Jusztin Márta* MAGYARORSZÁG EURÓPA KERESZTÚTJÁN AZ 1920-AS ÉVEKBEN
„Két egymást többé-kevésbé derékszögben metsző (nem városi) út, ill. ezek keresztező pontja. ... (átvitt, ritka) az életnek, az eseményeknek olyan szakasza, amelyben, ill. amikor valaki fontos változás előtt áll, vagy választania kell több lehetséges cél között: válaszút. ... (vall. ritka) Nehéz, szenvedésekkel teli életút” határozza meg A magyar nyelv értelmező szótára a keresztút tárgyszót.1 A fogalom átvitt értelmű jelentéseinek kihívása, nehézsége az életben nem csak az egyének számára lehet ismerős, hanem a történelem menete népeket is szembesít hol a választás boldog lehetőségével, hol vészterhes kényszerével, és „szenvedéssel teli életutak” sem kerülték el a nemzeteket. Az első világháború utáni évek Magyarországára a keresztút mindkét meghatározása igaz volt: a választások meghozatalának kényszere és annak az egyéni és nemzeti sorsnak a megélése, amelynek Trianon szabta meg a kereteit. „A béke adott formájában nyers volt és megalázó, általános elveiben radikális, arányaiban túlzó, végrehajtásában érzéketlen, hatásaiban pedig végiggondolatlan és ezért sok tekintetben kimondottan kártékony.”2 Az igazságtalanság kiváltotta sokkhatás és az okok keresését elfeledtető fájdalom, az elfogadhatatlanság érzése a béke felülvizsgálatát, a revíziót az egész korszakban ébren tartotta. Ez az élet minden szférájában a legváltozatosabb szimbólumokban jelent meg: a hivatalos politika szintjétől a mindennapi élet színterein át a művészetekig. Példák sokaságát lehet említeni az állami ünnepek megünneplésének módjától kezdve, a köztereken felállított szobrokon, 20. századi irodalmunk legnagyobbjainak – ILLYÉS GYULA, KARINTHY FRIGYES, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ – írásain, a magyaros öltözködés reneszánszán, PAP-VÁRY ELEMÉRNÉ Magyar Hiszekegy kötelező iskolai strófáján át, a „Nem! Nem! Soha!” és a történelmi Magyarország térképével díszített használati tárgyak széles kínálatáig. A jelképek egy része a nemzet megrendült önképét volt hivatott helyreállítani, mint pl. a szabadságszerető, hős nép, a honfoglaló-honvédő, történelmi-kulturális küldetését betöltő nemzet képe. Az irredentizmus másik kedvelt, erősen egyszerűsített szimbólumrendszere közvetlenül kapcsolódik a keresztút szenvedéstörténet jelentéséhez. „Magyarország hamis bírák és hitetlenek kezére jut, kálváriáját járja, keresztre feszítik, megalázzák, egyedül marad, de hamarosan dicsőségesen feltámad.”3 Didaktikusan hatásvadász ennek a gondolatnak képi megformálása is. A Golgotát idéző hármashalom tetején a fénysugarakat kibocsátó korona, melyből egy keresztfa emelkedik, rajta a megfeszített történelmi Magyarország, benne világos színnel a S ZEKFŰ GYULA szavaival „maradék
*
BGF KVIFK, főiskolai docens. A magyar nyelv értelmező szótára, 868. old. 2 Zeidler [2001a], 78. old. 3 Zeidler [2001b], 163. old. 1
25
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 13. ország” rajta töviskoszorú. A kép alját piros nyomtatott nagybetűkkel „Igazságot Magyarországnak!” felirat zárja le. A korszak politikai értékelése, a közvélemény egyaránt úgy vélte, hogy bár Magyarország 20. századi keresztútja a feszületen ért véget, de ahogy a keresztény dogmatikában a kereszthalált a feltámadás követi, az ország sorsában is be kell következnie ennek a csodának. Ezt a reményt erősítette meg a többi irredenta szimbólum is: a hős nép képzete, történelmünk példaként megjelenített nagyjainak törekvései, a történelmi küldetés, és ezt sugallta a „Nem! Nem! Soha!” elszántsága is.4 Az első világháború végjátékának zűrzavarában, az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésével, az ország független köztársaság kikiáltásával létrejött a szuverén magyar állam. Az új állami keretek megszilárdulására, a konszolidációra azonban csak a forradalmi hullám lecsengése és a békekötés után került sor. Ez újabb keresztutak, alternatívák közti választások elé állította a politikusokat. A számtalan megoldandó probléma közül a legégetőbbnek az önálló magyar pénzügy megteremtése és a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés tűnt. A PÉNZÜGYI STABILIZÁCIÓ 1919. szeptember 10-én az osztrák békeszerződés 206. szakasza, majd a trianoni szerződés 189. paragrafusa kimondta az Osztrák–Magyar Bank felszámolását. Ez óriási munkát jelentett, mert az egész volt birodalom pénzügyi helyzetét kellett rendezni. A Monarchia utódállamai létrehozták saját nemzeti bankjaikat és saját valutájukat. Az Osztrák–Magyar Banknak és az új államok bankjainak meg kellett egyezni a fedezet és a hadikölcsönök megfelelő hányadú megosztásában (az előbbi elosztásában lényegesen nagyobb hajlandóságot mutattak), és le kellett bonyolítani a bankjegycserét. Kezdetét a bankjegyek felülbélyegzése jelentette, azaz valamennyire rányomtatták a Magyarország feliratot, és ezzel megteremtették az önálló magyar pénzjegyet. A korszak két legjelentősebb szakembere, HEGEDŰS LÓRÁNT és POPOVICS SÁNDOR a pénzügyi konszolidáció két alternatíváját képviselte: HEGEDŰS az önerőből, míg POPOVICS a külföldi hitel segítségével történő konszolidációt akarta megvalósítani. A szigorú pénzügyi rendszabályok alkalmazása (infláció fékezése, csökkentett állami kiadások, adók felemelése, új adónemek bevezetése) átmeneti eredményeket hozott ugyan, de 1921 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy HEGEDŰS elképzelése, az önerőből történő szanálás kudarcra ítélt. Az új pénzügyminiszter, KÁLLAY TIBOR újabb adóreformja, az állami alkalmazottak nagy tömegű elbocsátása (az ún. B-listázás) sem hozott eredményt. 1922-ben a másik koncepció, POPOVICS irányvonala tűnt járható útnak. 1923 tavaszán az ország vezetése 6-700 millió aranykorona összegű kölcsönért fordult a Népszövetséghez. A Nemzetek Szövetsége és különböző külföldi, svájci, angol banki körök a kölcsön folyósítására csak akkor voltak hajlandók, ha az országnak van egy független központi jegybankja. „...a jegybank organizációja már az első perctől kezdve olyan legyen, mely a politikai, gazdasági nehézségeket és ellentéteket lehetőleg eleitől fogva kizárja, s az intézetnek oly funkcionálását garantálja, amely kivonja annak működését a különböző foglalkozási ágak vetélkedésének és a politikai pártok ellentéteinek légköréből...”5 Ez az abszolút semlegesség természetesen nem valósulhatott meg, mert ha a pártviszályok kívül maradtak is a bank falain, a gazdasági lobbik, az ipar, a mezőgazdaság, más bankok képviselői helyet kaptak a Főtanácsban. 4
Történelmi hőseink törekvéseit, tevékenységeit az idegenforgalmi propaganda is felhasználta a külföld felé irányuló országpropaganda alakításában. Néhány jellemző példa: Szent István kisebbségi politikájának („Minderheitspolitik”) méltatása, mint követendő példa, Budapester Fremdenzeitung, 1937. okt. 9. 17.old., vagy Magyarország kapcsolódása a nyugati kultúrához, annak védelme, („Bollwerk der Christenheit”) Fremdenverkehr in Ungarn, Juli 1936 3.old., „megingathatatlan védőbástya” Városi Futár, Bp. 1932. febr.1. 6.old., vagy Rákóczi alakja, akinek a neve „... wurde zum Leitwort seines ganzen Jahrhunderts, und das Märtyrerschicksal, das er für diese Idee freudig erduldete, erfuhr bereits 50 Jahre nach seiner Hinscheidung eine welthistorische Genugtuung” Fremdenverkehr in Ungarn März 1935 2.old. 5 Bethlen [1972], 147. old. 26
JUSZTIN M.: MAGYARORSZÁG EURÓPA KERESZTÚTJÁN… Ezért már a tárgyalásokra olyan valakit kerestek, aki személyében garancia a pártatlanságra. A választás POPOVICSRA esett. Ebben több tényező is szerepet játszott: elsőként globális gondolkodása a gazdaságról, másodszor szaktudása, ami határokon túl is ismert volt, harmadszor, politikai tevékenysége a béketárgyalások során, ill. a Népszövetségben. Negyedszer, „Genf és London ...ragaszkodtak személyéhez. POPOVICS érdeme volt, hogy elnyerte a nyugati banki körök támogatását. „A magyar közvélemény nem tudta, hogy POPOVICS SÁNDOR tulajdonságai valóságos tőkevonzó-erővel bírtak. A szegény országnak igazi valutája voltaképpen POPOVICS egyénisége volt.”6 Az egyik legfőbb támogató, a Bank of England elnöke és POPOVICS megkötötték a MONTAGU NORMAN – POPOVICS egyezményt a két bank együttműködéséről és az MNB feladatairól. NORMANN tanácsadót küldött Budapestre, aki POPOVICS, „a monetáris stabilitás őrének” pozícióját erősítette a pénzügyminiszterrel, az agráriusokkal, a politikai támadásokkal szemben. Igaz, ez egyben az ország pénzügyi ellenőrzését is jelentette. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a tárgyalásokat vezető POPOVICS SÁNDOR lett és maradt élete végéig. Az 1925. évi XXXV. tc. intézkedett a korona lecseréléséről, de erre a gyakorlatban csak 1927. január 1-én került sor, amikor kiadták a pengőt és váltópénzét, a fillért. A kemény feltételekkel megítélt kölcsön segítségével 1926 nyarára befejeződött a szanálás és ez – a nyugati pénzügyi körökben bizalmat keltve – további kölcsönök felvételét tette lehetővé. Ennek csak a gazdasági világválság vetett véget. „MAGYARORSZÁG HELYE A NAP ALATT” – A KÜLPOLITIKA ÚTKERESÉSÉNEK DILEMMÁI A két világháború közti magyar külpolitikára nézve is igaz az a megállapítás, hogy irányulásaiban alkorszakokra bontható: a húszas évek, a harmincas évek és a háború. Az alkorszakok jellemzője, hogy az útkeresés nem zárult le, és a hivatalos külpolitika mellett létezett egy hol szünetelő, hol erősödő, titkos, alternatív politikai kapcsolatkeresés is. A következőkben csak a húszas évek kísérleteit tekintjük át. A Daily Mirrortól kölcsönvett cikkcímet ha állítmánnyal bővítenénk, nagyon érzékletesen jelenne meg szemünk előtt a húszas évek magyar külpolitikájának dilemmája. Ekkor ez az állítmány feltétlenül a „keres” ige lett volna: a gazdasági túlélésért küzdő, de immár teljesen önállóvá vált ország külpolitikailag (is) kereste a helyét a nap alatt, a megváltozott, új Európában. A legfontosabb feladatot e téren is, hasonlóan a gazdasághoz, a pénzügyekhez, az önállóság megteremtése jelentette. Létre kellett hozni az önálló magyar külpolitika szervezeteit, ki kellett építeni a külszolgálat rendszerét, megoldani személyi és főleg anyagi vonatkozásait.7 Az egész korszak külpolitikájának meghatározó eleme természetesen ezen a téren is Trianon volt, az a törekvés, hogy milyen úton-módon lehet a békediktátumot korrigálni, semmissé tenni. Belpolitikailag soha nem volt nézeteltérés a különböző pártok között abban, hogy a béke tarthatatlan az ország számára, a különbség a visszakövetelt területek nagyságában és a visszaszerzés módjában volt.8 Így nem meglepő, hogy a békét követő években az országnak még nem volt markánsan kirajzolódó külpolitikája. Ennek nem csak a fenti revíziós szándék tisztázatlansága volt az oka, hanem az is, hogy az újonnan létrejött politikai feltételrendszerben Magyarországnak előbb meg kellett találnia a helyét a győztes és a legyőzött országok, a nagyhatalmak és az új kis államok között. Ez legalább három ok miatt sem ment könnyen. Az első ok abban keresendő, hogy az ország diadalmaskodó új szomszéd államok fojtogató gyűrűjével találta magát szemben. 6
Radnóti [1926], 78. old. Részletesen foglalkozik ezzel a témával Pritz [1995]. 8 Zeidler [2001], 48.old. 7
27
KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 13. A második problémát a nagyhatalmakhoz való egyszerre vonzásos és taszításos viszonyban kell keresni. Nehezen feloldható ellentmondás volt a politikusok számára, hogy azoktól kellett várni a trianoni igazságtalanság orvoslását, akik az egész tragédiát okozták. Az is nyilvánvaló volt, hogy bármiféle revízió csakis és kizárólag akkor képzelhető el, ha Magyarországnak sikerül támogató szövetségeseket találni. A nagyhatalmak közül, azonban a húszas években a térségben hangadó Franciaország szóba sem jöhetett, Nagy-Britannia főleg a nagyhatalmi, egyensúlypolitikát szem előtt tartva állt hozzá a kérdéshez. De ennek ellenére némi jóindulatot mégis az angol fairness-től vártak a magyar politikusok. Az angolszász kapcsolatok köztudomásúan még a világháborúban is az alternatív politizálás lehetőségét jelentették Magyarország számára. A kívánságai teljesülésével elégedetlen Olaszország tűnt még olyan potenciális partnernek, ami megértést mutatott a magyar területi igények iránt. A harmadik ok az ország tudati állapotában volt keresendő. Egyrészt a már említett, az évszázados, különböző mértékű Habsburg-függőség után az önálló államiság létrejöttét elhomályosították annak körülményei, a történelmi Magyarország területi megcsonkítása. Jól érzékelhetően, a „tegnapelőtt” történelmi síkjában éltek még a millenniumi ünnepségek üzenetei: a dicső történelmi múlt, a nagy nemzet, az uralkodó pozíció, a történelmi küldetés tudata. Trianonban nem csak a nagyság fizikai dimenzióinak kétharmadát vették el, hanem az identitástudat lelki alapköveit is megrendítették. A nagy történelmi nemzet önképe szertefoszlott és maradt helyette a legyőzött, elnyomónak kikiáltott bűnbak-kép. Az első reakció természetesen a hárítás volt: általánosan vélekedés szerint Trianon azért következhetett be, mert nem ismertek minket, félreismertek, gonosz nemzetiségi erők manipulálták a nemzetközi közvéleményt. A történtek másik magyarázata a „kis ország, nagy nemzet” elképzelés volt, csonka ország 1000 éves nagy történelmi múlttal és kultúrával a háta mögött. Ez a gondolat tükröződik KLEBELSBERG KUNÓ az „újnacionalizmus”, a kultúrfölény elméletében. A külpolitika egyik feladata az lett, hogy az országot kedvezőbb színben jelenítse meg külföldön. A húszas évek elején a külügy egyik legfontosabb diplomáciai teendőjét abban jelölték meg, hogy az országot kivezesse az elszigeteltségből. Ezt a célt a politika több szinten szándékozott megvalósítani. Az első szint a külszolgálatok, követségek és konzulátusok kiépítése volt. Ennek kérdése 1921-től szerepelt napirenden és jelentett gondot a pénzhiány és a szakemberek csekély létszáma. Mindezek ellenére 1930-ban már 23 követség és 16 konzulátus működött a világon.9 PRITZ PÁL kutatásaiból tudjuk, hogy nem diplomáciai csatornákat is a külügyi célok szolgálatába állítottak.10 Erre létezett egy titkos osztály is a Külügyminisztériumban: a minisztériumi kimutatásokban nem, a jelentésekben viszont szerepel a politikai hírszolgálati osztály, amelynek feladata a propaganda szervezése volt.11 Itt már nem a diplomácia eszközeivel dolgozott a minisztérium, hanem a civil kapcsolatrendszereket vette igénybe. A külföldi magyarság szervezése (esetenként kihasználva a „kitántorgottak” külföldi szervezeteit), a diákcserék szorgalmazása (és a számláknak sok esetben a Dísz-téren történő kiegyenlítése), a tudományos és kulturális kapcsolatok ápolása, kiállítások szervezése külföldön, a statisztika nyújtotta lehetőségek kiaknázása és publikálása magyar és francia nyelven. Az aktív munka eredményeként 1923-ban Magyarországot felvették a Népszövetségbe, kezdtek a kölcsönök is csordogálni, a húszas évek közepétől lazult a gazdasági és katonai ellenőrzés. Az áttörést 1927 áprilisában az olasz–magyar baráti szerződés aláírása jelentette. Ez év június 21-én jelent meg LORD ROTHERMERE revíziót szorgalmazó cikke, a Hungary’s Place in the Sun. Így az új rendbe való beilleszkedési politikát felváltotta a revízió kívánalmának felelevenítése. 9
1922 követség Londonban, Washingtonban és Brüsszelben, konzulátusok az USA-ban, 1923 Tallinban követség, Milánóban konzulátus, 1924 Konstantinápoly követség, 1925 Sao Paulo konzulátus, csak néhányat említve. Pritz [1995] és A magyar külügyi szolgálat keletkezése és története 1930-ig 51.old. 10 Pritz [1994], 1108. old. 11 uo. 1112. old. 28
JUSZTIN M.: MAGYARORSZÁG EURÓPA KERESZTÚTJÁN… A gazdasági válság következtében létrejött és felerősödő politikai tendenciák a harmincas évek magyar külpolitikáját (és belpolitikáját is) befolyásolták. A szoros olasz–magyar kapcsolatok mellett Ausztria jelent meg politikai partnerként A lassan potenciális szövetségesként egyre inkább jelen lévő Németország megosztotta a magyar politikusokat. A harmincas évek utolsó harmadáig az ország legfőbb politikai szövetségese Olaszország maradt. FELHASZNÁLT IRODALOM A magyar nyelv értelmező szótára III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest 1965. BETHLEN ISTVÁN titkos iratai, Kossuth, 1972. PRITZ PÁL [1995] A magyar diplomácia a két világháború között, Tanulmányok, Magyar Történelmi Társulat, Budapest. PRITZ PÁL [1994]: Magyarságkép a húszas évek első felében, Századok, 1994/2 128. évf. 6. sz. RADNÓTI JÓZSEF: Mi volt itt? A konjunktúra története Hegedűs Lóránt bukásától Popovics Sándor eljöveteléig, Budapest, Újságüzem Könyvkiadó és nyomda 1926. ZEIDLER MIKLÓS [2001a]: Közvélemény és propaganda. Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között Rubicon, 2001/8-9. sz. 78-87. old. ZEIDLER MIKLÓS [2001b]: A revíziós gondolat, Osiris, Budapest.
29
