Megfizethetetlen princeless hun beliv.indd :57:53

Me g f i z e th e te t l e n

princeless hun beliv.indd 1

2016.04.08. 13:57:53


2016.04.08. 13:57:53

Meg fizethetetlen Így

szereztem vissza

a v i l á g e l r a b o lt k i n c s e i t beépített

FBI- ü g y n ö k k é n t

R ob e r t K . W i t tm an és


John Shiffmann

2016.04.08. 13:57:53

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Priceless: How I Went Undercover to Rescue the World’s Stolen Treasures Copyright © Robert K. Wittman, 2010 Hungarian translation © Kemény Borbála, 2015 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

Első magyar nyelvű kiadás: 2016

Kiadja a TWISTER MEDIA Kft. 1184 Budapest, Építő utca 13/C. Postacím: 1680 Budapest, Pf.: 43. [email protected] www.twister.hu

Felelős kiadó: Értékes Christos Műszaki szerkesztő: Tóth András László Szerkesztők: Rácz Attila, Szalai Balázs Lektor: Dobos Attila Korrektorok: Kótai Kata, Váczy Ludmilla Borító terv: Cristina Grosan Nyomda: AduPrint Kft., 2016 Felelős vezető: Tóth Zoltán

ISBN 978-615-5631-12-2


2016.04.08. 13:57:53

Feleségemnek, Donnának, valamint három gyermekünknek, Kevinnek, Jeffrey-nek és Kristinnek


2016.04.08. 13:57:53


2016.04.08. 13:57:53

Tartalomjegyzék

A LL A PR I MA 1. fejezet: South Beach

11

2. fejezet: Történelem elleni bűncselekmények

23

P ROVE N I E N CIA 3. fejezet: Hogyan csináljunk ügynököt 4. fejezet: A törött orrú férfimaszkja 5. fejezet: A baleset 6. fejezet: Megtanulni látni 7. fejezet: Új élet

37 47 61 71 87

MU N K Á S S Á G 8. fejezet: Az Aranyember 9. fejezet: Történelem a hátsó kapun át

95 119

10. fejezet: A véres szövet

137

11. fejezet: Barátság és becsapás

151

12. fejezet: A szélhámos

179

13. fejezet: Egy forró kéz

201

14. fejezet: Egy hölgy tulajdona

225

15. fejezet: Nemzeti kincs

247

16. fejezet: A Műkincsvédelmi Egység

269

17. fejezet: Az öreg mester

275


2016.04.08. 13:57:53

ta rta l omj e gyzé k

R E ME K Mű VE LE T 18. fejezet: Mrs. Gardner

301

19. fejezet: A kihűlt ügy

307

20. fejezet: A francia kapcsolat

315

21. fejezet: Laurenz és Sunny

323

22. fejezet: Szövetségesek és ellenségek

335

23. fejezet: A gyáva embernek nincs sebhelye

347

24. fejezet: Gyanús elmék

351

25. fejezet: Végjáték

379

A szerző jegyzete 391 Köszönetnyilvánítás 393 A szerzőkről 399


2016.04.08. 13:57:53

ALLA PRIMA


2016.04.08. 13:57:53


2016.04.08. 13:57:53

1.

fejezet

South Beach Miami, 2007

A

golyóálló üvegű, platinaszínű rolls-royce hat lopott festménnyel a páncélozott csomagtartójában kelet felé siklott a Palmetto gyorsforgalmi úton, Miami Beach felé. Degas, Dalí, Klimt, O’Keeffe, Soutine és Chagall mesterműveit dobálták egy kupacba hátul, egyenként vékony barna papírba csomagolva és átlátszó ragasztószalaggal betekerve. A sofőrülésen Laurenz Cogniat párizsi milliomos ült, és döngette keményen a háromtonnás fenevadat. Áttért a bal sávba óránként nyolcvan-, majd kilencvenmérföldes sebességhez közelítve, hogy járműve fenyegető, rozsdamentes acél hűtőrácsát állíthassa a kocsisor élére. A 95-ös autópályánál a csillogó Rolls-Royce délnek vette az irányt a magasított betonsávon hasítva, ahol szemben már Miami látképe magasodott. Laurenz kihajtott a Martin Luther King Boulevard-i kijáraton, és egy éles kanyarral visszaszökkent az autópályára, még mindig déli irányban. Hideg zöld szemét az útról a visszapillantó tükörre, majd megint az útra villantotta. Kinyújtott nyakkal pásztázta végig a kobaltkék floridai égboltot. Pár percenként rálépett a fékre, negyven- vagy ötvenmérföldes sebességre lassított, és átváltott a jobb sávba, majd hirtelen újra beletaposott a gázba. Az anyósülésen egy


2016.04.08. 13:57:53

12

megfizethetetlen

Sunny nevű, kövérkés, kócos francia ült higgadtan, kerekded arcán barátságos arckifejezéssel, ajkai között egy szál meggyújtatlan Marlboróval. Ő is gyanús autókat keresve pásztázta az utat. Én a hátsó ülésen ültem. Rápillantottam kölcsönvett Rolexemre, majd azzal szórakoztattam magamat, hogy figyeltem, hogyan rázza Laurenz nagy, kerek fejét a mozgó autó. Ha ilyen ütemben haladunk, korán kellett volna odaérnünk, feltéve, hogy Laurenz nem vonja magára egy közlekedési rendőr figyelmét, vagy nem halunk meg balesetben. Megint sávot váltott, én pedig jól megragadtam az ajtó fölötti kapaszkodót. Laurenz, a V nyakú pólót, kopott farmert és szandált viselő, unatkozó ingatlanmágnás amatőr volt. Kalandra vágyott, és úgy gondolta, hogy így kell viselkedniük a bűnözőknek, amikor a nagy üzlet felé haladnak: kiszámíthatatlanul kell vezetniük, nehogy bárki is kövesse őket. Pont, mint a filmekben. A sötétített üveg mögül rosszalló pillantást vetettem rá. – Nyugi – mondtam –, lassíts! Laurenz lebiggyesztette az ajkát, majd szandálos lábát a gázpedálra nyomta. Megint próbálkoztam: – Úgy nem lesz könnyű elkerülni a rendőrség figyelmét, ha kilencven mérfölddel hajtasz egy platinaszínű Rolls-Royce Phantomban az I–95-ösön. Laurenz csak nyomta tovább a gázt. Öntörvényű ember volt, és senkitől sem viselte el, hogy utasítgassa. Sunny szintén rám se hederített, és még mindig duzzogott, amiért nem engedtem meg neki, hogy fegyvert hozzon magával. Tömzsi ujjaival végigszántott sűrű haján, majd csöndesen kibámult az ablakon. Tudtam, hogy ingerült. Bőszítette, hogy Laurenz ilyen hangulatember, ennyit nyafog, és végső soron gyáva. Olyan ember, aki első látásra bátornak és erősnek tűnik, de ha erőszakba csap át a dolog, nem lehet rá számítani. Sunny nem sokat tudott angolul, én nem sokat tudtam franciául, de


2016.04.08. 13:57:53

South Beach

13

ami Laurenzet illette, egy dologban mindig egyetértettünk: szükségünk volt a kapcsolataira. Szorosabbra állítottam a biztonsági övemet, és hallgattam. Az elöl ülő két francia Bob Clayként ismert. Azzal, hogy a valódi keresztnevemet használtam, a fedett munkavégzés alapvető szabályát alkalmaztam, miszerint a lehető legkevesebbet szabad hazudni, mert minél több hazugságot gyárt valaki, annál több mindent kell megjegyeznie. Sunny és Laurenz szemében valami kétes hírű amerikai műkereskedő voltam, tehát olyasvalaki, aki mind a legális, mind az illegális művészeti piacon jelen van, olyan nemzetközi ügynök, aki nem riad vissza a több millió dolláros ügyletektől sem. Valódi identitásomat nem ismerték. Az FBI különleges ügynöke és az FBI Műkincsvédelmi Egységének vezető nyomozója voltam. Nem is sejtették, hogy az az európai bűnöző, aki Párizsban kezeskedett értem, valójában rendőrségi besúgó. Ám ami a legfontosabb, Sunny és Laurenz számára a hat festmény mai eladása csupán a „nagy dobás” előzményeként szolgált. Az ő francia alvilági kapcsolataikkal és az én pénzemmel egy régen elveszett Vermeer, néhány Rembrandt és öt Degas-vázlat megvételéről tárgyaltunk. Ez a műgyűjtemény 500 millió dollárt ért, de híre még ennél is nagyobb jelentőséggel bírt. Éppen ezeket a mesterműveket lopták el tizenhét évvel ezelőtt a történelem eddigi legnagyobb, megoldatlan műkincsbűntényében a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, 1990-ben. A Gardner-rablás már régóta kísértette a művészet világát és számos nyomozót, akik nem tudták sarokba szorítani a tolvajokat és visszaszerezni az ellopott festményeket. A bostoni rendőrség és a helyi FBI-iroda zsákutcába vezető nyomok százait követte, ellenőrizve minden vacak tippet, vad híresztelést és hamis ész-


2016.04.08. 13:57:53

14

megfizethetetlen

lelést. Az ötmillió dolláros díjazásra pályázó szélhámosok és semmirekellők által terjesztett elméleteket lepleztek le. Ahogy teltek az évek, új gyanúsítottak bukkantak fel és régiek haltak meg, közülük néhány rejtélyes körülmények között. Ez számtalan összeesküvés-elméletet szült. Tartották már elkövetőnek a maffiát, az IRA-t, de mondták azt is, hogy egy külföldi mágnás rendelte meg a rablást. A tolvajok nem tudták, mit tesznek, vagy épp nagyon is tudták, mit csinálnak. A betörők már rég meghaltak – vagy még élnek, méghozzá Polinéziában. Belső munka volt, és a rendőrség is benne volt. Írországban ásták el vagy egy Maine állambeli farmházban rejtették el a festményeket; egy szaúdi herceg palotájának a falán lógtak, a bűntény után nem sokkal elégették őket. Újságírók és írók nyomoztak, és közöltek róla spekulatív és botrányos találgatásokat. Filmesek készítettek dokumentumfilmeket. A Gardner-rablás legendája évről évre nőtt. A műkincsbűntények Szent Grálja lett. És most úgy éreztem, pár héten belül meg fogom oldani az ügyet. Kilenc kínkeserves hónapot töltöttem azzal, hogy Sunnyt és Laurenzet magamhoz édesgessem, hogy megnyerjem a bizalmukat, és az egész mai cselszövés a bérelt jachton majdnem a legvégső lépést jelentette abban a folyamatban, amely a tervek szerint kétséget kizáróan bebizonyítaná nekik, hogy komoly játékos vagyok. A hat festmény a csomagtartóban jó minőségű hamisítvány volt: másolatok, amelyeket egy kormányraktárból hoztam el, ám elég jók ahhoz, hogy becsapjam velük Laurenzet és Sunnyt. Az FBI forgatókönyve szerint egy bérelt hajóval, a Pelikánnal kellett elmennünk egy kis sétaútra hárman. Ott találkozunk majd a kolumbiai drogkereskedővel és kíséretével, és adjuk el neki a festményeket 1,2 millió dollárért, amit banki utalással, aranyérmékben és gyémántokban fizet ki. Természetesen a drogkereskedő és mindenki más a jachton – az asszisztensek,


2016.04.08. 13:57:53

South Beach

15

a jó nők, a kapitány és az utaskísérők –, mind kollégáim, FBI-os fedett ügynökök voltak. Ahogy a hajó felé igyekeztünk, a forgatókönyv járt a fejemben, és magam elé képzeltem az utolsó előkészületeket a Pelikán fedélzetén, ahogy a kolumbiai díler felnyitja a fedélzeti széfet, előhúz egy maroknyi Krugerrand-aranyat és egy zacskó gyémántot; a négy, húszas évei végén járó, feszes testű, barna hajú csinibabát, ahogy megtöltik és a bikinijükbe rejtik a pisztolyaikat; a fehér lenvászon egyenruhás utaskísérők tortillachipset, csípős szószt, véres marhasültet készítenek ki, két nagyüveges pezsgőt tesznek a jegesvödrökbe; egy mogorva ír férfi ül egyedül egy ívelt, krémszínű kanapén, és görnyedve nézegeti üzeneteit egy ezüst BlackBerryn; a kapitány a rejtett biztonsági kamerákat állítgatja, majd megnyomja a „felvétel” gombot. A Rolls-Royce kelet felé gyorsított a MacArthur-mólón, amely méltóságteljesen köti össze a belvárost és Miami Beachet. Öt percet csúsztunk. Eszembe jutott az aznap reggeli telefonbeszélgetésem a feleségemmel. Egy-egy fedett akció utolsó pillanataiban mindig felhívtam Donnát. Elmondtam neki, hogy szeretem, és ő is ugyanezt válaszolta. Megkérdeztem, hogy milyen volt a napja, és a gyerekekről beszélt. Mindig rövidre fogtuk a beszélgetést, egy vagy két percre. Soha nem mondtam meg neki, hogy hol vagyok, vagy hogy mit fogok csinálni, és tudta, hogy jobb, ha nem kérdezi. A hívás nemcsak megnyugtatott, hanem emlékeztetett rá, hogy ne hősködjek. Lehúzódtunk a mólón, és Laurenz behajtott a kikötő parkolójába. Egy kék-fehér ponyvás kikötői épület előtt állította le a RollsRoyce-ot. Egy ötdollárost nyomott a személyzet kezébe, elvette a jegyet, és a jacht felé fordult. Hármunk közül Laurenz volt a legfiatalabb, és ő volt a legjobb formában, de egyenesen a nagy fehér hajó felé vette az irányt, és otthagyott Sunnyt meg engem, hogy rakodjuk


2016.04.08. 13:57:53

16

megfizethetetlen

ki a festményeket. Sunnyt nem érdekelte a dolog. Franciaországi családja közel állt az öt marseilles-i maffiacsalád egyikéhez, a La Brise de Merhez, amely szervezet nevét motoros gyilkosságok fémjelzik, de Sunny nem volt vezéralak, csak közlegény, méghozzá vegyes sikerekkel. Nem szívesen beszélt arról, hogy honnan jött, de tudtam, hogy a hatvanas években Dél-Franciaországban követett el lopásokat és erőszakos bűncselekményeket. A kilencvenes éveket szigorú francia börtönökben töltötte, majd kétszer is elfogták súlyos testi sértésért, aztán megszökött Dél-Floridába. Laurenzé tipikus floridai bevándorlótörténet volt: nagymenők könyvelője és pénzváltója volt Párizsban, majd miután körözni kezdték, elhagyta Franciaországot. Laurenz 350 000 dollárral érkezett Miamiba a kilencvenes évek közepén, az utolsó ingatlanpiaci fellendülés hajnalán. Okosan aknázta ki a kamatmentes kölcsönökhöz és a szorongatott helyzetben lévő ingatlanokhoz, illetve a megfelelő hitelezők jól időzített zsarolásához való érzékében rejlő lehetőségeket, hogy így építse fel a maga amerikai álmát. A legtöbb dolog, amit Laurenz mondott nekem, úgy is volt, és papíron valószínűleg százmillió dollár értékű vagyona lehetett. Egy kétmillió dollár értékű medencés házban lakott, és jetskijei a Miami Bayjel összekapcsolódó magáncsatornán horgonyoztak. Monogramos ingeket hordott, és majdnem minden héten ment manikűröshöz. Laurenz mindenhova Rolls-Royce-szal járt, kivéve, ha a kutyáit szállította. Ahhoz a Porschét használta. Sunny és Laurenz még nem ismerték egymást Franciaországban. Miamiban találkoztak, de már otthon is voltak közös ismerőseik: olyan nagymenők, akik kapcsolatban álltak az Európában ellopott Vermeer- és Rembrandt-festmények birtokosaival. Francia rendőrségi lehallgatások erősítették meg, hogy Sunny és Laurenz rendszeresen beszélt ismert európai műkincstolvajokkal, és a telefonbeszél-


2016.04.08. 13:57:53

South Beach

17

getések egy Vermeer eladásáról szóltak. Egyetlenegy Vermeer hiányzott a világon – az, amelyik a Gardnerből tűnt el. Ahogy közeledtem a jachthoz, átadtam magam a történéseknek – a meleg fogadtatásnak, a bikinis csajoknak, az üvöltő calypsozenének, ami kissé hamisnak tűnt nekem. Nem tudtam, nem visszük-e túlzásba. Sunny és Laurenz nem volt hülye. Eszes bűnözők voltak. Útnak eredtünk, és egy jó órát hajókáztunk a miami kikötőben. Ettünk, pezsgőt kortyolgattunk, gyönyörködtünk a kilátásban. Igazi parti volt. Két nő Sunnyt és Laurenzet rajongta körül, miközben én a kolumbiai fődílerrel csevegtem. Amikor már jókora utat megtettünk, egy harmadik nő még jobban kitett magáért. Megragadott egy pezsgőspoharat és egy gyümölcskelyhet, majd elkiáltotta magát: – Eperevő verseny! Kirohant a fedélzetre, leterített egy pokrócot, és letérdelt. Az arca fölé egy epret lógatott, beborította tejszínhabbal, és buján csillogóra festett ajkai közé helyezte. Lassan szopogatta, a másik beépített FBI-ügynöknő pedig követte példáját. Gondolom, jó kis drogdílermaca-poénnak tűnhetett mindaddig, amíg a beépített nők el nem követtek egy ostoba hibát. Kinevezték Sunnyt versenybírónak, és ezzel ráterelték a figyelmet. Nem vette jól ki magát, hogy bandánk duci sereghajtója ilyen királyi elbánásban részesüljön. Sunny kényelmetlenül izgett-mozgott. Zsebre tettem a kezem, és a nőkre meredtem. Nyomozásunk megint veszélyes irányt vett, mert ismét az történt, hogy túl sokan akarták túl lelkesen eljátszani a szerepüket. Én pedig nem sokat tehettem ellene. Gyűlöltem ezt a kiszolgáltatott érzést. Az FBI egyetlen, műkincsbűntényeken dolgozó beépített ügynökeként megszoktam, hogy van szavam. Igaz, hogy úgy tartottak számon, mint aki szereti a kockázatokat, de el is értem sok eredményt. A szervezetnél töltött tizennyolc év alatt már 225 millió dollár értékű lopott műkincset és ré-


2016.04.08. 13:57:53

18

megfizethetetlen

giséget – az amerikai történelem ikonjait, európai klasszikusokat és ókori civilizációk leleteit – szereztem vissza. Karrierem során műkincstolvajokat, csalókat és feketepiaci kereskedőket kaptam el közel minden művészeti helyszínen, olyan távoli helyeken épülve be, mint Philadelphia, Varsó, Santa Fe és Madrid. Rodin, Rembrandt és Rockwell alkotásait, valamint olyan változatos történelmi darabokat mentettem meg, mint Geronimo fejdísze és a Bill of Rights (az amerikai alkotmány első tíz módosítása) rég elveszett példánya. Csak hónapok választottak el attól, hogy visszaszerezzem Pearl Buck Az édes anyaföld című könyvének eredeti kéziratát. Tudtam, hogy a műkincsekkel kapcsolatos bűntényeket nem lehet úgy kezelni, mint egy mezei miami kokainügyet vagy egy erőszakos bostoni rablást. Nem olyan közönséges bűntárgyak után kutattunk, mint a kokain, a heroin vagy a tisztára mosott pénz. A megfizethetetlen és pótolhatatlan művészet, az emberi történelem pillanatképeinek nyomában voltunk. Ez pedig ezek közül is a legnagyobb megoldatlan ügy volt. A hajón lévők közül senki más nem dolgozott még műkincsvédelemmel kapcsolatos nyomozáson. Kevés FBI-ügynöknek volt ilyen tapasztalata. A legtöbb amerikai bűnüldöző ügynökség, az FBI-t is ideértve, nem igazán foglalkozik lopott műkincsek megmentésével. Inkább azt tennék, amiben a legjobbak: bűnözőket elkapni bankrablásért, drogkereskedelemért vagy befektetőik lehúzásáért. Ma az FBI annyira el van foglalva egy újabb terrortámadás megelőzésével, hogy a nyomozóiroda tizenháromezer ügynökének közel az egyharmada most is éppen Bin Laden szellemének az üldözésével tölti az idejét. Régóta nem érdekeltek senkit a műkincsbűntények. 9/11-et követően sok éven át előnyt kovácsoltam ebből. Irányítást kaptam az ügyeim fölött, és a homályban tudtam maradni. Általában FBIos feletteseim kompetensek vagy legalábbis tűrhetőek voltak. Rám


2016.04.08. 13:57:53

South Beach

19

bízták, hogy oldjam meg a feladatomat, és szabad kezet adtak Philadelphiából. A Remekmű-művelet – ezt a nevet egy másik ügynök adta a Gardner-ügynek – más volt. Az ügynökök az Atlanti-óceán mindkét partján a főnyeremény egy nagy darabjára fenték a fogukat. Szinte minden bevont iroda – Miami, Boston, Washington, Párizs, Madrid – elöljárói főszerepet követeltek maguknak. Mire az ügy megoldódik, mindannyian részesülni akarnak a dicsőségben. Szerették volna, ha az újságban megjelenik a fényképük, nevük pedig szerepel a sajtóközleményben. Az FBI egy óriási, bürokratikus gépezet. A jegyzőkönyv szerint a nyomozóiroda általában szakértelemtől függetlenül a bűneset előfordulása szerinti városban illetékes osztagot bízza meg egy-egy üggyel. A legtöbb művészeti bűnügyi nyomozást ugyanaz a helyi FBI-egység kezeli, amelyik a hétköznapi lopásokat: a bankrablásokkal és erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó osztag. Ha már egyszer megbíztak valakit egy üggyel, azt utólag ritkán lehet megváltoztatni. A legtöbb középvezető számára nem az ügy a fontos, hanem a saját karrierje. Egyetlen vezető sem szeretne olyan ellentmondásos döntést hozni, mint egy nagy ügy átsorolása a központba vagy egy olyan elit egységhez, mint a Műkincsvédelmi Egység, nehogy ezzel megsértsen vagy lejárasson egy másik vezetőt, és így esetleg tönkretegyen egy karriert. A Gardner-nyomozást, az Egyesült Államok történelmének legnagyobb vagyoni bűncselekményével és a világ legmagasabb kaliberű műkincsbűntényével kapcsolatos nyomozást tehát nem az FBI Műkincsvédelmi Egysége vezette, hanem a helyi, bostoni, bankrablásokkal és erőszakos bűncselekményekkel foglalkozó osztag főnöke. A korábban elmondottak természetesen vonatkoznak ennek a vezetőnek a karrierjére is, aki ezért nagy gondot fordított arra, nehogy valaki elvegye tőle az ügyet. Nem kedvelt, és ez valószínűleg a koc-


2016.04.08. 13:57:53

20

megfizethetetlen

kázatvállalási kedvemnek volt köszönhető, valamint annak, hogy gyorsan cselekedtem, nem vártam meg az írásbeli hozzájárulást, és mindez veszélyeztethette az előmenetelét. Egyszer már megpróbálta elvenni tőlem az ügyet azzal, hogy írt egy hosszadalmas és felháborító jelentést rólam, amelyben megkérdőjelezte épelméjűségemet, és amelyet azóta már visszavont. Bár visszakaptam az ügyet, ez a vezető még mindig ragaszkodott hozzá, hogy bedobja egyik bostoni beépített ügynökét az ügybe. Ez pedig nem volt más, mint a hűvös, mogorva ír–amerikai a hajón, aki az ívelt kanapén gubbasztott, és sms-üzeneteibe merült. Úgy éreztem, jelenléte nem helyénvaló, és azzal a szükségtelen veszéllyel járhat, hogy elijeszti az ilyen ügyekben járatos Sunnyt és Laurenzet. Az FBI miami és párizsi felettesei jobbak voltak ugyan, mint ez a bostoni, de azért nem sokkal. Úgy tűnt, mintha a miami ügynökök jobban értenének ahhoz, hogy megtaláljanak több kiló kokaint, mint egy rakás értékes festményt. Arról álmodoztak, hogy bevonják Sunnyt egy drogügyletbe, ami megint csak zavaró tényező volt. Az FBI párizsi összeköttetése túlságosan is arra összpontosított, hogy elégedettek legyenek vele francia rendőrkollégái, és tudta, hogy azok akkor lennének boldogok, ha a letartóztatások Franciaországban történnének, ahol nagyot robbanhatnának. A francia parancsnok még fel is hívott egy nappal a jachtos művelet előtt, hogy megkérdezze, le tudnám-e fújni a találkozót. Időre volt szüksége, hogy feltehessen a hajóra egy francia beépített ügynököt, és arra kért, hogy kisebbítsem művészeti főszakértői szerepemet. Elfojtottam magamban azt a vágyat, hogy megkérdezzem, miért kellene engedelmeskednem egy francia zsaru parancsainak egy floridai amerikai művelet kapcsán. Ehelyett csak annyit mondtam neki, hogy nem tudunk tovább várni. A fedett műveletek éppen elég megterhelőek anélkül is, hogy olyan emberek avatkozzanak be, akiknek elvileg az a dolguk, hogy


2016.04.08. 13:57:54

South Beach

21

védelmezzenek. Sose lehet tudni, hogy a rosszfiúk besétálnak-e a csapdába, vagy éppen egy rajtaütést készítenek elő. Egy melléfogás, egy hamisnak látszó megjegyzés, és akár el is veszett az ügy. A magas szintű műkincsbűntények világában, ahol tíz-, húsz- vagy százmillió dolláros festményeket vásárolnak, az eladó elvárja a vevőtől, hogy igazi szakértő legyen. Szakértelem és kifinomultság benyomását kell keltened, amit csak sokéves edzéssel lehet megszerezni. Persze meg is lehet játszani. Ebben az esetben olyan emberekkel volt dolgunk, akik kapcsolatban álltak a földközi-tengeri maffiával: humortalan okostojások, akik nem csak besúgókat és beépített zsarukat öltek meg. Megölték azok családját is. Az eperevő verseny után egy hosszúra nyúló, parasztvakító jelenet keretében „eladtam” a festményeket a kolumbiainak, majd a jacht lassan visszaindult a dokk felé. Kisétáltam a farhoz egyedül, egy fél pohár pezsgővel, és arcomat az élénk tengeri fuvallat felé fordítottam. Szükségem volt rá. Általában élettel teli vagyok és optimista, nem hagyom, hogy minden apróság felzaklasson, de akkor már egy ideje szorongtam. Először fordult elő, hogy egy fedett akció álmatlan éjszakákat okozott nekem. Miért kockáztattam az életemet és nehezen szerzett hírnevemet? Már nem kellett bizonyítanom, viszont sokat veszíthettem. Tudtam, hogy Donna és három gyerekünk érezte a nyomást. Mindannyian a naptárt figyeltük. Tizenhat hónap választott el attól, hogy benyújtsam az igényemet a teljes kormánynyugdíjra. Philadelphiai felettesem régi cimbora volt, aki szemet hunyt volna afölött, ha ezt az utolsó időszakot lazábbra veszem. Taníthatnék a beépítettügynökképzőben, több időt tölthetnék a családommal, tanácsadói pályát tervezgethetnék, felkészíthetnék egy fiatal FBI-ügynököt, aki átvenné a helyemet. A Pelikán lassított, ahogy közelített a mólóhoz, és már ki tudtam venni a dokkot és a ponyvánál várakozó Rolls-Royce-ot.


2016.04.08. 13:57:54

22

megfizethetetlen

Gondolataim visszatértek a hiányzó mesterművekhez és azok üres kereteihez, ahogy még mindig a helyükön lógnak a Gardnerben, tizenhét évvel az után az 1990-es ködös márciusi éjszaka után, amikor két rendőrnek öltözött férfi túljárt két szerencsétlen őr eszén. Figyeltem Sunnyt és Laurenzet, ahogy a hajóorrban beszélgetnek. Nézték a miami eget a sötét délutáni felhőkkel, és hallgatták az Everglades felől közeledő mennydörgést. A kövér francia és finnyás, gazdag barátja képviselték az FBI legjobb Gardner-ügyes találatát ebben az évtizedben. Tárgyalásaink túlhaladtak a feltáró stádiumon. Ami az árat illeti, közeledni látszottunk, és már a készpénz festményre történő diszkrét cseréjének finom logisztikáját vitattuk meg, amelyre majd egy külföldi fővárosban kerítünk sort. Mindezek ellenére még mindig nem tudtam, hányadán állok Sunnyval és Laurenzszel. Bevették a kis jachtos színjátékunkat? És ha így is van, betartják majd az ígéretüket, hogy elvezetnek a festményekhez? Esetleg Laurenz és Sunny egy olyan saját, jól kidolgozott műveletet fontolgat, amelyben megölnek, miután előrántom a készpénzzel teli bőröndöt? És ha, tegyük fel, Sunny és Laurenz elő tud rukkolni a Vermeerrel és a Rembrandtokkal, akkor az FBI és a francia főnök tényleg hagyja majd, hogy elvégezzem a munkámat? Megengedik vajon, hogy megoldjam a történelem leglátványosabb műkincslopási ügyét? Sunny intett nekem, én pedig bólintottam. Laurenz bement, Sunny meg odajött hozzám, egy majdnem üres pezsgőspohárral a kezében. Átkaroltam Sunny vállát. – Ça va, mon ami? – mondtam. – Mi újság? – Très bien, Bob. Nagggyon jól. Nem hittem neki, inkább én is hazudtam: – Moi aussi.


2016.04.08. 13:57:54

2.

Történelem

fejezet

elleni bűncselekmények

Courmayeur, Olaszország, 2008

B

iztonsági okokból az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a lehető legdiszkrétebben intézte a foglalásokat: százhat szoba egy jómódú olasz síparadicsomban, Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa, a Mont Blanc lábánál. A Műtárgyakkal és Régiségekkel Kapcsolatos Szervezett Bűnözés Nemzetközi Konferenciáját december közepére, egy eseménytelen hétvégére szervezték, a Noir Filmfesztivál és a síszezon hagyományos megnyitója közé. Az ENSZ gondoskodott mindenről: intézte a repülőfoglalásokat hat földrészről, az ínyencfalatokat és a repülőtéri transzfert a genfi és a milánói repülőtérről. Amikor a buszok péntek kora délután elhagyták a repülőtereket, már friss porhó borította a talajt, és a sofőrök hóláncot tekertek a vastag autógumikra, mielőtt felmentek az Alpokba. Szürkület volt, mire a buszok megérkeztek a világ vezető műkincsvédelmi szakértőivel, akiket elcsigázott ugyan a jetlag, de alig várták, hogy összeüljön az első ilyen csúcskonferencia. A konferencia kezdete előtti éjszaka érkeztem, majd Milánóból Courmayeurbe azzal a magas rangú ENSZ-tisztviselővel utaztam, aki a találkozókat szervezte. A hölgy korai ebédre invitált Afganisztán Oxfordban végzett igazságügyminiszter-helyettesével, és az asztalunktól hallhattuk, amint éppen egy magas rangú iráni bíró tart


2016.04.08. 13:57:54

24

megfizethetetlen

szónoklatot a török művelődési miniszternek. Vacsora után a bárba mentem, hogy megkeressem régi barátaimat. Rendeltem egy Chivast, és a zsebembe nyúltam pár euróért. A növekvő tömegben felismertem Karl-Heinz Kindet, a hórihorgas németet, aki az Interpol művészeti bűnügyi egységét irányította. Éppen egy tejszínes koktélt szorongatott, és két, számomra ismeretlen, fiatal nővel beszélgetett. A kandallónál megpillantottam Julian Radcliffe-et, a kimért brit férfit, aki a világ legnagyobb magán-műkincsbűntényadatbázisát, az Art Loss Registert működteti. Füle akárcsak Neil Brodie-é, a Stanford Egyetem híres régészprofesszoráé. Megjött az italom, és elővettem a zsebemből a résztvevők listáját. Nem volt meglepetés számomra, hogy az európaiak, azon belül is az olaszok és a görögök voltak többségben. Mindig is jelentős erőforrásokat áldoztak a műkincsbűntényekre. Elolvastam a kevésbé ismerős, érdekesebb neveket és titulusokat: egy argentin rendőrbíró, az iráni bíró, akivel már korábban találkoztam, egy spanyol egyetem rektora, Görögország főrégésze, néhány ausztrál professzor, Dél-Korea vezető bűnügyi intézményének az elnöke és kormányhivatalnokok Ghánából, Gambiából, Mexikóból, Svédországból, Japánból, mindenhonnan. Egy tucat amerikai is rajta volt a listán, de szinte mindannyian egyetemi oktatók voltak, ami hazánk műkincsbűntényekkel kapcsolatos lagymatag elköteleződését tükrözi. Az USA kormánya senkit sem küldött. Éppen akkor mentem nyugdíjba az FBI-tól, és most Donnával együtt egy művészetbiztonsági céget igazgattunk. Az ENSZ azért kért fel, hogy adjak elő ezen a konferencián, mert az összes többi résztvevővel ellentétben húsz évet töltöttem el ezen a területen műkincsvédelmis nyomozóként. A többi felszólaló majd statisztikákra, nemzetközi jogi kifejezésekre és az együttműködésre hivatkozik, és általam jól ismert témákban mutat be állásfoglalásokat többek kö-


2016.04.08. 13:57:54

Történelem elleni bűncselekmények

25

zött arról a sokat idézett becslésről, miszerint a műkincsbűntények évi hatmillliárd dolláros üzletet jelentenek. Az ENSZ arra kért, hogy lépjek túl az ilyesfajta tudományos és diplomáciai beszéden, és magyarázzam el, milyen is valójában a kétes hírű művészeti alvilág, ábrázoljam azokat az embereket, akik műalkotásokat és régiségeket lopnak, mondjam el, hogyan teszik ezt, és hogyan szerzem vissza a kincseket. Hollywood lendületes, de egységesen hamis képet alkotott a műkincstolvajokról. A filmekben Thomas Crown egy intelligens műértő, jómódú, jó kiállású úriember. Hobbiból lop, kicselezi, sőt el is csábítja üldözőit. A hollywoodi tolvaj Cary Grant, a riviérai betörő a Fog junk tolvajt!-ból, vagy Dr. No az első James Bond-filmből, akinek Goya ellopott, Wellington hercegéről festett arcképe lóg titkos víz alatti búvóhelye falán. A hollywoodi műkincsbűnügyi hős, Nicolas Cage egy alapító atya leszármazottja A nemzet aranyában, aki rejtélyeket bogoz ki, és ezzel régen elveszett kincseket talál meg. Harrison Ford Indiana Jones szerepében, fedorakalapban és ostorral, amint hieroglifákat silabizál ki, és megmenti a világegyetemet a náciktól és a komcsiktól. Számos műkincslopás lehetne igazi, látványos filmanyag. A bostoni rablásban a Gardner-tolvajok éjszaka cselezték ki az őröket, és a szemüktől a bokájukig megkötözték őket ezüstszínű ragasztószalaggal. Olaszországban a fiatalemberek egyik éjszaka egy múzeumba horgászbotot eresztettek le, és egy négymillió dollár értékű Klimt-festményt akasztottak a horogra, majd feltekerték és nekiiramodtak. Venezuelában a tolvajok éjszaka belopóztak egy múzeumba, és olyan jól sikerült hamisítványra cseréltek három Matisse-művet, hogy hatvan napig senki sem fedezte fel a turpisságot. Ám a műkincslopás ritkán szól a művészet szeretetéről vagy a bűnözők eszességéről, és a tolvaj ritkán felel meg hollywoodi karikatú-


2016.04.08. 13:57:54

26

megfizethetetlen

rájának: csak a Shakespeare-mellszobron elrejtett titkos gomb megnyomásával nyitható az acélajtó, amelyen keresztül a visszavonult milliomos csodálatos gyűjteményét rejtő, légkondicionált magángalériába léphetünk. Azok között a műkincstolvajok között, akikkel pályám során találkoztam, volt mindenféle: gazdag és szegény, okos és bugyuta, vonzó és groteszk. Egy dologban ugyanakkor szinte mindannyian hasonlítottak egymásra: nyers kapzsiságukban. Pénzért loptak, nem szépségért. Amint azt a sajtónak adott valamennyi interjúban említettem, a legtöbb műkincstolvaj gyorsan rájön, hogy a műkincsbűntényben nem a lopás a nagy művészet, hanem az értékesítés. A feketepiacon a lopott műkincs általában csak 10 százalékát éri el szabadpiaci értékének. Minél híresebb egy festmény, annál nehezebb eladni. Ahogy múlnak az évek, a tolvajok egyre jobban kétségbeesnek, és egyre inkább meg akarnak szabadulni a terhüktől, amit senki sem akar megvenni. A nyolcvanas évek elején egy drogdíler senkit sem talált, aki megvett volna tőle egy egymillió dolláros, lopott Rembrandtot, végül egy beépített FBI-ügynöknek adta el azt csupán 23 000 dollárért. Amikor egy beépített rendőr Norvégiában vissza akarta vásárolni Edvard Munch világszerte ismert, ellopott mesterművét, A sikolyt, a tolvajok 750 000 dollárral is beérték. A festmény igazából 75 millió dollárt ér. A festészeti remekeket és a nagy művészetet mindig is „megfizethetetlennek” tekintették, de igazán a huszadik század közepén kezdett el ugrásszerűen növekedni értékük. Ez a korszak egy Cézanne-festmény, a Fiú vörös mellényben 1958-as eladásával kezdődött, amikor is 616 000 dollárt adtak érte a Sotheby’s szmokingos árverésén, Londonban. Eddig a rekord egyetlen festményre 360 000 dollár volt, ezért az eladás széles körű sajtóvisszhangot kapott. A nyolcvanas években, amikor a festményeket már hétszámjegyű


2016.04.08. 13:57:54


27

vagy annál magasabb áron kezdték árulni, szinte minden rekordeladás címlapra került, régen megboldogult művészeknek, különösen az impresszionistáknak kölcsönözve ezzel hírnevet. Az árak megugrottak, és már a kilenc számjegyet súrolták. 1989-ben a Los Angeles-i J. Paul Getty Múzeum akkoriban sokkoló árat, 49 millió dollárt fizetett Van Gogh Liliomok című festményéért. A következő évben a Christie’s egy másik Van Goghot, Dr. Gachet arcképét árverezte el 82 millió dollárért, és 2004-re a Sotheby’s Picasso Pipázó fiúját már egy ennél is elképesztőbb összegért, 104 millió dollárért árverezte el. 2006-ban újra megdőlt a rekord, amikor a zenemágnás David Geffen Pollock No. 5, 1948 című művét adta el 149 millió dollárért, De Kooning Nő III. című festményét pedig 137,5 millió dollárért. Az érték emelkedésével nőtt a lopások száma is. A hatvanas években a tolvajok elkezdték lesöpörni az impres�szionista műveket a múzeumok faláról a francia Riviéra mentén és Olaszország kulturális helyszínein. A legnagyobb lopás Caravaggio Jézus születése Szent Lőrinccel és Szent Ferenccel című festményének 1969-es eltulajdonítása volt Palermóban. Az ilyen rablások folytatódtak a hetvenes években is, de a nyolcvanas és kilencvenes évek lenyűgöző Van Gogh-eladásai után alábbhagytak. Az 1990-es, vakmerő Gardner-lopás – tizenegy ellopott mestermű, köztük Vermeer és Rembrandt munkái – egy merészebb korszak kezdetét fémjelezte. A tolvajok világszerte elkezdtek betörni a múzeumokba, és több mint egymilliárd dollár értékben tulajdonítottak el festményeket 1990 és 2005 között. A Louvre-ból egy zsúfolt vasárnap délután emeltek el egy Corot-t. Oxfordban egy Cézanne-t nyúltak le a szilveszteri ünnepség közepén. Rióban elvittek egy Matisse-t, egy Monet-t és egy Dalít. Skóciában a banditák turistának álcázták magukat, és így loptak el egy Da Vinci-remeket a kastélymúzeumból. A Van Gogh Múzeumra tizenegy év alatt kétszer is lesújtottak.


2016.04.08. 13:57:54

28

megfizethetetlen

Jetlagtől szédülten lehajtottam a skót whiskymet, és a szobám felé vettem az irányt. A következő reggel még időben érkeztem, hogy tisztességes helyet kapjak a nyitóbeszédre a szálloda konferenciaközpontjában. A programfüzettel és egy csésze erős olasz kávéval hallgattam az első felszólalót a vezeték nélküli fejhallgatómon keresztül, tolmácsolással. A Seconda Università di Napolitól érkezett Stefano Manahaj, a neves olasz jogászprofesszor kócos fekete hajjal és széles lila nyakkendővel, átrendezte a jegyzeteit és megköszörülte a torkát. Semmitmondó értékeléssel kezdte, és ez mintegy megalapozta az egész hétvégi esemény hangnemét. „A műkincsbűntény járványméretű probléma.” Természetesen igaza van. Az évi hatmilliárd dolláros adat valószínűleg túl alacsony, mondta a professzor, mert csak az ENSZ 192 tagországa egyharmadától származnak statisztikák. A műkincs- és régiséglopás a negyedik helyen áll a nemzetek közötti bűncselekmények listáján, a drogok, a pénzmosás és az illegális fegyverszállítások után. A műkincs- és régiségbűntények mértéke országról országra változik, de annyi bizonyos, hogy emelkedőben van, és nem áll arányban a felkutatására szánt erőfeszítésekkel. A folyamatosan tüzelt, legitim, globális gazdasági forradalom – az internet, a hatékony szállítás, a mobiltelefonok és a vámreformok, különösen az Európai Unión belül – megkönnyítik a bűnözők számára a lopott műkincsek és régiségek csempészetét és eladását. Sok nemzetközi bűncselekményhez hasonlóan az illegális műkincs- és régiségkereskedelem a legális és az illegális világ közötti közeli kapcsolatokon alapul. A műkincsek legitim, globális piaca évente több tízmilliárd dollárra rúg, és ennek 40 százaléka kerül eladásra az Egyesült Államokban. Mivel ennyi pénz forog kockán, a forró műtárgyak és régiségek vonzzák a pénzmosókat, a kétes hírű galéria-


2016.04.08. 13:57:54


29

tulajdonosokat, a műkincsalkuszokat, a drogkereskedőket, a szállítmányozási vállalatokat, a gátlástalan gyűjtőket, és néha a terroristákat is. A bűnözők biztosítékként festményeket és szobrokat használnak a fegyverek, a drog és a pénzmosási ügyletek finanszírozásához. A műkincseket és a régiségeket – különösen a kicsi, kézipoggyászban is szállítható darabokat – könnyebb csempészni, mint a készpénzt vagy a drogokat, és értékük könnyen átváltható bármely valutára. A lopott műkincs kiszúrása kemény dió a vámügyintéző számára, mert a nemzetközi határokon áthaladó műkincsekről és régiségekről – a drogokkal, a fegyverekkel vagy a készpénzkötegekkel ellentétben – nem üvölt annyira, hogy csempészáru. A lopott és elrabolt darabokat új piacok után kutatva gyorsan átcsempészik a határokon. A bűnüldözés által felkutatott műkincsek és régiségek felére egy másik országban bukkannak rá. Lehet, hogy a múzeumrablásokból lesznek a szalagcímek, de ezek az összes műkincsbűnténynek csak az egytizedét teszik ki. Az Art Loss Register által Courmayeurben bemutatott statisztika szerint az összes elemelt mű 52 százalékát magánlakásokból és szervezetektől viszik el, minden nagyobb hajcihő nélkül. Tíz százalékukat lopják el galériákból és nyolc százalékukat templomokból. A maradék java részének régészeti lelőhelyekről kel lába. Mialatt egy másik diplomata tovább mormogott valami ötven éves egyezmény ritkán alkalmazott kiegészítő záradékáról, a konferenciacsomagomban közölt Interpol-számadatokat tanulmányoztam. Amikor a műkincslopások földrajzi eloszlását bemutató grafikonhoz értem, úgy elképedtem, hogy még a tolmácskészülékemet is levettem a fejemről: az Interpol statisztikája azt állította, hogy a világ műkincsbűntényeinek 74 százaléka Európában történik. Hetvennégy százalék! Ez enyhén szólva nem túl valószínű. Valójában a számok csak azt mutatják, mely nemzetek vezetnek jó statisztikát,


2016.04.08. 13:57:54

30

megfizethetetlen

illetve ez aztán már arra is rávilágíthat, hogy milyen mértékben foglalkoznak ténylegesen a műkincsbűntények felkutatásával. A nemzeti műkincsvédelmi egységek közötti különbség megdöbbentő lehet. A francia nemzeti műkincsvédelmi osztag harminc elhivatott tisztet alkalmaz Párizsban a Gendarmerie Nationale ezredesének irányításával. A Scotland Yard egy tucat tisztet vonultat fel teljes munkaidőben, és az ügyeket vizsgáló nyomozókat művészettörténeti profes�szorokkal és antropológusokkal rakja párba. A legtöbbet valószínűleg Olaszország teszi. Háromszáz fős műkincs- és régiségosztagot, egy magasra becsült, aggresszív egységet tart fenn, amelyet Giovanni Nistri, a carabinieri egyik parancsnoka irányít. Courmayeurben Nistri parancsnok felfedte, hogy Olaszország a műkincsbűntények elleni harcban ugyanazokból az erőforrásokból merít, mint nálunk a Drogrendészeti Igazgatóság a drogok leküzdésénél, azaz helikoptereket, cybernyomozókat, sőt tengeralattjárókat alkalmaz. Kora délután a csúcskonferencia egyik ENSZ-es felsővezetője, Alessandro Calvani arra ösztönözte a többi nemzetet, hogy kövessék Olaszország példáját, és olyan világméretű PR-kampányt javasolt, amely arról nyújtana információkat, hogy milyen történelmi és kulturális veszteségeket okoznak a műkincsbűntények. Szólt a figyelmet a dohányzásra, az aknákra, a HIV-vírusra és az emberi jogoknak a gyémántkereskedelemhez kapcsolódó megsértésére felhívó közoktatási kampányok sikereiről. „A kormányok végre kénytelenek tenni valamit a fokozódó közfigyelem miatt – mondta. – Sokan nem gondolják, hogy a műkincsbűntény valóban bűncselekmény, enélkül viszont nem lehet nagy vihart gerjeszteni.” Az Egyesült Államokban mindenképpen ez a helyzet. Országszerte csupán egy maroknyi nyomozó dolgozik a műkincsbűntényeken. Annak ellenére, hogy minden nagyobb kaliberű műkincsrablás a címlapra és nagy nézettségű televíziós műsorokba kerül, a


2016.04.08. 13:57:54


31

rendőri szervek többsége nem áldoz megfelelő erőforrásokat a nyomozásra. A Los Angeles-i rendőrkapitányság az egyetlen olyan amerikai rendőrség, ahol teljes munkaidős műkincsvédelmis nyomozó dolgozik. A legtöbb városban a vagyon elleni bűncselekmények osztagához tartozó nyomozók egyszerűen felajánlanak egy díjat, és azt remélik, hogy a tolvajok elcsábulnak. Az FBI és az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala rendelkezik ugyan hatáskörrel műkincsbűntényekben, ám csak kevés erőforrást költenek ezek felkutatására. Az FBI 2004-ben alakult Műkincsvédelmi Egysége csak egy teljes munkaidőben foglalkoztatott beépített ügynököt alkalmazott: jómagamat. Most, hogy nyugdíjba vonultam, már nincs egy sem. A Műkincsvédelmi Egység még létezik ugyan – egy régész vezeti, nem pedig egy FBI-ügynök –, ám gyakorlati haszna nem sok van. A Műkincsvédelmi Egységének az általam 2005-ben kiképzett nyolc tagjából 2008-ra szinte mindenki állást váltott, mivel haladni szerettek volna a szakmai ranglétrán. Nem róttam fel nekik, de ezért vált lehetetlenné, hogy egy képzett, összetartó egységet tudjunk kovácsolni, és intézményi tudásállományt tudjunk felépíteni. Nem az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan ország a konferencián, amelyet felszólítottak, hogy tegyen többet. Néhány figyelemreméltó kivételtől eltekintve a műkincsbűntény egyszerűen nem jelent prioritást a legtöbb nemzet számára. Ahogyan azt az egyik olasz megjegyezte a csúcskonferencián: „A kollektív bűnözés paradigmájával állunk szemben.” Pulykaérmékből, zuppa di formaggióból és egy könnyű rozéborból álló ebéd után néhány ausztrál egyetemi szakembert hallgattunk meg, akik betekintést nyújtottak a fosztogatásokba. A téma nem volt új számomra, ám örömmel hallottam, hogy nem nyugati szempontból közelítik meg a dolgot ezen az Európa-központú gyűlésen. Botor dolog megpróbálni úgy kezelni egy világméretű


2016.04.08. 13:57:54

32

megfizethetetlen

problémát, hogy nem vesszük figyelembe a kulturális különbségeket. Néhány harmadik világbeli országban a tiltott műkincs- és régiségkereskedelem csendes elfogadásban részesül, a gazdaságot fellendítendő. A félig törvényen kívüli, háború sújtotta régiók régóta sebezhetőek. Irakban a régiségek a kevés őshonos, értékes árucikk egyikét jelentik (mert könnyebb ellopni, mint az olajat). Az olyan kevésbé veszélyes, de fejlődő országokban, mint Kambodzsa, Etiópia és Peru, ahol a fosztogatók a régészeti lelőhelyeket holdbéli tájakká változtatták, a helyi kormányok nem tekintenek minden ilyen ásatást a történelem és a kultúra elleni bűncselekménynek. Sokan gazdasági hajtóerőt látnak benne. Amint azt a professzorok megjegyezték, az ásást végzők munkanélküli őslakosok, akik kétségbeesetten igyekeznek a halott elődök köveiből éhező családjuk számára ételt teremteni. A konferencián ez a nézőpont kéztördelést okozott a politikailag korrekt diplomaták körében, és a kenőpénzt elfogadó helyi hatóságokra kezdtek panaszkodni. Olyannyira, hogy már kuncogtam, amikor a Kenyai Nemzeti Múzeum igazgatója, George Okello Abungu joggal emelkedett fel, hogy leteremtse a csoportot. – Ne ítéljék el ilyen gyorsan azt a korrupt vámost! – mondta. – Ne felejtsék el, hogy éppen a nyugatiak vesztegetik meg őket! A műkincs- és régiségbűntényeket részben azért tűrik meg, mert áldozatmentes bűncselekménynek tekintik azokat. Mivel személy szerint három földrészen mentettem meg nemzeti kincseket, első kézből tudtam, hogy ez a szemlélet igen rövidlátó. A legtöbb lopott műtárgy messze többet ér, mint dollárban kifejezett értéke. Kollektív emberi kultúránk leképeződéseit dokumentálják. Egy adott darab tulajdonjoga az évtizedeken vagy évszázadokon át változhat, de ez a sok nagyszerű mű mindannyiunké, az őseinké és az eljövő nemzedékeké. Néhány elnyomott és veszélyeztetett nép számára a művé-


2016.04.08. 13:57:54


33

szetük gyakran a kultúra egyetlen fennmaradó kifejeződése. A műkincstolvajok nem csupán szép tárgyakat lopnak, hanem emlékeket és identitásokat. Történelmet. Az amerikaiak a magas művészet szempontjából különösen kulturálatlannak vannak kikiáltva. Úgy tartják, szívesebben mennek meccsre, mint múzeumba, de – ahogyan azt külföldi kollégáimnak is mindig elmondom – a statisztika meghazudtolja a kliséket. Az amerikaiak legalább annyit járnak múzeumba, mint sporteseményekre. 2007-ben többen látogatták a Smithsonian Intézet múzeumait Washingtonban (24,2 millióan), mint ahányan az NBA (21,8 millió), a Nemzeti Jégkorong Liga (21,2 millió) vagy a Nemzeti Futball Liga (17 millió) meccseit. Chicagóban évente nyolcmillióan keresik fel a város múzeumait. Ez több, mint a Bears, a Cubs, a White Sox és Bulls látogatottsága egy szezonban együttvéve. Ahogy közeledtünk az előadásomhoz, rájöttem, hogy minden felszólalót be tudok sorolni három skatulya egyikébe: tudományos, jogász vagy diplomata. A tudományos felszólalók statisztikákkal és elméleti diagramokkal bombáztak. A jogászok a műkincslopásra vonatkozó nemzetközi egyezményekről szóló, halál unalmas, jogiszemle-típusú történeteket mesélték el. A diplomaták teljességgel hasznavehetetlennek bizonyultak, és elég ártalmatlannak tűntek ahhoz, hogy finomkodó együttműködést nyújthassanak. Ugyanakkor úgy tűnt, két céljuk van. Az egyik, hogy ne bántsanak meg senkit. A másik, hogy egy ENSZ-bizottságnak beadandó, szelíd hangvételű nyilatkozatot fabrikáljanak. Más szóval, ne tegyenek semmit. Hol maradt a szenvedély? Imádjuk a művészetet, mert zsigeri húrokat pendít meg mindenkiben, legyen akár nyolc-, akár nyolcvanéves. Pusztán az, hogy valaki festéket tesz a vászonra vagy a vasból szobrot készít, legyen akár egy francia mester, akár egy első osztályos tanuló, az emberi elme csodá-


2016.04.08. 13:57:54

34

megfizethetetlen

ja, és egyetemes kapcsolatot teremt. Minden művészet érzelmet kelt. Minden művészet érzéseket ébreszt. Ezért van, hogy amikor egy műalkotást ellopnak vagy egy ókori várost megfosztanak a műkincseitől és lelkétől, úgy érezzük, erőszak ért minket. Amíg arra vártam, hogy az interpolos vezető összefoglalja mondandóját és elkezdhessem az előadásomat, a teremben lévő méltóságokra néztem. Az útról eltakarított hó már az ablakig magasodó kupacokban állt. Álmodozni kezdtem. Nem értettem, hogy lett a baltimore-i árva és a japán hivatalnok fiából hazája legnagyobb műkincsvédelmi nyomozója.


2016.04.08. 13:57:54

PROVENIENCIA


2016.04.08. 13:57:54


2016.04.08. 13:57:54

Megfizethetetlen princeless hun beliv.indd :57:53

Recommend Documents