A konferencia résztvevői

A konferencia résztvevői

Dr. Josef Bühler (1904 -1948) Főkormányzósági Kabinet, Krakkó Államtitkár

Bühler, aki 1941 júniusától Dr. Hans Frank főkormányzó állandó helyettese volt, ebben a feladatkörében részt vett a lengyel nép ellen elkövetett valamennyi bűntettben és a lengyelországi zsidók tömeges legyilkolásában. Ő győzködte a Wannsee-konferencián Heydrichet, hogy a „végső megoldást” a Főkormányzóságban kezdjék el, mondván, ott nem kell „szállítási nehézségektől” tartani, továbbá kifejtette, hogy szeretné a „zsidókérdést ezen a területen a lehető leggyorsabban megoldani.” Bühler 1942-ben részt vett annak a betelepítési akciónak az előkészületeiben, amelyben németeket telepítettek tömegesen Lublin környékére. Közreműködött lengyelek németországi kényszermunkára hurcolásában is.

Bühler katolikus családban, egy pék fiaként született Waldseeben (Württembergben). A gimnázium után jogi tanulmányokat folytat, 1932-ben jogi doktorátus szerez. 1933 áprilisában

belép

az

NSDAP-be,

a

Nemzetiszocialista

Német

Munkáspártba.

Főállamügyészként Hans Frank „tárca nélküli birodalmi miniszter” hivatalvezetője. 1939 decemberétől a Főkormányzóság Hivatalának vezetője Krakkóban, 1940 márciusától ennek államtitkára. 1945 januárjában elmenekül Krakkóból. 1946 áprilisában a védelem tanúja a Nemzetközi Katonai Törvényszék által Hans Frank ellen folytatott nürnbergi perben, ezt követően kiadják Lengyelországnak. 1948 júliusában Krakkóban halálra ítélik és kivégezik.

© Haus der Wannsee-Konferenz, Berlin 2015

Adolf Eichmann (1906 -1962) a Birodalmi Biztonsági Főhivatal, az RSHA IV B 4 ügyosztályának vezetője

Eichmann a deportálások szervezőjeként központi szerepet játszott az európai zsidók meggyilkolásában. 1934 októberétől az SD, a Biztonsági Szolgálat berlini főhivatalának II/112 („zsidóügyi”) osztályán tevékenykedik, ahol a zsidók Németországból való elűzésének lehetőségeivel foglalkozik. Ausztria Németországhoz csatolása, majd a németek cseh- és morvaországi bevonulása után Eichmann 1938-39-ben a „Zsidó Kivándorlás Központi Hivatalait” vezeti Bécsben és Prágában. 1939 szeptemberében részt vesz a Lublin melletti lengyel falu, Nisko közelében tervezett „zsidó rezervátum” kialakításában, ami hamarosan félbeszakad. 1939 decemberétől a Birodalmi Biztonsági Főhivatal, az RSHA IV D 4 ügyosztályának („kivándoroltatás és kiürítés”), majd 1941 márciusától a IV B 4 ügyosztály („zsidóügyek és kiürítések”) vezetője. Eichmann foglalta jegyzőkönyvbe a Wannsee-konferencián elhangzottakat. 1941 októberététől 1944-ig az általa vezetett iroda koordinálta a transzportokat, és határozta meg a deportálandó zsidók számát. 1944 márciusától a budapesti „Eichmann-kommandó” vezetőjeként több mint 437 000 magyar zsidó Auschwitzba és más táborokba való elhurcolásáért felel.

Könyvelő fiaként született Solingenben. A reáliskola elvégzése után mérnöki tanulmányokat folytat, de ezeket félbeszakítja, ezután kereskedőnek tanul. 1925-1933. között eladóként és utazóügynökként dolgozik Bécsben. 1932 áprilisában belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, valamint az SS-be, a Védőosztagba. 1933 augusztusában áttelepül Németországba. 1934-től az SD-nél, 19391945. között az RSHA-nál dolgozik. 1945. május elejétől légierős őrvezetői munkakörével álcázza magát. Elfogják, de sikerül elmenekülnie. Egy ideig álnéven erdei munkás a Celle város közelében. 1950-ben Ausztrián keresztül Olaszországba, majd Argentínába menekül, ahol Ricardo Klement néven Buenos Airesben telepszik le. Ott 1960 májusában az izraeli titkosszolgálat fogja el. 1961 decemberében Jeruzsálemben halálra ítélik, majd 1962. június 1-jén kivégzik.


Dr. Roland Freisler (1893 -1945) Birodalmi Igazságügyi Minisztérium Államtitkár

Freisler a Wannsee-konferencián azt a minisztériumot képviselte, amely – főként az 1935ben hatályba lépett nürnbergi törvények óta – a németországi zsidók jogi eszközökkel való üldözését és jogaiktól való megfosztását szervezetten irányította. Freisler „kezeskedett nemzetiszocialista szellemiségért“. 1942 augusztusában megválasztották a Népbíróság elnökének. E funkciójában Freisler a törvényszék más tagjaival együtt halálos ítéletek ezreit hozta meg politikai ellenfeleik ellen.

Protestáns-református családban született Celle városában, egy mérnök gyermekeként. A gimnáziumot Aachenben végzi, 1912-ben érettségizik. Jogi tanulmányait a Kieli Egyetemen folytatja. 1914 augusztusában katonai szolgálatot teljesít hadapródként, később hadnagyként. 1915 októbere és 1920 között orosz hadifogságban van. 1922-ben megszerzi a jogi doktorátust. 1924-től ügyvédként dolgozik Kasselben és a Népi-Szociális Blokk városi képviselője. 1925 júliusában belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1932-ben képviselő a porosz országgyűlésben. Ugyanebben az évben a porosz Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjévé választják, 1933 júniusától államtitkár és a porosz államtanács tagja. 1933 októberétől a Német Jogi Akadémia tagja és az ottani büntetőjogi részleg vezetője. 1935 áprilisától államtitkár az összevont Birodalmi és Porosz Igazságügyi Minisztériumban, ahol többek között személyzeti ügyekért, a büntető törvénykezésért és a büntetés-végrehajtásért felel. Egy berlini légitámadásban hal meg 1945. február 3-án.


Reinhard Heydrich (1904 -1942) A Biztonsági Rendőrség (SiPo), a Biztonsági Szolgálat (SD) és a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (az RSHA) vezetője, a CsehMorva Protektorátus birodalmi kormányzója Heydrich 1938-tól az európai zsidók üldözésének és tömeges meggyilkolásának kulcsfigurája. Ebben a folyamatban a Biztonsági Szolgálat Ausztria bekebelezésétől fogva a zsidókra kényszerített kivándorlás megszervezésével járt élen. Az 1938. évi novemberi pogrom után Heydrich 26 000 németországi zsidót záratott koncentrációs táborokba. A második világháború kitörésekor, 1939. szeptember 1-jén Heydrich az összes lengyelországi zsidó közösségben elrendelte a gettósítást, valamint zsidó tanácsok felállítását. A Szovjetunió lerohanását követően először azt parancsolta meg az Einsatzgruppéknak (kivégzőosztagok), hogy kommunista funkcionáriusokat, valamint a párt- és állami hivatali pozíciókat betöltő zsidókat végezzenek ki. Ennek az utasításnak a nyomán a megszállt szovjet területeken bevetett kivégzőosztagok hamarosan a teljes zsidó lakosságra kiterjedő szisztematikus tömeggyilkosság elkövetőivé váltak. A Göring által 1941. július 31-én aláírt meghatalmazása birtokában, amely a „zsidókérdés végleges megoldásnak” lebonyolítására jogosította fel, Heydrich 11 millió európai zsidó meggyilkolását tervezte.

Halle a. d. Saaleban született egy zeneszerző és konzervatóriumigazgató fiaként. Katolikus gimnáziumban tanul, majd 1920-tól szabadcsapatokban katonáskodik, 1922-ben pedig belép a haditengerészet kötelékébe. Itt fregatthadnagyként 1931-ig teljesít szolgálatot, amikor korábban tett házassági ígéretét egy új szerelem miatt megszegi, így a becsületkódex megsértése miatt eltávolítják a flottából. 1931-ben belép az NSDAP-ba, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba és az SS-be, a Védőosztagba. 1932 júliusában Himmler megbízza a Biztonsági Szolgálat, az SD szervezetének felépítésével és annak vezetésével. 1933 áprilisában a Bajor Politikai Rendőrség vezetője lesz, 1934 áprilisától pedig a Gestapo hivatalának élén áll Berlinben. 1936 júniusától a Biztonsági Rendőrség vezetője, 1939 szeptemberétől pedig a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnöke. 1942. május 27-én cseh ellenállók merényletet követnek el ellene Prágában. Heydrich 1942. június 4-én belehal sérüléseibe.


Otto Hofmann (1896 -1982) az SS (Védőosztag) Faji és Telepítési Főhivatalának vezetője

Főhivatali vezetőként Hofmann 1940 és 1943 között vezető szerepet játszott a Lengyelországban és Szovjetunióban végigvitt germanizálási politikában. Ő volt a „faji vizsgálatok” felelőse, amelyek következményeként a megszállt területek lakóinak tömegeit űzték el a hazájukból, helyükre pedig németeket telepítettek be. Szintén Hofmann volt a felelős lengyel gyermekek Németországba hurcolásáért, és az SS szervezetén belüli „családfakutatásért és -gondozásért”. A Wannsee-konferencián Hofmann nyomatékosan kérte a „kevert fajúak” sterilizálását.

Innsbruckban született egy kereskedő gyermekeként. A gimnázium befejezése után 1914 augusztusától önkéntes a háborúban, 1917 márciusától hadnagy, 1917 júniusától orosz hadifogságba esik, majd visszamenekül Németországba, később pilótának képezik ki. 1919-ben leszerel. 1920 és 1925 között egy bornagykereskedésben dolgozik, ezután szabadúszó borügynök lesz. 1923 áprilisában belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, 1931 áprilisában pedig a Védőosztagba, az SS-be. 1933-tól főállású SS-vezető. 1943 áprilisától az SS délnyugati alakulatának vezetője, Württemberg, Baden és Elzász magas rangú SS- és rendőrségi vezetője. A hadifoglyok parancsnoka az Wehrmacht védelmi körzetek szerint kialakított V. közigazgatási kerületében (délkeleten). A Faji és Telepítési Főhivatal elleni perben, 1948 márciusában Hofmannt az emberiség ellen elkövetett, valamint háborús bűntetteiért 25 év börtönre ítélik. 1954-ben kegyelmet kap, és szabadon engedik a landsbergi fegyházból. Ezután kereskedelmi alkalmazottként dolgozik Württembergben.


Dr. Gerhard Klopfer (1905 -1987) A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt legfelsőbb pártvezetése (pártkancellária) Főosztályvezető

Klopfer a legfelsőbb pártvezetés nemzetiszocialista uralmi rendszerben betöltött központi szerepe miatt vett részt a Wannsee-konferencián. A nemzetiszocialista rezsim legbefolyásosabb és legjobban informált pártbürokratái közé tartozott. Az NSDAP Pártkancelláriájának III. számú, közjogi részlegének vezetőjeként, valamint Martin Bormann helyetteseként ő felelt a „faji és nemzeti kérdésekért”, a gazdaságpolitikáért, az együttműködésért az RSHA-val, vagyis a Birodalmi Biztonsági Főhivatallal, valamint a megszállási politika alapvető feladataiért. 1942 novemberében államtitkárként részt vesz a „vegyes házasságban” élő zsidók jogainak további korlátozásában.

Schreibersdorfban (Szilézia) született, mezőgazdász családban. 1923-ban érettségizik, majd jogot és közgazdaságtudományt hallgat Jenában és Boroszlón, 1927-ben jogi doktorátust szerez. 1931-től elsőfokú bíróságon bíráskodik Düsseldorfban. 1933 áprilisában belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba és az SA-ba, a Rohamosztagba. 1933 végétől a Porosz Mezőgazdasági Minisztérium, majd 1934-ben a Gestapo referense. 1935 áprilisától „a Führert helyettesítő” és Rudolf Hess irányította csoport tagja a pártvezetésen belül. 1935-ben belép a Védőosztagba, az SS-be, ahol kirendeltség-vezető lesz. 1938-tól miniszteri tanácsosként zsidó vállalatok árjásításával foglalkozik. 1945 áprilisában elmenekül Berlinből, később börtönbe zárják. 1949-es szabadon bocsátása után a nürnbergi főtörvényszék „kevésbé súlyos bűntetteket elkövetőnek” (minderbelastet) ítéli. 1952-től adóügyi segéd, 1956-tól ügyvéd Ulmban. A Wannsee-konferencián való részvétele miatt indított nyomozást az ulmi államügyészség 1962-ben megszünteti.


Wilhelm Kritzinger (1890 -1947) Birodalmi Kancellária Főosztályvezető

Kritzinger a Birodalmi Kancellária második emberének számított Hans Heinrich Lammers után. Tudomása volt valamennyi zsidóellenes intézkedésről, és a Birodalmi Kancellárián belül maga is a „zsidóproblémával“ foglalkozott. Így 1939-1940 között részt vett a „nép kártevői“ ellen meghozott rendeletek, valamint a birodalmi állampolgársági törvényhez kapcsolódó 11. rendelet kidolgozásában, amely később a német zsidók vagyonának deportáláskori elkobzásához szolgáltatott jogi alapot. Államtitkárként 1942-43-ban a zsidók által igénybe vehető jogi eszközöket korlátozó rendeletek kidolgozásával foglalkozott. Az 1945 utáni kihallgatásokon Kritzinger elismerte részvételét a Wannseekonferencián, és azt is, hogy a konferencián tárgyalt terveik bűncselekmények voltak.

Egy lelkész fiaként született Grünfierben (az 1919-1945 között fennálló Netzekreis körzetben). Iskolai végzettség: gimnázium, 1908-ban érettségizik, majd jogásznak tanul, 1914-1918. között a harctéren szolgál, az utolsó időkben tartalékos csapatok hadnagyaként. 1921-ben szakvizsgázik, majd gyakornokként dolgozik a Birodalmi Igazságügyi Minisztériumban. 1925-1926. között tartományi bíró a Porosz Kereskedelmi Minisztériumban. 1926-ban visszatér a Birodalmi Igazságügyi Minisztériumba. 1938-ban lép be az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1938 februárjában átigazol a Birodalmi Kancelláriához, ahol a B részleg vezetője lesz „minisztériumi főosztályvezető” hivatali megnevezéssel. 1942 elejétől államtitkár-helyettes, ugyanennek az évnek a végén már államtitkár a kancelláriában.

1945 áprilisában elmenekül Berlinből, 1945 májusában államtitkár lesz a flensburgi Dönitz-kormányban, majd Bruchsalban börtönbe zárják. 1946 áprilisában szabadon engedik, decemberben azonban ismét bebörtönzik. Később betegség miatt ideiglenesen felfüggesztik büntetése végrehajtását.


Dr. Rudolf Lange (1910 -1945) A Biztonsági Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat (SD) parancsnoka

Lange több éven át a Gestapo „középrangú“, a terrorapparátus működését garantáló hivatalnokai közé tartozott. Miután Heydrich parancsnoksága alatt létrehozták a Biztonsági Rendőrség (SiPo) és a Biztonsági Szolgálat (SD) „Einsatzgruppéit” (kivégző osztagait) a Szovjetunióban élő zsidók legyilkolására, Langét is kinevezték, méghozzá az „A” Einsatzgruppén belül működő „Gruppenstab” nevű vezérkari testület irányítására. A Baltikumban ideiglenesen vezette (az „A” Einsatzgruppén belüli) 2. számú kivégző kommandót is, amely 1941 decemberéig mintegy 60 000 lett és Lettországba deportált zsidót gyilkolt meg. Riga peremkerületében Lange személyesen vezetett kivégzéseket. A Wannsee-konferencián a tömegmészárlások „tapasztalt szakértőjeként” volt jelen.

Egy birodalmi vasútépítési felügyelő gyermekeként született a Weißwasser nevű településen. Jogot tanul, majd 1933-ban, Halléban belép Gestapóba. A jénai egyetemen jogi doktorátust szerez. 1936-ban belép a berlini Gestapóba, 1937-ben pedig az NSDAPbe, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba és a Védőosztagba, az SS-be. 1938-ban a bécsi, majd 1939-ben a stuttgarti Gestapo tagja lesz. 1940-től a weimari és erfurti Gestapo élén áll. 1940 szeptemberétől a berlini Gestapo vezetőjének helyettese. 1941 decemberétől a lettországi Biztonsági Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat parancsnoka, 1945 januárjától pedig ugyanennek a két hatóságnak a főnöke „Warthegau” tartományban. 1945 februárjában öngyilkosságot követ el Poznanban.


Dr. Georg Leibbrandt (1899-1982) A Megszállt Keleti Területek Birodalmi Minisztériuma Főosztályvezető

1941-1943 között Leibbrandt felelősségi körébe tartoztak a következő részlegek: általános politika, Ukrajna, Ostland (a Baltikum és Belorusszia egyes részei), Kaukázus, Oroszország valamint sajtó és kultúra. Ezen feladatköreiben Leibbrandt jelentős szerepet játszott a zsidók elleni népirtásában. Leibbrandt már 1941 októberében részt vett egy Heydrichhel közös megbeszélésen, amelyen arról tanácskoztak, hogy valamennyi európai zsidót be kell vonni a megsemmisítő programba. A Wannsee-konferencia után két nappal összehívott egy munkamegbeszélést annak tisztázására, hogy ki minősüljön „zsidónak” a „keleti területeken”.

Az Odessza közelében fekvő Hoffnungsfeld nevű településen született. A gimnáziumot Dorpatban és Odesszában végzi, a forradalom után Berlinbe menekül. 1920-tól teológiai, filozófiai

és

közgazdasági

tanulmányokat

folytat

Tübingenben

és

Lipcsében.

Tanulmányútjain eljut Párizsba, Londonba, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségébe és az Egyesült Államokba is. 1927-ben filozófiai doktorátust szerez. 1933ban belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. A párt külpolitikai hivatalában a keleti területekért felelős részleg vezetője lesz. Ezután az antikommunista és szovjetellenes propagandáért felel. 1938-tól ülnök a Népbíróságon. 1941 júliusától a Megszállt Keleti Területek Birodalmi Minisztériumában az I. számú, Politikai Főosztály vezetője. 1943 nyarán haditengerészeti szolgálatra jelentkezik. 1945-ben börtönbe zárják, ahonnan 1949-ben szabadon bocsátják. 1950 januárjában előzetes vizsgálatot rendelnek el ellene Nürnberg-Fürth törvényszékén. A vizsgálatot 1950 augusztusában lezárják.


Martin Luther (1895 -1945) Külügyminisztérium Államtitkár-helyettes

Luther 1940 és 1943 között a „D” (Németország) részleg vezetőjeként felelt az együttműködésért Himmlerrel és a Birodalmi Biztonsági Főhivatallal, felelős volt továbbá a D III ügyosztályért („Zsidókérdés, faji politika; a külképviseletek tájékoztatása lényeges belpolitikai

eseményekről”).

Adolf

Eichmann

hivatalával

folytatott

intenzív

együttműködésének köszönhetően az általa vezetett „D” ügyosztály a „végső megoldás” végrehajtásában közreműködő szervvé vált. A későbbiekben a Külügyminisztérium a népirtáshoz főleg azzal járult hozzá, hogy a megszállt és a szövetséges országokból indítandó deportálásokat diplomáciai úton előkészítette és konkretizálta. A Wannseekonferencián azt javasolta Luther, hogy az északi országokat – tekintettel az ott élő csekély létszámú zsidó közösségekre és a várható nehézségekre – sorolják hátrébb, helyettük a délkeleti és a nyugat-európai területekre összpontosítsanak.

Berlinben született. Magasabb iskolai végzettséget nem szerzett. 1914-től önkéntes a hadseregben, 1918-tól hadnagy. Később bútorszállítással foglalkozik. 1932 márciusában belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1933-1934. között a párt berlini Gazdasági Tanácsadó Irodájának vezetője, 1936-tól pedig a Párt Tanácsadó Irodájának vezetője az NSDAP külpolitikai kérdésekért felelős megbízottja, Joachim von Ribbentrop mellett. Ribbentrop külügyminiszteri kinevezése után, 1938-tól Luther az NSDAP Különleges Ügyosztályának vezetője a Külügyminisztériumban. 1941-től minisztériumi osztályvezető „államtitkár-helyettes“ hivatali megnevezéssel. Mivel részt vesz a Ribbentrop megbuktatására irányuló kísérletben, 1943. február 16-án elbocsátják, majd a sachsenhauseni koncentrációs táborba zárják „kiváltságos őrizetesként“. A Vörös Hadsereg szabadítja fel, egy hónappal később Berlinben meghal.


Dr. Alfred Meyer (1891-1945) A Megszállt Keleti Területek Birodalmi Minisztériuma A birodalmi miniszter állandó helyettese

Alfred Rosenberg miniszter helyetteseként Meyer 1941 nyarától 1942 novemberéig Meyer államtitkári pozícióban volt, és a három legfontosabb részlegért, a politikáért, az igazgatásért és a gazdaságért felelt. Ebben a minőségében részt vett a megszállt szovjet területek kizsákmányolásában és kifosztásában, lakosai – különösen a zsidók – elnyomásában és meggyilkolásában. A Wannsee-konferenciára azért hívták meg Meyert, mert minisztériuma igazgatási területén az Einsatzgruppék, a kivégző osztagok már megkezdték a zsidók megsemmisítését. 1942 júliusában Meyer azt javasolta, hogy a Szovjetunióban a „kevert fajúaknál” ugyanazokat az intézkedéseket alkalmazzák, mint a zsidóknál.

Göttingenben, evangélikus családban, egy kormányzati és

építésügyi tanácsos

gyermekeként született. 1911-ben érettségizik. 1912-től hadiapródnak áll, majd 1914-től század-, később zászlóalj-parancsnok. 1917-ben francia hadfogságba esik, 1920-ban századosként szabadul. Ezután kereskedelmi alkalmazottként dolgozik, állam- és államtudományt,

valamint

nemzetgazdaságot

tanul.

1922-ben

megszerzi

az

„államtudományok doktora címet”, 1923-1930. között jogi referens egy gelsenkircheni bányaüzemnél.

1928-ban

belép

az

NSDAP-be,

a

Nemzetiszocialista

Német

Munkáspártba, ahol helyi csoportvezető lesz, 1929-1930. között Emscher-Lippe körzet vezetője. 1930 szeptemberében a Reichstag képviselője lesz, 1931-től az NSDAP körzetvezetője Westfalen-Nordban. 1933 májusától Lippe és Schaumburg-Lippe önálló birodalmi tartomány helytartója, 1936-tól a lippei tartományi kormány vezetője. 1938-tól Vesztfália tartomány elnöke és SA-altábornagy. 1942 novemberétől Westfalen-Nord körzet birodalmi védelmi biztosa. 1945 májusában öngyilkosságot követ el.


Heinrich Müller (1900 – 1945 eltűnt) a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban a IV. ügyosztály, a Gestapo vezetője

A Titkos Államrendőrség (a Gestapo) vezetőjeként Müller vezető szerepet játszott szinte valamennyi a Birodalmi Biztonsági Főhivatal által megtervezett, előkészített és szervezett bűntettben. 1939. szeptember elejétől utasításokat adott arra, hogy politikai ellenfeleket „különleges elbánásban” részesítsenek (meggyilkoljanak). Müller hatáskörébe tartozott az Eichmann által vezetett Judenreferat, a Zsidó Ügyosztály is. A Szovjetunióban élő zsidókat sújtó népirtás tervezésében és kivitelezésében a legapróbb részletekig közreműködött. Heydrich megbízásából Müller fogalmazta meg az Einsatzgruppékhoz intézett parancsokat, és ő volt felelős az Einsatzgruppék jelentéseit összefoglaló beszámolók elkészítéséért is. Müller a nemzetiszocialista rezsim egyik legbefolyásosabb „bürokrata gyilkosának” számít.

Katolikus családban született Münchenben. Apja csendőrségi hivatalnok volt. A középiskola elvégzése után repülőgép-szerelőnek tanul. 1917-től önkéntes a hadseregben, 1919-ben tizedesi rangban bocsátják el. Ezután a müncheni rendőrkapitányságon kap kiképzést, majd 1929-től rendőrségi titkár a kommunista szervezetek ellen fellépő Müncheni Politikai Rendőrségnél. 1934-ben belép a Védőosztagba, az SS-be, ahonnan Berlinbe helyezik át, a Gestapo hivatalába. 1936-tól a Biztonsági Rendőrség Főhivatalán belül a Politikai Rendőrségi Hivatal helyettes vezetője. 1938 végén belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1939-től a Birodalmi Zsidó Kivándorlási Központ ügyvezetője, 1939 októberétől a Birodalmi Biztonsági Főhivatal IV. számú ügyosztálya, a Gestapo vezetője és SS-altábornagyi és rendőrségi altábornagyi rangban. 1945 májusától eltűntnek tekintik.


Erich Neumann (1892-1948) A Négyéves Terv Megbízottjának Hivatala Államtitkár

Neumann már 1938 novemberében részt vett azon a megbeszélésen Göringnél, amelyen „a gazdaság árjásításáról”, valamint a zsidók megjelöléséről és elszigeteléséről volt szó. A Wannsee-konferencián Neumann a gazdasági, munkaügyi, pénzügyi, élelmezésügyi, közlekedési, valamint a fegyverkezésért felelős minisztériumokat képviselte. Göring államtitkáraként Neumann a hadigazdálkodásért felelős hatóság érdekeit tartotta szem előtt, ezért azt javasolta, hogy a hadászati szempontból jelentős üzemekben munkaszolgálatot teljesítő zsidókat egyelőre ne deportálják.

Evangélikus családban született Forstban (Alsó-Luzsica), gyártulajdonos fiaként. A gimnázium után jogot és közgazdaságtudományt tanul Freiburgban, Lipcsében és Halléban. 1914-1917. között frontszolgálatot teljesít, főhadnagyként szerel le. 1920-tól a Porosz Belügyminisztérium kormányzati ülnöke, ezt követően Essenben a járási közigazgatási

hivatalé.

1923-tól

kormánytanácsos

a

Porosz

Kereskedelmi

Minisztériumban. 1927-1928. között járási közigazgatási vezető Freystadtban (AlsóSzilézia), majd ismét miniszteri tanácsos a kereskedelmi minisztériumban. 1932 szeptemberétől főosztályvezető közigazgatási

reformok

a Porosz Tartományi Minisztériumban, ahol a

felelőse.

1933

májusában

belép

az

NSDAP-be,

a

Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, 1934 augusztusában pedig a Védőosztagba, az SS-be. 1935 végétől a Porosz Tartományi Minisztériumban tevékenykedik, 1936 októberétől pedig a négyéves terv megbízottjának, Hermann Göringnek a hivatalában. 1938 nyarától államtitkár, 1941-től a megszállt szovjet területek olajmezőinek kiaknázásával megbízott Kontinentale Erdöl AG felügyelő bizottságának helyettes elnöke. 1942 augusztusától a Német Káliumsó Szindikátus GmbH vezérigazgatója. 1945-ben börtönbe zárják. 1948 elején betegsége miatt szabadul.


Dr. Eberhard Schöngarth (1903-1946) A Biztonsági Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat (SD) parancsnoka

A Biztonsági Rendőrség és az SD teljes Főkormányzóságért felelős parancsnokaként Schöngarth 1941 februárjától a megszállt Lengyelország lengyel és zsidó lakossága ellen elkövetett valamennyi elnyomó és megsemmisítő intézkedésben részt vett. A Szovjetunió megtámadása után, 1941 júliusa és szeptembere között maga állított fel Kelet-Galíciában egy különleges feladatokra létrehozott Einsatzkommandót, vagyis bevetési alakulatot, amely több mint 4000 zsidó férfit lőtt agyon. A Wannsee-konferencia résztvevői közül Lange mellett ő volt a másik „gyakorló gyilkos”, aki rendszeresen tömeges kivégzéseket vezényelt.

Építésvezető fiaként született Lipcsében. 1920-tól szabadcsapatokban katonáskodik. 1922-ben érettségizik, majd belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba és a Rohamosztagba, az SA-ba. 1922-1924. között banki alkalmazott. 1924-től állam- és jogtudományt tanul Lipcsében, 1929-ben jogi doktorátust szerez. 1932 júniusától bírósági ülnök a magdeburgi, az erfurti és a torgaui törvényszékeken. 1933-ban belép

az

SS-be,

a

Védőosztagba.

1933

novemberétől

az

erfurti

Birodalmi

Postaigazgatóságon dolgozik, 1935-től pedig a Gestapo sajtóosztályán. 1936 tavaszától államrendőrségi hivatalokat vezet Dortmundban, Bielefeldben és Münsterben. 1939-től kormányfőtanácsos és SS- alezredes. 1944 májusától a Biztonsági Rendőrség és az SD parancsnoka a megszállt Hollandiában. 1946 februárjában egy brit katonai bíróság egy hadifogoly agyonlövése miatt halálra ítéli. Kivégzik.


Dr. Wilhelm Stuckart (1902 -1953) Birodalmi Belügyminisztérium Államtitkár

Stuckart 1935-től a Birodalmi Belügyminisztérium I. osztályának („alkotmány, törvényhozás, közigazgatás“) vezetőjeként részt vett a Német Birodalom területén élő zsidók ellen hozott valamennyi alapvető törvény és rendelet kidolgozásában, különösképp a „birodalmi állampolgári törvényében” és „a német vér és becsület védelméről szóló törvényében” (nürnbergi törvények). 1940-ben részt vett azokban az előkészítő munkálatokban, amelyek következtében a németországi zsidókat végül megfosztották az állampolgárságuktól. 1941-ben javaslatot dolgozott ki a Német Birodalomban élő zsidó megjelölésére.

A

Wannsee-konferencián

Stuckart

javasolta

a

„kevert

fajúak”

kényszersterilizálását. 1943 áprilisában ő vezette egy államtitkári konferenciát, amelyen a birodalmi állampolgári törvény 13. rendeletéről, „a zsidók által elkövetett büntetendő cselekmények rendőrhatósági üldözéséről” tanácskoztak.

Wiesbadenben született, vasúti alkalmazott fiaként, keresztény neveltetést kapott. Az érettségi után 1919-től a hadseregben önkénteskedik, majd 1922-től jogot tanul Münchenben és Frankfurt am Mainban. 1922 decemberében belép az NSDAP-be, a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. 1928-ban jogi doktorátust szerez. 1930-tól járásbíró. 1932-1933 márciusa között a pomerániai SA ügyvédje és jogi referense. 1933 júniusától a Porosz Tudományos Minisztérium, 1934-től a Gazdasági, Népnevelési és Népművelési Minisztérium, 1935-től pedig a Birodalmi Belügyminisztérium államtitkára. 1936-ban belép a Védőosztagba, az SS-be, 1944-től SS-tábornok. 1945 májusában a Dönitz-kormány belügyminisztereként Flensburgban őrizetbe veszik. 1949 áprilisában a Wilhelmstrasse-i náci hivatalok tisztviselőinek perében 3 év és 10 hónap fegyházra ítélik, amely az előzetes őrizetbe vétel miatt letöltöttnek számít. 1950-ben az esküdtszéki eljárásban a „szimpatizáns” (német: Mitläufer) besorolást kapja, 1952-ben pedig 500 márka pénzbüntetésre ítélték. 1953 novemberében halálos balesetet szenved.


A konferencia résztvevői

Recommend Documents