XII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM
2005. MÁJUS
INGYENES
MEGEMLÉKEZÉS II. JÁNOS PÁL PÁPA visszatért atyjához, az Úristenhez! (1920. május 18. - 2005. április 2.) Pápává választották: 1978. október 16-án.
H A B E M U S PA PA M ! = VA N P Á P Á N K ! Ezzel a várva-várt mondattal jelentette be Jorge Medina Estevez bíboros, hogy a pápa választók testülete megválasztotta: Jozeph Ratzinger bíborost pápának. XVI. BENEDEK PÁPA néven foglalja el a Péteri széket. (1927. április 16-án született Németország Bajor tartományában!)
Az egész világ, de különösen mi katolikus keresztény emberek mély fájdalommal vettük hírül, hogy a Szentatya 2005. április 2-án este 9 óra 37 perckor visszaadta lelkét Teremtõjének. A Nagy pápa 27 éven keresztül szolgálta egyházát. Mindenki csodálattal és együttérzéssel nézte, ahogyan küzdött betegségével. Még így betegen, öregen is kész volt az igazügyért lelkesedni. Milliók gyászoljuk és megemlékezünk róla. Az egyik újságban ezt a csodálatos imát olvastam: “
Úristen! Aki titokzatos rendeléseddel II. János Pál pápa szolgádat a pápák közé soroltad: add meg kérünk, hogy aki a földön Fiad helyettese volt, a szent pápák örök társaságában is helyet foglalhasson. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.”
A teológia doktora, professzor tanára volt hosszú évtizedeken keresztül. Elõdjét, II. János Pál pápát 1981. óta szolgálta, tanácsadója volt. Nagy bizalommal és lelkesedéssel fogadja a keresztény Anyaszentegyház az Õ személyét is. Kérjük a Jó Istent, segítse Szentatyánkat, hogy mindenkor példaként szolgáljon a reá bízott keresztényeknek. Vaka Ferencné.
BOLDOGI ÉLET
2
2005. MÁJUS
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ Az adókkal kapcsolatosan az alábbiakra hívjuk fel a lakosság figyelmét: - iparûzési adó A fenti adóval kapcsolatos bevallási határidõ: 2005. május 31. Akik eddig nem kaptak ehhez nyomtatványt, azok a polgármesteri hivatal 1.sz. irodájában vehetik át.
- talajterhelési díj A bevallási határidõ 2005. március 31-én lejárt. Felhívjuk azon kibocsátók figyelmét, akik eddig ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, azok haladéktalanul tegyék meg. Ellenkezõ esetben a díj megállapítása a rendelkezésünkre álló adatok alapján - becsléssel - fog megtörténni. A A Boldog Községi Önkormányzat képviselõ testülete 2005. február 11-én elfogadta az önkormányzat 2005. évi költségvetését, melynek kiadási és bevételi fõösszege 352.687 ezer Ft. Mûködési kiadások elõirányzata: Ebbõl személyi jellegû kiadás munkaadókat terhelõ járulék dologi jellegû kiadások ellátottak pénzbeli juttatásai speciális célú támogatások* munkabér hitel visszafizetés általános tartalék Felújítási és felhalmozási kiadások ekõirányzata: Ebbõl beruházások** felújítások hitel visszafizetés felhalmozási célú pénzeszköz átadás Mûködési bevételek elõirányzata: Ebbõl intézményi mûködési bevétel helyi adók központi támogatás pénzeszköz átvétel hitel
323.450 ezer Ft 161.512 ezer Ft 50.233 ezer Ft 59.397 ezer Ft 1.535 ezer Ft 39.001 ezer Ft 8.000 ezer Ft 3.228 ezer Ft 29.237 ezer Ft 1.040 ezer Ft 14.651 ezer Ft 11.200 ezer Ft 2.346 ezer Ft 323.450 ezer Ft 12.854 ezer Ft 7.800 ezer Ft 267.517 ezer Ft 16.910 ezer Ft 18.369 ezer Ft
2005. április 2. A hatvani csatára emlékezve minden évben április 2-án, Boldog határában elevenítjük fel az 1849-es hadjárat dicsõséges napjait. A csodálatos fekvésû Balázs tanya ad otthont a korhû öltözékben fellépõ Huszár és Hagyományõrzõ Egyesület hadijátékának, mely a hatvani csata emlékeit, a magyar és császári csapatok küzdelmét idézi fel. Az esemény megrendezésére immár hetedik alkalommal ebben az évben is sor került.
mulasztás miatt ebben az esetben bírság kiszabására is sor kerül. Az önkormányzat az adóhátralékok behajtása érdekében önálló behajtóval kötött szerzõdést. A végrehajtás során az adóhátralékon felül saját munkadíját is érvényesíti. Kérjük, hogy saját érdekében minden hátralékos igyekezzen fizetési kötelezettségének minél elõbb - önként eleget tenni. Felhívjuk továbbá a lakosság figyelmét, hogy az útpadkák rendbetételére nagyobb figyelmet fordítsanak a közút állagának megóvása érdekében. Ennek egyik módja a padka lenyesése, ahol magasabb az úttest vonalánál. Ehhez hozzátartozik, hogy az út szélén keletkezett vizet a padka több helyen történõ megnyitásával segítsék elõ. Az utak állapotának megóvása, a biztonságos közös érdekünk, ezért kérjük a lakosság aktív közremûködését.
Felújítási és felhalmozási bevételek elõirányzata: Ebbõl lakossági csatorna befizetés kommunális adó támogatás állami TERKI pályázat támogatás
29.237 ezer Ft 16.011 ezer Ft 800 ezer Ft 5.679 ezer Ft 6.747 ezer Ft
* speciális célú támogatások jogcímenkénti elõirányzat tervezete: - rendszeres szociális segély 9.188 ezer Ft - idõskorúak járadéka 1.183 ezer Ft - rendszeres gyermekvédelmi támogatás 18.000 ezer Ft - lakásfenntartási támogatás 720 ezer Ft - ápolási díj 4.266 ezer Ft - egyéb rászorultságtól függõ ellátás 2.162 ezer Ft - köztemetés 240 ezer Ft - közgyógyellátás 371 ezer Ft - egyéb szervezetek támogatása 2.871 ezer Ft (sportkör, alapítványok, polgárõrség) ** beruházások és felhalmozási feladatonkénti elõirányzat tervezete: - utak felújítása 9.639 ezer Ft - mûvelõdési ház felújítása 5.012 ezer Ft - citroën tehergépkocsi törlesztõ részlete 528 ezer Ft - fûnyíró vásárlás 512 ezer Ft
A rendezvény lebonyolításában nyújtott segítségért köszönetet mondok: Balázs Lászlónak /Balázs tanya tulajdonosa/, Fülöp Tibor Zoltánnak /Magyar Hagyományõr Világszövetség/, Gyõriné Dr. Czeglédi Mártának /Jászfényszaru város polgármestere/, Hatvan Rendõrkapitányság vezetõjének Sára Péter Úrnak, Hatvani Tûzoltóparancsnokság vezetõjének Zólyomi Géza Parancsnok Úrnak, Varga Ferencnek /húsfeldolgozó vállalkozó/, Luda Ottónak /pékség vezetõje/, Palotai Andrásnénak /Coop üzlet vezetõje/, Dr. Töltéssy Zsolt állatorvosnak, Bódi Józsefnénak /Terka néni/, Bugyi Andrásnénak, Bódi Jánosnénak, Patócs Lászlónénak, Püspöki Gusztávnénak, Intézményvezetõk: Kepesné Tóth Katalin mûvelõdési ház igazgatónak, Krakóczkiné Tóth Éva iskola igazgatónak, Varga Lászlóné óvoda vezetõnek, Zsírosné Õszi Katalin óvónõnek, Kepes Lászlónak /hangosítás/, Hornyák István körzeti megbízottnak, Budai Zoltán tûzoltóparancsnoknak, az Önkéntes Tûzoltóegyesületnek, Szamosvölgyi Juditnak /polgárõrség vezetõje/, a Polgárõrség tagjainak, a Huszár és Hagyományõrzõ Egyesületnek és vezetõje Jánosi Imrének, a helyi Hagyományõrzõ Csoportnak és vezetõje Nagy Györgynek, Boldog Község Képviselõtestületének, Szitányi Péterné jegyzõ asszonynak, a Hivatal dolgozóinak, a Karbantartó Csoportnak és vezetõjének, Palya Józsefnek.
A lovak elszállásolása a Kossuth úti házak elõtt történt. Köszönöm az ott lakók türelmét és megértését. A rendezvényünk egyre több látogatót vonz településünkre, bízom abban, hogy jövõre is legalább ilyen színvonalon tudjuk megszervezni a hadijátékot, az 1949-es hadjárat dicsõséges napjaira emlékezve. A rendezvényre meghívtuk testvértelepülésünk Csíkszentdomokos polgármesterét és Tanácsos Testületét. Meghívásunknak eleget tettek és jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket.
Boldog, 2005. április 26. Püspökiné Nagy Erzsébet polgármester
2005. MÁJUS
3
BOLDOGI ÉLET
Kisebbségi beszámoló
Tûzoltó egyesületi hírek
Legelõször lássuk az elvégzett munkát: a Dankó és a Cinka Panna utca elkészül 2005. május 20-ra, vagyis az átadási határidõre. Sikeresen fejezte be általános iskolai tanulmányait nyolc fõ, parkgondozóként pedig hét ember vizsgázott le OKJ-s tanfolyamon a Phare program „Hegymenet” projektjének köszönhetõen, Hatvanban. Puporka Józsefné sikeresen elvégzett egy konfliktuskezelõi tanfolyamot, és tagja lett a Zhutinas konfliktuskezelõi hálózatnak. Szintén elvégezte az esélyegyenlõség jegyében indított „Nõk a nõkért” nevû EU-s tanfolyamot. Jelenleg az amerikai USAID és a budapesti Partners Hungary Alapítvány hároméves tanfolyamára jár, immár másfél éve. Az utóbbi tanfolyammal kapcsolatos pályázatnak köszönhetõen sikerült megnyerni egyszerre két pályázatot („Riporter kerestetik!”, illetve „Szemétdombok helyett virágos kertek” címmel, környezetvédelmi témában). Ezen a két pályázaton összesen négymillió forintot nyertünk. (A „Riporter kerestetik!” projektben Boldogról Nagy József Zsolt vesz részt a Hatvani Városi TV tanfolyamán. A „Szemétdombok helyett virágos kertek” projektben pedig tizenhárom közmunkást tudunk foglalkoztatni, fél évig.) Végül, de nem utolsósorban, nézzük a terveinket: azért, hogy a hagyományainkat meg tudjuk õrizni, óvodás kortól a felnõtt korig tartunk foglalkozásokat. Tervezzük még az esti tagozatos nyelvtanulást, felnõttek, de nem csak romák számára. Boldog, 2005. április 28. Puporka Józsefné
Tisztelt olvasó! Örömmel adhatom hírül a „Boldogi Élet” olvasóinak azt a hírt, hogy ismét nagy megtiszteltetés érte az önkéntes tûzoltó egyesületet, ezen belül is Varga Ferencet, az egyesület elnökét. Varga Feri bácsi ugyanis április 30- án Keszthelyen az országos Flórián napon megkapta az önkéntes tûzoltóknak adható legmagasabb elismerést, a „gróf Széchenyi Ödön” emlékplakettet. Az újság hasábjain keresztül is szeretnék gratulálni Varga Feri bácsinak a kiváló munkájáért adományozott díjhoz. Kívánok neki erõt, egészséget és sok sikert még az elõtte álló feladatokhoz. Szeretném még egy másik fontos hírrõl tájékoztatni a Kedves Olvasókat! 2005. április 2-án vezetõségválasztásra ültek össze a Heves Megyei Tûzoltó Szövetség küldöttei Egerben. Egyesületünket Budai Zoltán parancsnok képviselte. Örömmel mondhatom, hogy egyesületünket a megyében elismerik és az elsõ három egyesület között tartják számon. Ezt bizonyítja az is, hogy két fõt is beválasztottak a megyei szövetség vezetõségébe. Varga Ferenc elnök urat a gazdasági bizottságba választották be, még Budai Zoltán parancsnok Hatvan környék területi képviselõje lett. Tisztelt olvasó! Ennyiben szerettem volna tájékoztatni önöket a Tûzoltó Egyesület életérõl. Budai Zoltán parancsnok
Huszár és Hagyományõrzõ Egyesület (3016 Boldog, Pacsirta út 2/a) Közhasznúsági jelentés - 2004. évi adatok ezer Ft-ban Eszközök 9.IV. Pénzeszközök 10. Eszközök összesen
7
Források 11.C. Saját tõke 13.II. Tõke változás 15.IV. Tárgyévi eredmény 22. Források összesen
7 38 -31 7
1.A. 2.I. 10.2. 11.3. 12.4. 18.C. 20.E. 31.G.
834 834 367 195 52 834 865 -31
Összes közhasznú tevékenység bevétel Pü. rendezett bevételek Pályázati úton elnyert támogatás Közhasznú tev. származó Tagdíjból származó bevétel Tényleges pénzbevétel Közhasznú tev. ráfordításai Tárgyévi pénzügyi eredmény
Egyesületünknél 2004. évben bérjellegû kifizetés nem történt.
Boldogi Huszár és Hagyományõrzõ Egyesület 2004. évi gazdálkodása (bevételei és kiadásai) Bevételek Tagi betét Tagdíj bevét Közremûködési díj Pályázati támogatás Kapott bankkamat Bevételek összesen Kiadások Szövetségi hozzájárulás Könyvelési díj Bankköltség Postaköltség WEB-lap bérlési díj Reklám prospektus CD nonprofit szerv. Étkezés
220 000 51 500 195 000 367 000 727 834 227 10 000 89 375 2 536 1 440 28 800 120 000 5 605 15 908
Matrica Taggyûlés-vendéglátás Terem bérlet taggy. Lószállítás Rendezvény ktg. Üzemanyag ktg. Szállás Kengyel Számítógép+monitor Reklám bor Kiadások Bank nyitó Bank záró Pénztár nyitó Záró
10 066 87 830 55 000 100 000 42 626 130 896 30 830 3 800 20 000 78 048 865 210 1 034 1 370 37 173 5 854
Anyakönyvi hírek Újszülöttek:
Elhunytak:
Kalmár Bence 02.12. an: Agócs Katalin
Horváth Istvánné sz.Dudás Anna, Liget u. (1913) Fülöp Árpádné sz. Vaskó Angéla, Hatvan (1928) Sass Jánosné sz. Boldogházy Mária Magdolna (1926) Kiss László, Liszt tér (1927) Csomor Ferencné sz. Medveczki Magdolna, Jászfényszaru (1958) Varga József, Budapest (1951)
Medveczki Adrián 02.18. an: Zólyomi Szilvia Füzik Johanna 02.27. an: Demeter Olga Kis Renáta 02.28. an: Fülöp Andrea
Zólyomi József, Bartók u. (1933) Bugyi István, Kertész u. (1946) Nagy István, Kossuth u. (1927) Szûcs Istvánné sz. Bugyi Mária, Petõfi u. (1941) Tóth Gusztáv, Kartal (1957) Petrikné Lukács Éva (1965)
Helyesbítés /A februári számban tévesen jelent meg/ Gyökér Luca szül.: 2004.12.07. a.n.: Nagy Tímea
BOLDOGI ÉLET
4
TOBORZÓ 2005. április 1.
Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a Boldogi Huszár és Hagyományõrzõ Egyesület nevében a 17.Dicsõséges Tavaszi Hadjárat keretében megrendezett toborzón nyújtott segítségért: G G G G G G G G
Szamosvölgyi Judit /Liget italbolt/ Bódi Tamás /Négyesfogat vendéglõ/ Farkas Ferencné /Gerendás kocsma/ Palotai Andrásné /Coop üzlet/ Bankó Róbert /Öreg kocsma/ Boldogi Polgárõrség Boldogi Önkéntes Tûzoltó Egyesület Újváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár dologzói és a csoportvezetõk: Lukács Erzsébet, Józsa Erzsébet G a Kaláris Néptánccsoport /szereplésért/ G Bánkúti Istvánné, Kepes Lászlóné /étkeztetés lebonyolításáért/ Továbbá köszönetet mondok minden támogató és segítõ szándékú pártfogónak, akiknek munkája elõsegítette a hadjárat létrejöttét. Boldog, 2005. április 29. Huszár Egyesület Vezetõsége
2005. MÁJUS
5
BOLDOGI ÉLET
2005. MÁJUS
A XI. Boldogi Búcsú programja /2005.06.05./: Délelõtt: 9.30
Körmenet a templomtól a szabadtéri szentmise színhelyére 10.00 Szabadtéri szentmise a temetõi kápolnánál
Délután:Múzeum a közösséghez program /Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház/ 16.00 Boldog fotográfiák c. kiállítás megnyitója A kiállítást megnyitja: NKÖM Közgyûjteményi Államtitkárság képviselõje 16.15 A kiállítás megtekintése 18.00 Köszöntõt mond Érsek Zsolt országgyûlési képviselõ, Püspökiné Nagy Erzsébet polgármester 18.10 Boldogi lakodalmas a Hagyományõrzõ Csoport és a Kaláris Néptáncegyüttes közremûködésével 18.30 Dr. Fejõs Zoltán elõadása a Tavaszi zápor rendezõjérõl 19.00 A Tavaszi zápor c. játékfilm vetítése 21.00 Tüzijáték
FIGYELEM!!! Népzeneoktatás Boldogon! A Jászfényszarui Mûvészeti Iskola kihelyezett népzenei tagozata idén szeptembertõl elindítja kezdõknek szóló oktatását. Az oktatás helyszíne a Boldogi Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház A tanulható hangszerek:
Cimbalom Hegedû Nagybõgõ Brácsa Oktatók:
Bohák Endre hegedû, brácsa, nagybõgõ Unger Balázs cimbalom Az oktatás díja 5000 Ft/félév. A hangszereket a mûvészeti iskola és a mûvelõdési ház biztosítja hangszerhasználati díj ellenében.
Korhatár: 8 éves kortól 13 éves korig.
Jelentkezés: Boldog, Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház 2005. június 1-ig Telefonos érdeklõdés: 06-20/823-1180 Unger Balázs E-mail:
[email protected]
A rendezvény ideje alatt a következõ kiadványok kaphatók: Boldog/Képek katalógus Három megye határán Kacskaringó CD / Tizenkét hónapon át / Boldogi Asszonykórus kazetta Quo Vadis CD /Kell, hogy érezd/
6.400Ft/db 7.500Ft/db 1.500Ft/db 1.000Ft/db 1.500Ft/db
A Tájház 1400 órától várja a látogatókat. A belépés ezen a napon ingyenes! Az Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház elõtti téren: - borkóstolás - üveggravírozás - Tiffany üvegfestõ - karamell bemutató - festményvásár várja az érdeklõdõket!
Négy és fél millió állami támogatás a felújításhoz Sok éves próbálkozás után végre felújíthattuk az Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár épületét. A 37 éves épületre már nagyon ráfért a tatarozás, rendezvényeink és a bálok idején bizony szégyenkeztünk a falak és fõleg a parketta állapota miatt. A költségvetésünkbe éveken keresztül beállítottuk a festés és a parketta csiszolás, valamint a külsõ lábazat és járda javításához szükséges összeget, de sajnos az Önkormányzat nehéz anyagi helyzete miatt mindíg le is húztuk azokat. A munkálatok elvégzéséhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által, a nemzeti közmûvelõdési és könyvtári hálózatfejlesztésre kiírt pályázaton nyert 4,5 millió Ft teremtette meg a lehetõséget. Az Önkormányzatnak „csak" 500 ezer Ft önrészt kellett biztosítania. Ez is nagy terhet jelentett persze a fenntartónak, sajnos a sikeres pályázat felett érzett örömbe ürüm is vegyült, hiszen égetõ útfelújítási problémák vannak településünkön.Viszont az önrész nélkül elveszett volna a támogatás is és késõbb,a további rongálódás következtében még többe került volna a felújítás. Az áldozatok vállalásának köszönhetõen most újból büszkék lehetünk a szép mûvelõdési házunkra, s remélem búcsúkor még azok is szétnéznek nálunk, akik talán egy kicsit ritkábban látogatják rendezvényeinket. Kepesné Tóth Katalin
MOST JÓL BEOLVASUNK. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ismét lehet szavazni a kedvenc könyvükre. A könyvtárban megtalálható a 100 legnépszerûbb könyv listája, melybõl a helyszínen található szavazólapon lehet a legjobb 12-t megjelölni. A szavazólapokat junius 2-án csütörtök este 18.00 óráig lehet bedobni az urnába. Kepesné
BOLDOGI ÉLET
6
2005. MÁJUS
POLGÁRÕR HÍREK A három hónappal ezelõtt megjelent lapban beszámoltam egyesületünk tavalyi évben végzett munkájáról. Ezúton szeretném ismertetni az idei évben történt eseményeket és terveinket. 2005. februárjában megtartottuk az éves közgyûlésünket, ahol értékeltük a tavalyi munkánkat, az egyesület pénzügyi helyzetét és a tavalyi évben jól teljesítõ polgárõrök jutalmazásban részesültek. Az év polgárõre: Hornyák Erzsébet lett. Az ifjúsági polgárõrök közül Csikós Ágnes és Gazsúr Tibor, míg a felnõttek közül Leveles Zoltán mezei polgárõr és Laczkó Attila részesültek elismerésben. Petrovics Zoltán 10 éves, míg Tóth István 5 éves munkájáért, míg a Hatvani Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya részérõl sikeres elfogásban való résztvételért Vaka Ákos és Mohácsi Viktor kapott elismerõ oklevelet. Köztudott, hogy a Hatvani Rendõrkapitányság és a helyi Polgárõrség évek óta együtt dolgozik. A Boldogi Polgárõrség vezetõsége úgy határozott, hogy az öt éves sikeres együttmûködésért elismerõ oklevelet adományoz Patkóné Rõczey Krisztina r.alezredes Bûnügyi o.v., Kovács József r.alezredes Közrend-védelmi o.v., Szabó Zoltán r.fhdgy. Nyomozati alosztályvez., Fülöp Zsolt r.tzls., Rõczey György r.zls., Petrovics Csaba r.zls., hatvani körzeti megbízottak részére. Külön köszönet illeti meg Hornyák István r.zls. helyi KMB munkáját, aki naprakészen segíti a helyi polgárõrséget. Sajnos földrajzi adottságait nézve közbiztonság szempontjából településünk nem a legjobb helyen fekszik. Az un. “három megye határa” nagyon kedvezõ lehetõséget kínál a bûnelkövetõk számára. Az év elején községünk a bûnözõk célpontjává vált. A mindennapos szolgálatok, éjszakai járõrözéseknek, valamint a lakosság segítõ készségének köszönhetõen viszont sikerült több bûnesetet megakadályoznunk. Az év eleji mérlegen szerepel lakásbetörõk, gázolaj lopók, valamint kábítószer árusítók elfogása. Az idei évben szeretnénk a közbiztonságot még jobban megszilárdítani. Ennek érdekében már felvettük a kapcsolatot a Jászfényszarusi Rendõrõrssel, valamint együttmûködési szerzõdést kötöttünk a Turai Polgárõrséggel. Célunk még továbbá környezetünk tisztaságának
megvédése. Erõteljesen fellépünk az illegális szemétlerakókkal és az úton-útszélen szemetelõkkel szemben. A Heves Megyei Polgárõr Szövetség 2005.04.16-án tartotta meg éves közgyûlését Egerben. Örömmel vettük tudomásul, hogy a Boldogi Polgárõrség tagjai közül két egyént beválasztottak a megyei vezetõk sorába. Lukács Krisztián helyi titkár a HMPSZ megyei ifjúsági polgárõrök elnöke, míg Szamosvölgyi Judit helyi elnök a HMPSZ megyei alelnöke és a Hatvani Régió vezetõje lett. A helyi egyesület vezetõségében is változás állt be. Hévíz István pénzügyi vezetõ lemondott, helyette Hornyák Csaba lett megválasztva. Az április hónapban megtartott havi közgyûlésen megalakításra került a polgárõrség katasztrófa csoportja, aminek vezetõje Nagy István lett. Mindenkinek gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához. Sajnos az anyagiak terén az idén sem dúskálhatunk a javakban. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki valami úton-módon támogat bennünket. Külön köszönet az utóbbi támogatóinknak, Józsa Gyulának /Magbolt/ és Petrovics Gusztávnak /TÜZÉP/. Itt szeretném felhívni a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a Polgárõrség támogatására befizethetõ csekkek megtalálhatók a Liget italboltban és a Magboltban. A munkánkhoz szükségünk lenne egy éjjel látó készülékre. Sajnos ezt szerény anyagi körülményeink miatt nem áll egyenlõre módunkban megvásárolni. Aki úgy gondolja, hogy valami módon tud nekünk ebben segíteni, azt nagyon megköszönnénk. Az idei évben ismét szeretnénk megrendezni a II. Polgárõr Bált. Ennek idõpontja 2005. november 12. Tájékoztatásul közlöm a nap 24 órájában hívható mobiltelefonos megfigyelõ szolgálatunk telefonszámát, ahol továbbra is várjuk az Önök bejelentéseit: 06-30/9101349. Továbbra is az Önök szolgálatára vagyunk. Tisztelettel: Szamosvölgyi Judit elnök
A 2005. évi Berecz Antal jótékonysági bál tombola felajánlások Az iskolaközösségbõl: az 1. osztályos szülõk, Dinnyésné Nagy Katalin, a felsõs “kávés kft.”, Szpisják Pál, Kovácsné Varga Katalin és a háztartási szakkör, Krakóczkiné Tóth Éva, Sike Gábor és Dóra, Vaka Ferencné, Zsíros József, Berecz Alapítvány Boldogi vállalkozók részérõl: Betta Kisállat-kereskedés (Urbán Béláné), Bódi és társa 2000 Kft. (Bódi Gábor), Boldogság ABC, Borostyán ajándékbolt (Kovács Katalin), COOP ABC (Palotai Andrásné), Diána Patika (Kepes Andrásné), Diófa Falatozó (Boldogházi Zsolt), Feketéné Bódi Anita, Fortuna Falatozó, Futó és társa (Futó István), Árpád úti vegyesbolt (Fülöp Istvánné), Idermönh Kft., Józsa Péter, Kepes Iván, Kepesné Geröly Viktória, Kiskedvenc
vegyesbolt (Seresné Vitai Mária), Kovács Kinga, Laczkó Krisztián virág nagykereskedése, Luda Pékség, Napocska ABC dolgozói, Papír-írószer üzlet (Baranyi Béláné), Püspökiné Kovács Mária, Veronika Hatvani vállalkozók, az iskolával kapcsolatban lévõ cégek, intézmények részérõl: Állatkerti Alapítvány, Color Fotó, FERAT Számítástechnika Bt., Fõvárosi Állat- és Növénykert, Generali Providencia Biztosító, Hatvani Környezetvédõ Egyesület, Honda DRM Veresegyház, Komjáthy fotó, Korona Étterem, Papír- és könyvesbolt (Horváth Mihály út), Könyvesház, Lázár deák Alapítvány, Magyar Földtani Intézet, Mátra Cukor Rt., Opál Mûszaki Kisáruház, Szinkron Autó Veresegyház, Szõnyegház
7
BOLDOGI ÉLET
2005. MÁJUS
Tavaszköszöntõ bereczes bál Iskolánkban harmadik éve mûködik a Berecz Antal Alapítvány, amelyet névadónk családjának és néhány iskolát támogató magánszemélynek az adományából hoztunk létre. Az alapítványt közhasznú szervezetként jegyezte be a Heves Megyei Bíróság, ami azt jelenti, hogy a közösség javára, fontos célokat kitûzve mûködik. Alapítványunk céljai szorosan összefüggnek a község hagyományaival, az iskolaközösség mûködésével. A három év alatt szép eredményeket értünk el e célok megvalósítása terén: Honismereti, helytörténeti munka: Berecz Antal életét bemutató szórólap és kiállítás készítése, ”Gyermelyi útravaló” pályázat országos fõdíja, honismereti kiállítás az iskolában. Kulturális tevékenységek segítése: Berecz Ede népdalverseny, diákgála, öregdiák gála megszervezése, az amatõr színjátszó csoport munkájának, a Kacskaringó csoport cd-je megjelenésének támogatása, jelmezek készítése a Gergelyjáráshoz, a Rákóczi-darabhoz. A környezeti nevelés támogatása: az iskolai környezet szépítése, (pihenõ udvarok kialakítása, parkettalakkozás, teremfestés), a környezetvédelem jeles napjairól való megemlékezés, Tájsebészet országos elsõ díja, részvétel a Hatvani Környezetvédõ Egyesület munkájában. Az iskolai oktató-nevelõ munka tárgyi feltételeinek javítása: hangosító berendezés megvásárlása az iskolai rendezvények színvonalas lebonyolításához, kézmûves foglalkozások támogatása. A Berecz Antal nevéhez fûzõdõ hagyományok ápolása: iskolai zászló és zászlótartó szekrény, valamint az elsõsök Bereczjelvényének elkészíttetése, alapítványi elismerés (Bereczemlékplakett) odaítélése évente. Még felsorolni is sok, pedig „mindössze” három év munkájáról van szó! A három év alatt sok-sok támogatónk volt a szülõk és a helybeli vállalkozók közül, kaptunk anyagi és terméktámogatást
különféle cégektõl, pályázati nyereményekkel gazdagítottuk az alapítványuk számláján lévõ pénzösszeget, hogy hasznos dolgokra fordíthassuk azt. Köszönjük szépen!!!
És most új lehetõségként elõször az alapítvány történetében jótékonysági bált szerveztünk, amely nagyon nagy sikert aratott az érdeklõdõk körében. A nevelõk, a diákok és a szülõk közös munkájával sikerült a tornatermet elegáns bálteremmé varázsolni, ahol remek mûsor, finom falatok, gazdag tombolanyeremények és talpalávaló muzsika várta a vendégeket. A bál bevételét, kb. 350 000 forintot a Kossuth úti iskolaépület kerítésének felújítására szánjuk. Mindenkinek köszönjük a támogatást és a részvételt! Külön köszönet illeti Gódor Ferencnét és Nagy Gábornét a bál szervezéséhez nyújtott sok segítségért! Krakóczkiné Tóth Éva
A 2005. évi Berecz Antal jótékonysági bál támogatói: Anyagi támogatások: Dr. Farkas Elek Budapest 12 000 Ft, Subai Józsefné Budapest 10 000 Ft, Bötös Márton 10 000 Ft, Surányi Mihály 5 000 Ft, Püspökiné Nagy Erzsébet 4 000 Ft, Dr Tóth Enikõ 4 000 Ft, Varga Vince 3 000 Ft, Gyalogné Ungi Rita 3 000 Ft, Havelantné Hegedûs Ildikó 2 000 Ft, László Józsefné 2 000 Ft, László Imréné 2 000 Ft, Krakóczkiné Tóth Éva 2 000 Ft, Fülöp Gyuláné 1 000 Ft, Budai Zoltánné 1 000 Ft
Pártolójegyet vásároltak 5 000 Ft Petrovics Gusztávné, Petrovics Zsolt 4 500 Ft Bakosné Fülöp Marianna 3 000 Ft Dudásné Kadét Veronika, Imre Zoltánné, Katonáné Fülöp Gabriella, Õszi János, Varga Lászlóné 2 000 Ft Kerekné Rohács Krisztina, Kissné Peigelbeck Mónika, Medveczki Gáborné, Nagy Gyuláné, Szemerédi Zoltánné, Tóth Csabáné, Vitai Györgyné 1 500 Ft Poncskiné Boldogházi Zsuzsa 1 000 Ft Ács Sándorné, Bõtös Károly, Bugyiné Széles Szilvia, Buzásné Hipszki Ildikó, Csík Józsefné, Dencs Istvánné,
Dudásné Kolozsvári Hermina, Gyányiné Lukács Erika, Hegedûsné Fülöp Mónika, Katona Istvánné, Kis János, Kismihók Tiborné, Kókai Ferencné, Kovács Éva, Kovács Istvánné, Lukács Gusztáv, Lukács Róbert, Nagy Csabáné, Nagy Gáborné, Nagy Sándorné, Oláh Lajos, Péntek Tamásné, Petrovics Gáborné, Püspöki Györgyné, Sánta Csabáné, Sápi Ferencné, Sápi Gyuláné, Somogyvári Lászlóné, Szabó Istvánné, Szántai Istvánné, Szívós Zoltánné, Szûcsné Tóth Anita, Tatai Melinda, Zsírosné Bagó Krisztina
500 Ft Ábrahám Jánosné, Bátori Györgyné, Bátoriné Csordás Anett, Eckert Csabáné, Futóné Buzás Krisztina, Gyökér Zoltánné, Józsa Péterné, Kadét Béláné, Kállainé Buzás Gabriella, Kátai Tamásné, Katona Gusztávné, Kis Ferencné, Kiss Tamásné, Kissné Jánosi Ildikó, Nagyné Buzás Mónika, Ocskóné Szurnyák Márta, Õszi Sándor, Peigelbeck György, Püspöki Gusztávné, Rácz Éva, Rónyai Mónika, Várnai Ferencné
A bálszervezés és rendezés támogatói: Boldog Községi Önkormányzat, Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház, Agrodiszkont, Fornetti, Csatlós Ferencné, Petrovics Zsolt, Laczkó Jánosné, Laczkó Krisztián, Varga Ferenc, Luda Ottó, Püspökiné Kovács Márta, Szamosvölgyi Judit, Palotai
Andrásné, Jánosi Imre, Bakos Nándor és felesége, Fülöp Istvánné, Stumpf István, Ifj. Kepes László, Varga Gábor, Polgárõrség, A bereczes közösség ( nevelõk, diákok, szülõk, nagyszülõk)
BOLDOGI ÉLET
8
2005. MÁJUS
Labdarúgás Így újságon keresztül már elég régen számoltam be labdarúgóink szereplésérõl, ígyhát elkezdeném a januárral, mint ahogy az év is kezdõdik. Az idei évet szokás szerint nyögvenyelõs alapozással kezdtük, amit az edzõ mérkõzések végeredményei is tükröznek, nem úgy, mint a Jászfényszaru Boldog Hévízgyörk Boldog Galgahévíz - Boldog Boldog - Aszód FC Hatvan - Boldog Boldog - Kartal
3:2 2:3 9 :11 2:5 2:1 1:3
játéktéren mutatott teljesítmény, ami a játékosainkban rejlõ kiaknázatlan tehetséget mutatta. El nem tudom képzelni 100%-os edzéslátogatottság mellett mire lennénk képesek! A pályák alkalmatlansága miatt egy kicsit felborult a rend az alapozó mérkõzéseink tervében, így a következõ képpen zártuk a felkészülést:
(lejátszva a bagi tornateremben) (lejátszva a Hatvani Lokomotív edzõ pályáján) (lejátszva a Hatvani Lokomotív edzõ pályáján) (lejátszva a Hatvani Lokomotív edzõ pályáján)
Továbbra is súlyos gondot okoz labdarúgó szakosztályunk életében a serdülõkorú utánpótlás nevelése és annak versenyeztetése, melynek megoldásán folyamatosan munkálkodunk. Sajnos azt kell, hogy mondjam: mai világunkban oda jutottunk, ez a probléma alapozza meg jövõnket és ehhez súlyos anyagi terheket kell vállalni egyesületünknek, sponzorainknak, önkormányzatunknak, avagy végsõ megoldásként gyermekeink szüleinek, mint az már bevett szokás egyesületünk karate szakosztályánál. Itt meg szeretném említeni, mekkora szerepe van iskolánknak a csemetékkel való foglalkozásban, és aki nélkül mi, mint egyesület kevesek vagyunk tovább lépni és létezni. Úgy érzem a gyermekeket nem mi neveljük, hanem mi foglalkoztatjuk és megteremtjük nekik a mozgás lehetõségét. A bajnokság kezdetén természetesen, mint mindig -azomban most talán egy kicsit nagyobb elszántsággal is- célul a dobogó, illetve az elsõ hely megszerzése lett tûzve, s a mérkõzések eredményei is szépen alakultak. Sajnos azomban egy sárga-lap elírása következtében az idei év legszebb gyõzelméért járó három pontunkat elvették, így valamelyest szertefoszlatták arany-érmes álmainkat, amelynek egyenes következménye volt úgy érzem következõ mérkõzésünk, melyet egy helyenként kissé agresszívan játszó Petõfibánya ellen veszítettünk el. De mi sem bizonyítja jobban azt, hogy ez a játék igazi egység-kovácsoló erõvel bír, mint az, hogy következõ mérkõzéseinken kijelenthetem, hogy talpra álltunk. Korábban lejátszott Markaz elleni kupa-mérkõzésünk után (melyen 2x15 perces hosszabbítás után 11-esekkel gyõztünk egy kb. 20 millió Ft-os beruházás során csodálatosan felújított
létesítményben) hazai pályán fogadhattuk az NB III. osztályban szereplõ Gyöngyöshalász csapatát, aki ellen még a 0-1-es vereség ellenére is azt mondhatom, nem vallottunk szégyent. Következett Boldog-Lõrinci bajnoki mérkõzés, melynek alakulása 2-0, 2-2, 4-2. Ez után fogadtuk hazai pályán a „nagy mumust”, vagyis Hort csapatát. Hát igencsak leeresztettünk. 3-0-s vezetés után 3-3. Engedjenek meg egy személyes hozzászólást, persze természetesen csupán építõ jelleggel, hiszen senkit nem szeretnék ezzel megbántani. A mérkõzés végén elbeszélgettem egy pár emberrel és csak erõsödött bennem az a vélemény, melynek során megköszönném elõször is azt a szurkolótábornak, hogy mindig ilyen nagy számban vesznek részt úgy hazai, mint idegenbeli mérkõzéseinken. Ám egy kicsit fájó tényként érzékelem, hogy az a bizonyos hangos buzdítás egyre jobban csak az ellenfeleink táborából hallatszik (gondolok itt a tarnamérai, vagy a horti szurkolókra), és egyre több az olyan szakmai jellegü hozzászólás, mellyel úgy érzem csak megbántjuk azt a játékost, aki szívvel-lélekkel küzd a pályán és ez nem biztos, hogy segíti õt a teljesítményének javításában, sõt, inkább stresszeli. A szakmai dolgokat hagyjuk inkább az azzal megbízott emberre, vagy ha jobban értünk hozzá, vállaljuk át tõle! Higyjék el, mindannyian ugyanazt akarjuk és az nem más, mint hogy gyõzzön Boldog! További jó szórakozást és szurkolást kívánok mindenkinek! HAJRÁ BOLDOG! Medveczki Tibor
Asztalitenisz NB III. Márton csoport (tavaszi idény) 1. forduló: Boldog - Recsk: 12-6 Gy: Kerek: 3, Telekes: 3, Záhonyi: 3, Dudás: 2 és a Telekes-Dudás páros. 2. ford.: Pásztó Boldog: 13-5 Gy: Telekes: 3, Kerek: 2. 3. ford.: Lõrinci Boldog: 13-5 Gy: Kerek: 3, Telekes: 1, Dudás: 1. 4. ford.: Boldog - Balassagyarmat: 10-8 Gy: Telekes: 4, Kerek: 3, Dudás: 2, Záhonyi: 1.
Megyei csapatbajnokság: 1. ford.: Domoszló - Boldog: 9-9 Gy.: Bondár Krisztián: 3, Mikula Róbert: 3, Lukács Krisztián: 1, Farkas József: 1, és a Lukács-Mikula páros. 2. ford.: Boldog - Karácsond: 10-8 Gy.: Lukács: 3, Farkas: 3, Bondár: 2, Mikula: 2. 3. ford.: Hatvan - Boldog: 10-8 Gy.: Farkas: 3, Bondár: 2, Mikula: 2, Lukács: 1.
5. ford.: Bátonyterenye - Boldog: 7-11 Gy: Telekes: 4, Kerek: 4, Dudás: 2 és a Telekes-Dudás páros.
4. ford.: Boldog Eger: 17-1 Gy.: Bondár: 4, Farkas: 4, Mikula: 4, Lukács: 3, a Bondár-Farkas és a Lukács-Mikula páros.
6. ford.: Boldog - Eger: 6-12 Gy: Kerek: 2, Telekes: 2, Záhonyi: 1, Dudás: 1.
5. ford.: Boldog Gyöngyös: 8-10 Gy.: Farkas: 3, Bondár: 2, Mikula: 2, ifj. Telekes Flórián: 1.
7. ford.: Boldog - Mátraszele: 8-10 Gy: Telekes: 3, Dudás: 3, Záhonyi: 1, Bondár Krisztián: 1. 8. ford.: Boldog - Hatvan: 7-11 Gy: Telekes: 4, Kerek: 2, Záhonyi: 1. 9. ford.: Boldog - Salgótarján: 5-13 Gy: Kerek: 3, Telekes: 1 és a Telekes-Dudás páros.
6. ford.: Boldog Dombi Ászok: 18-0 (Dombi Ászok csapata nem jelent meg.) Záhonyi György
FIDESZ Faluparlament 2005.05.21-én 1800 Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház Boldog Mindenkit szeretettel vár a rendezõség
Úszótanfolyam Jelentkezés 2005.07.11-ig Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház BOLDOGIÉLET Kiadó: Polgármesteri Hivatal Felelõs szerkesztõ: Szitányi Péterné Fõszerkesztõ: Kepesné Tóth Katalin Szerkesztõség: Budai Zoltán, Józsa Erzsébet, Medveczki Tibor, Krakóczkiné Tóth Éva, Somogyváry László, Zsírosné Õszi Katalin. A szerkesztõség címe: Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár Okiratszám: B/PHF/1418/He/94 Készült: 1300 példányban CoPa-Ker BT - Hatvan