Mátészalka Kossuth tér, 2015. 01. 18. „Életed dala” – Becseiné Kató Anikó „Újra kell kezdeni mindent, – minden szót újra kimondani. Újrakezdeni minden ölelést, – minden szerelmet újra kibontani. Újrakezdeni minden művet és minden életet, – kezünket mindenkinek újra odanyújtani. Újrakezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…” (Váci Mihály) Isten Országa, az Atya szeretete, Jézus lelkülete valósuljon meg és teljesedjen ki közöttünk most, és mindörökké! Ámen Lekció: Hóseás próféta 10,12: „Vessetek magatoknak igazságot! Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is!” Imádkozzunk! Újjáteremtő Istenünk! Köszönjük, hogy Te mindig nagyobb vagy minden tapasztalhatónál, de láthatatlan szereteted látható embertársak szeretetén keresztül ismerhető meg. Köszönjük, hogy mindenki, aki szemet tud nyitni szépre, jóra, igazra; hozzád épít utat. Köszönjük, hogy minden véges, földi szeretet rólad üzenet, Végtelen Szeretet! Adj erőt, kitartást, hitet, hogy le tudjuk győzni magunkban a gyengét, a gyávát és bizalmatlant; és örömmel rendezzük át életünket, akaratodba simulva! Így menjünk tovább kéz a kézben, gyógyulva és gyógyítva, békére lelve és reményekkel telve. Nem tudjuk, mi vár ránk a jövőben, merre vezet az utunk. De azt tudjuk, hogy Te velünk vagy, hatalmas erőddel karjaidban tartasz, boldogulásunkat és örömünket munkálod, s minden helyett, amit elveszítünk, adsz nekünk valami csodálatosat, értékeset. Hisszük, hogy azzá leszünk, amivé Te akarod. Magasztalunk bocsánatodért, amellyel tökéletesítesz minket. Segíts, hogy megbocsátásunkkal mi is tökéletesíthessünk másokat, miközben magunk is jobbá válunk. Áldj meg minket, közeli s távoli szeretteinket boldogsághozó változásokkal! Ámen Textus: Zsoltárok könyve 96: 1-3: „Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” Kedves Testvéreim! Amikor az ember igaz barátra talál, boldogság tölti el. Aki jó munkát talál, az vidám és elégedett. Aki szerelemre talál, repes az örömtől, s örömében dúdolgat. És szíve mélyén talán kicsit fél is, hogy mindezeket elveszítheti… Aki Istenre, Krisztusra rátalált: elveszíthetetlen, örök örömre talált! Lelke dalra fakad, s egész élete énekké magasztosul: Isten-dicsőítéssé. Ez az olthatatlan éneklési vágy, kitörni készülő öröm, ez a belső zengedezés szüntelenül megnyilvánul életében szavakban, tettekben, viszonyulásokban, mindenben… S most elevenítsük fel kissé bibliaismeretünket az ének és zene tekintetében! A Szentírásnak már az első lapjain olvashatunk hangszerekről; Jubál, a hangszerkészítők ősatyja (1Mózes 4,21). Izráel történetének legősibb hőskölteményei énekek: Mózesnek a Vörös tengeri szabadulás felett ujjongó éneke, s Mirjám és Debóra győzelmi éneke. Sámuel prófétatársai, a „próféta-fiak” hangszerrel kezükben énekelve járták az országot, Izráel megújulásáért fáradozva. Dávid király 73 gyönyörű zsoltárt szerzett, melyek ma is lelkesítenek minket. Az ő királyságától kezdve nagy létszámú kórusok és zenekarok dicsőítették az Urat. Például a szövetségláda szállításakor ügyes karnagy által vezetett éneklő sereggel, lantokkal, citerákkal tisztelte méltón Istenét. Később megszervezte Dávid az istentiszteleti ének-zenei szolgálatot: 4000 emberből álló lévita kórust alapított, csaknem 300 ének- és zenemester vezetésével, akik prófétai ihlettel is rendelkeztek – vagyis egyformán fontos volt a szakképzettség és a lelkület (1Krónika 25,7). Bizony, a lélekből felbuzgó ének az élő hit bizonyítéka már az ószövetségben! Salamon híres templomának felszentelésekor az Úr dicsősége éneklés közben jelent meg. Az újszövetségben Keresztelő János apja, Zakariás pap dicsőítő éneke az első (Lukács 1,67-). Majd az emberi dicsőítő énekek a Jelenések könyvében végképp egybeolvadnak a földöntúli világ mennyei seregeinek gigantikus
magasztaló énekével. Pál apostol szintén szívből jövő zengedezésre buzdítja a gyülekezeteket (Kolossé 3,16). Ő maga is nagyon szeretett énekelni. A filippi börtönben Szílásszal együtt (Apostolok Cselekedetei 16,25-) buzgón imádkoztak, kezüket-lábukat bilincsek szorították. Majd éjféltájban az imaórát dicsőítő énekkel fejezték be. Miközben énekeltek, megrendült a föld, a börtönajtók megnyíltak, a bilincsek lehullottak. Szabadító mennyei erők áradtak a földre éneklésük által! Talán sokak előtt ismeretes, hogy a zsidó nép számára sosem a dallam, vagy a hangszer volt fontos; mindig a szöveg volt az elsőrendű. A zsidó éneklés valójában éneklő beszéd, recitálás, melyhez a keleti egyház szertartásos éneklő beszéde áll a legközelebb. A Jézus utáni korban ebbe a zsidó gyakorlatba ágyazódik az újszövetségi gyülekezet zenéje is. Így olvas, így énekel Jézus a názáreti zsinagógában, s ezt folytatják az apostolok és az ősgyülekezet. A recitálás nem egy mai értelemben vett prózai felolvasást, de nem is megszerkesztett, ritmikus dallammal való éneklést jelentett, hanem olyan énekbeszédet, amelynek igeversenként vagy versszakonként ismétlődő dallamíve volt. Valójában ez egy beszédstílus, a tömegben való szövegmondás ünnepélyes hanghordozása, melynél a dallamvonal alkalmazkodik rugalmasan a szöveg terjedelméhez, ritmusához; s a szöveget könnyen mondhatóvá, emelkedettebbé teszi. A dallam sosem kél önálló életre, a zene pusztán a kinyilatkoztatott szó hordozója. Idegen tőle minden táncos, kötött ritmikusság. A zenének a magasztalás és az isteni üzenet kiemelésén túl nincs funkciója. Lelkek rabul ejtésére nem használták, Istent egész életgyakorlatukkal akarták dicsérni és hirdetni. Ezért a mai igében található „új ének” kifejezés semmiképp sem modernizált dallamokra, vagy új zenei stílusra utal! Mit jelent hát az új énekre buzdítás? Az ének az életünk szimbóluma. Egy dalnak szövege, dallama és ritmusa van, akárcsak az életünknek. Ahogyan az énekszövegnek, úgy életünknek is van mondanivalója, értelemhez szóló üzenete. A szöveg tehát itt az életünkben jelenlévő gondolkodó értelmet jelképezi. Miben más egy dalszöveg, mint az élő beszéd? Amíg a hétköznapi élő beszéd lehet határtalan hosszú, összefüggéstelen, és szélsőséges stílusú – addig a jó énekszöveg lényegre törő és értelmes; rendszerezett, a stílusa egységes és igényes. Arra indít most az Ige, hogy mérd le a mindennapjaidban mindazt, amiben a gondolataid testet öltenek. Életed új énekként kell, hogy zengjen. Vajon megfelel-e ennek az igei útmutatásnak az életed értelme, a megszólalásaid, a beszéded? Mennyire vagy tudatos, összeszedett, következetes? Igényesek-e, pozitívak-e, s legfőképpen Krisztushoz méltók-e a megnyilatkozásaid – akár szavakban, akár tettekben öltsenek testet? Vagy magad elől menekülve, másokat bántasz? Érthető üzenet-e az életed Isten útmutatásáról, szabadításáról – ha csak egy percre, vagy hosszútávon belelát valaki? Jó volna, ha az isteni bölcsesség és szeretet sugározna át rajtad. Az éneknek dallama is van. A dallam az érzelmek kifejeződése, átélési módja: egyenes út a szívhez. A dallam medret ad érzéseink folyójának: énekelünk örömben és fájdalomban egyaránt. Éneklünk, amikor már a gondolatok nem segíthetnek, amikor az emberi elme már elérte határait. A gyászoló, a haldokló, a krízisben lévő szenvedő – mikor gondolkodni képtelen, mert fájdalma menthetetlenül beborította – a dallamot érzi; az eléri őt, a lelke mélyéig hatol, magával ragadja; segíti, és kimozdítja őt. A zene, anélkül, hogy olyat várna el tőle, amire most nem képes, ott a krízis mélyén – az érthetetlen és a felfoghatatlan tövises ösvényein – lágyan kíséri. A dallam megérti őt, együtt érez vele, formába önti érzéseit, s máris könnyíti szenvedését. A zene különleges és értékes kapcsolatot teremt az olyan állapotban lévőkkel, akikhez más út abban a percben nem vezet. Bár ilyen dallam lenne az életünk! Isteni jóságot, gondviselést közvetítő, feloldozó, lágy harmónia! Bár lennénk kristálytiszta, gyógyító hang, mely mindenkor fölemel, fölvidít! És megszólalhatna több szólamban az evangélium! Isten mai népének új énekében nem csak a lelkészek munkájának „szólójával”, „egy-hangúságával” épül az Isten Országa. Mindenkinek, akit szíven talált a Krisztus evangéliuma, hitvalló életre kell bátorodnia, vagyis a hitét élni: a lélek gyümölcseit felmutatni – egyéni és közösségi tettekben egyaránt! „A lélek gyümölcsei pedig:
szeretet, öröm, békesség; türelem, szívesség, jóság; hűség, szelídség, önmegtartóztatás!” (Galata 5,22-23.) Így lenne a Krisztus-testben össz-hang, gyülekezeteken belül és felekezetek között is! Az éneknek továbbá lüktetése, ritmusa van. Milyen a te életed ritmusa és lendülete? Tűzrőlpattant, fürge vagy? Gyorsak és biztosak a mozdulataid, a válaszaid? Vagy kicsit nehézkes, körülményes vagy; netán ide-oda kapkodó? Fellobbansz nagy hévvel, majd kialszol hamar, mint a szalmaláng? Miről dalol a tartásod, a járásod, a gesztusaid? Hogyan veszed a kanyarokat, az akadályokat, melyek sorsod útján tornyosulnak? Meg kell vizsgálnod a napirendedet, a szokásrendedet! Lehet, hogy a hangsúlyokat át kell helyezned. Talán az Istenhez s önmagadhoz méltatlan szokásokat el kellene hagynod, ideje lecserélned. Esetleg új erőforrásokra s örömforrásokra van szükséged, mert a régiek pusztítóak! És a lendületedet hogyan jellemeznéd? Erőtől duzzadsz, s energiáidat jó célokért, egyenletes tempóban munkába tudod állítani? Vagy lelassultál; krónikus fáradtságodban se kedved, se erőd, nem látod a fényt az alagút végén... és ezzel nem hogy másoknak indíttatást adhatnál, hanem folyton akadályozod, visszahúzod őket... Aki idejutott, elvesztette a fonalat, a saját hangját; s nem hallja Isten hangját sem! Élete kisiklott pályájáról, s hontalanul hánykolódik hétköznapjai sodrásában. Életünknek természetes íve szerint a vége felé csökkenhet a tempónk. Ha viszont valaki már az első harmadnál vagy a felénél kiesik a ritmusból, s lendületét veszti, az egyáltalán nem normális jelenség! Az valamit nem jól tesz! Ahhoz, hogy az ember újra lendületbe jöjjön, át kell értékelni az eddigi eredményeket, a múltat és jelent; tisztán kell látni a tényeket, hibákat és képességeket; s hogy mi vezetett idáig! Újra kell írni a még előtte álló élet forgatókönyvét! Új értelem, új célok, tervek és erőforrások kellenek! Leginkább új viszonyítási alap, életszemlélet! Új lendületet csak a mélyreható, teljes megújulás ad! Holmi giccses csomagolást és bokrétát hiába aggatunk rá a régi rongyos életre, attól nem lesz ragyogóan új ajándék mások számára! És erről nem elég csak ábrándozni. Ha folyton csak sóhajtozol, álmodozol, és csupán ígéreteket teszel, kimaradsz az élet igazi valóságából! Érzik-e mások az életed dalán az isteni rendet, teremtő erőt, a szeretet lüktetését? Lázba hoz-e sokakat a lendületed? Az énekel tisztán, szépen, akinek jó hallása van. A hallás fejleszthető, a lélek hallása különösen! A hit hallásból van – mondja az Írás. Neked kifinomult a hallásod? Érzékeny vagy-e a mögöttesre is, az igazi üzenetre, a nagy isteni harmóniára? Hallod-e a dolgok háttérzenéjét, mélyebb értelmét; s hogy mit dalol az emberek lelke körülötted? Hogy az indulatok mögül félelem kiált; az erőszak mögött a fájdalom nyög; a kötekedés mögött a bűntudat, s a magány sikít... S kihallod-e a jót, s jó szándékot mások szavaiból és tetteiből? Vagy csak a negatívra van a füled ráhangolva? Jó volna nem csak azt hallani meg, amit mi akarunk. S közel engedni magunkhoz a dicsérő jelzéseket is; elhinni, hogy értékesek vagyunk! Lehet, hogy a csalódásaink miatt már kényszeresen rosszat sejtünk a jó mögött is, s minden ismeretlen mögé sötét hátteret festünk. Pedig megtörténhet, hogy ezzel épp az Isten tervét, a jót akadályozzuk meg! Babits Mihály közismert versében olyan szépen ír életünk daláról, arról, hogy hogyan halljuk egymást: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” (A vihar) Aki figyelmet fordít rád s megért – ugye, mintha ismerné dalodat? Ha segít neked, közösen alkottok – mintha mennyei harmóniában, több szólamban együtt zengedeznétek... Ha valaki beléd fojtja a jót, vagy tönkreteszi munkád gyümölcsét – mintha félrevinné, elcsúfítaná dalodat, még a kedvedet is elveszi az énekléstől... De a gonosz hangos üvöltését lecsendesíti a szép ének. Emlékezz, Dávid ifjú pásztorként az őrjöngő, elmeháborodott Saul királyt szép énekével egyedülálló módon le tudta csillapítani. Jóval győzte meg a gonoszt. Mekkora hatása van annak, amikor indulatra nem indulattal válaszolsz, hanem lelked szép énekbe kezd! Ez az újfajta ének a régi nóta helyett pozitív sokkot okoz, Jézus hatásos módszere! Ha igazi, mély a kapcsolatod Istennel, erősen bízol Benne s így magadban is; akkor nem kell félned attól, hogy belső örömödet, tartásodat, lelked szép dalát mások elveszik, elrontják! Hiszen Istenben megerősödve nem a külső körülményektől függsz; s történjen bármi, te képes leszel énekelni! A hitből fakadó derű, életöröm belülről jön, s nem a mások reakciói irányítják! Ki vagy mi irányít téged valójában?
Új év, új remények... Sokan vágynak változásra, várnak másoktól s különböző dolgoktól világmegváltó segítséget. Elég a gyengeségből, menekülésből, bűnbakkeresésből! Senki és semmi nem tud az életeden változtatni, ha te nem akarod kézbe venni azt a benned lakó, szabadító Istenben bízva, aki belülről kézben tart! Aki bátorságot ad igényeidet, érzéseidet felvállalni, elveszi félelmeid sötét fellegeit, amiket te magad festesz a változás köré, s aki azt mondja: Lépj, harcolj a szeretetért és boldogságért, ahogyan Jézus – még ha sokan nem is értenek, vagy elítélnek! Lépj, és én megáldalak! Énekelj végre új éneket! A hallást és az énekhangot is lehet csiszolni. Talán eddig akkora hangzavar volt körülötted, hogy nem igazán hallottad meg a földöntúli zenét, Isten hangját. Vagy féltél belehallgatni a lelked mélyén rejtőző mennyei hangokba, nehogy az igazság és tisztaság fájó hangjai egyértelműen szembesítsenek hiányosságaiddal és menthetetlenül változtatásra kényszerítsenek... Ha fel mered vállalni a csöndet, Isten megszólal, azonnal! S minél jobban figyelsz, annál tisztábban hallod és énekled a lelked egyre szebben zengő, Isten vezényelte dalát. Az elején ez a dal sír, akár a hegedű. Panaszolja fájdalmadat, mindent, mit elrontottál, s elvesztettél. De csatlakoznak hozzád megértő társak, veled énekelnek bibliai igék, mint kísérőszólamok! S amikor már megtaláltad a te saját hangodat, az életed értelmét, kitűzted az új céljaidat és örömmel, bátran belekezdesz a megvalósításukba; akkor mind, aki Isten országából való – itt és odaát – veled énekel! Veled énekli az Új Élet végtelen dalát, az építő szabadság dalát, a szeretet új énekét! Hát „énekeljetek az Úrnak új éneket!” Ámen Imádkozzunk! „Áldd meg , Uram, a kezemet, Hogy finom fogású legyen, Hogy tartsak, de ne szorítsak béklyóba, Hogy adjak, de ne számításból, Hogy erőm legyen vigasztalásra és áldásra! Áldd meg, Uram, a szememet, Hogy meglássam a szépet, Hogy ne legyek vak a láthatatlan iránt, Hogy átlássak a látszaton, Hogy mások pillantásomban melegedhessenek! Áldd meg, Uram, a fülemet, Hogy meghalljam hangodat, Hogy észleljem a szenvedés neszét, Hogy tudjak bezárulni a locsogás előtt, Hogy ne riadjak meg a kellemetlen hangtól! Áldd meg, Uram, az ajkamat, Hogy szólni tudjak Rólad, Hogy szavaim ne sértsenek, Hogy hangom gyógyírként hasson, Hogy ne adjam ki a rám bízottakat! Áldd meg, Uram, a szívemet, Hogy Lelked lakóhelye lehessen, Hogy őrizze a meleget és meleget adjon, Hogy örömet és bánatot megkülönböztetni tudjon! Áldd meg, Uram, az életemet, Hogy áldás lehessen a mások És magam számára. Ámen” (A fogyatékkal élők himnusza)
Áldás: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt!” (2Tim 1:7-8/a.) Éld, amit vallasz! Ámen
