Meghívó Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és börtönpedagógiai Szakmai Műhely és a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete egy napos szakmai konferenciát rendez II. Zárt ajtók – nyitott lelkek címmel 2011. február 10-én és 11-én 9 órai kezdettel a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. Szeretettel várjuk konferenciánkra!
A KONFERENCIA CÉLJA: Immár másodjára rendezzük meg Zárt ajtók – nyitott lelkek című konferenciánkat. Az első napon kiemelten a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló szakmai munkával ismerkedhetnek meg a résztvevők, míg a második napon a tágabb gyermekvédelmi munka iránt elhivatott kollégákat, hallgatókat várjuk szeretettel. Ahogy azt már tavaly is megfogalmaztuk konferencia legfőbb célkitűzése, hogy megismertessük a büntetés-végrehajtási intézetekben, javítóintézetekben folyó pedagógiai és pszichológiai munkát, a terápiás lehetőségeket a szélesebb értelemben vett szakmai közönséggel, a téma iránt érdeklődőkkel. Célunk, hogy az eddig inkább zárt közösségként működő büntetés-végrehajtási intézetek külső kapcsolatai erősödjenek a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezetekkel, szakemberekkel annak érdekében, hogy a kettő közötti szakmai párbeszéd elindulhasson olyan témákban mint például a serdülőkori agresszivitás kezelése, a bűnmegelőzés alternatívái, együttműködés lehetőségei. A KONFERENCIA TÉMÁI: ¾ Terápiás lehetőségek a kriminalizálódott fiatalok körében ¾ Fiatalkorú bűnelkövetők oktatásának helyzete ¾ Bűnmegelőzés és prevenció ¾ Resztoratív, mediációs technikák alkalmazása
A konferencia tervezett programja: 2011. február 10-11.: 9-9.30 9.30-10 10-12
12-12.30 12.30-13.30 13.30-15.30
Regisztráció A konferencia megnyitása, köszöntés Plenáris előadások február 10-én: • Dióhéjban a gyermekés fiatalkori bűnelkövetésről • Büntetés és/vagy nevelés – a nevelés lehetőségei zárt intézeti keretek között • Amit a média láttat a börtönvilágból… • Hierarchia a börtönben – nevelői szemmel • Áldozatként a börtönben • Börtönlét testképeken Plenáris előadások február 11-én: • A gyermek- és fiatalkori bűnelkövetésről • Esetek egy igazságügyi gyermekpszichiáter gyakorlatából • Drog és börtön: függésben a börtönben és a börtöntől • Amit a média láttat a börtönvilágból… 2. • Az oktatás lehetőségei zárt intézetekben • Áldozatként a börtönben • Börtönlét testképeken Fiatalkorú fogvatartottak műsora a vendégeknek Ebéd - beosztás szerinti csoportban Szekciók február 10-én (max. 25 fő) • Együttműködésben kint és bent • Terápiás légkör kialakításának lehetőségei • Bűn + előzés • Így csináljuk mi – Mindennapok a bv-kben
15.30-15.45 15.45-16.15 16.15-17.15
• Resztoratív, mediációs technikák a börtönökben • Függésben – addikciók gyermekvédelmi és büntetés-végrehajtási intézetekben • Hitélet a gyermekvédelmi, büntetés-végrehajtási intézetekben Szekciók február 11-én (max. 25 fő) • Együttműködésben a gyermekvédelmi intézményekkel • Terápiás légkör kialakításának lehetőségei • Bűn + előzés • Mindennapok a bv-kben, javítóintézetekben • A segítők segítése – nevelőként zárt falak között • Resztoratív, mediációs technikák alkalmazásának lehetőségei gyermekvédelmi intézményekben A szekciók vezetőinek összefoglalása, ajánlások megfogalmazása, zárás Kávészünet Séta az intézményben
A konferencia plenáris előadói között szerepelnek például a Rendőrtiszti Főiskola Büntetés-végrehajtási Intézetének oktatói (dr. Ruzsonyi Péter, Fliegauf Gergely), dr. Sóti Gyula igazságügyi gyermekpszichiáter, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének nevelői (Varsányi Éva, Nagy Klára, Kövesdi Richárd), az ELTE PPK oktatói (dr. Hegedűs Judit) A szekció vezetői a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának kollégái (Oláh László, Topa Zoltán, Keskeny Tamás), a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének nevelői, pszichológusai (Bacsóné Pelcz Mária, Fibiné Babos Barbara), az Aszódi Javítóintézet pedagógusai, pszichológusai (Hegyi Nóra, Virágh Judit, Szarka Attila) közül kerülnek ki. A program változtatásának jogát fenntartjuk!
JELENTKEZÉS
A BEFIZETÉS MÓDJA:
Jelentkezni lehet 2011. január 5-től 2011. január 30-ig: • on-line módon a http://tokolbv.hegedus.name oldalon található felület segítségével, vagy • e-mailen az alábbi jelentkezési lap kitöltésével, melyet a
[email protected] e-mail címre kérjük visszajuttatni.
A részvételi díjat a következő számlaszámra kérjük átutalni, helyszíni fizetésre csak előzetes jelzést követően van lehetőség, utóbbi esetben 500 forint többletköltséget számolunk fel:
A részvétel elfogadásáról e-mailen jelzünk vissza, mivel a résztvevők létszáma az intézmény befogadóképessége miatt korlátozott. Az intézmény speciális jellege miatt a belépéshez különleges adatokra is szükség van, az adatokat csak és kizárólag a belépés engedélyezéséhez használjuk fel! RÉSZVÉTELI DÍJAK
LEMONDÁSI FELTÉTELEK A konferencián való részvétel lemondására 2011. február 2-ig van lehetőség, ezt követően történő lemondást nem tudunk elfogadni, a részvételi díj kiszámlázásra kerül. KAPCSOLATFELVÉTEL
A konferencia díja tartalmazza a szakmai rendezvényeken való részvételt, üdítőt, kávét, teát, aprósüteményt, az ebédet, a RAABE Kiadó által felajánlott szakmai folyóiratot, konferenciacsomagot. Részvételi díj 1 napra Részvételi díj mindkét napra
Conditors Bt Számlaszám OTP Bank: 11741031-20025359 A megjegyzés rovatba kérjük, írják be, hogy „Zárt ajtók-nyitott lelkek” konferencia és a résztvevő(k)nevét
6 500 Ft 13 000 Ft
Itt hívjuk fel a figyelmüket, hogy a konferencián befolyó összeget a fogvatartottakra fordítjuk, ahogy ezt tettük az elmúlt évben is, így a részvételi díj befizetésével az itt élő fiatalkorúak reszocializációját, nevelését segítik elő, melyet ezúton is köszönnek a szervezők.
A jelentkezési lap és a konferenciával kapcsolatos információk letölthetőek: http://tokolbv.hegedus.name További információkkal kapcsolatosan a konferencia szervezőjénél lehet érdeklődni az alábbi e-mailcímen, valamint telefonszámon: dr. Hegedűs Judit Tel.: 06 20 511-5226
[email protected]
Helyszín: Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete, 2316 Tököl, Ráckevei u. 6.
A Kormány 93/2009. (IV.24.) Korm. Rendelete a pedagógustovábbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet módosításáról értelmében a hétévenkénti továbbképzés legfeljebb huszonöt százaléka teljesíthető harminc foglalkozási óránál rövidebb, nem akkreditált képzésben való részvétellel, amennyiben a képzési idő legalább az öt órát eléri. A beszámítás segítése érdekében a részvételről okiratot állítunk ki.
J ELENTKEZÉSI LAP a II. Zárt ajtók – nyitott lelkek című konferenciára (Büntetés-végrehajtási szakmai nap) Időpont: 2011. február 10-11. Helyszín: Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete, 2316 Tököl, Ráckevei u. 6. Kérjük, az alábbi jelentkezési lapot elektronikus úton a
[email protected] e-mail címre jutassa el. A részvétel elfogadásáról e-mailen jelzünk vissza. Kérjük, hogy minden egyes résztvevőre külön jelentkezési lapot töltsenek ki! Az intézmény speciális jellege miatt a belépéshez különleges adatokra is szükség van, az adatokat csak és kizárólag a belépés engedélyezéséhez használjuk fel! A jelentkezési lapot kérjük, hogy január
30-ig jutassák el!!!
Név: Leánykori név Munkahelye: Foglalkozása: Születés helye és ideje: Édesanya neve: Szem. ig. szám: Állandó lakcím: Kér- e számlát előzetesen?
Igen, a számlát az alábbi címre kérem küldeni: ……………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………
Nem
Számlázási cím: telefon: Mely napokon kíván részt venni? Jelölje x-el! Február 10. Február 11. Mindkét napon
Mely szekcióban kíván részt venni? Kérjük, hozza alá! Mely szekciókban kíván részt venni leginkább? (február 10.) • • • • • • •
Együttműködésben kint és bent Terápiás légkör kialakításának lehetőségei Bűn + előzés Így csináljuk mi – Mindennapok a bv-kben Resztoratív, mediációs technikák a börtönökben Függésben – addikciók zárt intézményekben Hitélet gyermekvédelmi és büntetés-végrehajtási intézetekben
Mely szekciókban kíván részt venni leginkább? (február 11.) • Együttműködésben a gyermekvédelmi intézményekkel • Terápiás légkör kialakításának lehetőségei
e-mail:
• • • •
Bűn + előzés Mindennapok a bv-kben, javítóintézetekben A segítők segítése – nevelőként zárt falak között Resztoratív, mediációs technikák alkalmazásának lehetőségei gyermekvédelmi intézményekben
RÉSZVÉTELI DÍJAK: A konferencia díja tartalmazza a szakmai rendezvényeken való részvételt, üdítőt, kávét, teát, aprósüteményt, az ebédet, a RAABE Kiadó által felajánlott szakmai folyóiratot, konferenciacsomagot. Részvételi díj 1 napra
6 500 Ft
Részvételi díj mindkét napra
13 000 Ft
Itt hívjuk fel a figyelmüket, hogy a konferencián befolyó összeget a fogvatartottakra fordítjuk, ahogy ezt tettük az elmúlt évben is, így a részvételi díj befizetésével az itt élő fiatalkorúak reszocializációját, nevelését segítik elő, melyet ezúton is köszönnek a szervezők.
LEMONDÁSI FELTÉTELEK A konferencián való részvétel lemondására 2011. február 2-ig van lehetőség, ezt követően történő lemondást nem tudunk elfogadni, a részvételi díj kiszámlázásra kerül. Vegetáriánus ebédet kér- e? Igényt tart- e parkolásra?
Igen Igen, az autó rendszáma: …………………………
Nem Nem
A BEFIZETÉS MÓDJA: A részvételi díjat a következő számlaszámra kérjük átutalni, helyszíni fizetésre csak előzetes jelzést követően van lehetőség, utóbbi esetben 500 forint többletköltséget számolunk fel:
Conditors Bt Számlaszám OTP Bank: 11741031-20025359 A megjegyzés rovatba kérjük, írják be, hogy „Zárt ajtók-nyitott lelkek” konferencia és a résztvevő(k)nevét