I
n
c
z
e
M
a 2
r
c 0
u 1
s 5
ó
z
e
s
Mélység – élesség
Ballada • ballad | 2013 | 100 x 75 cm
Depth – of – Field
Incze Mózes festői magatartás módosulatai
Attitude Variations in Mózes Incze's Art
Antall István
István Antall
A festő akkor is fest, ha nem csinál semmit. Ha csak néz, ha csak töpreng, ha csak rendet tesz önmagában és környezetében, hogy folytathassa azt, amit eddig csinált és közben – képenként akár – egy teljesen új fejezetet nyithasson, egy teljesen ismeretlen tájra vigyen el minket. Aki puha nyest ecseteit nyalogatja, sörte ecseteit pödri, az a feladatra gondol, amiben ott rejlik az egész, ami még egyáltalán nem látszik, ködösen sem mutatja magát és mégis ott van az anyagban, a színekben, ott van a vásznon, teljesen készen van, csak elő kell hívni. Semmi az egész, mert Incze Mózes a kezdetektől szinte „ugyanazt csinálja”, csak a figyelmes szemlélő veszi észre, hogy ez a következetesség minden pillanatban feloldódik az érzékenységben. Ez pedig aligha a mimózák ideges rezdülése, sokkal inkább a mamutfenyők fölényessége, a monumentalitásban rejlő kiszolgáltatottság. A kialakult és megszerzett tudást az alkotás természetes közege a kételkedés építi, mi több: hitelesíti. Ez a nyugtalanító lélekállapot pedig nem a kép tárgyára és megfogalmazásának mikéntjére vonatkozik, hanem az egész teremtett világra. A festészet nem kivág valamit a nagy egészből, hanem szándéka szerint a teljesség lényege felé közelít. Incze Mózes festészete pedig különösen nem képregény, nem elbeszélő mentalitású, pedig élményvilága egyfajta valóság utalások sorozata, látszólag a látvány lényegül át, ez a festészet ránézésre a reáliák világából építkezik, mégis minden a mögöttesre utal, a nem láthatót kívánja megjeleníteni. Olyan értelemben, ahogyan a szürrealisták a meghökkentés és a polgárpukkasztás közvetlen szándékával a világ tárgyait egy-egy művükben összehordták, a szabad asszociációkra bízva magukat, létező vagy még csak meg sem fogalmazott üzenetüket, ilyen értelemben kívül áll ez a képi világ azokon az újító hagyományokon is. A festő itt befelé figyel, hogy
The painter is painting something even when he is idle. When he is just staring at the wall, when he is lost in thought, when he is taking stock of what is inside and around him so that he can continue what he has been doing, while at the same time opening up an entirely new chapter – piece by piece, if necessary – that would take us to a wholly unfamiliar landscape. Licking his fine sable brushes or twirling his hog bristle ones, he is thinking about the task that contains all, still invisible – not even a silhouette – and yet it is there in the material, in the colors, on the canvas... and it is already complete, just waiting to emerge when called forth. No big deal, really: almost as if Mózes Incze had been “doing the same thing” since day one, so only the astute observer will note that this consistency dissolves in sensitivity at each moment. And that is hardly the nervous tremble of mimosas, but rather the superiority of giant sequoias, the vulnerability inherent in monumentality. Beyond acquired knowledge, the natural milieu of creativity not only builds doubt but lends it credibility. As to this ominous state of mind, it is not about the subject of the painting or its method of expression, but about the entire world. Painting does not just cut something out of the great whole, it strives to approach the substance of wholeness instead. Mózes Incze's art is as far as can be from the graphic novel, lacking a narrative mentality even though its content is actually a sort of series of allusions to reality. It is the visual image that appears to transubstantiate, this style seemingly grounded in the material world, and yet everything alludes to the subliminal, aiming to portray the invisible. In the sense that surrealists gathered the objects of the world in their artwork for immediate shock effect, relying on free association to convey their existing or unstated message, Incze's imagery goes beyond even those modernist traditions. Here, the painter focuses inward, so as to orient himself accurately in the outside world.
pontosán tudjon tájékozódni a külvilágban. Ez aligha lehet mindössze egyszerű racionális útválasztás, a belső térképre kitűzött pontok vonalas összekötése. Ennek a festészetnek a lényege az érzelmi telítettség, és annak is szemérmes rejtőzködő magatartása. Ezért is különösen érdekes, hogy a mester most először mutat rajzot. Rajzot, ahol nem feltételen a vonal játéka ingerel, a szerkezet beszél. Sokkal inkább a porózus festőiségre vált vis�sza, miközben minden eddigi aktja, figurája, torzója, alak sejtése az anatómiai pontosság maga. Elomló vásznainak, drapériáinak esése nemcsak az anyag természetét, de a takarásban rejlő formát is mutatja, miközben maga is különös térélménnyé önálló jelentésű üzenetté válik. Tájaiban, a végtelenbe futókban, a lezárt, falakkal lerekesztettekben, az átszakított síkokra nyitottakban, levegőbe vágott ablakainak nyílásán át olyan szerves, természetes pontossággal simult a levegő a szilárd talajhoz, a növényekhez, a fák bozontjához, hogy nincs rajzoltság élményünk. És most mégis itt van az eddig oly rafináltan rejtett gondolkodási folyamat, az előkészítő tanulmány világa, amiből Incze Mózes legfeljebb tanárainak, mestereinek mutatott valamit, ha nagyon megszorongatták a kötelező feladatok. Csakhogy ezekben a munkákban több az azonosság, a képi világ egészéhez való kötődés, mint az elkülönülés. Lényegük szerint ezek a jelenések éppoly költői erővel bírnak, mint maguk a képek, éppúgy festői vonásaikat mutatják, mint a kész vásznak felületei, fekete-fehérben sem csak tónusgazdagságuk, hanem „színeik” tűnnek fel. Mélységük van, ahol a felületek feszültsége teremt különös hangulatot, a finom részletek gazdagsága feszül a nagy összefogott egységnek, távlatossá válik, vagy inkább továbbgondolásra késztet, beláthatatlan távolságok felé futó gondolatokat inspirál az intimitás, és drámai csomóponttá sűrűsödik az elfojtás. Az árnyékba zárt, ki nem mondott, meg nem festett, Rembrandt barnába fullasztott sötét kezd „világítani”, a másvilág válik evilágivá. A transzcendencia soha nem tanmese ebben a festészetben. Ahogy a képelemek már
This is hardly just a simple, rational course of action, drawing straight lines to connect the dots on an inner map. The essence of Incze's oeuvre is emotional density, particularly in its coy and demure manifestation. Thus it is all the more intriguing that for the first time, the artist shares a drawing. A drawing in which the tantalizing play with lines or structure may not be doing all the talking. Rather, he reverts to a porously picturesque substance, while every single one of his nudes, figures, torsos, and even silhouettes so far has been the epitome of anatomical precision. The configuration of his cascading canvases and draperies reveals not only the nature of the fabric, but also the shrouded shape – in the process becoming a singular spatial experience in itself, a message with sovereign meaning. In his landscapes – the ones extending into infinity, the ones enclosed by restrictive walls, the ones opening up onto broken planes, through the opening of his windows suspended in space – the air adjoined the ground, the plants, and the treetops with such organic, natural precision that it never feels “drawn.” Yet here it is now, after all, the thought process so cunningly concealed before: the world of the preparatory sketch. Nevertheless, these pieces share more of a bond with the body of work as a whole than they are distinct from it. In essence, these apparitions exude as much poetic power as the paintings themselves, display the picturesque surface quality of a completed canvas, and, despite the monochrome, we notice not their tonality but their “colors.” They have depth, where tension between different surfaces creates a peculiar atmosphere and the wealth of fine details goes up against the greater, self-contained whole. It acquires distance, or rather instigates further thought; intimacy inspires thoughts racing toward unimaginable distances, while suppression congeals into a dramatic junction. It is the darkness enclosed in shadows, unsaid, unpainted, drowned in Rembrandt brown, that begins to “glow”; it is the otherworldly that becomes worldly. Transcendence is never a fable in this oeuvre. As the now-familiar repetition of picture elements, the refrain transfers an increasingly heavy
ismert ismétlődése, a refrén variációk egyre súlyosabb terhét hordja át a szemlélő, befogadó vállára, a zsoltárok újra, és újra elmondott sorainak finom monotóniája olyan mélyrétegeket tár föl, amely által valóban megszólítható a teremtő, akár itt bennünk, akár képzeletünk mennyországában. Ez a szakralitás mindig maga a profanitás is, és éppen ezért kétséges feladat e festészet anyaghasználatáról, technikai megoldásairól beszélni. A létfilozófia teljessége sem közelíthető a névelők használatának gyakorisága felől, hiszen a gondolkodás természetrajzát csak egyféle azonosulás hozhatja hozzánk közelebb. Innen még izgalmasabb Incze Mózes alkati tartózkodása, hiszen ez a festészet nem akar tetszeni, képtelen a szerepjátékra, gondolatiságából mindig hiányzott a kimódoltság, a könnyen tetten érhető, ekképpen lebutított küldetéstudat. Ha meg is jelennek e terekben a tárgyak, a köznapiság rekvizítumai, a szalagokkal messzire futó Ariadné fonalak, a megkötözöttség, a félbe maradottság, a kívül rekesztettség élményei, ezek az elemek soha nem egy képes üzenő füzet leszakítható aktualitásai, hanem az időtlenség, vagy ha jobban tetszik az örökkévalóság nyugtalanító jelei. Mégis éreznünk kell a változást magát, hiszen minden hasonlatossága ellenére a tegnap nem olyan, mint a holnap. Az anyag változik, másként mozdul, penge vágja el a korábban oldott felületeket egymástól, a színek visszafogottabbak, talán kissé még hűvösebbek is, miáltal ez a „teres világ” lezár előttünk, a formák csak sejthetők, de a gesztusok változatlanul tiszták és értelmezhetők. A festő teszi a dolgát, de a festés olyan dolog, amit csak gondolatai, érzései, vágyai és szorongásai nyomán bíz az anyagra. Nem teheti meg hogy ne fesse meg képeit, mert ezek a képek nem hagyják békén, ezek a képek elemeikből meg akarnak szerveződni, s a táblakép hagyományait is érzékelhetően és minduntalan át akarják hágni. Az évezredes ikonográfiai hagyományt belülről bontja ez a festészet, úgy szakítja föl a látványt, hogy utat talál a barlangrajzok eredetéhez éppúgy, mint a modernitás dogmáját átlépő költészet időtlensége felé.
burden of variations onto the shoulders of the beholder, the delicate monotone of the perpetually repeating lines of the psalms exposes such depths that truly enable us to address our creator, whether within us or in the heavens of our imagination. Such sacrality is also profanity, so it is a dubious task to talk about material use or technique in this body of work. After all, one cannot approach the entirety of existential philosophy from the perspective of article usage frequency, as only a sort of identification could make the anatomy of thought more accessible. From this vantage point, Mózes Incze's characteristic reserve becomes even more intriguing, as his art does not strive to be popular; incapable of role play, its disposition has always lacked pretentiousness or some transparent, dumbed-down sense of mission. Even when these spaces feature objects – i.e. requisites of the daily grind, ribbons taking Ariadne's threads out to the distance, experiences of being restrained, or incomplete, or ostracized – these elements are never just perforated pages torn from a visual notebook, but the unnerving signs of timelessness, or eternity, if you wish. And yet, we must sense the change itself: despite all the similarities, yesterday was not like today. The material changes: it moves differently. A blade cuts apart surfaces that would have seamlessly blended before. The colors are more reserved, perhaps even a bit cooler, and so this “space-filled” world shuts down before us: only hinting at shapes, though the gestures remain clear and comprehensible. The painter does his job, but painting is the kind of thing he would only leave up to the material in alignment with his thoughts, emotions, desires, and anxieties. He simply cannot not paint these pictures, because the images would not leave him alone; these images want to assemble themselves from their elements, and also to constantly and obviously transcend the traditions of panel painting. This body of work dismantles thousands of years of Christian iconographic tradition from inside. The way it rips through the image, it finds a way both to the source of cave paintings and the timelessness of poetry that transcends the dogma of modernity.
Kerek tenger • Round sea | 2012 | 30 x 35 cm
négyszögű tenger • rectangular sea | 2012 | 30 x 35 cm
INRI • INRI | 2012 | 110 x 45 cm
Egy alma reményében • in hope of an apple | 2012 | 40 x 75 cm
ennyi • This much | 2012 | 25 x 25 cm
Csendélet • still life | 2012 | 30 x 30 cm
infúzió • infusion | 2012 | 30 x 25 cm
Korlátolt önarckép • limited selfportrait | 2012 | 35 x 50 cm
fejfájás • headache | 2012 | 40 x 60 cm
Sebzet t kesztyű • wounded glove | 2012 | 30 x 30 cm
messzelátó • binoculars | 2012 | 30 x 30 cm
azonosítás • identification | 2012 | 100 x 130 cm
papírcsónakok • paper boats | 2012 | 100 x 130 cm
pegazus • pegasus | 2012 | 150 x 108 cm
szÓkratÉsz koktél • socrates cocktail | 2012 | 40 x 60 cm
határátlépő • Border crosser | 2012 | 25 x 25 cm
mozgó mozdulatlan • moving steady | 2012 | 100 x 130 cm
fent és lent • up and down | 2013 / 2014 | 75 x 45 cm
tranzit • transit | 2011 / 2012 | 140 x 90 cm
közvetítő • mediator | 2013 | 70 x 50 cm
rálátás • By sight | 2012 | 150 x 130 cm
testvérek • brothers | 2012 | 150 x 100 cm
fekete-fehér • black & white | 2012 | 130 x 100 cm
analóg idő • analog time | 2012 | 30 x 25 cm
szerződés • contract | 2013 | 50 x 40 cm
steril • sterile | 2013 | 100 x 60 cm
frissítés • update | 2012 | 35 x 25 cm
AMor vincit omnia | 2013 | 70 x 25 cm
alfa és omega • alpha & omega | 2013 | 45 x 55 cm
univerzum • universe | 2012 | 65 x 100 cm
biztonságos repülés • safe flight | 2012 | 80 x 100 cm
résztvevő • participant | 2012 | 80 x 110 cm
lady pendrive | 2013 | 55 x 45 cm
képdoboz • image box | 2013 | 110 x 100 cm
narkisszosz sétája • narcissus’s walk | 2013 | 100 x 60 cm
csatlakozás • connection | 2013 | 50 x 30 cm
adatgyűjtők • data collectors | 2013 | 110 x 180 cm
aláíró • signer | 2013 | 95 x 150 cm
tanítvány • apprentice | 2013 | 110 x 100 cm
csináld magad • do it yourself | 2013 | 150 x 100 cm
majdnem tökéletes • almost perfect | 2013 | 30 x 60 cm
társkeresők • Co-seekers | 2013 | 45 x 95 cm
társkereső • Co-seeker | 2013 | 160 x 100 cm
készenlét • standby | 2013 | 30 x 35 cm
két tükrös • double mirror | 2013 | 30 x 35 cm
ebéd • lunch | 2013 | 150 x 100 cm
beavatkozás • intervention | 2013 | 150 x 110 cm
hacker | 2012 | 60 x 100 cm
memóriazavar • Memory problem | 2013 | 60 x 100 cm
felszín • surface | 2014 | 60 x 95 cm
érintés • touch | 2013 | 95 x 70 cm
eredeti és másolat • original & copy | 2014 | 35 x 50 cm
autodidakta • self taught | 2013 | 70 x 60 cm
kijelölő • marker | 2013 | 45 x 50 cm
mutató • pointer | 2013 | 45 x 50 cm
csomag • package | 2013 | 40 x 30 cm
angyaltoll • angel feather | 2013 | 40 x 30 cm
a te szárnyaid • your wings | 2013 | 100 x 140 cm
tanulmány a szimbiótákhoz • study for symbiontes | 2013 | 40 x 30 cm
készlet • stock | 2013 | 140 x 100 cm
készenlétben • on standby | 2013 | 140 x 100 cm
The Gatekeeper
Egyiknek egyszer a szárnyát is levágták, egészen, mindenestől.
One of them even had their wing cut off completely. All of it.
Nem kéne, hogy egész nap itt legyek, nélkülem is menne minden a maga útján, de mióta egyedül maradtam, valahogy nem esik már olyan jól otthon. Sokszor inkább nem is megyek haza, maradok itt, éjszakára is, hétvégére is, karácsonyra pláne, szabadnapot se vettem ki már nagyon régóta. Igazából nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára a saját lakásomban.
I don't actually have to be here all day. Things would go just fine without me, but somehow home doesn't feel the same anymore, now that I'm all alone. Most often I don't even go home anymore. I just stay here... overnight, over the weekend, and especially over Christmas. I haven't taken a vacation day for a long, long time, and frankly, I can't even remember the last time I saw the inside of my own house.
De sose panaszkodnak, midig köszönnek szépen, szelíden, udvariasan, jól van Péter bátyám?, igen mondom, minden rendben, látom magának nehéz napja volt, erre mind csak legyintenek mosolyognak, ah igen az emberek már csak ilyenek, a világ márcsak ilyen, nehéz a munka, meg kell mérni mindent, hogy a helyén legyen, hogy passzoljon a mértékhez, sok a baj, sok a bánat, alig győzzük, de csináljuk, ahogy tudjuk, vagyis legjobb tudásunk szerint.
But they never complain. They always greet me kindly, softly, with good manners. How's it going, uncle Peter? And I say, it's great, everything's fine, I can see you've had a rough day though... But they just shrug it off with a smile, oh well, it's just the way people are, just the way the world is, it's a tough job having to measure everything, make sure it's at the right place, make sure it's up to our standard, there's a lot of trouble, a lot of sorrow, and we can barely handle it all but we do what we can, do our job as well as we can.
Végül is elég jó nekem itt, ebben a portásfülkében, a pric�csem pont elfér benne. Nincs hideg, jól érzem magam. Ha mégis fáznék, főzők egy kávét. Ideszoktam. Azt hiszem, igazából már itt vagyok otthon.
After all, I like it here, in the gatekeeper's booth. My bunk fits inside just fine. It's not cold and I'm feeling great. If it does get cold I just make some coffee. I've really settled in. I think this place might actually be my new home now.
Néha nem sietnek, olyankor megtörténik, hogy leülnek egy kicsit ide mellém, mesélnek egy kicsit, a munkájukról, van aki kávét is kér, inni nem iszik bele, ők ugye enni-inni nem tudnak, de a kávé szagát szeretik, szagolgatják, melengetik a kezüket a csészén.
Sometimes, when they're not in such a hurry, they sit with me for a while and tell me about their job. Some of them ask for coffee but never take a sip, as they can't eat or drink of course, but they do like the smell of coffee, so they breathe in the vapors and they warm their hands on the cup.
Fenn az főnökségen tudnak róla, hogy ideszoktam, nem bánják, azt mondják, jobb is, legalább mindig vigyáz valaki a telephelyre.
Upstairs at headquarters, they know I'm staying here. They don't mind. They say they actually like it better this way because at least there's someone looking after the site all the time.
Őrzöm a telephelyet, figyelem a külvilágot, aki be akar menni azt beengedem, aki ki akar menni, azt kiengedem, beírom szépen a könyvbe, vagy kihúzóm szépen a könyvből, mikor melyik.
I guard the premises, watch the outside world. Those who want to come in, I let them in; those who want to get out, I let them out. I write their names in the book or I cross them out, depending.
Elég nagy a forgalom, jönnek és mennek a dolgozóink, intézik az ügyeket. A világ ügyeit.
We have quite a bit of traffic. Our employees come and go, getting their work done. The world's work.
Igazából arcról nem lehet megismerni őket, ránézésre nem lehetne megmondani róluk, hogy azok amik, nem néznek ki nagyon máshogy, a szárnyukról mondjuk egyből meglehetne, de azt legtöbbször kabát alá dugják, vagy köpeny alá rejtik, ha meg nem, az ember valahogy sokszor mégse veszi észre, hiába van ott, az ember mintha nem is látná, mintha ott se lenne, valahogy nem oda visz az ember szeme, az öltönyre figyel inkább, a zakóra a szemüvegre, a kabátra, a kosztümre, mikor mi van rajtuk.
You know, there's really no way to make them out by face, one couldn't tell they are what they are by their looks, as they don't really look all that different. Obviously, the wings would give it away, but they usually hide those under their coats or robes, and even when they don't, people somehow still don't notice, as if they didn't exist, I guess one's eyes aren't drawn to that part but rather focus on the suit, or the glasses, the coat, the jacket, whatever they're wearing at the time.
Egyszer az egyik itt ült mellettem a fülkében, és szagolgatta a kávét és mesélt a munkájukról, hogy mit is csinálnak pontosan, hogyan használják és mire használják a mérőszalagjukat, amit ők colstoknak neveznek, annyit értettem meg belőle, hogy valahogy az a lényege, hogy mindennek a helyén kell lenni a világban, és ha valami nincs a helyén akkor ők odamennek, és megmérik ezzel a colstokkal, – ezt a colstokot különben meg is mutatta, olyan mint egy mérőszalag, csak épp csillog minthogyha üvegből volna és
One time, one of them was sitting right here next to me in the booth, smelling the coffee and telling me about their job, what exactly they do, how and for what they use their measuring tapes... From the little that I understood, it is basically that everything has its set place in the world, and if something is not in its rightful place they go and measure it with the tape – and he showed me his tape, it's like any measuring tape except it sparkles, as if it had been made of glass and had flames burning underneath the surface – so
A portás
Dragomán György
by György Dragomán
Sok a dolguk.
They have a lot to do.
Sok mindent megtudtam róluk az évek során.
I've come to learn a lot about them over the years.
Kemény munka az övék, kemény, nehéz és felelősségteljes, bátran dolgoznak, sokszor van, hogy lőtt sebekkel, égésekkel, forradásokkal térnek vissza, vagy olyan is előfordul, hogy ruha nélkül, tépett szárnyakkal.
Their job is real tough. Tough, difficult, and full of responsibility. They work courageously, and often they come back with bullet wounds, burns, scars, sometimes even without clothes, or with their wings mutilated.
lángok lobognak a felszíne alatt, – szóval előveszik ezt a colstokot, és megmérik vele, hogy mi hol van és ha nem jó helyen van, akkor azt is kimérik vele, hogy pontosan hol is kellene lennie, aztán ha tudják, helyreteszik, löknek, húznak, tolnak, pakolnak, mikor mire van szükség.
they take out this tape and measure where everything is, and if it's not at the right place they measure where it is supposed to be, and once they know that they fix it... they push and they shove, they haul and they carry, whatever's needed.
Azt mesélte, hogyha kell lyukat tudnak vágni ezzel a colstokkal a téren is meg az időn is, ezt nem gyakran csinálják, mert nehéz, izzasztó munka, nem is annyira kivágni, hanem utána összecsukni, a múltkor is át kellett húzni egy ilyen lyukon egy nőt, mert elkésett valahonnan, és nem ott volt és nem akkor volt ahol lennie kellett volna, és ezért valaki nem tudott volna beleszeretni, és ha nem szeretett volna bele, akkor eszébe jutott volna egy képlet aminek nem lett volna szabad eszébe jusson, mert abból egy olyan vegyszer lett volna amitől... – mindegy nem is akarja tovább mondani a lényeg, hogy nagyon nehéz munka volt, napokig fájt még utána a háta, ilyesmit tényleg csak akkor, ha már nagyon muszáj.
He said they can even cut a hole through space and time with their tape, if necessary. They don't do that too often because it's hard, sweaty labor, not the cutting part but closing it afterwards. Like there was this time when they had to pull a woman through such a hole because she was late from somewhere and wasn't where she was supposed to be and so someone couldn't have fallen in love with her and then that person would have thought of the formula that he should never think of because that would lead to a chemical that... well, he trailed off there, the point being that it was very hard work, his back hurt for days afterward, it's really something they only do if absolutely necessary.
Mesélt, és szagolgatta a kávét,
He went on talking and smelling the coffee,
és ahogy hallgattam egyszer csak lenéztem a lábára, kényelmesen kinyújtott lábbal ült, és akkor vettem észre, hogy nincs rajta cipő, öreg, kérges fáradt lába volt, és akkor eszembe jutott, hogy tényleg soha egyiken se láttam még cipőt, és mindegyiknek ilyen volt a lába, fáradt és öreg a sok járástól, ezen annyira meglepődtem, hogy mind az kezdett el járni a fejemben, hogy akkor minek van szegényeknek szárnyuk, hogyha ennyit kell gyalogoljanak, onnan kezdve szinte alig tudtam odafigyelni arra, amit mesélt, hogy most is milyen nehéz dolga volt, valaki elől el kellett térítsen egy puskagolyót, mert úgy kellett lennie, hogy ne találják el mégse,
and as I was listening I glanced down at his feet. He was sitting with his legs stretched out comfortably, and then I noticed that he wasn't wearing shoes. He had old, crusty, tired feet, and then I realized I had never actually seen any of them wear shoes, and all of them had these tired old feet from all the walking. This surprised me so much that I started thinking about why these poor sods have wings if they have to walk so much. From that moment on, it was hard for me to pay attention to his story, something about how he had another difficult day because he had to redirect a bullet away from someone as that person was not supposed to be hit by that bullet after all,
aztán igazítania kellett egy zenész ujján, mert fals hangot fogott volna hegedűn, és akkor valakinek megfájdult volna a feje, és kiment volna a koncertről, és figyelmetlenül lépett volna a zebrán, és az utolsó pillanatban tudta volna csak elkapni róla a kormányt egy buszvezető, és a busz akkor elütött volna egy gyereket, aki beverte volna fejét, és abból aztán nagyon nagy baj lett volna, mert...
and then he had to adjust a musician's fingers because the musician would've hit a false note, which would've given someone a headache who would then have left the concert hall and stepped carelessly onto the road, and the bus driver would've only been able to steer away at the very last moment, causing him to hit a child, who would've hit her head, and that would've caused a lot of trouble because...
mondta tovább, hogy mi lett volna és hogy lett volna, de én nem figyeltem egyáltalán, nem tudtam odafigyelni, csak a lábát néztem, és azon gondolkoztam, hogy mégiscsak megkérdezem, hogy ha van szárnyuk, akkor minek kell nekik gyalog járni,
He kept going on about what would've been and how it would've been, but I wasn't paying attention anymore, I couldn't pay attention anymore because I was only looking at his feet, and thinking about how I was going to ask him after all about why they have to walk when they have wings,
és erre ő, minthogyha kitalálta volna előre, hogy mit akarok kérdezni, összehúzta magán a köpenyt és beleszagolt a kávéscsészébe, aztán sóhajtott egyet, és letette ide elém a csészét az asztalra, és rám nézett, azt mondta,
and then he, as if he had guessed what my question would be, tightened his robe around his waist, took another whiff of the coffee, sighed, put the cup down on the table, looked at me, and said that
hogyha repülnének, akkor az úgy túl könnyű volna, akkor olyan dolgokba is beleszólnának, amikbe nem lenne szabad beleszóljanak, akkor túl szép és túl egyszerű és túl unalmas volna minden.
if they were allowed to fly it would be too easy, and then they would stick their noses into things they should not stick their noses into, and then everything would be too nice and too simple and too boring.
indulás előtt • before departure | 2013 | 140 x 100 cm
szárny • wing | 2013 | 50 x 45 cm
viszonyok • relations | 2013 | 85 x 30 cm
ima • prayer | 2013 | 95 x 60 cm
tasak glóriával • packet with halo | 2013 | 45 x 50 cm
glóriák • halos | 2013 | 50 x 45 cm
üdvözlet • greetings | 2013 | 140 x 100 cm
valami fontos • something important | 2013 | 30 x 35 cm
ket tős rendszer • double system | 2014 | 12 x 10 cm
ket tős rendszer • double system | hátoldal • back side
remény • hope | 2014 | 65 x 100 cm
függőség • dependence | 2014 | 75 x 55 cm
Kínálat • supply | 2013 | 70 x 55 cm
intimszféra • intimacy | 2014 | 80 x 130 cm
judith és holofernész • judith & holofernes | 2013 | 100 x 140 cm
prototÍpus • prototype | 2014 | 100 x 140 cm
folyamat • process | 2014 | 100 x 140 cm
csend I. • Silence i. | 2014 | 110 x 100 cm
csend II. • Silence ii. | 2014 | 100 x 140 cm
csend III. • Silence iii. | 2014 | 110 x 100 cm
mosd meg arcod • wash your face | 2014 | 90 x 100 cm
a következő • the next | 2014 | 90 x 100 cm
körön belül • in the circle | 2014 | 60 x 50 cm
körön kívül • outside the circle | 2014 | 60 x 50 cm
vízben • in the water | 2014 | 80 x 70 cm
meghajló • sagging | 2014 | 80 x 70 cm
magántér • private space | 2014 | 70 x 60 cm
elkerítő • rope rounder | 2014 | 30 x 35 cm
vízejtő • water dropper | 2014 | 70 x 50 cm
vízöntő • water pourer | 2014 | 70 x 50 cm
fürdőző • bather | 2014 | 120 x 170 cm
személyes tér • personal space | 2014 | 100 x 90 cm
nézőpont • viewpoint | 2014 | 100 x 90 cm
tömörített zene • compressed music | 2014 | 30 x 40 cm
a kistestvér is figyel • little brother also watches | 2014 | 40 x 30 cm
égablak • skywindow | 2014 | 60 x 50 cm
égi ablak • skyey window | 2014 | 60 x 50 cm
részazonosság i., II., III. • partial identity i., II., III. | 2014 | 30 x 25 cm
vérző • bleeding | 2014 | 65 x 55 cm
után • after | 2014 | 70 x 55 cm
idegen • stranger | 2014 | 65 x 55 cm
offline | 2014 | 65 x 55 cm
audio | 2014 | 70 x 55 cm
csendhallgató • mute headphone | 2014 | 65 x 60 cm
egy csésze kávé • a cup of coffee | 2014 | 140 x 100 cm
magáncsend • private silence | 2014 | 140 x 100 cm
puha csend • soft silence | 2014 | 50 x 35 cm
az én énekem • my song | 2014 | 40 x 50 cm
éber álom • Watchful dream | 2014 | 40 x 40 cm
kékszalagos • blue ribboned | 2014 | 25 x 30 cm
rész szerint • partially | 2014 | 110 x 140 cm
agnus dei | 2014 | 70 x 60 cm
Kis fÉnyejtŐ • Lit tle light dropper | 2014 | 30 x 35 cm
fényejtő • light dropper | 2014 | 140 x 70 cm
INCZE MÓZES 1975. október15-én születtem, Baróton / October 15, 1975 born in Barót 1990–1994 Művészeti Líceumban érettségiztem Barabás Éva és Victor Datu tanítványaként, Marosvásárhelyen / Studied mural painting at the Art Lyceum in Tirgu Mures, under Éva Barabás and Victor Datu 1995–2000 Magyar Képzőművészeti Egyetemen, diplomáztam festő szakon. Mesterem Nagy Gábor / Graduated at the Hungarian University of Fine Arts as a painter, in Gábor Nagy’s class 1997 Alapító tagja az erdélyi Élesdi Művésztelepnek / Founding member of the Élesd Workshop in Transylvania 2013 -tól részt veszek a gödöllői GIM Ház munkájában. / Participating in the GIM House’s programs in Gödöllő. Díjak, ösztöndíjak / Awards and prizes 1996 Pannoncolor díj 1997 Székely Bertalan-díj 2009 HM-MMKI Mecenatúra díj, Őszi Tárlat, Nívódíj 2011 K oller Díj 2013 NKA alkotói támogatás, Őszi Tárlat, Hódmezővásárhely, Önkormányzatok Díja 2014 Kortárs Önarckép Biennálé, Pesterzsébet- fődíj
léthatár • Limit of existence | 2014 | 140 x 110 cm
Egyéni kiállítások (válogatás)/ Individual expositions (selection) 2014 Folyamat, Társalgó Galéria / Budapest RaM / Budapest Ezt láttam, Ari Kupsus Galéria / Budapest Orosházi Képtár / Orosháza 2013 Angyalok, Prestige Galéria / Budapest Ember-gép-kép, Várnegyed Galéria/Budapest, Bernády Ház / Marosvásárhely, 2012 Mítosz és modernitás, Galleria del Carbone, Ferrara/Olaszország; Mítosz és modernitás, Koller Galéria/ Budapest; Museo Civico /Voghiera, Olaszország; Félúton, Levendula Galéria/ Gödöllő 2011 DunaTv, Aula/ Budapest , Art Salon Budapest / Budapest 2010 Forrás Galéria / Budapest, Csongrád Galéria/ Csongrád 2009 Forrás Galéria, Budapest 2008 Forrás Galéria, Budapest 2007 Duna Galéria / Budapest 2006 Csongrádi Könyvtár /Csongrád Arcus Galéria/ Vác 2005 Art9 Galéria/ Budapest, Gödöllői Galéria, Gödöllő, Wass Albert Terem, Kráter Könyvesház, Budapest, Művelődési Ház, Szabadszállás Jókai Mór Könyvtár, Isaszeg 2004 Barót 2003 Fióka Art, Budapest, Secco Galéria, Budapest 2002 Gy. Szabó Béla Galéria, Kolozsvár, Bálint Galéria, Budapest 2001 Arcus Galéria, Vác
Csoportos kiállítások / Collaborative, group exhibitions 2014 Kortárs Önarckép Biennálé, Csili, Pesterzsébet Ember ma, holnap, IX-XI Galéria, Budapest Mű-történet, GIM Ház, Gödöllő Tabu, Pál Gyula Terem, Nyíregyháza Élesd18, Moszkva Kávéház, Nagyvárad 2013 Zóna-Élesdi Művésztelep kiállítása, MODEM / Debrecen, Őszi Tárlat / Hódmezővásárhely Ilka kertje, GIM Ház / Gödöllő Élesdi Művésztelep kiállítása, IX-XI Galéria / Budapest 2012 Összefogás, Forrás Galéria / Budapest, ArtBejiging 2012 / Peking, Kína; Élesdi Művésztelep, MAMÜ pince, Budapest; Testbeszéd- Nemzeti Táncszínház / Budapest 2011 La Nuova Europa – Giovani artisti ungheresi, Galleria Civica di Palazzo Loffredo / Potenza, Olaszország Magyar Művészet- Peking, Kínai Szépművészeti Múzeum International Art Expo, Peking Furament, Tervuren, Belgium SILÓ, Élesdi Művésztelep kiállítása, Csíkszereda 2010 Élesdi Műhely- MAMÜ pince / Budapest Boldogasszony- Forrás Galéria / Budapest Székelyföldi festők- Mednyánszky Galéria / Budapest Egy éjszakám, egy nappalom- Koller Galéria / Budapest Élesdi Műhely – Reök Palota / Szeged 2009 Szegedi Tárlat 2008 Az Ötödik Évszak- Élesdi Művésztelep / Szombathelyi Galéria; Szent Liget- a Somogyfajszi Művésztelep kiállítása Kaposvárott. 2007 A kép közvetlensége – 10 éves az Élesdi Művésztelep / Ernst Múzeum, Budapest 2006 Élesdi Műhely kiállításai Vaja, Nagyvárad, Élesd, MAMÜ Galéria Zempléni Művészeti Fesztivál, Hercegkút Homage to the 1956 Hungarian Revolution – Európa Parlament, Strasbourg 2005 Élesdi Műhely kiállításai Budapest, Szigetvár, Kaba Groteszk Biennálé, Kaposvár 2004 Labirintus – Margitszigeti Víztorony, Budapest, Az Éden bombázása – MAMÜ Galéria, Budapest Kultúrpalota, Marosvásárhely, Balázs Imre Barnával közös kiállítás 2003 Tánc – Fióka Art, Budapest Szentdemeteri Képek – Báthory Terem, Marosvásárhely Alföldi Tárlat, Békéscsaba 2001 Fuldai Aquarell Biennálé – Fulda Tagság / Professional memberships Élesdi Művésztelep Egyesület Art9 Egyesület Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
www.inczemozes.hu
[email protected]
Borító I. / Cover I. – fürdőző • bather (részlet / detail) | 2014 Borító IV. / Cover IV. – csatlakozás • connecting | 2012 | 17,5 x 10,5 cm
Az album a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre
© Incze Mózes / 2014 © Antall István / 2014 (Mélység–élesség) © Dragomán György / 2014 (A portás)
Kiadó: Arcus.hu Kft. www.arcuskiado.hu Fordítás: © Bánhegyi Anna / 2014 Fotó: © Borsos Mihály (Misi) / 2014 Tervezés: Dömény Csaba / Arcus Stúdió Nyomda: Multiszolg Bt. ISBN 978-963-86476-8-9
