MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE

A CSÍKSZEREDAI

MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE A 2005 – 2006. TANÉVRÕL

Közreadja az igazgatóság CSÍKSZEREDA, 2006 1

Szerkesztették: Borsodi L. László tanár (B. L. L.) Kristó Boróka ny. tanárnõ A fényképeket készítették: Rudolf István villamosmérnök (fedõlapok) Gyarmati Dénes informatikus Számítógépes szedés: Balázs-Bécsi Enikõ technikus Borbé Levente könyvtáros Borsodi L. László tanár Kristó Boróka ny. tanárnõ

2

TARTALOM ELÕSZÓ HELYETT .................................................................................................................... 5 A Száz év magány üzenete ............................................................................................................ 5 I. MÚLTUNK ÉS JELENÜNK ...................................................................................................... 7 „A népek Dávidja Góliátra támadt” (1956 nyomában) ............................................................. 7 Iskolánk története a régi iskola felépítésétől a tanítóképző beindításáig .............................. 52 Az iskola könyvelőségének és titkárságának tevékenysége ................................................... 58 100 éves évkönyv ....................................................................................................................... 62 Kopjafáink ................................................................................................................................ 68 II. A PEDAGÓGUSOK SZTRÁJKJÁTÓL A MINISZTERI LÁTOGATÁSIG ....................... 85 (Visszapillantás egy zaklatott tanévre) Bevezetés ................................................................................................................................... 85 A. A diáklétszám alakulása, tanulmányi eredmények, felvétel az iskolába ........................... 87 B. Kiváló tehetségek, kiemelkedő eredmények ........................................................................96 C. A Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány tevékenységéről ................................................ 102 D. Emlékezésre méltó dolgok ................................................................................................. 104 E. Tantestületi és személyzeti kérdések ................................................................................ 105 III. A TANÉV KRÓNIKÁJA ....................................................................................................... 107 A. TUDÓSÍTÁSOK ................................................................................................................. 107 A tanév mozaikkockái ......................................................................................................... 107 Márton Áron Gimnázium – a 254. számú ECDL vizsgaközpont ....................................... 108 ECL-nyelvvizsgák ............................................................................................................... 109 Kémia oktatásért-díj Sata Klára igazgatóhelyettesnek .................................................... 110 Visszatekintés a jövőbe ....................................................................................................... 112 Tanügyi sztrájk – 2005 ........................................................................................................ 113 Karácsonyi előadás .............................................................................................................. 115 Iskolakezdők összeírása, átgondolatlan szervezés ............................................................ 116 Csíksomlyói pünkösdi búcsú ............................................................................................... 116 B. MENTÜNK, LÁTTUNK, GYŐZTÜNK ............................................................................. 117 IRODALOM .......................................................................................................................... .117 Iskolai szavalóverseny ........................................................................................................ 117 Irodalmi kreativitás verseny .............................................................................................. 118 INFORMATIKA, MATEMATIKA .............................................................................................. 119 Első díjas honlap ................................................................................................................. 119 Global Teenager Project ...................................................................................................... 120 Zrínyisek .............................................................................................................................. 122 TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ................................................................................................ 123 Kémiaversenyen elért eredmények .................................................................................... 123 C. KIKAPCSOLÓDÁS ............................................................................................................ 124 ITTHON ................................................................................................................................ 124 Farsang ................................................................................................................................ 124 BARANGOLÁS AZ ORSZÁGBAN ........................................................................................... 124 Kolozsvári utószünidő ......................................................................................................... 124 Osztálykirándulás Marosvásárhelyre és Kolozsvárra ...................................................... 126 AZ ORSZÁG HATÁRAIN TÚL ................................................................................................ 128 Testvériskolánk, a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium ..................................... 128

3

Erdélyi diákcsere ................................................................................................................ 130 D. BELÉPŐK ÉS BÚCSÚZÓK ............................................................................................... 131 A legújabb gólyácskák berepüléséről .................................................................................. 131 Billegés – 2006 .................................................................................................................... 132 A 2004-2005-ös tanév végzős nyolcadikosai ....................................................................... 134 „Gaudeamus igitur” ............................................................................................................ 136 Érettségi találkozók ............................................................................................................ 142 A látható és a láthatatlan iskola találkozása ..................................................................... 144 37 év iskolánk szolgálatában – Borsodi Juliánna emlékére .............................................. 147 In memoriam Donázy István .............................................................................................. 149 Elhunyt Bege Irénke ........................................................................................................... 151 Tatzel Mária halálára.......................................................................................................... 152 IV. SPORTÁGRÓL SPORTÁGRA ............................................................................................ 153 A romániai magyar középiskolák bajnokcsapata .................................................................. 153 Képességvizsga után vizsga a kosárpályán – országos IV. hely ............................................ 155 Sítájfutó szezon ....................................................................................................................... 156 SES Nations Cup – Böjthe Kinga dobogós ............................................................................. 159 Erdélyi Magyar Iskolák XI. Téli Sporttalálkozója ................................................................. 159 MÁG Sport .............................................................................................................................. 159 V. TANÁRAINK ÉS DIÁKJAINK ALKOTÁSAIBÓL ............................................................. 161 A. A TANÁRI KATEDRÁN TÚL ............................................................................................. 161 Történetiség: hagyomány, kulturális emlékezet ................................................................ 161 Tanárok publikációs jegyzéke ............................................................................................. 167 B. A DIÁKOK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA ....................................................................... 168 C. TALLÓZÁS A DIÁKOK DÍJAZOTT DOLGOZATAIBÓL .................................................. 174 VALLÁS ................................................................................................................................. 174 A család mint a társadalom reménye ................................................................................. 174 SZOCIOLÓGIA ...................................................................................................................... 177 A bentlakók – közösség vagy háztartás .............................................................................. 177 FILOZÓFIA ............................................................................................................................183 Kilábalás a kiskorúságból – a szabadság próbája saját gondolkodásunk ......................... 183 A szabadság és gondolkodásunk mibenléte a vallás keretei között .................................. 186 IRODALOM ........................................................................................................................... 188 A töredék a romantika és a későmodern lírájában ............................................................ 188 Alternatív irodalmi verseny ............................................................................................... 194 Irodalmi kreativitási verseny – 2006 ................................................................................. 196 TERMÉSZETTUDOMÁNY ..................................................................................................... 207 A gombák kettős arca .......................................................................................................... 207 „Ahol sokáig csengőkóró nőtt...” ......................................................................................... 215 D. LEPKESZÁRNYAK ............................................................................................................ 217 Gróp, az óriás ...................................................................................................................... 217 Csupa e, csupa e! ................................................................................................................. 218 VI. AZ ISKOLA ALKALMAZOTTAINAK NÉVSORA ............................................................ 219 VII. AZ ISKOLA TANULÓINAK NÉVSORA ........................................................................... 221

4

5

ELÕSZÓ HELYETT A SZÁZ ÉV MAGÁNY ÜZENETE Gabriel Garcia Márquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól (nyirokrákja van). Úgy tûnik, egyre súlyosabb. Búcsúlevelet küldött barátainak. Ez az Internet segítségével is terjed. Íme: a) Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. b) Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. c) Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. d) Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerû ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, de a lelkemet is. e) A férfiaknak bebizonyítanám, hogy mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! f) Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. g) Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. h) Annyi mindent tanultam tõletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetõn akar élni anélkül, hogy tudná: a boldogság a meredély megmászásában rejlik. i) Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. j) Megtanultam, hogy amikor egy újszülött elõször szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. k) Annyi mindent tanulhattam tõletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. l) Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz! m) Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára, erõsen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked õre lehessek. n) Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked: „szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod”. o) Mindig van vasárnap, és az élet lehetõséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. p) Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott idõd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

6

q) Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd õket, és bánj velük jól, jusson idõd arra, hogy azt mondd nekik: „sajnálom”, „kérlek”, „köszönöm”, és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz! r) Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erõt és bölcsességet, hogy kifejezhesd õket! s) Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked!

A vers szerzõjét – iskolánk egykori biológiatanárát (1955 – 1958) – annak megírása és felolvasása miatt, valamint más koholt politikai vádak alapján 1959 májusában több tanártársával együtt 20 év kényszermunkára ítélték.

1.

7

I. MÚLTUNK ÉS JELENÜNK „A NÉPEK DÁVIDJA GÓLIÁTRA TÁMADT” Október 231. A népek Dávidja Góliátra támadt, lerázni ólmos szolgaláncait, a holt bálványra sújtott, s robajjal zuhant hazug tekintély, „hála”, „hit”. Akit temettek, tudta-e sorsát? (Az elgázolt kislány már halott...) Rejtett-e szívében (alvadt vére már) a diák egy gyáva szólamot? Óh, nem, nem, csodálat népe, a halottak arca elsimult... …De itt csak a képzelet mereng, és fegyvertelen a forrt indulat, sóhajtva foszlik vágyunk, s a győztes gyötrelmeinken mulat. Testvéreim! Ránk tekintsetek, hitványabb anyag mi sem vagyunk! Ma üdvözlet nektek, bátor magyarok, mert holnap… holnap talán már nem szólhatunk. De most minden némuljon el, a méltatlan ne köpje átkait, vackába bújjon szétrohadni, akit a szent tűz nem hevít. Ezer évig urát szolgálja... tűrjön, mert tűrni tud, ne lásson messzebb, mint önmaga, ne érdekelje, hova jut. Puskás Attila Csíkszereda, 1956 októberében

1956 nyomában 8

Az 1956-os események a magyar és kelet-európai történetírás egyik legvitatottabb kérdését képezik. A forradalom és szabadságharc kapcsán számos tévképzet, mítosz, illúzió látott napvilágot, ezek feldolgozása, felgöngyölítése sokáig váratott magára, de az 1989-es változások után megnyíltak a magyar és európai levéltárak, így a kutatási folyamat új lendületet kapott. Jelen írás célja nem kérdéseket felvetni a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan vagy felderíteni eddig tisztázatlan dolgokat, sem pedig új fényben láttatni egyes történéseket, hanem megpróbálni röviden bemutatni az eseményeket, azok nemzetközi hátterét és hatását az erdélyi magyarság életére. Az 1956-os események megértéséhez röviden elemezni kell a második világháborút lezáró nemzetközi eseményeket és az újonnan kibontakozó szembenállás okozta lehetőségeket. A második világháború vége nem hozta el a várt békét, hanem egy újabb konfliktust eredményezett, melyet a történetírás hidegháborúnak nevezett el. A Hitler-ellenes koalíció győzelmével Európa klasszikus hatalmi rendszere felbomlott, megszűnt a fenyegetettségből kinőtt érdekszövetség, és helyére a két „szuperhatalom” – az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió – világhatalmi törekvései kerültek. Európa és régi hatalmi centrumai elvesztették hagyományos mozgásterüket, és a két említett hatalom között/mellett kellett új helyet találniuk maguknak. A szuperhatalmi befolyás kiterjesztéséért és megőrzéséért kezdődött politikai-ideológiai, gazdasági és néhol katonai konfliktus egyik első színtere Kelet-Közép-Európa volt. Még a háború utolsó évében a későbbi győztesek közös nyilatkozatot adtak ki Jaltában a felszabadított Európáról, melynek lényege az volt, hogy a térség országai számára biztosítani kell a demokratikus fejlődés lehetőségét. Ezzel a lehetőséggel azonban nem élhettek Kelet-Közép-Európa államai. A háború után ugyanis a Szovjetunió elkezdte terjeszteni befolyási övezetét. Ezen törekvéseit szentesítette a hatalmas emberveszteség, a győzelem kivívásában játszott szerep és nem utolsósorban az Elbáig terjedő közel 12 milliós Vörös Hadsereg. A forgatókönyv majdnem mindenhol azonos: bármilyen eszközök segítségével hatalomra juttatni a kelet- és közép-európai kommunista pártokat, ezek majd megszüntetik politikai ellenfeleiket, és elkezdődhet a kommunista berendezkedés minden téren. A kommunista hatalomátvétellel „vasfüggöny ereszkedett le Európára” (Churchill fultoni beszéde – 1946. március 5.). Az 1945-ös év Magyarországon sem csupán a háború végét jelentette, hanem teljes szakítást az addigi államberendezéssel is. Habár az 1945-ös választás még a kisgazdák elsöprő győzelmét eredményezte, a kommunisták által megszervezett Baloldali Blokk minden erejét felhasználta a politikai egyensúly felborítására és egy új választás kiírására. Az 1947. augusztus 31-én megtartott, csalásokról elhíresült választások a kommunista erők győzelmét hozták, akiknek sikerült beolvasztani a szociáldemokrata pártokat, és ezzel létrejött a proletárdiktatúra. Kezdetét vette a kommunista berendezkedés, a hatalom teljes kiépítése. Felszámolták a politikai ellenfeleket, támadást indítottak az egyházak ellen, megszüntették a nagybirtokrendszert, az egész magyar gazdaság állami irányítás alá került. Az „osztályharc éveinek”

9

politikáját Rákosi Mátyás neve fémjelzi, aki 1948–1953 között az újonnan létrehozott párt, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, majd 1953–1956 között első titkára és 1952–1953 között miniszterelnök volt. A Rákosi-féle önkényuralmi rendszer legfontosabb eredményei a következők: sikerült végrehajtani a szovjetizálást minden téren, hatalmas pártbürokrácia épült ki, létrejöttek a termelőszövetkezetek, és felszámolták a „kulákokat”, felállították az Államvédelmi Hatóságot, amely állampolgárok százezreit hurcolta meg minden törvényes alap nélkül, a nemzeti kultúrát alárendelték a szovjet realizmusnak. Eközben állandóan nőtt a hadi költségvetés, és nőttek az erőltetett iparosításhoz szükséges kiadások, mindezek állandó életszínvonal-csökkenéshez és a magyar nép valóságos elnyomorodásához vezettek. 1953-ra általános lett az elszegényedés, kiábrándultság és a gyűlölet a rendszerrel szemben. A magyarországi válságos helyzetet Moszkva igyekezett megoldani: megbírálta az elkövetett hibákat, és személyi váltást hajtott végre, így Nagy Imre került a kormány élére. Nagy Imre és támogatói a kommunisták reformszárnyát képviselték, akik egy emberközpontúbb, demokratikusabb szocializmust próbáltak megvalósítani. Nagy Imre azonnali reformokba kezdett, ezek közül a legjelentősebbek a következők: perújrafelvétel a koncepciós perekben, széles körű amnesztia, a kuláklisták megszüntetése, a mezőgazdasági befektetések növelése az ipari és hadi kiadások rovására, kis- és középipar támogatása, béremelések, a lakásépítések számának növelése. A Rákosi-Gerő páros és támogatóik megpróbálták megakadályozni a reformokat, és végül elérték, hogy a szovjet vezetés is szembeforduljon Nagy Imrével, így távozni kényszerült a miniszterelnöki székből (1955. április). Helyére Rákosi embere, Hegedűs András került. Rákosi győzelme csupán átmeneti volt, baklövései – a sztálinizmus moszkvai elítélésének meg nem értése, a Rajk-ügy feltárásának akadályozása, a Petőfi Kör betiltása – láttán Moszkva eltávolította, de helyére nem a reformerekből nevezték ki az utódot, hanem a hasonló gondolkodású Gerő Ernőt, akit súlyos felelősség terhel az addig elkövetett törvénytelenségekért és a gazdaságpolitika csődjéért. Érdemes egy pillantást vetni az ’50-es évek közepének nemzetközi helyzetére is. 1954-ben kezdődtek tárgyalások a Német Szövetségi Köztársaság NATO-tagságáról, melyek eredményeként elismerték mind katonai szuverenitását, mind NATO-tagságát. Moszkva természetesen támadva érezte magát, és megijedvén az esetleges német revans lehetőségétől is, ellenlépésként kelet-európai szövetségeseivel együtt létrehozta a Varsói Szerződést, mint egy új katonai együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. 1955. május 25-én Bécsben megkötötték az osztrák államszerződést, amely örökös semlegességet biztosított Magyarország nyugati szomszédjának, és egyben táplálta a reményt egy hasonló nemzetközi státus eléréséért. 1955. május 26-án Hruscsov a világ nyilvánossága előtt megkövette Titót és a jugoszláv pártvezetést a sztálini rágalomhadjáratért, és kinyilatkoztatta, hogy Jugoszlávia ugyan szocialista ország, de joga van saját

10

elképzeléseihez. Ez a lépés is reménnyel töltötte el a magyar ellenzéket. Talán a legnagyobb horderejű tényező, amely az ellenzékiek reményeit táplálta, a Szovjet Kommunista Párt XX. Kongresszusa volt, amelyen elítélték a sztálini gaztetteket. Magyarországon az ellenzéket elsősorban értelmiségiek képviselték, de a Magyar Dolgozók Pártján belül is egyre többen kérték a változásokat. Említésre érdemes az írók Memoranduma vagy a Petőfi Kör vitafórumai. A Szovjet Kommunista Párt XX. Kongresszusa után a párt belső ellenzéke is kérte a törvénytelen perekben elítélt kommunisták rehabilitációját, a bűnösök felelősségre vonását, az életszínvonal emelését. Rákosi menesztését és Gerő kinevezését sem a párton belüli ellenzék, sem az értelmiségiek nem tekintették eredménynek. Az ellenállás folytatódott a sajtóban, vitafórumokon. Október 16-án a szegedi egyetemisták megalakították a Demokratikus Ifjúsági Szövetségtől független Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ). Ennek mintájára más egyetemeken is létrejöttek a hasonló szövetségek. Október 22-én a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem MEFESZ szervezetének alakuló ülésén elhatározták, hogy másnap délután tüntetést tartanak, szolidaritást vállalva a lengyel változásokkal (a Lengyel Egyesült Munkáspárt október 19-21-i plénumán Gomulkát, a reformok emberét választották a párt első titkárává olyan körülmények között, hogy tartani lehetett egy esetleges szovjet katonai beavatkozástól), és sürgetni fogják a reformokat Magyarországon is. Követeléseik a következők voltak: Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezése, szabad és többpárti választások, sajtószabadság, a szovjet csapatok kivonása, a nemzeti jelképek visszaállítása. Délután 3 órára tervezték a tüntetést. A lengyelbarát jelszavakat hamar felváltották a Gerő- és rendszerellenes jelszavak és a szovjet csapatok kivonásának követelése. Az ÁVH fegyvert használt a tömeg szétoszlatására, így a békés tüntetés fegyveres forradalommá alakult. Innen az események pörögni kezdtek, a tömeg fegyvert szerzett az önvédelemre, és a párt az országban állomásozó szovjet csapatok segítségét kérte a rend helyreállítására. Eddig a tüntetések magyar belügynek tekinthetők, a szovjetek fellépése egy idegen hatalomnak a magyar ügyekbe való beavatkozását jelentette. A forradalom első eredménye Nagy Imre megbízása a kormányfői teendők ellátásával. A forradalom hamar terjedt, 24-én már majdnem minden vidéki városban elkezdődtek a megmozdulások. A szovjetek kezdetben a Nagy-féle gazdasági reformoktól várták a tömegek lecsitítását. Október 28-án újabb eredmény született: a Gerő-Hegedűs vonal politikai száműzetésbe kényszerült Moszkvába, ugyanakkor megállapodás született Nagy Imre és a szovjetek között az általános fegyvernyugvásról. Nagy Imre történelmi jelentőségű bejelentései következtek. Október 28án bejelentette az általános amnesztiát, az ÁVH megszüntetését, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, a tárgyalások megkezdését a teljes szovjet kivonulásról, és megígérte a nemzeti jelképek visszaállítását. Az általános átalakulásról szóló ígéreteket konkrét lépések követték. Megtörtént a

11

szakítás az egypártrendszerrel, újraalakultak a magyar történelmi pártok: kisgazdák, szociáldemokraták, stb. Az MDP is összeomlott, helyére új párt jött létre, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP – főtitkár: Kádár János). Kiszabadították kényszerlakhelyéről Mindszenty József bíborost. Az eredmények láttán mindenki a forradalom győzelmét hirdette. Október 31-től lassan kezdetét vette a fordulat. A szovjet politikai vezetés felülbírálta addigi pozícióját, szakított az engedékenység és türelmesség politikájával, veszélyesnek bélyegezte a magyar ügyet, és a katonai beavatkozás mellett döntött. Néhány nap alatt Hruscsov tudatta keleti szövetségeseivel a magyarországi katonai beavatkozás tervét, és mindenki egyetértett (november 1. – Hruscsov bukaresti tárgyalása román, csehszlovák és magyar kommunistákkal, november 2-án Tito is belegyezik). Eközben a magyar kormány semmit sem tudott, így egy újabb bátor lépést tett Nagy Imre: kinyilvánította a Magyar Népköztársaság semlegességét, és elkezdte a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről. November 4-én kezdetét vette a szovjet támadás Budapest ellen. A főváros számos pontján véres harcok bontakoztak ki a magyar szabadságot védő polgárok és a szovjet hadsereg között (pl. Corvin-köz, Széna tér, Móricz Zsigmond körtér, stb.). Ugyanezen a napon új, munkás-paraszt kormány alakult Kádár János vezetésével. Máig tisztázatlanok az új kormány létrejöttének egyes körülményei, mindenképp megalakulásával legitimálta a szovjet katonai fellépést. Nagy Imre családjával és néhány támogatójával a Jugoszláv Nagykövetségen kértek és kaptak menedékjogot. November 8-11 között a szovjet csapatoknak sikerült legyőzniük a forradalmi erőket. A megtorlás időszaka következett. Kádár a szovjet csapatokra támaszkodva megszervezte a karhatalmi ezredeket (munkásőrség, pufajkások), amelyek feladata a forradalmárok lefegyverzése, elszigetelése volt. Az MSZMP vezetése ellenforradalomnak minősítette az eseményeket, és elkezdte a tömeges letartóztatásokat, bebörtönzéseket, kivégzéseket. Több mint 200 személyt kivégeztek, több mint 20.000-et bebörtönöztek, 13.000-et internáltak és több mint 200.000 ember hagyta el Magyarországot a forradalom utáni időszakban. Nagy Imrét és mellette kitartó társait is kivégezték 1958. június 16-án. A magyar forradalomról sokféle mérleget, számadást lehet készíteni. Mintegy 3300 magyar veszítette életét az összecsapásokban, 20.000-en megsebesültek. A szovjet beavatkozás és a megtorlások híre ugyanakkor óriási szimpátiahullámokat váltott ki világszerte. A magyarokat a szabadság és az önkényuralommal szembeni harc bajnokaiként ünnepelték. A magyarországiak beletörődtek: véres forradalommal sem lehet szabadulni a szovjet és kommunista uralom alól. Lehetett volna-e másként? Győzhetett volna-e a forradalom? Elárulták-e a nagyhatalmak Magyarországot? A történettudomány mai válasza: nem. A Szovjetunió számára a kelet-közép-európai térség kulcsfontosságú volt. Ebben a térségben bármilyen nyugati beavatkozás egy világméretű konfliktus kirobbanásához vezethetett volna. Ugyanakkor a nyugati hatalmak sosem

12

fogalmaztak meg az 1945 utáni európai status-quo felborítását célzó politikai irányvonalat. A legtöbb, amit megtettek/megtehettek, az a vasfüggöny keleti oldalán lévők bátorítása. Szintén gyakori tévhit a magyar eseményekkel párhuzamosan zajló szuezi válság számlájára írni a nagyhatalmak érdektelenségét, távolmaradását. A két időpont egybeesése természetesen nem kedvezett a magyar forradalomnak, de leverését nem gyorsította vagy tette szükségszerűbbé. A már létező érdekszférák lehetetlenné tették a nagyhatalmi beavatkozást. A Szovjetunió nem engedhette meg, hogy a semleges Ausztria és a kevésbé elkötelezett Jugoszlávia mellett Magyarország is függetlenítse magát a szovjet tömbtől. A maximális engedmény szovjet részről az lehetett volna, hogy kivonja csapatait Magyarországról és néhány reformot megtűr, de ehhez egy Moszvához és a kommunista tömbhöz hűséges magyar kormányra lett volna szükség. A forradalom és a szabadságharc – bukása ellenére is – sokat javított Magyarország pozícióján a szovjet táboron belül. Az 1960-as évek elejétől a Kádár-rendszer finomított eszközein. Az „Aki nincs ellenünk, az velünk van” - politika jegyében Kádár általános közkegyelmet hirdetett, ezzel az ország diplomáciai elszigeteltségét is csökkentette. A forradalom gyengítette a gazdasági életben működő szocialista korlátokat, így a kisipar és a mezőgazdaság nagyobb önállóságot kapott, ez a termelés és kínálat növekedéséhez vezetett. Javultak az életkörülmények, szabadabbá vált a politikai légkör, pezsgőbb lett a szellemi élet. Kezdetét vette a „gulyáskommunizmus időszaka”. A magyar forradalom nem állt meg az ország határainál, eszméi nagyon gyorsan terjedtek. Világszerte szimpátiahullámot váltott ki a magyar ügy, az ország határain kívül élő magyarok pedig nemcsak együttéreztek, de azonosultak is a forradalmi eszmékkel. Nem kivétel ez alól Erdély sem: az itt élő magyarság végig követte az eseményeket, és lehetőségeihez mérten tenni is próbált. Már a forradalom kezdete után, 1956. október 24-én ülésezett a Román Munkáspárt Központi Vezetése, és eldöntötte a totális cenzúra bevezetését és a határőrség számának növelését. Az erdélyiek kiállása a szabadságharc eszméiért és szembefordulásuk a kommunista diktatúrával, különböző formákat öltött. A legenyhébb, majdnem mindenki által naponta gyakorolt tiltakozási forma a Szabad Európa rádió hallgatása volt, amely nem csupán az események krónikása volt, hanem Nyugat buzdításait is tolmácsolta. A tiltakozás legjelesebb képviselői a kolozsvári Bolyai Egyetem tanáraiból, diákjaiból és más fiatal és értelmiségi körökből kerültek ki. Előtérbe kerültek sajátos problémaik: a diákság szociális és szakmai problémai, a megalázó ösztöndíjak, az orosz nyelv kötelező tanítása/tanulása. Az erdélyi munkásság távol maradt a történésektől. A szerveződések legnagyobb része naívnak mondható, hiányoztak az eszközök és a tömegek támogatása. A kisebb-nagyobb szervezkedések láttán a román állam megtorlással válaszolt. A vádak a következők: rendszerellenes nyilvános felbújtás és agitáció, illetve az ellenforradalmi eszmék terjesztése. Ennél sokkal súlyosabb vádak közé tartozott az irredenta, soviniszta, revíziós

13

eszmék terjesztése, melyeknek célja Erdély erőszakos visszacsatolása lett volna. Ki lehet jelenteni, hogy az erdélyi magyarság nagy többsége elfordult a román államtól, ezt megérezve az önvédelmére berendezkedett román állam túlkapásokat, törvénytelenségeket halmozott egymásra. A megtorlások kegyetlenek voltak, elég megemlítenünk néhányat a leismertebb perekből: a Szoboszlay-perben 11 embert ítéltek halálra, ezek közül 10 embert végeztek ki, az érmihályfalvi csoport 31 elítéltjéből 2 halálos ítéletet hajtottak végre. Mégis a legsúlyosabb csapást a magyar intézményekre mérték, elég, ha a magyar történelmi egyházak meghurcolására vagy a Bolyai Egyetem elsorvasztására gondolunk (1959-ben egyesítették a Babeş Egyetemmel). Az ’56-tal kapcsolatos ügyek felgöngyölítése az események után néhány évig tartott. Eközben a már konszolidálódott magyar rendszer is cserben hagyta a határon túli magyarságot, Kádár János és Kállai Gyula 1958. februári romániai látogatásán lemondtak a magyar kisebbség problémáiról, majd az egyetemegyesítést is román belügynek tekintették. Sokak csalódtak, akik a magyar államtól várták a támogatást. Az ’56-os események szele Csíkszeredát és a Márton Áron Gimnáziumot is elérte. Erdély más településeihez hasonlóan itt is sokan voltak, akik azonosultak a forradalom eszméivel, és szolidaritásukat konkrét lépésekkel is kifejezésre juttatták. Jelen írás nem foglalkozik Csíkszereda ’56-os eseményeivel és azok hatásaival. A legérintettebbek mesélik el saját történeteiket. Habár az elbeszélések szubjektív volta kétségtelen, mégis ezek a mikrotörténetek, személyes jellegű elbeszélések színesebbé, gazdagabbá teszik az 1956-os magyar forradalomról kialakulóban lévő képünket. Orbán Zsolt történelemtanár Tanárok, tanítók névsora 1956 – 1959-bõl Az alábbiakban azoknak a tanároknak, tanítóknak a névsorát közöljük, akik az 1956–1959 közötti időszakban a csíkszeredai Magyartannyelvű Vegyes Középiskolában tanítottak. 1956–1960 között így hívták a mai Márton Áron Gimnáziumot, amelyben akkor még tanítók is tanítottak, mert a gimnáziumi osztályok mellett elemi iskolai osztályok is működtek. Ez a magyarázata annak, hogy a névsorban tanítók nevei is szerepelnek. A névsor elkészítésében a következő tényeket kellett figyelembe vennünk: • Csekély az adott korszakból rendelkezésünkre álló adat: nagyon hiányos a meglevő érettségi tablók sora; az 1959-est például 1999-ben készítették csak Ambrus Margit † – biológia Bakó Kálmán † – matematika Bálint Mihály †– történelem Balla István † – tanító

14

Bartalis Árpád † – fizika Bartha György † – biológia Bartha Magda – francia Bedő Irén † – matematika

Bereck Gizella † – román Bereck Lajos* † – román Császár Margit † – tanítónő, magyar Csergő Lajos † – tanító Csiszer József † – történelem Csiszér Lajos – matematika Dávid József – kémia Dávid Mária – matematika Deák Gyula † – latin, magyar Duka János † – tanító Fejér Katalin † – tanítónő Ferencz Anna – történelem Ferenczy Jolán – történelem Fodor Klára † – tanítónő Fülöp Béla † – földrajz Gaál András – rajz Horváth József † – történelem Jónás Béla – testnevelés Kacsó Ilona † – zene Kovács Dénes † – rajz Kovács Gyula – fizika Kovács Irma † – matematika Kozán Piroska † – német Kristó András † – földrajz, geológia Labancz Attila † – biológia, kémia Ladó Dénes – testnevelés

Lőrinczi János † – magyar Mátéffy Győző † – orosz Nagy Géza I. – földrajz Nagy Géza II. – zene Nagy Judit – zene Palczer Károly – francia Páll Julianna † – tanítónő Paltán (szül. Weinrich) Mária – fizika Perjessy Gyula † – földrajz Pethő (szül. Zsigmond) Ilona – magyar Pintér (szül. Kudelász) Györgyi † – magyar Princz (Puskás) Blanka † – román Princz Károly † – román Princz (szül. Benedek) Margit – orosz Puskás Attila – biológia Raffain Gábor – fizika Rusz Pál – orosz Schmidt Edit † – német Sebők Béla † – tanító Somay János † – orosz, történelem, földrajz Szakács Jolán ? – tanítónő Szini Margit † – tanítónő Veress Zarea ? – orosz Zakariás Piroska † – tanítónő Zsoók János † – pedagógia-lélektan

el, s a rajta levő kép- és névsor hiányos mind, ami a diákokat, mind, ami a tanárokat illeti. • Más írásos dokumentum hiányában a névsor összeállítását a Márton Áron Gimnázium irattárában található fizetési nyilvántartások alapján végeztük úgy, hogy megnéztük a vizsgált négy naptári év (1956, 1957, 1958, 1959) januári és decemberi fizetési nyilvántartásait, az úgynevezett „stat”okat, s ezekből következtettünk arra, hogy ki az, aki az adott időszakban a gimnáziumban tanított. Arra is lehetett következtetni, hogy ki mikor érkezett a nevezett periódusban, illetve mikor ment el (esetleg volt kénytelen elhagyni az intézményt), azonban ezeknek az adatoknak a részletes közlését nem tartottuk indokoltnak, mert célunk az volt, hogy a meglevő névsor alapján megismerjük azoknak a személyeknek a nevét, akik 1956 – 1959 *Egykori kollégái, munkatársai a velük készített interjúkban „Bereck Gyurká”-nak szólították. Elmondásuk szerint azért, mert Bereck Lajos tanár úr születési bizonyítványában a György név is szerepelt. Tiszteletben tartva azt, hogy az immár néhai Bereck Lajos is inkább a „Gyurka” becenevet kedvelte, és kollégái, munkatársai is így szólították, az alábbikban közölt írásokban változatlanul a „Bereck Gyurka” megnevezést használjuk, megõrizve ezáltal az emlékezések személyes jellegét.

15

között az intézményben tanítottak, és felkeressük a még élőket – sajnos nagyon kevesen vannak! –, hogy nyilatkozzanak a magyarországi 1956-os eseményeknek személyes életükben, illetve az iskola életében tapasztalt hatásáról, a következményekről. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a még élők közül voltak olyanok, akik 50 év távlatából sem vállalkoztak az összegezésre, valamilyen oknál fogva nem nyilatkoztak. Vannak olyanok is, akiknek kötetben már korábban megjelent írásából vettünk át részleteket. • Mivel a fizetési nyilvántartáson nem szerepelt az, hogy ki milyen szakos volt, és ezzel kapcsolatos írott dokumentum ugyancsak nem állt rendelkezésünkre, illetve azt sem tudtuk meg ebből a névsorból, hogy az azóta eltelt ötven év alatt kik haltak meg, és még kik élnek, ezért az általunk ismert még élő és az adott időszakban itt tanító vagy az 1960-as években iskolánkba került pedagógusoktól, alkalmazottaktól érdeklődtünk a névsorban szereplő személyek hollétéről, arról, hogy élnek-e, illetve arról is, hogy milyen tantárgyat tanítottak. Ebben különösen segítségünkre volt Borsodi László ny. biológiatanár, Csiszér Lajos ny. matematikatanár, iskolánk egykori igazgatója, Dávid Mária ny. matematikatanárnő és Rusz Pál ny. orosztanár. Segítségüket ezúttal is köszönjük! A fenti körülmények folytán könnyen megtörténhet, hogy az alábbi névsorban hiányosságok vannak, pontatlanságok fordulnak elő. Úgy gondoljuk: ezekkel a hibákkal együtt is elértük célunkat, mert hozzá tudtunk járulni nagymúltú gimnáziumunk több száz éves történelmének teljesebbé tételéhez, írott dokumentumainak bővítéséhez, illetve a mások részéről jövő esetleges hibaigazítások révén ahhoz, hogy érdeklődéssel, szeretettel és gondoskodással forduljanak az Alma Mater felé. Íme a névsor, amelyben a név és a szak feltüntetése mellett a következő jelöléseket használjuk: † jelenik meg az elhunytak neve mellett, ? azoknak a neve mellett, akiknek kilétéről semmi bizonyosat nem tudtunk meg. Borsodi L. László magyartanár

16

Akik megjárták a börtönök poklát

PALCZER KÁROLY – franciatanár (1952 – 1959) „Este 23 órakor felültem a vonatra. (…) Csak öt és fél év múlva tértem vissza...” A látogatás 1958 novemberében betegen feküdtem csíkszeredai szobámban. A szokásos őszi légcsőhurut ez, amikor beszélni is alig tudok, állandóan köhögök, és lázam van. Osztályomból a tanulók kisebb csoportokban jöttek meglátogatni. Kedvesek voltak, virágot hoztak és elbeszélgettünk az iskolai dolgokról, tanárokról, de most nem katedrán álló osztályfőnök beszélt a padokban izguló diákokkal. Jól esett nekem ez a beszélgetés, hiszen mindig örültem annak, ha a tanulók részéről szeretetet, bizalmat tapasztaltam. Közben beesteledett és az utolsók is elmentek. De ismét kopogtak, és belépett V. J. és S. I. Kedvenc tanítványaim voltak, mindkettőt bátor, jellemes fiúnak tartottam. És ők bizalmasak voltak hozzám. V. J. szerelméről, Marikáról többször is beszélt nekem. Láttam, most is akar valamit mondani, de talán szégyelli, talán fél. Biztatásomra megmutatja a Marikához címzett verseket. Szép, idillikus, igazi diákszerelem, a stílusa is jó. Én megdicsérem, bátorítom: – Van tehetséged, érdemes írnod. Erre ők felbuzdulván, más verseket is megmutatnak. Van két vers, a Sóhajom és a Csík az én hazám, amelyek érzem, tudom, „ideológiai szempontból” nem felelnek meg. Az egyik arról szól, hogy a szovjet tankok elfojtották a magyar szabadságharcot (1956 után voltunk), a másik a csíki táj szépségeit mutatja be. Beszél a borvízforrásokról, fenyvesekről, csobogó patakokról, de nem teszi hozzá, hogy „a Román Népköztársaság az én hazám”. Mit tehetek én most mint osztályfőnök? Mit mondhattam? – Nem érdemes ilyeneket írni, mert az ilyen versekért könnyen börtönbe lehet jutni?! Eszembe se jutott az, amit az akkori törvények szerint kellett volna tennem, ahogy később „ankétátorom” mondta: – Ezeket a fiúkat fel kellett volna jelenteni. Ilyen gyalázatos dolgot csak a legbecstelenebb ember tehetett volna. Eljönnek tanítványaid betegágyadhoz meglátogatni, és te jelentsd fel őket? Igen, ezt követelte volna az embertelen diktatúra. Ha megtettem volna, a lelkiismeretem ölt volna meg. A fiúk elmentek, én el is felejtettem az egész vers-ügyet. Mégis ennek az epizódnak lettem az áldozata. Száz év múlva vajon elhinné valaki? Persze ezt kiegészítették ilyen vádakkal: „Hallgatta az imperialista adókat az ellenforradalom idején.” Konkrétan: Monte Carlót valóban gyakran hallgattam nyelvi tudásom gyarapítására, hiszen francia szakos tanár vagyok... Hogy én is ott voltam László Lajos névnapján 1956 novemberében, ahol a társaság „kommentálta” a magyarországi eseményeket – az „ellenforradalmat”, a „fasiszta lázadást” –… hogy ott énekeltük a székely himnuszt. Hiába mondtam, hogy nekem nincs hangom, soha fennhangon

17

nem énekeltem. – „De ott volt, és egyetértett az ott elhangzottakkal!” – mondta Fábián főhadnagy később, a kihallgatások alkalmával. Ezekért ítéltek el 15 év kényszermunkára. (...) A két fiút elviszik, engem hívatnak Az említett látogatás után hónapok teltek el. Rég el is felejtettem az egész dolgot. 1959 tavaszán S. I. – egyike a két versíró tanítványomnak – eltűnt otthonról. Amint utólag társa, V. J. elmondta, színésznek akart beállni Szentgyörgyön (mert hát valamikor Petőfi is elment hazulról és vándorszínész lett). De S. I. levelet is hagyott otthon, amelyben figyelmeztette szüleit, hogy vannak valami versei, nehogy azok a Szekuritáté kezébe kerüljenek. Ezt persze csak utólag tudtam meg, akkor csak ennyit: S. I. eltűnt otthonról. És eszembe jutott, hogy valami verseket én is láttam. Elterjedt a hír a városban és az iskolában, hogy a két fiút elvitte a Szekuritáté Vásárhelyre. Egyik éjjel S. I. bátyjáról álmodtam, mintha ezt mondta volna: „Maga a hibás, maga is látta azokat a verseket.” – Mintha maga nem látta volna! – válaszoltam én álmomban. (1959. április 23.) Az aligazgató (B. L.) rémült arccal nyit be az órámra. Egészen közel jön hozzám, majdnem suttogva mondja: „Karcsi, holnap jelentkezned kell a fiúk ügyében Vásárhelyen a Szekuritátén.” Én is elsápadok, talán a tanulók is észreveszik ezt. Néma csend van az osztályban, minden szem engem figyel, de senki nem ért semmit. A diákok dermedten állnak, az igazgató kimegy az osztályból. – Üljetek le – mondom én. És mintha semmi nem történt volna, folytatom az órát. Talán dacból is, talán azért is, mert sejtem, hogy ez az utolsó óra számomra, lelkesedéssel magyarázok. Éppen a francia forradalomról van szó. „Halált megvető bátorsággal, félelmet nem ismerve mentek előre a Marseillaise-t énekelve, a szabadságért, mert gyűlölték a zsarnokságot és szabadon akartak élni.” Talán soha ilyen órát nem tartottam, már nem féltem, nekem már úgyis mindegy. (Titokban talán ez is megfordult agyamban.) De különben is, ebbe senki bele nem köthet. S eszembe jutott az a magyaróra, amikor Petőfi hazafias költészetéről beszéltem: „Még kér a nép / most adjatok neki!” „Ha férfi vagy, légy férfi... legyen elved, hited.” Igen, akkor beszéltem még ilyen lelkesedéssel. (Később fel is rótta nekem az „ankétátorom”: – Maga túl nagy lelkesedéssel beszélt Petőfi hazaszeretetéről, túl sokat hangoztatta az őszinteséget, a jellemességet.) Délután kimentem a ligetbe, megkerestem azt a padot, ahol valamikor J.vel ültem, de akkor aranysárga levelek hullottak a fákról bágyadt októberi napsütésben. Akkor nagyon boldog voltam. Ragyogott a nap, most borús, szeles, hideg áprilisi délután volt. Nem tudtam másra gondolni, csak gondolatfoszlányok kóvályogtak agyamban, de semmire nem emlékeztem pontosan. Sehol nem találtam a helyemet, többször végigsétáltam a Fő utcán, idegesen, rosszkedvűen.

18

Aznap este még órám volt az esti líceumban, voltak ott szekuritátés hallgatók is. Csodálkoztam azon, hogy az egyik udvariasan letörli a táblát. Tehát nem tudnak semmit? Vagy csak ő nem tud? Este D. J. kellégáméknál vacsoráztam. Láttam, rémülten és szomorúan néznek rám. Én tréfásan szóltam: „Na, itt az utolsó vacsora.” – Ők nem nevettek. Este 23 órakor felültem a vonatra. Egy kis aktatáskával, ballonkabáttal. Csak öt és fél év múlva tértem vissza... Első osztályú jegyet váltottam, hogy reggel pihenten ébredjek. A fülkében nem volt senki, a lámpa sem égett. Csak vissza-visszatérő gondolataim zavarták magányos éjszakai utazásomat. Kint esett az eső csendesen, kitartóan. Eszembe jutott, hogy a csíkszeredai állomáson, amint a vonatot vártam, egy látásbeli ismerősöm odajött hozzám és megszólított: – Hová-hová, Palczer elvtárs? – Mondtam, hogy Vásárhelyre, a tanügyi osztályra. Ő különösen nézett rám, nem szólt semmit és továbbment. Érdekes, én a nevét sem tudom, és soha nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Köszönésképp is csak bólintottunk egymásnak. A vonat egyhangúan zakatolt, és én elálmosodtam. Semmi izgalmat nem éreztem, már délután elhatároztam, hogy ha kell, elmondok mindent őszintén, úgy, ahogy volt: „igen, láttam a verseket”, és ennyi az egész. Nem volt, amin gondolkozni. Más „bűnömre” nem emlékeztem. Elaludtam. Arra ébredtem, hogy még mindig esik az eső, világos van és közeledünk Vásárhelyhez – Urmează Târgu-Mureş! (Marosvásárhely következik!) – hallom a kalauz hangját. Leszállok. Az állomáson újra mellém kerül az „ismerős”. – Na, megérkeztünk... – mondja, és tovább is áll. Többszöri érdeklődés után megtaláltam az Állambiztonság épületét a Borsos Tamás utcában. Mielőtt betértem volna a Szekuritáté utcájába, úgy éreztem, mintha valaki követne. Hátranéztem. „Ismerősöm” nyomomban volt. Bementem a kapun, és innen többé szabadon nem léptem ki.” (In: Palczer Károly: Képek a szenvedés éveibõl. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 1999)

Részlet a Váli Éva szerkesztette Közös nevezõnk. Mozaikkockák egy iskola életébõl. 1945 – 1990. (Csíkszereda, 2005) című könyvből: „Én már megírtam a könyvemben mindazt, amit fontosnak tartottam, és főleg azt, ami igazságtalan és megalázó volt. Az igazgatók és tanítványaim szerepét is. Két olyan igazgatóét, akikre nem is szeretek visszaemlékezni. A tanítványok (egy kivételével) a lehető legszebben viselkedtek velem szemben. Egyik sem akart áruló lenni. Négy közülük ártatlanul szenvedett velem együtt.” (193. old.)

19

PUSKÁS ATTILA – biológiatanár (1955 – 1958) „November 4-ét követõen gyászszalagot viseltem, jóllehet nem halt meg senki a családomból” „Puskás Attila is tagja volt a tizenegy fős csíkszeredai csoportnak. (...) Puskást és öt kollegáját tanárként hurcolták el. Amikor Puskás Attilát 1954ben kezdő tanárként kihelyezték Csíkszépvízre, már ott állt a háta mögött egy 1952-beli fenyítés, miszerint „megrögzött osztályellenség”. Tekintettel arra, hogy féltve ápolta az egyetemes és erdélyi magyar értékeket, s ez ugyebár nemigen egyezett a proletár internacionalizmussal. Tehát szemet szúrt. – Kanyarodjunk csak vissza a csíki évekhez. Hogy is kezdõdött? – Tanári pályafutásomat Csíkszépvízen kezdtem ’54 őszén. Az 1955–56-os tanévben Csíkszeredába kerültem, miután onnan egy biológus házaspár Nagyváradra telepedett, s kérvényeztem áthelyezésemet az ő helyükre. Így lehetőségem nyílt bekerülni a csíkszeredai gimnáziumba... 1958 őszéig tanítottam ott, ekkor ugyanis politikai jellegű bírálat ért a tanügyi hatóságok és a párttitkár részéről. Emiatt arra kényszerültem, hogy Csíkdánfalvára kérjem magam. Mert ez volt a feltétel: vagy én kérem az áthelyezésemet, vagy kirúgnak a tanügyből. 1959. május 12-ig Dánfalván tanítottam. – Miért volt a bírálat? – Több minden összejött. Engem eléggé felkaroltak, így a csíkszeredai gimnázium kertjében létrehozhattam egy nagyon jól menő kísérleti kertet, amely addig nem létezett, s amelyet a diákok is kedveltek a biológia körökön, a szakmai kirándulásokon. Másrészt szakszervezeti vonalon megválasztottak tanügyi kultúrfelelősnek. 1957-ben ki akartak nevezni szaktanfelügyelőnek. Talán itt volt az első ellentét az akkori hatalom gyakorlói és köztem, ugyanis én ezt a tanfelügyelői állást visszautasítottam. – Ez pártkötõdést feltételezett... – Igen, de én nem voltam párttag. Simon András, az akkori főtanfelügyelő felhívott a tanügyi osztályra, s azt mondta: Puskás elvtárs, ez itt a maga íróasztala. Mondom neki: Simon elvtárs, én azt hiszem, ez nem az én íróasztalom, mert az enyém az iskolában van, én nem akarok tanfelügyelő lenni, tanítani akarok, én azt szeretem. (...) Ettől kezdve hűvös lett a kapcsolat kettőnk között, hiszen arra nem volt még példa, hogy valakinek, aki alig három éve tanár, felajánljanak egy ilyen lehetőséget, és az visszautasítsa. (...) – 1956 októbere, a csíkszeredai verselõ diákok és tanárok... – Igen, igen. A kettő között azért korántsem volt szoros kapcsolat. Én is verselő voltam, a kolozsvári Világosság című lapban jelentek is meg epigrammáim, tehát a diákok meg tanártársaim olvasták, tudták, hogy verseket írok. A diákok külön képeztek egy irodalmi csoportot. A csíkszeredai tanárok között inkább csak én voltam verselő. – És hogyan, illetve miért lett baj? – A fiúknak az osztályfőnöke, Palczer Károly, francia irodalom szakos tanár igen jó, kitűnő pedagógusként szinte baráti kapcsolatban állt az osztály

20

fiaival. A fiúk bizalommal közeledtek hozzá, s mint irodalom szakosnak, aki a poétikához is szükségszerűen értett, megmutatták a verseiket, hogy mondjon róluk szakmai bírálatot, természetesen kevésbé tartalmit, inkább poétikait. Karcsi barátom, akivel nagyon jó volt a kapcsolatunk, tudta, hogy én verselő ember vagyok, azt is tudta, hogy én egyébként levelezői tagozaton beiratkoztam a magyar szakra, amiből a letartóztatásomig két évet el is tudtam végezni. Így Palczer teljesen jóhiszeműen hozzám is elküldte a verselő fiúkat: Puskás tanár úr ért a versekhez, mutassátok meg neki is, hadd mondjon véleményt. Elsősorban Sántha Imrére gondolok, mert az ő verseit láttam. Palczer Karcsi irodalomtörténészként kevésbé foglalkozott a poétika szabályaival. Így került hozzám a Sántha Imre versesfüzete, az egyetlen, amit én átnéztem. Ez 1959 elején volt. De nem mondtam különösebb véleményt róla, mert nem volt még alkalmam találkozni Sánthával. Akkor én már Dánfalván tanítottam, viszont dánfalvi volt Sántha Imre osztálytársa, Zsók László. Ő gyakran járt haza a szüleihez, én meg pontosan a szüleivel átellenben laktam, a nővére kolleganőm volt a dánfalvi iskolában. Odaadtam Zsók Lacinak a füzetet, hogy vigye vissza Sántha Imrének, anélkül, hogy akár szóbeli, akár írásbeli bírálatot mondtam volna a versekről. Arra gondolva, hogy egyszer csak találkozunk, s akkor majd elmondom személyesen a véleményemet. Így kerültem én személy szerint kapcsolatba a verselő diákokkal. Egyéb „bűneim”, azok más vonatkozásúak. Ami a diákokat illeti, Sántha Imrével közvetve, Zsók Lászlóval közvetlenül ennyi volt a kapcsolatom. – S a Szeku miért figyelt fel erre a társaságra? – Tudomásom szerint Sántha Imre körül alakult ki minden. Ő amolyan petőfis elképzeléssel azt mondta, hogy abbahagyja a tanulást, mert színészi képességeket érez magában, de amúgy meg is akart nősülni, amit a szülei kifogásoltak. Ő erre felöltötte az apja esküvői fekete ruháját, összecsomagolta magának a legszükségesebb dolgokat, és elment a sepsiszentgyörgyi színházba, hogy vegyék fel színésznek. De mivel tartott attól, hogy a szülei érte jönnek és hazaparancsolják, otthon hátrahagyott egy levelet, amelyben éppen azért, hogy a szüleit visszatartsa az intézkedéstől, emlékezetem szerint egy olyan kifejezés is volt, amivel utalt arra, hogy hagyjanak békét neki, ő elment, ne is próbálják keresni, és ne is próbálják kerestetni, mert olyan írásai vannak, amiből baj származhat. A lényeg ez volt. A kétségbeesett szülők, ahogy azt el lehet képzelni, azt sem tudták, merre ment, azt sem, hogy lényegében miért, először az akkoriban pártfunkcionárius bátyjához, Sántha Jenőhöz fordultak, majd Horváth József iskolaigazgatóhoz, aki egy jellemtelen ember volt. Ez az egész dolog tovább gyűrűzött, és eljutott a főtanfelügyelőhöz, János Pálhoz, Albert András elvtárshoz, a rajoni párttitkárhoz, végül a belügyi szervekhez. A Szekuritáté, a levél szövegének ismeretében, nyomban kézbe vette az ügyet, és persze nem az volt az első dolguk, hogy Sántha Imrét keressék, hanem az, hogy házkutatást tartsanak: ugyanbiza, mire hivatkozik a levélben. Így kapták meg a füzeteit. A színház természetesen nem fogadta Sántha Imrét, ő szépen hazament, de a házkutatás már megvolt, s ezzel elkezdődött minden.

21

– Azok az emberek, akik tudtak a Sántha lelépésérõl, illetve levelérõl, például a rajoni párttitkár, nem látták át, hogy itt tulajdonképpen diákos csínyrõl van szó? – Nem. Különben Albert András nem volt olyan rossz ember. Gyimesi csángó volt, egyszerű, primitív, műveletlen alak, aki bekerült a pártaktívába, végezte azt, amit rá bíztak, s amit ő úgy látott, hogy osztályellenes és osztályellenség, azt természetesen a maga primitívségében támadta. Ennek még egy másik vonatkozása is volt, ami később az ellenem irányuló haragban, illetve beállítottságban nyilvánult meg ezeknek az elvtársaknak a részéről. – Miért haragudtak? – Volt egy, utólag belátom, eléggé nagy hibám, s ezt nem is igen mondtam másoknak, akiknek beszéltem az ügyemről. Én mindig szerettem embereket utánozni. Mozdulatokban, hangvitelben, a beszéd tartalmában. Ez egyfajta ironizálás volt, amit egyébként a diákszínjátszó csoporttal számos játékban, darabban, amelyekben mindig rendező és szereplő voltam, a színpadra vittem. Ez az elvtársak fülébe jutott, hogy úgymond kigúnyoltam őket. Ez még polgári rendszerellenességemnél is nagyobb bűnöm volt, hiszen ezek az emberek (...) egyszerűen nem tudták felfogni a tréfát. Mindehhez hozzájárult az is, hogy azokat a vezető embereket, akik akkor végezték a középiskolát, s én az esti líceumban alkalomadtán oktattam, ha nem tudtak, nem engedtem átmenni. (...) Olyan esetek voltak, hogy mondtam az elvtársnak: – Írja fel a táblára a konyhasónak a képletét! – És ő NaCl helyett szépen felírta primitív írással: só. Ez az elvtárs volt a rajoni munkaügynek az igazgatója... – De az õ kezükben volt a hatalom, s alkalomadtán egyfajta bosszút álltak... – Föltétlenül. Ezt tapasztaltuk később, a börtönben is. Számos történelmi vonatkozásban is bizonyított és általánosan ismert jelenség, hogy a primitív, műveletlen ember örökké természetes gyűlöletet érez az értelmiségiekkel szemben. (...) – A tanárokat, köztük Puskás Attilát a Sántha-ügy miatt tartóztatták le? – Tulajdonképpen igen is, meg nem is. Szóba került az, hogy a Sántha versesfüzetét én láttam, de azt ő sem tudta mondani, hogy ezzel kapcsolatban én véleményt mondtam, hiszen ezt nem tettem. Viszont nekem az lett volna a kötelességem, hogy jelentsem, mint azt annak idején elvárta a törvény. Ilyenképpen letartóztattak, de nem én voltam az első tanár, akit lefogtak. Eközben más vonalon és más vonatkozású vádpontok is gyűltek lassan ellenem, úgyhogy ez a füzetügy csak az egyik vádpont volt. – És a többi? – A többit összeszedték innen-onnan, kollegáimtól, főleg Lőrinczi János magyar szakos tanártól, akivel még abban az időben, amíg Csíkszeredában tanítottam, bentlakási felügyelőként együtt is laktam. És elég jó baráti viszonynak mondható kapcsolatban voltunk, úgyhogy ő sok mindent tudott rólam, én meg róla. Akkoriban számos magyarországi irodalmár, Illyés Gyula, Aczél Tamás, Háy Gyula neve és munkássága szerepelt a felsőbb osztályok modernkori irodalmának tananyagában, az '56-os forradalmat követő időszakban egy rendelet alapján viszont nyomban ki kellett venni a tantervből.

22

Én többek között azt mondtam Lőrinczi Jánosnak: – Ne vedd ki ezeket a tantervből, mert ezek a magyar irodalomnak fontos alkotói, részei, és nem kell meghallgatni, ki mit mond. – Ez később egy újabb vádpont volt ellenem. A mások és az én esetemben a legsúlyosabb vád az volt, hogy pontosan 1956. november 4-re virradólag volt Lőrinczi Jánosnak az esküvőjét követő lakodalma Székelykeresztúron, ahová való volt ő. Ezen az esküvőn ott voltam én is, ott voltak még mások is, a tanár kollegák közül már nem emlékszem pontosan, kik. Elég az hozzá, hogy nálam volt az Október 23 című versem. Az események zajlottak Magyarországon. A lakodalmi mulatság közepette mindegyre hallgattuk a rádiót. Hallgattuk a hírt, miszerint 4-én hajnalban 4 és 5 óra között a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Hallgattuk Nagy Imre kétségbeesett segélykérését és Bibó István szövegét... Az elkeseredés véget vetett az ünnepi hangulatnak... (...) Nagy Imre szavai után a Himnusz és a Szózat hangzott el a rádióban. És ekkor Puskás Attila felolvasta versét. (...) Később ez a szavalat és a Himnusz volt egy másik vádpont. November 4-ét követően gyászszalagot viseltem, jóllehet nem halt meg senki a családomból, és ezt tudtára is adtam másoknak. Ezt is a fejemhez vágták. Azt is, hogy agitáltam a kollégák között: ne nézzünk meg szovjet filmet, bojkottáljuk a szovjet filmeket! Aztán ehhez még hozzájött az a vád, hogy társaságban a székely meg a magyar himnuszt énekeltem. Nagyjából ezekkel vádoltak. – Ezek a vádak mind igazak is voltak? – Igen, igazak voltak. Azonkívül 1848–49-re emlékezve a diákokkal elő akartuk adni Földi János Gábor Áron című darabját. – Ennyi „bûn” után mikor következett be a letartóztatás? – 1959-ben Csíkdánfalván. Akkorra már több diákot és tanárkollégát elvittek, tehát az én letartóztatásom benne volt a levegőben. Én tudtam, hogy mikor fognak értem jönni. Az azt megelőző nap, 1959. május 11-én nagy halálsápadtan jött az egyik tanítónő kollégám, Balla Rozália, s azt mondja nekem bizalmasan, négyszemközt: – Attila, holnap le fognak tartóztatni... – Én gondoltam, hogy nem úszom meg, de azért ez a hír erősen mellbevágott. – Honnan tudod? – kérdeztem. Elmondta, hogy az egyik párt- vagy KISZaktivista, a nevére nem emlékszem, és sajnálom, hogy nem emlékszem, mert megköszönném neki, szóval ez az aktivista mondta neki: közölje velem, hogy másnap le fognak tartóztatni. Így is történt. De ez a közlés nekem lehetőséget adott arra, hogy eltüntessem azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Szekuritáté felhasználhatott volna ellenem. A naplómat és versesfüzetemet odaadtam a háziasszonyomnak, aki elrejtette. (...) Nos, másnap, 1959. május 12-én éppen mezőgazdaságtan órát tartottam. Az igazgató, nagyon jó barátom, Szőcs István halálsápadtan bedugta a fejét az ajtón: – Attila, gyere ki egy kicsit... – Vittem a naplót is, tudtam, hogy mi következik. Két civil szekus várt rám, beültettek a kocsijukba, azt mondták, házkutatást tartanak. – A házkutatási jegyzõkönyvben tételesen az áll, hogy: „Nu s-a gãsit nici un obiect delict”. – Így van. De hát ellenem szóltak a tanúk, akiknek egy része vádlott volt, más része nem volt vádlott, de az lehetett volna fel nem jelentés miatt. A

23

tanúk, akár akarták, akár nem, kényszerítve voltak, hogy tanúskodjanak, ha nem akartak vádlottakká válni. Roppant egyszerű ez a képlet, ráadásul a törvényesség látszata is megvolt.” Részlet az ítéletből: „A Kolozsvári Katonai Törvényszék Puskás Attila vádlottat elítéli 20 (húsz) év kényszermunkára, 8 (nyolc) év társadalmi lefokozásra a társadalmi rend ellen elkövetett összeesküvésért és 10 (tíz) év javítóbörtönre tiltott kiadványok terjesztéséért.” (In: Benkő Levente: Volt egyszer egy 56. Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1998, 166 – 182.)

KOVÁCS GYULA – fizikatanár (1956 – 1959) „Csak az alkalomra vártak, hogy lecsaphassanak ránk” „Máréfalván születtem 1934. március 15-én egy tizenkétgyermekes családban, két testvérem csecsemőkorban meghalt, szüleim tízünket felneveltek, a nyolc fiú közül pedig négyet taníttattak. 1945-ben írattak be a Székelyudvarhelyi Katolikus Gimnáziumba, 1952ben, amikor érettségiztem, már Vegyes Líceumnak nevezték. A kolozsvári Bolyai Egyetem Matematika-Fizika Karán folytattam tanulmányaimat, és 1956-ban államvizsgáztam, majd kineveztek fizikatanárnak a Csíkszeredai Vegyes Líceumba. Nagy örömmel foglaltam el a katedrámat, mert a csíkszeredai gimnáziumnak híre volt az Autonóm Tartományban. Három évig fizikát tanítottam a felső tagozaton olyan lelkesedéssel, ahogyan egy fiatal, a szakmáját és a diákokat kedvelő tanár csak képes. 1959-ben osztályomból ketten vettek részt az országos fizika olimpiászon. Az abban az évben érettségizett fiúk nagy része az akkor divatos mérnöki pályára felvételizett, utólag, a találkozóinkon sokszor és sokan mondták nekem, hogy az egyetemen fizikából semmilyen nehézségük nem volt, mert az alapokat a gimnáziumban megkapták. A tanári munkám olyan közösségben teljesedett ki, amilyenért minden kezdő tanár hálás lehetne. (...) Ha a történelem bele nem szólt volna iskolánk életébe is, valószínűleg arról írhattam volna a továbbiakban, hogy hány és hány évfolyam diákjainak voltam lelkes tanára, nevelője nyugdíjazásomig. A székely kisváros helyi potentátjai, a vak véletlen és a proletkultos fanatizmus, no meg a magyarországi eseményekkel való szolidaritásunk másképp döntöttek – helyettem is. A magyar forradalom kitörésekor egyetlen információs forrásunk a Kossuth Rádió volt; október 23-tól kezdve lelkesedéssel, majd aggodalommal követtük az eseményeket, és nyilván megtárgyaltuk azokat baráti társaságunkban. Szinte az egész tanári kar Bereck Lajosnál találkozott, mert akkor a rádió is luxuscikknek számított. Oda mentünk, ott hallgattuk a híreket, a forradalmi

24

verseket, hogy „Budapest utcáin folyt a vér...” (Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán). Mint később kiderült, diákjaink is izgatottan követték a pesti eseményeket, Vorzsák János, János László romantikus elképzeléssel támogatni szerették volna a budapesti ifjakat. A november negyedikén kezdődő szovjet lerohanás, a forradalom leverése nagy szomorúságot okozott köreinkben, valóságos gyász volt. Puskás Attila kitűzte kabátjára a gyászszalagot, majd a Lőrinczi János esküvői ünnepségén késő éjjel szűk körben felolvasta Október 23. című versét. Az esküvői ünnepség alatt is hallgattuk a rádiót: a forradalmi magyar kormány az ENSZ segítségét kérte, Kádár János úgynevezett kormánya viszont a szovjetek segítségét kérte az „ellenforradalom” leveréséhez. Az esküvői társaság lassan eltávozott, néhányan még meghallgattuk az éjféli himnuszt, és ezekben a viharos érzelmi pillanatokban olvasta fel meghatódottan versét Attila: „A népek Dávidja Góliátra támadt, lerázni ólmos szolgaláncait, a holt bálványra sújtott, s robajjal zuhant hazug tekintély..., „hála”, „hit”. A forradalom leverése után az élet ment tovább, tanítottunk, kirándultunk, délután, esténként társaságba jártunk, beszélgettünk. Az iskolában pezsgő művelődési élet folyt, bár akadtak elvtársak, akik ezt nem nézték jó szemmel. Színdarabokat tanultunk be, népi együttest szerveztünk, diákjaink verseket írogattak... Feljelentés történhetett, hogy a szeredai líceumban nacionalista nevelés folyik. Csak az alkalomra vártak, hogy lecsaphassanak ránk. Az alkalom a véletlen műve volt: Sántha Imre versíró diákunk összeveszett szüleivel, elment hazulról, testvére ezt jelentette a milícián, és akkor elindult a lavina... 1959. április 13-án Sántha Imre, Vorzsák János, Szőcs László, Zsók László és János László diákokat letartóztatták. 1959. április 24-én Palczer Károly kollégámat, a fiúk osztályfőnökét is Vásárhelyre hívatja a Szekuritáté, ő sem tér haza, csak öt és fél év múlva. Puskás Attila, az októberi vers szerzője mint főbűnös, majd Bereck Lajos, Lőrinczi János és én következtünk, mert a vers tartalmával egyetértettünk, hisz megírását, felolvasását nem jelentettük. Az én helyzetem azért volt különös, mert Karcsi letartóztatása után reám bízták az osztályát, tehát áprilisban még „tiszta” voltam a szemükben. Bűnösségem azon a nagygyűlésen derült ki, amelyet a kor szokása szerint azzal a céllal szerveztek, hogy erkölcsi ítéletet mondjunk az „árulókra”. A gyűlés fő témája a politechnikai nevelés volt, erről készültem én is beszélni, de Kapusi és Király Károly elvtársak reánk ordítottak, hogy a kollégáinkat ítéljük el. Nekem a hozzászólásom, illetve az elvárásaiknak megfelelő hozzá nem szólásom lett a vesztem: már másnap letartóztattak, és azonnal Marosvásárhelyre szállítottak, ahol vallatóink kiderítették, hogy én is részt vettem a szervezett rádióhallgatásokon, az ’56-os novemberi esküvői ünnepségen, ahol

25

egyetértettem Attila versével, az ellenséges kijelentésekkel stb. 8 évre, plusz jogvesztésre és vagyonelkobzásra ítéltek „társadalmi rend elleni bűnös cselekedetek miatt” 1959. november 16-án. 1964. április 14-én szabadultam. Természetesen kérvényeztem a tanügybe való visszahelyezésemet, „természetesen” elutasítottak. Egykori tanítványaim szülei segítségével (Vákár Lajos) az I. M. T. F.-nél kaptam közgazdász állást. 1994-ig, nyugdíjazásomig ott dolgoztam. A tanári munka szépségeire tanítványaim körében tiszteletbeli osztályfőnökként az 1957-ben és az 1959-ben végzettek érettségi találkozóin szoktunk közösen emlékezni. A negyvenöt éves találkozón is már túl vagyunk. Várjuk a félévszázadost, mert olyanok vagyunk, mint egy sok történelmi packázást, sorsadta csapást túlélő, egymás iránt érdeklődő, egymást szerető nagy család. Van, akikre és amire emlékeznünk!” (In: Váli Éva szerk.: Közös nevezõnk. Mozaikkockák egy iskola életébõl 1945 – 1990. Csíkszereda, 2005, 139 – 141.)

VORZSÁK JÁNOS – mérnök, iskolánk egykori diákja, aki 1959-ben végzett volna, de abban az évben 7 év szabadságvesztésre ítélték „Tragikomédia volt az egész, csak sajnos valósággá vált” 1959-ben tartóztattak le, viszont az ügy, amiért elítéltek, az az 1956-os szervezkedés volt. Tulajdonképpen egy névtelen levél alapján kezdtünk szervezkedni. A levélben arra kértek fel, hogy mi is készüljünk, mert több mint bizonyos, hogy a forradalom át fog terjedni hozzánk is, s akkor ne kapjon készületlenül. Mi egynéhányan, akik megbíztunk egymásban, jó barátokul tárgyaltunk erről a dologról, tájékoztattuk egymást a magyarországi eseményekről, amelyekről rádióból hallottunk. Közben vártuk a következő felszólítást, de az nem érkezett meg, mert a forradalmat leverték. Dióhéjban tulajdonképpen ez volt az, amiért később, 1959-ben a súlyosabb büntetést kaptuk. Tulajdonképpen egy egyszerű hazulról való eltekergés váltotta ki az egészet. 1959 tavaszán, áprilisban az egyik osztálytársunk, Sántha Imre elment hazulról. Valószínű a szüleivel nem volt a legnagyobb egyetértésben, de azóta sem tudtuk meg, hogy mi történt. Megtörténhet, hogy színésznek akart beállni. Végül is Sepsiszentgyörgyig jutott el. Vagy talán azért ment el, mert szerelmes volt Hemmer Ibolyába, s ezt Ibolya nem viszonozta úgy, ahogy ő szerette volna. Ennyit tudunk róla. Költő típusú ember volt – szerintem jó versei voltak, de aztán, hogy ő mint ember elcsúszott, az egy másik dolog. Lehet, hogy ha nem ez a rendszer lett volna, nem ilyen világ lett volna, tehetséges költő, irodalmár lehetett volna. Sajnos elcsúszott ő valahol. Írt egy önéletrajzi regényt, amely eltűnése után a szekusok kezére került. Én még ma sem tudom eldönteni, hogy mi késztette őt arra, hogy azt a szekusok kezébe adja, amelyből aztán azok egy szép államellenes szervez-

26

kedést hoztak ki. Fogalmam sincs, hogy mikor került a szekusok kezébe az önéletrajzi regény, minket már rég, azt hiszem, hogy egy-két hónapja már vallattak a verseinkkel kapcsolatosan, próbáltak belemagyarázni azokba mindenféle marhaságot. Mi azért a keményebb verseket eltűntettük, s így csak olyanok kerültek a szekusok kezébe, amelyekbe ők csak belemagyarázni tudtak. Egy darabig csak ezzel kapcsolatban hallgattak engem ki. Egy bizonyos idő elteltével egy vélt konfliktus alakult ki a kihallgató tiszttel, aki addig is ütött hozzám, mert dühös volt, hogy nem írtam alá a jegyzőkönyvet, amelyet a verseimről írt. Ő elemezte a verseket. Román ember volt, egy Suciu nevezetű román főhadnagy. Nem tudom, mennyire értett ő az irodalomhoz, de nyersfordításban ezeket a verseket lefordították, s ő aztán magyarázta, ahogy éppen akarta. Aztán írt egy jegyzőkönyvet, s velem alá akarta íratni. Nem írtam alá. Hozzám ütött, dühös volt rettenetesen. Egyszer megcsúszott, s elkezdett ordítani valamiért: megijedt, vagy mi a fene történt, hát kiabált hangosan. Aztán egy ajtó a hátamnál kinyílt: egy ilyen alhadnagy kirántott az ajtón, s elszaladt velem a börtön felé, ahonnan hoztak. Kérdezte is tőlem, hogy: „Mit csináltál, te? Hát ez agyonlőhetett volna”! Mondtam, hogy én abszolút semmit, nem tudom, miért kezdett el úgy kiabálni. Meg volt győződve az alhadnagy is, én is, hogy ennek csúnya vége lesz. Hát nem lett semmi. Körülbelül két-három hétig egyáltalán nem vittek kihallgatásra, és amikor legközelebb vittek, egy Fábián nevezetű kapitányhoz vittek, aki egész másképp viselkedett, mint a korábbi kihallgató főhadnagy. Tisztességesen beszélt, nem ütött hozzám egy ujjal sem, és miután tartott egy elég barátságos bevezetőt, elővett egy jó vastag doszárt, s a kezembe adta. S azt mondta: „Nézd csak meg, ki írta ezt!” – Rögtön ráismertem, hogy Sántha Imre jóbarátomé volt. Azt mondta Fábián: „Na, olvass bele ott, ahol akarsz!” Beleolvastam. Láttam én ott szép regényes részeket – mintha 1848-ban játszódna – beszélgetéseinkről. Voltak olyan dolgok, amiket tényleg beszéltünk, voltak olyanok is, amiket ő költött hozzá, valószínű. Én olvastam egy kicsit belőle. Figyelték, hogy milyen hatással van rám. Én azt mondtam: „Kérem, hát ez egy regény! Ennek alapján hogyan lehet embereket elítélni?“ Akkor nagyon jól megjegyeztem, amit Fábián kapitány mondott: „Ne gondold, hogy mi ilyen hülyék vagyunk! Mi nem fogunk titeket ennek alapján elítélni, de ez nekünk nagyon jó alap, amiből ki tudunk hozni egy olyan ítéletet, amilyenre nekünk szükségünk van.” Ezt ő így kereken, őszintén megmondta. Ezt is csinálták. A tanárainkkal valószínű ugyanúgy, ahogy velünk, versekkel indultak a történések, s ott aztán meg is feneklettek, mert sokkal nagyobb dolgot lehetett ebből az 56-os ügyből kihozni. Erre tértek rá, és természetesen csatolták a tanáraink ügyét is. Olyan tanárokkal tettek egy szervezetbe minket, akikkel életemben nem váltottam egy mondatnál többet. Volt egy rajztanárunk: Kovács Dénes, aki nem is tanított engem, az igazgató, Bereck Lajos, aki soha még egy órát sem tartott a mi osztályunkban, tehát az égvilágon semmilyen közöm nem volt hozzá, mégis együtt „szervezkedtünk”, hogy „megdöntsük a román államot”. Kihozták azt, hogy 1956-ban Puskás tanár úr beszélt a többi tanárral, és fekete szalagot tűztek ki, hogy egy

27

esküvőn elénekelték a Székely Himnuszt. Ők is megbeszélték az eseményeket, de természetesen nem a diákokkal, hanem maguk között. Mindezeket a tényeket nagyon szépen össze lehetett illeszteni a diákoknak a beszélgetésével, a tetteivel, s lett belőle egy román államot megdönteni akaró szervezkedés. Olyan nagy horderejű dolgot csináltak belőle, hogy végül is a törvényszéken a tárgyalás folyamán az ügyész látta, mennyire nevetséges az egész, és a legsúlyosabb, hazaárulásnak nevezett vádat (pontosan így szólt az ítélet: „crimă împotriva societăţii socialiste”) az ő javaslatára „lázítás”-ra fordították. Tudniillik ami úgy kezdődött, hogy „crimă”, az vonta maga után a legsúlyosabb ítéleteket. Így végül is a kisebb büntetést maga után vonó törvénycikkbe soroltak be. Az érdekes az volt a tárgyalásunkon, hogy az ügyvédek mind vádoltak, s az ügyész burkoltan megvédett. Később olvastam Szolzsenyicin könyveiben, hogy ez nem is volt ritka eset. Végül is az a helyzet, hogy az ügyészek tanult emberek voltak, a bírók pedig mindenféle iparosokból lett ítélő nagyfőnökök. Ilyen volt ez is, aki minket ítélt. A tárgyalás Marosvásárhelyen volt, és a kolozsvári katonai törvényszék ítélt, ugyanis a kolozsvári katonai törvényszék hatáskörébe tartotozott még néhány város, tartományi központ, s mivel akkor Marosvásárhelyen volt a tartományi központ, ott is ítélkeztek. Mi a marosvásárhelyi Szeku épületében voltunk. Ott ítéltek minket is. Hát szerintem nemcsak koncepciós perről volt ott szó, hanem egy igazi tragikomédiáról. Jó lett volna, ha lett volna tévéfelvevő, hogy megmaradjon, habár az újságírókat sem engedték be, hanem csak pártfunkcionáriusok jöhettek be a tárgyalásra. Ők ültek az első sorokban, és csak a szüleinket engedték be hátul nagy ellenőrzés után. A pártfunkcionáriusok között volt néhány fiatalabb: KISZ-vezérek lehettek, akik jegyzeteltek, de rájuk kiabált a bíró, hogy kiteszi őket a teremből, ha nem hagyják abba. A tárgyalás úgy ment, ahogy a bíró kiabált. Egy díszbeszédet mondott a tárgyalás előtt. Mivel szeptember 15-én ítéltek, azt mondta, hogy: „Ma, amikor minden becsületes tanár és diák kezdi az évet, akkor mi itt tizenegy banditát ítélünk.” Tehát mi neki banditák voltunk, mielőtt ismerte volna a peranyagot. Vagy ha igen is, de ítélet még nem született, és már banditák voltunk. Tragikomédia volt az egész, csak sajnos valósággá vált, mert betettek a börtönbe. Eközben kint, vagyis az iskolában megfélemlítették a tanárokat is, a diákokat is. A diákok kevésbé féltek, de a tanárok annál inkább. Ez természetes dolog. A kicsengetési kártyáinkat, amelyek már akkorra elkészültek – mert végzős diákok voltunk –, nyilvánosan az udvaron égették el. Tanárok vezetésével a diákok kellett elégessék. Mindenki be kellett szolgáltassa. Magyarázza az akkori félelmet az is, hogy senkinek nem maradt egy kicsengetési kártyája sem. Egyedül nálam maradt meg 200 darab, s azokat az első, a 10 éves találkozón osztottam el. A kicsengetési kártyák égetésén kívül elítélő gyűléseket tartottak. Azokon a gyűléseken, amelyeken el kellett ítélni minket, ott megadott beszédet kellett felolvasni. Megtörténhet, hogy ezt most egyesek szégyellik beismerni. Az az igazság, hogy aki nem olvasta fel az ilyen beszédet, elhelyezték más iskolába – ha egyebet nem tudtak felhozni ellene,

28

mint például Somay János tanár urat, aki nem vállalt egy ilyen beszédet, és kihelyezték egy elemi iskolába, pedig nagy tekintélyű tanár volt – , vagy egyszerűen letartóztatták és bezárták. Az egyik tanárunkat, Kovács Gyulát (fizikatanárunk volt) például úgy vitték bele ebbe az egész „szervezkedésbe”, hogy annak idején, amikor az első ilyen elítélő gyűlést tartották, ő nem volt hajlandó ítélkezni, habár megkapta ő is a beszédet, hogy mit kell elmondjon. Egyszerűen nem mondta el. Visszautasította. Másnap őt is hozták. Ő is bekerült a tanárok társaságába, vagyis a mi tizenegyes társaságunkba. Szamosújvárra vittek minket. Az történt, hogy szétválasztottak: a tanárok közül azok, akik keményebb büntetéseket kaptak, Puskás Attila, Palczer Károly és Kovács Gyula tanár urak és a diákok közül Szőcs László, Zsók László és én együtt maradtunk. Haton voltunk mindig Szamosújváron, a többieket nem tudjuk, hová lettek. Besúgók is lettek belőlük. Sokminden hangzik el, nem akarok itt neveket emlegetni erről a dologról. Sajnos a beszédek – a börtönben elterjedt hírek – szerint voltak besúgók azok közül, akik nem voltak velünk. A besúgások keltette félelem, hangulat elég hosszan tartó volt, mert 1962ben a börtönben hallottuk meg, pontosabban ez a szekus, Fábián keresett meg, hogy mit tudok én Duka János bácsiról. Duka János bácsi ugyanis kiadott akkor egy könyvet, amely székely népmondákról szólt, azt hiszem. Őt ezért perbe fogták. Kemény, elítélő gyűléseket tartottak, minden semmiházi felállt, és keményen elítélték, mert gondolták, iskolaigazgatók lesznek. Így ment ez (tehát) még 1962-ben is. Én ismertem Duka János bácsit gyermekkoromból. Zsögödben lakott, én is nagyapáméknál nyaralgattam, s így személyesen ismertem. Tudtam, hogy végtelenül szigorú ember. Azzal vágtam ki magamat, hogy gyermekkoromból magammal hoztam, hogy Duka János bácsitól félni kell, és így semmilyen közöm nincs hozzá. A valóság azonban az volt, hogy Duka János bácsi 1956-ban díszgyűlést tartott Hunyadi János halálának évfordulójára. Megemlékeztünk – voltunk tizen-tizenötön, diákok közül általában csak ketten-hárman –, de ez olyan titok volt, hogy végül, aki beárult, hogy én tudhatok valamit Duka János bácsiról, az sem tudta, hogy én jártam ezekre a díszgyűlésekre, és így szabadultam meg az újabb büntetéstől. Mi haton együtt dolgoztunk a szamosújvári bútorgyárban. Könnyű életnek nem volt mondható: mindig éheztünk, ez volt a legnagyobb probléma. Tíz órát dolgoztunk rendes körülmények között, de ezt nagyon sokszor tizenkettőre növelték. Így telt el nekem három és fél év. Tanáraink közül voltak, akik négyet, négyet és felet, többet is voltak bent. Mindig reménykedtünk. Nem gondoltuk, hogy hosszan tart a büntetésünk, hogy fogják tudni tartani a hatalmat, de erős volt a Szeku, s tartotta. Én hét évet kaptam különben… már csak azért is, mert nem írtam alá a jegyzőkönyveket. Azt mondták, még többet kapok, ha nem írom alá. Hét évre ítéltek, de három és fél után elengedtek. Végül 1962-ben engedtek engem haza, a barátomat, Zsók Lacit egy hónappal hamarább vagy kettővel. Személyes kegyelmet kaptunk mi ketten, adta valamelyik nagyfőnök. A végső, nagy amnesztia 1964-ben volt.

29

A valóság az, hogy azért nem hittük, hogy sok évet fogunk bent ülni, mert nevetségesnek tűnt ez az egész elvtársias marhaság, ami ment abban az időben. Nevetségesek voltak maguk a perek. Koncepciós perek voltak, de tragikomédia volt az egész. Műveletlen, semmi embereket állítottak oda, hogy mások felett ítélkezzenek. Ez az én véleményem. Ez olyan leszűrt konklúzió. Amiatt, hogy mi bekerültünk a börtönbe, állandó hátrányuk volt azoknak, akik valamiképpen hozzánk tartoztak. Érthető hát, hogy Bereck Lajos tanár úr felesége, Gizella gyermekeit később román tagozatra íratta, mert nem tudta megemészteni, hogy a férjét letartóztatták, és ezért mindenkire haragudott a magyarok közül. Volt egy tanár, aki többek között az én öcsémet is – miután Berecket elvitték – öntörvényűen kivezette az osztályból. Meg akarta játszani a kommunista hőst: bement az osztályba, és az öcsémet onnan kivezette, hogy „az ellenségnek a testvére menjen haza”. Az osztályfőnöknője, Princz Blanka tanárnő éppen találkozott velük a folyosón, mikor látta, hogy vezeti ki az öcsémet az iskolából. Kérdezte, hogy mi a helyzet, miért teszi. Hát ő, ugye, mondta a maga süket szövegét, de a tanárnő megfogta az öcsém másik kezét, elrántotta, s azt mondta, hogy nem megy sehova, visszamegy az osztályba, neki semmi köze ahhoz az ügyhöz. Az a tanár még egyszer megpróbálta ezt a dolgot, s akkor is közbeléptek, azt hiszem, még más is, nem csak Princz Blanka tanárnő. Ha ezt az én öcsémmel megtették, mit nem tettek meg egy tanárnak, egy volt igazgatónak a feleségével. Több mint bizonyos, hogy sok hátrányt szenvedett volna Bereck tanár úrnak a családja is, és így egy vágással, hogy román osztályba íratta a gyermekeit, megoldotta a problémát, bebizonyította, hogy hű az úgynevezett román néphez. Hát én a román népet megismertem a börtönben, mert addig a román néphez kevés közünk volt. Én azonban nem azt a román népet ismertem meg, amelyik ellenség lett volna, hanem egy egészen más román népet. Nekik is azok voltak az ellenségeik, akik nekünk. Ugyanaz a banda, egy semmiházi, gazember társaság. Hiába, hogy egyesek nyesegetik a szavakat, s így meg úgy fogalmaznak: aki nem becsületes, az gazember, ez tiszta. Aki állandóan hazudik, s abból él – mert nagyon sokan ezek közül az emberek közül hazugságból éltek –, az nem lehet becsületes ember. S ha nem az, akkor gazember. Miután kikerültem a börtönből és hazajöttem, szerettem volna munkába állni állami munkahelyen. Hát természetesen akkor még, 1962 őszén az első fecskék voltunk, akik hazakerültünk. Amikor szabadultunk, egy jogász ember, valaki szekus egyenruhában azt mondta: olyan kegyelemmel szabadultunk, hogy minden jogunkba vissza vagyunk helyezve. Én ezt a dolgot készpénznek vettem: úgy jöttem haza, hogy szerettem volna valahol munkába állni. Hát ez teljesen lehetetlen volt, mert még a személyzeti osztályfőnökök sem álltak szóba velem soha sehol, egyetlen cégnél sem; az igazgatókról nem is beszélve. Végül is Csíktaplocán a kollektív gazdaságnak az elnöke mondta, hogy ott dolgozhatok. Hát ott is dolgoztam: fogatos voltam egy darabig. Mégsem mondtam le arról, hogy valami tisztességes munkahelyre menjek dolgozni, és

30

próbálkozgattam még máshol is. Mivel nem sikerült sehol, s mivel azt mondták szabadulásomkor, hogy ha nem tartják be a szabályokat azok az állami szervek, akikhez fordulunk, akkor nyugodtan menjünk a pártbizottsághoz, és ott jelentsük a dolgot. Én ezt is készpénznek vettem: elmentem a rajoni pártbizottsághoz, kihallgatást kértem Szabó elvtárstól. Jelentkeztem hozzá kihallgatásra. Természtesen ő annyira nem alacsonyodott le, hogy engemet fogadjon. A helyettese, úgynevezett Ferenczi elvtárs tűzte ki a fogadási napot. Nem sokat tudtam mesélni neki, mert úgy el kezdett kiabálni, hogy azt hiszem, háttal jöttem ki az ajtón. Mondta, hogy az ellenség még ezután kell megszenvedjen, s elmondta, pontosabban kiabálta ezt az akkori sztász szöveget. Aztán rájöttem, hogy nem is azért kiabált olyan nagyon, mert rám haragudott volna, ugyanis semmi köze nem volt hozzám, hanem azért, hogy hallják a túlsó irodában az elvtársak, hogy ő milyen keményen harcol az ellenséggel. Nevetséges volt. Elkeseredtem nagyon. 1962 telén volt, azt hiszem: írtam egy levelet Gheorghiu-Dejnek, s abba leírtam, hogy minket amikor elengedtek, azt mondták, hogy visszahelyeztek jogainkba, s itthon mégse ezzel találkoztam. Édesanyám rettenetesen elkeseredett. Megint bezárnak, attól félt. Én elküldtem a levelet. Két hét múlva jöttek a munkaelosztótól, hogy azonnal menjek, mert munkába kell álljak. Mentem. Három munkahely volt, egyet választottam. Délután a gimnáziumból érkezett az öreg pedellus, hogy menjek azonnal, mert le kell tegyem a kérésemet, hogy érettségizhessek. Én azelőtt már letettem a kérést az év kezdetén, hogy magánúton az utolsó évet elvégezhessem s érettségizhessek. A kérésemet lehet, hogy beiktatták, de nem fogadták el, mert az akkori vezetőség annyira félt, hogy az „ellenség” nehogy bekerüljön az iskolába, hogy egyszerűen visszutasítottak. Hát kérem szépen, kellett menjek letenni a kérést, mert Bukarestből itt volt valaki. Egy polgár ott ült egy széken a titkárságon: elvette a kérést a kezemből, megnézte, lefordíttatta a titkárnővel, mert magyarul írtam, odaadta, hogy iktassák be. Ennyi volt az egész. Beiktatták, s amikor már le kellett volna tenni az első félévre a dolgozatokat, amikor már következett az első félévi vizsga, nekem mindent elfogadtak, utólagosan mehettem vizsgázni, végül is érettségizhettem. Aztán egy kicsi huncutsággal egyetemre is mentem. Tudtam, hogy mindenhova be kell írni a kérdőívekre, hogy volt-e az ember büntetve. Gondoltam, ha nekünk azt mondták, amikor szabadultunk, hogy minden jogunkba vissza vagyunk helyezve, én egyszerűen ezt nem írom be. Brassóba faiparra mentem. Bútorgyárban dolgoztam a börtönben is. Gondoltam, hogy ehhez az iparhoz értegetek, s ez jó lesz nekem. A felvételim sikerült. Eltelt már egy hónap, kettő, beszélgettünk ott a nagyobb évesekkel, s azt mondja az egyik nagybányai kolléga, hogy: „Vigyázz, mert ezért az én nagybátyámat kidobták, amikor megtudták, hogy ilyen problémája volt, s valamit intézz gyorsan!” Megijedtem, hogy ebből még baj is lehet. Kiszemeltem az egyik prodékánt: Deutsch Jánosnak hívták. A neve úgy volt írva, hogy Deutsch Ioan, de én sejtettem, hogy az magyar ember. Az első félévi vizsgák után volt: mivel a vizsgáim nagyon jól sikerültek, el mertem menni hozzá. Bevallottam neki, hogy börtönben voltam, s hogy miért. Mosolygott, s csak azt mondta:

31

„Mi ezt rég tudjuk. Te ne törődj semmivel, tanulj tisztességesen, s nem lesz semmi probléma.” Brassóban nagyrészt román tanáraim voltak, de nem negatív, hanem pozitív megkülönböztetésben volt részem. Ezt állíthatom. A sok abszurdum, ami történt itt is, ott is az egész szocialista táborban, az a butaságnak, a gyávaságnak és a gazemberségnek az összjátéka volt. Mert ha egyes emberek részéről nem lett volna olyan nagy a gyávaság, ha jobban kiálltak volna akkor az elveikért, ezt a dolgot nem lehetett volna megcsinálni. Ha a kommunisták mind elvhű, tényleg szociálisan elkötelezett emberek lettek volna, ahogy ezt hirdették magukról, akkor ilyen nem történhetett volna. Nagyobb részben gazemberek voltak, s a többi pedig behúzta a nyakát, s hallgatott. Ha ez ne így legyen, akkor ezek a tragédiák nem következhettek volna be. Mondjuk, a miénk kis tragédia volt, de sok volt a nagy tragédia. Embereket végeztek ki semmiért, csak azért, hogy a hatalmukat bizonygatni tudják, hogy féljenek az emberek. Ahogy ezt nekem Fábián, a szekustiszt mondta: „Nem azért ítélünk el, mert valamit csináltatok, valami nagy dolgot tettetek, hanem azért, hogy a többi féljen, nehogy olyat csináljanak, mint Magyarországon.” Ez volt a lényeg. Hiszem, hogy ők féltek, s félhettek is, mert meg is buktak végül. Az iskolával, osztálytársaimmal, tanáraimmal való kapcsolatom minden történés ellenére töretlen maradt. Miután kikerültem, egyetlen osztálytársam, tanárom sem volt, aki elkerült volna amiatt, hogy börtönben voltam. Tánccsoportba is jártam, verselgettem is, én nagyon benne éltem a gimnázium életében, és szerettem azt a diáktársaságot, amely akkor ott tanult. Nagyon szép összejöveteleink voltak, kirándulásaink, szóval szép élet volt az a diákélet. Olyan álomba illő, valami szépség volt, és ennek tudható be, hogy azóta is az a három osztály, az 1959-ben végzett évfolyam évente találkozik legalább egyszer. Egyetlen újsághirdetésre mindenki ott van. Jó közösség volt. Az élet megpróbálta, de azt hiszem, éppen azért alakult ki ez a jó közösség. Akik a börtönfalakon kívül maradtak

MIKLÓS JÓZSEF (1944 – 2003) – iskolánk franciatanára, nyelvész, tudós (1959 – 2003) „Elhatároztuk, hogy ma nem lesz zdrásztutye, egyszerûen nem köszönünk” „1956 őszén, tizedikesek lévén, az iskolai ranglétra legmagasabb fokára léptünk. Városi osztálytársaink reggelente ijesztő hírekkel érkeztek hazulról, nap mint nap beszámolva a budapesti eseményekről. Ifjúi elménket nyilván foglalkoztatta mindaz, ami odakinn történik, tanáraink között is voltak olyanok, akik burkoltan aggodalmukat fejezték ki az oroszok erőszakos beavatkozása, a vérontás miatt. Szabadság, magyarság, demokrácia – ilyen

32

szavak röpködtek a levegőben, elsősorban a szünetek alatt kinn a szabadban, az udvaron. A szovjet katonák bevonulásáig mindannyian reménykedve tekintettünk Pest felé, ugyanis a magunk sorsának a megváltozását is vártuk. Hogy milyen módon, arra senki sem tudott választ adni, de éreztük, hogy valami új van a levegőben. Aztán a forradalom leverése után spontánul tört ki belőlünk a düh. Nesze neked, nagy szovjet nép, Moszkva, Lomonoszov egyetem! Valami már akkor széttörött bennem, egy erős hit omlott meg, amit a pionírnyakkendővel akasztottak a nyakamba, s amit csalhatatlannak hittem. Ha annak a dicső népnek a fiai így tudnak gyilkolni, akkor valahol valami nem lehet rendben. Mintha láttam volna, folyik a vér a pesti utcán, ártatlan embereket gyilkolnak meg, s a magyarok, elsősorban a fiatalok tömegesen menekülnek nyugatra. Új szavakat tanultunk meg, amelyeket addig nem is ismertünk: disszidálni, disszidens. Nagyon rémítő, vérfagyasztó híreket hallottunk reggelente osztálytársainktól, akik otthon rádiót hallgattak. Rafain Dezső bácsi, aki mellesleg osztályfőnökünk is volt, technikai kört szervezett és működtetett, amelyen kézügyességünket igyekezett fejleszteni. Sok gyakorlati dolgot megmutatott és tanított nekünk óriási türelemmel és megértéssel. Úgynevezett kristályrádiót is összeraktunk, és azon keresztül megpróbáltuk behozni a Kossuth Rádió adását, hogy tájékozódjunk a pesti történésekről. Valami fülsiketítő burrogást sikerült is befognunk, amit azzal magyaráztunk meg, hogy az oroszok olyan erősen lőnek, hogy még a rádió adását is elnyomja tankjaik ropogása. Szomorúak voltunk, s ezt még fokozta a tanáraink arcáról leolvasható aggodalom is. Orosz óránk következett, de Sárika néni, szokása szerint, valami miatt késett. Közben elhatároztuk, hogy ma nem lesz zdrásztutye, egyszerűen nem köszönünk, hanem némán, válasz nélkül fogadjuk az ő szokásos köszöntését. Az ötlettel Szakács Guli, Frédi meg én álltunk elő, a lányok minden további nélkül elfogadták. Úgy is történt, ahogy megegyeztünk, Sárika néni pattogó, nyelvtörő köszönése viszonzatlanul maradt. – Üljetek le! – mondta. – Tudjátok meg, hogy amit csináltatok, nagyon bántó, egyenesen felháborító. Ennek pedig meglesz a következménye, valakik ennek megisszák a levét. Sírva fakadt, és visítva kirohant az osztályból. Fürge, riszáló járása volt, a nagyobb fiúk gyakran meg is jegyezték, hogy jól tudja billegtetni magát. Sikertelenségét nagyon szívre vette, szegény. Az orosz óra persze aznap elmaradt, de az órák végén egyenként kezdtek behívatni az igazgatóhoz, aki maga is mintha ideges, felháborodott lett volna. Két idegen ember ült a nagy igazgatói asztalnál. Hármunkat külön ültettek, és a kezdeti szemle végén elvittek a rendőrségre. Megkezdődött a vallatás, mi félelmünkben semmit sem tagadtunk, elismertük, hogy mi kezdeményeztük azt, ami történt. Két fiatalabb civil ruhás ember folytatta a kikérdezésünket – ki a fene tudta akkor, hogy ezek titkosrendőrök, belügyisek voltak. Külön szobában vallattak, és egész nap benn tartottak. Egymással nem tudtunk beszélgetni, s amikor behívattak, a vallató egyből rávágta, hogy ő nagyon jól tudja, miként történtek a dolgok, mert a másik társunk már mindent

33

bevallott. Olyasmiket szeretett volna ránk bizonyítani, amit nem tettünk. Ezt a ravasz fogást akkor még nem ismerhettük. A román titkosrendőrség eszköztárában állandóan szerepelt és szerepel ez a fogás. Csak estefelé engedtek vissza a bentlakásba nagyon komoly intelmek után. Osztálytársaink izgalommal vártak, ők is vallatni próbáltak, de minket annyira megfenyítettek, hogy semmit sem voltunk hajlandók elárulni. Annyi igaz, hogy testi büntetésben nem részesítettek, de kicsapással fenyegettek meg és átnevelő intézettel, ami mindhármunkat hatalmas félelemmel töltött el. A nyomozók dolgát megkönnyítette, hogy hamar megtalálták az osztálytársak közül azokat, akik besúgtak. Mi hárman soha nem tudtuk meg, kik voltak, de a valóságban nem is érdekelt túlságosan. Ami biztató volt, hogy tanáraink határozottan kiálltak mellettünk, s elérték azt, hogy az ügyet nyomtalanul lezárják. A későbbiek során soha nem éreztem ennek az esetnek semmilyen következményét, pedig bárhová mentem, mindig az lebegett előttem, hogy valaki egyszer kideríti, hogy rokonszenveztem az akkor ellenforradalomnak nevezett magyar szabadságharccal, tehát bizonyos dolgokhoz nincs jogom, nem érdemlem meg, hogy tekintettel legyenek rám. Ez a lappangó veszélyeztetettségi tudat hosszú éveken át fekélyhez vezető szorongásokkal járt. Életemnek e forradalmi epizódja után folytatódtak a dolgos hétköznapok. Talán a rendőrségen kapott lecke mindörökre eltávolított a lázongó hévtől, soha többé semmilyen ellenkezésbe, tiltakozásba nem mentem bele. Nem erre születtem.” „(...) azt, hogy csíkszeredai tanár lettem, annak köszönhettem, ha szabad így fogalmaznom, hogy 1959-ben a gimnáziumban nagy tisztogatást hajtottak végre a rendszer túlbuzgó kiszolgálói. Diákokat és tanárokat tartóztattak le, és súlyos börtönbüntetésekre ítélték holmi kitalált forradalmi szervezkedés, versírás ürügyén. Palczer tanár urat is letartóztatták, így a francia tanári állás üresen maradt. Nem volt jelentkező, aki betölthette volna, mert időközben a Bolyai Egyetemen nem működött francia szak. Három tanéven át tehát nem szakképzett tanár oktatta a franciát, hanem főleg román szakosok, akiknek ugyebár több közük volt ehhez a nyelvhez”. (Miklós József: Nyelves világ. Nyelvi ábrándozások Európában. ProPOS Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005, 30 – 31., 34.)

34

DÁVID JÓZSEF – kémiatanár (1952 – 1962; 1968 – 1988) „Jött a fekete kocsi, a fekete duba, és elvitte õket” DÁVID MÁRIA – matematikatanárnõ (1952 – 1986) „A rendszer volt hibás, hogy áldozatokat kellett kreálni” D. M.: 1952-ben végeztem Kolozsváron az egyetemet, és a csíkszeredai gimnáziumba neveztek ki. Hét fiatal tanár és tanárnő jött ide abban az évben: Kudelász Györgyi, Szabó Alíz magyar szakosok, Kún Jolán román szakos, én matematika, Dávid Jóska kémia, Palczer Karcsi francia szakos és Kiss Mátyás testnevelés tanár, aki rövidesen hazament Aradra. Hangulatos, kellemes, összetartó közösség fogadott minket. Rövidesen kialakult a fiatalokból egy jó baráti társaság, aminek a magva a Bereck házaspár volt: Bereck Lajos, akkori igazgató, akit mindenki Gyurkánal szólított, és Gizike, a felesége. Sokat vicceltünk, megbeszéltük a problémáinkat, szóval igazi otthonra találtunk. Lassan kezdtünk összejárni, névnapokat ünnepeltünk, megtanultuk, hogy május 8-án Csíkban „uborkát ültetnek” (ez jelentette a Gizella napot), szilvesztereztünk közösen bent az iskolában. 1954–55-ben fiatalokkal bővült a tantestület. Ide helyezték Ladó Dénest, Lőrinczi Jancsit, Puskás Attilát, majd a Princz házaspárt, Csiszér Lajost, Nagy Géza zenetanárt és Gyergyóból Bartha Gyuriékat. A hangulat továbbra is jó volt, talán még jobb, mint addig. A társaság kibővült, mindenki igyekezett a lehető legjobban dolgozni. Több fiatal házaspár volt: Lőrincziék, Nagy Gézáék, Princz Karcsiék, Bartha Gyuriék, időközben mi is összeházasodtunk. És voltak a régiek: Bereck Gyurkáék, László Lajosék, Balla Pistáék, Kudelász Györgyi, Puskás Piri, Deák Gyuszi bácsi. Továbbra is együtt buliztunk, néha gyűlés után elmentünk a „Városiba”, kirándultunk Zsögödbe, sokat beszélgettünk, de nemigen politizáltunk. Érezhető volt ebben az időben egy kulturális fellendülés is. Iskolai előadásokat, tánccsoportot szerveztek (Kosz Szilveszter volt a táncoktató). Duka János kollégánk már akkor gyűjtötte a régi székely anekdotákat, amelyek azóta könyvalakban is megjelentek. Botár Endre, aki most a Nemzeti Színház művésze, akkor VIII.-os diák volt: székelyruhában mondta ezeket a vicceket. Abban az időben adtuk elő Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című darabját, tanárok és diákok közösen. (Nagy Antal VIII.-os diák volt Nyilas Misi.) Ezekkel az előadásokkal turnéztunk is. Voltunk Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban a testvériskoláknál és a környéken Csíkszentmártonban, Pálfalván, Szépvízen, Máréfalván és más falvakban is. A plakát az Iskolamúzeumban ma is látható. Így jött el 1956 nyara. Akkor szüntették meg a pedagógiai líceumot, s a végzős évfolyamokat tanáraikkal együtt áthozták a líceumba. Ekkor került ide a földrajzos Nagy Géza, Bálint Mihály, Rusz Pál, Kovács Irma néni és még sokan mások. 1956-ban helyezték ide Kovács Gyulát, aki akkor végezte az

35

egyetemet. Én ezen a nyáron szültem, július végén, és mivel előtte nem vettem ki szabadságot, januárig szülési szabadságon voltam. Októberben nagy izgalommal hallgattam otthon a rádiót, és vártam haza a férjemet. Az iskolában Puskás Attila és Lőrinczi Jancsi ebben az időben nevelőtanárként a bentlakásban lakott. Természetesen aki csak tehette, hallgatta a rádiót, de én nem tudom, hogy komolyabb megnyilvánulás lett volna. November 4-én – amikor a szovjet csapatok bevonultak Budapestre – volt a Lőrinczi Jancsi esküvője Székelykeresztúron egy régi tanítványunkkal, Lázár Évával. Oda a családosok nem voltak meghívva, csak a legényemberek: Puskás Attila, Kovács Gyula, Ferencz Lajika. Állítólag ott éjfélkor elénekelték a Magyar Himnuszt, és Attila elszavalta saját versét. 60-70 ember megrendülve hallgatta, s ezzel a lakodalom véget ért. Nekünk, a baráti kör többi tagjának a Jancsiék lakásán szilveszterkor tartottak egy pótesküvőt, úgynevezett „kárlátót”. Laci fiúnk akkor alig pár hónapos volt, s nem volt kire hagynunk. Végül találtunk valakit, aki pár órára elvállalta, hogy vigyáz rá, de így is mi éjfél előtt jóval hazajöttünk gyereket etetni (szoptatni). Állítólag – Horváth József későbbi aligazgató szerint – ez volt az isteni szerencsénk. Ezután jó ideig csend volt. Lőrincziék beköltöztek az iskolába, Éva nevelőnő volt a leányinternátusban, és az élet ment tovább. 1956 után, 57–58-ban megkezdődött az ideológiai bekeményítés. A gyűléseken elkezdték bírálni a „kispolgári magatartást”. Így én is terítékre kerültem egyik kiértékelőn. A helyzet az volt, hogy akkor tették kötelezővé az érettségit a pártaktivistáknak, és mi egyszemélyes konzultációt kellett tartsunk a vezetőknek. Egyik alkalommal, mikor a kisfiam éppen beteg volt, bejött a titkárnő a tanáriba, hogy délután négykor legyek a pártbizottságnál konzultációt tartani X elvtársnak. Erre meggondolatlanul azt mondtam, minek nekik konzultálni, hiszen úgyis leérettségiznek. Aztán a következő nagygyűlésen – másokkal együtt – engem is feldolgoztak, mert állítólag azt mondtam, hogy minden „kócifer” aktivistának érettségi diplomát kell adni. Akkor megkérdeztem Albert elvtársat, hogy mit jelent ez a szó, mire ő azt mondta, hogy biztosan tudják, hogy ezt mondtam, mert „valaki” hallotta. Ekkor fordult meg bennem először, hogy a tantestületben valaki „tájékoztató” van. Azután jobban vigyáztunk a szavainkra és jobban meggondoltuk, mit mondunk. A bomba 1959 tavaszán robbant. Már látni lehetett, hogy a mi iskolánk sokak szemében szálka, mert tiszta magyar osztályaink vannak, és kellett valamit „kreálni”, hogy ezt a kérdést megoldják. Kapóra jött Sántha Imre eltűnése és az utána következő „színjáték”. Sikerült a tantestület legjavát belekeverni. D. J.: Palczer Karcsi a legjobb barátunk volt. Együtt laktunk, mielőtt megházasodtam, és azután is sokat voltunk együtt. Ő igazi pedagógus volt. Élt-halt a tanításért, szerette a gyermekeket és mindent, ami szép. Sokat olvasott, zenét hallgatott, együtt fényképeztünk, terveztük a jövőt. Ő igazán hitte, hogy a kommunizmus eszméi szépek és jók. A lányokról csak ábrándozott, és várta, hogy a jövő majd elhozza neki is az Igazit. Rendkívül jól tanította a francia nyelvet, szerintem nagy jövő állt volna előtte, ha nem törik ketté az életét.

36

D. M.: Mikor berendelték Marosvásárhelyre, este még nálunk vacsorázott. Vacsora után azt mondta: „Ez volt az utolsó vacsora”. Nem értettük meg, csak később, mikor többet nem jött vissza. Azóta is tartjuk vele a kapcsolatot, és sajnáljuk, hogy a rossz emlékek miatt nem hajlandó ide jönni. D. J.: Engem egyszer behívtak kihallgatásra, és egyfolytában azt kérdezték, hogy folyt le a Lőrincziék pótesküvője. Nem emlékeztem rá három év távlatból, csak később derült ki, hogy amire kíváncsiak voltak, az az éjféli éneklés, amikor mi már nem voltunk ott. De arra elég volt, hogy napokig félelemben éljen az ember. Elégettünk mindent, ami kompromittálható lehetett. Volt egy lemezünk a Magyar Himnusszal és más versekkel, pár régi könyvünk, például Ignácz Rózsa Levelek Erdélybõl című dedikált könyve. A feleségem ezt sajnálja legjobban. A közösen vásárolt és használt nagyítónk is ott maradt Karcsinál, azt is lefoglalták. Még pár könyvünk is volt nála. Annyira féltünk, hogy nem mertük mondani sem, hogy azok a mieink. A tanárok többségét hajnalban vitték el. Jött a fekete autó, és másnap már nem jöttek iskolába. Így vitték el Bereck Gyurkát, Lőrinczi Jancsit, Kovács Dénest. Puskás Attilát, aki akkor már Dánfalván tanított, óráról „emelték ki”. D. M.: Kovács Gyulának az elvitele érdekes volt. Mindkettőnknek Kolozsvárra kellett mennünk továbbképzésre. Az indulás előtti nap a díszteremben volt egy nagygyűlés. A gyűlés témája a „politechnikai nevelés” volt eredetileg, de Gyulát felszólították, hogy mondja el, mi a véleménye az iskolában történtekről. Ő – szegény – elkezdett beszélni a politechnikai nevelésről, amire rászóltak: „Elvtárs! Mi a véleménye azokról a tanárokról, akik az iskola szégyenei?” Erre Gyula azt felelte, hogy ő nem hiszi, hogy ezek a kollégák rendszerellenességre nevelték volna a gyerekeket. Délután még hazament Máréfalvára, hogy hozzon otthonról muníciót a kolozsvári útra. Másnap vitte az ebédet a mezőn dolgozó családtagoknak, mikor megállt mellette az autó és beültették. Sok év múlva került haza. Neki is derékba törték az életét, komoly szakmai sikerei lehettek volna, és legszebb éveit vették el. 1959 szeptemberében beindult iskolánkban a román tagozat. Borzalmas volt az első gyűlés. Bereck Gizike mellett ültem, aki bele volt sápadva, mert tudta, hogy másnap kiteszik a tanügyből. Az egész világra haragudott, azt hitte, hogy mindenki hibás azért, ami Gyurkával történt. Pedig csak a rendszer volt a hibás, mert áldozatokat kellett kreálni. D. J.: A tantestületet felduzzasztották, eleinte a román tagozaton nagyrészt magyar gyermekek voltak. A tanárok között ott volt Afloare, Dima bácsi és Buzoianuék. Nem voltak soviniszták, de misszionáriusoknak tartották magukat. Dima bácsi az újakat leültette maga mellé, és órákig beszélt nekik arról, hogy itt vigyázni kell, mert ha nem, el fognak mindenkit magyarosítani (két magyar felesége volt). 1959 után rengeteg stressz volt. A 60-as években jöttek a pártaktivisták, a KISZ-esek, s ültek be órákra. Azt se tudtad, hogy ki ül leghátul, csak kérték el a füzeteket a tanulóktól, s azt nézték, hogy nincs-e benne valami tiltott dolog, amiért a tanárt felelősségre lehetne vonni. Nem azt nézték, hogy hogyan tanítasz, hanem azt, hogy a szovjet iparról, a hazai iparról mit mondasz.

37

D. M.: Még a matematika órát is ki kellett politizálni. Megtörtént például, hogy Gyergyóban egy kolléga úgy politizálta ki az órát, hogy azt mondta: amiként a kúp csúcsosodik ki csúcsban, úgy csúcsosodik ki a Román Munkás Párt vezetésében a párt, az ország. D. J.: Ebből a helyzetből ki akartunk lépni. Vásárhelyen volt egy évfolyamtársam, aki alapító tagja volt a műtrágyakombinátnak. Elmentem hozzá, s azt mondta, minden további nélkül mehetnék oda, ha nem lennék magyar. Azután Sepsiszentgyörgyön is kerestem állást, ott egy hajdani osztálytársam főtanfelügyelő volt, de csak a feleségemnek lett volna hely, nekem nem. Maradtunk Csíkszeredában, de 1962-ben elmentem az iparba. Nemcsak az iskolában uralkodó rossz hangulat miatt, hanem azért is, mert nem lehetett tudni, hogy mikor jönnek, és mikor kötnek bele valamibe, például abba, hogy nem politizálom ki eléggé a kénsavgyártást. 1968-ban, a megyésítés után jött Becze Tóni (Becze Antal, egykori diákom), s megkérdezte, nem jönnék-e vissza a tanügybe. 24 órás gondolkodási időt kértem, s visszajöttem, mert az ipart nem szerettem. Közben 1963-ban egy robbanás alkalmával 63%-os égési sérülést is szenvedtem, s csak a csoda és az orvosok (főleg dr. Dénes László) mellém állásának köszönhetem, hogy életben maradtam. Eleinte fél normával a gimnáziumban tanítottam, fél normával tanfelügyelő voltam, míg végül 1979-től végleg visszamentem tanítani. D. M.: A régi hangulat elszállt a fiatalsággal, de mindig voltak emberek, akikkel megbeszélhettük a dolgainkat, és most visszaemlékezve ezekre a régi dolgokra, igaz szeretettel és megbecsüléssel gondolunk vissza azokra, akik teljesen ártatlanul szenvedtek éveket, és embernek tudtak maradni a kegyetlen időkben is. RUSZ PÁL – orosztanár (1953 - 1985) „Árnyékként a hátunk mögött valaki figyel” Azt a feszültséget, azt a bizonytalan helyzetet, ami az iskolában uralkodott az 1956-os események utáni években, nagyon nehéz volt elviselni. Az az élmény, amelyben akkor volt részem, maradandó és az is lesz egész halálomig. Az ember a legjobb barátjától is – nem azt mondom, hogy félt, de – tartózkodott, és meggondolta, hogy kiről mit mond, főleg azokról, akiket ártatlanul elvittek. Nemrég találkoztam volt tanítványommal, Vorzsák Janival, akit annak idején diákként vittek el és több mint három évre zártak be, s aki most a politikai üldözöttek irodájában dolgozik. Szakállas, idős ember már. Azonnal végigszaladtak előttem annak az időszaknak az eseményei, amelyeket ők átéltek. Mikor búcsúztam el tőle, azt mondtam neki: „Nőjön nagyra a szakállad, de ne érd meg még egyszer azt, amin keresztülmentél!” Megölelt, megszorongatott, és ezzel váltunk el. Tehát ezek az élmények még elevenen élnek a lelkemben, és amikor meglátok egy-egy olyan ismerőst, akinek része

38

volt az `56-os eseményekben, s főleg a megtorlásokban, azonnal végigszalad bennem az az emléksorozat, ami bizony elkeserítő még ma is számomra. Azt mondjuk, hogy az idő törül, mos, feledtet, de ami iskolánban lezajlott, azt bizony nem nagyon lehet elfelejteni. Még ma is, ha olyanokkal találkozom, akiknek részük volt azokban a durva megtorlásokban, a bebörtönzésben, az ítéletben, mindig csak az irántuk való sajnálat, a részvét az, ami erőt vesz rajtam. Dávid Jóskával, volt kollégámmal és barátommal beszélgettünk nemrég, és elemlegettük, hogy még ma is felfoghatatlan számunkra, hogy mi ketten miként szabadultunk meg ettől az egész megtorlási sorozattól. Ugyanis mi tagjai voltunk annak a tanári társaságnak, akik együtt jártunk szórakozni, s amelyből sokakat később meghurcoltak. Mondtam Dávid Jóskának, nekem az a véleményem, hogy őt azért nem bántották, mert elégett egy balesetben, én pedig azért úszhattam meg, mert orosz nyelvet és irodalmat tanítottam, és nem mertek hozzám nyúlni, nehogy megtorolják a „nagyok”, a szovjetek keletről. (Bár nekem meghurcoltatásból kijutott éppen elég, mert 1944 – 1948 között orosz fogságban voltam.) Csodálatos megmenekülésemet ugyanakkor az is magyarázza, hogy a Lőrinczi Jancsiék esküvőjén például nem voltam, s azon az estén sem, amikor elénekelték a Székely Himnuszt és a Magyar Himnuszt. Ez is – utólag – súlyos bűnnek számított. Nem tudtam mindig elmenni minden összejövetelre, mert volt esti líceum, s az estiben sok órám volt. A gimnáziumnak volt egy tanárokból álló színjátszó csoportja, és különböző előadásokat tartottunk. Bereck Lajos és Puskás Attila voltak az irányítói, szervezői ennek a társulatnak. Többek között szerepelt benne Puskás Attila, Lőrinczi Jancsi, Kudelász Györgyi, Jónás Béla és jómagam is. Minden előadásunk telt ház előtt zajlott. Ez a társaság megvolt egészen 1956ig. S akkor jött az 1956-os bilincs – az események az iskolában, amelyek megbénították az ilyen jellegű kulturális életet. A társulat megszűnt. Mint ismeretes, a társulat tagjai közül később Bereck Lajost, Lőrinczi Jancsit és Puskás Attilát le is tartóztatták és bezárták. Ez a feszült helyzet kihatással volt a tanításra, és a diákok tevékenységébe is belegázolt. Reggelenként az iskolába mindig úgy mentünk be, hogy nem tudtuk, vajon megérjük-e azt, hogy be tudjuk fejezni az óráinkat. Ilyen állapotok uralkodtak főleg akkor, amikor a Szeku részéről megjelentek egyenként, neteződtek (értsd: figyelőztek), nem szóltak senkihez, csak végigjárták a folyosókat. Mindenki fel volt készülve, hogy a Szeku emberei egy-két embert megint elvisznek. Mert ez így ment. Időnként mindig valakit kiemeltek közülünk. Nekem is volt egy érdekes esetem Demeter elvtárssal. A fotólaborban dolgoztam, és kopogtattak. Ez délután volt. Éppen készítettem elő a gyerekeknek a csoportmunkát. Kinyitottam az ajtót, és ki állt ott? Demeter, a szekus. Nem panaszkodhatom, mert nagyon úriember módjára viselkedett. Azt kérdeztem tőle: „A portán jött be?” Azt mondta: „Igen.” Aztán arra kértem, hogy úgy jöjjön, és úgy keressen fel engem, hogy senki meg ne lássa. Bent

39

beszélgettünk, neteződött, hogy mivel foglalkozom, min dolgozom. Éppen nagyítás alatt volt egy diákcsoportkép. Elmondtam neki: „Nézze, Demeter elvtárs, önt azért fizetik, ami a feladata, engem meg ezért, mert ez nekem plussz munka, amivel képezem és tanítom a tanítványokat, hogy megismerjék a modern technikát.” Egyszer aztán azt mondta váratlanul: „Rusz elvtárs, én elbúcsúzom.” Azt válaszoltam: „Nem mondom, hogy a viszontlátásra.” Az ilyen látogatásokkal is beleverték a félelmet az emberbe. A látogatás azért is történhetett, mert a fotólaborban néha összegyűltünk jó néhányan olyanok, akik megbíztunk egymásban. Elbeszélgettünk, de úgy, hogy baj ne érje azokat se, akikről szó volt (például az elhurcoltakról), és minket se, akik ott közbe-közbe összejöttünk. Mindig éreztük azonban, hogy árnyékként a hátunk mögött valaki figyel. Ez volt az, amitől a legjobban féltünk. Az említett látogatásban az árnyék testet öltött. Az `56-os események még ma is fájóak nekem. Így ötven év után is érzem azoknak a hatását, s azokat a sötét napokat, amelyeket akkor átéltünk. Súlyos évek voltak ezek, akárcsak az elkövetkezők. Később nagyjából fény derült arra, hogy ki milyen tevékenységet fejtett ki ezen évek alatt. Lenne is, amit mondanom név szerint (is), de én ahogy eddig nem mondtam senkinek, hogy az utódok, helyesebben az utódaik ne tudjanak róla, és ne haragudjanak rám, úgy most sem teszem, elviszem ezeket a tapasztalatokat, emlékeket a sírba. LADÓ DÉNES – testnevelõ tanár (1955 – 1990) „A rádiót mindenki hallgatta” JÓNÁS BÉLA – testnevelõ tanár (1956 – 1972) „Tulajdonképpen keresték az okot, hogy valamibe beleköthessenek.” L. D.: 1956-tól 1959-ig lappangó, csendes morajlás volt, úgy látszik, hogy várták a fejleményeket. Az 1956-os eseményeket csak figyeltük, de szólni róla az iskolában nem lehetett. Mindenki csak egymásra nézett, és tudta, hogy mik történtek, tudtuk, hogy ki mire gondol, mert a rádiót mindenki hallgatta. Nem is annyira az események közvetlen hatása mutatkozott meg, hanem a következményei, ahogyan kialakultak. Nekem két esemény kapcsán volt közöm ezekhez a történésekhez. Az egyik Kudelász Györgyinek a születés- vagy névnapja volt. Azt készítettük elő Csiszér Lajossal, mert mi ketten legényemberek voltunk, s megkért Györgyi, hogy valamit rendezzünk a lakásán. Mire a társaság begyűlt, mi kóstolgattunk, s a kóstolgatásnak köszönhetően mire a társaság begyűlt, nekünk haza kellett mennünk. Ezt követően behívattak a Szekuritátéra. Innen tudom, hogy mire voltak kíváncsiak a rendszer emberei. Azzal

40

gyötörtek, hogy mit énekeltek, mit szavaltak, ki szavalt, kik voltak ott az ünnepségen, de nekem az volt úgymond a szerencsém, hogy a társaságban nem voltam ott. A másik esemény az volt, hogy László Lajosnak, a mai Petőfi Sándor Általános Iskola akkori igazgatójának névnapja volt. Én akkor történetesen Nagyváradon gyeplabdáztam, és szerencsém volt ezzel a névnapozással kapcsolatban is, hogy nem kerültem bele a kátyúba. Annak ellenére, hogy nem voltam jelen, behívattak. Reggel félnyolckor kellett jelentkeznem, hogy számoljak be, kik voltak azon a névnapi ünnepségen, s én hol voltam akkor. Valószínűleg utánanéztek, hogy én tényleg Váradon voltam-e, s több mint valószínű, megerősíthették nekik ezt a tényt, mert félháromkor azt mondták, hogy most egyelőre elmehetek. A legkellemetlenebb érzés az volt, hogy az iskolában tudták, hogy engemet a Szekuritátéra hívattak, mert órám volt. És aztán másnap Bereck Gyurka bácsit vitték el. E miatt az egybeesés miatt, hogy én előtte való nap a Szekun voltam, és másnap Gyurka bácsit elvitték, a felesége, Gizike néni évekig nem fogadta a köszönésemet. Azt tartotta, hogy én mondtam valamit a férjéről. A szerencsém az volt, hogy mindkét alkalommal tudtam igazolni: nem voltam jelen az eseményen. Ami engem még nagyon megrázott, az 1959-ben történt. Gyimesfelsőlokon voltunk sporttáborban. Reggel félhatkor jött a kapus, hogy keresnek. Bemutatkozott egy illető: elmondta, hogy a Szekuritátéról jött, és hogy van egy Magyari Pál nevű sportoló, akit keres. Magyari Pali tornász Lőrinczi Jancsinak volt az unokaöccse. „Figyeljen ide – mondta határozottan a szekus –, félnyolcra a gyermek Szeredában van.” Mentem gyorsan, Palit felköltöttem, mert hét órakor volt a vonat, s mondtam neki, hogy jöttek utána. Akkor már a nagybátyját letartóztták. Magyari ment is. Negyedkilenckor azonban ismét jöttek, s kerestek. „Átadtam-e az üzenetet?” – kérdezték. Mondtam, hogy a gyermek elment. „Hol van?” – kérdezték megint. Mondtam, hogy felült a vonatra, s bement Szeredába Azt hitték, hogy nem mondtam meg a gyermeknek az értesítést. Nagy cirkuszt rendeztek. Nagyon durván azt kérdezték tőlem, hogy én ismerem-e az órát. Mondtam, hogy nézzék meg, a vonat mikor indult, mikor érkezett meg, s a gyermek azzal ment. Közben Magyari Pali mielőtt jelenkezett volna, elment Lőrinczi Jancsiékhoz, vagyis pontosabban a Jancsi feleségéhez, s ez alatt az idő alatt keresték, hogy miért nem érkezett meg félnyolcra. Végül aztán telefonáltak, hogy Pali előkerült. J. B.: Magyari Pállal később találkoztam Moineşti-en. Ott volt egészségügyi asszisztens, s mondta nekem, hogy hat vagy hét évet ült börtönben. Palczer Karcsi például úgy került bele az ügybe, hogy osztályfőnöke volt Sántha Imrének, János Lacinak, akik valami verseket írtak, és ő elfogadta azokat az írásokat. Valami ilyesmi kellett, hogy legyen. Nem tiszta előttem a mai napig sem… L. D.: Sántha Imrének bejött az édesanyja az iskolába. Imre akkor a XI. C osztályban volt, Palczer Karcsinak az osztályában. S mondta, hogy a fia elbújdosott, és hagyott egy levelet. A levelet odaadta az igazgatónak, Bereck Gyurka bácsinak, hogy olvassa el. Abban valami olyasféle volt, hogy: „Édes-

41

anyám, ne keressenek, nehogy a rendőrségre menjenek, mert olyan dolgot csináltam, amiből baj lesz.” Az igazgató azt mondta az édesanyának, hogy menjen haza, s ne foglalkozzon az üggyel, ne csináljon belőle problémát, mert gyerekes dolog. Nem így tett. Elment a rendőrségre. Az igazgatónak aztán az volt a nagy hibája, hogy nem jelentette, és nem vonta felelősségre a diákokat, hanem el akarta simítani az ügyet. (Így került börtönbe.) Palczer Karcsit is a Sántha-ügy kapcsán vitték el, azért, mert nem jelentette fel lázadó hangvételű verseik miatt a diákjait. Mielőtt elment volna Marosvásárhelyre, ahová ez ügyben hivatták, Dávid Jóskánál és feleségénél, Máriánál voltunk. Ketten Palczerrel Dávidéknál römiztünk vagy kártyáztunk, és azért voltunk ott, mert Karcsinak éjszaka kellett indulnia Marosvásárhelyre. S még viccesen mondtuk is neki, hogy: „Karcsi, vigyázz, nehogy vigyél törülközőt, szappant, mert még azt hiszik, hogy hibás vagy.” Elkacagtuk a dolgot, és Karcsit úgy elvitték, hogy öt-tíz év múlva jött vissza. Emlékszem egy másik eseményre is, amely Kovács Gyulával kapcsolatos. Én nem voltam ott azon a pedagógiai tanácskozáson sem, amikor Gyulát felállították, és kérték, hogy ítélje el azokat, akiket elvittek. Gyula kérdezte, hogy kit ítéljen el és miért, amikor ő nem tudja, hogy miről van szó. Két nap múlva Gyulát elvitték, azért, mert nem mondott elítélő véleményt elvitt kollegáiról. Nem kellett a Szekuritáté embereit serkenteni, hogy okot találjanak. J. B.: Engem 1956-ban a pesti események után két nappal már behívtak a Szekura. Az volt a kérdésük, hogy: „Maga részt vett a rádióhallgatáson?” A tanári ott volt, ahol most a titkárság van, s amikor időm volt, például ha végeztem egy órával, beszaladtam a tanáriba, s hallgattam, hallgattuk, hogy mi történik. Akkor még egymástól nem féltünk. Nem is tevődött ez fel. (Sokkal később nyilvánultak meg a megfélemlítések, az egymástól való kölcsönös félelem.) A helyzet az, hogy lelkesedtünk. Valahol a pestiekkel éreztünk. Apám magyarországi volt, s engem így neveltek fel: magyar imával, magyar beszéddel. Mindentől eltekintve én magyarnak éreztem magam. Rá két, három napra megint behívtak, s kérdezték: „Maga részt vett Puskás Attilának az estéjén?” Mondtam, hogy nem. Nem is voltam illetékes, nem hívtak meg. Kérdezték, hogy azokon a rádióhallgatásokon Nagy Antal [iskolánk fizikatanára 1963 – 2005] is részt vett-e. Legtöbbet Antiról kérdeztek tőlem. Kérdezték, hogy szavalt-e [tudniillik Nagy Antal], de mondtam, hogy nem szavalt ott senki. Én aztán szóltam Antinak, hogy érdeklődtek iránta, s vigyázzon, hogy mit beszél. Kérdezték azt is, hogy volte fellángolás. Fellángolás, az volt, csak hát azt lenyeltem, nem mondtam. Azt is megkérdezték, láttam-e, hogy Puskás Attiláék felöltöztek magyar katonaruhába. Mondtam, hogy hát ha nem voltam jelen azon az összejövetelen, nem tudhatom. „De hallott róla?” – kérdezősködtek tovább. Mondtam, hogy említették a kollegák, hogy felöltöztek… Mindenbe belekötöttek – tulajdonképpen keresték az okot, hogy valamibe beleköthessenek. Nem az elkövetett tettek voltak súlyosak.

42

CSISZÉR LAJOS – matematikatanár (1955 – 1990) „Vajon kire mikor kerül a sor, mikor viszik el?” 1950-ben meghalt édesapám, és mi itt maradtunk négyen testvérek édesanyámmal – nagyon szegényen, nagyon rossz sorsban. Édesanyám kezdetben munkanélküli volt, csak később kapott: először takarítói állást, majd húsüzletben, kenyérüzletben dolgozott a gimnáziummal szemben, de amennyit keresett, nagyon kevés volt. Ilyen körülmények között édesanyám nem is akart engem egyetemre engedni, könyörgött, hogy ne menjek. 1953 nyarán dolgoztam a kőművesek mellett mint segédmukás, s amit akkor kaptam, azzal a pénzzel mentem felvételizni Kolozsvárra a közgazdaságira. A Bástya utcában volt a közgazdasági és a jogi kar székhelye. Itt barátommal, Czirják Istvánnal egy hónapos felvételi előkészítőn vettünk részt. Negyedik hét elején jött a távirat Bukarestből, hogy a közgazdaságira nem lesz felvételi. Két barátom, Tulit Ernő és Kovács Zoltán, akik a jogra készültek, hallván, hogy nekünk nem lesz felvételi, ők sem felvételiztek, otthagyták a jogi kart amiatt, hogy nem lehetünk egy épületben. Tudniillik annyira összeszoktunk a középiskolában, hogy mi barátokul gyermekésszel azt hittük, az egyetemen is végig együtt maradunk. Akkor kezdődött a hercehurca, hogy hová menjünk. Elmentünk a Malom utcába a Politechnikára, ahol a kapus megkérdezte románul, hogy mit keresünk ott, s elszaladtunk, mert rendesen válaszolni se tudtunk. Utána a Jókai utcába mentünk, ahol az Akadémiának volt egy fiókja. Oda küldtek, mert a bukaresti Maxim Gorkij Egyetemről jött egy tanárnő, aki próbafelvételit tartott. Azt mondták, hogy biztosan felvesznek. Az oroszt a középiskolában Somay bácsi (Somay János orosz-, történelem- és földrajztanár, a gimnázium egykori nagynevű pedagógusa – szerk. megj.) tanította, és nagyon belénk sulykolta. Nyilván akkor Bukarestbe kellett volna menni. Igen ám, de édesanyám sírva hívott telefonon, hogy ne menjek el Bukarestbe orosz szakra. Hallgattam a szavára, s utolsó percben Czirjákkal beiratkoztunk a kolozsvári főiskolára matematika–fizika szakra, s így lett belőlem közgazdász és orosz szakos helyett matematikatanár. Először 5–8. osztályra kaptam képesítést, azután levelezőin végeztem tovább a szakot, és kaptam egyetemi minősítést. 1955-ben végeztem, és némi bonyodalom után ugyanebben az évben kerültem Csíkszeredába. Amikor engem kihelyeztek a mai Márton Áron Gimnáziumba, figyelembe vették családi helyzetemet: azt, hogy három kiskorú testvérem van, de nemcsak ezt, hanem azt is, hogy jó tanulmányi eredményeim voltak. Így az elsők között választhattam, hogy hol szeretnék tanítani. Csíkszeredában két hely volt: Weinrich Mária műkorcsolyázóval együtt kerültem ide. De hogyan? Kihelyezésem meglehetősen kalandos volt. Akkoriban egy héten egyszer (keddenként) katonai nap volt: egyenruhát kaptunk, vittek ki Kolozsvárról a Hojába gyakorlatozni, 1954-ben pedig szünidőben egy hónap „convocare”-ra került sor Caracalban. 1955 augusztus-szeptemberében ötven

43

napra vittek el, úgyhogy annak az esztendőnek a szeptemberében én Csíkszeredában nem kezdhettem meg a tanévet. Szeptember végén kerültem csak haza. Amikor 1955 júliusában hazajöttem a kinevezéssel, elmentem a tanfelügyelőségre. Volt osztályfőnököm, Deák Gyuszi bácsi bevitt az akkori főtanfelügyelőhöz, Simon Andráshoz, hogy mutasson be, én vagyok az, akit a Vegyes Líceumba neveztek ki. Simon végigmért, s azt mondta, hogy a rajonban majd keresünk egy helyet, s azzal elküldött. Úgy jöttem ki onnan, mintha forró vizzel öntöttek volna le. Mit tudjak tenni? Gondoltam, elmegyek katonának, és azalatt kineveznek valahová a rajonba. De aztán gondoltam egyet, s elmentem a Pártbizottsághoz. A párttitkár akkor Bokor Mózes volt, akinek előadtam gondomat; és ő azt mondta, hogy ne búsuljak, mert ahová kihelyeztek, ott fogok tanítani. Mialatt katona voltam, kaptam is egy levelet édesanyámtól, hogy Perjessy Gyula, az iskola akkori igazgatója azt mondta: oda helyeztek a gimnáziumba. Ekkor megnyugodtam, hogy itthon maradhatok, s segíthetem édesnyámat és családomat. 1955 szeptemberének végén hazajöttem, rögtön jelentkeztem a líceumban, és a matematika-fizika katedra mellett osztályfőnökséget kaptam az egyik VI. osztályban. Ebben az osztályban volt Csedő Csaba, az Engelleiter-gyerekek, Böjthe (szül. Karda) Sugárka, Daradics András, Vákár Tamás, Deáki Tibor, Nagy Anikó, Nuridzsán András és még sokan mások. Mind városi gyerekek voltak. Amikor elvégezték a hetedik osztályt, az volt nekem a legnagyobb szívfájdalmam, hogy a felvételin nem kerültek be a líceumba. Pedig én az iskolában tartottam megsegítő órákat, a Pionír Házban kör formájában is matematikaórákat tartottam. Amikor a felvételi volt 1957ben, én éppen Kolozsvárt voltam vizsgázni, s a menyasszonyom – aki később feleségem lett – írta meg levélben, hogy kik kerültek be. Azt hittem, hogy összetévesztette, és fordítva írta le a bejutottak és kiesettek listáját. A leggyengébb tanulók bekerültek, mert munkás származásúak voltak, az értelmiségiek és az iparosok gyermekei kiestek, pedig jó tanulók voltak. Miután hazajöttem Kolozsvárról, Engelleiter Karcsi bácsiék Fürdő utcai csűrjébe levittünk egy táblát az iskolából, s ott a pótfelvételiig – mert a munkás származásúak nem tudták betölteni a meghirdetett helyeket – egész nyáron tartottam a matematikaórákat. Meg kell jegyeznem, hogy ezek a gyerekek nem azért nem kerültek be, mert nem tudtak. Ez 1960-ban derült ki, amikor én mint aligazgató vittem fel a Pártbizottsághoz a felvételi eredményeket. Megtudtam ugyanis, hogy nem a felvételizők képességei és tudása számít ott, hanem a jelentkezők hovatartozása: 80%-ának munkásnak, 15%-ának dolgozó parasztnak kellett lennie, s a maradék 5%-ot osztották el azok között, akik arra valóban érdemesek voltak. A többségnél tehát nem nézték a tanulmányi eredményt. Az osztály, amelyet 1955-ben elkezdtem, 1957-ben fejezte be az alsó tagozatot. 1957 tavaszán mentek felvételizni. Én akkor udvaroltam az első feleségemnek. Ő szemben lakott a gimnáziummal, úgyhogy én minden szabadidőmet ott töltöttem, s még most is megvan az a kicsi pionírrádió,

44

amelyen akkor ott hallgattuk az `56-os eseményeket. Lehet, hogy ez bizonyos szempontból jó volt, hogy nem voltam sokat együtt a kollégákkal. Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban Romániában féllretájékoztatták az embereket, de nálunk, az iskolában mindenki tudta, hogy mi történik valójában Budapesten. Az iskola életében azonban 1956-ban még nem történt semmi rendkívüli. Mindenki csendben hallgatta a rádiót a budapesti eseményekről. Eleinte mi is reménykedtünk, hogy a nyugati államok segíteni fognak, de aztán november 4-én következett a csalódás, a szomorú tény, hogy magunkra maradtunk. Mindenki akkor azt remélte, hogy nyugatról csak lesz segítség, de olyanok voltak akkor a politikai erőviszonyok, hogy egyik állam sem szólt bele a másik dolgába. A németek sem kockáztattak, hiszen annak idején elosztották Kelet-Európát, s tudták, hogy Magyaroszág szovjet fennhatóság alatt van. A propaganda ezzel együtt egyfolytában ment, s a nyugati rádió biztatta a magyarokat, de csak a biztatással maradtak s maradtunk. Az 1950-es években a gimnázium elindult egy úton: hogy ne csak iskola legyen, hanem kulturális központ is. Akkor már megvolt a tánccsoportunk és az énekkarunk. Volt színjátszócsoportunk is, amelyet Szabó Alíz alapított meg az 1952–53-as tanévben. Később betanultuk például a Légy jó mindhaláligot, s jártunk vele a székelyföldi városokba. A táncot Kosz Szilveszter tanította. A tánccsoporttal voltunk Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és a környező falvakban is. 1956-ban még nem találtak olyan okot, amiért beleköthettek volna a gimnáziumban szervezett programokba, mert itt semmi olyan jellegű tevékenység nem folyt, ami kapcsolatban lett volna az 1956-os pesti eseményekkel. 1956ban Perjessy Gyula volt még az igazgató, s az iskolában komoly munka folyt. Utána Perjessyt leváltották, és elment Sepsiszentgyörgyre. Bereck Lajos lett az igazgató, Csergő Lajos és Horváth József lettek az aligazgatók. 1958-tól kezdve viszont egyre inkább érződött, hogy nem jó szemmel nézik ezt a kulturális tevékenységet, ami nálunk zajlik. Valószínű, hogy az említett turnék, ez a fajta magyar kulturális élet szúrta a feljebbvalók szemét. Emlékszem, hogy 1958-ban engem küldtek el Kézdivásárhelyre, hogy szervezzem meg az ottani előadást. Meg is szerveztem, de azután a Pártbizottság lefújta, nem engedték meg az előadást. Ebben közrejátszott az is, hogy a csoportunk teljesen magyar volt, tulajdonképpen még az iskolában sem volt román tagozat, csak tervezgették annak létrehozását. Akkor még tiszta, jó magyar tanintézmény voltunk. 1959-ben kineveztek aligazgatónak. Az 1959-es események kirobbanása – ezt én leírtam a Váli Éva könyvében is (Közös nevezõnk. Mozzaikkockák egy iskola életébõl 1945 – 1990) – tulajdonképpen nem is az 1956-os történésekkel voltak kapcsolatosak. Egy véletlen volt az egész: Sántha Imrének mint végzős diáknak megtetszett Hemmer Ibolya. (A lány is abban az osztályban volt, amelyet hatodik osztálytól vittem.) Sántha írt a leánykának egy levelet, aki a levélre nem válaszolt, s a fiú bánatában elbújdosott. A szüleinek hagyott egy búcsúlevelet Csíkpálfalván. S a szülei azt a butaságot követték el, hogy a levéllel a rendőrségre

45

szaladtak. Mert ha vártak volna két napot, Imre előkerül, a levelet elégetik, s azzal vége lett volna az ügynek. Lehet, hogy az iskola meghurcoltatására akkor más okot találtak volna, ha ez nem történik, de tény, hogy a rendőrség helyett a Szekuritáté emberei mentek ki a fiú szüleinek házához Pálfalvára. Ott elkezdték a könyveit s a füzeteit nézegetni, s megtaláltak egy versesfüzetet. Abban a versesfüzetben voltak azok a versek, amelyeket a társulás szervezése, vagyis a kollektivizálás idején írt olyan hangon, ami nem tetszett a rendszer embereinek. S akkor innen indult el a lavina. Amikor hazakerült, bevitték a Szekura, és kezdték kérdezni, hogy még kik látták a verseit. Sántha azt mondta, hogy Lőrinczi János, az osztályfőnöke, Puskás Attila, a biológiatanár. Így kerültek bele az ügybe sorozatosan a kollégák. Bereck Lajos az iskola akkori igazgatójaként lett vádlott, mert állítólag a Lőrinczi esküvőjén elénekelték a Magyar Himnuszt és a Székely Himnuszt Székelykeresztúron. Én ezen az eseményen nem voltam ott, mert én se hívtam meg Lőrincziéket az én esküvőmre korábban. Nem volt éppen olyan a viszonyom velük. Kovács Gyula azért lett vádlott, mert esténként együtt volt a többiekkel (volt olyan, hogy én is ott voltam), s többnyire könyveket olvasgatott. (Mert egy kezdő tanár még nem rendelkezett olyan könyvtárral, mint az idősebb kollégák.) Hogy mi történt, annál többet nem tudott ő sem. Tulajdonképpen ennek az egész esetnek az 1956-os eseményekhez és az `56-os eszméhez nem volt köze, de egy indok volt arra, hogy az iskolában példát statuáljanak, és elindítsák a magyar és román tagozat egyesítését. Nyilván, hogy közvetetten kapcsolódott a Sántha-levél nyomán kibontakozott folyamat az `56-os történésekhez, hiszen a Szekuritátén kihallgatott tanárokból, diákokból próbáltak mindenfélét kiszedni, de hogy ki mit mondott akkor, az örök titok. Azt sem lehet tudni, hogy szegény Lőrinczi Jancsi is miket mondhatott, de tény, hogy jóval szabadulása után, az 1989-es decemberi eseményeket követően öngyilkos lett. Emlékszem, hogy én Bedő Zoltánnal éppen Kolozsváron voltam: egy szobában laktunk, együtt tanulgattunk a soron következő vizsgákra, s csak kaptuk a híreket, hogy ezt is letartóztatták, azt is letartóztatták. Zolinak az iskolájából, a 16-osból elvitték Ambrus Pistát. Mindannyian izgultunk, vajon mi lesz. Egyszer mentünk haza Kolozsváron a Józsa Bélába. Előttünk ment egyenruhában egy szekustiszt. Éppen arról beszélgettünk Bedő Zolival, hogy vajon kire mikor kerül sor, mikor viszik el. S hát a tiszt, aki előttünk haladt, megy egyenesen be a Józsa Bélába. A kapushoz megy, s megkérdezi, hogy hol van az 57-es szoba. Az a mi szobánk volt. Hát ameddig felértünk mi a szobáig, elképzelhető, hogy milyen érzés volt. A végén kiderült, hogy kereste az egyik munkatársát, aki szintén magánvizsgázott, de nem az 57-esben, hanem az 58-asban volt, csak a szekus rosszul tudta. De ameddig ez kiderült, addig elmondhatatlan, mit éreztünk. 1959-ben a letartóztatások, amelyek tavasszal történtek, kicsengetés előtt, nagyon megrázták az iskolát, olyannyira, hogy nem volt kicsengetés, nem volt bankett.

46

A letartóztatások után sem volt könnyű a helyzet. Volt olyan, hogy véleményt kellett mondanunk nekünk, itthon maradottaknak az elhurcoltakról, s olyankor az ember próbált úgy fogalmazni, hogy meg se sértse az itthon maradt hozzátartozókat, és nekünk se essék bajunk. Végül is tudtuk, hogy nem hibásak ezek az emberek. Az 1956-ot követő évektől egy olyan folyamat indult el, amely valójában az 1989-es változásokig tartott. 1959-ben létesítették a román tagozatot. A román iskolának nem volt erős tanári kara. Ott volt Dima Ioan és Horejsi Lajos, aki nem is román volt eredetileg, hanem lengyel. Ott volt köztük Afloare Gheorghe is. Később sem befolyásolták döntő mértékben az osztályok előmenetelét, hanem a mi tanáraink voltak a meghatározóak. Aztán azért a két-három-négy-öt családért – mert az ötvenes években meg tudtuk számolni a fél kezünkön, hogy hány román család van Csíkszeredában – létrehozták a líceumi osztályt is. Az a pár román gyerek volt a román osztályban, s a többi helyet jó magyar gyerekek töltötték be, mert akkor a szülőknek volt egy olyan felfogásuk, hogy a gyerekeik jól tanuljanak meg románul, hogy tudjanak felvételizni egyetemre. Ezért a román osztályaink körülbelül ugyanolyan erősek voltak, mint később a matematikaosztályok. Ezekben a román osztályokban nagyrészt magyar tanárok tanítottak. Afloare tanította a románt, a matematikát, a fizikát, a kémiát és a biológiát magyar tanárok tanították, mert román tanárok nem voltak. S ez sokáig így ment: a román osztályok emiatt nagyon erősek voltak. Ebben az időszakban kényszerítette rá a Pártbizottság az iskolát arra is, hogy egy román iskolával létesítsen kapcsolatot. Jött Dima kolléga azzal az ötlettel, hogy ő jól van a Moineşti-i iskola igazgatójával. Hát így vettük fel ezzel a román iskolával a kapcsolatot, amely kapcsolat még 1968 után is tartott. Először mi mentünk oda. Az ottaniak elég nagy fenntartással fogadtak. Mi a tánccsoporttal előadást tartottunk nekik, s először ott adtunk elő román táncokat is, mert addig csak székely, csángó és bihari táncokkal léptünk fel. Utána pedig sportmérkőzések voltak: asztalitenisz, röplabda, sakk. Ezt követően ők jöttek hozzánk. Mi kitettünk magunkért: jól megvendégeltük. Majd amikor mi mentünk, szégyenletükben ők tettek meg értünk mindent, hogy jól érezzük magunkat. Az állomáson vártak a diákok és a tantestület, kancsóban hozták a bort. Kristó Andrással leszálltunk a vonatról, s mondja az ottani igazgató, hogy: „Bine aţi venit!” S azt mondja neki Andris: „Foarte bine!” Elkezdtek mosolyogni …, de az az igazság, hogy ennyire tudtunk románul. Honnan tudtunk volna jobban? Magyar tagozaton végeztünk. A leckét megtanultuk, de azon kívül nem használtuk a nyelvet. Az 1956 – 1959-es magyarországi és helyi események után a diákbálokat elvtársi összejövetelek váltották fel: a díszteremben zajlottak. Gáll Árpád (az Iskolahimnusz szerzője – szerk. megj.) tangóharmonikázott, „kicsi” Nagy Géza (Nagy Géza II.) hegedült, a tanárok felügyeltek, a tanárok és a diákok együtt táncoltak. Ezek voltak az „elvtársi összejövetelek”. Szülői bálokat, szülőbizottsági bálokat rendeztünk. Egy ilyen szülői bálon egyszer Koós

47

János is itt volt. 1956-ban Ladó Dénes, Jónás Béla és én egy ilyen szülői bálon székely csürdöngölőt jártunk. Ezek a szülői bálok egyébként még a hetvenes években is tartottak, de már nem volt meg az a meghitt baráti kapcsolat szülők és tanárok között. 1959-ben végeztek a tánccsoport tagjai, de jöttek az újak, és vittük tovább, akárcsak az énekkart, csak meg kellett változtatni a műsorpolitikát – fele-fele arányban kellett román és magyar táncokat előadniuk a gyerekeknek. Az énekkar műsorában is kellett szerepelniük román számoknak. Már a konferálás sem ugyanaz volt, mint azelőtt. Korábban Duka János tanító állította össze a műsorokat, s Botár Endre volt a viccmester, a hangulatteremtő a székely viccekkel. Az előadások ezzel a megváltoztatott műsorpolitikával maradtak fenn egészen az 1989-es változásokig, sőt előadtuk még az 1990-ben érkező első magyaroszági testvériskola képviselőinek is a díszteremben. Az első ilyen előadás után Dr. Szalay Zoltán tánctanár elmondta a magyarországiaknak, hogy a bemutatott műsort nem most tanultuk, hanem a nehéz időkben is ezt így műveltük. Jó érzés volt ezt kimondani egy olyan időszak után, amelynek a végén, 1989-ben a kicsengetésen még az Iskolahimnuszt sem énekelhettük. MOLNÁR JOLÁN („Joci néni”) – fõtitkárnõ (1942 – 1974) „Mindenki félt mindenkitõl” 1956 januárjában született Anikó leányom. Lehet, hogy ő mentett meg, hogy valamilyen kapcsolatom legyen `56-tal. Januárban még nem sokat tudtunk a magyarországi eseményekről. Szegény Palczer Karcsi (Palczer Károly franciatanár – szerk. megj. A szerkesztõség megjegyzéseit, kiegészítéseit a továbbiakban zárójelbe tesszük.) itt lakott nálunk (Szentlélek utca 8. szám – emeletes lakóház, családi ház több család számára). Az ő bűne – ha jól tudom – az volt, hogy a diákok megmutatták neki azokat a verseket, amelyekért Palczer Karcsi fel kellett volna őket jelentse. Én ennek kapcsán kerülhettem volna bajba, hogyha ugyanezek a diákok megkértek volna, hogy gépeljem le azokat a verseket, mert mindennel a titkárságra jöttek, ha problémájuk volt. Ha nem lettem volna szülési szabadságon, és dolgoztam volna, akkor bajba kerülhettem volna. De ettől függetlenül se sokat tudtam én akkor az `56-os magyarországi történésekről, mert itt még nem volt hangja. Televízió akkor még nem volt, így hát rádiót hallgattunk titokban, amikor be lehetett fogni a hullámhosszat. Azt viszont tudom, hogy amikor Palczert letartóztatták, jöttek házkutatásra. Még megvolt a nagy kert itt nálunk az udvaron: Ilonka (unokatestvér) és a férjem (Molnár Antal ny. tornatanár, aki iskolánkban is tanított) éppen kint dolgoztak, és behívták őket tanúnak, hogy legyenek ott a házkutatásnál. A férjem nagyon feldúlt volt, amikor hazajött amiatt, hogy

48

hogyan viselkedtek a belügyesek, hogy milyen modortalanok voltak. Palczer Karcsi sokat fényképezett, s gúnyolódtak a fényképeken, hogy „miket fényképezett a vénlegény”! Mindent kidobáltak, mindent megnéztek, de hogy mit találtak, nem tudni. Körülbelül 90 nap volt a szülési szabadság, de figyelmeztettek, hogy idejében menjek vissza, mert ha nem, akkor aki helyettesít, az több mint valószínű, hogy ott „reked” a titkárságon. Úgyhogy miután én visszamentem (a dátumokra nem emlékszem), talán Palczer Karcsit vitték el először, Opra Bencit (Opra Benedek) Brassóból vitték el, innen az iskolából pedig Bereck Gyurkát, Lőrinczi Jancsit és Puskás Attilát. Utána pedig csak hallottuk az iskolában, hogy Vorzsák Janit (Vorzsák János, akkor diák) elvitték, aztán hallottuk, hogy elvittek János Lacit, aki – ha jól emlékszem – felcsíki fiú volt. 1956 után nagy feszültség volt az iskolában: mindenki félt mindenkitől, senki nem mert senkinek semmit elmondani. Meg voltunk félemlítve: mert csak ezt is kiszólították, azt is kiszolították az iskolából, és vitték. Egyszerűen eltűntek emberek, s nem tudtuk, hol vannak. Annyit tudtunk róluk, hogy államellenes cselekedetért ítélték el, azért, mert meg akarták dönteni a kommunista rendszert, hogy nacionalisták voltak..., de azt, hogy hová vitték őket, arról nem tudtunk semmi biztosat. Egy darabig azt mondták, hogy itt vannak a csíkszeredai Szekuritátén, utána azt mondták, hogy nem itt vannak, hanem elvitték őket máshová…(Marosvásárhelyre vihették szegényeket, mert ott volt rendőrségi központ.) Akik az iskolában maradtak, azok egyszerűen nem mertek szimpátiát nyilvánítani azok irányába, akiket elvittek, mert féltek. Ennek ellenére a tantestület nagyrészében együttérzés volt. A titkárin belül sem beszéltünk erről a dologról. Akkor már ott dolgozott Fülöp Zsófia, Kovács Margit, Tatzel Mária. Tökéletesen megbíztunk egymásban, de nem beszéltünk az eseményekről, mert attól féltünk, hogy ha az egyik mond valamit, a másiknak baja eshet, mert nem lehetett tudni, hogy ki hallgatja, s hol hallgatja. Jó barátságban voltam a tantestületből például Deák Gyuszi bácsival. Ő Zsögödben lakott. Reggel jött, felfütyölt, s együtt iszánkodtunk télen fel az iskoláig, mert akkor busz nem volt. De amikor ketten voltunk, akkor sem mertünk beszélgetni arról, ami az iskolában az elvitt tanárokkal, diákokkal történt. Arra emlékszem, hogy miután hazajöttek az elítéltek, még akkor sem lehetett beszélni arról, hogy mi történt. Hazajövetele után Palczer Karcsi egyszer nálunk ebédelt, és arra kért, hogy ne kérdezzek semmit tőle. Bereck hazatérése után kint voltunk valahol kirándulni az erdőben, és azt mondta: „Nagyon szépen kérlek, előttem az ég világán semmit ne beszéljetek, de semmit (1956-ról)! Ezt itt merem mondani csak az erdőn! Mert nekem jelentenem kell mindenről, amit beszélünk. Mert ha nem, ők (a Szekuritáté emberei) úgyis tudják, hogy mit beszéltünk! S az akkor csak nekem rossz! (A

49

börtönben megfélemlítették, úgy engedték el, hogy besúgásra kényszerítették.) Lőrinczi Jancsi később (körülbelül 1990-ben) azért lett öngyilkos, mert 1989-ben, a forradalom idején a rendőrségen megtalálták azokat a papírokat, amelyekkel kényszerítették, hogy jelentsen. Mindegyik jelentett, mert mindegyiknek jelentenie kellett. – Hogyan érintette az iskola életét az, hogy 1959-ben létrehozták a román tagozatot? Változott-e a hangulat az iskola életében? – Hát örvendtek, hogy beengedtük őket abba a szép és nagymúltú iskolába. Akkor jött Afloare Gheorghe, Dima Ioan, Eugen Buzoianu, Stanca Buzoianu, Haba Elena, Lukács Steluţă tanárok és mások. Ott a tantestület olyan volt, hogy én nem hiszem, hogy lett volna valamilyen torzsalkodás. Persze aztán egyre otthonosabban érezték magukat, de erről azok tudnának beszélni, akik ott dolgoztak később is. FERENCZ ANNA – történelemtanárnõ (1958 – 1986) „Testi-lelki gyötrelem, derékba tört életpálya lett osztályrészük” 1956. Sok minden belefért ebbe az esztendőbe: izgalmas, nagy dolgok, embert formáló, sorsdöntő események – kibontakozott a magyarok forradalma, melyre az egész világ felfigyelt, és amely gyógyíthatatlan sebet ejtett a legyőzhetetlennek kikiáltott szocialista rendszeren. Utolsó évesek voltunk az egyetemen. Államvizsga előtt álltunk. Nagy reményekkel készültünk kilépni a nagybetűs Életbe. Lélekben búcsúztunk szeretett városunktól, az akkor még kincses Kolozsvártól, a Bolyai Tudományegyetemtől, szeretett, tisztelt tanárainktól. De még megadatott, hogy olyan élménynek lehettünk részesei 1956 tavaszán, mely kitörölhetetlenül nyomot hagyott az életünkben. Egyetemünk rektorátusa vendégül látta a debreceni Kossuth Lajos Egyetem tanárait és nagy létszámban érkezett hallgatóit. Jöttek, hozták magukkal szeretetüket, nyitottságukat, és elmondhatatlanul forró hangulat, szellemiség áradt belőlük, ami akkor számunkra teljesen új volt, szokatlan, de belénk is átsugárzott. Gyönyörű műsoraik közben izzott a levegő a színpadon és az egész teremben. Tanáraink arcán peregtek a könnyek. Előadásuk után éjszakába nyúló séták, beszélgetések következtek. Meghódítottuk a Kerekdombot. Ittuk minden szavukat. Tele voltunk bizakodással, lázadással, tagadással. Tőlük hallottam először Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról és Váci Mihály Még nem elég című versét. A debreceniek nem mondták ezeket a költeményeket, hanem dübörögték. Ezt nem lehet felejteni. Csodálatos volt. Barátságok, szerelmek és házasságok is születtek később a találkozásból. Ők akkor elmentek, de valami bennünk is megmozdult, bár akkor még nem tudatosodott, hogy amit velük átéltünk, ami belőlük oly nagy erővel áradt, csak előszele volt annak, ami október 23-án érte el csúcspontját. Azt már kezdő

50

tanárként éltem meg Gyergyószentmiklóson. Órák után rohantunk haza, ráfeküdtünk a rádióra, és nagy-nagy izgalommal hallgattuk éjjel-nappal. Kezdetben az iskolában meg is beszéltük, kommentáltuk az eseményeket, de hamar észrevettük, hogy a „szemesek és fülesek” figyelme a tantestület és a diákok irányába megélénkült. Azt is megtudtuk, hogy személyesen kiket vettek célba. Ekkor kénytelenek voltunk visszafogottabbakká válnunk. Taktikát változtattunk: kialakult egy jelrendszer, amelyen keresztül megértettük egymást, és szívünkkel-lelkünkkel drukkoltunk tovább a forradalomért, a bátor fiatal srácokért. Lenyűgöző volt hallgatni, amikor Sinkovits Imre fiatal színművész a tömeg követelésére a Petőfi-szobornál elszavalta a Nemzeti dalt, és sírva kiáltotta világgá a fegyelmezett egyetemi ifjúság előtt, több ezer ember esküje kíséretében, hogy: „Rabok tovább nem leszünk!” Mi is sírtunk. Váci Mihály 1956-os naplóját idézem: „… mindenkinek szíve fölül / lehullt valami, vagy egy szikla, / vagy csak egy rög – csak egy szikra, / de hegyláncok dőltek ott össze, / s alóla feltört dübörögve / a kiáltás – RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK!” Aztán döbbenettel, vacogó foggal, összeszorult torokkal hallgattuk: szovjet katonai alakulatok rendezik soraikat a határnál. Majd újabb hírek: tankok dübörögnek Budapest utcáin. Lőnek. Bátor, hős fiatalok vére áztatja a földet. Sírva hallgattuk Nagy Imre november 4-i szózatát. Gyászba borult egész Magyarország. Megtörten jelentünk meg munkahelyünkön, de tartanunk kellett magunkat, hogy illetékesek ne tudjanak olvasni az arcunkról. A forradalom leverése utáni helyzetről, állapotról a már idézett Váci Mihály-napló újabb részletei jutnak eszembe: „Himnusz! (…) / hányszor terítettük súlyos dallamod / magunk elé, mikor a fegyverek meredtek felénk, / hányszor zengtek zsoltáros jajaid, mikor / a tankok közt meneteltünk, / s az ágyúcsővel szemben csak úgy / volt bátorságunk szembenézni, / ha a Himnuszt énekeltük. / … mikor a golyók záporoztak körülöttünk / és végső kétségbeesésünkben / a természethez kiáltó megrendülésünkben / nem volt más erőnk, mint a te zsoltáros zokogásod.” 1958-ban kerültem Csíkszeredába, a mai Márton Áron Gimnáziumba. A döbbenet, a félelem évei következtek. Csíkban jobban bekeményítettek a fiúk. Azok, akik féltek, a megfélelmlítés eszközeihez nyúltak, hogy biztonságban érezzék magukat és hatalmukat. Ez a megfélemlítés ekkor már idegtépő állapotokat okozott férjem családjában is. Az anyósom lelkész testvérét kényszerlakhelyre erőszakolták. 1957-ben másik testvérét, a csíktaplocai Orbán Istvánt állam- és rendszerellenes szervezkedés vádjával letartóztatták. Halálra ítélték. Aradon (?), Jilava mellett (?) kivégezték. Ma sem lehet tudni, hova temették el. Letartóztatták Orbán István fiát, a 19 éves Pétert. Katonai bíróság ítélkezett fölötte – 25 év nehéz, szigorított börtönbüntetést kapott. Másfél évig egyedül volt a hírhedt szamosújvári börtönben egy 3×2 méteres cellában. Az őrület határán volt. Hat évet és kilenc hónapot ült. 1964-ben nemzetközi nyomásra születő közkegyelemmel szabadult.

51

Hasonló sorsra jutott Orbán Péter 21 éves nővére, Orbán Etelka. Öt évet kapott, mert nem jelentette fel édesapját és testvérét. Aradon, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen leülte mind az öt évet. Számára olyan fájóak még most is a szenvedések, hogy beszélni sem akar róla. Ugyancsak a családhoz tartozott a csíkpálfalvi Bakó Ferenc. Nyolc év nehéz börtönre ítélték, mert hallgatott, nem jelentette fel nagybátyját és annak gyerekeit. Hét évet ült, 1964 után szabadult közkegyelemmel. És az iskola – 1959. Én akkor szülési szabadságon voltam, de kétségbeejtő volt hallani, hogy jól felkészült, tehetséges pedagógus kollégáinkat elvitték sorainkból. Letartóztatták őket. Pelyhedző állú, jó, kedves diákjaink tűntek el az iskola padjaiból. Mindannyiukat elítélték. Testi-lelki gyötrelem, derékba tört életpálya lett osztályrészük, mely egész életükre rányomta bélyegét. 1964 után szabadultak, de továbbra is a megbélyegzettek közé sorolták őket. Nehéz volt elhelyezkedniük, nehéz volt megtalálniuk helyüket az életben, s továbbra is a Szekuritáté látókörében maradtak. Soha senki semmivel nem tudja kárpótolni a meghurcoltakat szenvedéseikért, a kínzásokért, megaláztatásokért, lelki gyötrelmekért, szép fiatal éveik elvesztéséért. Nem bánotottak senkit, nem ártottak senkinek. Talpig becsületes emberek voltak. Egyetlen „bűnük” volt: hogy szívük együtt dobogott a szabadságért küzdő magyar fiatalokkal, a pesti srácokkal. Az interjúkat készítették és a fejezetet szerkesztették: Borsodi L. László magyartanár Kristó Boróka ny. magyartanárnõ

52

ISKOLÁNK TÖRTÉNETE A RÉGI ISKOLAÉPÜLET FELÉPÍTÉSÉTÕL A TANÍTÓKÉPZÕ BEINDÍTÁSÁIG Az 1782-es új épület sem hozott igazi örömet a tanulni vágyó székely

ifjúság számára. A folyamatos szigorítások inkább hátráltatták, mint segítették a tanítás folyamatát. 1784-ben iskolakezdéskor csak 47 tanuló iratkozott be, júniusban a latin iskolába is csak 31-en jártak. A szemináriumot eltörölték, javait pedig a kincstárba olvasztották. 1785-ben a gimnáziumnak egyetlen tanulója sem volt. Meglepő, hogy az alsóbb osztályokban a hittanon kívül mindent németül kellett tanítani.1790. január 28-án a „kalapos király” visszavonta ugyan rendeleteit, s így Csíkban és Háromszéken is a német nyelv tanítása fakultatív lett, de ez a sok huzavona hátráltatta a diákokat a komoly felkészülésben, tanulmányaik megfelelő végzésében. A Habsburg-politika eredménye, hogy az 1848-as szabadságharcig az iskolából kevés értelmiségi kerülhetett ki. Ennek fő oka a hatalom részéről tapasztalható, a katonásítást és a németesítést célzó erőszakos hozzáállás volt. A katonaság általában csak a papi vagy szerzetesi pályát választó fiatalokat hagyta érvényesülni, a többi tanulót katonai iskolák felé irányította. Ebből kifolyólag súlyos konfliktusok keletkeztek a hadsereg és az egyház között. Az egyház nem tűrhette, hogy a katonaság lépten-nyomon beleszól az iskola ügyeibe, de nem tudott sokat tenni a bécsi politika ellen. 1796-ban például az iskola növendékeit egyenesen a francia háborúba vitték.

53

1800-ban döntés született arról, hogy minden 16 évet betöltött tanuló katonakötelezett kell hogy legyen. Még abban az esztendőben 25 gyereknek kellett elhagynia az intézet padjait, és továbbra is csak katonai engedéllyel lehetett iskolát látogatni. Ha a csíkszéki gyerekek más iskolát választottak, hazatoloncolták őket és besorozták katonának. A katonai parancsnokság képviselői ellenőrizték a német nyelvtudást. Tovább fokozva ezt, német nyelvű iskolákat állítottak fel Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Csíkszentmártonban. A katonák és a tanulók között is állandó volt a feszültség, ami gyakran verekedésbe torkollott. A kialakult helyzet oda vezetett, hogy egyre kevesebben folytathatták tanulmányaikat. Ahhoz, hogy valaki tanulhasson, szükséges volt, hogy az ifjúnak kitűnő eredménye legyen, de csak akkor, ha annak családjából valaki vállalta helyette a katonaságot. De ez sem volt teljesen megbízható támpont, mert ha a fegyverviselő testvér meghalt, a katonai hatóságok mindent elkövettek annak érdekében, hogy helyébe a tanulmányait folytató testvért állítsák. Az 1815-i rendelet kimondta, hogy a rossz tanulókat más pályára kell irányítani. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a rendelet tartalmazta az emlékezőtehetség fontosságán kívül az értelem fejlesztésének fontosságát is. Érdekesség az is, hogy a székely tanuló beírásánál a származását is feljegyezték: nemes, nemes székely huszár, nemes székely gyalog vagy csak székely. A latin nyelv egyre szigorúbb követelésével is kezdett háttérbe szorulni az anyanyelvi tanítás. Fogarassy Mihály szóvá is tette ezt. 1820-ban viszont rendelet érkezett a Habsburg Birodalom történetének tanítására, így lehetőség nyílt a magyar történelem részletesebb megismertetésére, amit a tanárok meg is tettek. 1834-ben a szeminárium egyre rosszabb állapotba került. Györffi Ferenc igazgató kérésére az új szeminárium épületét a gimnázium épületének magasságáig húzták fel. A mukálatok 1837 tavaszától 1838-ig tartottak. 1843-ban újabb negatív irányú intézkedés lépett életbe: egy rendelet alapján betiltották az iskolai ünnepeken a politikai célzatú beszédet, hasonló jellegű versek elmondását és színdarabok előadását. Sőt betiltották a magyar nemzet történetének részletes tanítását, és egy régebbi rendeletre hivatkozva az alsó osztályokban tették kötelezővé. Az 1848-as forradalom szele elért Csíkországba is. A tanárok diákjaik között alig tudtak rendet tartani. A csíkszeredai Gecző János és a háromszéki Donát Pál, hazatérve Marosvásárhelyről, az összegyűlt tanulóifjúsággal a szeminárium nagytermében ismertették a forradalom célkitűzéseit és az eseményeket, amelyek országszerte történtek. Sőt továbblépve: a diákokat forradalmi dalokra tanították, tüntetésekre buzdították. Ezen események hírére mozgósították a hadsereget, élén Kovács Ignác főhadnaggyal, aki az ifjúságba akart lövetni. Az igazgató keményen ellenállt, nem engedte be a szemináriumba a katonákat arra hivatkozva, hogy egy ilyen helyre fegyvertelenül lehet csak belépni. A hadnagy dühében csak lehordani tudta az ott tartózkodó diákságot.

54

Ők fittyet hányva a dorgálásnak, megkezdték ténykedésüket. Nyíltan szembe mertek állni az osztrák önkényuralommal. Az abszolutizmus jelképét, a kétfejű sast darabokra törték a Csíksomlyó környéki falvakban (Várdotfala, Csobotfala, Csomortán, Pálfalva, Csíktaploca). Az ifjak tüntetést szerveztek a csíszeredai Mikó-vár előtt, nem törődve azzal sem, hogy a várban éppen Lázár László osztrák császári küldött tartózkodott. A Kájoni János által alapított nyomdában Hadi Lapot, forradalmi röpcédulákat, Csíki Gyutacsot kezdenek el nyomtatni. Szomorúan vette tudomásul az akkori hatalom, hogy a jól fegyelmezett székely hadsereg nem szolgálja továbbra is hűségesen őket, hanem hátat fordít nekik. A nagyobb diákok zöme bevonult a hadseregbe, míg a kisebbek a csíkszentmártoni hadi iskolában folytatták tanulmányaikat. Az oktatást a csíkszentgyörgyi Gál Sándor ezredes biztosította. Gál Sándor az 1848-as forradalom egyik kiemelkedő alakja Székelyföldön: szabadságharcos és honvédtábornok. Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, és Nuterinában (Olaszország) halt meg 1871-ben. 1842-es nyugalomba vonulása ellenére 1848-ban százados, majd a székely felkelő had táborkari főnöke lett. A szabadságharc ideje alatt őrnaggyá nevezték ki, majd ezredessé léptették elő. Kitűnő katonai szervezőképességét nemcsak a megszerzett rangok igazolják, hanem a forradalom alatt tanúsított tisztánlátása. Vezetésével a székelyföldi ellenállást csak a túlerő győzhette le. Az emigrációban is aktívan részt vett a politikában. Hamburg és London után Konstantinápolyba, majd olaszhonba került, ahol szoros kapcsolatot tartott fenn az ottani magyarokkal. 1852-ben – távolléte ellenére – halálra ítélték. Életét teljesen a szabadság eszméje lengte körül. A forradalom után szabadságot kért, és megírta A Pest városi nemzeti õrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata című munkáját, amely áprilisban nyomtatásban meg is jelent. Nemcsak a szervezésben jeleskedett, hanem a kultúra terén is kezdeményező lépéseket tett. Az egyik ilyen szervezése az 1841-es önképzőkör és olvasótársaság létrejötte volt, amelyet több lelkes társával hozott létre. A forradalom harcosai közül nemes cselekedetével kiemelkedik Gábor Áron is, aki szintén a csíksomlyói iskola tanítványa volt. 1828-ban került a csíksomlyói iskolába. Rendkívüli képességekkel volt megáldva. 17 esztendősen eminens tanuló, de sajnos meg kellett váljék iskolájától. A II. székely gyalogezredben szolgált közkatonaként. Gyulafehérváron tűzérségi oktatásban részesült, tapasztalatait Pesten és Bécsben kamatoztatta tovább. Az asztalosmesterséget elsajátítva foglalkozott a gépek szerkesztésével, tanulmányozásával annak ellenére, hogy eszközei kezdetlegesek és lehetőségei korlátozottak voltak. A szabadságharcról Moldovában értesült. Rögtön hazatért. Az itthoni helyzet eléggé rossz volt – a székelységet körülzárták az orosz csapatok. Ellenállásra szánta el magát. Kijelentette, hogy kész ágyút önteni a szabadságharcosok számára. A ahhoz szükséges anyagokat onnan szerezték be, ahonnan tudták. Az ércet Csíkszentdomokosról hozatták, Kovásznáról ként

55

szereztek be, Kézdivásárhelyről és Torjáról salétromot, és összeszedték a környék réz harangjait. Csíkmadarason lőport, Magyarhermányban és Szentkeresztbányán ágyúgolyókat készítettek. Nem csoda, hogy azóta is Gábor Áron igazi ágyúöntő hírében áll. Kézdivásárhelyen több mint negyven tüzérségi ágyút öntöttek vezényletével. Az orosz túlerő ellen nem lehetett nyertesen kikerülni a harcokból. A cári csapatok Kézdivásárhelyre érkeztekor feldúlták az ágyúöntő műhelyeit. Gábor Áron akkor a kökösi hídnál harcolt, és ott esett el 35 esztendős korában. Életét adta a szabadságért. 1849 nyarán a szabadságharc dokumentumait a szerzetesek gondosan elrejtették a somlyói kolostorban. Sajnos a kolostor későbbi felforgatása során a még megmaradt iratok tovább pusztultak. 1849 őszén az ide érkező császári csapatok barbár pusztítást végeztek a kolostorban és az iskolában. A „vizsgálódás” után összeszedtek minden fontos eszközt és élelmet. Veress Ignác, az akkori házfőnök pontos leírást készített az elvitt eszközökről és az élelemről. A katonaságtól megszállott iskolaépületet csak 1851 nyarán ürítették ki. Ezért történt az, hogy a tanítás három esztendőn keresztül szünetelt. Az iskola történetének fontos alakja volt ezekben az években Kovács (Kováts) Miklós, aki Csíktusnádon született 1769-ben. A gimnáziumot természetesen Csíksomlyón végezte. További tanulmányait Kolozsváron folytatta, ahol bölcseletet és jogot tanult, majd később Nagyváradon, ahol 1794-ben pappá szentelték. Hitszónokként, hittanárként munkálkodott, később Bihar megye táblabírója lett, 1814-ben pedig kanonokká nevezték ki. 1822-ben a pozsonyi országgyűlésen a nagyváradi káptalan követe volt, 1824ben prépost és debreceni plébános. 1827 májusában választották Erdély püspökévé. Megbízhatósága révén sok feladatot kapott. Többek között ő lett a belső, titkos főkormányszéki tanácsos, a könyvvizsgáló bizottság elnöke, az erdélyi katolikus iskolák intézetének főigazgatója. Főleg nemes célokra juttatott adományaival tűnt ki. Tekintélyes összeggel segítette az Erdélyi Múzeumot, szegény betegek számára szállót építtetett Tusnádfürdőn, az 1848–49-es forradalom alatt tönkrement templomok és intézetek felépítését tetemes összeggel segítette. Farkaslakán és Fehérváron templomot építtetett, a szebeni apácák számára alapítványt hozott létre, Szilágysomlyón gimnáziumot létesített. Kolozsváron az őrültek, némák intézetét támogatta. Anyagi segítségével hozzájárult a csíksomlyói és gyergyószentmiklósi iskolák, a bánffyhunyadi templom és iskola, a kolozsvári külmonostori kápolna, a tusnádi leégett falu újjáépítéséhez. A fentieket számba véve, valóban büszke lehet az iskola volt növendékére. Kovács Miklósnak, akkori tisztségében mint erdélyi püspöknek köszönhetően a megrongálódott csíksomlyói gimnázium 1851 októberében újraindult. Sajnos a volt tanítványok azonban már nem tértek vissza az iskolapadokba. Megkezdődött hát a diákok toborzása. A szülőket értesítették, hogy a tanévkezdés október huszonhatodikán van. A tanévkezdés nehéz helyzet elé állította az iskola vezetőségét, tudniillik az intézet a kisgimnáziumok szintjére sorvadt. Tanév elején a tanítás a rendház asztalosműhelyében folyt. A tanárok

56

egymást váltogatva diktálva tanították a diákokat. Ezzel a kényszermódszerrel sok időt vesztettek, s nem haladtak az anyaggal. A szegénység és a drágaság is akadályozta a tanítást és a nevelést. Az erdélyi püspök Veress Ignác zárdafőnöknél érdeklődött az iskola állapotáról és a tanári karról. Ekkor került szóba először, hogy világi papokat is felvesznek a tantestületbe. A hatóságok többször is ellenőrizték az iskolát. A Ferenc-rendi szerzetes tanárokat a forradalom ideje alatt a csíksomlyói nyomdában kiadott proklamációk engedélyezése miatt szigorú tisztogatásnak vetették alá. Ezért a ferenceseket csak feltételesen engedték vissza az iskolába: a főkormányszék három világi papnak, ideiglenesen két szerzeteseknek és egy igazgatónak engedélyezett állást, aki szintén szerzetes volt. Bizonyos idő elteltével csak a hittantanítást engedélyezték egészen 1901-ig. Az iskola javítására szánt összeg elsikkadt. Az épületet csak egy évre rá sikerült rendbe tenni. A forradalomban részt vett diákok, ha visszatérhettek az iskola falai közé, új utakat keresve próbálták túlélni a vereség traumáját. Egy részük elmenekült külhonba, vagy itthon bújdosott. Akiket megtaláltak a hatalom megbízott emberei, besorozták az osztrák hadseregbe, és elvitték külföldre. Akiknek sikerült a környéken bújdosniuk, sokan közülük titokban fegyvereket rejtegettek. Még remélték, hogy egyszer eljön a szabadság ideje, ahol nincs rabiga meg jobbágysors, ahol népek-nemzetek békességben élhetnek. Az olaszországi forradalom hírére a bújdosók közül sokan csatlakoztak Garibaldi csapatához, amelyben Gál Sándor is harcolt. 1854-ben a tanári kar kérte, hogy a gimnáziumot egészítsék ki felső tagozattal, vagyis alakítsák át gimnáziummá. Kérésüket azzal indokolták, hogy Csíkból, Gyergyóból, Kászonból és Háromszékről származó katolikus neveltetésben részesülő gyerekek be tudnak népesíteni egy nagy intézetet, az elemit pedig át lehet telepíteni a zárdába. Háromszékről csakugyan sokan érkeztek Somlyóra tanulni. Még abban az esztendőben 116 tanulót vettek fel az első osztályba, de nem engedélyezték a párhuzamos osztályok felállítását. A tanulók tanáraikkal latinul és németül beszélgettek: egyik nap latinul, a másik nap németül. Azonban németül sem tanár, sem diák nem tudott megfelelően. Annak ellenére, hogy a tanulók száma elérte a 144-et, csak húsz darab tankönyv volt összesen. Haynald és Fogarassy püspökök a somlyói iskolát főgimnáziumi szintre akarták emelni. Az 1857-es esztendőben Haynald Lajos erdélyi püspök kiadta a dekrétumot, amelynek értelmében nemcsak a gimnáziumot hozzák létre, hanem egy tanítóképzőt is. Azon az őszön megnyitották az ötödik osztályt, rá egy évre a hatodik osztályt, s ezzel együtt a tanítóképző is megnyílt a püspök részvételével. A túljelentkezés válogatásra adott lehetőséget. Így csak azokat a diákokat vették fel, akik már tudtak latinul olvasni. A tanári kar élére Horváth Károly került, aki jól tudott németül is. Az akkori tanárcsoport tíz tagot számlált. Várdotfalva felajánlásával az

57

intézet vezetősége alatt a gyerekek számára a volt kenderáztató medencéből kialakítottak egy uszodát és egy tornapályát. 1857-ben a tanárok újra kérték az iskola kiépítését. A helyzet tarthatatlan volt. A szegénysorsra jutott szülők képtelenek voltak annyit fizetni, amennyit a gimnázium fenntartása követelt. Megtörtént még az is, hogy néhány diákot ruha és lábbeli hiánya miatt kellett visszatartsanak az iskolától. A helytartótanács rendelkezése alapján szigorú ellenőrzés alá vették a szálláshelyeket. A ragályos betegségek megelőzése érdekében a szék orvosa vizsgálatot tartott a diákok között. Több helyről más házhoz irányították a gyermekeket, vagy megtiltották, hogy egy ágyban, többpolcos ágyban többen feküdjenek. A diákoknak szürkület után nem szabadott kinn tartózkodniuk az utcán, táncos mulatságokban sem vehettek részt. A tanítóképző 1858. október 4-én való beindulása után egy évvel, 1859ben újból engedélyezték a magyar nyelven való tanítást. Nagy áttörésnek számított ez a gimnázium életében. Sikerült felállítani a hetedik osztályt is. Ez az előrelépés mind Haynald Lajos erdélyi püspök segítségével ment végbe. Ő maradt az összes tanulmányi ügyek intézője is. A hetedik osztályt követő nyolcadikra még tizennégy esztendőt kellett várni Könyvészet 1. Antal Imre: „Tisztesség adassék”- Lapok a csíkszeredai Római Katolikus Fõgimnázium történetébõl. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994 2. Bándi Vazul: A csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium története. Csíkszereda, 1895 3. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994 4. Magyar Életrajzi Lexikon. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1967 5. Sávai János: A csíksomlyói és a kantai iskola története. Ferences nyomda és Könyvkiadó, Szeged, 1997 6. Sávai János: A székelyföldi katolikus plébániák levéltára. Ferences nyomda és Könyvkiadó, Szeged, 1997 7. Gimnáziumi értesítők: 1873 – marosvásárhelyi kiadás; 1899–1890-es, 1940–1941-es, 1941–1942-es, 1943–1944-es tanévek – csíkszeredai kiadások. 8. Tallózás a világhálón található információkból.

Borbé Levente könyvtáros

58

AZ ISKOLA KÖNYVELÕSÉGÉNEK ÉS TITKÁRSÁGÁNAK TEVÉKENYSÉGE Iskolánk könyvelőségének és titkárságának fontos szerep jut az intézményben dolgozó alkalmazottak és diákok gördülékeny tevékenységének lebonyolításában. Könyvelõség

A könyvelőségen két személy végzi a munkát: Császár Ibolya főkönyvelő és Barta Júlia segédkönyvelő. Nagy intézmény lévén a feladatkörök is sokrétűek. Egymás közt felosztva, de nagyobb volumenű munkavégzés esetén egymást kisegítve végzik a napi teendőket. Császár Ibolya 1973 októberétől dolgozik a könyvelőségen. Munkaköréhez a következő feladatok tartoznak: • A tanügytől és a városi tanácstól kapott költségvetés osztják el fontossági sorrendben. Azon tevékenységek kapnak előnyt, amelyek az iskola zökkenőmentes működését biztosítják. Ide tartozik a tanárok fokozati vizsgájának, érettségiknek, olimpiászoknak, más természetű versenyeknek és továbbképzőknek a költségelosztása is. • adományok nyilvántartása osztályonként és személyenként, akik birtokba veszik a megkapott javakat; • az iskola termeinek bérlése, annak nyilvántartása és beiktatása a költségvetés elosztásába;

59

• garanciák nyilvántartása; • a számlák napirenden való kifizetése; • az intézményben elkönyvelt dokumentumok időben való havi és évharmadi zárása; • a havi fizetéshez járó szükséges dokumentumok időbeli elkészítése és a bankban való leellenőrzése; • a XII. osztályos tanulók CEC könyveinek nyilvántartása; • az iskola vezetőtanácsának tagja. Elengedhetetlen követelmény egy mai könyvelő számára a törvények változásának követése és annak életbe léptetése, alkalmazása.

A Márton Áron Gimnáziumban folytatott könyvelői tevékenység mellett Császár Ibolya felvállalta a csíkszeredai tanügy keretén belül működő Csíkszeredai Önsegélyző Pénztár (CAR) irányítását is, amelyet 345 személy igényel 19 iskolától. Könyveli a Márton Áron Alapítványt is. Barta Júlia 1997-től az iskola alkalmazottja. Bíró Olga segédkönyvelőt követte. Tevékenységét ebben a szakmában két éve tölti be. Munkaköréhez a következő feladatkörök tartoznak: • Könyveli az iskola kantinjának pénzügyeit. Ide tartozik a beérkezett számlákon szerepelő áru bevétele, a számlák kifizetéséhez járó szükséges dokumentumok előkészítése, valamint a számítógépen való folyamatos könyvelés (bejövetel és kifizetés). • beérkező számlák iktatása és lepecsételése;

60

• tanárok utazási jegyeinek összegyűjtése és nyilvántartása; • ingázó diákok havi bérletének összegyűjtése és a bérletek kifizetésére szükséges névsor előkészítése; • a XI. osztályok CEC könyvének pecsételése; • a CAR pénztárosa. Évente közösen a főkönyvelővel elkészítik és leellenőrzik az évi leltárt. Titkárság Antal Zita 1996-tól az iskola alkalmazottja. Laboránsként kezdte. 2000ben Szakács Vass Erzsébet nyugdíjba vonulása után ő töltötte be a főtitkárnői szerepkört. Antal Zita munkakörének legfontosabb része a bérelszámolás. Ide tartozik a fizetések havi kiszámolása és besorolása végzettség, szakmai képesítés és régiség alapján. Más munkaköri tevékenységei a következők: • munkakönyvek havi vezetése; • személyek alkalmazására vonatkozó nyilvántartása; • munkaszerződés felbontásához szükséges dokumentumok kibocsátása; • nyugdíjba vonulók aktáinak összeállítása; • az alkalmazottak képzettségének és tevékenységének változásakor az akták kibővítése és az ahhoz fűződő fizetési kritériumok figyelembevétele; • Napirenden kell lennie a törvényekkel és törvénytervezetekkel, hogy kivitelezhető és alkalmazható legyen gyakorlatba ültetéskor. Minden esetben egyeztetnie kell a felsőbb szervekkel. Az érettségi bizonyítványok, a tíz és nyolc osztályra vonatkozó bizonyítványok, valamint a szakokból felmérést végzett tanúsítványok tanévvégi elkészítése és az irattározás közös munkát igényel, amelyben nemcsak a titkárnők vesznek részt, hanem a rendszergazda is. Gyarmati Dénes segítségével időben elkészült érettségi bizonyítványokat és tanúsítványokat minden egyes diák kézbe kapja az anyakönyvi lappal együtt. 2006. április végétől ezt a munkakört Antal Katalin tölti be. Az iskola titkárnője Bartó Ilona is, aki 1996 májusától dolgozik titkárnőként az intézményben. Tevékenységének főbb területei: • az iskola diákjainak adatait könyvelni (lakcím, tanévvégi médiák); • igazolások írása diákoknak; • CEC könyvek ellenőrzése és az esetleges változások jelentése a tanfelügyelőségnek; • statisztika készítése a tanulók tanulmányi helyzetéről; • ösztöndíjak elbírálásához szükséges tanulmányi helyzetek kiírása, az esetleges változások követése; • anyakönyvi kivonat kiállítása a diákok részére; • év végi irattározáskor lefűzött akták elkészítése; • végzős diákok naplóinak ellenőrzése (médiák), hogy a valós tanévvégi

61

érték kerüljön rá a bizonyítványokra és az anyakönyvbe. A titkári munkán kívül részt vállal a Márton Áron Alapítványban mint pénztáros. Amiben még részt vállal a titkári munka kapcsán közösen kollégájával, azok a következők: • telefonhívások, értesítések továbbítása az illetékes személyeknek; • Monitor (aktuális törvények és törvénytervezetek) lap tanulmányozása; • az iskola volt diákjainak és alkalmazottainak, valamint más kívülállóknak a kiszolgálása (útbaigazítás, igazolások kiállítása, bizonyítványok kiadása stb.). A titkárságon és a könyvelőségen a munkafázisok nagy része számítógép segítségével történik. Egyre több új programot kapnak, amelyek megkönnyítik az addigi munkafolyamatok lebonyolítását. Számítógépen vezetik a beiratkozást az V. és IX. osztályokba. Az iskolára vonatkozó statisztikák elkészítésében már új programokkal dolgoznak (statisztikák a minisztériumnak, tanfelügyelőségnek), a könyvelőségen új könyvelői programok működnek. A titkárság és könyvelőség dolgozói a jobb és pontosabb munka érdekében állandó kapcsolatban vannak intézményünk vezetőségével, de külön-külön az egyes emberekkel is, legyen szó tanárokról, az oktatást segítő alkalmazottakról vagy diákokról. A titkárságon és könyvelõségen dolgozók közlései alapján összeállította: Borbé Levente könyvtáros

* Az értesítõbõl átvett címeket, részleteket szó szerint idézzük. Az értesítõ borítólapja piros színû.

62

100 ÉVES ÉVKÖNYV* AZ ERDÉLYI R. KATH. STATUS CSIKSOMLYÓI FŐGIMNÁZIUMÁNAK

ÉRTESITŐJE AZ 1905-1906-IK ISKOLAI ÉVRŐL. KÖZLI: AZ IGAZGATÓSÁG. 1906 Nyomtatott Szvoboda Józsefnél, Csikszeredában.

A kerek száz esztendővel ezelőtt kiadott évkönyv két részt tartalmaz. Első része a madéfalvi veszedelemről és a szomorú esemény kapcsán felavatott emlékműről, a második rész az 1905–1906. tanévet foglalja magába. A tartalomjegyzék egybeolvasztja e két egyébként különválasztott részt. A tanév krónikája nagyjából megegyezik az ezt megelőző és követő évkönyvek szerkezeti felépítésével. Az évkönyvnek 210 számozott oldala van. A borítólapon kívül azok sincsenek megszámozva, amelyek üresek. Továbbá nem tartozik a számozott oldalak közé a borítólap azonnali megismétlése az évkönyvön belül, valamint a XIV. Érettségi vizsgálatok (viszont a tartalomjegyzékben szerepel 211. oldalként) és a tartalomjegyzék sem. Az évköny elsõ része

63

A MADÉFALVI VESZEDELEM Irta: DR. BALLÓ ISTVÁN

Balló István a Madéfalvi veszedelem című munkáját előszóval kezdi, majd három részre osztja a történteket. A negyedik rész nem kapcsolódik szervesen a történethez, inkább az emlékezés és az emlékmű létrehozásának körülményeit tárgyalja. Elõszó. A Madéfalvi veszedelem emlékére felálított szobrot 1905. október 8-án avatta fel „Csík vármegye törvényhatósága”. Balló István főként Csík vármegye levéltárának anyagát használta fel, de a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárában is talált anyagot. „A Siculidicium forrása sok ideig Losteiner volt” – írja a szerző. Lostenier Lénárd ferencrendi szerzetes munkáját később kiegészítették más idevágó írásokkal is, amelyekből Gróf Teleki Domokos A székely határörség története című írása emelkedik ki. A szerző a továbbiakban részletesen taglalja – fejezetekre osztva – a madéfalvi veszedelem kimenetelét. A fejezetek alcímei rövid vázlatot nyújtanak az aprólékosan leírt eseményekről. I. fejezet – „A régi határőrzés. Buccov kinevezése. A Schröderféle bizottság kiszállása 1762. júliusában. A nép erőszakos besorozása Gyergyó-, Csík- és Kászonszékben, Háromszéken és Bardóczszékben. Az udvarhelyszékiek ellenállása. Az erőszakos felfegyverezés és bujtogatás. Buccov megérkezése Gyergyószentmiklósra október 24-én s a nép ellenszegülése. A határőrök felesketése Gyergyóban, Csíkban és Háromszéken. A csíkszéki tisztviselők panaszai s a gubernium leiratai. A csíki zavarok. Lázár Imre követsége.” II. fejezet – „Két csíki alkirálybíró felfüggesztése. A csíkszéki tisztviselők és nemesek körűlzárása Várdotfalván januárius 11-én. A csíki tisztikar az udvarhelyszékiek támogatását kéri. A Kálnoky-bizottság eredménytelen működése. Siskovicsék kinevezése. A csíkiak és háromszékiek kérése Siskovicshoz. A gubernium június 9-i patense. A gyergyói és csíki zavarok. Csík- Gyergyó- és Kászonszéknek Szépvízen június 18-án tartott közgyűléséhez és a guberniumhoz beadott panaszok. A gubernium válaszai. A Siskovits-bizottság júniusi javaslatai. A királynő október 8-i rendelete. Az alcsíki és felcsíki községek felelete.” III. fejezet – „A Siskovics-bizottság kiszállása, a felesketés és zászlószentelés Gyergyószentmiklóson dec. 18-án. A madéfalviak, rákosiak és madarasiak menekülése. A madéfalvi asszonyok és gyermekek kiüzése. A bizottság tárgyalása a szalonkába menekültekkel Dánfalván dec. 29–31. jan. 1. napjain. A bizottság 1764. jan. 2-án Taploczára megy. A háromszékiek és kászoniak megérkezése. A tömeg bevonulása Madéfalvára jan. 5-én.

64

Sikertelen tárgyalások. A jan. 7-i vérfürdő. A határőrség felállitása és szervezése. A bünügyi bizottság kiszállása Csíktaploczára, a vallatások. Lázár Imre és fia ügye. A csíki papság. Zöld Péter és Beke István sorsa.” IV. fejezet – A madéfalvi emlék története. „Nem volt elég a hatalomnak az a vérfürdő, melyet Madéfalván rendezett, hanem a hagyomány szerint az elesettek sírja fölé emléket állitott ezzel a felirattal: „Domita Siculorum superbia hic jacet”. De valaki ugyanennek az emléknek a hátára ezt irta: „Itt emelt magának a gonoszság oltárt. Mondd el hohérinkra a CIX. zsoltárt.” Ezt a feliratot meglátta II. József, ki mint trónörökös ítt járt és az emléket eltávolitatta.” Továbbá szó esik az emlékezésekről. Szűz Mária tiszteletére a nagyajtai Cserey Zsuzsánna 1769-ben keresztet állíttatott, ahová a mészárlás áldozatait temették. A középső keresztet Részeg András és felesége állítatták 1878-ban, míg a harmadikat 1885-ben Szabó Péter állíttatta Jézus tiszteletére és az áldozatok emlékére. Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanár Losteiner után 1861-ben megírta a madéfalvi veszedelem történetét. Céljául tűzte ki az áldozatok emlékére egy emlékmű létrehozását, ami nem sikerült. Sok próbálkozás után az emlékműre való pénzgyűjtés 1891. őszén kezdődik el, és egészen 1898-ig tart. Adakoznak a gyulafehérvári papnövendékek, a csíksomlyói, marosvásárhelyi, brassói római katolikus gimnázium diákjai, valamint a szászvárosi és sepsiszentgyörgyi kollégium diákjai. További adakozások érkeztek Csík vármegye falvaiból, más akkori erdélyi és magyar vármegyék községeiből és városaiból. Intézmények és egyletek adományai érkeztek főleg Székelyföldről, de nem maradt ki Budapest, sőt Bukarest („magyar dal- és közművelődési egylet”) sem. Az emlékművet Szász István csíkszépvízi építész készítette el a turul és az emléktábla kivételével. A turult Gladenbeck H. és fia budapesti cég öntötte. Az emléktáblát Sántha Nándor budapesti vésnök készítette. A felirat prózai részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári egyetemi tanár, míg a verset Dr. Balló István, a történet írója alkotta. A márvány emléktáblán ez áll: „SICULIDICIUM. 1764. jan. 7. A határőrség erőszakos szervezésekor Madéfalva határában 1764. jan. 7-én hajnalban a csász. katonaság által védtelenül lekaszabolt Csík és Háromszéki

65

200 székely vértanu emlékére kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el, emelte az utókor hálás kegyelete. 1899. Székely nép! Itt hullott őseidnek vére, Kiket zsarnok önkény bosszus karja ére. Midőn alkotmányos szabadságod védték, Szörnyükép olták ki sok ártatlan éltét. De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt, Emlékök nem vész el, örökre fennmarad, Mert hű kegyeletben megtartod őseid Így él majd emlékök időtlen idejig.” Maga a történet nem pártatlan, nem is lehet az. Az idegen hatalom más földön való berendezkedése ellenszenvet vált ki, ha nem képes megérteni az ott élő emberek igényeit. Az uralkodó hatalom legrosszabb döntése a megtorlás. A megoldáshoz vezető út minden esetben a békés kiegyezés, amiről abban az időben szó sem lehetett. Nekünk, utódoknak pedig nem szabad elfelejtenünk népünk történetét, különösen a nehéz időszakokat. Az egyszerű tanulságon túl meg kell őriznünk őseink szabadságszeretetének eszméjét, hogy megmaradhassunk azoknak, akik vagyunk értékeinkkel együtt. Dr. Balló István írása is ezt a gondolatot támasztja alá. Csak az összefogás képes nagy dolgokra, főleg a kulcsfontosságú történelmi döntések meghozatala előtt. Az évkönyv második része ADATOK A

FŐGIMNÁZIUM ÉS A VELE KAPCSOLATOS KETTŐS

FINEVELŐ – INTÉZET (SZEMINÁRIUM ÉS INTERNÁTUS)

1905 – 1906. TANÉVI TÖRTÉNETÉHEZ Ami emberközelibbé, barátságosabbá teszi az évkönyvet, az az, hogy miként próbálja meg kidomborítani az iskola szellemének magasztos pillanatait, fontos tevékenységeit úgy, hogy az általános emberi tett nemes örökérvényűsége kapjon főhangsúlyt. Nem hiába kezdődik A Mária-kultusz pedagógiai jelentõsége című munkával, amelyet Pál István tanár adott elő a csíksomlyói tanári kongreszszuson, és folytatódik a Bethlenfalvi Pál Gábor igazgató 30 éves tanári jubileuma című írással. Ezt követően részletes tájékoztatást kapunk a tanári testületről, a

66

tanított tantárgyakról évfolyamonként, a tanévben adott dolgozatok tételeiről, a könyvtárak és szertárak gyarapodásáról, a Mária-társulat tanévre eső tevékenységéről, a tanév lefolyásáról, amelyet a diákok statisztikai adatai követnek, folytatva a szeminárium és internátus növendékeinek névsorával, befejezve néhány fontos tudnivalóval és az érettségi eredményekkel. Az 1905–1906. tanév kiemelkedő tanári személyiségei, akiknek rövid életrajzát Antal Imre is rögzítette a „Tisztesség adassék” című munkában, a következők: Pál Gábor, Dr. Balló István, Dobos Ferenc, Erőss József, Kassai Lajos. Az 1905–1906. tanév kiemelkedő teljesítmánnyel végző diákjainak névsora: I. A – Ferency Béla, Gegő István, Kertész Béla, Simon György, Székely Károly, I. B – Darvas Albert, Székely Rezső, Szőcs András, Timár Sándor, II. A – Mednyánszkiy Lajos, Nagy Dénes, Tankó Károly, II. B – Ambrus János, Györgypál Gábor, Karda István, Lakatos Imre, Vaszi István, Zakariás Bálint, III. – Bándi Józzef, Csűrös Lajos, Fnlda Pál?, Karda Ferenc, Rusz Sántha István, Tamás Ignác, IV. – Ferencz József, Fodor Gergely, Kassai Tivadar, Petres Kálmán, V. – Barabás János, Király András, László Antal, Vaszi Sándor, VII. – Balázs Lajos, Balogh Ignác, Kádár Ferenc. A évkönyv mint dokumentum Egy évszázadra visszatekintve rendkívül tiszta képet kapunk az akkori Csíksomlyói Gimnázium életéről és mindazokról a tényezőkről, amelyek befolyásolták a gimnázium életét. A Dr. Balló István által megírt A Madéfalvi Veszedelem című munka felbecsülhetetlen érték. Mostanság ugyan szélesebb körű lehetőség van egy hasonló mű megírásához, de ennek a műnek felbecsülhetetlen értéke az, hogy a témában érdekelteknek megbízható eligazítást nyújt, ugyanis – az előszó tanúsága szerint – munkája alaposan dokumentált. A kutató a munkájának eredményeként létrehozott történetet megpróbálta a legnagyobb hitelességgel elénk tárni. A negyedik rész, amely az emlékmű felállításának előzményeit tartalmazza, nagyon érdekes olvasmány: az emlékművet nem az egyszerű emlékezés tárgyi megjelenítőjeként láttatja, amelyet egy kor tartott fontosnak, tartott követni való eszmének, hanem a nép folyamatos kívánsága megtestesítőjeként ábrázolja, amely népnek a hite és igazságérzete követelte meg annak létrehozását. Az esemény megtörténte után ugyanis nem egyszer állítottak emléket azon helyen, ahol a mészárlás után eltemették halottaikat a székelyföldiek. Ez a folyamatos törekvés, töretlen hit, a saját véreink áldozatára való állandó emlékezés igénye hozta létre az emlékművet, amely száz esztendeje áll. Megismerhetjük továbbá azt is, miként született meg az emlékműállítás gondolata, és betekintést nyerhetünk létrehozásának kalandos történetébe. Az adakozás felsorolása nemcsak a tények hosszú sora, hanem egyfajta

67

sorrend is, hogy miként nyílt meg a szív őseink tisztelete előtt. A történet írója igyekezett kiemelni azt a példás értéket (s azzal együtt a tanúságot), amelyet követnie kell az elkövetkezendő nemzedéknek. Az évkönyv szerkesztői főként ezért tartották fontosnak megjelentetését az iskola értesítőjében. A folytatás is az előző olvasmány szellemében alakul. A már említett A Mária-kultusz pedagógiai jelentõsége és a Bethlenfalvi Pál Gábor igazgató 30 éves tanári jubileuma című fejezetek a tanulás fontossága mellett a helytállást, a keresztény katolikus szellemiséget, értékeink megőrzését, az egymás iránti tiszteletet és szeretet emelik ki. Megszívlelendő gondolat a mai ember számára, hogy ezelőtt száz évvel mi volt a fő szempont a nevelésben, amelynek a tanítás része volt. A továbbiakban a tények részletes leírása ad egyfajta képet az akkori iskolai év történetéről, amelyből nem hiányzik az adományok felsorolása sem. Minden tanár neve mellé odaírták képesítését, majd a tantárgyat, amelyet tanítottak, és azt is, hogy melyek azok az osztályok, ahol oktattakneveltek. Megtudhatjuk, hogy rendkívüli tantárgynak számított a francia, a zene, az egészségtan, a „gyorsirászat” és a „szabadkézi rajz”. Osztályonként is felsorolják a tantárgyakat, feltüntetve az osztályfőnökök nevét is. Érdekességnek számít az is, hogy a latin nyelv mellett V. osztálytól kezdődően a görög nyelv és a görögpótló irodalom „rendes tantárgyként” szerepel. Az írásbeli dolgozatok tételei csak magyar nyelvből és görögpótló irodalomból jelennek meg, valamint az érettségi vizsga tételei is helyt kapnak. Az évkönyv statisztikai része bizonyítja az iskola működésének feltételeit. Nemcsak az iskola felszereltségébe, a tanulók tanulmányi helyzetébe kapunk betekintést, hanem az iskola életébe is – főként a Jótékonyság, az Egyesületek élete, Szeminárium és internátus és a Szükséges tudnivalók című fejezetekben. A száz esztendővel ezelőtt napvilágot látott évkönyv dokumentációs értéke mellett, a múlt felidézésén kívül egy jól körülhatárolt követendő értékrendet mutat fel a mai iskola számára. Ennek az értékrendrendnek a végiggondolása, továbbvitele pedig a mi feladatunk. Borbé Levente könyvtáros

68

KOPJAFÁINK Bevezetõ

Egy nagymúltú iskola története során kialakulnak olyan hagyományok, melyek kihangsúlyozzák az illető iskola egyediségét. Évtizedek óta hagyomány, hogy a Márton Áron Gimnázium véndiákjai elhunyt tanáraik és osztálytársaik emlékére kopjafákat állítanak. A kopjafák a harcosok, katonák sírhantjainak nélkülözhetetlen járulékai voltak. Nem véletlen, hogy a székely katonatársadalom őrizte meg e nagyon régi, a lovas-nomád kutúrkörhöz tartozó

hagyományt. Ahogy Vámbéry Ármin írja: „a kopjafaállítás szokását a türk népektől vették át őseink, s tőlük ered az a gyakorlat is, hogy az elhunyt kilétére utaló jelekkel díszítik a fejfát, s a jeleket az arra járó a fejfáról leolvashatja”. Orbán Balázs szerint pedig „a fejfa összeölelkedése a pogány és keresztény hagyományoknak”. Agavriloaie Alexandrina Sass László Csató Béla Dávid Borbála András Imre Bencze Albert Incze Ferenc Sándor Málnási M. Erszébet

Balázs Béla Domokos Jolán Szász Mária Veress Anna Mária Albert Veronika Ambrus Zsuzsánna Biró Antal

69

Iskolánknak hosszú történelme során más-más nevei voltak a különböző Elhunyt osztálytársak Sass László Dávid Borbála Incze Ferenc Sándor Ambrus Zsuzsa Málnási Erzsébet András Ibolya

Tanárok Bálint Mihály Dénes Márta Sandy Blancha Benedek Gyula Kristó András

rendszerek befolyásának következtében. 1948–1951 között a Csiszér József osztályfőnök Erőss Borbála Szabó Gabriella Erőss Gábor Solnai Magdola

Tóth László Dánél Gabriella Daradics József Czilatta Antal Janovits Sándor Duka Klára

Magyar-

Nagy Mária Gál Judit Bakó Erzsébet György Etelka Purcărea Ioan

1.

tannyelvű Vegyes Líceum, 1951–1953 között az I. sz. Vegyes Középiskola, 1953–1954 között a 10 osztályos középiskola, 1954–1956 között az I.sz. Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, 1956–1960 között a Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, 1960–1965 között a Csíkszeredai Középiskola, 1965–1968 között a Csíkszeredai Líceum, 1968–1971 között az Általános Líceum, 1971–1974 között az I. sz. Általános Líceum, 1974–1977 között az I. sz. ReálHumán Líceum, 1977–1990 között a Matematika-Fizika Líceum nevet viselte, 1990 óta pedig Márton Áron Gimnáziumnak hívják. Az iskola diákjai által állíttatott kopjafákkal eddig senki sem foglalIV. A Gál Judit oszt. f. 2002 Salló Alajos 1985 Sipos Ferenc

IV.B 1 9 7 2 – 2 0 0 2

Baloga Tibor 1972

1994 Lukács (Zeffer) Erzsébet 2001 kozott, írásos nyilvántartás azokról nem készült. Így született meg az ötlet, hogy össze kellene írni a gimnázium udvarán, a vasutállomás melleti régi

70

temetőben és a csobotfalvi temetőben található kopjafákat. Arról, hogy miért szórták így szét azokat, később ejtünk szót. Célunk az volt, hogy egy dokumentum értékű munkát készítsünk, mely számba veszi ezeket a műemlékeket, a rajtuk található névsorokat, ezáltal megkönnyítve a későbbi kutatásokat. Opra Károly Héjja Ferenc Ruthner Stefan

Vécsey László Lázár Mihály Lengyelfi András

Márton József Lenk László

Magyarázat

A számbavétel során úgy jegyeztük le a neveket és szövegeket, ahogyan azokat írva találtuk. A kopjafákon megjelenő hibákat is feltüntettük, remélve, hogy a dokumentum megjelenése nyomán kijavítják azokat. Mivel bizonyos kopjafákon (1952-es évfolyam, Tanítóképző, a vasútállomás melletti régi temető; 1954-es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető) feltűntették a még élő volt diákok nevét is, ezért az elhalálozottaké Bíró László Kurcsakowszky Annamária Köncse Klára

Balázs Kálmán Szakács Veronika Bartha Elemér

Makó Anna Éva Balázs István Balázs Edit

mellett kereszt található. Ezt mi a következőképpen jelöltük: †. Felállításuk után 5 kopjafát többször is „frissítettek”(1952-ben végzett évfolyam, I. sz. Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1962-es évfolyam, Csíkszeredai Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1957-es évfolyam, Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1948-as évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1959-es évfolyam, Csíkszeredai Vegyes Líceum, vasútállomás Nagy Zoltán Galaczi István András Károly Tóth Adrien

Tóth Zoltán Antal Enikő Lukács Irén Máthé Dénes

Imre Ilona Antal Vilma György Árpád

melletti régi temető). A kiegészítéseket mi vonallal jelöltük. A kibővítésekre az írás stílusának másságáról, a fémcédulák különbözőségéről következtettünk. Dokumentum

A Márton Áron Gimnázium udvarán található kopjafák 1. Millenium 1000–2000

71

2. 1970–1990 Jobb oldalon: Bal oldalon: 1970–1995 3. Bálint Klára †1970 Gáll Árpád †1972 Baróthy Attila †1982 Fogarassy Elemér †1986

Becze Antal †1991 Péter Izabella †1991 Erőss Lajos †1993 Dorgó József †2000 Tompos László †2003

Nesztheiner Paula †2003 Somodi Albert †2003 Szabó Dénes †2003

Állították e líceum 1952-ben végzett növendékei Csikszereda 1982 május Alapkövön: 1952 4. ............................. ............................. ..............................

Szakács Attila

72

.............................. .............................. ..............................

Henter Zoltán Bodor Erzsébet

Ambrus Antal

Vitos Károly-1963 Andre András-1967 Bodor Erzsébet-1980 Székely Sándor-1980 Császár Gábor-1984 Ardeleanu Ioachim Péter Zsolt-1991 László Pál-1991 Karda Ida-1993 Hajnód Melánia-1994 Keresztes Ferenc Csók Vilmos-1994 Lőrinc Anna-1994 Tőke László-1995

Péter Ignác-1996 Nagy Rezső-1997 Nagy Mikolt Erzsébet-1998 Bani Mária-1998 Tatár Júlia-1999 Kurcsakovszky Alexandru-1999 Nagy Péter-1999 Sebestyén Károly-2002 Ferenczy Endre-2002 László Lajos-2002 Márton Irén-2002 Kovács Károly-2003 Erőss Tibor-2003 Kristó Zoltán-2004

5.

Sandy Blanka A. oszt.

1965 Fülöp Béla B. oszt.

Deák Gyula C. oszt.

Osztáltársaink Schemmel Vilmos Mezei Miklós Tompos Sándor

Burgger Éva Kahábé István Reszegh Veronika

Bíró Csaba Vorzsák István Breczky Tamás

emlékére Hátul: Állítva 1995 K.Z. A.L. 6. Kiss László János László Lajos Éva

Máthé Árpád Zervesz Iozsef

Mihók Gyula Holló Levente

1962-ben vézettek emlékére Perjessy Gyula Csergő Lajos

Somay János Kovács Dénes

Bereck Lajos Csiszér József

Hátul: 1992

73

7.

XXX

Ráduly Győző Bartha Géza Erdélyi András Opra Benedek osztályfőnök

Orbán László Mincsor Béla Tamás Zoltán

1967-ben végzettek Helwig Vilmos Sztankovits Jenő Gál Ignác Péter Ferenc Máthé Jakab Erőss Vilmos

emlékére Sipos András Fodor Zoltán Waczel Ferenc Győrfi András Fejér Akok Kánya Lajos

Albert Antal

Nagy István

Hátul: 1997 V. 24

8. Állíttatták az 1954-ben végzett XI-es diákok 1984. június 9. „Communitas utilitas praefertur privatae” Albert Vilmos Angi Dénes Antal Áron Ádám János Dr. Balogh Antal Bányai László Beczássy Zoltán Bertalan Lázár Barcsa Gergely Buszek Gyula

Cselényi Béla Dr. Csipak Lajos László Ignác Lengyel Ödön Májer János Mánya Ferenc Nagy Rezső Opra Benedek Papp Dénes Papp János 1984

74

Pálfy Ferenc Purmann Dezső Rozsnyai Béla Sarkadi Elek Sárdi János Somay János Szilveszter Sándor Dr. Szőcs Lajos Dr. Végh Sándor Dr. Boga Lajos

Hátul: Elhunyt osztálytársaink: Csiszer Pál Écsy László Füstös István

Koger Turkosi Imre Salamon András Sütő Jenő

Zöld Ernő

9. ............... végzett estihallgatóknak emlékére

10.

Osztályfőnök: Labancz Attila .................... 2. XI. E oszt. főnök Lajos Imre Kósa Péter Antal János Lempert Márton Bőjte Julianna Both Emil Botos Lőrinc Domokos Imre Bors Balázs Bardócz György Beke János Péter András Holló Magdolna Berényi Balázs Kóródi László Borbáth Géza

Bakó Kálmán oszt. főnök Sipos Tibor Kóródi Imre Rácz József Székely Ferenc Ravasz József Boga Mihály Péter Márton Veress Tibor Császár Ferenc Ambrus Mátyás Hajdu Zoltán Kristó András Salamon Albert Karácsony János Tompos Zsuzsánna Jakab Lajos Szőcs Péter Deák Gyula 1966 1996 11.

75

1964 Faragta Papp Ferenc nyikó-malomfalvi tanító 1979-ben

Állíttatták az osztálytársak nevében Ambrus Mátyás Ambrus István Fodor Imre 1994

XI. A XI. B XI. C XI. D Bereck Lajos osztályfőnök 1921-1981 Erőss Gyula Gál Aladár Berek Ferenc Kovács Imre Karda Pál Ambrus Zoltán Gergely Aladár Nedelka József

Keresztes András Konrád Géza Gondos Éva Paltán Lajos Kasza István Veress Pál Szép Ilona

1964 12. 1961-

Elhunyt osztáfőnökeink

A volt tanítóképzőnkre, elhunyt tanárainkra, évfolyamtársainkra emlékezünk Osz.fõ. János Pál Csorbáné Antal Regina Kurkóné Bartalis Jolánka Todorné Botár Klára Kanabéné Bögözi Adél Tamásne Csiszár Borbola 3. Borsné Csiszár Gizella

76

Hátul: Állították az 1952-ben végzett tanítók. Csíkszereda 1992 Vassné Erdély Etelka † Fazakas Aranka † Jánosné Gergely Erzsébet † Császárné Györfy Melánia Bakóné Salamon Erzsébet † Mihályné Imets Livia Albertné Kató Magit 4.

Czikóné Kelemen Mária Benkőné Keresztes Mária Erőssné Kósa Orsolya Jakabné Lajos Erzsébet Nedelkáné Lukács Brigitta Opráné Lunguj Irén Máthéné Mihály Erzsébet Nagy Katalin Bodorné Orbán Emilia Tutáné Popp Emma Székelyné Pálffy Gabriella Krusniczkyné Petres Ilonka Lestyáné Péter Magit5. O.f. Mátéffy Gyõzõ Bajcsi László Bakó Antal Bakó László Balla Imre Balogh Zsigmond Birta Imre Biscontini Péter Bogos Károly Brassay Sámuel † Czibak László Debreczy Tamás †

Ambrusné Salamon Magdolna † Gálné Simon Klára Kristályné Slovenszky Matild Dávidné Süket Julianna † Füstösné Szabó Mária Rodéné Szakács Éva Csernátoniné Szász Mária Szilágyi Klára Fintáné Szurkos Éva Bakóné Tatár Mária Biscontininé Unger Piroska Oratovszkyné Vass Ibolya Buristáné Xántus Ilonka

Fehér Mihály Ferencz Árpád † Ferencz Vilmos Ferenczy László † Kalamár Béla Kánya Béla Keresztes Levente † Knott László Koncz Károly † Kovács Gyárfás † Lunguj Ferenc † Máthé Antal †

Miklós Géza Nagy Gábor Puskás Levente † Rancz Elemér Salló István † Sárossy Zoltán † Szász Bálint † Székely Béla Urzika Béla Vajna László Vass Dezső Vass Zoltán

Állíttatták az 1961-ben végzett diákok 13. Állíttatták a gimnázium 1957-ben végzett növendékei 1987 június 20 Tanárok Bereck György

Somay János

Elhunyt osztálytársaink: Balázs István Magyari Mária Péter Ferenc Szabó Vince Káthé Lajos

Csipkés Ilona Mészáros Ida Farkas Ibolya Székely Enikő Salamon Mária

Dörnerth István Szőke Barna Bogyó Csaba Fazakas Ferenc Figo Istvan

Jobb oldalon:

77

Bakó Kálmán osztályfőnök Fülöp Ildikó Erőss László Antal Jakab Rácz Albert György Andás Imre Mária Kézdi János

Lõrinczy Lajos osztályfőnök Bács Károly Kálmán Ferenc Lőrincz andrás6 Lőrincz István Biró Ernő Sánta Imre

Both Ferenc Nagy Éva

A vasútállomás melletti (régi) temetõben található kopjafák 1. Elhunyt diáktársaink emlékére a Csíkszeredai Főgimnázium 1948-ban végzett tanulói Petres Nándor Fodor Jolán Dombrády László Bicsak Károly Ferenc Aranka Jakab Béla Salló András Kelemen Zsófia László Sándor Márton Béla Orbán Zsófia Antal József Vitos Lajos Szentes Árpád Deák Gyula osztályfőnök György Áron Hátul: Faragta Csomortáni Emil 1983

78

Kánya Etelka Nagy Aranka Gál Klára Osztályfőnök Ferencz József Bors Erzsébet Györke György Csiszér Margit

2. Tanári kar

Albert Vilmos Bereck Lajos Csiszer József Duka János

Albert Gizella Albert Juliánna † Albert Lázár Antal Erzsébet Bakó Matild † Balázs Márta Bara Olga Basa Gizella Bálint Julianna † Bálint Lenke Beşa M. Victor Biró Anna Biró András Biró Géza Biró Ida Biró Pál Bokor Iván † Bokor Margit Boldizsár Margit Császár Dónát Császár Irén Cseke Mária

Kovács Dénes Kovács Irma Magyarósi Sándor Perjessy Gyula

Csipkés Melinda Csiszer Klára Darvas Zoltán Duka Mária † Farkas István † Gál Jolán Gál Piroska † Gegő Áron Geréd Zoltán György Imre Hajdu Gábor János Aranka † Józsa András Kassay Árpád Katona Mária Kedves Anna Kelemen József Kencse Margit Kolumbán Magdolna Kong Anna Kozma Ilona

Korody Erzsébet Korodi Lázár † Kövér Klára Kristály Tibor † László Imre Lázár Éva Lőric Margit Lukács Mária † Mákszem István † Máthé János Mihály Mária Nagy Antal Nedelka János Orbai Mária † Orbán Ella Orbán Éva Papp Ilona Pál Teréz Péter Ibolya Péter Mária Portik Olga Rancz Gizella

Puskás Piroska Somay János Gál Klára

Ravasz Irén Róth Ilona † Salamon Éva † Sándor Ilona Sárosi Béla Szabó Emília Szabó Imre Szabó Irén Szabó Juliánna † Szakács László Szatmáry Sebestyén Szentes József Székely Ida Szép Károly Szilveszter Katalin Tamás Veronika † Teutsch Ernő † Teutsch Éva † Tulit Klára Varga Ilona

79

Osztálytársak D. A. J. Kr. Ne hagyjátok a templomot s az iskolát

Oszt.f. Ferencz Józsfné András I. Baczoni E. Bakó A. Bakó B. Balla I. Oszt.f. Kónya Elemér Ágoston J. Balázs L. Bara J. Bóni J. Botár L. Csiszer Sz.

A csíksomlyói tanítoképző 1949ben végzett diákjai 2000

Balla R. Csutak P. Fekete M. György J. Hozó K. János I. Jancsi M. Kánya B. Kemenes R.

Kóka M. Koródi M. Kovács M. Lázár M. Marthy M. Mihály I. Orbán J. Petres I. Petres K.

Salamon C. Salamon E. Salamon J. Sándor J. Sohmidt E. Tőke E. Vass J.

Csórja K. Dávid D. Fancsali P. Ferencz J. Ferencz M. Fülöp I. Geréd A. György A. Holló G.

Kalmár L. Kasza I. Kádár J. Keresztes E. Lázár I. Márton F. Mihály G. Páll D. Rancz L.

Sántha T. Sebők L. Szabó Á. Tamás B. Tersztyánszky S. Tóth E. Vaszi S.

Elhalt tanáraink és diáktársaink emlékére a Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium 1938-as végzősei 3. Gaudeamus XXX 1949-1979 A Csíkszeredai Főgim-

80

4.

názium 1949-ben végzett diákjai elhunyt osztálytársaikra emlékeznek.

Hátul:

MCMLI XXX MCMLXXXI A Csikszeredai Gimnázium 1951-ben végzett diákjai az elhunyt oszálytársaikra emlékeznek

5. 6.

Oszálytársak 7.

A csíkszeredai Vegyes Középiskola 1959-60-ban végzett diákok és tanáraik emlékére

Elhunytjaink emlékére csíkszeredai Vegyes Líceum 1959. végzett diákjai A csobotfalvi temetõben található kopjafák

1.

Vivat academia XXX

81

Állították a csíkszeredai gimnázium 1953-ban végzett növendékei 30 éves érettségi találkozójuk alkalmával Csíkszereda 1983 június 18 2.

R I P. 1954 Elhunyt tanáraink és diákjaink emlékére a csíkszeredai Gimnázium 1954-ben végzett diákjai Hátul:

3.7.

KZ

A L 1989

Következtetések Hol találhatók ezek a kopjafák?

Az iskola volt diákjai által állított 23 kopjafát 3 helyszínen találhatjuk: a gimnázium udvarában, a vasútállomás melletti régi temetőben és a csobotfalvi temetőben. A Márton Áron Gimnázium udvarán 13, a vasútállomás melletti temetőben 7, míg a csobotfalvi temetőben 3 van. Hogy miért is szórták így szét őket, erre választ az iskola 1987–90 közötti igazgatója, Csiszér Lajos ny. tanár úr adta meg: „Sok harcot egyedül kellett megvívnom a politikai akarattal szemben, azonban nem tudtam győzni. Egyik legszomorúbb kudarcom az iskola előtt felállított kopjfák kérdése volt. Az akkori megyei párttitkárnak valamiért szemet szúrtak, és felhívatott, hogy kikérdezzen, mit jelképeznek és kinek az engedélyével állíttatták. Én elmondtam, hogy ez egy hagyomány, hogy a 30 éves érettségi találkozósok elhunyt tanáraik és kollégáik emlékére kopjafát állítanak. Az elsőt az ’52-ben végzettek állíttatták. Akkor Pataki Imre véndiák megyei első alelnök volt, nem kértek engedélyt. A megyei titkár tudomásomra hozta, ezek műemlékeknek számítanak, és ilyent állítani csak Nagy Nemzetgyűlési engedéllyel lehet, s mivel ilyennel nem rendelkezünk, a kopjafákat tüntessük el. Megígértem, végre nem hajtottam, reméltem, hogy az ügy feledésbe merül. Valamennyi idő múlva a városi néptanács elnöke, Fábián eltárs hívott fel és közölte, hogy 48 órás határidőt adott a megyei elsőtitkár. Azt is tudomásomra hozta, hogy ha nem tűnnek el a kopjafák, buldózerrel nyomják azokat el. Ő maga is feljött az iskolába, segíteni próbált, hogy a kopjafákat megmentsük. Egy részét a vízházba tettük, onnan vitték el, ki merre tudta…Mi, az ‘53-ban végzettek a csobotfalvi Szent Péter templom cintermébe állítottuk fel, ma is ott van.”(Közös nevezõnk. Mozaikkockák egy iskola életébõl

82

1945-1990. Váli Éva szerk.) Milyen alkalmakkor állítottak kopjafákat?

Általában kerek évfordulókkor állították őket. Mint ahogy Csiszér tanár úr is elmondta, a kopjafák többségét (12) a 30 éves érettségi találkozók alkalmával emelték. Egyet 20 éves, egyet pedig 40 éves érettségi évfordulókor faragtak. A gimnázium udvarán található egy kopjafa, amelyet a millenium alkalmából állítottak 2000-ben. A fennmaradó 8 esetében nem tüntették fel a dátumokat, vagy pedig nem lehet kiolvasni azokat, így nem tudtunk következtetni arra, hogy ezeket miért emelték. Mikor, mennyi idõközönként emeltek kopjafákat?

Csiszér Lajos tanár úr szerint az elsőt az 1952-ben végzettek állíttatták, mi azonban találtunk az 1938-as, 1948-as, 1949-es és 1951-es évfolyamok által emelteket is (1938-as évfolyam, Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1948-as évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1949-es évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1951-es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, vasútállomás melletti régi temető). Az elsőt tehát az 1938-ban végzett diákok állíttaták, a legfiatalabb kopjafa pedig 2002-ből származik.(1972-es évfolyam, I. sz. Általános Líceum, Márton Áron Gimnázium udvara). Elhunytak

Magától értetődően a régebbi évfolyamok közt több a halott, mint a fiatalabb évfolyamokon. A legtöbb elhunyt az 1949-es évfolyam kopjafáján lelhető fel (61 diák), míg a legkevesebb az 1966-os évfolyamén (2). Az elhalálozott tanárokat nem mindegyik kopjafán tüntették fel, a 23-ból mindössze 16-on jelennek meg tanárok nevei. Vannak pedagógusok, akiknek neve több kopjafán is szerepel: Opra Benedek (1938-as évfolyam, Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1948-as évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető), Somay János (1954-es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető; 1959–60-as évfolyam, Csíkszeredai Vegyes Középiskola, vasútállomás melletti régitemető; 1938-as évfolyam, Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1957-es évfolyam, Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara), Csiszér József (1957-es évfolyam, Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1952es évfolyam, I. Sz. Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1954-

83

es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető), Bereck Lajos (1951es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1954-es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető; 1957-es évfolyam, Magyartannyelvű Vegyes Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara), Deák Gyula (1961-es évfolyam, Csíkszeredai Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara; 1949-es évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1953-as évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető), Sandy Blanka/Blancha (mind a két formában megjelenik): Sandy Blancha (1970-es évfolyam, Általános Líceum, Márton Áron Gimnázium udvara), Sandy Blanka (1961-es évfolyam, Csíkszeredai Középiskola, Márton Áron Gimnázium udvara), Gál Klára (1954-es évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető; 1953-as évfolyam, Csíkszeredai Gimnázium, csobotfalvi temető). Nõk és férfiak

Az idők folyamán, mint elmítettük, sok változáson ment át a gimnázium, így találunk külön fiú- és lányosztályokat, valamint vegyes osztályokat is. 19 kopjafán tüntettek fel diákokat, ebből 15 vegyes osztály, 4 pedig külön lány- és fiúosztály. Itt meg kell jegyeznünk, hogy néhány esetében nem lehet teljes biztonsággal leszögezni ezt, mivel csak az elhunytakat írták fel, és megtörténhet, hogy vegyes osztály volt, csak a női nem képviselői mind életben vannak. Ezek a kopjafák (1965-ös évfolyam, Csíkszeredai Líceum, Márton Áron Gimnázium udvara; 1966-os évfolyam, Csíkszeredai Líceum, Márton Áron Gimnázium udvara; 1948-as évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető; 1951-es évfolyam, Csíkszeredai Giminázium, vasútállomás melletti régi temető). Van egy kopjafa, illetve kereszt a csobotfalvi temetőben, amelyen csak a családneveket és a keresztnevek kezdőbetűit tüntették fel, így nem állapítható meg, hogy vegyes osztályok voltak-e vagy nem. A fejfákon összesen 286 elhunyt diák neve jelenik meg. Közülük 204-en férfiak és 82-en nők. Rejtélyes állíttatók

A 23 kopjafa közül mindössze egyre jegyezték fel konkrétan az állíttatók nevét (1949-es évfolyam, Csíkszeredai Főgimnázium, vasútállomás melletti régi temető), míg 11 esetében az egész évfolyam az állíttató. 3 fejfán monogram található, amelyről nem tudni, hogy állíttatóié-e vagy esetleg a faragóé, 8 fejfa emelői pedig teljesen ismeretlenek. Munkánk a teljesség igénye nélkül készült. A kopjafák témakörében sok kutatást és megfigyelést lehet végezni, valamint több szempont szerint lehet értékelni őket. A mi munkánk csak az első lépés ebben a folyamatban. Csiszér Lajos tanár úrnak egy interjúban elhangzott szavaival szeretnénk megfogalmzni a végkövetkeztetést, levonni a tanulságot: „Ez az iskolának a múltja, s az iskola kell gondját viselje ezeknek.”

84

Jegyzetek A vonal a kopjafák új nevekkel történő kiegészítését jelöli. A 9-es kopjafán található cédulákat rossz állapotuk miatt nem lehet kiolvasni. 3. Hiba: Borbola, a helyes név: Borbála 4. Hiba: Magit, a helyes név: Margit 5. Hiba: Magit, a helyes név: Margit 6. Hiba: A keresztnév kicsi betűvel van írva. 7. Ez nem kopjafa, hanem kereszt. 1. 2.

Könyvészet 1. Antal Imre: „Tisztesség adassék”. Lapok a Csíkszeredai Római Katolikus Fõgimnázium történetébõl. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994 2. Kiszely István: A magyarság eredete és õstörténete. Egyetemi tankönyv és tanári segédkönyv, Magyar Ház Kiadó, Budapest, 2001 3. Szathmári Ferenc: Népi fafaragás. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1994 4. Váli Éva (szerk.): Közös nevezõnk. Mozaikkockák egy iskola életéból 1945-1990. Csíkszereda, 2005 5. Interjú Csiszér Lajos egykori igazgatóval az 1956-os eseményeknek a gimnázium életére tett hatásáról. Az interjút készítették: Borsodi L. László – Kristó Boróka tanárok.

Pap Szilárd Skovrán Ágota X. B

85

86

II. A PEDAGÓGUSOK SZTRÁJKJÁTÓL A MINISZTERI LÁTOGATÁSIG (Visszapillantás egy zaklatott tanévre)

BEVEZETÉS Hogy mitől volt zaklatott? Jelen évkönyv szerkesztője külön írásban foglalkozik a 2005. november 7. és 29. között lezajlott pedagógussztrájkkal úgy, ahogyan mi éltük meg ezt a három hétig tartó idegőrlő, lehangoló, kétségbeesett kísérletet reményeivel és csalódásaival együtt. Ha a tantestületen belül működött is a szolidaritás, és a közös szenvedés még jobban összekovácsolt minket, az iskolavezetőnek élete egyik legnyomasztóbb élménye maradt a december 7-én tartott szülőértekezlet, amikor szót kellett érteni a kiesett 16 tanítási nap kölcsönösen elfogadható pótlásáról. Utólag visszatekintve hálásak lehetünk a szülők képviselőinek és a diákönkormányzat vezetőinek, amiért megértettek és támogattak minket, saját érdekeik jól átgondolt érvényesítése mellett is. Az évtized legzordabb, leghosszabb tele várt ránk, igazi, kegyetlen csíki tél. Még ki sem hevertük a sztrájk megrázkódtatását, és indultunk összeírni a körzetünkben lakó leendő elsős és ötödik osztályos gyerekeket. Tettük ezt január végén, február elején, az első félév lezárási időszakában, miközben a hőmérő higanyszála heteken keresztül –30°C alatt maradt. A sztrájk előestéjén lemondott oktatási miniszter, Mircea Miclea szeptember végén tette közzé alkotását, az iskolák új szervezeti és működési szabályzatát, amely többek között visszaállította a már elfelejtett iskolakörzeteket és a gyerekek rendszeres összeírásának gyakorlatát. A megyei Tanfelügyelőség döntése szerint azok a középiskolák is kaphattak körzetet, ahol – mint például a mi iskolánkban – V–VIII. osztályos tagozat is működik. Másrészt, az általános iskolák nyomásának engedve, a Tanfelügyelőség csak azokban a középiskolákban hagyta jóvá az V. osztály indítását, ahol első osztály is indult. Ezt a helyzetet iskolánk tantestülete a sztrájk vége felé vitatta meg, és mérlegelve a kilátásokat, 2005. december 2-án döntött a körzet elfogadása, első és ötödik osztály indítása és az összeírás végrehajtása mellett. Július 10-én, az érettségi vizsga eredményhirdetésekor ugyanaz a jóleső öröm járta át a szívünket, mint az elmúlt években mindig, amikor megpillantottuk derék tanítványaink szép osztályzatait. És mikor aztán 15én láttuk, hogy az induló IX. osztályaink is megvannak, fellélegeztünk. Pedig tévedtünk, ha azt hittük, kezdődik a gondatlan nyaralás. Július 19-én miniszteri utasításra valamennyi (143 darab) érettségi írásbeli dolgozatot román nyelv és irodalom tantárgyból az iskola saját költségén fel kellett vinni Bukarestbe és átadni a Minisztérium illetékeseinek. Csakis nekünk, a Márton Áron Gimnáziumnak az egész megyéből. (Az ország hét másik iskolájából kértek még be dolgozatokat. Nem a románt.) Néhány nap múlva

85

bekérték a diákok román vizsga alatti ülésrendjét, valamint a teremfelügyelők névsorát. Annyit lehetett tudni, hogy egy különleges miniszteri szakbizottság újrajavítja a dolgozatokat (a szabályzat ezt előírja, tehát lehet), és hogy nyugalom, a diákok érettségi jegyei nem változnak majd. Augusztus 8-án az újabb miniszteri átirat tizenkét csíki és környékbeli romántanár megbüntetését javasolta: fizetéslevonással, két esetben elbocsátással, valamint az érettségi vizsgáktól való eltiltással. Az indoklás: a minisztériumi újrajavítás megállapította, hogy tizenkét helybeli javítótanár 33 dolgozat esetében (az összesen 143-ból) jelentősen nagyobb jegyet adott, mint a fővárosi újrajavító tanárok. Szerencsére az érvényben lévő jogszabályok szerint az oktatási miniszter csak javasolhatja a büntetést, az oktató személyzet jogállásáról szóló törvény („statútum”) értelmében viszont az érintett iskolák fegyelmi bizottságainak és tantestületeinek kell kivizsgálniuk és döntést hozniuk ilyen jellegű ügyekben. Fontos tudni, hogy ez a történet nemcsak annyiban érintette iskolánkat, hogy a mi diákjaink román érettségi dolgozatairól volt szó (ami pedig önmagában is elég lett volna). Nem! A tizenkét büntetésre javasolt tanár közül két tanárnő a Márton Áron Gimnázium köztiszteletnek, nagy szakmai tekintélynek örvendő pedagógusa. Az ügy további kimeneteléről pontosan és közérthetően tájékoztatta olvasóit a Csíki Hírlap szeptember 8-i, pénteki száma Daczó Dénes tollából a Nem vádolhatók a tanárok című cikkben. A továbbiakban teljes terjedelmében idézzük ezt a fontos dokumentumot: „Ma jár le az a határidõ, amíg az iskola vezetõ testületeinek dönteniük kell arról, hogy szankcióban részesítik vagy sem azokat a tanerõket, akik megbírságolását javasolta a tanügyminiszter, mivel a megérdemeltnél nagyobb jeggyel osztályoztak román érettségi dolgozatokat. Az érettségi után a megyébõl egyedül a Márton Áron vizsgaközpontból kérték be a román dolgozatokat. A csíkszeredai tanintézménybe augusztus 31én érkeztek vissza az újrajavított dolgozatok fénymásolatai Bukarestbõl, így érdemben csak ezután lehetett errõl a kérdésrõl tárgyalni – válaszolta kérdésünkre Varga László, a gimnázium igazgatója. „Nagy meglepetéssel állapítottuk meg, hogy tárgyi tévedés van abban a minisztériumi körlevélben, ami a büntetéseket javasolja két tanerõnk ellen” – fogalmazott az igazgató. Elmondása szerint a bukaresti újrajavított dolgozatok jegyei és a csíkszeredai osztályozás között az öt dolgozatból csupán egy esetében volt 2,5 ponttal nagyobb különbség. A javítás során „egyszerûen szemléletbeli különbségrõl van szó, szakmai kérdésrõl” – szögezte le Varga. Az iskolában az ügy kivizsgálására bizottságot hoztak létre. A háromtagú testület a héten terjesztette jelentését a tantestület elé. „Egyhangú szavazás eredményeként azt állapítottuk meg, hogy a tanárok vétlenek, és semmilyen szakmai mulasztást nem követtek el, nem vádolhatók semmilyen fegyelmi kihágással, éppen ellenkezõleg: jóhiszemûen, nagy szaktudással és hozzáértéssel végezték a javítási munkát. Nem értünk egyet a minisztérium által javasolt büntetéssel, a tantestület nem rótt ki semmilyen büntetést” – fogalmazott Varga László.

86

Bondor István fõtanfelügyelõ lapunk megkeresésére közölte: a Márton Áron Gimnázium tanárai esetében az iskola vezetõtanácsának döntése végleges.” Nos, mivel a tíz másik román szakos tanár ügyében is hasonló döntés született, a Márton Áron Gimnázium vezetői meg voltak győződve, hogy végül is ebből az ügyből az iskola, valamint a pedagógustársadalom presztízse nem megtépázva, hanem megerősödve került ki, hiszen magyar tannyelvű iskola létére kiállta a lehető legszigorúbb, legmélyrehatóbb ellenőrzés próbáját is. Talán még itt sem árt hangsúlyozni, hogy magát az újrajavítást, az érettségi vizsga eredményeinek egész országra kiterjedő, korrekt ellenőrzését mi egyáltalán nem ellenezzük azon egyszerű oknál fogva, hogy tapasztalatból tudjuk, a mi diákjaink egyetemi bejutási esélyeit rontják az ország számos iskolájában felelőtlenül és szemérmetlenül adott óriási jegyek. A mondvacsinált fegyelmi ügy lezárása után teljes erőbedobással gyürkőztünk neki az új tanév előkészítésének, amikor 2006. szeptember 12én délután a főtanfelügyelő telefonon közölte, hogy Mihail Hârdău oktatásminiszter szeptember 15-én a mi iskolánkban nyitja meg az új tanévet… Kedves olvasó, zaklatott volt-e a 2005 – 2006. tanév a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban? Október elsején írjuk ezeket a sorokat, sietve, hiszen a szerkesztő javaslatára jelen évkönyvünket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tisztelegve még e hónap vége előtt szeretnénk megjelentetni, iskolánk története ugyanis több ponton is kapcsolódik a fél évszázaddal ezelőtti tragikus eseményekhez. A miniszteri látgatás történetét pedig, ígérjük, megírjuk a jövő évi évkönyvünkben. Most pedig következzék a zaklatott tanév hétköznapjainak lényege, ahogyan azt mi láttuk.

A. DIÁKLÉTSZÁM ALAKULÁSA, TANULMÁNYI EREDMÉNYEK, FELVÉTEL AZ ISKOLÁBA Mint a bevezetőben említettük, a diáklétszám megőrzése és a szerkezetváltás folytatása érdekében tantestületünk úgy döntött, felvállalja az elemi oktatás újraindítását a Gimnáziumban. Így aztán három évtizedes szünet után 2006. szeptember 15-én egyosztálynyi elsőosztályos kisgyermek is megjelent az iskolában, csakhamar oltalmat találva András Éva tanítónéni szárnyai alatt. Mint az alábbi táblázatból kiderül, ily módon sikerült megtartani az osztályok számát az előző tanévhez képest, a diákok száma viszont így is csökkent (26 fővel) a szokatlanul nagy lemorzsolódás miatt, melynek okaira még visszatérünk.

87

2005/2006. tanév Osztályok száma Tanulók száma 1 30 2 60 2 59 2 54 7 203 5 140 5 137 5 149 5 143 20 569 27 772

Évfolyam I. V. VI. VII. VIII. Összesen: I–VIII. IX. X. XI. XII. Összesen: IX–XII. Összesen: iskola

2006/2007. tanév Osztályok száma Tanulók száma 1 24 1 27 1 30 2 60 2 57 7 198 5 143 5 129 5 124 5 150 20 546 27 744

A 2001-ben megkezdett szerkezetváltás kiteljesedése többek között a diáklétszám szinten tartásának lehetőségét is ígéri a tavalyi enyhe visszaesés után, amint a folyamat számadatai mutatják: Tanév

2000/2001 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007

Osztályok száma összesen

Líceumi tagozat (IX– XII.)

26 27 28 28 29 27 27

26 25 24 22 21 20 20

I–IV. és V–VIII. osztályok száma 2 4 6 8 7 7

Diákok száma összesen 646 675 (+29) 727 (+52) 764 (+37) 814 (+50) 772 (-42) 744 (-28)

Líceumi tanulók száma IX–XII. 646 621 617 595 587 569 546 (-23)

I–IV. és V–VIII. osztályosok száma 54 110 169 228 203 198 (-5)

A líceumi tagozaton úgy csökkent 23 fővel a létszám, hogy közben az osztályok száma nem változott: a veszteséget kizárólag a megbukott vagy az iskolából eltanácsolt IX. és X. osztályos tanulók adják (lásd bővebben a tanulmányi eredmények bemutatásánál).

I. KÉPESSÉGVIZSGA (KISÉRETTSÉGI) Mint ismeretes, Romániában 1999 óta a VIII. osztályt végzett tanulóknak úgynevezett képességvizsgát kell tenniük négy tantárgyból (román, magyar, matematika és Románia történelme vagy földrajza – választás szerint). E vizsgának kettős tétje van: a sikertelenül vizsgázó csak szakiskolában folytathatja a tanulást (tehát nem érettségizhet le), a sikeresen vizsgázók pedig az elért eredmény alapján iratkozhatnak, illetve juthatnak be a különböző középiskolákba. Röviden: ez egy olyan záróvizsga, amely egyúttal szelekciós célt is szolgál (érdekes módon a kötelező tízosztályos oktatás bevezetése után is érvényben maradt, ami meglehetősen különös). Minthogy iskolánkban ezelőtt öt évvel (2001-ben) indultak el az ötödik osztályok, az idén immár második alkalommal voltunk érdekeltek e vizsgában, amelyre 2006. június 19 – 22. között került sor, ezúttal a Nagy

88

Imre Általános Iskolában, Kálmán-Ungvári Zsófia tanfelügyelőnő elnöklete alatt (a pontosság kedvéért: ezt a vizsgát hivatalosan egy ideje „országos teszt”-nek, „teste naţionale”- nak nevezik). Noha – őszintén szólva – nem számítottunk rá, nyolcadikosaink második nemzedéke kitűnően szerepelt, és megismételte a tavalyiak teljesítményét, akik – nem árt talán felidézni – a legjobb eredményt érték el Hargita megyében. Eggyel több, azaz 54 végzős nyolcadikosunk volt tavalyhoz képest, akik Sikeresen vizsgázottak aránya Képességvizsga iskolai átlaga Átlagjegyek Román nyelv Magyar nyelv Matematika Földrajz Történelem

2005 100 %

2006 100 %

8, 59

8, 54

7, 93 8, 92 8, 11 9, 55 9, 14

8, 30 8, 57 8, 35 9, 19 -

Tanáraink (2006) Tódor Erika, Demeter Annamária Bogács Nóra, Megyaszai Kinga, Zsigmond Andrea Páll R. Olga Tamás Levente

szinte hajszálra ugyanazt az átlagos osztályzatot érték el, mint elődeik: 8, 59, illetve 8, 54. Az egyéni eredmények megoszlása a következő volt: 54

>9, 50 3

9–9,50 13

8, 51–9 20

8–8, 50 10

7, 50–8 3

7–7, 50 4

6, 50–7 -

6–6, 50 -

<6 1*

*(5, 76) Eszerint tehát 46 tanulónk nyolcasnál nagyobb átlagot ért el (85%), akik közül 16 tanuló kilences fölött teljesített (30%), és mindössze egy tanuló ért el hetes alatti átlagjegyet. Az első tíz helyezett névsora és eredménye: 1. Bedő Anita 2. Böjthe István 3. Vitos Orsolya 4. Antal Szabolcs 5. Kedves Ágota 6. Baló Botond 7. Kopacz Kund-László 8. Csiszér Szabolcs 9. Böjthe Izabella 10. László Réka

VIII. B – 9, 75 VIII. B – 9, 61 VIII. B – 9, 57 VIII. B – 9, 46 VIII. A – 9, 45 VIII. A – 9, 40 VIII. B – 9, 37 VIII. A – 9, 33 VIII. B – 9, 32 VIII. A – 9, 21

Munkájuknak és tehetségüknek köszönhetően nyolcadikosaink több mint kétharmada (69%-a), azaz 54-ből 37 tanuló bejutott a IX. osztályba, tehát még négy évig maradnak a Márton Áron Gimnázium tanulói, mégpedig a következő megoszlásban, szakosztályok szerint:

89

• • • •

matematika-informatika: társadalomtudományok: filológia: természettudományok: Összesen:

21 tanuló 11 tanuló 4 tanuló 1 tanuló 37 tanuló

Mivel az induló öt IX. osztályunkban összesen 140 hely állt rendelkezésre, könnyen kiszámítható, miszerint a 37 volt nyolcadikosunk bejutása azt jelenti, hogy a IX. osztályosok 26%-a eddig is a Gimnázium tanulója volt (V – VIII. osztályban). Akárcsak tavaly, a csíkszeredai iskolák közül az idén is a Márton Áron Gimnáziumból jutottak be a legtöbben a IX. osztályba: Bejutott tanulók száma 1. Márton Áron Gimnázium 2. Nagy Imre Általános Iskola 3. József Attila Általános Iskola 4. Petõfi Sándor Általános Iskola 5. Nagy István Mûvészeti Líceum 6. Segítõ Mária Gimnázium Összesen

2005 43 35 2 4 10 94 tanuló

2006 37 23 13 9 2 1 85 tanuló

Nyolcadikosaink sikerére annál is inkább büszkék vagyunk, mivel az eltelt négy évben sok nehézség akadt, magyarból és románból több kényszerű tanárcserére is sor került, és amíg a VIII. B osztályban Lőrincz Katalin osztályfőnök elejétől végig kitartott, addig a VIII. A-ban az első két évben Zsigmond Andrea, hetedikben Megyaszai Kinga és nyolcadikban Bács Károly volt az osztályfőnök. Ezúton is gratulálunk a gyerekeknek, tanáraiknak és minden említett osztályfőnöknek!

II. FELVÉTEL A IX. OSZTÁLYBA Hosszabb szünet után iskolánk módosította oktatási kínálatát, amennyiben a társadalomtudományok elnevezésű szakosztályt kéttannyelvű (magyar-angol) osztállyá alakította át, amelyben emelt óraszámban tanítják az angolt, és jut idő megismerkedni Nagy-Britannia földrajzával, kultúrájával és történelmével is. A várakozásnak megfelelően az új szak nagy érdeklődést váltott ki, háromszoros túljelentkezés mutatkozott már a 2006. május 6-án megrendezett kizáró jellegű angol nyelvvizsgán, amelyen 90 tanuló vett részt. Máskülönben a beiskolázási számaink nem változtak, öt IX. osztályt hirdettünk meg 140 hellyel, mivel a kötelező induló osztálylétszám 28 tanuló. Mindenekelőtt (a jövőre felvételizők tájékoztatásául is) lássuk az úgynevezett „ponthatárok”, más néven bejutási jegyek helyzetét, a tavalyiakkal összehasonlítva.

90

Elsõ bejutási jegy 2005 2006 9, 84 9, 53 9, 85 9, 72 9, 71 9, 86 9, 24 9, 16 9, 74 9, 82

IX. A – filológia IX. B – társ.tud.- angol IX. C – term.tud. IX. D – mat.-inf. IX. E – mat.-inf. (int.)

Utolsó bejutási jegy 2005 2006 8, 74 8, 70 9, 11 8, 94 8, 90 8, 99 8, 84 8, 79 9, 28 9, 24

Az első bejutó 9,86-os átlaggal a balánbányai általános iskola tanulója, Bíró Beáta volt. Származási, illetve lakóhely szerint a kilencedikesek 40%-a (tavaly 33%a) nem csíkszeredai, hanem vidéki: Származási hely Csíkszeredai Vidéki Összesen

IX. A

IX. B

IX. C

IX. D

IX. E

Összesen (%)

11 18 29

22 6 28

8 20 28

21 7 28

23 5 28

85 – 60% 56 – 40% 141

Tavalyhoz viszonyítva még két százalékkal nőtt – meddig még vajon? – a lányok aránya a fiúk rovására: Fiúk Lányok Összesen

IX. A 9 20 29

IX. B 10 18 28

IX. C 5 23 28

IX. D 10 18 28

IX. E 17 11 28

Összesen (%) 51 – 36 % 90 – 64 % 141

Nincs meglepetés a IX. osztályosok felekezeti hovatartozásának szerkezetében, amely megfelel a lakosság felekezeti viszonyainak: Római katolikus Református Unitárius Evangélikus Jehova tanúja Összesen

IX. A 26 1 1 1 29

IX. B 25 2 1 28

IX. C 27 1 28

IX. D 26 3 29

IX. E 23 2 2 27

Összesen 127 9 4 1 141

Végül az utolsó statisztikai kimutatásunkból, amely a IX. osztályosok által eddig tanult haladó nyelvre vonatkozik, kitűnik, hogy francia nyelvet gyakorlatilag már egyáltalán nem tanítanak általános iskoláinkban (legalábbis a mi vonzáskörzetünkben), sőt most már német nyelvet is aligalig (mint első, haladó idegen nyelvet).

Angol Német Francia Összesen

IX. A filológia 24 5 29

IX. B társ.tud. 28 28

IX. C term.tud. 23 5 28

IX. D mat.-inf. 29 29

IX. E mat.-inf. (int.) 25 2 27

Összesen 129 12 141

91

III. ÉRETTSÉGI VIZSGA Az idei érettségi vizsgára 2006. június 26. és július 10. között került sor, a bizottság elnöke dr. Katona Gábor egyetemi tanár, alelnöke Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatóhelyettese volt. Végzőseink egészen kiváló eredménnyel, 9,01-es iskolai átlaggal zárták a vizsgát, és akárcsak tavaly, az idén is mindössze egy tanulónk maradt az augusztusi pótérettségire. A megyei átmenési arány 88% volt. A jegyek megoszlása: Érettségizõk száma 143

Átmentek

Arányszám

142

Átlagjegy

99, 3%

9, 01

<6 -

Osztályzatok száma 7-7, 99 8–8, 99 7 (5%) 56 (39%)

9–9, 99 79 (56%)

Az elmúlt évekhez hasonlóan diákjaink három másik középiskolával együtt érettségiztek egy úgynevezett vizsgaközpontban (a mi épületünkben), és mint az alábbi táblázat mutatja, nem ők lettek az utolsók, sőt!

Márton Áron Gimnázium Nagy István Mûvészeti Líceum Segítõ Mária Róm.Kat. Gimn. Gyimesfelsõloki Gimnázium

2003 94 % 75 % 73 % 41 %

Arányszám 2004 2005 99 % 99 % 80 % 79 % 96 % 91 % 65 % 70 %

2006 99,3 % 72 % 82,7 % 33,33 %

A mi iskolánkban az utolsó négy évben a következő eredmények születtek: Év 2003 2004 2005 2006

Érettségizõk száma 173 148 156 143

Átmentek 94 % 99 % 99 % 99,3 %

Átlagjegy 8,17 8,80 9,20 9,01

Az érettségi vizsga az idén még hat próbából (A – F) állt, amelyből az első három szóbeli és öt írásbeli volt. A részletes eredmények tantárgyanként a következők: Tantárgy

Érettségizõk száma A PRÓBA 143

Átlagjegy

Tanárok

9, 46 7, 82

Angol nyelv – szóbeli

142 B PRÓBA 117

Juhász A. Réka, Püsök Ana, Mihály András, Bors Mónika Idem

9, 59

Német nyelv – szóbeli

26

9, 12

C PRÓBA 143

9, 54

Román nyelv és irodalom – szóbeli Román nyelv és irodalom – írásbeli

Magyar nyelv és irodalom – szóbeli Magyar nyelv és irodalom – írásbeli Matematika

92

143 D PRÓBA 83

Mátéffy Mária, Antal Beáta, Kolozsváry Katalin, Bodor Júlia Noszlopi Edit, Herþa Enikõ, Boda-Székedi Eszter

8, 44

Csutak Judit, Csata Emese, Boldizsár Ágoston Idem

8, 87

Laczkó József

Tantárgy

Érettségizõk száma D PRÓBA 54 6 E PRÓBA 13 28 21 21 3 8

Átlagjegy

Tanárok

8, 90 9, 45

Antal Beáta, Tamás Levente Bács Károly

8, 93 9, 48 6, 81 9, 74

22

8, 00 9, 65 9, 00 9, 85 8, 78 9, 82

Biológia Kémia Testnevelés

3 3 6 4 11 F PRÓBA 1 1 91

Izsák Zoltán Sata Klára, Buzogány Teréz Nagy Antal Demeter I. Hunor, Csonta Ildikó Mátéffy Mária, Antal Beáta, Kolozsváry Katalin, Bodor Júlia, Noszlopi Edit, Herþa Enikõ, Boda-Székedi Eszter Ferencz S. Ajka, Ráduly Erzsébet Ferencz S. Ajka, Ráduly Erzsébet Szabó László, Ferencz S. Ajka Ráduly Erzsébet

7, 40

Izsák Zoltán, Barta Mónika

9, 81

Földrajz Angol nyelv

15 1

9, 07 9, 80

Német nyelv

4

9, 40

2 3 2 17 6 143

9, 05 8, 40 9, 10 9, 26 7, 85

Berszán-M. László, Silló Géza, Berszán-M. Éva, Basa János Antal Beáta, Tamás Levente Mátéffy Mária, Antal Beáta, Kolozsváry Katalin, Bodor Júlia, Noszlopi Edit, Herþa Enikõ, Boda-Székedi Eszter Laczkó József Ferencz S. Ajka, Ráduly Erzsébet Ferencz S. Ajka, Ráduly Erzsébet Szabó László, Ferencz S. Ajka -

Románia földrajza Románok történelme Biológia Kémia Fizika Informatika Románok történelme Angol nyelv Német nyelv Közgazdaságtan Filozófia Logika Pszichológia Szociológia

Matematika Közgazdaságtan Filozófia Logika Pszichológia Összesen

8, 89

A hagyománynak megfelelően bemutatjuk az évfolyam legjobban érettségizett diákjainak eredményeit: 1. Vári R. Orsolya-Ilona 2. Füstös L. Annamária 3. Csiszér Júlia-Kriszta 4. Megyes T. Andrea 5. Nyisztor P. Blanka 6. Lázár Á. Kinga 7. Jurás J. D. Ádám-Dániel 8. Jánosi Cs. Csanád 9. Marosi B. Péter 10. Kádár S. Barna 11. Ferenczi A. Laura 12. Dénes F. Csilla 13. Fülöp I. Előd-Gábor 14. Ladó T. Árpád-Gellért 15. Csató A. Andrea

XII. B XII. E XII. E XII. B XII. A XII. B XII. E XII. B XII. B XII. E XII. B XII. E XII. B XII. A XII. C

9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9,

91 81 77 77 75 72 71 68 68 63 61 59 58 58 56

93

A végzős osztályfőnökök a következő tanárok voltak: XII. A – Herţa Enikő, XII. B – Noszlopi Edit, XII. C – Izsák Zoltán, XII. D – Nagy Antal és XII. E – Laczkó József. Természetesen nekik is gratulálunk, és köszönjük munkájukat! Külön köszönetünket fejezzük ki Bálinth Erzsébetnek, a Segítő Mária Gimnázium akkori igazgatóhelyettesének és Kozma Csaba gondnok úrnak az érettségi vizsga lebonyolításában tanúsított hozzáállásukért, munkájukért!

IV. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK (nem végzős osztályok)

Induljunk ki a legfontosabb mennyiségi mutatókból: Osztály

Létszám

Átmenõk

Pótvizsgázók

Ismétlõk

Osztályzatok

Pótvizsgázók

V. VI. VII. Összesen IX. X. XI.

30 59 59 148 140 136 149

30 59 59 148 126 (90%) 122 (89,7%) 149

14 14 -

2 -

5–6,99 -

7–8,99 18 18 36 54 40 66

9–10 30 41 41 112 72 82 83

1 tant. 6 13 -

2 tant. 8 1 -

Összesen Összesen: iskola

425 573

397 545 (95%)

28 28 (5%)

2 2

-

160 196 (34%)

237 349 (61%)

19 19

9 9

Ha az osztályzatokról elmondható, hogy majdnem azonosak a tavalyi megoszlással (egy százaléknyi különbség), ugyanez nem érvényes a pótvizsgázók helyzetével kapcsolatban: egyrészt jóval többen maradtak pótvizsgára (28 a tavalyi 19 helyett), másrészt pedig tavaly mindenki átment a pótvizsgán, az idén viszont két tanuló ismétlőre bukott, egy osztályra való (24) tanuló pedig más iskolákba iratkozott (kevés kivétellel a pótvizsgázó tanulók). Tulajdonképpen két évfolyamról van szó, ahol aggasztó helyzet alakult ki: a IX. osztályosok száma 140-ről 129-re, a X. osztályosoké pedig 137-ről 124-re apadt, miközben a XI. osztályban a létszám az eredeti szinten maradt. Bár az iskolának mindig önkritikusan kell viszonyulnia a tanulói kudarcokhoz, és arra kell törekednie, hogy igazodjék a gyerekek szükségleteihez, mindazonáltal az is biztos, hogy súlyos gondok vannak az iskolán kívül is: a pályaválasztási tanácsadásra és az elképesztően rossz középiskolai felvételi rendszerre gondolunk, amelynek súlyos fogyatékosságaira tavalyi évkönyvünkben is felhívtuk a figyelmet éppen a két problematikus évfolyam kapcsán (56–57 oldal). Befejezésül – a szép hagyományt követve – most is közzétesszük a tanév legjobb, osztályelső tanulóinak névsorát:

94

1. V. A Szatmári Anna Szakács Katalin 2. VI. A Vargyas Kinga 3. VI. B Benedek Bernadett 4. VII. A Fehér Beáta 5. VII. B Mihók Szidónia 6. VIII.A Buslig Szabolcs Varga Attila 7. VIII.B Bedő Anita 8. IX.A Demeter Katalin Sztojka Bernadette 9. IX. B Bálint Boróka 10. IX.C Orbán Éva 11. IX.D Rangyák Eszter 12. IX.E Balási Zalán 13. X. ATamás-Szóra Erika 14. X. BBania Bogdan-Hunor Skovrán Ágota 15. X. CRáduly Dénes 16. X. D András Edina 17. X. EDorner Boglárka 18. XI. A Tankó Orsolya

10 10 9,93 9,93 9,94 9,91 9,72 9,72 9,88 9,78 9,78 9,84 9,80 9,36 9,61 9,78 9,89 9,89 9,73 9,39 9,89 9,82

95

19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.

XI. B XI. C XI.D XI.E XII.A XII.B XII.C XII.D XII.E

Halmágyi Zsófia Dombi István-Levente Bene Kálmán Varga Bernadett Ladó Árpád-Gellért Kopacz Ildikó Benedek Katalin Erőss Zsuzsánna Lázár Orsolya

9,82 9,63 9,67 9,81 9,90 9,89 9,63 9,50 9,84

B. KIVÁLÓ TEHETSÉGEK, KIEMELKEDÕ EREDMÉNYEK I. A TANULÓK JUTALMAZÁSA ÉS DÍJAZÁSA 1. A ballagási ünnepségen (2006. június 9.) kitüntetett tanulók • Maturandus 1996-díj (az évfolyamelső díja): Kopacz Ildikó XII. B • Osztályelső végzősök díja (Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány): Nyisztor Blanka XII. A, Benedek Katalin XII. C, Csúcs András Klaus XII. D és Lázár Orsolya XII. E

96

• Dr. Dajbukát Gergely Emlékdíj (magyar irodalom): Ferencz Orsolya XII. B • Szabó Judit Emlékdíj (kémia): Benedek Katalin XII. C • Erdélyi Márta Emlékdíj (biológia): nem került kiosztásra • Eigel Ernő-díj (matematika): Becze Szabolcs XII. E • Dr. Rakonczai János-díj: Demeter Ágota és Füstös Annamária XII. E – magyar irodalomból és Erőss Gáspár XII. E – matematikából • „Te légy az első”-díj (társadalomtudományok): Ferencz Laura XII. B – filozófia, Marosi Péter és Góga Enikő XII. B – közgazdaságtan, Csorba Csilla XII. B – szociológia • Bálint Gábor-díj: Ferencz Orsolya XII. B és Füstös Annamária XII. E – angol nyelv, Gábor Emese XII. B – német nyelv • Sógor Csaba szenátor különdíja: Ladó Árpád-Gellért XII. A • Kelemen Hunor képviselő különdíja: Kopacz Ildikó XII. B és Lázár Orsolya XII. E • Diákönkormányzati díjak: András Endre XII. E, Demeter Ágota XII. E, Forró Emőke XII. D, Gáll-Oravecz Ágnes XII. E és Hajdú Krisztina XII. C • Mágamaszk-díjak (diákszínjátszók): Timár Katalin XII. A, Hajdú Krisztina XII. C, Forró Emőke XII. D, Demeter Ágota és Gáll-Oravecz Ágnes XII. E • Rusz Pál és gyermekei-díj (sport): Nagy Előd XII. B, Márton Szilárd XII. D, Dobos Alpár XII. D, Becze Szabolcs XII. E, Jurás Ádám-Dániel XII. E, Penu Zsolt XII. E és Tövissi Márton XII. E • Nagy Rezső-díj (sport): Csúcs András Klaus XII. D, Szép Zoltán XII. B és Gál Tünde XII. E • A „Tenni, ha csak írott szóval” Alapítvány idei pályázati kiírásának díjnyertesei: • magyar irodalom: I. díj: Ferencz Orsolya XII. B • közgazdaságtan: II. díj: Góga Enikő XII. B és III. díj: Bartalis Beáta XII. B • idegen nyelvek: I. díj: Salló Adél XII. B és Gábor Emese Mária XII. B 2. A tanévzáró ünnepségen kiosztott díjak (2006. június 8. a VIII. osztályok és június 16. a többi osztály részére) • Évfolyamelső díja: Bedő Anita VIII. B és Varga Attila VIII. A • Boga László Emlékdíj: Ráduly Ibolya X. A – zene és Butoi Noémi IX. E – képzőművészet • Boga Lajos Emlékdíj: Nemes Dénes-Zsolt IX. B – biológia, Bania Bogdan-Hunor X.B és Csala Dénes XI. E – földrajz 3. A tanulók jutalmazásának más formái • Mákvirág-díj: 2005. szeptember 24-én Szovátán vette át Csala Dénes XI. E osztályos tanuló a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének díját.

97

• Ifjú titán pályadíjak (MÁG Világlobby, 2006. május 26., péntek): Nemes Dénes Zsolt IX. B, Duda Tihamér X. E, Varga Bernadett XI. E és Ferencz Orsolya XII. B • Az Avon kozmetikai cég 37, a tanév folyamán kitűnt tanulót részesített ajándékcsomagban a tanévzáró ünnepségen. • Csiszér Lajos nyugalmazott igazgató pénzjutalomban részesítette az országos döntőbe jutott lány kosárlabdacsapat tagjait (IV. helyezés).

• Az iskola igazgatósága a hagyományoknak megfelelően az idén is megszervezte az autóbuszos jutalomkirándulást a Szent Anna-tóhoz azon diákok és tanárok részére, akik zenés-irodalmi összeállítást mutattak be az érettségi találkozókon és a karácsonyi ünnepségen. • Városnapok, 2006. augusztus 3–6.: a Polgármesteri Hivatal 12 tanulónkat és tanárunkat részesítette kitüntetésben a tanév folyamán elért eredményekért.

98

II. VERSENYEK, VETÉLKEDŐK DIÓHÉJBAN A tantárgyversenyek országos döntőire 24 tanulónk jutott be 11 tantárgyból, és egy első díjat, valamint hét dicséretet szereztek: Résztvevõk Magyar irod.

Osztály

Díj

Tanár

1. Demeter Katalin

IX. A

-

Csutak Judit

2. Ferencz Orsolya

XII. B

dicséret

Csata Emese

3. Búzás Anna Mária

XI. E

-

Bara Katalin

4. Demeter Orsolya

X. C

dicséret

Csata Emese

5. Abrudbányai Melinda

IX. B

-

Csutak Judit

6. Bálint Boróka

IX. B

-

Csutak Judit

7. Szabó Ádám

XI. A

-

Bara Katalin

VII. A VIII. A XI. E

-

Juhász A. Réka Juhász A. Réka Szatmári Mária

8. Fehér Cs. Beáta 9. Bálint Melinda 10. Dénes Péter

Román nyelv Matematika

11. Erõss Gáspár

XII. E

-

Laczkó József

Informatika

12. Benedek Katalin 13. Szilágyi Botond 14. Péter Attila 15. Pál Ákos 16. Sükösd Hunor

XII. C XI. C IX. E VII. A IX. E

dicséret dicséret -

Sata Klára Buzogány Teréz Buzogány Teréz Péter László Demeter Hunor

Német nyelv

17. Jurás Ádám

XII. E

-

Boda-Székedi Eszter

18. Balogh Áron

XI. A

dicséret

Noszlopi Edit

19. Pap Szilárd

X. B

-

Nagy Veronka

Kémia

Történelem

20. Szabó Györke Zsombor

X. B

-

Nagy Veronka

XII. B

dicséret

Ráduly Erzsébet

22. Ferenczi Laura

XII. B

dicséret

Ráduly Erzsébet

23. Csorba Csilla

XII. B

-

Ráduly Erzsébet

24. Kis Orsolya

XI. E

I. díj

Lõrincz Katalin

Közgazdaságtan

21. Marosi Péter

Filozófia Szociológia Rom.Kat.Vallás

Fontosabb versenyek, vetélkedõk, rendezvények • 2005. november 4 – 6., Székelyudvarhely – XII. ODIF (Országos Diákszínjátszó Fesztivál); résztvevőnk a Mágamaszk diákszíntársulat • 2005. november 10., Nemes Tihamér Informatikai Verseny helyi szakasza; 100 résztvevő • 2005. november 25., Marosvásárhely – Vály Gyula Matematikaverseny; résztvevő: Sandy Endre Kristóf VI. A – IV. hely • 2005. december 2 – 4., Marosvásárhely – Al. Papiu-Ilarian Matematikaverseny; résztvevők: Illyés Ágota IX. E, Dénes Péter XI. E és Erőss Gáspár XII. E

99

• 2005. december 16 – 18., Marosvásárhely – Hegyi Lajos Matematika Emlékverseny; résztvevők: Illyés Ágota IX. E, Fecske Nándor X. D, Dénes Péter XI. E, Erőss Gáspár és Becze Szabolcs XII. E • 2005. december 17., Petőfi Sándor Általános Iskola – Bolyai Emlékverseny • 2006. január 13 – 14., Kolozsvár – Nemes Tihamér Informatikaverseny, erdélyi döntő; résztvevő: Sükösd Hunor IX. E • 2006. január 23., Kecskemét – „2005 – a fizika éve” elnevezésű weblapkészítő verseny döntője a Kalmár Sándor Informatikai Intézetben (Kecskeméti Főiskola). Első díjat nyert a MÁG csapata: Gál Attila XI. D, Csala Dénes, Szikszai Péter, Kömény Levente XI. E, András Endre XII. D, Penu Zsolt XII. E (beszámoló A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. január 25 – 26., iskolánk kápolna-díszterme – iskolai szavalóverseny, döntő; eredmények: V–VIII. osztályosok: I. díj – Hajdú Imelda VII. A, II. – André Beáta VI. B, III. – Péter Előd VI. B, dicséretek – Gál Klára, Horváth Csaba VI. A, Haba Henrik VI. B; IX–XII. osztályosok: I. díj – Bálint Boróka IX. B, II. – Barok István XII. D, III. – Elekes Ágnes XI. E; dicséretek – Szikszai László IX. B, Duda Tihamér X. E, Kacsó Alpár, Forró Emőke XII. D (beszámoló A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. február. 1., IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny), helyi szakasz (beszámoló A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. február 2., Kenguru idegen nyelvű (angol és német) vetélkedő; 89 résztvevő • 2006. február 18., Sepsiszentgyörgy – Székely Mikó Matematikaverseny; 21 résztvevő • 2006. február 22., Gordius Matematikaverseny, helyi szakasz; 240 résztvevő • 2006. február 24., Csíkszereda – Zrínyi Ilona Matematikaverseny; 96 résztvevő • 2006. március 6., Hevesi György és Irinyi János kémiaversenyek, helyi szakasz • 2006. március 11., Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Verseny, helyi szakasz • 2006. március 13., Vermes Miklós Fizikaverseny, zónadöntő; 110 résztvevő • 2006. március 13., Zrínyi Ilona Matematikaverseny, ünnepélyes eredményhirdetés: I. helyezés – Márton Áron Gimnázium VIII. osztályos csapatverseny: Bedő Anita, Böjthe István, Fülöp Annamária, Lőrincz Szende és Vitos Orsolya; egyéni dicséret: Sandy Kristóf VI. A (beszámoló A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. március 16., IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny), megyei döntő (a legjobb művek a Tanáraink és diákjaink alkotásaiból – Tallózás a diákok díjazott dolgozataiból című fejezetben)

100

• 2006. március 19., Sepsiszentgyörgy – „Elindultam szép hazámból” Bartók-vetélkedő (Magyar Zenei Tanács); résztvevő csapat: András Éva, András Noémi, Bándi Csilla, Nemes Gabriella, Szabó Ádám és Tankó Orsolya (valamennyien a XI. A osztályból) • 2006. március 18 – 24., Zenta (Vajdaság, Szerbia) – Nemzetközi Magyar Matematikaverseny; résztvevők és eredmények: Dénes Péter XI. E – II. díj, Illyés Ágota IX. E – III. díj, Becze Szabolcs XII. E – III. díj, Antal Ágota XI. E – dicséret, Erőss Gáspár XII. E – dicséret, Varga Bernadette XI. E – dicséret, Hodgyai Zoltán IX. D, Csutak Katalin IX. E, Nagy Tímea IX. E, Fecske Nándor X. D; részvételi jogot nyert, de nem tudott kiutazni: Dorner Boglárka X. E • 2006. március 24 – 26., Szováta – Alternatív Magyar Irodalmi Verseny; résztvevők és eredmények: Bálint Boróka IX. B – I. díj, Ferencz Orsolya XII. B – I. díj, Búzás Anna-Mária XI. E – dicséret; Vízi Tünde IX. B, Orbán Tímea X. C, Demeter Ágota XII. E (Bálint Boróka I. díjas tanuló dolgozatának részlete a Tanáraink és diákjaink alkotásaiból – Tallózás a diákok díjazott dolgozataiból című fejezetben olvasható) • 2006. március 31 – április 2., Pécs – Gordius Matematikaverseny, nemzetközi szakasz; résztvevők: Balási Zalán IX. E és Dénes Péter XI. E • 2006. április 1., Sepsiszentgyörgy – Irinyi János Kémiaverseny, erdélyi döntő: Ráduly Botond X. C, Szilágyi Botond XI. C és Csala Dénes XI. E (részletek A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. április 7., Kenguru Matematikaverseny, iskolai szakasz; 97 résztvevő • 2006. április 7 – 8., Debrecen – TUDOK-2006 (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája); résztvevők: Nemes Dénes-Zsolt IX. B és Szász Ervin XII. E • 2006. április 7 – 9., Szováta – IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), erdélyi döntő; résztvevők: Szabó Györke Zsombor X. B – II. díj, Lőrincz Zsuzsanna X. B, Barok István XII. D és Demeter Ágota XII. E (Szabó Györke Zsombor alkotása a Tanáraink és diákjaink alkotásaiból – Tallózás a diákok díjazott dolgozataiból című fejezetben olvasható) • 2006. április 30., Szeged – Irinyi János Nemzetközi Magyar Kémiaverseny; résztvevők: Szilágyi Botond XI. C és Csala Dénes XI. E (részletek A tanév krónikája – Mentünk, láttunk, gyõztünk című fejezetben) • 2006. május 5–6., Székelyudvarhely – Backamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium: Nemes Dénes Zsolt IX. B – II. díj a Csűrös István Biológia és Környezetvédelmi Versenyen • 2006. május 6., Bukarest – Kenguru idegen nyelvű verseny („Canguru lingvist”); résztvevők: Ferencz Orsolya XII. B és Tőke Albert XII. E • 2006. május 6., Kézdivásárhely, Nagy Mózes Gimnázium – Datas NMG informatikaverseny; résztvevők: Nagy Ladó László, Sükösd Hunor IX. E, András Zoltán és Kovács Hunor XI. E • 2006. május 11., Székelyudvarhely – Tudász művelődéstörténeti vetélkedő; résztvevő csapat: Pap Szilárd, Skovrán Ágota, Bania BogdanHunor – III. helyezés (lásd H.N. 2006. május 16.)

101

• 2006. május 12., a Román Fejlesztési Bank (BRD) játékos vetélkedősorozatának záró szakasza üzleti tudományok témakörben; 205 résztvevő • 2006. május 12., MÁG – „A természet kincse” – biológia és természetvédelmi vetélkedő • 2006. május 13., Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda – idegen nyelvű fordítóverseny; 16 résztvevő • 2006. május 19., Tusnádfürdő – „Carte frumoasă, cinste cui te-a scris!” – alternatív verseny nyelvből és irodalomból; résztvevők: Nagy Zsuzsa, Pável Petra, Rétyi Zsuzsa, Forró Tímea és Mihók Szidónia (mindannyian VII. osztályosok) • 2006. május 26 – 28., Marosvásárhely – Kárpát-medencei honismereti vetélkedő, résztvevők: Molnár Kinga IX. B – II. díj, Sztojka Bernadett IX. A, Kedves Nóra VI. B – V. helyezés, Kalamár Aliz-Mária X. D, Bartha Lóránd X. B és Kovács Tímea X. B • 2006. május, Marosvásárhely – Takács Csaba Kémia Emlékverseny; résztvevők: Ráduly Dénes X. C – I. díj, Péter Attila IX. E – dicséret

C. A MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUMI ALAPÍTVÁNY TEVÉKENYSÉGÉRÕL A Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány kuratóriuma 2006. március 23-án megtartott ülésén 19 középiskolai diák és 4 egyetemi hallgató részére hagyott jóvá összesen 5.880 lej értékben (két egész ösztöndíj, 17 segély és négy hallgatói segély) támogatást. A kuratórium az egész ösztöndíj értékét havi 75 (évi 600) lejben, a segély értékét havi 30 (évi 240) lejben, a hallgatói támogatásét pedig évi 150 lejben állapította meg. Az ösztöndíjak, segélyek és hallgatói támogatások anyagi fedezetét teljes egészében a Chicagóban élő Demeter Attila és felesége, Katalin adománya biztosította (AKD Developement LTD Chicago; 1996 dollár átváltva 2006. februárjában 5811 lejnek felelt meg). A támogatásért folyamodók az idén először fordulhattak pályázatokkal közvetlenül az adományozókhoz az elektronikus posta segítségével. Az ösztöndíjak és segélyek kifizetésére az adományozók és a kuratórium akaratát, határozatát teljes mértékben tiszteletben tartva került sor az elfogadott névsor és a megállapított pénzügyi keret alapján; az 5.880 lejes összeget egyben, egy alkalommal folyósítottuk a jogosultaknak. Következzen a névsor: • Egész ösztöndíj: 1. Nagy Aranka XI. A, 2. Hegedűs Mária XII. C • Kisegítő ösztöndíj (havi segély): 1. Varga Sándor IX. A, 2. Lőrincz Huba IX. B, 3. Béres Szabolcs IX. C, 4. Molnár Szidónia X. A, 5. Faluvégi Bernadett X. D, 6. Csata Annabella XI. A, 7. Tankó Katalin XI. A, 8. Mészáros Zsuzsánna XI. B, 9. Kalamár Brigitta XII. A, 10. Kedves Emőke XII. A, 11. Kozma Anna Mária XII. A, 12. Fodor Eszter XII. B, 13. Ladó Erika XII. B, 14.

102

Máté Emőke XII. C, 15. Nagy Melinda XII. C, 16. Fikó Róbert XII. D, 17. GállOravecz Ágnes XII. E. • Segély egyetemi hallgatóknak: 1. Török Blanka, 2. Kinda Márta, 3. Mészáros Zoltán, 4. Köllő István Zsolt. Az Alapítvány által közvetített céltámogatások közül kiemelkedik a Dr. Molnár Árpád Emlékpályázat negyedik, a 2006. évre szóló kiírása. A pályázati alap változatlan, azaz 150 000 Ft. (605,5 euro, átváltva 2074,75 lej) volt, amelyen két nyertes pályázat osztozott: a zentai Nemzetközi Magyar Matematikaverseny részvételi költségére 1800 lej jutott (Csapó Hajnalka és 11 tanuló pályázata), míg a Lőrincz Katalin és Csomós Róbert által kidolgozott hittan munkafüzet harmadik részének elkészítésére 247,25 lej maradt (2006. április 25.). Ugyancsak az Alapítvány intézi a Julianus testvériskolai programokon elnyert támogatások adminisztrálását. Ebben a tanévben a mezőkovácsházi Hunyadi János Kollégiummal közösen benyújtott pályázat bizonyult sikeresnek (523,46 euro, azaz 1797,61 lej támogatás szállítási költségekre, XII. C és E osztály, 2006. május 11.). Kisebb-nagyobb céltámogatások érkeztek az Illyés Alapítványtól Csapó Hajnalka tanárnő matematikai tehetséggondozó táboraira (397, illetve 1566,99 euro), valamint a Sata Klára igazgatóhelyettes által benyújtott térkép-, tanszer- és taneszközvásárlási pályázatra (366 euro). Úgyszintén ebben a tanévben valósult meg a Harmopan Rt. által finanszírozott iskolabútor-vásárlás 4.516 lej értékben (2005. november 14.). A Sulinapok keretében megrendezett nyugdíjas pedagógustalálkozót viszont saját forrásaiból támogatta az Alapítvány (950 lej, 2006. május 29.). A Márton Áron Gimnáziumi Alapítvány bevételeit jelentős és örvendetes mértékben megnövelte a személyi jövedelemadó 1%-ának alapítványi célokra történő felajánlásának lehetősége, amelyet első ízben a 2005. évben tett lehetővé az adótörvénykönyv (ha minden igaz, 2006-ban már a SzJA 2%-át lehet civil szervezeteknek adományozni). Az Alapítvány szerény eszközeinek megfelelően igyekezett úgymond kampányolni e jövedelemforrás kihasználása érdekében, szép eredménnyel, hiszen az adóhatóság által 2006 decemberében átutalt összeg 5239,18 lej volt. Sajnos nem kaptuk meg az adományozók névsorát, akiknek vélhető többségét az iskola alkalmazottai, egykori tanítványai, illetve a mai diákok szülei alkotják. Az Alapítvány ezúton is köszönetét fejezi ki mindannyiuknak, és a jövőben is számít megértő támogatásukra. Az elmúlt tanévben Prigya Zsolt, Zólya Zoltán és Boldizsár Ágoston magánszemélyek, Tamás József segédpüspök úr, valamint a 30 éves (2006. május 26.) és a 40 éves (2006. május 19.) érettségi találkozók résztvevői támogatták még az Alapítványt, amely a szórólapján „csendes segítőtárs”ként határozza meg önmagát.

103

D. EMLÉKEZÉSRE MÉLTÓ DOLGOK • 2005. szeptember 19.: a súlyos árvízkárokat szenvedett siménfalvi iskola javára a diákoktól és tanároktól összegyűlt 38.595.000 lejes adomány átadása a helyszínen (Sata Klára igazgatóhelyettes, Halmágyi Zsófia, a Diáktanács elnöke, Gyarmati Dénes tanár) • 2005. szeptember 29., Gyulafehérvár – népes (45 fős) küldöttség részvétele a Márton Áron püspök halála 25. évfordulójának alkalmából bemutatott szentmisén • 2005. szeptember 30., díszterem – a magyarországi Muzsikás Együttes fellépése • 2005. október 1., Szakszervezetek Művelődési Háza – a dr. Antal Zsófia által irányított, iskolánkban próbáló és sok diákunkat felvonultató Szivárvány elnevezésű, ír táncokat bemutató együttes előadása • 2005. október 6 – 29., Mezőkovácsháza – Hunyadi János Gimnázium: diákcsere-program (XII. C és XII. E osztályok) • 2005. október 13., díszterem – A szívem hoztam el – összeállítás József Attila verseiből (Tamacisza Társulat, Marosvásárhely) • 2005. október 18 – 23., Pozsony – a Calasanctius Alapítvány üzleti kommunikációs tábora; résztvevőink: Bíró Gábor, Ferencz Orsolya, Góga Enikő XII. B, Barok István XII. D és Osváth Márta XII. E • 2005. október 25., Hubert Gronen szebeni német konzul látogatása iskolánkban • 2005. november 3., díszterem – Nézõmûvészeti Fõiskola (a Csíki Játékszín jutalomjátéka) • 2005. november 5., a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola, az egykori Polgári Leányiskola fennállása 125. évfordulójának megünneplése • 2005. november 10–13., Anglia – Future of Europe program; résztvevők: Ferencz Orsolya XII. B és Orbán Zsolt történelem–angol szakos tanár • 2005. november 17., Szakszervezetek Művelődési Háza – Gólyabál • 2005. december 7., az iskolai szülői bizottság tisztújító közgyűlése, amely a leköszönő Kedves Imre helyére Balási Csabát választotta elnökéül • 2006. január 27., Szülők Farsangi Bálja • 2006. február 2., Gólyácska Bál • 2006. február 3., Maturandus 2006 (nagykorúsítási ünnepség) • 2006. március 7., Nők napja – ünnepség a tantestület részvételével a Korona vendéglőben • 2006. március 8., díszterem – Aktuális egyetempolitikai kérdések Európában; tudományos előadó: dr. Gulya János, Göttingen (Németország) • 2006. április 5 – 6., sulibörze a VIII. osztályosoknak • 2006. április 21 – 25., Eger – diákcsere-program a Neumann János Szakközépiskolában; résztvevők a XI. B és C osztályok tanulói • 2006. április 29., az első ECL nyelvvizsga az iskolában angol és német nyelvből (az ECL vizsgaközpont megalakulásáról lásd A tanév krónikája – Tudósítások című fejezetének vonatkozó írását)

104

• 2006. május 6., díszterem – Pomogáts Béla irodalomtörténész mutatja be Függetlenség és felelõsség című könyvét • 2006. május 12 –13., Sapientia kosárlabda-maraton • 2006. május 16., díszterem – az Ördögborda néptánc-együttes fellépése • 2006. május 18., dr. Szabó Béla csíkszeredai konzul látogatása iskolánkban • 2006. június 2., díszterem – „Csak tiszta forrásból” (népdalvetélkedő) • 2006. június 1 – 7., diákcsere-program, a budapesti Hunfalvy Gimnázium diákcsoportjának fogadása (IX. és X. C osztályok) • 2006. június 13., Csíkszereda: a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium diákcsoportjának fogadása (IX. és XI. A osztályok) • 2006. június 13 – 14., második alkalommal rendeztünk ECL nyelvvizsgát iskolánkban • 2006. június 25 – 30., diákcsere-program, a budapesti Bethlen Gábor Szakközépiskola diákcsoportjának látogatása • 2006. augusztus 14 – 28., Törökország – egy autóbusznyi diákcsoportunk tanulmányi kirándulása

E. TANTESTÜLETI ÉS SZEMÉLYZETI KÉRDÉSEK • Az idén is megtartottuk a hagyományos nyugdíjasbúcsúztató-ünnepséget az Iskolanapok keretében 2006. május 25-én. Ezúttal Buzogány Teréz kémia és Silló Géza testnevelés szakos kollégáinkat köszöntöttük nagy szeretettel, akik köztiszteletnek örvendve, több évtizedes eredményes és áldozatos munka után vonultak nyugállományba. • Külön írásban emlékezünk meg Borsodi Juliánna laboránsnőről, a mi szeretett Jucikánkról, akit hosszú szenvedés után 2006. március 27-én ragadott el a halál. • Szomorúan idézzük a tanév másik halottjának, Bege Irénke nevelőnő emlékét is, akit 2005 decemberében kísértünk utolsó útjára. • Húsvét után, 2006. április 24-én búcsúztunk el Antal Zita titkárnőnktől, aki általános megelégedésre végezte munkáját, de sajnos egészségügyi okok miatt kényszerült állást cserélni. • Nem sokkal a tanév vége előtt, 2006. június 7-én búcsúztattuk a tanáriban dr. Máthé Évát, a mindig kedves és szolgálatkész doktornőnket, aki iskolaorvosi pályáját családorvosira cserélte fel. • Az idei tanévben az előzőhöz viszonyítva jóval több személyi kérdést, kényszerű cserét és helyettesítést kellett megoldanunk. A legnagyobb feladatot dr. Tódor Erika és Bangha (Bors) Mónika romántanárnők helyettesítése jelentette, akik majdnem egyszerre, 2006 februárjában mentek el gyermeknevelési szabadságra. Óráikat a tanév végéig Gergely Lili Helga, Demeter Annamária, Tóth Magda és Gergely Krisztina tartották. • Nem sokkal a pedagógussztrájk kirobbanása előtt távozott iskolánkból Závászki Annamária társadalomtudományok szakos kolléganőnk, aki a csíkszeredai Sapientia Egyetem román-angol karán talált jobb állást.

105

• Sikeresen versenyvizsgázott 2006. május 5-én az igazgatóhelyettesi állásra Sata Klára tanárnő, aki egyébként 2000-től kezdve folyamatosan tölti be ezt a tisztséget. • A tanév vége felé ugyancsak gyermeknevelési szabadságra ment Herţa Enikő némettanárnő és Silló Ildikó laboránsnő is. • Súlyos betegség támadta meg 2005. október-novemberében Ráduly Erzsébet nyugdíjas kolléganőnket, akin egy rendkívül bonyolult és költséges műtétet kellett végezni Budapesten. Az egész városra kiterjedő szolidaritási akció keretében iskolánk munkaközössége 2350 lejjel járult hozzá a tanárnő felépüléséhez. • A tanévzáró ünnepségen, 2006. június 16-án Juhász-András Réka romántanárnő vehette át a MÁG Világlobby csoport „Ember a katedrán” elnevezésű díját. • A tanév végén, vagy ha úgy tetszik, az új tanév elején, 2006. szeptemberében Tamás Levente fiatal földrajz szakos kollégánkat kérték fel a Segítő Mária Gimnázium megüresedett igazgatói állásának betöltésére. Felelősségteljes új munkájához sok sikert kívánunk! • A tanév folyamán kitüntetett tanáraink: Csutak Judit és Gaál László az oktatási minisztérium Gheorghe Lazăr elnevezésű díját, Sata Klára tanárnő, igazgatóhelyettes pedig a Richter Gedeon vállalat „kémia oktatásért” díját kapta meg (utóbbiról A tanév krónikája – Tudósítások című fejezetben olvashatnak). A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről érdemfokozatban részesültek: Csutak Judit, Bara Katalin, Sata Klára, Kolozsváry Katalin, Demeter István-Hunor, Juhász-András Réka. Csíkszereda, 2006. október 1. Varga László igazgató Sata Klára igazgatóhelyettes

106

III. A TANÉV KRÓNIKÁJA A. TUDÓSÍTÁSOK A TANÉV MOZAIKKOCKÁI • 2005. szeptember 12. – a 2005–2006-os tanév első napja. Az osztályfőnöki órák és a sportpályán lezajlott hivatalos tanévnyitó után a diákok és a tanárok Veni Sanctén vettek részt a Csíksomlyói Kegytemplomban, amelyet Tamás József segédpüspök végzett. • 2005. november 7 – 28. – A pedagógusok országszerte általános sztrájkot folytattak. A mozgalomhoz iskolánk pedagógusai is csatlakoztak (lásd bővebben a Tanügyi sztrájk – 2005 című írást). • 2005. november 17. – a végzősök által az újonc kilencedikeseknek szervezett gólyabál napja. Pontosabban – ahogy az néhány éve szokássá vált – volt gólyákat próbára tevő vetélkedő, műsor a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában, de az intézmény által szervezett bálra, bulira idén sem került sor. • 2006. január 9. – Simó Gáspár, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium spirituálisa házszentelési szertartást végzett iskolánk tanárijában. • 2006. február 2. – A két hatodik osztály gólyácskabált szervezett az ötödikeseknek. Ebben a tanévben csak egy osztálynyi gólyácska repült be iskolánk kapuin, ablakain. Az öröm, az önfeledtség perceit ez a tény azonban nem csorbította (l. a részletes beszámolót A tanév krónikája – Belépõk és búcsúzók című fejezetben). • 2006. február 3. – a maturandus, a nagykorusítási ünnepség napja. A Majláth Gusztáv Károly kápolna-díszteremben az igazgatóság köszöntötte a felnőtté váló fiúkat, azaz urakat és lányokat, azaz kisasszonyokat. Ezt követően az osztálytermekben zajlott tovább az ünnepség: a XI.-esek köszöntötték a júniusban távozott végzősöket. • 2006 februárjában újabb bajnoki címet szerzett Csúcs Klaus, a csíkszeredai Tanulók Klubbja és a Brassói CSU versenyzője, iskolánk XII. D osztályos tanulója a sítájfutók országos bajnokságán. A verseny a kalibáskői menedékház környékén zajlott. (Hargita Népe, 2006. február 7., kedd, XVIII. évfolyam, 30. szám) • 2006. január 27. – Az iskola Szülői Bizottsága ezen a napon szervezte meg a kosaras szülői bált. Az intézmény hideg épületében a kevés résztvevőnek a szilvapálinka adott némi okot a melegedésre és arra, hogy a Köllő Ferenc és zenekara által biztosított zene hangjainál jól mulathasson. • 2006. február 3. – A 2005. szeptember 12-én kezdett tanév első félévének utolsó hivatalos tanítási napja volt. • 2006. február 6 – 10-e között volt a félévközi vakáció. • 2006. február 13. – Elkezdődött a második félév. • 2006. március 15. – Nemzeti ünnepünkön reggel 8-tól 9-ig osztályfőnöki

107

órák keretében emlékeztünk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire, az események jelentőségére. Ezt követően a gimnázium tanárai és diákjai a Majláth Gusztáv Károly kápolna-díszterem előterében, a Gábor Áronemléktáblánál gyűltek össze, ahol Orbán Zsolt történelemtanár mondott ünnepi beszédet, majd forradalmi dalok és az alkalomhoz illő költemények hangzottak el. Iskolánk egykori diákja, az ágyúöntő-forradalmár emléktáblájának megkoszorúzása után pedig tanáraink és diákjaink a városi ünnepségek helyszíneire (Gál Sándor-szobor, Vár tér) vonultak, hogy ott együtt ünnepeljenek Csíkszereda polgáraival. Délután a Nyergestetőn tartott megemlékezésen is képviseltette magát intézményünk: az emlékműnél Mihály András romántanár és Laczkó József matematikatanár koszorúztak a hősök emlékére. • 2006. július 31. – megjelent a(z újraindított) Csíki Hírlap első száma. 95 évvel azután, hogy Pál Gábor, iskolánk egykori főigazgatója, Csíkszereda széles látókörű, sokrétű tevékenységet folytató egyénisége Dr. Gál József ügyvéddel megalapította a pártállástól független, „a független Magyarország egykor megvalósuló “ ideáljáért síkra szálló azonos című hetilapot, a Kovács Attila felelős szerkesztő vezette fiatal szerkesztőségi csapat azzal a céllal indította útjára a Csíki Hírlap című napilapot, hogy az egykori gimnáziumi főigazgató által kijelölt eszmeiséget követve szabadon „megmondja bárkivel szemben véleményét”. Külön örömünkre szolgál, hogy az új napilap szerkesztői úgy elemzik a jelen hétköznapjainak történéseit és úgy tekintenek a jövőre, hogy közben nem feledkeznek meg arról a gazdag hagyományról, amelyet Csík, Csíkszereda és iskolánk múltja, történelme hordoz, Pál Gábor eszmeisége fémjelez. Munkájukhoz sok sikert kívánunk! • 2006. augusztus 23–27. között került sor az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozóra Csíksomlyón. 2006. szeptember 11-én keltezett levelükben a szervező Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség nevében dr. Nagy-György Attila ifjúsági lelkész, Molnár Sándor adminisztratív szervező és Főcze Edit gazdasági felelős mondtak köszönetet iskolánk vezetőségének, hogy a résztvevők egy csoportjának szállást biztosítva jelentősen hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. • 2006. június 16. – évzáró, díjkiosztás a sportpályán – vége a 2005–2006os tanévnek. Összeállította: B. L. L.

MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM – A 254. SZÁMÚ ECDL VIZSGAKÖZPONT Az ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott egységes európai számítógép-használói jogosítvány, amely kortól függetlenül nyújtani, illetve igazolni igyekszik a felhasználói ismereteket. Megszerzéséhez egy elméleti és hat gyakorlati vizsgát kell letennie a jelentkezőnek, ebből a ECDL Start minősítés megszerzéséhez négy modul szükséges, amelyekből:

108

3 modul kötelezõ: • operációs rendszerek • szövegszerkesztés • információ és kommunikáció 1 szabadon választott modul az alábbiak közül: • információ-technológiai alapismeretek • táblázatkezelés • adatbáziskezelés • prezentáció

A vizsgák letételére a regisztrációtól számítva három év áll a hallgatók rendelkezésére. Az Európai Unió és az azt tervezte, hogy 2005-ig minden európai országban elismertté válik az ECDL bizonyítvány. Iskolánkban a 2004 – 2005-ös tanév második félévében került sor az első vizsgára, amelyen 46 XII.-es diák vett részt. A 2005 – 2006-os tanévben ez a szám megduplázódott: 94 diák jelentkezett a vizsgákra, ebből 31 XII. osztályos, 35 XI. osztályos tanuló, 28-an pedig más líceumokból jöttek. Az elmúlt évben a vizsgákra jelentkezett diákok közül 20 már rendelkezik a Start minősítés megszerzéséhez szükséges négy vizsgával. A vizsgadíjakból befolyt összegből egy Olympus digitális fényképezőgépet, három Pentium IV-es számítógépet és más, a számítógépes laborok működéséhez szükséges fogyóanyagot vásároltunk. Ahhoz, hogy iskolánk megmaradjon az ECDL vizsgaközpontok soraiban, évente minimálisan 50 személynek kell jelentkeznie a vizsgákra, és kimondottan csak diákokat és pedagógusokat fogadhatunk az általunk szervezett megmérettetésekre. Románia uniós csatlakozásával az ECDL minősítés egyre szélesebb körben való elterjedésével, remélhetően, nem lesz gond ezen 50 fős küszöb évenkénti átlépése. Összeállította: Gyarmati Dénes informatikus, rendszergazda

ECL-NYELVVIZSGÁK 2005 októberétől iskolánk akkreditált központként ECL-nyelvvizsgákat szervezhet angol és német nyelvből. Intézményünk négy angol- és két

109

némettanára szerezte meg a vizsgabiztosi címet, az iskola pedig kiegyenlítette az akkreditációs díjat és megfelelő feltételeket biztosít a vizsgához. Az ECL, azaz European Consortium for the Certificate of Attainment in Modern Languages 1992-ben alakult Londonban azzal a céllal, hogy az Európai Unióra kiterjedő egységes nyelvvizsgarendszert dolgozzon ki, és működtessen minden hivatalos EU-nyelvből. Az ECL Konzorcium titkársága 1999-ben Pécsre került, az ottani egyetem idegen nyelvi titkárságára. A romániai ECL Országos Programiroda székhelye a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ keretében működik. Ez a programiroda 2005 szeptemberében kezdte meg az országos vizsgahelyhálózat kiépítését, és adta meg az akkreditációt a Márton Áron Gimnáziumnak is. A vizsgaközpont nem az idegen nyelv megtanítását vállalja, hanem a vizsgára jelentkezők nyelvi tudásszintjét méri fel, és sikeres vizsga esetén nemzetközileg elismert ECL-nyelvvizsga-bizonyítványt állít ki. Bárki jelentkezhet vizsgára, aki úgy érzi, angol vagy német nyelvtudása megfelel a követelményeknek. Vizsgázni lehet kezdő-, alap-, közép- vagy felsőfokon. A vizsga négy nyelvi alapkészséget mér: hallás utáni értést, olvasott szöveg értését, fogalmazást és beszédkészséget. A vizsga során nincs külön nyelvtani próba vagy fordítás. A vizsgázók mind szóbeli, mind írásbeli teljesítményét az illető nyelv hazájában, tehát Angliában, illetve Németországban értékelik. A vizsgadíj 85 euró (mintegy 3 millió régi lej). A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban levő vizsgaközpontban az első vizsgát angol és német nyelvből alap-, illetve középfokon 2006. február 24–25én rendezték. Bővebb információt a www.ecl.org.ro honlapon lehet találni. (A beszámoló Takács Évának a Hargita Népe XVII. évfolyam 297. számában 2005. december 20-án megjelent cikke alapján készült.)

KÉMIA OKTATÁSÉRT-DÍJ SATA KLÁRA IGAZGATÓHELYETTESNEK A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért a Kémia Oktatásért-Díjban részesítette Sata Klára kémia szakos tanárnõt, iskolánk igazgatóhelyettes-asszonyát „a kémia oktatásban végzett kiváló munkájáért és a tehetséggondozásban elért kiemelkedõ eredményeiért” – áll az alapítvány által kiadott oklevélen, amelyet a pénzjutalommal együtt Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Klubjában rendezett ünnepség keretében vehetett át a díjazott 2005. október 11-én. Sata tanárnõt tanítványa, a XII. C osztályos Benedek Katalin is elkísérte. Õ mondott méltató beszédet. Íme:

110

„Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tanárnõ! Különös érzésekkel, gondolatokkal érkeztem erre az ünnepélyre. Meggyőződésem, hogy az a tevékenység, amelyet Sata Klára kémia szakos tanárnőnk Erdélyben, a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytat, érdemessé teszi egy ilyen kitüntetés átvételére. Éppen ezért mint tanítványa büszke vagyok, hogy Őrá esett a bizottság választása. Az, hogy tanítványai az országos kémia versenyeken is megállták helyüket, vagy tudásukkal biztosították részvételüket a magyarországi Irinyi János Középiskolai Kémia Versenyen, mind bizonyítékai a tanárnő következetes, kitartó tudományos és nevelői munkájának.

Amikor arra kerestem a választ, hogy mivel magyarázzam a diákjai által rendszeresen elért, kimagasló eredményeket, iskolánk névadójának, boldogemlékű Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének jelszava jutott eszembe: „Non recuso laborem”, azaz „Nem vonakodom a munkától”. Sata Klára tanárnő valóban nem vonakodott akkor sem, amikor szülőföldünkön kémiát tanítani nemcsak tanítást jelentett, hanem az anyanyelv ápolását is. Úgy érezzük, hogy életének célja az volt és az mind a mai napig, hogy diákjaival minél jobban megismertesse és megszerettesse ezt a csodálatos tudományágat, valamint hogy lehetőségei szerint minél megfelelőbben felkészítse tanítványait az életre. A székelyekre jellemző konok kitartással végezte és folytatja munkáját. Tevékenységét a tanítványai iránti nevelői, emberi és őszinte szülői gondoskodás jellemezte és jellemzi. Mindezt köszönjük tanárnőnknek! Mi, diákjai, kívánjuk, legyen munkájában továbbra is odaadó, kitartó! Őrizze meg szeretetét az ifjúság iránt, ne romoljanak meg soha a fiatalok és

111

a tanárnő közötti kötések! Ebben az elanyagiasodó világban legyen őrszem a rá bízott talentumokkal, és neveljen, tanítson újabb és újabb nemzedékeket!” Intézményünk is őszintén gratulál a kitüntetéshez! B. L. L.

VISSZATEKINTÉS A JÖVÕBE Sziporkázó gondolatok, röpködő ötletek, logikus kigondolás, gondos szervezés, a jó hangulat megteremtése, a siker ízlelgetése, a visszajelzések lereagálása; de legfőképpen együttműködve építeni a közösségi szellemet! Ezek jellemeznek egy tenni akaró Diáktanácsot. Ezt a közösséget azok a diákok alkotják, akik tetteikkel felkarolják a diákok gondolatait. Akik gondolnak arra, hogy összefogással egy iskola hagyományait tovább vihetik, alkothatnak, elősegíthetnek új barátságokat, és több száz diák délutánját tehetik hasznosabbá, vidámabbá, mindezt úgy, hogy ők is gazdagodnak.

Az elmúlt tanévben is igyekeztünk a hagyományokat ápolni, ugyanakkor új ötletekkel is próbálkoztunk, melyek nagy népszerűségnek örvendtek: gondoljunk csak a vándorkupás kosárbajnokságra, a bálra, az együttesek fellépésére, a Micsun megrendezett szabadtéri bulira, a somlyói karaokera, a jótékonysági bulira... És még rengeteg programötletünk volt, amelyek sajnos elmaradtak, de az elkövetkezőkben reméljük, meg tudjuk valósítani és

112

tetszeni fognak! Próbálunk majd minél több eseményt belesűríteni szabadidőtökbe! Persze – a hiedelmekkel ellentétben – nem csak a szórakozásról szól egy diáktanács élete. A hátunk mögött hagyott tanévben sajnos az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tanárok három hetes kényszerpihenőre küldtek minket, amely alatt minden nap görcsölnünk kellett amiatt, hogy csomagoljunk-e másnapra vagy ne. Ezután nehéz volt visszazökkeni a tanulás ütemébe, és persze még nehezebb volt feljárni az iskolába szombatonként. A Diáktanács nem értett egyet a vezetőség pótlási tervével, ezért saját javaslatait dolgozta ki. Elképzeléseinket megosztottuk a szülőkkel is a bizottsági gyűlésen, és az első körben megnyugtatóak voltak a visszajelzések, de végül egy szavazat különbség döntött a szombati pótlás javára. Nem szeretném borzolni a kedélyeket az eset kapcsán, nem is ilyen célból emlegetem a történteket, csupán azt szeretném tudatosítani, hogy a diákság álláspontját közvetítettük. Senki nem szívleli azt, ha a véleménye elől az emberek elfordítják fejüket. Hiszem, hisszük, hogy közös véleményünknek együtt érvényt tudunk szerezni. Ez a vélemény nem néhány, hanem több tíz ember véleménye, de tudjuk, hogy ez a szám még mindig eltörpül iskolánk diákjainak száma mellett. Induló közvélemény-kutatásunk arra keres választ, miként lehet hatékonyabbá tenni a diákok érdekképviseletét. Szeretnénk, ha te is röptetnéd ötleteidet! Gondoljuk ki együtt és szervezzük meg úgy dolgainkat, hogy jobb hangulat uralkodjék saját környezetünkben! Igen, a saját környezetünket is alakíthatjuk! Legyünk sikeresek! Merjünk álmodni! Programjainkkal pályázzunk közösen vagy akár külön is! Hogy csak egy példát említsek: a tavalyi Iskolanapok programja annyira sikeres volt, hogy ezzel pályázva egy igen rangos kirándulásra kaptunk meghívást. Fejlesszük magunkat, és dolgozzunk együtt odaadással, ha kell, lemondással céljaink érdekében! A Diáktanács keretében dolgozni egy életforma, amely egy közösség szellemét építi közösségi szellemben. Bárki része lehet ennek az életformának – jövőre is! Duda Tihamér, a Diáktanács elnöke X. E

TANÜGYI SZTRÁJK – 2005 - Kitartó szakszervezetek, elszánt tanárok, ígérgetõ kormány, türelmetlen szülõk, tanulni akaró gyerekek A tények – vázlatosan

2005. november 7. – 1990 óta a legátfogóbb tanügyi sztrájk vette kezdetét. A középiskolai és egyetemi tanárok együttesen próbálnak fellépni a

113

tanügyi költségvetés további bővítéséért. A fő cél az, hogy a készülő költségvetést a parlament úgy módosítsa, hogy a GDP 6%-át fordítsák oktatási célokra. A másik fontos követelés, hogy: 2007-től emelkedjék duplájára a tanárok fizetése, kaphassanak a tanügyben dolgozók is élelmiszerjegyeket. Az egyetemi hallgatók szervezetei a tanárok követeléseit teljes mértékben támogatják. 2005. november 9. – Folytatódik a tanügyi sztrájk, a szaktárca szerint törvénytelenül. Az általános tanügyi sztrájk második napján közel 500 szakszervezeti tag állt sztrájkőrséget a parlament előtt, de más ágazatbeli szakszervezetek is képviseltették magukat. A kormányzat továbbra is a munkabeszüntetés felfüggesztését kéri. 2005. november 10. – Nincs megegyezés: 250 eurós minimálbért követelnek az oktatók. A miniszterelnök ismételten felkérte a szakszervezeteket, az egyeztetések idejére függesszék fel a sztrájkot. A négy tanügyi szakszervezeti szövetség és az egyetemi hallgatók képviselete 250 eurós minimálbért, évi 200 eurós szakkönyv- és 250 eurós ruházati pótlékot, havi 10 eurós internetköltség-hozzájárulást és 22 élelmiszerjegyet követel. 2005. november 11. – Elutasították a 8%-os béremelést a tanügyi szakszervezetek. A kormány 8%-os béremelést és a 2006-os tanügyi költségvetés 12%-os bővítését ajánlotta a pedagógus-szakszervezeteknek, melyek a javaslatot elutasítják, közölve, a sztrájk addig tart, míg a GDP 6%-át oktatási célokra nem fordítják. Mivel megegyezés nem történt, a felek folytatják a tárgyalásokat. 2005. november 14. – A megállapodás szerint a kormány a GDP további 1,1%-át, azaz 34.498 milliárd lejt szán a tanügy modernizációjára. A négy tanügyi szakszervezet megyei szervezetei ma délután összesítették a tagság véleményét a kormány megállapodás-tervezetéről. 22 megye tanárai jelezték: tovább folytatják a tiltakozó akciót. Beperelte az új oktatási miniszter a tanár-szakszervezeteket. 2005. november 15. – Tovább folytatódik a pedagógusok sztrájkja. A tagszervezetek álláspontját összegezve a sztrájk folytatása mellett döntött a négy tanügyi érdekvédelmi szövetség, egyúttal ismét tárgyalásra hívta a kormányt. A szakszervezetek péntekre Bukarestben tiltakozó nagygyűlést szerveznek. Felfüggesztette és az Alkotmánybíróság (AB) elé utalta az oktatási tárca kontra pedagógus-szakszervezetek pert. (Később per passzolva.) 2005. november 28. – Új ajánlat: 11, 8%-kal emelkedne a tanügyben dolgozók bére. Ezúttal több mint hat órán át tartott a kormány és a pedagógus-szakszervezetek újabb tárgyalási fordulója: a kabinet átlagosan 11,83%-os fizetésemelést kínál a tanároknak. Ha a szakszervezetek az ajánlatot elfogadják, a pedagógusok bére január elsejétől az idén decemberi összegekhez képest 5, 5%-kal, augusztusban

114

további 6%-kal nőne. Az inflációs hatást is beszámítva ez összesen 4, 51%-os reálbér-növekedést jelent. Régi értéken a tanügyben dolgozók mintegy 1, 25 millió lejjel keresnének többet. 18 óra: Vége a tanársztrájknak: elfogadva a 11,8%-os béremelés. A négy tanári szakszervezet a sztrájk befejezése mellett döntött, mivel összesen 300 ezer tagjuk a helyi szervezetek szerint így határozott. A tanárok többsége amellett van, hogy írják alá a kormány legutóbbi ajánlatát. A kiesett tananyagot az egész tanévre elosztva pótolják be az iskolák. Megjegyzések, mellékzörejek, lábjegyzetfélék

A pedagógusok általános sztrájkjához természetszerűen intézményünk tanárai is csatlakoztak. A három hét folyamán háromszor szavaztak a központi szakszervezeti vezetők kérésére a sztrájk folytatásával, illetve felfüggesztésével kapcsolatban. A megjelent többség mindhárom alkalommal a folytatás mellett szavazott. A sztrájk folyamán megtapasztalhattuk egyrészt a velünk rokonszenvező és egyetértő szülők viszonyulását, másrészt a tanárok sztrájkjának okát mindvégig vitatók túlreagálását, illetve a türelmetlenkedők megnyilvánulásait, akik nyilván gyerekeik érdekében voltak azok. Nyilván. Érthető. És érthető az is, hogy miért a düh, a harag az elmaradt óráknak a tanév folyamán történt pótlása miatt. Mert a gyermekek nem hibásak. És ők tanulni akarnak. És nem hibásak a szülők sem. Csak mi magunk, akik tanárok lettünk, s akik valamiért a munkásoknak járó, minket megillető bérünkért harcoltunk a rendelkezésünkre álló lehetőségek szerint. Lehet – hiába. Borsodi L. László magyartanár

KARÁCSONYI ELÕADÁS A hagyományosnak mondható iskolai karácsonyi műsorra – amelyben a végzős diákok, valamint az iskola alkalmazottai részesülnek – ebben a tanévben 2005. december 22-én és 23-án került sor. A Lőrincz Éva Katalin hittan szakos tanárnő, valamint Csiszer István zenetanár által rendezett zenés-verses műsorban a következő diákok szerepeltek: VI. A: Kelemen Kinga; VI. B: Boér Andrea, Boér Laura, Gergely Orsolya, Kedves Nóra; VII. B: Csorba Katalin, Elekes Melinda, Orbán Bernadette, Sárig Mónika; VIII. A: Osváth Kinga; VIII. B: András Melinda, Fülöp Annamária; IX. A: Biró Réka (vers – Csutak Judit felkészítő tanár); IX. B: Abrudbányai Melinda (vers – Csutak Judit felkészítő tanár), Keresztes

115

Franciska, Vízi Tünde; IX. C: András Ágota, Búzás Beáta, Dénes Ildikó; IX. E: Illyés Ágota; X. A: Ráduly Ibolya; X. C: Csiszer Emőke (vers – Csata Emese felkészítő tanár), Páll Ida Annamária (vers – Csata Emese felkészítő tanár), Ráduly Dénes; X. D: András Edina, Kalamár Alíz, Küsmődi Mercédesz, Simon Örs; X. E: Botár Hanna, Gagyi Benedek (vers – Borsodi L. László felkészítő tanár), Vitos Eszter; XI. A: András Éva, András Noémi, Bándi Csilla, Incze Ildikó, Nemes Gabriella, Radvenszky Zsuzsa, Szabó Ádám, Tankó Orsolya; XI. D: Brebán Alfréd, Fazakas Zoltán, Gáll Attila, György Tamás, Kosz Szilárd, Péter Ágnes, Tankó Hunor, Tulit Ágnes, Vitos Etelka (vers – Boldizsár Ágoston felkészítő tanár), Zólya Zsombor; XI. E: Búzás Anna (vers – Bara Katalin felkszítő tanár), Dénes Péter (vers – Bara Katalin felkszítő tanár). B. L. L.

ISKOLAKEZDÕK ÖSSZEÍRÁSA – ÁTGONDOLATLAN SZERVEZÉS 2006 januárjában zajlott a 2006-ban vagy 2007-ben iskolakezdésre „megért” (leendő első osztályos) gyerekek összeírása. Ahhoz ugyanis, hogy megbízható beiskolázási tervet tudjon készíteni, a Tanfelügyelőség szükségesnek tartotta felmérni az iskolába induló hat- és hétéves gyermekek számát. Az iskolák működési szabályzatának előírása értelmében január folyamán kellett elvégezni a gyerekek összeírását, amelyben – tekintettel arra, hogy ettől a tanévtől intézményünk is körzeti iskolának számít, s ezért első osztályt indít – iskolánk tanárai is részt vettek, kivéve azokat, akik nem vállalták a feladatot. Ugyanis a Tanfelügyelőségnek a beiskolázási tervvel kapcsolatban tanúsított körültekintése nem volt jellemző magának az összeírásnak a megszervezésére sem. Ezért nem csoda, ha egyesek nem vállalták az összeírás magasztos feladatát, hiszen akik vállalták, azok is azt tapasztalhatták, hogy az akciónak a médián keresztül történő nem megfelelő közlése miatt sok szülő nem értette, miért kopogtat ajtaján a pedagógus. Ettől a ténytől függetlenül az összeírás adatainak összesítése után véglegesítették a beiskolázási tervet, ahol szükséges volt, alakították az osztályok számát. Az első osztályosok beiratkozására március 1–15. között került sor. Aki nem a körzetében levő iskolába íratta gyerekét, a beírás második szakaszában, március 20–31. között választhatott a megmaradt helyek közül. Túljelentkezés esetén ugyanekkor irányították át a későn iratkozottakat más iskolák üresen maradt helyeire. Borsodi L. László magyartanár

116

CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ – 2006 A csíkomlyói pünkösdi búcsúra 2006. június 3-án került sor. A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár felé zarándokoló búcsús keresztalják között ott voltak iskolánk tanulói és tanárai is, akik a Duda Tihamér (X. E, Diáktanács-elnök) által vitt iskolazászló alatt vonultak a munkácsi Majnek Antal megyéspüspök celebrálta szentmise helyszínére. Az előző évektől eltérően jóval kevesebb, körülbelül húsz diák jelent meg és még kevesebb tanár, akik testvériskolánk, a budapesti Hunfalvy János Kéttannyelvű Külkereskedelmi Líceum pedagógusaival és tanulóival együtt alkották a körülbelül negyven résztvevőt számláló keresztalját. Az „aktív búcsúsok” viszont ebben az évben is szép számban megjelentek: a Nagy Antal és Laczkó József tanárok vezette XII. osztályok tanulói közel ötvenen a búcsú szervezésében segítettek a Somlyó-hegyen. A zarándoklat lebonyolításában az említett tanárokon kívül még a következők vettek részt: Mihály András (hangosbemondás a Csíksomlyói Kegytemplom előtti téren), Boldizsár Ágoston (hangosbemondás a Hármashalom-oltárnál), Borsodi László ny. bilológiatanár, Borsodi L. László, Izsák Zoltán, Köllő Ferenc (iskolánk egykori zenetanára), Silló Géza ny. testnevelőtanár és Tamás Levente (a kordon megszervezése és irányítása, amelyben Mirk László és Pitó Noémi, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanárai is segítettek), valamint Csomós Róbert, aki Nagy Antal és Laczkó József tanárok mellett a Hármashalom-oltár környékén irányították az érkező keresztaljákat. A labarumot ebben az esztendőben is a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium egyik végzőse vitte: Szávuly Zsolt jó tanulmányi eredményeivel, példás magatartásával vívta ki tanárai elismerését, akik őt választották e megtisztelő feladat elvégzésére. Szávuly segítői, vagyis a facigerek Csiszér István és Farkas István voltak szintén a fent nevezett intézményből. B. L. L.

B. MENTÜNK, LÁTTUNK, GYÕZTÜNK IRODALOM ISKOLAI SZAVALÓVERSENY - József Attila-, Kányádi Sándor- és Kovács András Ferenc-versek társaságában A tanévenként hagyományosan sorra kerülő iskolaszintű szavalóversenyt az intézmény magyar nyelv és irodalom szakos tanárai 2006. január 25-én és 26-án rendezték meg a gimnáziumi, illetve az általános iskolai osztályok tanulói számára. A hideg tél okozta zord időjárásra való tekintettel a

117

rendezvényekre nem a Majláth Gusztáv Károly kápolna-díszteremben, hanem az épület 116-os tantermében került sor. A bírálóbizottság – amely a középiskolásoknál a magyartanárokból és egy-egy évfolyamképviselőből állt, az általános iskolásoknál pedig csak a szaktanárokból – az előadások minősége és az elért osztályzatok alapján eredményt hirdetett mind évfolyam-, mind évfolyamközi szinten. A „nagyok” – tekintettel arra, hogy 2005 József Attila-centenárium volt, amely 2005. december 5-én ért véget – József Attila-verseket szavaltak, míg a „kicsik” Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc gyerekverseiből válogathattak. Következzenek az eredmények (zárójelben a versenyző tanuló osztályának betűje és a kapott osztályzat): • IX. osztály: I. Bálint Boróka (B – 9, 75); II. Szikszai László (B – 9, 46); III. Fekete Judit Rozalinda (D – 8, 90); dicséret: Mészáros Tibor (A – 8, 83); • X. osztály: I. Duda Tihamér (E – 9, 46); II. Gagyi Benedek (E – 9, 36); III. Portik Gabriella (B – 9, 09); dicséret: Lőrincz Zsuzsanna (B – 8, 99); • XI. osztály: I. Elekes Ágnes (E – 9, 47); II. Török Hajnalka (E – 9, 01); III. Antal Karola (B – 8, 96); dicséret: Bocskor Brigitta (C – 8, 93); • XII. osztály: I. Barok István (D – 9, 52); II. Kacsó Alpár (D – 9, 42); III. Forró Emőke (D – 9, 41); dicséret: Meggyes Andrea (B – 9, 08). Az évfolyamok közötti versenyben a kapott osztályzatok alapján a következő tanulók voltak a legeredményesebbek: I. Bálint Boróka (IX. B – 9, 75); II. Barok István (XII. D – 9, 52); III. Elekes Ágnes (XI. E – 9, 47); dicséretben részesültek: Szikszai László (IX. B – 9, 46); Duda Tihamér (X. E – 9, 46); Kacsó Alpár (XII. D – 9, 42); Forró Emőke (XII. D – 9, 41). Általános iskolások eredményei: • V. osztály: I. Salló Alpár; ezen az évfolyamon a zsűri nem osztott további díjakat; • VI. osztály: I. André Beáta (B – 9, 33); II. Péter Előd (B – 9, 32); III. Gáll Klára (A – 9, 22); dicséret: Horváth Csaba (A – 9, 18); Haba Henrik (B – 9, 16); • VII. osztály: I. Hajdú Imelda (A – 9, 50); ezen az évfolyamon a zsűri nem osztott további díjakat; • VIII. osztály: I. László Réka (A – 9, 00); ezen az évfolyamon a zsűri nem osztott további díjakat. Az évfolyamok közötti versenyben így alakult a rangsor: I. Hajdú Imelda (VII. A – 9, 50); II. André Beáta (VI. B – 9, 33); III. Péter Előd (VI. B – 9, 32); dicséretben részesültek: Gáll Klára (VI. A – 9, 22); Horváth Csaba (VI. A – 9, 18); Haba Henrik (VI. B – 9, 16). Összeállította: B. L. L.

118

IRODALMI KREATIVITÁS VERSENY Ebben a tanévben is megrendezték a középiskolások irodalmi kreativitás versenyét, vagyis az IKV-t, a szabad szellemi alkotás, a kötetlenség és a tehetségen alapuló megnyilvánulások vetélkedőjét. A szervezők ötletes, rendhagyó tételek kitalálásával késztették alkotásra a benevező diákokat, fogalmazhatunk úgy is, hogy a leendő költőket, írókat. Az előző évek gyakorlatának megfelelően a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) az országos szakasz előtt felkérte a magyar középiskolák diáktanácsait, hogy szervezzék meg városukban az előselejtezőt. Csíkszeredában ezt a feladatot a mi iskolánk Diáktanácsa vállalta el. A helyi szakaszra 2006. február 1-jén került sor a gimnázium épületében. Mivel a verseny fő jellemzője a kötetlenség, ezért a versenyzők öt órán át bármikor megírhatták dolgozataikat. A résztvevők két kategóriában versenyeztek: IX–X. és XI–XII. évfolyamok. Kategóriánként az első három helyezett jutott tovább, és vett részt a több napon át tartó országos szakaszon. A háromtagú zsűri (Fülöp Zoltán és Varga Sándor színművészek, a Csíki Játékszín színészei és Borsodi L. László költő, magyartanár) döntése értelmében a következő versenyzők alkotásai feleltek meg az elvárásoknak, bizonyultak a legeredetibbeknek: IX – X. osztály: I. Szabó-Györke Zsombor (X. B); II. Nagy Emese (IX. E); III. Lőrincz Zsuzsanna (X. B) – mindannyian a Márton Áron Gimnáziumból; XI – XII. osztály: I. Szalay Lilla (XI. A – Nagy István Művészeti Líceum); II. Barok István (XII. D); III. Demeter Ágota (XII. E) és Szabó Ádám (XI. A) – utóbbiak mindannyian a Márton Áron Gimnáziumból. Iskolánkból a helyiről a megyei szakaszra továbbjutott versenyzők, Nagy Emese (IX. E), Lőrincz Zsuzsanna és Szabó-Györke Zsombor (mindketten: X. B), valamint Barok István (XII. D) és Demeter Ágota (XII. E) március folyamán mérhették össze tudásukat a megye többi kreatívan gondolkodóalkotó diákjával. A megyei szakaszra intézményünkben került sor ezúttal két zsűritag részvételével: az írásműveket a helyi szakaszon is ténykedő két „csíki” színművész, Fülöp Zoltán és Varga Sándor bírálták el. Az országos döntőbe – amelyre Szovátán került sor – négy tanulónk jutott be: Barok István, Demeter Ágota, Lőrincz Zsuzsanna és Szabó-Györke Zsombor. Utóbbi a minden dicséretet megérdemlő II. helyet szerezte meg. (A három fordulóból álló vetélkedőn született művekből készült válogatás a Tanáraink és diákjaink alkotásaiból című fejezetben olvasható.)

200

(A Hargita Népe XVIII. évf. 25. számában 2006. február 1-jén megjelent tudósítás felhasználásával készült.)

119

INFORMATIKA, MATEMATIKA

ELSÕ DÍJAS HONLAP Jó hírét vitték iskolánknak, és elhozták az első díjat azok a diákok, akik beneveztek a Kecskeméti Főiskola és a Kalmár Sándor Informatikai Intézet 2005 – a fizika éve témájú fizika-informatikai weblapszerkesztő versenyére.

A vetélkedőre Magyarországról és Erdélyből több mint száz csapat nevezett be. Iskolánkból három csapat jelenkezett a vetélkedőre, és mindhárom bejutott a döntőbe. A 2006. január 23-án Kecskeméten megrendezett döntőn a Penu Zsolt (XII. E) és András Endre (XII. D) alkotta Amulet csapat a hetedik, az A csapat (Csala Dénes – XI. E és Gáll Attila – XI. D) hatodik lett. A hordozható számítógépből, MP3 lejátszóból és könyvekből álló első díjat, valamint az informatikai különdíjat az Arkhimédész csapat hozta el. Kömény Levente és Szikszai Péter – mindketten a XI. E osztály tanulói – a nyugvó folyadékok mechanikájáról készítettek nyertes honlapot. Figyeltek arra, hogy tartalmilag, tehát informatikailag és fizikailag is megfeleljenek a versenykiírásnak. A nehézséget a fizikai tartalom egységes, összefüggő összeállítása jelentette számukra, és nagy hangsúlyt fektettek a honlap érzelmi hatására is. Irányítótanáruk Csonta Ildikó informatikus volt. Mindketten nyertek zsebszámítógépet és sok értékes könyvet is. (A beszámoló Takács Évának, a Hargita Népe újságírójának 2006. január 27-én – XVIII. évfolyam, 21. szám – megjelent cikke alapján készült.)

120

GLOBAL TEENAGER PROJECT A Global Teenager Project szempontjából ez a tanév is eseménydús volt. Mielőtt azonban számba vennénk a történteket, azok kedvéért, akiknek még ismeretlen a GTP, egy pár szóban bemutatnám. Iskolánkban 2004 tavaszától létezik GTP-csoport. A GTP egy nemzetközi projekt, amely keretet biztosít több ország diákjainak, hogy az Interneten keresztül közvetlenül egymástól szerezzenek információkat. A megadott téma köré szervezett levelezés lehetőséget nyújt egymás kultúrájának, gondolkodásmódjának megismerésére, az angol nyelv használatára és arra, hogy a ma már annyira fontos csapatmunkában kipróbálják magukat mind a diákok, mind a tanárok.

Az első említésre méltó esemény minden évben a Nyílt Nap (Open Day), amelyen lehetőség nyílik a romániai GTP-seknek, hogy megismerkedjenek egymással és egymás munkájával. Ilyenkor szokott eldőlni, hogy melyik volt az elmúlt évben a „legmenőbb” GTP-csoport. Ezzel nem csak a kiemelkedő levelezési munkát értékelik, hanem a GTP-csoport egyéb tevékenységeit is, mint például: vetélkedő-szervezés, cikkek írása stb. Az esemény ünnepélyességéhez mindig hozzájárul a finom, többfogásos ebéd, legutóbb még torta is volt. A találkozó alkalmával a Dél-Afrikai Köztársaságból Romániába érkezett GTP-program menedzsere, Andrea Aranguren a mi iskolánkat is meglátogatta. Közvetlenül a diákoktól érdeklődött a GTP iskolánkbeli helyzetéről. A következő Nyílt Napra Bukarestben kerül sor, ott majd a mi csapatunk is előreláthatóan fontosabb szerephez jut.

121

Első félévben mindkét csoport „people and places” (emberek és helyek) témakörben levelezett. Lehetőségünk volt a tanulásra saját válaszaink elkészítésénél és a mások válaszainak olvasásakor. Szó esett híres emberekről, helyekről, szokásokról, sajátos ünnepekről, más országok nemzeti, vallási kisebbségeiről. Második félévben a XI. D-s csapat a „science” (tudomány) témakörben alkotott. Tanultunk a ghánai mezőgazdasági módszerekről, megvitattuk, hogy melyik a legfontosabb találmány, megpróbáltuk elképzelni, hogy milyen irányba fejlődik tovább a tudomány, mi válik valóra leghamarább napjaink tudományos-fantasztikus filmjeiből. Eközben a XI. E-sek csapata nagy munkába kezdett. A GTP mellett a holland Anne Frank Alapítvány működteti az Understanding Diversity (A különbözőség megértése) nevű projektet. Ebbe szálltunk be; egy chilei csapattal kellett együtt dolgoznunk. Migration (napjaink népvándorlása) témában kellett felmérést készítenünk. Első lépésként néhány Internetről beszerzett történet alapján ismerkedtünk a témával. Találtunk szomorú és vidámabb történeteket, olvastunk háborúról, szegénységről, diktatúrákról, más kultúrák iránti érdeklődésről, határokon átívelő szerelmekről. A kérdőívet olyan emberek számára készítettük, akik elhagyták az országot, ahol születtek. Mivel csak ismeretségi körünkbe tartozó embereket kérdeztünk meg, a kutatás nem objektív és tudományos, de mindenképp számunkra hasznos volt, annál is inkább, mert találtunk embereket, akik Romániát választották célországnak. Erről a www.mag.ro/~mag_gtp weboldalon lehet olvasni, természetesen angolul. A konkrét GTP-tevékenység mellett még akadt energiánk egy faliújság elkészítésére is, amelyet az első emeleti informatika laborral szemben, a folyosón lehet megcsodálni. Színes, tehát könnyen rá lehet találni. Ott megtalálhatóak a GTP-s országok és diákok, fotók és néhány buzdító szavunk. A 2005–2006-os tanévben is sor került a GTP-vetélkedőre az Iskolanapok keretében. A versenyzőket próbára tettük általános műveltségi kérdésekkel, ugyanis kíváncsiak voltunk, hogyan boldogulnak az Internettel, az angol nyelvvel, illetve mennyire kreatívak. Sikerült egy újabb délutánt hasznos szórakozással eltölteni. 2006 augusztusában került sor a GTP-táborra, amelyben sajnos csak én képviseltem az iskolát. A tábor érdekessége az volt, hogy fele Magyarországon (Gyomaendrődön), fele pedig itthon (Etéden) volt megszervezve, a résztvevők között pedig volt román, erdélyi magyar és magyarországi magyar. A GTP-re jellemző interkulturális környezetben tanulhattunk egymásról, új, érdekes ismerősöket szerezhettünk. Az együttlétezést nehezítette a közös nyelv hiánya. Itt érezhettük saját bőrünkön, hogy tényleg, minél több nyelvet tudsz, annál többet érsz. Megfigyelhettük azt is, hogy szavak nélkül is lehet kommunikálni; a „body language”, ahogy az angolszakos kolleganőm nevezte, jól működik. Számomra nagyon hasznos tapasztalat volt, és biztos vagyok, hogy a kialakult kapcsolatok mentén még sok hasznos kezdeményezés születik. Csonta Ildikó informatikatanárnõ

122

ZRÍNYISEK Iskolánk 202 alsó tagozatos tanulóinak több mint fele a 2005–2006-os tanévben is benevezett a hagyományos Kárpát-medencei Zrínyi Ilona Matematikaversenyre. 2006. február 24-én az V – VI. osztályos tanulók 75 perc alatt 25 feladat, a VII – VIII.-osok 90 perc alatt 30 feladat esetében kellett kiválasszák az 5 adott válasz közül a helyeset. Szerepeltek gólyákról és békákról, „púpos” számokról, igazmondókról, hazugokról, illetve köpönyegforgatókról szóló kérdések. Az eredményhirdetés igazi ünnepségként zajlott a József Attila Általános Iskola dísztermében 2006. március 13-án. A sok-sok Hargita megyei III – VIII. osztályos kisiskolás, az őket felkészítő tanítók, tanárok jelenléte, a tanulók szülei, hozzátartozói, a Harmat Alapítvány díjai, az RMPSZ által a kiváló eredményeket elért tanulók tanárainak felajánlott könyvcsomagok mind-mind hozzájárultak az ünnepség hangulatának emeléséhez, a kicsik és nagyok arcán megjelenő izgalom- és örömérzéshez. Csapatversenyben nyolcadikosaink csapata első helyezést ért el. Iskolánk csapatának tagjai a következő tanulók voltak: Böjthe István (egyéniben I. hely), Lőrincz Szende (V. hely) és Bedő Anita (X. hely) – mindhárman a VIII. B osztályból. Egyéniben díjat kapott még Fülöp Annamária (XIV. hely) és Vitos Orsolya (XVII. hely) a VIII. B osztályból, valamint Sandy Kristóf (VII. hely) a VI. A osztályból. Minden díjazottnak és résztvevőnek gratulálunk, a hagyomány jövőben is folytatódik. Páll R. Olga matematikatanár TERMÉSZETTUDOMÁNYOK

KÉMIAVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEK „Minden ember természete, hogy törekszik a tudásra” (Arisztotelész) A romániai tantárgyverseny mellett minden évben részt vettünk az Irinyi János nevét viselő magyarországi tantárgyversenyen is. Az erdélyi tanulók bekapcsolódását az EMT szervezi. A verseny helyi szakaszán iskolánkból tizenketten vettek részt, eredményeik alapján hármat hívtak meg a Sepsiszentgyörgyön megrendezett erdélyi döntőre: Csala Dénes (XI. E), Ráduly Dénes (X. C) és Szilágyi Botond (XI. C) tanulókat. Nagyszerű eredmény, hogy a háromból két diák, Szilágyi Botond (I. helyezett) és Csala Dénes (VI. helyezett) képvislhette Erdélyt abban a hattagú csoportban, amely Szegeden mérte össze tudását a legjobb Kárpát-medencei kémiavetélkedőkkel. Ezen a

123

szakaszon az erdélyi csapatból Szilágyi Botond szerepelt legjobban, ő a 12. helyezést érte el. A tanulók utazási költségeit az EMT és iskolánk vezetősége biztosította. Népesebb versenyzőtábora van a Takács Csaba Kémia Emlékversenynek. Mivel ez levelezőverseny, több olyan tanuló is bekapcsolódott, akik örömüket lelik a szakkönyvekben való böngészésben. A huszonöt résztvevő közül pontszáma alapján I. helyezést ért el Péter Attila (IX. E) és Ráduly Dénes (X. C), 3. helyen végzett Lázár Csaba a X. C osztályból; dicséretet kaptak a XI. C osztályból: Bege Szidónia, Bíró Izolda, Gergely Andrea; a XI. C-ből Bene Kálmán és a X. C-ből Simon Júlia versenyzők. Viszonylag kevés tanuló vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szervezte Candin Liteanu Kémiaversenyen. Ezt a versenyt a XI–XII. osztályos diákoknak rendezik azzal a céllal, hogy aki megfelelő jegyet ér el, azt felveszik az egyetem kémia szakára, miután sikeresen érettségizett. Az idén végzős diákunk, Veress Noémi (XII. D) 9, 25ös eredményével biztos bejutónak tudhatta magát már áprilisban. Természetesen még más versenyek is voltak, de mi az említetteken vettünk részt dicséretre méltó eredménnyel. Buzogány Teréz kémiatanárnõ

C. KIKAPCSOLÓDÁS ITTHON FARSANG A farsang szó a német Fashing („böjtelő”) kifejezésből ered. A vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszak mulatozással, lakmározással való töltése a középkorban alakult ki a nagyon szigorú böjti fegyelem „elviselésének” megkönnyítésére . „Farsangfarka” idén egybeesett a téli hónapok utolsó napjaival. Mi, „intrisek” február 27-ére szerveztük a farsangbúcsúztatót. Az ősi farsangi szokások nagyon leegyszerűsödtek: nem voltak gonoszűző, termésvarázsoló szimbolikus játékok, nem történt meg a tavasznak a tél fölött aratott győzelmét megjelenítő bábuégetés sem, ellenben a zajkeltés – mint népszokás – megmaradt, csak nem kolompolással és ostorpattogtatással; a húshagyókedd nálunk „húshagyóhétfő” lett, és nem hússal, hanem ínyencségekkel, édességekkel és különböző sütikkel kínáltuk egymást. A vígasság lényege mégis a minél változatosabb, hangulatosabb maszkok és jelmezek felöltésében állt. Mindenki szeretett volna a legkülönlegesebb és legötletesebb lenni, ezért egyfajta – pozitív értelemben vett – versengés alakult ki. Voltak, akik egymás ruhatárából válogattak, de a buzgóbbak és

124

merészebbek, a XII.-esek ismert rajzfilm- és mesehősök bőrébe bújtak a színházból kölcsönzött kellékek segítségével. Kézenfogva vonult fel Hófehérke a két törpével, nyomukban a boszorkánnyal, Szörnyella Kleopátrával, Hamupipőke Mustival és a többi színes figura. A mulatozás az elvarázsolt birodalom hangulatát idézte. Az akkor készült képek csak képek maradnak egy kívülállónak, de ha mi nézünk rájuk, akkor nemcsak nézzük, hanem látjuk is, és kellemes emlék elevenedik meg bennünk. Kercsó Teréz-Ottilia XII. A. Lázár Orsolya XII. E. BARANGOLÁS AZ ORSZÁGBAN

KOLOZSVÁRI „UTÓSZÜNIDÕ” „Itt van az ősz, itt van újra...”, s itt egy újabb osztálykirándulás – Kolozsvárra. Hosszas szervezés és egy fárasztó út után november 7-én vonatunk begördült Erdély egykori fővárosába, Kolozsvárra. Elképedve néztük a korai nyüzsgést, míg elértünk szálláshelyeinkre, a református, illetve unitárius kollégiumokba. A református kollégium étkezdéjében nagyon finom ételeket ettünk, emellett szem- és fültanúi lehettünk a kollégiumi élet fegyelmének és a diákok összetartásának, akik minden étkezés után rituális módon mondtak köszönetet Istennek közös énekléssel. A kirándulás három napot tartott. Ezalatt a három nap alatt nem unatkoztunk, mert állandóan programjaink voltak, amelyek nagyon tanulságosaknak bizonyultak, mivel építészeti stílusokkal ismerkedhettünk meg: a gótikus stílussal a főtéri Szent Mihály Plébániatemplomnál, a Farkas utcai református templomnál és a Zeneművészeti Líceumnál, a barokk stílust a Ferenc-rendi-templom, a Bánffy-palota és számos lakóház által, a klasszicizáló építészetet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem könyvtára, a modern stílust és a szecessziót pedig néhány – Boldizsár Ágoston tanár úr által megmutatott – épület révén ismerhettük meg. Városnézés közben osztályfőnökünk rengeteg érdekességet mesélt a városról: a Szent Mihály Plébániatemplomban szentelték püspökké Márton Áront, iskolánk névadóját, a templom egykori plébánosát. Megtudtuk még, hogy a templom melletti Mátyás-szoborcsoportot alkotó alakok kiket ábrázolnak, és ha már a szobroknál tartunk, láttuk még a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló kis szobrot a Farkas utcai református templom előtt, a Szent György-szobor másolatát, amely a Kolozsvári Márton és György műve. Meglátogattuk a Házsongárdi-sírkertet, amelynek van még

125

másik két neve is: Nyulaskert és Mogyoróskert. Ezek a megnevezések nagyon viccesnek tűntek. Ez a temető, amely az erdélyi és egyetemes kultúra jeles személyiségeinek örök nyugvóhelye 400 éves múltra tekint vissza, (gróf Bánffy Miklósné, Istári Bethlen Kata, Bánffy György, Bánffy Miklós, Tótfalusi Kis Miklós, Heltai Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Emil Racoviţă, Páter Béla, Dsida Jenő, Kós Károly, Szilágyi Domokos és felesége, Hervai Gizella, valamint Reményik Sándor, Emil Isac, Nagy István és sokan mások nyugszanak itt).

A főtér közelében található a lábasház, amely, ha átsétálsz alatta – a szájhagyomány szerint – szerencsét hoz. A Zeneművészeti Líceumban való látogatásunk alkalmával még egy forgatáson is részt vettünk, igaz, kis ideig, statisztákként. Majd benéztünk a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépületébe, és láttuk az egyetem hatalmas könyvtárát is. Meglátogattuk a Román Operaházat, amelynek vörös és aranyozott berendezése és gyönyörűsége ámulatba ejtett valamennyiünket. Akárcsak a botanikus kert, ahol egy rövid séta közben különleges és érdekes növényeket láthattunk, miközben osztályfőnökünk fiatalkori csínytevésein nevettünk. Néhányan még ellátogattunk a Történelmi Múzeumba, ahol számos érdekes tárgyat láttunk, többek között két múmiát is, az erdélyi fejedelmekkel kapcsolatos tárgyakat, Kolozsvár múltját tükröző dokumentumokat. Kirándulásunk egyik fénypontja a Fellegvárról látható esti, kivilágított Kolozsvár volt, amely mindannyiunk tetszését elnyerte.

126

De nehogy azt higgyétek, hogy csak kötött programjaink voltak, vagy, hogy ezek fárasztottak volna bennünket, mert elegendő szabadidő állt rendelkezésünkre, amely alatt nemcsak a történelmi Kolozsvárt láttuk, hanem belekóstolhattunk a nagyvárosi életbe is. Sokat szórakoztunk és nevettünk, jól éreztük magunkat. Bár rengeteg munkába került ennek a kirndulásnak a megszervezése, megérte. Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani az értünk tett fáradozásaiért osztályfőnökünknek, Boldizsár Ágoston tanár úrnak! András Edina Torday Lilla X. D

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS MAROSVÁSÁRHELYRE ÉS KOLOZSVÁRRA Május elején két nap alatt néztünk szét ebben a két erdélyi városban. Voltak, akik nem először jártak itt az osztályunkból, de így is mindenki sok újat kapott, jó sűrű volt a program, senki közülünk nem unatkozott. Marosvásárhelyen először a Teleki Tékát néztük meg. Élveztük a

könyvtár történelmi levegőjét, és örültünk, amikor a tárlókban olyan könyveket fedeztünk fel, amelyekről már hallottunk, tanultunk – például a Candide eredeti kiadását, egy-két kötetet a Nagy Francia Enciklopédiából, egy Vizsolyi Bibliát, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótárát… Láttuk a Bolyai-emlékmúzeumot is, itt kissé kellemetlenül érintett a koponyacsontok látványa, eléggé méltatlannak találtuk, hogy így ki vannak állítva. De azért figyeltünk az emléktárgyakra, a dokumentumokra is.

127

Ezután a Színművészeti Egyetemre mentünk, ahol három foglalkozásba pillanthattunk be a színésznövendékek, a bábszínészek és a teatrológia szakosok óráin. Az első gyakorlat egy darab előadásának egy korai munkafázisa volt, amelynek során a színészek még csak ízlelgetik a szerepet, próbálgatják, hogyan hozzák létre a karaktert. Egy színházelméleti szemináriumon a hallgatók Bocsárdi László Antigoné-rendezését nézték felvételről, és a térképzés szempontjából elemezték. A legérdekesebb talán a harmadik foglalkozás volt. Barta Lajos Szerelem című darabjának egy páros jelenetét három pár játszotta el annyira különböző értelmezésben, hogy bár a szöveg azonos volt, más-más színhelyre képzeltették el a játékot, és egészen különböző férfi–nő viszonyt sikerült megjeleníteniük. Ezt nagyon érdekesnek találtuk, és sokáig vitatkoztunk, beszélgettünk róla. Elsétáltunk a híres-neves Kultúrpalotába, bejártuk az épületet, láttuk a szép szecessziós díszítéseket, megnéztük a Tükörtermet, és megcsodáltuk a magyar népballadák jeleneteit ábrázoló üvegablakokat. Aztán elfoglaltuk helyünket a kakasülőn a Nagyteremben: a Marosvásárhelyi Zenei Napok nyitókoncertjén három hegedűversenyt hallgattunk meg (Bach, Beethoven és Brahms műveit). A második nap Kolozsváré volt. A városnézést Mátyás király szülőházával kezdtük, és mindjárt a szomszédságában megnéztük az egykori ferences kolostor gótikus épületét és a barátok szépen felújított barokk templomát. A Főtéren természetesen bementünk az egyedülálló szépségű Szent Mihálytemplomba, majd megtekintettük Mátyás király szobrát, és jó turisták módjára fényképeződtünk előtte. Szintén a Főtérre néz a Bánffy-palota. Körülnéztünk az udvarában is, az is nagyon szép, kár hogy nincs felújítva. Bent pedig megnéztük a képtárat, nagyon érdekes a XIX – XX. századi anyag. Főleg az impresszionista képek tetszettek (például Luchian, Tonitza munkái és a nagybányai festőiskolából származó néhány kép). A Főtérről átsétáltunk a Farkas utcába, elmentünk a BBTE főépülete előtt, megnéztük a helyet, ahol az első magyar kőszínház állt, és szerencsénk volt, be tudtunk menni a Farkas utcai templomba is. Ezután a Házsongárdi temetőben indultunk felderítésre az „erdélyi Pantheon” legnagyobb neveit (értsd sírköveit) keresni. Majd megjártuk egy kicsit magunkat az Óvárban, végül a Fellegvár tetejéről „foglaltuk össze” és „tekintettük át” Kolozsvárt. Az esti program egy színházi előadás volt: az Elveszett levelet néztük meg Tompa Gábor rendezésében. Nagyon élveztük az előadást részben azért, mert a darabot mind nagyon jól ismertük, azelőtt nem sokkal mutattunk be románórán jeleneteket belőle, másrészt pedig ez az abszurd felfogású rendezés sem volt teljesen idegen, az indulás előtti napon láttuk a Csíki Játékszín előadásában Ionesco Haláli nagy játék című darabját. Egészen felvillanyozva, még utólag is az előadáson kacagva, beszélgetve mentünk az állomásra. Csak a vonaton éreztük meg a fáradtságot. Szabó Ádám XI. A

128

AZ ORSZÁG HATÁRAIN TÚL

TESTVÉRISKOLÁNK, A MEZÕKOVÁCSHÁZI HUNYADI JÁNOS GIMNÁZIUM A Márton Áron Gimnázium és a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium közötti testvériskola-kapcsolat 2003-ban indult, amikor a hunyadisok képviselete megkereste iskolánkat egy testvériskola-kapcsolat kialakítása céljából.

2004 májusában a Hunyadi János Gimnázium tanulói és tanárai meglátogatták intézményünket, részt vettek a Márton Áron Iskolanapok programjában. A tanulók közös kirándulásokra mentek, és egy műsor keretében fellépett a mezőkovácsházi iskola Duma-színház színjátszó csoportja is. Előadásuk nagy sikert aratott, a Városi Müvelődési Ház nagytermében iskolánk tanulói, tanárai mellett a városból is sokan voltak kíváncsiak a produkcióra. Iskolánk tanulói családjaiknál fogadták a magyarországi diáktársakat, ezáltal személyessé téve a kapcsolatot. Ezt a kapcsolatkezdést követően a csíkszeredai diákok és a kísérő tanárok 2004 októberében tettek viszontlátogatást. A Márton Áron Gimnázium 2005 évi ballagási ünnepségén pedig részt vett a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium igazgatója is. Ezáltal igazgatói szinten is megvalósult a kapcsolatfelvétel. A 2005 évi kapcsolattartás májusban folytatódott, amikor intézményünk diákjai fogadták magyarországi társaikat. Az iskola és a család megfelelő programról gondoskodott.

129

A csíkszeredai diákok viszontlátogatása 2005 október 6 – 9-e között valósult meg. Az osztálykiránduláson 40 tanuló és három tanár vett részt. A tanulók a Gimnázium XII. C és XII. E osztály tanulói, kísérő tanáraik a két osztályfőnök, Izsák Zoltán és Laczkó József tanár urak, valamint a Márton Áron Gimnázium igazgatóhelyettese, Sata Klára voltak. Útközben részt vettünk az október 6-i ünnepségen, és elhelyeztük iskolánk koszorúját, a kegyelet virágait a Szabadság-szobornál. A látogatás során vendégeink lehetővé tették a Szarvasi Arborétum, Békéscsaba, a Munkácsy Múzeum és a Gyopáros-fürdő meglátogatását. A mezőkovácsházi iskola meghívására december 16-án Sata Klára és Laczkó József tanárok részt vettek a Hunyadi János Gimnázium új épületének avató ünnepségén. Ezen a nagyszabású rendezvényen az avató ünnepségen kísérőprogramok is voltak: Hertay Mária magyarországi grafikusművész kiállítása, iskolatörténeti kiállítás, adventi készülődés, színházi kiállítás, filmklub, sport programok, teaház. Örömmel voltunk jelen a megújult és kibővült épület átadási ünnepségén: ezzel is érzékeltetni akartuk, hogy a két iskola közötti kapcsolat nem csupán formalitás, hanem egy sokoldalú, tartós együttműködés kezdete. Sata Klára igazgatóhelyettes

ERDÉLYI DIÁKCSERE Nehéz egy diákcseréről írni, hiszen az erről szóló írások általában tele vannak közhelyekkel, és leginkább az utazásról és a látnivalókról szóló szavakkal telítettek. Ezért megpróbálom egy kicsit más szemszögből megvilágítani az erdélyi diákcserét, amelynek során gyakorlatilag magyarok cserélődnek magyarokkal. Az eddigi csereprogramos élményeim alapján azt hittem, hogy bárkinek lehet pozitív emléke egy ilyen kalandról, mert mindig csupa jól sikerült, cseppet sem unalmas napokról olvashatunk. Százszor megfogadtam, hogy nem veszek részt cserén, ennek ellenére 2006 júniusában én is leszálltam a vonatról Csíkszeredában. Összefolynak a napok: egyik nap az ezeréves határhoz mentünk, másik nap Szovátát, Parajdot, Farkaslakát néztük meg, egy harmadik napon Csíkszereda belvárosában sétáltunk. És az, ami szerintem egy csere lényege: teljesült. Hiszen egy múzeumot akármikor megnézhetünk – egyedül, családdal, nyaralás alkalmával. Azonban együtt élni tulajdonképpen idegen emberekkel, részt venni egy család életében… valami mást jelent. A híres székely vendégszeretet ellenére félve vállalkoztam az utazásra. A Bakcsi családban azonban nem vendégnek éreztem magam. Nem idegenként kezeltek, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok: sok fémmel, esti korzózásokkal, nem húsevéssel, sok szövegeléssel.

130

A szeredaiak hozzáállása mindenképpen arra kell, hogy buzdítson minket, hogy évről-évre mind többen vegyünk részt a programban. Hegedûs Nikolett IV. gimnazista Hunfalvy János Kéttannyelvû Külkereskedelmi Líceum

D. BELÉPÕK ÉS BÚCSÚZÓK A LEGÚJABB GÓLYÁCSKÁK BEREPÜLÉSÉRÕL Az újonnan érkezett ötödikesek beavatási ünnepségére, a Gólyácskabálra 2006. február 2-án került sor iskolánk Majláth Gusztáv Károly kápolna-dísztermében. A rendezõ hatodik osztályos évfolyam nevében Gál Pálma (VI. A) köszöntötte a kicsi gólyákat: „Tisztelt tanáraink, kedves diáktársaink, vendégeink! Szeretettel köszöntök mindenkit a hatodikosok évfolyama nevében iskolánk Gólyácskabálján! Kedves gólyácskák! A köszöntők általában úgy kezdődnek, hogy hosszú várakozás után elérkeztetek életetek egy fordulópontjához, egyik sorsdöntő eseményéhez. Ebben az esetben a kijelentés első része valóban igaz, hiszen kissé hosszú ideig kellett e napra várnotok, de – ha megkésve is – megérkezett. Hogy sorsdöntő-e a mai nap? Valószínűleg nem, de nagyon szeretnénk, ha rendkívüli, emlékezetes napként őriznétek diákélményeitek között! Jómagam is szívesen gondolok a közel egy évvel ezelőtti eseményre, amikor bennünket is köszöntöttek az akkori hatodikosok. Jóleső érzés volt tudni, hogy valahol szívesen várnak ránk, befogadnak, egy jó közösségnek lehetünk immár teljes jogú tagjai, és egyre több ismerős arcot fedezhetünk fel, új barátságokat köthetünk. Számotokra sem kívánhatok mást, mint azt, hogy érezzétek magatokat közénk tartozónak, iskolánkat tekintsétek új, melegséget biztosító, ugyanakkor tisztességre kötelező otthonotoknak, ahová mindig hazajöhettek, barátokra lelhettek. A mai gólyácskabálon pedig érezzétek magatokat nagyon jól, hiszen nagy odaadással, lelkesedéssel igyekeztünk számotokra megteremteni ehhez a körülményeket. Mindannyiatoknak jó szórakozást kívánunk!” A rendezvény megszervezésérõl, annak programjáról Benedek Bernadett (VI. B) számol be: Végre mi is hatodikosok lettünk, és az elé a feladat elé állítottak bennünket, amely egyben nagy kihívás is volt számunkra, hogy az iskola legifjabb tanulóinak, az ötödikeseknek megszervezzük a gólyácskabált.

131

Nemcsak az ötödikesek, mi is próbáltuk kihozni magunkból a legjobbat. Igyekeztünk minél színesebbé tenni a műsort. Három dallal is kedveskedtünk az újoncoknak, és egy bohózat is bővítette az előadást. Négy csapat vett részt a megmérettetésen: a MÁGUSOK, a ZIMI-ZUMI, a KOBAK és a SZEMFÜLESEK csapata. A versenyszámok a következők voltak: bemutatkozás, egy adott közmondás elmutogatása, általános műveltségi kérdések és egy tárgy reklámozása. A csapatok kiválóan szerepeltek, éppen ezért a zsűri úgy döntött, hogy mindenkit egyformán jutalmaz. A versenyt buli követte a SZIK-ben, vagyis a Szabadidő Központban. Reméljük, a gólyácskabál rendezvényét az elkövetkezendő években is megtartják!. Összeállította: B. L. L.

BILLEGÉS – 2006 Az általános iskolai tagozat 2001–2002-es tanévben történt újraindítása óta iskolánk második alkalommal búcsúztatta a VIII. osztályt végzett diákjait. Az idei VIII.-osok billegésére 2006. június 8án került sor. Miután – a XII.-esek ballagási ünnepségének mintájára – a VII. osztályosok búcsúztatták a tantermekben a VIII.-osokat, az “utolsó” osztályfõnöki órák következtek, majd a szülõk és a hozzátartozók köszöntötték a gyerekeket, akik ezt követõen a Majláth Gusztáv Károly kápolna-díszterembe billegtek. Ott Sata Klára igazgatóhelyettes-asszony köszöntötte az ünnepelteket, majd Varga László igazgató mondott ünnepi beszédet: Kedves nyolcadikosok, lányok és fiúk, kedves barátaink! Van a természet, és van a tankönyvszagú világ, az iskola mesterséges világa. Írunk, olvasunk, számolunk, dolgozunk, de közben a természet is végzi a maga dolgát a saját rejtett tanterve szerint: az évek telnek, a gyermekek megnőnek, és amikor már megtanultak valamennyire repülni, bizony, szárnyra kelnek, és elhagyják a már szűk családi, iskolai fészket. Nem tehetünk mást, mint követjük a lassú, de biztos Természet tanító bácsi mozgását, és szerető szívvel búcsúzunk tőletek. Most már előre, magasabbra, tovább kell mennetek, nincs megállás, szaladnunk kell a szaladó idővel, más feladatok és más játékok várnak rátok, más szerepek. Nagyon messze vannak már azok az apró gyermekek, akik négy évvel ezelőtt először jöttek be szorongva ebbe a nagy épületbe, akik egyformán édesek voltak, akár sírtak, akár nevettek, úgy, ahogyan József Attila írja a gyermekekről egyik versében:

132

„Hosszú sorban jönnek, mennek, Ha sírnak is: csak nevetnek. Messze vannak, messze vannak, Mint a vidám csillagok. Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek. Homlokuk friss, meleg kenyér, Szén a szemük, szénparázs.” Amint ma végignézünk rajtatok, az ötvennégy vidám csillagképen, ugyanolyan örömmel fedezzük fel szemetekben az értelem és a kíváncsiság parazsát, mint négy évvel ezelőtt. Kedves nyolcadikosok! Ez a mai nap nem csak az iskola, hanem a család ünnepe is, a szüleiteké, akik végig mögöttetek álltak, fogták ceruzátokat, egyengették lépéseiteket, és ha kellett, megtanulták, vagy újratanulták leckéiteket. Köszönjük, hogy most is itt vannak veletek, velünk, hiszen: „Enyém a mult és övék a jelen (…) / s én érzem õket és emlékezem.” – ahogy József Attila írta.

Mint mondottam, az iskola követi az életkori változásokat: a serdülőkor után következik a kamasz- és ifjúkor, az általános iskola után a középiskola. Tanáraitok nevében kívánom, hogy a mostani viszontagságos, vizsgáztató Június Tábornok zökkenései után mindannyiotokat viszontláthassunk és köszönthessünk szeptemberben, mint a gimnázium kilencedik osztályos tanulóit! Jó esélyt látunk erre az elmúlt évek minden nehézsége, az előre nem

133

látható kényszerű tanárcserék ellenére is, mert tanulni azért mindenki tanulhatott, a szép eredmények eddig sem maradtak el, és ezután sem fognak elmaradni. A jó példa itt van előttetek: követni kell a tavalyi nyolcadikosaink által kitaposott utat, és akkor nem ér csalódás senkit. Addig is, az elmúlt, együtt töltött évekért hálát adva, a szülők bizalmát megköszönve, a sok kedves pillanatra, a kisebb-nagyobb csínyekre és történetekre szívesen emlékezve ünnepélyesen búcsúzunk tőletek, sok sikert kívánunk nektek, és várunk vissza nyár múltával! Isten veletek! A VII osztályos tanulók részéről az évfolyam legjobb tanulója, Fehér Beáta (VII. A) búcsúztatta a billegőket. Majd Pável Petra (VII. A) Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című versével köszöntette a VIII. osztályos tanulókat. Ezt követően a végzősök nevében az évfolyam legjobb tanulója, Bedő Anita (VIII. B) mondott búcsúbeszédet. A búcsúzók nevében Lőrincz Szende (VIII. B) Horváth István versét, a Tornyot raktam címűt szavalta. Az ünnepség második részében a tanulók kiemelkedő eredményeit díjazta az iskola vezetősége. Az igazgatóság az elmúlt négy évben elért tanulmányi eredményeikért a két osztály legjobb tanulóját, Varga Attilát (VIII. A) és Bedő Anitát (VIII. B) jutalmazta. Az ünnepség befejező részében Sata Klára igazgatóhelyettes-asszony annak a reményének adott hangot, hogy – bár az iskola elengedi a végzős általános iskolások kezét –, IX. osztályban, a felvételi után újra találkozhatnak a régi-új diákok egykori és egyben új tanáraikkal. Összeállította: B. L. L.

A 2004–2005-ÖS TANÉV VÉGZÕS NYOLCADIKOSAI A 2001–2002-es tanévben indult újra iskolánkban az általános iskolai tagozat. A komoly felvételi nyomán intézményünkbe bejutott kis ötödik osztályosok időközben megnőttek, végzősök lettek: a négy év sikeres elvégzése után, a VIII. osztály végén képességvizsgáztak – ugyancsak sikeresen. Azóta sokan közülük iskolánk líceumi tagozatának diákjai. Az alábbi képek őket ábrázolják: a Márton Áron Gimnázium első végzős nyolcadikosait. VIII. A – Osztályfõnök: JUHÁSZ-ANDRÁS RÉKA Abrudbányai Melinda András Ágota Balási Zalán Baló Zsolt Balog Kinga Becze Annamária

134

Bíró Andrea Bogos Imola Búzás Beáta Csiszer Gyöngyike Dénes Ildikó Ferencz Hunor

Geréd Ibolya Ilyés Zsolt János Anita Erzsébet Ladó Ágota Mészáros Tibor Nagy Tímea

Pál Csilla Páll Hunor Puskás Csilla

Skovrán Ádám Krisztián Simon Imre Szenyes Szilárd

Szopos Előd Árpád Vágási Zsombor Vikárius Réka

VIII. B – Osztályfõnök: ORBÁN ZSOLT Balázs Előd Bálint Boróka Bíró Réka Boldizsár Eszter Cseke Abony Csutak Katalin Erőss Anita Ferencz Lehel Gáspár Lilla

Gegő Imre Illyés Ágota Incze Andrea Keresztes Franciska Lőrincz István Mátéffy Noémi Mátyás-Barta Csongor Nagy-Fazakas Csongor Pál Andrea

Pálffy Áron Péter Attila Rangyák Eszter Sükösd Hunor Szikszai László Tövissi Júlia Varga Péter Vízi Tünde

135

„GAUDEAMUS IGITUR” Az ismerős ének ebben a tanévben 2006. június 9-én csendült fel a végzősök ajkán. Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Márton Áron- és a Majláth Gusztáv Károly-szobornál kezdődött, majd a XI.-esek búcsúztatták a ballagókat feldíszített osztálytermeikben. Ezután az utolsó osztályfőnöki órák következtek a XII.-esek számára (A – filológia, osztályfőnök: Herţa Enikő; B – társadalomtudomány, o. f.: Noszlopi Edit; C – természettudomány, o. f.: Izsák Zoltán; D – matematika-informatika, o. f.: Nagy Antal; E – matematika-informatika, o. f.: Laczkó József), majd a szülők és hozzátartozók köszönthették ünnepeltjeiket az osztálytermekben. A ballagás következett ki a sportpályára, jelképesen: az életbe. Az ünnepségen Juhász-András Réka romántanárnő köszöntötte a meghívottakat, a vendégeket (a világi és egyházi elöljárókat, a csíkszeredai Magyar Konzulátus küldöttségét, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség képviselőit, testvériskolánk, a mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskola igazgatónőjét), a szülőket és tanárokat, majd a ballagókhoz szólt: „2006. június 9-et írunk. Ez az a nap, amelyre talán már négy éve vártok. Igaz, hogy számotokra ebben az iskolában immár a negyedik ballagás, mégis az egyetlen, hisz ezúttal titeket búcsúztat az iskola! Most értetek öltözött ünneplőbe minden és mindenki, értetek vannak a virágok, a szavak, a csengőszó. A búcsú perceiben engedjétek meg, hogy mi is veletek, mellettetek lehessünk!”

136

A közös ünneplés az Iskolahimnusz eléneklésével kezdődött, majd Varga László igazgató köszöntötte a végzősöket: Kedves szülõk, rokonok, barátok, tisztelt vendégeink! De mindenekelõtt: szeretett végzõs diákjaink! A beszélõ köntös, Mikszáth Kálmán bájos kisregénye, arról szól, hogy az egyik alföldi magyar várost egy ruhadarab, egy török kaftán véd meg minden veszedelemtől: amint a portyázó, fosztogató ellenség meglátja, azonnal megszelídül, és engedelmeskedik a köntös viselőjének, mintha csak varázsereje lenne, mintha beszélne hozzájuk. Ezt a köntöst veszi fel a város főbírája, hogy jobb belátásra bírja a követelőző idegen martalócokat. Így lesz a beszélő köntösből ünnepi viselet, de a fennmaradás hatásos eszköze is. Ez persze egy átlátszó példabeszéd, de a ruhákon, álruhákon és új ruhákon mégiscsak érdemes elgondolkodni, mert időnként mindannyian kinőjük a ruháinkat. Szilágyi Domokostól tudjuk azt, hogy: „Aki alkot, visszafele nem tud lépni – s ha már kinõtt minden ruhát, meztelenül borzong a végtelen partján, míg fölzárkózik mögé a világ.” Valóban, életünk jó része a megfelelő új ruha keresésével telik el, mert a valóságban tulajdonképpen nem is a ruhát, hanem önmagunkat, az igazi énünket igyekszünk megtalálni, divatos szóval: az identitásunkat. Ezt tesszük itt is, most is, ezen a ballagási ünnepségen is. Ez persze egyáltalán nem új dolog, hiszen már az ókortól kezdve arra intenek minket a bölcsek, hogy: „Légy az, aki vagy!”; „Ismerd meg önmagadat!”; „Légy hû önmagadhoz!”, és így tovább. A baj az, hogy egyáltalán nem könnyű rájönni arra, hogy kik is vagyunk, milyen szerep való nekünk. Erről a témáról már Francois Villon is írt verset az Apró képek balladájában ezelőtt hatszáz évvel: „Tudom, mely gyümölcs merre termett, Tudom, mely fán mily gyanta serked, Tudom, hogy minden egy dolog, Tudom a munkát, lusta kedvet, Csak azt nem tudom, ki vagyok.” Mindenesetre roppant hasznos dolog lenne, ha ezt a kérdést alázatosan nyitva hagynátok a következő néhány évtizeden keresztül. Egy-két dolgot viszont biztosan lehet már tudni: például azt, hogy az ember, főleg a fiatal ember igencsak szereti az újat, mindent, ami újnak tűnik. Kosztolányi Dezső írja a fiatalokról egyik énekében, hogy:

137

„Ámulnak õk és fölnevetnek, Elõre néznek, hátra néznek és visszafordulnak tûnõdve, mert még nem értik az egészet. Úgy járnak itt e gyatra földön, melyen csupa por és kopás van, úgy járnak itt e vén világon, mint egy frissen-festett lakásban.” Semmi redkívüli nincs abban, hogy minden nemzedék új ruhatárat akar magának, és nem akarja felvenni a régi ruhákat. Mi is elmondtuk, akárcsak ti, hogy: „Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Szállani, szállani, szállani egyre Új, új vizekre, nagy, Szûzi Vizekre, …” Igen ám, de később, mikor az ember kipróbált, kinőtt minden ruhát, végül rájön, hogy a régi dolgokat is meg lehet tölteni új értelemmel, hogy új jelentést tudunk adni az örökölt világnak is, ahogy például ti tettétek a népviselettel. „Szereti a világ, ha újraköltik ” – mondja Szilágyi Domokos, és tényleg erről van szó: költsétek újra, vegyétek birtokba a világot! És tegyétek mindezt szeretettel, hálával és szeretettel! Kedves fiatal barátaink, szeretett vágzős diákok! Itt, a ballagásnak nevezett szertartáson, a várakozás szép ünnepén, itt, a jelképek sürűjében kérlek benneteket a tantestületünk nevében, hogy valljátok ti is a költő Kosztolányival: „Semmi, ami barbár nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú Nem kellenek õk se, kik titkon az éggel rádión beszélnek, ...... Csak a bátor, a büszke, az kell nekem, õ kell, õt szeretem, ki érzi a földet, tapintja merészen a görcsös, a szörnyû Medúza-valóság kõ iszonyatát.....” Befejezésül: eredetileg azt akartuk mondani, hogy vigyázzatok a beszélő köntösre, amely egy egész közösség, egy hosszú múlt és egy gazdag műveltség jelképe! De rájöttünk, hogy inkább azt kell a lelketekre kötni, hogy magatokra, egymásra vigyázzatok, mert a ruha, a világ csak addig él, addig szól, amíg van, aki felvegye, van, aki felvállalja. Az élet egymásra utaltság, s az egymásra utaltság legmagasabb fokon megértett formája a szeretet. Isten veletek!

138

Ezt követően Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünnepeltekhez és az ünneplőkhöz, majd Varga Bernadette XI. E osztályos tanuló és egyben az évfolyam első tanulója mondott búcsúztató beszédet, amely nagy sikert aratott:

Kedves ballagó Diákok! Egy újabb év, egy újabb ballagás... Hányszor vettetek már részt hasonló ünnepségen, és hányszor vártátok türelmetlenül a záró szavakat... nem tudom. De ez most más, nektek más! Ezúttal minden szó – rövid, hosszú, szerető, kedves vagy titkon intő – minden szó csak nektek szól, és csak értetek. Én is kiállok, és szólni próbálok, de mit is mondhatnék nektek – neked? Kicsi a nagynak? Gyenge az erősnek? Maradó a távozónak? Álldogálok, nézlek, intek és mondom, amit szokás, hogy aztán néha írj, meg hagyj nyomot, mert követni szeretnélek, de te már nem figyelsz rám. Neked lépned kell, mert megnyílik a tér, és minden lépésed választás, létrehozol valamit, és közben már fel is számoltál valami mást. Születik a te világod, írod a te utadat, amely majd – kellő távolból visszatekintve – megmutatja, hogy ki lettél, ki voltál. Szórsz néhány morzsát, nyomot hagysz nekem. Látom, de még nem indulok, bár utánad már tagadhatatlanul én következem. A hosszú játék során – amire te tanítottál – először fordul elő, hogy magamra hagysz. De Márai Sándor szavaival élve: „a barátságot nem érheti csalódás, mert nem akar a

139

másiktól semmit (...) a barátságot még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hõstett emléke.” Maradok hát, és azt ígérem, hogy nem felejtelek. Te is mormolsz valami hasonlót, és én szeretném hinni, hogy komolyan gondolod... Hiszen mennyi minden történt velünk... veletek... Székely János szerint: „Amit el lehet felejteni, nyugodtan felejtsük el, esélyünk a feledhetetlen!”. – Hát ez, a feledhetetlen, ami fontos nekünk. Itt találkoztunk, együtt voltunk, együtt alakultunk olyanná, amilyenek most vagyunk... Ezért nem távozol üres kézzel – és nem maradok én sem azzal. Mégis, nagyon nehéz lenne megmondani, hogy mi az, amit itt hagysz, és mi az, amit elviszel. Rajtad áll, hogy kezdesz-e valamit vele, s ha igen, mi lesz az. Milyen leszel, ki leszel? Farkasszemet nézünk, megpróbálok mindent kiolvasni a szemedből, de nem hagyod magad. Most már az is világos, hogy ha nemsokára el is indulok a te morzsáidon, a saját lépéseimet kell majd lépnem. Ennyi volt. Talán ismerősnek tűnt egy kicsit, talán ti is eljátszottátok ezt egy éve, talán épp ma, talán mindig is játszani fogjátok... Én pedig kiálltam és szólni próbáltam. Kicsi a nagynak, gyenge az erősnek, maradó a távozónak. Szeretettel köszönök el tőletek: legyetek boldogak, legyetek szépek, és az egyik osztálytársam kedvenc indián közmondását idézve: „Forduljatok a Nap felé, s meglátjátok, az árnyak mögétek kerülnek!” Búcsúztató szavalat következett: Elekes Ágnes, a XI. E osztály tanulója, az iskolai szavalóverseny évfolyamszintű első helyezettje Weöres Sándor Tündérkert című versét szavalta el. Majd pedig a búcsúzóké volt a szó. Az évfolyamelső Kopacz Ildikó, a XII. B történelem-társadalomtudomány osztály végzőse állt a mikrofonhoz búcsúzni a ballagók nevében: …Hallod a némaságomat? Tudod, én beszélgetni is úgy szeretek a legjobban, hogy megyek egyedül és hallgatok. Kedves diáktársak, tanárok, szülõk, barátok, rokonok! Azt hiszem, ebben a pillanatban mindnyájan átérezzük a némaság ünnepélyességét. „Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, / maradék szemérmem némasága ez”. Talán Pilinszky Jánosnak ezek a szavai jellemzik legjobban az iskolával való viszonyunkat. Igyekeztünk megfelelni, igyekeztek elfogadni… Most itt állunk. Ahogy Parti Nagy Lajos írja: „olyan fölösleges és csak / olyképp szép is itten.”

140

Mindenki mérlegelhet magában. A vélemények azonban relatívak. Csak egy dolog biztos: „Mi hátra volt még, elkövetkezett.” (Vajda János) „Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom. Mint a fegyenc, ki visszatérve falujába, továbbra is csak hallgat, szótlanul ûl pohár bora elõtt.” – mérlegeli helyettem is Pilinszky, hogy ne kelljen megszegnem szótlanságomat. Bár azért vagyunk most itt, hogy elbúcsúzzunk iskolánktól, tanárainktól és diáktársainktól… én nem fogok elbúcsúzni! Inkább azt hirdetem némaságommal, hogy a köztünk kialakult kapcsolat és kapcsolatok megszüntethetetlenek, felejthetetlenek, és inkább azt harsogom, hogy: VISZONTLÁTÁSRA! Ehhez a szóhoz szintén Pilinszky ad tanácsot: „Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint õk figyelnek kegyetlen titkaikra.” A búcsúszavalatot, Pilinszky János Egyenes labirintus című versét Barok István XII. D osztályos tanuló, az évfolyam legjobb szavalója adta elő.

Az 1990-ben újjáéledt esemény, a szalagtűzés következett, amelynek szereplői tíz éve, 1996 óta a ballagó évfolyam osztályelső tanulói. Ebben a tanévben az ünnepélyes mozzanat „cselekvő részesei” a következő éltanulók voltak: Nyisztor Blanka (XII. A), Kopacz Ildikó (XII. B), Benedek Katalin (XII. C), Csúcs András Klaus (XII. D) és Lázár Orsolya (XII. E).

141

Az öt osztályelső tanuló közül a négy év összesített osztályzata alapján az évfolyamelső címet Kopacz Ildikó szerezte meg. Őt érte a megtiszteltetés a szalag feltűzésére, miközben az osztályelsők körülállták az iskola zászlaját. A díjkiosztást követően, az ünnepség végén a Gaudeamus hangjaira az igazgató úr és az igazgatóhelyettes-asszony „kivezette” a ballagókat az iskolából az életbe, akik 2016-ban találkoznak. Összeállította: Borsodi L. László - magyartanár Juhász-András Réka - romántanárnõ

ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓK 2006 májusában és júniusában a következõ találkozókra került sor: Május 12. Május 13. Május 19. Május 26.

Június 10.

20 35 25 40 45 10 30 35 45 50 55

éves éves éves éves éves éves éves éves éves éves éves

találkozó esti találkozó találkozó találkozó találkozó találkozó találkozó találkozó esti találkozó találkozó találkozó

(1986) (1971) (1981) (1966) (1961) (1996) (1976) (1971) (1961) (1956) (1951)

A 2006. május 26-án megrendezett 35 éves öregdiák találkozón Sata Klára igazgatóhelyettes-asszony a következő szavakkal köszöntötte az ünnepelteket és ünneplőket: Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaink! „Csak úgy zsebre tett kézzel egyszer elindulni mindannyian szeretnénk, mégis elindulni csupán annak van miért, akinek van miért visszatérni.” (Kenéz Ferenc) 35 évvel ezelőtt indultak innen el, és Kenéz Ferenc idézetéhez kötődve hiszem, hogy ebből az iskolából volt miért elindulniuk, és van amiért visszatérniük. Sok minden történt a legutóbbi találkozásuk óta eltelt újabb 5 vagy talán 10 év alatt, s ebben a felgyorsult világban valamennyien alig tudjuk érzékelni az eltelt éveket. De álljunk meg egy pillanatra, emlékezni volt tanáraikra, osztálytársaikra, osztályfőnökükre, akik már csak emlékeinkben, lelkünkben vannak velünk. Rájuk emlékezzünk egy perc néma csenddel!

142

1971-ben, amikor innen elindultak, mint minden ballagó diák, tele voltak tervekkel, álmokkal, biztosan valamennyien meg akarták váltani a világot. És ehhez a világmegváltáshoz adott útravalót az iskola: a jelképes ballagási batyu, az élet két arculatát jelentő hagyományos piros-fekete csíkos tarisznya és kopjafa mellé a szülőföld biztonságát, az iskola, az osztálytársak biztatását, elődeik tapasztalatát, az újrakezdés lehetőségébe vetett hitet. Segített az útkeresésben azzal, hogy biztos támpontokat, értékrendet adott, tudást, munkaszeretet, fegyelmet, hitet saját értékeinkben. Azokban a nehéz években az iskola mást is nyújtott: megpróbálta belopni az igazságot a sok valótlanság közé, a szabadgondolkodást az izmusok fölé, ápolta hagyományainkat, a magyar szót, a magyar kultúrát. Bărbat Teréz tanárnőnek a Váli Éva szerkesztette Közös nevezõnk című kötetében megfogalmazott vallomását idézem: „ …Ha arra járok, mindig Rátok köszönök, öreg falak, mert tanúi voltatok azokban a nehéz években mindannak, ami bennünk és velünk történt, mert a „ mostohagyermek” is keresi a kapaszkodót, és vissza-visszatér az elhagyott otthonba – akár a föl-földobott kõ – megsimogatni az öreg falakat, melyek annyi éven át védelmezõn emelkedtek körénk. Hogy óvjanak. A rossztól. A hamistól. S mikor újra meg újra szembekerülünk ifjúságunk tanúival, mintha ránk kérdeznének: - Hogy volt ? - Mit végeztetek ? - Mit tehettetek volna még ? - Honnan ? - Hová ? - Miért ? - Miért nem? Tisztelettel jelentem Nektek, öreg falak, hogy ha tapogatózva, ha sikertelenséggel, kellemetlenségekkel küszködve is, de iparkodtunk, hogy az „útravalót” – a „ magot” mi is elültessük.”. Az elmúlt évtizedek tapasztalttá, bölccsé tették az akkori diákot. Önök is már megtalálták helyüket a világban, már felnevelték, esetleg még nevelik gyermekeiket (már ha ők hagyják), már tudják, mit jelentett életükben ez az iskola. Kinek mi minden sikerült, vagy kinek mennyi csalódást, sikertelenséget jelentettek az elmúlt évek, majd az osztályfőnöki órákon fog kiderülni. De tény, hogy az elkövetkező években még nagyon sok a tennivaló, még sok a megvalósítani való terv, álmaik és feladataik vannak, és mindezekhez kívánok kitartást, erőt, egészséget! Márai Sándor szavaival búcsúzom: „S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni hatalom megismerése

143

felé vezet… TOVÁBB KELL MENNED, HISZEN DOLGOD VAN. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e idõd eljutni utad végcéljához… de menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.” Az alábbiakban azoknak a tanulóknak a névsorát közöljük, akik a Lőrincz Katalin tanárnő által összeállított műsorban szerepeltek az érettségi találkozók alkalmával, önzetlenül feláldozva idejüket és energiájukat, hogy az évek, évetizedek után Alma Materükbe visszatérő, nosztalgiázó véndiákoknak minél emlékezetesebbé tegyék ünnepüket. Köszönet érte! IX. B: Erőss Kinga, Gáspár Lilla, György Réka, Keresztes Franciska, Molnár Kinga, Pál Andrea, Szikszai László, Vízi Tünde; X. A: Becze Beáta, Molnár Szidónia, Ráduly Ibolya; X. B: Ambrus Laura, Antal Karola, Lőrincz Zsuzsanna, Portik Gabriella, Sipos Noémi; X. E: Botár Hanna, Vitos Eszter; XI. A: Radvánszky Zsuzsa; XI. B: Antal Karola, Becze Melinda, Darvas Noémi, Darvas Orsolya, Erőss Izabella, Györgypál Réka, Halmágyi Zsófia, Kraft Noémi, Lukács Andrea, Márton Csilla, Todor Júlia; XI. D: Brebán Alfréd, Fazakas Zoltán, Gáll Attila, György Tamás, Kosz Szilárd, Tankó Hunor, Tulit Ágnes, Vitos Etelka, Zólya Zsombor; XI. E: Kis Orsolya; Tanárok: Csiszer István, Ferencz S. Ajka, Lőrincz Katalin. Összeállította: B. L. L.

A LÁTHATÓ ÉS A LÁTHATATLAN ISKOLA TALÁLKOZÁSA Ebben a tanévben 2006. május 25-én került sor az Iskolanapok rendezvényének keretén belül az intézmény egykori, ma már nyugdíjas pedagógusai és alkalmazottai, valamint a maiak találkozójára. Az ünnepélyt Varga László igazgató nyitotta meg, aki a következő szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: „Hatodik alkalommal találkozunk ebben a sorozatban, ugyanis – amint mindenki emlékszik – 2001-ben kezdtük el intézményesített formában megszervezni az aktív és a nyugalomban levő pedagógusok találkozóját, és nagy örömünkre szolgál, hogy ennek a rendezvénynek az ötlete annak idején kedvező fogadtatásra talált. Ez pedig azt bizonyítja, hogy erre mind igény, mind fogadókészség mindkét oldalról létezett. Elgondolkoztam azon, hogy milyen gyönyörű a május hónapnak az a sajátossága, hogy ilyenkor minden hétvégén (pénteken, szombaton) felkeresik az épületet az öreg diákok, hogy minden hétvégén hangos az iskola a 10, 20, 30 éves véndiák találkozóktól, ahová legtöbb esetben meghívják a régi

144

osztályfőnököket, az akkori és a mindenkori igazgatókat. Viszont ez a találkozás a látható és a láthatatlan iskola között, az egykori és a mai diákok, a tanárok és az egykori diákok között nem lenne teljes, ha nem kerítenénk sort évente legalább egyszer nyugdíjas kollégáink köszöntésére. Szerény lehetőségeinkhez képest próbálunk örömet szerezni azoknak a kollégáinknak, akik életüket, munkás évtizedeiket ennek a szakmának, hivatásnak, ennek az intézménynek szentelték. Sajnos nem áll módunkban nyugdíjakat megállapítani, bár mindannyian tudjuk, mennyire mostohán bánik az állam, a társadalom, a sors mind az aktív, mind a nyugalmazott pedagógusokkal. Sokat gondoltunk nyugdíjasainkra 2005 novemberében a három hetes sztrájk alatt, amikor vállvetve harcoltunk azért, ami minket megillet. Erőt merítettünk akkor, és merítünk, valahányszor elkeseredünk, elődeink, nyugdíjas kollégáink kitartásából, példájából, akik a 40-es, 50-es, 60-as évek fojtó légkörében helytálltak. Szót kell ejtenünk arról is, hogy miközben nő a friss nyugdíjasok száma, sajnos, egyre növekszik azoknak a száma, akik az égi csengőszóra fognak krétát a kezükbe és az égi katedrán tanítanak valahol nagyon messze tőlünk, mert itt hagyták ezt a földi világot. A tavalyi találkozónk óta néhányan elhagytak minket mindörökre. Ez alatt az egy év alatt halt meg Bege Irénke nevelőnő, aki 1974 – 1996 között dolgozott iskolánkban, és aki halála előtt nagyon sokat szenvedett. Itt említjük meg – bár nem volt hosszú ideig iskolánk tanára, de sok szállal kötődött intézményünkhöz – Molnár Antal tanár urat, aki 91 éves korában halt meg. Tóni bácsi fontos szerepet játszott a csíki gyorskorcsolyaélet megalapításában. Sajnos nagyon friss még a seb: nemrég kísértük utolsó útjára a csíkcsobotfalvi temetőbe Borsodi Juliánnát, Jucikát, akinek 37 éven keresztül örvendhettünk itt az iskolában. 1968-tól 2005-ig volt iskolánk laboránsnője. Még két személyt kell megemlítenünk, akik iskolánk barátai és jótevői voltak: Dr. Gaál Zakariást, aki 2005 májusában halt meg, és mondhatni, a Márton Áron Gimnázium „mecénása” volt. Például az első mellszobrot, amely névadónknak állít emléket, s amely iskolánk főbejáratának jobb oldalán van, kizárólag az ő nagylelkűségének köszönhetjük. Itt kell megemlékeznünk a 2006 májusában Budapesten elhunyt Donázy Istvánról, aki a Bethlen Gábor Szakközépiskola igazgatója volt, s aki ballagási ünnepségeink alkalmából hosszú éveken át személyesen osztotta ki az általa létrehozott „Tenni, ha csak írott szóval…” Alapítvány díjait. Nagyon sok kollégánk nem volt még nyugdíjas 1990-ben, amikor ő és iskolája ajándékba hozta gimnáziumunknak az iskolazászlót, amely kicsengetési ünnepségeink állandó szimbóluma évről évre.” Miután egy perces néma felállással emlékeztek az elhunytakra, a jelenlevők az iskola mai diákjainak népzenei összeállítását hallgathatták meg, amelyet Antal Beáta és Lőrincz Katalin tanárnők tanítottak be. Ezt követte két nyugdíjba vonuló pedagógus búcsúztatása.

145

Buzogány Teréz kémia szakos tanárnõt Sata Klára aligazgatónõ mint szak- és pályatárs köszöntötte: „Sajnos, telnek az évek, és lassan, szinte észrevétlenül a régi tantestület tagjai nyugdíjba mennek. Ebben az évben Buzogány Teréz tanárnő érte el azt a kort, amikor hivatalból nyugdíjba megy. Ő a 70-es években rövid ideig már tanított ebben az iskolában, és a rendszerváltás után a román és a magyar iskolák szétválásakor a mai Octavian Goga Nemzeti Kollégiumból visszakerült hozzánk. Kémiából ebben az évben a legfontosabb és legjobb eredményeket ő érte el. Diákjai itthoni és külföldi versenyeken eredményesen és jól képviselték iskolánkat. Both Emese, Ferencz Gyöngyvér, Fülöp Orsolya, Péter Attila, Szilágyi Botond és Vízi Emőke nemcsak az országos tantárgyversenyen, hanem a magyarországi versenyeken is képvielték intézményünket, illetve sok dolgozattal tudományos ülésszakon vettek részt. A kitartó, következetes, fáradhatatlan munkának, az okos szigornak eredménye ez. Sajnos magánéletében is sok kihívásnak kellett eleget tennie. Buzogány Teréz tanárnő azonban elmondhatja, hogy mind szakmai téren, mind a családban helyt tudott állni. Most, amikor köszöntjük, hogy nyugdíjba megy, kívánjuk, hogy ezt a tevékenységét, energiáját és ezt a tudását, tudja kamatoztatni. Adjon neki a Gondviselő jó egészséget, és legyen még sokáig az a tanárnő, akire diákjai és kollegái nagyon sok szeretettel emlékeznek!” Silló Géza sporttanárt kollégája, Basa János búcsúztatta: „Széchenyit és Móricz Zsigmondot idézve: „A tanító a nemzet napszámosa.” Ezt az idézetet azért választottam, mert kollegám, mint egy napszámos, fáradságot nem kímélve reggeltől estig dolgozott vakációban, ünnepek alkalmával, sok esetben a családi élet róvására is. Azért harcolt, hogy diákjaink, a Márton Áron Gimnázium minél jobban szerepelhessen a kosárlabda-bajnokságokon. Sokan mondják, hogy az életpályáját összetévesztette a sí- és a kosárpályával. Amíg a sí- és kosárpályáig jutott, a következők voltak életének fontosabb állomásai: az elemit a mai Petőfi Sándor Általános Iskolában végezte, majd itt tanult, a jelenlegi Márton Áron Gimnáziumban. 1961-ben érettségizett. 1967-ben fejezte be Bukarestben a testnevelési főiskolát. 1980-ban letette az I. didaktikai fokozatot. Ami az eredményeket illeti: a fiú kosárlabdacsapattal 1998-ban második helyet szerzett, 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben pedig országos bajnokságot nyert. Háromszor nyert tehát bajnokságot a fiúcsapattal, 2005-ben a lánycsapattal bejutott a zónabajnokság döntőjébe, 2006-ban pedig az országos negyedik helyet érte el. Úgy tudom, hogy a gimnázium történetében sportban ilyen eredmények nem születtek.

146

Munkáját mindvégig pontosság, fegyelem, őszinteség, odaadás és céltudatosság jellemezte. Elismerésként tevékenységéért a város polgármesteri hivatala Csíkszereda díszpolgárává avatta. Szép volt, Géza, és a hátralevő években sikerekben gazdag életet, egészséget kívánunk!” Befejezésül Silló tanár úr köszönõ szavait, pedagógusi hitvallását idézzük: „Köszönöm a kollégáknak a szép szavakat, és mindenkinek, aki ma eljött. 1967-től vagyok az iskolában, közel negyven éve, de ha még beleszámítom a diákéveket is, akkor több mint negyven éve, hogy kinyitottam minden nap az iskola kapuját. Valóban jöttem mindig: vakációban, szabadidőben, hogy edzéseket tartsak. Izsák Zolinak (biológiatanár – szerk. megj.) volt is egy megjegyzése, hogy még a Márton Áron szobra ül az iskolában többet, mint te. Ez lehet, hogy így van, de tény, hogy sok mindenről le kellett mondanom. A szép eredményeket az iskoláért tettem: elsősorban a tanulókért, de magamért is, mert úgy gondoltam, hogy kötelességem egy csapatot úgy felkészítenem, hogy ne hozzak szégyent az iskolára, önmagamra, s főleg azokra a diákokra, akikkel megjelentem különböző országos versenyeken. Azt gondolom, hogy büszke lehetek, és büszke lehet az, aki ebben az iskolában ilyen diákokat taníthatott és tanítani fog, mert ilyen diákok nincsenek máshol, és aki itt tanít, nem fogja megbánni.” Összeállította: B. L. L.

37 ÉV ISKOLÁNK SZOLGÁLATÁBAN – BORSODI JULIÁNNA EMLÉKÉRE (1948 – 2006) Borsodi Juliánna 1948-ban született Gyimesfelsőlokon elsőként egy háromgyerekes családban. Elemi és általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a mai Márton Áron Gimnáziumba került. A középiskola elvégzése után itt érettségizett 1967-ben. 1968-tól egykori iskolájának laboránsa lett. Ő látta el a biológia, a fizika és a kémia laboratóriumokhoz kapcsolódó feladatokat, fontos szerepet játszva a szakórákon zajló kísérletek előkészítésében. Felvigyázta az 1990 után létesült videotermet, fénymásolt. Legyen szó tanárról, diákról, kisegítő személyzeti alkalmazottról, „Jucika néni”-től – ahogy mindenki ismerte és szólította – nem lehetett olyat kérni, amiben ne segített volna.

147

Egyre súlyosbodó betegsége miatt 2005 januárjában kérte betegnyugdíjaztatását. 2006. március 27-én hunyt el Csíksomlyón. Temetésén, amelyre március 29-én került sor a csíksomlyói Szent Péter temetőben, Sata Klára igazgatóhelyettes-asszony mondott búcsúztató beszédet: Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet! „Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam… Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan földerültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerû. Történhetett velem más, jobb, nagyszerûbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerûbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem történhetett velem.” (Márai Sándor) A Márton Áron Gimnázium homlokzatára mind gyakrabban tűzzük ki a fekete gyászlobogót, mind gyakrabban búcsúzunk volt munkatárstól. Nehéz most megszólalni, hisz a gyászoló családban és a Márton Áron Gimnázium nagy családjában pótolhatatlan űrt hagy maga után Borsodi Juliánna. Nehéz búcsút venni tőle, mert a szomorú valóságot még mindig nem tudjuk elfogadni. Emlékeinkben élénken él vidámsága, derűje, életszeretete, segítőkészsége, kedvessége, mert nemrég még aktívan részt vett iskolánk életében. Borsodi Juliánna egész tevékenysége a Márton Áron Gimnáziumhoz kapcsolódik, 38 évig volt iskolánk tanárainak értékes, fontos segítőtársa. Pontos, megbízható, örökké segítőkész egyénisége révén mindenki nagyon szerette. Aggódva figyeltük betegségében, csodáltuk bátorságát, ahogyan küszködött életéért, ahogyan tudatosan, elfogadva a megváltozhatatlant készült az elmúlásra. Úgy érezte, hogy az Isten által rábízott feladatot teljesítette, és remélem, hogy őszinte, töretlen hite segítette őt nehéz óráiban! Sajnos a Gondviselés nem engedte meg, hogy megérdemelt nyugdíjas éveit családja körében tölthesse, örülhessen gyermekeinek. Hiszem, hogy Borsodi Juliánna továbbra is köztünk és családja körében lesz, szeretete továbbra is majd körülöleli az övéit, és ez segíteni fogja családját továbbvinni mindazt, amit tőle ajándékként kaptak: az élet szeretetét, a derűt és azt a gondoskodást, amely azáltal marad meg, hogy ők is majd továbbadják szeretteiknek. Hitünk szerint ugyanis az élet örök, a szeretet halhatatlan. Drága Jucika! Most búcsúzunk Tőled: legyen neked könnyű az anyaföld, pihenésed legyen csendes! Nyugodj békében, Isten veled! K. B.

148

IN MEMORIAM DONÁZY ISTVÁN (1943–2006) 2006. május 18-án tragikus hirtelenséggel elhunyt testvériskolánk, a Budapesti Bethlen Gábor Szállítási és Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója, iskolánk igaz, hű barátja: Donázy István. Emlékét barátja, Nagy Antal, intézményünk nyug. fizikatanára idézi meg, illetve Sata Klára igazgatóhelyettes-asszonynak a temetési szertartáson mondott beszédéből olvashatnak részletet. Még mindig várom a telefonhívásodat, pedig már tudom, hogy 2006. május 18-a óta hiába. Ekkor kaptuk a hírt, hogy a betegség, amely újólag klinikai ágyba parancsolt, győzedelmeskedett. Pedig mennyit reméltük, hogy újra, még egyszer győzni fogsz, és a súlyos operáció után a többszöri kórházi kezelés megerősíti fáradt szívedet, és közöttünk maradsz. Sajnos nem így történt, fájó, hogy szíved nem bírta tovább! 1990-ben a nálunk akkor kevés ideje bekövetkezett változások után ismertelek meg, és úgy érzem, hamarosan őszinte barátság alakult ki közöttünk. Fokozatosan megismertem életedet, családodat, pályafutásodat, munkádat, és hidd el, nagyon megszerettelek. Olyan pozitív kisugárzású ember voltál, aki megnyugtatta a környezetét, elcsitította a konfliktusok viharait. Tudtad, hogyan kell ellentéteket elsimítani, az igazságot felvállalni, azt megvédeni, a gyengéket bátorítani. Munkabírásod is páratlan volt: bármikor kerestelek, mindig „jelen” voltál szeretett iskoládban, intézted annak ügyesbajos dolgait, rendelkeztél, gondoskodtál tanárról, diákról, személyzetről. Sajnos ezt a páratlan munkabírásodat akadályozta az utóbbi években súlyosbodó szívbetegséged, de nem hagytad magad, és sokszor emberfeletti erőfeszítések árán is tovább vállaltad az iskolavezetést. Ott ért munkád közben a végül is végzetesnek bizonyult roham. Ki is voltál nekünk, nekem, Donázy István? 1943-ban születtél Csákváron, de szüleid hamar Budapestre költöztek a Ferencvárosba. (Ez is rokon vonás volt köztünk, mert mindketten nagy Fradi-drukkerek voltunk, és így újabb szálak kötöttek össze.) A középiskola és az ELTE elvégzése után matematikatanár voltál több középiskolában. Tanítványaid nagyon szerethettek, hiszen sokat meséltél azokról a kedves meghívásokról, amiket találkozókra vagy más alkalmakra küldtek. Közben családot alapítottál igen fiatalon. Feleséged, Emike három szép gyermekkel ajándékozott meg: Ágnessel, Istvánnal és Zsófikával, akik rajongásig szerettek. Újabban már három unokád is van. Családjaink között igazi barátság alakult ki, családom tagjait nagyon sokat segítetted, és ezt ezúttal is hálásan köszönöm!

149

Számos megbízatásod teljesítése nyomán a ‘80-as évek végén a Budapesti (Újpalotai) Bethlen Gábor Szállítási és Kereskedelmi Szakközépiskola megszervezésével, majd vezetésével bíztak meg. Az igazgatói tisztséget az iskola megalakulásától halálodig töltötted be. Tudom, hogy még a régi rendszerben, a kommunizmus idején többször felkerested Erdélyt, a Székelyföldet, amelynek fokozatosan őszinte barátja, jó ismerője lettél. Így nem csoda, hogy 1990 kora tavaszán egy küldöttséget hoztál hozzánk, amely meglátogatta iskolánkat, és testvériskolai kapcsolatot alakítottál ki iskolátok és a mi intézményünk között az akkori vezetőség közreműködésével. Így már 1990-ben az iskola névadó ünnepségén gyönyörű iskolazászlóval ajándékoztatok meg minket. Rendszeressé váltak a tanárok és kezdetben a diákok cserelátogatásai, de azt is kieszközölted, hogy a „Tenni, ha csak írott szóval” pályázat keretén belül a két iskola sok-sok tanulója jelentős jutalomban részesüljön a beadott pályamunkák elbírálása alapján. A bíráló bizottságok tagjaiként a két iskola számos tanára tett kölcsönös látogatásokat a két intézményben, és egyúttal helyismereti kirándulásokon is részt vettek. Még sok minden ide kívánkozna, ami azt bizonyítják, hogy mennyire nagy és főleg önzetlen barátja voltál iskolánknak. Mint magánember vidékünk igazi szerelmesévé és ismerőjévé váltál. Amíg egészséged engedte, nagyokat túráztunk, gyalog vagy autóval látogattunk meg különböző tájakat, látványosságokat. Jól ismerted a Gyimeseket, a Gyilkos-tót, a Szent Anna-tavat, a Hargita-tetőt, de távoli úticéljaink is voltak: a Fogarasi-havasok, Brassó-Pojána, Segesvár, Gyulafehérvár és még sok-sok más hely. Mégis a sok úticél közül számodra a legkedvesebb az utóbbi években a kis Piricske-völgyi házad volt. Képes voltál budapesti létedre ide építtetni egy kis házat, amelynek az erkélyére kiülve csodáltuk a tájat, élveztük a friss reggeli levegőt, hallgattuk a madarakat. Ide vágytál vissza, hiszen ahogy időd engedte, azonnal jöttél családoddal Piricskére megnyugodni, megpihenni, kikapcsolódni, újraerősödni. A sors az életutadat lezárta, de lelkedet, szellemedet mindig várjuk. A piricskei ház is mindig Rád fog emlékeztetni! Fáj hiányod, üresség van bennünk, bennem, hogy már hiába várunk. Emlékezetünkben örökre megőrizünk, nyugodj békében, István! Nagy Antal nyug. fizikatanár Számunkra, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium számára az igazgató úr az igaz, hűséges barátot jelentette, akinek mi, határontúliak fontosak voltunk. Ő volt az, aki a rendszerváltás után rögtön megkereste iskolánkat, hogy tegyen valamit értünk. Megszervezte a „Tenni, ha csak írott szóval” pályázatot, hogy tanulóinknak lehetőséget adjon alkotni, érvényesülni, kapcsolatokat építeni. Tette, amit a legjobbnak vélt az erdélyi tanulókért: értelmes alkotó munkára serkentette őket, díjakat osztott, velünk volt. Soksok ballagásra hozta el a Bethlen Gábor Szakközépiskola tanárainak,

150

diákjainak üdvözletét. Most a napokban a Márton Áron Gimnázium ballagásán a gyönyörű hímzett iskolazászlónk is Rá emlékeztetett, hisz neki volt gondja arra, hogy iskolánk címerével díszített zászlónk legyen. Nagyon érezzük hiányát, de tudjuk, hogy az a szeretet, ami a Hargitához és iskolánkhoz fűzte, körülölel minket még akkor is, ha ő már nincs velünk. Márai Sándort idézem: „a barátságot nem érheti csalódás, mert nem akar a másiktól semmit (…) a barátságot még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke.” A Márton Áron Gimnázium tantestülete és diákjai nevében búcsúzunk tőle: legyen neki könnyű a föld, pihenése csendes, nyugodjon békében! Sata Klára igazgatóhelyettes

ELHUNYT BEGE IRÉNKE (1939–2005) Bege Irénke (szül. Csiszer), iskolánk egykori raktárosa (1974–1977) és nevelőnője (1984–1996) türelemmel viselt, hosszas betegség után 2005. december 12-én elhunyt. Temetésére december 15-én került sor a csíktaplocai temetőbe. „Irénke néni” – ahogy a bentlakó diáklányok és kollégái, kolléganői szólították – az a nevelőnő volt, aki tudta: munkahelye több mint hivatal, hiszen ahová nap mint nap belép, az az ott lakóknak „második otthon”, az a hely, amely a szüleiktől távol kerülő lányok számára a családi melegséget hivatott pótolni, de legalábbis időszakosan helyettesíteni. Ennélfogva munkáját hivatásként fogta fel: kiegészítve az iskolában zajló oktatói-nevelői munkát, segítve ezáltal a tanárok tevékenységét, egymást követő generációk sorát nevelte a pontos, rendszeres életvezetésre, arra, hogy a rá bízott tanítványok a tanórákon kívüli szabad idejüket okosan kihasználva tegyenek eleget iskolai kötelezettségeiknek, de kikapcsolódásra is maradjon idejük. Nem csoda, ha a bentlakók bizalommal fordultak hozzá, és évek múlva is szeretettel gondolnak vissza rá, hiszen a négy gyereket nevelő asszony – akinek sajnos jócskán juttatott a Sors nehézségből, megpróbáltatásból! – anyai gondoskodásából, jóságából feléjük is sugárzott. Hisszük, hogy azt aki a rá bízottakat lelkiismeretesen végezte, és akinek életműve a szeretet gyakorlása volt, megjutalmazza a Gondviselő! Nyugodjék békében! B. L. L.

151

TATZEL MÁRIA HALÁLÁRA 1921. szeptember 7-én született Jenőfalván, kereskedő családba. Az elemi iskolát Karcfalván végezte, majd a gyergyószentmiklósi zárdában folytatta tanulmányait. Gyimesen a tanügyben, majd Szépvízen a Néptanácsnál dolgozott. Ezután került a mai Márton Áron Gimnáziumba főkönyvelőnek. Mindene volt a munka. Fáradságot és időt nem kímélve látta el látszólag jelentéktelen, de a valóságban nagyon fontos, az iskola működéséhez elengedhetetlen feladatát. Közvetlen kollegáival jó kapcsolatban volt, még nyugdíjas korában is ápolta a munkahelyén kialakult barátságokat. A pontos munka megszállottja volt. Ha kellett, fizetség nélkül is túlórázott. 2006. augusztus 28-án halt meg. Temetése augusztus 30-án volt, Csíkkarcfalván. Az egykori munkatársak koszorúval búcsúztak tőle. Nyugodjék békében! K. B.

152

IV. SPORTÁGRÓL SPORTÁGRA A ROMÁNIAI MAGYAR KÖZÉPISKOLÁK BAJNOKCSAPATA A tanév mozgalmasan indult, az átlagosnál több bajnokságot szerveztek az ősz folyamán, illetve több meghívást kaptunk. Volt olyan, amire nem tudtunk elmenni, egyrészt a program sűrűsége miatt, másrészt, mert a csapat nagy része végzős volt. Rögtön tanévkezdéskor meglátogatott a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium kosárcsapata, és talán először a testvérkapcsolat során hazai pályán vereséget szenvedtünk tőlük. Ez kissé lehangoló volt. Ezután nem sokkal Sepsiszentgyörgyre látogattunk, és az ottani csapattal mérkőztünk meg. Következett a magyar iskolák országos kosárlabda kupája 2005. november 18-20-a között, melyet az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya szervezett Sepsiszentgyörgyön. Az első ízben megrendezett bajnokságon az aradi Csíki Gergely, a kolozsvári Báthory István Líceum, a marosvásárhelyi Bolyai Líceum, a nagybányai Németh László, a nagyenyedi Bethlen Gábor, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola és a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapatai vettek részt a fiúk kategóriájában velünk együtt. Csapatunk kissé nehezen talált magára, de végül a döntőben 4 ponttal legyőztük a szatmári csapatot, így elsők lettünk! A bajnokság nagyon jó körülmények között zajlott, összehasonlítva a tavalyi craiovai országossal, és a fődíj, amelyet szintén az RMDSZ állt, egy hét nyaralás volt a tengeren, Eforie Sudon. A kirándulásra augusztus 27-e és szeptember 4-e között került sor. Kísérőtanárunk Boldizsár Ágoston tanár úr volt, és a lányoknál győztes szentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapatával együtt nyaraltunk. A vissza-visszatérő rossz idő ellenére nagyon szép hetet töltöttünk ott, a szezonvég ellenére nagyon jól telt, és nagy örömünkre tömeg sem volt. Maradtunk volna szívesen többet is! De nézzük, miként alakult csapatunk szezonjának további része! Még ősszel elkezdődött a városi felnőtt férfi bajnokság is. Ide ismét beneveztünk, de a nagy bíróhiány és más okok miatt a bajnokság vége ellaposodott. Utolsó meccseinket nem is játszottuk le. Karácsony és szilveszter között rendezték meg iskolánkban a hagyományos Nagy Rezső Kupát, melyen az iskola volt és jelenlegi kosarasai mérték össze erejüket. A középiskolák bajnoksága városi szakaszának megnyerése után következett a megyei szakasz, amelyet idén is az Octavian Goga Nemzeti Kollégium tornatermében rendeztek meg, akárcsak a városi szakaszt. A döntőben ismét a „házigazdákkal” kerültünk össze, és bár a többség szerint jobbak voltunk náluk, nem volt könnyű dolgunk, amit magunknak is köszönhettük. Végül azonban megnyertük. Így hát következhetett a zónai szakasz.

153

Időközben megrendezték az osztályok közötti bajnokságot is az iskolában, itt a csapat tagjai természetesen saját osztályukat képviselték. A bajnokságot a XII. E osztály nyerte. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ismét megrendezte a 24 órás kosármaratont iskolánk szabadtéri pályáján. A rendezvényen idén 250 játékos játszott és 1684 kosár született (!).

A zóna vagy kerületi szakasz sikeresen indult, a döntőig veretlenül haladt a csapat, de ott aztán vereséget szenvedett a kolozsváriaktól, így nem jutottunk tovább az országos szakaszra. Mint utóbb kiderült, a kolozsváriakat startból kizárták az országoson, amiért leigazolt játékost játszattak, így a kerületi szakaszt sem szabályszerűen nyerték meg, ez azonban nekünk már nem jelentett semmit. Így zárult az év. A ballagási ünnepségen a csapat tagjai kapták a Rusz Pál Emlékdíjat, amelyet nagyon köszönünk, úgyszintén köszönünk mindent a támogatóinknak és Silló Géza tanár úrnak, aki rengeteget foglalkozott velünk, többet, mint bárki más az iskolában. A csapat tagjai (zárójelben a nevek után, hogy ki hová jutott be egyetemre): Becze Szabolcs XII.E (Kolozsvári Műszaki Egyetem – automatizálás és számítógépek), Brebán Alfréd XI.D, Dobos Alpár XII.D (Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – környezetmérnöki kar), Gáll Attila XI.D, Jurás Ádám XII.E (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem – közgazdaságtan), Márton Szilárd XII.D (Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem – sport), Nagy Előd XII.B (Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – orvosi kar), Negru Cristian XI.D, Penu Zsolt XII.E (Kolozsvári Műszaki Egyetem – automatizálás és számítógépek), Tövissi Márton XII.E (Temesvári Műszaki Egyetem – műépítészet). Tövissi Márton XII. E

154

KÉPESSÉGVIZSGA UTÁN VIZSGA A KOSÁRPÁLYÁN – ORSZÁGOS IV. HELY Kedves Olvasó! Ez a cikk kemény munka eredménye. Legalább annyit izzadtunk vele, mint amennyit edzéseken. Szokás szerint a nyarat kosarazással töltöttük, így sikerült „kipihenni” a képességvizsga fáradalmait. A tanév első sporteseménye az Erdélyi Magyar Iskolák Bajnoksága volt Sepsiszentgyörgyön. A tornán kolozsvári, marosvásárhelyi, nagybányai, és sepsiszentgyörgyi csapatok képviseltették magukat rajtunk kívül. Az első két helyezést a helyi Székely Mikó és Mikes Kelemen Líceumok csapatai szerezték meg. A bajnokság egyik érdekes eseménye volt, hogy edzőnk, Silló Géza tanár úr nemcsak saját csapataival nyert mérkőzéseket, hanem a nagybányai Németh László Líceum lánycsapatával is. A vásárhelyiek elleni mérkőzésen a nagybányai lányok vesztésre álltak az első félidőben, de Silló tanár úr segítségével végül sikerült fordítaniuk az eredményen. A bronzérmet azonban nekünk sikerült megszerezni. Az őszi hétvégéken részt vettünk az Amatőr Felnőtt Férfi Kosárlabdabajnokságon a csíkszeredai Octavian Goga Líceum tornatermében, így lehetőségünk volt a nagypálya előnyeit kihasználni. Ezeknek a meccseknek a gyakorlás volt a lényege, az eredmény nem számított igazán.

Tavasszal kezdetét vette a hivatalos városi bajnokság, amelyet áprilisban már követett is a megyei szakasz. Ezután csak rövid felkészülésre volt idő, mert május 4-én már a kolozsvári zónaközi szakasz mérkőzései vártak ránk. A résztvevő hat csapatot két csoportra osztották, és a már jól ismert keresztjátékkal kialakult a végső sorrend: a vásárhelyi csapat harmadik, kolozsvár csapata második helyezést ért el, mi pedig második alkalommal

155

továbbjutottunk az országos szakaszra. Alig egy hét elteltével már indulnunk kellett a hivatalos bajnokság végső szakaszára, amelyet ebben az évben Nagybányán rendeztek. Nyolc csapat érkezett a bajnokságra, de a legesélyesebbnek számító piteşti-i csapatot kizárták, mert egy lánynak nem voltak rendben a papírjai. Akárcsak előző évben, Nagybányán is komoly akadályokba ütköztünk, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem a bíráskodással volt a probléma. Ki voltunk fáradva. Alig egy hét leforgása alatt az évad két legjelentősebb mérkőzése járt le. Jelentős eredményt nem vártunk, hiszen a legkisebbek voltunk mind fizikumra, mind életkorra, és nagyon meglepődtünk, mert többnyire hozzánk hasonló tudású csapatokkal kellett megmérkőznünk. A bukaresti első helyezett csapattól hat ponttal, a házigazda nagybányai második helyezett csapattól három ponttal és a harmadik helyezett bukaresti csapattól csupán egy ponttal kaptunk ki. Legalább olyan fáradtan és letörten érkeztünk haza, mint az elmúlt évben. Hazaérkezésünket nem követte egyetlen jelentős rendezvény sem, így pár hét pihenés után újra elkezdtük az immár enyhébb edzéseket. A tanévzáró rendezvényen Csiszér Lajos tanár úr, iskolánk nyugalmazott igazgatója csapatunk minden tagját egy millió lejjel ajándékozta meg. Az év folyamán állandóan számíthattunk az igazgatóság támogatására is. Köszönjük szépen! Silló Géza tanár úr lánycsapatának tagjai a küvetkezők voltak: Abrudbányai Melinda, Bálint Boróka, Csutak Katalin, Ilyés Ágota, Incze Andrea, Lackó Beáta, Ladó Ágota, Mátéffy Noémi, Osváth Kinga, Péter Emőke és Tövissi Júlia. A csapat

SÍTÁJFUTÓ SZEZON A tavalyi svájci Junior VB után októberben ismét keményen nekiálltunk a fizikai felkészülésnek. A tornatermi edzések mellett már 2005 novemberének végén tudtunk sízni. Felkészülésünk során több hétvégét töltöttünk Hargitafürdőn, az Úz Bence menedékházban, és nagyon jó hóviszonyoknak örvendhettünk. Nagy szerencsénkre többször is ugyancsak ott készültek az olimpiára a sífutó és biatlon válogatott egyes tagjai. Nekik köszönhetően nagyon jól előkészített sífutópályákon tudtunk mi is edzeni. A karácsony és szilveszter közötti időszakot is edzőtáborban töltöttük. Sajnos Klaust egy kis térdsérülés megakadályozta a normális felkészülésben. 2006 januárjának első hetében gyűlt össze Hargitafürdőn először a román sítájfutó válogatott, amelynek Csúcs Klaus (XII. D) és Szép Zoltán (XII. B) is tagja volt. Egy hétig tartott ez az edzőtáborunk. Majd január közepén a válogatott egy része, köztük Csúcs Klaus is, részt vett a szlovákiai Besztercebánya környékén rendezett Szlovák Országos Bajnokságon. Csúcs mindkét próbán jól versenyzett, és megnyerte azokat. A bolgár válogatottal együtt még négy napig maradt edzeni a verseny helyszínén. Onnan

156

Magyaroszágra utazott, részt vett a Magyar OB egyik futamán, amelyet ugyancsak megnyert. A második futamon sajnos nem indulhatott, mert meghűlt.

Február 3 – 6-a között Homoródfürdőn és a kalibáskői menedékház környékén rendezték a Román Országos Bajnokságot. Sajnos a pénteki sprint verseny egybeesett a Maturandus ünneplésével. Választanunk kellett... a versenyt választottuk. Sikeres volt döntésünk, mivel a felnőtteknél versenyezve Klaus 1., Szép Zoltán pedig 6. lett. Este viszont részt vettünk a bulin (igaz, Csúcs Klaus csak 22 óráig maradt!). Szombaton és vasárnap a hosszútávra és középtávra került sor. Csúcs a felnőttek között mindkét nap bajnok lett, Szép pedig a juniorok között előbb 3., majd 2. helyen végzett. Az egyéni próbák után, hétfőn a váltóversenyre került sor. Itt érdekes módon a felnőtteknél sok váltót kizártak a versenyből. A brassói váltó, melynek tagja volt Klaus (és édesapja is), a kizárások mellett is fölényesen uralta a versenyt és első helyen végzett. A csíkszeredai sportolók nagyon jól szerepeltek a 2006-os sítájfutó OB-n. Csúcs Klaus négyből négy felnőtt bajnoki címet szerzett, Szép Zoltán pedig két éremmel zárta a versenyeket. Az OB után még hat napig maradtunk edzőtáborban Kalibáskőnél és Hargitafürdőn. Következett az idei téli szezon fő próbája: a sítájfutó Junior Világbajnokság, amelyre Oroszországban, Moszkvától 300 km-re, az észak-keletre lévő Ivanovo város környékén került sor. Bákóból Moszkváig a szófiai nemzetközi gyorsvonattal utaztunk hálókocsiban. Moszkvától a rendezők busszal vittek a verseny színhelyére. Csíkszeredától Ivanovóig 59 órát utaztunk. Nagyon jó hó és nyomhálózat fogadott. Szállásunk és a kaja is jó volt. Ami furcsának tűnt, az a rengeteg katona volt, akik a biztonságunkra vigyáztak, néha túlzottan: még a wc előtt is állt egy katona.

157

A Junior VB mellett a felnőtt mezőnynek Európa Bajnoksága volt. A világ 21 országának versenyzői vettek részt. Első próba a sprint volt, amelyen a 63 induló közül Csúcs Klaus 29., Szép Zoltán 53. lett. Mindketten jobban kezdtük a VB-t, mint a tavaly. Ha a helyezések nem is mutatják, mégis időben sokkal közelebb álltunk az élmezőnyhöz. A második próba volt a hosszútáv, amelyen újdonságnak számított, hogy tömegrajt volt, ez még izgalmasabbá tette a versenyt. Egyedül ezt a próbát befolyásolta az időjárás. A verseny ideje alatt sokat melegedett a hőmérséklet. Itt Klaus 21., Zozó 51. lett. Klaus helyezése a román válogatott legjobb eredményének számított. Két verseny után jött egy szabadnap, amelyet városnézéssel és múzeumlátogatással töltöttünk. Az utolsó egyéni próba a középtáv volt. A versenyeket sok néző követte. Elég nagy elvárásaink voltak ettől a versenytől, de sajnos nem sikerült legfényesebben. Klaus 27., Zozó pedig 54. lett. Az egyéni versenyek után következett a váltóverseny, amelyben két román váltó állt rajthoz. Az elsőnek tagja volt Klaus, míg a másodiknak Zoli. Az első váltóval szemben nagy elvárások voltak, emiatt nagy volt a stressz is. Mi elég jól futottunk, de a váltótársaink nem annyira, így Klausék a 8., míg Zozóék a 20. helyen végeztek. Utolsó este volt a záróbuli, majd másnap, korán reggel indulás vissza Moszkvába. Moszkvában töltöttünk egy délutánt, meglátogattuk a Vörös teret és a Kremlt. Este pedig indult a vonat haza. Útban megnéztük Kijevet is, mert ott a vonat 6 órát áll, így volt időnk városnézésre. Egy hosszú és fárasztó utazás után végre hazaértünk. Ezzel lejárt a téli szezon, és következett a „tanulási szezon”. Az idén többet tudtunk készülni, jobban is versenyeztünk, uraltuk a helyi versenyeket, de a VB-n mégsem értük el azokat a fényes eredményeket. Az egész mezőny sokkal szűkebb volt, mint más években. Időben sokkal közelebb álltunk a csúcshoz. Reméljük, hogy jövőre helyezésben is előbbre tudunk kerülni! Ez úton szeretnénk megköszönni az igazgatóságnak, hogy felkészülésünkre használhattuk az iskola tornatermét. Ugyancsak köszönjük szépen osztályfőnökeinknek, Noszlopi Edit tanárnőnek és Nagy Antal tanár úrnak, valamint minden tanárunknak a négy éven keresztül nyújtott segítséget és megértést. Szép Zoltán , XII. B Csúcs Klaus , XII. D

158

SES NATIONS CUP – BÖJTHE KINGA DOBOGÓS Rangos nemzetközi alpesi síversenyt rendeztek 2006. február 3 – 5-e között Predealon. A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) versenynaptárában szereplő SES Nations Cup versenyén hat ország képviselői vettek részt a Clăbucet-pályán rendezett két műlesikláson. A romániai keretben három csíkszeredai sportoló is helyet kapott, mindhárom ifjúsági korosztályú síző kitűnően szerepelt a felnőttek számára szervezett vetélkedőn Böjthe Kinga (X. E) és Pál Pál Előd (X. A) iskolánk tanulói. Eredmények: Az első műlesíklásban Böjthe Kinga, a Csíkszeredai tanulók Klubja/CSAM Bucegi Predeal versenyzője 3. lett a szlovén Tina Ravnikar, illetve az Izraelt képviselő szlovén Kathry Hitzig mögött. A fiúk versenyében Pál Pál Előd, a CSAM Bucegi Predeal versenyzője 14. lett. A második műlesíklásban Böjte Kinga 4., Pál Pál Előd pedig a 12. helyen végzett. (A Hargita Népe XVIII. évfolyam 29. számában megjelent hír felhasználásával készült.)

ERDÉLYI MAGYAR ISKOLÁK XI. TÉLI SPORTTALÁLKOZÓJA 2006. március 3 – 4-e között rendezték meg Hargitafürdőn az Erdélyi Magyar Iskolák XI. Téli Sporttalálkozóját. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a TEST Alapítvány és a Síegylet szervezésében megrendezett találkozón 128 diák és 27 kísérőtanár vett részt, köztük iskolánk képviselete is. A Basa János tanár-edző vezette Márton Áron Gimnázium együttese csapatversenyben – az induló 13 csapat közül – 16 ponttal az első lett. Sífutásban – egyéniben – Vrîncean Sabina (VII. B) és Csúcs Klaus (XII. D) révén a lányoknál és a fiúknál egyaránt szintén első helyezést értünk el. Az alpesi sízők versenyében iskolánkból a fiúk futama hozott győzelmet: a kiváló lesíkló, Pál-Pál Előd (X. A) ért célba elsőnek. B. L. L.

MÁG SPORT A MÁG Sport a Márton Áron Gimnáziumban megjelenő sportlap. Célja az, hogy megismertesse az iskola tanulóival a legfrissebb és legérdekesebb sporthíreket, hogy bemutassa az iskola sportolóit, és főleg, hogy felidézzen egy pár emléket a gimnázium sportmúltjából.

159

Az újság létrehozásában meghatározó szerepe volt a Gambrinus Csárdának és a Tipo Press Orizont nyomdának. Az újság szerkesztésével én elsősorban nem pénzt akarok keresni, hanem – mivel nagyon érdekel az újságírás – azt akartam és akarom kipróbálni, hogy mire vagyok képes. Olyan lapot szeretnék szerkeszteni, amely felkelti az érdeklődést a sport iránt. A 2005–2006-os tanévben 5 szám jelent meg. Az első számban a hangsúly iskolánk sportolóinak bemutatására esett; négy tanulót mutattam be: Böjthe Kingát, Csomortáni Botondot, Csúcs Klaust és Gál Tündét. A második szám, ugyanúgy, mint az első, ősszel jelent meg, és azon kívül, hogy ismertetett két sportolót az iskolából, az Olimpiai Játékok rövid történetét tartalmazta, és több nemzetközi sporteseményről is hírt adott. A harmadik szám a székely sportról, a jégkorongról szólt. Visszaszaladtunk az időben harminc évet, és megismertük a Márton Áron Gimnázium híres jégkorongcsapatát, a Lyceumot. Ezen- kívül interjút olvashattunk Peter Hricinával, a jelenlegi Sportclub jégkorongcsapat kiváló hálóőrével.. A negyedik szám már 2006-ban jelent meg, címlapon a gimnázium épületével. Egy cikk a csíki focicsillagról, Ilyés Róbertről szólt, de olvashattunk többek között a kosárlabda eredetéről is. A májusban megjelent ötödik számban a szubjektív vélemények kaptak hangsúlyt: véleményt formáltam a román sí helyzetéről és a labdarúgásról, amelyet minőségéhez és más sportágakhoz viszonyítva túlértékelnek minden téren. Ami az eladást illeti, elégedett vagyok. Kellemes meglepetés volt számomra látni, hogy sok diákot érdekel a sport. Egyetlen példány sem vallott szégyent, mivel körülbelül száz példányból nyolcvan példányt sikerült eladnom. Remélem, az újság a következő tanévben is legalább ennyire olvasott lesz! Pál Pál Elõd X. A.

160

V. TANÁRAINK ÉS DIÁKJAINK ALKOTÁSAIBÓL A. A TANÁRI KATEDRÁN TÚL TÖRTÉNETISÉG: HAGYOMÁNY, KULTURÁLIS EMLÉKEZET (Ciklus végi rendszerezés, új összefüggések teremtése)

„Akármilyen elvont legyen is a gondolkodás, az emlékezés mindig konkrét.” (Jan Assmann) „A történelem nem mond semmit, de válaszol.” (Jörg Drews) A tanulmány a Korunkban megjelent sorozat része. A sorozat célja a középiskolai magyar tanterv és a XI. és XII. osztályos irodalomtankönyvek koncepciójának és szaktudományos hátterének a megvilágítása. A középiskolai tanterv egyik alapkövetelménye a történeti látásmód megalapozása és működtetése. Ez a tanítási gyakorlatban a közvetlen olvasói tapasztalatok tudatosítását, a belőlük származó összefüggések felismerését, rendszerezését, a tankönyvek szerkezetében pedig az induktív logika érvényesítését jelenti. A tanulás-tanítás tehát nem a kész rendszer átvétele–átszármaztatása és azokkal az ismeretekkel való kitöltése, amelyek az irodalomra, az irodalmi művekre vonatkoznak, hanem az olvasói készségek, képességek kialakításához szükséges ismeretek közvetítése, és olyan helyzetek teremtése, amelyekben működve fejlődhetnek. Az olvasói szerep gyakoroltatása szükségszerűen összekapcsolódott a történeti látásmód építésével: a szövegekkel való párbeszédben a diáknak tudatosítania kellett azt a távolságot, amely elválasztotta őt a művektől, és háttérismereteiből olyan hidakat kellett építenie, amelyekkel megközelíthette a szöveget. Ugyanakkor az olvasás folyamatában is kialakult egyféle történetiség: az egymás után olvasott művek között létrejött egy olyan szövegközi viszony, amely a megértést előre és visszafele is befolyásolta. Így az intertextualitás a diák működő tapasztalatává válhatott. Az irodalomtanítás e koncepciójában elkerülhetőnek látszik az a buktató, amelyet Burkhart Steinwachs így fogalmaz meg: „A történeti elemzések gyakran azzal a szándékkal használják a hagyományos korszakmegjelöléseket, hogy például egy irodalmi művet a történelmi időben elhelyezzenek, miközben a korszak előzetes megértése gyakran a mű rekonstruálásra szoruló horizontját vagy kontextusát, illetve történeti recepcióját és konkretizációját helyettesíti.”1

161

Mindebből az következik, hogy a hagyományos irodalomtörténet helyét a történetiség különböző változatait felismerő/felismertető irodalomolvasás veszi át, amely fokozatosan vezet be a kulturális folyamatokba, a hagyomány történésébe. A tanárnak viszont olyan háttértudással és szemlélettel kell rendelkeznie, amely rálátást biztosít a folyamat egészére, amellyel képes megtervezni ezt a beavatást és rendszerezni az egyedi művek olvasásából adódó történeti összefüggéseket. Ez a rejtett tantervi jelentősége a XI. és XII. osztályos tankönyvekben a modulos szerkezetnek, valamint annak, hogy a rendszerező-összefoglaló fejezet a XII-es tankönyv végén helyezkedik el. A korábbi képzésben kialakult egyéni olvasói tapasztalatokat mozgósítva hozható működésbe a kulturális emlékezet, amelyhez szorosan kapcsolódik a hagyomány fogalma: a kulturális hagyomány természetesen közösségi jellegű, de az emlékezésre csak az egyén(ek) képes(ek), és így a hagyomány sem lehet zárt készlet, hanem történés, folyamat. Az egyén emlékezőképessége a kommunikációs folyamatokban alakul ki, a közösségtől kapja azokat a vonatkoztatási kereteket, amelyek közt az emlékezés egyáltalán lehetséges. Mivel az emlékezés koordinátái kulturálisan meghatározottak és változóak, maga a hagyomány ezért (is) mozgásban van, történik. A róla való beszéd viszont csak valamilyen diszkurzív rendben lehetséges: ezért ajánlja a képzés végére a tanterv olyan összefüggések, rendszerek tudatosítását, megerősítését (korszak, életmû, korstílus/stílusirányzat), amelyek a kulturális emlékezet működését segítik különböző vonatkoztatási keretek gyanánt. A XII-es tankönyv lehetővé teszi a rendszerezésnek, a kapcsolatteremtésnek azt a változatát is, amely bizonyos alaptémák, toposzok, archetípusok segítségével (például idő-, szerelem-, halál-, bűn-, természetfelfogás; kert, utazás, tenger, hajó, sziget, erdő, út) láttat meg történeti, műfajtörténeti viszonyokat. Az alábbiakban a történetiséghez szorosan kapcsolódó fogalmak közül a kulturális emlékezet, a hagyomány és a kánon fogalmát világítjuk meg a szakirodalom alapján. (Történetiség, hagyomány, kulturális emlékezet)

Közismert, hogy az olvasó szerepének a felértékelődése az irodalomtudomány hermeneutikai, illetve recepcióelméleti fordulatához kapcsolódik, amelynek lényeges hozadéka a történetiség újragondolása. Hans Robert Jauss korszakalkotó 1970-es tanulmányában az olvasó aktív részvételéhez kapcsolja az irodalmi mű történeti létét, „hiszen csak ezzel a közvetítéssel kerülhet bele a mű egyfajta változó tapasztalati hátterű folyamatosságba, amelyben az egyszerű befogadásnak kritikai megértéssé, a passzív recepciónak aktívvá, s az elismert esztétikai normáknak új, újat felülmúló alkotássá válása végbemegy. Az irodalom történetisége és kommunikatív jellege feltételezi a műalkotás, a közönség és az új műalkotás dialógus- s egyben folyamatszerű új viszonyát, amelyet megragadhatunk a kérdésfelelet, probléma-megoldás viszonyaiban is.”2

162

Ez az újszerű irodalomértés viszont nem fért össze sem az ábrázolás- és produkció-esztétika műfelfogásával, sem pedig a csak a tényekre építő pozitivista irodalomtörténettel: „Az irodalomértés megújítása megköveteli, hogy leromboljuk a történelmi objektivizmus előítéleteit, és a hagyományos alkotási és ábrázolási esztétikát egy befogadás- és hatásesztétikára alapozzuk. Az irodalom történetisége nem az irodalmi »tények« utólag létrehozott összefüggésén alapul, hanem az irodalmi mű előzetes olvasói befogadásán. Ez a dialógusviszony az irodalomtörténet számára is primer adottság; az irodalomtörténész is állandóan olvasóvá változik vissza, mielőtt sort keríthetne a mű megértésére és besorolására – másként: mielőtt ítéletét az olvasók történeti sorában elfoglalt jelenlegi helyének tudatában megalapozhatná.3. Ennek a történetiség-felfogásnak egyik alapfogalma a hatástörténet. Jauss4 az irodalmi mű létét a szöveg és a befogadás együtteseként határozza meg, amelynek a történeti változataiban (konkretizációiban) elkülöníti a hatást a recepciótól. Hatásnak nevezi a konkretizációnak és a tradícióképzésnek a szöveg által meghatározott elemét, recepciónak pedig a befogadó által meghatározottat. Ezek szerint a műalkotás hatása nem monologikus, nem úgy értendő, mintha csak maga a mű hordozná és váltaná ki. A hatástörténet nem egyirányú, a tradíció nem „önműködő”. (Mint ahogy azt az „X. Y. hatása”, „Ovidius a latin nyelvek területén”, „A francia irodalom Rabelais-képe” típusú irodalomtörténeti értekezések sugallják.) A recepciótörténet az értelemképzés dialogikus-interszubjektív jellegű folyamata, amely feltételezi a mű „beszélő, válaszadó” képességét. Így a hatástörténet és a recepciótörténet egymástól elválaszthatatlanok: ahol egy múltbeli mű tovább hat, szüksége van az utódok látens vagy kifejezett érdeklődésére, hogy még vagy újra befogadják. „A múltbeli mű azért jelenik meg számunkra még »beszélőként«, mert a művészetkarakterként értett forma, amely túlnövi egy meghatározott kor tanújaként betöltött praktikus funkcióit, a korok változása során nyitva – s ezzel a jelenben – tartja az implicit válaszként értett jelentést, amely beszélővé teszi számunkra a művet. (…) Egy műalkotás hatása és recepciója közötti közvetítés folyamata dialógus egy jelenbeli és egy múltbeli szubjektum között, amelyben az utóbbi »mondhat valamit« az előbbinek (Gadamer szerint: úgy mondhat valamit, mintha külön neki mondaná), ha a jelenbeli szubjektum a múltbeli beszédben implikált választ egy most és általa megtalálandó kérdésre adott válaszként ismeri fel és állítja.”5 Ebben a megközelítésben a kérdezési irány az olvasótól halad a szöveg felé. Az irány visszafordítása – a szövegtől az olvasó felé – pedig visszatérést jelentene ahhoz a felfogáshoz, amely szerint a műalkotás maradandó válaszokat kiváltó örök kérdések hordozója. Így éppen a hatástörténet számolódna fel és az irodalmi mű művészi jellege, vagyis az, hogy „a művészetkarakter potencialitása felülmúlja a közvetlenül feltett és megválaszolható kérdéseket”. Jauss megvilágító erejű érvelése szerint: „A költői szöveg nem katekizmus, mely előre adott válasszal bíró kérdéseket

163

intéz hozzánk. Eltérően az autoritatív szövegekkel való érintkezésben kialakuló vallásos tapasztalattól, mely szövegek értelmét azok nyerhetik el, akiknek »van fülük a hallásra«, a költői szövegnek a dialogikus megértés olyan szabadabb játéktere a célja, amelyben nem egy már »kinyilatkoztatott« értelem konkretizálódik recepcióról recepcióra kérdés és válasz közvetítő horizontjában.”6 A dialogikus megértés a befogadóban történik meg olyan előzetes tudás és beállítódás alapján, amelyben egyaránt szerepet játszik a választott és az alakuló tradíció, és így maga is a hagyománytörténés részévé válik. Kulcsár Szabó Ernő szerint a hagyománynak mint emlékezetnek nem a változatlan megőrzés lehetséges – pl. számítógépek „tökéletesítette” – technikái képezik az igazi hermeneutikai kérdéseit, hanem éppen az, miként részesülünk belőle, miként marad velünk mint állandóan alakuló (képződő és fogyatkozó) történetiség. Ez az emlékezet olyan felfogásán alapszik, amelyben az emlékezet nem a „létező” múltat tartja fenn, hanem a saját rendszerét. A kulturális hagyományra nézve ebből az következik, hogy emlékeink és a hagyományok elsősorban nem azt közlik velünk, mit is tapasztaltunk meg a múltban, hanem azokat az értelmező rendszereket „hozzák mozgásba”, amelyek alapján a tapasztalás lehetővé vált mint történő megértés.7 (Kánon)

A kánon fogalmának a bevezetése IX. osztályban már megtörtént valamilyen értékrend és a művek erre épülő rendje értelemben. A következő években a kánon más jelentés-összefüggései is megmutatkoztak például az imitációelvben, az eredetiségelvben, a változó költői szerepfelfogásban, a művészetnek és az irodalomnak tulajdonított funkcióban. Mindebben már empirikusan megtapasztalhatták a diákok a kánon kétarcúságát: egyrészt az időtlenítő jellegét abban, hogy norma, mérce a meglévő és a születendő szövegek számára, illetve hogy mérvadó szövegegyüttes, másrészt azt, hogy ki van téve az időbeli változásnak, vagyis történeti. A kánon jelentéstörténete Jan Assmann8 szerint úgy fest, mint valami palimpszesztus, amelyben a görög-római kultúrát a zsidó-keresztény kultúra fedőrétege borítja, miközben a kettő szétválaszthatatlanul egybeolvad. A kánon fogalmán megfigyelhető, hogyan változott a kultúra sodrában az instrumentalitás és az univerzalitás alapelve. Az antik kánonfogalomra az jellemző, hogy mind a művészetek gyakorlásának, mind pedig a művészet megítélésének mérővesszeje, kritériuma értelmében arra a kérdésre felel: „Mihez igazodjunk?”, a szépnek, nagynak és jelentősnek a mércéit definiálja. Ezt oly módon teszi, hogy a megfelelő értékeket példaszerűen megtestesítő művekre utal. A klasszika fogalma nem csupán visszafelé, a mérvadónak választott szövegállomány recepciójára tekint, hanem belőle kiindulva előrefele is megnyitja a legitim kapcsolódások horizontját: a „szent szövegállomány” képzetével egyetemben felöleli az

164

ítélkezés és az alkotás vezérlő értékszempontjait, a »megszentelő elv« elképzelését is. Az újkori kánonfogalom paradox volta viszont abban rejlik, hogy a kánon egyszerre az öntörvényűség hatóereje és az egységes tájékozódás motorja. Hagyomány és kánon megkülönböztetésének döntő kritériuma az alternatívák elkülönítése és a kiválasztott elemek körülkerítése. A hagyomány megválogatása, vagyis a recepció aktusa mindig egyúttal egy sajátos értékrend megvallása. A recepció és az értéktételezés kölcsönösen meghatározzák egymást. A kánon fogalma ezért némi joggal vonatkozik egyszerre mindkettőre; terminológiai gyümölcsözősége ebből fakad. Szent szövegek sérthetetlen korpuszának az életalakító, mérték- és irányadó erejét hangsúlyozza, ugyanakkor a művészi alkotás mércéi és értékkötelezettségei kapcsán azokra a művekre is utal, amelyek ezeket az értékeket példaszerűen megtestesítik.9 A kánon fogalmának kortárs értelmezését az 1980-as években lezajlott kánonvita alapozta meg. Ennek a legfontosabb belátásait Rohonyi Zoltán10 így foglalja össze: a kánon a tradíción végzett munka terméke, valójában a tradíció hatástörténete és szelektív emlékezete; az értelemközvetítés a kánon révén történik; kánon és felejtés egymáshoz tartoznak, a kánon motiválja a cenzúrát, de kontrollálja is; a kánonok a kultúra emlékezetét képviselik, de emlékezés nélkül nincsenek; imaginárius potenciálok a társadalom számára; a kulturális örökség tárházaként identitásképzők, egyfajta kulturális nyelvtant képviselnek; kontrasztív keretek, ítéletalkotási alakzatok; megkötnek és bezárnak, de meg is jelölik a jövő útját az olvashatóság kereteinek a megszabásával, vagyis történésképzők; nincs kanonikus mű értelmezés nélkül, ám a művek listája egyre inkább az értelmezők „hatalmába” került: a figyelem a jelentésadás módozataira tevődött át. A kánon tehát nem csupán szövegek, szerzők, beszédmódok, műfajok halmaza, hanem a kiválasztásukat meghatározó kommentár és az önállósuló értelmezés szerves rendszere, amelyet lezárás és nyitás, az előírás és annak folyamatos tagadása jellemez. A kanonikus szövegek, életművek stb. kommentárja és értelmezése eszközként és rögzült vagy rugalmas szabályként befolyásolja a további befogadást. A kánonképződés normatív működésének eredménye a kanonizáció, s kánonról akkor beszélünk, ha az irodalom önmozgásként értett oldala (recepció, intertextualitás) összekapcsolódik az intézményes autorizáció (kritika, iskola, irodalomtörténet) formáival. Nincs poétikailag előzetesen nem „kódolt”, emlékezethiányos olvasat, mert a megértés az esztétikai tapasztalat a szabály/norma/nyelv értelmű kánon előzetességéből táplálkozik egyszersmind folytonosan meg is tagadva azt az új művel való találkozáskor. Az elfogadás ténye máris a kánonképződés folyamatát jelzi. A kánonképződés az irodalom önműködésének az eredménye, a kanonizáció pedig a külső intézményesítése ennek, a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. Rohonyi szerint például Balassi Bálint kanonizációja sem csak úgy történt, hogy „továbbírták”, miközben versnyelve helyettesítette a

165

nevét, de kellett hozzá egy Rimay is, s valamennyiük felfedezői és értelmezői.11 (Tankönyv és kanonizálás)

Günther Buck12 szerint az iskola és az irodalmi kánon az újkorig egymástól elválaszthatatlanok voltak. A „régi” iskolában a kánon az iskolából élt: szüksége volt rá mint a hagyományozás közegére. Másfelől pedig az iskola is a kánonból élt, belőle merítette létének értelmét teológiai és pedagógiai szempontból is. A „régi” iskola a kánonok iskolája volt, mert feladatát a tradíció feladataként, valami mértékadó áthagyományozásaként értette. Az „új” iskola történetileg a 1900-as években a reformpedagógiákkal jelent meg, elsődleges céljának a jelenhez való hozzáedzést tekintette, és így a jelenre vonatkoztatás határozta meg a múlthoz való viszonyát is. Az irodalomtanítás céljának pedig a jelenkor irodalmának a megértését tartotta annak alapján, hogy a jelenkori irodalom magának az életnek az autentikus értelmezése. Buck elgondolásában ma az irodalomoktatásban a másság (alteritás) kánonját lehetne követni a következő megfontolásból: „Az idegent sokszorosan közelinek felcsillantó médiumok korában az embernek emlékeztetnie kell magát arra, hogy a történeti tudat voltaképpen a különbözőségek és a megkülönböztetések tudata. Az alteritás kánonja továbbá előfeltételezi a Rousseau óta elfogadott identitáselvet, úgyszólván a modernség és a nagy-helyzet elvét, amelyet kifejez. Ezzel azonban azt is előfeltételezi, hogy a tanár az ítélőerő aktusa révén képes eldönteni, hogy az aktuális szituációra melyik megértés-tapasztalat használható. Ezért azután azt is előfeltételezi, hogy minden olyan művet tartalmazhat, amely potenciálisan »példaszerű«, és hogy a minden potenciálisan példaszerű művet tartalmazó halmazból egyetlen egyet sem szabad elfelejtenie.”13 A XI. és XII. osztályos tankönyvekben a szövegválogatás alapelve a minőségelv volt. Frank Kermode szerint: „Az irodalom fogalma történetileg elválaszthatatlan a szövegben és az olvasóban feltételezett minőségtől. Nincs semmi meglepő tehát abban, hogy az a szemlélet, amely a minőséget mint az írásművek (vagy az írásművek politikai célokra való felhasználásának) tanulmányozásában mellékes elemet figyelmen kívül hagyja, az irodalom elutasításához vezet.”14 Ez az irodalomtanítás az előzetes tudás fokozatos építésével, az olvasás mintáinak, technikáinak a közvetítésével, gyakoroltatásával, a megértés révén a kánonképzés folyamatába léptet be, a kánon átörökítésébe – a hagyománytörténésbe. Jegyzetek Burkhart Steinwachs: Mit nyújthatnak az (irodalmi) korszakfogalmak? Követelmények és következmények. Helikon. 2000/3. 329. o. 2 Hans Robert Jauss: Irodalomtörténet mint az irodalomtudomány provokációja. Fordította: 1

166

Bernáth Csilla. In: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Budapest, 1997. 47. o. 3 I. m. 47. o. 1 Vö. Hans Robert Jauss: A recepcióesztétikai megközelítés részlegessége. (Racine és Goethe Iphigeniája). In: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Bp., 1997. 121-124. o. 4 I. m. 122. o. 5 I.m. 123. o. 7 Vö. Kulcsár Szabó Ernő: Történetiség. Megértés. Irodalom. Universitas Kiadó, Budapest, 1995. 20-23. o. 8 Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó. Bp., 1999 9 Vö. i. m. 117-120. o. 10 Vö. Rohonyi Zoltán: Elõszó. Kánon, kánonképzõdés, kanonizáció. Vázlat egy fogalmi tartomány mûködésérõl és történeti funkcionalitásáról. In: Irodalmi kánon és kanonizáció. Szerkesztette Rohonyi Zoltán. Osiris Kiadó-Láthatatlan Kollégium. Bp., 2001 11 Vö. i. m. 8-12. o. 12 Vö. Günther Buck: Irodalmi kánon és történetiség. Az irodalmi paradigmaváltás logikájához. In: Irodalmi kánon és kanonizáció. 203-214. o. 13 I. m. 214. o. 14 Frank Kermode: Kánonok és elméletek. In: Irodalmi kánon és kanonizáció. 125. o.

Korunk, 2006/4

Bara Katalin – Csutak Judit magyartanárnõk

TANÁROK PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE BARA Katalin – CSUTAK Judit • Egy tankönyvi mûfajváltozat – a képességfejlesztõ irodalomtanítás egy lehetõsége. In: Korunk, 2005/11 • Epikus mûvek olvasása (1.). In: Korunk, 2005/12 • Epikus mûvek olvasása (2.). In: Korunk, 2006/1 • Líraolvasás. In: Korunk, 2006/2 • Drámaolvasás. In: Korunk, 2006/3 • Történetiség: hagyomány, kulturális emlékezet (Ciklus végi rendszerezés, új összefüggések teremtése). In: Korunk, 2006/4 • Történetiség: korszak, korszakolás, „nagy történet” (Ciklus végi rendszerezés, új összefüggések teremtése). In: Korunk, 2006/5 BICSOK Zoltán – ORBÁN Zsolt • Istoria românilor. Sinteze şi teste pentru examen naţional de evaluare. Editura Státus, Miercurea Cius, 2006 BORSODI L. László • Erdõ; Éjfélkor, hajnalban; Sehol sem vagy. In: Székelyföld Kulturális Folyóirat, X. évf. 5. szám – 2006. május (versek) • A disznóóllá élt kulturális tér (Kovács András Ferenc: Porcus Hermeticum). In: Székelyföld Kulturális Folyóirat, X. évf. 6. szám

167

– 2006. június (könyvrecenzió) • „Nem kértelek s nem kérnélek ma sem” (Széljegyzetek Baka István Zsoltár címû verséhez). In: Székelyföld Kulturális Folyóirat, X. évf. 8. szám – 2006. augusztus (tanulmány) CSUTAK Judit • Tanterv, tankönyvek és a tanítási gyakorlat (Problémavázlat). In: Korunk, 2005/10 KOLOZSVÁRY Katalin – ORBÁN Zsolt • English Through History and Literature. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2006 LÕRINCZ Katalin (szerkesztõ) – CSOMÓS Róbert (mûszaki szerkesztõ) • Mindent Isten dicsõségére! Státus Kiadó, Csíkszereda, 2006 (munkafüzet a Liturgika című hittankönyvhöz) • Krisztus tanúi. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2006 (munkafüzet a Katolikus egyháztörténelem című hittankönyvhöz) (Mindkét kiadvány a Molnár Árpád Emlékpályázat támogatásával készült.) ORBÁN Zsolt • A regionalizmus történelmi gyökerei. In: Régió, vidék, fejlesztés. Csíkszereda, 2006 VARGA László • A pedagógus is kérdez. In: Krónika, 2005. december 16–18.

B. A DIÁKOK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA 2006. május 26.

PÁLYÁZATI DÍJAK ÉS ELBÍRÁLÓ BIZOTTSÁGOK KÁJONI JÁNOS DÍJ – magyar nyelv és irodalom, világirodalom Csutak Judit – szakosztályfelelős, Bara Katalin, Borsodi L. László GÁBOR ÁRON DÍJ – fizika, matematika, kémia, informatika Buzogány Teréz – szakosztályfelelős; Csomós Róbert, Halász Gyöngyi, Péter László MAJLÁTH GUSZTÁV KÁROLY DÍJ – biológia Barta Mónika – szakosztályfelelős, Izsák Zoltán MÁRTON ÁRON DÍJ – történelem és filozófia, szociológia, pszichológia, közgazdaságtan és vállalkozói nevelés Orbán Zsolt – szakosztályfelelős, Ferencz S. Ajka, Szabó Irénke BÁLINT GÁBOR DÍJ - román nyelv és irodalom, idegen nyelvek Püsök Ana – szakosztályfelelős, Juhász-András Réka, Mihály András Kolozsváry Katalin – szakosztályfelelős, Mátéffy Mária, Noszlopi Edit

168

KÁJONI JÁNOS DÍJRA BENYÚJTOTT DOLGOZATOK Magyar és világirodalom

Irányító tanár

• Abrudbányai Melinda, IX. B – III. díj Csutak Judit Alapképek, archetípusok és mítoszok játéka két XX.századi műben • Ladó Ágota, IX.. B Csutak Judit „A beavatási misztérium fokról fokra fedi fel a létezés igazi dimenzióját.” (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, Tamási Áron: Ábel) • Búzás Annamária, XI. E – II. díj Bara Katalin Mennyire mély az „éjszaka” és a „sötétség”? (Louis-Ferdinánd Céline: Utazás az éjszaka mélyére, Joseph Conrad: A sötétség mélye) • Sipos Andrea, XI. E – dicséret Bara Katalin A per (Franz Kafka regénye és két filmadaptációja) • Ferencz Osrolya, XII. B – I. díj – A töredék a romantika és a késõ modernség lírájában • Bilibók Renáta, XI. B – dicséret Bara Katalin Én és én – az én megalkotása két regényben (Sylvia Plath: Az üvegbura, Karácsony Benő: Napos oldal) • Kis Orsolya, XI. E Bara Katalin „Emberben az ember” – Raszkolnyikov önmeghatározásai • Csata Eszter, X. A Borsodi L. László Egy század sorstalansága (Regény és filmadaptáció) GÁBOR ÁRON DÍJRA BENYÚJTOTT DOLGOZATOK Fizika • Gagyi Benedek, X. E – II. díj A SETI jelene és jövõje • Botár Hanna, Albert Kinga X. E – III. díj Az intelligens anyagok • Kopacz Kund, VIII. B – dicséret Fényképezõgép • András Endre XII. D, Penu Zsolt XII. E „Fizika” „Web” lap • Csók Attila, XI. D Atomenergia és atomreaktorok • Barok István, XII. D Fizika – fekete lyukak

Halász Gyöngyi Halász Gyöngyi Halász Gyöngyi – Gaál László Nagy Antal

169

Kémia

Irányító tanár

• Csala Dénes, XI. E Aminok diazotálása és kapcsolása. Azószínezékek. • Baló Zsolt, Székely Barnabás, IX.. D Indikátorok • Ráduly Dénes, X. D Detergensek és adalékanyagok

Buzogány Teréz Buzogány Teréz Buzogány Teréz

Informatika • András Zoltán, XI. E – I. díj Okos játékok

Csomós Róbert Csonta Ildikó

MAJLÁTH GUSZTÁV KÁROLY DÍJRA BENYÚJTOTT DOLGOZATOK Biológia* • Nemes Dénes-Zsolt, IX.. B Izsák Zoltán A gombák kettõs arca • Kalamár Aliz, X. D Izsák Zoltán „Ahol sokáig csengõkóró nõtt…” • Ionescu Adrian, XI. C – A tetoválás mûvészete; anatómiai és egészségtani vonatkozások * Ezen a szakosztályon nem osztottak helyezéseket, a versenyzõk külön-külön szóbeli értékelést kaptak – ezáltal kimelve a dolgozatok egyedi sajátosságait, értékét.

MÁRTON ÁRON DÍJRA BENYÚJTOTT DOLGOZATOK Történelem • Pap Szilárd, Skovrán Ágota, X. B – I. díj Kopjafáink • Kraft Noémi, XI. B – különdíj Nõi szerepváltozások a XX. században

Borsodi L. László Nagy Veronka Orbán Zsolt

Filozófia • Ferenczi Laura, XII. B A csend a lélek nyugalma • Ferencz Orsolya, XII. B – I. díj Kilábalás a kiskorúságból • Vári Orsolya, XII. B Platón – a jó ideája

170

Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet

Filozófia • Bartalis Beáta, XII. B „A helyzet az enyém” (J.P. Sartre) • Kopacz Ildikó, XII. B – II. díj Leibniz • Salamon Annamária, XII. B Emberszeretet és önzés • Nagy Ágota, XII. B Abortusz – etikai probléma • Kovács Adrienn, XII. C – II. díj A szabadság és gondolkodásunk mibenléte a vallás keretei között

Irányító tanár Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ferencz S. Ajka

Szociológia • Katona Melinda, Mészáros Réka, Mészáros Zsuzsa, XI. B Családi kép Felcsíkról • Bilibók Renáta, Halmágyi Zsófia, Kirmájer Erika, Ladó Gabriella, Lukács Andrea, XI. B – I. díj A bentlakók – közösség vagy háztartás • Darvas Noémi, Erőss Izabella, Koszta Edina, Kraft Noémi, XI.B A magyar fiatalok és az iskolai, szakmai beilleszkedés • Antal Emese, Blága Ágnes, Csiszár Erika, Márton Csilla, Silló Ágota, XI. B – II. díj Vallás – érték viszonya a mai csíki közösségek életében • Antal Karola, Demeter Katalin, Györgypál Réka, Márton Melánia, XI. B – III. díj Deviáns viselkedés. Kiskorú bûnözés • Becze Melinda, Darvas Orsolya, Todor Júlia, XI. B – dicséret Kábítószer-fogyasztás és következményei • Duka Ede, Máthé Gabriella, Szász Andrea, Ţuvic Tímea, XI. B A barátság (viszonyok, kapcsolatok)

Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet

Pszichológia • Bania Hunor, X. B – különdíj Az agresszió • Csomortáni Botond, X. B – I. díj A zóna-élmény

Balázs-Juhos Orsolya Balázs-Juhos Orsolya

171

Közgazdaságtan • Barabás Krisztina, XI. A Országos Letéti és Takarékpénztár (C.E.C.) • Balázs Beáta, XI. A OTP - Bank • Márk Boglárka, XI. A – II. díj A csíkszeredai Készruha RT • Szabó Ádám, XI. A – dicséret A Transzilvánia Média Center K.F.T. monográfiája • Fábián Kunigunda, XI. A – dicséret Cardio et Fitness testépítõ terem • Csata Annabella, XI. A Apicom építkezési vállalat • Fancsali Noémi, XI. A – dicséret Max Full Autó S.R.L. • Darvas Róbert, XI. C Románia gazdasági helyzete •. Veres Orsolya, XI. C Piackutatás • Duka Ede, Kirmájer Erika, XI. B – I. díj Az infláció • Bilibók Renáta, XI. B Romániai bankrendszer • Antal Karola, XI. B A munkaerõpiac Hargita megyében Vállalkozói nevelés • Kovács Éva, X.. D – dicséret Piackutatás • Kalamár Aliz, X. D – I. díj A vállalkozói magatartás és a romániai gazdasági helyzet • Simon Júlia , Demeter Orsolya, X. C – I. díj Üzleti terv

Irányító tanár Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ráduly Erzsébet Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka Irányító tanár Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka Ferencz S. Ajka

BÁLINT GÁBOR DÍJRA BENYÚJTOTT DOLGOZATOK Limba ºi literatura românã • Skovrán Ágota, X. B – premiu pt. originalitate Juhász-András Réka Analiza comparativã a poeziilor Amintirea de Vasile Voiculescu ºi Amintiri de Alexandru Macedonski

172

Limba ºi literatura românã

Irányító tanár

• Rácz Emőke, X. B – premiu pt. lit. comparatã Juhász-András Réka Analiza comparativã a poeziilor Rondelul rozelor de august ºi Rondelul rozelor ce mor de Alexandru Macedonski • Bíró Réka, IX. A – premiul “Micul eseist” Juhász-András Réka Misterul iubirii în viaþã • Incze Andrea şi Vizi Tünde, IX. B – premiu I. Püsök Ana pentru criticã de film Dragostea este singura muzã (Shakespeare in love) • Ambăruş Luiza şi Incze Zsuzsánna, XI. A – premiu I. Püsök Ana pentru creaþie proprie Teatru absurd „Fãrã titlu” • Nemes Gabriella, XI. A – premiu I. Püsök Ana pentru cea mai bunã cronicã de teatru „O scrisoare pierdutã” – cronicã teatralã (după spectacolul în regia lui Tompa Gábor) Német nyelv • Dorner Boglárka X. E, Faluvégi Bernadett, X. D II. díj Die Füsse des Brennens-Der irische Tanz • András Éva, XI. A – III. díj Bräuche in Deutschland • Gábor Emese, XII. B – I. díj Reitschulen in Deutschland Angol nyelv

Boda-Székedi Eszter Noszlopi Edit Noszlopi Edit Irányító tanár

• Szász Gerda, XI. A Kolozsváry Katalin Be Part of the Five • Márk Boglárka, Szabó Ádám, XI. A – I. díj Kolozsváry Katalin Cliches in American Movies • Radvánszky B. Zsuzsa, XI. A Kolozsváry Katalin Magic Realism in Marquez’s One Hundred Years of Solitude • Bándi Csilla, Máthé Csilla, XI. A Kolozsváry Katalin Understanding Schizofrenia • Csala Dénes, XI. E – II. díj Bodor Julianna Paradise on Earth… • Gagyi Benedek, X. E – II. díj Máthé Emőke Urban Fashion

173

C. TALLÓZÁS A DIÁKOK DÍJAZOTT DOLGOZATAIBÓL VALLÁS

A CSALÁD MINT A TÁRSADALOM REMÉNYE Jézus azért jött az emberek közé, hogy a szeretet Istenét kinyilatkoztassa, ugyanakkor föltárja az ember magasztos hivatását, létének igazi értelmét. János apostol első levelében többször is találkozunk azzal a kijelentéssel, hogy „Szeretet az Isten” (1Jn 4, 8; 1Jn 4, 16), ha azonban elfogadjuk azt, hogy az ember Isten képmása, akkor egyértelmű, hogy az ember is szeretetre teremtetett: „nem jó az embernek egyedül lennie” (Ter 2, 18). Az emberek között kibontakozó felebaráti szeretet viszont természetesen a maradandó közösségekben a legotthonosabb. Ezek közül első és alapvető a család. A család egy férfi és egy nő egész életét és egész személyiségét átfogó kölcsönös odaadására épül. Hogy Isten erre teremtette az embert, azt már a Paradicsom-történet is egyértelműen kifejti. Ennek a legnagyszerűbb magyarázója maga Jézus, aki újrafogalmazta a teremtő Istennek a férfi és a nő kapcsolatára vonatkozó szándékát is. Az emberiség ősi tapasztalata, hogy a férfit meg a nőt egymáshoz rendelő természetes vonzalom mélységben és intenzitásban milyen hatalmas. Ennek a kapcsolatnak erkölcsi jellege legelemibb eszmélés szintjén is nyilvánvaló: bűnös és csaló, aki a szerelemben csak a test kielégülését keresi, vagy a szerelemben kalandot lát, és nem az egész személyiséget átfogó odaadást. Ehhez a minden ember lelkiismeretében megfogalmazódó belátáshoz Jézus az „egy férfi–egy nő” és a „holtomig holtodig” tartó hűség eszméjét tette hozzá. A szerelem igénye a teljesség, de az ember csak akkor adhatja oda teljesen önmagát, ha odaadása nemcsak a jelenre vonatkozik, hanem a jövőjét is átfogja. Elfogadni is csak azt tudjuk egészen, aki jövőjét, lehetőségeit és hibáit ugyanarra az oltárra teszi, mint mi. A családot a férfi és nő kölcsönös odaadása építi, mindez a szeretet ajándékozó, cselekvő jellegéből és nem Isten önkényes elhatározásából fakad. A szülők egymásnak ajándékozzák gyermekeiket, bennük forrnak igazán eggyé, gyermekeik fölnevelésével Istent és a társadalmat is szolgálják. A gyermekek nevelésének egyetlen igazán alkalmas színhelye a családi otthon, amely biztonságérzetet, lendületet adhat egy kibontakozó emberi életnek, egy személyiségnek. A keresztények házassága szentség, hiszen a férfi és nő szerelme már a teremtés óta szent dolog. A szentségi jelleg Jézus megváltó művébe kapcsolja a házasságot (Ef 5, 22-33), és kegyelmi tartalommal tölti be. Ez a kegyelem azonban nem „ráadás” az egymással kötött szövetségre, nem is csak természetfölötti segítség a vállalt kötelezettségek betöltéséhez, hanem több ennél: férj és feleség egymás számára a kegyelem közvetítőivé lesznek.

174

Felkészülés a családalapításra – a házasságra való fölkészülés erkölcstana A házasság és a család méltóságából adódik a családi élet erkölcsi rendje és a fölkészülés szükségessége. A házastársak kölcsönös hűséggel tartoznak egymásnak. Ez nemcsak a házasságtörés tilalmát jelenti, hanem folytonos sürgetés a lehető legteljesebb odaadásra és a házastárs folytonosan megújuló elfogadására, sőt meghódítására. Ezért nem statikus, hanem dinamikus, nem pusztán megőrző, hanem teremtő tényező. Ez a hűség nehézségek között is kötelez, még a házastárs hűtlensége esetén is (végső eset az „ágytól, asztaltól” való elszakadás, de ez sem oldja fel az életszövetséget). A nehézségeket általában belső elidegenedés okozza, előzi meg. A házastársak az egyház álláspontja szerint felelősek egymás üdvösségéért is, éppen ezért, ha valamelyikük nem-hívő, fontos, hogy tisztelettel fogadja hívő házastársának vallásos meggyőződését. Akkor a „hitetlen férfit megszenteli a felesége, a hitetlen asszonyt pedig megszenteli a férje” (1 Kor 7, 14). Egyébként ahhoz, hogy katolikus és meg nem keresztelt, katolikus és nem-katolikus keresztény érvényes házasságot köthessen, külön egyházi engedély szükséges. A házastársak testi kapcsolatának nem egyetlen célja a gyermek. Célja a kölcsönös szeretet kifejezése is. Az életadást azonban mesterségesen nem kerülhetik – súlyos okból is legföljebb csak időszakos önmegtartóztatással. A fogamzásgátló szerek használatát a Humanae vitae kezdetű pápai körlevél egyértelműen rossznak minősítette (1968-ban jelent meg), de az egyház tanítása szerint a természetes családtervezés megengedett. A szülők könnyelműen nem vállalhatnak gyermeket, biztosítaniuk kell a fölnevelésükhöz szükséges anyagi és erkölcsi feltételeket. A családtervezés a modern viszonyok között súlyos kérdéseket vet föl. Figyelemre méltó az a magyarázat, amelyet a francia püspöki kar fűzött az említett pápai körlevélhez: „a fogamzásgátlás önmagában jónak sohasem mondható. Mindenképpen rendellenes dolog, de a rendellenesség nem mindig bűn. Előfordulhat ugyanis, hogy a házastársak két kötelesség ütközőpontjába kerülnek.” Vannak azonban teológusok, akik úgy vélik, hogy ez a magyarázat ellentétben áll magának a körlevélnek a tanításával. Az vitathatatlan, hogy a fogamzásgátló eszközök használata nem minden esetben minősül súlyos bűnnek (pl. ha az egyik fél AIDS-ben szenved). Egy másik fontos kérdés a már létrejött emberi élet védelme. A keresztény tanítás szerint a terhesség megszakítása súlyos bűn. A szülők nemcsak életet adnak gyermekeiknek, hanem testi és szellemi nevelésükről is nekik kell gondoskodniuk. A leendő házastársaknak már akkor kötelezettségeik vannak egymás iránt, amikor még össze sem találkoztak. Készülniük kell arra, hogy méltók legyenek egymáshoz. A párválasztás és az ún. „partnerkapcsolatok” erkölcsét is ez a felelősség szabályozza. Teljes felelősséget csak az vállalhat, aki testileg, lelkileg, társadalmilag érett (egészséges utódok remélhetők tőle, anyagi, erkölcsi vonatkozásban is biztosítani tudja családja életét). Addig a

175

keresés, esetleg a közös várakozás tartózkodásra kötelez, amely mindkét fél szabadságát tiszteletben tartja. Bűn a pillanat örömével mérni azt, ami az egész élet átfogására való; „a meghittség elkötelezettség nélkül olyan, mint sok hab torta nélkül, lehet, hogy édes, de beteggé tesz” – írja Joshua Harris egy párkapcsolatokról szóló könyvében. Ugyanebben a könyvben olvashatjuk: „azért veszélyes hinni abban, hogy a szerelembe „beleeshetünk”, mert ez annyit jelent, hogy épp oly váratlanul ki is eshetünk belőle. Hát nem jó hír, hogy Isten felénk irányuló szeretete nem ilyen kiszámíthatatlan?” A személyes szeretetkapcsolat az, ami gyógyít, segíti a változást és növekedést, de az a szeretet, ami „megköt” és nem szabaddá tesz, nem szeretet többé, legföljebb annak valamilyen hazug pótléka. A család és a társadalom A családok és a családi életet összetartó erkölcsi értékek az egész társadalom védelmére szorulnak. Nagy a felelősségünk ezen a téren nemcsak magunkért, hanem a környezetünk, sőt a közélet tisztaságáért is. Szavunknak, tetteinknek, magatartásunknak messzire ható súlya van. A II. vatikáni egyetemes zsinat külön hangsúlyozza, hogy a keresztény család ma apostoli feladatot tölt be az emberek között (Világi apostolkodás 11 – „Apostolicam actuositatem”). A család szerepe elsősorban az, hogy biztonságot, biztos kiindulópontot jelentsen a megszülető gyermekek életében. Nagyon sok olyan pszichológiai tanulmány jelent meg, amelyek azokat a sérüléseket vizsgálják, amelyeket egy kisgyerek elszenvedhet, ha nem megfelelő környezetben kezdi az életét. Sokan azt vallják, hogy az első 3 év meghatározó az ember jellemének kialakulásában, mások viszont még korábbra, az anyaméhben szerzett tapasztalatokra vezetik vissza az emberi személyiség alapvető vonásainak kialakulását. Beigazolódott tény, hogy bizonyos tulajdonságokat, hajlamokat öröklünk a szüleiktől, ugyanakkor a látott és tapasztalt példa, a szülők viselkedése is nagymértékben befolyásolja a világról és önmagunkról alkotott képünket. A család az a hely, ahol először találkozunk Isten „arcával” is. A társadalomnak feladata és kötelessége biztosítani a lehető legtöbb segítséget a harmonikus család kialakításához, hiszen, ha a családok kerülnek válságba, a családok kezdenek felbomlani vagy fellazulni, akkor már nyugodtan beszélhetünk a társadalom válságáról is. A családok élete is sokat változott a társadalom fejlődésével, de manapság nemcsak a családon belüli szerepek értékelődnek újra, hanem magának a családnak a szerepe is, és ezt a folyamatot már nem minősíthetjük egyértelműen pozitív irányú fejlődésnek. Ugyanazon lakásban élő, de egymástól lelkileg elszigetelt, elidegenedett emberek kis közösségeit még nem nevezhetjük családnak. Valamilyen más, megfoghatatlan kötelék az, ami képes összetartani a családtagokat, és értékes, érett, szabadon gondolkodó embereket nevelni a társadalom számára. Kis Orsolya XI. E

176

SZOCIOLÓGIA

A BENTLAKÓK – KÖZÖSSÉG VAGY HÁZTARTÁS Az ötlet, hogy a város bentlakóinak és a bentlakásoknak a helyzetét vizsgáljuk, onnan jött, hogy környezetünkben sok bentlakó van, és láttuk, hogy a kérdés időszerű, létező probléma. Ezért egy, a Gallup által meghatározott szempontoknak megfelelő kérdőívet készítettünk. A kérdőívet három iskolában töltettük ki: a Márton Áron Elméleti Gimnáziumban, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban és a Joannes Kájoni Közgazdasági Szakközépiskolában. Azt reméltük, hogy így egy viszonylag átfogó képet kapunk a bentlakók helyzetéről, illetve a bentlakókról mint közösségről, a bentlakások körülményeiről és a mintában szereplő egyének magatartásáról. Kérdőívünk nyílt és zárt kérdések sorozata. Zárt kérdéssel kezdődik, így megállapítható, hogy az egyén mennyire tájékozott a témában, azaz, hogy a megkérdezett bentlakó-e, mivel jelen helyzetben csak a bentlakók tudnak reális információkkal szolgálni. Ugyancsak zárt kérdések segítségével képet kapunk a hálók körülményeiről. Nyílt kérdésekből ismerhetjük meg az illető magatartását a tárggyal kapcsolatban. Például más a helyzet saját választás és kényszermegoldás esetén. Ugyancsak innen tájékozódtunk a silentiumról, a kosztról, a nevelőkről, a biztonsági intézkedésekről. Ezen magatartás mérésére szolgál néhány zárt kérdés is. Egyik nyílt kérdésben javaslatokat is kértünk. Ezt fontosnak tartottuk, mivel a javaslatok nagyon információgazdagok, és ötleteket nyújtanak a helyzet változtatására. Kérdőívünkben rákérdeztünk a megkérdezettek korára is, mivel ez befolyásolja véleményüket és a figyelembe vett szempontokat. Az eredmény hitelessége végett és azért, hogy tiszta képet kapjunk, erre az információra is szükség volt. A bentlakók mint csoport jellemzése A bentlakók csoportja a megkérdezett iskolákban a nagyobb csoport kategóriába tartozik, mivel a létszám 30 személynél nagyobb. Létrejöttük spontán, viszonylag rövid időtartamú (általában 4 év). Felbomlanak, mihelyt elérnek egy közös célt, jelen esetben az érettségit. A csoport tagjai között informális, tehát nem hivatalos kapcsolatok vannak, nem szabályozottak. A társadalmi ellenőrzés típusát kívülről gyakorolják, ezt az iskola/bentlakás rendszabályzata képviseli. A bentlakók csoportjának közös célja, hogy tanulmányi éveik alatt lakhelyük legyen, a bentlakás, mint háztartás, szolgálatait igénybe vegyék. Ez a csoport többé-kevésbé összetartó, de ez iskolánként változik. Ezen belül kisebb csoportok jöhetnek létre, például azok között, akik egy hálóban vannak, vagy egy osztályba járnak.

177

A bentlakásnak mint közösségnek célja, hogy összetartó közösség alakuljon ki, amely valamilyen szinten pótolja az otthoni közösséget. A bentlakás tagjai segítik egymást a tanulásban és a problémamegoldásban. A Segítõ Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakása Most lássuk, hogy mennyire tölti be a gyakorlatban a bentlakás az imént említett szerepeit. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 15 bentlakójával töltettünk ki kérdőívet, a mintába 2 fiút és 13 lányt vontunk be. A 4. kérdésünkben arra kerestük a választ, hogy a megkérdezett személy miért lakik bentlakásban. A megkérdezettek 73%-a maga döntött a bentlakás mellett, mert megfelelőbb, mint az ingázás, míg 27%-a anyagi helyzetéből kifolyólag választotta a bentlakást. Ezt akarták a szülők is, mert így a gyerekük felügyelet alatt lehet. Az 5. kérdésünkre adott válaszokból megtudtuk, hogy a fiúk 10-12-en vannak egy hálóban, míg a lányok 25-en. A végzős diákok kisebb, 5-6 személyes szobákban vannak, mert így nem zavarják őket a kisebbek, és jobban fel tudnak készülni az érettségire. A 13. kérdésre adott feleletekből kiderült, hogy a diákok megválaszthatják, hogy kivel legyenek egy hálóban, kivéve az első évben (IX. osztályban), amikor osztályok szerint történik az elosztás. Következő kérdésünkben a háló körülményeiről érdeklődtünk. A megkérdezettek 7%-a kitűnőnek, 26%a nagyon jónak, 20%-a jónak találja a körülményeket. 40%-uk kielégítőnek tartja a bentlakás körülményeit, míg 7%-uk szerint a bentlakás körülményei elégtelenek. Nem sikerült egységes képet kapnunk a körülményekről, a változatos válaszok oka az emberek igényei és elvárásai közötti különbség. A megkérdezett diákok kivétel nélkül a kollégium kantinjában étkeznek. A bentlakók 93%-a jónak, változatosnak tartja a kosztot, és csupán 7%-uk elégedetlen. Ők az egyhangúságra panaszkodnak, és kénytelenek rendszeresen az ABC-ben vásárolni. 9. kérdésünkben arról kérdeztük a bentlakókat, hogy hogyan vélekednek a silentiumról. 73% határozottan rossznak tartja, mert túlságosan hosszú, sokan tanulnak együtt különböző évfolyamokról, és nagy a zaj. Véleményük szerint a tanulást nem kellene kényszeríteni, mert aki tanulni akar, az silentium nélkül is tud: „Kötelezően jelen kell lenni, de nem emlékszem, hogy csak egyszer is ott tanultam volna.” – írta egy diák. Sokuk szerint a silentium

178

jó alkalom a beszélgetésre, szórakozásra, csak éppen eredeti rendeltetését nem tölti be. 23%-uk szerint a silentiumnak van pozitív oldala is a tanulás szempontjából. Csak 7% tartja kifejezetten jónak a silentiumot, mert így rá van kényszerítve a tanulásra. 10. kérdésünkre a megkérdezettek 100%-a azt válaszolta, hogy jó viszonyban vannak a nevelőkkel, tisztelik őket, sokan tanácsot kérnek tőlük különböző problémáik megoldására. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásában d. u. 16:45-ig kapnak kimenőt, 17:00-tól kezdődik a silentium, az esti szünetben pedig tilos elhagyni a bentlakás épületét. A bentlakók kimenőjüket személyes gondjaik elintézésével, sétával, vásárlással, pihenéssel töltik, könyvtárba járnak. A megkérdezettek 7%-ának azonban kimenő alatt is tanulnia kell. A bentlakók 63%-a megkülönböztetést érez a városban lakók részéről, tudtuk meg a 14. kérdésre adott válaszokból. Véleményük szerint ennek oka a szabadidőhiány. 37%-uk nem érez megkülönböztetést. A megkérdezettek 86%-a előnynek tartja, hogy bentlakó, mert így megtanul közösségben élni, jó a társaság, több barátot szerez, közös programokon vesz részt, és nem kell ingáznia. 14%-uk szerint a bentlakókat megfosztják szabadidejüktől, tanulás szempontjából is hátrányban vannak. 16. kérdésünkben arról érdeklődtünk, hogy összetartó-e a társaság a bentlakásban. 86%-uk szerint nem alakul ki összetartó társaság, hanem kisebb csoportok vannak, ezek a klikkek általában szobánként alakulnak ki. A fennmaradó 14% úgy véli, hogy összetartó a bentlakás közössége. Meglepően sokan fordulnak nevelőkhöz, ha különféle problémák merülnek fel, derült ki a 17. kérdésre adott válaszokból. A bentlakók nem csak a bentlakással kapcsolatos problémáikról, hanem sokan személyes problémáikról is beszámolnak a nevelőknek. Ez is alátámasztja a 10. kérdésre adott válaszokat, melyek szerint a diákok kivétel nélkül jó viszonyban vannak a nevelőkkel. A bentlakáson belül több fajta közös programot is szerveznek a diákoknak: születésnapokat, filmnézést, kirándulásokat, farsangot, de ezeken a programokon kevesen vesznek részt, unalmasaknak, egyhangúaknak tartják. A bentlakók közösen járnak misére. A 19. kérdésre adott válaszokból megtudtuk, hogy a bentlakásban a biztonsági intézkedések nem megfelelőek, a diákok nincsenek megelégedve. A pénzt és nagyobb értékeket le lehet adni a nevelőknek, a folyosót, hálót és a szekrényt zárják, de így is egyre több a lopás. Az eltűnt dolgokat közösen kell kifizetniük. Min változtatnának a diákok? Erre kértünk választ a 20. kérdésben. Több szabadidőt szeretnének, sportolási lehetőséget, szeretnék, hogy a silentium ne legyen kötelező, vagy ha már az, akkor legyen jobban megoldva. Panaszkodnak a melegvíz-szolgáltatásra és a nem megfelelő fűtésre. Nagyobb odafigyelést várnak el a nevelők részéről, néhányan pedig az étrenden változtatnának. Az utolsó kérdésünkre adott válaszokból kiderül, hogy annak ellenére, hogy a bentlakás körülményei jók, a diákok 86%-a elköltözne, szívesebben

179

ingázna, vagy lakna kintlakásban. Csak 14%-uk maradna továbbra is bentlakó, ők a társaság miatt választják a bentlakást. A Joannes Kájoni Közgazdasági Szakközépiskola bentlakása Kérdőívünket kitöltettük a Kájoni János bentlakásban is 10 bentlakóval. A négyes kérdésre 100%-ban azt a választ kaptuk, hogy saját választásból bentlakók a távolság miatt. Az ingázás nehezen megoldható, és túl sok időbe telne, ezért nem maradna elegendő idő a tanulásra. Egy hálóban kevesen, 3-5-en vannak, és sok esetben megválogathatják szobatársaikat. A megkérdezettek 70%-a szerint a hálók körülményei kielégítőek, 30%-a szerint pedig jók. Minden bentlakó a bentlakás kantinjában étkezik, 20%-uk szerint az étel jó, 50% szerint lehetne jobb is, 20%-uk nincs megelégedve, és 10%-uk sokszor ehetetlennek tartja az ételt. A silentium 4-től 7-ig a hálókban van, ahol nincsenek sem székek, sem elegendő asztal. A megkérdezettek 70%-a szerint a silentium jó megoldás, viszont 10%-a hiányolja a silentiumtermet, 10% szerint jó megoldás, viszont lehetne rövidebb is, és 10% szerint nem jó megoldás, mert vannak, akik egyedül jobban tudnak tanulni. A nevelőkkel való viszony 10%-ban nagyon jó, 60%-ban jó, 30%-ban elég jó. Kimenőt a bentlakók este 10-ig kapnak, amit többségük pihenéssel tölt. A megkérdezettek 100%-a nem érez megkülönböztetést a városiakkal szemben, és mindenki szerint előnyt jelent valamilyen szempontból bentlakónak lenni: 80% szerint több idő jut tanulásra, 40% szerint előny a bentlakás, mert sok új embert ismertek meg, és új barátokra tettek szert, 10% szerint előny, mert közel van a suli és 10%-nak több ideje jut pihenésre. Az összetartás szempontjából különbözőek a vélemények a lányoknál és fiúknál, ugyanis a válaszokból kiderül, hogy a fiúknál nincsen összetartás, míg a lányoknál 30% szerint az egy emeleten vagy az egy hálóban levők összetartanak, 20% szerint mindenki összetartó, 20% szerint viszonylag összetartóak, 30% szerint összetartóak, de vannak különcök is. A problémákkal nagyrészt a nevelőhöz vagy a szobatársakhoz fordulnak. 30% a nevelőhöz vagy a szülőkhöz, 10% a barátokhoz, 10% a barátokhoz vagy a szülőkhöz fordul gondjaival.

180

A 18. kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy rendeznek közös tevékenységet a bentlakóknak, de ritkán, a fiúk szerint egyáltalán nem. A bentlakásban minden hálót kulcsra lehet zárni, és minden lakónak van kulcsa, viszont a szobákban zárható szekrények helyett polcok vannak. Volt már példa lopásra, de nem derült ki, hogy ki volt a tettes. A bentlakók 70%-a nincs megelégedve a személyes tárgyak védelmére szolgáló biztonsági intézkedésekkel, 10% szerint elegendő az az intézkedés, ami van, 10% szerint pedig nincs, de nem is kell semmilyen intézkedés. A javaslatok széleskörűek: 40% szeretné, ha minden nap lenne meleg víz, ugyanis egy héten csak kétszer adnak meleg vizet, 30% szeretné, ha lennének lakattal zárható szekrények, 20% szeretné, ha jobb kaja lenne, 20% azt szeretné, ha a silentium rövidebb és a szabadidő hosszabb lenne, 20% azt az igényt fogalmazta meg, hogy melegebb legyen a hálókban és napközben is legyen fűtés, 10% azt, hogy legyen silentiumterem, 10% óhaja pedig az, hogy legyen több közös program a bentlakóknak, gyakrabban takarítsanak. A megkérdezettek 80%-a elköltözne a bentlakásból, ha lenne rá lehetősége, 20%-a nem. Ami mindenképpen előnyt jelent a bentlakóknak, és amiért szívesebben vannak bentlakásban, az a közösség, valamint a 3 óra kötelező tanulás. A bentlakások és bentlakók helyzetéről érdeklődtünk az iskola egyik nevelőjétől is. A nevelő feladata, az illető szerint, a gyerekek nevelése, tanulmányi eredményeinek figyelése, a diákok problémáinak megoldása, jó kapcsolat kialakítása a bentlakókkal. A diákok problémáikkal nagyon gyakran fordulnak hozzá. Ha szabályszegés történik, szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetést alkalmaz. A körülményeket kielégítőnek minősíti, mégis a javaslatoknak fenntartott helyre ez a válasz került: „mindenen változtatnék”. A szobákat kulcsra zárják, és néhány szobába már kulcsra zárható szekrények is kerültek. A Márton Áron Elméleti Gimnázium bentlakása Kérdőívünket kitöltettük a Márton Áron Elméleti Gimnázium lány- és fiúbentlakóival, illetve a lánybentlakás nevelőnőjével. A mintába 10 lányt és 7 fiút vontunk be. A megkérdezettek válaszaiból százalékokat is számoltunk, mely statisztikai adatok csak a mintába bevont személyek véleményét és helyzetét mutatják. Kérdőívünk 4. kérdéséből azt tudtuk meg, hogy miért választották a diákok a bentlakást. A megkérdezett lányok 80%-ának, a fiúk 85%-ának saját választása volt, hogy bentlakásba kerüljön, mert szerintük a bentlakás lehetőséget nyújt az ingázás elkerülésére. Többnyire a társaság miatt választották a bentlakást a kintlakással szemben. A lányok 20%-a, a fiúk 14%-a esetében a szülők döntöttek a bentlakás mellett, mert így gyerekeik felügyelet alatt vannak. Egy zárt kérdésben rákérdeztünk a hálók körülményeire. A diákok választhattak a kitűnő, nagyon jó, jó, kielégítő és elégtelen minősítések közül.

181

A megkérdezett lányok 90%-a, a fiúk 42%-a elégtelennek minősíti a körülményeket, míg a mintába bevont lányok 10%-a, a fiúk 57%-a a kielégítőt jelölte be. Ezek a nem túl biztató eredmények annak a következményei, hogy a hálók túlságosan nagyok (11-20 személyesek), és a bútorzat nagyon gyenge. A hálókba a diákok évfolyamok szerint vannak elosztva. A 8. kérdésben megkérdeztük a diákok véleményét a kosztról. A válaszok egybehangzóak voltak, a megkérdezettek 100%-a a lefizetett pénzösszeghez képest mennyiségileg kevésnek tartja, ugyanakkor egyhangúnak. Sokan otthonról hoznak maguknak élelmet a hétre. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan vélekednek a tanulók a silentiumról. Abban mindenki egyetértett, hogy szükséges és jó megoldás. A megkérdezett lányok 60%-a, a fiúk 14%-a csak pozitívumokat emelt ki: megfelelőnek tartják az időtartamot (két és fél óra), és előnynek azt, hogy segíthetnek egymásnak a tanulásban. A lányok 40%-a, a fiúk 86%-a viszont úgy gondolja, hogy túl korán kezdődik, és nincs idejük megpihenni iskola után, nem tartják megfelelőnek az időtartamot, és zavarja őket a tanulásban az, hogy túl sokan vannak egy silentiumteremben. A 10. kérdés a nevelőkkel való viszonyra összpontosít. Érdekes különbségek figyelhetők meg a lányok és fiúk között. A lányok 60%-a úgy érzi, hogy kielégítő a viszonyuk a nevelőkkel, és hozzáteszik azt, hogy csak az igazán szükséges dolgokat beszélik meg velük. 40% jónak minősíti viszonyát a nevelőkkel. A fiúk 42%-a a nagyon jó, 57%-a a jó minősítést használja. Megkérdeztük a bentlakókat, hogy éreznek-e megkülönböztetést a városiakkal szemben. A megkérdezett lányok 70%-a, a fiúk 85%-a úgy érzi, hogy bár az elején érzékelhető volt, most már nincsen semmiféle megkülönböztetés. A lányok 30%-át, a fiúk 15%-át zavarja az, hogy iskolai bulikkor és rendezvényekkor is alkalmazkodniuk kell a kimenőhöz (21 óra). A mintába bevont lányok 90%-a, a fiúk 85%-a úgy gondolja, hogy előnyt jelent az, hogy bentlakók: megtanultak közösségben élni, barátságok kötődtek, és kialakult egy nagyon jó társaság, megtanulták elfogadni egymást. A megkérdezett lányok 10%-a, a fiúk 15%-a nem érzi úgy, hogy előnyökkel járna a bentlakás. A diákok azt írták, hogy összetartó a társaság, s bár hálók szerint alakultak ki klikkek, ez nincs negatív hatással a közösség összetartó erejére. Ha problémák adódnak, a megkérdezett lányok 60%-a, a fiúk 28%-a barátokhoz fordul. A maradék 40% illetve 72% barátokhoz és nevelőkhöz fordul.

182

A bentlakó diákok számára rendeznek közös tevékenységeket a nevelők (szalonnasütés, kirándulás, farsangi bál), amelyeknek a megkérdezett diákok szerint közösségépítő szerepük van, és szeretnék, ha több közös tevékenység lenne egy évben. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen biztonsági intézkedések vannak a személyes tárgyak védelmére a bentlakásban. A mintába bevont egyének elégedetlenek a biztonsági intézkedésekkel, nem tartják elegendőnek azt, hogy délelőtt zárva a bentlakás. A szekrényeken levő lakatokat pedig túlságosan gyengének tartják ahhoz, hogy tényleg biztonságban érezhessék személyes tárgyaikat. A legutolsó kérdés teret nyújtott a javaslatoknak: a megkérdezettek 41%-ának a fűtéssel van problémája, 17% a szigetelésen, 11% a bútorokon változtatna. 11% indítványozza a tusolók feljavítását, 17% a bútorok kicserélését. A mintában szereplő diákok 64%-a változtatna a koszton. Annak ellenére, hogy vannak kifogásolnivalók, a lányok 60%-a, a fiúk 71%-a nem költözne el a bentlakásból. A fenti problémákkal kapcsolatosan intéztünk néhány kérdést a lánybentlakás egyik nevelőnőjéhez is. A nevelőnő feladatának a gyerekekre való felügyelést nevezte meg. Szabályszegés esetén különböző büntetések alkalmazandók: kimenő megvonása, osztályfőnök tájékoztatása. Diákokkal való kapcsolatát jónak minősíti, bár úgy gondolja, hogy a diákok problémáikkal inkább barátaikhoz, szüleikhez fordulnak. Változtatna a hálók körülményein, azokat elégtelennek minősíti. Ugyanakkor bevezetne néhány biztonsági intézkedést is a diákok személyes tárgyainak a védelmére. Ezzel a szociológiai felméréssel szerettünk volna általános képet kapni a bentlakások helyzetéről Csíkszeredában. Bepillantást nyertünk a bentlakók világába, megértettük a bentlakás szerepét és a bentlakók közötti viszonyokat. Bilibók Renáta, Halmágyi Zsófia, Kirmájer Erika, Ladó Gabriella, Lukács Andrea XI. B FILOZÓFIA

KILÁBALÁS A KISKORÚSÁGBÓL – A SZABADSÁG PRÓBÁJA SAJÁT GONDOLKODÁSUNK „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék.” (Kant) „Az ember érteni is akarja, amit hisz, amire vágyik, és amit megtesz. Önállóan akar gondolkodni.” (Karl Jaspers) Az önállóság, függetlenség kérdése óhatatlanul összekapcsolódik a szabadságéval, amelyet mindigis dichotomikus értelmezések öveztek. Egyrészt

183

a pozitív-negatív megítélések: ugyanúgy lehet a boldogulás, boldogság, mint a bűn forrása, másrészt pedig a kényszerrel, szükségszerűséggel való társítás értelmében is. A filozófia számára a kanti értelemben való felnőtté válás témája lehetőséget nyújt az önreflexióra. Az önálló gondolkodás azonban kétélű is lehet: feloldhatja a korlátokat, de ki is jelölheti őket. Ezért gondolom azt, hogy a kilábalás nem egy lezárható folyamat. A kiskorúság, gyermekség tudatosítása jelentheti az igazi függetlenséget: a fogékonyságot, az alkotókészséget és a kételkedést is. Jaspers ezt emeli ki: „Csodálkozás közben észreveszem tudásom hiányosságait. Tudásra törekszem, önmagáért a tudásért.” A filozófia további aktusaiként pedig a kételkedést és a megrendülést nevezi meg. Kant nyilván nem személyiségközpontúan (nem annak 20. századi értelmében) használta a kiskorúság fogalmát. A vallás a puszta ész határain belül című írásában elsősorban az egyház vezetését, nyomását ítéli el („a vallási kiskorúság a legártalmasabb”). Az anarchia, a társadalmi rend megtörése helyett inkább „az ész nyilvános használatát” javasolja mint megoldást. Így vihető végbe a gondolkodásmód reformja, az igazi felvilágosodás, felnőtté válás egy közösség számára. Az önrendelkezés, autonómia tehát némiképp/főleg az elkötelezett publicisták, sajtóorgánumok – önálló szellemi tevékenységet folytatók – hangján érlelődhet. Ezzel a hangsúly nem a mások vezetésére tevődik, hanem a fórumra és párbeszédre. Az ész nyilvános használatát Kant szerint megelőzi „az ész magánhasználata”, az önállóan gondolkodás. Ez a fejlődési irány etológiai érvekkel akár meg is cáfolható: az ősközösségekben, egy majomcsapat mintájára, valószínűleg egy egyéniség volt a vezér, így a közösségi érdekek, tudás hamarabb is kialakulhattak az individuális értékeknél. Az individualista gondolkodásmód, tehát a valódi, öntudatos „magánhasználat” kezdeteit a reneszánszra tehetnénk. Nietzsche pedig kijelenti, hogy a csecsemőből a felnőtté válás szakaszai megegyeznek a civilizációs történelmi folyamatokkal. Kanttal együtt Marx is a vallást tartotta a tömeg ópiumának. Bár az egyház befolyása mára jelentősen meggyengült, az éppenséggel nem állítható, hogy immár megvalósult volna a „mások vezetése nélkül való gondolkodás”. Újraformálva a marxi kijelentést, „TV has become the opium of masses”. (Nádas Péter: „Ezért tesz hülyévé a televíziós kultúra. A felfogott anyag az agytörzsön marad, nincs idő elrakosgatni az érzelmi vagy értelmi tartományba, az egyik felfogott anyag törli a másikat, az agytörzsön a legrövidebb idejű a tárolás.”) Az is elmondható a posztmodernről, hogy bár a hagyományos közösségeszmény már a nietzschei modernségben megbomlott (hisz ő értelemszerűen a saját korát nevezhette felnőttnek), a posztmodern nem idegeníti el magától a hagyomány értékeit olyan mértékben, mint a modern. A játékelvűség, intertextualitás az irodalomban is erre utalhat (költészet, gyermekirodalom), és az ember lényegében csak a hagyományokhoz mérheti magát. Ezért a felvilágosodás, önállóság fogalma némiképp abszurddá válik, ironizálódik, szó szerint új kontextusba helyeződik. Szabadság és kényszer, egyén és közösség fogalmai komplementárissá válnak, hisz az egyén szabadsága a másikéig „kényszerül terjedni” (rög a

184

röghöz). A szabadság spinozai belső és külső meghatározottsága a cselekedet kontextusával és az akaratszabadsággal hozható összefüggésbe. A külső kényszereket, a szabadságot korlátozó tényezőket figyelve elmondhatjuk, hogy akaratunk nem befolyásolhatja például azt, hogy hova születünk. Szabadságunkat azonban nem helyes csak determinista mércével mérnünk, ez egyneműsödő környezetünkre kiváltképpen nem jellemző. A globalizáció emellett talán épp ennek a szülőföld-hagyománynak a feloldását eredményezi, új kontextusok létrehozását (visszacsatolva az irodalomhoz, ez is elsősorban posztmodern jelenség). Időszerű kérdés az is, hogyan őrizhetjük meg autonómiánkat az egyre változó kontextusokban, környezetben. A szuverenitáshoz és az autonómiához ugyanis nem rendelhetünk egyértelmű erkölcsi értékeket: egyiket sem nevezhetjük morálisan Jónak vagy Rossznak. A szabadság fogalma tehát etikai szempontok mentén válhat kétpólusúvá: bűnné, erénnyé, boldogság vagy boldogtalanság forrásává. Ennek alapján hasonlíthatjuk össze a Nyugat, az iszlám világ vagy a harmadik világ szabadságfogalmát vagy „erkölcsi habitusát”. Ezeket a habitusokat közös viszonyrendszerbe helyezni talán az emberi jogok fogalmával lehetne, amelyek politikai elkötelezettségtől függetlenül mindenkit megilletnek. A bökkenő csak az, hogy az emberi jog fogalma szintén nyugati hagyományú (lásd francia és amerikai alkotmány). A közösségi szabadság, autonómia gyökerei éppen emiatt a változó kontextus, hagyomány- és viszonyrendszer miatt esetlegessé válnak. Ezért a nagyobb kihívást az egyéni lehetőségek jelentik, a szabadság belső korlátainak tudatos vizsgálata. Arisztotelész szerint: „[A]minek pedig őbenne [az emberben] van a kezdete, annak a végrehajtása, illetve végre nem hajtása is rajta fordul meg.” Ahogyan a(z ön)tudatlanság boldogság, a szabadság könnyű mámorát sem elsősorban egy átgondolt helyzetelemzés vagy tudatos reflexió okozza. A kiskorúság érzése így (is) válhat felszabadítóvá. Egyéniségünk autonómmá, függetlenné és felelőssé válhat, ha törekedni próbálunk egy kiegyensúlyozott, mérlegelő gondolkodásmódra. A kérdés az, hogy a szabadságról való tudásunkon tudatosan tovább dolgozva annak milyen cselekvési kontextusához jutunk. Ha e kettőt egymás motivációiként fogjuk fel, akkor talán már nem „Eszméink között / rabon ugrálunk”, hanem megtalálhatjuk azt a nagykorú, felelős és értékválasztó távolságot, ahonnan nézve nem tűnik diszkontinuusnak a kiskorúság, a gyermekség és az abból való kilábalás. Irodalom Arzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiába. Cartaphilus Kiadó, Bp., 2001 Egyed Péter: A jelen-létrõl KOMP-PRESS, Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1997 A Hét 2006. április 25-i száma (IV./15-16.) Kant, Immanuel: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Gondolat, 1980 Stan, Nicolae – Marinescu, Paul: Filozófia tankönyv a XII. osztály számára

Ferencz Orsolya XII. B

185

A SZABADSÁG ÉS GONDOLKODÁSUNK MIBENLÉTE A VALLÁS KERETEI KÖZÖTT „Az ember érteni akarja, amit hisz, amire vágyakozik, és amit megtesz. Önállóan akar gondolkodni.” (Karl Jaspers) Szerintem minden ember életében alapvető kérdés a hit, a vallás és az Egyház. Az ember szeretné érteni, megmagyarázni ezt a tényt. Létezik egy felsőbbrendű lény, Isten, aki – a Biblia szerint – teremtette az embert. A keresztény vallás szerint az ember tőle függ, általa tud kibontakozni. Viszont Isten szabad akaratot adott az embernek, ami abban áll, hogy dönthet saját sorsát illetően. Tehát az ember szabad és Isten által kibontakozhat. Én a vallás szemszögéből, a szabad akarat szempontjából szeretném megközelíteni a szabadság kérdését. Nekem fontos a vallásszabadság, és szerintem a szabad akarat témája sokszor felmerül az emberek között azzal a kérdéssel társítva, hogy van-e Isten. Az első filozófus, akit meg szeretnék említeni, az Olümposzi Metódiusz. Ő A szabad akaratról című művében olvasható, hogy szerinte az ember szabadnak született és kezdettől fogva rendelkezett azzal a bizalommal, hogy alávesse vagy ne vesse alá magát Isten akaratának.Tehát rendelkezik a szabad akarattal. Istent egy szülőhöz hasonlítja, aki a jóra inti fiát. Nem kötelezi Isten az embert, hogy alávesse magát parancsainak, csak meg akarja óvni, hogy nehogy kárt tegyen magában. Ugyanígy Descartes is szabadnak tekinti az embert, de ő ezt a szabadságot az isteni kegyelem és a természetes megismerés szemszögéből vezeti be: „Bizonyos, hogy a szabadságot sem az isteni kegyelem, sem a természetes megismerés nem csökkenti, hanem sokkal inkább növeli és erősíti.” 1. Az Isten megbocsát a bűnös embernek, segíti őt önmaga megismerésében, ezáltal növeli és erősíti az ember szabadságát. Tehát szerinte is az ember szabad. Mivel az isteni kegyelemből és a megismerésből indul ki Descartes, gondolatai hasonlítanak a keresztény vallásfilozófiához. Tehát szerinte is az ember Istenen keresztül bontakozik ki, az isteni kegyelem segíti ebben. Olümposzi Metódiusszal és Descartes-tal ellentétben Spinoza nem tekinti az embert szabadnak. Érdekes megfigyelnünk, mit mond az emberi szabadságról: „Ha a szabadság nem más, mint a meghatározó okok felismerése, saját akaratunk, illetve az isteni akarat összehangolása, akkor az emberi szabadság az isteni szükségszerűség keretei között korlátlan.”2. Spinoza szerint csak az ember képes Istent megismerni. Az isteni terv feltárása szabaddá teszi az egyént. Az ember képes értelme segítségével felszabadítani a korlátokat, mert ő képes a dolgokat az örökkévalóság, az örök élet viszonylatából látni. „Az ember tehát természete szerint nem szabad, de azért ismer meg, hogy szabad legyen.”3. Ugyanezt a gondolatot fejti ki Anthony de Mello az Ébredj tudatára! című könyvében. Szerinte először az embernek meg kell ismernie önmagát, hogy

186

megértse az írásokat, és így felhasználhassa az Isten által kapott szabad akaratot. Tudatára kell ébrednie, hogy igazán szabad lehessen. Szerintem e tudatára ébredés önmagában nem elég. Ehhez lelki erő és feltöltődés kell, amit erősít egy csoport, egy közösség. A felsorolt filozófusokkal ellentétben Friedrich Nietzschét kell megemlíteni, aki az emberi szabadság kérdését teljesen ellentétesen magyarázza: „A keresztény hit kezdettől fogva feláldozás: a szellem minden szabadságának, minden büszkeségének, minden önbiztonságának feláldozása, egyszersmint leigázás, öngúnyolás, öncsonkítás.”4. Úgy véli, hogy a keresztény filozófia összekapcsolja a szabadság fogalmát a tiltás fogalmával. Eszerint a szabadság nem gondolható el büntetés nélkül, mert a keresztény erkölcs bűnbánatot követel egy jövőbeli illúzió, az örök élet érdekében. Nietzsche bebizonyítja, hogy a keresztény erkölcs puszta hatalomvágyon alapszik. Szerinte a keresztény vallás a „gyenge akarat” terméke, megvet mindent, amit nem képes birtokolni. Azt javasolja, hogy a „gyenge akaratot” helyettesítsük az „erős akarattal”, vagyis az ember gondolkodjék és élje meg a pillanatot. Ugyanezt az elvet vallja Osho. Az Intimitás című könyvében olvashatjuk, hogy a keresztény filozófia korlátokat szab, meggátol az igazi szabadság megélésében. Szerinte nem a jövőt, az örök életet kell nézni, hanem meg kell élni minden pillanatot. Szerinte az ember nem született bűnösnek. Ha Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor nem lehet bűnös. Tehát az ember teljesen szabad, ha a jelennek él, és nem szab korlátokat magának. Ha az ember megéli a pillanatot, akkor fel tudja tárni önmagát, önmaga tud lenni, és így közelebb kerül embertársaihoz. Így a Földön megélheti a Paradicsomot. Az én véleményem az, hogy az Egyház minden törvényének nem kell alárendelődni, hiszen az Egyház sem tökéletes, mert az ember formálta. Így a hívő ember is lehet szabad, megélheti a pillanatot, vagyis a jelennek él(het), ugyanakkor tudja, tudatában van annak, hogy örökkévaló. Végül dolgozatomat Karl Jaspers gondolatának értelmezésével zárnám, amelyből kiindultam. Ő sem volt vallásos. Apja 70 éves kora után kilépett az Egyházból, és a vallásról sem volt jó véleménye. Így fia sem részesült vallásos neveltetésben. Jaspers, amikor a filozófiával kezdett foglalkozni, nem kötötte össze azt vallással. Egy pár előadása után egy szerzetes vezette rá arra, hogy tulajdonképpen az ő elmélete szervesen kapcsolódik a vallásfilozófiához. Ő akarja érteni, amit hisz. Tehát szerintem Isten kilétét illetően keres bizonyítékokat, és ő is, mint sok ember, szeretné megérteni, hogy lehet Istenen keresztül szabad. Nekem az idézet végéről („amit megtesz”) az inkvizició jut eszembe. A fanatikusan hívő papok öltek a vallás és a hit nevében. Nem értették, hogy mit miért tesznek, nem voltak felvilágosultak. Jaspers gondolata összekapcsolható Spinoza gondolatával (hiszen a Spinozáéból indul ki Jaspers filozófiája), miszerint az ember önmaga megismerésére törekszik, „önállóan akar gondolkodni”.

187

Szüksége van az embernek az önmegismerésre, hogy levethesse álarcait (korlátait), így közelebb kerül a transzcendenshez és szabaddá teszi önmagát. Ha ez nem történik meg, elvesz a tömegben, ő is csak egy szürke robot marad, aki rohangál, kínozza magát, és közben azt hajtogatja, hogy mennyire boldog. Jegyzet Descartes: Elmélkedések az elsõ filozófiáról. Tankönyv, 69. old. Tankönyv, 65. old. 3 Tankönyv, 66. old. 4 Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. Tankönyv, 70. old. 1 2

Könyvészet Jaspers, Karl: Filozófiai önéletrajz. Osiris Könyvtár, Budapest, 1998 Iliescu, Adrian Paul et. alt.: Filozófia tankönyv a XII. osztály számára, EDP, Bukarest, 1999 de Mello, Anthony: Ébredj tudatára! Gondverő Könyvkiadó, Budapest, 1999 Osho: Intimitás. Édesvíz Kiadó, Budapest, 2005 Stan, Nicolae – Marinescu, Paul: Filozófia tankönyv a XII. osztály számára. Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2003

Kovács Adrienn XII. C IRODALOM

A TÖREDÉK A ROMANTIKA ÉS A KÉSÕMODERN LÍRÁJÁBAN Vörösmarty Mihály: (Fogytán van a napod…) Petri György: Tart „Jelentés a szavak alján, megkezdve, felzavarva, abbahagyva.” (Oravecz Imre: Lingua) Problématöredék (töredékes bevezetõ) A két vers közös elemzési szempontja egy meglehetősen sokrétű fogalom. A töredékesség, részlegesség a lírai művekben kiterjed mind a szöveg szerkesztettségére, mind az énértelmezésre vagy az időtapasztalatra. A fogalom korszaktörténeti változása figyelmet igényel, mert csak ennek megfelelően ragadhatjuk meg az egyes művekre lebontva a töredék értelmezési kulcsként betöltött szerepét. Ahogyan különbséget teszünk a romantika és a későmodernség töredékről való felfogása között, annak megfelelően különböztetünk meg eltérő időtapasztalatot vagy önreflexiót.

188

Amint azt Kulcsár-Szabó Ernő egy tanulmányában megfogalmazza, „[a] mûvészetek történetében alighanem a romantikus korszak volt az elsõ, amely alapvetõen más történeti feltételek mellett szembesült az irodalmi töredék problémájával, mint az õt megelõzõ korszakok bármelyike”. A romantika fordulópont abból a szempontból, hogy kanonizálja a töredéket: ez formabontó, a klasszicizmussal szembeforduló gesztusként fogható fel. A romantika a töredéket a csiszolatlan, értéktelen munkarészletből egy eredetiségelvű szöveggé avatja, amely nagymértékben alárendelődik a „mûvészi öntörvényûségnek”. Ebben a korszakban vált először általánossá a töredékek publikálása, sőt Friedrich Schlegel és Novalis, a romantika esztétikájának kidolgozói elméleti jellegű műveiket is töredékekként közölték. Novalis önreflexívként is értelmezhető megállapítása a romantikának a megosztott személyiségre vonatkozó felfogását tükrözi: „Az ember minél inkább mûvészileg alakítja ki az élet iránti érzékét, annál inkább érdekli a diszharmónia is – a feloldás miatt.” Ricarda Huch századeleji írásában kijelenti, hogy „[a] romantikusok (…) az én kettõsségét világosan felismerték. [...] A romantikus esztétika ideálja az érzés és a tudás egyesítése volt. […] A tudatos révén uralni az ösztönöst: ez a novalisi dogma.” Az önelemzés igénye így kap nagyobb szerepet, a személyesség, a szubjektivitás is nagyobb teret nyer, a líra uralkodó műfajjá válik ez időben. Másrészt minden mű csak része a mindig íródó, be nem fejezhető egésznek, az érzés és a tudás, a tudatos és a tudattalan egységének. Több tanulmányban is olvasható, hogy a töredéket, a fragmentumot csak egy teljességfogalommal szemben vagy ezzel kapcsolatban lehet megragadni. A romantikában a töredék éppen a teljességideál miatt kap kiemelt szerepet. Így lesz „csonkán maradt, be nem végzett, vagy az egészbõl kiszakított szellemi mû”-vé bármely szellemi alkotás. Szegedy-Maszák ugyanakkor megállapítja, hogy „[A] romantikus mûvész (…) arra használja föl a töredék képzetét, hogy fölvesse a kérdést, vajon nincs-e önszervezõdés abban, ami csonkának látszik.” Ami a későmodernet illeti, itt megváltozik a (romantikus) én–világ viszony, a megismerés a mással, az idegennel kapcsolatban válik lehetővé (Tolcsvai Nagy Gábor alapján). A személyiségfelfogás (is) megváltozik, a személyesség háttérbe szorul. A töredékesség tapasztalata itt a személyiség válságát közvetítené: a nyelv tárgyszerűbbé, objektívebbé válik. Kulcsár-Szabó Zoltán szerint „[az] én leírható jelenség, a versvilág többi alakja, képe a megismerés tárgyai közé tartozik.” Oravecz-monográfiájában a későmodernnel kapcsolatban megjegyzi, hogy abban egyaránt elbizonytalanodnak a műfajok, a műfajhatárok és az elvárások, valamint, hogy a líra és a próza ellentétbe állítása lehet az az értelmezési hagyomány, amitől a (késő)modern költészet lassan elbúcsúztatja az olvasókat. Gottfried Benn pedig kijelenti, hogy „korunk egyetlen lírikusa sem hagyott hátra hat vagy nyolc befejezett költeménynél többet”. A továbbiakban a (töredékes) szövegvilágot két versben vizsgálnám meg. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a dolgozat végén mellékelem őket. Vörösmarty Fogytán van a napod… című verse 1855-ből a költő utolsó művé-

189

nek tekinthető. Petri György Tartja pedig a Valahol megvan kötet része, amely az 1986–89-es verseket tartalmazza. Bár ekkor a posztmodern (is) éreztette hatását, Petrinek ez a verse későmodern jegyeket hordoz, teljesen hiányzik belőle a posztmodern játékosság, intertextualitás, szerepjátszás. A két vers felütése hasonló abból a szempontból, hogy az első sorok ugyanazt a gondolatritmust követik, illetve ez még később újra megjelenik: „Fogytán van…” és „Folyton ezek a …”. Vörösmarty szövege számadás jellegű, azonban az időszerkezet a múltbatekintésnél összetettebb. A versszerkezet körülbelül így tagolható: jelen, jövő, múlt. A legnagyobb hangsúly a jelenre esik (10 sor), míg a jövőre és a múltra 4-4 sor jut. A verset ezek a stílusbeli és időbeli váltások és az erős képek teszik feszültté, telítetté, drámaivá, vagy, a Vörösmartyval kapcsolatosan gyakran használt jelzőt használva, rapszodikussá. A versbeszéd retorizált, központi alakzata a(z ön)megszólítás. Romantikus stílusjegynek nevezhető a végletesség, az ellentétezés, itt az utolsó egység („Férfi napjaidban…”) állítható szembe az ezt megelőzővel. Ha a szövegközi viszonyokat vizsgáljuk, a Fogytán van a napod… nyilvánvaló párbeszédben áll A vén cigánnyal, az életműben is egymás után következő versek lévén. Vörösmarty mindkettőben ugyanazt az értékkészletet használja, azonban eltérő tapasztalatok megjelenítésére. A hangnemük is eltérő: „Szív és pohár tele búval, borral, / Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.”, párhuzamos képek: „Véred forrjon mint az örvény árja, / Rendüljön meg a velõ agyadban” és „Véred megsürûdött, / Agyvelõd kiapadt.” A verset a nyitottság, a kitekintés jellemzi: ez adja az értékfeszültséget annak ellenére, hogy számadó versként olvasható. Nyitott elsősorban a befejezés, amelyet a három pont is jelez. Ezenkívül a „Mire virradsz te még?” és „Lesz-e még hajnalod?” kérdések a „Fogytán van a napod” kijelentéssel szembeállítódnak. Az egyik nyilván nyitott a jövő irányába, bár kétségeket fogalmaz meg, a másik pedig a lezártságot, véget hangsúlyozza. Itt kerülhet sor annak a vizsgálatára, hogy mennyire szólal meg a lírai én egy közösség nevében, vagy mennyire szól ahhoz: „Szegény magyar költõ, / Mire virradsz te még?” A megszólítás meglehetősen kétértelmű tehát. Lehetne egy gesztus, A madár fiaihoz című vershez hasonló témában, a forradalom leverése utáni elhallgatással kapcsolatban, persze más, Vörösmartyra jellemző vívódó, kérdező retorikával. Másrészt pedig egy nagyonis személyes költészetértelmezés lehet az elbizonytalanodás A vén cigány csakazértis-hangnemétől való eltávolodás jegyében. Még tágabban értve, ez az elidegenedés, lemondás egyszerre lehet korszakértelmezés: a romantika lezárulása. Erre a sorok szerkesztési módja is utalhat némiképp: a rövid sorok, a rímek eltűnése a versben. Ezért ez a tapasztalat, a teljességről való lemondás, a be nem fejezettség ugyanúgy tartozhat a romantika poétikájához, mint amennyire megelőlegezheti a modernségét is (a „szegény magyar költõ” új hajnala). A be nem fejezettség lényegében egy új kezdetet is jelez, a történetiség megismétlődését, körkörösségét. Az idősíkok nem kronologikusan követik egymást, tehát a múltnak a szöveg végére való helyezése rímel a Kölcsey-féle „Kezdet és vég egymást éri” felfogásra, ezt jelzi a három pont. A töredék tehát

190

tudatosan és jól megszerkesztett. Ahogyan Szegedy-Maszák megállapítja: „A vonalszerûség tagadása az õ mûveiben nemcsak idõ s tér szembeállítását, de egyúttal az ésszerûség, az elõrehaladás mibenlétét is kérdésessé teszi, és emlékeztet az értelmezés lezár(hat)atlanságára.” Így csenghet össze a Vörösmartyvers befejezése (vagy befejezetlensége) a Petriével: „Kezdõdik új abbamaradandó”. Tandori Dezső és Oravecz Imre mellett Petri György nevéhez fűződik a magyar költészetben a hetvenes évek elején történő megújulás. Méltatói szerint Petri hátat fordít az ihletett versírás hagyományának. A versbeszéd énjének szándékos lecsupaszítása pedig a korai versektől kezdve nyomon követhető, mellyel párhuzamosan egyszerűsödik stílusa a szándékolt költőietlenségig. Minthogy évekig szamizdatban (nem „hivatalos” kiadványokban) publikált, ez a poétika a politikai rendszerrel, retorikával való szembenállás „szócsöve” is. Ahogyan Márton László látja: „Petri látásmódja: a kiszolgáltatott (egyben végsõkig szekularizált) személyiség etikus cinizmusa.” Ami az „ihletett versírás hagyományát” illeti, a romantikus természet–én összhang valóban eltűnik a „Folyton...”-nal induló kijelentésekben: „Folyton ezek a madarak nyikordulnak” stb. Az én, a beszélő ugyanakkor nem tűnik el ezekből a képekből, valamilyen mértékben beléjük vetítődik, ám ez a kivetülés nyelvi természetű. Ezt jelzi a „Folyton ezek a folytonok folytonognak” sor. Az önirónia tehát legelőször a nyelvi teremtésre, a leírásra, azaz talán pontosan erre a kivetítettségre irányul. A tartam, a folytonosság megszemélyesítése egyszerre működik nyelvjátékként és időtapasztalatként is. Az első szakasz utolsó sora („ha kapkodom a fejem ha nézek magam elé”) kétféle – az én környezetében elfoglalt pozíciójára utaló – attitűdöt jelenít meg: az egyik a zavartság, a másik a rezignáltság, szemlélődés állapota. Az én ebből vagy ezekből az állapotokból akar kilépni, ezeket próbálja megszakítani. A kétértelműség, a feszültség, vagy éppen a paradoxon ebből adódik: a folytonosság nem szakítható félbe, nem helyezhető szembe egy személyes tartammal, az nem válhat ki belőle. Akárcsak Vörösmartynál, itt is megtalálható az idősíkok hármassága, azonban a szubjektumnak más a hozzájuk való viszonya. A szubjektum lényegében „lefokozódik”, ami a versképeket uraló szerepét illeti. A második szakaszban tehát közvetve a későmodern poétika jelenik meg, ez a rész olvasható metapoétikus reflexióként is. A vers maga tekinthető készülődésnek, akár előszónak, sőt bevezetőnek is tűnhet valami máshoz, egy új kezdethez: „Ujjak összeü / tögetése nem kezdet csak halogatás”, ám ez a kezdet éppen a szubjektum szerepének átértelmezése, bizonytalansága miatt nem jön létre: „Igen és / most merre is mozdulni”. A szövegszerű elemek is jelzik ezt a későmodern elbizonytalanodási tapasztalatot. A versben egyáltalán nincsen központozás, a soráthajlásra vagy sortörésre pedig jó példák a fenti idézetek. A szöveg tehát több értelemben is töredékszerű. A befejezés vagy befejezetlenség, akárcsak Vörösmartynál, a nyitottságot jelenti, „az értelmezés lezár(hat)atlanságát”. A rész és egész viszonya azonban talán másabb, mint Vörösmartynál. Ezt a

191

kétféle időtapasztalat, az idősíkok összehasonlításával is lehet érzékeltetni. Bizonyos szempontból akár szembe is állíthatóak egymással: a „Fogytán van...” a lezárulást jelöli meg a vers fő tapasztalataként (ezt az ismétlődések is megerősítik), míg Petrinél a „Folyton...”-élmény a meghatározó. Mindkét vers utolsó sorai a megszakadást vagy akár meghasonlást érzékeltetik, az eddigi hangtól, tapasztalattól való különbözőséget: „Büszke reményekkel / Kényedre játszottál”, illetve „Aztán az egész egyszerûen abbamarad / Kezdõdik új abbamaradandó”. Petrinél tarthatatlan az Egész fogalma, amely Vörösmartynál, bár némi kétségekkel, az idősíkok egymásba forduló elrendezése révén még megfogalmazódik. A Tart énje majdhogynem pejoratív közléseken keresztül jelenik meg, nem képes elfoglalni a Vörösmarty-féle létértelmezői pozíciót. A közlések szubjektív tartalma ezért ugyancsak ellehetetlenül: „Ha valami fakadna legalább / fel”. Az emlékezésnek szintén más tartalma van, mint Vörösmartynál. A „csípés” itt jelezheti a jelenbe való visszatérés igényét is, ami azonban nem sikerül („az sem segít”). Ezzel némileg ellentmondásban viszont képes felidézni a múltat, tehát képes egyfajta jelenben élni: „Felidézem fõztem ebédeltem / beszélgettem ittam sétáltam”. Az én tapasztalata tehát csakis a versben képződő „tartamra” vonatkozik, az „abbamaradandóra”. Az időtapasztalat tehát nagyon sajátossá, nyelvi teremtettségűvé válik Petri versében. töredék Lezár(hat)ás A két vers töredékszerűsége eltérő poétikai funkciókkal, illetve szubjektumfelfogással magyarázható. Vörösmartynál a töredék a romantika teljesség-eszményéhez kapcsolódik, illetve ahhoz az öntudathoz, amellyel a romantika a „tökélyesztétikával” szembefordult, ugyanakkor már ki is tekint ebből. Petri versére talán némiképp alkalmazható a Hugo Friedrich modernség-meghatározása, a romantikátlanított romantika („entromantisierte Romantik”), abból a szempontból, hogy az egész és rész időtapasztalata, a teljesség, sőt a természet–én viszony megjelenik a versben, ha más tartalmakkal is. Petrinél a töredék nem csak halmozottan szövegszerű jelenség, hanem – ahogyan ezt a felsorolások is megjelenítik – kiterjed mindenféle tapasztalatra, amelyek mind mozaikszerűek. Vörösmarty Mihály: (Fogytán van a napod…) Fogytán van a napod, Fogytán van szerencséd, Ha volna is, minek? Nincs ahova tennéd. Véred megsürűdött, Agyvelőd kiapadt,

192

Fáradt vállaidról Vén gúnyád leszakadt. Fogytán van erszényed, Fogytán van borod, Szegény magyar költő, Mire virradsz te még?

Van-e még reménység, Lesz-e még hajnalod? Férfi napjaidban

Hányszor álmodoztál, Büszke reményekkel Kényedre játszottál!... Petri György: Tart

Folyton ezek a ringlók potyognak folyton ezek a darazsak zümmögnek folyton ezek a pillék hozzám ütődnek folyton ezek a madarak nyikordulnak folyton ezek a folytonok folytonognak ha kapkodom a fejem ha nézek magam elé Vakarózás nem segít hunyorgás se a bőröm összecsippentem kihúzom hagyom visszugrani az sem segít Felidézem főztem ebédeltem beszélgettem ittam sétáltam Igen és most merre is mozdulni Ujjak összeü tögetése nem kezdet csak halogatás Tart a tartam Ha valami fakadna legalább fel Folyton ezek az autók bődülnek halkulnak A számba kell vennem a cigarettát amíg ezt leírom aztán újra a jobb kezemben van Aztán az egész egyszerűen abbamarad Kezdődik új abbamaradandó Könyvészet Vörösmarty Mihály költeményei. A magyar költészet kincsestára, Unikornis, Bp. 1994 Petri György összegyûjtött versei I. (Magvető, Bp. 2003) Bara Katalin-Csutak Judit, Balázs Géza-Benkes Zsuzsa: Magyar nyelv és irodalom tankönyv a 12. osztály számára. T3, Sepsiszentgyörgy, 2005 Hansági Ágnes és Hermann Zoltán (szerk.): Újragondolni a romantikát – Koncepciók és viták a XX. században, Kijárat Kiadó, 2003 Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizon.t Argumentum Kiadó, 1996 Kulcsár Szabó Ernő: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Kiadó, 2000 Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre. Kalligram, Pozsony, 1996 Szegedy-Maszák Mihály: A mû befejezettségének ábrándja: töredékszerûség Vörösmarty költészetében In: Bednanics-Bengi-Kulcsár Szabó E.-Szegedy-Maszák (szerk.): Hang és szöveg. Osiris, 2003 Tolcsvai Nagy Gábor: A metafora alakulástörténete a magyar lírai modernségben. Történeti tipológiai vázlat. In: Bednanics-Bengi-Kulcsár Szabó E.-Szegedy-Maszák (szerk.): Hang és szöveg. Osiris, 2003

Ferencz Orsolya XII. B

193

ALTERNATÍV IRODALMI VERSENY IX. osztály

• Fejtsd ki, hogy milyen a kapcsolata a Notre-Dame-mal Quasimodónak és Claude Frollónak Victor Hugo regényében! Vedd figyelembe az alábbi idézeteket is! „És bizonyos, hogy volt valami titokzatos és eredendõ harmónia e teremtmény és az épület között.” „Nem ábrándozott más lugasokról, csak e folyton virágzó üvegablakokról; sem más árnyékról, csak amelyet e madárlakta dús kõlombozat vetett a szász oszlopfõk sûrûjében; sem más hegyormokról, csak a templom toronyóriásairól; sem más óceánról, csak a tövükben zajgó Párizsról. Ám ebben az épületben, amely anyja helyett anyja volt, mindenekfölött a harangokat szerette; a harangok ébresztgették a lelkét, segítettek bontogatni odújában nyomorultul mindig behúzott, satnya szárnyait, olykor-olykor boldoggá tették.” „Aztán erõt vett magán, s mégis fölnézett a templomra. A homlokzat sötét volt. Mögötte az égen csillagok reszkettek. A holdsarló, amely nemrég bújt ki a szemhatáron, s most a jobboldali torony tetején ült, nagy fényes madárként gubbasztott a fekete lóhereíves mellvéd peremén. (…) A templomban olyan sötétség és csönd honolt, mint egy pince mélyén. (…) Futásnak eredt, végigrohant a templomon. Ekkor úgy rémlett, hogy megrendül a templom is, megmozdul, megelevenedik, életre kel, hogy minden vaskos oszlop egy-egy hatalmas lábbá változik, és széles kõtalpával a talajt döngeti, hogy a gigászi székesegyház szörnyûséges elefánttá lett, amely horkolva jár körbe, az oszlopok a lábai, a két torony az ormánya, az óriási gyászlepel a nyeregtakarója. Úgy elhatalmasodott a szerencsétlenen a láz vagy a téboly, hogy a külsõ világ már csak látható, tapintható, iszonyatos végítélet volt a számára.” (Fordította Antal László) Quasimodo és Frollo életének legfontosabb színtere a Notre-Dame. Mindkettőjük esetében ez azzal magyarázható, hogy a templomon kívüli világ, a társadalom valamilyen módon kirekeszti őket: Quasimodót külseje miatt, Frollót tudásvágya és Quasimodo befogadása miatt zárják ki. Ezt is olvashatjuk Frollóról: „be volt zárva, szinte befalazva a könyvei közé”, és ugyanúgy be volt zárva a templomba, amely úgymond a torony kibővítése. Ez a kétféle bezártság akkor válik érdekessé, amikor elolvassuk a könyv és az építészet kapcsolatáról szóló fejezetet. Ekkor vehetjük észre, hogy ez a kétféle bezártság tulajdonképpen nagyonis hasonló, hisz a könyv és az építészet szerepe már-már ugyanaz. Frollo teljesen másképp szereti a székesegyházat, mint Quasimodo: „a főesperes különös szenvedélyre gyúlt a Notre-Dame jelképekkel zsúfolt kapuzata, e varázskönyvlap iránt…”. Szerette a jelentéséért, a mítoszáért, a benne rejlő értelemért, a templom számára „örökös talány” volt.

194

Quasimodo hűséges ragaszkodása a templomhoz teljesen más volt, mint Frollóé. Ő a szépségéért, termetéért, a belőle áradó harmóniáért szerette. Tulajdonképpen ő uralta és rabja is volt a Notre-Dame-nak. Azáltal, hogy a külvilág kizárta, megvetette, bezáródott az épületbe, de egyben uralta is, megszelídítette és részévé vált. Quasimodo és a székesegyház elválaszthatatlanok voltak; nagyon szoros, bensőséges viszony volt köztük, a Notre-Dame volt az otthona és az anyja is egyben. Quasimodo által a templom életre kelt, ő volt a templom élete, lelke: „Egyiptom a templom istenének tartotta volna, a középkor a démonának hitte, pedig a lelke volt”. Erre utal az elbeszélő is, aki sokszor megszakítva a történetet, jelzi a változásokat. Ilyen például, mikor úgy írja le a NotreDame-ot, hogy a harangozó nincs már benne, ekkorra a templom már csak egy üres test marad, élettelen. Ez a test-lélek viszony különösen érdekes Quasimodo és a székesegyház esetében, mivel a harangozó a lélek, a Notre-Dame a test, tehát kiegészítik egymást, együtt alkotnak egy egészet. A templom új testet ad Quasimodónak, akit pontosan saját teste, rútsága miatt rekesztenek ki a világból. A Notre-Dame Quasimodónak a természetet, a világegyetemet, a társadalmat jelenti, és ahogy az elbeszélő is mondja: „neki csak két dologhoz volt köze a világon”, az egyik a Notre-Dame, a másik Frollo. Csak őket tudta szeretni (és később Esmeraldát), mivel azáltal, ahogy hozzá viszonyultak, a lelke is lassan olyanná vált, mint a teste: torzzá. A templomon kívüli világot torzítottan látta, a gondolatai is torzak lettek, tehát úgy látta ő is a világot, ahogy a világ őt: gonosznak. A templomon belül ugyancsak volt olyan tárgy, amit a legjobban szeretett: a harangot. A harang is összekapcsolódott a lélekkel. Ebben a részben Quasimodo úgy jelenik meg, mint „félig ember, félig harang”, számára a harang, a harangozás a boldogságot jelentette. Amikor megkondította „a kövér Marie-t”, volt benne valami vadság, szabadságérzés, és ez egyre fokozódott, Quasimodo egyre szenvedélyesebben húzta a harangokat, és azok egyre hangosabban szóltak. Olyan volt, mint egy felszabadulás, mint egy kitörés a bezártságból. A harangszó volt az egyetlen beszéd, egyetlen hang, amit megértett. Tehát azt mondhatjuk, hogy Quasimodo nem is szoros viszonyban volt a Notre-Dame-mal, hanem ő maga is része volt a templomnak, összetartoztak. Frollo viszonya teljesen más a székesegyházhoz, mint a Quasimodóé. Viszonyulásában még egy másik torony is fontos szerepet kap az egyik fejezetben, ez a Neslé-torony, amelynek előreutaló szerepe is van. Frollo akkor látja meg ezt a tornyot, amikor bolyong, mert azt hiszi, hogy Esmeraldát kivégezték. Ez a torony egyszerre áll és fekszik is, eldől, ez jelentheti azt, hogy Frollo számára nincs kiút helyzetéből, belső zűrzavar uralkodik rajta, egyfajta káosz. Amikor visszatér a Notre-Dame-hoz, akkor is megfigyelhetjük ezt a zavart, fenyegetettséget, és ugyanakkor érezhető egyfajta feszültség is. Ahogy a templom életre kel, szintén a fenyegetettség jelenik meg, és Frollo hiába menekült, mert már a végítéletnek kellett következnie, nem volt visszaút.

195

A pap halála ugyancsak a Notre-Dame-hoz kapcsolódott. Ez a halál tulajdonképpen úgy történik, mint mélybe zuhanás a toronyról. Már azelőtt is volt egyfajta zuhanás a pap számára: az egyik a belső zűrzavar, a másik úgymond az erkölcsi zuhanás. Szorosan kapcsolódik a toronyhoz Esmeralda is. Ha megfigyeljük, Esmeralda, Frollo és végül Quasimodo halálával elpusztulnak a Notre-Damehoz való viszonyok is, tehát a Notre-Dame is elpusztul egyféleképpen, amely Quasimodo halálával elveszíti a lelkét, meghal. A harangozó keltette életre, és így az ő halála egyben a székesegyház halála is. Így tehát azt mondhatjuk, hogy a regény vége a pusztulást tartalmazza, minden elpusztul, ami a toronyhoz kapcsolódik (mert külön-külön halálra vannak ítélve), beleértve magát a székesegyházat is, és ezáltal hiány teremtődik. Bálint Boróka IX. B – I. díj

IRODALMI KREATIVITÁSI VERSENY – 2006 Az alábbiakban az egyes versenyszakaszok során született írásokból közlünk, illetve közöljük azokat a tételeket, amelyek kapcsán az irodalmi alkotások keletkeztek. Helyi szakasz • Folytasd a szövegrészletet! Én rejtélyesen ültem a kályha mellett, ahogy megbeszéltük, szótlanul és álnéven bemutatva. Eddig kitûnõen ment minden, de most egyszerre mintha mind a hárman más-más színdarabot kezdtünk volna játszani. Én rejtélyesen ültem a kályha mellett, ahogy megbeszéltük, szótlanul, és álnéven bemutatva. Eddig kitűnően ment minden, de most egyszerre mintha mind a hárman más-más színdarabot kezdtünk volna játszani. Nem értettem, hogy mi van. Miért nem értjük meg egymást? Bár én nem szóltam, csak hallgattam, hogy mi folyik a szobában. Miért nem állítja már le valaki a történetet? Amúgy ennek előzménye is van. Aznap reggel nehéz volt az ébredés. Semmi kedvem nem volt, úgy éreztem, hogy nincs értelme felkelni. De mégis... Valami arra készetetett, hogy elinduljak. Még azt sem tudtam, hogy hova, de muszáj volt. Egy városban találtam magam, ahol mindenki rám köszönt az utcán, és mindenki egy irányt mutatott nekem, hogy csak Arra menjek. Rájöttem, nem veszíthetek semmit, ezért elindultam Oda. A szoba ajtaja előtt egy gyönyörű szép nő állt, felém hajolt és azt súgta a fülembe, hogy ne féljek. Minden a terv szerint halad, és minden úgy lesz,

196

ahogy tegnap megbeszéltük... Miért? Tegnap beszéltünk valamit? Nem is ismertem a nőt, de abban a pillanatban, hogy hozzám szólt, elvarázsolt, és nem tudtam másra koncentrálni, csak hogy igen, biztos úgy van, ahogy ő mondja: nekem be kell mennem a szobába és tennem, amit kell. Hát megtettem. Bementem. A szoba látszólag egyszerű volt: egy kályha, egy szekrény és egy szőnyeg közepén egy piros kanapé. Egyetlen dolgot furcsálltam: hogy nem volt ablaka. Egy pár gyertya égett, és a tűz ropogása szinte romantikussá tette az egész teret. Bent két alak várt, de nem szóltak semmit. És egyszer nagy mosolyt láttam mindkettő arcán, és felém indultak. Csak az volt a meglepő, hogy egyszerűen elhaladtak mellettem, kiszóltak az ajtón, hogy jön-e már az a harmadik személy, mert kezd fogytán lenni a türelmük. Most már végképp kezdett összezavarni a dolog. Nem tudom, miért, de fogtam magam, leültem a kályha mellé és hallgattam. Egyszerűen át kellett gondolnom a történteket, mert egyáltalán nem volt világos, hogy most mi van, én mit keresek itt. Majd ösztönösen felálltam és odamentem a két alakhoz. Valami régi, titkos kultúrákról beszélgettek, nem értettem semmit az egészből. Megpróbáltam bemutatkozni, majd beleszólni a beszélgetésbe, de figyelembe sem vettek. A barna hajú megint kilépett az ajtón, hogy rákérdezzen, mikor érkezik a harmadik szereplő és hogy ki is az. Meglepetésemre a nő egy tökéletes leírást adott rólam, csak a nevemet nem találta el. S ami még durvább, meg sem említette, hogy bent vagyok a szobában. Nem volt más választásom: visszaültem a kályha mellé, mert már rendesen rázott a hideg ettől a káosztól. Erről beszéltem volna a nővel? Így volt megtervezve? Elgondolkoztam és belebámultam a tűzbe... Mikor magamhoz tértem, egyszerre megváltozott minden. A két alak odajött hozzám, ösztönösen elkezdtünk beszélgetni. Mintha évek óta ismernénk egymást. Tudtam mindkettőnek a nevét, még azt is, hogy hol laknak, egyszerűen mindent tudtam róluk, és ahogy észrevettem, ők is rólam. Egyeztettük a jövőt, hogy mit fogunk kezdeni ezzel a szereppel... Szerep? Milyen szerep? Miről van szó? Ezen kérdések után megint csend. Megint közömbössé váltam a számukra, és megint egyedül maradtam a kályha mellett. Egy dolog feltűnt: ők sem beszélgetnek. Mind a ketten elvannak saját kis világukkal. Majd én is nekifogtam a második felvonásnak. Mi ez? Milyen felvonás?... Olyan gondolatok testesültek meg bennem, és amint észrevettem, bennük is, amelyeket kis szürke életükben nem mertek volna kimondani vagy akár elképzelni. Én ülni tudtam volna és szeretni egyszerre. Jéghideg sivatagokban küszködtem az eső és villámok ellen, meg tudtam volna bocsátani mindenkinek s közbe átkokat szórni... Ösztönösen cselekedtünk, játszottuk legbelsőnk színdarabját... Majd egyszerűen meghajoltunk. Vastaps. Erre a tapszajra ébredtem fel. Nehéz volt az ébredés. Semmi kedvem nem volt, úgy éreztem, nincs is értelme felkelni. De mégis... Barok István XII. D

197

• Írj az alábbi szövegrészlet felhasználásával (egy egyperces novellát) egy filmtervet és egy gyermekmondókát! Nem akarta megadni telefonszámát, de a võlegényeként mutatott be a nagymamájának. Ez mit jelent: szeret vagy nem szeret? FILMTERV a) Spanyol Szappanopera Huanita egy nagyon nagy vagyon egyetlen örököse és unja már, hogy mindenki a pénzéért szereti, ezért elmegy egy alig ismert városi diszkóba. Itt találkozik Rodrigóval, a szegény, de jószívű áccsal (aki ráadásul nagyon jól néz ki). Huanita nem árulhat el magáról semmit (még a telefonszámát sem), mert fél, hogy Rodrigo rájön titkára. Ezért Rodrigo féltékeny lesz, és kételkedik Huanita őszinteségében. A 60. rész körül Huanita felfogad egy színészt, aki eljátssza a messziről hazajött nagymamát, és akinek úgy mutatja be Rodrigót, mint vőlegényét. Rodrigo barátjával beszéli meg a dolgokat („Nem akarta...vagy nem szeret?”), és végül hisz a lány szerelmében. Időközben betekintést nyernek a két különböző társadalmi osztály életébe. Huanita pletykás nagynénjei megpróbálják kideríteni, hová megy a lány éjjelente, Rodrigo éjszaka halrakományt pakol (meztelen felsőtesttel), hogy szerezzen pénzt a megélhetéséhez. (+ tetszőlegesen: halálesetek, súlyos balesetek, esetleg kiderül, hogy Rodrigónak van már egy gyermeke, aki pont Huanita házában szolgáló). b) Amerikai Love Story Tom (Brad Pitt 18 évesnek öltözve) az Abraham Lincoln gimnázium végzős diákja, a kosárcsapat kapitánya és a diákok szövetségének elnöke. Mindenki odavan érte, és egy szőke, hosszú hajú barátnője van, aki bár butácska, 85C-s melltartót hord. Ann (Kate Winslet) visszahúzódó lány, nem túl népszerű, de nagyon tehetséges. Tom fogadást köt barátaival, ezt elveszti, és büntetésből össze kell jönnie Annel. A félénk Ann még a telefonszámát sem meri megadni Tomnak, pedig tetszik neki a fiú. Amikor végül mégis megcsókolják egymást, arra megy Ann nagymamája, akinek azt mondja zavarában, hogy Tom a vőlegénye. Persze utána elszégyelli magát, és hazaszalad. Tom röhögve meséli el a sztorit haverjainak, majd ironikusan megkérdi: ez mit jelent, szeret vagy nem szeret? Ann véletlenül meghallja, amit mesél Tom, Tom elszégyelli magát, és rájön, hogy szereti Annt. Szerenádot ad neki, teleszórja a szobáját rózsaszirmokkal, stb., míg Ann megbocsájt neki, és vad csókolózásba kezdenek. MONDÓKA a) Egy-kettő-három Nem adom a számom Négy-öt-hat Vőlegényem vagy Te nem tudod, én ki vagyok

198

Találd ki, hogy mit akarok Potty! b) Ecc-pecc kimehetsz, Szeretsz-e vagy nem szeretsz? Egyedem-begyedem Hívnálak én kedvesem De nincs meg a számod Se földön se égen Abraka-dabra nagymama hangja: Ki az kicsi lelkem? Ő a vőlegényem. Demeter Ágota XII. E Megyei szakasz • Írj egy mondatból álló monológot a maratoni úszótáv teljesítésének gyönyöreirõl, az alábbi szavak mindegyikének fölhasználásával: gyerekszag, csõváz, görögök, nyolcadik, vaspénz, görcsös, áramkimaradás, tévéhiány, trombitások, tésztagyár, tyúkfarm. Én dolgoztam már tyúkfarmon, tésztagyárban pékként, sőt, zenekarban trombitások között is, de azt az örömet össze se lehet hasonlítani azzal, amikor áramkimaradás miatt – különben is tévéhiányban szenvedek – személyesen mentem el megnézni a maratoni úszóversenyt, amin végül részt is vettem, mivel a versenyzőknek még gyerekszaga volt, és úgy gondoltam, megállnám a helyem, még akkor is, ha a világ élvonalába tartozó görögök voltak ellenfeleim, és a szervezők érem helyett csak vaspénzt ígértek, mindennek tetejében medence helyett csővázban kellett úszni, így tehát görcsös karcsapások közepette beúsztam a nyolcadik helyre. Szabó-Györke Zsombor X. B

199

• Egy vándorszínész betér a kocsmába. A következõ verssel fizet egy fél pohár életért (Írd meg ezt a verset!)... Plágium! Még húszéves sem vagyok én De jártam mindkét földtekén Lenn S fenn. A művészélet felemás Nyitott az időutazás Oda S tova. Ki vagyok én nem tudom Voltam én már Harpagon Rómeó Figaró. Sok szerep közt ott egy maszk Elvegyülve, hol itt gubbaszt, hol ott. Halott. Puszta bábként megy vakon A színész a színpadon Ling Leng. Azt hittem én vagyok de nem A világ támad ellenem Énem Félem. De köztetek elhintem, És odaadom minden Kincsem mi nincsen, Egy fél pohár életért Hogy megtudjam mért Szenvedek Senyvedek.

200

• Így nézünk ki címmel írd meg a Leselkedõ család egy napját! „Célozni tanulnak a katonák egy káplár vezetése mellett. Nem valami fényesen megy a dolog. A káplár dühösen szidja regrutáit, aztán kikapja a puskát egyiknek a kezébõl, mikor megint elhibázza. – Szamarak – kiabál a káplár – tudtok ti lõni? Adjátok ide azt a puskát! Ide nézzetek! Céloz és hetykén lõ. De nem talál. Egy percre zavarba jön. Aztán mérgesen rámordul a katonára: – Így lõsz te! Megint céloz. Nem talál. Egy másikhoz fordul: – Így lõsz te! És így tovább. Végre kilencedszer talál. Mellére üt: – És így lövök én!” (Karinthy Frigyes: Az „Így írtok ti” elsõ kiadása elé) Így nézünk ki Leselkedőék hárman vannak: Angéla 15 éves, szereti a Kólát, a sajtos Chio Chipset és szeret pletykálni barátnőivel. Szülei (meglepő módon) Leselkedő úr és Leselkedő asszony. Leselkedő úr egy bank igazgatója. Jókora, tagbaszakadt ember hatalmas harcsabajusszal. Leselkedő asszony nem dolgozik, otthon van. Emellett jótékonysági munkában is résztvesz, például aktív tagja a Kerek Tortát Egyesületének. Férjével ellentétben sovány, de nyak dolgában a szokásos méret kétszeresével rendelkezik. Ez pont kapóra jött neki, mivel naphosszat a kerítés mellett ágaskodik és a szomszédokat lesi. Minden érdekli őt: ki mikor kel, mikor fekszik, mikor megy el otthonról és mikor jön haza, hányszor evett, mosott kezet, ment vécére vagy férjhez. Ha már semmi mást nem talált, hát a szomszédok füvének színét vizsgálgatja. A család reggel hétkor kel. Angéla nehezen ébred, szülei többször be kell menjenek szobájába költeni őt. Nem reggeliznek, Leselkedő úr és asszony iszik egy csésze kávét, Angéla csak az iskolában eszik. Fél nyolckor Leselkedő úr munkába megy, Angéla iskolába, Leselkedő asszony rendet rak, esetleg főz valamit, lefizeti a számlákat és megnéz három talk show-t. Szörnyülködik a hallottakon, csóválja a fejét veszettül és ötpercenként kinéz az ablakon, nehogy elmulasson valamit, ami az utcában történik. A múlt héten is épp teregetett, amikor a szomszéd, Éva könnyes szemmel lépett ki az ajtón. Leselkedő asszony fejében az összes lehetőség felrémlett: veri a férje ... vagy megölt egy gyereket, elásta a földbe és most bűntudata van ... esetleg őt akarja valaki megölni és most kapott egy fenyegetőlevelet. Bár utólag kiderült, hogy Éva csak hagymát pucolt az ebédhez, azért akármikor történhet valami fontos dolog, amiről nem szabad lemaradni. Angéla nyolcra jár iskolába. Már nyolc előtt tíz perccel ott az iskolában, hogy barátnőivel megbeszélhesse az előző nap történteket, az új híreket. Utoljára éjjel tizenegykor beszéltek (fél órát a telefonon). Órák alatt levelez-

201

nek, szünetben félrehúzódnak a sarokba, beszélgetnek és figyelnek. Angélának két legjobb barátja van. Ez azért praktikus, így mindig kettő ki tudja pletykálni a harmadikat. Leselkedő úr a kivétel. Őt nem érdekli más magánélete. Az azonban annál jobban, hogy a bank ügyvezető igazgatója miből vette az a szürke BMW-t. No meg az, hogy hová megy nyaralni. Mármint az ügyvezető igazgató. Mert hát már ő is el kellene döntse, hogy hova menjenek és nem maradhat le a másik mellett. Kora délután Leselkedő asszony elmegy a piacra és/vagy a szupermarketbe. Ezt akkor is megteszi, ha épp semmire sincs szüksége. Miután már kellő mennyiségű információt gyűjtött be, hazamegy. Körülbelül ekkor ér haza Angéla is. Elmeséli Leselkedő asszonynak, hogy mi volt az iskolában, melyik osztálytársa hol volt hétvégén és előző nap. Ebből Leselkedő asszony levonja következtetéseit a családok anyagi és társadalmi helyzetéről, amit rögtön megoszt nyolc közeli barátnőjével. Leselkedő úr késő délután ér haza. Az esték mindig a családi szeretet jegyében telnek el. Tévéznek egy keveset, hattól kilencig az aktuális valóságshowt nézik, majd kedvenc sorozatukat (mely most tart az 5528. résznél). Közben vacsoráznak és nassolnak. Film közben és után mindenki elmeséli, hogy mi történt aznap (másokkal) a bankban, a piacon, az iskolában. Ezután lefekszenek és alszanak. A könyvespolcon porcelánedények porosodnak. Így néz ki a Leselkedő család egy napja. Így nézünk ki. Demeter Ágota XII. E • Folytasd az alábbi szövegrészletet: Általában a vízben kitaláltam egy-két mondatot, vagy valamit. Ilyenkor eléggé igyekeznem kellett kifelé, hogy közben el ne felejtsem. Ha nagyon beúsztam, általában elfelejtettem, amire kiértem, hogy mit. Ezért aztán igyekeztem nem nagyon be. CSIPSZ Általában a vízben kitaláltam egy-két mondatot, vagy valamit. Ilyenkor eléggé igyekeznem kellett kifelé, hogy közben el ne felejtsem. Ha nagyon beúsztam, általában elfelejtettem, amire kiértem, hogy mit. Ezért aztán igyekeztem nem nagyon be. Most is itt állok a parton, s várnak rám lent. Épp egy hosszú éjszakát hagytam magam után... Jó volt, jót részegedtünk, s most muszáj meggondolnom, mennyire úszok be. Nem is annyira a gondolatok, mondatok miatt, hanem mert lehet, hogy nem bírnám ki... Ahogy mondják, aki éjjel legény, az nappal aludjon... az nem lenne rossz, őszintén nem ártana. De ilyen ez a kötelesség, vagy ha másképp nevezzük: függőség. Még nem döntöttem el, hogy igazából vízfüggő, gondolatfüggő vagy heroinfüggő vagyok-e, mert a három nem nagyon fér össze... Ez ilyen! De másoktól eltérően bármelyiket abba tudnám hagyni, sőt már meg is tettem a heroin esetében.

202

A drogot inkább a gondolatok jelentik... s ha mire kiérek a vízből, elfelejtem az egyetlen mondatot, ami az enyém volt, szenvedek, mintha elvették volna a fél életemet... A véremben érzem ezt a lüktetést, mintha anyag kellen... Tudom, ez így számodra elég furcsa, de én egyszerűen ilyen vagyok, nem tudok létezni gondolatok nélkül. Ezért is választottam a vízpartot, mert itt szinte mindig süvít a szél, s nem fáj, hogy minden nap ugyanúgy fúj, lényeg, hogy mindig hoz valami új gondolatot a másik partról... Olyan sokszor át akartam jutni a túloldalra, de útközben jöttek a gondolatok, s mint a hajónak a zátony, megakadályoztak benne, s vissza kellett fordulnom. Nem mondom, hogy ez így nem jó, hogy csak a szél hozza a napi adagot, de lehet, hogy kíváncsi lennék a forrására. Nekem azt mondták, hogy mindennek van egy kezdete, s akkor a szélnek is kell legyen egy hely, ahová mindig visszatérhet, és majd újra útnak indulhat. Nem másért, legalább értem, hogy hozza nekem a gondolatokat és persze a gondokat. Mások tévéből, rádióból, akár SMS-ben kapják meg ezeket, de nekem tökéletesen megfelel a szél, mert mindig hoz valami mást is, nemcsak egyszerű mondatokat, hanem valamit, amivel úgy belülről felmelegít... Bakker...!!! nem vagyok normális !! erre így írás közben jöttem rá. Most képzeld el ... egy alak, aki egész napját azzal tölti, hogy ül a parton, várja egyetlen barátját, a szelet, hogy hozzon neki valami új mondatot, amitől teljessé lesz arra a napra. És olyan mindegy, hogy körülöttem mi történik ... s a parton újabban nem is jár senki. Csak ülök ott üresen, s várom, hogy feltöltsön a levegő valami újjal. Most jöttem rá, hogy nem is gondolatfüggő vagyok, hanem újfüggő... Mindig kell valami, amit még nem tudok, a kíváncsiságom nem nyugszik soha. Ezt az orvosok valami krónikus kíváncsi-kórnak diagnosztizálnák. De várj! Megjött a szél! ... Hozott újat... Mi van? Mondd még egyszer, mert nem hiszem! Tényleg? ... Nnna, ezt jó tudni... De ez eddig nem így volt... De igen? Nem rossz! Ezt muszáj leírjam neked is... Muszáj tudd!!! Igen. A Föld lapos. S a part, ahol ülök, a világ végén van... Mi van lent? Megnézem... Barok István XII. D Országos szakasz • Folytasd az alábbi mondatok egyikét, bármelyikét, vagy mindegyikét: a) Miklós a Blaha Lujza téri Julius Meinl élelmiszerboltban sétált a pultsorok közt, királykenyeret, piros húsú paprikát, Ráma margarint, húsz deka szalonnát rakott a kosarába. b) Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat.

203

c) Izsákékkal akkor Lótéknál egész nap Európa térképét tanulmányoztuk, minden pillanatban felkapva fejünket, a térképpel a teraszra szaladva. Még nem mertük elhinni, hogy az ablak alatt az a kék, az a tenger. d) A napokban azon kaptam magam, hogy a víznek hátat fordítva olvasok. e) Ugyanaznap este éjfél körül öt halász érkezett a szigetre, köztük egy nõ is, s gyönyörû vörös rákokat mutattak. Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Szürke hajnalon csikordul a kulcs a zárban fent, a harmadik szinten. A börtönőrök rezzenéstelen arccal nézik, ahogy a borzos, rosszkedvű rabok előmásznak a rácsok mögül. Egykedvű, közömbös emberek, egytől-egyig fekete-fehér csíkos ruhában. Ők a rabok. Nincsen olyan ember közöttük, aki ne hagyta volna lelkének egy darabját valahol kint, a világban, a nyirkos börtönfalakon túl. Éppen ezért itt bent nekik valami mindig hiányzik. Rabok. Már nem számolják, hogy mióta vannak itt, nem számolják, mennyi idejük van még hátra. Odakint mindenki egy-egy ember, egy személyiség, egy élet. Itt benn csak darabjai egy fekete tömegnek. Fogvatartottjai rácsoknak, záraknak és saját elméjüknek. Itt bent nincsenek események, nem történik soha semmi, nincsen kapaszkodó az idő sűrűjében, nincs reggel és este, hétfő, szerda, május vagy október. Csak a rabok. Nincs öröm, de még bánat sem. Érzéseknek helye nincs. A tátongó üresség az úr a fejekben és a folyosókon. A rabok felsorakoznak a reggelihez. A sort szokás szerint az öreg Benkő vezeti. Benkő bácsi már a hatvanas éveit tapossa, ő itt a rangidős. Nem csak hogy rangidős, de ő mindenkinél hamarább került ide. Ha a rabok felsorakoznak étkezéshez vagy sétához, akkor ő az, aki a menetet vezeti. Az étkezőhöz közelítve halk suttogás morajlik végig a soron. A rabok fejüket nyújtogatva keresik az okát. Itt a börtönben ilyenkor reggel mély csend szokott uralkodni. A mogorva rabok szót sem szólnak, amíg sovány reggelijüket el nem pusztítják. Ritka esemény lehet csak, ami érdeklődést válthat ki belőlük. Úgyhogy most mindenki izgatottan várja: mi fog történni? Amikor az ember rá van kényszerítve, hogy egész nap hallgatásban üljön, hozzászokik, hogy mondanivalóját gyorsan, tömören adja másnak a tudomására. A börtönben a végletekig kifejlett kommunikáció működik. Húsz másodperc kell ahhoz, hogy az ötven embert számláló sorból mindenki tudja: megduplázták az őrséget. Az ország egyik legjobb körülményeit biztosító börtön ez, viszonylag kevés őrrel. Őrségduplázás. Ritka esemény. A legtöbb rab azonban tudja, hogy ez mit jelent. Új lakója lesz a börtönnek. A börtönlakók sorsukba beletörődött emberek. Nagyon veszélyes lehet az, ha egy csepp szín kerül a szürke masszába. Kiszámíthatatlan az, ha egy új ember érkezik, aki mindig hoz magával egy darabka életet és egy darab reményt. Azt sem lehet tudni, hogy fogadják a jövevényt a sötét cellák lakói. Támadni. Megtámadni. Ő nem közénk való. Ő nincs mit itt keressen. Ez az ember eddig szabad volt, élhetett. Nem olyan, mint mi. És ilyenkor megduplázzák az őrséget. Így a jövevény elmerül lassan a rabság szürke masszájában. A Jánó-fivérek már fogadnak is. Természetesen cigarettában. A féltve őrzött csomag, amit apjuk egy hete küldött, és amit eddig

204

nem tudtak elosztani, most gazdára fog találni: ha a jövevény öt évnél többet kapott, az ifjabbik Jánó kapja az egész csomagot. Ha nem, hát nem. Mindenki az ajtót nézi és vár. Kiosztják a tányérokat. Nyugdíjazták. Nem értem. Kiosztják az evőeszközt is. Nyugdíjazták a börtönparancsnokot. Tessék? Tágra nyílt szemek. Tátva maradt szájak. Az lehetetlen. Nincs börtönparancsnok. Nincs. Elment. A sánta Rác. A parancsnokot mindenki egyszerűen csak így hívta. Fiatalon kezdte a katonai pályát, évfolyamelsőként végzett az akadémián. Aztán egy bevetés, egy óriási dörrenés, vakító fény, katonai kórház. És többé már nem jött rendbe a lába. Így lett belőle börtönparancsnok. A rabok pedig tisztelték. Amennyire egy börtönparancsnokot tisztelni lehet. Az étel mindig jó volt. Hetente takarítottak. Minden délután 2 óra séta. Ez mind a börtönparancsnokon múlt, és ő mégis engedte. Aztán sánta Rác megépítette a házat magának és feleségének. Szépen, lassan. Négy év alatt egy takaros kis házat lehetett felhúzni abból a pénzből, amit a lábáért kárpótlásul kapott. Egy hónapja pedig beadta a nyugdíjazási kérvényt. Tegnap este válasz érkezett, ma reggel pedig sánta Rác parancsnok úr még csak elköszönni sem ment be, a költözködést felügyeli. A rabok feszült arccal ülnek az asztalok mellett. Az étel érintetlen. Nyílik a mellékajtó, egy tizedes lép be. Beszédet mond. Három napig nem lesz új börtönparancsnok, addig szigorú felügyelet, dupla őrség. A séta elmarad, beszélgetni szigorúan tilos. – Emberek! – ordítja az ügyeletes tiszt. Most választani fognak valakit, aki felelni fog az egész társaságért. Ha zendülés vagy egyéb probléma akadna, ő az, aki a rabok nevében felel. Ha mondanivalójuk, bajuk lenne, neki mondják el, ő majd továbbítja. A bejelentést hangzavar követi. Halmai Sándor ordít. – Engem válasszatok, azt a hétszentségit! Gyuri, Pista halljátok-e? Engem! Senki nem érti, miért olyan fontos ennek az embernek. Három nap nem idő. Halmai bankigazgató volt. Ő volt az embereinek a mindenható. Megszokta már a parancsolgatást. Ha most nem is nagyon lesz alkalma parancsokat osztogatni, mégis ő lenne három napig a vezető. Nosztalgiázni szeretne. A börtönőrök már osztogatják a cédulákat. Mindenki egy-egy nevet biggyeszt a lapjára. Öt perc múlva szétnyitják a lapokat. Halmai elzöldül mérgében. Három napig Benkő bácsi a parancsnok. Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Megválasztották. Benkő bácsi vállvonogatva fogadja el a tisztséget. A reggeli véget ér. Mindenki közmunkára megy. Ma valahogy könnyed a hangulat. Mindenkit kellemes érzéssel tölt el a tény, hogy van egy vezetőjük, aki köztük dolgozik. A munka is könnyebben megy. Az emberek délutánra visszamennek a börtönbe. Pihenőidő. Délután öt körül. Nehéz vasajtók csapódnak, bajuszos őr áll meg öreg Benkő cellájánál. – 326-os fogoly, álljon elő. Nyílik öreg Benkő cellájának ajtaja.

205

– Velem jön az ügyeletes tiszt szobájába. Öreg Benkő elindul. A folyosó végén visszanéz a cellájára. Ha akkor tudta volna, hogy utoljára látja! Az ügyeletes tiszt fel sem néz Benkőre, úgy mormogja íróasztalának: – Micsoda baromság ilyesmit kitalálni... Rabok közül felelőst... parancsnokot! Ha! Hol az eszük ezeknek? Na, mindegy. Figyeljen öreg Benkő: itt van ez a két ív papír. Írja alá! A szabály az szabály. – Uram, telefon – hallszik a kiáltás a folyosó végiről, az ügyeletes tiszt pedig már ugrik is, Benkőre még rászól: – Maga itt várjon meg! Fiatal katona, aki telefonhoz szólította felettesét, csak három napja került ide. Nem ismeri még sem a tiszteletet, sem a rabokat. Most kissé ideges, mert rábízták egy ételrakomány átvevését. Öreg Benkő fázik. Körbenéz, és látja, hogy most hordják el sánta Rác kék egyenruháit, az egész szekrény ki van rámolva. Így hát egy kabátot a hátára terít. A fiatal katona egy tisztet keres, aki aláírhatná a leltár-listát. Egyet most hívott a telefonhoz, hát bemegy az irodába, hátha van ott még egy. Nini! Egy idős tiszt! – Kérem uram, alá kellene írni egy listát! Öreg Benkő meg se moccan. A katona vállára teszi a kezét. – Elnézést uram, de... Benkő felkapja a fejét, majd kabátjára pillant, mostmár minden tiszta előtte. Öreg Benkő évek óta először imádkozik: csak észre ne vegye a telefonáló tiszt. Az ordít a telefonba, nem törődik senkivel. Kimennek az udvarra a rakományos autóhoz. A sofőr furcsállva nézi az öreg tiszt ruháját: fekete nadrág? Kék kabát? Majd átnyújtja aláírásra a papirost. Benkő furcsán remegő, fátyolos hangon kérdi: – Elvinne engem a legközelebbi üzletig? Cigarettát vennék! A sofőr felülteti maga mellé. A fiatal tiszt visszamegy az épületbe. Amikor a kamion a kapuhoz ér, Benkő bácsi hirtelen leejt néhány aprópénzt, amelyet az ülés alatt, lehajolva keres. A kapunál álló gépfegyveres őr pedig csak a sofőrt látja az ablakban. Benkő bácsi pedig szédül az örömtől. Aznap este vacsorához sorakoznak a rabok. Nincsen rend, nincsen fegyelem. Az őrök kétségbeesetten rohangálnak. A rabok csillogó szemmel néznek egymásra. Nincs Benkő bácsi. Volt. Elment. Megszökött! Kétségbeesett, ideges, ordibáló őrök, és izgatottan beszélgető, fülig vigyorgó rabok mindenhol. Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Választottak is. Meg is szökött. Szabó-Györke Zsombor X. B Összeállította: Borbé Levente könyvtáros

206

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK

A GOMBÁK KETTÕS ARCA Összefoglaló A gombák országa az élővilág hatalmas részét alkotja: világszerte minden létező élőhelyen megtalálhatóak. Nagyságuk a mikroszkópos méretű élesztőktől a termetes kalaposgombákig és pöfetegekig terjed. Életmódjuk is rendkívül változatos, egyesek különösen előnyös együttélést alakítanak ki élő növényekkel, mások viszont lebontják vagy elpusztítják gazdájukat. Fontos szerepet játszanak bolygónkon az ökológiai rendszerekben és számos más életfolyamatban. A gombák nemcsak a természetben játszanak fontos szerepet, de életünk számos területén is létfontosságúak. Felhasználjuk őket a gyógyszer-, szóda-, sör-, hús- és tejiparban, de vannak ezeken kívül egyes nagy gombák (makromycetesek), amelyeket direkt táplálékként használunk fel. A dolgozatomban az utóbbi felhasználásra tértem ki részletesebben. A gombák kitűnő táplálékai az embernek már ősidők óta, de tartalmaznak számos mérgező fajt, amelyeknek fogyasztása esetén igen komoly veszélybe kerülhetünk, rosszabb esetben halálunkat is okozhatja. A gombák megjelenését éppúgy, mint használhatóságukat vagy mérgező mivoltukat évezredeken át titokzatosság vette körül, sámánoknak, varázslóknak szolgált eszközül, és tévtanok, mint például az ősnemzés egyik legnyilvánvalóbb bizonyítékát a gombákban látták igazolva, de a fejlődésnek köszönhetően ez a homály mára már nagymértekben kitisztult. Dolgozatom első felében a gombákról írtam általános tudnivalókat. Először meghatároztam azt, hogy mi a gomba, majd a gombák előfordulási helyéről és idejéről írtam. Munkám második felében a gombafogyasztást és annak veszélyeit fejtettem ki. Ez a rész értelmezi tulajdonképpen dolgozatom címét. Itt az elméleti anyag mellett főleg saját véleményemre fektettem a hangsúlyt. A harmadik részben pedig a gombabegyűjtésről szóltam. Ahhoz, hogy dolgozatomat elkészíthessem, szükségem volt mind elméleti, mind statisztikai adatokra. Az elkövetkezendőkben a munkamenetelem folyamatát szeretném bemutatni. Az első intézmény, amelyet meglátogattam, az a Megyei Környezetvédelmi Hivatal volt. Itt a gombaosztályon a gombabegyűjtő kirendeltségekről, központokról érdeklődtem. Megtudtam, hogy Hargita megyében 18 cég kapott engedélyt – ami mindössze 57 kirendeltséget foglal magában – összesen 862 tonna gomba begyűjtésére. Továbbá érdeklődtem Európa uniós normákról, amelyek a gombabegyűjtést szabályoznák, vagy védett gombafajokat határoznának meg. Megtudtam, hogy megyénkben nincs egyetlen rendelet sem, amely a gomba begyűjtésének mennyiségét szabályozná, sem védett gombafaj. Ezt követően volt tanáraimat, gombaszakértőket kerestem fel, könyvtárakat és különböző cégeket, intézményeket látogattam meg. Miután már részben összeállt dolgozatom vázlata, kérdőíveket

207

készítettem, amelyeket magánszemélyekkel töltettem ki név nélkül, majd a gyűjtött információkat statisztikai adatokként dolgoztam fel. Ezek az adatok a következők: a megkérdezettek 98%-a gyűjti a gombát, akiknek 82%-a összeköti a kellemest a hasznossal, vagyis a kirándulást a gombászással. Akik nem így cselekszenek, a következőket nyilatkozták: ,,A gombaszedést semmilyen módon nem lehet kirándulással összekötni, hiszen a gombaszedés nagy figyelmet igényel.” Kérdéseim közé tartozott az is, hogy mi alapján határozzák meg, illetve mi alapján különítik el a hasonló gombafajokat. A megkérdezettek 6%-a szakkönyv segítségével határozza meg a gombafajokat, 60% családi ismeretek alapján határozza meg a gombafajokat, míg 34% mindkettőt segítségül hívja a helyes elkülönítés céljából. Akik nem használnak szakkönyvet a gombafajok meghatározására, azok arra hivatkoztak, hogy nem engedhetnek meg szakkönyv-vásárlást, hiszen az ilyen típusú könyveknek igen nagy áruk van. Továbbá érdekes az, hogy akik saját tudásukban bíznak, 29,41%-ban érintettek, ami a gombamérgezést illeti. Akik mindkét utat végigjárják a helyes elkülönítés végett, 28,42%-ban érintettek, míg azok, akik csak a szakkönyvre hivatkoznak, 33,33%-ban érintettek. Ha megfigyeljük, a statisztikát arra a következtetésre juthatunk, hogy jobb, ha saját ismeretek alapján határozzuk meg a gombafajokat, mert így kisebb az esélye annak, hogy gombamérgezés áldozatai legyünk. Én ennek ellenére is azt javaslom, hogy mindkét módszert használjuk fel a helyes elkülönítés érdekében. A megkérdezettek 64%-a fogyaszt gombakonzervet. Továbbá az is kisült, hogy a gombafogyasztók nagyrésze a saját kezűleg szedett gombában bízik meg leginkább. Meglátogattam az Hargita és Szatmár megyei kórházakat. Itt a gyermekkori gombamérgezésekről érdeklődtem. Miután már megvolt az áldozatok száma, összehasonlítottam a két megye gombamérgezéses eseteit év, elhelyezkedés, nem, szezonális, illetve vidéki és városi lakosság aránya szerint. Az adatokból világosan kiderül, hogy Hargita megye jóval érintettebb, mint Szatmár megye. A tizenhatéves periódus alatt Hargita megyében 172 esettel találkozunk, míg Szatmár megye esetében 80 esettel találkozunk. A diagrammokból jól kivehető, hogy a esetek ciklikusan mozognak, ezt a ciklikus mozgást kellene lineáris mozgássá átalakítani. Az alábbiakban csak azt a részt közlöm, amely ezeket az adatokat tartalmazza. A gyermekkori gombamérgezések összehasonlítása szezonális és földrajzi elhelyezkedés szerint 1991-tõl 2000- ig Ebben az alfejezetben a két eltérő földrajzi adottságú megyében előforduló gyermekkori gombamérgezések szezonális, elhelyezkedés és életkor szerinti összehasonlítása, illetve a mérgezést okozó gomba eredetének tisztázása áll. Érvelésemhez, kijelentéseim bizonyításához az 1991–2000 közötti gombamérgezés kórisméjével beutalt gyermekek kórlapja szolgált alapul.

208

Részletesebben a szezonális, földrajzi elhelyezkedés és korcsoport szerinti eloszlás kérdéseinek tisztázására térek ki. Eredmények Vizsgálatom eredménye az, hogy egy mindössze tízéves periódus alatt Hargita megyében 172, Szatmár megyében pedig 42 áldozattal találkozunk. 30.00%

20.00% Hargita m. Szatmár m.

10.00%

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

0.00%

Az év szerinti eloszlás függvényében megfigyelhető, hogy mindkét megyében 1995-ben volt a leggyakoribb a mérgezés. Szatmár megye esetében újabb kiugrás figyelhető meg 1998-ban. A szezonális eloszlás tekintetében elmondhatjuk, hogy mind Hargita, mind Szatmár megyében júliusban fordult elő a legtöbb eset. Szeptemberben egy újabb kiugrás figyelhető meg Hargita megyében, míg Szatmár megye esetében az újabb kiemelkedés októberre tehető. A mérgezések szezonális alakulása a két megyében:

60.00% 40.00% Szatmár m. Hargita m. november

október

szeptember

augusztus

juliús

juniús

0.00%

május

20.00%

209

Az esetek lakhely szerinti eloszlása ellentmondásos adatokkal szolgál: Hargita megyében a városi lakosság bizonyult érintettebbnek, míg Szatmár megyében a vidéki lakosság között volt gyakoribb a mérgezéses esetek előfordulása.

A gombamérgezés nemek szerinti eloszlásával is hasonló a helyzet, itt is eltérnek a két megye adatai. A Hargita megyei gyermekek 58,34%-a fiú és 41,86%-a lány volt, míg Szatmár megyében ez az arány fordított: 42,86% volt fiú és 57,14% lány. A gombamérgezések nagyrészt saját gyűjtésű, saját háztartásban előállított gombaételek fogyasztását követően jönnek létre. A korcsoport szerinti eloszlás tekintetében megfigyelhető, hogy mindkét megyében a legérintettebbek a 7-14 évesek voltak, őket követte a 4-6 és 1416 évesek korcsoportja. A 0-1 évesek korosztálya egyáltalán nem, míg az 1-3 éves korosztály csak 6,25%-ban volt érintett. Hargita megyében egyetlen halálesettel találkozunk, míg ezalatt Szatmár megyében egy mérgezés sem volt halálos kimenetelű. 0. 6 0. 5 0. 4 Szatmár m

0. 3

Hargita m

0. 2 0. 1 0

210

0-1 éves

1-3 éves

4-6 éves

7-14 éves

15-16 éves

Következtetések Az előfordulást tekintve elmondhatjuk, hogy Hargita megye jóval érintettebb, mint Szatmár megye. Ez azzal indokolható, hogy a hegyvidéken több gombafaj terem, mint az alföldön. A legmagasabb csúcs mindkét megyében júliusban jelentkezik, mert erre az hónapra tehető a gombák biológiai ciklusának tetőpontja. Hargita megyében az őszi gombaszezon már szeptemberben beáll, míg Szatmár megyében csak októberben. Ez az eltérő éghajlati és földrajzi viszonyok következménye. Ezzel magyarázható a grafikonon észlelhető egyhavi eltérés, úgy, mint az a tény is, hogy október és november havában Hargita megyében már egyetlen esettel sem találkozunk, míg Szatmár megyében a második csúcs októberre tehető, és novemberben is volt néhány eset. A városi és vidéki esetek közötti eltérés a következő okkal indokolható. A Hargita megyei városok erdők által körülvett területen fekszenek, és így a városok lakói gyakran ejtenek meg kisebb-nagyobb kirándulásokat gombászással egybekötve. Szatmár megyében a városokat termőföldek veszik körül, így kevésbé vonzó a környezet mint kirándulóhely a lakosság számára. A korcsoport szerinti eloszlás terén a 9-14 évesek fokozottabb érintettsége az ennek a kornak megfelelő kíváncsisággal és a megkötések nélküli étrenddel indokolható. A közvélemény adatai alapján derült ki, hogy a fenti, valamint a 14-16 éves korosztály általában amiatt betegedett meg, hogy az általa nem ismert gombát leszedte, majd elfogyasztotta. Az 1-3 évesek megbetegedése ritkán fordult elő, hiszen ez a korosztály még eléggé szigorú étrend szerint táplálkozik. Ha mégis kialakul a mérgezés, az a szülői hanyagságnak és felelőtlenségnek tudható be, és eléggé gyakran súlyos vagy akár végzetes kimenetelűvé válhat. Az egyetlen Hargita megyei áldozat is a fenti korcsoportba tartozott. A gombamérgezések, azok tünetei és elsõsegélynyújtási teendõk A mérges gombák szinte fajonként más és más méreganyagot tartalmaznak. Ezért a mérgezések tünetei is különböznek egymástól. Előfordul azonban az is, hogy több gombafaj egyazon méreganyagot tartalmazza, de különböző mennyiségben. Ebben az estben, ha a mérgezés tünetei azonosak is, arányaikban mutatkoznak lényeges eltérések, így pl. a fakógombában, a párducgalócában és a légyölő galócában egy és ugyanazon méreganyagok a mérgezés okozói. Az úgynevezett ,, Pantherina-színdrómát” okozók méreganyaga az iboténsav, muszcimol, muszkazon és egyes származékaik. Mivel azonban a párducgalóca ezekből a legtöbbet tartalmazza, mérgezése a legveszélyesebb, míg a másik kettő – kevesebb méreganyagtartalmánál fogva – többnyire csak enyhén mérgez. Egyazon fajon belül is változhat a gombákban lévő méreganyag mennyisége, így pl. tudjuk, hogy a papsapkagombák méreganyaga a hellvellasav. Ez a hatóanyag a különböző papsapkagombákban különböző mennyiségben található. Mivel a mérega-

211

nyagot a redős papsapkagomba tartalmazza a legnagyobb mennyiségben, ez a faj erősen mérgező, a többi csak enyhén ártalmas. Vagy nézzük a mérgező galócákat, amelyek, bár egy család tagjai, mégis különböző méreganyagokat tartalmaznak. Így a gyilkos galóca falloidint és amanitint, a párducgalóca és a légyölő galóca muszkarint, a selyemgomba – amely ugyancsak Amanita faj (Amanita vaginata) – pedig egy sütésre-főzésre megsemmisülő, enyhe méreganyagot tartalmaz. Megjegyezendő, hogy a gombák méreganyaga nem egyformán hat az emberre. A szervezet ellenállóképességétől függően sok esetben egyeseknél nagyobb, másoknál kisebb mértékben jelentkezik a méreg hatása. A legsúlyosabban mérgező gombánk a gyilkos galóca. Mérgezése rendszerint halálos kimenetelű. A halálos mérgezést, az úgynevezett „phalloides-szindrómát” az amatoxinok okozzák. Ezen kívül a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca tartalmaz még más veszélyes méreganyagot is, mint a fallotozint, valamint a kevésbé mérgező rizotoxint. Ezek sütés-főzés után is megmaradnak az ételben anélkül, hogy mérgező hatásuk csökkenne. A mérgezés súlyosságát fokozza, hogy bár a méreganyag hamar felszívódik, a mérgezés tünetei csak később, 6-36 óra múlva állnak be. Ha a mérgezés tünetei a gombás étel elfogyasztása után csak 6-8 órával jelentkeznek, feltehető, hogy gyilkos galóca- mérgezéssel állunk szemben. A méreg elsősorban heves hányást, szűnni nem akaró erős diarét okoz, majd a szívet és májat támadja meg. A mérgezési tünetek rohamosan követik egymást. Kínos hasgörcsök, émelygés, hányás, híg széklet gyötri a beteget, amelyek következtében szája, torka kiszárad. A kihányt anyag rossz szagú, sötét színű, epével kevert, a széklet lehet néha kissé véres is. Majd erős májfájdalmak lépnek fel, a szívműködés fokozatosan gyengül, és ha az orvosi beavatkozás nem segít, ebbe a nagyon súlyos mérgezésbe 3-5 nap múlva a beteg belehal. (dr. Theodor Wieland frankfurti biokémikus és dr. J. Kubicka egykori csehszlovákiai orvos olyan új gyógyszereket fedeztek fel, és olyan jó kezelési módokat dolgoztak ki, amelyek alkalmazásával ez a súlyos, eddig rendszerint halálos kimenetelű mérgezés esetenként eredményesen gyógyítható.) Megjegyzendő, hogy a legtöbb esetben a fájdalmas tünetek egypár napra alábbhagynak, de ez a betegen semmit sem segít, mert utána a mérgezés tünetei fokozottabbak: súlyos májártalom, mérsékelt sárgaság, kábultság, további véres hasmenés, teljes öntudatlanság lép fel, amit aztán halál követ. Az egyetlen komoly segítség a gyors orvosi beavatkozás és a kellő kórházi kezelés. Ebben a nagyon súlyos mérgezési esetben tehát hívjunk azonnal orvost, és a beteget szállítsuk sürgősen kórházban! A lelkiismeretes orvosi gyógykezelés ma már sok mérgezett beteget ment meg a haláltól (60-70%). A helyesen alkalmazott elsősegély sokat segíthet a beteg állapotán. Ha gyanakszunk vagy megállapítottuk, hogy a mérgezést gyilkos galóca okozta, úgy addig is, amíg a kórházba szállítás megtörténik, itassunk a beteggel friss vizet, fektessük le, gondosan takarjuk be, hogy jó melegben legyen. Semmi esetre se adjunk a betegnek hánytatót vagy hajtót, hiszen az majd kiszárad a folytonos hányás és a sok híg széklet miatt.

212

Általában nem halálos, de eléggé súlyos a párducgalóca mérgezése is. Tüneteiben hozzá hasonlóan, de enyhébben mérgez a légyölőgalóca is. Mindkettő muszcimolt, muszkazont és iboténsavat tartalmaz. Ez a méreganyag az idegeket támadja meg. A méreg hatása 1-3 óra múlva jelentkezik. A beteg nyugtalanná válik, bőre szárad, vörösödik, rángónevetőgörcsöket kap, szívverése gyorsul, kiabál, táncol, félrebeszél – egyszóval ,,megbolondul” –, majd elfárad, szívverése gyengül, elálmosodik és sokszor 1-2 napra is elalszik. Ezután a mély alvás után a legtöbb esetben a betegek gyógyultan ébrednek. A mérgezést sem hányás, sem hasmenés nem kíséri. Hívjunk azonnal orvost, a beteget sürgősen szállítsuk kórházba, de addig is hánytassuk meg: adjunk enyhe hánytatót és gyógyszenet, egyszóval tegyünk meg minden megtehetőt, hogy a gombamaradékok távozzanak a szervezetből! Az idegfeszültség enyhítésére adjunk a betegnek enyhébb nyugtatókat! A mérgezett beteget ne hagyjuk egyedül, még akkor sem, ha az eszméletét veszítette vagy elaludt! Gondoskodjunk arról, hogy a beteg jól kialudja magát, és hogy ezt a gyógyulást hozó alvást ne zavarja meg semmi! A susulykagombák mérgezőanyaga a muszkarin. Ebből a méregből van elég sok a parlagi tölcsérgombában is. Ez a típusú mérgezés is veszélyes, mert ha az elfogyasztott susulyka vagy parlagi tölcsérgomba mennyisége nagy, illetve az elfogyasztott étel csak ezekből a gombákból készült, a mérgezés halálos kimenetelű is lehet. Mindkét gomba hasonlít a mezei szegfűgombához, ezért a szedésnél vagy a vásárlásnál legyünk nagyon elővigyázatosak! A mérgezés tünetei elég hamar, az étel elfogyasztása után 13 órán belül már jelentkeznek. A beteget kínzó rosszullét fogja el, émelyeg, nyálazik, izzad, látási zavarokkal küzd, nyugtalanná válik, majd heves hányás, hasmenés lepi meg, szívverése ki-kihagy, elgyengül, és el is ájulhat. Ilyenkor, mint minden mérgezési esetben, azonnal orvost kell hívni, de addig is hánytassuk meg a beteget, adjunk neki enyhe hashajtót és gyógyszenet is! Ezt a típusú mérgezést atropinnal eredményesen gyógyítják. Bár nálunk ritka a papsapkagombák által okozott mérgezés, mégis felhívjuk rá a figyelmet, mert a tünetei ijesztőek, kellemetlenek és életveszélyesek. A mérgezés tünetei elég későn, az étel elfogyasztása után 6-8 óra múlva jelentkeznek, hasonlóak a gyilkosgalócáéhoz. Az elsősegély ebben az estben is abban áll, hogy sürgősen orvost hívunk, és a betegnek hánytatót, hashajtót orvosi tanács szerint adunk. Az enyhén mérgező gombák fogyasztása után nagyrészt csak gyomor- és béltünetek állnak elő mérsékelt émelygéssel, hányással és hasmenéssel. Ezeket a tüneteket az enyhén mérgező gombák nagy részében megtalálható kolin elnevezésű méreg okozza, amely a bél működésére hat. Ez a hatóanyag kis mértékben az emberi szervezetben is mindig jelen van, és a bélmozgásokat szabályozza. A csak gyomor- és bélzavarokat előidéző mérgezések tünetei a gombás étel elfogyasztása után gyorsan – 1-3 óra múlva – jelentkeznek. Gyógyításuk a legtöbb esetben sikerrel jár. Az elsősegélyt nyújtó személy ezekben az esetekben hívjon orvost, de addig is hánytatót, gyógyszenet és enyhe hashajtót adjon a betegnek!

213

A gombás étel fogyasztása utáni rosszullétet nem kizárólag csak a mérges gomba okozhatja. Az állott, a befülledt vagy megfagyott gombából készült étel is mérgez. Legyen az bármilyen ízletes, ehetőnek ismert gomba, ha egyszer valamilyen okból romlott, termelhet mérgező anyagot. Az ilyen gombából készített ételek fogyasztása ételmérgezést és nem gombamérgezést okoz. Az állott gombás étel is termel mérgező anyagokat, amelyek ugyancsak súlyos ételmérgezést okozhatnak. Ezért tehát a gombás ételt csak friss, teljesen ép, fiatal, illetve nem elöregedett gombából készítsünk! Az elkészített ételt frissen fogyasszuk el, az ételmaradékot ne tegyük el másnapra, mert az könnyen megromlik. A gombaétel-mérgezések esetében a tünetek elég hamar jelentkeznek. Az étel elfogyasztása után 4-5 órára a beteget émelygés, hányás, hasmenés lepi meg. Ebben az esetben is hívjunk orvost, de elsősorban hánytassuk meg a beteget, adjunk neki enyhe hashajtót és gyógyszereket! Súlyos esetekben ez az ételmérgezés eltarthat napokig is. Minden esetben először a beteget ki kell kérdezni arról, hogy mikor ette a gombát, és hogy milyen volt a gomba. Ebből kell / lehet következtetni arra, hogy milyen típusú mérgezésről lehet szó. Véleményem szerint azonban nem csak az fentiekről kell említést tenni, hiszen fontos, hogy ismerjük az úgynevezett tévhiteket is. Napjainkban ugyanis nem kevesen esnek áldozatul a téves felfogásoknak. Tévhitek a gombákról A gombamérgezésekkel kapcsolatban még napjainkban is több, tudatlanságból származó tévhit él a közutadban. Nagyrészt ezeknek tulajdonítható, hogy sok ízletes ehető gomba kárba vész. De sok esetben ezeknek tulajdonítható a gombamérgezések elég gyakori előfordulása is. Így még ma is vannak, akik azt tartják, hogy a feltűnő színű gombák mérgesek, holott több ilyen gombánk ehető; például a császárgalóca, a piruló galóca, a lila pereszke, a királyvargánya stb. eléggé feltűnő, sárga, lila vagy aranysárga színű. Ugyanakkor a halálosan mérgező párducgalóca egyszerű, nem feltűnő színű, vágásra, törésre nem változtatja színét. Ezzel szemben a közkedvelt rizike narancssárga színű, húsa megtörve megzöldül, narancsvörös nedvet ereszt, íze kissé csípős. Tévhit az is, hogy ha a gombafőzetbe mártott ezüstkanál megfeketedik, akkor a gomba mérgező. Az igazság az, hogy csak a romlott gombafőzetekbe mártott ezüstkanál feketedik meg. A gombákat felépítő fehérjék kénvegyületeket is tartalmaznak. A fehérjék felbomlása következtében felszabaduló kénvegyületek az esüsttel sötét színű vegyületet hoznak létre. Tehát a gombaételbe mártott ezüstkanál megfeketedése föltétlenül azt jelenti, hogy a gombaételt ki kell dobni. Az étel elfogyasztása súlyos mérgezést okozhat. De ha az esüstkanál nem feketedik meg, az még nem jelenti azt, hogy az ételbe nem kerülhetett egy vagy több mérgező gomba is. Ugyanis a friss mérges gombából készült étel nem feketíti meg az ezüstkanalat.

214

Az sem igaz, hogy vannak gombák, amelynek csak bizonyos része mérgező. Vitatható, hogy az ehető gomba felszívja-e a közelében levő idegen méreganyagot, mint például az erdőben kihelyezett mérget, vagy átveszi-e a hullamérget, ha azzal érintkezik, illetve annak közelében van. Majdnem bizonyos, hogy gombamérgezést csak a botanikailag mérgesnek nyilvánított gombák okoznak, mivel méreganyag csak mérgező gombákban fejlődik ki. Véleményem szerint az ehető gombák az általuk felszívott bármilyen idegen anyagot az őket jellemző anyaggá változtatják át, s így az ehető gomba sohasem változik mérgező gombává. A mérgező hatás a gomba leforrázása által sem szűnik meg minden esetben. Erre példa a halálosan mérgező gyilkosgalócában és a fehér gyilkosgalócában levő amanitin és falloidin elnevezésű méreganyag, amelyet sem forrázás, sem főzés nem roncsol szét, és nem bomlaszt fel. Tehát az sem igaz, hogy főzéskor minden gombából a gőzzel együtt eltávoznak a méreganyagok is, ha azokat fedő nélkül főzzük. Azok is tévednek, akik azt tartják, hogy a mérges gombát a csiga és rovarok nem rágják meg, hiszen jól láthatjuk, hogy ezek egypár gomba kivételével – mint például a rókagomba, gereben gombák, trombitagomba stb. – minden gombát, amihez csak hozzáférhetnek, megmásznak és megrágnak anélkül, hogy a mérges gombák hatóanyaga a legcsekélyebb mértékben is károsítaná őket. Egyesek azt hirdetik, hogy a mérges gombáknak van egy közös ismertető jelük. Ezt is hiába keressük. A mérges gombákat nem lehet egységes szag szerint, íz, szín vagy bizonyos termőhely után megismerni, sem meghatározni. Az egyetlen biztos alap a gombamérgezések elkerülésére a termőtestek alaktani és más tulajdonságainak tüzetes, figyelmes vizsgálata, a legkisebb részletekre is kiterjedő, alapos ismerete. Nemes Dénes Zsolt IX. B „AHOL SOKÁIG CSENGÕKÓRÓ NÕTT…” Ez a csengőkóró elnevezés onnan jön, hogy Bátori Endre meggyilkolása helyén csengőkóró nőtt a valamikori gabonaföldek helyén, mert az Isten ezzel büntette azt a népet, amely népből származott a gyilkos. Ez az esemény akkor történt, amikor egy híja volt az 1600-nak, a helyszín Pásztorbükk. Pásztorbükk a Csíki-havasokhoz tartozik, Csíkszentdomokos határától 3 kmre található, magassága 1108 m. Naskalat kristályos hegytömbjének nyugati nyúlványa, az Olt völgye és két mellékpatak, Gál-kút és Szabó-patak völgyei között fekszik. Az éghajlati tényezőket vizsgálva elmondható, hogy Pásztorbükk éghajlata a hegyközi medencékre jellemző hűvös, mérsékelt, szárazföldi éghajlat, de átmeneti jelleggel a hegyvidéki éghajlattal is rokonságot mutat. A téli leghidegebb napok néha elérik a –38°C-t, és a nyári legmagasabb hőmérséklet ritkán éri el a 30°C-t. A tél hat hónapon át tart, a nyár rövid és hűvös.

215

Pásztorbükk sajátos éghajlati tényezõi Az első fagyos nap október 1-jétől kezdődik; az utolsó fagyos nap május 1jéig tart; a talaj 90-120 cm-ig megfagy; az évi havazásos napok száma átlag 40 nap; a felszínt átlag 100-110 napon át hó borítja. Pásztorbükk növényzetének általános bemutatása A balánbányai útról letérve, a mezei út mentén haladva Pásztorbükk felé az út mellett szembetűnik a valamikori erdő létezése (tarvágás vagy széltörés), ezen a helyen gyorsnövésű fény- és zavarástűrő fajok terjedtek el, úgynevezett vágásnövényzet alakult ki. Az üde termőhelyeken tömeges az erdei deréce (Chamereneria angustifolium) és a berki aggófű (Senecis nemorensis), amely egy méternél is magasabbra nő, ugyanitt megfigyelhető a málna (Rubus idaeus). Tavasszal itt kisebb a növényfajok száma. Ekkor virágzik a tavaszi kankalin (Primula veris), a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), és helyenként megjelenik a hegyi ibolya (Viola montana), valamint a tavaszi tárnics (Gentiana verna) is. Július első felében a Szabók-pataka mentén, a nedves területen nem ritka a réti kardvirág (Gladious) és a harmatkása (Glyceria plicata). Nyáron már sokkal nagyobb a fajok száma, megfigyelhető a gömbös kosbor (Traunsteinera globosa). Leggyakoribb kosborunk a kis termetű agárkosbor (Orchis morio), amelynek virágai alig emelkednek ki termőhelyének gyepalkotó fűféléi közül. A Szabók-pataka melletti mocsaras hely növényvilága nagyon változatos: tavasszal a fehér kakukktorma (Cardamine pratensis), a széles levelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), a mocsári gólyahír (Caltha palustris) és a mocsári nefelejcs (Mysotis palustris) sajátos szépséget kölcsönöznek a forrás környékének. Figyelmet érdemel a júniustól augusztusig virágzó sömörös kosbor (Orchis ustulata), amely Európa legkisebb virágú kosbora, s amely – megfigyelésem szerint – érzékenyen reagál a környezeti változásokra. A tető felé északra haladva a lucfenyves (Picea abies) dominál, amely állandó kitermelés alatt áll, és folyamatosan pusztul. A pásztorbükki bükköst a századfordulón vágták le. A bükk irtását felgyorsította a századvégi osztrák erdőművelésre való áttérés, mely újratelepítéskor a fűrésztermékek készítésére alkalmasabb fenyőt részesítette előnyben. Pásztorbükkön ma nyírfákkal és mogyoróbokros ligetekkel tarkított hegyi kaszálók vannak, valamint ültetett lucfenyők. Tömeges faja, a szőrfű (Nardus stricta), az alhavasi legelők uralkodó füve rossz takarmányfű és sűrű gyepes növény.

216

Késő tavasszal nyílik a nagy aranysárga virágáról messziről észrevehető védett fajunk, a zergeboglár (Trollius europeus). A népnyelv pünkösdi rózsának hívja. Érdekesek még: a hegyi here (Trifolium alpestre), a vadhere (Trifolium campestris), a magyar lóhere (Trifolium pannonicum). A terület mérgező növénye a fehér zászpa (Veratrum album) és a késő ősszel virágzó őszi kikerics (Colchium antumnale), melynek mind a magja, mind a hagymagumója egy igen mérges alkaloidát, colchicint tartalmaz, ami a nyálkahártyát ingerli. A nyár végén nyíló száratlan bábakalács (Carlina acaulis) érdekessége az, hogy fehér színű, 4-6 cm fészekvirágzatának meghántott, édeskés, taplós vackát a hajdani pásztorkodó gyerekek fogyasztották („pásztorkalács”). Vízháztartás Az északi lejtőkön a tél végén, koratavasszal a hóolvadás később kezdődik, a felmelegedés lassúbb, s ezért a növények fejlődése később indul meg. A déli lejtőkön tél végén hamarabb olvad el a hó, a talaj korábban felmelegszik, és növényzet fejlődése hamarabb kezdődik. Ezért is zöldülnek ki a déli lejtők korábban. Megfigyelésem szerint nagy arányban jelennek meg a nagyobb nedvességet igénylő fajok. (A képet Csíki Csaba készítette.)

Kalamár Alíz X. D

D. LEPKESZÁRNYAK GRÓP, AZ ÓRIÁS 2005. július 45-ét írunk. Délelőtt, egészen pontosan magyaróra alatt valami különös dolog történt. Egyszerre csak koromsötét lett az osztályban. Felkapcsoltuk a villanyokat, és kinéztünk, hogy miért nem jön be fény az ablakon. A középső ablakon át csak azt láttuk, hogy valami bőrszínű. A két szélsőn keresztül pedig egy-egy szem pislogott ránk. Senki sem tudta, mi történt. Azután nagy robajjal felemelkedtek a szemek. Ekkor láttuk, hogy a szemek tulajdonosa egy óriás. Felfigyelt erre a többi osztály is. Az igazgató bácsi elrendelte, hogy menjünk haza, és hogy előre nem látható ideig ne is jöjjünk iskolába. Persze mi, egy páran az osztályból, nagyon kíváncsiak voltunk, és nem mentünk haza, ahogy azt megparancsolták. Kimentünk a Micsurinba, és onnan figeltük a fejleményeket. De az óriás azonnal észrevett minket, és elindult felénk. Természetesen mi elkezdtünk szaladni. Az óriás egyszer csak megszólalt:

217

– Álljatok meg! Mi azonnal megálltunk, mert nem akartuk, hogy eltaposson. – Hogy hívnak titeket? – kérdezte. – Csacsa. – Miki. – Tamás. – Az én nevem Gróp – mondta. – Nem bántlak titeket. Csak megszöktem otthonról, mert nincsenek barátaim. – Isten hozott Csíkszeredába! – mondtuk megszeppenve. – Köszi! Lennétek a barátaim? Egy ideig csak hárman egymást néztük, és vonogattuk a vállainkat. De végül egyhangúlag mondtuk, hogy: – Persze. Alig telt el tíz perc, és rendőrök meg katonák lepték el az iskolát. Gróp felvett a tenyerére minket, és azt kérdezte, hová tudna elbújni. Elvezettük egy titkos helyre, oda, ahová más nem nagyon jár. Egy hétbe telt, amíg meggyőztük a rendőröket, hogy Gróp nagyon barátságos, és szereti az embereket. De nem megenni! Az új barátunknak megmutattunk minden érdekes helyet, dolgot, ami csak városunkban létezik. Gróp tizennégy napja volt nálunk, amikor elfogta a honvágy. Így másnap elbúcsúztunk tőle, és elindult hazafelé, oda, ahol nem kelt feltűnést termetével. Nagy Tamás VI. A CSUPA E, CSUPA E! Nővérem! Gyere eme helyre, mert emberek elevenen, kegyelmet nem ismerve megesznek! Fekete, rettenetes szörnyetegeknek kellemes ebéd lehetek kedden. Mekegek, hebegek, nem tehetek egyebet! Gyere értem! Nem lenne remek emberfőzeléknek lennem! Kérlek, gyere! Nem tévesztheted el eme szigetet! Neve: Emberevők szigete. Siess! Emberevők üstjéből: testvéred, Berni Benedek Bernadett VI. B

218

VI. AZ ISKOLA ALKALMAZOTTAINAK NÉVSORA Varga László – igazgató Sata Klára – igazgatóhelyettes CÍMZETES TANÁROK Antal Beáta – földrajz - angol Bangha Mónika – román Bara Katalin – magyar Barta Mónika – biológia Bartolf Hedwig – német Basa János – testnevelés Berszán M. Éva – testnevelés Berszán M. László – testnevelés Boda Székedi Eszter – német Bodor Juliánna – angol Boldizsár Ágoston – magyar Borsodi L. László – magyar Buzogány Teréz – kémia Crâşmaru Ana-Maria – román Csapó Hajnalka – matematika Csata Emese – magyar Csiszer István – zene Csomós Róbert – informatika Csonta Ildikó – informatika Csutak Judit – magyar Demeter István-Hunor – informatika Eiger Tibor – földrajz Gaál László – fizika Halász Gyöngyi – fizika Herţa Enikő – német Izsák Zoltán – biológia Juhász András Réka – román Kolozsváry Katalin – angol Kovács András – latin Laczkó József – matematika Lőrincz Éva Katalin – katolikus hittan Mátéffy Mária – angol-francia Máthé Emőke Ibolya – német-angol Mihály András – román Nagy Veronka – történelem Noszlopi Edit – német

Orbán Zsolt – történelem Páll R. Olga – matematika Péter László – fizika Püsök Ana – román Ráduly Margit – rajz Silló Géza – testnevelés Szatmári Mária – matematika Tamási Csaba – matematika BETANÍTÓ TANÁROK Bács Károly – történelem Bíró Nándor Alfonz – katolikus hittan Bogács Nóra Ágnes – magyar Ferencz S. Ajka –társ. tudományok Hegyi István – református hittan Hodgyai László – matematika Lőrincz Júlia – informatika Nagy Antal – fizika Pataki Gyöngyvér – német Ráduly Erzsébet – társ. tudományok Szász Edit Melinda – rajz Tamás Levente – földrajz Závászki Annamária –társ. tudományok Zöldi Emese – pszichológia KISEGÍTÕ SZEMÉLYZET Császár Ibolya – főkönyvelő Antal Zita-Éva – főtitkárnő Antal Katalin – főtitkárnő Kozma Csaba – adminisztrátor Gyarmati Dénes – informatika rendszergazda Bartó Ilona – titkárnő Barta Júlia – segédkönyvelő Bálint Hajnalka – pénztáros Borbé Levente – könyvtáros Szentes Beáta – laboráns Kósa Mária – laboráns Silló Ildikó – technikus

219

Csató László – nevelő Laczkó Margit – nevelő Márton István – nevelő Nagy Piroska – nevelő Ambrus Borbála – főszakács Tompea Júlia – főszakács Abos Juliánna – segédszakács Adorján Erzsébet – segédszakács Böjte Jolán – segédszakács Jánó Csilla – segédszakács Kémenes Veronka – segédszakács Tamás Péter – raktáros Gegő Erzsébet – varrónő Antal Géza – kapus Barta László – kapus Kovács Zoltán-Imre – kapus Lakatos László – kapus Antal Aranka – takarítónő Beján Katalin – takarítónő Fekete Ilona – takarítónő Gábor Gizella – takarítónő

220

Gábor Veronka – takarítónő Karácson Rozália – takarítónő Kósa-Timár Gizella – takarítónő László Csilla Sarolta – takarítónő Miklósi Ibolya – takarítónő Péter Irén – takarítónő Péter Rozália – takarítónő Petres Mária – takarítónő Tokos Emma – takarítónő Ursu Mariana – takarítónő Kósa Margit – mosónő Antal Ferenc – karbantartó Bíró Árpád – villanyszerelő Nagy Imre – asztalos Páll Imre – gépkocsivezető Bálint Tibor – kazánfűtő Fekete Attila – kazánfűtő Péterfi Gábor – kazánfűtő György Lajos – udvarmester

VII. AZ ISKOLA

TANULÓINAK NÉVSORA

OSZTÁLY: V. A OSZTÁLYFÕNÖK: JUHÁSZ-ANDRÁS RÉKA András Franciska Antal Szilamér Basa-Tamás István Balázs Levente Balázs Tünde Bálint Ákos Bálint Eszter Bíró Szidónia Boldizsár Noémi Csáki Szidónia Darvas Boróka Dima Izabella Fehér Levente Ferencz Árpád Gábor Endre Geréd Erzsébet Holló Bernadette Ilyés Szabolcs Ladó Réka Lux Róbert Meckl Antal Salló Alpár Sárig Norbert-Attila Sebestyén Péter Szakács Katalin Szakács-László Krisztina Szatmári Anna Tölgyesi Borbála Takács Adrián-Huba Vágási Eszter

9, 23 9, 63 9, 60 9, 70 9, 86 9, 60 9, 80 9, 70 9, 76 9, 73 9, 13 9, 46 9, 90 9, 26 9, 46 9, 36 9, 40 9, 80 9, 56 9, 80 9, 70 9, 40 9, 83 9, 83 10 9, 60 10 9, 93 9, 56 9, 30

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkkarcfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkmadaras Madéfalva Gyimesfelsőlok Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Csíkszentmiklós Csíkszereda Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda

221

OSZTÁLY: VI. A OSZTÁLYFÕNÖK: PÁLL R. OLGA Ambrus László-Tihamér Andrieş Andreea Boldizsár Tamás Botár Tímea Both Bernadett Dávid Krisztina Deák Izabella Erőss Adrienn Fülöp Ildikó Gál Pálma Gáll Klára Gegő Beáta Horváth Csaba Ilyés Mariann Jáno Szilárd Kajcsa Tamás Karda Szilárd Kelemen Kinga Kolozsváry Tamás Kovács Lehel Lőrincz Kitti Lőrinczy Tamás Miklós Zsolt-Tamás Nagy Tamás Péter Helén Salamon Réka Sandy Endre-Kristóf Varga Csaba Vargyas Kinga Vargyas Tímea

222

8, 65 9, 30 elment 8, 25 9, 03 8, 81 8, 28 9, 83 8, 96 9, 12 9, 46 9, 15 9, 65 9, 68 9, 18 7, 75 9, 28 9, 15 9, 21 8, 40 8, 59 8, 81 9, 59 9, 90 7, 69 9, 59 9, 62 9, 68 9, 93 9, 81

Madéfalva Csíkszentmihály Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkdelne Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda

OSZTÁLY: VI. B OSZTÁLYFÕNÖK: PÉTER LÁSZLÓ André Beáta Antal Viola Becze Sarolta Benedek Bernadett Bíró Szabolcs Bodó Roland Boér Andrea Boér Laura Császár Balázs Csiszér Orsolya Csok Krisztina Darvas Hunor Ferencz Tímea Fülöp Henrietta Gerculy Ildikó-Mária Gergely Orsolya Gergely Zsolt Gidró Paula Haba Henrik Imre Andor Jakab Tamás Karácsony Tünde Kedves Nóra Kovács Beáta Kovács Előd Péter Előd Pirvu Erika-Mária Salamon Emese Tompos Dalma Török-Nagy Klementina

9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 7, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 8, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 9,

53 65 25 93 59 56 18 09 00 53 75 75 28 78 03 28 65 18 81 65 18 96 53 65 31 77 71 56 75 46

Csíkszereda Csíkjenőfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkdánfalva Csíkdánfalva Csíkszereda Csíkszentkirály Csíkszereda Madéfalva Csíkpálfalva Csíkdánfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkkarcfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsomortán Csíkszereda Csíkdelne Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkpálfalva Madéfalva Csíkdelne

223

OSZTÁLY: VII. A OSZTÁLYFÕNÖK: SZATMÁRI MÁRIA-ENIKÕ Albert Balázs Baka Krisztina Barta Péter Bálint Beáta Csóti Júlia Dávid Tímea Farkas Szidónia Fehér Beáta Gergely Orsolya György Liza Hajdú Imelda Hegyi Magor-Péter Kristó Noémi László Endre Marosi Árpád Nagy Csongor Nagy Réka Nagy Zsuzsanna Pál Ákos Pálfi Levente Imre Pável Petra Péter Örs Puskás Réka Sárig Erika Szabó Zsolt Szakács Gabriella Szőcs Katalin Szőcs Noémi Tankó Csaba

224

9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 7, 9, 9, 9, 8, 8, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 8, 9, 8, 9, 9, 9, 8,

44 16 91 11 66 75 52 94 13 88 36 41 61 72 52 88 55 69 83 38 66 52 94 33 86 50 27 52 69

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Lázárfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsicsó Csíkszereda Csíkszentimre Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Fitód Csíkszentkirály Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Csíkszereda Csíkborzsova Csíkborzsova Csíkszereda Csíkszereda

OSZTÁLY: VII. B OSZTÁLYFÕNÖK: BARTA MÓNIKA Antal Imola Ábrahám Péter Barta Gellért Bálint László Bodor Emőke Bors Ottó Csorba Katalin Daró Ildikó Dávid Tamás Elekes Melinda Forró Tímea Gergely Levente Kerekes Kristóf Lakatos Botond Lázár Csilla Mihók Szidónia Novák Noémi Orbán Bernadett-Zsófia Rancz Henrietta Rétyi Zsuzsánna Sárig Mónika Simon Zsolt Solyom Zsolt Szakács László Szász Júlia Váncsa Renáta-Katalin Vízi Hunor Endre Vonţea Ioan-Lóránd Vrîncean Szabina Xántusz Gellért-Lehel

8, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9,

83 11 30 52 58 77 77 11 47 19 80 33 76 30 61 91 22 38 61 83 33 55 22 36 33 22 66 86 50 33

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Gyimesfelsőlok Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkpálfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkdelne Csíkszereda

225

OSZTÁLY: VIII. A OSZTÁLYFÕNÖK: BÁCS KÁROLY Ábrahám Tímea Baló Botond Bartis Barna Bálint Melinda Biederman Richárd Buslig Szabolcs Csató Ágnes Csipor-Fodor Alpár Csiszer Szabolcs Dánél Csaba Egyed János Ferencz Blanka Fülöp Réka Gegő Boróka Imra-Páll Szironka János Csongor Kedves Ágota Kirmájer Előd Kovács Nimród Lalău Renata László Réka Molnár Helén Osváth Kinga Roman Róbert Tankó Gabriella Varga Attila Vizi Zsolt

226

8, 58 9, 52 8, 86 9, 11 7, 94 9, 72 9, 52 9, 44 9, 50 9, 13 8, 86 8, 97 9, 08 9, 05 elment 9, 41 9, 52 8, 66 8, 11 9, 02 9, 05 9, 44 9, 25 9, 33 9, 16 9, 72 9, 50

Lázárfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsomortán Csíkcsomortán Csíkdelne Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda

OSZTÁLY: VIII. B OSZTÁLYFÕNÖK: LÕRINCZ ÉVA KATALIN Ambrus Szabolcs András Melinda André Emese Antal Szabolcs Bedő Anita Bodó Emőke Julianna Bokor Zsuzsa Böjthe István Böjte Izabella Demeter Zselyke Fülöp Annamária Gothárd Zsombor Hanner Emőke Keresztes Judit Kolcza Tünde Mária Kopacz Kund László Lőrincz Szende Sánta Emőke Sárkány Szabolcs Szász Győző Székely Nándor Szőcs Hunor Szöke Katalin Tankó Csongor Tankó László Veress Botond Veress Csongor Vitos Orsolya

8, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 8, 9, 9, 9, 9, 8, 8, 8, 8, 8, 9, 8, 8, 9, 9, 9,

52 22 80 41 88 05 22 55 19 30 44 69 97 36 50 41 08 61 97 86 52 13 25 66 83 50 52 83

Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentmárton Csíkborzsova Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsomortán Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda

227

OSZTÁLY: IX A – filológia OSZTÁLYFÕNÖK: CSUTAK JUDIT Aczél Andrea Balázs Előd Balogh Ágnes Bíró Réka Cseke Abony Csoma Nóra Dávid Kinga Demeter Katalin Ferencz Annamária Ferencz Hunor Gondos Mária-Magdolna Imre Andrea Ivácson Annamária Kovács Tímea Kőszegi Gyöngyvér Laczkó Szilvia Márton Zsolt Mészáros Tibor Orbán Enikő Puskás Anita Simó Emese Straff Tünde Szilágyi Ágota Szőcs Rita Sztojka Bernadette Tankó Rozália Varga Péter Varga Sándor

228

9, 9, 8, 9, 9, 8, 8, 9, 8, 8, 8, 8, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 8, 8, 9, 9, 9, 9, 9,

07 44 68 39 26 89 73 78 72 94 73 50 42 73 10 26 52 21 89 50 68 81 89 00 78 18 63 39

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Prázsmár Csíkszereda Lövéte Kápolnás Csíkszereda Csíkszentmárton Csíkszereda Gyergyóremete Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóremete Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyócsomafalva Csíkszereda Balánbánya Csíkszereda Csíkszépvíz Kászonaltíz Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda

OSZTÁLY: IX. B – társadalomtudományok OSZTÁLYFÕNÖK: ORBÁN ZSOLT Abrudbányai Melinda Ábrahám Krisztina Balázs Előd Bara Csongor Bálint Boróka Csiki Hajnalka Erőss Kinga Ferencz Lehel Ferencz Nándor Gáspár Lilla György Réka Incze Andrea Keresztes Franciska Ladó Ágota Lőrincz Huba Márton Noémi Mátéffy Noémi Molnár Andrea Molnár Kinga Nemes Dénes-Zsolt Pál Andrea Péter Emőke Simon Imre Simó Veronika Szász Hajnal-Erzsébet Szikszai László Tövissi Júlia Vizi Tünde

9, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9,

68 31 97 52 89 15 55 47 23 60 28 57 68 71 18 36 21 44 86 10 39 21 26 94 27 65 78 68

Csíkszereda Csíkszereda Csíkmadaras Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkjenőfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Nagytusnád Csíkjenőfalva Csíkszereda Gyergyóremete Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Csíkpálfalva Csíkszereda

229

OSZTÁLY: IX. C – természettudományok OSZTÁLYFÕNÖK: BANGHA MÓNIKA – BERSZÁN M. LÁSZLÓ András Ágota 8, 61 André Csilla 9, 16 Antal Edit 8, 83 Bakcsi Erzsébet 8, 55 Balázs Andrea-Bernadett 8, 23 Beteg Timea 8, 50 Béres Szabolcs 9, 25 Biró Andrea 9, 22 Bodó Csilla 8, 67 Bodó István 9, 22 Buzás Beáta 8, 58 Dávid Hunor 8, 58 Dénes Ildikó 8, 36 Gergely Emese 8, 80 György Antónia-Veronika 8, 75 Jéré Anna-Mária 8, 23 Kocsis Enikő 9, 50 Kovács Éva-Katalin 8, 91 Lajos Erika 8, 69 Laczkó Benedek Beáta 8, 83 Márton Sarolta 9, 00 Oltean Angyalka 9, 25 Orbán Éva 9, 80 Samu Edit 9, 63 Süket Mária 8, 26 Tamás Réka 8, 22 Vizi Emília osztályismétlő Zakariás Gergely 9, 26

230

Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsicsó Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Madéfalva Csíkszentmárton Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentsimon Csíkmenaság Csíkkarcfalva Nagytusnád Csíkkozmás Csíkszereda Csíkszereda Csíkjenőfalva Csíkszereda Balánbánya Szentegyháza Csíkkarcfalva Csíkszenttamás Csíkcsicsó Csíkszépvíz

OSZTÁLY: IX. D – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: TAMÁS LEVENTE Balog Kinga Baló Zsolt Burus Ákos Csató Áron Csiki Beáta Fekete Judit-Rozalinda Fülöp Beáta Hodgyai Zoltán János László Kovács Ágota-Gyopár Kovács Mónika Lakatos Dorottya Laslău Leonard-Ştefan Márton Andrea Mátyás-Barta Csongor Nagy Kinga Rangyák Eszter Sándor Előd Sárossy Zsombor Szabó Ernő Szász Ata-István Szenyes Szilárd Székely Barnabás Szőcs József-Lóránd Tankó György Vágási Zsombor Vikárius Réka Xantus Endre

8, 39 9, 05 8, 69 8, 44 7, 91 8, 80 8, 27 9, 05 7, 77 8, 50 8, 50 7, 74 osztályismétlő 8, 50 9, 13 7, 80 9, 36 8, 52 8, 69 7, 97 8, 02 9, 30 8, 86 8, 05 8, 34 9, 25 9, 11 8, 89

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkmindszent Borzont Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsicsó Csíkszereda Pusztina Csíkszereda Csíkszereda Tusnádfürdő Csíkszereda Csíkszentsimon Csíkszereda Csíkdánfalva Csíkdánfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Fitód

231

OSZTÁLY: IX. E – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: CSAPÓ HAJNALKA Balási Zalán Bálint Zsombor Bogos Imola Bors Hunor-Antal Bőjte Márton Butoi Noémi Csutak Éva-Katalin Csutak Katalin Egyed Szabolcs Erőss Anita Geréd Ibolya Gergely Lidia Illyés Ágota Illyés Zsolt Imets Alpár Imets Zoltán Lőrincz István Nagy Emese Nagy-Ladó László Nagy Tímea Páll Hunor Péter Attila Simon Ágota Skovrán Ádám-Krisztián Spiţă Mihály-Mircea Sükösd Hunor Szakács Szilárd Szőcs Zsombor

232

9, 8, 9, 8, 7, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 8, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 8, 9, 9, 8,

61 52 13 03 86 19 00 16 41 30 41 19 13 33 97 94 05 47 27 52 91 38 05 55 61 44 16 11

Csíkszereda Csíkmenaság Csíkszereda Csatószeg Csíkkarcfalva Csíkszentsimon Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Csíkszépvíz Csíkszereda Csíkszereda Tusnádfürdő Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóremete Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentgyörgy

OSZTÁLY: X. A – filológia OSZTÁLYFÕNÖK: KOLOZSVÁRY Ábrahám Kinga András Adrien Antal Angyalka Ambrus Júlia-Melánia Becze Beáta Benedek István Benedek László-József Bodó Nóra-Izabella Bőjte Johanna Csata Eszter Csóti Gabriella Demian Barnabás Gál Arthur György Izabella Lőrincz Ibolya Molnár Szidónia Pál-Pál Előd Préda Attila-Zsolt Ráduly Ibolya Sabu Beáta Szilágyi Pamela-Szilvia Szőcs Imola Tamás-Szóra Erika Teleky Imola Udvari Adél Varga Lehel Vâga Claudia

KATALIN

8, 81 8, 89 9, 39 7, 86 9, 05 8, 52 8, 00 8, 86 8, 92 9, 63 elment 8, 86 8, 57 8, 47 8, 50 9, 00 9, 34 8, 36 9, 39 8, 47 8, 65 8, 89 9, 78 8, 34 9, 39 8, 58 9, 26

Balánbánya Csíkszereda Csíkkarcfalva Csíkmadaras Csíkcsicsó Csíkszereda Kápolnásfalu Tusnádfürdő Balánbánya Gyergyócsomafalva Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóremete Szentegyháza Csíkszentimre Gyergyóremete Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentmiklós Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentkirály Csíkszereda Csíkszereda

233

OSZTÁLY: X. B – társadalomtudományok OSZTÁLYFÕNÖK: NAGY VERONKA Ambrus Tünde-Laura Antal Karola Bania Bogdan-Hunor Bartha Lóránd Benedek Ágnes Beţa Agneza Biró Boróka Császár Éva Csiszér Dalma Csomortáni Botond Kedves Attila Kovács Tímea Kőrössy Andrea Ladó-Burista Réka Lőrincz Zsuzsánna Nagy Klára Niculy Bernadette Niculy Tímea Pap Szilárd-István Pop Beáta Portik Gabriella Rácz Emőke Sipos Noémi Suciu Andreea-Elisabeta Skovrán Ágota Szabó-Györke Zsombor Szakáli Hunor Szilveszter Adél Tipa Melánia Vaslabán Csilla

234

9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 7, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 9,

18 47 89 50 36 47 68 44 23 50 10 60 23 84 36 68 72 97 81 36 42 83 76 76 89 28 07 10 50 05

Gyergyószentmiklós Csíkszentmiklós Gyimesközéplok Csíkszereda Csíkszereda Pusztina Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentkirály Csíkszereda Csíkszentdomokos Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Szentegyháza Csíkszereda Gyergyóremete Gyergyóremete Gyimesfelsőlok Csíkszereda Gyergyószárhegy Csíkszentmihály Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentmihály Csíkszereda Csíkszereda Balánbánya

OSZTÁLY: X. C – természettudományok OSZTÁLYFÕNÖK: HALÁSZ GYÖNGYI Ambrus Sarolta-Mária András Zsolt Antal Andrea Antal-Bíró Mária-Andrea Bajkó Viola-Réka Baróti Bíborka Bege Szidónia Bőjte Csilla Csiszer Emőke Demeter Orsolya Demeter Róbert Fülöp Júlia Kánya Eleonóra Keresztes Tímea Laczkó-Angi Boglárka Lázár Csaba Moldován Mónika Molnár Imelda Nagy Melinda Orbán Tímea Páll Ida-Annamária Ráduly Dénes Simon Júlia Szabó Ágota Török Kinga

8, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 8, 8, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9,

76 47 10 31 60 15 00 26 50 57 47 07 69 34 71 26 28 88 21 34 54 73 68 63 07

Csíkdánfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóditró Csíkszenttamás Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentkirály Csíkborzsova Balánbánya Csíkszereda Csíkszentgyörgy Csíkszereda Gyergyóremete Szentegyháza Csíkszereda Csíkverebes Gyimesfelsőlok Csíkszereda Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkcsicsó Csíkszereda

235

OSZTÁLY: X. D – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: BOLDIZSÁR ÁGOSTON András Edina Antal Szabolcs Baczó Erika Benedek Botond Benedek Norbert Bíró Réka Bogács Kinga Bőjte Beáta Bőjte Tímea Erőss Tamás Faluvégi Bernadett Fecske Nándor György Kinga Györgypál Botond Incze Apollónia Kalamár Aliz-Mária Kedves Botond Kovács Éva Kovács György-Gyula Küsmödi Mercédesz-Andrea László Ede Lőrinczy Zalán Márton Ottó Penu Lóránd Simon Örs Szopos Melinda Torday Lilla-Kinga

236

9, 8, 8, 9, 9, 8, 8, 8, 8, 8, 8, 9, 8, 7, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 8, 8, 7, 8, 9, 8,

39 52 65 02 33 92 81 94 86 34 94 21 52 84 23 21 42 26 38 10 28 39 89 57 81 36 84

Csíkszereda Csíkmadaras Csíkszereda Kápolnás Tusnádfürdő Csíkszereda Csíkmadaras Csíkmadaras Csíkmadaras Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóremete Kászonújfalu Csíkszentsimon Csíkszentdomokos Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszenttamás Csíkszereda

OSZTÁLY: X. E – matermatika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: BORSODI L. LÁSZLÓ Albert Kinga Ambrus Szilárd András Balázs Bán Orsolya Botár Hanna Böjthe Kinga Burján Hilda Dorner Boglárka-Tamara Dósa Ildikó Duda Tihamér Gagyi Benedek Gáll Zsolt Gidró Attila Hegedüs Anna Karda István-Csaba Lakatos Réka Lupán Roland Nagy Henrietta Péter Renáta Sándor Hunor Sándor László Sárig Edvin-Zoltán Szarvas Alpár Szász Réka Varga Emese Vass Eszter Vitos Eszter Vizi Róbert

9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 8, 8, 9, 9, 9, 9, 9,

65 42 68 36 52 52 39 89 44 23 57 10 10 28 36 36 85 07 71 55 39 85 84 23 47 23 31 57

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkkarcfalva Csíkcsicsó Csíkszereda Balánbánya Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyimesközéplok Csíkjenőfalva

237

OSZTÁLY: XI. A – filológia OSZTÁLYFÕNÖK: BARA KATALIN Ambăruş Luiza András Éva András Noémi Balázs Beáta Balog Áron Bálint Csilla Bándi Csilla Barabás Krisztina-Mária Csata Annabella Erdély Tibor Fábián Kunigunda Fancsali Noémi Ferencz Krisztina Imre Tünde Noémi Incze Ildikó Izabella Incze Zsuzsánna Kolozsvári József Márk Boglárka Máthé Csilla Nagy Aranka Nemes Gabriella Radvánszky Beáta Zsuzsanna Sántha Júlia Szabó Ádám Szabó Ildikó-Boróka Szász Gerda-Katalin Székely Tímea Szőcs Orsolya Tankó Katalin Tankó Klára Tankó Orsolya

238

8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9,

85 41 17 20 17 32 52 76 20 50 35 03 44 50 20 34 76 35 32 76 17 67 52 50 61 35 58 17 55 52 82

Moineşti Tusnádfürdő Csíkszereda Csíkszereda Csíkborzsova Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyócsomafalva Csíkszereda Csíkszereda Gyimesfelsőlok Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentsimon Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Szentegyháza Tusnádfürdő Csíkszereda Tusnádfürdő Csíkszereda Csíkszentdomokos Balánbánya Gyergyócsomafalva Csíkszereda Gyimesközéplok Csíkdánfalva Tusnádfürdő

OSZTÁLY: XI. B – társadalomtudományok OSZTÁLYFÕNÖK: ZÁVÁSZKI ANNAMÁRIA – BASA Antal Emese Antal Karola Becze Melinda Bilibók Renáta Blága Ágnes Csiszár Irén-Erika Darvas Noémi Darvas Orsolya Demeter Katalin Duka Ede-Botond Erőss Izabella Györgypál Réka Halmágyi Zsófia Judit Katona Melinda Kirmájer Erika Koszta Edina Kraft Noémi-Henrietta Ladó Gabriella László Tünde Lázár Réka Lukács Andrea Márton Csilla Márton Melánia Máthé Gabriella Mészáros Réka Mészáros Zsuzsánna Silló Ágota Szász Andrea Tódor Júlia Ţuvic Tímea Erzsébet

9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 9, 8, 9, 8,

55 64 70 47 55 08 14 85 14 23 44 23 82 38 52 35 64 41 94 35 64 85 23 29 44 14 41 29 11 35

JÁNOS

Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Madéfalva Csíkjenőfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkdánfalva Csíkszereda Gyergyócsomafalva Csíkszereda Csíkszereda Szentegyháza Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Balánbánya Csíkdánfalva Csíkdánfalva Csíkszereda Balánbánya Csíkszereda Csíkdelne

239

OSZTÁLY: XI. C – természettudományok OSZTÁLYFÕNÖK: BUZOGÁNY TERÉZ Baricz Csaba Bege Szidónia Bíró Izolda Bocskor Brigitta Butunoi Heidi Burján Zsuzsa Costandi Noémi Darvas Róbert Dombi István-Levente Gergely Andrea Incze Borbála Ionescu Adrian Iszlai József Jankó Botond Jánosy Cecília Kánya László Lázár Noémi Madarász Lóránt Miklós Mária-Bernadette Németh Blanka-Krisztina Potozky László Sándor Zsombor Szabó Szilvia Szilágyi Botond Tankó Noémi Todor Boglár Veres Orsolya Zakariás Botond Zsók Hunor Tamás

240

8, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 7, 8, 9, 8, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 8, 9, 9, 8,

60 40 60 00 53 13 13 40 63 46 13 00 63 46 83 90 23 96 00 53 10 00 03 96 36 23 13 16 20

Csíkjenőfalva Gyergyócsomafalva Balánbánya Csíkszentmárton Csíkszentgyörgy Csíkszereda Gyergyóalfalu Újtusnád Csíkszereda Csíkszereda Csatószeg Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentsimon Csíkmenaság-Újfalu Lövéte Gyergyócsomafalva Csíkszentdomokos Csíkszereda Csíkszereda Csíkszentsimon Csíkdánfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszenttamás Csíkszereda Csíkszépvíz Csíkdánfalva

OSZTÁLY: XI. D – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: MIHÁLY ANDRÁS Balázs-Bécsi Boróka Balázs-Schrádi Csanád Bálint Izabella Bene Kálmán Brebán Alfréd Csók Attila-Ferenc Csont Balázs Daró-Márton Katalin Fazakas Zoltán Gábos Szabolcs Gáll Attila György Tamás Kosz Szilárd Kovács Sarolta Köllő Szabolcs-Attila Krusniczky Zita Negru Cristian Péter Ágnes-Eszter Péter József Simó Zoltán Szopos Zsombor Tamás Csilla Tankó Hunor-Antal Török Orsolya Tulit Ágnes Udvari Tamás Vitos Etelka Zólya Zsombor

8, 8, 9, 9, 8, 8, 9, 9, 8, 9, 8, 9, 8, 8, 9, 8, 8, 9, 8, 8, 9, 8, 8, 9, 8, 8, 8, 8,

90 20 06 67 93 90 26 03 30 16 80 50 70 66 50 26 80 20 82 56 10 32 93 20 56 86 66 70

Csíkszereda Csíkszentmárton Csíkszereda Csíkszereda Balánbánya Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csatószeg Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyóditró Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Kápolnásfalu Szentegyháza Csíkszereda Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda Tusnádfürdő Csíkszentkirály Gyimesközéplok Tusnádfürdő

241

OSZTÁLY: XI. E – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: PÜSÖK ANA András Beáta András Kinga András Zoltán Antal Ágota Borboly Enikő Búzás Annamária Csala Dénes Dénes Péter Elekes Ágnes Ferencz Anna-Melinda Fülöp Zsuzsanna Gál Réka Gnandt Zsuzsanna György Gellért-József György Hunor-Árpád Incze Hajnalka-Réka Jeszenszky Tamás-Ferenc Juhász Endre Kis Orsolya Kovács Endre Kovács Hunor Kovács Katalin Kömény Levente Sipos Andrea Sükösd Endre Szikszai Péter Tófalvi Júlia Török Hajnalka Török István Varga Bernadette Vlădeanu Gréta Júlia

242

8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 8, 9, 8, 9, 9, 8, 9, 9, 9, 9, 9, 8, 9, 9,

93 25 18 71 59 56 50 62 21 78 75 78 62 15 15 46 71 56 59 75 40 18 81 40 62 78 31 15 43 81 56

Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyócsomafalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Gyergyócsomafalva Csíkcsicsó Csíkszereda Csíkszentmárton Szentegyháza Csíkszereda Csíkszereda Madéfalva Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Csíkszereda Madéfalva

OSZTÁLY: XII. A – filológia OSZTÁLYFÕNÖK: HERÞA ENIKÕ Both Katalin

9, 56

Csíkcsicsó

Keresztes Alpár

8, 96

Újtusnád

Csikai Annamária 9, 46

Balánbánya

Kósa Titanilla

9, 68

Csíkszentmihály

Csonta Attila István 9, 59

Csíkszereda

Kozma Anna Mária 9, 65

Csíkszenttamás

Drócsa Mária

9, 53

Csíkszereda

Ladó Gellért Árpád 9, 90

Csíkszereda

Farkas Beáta

9, 37

Csíkjenőfalva

Lázár Andrea

9, 09

Szentegyháza

Csíkszentmárton

Mihály Tímea

9, 50

Csíkszereda

9, 15

Csíkszentdomokos

Fekete-Kászoni Laura 9, 78 Georghiţă Erika

Gyimesközéplok

Miklós Levente

Guczuly Éva Hajnalka9, 34

9, 00

Csíkszereda

Náznán Bernadett 9, 46

Balánbánya

György Hajnalka

9, 53

Madéfalva

Nyisztor Blanka

9, 75

Csíkszereda

György Izolda

9, 43

Szentegyháza

Péter Ágota

9, 34

Csíkcsicsó

György Rozália

9, 50

8, 87

Szentegyháza

Csíkszentimre

Tamás Ilka Sarolta

Hofbauer Hermina 9, 21

Csíkszereda

Tankó Emőke Mária 9, 18

Gyimesfelsőlok

Kalamár Brigitta 9, 62

Csíkszentdomokos

Timár Katalin

9, 59

Csíkszereda

Kedves Emőke

9, 46

Csíkszentdomokos

Trandafir Cora

9, 18

Csíkszereda

Kercsó Teréz Ottilia

9, 71

Gyergyócsomafalva

Váncsa Ágota

9, 43

Csíkmadaras

243

OSZTÁLY: XII. B – társadalomtudományok OSZTÁLYFÕNÖK: NOSZLOPI EDIT Albert Zsuzsanna 9, 50

Nagytusnád

Jánosi Csanád

9, 10

Csíkszereda

András Tünde

Csíkszereda

Kopacz Ildikó

9, 89

Csíkszereda

9, 21

Bardócz Szende

8, 89

Csíkszereda

Ladó Erika

9, 17

Gyimesközéplok

Bartalis Beáta

9, 32

Csíkszereda

Lázár Kinga

9, 28

Szentegyháza

Bencze Alpár

8, 96

Csíkszereda

Marosi Péter

9, 71

Csíkszereda

Bíró Gábor

8, 96

Csíkszenttamás

Megyes Andrea

9, 67

Csíkszereda

Bulbuk Zsuzsánna 9, 85

Csíkszereda

Nagy Ágota

9, 53

Csíkszentdomokos

Csizmás Ákos

8, 57

Csíkszereda

Nagy Előd

8, 39

Csíkszereda

Csorba Csilla

9, 42

Csíkszereda

Nemes László Dénes 9, 35

Csíkszereda

Ferenczi Laura

9, 82

Csíkszereda

Orbán László

Csíkszereda

8, 35

Ferencz Orsolya

9, 85

Csíkszereda

Salamon Annamária 9, 42

Csíkszereda

Fodor Eszter

9, 35

Csíkrákos

Salló Adél

9, 78

Csíkszereda

Fülöp Előd Gábor 9, 25

Csíkszereda

Silló Emőke

9, 60

Csíkszereda

Gábor Emese Mária 9, 60

Csíkszereda

Szép Zoltán

9, 00

Csíkszereda

Goga Enikő

Csíkszereda

Vári Orsolya

9, 75

Csíkszereda

244

9, 28

OSZTÁLY: XII. C – természettudományok OSZTÁLYFÕNÖK: IZSÁK ZOLTÁN Bara Eszter

9, 43

Csíkszereda

Imecs István

9, 16

Tusnádfürdő

Bálint Mária

9, 46

Csíkszereda

Kovács Adrienn

9, 53

Csíkszereda

Benedek Katalin

9, 63

Szentegyháza

Kovács Boróka

9, 40

Csíkszereda

Benedek Róbert

9, 00

Csíkszereda

Kovács Márta

8, 76

Csíkszereda

Both Réka

8, 73

Göröcsfalva

Kovács Zsuzsánna

9, 26

Csíkszereda

Csató Andrea

9, 20

Csíkszereda

Lőrincz István

8, 83

Csíkszereda

Csiszér Klára

8, 73

Csíkmenaság

Márton Edit

9, 39

Csíkszereda

Demeter Sarolta

9, 26

Csíkszentkirály

Máté Emőke

9, 33

Csíkszereda

Gál Adél

8, 80

Csíkszépvíz

Mátéffy Eszter

9, 16

Csíkszereda

Gál-Mednyánszky

Molnár Magdolna 8, 90

Gyimesközéplok

Tímea Kinga

8, 13

Csíkszereda

Molnár Renáta Pálma 8, 20

Csíkszereda

György Katalin

9, 13

Szentegyháza

Nagy Melinda

9, 33

Csíkszereda

Hajdú Krisztina

8, 86

Csíkszereda

Szabó Károly Attila

8, 93

Csíkszereda

Hegedüs Mária

9, 50

Tusnádfürdő

Szabó Áron Zoltán 8, 93

Csíkszereda

245

OSZTÁLY: XII. D – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: NAGY ANTAL András Endre

9, 30

Csíkszereda

Fikó Róbert

8, 46

Gyimesközéplok

András Hunor

8, 46

Csíkszereda

Forró Emőke Mária 9, 46

Csíkszereda

Balázs-Bécsi Antal 8, 66

Csíkszereda

Imets Mária-Erika 9, 16

Tusnádfürdő

Barok István

8, 93

Balánbánya

Kacsó Alpár

8, 83

Balánbánya

Berecki Árpád

8, 63

Csíkszereda

Kedves Balázs

9, 26

Csíkszereda

Bodó Mónika

8, 86

Csíkszentdomokos

Kézdi Csongor

8, 80

Csíkszentgyörgy

Bözödi Lóránd

8, 56

Csíkszereda

Márton Szilárd

8, 26

Csíkszereda

Bulgaru Renáta

9, 26

Tusnádfürdő

Neagu Elvira

9, 13

Csíkszereda

Csúcs András Klaus 9, 43

Csíkszereda

Pál Attila

9, 30

Csíkszereda

Dobos Alpár

8, 73

Csíkszereda

Páll Zsolt

9, 20

Csíkszereda

Duduj Szidónia

9, 33

Csíkszereda

Sánduly Tamás

8, 50

Csíkszereda

Erőss Zsuzsánna

9, 50

Csíkszereda

Szőcs Zsuzsánna

8, 86

Gyergyóalfalu

Farkas Lóránd

9, 36

Csíkjenőfalva

Veress Noémi Borbála 9, 23

Fazakas CsongorAlbert 9, 13

246

Csíkszereda

Csíkszentdomokos

OSZTÁLY: XII. E – matematika-informatika OSZTÁLYFÕNÖK: LACZKÓ JÓZSEF Albert Ágota

8, 93

Csíkszereda

Katona Endre

9, 31

Csíkszereda

Antal Ákos

8, 84

Csíkkarcfalva

Kádár Barna

9, 25

Csíkszereda

Antal Levente

8, 53

Csíkszereda

Lázár Orsolya

9, 84

Ábrahám Hunor

8, 87

Balánbánya

Lukács László Alpár 9, 09

Csíkszereda

Bálint Szilárd

8, 37

Csíkmadaras

Nyika István

8, 78

Gyimesközéplok

Becze Szabolcs

9, 06

Csíkszereda

Osváth Márta

9, 25

Csíkszereda

Csiszér Júlia Kriszta 9, 75

Csíkszereda

Penu Zsolt

9, 06

Csíkszereda

Daradics Botond

9, 50

Csíkszereda

Péter Katalin

9, 40

Tusnádfalu

Demeter Ágota

9, 46

Csíkszereda

Szabó Örs

8, 62

Csíkszereda

Dénes Csilla

9, 25

Csíkszereda

Szász Ervin

9, 03

Gyergyócsomafalva

Erőss Gáspár

Szentegyháza

9, 12

Csíkszereda

Tőke Albert

9, 00

Csíkszereda

Füstös Annamária 9, 75

Csíkszereda

Tövissi Márton

9, 25

Csíkpálfalva

Gál Tünde

9, 68

Csíkszereda

Tulit Ádám-Elemér 8, 50

Csíkszereda

Gáll-Oravecz Ágnes 9, 37

Csíkszereda

Udvari Áron

Csíkszentkirály

Jurás Ádám Dániel 9, 37

Csíkszereda

8, 71

247

A kiadásért felelős: Varga László igazgató Műszaki szerkesztő: Császár Csilla Tördelőszerkesztő: Para István A nyomdai munkálatokat a csíkszeredai Alutus Rt. végezte Felelős vezető: Hajdú Áron igazgató

248