MÁS SAJKÁS -VIDÉKI FALVAK
ZSABLYA Zsablyának 1910-ben a népszámlálás szerint 7989 lakosa volt, közülük 1702-en magyarnak, 1074 németnek és 5080 szerbnek vallotta magát. 1948-ban az össz lakos ság száma 6273 volt, ebből 100 magyar, illetve 291 más nemzetiségű, akik közé a né meteket is besorolták. A tanúk vallomása szerint az 1942-es razzia alkalmával nagyon sok ártatlan ember vesztette el életét. A z 1944-es bosszú azonban sokkal kegyetlenebb volt. 1944 őszén a magyar férfiakat, - a csúrogiakéhoz - hasonlóan összeszedték, majd legtöbbjüket, kihallgatás nélkül kivégezték. A z életben maradt magyar lakosokat 1945. január 29-én kihajtották otthonaikból, a járeki gyűjtőtáborba terelték őket. Ő k is a csúrogi magya rok sorsára jutottak. Megszégyenítve, megalázva, megkínozva és kifosztva váltak földönfutókká. Ezekről a történésekről vall néhány szemtanú.
1. Bicskei Ilonka Nagyon nehéz arról beszélni, ami 1944-ben történt. Mindez örök nyomot, szomorú ságot, bánatot hagyott az életemben. 1932-ben születtem, tehát még gyermek voltam, de emlékszem arra az időre, amikor a magyarok itt voltak. Tanyán voltunk, mivel apámék itt dolgoztak. Emlékszem, hogy többször bejöttek hozzánk éjszakára a magyar honvédek, a járőrök, mert a partizánok lövöldöztek rájuk. Egy nap bejött hozzánk egy magyar csendőr, aki apámnak azt mondta, hogy pa koljunk össze és men jünk, mert ha ők viszszavonulnak, belőlünk még magnak sem ma rad senki. Apám azt felelte, hogy bizony mi sehova sem megyünk, nem hagyjuk itt azt a kis vagyonunkat, ami ért keményen megdol goztunk. Elmondta még, hogy senkit sem bántottunk, mi itthon vagyunk. „Ne a va2005 november. Első megemlékezés Zsablyán a gyonát féltse jóember, lerombolt katolikus temetőben. hanem a családját!" - hangzott a csendőr válasza.
1944-ben a front közeledtével mi beköltöztünk a faluba. Egyik nap bejöttek hozzánk a partizánok, akik arra kényszerítették apámat, hogy szállítsa el őket kocsival Szerémségbe. Egy hét múlva jött haza gyalogosan. Amikor hazaért, csak sírt, és azt hajtogatta, mindnyájan megfogunk halni. Pár napig volt otthon, amikor érte jöttek. A szerb szom széd állított be, azt mondta, be kell menni a községházára. Apám bement... és soha többé nem jött vissza. Ugyanakkor vitték be a nagybátyámat is a községházára, a nagyapámat, pedig a bí róságra. Mivel édesanyámnak dolgoznia kellett, a nővérem pedig vigyázott a kisebb testvére imre, így én vittem az ebédet az édesapámnak. 1944. november elseje volt, az a nap, amit nem tudok kitörölni az emlékezetemből. Ezen a napon is az ebédet vittük a községházára, többnyire gyerekek. Amikor odaér tünk, hangos énekszót hallottunk. A szerbek énekeltek, közbenjárták a kólót. Amikor be akartuk adni az ennivalót, közölték velünk, hogy nincs itt senki, elmentek a temetőbe sírt ásni. Mi nem tudtuk, de apáink biztosan tudták, hogy a saját sírjaikat ássák. Mivel nem zavartak el bennünket, ott maradtunk, vártuk, hogy a foglyok visszatérjenek. Fogalmam sincs, hogy meddig várakoztunk, míg egyszer csak megérkeztek. Apám, amikor meglátott, könnyes szemmel megemelte a kalapját, de nem szólt semmit. Megláttam a nagybátyá mat is, emlékszem, az arca szörnyen össze volt verve. Az embereket beterelték a községházára, mitőlünk elszedték a kosarakat, de kisvár tatva visszaadták, feltúrva. Egyre többen jöttek, szólt a harmonikaszó, a szerbek csak táncoltak, mi pedig csak ott álltunk, néztük őket. Kis idő múlva, kinyílt a községháza ajtaja, s jöttek a levetkőztetett emberek hátra kötött kézzel. Odaállították őket a falhoz, ahová előzőleg szalmát szórtak. Ott álltak né mán, közöttük édesapám. Én kerestem a tekintetét, de ő lehajtott fejjel állt a többiek között. Nem tudtam felfogni, hogy mi következik... A fal mellett az emberek - közöttük az édesapám, és az összevert nagybátyám - körülöttük a nézők. A zene egyre hangosabban szólt, és akkor... egyszerre puskaropogás hallatszott, az emberek némán eldőltek... Eldőlt édesapám is véresen, többé meg sem mozdult. Ekkor döbbentem rá, hogy mi történt. Si kítani kezdtem, velem sírt a többi magyar gyerek is, de a zene egyre hangosabbá vált, a szerbek pedig a halottak körül táncoltak. Mi sírva, üvöltve rohantunk haza. Otthon már nem tudtam elmondani, hogy mi történt, sokkot kaptam. Azóta is többször felriadok ál momból, mert puskaropogást hallok, miközben látom, hogy édesapámnak folyik a vére, ahogy eldől. Édesapám 36 éves volt, amikor kivégezték. Hatan maradtunk apa nélkül. A legidő sebb nővérem 13, én 12 a legkisebb öcsém pedig egy éves volt. Pár nappal később kimen tünk a temetőbe, akkor láttuk a nagy sírhelyeket. Nagyapámat a bíróságon verték agyon. A rokonságunk férfi tagjait, szinte mind agyonverték. 1945. január 29-én hajnalban bejöttek hozzánk, közölték velünk, hogy azonnal cso magoljunk, mert el kell hagynunk a házunkat. Még azt sem engedték meg, hogy felöltöz zünk. A nagy hidegben, az utcán várakoztattak bennünket, eközben láttuk, ahogyan a szomszédok kihordják a házunkból a holmijainkat. Csak néztem, ahogy viszik a kolbászt, szalonnát, a ruháinkat. Később betereltek bennünket az „Uzelac" nevű kocsmába. A bejá ratnál két ember állt zsákokkal. Az egyik zsákba a pénzt, a másikba pedig az ékszereket kellett bedobni. Aki nem volt hajlandó azt megfenyegették, hogy megölik, majd erőszak kal elvették tőle. Délután gyalog indultunk Járek felé. Ügy éreztük, hogy lefagy a lábunk. A gyerekeket kocsira rakták, de később lezavartak bennünket és gyalogolnunk kellett.
Láttam, amint lelőnek egy embert, mert már nem bírt gyalogolni. Odaérkezésünk után egy Örzse néni nevezetű asszony felakasztotta magát, egy férfi pedig a kútba ugrott. A gyűjtőtáborban kegyetlen sorsunk volt. Tetves szalmán kellett aludnunk, enni va lónk nem volt. Amit enni kaptunk, mi még az állatoknak sem adtuk volna, nem volt sem só, sem zsír a kukoricalisztből készült valamiben. Egyik nap a nővérem kiszökött a tábor ból koldulni, de elfogták, azután nagyon megpofozták, amit pedig összegyűjtött elszedték tőle. Legkisebb öcsém, mivel nem volt neki mit szopnia, nagyon legyengült, és megbetege dett. A szobában ahova be voltunk zárva, senki sem tudott a sírásától aludni. Rongyba csavart kenyérhajat dugtak a szájába, sőt volt, aki szegényes ételadagja egy részét átadta neki, csak, már ne sírjon. Hosszúnak tűnő hónapok után, szeptemberben kiengedtek bennünket a koncentrációs táborból. Papírt kaptunk arról, hogy szabadok vagyunk, de haza nem mehetünk. Nagy mamám mégis elment Zsablyára, hogy otthonról ruhát hozzon a számunkra. Nem gon dolt arra, hogy ott már nincs semmink. Mesélte, hogy a szomszédok téglával dobálták, amikor meglátták, agyon akarták verni, egész az állomásig üldözték. Szabadulásunk után nemsokára a nagymamámat megütötte a szél. így ő is édes anyám gondozására maradt. Édesanyám idegei sem bírták sokáig. Epilepsziás lett, a ro hamai miatt nem tudott elhelyezkedni, csak alkalmi munkát vállalhatott. A nővérem és én dolgoztunk, mi tartottuk el a családot. Zsablyára soha többé nem mehettünk, csak a szomorú emlékeink maradtak meg a faluról.
2. Szabados született Bűn Piroska 1930-ban születtem Zsablyán. 1941142-ben még kislány voltam, de azért nagyon jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Magyar Honvédség bejött hozzánk. Csendben jöttek, de a padlásokról golyózáporokkal fogadták őket. A zsablyai szerbek nem nézték jó szemmel a bevonulásukat, már az első naptól kezdve, ahol, és amikor csak tehették, ölték a magyar katonákat. Nyáron felgyújtották a búzakazlakat, a termés cséplőgépekkel együtt odaégett. A határban szolgálatot teljesítő rendőrjárőrt is lelőtték, egyiküket Tóth Mihálynak hívták, aki többgyermekes családapa, a másik pedig németszármazású volt, a nevére már nem emlékszem. A réten megtámadták a rendőröket, és a katonákat, közülük is megöltek tizenegyet. Ezeket a város központjában ravatalozták fel. Később újra megöltek 35 vagy 36 katonát. így kezdődött. Tehát elmondhatom, hogy az első lövéseket nem a magyar katonák adták le, valamint azt is, hogy az első halott, nem szerb ajkú volt. Szomszédunkban élt egy fiatal katonaköteles fiú, Savónak hívták. A magyar hadsereg bevonultatta katonának, de ő megszökött, átment a partizánokhoz. Apám látta, amint éjjelenként hazajár, de nem mondta el senkinek. A magyar hatóság kijött hozzánk Savo felől érdeklődni, de apám azt vallotta, hogy nem látta. Egyik nap, amikor Savo a sző lőnkön ment keresztül, én is láttam, de ő is megpillantott engem. Olyan fehér lett, mint a fal. Szóltam apámnak, hogy láttam a szomszéd fiút, mire édesapám nagyon megijedt, arra kért, hogy ne áruljam el senkinek, mert ellenkező esetben, Savót is, és őt is nagyon megvernék. így én hallgattam. Eljött az az idő, amikor megjelentek a partizánok, és kezdték összeszedni a magyar embereket. Savo átjött hozzánk, és azt mondta az édesapámnak, hogy ne féljen, nem fogják bántani, mert megmentette az életét. Nagyon jól emlékszem ezekre a napokra.
Október 23-án tömegesen jöttek át a partizánok a Tiszán, lovas kocsival kellett elébük menni. Sok magyar embert szedtek össze, nekik kellett megjavítani a hidat a Jegricskán, de közülük kevesen tértek vissza. Savo szomszédunk nem sokáig maradt otthon, be kellett vonulnia partizánnak. Így édesapám pártfogó nélkül maradt. Egyik csütörtöki napon, délután félnégykor, megállt előttünk egy szekér, majd bejött két civil, kezükben puská val. Odaszóltak apámnak: „Öltözz, jössz vélünk!" El sem búcsúzhattunk, amikor elment. Soha többé nem tért vissza. Egy hétig vittem neki az ételt, de hogy ki ette meg, azt nem tudom. Az emberek a községháza és a járásbíróság termeibe voltak bezárva. Itt nagyon megverték, megkínozták őket. Sógorom édesanyját beengedték hozzájuk, de ő csak az alsónadrágjáról ismert rá a fiára, mivel összeverték őket, a ruháikat pedig elszedték tő lük. Mikor vittem az ebédet, sírva kértem, engedjenek be engemet is, de nem engedtek be. Ott sírdogáltam az iskola előtt a ligetben, amikor egy szerb tiszt meglátott. Kérdezte, hogy: „Zašto places devojko?" (Miért sírsz kislány?) - mert nem engednek be édesapám hoz - mondtam. Ekkor kivett a zsebéből egy papírt, megnézte, majd közölte velem, hogy menjek haza, apám már nem él, most lőtték le. Édesanyám pár nappal később idézést kapott, hogy kocsival, lóval jelenjen meg a kö zségháza udvarán. Ezután megjelent nálunk két fegyveres kamasz, mindent kiszedtek a szekrényből és elvitték. November végén, vagy december elején, volt egy kis halottunk, azt vittük ki a teme tőbe. Barátnőmmel szétnéztünk és észrevettünk tizenegy nagy sírhalmot. Nagyon meg ijedtünk, és visszaszaladtunk az útra, de egy katona meglátott bennünket. Igazoltatni akart, de mi mondtuk, hogy csak a temetésen voltunk. Az volt a szerencsénk, hogy a hó még nem esett le így nem láthatták meg a nyomainkat. A körülbelül 4m x 4m nagyságú sírhalmok nagyon kiemelkedtek a talajból, de nagy valószínűséggel kevés földet túrtak a halottakra, ezért kellett azokat őrizni. Még ma is meglelném őket. Ahogy bemegyünk a nagy temetőbe: jobbra kell fordulni, ott vannak a stációk között. Senki sem tudja, hogy hány száz, vagy ezer ember nyugszik ott. Csak a mi családunkból több mint tízet kivé geztek. Hányattatásunk még ezzel nem ért véget. 1945. január 29-én bejött hozzánk egy em ber, azt mondta, hogy öltözzünk, mert elhajtanak bennünket. Jöttek is, kérték a kulcso kat, de kijelentették, hogy az összes pénzünket magunkkal vihetjük. Az Uzelac-kocsmába tereltek bennünket, ahol a bejáratnál le kellett adnunk a magunkkal hozott pénzt. Innen a hideg mozi terembe kerültünk, itt várakoztunk délután négy óráig. A férfiakat elkülö nítették, őket Csortonovcira szállították. A csecsemős anyákat, és gyerekeket a helybeli szerbek szekerekre rakták, majd átvitték őket Járekra, ahol a szószoros értelemben ledo bálták őket a kocsiról. Útközben megfagyott egy kisbaba. Minket négyes sorba állítottak, így tereltek ben nünket gyalogosan Járekra. Több embernek leszedték a lábáról a jobb minőségű csizmát, illetve cipőt, majd zokniba kellett folytatni a gyaloglást. Még a szükségletünk elvégzésére sem volt szabad megállnunk, mert aki azt megkísérelte, puskatussal kényszerítették az út folytatására. Sokan gyaloglás közben „becsináltak" a nadrágba, harisnyába, ami aztán rájuk fagyott. Úgy hiszem, hogy mind ezt csak azért csinálták velünk, hogy még jobban megalázzanak bennünket. Éjjel egy óra körül érkeztünk meg. A sötétben betereltek bennünket a kiürített német házakba, mint ahogy a disznókat szokás. Itt a szobákba szalmát találtunk a padlón, azon aludtunk. Akkor már itt voltak a csúrogi magyarok. Rendes ételt nem kaptunk, csak valamilyen kukoricadarát só nélkül. Evőeszközünk sem volt. Találtam egy kocsikenőcsös
kis vödröt, ezt kimostam, és egy fadarabból kanálfélét faragtam, ezek lettek az evőeszkö zeim. Tizenöt éves voltam, de anyámmal együtt március 29-én Becsére vittek dolgozni. Ru háinkatfertőtlenítették, hajunkat levágták, majd a rögtönzött kórházba vittek bennün ket, ahol takarítanunk kellett. A „Borac" (Harcos) elnevezésű kiürített üzlethelyiségben voltunk elszállásolva. Naponta őrök kísértek bennünket munkára, mint a rabokat, ebéd re egy-egy darab száraz kenyeret kaptunk. Itt dolgozott a kórházban Zorán bácsi, aki - amikor csak tehette - az ápolóknak készített kosztból juttatott nekünk is. De volt egy Mamicának nevezett nő is, aki még a szemünket is kiszedte volna, ha megtudja, hogy eszünk. A kapálás idején kivittek bennünket a Palkovics tanyára. Reggeltől sötétedésig dolgoztunk, olyan ennivalóval, hogy még a kutyánknak is különbet adnánk. 1945. június 29-én Szépligetre kerültünk, ahol szintén az elhagyott német házakban szállásoltak el bennünket. Itt valamivel könnyebb volt a sorsunk, mert a környező tanyá kon dolgozhattunk. Nem mertünk a barátnőmmel enni a finom ételből, mert féltünk, hogy megbetegszünk, mert nagyon ki voltunk éhezve. Nagy sokára eljött szeptember 22-e, amikor szabadon engedtek bennünket. A papí ron, amit kaptunk, azt is féltűntették, hogy Zsablyára soha nem mehetünk vissza. Ott áll tunk zsablyaiak, csúrogiak, mozsoriak, csonka családokban, mindenünktől megfosztva, megalázva, nyolc hónap kegyetlen lógor után, magunkra hagyva. Mindezt a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom.
3. Özvegy Pető Sándorné 1944. októberében, amikor bejöttek a „felszabadítók", már reggel felakasztottak a villanykarókra néhány embert. Erre a sorsra jutott Fekete János is. A kisbíró hordta ki tragacson a hullákat a temetőbe. Ezután azokat az embereket, akiket összeszedtek, a kö zségházára vitték „önkéntes" munkára. Így vitték el a férjemet is. Este kerestem, mivel nem jött haza, az őr azt mondta, hogy másnap vihetek neki ebédet. Ezt tettem egy pár napig, utána azt mondták, hogy elvitték. Egy részükkel, a fogva tartott emberekkel sírt ásattak a temetőbe, majd ide temették őket. 1945. január végén kihajtottak bennünket otthonunkból. Olyan gyorsan él kellett hagynunk a házat, hogy még öltözködnünk sem volt időnk. Alig léptünk ki a kapun, máris elhajtották az udvarunkból a disznókat, de egy szót sem szólhattunk. A gyerekeket kocsira dobálták, mi pedig gyalog indultunk útnak. Azt mondták, ne vigyünk sok enniva lót, mert két nap múlva úgyis visszajövünk. Mivel kegyetlen hideg volt, a gyaloglás pedig nagyon nehéz, sokan útközben elhagyták az ennivalót, hogy könnyebben haladjanak. Akik már nem bírtak menni, azt a szerbek puskatussal ütötték. Mindenünket elszedtek, de amikor Járekra értünk, még egyszer átkutattak mindenkit, itt még az ékszereket, gyű rűket, a fülbevalókat is oda kellett adnunk. Járekon nagyon nehéz sorsunk volt. Körülbelül 25-en voltunk egy szobában, szalmán feküdtünk. Só nélküli élelmet kaptunk. Azt a kukoricát főzték meg számunkra, amit a kiürített német házakban találtak.
4. H. L. Névtelen adatközlő Zsablya összes magyar lakossága várta a magyarok bejövetelét. Nem azért, mert ba junk volt a szerb szomszédainkkal, velük addig jó viszonyban éltünk. A rendszerrel volt a probléma, az iskolákkal, a nyelvhasználattal. A bevonuláskor nagy ünnepséget csaptunk. A magyar katonák senkit sem bántottak, sőt a magyar tiszteknek tetszettek a szerb lá nyok. Később ezt szigorúan megtiltották, mert több esetben megtörtént, eltűntek azok a tisztek, akik szerb lányokkal jártak. Ezután egyre több határvadászt, és csendőrt is kivégeztek a szerbek. Egyik határva dászt, miután megölték, még fel is darabolták, majd hogy a hatás még nagyobb legyen, a húscafatokkal kiírták, hogy így jár minden magyar. Ekkor statáriumot rendeltek el, összeszedték a fegyvereket. Elfogtak egy Kartara nevű partizánt, aki elmondta, hogy mi készül a magyarok ellen. Olyan szóbeszéd járta, hogy fekete volt a magyar karácsony, de a szerb piros lesz, mert kivégzik a magyarokat. Ezt követően kezdődött a razzia 1942ben. A magyarok összeszedték azokat az embereket, akiket bűnösnek tartottak, valamint a partizánokat, majd a Tiszának hajtották és kivégezték őket. Az áldozatok között sok volt az ártatlan is.
5. Névtelen adatközlő Amikor a magyarok visszavonultak, vihar előtti csend volt. Lovas kocsikkal jöttek az oroszok, de el is mentek. Utána partizánok és civil emberek jöttek puskákkal, majd megkezdődött a megtorlás. Fekete János volt az első, akit kivégezték. Összeverték, majd felkötötték a villanypóznára. Ráírták egy táblára, hogy így jár az is, aki leveszi. Két nap után merték csak levenni. Egyik napon kidobolták: kivégzés lesz. Dróttal összekötött kezű embereket lőttek le. A kivégzés nyomait az asszonyoknak, a kivégzettek feleségeinek kellett eltűntetniük. A hullákat a katolikus temetőben földelték el, de voltak olyanok is, akik a dögtemetőbe kerültek. 1945. január végén hajtottak ki bennünket a házunkból. Nagyon hideg csúszós idő volt. Négyes ötös sorokban tereltek bennünket Járekfelé. Ahogy a hidegben haladtam, úgy éreztem, nincs erőm tovább menni, inkább lefekszem, még azt sem bántam volna, ha lelőnek. Nem éreztem félelmet, csak fáradságot. Lassan mégis megérkeztünk Járekra. Itt a lágerban nagyon kegyetlen sors várt ránk. Az élelem, amit kaptunk, nem embernek való volt. Sokan meghaltak. Járekról Szépligetre kerültünk. Itt is sokan meghaltak. A ki éhezett, elcsigázott emberek, megbetegedtek. A gyomruk, már képtelen volt az élelmet feldolgozni.
A ZSABLYAI ÁLDOZATOK NÉVSORA (nem teljes) Sor szám
Név
Életkor
Foglalkozás
Családi állapot
1.
Ábrahám Péter
48
munkás
nős 3 család
2.
Ácsai Gábor
34
földműves
nős 2 család
3.
Bakos Ferenc
43
zenész
nős 3 család
4.
Bálind György
45
földműves
nős 3 család
5.
Bálind György ( ? )
42
földműves
nős 7 család
6.
Balog Pál
?
földműves
nős 4 család
7.
Bánszki István
37
földműves
nős 2 család
8.
Baor (?) Ede
54
kupec
nős 2 család
9.
Baor József
44
munkás
nős 1 család
10.
Bárányi József
35
rendőr
nős 3 család
11.
Bercsényi Péter
60
földműves
nős 5 család
12.
Bercsényi Péter felesége
?
háziasszony
13.
Bicskei Imre
36
földműves
nős 6 család
14.
Bohócki István
39
földműves
nős 2 család
15.
Bohócki Lajos
47
16.
Bohócki Pál
34
rendőr
nős 2 család
17.
Bohócki Péter
30
munkás
18.
Bohócki Vilmos
?
kisbíró
nős 2 család
19.
Boros András
35
kovács
nős 3 család
20.
Börcsök József
45
fényképész
nős 2 család
21.
Börcsök József
35
földműves
nős 2 család
22.
Börcsök Sándor
60
banktisztviselő
nős 3 család
23.
Börcsök Vida
27
kocsmáros
3 család
24.
Bujdosó Pál
45
munkás
nős 3 család
25.
Bukta István
43
munkás
nős 1 család
26.
Bukta Mária
37
háziasszony
3 család
27.
Bűn Béla, György fia
20
gimnazista
28.
Bűn Ferenc, György testvére
40
földműves
nős 4 család
29.
Bűn György
50
földműves
nős 3 család
30.
Bűn József, György testvére
57
földműves
nős 2 család
31.
Cifra Sándor
37
munkás
nős 3 család
32.
Cobor (?) János
28
munkás
33.
Cobor Péter
53
munkás
nős 3 család
34.
Cseh Ferenc
33
gépész
nős 2 család
35.
Cseh Vince
49
postás
nős 3 család
36.
Csipak András
28
földműves
37.
Csipak Pál
65
földműves
38.
Csombor István
?
39.
Deák József
63
munkás
nős 3 család
40.
Dencsik Ferenc
36
munkás
nős 2 család
41.
Denis (Danis?) Antal
47
42.
Dukai Lajos
?
vallásos ember
43.
Ember Gyula
45
földbirtokos
44.
Fekete Ferenc
26
földműves
nős 3 család
45.
Fekete János
36
földműves
nős 3 család
46.
Fekete Péter
33
földműves
nős 2 család
47.
Fekete Sándor
?
48.
Ferenci József
50
zenész
nős 2 család
49.
Fodor András
33
zenész
nős 2 család
50.
Forgács József
?
51.
Gálfi Antal
20
katona
52.
Gálfi György
50
földműves
53.
Gálik György
42
54.
Gálik József
66
földműves
nős 5 család
55.
Gálik József, József fia
30
földműves
nős 3 család
56.
Giric István
47
földműves
nős 7 család
57.
Gregus József
41
58.
Gregus Mátyás
43
anyakönyv-vezető
nős 3 család
59.
Guszton Ferenc
66
földműves
nős 4 család
60.
Guszton Ferenc, Ferenc fia
37
munkás
nős 3 család
61.
Guszton Márton, Ferenc fia
24
62.
Guszton Péter, Ferenc fia
40
munkás
nős 4 család
63.
Gyermán István
40
munkás, csontkovács
nős 3 család
64.
Hagymás István
36
földműves
nős 3 család
65.
Hagymás József
63
földműves
nős 2 család
66.
Hagymás M.-né Viktória
?
háziasszony
67.
Hagymás Mihály
65
kosárfonó
nős 4 család nős 1 család
nős 4 család
68.
Hagymás Teréz
50
háziasszony
69.
Hajdzser ( ?) András
75
földműves
nős 2 család
70.
Hajdzser Péter
52
földműves
nős 1 család
71.
Hajdzser Petyi, Péter fia
19
72.
Hajnal (Vihar) Péter
30
földműves
nős 1 család
73.
Halász Mátyás
42
földműves
nős 2 család
74.
Hegedűs Imre
45
méhész
nős 2 család
75.
Hegedűs Imré-né Mária
?
háziasszony
76.
Horgász József
36
kéményseprő
77.
Horváth István
43
munkás
78.
Horváth József
?
79.
Horváth Mihály
54
gépész
80.
Horváth Mihály-né Margit
52
háziasszony
81.
ifi.Bakos Ferenc, Ferenc fia
17
diák
82.
Jakubec Lajos
58
zenész
nős 1 család
83.
Jakubec Lajos, Lajos fia
32
rendőr
nős 2 család
84.
Kalapos János
30
bognár
85.
Kalapos Mihály
40
kovács
86.
Kalocsai József
30
munkás
87.
Karácsonyi Mihály
40
zenész
88.
Kecskés Péter
32
földműves
nős 3 család
89.
Kelemen (Bajusz) József
38
földműves
nős 3 család
90.
Kelemen Gábor
56
munkás
nős 2 család
91.
Kelemen György
42
földműves
nős 3 család
92.
Kelemen István
58
földműves
nős 3 család
93.
Kelemen Pál
51
földműves
nős 2 család
94.
Kelemen Sándor
57
földműves
nős 3 család
95.
Kelemen Tamás
?
96.
Kelemen Teréz
20
97.
Kern Irma
?
98.
Kern István
50
kántortanító
nős 1 család
99.
Késes Péter
30
mezőőr
nős 3 család
100.
Kinka Ferenc
40
földműves
nős 4 család
101. Kinka Péter
60
földműves
nős 3 család
102.
39
munkás
nős 2 család
Kis Péter
nős 2 család
nős 2 család
1 család
103.
Klimó János
43
földműves
nős 2 család
104.
Klimó Péter
38
földműves
nős 2 család
105.
Kókai István
43
munkás
nős 2 család
106.
Kollár Galambos György
44
iparos
107.
Kollár Galambos Pál
42
földműves
nős 2 család
108.
Kordélyos György
42
úriszabó
nős 1 család
109.
Korhec (Ballangó) ?
29
napszámos
nős 3 család
110.
Koszorús József
36
gépész
111. Kovács (Kupak) Gábor
42
napszámos
112.
Kovács (Tuba) István
?
113.
Kovács Elek
?
114.
Kovács Imre
?
115.
Kovács Péter
53
géplakatos
116.
Kremer Mihály
50
földbirtokos
117.
Kutri György
31
földműves
118.
Kutri József
22
földműves
119.
Kutri Péter
52
szélmolnár
120.
Kutri Péter
?
főszolgabíró
121. Lacik József
31
mezőőr
nős 1 család
122.
Lapa Mátyás
60
földműves
nős 2 család
123.
Latinyák István
42
földműves
nős 2 család
124.
Latinyák Mátyás
48
kisbíró
nős 6 család
125.
Madacki István
51
mészáros
nős 2 család
126.
Magyar András
30
iparos
127.
Makra János
39
földműves
nős 2 család
128.
Mándity Mihály
?
129.
Mészáros József
kb.50
130.
Mihalec János
32
fuvaros
nős 2 család
59
földműves
nős 3 család
131. Milinszki János
nős 6 család
nős 2 család nős 1 család nős 1 család nős 3 család
132.
Molnár Ferenc
45
földműves
nős 2 család
133.
Molnár István
47
földműves
nős 2 család
134.
Molnár Sándor
61
földműves
nős 4 család
135.
Nagy György
32
munkás
nős 1 család
136.
Német (Kunyec) György
57
földműves
nős 5 család
137.
Német Pál
37
rendőr
nős 2 család
138. Nóvák István
45
munkás
nős 2 család
139. Ólmán Ferenc
60
munkás
nős 4 család
140. Ólmán Ferenc, Ferenc fia
38
földműves
nős 2 család
141. Ólmán István
65
142. Ólmán Mátyás
17
143. Ólmán Mihály
36
munkás
nős 5 család
144. örlős István
36
munkás
nős 2 család
145. Paksi Antal
58
146. Pálfi István
31
kézbesítő
nős 1 család
147. Pap István
58
munkás
nős 1 család
148. Pap-né Bognár Rozália
53
149. Pető Sándor
38
földműves
nős 4 család
150. Pintér Antal
73
nazarénus hitoktató
nős 5 család
151. Pozder (Tatinca) ?
?
152. Puhalek Péter
42
rendőrvezető
nős 3 család
153. Rajda József
38
hentes
154. Rajda Pál
19
henteslegény
155. Rajda Péter
41
munkás
nős 2 család
156. Romoda József
35
munkás
nős 5 család
157. Rudics György
43
útkaparó
nős 4 család
158. Rudics György, György fia
18
159. Sánta (Bukovics) József
50
kosárfonó
160. Serfőző István
59
munkás
nős 3 család
161. Serfőző József
51
munkás
nős 2 család
162. Serfőző Piroska
28
háziasszony
163. Serity Iván
55
mozi tulajdonos
164. Sós Antal
44
gátőr
nős 2 család
165. Sóti György
50
földműves
nős 2 család
166. Sóti György, György fia
25
167. Szalócai Menyhért
44
jegyző
nős 2 család
168. Szusák Katalin
60
háziasszony
169. Szügyi István
38
festő
nős 2 család
170. Talló József
40
földműves
nős 1 család
171. Talló Mihály
45
földműves
nős 2 család
172. Talló Pál
50
földműves
nős 2 család
nős 2 család
1 család
173. Tóth A . István
40
földműves
nős 1 család
174. Tóth Imre
48
földműves
nős 2 család
175. Tóth István
60
kertész
nős 4 család
176. Tóth Márton
?
177. Tóth Péter
?
178. Tóth Sándor
45
kofa
nős 2 család
179. Tuba Kovács I.?
?
180. Vámos Béla
50
trafikos
181. Varga Károly
35
munkás
nős 3 család
182. Zavarkó Ferenc, Mátyás fia
21
183. Zavarkó József, Mátyás fia
22
184. Zavarkó Mátyás
47
földműves
nős 2 család
185. Zelenka János
35
földműves
nős 3 család
186. Zelenka Mihály
63
földműves
nős 4 család
187. Zónai Fehér István
23
munkás
nős 1 család
188. Zsolcer János
28
földműves
nős 2 család
189. Zsolcer Mátyás
?
190. Kovács Kinka Ferenc
49
földműves
nős 4 család
Zsablyai áldozatok a Vajdasági Múzeum arhívájából (lelt. szám K-3034 foto szám 85) (nem teljes) Név
Sorszám 1.
Bálint András
2.
Bálint István
3.
Bálint József
4.
Bauer József
5.
Bercsényi János
6.
Berger Miklós
7.
Bognár Imre
8.
Bognár Juliska
9.
Bognár Sándor
10.
Bukta Mihály
11.
Bűn Imre
12.
Deli József
13.
Dropszki Mihály
14.
Fekete Sándor
15.
Fodor Antal
16.
Gábor Péter
17.
Galer György
18.
Galer István
19.
Gusztin György
20.
Hajnc Péter
21.
Hajnc Péter ifj.
22.
ifi. Kelemen Antal
23.
ifi. Kelemen József
24.
Ihász András
25.
Jobor János
26.
Jobor Péter
27.
Katona Dezső
28.
Kelemen Antal
29.
Kelemen József
30.
Kihut István
31.
Kihut Péter
32.
Kovács Ferenc
33.
Kovács József
34.
Kovács-Kupak Lajos
35.
Lacik József
36.
Lénárd Albert
37.
Lengyel János
38.
Loc Ferenc
39.
Madacki István
40.
Magyar András
41.
Magyar Mátyás
42.
Majoros Mihály
43.
Makra István
44.
Makra József
45.
Mészáros János
46.
Mészáros Mihály
47.
Mihalec József
48.
Morvái Ferenc
49.
Nagy Ferenc
50.
Nagy Mátyás
51.
Rákos Imre
52.
Romoda Gergely
53.
Serity Albert
54.
Sípos András
55.
Sötét Péter
56.
Szabó András
57.
Szabó Ferenc
58.
Turo Péter
59.
Úri Péter
60.
Vas János
61.
Vencler József
62.
Vida István
63.
Vida János
64.
Vukovári Béla
65.
Zelenko Mihály
66.
Zónás János
A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAIAK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám
Név
Életkor 60 éves
1.
Bajcsi Erzsébet
2.
Borza Mihály-né
3.
Bujdosó Mihály
31 éves
4.
Csizmár Károly
71 éves
5.
Csizmár Mária
40 éves
6.
Csonka István
72 éves
7.
Gulyás Erzsébet
76 éves
8.
Hutel Stefán
?
9.
Hutel Stefán felesége
?
10.
Kelemen Pál
88 éves
11.
Majoros Ilona
33 éves
12.
Makra Rozália
70 éves
13.
Nagy Antal
81 éves
14.
Nemes Rozália
72 éves
15.
Özv. Német Teréz
75 éves
16.
Özv. Simon Rozália
80 éves
17.
Özv. Takács Mária
77 éves
18.
Régéi Mihály
74 éves
19.
Szerdahelyi János
47 éves
20.
Tóth Sára József
80 éves
21.
Zetkó Pál
64 éves
22.
Kovács Kinka Gertrúd
80 éves
A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAI GYEREKEK NÉVSORA (nem teljes) Név
Sorszám
Életkor
1.
Ádám József
2 éves
2.
Bárányi Katalin
15 hónap
3.
Bohócki Julianna
13 hónap
4.
Borza Mihály-né babája
újszülött
5.
Csizmadia István
2 éves
6.
Gálik István
17 hónap
7.
Kisúri Péter
5 hónap
8.
Kovács Antal
11 hónap
9.
Mihalek Júlia
13 hónap
10.
Rajda Ilona
7 hónap
A GAJDOBRAI (SZÉPLIGET) HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT ZSABLYAIAK NÉVSORA (nem teljes) Sorszám
Név
Életkor
Szülők neve
1.
Bakos Ilona
6 éves
Péter és Tóth Mariska
2.
Borocki Katalin
9 hónap
Pál és Zsolcer Mária
3.
Cseh Ferenc
12 hónap
Ferenc és Pálfi Viktória
4.
Gálik Mihály
48 éves
Varga Julianna férje
5.
Kalocsai Etelka
5 hónap
György és Erzsébet
6.
Kalocsai Julianna
6 hónap
Péter és Bűn Julianna
7.
Kelemen Árpád
2 éves
József és Nagy Júlia
8.
Majoros Rózsika
1 éves
Szüleit kivégezték
9.
Rudity Veronika
5 hónap
György és Deák Rozika
A Gajdobrai halottak névsorát Kőszegi Iván állította össze a B. Palánkai katolikus irodában.
MOZSOR Mozsornak 1910-ben 3606 lakosa volt, ebből 406 magyar nemzetiségű. 1948-ban a faluban 3035 szerb és 62 magyar élt. 1942-ben Mozsor o n nem volt tömeges kivégzés, a falu magyar lakosait, mégis kollektív bűnösnek kiáltották k i . Cseres Tibor könyvében 72 személy meggyilko lásáról ír, köztük meg említve Köves István plébánost és édesanyját. A plébánost háborús bű nösnek nyilvánították, ami lehet, hogy igaz is volt, mivel kapzsi em bernek ismerték, aki hajlandó volt embereket feljelenteni, akiknek va gyona, pénze, miután elMozsori lerombolt katolikus temető vitték őket az övé lett. A megtorlást nem várta be, elmenekült Jánoshalmára, de a partizánok visszahozták onnan, majd őt, édesanyját, és az alkalmazottait kegyetlenül megkínozták, ezután pedig kivégezték őket. 1945. március 18-án a mozsori magyarokat is kihajtották a járeki gyűjtőtáborba. Ők is a csúrogi és a zsablyai magyarok sorsára jutottak. Petrik Verona, a „Legenda bácskai magyarokról" című versében, megemlíti, hogy 1944-ben összeszedték a magyar férfiakat, nem válogatván közöttük, k i bűnös, k i nem. Tizenegy nap kegyetlen kínzás után levetkőztetve, összekötött kézzel terelték k i őket kivégzésre. A holttesteket embertársaiknak kellett dögtemetőbe szállítani. Azokat, aki ket nem öltek meg, még hat hétig kínozták. A mozsori áldozatok nevét nem volt nehéz összegyűjteni. Meglehet, hogy az adat közlők visszaemlékezése alapján készült listán olyan nevet is találnak, aki még él, de nézzék el a lehetséges tévedést, az emlékezetek már hiányosak.
1. Csajkó született Búza Katalin 1941-ben, amikor a magyarok bejöttek, a szerbek ellenálltak, ami miatt a magyar hatóság több szerbet, de magyart is kivégzett. Ezt követte 1944. októbere. Ekkor össze szedték a magyar férfiakat, majd a községháza pincéjében zárták őket. Apámat is elvit ték. Én hordtam neki az ennivalót a barátnőmmel. Egy Petrik vezetéknevű lánnyal, mivel az ő apját is elvitték. Apámat nem végezték ki, vele temettették el a halottakat, akik a kivégzés előtt ásták ki saját sírjukat. Az ásás után a gödör szélére kellett állniuk, majd be-
lelövöldözték őket. Egyikük, még mielőtt elérte volna a golyó, eldőlt. így életben maradt. Apámék csak kevés földet dobtak rá, azt is csak azért, nehogy észrevegyék a katonák, hogy az illető él. 1945. tavaszán a partizánok kizavartak bennünket a házunkból. Anyámat puskatus sal ütötték, engem pedig a falhoz vágtak csak azért, mert vissza akartam menni a babá mért. Az iskolába tereltek bennünket. Ott voltunk délutánig, ez idő alatt pedig a szerb szomszédok kipakolták a házainkból a holmit. Estefelé indultunk Járekra. A gyerekeket kocsira rakták, a többieknek gyalogolniuk kellett. Egy asszonyt, aki már nem bírt menni, feldobták a szekérre, úgy, hogy eltörött a lába. Egy másik asszony pedig a kocsin szülte meg a gyermekét. Járekon már ott találtuk, a csúrogi és a zsablyai magyarokat. Nem felejtem el a kíván csi nézésüket. Nem tudták, hogy honnan jöttünk. Külön-külön helyezték el a Csúrogról, a Zsablyáról és a Mozsorról érkezett embereket. A szobába, ahpva kerültünk a földre szalmát terítettek, ott a tetveken kívül semmi sem volt. A férfiakat - köztük apámat is - kényszermunkára vitték. Mivel anyámat is munkára kényszerítették - igaz máshol - én a bátyámmal maradtam. Nekünk is dolgoznunk kel lett. A búzából szedtük ki az acatot kézzel. Mivel nem kaptunk edényeket, én betömtem egy virágcserép alján a lyukat ronggyal, abból ettem. Hogy ne haljunk éhen, éjjel kilopódzkodtunk a táborból, hogy felszedjük azt a krumplit, amit napközben elültettünk, majd azt ettük. Elfogyasztottuk a kékkővel beszórt kukoricát is, nem csoda, hogy fertőzést kaptunk tőle. A rossz koszt miatt vérhas járvány ütött ki, én is megbetegedtem, majdnem bele is haltam. Szinte minden napra akadt ember, aki összeesett és meghalt, de volt olyan is, akit lelőttek. A nővérem Venacon (Szerémség) dolgozott. Ott kapott egy papírt, ami alapján a ro konait kivihette a lágerból. így mi hamarabb szabadultunk, mint a többiek. Újvidékre kerültünk, de valaki megtudta, hogy lógerosok voltunk, feljelentett bennünket, s emiatt három hét után visszakerültünk Szépligetre. A lágerban a bátyám koporsókat készített, én segítettem neki a deszkákat összegyűjte ni. Csak a kishalottaknak készítettünk ládákat, és néha a felnőtteknek. Mozsoron csak azok a magyarok maradhattak, akik vegyes házasságban éltek. A fér fiak legtöbbjét kivégezték, a többieket pedig kényszermunkára vagy a lágerba hajtották. Amíg mi a táborban voltunk, a faluban a katolikus templomot lerombolták, a temetőt pedig felszántották.
2. Benedek Ilonka Amikor a magyarok bejöttek, sok szerb átment Bánátba. Később ezek az emberek éj jelenként átjártak a szerb parókiára. így tudta meg a pravoszláv pap, hogy a partizánok a magyarokat ki akarják végezni, ezért elment a katolikus paphoz, hogy figyelmeztesse a veszélyre. A magyar pap bement a községházára és jelentette az esetet, a hatóság pedig összeszedte a készülődőket. Ezzel kezdetét vette a razzia. 1944-ben, amikor a partizánok bejöttek, úgy összeverték a városelnököt, hogy az be lehalt a sérüléseibe. így járt a katolikus pap is. Sok embert kivégeztek, a holttesteket pedig egy gödörbe temették. Egyik közülük életbe maradt, sikerült kimásznia a gödörből, így menekült meg. Úgy emlékszem, szombati napon jöttek a partizánok. Hétfőn már elvitték apámat, kedden pedig a 16 éves bátyámat. Csütörtökön anyámért jöttek, még szopós húgomra
sem voltak tekintettel, őt is elvitték. Azon az éjjelen a szomszédban aludtunk. A szomszé daink vezetékneve, Kanazír volt, az őfiuk is a partizánokkal harcolt, később ők mentették meg anyámat. Másnap elköltöztünk a nagybátyámhoz. Két hét múlva kiengedték az anyámat, utána a bátyámat, majd több mint kéthavi rabság után az apámat is. Az apámat nagyon megverték, de soha sem tudta meg, hogy miért. Hazatérte után kimentünk egy tanyára szolgálni, itt dolgoztunk egész télen. Mi után kitavaszodott, mindenki a határba járt dolgozni. Egyik nap arra figyeltünk fel, hogy senki sem jön. Furcsának tartottuk, de csak addig, amíg egy szekérrel meg nem jelent két fegyveres partizán. Felszólítottak bennünket, hogy azonnal csomagoljunk, hagyjuk el a házat. Amikor a faluba értünk, mindent elszedtek tőlünk. Apámat Kamenicára vitték kényszermunkára. Anyámat - elválasztva a kishúgomtól - Újvidékre irányították. Min ket pedig az öregekkel, kocsival Járekra küldtek. Emlékszem első éjjel egy sötét szobába zártak minket, még enni sem kaptunk. Itt öregapám egyik barátja, aki partizán volt, bevitte őt a partizánkonyhába dolgozni. Onnan szerzett nekünk száraz kenyeret és ételmaradékot. így menekült meg a kishúgom az éhhaláltól. Járekról nagyon rossz emlékeim vannak. Meghalt a keresztanyám két gyermeke, de láttam azt is, hogyan dobálják fel a holttesteket a kocsira. Járekról Szépligetre kerültünk, ahol újra egymásra talált a családunk.
3. Grácsik Antal vallomása, (részlet
Tóth László
újságíró
filmjéből)
Este jöttek be a partizánok. Behajtottak bennünket a községháza udvarába, utána pedig egy kocsmába tereltek, ahol szalmát terítettek le. Én apósommal voltam. Jött egy puskás, aki részeg volt, apósomnak volt bajusza. Az illető haragudott a bajuszos ma gyarokra. Azt mondja a puskás: „nyisd ki a szádat, hogy ne törjem össze a fogadat ha belelövök a szádba"- én ott mellette voltam, de nem szólhattam semmit. Vártam, hogy mi történik. Később jött egy pap. A pap nagy derék ember volt, lehet, hogy csak papnak volt öltöz ve, nem tudom. írta a neveket, és akinek a neve mellett nulla volt az élve maradt, akinek kereszt azt kivégezték. Tizünket a temetőbe vezettek sírt ásni. Elkezdtünk ásni, majd jött egy gyerek és azt mondta a partizánnak, hogy menjünk a dögtemetőbe és ott ássunk. Ak korlementünk a dögtemetőbe és ástunk 4 m széles és5m hosszú 1,5 m mély gödröt. Akkor elkezdtek harangozni. Azt hittem, hogy most indulnak a kivégzésre és azért harangoznak. Nem tudtam, hogy ott végezték ki őket. A kocsira voltak rakva, úgy mint a zsákok. Három magyar fönt a tetején ült. Lejöttek a kocsiról és a gödör szélére álltak. Puszti nevezetű rendőr már nem győzte várni, és bement. A puskás kísérő pedig oda szólt, hogy „čekaj još malo da živiš - várj egy kicsit, még éljél" Mi tizünkre ránk szóltak, hogy hátra arc, és mi elfordultunk. Akkor hallom, hogy mondja „ti ćeš u srce, ti ćeš u glavu. (Te a szívébe te a fejébe célzói.)" Öten voltak. Akkor elhangzott „Pali! (Tűz!)" Az emberek belebuktak a gödörbe. Áldja meg az Isten őket. Minket nem bántottak. - Hány éves volt akkor? - 20 éves - És a többiek? - Azok is.
A szemtanúk szerint a magyarokat, a kocsma pincéjébe levetkőztették, és dróttal öszszekötötték a kezüket, és úgy terelték a posta élé. Akkor harangoztak a magyar és a szerb templomba is.
4. Névtelen adatközlő Török Mihály fiát, Simont több magyar fiúval együtt besorozták a Petőfi-brigádba. Mitrovicán megsebesült, így pár nap szabadságot kapott. Hazatértekkor, szüleit már nem találta Mozsoron. Édesanyját a Járeki gyűjtőtáborban lelte meg, tőle jutott tudomására, hogy édesapját kivégezték. A Járeki táborból Szépligetre kerültek, majd Paripásról szaba dultak. Török Lajos és Júlia kislánya, Margitka két évesen halt meg Járekon, de itt vesztette életét Török Mária és Perosity József gyermeke, is. Legrövidebben így lehetne elmondani a Török család egzódusát. Az embereket, akiket Mozsoron kivégeztek, a dögtemetőben földelték el.
MOZSORI ÁLDOZATOK NÉVSORA (nem teljes) Név
Sorszám
Életkor
Foglalkozás
Családi állapot
1.
Apró Simon
?
2.
Balázs György
?
nős 2 család
3.
Balázs István
?
nős 2 család
4.
Balázs-né
?
5.
Balázs Pál
?
nős 2 család
6.
Balázs Péter
?
nős 3 család
7.
Balog Pál
?
8.
Bálint István
?
nős 4 család
9.
Bálint Mihály
?
nős 3 család
10.
Bálint Illés
22
11.
Búza András
28
12.
Búza János
?
13.
Gombár Ferenc
?
14.
Grácsik István
?
15.
özv. Grácsik Péter-né
?
16.
Juhász József
?
17.
Juhász Mihály
?
18.
Köves István
?
bábasszony
jegyző
háziasszony
plébános
19.
Köves István édesanyja
?
20.
Magyar Ferenc
?
háziasszony
21.
Pálinkás Pál
?
22.
Pásztor Pál
?
23.
Petrik Antal
?
24.
Petrik Vince
42
25.
Petrov Jocó
?
magyar felesége v.
26.
Petrov Vlado
?
magyar felesége v.
27.
Puszti Ferenc
?
28.
Puszti Sándor
?
29.
Puszti Lőrinc
?
30.
Rideg János
?
31.
Szekeres Péter
?
32.
Topár György
54
33.
Topár István György fia
31
34.
Török Mihály
?
35.
Vécsi András
?
nős 2 család nős 2 család
nős
Mozsori áldozatok a Vajdasági Múzeum arhívájából leltár szám K-3034 foto 85 Sor szám
Név
Életkor
Foglalkozás
Családi állapot
1.
Balázs György ifi.
?
2.
Balázs János
51
kőműves
3.
Balog Sándor
31
napszámos
4.
Cili András
40
napszámos
5.
D i t r i h Danilo
6.
Fejes Lukács
66
napszámos
7.
Grácsik Sándor
49
napszámos
nős
8.
Gyeviki Ferenc
42
kőműves
nős
9.
Gyeviki Péter
39
kőműves
nős
10.
Juhász Kálmán
35
munkás
nős
11.
Kovács Imre
33
napszámos
nős
12.
Lukity István
45
mezei őr (csősz)
nős
nős nős
13.
Mészáros Péter
?
14.
Pálfi József
?
15.
Pálinkás András
34
16.
Pávity István
?
17.
Pávity Lajos
48
községi hivatalnok
18.
Penyof Ferenc
42
napszámos
19.
Pintér János
38
munkás
nős
20.
Rózsa György
43
mezei őr (csősz)
nős
21.
Szilák Sándor
33
földműves
22.
Téglási Ferenc i d .
?
23.
Téglási Lajos
34
napszámos
nős
24.
Tóth János
25
tejes
nős
25.
Zórádi Sándor
?
26.
Zsáki István ifj.
43
napszámos
nős
27.
Zsáki Pál
41
napszámos
nős
napszámos nős
A JÁREKI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT MOZSORIAK NÉVSORA GYERMEKEK ÉS FELNŐTTEK (nem teljes) Sorszám
Életkor
Név
1.
Csegu Julianna
33 éves
2.
Özv. Dezső Rozália
67 éves
3.
Lóci Katalin
61 éves
4.
Tóth Viktória
67 éves
5.
Tóth bácsi ?
?
Gyermekek 1.
Balázs Mária
6 hónapos
2.
Bíró Rozália
8 hónapos
3.
Giric István
2 hónapos
4.
Márton Katalin
9 éves
5.
Márton Rozália
3 éves
6.
Molnár Rozália
8 hónapos
7.
Pálfi András
5 hónapos
8.
Puszti Ferike
15 hónapos
9.
Perosity Mária
10.
Török Károly
8 hónapos
11.
Török Margitka
4 éves
A GAJDOBRAI HALÁLTÁBORBAN ELHUNYT MOZSORIAK NÉVSORA (nem teljes) Sor szám
Név
Életkor
A szülők neve
A halál ideje
1.
Pintér Ilona
22 éves
2.
Olajos Károly
21 hónap István és Gálik Franciska
1945. 06. 25.
3.
Puszti Ferenc
1 éves
1945. 06. 28.
4.
Sándor József
16 hónap András és Kovács Erzsébet 1945. 07. 02.
5.
Török (Terek?) Margit
17 hónap Lajos és Búza Julianna
Balázs Péter felesége Ferenc és Juhász Piroska
1945. 06. 22.
1945. 06. 30.
A gajdobrai névsort a B.Palánkai katolikus irodában, Kőszegi Iván állította össze.
