NAPI HÍRVÁLOGATÁS
286/2015 • 2015. DECEMBER 05.
Még évekig fogunk harcolni az Iszlám Állammal Szíria még egy hosszú történet
Szíria még egy hosszú történet – erről az a Budapestre látogató amerikai tábornok beszélt, aki a közelmúltig az Iszlám Állam elleni nyugati koalíció fő koordinátora volt. John Allen az Origónak azt mondta: demokratikus és szekuláris Szíriát szeretnének, ennek pedig az iszlám nem kizáró oka.
Ha valaki, hát ő biztosan tudja, hogyan lehet sikeresen felvenni a harcot az Iszlám Állammal. John Allen november 12-ig volt Barack Obama amerikai elnök különleges megbízottja, és volt felelős az ISIS-ellenes nyugati koalíció hadműveleteinek – mindenekelőtt légicsapásainak – összehangolásáért. A 2013-ban visszavonult négycsillagos tengerészgyalogos tábornok pénteken Budapesten tartott előadást az Euroatlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány (CEID) rendezvényén, előtte pedig magyar újságírók szűk körének, köztük az Origo munkatársának kérdéseire válaszolt. Allen szerint muszáj lesz szárazföldi erőket a harctérre küldeni, jóllehet szerinte az afganisztáni, de főleg – az általa hibásnak tartott! – iraki háború példája azt mutatja, hogy ezt szerencsésebb lenne a helyi erőkre bízni, mert arra is gondolni kell, hogy a Nyugat mit hagyna maga után, miután kivonul a régióból. Az Egyesült Államoknak éppen ez volt a terve, de a vizionált ezrek helyett mindössze néhány harcostsikerült Nyugaton kiképezni; a tábornok szerint azért, mert nemcsak az ISIS, hanem Bassár el-Aszad ellen is akartak harcolni. Ezért most az amerikai tanácsadók a terepen segítik az ISIS- és Aszad-ellenes mérsékelt erőket. John Allen az Origo kérdésére azt mondta, a mérsékeltjelző mindenkire ráillik, aki osztozik a nyugati koalíció alapértékeiben, vagyis demokratikus és szekuláris Szíriát akar. Azt ugyanakkor elismerte, több száz ellenzéki csoport harcol Szíriában, a legnagyobb kihívás pedig most az, hogy köztük egységet teremtsenek. A legtöbbször emlegetett
Szabad Szír Hadsereg például szerinte már nem létezik, inkább – afféle brandként használva a nevet – különböző csoportjairól beszélhetünk az ország egy-egy régiójában. És ha már demokrácia. Allen szerint lehetséges az iszlámmal egy platformra hozni – hiszen ez már korábban olyan muszlim országokban is sikerült, mint Indonézia vagy Tunézia –, de ez a Közel-Keleten nem fog egyik napról a másikra menni: „Egy jó vezető és az emberek akarata kell ehhez. Ezt most nem látom lehetségesnek, de meggyőződésem, hogy hosszú távon elérhető.” Azt is szerettük volna megtudni, mit gondol a tábornok a Törökország és Oroszország között az orosz vadászbombázó lelövése miatt kialakult feszültségről, de erre – annak ellenére, hogy Obama megbízottjaként a fő feladata a koalíció hadmozdulatainak koordinációja volt – nem kaptunk egyértelmű választ; mint mondta, ez azoknak az asztala, akik parancsot adtak a lelövésre. „Törökország figyelmeztetése világos volt, az oroszok pedig előtte többször is megsértették a török légteret, amit Ankarának joga van megvédeni” – vélekedett John Allen. Bár Moszkvának és a Nyugatnak egyértelműen eltérő víziói vannak a szír háború megoldásáról, Allen tábornok szerint Oroszország belépése a szíriai hadszíntérre megteremtette annak a feltételét, hogy egyáltalán szóba jöhet a politikai megoldáskeresés. Az orosz légicsapások több mint 80 százalékát viszont még mindig nem az ISIS-re, hanem más Aszad-ellenes csoportokra mérik, olyanokra is, akiknek szerepét Amerika kívánatosnak gondolja.
Újranyitott a megtámadott párizsi kávézó
Elütöttek egy migránst Calais-nál
Nem lesz halal hús a bécsi Sparban
Pakisztán visszakéri a Koh-i-Noor gyémántot
Három héttel a párizsi merényletek után újranyitott pénteken az egyik bár, a La Bonne Biere, amelynek teraszán embereket öltek meg dzsihadisták.A támadássorozat hét helyszíne közül ez az első, amely újranyitott. A francia főváros X. kerületében, a République (Köztársaság) tértől gyalog két percre található Fontaine-au-Roi nevű utca sarkán a La Bonne Biere és a szomszédos Casa Nostra pizzéria teraszain öten vesztették életüket. A reggel 8 órakor megnyitott bárban a párizsi szokások szerint elsőként a zöld-sárga egyenruhás utcaseprők jelentek meg, hogy elfogyasszák reggeli kávéjukat.
Egy kisteherautó elütött egy 16 éves szudáni menekültet a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút és a calais-i kikötő közötti autópályán, a fiú meghalt – közölték francia mentőegységek pénteken. A fiatalkorú június óta már a 18. migráns, aki életét vesztette, miközben Franciaországból próbált meg átkelni Nagy-Britanniába. Calais közelében egy ideiglenes menekülttáborban 4500 migránst szállásoltak el. Az emberek többsége Kelet-Afrikából és a Közel-Keletről jött, és a szigetországba szeretne eljutni.
Pár hete a holland tulajdonban álló Spar üzletlánc, a vélelmezett fogyasztói igényeknek megfelelve, a muzulmán vallási előírások szerint előkészített húst és húskészítményeket kezdett árusítani egyes bécsi boltjaiban. A kísérlet olyan erős iszlámellenes indulatokat váltott ki egyes vásárlókban, hogy az üzletlánc alig két hét után beszüntette a halal eljárás szerint előkészített termékek árusítását. A halal eljárás – jelentős mértékben a zsidó kóser szabályokhoz hasonlóan – az állat kivéreztetését és speciális körülmények szerinti előkészítését jelenti.
Egy pakisztáni ügyvéd keresetet indított Nagy-Britannia, ezen belül is II. Erzsébet királynő ellen, visszakövetelve a Koh-i-Noor gyémántot. A brit korona ékét, a 21,1 grammos Koh-i-Noor gyémántot 1850-ben ajándékozta Dulip Singh maharadzsa Viktória királynőnek, a pakisztáni ügyvéd érvelése szerint azonban nem ajándékozás történt, hanem Anglia a gyarmattartó helyzetét kihasználva szerezte meg az ékkövet. Szakértők szerint nem valószínű, hogy kedvező elbírást kap a kereset, lévén a gyémántot a mai India területén találták.
286/2015 • 2015. december 05.
24 ezer menekültet fogad be Hollandia Hollandiában 24 ezer menekültnek biztosítanak lakást - közölte pénteken Mark Rutte miniszterelnök. Jelenleg 16 ezer ilyen ember vár saját lakásra, a menedékkérőket fogadó központokban nincs több hely az újonnan érkezőknek. Több ezer embert eddig szükségszállásokon helyeztek el. A holland kormány intézkedéseket tesz, hogy a menekültek gyorsabban juthassanak nyelvoktatáshoz és munkavállalási engedélyhez is. "Azt akarjuk, hogy az aleppói gyógyszertáros is kivegye a részét a közösből, ahelyett, hogy valahol búskomoran üldögél és várakozik" - mondta Lodewijk Asscher, az integrációs ügyekért felelős miniszter. Hollandiában október végéig 47 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, míg tavaly ez a szám 17 ezer volt.
Az Iszlám Állam támogatóit fogták el Barcelonában Két férfi az interneten főként fiatal nőket toborzott az Iszlám Államnak, egy nő Szíriába akart utazni, hogy a dzsihádisták oldalán harcoljon. A spanyol rendőrség Katalóniában őrizetbe vette az Iszlám Állam három feltételezett támogatóját - közölte a madridi belügyminisztérium szombaton. Egy 42 és egy 32 éves férfit Barcelonában kaptak el pénteken a hatóságok. Az Iszlám Állam ideológiájának terjesztésével és a közösségi internetes portálokon folytatott, főként fiatal nőket célba vevő toborzással vádolják őket. Mindketten a marokkói Tangerből származnak, és Barcelonában közös lakásban éltek. A Barcelonától 30 kilométerre északkeletre fekvő Granollersben egy 24 éves nőt vettek őrizetbe a hatóságok. A fiatal spanyol nő Szíriába akart utazni, hogy részt vegyen a háborúban az Iszlám Állam oldalán. Az év kezdete óta Spanyolországban hivatalos adatok szerint az ISIS 68 feltételezett támogatóját vették őrizetbe. Ennél több - összesen kilencvenöt hasonló őrizetbe vétel az országban eddig csak 2005-ben történt, amikor iszlamisták több madridi vonat ellen hajtottak végre robbantásos merényleteket, amelyekben 191 ember lelte halálát. 2
Terrortámadás történt San Bernardinóban FBI:
Az FBI pénteken terrorista támadásnak nyilvánítottaa szerdai, San Bernardinóban történtfegyveres támadást, ami során 14 ember meghalt, 21 pedig megsebesült. A nyomozók telefonbeszélgetéseket fedezett fel, amiken a támadók közül legalább egy kapcsolatba lépett olyanokkal, akiket az FBI megfigyel. A hatóságok szerint több olyan bizonyíték is van, ami miatt a továbbiakban terrorcselekményként kezelik az ügyet. A mészárlástegy pár követte el, aminek női tagja korábban az Iszlám Államnak tett hűségesküt - közölte aCNN.A rendőrök szerint Tashfeen Malik a Facebookon álnéven posztolta az Abu Bakr al-Bagdadinak tett hűségesküjét. Ar-
Dániában győzött az EU-ellenesség Népszavazáson mondtak nemet a szorosabb közös belügyi és igazságügyi politikára. A migránshelyzet és a párizsi terrortámadások ügyét az ellenzők használták ki, holott épp biztonsági okokból lett volna szükség az igenek győzelmére. Leszavazták a dánok, hogy részt vegyenek az uniós bel- és igazságügyi együttműködésben. A szavazók 53 százaléka mondott nemet. A kivételt még az EU születésekor szerezte Dánia, mert az uniós alapszerződést – szintén egy referendumon – elsőre elutasították. Másodjára azzal sikerült meggyőzni a dán lakosságot, hogy a skandináv országot kihagyták pár közös politikából, például a bel- és igazságügyi együttműködésből. Most azért piszkálták meg a kérdést, mert jelen állás szerint 2016-tól kieshetnek az uniós rendőri szervezetből, az Europolból. A kormányzó liberális Venstre (Baloldal) és az ellenzéki szociáldemok-
ra még nem találtak bizonyítékot, hogy a mészárlást a terrorszervezet irányítása alatt követték volna el. "Egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy a tettük inkább magánakció volt, az Iszlám Állam csak inspirálta őket" - idézi a CNN hivatalos forrásait. A 27 éves Malik és férje, a 28 éves Syed Rizwan Farook a vád szerint szerdán 14 embert megölt és 21-et megsebesített egy egészségügyi dolgozóknak tartott munkahelyi banketten, majd életét vesztette a rendőrökkel vívott tűzharcban. raták is az igenek mellett álltak ki. Azzal érveltek, hogy ha a dánok nem adják áldásukat a mostani helyzet megváltoztatására, a rendőröknek nehezebb lesz védekeznie a terroristák, csalók, pedofilok és számítógépes bűnözők ellen. A párizsi terrorakciókkal példálóztak amellett, mennyire fontos lenne a szoros bel- és igazságügyi együttműködés a többi tagállammal.
Ikeás menedékházakat kapnak a szír menekültek Az Ikea és ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közös programja: jobb és élhetőbb átmeneti otthont készíteni a menekült családoknak,írja az ikeafoundation.org. A sátrak, amelyeket jelenleg a menekülttáborokban használnak, az Ikea szerint rövid élettartamúak, fél év után látványosan kikezdő anyagukat a víz a szél és a nap. Pedig a me-
Kötelező ateizmust is tanítani Angliában Minden nem egyházi iskolában kötelező lesz tanítani az ateizmust is az Egyesült Királyságban a brit Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. A bíróságkimondta, hogy Nicky Morgan oktatási miniszter jogellenesen zárta ki az ateista nézetek oktatását az új tervezetből. A Vallási ismeretek nevű tárgy tantervén tavaly februárban változtatott a kormány, ekkor kezdték el többen kifogásolni, hogy a különböző vallások mellett az ateista nézetek nem kaptak helyet. Három család és az őket támogató Brit Humanista Szövetség fordult a bírósághoz, mert szerintük a miniszter elfogult volt, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság plurális természetét. A bíró most nekik adott igazat, így a kormánynak együtt kell működnie a kifogást emelő csoportokkal, hogy elvégezzék a szükséges változtatásokat. Az Oktatási Minisztérium ugyanakkor kitart amellett, hogy a tanterv azáltal biztosítja, hogy a diákok "megértsék a vallási nézetek sokszínűségét Nagy Britanniában", hogy vallásos és nem vallásos nézeteket közvetítő tárgyakat is választhatnak. A döntést vallási csoportok is hevesen ellenzik, mondván, hogy "a tanterv többi részét már így is humanista ideák uralják". Simon Calvert, a Keresztény Intézet munkatársa szerint ahogy történelemórán se kell matematikát tanulnia a gyerekeknek, úgy a vallási ismeretek között sincs helye az ateizmusnak.
nekültek ennél jóval több időt is tölthetnek egy-egy menekülttáborban. A Better Shelter nevet kapó építmények akár három évig biztonságos lakhelyet biztosítanak a rászorulóknak A svéd cég egyik ipari formatervezője arról beszélt, a felmérések szerint az átlagos időtartam, amit a menekültek táborokban töltenek, több mint tíz év,írja refinery29.com. Az Ikea programjában most épp Svédországban és Németországban szerelik össze ezeket az ideiglenes lakhelyek, a most érkezett szír és afgán menekülteknek. A prototípusokat már korábban már elkezdték tesztelni Etiópiában,ahogy arról mi is beszámoltunk: kereskedelmi forgalomba idén márciusban hozták. Ezek az ideiglenes lakhelyek 57 nm-esek, így kétszer akkora alapterületűek, mint a hagyományos vászonsátrak. Az acélvázas szerkezeten ugyanúgy vannak szúnyoghálós ablakok, világítás és klíma, de ehhez zárható ajtók is társulnak. Áprilisban az ENSZ 10 ezer ilyen "sátrat" rendelt meg az Ikeától.
286/2015 • 2015. december 05.
Szálloda a hármas határnál - Gotthard Therme Hotel & Conference A Gotthard Therme Hotel & Conference Magyarország legnyugatibb fekvésű városában Szentgotthárdon található. A település a Rába és a Lapincs ölelésében, a magyar- osztrák-szlovén államhatár közelében fekszik, három nemzet kultúráját és hagyományait őrzi.
A szálloda, az Őrség kapujában 148 kényelmes és tágas szobával, családi szobával és lakosztállyal várja vendégeit. A szobák többségéhez erkély vagy terasz tartozik, amely kellemes kilátást kínál a fürdőre illetve a környező tájra. A családoknak nagylégterű három és négyágyas szobák állnak rendelkezésre. Nagyobb családok vagy baráti társaságok a connecting egymáshoz ajtóval kapcsolódó - szobák előnyét is élvezhetik. A romantikus szobákat kifejezetten párok részére tervezték, elegáns, kádas fürdőszobákkal. A szállodából közvetlen átjárással megközelíthető a mediterrán hangulatú Termálpark, mely a mintegy 1500 m2 vízfelületével, különleges csúszdáival, pezsgőfürdőivel, szaunáival, klasszikus római fürdősorával, sportolási lehetőségekkel, wellness kezelésekkel biztosítja a pihentető kikapcsolódást. Az egész évben működő animációs termálpark komplex szolgáltatást, tökéletes kikapcsolódást és regenerálódást nyújt az ideérkező vendégek számára. A fürdő egyedülálló mediterrán hangulatát a pálmafák, egzotikus növények és a velük szoros összhangban kialakított természetes kőburkolatok biztosítják. Az élmény-
fürdő üvegkupolája alatt a januári télben is mediterrán tavasz van. A hotel hangulatos étterme kertre-nyíló terasszal, bőséges és egészséges reggelivel, és a frissen készített regionális, magyar, valamint nemzetközi specialitásokból összeállított vacsorával várja a vendégeket. Császár Tamás chef az 5*-os Andrássy rezidenciából érkezett, célkitűzése, hogy a helyi alapanyagok felhasználásával készítsen, ízletes gasztronómiai különlegességeket. Részt vett az École Lenôtre chef akadémia képzésén is (Franciaország első számú, nemzetközi hírű gasztronómiai iskolája), nagy hatással volt rá a francia konyha, de dolgozott Ausztriában és Hollandiában is. Mindig is érdekelték az újdonságok, arra törekszik, hogy ötvözze az új irányzatokat a régi jó magyar ét. Elképzelése egy könnyed és közérthető gasztronómia, ami bemutatja a regionális magyar konyhát, kiegészítve némi kortárs konyhaművészeti és gasztronómiai elemmel. A Gotthard Therme Hotel & Conference Magyarország legnyugatibb városában, Szentgotthárdon kínál színvonalas helyszínt konferenciák, workshopok, tréning-ek, esküvők, családi rendezvények, csapat-építő prog-
ramok lebonyolítására 10-főtől - 400 főig. A szálloda konyhája – mely a regionális magyar konyha, kiegészülve némi kortárs konyhaművészeti és gasztronómiai elemekkel - sikert garantál bármely típusú rendezvényhez, a Termálpark pedig a rendezvény élményeihez ad kellő kiegészítést. Az 50- 380m2 közötti konferenciatermek tágas előterekkel és saját bárral rendelkeznek, így kínálatból kiválasztható a legalkalmasabb helyszín. Valamennyi terem légkondicionált és a legmodernebb audiovizuális technikával felszerelt. A hatalmas parknak köszönhetően a szakmai program mellett a szabadidő aktív és vidám eltöltésére is számos lehetőség választható: csapatépítő programok, szórakoztató műsorok vagy zenés estek is gondoskodnak a felejthetetlen élményről. Rugalmas konferenciaszervező csapat és professzionális szállodai szolgáltatások garantálják a sikeres rendezvényt. Hasznos linkek: http://www.szentgotthard.hu/index.html http://www.orseg.hu/node/18 http://kirandulastippek.hu/orseg/gussing http://www.vasmegyei-varak.hu http://www.orseginemzetipark.hu/
Kellemes barangolást!
Dániában győzött az EU-ellenesség Népszavazáson mondtak nemet a szorosabb közös belügyi és igazságügyi politikára. A migránshelyzet és a párizsi terrortámadások ügyét az ellenzők használták ki, holott épp biztonsági okokból lett volna szükség az igenek győzelmére. Leszavazták a dánok, hogy részt vegyenek az uniós bel- és igazságügyi együttműködésben. A szavazók 53 százaléka mondott nemet. A kivételt még az EU születésekor szerezte Dánia, mert az uniós alapszerződést – szintén egy referendumon – elsőre elutasították. Másodjára azzal sikerült meggyőzni a dán lakosságot, hogy a skandináv országot kihagyták pár közös politikából, például a bel- és igazságügyi együttműködésből. Most azért piszkálták meg a kérdést, mert jelen állás szerint 2016-tól kieshetnek az uniós rendőri szervezetből, az Europolból.
Óriási elismerésben részesült a St. Andrea Wine & Gourmet Bar! "November 19-én, pontosan 8 hónappal megnyitásunk után nagy elismerésben volt részünk a Gault&Millau 2016. díjátadó rendezvényén, ahol„Az év felfedezettje” címet a St. Andrea Wine & Gourmet Bar és séfje, Barna Ádám vehette át ! Nagyon örülünk és büszkék vagyunk, hogy a Gault&Millau 15 ponttal / 2 sapkával értékelte konyhánkat ! Igyekszünk továbbra is ezen az úton járni és szeretnénk méltóak lenni a jövőben is a szakma és a közönség elismerésére ! Köszönjük minden együttműködő partnerünknek a munkáját!" Holló Klári, a St. Andrea Wine & Gourmet Bar háziasszonya
3
286/2015 • 2015. december 05.
Demcsák Zsuzsa-Bali Sándor: Példa-Képek Sosem hallott vallomások, sosem látott sztárportrék!
Házi praktikák téli bőrápolásra Az őszi-téli időszakban a szél és a hideg könnyen kiszáríthatja a bőrünket. Aggodalomra azonban semmi ok, házi praktikákkal is sokat tehetünk bőrünk egészségének fenntartásáért. A hideg hónapok és a zord időjárás megviselik bőrünket, egy kis odafigyeléssel és házi praktikák alkalmazásával azonban télen is sokat tehetünk bőrünk egészségének fenntartásáért. „Fontos, hogy naponta minimum másfél liter folyadékot igyunk – lehetőleg szénsavmentes ásványvíz vagy cukrozatlan zöldség és gyümölcslé formájában. A napi szépségápolási rutinok során pedig lehetőség szerint szappan-, színezék- és tartósítószer-mentes arclemosókat és hidratáló krémeket használjunk, amelyek hozzájárulnak bőrünk egészségének megőrzéséhez” – tanácsolta dr. Kriston Renáta bőrgyógyászkozmetológus, aki a házi praktikák al-
kalmazásához gyakorlati tanácsokat is adott. „Hetente egyszer szánjunk időt az otthoni arctisztításra! Első lépésként a fürdőszobában mossuk meg az arcunkat langyos vízzel, majd dörzsöljük át alaposan bőrradírral, ami segít eltávolítani az elhalt hámsejteket és kisimítani a hámló részeket. Ezután tisztítsuk meg arcbőrünket és alkalmazzunk kamillás gőzölést: szórjunk kamillavirágot a felforralt vízbe, majd a fejünket egy száraz törölközővel letakarva hajoljunk a gőz fölé. Maradjunk így 10 percig, hogy a pórusok teljesen kitáguljanak” – javasolja a szakorvos, aki a bőr hidratálásához otthon is gyorsan elkészíthető, tápláló arcpakolást ajánl, amelynek hatóanyagai a kitágult pórusokon keresztül a bőr mélyebb rétegei is eljutnak. Az éjszakai alvás ideje alatt a hálószobában is használjuk a párologtatót, ami segít frissen tartani a bőrt és megóvni a fokozatos kiszáradástól.
Példaképek. Követendő példák. Értékőrzők egy értékválsággal telített korban. Példaképek. Követendő példák. Értékőrzők egy értékválsággal telített korban. A híres riporternő (Demcsák Zsuzsa) és a fotográfus (Bali Sándor) nem hamis messiások, hanem hiteles példaképek nyomába erednek. Kezük nyomán nem sztárpletyka-könyv születik, hanem egy minőségi válogatás: 27 híres magyar személyiség mesél élete küzdelmeiről
és az útról, amely a „szegénylegénységből a királyságba”, az ismeretlenségből az ismertségbe vezette őket. A Példa-képek című kötet fotóalbum és vallomáskönyv egyben. Exkluzív ajándékkönyv, egyben útmutató a hiteles és sikeres élethez. Tervezett megjelenés: 2015.11.25 Kiadja: Athenaeum Kiadó Karácsonyi ajándékötletnek kiváló!
Már parkokból is lopják Nagy-Britanniában a gombát
Sziget 2016 első nevei
Az utóbbi időben egyre több embert fognak engedély nélküli gombagyűjtésen az angol királyi parkokban,írjaaz Evening Standard. A parkőrség a sztárséfek által divatba hozott gombafogyasztást okolja az új trendért, ami veszélyezteti a parkok nővény- és állatvilágát. Az elmúlt pár évben figyelemreméltóan megnőtt az illegális gombászok száma, összesen 80 embert értek tetten a közelmúltban. Volt olyan ember, akit egy szemeteszsáknyi gombával kaptak el. Ez egyrészt azért baj, mert a tilosban járó gombagyűjtők szabályszerűen eleszik a termést mindenki más elől. Másrészt az ökológusok szerint már olyan méreteket öltött a gombászszenvedély, hogy az egyes gombafajok fennmaradását veszélyezteti. A gombák ráadásul az parkok ökológiai rendszerének egyik alapját képezik, így rajtuk keresztül a teljes élővilágot érintheti a probléma. 4
Egy rendkívül izgalmas Sziget előszelét hozzák a most bejelentett nevek. Bár a főműsoros előadók még nincsenek a sorban, a mostani csokor is érzékelteti, milyen változatos is a Szabadság Szigetének zenei felhozatala. Sziget 2016: hosszú évek óta újra szerdától szerdáig, azaz augusztus 10-től 17-ig. Az első nevek: Sigur Rós, Bring Me The Horizon, Kodalin, Naughty Boy. „Bár a nagy nevek még hátra vannak, úgy tűnik a „Sziget feeling” már önmagában sokat jelent az embereknek, hisz még a nevek ismerete nélkül, a jegyvásárlás kezdetének első 24 órájában a kiadható bérletek 25%-a már gazdára talált” – mondta Gerendai Károly.
ÚJRATERVEZÉS Napló
A szerző, Hegedüs Erika, életvezetési tréner. Úgy alkotta meg a teljes anyagot, hogy csokorba szedte az elmúlt évek beszélgetéseinek ismétlődő témáit, hasonló gondolatait, elakadásokat, a célokat akadályozó hiedelmeket. Olyan témákat érint, amelyek bárki számára fontosak és érdekesek lehetnek egy-egy életszakaszban. Egyediségét az adja a könyvnek, hogy a szerző gondolatai mellett a könyv olvasójára vár, hogy társszerzőként sa-
ját gondolatival tölte meg az üres lapokat. A szerző arra vállalkozott könyvével, hogy megmutassa olvasóinak, szerzőtársainak, hogy akár saját maguk életvezetési trénerévé is válhatnak. Nem találhatóak a könyvben illúziók, külső felelősök keresése, vagy instant önbizalom építés. A könyv feldolgozásához idő kell. Akkor érdemes belevágni, ha az olvasó szán önmagára, önmagáért 3-6 hónap egyéni munkát, sok-sok befelé figyelést, tapasztalást, valódi próbákat, eredmények leszűrését és következetes építkezést. Az írások nyelvezete hétköznapi, nagyon természetes. Néhány oldal olvasása után bárki úgy érezheti, hogy a szerzővel beszélgetve halad saját önismerete mélyítésének útján. Elsőre talán magát a szerzőt érzi barátnak, de garantáltan a könyv végére önmaga legjobb barátjává válhat, ha kellő alázattal és türelemmel dolgozza fel a teljes tréning anyagot. Jó játék, amely még sem az. Képes megtanítani, hogy felelősséget érezzünk és vállaljunk saját életünkért. Bevezető fogyasztói ár: 9.900 Ft Megvásárolható: www.tobbvagy.hu
286/2015 • 2015. december 05.
Varázslat minden egyes csomagban AZ ÜNNEPEK ALKALMÁBÓL LEPJE MEG KÁVÉRAJONGÓ SZERETTEIT A NESPRESSO SEGÍTSÉGÉVEL!
Szűcs Nóra: Szárnyak és gyökerek, Külföldi élet – magyar nők szemével Szűcs Nóra – aki maga is évek óta külföldön élő kutató és coach – gazdag tapasztalataiból kiindulva, 27 kiköltözött magyar nővel készített interjúra építve mutatja be a külföldi élet lehetőségeit és nehézségeit, és sok-sok gyakorlati tanácsot ad a felmerülő problémák megoldásához. A Magyarországon élő olvasó számára pedig érdekes bepillantást nyújt a kötet a kint élők sokszor kihívásokkal teli, de ugyanakkor kalandos és fordulatos életébe. A külföldön töltött idő pozitívan hat a képességekre és a személyiségre. Szűcs Nóra évek óta él külföldön, és ahogy egymás után szembesült a kihívást jelentő helyzetekkel, majd sikerült ezekben helytállnia, úgy döntött, tollat ragad, és bemutatja a külföldön élő nők világát. Azt a világot, amelyet személyes élményei és coaching tapasztalatai alapján a legjobban ismer. Hogy minél színesebben, több oldalról világítsa meg az expatrióta nők életét, interjút készített 27 külföldön élő magyar hölggyel a külföldi lét buktatóiról, lehetőségeiről, fordulópontjairól. Kiadó: Ursus Libris, 2015.
Időjárás
V
H
K
3/8
1/7
2/9
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger:
2/7 3/5 2/7
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
1/8 4/8 2/7
Európa Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
10/15 0/8 2/8 3/9 3/7 7/16
Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/9 2/7 6/8 3/9 5/14 4/6
Kultúra
Schiffer-Stílus / Férfi "HISZEK A KLASSZIKUS DARABOKBAN, MERT NÉLKÜLÖZHETETLENEK ÉS MEGKERÜLHETETLENEK” SCHIFFER MIKLÓS KIADJA A LÁBNYOM KÖNYV-
A Nespresso számos ötletet kínál, melyek segítségével az ünnepek során meglepetést és örömöt szerezhet szeretteinek. Az eleganciát kedvelő kávérajongók számára tervezett modern, dekoratív kávégépektől kezdve az apró finomságokon át az izgalmas kiegészítőkig a Nespresso kollekciójának minden darabja tökéletes meglepetés lehet. Az idei Limited Edition Kollekció olyan különleges ajándékokat kínál, melyeket szerettei hosszú időn át örömmel használnak majd. A 2015-ös év újdonsága aNespresso ajándékkeresője, amely megkíméli Önt attól a bosszúságtól, amit néha a tökéletes meglepetés kiválasztása okoz. Csupán néhány kérdésre kell
válaszolnia (például hogy az illető szereti-e a cappuccino-t, kedveli-e az intenzív ízvilágú espresso-kat, vagy, hogy érdeklik-e a kifinomult kiegészítők), és a kereső pillanatok alatt számos személyre szabott ötlettel áll elő. Bárkit is szeretne hát megajándékozni az ünnepek alkalmával, a Nespresso segítségével könnyedén kiválaszthatja stílusos, prémium és emlékezetes meglepetését, amit szerettei minden kávézás során örömmel használnak majd. Bővebb információkért kérjük, látogasson el awww.nespresso.comoldalra!
Élvezd a tél szépségeit a NESTEA lélekmelegítő jegesteáival A NESTEA egyik legnépszerűbb szezonális terméke az ősszel és télen kapható Havas Szilva. A közkedvelt üdítőital mellett a márka most egy vadonatúj ízzel rukkol elő, a NESTEA Fahéjas almával. Az ünnepi illatokat és ízeket felidéző NESTEA téli jegesteák hidegen és melegen is fogyaszthatók, így a hűvös időben különösen jóleső forró italok kínálata ezzel a két finom ízváltozattal bővül.A NESTEA Fahéjas
alma és a NESTEA Havas Szilva a tél fűszereit idéző ízükkel meghittebbé tehetik az otthoni összebújós estéket, egy-egy szánkózás, jégkorizás után pedig jólesően melegítenek át, még kellemesebbé varázsolva a szabadban töltött pillanatokat is. A NESTEA Fahéjas alma a tél elhagyhatatlan párosával, az alma és a fahéj harmóniájával szeretne hódítani, a Havas Szilva pedig a népszerű gyümölcshöz a szegfűszeg és a méz aromáját párosítja.
KRIZSÓ 10 bizalmas beszélgetés
A kötet anyaga válogatás a Radnóti Színház nagy sikerű Libikóka – Krizsó Szilviával fent és lent című beszélgetős estjeiből, amely sokkal több mint szerkesztett beszélgetések leirata. Krizsó Szilvia személyes megjegyzései, vendégeiről formált véleménye, összekötő szövegei azoknak is színházi élményt adnak olvasás közben, akik nem jutottak el a talk showjára. A népszerű újságíró, televíziós műsorvezető sikerekről és kudarcokról, munkáról és magánéletről faggatja ismert vendégeit. A könnyű anekdotázás és az őszinte vallomások eredményeként elsöprő győzelmek és csúfos bukások történeteit ismerhetjük meg.
KIADÓ
Schiffer Miklós minden írásában és vele készült interjúban hangsúlyozza a különbséget, ami a divat és a stílus között tapintható, mert míg az egyik megvásárolható, addig a másikat fel kell építeni. Két új kötete is erről szól, a női és férfi ruhatár nélkülözhetetlen a múltban gyökerező, de a jelenben is korszerű és hordható darabjairól, a mindig jelen lévő klasszikusokról és arról, hogy miként alakítható ki az egyedi ruhatár és stílus a divat segítségével. SCHIFFER STÍLUS / FÉRFI és a SCHIFFER STÍLUS / NŐ felöleli mindazt a tapasztalatot és tudást, amit a stílusszakember 25 éves pályafutása alatt felhalmozott. Az egymástól szerkezetileg független féri és női kötet tartalmát a MUST HAVE darabok felsorolása, és viselésük vizsgálata köti össze, hiszen e ruhadarabok azok, amelyek a stílus bázisát adhatják. A szerző e mellett kitér a különféle stílusirányzatokra, a fontos színekre, vizsgálja a casual és klasszikus értékrend különbségeit, az ikonikus személyiségek stílusformáló erejét valamint a ruhatár és a kiegészítők teljes spektrumát. A kötetek nélkülözhetetlenek mindazoknak, akiket érdekel a stílus, az igényes megjelenés világa.
5
286/2015 • 2015. december 05.
Szilágyi Áron 2020-ig a Vasas vívója marad
Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó 2020. augusztus 31-ig meghosszabbította szerződését nevelőegyesületével, a Vasas SC-vel. A piros-kék klub Kovács Pálról elnevezett pasaréti vívótermében tartott keddi sajtóeseményen először levetítették a klub mottója, "A család az első" ihlette és a Vasas SC életét bemutató rövidfilmet. Ezután Markovits László klubelnök arról beszélt, hogy Szilágyi Áron gyerekkora óta a Vasas családhoz tartozik és a tehetségén kívül a klubhűségét is elismerik azzal, hogy a 2016. december 31-én lejáró szerződését már most a tokiói olimpia jegyében hosszabbítják meg. "A mai sportban ritka, ha ezen a szinten klubhűségről és lojalitásról beszélhetünk, ezért sem volt kérdéses, hogy Áron lesz az első sportolónk, akivel már a tokiói olimpiát szem előtt tartva kötünk megállapodást" - mondta.
Budapest 2 milliárdért rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül. Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője elmondta: különleges eseménynek lehetnek 2019-ben házigazdái, amely mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz. "Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat" mondta Jusztin. A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben - áll a szervezők közleményében. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt. A magyar csapatban korábban olyan hírességek szerepeltek, mint például Polgár Judit.
Hosszú szenzációs fölénnyel Európa-bajnok Hosszú az ötödik Eb-címét nyerte ezzel
Hosszú Katinka a világcsúcstól alig elmaradva, aranyérmet nyert a Netánjában zajló rövidpályás Európa-bajnokságon. Jakabos Zsuzsanna a második helyen ért célba, de kizárták. Bernek Péter négy tized előnnyel a vb-arany után Európa-bajnoki címet is nyert. A két magyar, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna egymás mellett úszott a döntőben, a két középső páyán. 50 méternél Hosszú már fél testhosszal vezetett, Jakabos a harmadik helyen fordult. Már 100-nál látszott, csak az idő lehetett az ellenfele, több mint egy testhossz, 1,39 másodperc volt az előnye a német Franziska Hentke és Jakabos előtt. Jakabos aztán a hátúszásban
javított, Hosszú pedig az újabb világcsúcs felé száguldott. 200 méternél egy másodperccel verte már a saját, délelőtti világcsúcsát, majdnem félmedencényi előnye volt. Az utolsó száz méter előtt már több, mint egy testhosszal volt a világcsúcs előtt, Jakabos pedig a második helyért küzdött. A vége elképesztő fölényes győzelem lett, az utolsó métereken elfáradt. Az újabb világcsúcs elmaradt, de kettős magyar siker született. De csak a medencében, a bírák végül szabálytalan forduló miatt kizárták Jakabost.
Klicsko: Nem fejezhetem így be
A szombat este négy nagy bokszszervezet (WBA, WBO, IBF, IBO) világbajnoki övét elveszítő ukrán nehézsúlyú Vlagyimir Klicsko szerda délelőtt az Instagramon üzent a rajongóinak. Leírta, hogy a vereség óta eltelt négy nap elég volt neki a számvetésre, és hogy döntsön a következő lépésről. 11 győztes év után kezdi felfogni, hogy egy vereség után is mennyien és még jobban állnak mellette. „Rengeteg biztató üzenetet kaptam, ami segített átvészelni az előző napokat. A Klicsko-sztori folytatódik, a kudarc nem opció.” 6
Ribéry ismét a csapattal edzett Több hónapos kihagyást követően szerdán ismét a Bayern München csapatával edzett Franck Ribéry.
A 32 éves szélső március közepén szenvedett bokasérülést, ami eleinte nem tűnt túlságosan komolynak, később viszont kiderült, hogy súlyosabb problémáról van szó - olyannyira, hogy a nyári felkészülés augusztusi kezdetekor speciális cipő nélkül járni is alig tudott -, ezért már nyolc és fél hónapot kellett kihagynia. A német bajnokcsapat fran-
cia játékosa október elején állt újra edzésbe, a hónap végén tudott ismét labdás gyakorlatokat végezni, szerdán pedig csatlakozhatott a társaihoz. "Ez egy nagyszerű és rendkívül megható nap számomra. Nagyon jól éreztem magam" - nyilatkozta a klub televíziós stábjának Ribéry, aki tavaly nyáron lemondta a válogatottságot. Az továbbra is bizonytalan, hogy a tapasztalt támadó pályára léphet-e idén a Bayern hátralévő öt tétmérkőzésének valamelyikén.