MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ A DISZTÓNIA KEZELÉSÉNEK EGY ÚJ PERSPEKTÍVÁJA

N E U RO L Ó G I A V I I . É V F O LYA M S U P P L E M E N T U M A

GYERMEKORVOS TOVÁBBKÉPZÉS

MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ – A DISZTÓNIA KEZELÉSÉNEK EGY ÚJ PERSPEKTÍVÁJA A

KOVÁCS

MOZGÁSZAVAROK KÖZÜL A DISZTÓNIA SZINDRÓMA JELENTI AZ EGYIK LEGKORLÁTOZÓBB MEGBETEGE-

TÁRSULÓ KÓROS TESTTARTÁS JELLEMEZ.

A

TÜNETEKHEZ TÁRSULÓ MOZGÁSKORLÁTOZOTTSÁG ÉS FÁJDA-

LOM A BETEG ÉLETVITELÉT JELENTÕSEN KÁROSÍTHATJA.

AZ

ESETEK TÖREDÉKÉT LESZÁMÍTVA, A KOMBI-

NÁLT GYÓGYSZERES KEZELÉS SEM KÉPES A GENERALIZÁLT VAGY SZEGMENTÁLIS DISZTÓNIA TÜNETEINEK ÉS A BETEG ÉLETMINÕSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁRA, EZÉRT JELENTETT JELENTÕS ÁTTÖRÉST A FUNKCIONÁLIS IDEGSEBÉSZETI BEAVATKOZÁSOK SIKERE.

SZÁMOS

TANULMÁNY ÉS RANDOMIZÁLT MULTICENTRIKUS VIZS-

GÁLAT IGAZOLTA, HOGY A KÉTOLDALI PALLIDÁLIS MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ (DEEP BRAIN STIMULATION,

A FRANCIAORSZÁGBAN ELBURKE-FAHN-MARSDEN DISZTÓNIA PONTOZÓ SKÁLA ALKALMAZÁSÁVAL – 1 ÉVVEL A MÛTÉT UTÁN – A KLINIKAI TÜNETEKBEN 51%-OS, MÍG AZ ÉLETVITELBEN 43%OS JAVULÁST DEMONSTRÁLT. A NÉMET MULTICENTRIKUS, PLACEBOKONTROLLÁLT VIZSGÁLATBAN A STIMULÁCIÓ 39,3%-KAL JAVÍTOTTA A TÜNETEKET SZEMBEN A PSZEUDOSTIMULÁCIÓS CSOPORT 4,2%-ÁVAL HÁROM HÓNAPPAL A BEAVATKOZÁS UTÁN. HAT HÓNAPOS NYÍLT FÁZIST KÖVETÕEN A KLINIKAI TÜNETEK 46%-KAL, AZ ÉLETVITEL 41%-KAL, A FÁJDALOM 48%-KAL, A DEPRESSZIÓ MÉRTÉKE 31%-KAL ÉS AZ ÉLETMINÕSÉG 30%-KAL JAVULTAK A KIINDULÁSI ÁLLAPOTHOZ KÉPEST. A PALLIDÁLIS STIMULÁCIÓ HATÉKONYSÁGÁT A DISZTÓNIA ETIOLÓGIÁJA JELENTÕSEN BEFOLYÁSOLJA: AMÍG PRIMER DISZTÓNIÁK ESETÉBEN ÁTÜTÕ JAVULÁST VÁRHATUNK, ADDIG SZEKUNDER DISZTÓNIÁK ESETÉBEN A STIMULÁCIÓ KEVÉSBÉ HATÉKONY. A PALLIDÁLIS STIMULÁCIÓ TOVÁBBI POZITÍV PROGNOSZTIKAI FAKTORA A RÖVIDEBB BETEGSÉGTARTAM, A SZKELETOMUSZKULÁRIS DEFORMITÁSOK HIÁNYA, A NEGATÍV KOPONYA MRI-FELVÉTEL ÉS A FÁZISOS, MOBILIS TÜNETTAN. FIATALKORI DISZTÓNIÁKBAN LEHETÕLEG MINÉL KORÁBBAN KELL A MÛTÉTET ELVÉGEZNI, HOGY A KÖVETKEZMÉNYES ORTOPÉDIAI SZÖVÕDMÉNYEKET (PL. ÍZÜLETI DEFORMITÁSOKAT) ÉS A SZOCIOKULTURÁLIS IZOLÁCIÓT MEGELÕZHESSÜK. HÉTÉVES KORNÁL IDÕSEBB „GYERMEKEK” ESETÉBEN MÁR ELVÉGEZHETÕ A DBS-BEÜLTETÉS, MIVEL A KOPONYA NÖVEKEDÉSE EKKOR MÁR ELÉRI A FELNÕTTKORI NAGYSÁG 90%-ÁT. A STÁTUS DYSTONICUS SORÁN RÖVID TÁVON AZ INTENZÍV OSZTÁLYOS KEZELÉS, A PROPOFOL VAGY MIDAZOLAM SZEDÁCIÓ ÉS A GÉPI LÉLEGEZTETÉS ALKALMAS AZ AKUT ÉLETVESZÉLY ELHÁRÍTÁSÁRA, AZONBAN HOSSZÚ TÁVÚ MEGOLDÁSKÉNT CSAK A PALLIDUM RONCSOLÁSA (PALLIDOTÓMIA) DBS)

A PRIMER DISZTÓNIÁK KEZELÉSÉBEN HATÉKONY KEZELÉSI MÓDSZER.

VÉGZETT MULTICENTRIKUS VIZSGÁLAT

VAGY MÉLY AGYI STIMULÁCIÓJA JÖN SZÓBA

Bevezetés A mozgászavarok közül a disztóniák jelentik az egyik legkorlátozóbb megbetegedés-csoportot. A disztónia nem egy jól definiálható entitás, hanem szindróma, amelyet akaratlan, fázisos mozgásformák vagy tartós izomkontrakcióhoz társuló kóros testtartás jellemez (1). Az etiológiától függõen gyakran tremor, mioklónus,

D R . 1, BALÁS ISTVÁN D R . 2, L L U M I GUANO CARLOS D R . 2, A S C H E R MANN ZSUZ S A N N A D R . 1, BÓNÉ BEÁTA D R . 1, T A S N Á D I E M E S E D R . 1, NAGY FERENC D R . 1, J A N S Z K Y J Ó Z S E F D R . 1, DÓCZI TAMÁS D R . 2, V A R G A D E Z S Õ D R . 1, HOLLÓDY K A T A L I N D R . 3, KARÁDI K Á Z M É R D R . 4, I L L É S Z S O LT D R . 1, K O M O LY SÁMUEL DR.1 NORBERT

DÉS-CSOPORTOT, AMELYET AKARATLAN, FÁZISOS MOZGÁSFORMÁK VAGY TARTÓS IZOMKONTRAKCIÓHOZ

bradikinézia vagy spaszticitás is észlelhetõ a disztóniás tünetek mellett. A mozgáskorlátozottság és a fájdalom a beteg életvitelét jelentõsen károsíthatja, nemritkán intakt kognitív funkciók mellett. A kombinált gyógyszeres kezelés ellenére csak a betegek kis százalékánál érhetõ el az életminõségben elfogadható mértékû javulás, ezért jelentett áttörést a különbözõ funkcionális idegsebészeti beavatkozások megjelenése és sikere, amelyek haté-

RÖVIDÍTÉSEK: BFMDRS=BURKE-FAHN-MARSDEN DYSTONIA RATING SCALE; DBS=DEEP BRAIN STIMULATION; DDRS=BURKE-FAHNMARSDEN DYSTONIA DYSABILITY RATING SCALE; GPI=GLOBUS PALLIDUS PARS INTERNA; MER=MIKROELEKTRÓDÁS REGISZTRÁCIÓ; STN=NUCLEUS SUBTHALAMICUS; VIM=N. VENTRALIS INTERMEDIUS THALAMI; VOA ÉS VOP=N. VENTRALIS ORALIS ANTERIOR ET POSTERIOR THALAMI

1

1

PTE NEUROLÓGIAI KLINIKA, 2 PTE IDEGSEBÉSZETI KLINIKA, 3 PTE GYERMEKGYÓGYÁSZATI KLINIKA, 4 PTE MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET, PÉCS


N E U RO L Ó G I A

konyan javítják a különbözõ tüneteket. Jelen összefoglalóban a disztóniák mély agyi stimulációval (deep brain stimulation, DBS) történõ kezelését ismertetjük, külön hangsúlyt fektetve a gyermekkori disztóniára. A disztónia csoportosítása A disztónia heterogén betegségcsoport, amelyet tradicionálisan három szempont, a betegség hátterében meghúzódó etiológia, a tünetek megjelenésének idõpontja és a lokalizáció alapján csoportosíthatunk.

1 . T Á B L Á Z AT: DISZTÓNIA ETIOLÓGIA SZE-

Etiológia szerinti csoportosítás

R I N T I O S Z T Á LY Z Á S A A Z E U R Ó PA I ÉS AZ AMERIKAI KLASSZIFIKÁCIÓ ALAPJÁN

Prognosztika és kezelés szempontjából az egyik legfontosabb feladat a betegség hátterének, etiológiájának vizsgálata. Sajnos az etiológia szerinti csoportosítás

nem egyértelmû, az amerikai és európai klasszifikáció között jelentõs különbség észlelhetõ (2, 3) (1. táblázat). PRIMER DISZTÓNIA

A disztónia hátterében egyéb neurológiai megbetegedés, egyéb kiváltó ok nem mutatható ki. Ezért a disztónián kívül legtöbbször egyéb neurológiai tünet nem észlelhetõ. Tremor vagy mioklónus idõszakosan megjelenhet, azonban a disztóniához képest kevésbé kifejezett formában. Képalkotó-vizsgálatok nem utalnak strukturális eltérésre, illetve metabolikus hiba sem mutatható ki konvencionális laboratóriumi vizsgálatokkal. A primer disztóniák közel 90%-a idõskori kezdetû, fokális vagy szegmentális eloszlású. A gyermekkorban vagy fiatal felnõttkorban kialakuló primer disztóniaformák gyakran generalizált megjelenésûek (2).

Európai klasszifikáció

Amerikai klasszifikáció

Primer disztónia: Disztónia az egyetlen tünet, egyéb külsõ ok vagy heredodegeneratív megbetegedés nem mutatható ki a háttérben. Pl. DYT-1 disztónia

Primer disztónia: Disztónia az egyetlen tünet, egyéb külsõ ok vagy heredodegeneratív megbetegedés nem mutatható ki a háttérben. Tremor vagy mioklónus társulhat a disztóniához.

Disztónia Plusz Szindrómák: Disztónia a domináns tünet, amihez egyéb mozgászavarral társul. Neurodegeneráció nem mutatható ki a háttérben. Pl. DYT-11 mioklónus-disztónia

Szekunder disztónia: p Más neurológiai betegséghez társuló disztónia (pl. disztónia plusz szindrómák, degeneratív megbetegedéshez társuló disztónia) p Szimptómás disztónia: külsõ behatások következményeként alakul ki. p Parkinson-kórhoz társuló disztónia. p Disztónia más mozgászavarok jelenléte esetén.

Heredodegeneratív disztónia: Disztónia a fõ tünet más neurológiai tünetek mellett, melyeket heredodegeneratív betegség okoz. Pl. Wilson-kór Szekunder disztónia: Disztónia, amit neurológiai megbetegedés, gyógyszeralkalmazás vagy egyéb kemikália vált ki. Pl. fokális agyi lézió vagy Parkinson-kór okozta (off-dose) disztónia Paroxizmális disztónia: A disztónia rövid idõtartamra jelentkezik, amelyek között tünetmentes állapot észlelhetõ. Pl. DYT-9 paroxysmalis kinesigen dyskinesia

2

GYERMEKORVOS N E U RO L Ó G I A

SZEKUNDER DISZTÓNIA

FOKÁLIS DISZTÓNIA

Amennyiben a disztónia hátterében egyéb megbetegedés vagy külsõ ok mutatható ki, nagy valószínûséggel a disztónián kívül egyéb neurológiai tünet is észlelhetõ. Jelentõs kivétel e szabály alól a gyógyszerindukált tardív disztónia vagy akut disztóniás reakció. Az amerikai klasszifikáció szerint a disztónia plusz szindrómák, a heredodegeneratív disztóniák is a szekunder disztónia csoportba tartoznak, míg az európai csoportosítás szerint külön kategóriába sorolandók (1. táblázat).

Egy testrészt érintenek a tünetek. Az arc, a nyak, a törzs és a végtagok külön-külön testrésznek számítanak. Leggyakrabban a nyaki izomzatot érinti a fokális disztónia: torticollis, laterocollis, retrocollis vagy anterocollis formájában. SZEGMENTÁLIS DISZTÓNIA

Két egymás melletti testrészt érint a disztónia, pl. az arcon és a nyakon, vagy a nyakon és az egyik végtagon megjelenõ tünetek. HEMIDISZTÓNIA

A tünetek megjelenési ideje szerinti csoportosítás

Féloldali disztónia, gyakran szekunder eredetû.

A primer disztóniák megjelenése bimodális, 9 és 45 éves kor körül detektálhatunk egy-egy csúcspontot (2).

GENERALIZÁLT DISZTÓNIA

KORAI KEZDETÛ DISZTÓNIA

A 20-as életévek elõtt megjelenõ disztónia betegség általában az alsó végtagokban kezdõdik, amely a törzs és a felsõ végtagok felé mutat generalizációs tendenciát. A korai kezdetû disztóniák leggyakrabban primer vagy heredodegeneratív megbetegedés által kiváltott szekunder kórformák, amelyek az esetek több mint felében ténylegesen generalizálttá válnak. KÉSÕI KEZDETÛ DISZTÓNIA

A késõi kezdetû (>20 év) disztóniák gyakran fokálisak maradnak, általában a nyakon, az arcon vagy a hangszálakon kezdõdnek. A végtagokról csak igen ritkán indulnak ki, ezen belül is az alsó végtagon való kezdet nagyon valószínûtlennek mondható, és felveti a pszichogenitás lehetõségét. Progresszió esetén szegmentális disztóniának megfelelõen a környezõ testrészekre terjednek a tünetek. Az idõsebb kori disztóniák túlnyomó többsége szekunder disztónia, amit trauma, agyérbetegség, gyógyszerszedés vagy egyéb heredodegeneratív megbetegedés vált ki. Az érintett testrészek szerinti csoportosítás

A különbözõ testrészekre való kiterjedés a betegség kezelésének egyik legfontosabb prognosztikai tényezõje.

Több testrészt érintõ disztónia. Klinikai tünetek szerinti csoportosítás

Az angolszász irodalomban a disztóniák megjelenését két nagy csoportba sorolják, aminek kiemelkedõ prognosztikai jelentõsége van. „FIX” VAGY „FIXÁLT” DISZTÓNIÁK

„Fix” vagy „fixált” disztóniák esetében tartósan, nyugalomban is kóros testtartás jelenik meg. Rosszabb prognózist jelent, mert gyakran alakulnak ki ortopédiai szövõdmények, ízületi deformitások, illetve a mély agyi stimuláció is kevésbé képes a fix disztónia tüneteit javítani (4–7). MOBILIS DISZTÓNIA

A „mobilis” disztóniát fõleg cselekvéskor megjelenõ tónusos vagy fázisos izomrángások, mozdulatok és tremor jellemzik, amelyek nyugalmi helyzetben akár teljesen eltûnhetnek. Felületes EMG-vizsgálat során gyakran repetitív, fázisos burst aktivitás jellemzi a mobilis kórformát. A bilaterális pallidális stimuláció a mobilis tüneteket hamarabb és nagyobb hatékonysággal javítja, mint a fixált tüneteket. A tünetek súlyosságának dokumentálása A neurológiai státus pontos dokumentációja mellett szükséges olyan objektív mód3

TOVÁBBKÉPZÉS


N E U RO L Ó G I A

Felvétel

Idõtartam

1. Fekvés közben, kezek a test mellett kinyújtva p teljes test p testrészekre fokuszálva (fej, nyak, jobb és bal kéz, törzs, jobb és bal láb)

45-60 sec

2. Ülve, kezek a lábakon nyugszanak p teljes test p testrészekre

45-60 sec

3. Beszéd, összefüggõ mondatok teljes test testrészekre fokuszálva

20-30 sec

4. Írás, domináns kézzel 1-2 mondat írása, mindkét kézzel spirálrajzolás p felsõ testrész p kezekre fókuszálva 5. Ivás, étkezés. Egy félig megtöltött pohárból pár korty, illetve száraz, szilárd ételbõl (pl. zsemle) 1-2 harapás elfogyasztása

30 sec

20-30 sec

6. Kezek a mellkas elõtt kinyújtva, mint a poszturális tremor vizsgálatkor

10 sec

7. Ujj-orrhegy próba, 5× mindkét kézzel

20 sec

8. Gyors alternáló mozgások a felsõ és alsó végtagokon, mindkét oldalon felvéve

20 sec

9. Székbõl felállás

5-10 sec

10. Állva, majd 4× 90 fokot elfordulva p teljes test p testrészekre fokuszálva

45 sec

11. Járás p teljes test p testrészekre fókuszálva

60 sec

2 . T Á B L Á Z AT: DISZTÓNIA BETEGEK VIDEÓ DOKUMENTÁLÁSÁHOZ AJÁNLOTT PROTOKOLL

A disztóniák gyógyszeres ke z e l é s e

szerek alkalmazása, amelyek segítségével a disztónia súlyosságának mértéke pontosan meghatározható és számszerûsíthetõ, ezáltal a progresszió és a kezelés hatására bekövetkezõ javulás is pontosan mérhetõ. A generalizált disztónia súlyosságának meghatározására a legelterjedtebb skála a Burke-Fahn-Marsden Disztónia pontozó skála (BFMDRS) (8). Használata nemcsak az elterjedtsége miatt ajánlatos, hanem mert videofelvétel alapján is lehetõvé teszi a pontérték meghatározását. Több vizsgálat bizonyította a skála alkalmazhatóságát (9), illetve felhasználásával történt a legtöbb multicentrikus vizsgálat kiértékelése is (6, 7). A BFMDRS két alapvetõ részbõl áll. Az elsõ szakasz – a tényleges BFMDRS, 0-120 pont közötti értékkel – a disztónia klini4

kai súlyosságát határozza meg 9 testrész tüneteinek értékelésével. Minden testtájékon a tüneteket három különbözõ érték szorzata határozza meg: súlyosság, provokáló faktor (nyugalomi vs. akciós megjelenés) és egy úgynevezett súlyzó faktor. A legtöbb testtájékon a súlyzó faktor értéke 1, de például a száj és a szem körüli részek esetében 0,5-es faktort használunk, mivel az e területeken észlelt tünetek lényegesen kisebb mértékû motoros károsodást okoznak. A teszt második része, a Dystonia Disability Rating Scale (DDRS), ami a beteg megkérdezése alapján az életvitelhez szükséges legfontosabb funkciók (pl. étkezés, nyelés, beszéd, írás, öltözködés, higiéniás tevékenységek és járás) érintettségét jellemzi 0-30 pont között. A különbözõ mozgászavarok megfelelõ dokumentálásához, illetve a vizsgálatok publikálásához elengedhetetlen feltétel a megfelelõ videó dokumentáció készítése. Szemben a legtöbb mozgászavarral, a disztóniás tünetek megfelelõ képi rögzítésével a pontozó skálák – mint már említettük – egy késõbbi idõpontban is felvehetõk. A Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikáján rendszeresen alkalmazott protokollt a 2. táblázat ismerteti.

Gyógyszeres kezeléssel a legtöbb disztóniás beteg esetében csak minimális javulás érhetõ el. Egyik legfontosabb kivétel a levodopára reagáló disztónia (Segawaszindróma), ami akár már alacsony dózisú L-DOPA-ra is tartós, átütõ mértékû javulást mutathat. Jelenleg elfogadott álláspont szerint minden fiatalkori disztónia esetében ajánlott a levodopa hatásának vizsgálata. Minden disztóniás betegnél érdemes a potenciálisan kezelhetõ anyagcsere-betegségeket is megfontolni, hiszen például a Wilson-kór regressziója vagy a progresszió megállítása érhetõ el a D-penicillinamin vagy cink-kezeléssel. Amennyiben a potenciálisan kezelhetõ megbetegedést nem tudtunk igazolni, az elsõ választandó szerek az antikolinerg gyógyszerek (pl. trihexyphenidyl). A legtöbb esetben azonban még nagy dózis mellett is csak mérsékelt fokú javulás ér-


hetõ el, illetve a mellékhatások (szájszárazság, homályos látás, szédülékenység, vizeletretenció, kognitív problémák) szintén korlátozzák alkalmazhatóságát (1). Antidopaminerg gyógyszerek is kipróbálhatók, azonban a lehetséges mellékhatások kialakulása (pl. parkinsonizmus, tardív diszkinézia vagy pedig szedáció) akár ronthat a beteg állapotán. Clozapint, mint atípusos antipszichotikumot, egy nyílt vizsgálatban (10) és több esettanulmányban (11–13) mérsékelt fokban hatásosnak találták generalizált és szegmentális disztónia kezelésében, azonban újabb adatok alapján tardív disztóniát is produkálhat (14–16). Tetrabenazine, a vezikuláris monoamin transzporter inhibitora, ezzel szemben csak átmeneti disztóniát képes indukálni, tardív diszkinéziát nagy valószínûséggel nem okoz (17). A benzodiazepinek közül a clonazepam tûnik a leghatékonyabbnak, különösen mioklónus disztóniában vagy blepharospazmusban (1, 18). Az izomrelaxánsok közül a baclofent használjuk leggyakrabban a disztóniák kezelésére, fõleg ha spaszticitás és disztónia együttesen jelenik meg (pl. poszthipoxiás disztónia). Amíg a per os kezelés csak mérsékelt fokú, addig az intratekális baclofen-pumpa nagyobb hatékonysággal bír (1). A legtöbb generalizált és szegmentális disztónia esetében csak kombinált gyógyszeres kezeléssel lehet javulást elérni, azonban ilyen esetben a mellékhatások elõfordulási gyakorisága is párhuzamosan megnõ. Fokális disztóniák kezelésében a kemodenerváció átütõ sikert ért el. Az 1980-as évek óta a botulinum-toxin a cervikális disztónia, az oromandibularis disztónia, a hemifaciális spazmus, a blefarospazmus és az írásgörcs elsõ választandó kezelésévé vált. Azonban a betegek egy kis része nem megfelelõen reagál a botulinum-toxin kezelésre, illetve az évek során az esetek akár 10%-ában blokkoló ellenanyagok is kialakulhatnak, ami a módszer hatékonyságát csökkenti (19, 20). További hátrány, hogy szegmentális és generalizált disztónia esetében az érintett izmok nagy száma miatt a toxin alkalmazhatósága már csak korlátozott mértékû.

A disztóniák mûtéti ke z e l é s e Ablatív mûtétek

A disztónia kezelésében a perifériás sebészet (pl. denerváció, miotómia) mellett a funkcionális idegsebészeti kezelések is egyre nagyobb teret nyertek. Már az 1950es évek során végeztek kisebb betegcsoporton talamotómiát, azonban a nem megfelelõ célpont választás és célzási technika miatt a kimenetel kérdéses volt (21). A lényegi áttörést a bazális ganglionok patofiziológiájának felderítése, a modern in vivo agyi képalkotás megjelenése, és a sztereotaxiás technika elterjedése hozta meg. Kezdetben a kórosan túlmûködõ területek roncsolását, ablációját végezték el. Már az 1960-as években egy svéd munkacsoport megfigyelte, hogy a poszteroventrális pallidotómia (a globus pallidus belsõ szegmensének ablációja) a Parkinson-kór számos kardinális tünetére, beleértve az OFF disztóniát is, kedvezõ hatással van (22, 23). Munkásságuk a levodopa klinikai bevezetése mellett észrevétlen maradt egészen az 1990-es évekig, amíg Laitinen újra leírta a poszteroventrális pallidotómia módszerét (24, 25). Ezzel párhuzamosan a pallidotómiát a disztóniás mûködészavar kezelésében is alkalmazni kezdték és jelentõs sikereket értek el (26–31). Az elvégzett vizsgálatok és metaanalízisek a bilaterális pallidotómiát elfogadható mellékhatásprofilú eljárásnak írták le (32, 33). Mély agyi stimuláció

Annak ellenére, hogy az ablatív mûtétekkel jelentõs fokú és tartós tüneti javulás érhetõ el, a közel 10-15%-os sikertelenségi arány (34, 35) és a kétoldali mûtéteknél jelentkezõ magas morbiditás (nyelészavar, dysarthria, paraesthesia és ataxia) (36) jelentõsen korlátozza az alkalmazhatóságukat. Az ablatív mûtétek kiváltására 1987 óta áll rendelkezésünkre a mély agyi stimuláció (37). A módszer hatékonyságának és biztonságosságának köszönhetõen az 1990-es évek közepére a DBS már elsõként választandó eljárássá vált (38). Mivel nem okoz irreverzibilis ká-

5

TOVÁBBKÉPZÉS


N E U RO L Ó G I A

rosodást, ezért a gyermekkori alkalmazása is elõtérbe került. Szemben a szívbe ültetett pacemakerrel (ami egy hiányzó mûködést pótol), a DBS funkcionális gátlást hoz létre, ami a betegség bizonyos tüneteinek javulásában nyilvánul meg. Attól függõen, hogy hova ültetjük be a stimuláló elektródát, és melyik kórosan hiperaktív központ mûködését gátoljuk, különbözõ tüneteket tudunk csillapítani. A DBS indikációs területe folyamatosan bõvül, az Amerikai Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) az esszenciális tremor és Parkinson-kór mellett disztónia (6) és obszesszív-kompulzív megbetegedések kezelésére (39, 40) is engedélyezte. A DBS ígéretes, de egyelõre még kísérleti stádiumban levõ módszernek tûnik bizonyos epilepszia (41, 42) és fejfájás típusok (43), Gilles de la Tourette-szindróma (44) és neuropátiás fájdalom (45) kezelésére is. Felmerül a kérdés, hogy a mély agyi stimuláció ténylegesen hatékonyabb és biztonságosabb eljárás-e a pallidotomiánál. Az ablatív beavatkozások a fejlõdõ országokban jelenleg is virágkorukat élik, hiszen számottevõen olcsóbb beavatkozásról van szó. Egy 2008-as metaanalízis szerint a kétoldali pallidotómia és pallidális stimuláció hasonló eredményességgel és biztonságossággal rendelkezik (46). Egy másik tanulmány pedig felveti annak a lehetõségét, hogy az unilaterális pallidotómia és kontralaterális pallidális stimuláció kombinációja hosszú távon hatékonyabb megoldás lenne a kétoldali pallidális stimulációnál (47). Egyéb idegsebészeti beavatkozások

Szintén az elmúlt évtizedekben vált az intratekális baclofen-pumpa széles körben alkalmazott eljárássá a spaszticitás kezelésére. Disztónia kezelésében is használható: fõleg a posztanoxiás disztóniák esetében tûnik hatásosnak, amikor a disztónia mellett spaszticitás is észlelhetõ (48). A motoros cortex stimuláció is ígéretes eszközzé válhat a mély agyi stimulációval nem megfelelõen kezelhetõ fixált disztónia kezelésében (4). 6

Mûtéti célpontok

Különbözõ magok stimulációja más és más tüneteket képes csillapítani. Rutinszerûen jelenleg három mûtéti célpontot használunk a mozgászavarok kezelésére: p pallidális stimuláció (globus pallidus belsõ szegmense, GPi), p talamikus stimuláció (n. ventralis intermedius–Vim, n. ventralis oralis anterior et posterior–Voa és Vop), p szubtalamikus mag (STN) stimulációja. A disztónia neuromodulációs kezelése során a legtöbb tapasztalat a pallidum belsõ szegmensének (GPi) stimulációjával áll rendelkezésünkre. Több multicentrikus (6, 7, 49, 50), kontrollált tanulmány, illetve egyéb prospektív vizsgálat (51) bizonyította hatékonyságát. Úgy tûnik, hogy a pallidotomia hatékonyabban csillapítja a disztóniás tüneteket, mint a thalamotomia (52), és a pallidális stimuláció is jobb hatású lehet, mint a talamikus stimuláció (53). Több japán centrum továbbra is alkalmazza a Voa és Vop komplexum stimulációját (54, 55), aminek a segítségével az írásgörcs (56) és a Holmes tremorhoz kapcsolódó szekunder disztónia (57) is javítható. Újabb irodalmi közlések a szubtalamikus mag ablációjának (58) vagy stimulációjának (59) a jelentõségét sugallják a disztóniák kezelésében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok fõleg a cervikális disztóniákra (60–62) vonatkoznak. Az STN stimuláció több elõnyös tulajdonsággal rendelkezik a pallidális stimulációval szemben. Az STN sokkal kisebb kiterjedésû, ezért alacsonyabb feszültség és impulzushossz alkalmazásával stimulálható, ami alacsonyabb energiafogyasztást és hosszabb akkumulátor élettartamot jelent. További különbség, hogy a disztóniás tünetek a GPi-stimuláció hatására csak lassan változnak, ezzel szemben az STN stimulációra sokkal gyorsabban reagálnak (60–62). Egyenlõre azonban nem állnak rendelkezésre direkt összehasonlító tanulmányok a GPi- és STN-stimuláció eredményességére vonatkozóan. M û t é t i h a t é ko n y s á g A mûtéti kezelés célja, hogy javítsa a motoros funkciókat és csökkentse a korláto-


zottság mértékét. A legtöbb esetben a disztónia maximális tüneti enyhülése nem azonnal alakul ki, gyakran több hónappal, akár évvel a mûtétet követõen is jelentkezik számottevõ javulás. Primer disztóniák

Számos nyílt vizsgálat és esettanulmány sugallta, hogy a pallidális mély agyi stimuláció a primer disztóniák kezelésében hatékony módszer lehet. Cif és munkatársai (50) 57 beteg 1 éves követésével úgy találták, hogy a disztónia súlyosságát a DYT-1 pozitív primer disztóniások esetében 71%-kal, nem DYT-1 primer disztóniásoknál 74%-kal, míg a szekunder disztóniában 31%-kal csökkentette. A funkcionális skála (DDRS) alapján a DYT-1 pozitívok 63%-os, nem DYT-1 pozitív primer disztóniások 49%-os, és a szekunder disztóniások 7%-os javulást mutattak (50). Coubes munkacsoportja (49) 31 primer disztóniás beteg, köztük gyerekek, mûtéti eredményességét vizsgálta a 2. posztoperatív évben. A klinikai tünetek (BFMDRS) 79%-kal, a funkcionális érintettség (DDRS) 65%-kal javult. A bilaterális GPi DBS primer disztóniákra kifejtett hatását több multicentrikus vizsgálat is igazolta. 2005-ben publikálták a francia multicentrikus vizsgálatot 22 primer disztóniás beteggel (7). Beválasztási kritériumok között szerepelt a szekunder etiológiák kizárása, disztóniától eltekintve negatív neurológiai státus, normális koponya MRI-lelet, pszichiátriai tünetek hiánya, a Mini Mentál vizsgálaton (MMSE) legalább 24 pont elérése és a gyógyszeres kezelés ellenére is jelentõs fokú funkcionális károsodás jelenléte. A betegek státusát standardizált protokoll szerint videóra rögzítették; a preoperatív állapotot a 3, 6, és 12 hónapos posztoperatív állapottal hasonlították össze független vizsgálók a videofelvételek alapján. Ezen kívül 3 hónapos vizsgálatkor ki- és bekapcsolt stimulátor mellett is rögzítették a betegek státusát. A 22 beválasztott beteg közül 14-nél észleltek több mint 50%-os javulást a BFMDRS értékben, míg 2 esetben a kiindulási értékhez képest romlást detektáltak. Mind a két romlást mutató beteg esetében fixált, tónusos disztóniás tünetek uralták a klinikai képet. Összességében 1 évvel a mûtét után

51%-kal csökkent a disztónia súlyossága (BFMDRS), a funkcionális károsodás mértéke 43%-kal javult (DDRS). A vizsgálat a depresszió mértékében (Beck) és a kognitív funkciók (MMSE) tekintetében nem mutatott szignifikáns változást. A francia multicentrikus vizsgálat egyik legnagyobb hibája, hogy önkontrollos vizsgálat, nem veszi számításba a placebo-effektust, ami egy mûtéti beavatkozásnál igencsak jelentõs mértékû lehet. Ezt a hibát kerüli el a német–osztrák–norvég centrumok által kivitelezett másik multicentrikus vizsgálat (6). Negyven primer szegmentális vagy generalizált disztóniás beteget randomizáltak. A stimuláló elektródát mind a 40 betegnél a GPi-be ültették be, azonban csak 20 betegnél kapcsolták be a stimulációt, a maradék 20 betegnél pszeudostimulációt végeztek 3 hónapig (randomizált fázis). A primer végpont a 3 hónapos státusbeli különbség volt a két csoport között. Ezt követõen nyílt fázisúvá vált a vizsgálat, meghatározták a betegek állapotát 6 hónapos valódi stimulációt követõen. A beválasztott primer szegmentális vagy generalizált disztóniás betegek kizárási kritériumai között szerepelt az 5 évnél rövidebb betegségtartam, a korábban elvégzett agysebészeti beavatkozás, a demencia (<120 pont a Mattis Demencia Pontozó Skálán), a közepes vagy súlyos depresszió (>25 pont a Beck Depresszió Kérdõíven), az MRI-vizsgálaton észlelhetõ markáns agyi atrófia és egyéb a „mûtétet zavaró” orvosi vagy pszichiátriai állapot vagy megbetegedés jelenléte. A randomizált 3 hónapos vizsgálat során kiderült, hogy a stimulációban részesülõk közül 15-nél volt észlelhetõ >25%-os javulás a BFMDRS-n, míg az pszeudostimulációs csoportban csak 3 betegnél volt észlelhetõ tüneti javulás. A két csoportot tekintve a javulás 39,3% vs. 4,2% (p<0,001), azaz a stimuláció a placebo hatás ellenére is szignifikáns mértékben javított a betegek állapotán a pszeudostimulációhoz képest. Hat hónapos nyíltfázisú vizsgálattal határozták meg a mûtét eredményességét: eredményesnek akkor tekintették a beavatkozást, ha több mint 25%-os javulást észleltek a BFMDRS-n. A beszéd és nyelés kivitelével minden vizsgált disztóniás tünet, illetve az életvitelt pontozó skálák is szignifikáns javulást 7

TOVÁBBKÉPZÉS


N E U RO L Ó G I A

1. ÁBRA:

disztóniához társuló tremor nem reagál megfelelõ mértékben a stimuláció hatására (69). Egyéb fokális kórformák mûtéti hatékonyságáról csak kevés adat áll rendelkezésünkre. Meige-szindróma esetében az unilaterális stimuláció nem (70), de a bilaterális stimuláció már hatékonynak bizonyult (70–72). A botulinum-toxinra nem kellõen reagáló írásgörcsre a talamikus stimuláció (56, 73) is hatásos kezelés lehet. Évekkel a mûtétet követõen a stimuláció hatékonysága a betegség progressziójával párhuzamosan csökkenhet (47), azonban több tanulmány a stimuláció tartós hatásáról számol be 3, 5 és 10 évvel az elektróda beültetését követõen (74–76). A Pécsi Tudományegyetem Neurológiai és Idegsebészeti Klinikáján 8 betegnél történt primer disztónia indikációval bilaterális pallidális stimulátor beültetés. A disztónia súlyosságában (BFMDRS) átlagosan 62%-os (35-78%), míg a funkcionális károsodásban (DDRS) átlagosan 45%os (21-96%) javulást detektáltunk (1. ábra).

F I ATA L K O R I , PRIMER, GENER A L I Z Á LT D I S Z TÓNIÁS BETEG B I L AT E R Á L I S PA L L I D Á L I S ( G L O BU S PA L L I D U S PA R S I N T E R NA) STIMULÁCIÓJA

FELSÕ

SOR: MÛTÉT ELÕTTI ÁLLAPOT. JÓL LÁTHATÓ, HOGY A

BETEG ÖNNÁLÓAN, TÁMASZKODÁS VAGY SEGÍTSÉG NÉLKÜL MEGÁLLNI NEM TUD, HÁTÁT KIEGYENESÍTENI KÉPTELEN.

ALSÓ

SOR: MÛTÉT UTÁN

6

HÓNAPPAL ÁLLÓ ÉS ÜLÕ

HELYZETBEN

mutattak a kiindulási állapothoz képest. A nyílt fázist 36 beteg fejezte be, közülük 18 betegnél észleltek 50%-nál nagyobb, 5 betegnél 75%-nál nagyobb mértékû javulást. Hat betegnél (közülük 1 DYT-1 pozitív volt) megfelelõ elektróda lokalizáció mellett sem volt érdemi javulás. Összességében a hat hónapos stimulációt követõen a klinikai tünetek (BFMDRS) 46%-kal, a funkcionális károsodás (DDRS) 41%-kal, a fájdalom 48%-kal, a depresszió mértéke 31%-kal (6) és az életminõség 30%-kal javult (63). A rövid követési periódus ellenére az adatok messzemenõen meghaladják a gyógyszeres kezelés eredményességét. Nemzetközi irányelvek alapján csak generalizált, szegmentális és fokális cervikális és hemidisztóniák esetében indikált a mûtét elvégzése. Cervikális fokális disztóniák (torticollis, anterocollis, laterocollis) hatásosan kezelhetõk (64–68), azonban a 8

Szekunder disztóniák

Általánosan elfogadott nézet, hogy a bilaterális pallidális stimuláció a szekunder disztóniák esetében kevésbé hatékony, a tüneteket és az életminõséget csak kisebb mértékben javítja, mint a primer disztóniáknál. Úgy tûnik, hogy a szekunder disztóniák esetében etiológiától függ a hatékonyság: Ha a koponya MRI intakt bazális gangliont mutat, akkor például a tardív diszkinéziák, tardív disztóniák és a posztanoxiás és poszttraumás disztóniában észlelt tünetek általában jól kezelhetõk stimulációval (59, 77, 78). Több esettanulmány (79, 83), illetve egy olasz retrospektív analízis (84) azt sugallja, hogy a gyógyszeresen nem kezelhetõ tardív disztóniában és diszkinéziában akár 60%-os javulás is elérhetõ a BFMDRS szerint. Poszttraumás disztónia esetében a tanulmányok már nem ennyire meggyõzõek. Annak ellenére, hogy több esettanulmány (85, 86) ismertetett jelentõs mértékû és tartós (87) javulást a stimuláció mellett, egyelõre kevés adat áll rendelkezésünkre a hatékonyság meghatározására. Esetismertetések alapján feltételezhetjük, hogy


a kétoldali stimuláció Lesch–Nyhan-betegségben nemcsak a disztóniás-diszkinetikus tüneteket képes enyhíteni, hanem a viselkedési és kompulzív zavarokat is (88–90). Hallervorden–Spatz-betegség, újabb nevén panthothenat-kináz asszociált neurodegeneráció (PKAN) esetében több esettanulmány írta le a pallidális stimuláció hatásosságát egyéves (91–94) és ötéves nyomon követés kapcsán (95). Cif és munkacsoportja 4 beteg esetében 2 éves követési periódust követõen 50%-os javulást igazolt (96), majd késõbb 6 beteg esetében is hasonló eredményrõl számoltak be (97). A mioklónus-disztónia autoszómális domináns megbetegedés, amelyben esettanulmányok alapján nemcsak a disztónián és az életminõségen javít a GPi DBS, hanem a mioklónusok gyakoriságát is csökkentheti (98, 99). Hároméves követés után Cif munkacsoportja 8 beteg kapcsán 85%-os javulásról számolt be (96). A GPi DBS a gyors kezdetû disztóniaParkinsonizmus-szindrómában hatástalannak tûnik (100), míg Lubag-szindrómában (X-hez kötött disztónia-parkinsonizmus) hatásos lehet. Ez utóbbi esetben a stimuláció bekapcsolásakor a BFMDRS 71%-kal, míg a UPDRS 62%-kal javult a kikapcsolt állapothoz képest (101). Tisztázatlan, hogy a Parkinsonos betegeknél olykor megfigyelhetõ camptocormia, a thoracolumbalis gerincszakasz súlyos fokú flexiója, perifériás vagy centrális eredetûnek tekinthetõ. Mivel a legtöbb szerzõ disztóniás mûködészavarnak tartja, több esetben végeztek bilaterális GPi-stimulációt, ami nemcsak a Parkinsonos tüneteket, hanem a camptocormiát is javította (102–104). Eddig egy esettanulmány írta le a mûtét kedvezõ hatását GM1 3-as típusú gangliosidosis esetében. Egyéves nyomon követés során nagy mértékû funkcionális javulást tapasztaltak, azonban a stimuláció a progresszióra nem hatott (105). Posztanoxias disztónia esetében az adatok ellentmondóak (59, 78, 106, 107), az egyik legnagyobb esetszámú vizsgálat 3 évvel a mûtétet követõen 40%-os javulást említ (96). A szerzõk saját tapasztalatai szerint mély agyi stimuláció segítségével a post-stroke vagy perinatális károsodás után kialakult

disztóniák csak kisebb fokban javíthatók. Annak ellenére, hogy a disztónia klinikai megjelenésében csak mérsékelt fokú javulás észlelhetõ, a disztóniás tartáshoz társuló fájdalom nagymértékben csökkenhet, akár teljesen meg is szûnhet. Szintén rossz mûtéti eredményre kell számítani minden olyan egyéb betegségben is, ami a bazális ganglionok strukturális eltérésével jár (pl. Kern-ikteruszhoz társuló disztónia). Bár nem tartozik szorosan a disztóniák mûtéti kezeléséhez, azonban fontosnak tarjuk megemlíteni, hogy egyéb hiperkinezissel járó betegségek tüneti kezelésében is szerephez juthat a DBS. Huntingtonkórban például alkalmazható a choreiform tünetek csillapítására (108) és az elért eredmény tartósnak mondható (109). Szintén egyre több adat sugallja a GPi DBS hatékonyságát a gyógyszeresen nem megfelelõen kezelhetõ Tourette-szindrómában (44, 110). Gyermekkori disztónia

Hétéves kornál idõsebb gyermekek esetében disztónia indikációval már elvégezhetõ a DBS-beültetés, mivel a koponya növekedése ekkor már eléri a felnõttkori nagyság 90%-át és nagy valószínûséggel a késõbbiekben már nem lesz szükség az elektróda helyzetének korrekciójára. Lehetõleg minél korábban kell a mûtétet elvégezni, hogy a következményes ortopédiai szövõdményeket (pl. ízületi deformitásokat) megelõzhessük (49, 50, 107, 111, 112). 1996 és 2006 között GPi DBS beültetésen átesett 58 gyermek esetét feldogozva, Cif munkacsoportja a gyermekkori stimulációt eredményesnek ítélte meg (96). A mûtéti eredményességet meghatározó tényezõk Az irodalomban publikált metaanalízisek és a prospektív randomizált vizsgálatok alapján számos tényezõt tartunk számon prognosztikai faktorként. A legfontosabb tényezõ a disztóniás tünetek hátterében meghúzódó etiológia. Már a kezdeti esettanulmányok kimutatták, hogy a mély agyi stimuláció primer disztóniák esetében látványosan jobb eredmény elérésére 9

TOVÁBBKÉPZÉS


N E U RO L Ó G I A

képes, mint szekunder disztóniákban (55, 59, 78, 113). Régebbi tanulmányok azt sugallták, hogy a DYT-1 génhiba által kiváltott disztónia mûtéti eredményessége valószínûleg jobb, mint, a nem DYT-1 pozitív primer disztóniáké (3, 6, 49, 69, 84). Az újabb tanulmányok (5) és a multicentrikus vizsgálatok (6, 7) már nem tudták igazolni a DYT-1 génhiba jelenlétének pozitív prognosztikai szerepét. Isaias és munkatársai (5) 39 primer disztóniában szenvedõ beteg kapcsán kimutatták, hogy a betegségtartam szintén jelentõs mértékben befolyásolja a mûtéti kimenetelt. Nem meglepõ, hogy rövidebb betegségtartam esetében a disztónia klinikai megjelenése és az életminõség tekintetében szignifikánsabban eredményesebb volt a mûtét. A korán elvégzett mûtét sikeresen megelõzheti a súlyos ízületi deformitások kialakulását, illetve a szociokulturális izolációt. Több tanulmány szintén azt jelzi, hogy a szkeletomuszkuláris deformitások jelenléte a mûtéti prognózist kedvezõtlenül befolyásolja (5), ezért azt a következtetést vonták le, hogy még a maradandó deformitások kialakulása elõtt, a betegség korai szakaszában elvégzett mûtéttõl várható a legnagyobb hatékonyság. Multicentrikus vizsgálatok eredményei arra is rámutattak, hogy azoknál a betegeknél várható 75% feletti javulás, akiknél fázisos hiperkinetikus, „mobilis” disztónia volt észlelhetõ (7), míg a fixált, tónusos disztóniák esetében a stimuláció kevésbé hatékonyan javítja a tüneteket (7). Valószínûleg ezzel függ össze, hogy amennyiben a felületes EMG regisztrátumon dominálóan bursting aktivitás észlelhetõ, gyorsabb és nagyobb mértékû javulás várható a stimulációtól (114, 115). Isaias és munkatársai (5) nem találtak összefüggést a betegség kezdetének idõpontja, a BFM pontozó-skálán észlelt súlyosság és a mûtéti kimenetel között (5, 7), míg Coubes és munkatársai 31 beteg eredményességének analízisébõl arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekkorban elvégzett mûtétek hosszú távon eredményesebbek a késõbbi életkorban elvégzett beavatkozásoknál (49). DYT-1 pozitív primer disztóniás betegeknél gyakran észlelhetõk T2/FLAIR szekvencián hiperintenz területek, amelyek je10

lenléte a betegségtartammal korrelációt mutat. Ez a stimulátor beültetését nem kontraindikálja, de az ilyen MR abnormalitások jelenlétekor a mûtéti kimenetel rosszabb (116). Me l l é k h a t á s Minden orvosi beavatkozás esetén fontos a módszer lehetséges mellékhatásainak ismerete. Alapvetõen három különbözõ mellékhatás és szövõdmény-típussal kell számolni: p mûtéttel kapcsolatos szövõdmények, p stimulációs hardverrel kapcsolatos problémák, p stimuláció-által indukált mellékhatások. Korábbi összefoglaló közleményünkben részletesen ismertettük a mély agyi stimuláció lehetséges mellékhatásait, azok kezelési módját, illetve a mûtét után alkalmazandó életvitelbeli szabályokat (117). Ezért a jelen publikációnkban csak a fontosabb, a disztónia-mûtétekre jellemzõ megállapításokra szorítkozunk. Mûtéttel kapcsolatos szövõdmények

A mûtét során az elektróda behelyezését úgynevezett minimálisan invazív, a lehetõ legkisebb behatolást igénylõ, technikával végezzük. A módszer elõnye, hogy az agykárosodást okozó szövõdmények aránya így jóval kisebb, mintha nyílt feltárással járó mûtétet végeznénk. Annak ellenére, hogy a lehetõ legnagyobb gondossággal tervezzük meg, és hajtjuk végre a mûtét minden egyes fázisát, így is elõfordulhatnak a mûtéttel és az altatással kapcsolatos szövõdmények (118). Fertõzésveszély, agyállományi vérzés, ödéma kialakulása az elektróda körül, liquor elfolyási probléma, epilepsziás roham, átmeneti tudatzavar, érzékcsalódás, allergiás reakció (például az érzéstelenítõ vagy az altatáshoz használt gyógyszerekkel szemben), hematoma vagy szeróma kialakulása az impulzusgenerátor mellett és az elektróda elcsúszása. A multicentrikus vizsgálatok maradandó károsodást nem észleltek, egy betegnél azonban a megszokottnál nagyobb mértékû ödéma alakult ki az elektróda körül, ami azonban klinikai tünetekkel nem járt (7).


Hardverrel kapcsolatos problémák

Olyan szövõdmények sorolhatók ide, amelyeket a készülék és részeinek fizikai jelenléte vagy károsodása okoz a mûtét után. p „Húzódás”-érzés,amit leggyakrabban a nyak bõre alatt elvezetett összekötõ kábel okoz. p Fertõzés kialakulása. A mûtét után kialakuló fertõzés, bõrkárosodás a francia multicentrikus tanulmány szerint 2/22 betegnél (7), míg a német vizsgálatnál 4/40 esetben (6) alakult ki, ami kb. 10%-os elõfordulási aránynak felel meg. A szerzõk saját tapasztalataik során 3-4%-os elõfordulási arányt észleltek a DBS beültetés során. p Az elektróda elmozdulása: A mûtétet követõen elszenvedett kisebb fejsérülések okozhatnak nagyon ritkán elektróda elmozdulást. Kivételes esetekben fejsérülés nélkül is elõfordulhat az elektróda elmozdulása. p Az elektróda, vagy az összekötõ kábel elszakadása gyakrabban jelentkezik disztónia esetében, mint a Parkinsonkór vagy esszenciális tremor mûtéti kezelésénél (6, 119, 120). Ennek az a legvalószínûbb oka, hogy a disztóniás testtartás, fázisos kontrakciók nagyobb fizikai terhet rónak az összekötõ kábelre. p Allergiás reakció: Mint minden idegen szerkezet, a stimulátor is hajlamosíthat allergiás reakció megjelenésére. p Csökkent sebgyógyulási hajlam igen ritka szövõdmény, fõleg rosszul kezelt cukorbetegség esetén várható kialakulása. p Az impulzusgenerátor meghibásodása szintén ritkán fordul elõ. Stimuláció által indukált mellékhatások

A mély agyi stimulátor által leadott elektromos áram az idegsejtek és nyúlványaik mûködését funkcionálisan gátolja, ezáltal a betegség egyes tüneteinek javulása érhetõ el. Néha azonban elõfordul, hogy a stimuláció mellékhatásokat okoz. Leggyakoribb mellékhatás a dysarthria, ami a stimulációs paraméterek változtatásával csökkenthetõ vagy megszüntethetõ. Multicentrikus vizsgálatokban az elõfordulási aránya 5/40 (6). Pallidális stimuláció során egyik legfontosabb mellékhatás

a fényfelvillanások (foszfének) megjelenése, ami a tractus opticus stimulációjával magyarázható. Spontán habituálódik, és nem igényel kezelést. A mûtét alatti makrostimuláció során megjelenõ foszféneknek az elektróda pozíciójának meghatározásában lokalizációs jelentõsége van. Pallidális stimuláció során észlelték még déjà vu érzés (121), choreiform mozgások (122) és tartós, irritáló köhögés megjelenését is, amelyeket a stimuláció állításával, illetve az elektróda repozíciójával orvosolni lehetett. Több nyílt (123, 124) és multicentrikus (6, 7) vizsgálat bizonyította, hogy a pallidális stimuláció – megfelelõ betegszelekciós kritériumok alkalmazása mellett – nem okoz kognitív hanyatlást. Szintén a multicentrikus vizsgálatok mutattak rá, hogy a disztóniás betegek hangulata jelentõsen javul a Beck Depresszió Kérdõív alapján (6). Összefoglalva megállapítható, hogy a mély agyi stimuláció viszonylagosan biztonságos eljárás és csak ritkán okoz maradandó vagy nem megfelelõen kezelhetõ mellékhatást (125). Mûtéti kivizsgálás A mûtéti kivizsgálás célja, hogy minden esetben, egyénre szabva meghatározzuk a várható mûtéti eredmények, mellékhatások és szövõdmények nagyságát. A mûtétet az orvosi szakma szabályai szerint csak abban az esetben szabad elvégezni, ha a várható haszon meghaladja a szövõdmények kockázatát. A mûtéti javallat felállítása és a mûtét utáni programozás, gyógyszeres kezelés neurológus feladata. Szemben a Parkinson-kórral, a disztónia preoperatív kivizsgálására nem létezik általános irányelv. A Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikán ezért a Movement Disorders Society ajánlásait (126), a Parkinson-kórra vonatkozó preoperatív kivizsgálás disztóniák esetében alkalmazható feltételeit (117), a mély agyi stimulációs rendszer gyártójának ajánlásait (127) és a nemrégiben publikált multicentrikus vizsgálatok betegszelekciós kritériumrendszerét vettük alapul (6, 7). A kivizsgálás során legelõször kizárjuk a potenciálisan kezelhetõ disztóniák (pl. 11

TOVÁBBKÉPZÉS


Neurológiai státus rögzítése

N E U RO L Ó G I A

Burke-Fahn-Marsden Disztónia Pontozó Skála (BFMDRS) Videófelvétel Járás-teszt (egy megfordulást tartalmazó 14 méteres táv megtétele során a lépesek száma)

Etiológia vizsgálata

Vizelet rézürítés, D-penicillinamin-próba, szérum cörüloplazmin (szükség szerint) Koponya MRI, voxel-alapú morfometria Genetikai vizsgálatok (szükség szerint)

Depresszió

Beck Depresszió Kérdõív Montgomery-Asberg Depresszió Pontozó Skála

Demencia Életminõség

Egyéb pszichiátriai állapotfelmérõ tesztek

3 . T Á B L Á Z AT: A P R E O P E R AT Í V KIVIZSGÁLÁS SORÁN ALKALMAZOTT TESZTEK

Mattis Demencia Pontozó Skála (MDRS) Mini Mentál Vizsgálat (MMSE) Burke-Fahn-Marsden Dystonia Disability Rating Scale (DDRS) Schwab-England Életminõség Pontozó Skála (ADL) SF-36 (nem minden betegnél alkalmazzuk) Rövid Pszichiátriai Pontozó Skála Beck Szorongás Kérdõív

levodopa-reszponzív disztónia, Wilsonkór) lehetõségét. Mivel disztónia esetében nem létezik olyan preoperatív teszt, ami egyértelmûen megjósolja a mûtéti kimenetelt (Parkinson-kór esetében a levodopa teszt alapján egyértelmûen meghatározható az elvárható javulás mértéke), ezért minden olyan esetben ajánljuk a mûtét elvégzését, amikor a tünetek jelentõs funkcionális károsodást okoznak, nem reagálnak a gyógyszeres kezelésre, feltehetõleg javíthatók a stimuláció mellett, illetve nem állnak fenn a mûtétet kontraindikáló tényezõk. Minden beteg esetében koponya MRI-t kérünk, amelyen értékeljük a mûtétet kontraindikáló patológiás eltérések és atrófia jelenlétét. Nagy hangsúlyt fektetünk a neuropszichológiai tesztek elvégzésére (3. táblázat), hiszen – hasonlóan a Parkinson-kórhoz – a súlyos fokú depresszió és demencia a mûtétet kontraindikálja. A mûtéti kivizsgálás másik jelentõsége, hogy meghatározzuk a betegség súlyosságát, ami meghatározza a várólistán elfoglalt sorrendet. Kedvezõ mûtéti elbírálás esetében a várólistára való felkerülés automatikus, amit a hatályos törvények betartásával, a kivizsgálásában résztvevõ orvosokból álló bizottság kezdeményez. 12

A mûtéti kivizsgálás lépései

ELÕJEGYZÉS

A legelsõ lépés, hogy a kezelõorvos gondoljon a mûtéti kezelés lehetõségére, illetve, hogy megfelelõ centrumba irányítsa a beteget. A mûtéti kivizsgálást a kezelõorvos (háziorvos) kezdeményezheti elõzetes megbeszélés alapján. A betegség diagnózisának megerõsítése és a potenciálisan gyógyszeresen kezelhetõ etiológiák kizárása. Az indikáció felállítása: a mûtét elvégzése jelenleg csak azokban az esetekben javasolt, ha az optimális gyógyszeres kezelés mellett is észlelhetõk életminõséget zavaró mértékû tünetek. Mûtéti kontraindikációk kizárása (4. táblázat). A MÛTÉT ELBÍRÁLÁSA

A vizsgálati eredmények, a kórtörténet, a neurológiai tünetek, és a megfigyelési idõszak alapján egy többtagú orvosi bizottság bírálja el a mûtét szükségességét, a várható klinikai hasznot és kockázatot. A MÛTÉT TÍPUSÁNAK MEGHATÁROZÁSA

A mûtéti célpont kiválasztása a klinikai kép alapján lehetséges. TELJES KÖRÛ TÁJÉKOZTATÁS

Részletesen megbeszéljük, mely tünetekben várható javulás és melyek azok, amelyekre a készülék hatástalan. A mûtét kivitelezésével és az esetlegesen elõforduló szövõdményekkel kapcsolatban is informáljuk a beteget, aki ezek után eldöntheti, hogy vállalja-e a mûtétet. VÁRÓLISTÁRA VALÓ FELVÉTEL

Amély agyi stimulátor beültetése az impulzusgenerátor magas költsége miatt OEP finanszírozással egyelõre csak korlátozott számban elérhetõ el, ezért a beültetésre alkalmasnak talált betegek országos várólistára kerülnek. Mûtét A mély agyi stimulátor beültetése hosszadalmas, nagy pontosságot igénylõ beavatkozás, ami feltételezi a beteg és az orvosi személyzet közötti szoros együttmûködést. Az alábbiakban a PTE ÁOK Idegsebészeti Klinikán szokásos mûtéti eljárást ismertetjük.


Mûtét elõtti vizsgálatok

p Belgyógyászati vizsgálat a mûtéti koc-

Relatív kontraindikációk

kázat megítélésére. p EKG. p A vérnyomás beállítása hipertónia ese-

betegség esetén. p Rutin labororatóriumi paraméterek rendezése. p Góckutatás (például esetleges fogászati, fülészeti, húgyúti fertõzések, fertõzésveszély megszûntetése). p Ha a mûtét elõtti kivizsgálás több mint fél évvel korábban történt, akkor kontroll neurológiai kivizsgálás indokolt. Mûtéti technika

A mikroelektródás regisztrációt potenciálisan zavaró gyógyszereket, pl. benzodiazepinek, baclofen, antikolinerg szereket, a mûtét napján elhagyjuk. Közvetlenül a mûtét elõtt a hajas fejbõrt leborotváljuk a fertõzésveszély csökkentése miatt, majd a sztereotaxiás keretet felhelyezzük a beteg fejére. A sztereotaxiás keret nemcsak a pontos célzást teszi lehetõvé, hanem a mûtét során képes megakadályozni a fej legkisebb elmozdulását is. A következõ lépésben a sztereotaxiás kerettel együtt koponya MRI-vizsgálatot végzünk, amelynek alapján meghatározzuk a célterület elhelyezkedését. A vizsgálat során kontrasztanyagot is alkalmazunk, hogy az agyi ereket nagy pontossággal ábrázolhassuk. Az MRI-vizsgálatot követõen az idegsebész egy speciális számítógépes program segítségével meghatározza a célpont helyzetét, illetve az elektróda behelyezési útvonalát. Ideális helyzetben éber betegnél, lokális anesztéziában végezzük el az elektróda beültetést. Ez a megközelítés Parkinsonkór, esszenciális tremor esetében jól alkalmazható eljárás, ami lehetõvé teszi a kórosan túlmûködõ területek mikroelektródás regisztrációját, illetve a teszt stimuláció alatt a mellékhatások pontos megítélését. Azonban a disztóniás betegek legtöbbször felületes altatást igényelnek (pl. propofol szedációval), hogy a disztónia által okozott fájdalom, kóros tartás ne interferáljon a mûtéttel. Az MRI alapján megtervezett célpont gyakran néhány milliméterrel távolabb

Abszolút kontraindikációk

Koagulopátia

Jelentõs fokú demencia (Mattis Demencia Pontozó skála £120 pont)

Terhesség

Súlyos depresszió (Beck Depresszió kérdõív ³25 pont)

75 év feletti életkor

Életkilátást jelentõsen csökkentõ súlyos kísérõbetegség

7 év alatti életkor

Koponya MRI-n észlelhetõ, a mûtétet zavaró agyállományi eltérés, sorvadás

tében. p A vércukor-háztartás beállítása cukor-

TOVÁBBKÉPZÉS

Demencia (Mattis Demencia Pontozó skála 121-136 pont)

Pszichotikus tünetek

Enyhe fokú depresszió (Beck Depresszió kérdõív <25 pont)

Ha gerinc, nyaki, hasi, mozgásszervi stb. MRI elvégzése indokolt a mûtétet követõen

Szívritmus-szabályzó jelenléte

Diatermiás kezelés szükségessége a mély agyi stimulátor beültetését követõen

Irreális (túlzó) elvárások a mûtéttel szemben

Nem megfelelõ együttmûködés

Gyógyszeres kezelés által kiváltott Betegségtartam 5 évnél pszichotikus tünetek (zavartság, rövidebb érzékcsalódások, téveszmék)

helyezkedik el a valós célponttól, a tünetekért felelõs, kórosan mûködõ magrésztõl. A célpont pontosítása végett 1-5 mikroelektródát vezetünk be a célpont felé. A mikroelektróda igen vékony átmérõjû fém, amely alkalmas az idegsejtek által generált elektromos jelek rögzítésére (mikroelektródás regisztráció, MER). Az eljárás során az összes elektródát milliméterrõl milliméterre közelítjük a célpont felé, miközben az idegsejtek elektromos tevékenységét rögzítjük. Neurológus közremûködésével a felvett jeleket kiértékeljük, és meghatározzuk a célterület pontos elhelyezkedését (2. ábra). Annak ellenére, hogy a MER szükségességérõl nincs egyértelmû álláspont, disztónia esetében az elvégzését több szempont miatt is szükségesnek gondoljuk: p Parkinson-kór, esszenciális tremor kezelése során a beteg általában éber, és próba stimulációval jól detektálható a tünetek (pl. tremor, rigor) enyhülése és a mellékhatások megjelenése. Ezzel szemben a disztóniás betegek nagy részénél csak altatásban ültetjük be az 13

4 . T Á B L Á Z AT: A M É LY A G Y I S T I MULÁCIÓ RELATÍV ÉS ABSZOLÚT KONTRAINDIKÁCIÓI


2. ÁBRA: MIKROELEKTRÓDÁS REGISZTRÁC I Ó PA L L I D Á L I S E L E K T R Ó DA B E Ü LT E T É S E S O R Á N EGY PRIMER GEN E R A L I Z Á LT DISZTÓNIÁS BETEGNÉL PROPOFOL SZEDÁCIÓ MELLETT

N E U RO L Ó G I A

AZ

+3 ÉS –5 MM TÁVOL8 MÁSODPERC HOSSZÚ ELEKTROMOS AKTIVITÁSA LÁTHATÓ. BAL OLDALI SZÁMOK A TERVEZETT CÉLPONTTÓL VALÓ TÁVOLSÁGOT (MÉLYSÉGET) JELÖLI; A NEGATÍV ÉRTÉKEK PROXIMÁLIS (A KOPONYAFURATHOZ KÖZELEBB LEVÕ), MÍG A POZITÍV ÉRTÉKEK DISZTÁLIS POZÍCIÓT JELENTENEK. –5 ÉS –3 MM MÉLYSÉGBEN FEHÉRÁLLOMÁNYRA JELLEMZÕ JELET KAPTUNK. –3 ÉS 0 MM KÖZÖTT TÍPUSOS, KÓROSAN TÚLMÛKÖDÕ GPI MAGRA JELLEMZÕ SZIGNÁL LÁTHATÓ, MÍG +1 MM-NÉL HATÁRZÓNA AKTIVITÁS FIGYELHETÕ MEG. +2 ÉS +3 MILLIMÉTER MAGASSÁGBAN MÁR ELHAGYTUK A GPI TERÜLETET, EZÉRT ITT ÚJBÓL NEM ÉSZLELHETÕ ÁBRÁN A TERVEZETT CÉLPONTTÓL

SÁGRA LEVÕ TERÜLETEK

JELENTÕSEBB NEURÁLIS ELEKTROMOS AKTIVITÁS

elektródákat, illetve a legtöbb esetben a teszt stimulációnál nem észlelünk azonnali tüneti javulást még akkor sem, ha az elektróda jó helyzetû. A mikroelektródás regisztráció ezért segítségünkre van az optimális elektróda pozíció megtalálásában. p MER segítségével akár 100 µm pontossággal meghatározható a pallidum belsõ és külsõ szegmensének határa. p Az úgynevezett kinesztetikus sejtek azonosításával biztosak lehetünk abban, hogy megtaláltuk a GPi szenzorimotoros szegmensét, és nem a limbikus részben vagyunk. p MER segítségével szintén azonosítható a tractus opticus, ilyenkor a szembe világítva a fény megjelenésével összefüggõ sejttevékenységet észlelünk. A tractus opticus pontos helyzetének ismerete az optimális elektróda pozíció elérésében játszik szerepet. Miután a MER elemzésével kiválasztottuk a legmegfelelõbb elektróda helyzetet, minden beteg esetében teszt-ingerlést végzünk. Ennek a célja kettõs: egyrészt a tüneti javulás mértékének megállapítása, másrészt a nemkívánt mellékhatások mi14

nimalizálása. Több helyzetben, 0-5 µA tartományban végzünk próbaingerlést, ami a mûtét egyik legsarkalatosabb pontja. Amennyiben az arcon vagy a végtagokban stimuláció függõ rángásokat, tetániás kontrakciókat észlelünk, a capsula interna stimulációját valószínûsíthetjük, amely az elektróda túlzottan mediális vagy poszteior helyzetére utal. Amennyiben tartósan pareszteziát okoz a stimuláció, a talamokortikális rostok ingerlésére gondolhatunk, ami az elektróda túlzottan poszterior helyzetét valószínûsíti. Ha az ellenoldali látótérben felvillanások (foszfének) jelennek meg, túl mélyen elhelyezkedõ elektródára következtethetünk. A teszt-stimuláció során meghatározott célpontba képerõsítõ segítségével helyezzük be a végleges ingerlõ elektródát. Az elektródát ezt követõen egy mûanyag „kupakkal” rögzítjük a koponyacsontba, és a sebet zárjuk. Kétoldali mûtét esetében az ellenkezõ oldalon is behelyezünk egy elektródát a fenti módszerek alkalmazásával. A mûtétet követõ megfigyelési idõszak

A mûtétet követõ néhány órás megfigyelési idõszak során a beteg az intenzív osztályra kerül, hogy az esetlegesen megjelenõ mûtéti szövõdményeket azonnal észrevehessük. Visszaadjuk a korábbi gyógyszereket, amit szükség esetén nyugtatóval egészítünk ki. Általában a mûtétet követõ 1-2. napon bekapcsoljuk a stimulátort és minimális értékre állítjuk. Amennyiben a sebgyógyulás megindul, és nem lép fel komplikáció, a beteget 1 héttel a mûtétet követõen otthonába bocsátjuk. A hazamenetel elõtt elvégezzük a kontroll MRIvizsgálatot és az elektródák helyzetének meghatározását. Mûtét utáni gondozás Általában 4-5 héttel a mûtét után kerül sor a Neurológiai Klinikán egy rövidebb osztályos kezelésre. Legelõször a stimulátor tesztelését végezzük el, mivel minden elektródán 4-4 elektromos kontakt található, amelyek mindegyike képes az ingerlésre. A tesztelés célja, hogy kiválasszuk a


legmegfelelõbb ingerlési pontot és konfigurációt. Ezért elõször mind a 4 kontaktot teszteljük 0 és 4,5 Volt feszültségtartományban, és megkeressük azt a beállítást, ami a legkevesebb mellékhatás mellett a legnagyobb klinikai javulást idézi elõ (117). A beteget és/vagy hozzátartozóját megtanítjuk a betegprogramozó használatára. A betegprogramozó készülék segítségével havonta ajánlott a stimulátor áramforrásának ellenõrzése. Mivel a készülék még a telep teljes kimerülése elõtt jelzi a lemerülés veszélyét, elkerülhetõ, hogy a stimuláció hirtelen megszakadjon. Annak ellenére, hogy bizonyos adatok szerint a stimuláció hirtelen, tartós megszakítása veszélytelen (118), ismeretesek olyan esettanulmányok is, amik status dystonicus provokálását írták le az áramforrás kimerülésekor (129). Speciális stimulációs paraméterek

Disztónia esetében a mély agyi stimuláció paramétereinek beállítása jelentõsen eltér a Parkinson-kór esetében alkalmazandó szabályoktól. Parkinson-kórban általában egy kontaktot stimulálunk relatíve alacsony impulzushossz (60 µs), 130 Hz és 2,5-3,6 Volt feszültségtartomány alkalmazásával. Ezzel szemben a pallidum belsõ szegmense nagyobb térfogatot képvisel, mint az STN, ezért sokkal gyakrabban kell hosszabb impulzushosszt alkalmaznunk, hogy megfelelõ tüneti javulást érjünk el. A német multicentrikus tanulmány (6) során a mûtétet követõ 1 héten belül elvégezték az elektródák tesztelését. Tartós stimulációra azt a kontaktot választották, amelyik a tesztelés alatt a legnagyobb tüneti javulást idézte elõ, de több alkalommal a foszfének megjelenése vagy MRI képalkotás alapján választották ki a legmegfelelõbb ingerlési konfigurációt. Kezdetben 120 µs-os impulzushosszt és 130 Hz-es frekvenciát választottak, illetve a feszültséget 0,5 Volttal az adverz reakciót kiváltó érték alá állították be. A féléves stimulációt követõen átlagosan 3,2±0,9V feszültséget alkalmaztak. A francia multicentrikus tanulmányban egyéves stimulációt követõen 44-bõl 15 elektródán alkalmaztak dupla monopoláris ingerlést

(két egymás melletti kontakt együttes ingerlése), ami akár felére is csökkentheti a stimulátor élettartamát (7). Újabb tanulmányok arra utalnak, hogy alacsonyabb impulzushossz alkalmazása mellett is ugyanolyan hatékonyságot lehet elérni (130), míg mások a magasabb értékek (pl. 210 µs) használata mellett érvelnek (131). Az optimális stimulációs frekvencia tekintetében szintén ellentmondóak az adatok. Alterman és munkacsoportja 60 Hz-es stimuláció mellett azonos hatékonyságot, de kevesebb mellékhatást és potenciálisan hosszabb akkumulátor-élettartamot írt le (77, 132). Ezzel szemben Kupsch és munkatársai 50 Hz-es frekvencia mellett a tünetek rosszabbodását észlelték, miközben a 180 Hz-es stimulációt hatékonyabbnak találták a 130 Hz-es stimulációhoz képest (133). A fentiek alapján látható, hogy egyelõre nem ismertek a disztónia kezelésében használandó optimális paraméterek, minden esetben a tünetek és mellékhatások függvényében, individuális beállítást kell alkalmazni. Otthoni életvitel

Hasonlóan a szívritmus-szabályzókhoz, a DBS esetében is szükség van néhány óvintézkedésre. A legjelentõsebb környezeti hatások, amik bizonyos esetekben képesek a DBS mûködését befolyásolni, az elektromágneses terek. A hegesztõ, fúrókészülékek, rádió adó-vevõ tornyok elkerülése mellett defibrillátor, elektromos szike, sugárterápia, elektrosokk, diatermia, vesekõzúzás és MRI-vizsgálat is befolyásolhatja a DBS mûködését, bizonyos esetekben akár marandó károsodást okozva (117, 134). Ha szükséges a fenti beavatkozások egyikének elvégzése, mindig konzultálni kell a beteget gondozó neurológussal. A stimulátor artefaktok megjelenését okozza, ezért az EEG- és EKGregisztrátum készítése során a legtöbb esetben ki kell kapcsolni. Mivel egyre több mély agyi stimulátor beültetés történik világszerte fiatalkori disztónia indikációval, felmerül a kérdés, hogy a stimuláció befolyásolja-e a késõbbi terhességet. Egyértelmû konklúzió egyelõre nem vonható le, azonban esettanulmányok alapján a terhesség biztonságosnak tûnik (129). Javasolt a szülés kórházi körülmények közöt15

TOVÁBBKÉPZÉS


N E U RO L Ó G I A

ti lebonyolítása. Amennyiben császármetszésre kerül sor, csak bipoláris elektrokoaguláció alkalmazható, úgy hogy a földelés legalább 15 cm-rel távolabb helyezkedjen el az impulzusgenerátortól (127). Status dystonicus ke z e l é s e A status dystonicus életet veszélyeztetõ állapot, amelyet akutan progrediáló, generalizáltan megjelenõ disztóniás tünetek jellemeznek. A kóros izommûködés olyan fokúvá válhat, ami a légzést, a nyelést és a normális életvitelt is zavarhatja. A tünetek olyan súlyosak is lehetnek, hogy akár spontán csonttörések kísérhetik (135). Status dystonicus nemcsak szekunder, hanem primer disztóniákban is kialakulhat (136), gyakran infekció, stressz vagy gyógyszeres kezelés (pl. cink terápia Wilson-kórban) provokálhatja kialakulását (137). A status dystonicus kezelésére egységes irányelvek nem állnak rendelkezésünkre, azonban a publikált esettanulmányok alapján elmondható, hogy rövid távon az intenzív osztályos kezelés, propofol vagy midazolam szedáció és a gépi lélegeztetés legtöbbször elkerülhetetlen az akut életveszély elhárítására (136). Amennyiben az átmeneti szedáció felfüggesztése során nem tapasztaljuk a status dystonicus tüneteinek enyhülését, metaanalízisek szerint csak gyors és agresszív kezeléssel lehet az életveszélyt hosszú távon megszüntetni (136). A pallidum ablációja (135, 138) vagy magas frekvenciájú stimulációja (136, 137, 139, 140) alkalmas lehet önállóan vagy intratekális baclofen adagolásával (136, 138) kiegészítve a status dystonicus megszüntetésére. Mivel a

tünetek generalizáltak, ezért csak kétoldali intervenciótól várható átütõ eredmény. A sikeres mûtéti kezelést követõen a tünetek hamar a kiindulási állapotra térnek vissza, és az életveszély megszûnik. Az irodalmi adatokat és a saját tapasztalatainkat áttekintve, a szerzõk megítélése szerint az átmeneti szedáció mellett sem szûnõ status dystonicus kezelésében az idegsebészeti beavatkozásoknak nagy jelentõsége van. Összefoglalás A mély agyi stimuláció funkcionális gátláson alapuló, korszerû és biztonságos eljárás, ami képes a gyógyszeresen nem, vagy alig kezelhetõ disztónia tüneteinek mérséklésére. A módszer a primer disztóniák kezelésében jelent áttörést, azonban a szekunder disztóniák esetében is elérhetõ tüneti javulás. A stimuláció már hétéves kortól alkalmazható a szekunder ortopédiai deformitások és a szociokulturális izoláció minimalizálására. Jelen öszszefoglaló közleményünkkel a gyerekgyógyászok, gyermekneurológusok és házi gyermekorvosok figyelmét szerettük volna felhívni a módszer magyarországi elérhetõségére. Köszönetnyilvánítás Munkánkat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok, Magyar Neuroimaging Alapítvány és az Egészségügyi Tudományos Tanács támogatta. (Az OTKA T043005 projekt KN és NF munkáját, az OTKA F68720 és ETT 219/2006 projektek JJ munkáját támogatta). JJ és IZ az MTA Bolyai János Ösztöndíjasa.

Irodalom 1 . Ja n ko v i c J, Tre at m e n t o f dy s to n i a . L a n c e t N e u ro l 2 0 0 6 ; 5 ( 1 0 ) : 8 6 4 – 8 7 2 . 2 . Geye r H L , Bre s s m a n S B. Th e d i ag n o s i s o f dy s to n i a . L a n c e t N e u ro l 2 0 0 6 ; 5 (9): 780–790.

16

3 . A l b a n e s e A , B a rn e s M P, B h at i a K P, e t a l. A s y s t e m at i c rev i ew o n t h e d i ag n o s i s a n d t re at m e n t o f p ri m a r y ( i d i o p at h i c ) dy s to n i a a n d dy s to n i a p l u s s y n d ro m e s: repo r t o f a n E F N S/M D S -

E S Ta s k Fo r c e. Eu r J N e u ro l 2 0 0 6 ; 1 3 (5): 433–444. 4 . Ro m i to L M , Fr a n z i n i A , Pe r a n i D, e t a l. Fi xe d dy s to n i a u n re s po n s ive to p a l l i d a l s t i mu l at i o n i m p ro ve d by m o to r


5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

c o r t ex s t i mu l at i o n . N e u ro logy 2 0 0 7 ; 68 (11): 875–876. Is a i a s I U, A l t e r m a n R L , Tag l i at i M. O u t c o m e p re d i c to r s o f p a l l i d a l s t i mu l at i o n i n p at i e n t s w i t h p ri m a r y dy s to n i a : t h e ro l e o f d i s e a s e d u r at i o n . Br a i n 2 0 0 8 ; 1 3 1 ( P t 7 ) : 1 8 9 5 – 1 9 0 2 . Ku p s ch A , B e n e cke R , Mu l l e r J, e t a l. Pa l l i d a l d e ep - b r a i n s t i mu l at i o n i n p ri m a r y ge n e r a l i ze d o r s eg m e n t a l dy s to n i a . N En g l J Me d 2 0 0 6 ; 3 5 5 ( 1 9 ) : 1978–1990. Vi d a i l h e t M , V e r c u e i l L , Ho u e to J L , e t a l. B i l at e r a l d e ep - b r a i n s t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s i n p ri m a r y ge n e r a l i ze d dy s to n i a . N En g l J Me d 2 0 0 5 ; 352 (5): 459–467. B u rke R E, Fa h n S, M a r s d e n C D, e t a l. V a l i d i t y a n d re l i ab i l i t y o f a r at i n g s c a l e f o r t h e p ri m a r y to r s i o n dy s to n i a s. N e u ro logy 1 9 8 5 ; 3 5 ( 1 ) : 7 3 – 7 7 . K r y s t ko w i a k P, d u Mo n t c e l S T, V e r c u e i l L , e t a l. Re l i ab i l i t y o f t h e B u rke - Fa h n M a r s d e n s c a l e i n a mu l t i c e n t e r t ri a l f o r dy s to n i a . Mo v Di s o rd 2 0 0 7 ; 2 2 (5): 685–689. K a rp B I , Go l d s t e i n S R , C h e n R , e t a l. A n o p e n t ri a l o f clo z ap i n e f o r dy s to n i a . Mo v Di s o r d 1 9 9 9 ; 1 4 ( 4 ) : 652–57. Ha n aga s i H A , B i l gi c B, Gu r v i t H, e t a l. C lo z ap i n e t re at m e n t i n o ro m a n d i bu l a r dy s to n i a . C l i n N e u r o p h a r m a c o l 2004; 27 (2): 84–86. C o nu s P, Zu l l i n o D, B a u m a n n P. C lo z a p i n e i s m o re e f fi c a c i o u s f o r to n g u e d y s to n i a t h a n o l a n z ap i n e. P s ycho p h a rm a c o logy ( B e r l ) 2 0 0 2 ; 1 6 2 ( 1 ) : 89. Si e ch e A , Gi e d ke H. Tre at m e n t o f p ri m a r y c r a n i a l dy s to n i a ( Me i ge ' s s y n d ro m e ) w i t h clo z ap i n e. J C l i n Ps y ch i at r y 2 0 0 0 ; 6 1 ( 1 2 ) : 9 4 9 . Du gga l H S, Me n d h e k a r D N. C lo z ap i n e i n d u c e d t a rd ive dy s to n i a ( bl ep h a ro s p a s m ) . J N e u ro p s ych i at r y C l i n N e u ro s c i 2 0 0 7 ; 1 9 ( 1 ) : 8 6 – 8 7 . Ga r c i a - L a d o I , Ga r c i a - C ab a l l e ro A , Re c i m i l M J, e t a l. Re ap p e a r a n c e o f t a r d ive d y s to n i a w i t h o l a n z ap i n e t re at e d w i t h clo z ap i n e. S ch i z o p h r Re s 2005; 76 (2-3): 357–358. Mo l ho E S, Fa c to r S A . Po s s i bl e t a rd ive dy s to n i a r e s u l t i n g f r o m clo z ap i n e t h e r apy. Mo v Di s o rd 1 9 9 9 ; 1 4 ( 5 ) : 873–874. Ke n n ey C, Ja n ko v i c J. Te t r ab e n a z i n e i n t h e t re at m e n t o f hy p e rk i n e t i c m o ve ment d i s o r d e r s. Expert Rev N e u ro t h e r 2 0 0 6 ; 6 ( 1 ) : 7 – 1 7 . A s mu s F, Zi m p r i ch A , Te ze n a s Du Mo n t c e l S, e t a l. Myo clo nu s - dy s to n i a s y n d ro m e: ep s i lo n - s a r c og lyc a n mu t a t i o n s a n d p h e n o t y p e. A n n N e u r o l 2002; 52 (4): 489–492. B e r m a n B, S e eb e r ge r L , Ku m a r R . L o n g - t e rm s a f e t y, e f fi c a cy, d o s i n g , a n d d eve lo p m e n t o f re s i s t a n c e w i t h

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

b o t u l i nu m tox i n t y p e B i n c e r v i c a l dy s to n i a . Mo v Di s o rd 2 0 0 5 ; 2 0 ( 2 ) : 233–237. B o ro d i c G, Jo h n s o n E, Go o d n o u g h M , e t a l. B o t u l i nu m tox i n t h e r apy, i m mu n o logi c r e s i s t a n c e, a n d p r o bl e m s w i t h ava i l abl e m at e ri a l s. N e u r o logy 1996; 46 (1): 26–29. K r a ck P, V e r c u e i l L . Rev i ew o f t h e f u n c t i o n a l s u rgi c a l t re at m e n t o f dy s to n i a . Eu r J N e u r o l 2 0 0 1 ; 8 ( 5 ) : 389–399. Sve n n i l s o n E, To r v i k A , L o we R , e t a l. Tre at m e n t o f p a rk i n s o n i s m by s t e re o t a c t i c t h e rm o l e s i o n s i n t h e p a l l i d a l regi o n . Ac t a Ps ych i at r N e u ro l S c a n d 1960; 35: 358–377. Gro s s C E, B o r a u d T, Gu e h l D, e t a l. Fro m ex p e ri m e n t at i o n to t h e s u rgi c a l t r e at m e n t o f Pa r k i n s o n ' s d i s e a s e: p re l u d e o r s u i t e i n b a s a l ga n g l i a re s e a r ch? Prog N e u ro b i o l 1 9 9 9 ; 5 9 ( 5 ) : 509–532. L a i t i n e n L V, B e rge n h e i m AT, Ha ri z M I . L e k s e l l ' s po s t e ro ve n t r a l p a l l i d o to my i n t h e t re at m e n t o f Pa rk i n s o n ' s d i s e a s e. J N e u r o s u r g 1 9 9 2 ; 7 6 ( 1 ) : 53–61. L a i t i n e n L V, B e rge n h e i m AT, Ha ri z M I . V e n t ro po s t e ro l at e r a l p a l l i d o to my c a n ab o l i s h a l l p a rk i n s o n i a n s y m p to m s. St e re o t a c t Fu n c t N e u ro s u rg 1 9 9 2 ; 5 8 (1-4): 14–21. B e r t r a n d C, Mo l i n a - N egro P, M a r t i n e z S N. C o m b i n e d s t e re o t a c t i c a n d p e ri p h e r a l s u rgi c a l ap p ro a ch f o r s p a s m o d i c to r t i c o l l i s. Ap p l N e u ro p hy s i o l 1978; 41 (1-4): 122–133. A l k h a n i A , B o h l ega S. Un i l at e r a l p a l l i d o to my f o r h e m i dy s to n i a . Mo v Di s o rd 2006; 21 (6): 852–855. Ia c o n o R P, Ku n i yo s h i S M , L o n s e r R R , e t a l. Si mu l t a n e o u s b i l at e r a l p a l l i d o a n s o to my f o r i d i o p at h i c dy s to n i a mu s c u lo r u m d e f o r m a n s. Pe d i at r N e u ro l 1 9 9 6 ; 1 4 ( 2 ) : 1 4 5 – 1 4 8 . Te ive H A , Sa D S, Gr a n d e C V, e t a l. B i l a t e r a l p a l l i d o to my f o r ge n e r a l i ze d dy s to n i a . A rq N e u ro p s i q u i at r 2 0 0 1 ; 59 (2-B): 353–357. L o z a n o A M , Ku m a r R , Gro s s R E, e t a l. G lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s p a l l i d o to my f o r ge n e r a l i ze d dy s to n i a . Mo v Di s o rd 1997; 12 (6): 865–870. Ondo WG, Desaloms JM, Jankovic J, et al. Pallidotomy for generalized dyston i a . Mo v Di s o rd 1 9 9 8 ; 1 3 ( 4 ) : 693–698. Im e r M , Oze re n B, K a r a d e re l e r S, e t a l. De s t ru c t ive s t e re o t a c t i c s u rge r y f o r t re at m e n t o f dy s to n i a . Su rg N e u ro l 2 0 0 5 ; 6 4 ( Su p p l 2 ) : S 8 9 – 9 4 ; d i s c u s sion S85–94. L i n J J, L i n G Y, Sh i h C, e t a l. B e n e fi t o f b i l at e r a l p a l l i d o to my i n t h e t re at m e n t o f ge n e r a l i ze d dy s to n i a . C a s e repo r t . J N e u ro s u rg 1 9 9 9 ; 9 0 ( 5 ) : 974–976.

TOVÁBBKÉPZÉS

3 4 . Ko va c s N, B a l a s I , Il l e s Z, e t a l. Un i f o rm q u a l i t at ive e l e c t ro p hy s i o logi c a l ch a n ge s i n po s to p e r at ive r e s t t r e m o r. Mo v Di s o r d 2 0 0 6 ; 2 1 ( 3 ) : 318–324. 3 5 . Ko v á c s N, B a l á s I , Il l é s Z, e t a l. Tre m o ro m e t ri a s ze rep e a z abl at í v m û t é t e k e re d m é nye s s é g é n e k e l õ re j e l z é s é b e n . Id e gg yog y S z 2 0 0 6 ; 5 9 ( 1 1 - 1 2 ) : 438–440. 3 6 . L o h e r T J, Po h l e T, K r a u s s J K . Fu n c t i o n a l s t e re o t a c t i c s u rge r y f o r t re at m e n t o f c e r v i c a l dy s to n i a : rev i ew o f t h e ex p e ri e n c e f ro m t h e l e s i o n a l e r a . St e re o t a c t Fu n c t N e u ro s u rg 2 0 0 4 ; 8 2 (1): 1–13. 3 7 . B e n ab i d A L , Po l l a k P, L o u ve a u A , e t a l. C o m b i n e d ( t h a l a m o to my a n d s t i mu l at i o n ) s t e re o t a c t i c s u rge r y o f t h e V I M t h a l a m i c nu cl e u s f o r b i l at e r a l Pa rk i n s o n d i s e a s e. Ap p l N e u ro p hy s i o l 1987; 50 (1-6): 344–346. 3 8 . B e n ab i d A L , Po l l a k P, Ge r va s o n C, e t a l. L o n g - t e rm s u p p re s s i o n o f t re m o r by ch ro n i c s t i mu l at i o n o f t h e ve n t r a l i n t e r m e d i at e thalamic nu cl e u s. Lancet 1991; 337 (8738): 403–406. 3 9 . L a r s o n P S. De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r p s ych i at r i c d i s o r d e r s. N e u r o t h e r a peutics 2008; 5 (1): 50–58. 4 0 . Gre e n b e rg B D, M a lo n e DA , Fri e h s G M , e t a l. Th re e - ye a r o u t c o m e s i n d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r h i g h ly re s i s t a n t o b s e s s ive - c o m p u l s ive d i s o r d e r. N e u ro p s ycho p h a rm a c o logy 2 0 0 6 ; 3 1 (11): 2384–2393. 4 1 . Ha l p e rn C, Hu r t i g H, Jaggi J, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n n e u ro logi c d i s o rd e r s. Pa rk i n s o n i s m Re l at Di s o rd 2007; 13 (1): 1–16. 42. Boon P, Vonck K, De Herdt V, et al. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n p at i e n t s with refractory temporal lobe epilepsy. Epilepsia 2007; 48 (8): 1551–1560. 4 3 . B a r t s ch T, P i n s ke r M O, R a s ch e D, e t a l. Hy po t h a l a m i c d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r cl u s t e r h e a d a ch e: e x p e r i e n c e f ro m a n ew mu l t i c a s e s e ri e s. C ep h a l a l gi a 2 0 0 8 ; 2 8 ( 3 ) : 2 8 5 – 2 9 5 . 4 4 . S e r ve l lo D, Po r t a M , Sa s s i M , Br a m b i l l a A , e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n 1 8 p at i e n t s w i t h s eve re Gi l l e s d e l a To u re t t e s y n d ro m e re f r a c to r y to t re at m e n t : t h e s u rge r y a n d s t i mu l at i o n . J N e u ro l N e u ro s u rg Ps ych i at r y 2 0 0 8 ; 79 (2): 136–142. 4 5 . Cru c c u G, A z i z T Z, Ga r c i a - L a rre a L , e t a l. E F N S g u i d e l i n e s o n n e u ro s t i mu l a t i o n t h e r apy f o r n e u ro p at h i c p a i n . Eu r J N e u ro l 2 0 0 7 ; 1 4 ( 9 ) : 9 5 2 – 9 7 0 . 4 6 . Gr o s s R E. Wh at h ap p e n e d to po s t e ro ve n t r a l p a l l i d o to my f o r Pa rk i n s o n ' s d i s e a s e a n d dy s to n i a? N e u ro t h e r ap e u t i c s 2 0 0 8 ; 5 ( 2 ) : 2 8 1 – 2 9 3 . 4 7 . C e r s o s i m o M G, R a i n a G B, P i e d i m o n t e F, e t a l. Pa l l i d a l s u rge r y f o r t h e t re at m e n t o f p ri m a r y ge n e r a l i ze d dy s to n i a : lo n g - t e rm f o l lo w - u p. C l i n N e u ro l

17


N E U RO L Ó G I A

N e u ro s u rg 2 0 0 8 ; 1 1 0 ( 2 ) : 1 4 5 – 1 5 0 . 4 8 . Wo o n K , Ts egaye M , V lo eb e rg h s M H. Th e ro l e o f i n t r at h e c a l b a clo f e n i n t h e m a n age m e n t o f p ri m a r y a n d s e c o n d a r y dy s to n i a i n ch i l d r e n . Br J N e u ro s u rg 2 0 0 7 ; 2 1 ( 4 ) : 3 5 5 – 3 5 8 . 4 9 . C o u b e s P, C i f L , El Fe r t i t H, e t a l. El e c t ri c a l s t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s i n p at i e n t s w i t h p ri m a r y ge n e r a l i ze d dy s to n i a : lo n g - t e rm re s u l t s. J N e u ro s u rg 2 0 0 4 ; 1 0 1 ( 2 ) : 189–194. 5 0 . C i f L , El Fe r t i t H, V ay s s i e re N, e t a l. Tre at m e n t o f dy s to n i c s y n d ro m e s by ch ro n i c e l e c t ri c a l s t i mu l at i o n o f t h e i n t e rn a l g lo bu s p a l l i d u s. J N e u ro s u rg Sci 2003; 47 (1): 52–55. 5 1 . Ti s ch S, Z ri n z o L , L i m o u s i n P, e t a l. Ef f e c t o f e l e c t ro d e c o n t a c t lo c at i o n o n cl i n i c a l e f fi c a cy o f p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n p ri m a r y ge n e r a l i s e d dy s to n i a . J N e u r o l N e u r o s u r g Ps ych i at r y 2 0 0 7 ; 7 8 ( 1 2 ) : 1 3 1 4 – 1 3 1 9 . 5 2 . Yo s ho r D, Ha m i l to n W J, On d o W, e t a l. C o m p a ri s o n o f t h a l a m o to my a n d p a l l i d o to my f o r t h e t re at m e n t o f dy s to n i a . N e u ro s u rge r y 2 0 0 1 ; 4 8 ( 4 ) : 8 1 8 – 824; discussion 816–824. 5 3 . V e r c u e i l L , Po l l a k P, Fr a i x V, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t h e t re at m e n t o f s eve re dy s to n i a . J N e u ro l 2001; 248 (8): 695–700. 5 4 . Go to S, Sh i m a z u H, M at s u z a k i K , e t a l. Th a l a m i c V o - c o m p l ex v s p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r f o c a l h a n d dy s to n i a . N e u ro logy 2 0 0 8 ; 7 0 ( 1 6 P t 2 ) : 1500–1501. 5 5 . L e e J Y, De oga o n k a r M , Re z a i A . De ep b r a i n s t i mu l at i o n o f g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s f o r dy s to n i a . Pa rk i n s o n i s m Re l at Di s o rd 2 0 0 7 ; 1 3 ( 5 ) : 2 6 1 – 2 6 5 . 5 6 . Fu k aya C, K at aya m a Y, K a n o T, e t a l. Th a l a m i c d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r w ri t e r ' s c r a m p. J N e u ro s u rg 2 0 0 7 ; 107 (5): 977–982. 5 7 . Ni k k h a h G, Pro ko p T, He l lw i g B, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n o f t h e nu cl e u s ve n t r a l i s i n t e r m e d i u s f o r Ho l m e s ( ru b r a l ) t re m o r a n d a s s o c i at e d dy s to n i a c a u s e d by u p p e r b r a i n s t e m l e s i o n s. Repo r t o f t wo c a s e s. J N e u ro s u rg 2 0 0 4 ; 1 0 0 ( 6 ) : 1 0 7 9 – 1 0 8 3 . 5 8 . Mo l l C K , Ha m e l W, O s t e r t ag C B, e t a l. Su b t h a l a m o to my i n c e r v i c a l dy s to n i a : A c a s e s t u dy o f l e s i o n lo c at i o n a n d cl i n i c a l o u t c o m e. Mo v Di s o rd 2 0 0 8 . 5 9 . Z h a n g J G, Z h a n g K , Wa n g ZC, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t h e t re at m e n t o f s e c o n d a r y dy s to n i a . C h i n Me d J ( En g l ) 2 0 0 6 ; 1 1 9 ( 2 4 ) : 2 0 6 9 – 2074. 6 0 . C ho u K L , Hu r t i g H I , Jaggi J L , e t a l. B i l at e r a l s u b t h a l a m i c nu cl e u s d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n a p at i e n t w i t h c e r v i c a l d y s to n i a a n d e s s e n t i a l t r e m o r. Mo v Di s o r d 2 0 0 5 ; 2 0 ( 3 ) : 377–380. 6 1 . K l e i n e r- Fi s m a n G, L i a n g G S, Mo b e rg

18

62.

63.

64.

65.

66.

67.

68.

69.

70.

71.

72.

73.

P J, e t a l. Su b t h a l a m i c nu cl e u s d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r s eve re i d i o p at h i c dy s to n i a : i m p a c t o n s eve ri t y, n e u ro p s ycho logi c a l s t at u s, a n d q u a l i t y o f l i f e. J N e u r o s u r g 2 0 0 7 ; 1 0 7 ( 1 ) : 29–36. N o va k K E, N e n o n e n e E K , B e rn s t e i n L P, e t a l. Su c c e s s f u l b i l at e r a l s u b t h a l a m i c nu cl e u s s t i mu l at i o n f o r s eg m e n t a l dy s to n i a a f t e r u n i l at e r a l p a l l i d o to my. St e re o t a c t Fu n c t N e u ro s u rg 2 0 0 8 ; 8 6 (2): 80–86. Mu e l l e r J, Skog s e i d I M , B e n e cke R , e t a l. Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i m p ro ve s q u a l i t y o f l i f e i n s eg m e n t a l a n d ge n e r a l i ze d d y s to n i a : r e s u l t s f r o m a p r o s p e c t ive, r a n d o m i ze d s h a m - c o n t r o l l e d t r i a l. Mo v Di s o r d 2008; 23 (1): 131–134. El t a h aw y H A , Sa i n t - Cy r J, Po o n Y Y, e t a l. Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n c e r v i c a l dy s to n i a : cl i n i c a l o u t c o m e i n f o u r c a s e s. C a n J N e u ro l S c i 2 0 0 4 ; 3 1 (3): 328–332. Hu n g S W, Ha m a n i C, L o z a n o A M , e t a l. L o n g - t e rm o u t c o m e o f b i l at e r a l p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r p ri m a r y c e r v i c a l d y s to n i a . N e u r o log y 2007; 68 (6): 457–459. K i s s Z H, Do i g - B eya e r t K , El i a s z i w M , e t a l. Th e C a n a d i a n mu l t i c e n t re s t u dy o f d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r c e r v i c a l dy s to n i a . Br a i n 2 0 0 7 ; 1 3 0 ( P t 1 1 ) : 2879–2886. K r a u s s J K , L o h e r T J, Po h l e T, e t a l. Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n p at i e n t s w i t h c e r v i c a l dy s to n i a a n d s eve re c e r v i c a l dy s k i n e s i a s w i t h c e r v i c a l mye lo p at hy. J N e u ro l N e u ro s u rg Ps ych i at r y 2 0 0 2 ; 7 2 ( 2 ) : 2 4 9 – 2 5 6 . B e re z n a i B, St e u d e U, S e e lo s K , e t a l. C h ro n i c h i g h - f re q u e n cy g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s s t i mu l at i o n i n d i f f e r e n t t y p e s o f d y s to n i a : a cl i n i c a l, v i d e o, a n d M R I repo r t o f s i x p at i e n t s p re s e n t i n g w i t h s eg m e n t a l, c e r v i c a l, a n d ge n e r a l i ze d dy s to n i a . Mo v Di s o rd 2002; 17 (1): 138–144. K r a u s e M , Foge l W, K lo s s M , e t a l. Pa l l i d a l s t i mu l at i o n f o r dy s to n i a . N e u ro s u r ge r y 2 0 0 4 ; 5 5 ( 6 ) : 1 3 6 1 – 1 3 6 8 ; discussion 1368–1370. B lo m s t e d t P, Ti s ch S, Ha ri z M I . Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t h e t re at m e n t o f Me i ge s y n d ro m e. Ac t a N e u ro l Scand 2008. Ho u s e r M , Wa l t z T. Me i ge s y n d ro m e a n d p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . Mo v Di s o rd 2 0 0 5 ; 2 0 ( 9 ) : 1 2 0 3 – 1 2 0 5 . O s t re m J L , M a rk s W J J r. , V o l z M M , e t a l. Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n p at i e n t s w i t h c r a n i a l - c e r v i c a l dy s to n i a ( Me i ge s y n d r o m e ) . Mo v Di s o r d 2007; 22 (13): 1885-1891. Ta i r a T, O ch i a i T, Go to S, e t a l. Mu l t i m o d a l n e u ro s u rgi c a l s t r at egi e s f o r t h e m a n age m e n t o f dy s to n i a s. Ac t a N e u r o ch i r Su p p l 2 0 0 6 ; 9 9 :

29–31. 7 4 . Vi d a i l h e t M , V e r c u e i l L , Ho u e to J L , e t a l. B i l at e r a l, p a l l i d a l, d e ep - b r a i n s t i m u l at i o n i n p ri m a r y ge n e r a l i s e d dy s to n i a : a p ro s p e c t ive 3 ye a r f o l lo w - u p s t u dy. L a n c e t N e u ro l 2 0 0 7 ; 6 ( 3 ) : 223–229. 7 5 . S o b s t y l M , Zab e k M , Ko z i a r a H, e t a l. C h ro n i c b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l at i o n i n a p at i e n t w i t h DY T- 1 po s i t ive p ri m a r y ge n e r a l i ze d dy s to n i a . A lo n g term f o l lo w - u p s t u d y. Neurol N e u ro ch i r Po l 2 0 0 8 ; 4 2 ( 1 ) : 5 0 – 5 4 . 7 6 . L o h e r T J, C ap e l l e H H, K a e l i n - L a n g A , e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r dy s to n i a : o u t c o m e at lo n g - t e rm f o l lo w u p. J N e u ro l 2 0 0 8 ; 2 5 5 ( 6 ) : 8 8 1 – 8 8 4 . 7 7 . A l t e rm a n R L , Sh i l s J L , Mi r av i t e J, e t a l. L o we r s t i mu l at i o n f r e q u e n c y c a n e n h a n c e to l e r ab i l i t y a n d e f fi c a cy o f p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r dy s to n i a . Mo v Di s o rd 2 0 0 7 ; 2 2 ( 3 ) : 366–368. 7 8 . A l t e rm a n R L , Snyd e r B J. De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r to r s i o n dy s to n i a . Ac t a N e u r o ch i r Su p p l 2 0 0 7 ; 9 7 ( P t 2 ) : 191–199. 7 9 . C o h e n O S, Ha s s i n - B a e r S, Sp i e ge l m a n n R . De ep b r a i n s t i mu l at i o n o f t h e i n t e r n a l g lo bu s p a l l i d u s f o r re f r a c to r y t a rd ive dy s to n i a . Pa rk i n s o n i s m Re l at Di s o r d 2 0 0 7 ; 1 3 ( 8 ) : 541–544. 8 0 . Fr a n z i n i A , M a rr a s C, Fe rro l i P, e t a l. L o n g - t e rm h i g h - f re q u e n cy b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l at i o n f o r n e u ro l ep t i c i n d u c e d t a rd ive dy s to n i a . Repo r t o f t wo c a s e s. J N e u ro s u rg 2 0 0 5 ; 1 0 2 (4): 721–725. 8 1 . Z h a n g J G, Z h a n g K , Wa n g ZC. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t h e t re at m e n t o f t a rd ive dy s to n i a . C h i n Me d J ( En g l ) 2006; 119 (9): 789–792. 8 2 . Tro t t e n b e rg T, V o l k m a n n J, De u s ch l G, e t a l. Tre at m e n t o f s eve re t a rd ive d y s to n i a w i t h p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . N e u ro logy 2 0 0 5 ; 6 4 ( 2 ) : 344–346. 8 3 . El t a h aw y H A , Fe i n s t e i n A , K h a n F, e t a l. B i l at e r a l g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t a r d ive dy s k i n e s i a : a c a s e repo r t . Mo v Di s o rd 2004; 19 (8): 969–972. 8 4 . Egi d i M , Fr a n z i n i A , M a rr a s C, e t a l. A s u r vey o f It a l i a n c a s e s o f dy s to n i a t re at e d by d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . J N e u ro s u rg S c i 2 0 0 7 ; 5 1 ( 4 ) : 1 5 3 – 158. 8 5 . C h a n g J W, C ho i J Y, L e e BW, e t a l. Un i l at e r a l g lo bu s p a l l i d u s i n t e r nu s s t i mu l at i o n i m p ro ve s d e l aye d o n s e t po s t - t r a u m at i c c e r v i c a l dy s to n i a w i t h a n i p s i l at e r a l f o c a l b a s a l ga n g l i a l e s i o n . J N e u ro l N e u ro s u rg Ps ych i at r y 2002; 73 (5): 588–590. 8 6 . K r a u s s J K , Ja n ko v i c J. He a d i n j u r y a n d po s t t r a u m at i c m o ve m e n t d i s o rd e r s. N e u ro s u rge r y 2 0 0 2 ; 5 0 ( 5 ) : 9 2 7 – 9 3 9 ;


discussion 939–940. 87. Loher TJ, Hasdemir MG, Burgunder JM, et al. Long-term follow-up study of chronic globus pallidus internus stimulation for posttraumatic hemidystonia. J Neurosurg 2000; 92 (3): 457– 460. 8 8 . C i f L , B i o l s i B, Gava ri n i S, e t a l. A n t e ro - ve n t r a l i n t e rn a l p a l l i d u m s t i mu l a t i o n i m p ro ve s b e h av i o r a l d i s o rd e r s i n L e s ch - N y h a n d i s e a s e. Mo v Di s o r d 2007; 22 (14): 2126–2129. 8 9 . Ta i r a T, Ko b aya s h i T, Ho ri T. Di s ap p e a r a n c e o f s e l f - mu t i l at i n g b e h av i o r i n a p at i e n t w i t h l e s ch - ny h a n s y n d ro m e a f t e r b i l at e r a l ch ro n i c s t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s. C a s e repo r t . J N e u ro s u rg 2 0 0 3 ; 9 8 ( 2 ) : 414–416. 9 0 . Pr a lo n g E, Deb at i s s e D, M a e d e r M , e t a l. Ef f e c t o f d e ep b r a i n s t i mu l at i o n o f G P I o n n e u ro n a l a c t iv i t y o f t h e t h a l a m i c nu cl e u s ve n t r a l i s o r a l i s i n a dy s to n i c p at i e n t . N e u ro p hy s i o l C l i n 2003; 33 (4): 169–173. 9 1 . Mi k at i M A , Ye hya A , Da r w i s h H, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n a s a m o d e o f t re at m e n t o f e a r ly o n s e t p a n to t h e n at e k i n a s e - a s s o c i at e d n e u ro d ege n e r at i o n . Eu r J Pa e d i at r N e u ro l 2 0 0 8 . 9 2 . Sh i e l d s D C, Sh a rm a N, Ga l e J T, e t a l. Pa l l i d a l s t i mu l at i o n f o r dy s to n i a i n p a n to t h e n at e k i n a s e - a s s o c i at e d n e u ro d ege n e r at i o n . Pe d i at r N e u ro l 2 0 0 7 ; 37 (6): 442–445. 9 3 . Um e mu r a A , Jaggi J L , Do l i n s k a s CA , e t a l. Pa l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r lo n g s t a n d i n g s eve re ge n e r a l i ze d dy s to n i a i n Ha l l e r vo r d e n - Sp at z s y n d r o m e. C a s e r epo r t . J N e u r o s u r g 2004; 100 (4): 706–709. 9 4 . Is a a c C, Wri g h t I , B h at t a ch a r y ya D, e t a l. Pa l l i d a l s t i mu l at i o n f o r p a n to t h e n at e k i n a s e - a s s o c i at e d n e u ro d ege n e r at i o n dy s to n i a . A r ch Di s C h i l d 2 0 0 8 ; 93 (3): 239–240. 9 5 . K r a u s e M , Foge l W, Tro n n i e r V, e t a l. L o n g - t e rm b e n e fi t to p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n a c a s e o f dy s to n i a s e c o n d a r y to p a n to t h e n at e k i n a s e - a s s o c i at e d n e u r o d e ge n e r at i o n . Mo v Di s o r d 2 0 0 6 ; 2 1 ( 1 2 ) : 2 2 5 5 – 2257. 9 6 . Gi l - Ro bl e s S, C i f L , B i o l s i B, e t a l. N e u r o s u r gi c a l t r e at m e n t i n ch i l d ho o d dy s to n i a s a n d dy s k i n e s i a s. Rev N e u ro l 2 0 0 6 ; 4 3 Su p p l 1 : S 1 6 9 – 1 7 2 . 9 7 . C a s t e l n a u P, C i f L , V a l e n t e E M , e t a l. Pa l l i d a l s t i mu l at i o n i m p ro ve s p a n to t h e n at e k i n a s e - a s s o c i at e d n e u ro d e ge n e r at i o n . A n n N e u ro l 2 0 0 5 ; 5 7 ( 5 ) : 738–741. 9 8 . C i f L , V a l e n t e E M , He m m S, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n myo clo nu s dy s to n i a s y n d ro m e. Mo v Di s o rd 2 0 0 4 ; 19 (6): 724–727. 9 9 . M aga ri n o s - As c o n e C M , Regi d o r I , M a r t i n e z - C a s t ri l lo J C, e t a l. Pa l l i d a l s t i -

mu l at i o n re l i eve s myo clo nu s - dy s to n i a s y n d ro m e. J N e u ro l N e u ro s u rg Ps y ch i at r y 2 0 0 5 ; 7 6 ( 7 ) : 9 8 9 – 9 9 1 . 1 0 0 . De u t s ch l a n d e r A , As mu s F, Ga s s e r T, e t a l. Spo r a d i c r ap i d - o n s e t d y s to n i a p a r k i n s o n i s m s y n d r o m e: f a i l u r e o f b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l at i o n . Mo v Di s o rd 2 0 0 5 ; 2 0 ( 2 ) : 2 5 4 – 2 5 7 . 1 0 1 . Ev i d e n t e VG, Lyo n s M K , Wh e e l e r M , e t a l. Fi r s t c a s e o f X - l i n ke d dy s to n i a p a r k i n s o n i s m ( " L u b ag " ) to d e m o n s t r at e a re s po n s e to b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l at i o n . Mo v Di s o r d 2 0 0 7 ; 2 2 (12): 1790–1793. 1 0 2 . Fu k aya C, Ot a k a T, Obu ch i T, e t a l. Pa l l i d a l h i g h - f re q u e n cy d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r c a m p to c o r m i a : a n ex p e ri e n c e o f t h re e c a s e s. Ac t a N e u ro ch i r Su p p l 2 0 0 6 ; 9 9 : 2 5 – 2 8 . 1 0 3 . Mi ch e l i F, C e r s o s i m o M G, P i e d i m o n t e F. C a m p to c o rm i a i n a p at i e n t w i t h Pa rk i n s o n d i s e a s e: b e n e fi c i a l e f f e c t s o f p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . C a s e repo r t . J N e u ro s u rg 2 0 0 5 ; 1 0 3 (6): 1081–1083. 1 0 4 . Na n d i D, Pa rk i n S, S c o t t R , e t a l. C a m p to c o rm i a t re at e d w i t h b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l at i o n : c a s e r epo r t . N e u ro s u rg Fo c u s 2 0 0 2 ; 1 2 ( 2 ) : E C P 2 . 1 0 5 . Ro ze E, Nava rro S, C o rnu P, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s f o r ge n e r a l i ze d dy s to n i a i n G M 1 Ty p e 3 ga n g l i o s i d o s i s: t e ch n i c a l c a s e repo r t . N e u ro s u rge r y 2 0 0 6 ; 5 9 ( 6 ) : E1340; discussion E1340. 1 0 6 . Gh i k a J, Vi l l e mu re J G, Mi k lo s s y J, e t a l. Po s t a n ox i c ge n e r a l i ze d dy s to n i a i m p r o ve d by b i l at e r a l V o a t h a l a m i c d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . N e u r o logy 2002; 58 (2): 311–313. 1 0 7 . A l t e rm a n R L , Tag l i at i M. De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r to r s i o n dy s to n i a i n ch i l d re n . C h i l d s N e r v Sy s t 2 0 0 7 ; 2 3 (9): 1033–1040. 1 0 8 . Ad a m O R , Ja n ko v i c J. Sy m p to m at i c t r e at m e n t o f Hu n t i n g to n d i s e a s e. N e u r o t h e r ap e u t i c s 2 0 0 8 ; 5 ( 2 ) : 181–197. 1 0 9 . B i o l s i B, C i f L , Fe r t i t H E, e t a l. L o n g t e rm f o l lo w - u p o f Hu n t i n g to n d i s e a s e t re at e d by b i l at e r a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n o f t h e i n t e rn a l g lo bu s p a l l i d u s. J N e u ro s u rg 2 0 0 8 ; 1 0 9 ( 1 ) : 130–132. 1 1 0 . Ha m a n i C, Mo ro E. Su rge r y f o r o t h e r m o ve m e n t d i s o rd e r s: dy s to n i a , t i c s. Cu r r Op i n N e u r o l 2 0 0 7 ; 2 0 ( 4 ) : 470–476. 1 1 1 . Hi n s o n V K , Go e t z C G. To r s i o n D y s to n i a i n C h i l d re n . Cu rr Tre at Op t i o n s N e u ro l 2003; 5 (4): 291–297. 1 1 2 . Pa rr J R , Gre e n A L , Jo i n t C, e t a l. De ep b r a i n s t i mu l at i o n i n ch i l d ho o d: a n e f f e c t ive t re at m e n t f o r e a r ly o n s e t i d i o p at h i c ge n e r a l i s e d dy s to n i a . A r ch Di s C h i l d 2 0 0 7 ; 9 2 ( 8 ) : 7 0 8 – 7 1 1 . 1 1 3 . El t a h aw y H A , Sa i n t - Cy r J, Gi l a d i N, e t a l. Pri m a r y dy s to n i a i s m o re re s po n -

TOVÁBBKÉPZÉS

s ive t h a n s e c o n d a r y dy s to n i a to p a l l i d a l i n t e r ve n t i o n s: o u t c o m e a f t e r p a l l i d o to my o r p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . N e u ro s u rge r y 2 0 0 4 ; 5 4 (3): 613-619; discussion 619–621. 1 1 4 . Yi a n n i J, Wa n g SY, L i u X , e t a l. A d o m i n a n t bu r s t i n g e l e c t ro myogr ap h p at t e rn i n dy s to n i c c o n d i t i o n s p re d i c t s a n e a r ly re s po n s e to p a l l i d a l s t i mu l a t i o n . J C l i n N e u ro s c i 2 0 0 6 ; 1 3 ( 7 ) : 738–746. 1 1 5 . Wa n g S, L i u X , Yi a n n i J, e t a l. Us e o f s u r f a c e e l e c t ro myogr ap hy to a s s e s s a n d s e l e c t p at i e n t s w i t h i d i o p at h i c dy s to n i a f o r b i l at e r a l p a l l i d a l s t i mu l a tion. J Neurosurg 2006; 105 (1): 21–25. 1 1 6 . Gava ri n i S, V ay s s i e re N, De lo r t P, e t a l. St e re o t a c t i c M R I i n dy t 1 dy s to n i a : f o c a l s i g n a l ab n o r m a l i t i e s i n t h e b a s a l ga n g l i a d o n o t c o n t r a i n d i c at e d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . S t e re o t a c t Fu n c t N e u r o s u r g 2 0 0 8 ; 8 6 ( 4 ) : 245–252. 1 1 7 . Ko v á c s N, B a l á s I , Ja n s z k y J, e t a l. M é lyagy i s t i mu l á to r b e ü l t e t é s t k ö ve t õ b e t e ggo n d o z á s s p e c i á l i s k é r d é s e i. Id eggyogy S z 2 0 0 8 ; 6 1 ( 1 - 2 ) : 4 – 1 5 . 1 1 8 . Vi d e n o v i c A , Me t m a n L V. De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r Pa rk i n s o n ' s d i s e a s e: p r eva l e n c e o f a dve r s e eve n t s a n d n e e d f o r s t a n d a rd i ze d repo r t i n g. Mo v Di s o rd 2 0 0 8 ; 2 3 ( 3 ) : 3 4 3 – 3 4 9 . 1 1 9 . C o n s t a n toya n n i s C, B e rk C, Ho n ey C R , e t a l. Re d u c i n g h a r dwa r e - r e l at e d c o m p l i c at i o n s o f d e ep b r a i n s t i mu l a t i o n . C a n J N e u ro l S c i 2 0 0 5 ; 3 2 ( 2 ) : 194–200. 1 2 0 . Y i a n n i J, Na n d i D, Sh a d A , e t a l. In c re a s e d ri s k o f l e a d f r a c t u re a n d m i gr at i o n i n dy s to n i a c o m p a re d w i t h o t h e r m o ve m e n t d i s o rd e r s f o l lo w i n g d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . J C l i n N e u ro s c i 2 0 0 4 ; 1 1 ( 3 ) : 2 4 3 – 2 4 5 . 1 2 1 . Ko va c s N, Au e r T, B a l a s I , e t a l. N e u ro i m agi n g a n d c og n i t ive ch a n ge s d u r i n g d é j à v u. Ep i l ep s y B e h av 2 0 0 8 : d o i: 1 0 . 1 0 1 6 / j. yeb e h. 2 0 0 8 . 1 0 0 8 . 1017. 1 2 2 . Mo u to n S, X i e - Bru s to l i n J, Me r t e n s P, e t a l. C ho re a i n d u c e d by g lo bu s p a l l i d u s ex t e rnu s s t i mu l at i o n i n a dy s to n i c p at i e n t . Mo v Di s o rd 2 0 0 6 ; 2 1 (10): 1771–1773. 1 2 3 . Ha l b i g T D, Gru b e r D, Ko p p UA , e t a l. Pa l l i d a l s t i mu l at i o n i n d y s to n i a : e f f e c t s o n c og n i t i o n , m o o d, a n d q u a l i t y o f l i f e. J N e u ro l N e u ro s u rg Ps ych i at r y 2 0 0 5 ; 7 6 ( 1 2 ) : 1 7 1 3 – 1 7 1 6 . 1 2 4 . Gr y z J, S z o l n a A , Ha r at M , e t a l. E a r ly po s to p e r at ive a s s e s s m e n t o f c og n i t ive f u n c t i o n s a f t e r s t e re o t a c t i c p a l l i d o to my i n p at i e n t s w i t h p r i m a r y dy s to n i a – p re l i m i n a r y re s u l t s ] . N e u r o l N e u r o ch i r Po l 2 0 0 6 ; 4 0 ( 6 ) : 493–500. 1 2 5 . Ke n n ey C, Si m p s o n R , Hu n t e r C, e t a l. Sho r t - t e rm a n d lo n g - t e rm s a f e t y o f

19


N E U RO L Ó G I A

d e ep b r a i n s t i mu l at i o n i n t h e t re at m e n t o f m o ve m e n t d i s o rd e r s. J N e u ro s u rg 2 0 0 7 ; 1 0 6 ( 4 ) : 6 2 1 – 6 2 5 . 1 2 6 . V o l k m a n n J, B e n e cke R . De ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r d y s to n i a : p at i e n t s e l e c t i o n a n d eva l u at i o n . Mo v Di s o rd 2 0 0 2 ; 1 7 Su p p l 3 : S 1 1 2 – 1 1 5 . 1 2 7 . Me d t ro n i c. D B S, L e a d k i t f o r De ep Br a i n S t i mu l at i o n , 3387, 3389, Im p l a n t M a nu a l. Mi n n e apo l i s, M N : Me d t ro n i c In c. ; 2 0 0 2 . 1 2 8 . Gri p s E, B l a h a k C, C ap e l l e H H, e t a l. Pat t e rn s o f re o c c u rre n c e o f s eg m e n t a l dy s to n i a a f t e r d i s c o n t i nu at i o n o f d e ep b r a i n s t i mu l at i o n . J N e u r o l N e u ro s u rg Ps ych i at r y 2 0 0 7 ; 7 8 ( 3 ) : 318–320. 1 2 9 . Pa l u z z i A , B a i n P G, L i u X , e t a l. Preg n a n cy i n dy s to n i c wo m e n w i t h i n s i t u d e ep b r a i n s t i mu l ato r s. Mo v Di s o rd 2006; 21 (5): 695–698. 1 3 0 . V e r c u e i l L , Ho u e to J L , K r y s t ko w i a k P, e t a l. Ef f e c t s o f p u l s e w i d t h va ri a t i o n s i n p a l l i d a l s t i mu l at i o n f o r p ri m a r y ge n e r a l i ze d dy s to n i a . J N e u ro l

2007; 254 (11): 1533–1537. 1 3 1 . K at aya m a Y, Fu k aya C, Ko b aya s h i K , e t a l. C h ro n i c s t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s f o r c o n t ro l o f p ri m a r y ge n e r a l i ze d d y s to n i a . Ac t a N e u ro ch i r Su p p l 2 0 0 3 ; 8 7 : 1 2 5 – 1 2 8 . 1 3 2 . A l t e rm a n R L , Mi r av i t e J, We i s z D, e t a l. Si x t y h e r t z p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r p ri m a r y to r s i o n dy s to n i a . N e u ro logy 2 0 0 7 ; 6 9 ( 7 ) : 6 8 1 – 6 8 8 . 1 3 3 . Ku p s ch A , K l a f f ke S, Ku h n A A , e t a l. Th e e f f e c t s o f f re q u e n cy i n p a l l i d a l d e ep b r a i n s t i mu l at i o n f o r p ri m a r y dy s to n i a . J N e u ro l 2 0 0 3 ; 2 5 0 ( 1 0 ) : 1201–1205. 1 3 4 . Ko va c s N, Nag y F, Ko ve r F, e t a l. Im p l a n t e d d e ep b r a i n s t i mu l ato r a n d 1 . 0 - Te s l a m ag n e t i c re s o n a n c e i m ag i n g. J M ag n Re s o n Im agi n g 2 0 0 6 ; 2 4 (6): 1409–1412. 1 3 5 . B a l a s I , Ko va c s N, Ho l lo dy K . St age d b i l at e r a l s t e re o t a c t i c p a l l i d o t h a l a m o to my f o r l i f e - t h re at e n i n g dy s to n i a i n a ch i l d w i t h Ha l l e r vo rd e n - Sp at z d i s e a s e. Mo v Di s o rd 2 0 0 6 ; 2 1 ( 1 ) : 8 2 – 8 5 .

1 3 6 . M a ri o t t i P, Fa s a n o A , C o n t a ri n o M F, e t a l. M a n age m e n t o f s t at u s dy s to n i c u s: o u r ex p e ri e n c e a n d rev i ew o f t h e l i t e r at u re. Mo v Di s o rd 2 0 0 7 ; 2 2 ( 7 ) : 963–968. 137. Teive HA, Munhoz RP, Souza MM, et al. Status Dystonicus: study of five cases. Arq Neuropsiquiatr 2005; 63 (1): 26–29. 1 3 8 . K y ri agi s M , Gr at t a n - Sm i t h P, S ch e i n b e rg A , e t a l. St at u s dy s to n i c u s a n d Ha l l e r vo r d e n - Sp at z d i s e a s e: t r e at m e n t w i t h i n t r at h e c a l b a clo f e n a n d p a l l i d o to my. J Pa e d i at r C h i l d He a l t h 2004; 40 (5-6): 322–325. 1 3 9 . C o u b e s P, Ech e n n e B, Ro u b e r t i e A , e t a l. Tre at m e n t o f e a r ly - o n s e t ge n e r a l i ze d d y s to n i a by ch r o n i c b i l at e r a l s t i mu l at i o n o f t h e i n t e rn a l g lo bu s p a l l i d u s. Ap ro po s o f a c a s e ] . N e u ro ch i ru rgi e 1 9 9 9 ; 4 5 ( 2 ) : 1 3 9 – 1 4 4 . 1 4 0 . Zo r z i G, M a rr a s C, Na rd o c c i N, e t a l. S t i mu l at i o n o f t h e g lo bu s p a l l i d u s i n t e rnu s f o r ch i l d ho o d - o n s e t dy s to n i a . Mo v Di s o r d 2 0 0 5 ; 2 0 ( 9 ) : 1194–1200.

Impresszum Lapigazgató: Veress Pálma Kiadó: Locksley Hall Media Kft. a The Promenade kiadói csoport tagja Szerkesztõség: 1125 Budapest, Istenhegyi út 29. Postacím: 1534 Budapest, Pf. 804 Telefon: 224–5450 Telefax: 224–5457 E-mail: [email protected] Felelôs kiadó: a Locksley Hall Media Kft. ügyvezetõ igazgatója Nyomás: deMax Mûvek Nyomdaipari Kft. Felelôs vezetô: Tábori Szabolcs Megjelenés: évente 5 alkalommal, 4.500 példányban. Elõfizetési díj: 7.000 Ft/év Terjesztés: A lapot az összes magyarországi házi gyermekorvos, vegyes körzetben dolgozó háziorvos, valamint kórházi és klinikai gyermekorvos címlista alapján, ingyen megkapja. A szerkesztõség csak a számozott oldalak tartalmáért vállal felelõsséget. ©2008 Locksley Hall Media Kft. Minden jog fenntartva. All rights reserved. HU-ISSN 1589-0309

20

MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ A DISZTÓNIA KEZELÉSÉNEK EGY ÚJ PERSPEKTÍVÁJA

Recommend Documents