezletet tartottak Pécsett a NAV Dél-dunántúli Régiójához tartozó nyugdíjasklubok vezetői, valamint pénztárosai. A tanácskozást Varga Imre régiófelelős hívta össze, többek között azzal a céllal, hogy a régió klubjai az egyes tevékenységek végzése során, főleg kiadásaikat tekintve, egységes gyakorlatot folytassanak. Ennek megfelelően egységesen elfogadtuk, hogy a kerek évfordulósokat a 70. életévük betöltésétől ötévenként köszöntjük 3000 Ft értékű ajándékcsomaggal, továbbá kegyeleti sírcsokorra 3000 Ft-ot, míg beteglátogatásra 2000-3000 Ft-ot fordítunk. A régiófelelős tájékoztatást adott arról is, hogy milyen elvek mentén történt a klubok idei évi működését segítő támogatás meghatározása. Elmondta, hogy jelenleg 320 taggal működnek a régióban a klubok, és a régió 680 ezer Ft támogatásban

munkálásához nem találtak itthon megfelelő mesterembert, ezért a márvánnyal együtt kőfaragókat is „importáltak”. Az építkezésen a kor legjobb szakemberei dolgoztak. Az építészet e gyöngyszeme 1874. május 1-jére készült el. Alapterülete csaknem 10 000 négyzetméter. A szépséges palota külső és belső kidolgozása is visszafogott ünnepélyességet és harmóniát sugároz. Dunai homlokzatát a hajózást, a vasutat, a festészetet és a szobrászatot szimbolizáló antik jellegű szobrok díszítik. Az északi homlokzaton az erény allegóriái, a délin a magyar ősfoglalkozások alakjai láthatók. A világtájakat jelképező domborművek a két tér felé eső oldalt díszítik. A Fővámházban (neve ellenére) négy, egymástól független hivatal működött: a vámhivatal; a pesti pénzügyigazgatóság; a központi árüzleti igazgatóság és a bányatermék-igazgatóság. Az árüzleti igazgatóság munkáját el sem tudom képzelni, a bányatermék-igazgatóság súlyát az akkor még jelentős nemesfémbányászat igazolhatja. Az épület kétszintes pincéjében hatalmas raktárakat alakítottak ki. A Duna felöl négy zsilipelhető bejárat volt, és a szomszédos Duna-parti pályaudvarról több sínpár vezetett az épület mellé, és kettő az épületbe is. Még találkozhattam néhány kollégával, aki ott kezdte a szolgálatát, vagy „vámtisztként” ott dolgozott, a magam részéről most sajnálom, és egy kicsit szégyellem is, hogy nem faggattam ki őket az akkori körülményekről. Az 1890-es évekre felépült a Sóház, ahol a Fővámhivatalt kiszolgáló irodákat helyezték el. A Vámház környéke az ezredéves évfordulóra, 1896-ra nyerte el mai formáját. Megépült a Ferenc József és Csepel-rakpart, elkészült a Ferenc József (ma Szabadság) híd, és az egyedi szépségű vásárcsarnok. A látványos épület külsején mit sem változtattak a második világháborúig, belső korszerűsítés történt: több felvonó, központi fűtés, étterem, posta létesítése tette azt az ügyfelek és az ott dolgozók részére kényelmesebbé. A háború alatt a Dunára nyíló kapukat befalazták, ma is így láthatjuk. A Budapest ostromakor, 1944 decemberétől 1945 februárjáig a magyar, a német és a szovjet csapatok, egymást váltogatva, az épület elhelyezkedését (dunai átkelő), valamint vastag falait kihasználva, támpontnak használták. Légvédelmi és páncélelhárító ütegeket telepítettek köré, emeletein géppuskafészkeket, erkélyein aknavető állást alakítottak ki. A háborús pusztítás megpecsételte a Vámpalota sorsát, ám az 1945. október 22-i műszaki bejárás megkegyelmezett az részesült. Megjegyezte azt is, hogy a kirándulások szervezésénél a busz költségéhez való hozzájárulást külön kell igényelni. (Program bemutatása, útvonal, km feltüntetése, illetve ha több klub szervezi, akkor is csak az egyik igényelje a támogatást.) A kibővített klubvezetői tanácskozáson meghívottként részt vett Szobota Gyula, a szövetség gazdasági felelőse is. Szobota úr felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy buszos kirándulásnál fontos a jelenléti íven kívül a menetlevél is, illetve a 100 ezer forintot meghaladó buszköltség igénylésénél a megrendelésen kívül az árajánlatot is csatolni szükséges, továbbá a pénztárbizonylatok kitöltése során az aláírásokra is ügyeljünk. Az értekezlet résztvevői megállapították, hogy hasznos volt a tanácskozás, hiszen azon túl, miszerint vezetői iránymutatással segítették munkájukat, gyakorlati tapasztalatok átadásával is hozzájárultak annak várható sikeréhez. Dr. Ábrahám Jánosné szekszárdi adóügyi klubvezető

3

épületnek. Ekkor dőlt el, hogy nem bontják le, hanem (idővel) rendbe hozzák. 1946. augusztus 1. napjától minisztertanácsi határozat nem a pénzügyi tárca, hanem a Magyar Újjáépítési Minisztérium feladatává tette a helyreállítást. Ezzel a magyar vámszedés történetében jelentős szerepet játszó patinás és agyonbombázott épületnek, a Vámháznak a korszaka lezárult, hozzájárult ehhez az is, hogy a születő szocialista közgazdaságtan a teljes körű államosítás

mellett a vámok szerepét minimalizálta. Az újjáépítés 1948től kapott nagyobb lendületet, amikor eldőlt, hogy az önállóvá vált Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem foglalja azt el. Mindezek ellenére, amikor a 49-es villamoson meghallom: „Vámház körút”, megdobban a szívem, ahogy feléled a kivénhedt tűzoltó ló is, ha a kürt szavát meghallja. Tánczos Imre

Angyalok szárnyán Poétika területén Budapest sem maradhat le a palettáról. A magát KÖRAFŐ-nek elnevező budapesti adóági nyugdíjasklub tagja, polgári nevén dr. Wagner István már aktív kori államigazgatási és szakjogászi hivatali feladatai mellett is irodalmárkodott magánéletében, s az 1980-as évek eleje óta több kötetet publikált, több mint tíz antológiában jelentek meg versei, képversei, meséi, novellái. Az írói álnév – Vágh Vajk – alatt publikáló költő így vall ars poeticájáról: „Mivel vallásos vagyok, az angyalok és a szentek fontosak számomra; s bár nem lettem úgynevezett szentfazék, időskoromban győződtem meg arról, hogy égi segítséget kapok, ha kérek. Felajánlom verseimet mindazoknak, akik elfogadják a Teremtő létét, és nekik is az univerzum legfőbb törvényei: a szeretet, a rend és a harmónia adják a boldog életet, nem csak a pénz.” Felhívás a születésnap szerinti őrangyalokhoz A hétfőn születőknek Gabriel ítéljen oda derűlátást, s tegye eleve könnyebbé az árnyékvilágban járást!

A pénteken oázóknak Hanael teremtsen jobb svádát, érzelmi biztonság s önbizalom növelje meg a hatását!

A kedden világra jövőknek Chamael adjon sok észt, s szeretetreméltó személyiséggel élhessék túl a vészt!

A szombaton fényre érkezőknek Cassiel adjon tűrést, s a rosszban is jóval szemléltesse a valódi ördögűzést!

A szerdán életre kelőknek Rafael formáljon jó életet, lábadozás után garantálva nekik testi-lelki egészséget!

A vasárnap születőknek Mihály nyújtson segédkezet, igazságérzettel s szókimondással kivívva a tiszteletet!

A csütörtökön megjelenőknek Zadiel enyhítse a bút, könyörülettel s szelídséggel hárítsa el majd a háborút!

S ha mindezek ellenére úgy érzi, hogy kimarad valaki, annak hinnie kell, s meditálva isteni igéket hallgatni! Vágh Vajk

A meglepetések ereje A NAV NYOSZ FEHÉRBORA elismerés margójára Kellemes meglepetés volt találkozni azzal az emberrel, aki immár közel harminc évvel ezelőtt segített abban, hogy beilleszkedjek egy kisváros életébe. Pályakezdőként kerültem abban az évben (1985) a szekszárdi emberek közé, majd fél évvel később behívtak katonának. Az az ember, akiről ez a kis szösszenet szól, ismeretlenül is mellém állt, segítette a beilleszkedésemet. Nem jártunk össze, de sokszor találkoztunk, beszélgettünk, nevettünk (akkoriban még azt is tudtunk). Egymástól száz méterre éltünk, egy munkahelyen dolgoztunk (TÁÉV). Aztán elváltak útjaink, én elköltöztem Tolnára, munkahelyet váltottam, családom lett, nem találkoztunk. És hogy milyen kicsi a világ? 2013 végén, mint a NAV NYOSZ tagja, bábáskodtam a szekszárdi adóügyi klub megszületésénél. Meglepetésemre az adósok nyugdíjas-találkozóján találkoztam a feleségével, Ágotával, akivel pár szót váltottunk. Aztán jött 2014 eleje, amikor már erős szervezés alatt állt a kihelyezett elnökségi ülés és a borverseny. És jött a következő meglepetés, amikor dr. Ábrahám Jánosné, az immár megszületett szekszárdi adóági klub vezetője borokat ajánlott a versenyre. Az egyik a régi ismerős bora volt. Elmentem, elvittem, a bírálók szerint pedig így lett a NAV NYOSZ Elnökség Fehérbora cím büszke birtokosa.

4

Aztán megkóstoltam. És rájöttem valamire: ezek a borbírák tényleg tudnak valamit! Nagyon-nagyon ízlett... És akkor a felszín mögé nézve: A bor: Szekszárdi Chardonnay A készítője: Szabó István szekszárdi gazda + a szekszárdi talaj, a szőlőtőke, a napfény, a csapadék, azaz maga az élet!!! A „birtok„ Szekszárdon az ún. Kisbödő-völgyben található. Területe kb. 430 négyszögöl, amin 300 tő szőlő található. A fajták: 1/3 rész kékfrankos, 1/3 rész zenit, 1/3 rész chardonnay. 1986-tól kezdve foglalkozik Pisti barátom borászkodással, a 80-as évek elején telepítették. Néha segít neki a család, de gyermekei elhagyták a családi fészket, így általában munka után műveli a szőlőt. A borokat többnyire családi fogyasztásra készíti, és a barátokkal együtt szívesen is fogyasztják. Kedves Pista Barátom! Jövőre Rózsa Robiék szervezésben a 2. versenyen megpróbáljuk megvédeni a címet, ehhez kívánok Neked és minden borfogyasztónak jó egészséget, békességet. eSzeL

K

L U B H Í R E K

Majális másképpen! A szokatlan időjárás megtréfálta a veszprémi nyugállományú és tényleges pénzügyőrök majálisi szokásait. Éppen annyira volt csak kegyes, hogy bográcsban főzhette meg mesterszakácsunk, Kanczler László százados, osztályvezető a hagyományőrző pörköltet. Ezúttal nem az öreg diófa árnyékában került asztalra az ínycsiklandozó ebéd, majd a győztes borok elfogyasztása a baráti beszélgetés mellett. A Balatonfüredi Pihenőház nyújtott menedéket, hogy kellemes környezetben, ízlésesen megterített asztalok mellett töltsenek el a klubtagok egy kellemes délutánt. Összejövetelünkön részt vett a NAV Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága részéről Kovács János őrnagy, főigazgató-helyettes, a NAV Veszprém Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság vezetősége, valamint Tánczos Imre szövetségi titkár. Klubvezető és a vezetők köszöntése után megkezdődött a neves borbírák által zsűrizett borok értékelése, tanácsokkal való ellátása a borok minőségének javítása céljából. Az első helyezést Horváth Károly bora kapta. Miután a borbírák a klubunk megalakulása óta részt vesznek a klubtagjaink borainak minősítésében, ez alkalommal Koczor Kálmánt és Hudák Zoltánt minősítette a klubvezetőség, a Nyugdíjasokért érdemérem elismerésben részesítvén őket a 19 éves múltra visszatekintő önzetlen munkájukért. Pogácsaversenyben Teymayer Ödönné nyerte el a legfinomabb pogiért járó oklevelet. A protokollt a nagyszerű pörkölt elfogyasztása követte, majd tényleges állományú kolléga szolgáltatott hangulatos zenét a résztvevőknek. H. L.

Fővárosi élménygyűjtés A NAV Egri Nyugdíjas Klub májusban egynapos kirándulást szervezett Budapestre. Több helyszín szerepelt a tervezett úti célunk között, elsősorban az Országházba szerettünk volna elmenni. Az előzetes bejelentkezésnek megfelelően már 9 órára a kijelölt kapunál voltunk. Sokan voltunk már korábban ilyen látogatáson a Parlamentben, de most az idegenvezető nem a szokásos részeket, hanem a felsőházat mutatta be. Ismertette a Parlament építéséVarga Imre nyugat-dunántúli régiófelelős Pécs Kedves Imre ! Ezúton köszönöm a NAV NYOSZ szekszárdi kihelyezett elnökségi ülésre szóló meghívót. A rendezvényen dr. Kerécz Zita humánpolitikai főosztályvezetővel részt vettem. Gratulálok önnek, kedves Imre, a rendezvény színvonalas megszervezéséhez. Munkájához sok sikert és jó egészséget! Üdvözlettel: Huber Éva dél-dunántúli regionális adófőigazgató

. . . .

nek rövid történetét, a meglátogatott termekben található érdekességeket, majd válaszolt a kérdéseinkre. Ezután a Margitszigetre mentünk, megnézni a zenei aláfestéssel kísért szökőkúti balettet. Igaz, előtte jól kigyalogoltuk magunkat, mivel az autóbuszunk a sziget egyik oldalán tudott csak parkolni, a szökőkút pedig a sziget másik végében található, de az autóbuszban való üldögélés után egy kicsit jól is esett megmozgatni a csontjainkat, izmainkat. A 15 percig zenélő szökőkút csodálatos látványt nyújtott számunkra. Az előadást színesítette egy vízi mentés, mivel egy kisfiú belecsúszott a nagy játék hevében a szökőkút melletti kis vizesárokba, és a kolléganőnk gyorsasága mentette meg a teljes elázástól.

A melegben elfáradt társaság a parkolóban várakozó autóbuszunkhoz már városnéző kisbusszal ment vissza, így ismerkedtünk meg a sziget történelmével, nevezetességeivel, látnivalóival. A Margitszigeten töltött idő után ismét az Országháznál voltunk, mivel a Seuso-kincseket csak 13 órától lehetett megnézni. A napozással egybekötött sorállás, őrségváltás megtekintése után bejutottunk a kincseket bemutató helyiségekbe, ahol gyönyörködhettünk a régi korok csodás ötvösművészetében, amelynek egy része végre hazatalált. Befejezésül a Tropikárium meglátogatása következett, ahol színes halak, hüllők, madarak, az apró mókusok bohókás ugrándozása, az ócenárium végiglátogatása nyújtott kellemes élményt az oda belépő klubtagjaink számára. Kellemes időben, szép és hasznos ismeretekkel gazdagodva ért haza a lelkes és egy kicsit fáradt társaság. A szervezést ezúttal is köszönjük klubvezetőnknek, Gizikének. Bárdos Andrásné

Látogatás az atomerőműben Hát eljött a kirándulás napja. A Szekszárdi Adóügyi Nyugdíjasklub tagjai elindultak Paksra, az Atomerőműbe. Végül csak huszonegyen vettünk részt a kiránduláson, de olyan tájékoztatásokban, bemutatásokban volt részünk, ahol olyan ismereteket szereztünk, amelyek jól beivódtak az emlékezetünkbe.

5

Időben megérkeztünk a PAV látogatóközpontjához. A szakmai kísérő tájékoztatójából megismertük az erőmű s egyben a város történetét. Nagyon precíz szakmai képet kaptunk arról, hogyan és miért döntöttek úgy, hogy Paks lett a kiválasztott helyszín, valamint milyen alapmunkálatokkal és szakmai előírásokkal kezdték meg az építkezést. A tájékoztató kitért azoknak a tudósoknak a bemutatására is, akik nagymértékben hozzájárultak Magyarország első atomerőművének létrehozásához. Sok írásos és képes tájékoztatót tudtunk elolvasni, megnézni, nem beszélve a műszaki makettek helyszínen történő bemutatásáról. Azt is megtudtuk, hogy azért a Duna folyóra esett a választás, mivel a folyóból nyert víz hűtőként szolgál az áramtermelés előállításához (csövek hűtése).

A tárlatvezetés során elhangzott, hogy a PAV öt sportegyesületet támogat, melyek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, nyújtanak a különböző hazai és nemzetközi versenyek során. A kirándulás végére nagyon sok ismerettel, információval gazdagodtunk, melyeket tovább fogunk adni ismerőseinknek. Megköszöntük a PAV képviselőinek az előadásokat, bemutatókat, a feltett kérdésekre adott sokoldalú szakmai válaszaikat, és azt, hogy e tudásukat velünk megosztották. A nap eseményeit feljegyezte: Bujdosó Istvánné

Kirándulás Szegedre A Kecskeméti Adóügyi Nyugdíjasklub tagjai kirándultak Szegedre. Meglátogattuk a Vadasparkot, valamint a Pick és Szalámi Múzeumot. Ebédünk nagyon finom volt, halászlét ettünk, és mindenki saját igénye szerint választotta a második félét, ami bőséges és ízletes volt. Mindenki jól érezte magát, az időjárás is kedvezett a kirándulásunkhoz. Pusztai Ilona klubvezető

Kalandozás Pest-Budán

Elhangzott az is, hogy Pakson nincs veszélyes sugárzás, Magyarországon máshol, pl. Győrben, Badacsonyban, Recsken lényegesen magasabb értékeket mérnek a mai napig, ami geodéziai jellegű. Az elméleti bemutatót követően, rövid szünet után a szakmai kísérővel üzemlátogatásra indultunk. Mint az iskolások, kettesével, sorban vonultunk a kiválasztott, megnézendő objektumhoz, ahol mindenki piros védősapkát és zöld füldugót kapott. A cél a 33. szintre való feljutás volt, mely 11 emeletnyi magasságot jelent, ahol lenézhettünk a reaktort magában foglaló helyiségbe is. Horrorisztikus látványt nyújtott a fel- és leszálló csőrendszerek nagysága, mérete, amelyek mellett az ott dolgozó emberek parányinak tűntek. Az üzemlátogatást követően átvehettük a személyes dolgainkat, és elindultunk az erőmű múzeumának megtekintésére. A szakmai tárlatvezető által elmondottakkal még jobban kiegészültek azok az ismeretek, amelyek előzőleg elhangzottak. Sok olyan műszaki, irodai berendezést is láttunk, melyek nekünk egy kis nosztalgiát is jelentettek. (Fénymásoló, írógép, kezdeti elektromos írógép, telefon, egyszerű számítógép, ruházat, fax stb.) Szerkesztői üzenet Kérem tisztelt tudósítóinkat, hogy a 2014 decemberében megjelenő következő számunkhoz november 10-éig szíveskedjenek eljuttatni írásaikat, és papír- vagy JPEGformátumú fényképeiket az [email protected] elektronikus levélcímre, vagy a NAVNYOSZ 1554 Budapest, Pf. 68 postacímre. Kérem továbbá, hogy szíveskedjenek írásaikat maximum másfél oldalra korlátozni (12-es betűméret, másfeles sortávolság).

6

Július második felében, egy kellemes napon a Pécsi Adóügyi Klub és testvérklubja, a Pécsi Vám- és Pénzügyőri Nyugdíjasklub újabb kirándulásra indult. A férőhelyeket általában megosztjuk egymás között, ez teszi lehetővé a közös programokat. Irány Budapest! Pécset elhagyva váratlan műszaki probléma következett be, így csak fél óra késéssel érkeztünk meg a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpontba. Belépve a látványos kiállítótérbe, először egy pezsgős dugó belsejében, majd egy palackban találtuk magunkat, míg végül egy pezsgőspohárban kötöttünk ki. A palackokkal teli pincesoron áthaladva, vezetőnk előadásából megismertük a gyár 130 éves történetét. Beszélt a pezsgőkészítésről, annak technológiájáról, hogyan kerül a buborék a palackba, és egyéb érdekes dolgokat tudtunk meg. Látogatásunk második felében bevonultunk a Zsolnay Terembe, amely számunkra különösen érdekes volt. De nem csak azért, mert a pezsgőkóstolás következett. Itt ittunk nyers (szűz), félszáraz és édes pezsgőket. (Nehéz volt abbahagyni). Ezek után vidáman és a gyomornedveinket felbolygatva mentünk a hangulatos és szépen kialakított Borkatakomba étterembe. Itt egy nyugdíjastársunk látványos közreműködésével elkészített finom ebédet fogyasztottunk el. Miután mindenki jóllakott, buszra szálltunk, és az Andrássy úton lévő Zelnik István Dél-kelet-ázsiai Aranymúzeumot látogattuk meg. Itt 1500 négyzetméternyi kiállítóhelyen próbáltuk megismerni a buddhizmushoz és a hindu valláshoz kapcsolódó aranytárgyak és szobrok számtalan változatát, és figyelhettük meg ezen művészetek korszakait. A hangulatos szoborkertben és teaházban fejeztük be látogatásunkat. A Hősök tere előtt elsétálva mentünk vissza az autóbuszhoz, amely a Vigadó téri hajóállomásra vitte csapatunkat. Itt szálltunk fel a sétahajóra, amely a Margitszigeten kikötve másfél órás barangolást tett lehetővé. A hajóról a Duna közepén haladva megcsodáltuk a város panorámáját, valamint Pest és Buda történelmi és új épületeit. Amíg a látványban gyönyörködtünk, fejhallgatón keresztül kaptunk tájékoztatást a látottakról. A Margitszigeten kiszállva felkerestük a Domonkos-rendi kolostor romjait. A sziget a nevét Árpád-házi Margit hercegnőről, IV. Béla lányáról kapta, aki a 13. században élt itt. A sírja is itt látható. Megnéztük a Szent Margit- és a Szent Mihálykápolnát, majd visszafelé elhaladtunk a főváros egyik legszebb

szimbóluma, az 1913-ban épült margitszigeti víztorony mellett. Ismét hajóra szálltunk, és a szigetet megkerülve a Vigadó téri hajóállomásra érkeztünk. Egy tartalmas, élményekben gazdag kirándulás után indultunk hazafelé. Kocsonya Jenő klubvezető

Május, napsütés, Káli-medence A NAV NYOSZ Arrabona Adóági Nyugdíjas Klubja májusban kirándulást szervezett a Balaton-felvidékre. Zuhogó esőben, hidegben terveztünk, reménykedtünk, drukkoltunk és lett: egész napos napsütés, májusi harsogó zöldekkel teli határ, vadvirágos rétek, kék hegyek és a szépséges Balaton. Első megállónk Tapolca, a Balaton-felvidék tündéri kisvárosa. Környéke az ország egyik legérdekesebb tája, mert 14 süveg formájú, szőlőkkel borított bazalthegy veszi körül ezt a Tapolcaimedencében fekvő városkát. A kisváros közepén a hangulatos Malom-tó partján található egy 200 éves vízimalom, amely ma szállodaként működik. A Malom-tó körül sétálgattunk, fagylaltoztunk, kávéztunk, és gyönyörködünk az elénk táruló látványban. A salföldi majorban lovaskocsi-túrára indultunk a 13. századi pálos kolostor romjaihoz. Az erdőn keresztül, zöld lombsátor alatt, bodzaillatú rétek között bandukoltak a lovacskák a romokhoz, ahol fényképezésre, nézelődésre kaptunk egy kis időt. A meglepően jó állapotban levő romokhoz csak egy túraösvényen gyalog, vagy a salföldi major lovas kocsiján lehet eljutni. A madárdalos erdő csendjét csak a lovak patadobogása és a társaság vidám nevetése verte fel. Visszafelé megnéztük a Kálimedencére jellemző kőtenger egy kicsi részét a falu közelében, majd végigkocsikáztunk a csodálatosan felújított falucska főutcáján. Kicsi tornácos házacskák, olyan szépen rendbe hozva, hogy csak sóhajtoztunk a gyönyörűségtől, és kandi kameráinkkal titokban fényképeket készítettünk a kerítések résein át.

A buszon ebédeltünk tarisznyából, mert már várt ránk Szigligeten a hihetetlenül magasra épült vár. Rengeteg követ hordtak fel a 13. században két év alatt az építkezéshez. Mi pedig rengeteget gyalogoltunk, szuszogtunk, izzadtunk, mert nem akartuk megmászni a rövid, de igen meredek lépcsősort, ahol a busz letett bennünket, ezért megkerültük a fél hegyet, de végül is felértünk. No nem a várba, csak az aljára. Ezután jött a neheze: 100 méter alatt kb. 150 méter szintkülönbséget kellett megmászni. De feljutottunk! Előttünk a Tapolcai-medence tanúhegyei, lábunk alatt a Balaton. Békességes csend, madárdal, napsütéses délután, enyhén simogató szellő. Végignézve a tájon olyan boldogság fogott el, mely betöltötte a szívünket, lelkünket, kiszorítva onnan minden mást, helyt adva az egyszerű és színtiszta örömnek. A szigligeti vár végvárként védte a Balaton vonalát a török háborúk alatt. A 16. században már elavult várnak számított. Villámcsapás, tűzvész pusztítása után a megmaradt épületrészeket I. Lipót felrobbantatta. Mára a várból csak romok maradtak fenn. A romok renoválásának első nagy szakasza 2010-ben fejeződött be, de igazán még a mai napig is tart. Az alsó várban „Ivóka” működik, ahol frissítőket és a vár hangulatához illő ételeket kínáltak. Mi a garast a helyben főzött sör és a lila hagymás zsíros kenyér mellé tettük le. Végignéztük a várjátékokat, melyekbe a vitézek igen vitézül bevonták a nézőközönséget is. Majd a várat elhagyva szép nemesi kúriák és a tájba illő csodás kis nyaralók között lesétáltunk Szigliget központjába, utolsó pillantást vetve a Balatonra, felszálltunk a buszunkra. Noszlopon még megálltunk egy kortyra (nagyon szomjasak voltunk a lila hagyma miatt), majd Pápán keresztül hazautaztunk Győrbe. Másnap reggel aztán erős lehűléssel és esővel betört a hidegfront. Lánci István Lászlóné kulturális felelős

Kellemeset a hasznossal A Fejér megyei nyugdíjasok az „évi rendes találkozójukat” az idén Balatonszéplakon rendezték június 28-án. Molnár Zoltán kollegánk és kedves felesége, Marika látott bennünket vendégül igazi balatoni hangulatú nyaralójukban. A szép épülethez egy nagy és egy kisebb terasz tartozik a nyári estékhez, és egy gondosan ápolt kert mindenféle fával, növénnyel, mindez egy csendes utcában, egy könnyű sétára a Balatontól. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy a hatvanas éveket írjuk, és nyaralni jöttem a szüleimmel egy, a munkahelyük által bérelt nyaralóba. Abban az időben pezsgőbb volt az élet a Balcsin, most szinte túlságosan is nyugodt volt a környék, igaz, a ragyogó napsütés ellenére a fürdőidény még nem jött el, csak a bátrak mártóztak meg. Huszonketten jöttünk össze, hogy a vendégváró pálinka után meghallgassuk Dobos Károly klubvezető tájékoztatóját a szövetség 2014. évi költségvetési helyzetéről, tervekről, elképzelésekről. Téma volt az októberi hévízi kirándulás és az agárdi gyógyfürdő meglátogatása is. A klubvezető megköszönte Létay Miklós nyugalmazott alezredes tájékoztatóját, pontosabban az emlékeztetőt, amelyet a Fejér megyei igazgató kérésére állított össze. Feldolgozták ugyanis a megye pénzügyőri történetét az egykori hivatalokkal, dolgozók névsorával, munkájával. Házigazdánkat 60. születésnapja alkalmából köszöntöttük, és ajándékkal leptük meg. „Még hatvan évet, Zolikám!”

Közben elkészült a bográcsban Zoli profi szakácsot meghazudtoló pörköltje, melyet a gazdasszony irányítása mellett szolgáltak fel, sütemények és italok kíséretében. A délutáni „szabadfoglalkozás” keretében néhányan lesétáltunk a Balatonhoz, majd vissza, és egy jó beszélgetéssel, régi emlékek felidézésével zártuk ezt a kellemes napot. Köszönjük a házigazdáknak a vendéglátást és a klubvezetőnknek a kiváló szervezést. Sánta Sándor

7

Hetedszer Csíksomlyón csoporttal A pünkösdi búcsú apropóján hetedik alkalommal szerveztünk Böbével, a feleségemmel nagy buszos kirándulást Erdélybe, elsősorban a NAV NYOSZ klubok tagsága számára meghirdetve az utazást. 2014. június 5-én, csütörtökön hajnali egy órakor indult a busz Tompáról, és Kelebia, Szeged érintésével, Nagylaknál léptük át a határt. Az első tervezett programunknak megfelelően a Fogarasi-havasok kétezer méter körüli magasságában tartottunk komolyabb pihenőt. Brassó és Sepsiszentgyörgy érintésével érkeztünk meg Csíkszeredára, ahol megtekintettük a Makovecz Imre által tervezett Rézangyalok templomát és a híres Babba Mária-kegytemplomot. Csíkszépvízi szálláshelyünkön szilvapálinkával és kürtős kaláccsal fogadtak bennünket! A szállás elfoglalása után mindenkinek jólesett a finom vacsora és a pihenés. Pénteken a reggeli elfogyasztása után indultunk Gyimesbükkre az ezeréves határhoz. Felsétáltunk a kontumáci kápolnához, melyet évről évre jobb állapotba hoznak. Itt van mellette a valamikori vám- és határőr-ellenőrző pont, mely szintén komoly emlékhellyé alakult. Szintén itt állították fel a tavalyi esztendőben a Hit, Élet és Nemzet Kapuja összesen tizenegy kopjafából és székely kapuból álló kompozíciót, amely csodálatos alkotás. Átkelvén a Tatros folyón átívelő hídon, felmásztunk a Rákóczi-várromhoz, és megnéztük a 30-as őrházat, amelyet négy évvel ezelőtt újítottak fel, és azóta egy szépen berendezett vasúti múzeumként üzemel. A településre visszafelé haladva betértünk a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekintézménybe, ahol már negyedszerre visszatérő ismerősök vagyunk. Adományokat adtunk át, és ismét megtapasztaltuk a fejlődés jeleit. Szétnéztünk Deáky András kis birodalmában, majd Marika néni tájmúzeumának megtekintése után a vasútállomáson fogadtuk az ide érkező magyarországi Boldogasszony zarándokvonatot. Az 1974-ben épült modern templom megtekintése után mentünk Sepsiszentgyörgyre, ahol megcsodáltuk a Székely Nemzeti Múzeum kincseit, majd egy kis kézdivásárhelyi séta után fél órát töltöttünk el Nyergestetőn, ahol egy emlékmű és rengeteg kopjafa áll a régi hősök dicső tetteire emlékeztetvén.

In memoriam Solymosi István 1929–2014 Rendhagyó módon Gyula legnagyobb rendezvénytermében emlékeztünk meg Solymosi István nyugállományú pénzügyőr őrnagyról, a kiváló kollégáról és barátról, aki 2014. június 27-én távozott közülünk. A megemlékezésen a termet a családtagok, volt kollégák, munkatársak, barátok és tisztelők töltötték meg zsúfolásig. Gyászszalagos fényképe mellett díszőrség tisztelgett. A NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége Elnöksége részéről Tánczos Imre titkár rótta le kegyeletét, míg a NAV Békés Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága részéről Bereczki Zoltán őrnagy mondott beszédet, melyben méltatta Solymosi István munkásságát, szakmai életútját. Ezt követően Novák Mihály, a Gyulai Pénzügyőr Nyugdíjas Klub vezetője búcsúzott a nyugdíjastársak nevében. A megemlékezést a család nevében István fia zárta.

8

Szombaton Csíksomlyón a nyeregben (a Kis Somlyó és a Nagy Somlyó hegy találkozása) részt vettünk a szentmisén, ahol sok százezer magyar ember volt együtt. Nekünk ez még hetedik alkalommal is megható, felemelő érzés és látvány volt! Vasárnap Gyergyószentmiklós és a Pongrác-tető érintésével elértük a Békás-szorost (sokadszorra is csodálatos élményt jelentett), és visszafelé a Gyilkos-tavat. Mindkét helyen időztünk egyegy órát. Ez alkalom volt nézelődésre, étkezésre, vásárlásra. Utunk Maroshévízen át Borszékre vezetett, ahol 15 borvizes forrás működik, melyek gyógyvízként is használhatók. Visszafelé jövet megálltunk és tisztelegtünk Madéfalván az 1764-ben lemészárolt székelyek emlékművénél. A szállásra érve este jólesett a finom vacsora, és utána már készülődtünk a kora reggeli hazaindulásra. 9-én, hétfőn a korai reggeli után hazafelé vettük az útirányt. Azért még megálltunk egy-egy óra erejéig Farkaslakán (Tamási Áron szülőfaluja és síremléke) és Korondon vásárlási célzattal. A határt visszafelé is Nagylaknál léptük át, és az esti órákban mindenki szerencsésen hazaérkezhetett. Úgy gondolom, hogy mindenkinek feltöltődést jelenthetett ez az utazás, és a résztvevők (voltak, akik már három-négy-ötödszörre tartottak velünk) jelentős többségének felejthetetlen, csodálatos, élményekben gazdag programot tudtunk nyújtani. Horváth Zoltán szervező

Solymosi István 1952-ben, a legnehezebb időkben kezdte pályafutását Pécsett, majd több Békés megyei szakaszon, a fővárosban, illetve az utolsó tizennégy évét 1970-től 1984-ig a Gyulai Vámhivatalnál mint alapító parancsnok töltötte. A sima váll-laptól az őrnagyi rendfokozatig, a beosztottból parancsnoki beosztásig jutott. Pályafutása töretlen és követendő volt. A beosztottjaiért, majd a nyugdíjastársaiért végzett munkáját az 1984-es nyugállományba helyezése után is folytatta. Alapítója és vezetője volt a Gyulai Nyugdíjas Klubnak, tevékeny részese az országos nyugdíjas pénzügyőri életnek. Elkötelezett testületi és nyugdíjas munkáját számtalan elismeréssel és kitüntetéssel jutalmazták. Már terveztük Pista bácsi 85. születésnapjának méltó megünneplését, de váratlan halála ebben megakadályozott bennünket, így az ünneplés helyett a méltó kegyeleti megemlékezésre került sor. Pista bácsi! Soha nem felejtünk el, szellemiséged, emberséged, tisztességed mindig velünk marad. Nyugodj békében! Gyulai Nyugdíjas Klub közössége

Szúróbottal kerékpáron Interjú Maszlag István nyugalmazott pénzügyőr őrnaggyal a hajdani borkészletfelvételekről – Pista bátyám! Te már abban az időben is szolgáltál, amikor a borkészletek nyilvántartása a pénzügyőrség hatáskörébe tartozott. – Ez így van. – Beszélnél erről egy kicsit bővebben? – Amire még visszaemlékszem, arról szívesen beszélek. Mielőtt a borkészletfelvételről szólnék, rövid bevezetőt szeretnék erről elmondani. Az 1970-es évek elejéig a borok nyilvántartása a pénzügyőrség hatáskörébe tartozott. Ide tartozott éspedig: a borkészletfelvétel, a negyedévi borelszámolás, a borforgalmi adó beszedése (az elfogyasztott bor arányában) és a végelszámolás. Minden bortermelőről szigorú számadású borszemleívet kellett kiállítani. Ősszel a termelők bejelentették, mennyi volt, illetve lett a mustmennyiségük. A szüret befejezését követő hat napon belül voltak kötelesek a bejelentést megtenni. A termelés bejelentéséhez szükséges nyomtatványt a pénzügyőri szakaszokon lehetett beszerezni. A bejelentőlapokat a termelő töltötte ki értelemszerűen. Aki nem tudta kitölteni, annak segített egy jó írású kívülálló személy. Ez nem volt kötelező, de nem is ellenezték felsőbb szervek. A kitöltött szüreti bejelentőket a termelők leadták a szakaszon. Ezeket a bejelentőket a boros írnok iktatásszerűen behelyezte a termelők szemleívébe. Én abban az időben a Jánoshalmi Pénzügyőri Szakaszon teljesítettem szolgálatot, ahol 9000 bortermelő volt. Később, amikor centralizálták a szakaszokat, ide csatolták Császártöltést, és így lett összesen 12 000 bortermelőnk. E rövid bevezetőt azért mondtam el, hogy érthetőbb legyen a borkészlet felvétele és nyilvántartása, adóztatása. – Ezek után nagyon izgat a kérdés, kedves Pista bátyám, hogyan zajlott a folyamat? – Mivel a mi illetékességi területünkön nagyon magas volt a bortermelők száma, így más szakaszokról vezényeltek kollégákat Jánoshalmára is. Évenként 8-10 fő vezényeltünk volt készletfelvétel idején. Erre azért volt szükség véleményem szerint, hogy hamarabb befejezzük a készletek nyilvántartásba vételét. Mert amit felvettünk, az már az adó tárgyát képezte, és boradót kellett utána fizetni, mégpedig literenként (abban az időben) 4 Ft-ot. Amit a készletfelvételig elfogyasztott a termelő, az kiesett az adózás alól. A gyors készletfelvétel népgazdasági érdek is volt. A jövedéki adóra abban az időben is nagy szüksége volt az államnak. Kezdődött a borkészletfelvétel. Megérkeztek a vezényeltek különböző szakaszokról. Célirányos oktatás előzte meg a nagy munkát. A parancsnokhelyettes beadta a jelentést a parancsnoknak. A parancsnok üdvözölte a vezényelteket, lekezelt mindenkivel. Megkérdezte, ki honnan jött, ki a főnöke. Rövid tájékoztatást adott, majd következett az íráspróba, átszámítási táblázat használata, példák kidolgozása stb. A vizsgára való felkészítés körülbelül így hangzott: „Elvtársak! Az íráspróbára azért van szükség, hogy meglássuk, ki hogyan ír. A készletfelvétel adatait kézzel kell beírni a borszemleívbe, tisztán, olvashatóan. A számítási feladatokra azért van szükség, hogy lássuk, ki hogyan ért a hordómérő táblázat használatához, hogyan tudja kiszámítani, mennyi bor van a boroshordókban. A parancsnokhelyettes vagy a boros írnok kiosztja a példákat. Két órát adok a feladat kidolgozásához. Puskázás vagy szomszéddal való megbeszélés tilos!” A két óra elteltével következett a feladványok értékelése. Hozzávetőleg 60-70%-nak sikerült kevés hibával megoldani. Akinek hibás volt a feladványa, újat kapott, amit be kellett

mutatnia. Az írással volt a legtöbb probléma. A parancsnok mondta, hogy ilyen macskakaparással nem lehet hivatalos iratokba írni. Több kollégát utasított egy-egy újságcikk lemásolására írásjavítási szándékkal, és azután azt be kellett mutatni. Mikor valamennyire összejött minden, kezdődhetett volna a készletfelvétel. Viszont mielőtt indult volna a járőr, következett egy kerékpárszemle. A kerékpár fontos munkaeszköze volt a pénzügyőrnek. Különösen a vidéki szakaszokon. Mindennapi munkáját kerékpárral végezte, úgy napi 80-100 kilométert is le kellett tekerni. Sőt, a pénzügyőr évi minősítésében is mindig szerepelt a kerékpár. A minősítőnek le kellett írnia, hogy például jó fizikumú, bírja a kerékpározást. Ezért a kerékpároknak mindig üzemképesnek kellett lenniük. A parancsnok végignézte a kerékpárokat. Az egyik vezényelt jelentette, hogy nem hozott kerékpárt, és nem is tud kerékpározni. „Mi az, hogy nem tud!? Majd itt megtanul, vagy egy fenyítés kíséretében visszamegy az állomáshelyére!” Ilyen esetben a parancsnok megbízott valakit a kerékpározás megtanítására. Akit megbízott, szolgálati jegyen jelentette, hogyan haladnak a két keréken való közlekedés elsajátításában. A helyi szakasz kollégái megsajnálták szegény embert, és ráfogták, hogy nekifutással már fel tud szállni. A repülőtéren volt a gyakorlat, ott tanult, sajnáltuk az idős kollégát, mert már egy év múlva ment nyugdíjba. Na, de indult a készletfelvétel! Parancsnoki eligazítással: „Kérem az elvtársakat a pontos munkára. Munkájukat ellenőrizni fogjuk. Vegyék tudomásul, hogy engem nem lehet átverni, mert az Isten tévedhet, de N. Lajos hadnagy az nem téved!” Megtörtént a borkészletfelvétel úgy karácsony tájékára. – Pista bátyám, hallottam, hogy hivatalból szigorúan kellett foglalkozni a rejtett borok felderítésével. Beszélnél erről is egy kicsit? – A készletfelvétel idején el voltunk látva fém szúróbottal. Azt mindenkinek kellett vinni a kerékpáron. A készletfelvételt végző járőr a gyanús helyeket végigszurkálta, volt, amikor sikerült találni eldugott bort. Alkalmanként a parancsnok ellenőrizte bevonuláskor a szúróbotokat. Akinek a szúróbotja rozsdás volt, megjegyezte az ellenőrzést végző: „Magának azért kevés a rejtettbor-felderítése, mert nem használja a szúróbotot!” A felderítés versenyszerűvé alakult. Aki jó eredményt ért el, jutalmazták, sőt, érvényben volt a felderítői díj is. Ennyit erről. A borkészlet felvételének befejeztével a vezényeltek visszautaztak az állomáshelyükre. Több kollégánk viszont megőrizte emlékezetében a szállóigévé vált „Isten tévedhet, de N. Lajos hadnagy nem!” kijelentést. Volt azért olyan eset is, hogy N. Lajos parancsnok elvtárs is tévedett. Ha szóltak neki, az természetesen nem tetszett, de azért néha ő is önkritikát gyakorolt, és elismerte a tévedését. Hát, így zajlott le egy nagyobb vidéki szakaszon a borkészletfelvétel. Tehát sok munkát adott a pénzügyőröknek a bor, mint a jövedék tárgya. A borkészletkezeléssel kapcsolatban még további érdekes, esetenként humoros régi történeteket lehetne feleleveníteni. – Köszönöm szépen, Pista bátyám, hogy megosztottad velem, és rajtam keresztül a többi kollégával is ezt az érdekes kis szakmai visszaemlékezést, és kívánok sok erőt, egészséget, még sok, a családod körében eltöltött évet e mellé a nyolcvanhat mellé! Horváth Zoltán régiófelelős elnökségi tag

9

ÉLETUTAK

Ismeretlen tájakon Mindig is kedveltem A Mi Lapunkat – a legjobban természetesen akkor, amikor én voltam a szerkesztője – de újabban hálás is vagyok neki. Nélküle talán soha nem jutottam volna el a számomra eddig ismeretlen Nyékládházán keresztül vonat, autóbusz kombinációjával Mezőcsátra, ahol pedig már nagyon várt Prokof István ny. pénzügyőr főhadnagy. Megérkezésem után az első kérdésem nyilvánvalóan a közlekedési nehézségekre vonatkozott. – Vasútállomás hiányában nem érzitek úgy, hogy a világ végén laktok? – Olyan régen tart ez a helyzet, hogy már hozzászoktunk. Az autóbusz menetrendjét ismerjük, és csak akkor megyünk ki a megállóba, amikor érkezik a busz, így nem járunk úgy, mint te, aki a vonat késése miatt nem érted el a csatlakozást, és csak másfél órás késéssel érkeztél meg hozzánk. – Ahol most laksz, Mezőcsát a szülővárosod? – Csak majdnem, mert innen nem messze, Nyékládházán születtem 1929. március 8-án. Akkoriban még nem így hívták. Mezőnyék és Ládháza 1932-ben történt egyesülésével jött létre, én a ládházai részben születtem.

A fogoly fia – Milyen volt a gyermekkorod? – Nem lehet a boldog jelzővel illetni. Szüleim nagyon szegény sorból származtak, és ez rányomta a bélyegét a későbbi család helyzetére. Négyen voltunk testvérek, de csak ketten lettünk felnőttek, mert két fiútestvérem torokgyíkban korán meghalt. Apám első világháborús orosz hadifogoly volt, aki a háború után nem tért haza szülőföldjére, Kazányba, hanem új hazát és hozzá egy takaros cselédlányt választott magának – Nagyon romantikus, vagy inkább mesébe illő történet. Elindul Fedor, a kiskatona a messze Oroszországból, és egy poros kis borsodi faluban találkozik Sárikával, aztán ásó, kapa és a nagyharang... Mintha Benedek Elek egyik meséje elevenedett volna meg. Mit tudsz apádról? – Nagyon keveset, nem volt beszédes természetű. Annyit azért elmondott, hogy nagyon csintalan gyerek volt, és amikor bevonult katonának, ezért vagy másért is, az apja azt mondta neki, „Isten haza ne segítsen!” Ő ezt tudomásul vette, és nem ment többé haza, sőt hírt sem adott magáról. Itt jól megtanult magyarul, de anyanyelvét sem felejtette el. A második világháborúban a szovjet hadsereg tolmácsként foglalkoztatta minden fizetség nélkül, sőt még őrségbe is beállította civil ruhában. Napszámosként kereste a kenyerét, majd bányász lett. Engem is odavitt dolgozni tizennyolc éves koromban. – Nem éppen vasgyúró alkatodat látva, nem mondhatni, hogy testhezálló munka volt ez neked. – Nem bizony. A sorkatonai szolgálatra még a bányától vonultam be, és oda is tértem vissza 1952-ben, de utána új munkahelyet kerestem magamnak, és Miskolcon, az ottani járműjavítóban helyezkedtem el. Szerettem ott dolgozni, de nem volt lehetőség a továbbtanulásra, én pedig nem szeret-

10

tem volna megrekedni a Nyékládházán megszerzett 8 elemi iskolai végzettségnél. Olyan munkahelyet kerestem ezért, ahol régóta dédelgetett tervemet megvalósíthatom. – Csak nem a pénzügyőrség lett ez a hely? – De, bizony az! Miskolcon járva az egyik házon láttam egy Pénzügyőri Szakasz feliratú táblát. Bátorságot véve bementem a hivatalba, és megkérdeztem a parancsnoktól, hogy nincs-e felvétel. Az igenlő válasz után beadtam a felvétel iránti kérelmemet. Ezt megelőzően azonban a parancsnok megvizsgálta a helyesírásban és a számolásban való jártasságomat. Felvételemet követően 1953 májusában és júniusában előképző tanfolyamon vettem részt, melynek elvégzése után szolgálattételre ForróEncsre helyeztek, ahonnan egy kollégával cserélve Mezőcsátra kerültem, azóta is itt élek. – Ebben a házban, ahol most vagyunk? – Nem egészen. Itt egy vastag falú vályogház állt, azt bővítettük és tettük komfortossá második, vagyis mostani feleségemmel. – Feleséged idevalósi? – Nem, őt csak a munkája kötötte Mezőcsáthoz. Abban az étteremben volt felszolgáló, ahova én a társaimmal ebédelni jártam, mivel az első feleségemtől való válásom után házi koszt nélkül maradtam. Itt a pacalpörkölt mellé mindig kaptam egyegy kedves mosolyt is. Később megtudtam, hogy ezek a mosolyok természetből fakadtak, és nem voltak hívogató jellegűek, mert akitől jöttek, annak egy rossz házasság emlékével eszébe sem jutott férfival közelebbi kapcsolatba kerülni. Hosszú időbe és fáradságba került, amíg meg tudtam győzni Lipták Piroskát arról, hogy élete legjobb húzása lesz, ha feleségül jön hozzám. Ennek most már 37 éve. Az előző házasságainkból született gyermekeinket sajátjainknak tekintjük, így nem számít, hogy a két gyerek, a négy unoka, a két dédunoka melyikünké. – Említetted, hogy életedben sokat jelentett a tanulás. Ezen a téren meddig sikerült eljutnod? – Csak a legmagasabb szintű iskoláim hiányoznak. Miskolcon levelező tagozaton a közgazdasági technikumban 1966-ban sikeres érettségi vizsgát tettem. Szakmai téren 1954-ben alapfokú, 1970-ben középfokú tanfolyamon vettem részt. Ez utóbbi elvégzése után előléptettek alhadnaggyá. – Mióta vagy nyugdíjas? – 1984. április 1-jén vonultam nyugállományba. Utolsó szolgálati éveimet a Leninvárosi Vám- és Pénzügyőri Szakasz állományában töltöttem Mezőcsátról való bejárással. Volt munkatársaimmal rendszeresen tartom a kapcsolatot, a miskolci nyugdíjasklubnak alapításától kezdve tagja vagyok, a rendezvényeire rendszeresen eljárok, az utóbbi években már úgy, hogy eljönnek értem gépkocsival, és utána hazahoznak. Koromnak, de talán a korábbi munkámnak is köszönhetően nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendek. Még alig száradt meg a tinta azon a szép köszöntő levélen, amelet Géczy Attila regionális felelőstől kaptam 85. születésnapomra. Nyugdíjas éveim nem telnek unalomban. Ahogy látod, szép nagy kertem van, ahol mindig akad tennivaló.

Gombaszakértő magánúton – Jó, hogy említed a kertet. Hasonlóan szépen gondozott, mint Nyíregyházán Irinyi Pistáé. Az a gyanúm, hogy nektek a Pénzügyőri Iskolán külön oktatták a kertművelést. Nálunk, a Vámőr Iskolán nem volt ilyen tantárgy, ezért nem is konyítok semmit a kertészkedéshez. – Nem dicsekvésnek szánom, de lehet, hogy valamiben még Irinyi Pistát is túlszárnyalom. Ez pedig a gombászás.

Természetkedvelő ember lévén a határt járva helyenként rengeteg gombát láttam. Eszembe jutott, hogy jó lenne ezeket hasznosítani, de ahhoz ismerni kellene őket. Vettem több könyvet, melyekből megismertem a környékünkön található gombafajtákat, és olyan tudásra tettem szert, mely-

nek segítségével meg tudom különböztetni a mérges gombákat az ehetőktől. Sikerült olyan értékes gombákat is gyűjtenem, amelyeket a piacon sertéscombáron tudtam értékesíteni. Kis István

Volt egyszer egy Hegyeshalmi Vámhivatal Néhány hónappal ezelőtt tele volt a hazai sajtó az Európai Unióhoz való csatlakozásunk 10. évfordulójáról szóló híradásokkal. Arról viszont nem találtam tudósítást sehol sem, hogy egy-egy szál virágot helyezett volna el a Hegyeshalmi Vámhivatal képletes koporsójára az a sok száz vámőr (1964-től pénzügyőr), aki ennél a nagy múltú vámhivatalnál dolgozott valamikor. Ez a kegyeleti aktus azért lett volna indokolt, mert a 2004. május 1-jén történt csatlakozás egyszersmind a Hegyeshalmi Vámhivatal megszűnését jelentette. Ez az esemény megért volna egy misét a hegyeshalmi római katolikus templomban. Nemzedékekre kiható jelentőségének, emlékének megőrzését szolgálja e szerény cikk. Megszűnésekor a hegyeshalmi határállomás forgalma a szárazföldön legnagyobb volt Európában. E számokkal is alátámasztható tény fényében rajzolódik ki igazán az óriási forgalom vámellenőrzését végző vámhivatal jelentősége. Mennyiségében szinte alig mérhető, tartalmában pedig sokrétű volt az a feladat, amely az itt szolgálatot teljesítőkre hárult. A vámhivatal működési területén vámellenőrzési szempontból a hajó és a repülő kivételével minden közlekedési eszköz előfordult. Illetékessége nem korlátozódott kizárólag Hegyeshalom közigazgatási területére. Feladatkörébe tartozott kezdetben a Mosonmagyaróváron történt vámkezelések elvégzése, de amikor a Hungarocamion, majd a Waberers forgalma hatalmasra nőtt, elvették a Hegyeshalmi Vámhivataltól ezt a feladatot, és a nyolcvanas évek közepétől önálló belföldi vámhivatalt létesítettek, de megmaradt továbbra is Jánossomorján az ideiglenes határnyitás esetén teendő vámellenőrzés. 1963-ig a nemzetközi gyorsvonaton a menet közbeni utasvizsgálatot is a Hegyeshalmi Vámhivatal látta el, majd a 15. sz. Vámhivatal megszűnése után ismét átvette ezt a feladatot. A vámhivatal központja kezdetben a teherpályaudvaron volt, később az ottani forgalom dinamikus növekedésével átkerült a közúti átkelőhelyre, ahol viszonylag rövid idő alatt kétszer is kinőtte az elhelyezésére szolgáló épületet. A forgalom növekedésével természetesen a vámfeladatok is sokasodtak, a létszám ezzel sohasem volt arányban, úgyhogy a vámhivatal állandó létszámgonddal küszködött, jóllehet volt olyan időszak, amikor 200 fő körüli volt a létszám. A Hegyeshalmot is érintő

képzeletbeli vasfüggöny eltűnésével és a nemzetközi helyzet enyhülésével ugrásszerűen megnövekedett a ki- és belépő utasok száma, de főként az összetétele. Szinte többségbe kerültek azok az utasok, akik a váratlanul ölükbe hullott ajándékot, a külföldre utazás lehetőségét egyéni haszonszerzésre, csempészésre használták fel. A külföldön is drága áruk beszerzéséhez pénz kellett, és erre a legálisan kivihető valuta nem mindig volt elegendő. A megoldás során egyszeriben felértékelődött a nők szerepe. Kiderült ugyanis, hogy szó szerint kincseket érhet egy női test, ha a más célra rendeltetett helyeit valutaelrejtésre használják. Eredményes személyi motozás után már ezek a hölgyek kevesebbet értek, pontosan annyival, amennyi az esetről felvett jegyzőkönyvben szerepelt. De ebben az időben a nagyszülők ázsiója is hirtelen megemelkedett annak következtében, hogy a nyolcvanas évek végén, Medgyessy Péter pénzügyminisztersége idején életbe lépett egy nem egészen átgondolt vámrendelkezés, amely szerint a személyenként járó 5000 forintos vámkedvezményt maximum három személyig az együtt utazó családtagok esetén össze lehetett vonni. Családszeretők a magyarok, külföldi útjukra ezután magukkal vitték az addig a sarokban köhécselő nagypapát is. Az nem számított, hogy oxigénpalack nélkül egy lépést sem tudott tenni. Nagy kocsi a Wartburg. Befér az is a nagyfater mellé. Ily módon vámfizetés nélkül jelentős értékű árut lehetett behozni, a csempészetet sem kockáztatva. A képmagnetofon, a Commodore 64 számítógép, szórakoztatóelektronikai cikkek voltak a legkapósabbak, de a pálmát minden bizonnyal a Gorenje hűtőszekrény vitte el. Szinte nem volt olyan hazatérő személygépkocsi, melynek tetején ne díszelgett volna ez a jugoszláv eredetű termék. Az ötezer forintos vámkedvezményre értékelt nagypapa sokat nem láthatott külföldből, mert az élelmes osztrák kereskedők konténerekben, pajtákban, alkalmilag összetákolt sufnikban kitelepültek a határ közvetlen közelébe, hogy a magyarok által legjobban keresett árukért még a legközelebbi faluig se kelljen elmenni. Az utasforgalmi vámbevétel és a felderítői tevékenység, a csempészek elleni harc tekintetében a hazai vámhivatalok közül a Hegyeshalmi Vámhivatal magasan kiemelkedett. Az emberpróbálóan nehéz szolgálat ellenére mindenki szeretett itt dolgozni. Bukovics Benjamin ny. alezredes szerint, aki 1968 és 1991 között volt a vámhivatal parancsnoka, a később magasabb beosztásba kerültek sem tekintették Hegyeshalmot ugródeszkának a szakmai hierarchia magasabb fokára való jutáshoz. Kiválasztásukat rátermettségüknek, a vámhivatalnál szerzett sokoldalú és alapos szakmai ismereteiknek köszönhették. Közülük dr. Kaizinger Tiboré a legfényesebb karrier – remélem, ezért a tréfás kifejezésért nem sértődik meg –, ő mászott fel legmagasabbra az uborkafán, ami a VPOP-n főosztály-vezetőséget jelentett. De többen kerültek megyei parancsnoki vagy vámhivatal-parancsnoki beosztásba. Valamennyien elmondhatják a költővel a Hegyeshalomban eltöltött küzdelmes, de szép évekről: Ez jó mulatság, férfimunka volt. -kis-

11

Teadélután Mivel a nyugdíjas létnek gyakorta természetes velejárója a nagyszülői szerepkör, erről is érdemes néha szót ejteni. A nyári vakáció idején többet lehetünk együtt unokáinkkal, ami ha fárasztó is néha, ugyanakkor rendkívül üdítő, szórakoztató tud lenni. Sok kacagással, még több mozgással jár együtt (ámbátor a kamaszkor felé araszolva mintha lassulna kissé az iram fejünkre növő tündérkéink körében). Szóval, nyaralunk a mindjárt tízéves Mátéval és hétéves kishúgával, Virággal. Persze, hiányolják a szülőket, ezért időnként Skype-olunk velük (képernyős telefonálás). Máté javasolja: „Én elmondom a délelőtt történteket, te a délutánt.” „Ez jó! Tartsunk holnap teadélutánt!” – csapok le az ékes anyanyelvünk kínálta váratlan lehetőségre. Ragyogó ötlet, lázba jönnek az ifjak, s máris kezdik a szervezést. Igaz, én csupán családi körben gondoltam a

teázgatást, de úgy nekik uncsi. Kirajzanak vendégeket toborozni, még szerencse, hogy hétköznap kevesen vannak a kempingben. Mindenesetre az a néhány szál megtalált vendég életre szóló élményben részesült unokáink sete-suta, bájos meghívását hallva. A teadélután remekül sikerült, jót beszélgettünk, s büszkeség a gyerekeknek, hiszen ők szervezték. A nagy eseményből nem maradtak ki a szülők sem, ugyanis sikerült rávennem a lurkókat, hogy vakáció ide, vakáció oda, fogjanak tollat, és írják meg nekik levélben a teadélután történetét, meg amit még említésre érdemesnek tartanak. Így esett, hogy életük első levelét postára adták, amit a meghatódott szülők érkezésünk napján kaptak kézhez, így mindannyian együtt örvendhettünk a meglepetésnek. b.g.j.

Gyógyír a bánatra Poéta-palettánk következő színfoltját a győri Scheer Ilike határozza meg. Hogyan kezd el verset írni az ember? Sajnos nem tudom. Én eleinte magam és az akkori kollégáim szórakoztatására írogattam verseket. Egy-egy rövid versike – ami rólunk, vámosokról szólt – feldobta a munkával töltött perceinket, nagyokat nevettünk. Ekkor 1980-at írtunk. 1993-ban a Haza és Haladás Alapítvány és a Heti Magyarország Anyák a történelemben című pályázatán vettem részt. A köszönőlevél után egy állófogadásra hívtak a Gellért Szállóba. Családom életében 2010-ben tragikus fordulat következett be. Ez a sorscsapás meghatározza azóta született verseim témáját, hangulatát. Fájdalmamat a versek soraiba is fonva, hangulatukat már áthatja az emlékezés, a szeretteink szeretete. Fontosabb állomások, versmondások a „költői” utamon: 2011 és 2012: Idősek Világnapja, Győri Városháza díszterme, Költészet Napja a Megyei Könyvtárban, 2013-ban a NAV NYOSZ

szervezésében a budapesti Mátyás utcai Galériában verseim voltak kiállítva, és egy versem a Katalógusba is bekerült. 2014. Győri Városházán a megyei Nyugdíjasok Szavalóversenye. Ezeken kívül a Városi Könyvtárban és az Idősek Otthonában mondtam el verseket, és rendszeresen a mi nyugdíjas-találkozóinkon. A Kisalföldi Őszidő Nyugdíjas Hírlevélben a Búcsú a vén körtefáktól és az Összetört szívek című versem jelent meg. A vers írása, elmondása és meghallgatása egyaránt gyógyítással bír az ember bánatára, mely szeretetet, erőt sugároz az igazi lelkülethez. Kérem, fogadják el tőlem ezt a kis verset, amelyet szívből küldök önöknek. Őrzött emlékeink Milyen jó lenne újra hazamenni, a régi otthonban örömkönnyeket ejteni. Sok – de már elárvult – könnycseppre emlékezni, azokat a szívünk mélyén féltve őrizni.

GYÁSZ Előző lapszámunk megjelenése óta Solymosi István ny. őrnagy (85) gyulai, Erdélyi Attila ny. főhadnagy (82) váci, Ottlecz Gézáné (87) balatonfüredi, Virág József ny. törzszászlós (81) rédicsi, Jámbor Gyuláné (70) budapesti, Balla Ernő ny. zászlós (80), Stoller Ferencné (68) győri nyugdíjastársunk elhunytáról kaptunk értesítést.

Nyugodjanak békében!

a Mi lapunk 12

A tavaszi szél virágos rétre hívott bennünket, kicsiket, nagyokat is lágyan megérintve. Ha rég is volt, élménydús emléket hagyott, jó lenne újra átélni a sok szép napot. A kisírt, fáradt szemekben, a fájó szívekben a rég kapott szeretet soha nem halványul el. Legnagyobb érték az ajándékozott szeretet, akár itt a földön, akár a felhőkön át is jut hozzánk közelebb. Scheer Istvánné

Kiadja a VIVA Média Holding, 1135 Budapest, Szegedi út 37–39. Telefon: 288-7700 • Felelős kiadó: Moldován Tamás vezérigazgató • Felelős szerkesztő: Czikora András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnöke • Szerkesztő: Bogschützné Gados Júlia • Szerkesztőbizottság: Dr. Kaizinger Tibor, Kis István, Horváth Zoltán, Varga Imre, Dr. Bálint László György