Melléklet az észrevételeim összegzéséhez az új krisztológiai tanítással kapcsolatban

Melléklet az észrevételeim összegzéséhez az új krisztológiai tanítással kapcsolatban Állítások és válaszok a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban 1. Melléklet − Óvatosságra van szükség, amikor olyan fontos igazságokat akarunk ér-

telmezni és magyarázni másoknak, mint Jézus emberi természete. „Észrevettem, hogy veszély van a tárgyak megközelítésében, amelyek a végtelen Isten Fiának emberi mivoltával foglalkoznak.” (EGW: SDA BC 5. 1129,1) „Légy óvatos, rendkívül óvatos, ahogy Krisztus emberi természetéről beszélsz.” (EGW: SDA BC 5. 1128/4)

„A bizonyítás szabályai szerint egy író állításait ugyanannak az írónak más megfogalmazásaival kell tisztázni. Ezért minden egyes alkalommal meg kellene kérdeznünk… Milyen emberi természetre gondolt pontosan Ellen White?” (Ralph Larson: Az Ige testté lett, kézirat, 7. oldal) „Mikor ennek a tárgynak a tanulmányozásához fogunk, jól jegyezzük meg, mit mondott Krisztus Mózesnek az égő csipkebokorból? ’Vedd le a te saruidat, mert az a hely, amelyen állasz, szent’.” (YI, 1898. okt. 13.) Amikor Isten Igéje azt mondja: „vesd le a te saruidat!” (II. Móz. 3,5.), akkor ezzel arra szólít fel, hogy vesd le a saját gondolataidat, vesd el magadtól mindazt, amihez emberi tapadhat, és légy kész az Istentől származó gondolatok befogadására. Mert bármilyen szépnek és logikusnak tűnhet is az emberi értelem szüleménye, de ha nem igaz, akkor örülj, hogy Isten előtt megszabadulhatsz tőle. Amikor pedig tanulmányozás közben látszólagos ellentmondásokkal találkozol, akkor tudnod kell, hogy a Bizonyságtétel sohasem mond ellent önmagának. Minden ilyen esetben a Te értelmezéseddel, a benned kialakult megértéssel van probléma. Viszont fontos azt is figyelembe venni, hogy Jézus visszajövetele előtt Isten gyermekeinek el kell jutni „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” (Eféz. 4,13.). A lelki ajándékokat ugyanis ezzel a céllal adta Isten az Egyházában lévők részére. 2. Melléklet − A béreabeli lelkület hiánya miatt alakulhatnak ki a tévtanítások képvise-

letének különböző irányzatai még Isten népe között is. Az apostoli gyülekezet példakép kellene legyen előttünk ebben a dologban. A béreabeliek semmit sem fogadtak el csupán tekintélyalapon, hanem naponta tudakozták az Írásokat, és mindent megvizsgáltak, úgy vannak-e azok, ahogy a tanító mondta (Csel. 17,11.). A jeruzsálemi gyülekezetről is azt mondja az Ige, hogy „foglalatosak voltak az apostolok tudományában” (Csel. 2,42.). Nem elégedtek meg azzal, amit a szüleiktől vagy bárki mástól hallottak, hanem saját maguk is tanulmányozták az Írásokat. Közöttünk sajnos, nemzedékről nemzedékre gyengül ez a gyakorlat. Nagy a hajlandóság arra, hogy a kényelmesebb részt válasszák, mint azt, hogy személyesen is kutassák az Írásokat, és személyes meggyőződéssé alakítsák át a hallott és megismert igazságokat. Az utolsó idő legfélelmetesebb jeleinek egyike éppen az, hogy sok hamis tanító támad (Mt. 24,24.). Nekünk, adventistáknak csak azok a hamis tanítók veszélyesek, akik közülünk támadnak, ám azok nagyon veszélyesek! A kívülről érkező tévtanokkal szemben általában védettek vagyunk, de sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk azokkal szemben, amelyek közöttünk támadnak. Mivel Isten előre tudta ezt, ezért a Biblián keresztül figyelmeztet bennünket, mert alkalmat akar adni a felkészülésre, hogy ne szakadjon ránk a meglepetés erejével, amikor szembetaláljuk magunkat vele. „Ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Csel. 20,30.). „Ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni.” (II. Pét. 2,1.). A Bizonyságtételek egy félelmetes válságot jövendölnek meg Isten Egyházában, amelynek beteljesedése minden nappal közelebb és közelebb van hozzánk. Ebben a válságban csak azok tudnak majd megállni Isten előtt, akiknek személyes igeismeretük és személyes meggyőződésük van. „A tévedés sohasem ártalmatlan. Sohasem szentel meg, hanem mindig zűrzavart és széthúzást

2 okoz. Mindig veszélyes. Az ellenségnek nagy hatalma van azoknak az értelmén, akik nem erősödtek meg igazán az ima által, és nem alapozódtak meg a Biblia igazságaiban.” (5Test. 292,2.) „Sátán azt reméli, hogy Isten maradék népét is belesodorhatja az egész földet sújtó pusztulásba. Ahogy Krisztus közeledik, még eltökéltebben és gyorsabban akarja elbuktatni őket, emberek lépnek fel azt vallva, hogy ők új világosságot, új kinyilatkoztatást kaptak, és az a céljuk, hogy megrendítsék a régi pillérekbe vetett hitet. Tanításaik nem állják ki az Isten szavának próbáját, mégis megtévesztenek embereket.” (5Test. 295.) „A tévedés nem igazság, és akkor sem tehetjük igazsággá, ha állandóan ismételgetjük és egyúttal hiszünk is benne. Az őszinteség nem menti meg az embert a tévedésbe vetett hitének következményétől. Bár nincs igaz vallás őszinteség nélkül, de a hamis valláshoz való őszinte ragaszkodás nem ment meg egyetlen embert sem. Tökéletes őszinteséggel követheti valaki a tévedés útját, de ettől az még nem válik a helyes úttá, és nem is vezetheti el oda, ahová el szeretett volna jutni.” (2.Vál.Üz. 56.) „Nem elég a jó szándék. Nem elég tenni azt, amit az ember helyesnek vél, vagy a lelkész helyesnek mond. Üdvösségünk forog kockán. Minden embernek személyesen kell kutatnia a Szentírást. Bármilyen erős is a meggyőződése, bármennyire is bízik abban, hogy a lelkész tudja, mi az igazság, nem építhet rá. Mindenkinek van egy térképe, amelyen fel van tüntetve a hazafelé vezető út minden jelzése. Nem kell találgatnia.” (NK 532,3) „Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság… Nap, mint nap szorgalmasan kell kutatnunk a Bibliát, minden gondolatot mérlegelve, és igét igével összevetve. Isten segítségével nekünk kell kialakítanunk nézeteinket, mint ahogy életünkért is saját magunk vagyunk felelősek Isten előtt” (NK, 532,4) „Mielőtt bármilyen tantételt vagy előírást elfogadnánk, kérdezzük meg, hogy mit szól hozzá az Úr!” (NK, 530,f − BT Préd. Rész. 102,4.) „Azokban a gyülekezetekben, amelyeket megtévesztő befolyása alá tud vonni, azt a látszatot kelti, hogy Isten különleges áldása áradt ki rájuk. Nagy vallási érdeklődés látszatát kelti. Tömegek ujjonganak majd azon, hogy Isten csodálatosan munkálkodik érettük, amikor pedig a munka egy másik lélektől származik.” (NK 413,3) 3. Melléklet − A KERAK közösségével elfogadtatott krisztológiai tanítást valóban az

eredeti és történelmi adventista hitelvnek és tanításnak kell tekinteni? Állítás: Mivel abban az időben néhányunk részéről következetesen úgy minősítettük a Vankó Zsuzsa által képviselt krisztológiai irányzatot, mint „új tanítás”, ezért úgy érezte, hogy az általunk mondottak befolyását meg kell állítania. Ennek érdekében egy elég terjedelmes, több oldalas tanulmányt írt, hogy a közösség tagjait meggyőzze arról, Ő most nem egy teljesen új tanítási irányzatot képvisel, hanem pont ellenkezőleg, az általa tanítottak képezik az eredeti, adventista igazságot. Ennek a tanulmányának azt a címet adta: „Nem új tanról van szó, hanem a régi, eredeti adventista és keresztény tanításról”. A KERAK közősségén belül bizonyára hozzá lehet jutni ehhez az anyaghoz. Egy idő után a KERAK vezetősége már nemcsak azt képviselte, hogy amit ők próbálnak elfogadtatni, − vagy esetenként éppen rákényszeríteni a tagokra − azt tekintik az eredeti adventista tanításnak, hanem odáig jutottak az állításaikkal, hogy már egyenesen hitelvi kérdésnek tekintik az általuk képviselt krisztológiai tanítást. Aki pedig ebben nem ért egyet velük, azt a „Szentírással és az adventista hitelvekkel ellentétesek”-nek tekintik és minősítik. „Eddig egy − de ma már minden jel szerint két − hitelvről van szó, amelyeknek a tekintetében ti, az unió vezetősége részéről, bibliaellenes utat követtek, jól érthető emberi érdekekből és alkalmazkodásból. Mindkét hitelv alapvető, Krisztushoz való hűségünket és az evangélium lényegét érintő. Az egyik az un. Ökumenikus kérdés… A másik hitelvi kérdés a Krisztus teljesen isteni és teljesen emberi természetéről szóló bibliai tanítás, és a hit általi megigazulás ezzel összefüggő ér-

3 telmezése… A hitelvi problémák egyáltalán nincsenek rendezve tehát részetekről, sőt súlyosbodnak. Viszitek, nevelitek a testvéreket egy olyan irányba, amely a Szentírással és az adventista hitelvekkel merőben ellentétesek.” (1988. jún. 2. Szigeti Jenőnek írt levél, − a Kis Bizottság nevében: Egervári O. Juhász E. Vankó Zs. Sonnleitner K. aláírásával)

Válasz: Az adventi úttörőink között, − akik közrejátszottak az adventista hitelvek kialakításában és megfogalmazásában, − valóban voltak olyanok, akik hasonló nézetet vallottak, és így gondolkodtak Jézus emberi természete felől. Ez a fajta elgondolás azonban már nagyon régről származik, már az adventistáktól függetlenül, a régi egyházatyák tanításaiban is jelen volt. Már a IV. században élt Pelagiusz is azt tanította: „A bűn szabad akarati, megfontolt cselekedetet, ezért nem örökölhető a természettel együtt... Tudatos, személyes hozzájárulás nélkül nem lehet bűnről beszélni… Ádám bűnének egyéb következménye nem lett, mint az, hogy az engedetlenség végzetes példájává vált az utódok számára, de Ádám bűne nem jelent sem halált, sem bűnt az emberiség számára.” (Vanyó László: Ókeresztény Írók, 1. Kötet, Az ókeresztény egyház és irodalma, 812. oldal,)

Ez a szemlélet és tanítási irányzat azonban sohasem volt az Adventista Egyház hitbeli meggyőződése. Ilyen alapon a Szentlélek személyiségét is tagadnunk kellene, hiszen az úttörőink között olyanok is voltak, akik nem fogadták el, hogy a Szentlelket is ugyanolyan személynek kell tekinteni, mint az Atyát vagy a Fiút. Valójában azonban csak arról volt szó, hogy úttörőink, amikor az advent mozgalomhoz csatlakoztak, különböző egyházakból váltak ki, ezért hozták magukkal a korábban elfogadott és vallot hitbeli ismereteiket és meggyőződéseiket. Ellen White úgy nyilatkozott ezekről az úttörőinkről, hogy egy-egy szombat-konferencián az együttlévők között ketten sem voltak, akik teljesen és mindenben egyetértettek volna. De tisztelték egymást, elfogadták egymás őszinteségét, ezért türelemmel, és Isten segítségét kérve keresték és kutatták minden vitatott kérdésben az Istentől jövő megvilágosodást. Ennek a közös keresésnek az eredményeként aztán ki előbb, ki később fel tudta ismerni és el tudta fogadni azt, amit Isten megvilágított előttük. Ezért az úttörőink korábbi meggyőződéseikből eredő vallástételüket és nyilatkozataikat nem lehet úgy tekinteni és kezelni, mintha az lenne az Adventista Egyház eredeti állásfoglalása, mintha az lenne az adventisták eredeti és történelmi tanítása. 4. Melléklet − Jézus valóban letette az isteni hatalmát, a testtélétel idejére? Amíg itt volt

közöttünk, teljesen megüresítette magát ettől az isteni képességtől, és egyáltalán nem használta, nem élt vele? Állítás: „Jézus ’megüresítette magát az isteni formától’, azaz önként ’letette’ az isteni létformához tartozó isteni tulajdonságokat. Ez döntően két dolgot jelent: Letette önmagában való, halhatatlan isteni életét, és letette a saját mindenható isteni, teremtő hatalmát.” (Vankó Zs. Az alapvető bibliai tanítások kátéja 76. old.) „Az írás határozottan mondja, hogy az isteni létforma egyedülálló fizikai képességeitől, és a vele járó hatalomtól teljesen ’megüresítette magát’ Jézus testtélételekor. /Fil. 2,7./.” (Vankó Zs. Jézus Krisztus a ‘testté’ lett Isten 12. old.)

„Halhatatlanság, mindenhatóság, mindentudás, isteni teremtő hatalom, ezeket nem elvette tőle valaki, hanem Ő önként megüresítette magát, letette ezeket, hogy azonosítsa magát a mi helyzetünkkel. ” (Vankó Zs.Zugl. 1986. I. 18.19. konf-i beszélg. magn. lejegyezve)

„Ő Isten Fia volt, emberi testben, a személyisége teljes azonosságával. Isteni hatalmától önként megüresítette magát /földi élete folyamán folytonosan/, de megőrizte isteni természetét.” (Vankó Zs.:Szomb.isk.1986.V.84.)

„Nem lehet az én példaképem, ha őneki isteni hatalma volt, mint embernek… Azt tanítja a Szentírás, hogy Ő az isteni létformájától megüresítette magát, mégpedig önként. Jn. 10,17-18-ban Jézus elmondja, hogy én önként tettem le az én isteni hatalmamat.” (Eg. O. „Isten hol vagy? Sorozat - 10. szalag)

4 Válasz: Ellen White írásaiban nagyon sok olyan kijelentést olvashatunk, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy Jézus birtokában volt az isteni hatalmának, és mások érdekében használta is. „Krisztus most teljesen megmutatta hatalmát a halál és a sír felett. Isten ezzel az óriási csodával szolgáltatta a döntő bizonyítékot az embereknek, hogy elküldte a világra Fiát üdvösségünkre. ... Istenségének összes kisebb bizonyítékát elvetették, s új csodája csak dühítette őket.” (JÉ 452,1.)

„Sátán azt gondolta, hogy kísértéseivel megcsalhatja a világ Megváltóját, aki egy merész mozdulattal egyszer csak isteni hatalmát fogja érvényesíteni… A mennyei lények tisztelete vette körül Jézust, és felelevenedett előttük abszolút hatalma. Éppolyan nehéz feladat volt számára emberi mivoltát elfogadni, mint amilyen nehéz nekünk embereknek a megromlott emberi természet fölé emelkedni… Krisztus a legszigorúbb próbatétel alá vettetett: minden képességének teljes erejét igényelte, hogy ellenálljon annak a hajlamnak, amely arra késztette volna, hogy isteni hatalmát felhasználja és kiszabadítsa magát a veszedelmes helyzetekből, így diadalmaskodva a sötétség Fejedelmének hatalma felett.” (Rev. a. Her. 1875. ápr. 1.) „Jézus egyedül sétált, elmélkedett, és eközben a tóhoz ért. Látta a nyomorult szenvedőket ... vágyott arra, hogy gyakorolja gyógyító hatalmát és minden szenvedőt meggyógyítson.” (JÉ 159,3.)

„Jézus szava által gyógyított betegségeket és űzött démonokat, szavára csendesedett le a tenger, támadt föl a halott, és az emberek tanúsították, hogy szavában hatalom van.” (JÉ 325,7.) „Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt. Pontosan azt művelte, amit a Messiásról megjövendöltek, de a farizeusok ezeket az irgalmas cselekedeteket valóságos sértésnek tekintették.” (JÉ 342,2.) „Kegyelmében még egyszer bizonyítani akarta nekik, hogy Ő a Helyreállító, aki egyedül képes világosságra hozni az életet és a halhatatlanságot. Ez olyan bizonyíték volt, melyet nem magyarázhattak félre a papok. Ezért késlekedett Bethániába menni. Lázár feltámasztásával koronázta meg csodáit, Isten pecsétjét helyezte ezzel munkájára, isteni jogcímére.” (JÉ 445-446.) „A csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igazak feltámasztását jelképezi. Szavai és cselekedetei által Jézus a feltámadás Szerzőjének jelenti ki magát.” ( JÉ 447,2.)

„Krisztus a legmesszebbmenő gyöngédséggel feddte meg Mártát. ’Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?’ (Jn 11:40.) Miért kételkednél hatalmamban? Miért szállsz szembe utasításaimmal? Szavamat adtam. Ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét. Természeti lehetetlenségek nem akadályozhatják a Megváltó munkáját... Emberi kezeknek kellett elvenniük azt. Krisztus így mutatta be, hogyan működik együtt az ember Istennel. Amit emberi erő megtehet, azt nem isteni erő hivatott megtenni... ’Atyám, - mondta - hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem’ (Jn 11:41-42)... Amint beszél, az istenség átvillan az emberen. Isten dicsősége világítja meg arcát, az emberek látják rajta hatalmának biztosítékát... Érdeklődéssel várja mindenki Krisztus istenségének próbáját, a bizonyítékot, mely vagy alátámasztja állítását, hogy Ő Isten Fia, vagy örökre kioltja a reményt.” (JÉ 450-451.) „A Megváltó folytatta: ’Mert amiket az (Atya) cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen a Fiú is cselekszi. [...] Amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít’ (Jn 5:19.21). A szadduceusok nem hittek a test feltámadásában, Jézus viszont azt mondja nekik, hogy Atyjának egyik legnagyobb műve a holtak feltámasztása, és néki magának is van hatalma ugyanezt megtenni. ’Eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek’ (Jn 5:25). A farizeusok hittek a halottak feltámadásában. Krisztus kijelenti, hogy már most közöttük van a holtaknak életet adó erő, látniuk kell megnyilatkozását. Ugyanez a feltámasztó erő ad életet a ’vétkeiben és bűneiben

5 holt’ (Ef 2:1) léleknek. A Krisztus Jézusban való élet ama lelke ’az Ő feltámadásának ereje’ (Fil 3:10), megszabadítja az embert ’a bűn és a halál törvényétől’ (Róm 8:2). A gonosz hatalma megtört, s hit által az ember oltalomban részesül a bűn ellen. Aki megnyitja szívét Krisztus Lelkének, az hatalmas erejének részesévé lesz, amely kihozza testét a sírból.” (JÉ 167) „A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható.” (JÉ 218,3.) „Az elhaló test meggyógyításához nem kevesebb, mint teremtő erő kellett. Ugyanaz a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, életre hívta a haldokló gutaütöttet is. És ugyanaz az erő, amely megelevenítette a testét, megújította a szívét is. Aki a teremtéskor ’szólt és meglett’, aki ’parancsolt és előállott’ (Zsolt 33:9), életet hirdetett a vétkeiben és bűneiben halott léleknek is. A test meggyógyítása tanúskodott arról a hatalomról, amely megújította a szívét is. Krisztus felszólította a gutaütöttet, hogy keljen fel és járjon, ’hogy... megtudjátok - mondta -, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani’.” (NOL 46,3.)

„József feltört sírboltja felett Krisztus győzedelmesen jelentette ki: ’Én vagyok a feltámadás és az élet’ (Jn 11:25). Ezeket a szavakat csak egy Istenség mondhatta el. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói az Istentől való életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legalázatosabb lelkes lényig mindenki az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az, Aki Istennel egy, mondhatja el: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit.” (JÉ 692,2.) „Azt a hangot, amely a keresztről ezt kiáltotta: ’Elvégeztetett!’ (Jn 19:30) - a halottak is meghallották. Ez a hang átütötte a sírok falait és megparancsolta az alvóknak, hogy keljenek fel. Így lesz majd, mikor Krisztus hangja felharsan az égből. Ez a hang behatol majd a sírokba, kinyitja a sírboltokat és a Krisztusban meghaltak feltámadnak.” (JÉ 694,3.) „És még ma is ugyanazzal az életadó hatalommal bír, mint amellyel itt a földön betegeket gyógyított és a bűnösök bűneit megbocsátotta… mélységes benyomást gyakorolt a népre, hogy Krisztusnak olyan hatalma van, amelyet egyedül Istennek tulajdoníthattak… Minél erősebb és kényszerítőbb volt az a bizonyosság, hogy Jézusnak hatalma van a földön bűnöket megbocsátani, annál inkább beásták magukat a hitetlenségükbe.” (VR 166-167.) „A csapat körülvette Jézust: Ő itt azonban kinyilatkoztatta isteni hatalmát, midőn megkérdezte őket: ‘Kit kerestek?’ ‘Én vagyok’. Amint e szavak elhagyták az Üdvözítő ajkait, a fegyveres csapat meghátrált és a földre rogyott. Jézus ezzel isteni hatalmáról akarta őket meggyőzni.” (Tap. és lát. 136,f.)

„Krisztusra néztek, akinek emberi alakjából sugárzott istensége. A menny fensége állt előttük, s noha nem övezte a dicsőség fénye, amely majd mint ítélőbírót ama nagy napon körül veszi, de hatalma ugyanaz, mert olvas lelkükben. Jézus látta a tömeget. Minden embert látott. Alakja, méltóságteljes tartása minden jelenlévő fölé emelkedett. Arcáról mennyei fény sugárzott.” (VR 103,1.Hiba! A könyvjelző nem létezik.)

„Nem használta ki isteni hatalmát, hogy terheit vagy munkáját megkönnyítse.” (VR 51,5.Hiba! A könyvjelző nem létezik.)

„Krisztus pedig nem akarta isteni erejét saját érdekében igénybe venni... Sem ez alkalommal, sem később a maga kedvéért nem tett csodát. Csakis másokért tett csodát.” (VR 76,3Hiba! A könyvjelző nem létezik..)

„...Isteni hatalmát felhasználva azonnal elpusztíthatná kínzóit.” (VR 417.5.Hiba! A könyvjelző nem létezik.)

„Heródes még tovább unszolta Jézust: Ha mások javára tudsz csodát művelni, úgy tégy most csodát a saját érdekedben... Nem akart csodát művelni, hogy ezáltal megszabaduljon a szenvedésektől...” (VR 440,1.)Hiba! A könyvjelző nem létezik. „Tudatára ébredtek, hogy olvas legtitkosabb gondolataikban és átlátja legrejtettebb szándé-

6 kaikat.” (VR 102,4Hiba! A könyvjelző nem létezik..) „És Jézus azonnal észrevevé az ő lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?” (Mk. 2,8Hiba! A könyvjelző nem létezik..)

5. Melléklet − Az emberi test meghatározásához adott görög szavakhoz, illetve kifejezé-

sekhez Vankó Zsuzsa olyan értelmező magyarázatot csatolt, amik teljesen ellentétesek a Biblia egészének a tanításával. Ő azonban ilyen módon szeretné bizonyítani és igazolni a sajátos krisztológiai elméletét, vagyis hogy Jézus a mi bűnös hajlamainkkal terhelt testben született meg, és lett emberré. Állítás: A „sarx” és a „soma” szavak, vagyis az emberi „test”-re vonatkozó bibliai kifejezésekhez épített fel egy sajátos értelmezést és magyarázati rendszert. Az így kialakított magyarázkodásával próbálja igazolni a Jézus emberi testével és természetével kapcsolatban képviselt krisztológiai elméletét. „A Biblia fogalomvilágában egy külön nevet kap a bűneset utáni, megromlott, fertőzött emberi természet. A »test« lesz a neve, átvitt értelemben véve a szót. A test, mint teremtésbeli adottság, pozitív és értékes valami, Isten tökéletes alkotása, amely eredeti rendeltetése szerint a »a szentlélek temploma«. Átvitt értelmű, speciális használatánál azonban negatív tartalmat kap. Az az alapja ennek a szóhasználatnak, hogy a »bűn törvénye« az ember »tagjaiban« van (Róm 7:73). A test »hordozza, tartalmazza« valamiképpen az ösztönös hajlamokat, benne vannak »felírva« törvényként.” (Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 7-8. oldal) „Mindenekelőtt arra a tényre kell rámutatnunk, hogy minden esetben a »sarx« szó szerepel, amikor Jézus testtélételéről van szó az Újszövetségben. Az a test szó, amelynek átvitt értelmű jelentése is van, a bűn miatt megromlott emberi természetet is jelenti. Tehát nem a másik test szó, a »szoma« jelöli Jézus testtélételét, amelynek nincsen ilyen negatív, átvitt értelmű jelentése.” (ugyanott, 14. oldal) Válasz: A Biblia fogalomvilágában háromféle jelentése van a test szónak az emberrel kapcsolatban. – Meghatározza az emberi természet materiális részét, a fizikai értelemben vett testet, a hús és vér testet, az anyagot. Pl: „És monda az ember: Ez már csontomból való csont és testemből való test” (I. Móz. 2,23.). „És tíz nap múlva szebbnek látszék az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek valának...” (Dán. 1,15.). – Jelenti az ember élő szervezetét, a lényünket, azaz a fizikai testünket uraló természetet, az aktívan funkcionáló szervezetünket, vagyis magát az életet, az élő tevékenységet.

– „Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.” (II. Kir. 5,10.)

– „A sok tanulás fáradságára van a testnek.” (Préd. 12,14.) – Jelenti azt a bűn által megrontott emberi természetet is, amit úgy is szoktunk mondani, hogy testies vagy érzéki. Ez a fogalom a megromlott belső emberünkkel kapcsolatos meghatározás. A megromlott belső ember, vagyis a jelképes test.

– „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó.” (Róm. 7,18.) – „Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm. 7,24.) – „Van érzéki test...” (I. Kor. 15,44.) Az egyes igeszakaszok tartalmi jelentésének meghatározásánál, azt, hogy ott történetesen melyik testről van szó, nem lehet csak nyelvtanilag és fordítói értelmezés alapján eldönteni. Az eredeti görög szöveg ugyanis váltó fogalomként használja a SARX és a SOMA szavakat a test meghatározására. Az az állítás ugyanis nem tartható fenn, amit Vankó Zsuzsa képvisel, miszerint csak a SARX szónak van átvitt értelmű jelentése a megromlott emberi természet jelölésére, de a SOMA sem hordoz önmagában ilyen jelentést. Az alábbi táblázatokban lévő igeversek gyüjteményével szeretném bemutatni, hogy Pál apostol mennyire nem tett különbséget a két szó között, a tartalmilag legkritikusabb írásában, a Róma-

7 beliekhez írott levelének 6-8. fejezeteiben. Ezekben a szakaszokban megkülönböztetés nélkül használta mindkét szót, a jelképes test, vagyis a megromlott emberi természet megjelölésére és kifejezésére. Ez azonban nemcsak Pál írására jellemző, hanem az egész Szentírásra is. SARX „Emberi módon szólok a ti teste- – teknek erőtlensége miatt.” (Róm. 6,19.) „Mert tudom, hogy nem lakik én- – bennem, azaz a testemben jó.” (Róm. 7,18.) – „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen.” (Róm. 8,7.) – „Nem vagyunk adósok a testnek, – hogy test szerint éljünk.” (Róm. 8,12.)

– – – –

SOMA „...hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste...” (Róm. 6,6.)

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben...” (Róm. 6,12.) „Óh,én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Róm. 7,24.) „Jóllehet a test holt a bűn miatt...” (Róm. 8,10.) „Levetkezvén az érzéki bűnök testét...” (Kol. 2,11.)

Ugyanezt figyelhetjük meg a Jézus testtélételével kapcsolatos igeversekben is. Ezért nem tartható fenn az az állítás sem, hogy a Jézus testtélételével kapcsolatos igék mindig a SARX szót alkalmazzák. Jézussal kapcsolatban is váltófogalomként használja a Szentirás mind a két szót. De kísérjük figyelemmel ezt a következő igeversek bemutatásában. SARX –

„Az Ige testté lett, és lakozott mi közöttünk. (II. Ján. l,14.) „Isten az Ő Fiát elbocsátván a bűn testének hasonlatosságában.” (Róm. 8,3.) „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak.” (Zsid. 2,14.) „Ki az Ő testének napjaiban...” (Zsid.

– –

–

5,7.)

– – –

SOMA „Azért a világba bejövetelekor így szól... de testet alkottál nékem.” (Zsid. 10,5.) „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.” (Kol. 2,9.) „És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben, a keresztfa által.” (Eféz. 2,16.)

–

„... most mégis megbékéltetett az Ö emberi testében a halál által…” (Kol. 1,21-22.)

A fenti példák egyértelmű bizonyságát adják annak, hogy arra nem lehet egy teóriát felépíteni, hogy a görög szöveg két szót is használ egy fogalom megjelölésére. Ez csupán a görög nyelv gazdagságát érezteti velünk ezen a területen, de semmi többet. Bár a görög nyelvi szótárak is megpróbálnak különbséget tenni a két szó között, a Biblia szövege azonban következetesen váltófogalomként használja őket. A legkiemelkedőbb példája ennek az a Pál apostol által adott kijelentés, ahol ugyanazt a fogalmat, a mondat egyik részében sarx-nak mondja, a másik felében pedig soma-nak. „Mert ha test /sarx/ szerint éltek, meghaltok, de ha a test /soma/ cselekedeteit a lélekkel megöldöklitek, éltek.” (Róm. 8,13.)

Itt szeretném megjegyezni azt is, hogy egy téma nehézségeit nem oldjuk meg azzal, ha még nehezebbé tesszük bonyolult teológiai okfejtésekkel és nyelvi magyarázatokkal. Különösen akkor nem, ha ezeket a magyarázatokat csak másoktól vettük át anélkül, hogy meggyőződtünk volna annak hitelességéről, illetve megbízhatóságáról. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a Biblia, és az abban megszólaló evangélium nem a teológusoknak íratott, hanem az embernek, vagyis minden embernek, ami azt jelenti, hogy a Biblia örömüzenetét a legegyszerűbb ember is megértheti a Szentlélek segítsége által. 6. Melléklet − I. Ján. 4,2-3. igevershez is olyan értelmező magyarázatot fúz hozzá, ami-

vel azt akarja bizonyítani, hogy Jézus a bűn hajlamaival terhet ember természetét, vagyis testét vette fel magára Állítás:

8 „Az apostol azt írja, hogy egyenesen az Isten Lelkét és az antikrisztusi lelket ismerhetjük fel abból, hogy valaki ezt vagy amazt vallja. Nyilvánvaló, hogy a test szónak valami különleges jelentése és jelentősége van itt, mivel ez az összes meghatározás, ami ebben az igében van, és amin minden megfordul.” (Vankó Zs: Jézus Krisztus a ‘testté’ lett Isten 1. old.) „Mindenekelőtt arra a tényre kell rámutatnunk, hogy minden esetben a ’sarx’ szó szerepel, amikor Jézus testtélételéről van szó az Újszövetségben. Az a test szó, amelynek átvitt értelmű jelentése is van, a bűn miatt megromlott emberi természetet is jelenti. Tehát nem a másik test szó, a ’szoma’ jelöli Jézus testtélételét, amelynek nincsen ilyen negatív, átvitt értelmű jelentése.” (Vankó Zs: Jézus Krisztus a ‘testté’ lett Isten 14. oldal)

„Továbbá az a tény, hogy Krisztus magára vette a testet, nem egy bűntelen lény testét, hanem a bűnös emberét, azt a testet, mely rendelkezik mindazokkal a gyengeségekkel és bűnös hajlamokkal, aminek az elbukott emberi természet ki van téve, megmutatkozik abban a kifejezésben, hogy Ő ’Dávid magvából való volt test szerint’.” (Ellet J Waggoner: Krisztus és az Ő igazsága 16. old.) Válasz: János apostol kijelentésével kapcsolatban elmondhatjuk, hogy amikor Jézus megszületett Betlehemben, akkor valóban ember lett, valóságosan testet öltött, nemcsak úgy látszott, mintha teste lenne. János apostol azt írja: „valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke” (I. Ján. 4,2-3.). Ezzel a kijelentésével viszont nem akar többet mondani, mint csak azt a tényt közölni, hogy a Megváltó valóban emberi testben jelent meg. A Szentirásban adott kijelentéseket nem szabad ötvözni azzal, amit csak sejtünk vagy gondolunk, mintha a saját gondolatunk az Ige gondolata, sőt, az Ige kinyilatkoztatása lenne. A előbb idézett kijelentéssel kapcsolatban viszont éppen azt akarja az új tanítási irányzat elültetni az emberekben, hogy ebben az igében feltétlenül a sorok között is kell olvasnunk. János apostol azonban csak arról beszél, hogy Jézus, aki a mindenség teremtője volt, most Ö is az általa teremtett anyagi világ törvényszerűségei alá került, testté lett, az általa teremtett ember testét öltötte magára. Levetette az isteni formát és emberi formát /alakot, kinézetet, testet/ öltött magára, „szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett” (Fil. 2,7.). Ettől kezdve Ő is ugyanúgy elfáradt, megéhezett, mint korának bármelyik embere. Ő is csak álomban tudta kipihenni magát, Őt is környékezte a szomorúság, bánat, elcsüggedés, vagyis minden vonatkozásban az emberi szervezet teljessége határozta meg életét. Figyeljük meg ezzel kapcsolatban a Bizonyságtétel kijelentéseit. „Amikor Jézus emberi természetet öltött és megjelent mint ember, az emberi szervezet teljességének birtokában volt. Szükségletei az ember szükségletei voltak. Testi szükségleteit ki kellett elégítenie, testi fáradtságát, kimerültségét enyhítenie kellett. Az Atyához intézett imádság által erősödött meg kötelességére és megpróbáltatásaira.” (B.C.5. 113o,2.) „Jézus minden dologban hasonlóvá tétetett az atyafiakhoz. Ő testté lett, mint mi vagyunk. Éhezett, megszomjazott és elfáradt. Táplálék tartotta fenn, és álom frissítette fel. Az ember sorsában részesült, mégis Isten szeplőtlen Fia volt, Ő volt a testben megjelent Isten.” (JÉ 255-256. old.) „Krisztus magára vette az emberi természetet és eljött, hogy azonosuljon az emberiséggel, és hogy a mennyei Atyánkat kinyilatkoztassa a bűnös emberiségnek. Minden vonatkozásban hasonló lett testvéreihez. Testté lett, olyanná mint mi. Szenvedett éhséget, szomjúságot, fáradtságot. Táplálékkal kellett fenntartania életét, és álomban kellett kipihennie magát. Osztozott az emberek sorsában.” (Test. 8. 236,2.) Ezek a bizonyságtételi szakaszok teljesen egyértelművé teszik, hogy mit kell érteni az alatt, hogy Jézus testté lett, hozzánk hasonlóan. A fentiek szerint semmiképpen sem a jelképes testet vett magára, amely már születésétől fogva a bűnre való hajlamokkal lett volna fertőzött. Ezekben a szakaszokban Ellen White világosan értelmezi a „test” szó jelentését és tartalmát Jézussal kapcsolatban. Egyértelművé teszi, hogy az anyagi világ törvényszerűségei alá helyezett fizikai testről van szó, és semmi másról. Senki sem veheti magának azt a bátorságot, hogy a saját elgondolásait – bármilyen szimpatikus, és esetleg még logikus is az a saját és mások szemében – az ihletett írások mellé, esetenként pedig még fölé is helyezze.

9 7. Melléklet − A Jel 3,21. igevershez olyan értelmező magyarázat kerül csatolásra, ami

teljesen ellentétes a Biblia egészének a tanításával, ilyen módon próbálja azt felhasználni a saját elméletének igazolásához. Állítás: A Jel 3,21. vershez csatolt magyarázat szerint, nekünk is úgy kell, sőt, csak úgy lehet győzni, ahogyan Jézus győzött. Ilyen összehasonlítást viszont csak akkor lehet tenni, ha előtte Jézust is felruházzák ugyanazokkal a bűnös emberre jellemző tulajdonságokkal, amik a mi győzelmünkben jelen vannak, mintegy befolyásoló tényezőkként. „Az Ember Fia Krisztus is csak azért győzhetett, mert Isten is volt, isteni természet lakozott benne.” (Vankó Zsuzsa, Szombatiskola, 1986. V. 85.) „Hatalmas tanítás rejlik abban a tényben, hogy Jézusnak olyan küzdelembe került a győzelem, isteni természete ellenére is. Itt láthatjuk ismét, hogy milyen hatalom a ’tagjainkban lévő bűn törvénye', az öröklött hajlam. A tökéletes tisztánlátás mellett és amellett, hogy az egyik oldalon, az egyik természetével, isteni módon 'szerette az igazságot, és gyűlölte a hamisságot' /Zsid. 1:8,6/ - mégis hatalmas küzdelmébe került Jézusnak meghozni a helyes döntést. Oly nagy erejű ellenállása volt az én felé húzó hajlamnak benne is, hogy ’könyörgésekkel és erős kiáltással' kellett belekapaszkodnia Isten erejébe a győzelem kivívása érdekében… Teljes erejével Isten kegyelmébe kapaszkodott és segítségét kérte, mert nem akart vétkezni, semmiképpen. Ez személyes szabad választása volt. Megalázta magát: készséggel elismerte, hogy a benne lévő öröklött hajlamok révén, gyenge önmagában ahhoz, hogy mindig, hibátlanul igazságot cselekedjék. Jézus győzelmének titka - röviden összegezve - tehát a következő volt. Két természete volt: tökéletes igazságszerető isteni

− és − − és − − és −

megromlott bűnre hajló emberi

A két természet késztetései egyaránt megjelentek belső emberében, és a kettő ellentéte, harca közepette kellett - emberfiaként – jellemet fejlesztenie. A saját szabad választásával mindig az isteni természet késztetései mellett döntött Jézus, emberi természetének mint saját énje egyik felének a megtagadása árán: ’Nem önmagának kedvezett.’ Ez legbelső énjének, saját, szabad, erkölcsi választása és győzelme volt.” (Vankó Zs: Szombatiskolai tanulmány 1988 I. negyed, 1. rész. 176-177. old.)

Válasz: Első hallásra nem is okoz semmi gondot az a megállapítás, miszerint nekünk is győznünk kell, ahogyan Jézus is győzött. Kritikussá akkor kezd válni, ha a vers mondanivalóját megfordítják, és azt próbálják állítani, hogy Jézus is úgy győzött, ahogyan mi. Ez a megfordított üzenet ugyanis egészen sajátos tartalommal tölthető fel azok részéről, akik hajlamosak az ilyen jellegű következtetésekre. Ők ugyanis abból az alapállásból indulnak ki, hogy Jézus ugyanolyan születésbeli adottságokkal lett emberré, mint mi. Ha viszont Jézus is ugyanazokkal a bűnös hajlamokkal született, mint mi, hiszen − ahogy mondják − az átöröklés minden kihatását magára vette, akkor a hozzánk hasonló állapota miatt a kísértései is ugyanolyan törvényszerűségek alapján történt. Ha viszont a kísértéseit hozzánk hasonló állapotban élte át, akkor teljesen egyértelmű, hogy a győzelmeit is hozzánk hasonlóan vívta ki. Ha nem így lenne, akkor Jézus − szerintük − nem lehetne példakép számunkra. Ezekkel a megállapításokkal nem állnak meg itt, hanem tovább is viszik a következtetéseiket. Úgy érvelnek: ha Jézus hozzánk hasonlóan küzdött a testében levő bűnös hajlamok ellen, és ebben rejlik a győzelmének titka, akkor Hozzá hasonlóan mi is győzhetünk. Ha neki sikerült, akkor nekünk is sikerülhet a bűnös hajlamainkat legyőzni. Mindezek alapján felmerül a kérdés: valóban sikerülhet nekünk is az, ami Jézusnak sikerült? Valóban ugyanazt kell produkálnunk nekünk is, mint amit Ő tett? Jézus győzelme valóban példaértékű ne-

10 künk a megszentelődésünkben, a bűntől való szabadulásunkban? János apostol a Jel. 3,21. gondolatában egyáltalán nem azt akarja mondani, hogy mi is képesek vagyunk azokban győzni, amikben Jézus győzött, de azt sem mondja, hogy Jézusnak is azokban kellett győznie, mint amikben nekünk. Még céljában sem azonos Jézus győzelme és a miénk. Neki ugyanis a szentségét és tisztaságát kellett megőriznie Sátán szüntelen támadásai közepette a győzelmes életével, nekünk viszont a bűnös állapotunkból kell megszabadulnunk. Mindkét esetben lehetséges a győzelem, de az ige kijelentése a győzelem tényére teszi a hangsúly, és nem a hogyanjára. A győzelmének a módja azonos a miénkkel, de nem azonos dimenzióban győzött, mert Őbenne nem volt bűn, bennünk pedig van. Jézus szent maradt a győzelme által, nekünk pedig szentségre kell eljutnunk a győzelmes életünk által. Ez a kijelentés a győzelmes életre szólít fel, és ennek eredményeként egy jutalmat helyez kilátásba: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékemben üljön velem”. Majd ezután Jézus elmondja azt is, mintegy az előbbi kijelentésének alátámasztására, hogy Ő is azért ülhetett az Atyjával együtt a királyiszékében, mert Ő is győzött. Ez az ige tehát egyáltalán nem a győzelem hasonlóságára akarja irányítani a figyelmet, hanem magára a győzelemre, és ezen keresztül a megígért jutalomra. Jézus győzött, és az Atyával együtt ülhet a királyiszékében. Ha mi is győzünk, akkor mi is együtt ülhetünk Jézussal az Ő királyiszékében. 8. Melléklet − A Róm. 8,3. és Zsid. 2,14. verseiben található kijelentés arról beszél, hogy

amikor Jézus emberré lett, akkor hozzánk hasonló lett, a „bűn testének hasonlatosságában” öltötte magára az emberi természetet. Állítás: „Nehogy helytelenül következtessünk a „hasonló” szóból, nem az az alak, ne is annak fényképe, hanem úgy hasonló, hogy tényleg azonos. Ez a hasonló nem azonos a filippibeliekhez írt levél 2. fejezetében „hasonló” szavával, hanem a zsidókhoz írt levélben adott hasonló természetről beszél, hasonló húsról, vérről. Isten úgy küldte Fiát, abban a testben, ami teljesen azonos volt a bűnös testtel. Hiszen, hogy Jézus hasonló legyen a bűnös testhez, ahhoz az övének is bűnös testnek kellett lennie. Ahhoz, hogy egyáltalán testté váljon valaki, amint a test a világon létezik, ahhoz pontosan olyan testtel kell rendelkeznie, mint a mi bűnös testünk, mint amilyen ezen a világon szokás. Ezt jelentik tehát ezek a szavak: »bűnös testhez hasonló alakban«.” (A. T. Jones: A harmadik angyal üzenete, 28-29. oldal) „Isten Fia is eljött a ’bűn testének hasonlatosságában’, hogy megmentsen minket. Az egész szövegösszefüggésben kifejezetten a ’test’, azaz a megromlott emberi természet, erkölcsi gyengeségéről van szó, nem pedig a fizikai gyengeségéről, amely tulajdonképpen az előbbi következménye… Jézus is a halál törvénye alá vetett ’test és vér’ részese lett, mivel mi abból valók vagyunk. A ’test és vér’ kifejezés az ember romlandó / -bűn rontása miatt romlandó -/ állapotát jelöli.. I. Kor. 15,50-ben, abban a szövegösszefüggésben szerepel ez a kifejezés, hogy még a győztes, megváltott, tehát a belső emberükben, a bűn rontásától megtisztult embereknek is − testi újjászületésre van szükségük, mielőtt Isten országába beléphetnének. Nyilvánvaló tehát, hogy a ’test és vér’ kifejezés a test bűn miatt megromlott genetikai állapotát jelöli itt, az önzés hajlamaival megterhelt, kísértésekre fogékony, és ezzel együtt fizikailag legyengült, beteg, halál törvényét hordozó testet.” (Vankó Zs: Jézus Krisztus a ‘testté’ lett Isten 1415. old.)

Válasz: Jézus nemcsak hasonló volt hozzánk, hanem bizonyos dolgokban teljesen különbözött is tőlünk, és erről nem szabad elfeledkeznünk. Ezt a különbözőséget mutatják be a következő idézetek. „Senki sem mondhatta, aki látta a derült gyermekarcot, hogy Jézus éppen olyan mint a többi gyermek. Ő Isten volt, emberi testben. Amikor társai valami rosszra késztették, az isteni átvillant az emberi természeten...” (The Yout s Instructor 1895. nov. 21. − Idézi: Vankó Zs. Kis Káté VIII. téma 61. old. )

„Krisztus jellemébe olyan fenség vegyült, amilyet Isten még sohasem tárt a bukott ember elé, másrészt olyan szelídség, amilyet ember soha el nem ért. Soha azelőtt nem járt az emberek közt olyan nemes, ártatlan, jótékony, isteni természetének tudatában élő olyan lény, aki mégis any-

11 nyira szerény volt, annyira tele az emberek iránti jótettek tervével és szándékaival, mint Ő.” (5Test. 421-422. magyar kisdásbanHiba! A könyvjelző nem létezik..)

„Jézust félreértették fivérei, azért mert nem hasonlított hozzájuk.” (Világ reménye hiányzó fejezeteiból 4,4.)Hiba! A könyvjelző nem létezik.

„Gyakran megkérdezték: Miért vagy olyan különleges, miért különbözöl mindannyiunktól?” (VR hiányzó fejezeteiből 4,4.)Hiba! A könyvjelző nem létezik. Jézus tőlünk való különbözőségét hangsúlyozza még az a tény is, hogy az Ő emberi természete teljesen tiszta volt, a miénkkel ellentétben. Ebben a vonatkozásban egyáltalán nem hasonlított hozzánk. Ennek igazolására szeretném a következő bizonyságtételi kijelentéseket bemutatni. „Azzal, hogy az elbukott állapotban levő ember természetét öltötte magára, Krisztus a legparányibb mértékben sem osztozott annak bűneiben.” (5SDA BC, 1131.) „Az ember természetét ugyan felöltötte, de bűnösségét nem.” (ST, 1901. máj. 29.) „Jézust nem szennyezte be romlottság, idegen volt neki a bűn.” (2T, 508.) „Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám… egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam.” (5SDA BC, 1128.) –

„Azzal, hogy az elbukott állapotban levő ember természetét öltötte magára, Krisztus a legparányibb mértékben sem osztozott annak bűneiben. Semminemű aggodalmunknak sem kellene lennie Krisztus emberi természetének tökéletes, bűntelen voltát illetően.” (5SDA BC, 1131; − ST 1898. jún. 9.)

„Krisztus a bűnös ember kinézetét vette fel. Isteni természetét emberi természetbe burkolta be. Ő azonban szent volt, mint ahogy Isten is szent. Ő volt a bűn hordozója, akinek nem volt szüksége engesztelésre. Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója. Egy volt Istennel tisztaságban és szentségben, így volt képes a világ bűneiért váltságot hozni.” (YI, 1899. szept. 21.) Azzal kapcsolatban, hogy Jézus „a bűn testének hasonlatosságában” lett emberré, a következő tények mondhatók el. „Krisztus ‘az emberekhez hasonlóvá lett’, hogy az emberiséghez férkőzhessen. Az istenség emberi alakot öltött, mert csak ily módon tudott üdvöt hozni a világnak. Az Istenség igénybe vette az embert mint közvetítőt.” (Világ Reménye 160,2.Hiba! A könyvjelző nem létezik.) Pál apostol azt mondja, hogy Jézus a többi gyermekhez hasonlóan testből és vérből való emberként született meg, hozzájuk hasonlóan (Zsid. 2,14. 17.). Ezzel viszont nem azt mondja, hogy Jézus a jelképes értelemben vett testet, vagyis a megromlott, bűnnel fertőzött természetüket vette magára. Isten óv attól, hogy elvegyünk vagy hozzátegyünk az Igéhez, mintha a saját gondolataink az Ige gondolatai lennének. Pál itt arról beszél, hogy Jézus az anyagi világ törvényszerűségei alá helyezte magát, amint az minden ember esetében van. Az emberi család tagjaihoz hasonlóan született meg Ő is, és nőtt fel az érett férfikorig. Test és vér részese lett, vagyis valóságosan emberi teste lett, nemcsak úgy látszott, mintha az lenne. Más helyen is hasonló szempontok alapján beszél János, Jézus testtélételével kapcsolatban. „Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus” (II. Ján. 7.). Az apostol viszont, ezzel a kijelentésével nem akar többet mondani annál, mint amennyit el is mond: Jézusnak valóságosan emberi teste volt, nemcsak annak látszott. Ez a test azonban csak az Ő hús-vér teste volt, semmi több! Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy éppen János apostol máshol, Jézus emberi testében az Isten dicsőségének megnyilatkozását is hangsúlyozza. Amikor „Az Ige testté lett”, akkor mi „láttuk az Ő dicsőségét” (Ján. 1,14.). Ez a dicsőség viszont a testben lévő Jézus Krisztus lelki tisztaságára vonatkozó kijelentés. Ezt a két kijelentést nem szabad egymástól függetlenül értelmezni! Nem valószínű, hogy János a levelében ellentmondó kijelentésre szánta volna magát, ahhoz viszonyítva, mint amit korábban mondott a testté lett Igéről. A „bűn testének hasonlatossága” kifejezés semmivel sem akar többet mondani, mint azt, hogy Jézus annak a kornak az emberéhez volt hasonló, amelyben élt, kinézetre és alkatra, vagyis a fizikai mi-

12 voltában volt hozzánk hasonló. Amikor Jézus a Nikodémussal folytatott beszélgetése közben a Mózes által felemelt rézkígyót önmagával azonosította, akkor többek között éppen ezt a hasonlatosságot akarta bemutatni és szemléltetni. Mózesnek nem egy hús-vér kígyót kellett a póznára feltenni, hanem csak egy hozzájuk hasonló kígyót, ami úgy nézett ki, de a belső lényege, és az alkotó elemeinek a természete teljesen más volt, mint a valóságos kígyóknak. Ugyanígy volt Jézus belső lénye és természete is teljesen más, mint a kortársainak, de mégis hasonló volt hozzájuk, mert úgy nézett ki, mint ők. Ahogyan a rézkígyó különbözött a mérges kígyóktól, úgy különbözött Jézus a kortársaitól, ezért mondta az angyal Máriának, hogy ami most „születik is szentnek hívatik” (Luk. 1,35.), miközben mi mindannyian „vétekben fogantatunk és bűnben születünk” (Zsolt. 51,7.), ezért mi magunk is bűnösek vagyunk már születésünktől fogva. 9. Melléklet − Az átöröklés szabálya Jézus esetében valóban azt jelentette, hogy Ő a sa-

ját emberi természetébe már az anya méhében átvette a bűnös ember génjeit, ezért egész életében hordozta a mi bűneinket? Állítás: „ A Szentírás határozottan tanítja, hogy az első ember bűne minden utódjára kihatott. Mintegy megfertőzte minden leszármazottját az öröklés által.” (Vankó. Zs: Jézus Krisztus, a testté lett Isten 2-3. old.) „Nyilvánvaló, hogy a bűneset után az én-középpontúság öröklött hajlama határozza meg az ember természetét, azaz született, ösztönös készségeit. Nincs többé tehát romlatlan természet, hanem törvény a megromlott természet öröklése minden emberre nézve… Maga az én-középpontúság ösztönös hajlama abszulút egyetemes genetikai törvény mindnyájunkra nézve.” (Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztusa „testté„ lett Isten. 6. old.)

„Hát így van az eredendő bűn is. Fertőzés, akkor is, ha kaptuk, ha nem tehetünk róla. Akkor is a halálba visz, akkor sem lehet az egészségesek közé vinni minket, akkor sem lehetünk a bűntelen világok részesei vele. Tehát ez a bűn, mint fertőzés, mint lelki, születési rendellenesség, mint eredendő romlottság benne van a testben, a természetben, amíg ezen a földön élünk, megváltoztathatatlanul.” (Vankó Zsuzsa: Bózsvai prédikátori értekezlet 1986 jún. 9. - Felvételről leírva)

„Az Ige tehát azt mondja, hogy Jézus erkölcsileg és fizikailag romlandó testben jött e világra, ami minden ember öröksége a bűneset óta. ” (Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztusa 'testté lett' Isten 13.old.) Válasz: „Ádám tiszta, bűntelen lénynek lett teremtve, akin még foltja sem volt a bűnnek: Bűne következtében utódai az engedetlenség hajlamának örökségével születtek.” (5SDA BC, 1131./) „Mi örökölt bűnös hajlamokkal születtünk, ezért szükségünk van az újjászületésre.” (YI, 1900.XII.20.; idézi az Egyháztanácsi szombatiskola 1983.I.negyed 18.old.)

Vankó Zsuzsa azt mondja: „Az önzés hajlamaival fertőzött test, még ha nem is tehetünk róla, ténylegesen alkalmatlanná tesz Isten országára… A megváltás szabadítására készteti Istent.” (V.Zs.Szombatisk.1986.V.75.oldal). De ha Jézus Krisztus ilyen „bűnnel, önzésre való hajlammal” fertőzött testben jött el, akkor hogyan lehet Ő a mi Megváltónk? Ha Jézus egy olyan születésbeli állapotot vett magára, amely az Isten megváltó szabadítását igényli, amelyből Neki is újjászületésre lenne szüksége, akkor neki is Megváltóra volna szüksége. De ebben az esetben ki az Ő Megváltója? Ellen White azt írja ezzel kapcsolatban: „Ugyanabban a természetben győzte le Sátánt, mint amilyenen Sátán győzedelmeskedett az Édenben. ” (Ifj.Nev. 1901.IV.25.) Vagyis az Ádám bűneset előtti természetében. Emberi létének három időszakáról tudhatunk, amikor Jézus magára vette az emberi család bűneinek terhét, viszont mindhárom esetben különleges céllal történt meg ez a különleges esemény. A Rá nehezedő bűnteher nyomása alatt kellett döntéseket hozni, és tovább lépni. 1. Bár Jézus a Mennyben már kimondta, hogy vállalja az ember helyett a kezességet, és „bűnné lesz

értünk”, de amikor már valóságosan is érezhette, mit jelent számára az, amit vállalt, akkor újra ki kellett mondania a döntését. Isten tiszteletben tartja az általa teremtett világ szabad-akarati dönté-

13 sét, ezért volt szükség arra, hogy Jézus a mi helyettesünkként, szintén meghozza újra és újra a saját szabad akaratából való döntését. Ezt a döntését kellett kimondania ott a pusztában, mielőtt megkezdi a megvátói tevékenységét. 2. A Gecsemánéban hasonló okok miatt kellett a bűneink terhének nyomása alá kerülnie. Ekkor,

közvetlenül a cél előtt még visszaléphetett volna, ha úgy gondolja, hogy mégsem vállalja ezt a hatalmas kockázatot és áldozatot. Ezért itt is döntenie kellett, és újra kimondani a szabad akaratból való vállalását annak, ami ezután kell beteljesedjen rajta az emberi család érdekében. 3. A kereszten viszont már teljesen más természetű volt a bűnhordozása, az ekkor megnyilatkozó bűnhordozása lényegesen különbözött az előző esetektől. Mivel korábban már többszörösen vállalta a helyettesítő halált, ezért a kereszten már az Isten igazságszolgáltatásával találkozott azok miatt a bűnök miatt, amelyeket magára vett, amelyekkel azonosította magát, az Isten végrehajtó ítélete alatt. 10. Melléklet − Az Ádámtól való örökletes állapot hátterén lehet-e a bűn lényegét és mi-

benlétét úgy meghatározni, hogy Jézus ugyan az elbukott Ádám bűnös lelki természetét örökölte, mégis alkalmas lehetett arra, hogy az emberi család Megváltója legyen? Állítás: „A bűn lényege a szeretet törvénnyel ellentétes lelki beállítottság és cselekvés /Jn. 3,4./, vagyis az én központú gondolkodás és cselekvésmód… Olyannyira meghatározó jelentőségű ez az öröklött, ösztönös hajlam, vagy természet, hogy − Isten megváltó kegyelme nélkül − minden ember, mintegy predesztinálva van a vétkezésre, senki sem tud igazságosan élni.” (Vankó. Zs: Jézus Krisztus, a testté lett Isten 2-3. old.)

„A Szentírás ’erőtlenségnek’ és ’betegségnek’ nevezi az un. eredendő bűnt. Tehát nem személyes bűnnek mondja, hanem úgy mutatja be, mint valami lelki, születési rendellenességet, mint valami eleve adott és minket sújtó hátrányt. Nem Isten haragját vagy ítéletét hozza ránk, hanem Isten részvétét váltja ki, és Őt a megváltó kegyelem cselekedeteire indítja… Személyesen nem vagyunk felelősek ezért a hajlamért, hanem áldozatai vagyunk ennek a ránk is kiható egyetemes betegségnek.„ (Vankó Zsuzsa: Kr. a testté lett Isten. 3. old.)

„A belső ember érintetlen a bűntől, az öröklött hajlam ellenére is mindaddig, míg az első személyes bűnt el nem követjük.” (Ugyanott 7. old.) „Ha testté és vérré lett, mint mi, akkor az önzés, az énnek kedvezés, törvényként volt benne az Ő tagjaiban is…” (Vankó Zs Szombatisk. 1986. V. 73.o.) „Olyan végtelen tisztaság, szentség, mint amelyet Ő maga jelent, és olyan bűnre hajló, lealacsonyult és elveszett természet, mint amely a mi lényegünk, önként együtt lakozott Krisztusban az Ő Szentlelke által, és együtt lakozik bennünk is.” (Vankó Zs. Szomb.isk. 1988. I.n. 179.) „Ha testté és vérré lett, mint mi, akkor az önzés, az énnek kedvezés törvényként volt benne az Ő tagjaiban is…” (Vankó Zs. Szombatisk.1986. V. 73.o.) Válasz: A bűn lényegének meghatározásához Vankó Zsuzsától idézek azért, mert amit ebben a kijelentésében mond, azzal egyetértek, ha ránk vonatkoztatjuk, csak éppen Jézusra nem tudom alkalmazni. „Mi a bűn? Jn.I.3,4. A 'törvénytelenség'-nek fordított görög kifejezés jelentése: a törvény áthágása, tagadása, törvényellenesség, szembefordulás a törvénnyel. Törvényen pedig az örök szeretet-törvényt kell értenünk. A bűn tehát a szeretet-törvény tagadása, áthágása, ellenállás, szembeszegülés vele. Mivel a szeretet-törvény lényege a másokért élés, a szolgálat, így a bűn lényege: az önzés, az én-szeretet, az én-középpontúság. A bűnnek ezer arca, megnyilvánulási formája van, de a gyökere: mindig az önzés.” (Vankó Zsuzsa: Káté 31.old.) Ha Jézus a mi megromlott természetünkben lett testté, „Ha testté és vérré lett, mint mi, akkor az önzés, az énnek kedvezés törvényként volt benne az Ő tagjaiban is”, állítja Vankó Zsuzsa. Vagyis ak-

14 kor az önzés, az énnek kedvezés törvénye benne lett volna az Ő tagjaiban is, de akkor hogyan lehetne egyúttal bűntelennek is mondani Őt? Ellen White azt írja: „Krisztus a bűnös ember kinézetét vette fel. Isteni természetét emberi természetbe burkolta be, Ő azonban szent volt, mint ahogy Isten szent. Ő volt a bűn hordozója, akinek nem volt szüksége engesztelésre. Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója. Egy volt Istennel tisztaságban és szentségben, így volt képes a világ bűneiért váltságot hozni.” (Ifj.Nev. 1899. IX. 21.) Őszintén szembe kell nézni azzal a kérdéssel, hogy az ádámi örökséget betegségnek vagy kárhozatra juttató bűnnek kell tekinteni? Bűnös állapotot, vagy beteg állapotot örököltünk Ádámtól? Van utalás a Bibliában arra, hogy a bűn fertőzése csak az ember egy részét érinti, ugyanakkor más része tiszta, fertőzésmentes marad? Ha a belső ember érintetlen a bűntől, akkor mindnyájunk bukásában − az első bűnünk elkövetésekor − valójában az Ádám bukása ismétlődik meg, miszerint a még tiszta lelkünket áldozzuk fel a bűn oltárán? Ebben az esetben viszon nem Ádámban halunk meg mindnyájan, ahogyan azt Pál apostol írja. Képtelen állításnak tűnik azt mondani, hogy születésbeli állapotomból adódóan rá vagyok utalva Isten kegyelmére, ugyanakkor nem vagyok bűnös. Kegyelemre csak a bűnösnek van szüksége! Az ember „lelki betegsége” nem más, mint maga a bűn, amely bennünk van! Mivel pedig a bűn jelenléte a belső embert is erőtlenné tette, ezért van szükség a megerősödésre, megújulásra (lásd: Ef.3,16. − II. Kor. 4,16.). Ha „a belső ember érintetlen a bűntől, az öröklött hajlam ellenére is”, akkor miért mondja a Biblia azt, hogy „Ádámban mindnyájan meghalnak” (I. Kor. 15,22.)? Isten Igéje nagyon határozottan állítja, hogy Ádám bűne miatt, illetve következményeként, „minden emberre elhatott a kárhozat” (Róm. 5,18.), és ez alól Jézus sem kivétel, ha Ő valóban minden vonatkozásban olyan bűnös természetben lett emberré, mint ahogy mi. A kárhozat ugyanis a bűn büntetéseként fog bekövetkezni a második halál ítéletében. Ha ez az eredendő állapot csupán, „a bűn vírusával való fertőzöttség” „nem személyes bűn”, hanem csak egy „születési rendellenesség”, ahogy ezt Vankó Zsuzsa állítja, akkor miért van szükség az Isten megváltó kegyelmére? Az állításban ugyanis az hangzik el, hogy ez az állapotunk Istent „a megváltó kegyelem cselekedeteire indítja”. Megváltó kegyelemre viszont csak a bűn rabságában élő embernek van szüksége. Ha pedig ezt az állapotunkat is örökölte volna Jézus, akkor Ádámban Ő is halálra kárhoztatott állapotban született, mert „Ádámban mindnyájan meghalnak” (I. Kor. 15,22.), akkor Ő is az Isten megváltó kegyelmére szorult emberként született volna meg. Ebben az esetben viszont nem lehetett volna a mi Megváltónk. Teljesen értelmetlen és önkényes megállapítás azt mondani, hogy a bűn vírusa bennünk van, alkalmatlanok vagyunk ezáltal Isten országára, magunkban hordjuk a halált, de ugyanakkor mégsem vagyunk bűnösök! Akiben a bűn vírusa jelen van, azt a bűn által megfertőzött embernek kell tekinteni. Ez a fertőzöttség nem jelentéktelen betegség, hanem maga a halál. Az a halál, amely kizár Isten országából, tehát az örök halál! 11. Melléklet − Valóban úgy kell értelmezni Pál apostol kijelentését, miszerint teljesen és

mindenben, hozzánk hasonlóan kísértetett meg Jézus, ahogyan azt Vankó Zsuzsa állítja? Eszerint ugyanis Jézust is gyötörték és kísértették még „szennyes dolgok” (V.Zs.) is, - éppen úgy, ahogyan bennünket -, amiket neki is le kellett győznie magában. (én ezt már Isten-káromlásnak tekintem)

Állítás: „Neki a bűn egyenlő volt a halállal. Iszonyodott tőle és mégis a természetében ott volt, és úgy akarta a belső emberét foglyul ejteni, mint a miénket. Jézus is ettől szenvedett, hogy bár az Ő isteni természete tisztán látott, és az Ő szabad akaratával az Istent szerette és minket szeretett és győzni akart; mégis folyton tapasztalta, hogy ezek a szennyes dolgok, amelyeket az ördög meglovagolt, belülről ostromolják Őt, és a belső emberét foglyul akarták ejteni. Ez a Gecsemánéban volt a legsúlyosabb…” (Vankó Zsuzsa: Hit általi Konferencia Zugliget 1986 01 18 – Felvételről kiírva) Válasz:

15 Jézus megkísértésével kapcsolatban igen gyakran félreértik Pál apostolnak azt a kijelentését, amelyet a zsidókhoz írott levelében mond. Ebből a versből egyesek a „mindenben” szót, mások a „hozzánk hasonlóan” kifejezést tartják legfontosabbnak, holott egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezeket kellene kiemelten hangsúlyozni. Nagyon fontos, hogy mit és hogyan emelünk ki egy szövegből, mert könnyen megváltoztathatjuk a szerző eredeti gondolatának az értelmét és jelentését a hangsúlyozással. A szemléltetés kedvéért három variációban leírom ezt a szöveget, és megpróbálunk egy-egy szövegrésznek nyomatékot és hangsúlyt adni, ilyen módon ugyanaz a szöveg teljesen mást fog mondani mindhárom példában. 1. Lehet úgy hangsúlyozni, hogy „Megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a

bűnt”. Ez csak azt hangsúlyozza, hogy Jézus emberi mivoltában megkísérthető volt, és Sátán élt is ezzel a lehetőséggel, újra és újra megkísértette Őt. 2. Lehet azonban úgy is hangsúlyozni, hogy „Megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan,

kivéve a bűnt.” Ha ezt a részt hangsúlyozzuk, akkor úgy tűnik, hogy Pál Jézus kísértésének a mikéntjéről beszél, vagyis azt akarja mondani, hogy Jézus mindenben megkísértetett, ami csak elképzelhető, és ez hozzánk hasonlóan, a mi kísértéseink mintájára történt. Ezen a pontos azonban egyesek iszonyatosan elengedik a fantáziájukat, amikor összehasonlítást tesznek Jézus és a mi kísértéseink között. 3. Végül pedig úgy is hangsúlyozhatjuk Pál kijelentését, hogy „Megkísértetett mindenekben, hoz-

zánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” Ez a változat pedig már úgy beszél Jézus megkísértéséről, hogy eközben mindenkit óv a téves következtetésektől azzal, hogy a mondanivaló csattanójaként kimondja: bár megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan, de van egy különbség, Őt nem lehetett bűnnel kísérteni, Számára a bűn nem jelentett kísértést, mert a szent és tiszta természete iszonyodott a bűntől. „…aki ‘megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan’ (Zsid. 4,15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban.” (Jéz. vez. út 70,4). „‘Maga is kísértést szenvedett’ - mégpedig szentségének tökéletességével arányban. De a sötétség fejedelme mit sem talált benne a világból - egyetlen gondolata, egyetlen érzése sem hajlott a kísértésre.” (5Test. 421. magyarbanHiba! A könyvjelző nem létezik.) „A szenny közepette Krisztus megőrizte tisztaságát. Jelleme tökéletes iszonyt fejezett ki a bűnnel szemben.” (5SDA BC, 1142.) Amikor tehát egy ilyen fontos jelentőségű igei kijelentést akarunk megérteni, akkor sohase a már meglévő szemléletünk alapján akarjuk a hangsúly elhelyezés által értelmezni Isten üzenetét, hanem engedjük, hogy az ihletett írások magyarázzák meg, és hangsúlyozzák az adott igét. Természetesen a Megváltó is kísérthető volt, hiszen a kísérthetőség csupán a szabad akarat függvénye a teremtett világban. Jézus kísértései azonban, ahogyan az a mi esetünkben is történik, személyre szabottak voltak. A Jézus számára elkészített kísértések az Ő „szentségének tökéletességével arányban” lettek előkészítve Sátán részéről. „Kísértéseit Krisztus körülményeihez és környezetéhez szabta, így az étvággyal való kísértést majdnem ellenállhatatlanná tette.” (SM-ből idézi a Lelkésztájékoztató 1987/5. száma) Pál apostolnak azt a kijelentését, miszerint Jézus „megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan”, az alábbi gondolatokban szeretném összefoglalni. A kísértésnek kétféle változata létezik: 1. Külső kísértésnek nevezzük azt az esetet, amikor a személyiségemtől idegen gondolatokat és kí-

vánságokat akar elfogadtatni velünk a kísértő. Ezektől a kísértésektől még könnyen el tudunk szakadni, hiszen a természetünktől idegen dolgokat villant fel és akar rá venni. 2. Belső kísértésnek nevezzük azokat az eseteket, amikor olyan dolgokon keresztül kísért, amiket

korábban már elfogadtunk Tőle, amikkel korábban már azonosultunk, elfogadtuk, ezért ezek a kí-

16 sértő vágyak és kívánságok már a személyiségünk részei. Ez a belső állapot már rabszolgaságban tartja az ember akaratát, ezért nem is tud döntően ellenállni az ilyen kísértéseknek. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy Jézus csak kívülről volt megkísérthető, ezért Sátánnak kellett kitalálni és sugallni Jézusnak olyan gondolatokat és érzéseket, amivel kísérteni akarta, éppen úgy, ahogyan történt ez az Édenben, az első emberpár kísértése alkalmával is. A bűn jelenléte és így a megkísérthetőségünk lehetősége három területen nyilatkozik meg, de úgy a külső, mint a belső kísértés szintjén. I. Ján. 2,16. 1. „A test kívánsága” = „jó az a fa eledelre”, vagyis ez a megkísértés az Isten által belénk terem-

tett természetes vágyak és kívánságok szintjén nyilatkozik meg, amiket Sátán esetenként ártatlan állapotban akar a bűn felé vonni, máskor pedig a már megromlott állapotában akarja újra a bűn elkövetésére kényszeríteni. 2. „A szemek kívánsága” = „kedves a szemnek”, ez pedig azt a kísértési területet jelöli meg, ami-

kor a bennünket körülvevő világból érzékelt dolgok az érzékszerveinken keresztül próbálnak hatni ránk. Ezek az érzékelt események és dolgok képekké alakulnak bennünk, és így újra és újra látjuk és megéljük őket, mintha éppen most történnének velünk. 3. „Az élet kérkedése” = „kívánatos az a fa a bölcsességért”, „olyanok lesztek mint Isten”, ez a kí-

sértés kizárólag a tudatunkra, az értelmünkre ható kísértési forma. Ez azt jelenti, hogy dicsekedni, büszkélkedni valamivel, hivalkodva megmutatni valamilyen különlegességnek számító dolgot magunkkal kapcsolatban. Az élet kérkedése minden esetben az ember saját személyének, a nagy „ÉN”-nek a felmagasztalását és dicsőségét keresi. Ennek a belső állapotnak a látható visszajelzői az önzés, a gőg, az elbizakodottság, az uralkodni akarás. „A csábítások, amelyeknek Krisztus ellenállott, ugyanazok, mint amelyekkel mi is szembe kerülünk és csak nehezen küzdünk le. De amennyivel Krisztus jelleme felette áll a miénknek, annyival nagyobb mértékben támadták Őt a kísértések. A világ borzalmas bűnterhét hordozva állott ellen az Üdvözítő a test, a világ és az elbizakodottság kívánságainak. Ezekben a kísértésekben bukott el Ádám és Éva, s minket is könnyen legyőznek.” (Világ Reménye 84,2. (Jézus Élete 88,2.) 12. Melléklet − Lehet-e olyan antropológiai vázlatot és képet kirajzolni és felállítani az

emberről, mint élőlényről, hogy ilyen módon váljon bizonyíthatóvá az, hogy Jézus Krisztusban mégis benne lehetett a bűnös ember természete, illetve a bűnös hajlama? Állítás: „A 'test' szó használata arra utal, hogy fizikai szervezetünk hordozza valamiképpen az örökség törvényét. Az apostol ezt úgy is kifejezi, hogy 'tagjainkban' van a bűn törvénye. Fontos dolog megérteni, hogy nem az elménkben vagy szívünkben van. Belső emberünkbe csak az kerül, amit 'beírunk' saját szabad akaratunkkal.” (Vankó Zs.:Szombatisk.1988.II.n. 34.o.) „Olyan végtelen tisztaság, szentség, mint amelyet Ő maga jelent, és olyan bűnre hajló, lealacsonyult és elveszett természet, mint amely a mi lényegünk, önként együtt lakozott a Krisztusban az Ő Szentlelke által, és együtt lakozik bennünk is.” (Vankó Zs.Szomb.isk.88.I.n.179.) „Krisztus azért küldetett, hogy ahol a bűn létezik, ott oldja meg annak problémáját, bele épülve abba a szférába, ahová ezek a hatalmak beásták magukat. … felöltötte az elesett emberi természetet, amelybe belehatoltak az ördögi hatalmak /gonosz démoni erők/…” (Robert J. Wieland: 1888-as üzenet 44.old.st.)

Válasz: Az előbbi állítások nagyon sok kérdést vetnek fel, amikre választ kell adjunk. Az én ismereteim és hitem szerint Krisztusban nem lakozott együtt a végtelen tisztaság a bűnre hajló lealacsonyult természettel, hanem Krisztus, mint a végtelen tisztaság, lakozott együtt velünk a bűn világában élő emberekkel. Ha a fenti állításokat elfogadnánk, akkor nagyon sok kérdés megválaszolatlanul maradna a Biblia

17 tanításainak hátterén. Ha „Jézus Krisztus naponként részesült a Szentlélek keresztségében” (Kriszt.pld. 89.old.), akkor hogyan állíthat róla valaki olyat, hogy „belehatolhattak az ’ördögi hatalmak’, és ’démoni erők’” az Ő emberi természetébe? Lakozhat-e Isten Lelke együtt az ördögi hatalmakkal az emberben? Úgy a Biblia, mint a Bizonyságtételek egyértelművé teszik, hogy Jézus Krisztus mindenben egy volt az Atyával (Ján. 14,10. 11. 10,38.), ez az egység viszont alapvető szinten zárja ki azt, hogy Jézusban egy „bűnre hajló, lealacsonyult és elveszett természet” lett volna. „Az emberi szemnek csak ember volt, de Ő egy tökéletes ember volt. Emberi természetében az isteni jellem megtestesülése volt. Isten az Ő Fiában megtestesítette a maga tulajdonságait: hatalmát, bölcsességét, jóságát, tisztaságát, igazságát és jóakaratát. Benne lakott, noha emberi testben, minden tökéletesség, minden kiválóság.” (YI, 1897. szept. 16.) „Az egész örökkévalóságban egy volt Krisztus az Atyával: és amikor emberi természetet vett fel magára, Istennel még mindig egy volt.” (1SM, 228.) Az ember lényének antropológiai meghatározásai, − a test, szív, elme, természet, jellem, tagjaink, lelkiismeret, hajlam, hajlandóság, ó és új-ember, belső és külső ember − nagyon sok vitára adtak okot a történelem folyamán. Ez a vita a mai napig sem zárult le, mivel nem tudunk teljesen biztos és határozott végkövetkeztetésre jutni ezeknek a meghatározására. Arra azonban nagyon kell vigyáznunk, hogy soha, semmilyen körülmények között se próbáljunk olyan értelmezést társítani ezekhez a fogalmakhoz, hogy ilyen módon kíséreljük meg bizonyíthatóvá tenni, miszerint Jézus Krisztusban mégiscsak benne volt a bűnös ember természete, a bűntől megrontott hajlama, mert egy ilyen állítás ellentétbe hoz az Istentől adott kinyilatkoztatásokkal. „Legyen minden ember óvva attól a területtől, ahol Krisztust teljesen emberré teszi, olyanná, mint közülünk egy, mert azt nem lehet.” (5SDA BC, 1129.) „Mint az emberiség feje, emberi természetet öltött magára, de nem az emberiség bűnösségét!” (YI, 1901. máj. 29.)

„Egyetlen pillanatra sem volt benne gonosz hajlam.” (5SDA BC, 1128) Az Igének az a kijelentése, miszerint a „tagjainkban” van a „bűn törvénye”, vagyis nem az elménkben vagy szívünkben, ezzel vajon arra szeretne utalni, hogy nem a belső emberünket érintően van bennünk? Ha az önzés törvénye, a büszkeség, a kapzsiság, az irigység nem a szívben, nem az elmében van, akkor melyik az a „tagunk”, amire Pál utal, melyik testrészünkben van jelen bennünk a „bűn törvénye”? A Biblia tanításai szerint a „szívben” , az ember belső lényében van jelen a bűn. (Róm. 1,24. Jak. 3,14. Mt. 15,19. Mk. 7,21.), többek között ezért akarja Isten a szívünket megújítani, illetve új szívet teremteni bennünk (Ezék. 36,26. Zsolt. 51,12.). A gonoszságnak nem a „fizikai szervezetünk” a forrása, hanem a belső emberünk, vagyis a „szív”, „Mert a szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.” (Mt. 12,34-35.). Ezért amikor Pál a tagjainkban lévő bűn törvényéről beszél, akkor valójában a bűn által megromlott szívünkről beszélt, „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanubizonyságok, káromlások.” (Mt. 15,19.). Ezért „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld. 4,23.). EGW írásaiban esetenként váltófogalomként találkozunk azokkal a fogalmakkal, hogy természet, szív, jellem, máskor pedig megkülönböztetve őket egymástól, mást tulajdonít nekik. Ezért fontosnak tartom annak figyelembevételét, hogy egy-egy alkalommal milyen összefüggésben kerül sor ezeknek a fogalmaknak a használatára, akár a Bibliában, akár EGW írásaiban. Mi is sokszor azért beszélünk el egymás mellett, mert ezeket a fogalmainkat egymástól megkülönböztetetten próbáljuk értelmezni, ezért aztán nem is értjük egymást, és elbeszélünk egymás mellett. Az én értelmezésemben a természet egy olyan velünk született adottság, ami viszont az életünk folyamán állandóan alakul és fejlődik bennünk, vagy jó, vagy rossz irányba. A jellem azonban már nem születésbeli adottságunk, hanem csak később, a szabad akarati döntéseinkkel formáljuk és alakítjuk ki

18 magunkban. Egy bizonyos szint elérése után azonban már mindkét fogalom ugyanarra vonatkozó meghatározás is lehet, csak egészen apró részletekben lehet egymástól különválasztottan kezelni és beszélni róluk. Ezért mindig kötelező lenne figyelembe venni azt is, hogy amikor ezeket a fogalmakat használjuk, akkor a születésbeli állapotunkról beszélünk, vagy a később kiformálódott belső lényünkről. 13. Melléklet − A bűnös hajlam és hajlandóság kifejezések között valóban olyan mélysé-

gű különbséget lehet tenni, mint ahogyan az Vankó Zsuzsa értelmezésében található? Állítás: „Nyilvánvaló, hogyha valaki engedi, hogy a kísértés ismét és ismét megfoganjon benne és bűnt szüljön, akkor az örökölt hajlam megerősödik, ‘hajlandósággá’, szenvedélyes vonzalommá, szokássá, reflexé, szinte ellenállhatatlan erejű követelő kívánsággá lesz benne. És ezek már bűnös hajlandóságok, szokások, szenvedélyes kívánságok, mert az ismételt engedés, a beleegyezés következményei. Krisztusban nem fejlődtek ki ilyen bűnös szenvedélyek és hajlandóságok, mert Ő sohasem fertőztette meg magát a bűnnel. Inkább vérverítékes küzdelmet vívott, de nem engedte meg, hogy akárcsak egyetlen egy önző kívánság is megfoganjon benne. Benne sohasem született meg a bűn, mert a saját szabad akaratával tökéletesen ellenállt a kívánságoknak és győzelmet aratott felettük.” (V.Zs: Nem új tanról van szó, hanem a régi, eredeti adventista és keresztény tanításról 11. old.)

„Az erőtlenség vagy hajlam (infirmity és inclination) valamint a hajlandóság, szenvedély és a bűnös kívánság (propensity, passion, sinful desires) közötti különbség: „Erőtlenségeinkben (angolban: infirmities) Ő a mi testvérünk, de nem bűnös szenvedélyeinkben (angolban: passions) is. (A korábban ismert pontatlan fordításban ‘hajlamainkban’ szerepelt a ‘szenvedélyeinkben’ szó helyett) (ugyanott) „Jézusban ‘szűzi’ állapotban maradt a bűnre való hajlam. Soh nem fejlődtek ki benne a ránk jellemző bűnös kívánságok és szenvedélyek. Sohasem következett be a bűn ‘áttétje’ a belső emberére. Csak a ‘tagjaiban’ volt jelen, azaz törvényként határozta meg az Ő ösztönös emberi hajlamait is, de belső embere sohasem fertőződött meg, élete végéig romlatlan, bűntől érintetlen maradt a belső embere. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a belső emberében nem jelentek meg az Én követelő, ösztönös igényei.” (V.Zs: Jézus Krisztus a ‘testté’ lett Isten 19-20. old.) A Baker levél kritikus részlete „Be careful, exceedingly careful as to how you dwell upon the human nature of Christ. Do not set Him before the people as a man with the propensities of sin. He is the second Adam. The first Adam was created a pure, sinless being, without a taint of sin upon him; he was in the image of God. He could fall, and he did fall through trasgressing. Because of sin, his posterity was born with inherent propensities of disobedience. But Jesus Christ was the only begotten Son of God. He took upon Himself human nature, and was tempted in all points as human nature is tempted. He could have sinned; He could have fallen, but not for one moment was there in Him an evil propensity. He was assailed with temptations in the wilderness, as Adam was assailed with temptations in Eden” (SDA BC 5. 1128. old.)

Az Egyház fordítása Vankó Zsuzsa szerint hibás fordítás

„Légy óvatos, rendkivül óvatos, ahogyan Krisztus emberi természetéről beszélsz. Ne tárd Őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám. Az első Ádám tisztának, bűntelen lénynek teremtetett, nem volt rajta a bűn romlottsága. Isten képmása volt. Mindamellett eleshetett, és el is bukott a bűn elkövetése által. A bűn miatt utódai az engedetlenségre való örökletes hajlamokkal születnek. Jézus Krisztus azonban az Isten egy-

Vankó Zsuzsa által pontosított fordítás „Legyetek óvatosak, rendkívül óvatosak abban, hogy miként fejtegetitek Krisztus emberi természetét. Ne állítsátok Őt az emberek elé bűnös hajlandóságokkal terhelt (felruházott) emberként. Ő a második Ádám. Az első Ádám tisztának, bűntelennek teremtetett. Bűn foltja nélküli lény volt, Isten képmásának állapotában. Eleshetett volna, és el is esett a törvény megszegése által. A bűn miatt utódai az engedetlenség öröklött hajlamaival születnek. De Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia volt.

19 szülött Fia volt. Magára vette az emberi természetet, és megkísértetett mindenekben, ahogy emberi természet megkísérthető. Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem hajlott benne semmi a bűnre. Kísértések törtek rá a pusztában, ahogy Ádámot is megrohamozta a kísértés az Édenben”

Emberi természetet vett magára és megkísértetett minden ponton, mint ahogy az emberi természet megkísértetik. Vétkezhetett volna, eleshetett volna, de soha, egy pillanatig sem volt Benne gonosz hajlandóság.” (Vankó Zsuzsa fordítása, amit még 1986-ban adott ki a Baker levél értelmezésével kapcsolatban.)

Válasz: A bűnös hajlamot következetesen úgy próbálja beállítani, mint aminek a kárhozatra szánt állapotunkhoz semmi köze sem lenne. Vankó Zsuzsa értelmezése szerint, kárhozatot csak a hajlandóság jelenthet. Azt a különbséget, amit Vankó Zsuzsa próbál adni a hajlam és hajlandóság kifejezéseknek, csak az Ő szótárában létezik. A magyar értelmező kéziszótár szerint ugyanis nem lehet e két kifejezésnek ennyire egymástól eltérő jelentést tulajdonítani. „Hajlam: fn 1. Vonzódás, hajlandóság, készség. hajlama van, hajlamot érez valamire, valami iránt 2. Megbetegedés v. valamely betegség iránti fogékonyság. Hajlandó: mn 1. Aki készséget mutat valaminek a megtételére, valamilyen magatartásra. Nem hajlandó valamire, nem hajlandó vállalni… 2. Megértő, engedékeny. Valaminek a megtételére irányuló készség. Hajlandóságot mutat valamire (vonzalom – hajlam)” (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó 1972. 499. old.)

Ellen White egyértelműen tiltakozik a W.L.H. Baker-hez írott levelében az ellen, hogy egyesek Jézust azokkal a bűnös hajlamokkal ruházzák fel, mint ami bennünket is jellemez. Felszólítja Bakert, ne tárja az emberek elé Jézust olyan módon, mintha Ő is a bűn hajlamaval megterhelt ember lenne, hiszen Jézus a második Ádám, és mint ilyen, tiszta és bűntelen lényként született. Egy pillanatra sem hajlott benne semmi a bűnre. Mivel ez a bizonyságtétel fejre állítja az egész új-krisztológiai elméletet, ezért ki kellett találnia valamit, amivel el lehet venni ennek a kijelentésnek az élét. Ezért született meg az a stratégia, miszerint a kritikus szakaszok rosszúl lettek lefordítva, az eredeti szöveg nem azt mondja. „A hibás fordítás sajnos félreértéseket és zavart támasztott... Ezért az alábbiakban ismertetjük a hibás és a pontosított angol fordítást, egymás mellé állítva, hogy az összehasonlítás tisztázhasson bizonyos félreértéseket.”, állítja Vankó Zsuzsa az országosan kiadott körlevélben. Ugyanakkor egyes szavaknak olyan jelentéstartalmat adott, és annyira bonyolulttá tette a megértését, hogy az egyszerű gyülekezeti tagoknak lehetőleg menjen el a kedvük attól, hogy az utánnajárás szintjén is meggyőződjenek arról, vajon tényleg úgy vannak-e ezek vagy sem. Természetesen ezt a fordítási hibára való hívatkozást, és újra fordítást csak azok értik, akik tudják, hogy a hajlam és a hajlandóság közötti különbség címén milyen magyarázatot sulykolt éveken keresztül az emberek fejébe Vankó Zsuzsa, annak érdekében, hogy a kritikus bizonyságtételi szakaszokat ennek a magyarázatának a hátterén tudja elfogadhatóan megmagyarázni. Szerinte ugyanis a hajlam egy születésbeli állapot, de olyan állapot, amiért senki sem felelős Isten előtt, Isten sem von felelősségre senkit érte, ezért a kárhozat szempontjából nincs is jelentősége. Szerinte ez a hajlam Jézusban is benne volt születésétől fogva a haláláig. A hajlandóság viszont már egy olyan belső állapot, ami a személyes bűnök elkövetése által megrontott természetünket jelöli. Mivel pedig szerinte ehhez már személyesen elkövetett bűn is tapad, ezért erről már Ő is azt gondolja, hogy nem volt benne Jézusban. Azért, hogy ezt a magyarázatát a bizonyságtételekkel is igazolni tudja, képes volt a bizonyságtételben ugyanazt az angol szót hol hajlamnak, hol pedig hajlandóságnak fordítani, holott tudta, hogy egy ilyen átértelmezett fordítással meghamisítja az Isten által ihletett írásokat. Egyik írásában még egy kiegészítő magyarázatot fűzött ehhez az úgymond helyreigazító fordításhoz. Itt már úgy állítja be a dolgot, mintha White testvérnő valóban kétféle hajlamról beszélne ebben az idézetben, miközben egyetlen szót használ ennek elmondásához. De olyan meggyőzően tálalja a megtévesztő hazugságot, hogy a gyanútlan embereket minden további nélkül be tudja csapni.

20 „Ha szövegösszefüggésében tanulmányozzuk ezt a levelet, és ismerjük az itt alkalmazott ‘propensity’ szó kétféle jelentésben való használatát E.G.White írásaiban, akkor semmiképpen sem értelmezhetjük ezt a kijelentését az összes többi, és rendkívül nagyszámú, egyértelmű és határozott állásfoglalásával ellentétes módon. Nyilvánvaló lesz, hogy azt magyarázza itt, hogy Jézus között és közöttünk fennáll az a különbség, hogy Jézusnak csak a természetében volt benne a bűnre való hajlam - ami nem személyes bűn, ha sohasem fogannak meg az ezen keresztül ható kísértések (Jak. 1,15.) - nekünk viszont a belső emberünk is fertőzött a bűnre való gonosz hajlandósággal, a ‘megfoganások’ és begyakorlások által megrögzött szenvedélyes, bűnös kívánságokkal.” (V.Zs: A h.n. adventista tanítás Krisztus testtélételéről 7. old.) 14. Melléklet − A „sinful nature” vagy a „sinful flesh” kifejezések újszerű fordításával,

mint amilyen hibákra Vankó Zsuzsa hivatkozik? Ugyanis ezekre a hibákra hivatkozva próbál igazolást felmutatni a téves elméletének alátámasztásához. Két példával szeretném ezt szemléltetni. Állítás: „Ő /Krisztus/ felvette az Ő bűntelen természetére, a mi bűnre hajló természetünket /sinful nature/, hogy segíthessen azoknak, akik megkísértetnek. ” (Vankó Zsuzsa: Szombatiskola. 1988. l. rész 173. old.)

Válasz: A fordításban a hajlam szó betoldása a kritikus, hiszen az eredeti szöveg egyáltalán nem ad ilyen utalást. A fordítónak viszont szüksége volt erre a betoldásra, mert kényszert érez arra, hogy minél több helyről igazolva tudja bizonyítani, hogy Jézusnak a születésbeli természete hajlott a bűnre. A fenti White idézet 1915-ben jelent meg a „Bibliai olvasmányok a családi kör számára” című angol nyelvű kiadványban, ahonnan kifénymásoltak két oldalt, és mellékelték hozzá a magyar fordítását, és így adták a testvérek kezébe, mintegy bizonyítékul. Ez a közzététel is gyülekezeti körlevél szinten jelent meg. A magyar fordításban a „sinful nature” vagy „sinful flesh” kifejezéseket következetesen „bűnre hajló természet”, illetve „bűnre hajló test” szavakkal fordították és adták közre. A „sinful” szót lehet „bűnben élő”, „bűnös” vagy „vétkes” szavakkal fordítani, de semmiképpen sem lehet „bűnre hajló”-nak. Az angol „sinful” kifejezés egy összetett szó, ami a befejezett vagy teljességre jutott állapotot fejezi ki, míg a „bűnre hajló” alatt azt értjük, hogy még nem érte el azt, amit szeretne, de készség van benne valamilyen bűn elkövetésére, hajlik arra, hogy a bűnt teljességre vigye magában. Ezt a kifejezést így lefordítani, ahogyan tették, az eredeti szöveg értelmének a meghamisítását jelenti. Amit Ellen White ki akart fejezni ezzel az írásával, az csak arra vonatkozik, hogy Jézus nem a bűneset előtti emben természetét vette fel, hanem a négyezer éves bűn rontásával terhelt ember természetét vette magára. Ez a természet azonban nem a lelki természetének a megjelölésére vonatkozik, hanem csak a fizikai természetére. A bűnös ember teste, természete és kinézete volt az, amit felvett, miközben a lelki természete szent és tiszta volt, mert Őbenne a gonosznak semmije sem volt: „mert jön e világ fejedelme, de én bennem nincsen semmije” (Jn. 14,30.).. „Krisztus a bűnös ember kinézetét vette fel. Isteni természetét emberi természetbe burkolta be, Ő azonban szent volt, mint ahogy Isten szent. Ő volt a bűn hordozója, akinek nem volt szüksége engesztelésre. Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója. Egy volt Istennel tisztaságban és szentségben, így volt képes a világ bűneiért váltságot hozni.” (Ifj.Nev. 1899. IX. 21.) 15. Melléklet − Elfogadható-e olyan írásértelmezés és magyarázat, amelyik nem veszi fi-

gyelembe azt, hogy egy adott írás szerzője ugyanarról a gondolatról és témakörről máshol miként nyilatkozott? Nem az írások meghamisítását szolgálják az ilyen megnyilatkozások? Állítás:

21 „Mint Ádám minden leszármazottja, úgy Ő is magára vette az átöröklés vasszabályait minden kihatásával együtt. Ilyen örökséggel terhelten osztozott az emberi lét mindennapi fáradalmaiban és kísértéseiben, hogy nekünk a bűntelen, tiszta élet példáját adja.” (EGW: Vil. Rem. 38,f.) Ezt a White idézetet ismételték legtöbbször annak bizonyítására, hogy Jézus az átöröklés vasszabályát minden kihatásával magára vette. Ezzel az idézettel igyekeztek szinte félresöpörni mindenkit, aki bátorkodott mást mondani, mint amit ők képviseltek. „Csak azzal, hogy az átöröklés törvényének alávetette magát, érhette el a bűnt a maga teljes, valódi mértékében, úgy, ahogy a bűn a maga valóságában van… Minden egyes személyben sokféleképpen van jelen a visszanyúló, nemzedékről nemzedékre örökölt, bűn iránti fogékonyság. Az a fogékonyság, ami nem érte még el a csúcspontját a bűnös cselekedetekben, de ami állandóan készen áll, hogy amikor alkalom kínálkozik, előre lendüljön, és a bűn tényleges elkövetésében megtestesüljön... A mi bűn iránti fogékonyságunk vettetett Rá testtélételekor.” (Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet, 58-59. old.)

„Krisztus rendelkezett – emberi örökségén keresztül – az örökletes emberi természet szenvedélyeivel, indulatának minden erejével.” (Olesen: Gondolkodj helyesen a testtélételről 9. téma, 3. old.) Válasz: Senkinek sincs joga ahhoz, hogy E.G. White egy-egy mondatát a saját logikájával próbálja továbbgondolni, és következtetéseit úgy feltüntetni, mintha azt valóban E.G. White jelentette volna ki. E.G. White írásaiban található kijelentésekre hiteles értelmezést csak ő maga adhat, az egyéb írásai által. „A bizonyítás szabályai szerint egy író állításait ugyanannak az írónak más megfogalmazásaival kell tisztázni. Ezért minden egyes alkalommal meg kellene kérdeznünk…Milyen emberi természetre gondolt pontosan Ellen White?” (Ralph Larson: Az Ige testté lett, kézirat, 7. oldal) Miként a Bibliában, úgy a Bizonyságtételekben is vannak nehezebben érthető szakaszok. Vannak olyan szakaszok, amelyeknek igazi mondanivalója csak egy másik vagy harmadik szakasz tartalmától válik világossá. Sokan éppen ilyen esetekben éreznek kísértést arra, hogy ők értelmezzék ezeket a szakaszokat, figyelmen kívül hagyva az ihletett írások egészének a mondanivalóját. Ilyen szakasz az, amikor E.G. White arról beszél, hogy Jézus magára vette az átöröklés vasszabályát minden kihatásával együtt. A Bizonyságtétel azonban ezzel csak azt akarja meghatározni, hogy nem a bűnbeesés előtti ember fizikumát vette fel Jézus, hanem a bűn négyezer éves rontásával meggyengített ember fizikumát, amely fáradtságra, éhségre, szomorúságra, elcsüggedésre hajlamos. Ha valaki többet akar tulajdonítani ennek az állításnak, az szembe fogja találni magát az ihletett írások egyéb kinyilatkoztatásaival. „Emberi formát öltve magára, Isten Fia azoknak szintjére jött le, akiket meg kívánt menteni. Nem volt benne hamisság vagy bűn; mindig tiszta és szeplőtlen volt; mégis magára vette bűnös természetünket” (Review and Herald, 1896. dec. 15.) Miközben EGW írásából sokszor idézik azokat a mondatokat, hogy Jézus „magára vette bűnös természetünket”, ugyanakkor semmit sem foglalkoznak azzal, hogy vajon E.G. White mit értett ezen kijelentése alatt. E.G. White írásainak az összefüggéseiben ugyanis ez nem azt jelenti, mint amilyen tartalommal ők szeretnék feltölteni. Ez a kijelentés azt jelenti ugyan, hogy a bűn négy ezer éves rontásával terhelt ember természetét vette fel, de ez nem a lelki természetének terheltségére vonatkozik, hanem a fizikai természetére. Nem volt olyan tökéletes lénye, mint Ádámnak az Édenben, ezért Jézus már elfáradt a napi munkája végzése közben, sőt megéhezett, szomjúság gyötörte a hőségben, stb. Ha a lelki természetére vette volna fel a mi bűnös természetünket, akkor nem lehetne a „hibátlan és szeplőtelen bárány” (I. Pét. 1,19.), nem lehetne „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (Zsid. 7,26.). Ha a lelki természetére vette volna fel a mi bűnös természetünket, akkor E.G. White nem óvott volna bennünket a következő szavakkal: „Légy óvatos, rendkívül óvatos, ahogyan Krisztus emberi természetéről beszélsz. Ne tárd őt úgy az emberek elé, mint a bűn hajlamaival megterhelt embert. Ő a második Ádám. Az első Ádám tisztának, bűntelen lénynek teremtetett, nem volt rajta a bűn romlottsága. Isten képmása

22 volt. Eleshetett, és el is bukott a bűn elkövetése által… A bűn miatt utódai az engedetlenségre való örökletes hajlamokkal születnek. Jézus Krisztus azonban az Isten egyszülött Fia volt. Magára vette az emberi természetet, és megkísértetett mindenekben, ahogyan az emberi természet megkísérthető. Elkövethetett volna bűnöket, elbukhatott volna, de egyetlen pillanatra sem volt Benne gonosz hajlam. Kísértések törtek rá a pusztában, ahogyan Ádámot megrohamozta a kísértés az Édenben.” (5SDA BC, 1128.) „Lelki természete szabad volt a bűn minden nyomásától.” (ST, 1897. dec. 9.) E.G. White egyszerűen csak azt értette a kivágott kijelentés alatt, hogy a bűn négy ezer éves rontása miatt terhelt ember formáját vagyis alakját, testét és annak természetét öltötte magára, de lelkében megmaradt tisztának és szentnek. „Az Isten tervében az állt, hogy Krisztus majd magára fogja ölteni az elbukott ember formáját és természetét.” (Lelki ajándékok, 115., RH, 1872. dec. 31.) Ha nem így kellene érteni E.G. White kijelentéseit Jézus emberi természetével kapcsolatban, akkor problémák merülnének fel egyéb igei kijelentésekkel kapcsolatban. Hogyan mondhatott az angyal Máriának olyat, hogy „ami születik is szentnek hívatik, az Isten Fiának” (Lk. 1,35.), ha nem volt szent a lelki természete? Jézusnak ekkor nem az isteni lénye született meg, hanem az emberi. Ha viszont a mi „bűnös természetünket” vette magára, abban az értelemben, ahogyan ezt megpróbálják elhitetni velünk, vagyis a lelkünk bűnös természetét vette magára, akkor nem születhetett volna meg szent lényként, hiszen a kettő kizárja egymást. A hit általi megigazulás alapja éppen az, hogy Jézus nekünk tulajdonítja az Ő tiszta és bűntelen természetét. Ez megint nem az isteni természetére vonatkozik, hanem a bűntelen emberi természetére. Ez is ellentmondásosnak látszik az ő magyarázatuk fényében. Ha Jézus magára vette volna a bűnös lelki természetünket is, akkor milyen alapon vehetnénk mi kovásztalan kenyérrel Úrvacsorát? A kovász ugyanis a tésztában lévő hatóanyag, ami át akarja alakítani a tésztát. A bűn kovásza pedig a természetünkben lévő hatóanyag, a bűn belső fertőzöttsége, ami képes befolyásolni és hatni ránk úgy, hogy végül vétkezzünk és bűnt követünk el. Jézusban viszont ez a kovász nem volt, Ő mentes volt az emberi természetében ettől a belülről ható erőtől, az átöröklés lelki fertőzöttségétől. Ezért mondhatta azt, hogy „jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije” (Jn. 14,30.). Mindezek hátterén aranyszabályként kell elfogadnunk azt, hogy soha ne akarjunk kiemelni az íhletett írásokból kis részleteket, miközben figyelmen kívül akarjuk hagyni a tanítás összességében adott világos magyarázatot. Mindig engedjük, hogy az ihletett írások önmagukat magyarázzák meg és egészítsék ki. Nem szorulnak rá a mi erőfeszítéseinkre. 16. Melléklet − A megszentelődés valóban az lenne, hogy a Szentlélek bennünk lakozása

nyomja el a bűnös vágyakat és kívánságokat, hogy ezáltal az isteni természet részesei lehessünk, és így váljunk képessé arra, hogy ne foganjon meg a szívünkben lévő bűnös vágy, ne legyen belőle elkövetett cselekedet? Állítás: „Mi a megszentelődés? Így határozhatjuk meg röviden. A belső emberben végbement nagy változást követően egész lényünk és minden cselekedetünk összhangra jutása Isten törvényével azáltal, hogy a Szentlélek uralma, vezérlése alá kerülünk, aki törvényként írja be szívünkbe Isten minden parancsolatát.” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 167. oldal) „…megromlott természetünk mellett az isteni természet is működik bennünk a Szentlélek által” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 169. oldal)

„Ha ’törvénnyé’ lesz életünkben, hogy egészen átadjuk magunkat Isten Lelke szüntelen vezetésének, illetve együttműködünk Vele, akkor »isteni természet« lesz jelen a Lélek által a mi testünkben is…” (Vankó Zs: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 27. old.) „Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy öröklött természetünk nem változik meg földi éle-

23 tünk során sohasem. Csak Krisztus dicsőséges megjelenésekor történik ez meg… Ezért földi életünkben csak azt érhetjük el, hogy a Lélek uralma és a jellem új törvénye révén »megerőtlenül a bűnnek teste«” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 173. oldal) „Ha keresztény ember valóban Istennel jár, akkor tényleg krisztusivá alakul, szilárdul a jelleme, de nem a természete. Az ember őstermészete mindvégig megmarad, akkor is, ha szinte ‘nem jut szóhoz’, mert az ember megragadja az Isten erejét és ezzel megtagadja a természet kívánságait. A természet csak a test újjáteremtésével változhat meg. A bűn törvényétől meghatározott, született természetünktől csak akkor szabadulhatunk meg, amikor Isten ‘elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket’ (Fil. 3,21.). Ha az ember meglazítja vagy megszakítja Istennel való szövetségét, a természet azonnal uralomra jut és törés, visszaesés áll be a jellemfejlődésben. Tehát a valóságban nem az ember született természete alakul át, hanem a fölé és annak ellenében alakul ki egy keresztény jellem, amely azonban egy függő dolog marad mindenkor. Addig és annyiban létezik és növekszik ez a jellem, amíg Krisztusban maradunk. Éppen ezért mi sohasem alakulunk isteni természetűvé a szó szoros és pontos értelmében. Isteni természete csak Istennek van. Isteni természet részesévé csak úgy lehetünk, ha Isten maga lakozik bennünk, és ezáltal az ő saját természetében részesít minket. Ez pedig csak a Szentlélek bennünk lakozása által lehetséges.” (Vankó Zsuzsa: Szombatiskolai tanulmány 1988. I negyed 186-187 old.) „Isteni természete csak az Istennek van. Isteni természetűvé mi sohasem alakulunk át, az újjászületéssel sem. Az isteni természetet csak a bennünk lakozó Szentlélek tudja képviselni.” (Vankó Zsuzsa előadása, kazettáról lejegyezve)

„Bűnös hajlamokkal született, de ezek nem fejlődtek hajlandósággá. Soha nem fejlődtek beleegyezéssé, még kevésbé fejlődtek szenvedéllyé… Elmondhatta élete végén: 'Jön a világ fejedelme, de bennem - hadd fogalmazzak így - semmit sem tudott kifejleszteni.' … egyetlen csirát sem tudott kifejleszteni. Az Isten Szentlelke által mindent elnyomtam.” (Egervári Oszkár: 1986. I.18. Zugl. Konf.. Felvételről leírva ) „Krisztus Gecsemáné kertben folytatott imaküzdelménél világosan láthatjuk: az én-nek kedvezés saját kívánságával küzdött és olyan szenvedést jelentett ez neki, hogy vért verejtékezett. Ismételten imádkoznia kellett, míg csak le nem tudta győzni saját énje akaratát és alárendelni az Atya legtökéletesebb akaratának… Saját kívánsága másfelé akarta húzni Őt, mint ami az Atya akarat és a megváltás terve, a tökéletes szeretet kívánalma volt… A Ján 5:30 szerint neki is volt olyan akarata, amelyet meg kellett tagadnia magában, mert az én kívánságát jelentette volna, szemben az Atya akaratával, illetve a tökéletes szeretettel.” (Vankó Zs.: Zugligeti szombatiskola 1986. máj. 73.old.) „Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy öröklött természetünk nem változik meg földi életünk során sohasem. Csak Krisztus dicsőséges megjelenésekor történik meg a »nyomorúságos test elváltozása« a feltámadás vagy – az élők esetében – az átváltozás által.” (Vankó Zs: A boldogság törvénye 173. old.) Válasz: János evangéliumában Jézus azt mondja: „jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije” (Jn.14,30.). Vagyis a Biblia nem azt tanítja, hogy Jézus Krisztusban nem fejlődött ki a bűn, mert az „Is-

ten Szentlelke által mindent elnyomott” magában, hanem azt, hogy nem volt benne bűn. „Sátán nem talált semmi olyat Isten Fiában, ami által legyőzhette volna.” (NK 554,2.) (lásd: Lk.23,4. Zsid. 4,15. 7,26.) Az új krisztológia szerint a megszentelődés nem más, mint a bűnös hajlamok, vágyak és kívánságok elfojtása a Szentlélek bennünk lakozása által. Csak ilyen módon leszünk az isteni természet részesei. Ezért kellett (V.Zs. szerint) Jézusnak még a Gecsemánéban is az emberi természetéből feltörni akaró, önző, én-központú vágyai és hajlamai ellen küzdeni és tusakodni. A Biblia szerinti megszentelődés viszont a szív újjáteremtését jelenti, a kívánságok, vágyak és hajlamok szintjén bekövetkező átváltozást. Csak a természetünk folyamatos átalakulása tekinthető megszentelődésnek. „A megszentelődés folyamatos növekedés a kegyelemben.” (1Test. 340) „A megszentelődés Istennel való rendszeres, bensőséges érintkezést jelent.” (SDA BC 7. 908) „Az igazi megszentelődés összhang Istennel, jellembeli egység Vele.” (6Test. 350) „A megszentelődés annyit jelent, hogy a Szentlélek Krisztus természetét oltja bele az emberi

24 lényünkbe.” (KP 267) A Biblia sehol nem beszél arról, hogy az ó-emberünket a Szentlélek kényszerzubbonyába erőltetné bele az Úr. Ám arról sem beszél, hogy az isteni természet mintha csak „képviseleti formában” lenne bennünk a Szentlélek által. Arról azonban következetesen olvashatunk az Igében, hogy az óemberünket le kell vetkőznünk, el kell szakadnunk tőle. Az új embert pedig fel kell öltöznünk, mint egy olyan ruhát, amelyet Isten teremtés által készít részünkre, és ajándékoz nekünk. Ez a krisztológiai irányzat a természetük bűnösségében igyekszik megnyugtatni az embereket. Állításukkal – a Biblia tanításával ellenétben – tagadják, hogy a szív már ebben az életben is megtisztulhat, és a régi természet meggyógyulhat és megváltozhat. Mintha a Biblia nem azt tanítaná, hogy Isten meg akarja tisztítani a szívünket, és meggyógyítani a lelkünket. Pedig Dávid is ezért könyörgött Istenhez: „Tiszta szívet teremts bennem” (Zsolt. 51,12.). Ellen White is elég sokat ír arról, hogy Isten milyen változást szeretne elvégezni bennünk már most. János apostolról például azt írta: „Heves és becsvágyó természete megváltozott. A Szentlélek újjáteremtő befolyása szívét megújította. Krisztus szeretetének hatalma teljesen átalakította jellemét. Ez a Jézussal való közösség biztos eredménye. Ha Krisztus szívünkben lakozik, akkor természetünk tökéletesen átalakul.” (Jéz.v. út 56,1.). Természetesen a természetünknek vagy a szívünkben ez az átalakulása nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem egy egész életen át tartó folyamat eredményeként formálódik bennünk a megszentelődés. 17. Melléklet − Jézusra úgy tekintenek, mint aki mindenben példát mutatott nekünk. De

valóban mindenben példát adott nekünk Jézus? Ő is átélte a megszentelődés folyamatát, csakhogy bemutathassa, hogyan lehet megszabadulni a bűnös állapotunkból? Állítás: „Jézus nemcsak tanításával határozta meg azonban az emberi élet rendeltetését, hanem életpéldájával is. Keresztségekor is, a hegyi beszédében is azt vallotta, hogy Neki feladata »minden igazságot betölteni« a földön. Ezért nevezi az Írás »második Ádámnak«, azaz egy új emberiség fejének. A bűn világából győzelmesen kiemelkedő, ismét tökéletességre jutó ember mintája, első képviselője Ő. Ezért nagy jelentőségű az, amit a Zsidókhoz írt levélben olvashatunk Róla: »Tökéletességre jutva üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek.« Ha Jézus, mint második Ádám tökéletességre jutott, akkor tökéletességre kell jutnunk nekünk is, be kell töltenünk ezt az igazságot nekünk is.” (Vankó Zs: A boldogság törvénye 180. old.)

Válasz: Mivel ez a tanítási irányzat tévesen értelmezi a születésbeli állapotunkat a bűnnel kapcsolatban, ezért Jézusra is úgy tekint, mint aki mindenben példát mutatott nekünk, hiszen a születésbeli állapotunk szerintük azonos. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy van egy határ, ameddig el lehet menni abban, hogy Jézust példaképnek tekinthessük önmagunk számára. Jézus ugyanis nem mutathatott példát a megszentelődésben, hiszen akkor neki is megváltóra lenne szüksége. Megszentelődni ugyanis csak a bűnös embernek kell, csak a bűnösnek van rá szüksége. Jézus csak a megszentelt élet példáját állítja elénk, és nem a megszentelődés példáját, a kettő nem ugyanaz. Az Ő szent élete nem egy egész életen át tartó küzdelem eredménye volt, hanem a születésbeli állapota, „azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának” (Lk. 1,35.), és Neki ezt a szentséget kellett egész életén keresztül megőrízni. Szent életét tehát csak célként állítja elénk, hogy Istennel összekapcsolódva mi is próbáljuk meg elérni az egész életünkön át tartó megszentelődés útján. „Ha az Ő jellembeli tökéletességét felismertük, bennünk is felébred a vágy, hogy teljesen megújuljunk, és az Ő tisztaságának képmására alakuljunk át.” (GHB 23,4.) Az újjászületett ember győzelmeiben van egy pont, ahol Jézus hasonló törvényszerűség alapján tudott győztes maradni a kísértésekben. „Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell, s ezzel a hit és engedelmesség

25 példáját adja.” (JÉ. 91.) Jézus győzelmének törvényszerűségében van egy másik pont is, amit példaként szeretne elénk állítani, hogy mi is győztesek lehessünk. „A kísértő gyakran úgy jön hozzánk, mint Krisztushoz, felsorakoztatja gyengeségeinket, hibáinkat. Reméli, hogy elcsüggesztheti a lelket, megingathatja az Istenbe vetett bizalmat. Ekkor biztos benne, hogy zsákmányát megszerzi. Ha a kísértőt úgy fogadnánk, ahogyan Jézus, akkor sok vereséget elkerülhetnénk.” (JÉ. 92.) 18. Melléklet − Jézusnak a Gecsemánéban lezajlott lelki küzdelme valóban az emberi

természetében lévő, és feltörni akaró bűnös kívánságok és vágyak ellen történt, mint ahogy azt Vankó Zsuzsa állítja? A Gecsemánéban valóban másfelé húzott Jézus akarata, mint az Atya akarata? Jézus Krisztus akarata valóban ellentétben volt az Atya akaratával? Állítás: „Jézusnak állandóan valami olyat kellett tennie, amit a bűntelen Ádámnak sohasem kellett cselekednie. Egy belső akaratot kellett visszautasítania, megtagadnia - »az én saját akaratomat« -, amely lehetőleg szakadatlan ellenállásban volt az Atya akaratával. Ez a küzdelem a Gecsemánéban érte el a csúcspontját, ahol Jézus élethalál-küzdelelemben imádkozott: »Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te« (Mát 26,39.). Egy ilyen küzdelemről csupán annak esetében lehet beszélni, »aki ismerte a mi elesett természetünk követeléseit«.” (Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet 41.old. első kiadás) „Az isteni természete révén teljesen tudta a bűn jelentőségét. Neki a bűn egyenlő volt a halállal. Iszonyodott tőle és mégis a természetében ott volt, és úgy akarta a belső emberét foglyul ejteni, mint a miénket. Jézus is ettől szenvedett, hogy bár az Ő isteni természete tisztán látott, és az Ő szabad akaratával az Istent szerette és minket szeretett és győzni akart; mégis folyton tapasztalta, hogy ezek a szennyes dolgok, amelyeket az ördög meglovagolt, belülről ostromolják Őt, és a belső emberét foglyul akarták ejteni. Ez a Gecsemánéban volt a legsúlyosabb, amikor - bár Jézus kimondta azt, hogy az én akaratom más felé húz, de ez volt a nagysága, hogy - Ő, ha vérverítékezve is, de addig küzdött, míg ez teljesen megszűnt; míg Ő a saját szabad akaratával teljesen eggyé lett az Atya akaratával.” (Vankó Zsuzsa: Hit általi Konferencia Zugliget 1986 01 18 – Felvételről leírva)

„Eszerint neki is volt olyan akarata, amelyet meg kellett tagadnia magában, mert az én kívánságát jelentette volna, szemben az Atya akaratával, illetve a tökéletes szeretettel. ” (V.Zs. Zugligeti szombatiskola 1986.V.73.)

„Tény, hogy Krisztus Gecsemáné-kertben folytatott imaküzdelménél világosan láthatjuk: az énnek kedvezés saját kívánságával küzdött, és olyan szenvedést jelentett ez néki, hogy vért verejtékezett. Ismételten imádkoznia kellett, mígcsak le nem tudta győzni saját énje akaratát, és alárendelni az Atya legtökéletesebb akaratának. Azok a szavak, amelyekkel imádkozott: ’ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te’, világosan mutatják, hogy saját kívánsága másfelé akarta húzni Őt, mint az Atya akarata és a megváltás terve, a tökéletes szeretet kívánalma volt. Ezzel a kísértéssel vívta halálos küzdelmét, hogy eltávolítsa magától az 'én' kívánságát.” (V.Zs. Zugligeti szombatiskola 1986.V.73.) „… az önzés, az én-nek kedvezés törvényként volt benne az Ő tagjaiban is…” (V.Zs. Zugligeti szombatiskola 1986.V.7.)

Válasz: Ezek a kijelentések és állítások számomra az istenkáromlás kategóriájába tartoznak. Mindig iszonyat fogott el, amikor értekezleteken és egyéb alkalmakon hallgatnom kellett ilyen és ennél még durvább megfogalmazásokat. Úgy beszéltek az Isten Fiáról, mint egy közönséges emberről, mintha a haverjuk lett volna, bár lehet, hogy még a haverjukról sem mondtak volna ki olyan megalázó megjegyzéseket a nyilvánosság előtt, mint amit Jézusról mondtak. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Vankó Zsuzsa sajnos nagyon sokszor nem következetesen képviseli a saját elgondolásait sem, még önmagának is ellentmond. Feltételezem, hogy vagy elfelejti, amit korábban mondott, vagy a pillanatnyi körülmények váltják ki belőle azt, amit éppen akkor

26 mondani akart. Egy ilyen önmagának ellentmondó példával hadd szemléltessem ezt. – „…mégis folyton tapasztalta, hogy ezek a szennyes dolgok, amelyeket az ördög meglova-

golt, belülről ostromolják Őt, és a belső emberét foglyul akarták ejteni.” (Vankó Zsuzsa: Hit általi Konferencia Zugliget 1986 01 18 – Felvételről kiírva)

– „Krisztusnak, noha öröklött hajlamainkat magára vette, nem volt megromlott képzelete, és nem voltak alantas, szennyes gondolatai.” (Vankó Zsuzsa: Szombatisk.1986.77.old.) Jézusnak a Gecsemánéban történt küzdelméről először is azt kell elmondani, hogy teljesen más volt a természete és a célja, mint azt az előbbi írásokban állítják a szerzők. Jézus egyáltalán nem állt szembe az Atya akaratával sem a Gecsemánéban, sem korábban. Éppen ellenkezőleg. Jézus számára éppen az jelentett szenvedést ebben a lelki küzdelmében, hogy a magára vett bűnök miatt most meg kell szakadjon az az egység, amely az örökkévalóság óta fennállt közte és az Atya között. „Krisztus az örökkévalóságtól kezdve egy volt az Atyával, és akkor is egy maradt vele, amikor felvette az emberi természetet.” (Szemelvények, I. kötet, 216.) „Szívében az Atya akaratával összefonódó tökéletes egység békéje honolt, és sietősen haladt az áldozat színhelye felé.” (JÉ, 459.) A másik dolog, amit tisztán kel látnunk, hogy Jézus egyáltalán nem került volna szembe az Atya akaratával, ha mégis úgy dönt, hogy nem vállalja az ember megváltását. A megváltás nem az Atya parancsa volt Jézus számára, hanem önként vállalta el ezt, ezért a visszalépés sem állította volna Őt szembe az Atyával. „Azt hiszed, hogy az Atya minden küzdelem nélkül adta oda szeretett Fiát? Nem! Nem!« Maga a menny Istene is küzdött, midőn határoznia kellett, hogy veszni hagyja e a bűnös embert, vagy egyszülött Fiát adja e halálra érettük.” (TL. 120.) „Szörnyű nagy volt a kísértés arra, hogy az emberi nemzetség hadd hordozza el saját bűne következményeit, Ő pedig ártatlanul állhasson Isten elé.” (JÉ. 593.) Jézusnak a Gecsemánébeli küzdelmét nem szabad úgy értelmezni, hogy Benne a szeretet ellentéteként önzés volt, amit le kellett magában küzdenie. Ha így mutatja be valaki a Megváltót, az az isteni kijelentés meghamisítását jelenti. Ha a Gecsemánéban Jézus a saját önző énjével akkora küzdelmet vívott, mint ahogy állítják, hogy alig tudott győzelemre jutni felette, akkor az egész emberiség bűnét hogyan vehette volna magára, és hogyan viselte volna el azt? Jézus Krisztusnak az Atyával való egységéről és a Gecsemánéban folytatott lelki küzdelméről a következőket mondja még el úgy a Biblia, mint a bizonyságtételekben E.G. White. Az Atyával való egységéről: „Hogy teljesítsem a Te akaratodat, azt kedvelem én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van. ” (Zsolt.40,8-9.) „Életének egyetlen törvénye a mennyei Atya akarata volt. ” (VR.276,2.) „Gyermeki örömmel engedelmeskedett. Mindenkor alárendelte magát Atyja akaratának. ” (Vil.rem. 462.)

„Isten akaratának teljesítése képezte ételét és italát.” (Jéz.v. út. 65.) „Neki öröme telt Isten akaratának teljesítésében. ” (Jéz.v. út. 50.old.) A Gecsemánéban folytatott küzdelméről adott kinyilatkoztatásokból egyértelműen kitűnik, hogy Jézus nem a saját természetében lévő bűnös és önző hajlamok ellen küzdött. Ő ekkor az egész világ bűnterhét vette magára, ami az Atyával fennálló egységét törte össze, mert az Atyának el kellett fordulnia Tőle, a rajta lévő bűnök miatt. Emberi természetét az törte össze, hogy az Atyával való egységének ez a megszakadása, az „esetleges veresége”, véglegesen „az Istentől való elválasztását jelentené”. Ez okozta az igazi szenvedését, ezért könyörgött úgy, „ha lehetséges… vedd el tőlem ezt a poharat” (Mk. 14,35-36.), mert az Atyával való egységét szerette volna megőrízni. „Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme olyan nedvet sajtolt

27 ki bőréből, mint a jókora vércseppek. Itt vette Őt körül a sűrű sötétség rémülete. Hiszen a világ bűnei nehezedtek rá. Az ember helyett szenvedett, mintha Ő maga szegte volna meg Atyja törvényét. Ez a kísértés jelenete volt. Isten világossága visszahúzódott látása elől, s Ő a sötétség hatalmainak kezébe került. Lelki kínjában elterült a hideg földön. Magán érezte Atyja rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés kelyhét, és maga akarta kiinni, hogy majd az áldások kelyhét nyújthassa az embernek. Az a harag, amely az emberre sújtott volna le, most Krisztust sújtotta. Ekkor reszketett meg kezében a titokzatos pohár.” (2Test..203. old.) „Mikor Krisztus úgy érezte, hogy megszakadt, összetört az Atyával való egysége, félt, hogy emberi természetében nem lesz képes elviselni a sötétség hatalmasságaival szemben Reá váró nagy küzdelmet. A pusztában lejátszódott megkísértésében az emberi nemzetség sorsa forgott kockán… Amikor Krisztus maga előtt látta az összeütközés összes lehetséges következményeit, akkor lelke megtelt rettegéssel, mert tudta, hogy esetleges veresége az Istentől való elválasztását jelentené számára.” (JÉ 592,1.) „Sátán a legnehezebb útszakaszon ezzel kísértette a Megváltót. Azok az emberek, akik azzal az igénnyel léptek fel, hogy több joguk van az áldásokra, mert felette állanak embertársaiknak, elvetettek Téged. Arra törekszenek, hogy megsemmisítsenek Téged és az alapját, a középpontját, a pecsétjét azoknak az ígéreteknek, amelyeket mint különleges kiválasztott embereknek, nekik tettél. Tanítványaid egyike, aki hallgatta oktatásaidat, utasításaidat és egyike volt munkatársaid legkiválóbbjainak, elárult téged! Legbuzgóbb követőd megtagad! Tanítványaid elhagynak! Krisztus egész lénye visszaborzadt mindennek még a gondolatától is… Szörnyű nagy volt a kísértés arra, hogy az emberi nemzetség hadd hordozza el saját bűne következményeit, Ő pedig ártatlanul állhasson Isten elé. Ha tudta volna, hogy tanítványai már megértették és értékelik áldozatát, akkor ez a tudat megerősítette volna őt.” (JÉ, 592-593.) „Kínszenvedése közben körmeivel belevájt és belekapaszkodott a kemény földbe, mintha ezzel akarná megmenteni magát attól, hogy távolabb vonszolják Istentől. Az éjszaka dermesztő harmata hullott arccal a földre borult alakjára, de Ő észre sem vette. Sápadt ajkáról ez a keserű kiáltás szakadt fel: ’Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár’. Azonban most is azonnal hozzáteszi: ’Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te’.” (JÉ 593,1.) „Krisztus kínszenvedése nem múlt el, de lelki levertsége megszűnt. A vihar nem csillapodott le, de Krisztus, aki célpontja volt a viharnak eléggé megerősödött ahhoz, hogy szembe merjen szállni dühöngésével. Megnyugodva jött ki a viharból. Mennyei békesség nyugodott vérfoltos arcán. Krisztus elhordozta azt, amit ember sohasem tudott volna elhordozni, mert ő a halál szenvedését minden ember helyett és minden emberért ízlelte meg.” (JÉ 598,1.) 19. Melléklet − A Jézusról szóló tanításoknak ez az irányzata a Megváltót az Istennek

Szentjét a közönséges ember színvonalára süllyeszti le. Állítás: „Olvasd most el a Róm 1:3-at. Isten evangéliuma »az Ő Fiára, a mi Urunk Jézus Krisztusra vonatkozóan, aki Dávid magvából lett test szerint«. Milyen volt Dávid természete test szerint? Bűnös vagy sem? Dávid azt mondja: „Ímé én vétekben fogantattam és bűnben melengetett engem az anyám.« (Zsolt 51:7) Ha Krisztus nem tétetett volna minden dologban hasonlóvá testvéreihez, akkor az Ő bűntelen élete egyáltalán nem lenne bátorítás számunkra. Csodálattal szemlélhetnénk, de ez a csodálat reménytelen kétségbeesést okozna számunkra.” (Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet, 34. old.) „Mert Krisztus rendelkezett - emberi örökségén keresztül - az örökletes emberi természet szenvedélyének, indulatának minden erejével. Erős, fiatal emberi mivoltában érzékelte Dávid szenvedélyét, Júda bűnét, Salamon nemi vágyait. Vagy így, vagy pedig nem vette magára szószerinti értelemben a természetünket.” (Olesen: Gondolkodj helyesen a testtélételről 9. téma, 3. old.) „Az isteni természete révén teljesen tudta a bűn jelentőségét. Neki a bűn egyenlő volt a halállal. Iszonyodott tőle és mégis a természetében ott volt, és úgy akarta a belső emberét foglyul ejteni, mint a miénket. Jézus is ettől szenvedett, hogy bár az Ő isteni természete tisztán látott, és az Ő szabad akaratával az Istent szerette és minket szeretett és győzni akart; mégis folyton tapasztalta, hogy ezek a

28 szennyes dolgok, amelyeket az ördög meglovagolt, belülről ostromolják Őt, és a belső emberét foglyul akarták ejteni. Ez a Gecsemánéban volt a legsúlyosabb, amikor - bár Jézus kimondta azt, hogy az én akaratom más felé húz, de ez volt a nagysága, hogy - Ő, ha vérverítékezve is, de addig küzdött, míg ez teljesen megszűnt; míg Ő a saját szabad akaratával teljesen eggyé lett az Atya akaratával.” (Vankó Zsuzsa: Hit általi Konferencia Zugliget 1986 01 18 – Felvételről kiírva)

Válasz: Az ihletett kinyilatkoztatások teljesen más fényben mutatják be a testté lett Megváltót. Azok az igeversek, amelyekből téves következtetésre jutnak Jézus emberi természetével kapcsolatban, nem kerülhetnek ellentétbe azokkal, amik viszont a szentségét és a teljes tisztaságát hangsúlyozzák. Minden esetben az emberi következtetések jutnak hamis pályára. Mindenkinek meg kell tanulni azt, hogy az Írásokat csak a teljes összefüggésükben értelmezhetik, ellenkező esetben meghamisítják Isten szavát, amit az Igében adott nekünk. A Bibliában adott kijelentések Krisztus lelki tisztaságára vonatkozóan: „A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.” (Lk. 1,35.) „Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben.” (Lk. 23,4.) „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn,” (Zsid. 7,26.) A Bizonyságtételekben adott kijelentések Krisztus lelki tisztaságára vonatkozóan: „Emberi és isteni titokzatosan egyesült, ember és Isten eggyé vált. Ebben az egységben találjuk meg az elbukott faj reménységét. Krisztusra tekintve emberi mivoltában Istenre nézünk, és dicsőségének ragyogását látjuk Benne, az Ő személyének kifejezésre juttatott képmását.” (SDA 5 BC. 1130)

Sátánnak „…teljesen szabad keze van. Azt tehet, amit akar. Elhiteti a világgal, amit akar… A világ Megváltóját közönséges emberré fokozza le.” (TL 78,1Hiba! A könyvjelző nem létezik..) „Legyen minden emberi lény óva attól a területtől, ahol Krisztust teljesen emberré teszik, olyanná, mint közülünk egy: mert azt nem lehet.” (SDA BC 5. 1129.) „Soha, semmiképpen se hagyjuk azt a leghalványabb benyomást sem az elmében, hogy rosszra való hajlam, vagy egy halvány folt lett volna Benne.” (SDA BC 5. 1123,6.) „Lelki természete szabad volt a bűn minden nyomától” (Id. Jel. 1897. XII. 9.) „Semminémű aggodalmunknak sem kellene legyen Krisztus emberi természetének tökéletes bűntelen voltát illetően.” (SDA BC 5. 1131,4.) „Jézus meg akarta értetni tanítványaival, hogy miért egyesült Istensége az emberrel. Ő azért jött e földre, hogy szemléltesse Isten dicsőségét, hogy annak megújító ereje felemelje az embereket.” (Vil. Rem. 388,4.)Hiba! A könyvjelző nem létezik. „Jézus igyekezett a tanítványokat arról az alacsony fokról, amelyen hitben állottak, magasabbrendű tapasztalatokra emelni. Akkor megértenék, felismernék az Urat: Istent emberi testben!” (Vil. Rem. 388,2Hiba! A könyvjelző nem létezik..) „Az emberi szemnek csak ember volt, de Ő egy tökéletes ember volt. Emberi természetében az isteni jellem megtestesülése volt. Isten az Ő Fiában megtestesítette a maga tulajdonságait: hatalmát, bölcsességét, jóságát, tisztaságát, igazságát és jóakaratát. Benne lakott, noha emberi testben, minden tökéletesség, minden kiválóság.” (YI, 1897. szept. 16.) 20. Melléklet − Jézusnak nem morális vagy jellembeli változásra és fejlődésre volt szük-

sége a tökéletességre jutáshoz, az új tanítás képviselői viszont éppen ezt próbálják belemagyarázni a Zsid. 5,8-9. verseiben adott kinyilatkoztatásba. Jézus tökéletesség-

29

re jutása teljesen más vonatkozásban értendő. Állítás: „Jézus nemcsak tanításával határozta meg azonban az emberi élet rendeltetését, hanem életpéldájával is. Keresztségekor is, a hegyi beszédében is azt vallotta, hogy Neki feladata ’minden igazságot betölteni’ a földön. Ezért nevezi az Írás ’második Ádámnak’, azaz egy új emberiség fejének. A bűn világából győzelmesen kiemelkedő, ismét tökéletességre jutó ember mintája, első képviselője Ő. Ezért nagy jelentőségű az, amit a Zsidókhoz írt levélben olvashatunk Róla: ’Tökéletességre jutva üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek’. Ha Jézus, mint második Ádám tökéletességre jutott, akkor tökéletességre kell jutnunk nekünk is, be kell töltenünk ezt az igazságot nekünk is.” (Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye 180. old.) Válasz: Vankó Zsuzsa állítása azt a gondolatot sugallja, hogy Jézus nem volt tökéletes, de győzelmes élete által tökéletességre jutott. Vagyis azt gondolja, hogy Jézus is csak úgy jutott tökéletességre, ahogyan mi, ezért a tökéletességrejutása példa számunkra, csak az Ő nyomdokain juthatunk el mi is a tökéletességre. Ez az állítás mindenekelőtt figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a bűn világában élő ember tökéletessége csak egy viszonylagos dolog lehet, valamihez viszonyítva lehetséges, csak az emberi létünk viszonylatában lehetünk tökéletesek, de nem Jézus tökéletességéhez viszonyítva. „Miként Isten tökéletes a saját viszonylataiban, az embernek is tökéletesnek kell lennie a saját viszonylataiban” (4Test. 591.) „Amikor felismerjük, hogy dicsőségünknek reménysége Krisztus, és mi csak Benne vagyunk tökéletesek, akkor kimondhatatlan öröm tölt el bennünket és teljes dicsőség” (RaH 1893 ápr. 4.). Másrészt viszont azt is figyelmenkívül hagyja, hogy az a Pál, aki Jézusról úgy nyilatkozik, hogy „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott” (Zsid. 7,26.), nem mondhatta ugyanabban a levelében ennek az ellenkezőjét is, miszerint Jézus lelki természete nem volt tökéletes, de egy egész életen át tartó küzdelem eredményeképpen végül eljutott a tökéletességre. A bizonyságtételek egész sora bizonyítja ennek az állításnak az ellenkezőjét. „Megváltónkban nem nyilatkozott meg tökéletlenség vagy emberi gyengeség.” (PP 502,1.Hiba! A könyvjelző nem létezik.)

„Az emberi szemeknek csak ember volt, de Ő egy tökéletes ember volt. Emberi természetében az isteni jellem megtestesülése volt. Isten az Ő Fiában megtestesítette a maga tulajdonságait; hatalmát, bölcsességét, jóságát, tisztaságát, igazságát és jóakaratát. Benne lakott, noha emberi testben, minden tökéletesség, minden kiválóság.” (Ifj. Nev. 1897. IX. 16.) „Némelyek csodálták tökéletes jellemét... Ugyanaz a jellembeli szilárdság és tökéletesség, ami életének ismertető jele volt, megnyilvánult már gyermekkorában.” (E.G. White Jézus gyermeksége 23. oldHiba! A könyvjelző nem létezik..)

„Jézus anyja gondos komolysággal figyelte képességeinek fejlődését, és szemlélte jelleme tökéletességét.” (Világ reménye 48,4Hiba! A könyvjelző nem létezik..) „Tökéletes volt mint munkás, mint ahogy tökéletes volt jelleme.” (Vil. Rem. 52,1. 3Hiba! A könyvjelző nem létezik..)

A Bizonyságtételek ide vonatkozó kijelentései azt is hangsúlyozzák, hogy Jézus nem eljutott a tökéletességre valamikor, esetleg életének befejező szakaszában, hanem földi életének minden szakaszában tökéletes volt, mint ember. „Némelyek csodálták tökéletes jellemét… Ugyanaz a jellembeli szilárdság és tökéletesség, ami életének ismertetőjele volt, megnyilvánult már gyermekkorában is.” (Jézus gyermeksége, 23.) „Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, korát meghaladóan komoly és bölcs volt. Emellett jelleme csodálatosan kiegyensúlyozott volt… Jézus anyja mélyreható figyelemmel követte nyomon gyermeke képességeinek kibontakozását, jellemén pedig látta a tökéletesség jeleit.” (JÉ 48.)

30 „Fejlődésének minden fokán tökéletes volt, a bűntelen élet egyszerű, természetes bájával.” (KP 49,4.)

Az előző idézetek alapján tehát kimondhatjuk, hogy Jézusnak nem volt szüksége semmilyen morális vagy jellembeli változásra és fejlődésre. Számára a tökéletesedés egyszerűen csak az emberi mivoltára vonatkozott, hiszen egy magatehetetlen gyermekkorból kellett az érett férfikorig eljutnia. Mint embernek, meg kellett tanulnia az Istenre hagyatkozás szükségletét. De még ezt sem azért, mintha ez alapvetően idegen lett volna tőle, hanem hogy tudatosan és emberi módon használja ezt a lehetőséget, mint egy szükségletet. Mivel teljesen ember volt, ezért csak fokozatosan bontokozhatott ki előtte, és csak fokozatosan ismerhette fel a küldetését is. „Midőn Jézus tizenkét éves volt, az emberek már látták rajta a Szentlelket megnyugodni. Valamit érzett már a nagy feladatából, amelynek betöltésére e földre jött. A bensőjében valami cselekedetre ösztönözte… Mielőtt Megváltónk a Földre jött, e jövendöléseket Ő adta szolgáinak feljegyzés végett; s midőn áttanulmányozta a Bibliát, akkor a Szentlélek emlékeztette mindezekre, és megmutatta neki azt a nagy művet, amelyet a Földön végeznie kell… Miközben küldetésének célját napról napra jobban megértette, továbbra is hűségesen elvégezte kötelességeit.” (Jézus gyermeksége, 18-19.) Többek között ezért kellett Neki egész élete folyamán mindennap az Atya vezetésére hagyatkoznia. Három helyen is beszél Pál apostol a zsidókhoz írt levelében Jézus tökéletessé válásáról, de egyik helyen sem ad alapot arra, hogy azt a következtetést vonjuk le szavaiból, miszerint Jézus nem volt tökéletes. „Mert illendő vala, hogy akiért minden, és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.” (Zsid. 2,10.) „És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek…” (Zsid. 5,9.) „Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.” (Zsid. 7,28.) A tökéletessé-válás kifejezés Jézusnak azokat a tapasztalatait jelöli, amelyek által Megváltónk és Főpapunk lehetett, az Istentől való függőség új szintjére kerülve. A görög nyelvben ugyanis a „tökéletes” szó megfelelője magában hordozza azt a jelentés-árnyalatot is, hogy elérni egy előre meghatározott célt. Mint ember Fia, naponta az Atyára hagyatkozva jutott tökéletességre, azaz vitte célba a megváltás művét, amelyért jött. Elmondhatjuk, hogy Jézus emberi természetében gyermekségétől fogva tökéletes szentséggel, tisztasággal, és jellemszilárdsággal bírt. Ez számára nem egy tökéletességre-jutás által elért eredmény volt, hanem ez jellemezte Őt születésétől fogva egész földi életében. A megváltás művét azonban tökéletességre kellett juttatnia azáltal, hogy a szent, a tiszta, a bűnösöktől elválasztott lelki természetét megőrizte Sátán legvadabb támadásaival szemben is. Tökéletességre jutatta a megváltás művét azáltal is, hogy a legkétségbeejtőbb, a legcsüggesztőbb körülmények között is kitartott eredeti szándéka mellett, − vállalni akarta az emberért a kezességet, a helyettesítő áldozatot, a bűn büntetését. A Gecsemánéban éppen ettől akarta visszariasztani Őt Sátán. Szerette volna úgy feltüntetni a helyzetet, hogy teljesen hiábavaló és értelmetlen mindaz, amire készül. Jézus azonban nem állt meg, hanem továbblépett, és tökéletességre jutatta a megváltást, amely örök időktől fogva elkészíttetett. Csak így lehetett, és csak így lett örök üdvösség szerzője mindazok számára, akik hisznek és engedelmeskednek Neki. „És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek…” (Zsid. 5,9.)

31 21. Melléklet − Milyen kapcsolat van a hit általi megigazulás és Jézus testtélétele között,

a megváltásunkkal kapcsolatos érdeklődésünk középpontjában valóban Jézus testtélétele kell álljon? Állítás: „Mindezek után nyilvánvaló, hogy az örökkévaló evangélium eme igazságának különösképpen Krisztus Jézus visszajövetele előtt kell felragyognia. Ekkor készít az Úr magának ismét ’tökéletes népet’ (Luk 1:17) és ennek eszköze, illetve egyetlen útja Jézus Krisztus testtélétele nagy titkának, nagy evangéliumának a megértése és élettapasztalatunkba való beépítése.” (Vankó Zsuzsa: Jézus Krisztus, a „testté” lett Isten, 28. oldal)

Válasz: Az ilyen megközelítés és értelmezés miatt tartom szükségesnek, hogy megvizsgáljuk, a hit általi megigazulás evangéliuma valóban Jézus testtélétele titkának megértésében rejlik? Ha ez valóban így van, akkor minden képességünkkel, teljes figyelmünkkel e felé az üzenet felé kell fordulnunk. Ha viszont ez tévedés, akkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ismét az ellenség állított csapdát. Azért tette, hogy a lényeg helyett a kevésbé lényegest helyezzük figyelmünk középpontjába. Ennek a kérdésnek a vizsgálatánál zavart szokott okozni még az is, hogy 1888-ban a minnápolisi konferencián elhangzottakkal kapcsolatban Ellen White elismerően nyilatkozott a két hírnök tanításaival kapcsolatban. Ezt a kijelentését viszont az új tanítás képviselői, a két hírnök későbbi években előadott tanításaiknak fő témájával kapcsolják össze. Miközben E.G. White valóban kijelentette, hogy „egész szívemmel áment mondok” az elhangzottakra, de ezt nem a később képviselt testtélételről vallott felfogásukra mondta. Sokan szeretnék bebizonyítani, hogy 1888-ban a testtélétel üzenetéről beszéltek a hit általi megigazulással kapcsolatban, és ezzel összefüggésben hangzott el ez az elismerés. Ennek hitelességét azonban nem lehet bizonyítani, mivel semmilyen feljegyzés nem maradt a konferencia előadásairól. E.G. White viszont elmondja ihletett írásaiban, hogy mi volt számára olyan értékes a két hírnök által képviselt tanításban. Ezekben a kijelentésekben sehol sem találkozunk azzal, hogy a testté lett ember Fia kellene legyen az evangélium hirdetésünk középpontjában. „Az Úr nagy kegyelmében igen értékes üzenetet küldött népének Waggoner és Jones testvérek által. Eme üzenet szerint, tárjuk a felemeltetett üdvözítőt világosabban a világ elé, nevezetesen az egész világ bűneiért hozott áldozatot.” (B.T. Préd. Rész. 91) –

„Az Isten ember iránti szeretetének kijelentése a kereszt köré csoportosul… Ha fölnézünk a Kálváriára, nem mondhatunk mást, mint, hogy »úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülöttjét adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen«. A bűneinkért megfeszített Krisztus, a halottaiból feltámadott Krisztus; ez az üdvösség tudománya, amit tanulnunk és tanítanunk kell.” (8Test. 287.) „Az igazság helyes megértéséért és méltatásáért kutassunk Isten Szavában, Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig, és a golgotai keresztről áradó fényben tanulmányozzuk azt. Elétek állítom a kegyelem, az újjászületés, az üdvösség és a megváltás szentséges, nagyszerű emlékét, a kereszten fölemeltetett Isten Fiát. Ez legyen prédikátoraink beszédének alapja.” (Ev. Ssolg., 196.)

Amikor tehát a hit általi megigazulásunk érdekében fordulunk Krisztus felé, akkor a következőket tartsuk szem előtt. Megigazulásunk érdekében nem a betlehemi jászolra kell figyelnünk, hanem a Golgota keresztjére. A megváltásunk titka nem a testtélételben keresendő, hanem abban a tényben, hogy Krisztus meghalt helyettünk. Ha ezen túlmenően szeretnénk a testtélétel csodáját is szemlélni, akkor fogadjuk meg Isten szavát arra vonatkozóan, mit szemléljünk benne. „Krisztus önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége, és leírhatatlan szeretete legyen a tárgya elmélkedéseteknek.” (Jéz. Vez. út 54.). Ne akarjunk olyat is látni a testtélétel csodájában, amit Isten nem akart megmutatni abban. 22. Melléklet − Mikor és milyen módon volt Jézus bűnhordozó Megváltó? Állítás: „Minden nap hordozta bűneinket, mint Isten ártatlan Báránya, mert viselte emberi természetünket,

32 amelyet évezredek vétkezése, a hívő Ábrahám és Dávid valamint az ő leszármazottaik vétkezése tett mind erőtelenebbé a jóra.” (Vankó Zs: Szombatiskolai tanulmány 1986. V. 82. old.) „Sokszor azt gondoljuk, hogy Jézus csak az utolsó szakaszban, a Gecsemánétól fogva volt bűnhordozó. De Keresztelő János, ahogy hallottuk, már a keresztségekor úgy mutatta be: „aki hordozza a világ bűneit„. Mert egész életében hordozta ennek a természetnek a terhét. ” / Vankó Zs: Zugl. 1986. I. 18./ /Hasonló idézetek: V.Zs. Szomb.isk. 1986. V. 81. és 56.old./

Válasz: Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Jézus nem állandóan hordta testében a mi bűneink terhét, mint Megváltó, hanem csak bizonyos esetekben. E.G. White így nyilatkozik erről: „Lásd Őt a puszta magányában, a Gecsemánéban és a kereszten, ahol Isten bűntelen Fia magára vette a bűn terhét. ” (Jéz vez. út 11,f.) Mindhárom esetben különleges céllal vette magára a mi bűneink terhét. Bár Jézus a Mennyben már kimondta, hogy vállalja az ember helyett a kezességet, és „bűnné lesz értünk”, de amikor már valóságosan is érezte, mit jelent az, amit vállalt, akkor újra ki kellett mondania a szabad akaratból meghozott döntését. Isten ugyanis tiszteletben tartja az általa teremtett világ szabad-akarati döntését, ezért volt szükség arra, hogy Jézus is meghozza a saját döntését újra és újra. A Gecsemánéban hasonló okok miatt kellett a bűneink terhének nyomása alá kerülnie. Ekkor, közvetlenül a cél előtt még visszaléphetett volna, ha úgy gondolja, hogy mégsem vállalja ezt a hatalmas kockázatot és áldozatot. Ezért a Gecsemánéban is meg kellett hozza a döntését, hogy továbbra is vállalja a küldetését, és elindul a végső küzdelem helyszínére, és feláldozza magát az emberi család helyett, hogy nekik életet adhasson. A kereszten viszont már teljesen más természetű volt a bűnhordozása, lényegesen különbözött az előző esetektől. Ott már Isten igazságszolgáltatásaként nehezedett Rá az egész világ bűnterhe, ezért ekkor már az Atya haragjával találkozott azok miatt a bűnök miatt, amelyeket magára vett, amelyekkel azonosította magát az Isten ítéletében. Jézus bűnhordozásával kapcsolatban arra is szükséges odafigyelnünk, hogy az ószövetségi templomi szolgálat rendszerét azért adta Isten, hogy ilyen módon szemléltesse az emberi család előtt, a nagy valóságban történő bűnrendezés eseményét. Ebben a ceremoniális szolgálatban viszont az áldozati bárányok nem hordozták egész életükben annak az embernek a bűnét, aki helyett végül meg kellett halniuk. Jézusnak sem kellett egész életében hordoznia a mi bűneinket, hanem csak három rendkívüli esetben, a pusztában, a Gecsemánéban, és a kereszten, amikor elérkezett a megáldoztatásának ideje. Ezek közül viszont két eset kivételt képez. Ezekben a helyzetekben csak időszakosan kellett magára vennie az egész világ bűnterhét. Ezeknek az alkalmaknak viszont éppen ezért különleges a jelentősége, Jézus megváltói küldetésében. E.G. White a következőket mondja ezekkel az állomásokkal kapcsolatban. A pusztában. „Nem csupán az éhség gyötrő kínja tette Krisztus szenvedését olyan mélyrehatóvá; a világ bűnének a súlya nyomasztotta Őt. Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk. A bűn borzalmas terhének hordozása közben ellenállt a éhség rettenetes próbájának, e világ szeretetének és a gőg kérdésének, amely az elbizakodottsághoz vezet.” (YI, 1899. december 28.) A Gecsemánéban. „Mikor megközelítették a kertet, a tanítványok észrevették azt a változást, amely Mesterükön történt. Soha azelőtt nem látták őt ilyen végtelenül szomorúnak és hallgatagnak. Minél közelebb kerültek a kerthez, Jézusnak ez a különös szomorúsága annál jobban fokozódott. A tanítványok azonban nem merték megkérdezni tőle, hogy mi az oka szomorúságának. Olyan tántorogva járt, mintha mindjárt elesne. Miután beléptek a kertbe, a tanítványok oda tekintettek arra a helyre, ahová Mesterük vissza szokott vonulni, és azt kívánták, bárcsak most is megnyugodhatna. Jézus minden lépést nagy erőfeszítéssel tett meg. Hangosan fel-feljajdult, mintha szörnyű teher súlya alatt szenvedett volna. Kétszer is tanítványai támogatták meg, mert külön-

33 ben a földre zuhant volna.” (JÉ 590-591.) „Jézus helyzete most egészen más volt, különbözött azoktól a helyzetektől, amelyekbe eddig belekerült.” (JÉ 591.) „Az emberek bűne súlyosan nehezedett Krisztusra, és Isten bűn miatti haragjának a tudata összetörte benne az életet.” (JÉ 593.) A kereszten. „Ádám minden leszármazottjának a bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el Krisztus szívét.” (JÉ 660.) „Krisztus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, ami oly keserűvé tette azt a poharat, amit kiivott, és összetörte Isten Fiának a szívét.” (JÉ 661.) 23. Melléklet − Jézusról, mint Isten öröktől fogva létezik, vagy az Ő létének is van kez-

dete? Valamikor az örökkévalóságnak egy adott pillanatában született az Atyától, vagy vele együtt létezett mindig az örökkévalóságban? Állítás: „Volt idő, amikor Krisztus előjött az Atya kebeléből (Jn. 8,42; 1,18.), de ez az idő olyan messze vész az örökkévalóságban, hogy a mi véges értelmünknek úgy tűnik, mintha Krisztusnak nem is volna kezdete.” (Ellet J. Waggoner: Krisztus és az Ő igazsága 13. old.) Korábban még Vankó Zsuzsa is az előzőek szerint értelmezte a Jézus fiúi voltával és születésével kapcsolatos kijelentéseket. Azt képviselte, hogy Jézus valamikor az örökkévalóságban született. Az általam hallgatott előadásaiban, elég sokszor, még eszerint fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos meggyőződését. Legújabb írásában azonban már kissé finomított az előző, korábban még markánsabban kimondott álláspontján. De azért ebből is azt lehet sejteni, hogy most sem tekinti Jézust az Atyával azonos szinten, öröktől fogva létező isteni személynek, hiszen még mindig azt vallja, hogy Jézus, mint isteni személy ’született’ valamikor. „Az Írások ugyanis mindig gondosan megkülönböztetik Jézust a teremtményektől azzal a következetes szóhasználattal, hogy Ő ’született’, nem pedig teremtetett.” (Vankó Zs: Jézus Krisztus apokalipszise I. köt. 195. old.)

Válasz: Akik azt vallják, hogy Jézusnak isteni mivoltában is van kezdete, eredete, általában azokra a bibliai kijelentésekre támaszkodik, amelyek Jézusról, mint Isten Fiáról adnak kijelentést. Úgy gondolják, hogy az Atya és a Fiú meghatározás már önmagáért beszél, és azt mondja el, hogy a Fiú az Atyától származik. Ezért általában az Isten Fiának születésére és származására vonatkozó kijelentésekre alapoznak. „Aki… minden teremtménynek előtte született…” (Kol. 1,15.) „Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged?” (Zsid. 1,5/a.)

„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.” (Péld. 8,22.) Ezekkel az igékkel kapcsolatban viszont feltétlenül tudni kell, hogy Jézus nem volt mindig az „Isten Fia”. Csupán a megváltás tervének részeként lett Fiúvá, amint a másik isteni személy pedig Atyává. Pál apostolon keresztül világosítja meg Isten ezt a kérdést, amikor kinyilatkoztat a megváltás tervéből egy pici részletet. „Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: … Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,5.). Amikor a „Békesség tanácsában” elhangzik a megváltás tervének ez a részlete, akkor a két isteni személy még nem Atya és Fiú viszonyban áll egymás előtt. Ez a terv akkor még a jövő időbe helyezi ennek a viszonynak a kezdetét. Majd csak lesznek valamikor Atya és Fiú,

34 amikor ennek az ideje elérkezik. Ebben a tervben azonban már örök időknek előtte elhatároztatott az a tény, hogy az általunk Jézusként ismert isteni személy emberi testet fog ölteni, és Isten Fiává lesz, míg a másik isteni személy pedig Atyja lesz. Ezt az eleve eldöntött tényt nyilatkoztatja ki a Szentírás több írója is. „Aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek…” (I. Pét. 1,20.) „Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által… És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben…” (Ef. 1,4, 3,9.) „Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte…” (II. Tim. 1,9.) „Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva, most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint …” (Róm. 16,25-26.) „Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta.” (Jel. 13,8.) A Bibliában található kijelentésekben csupán a betlehemi megszületése óta fordul elő, hogy Jézus Isten Fiaként van megnevezve. Az egész Ószövetségben sehol sem találunk olyan megszólítást, amely szerint bármelyik isteni személy a Fiú nevet viselné. Néhány jövendölés viszont arról beszél, hogy majd valamikor születni fog valaki, aki a Fiú lesz, és ebben a Fiúban az „erős Isten, az örökkévalóság Atyja” ölt testet. „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6.) „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mik. 5,2.) Végül szeretném a figyelmet néhány bizonyságtételi kijelentésre irányítani ezzel a kérdéssel kapcsolatban. „Krisztus örökké létező, önmagában élettel bíró Fiú Isten. Örök létezéséről beszélve Krisztus elvonultatja előttünk a végtelen korszakokat, Biztosít arról, hogy soha az örökkévalóságban nem volt olyan időszak, amikor nem élt volna szoros kapcsolatban az örök Istennel… Ő egyenlő volt Istennel, végtelen és mindenható. Ő az örök, önmagában élettel bíró Fiú. Isten Igéje beszél Krisztus emberi mivoltáról, amikor itt a földön járt, de határozottan beszél örök létezéséről is. Az Ige, mint mennyei lény létezett, mint Istennek örökkévaló Fia, Atyával egyesülten és egységben. Öröktől fogva Ő volt a szövetség közbenjárója, az Egyetlen.” (Evangélizálás, 283-294.)

„Krisztus öröktől fogva egy volt az Atyával, és amikor emberi testet öltött, akkor is egy maradt Vele.” (ST, 1905. augusztus 2.) „Miután Krisztus a mennyei kaput átlépte, angyalok imádata közben elfoglalta trónját. Midőn a beiktatás ünnepélye véget ért, a Szentlélek bőséggel áradt a tanítványokra és Krisztus valóban megdicsőíttetett azzal a dicsőséggel, melyet Atyjától öröktől fogva bírt.” (AT, 26.) ______________________________________________________ „Lelkiismereti kérdésekben a lelket nem szabad akadályozni. Senkinek sem szabad irá-

35 nyítania a másik gondolkodását, megítélni őt vagy megszabni kötelességét. Isten minden léleknek gondolkodási szabadságot ad, hogy követhesse saját meggyőződését. "Mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek" (Róm 14:12). Senkinek sem áll jogában a saját egyéniségét a máséba olvasztani. Minden olyan dologban, ahol elvekről van szó, "kiki a maga értelme felől legyen meggyőződve" (Róm 14:5). Krisztus országában nincs úri elnyomás, nem kényszerítenek ki semmilyen viselkedést. A mennyei angyalok nem uralkodni vagy hódolatot kierőszakolni jönnek a földre, hanem a kegyelem követeiként, hogy együttműködjenek az emberekkel fajunk felemelésében.” (JÉ 462-463.) Összeállította: Háló Sándor