Megjelent a mi Istenünk jósága és emberszeretete. (Tit 3,4)

XXII. évfolyam, 6. szám

2015. karácsony – Weihnachten 2015

„Megjelent a mi Istenünk jósága és emberszeretete.” (Tit 3,4) Minek az ünnepe karácsony? Erre a kérdésre sokan sokféleképpen válaszolnak: a családé, a szereteté, az ajándékoké, a békességé. Szép ezekben a válaszokban az, hogy emberségünk jó oldalát akarják hangsúlyozni. De vajon mennyire vagyunk őszinték, ha ilyenkor szeretetről és békességről beszélünk? Mennyire tudunk olyan emberré válni, mint amilyennek karácsonykor szeretnénk látni magunkat? Nem találunk nagyobb kincset a magunk kétes értékű jóságánál? Ez az ige igazabb, megbízhatóbb, maradandóbb értékről beszél. Jóságról és emberszeretetről, de nem a miénkről. Azt hirdeti meg, hogy a festett álvalóságok, bizonytalan árfolyamú ígéretek világában végre olyan kincs jelent meg, amit nem hazudtolhat meg, nem leplezhet le senki, ami nem silányulhat üres szólammá. Sokféle másodlagos jelentéssel szemben ez karácsony elsődleges üzenete: megjelent ez az igazi kincs a világban, Isten jósága és emberszeretete. Ezt jelenti Jézus születése, hogy Isten emberré lett: nyilvánvalóvá vált az Ő jósága. Tehát ez Isten szándéka velünk. Érdekes ez a szóösszetétel: emberszeretet. Ő tehát nem önmagát, nem a hozzá hasonlókat, nem elveket, ételeket, jó időtöltést, örömszerző tevékenységeket szeret, hanem minket. Ránk irányul a szeretete. Nem a világot akarja

megmenteni, hanem minket, embereket. Ez vált nyilvánvalóvá karácsonykor. Jézus a maga személyében jelzi Isten emberszeretetét. Ezt érdemes ünnepelni, ebből lehet élni. Azzal, hogy Isten emberré lett, belenyúlt az ember életébe, hogy azt értelmessé és tartalmassá tegye. Nem lehet méltatlan és tartalmatlan az az emberi élet, amit ő is vállalt. Szépen írja ezt az egyik karácsonyi énekünk: Kit be nem foghat a világ, Most Mária öleli át. Az Isten, ki alkot, teremt, Mint gyermek, köztünk megjelent. Örök világosság jött el, Betölti földünk fényével, Hogy legyünk megváltottai, A világosság fiai. Karácsony tehát Isten jóságának és emberszeretetének ünnepe. Van mit ünnepelnünk. Tóth Károly

Áldott karácsonyt kíván a Christophoros olvasóinak, evangélikusoknak és más felekezetűeknek, soproniaknak és távolabbiaknak a Soproni Evangélikus Egyházközség vezetése


Christophoros

Lélek-zet

A Gyülekezeti liturgikus könyv 810. éneke:

Dömötör Tibor:

Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön jár az Isten. Karácsonykor: Harangok zúgnak, Szent igék szólnak, Imádság szárnyán, Szíveknek vágyán, Zsoltárok hangján, Szeretet hídján, Bocsánat útján Mennyben jár az ember.

Szentviktori Ádám:

Urunk születéséről Mert akarta, nem mert kellett, jött Teremtő mint teremtett. Alkotásként itt jelent meg alkotói dicsőség.

Ég a földhöz leszáll véle, ember s Isten egybefére. Ez Egységnek szolgál égbe' angyal: fönti fénylő nép!

Szent Látók Őt elő-mondták; tér kit nem fog, kor, se korlát, szűk sorunkon vett új formát, nem veszítve elsőjét.

Király pappá szenteltetik mindenségre – s ezt jelentik: „Földnek béke!” – meghirdetik – „Magasságba dicsőség!” Kérded okát, mindnek célját? Ok: mindenki bűnössé vált, s Úr akarta igaz-voltát kegyelembe újítón. […]

2


Christophoros

Hontalan Jézus, befogadott emberek „A rókáknak van barlangjuk, és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8,20) Általában is igaz: van karácsonyi szomorúság, amely szorítóbb, reménytelenebb, mint a más napokon jelentkező. Hiszen aki karácsonykor szomorú, az kétszeresen az, mert mások olyan boldogok, békések, örvendezők. Akit karácsony estéjén szorít sarokba magányossága, akit most kínoz a friss gyász fájdalma, aki most szenved kórházi ágyán, aki most irigykedik mások otthonának békességére, azt kétszeresen gyötri a kín, kétszeresen sújtja a gyász és fájdalom, és kétszeresen marja a keserű irigység. Szívszorító statisztikai adatok tanúsítják, hogy karácsony estéjén sokan akarnak megválni keserű, magányos és megkínzott életüktől; olyanok is, akik egyébként egész jól kibírják, de a karácsonyi magány és szomorúság kettős terhe őket is összeroppantja… Az idézett bibliai mondatban — akár így is mondhatjuk — Jézus karácsonyi szomorúságáról van szó. Jézus hontalan, nincs fejét hol lehajtania. Olyanná lett, mint közülünk a legkiszolgáltatottabb. Csecsemőként a világ forgatagában! Talán itt lenne az ideje, hogy annak a betlehemi éjszakának ne csak az idilli, pásztorromantikás hangulatával tudjunk, akarjunk ünnepelni, hanem meglássuk végre karácsony szomorúságát is. Mert karácsony áldozat volt. Jézusnak, az Isten Fiának az áldozata értünk. Hogyan is tanít Pál apostol? — „nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel…” (Fil 2,6.7). Ő, aki otthon volt a mennyben, emberré, kiszolgáltatott, szenvedő emberré, otthontalanná lett a földön. Ő, aki Isten jobbján (azaz isteni fenségében) uralkodott, az asszonytest kapuján át a világba lépett, hogy testvérünkké és Megváltónkká legyen. Azért jött, hogy fájdalmainkat hordozza, félelmeinket félje, könynyeinket sírja, halálunkat halja, és azokat legyőzve — győzelméből részt adjon nekünk, testvéreinek is. És ezért benne és általa mégis van gyógyulás a karácsonyi szomorúságból! Mert akik életükben, gondolkodásukban, szívükben otthont adnak a hontalan Jézusnak, azok maguk

sem lesznek többé otthontalanok, keserűek, szomorúak. Miközben lázasan, költségesen és — a válság szorítását némileg enyhülni érezve — erőnket meghaladó módon tervezzük karácsonyunkat, megbódulva a lehetőségek piacától, nem marad-e ő mégis társtalan és magányos közöttünk? Nem jár-e a betlehemi Gyermek ma is hajléktalanul közöttünk az élet zajos országútján, s nem zörget-e hiába ajtóinkon? Nem azért berzenkedünk-e most is, ezeket az „ünneprontó” karácsonyi gondolatokat olvasva, mert vádol a lelkiismeretünk, és nyugtalanok vagyunk, mert éppen most küldtük tovább egy házzal? Menjen csak, ne terheljen mások gondjával, a világ bajával! Elég nagy gond nekünk a magunk karácsonyának megszervezése és kifizetése is?! Jézus ma is hontalan — ez karácsony szomorúsága. Ha néhányan mégis felteszik a kérdést: hogyan is adhatnának hajlékot a hontalan Jézusnak, akkor csak azt válaszolhatom nekik: úgy, ahogy ő jött. Áldozattal, másokra figyeléssel, kevesebb önzéssel, befogadó szeretettel. Azt mondta egyszer, hogy őt szeretni csak úgy lehet, hogy törődünk a legkisebbekkel, a szenvedőkkel, a magányosokkal. Amit ő nekünk hozott, azt osztjuk meg másokkal. Így leszünk Isten békességének eszközei. S nemcsak az ünnepnapokon, hanem azok után is. Boldog karácsonyt! — mondjuk sokszor az ünnep közeledtén, és azt kívánunk magunknak, szeretteinknek is. De arra gondolunk-e, hogy vajon Istennek milyen karácsonya van? S teszünk-e valamit azért, hogy most az új évezred első évtizedének végén Istennek is boldog karácsonya legyen?! * S végül, szívesen adom át azoknak a testvéreimnek, akik még nem ismerik, a neves német evangélikus lelkész, Wilhelm Löhe egy gyönyörűséges szép esti imáját, amelynek kezdő szavaiban, de lelki-szellemi hátterében is felismerhető az emmausi tanítványok Jézusmarasztaló kérése. Így hangzik az imádság: 3

2015. karácsony – Weihnachten 2015 „Maradj velünk, Urunk, mert esteledik, és a nap aláhanyatlott! Maradj velünk és egész egyházaddal! Maradj velünk a nap alkonyán, az élet alkonyán, a világ alkonyán! Maradj velünk kegyelmeddel és jóságoddal, szent igéddel és szentségeddel, vigasztalásoddal és áldásoddal! Maradj velünk, ha ránk borul a szenvedés és a nyomorúság éjszakája, a kételkedés és a kísértés éjszakája, a kínos halál éjszakája! Maradj velünk és minden híveddel most és örökké!” Ezzel a csendes, meditatív könyörgéssel mi is meghívhatjuk hajlékunkba, életünkbe, kö-

Christophoros zösségeinkbe a feltámadott Urat, aki betlehemi Gyermekként érkezett meg egykor övéi közé. És ha alkonyi félhomályban, életünk nyugtalanító szürkületi óráin, talán éppen a mi karácsonyi szomorúságunk fájdalmas perceiben meg-megszületik szívünkben ez a mélyből fakadó, Krisztust hívó imádság, bizonyosak lehetünk abban, hogy ő kész a történetet ma is, közöttünk is, ugyanúgy folytatni, mint egykor Emmausban tette: „Bement hát, hogy velük maradjon.” Ittzés János (Vigília, 2010)

„Az ige testté lett.” Jn 1,14 Krisztus születése tiszta volt, bűnnélküli és szent. Az ember születése pedig tisztátalan, bűnös és átokvert. Ezért nem lehet rajta segíteni, – csupán a Krisztus tiszta születésével. Mivel Krisztus születését testileg nem lehet kiosztani, – aminthogy ez nem is használna –, azért Isten lelkileg osztja szét mindenkinek az igében. Ha valaki szilárdan hiszi, hogy ezt ő is megkapja, annak Krisztus tiszta születése javára lesz. Ez az útja-módja annak, hogy kitisztuljunk nyomorult Ádám-származásunkból. Krisztus-

nak azért kellett emberré születni, hogy benne újjászülessünk. Magára veszi a mi származásunkat, belemeríti a magáéba s nekünk ajándékozza a sajátját, hogy benne megtisztulva megújuljunk, mintha az volna a sajátunk; hogy Krisztus e születésének minden keresztyén éppen úgy örülhessen s benne éppen úgy dicsekedhessék, mintha Krisztushoz hasonlóan testileg is Máriától született volna. Aki ezt nem hiszi, vagy ezt kétli, – nem keresztyén az! Íme ez az a nagy öröm, amiről az angyal beszél. Nemde vigasztalás és mérhetetlen kegyelem az Istentől, mikor az ember, ha hisz, azzal a kincscsel dicsekedhetik, hogy Mária az ő valódi anyja, Krisztus a testvére, Isten az Atyja?! Mert mindez igaz és valósággal megtörtént, ha hiszszük. Rajta légy, hogy vele cserélve, születését sajátoddá tedd. A magadétól szabadulj meg s az Övét vedd át. Ami meg is történik, ha így hiszed. Akkor máris bizonnyal Szűz Mária ölében ülsz, mint tulajdon, édes gyermeke. Ebben s hitben gyakorold magadat, ezért könyörögj, valameddig élsz, hiszen soha sem teheted azt elég erőssé!

Luther Márton (Jer, örvendjünk keresztyének!, 38. o.)

4


Christophoros

Az istentiszteletről – II. rész Az istentisztelet harangozással kezdődik. A harangszó mindig Istennel való találkozásra, imádkozásra hív. Akkor is, amikor az időt jelzi, akkor is, amikor halottra emlékeztet. Segíti az elmélyülést, ha már a harangozás előtt el tudjuk foglalni a helyünket a templomban. Így a csendben van idő magunk mögött hagyni a hétköznapi gondokat, van idő Istenre hangolódni. Mielőtt leülnénk, szokás egy rövid csendes imádságot mondani. Néhány példa erre: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” „Uram, nyisd meg fülemet, hogy halljak, mint a tanítványok. Nyisd meg ajkamat, hogy hirdessem a te dicséretedet.” „Istenem! Nyisd meg szívemet, hogy igédet befogadhassam.” „Szent házadba jöttem, Atyám, / add áldásodat reám. / Imádságom halld meg, kérlek, / közöld velem szent igédet.” Istentisztelet előtti olvasásra való imádságokat és szövegeket a magyar énekeskönyv 685-688., a német énekeskönyv 1119-1131. oldalain találhatunk. Általános keresztény hagyomány, hogy a lelkész és az esetleges felolvasók a harangszó után vonulnak be a templomba, akiket a gyülekezet felállva fogad. Soproni evangélikus gyülekezetünkben ez a szokás nem gyökeresedett meg, ezért csak a nagyünnepi istentiszteleteken tartunk ilyen bevonulást. Fontos részét alkotja az istentiszteletnek a zene és az ének. Így ír erről a Liturgikus könyv: „Evangélikus egyházunkban különösen is hangsúlyos az egyházi zene szolgálata. A zene nem csupán másodrendű kísérőjelenség az istentiszteleten, hanem annak lényegi része. A musica sacra lutheri értelmezése emlékeztet arra, hogy Istennek ez a csodálatos ajándéka igehordozó, igehirdető jelentőségű. […] A legősibb és legszebb hangszer az emberi hang. Ezért az istentisztelet keretében kiemelt szerepe van a szolgálattevők és a gyülekezet énekének. Letisztultságával és kiforrottságával, ugyanakkor egyszerűségével és mélységével a gregorián ének és a lutheránus korál különösen is alkalmas a liturgikus tartalom megszólaltatására.” Valóban, énekeink rendkívül gazdag teológiai és vigasztaló üzenetet közvetítenek, érdemes olvasgatni, imádkozni is az énekszövegeket. Elsősorban Isten dicséretét szolgálják, de taní-

A Hűség-harang

A reformációi lapszámban megjelent bevezetés után időrendben haladva tervezek írni az istentisztelet egyes elemeiről.

tanak, feddenek és bátorítanak is bennünket. Az orgonazene is sokat hordoz ezekből a kincsekből, emellett teret ad a csendes imádságnak, Istenre hangolódásnak. Több közösségben elterjedt szokás, amit mi is követünk, hogy még a kezdőének előtt a lelkész köszönti a gyülekezetet, általában a bibliaolvasó Útmutató heti igéjével. Ezek az igeszakaszok minden évben ugyanazok, sokat tükröznek az adott vasárnap jellegéből, központi üzenetéből. A 8-as és a 10-es istentiszteletnek évek óta ezen a pontján mondjuk el a hirdetéseket is – a kazuálék kivételével. Nagy segítség, hogy a hirdetéseket a hírlevélben mindenki magával viheti. Komoly dilemmát okoz számunkra, hogy hány alkalomra hívogassunk szóban is, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy az istentiszteletre járók más alkalmakba-kisközösségekbe is bekapcsolódjanak. A kezdőének után hangzik el az első liturgikus szöveg: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ámen.” Rendkívül fontosnak tartom ezt a mondatot. Hiszen az istentisztelet során sok 5

2015. karácsony – Weihnachten 2015 szép, vigasztaló, tanító üzenet hangzik el, de egészen alapvető kérdés, hogy ezeket ki mondja, küldi nekünk. Amíg a gyülekezeti házunkban a bíróság működött, az ítéleteket a Magyar Köztársaság nevében hirdették ki, aláhúzva ezzel, hogy ami elhangzik, az nem csupán a bíró magánvéleménye, amivel a vádlott könnyen dacolhatna, hanem mögötte van mindaz az erő és vagyon, ami Magyarországot jelenti. Hasonló módon minden, az istentiszteleten elhangzó szót más „súlycsoportba” sorol ez a kezdőmondat, mert eszerint ezeken keresztül mind a mindenható, mindentudó, kegyelmes Isten szólít meg minket. Méghozzá a szentháromsági formula egyértelműen utal arra, hogy nem akármilyen istenkép szerint, hanem a Biblián keresztül megismerhető három-egy Isten szól hozzánk. Ezt a kezdőmondat-szerepet még pontosabban tükrözi a német istentiszteleteinken az a gyakorlat, hogy még a köszöntést is megelőzi. Latinul invoká-

Christophoros ció a neve ennek a liturgikus elemnek, aminek így pontatlan fordítása az „Isten nevének segítségül hívása” kifejezés. Hiszen nem hívás, kegyes jókívánság ez – bárcsak az ő nevében lennénk együtt – hanem Isten ígéretére támaszkodva egyértelmű kijelentés, deklaráció. Szép, hogy ennek jelentőségét hangsúlyozza a gyülekezet által énekelt vagy mondott ámen. Évszázadokkal ezelőtt kiveszett a keresztvetés evangélikus szokása, amit néhány éve egyenketten felelevenítettek. Ezzel kapcsolatban ezt írja a Liturgikus könyv: „Luther Kis káté-beli javaslata alapján szabad lehetőség van arra, hogy keresztet vessünk magunkra. A keresztvetés hitvallás mások és önmagam számára, amellyel megvallom: Krisztushoz tartozom, meg vagyok jelölve a kereszt jelével. Aki keresztet vet, ne ítélje el azt, aki nem vet keresztet; aki nem vet keresztet, ne ítélje el azt, aki keresztet vet!” Tóth Károly

Ágostai hitvallás, VII-XIV. VII. AZ EGYHÁZRÓL [A gyülekezetek nálunk nagy egyetértéssel] Tanítják továbbá, hogy az egy szent egyház minden időben megmarad. Az egyház pedig a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Az egyház valódi egységéhez elegendő egyetérteni az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában. De nem szükséges, hogy mindenütt hasonlók legyenek az emberi hagyományok, vagyis az emberek által megállapított vallási szokások és szertartások; amint Pál mondja: egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek stb.

VIII. MI AZ EGYHÁZ? Bár az egyház önmagában a szentek és igazán hívők gyülekezete, mivel azonban ebben az életben sok képmutató és gonosz keveredik közéjük, ezért a szentségekkel akkor is szabad élni, ha gonoszok szolgáltatják ki, Krisztus mondása szerint: az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek stb. A szentségek is, az ige is Krisztus rendelése és parancsa folytán hatékonyak, még akkor is, ha gonoszok nyújtják azokat.

6

Elítélik a donatistákat és hasonlókat, akik tagadták, hogy szabad gonoszok szolgálatával élni az egyházban, s úgy gondolták, hogy a gonoszok szolgálata haszontalan és hatástalan.

IX. A KERESZTSÉGRŐL A keresztségről azt tanítják, hogy szükséges az üdvösséghez, és hogy Isten a keresztség által felkínálja kegyelmét, továbbá, hogy meg kell keresztelni a gyermekeket, akik a keresztség által Istennek felajánlva befogadtatnak Isten kegyelmébe. Elítélik az anabaptistákat, akik helytelenítik a gyermekkeresztséget, és azt állítják, hogy a gyermekek keresztség nélkül üdvözülnek.

X. AZ ÚRVACSORÁRÓL Az úrvacsoráról tanítják, hogy Krisztus teste és vére valóságosan jelen van és kiosztják az úrvacsorában azoknak, akik élnek vele; és elutasítják azokat, akik másként tanítanak.

XI. A GYÓNÁSRÓL A gyónásról azt tanítják, hogy a magánfeloldozást meg kell őrizni a gyülekezetekben, bár a gyónásban nem szükséges az összes vétek felsorolása. A zsoltár szerint ugyanis ez lehetetlen: A tévedéseket ki veheti észre?


Christophoros

XII. A BŰNBÁNATRÓL A bűnbánatról azt tanítják, hogy akik a keresztség után bűnbe estek, bármikor részesülhetnek bűnbocsánatban, ha megtérnek, s az ilyen bűnbánatra térteket az egyház köteles feloldozni. A bűnbánat pedig helyes értelemben e két részből áll: az egyik a töredelem, vagyis az a rettegés, amelyet a bűn megismerése kelt a lelkiismeretben; a másik pedig a hit, amely az evangéliumból vagy feloldozásból fakad, és Krisztusért hiszi a bűnök bocsánatát, megvigasztalja a lelkiismeretet és megszabadítja a rettegésektől. Ezután jó cselekedeteknek kell következniük, amelyek a bűnbánat gyümölcsei. Elítélik az anabaptistákat, akik tagadják, hogy az egyszer már megigazultak elveszthetik a Szentlelket; továbbá, akik azt állítják, hogy egyesek ebben az életben olyan tökéletességre jutnak, hogy lehetetlen vétkezniük. Elítélik a novaciánusokat is, akik nem akarták feloldozni a keresztség után a bűnbánatra tért elbukottakat. Elvetik azokat is, akik nem azt tanítják, hogy hit által részesülünk a bűnök bocsánatá-

ban, hanem arra utasítanak, hogy saját elégtételeinkkel érdemeljük ki a kegyelmet.

XIII. A SZENTSÉGEKKEL ÉLÉSRŐL A szentségekkel élésről azt tanítják: a szentségek nemcsak azért rendeltettek, hogy ismertetőjelei legyenek a hit megvallásának az emberek közt, hanem inkább azért, hogy jelei és bizonyságai legyenek Isten irántunk való jóakaratának, s felkeltsék és erősítsék a hitet mindazokban, akik élnek velük. A szentségekkel ezért úgy kell élni, hogy vele járjon a hit, amely bízik a szentségek által nyújtott és szemünk elé tárt ígéretekben. Elítélik tehát azokat, akik azt tanítják, hogy a szentségek pusztán elvégzésükkel tesznek igazzá, és akik nem tanítják, hogy a szentségek használatában szükséges a hit, amely bízik a bűnök bocsánatában.

XIV. AZ EGYHÁZI RENDRŐL Az egyházi rendről azt tanítják, hogy nyilvánosan senki sem tartozik tanítani és a szentségeket kiszolgáltatni az egyházban, csak az, akit erre szabályszerűen elhívtak. (fordította: Dr. Reuss András és Bódi Emese, Luther Kiadó, Budapest, 2008.)

Bek Zoltán gyülekezeti tagunk rajza

Közlemény A Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon éléről Mihácsi Lajos nyugdíjba vonul, december 31-éig vezeti az intézményt. 2016. január 1. és június 30. között ideiglenesen Gabnai Sándor lelkész irányítja a szeretetotthont igazgatóhelyettesként, és ő látja el az intézmény lelkészi teendőit is. A presbitérium megválasztotta a szeretetotthon igazgatójává Hubert Katalint, aki 2016. július 1-jén lép hivatalba.

7


Christophoros

Gyülekezetünk életéből

A soproni evangélikus gyülekezet a 20. században 6., befejező rész

8

Gazdapolgárok Férfi Dalegylete

A 19. századi „boldog békeidők” után az 1914-ben kitört I. világháború szomorú változásokat hozott a gyülekezet életében. Kezdetben nálunk is a háború iránti lelkesedés volt megfigyelhető, a hazafias érzület legyőzte a vallásosságot, sokan gondolták, hogy az ellenség a hazánkra, szabadságunkra és vallásunkra tör. Persze a front túloldalán, az ellenséges országokban ugyanezt gondolták a magyar katonákról. Ahogy azonban érkeztek haza a sebesülteket szállító vonatok, és egyre többen gyászoltak családtagokat, úgy változott meg ez a vélemény. „Minél tovább tart a háború, annál többen látogatják a templomokat.” – olvashatjuk egy korabeli dokumentumban. A háború következményeként sokan vonultak be a gyülekezet tagjai, az evangélikus iskolák tanárai közül, a soproni lelkészek közül Pöttschacher István lelkész teljesített katonai szolgálatot. Az iskolák tantermeiben sok esetben kórtermeket rendeztek be, emiatt

osztályösszevonásokra került sor. Élelmiszerés fűtőanyaghiány nehezítette a mindennapi életet. A lelkészek ezekben a nehéz időkben is igyekeztek lelki vigaszt nyújtani az itthon maradt hozzátartozóknak. Esténként áhítatot tartottak, rendszeresen gyűjtöttek segélyeket a nélkülözők és a katonák számára. Ahogy múltak a háborús évek, nemcsak a férfiaknak, hanem a templom harangjainak is be kellett vonulniuk. A négy harang öntéséhez Ferenc József leselejtezett ágyúcsöveket adományozott a gyülekezetnek. Közülük 1916-ban hármat elvittek és hadicélokra beolvasztottak. Nagy megrázkódtatás volt ez a gyülekezet számára. Alighogy vége lett a háborúnak és a forradalmaknak megkezdődött a gyűjtés pótlásukra. Az infláció az adományokat gyorsan elértéktelenítette, azonban ezekben az években is akadt, aki anyagilag segítette a gyülekezetet. Forster Gusztáv és felesége a 445 kg-os kisharangot (Miatyánk-

harang) saját költségen öntette. Kétnyelvű istentisztelet keretében avatták fel a harangot. A másik két harang pótlására még négy évet kellett várni. Ekkor nagy összefogással sikerült a Béke- és a Hősök-harangját, rajta 219 elesett katona nevével a Seltenhofer-céggel elkészíttetni. A gyülekezet hölgy tagjai virágokkal díszítették fel a harangokat szállító két lovas kocsit, mellettük egy-egy gazdapolgár legény népviseletben, illetve 150 fehérbe öltözött lány alkotta a kíséretet. A menet az Ezüst utca (ma Ötvös utca), Várkerület, Színház utca, Templom utca útvonalon ért a templomhoz, illetve annak előteréhez. Itt ezrek csodálták meg a harangokat, mielőtt azokat felhúzták volna a toronyba. A próbára Altdörfer Viktor jelenlétében 1926. szeptember 19-én került sor. A hangpróba tökéletesre sikerült. A negyedik harang, mivel az soha nem hagyta el a templomot, továbbá ez adta hírül az 1921-es népszavazás magyar sikerét, a Hűség nevet kapta. A gyülekezet még egy méltó emléket akart a világháborúban elesett férfiaknak állítani. Az I. világháborús emlékművet, az elesettek nevével 1928-ban avatták fel a templom előterében. A templombelső díszítéséhez nagyban hozzájárulnak az 1930ban készült színes üvegablakok Luther Márton és Gusztáv Adolf portréival. A város terjeszkedése, az Erzsébet utca megnyitása miatt miniszteri rendeletre a régi, Líceum mögötti temetőt 1886. november 1-jén bezárták, egy új temetkezési helyről kellett gondoskodni. Az új, Balfi úti temető területét a konvent már 1885-ben megvásárolta. A csontok összegyűjtése és átszállítása az 1920as években kezdődött meg. A két világháború közti időszak jeles látogatásoknak is ideje volt. A Német Gustav Adolf Egyesület elnöke, dr. Franz Rendtorff 1930-ban látogatott Sopronba, akit D. Kapi Béla püspök is elkísért. Talán kevésbé ismert, hogy ennek a látogatásnak alkalmával került a Templom utca 12. falára Kis János emléktáblája. Még ebben az évben Horthy Miklós kormányzó is városunkba érkezett az evangélikus teológia épületének avatására. A II. világháború Sopronnak újabb szenvedést, bombázást, menekülést hozott. Az evangélikus egyházközség számára a legnagyobb tragédiát a soproni németek 1946-os kitelepítése okozta, ekkor néhány hét alatt

2015. karácsony – Weihnachten 2015 létszámában roppant meg a gyülekezet. Hiába tiltakozott egyházközségünk a katolikus egyházzal közösen, hiába kért a városi tanács is külön elbírálást az 1921-es népszavazás miatt, a gyülekezet tagjainak nagy részét nem lehetett megmenteni. A háború és a kitelepítés következtében 1941 és 1949 között a soproni evangélikus gyülekezet létszáma 10 865ről 4 773-ra csökkent. Az 1950-es években az egyházi intézményeket is államosították. A hatalom tudatosan gyengítette az egyház anyagi és szervezeti erejét, korlátozták a lelkész és a gyülekezet közötti kapcsolatot, a fiatalok közötti tevékenységet pedig akadályozták. A gyülekezet hite és ereje a hányattatások ellenére sem tört meg. Az 1989-es rendszerváltást követő események a gyülekezet életében is jelentős fordulatot hoztak. Ma már újra működhetnek evangélikus intézmények a városban: két középiskola, egy általános iskola, egy óvoda, egy házi betegápoló szolgálat és egy idősotthon. A gyülekezet visszakapta több, korábban államosított épületét. A Bajorországi Evangélikus Egyház 1993 óta állandó német lelkészt biztosít egyházközségünk számára. A vasfüggöny leomlása után a testvérgyülekezeti kapcsolataink is megélénkültek, különösen a németországi Bad Wimpfen és a finnországi Seinäjoki evangélikusaival. A soproni evangélikusság száma az évszázadok viharaiban erősen megfogyatkozott, kisebbségbe szorult, de büszkén ápolja közel félévezredes múltját.

Ziermann Lajos lelkész

Christophoros

Magyarország legrégebbi, 450 éves gyülekezete történetének hat részes vázlatos bemutatásakor igyekeztem olyan eseményekről írni, melyek a gyülekezetünk tagjainak sok újdonságot tartalmazhatnak. dr. Krisch András 9


Christophoros

Mit jelent számomra a gyülekezet? Miért jó a gyülekezethez tartozni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a gyülekezetért munkálkodók november 24-ei alkalmán, valamint megnyílása óta folyamatosan a gyülekezettörténeti kiállítás végén. A kérdésre érkezett válaszok közül válogattunk: - Befogadtak, elfogadtak. - Sokszínű a gyülekezet. - Igaz szeretetben részesülök, családias a légkör. - Lelkészeink jól felkészültek, sokoldalúak. Maximálisan segítik a gyülekezeti életet. Magas színvonalú kulturális programok szolgálják a gyülekezetet, a helyi közösséget. - Azért jó a gyülekezetben lenni, mert megbecsülnek. Jó a közösség, mindenki egy célért dolgozik. Dolgozni, alkalmakra mindenki szívesen és jó kedvvel jön! - Épül a gyülekezetünk közössége. Barátságok, ismeretségek szövődnek. Nagyon jó az Egy este az evangélikusoknál programsorozat! - Számomra az evangélikus gyülekezet egy nagy család, amelynek családtagja vagyok. Minden alkalommal örömmel jövök ide – ha időm engedi -, ismerősökkel találkozom, kicseréljük egymás gondolatait, ha úgy adódik, segítségnyújtásra számíthatok. Az utcán olyan jó egymást megismerni, megszólítani, mert tudjuk, hogy egy helyre tartozunk. Itt mindig

10

lelkileg feltöltődöm, kikapcsolódom a hétköznapi gondok, problémák mellett. Egyszóval, szívet melengető érzés ide jönni. - Támpontot kapok, kaphatok, milyen területen lenne szükség szolgálatra vagy megerősítést azon a területen, hogy jól találtam meg a szolgálati helyemet. - A Gyülekezetnek Segítsétek az Urat és tiszteljétek. Ne bántsátok szavakkal, hanem emlékezzetek a 10 parancsolatra! Akkor talán emlékeztek arra, milyen fontos az Úr. És ha egyszer meghaltok, akkor emlékezzetek, hogy az életben hogy bántatok az Úrral. A templom lehet nagy, kicsi, szép, csúnya, de mindig hit van benne. - Gemeinde=Gemeinschaft - In der Gemeinde kann ich mich mit meinen Talenten einbringen und werde gehört. - Hier kann ich mit Menschen über meinen Glauben sprechen. - Für mich bedeutet die Gemeinde: Sicherheit, weil der Gott immer da ist.


Christophoros

Deutsche Seiten

„Ja, Vater, denn so hat es dir wohlgefallen“ Abschied von Dr. Szabolcs Gimesi Ich traf ihn einst ebendort zum ersten Mal, wo ich ihn auch zum letzten Mal sehen sollte – an einem Bett des Soproner Krankenhauses. Als ich ihn vor knapp zwei Jahrzehnten kennenlernte, ging seine Mutter den Weg eines jeden Sterblichen. Als ich zuletzt seine Hand hielt, stand ihm selbst dieser letzte Weg bevor. Zwischen diesen beiden Begegnungen am Sterbebett durfte ich in Szabolcs Gimesi einen besonderen Menschen, einen Bruder, einen väterlichen Freund, einen Wegbegleiter, einen Mitstreiter an der Spitze des Kirchenbezirks, einen Helfer in allen Diensten an meiner Seite wissen. Am Krankenbett dankte ich ihm, dass ich anstelle meines verstorbenen Vaters in ihm auch einen Vater fand, dass ich so etwas wie sein Sohn sein durfte. Es fällt mir nicht leicht, mit all diesen Erlebnissen und Erinnerungen im Herzen jene Worte Jesu auszusprechen, die die Familie auf die Traueranzeigen drucken ließ: „Ja, Vater, denn so hat es dir wohlgefallen.“ Es ist schwer, sich dem himmlischen heimrufenden Willen zu fügen, sich dem Schicksal zu ergeben: Vater, dein freier, himmlischer Wille geschehe nach deiner so schwer zu verstehenden, nach deiner so schwer zu begreifenden Entscheidung. Doch gerade er, von dem wir jetzt Abschied nehmen, sei uns, wenn wir an ihn zurückdenken, eine Ermutigung. Er ermutigt uns, die wir hier in seiner geliebten Kirche versammelt sind, in der er jetzt nicht mehr an seinen zwei verschiedenen Familienstammplätzen in den deutschen und ungarischen Gottesdiensten Platz nimmt – er ermutigt uns, so wie er uns immer beistand, mir und allen Trauernden, jenes Glaubensbekenntnis zu sprechen, mit dem wir uns in Gottes Hand geben: „Ja, Vater, denn so hat es dir wohlgefallen.“ So hat es Gott wohlgefallen, dass vor 71 Jahren in der schrecklichen Zeit des Weltkrieges wegen des Dienstes der Eltern nicht hier, sondern in Bódé bei Ajka ein Leben begann – gera-

de am Feiertag der treuesten Stadt, am nun mehr gemeinsamen Feiertag, am 14. Dezember. Er wurde schließlich weder Arzt noch Pädagoge, sondern ein Sachverständiger der Paragraphen, er wurde – bildlich gesprochen – ein Archäologe der Tradition, ein sorgfältiger Wächter der Verwaltung, ein Bootsfahrer in rauschenden Lebenswogen. Er wurde zum engagierten Mitglied von Zivilverbänden, Vereinen und Gesellschaften. Er wurde zu einem der Vorreiter des demokratischen Selbstverwaltungswesens. Er wurde im Nationalpark ein Fürsprecher der Schöpfungsbewahrung, er wurde zum Fachmann für gute Weine, zum Verbündeten Soprons, zu einem, der die Karriereleitern erklomm, zum Liebhaber von Oldtimern, zu einem, der weitreichende Entscheidungen traf. Und er wurde zu einem, der seiner Kirche, dem Lyzeum, unserer Synode und besonders der Soproner Gemeinde und dem Soproner Dekanat große Dienste erwies. Er trug das geistige Erbe seiner Vorfahren stolz weiter. Er blieb immer 11

2015. karácsony – Weihnachten 2015 und unter allen Umständen Mensch. Er wurde mir – und mit mir gemeinsam können das noch viele von sich behaupten – zum Gönner, Wegbegleiter, Freund, Ratgeber – ein Herr mit dem Lächeln der alten Welt im Gesicht. Einer, auf den ich auch dann zählen konnte, als wir gemeinsam die Leitung des neu zu planenden und zugleich traditionellen Dekanats innehatten – als wir so häufig gemeinsame Sitzungen hatten, uns berieten, Entscheidungen trafen. Einer, mit dem ich so oft gereist bin, mal Rohrweihen beobachtend, mal andere Vögel, mal über die Citroën-Ente fachsimpelnd, mal über die Geschichte von der japanischen Verbeugung schmunzelnd. Mal gesättigt von den Leckereien eines Gemeindenachmittags, mal gedrückt von der Last von eigenen oder fremden, guten oder schlechten Entscheidungen, mal im Schwelgen über längst vergangene Zeiten, mal vertieft in deutsche und ungarische Wortwitze. Wir erträumten ein kirchliches Zukunftsbild, ein kirchliches Zentrum. Auf den Hauptund Nebenstraßen unseres Heimatlandes, auf den schlängelnden Straßen der Rechtsregeln und Synodalgesetze, auf den Straßen der herzlichen Zuneigung und der Freundschaft. Er, der bei allem aber zunächst ein Familienvater war – er, der das Erbe derer antrat, die schon vorausgegangen sind, die ihn schon erwarteten. Er, der so großen Halt in seiner Gattin fand, in Tercsi Trackl, jenem Mädel in der Strickmütze bei den Jüngis. Sie wurde ihm zur Weggefährtin fürs Leben, zum sicheren Hintergrund, zur Begleiterin. Er wurde ein Vater, der immer voller Liebe und Stolz von seinen Töchtern erzählte – über die, die ganz in der Nähe war, die ihrem Vater in so vielen Dingen folgte – und über die weiter entfernt lebende, mit der er dank der modernen Errungenschaften auch so gerne skypte. Er sah mit Freuden zu, wie sie lehrten, hörte, wie sie ins Deutsche oder Englische übersetzten. Er war ein Opa, der diesen Titel mit Stolz trug. Er verfolgte mit Stolz, wie die Enkel heranwuchsen, ihren Platz im Leben einnahmen. Mit stolzem Blick verfolgte er Mollys Konfirmationsprüfung. Und er berichtete gerne davon, dass Hunor zu Hause ist, dass er mit ihm so vieles unternehmen kann. Der seine Schwiegersöhne als eigene Söhne annahm, und – das wage ich zu hoffen – auch 12

Christophoros mich geradezu als seinen Sohn annahm. Der sich um seinen Bruder sorgte, der seine Familie schützte – seine eigene und ebenso Tercsis Verwandtschaft. Der zum Vater einer ganzen Stadt, einer ganzen Konfessionsgemeinschaft wurde. Der so lehrte, dass wir es gar nicht merkten – wir haben einfach so von ihm gelernt, wie man von einer guten Kindergärtnerin den wichtigsten Lehrstoff fürs Leben einfach so lernt. Der aber besonders auch ein Menschen sicheren Glaubens war – ein großer Seemann auf dem Lebensmeer, der das Gebet der Seemänner kannte, sprach und lebte, wohl wissend, wer sein Lenker, wer sein Herr ist. In seinem Zuhause war dieses Gebet eine Zierde – besonders war es aber eine demütige Zierde seines Herzens. Über dieses Gebet – eine Paraphrase auf den 23. Psalm – sagte er mir vor einigen Jahren auf einer gemeinsamen Fahrt, dass dessen Worte einst bei seiner Bestattung erklingen mögen – vielleicht deshalb, weil er auch durch sie Zeugnis ablegen kann und auch aus seinen sterblichen Überresten heraus all denen, die seiner gedenken, von seinem Vertrauen, seinem Gottvertrauen predigen kann: Der Herr ist mein Steuermann. Deshalb können mich böse Strömungen nicht vom Kurs abbringen. Er ist das Licht des Leuchtturms, das mir den Weg weist auf den dunklen Gewässern. Er steuert mein Lebensschiff in sichere Reede. Er bewahrt das Logbuch meines Lebens. Er leitet mich zum Stern des anständigen Lebens Nach seinem heiligen Willen. Obschon ich durch Stürme und Unwetter des Lebens fuhr, Fürchtete ich kein Unglück, denn ich wusste, dass du bei mir bist, mein Gott. Deine Liebe und Fürsorge werden mein sicherer Hafen sein Und eine geschützte Bucht wartet auf mich an den Ufern des ewigen Lebens. Du salbtest mit Öl das brausende Meer meines Lebens Und mein Lebensschiff schwamm auf zur Ruhe gekommenen Wassern. Ich weiß, Sonnenschein und sternklarer Himmel werden Mir dienlich sein auf dem Weg, auf den ich nun aufbreche Und in Ewigkeit ruhe im Hafen meines Herrn.

Christophoros Einen solchen Glauben schenkte ihm der Herr! Vielleicht fällt es nicht mehr so schwer jene biblischen Worte „Ja, Vater“ auszusprechen, wenn wir nun auf diese Bahre, auf die auf ihr ruhenden sterblichen Überreste – oder bald, wenn wir auf dem Friedhof sind – auf die von ihm so sorgfältig angelegte Familienkrypta blicken. Als hätte er schon gespürt, dass auch er bald hier ankommen wird. Man spürt hier an diesem Ort, in unserer Kirche und auch auf unserem Friedhof, dass Gottes Wille ein guter Wille ist. Auch dann, wenn es ein heimrufender Wille ist. Der gute Wille und die Absichtserklärung jenes erlösenden Gottes, der Szabolcs schon in dessen mit Schmerzen, aber auch im Glauben getragener und einmal schon besiegter Krankheit beistand. Er soll auch in uns vollkommen werden – der gute Wille des Herrn, der uns auch nach dem bestürzenden Tod durch Szabolcs Gimesi, durch sein Lebenswerk und die schönen Erinnerungen etwas geben will, der für ihn und für uns, die wir trauern, gestorben und auferstanden ist. Der gute Wille des Herrn, der ein so vollkommenes, erlebnisreiches, engagiertes und strahlendes, zugleich ein so auf die Probe gestelltes und dennoch freudevolles Leben mit aufrechtem Rückgrat schenken konnte – wie er es auch Szabolcs geschenkt hat, damit er, den er nun zu sich berufen hat, in einer Weise leben konnte – damit er nun auch in einer Weise den Tod annehmend sterben konnte, mit dem Wunsch nach Frieden, wie es gut war. Denn, Mensch, der du hier zurückbleibst, geh nur hin und glaube! Ja, Vater, denn so hat es dir wohlgefallen. Deshalb müssen wir nun nicht weinen, wir dürfen uns sogar freuen, dass wir Szabolcs hatten, haben – und haben werden. Denn auch du warst und bist für uns da – und du wirst für uns da sein. Du bist unser Steuermann, du leitest und lenkst uns, du hast unser Schicksal in der Hand, du führst uns hinüber zum jenseitigen Ufer des Lebens. Gott ist es, der die wohlmeinenden Arbeiten im Bauen gibt, die Aufgaben des demütigen


Dienstes, auch die Fähigkeit über den eigenen Schatten zu springen. Gott ist es, der eine Haltung gibt – eine Haltung von Diplomatie und Bedacht – und die Fähigkeit in kleinen, dafür aber sicheren Schritten voranzukommen. Gott ist es, der eine Mentalität schenkte, die ihn mit den Worten eines anderen Bürgermeisters, mit den Worten Michael Thurners, sagen ließen, dass wir nur in einen Fluss steigen, dessen Steine wir noch sehen. Gottes Sanftmut ist es, die in diesem Leben gewirkt hat – und sie wirkt, so glaube ich, auch in uns. Dieser himmlische Steuermann hat nun Szabolcs Gimesi abberufen in die seelige Reede, in den Hafen der Ruhe, nachdem er ihn so liebte, dass er ihm den Auftrag gab, den Traditionen ein Zukunftsbild zu entwerfen – der auch ihn als sein Kind angenommen hat, ihn erlöst hat und nicht nur eine glückliche irdische, sondern auch eine weitere Perspektive, ein größeres Ziel vor ihm eröffnet hat. Und ich weiß, dass Gott auch uns Trost schenken kann. Denn in ihm haben wir sicheren Halt. Und wenn die schwarzen Fahnen am Rathaus, an den öffentlichen und kirchlichen Gebäuden eingeholt werden, dann werden wir das nicht tun, weil wir Szabolcs vergessen könnten, sondern weil er auch gewollt hätte, dass wir nach vorne blicken, im Hier und Jetzt – aber auch auf ein noch wichtigeres, höheres Ziel. Sándor Gabnai – ins Deutsche übertragen durch Holger Manke

13


Christophoros

Im Denken klar, im Reden wahr Am dritten Sonntag im November gingen wir nach dem Gottesdienst zum Kirchenkaffee. Schwere Tage, schwere Predigt: die Tragödie in Paris, die Stola-Frage beim Treffen in Beled, das Matthäusevangelium 21, 31-46. „Was ihr (nicht) getan habt einem von diesen geringsten Brüdern, das habt ihr mir (nicht) getan.” Wir machten einen Abstecher ins neugestaltete Museum: ein Refugium, eine Zeitreise, eine Oase, ein Wegweiser. Gleich am Eingang las ich Des Pfarrers Predigt an sich selbst. In der Welt der CDs, der Konzentrate, des „3 in 1” kompakt, konzentriert, 3 in 1, Predigt, Bekenntnis, Wegweisung. Weil die deutsche Schrift, die Fraktur, die gotische Schrift vielleicht nicht alle leicht lesen können, wollen wir den Text hier veröffentlichen:

Des Pfarrers Predigt an sich selbst Ein Pfarrer muß sein Ganz groß und ganz klein; Vornehmen Sinns wie aus Königsgeschlecht, Einfach und schlicht wie ein Bauernknecht; Ein Held, der sich selbst bezwungen, Ein Mensch, der mit Gott gerungen,

14

Ein Quell von heiligem Leben, Ein Sünder, dem Gott vergeben; Ein Herr dem eignen Verlangen, Ein Diener den Schwachen und Bangen; Vor keinem Großen sich beugend, Zu den Geringsten sich neigend; Ein Schüler vor seinem Meister, Ein Führer im Kampf der Geister; Ein Bettler mit flehenden Händen, Ein Herold mit goldenen Spenden; Ein Mann aus den Kampfesstätten, Ein Weib an den Krankenbetten; Ein Greis im Schauen, Ein Kind im Trauen; Nach Höchstem trachtend, Das Kleinste achtend; Bestimmt zur Freude, Vertraut dem Leide, Weitab vom Neide ; Im Denken klar, Im Reden wahr; Des Friedens Freund, Der Trägheit Feind; Selbststehend in sich, Ganz anders als ich. (Dietrich Vorwerk) Katalin Hirschler


Christophoros

Wie ist das mit dem Heiligen Geist? Annäherungen an etwas irgendwie Unnahbares Wieso wird der eine Mensch, der in der Bibel liest oder eine Predigt hört, davon innerlich berührt und der andere nicht? Wie gelangen wir zum Glauben – was können wir dafür tun, oder haben wir ob der Unverfügbarkeit des Heiligen Geistes darauf gar keinen Einfluss? Und überhaupt: Was ist eigentlich der Heilige Geist? – Sich all diesen Fragen zu stellen ist irgendwie unmöglich, diese Frage übersteigen jegliches menschliches Verstehen. Zugleich sind diese Fragen aber auch unerlässlich, weil sie uns als Christen, Gläubige, Gott-Suchende in unserem Wesen betreffen. Und: Jede und jeder hat je eigene Wege zu Gott, hat je eigene Erfahrungen mit dem Glauben, mit dem Heiligen Geist. Einige Schüler des Lyzeums haben sich dieses Themas angenommen und ganz persönliche Annäherungen an diese Fragen verfasst. Mögen diese Gedanken die Möglichkeit geben, manches weiterzudenken, vieles mit dem eigenen Erleben von Gott und Glaube abzugleichen und so ins Gespräch mit Gott über den Glauben zu kommen. Kann der Heilige Geist ganz allein das Wort Gottes verbreiten – oder funktioniert er nur durch uns Menschen? Im ersten Falle wäre der Heilige Geist ganz selbstständig, wir könnten ihn nicht beeinflussen. Im zweiten Falle wäre es so, dass im Falle eines Menschen, der nicht zum Glauben finden möchte, auch der Heilige Geist nichts ausrichten kann. Dann hinge es also an unserem Willen, ob wir den Heiligen Geist in unser Leben lassen. Norbert Pusztai Das Wirken des Heiligen Geistes ist für den menschlichen Verstand nicht leicht zu fassen. Wir können ihn zur selben Zeit spüren und doch nicht sehen. Der Fakt, dass die Kirche als älteste Organisation trotz aller Kriege, Naturkatastrophen und Übel der Welt Bestand hat, ist ein eindeutiges Zeichen hierfür. Was ist eigentlich der Heilige Geist? Mein Ausgangspunkt ist der Mensch, der nach dem Bilde Gottes geschaffen wurde. Der Mensch hat auch eine Seele, die man nicht fassen kann, die aber den Menschen doch zu Entscheidungen führt, die auch Emotionen veranlasst und unser irdisches Leben steuert. Ohne Seele wäre der Mensch alleine ein Körper in einem bestimmten vegetativen Zustand, aber eigentlich einem Auto ähnlich, das ohne Fahrer nicht weit kommen könnte. Wir betrachten Seele und Körper im Allgemeinen nicht getrennt voneinander, sondern als Einheit. Und ähnlich ist es mit den Personen Gottes: Ich meine, der Heilige Geist ist Gottes Gegenwart auf Erden. Er macht, dass Gott keine geschichtliche Größe ist, sondern gegenwärtig ist. Ich meine, der Heilige

Geist ist eine treibende und richtende Kraft so wie der Wind oder die menschliche Seele. Wie wirkt dann die Seele genau? Ich finde, es ist so wie der elektrischer Strom. In sich ist er nutzlos, aber sobald er mit Gegenständen in Kontakt kommt, die offen, eingeschaltet und fähig sind mit der Kraft des Stromes zu wirken, passiert das Wunder. Plötzlich funktioniert der Computer, auf dem ich diese Zeilen schreibe, die Lampen geben Licht. Wenn jemand offen ist und den theoretischen Schalter auf „ein“ stellt, ist der Heilige Geist durch diesen Menschen fähig zu wirken. Dann kann es zu guten Taten kommen, dann kann man in der Kirche wirken oder einfach ein gottgefälliges Lebens führen. Maximilian von Fuchs Der Heilige Geist verbindet uns Menschen miteinander. Er ist um uns, lebt in uns. Er stärkt unseren Glauben an Gott und hilft uns zu verstehen, was Gott uns alles geschenkt hat. Er ist uns in vielerlei Hinsicht ein Wegweiser, denn er hilft uns, Jesu Werk weiterzuführen. Er begleitet uns auf dem richtigen Weg – wenn wir ihn lassen. Jeder Christ ist wiedergeboren durch den Heiligen Geist, versiegelt und gesalbt mit ihm und von ihm erleuchtet und geleitet. Er ist also ein Geschenk Gottes und wirkt für uns. Anna Bertha Der Heilige Geist ist der Teil der Dreifaltigkeit, der für uns Menschen im Alltag in gewisser Weise am „unantastbarsten“ ist, weil wir über Jesus und Gott-Vater Konkreteres wissen, uns Konkreteres vorstellen können und damit leichter im bildlichen Sinne über sie sprechen 15

2015. karácsony – Weihnachten 2015 können, obwohl bei ihnen natürlich auch vieles schleierhaft und im Verborgenen bleibt. Ich glaube, dass es sein kann, dass, wenn man hundert Menschen über den Heiligen Geist befragt, auch hundert ganz verschiedene Antworten kommen. Deshalb ist für mich beim Nachdenken über den Heiligen Geist das größte Problem die Rolle des Menschen: Kann sich der Mensch für oder gegen den Heiligen Geist entscheiden – kann er den Worten der Bibel folgen oder sich von ihnen abwenden? Und wenn es so wäre, dass sich Menschen gegen das Wirken des Heiligen Geistes entscheiden können: Wäre dies als Scheitern des Heiligen Geistes einzuschätzen? Andererseits gibt es Menschen, die alles daran setzen, um dem Heiligen Geist und dem Glauben näher zu kommen, die sich bemühen, um etwas davon zu verstehen und zu fühlen, aber sie kommen nicht zum Glauben. Doch man kann den Heiligen Geist nicht als ein Wesen ansehen, das nach eigenem Gutdünken den einen erwählt und den anderen nicht. Das wäre doch zu menschlich gedacht, nicht? Wählt der Heilige Geist den Menschen – oder wählt der Mensch den Heiligen Geist? Wenn ein Mensch nicht in den Prozess kommen würde, den Heiligen Geist zu erkennen, etwa weil er zuvor verstirbt oder auf Grund von hierfür hinderlichen Lebensumständen, und er die Kraft des Heiligen Geistes nicht erkennen, nutzen oder annehmen kann, ist dies dann das Scheitern des Heiligen Geistes oder das Scheitern des Menschen? Wer also bewirkt den Glauben? Hängt alles vom Menschen ab – oder hängt alles vom Heiligen Geist ab? Wäre der erste Fall richtig, würde der Heilige Geist beinahe überflüssig werden, weil wir allein Herr über unsere Gedanken, Taten und unseren Glauben wären. Im zweiten Fall hingegen wären wir gänzlich ohnmächtig, was unseren Glauben betrifft. Für mich sind die beiden genannten Extreme zu bedrängend – und ich suche einen Weg in der Mitte: Ich möchte den freien Willen des Menschen nicht verleugnen, hierüber aber den Heiligen Geist nicht vergessen. Norbert Böhm Ob man wirklich gläubig ist, ist eine der interessantesten Fragen des Christentums. Man 16

Christophoros wird getauft, doch kann man nicht sagen, dass man nach der Taufe automatisch auch gläubig ist. Jemand geht in die Kirche und hört die Predigten an, aber es kann sein, dass ihm all das nichts bedeutet. Ein anderer Mensch fühlt, dass ihn Gottes Wort berührt hat – doch er kann auch nicht genau sagen, warum das so ist. Der Heilige Geist ist also der, der den Glauben schenkt und ermöglicht, so sagt es die christliche Lehre. Ein ungläubiger Mensch könnte sich aber fragen, ob es an ihm liegt, dass er vom Heiligen Geist keinen Glauben bekommen hat. Gott hat die Welt erschaffen und auf ihr uns Menschen. Er hat uns den freien Willen gegeben, mit dem wir entscheiden können, was uns gefällt und was nicht. Er hat uns seinen Heiligen Geist gegeben, der uns die Möglichkeit gibt zu glauben. Aber die Entscheidung ist bei uns. Die Erkenntnis Gottes und die Erkenntnis Jesu Christi als Erlöser ist keine Pflicht, sondern eine Chance. Der Heilige Geist hat genug Kraft, dass er uns auch gegen unseren Willen bekehren könnte – doch meine ich, dass er das nicht macht, weil Gott – der eins ist mit dem Heiligen Geist – das nicht will. Der Mensch unterscheidet sich gerade darin von anderen Lebewesen, dass er frei entscheiden kann, was er will. Der Heilige Geist braucht also unsere Akzeptanz. Er gibt uns allen, was wir brauchen, um glauben zu können. Er wartet nur auf unser Ja. Diese Antwort aber hängt von uns ab. Im Lauf der Geschichte war der Mensch schon Herr über Leben und Tod. Der Mensch hat schon alle möglichen Entscheidungen getroffen, die er wollte. So kann man nicht behaupten, dass der Mensch nicht erreichen könne, was er will. Wenn wir etwas nicht erreichen können, dann meine ich, dass es daran liegt, dass wir es nicht richtig wollen. Wir Menschen neigen dazu, eine Hierarchie aufzubauen, an deren Spitze der Mensch steht. Das „Akzeptieren“ Gottes wäre da ein Bekenntnis, dass wir erkannt haben, dass jemand größer, mächtiger und besser ist als wir. Im Grund geht es um eine Selbsteinschätzung des Menschen: Sehe ich mich an der Spitze – oder sehe ich Gott über mir? Diese Frage muss jeder Mensch alleine beantworten. Der Heilige

Christophoros Geist ist als rechte Hand Gottes immer gegenwärtig und wartet auf unsere Entscheidung. Doch auch wenn wir uns gegen Gott und den Heiligen Geist entscheiden und ihm keinen Raum in unserem Weltbild geben, nimmt Gott die Chance nie weg. Zoltán Bek Nach meiner Auffassung ist der Heilige Geist der von Gott gesandte Bote, der unsichtbar in uns und unter uns lebt. Als ich noch kleiner war, besuchte ich die Kindergruppe unserer Gemeinde. Dort waren wir meiner Meinung nach in einem so guten Umfeld und bekamen so viel Liebe und Aufmerksamkeit, dass man das nicht als selbstverständlich bezeichnen kann. Es war ein gesegnetes Miteinander – und die Kindergruppe ist auch eine Erfahrung, die für mich mit dem Heiligen Geist zu tun hat: Gott schenkt uns seinen Heiligen Geist, damit unser Zusammenleben gesegnet sei. Und wie das wirkt, beschreibt ein Lied, das wir oft gesungen haben: Ins Wasser fällt ein Stein ganz heimlich still und leise. Und ist er noch so klein, er zieht doch weite Kreise. Wo Gottes große Liebe in einen Menschen fällt, da wirkt sie fort in Tat und Wort hinaus in unsere Welt. So groß ist also Gottes Liebe, die für alle Menschen gilt. Er ist mit dem Heiligen Geist unter uns. Und es gibt Menschen, die den Glauben vermitteln und verbreiten; es sind so gute Menschen, dass man ihnen glaubt. Sie sind Gottes Kinder. Wenn man älter wird und die Kirche immer mehr zum vertrauten Ort geworden ist, beginnt man, die Predigt zu verstehen – die Predigt nach dem biblischen Zeugnis, nach dem Wort Gottes. In diesem Sinne ist auch der Pfarrer ein Bote. Er verbreitet das Wort Gottes. Es ist natürlich ein großer Vorteil, wenn man man

2015. karácsony – Weihnachten 2015 schon früh mit der Bibel in Berührung kommt. Man bekommt einen Glauben, der so stark wird, dass ihn niemand wegnehmen kann, weil niemand die Kraft hat, sich gegen die Bibel und den Heiligen Geist zu wenden. Der Heilige Geist lässt sich finden in allen guten Worten und Werken. Gott ist offen für die Welt, für die Menschen. Es liegt an uns, ob wir das Gute weiterführen. Péter Horváth Manchmal habe ich den Eindruck, dass wir unser Leben nicht kontrollieren können. Wir schweben nur auf dem Fluss des Lebens und wissen nicht, wo wir landen werden. Alles passiert aus verschiedenen Gründen, und zugleich hat alles ein Ziel. Aber können wir das Geschehen wirklich nicht beeinflussen? Unser Handeln und kleinere Angelegenheiten wohl schon – da entscheiden wir. Und die großen Fragen des Lebens – da bleibt vieles unbeantwortet. Ist es mit dem Glauben wohl auch so? Vermutlich schon, richtige und klare Antworten können wir jedoch nicht geben. Einer meiner Mitschüler hatte eine Idee, wie man sich das mit dem Glauben und dem Heiligen Geist in unserer Welt ganz praktisch vorstellen könnte. Es ist das Beispiel einer alten Nussmühle, die man mit einer Kurbel dreht. Im Beispiel ist es der Heilige Geist, der die Kurbel bewegt, und wir Menschen haben die Möglichkeit die Nüsse in die Mühle zu werfen. Das heißt: Wir haben alle eine Chance zu glauben.

17

2015. karácsony – Weihnachten 2015 Das ist unsere Entscheidung. Da kommt aber die Frage auf, was mit denjenigen ist, die gerne glauben würden, es aber nicht können. Ist – das genannte Beispiel weitergedacht – die Mühle bei ihnen nicht funktionsfähig? Mir scheint, die Sache ist komplizierter. Meiner Meinung nach ist folgendes festzuhalten: Wir sind geboren mit einem Geschenk, nämlich mit dem Glauben. Jeder findet ihn in sich selbst. Wie wir den Glauben jedoch aus der Tiefe herausbringen und ob wir das überhaupt schaffen, ist zu diskutieren. Kleinere Kinder sind leichter zu beeinflussen. Sie nehmen aus der Umwelt wahr, was sie sehen und hören. Wie sie schon in jüngeren Jahren vom Glauben und von Gott hören, wird beides in sie eingeprägt und natürlich zum Leben dazugehören. Kinder können unschuldig und richtig glauben. Aber es ist gar nicht nicht sicher, dass Kinder, die den Glauben schon früh kennengelernt haben, auch tiefgläubige Erwachsene werden. Das hängt einerseits davon ab, wie sehr sie glauben wollen. Wenn der Glaube uns nicht interessiert, werden wir wahrscheinlich auch nicht an Gott glauben. Aber manchmal passieren Wunder. Es hängt aber andererseits auch von der Predigt ab, ob wir glauben können. Es ist nicht egal, wer sie hält und was er sagt. Ich habe

Christophoros schon öfter erlebt, dass bestimmte Pfarrer in der Predigt über aktuelle Themen sprechen, die auch mich gerade beschäftigen. So können sie Interesse wecken. Was den Heiligen Geist betrifft, ist es schwer, etwas Konkretes zu sagen. Was genau seine Rolle ist, was er genau ist, weiß ich nicht. Er ist mit uns und lässt uns die Nähe Gottes spüren. So viele Fragen, so viele Ideen, so wenige Antworten. Die Fragen des Glaubens sind tief, und es gibt viel über sie nachzudenken – ebenso wie über die Fragen des Lebens. Wir schweben auf dem Wasser, genauso wie der Heilige Geist vor der Schöpfung auf der Urflut über allem schwebte. Anna Boros Ganz verschiedene Annäherungen an ein großes Thema. Mancher Gedanke steht Ihnen, liebe Leserin, lieber Leser, vielleicht näher als ein anderer. An manchen Stellen ist vielleicht ihr Lesefluss ins Stocken gekommen – und Sie ins Nachdenken. Was bedeutet uns der Heilige Geist? Wie ist das mit dem Glauben? Vielleicht geben die Gedanken der Schülerinnen und Schüler aus der Abschlussklasse des Lyzeums manchen Gedankenanstoß, manchen Impuls zum eigenen Innehalten und Nachsinnen über Gott und uns. Holger Manke

Weihnachten kann kommen Ein Bildreport vom „Musikalischen Advent“

Viele, die dem deutschen Gemeindeleben angehören und nahestehen, trafen sich am 3. Dezember um den „Musikalischen Advent“ zu begehen. Viele, die in verschiedenen Gemeindegruppen aktiv sind, haben sich zusammengefunden und Gedichte und Geschichten sowie musikalische Hörgenüsse vorgetragen. Ein herzliches Dankeschön allen Mitwirkenden und Gästen dieses Nachmittags.

Szilvia Koch eröffnet den Nachmittag musikalisch – ihr zur Seite: Katalin Őri

18

András Krisch mit einer Weihnachtserzählung aus Harkau

Christophoros


Luca Horváth spielt die „Hymne an die Freude“

Adventsgedanken von Pfr. Holger Manke

Jonna Tóth und Richard von Fuchs bieten Flötenduette dar

Im Gespräch mit Trisztán Nagy – für uns trägt er nochmals das Gedicht von Dietrich Bonhoeffer vor, mit dem er heuer den ungarndeutschen Landeswetteberb gewann

Zoltán Bek zeigt kunstvolle Fotos, die er in unserer Kirche aufgenommen hat.

Elisabeth Ghiczy trägt eine weihnachtliche Geschichte vor

19


Christophoros

Eine musikalische Familie: Die Körmendys stimmen auf Weihnachten ein

Humorvoll und nachdenklich zugleich: Gedichte von und mit András Winkler

Blumen für die scheidende Leiterin des Pfarramts. Danke für alles, Nikoletta Körmendy-Schlögl!

Die neun deutschen Konfirmanden Oszkár (am Klavier), Petra, Lilla, Dóra, Fanni, Petra, Gellért, Erik und Barnabás mit einem Weihnachtsmedley

Zoltán Bek, Anna Boros, Trisztán Nagy, Holger Manke und Péter Horváth laden musikalisch in die Weihnachtsbäckerei

Dank allen Mitwirkenden!

20


Christophoros

Ich weiß wieder genau, warum ich Theologie studiere Eine Praktikumsnachlese

Nun geht es also los: Sechs Wochen Ungarn. Den Reiseführer über das Land hatte ich durchgelesen und war der Meinung eine gewisse Vorahnung bekommen zu haben, von dem was mich erwarten wird. Dennoch war ich aufgeregt für mehrere Wochen in eine Gemeinde zu kommen, die ich nur vom Hören kenne und einen Pfarrer als Mentor zu haben, mit dem ich bisher nur Emails ausgetauscht habe. Im Folgenden möchte ich einige Eindrücke beschreiben, die mir während des Praktikums besonders in Erinnerung geblieben sind. Darüber hinaus gibt es so viele weitere bewegende, lustige, tiefsinnige und erleuchtenden Momente, die ich immer in meinem Herzen tragen werde. Als Praktikantin solle man sich ein Bild von den Gegebenheiten in der Gemeinde machen: Man begleitet den Pfarrer zu seinen Terminen, nimmt vielleicht Unterschiede in den Gottesdienstabläufen wahr und bemerkt aus der Außenperspektive Schwerpunkte und Besonderheiten der Gemeinde. Schon in den ersten Tagen wurde mir aber klar, dass ich hier keine Beobachterin sein werde, sondern voll einbezogen werde ins Gemeindeleben. Ob die Erwartungen nun übertroffen wurden oder sich ein Gefühl der Überforderung einstellen wird, konnte ich zu Beginn meines Praktikums noch nicht sagen. Auf jeden Fall war ich neugierig und wollte die Herausforderungen annehmen. Interesse habe ich auch seitens der Gemeinde bemerkt. So bekam ich viele Einladungen, von denen ich zum Teil leider gar nicht alle wahrnehmen konnte, und habe eine einzigartige Gastfreundschaft erfahren. Eine tiefe Verbundenheit zur Gemeinde beschreibt für mich das Verhältnis von Gläubigen zu ihrer Soproner evangelisch-lutherischen Kirche gut. Da gehört der sonntägliche Kirchengang selbstverständlich zum Wochenplan. Und wenn die Sitznachbarin nicht erscheint, dann wird sich im Anschluss an den Gottesdienst nach dem Wohlbefinden erkundigt. Die mit dem Familiennamen versehenen Kirchenbänke verweisen auf die nun 450-jährige Geschichte der Gemeinde. In einem festlichen zweisprachigen Gottesdienst wurde dieses Event gefeiert und führt die span-

nende Vergangenheit der Gemeinde, nun verewigt im Museum des Gemeindehauses, noch einmal vor Augen. Trotz – und vielleicht gerade wegen der – Zeiten von Unterdrückung und Schikanierung der Kirche und ihren Mitgliedern und trotz der allgemeinen Minderheitensituation von evangelisch-lutherischen Gläubigen in Ungarn, kann die Soproner Gemeinde auf ein vielfältiges Angebot und ein lebendiges Miteinander stolz sein. Müsste ich die Aufgabe vom deutschen Pfarrer in Sopron beschreiben, würde ich sie als verbindendes Glied zwischen Gottes Kirche und seinen Gläubigen, Mittler zwischen dem Evangelium und den Menschen beschreiben. Die Nähe und gegenseitige Wertschätzung von Gemeindemitgliedern und ihrem Pfarrer ist beeindruckend. Ob im Gottesdienst am Sonntag, in der Wochenpredigt am Donnerstag oder auch zu anderen Anlässen fällt mir immer wieder eine große Achtung der Tradition auf. Die klassische liturgische Feier im Stil der lutherischen Messe und eher traditionelle Lieder im Gottesdienst in der altehrwürdigen Kirche führen aber keineswegs zum Schluss, dass die Gemeinde antiquiert ist. Vielmehr lässt sich ein gewisses Profil erkennen. Der Wert von Kirche für ein Leben im Glauben an Jesus Christus wird auch an die jüngere Generation weitergegeben. Zweimal im Monat treffen sich Kinder um gemeinsam zu singen, zu spielen und über religiöse Themen nachzudenken. Im Hunyadi Kindergarten, der zur Gemeinde gehört, wird den Kindern in warmer Atmosphäre Religion näher gebracht. Und bei einer Gruppe von acht Konfirmanden, macht der Unterricht großen Spaß, und es scheint, als sei das Interesse an den Themen in der Konfirmandenstunde größer als das Pflichtgefühl dort hingehen zu müssen. Bei den Erwachsenen denke ich an Glaubensgesprächskreise, die ich in dieser Art zuvor nicht kannte. Es treffen sich Menschen, die zu einem Thema debattieren, oft mit unterschiedlichen Meinungen aufeinander treffen und sich anregend unterhalten. Auch andere Veranstaltungen innerhalb der Gemeinde bringen Menschen zusammen und geben ihnen Raum sich mit ihren Interessen und Hobbys zu begegnen. 21


Begegnungen mit anderen in meinem Alter zu haben, war dagegen schwieriger. Nach dem Schulabschluss wird manchmal – vorübergehend – der Wohnort gewechselt oder eine Familie woanders gegründet, sodass ein gewisser Mittelbau in der Kirche von Menschen im jungen Erwachsenenalter fehlt. Umso schöner ist es dann aber, wenn sich im Sonntagsgottesdienst oder an Feiertagen alle wiedersehen. Faszinierend war für mich als angehende Predigerin auch die hohe Wertschätzung der Predigt innerhalb des Gottesdienstes. Was in der Predigt angesprochen wird, bleibt nicht einfach innerhalb der Kirchenmauern, sondern es wird von den Zuhörern aufgenommen und Gottes Liebe in den Alltag weitergetragen. Wenn sich am Donnerstag zur Wochenpredigt eingefunden wird, dann ist das nicht ausschließlich ein Zusammenkommen um Gott zu preisen, zu beten und sein Wort zu hören – dann ist das auch Gemeinschaft. Ob beim Bastelkreis, beim Kirchenkaffee oder bei Ausflügen wie bei der Fahrt nach Budapest zur Burggemeinde, finden sich engagierte Gemeindemitglieder, die das christliche Miteinander kreativ und ansprechend mitgestalten. Gefühlt war ich mittendrin im Gemeindeleben und verspüre eine intensive Verbindung zu der Gemeinde in Sopron. In sechs Wochen durfte ich so unfassbar viel erleben. Mir fällt zum Beispiel der Besuch anlässlich des 108. Geburtstages eines Gemeindemitglieds ein, welcher mir große Ehrfurcht eingeflößt hat. Und auch die angespannte Situation der Gemeinde nach der Bekanntgabe, dass Sándor Gabnai nicht mehr Pfarrer in der Gemeinde sein wird. Besonders ergreifend der Krankenbesuch bei dem lieben Menschen Szabolcs Gimesi, dessen Tod wenige Wochen später 22

Christophoros alle in große Trauer versetzt hat. Zu sehen, wie so aufrichtig Emotionen gezeigt werden und alle füreinander da sind in dieser Zeit, ist rührend. Während es in Kirchengemeinden in meiner Heimatregion eher schwierig ist eine wirkliche Beziehung zu Kirchenmitgliedern auch außerhalb des gottesdienstlichen Geschehens aufzubauen, wurde ich mit einer unbeschreiblichen Herzlichkeit aufgenommen. Bei Kaffee und Kuchen oder bei traditionellem Bohnensterz konnte ich mehr über das Land, seine Geschichte und vor allem über Menschen und ihre Geschichten erfahren. Wie unendlich dankbar bin ich für diese wundervollen Gespräche und das Vertrauen, welches mir entgegengebracht wurde! Pfarrer Holger Manke und jeder Einzelne von Ihnen und Euch allen hat mir mit einer Offenheit und überwältigenden Herzlichkeit Mut gemacht, mich auszuprobieren. Um zum ersten Mal auf einer Predigtkanzel zu stehen und einen Gottesdienst zu gestalten, hätte ich mir keine schönere Möglichkeit vorstellen können, als genau in dieser, Eurer Gemeinde in Sopron. Nach einer so intensiven Zeit wieder zurück zu fahren, lieben Menschen auf Wiedersehen sagen zu müssen und sich wieder auf den Universitätsalltag einzulassen, fiel mir sehr schwer. Es fühlt sich jetzt anders an in den Reihen des Hörsaales zu sitzen. Ich weiß wieder ganz genau, warum ich Theologie studiere und diese ganzen Bücher wälzen muss. Zu manchen theologischen und auch praktischen Themen habe ich nun einen anderen Zugang und kann mir vorstellen, wann ich später im Arbeitsleben auf sie zurückgreifen werde. Beseelt von so vielen Eindrücken und gestärkt in meinem Wunsch Pfarrerin zu werden, schreibe ich diese Zeilen und bin unzufrieden. Unzufrieden darüber, dass ich das Gefühl habe mit den begrenzten Möglichkeiten der Sprache nur im Ansatz ausdrücken zu können, wie viel mir die sechs Wochen in der Gemeinde in Sopron bedeuten. Fotos, Musik, Mitbringsel und Abschiedsgeschenke lassen mich oft und gern an die schöne Zeit zurückdenken. Wenn ich über den Göttinger Weihnachtsmarkt gehe und die Lángos erblicke, schwelge ich wieder in Erinnerungen. Danke für diese wundervolle, von Gott gesegnete Zeit! Ihnen und Euch eine besinnliche Weihnachtszeit und einen guten Rutsch ins neue Jahr Nina Kleinsorge


Christophoros

Winter- und Weihnachtshaikus Gedichtwerkstatt im Religionsunterricht Gedanken zum Winter und zu Weihnachten – in wenigen Worten, in einer Gedichtform. In diesem Jahr haben Schülerinnen und Schüler des Lyzeums die Gedichtform des „Haiku“ kennengelernt und blicken so auf das Weihnachtsfest. Haikus sind dreizeilige Gedichte, die keinen Reim haben müssen. Die erste und die dritte Zeile bestehen aus fünf Silben, die zweite Zeile aus sieben Silben. Hoffnungsglanz

Licht

Gute Wünsche

Schnee rieselt leise Er gibt den Menschen Frieden Weiße Weihnachtspracht

Licht in den Herzen Licht auf unseren Kerzen Unser Licht ist Er

Bethlehem ist nah Komm bitte in die Kirche Sei gut und mutig

Mark Clausing

Barbara Gosztom

Ágoston Frank

„Lehre“ Kirche

Pracht

Die Menschen sitzen sie spielen oder simsen zu Hause, einsam

Es ist kalt und feucht Der wunderschöne Schnee Leuchtet weiß und klar

Bulcsú Egyed

Antonia Lair

Im Kerzenschein

Winter

Gedanken sammeln Zusammen etwas feiern Nur glücklich sein

Es ist schon Winter Es ist kalt, die Natur schläft Es fällt weißer Schnee

Lili Molnár

Weihnachten

Vanessza Füzi

Weihnachtszeit

Es ist Weihnachten Unter dem Weihnachtsbaume sind die Geschenke

Mein Dezember

Der Schnee fällt langsam Am Abend klingen die Glocken Alles ist heilig

Es duftet nach Zimt Wir backen viel Lebkuchen und verzieren sie

Wenn es immer schneit sind die Tannenbäume schön kann man fröhlich sein

Alles ist sehr weiß

Mátyás Honti

Cintia Takács

Man kann auch Schlittschuh laufen

Schneebälle werfen Weihnachtszeit Noch kurz warten auf die Weihnachtszeit, Geschenke sind schon bald bei uns Gergely Koleszár

Die Kerzen brennen auf dem Weihnachtsbaume Es ist berührend Fanni Katona | Brúnó Szabó

Komm Schnee, komm schnell, o komm Wir können kein' Schneemann bau'n Gott, gib schnell Schnee Oskar Aizenpreisz

23


Christophoros

Es ist wichtig, dass man immer Hoffnung hat Im Gespräch mit Dr. András Winkler Ein äußerst humorvoller und lebensfroher Mensch begegnet einem in András Winkler. Kaum zu glauben, dass seine Biographie das Erleben von Unterdrückung in Zeiten des Kommunismus zeigt und er mit schwerwiegenden Krankheiten kämpfen muss. Aufgewachsen ist András Winkler in Sopron. 1956 musste er in die Schweiz flüchten und konnte trotz allem eine bemerkenswerte Karriere in Ungarn machen. Warum es ihm dabei wichtig ist in der Gemeinde mitzuarbeiten – sich Zeit zu nehmen für sein Amt als Kirchenvorsteher – das erzählt András Winkler in einem Gespräch. Du gehörst zu den Ungarn, die 1956 flüchten mussten. Im Alter von 14 Jahren hast du zusammen mit deiner Familie Sopron verlassen, und ihr seid nach Zürich gezogen. Was für Erinnerungen hast du an diese Zeit? Es hieß damals die Russen kommen mit Panzern und zerschießen die Stadt. Viele haben es geglaubt. Damals waren etwa 15.000 Menschen unterwegs von Sopron. Und die Stadt hatte damals nur knapp 40.000 Einwohner. Viele Einwohner sind nach Österreich und von da weiter nach Kanada. Kanada ist aber sehr weit, und mein Vater hat gesagt: Wir fahren nicht so weit. Von Traiskirchen in Österreich sind wir dann in die Schweiz nach Zürich gegangen. Wir gingen dort zur Schule, mein Vater war in einem Architektenbüro angestellt und meine Mutter hat, genau wie in Sopron, als Apothekerin gearbeitet. Die Russen kamen dann auch nach Sopron, aber Blut ist keines geflossen. Einige kamen schon nach wenigen Tagen und Wochen wieder zurück, weil eben in Sopron nichts passiert ist. An einem Tag im Herbst hat Vater die Familie gefragt ob wir bleiben oder nach Hause gehen. Denn er hat einen Brief aus Ungarn bekommen, dass diese Zeit als Urlaub angesehen wird. Er war ein sehr guter Architekt, anerkannter Fachmann und Wissenschaftler. Die vier Burschen entschieden sich für Zuhause und Mutter und Vater dann auch. In Wien waren schon viele, die auch zurück wollten. Zwei Nächte haben wir im Gefängnis von Győr verbracht, wo wir untersucht wurden. Es sollte ausgeschlossen werden, dass wir Spione aus dem Westen sind. Wir Jungen waren in größeren Zellen, wo wir mit Kriminellen zusammen waren. Es gab kein WC, nur einen Kübel in der Ecke mit einem Holzdeckel. Danach sind wir nach Sopron gekommen, wo wir auch eine Zeit lang untersucht wurden.

24

Unsere Wohnung und alles darin war noch da. Verwandte haben dort in der Zeit gelebt. Dann ging es weiter, und wir haben keine größeren Nachteile gehabt. Wir sind ins evangelische Lyzeum gegangen, was damals auch verstaatlicht wurde. Aber die alten Lehrer waren zum Glück immer noch da. Nach der Schule hast du dich für ein Studium der Holzwissenschaften in Sopron entschieden und hast Karriere gemacht? Ich wollte ursprünglich Chemiker werden, wurde aber in Budapest nicht aufgenommen. Man hat gesagt: Das ist ein strammer Bursche, er soll erst für den Sozialismus ein Jahr arbeiten. Mein Vater hat aber sehr gute Beziehungen gehabt. Er hat gesagt, es ist auch sehr viel Chemie in der Holzwirtschaft, und konnte es dann einrichten, dass ich hier in Sopron doch einen Studienplatz bekam. 1973 kam ich als junger Assistent an die Universität und 1988 war ich schon Professor, ein Jahr drauf wurde ich einstimmig zum Rektor gewählt. Acht Jahre lang war ich dann Rektor und vorher schon fünf Jahre Vizerektor für Unterricht und andere Belange. Später hatte ich eine Funktion in vielen internationalen Organisationen. Somit konnte ich die Welt bereisen und war viel in Asien unterwegs. Das war wirklich sehr schön. Besonders auch Südamerika: Argentinien und Chile. Solch führende Ämter innezuhaben, ist sicher sehr zeitintensiv. Dennoch hast du dir für die Gemeinde Zeit genommen und bist auch derzeit im Kirchenvorstand – hast dich eigentlich immer in der Kirche engagiert. Das kommt von meiner Familie. Wir sind als Kinder immer mit unserem Vater in die Kirche gegangen. Das war ein Programmpunkt, den wir schon die ganze Woche erwartet haben.

Christophoros

Mindestens einmal im Monat mussten wir einen deutschen Gottesdienst besuchen. Wir konnten schon wieder konfirmiert werden, weil ab 1954 die Situation milder wurde. Imre Nagy kam und vieles lockerte sich. So konnte ich auch die Kindergottesdienste besuchen. Als Erwachsener bin ich dann auf einmal in den Kirchenvorstand gewählt worden. Jetzt ist schon meine zweite Periode. Zwar hatte ich bei der Arbeit an der Universität immer viel zu tun, aber ich habe immer den Weg gefunden auch hier mitzumachen. Zu sehen, wie Aktionen für ärmere Menschen entstehen ist schön; so haben wir zum Beispiel eingeführt, vor Weihnachten Kleider, Bücher und andere Sachen einzusammeln. Man hat mich auch beauftragt, als unser Kirchenturm 125 Jahre alt wurde die Feierlichkeiten zu organisieren. Ich konnte hier etwas erreichen. Und dann bin ich manchmal bei den Gottesdiensten dabei. Die Epistel lese ich sehr gerne. In der Gemeinde lebe ich nach dem Motto: Kannst du etwas geben, dann tu es – und zwar sofort. Wenn du so viel zu tun hast und auch noch in der Gemeinde aktiv bist, wie sieht es da gesundheitlich bei dir aus? Als ich mein Amt als Rektor der Uni abgelegt habe, da wurde ich sehr krank. In meinem Leben musste ich sehr viel schlucken – besonders


bei der Wende. Als die Kommunisten in die neuen Parteien wollten, da gab es ein Chaos. Dass ich immer alles hingenommen habe und nie geschrieben habe, haben die Ärzte als Ursache für meine Krankheit gesehen. Als ich in Costa Rica war, sagte eine Kollegin aus Taipeh ganz leise zu mir: „András, wenn du nach Hause gehst, geh sofort zum Arzt. Du bist sehr krank.“ Sie hat es in meinen Augen gesehen. Ich habe das auch gemacht und fünf Tage später wurde ich operiert. Die Ärzte haben gesagt: „Also András, wir haben nicht geglaubt, dass du noch einmal gesund wirst.“ Und ich habe es überlebt! Wenn man dich jetzt sieht, strahlst du so viel Zuversicht und Hoffnung aus. Du scheinst trotz allem nie deinen Humor verloren zu haben. Dass ich mehrere schlimme Krankheiten überlebt habe, habe ich nicht zuletzt dem Humor zu verdanken. Wir waren zu viert in einem Krankenzimmer und die anderen waren natürlich auch sehr krank. Es war ein Zimmer wo die Entweder-oder-Leute lagen. Aber – wir haben immer gelacht! Als der Oberarzt ins Zimmer kam, sagte er: „András, du wirst sicherlich geheilt. Hier lacht jeder. Sie müssten weinen, aber alle lachen.“ Und das ist wichtig, dass man immer Hoffnung hat. Nina Kleinsorge

25


Christophoros

Engedjétek hozzám jönni…

Páratlan kezdeményezés: előadóművészek, alkotók a soproni Hunyadiban Fantasztikus élményben volt része diákjainknak a 2015. november 19-én megrendezésre kerülő Művészetek napján iskolánkban. Szülőkből, nagyszülőkből, régi diákokból, meghívott művészekből álló előadók, alkotók vettek részt ezen a programon és énekeltek, táncoltak, zenéltek, meséltek, előadást tartottak gyermekeinknek.

A programot Csoltói József vezetésével, az Ágfalvi Patakugrók Táncegyüttes fergeteges fellépése nyitotta, majd folytatódott Józsa Dávid építészeti előadásával, Heim István rajzfilm-bemutatójával, Bolláné Hajdú Ildikó meséjével, Járóka Jenő, Gyulai Melinda, Varga Gábor, Cser Dániel zenéjével, Kun Olga dalaival, Szabadhegyi Zita és Martos Virág múzeumpedagógiai foglalkozásával, Bella János, Betuker Botond előadásával, Károlyi Szabolcs mesés fényjátékával, Kabókné H. Anita üvegműves bemutatójával. Volt még pedagógusaink által vezetett kézműves, zenei, filmművészeti és mesefoglalkozás, moldvai táncház. Megismerkedhettek Hollywood kuliszszatitkaival is. Felléptek régi hunyadis diákjaink is: Bánszki Noémi, Madarász Eszter, Dárdai Borbála. Külön köszönjük a program sikerét segítő szülői, nagy26

szülői gárda munkáját! Kovács Ferencné, Scheyné Kovács Gabriella, Buranitsné G. Anikó, Rokob Ágnes szerető hozzáállását. A nap hangulatához nagyban hozzájárult az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány 22 külföldi középiskolás diákja is. Ők a soproni szervezet elnökével, Vódli Zsolttal vettek részt ezen a napon. Előadásokat, bemutatókat tartottak saját népeik kultúrájáról, építészetéről, zenéjéről, táncairól, gasztronómiájáról. A török srác sok hunyadis lány szívét megdobogtatta. Iskolai segítőik Gnám Mónika és Csóka Miklós pedagógusok voltak. A program zárásaként Markovits Csaba, a bécsi Staatsoper tagja énekelt, nagy sikerrel, operaáriákat gyermekeinknek. Szívből köszönjük minden kedves előadónak, hogy önzetlenül, csak az öröm és az élménynyújtás nemes szándékával vettek részt ezen a napon. A DÖK-nek, a szülői munkaközösségnek és kollégáinknak pedig a rengeteg munkát! Károlyiné Magyar Ildikó, szervező A fotókat Móritz Adrienn, Kabók Szilárd és Németh Gábor készítette.


Christophoros

Traiskircheni látogatás Nagy élményben volt részük a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 4. d. osztályos emelt szinten nemzetiségi német nyelvet tanuló diákoknak 2015. december 9-én. A traiskircheni testvériskolában jártak első alkalommal. Az osztrák gyerekek, akik választott nyelvként tanulják a magyar nyelvet, és idén tavasszal már jártak nálunk, színvonalas műsorral kedveskedtek nekünk. A programban városnézés és múzeumlátogatás is szerepelt.

Az igazgatónő és Hunyadi Anna főszervező pedagógus mutatták be az iskola életét Rajnai Károly igazgató úrnak, és Tremmer Bernadett igazgatóhelyettes asszonynak. Diákjainkat Juhászné Molnár Zita és Meiszter Zsoltné német nyelvi tanítók kísérték. A következő (tavaszi) találkozásig a gyerekek levelezés útján tartják a kapcsolatot egymással. Juhászné Molnár Zita és Meiszter Zsoltné

27


Christophoros

Hogyan lehetek áldássá? A fenti címmel rendezték meg november 21-én a Soproni Egyházmegye ifjúsági napját. Az alkalomnak – amelyen mintegy hetven fiatal vett részt –, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola adott otthont. Az ifjúsági nap főszervezője Mesterházy Balázs harkai lelkész volt, aki az egyházmegye ifjúsági felelőseként, és a mottót is meghatározó következő Szélrózsa-találkozó összefogójaként állt az ügy mellé. A program reggeli áhítattal kezdődött, amelyben e sorok írója a címben megjelölt témát boncolgatta Jákób tusakodása alapján. Ezután következett egy „író-olvasó találkozó”, ahol Kubiszyn Viktor íróval beszélgetett Mesterházy Balázs. Az író megkapóan, őszintén mesélt a több éven át tartó drogfüggőségéről, a „anyagtól” való szabadulásáról, a ráckeresztúri református terápiás otthonról, az evangélium felszabadító „flash – élményéről”, és íróvá válásának útjáról. Viktor – a nem könnyen emészthető téma ellenére – közvetlenségével, őszinteségével, hitelességével és derűjével elbűvölte még az alkalmon részt vevő „legapróbb”, legfiatalabb korosztályt is. A nap további programja alkotócsoportok-

ban folytatódott. A fiatalok hat helyszínen tapasztalhatták meg az alkotás örömét, és dolgozhatták fel a „hogyan lehetek áldássá?” témát. A néptánccsoportot Margittai Endréné eötvösös tanárnő és tanítványa Németh Dávid vezette, a festészet iránt érdeklődőket Dorosmai Erzsébet líceumi tanárnő vette szárnyai alá. A könnyűzenei csoportot Blatniczky János Dániel beledi lelkész irányította, a drámajáték rejtelmeibe pedig Blatniczkyné Hammersberg Júlia lelkésznő vezette be a játékos kedvű fiatalságot. Volt még másik, két szintén nagy népszerűségnek örvendő alkotócsapat. Az egyik a kreatív íróké, amelyet Kubiszyn Viktor vezetett, a másik pedig a kreatív barkácsolóké, amelyet Plöchl Ildikó határmenti gyülekezetpedagógus irányított. Mind a hat csoportból csillogó szemű, lelkes fiatalok érkeztek vissza a záró áhítatra, amelyen Hegedűs Attila házigazda lelkész hirdette az igét arról, hogy a „tökéletes szeret kiűzi a félelmet”. A különleges istentiszteletté váló alkalom során minden csoport bemutathatta alkotásait és elmondhatta, hogy miért is volt számára áldás alkotni, a többiekkel együtt létrehozni valamit. Megcsodálhattuk a festők munkáit, meghallgathattuk a zenészek előadását (Nem engedlek el, míg meg nem áldasz, nem engedlek el…), ámulhattunk az elkészült – és köszönetül a házigazda iskolának ajándékozott! – oltárterítőn és a nem mindennapi oltárdíszeken, együtt örültünk a játszókkal, együtt táncoltunk a táncosokkal és csodálattal hallgattuk a kreatív írók alkotását. Az alábbiakban ezt az Eötvösben született írást szeretnénk megosztani az olvasóval.

Keresetlen áldás - Sokba kerülsz te nekem! Ha így folytatod, megjárod – hallatszott egy sikátorból. - Nyugodj meg, tudom, mit csinálok. Egyben fizetek – hangzott a válasz. Aztán a helyszínről egy hátizsákos alak távozott. Másnap este egy belvárosi kocsmában János, a dealer túl volt már pár pohár boron, mikor egyik régi kuncsaftja odalépett mellé, és így szólt: 28

Christophoros - Kéne egy kis „anyag”. - Oké. Három rongy! - Ma nem tudok fizetni, de van más, amit odaadhatok cserébe. Tegnap loptam egy fém feszületet. Itt van. Rakd el! János a kabátja zsebébe rakta, és azon vívódott, hogy ezúttal sem tudja kifizetni megbízóját. Egész éjjel nem aludt. Hajnalban egyszercsak kopogtak az ajtón. Vívódásából felriadva az ajtóhoz rohant. Kinyitotta, és megpillantotta ugyanazt a hidegvérű tekintetet, amelyet két nappal azelőtt a sikátorban is látott. A maffiózó a zsebéből előrántott pisztolyát – János szívére célozva – reflexből meghúzta, majd a testet átlépve megkezdte a lakás kirablását.

2015. karácsony – Weihnachten 2015 A környéken járőröző rendőrök a lövés hallatán a helyszínre siettek, ahol elkapták a maffiózót. János magához térve – a zsebében hagyott kettétört feszülethez kapott, amely megmentette az életét. Ekkor jött rá, hogy bár sosem kereste az áldást, mégis megkapta… Reméljük, valóban Isten áldása volt ezen a napon, amelynek végén még a 2016. július 2731. között a Mátra Kempingben megrendezendő „Áldás leszel” témájú Szélrózsatalálkozóra is meghívást kaptak a fiatalok. Heinrichs Eszter

29


Christophoros

Tervezett programok „Egy este az evangélikusoknál” – általában vasárnap 18 órakor a nagyteremben - December 27-én: Horváth Ábel és Bábinszky Gergely tartanak zongorakoncertet a nagyteremben. - Január 3-án: Lozsányi Soma tart orgonakoncertet a templomban. - Január 10-én: Kulcsár Béla tangóharmonika estje I. világháborús katonadalokkal. - Január 17-én: a Petőfi Színház szervezésében filmklub lesz nagytermünkben: a „Csonka délibáb” című filmet tekintjük meg, majd beszélgetés lesz az alkotókkal.

- Január 24-én: a HJAMI Zeneiskola növendékei adnak koncertet nagytermünkben. - Január 31-én: Sylvia Leidemann argentínmagyar művész és művészbarátainak kamarakoncertje. - Február 7-án: Kocsis-Holper Zoltán karnagy felnőtt tanítványainak énekes koncertje. - Február 14-én: Emilia Kopatchinskaja és Viktor Kopatchinskij (hegedű – cimbalom) koncertje a templomban.

Csoportjaink alkalmai bibliaóra minden hétfőn 15 órakor (megváltozott időpont) a Fabricius Szeretetotthonban bibliaóra minden csütörtökön 18 órakor a kisteremben énekkar minden csütörtökön 18 órakor a nagyteremben barkácskör-Bastelkreis minden pénteken 15 órakor a társalgóban ifjúsági kör minden pénteken 18.30-kor az ifiteremben Gyászcsoportot január 4-én és február 1-jén tartunk 18 órakor a kisteremben. Gemeindenachmittag – gyülekezeti délután február 3-án, 15.30-kor lesz a kisteremben. Glaubensgesprächskreis – német beszélgetőkör január 8-án, 22-én és február 12-én lesz a lelkészi hivatalban. Baba-mama kör január 6-án, 20-án, február 3án és 17-én 10 órakor az ifiteremben. Presbiteri alkalmak: - újévköszöntőt: január 1-jén 17 órakor tartunk a kisteremben. - ülést január 5-én és február 2-án tartunk 17 órakor a kisteremben.

Nőslénykör január 11-én és február 8-án 20 órakor a klubszobában. Luther Szövetségi ülés: - január 22-én, a Magyar Kultúra Napján közösen a KÉSZ-szel és a Kálvin Körrel az egyetemi aulában tartjuk az emlékestet – várhatóan Pálinkás József volt akadémiai elnök előadásával. - február 9-én 17 órakor Koch Szilvia lelkészjelölt tart előadást a nagyteremben. Kindergruppe – német gyerekcsoport január 13-án, 27-én és február 10-én lesz 16.30-kor a kisteremben. Váló-háló körünk január 9-én, 23-án és február 13-án lesz a klubszobában 17 órai kezdettel. Filmklub januárban az „Egy este…” sorozat keretein belül lesz január 17-én, illetve február 15-én a kisteremben, 18 órakor a „Jövő kezdete” című film megtekintésével. Fifi körünk január 16-án és február 13-án lesz 9 órától a nagyteremben. Böjti esteket február 15-től tartunk hétfőnként 15 órakor, a Szeretetotthonban.

Egyéb: - Január 1-jén, pénteken 10 órakor a hagyományos újévi túra lesz a Dalos-hegyre és a Károly-magaslatra, áhítattal. - Január 18. és 25. között ökumenikus imahetet tartunk. A 2016-os mottó: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” 1Pt 2,9 - Január 30-án, szombaton Hunyadi-bál lesz.

30

- Február 3-án, szerdán beiskolázási szülői értekezlet lesz a Hunyadiban, amely alkalmat követően szerda délutánonként beiskolázási foglalkozások lesznek az iskolában a leendő elsősöknek. - Február 6-án, szombaton délidőben a Kristály-házban a Rotary Klub Sopronnal együtt közösen melegételosztást tartunk.


Christophoros

Közgyűlési meghívó Dr. Gimesi Szabolcs halála miatt gyülekezetünknek új másodfelügyelőt kell választania. Ebben a tárgyban egyházközségi közgyűlést hívunk össze a templomba, 2016. január 10., vasárnap 10 órára. Esetleges ajánlásokat a másodfelügyelő személyére január 4-éig fogadunk a lelkészi hivatalban vagy Varga Jenő jelölőbizottsági elnöknél. Az egyházközség elnöksége és jelölőbizottsága

Istentiszteleti szolgálati beosztás 2015 karácsonyától 2016 böjtjéig december 21. 14.00 Ikva Szeretetotthon (úrvacsorás): Tóth Károly 15.00 Balfi utcai Szeretetotthon (úrvacsorás): Tóth Károly 16.00 adventi est a Fabricius Szeretetotthonban: Gabnai Sándor december 22. 10.00 Balfi utcai Szeretetotthon – áhítat: Gabnai Sándor 17.00 Presbiteri úrvacsorás istentisztelet a nagyteremben: Tóth Károly december 24. (szenteste) 10.00 Fabricius Szeretetotthon: Mihácsi Lajos 16.00 Balf: Tóth Károly 17.00 német – szentesti, gyerekműsorral: Holger Manke 18.00 magyar – szentesti, csatlakozó úrvacsorával: Tóth Károly december 25. (karácsony első napja) 8.00 magyar (áldozati gyűjtéssel és úrvacsorával): Gabnai Sándor 9.00 német (áldozati gyűjtéssel és úrvacsorával): Holger Manke 10.00 magyar (áldozati gyűjtéssel és csatlakozó úrvacsorával) : Gabnai Sándor 15.00 Balf (úrvacsorás): Gabnai Sándor 16.00 kórházkápolna (úrvacsorás): Gabnai Sándor 16.15 Fertőszentmiklós (úrvacsorás): Tóth Károly december 26. (karácsony második napja) 8.00 magyar: Tóth Károly 9.00 német: Holger Manke 10.00 magyar: Tóth Károly december 27. (karácsony utáni vasárnap) 8.00 magyar: Koch Szilvia + Tóth Károly 9.00 német : Holger Manke 10.00 magyar: Koch Szilvia + Tóth Károly 15.00 Balf: Gabnai Sándor

18.00

Egy este az evangélikusoknál – zongorakoncert, áhítat: Gabnai Sándor december 30. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Mihácsi Lajos december 31. (óév) 17.00 óévi kétnyelvű, úrvacsorával: Holger Manke + Gabnai Sándor 2016. január 1. (újév) 8.00 magyar: Tóth Károly 9.00 német: Manke-Lackner Eszter 10.00 magyar: Tóth Károly 10.00 túra – Dalos-hegy: Gabnai Sándor 15.00 Balf (úrvacsorás): Tóth Károly 15.00 Fabricius Szeretetotthon (úrvacsorás): Gabnai Sándor január 3. (az év 1. vasárnapja) 8.00 magyar: Gabnai Sándor 9.00 német: Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Kadlecsik Zoltán helyettes iskolalelkész 10.00 magyar: Gabnai Sándor 15.00 Balf: Gabnai Sándor 16.00 kórházkápolna: Gabnai Sándor 18.00 Egy este az evangélikusoknál – orgonakoncert, áhítat (a templomban): Koch Szilvia január 6. (vízkereszt) 8.00 magyar – hunyadisokkal: Kadlecsik Zoltán helyettes iskolalelkész 10.00 magyar – lícistákkal: Kovács László iskolalelkész 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor 18.00 magyar – a nagyteremben: Tóth Károly január 7. 17.00 Wochenpredigt (úrvacsorával): Holger Manke január 8. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor

31

2015. karácsony – Weihnachten 2015 január 10. (vízkereszt utáni 1. vasárnap) 8.00 magyar: Tóth Károly 9.00 német: Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Koch Szilvia 10.00 magyar: Tóth Károly 15.00 Balf: Tóth Károly 16.00 Fertőszentmiklós: Tóth Károly 18.00 Egy este az evangélikusoknál – tangoharmonika-est, áhítat: Gabnai Sándor január 13. 8.30 lmk-istentisztelet a Líceumban: Hanvay Enikő farádi lelkész január 14. 17.00 Wochenpredigt: Holger Manke január 15. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor január 17. (vízkereszt utáni utolsó vasárnap) 8.00 magyar (beépített úrvacsorás): Koch Szilvia + Tóth Károly 9.00 német (beépített úrvacsorás): Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Gabnai Sándor 10.00 magyar (beépített úrvacsorás): Koch Szilvia + Tóth Károly 15.00 Balf: Koch Szilvia + Tóth Károly 18.00 Egy este az evangélikusoknál – filmklub, áhítat: Gabnai Sándor január 18. 17.00 ökumenikus imaheti istentisztelet – református templom: Gabnai Sándor + Dr. Vladár Gábor január 19. 17.00 ökumenikus imaheti istentisztelet – református templom: beosztás alatt + Dr. Vladár Gábor január 20. 17.00 imaheti istentisztelet – katolikus templom: beosztás alatt január 21. 17.00 imaheti istentisztelet – katolikus templom: beosztás alatt január 22. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor 17.00 ökumenikus imaheti istentisztelet – evangélikus templom: beosztás alatt + Gabnai Sándor január 23. 17.00 ökumenikus imaheti istentisztelet – evangélikus templom: beosztás alatt + Tóth Károly Christophoros A Soproni Evangélikus Egyházközség újságja 9400 Sopron, Színház utca 27. e-mail: [email protected] web: http://sopron.lutheran.hu tel: 99/523-002; fax: 99/523-003

Christophoros január 24. (hetvened vasárnap) 8.00 magyar : Tóth Károly 9.00 német : Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Gabnai Sándor 10.00 magyar : Tóth Károly 15.00 Balf: Tóth Károly 16.00 Fertőszentmiklós: Tóth Károly 18.00 Egy este az evangélikusoknál – zeneiskolai koncert, áhítat: Gabnai Sándor január 28. 17.00 Wochenpredigt: Holger Manke január 29. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor január 31. (hatvanad vasárnap) 8.00 magyar (áldozati gyűjtéssel): Gabnai Sándor 9.00 német (áldozati gyűjtéssel): Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Tóth Károly 10.00 magyar (áldozati gyűjtéssel): Gabnai Sándor 15.00 Balf: Gabnai Sándor 18.00 Egy este az evangélikusoknál – kamarakoncert, áhítat: Gabnai Sándor február 4. 17.00 Wochenpredigt (úrvacsorával): Holger Manke február 5. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor február 7. (ötvened vasárnap) 8.00 magyar: Koch Szilvia + Tóth Károly 9.00 német: Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Gabnai Sándor 10.00 magyar: Koch Szilvia + Tóth Károly 15.00 Balf: Koch Szilvia + Tóth Károly 16.00 Kórházkápolna: Koch Szilvia + Tóth Károly 18.00 Egy este az evangélikusoknál – énekes koncert, áhítat: Gabnai Sándor február 11. 17.00 Wochenpredigt: Holger Manke február 12. 15.00 Fabricius Szeretetotthon: Gabnai Sándor február 14. (böjt 1. vasárnapja) 8.00 magyar : Tóth Károly 9.00 német : Holger Manke 9.00 gyermek-istentisztelet: Koch Szilvia 10.00 magyar : Tóth Károly 15.00 Balf: Tóth Károly 16.00 Fertőszentmiklós: Tóth Károly 18.00 Egy este az evangélikusoknál – koncert, áhítat (a templomban): Gabnai Sándor

Nyomtatva 500 példányban. Várható következő megjelenés: 2016. böjt Felelős kiadó: Tóth Károly

Megjelent a mi Istenünk jósága és emberszeretete. (Tit 3,4)

Recommend Documents