ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 9. évf. 3. szám
2005. március
60 Ft
Március 15. Március aktualitásait tekintve, vezércikkemben három téma közül választhattam: ünnepeljük a Nõnapot, nemzeti ünnepünket, s a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, a Húsvétot. Úgy gondoltam, hogy nemzeti ünnepünket választom a mostani fõoldalra. Mind en nemz et élet ében vann ak fordulópontok, amelyek hosszú idõre kijelölik annak sorsát. Kijelölik azt a mozgásteret, azt a pályát, amelyen az elkövetkezõkben járni lehet, s amelyen járni kell. 1848. március 15-e is egy ilyen pillanat volt. Amikor végignézünk az általunk eddig megtett, ezer esztendõt átszelõ úton, láthatjuk: március 15-e azon kevés történelmi dátumok közé tartozik, mely egyként kedves minden magyar ember számára. Mi lehet ennek a titka? Azon túl, hogy akkor „a népek tava szán ” egés z Euró pa recs eget t, ropogott, számomra történelmi ismereteim alapján a titkot igazából az a három jelszó jelentette, mely a 12 pont alján így szólt: „Szabadság, egyelõség, testvériség!” Ezek az eszmék sok országban véres polgárháborút robbantottak ki. Nálunk a forradalom vér nélkül gyõzött. Azért, mert az ország egésze akart változást. A nemzet minden tagja egyként érdekelt volt a feudalizmus idejétmúlt államrendjének eltakarításában. Az ország népe szíve szerint saját országgyûlést és saját kormányt akart, a majdani saját fõvárosban: Pest-Budán. Egyszóval a 12 pont fölé méltán került oda a cím: „Mit kíván a magyar nemzet? De odakerült még valami. Legfõbb követelésként mo tt ó gy an án t: „L eg ye n BÉ KE , SZABADSÁG és EGYETÉRTÉS!” írták. A forradalmár általában fel akarja forgatni a régi, úgymond velejéig kor-
hadt világot. Õ nem a béke embere, õ pusztítani akar. Nem így Petõfiék! „Legyen BÉKE, SZABADSÁG és EGYETÉRTÉS!” írták.Aforradalom rendkívüli állapot. De az élet már másnap ment tovább. Az egymás mellett éléshez pedig elengedhetetlen a béke, a szabadság és az egyetértés! Közös a sorsuk, közös a gondjuk és egyikük sem juthat elõre hosszú távon a másik rovására. Egy történész mesélte nemrégiben, mint készítette gróf Széchenyi István közlekedési miniszter vasútfejlesztési terveit, vagy Mészáros Lázár tervezetét a honvédsereg békeidõben történõ felépítésérõl. Sokkal korábban bevezethették volna báró Eötvös József közoktatási törvényeit! Nem rajtuk múlt, hogy másként alakult. De ezek a kitûnõ hazafiak akkor és ott megtették a kötelességüket. Megtették, ami rajtuk állt, hogy élhetõbb életünk legyen. Ma az a feladatunk, hogy éljünk és gyarapodjunk, jussunk elõbbre életünk során. Mégis, amit õk adtak nekünk a Nemzeti dallal, a 12 ponttal, az nemcsak az õ életüknek volt egy fényes, szép napja, de az egész nemzet életének egy olyan pillanata, amely azóta is erõt ad nekünk, amikor egy szebb és boldogabb életrõl gondolkodunk. „1848 Te csillag” - kiáltott fel Petõfi. Március 15-e az elõttünk járók számára ugyanolyan, mint számunkra, egy boldogabb kor gyermekeinek számára, és mint az égen a hajósok számára a sarkcsillag: mutatja az utat. S ha borult is az ég, és a felhõk el is takarják olykor, azért a helyérõl el nem mozdul, s mihelyt fordul a szél, újra fényesen ragyog. Bordás Imre polgármester
Tallózó: Önkormányzati hírek Anyakönyvi hírek 2005. évi költs ég vetés Arany Katedra Díj Január, február, itt a nyár... Kedvezményes képzések, támogatások ” S zis za vag y c ic a? ” Kölyökku c kó T ájékoztató mezõ g azdas ág i õ s termelõ knek T avas zi rajt a foc ip ályán Ü g yeletek, eg yházi es emények
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
–
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
Önkormányzati h íre k Ebben az évben az elsõ munkatervben is tervezett ülését tartotta képviselõ-testületünk február 17-én. Az interpellációs kérdéseket követõen 2005. évi költségvetés tárgyalásával kezdte a napirendek tárgyalását testületünk. Az 1,1 milliárd kiadási és bevételi fõösszegû költségvetésünkben 98,6 millió hiány szerepel, ami arányaiban 9,8%. Immár „hagyomány”, hogy költségvetésünk évre-évre forráshiányos, bevételeink nem fedezik a település mûködéséhez szükséges kiadásokat. Az elõterjesztéssel kapcsolatos észrevételek, javaslatok mind azt tükrözték, hogy a hiány ellenére a megszorító intézkedések következtében mûködjenek az önkormányzati intézmények ne csökkenjen az oktatás, a szociális tevékenység és egyéb, az Önkormányzatra háruló feladat színvonala. A 2005. évi költségvetésrõl bõvebben az újság belsõ oldalain a Polgármester Úr részletes tájékoztatást nyújt. Élénk vita jellemezte a második napirendben tárgyalt Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv tervezetét, mely része az település Általános Rendezési Tervének. Mint már többször jeleztük a Rendezési Terv hosszútávú rendeletalkotás, mely akár 10-15 évre meghatározza a település fejlõdését. Besorolja a lakó- és üdülõövezeteket, szabályozza az elhelyezhetõ lakó- és üdülõépületek nagyságát, tetõmagasságát, mely oly részletekbe is belemegy, hogy milyen színû legyen az elfogadott általános homlokzatszínezés. Az Általános Rendezési Tervvel, annak véleményezésével a lakosság falugyûlés keretében fog találkozni, ahol a lakosság észrevételei, véleménye beépülhet a rendelettel elfogadásra kerülõ Rendezési Tervbe. Ugyanezen napirendben tárgyalt a testületünk a Református Egyházközségünk lelkészének beadványát, mely arra irányult, hogy járuljon hozzá testületünk a régi és lezárt abádi temetõ más célra történõ hasznosításához. Amennyiben testületünk a temetõ területének más célra történõ hasznosításához hozzájárul, azon a területen
akár lakóház építése, illetve kereskedelmi szolgáltató egységek elhelyezése sem kizárt. A temetõ a törvényben meghatározottak szerint feltárásra kerül, ami azt jelenti, hogy a fellelhetõ hozzátartozók a sírokat exhumálás után a jelenlegi mûködõ temetõbe áthelyezhetik, a felderíthetetlen sírmaradványokat pedig egy közös sírban kell elhelyezni. Maga a feltárás hosszú folyamat, amelynek célja, hogy semmilyen körülmények között ne sértse a kegyeleti jogokat. A beadvány megfogalmazta egyházközségünk nehéz anyagi helyzetét, melybõl adódóan képtelen, mint tulajdonos a lezárt temetõ gondozására, karbantartására. Élénk vita bontakozott ki a témában, melyben többen a kérelemben foglaltak teljesítése mellett, még többen az elutasítás mellett érveltek. A testület nem hozott döntést, viszont olyan álláspontot alakított ki, hogy az egyházközség az állampolgárok széles tájékoztatása és véleménykikérése mellett és annak figyelembevételével ismételten terjessze döntésre a képviselõ-testületelé. A testületi ülés hátralévõ részében több, kisebb jelentõségû témában döntött testületünk, nevezetesen elfogadta az Általános Iskola Házirendjének, valamint Szervezeti és Mûködési Szabályzatának módosítását, jóváhagyta a település Szociális Szolgáltatástervezési Kon cep ció ját , tel ekr end ezé shez jár ult hoz zá a Nagynyárfa úton, illetve az ún. „zugon”, valamint értékesítésre kijelölte a zsidótemetõ melletti önkormányzati területet, mely szintén temetõként funkcionált. Döntött testületünk a falugyûlés összehívásának idõpontjáról, így a 2004. évi önkormányzati feladatok végrehajtásáról és a 2005. évi célokról 2005. március 7-én 18.00 órai ke z de tte l falugyûlés keretében számol be testületünk. A testületi ülés a két ülés közötti polgármesteri tájékoztatóval ért véget. Ballagó L ászló jegyzõ
Értesítjük a község lakosságát, hogy 2005. március 7-én (hétfõn) este 18 órai kezdettel a községháza földszinti nagytermében az önkormányzat
FALUGYÛLÉST tart, melyre szeretettel várja az érdeklõdõket. Téma: a 2004. évi feladatok végrehajtása, a 2005. évi elképzelések ismertetése.
2
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
–
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
–
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
TÁJÉKOZTATÓ erdõgazdálkodók részére Az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló 1996. évi LIV. Törvény (a továbbiakban: Erdõ tv.) értelmében - erdõgazdálkodásunk hagyományainak megfelelõen, közérdekbõl minden erdõben - az erdészeti hatóság által jóváhagyott, legalább tíz évre szóló ütemterv szerint kell gazdálkodni. Az Erdõ tv. 14.§-a alapján az erdõgazdálkodó az ütemterv elkészítésérõl az FVM miniszter által, a KvVM miniszter egyeztetésével jóváhagyott körzeti erdõtervnek az erdõgazdálkodó területére vonatkozó adatai, elõírásai és iránymutatásai felhasználásával köteles gondoskodni. A körzeti erdõterv elkészítése állami feladat, melynek végrehajtásával kapcsolatosan tájékoztatom, hogy 2005. év folyamán Igazgatóságunk az Abádszalók Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának illetékességi területéhez tartozó erdõterületeken terepi felvételeket végez április 1.-tõl november 30-ig. Munkatársainkat a munkák elvégzésére jogosító okirattal (arcképes hatósági igazolvánnyal), míg gépjármûveinket „Állami Erdészeti Szolgálat ERDÕTERVEZÉS” feliratú cégjelzéssel látjuk el.A terepi felvétel pontos idõpontjáról Igazgatóságunk megkeresésük alapján tájékoztatást ad. A tervezés során a szakmai szempontok mellett az Erdõ tv. 25. §-ában elõírt kötelezettségünk a helyi elképzeléseket és javaslatokat megismerni és lehetõség szerint figyelembe venni. Ennek érdekében a tervezés során az erdõgazdálkodók az érdekképviseleti szervük véleményének kifejtésére is módot kapnak úgy, hogy meghívatják az érdekképviseleti szerv képviselõjét - akinek képviseleti jogát teljes bizonyító erejû okirattal kell igazolnia - a véleményadásra. A hatályos jogszabályok értelmében az erdõtulajdonosok „közérdekbõl tûrni kötelesek” a kár okozásával nem járó valamennyi terepen folytatott tevékenységünket, értve ez alatt a birtokra külön engedély nélkül való belépési jogosultságunkat is. Ezzel kapcsolatosan számítunk megértõ együttmûködésükre.
Született BÉLA BÁLINT LAURA JULIANNA ANIKÓ NOÉMI
Faragó Miklós Dányi László Borsos Károly
és és és
Varga Erzsébet Németh Anita Sós Margit
ELHUNYT Holocsi András Zahner Béláné (Labát Mária) Kasza János Dr. Lengyel Boldizsárné (Patócs Klára) Farkas Józsefné (Bernáth Julianna) Póka János Pataki Sándorné (Oláh Erzsébet) Barta Imre Mihály Lajosné (Fazekas Erzsébet) Pomaházi Sándor Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
–
81 éves 88 éves 57 éves 75 éves 58 éves 68 éves 44 éves 71 éves 83 éves 97 éves
Ö N K O R M Á N Y Z AT I H Í R E K
3
R IP O R T O K
– A K T U A L IT Á S O K
–
R IP O R T O K
– A K T U A L IT Á S O K
Megkérdeztük a polgármestert... … a 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS KILÁTÁSAIRÓL Polgármester Úr! Újságunk legutóbbi számában 2004. gazdasági értékelésérõl volt szó. Most, miután a képviselõtestület legutóbbi ülésén jóváhagyta az idei pénzügyi tervét, logikusnak tûnik, hogy arról kérdezzem, milyen gazdasági év vár 2005-ben önkormányzatunkra? Röviden summázva, egy mondatban azt kell válaszolnom, hogy nehéz, kemény év elé nézünk. Azok az abádszalókiak és biztosan nagyon sokan vannak -, akik újságot olvasnak, tv-t néznek, rádiót hallgatnak, nem igen találkoznak olyan idõszakkal, amikor ne valamely önkományzati ellehetetlenüléssel összefüggõ hírrõl értesülnének. Az a megállapításom, mely az elmúlt évre vonatkozott, úgy érzem ez évre is jellemzõ lesz, amely pedig így hangzik: „Fejlesztések tekintetében a pályázati forrásokon keresztül sikerek születhetnek, a mûködést azonban jelentõs gondok jellemzik majd.” Ennek nyilvánvaló oka, hogy a normatív állami finanszírozás nem biztosítja a település fenntartására, az önkormányzati intézmények mûködtetésére szükséges fedezet kívánatos részét. Ennek nyilván oka a magyar gazdaság jövedelemtermelõ képessége, s ennek következtében maga az államháztartás is deficites - több a kiadása, mint a bevétele. Nem véletlen, hogy az Európai Unió erõteljesen szorgalmazza ennek a költségvetési hiánynak a csökkentését. Ha pedig az állami költségvetés hiányos, akkor nyilván azok a települési költségvetések is hiányosak lesznek, ahol a gazdaság, a foglalkoztatottság elmaradott. Konkréttá téve, mennyi a költségvetés induló száma Abádszalók esetében, s mennyi ebbõl a forráshiány? Költségvetésünk úgy számol, hogy valamivel több, mint 1,1 m illi árd f orin t szü kség es az ez év i fel adat ok teljesítéséhez, s ebbõl 98 millió hiányzik. Tehát a forráshiány a költségvetés 8-9 %-a. Ettõl a térségben, a megyében, de az országban is vannak jóval rosszabb helyzetben lévõ települések, de vannak jobbak is. A mi költségvetésünk mintegy 50 %-át jelenti bevételi oldalon csak az állami finanszírozás. A többit saját magunknak kell elõteremteni. A gond nyilván abból adódik, hogy kicsi a helyi gazdaság ereje, így adóbefizetése is. Jellemzõ példa, hogy az éves iparûzési adó bevétel 19 millió forint. Legjelentõsebb helyi bevételünk a turizmus saját vállalkozási tevékenysége: a strand, a kemping, a szálloda, az ifjúsági tábor üzemeltetése, mely több mint 160 millió forintot hoz bruttó módon a költségvetésünkbe. A másik gond, hogy jelentõs a költségvetésen belül a saját kiadásoknál a szociális elmaradottságból adódó önkormányzati többletterhek viselése. Csak példaként említem, hogy 505 fõ részesül a felnõttek körébõl közgyógyellátásban, 800 gyermek után kapnak a szülõk gyermekvédelmi támogatást, 323 fõ a rendszeres szociális segélyezettek száma. Az óvodában 114 gyermek után nem kell a szülõknek étkezési térítési hozzájárulást fizetni, tehát étkezésük ingyenes. Ez utóbbi az iskolánál 50 %-os kedvezményt jelent az étkezésnél, s ebben 116-an részesülnek. Lakásfenntartási támogatásban várhatóan 300 fõ részesül
ebben az évben. Ezek tehát a térítési díj oldalon bevételt nem hozó, valamennyi kiadásnál azonban forrás-igényt jelentõ tételek. Gyakorlatilag a rendszerváltás óta majd minden évben forráshiányos az önkormányzat. Mi ennek az oka? Elsõsorban az, hogy az önkormányzatok nem kapják meg az inflációt követõ mértékben a központi támogatásokat sem bér, sem pedig dologi kiadások tekintetében. Ebben az évben a központi kormányzat által végrehajtott bérintézkedések kapcsán közel 34 millió forint többletteher zúdult önkormányzatunkra. A 98 milliós forráshiánynak tehát harmadát máris ez jelenti. A költségvetésen belül a bérek és járulékaik aránya 67 %. Ami marad, az gyakorlatilag a dologi kiadásokra sem elegendõ. Forráshiányt növelõ tényezõ ebben az évben a két tételbõl álló, s kötelezõen elõírt tartalék, amely kettõ együttes összege mintegy 7 millió forint. Elkerülhetetlen, hogy meg ne valósítsuk a strand áramellátása érdekében a trafócserét és az ottani üzletekhez menõ vezetékrendszer átépítését. Ez mintegy 14 millió forinttal növeli a költségvetés nem várt kiadásait. Önként, a lakossági ellátás érdekében megszerveztük az összevont orvosi ügyeletet, melynek mûködési többletkihatása az ez évi költségvetésre 4,7 millió forint. Megnöveli az ügyeleti helyiség kialakítására fordított közel 4 millió forint költség Abádszalókra esõ része, valamint az az összeg, amelyet még most végszámában nem ismerünk, de a mûszerek és a gépkocsi beszerzés költségeit jelentik majd. Az orvosi ügyelet megszervezését az év legfontosabb eredményének tartom, s ennek konkrét mûködésérõl részletesen következõ lapszámunkban adunk majd számot. Mik azok a feladatok, amelyek az elõbbieken túl 2005ben elvégzésre kerülnek? Finanszírozni fogjuk az elmúlt évi útépítések ez évre esõ részét, s számolunk ez évben is belsõ lakossági útépítésekkel. Elkészül a település rendezési terve, amely a következõ 10 évre fontos meghatározója leszAbádszalók fejlesztésének. Elkészül az István király útra elgondolt kerékpárút terve. Megépítünk a település öt pontján hulladéklerakó szigetet konténerekkel ellátva, ahol szelektív hulladékgyûjtés indulhat meg. Reméljük, be tudjuk fejezni a Május 1. úton épülõ 7 db önkormányzati bérlakás megvalósítását. A kempingben 5 db. faház teljes felújítása, rekonstrukciója valósul meg, míg a strandon - reméljük látványában is - új helyzetet teremtõ minõségi fejlesztést tervezünk megvalósítani. Új tetõszerkezetet kap az orvosi rendelõ és biztosítjuk a külsõ és belsõ karbantartását is. Szeretnénk benyújtani pályázatunkat a tûzoltó laktanya építés folytatására, a Vásárhelyi Terv keretében a szennyvízprogram megvalósítására és minden olyan területre, ami javíthatja intézményeink mûködését, fejlesztését. Köszönöm a beszélgetést! Kocsis Jánosné
4
R IP O R T O K
R IP O R T O K
– A K T U A L IT Á S O K
–
– A K T U A L IT Á S O K
HÍREK
–
IN F O R M Á C IÓ K
– H Í R E K – IN F O R M Á C IÓ K
40 év munkájának elismerése:
Arany Katedra Díj Január 22-én a Magyar Kultúra Napján az általános iskola nemrég nyugdíjba vonult ének-zene tanára, Polyák Csaba több évtizedes nevelõi, oktatói munkájáért, kiemelkedõ karvezetõi, kórusmozgalmi tevékenységéért, valamint a zenei hagyományok ápolásáért átvette Bordás Imre polgármestertõl az oktatási miniszter A r an y K ate d r a kitüntetését. Ebbõl a díjból évente 50-t adnak át az országban. Nagyon büszkék vagyunk mi abádszalókiak, hogy az egyik kitüntetett 40 éves tanítói munkát tudhat maga mögött. Hogyan kezdõdött a tanítói pályafutásod? 1965-ben végeztem Jászberényben a Tanítóképzõ Fõiskolán. A felségemmel csoporttársak voltunk. 1965 második félévében a fõiskoláról kihelyeztek bennünket tanítani, Rózsika Abádszalókra került, Tõ zs ér Tamá s bá cs ié kn ál lakott albérletben, én pedig Hevesen tanítottam. Nagyon jó helyem volt, hétvégeken pedig átjártam Abádszalókra. Itt megismerkedetem Gyömbér József igazgató úrral, Mária nénivel, Steigaufékkal, Zsoldosékkal az akkori tantestület tagjaival. Ez év nyarán összeházasodtunk Jászberényben és egybõl Abádszalókra költöztünk. Elõször albérletben laktunk, azután a belsõfalusi iskola épületében kaptunk egy kis szolgálati lakást. Ebben az épületben kezdtünk tanítani mind a ketten. Mikor kezdtél el a zenével foglalkozni? 16 éves koromban kezdtem el zenélni középiskolás koromban.Az I. Ki Mit Tud-on egy dzsessz trióval léptünk fel sikeresen. 1975-ben az alsó tagozatból felkerültem a felsõ tagozatba éneket tanítani, az akkori igazgatóm Szalay József volt. Az Éneklõ Ifjúság Mozgalomba rendszeresen beneveztünk a közel 100-120 fõbõl álló énekkarral, ahol arany, ezüst minõsítésnél rosszabb eredményünk sosem volt, sõt 1 alkalommal Szolnokon Nívó díjat is kaptunk. Amikor az új iskolát átadták az az évi Éneklõ Ifjúság bemutató hangversenye itt HÍREK
–
IN F O R M Á C IÓ K
volt Abádszalókon, ezzel avattuk fel az új tornatermünket több, mint 10 énekkar részvételével. Volt hangversenyünk a református és a katolikus templomban is, istentisztelet, mise keretében. Állandóan volt furulya szakköröm. Én kezdtem el a bérletes hangversenyek szervezését, melynek nagy sikere volt a gyermekek körében. Volt egy népdaléneklõ csoportom is, mellyel a Népzenei Minõsítõ versenyeken vettünk részt, ezüst minõsítést kaptunk mind a két alkalommal. A szórakoztató zenében még mindig jelen vagyok, játszottam az ANDROMÉDA és a FÕNIX zenekarban, sõt még mai is játszok alkalmanként. Hogyan gondolsz vissza az eltelt 40 évre? Hogyan fogadott be Abádszalók, hogyan fogadtak el a munkatársak, kollégák? Úgy éreztem, hogy a falu elfogadott bennünket. A tantestületnek hálás vagyok, mert nagyon kedves, segítõkész kollégák közé kerültem. Ebbe a díjba az õ elismerésük is benne van. Amire igazán büszke vagyok, hogy itt kezdtem a pályát és itt is fejeztem be, feleségemmel együtt. A gyermekeim itt születtek, Adrienn és Csaba. Igaz, õk nem élnek Abádszalókon, de sûrûn hazalátogatnak. Hogyan telnek a nyugdíjas napok? Az a legnagyobb baj, hogy gyorsan. Nem unatkozom, rengeteget olvasok, gyakorolok. Még ma is van tanítványom, aminek nagyon örülök és szívesem teszem. Legkedvesebb hobbim gyermekkoromtól a horgászat és úgy érzem ez is befolyásolt abban, hogy 40 évvel ezelõtt a Tisza partján fekvõ kis falut, Abádszalókot választottam munkahelyemül. A Szerkesztõbizottság és magam részérõl kívánok hosszú boldog nyugdíjas éveket. Köszönöm a beszélgetést és gratulálok a kitüntetésedhez. Kocsis Jánosné
– H Í R E K – IN F O R M Á C IÓ K
5
H Í R E K – A K T U A L I T Á S O K – H Í R E K – A K T UA L I T Á S O K – H ÍR EK
Január, február és itt a nyár! Az elmúlt hetekben egyre többször hallom említeni a fent idézett régi népi bölcsességen alapuló rigmust. S gondolom, sokan vannak, akik nem csak a tél elmúlását, hanem ezzel együtt a nagybetûs NYÁR eljövetelét szeretnék ezzel is siettetni. Addig viszont még nagyon sok minden áll elõttünk, amit el kell végeznünk. Így van ez az idegenforgalmi szezon elõkészítésével is. 2005. évben elõre láthatóan javul az ágazatunk országos poziciója, - az elmúlt évihez viszonyítva mindenképpen hiszen a Tisza-tó régió két központi forrásból is kap pályázati támogatásokat. Az elsõ és már nyilvánosan is meghirdetett forrás, a Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács által területfejlesztési alapból elkülönített 100 millió forintos összeg, idegenforgalmi célú fejlesztések támogatására. A második a Turisztikai Célelõirányzatból képzett 200 millió forintos alap, melyet a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság által megfogalmazott és remélhetõleg minél elõbb kiírásra is kerülõ, rendezvény támogatás, marketing célú támogatások, valamint termékfejlesztésre fordítható pályázati célok megvalósítására lehet felhasználni. Sajnos a pályázati kiírások már megint késve jelennek meg, így az ezekbõl a támogatásokból készülõ célok, és azok hatásai leginkább majd csak a 2006-os szezont javítják. Országosan is kevesebb forrásból (MT Rt. ez évi költségvetése) elkezdõdött a 2005.-ös szezon elõkészítése.
Beindult az „utazás” kiállítások sorozata, hirdetési kampányok idõszaka, kiadványok, szóróanyagok készíttetése. Eddig két kiállítás után vagyunk, az ifjúsági szálláshelybörze - ami elég szervezetlenre sikeredett ez évben -, valamint a Kaposvári kiállítás. Elõttünk van viszont még tovább nyolc, közöttük a Budapesti Utazás Vásár is amelyen ebben az évben újra önálló 30 m2-es standon veszünk részt. A többi szakvásáron - úgy mint: Pécs, Veszprém, D ebrecen, Miskolc, Szeged, FEHOVA Budapest, Szolnok, Gyõr-hétvége, - vagy a Tiszainform J.N.Szolnok Megyei idegenforgalmi Szolgálattal közösen, vagy a Tisza-tavi RTPI val társkiállítóként jelenünk meg. Még mindig lehetõsége van valamennyi Abádszalóki szolgáltatónak saját szóróanyagát, kiadványát eljuttatni a TOURINFORM irodába ahol Balogné Sz. Tünde vagy Cseh Henrietta - várják és átveszik ezeket az anyagokat. Szeretnénk javasolni, hogy minél többen éljenek a w w w .abadszalok.hu w eb oldalon Internet megjelenés lehetõségével, melyhez ONTIR adatlap (adat egyeztetés miatt) kitöltése végett szintén keressék fel a TOURINFORM irodát. Január, február és itt a nyár! Vannak dolgok viszont amit most kell elvégeznünk ahhoz, hogy majd a nyarat a jól végzett munka örömével tudjuk élvezni. Szabó István
Születésnap?
Névnap? Karácsony? Bármi más alkalom? AJÁNDÉKOZZON EGYEDI KÉSZÍTÉSÛ 2005. ÉVI NAPTÁRAT, MELYEN KEDVENC FOTÓJÁT LÁTHATJA
(Zsebnaptártól A4-es méretig, egy lapos, vagy lapozós falinaptár) LEPJE MEG SZERETTEIT EGYEDI ÜDVÖZLÕ LAPOKKAL, AJÁNDÉKKÍSÉRÕ VEL!
Hozza el kedvenc fényképét, és mi készítünk róla a kiválasztott minta alapján naptárat, képeslapot, akár saját szöveggel is, 2-3 napos határidõvel Mintadarabok megtekinthetõk és megrendelés leadható a
GLOBÁL KKT. PIACTÉRI KÖNYVESBOLTJÁBAN Békés, b o ld o g ú j e sz te n d õ t kív á n u n k! G lo b á l K kt.
6
HÍ RE K – A K T UA L I T Á S O K – HÍREK – A KT UA L I T Á S O K – HÍREK
HÁZUNK T ÁJ A
– N A G Y V IL Á G
– HÁZUNK T ÁJ A
– N A G Y V IL Á G
H Í R E K - kedvezményes képzésekrõl, támogatásokról Pályázatírók kedvezményes képzése
Munkanélküliek önfoglalkoztatóvá válásának támogatása
A Transzparens Alapítvány projekttervezõ és pályázatíró tréninget szervez civil szervezetek részére. A tréning két napos, az elsõ nap projekttervezés, pályázatírás. A második nap pénzügyi tervezés, lebonyolítás. A tréning díja 3000.- Ft + Áfa/nap/fõ További információ: Transzparens Alapítvány.: 06-1-210-7750 telefonszámon.
Célja: A munkaerõpiacról kiszorulók munkahelyteremtésének elõsegítése. A támogatás mértéke: legfeljebb 2 millió Ft/fõ kamatmentes, viszszatérítendõ tõkejuttatás, valamint maximum 40.000.- Ft/hó szaktanácsadási költségtérítés. A pályázat benyújtása: 2005. június 1-jétõl - 2005. augusztus 31-ig. További információ: Fõvárosi Munkaügyi központ: 06-1-303-0722 (222 mellék)
Számítógép ingyenes használata roma/cigány diákoknak A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány pályázatot hirdet ingyenes számítógép használatának elnyerésére egyetemi vagy fõiskolai cigány hallgatók részére, akik nappali, levelezõ, valamint esti tagozatos képzésben vesznek részt. A pályázat benyújtása és elbírálása folyamatos. További információ: Magyarországi Cigányokért Közalapítvány: 06-1455-9030 telefonszámon.
Fiatal gazdálkodók induló támogatása A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdet a fiatal gazdálkodók vállalkozásindításának ösztönzésére. A támogatási összeg: egyszeri tõkejuttatás, melynek felsõ határa 6.375.000.- Ft, vagy éven túli lejáratú hitel esetén kamattámogatás. A pályázat benyújtása 2006. december 31-ig folyamatos. További információ: Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium: 06-1-374 3-600 telefonszámon.
Energiagazdálkodás környezetbarát fejlesztése A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatot írt ki, a hazai megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, a vidéki régiók gazdasági fejlõdésének elõmozdítása érdekében, többek között egyházaknak, kis és középvállalkozásoknak, stb. A támogatás mértéke maximum: 300 M Ft. A pályázat benyújtása: 2006. december 31-ig folyamatos. További információ: Energia Központ Kht.: 06-1-456-4302 telefonszámon. Szerkesztette: Bordás Mária Magdolna HÁZUNK T ÁJ A
–
N A G Y V IL Á G
– HÁZUNK T ÁJ A
– N A G Y V IL ÁG
7
O VI H Í R E K
–
O V I H ÍR E K
–
O V I H ÍR E K
„SZISZA VAGY CICA?” „Sohase lehet eléggé ámulni azon, hogy az ember beszél, és lehelete mozgatta hangszálaival közölni tudja azt, amit gondol és érez.” (Kosztolányi Dezsõ) Elolvasva Kosztolányi sorait, lehet hogy elgondolkodunk annak szépségén, igazságán. De vajon eszünkbe jut-e, hogy mit veszít az, aki beszédhibája miatt korlátozva van abban, hogy gondolatait és érzelmeit mások számára is jól érthetõen fejezze ki. Amikor örülünk gyermekeink sikereinek, akik szép helyezéseket érnek el az iskolai mese- vagy versmondó versenyen, vagy éppen továbbjutva képviselik iskolánkat, vagy gratulálunk annak, aki szép eredménnyel jut be neves gimnázium nyelvi tagozatára… legfeljebb csak a szülõknek jut eszükbe, hogy ezek közül a gyermekek közül jópáran több hónapos vagy éves logopédiai terápián vettek részt - és ez így van rendjén. 1993 óta folyik logopédiai fejlesztésAbádszalókon.Amostani formában 1998 óta, amikor is pályázati pénzbõl sikerült berendezni egy nem túl tágas, de barátságos és jól mûködõ helyiséget a „régi óvodában”. Délelõttönként az óvodások fejlesztésére kerül sor, délutánonként pedig az iskolások tanítási órái folynak. Minden tanév elején (szeptemberben) szûrõvizsgálatot végzek az óvodában, így kerülnek hozzám azok a gyermekek akiknek valamilyen beszédhibájuk, vagy egyéb fogyatékosságuk van. Legkésõbb nagycsoportos korban mindenki legalább egyszer részt vesz vizsgálaton. A logopédiai csoportba való felvételnek különbözõ kritériumai lehetnek. A súlyos beszédhibások mindenképpen elõnyt élveznek. Kizáró ok lehet pl. a metszõfogak hiánya fogváltás esetén. Ezek a kis-
gyermekek várólistára kerülnek, és amint lehet velük is elkezdõdik a fejlesztés. A különbözõ beszédhibák terápiába vonhatósága más és más életkorban történik. A logopédiai terápia ideje a súlyosságtól függõen, pár hónaptól akár több évig is eltarthat. A foglalkozások kis létszámú csoportban, illetve egyénenként, de mindenképpen egyénre szabottan zajlanak. Visszatérve az elõzõ évekre, sajnos a beszédhibások száma növekszik, és egyre több a súlyos eset is. Az idei tanévben 4045 gyermek beszédjavítását végzem. A teljesség igénye nélkül csak néhány gyakori gyermekkori beszédhibát sorolok fel, amelyek még sok-sok más területtel együtt a logopédiához tartoznak, és amelyekkel Önök nap mint nap találkozhatnak. Pöszeség (ez a leggyakoribb), dadogás, hadarás, írás-olvasás-számolás zavarai, megkésett beszédfejlõdés. A logopédiai munka sikere a logopédus és a szülõ tevékeny együttmûködésén alapul. Fontos, hogy a szülõ otthon rendszeresen elvégezze gyermekével a gyakorló feladatokat. Minden héten szerdán délelõtt 10:45-11:30-ig fogadó órát tartok, amikor a kezelés alatt álló gyermekek szüleivel megbeszéljük az esetleges problémákat. Várom azokat is, akik esetleg tanácstalanok gyermekük beszédfejlõdésével kapcsolatban. Az eltelt 11 évben több, mint 320 gyermek közül 80%-nál eredményes volt a kezelés, 20%-nál a fejlõdés részleges vagy kevéssé sikeres volt. Örömteli, hogy ezeknek a gyermekeknek nem kellett más településekre utazniuk. Az évek alatt kialakult jó kapcsolat, segítõ együttmûködés az óvoda és az iskola dolgozóival, valamint a település orvosaival, bizakodóvá tesznek a gyermekek fejlesztését illetõen. Dr. Vörösné Tóth Éva gyógypedagógus-logopédus
asdfasdasdasdasdasdasdasdasdasdasdasdasda
„Heje-huja, vigalom! Habos fánk a jutalom…”
Az oldalt szerkesztette: Botosné Nagy Julianna
Nagyon idõszerû volt, hogy a gyerekekkel elûzzük a telet. Bár az idõjósok szerint ez nem túl jól sikerült (?) Két hétvégén „szólt a gyerekekért a parádé.” Mind három épületünk hagyományõrzõ farsangi mulatságot tartott. Talán ez az ünnep a legkedveltebb, legtöbbet emlegetett a gyerekek körében. Gyakran lehet még májusban is hallani tõlük: „Óvó néni! Én… leszek a farsangon!” A jelmezes felvonulás után, egyénileg is bemutatkoztak a gyerekek. Abádon már évek óta, néhány soros versikékkel történik mind ez, amit az óvó nénik és a szülõk írnak meg. A farsangi evés-ivás után a csoportok elõadták mûsorukat, majd tréfás versenyeket játszottunk. Nem maradt el a tombolasorsolás sem! A nagy tömeg ellenére (ami örvendetes) vidáman telt el a délelõtt. Várakozásunkat felülmúló bevételünk lett e rendezvényünkbõl, amit természetesen maradéktalanul a gyerekek fognak „visszakapni”, az ebbõl vásárolt játékokat, eszközöket élvezni. Köszönjük a szülõk elõkészületi munkáit, felajánlásaikat, melyek hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez! Csikós Andrea 6 éves óvodás rajza
8
O VI H Í R E K
–
O V I H ÍR E K
–
O V I H ÍR E K
K Ö LY Ö K K U C K Ó
–
K Ö LY Ö K K U C K Ó
–
K ÖLY ÖK KU C K Ó
Suli hírek vAz elõzõ számunkban az Adni mindig jó c. cikkünkben tévesen jelent meg az egyik adományozó cég neve. A több száz igen nehéz helyzetben élõ család számára a Szalóki Szolgáltató Kft osztott ki mintegy 600 zsák burgonyát, ami a rászorulók mindennapi étkezését segítette. Atévedésért elnézésüket kérjük. vMegváltozott a Szülõk Klubjának a soron következõ foglalkozásának az idõpontja. 2005. március 2-án 17 órakor Jó gyerek rossz gyerek címmel tartanak elõadást az iskola könyvtárában, amit szokásos beszélgetés, tapasztalatcsere követ majd. Minden kedves érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk.
Farsangoló február Mint minden esztendõben idén is fantasztikus jelmezekbe öltözve búcsúztattuk a telet. Volt itt magyar kártya, 101 kiskutya na és persze Szörnyella de Frász, Hófehérke és a hét törpe, szõlõskert, horoszkóp, csupaszív osztály stb. Ha nem figyeltünk rendesen, akkor hirtelen azt sem tudtuk, hogy vajon a riói karneválban, a hóemberek között, egy afrikai törzsben vagy ne adj' Isten egy falusi lagziba toppantunk. Íme kedves olvasóink két fotó a vidám maszkabálból.
A lét szépsége a nõtõl fakad, nélküle a terhet el nem viselnénk És kedvesség a nõtõl fakad, Nélküle árnyat, haragot lehelnénk.
K Ö LY Ö K K U C K Ó
–
Varázserõvel rendelkezik-e a hímes tojás? A tojás õsidõk óta az emberek egyik kedvelt szimbóluma, részben tökéletes alakja miatt, részben, mert az életet hordozza. A piros vagy hímes tojáshoz számos húsvéti játék kapcsolódik: például a tojásdobás vagy a tojásgurítás. Régen tojást vetettek, hogy nagyobb legyen a termés, tojást gurítottak a menyasszony széke alá, hogy sok gyermeket szüljön, és tojást ütöttek a csecsemõ elsõ fürdõvizébe is. A húsvéti tojások eredeti mintái pedig magát a világmindenséget, az égboltozatot szimbolizálták. A babona szerint a tojásból kikelõ lidérc még a kincskeresésben és a kívánságok teljesítésében is segített. Az oldalt szerkesztette Parázsó Katalin
Janis Rainis A lét szépsége a nõtõl fakad
$SF$SF$SFSF$SF$SF$SF$SF
$SF$SF$SF$SF
Március 8-án a férfiak virágokkal halmoznak el bennünket, nõket. Az Abádszalóki Hírnök szerkesztõbizottsága jelképesen ezzel a kis csokor virággal, valamint ezen szép verssel köszönti a településünk élõ minden kedves hölgyet.
K Ö LY Ö K K U C K Ó
–
K ÖLY ÖK KU C K Ó
9
T ÁJ É K O Z TAT ÁS
–
T Á J É K O Z TAT Á S
–
T Á J É K O Z TAT ÁS
Tájékoztató mezõgazdasági õstermelõknek... Õstermelõk adózása 2005-ben. Õstermelõnek tekinthetõ mindenki, aki érvényes õstermelõi igazolvánnyal rendelkezik 2005 évre. Az õstermelõi igazolvánnyal vagy egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezõ családi gazdálkodó. A családi gazdálkodó nem foglalkozattottként közremûködõ családtagjai, azok is akik nem rendelkeznek érvényes õstermelõi vagy vállalkozói igazolvánnyal. A felsorolt magánszemélyek mindegyikére jellemzõ, hogy tevékenységük kizárólag az szja törvényben felsorolt termékek elõállítására irányuló tevékenységük bevétele, illetve jövedelme minõsül õstermelõi tevékenységnek. Mezõgazdasági õstermelõi tevékenységének minõsül a saját gazdaságban történõ növénytermesztés, ültetvénytelepítés, állatenyésztés, termékfeldolgozás, ha az a saját gazdaságban elõállított alapanyag felhasználásával történik. A saját gazdaságban egyes mezõgazdasági termékek jogszabályba nem ütközõ gyûjtése, a saját tulajdonú földterületen végzett erdõgazdálkodás. Az õstermelõi termékek köre nem változott az elõzõ évekhez képest. Vannak olyan termékek, melyek elõállítása továbbra is csak meghatározott feltételek megvalósulása esetén tekinthetõ õstermelõi tevékenységnek. A saját gazdaságban elõállított virágok és dísznövények értékesítésébõl származó bevételt változatlanul akkor lehet õstermelõi bevételként figyelembe venni, ha az évi 250.000,- forintot nem haladja meg. A saját gazdaságban termelt szõlõbõl, saját gazdaságban készített szõlõmust, szõlõbor, értékesítése továbbra is akkor számít õstermelõi tevékenység bevételének, ha a magánszemély ezeket a termékeket kifizetõnek vagy termelõi borkimérésben végsõ fogyasztó részére értékesíti. Az értékesítésükbõl származó bevétel az adott évben együttvéve az évi négymillió forintot nem haladja meg. További feltétel, hogy az értékesítés kizárólag 2 litert meghaladó kiszerelésben történhet. A négy millió forintos értékhatár átlépése,
vagy ha az értékesítés nem kizárólag az elõzõek szerint történik, az egész bevétel nem számít õstermelõi tevékenységbõl származónak. Az õstermelõk adózása három féle lehet. Az egyes a tételes költségelszámolás alkalmazása. A kettes a 10 % vélelmezett költsághányad alkalmazása. A hármas a kistermelõi általányadózás. A mezõgazdasági õstermelõnek nem kell adóbevallást készítenie, ha az õstermelõi tevékenységébõl származó bevétele nem éri el a 600 ezer forintot. A tételes költségelszámolást alkalmazó mezõgazdasági kistermelõk esetében a korábbi 3 millióról 4 millió forintra növekedett az a bevételi értékhatár, ameddig a kistermelõ alkalmazhatja, a 20 %-os költségszámla esetén, az egyszerûsített jövedelem nyilatkozatot. Ebben az esetben is kötelezõ a társadalombiztosítási járulék fizetése. További változás azokat érinti akik nem rendelkeznek 20 % költségszámlával, vagy 4 millió feletti árbevételt érnek el 2005-ben. Az õstermelõi bevétel felsõ határa 7 millió forint lett. Ez azt jelenti, hogy a kistermelõk maximálisan 7 millió árbvétel után 40 %-os költségáltalányt, azaz 2,8 millió forintot érvényesíthet. A 10 % költséghányaddal történõ adózás azt jelenti, hogy a bevétel 90 %-a a jövedelem. Ezt az adózási módot választó õstermelõt kedvezményként e tevékenységével kapcsolatban csak a bevételcsökkentõ kedvezmények és õstermelõi adókedvezmény illeti meg. Az õstermelõi általány adózás szintén 7 millió forintig alkalmazható. A jövedelem megállapításnál figyelembe kell venni, hogy a bevétel mibõl származik. Az állattenyésztésbõl és állati termék elõállításból származó bevétel 6 %-a a jövedelem. Minden más õstermelõi bevétel 15 %-a a jövedelem. A korábbi szabályzáshoz képest lényeges változás, hogy az adó mértéke megegyezik az összevont jövedelem adójával. Ez 1,5 millió forintig 18 %, e fölött 38 % az adó mértéke. Krupa István falugazdász
TÁJÉKOZTATÓ A Tiszafüredi Körzeti Földhivatal a Nemzeti Kataszteri Program keretében Abádszalók község külterületérõl a digitális ingatlan-nyilvántartási térképét elkészíttette. A digitális térkép az állami alapadatokra nézve az eredeti grafikus térkép hiteles, számítógépen kezelhetõ változata. 2005. február 15.-én a papír alapú ingatlan-nyilvántartási térkép a forgalomból kivonásra kerül. A földmérési és térképészeti adatszolgáltatás 2005. február 16.-tól Abádszalók község külterületérõl a hiteles külterületi ingatlannyilvántartási térkép a digitális térkép alapján történik. A digitális ingatlan-nyilvántartási térképre való átállással a lakosság részére történõ térképmásolat szolgáltatásainak díja változatlan marad.
Dr. Lepény Éva orvos - természetgyógyász egészségügyi sorozatának következõ elõadása
2005. március 23-án (szerda) 17 órától lesz a Mûvelõdési Ház nagytermében
A Z E G ÉS ZS ÉG E S T Á P LÁ LK O ZÁ S címmel 10
T ÁJ É K O Z T A T Á S
–
T Á J É K O Z TAT Á S
–
T Á J É K O Z TAT ÁS
S PO RT –
S Z A B A D ID Õ
– K U LTÚ RA
Tavaszi rajtra készülnek labdarúgóink Eseménydús napok után-elõtt állnak labdarúgóink, akik január 18-án megkezdték a felkészülésüket a tavaszi bajnoki rajtra. Elõször is a csapat játékosállományában bekövetkezett változásokról számolok be. Az átigazolási idõszakban az õsz folyamán szereplõ csapatunkból Berekfürdõ csapatához igazolt Kiss Lajos, aki rövid, ám nem igazán emlékezetes fél évet töltött nálunk, hiányát úgy gondolom nem érzi meg csapatunk. Érkezõkrõl is beszámolhatok, és ami nagyon fontos az érkezõk mind a fiatal generációt képviselik, név szerint a következõ játékosok szerepelnek a tavaszi rajtnál abádszalóki szerelésben. Kéki Norbert, aki a Kun FC csapatától érkezett, bánhalmai lakos és Kunhegyesen gimnáziumi tanuló, szintén a Kun FC csapatától érkezett haza Tóth Zoltán, aki abádszalóki lakosként Kunhegyesen tölti diákéveit és a Kun FC labdarúgójaként szép sikereket ért el a korosztályos csapatok tagjaként. Akik figyelemmel kísérik csapatunk szerepléseit, azoknak valószínû feltûnt, hogy már a felnõtt csapatban is több alkalommal szereplõ két fiatalunk, név szerint Ternák János és Darvas Miklós nem szerepel az õsz folyamán csapatunk összeállításában. Róluk tudni kell, hogy a Karcag NB II-es csapat ifjúsági csapatában szerepeltek az õsz folyamán, ám a tavaszi rajtnál már megint szalóki pályán nyújthatnak - reméljük - emlékezetes teljesítményt. És még mindig nem teljes az érkezõk listája, ugyanis a Kiskörérõl Abádszalókra nõsülõ, így Abádszalókon focizni kívánó Lólé Krisztián is csapatunk tagja, ugyanúgy, mint Kalocsai Henrik, aki Karcagról érkezett és Gónya Csaba segítségével szintén szalóki szerelést ölthet magára a tavasz folyamán. A kialakult 18 fõs játékoskeretünk, mint már említettem
január 18-án megkezdte a felkészülést heti három edzéssel és a felkészülési szakaszban lejátszásra kerülõ 9 elõkészítõ mérkõzéssel. E sorok írásakor már túl van csapatunk egy nagyszerûen sikeredett háromnapos tiszalöki túrán, ahol a tiszalöki barátaink vendégeként egy minden igényt kielégítõ összetartáson a csapategységet kovácsoló rendezvényen vehettünk részt. A három nap alatt három mérkõzést játszottunk jól elõkészített pályán változó eredménnyel, ugyanis 2 alkalommal vereséget szenvedtünk, egyszer pedig gyõztesen hagytuk el a játékteret. Köszönettel és hálával tartozunk tiszalöki sportbarátainknak és a Mérki-hús Kft. tulajdonosainak, akik támogatták és segítették ezt a három nagyszerû napot, amelyet együtt tölthettünk. Az eseményeink sorát követi a február 26-án megrendezésre kerülõ hagyományos jótékonysági Sportbálunk, ahol az elõzetesen elkelt jegyekbõl már meg tudjuk ítélni, hogy rendezvényünket közel 200 fõ fogja jelenlétével megtisztelni. A sportbálunkat követõ hétvégén pedig, ha az idõjárás lehetõvé teszi és a pályák állapota megfelelõ lesz, úgy megkezdõdik a tavaszi bajnoki rajt, amit azt hiszem már mindenki nagyon vár. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztelettel kérjem az olvasót, amennyiben nem rendelkezett még adója egy százalékának odaítélésérõl, úgy azt a Sportegyesületünk szívesen éstisztelettelfogadja. Végezetül, de nem utolsó sorban Egyesületünk vezetõsége nevében tisztelettel megköszönöm minden támogatónknak a 2004. évben nyújtott segítséget és bízunk benne, hogy lehetõsége nyílik 2005. évben is támogatni Egyesületünket. Kovrig Zoltán
A személyi jövedelemadó 1-1 százalékának felajánlásával kapcsolatos tudnivalók Idén is lehetõség lesz arra, hogy személyi jövedelemadónk 1 százalékának sorsáról magunk rendelkezzünk. Az egyik 1 százalékkal valamely társadalmi szervezetet, alapítványt nemzetközi közintézményt támogathatunk, a további 1 százalékkal pedig vagy az egyházat vagy a költségvetési törvényben az Országgyûlés által meghatározott kiemelt elõirányzatot. Fontos tudnivaló, hogy 1 százalékos felajánlást csak azok tehetnek, akik fizetnek személyi jövedelemadót és a felajánlható összeg eléri a 100 forintot. Tehát az adó összegének meg kell haladnia, illetve el kell érnie a 10.000,-Ft-ot. Amennyiben valaki adójának mindkét 1 százalékát szeretné felajánlani, akkor két rendelkezõ nyilatkozatot kell elhelyeznie egy saját maga által beszerzett, normál méretû borítékban. A rendelkezõ nyilatkozat lehet az APEH által rendszeresített nyomtatvány, vagy azzal egyezõ méretû és adattartalmú lap. A nyilatkozat csak akkor érvényes, ha a borítékon szerepel az adózó neve, lakcíme és adóazonosító jele. Az adóbevalláshoz csatolt rendelkezõ nyilatkozatra a kezdeményezettek adószámát, illetve technikai azonosítóját kell feltüntetni, de feltüntethetõ az elnevezése is. Akinek az adóbevallását a munkáltatója készíti el, annak a
borítékot a munkáltató részére kell leadni, legkésõbb március 25-ig. Ebben az esetben azonban a borítékot, annak ragasztott területére átnyúlóan saját kezûleg alá kell írni. Az alábbiakban felsoroljuk azon társadalmi szervezeteket, melyek községünkben tevékenykednek és megfelelnek a törvényi elõírásoknak valamint azon egyházakat, melyek igényt tartanak a magánszemélyek támogatására: II. CIVIL SZERVEZETEK ADÓSZÁMA 1.Abádszalók SE 19866554-1-16 2.Abádszalók Kultúrájáért és Sportjáért Alapítvány 18820920-1-16 3.Abádszalóki Óvodásokért Alapítvány 18825743-1-16 4.Borostyán Szociális Alapítvány 18830479-1-16 5.Abádszalóki Gyermekekért Közalapítvány 18832701-1-16 6.Tisza-tó Alapítvány 18821691-1-16 7.Mozgássérültek JNSz. Megyei Egyesülete 19430364-1-16 8.Tisza-tó Régió Ifjúságáért Egyesület 18821581-1-16 9.Egészségünk Megõrzéséért Betegségünk Megelõzéséért Alapítvány 18565346-1-16 II. EGYHÁZAK ÉS VALLÁSI FELEKEZETEK TECHNIKAI SZÁMA 1. Magyar Katolikus Egyház 0011 2. Magyarországi Református Egyház 0066
S P O R T – S Z A B A D ID Õ
– K U LTÚ RA
11
Garabonciás Diák Oktatószervezõ Bt 5350 Tiszafüred Piac tér 6. és az Abádszalóki Mûvelõdési Ház tanfolyamokat szervez Alap és középfokú tanfolyamaink: * angol (150 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 90.000,- Ft/fõ * német (150 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 90.000,- Ft/fõ * olasz (150 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 90.000,- Ft/fõ * francia (150 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 90.000,- Ft/fõ * spanyol (150 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 90.000,- Ft/fõ * lovári cigány nyelv (120 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 153.600,- Ft/fõ * eszperantó (200 óra) 5 fõ jelentkezése esetén: 120.000,- Ft /fõ * ECDL tanfolyam (160 óra) 89.300 Ft/fõ Személyiségfejlesztõ és kommunikációs tréningek igény szerint! A tanfolyamok folyamatosan indulnak, ha meg van a kellõ létszám. A képzés költségeit havonta részletfizetéssel is térítheti! A tanfolyamok összköltségének 30 %-a az adóból visszaigényelhetõ! Kérjen a tanfolyamokról részletes információt: 59/350-326 vagy Mûvelõdési Ház Abádszalók: 59/535-363
ÁLLA TO R V O SI Ü GYELET
O R V O SI Ü GYELET Március 5-6.
Dr. Bagi Imre ( 06/30/4093-635
Abádszalók, István kir. út 5.
Március 5-6.
Dr. Vörös János ( 06/30/9586-625
Abádszalók, Darwin út 3. ( 59/355-214
Március 12-13.
Dr. Halas József
Abádszalók, Mikszáth út 20. ( 59/355-534
Március 12-13.
Dr. Domán György ( 06/20/9574-826
Karcag, Ady E. u. 58. ( 59/312-677
Március 14-15.
Dr. Bagi Imre ( 06/30/4093-635
Abádszalók, István kir. út 5.
Március 14-15.
Dr. Gyöngy Ferenc ( 06/30/9582-025
Tiszafüred Szivárvány u. 3.
Március 20.
Dr. Halas József
Abádszalók, Mikszáth út 20. ( 59/355-534
Március 20.
Dr. Koska Gábor ( 06/30/9454-101
Tiszafüred, Úttörõ út 2. ( 59/351-669
Március 26-28.
Dr. Matus Mária ( 06/30/4821-811
Abádszalók, Széchenyi út 6. ( 59/355-275
Március 26-28.
Dr. Horváth Lajos ( 06/30/9670-960
Kunhegyes Zádor u. 2.
Ezen ügyeleti beosztás addig érvényes, míg az összevont orvosi ügyelet meg nem kezdi mûködését. Az összevont ügyelet indulásáról a helyben szokásos módon fogjuk a lakosságot tájékoztatni. Megértésüket köszönjük!
A gyermekorvosi rendelõ rendelési ideje 2005. március 1-jétõl az alábbiak szerint változik: Hétfõ: 800-1200 Betegrendelés Kedd: 1130-1500 Betegrendelés 00 00 00 30 Szerda: 8 -9 Vidéki tanácsadás, 9 -10 Abádszalóki tanácsadás (Egészségházban) 00 00 Csütörtök: 8 -12 Betegrendelés Péntek: 800-1200 Betegrendelés
EGYHÁZI ESEMÉNYEK ISTENTISZTELET
SZENTMISE
Március 21-24. 18 órától Nagyheti elõkészítõ alkalmak Március 25. Nagypéntek 10 órától Istentisztelet Március 27-28. Húsvét 10 órától Úrvacsorás Istentisztelet Kupai Kornél teológus közremûködésével Minden vasárnap 10 órától az Abádi Református Templomban
Március 24. Nagycsütörtök 16 óra Mise az utolsó vacsora emlékére Március 25 Nagypéntek 15 óra Hódolat a Szent Kereszt elõtt Március 26. Nagyszombat 18 óra Feltámadási mise Március 27-28. Húsvét 11 óra Ünnepi mise Csütörtökön, szombaton 8,00 órától Vasárnap 11,00 órától Minden hónap elsõ péntekén: 11,00 órától
ABÁDSZALÓKI HÍRNÖK Kiadja: Abádszalók Nagyközség Önkormányzata Képviselõtestülete Felelõs kiadó: Ballagó László jegyzõ A szerkesztõség tagjai: Bordás Mária Magdolna, Botosné Nagy Julianna, Kocsis Jánosné, Krupa István, Parázsó Katalin, Szabó István A szerkesztõség címe: 5241 Abádszalók, Deák F. u. 12. nyt.sz.: 75.361/1997 Nyomdai munkák: Rózsa és Társa BT Kunhegyes ( 06-30-9857-940