Mandy Hubbard:Ripple Fordította:Vivcsy
Hullámzás 1.fejezet. Az első fiú akibe szerelmes voltam,Steven Goode,igazán odavolt az autókért.Tizenhatodik születésnapjára egy 72-es Chevellet kapott és hat hónapot töltött az újjáépítésével.Mivel a gyakorlati óra alatt dolgozott rajta,a fél Cedar Cove Gimi tudott róla és segítettek is neki.Addig csiszolgatták és javítgatták minden darabját,míg azok vadiújnak nem néztek ki.Miután kész lett,Steven fel-alá církált az utcákban,egyik karját az ablakon kilógatva,miközben az imádnivaló féloldalas mosolya ragyogott az arcán. Aztán megöltem ő.Megfojtottam és az óceánba dobtam alig néhány száz méterre az édestizenhatos bulimtól. Azóta nem úszom az óceánban .A Steven-nel történt dolgok után elkezdtem feljárni a hegyekbe.Találtam egy apró,elszigetelt tavat a sűű erdő által rejtve.Egy gleccser táplálja,amitő jéghideg,de én minden este addig úszok benne mígnem kék ajkakkal és megmerevedett izületekkel felszínre nem bukok. Ez vagyok én.Azután a születésnap után...minden megváltozott.Nem alszom már,egész éjjel csak úszom.Idefent legalább senki nem hal meg.Két éve senkit nem bántottam. De ma este itt állok egy fa árnyékában és nézem ahogy Cole Hitchings kavicsokat dobál a tóba.Az én tavamba. Úgy gondolom ez aztán a költő igazságszolgáltatás,hogy Steven legjobb barátja lopja el tőem azt a dolgot amit annyira akarok most.Csakhogy ez nem szórakoztató.Hetekig tartott megtalálnom ezt a tökéletes félreeső menyországot,erre most Cole itt áll és úgy tesz mintha ez a hely az övé volna. A körmeim belesüllyednek a hatalmas cédrus kérgébe,a szemeim a haragtól összeszűűnek.Csalódottság hullámzik végig rajtam,növekedik és tekereg a gyomromban.Ráakarok üvölteni Cole-ra.Neki nem kellene itt lennie.Nem is sejti
mennyire szükségem van a vízre és hogy mennyire veszélyes köztem és tó között állnia.Egyszerűn csak hanyagul dobálja a kavicsokat,miközben nézi ahogy egyszer,kétszer,háromszor ugranak az üveges felületen. A fák csöndesek,minden nyugodt és békés,csak a csobbanások hangja hallatszik néha. A Hold a vízen keresztül fénylő sárgának látszik. Mérföldek választanak kettönket a világ többi részétő. Cole-nak rendezettlen sötét haja és még annál is sötétebb szeme van,amit nem látok a holdfényben.Pamutnadrágot vagy szövetnadrágot és egy világos inget visel,de nem vagyok benne biztos mert túl sötét az éjszaka.Ő mindig túlöltözött volt az iskolában is.Mintha az Ivy League*-ban érezte volna magát nem egy apró tengerparti város állami iskolájában. Úgy dobálja a köveket mintha profi lenne benne,bár tudom hogy ő nem sportoló,legalábbis a szó szoros értelmében nem az.Soha nem volt nagy csapatjátékos,hacsak nem szoknyavadászatban,amiben tuti biztos hogy aranyérmes lehetett volna. Izmok kötege mozgott könnyedén az inge alatt ahogy egyik sziklát a másik után dobta a vízbe.Mikor kifogyott a kövekbő,újra lehajolt és a markába vett még egy adagot.Magabiztos könnyedséggel mozgott,egy kicsit úgy mint én a víz alatt.Úgy mint egy srác,aki jól érzi magát a bőében. A szoritásom a fán szorosabbá vált,a szálkák beékelőtek a körmöm alá.Élesen vettem a levegő a fájdalom hatására,de nem tévesztettem szem elő Cole-t.A haragom minden eltelt másodperccel egyre csak nőt.Ha nem úszom ma este,holnap fizetni fogok ezért.A gyomrom görcsölni fog,mígnem úgy fogom érezni,hogy ezer tűel szúrkálnak és enni se fogok tudni.A lábaim gyengék lesznek és az a veszély fog fenyegetni,hogy összeesek,a homlokom pedig tűforró lesz. De ha úszom...ha engedek a csábításnak...akkor Cole csatlakozni fog a legjobb barátjához -hat láb mélyen a föld alatt- a Seaside temetően. Miért van itt? Ez a tó a Tillamok Állami Erdő közepén fekszik,ami több mint háromszáz hektárt ölel át.Biztos van valahol egy másik hely ahova mehetne. Nekidőő a fának,homlokomat a durva kéregnek támasztom,lehunyom a szemeim és belélegzem a cédrusillatott,miközben várom,hogy elmenjen.A hűös szeptemberi éjszaka ellenére
lázasnak érzem magam.A víz közelsége arra késztet,hogy bizseregjek a vágytól,hogy belefussak és mellkasig elmerüljek benne,miközben eltűik belőem az aggodalom,a fájdalom és a feszültség.Néha eltöprengek,hogy vajon ilyen lehet,amikor egy alkoholista kezébe sört tesznek?A teste ugyanúgy harcol az elméje ellen? Minden eltelt másodperccel közelebb kerülök ahhoz,hogy feladjam és ezért utálom magamat.Pár méterre van tőem,elég közel ahhoz,hogy hirtelen mögötte teremjek és még alkalma se nyílna arra,hogy reagáljon.Meggondolom,hogy neki menjek-e,miközben azt sikítom:a tó az enyém. Vajon távozna? Vagy rosszab dolgot tenne?Talán a tettem felkeltené az érdeklőését és minden este visszatérne csak azért,hogy a bőő alá férkőzön. Összeszorítom a szemeimet a széllökések miatt,amik az arcomat ostorozzák.Pontosan tudom milyen messze vagyok a víztő,hány lépésnyire attól,hogy belemártsam a lábujjam a hűös,üditő felszínébe.Az egyetlen dolog köztem és a megkönnyebülés között,Cole volt. Fogcsikorgatva ugyan,de végül elfordulok a tótól.Egy éjszakát még végig tudok csinálni,de ha holnap is itt lesz nem tudom,hogy képes leszek-e ellenállni. Nem tudom,hogy élni fog-e. 2.fejezet Mintha a végző év első napja önmagában nem lenne elég rossz,én nem úsztam eért rosszul vagyok.Ez sokkal rosszabb érzés mint amire régrő emlékeztem.Minden megtett lépés olyan mintha üvegszilánkok fúródnának a bőőbe.Nehéz fenntartani a lélekjelenlétem álarcát,amikor mindent,amit teszek hatalmas fájdalom kisér. Valaki nekiütközik a jobb vállamnak,én pedig a falnak csapódok,elég erően ahhoz,hogy kiszorítsa a levegő a tüdőbő,ami oxigénért kiállt.Hamar levegőő jutok,majd halkan zihálva próbálom eltüntetni a csillagokat a szemem elő. Nikki volt az.Egy lány a régi bandámból.Mélyzöld szemeibő düh és irigység sugárzik,annyira különbözik már attól a lánytól,akivel biosz partnerek voltunk elsővben.Viccelőtünk és ebédnél dolgoztunk a feladatokon,hogy minden tökéletes legyen a laborban.Most pedig - épp mint mások - nem érti,hogy miért rekesztem ki ő. Nem is fogja soha,mert nem fogom elmondani neki az igazságot. Gyönyörűn fest a krémszínű pulóverében,nyakában egy sor rózsaszín gyönggyel.Egy döfést érzek a mellkasomban.Együtt vásároltuk ezeket a ruhákat. - Barátságtalan.
Hallom,ahogy valaki közelrő suttogja,szándékosan olyan hangosan,hogy meghalljam.Megfordulok,de nem vagyok benne biztos,hogy ki mondta.Megszorítom a hátiszákom,majd veszek egy mély levegő,ami égeti a tüdő.Megpróbálom elképzelni magamat,ahogy ma este beugrok a tóba és a feszültséget felváltja a derű.Egy normális nap alkalmával harmincszor,negyvenszer kell felidéznem a tavat,de valami azt súgja nekem,hogy a mai nap sokkal roszabb lesz. Összeszorítom az ajkaimat és megkísérelem elfelejteni Nikkit és a suttogásokat.Be kell mennem a terembe,elhaladva a hirdetőáblák mellett,amik iskolai klubbokba való belépéseket,meghallgatásokat hirdetnek.Azok a dolgok egykor még jelentettek nekem valamit,de most csak túl száguldok rajtuk és kényszerítem magamat,hogy felejtsek Érzem,hogy bámulnak ahogy lehagyok egy végző srácokból álló csapatot,akik az ablak mellett ülnek.Vágyodó tekintetük sokkal rosszabb,mint a megvető pillantások amiket a korábbi barátaimtól kapok.Az egyiküket barátnőe megpofozza azután pedig engem kezd el fixirozni. - Nem az én hibám,hogy bámulnak - próbálom a szemeimmel elmondani neki.Nekem vannak a legjellegtelenebb ruháim:több pár farmer,fekete V-nyakú pulóverek és pár balerina cipő.A hajam hosszú és egyenes,lófarokban hordom.Nem sminkelem magam,de tudom,hogy ez nem számit.A bőő hibátlan,a szempilláim pedig még szempillafesték nélkül is sötétek és dúsak. Olyan fürgén sétálok,ahogyan csak tudok,amíg le nem ülök a helyemre az angol teremben.Ahogy a súlyom már nem nehezedik a lábaimra,összeszorítom az állkapcsomat,hogy ne sóhajtsak hangosan.Ezelőt soha nem fájt ennyire.Nem tudom,hogy ez mit jelent.Több hónapja nem hagytam ki az úszást.Amikor igen akkor is csak azért,mert kempingező lepték el a tavat és odébb kellet állnom miattuk. Az új tó nagyszerű volt,csakhogy feltűt Cole. Vajon hogyan találta meg?És miért volt ott? Nem tudom,hogy van-e annyi energiám,hogy új helyet keressek magamnak.Remélem nem megy vissza. Csukott szemmel pihenek az asztalomon,amikor meghallom,hogy mellettem a szék megnyikordul egy másik diák súlyától.Ez lehet az utolsó szabad szék,különben senki nem ülne ide. - Lexi,nem nézel ki valami jól - mondja. A szám kiszárad.Kérlek,csak ne Cole legyen az. Mogorva tekintettel fordulok felé,de amikor a tekintetünk találkozik nem tudok mást tenni
csak mereven bámulni,összeszűült torokkal.A szeme élénk barna szinű.Hogyan nem vettem észre ezt eddig?Hogyan gondolhattam,hogy csak egyszerű és unalmas barna? Tegnap éjszaka sötétnek tűt,de most tele van színekkel -barnával és zölddel- amik úgy örvénylenek,mint ha egy festő megmártotta volna az ecsetét mindkét színben és körözött volna vele benne.Ez emlékeztett arra,amikor a víz alatt vagyok,a fáknak pedig csak a barna és zöld körvonalát látom a felszínen túl.A haja nem olyan kócos mint múlt éjjel,a suliban mindig felzselézi.Jobban szerettem,amikor vad volt. - Kösz szépen - motyogok,miözben elveszem a tekintetem róla.Inget visel egy mellénnyel.Mit gondol hol van,magániskolában?Elfordítom az arcom tőe és tovább pihentetem az asztal hűös felszínén,közben pedig reménykedek benne hogy békén fog hagyni. - Szükséged van bármire?Egy pohár víz,aszpirin vagy valami más? Felülök és ránézek.Két éve -mióta elhagytam a bandát- alig beszéltünk.Nem,ez egy hazugság.Ő mind sokat beszélnek,könyörtelenül beszólva nekem.Erre most hirtelen udvariasak lesznek? -Megleszek! - A fájdalomcsillapitók amúgy sem műödnek.Az egyetlen amitő meg fogok könnyebülni,ha már a vízben leszek ma este. - Nincs egy csaj akit felszedhetnél vagy valami? -Tehát ebben az évben is kitartasz a jégkirálynő dolog mellett? - forgatja meg a szemeit. Pislogok párat,miközben késztetést érzek,hogy megvédjem magamat.Amikor Steven még élt,Cole és én nem jöttünk ki.Azt hitte mindent tud.Két év alatt még mindig nem változott. Kényszerítem magam,hogy a táblát bámuljam,ahogy a tanár becsoszog és óriási piros betükkel felírja a nevét:Mrs.Jensen. - Jó nyarad volt? - Komolyan ezt csináljuk? - megrándulok,mintha valaki erően megütötte volna a halántékom. - Csak mondj valami bántót,nevess aztán pedig menj el. Mögöttünk valaki felhorkant.Megfordultam és Siennát,vagyis Miss Tökélyt láttam meg. Miért ott ül? Ő még Nikkinél is rosszabb.A szememmel körbepásztázom a termet.Az övé volt az utolsó szabad hely.Valaki talán cserél velem.Vagy talán a tanár ültetési rendet készít. - Ne már,tudod hogy nem beszél senkivel - Sienna egyenesen rám bámul. Cole felvonja az egyik szemöldökét. - Vicces,mivel pár perccel ezelőt beszélgettünk mondja.Megvéd engem?Miért teszi? Ránézek,de ő csak egy apró mosolyt küld felém,amitő látszanak a gödröcskék az arcán.A hasogató fájdalom a gyomromban hirtelen emlékeztett,hogy miért is vagyok dühös rá. - Úgy vélem történhetnek csodák. - Sienna megvonja vékony vállait,melírozott haja a
hátára omlik majd elkezd kutatni a Coach* pénztárcájában.Ma ennek a színe zöld,azért hogy menjen a topjához,amit a kardigán alatt visel.Sienna állandóan ügyel rá,hogy minden stimmeljen az öltözékében. -Én... - kezdek beszélni,de aztán megállok és becsukom a számat.Semmi jó nem származik abból ha beszélek a volt legjobb barátaimmal.Nikki,Kristi,Sienna és az ő pasija már letettek rólam. Mrs. Jensen megköszörüli a torkát,amitő feleszmélek és ránézek,figyelmen kívül hagyva Siennát. -Nos srácok vannak szabályok,elvárások és tanrend is,aminek nem kellene ismeretlennek lenni számotokra,de azért át fogjuk nézni őet. Csikorgatom a fogaimat.Otthon maradhattam volna. Mrs.Jensen kiosztja a tanmenetet,én elveszem a másolatokat és az utolsót hátranyújtom a vállam felett anélkül,hogy ránéznék Siennára.Amikor azonnal nem veszi el,meglengetem olyan ellenségesen ahogy csak tudom.Kihúzza a kezembő,miközben valamit morog az orra alatt. Mrs.Jensen a tetején kezdi - Ebben az évben legalább 3 önállóan választott klasszikus könyvet fogunk venni... Magamban felsóhajtok.Mögöttem Sienna Cole felé hajol,de én is tisztán hallom,amit mond. - Szóval jössz a bulimra? Körbe pillantok.Lennie kell egy másik helynek ahova ülhetek.Valaki csak cserél velem vagy valami. Komolyan ezt kell hallgatnom?Hallani mindent,amibő kimaradok? Két évvel ezelőt engem is megkérdezett volna,hogy megyek-e.Két évvel ezelőt tudtam volna,hogy ebben az osztályban van,mivel reggel 7-kor együtt néztük volna át az órarendünket.Aztán síkitoztunk volna,amikor felfedezzük,hogy közösek az óráink. A szemeimmel végigsöpröm a termet,mindenhol smerő arcokat látok,kivéve az egyik hátsó padban. Egy új srác az,magas és szőe,ráadásul izmos is.Azon töprengek vajon hallota-e a pletykákat rólam.Délig sem fog tartani,amíg valaki figyelmezteti ő,hogy tartsa távol magát tőem. Nem nézhetem tovább ő,mert megfordul és rám bámul.Félrenézek,de érzem ahogy az arcomon ismerő melegség kúszik fel. Előeszek egy kék tollat a mappámból és úgy teszek mintha jegyzetelnék Mrs.Jensen beszédébő,aki körülötttem sétál,miközben izzadság csillog a homlokán.Biztos,hogy új
tanár itt,mivel nem hallottam még róla.Frissen diplomázottnak tűik,látszik rajta,hogy bármi kiboríthatja. Kicsi tekergőő vonalakat rajzolok a narancssárga papírra.Úgy néznek ki mint a hullámok az óceánban.A narancssárga háttérel együtt hasonlít a naplementére,amikor is a két szín egészen összekeveredik egymással. Legalábbis,ahogyan én emlékszem az óceáni naplementére,ugyanis Steven halálának napja óta nem láttam. - Persze,ki nem hagynám - válaszol Cole Sienna kérdésére. Arébb csúsztatom a székem egy picit,miközben megpróbálom figyelmen kívül hagyni a beszélgetésüket.Tíz centi azonban nem elég,de ez minden,ami anélkül tehetek,hogy magamra ne vonnám a tanár figyelmét.Az utolsó dolog,amit akarok,hogy a tanár bajkeverőént könyveljen el. Késztetést érzek,hogy hátranézzek Sienna-ra,így megpróbálok a papíromra koncentrálni.A hullámok egyre több helyet foglalnak el,de addig fogom csinálni,amíg több lesz a tinta mint az üres hely. - Mindenki ott lesz - mondja Sienna. Rápillantok az órára.Nyolc perc.Mindössze ennyi telt el azóta,hogy leültem. - Bámulatos.Én legkésőb nyolcra ott leszek. - Cole egy másodpercnyi szünetet tart. - És te? Összevonom a szemöldököm,miközben kitöltöm az üres helyet a lapom bal margóján.Miért kérdezi meg Siennát,hogy mikor fog megérkezni a saját bulijára?Amikor rápillantok rájövök,hogy engem kérdez.Az ajkaim szétválnak,de nem tudom,hogy mit mondhatnék.Aztán Sienna közbeszól: -Mintha Lexit meghívnánk. -Nem érek rá amúgy sem - mondom,de a hangom tompább és szomorúbb mint,amire számítok. Cole szemei ellágyulnak,mondani akar valamit,de a tanár megszólal. - Te!Ott középen.Van valami kérdésed az osztályozó rendszerrel kapcsolatban? A lélegzetem visszafojtom. - Ó nem, nincsen.Megértettem.Bocsánat. Amikor visszafordulok a hullámok színezéséhez,próbálok a tóra gondolni és nem Sienna bulijára.Egyébként sem mehetek,tehát miért érdekelne?Nekem úsznom kell. Cole jobban teszi ha ma nem lesz a tavamnál.Nem tudok még egy napot eltölteni úszás nélkül.Szükségem van a vízre,csakúgy mint a levegőe. *** Amikor este hazaérek ledobom magam a kanapére és egy hosszút sóhajtok.Azt hittem,hogy
a mai nap soha nem fog véget érni.Több óra van még szürkületig,de jó érzés itthon lenni,ahol nem kell ragaszkodnom az álcámhoz.Az elmúlt két évem azzal telt,hogy képeztem magam.Arra,hogy nem érdekel ha utálnak és ez soha nem volt könnyű.Ez az értékes óra - az iskola és a szürkület között - az egyetlen,amikor lazítani tudok. Amint a Nap eltűik és a Hold feljön,mennem kell. - Milyen volt az első napod,kedvesem? - Nagymama vonul ki a konyhába,kezében egy gőölgő bögét tartva.Teázik.Ez az egyetlen függőége. Felülök. - Jó.Kemények az órák,de megleszek. - Te mindig megvagy.Tudod,nagyon büszke vagyok rád. - Nagyi leül a támlás székre és a távirányítóval kikapcsolja a tévét. - A barátaid is az osztályodba járnak? Lassan kortyol a teájából,miközben citromsárga szemével és felvont szemöldökével rámnéz.Feltűt neki,hogy az utolsó két évben valami megváltozott,de a legnagyobb titkomat még neki se mondtam el.Ő apu édesanyja és teljesen normális.Ráadásul még úszni sem tud.Régen történeteket mesélt apámról és a vitorlásásról,arról,hogy hogyan üldögélt mentőellényben a hajón. Azután egy nap apám elvitorlázott.Mindig elképzeltem,hogy végül vissza fog térni.Rájön,hogy hülyeség volt itthagyni minket.De ő soha nem jött.Nem is fog. Tehát mivel Nagyi nem tud úszni,én vagy teljesen a természet különce vagyok vagy anyumtól örököltem.Egészen biztos vagyok benne,hogy tudom melyik eset él.De anyum halott,így biztosan nem fogom megtudni soha. - Uh,igen.Sienna az angol csoportomban van,Nikkinek és nekem pedig együtt van kémiánk. - Elkerülöm a tekintetét és inkább a lábamat tanulmányozom. - Bevetted ma az inzulinodat? kérdezem. Nagyi maga mellé helyezi a bögrét. - Azt szeretném,ha nem aggódnál annyira.Az az én dolgom. A konyha bejáratánál állok. - Nem aggódok,Nagyi.Csak szeretném tudni,hogy nem felejtetted el. - Beállítottad azt az átkozott riasztót.Hogyan is felejthetném el?Minden alkalommal,amikor cseng majdnem kiugrok a székembő. Elmosolyodok. - Rendben.Előészítek néhány fecskendő.Vacsorára spagettit akarsz? Nagyi bólint,miközben felveszi a távirányítót és visszakapcsolja a tévét. - Jól hangzik. Kinyitom a hűőzekrényt és kihúzom a nagyanyám inzulines üvegét.A szekrényhez megyek és kiveszek egy doboz fecskendő,egy ollót és egy tekercs leukoplaszt.A kicsi
ebédlősztalra teszem őet,ahol a hátizsákom fekszik.Előeszem a cipzáros kis zsebbő az átlagos útitérképekre hasonlító táblázat.Lefektetem az asztalra a periódusos rendszert.Az utolsó fél hónapomat a haladó kémiaórára való felkészüléssel töltöttem.Nem várják el,hogy megjegyezzük a periódusos rendszert,de minden estre megpróbáltam.Biztos vagyok benne,hogy a késöbbiekben ez segíteni fog. Tudomány.Könyvek.Iskola.Ezekkel a dolgokkal foglalom el magam és ez megakadályoz abban,hogy örültté váljak.Félrenézek és elkezdem ismételni az elemeket halkan suttogva:nitrogén,foszfor,arzén,antimon,bizmut,unupentium.A tizenötödik sor. Gondosan lenyisszantok pár darab tapaszt,pontosan hét darabot.Megírom őet az egész hétre:hétfő,kedd,szerda...Aztán felveszem a fecskendőet és 40 cc-nyi adaggal töltöm meg őket.Ennyi a Nagyi napi adagja.Felcimkézem a fecskendőet,majd felállok.Nitrogén,foszfor,arzén... Már elfelejtettem az alvást.Odasétálok az öreg,mandulaszínű hűtőhöz,a fecskendőet pedig a legfelső polcon lévő üres dobozba rakom.Átnézem a hűő,miközben a körmeimmel az ajtón dobolok.Azután kiveszek egy kis parmezán sajtot és pár darab zöldpaprikát,a gondolataimat pedig olyan hétköznapi dolgokra fordítom,amiket egyszerűb irányítani. Felaprítom a paprikákat és amíg vizet engedek a forraláshoz,a Legyen Ön is Milliomos-t hallgatom a másik szobából. A lábaim égnek,de még mindig túl korai úszni.Nem értem miért,de amíg világos van az úszás nem kielégítő és értelmetlen is.Felpillantok az órára.Három óra múlva indulok. Az tóhoz vezető ű kinzóan hosszú.Tizenötö percbe telik,hogy a külvárosból a kikövezett útra érjek.Sajnos ez egy kavicsos,keréknyomos pocsolyával teli öreg út.A Toyotám vonakodik,ahogy felfelé haladok a sötétben.Őrégi cédrusfák hajlanak körülöttem.A városunk ezekrő kapta a nevét.Egy csepp hullik a szélvédőre és az ablaktörlőm elkezdenek mozogni.A rádió nem müködik a kocsimban,úgyhogy csendben vezetek az éjszakában,az egyetlen zeném az autógumik hangja,amint a kavicsok ropognak alatta. Egy nagy fenyőa alá parkolok,az autómat eltakarja az árnyéka.Ma este a Hold elbújt a felhő mögé és kellemes köd van,ahogyan kiszállok az autóból.Felveszek egy öreg gyapjúdzsekit,becipzározom az államig majd nekilátok az ösvénynek.Még zseblámpa nélkül is el tudok igazodni az ismerő úton.Kavicsok ropognak a túrabakancsom alatt.A térdeim fájnak,mmiközben átmászok egy kidőt fenyőa törzse fölött.Már csak pár perc és a fájdalom eltűik.
Az örökzöld erdő lombkoronája alatt az eső megszűnik.Kicipzározom a dzsekim és szippantok néhányat a friss levegőből..A fák fölött elnézve meglátom azt a néhány csilllagot,amit nem rejtenek el a felhő.Egy kidőt fa édes,romló illata fogad engem. Végül kikötök a kicsi tisztáson,ami a körülveszi a tavamat.Abban a pillanatban,ahogy meglátom a tavat,a vágy női kezd.Egy úszás nélküli éjszaka után majdnem lehetetlen megakadályozn,hogy belevessem magam. A lezúduló eső megnedvesíti a bőömet,amikor kilépek a faágak alól.Szünetet tartok a tó bámulásában és erőködöm hátha meghallok valamit -gallyak csattanását vagy levelek susogását-,de csak az erdő hangja ér el hozzám.A ruháimat a megszokott ágra akasztom és odasétálok a víz széléhez.Egy béke rázendít én pedig sóhajtok,miközben belemerülök a jeges tóba.A hűös folyadék felkúszik a bokáimnál,a fájdalom rögtön szertefoszlik. Talán Cole-nak nem tetszett a tó.Talán soha nem fog visszatérni. *** A mélyebb víz felé botladozom.Amikor már a derekamig ér a jéghideg folyadék beleugrok.Azonnal ellazulnak az izmaim,a hátam is megkönnyebbül.A jeges víz meleg habfürdőént hat a testemre.Minden ma történt dolog egyre kevésbé lesz fontos úszás közben. Néhány méter víz alatti úszással kezdek.Majdnem tíz percig bírom a felszí alatt,odavissza úszva,mielőt levegőe lenne szükségem. Ha valaki most látna,nem tudná leírni a bőő csillogását és az átlátszó izzást,ami körülvesz,ahogy átsiklok a vízen.Én nem olyan vagyok,mint Ariel a kishableány.Nekem nincs farkam vagy ilyesmi.Néha úszás közben úgy érzem,mintha a bőő fénylene,akár csak a hal pikkely.Máskor viszont teljesen normális és szokványos a bőő. Nappal máshogy történik.Visszatudom tartani sokáig a levegő,de a bőő nem fénylik és nem is könnyebbülök meg,ha úszok. Azt kívánom bárcsak tudnám,hogy miért vágyakozom a vízre,miért vagyok az aki vagyok és mi is vagyok pontosan.De nem tudom.Abban sem vagyok biztos,hogy valaha tudni fogom.Az egyetlen személy,aki elmondhatta volna nekem,már hat éve eltűt.Anyám halálával kapcsolatban csak annyit tudtam,hogy megfulladt.Ez volt minden amit a nagyanyám elmondott.Azután a tenger hívása erőebb lett és én azt gondoltam,hogy cask anyám emléke köt az óceánhoz. Órákat töltöttem a strandon sétálva,miközben magam sem tudtam,hogy miért akarok ilyen közel lenni a hullámokhoz.Aztán megtörtént a tizenhatodik születésnapom pusztító
eseménye.Az volt,amikor anyu halálának története mögé láttam.Akkor úsztam előzör.Majd öltem. Nem volt nehéz kitalálni,hogy mi történt.Egy gyors keresés a Google-n és minden,amit Anyuról hittem megváltozott. Nem egy véletlen baleset miatt fulladt meg,ahogyan a nagyanyám mondta.A lábai egy betontömbhöz voltak kötözve.A cikkek többsége azt írta,hogy öngyilkosság volt,és bár soha nem akartam elhinni,de más magyarázatot nem találtam a történtekre. A cikkek említettek még egy másik különös balesetet:Greg Robert az akkori pasija is megfulladt.De Greg nem volt ott vele.Legalább tizenkét órával és fél mérfölddel arrébb halt meg. Ismertem Greget,de csak egy kicsit.Amikor a cikket olvastam úgy gondoltam,hogy fájdalmában elhagyta a várost,amikor anyum meghalt.Egy éven keresztül voltak együtt és még tizenkétévesen is láttam,hogy milyen boldogok.Anyám állandóan róla beszélt. Nem tudom pontosan hoygan fulladt meg,de azután,ami Steve-vel történt...vannak sejtéseim. Azt kívánom Anyu bárcsak itt lenne.Bárcsak elmondaná nekem mi vagyok és,hogy milyen leszek az elkövetkezendő években. Nem gondolok rá sokáig ma este,mivel úszás közben egy pontnál az elmém üressé válik.Felszínre emelkedek és a dal -amit minden este énekelek- kirobban,a torkom pedig olyan mintha egy egész üveg szódát ittam volna meg.Ez egy kisértetíes dallam,ami mélyen belülrő származik és nem tudom irányítani.A karjaim és a végtagjaim együtt mozognak,hajtanak egyre gyorsabban.Valószínűeg még egy olimpiai úszónál is gyorsabban. Teljesen kikapcsolok,amint megtalálom a ritmust robotpilóta üzemmódba kapcsolok.Ez emlékeztett engem az alvásra.Öntudatlan órák,zavaró gondolatok nélkül.Egyszerűn belemélyedek a vízbe és úszni kezdek.Mire a hajnal eljő én frissen és vidáman köszöntöm majd a napot. Pirkadatkor kimászom a tóbol,a lábbujaim sárba mélyednek.A késztetés,hogy énekeljek teljesen eltűt és óráik nem is fog visszatérni.Élénk,kipihent és lelkes vagyok,amiért sikerült leküzdenem azt,amit a sors keze nekem osztott. Pár pillanattal későb azonban a lábujjaim már hidegek.A fagy bekúszik a csontjaimba és a valóság sikítva visszahúz.Szeptemberhez képest meglehetően hideg van.Cedar Coveban a hőérséklet enyhe,bár állandóan eső és szeles,mivel gyakorlatilag a város a Csendesóceánban fekszik.
Nem állok készen a télre.Nem állok készen arra,hogy végig csináljam a sötétség évszakját,amikor az éjszakák hosszúak és a reggelek hidegek.Én pedig vízes hajjal és még nyirkos bőrel úszom. Remegek és egy pillanatra elgondolkozok rajta,hogy visszamegyek a tóba,de már pirkad úgyhogy a víz nincs hatással rám.Csak egy normális lány lennék a jéghideg vízben,akinek inkább ágyban kellene lenni.Nem lehetek beteg,így nem foglalkozom a csontropogtató hideggel,amikor kimászom a vízbő,a hajamról pedig a hátamra csepegnek a cseppek. Az ágon lógó törölközőel megszárítkozom és visszaveszem a ruháimat.Húsz percig tart kiérnem az erdőő.A nap lassan előukkan a hegytető mögött megvilágítva az utamat.Mire visszaérek már fenn ragyog az égen,készen egy ujabb napra.Harminc perc alatt érek vissza a városba.Sok idő elvesztegetek azzal,hohy minden nap idevezetek és túrázok.Ráadásul minden nap tankolni az autót elég sokba kerül,alig fedezi a zsebpénzem. Amikor beülök a régi,rozsdás Toyotámba,elfordítom a kulcsot.Röviden felbő én pedig megkönnyebbülök.A motor életre kel és a fűés is beindul.Azonnal magamba fogadom a meleget.A hideg levegő odakint süvít.Hátradőő és várok,hogy felmelegedjek.Ülök a hajnali napsütésben és a testem olvasztom fel. Végül megemberelem magam és elkezdek utam vissza Cedar Cove-ba. 3.fejezet Ha minden nap harminc percre megszűhetnék létezni,akkor az ebédszünet alatt tenném.Sajnos kártyával kell fizetnem az ételekért.Ha meg tudnám kérni nagyanyámat,hogy adjon pénzt nekem,akkor megállhatnék egy benzinkútnál vagy egy közértben.Vehetnék ebédre valamit és így elkerülhetném a sorban álással töltött kínzó perceket. Ma a pulykás szendvicsem érdekében csapolom meg a kártyámat ,azután pedig majd kimegyek az ebédlőő.A konyhásnő majdnem kész van,kettévágja a szendvicsem és egy papírtányérra helyezi.Megragadom a tányért,amit a pult fölött tart.Odaadom a pénztárosnak a kártyám,aki gyorsan lehúzza azt,majd visszaadja nekem.Berakom a hátizsákomba és az ajtó felé fordulok.Megkönnyebbülés tölt el,ahogy egyre közelebb kerülök az ebéddel kapcsolatos megpróbáltatások végéhez. Késve jövök rá azonban,hogy nem a legjobb utat választottam.Sienna csapata -az én régi barátaim- lefoglalt egy egész asztalt ez évben.A szívem a torkomban dobog.Egyenesen feléjük
tartok.Lelassítok és azt fontolgatom,hogy inkább kerülök egyet.De ekkor Nicky megböki Kristy Eckly-t és felém int.Másodpercekkel későb mind engem bámulnak. Nem futhatok el.Nem engedhetem,hogy lássanak megfutamodni.Megemelem a vállaimat és gyorsabban kezdek sétálni,miközben egyenesen magam elé bámulok,üres pillantással,ami nem árulja el az érzéseimet.Ötven lábra vagyok a szabadságtól. Az ajtó hívogat a távolból.Annyira közel van.Én viszont el vagyok azzal foglalva,hogy megpróbálok másfelé nézni,de így nem figyelek a lábam elé és megbotlom.Behajlítom a karjaimat,hogy megtartsam az egyensúlyom,a tányérom viszont kicsúszik a kezembő.Sikerül megmentenem a leesésétő,de nem tudom ugyanezt elmondani a szendvicsemrő.Lebukfencezik a földre és szétszóródik a piszkos padlón.Az egész asztal kuncog és nevet.Nem nézek rájuk,az arcom ég miközben elszáguldok az ajtóig,jobban vigyázva,hogy hova lépek.Csak,amikor már elérem a kijáratot,akkor pillantok hátra.Az asztalukra nézek és az egyetlen személyre,aki nem nevet.Cole.Az arca teljesen üres,teljes nyugalomban ül ott.Mint mindig,most is lányok veszik körül ő. Megrúgom az ajtót és sietően az udvar hátsó részében lévő padhoz tartok.Bokrok veszik körül,ahol is nem láthatnak meg a többiek.Felrakom a lábaimat és átkarolom a térdeimet.Pihentetem a homlokat rajtuk,miközben mélyeket lélegzem.Becsukom a szemeimet,próbálom megszilárdítani a fájó szivemet. Tudom,hogy mind engem okolnak Steven haláláért.Tudom,hogy ez a büntetésem.Ahogyan azt is tudom,hogy megérdemlem.Hibáztatnak,mert azt gondolják,hogy nekem kellett volna megakadályoznom az értelemetlen tragédiát.Azon töprengek vajon mit gondolnának rólam,ha tudnák hogy egyenesen én öltem meg ő.Mennyivel rosszabb dolgokat vágnának a fejemhez vajon? A gyomrom korog,ahogy egyedül üldögélek,bízva abban,hogy senki nem lát meg.Nem tudom mennyi ideje vagyok itt,amikor egy srác megköszörüli a torkát.Lefagyok,de azután vonakodva megfordulok. Cole egyenesen engem bámul.A pillantása teljesen más,mint amit a régi barátaimtól kapok.Az övé azt mondja,hogy nem utál engem.Leteszi a tányért mellém,én pedig a rajta lévő szenvicset bámulom. -Ez így nem jó!
Nyelek egyet. - Mi? - Az,amit veled tesznek. Elfordítom a fejemet. - Nem csináltak semmit.Én voltam az idióta,aki megbotlott. - Nem csak a mostanira gondoltam.Úgy értem...minden nap ezt csinálják. - Miért érdekel egyáltalán ez téged?Új év,ugyanaz a tréfa.Tudom kezelni. - Felszegem az állam. - Miért engeded meg nekik?Miért hagyod csak úgy? - Mert megérdemlem. Keresztbe teszi a kezeit a mellkasán és rám néz. - Senki nem érdemli meg,hogy szemétként kezeljék. Dühösen nézek rá,miközben azt kívánom,hogy távozzon és hagyjon egyedül. Én,igen.Az,ami történt az én hibám és ő tudják ezt. - Tényleg magadat hibáztatod? A csönd túl hosszúra nyúlik,de végül megszólalok: - Igen. Sóhajt,de nem úgy tűik,hogy tudja mit kell ilyenkor mondani.Megmozdul,a pillantása előb az étkezőe majd rám esik. - Nos,élvezd a szendvicsedet. Mondani akarok valamit,de olyan sok dolog van bennem.Nem hiszem,hogy érthetőn ki tudnám magam fejezni.MIelőt azonban alkalmam nyilna beszélni,ellép mellőem és ott hagy a bűtudatommal együtt.Kinyitom a számat,hogy kiáltsak neki,de inkább gyorsan becsukom. Nincsenek barátok.Ez az elsőzámú szabályom,az egyetlen dolog,ami mindenki számára biztonságos. Leteszem a lábaimat a földre és nézem ő,ahogy keresztül szeli az udvart.Egy nyurga,sötét hajú lány állítja meg az ajtónál és egy hatalmas ölelést ad neki,ami véleményem szerint túl hosszúra sikerül.A lánym ond valamit,nevet és elsétál,miközben a csipőát riszálja.Cole nézi ő,ahogy elsétál.Összeszorítom a szemeimet.Cole az ajtóhoz ér és visszapillant rám.A tekintete rabul ejt az ajkai pedig könnyű mosolyra húzodnak. Lenézek a szendvicsre,a gyomrom megint korogni kezd.Ugyanolyan mint amit a padlóra ejtettem,kivéve,hogy ez nem ment tönkre és nem borítja piszok.Visszapillantok az ebédlőe,de ahogy sejtettem ebbő a szögbő nem látom az asztalukat.Egy sóhajtással felveszem a szendvicsemet és nagyot harapok bele.Annyira éhes vagyok,hogy jobb íze van,mint bárminek,amit eddig ettem A nap melegít a fekete ingemen keresztül,miközben itt üldögélek és a Cole-tól kapott szánalom adományt rágcsálom.Remélem az időárás kitart még egy-két hétig.Októbertő májusig
állandóan esik az oregoni Cedar Cove-ban.Igaz,hogy az óceán mellett vagyunk,de a hegyek csapdába ejtik a felhőet a város felett. Másrészrő viszont amikor igazán zuhog,sokkal kevesebb ember van a Tillamok erdően és nem kell aggódnom,hogy megtalálják a tavamat.Ma a nap süt,az ég felhőlen.Néhány hétig lesz talán ez az időárás,aztán pedig újra esni fog.A levelek arany és bíbor színbe fordulnak,hasonlítva az iskolánk színeire.Mire a futball idény feléhez érünk,délben is legfeljebb 6 fok lesz. Utálom a teleket,amikor is pár órával az iskola után már szürkület van,mivel rettegek a szürkülettő.Amint hold magasan fent van vonzani kezd a víz.Nyáron elég hét-nyolc órát úsznom éjszakánként,de télen,amikor az esték végtelennek tűnek tizenkét órára is nőet ez az idő. Még egyet harapok a szendvicsbő,mközben a földet bámulom. Kilen óra és újra a tóban leszek. 4.fejezet Egy órával szürkület előt belépek a Seaside temetőe.Egy lejtő hegytető helyezkedik el,Cedar Cove-tól alig tíz percnyire délre.Nincsenenk messze a szirtek,milió dolláros kilátás nyílik a Csendes-Óceánra. Lesétálok a kanyargó beton ösvényeken a nagy,csupasz szomorúfűhöz és utána a negyedik sírhoz.Stevenéhez.Letérdelek a kő mellé a földre,Steven Goode és Mathew Pearson sírja közé.A fickónak hatvankét év adatott meg ezen a földön,sokkal több mint Steven-nek. Ledőő a fűe,a felhőlen szeptemberi égboltot bámulom.A naplemente rózsaszín és narancssárga színe elkezd átszűödni az égen,én pedig nem tudom elkerülni,hogy a szürkületre gondoljak és arra,hogy mit is jelent az. Ha Steven nem hat láb mélyen, hanem a föld felett feküdne,akkor pontosan mellettem lehetne.El tudnánk tölteni a következő fél órát egymás vállához dőve,öszekulcsolt ujjakkal.A fű hidegét nem érezném meleg mosolyától.Ehelyett ő hideg és halott,eltemetve egy nyolcezer dolláros mahagónia koporsóba,amit az anyja készítetett neki. - Hé,Steven! - mondom.Egy Hot Wheels Chevellet-t ások ki a zsebembő.Ugyanolyan kék mint az övé volt.A minap egy játékboltban akadtam rá.Felemelem az égbe,hátha látja onnan,ahol a lelke most lakik. - Tudom,hogy nem ugyanaz.Mármint nem tudsz vezetni meg ilyenek.De
rád emlékeztett,szóval...vettem egyet neked és egyet magamnak is. - A hangom elcsuklik,a karom visszahullik az oldalamhoz. - Tudod,az a fickó,aki megvette az autódat a városban él.Néha látom ő.Ötven küröli lehet.Fogadok,hogy fogalma sincsen,hogy milyen keményen fáradoztál az autó helyrehozásán.Nem fair az,hogy nem tudsz itt lenni és élvezni a kocsit. A hangom elhalkul és a torkomon akad.A nap ezen részében leengedem a védelmemet.Nem tudom,miért jövök ide minden nap.Úgy teszek mintha megtalálhatnám a válaszokat idefent vagy mintha elmondhatná nekem,hogy nem okol engem amiatt ami történt.Amikor beszélek hozzá,az csökkenti a bűtudatomat egy kcisit. Nyelek egyet,amint az első könnycsepp végiggördül az arcomon.A szemem könnyben úszik,a sötét égbolt pedig hullámzó óceánnak tűik. Hirtelen megint ott vagyok, a sötét strandon állok Stevennel.Kuncogok,amikor idegesen a derekamra csúsztatja a kezét.Heteken keresztül ekörül a dolog körül táncoltunk.Túlságosan félénk voltam,hogy megkérdezzem mire vár,de ma este minden más.Ma este abbahagytuk a táncolást.Nézem,ahogy a víz a partot mossa,Steven mögöttem áll,ajkai a nyakhajlatomon játszanak.Ma este van valami a levegően,amitő a testem lángra gyúl.A késő nyári párás levegő és sötét felhő eső sejtetnek.Elhomályosítják a holdat és a csillagokat,nehezzeben lehet látni őet.A levegőek az íze olyan mint a sónak,a nyárnak és mindennek,amit szeretek.A késztetés,hogy bemenjek és ússzak egyet elsöprő erejű. Forgolódok a karjaiban,amíg szembenézek vele.Lehajol,a csókja hosszú és habozó.Nem tudom elhinni,hogy mi tényleg itt vagyunk és ezt csináljuk.Ez olyan mint egy álom.Hátrálni kezdek anélkül,hogy megszakítanám a csókunkat,míg a lábamnál nem érzem a tengert.Steven egy pillanatra meglepőik és elhúzódik a különös érzésre,de magamra rántom ő többre vágyva. Még,még,még.Ez minden,amire gondolni tudok,a szükség nyomasztó. - Menjünk úszni! - suttogom két csók között.Nem tudom miért akarom,de mégis azt érzem,hogy kell.Kétségbeesetten.Mielőt reagálni tudna bármit is lehúzom a pólóját és a partra dobom.Steven pislog.Talán túl gyors vagyok,de annyira sokáig vártam. Ő is akarja,látom
rajta.Engem bámul,ahogy a polómat az ő pólója melé dobom.Amikor leveszem a nadrágomat ő is ugyanezt teszi.Aztám már csak fehérneműen állunk ott.Megragadom a kezét és beljebb vezetem a vízbe.Ideges vagyok,de nem érdekel.Nem tud megakadályozni abban,hogy mélyebbre húzzam ő. Én mindig óvatos és túlzottan megfontolt vagyok,de ma este vakmerő akarok lenni.Azt tenni,amit akarok és nem foglalkozni a következményekkel.A vágy elsöprő hulláma mozog bennem,ahogy a lábaink elhagyják a homokos talajt.Meg akar csókolni,de egy hullám telibe talál minket.Megrázzuk a fejünket és nevetünk.Szédülök,eufórikus állapotban vagyok közben pedig annyira boldog is,hogy az elképzelhetetlen.Nevetek,a hátamra fordulok és arrébb evezem.Steven mond valamit,de a fülem vízzel van tele így nem tudom megfejteni,hogy mit is.Megint nevetek,de ez most furcsán dallamos.Kirobban belőem valami,kisérteties és szép dallal tölti meg az éjszakai levegő. Nem létezik,hogy ezt én énekelem,de kiderül,hogy mégis. A dallam egyre erőebb és erőebb lesz,ahogy gyorsabb tempót veszek fel.Nem tudom miért teszem ezt,csak azt tudom,hogy ez jó érzés.Mintha egész életemben arra vártam volna,hogy elénekelhessem ezt a dalt. Hamarosan felhagyok a gondolkodással,a karjaim kitartóan eveznek egyre gyorsabban mígnem gyorsabb leszek mint bármelyik más vizi teremtmény.Homályosan tudom,hogy Steven is itt van velem,de nem vagyok képes tisztán gondolkodni.A dal nő,erőebben és hangosabban vibrál a mellkasomban.Hirtelen azonban a dallam elhal a torkomban,ahogyan mégegy lökést adok.Némaság gyűűik körülöttem. A késztetés,hogy énekeljek eltűik.A fejem kitisztul,a köd felemelkedik. Mit csinálok itt?Steven,hol van? Egyenesen úszva taposom a vizet,miközben próbálom kivenni a partot a távolban. Kiúszott vajon a partra? Öszpontosítva nézek a sötétségbe,de húsz lábnál messzebb nem látok.A hullámok felle mozognak körülöttem én pedig velük együtt emelkedem és süllyedem,miközben egyhelyben lebegek..Az úszás iránti vágyam teljesen eltűt.A memóriám gyenge,egy furcsa szótlan dal idegesít legbelül.El akarom tűtetni.Nem emlékszem arra,hogy miért volt olyan fontos úszni.
Majdnem éjfél van,a vihar hamarosan meg fog érkezni. Hátamra fordulok és rúgásokkal a partra evezem.Beverem a fejemet valamibe olyan erően,hogy az ütés visszahangzik a koponyámban.Gyorsan megfordulok,a lábaimat magam alá rántom.A sötét homály lehetetlenné teszi,hogy lássam mi lebeg előtem.Felé nyúlok,a víz minden mozdulatomra fodrozódik.Elösző nem vagyok biztos benne,hogy mit érzek az ujjaim alatt,de aztán megértem. Haj. Bőr. Olyan gyorsan taszítom el magam,hogy elmerülök és egy korty vizet nyelek le.Erően kell rúgkapálnom,hogy a víz fölött tartsam magam,miközben köhögök és levegő után kapkodok.Megint megérintem,a szívem a mellkasomban dübörög,a kezem reszket,ahogy megbököm a testet a homályban bandzsítva. Ez...Steven. Sikítás szakad ki a torkomból,egy pillanat alatt lefagyom.A lábaim már nem mozognak.Lassan süllyedni kezdek,de azután tengervizet köhögök fel és eszembe jut,hogy kapálozzak.Nézem a testét,ami fel-le mozog a vízfelszínen a hullámok körülöttünk fodrozódnak.Az elmém kitisztul,mozgásra ösztönöz engem.A karom az álla alá görbítem és erő rúgásokkal a part felé hajtom magam.Gyorsabban síklok a vízen mint egy átlagos ember,gyorsabban mint valaha tudtam úszni.Úgy tűik mintha csak másodpercek teltek volna el mielőt kihúzom ő a homokba. Ő azonban nem mozog,nem küzd a karjaimban. Nem! Nem! Nem! Nem! Odahajolok és megpróbálom mesterségesen lélegeztetni.Befogom az orrát és mindent megteszek érte,amit csak tudok.A mellkasát pumpálom,műödésre akarom bírnia szívét.Nem lehet még túl késő,az nem létezik.Pár másodpercig voltunk csupán külön.Kétségbeesetten verem a mellkasát,mepróbálom a tüdejébe erőtetni a levegő,de ez nem műödik.A könnyek elszorítják a torkomat. - Steven! - üvöltöm neki,miközben zokogva ütöm a mellkasát.A szemei üresek,tekintete üveges.Kisértetíes.Nekidőő és sírok. Ő volt mindenem,de soha nem lehetünk már együtt. Egy teherautó zörög az utcán annyira hangosan,hogy visszaránt a valóságba.
Segítség.Valaki biztos tud segíteni. Felmászom a homokos dombon, közben nád karcolja a csupasz lábaimat amíg egy utcai lámpa alatt nem állok.Az éjszakai levegő már nem meleg a mezítelen,nedves bőömön.Az eső,ami napok óta fenyeget minket csepegni kezd,ahogy a járdára lépek. Fényszórók világítanak meg engem,ahogy egy autó befordul a sarkon.Bebotladozom az út közepére,miközben a kezemmel a fejem fölött integek.A fényszórok jobban rám vetülnek,megvakítva engem. Ő röltnek nézhetek ki átázva,félmeztelenül.Azután még egy reflektor csatlakozik az előőő,a fényei pirosan és kéken villanak fel. Egy rendőr. Minden nap lejátszom a fejemben,de a vége mindig ugyanaz.Egy meleg takaróban vacogok a rendőautó hátsóülésén,Steven lepedőel borított testét mellettem görditik el.Az ágy megbillen ahogy beemelik a mentőe,a keze kicsúszik a lepedő alól és látom hideg,élettelen ujjait. Pislogok,elűöm az emlékeket.Steven nem alszik,neki nincsenek rémálmai. A halálát gyanúsnak találták.Tizenhét éves,életerő sportoló volt,akinek nem kellett volna meghalnia a hullámok miatt.Mindennap úszott a családja medencéjében és a nyár folyamán szörfözött is.A rendőő soha nem értették ,hogy miért mentünk aznap úszni olyan sötétben.Igazából én sem. Kérdéseket tettek fel újból és újból.Elismételtem a történteket,kihagyva azt a rész,ahol énekeltem.Még mielőt rájöttem volna,hogy mi a jelentőége a dalnak,azelőt is tudtam,hogy nem szabad említenem.Végül a rendőő megállapítoták,hogy semmiképpen nem fojthattam volna meg magamtól.Legalábbis nem a szokványos módon.Steven nagyobb volt nálam,sokkal erőebb mint én.Amikor a boncolás megérkezett tisztáztak.Nem voltak zúzódásai és nem volt a körme alatt bő,küzdelemnek semmi nyoma.A fulladás szokványos balaeset volt. A barátaim soha nem látták ezt a jelentést.Tudni akarták miért vittem a házból a tengerpatra Steven-t és miért nem mentettem meg ő.Én nem magyaráztam el nekik semmit -még Siennának sem- erre ő rám szálltak. Steven halálát követő napokban figyelmen kívül hagytam az úszás iránti vágyamat és kirekesztettem mindenkit.Behúztam a függönyeimet és bezárkóztam a szobámba.Egész éjszaka az
ágyamon feküdtem az árnyékokat bámulva,miközben tettetem,hogy nem vágyakozom a víz tapintására. Minden nappal egyre betegebb letttem.Előzör egy kicsi lázam volt,de aztán már felállni se tudtam.Végül odamentem ahhoz az öreg tóhoz,ahol Siennával,Nikkivel és Kristivel úsztam.Egész éjszaka énekeltem,reggel pedig erőebbnek éreztem magam mint valaha.Ez az érzés csak egy napig tartott.Két héten belül már minden este úsztam. Sóhajtva átfordulok hasra és megtámasztom magamat a könyökömmel.Talán morbid dolog,hogy itt fekszem a fűen alig hat lábbal a testek fölött.Talán,ha valaki látna elborzadna,de nekem szükségem van a vele töltött időe.Ez az,ami józanul tart engem.Szerencsére a fűfától és néhány bokortól nehéz látni Steven sírját.Valószínűeg előb meglátnám,ha valaki jönne mint ő engem.Felemelem a kezem és végigrajzolom vele A sírfeliratot.Steven Goode.Szeretett fiú,testvér és barát.Az alján egy bevésett focilabda van.Steven egyáltalán nem szerette a labdarúgást,de ezt soha nem mondtam el senkinek.Az apja miatt csinálta,aki a középiskolában és a főskolán játszott,de soha nem volt benne profi.Olyan titkokat mondott el nekem,amiket senki más nem tudott és innen tudtam előzör,hogy szeret.Titkokat bízott rám.Én viszont soha nem mondhattam el a sajátomat.Három évig vágyakoztam után.Amikor azonban a dolgok kezdtek megválzotni és úgy tűt,hogy ez a románc nem csak a fejemben létezik,akkor megöltem ő. A sírköve elé helyezem a Chevelle-t.Minden este elmondok neki mindent,még arról az átokról is,amivel együtt élek.Ő az egyetlen,aki tudja az igazságot.Hacsak nem akarom,hogy a régi barátaim közül bármelyik is a mellette végezze a föld alatt,távol kell tartanom őet magamtól. Megcsókolom az ujjbegyeimet azután megérintem velük a sírkövét.A rövid pillanatig,míg az ujjaim a márványon időnek,elgondolkodom.Azon töprengek már vagy ezredik alkalommal ,hogy vajon mi lett volna ha több idő is jut nekem vele,nem csak ez a pillanat.A tizenhatodik születésnapi partim valaminek a kezdete lehetett volna.Helyette a vége lett.Azon töprengek,hogy ugyanúgy
szerethetett volna engem mint én ő. - Jó éjszakát,Steven. Felállok és letörlöm a térdeimet.Visszalépek az ösvényre.Sötétebb van,sokkal nehezebb bármit is látni.Otthagyom a testét elporladni egy sírban,ahová miattam került és visszatérek a vízhez. - Szia,holnap találkozunk - suttogom,mintha valaki meghallanná és megteszem az első lépést,hogy magam mögött hagyjam ő. 5.fejezet Egész éjszaka úsztam,a gyomrom mégis tajtékzott,miközben a dzsekimet cipzároztam az iskolába menet,mintha ez megvédene attól,ami következik.A mai nap nem lesz éppen könnyű. Két hete kezdőött el a tanév,ami egy dolgot jelent:ma van a születésnapom.Egy boldog napnak kellenne lenni.Bárki másnak a suliból az lenne,de nekem nem.A születésnapom örökre Steven halálának évfordulóját fogja jelölni és senki nem fogja elfelejteni ezt.A rendőség ártatlannak itélt,de mindenki más bűösnek néz.Mindig én leszek az,aki elvette Stevent az életükbő. Felszegem az állam,a vállaimat kihúzom és megpróbálok a szekrényemhez sétálni,mintha nem venném észre az osztálytársaim figyelő tekintetét. Egy alsóéves elismerőn végignéz,nem is figyelve a folyosón uralkodó feszültésgre.Majdhogy nem kéjsóvár módon teszi,de aztán észreveszi a ragyogásomat és elfordul.Sienna és a barátja ,Patrick,Nikki és Kristi a szekrényemtő nem messze álldogálnak csoportba verőve.A hatalmas üvegablak körül lebzselnek,ami hivatalosan a végzőök számára van lefoglalva.Nem hivatalosan pedig a legmenőb végzőöknek,vagyis csak nekik. Miért átkoz a sors azzal,hogy a szekrényem ilyen közel van hozzájuk? A szekrényemhez fordulok,koncentrálva arra,hogy ne remegjen a kezem,mivel biztos észrevennék.Első alkalommal elszúrom a kombinációt és elölrő kell kezdenem.Érzem a tekintetüket a hátamon,engem bámulnak.A mellkasom összeszorul,nehezebben lélegzem. Végül beütöm az utolsó számjegyet,az ajtó pedig kirobban.Homok ömlik a lábamra, a könyveim és a papírjaim is mind tele vannak vele.Körbefordulok és azon gondolkodom,hogy melyik osztálytársam felelő érte.Sienna közelebb áll,mint ezelőt,a keze a csípőén pihen.Egy koptatott,térdig érő feket szoknyát és Steven egyik öreg polóját viseli.Nem látam ezt a pólot a múlt év óta.Pontosabban a születésnapom óta.Töprengek,hogy vajon
mi mást tartott még meg.A mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed,közel vagyok hozzá,hogy mindent itthagyjak és elfussak. - Bolgod Születésnapot! - mondja Sienna,a hangja remeg. Pislogok.Nincs harag a szavaiban.Összeszorítom a kezeimet,a kétségbesésem összetartja őet. - Meddig fogod még ezt csinálni? Oldalra dönti a fejét,az ablakból beáramló fény rávetű a szemeiben csillogó könnycseppekre. - Addig,amíg vissza nem kapom a bátyjámat. Megfordul és elsétál.Utána akarom kiáltan azt,hogy sokkal jobban vissza akarom kapni Stevent mint ő vagy azt hogy soha nem akartam megölni és nem kell ezt tennie velem.Mégis lenyelem a mondanivalómat. Egyik a másik után,a tömeg végül szétszórodik.Visszafordulok a szekrényemhez,becsapom majd a másik irányba indulok el. Boldog születésnapot magamnak. *** Amikor besétálok a házunkba,Nagyi a támlás székében van.A szemei csukva,a horkolása betölti a nappalit.Megállok a fakó keményfapadlón és nézem ő,miközben a kezemmel a nehéz hátizsákomat tartom. Az őz haja csapzott,az összeillő rózsaszín pulóvere és pólója gyűött,de soha nem láttam még ilyen boldognak.Azt kívánom bárcsak én is ilyen békés lehetnék.Minden végtagja,minden izma pihen. Elfordulok és a konyhába megyek,miközben kinyitok pár szekrényt.Vacsora.Ez el fogja foglalni a kezeimet és az elmémet.Felmérem a lehetőégeket,a karjaim egy hosszú pillanatig keresztezőnek.Nem vagyok olyan hangulatban,hogy bármi bonyolultat is főzek.Csak túl akarok lenni az étkezésen,meggyőőn mosolyogni majd visszavonulni a szobámba és megvárni a szürkületet.Babot,kukoricát,tésztát és párolt paradicsomot választok.Összedobom őet egy kis fagyasztott zöldséggel és leves csinálok.Nagyi szereti a leveseket. Vizet töltök egy fazékba és felteszem a túzhelyre,miközben teljes lángra állítom a főőapot.Ahogy kihúzom a merőanalat,egy rószaszín villanást látok.Mosolygok,amint a Nagyi felm közeledik remélve,hogy el tudom rejteni a feszültséget a mai napommal kapcsolatban. - Lexi,drágám nem hallottalak bejönni. - Aludtál,Nagyi Szemöldökét ráncolja. - Nem kellene a születésnapodon főnő.
- Tudom,de szeretek főni. - A tésztát a fazékba rakom,azután visszafordulok hozzá. Minden rendben van.Ülj csak le.Húsz perc és kész lesz. Elcsoszog a nappaliba,a papucsai susognak a keményfán.Nézem ő,amíg a fényes rózsaszín el nem tűik.Hátrafordulok és a konzervnyitóért nyúlok.Magamban dúdolok,miközben a paradicsomokat a fazékba rakom. Az iskolában minden szívás,de itthon kényelmesen érzem magam,normális lehetek.Különbözik a természettfölötti problémáimtól.Amikor itt vagyok nem kell vigyáznom. Olasz fűzerkeveréket találok a szekrényben,egy kicsit szórok a levesbe.Azután a csípőet a pultnak támasztom és nézem,ahogy felforr a leves. A csoszogás visszatér.A nagyanyám arcát egy nagy barna doboz takarja el.A ráncos és eres kezei szorosan fogják.A szám kezd kiszáradni - Azt hittem megegyeztünk,hogy nincs ajándék - mondom.Megtagadtam,hogy bármit is vegyen nekem. - Ez nem tőem van - mondja és a pultra teszi.Amikor meglátom a kézírást a tető a szám teljesen kiszárad. Az édesanyádtól van.Nekem adta,mielőt... - a hangja elcsuklik majd megköszörüli a torkát. - Azt akarta,hogy adjam neked. Szemöldököt ráncolok. - Hat éven keresztül tartogattad? - Féltem,hogy túlságosan felizgatnának téged a régi holmijai,de most már felnőt vagy.Ha látni akarodőet,akkor a tiédek. - Ó. - A csomagot bámulom. A kezét az enyémre teszi. - Befejezem a levest.Miért nem mész a szobádba és nyitod ki egyedül? Nem állok ellen.A szobámba viszem a csomagot és halk kattanással bezárom magam mögött az ajtót. Hat évig a nagyanyám magánál tartotta.Az ágyam szélén gubbasztok anyu régi takaróján.Emlékeztett azokra az időre,amikor egy bérházban laktunk a város másik végén. Hosszú másodpercekig bámulom a dobozt.Félek megnézni,hogy mit rejt.Mi van,ha egy ékszerdobozt vagy valami hülye játékmackót?Nekem válaszra van szükségem,valamire,ami elmondja nekem,hogy mi vagyok.Valamire,ami segít abban,hogy hogyan hozzam helyre azokat az életeket,amiket tönkretettem.Odanyúlok és letépem a csomagolást.A szívem már a füleimnél dobog.A doboz nehéz,ahogy kinyitom és belenyúlok.Az ujjaim egy darab papírt találnak.Kihajtom,miközben egy nagy levegő veszek. Lányomnak,tizanhatodik születésnapjára.Az egyetlen amit sajnálok,hogy nem lehetek
veled ma,pont,amikor szükséged lenne rám.Remélem ez segíteni fog neked,hogy megértsd mi fog történni. Nem veszem észre a sírásom,amig meg nem jelenik egy sötét paca a papíron. Felteszem,hogy ez a tizenhatodik születésnapomra szól.A nap,amikor minden megváltozott.A nagyanyám tudta és elfelejtette?Vagy az anyám nem fogalmazott tisztán? Újra elolvasom a cetlit.Anyám tudta.Tudta,hogy el fog hagyni engem és ezért írta négy évvel korábban ezt a jegyzetet.Vajon azelőt vagy azután tette,hogy megölte Greget? Belenyúlok a dobozba és valami kemény és börszerű dolgot érzek.Kihúzom és rájövök,hogy egy könyv az.Egy nagyon öreg könyv.Az ujjaim átsiklanak a száraz és fakó boritón,miközben az ölembe húzom.A por a farmeromra hullik.Ennek őréginek kell lennie.Ahogy felemelem a fedelét,hogy belenézzek a gerince megreccsen. Az első oldal sárga és majdnem teljesen üres,két szót kivéve,amit tökéletes szépírással irtak fel. Nagy levegő veszek,majd lapozok egyet. 1750. január 7. William nem tartozik Juliához.Az eljegyzésük pusztán üzleti szándékú,semmi tőb.William szerelmes belém és engem akar elvenni,nem ő.Megígérte nekem,hogy felbonja az eljegyzésüket.Juliát azonban csak William címe érdekli,szóval harcolni fog,ha megpróbálja otthagyni ő.Remélem William erő marad majd.Ma este,amikor Williammal táncoltunk Harksbury-ban láttam Julia szemeiben.Tudtam,hogy bűt követek el,mielőt még a a dal véget ért volna.Későb megalázottan félreálltam,amíg William hazudott neki,hogy lecsillapítsa.Azt mondta,hogy csak udvarias volt.Elmondta,hogy senki nem kért fel engem táncolni és csak úriemberként viselkedett,amikor megkérdezett.Egy szánalom tánc. Amikor Julia még mindig dühöngött tudtam,hogy valami megváltozott köztünk.Bármit meg fog tenni,hogy hercegnő lehessen.Ezért is kell William-mal elszöknünk.Ő megkért,hogy várjak még egy hónapot és azután az enyém lesz,csakis az enyém. Charlotte 1750. január 18. Rémült vagyok.Julia tudja.Tud mindent.Látta,ahogy becsomagoltam a táskáimat ls szembeszállt velem.Azt hiszi attól,hogy a fizetett cselédje vagyok irányítani tud,de nem
fogja eldöntei,hogy kit fogok szeretni.Azt mondta bolond vagyok,hogy hittem Willliamnak.Elmondta,hogy William kötelessége,hogy elvegye ő.A szavai tompa fájdalamt hagytak a mellkasomban.Muszáj,hogy hazudjon.Én vagyok az,akit William szeret,de én csak egy egyszerű szolga vagyok.Nem kényszeríthetik,hogy feleségül vegyen.Most előzör nem vagyok benne biztos,hogy helyesen cslekedtem az utóbbi hónapokban. Muszáj azonban bíznom William-ban.Szeret engem.Minden elsuttogott igéretét be fogja tartani.Amúgy sem tehetek már semmit,túl késő visszamenni,hogy helyrehozzam a cselekedeteimet. Charlotte 1750. február 7. Azt hittem,tegnap éjjel eljön értem,hogy elvigyen.Egy fejreállított vödrön ültem az istálló mögött,miközben a hidegtő remegtem,ő mégse jött el.Meg kellett kérnem egy lovász,hogy nyergelje fel nekem az egyik lovat,hogy William birtokára mehessek.Ez haszontalannak bizonyult,mert azt mondták,hogy elment a barátaival északra.Hogyan teheti ezt pont ilyenkor? Haza kellett mennem,de Julia megtudta,hogy hol voltam.Haragosan nekem támadt és ha nincs az apja komornyikja lehet,hogy meg is sérültem volna.Az apja elbocsátott egy órával későb,referenciák nélkül.a délután a dombon álltam és vártam a kocsit,aminek el kellett vinnie az egyetlen helyrő,amit az otthonomnak nevezhettem már vagy két éve.Azutrán Julia jött lóháton,a haja kibontva omlik a hátára.Soha nem láttam még ő ennyire kócosan és a pillantásától csomók jönnek létre a gyomromban.Leugrott a lováról és hozzám vágott valamit fénylő port,amitő köhögő roham tört rám.Még mindig ég a tüdőben,amikor ezt írom,mérföldekre egy kopott fogadóban. Azt állította,hogy egy cigánymágia volt.A szemei szélesek és ijesztők voltak,miközben azt mondta nekem,hogy olyan magányos és nyomorult leszek mint amilyen ő volt akkor.Meg fogok fizetni azért,hogy megpróbáltam ellopni a jegyesét.El akartam neki mondani,hogy William keresett meg engem,de nem érdekelte Juliát. Az átkozottaknak Amíg Will betartja azt,amit igért adig minden rendben lesz. 1750. február 15.
Képtelen vagyok megtalálni Willt.Egy hétél többet van távol az otthonától.Egy kis szobát béreltem egy kocsma felett,ez minden amit meghetek magamnak.Alig pár mérföldre vagyok Will birtokától,épp a tengerpartnál Exmoor Cliffs mellett.Eredetileg azt terveztem,hogy beljebb utazom,de nem viselném el,ha itt kellene hagynom a tengert.Furcsa,hogy mindig is utáltam a só szagát a levegően. Charlotte A csomo a torkomban egyre csak nő.Így kezdőött az egész,250 évvel ezelőt.Az ujjaim remegnek,ahogy keresztülcsúsznak a sárga papíron.Lapozom egyet. 1750. március 21. Tegnap éjszaka a tengerben találtam magamat ok nélkül úszkálva.Szerencse,hogy nem fulladtam meg,mivel soha nem tanultam úszni.Haza akarok menni,de muszáj emlékeznem,hogy nekem nincs már otthonom. Két levelet is küldtem Willnek,de nem válaszolt.Azt gyanítom,hogy Julia valahogy elfogja a leveleimet. 1750. március 30. Nem tudok tovább itt maradni,majdnem kifogytam a tertalékaimból és hamarosan ki fognak dobni az utcára.Délre kell utaznom,hogy megtaláljam az unokatestvérem,aki remélem befogad engem. Nem megyek még el azonban.Nem tudnám elviselni,ha úgy mennék el,hogy nem látom Will-t még utoljára.Elmegyek Varmoth Manorba,remélve,hogy már visszatért.Tudnom kell,hogy a papír szerint össze fognak-e házasodni Juliaval. Charlotte 1750. április 2. Will halott.Valami retteneteset tettem.Nem értem,hogy mi történt velem,de menekülnöm kell. Julia tett velem valamit.Tudnom kellett volna a kétségbeesett és őült pillantássából,hogy sokkal rosszabbat tett,mint amit hittem. Azonnal meg kell találnom ő,mielőt még gyilkosságért felakasztanak.Én egy szolga vagyok,Will meg egy herceg.Nem fognak nyugodni,amíg ki nem derítik az igazságot. Amíg meg nem találnak engem. Charlotte
Lapozok még egyet,de nincs több részlet Charlotte sötét múltjából.Néhánysor átlapozom és próbálom kigondolni,hgy mi történt. A következő dátum 1766 vége.Ezek a cikkek más kézírással készültek,világosabbak és ívesebbek mint Charlotte betű.Visszamegyek az ő feljegyzéseihez és számolást végzek. Tizenhat év.Van egy tizenhat éves szakadék.Benntartom a levegő,amíg a szemeimmel átfutom az első bekezdést.Ez Charlotte lányáé.Wille lányáé.Ugyanaz a végzete.A mellkasom összeszorul és megállok a mondat közepén.Több odlalt lapozok,amíg új kézírást nem látok.Ez tizennyolc évvel későb van. Egy új lány,ugyanaz a történet.Az utolsó néhány évét ismétli meg az első oldalon.Mesél az első emberrő,akit megölt. Visszalapok pár oldalt.Miért hagyta abba Charlotte az írást.Meghalt vagy egyszerűn csak tovább adta a lányának a könyvet? Az ujjaim felpörögnek,egyre gyorsabban lapozok,ahogy az írás változik újra,újra és újra.Nem bírom tovább olvasni,ma nem.Ő mind fájdalmasan ismerőek.Ahogy becsapom a könyvet megpillantom az utolsó feljegyzést. Anyám merev kézírása néz vissza rám.A bekezdéshez nincs évszám írva,ső kapkodva van firkálva az oldalra.Ez több mint tizenhat éves.Nem voltam még két éves sem,amikor ezt írta.Az apám ekkor hagyott el minket.Nehéz lélegezni a torkomban lévő gombóctól,ahogy felfogom az oldalon lévő szavakat. Elmondtam neki az igazságot.Azt hittem,hogy szeret engem és ezért maradni fog.Ha nem is miattam,akkor Lexi miatt,de nem tudta elviselni még a látványomat sem,miután elmondtam ki vagyok.Míg Lexi aludt,ő eltűt.Nem is búcsúzott el a lányától. Pislogok.Az apám.Az apámról beszél. Soha nem fogom újra elmondani az igazi természetem senkinek.Ilyen fájdalmat még soha nem éreztem.Elutasítás. Keményen összeszorítom a fogaimat és kétségbeesetten próbálom visszatartani a könnyeimet.Az oldal három pereme be van hajtva,minthe spórolt volna a hellyel.Spórolt,hogy mások is
megoszthassák a történetüket azokkal a lányokkal akik végül elolvassák majd a könyvet. A következő oldalra lapozok. Megcselekedtem azt az egy dolgot,amirő nem hittem,hogy valaha is megteszem. Öltem. Nem tudtam,hogy Greg követett engem.Nem tudtam,hogy az érnyékban állt,amikor besétáltam az óceánba. Nem számít,hogy hagyan történt,a lényeg,hogy elment és én vagyok az,aki megölte.Lehetetlennek tűt,hogy elengedjem a kezét,még akkor sem,amikor hideg lett.Végül otthagytam a dagály szélénél,hogy valaki megtalálhassa. Ez a fájdalom jobban sebez,mint bármi más,amit el tudok képzelni,sokkal jobban mint az elutasítás.Lehetetlen ezzel együtt élni. Lexivel akarok lenni,de nem tudom folytatni.Nem vagyok olyan erő mint előtem mások.Soha nem leszek boldog,mert mindig is szirén leszek. Lexi,ha ezt olvasod tudd,hogy az egyetlen amit sajnálok,hogy elhagytalak. Zokogok,a vállaimat mázsás teher nyomja.Miközben összegömbölyödöm a könyvet eltolom magam mellő,egy hangos puffanással ér padlót. Azt hittem,hogy mindent tudok anyám öngyilkosságáról,de látva ezt,minden megváltozott.A saját elhatározása volt,hogy betontömböt köt a lábára és leugrik a mólóról. Az ő fájdalma is ugyanaz volt,amivel én is mindennap együtt élek. Mi lett volna,ha két évvel ezelőt megkaptam volna a könyvet?Elmentem volna Stevennel úszni?Szeretném azt gondolni,hogy nem.Soha.Mégis nem vagyok benne biztos. Kétszázötven éven keresztül minden nemzedék világra hozott egy különleges lányt,egy olyat mint én.És minden lány halálba csábított egy másik embert.Elkerülhetetlen volt,hogy megöljem Steven-t. Mostmár tudom mi vagyok,mi leszek mindig is. Szirén. Megragadom a térdeimet és erően zokogok,miközben remélem,hogy a nagyanyám nem hall engem. 6.fejezet A világos fekete hátizsákom szijját szorítom,ahogy átsétálok a iskolába vezető szárnyas ajtókon.Néhány lépés választ el csupán az aulától amikor minden rosszra fordul.A lábam beelütközik valamibe
és beesek az ajtón keresztül.Igyekszem elkerülni a bajt,de csak annyit tehetek,hogy felemelem a kezemet és kitámasztom magam,felkészülve az esésre.A könyökeim végigcsúsznak a ronda barna szőyegen és azonnal égető fájdalmat érzek. Bár elkésve,de felismerem,hogy mi gáncsolt el:egy láb az utamban.Valaki szándékosan tette oda. Arccal lefele terülök el,a hátizsákom ekőe borulva landol.Felemelem a fejemet,mindenki engem bámul.Azt hiszem nem sérültem meg.Az iratgyűtöm azonban nem viselte ennyira jól,a feladataim és a jegyzeteim szanaszét szórodtak a padlón. Felnézek a korábbi barátaim tengerére.Sienna,Nikki,Kristi és Steven korábbi labdarúgó csapatának fele is itt van.Két évvel ezelőt ott lettek volna mögöttem,ha valaki ezt csinálta volna velem.Segítettek volna talpra állni és összeszedni a dolgaimat. Ehelyett csak állnak és önelégülten mosolyognak.Néhányan nevetnek és sugdolóznak.Nem fogom megengedni nekik,hogy felhúzzanak.Elrántom a tekintetem és mély,lenyugtató lélegzeteket veszek.A haragomra koncentrálok.A seggfejre,aki elgáncsolt. Nem számít milyen keményen próbálom elrejteni,bekúsznak a bőő alá.Nem is a gúnyos megjegyzéseik bántanak,hanem az,hogy tudják az igazságot.Én vagyok a felelő Steven haláláért.Minden,amit tesznek emlékeztett arra,hogy mit tettem vele. Összeszorítom a fogaimat,ahogy az emberek elkezdenek szétszéledni,a szorakózás hivatalosan is véget ért.Rátaposnak az iratgyűtőre,összetépik a matematika házimat és koszos cipőyomokat hagynak maguk után.Megkaparíntom a házi feladatom maradványait és bepakolom őet a mappámba. Hirtelen egy kéz jelenik meg előtem,a kémia jegyzeteimet tartva.A szemeim végigpillantanak a kezén,a karján,a vállán majd a nyakán...míg meg nem látom Cole arcát.Nyugtalannak tűik. - Azt hiszem,hogy ezek a tieid. Felnézek rá,miközben az összes érzelmet letörlöm az arcomról.Egy tompa köszönömöt motyogok,ahogy felállok,kiveszem a papírokat a kezébő,majd a táskámba dobom őet.A másodperc töredékéig a tekintetem az övén időik.Azután elfordulok és büszkén elsétálok. Pár órával későb az angol teremben idegesen üldögélek.Sienna és Cole vidáman ülnek.Mindeki így tesz.
Azt kívánom bárcsak egyszerűn elfelejtenék,hogy létezem.Azt kívánom bárcsak el tudnám én is őet felejteni,de lehetetlen elfelejteni a korábbi életem.Fáj,hogy akik a barátaim voltak régen már soha többé nem lesznek azok.Nekem nem lehetnek barátaim.Ez az egyetlen lehetőég,hogy életben maradjak.Az egyetlen lehetőég,hogy ő is életben maradjanak. Amúgy sem akarnak engem visszavenni.Steven temetésén Cole megpróbált beszélni velem,de nem álltam készen arra,hogy bárkivel is beszéljek.Másodpercekkel későb Sienna jelent meg és elmondta,hogy nincs jogom ott lenni,végül pedig megütött.Így fejezte ki az érzelmeit. Cole elhúzta a derekánál fogva,miközben Sienna sikoltozott.Legközelebb amikor láttam már egy hűös álcát hozott létre,amivel mindenkit átvágott.Mindenkit,kivéve engem. Mosolygok egy picit,ahogy becsúsztatom az iratgyűtőbe az ötös dolgozataimat.Bárcsak az élet is ilyen könnyű lenne,mint a házi feladat.Vagy mint az úszás. Mrs. Jensen visszatér előe,miközben a farmerjába porolja a kezeit. - Szóval most,hogy kész vagyunk ezzel,ideje belekezdeni az első nagy projektünkbe. Néhány diák hangosan sóhajt,de én örülök.Bár nem vagyok oda az iskoláért,az óráimat szeretem.Egy nap doktor vagy kutató leszek.Fel fogom találni a rák gyógymódját vagy valami hasonlót.Főskolára fogok menni messze innen,ahol névtelen tudok majd lenni,diáktestbe bújva.Biztos keresnem kell majd egy helyet az úszásra,de ráérek majd ezen aggódni,ha odaérek. -Az első projektetek csopormunka lesz. Morajlás fut végig az osztályon,ahogy a diákok a partnereiket találgatják.A szívem majd kiugrik,miközben emlékeztetem magam,hogy együtmöködni valakivel sokkal nehezebb az átoknál.Talán az új fiúval,Erickel együtt tudok dolgozni.Lehet,hogy még nem hallotta a szóbeszédeket rólam,bár egész héten együtt votlak az óráink. Mrs. Jensen megköszörüli a torkát,hogy elhallgattassa a morajlókat. - Mielőt túl izgatottak lennétek,elmondom,hogy három főő álló csoportokat fogok kijelölni.Úgyhogy nézzük csak... Mrs. Jensen elosztja a termet.Ahogy eléri a mi sarkunkat szörnyű igazságra jövök rá.Siennával és Cole-lal vagyok együtt. - Nem.Ez nem történehet meg.Nem tudok vele beszélni.Nem tudok neki beszélni. Ahogy vártam Sienna is hozzánk kerül.Visszafordul a táblához és úgy csinál mintha most tört volna ki a
harmadik világháború.Én az asztalom szélét szorítom és ösztönzöm magam,hogy lélegezzek. - Szeretném ha elolvasnátok egy regényt és megvitatnátok.Bármilyen könyvet választhattok,de holnapig be kell adnotok a választásotokat jóváhagyásra.A feladatotok egy értelmező projekt készítése,aminek egy dolgozatból és egy bemutatóból kell állnia.Hárman vagytok,tehát jó eredményeket várok. Az osztály elkezdi körbe rakni az asztalokat.Néhány pillanatot várok aztán megragadom az asztalom szélét és megfordítom,amíg meg nem pillantom Sienna ellenséges arcát.Rápillantok Cole-ra.Az édes,szerény mosolya meglep.Hogyan tud ilyen nyugodt lenni,amikor tudja mi van Sienna és köztem? - Fantasy-re gondoltam - mondom fogcsikorgatva. - Talán Eva Stonewell egyik regénye. -Tudod miyen furcsa vagy néha?Úgy nézel ki mintha műogsorragasztót nyeltél volna le. -Mi van?Nem hallottalak téged.A rikító inged túl feltűő - mondom. Sienna szemei egy pillanatra megremegnek ,ahogy lepillant a pink és sárga Vnyakujára,amit visel.Utána dühösen rámpillant. Cole pillantása közöttünk cikáz,de inkább figyelmen kívül hagyja a verbális szócsatánkat. - Azok lányos könyvek.Mit szóltok Carl Levison-hoz? - A könyvei unalmasak - mondja Sienna. - Ha egyet olvastál,akkor minden olvastad. - Viccelsz?Az az ember egy zseni - mondja Cole. Sienna vállat von. - Csináljuk a Manhattan Prep-ot. - Felhorkanok. - Hagyjuk,hogy egy ilyen szemetet válassz?Mrs. Jensen soha nem fogja megengedni,hogy megcsináljuk.,mivel olyan mint egy képregény. Sienna rám kacsint és keresztbe fonja a karjait. - Nem,hogyha jól játszunk.Azt mondjuk Mrs.Jensen-nek,hogy olyan könyveket keresünk amelyeknek szándékosan szarkasztikus nézetei vannak az előogokról.Talán a szerző igazi célja az volt,hogy megmutassa az elitek milyen sekélyesek,azáltal,hogy eltúlozza a karakterek viselkedését.Gúnyolja őet,nem pedig isteníti. Cole nem habozik ellenszegülni neki. - Nincs rá esély,hogy szatíraként mutassuk be azokat a könyveket.Csak ócska szappanopera regények.Esztelen nyáladzás. - Hirtelen szünetet tart.A szemei ragyognak és kihúzza magát. - Mi van ha bemutatkozáshoz használjuk ezt a dolgot?Bemutathatunk egy vitát azzal a címmmel,hogy:Könyvek,amelyek szándékosan szemtelenek vagy csak szimplán szemetek. Sienna összefonja a karjait.
- Nem-nem.Egy normális bemutatót fogunk készíteni,ahol mindenki külön tanulja meg a részét. Nem... - a hangja elcsuklik és rám néz. - szükséges érintkeznünk. - Gyerünk már.Nem te mondtad a búcsúbeszédet? - mondja Cole. Sienna horkant. - De én mondtam. Coe éles pillantást vett rá. - Bizonyítsd be.Valami váratlant,valami leleményest csinálunk és aratni fogunk. Sienna mérgelőik,de az hogy sikerrel járjon sokkal fontosabb neki,mint a vágya,hogy elkerüljön engem. Cole hátradöl a székében,önelégült kifejezéssel az arcán. Elfordulok és a firkálásokat bámulom az asztalom sarkán,miközben próbálom elfojtani a pánikomat.Nem tudom ezt tenni.Nem tudok együtt dolgozni Siennával.Velük. Amikor felnézek Cole rám vigyorog,ami a szívemet mélyebbre löki. - Te benne vagy? Gyengén elmosolyodok és távolabb húzom az asztalomat tőük.Számolni kezdem a perceket,amíg ma este beugorhatok a tavamba. 7.fejezet Ezen az estén a vacsoraasztalnál ülök szemben a nagyanyámmal.Mögöttem a kandalló ropog felmelegítve a hátamat.Egy perecet veszek ki a köztünk lévő edénybő és lerágom róla sódarabokat.Nagyi négy betű tesz az K betű mellé.Hajók.Milyen irónikus.Rám néz miközben betűet tesz a Srabble táblára és egy pillanatig úgy gondolom mondani fog valamit,de aztán mégsem. - Csináltál bármi mókásat ma? - kérdezem. Az ajkát rágja,amíg a műnyag dobozban kutat,hogy pótolja a hiányzó betűt. - Nem igazán,volt egy próbagyűésem a központban.És te? A betűmet bámulom.A mássalhangzók egy csoportban vannak,az egyetlen magánhangzóm,az U pedig külön.A tű ropog,egy farönk kettéhasad és a szoba még narancssárgábbá változik. - Egy új feladatot kaptunk angolból.Ilyen csoportmunka.El kell olvasnunk egy regényt és meg kel vitatnunk az osztáy előt. - Tényleg? - Felemeli az egyik szemöldökét. Lebetűöm a SIETNI szót és begyűtök egy csomó vacak pontot.A nagyanyám nem jó ebben a játékban,de szeretem hagyni,hogy győző.Gondosan mérlegelem minden lépésemet nehogy rájöjjön a trükkömre. - Igen.A tanár Siennával és Cole-lal tett egy csoportba. A betűvel babrál,rendezgeti a pici tálcán őet.
- Nos,ez jó,hogy a barátaiddal vagy egy csoportba. - Felemeli a szemeit,hogy találkozzanak az enyéimmel.Próbálok nem reagálni.Lenézek a dobozra és megragadok néhány pótbetű,miközben remélem,hogy a kitérésem nem árul el engem.Mostanában eléggé gyanús lett nekem.Az egész ezen a nyáron kezdőőt,amikor is rájött,hogy egyedül voltam egész idő alatt.Főskolai tesztkönyveket olvastam és a Discovery Chanenel dokumentumfilmjeit bámultam.Azt hazudtam neki,hogy Sienna Franciaországban tölti a nyarat a családjával.Ez egy darabig műödött is,amíg össze nem futott Sienna anyukájával a bankban.Ha kitörölhetnék valamit az emlékezetébő,akkor azt szeretném,hogy felejtse el ezt.Valamit makogtam neki aról,hogy korábban jöttek haza,de még mindig nem tudom,hogy biztosan bevette-e. - Igen,klassz.A feladat egy könnyű ötös. - Milyen a többi óra? Vállat vonok. - Csak a szokásos.Néhány gazán jó tanár és egy kevés gagyi. Bólint,miközben kibetűi a SERTÉS szót. - Rendezned kéne egy filmes estét,úgy mint,amikor kicsi voltál.Meghívni Siennát és csinálni vajas pattogatott kukoricát. - Rámnéz ls a szemei mregetik és elemzik a reakciómat.Lehet,hogy feledékeny,de nem hülye. Harcolok a késztetés ellen,hogy nyeljek,mert tudom,hogy észrevenné. - Igen,az mókás volna. - Szuper.Beszélj vele a többit meg majd én elintézem.Bár a filmet szerintem inkább nektek kéne kiválasztani. - Aha.Persze. - megint bólintok és kibetűöm az UDVAR szót. Nagyanyám diadalmasan mosolyog,miközben a maradék betűbő kiteszi az ELRENDEL szót.Végiglengeti a kezét a tábla felett egy kiáltással: - Győtem! Nem csak ebben,gondolom magamban. A következő napon Mrs. Jensen megengedte,hogy az óra alatt a projektünkön dolgozzunk.Azt kívánom bárcsak ne tette volna. Talán elküldhettem volna Cole-nak emailben néhány vitapontot ő pedig tovább küldhette volna Siennának és elkerülhettük volna,hogy beszélnünk kelljen a vita napjáig.Még mindig alig hiszem el,hogy a tanár beleegyezett,hogy a Manhattan Prep-ot válasszuk,bár szerintem inkább a vita ötlete izgatta ő. Annyira nehéz Sienna körül lenni és nem gondolni a közös emlékeinkre.Arra,hogy mennyire nevettünk,amikor
végiglocsoltuk az ebédlősztalukat szódával.Vagy arra a napra,amikor az anyukája előzör kitett minket a bevássárlóközpontnál és mi felnőtnek éreztük magunkat,miközben szülő nélkül vásároltunk ruhákat.Hogy történhetett ez alig két évvel a boldog nap után? Összetoltuk az asztalainkat,Sienna pedig szamárfüles másolatot vett elő a Manhattan Prep-ról.Cole kihajtogatja a sajátját és az asztalra tesziTudom,hogy nemrég vette,mert az eredeti borító helyett a TV-show szereplő láthattok a könyvön. - Kérlek mondd,hogy valaki látott téged,amikor ezt megvetted - mondom.Próbálok gőőnek és sznobnak tűni,de azon töprengek,hogy miért csinálom ezt vajon.Nem úgy néz rám,mint mindenki más.Meztelennek érzem magam minden alkalommal,amikor közel van hozzám. Cole nem veszi komolyan a sértegetésemet. - Nem.Kölcsönvettem a nőéremtő - jelenti ki,miközben vigyorog. Sienna két halom jegyzetet pakol ki,egy rózsaszín és egy sárga készletet.Az ő ívelt és nőes kézírása van mindegyiken rajta. - Az egyik színre az érveket,a másikra pedig az ellenérveket írjuk fel.Mint egy pontellenpont dolgot. - Rendben - mondom. - Ti srácok vitatkoztok.Én leszek a moderátor. Sienna megkeveri a kártyákat,mintha egy pókerversenyen kezdene. - Semmiképpen.Egyformán kell hozzájárulnunk és ha én - itt megállt és magára böködt az egyik tökéletesen francia manikőözött ujjával - már félig megterveztem,akkor te - rámbökött - fogsz vitatkozni.Te a Manhattan Prep ellen fogsz beszélni,Cole pedig mellete fog érvelni. Bele akarom verni a fejem a padba.Olyan mintha megpróbálna megbüntetni engem.Ez a hülye vita ráadásul nem is az én ötletem volt,erre most nekem kell kiállnom az osztály elé. Ehelyett csak nyit mondok: - Ki halt meg és csinált belőed királynő? Túl késő jövök rá,hogy ez volt a legrosszabb dolog,amit mondhattam.Sienna megtámaszkodik és egyenesen rám néz.Az ajkait vékony vonallá préseli a szemeit pedig összeszűíti.Innen látom az összes szempillafestékes pilláját. - Te voltál. Visszabámulok rá,ez a két apró szó kavarog a fejemben szüntelenül,mert igazak.Évekkel ezelőt gyakorlatilag királynő voltam az osztálytársaim számára,de Steven halála után Sienna és Nikki átvették a hatalmamat.Ő azok akik
eldöntik,hogy mely ruhák elfogadhatóak és mely partik számítanak menőek. Sienna élrenéz és a körmeit kezdi el piszkáln,mintha untatná ő ez a beszélgetés. - Tudod,hogy a kormány mitt tett az árulókkal? Mozdulatlanuk bámulom ő és félek attól,hogy hova akar kilyukadni ezzel.A figyelmét a másik tökéletesen manikűözött kezére fordítja. - Felakasztották őet.Felnégyelték őet.Vagy lefejezték őet. - Rámnéz,a szemei tovább szűűnek mígnem már nem látom a sötét kék szemét. - De,ha nő voltak,akkor máglyán égették el őet. Sienna hangja méreggel teli.A testvére elvesztésének fájdalmát egyetlen küldetésre fordítja:meg akar semmisíteni.Nem tudom mit fog tenni,ha egyszer sikerül neki. - Az árulók becstelenek.Jobb nekik holtan. A szívem a torkomban dobog.Érzem,hogy Cole engem néz,miközben vár.Annyi minden van a pillantásában,amit el akar mondani,de mégis csupán ott ül.Hagyja,hogy Sienna nekem essen. - Meggondoltam magamat - mondja Sienna,miközben elém lök pár kártyát. - Neked a Manhattan Prep mellett kell felszólalnod és elmondani,hogy szatíraként ábrázolják a felső osztályt.Úgy több az értelme,hogy egy srác gondolja azt,hogy ez csak esztelen nyáladzás. Ránézek a kártyákra.Sienna órákig csinálhatta őet.Lenyelem a büszkeségem. - Köszi. A kezét a szíve fölé teszi. - Mi ez a kedvesség? - Hallgass. - Pont erre gondoltam. - Átlapozza sárga kártyákat,majd Cole asztalára tolja őet.Én felveszem a hátizsákomat,a könyvet meg a kártyákat belelököm. - Azt hiszem végeztünk - mondja Sienna - Ó igen,végeztünk - mondom. 8.fejezet Leállítom az autómat és az előtem lévő hatalmas házat bámulom a szélvédő keresztül.Képtelen vagyok megmozdulni.Cole Mapple Falls Road legnagyobb házában lakik,alig pár háznyira Siennától.Néhány alkalommal már jártam itt,de az eleganciája még mindig lenyűöz engem.Tompa zöld színnel van lefestve,az elején szürke kövekkel kihangsúlyozva.Hatalmas sziklapillérek szegélyezik a tető oldalát.A ház legalább kétezer-ötszáz négyzetkilométer és a fél iskola elfér itt,amikor bulit rendez.Megpróbálok emlékezni,hogy mikor hallottam
utoljára pletykákat a partiairól,de nem jut eszembe.Ez nem éppen jó,mivel régen minden második hónapban bulit rendezett. A bejárati ajtó igazából nem is egy,hanem két ajtóból áll.Mindkettő négy méter magas üveg beillesztéses.A garászajtó óriási szárnya van balra,a ház többi része a szépen rendezett pázsiton terül el.Egy nagy tó,közepén vízeséssel helyezkedik el az út mellett. Vonakodva szállok ki a kocsiból és a bejárati ajtó felé veszem az irányt,hogy folytassuk az angol projektünket.Sienna ragyogó kék kupéja már a feljáron áll,nem zavartatva magát,hogy más útjában lehet.Rettegés lesz urrá rajtam.A temetés óta nem töltöttem egy percet sem együtt Siennával iskolán kívül. Fellépek a tornácra és megállok.Hallom a Csendes-óceán morajlását.A háztól gyönyörű kilátás nyílik egész Cedar Cove-ra. Képtelen vagyok tovább várni,megnyomom a csengő.Csinos,elegáns dallam hangzik fel.Cole nyitja ki a z ajtót és úgy mosolyog mintha örülne,hogy lát.Kezével beletúr a kócos barna hajába,ahogy int nekem,hogy kövessem a házba.Vastag,smaragzöld pulóvert és laza farmert visel.Nincs rajta cipő vagy zokni és ebben van valami meglepőn intim.Az előzoba legalább kilenc méter magas.Egy kristálycsillár lóg a plafonról,a padló pedig bonyolult mintákkal díszített keményfa.Követem Cole-t a sarkon túl egy hatalmas méretű konyhába,ahol több tucat szekrény és gránitasztallap van.A padlótól mennyezetig érő ablakok fedik be a falat,leaglább kilenc méter magasak.És aztán ott van még a kilátás.Cole háza egy dombtető van,ami az óceánban végzőik.Annyira közelinek tűik,hogy meg akarom érinteni.A hullámok nem több mint kilenc méterre hánykolódnak tőem. Ez nehéz lesz.A nap tíz perc múlve lemegy.És amint ez bekövetkezik az óceén hívni fog engem,egyenesen a fülembe sikítja a nevem.Gyorsan túl kell esnünk ezen. Elfordulok a parttól a konyha felé.Sienna a konha közepén ül,a haját csavargatja a tolla köré.Komor tekintettel néz fel rám,mintha arra várna mikor sértem meg ő.De nem tudom összeszedni a szavaimat.A szemeit forgatja,amikor rájön,hogy képtelen vagyok bármit is mondani és visszafordul a jegyzeteihez. Kérsz valamit inni?Szódát,vizet vagy valamit? - kérdezi Cole. Megrázom a fejemet és leülök a Siennától legmesszebb lévő székre.Cole kettönk közé ül.Kiásom a gyűött jegyzeteket a zsebembő és halomra rakom őet magam előt.Cole kártyái már az asztallapon vannak,tökéletesen
rendezetten. Sienna fenyegetőn néz rám. - Jobban teszed,ha nem hagyod el őet,sokat dolgoztam velük. - Rendben - mondom. Egy pillanatra megáll,mintha vissza akarna szólni,de végül csak a szemeit forgatja. - Tehát a hülye tűriadó miatt,ki fogunk futni az időő.Ha nem akarunk egész éjszaka ezze foglalkozni,akkor bele kell húznunk. - Egy hosszú pillantást vet rám,mintha én lennék a felelő a tűriadóért.Mintha én akartam volna huszonöt percet a parkolóban állni,mialatt a tűoltók kiderítették,hogy egy zseni csíny gyanánt meghúzta a tűjelző,amikor egyáltalán nem is volt tű. - Mint moderátor én fogom bemutatni a könyvet - mondja Sienna,miközben egy rózsaszín tollat tart a kezében.Egy kislányos kézírással írt lap hever előte. - Beszélni fogok a történetérő,a népszerűégérő és a televíziós showról.Eltérő kommenteket idézek majd mindkét oldalról.Azon emberek véleményébő,akik szemétnek és az irodalom gyengeségének látják és azokéból is,akik a felső társadalmi osztály szatírikus ábrázolásaként ismerik el. - Lapoz egyet a jegyzettömbében és Isten ments meg egy egész oldal tele van még az írásával. - A bemutatás három-négy percig fog tartani,utána pedig elkezdőik a tényleges vita. Bólintok,de a gyomrom nehézzé válik.Hátrafordulás nélkül tudom,hogy a nap hamarosan lemegy. - Srácok,átnéztétek a kártyákat? - Igen,Sienna! - Emlékeztetni akarom,hogy Steven halála előt én voltam az egyetlen versenytársa a búcsúbeszéd mondásáért.Azután az éjszaka után két hétig nem mentem be az iskolába és a házifeladatokat sem csináltam meg.Rossz jegyeket kaptam és akkor előzör négyes átlagom lett.Ez a hiba elég volt ahhoz,hogy lemaradjak Sienna hibátlan eredménye mögött.Neki is összekellett volna omlania Steven halála után,de ehelyett még keményebbé vált.Mechanikus és üres lett. - Kiváló.Tehát te kezded a pozitív szempontoddal és azután Cole válaszol rá az érveivel. Sienna csak beszél tovább,de a hangja zümmögéssé válik a fülemben.A nap lenyugodott és ez olyan érzés ,mintha egy láthatatlna hurok tekeredett volna körém,az óceán pedig húzna maga felé.Két év után most vagyok a legközelebb az óceánhoz szürkület idején.Összekulcsoloma kezeimet az ölemben és a lábammal a keményfa padlón dobolok,késztetést érzek arra,hogy elhagyjam a házat és a dűék fele sétáljak.A haragom egyre nő,miközben Sienna
tovább szónokol.Ez egy vita,nem rakéta tudomány.Összeszorítom a fogaimat és kényszerítem magam,hogy hallgassam ő.De a kísérlet,hogy figyelmen kívül hagyjam az óceánt,majdnem lehetetlen.Olyan mintha a hullám a hátamnál tekeregne és kérne,hogy forduljak meg. Tíz kínzó percen keresztül hallgattuk,hogy a vita hogyan fog zajlani.Minden eltelt perccel egyre rosszabbu érzem magam.Azután végül kész vagyunk.Legyőő a késztetést,hogy teljes sebességgel fussak ki a házból és szálljak be az autómba. Cole kikísér engem és Sienát az ajtóhoz,megízlelem a szabadság érzését és majdnem olyan,mintha már a tóban lennék.Átlépek a küszöbön nem veszőve azzal,hogy elköszönjek.Éppen beülök a kocsiba,amikor Sienna kiáll a felhajtóról és eltűik a vaskapun keresztül.Úgy vélem nem csak én akartam elmenni. Remegek a hideg miatt,miközben elfordítom a kulcsot.És akkor...semmi.Hallok minden kattanást az autóban.Egy gombóc kezd női a torkomban. Ne,ez nem történhet meg... Behunyom a szememet és visszatartom a lélegzetemet,miközben elfordítom a kulcsot,de az autó mégsem indul. Most komolyan,ez nem történhet meg.Fel kell mennem a hegyekbe.Oda kell érnem a tavamhoz.Úsznom kell. Könnyek tőnek elő belőem és nem tudom őet megállítani.Ha nem tudok odaérnia tóhoz...ha nem tudok úszni,akkor rosszabbul leszek.Vajon megadnám magam?Úsznék az óceánban? Nem,nem,nem ez nem fog megtörténni.Nem fogom engedni.Meg fogom javíttatni a kocsit,akkor is ha el kell adnom az egyik vesémet érte.De nem számít mit mondok magamnak,a pánik kezd eluralkodni rajtam.A könnyek egyre szaporábban hullanak.Végigszáguldanak az arcomon,majd az államról elcsöppenve a mellkasomon végzik.Mindkét kezem a kormányra kulcsolom és az arcomat beletemetem a karjaimba.A testem a zokogásommal együtt rázkódik,nem tudok lélegezni,nem tudok gondolkodni. Felugrom ijedtemben,amikor kopognak az ablakomon.Felnézek és Cole áll odakint.Nem tudom megfejteni az ábrázatát a könnyeimen keresztül. - Menj el! - mondom,a hangom mély és rekedt. Megpróbálja kinyitni az ajtót,de zárva van. Behunyom a szemeimet és megpróbálom visszatartania a könnyeimet,miközben reménykedem benne,hogy amikor kinyitom őet,addigra Cole eltűik.Pár pillanat múlva azt hiszem,hogy teljesült a kívánságom,mert abbamarad a kopogás az ablakon.De akkor
meghallom,hogy az utasoldali ajtó kinyilik és Cole becsusszan az ülésre.Szorosabban összeszorítom a szemeimet - Kérlek,csak menj el! - mondom.Miért van itt?Miért pont két év után?A karomon érzem a kezét és elrántom.Nem érdemlek vigasztalást.Azután nem,amit tettem.Vagy amit újra megtehetek. Cole újra nekivág,a kezét a vállamra teszi.Ez alkalommal nem húzódok el.Az ujjai melegét érzem a dzsekimen keresztül is.Olyan rég volt,hogy bárki is megérintett engem.A keze mázsás súlyúnak tűik,természetellenes és ismeretlen.De ez jó érzés. - Jól vagy? Felemelem a fejemet és ránézek,miközben letörlöm a még megmaradt könnyeimet. - Úgy nézek ki mint,aki jól van? - Steven halála óta nem vagy jól. Megint elfordulok és a kormánykeréken pihentetem a homlokomat.Egyszerűn nem tudom elhinni,hogy ezt mondta.Senkit nem érdekelt,hogy rendben vagyok-e. - Mindenki azt hiszi,hogy megöltem ő. - Én nem. Valamiért a szavaitól újra sírni kezdek.Összeszorítom a szemeimet,kényszerítve magam,hogy hagyjam abba. - Miért? - Mert láttam,hogy nézel rá.Bármit megtettél volna,hogy megmentsd ő. Hagyom,hogy a könnyeim hulljanak.Mély és bizonytalan lélegzeteket veszek,a szemeim lecsukom és a vállamon nyugvó kezére koncentrálok.Örökkévalóságnak tűik,míg csendben ülök,miközben Cole szilárd és rendületlen jelenlétét érzem.Egyikük sem tudja,hogy mennyire megbántanak engem a szavaik.Elfordulok tőe,miközben visszanyerem az önuralmamat.A párás ablak miatt,olyan mintha mi lennénk az utolsó két ember a Földön. - Tehát...az elmúlt napok miatt volt ez vagy valami más az oka?Nem vagy olyan típus,hogy csak így kiborulj. Nyelek egyet és visszafordulok hozzá. Nincs energiám,hogy leplezzem az érzéseimet.Amikor belenézek a mogyoróbarna szemeibe az ajkam megint remegni kezd. - Én...én csak... - visszatartom a mondanivalómat. - nem engedhetem meg magamnak,hogy megjavíttassam a kocsit és a nagyanyámnak nincsen autója,szóval én viszem ő mindehová és... - A hangom elcsulik,mert elég szánalmasan hagzik,hogy egy autó ennyire fel tud hergelni. Cole engem bámul egy hosszú és nyomatékos pillanatig.Nem hisz nekem és tudom,hogy így akarja a tudtomra
adni. - Talán meg tudom javítani - mondja lágy hangon. - Nem vagyok olyan jó szerelő mint Steven volt,de sokat segítettem neki és tudok egy-két dolgot. Gyorsabban pislogok,nehogy a könnyeim újra elárasszák a szemeiemt. - Köszönöm. Cole sóhajt. - Rendben.Kinyitom a garázsajtót és utána betolom. Bólintok és megint ránézek.Ő is bólint,a szemei az enyémbe mélyednek.Azután elhúzódik és kimászik a kocsiból.Visszafogom magam,hogy nehogy utána kiáltsak.Két éve nem beszéltem senkivel és most ez első adandó alkalommal minden kikívánkozik belőem.De nem mondhatod el neki az igazat.Nem tudok az a személy lenni.Nem tudom visszahívni ő. Letörlöm a párát az ablakról és nézem,ahogy Cole egy sorozat számot üt be a billentyűzetbe.Az ajtó felcsúszik ő pedig visszakocog hozzám és int,hogy húzzam le az ablakom. - Tedd üresbe és én majd betollak. Bólintok és azt teszem amit mondott.Pillanatokkal későb már a garázs felé gurulok.A világos fényben szörnyen kéne festenem,de tudom az igazságot.Tudom,hogy ugyanolyan csinos vagyok mint mindig.Az átok miatt,attól fogva,hogy szirén lettem,mindig gyönyörű leszek.Még akkor is,ha én nem ezt érzem. Cole a motorháztető melő kiabál nekem,úgyhogy lenyomom a gombot.Pár másodperc alatt kinyitja. - Fordítsd el a kulcsot. Elcsavarom a kulcsot a gyújtásban,de pont mint azelőt nem hallok semmit,csak kattanásokat.Nem látom Colet,miközben a belső dolgokat nézi át. - Rendben,ez jó. Mégegyszer elfordítom a kulcsot,de ugyanúgy csönd van.Cole átjön az én oldalamra,a kezét egy papírtörölközövel törölgetve.Lehúzom az ablakot,de nem szállok ki.Valahogy a köztünk lévő ajtó biztonságosabbnak tűik.Lágy és aggódó szemekkel néz rám,mintha törékeny volnék. - Szerintem az akkumulátor lesz az.Égve hagytad a világítást? Megrázom a fejemet. - Miért nem hagyod itt és én majd hazaviszlek.Későb pedig megpróbálom kitalálni,hogy mi lehet a baja. válaszol erre. A pánik újra előör a mellkasomban.Mintha tucatnyi léggömb próbálna kipukkadni a tüdömben. - Nem,nem tudom.Kell az autóm.Te nem érted...
- Hé,nyugodj meg,rendben? A hangja megnyugtató,kihúz engem a hisztériából.Az egyik kezét az ablakban pihenteti,a másikkal pedig egy kulcsot halász ki a farmerjából. - Miért nem viszed el az én kocsimat,addig amíg megnézem a tiédet?Holnap találkozhatunk és visszacserélhetjük őet. Az előtem himbálózó kulcsokat bámulom. - Nem vihetem el az autódat.Sokkal többet ér mint az... - Vidd el. - mondja,miközben megcsörgeti őet. Nemet kellene mondanom.Fel kellene ajánlanom,hogy itt maradok és segítek megcsinálnia a kocsimat.De ha maradnék,akkor elkezdenénk beszélgetni és az ahhoz vezetne,hogy elmondok neki bizonyos dolgokat.Bármi is történik,el kell kerülnöm azt,hogy becsábítsam ő az óceánba. Ha viszont elviszem az autóját,ma még tudok úszni.Lesz mág egy napom,mielőt az aggodalom újra visszatér.Elveszem a kulcsait. - Biztos vagy benne? Bólint. - Nem egy jó fogás. A kulcsokat bámulom. - Miért vagy ilyen kedves hozzám? - Ránézek,a garázsban fluoreszkáló fények glóriát vonnak a feje fölé. - Mert tudom,hogy... - nyel egyet - Tudom,hogy nem őted meg ő. A szívem belecsavarodik a fájdalomba.Késztetést érzek,hogy elmondjam neki,téved.Én öltem meg Stevent. Kimászom a kocsiból és követem ő a garázs másik végébe,amíg meg nem állunk a ragyogó SUV - ja mellett. Legyél kedves hozzá,oké? Azután mielőt még leállíthatnám ő,megölel engem és mi ölelkezünk.Megmerevedem egy pillanatra,de utána engedek a kísértésnek és a fejemet a vállára hajtom,miközben ő tart engem,amíg belélegzem meleg férfias illatát.Olyan illata van mint a fáknak,mint egy hatalmas cédrusnak vagy mint egy karácsonyfának. - Pihenj egy keveset - suttogja. Bemászom a kocsiba és kihajtok a sötétségbe. Ő leengedei a garázsajtót.Egy pillanatig lefagyva bámulom ő.Mielőt teljesen eltűne,még int nekem.Mire visszaintegetek, az ajtó már lecsukodott. Magam mögött hagyom ő és legurulok a felhajtón.Amikor az utca végéhez érek jobbra fordulok és a hegyek felé indulok. 9.fejezet
Másnap reggel a diákparkolóban állok,úgy érezve magam,mint akit kifordítottak.Az ujjaim fájnak a jéghideg víztő és a gyomrom is tajtékzik,azon tény ellenére,hogy az egész éjszakát úszással töltöttem.Felfrissültnek,vidámnak és készségesnek kellene éreznem magamat.De mégis pokolian vagyok,mintha egy hete nem úsztam volna.Bebeszélem önmagamnak,hogy ez azért van,mert aggódom,hogy Cole megérkezik és közli velem,a kocsim halott.De tudom ez nem igaz. Nem tudom abbahagyni a rá gondolást.A pillantása,ahogyan rámnézett,amikor sírtam.Ahogyan hitt az ártatlanságomban.Bár nem érdemlem meg,mégis van benne valami megnyugtató.Jó érzéssel tölt el,hogy valaki más volt erő helyettem. Mit tenne,ha tudná az igazságot?Ki kell találnom valamit.Valahogyan el kell ő taszítanom és akkor nem fog soha rájönni,hogy mi történt,nem fog soha megbántani. A csepegő SUV-ot bámulom,amikor egy ismerő hang üti meg a fülemet:az autóm zörgő kipufugója.Megpördülök és Cole-t látom az utcán közeledni.A Toyotám úgy hangzik,mint ha új lenne.Ső,soha nem hangzott még ilyen jól. Cole beparkol,leállítja a motort és kinyitja az ajtót.Szokásos laza csikorgás hallatszik.Bármilyen erőeszítés,hogy ellenséges legyek vele rögtön szertefoszlik,amint meglátom.Mindig is azt gondoltam,hogy arrogáns,de,amikor most ránézek szimplán magabiztosnak tűik. - Megjavítottad - jelentem ki.Visszakapom az autómat.Az életem -és más férfiak élete,akik az óceán közelében vannak- nincs veszélyben.Vissza kell fognom magam,nehogy hangosan felsóhajtsak. Cole elmosolyodik,amitő megjelenik az arcán a gödröcske. - Az akkumulátor berozsdásodott.Drótkefe segítségével lekapartam róla.Jah,meg egy kis szóda is kellett.Ment mint a karikacsapás. Kinyújtom a kezemet,hogy visszaadjam neki a kulcsait.Amikor megragadja őet,az ujjai végigsimítanak a bőömön.Azután elfordul és a SUV-jára pillant. - Lemostad a kocsimat? Azt hittem,hogy megszárad,mire visszaadom neki. - Ó,nem.Egy locsolócső elszabadult a szomszéd kertjében ma reggel. Horkant. - Milyen kár. - Igen.Önműödő volt. Vállat von és nekem dobja a kulcsaimat.Könnyedebbnek tűik ma,mintha valaki leemelte volna a terhet a
vállairól.Nem tudom,hogy ez mit jelenthet. - Az osztályba mész? - kérdezi Cole- Nem.Voltaképpen kell néhány cucc a kocsimból. - mondom megforulva. - Kösz,hogy segítettél.Hatodik órában találkozunk. Ő azonban figyelmen kívül hagyja a lekoptatásomat. - Nem probléma.Megvárlak,amíg megkeresed amire szükséged van. Nagyszerű,mivel nincs semmi olyan az autómban,amire szükségem lenne.Kinyitom a vezetőldali ajtót és keresgélni kezdek valami után,hogy Cole ne lásson át rajtam.Találok egy tollat,amit bedobok a táskámba,azután kiszállok az autóból és követem ő a járdán.Egy kis ideig egymás mellett sétálunk ,én a hátizsákom szíjját szorítom,mintha az bármitő megvédene. - Jól vagy? - kérdezi.Engem bámul,de én nem nézer rá,egyenesen magam elé figyelek.Az iskolaajtó kevesebb mint kilenc méterre van.Kilenc méter és megszabadulok tőe,azután pedig végiggondolhatom,hogy miért történt mindez. Összeszorítom az ajkaimat és bólintok. - Biztos?Mert tegnap este... - Jól vagyok - csattanok fel.Tudtam,hogy ezt fogja csinálni.Vissza kell állítanom a falat közénk. Elérjük az épületet és Cole kinyitja előtem az ajtót.Elsuhanok mellette mintha a gesztusa értelmetlen lenne.De az az igazság,hogy nem így van:a legtöbb ember az arcomba csapja az ajtót. Valami női kezd bennem.Remény,bűőség és kétségbeesés keveredik.Hosszú idő óta előzör félek elökni valakit magamtól. - Köszi a segítséget - mondom és beleolvadok a tömegbe,mielőt még Cole válaszolni tudna.Elfutok,miközben hátrapillantok,hogy lássam néz-e engem.Ahogy megint előe fordulok becsapódok valami keménybe és a táskám pedig lepottyan a földre. - Ó,Istenem.Sajnálom.Nem figyeltem. - Felnézek és Eriket pillantom meg.Ő az új srác angolon.A táskámért nyúl és felém nyújtja,miközben találkozik a pillantásunk.Azután elakad a lélegzetem.A szeme a kék különböző árnyalataiban játszik.,olyan mint amilyet a tükörben szoktam látni,a saját tükrömben. Én... - Megakadok - Te...ööö...köszönöm. Mi van velem mostanában?Teljesen roncs vagyok.Erik mosolyog és ettő lélegzetelállítóan fest. - Persze.Látlak angolon? Az ajkamba harapok és bólintok.A hangja mély és csábító.Átveszem tőe a táskámat és
közben kihasználom alehetőéget,hogy még egyszer belenézzek a szemébe,hogy megváltozott-e,de természetesen nem. Hogyan lehetnek ugyanolyanak a szemei mint nekem? Angolon a vita kerül megrendezésre.Sienna tegnap este begépelte a jegyzeteit,amik az elülső részen hevernek,ahol egy asztal és három szék található. Örülök a nap végének.Megcsináljuk a vitát és utána végeztünk.Visszetérhetek az életembe. Talán Mrs. Jensen-t is megkérhetem,hogy ültessen el engem.Akárhogy is legyen valaminek változnia kell.Nem tudok egy egész évet Sienna és Cole mellett eltölteni.Néhány hét és Cole közeledni fog.Nem engedhetem meg,hogy megtegye. Sienna elfoglalja a középső széket,Cole meg én pedig a kát végére ülünk és egymást bámuljuk.Cole rám mosolyog,de én elfordulok.A mozdulat miatt végig kell néznem az osztáytársaimon,az ellenséges arcuk bánt.Úgyhogy inkább Siennára nézek,aki komoran ül.Kihúzza magát és felszegi az állát,mintha ő lenne a First Lady.Ráadásul lecserélte a szokásos kardigánját egy gesztenyebarna blézerre és egy fűő topra.Akár a híreket is mondhatná gondosan beszárított platinaszőe hajával.Rózsaszín ajkai elválnak és belekezd a Manhattan Prep monológjába,miközben ragyogó hajától és tökéletesen manikűözött körmeitő mosolyogni támad kedvem.Ez annyira megzavar,hogy nem veszem észre a végszavam. Sienna köhög és én rájövök,hogy mit kell csinálnom. - Ó!A Manhattan Prep-ot New Yorkban írták a New Yorkiakról... - szónokolok,miközben az egyik rózsaszín kártyát a másik után veszem elő.Végül az ötödik kártyához érek. - Ez az ami miatt túl kell látnunk a felszínen és meg kell értenünk a szerző inditékait és üzenetét. Sienna sugárzik,ahogy befejezem.Mint egy jó kis bábu azt csináltam amit tennem kellet. - Nagyon jó.Cáfolat? Cole bólint. - Néha az,irodalomban,televízióban vagy a való életben is meg kell látnunk az igazságot. Várjunk csak?Micsoda?Ez nem az,amit Sienna írt.Rápillantok Siennáre és látom,hogy mozdulatlan,de harcol a késztetést ellen,hogy fészkelőjön.Sienna nem szereti a meglepetéseket. - Néha,amit látsz azt is kapod.Ha a karaktereket elitista sznoboknak festik le,akik a népszerűégre hajtanak,akkor nem lehet,hogy tényleg olyanok és csak időocsékolás a sorok között olvasni? Mi a franc?Megpróbálom Sienna tökéletes testtartását és fagyott kifejezését
tükrözni,hogy elkerüljem a lebukást. Cole szünetet tart,összehúzza az ajkait és egyenesen rám bámul,mintha csak mi ketten lennék a teremben.Rólam beszél?Mi ez?Feladom,hogy Siennát másoljam és megmozdulok a székemen,a szemeim Siennára tapadnak.Tökéletesség mintaképe. - Néha az emberek egyszerűn csak hinni akarnak valamiben,mert úgy könnyebb.De ettő nem lesz igaz. Az ajkaimat rágom,miközben a következő kártyámra pillantok.Nekem kellene it beugranom?Elfordulok és a közönséget bámulom,a pillantásom átsiklik az osztálytársaim arca fölött.Egy kicsit ellazulok,amikor látom,hogy senki nem tűik zavartnak.Fogalmuk sincs arról,hogy eltértünk Sienna szövegkönyvétő.Szünetet tartok,amikor meglátom Eriket,aki hevesen néz engem.A szemeink találkoznak egy pillanatra és ugyanazt a ragyogó kék villanást látom,mielőt elfordulok. Cole megköszörüli a torkát,majd visszatér a megbeszéltekhez. Miért csinálta ezt? Mire pénteken belépek a Seaside Temetőe,zavartabb vagyok mint valaha. Azt gondoltam minden az irányításom alatt lesz ebben az évben.Az egész tervem egy dologra épült:a magányra.Ha senki nincs közel hozzám,akkor senki nem sérül meg.Ha nincs hozzám közel mások élete,akkor senki nincs veszélyben.És talán az is része ennek,hogy megbüntessem magam.Megöltem egy fiút,aki nem érdemelte meg és ezért bűhödni fogok.Örökké.Csak a középiskolát kell végigcsinálnom.Utána főskolára megyek,elhagyom a várost és olyan helyre költözöm,ahol senki nem ismer és senki nem vádol engem.Nem fogok összebarátkozni senkivel.Mindig egyedül leszek,de ezt megérdemlem. Sóhajtok.ahogy a valóság megüt engem.Annyira sok folt van a tervemben,mintha egy svájci sajtra írtam volna le.Nem hagyhatom el a nagyanyámat,így,hogy ennyire rossz az egészsége.Nem tudom megfizetni az óráimat.Nem tudok távol lenni a rejtett tavamtól.Nem tudok,nem tudok,nem tudok.De ez egy délibáb a távolban,egy elképzelés egy világról,ahol minden bajom eltűik.Ez minden amibe manapság kapaszkodom,mert a valóság egyre keményebb és nehezebben kezelhető lesz. Steven sírjához vezető ismerő ösvényen sétálok.Ragaszkodom az ösvényekhez,mert ha a füvön közlekednék,akkor mostanra már látszana egy barázda benne.A gyep megtenné
azt,amit a cement nem,megörökítené azt,hogy többszázszor meglátogattam Steven-t. A zsebeimbe süllyesztem a kezeimet,amikor egy szellő meglegyint.A sós levegő az óceánra emlékeztett,ami pedig arra hívja fel a figyelmemet,hogy alig egy óra múlva vizben kell lennem. Térdre esem a fűen.Steven sírkövét virágok veszik körül,amiket a gyászolók hagytak ott a halála évfordulóján.Több tucat van belőük.Olyan mint egy vizuális ábrázolása arról,hogy hány embernek koztam fájdalmat. - Hé,Steven! - A sarkaimon hintázok,miközben felkészülök rá,hogy a következő tíz percben vele leszek,az egyetlen bizalmasommal. A Hot Wheels Chevelle eltűt.Azon töprengek ki vihette el.Valószínűeg a gondnokok.Nekik sok szabályuk van arra,hogy mit lehet a síroknál hagyni,mert nehezebbé teszik a karbantartást.Nem számít.Az enyém még mindig az ablakpárkányomon fekszik,a szobámban.Néha azt bámulom,miközben az íróasztalomnál ülök és házi feladatot próbálok csinálni. Lassan lélegzek,miközben behyunyom a szemeimet.Nem tudom,hogy hol kezdhetném. - Beszéltem mostanában Siennával.Nem sokat...de többet mint ezleőt.Nem érdemlem meg a barátságát,de tudod,nem még mindig hiányzik.Mi nagyon közel álltunk azelőt.Azt hiszem örülök neki,hogy ennyire utál engem,mert ha nem tenné még megpróbálkoznék visszakapni ő és azt,ami nekünk volt. Egy fűzálat csavargatok időözben az ujjaim között. - Néha nagyon nehéz a közelében lenni.Ráadásul nem tudok rá nézni anélkül,hogy rád gondolnék.Siennának hiányzol.A világért sem vallaná be,mivel nem szereti gyengének mutatni magát,de én átlátok rajta. - Nagyot sóhajtok.Nem akarok Siennáról beszélni most. - Cole az egyetlen,aki nem utál engem. - Egy kis nyilallást érzek a szívemben,amikor kimondom a nevét Stevennek.Felnézek az égre.A sötét felhő egész délután egyre csak nőtek. - Ő sokkal másabb mint régen volt.Nem is vettem tudomást róla előzör.Nagyon hasonlít rád.Nevetgél,tréfálkozik és lányokat hajkurászik.Most csendesebb egy kicsit.Állandóan megpróbál beszélni velem és egyre nehezebb ellenállni neki.Arra gondolok,miközben rám néz,hogy elmonhatnék neki mindent.Mindent,Steven!Mit kéne tennem vele? A karbantartók most nyirhatták a füvet,mert érzem az illatát,amikor szellő támad. - Valószínűeg nem kéne elmondanom ezt neked.Nem igazán tisztességes.Te elmondtad a titkaidat,de nekem soha nem nyílt alkalmam arra,hogy elmondjam az enyéimet.És most el akarom Cole-nak
mondani,mintha te lennél ő. Steven világos haja és játékos szeme beleégett a memóriámba,ahonnan soha nem hagynak békén engem.Ő mindenki életének a része volt és most,hogy elment minden csendesebb lett.A szemeim elhomyályosodnak és a fúszálak egy nagy,zöld foltba kenőnek. - Mi tegyek?Bíznom kellene Cole-ban?Vagy csak...nem tudom,hogy hogyan utáltassam meg magam vele.Azonkívő nem tisztességes veled szemben,ha beengedem ő az életembe. Lenézek és megérintem a gránitot. Azt kívánom,hogy bárcsak elmondhatnád nekem,hogy jótl cselekszem-e. Egy tompa puffanást hallok magam mögül és olyan hirtelen fordulok meg,hogy majdnem a gránitba velem a fejem.Sienna áll ott,egy sötét farmerben és egy begombolt fekete blúzban.A sötét ruhái és a sápadt bőe közti ellentét ijesztő.Határozottan hamuszínű az arca,miközben engem néz.Az álla feszült és a szemei határozottak.Platinaszőe haja a szellően lengedezik.A puffanás bizonyára a csokor karmazsinvörös rózsától ered,ami a lába előt hever.Miért nem a halála évfordulóján jött,mint mindenki más?Összeszorítja a kezeit az oldalánál. - Te...,te... Úgy tűik nem tud ebszélni engem pedig annyire sokkolt,hogy nem tudom megmozdítani a végtagjaimat.Egy örökkévalóságig tartó pillanatig csak ülök itt.Végül pislogok és megpróbálok felállni. - Sajnálom.Elmegyek. - Túlszáguldok rajta,amikor is megtalálja a hangját. - Várj! A hangja arra késztet,hogy megálljak,de nem fordultam meg.Az ösvényen lévő fűfát bámulom,ahogy a szellő felkapja a lehullajtott leveleit.Ellebegnek a közelembő és csendesen leszállnak a gránit sírkövek közé. - Milyen régóta... - A hagja elcsuklik.Nem úgy hangzik,mint szokott. - Milyen gyakran jársz ide? Nyelek.Talán csak el kellett volna sétálom. - Nézz rám - mondja Sienna. Becsukom a szemeimet, a másodpercek pedig csak telnek.Nem tudok dönteni,hogy mit válaszoljak,ezért azt teszem amit mondott,megfordulok.Sok száz dolgot olvasok ki a szemeibő,de a legijesztőb hiányzik:az ellenségeskedés. - Mondd el! Összeszorítom a számat és nyelek.Hazudhatnék.Hazudnom kellene.De a szavak kicsúsznak olyan halkan,hogy nem vagyok benne biztos,hogy hallani fogja őet. - Minden nap.
A szemei elfordulnak tőem,a fekete papucsát nézi inkább.A mellkasa gyorsan emelkedik és sülyed,mintha három mérföldet futott volna.Ökölbe szorítja a kezeit és felnéz az égre.A sötétebbnél sötétebb felhőet bámulja,majd hirtelen sikít egyet.Annyira megvagyok döbbenve,hogy elvesztette maga fölött az irányítást,ráadásul pont az én jelenlétében.Most előzör minden fájdalma rá van írva az arcára.Fájdalom,amit két éve jól renjteget.És tudom,hogy a nagy részét én okoztam. Amikor végül rám néz,a szemei ragyognak és a tökéletes arca eltűt.Hirtelen ugyanaz a lány lesz,akit ismertem és akit aznap otthagytam és kisurrantam az ajtón a bulim alatt.Az egyetlen különbség az,hogy most sokkal megtörtebb.A tödüm a torkomba száll,as zívem pedig a lábamba kerül. Az első könnycsepp lefolyik az arcán,miközben az alsó ajka remeg. - Mindig azt gondoltam,hogy egy hülye szuka vagy.Azt gondoltam,hogy nem érdekelt,hogy eltűt.Téged hibáztattalak,mert ott voltál,amikor meghalt és nem figyeltél rá.De te csak... - A hangja elakad és visszanéz a sírra. Szeretted ő? Nem is vettem észre,hoyg sírok addig,amíg az első könnycsepp le nem gördül az államról.Bólintok. - Cseszd meg,Lexi.Miért nem mondtad el nekem? - Sienna sikít.Az írányítás teljesen kicsúszott a keze közül. - Sajnálom,oké.Azt gondoltam,hogy könnyebb lesz,ha utálsz engem. - Ökölbe szorítom a kezeimet és küzdök,hogy ne sikítsak,mint ő.Közel lép hozzám,miközben a fejét rázza.Időként kinyitja a száját,hogy mondjon valamit,de mindig egybő visszacsukja.Végül csak sikerül neki mondani valamit. - Megértettem volna. Remegek.A csend közöttünk olyan hosszú ideig tart,hogy a felhő elvonulnak.Amikor végül megszólal,a hangja nem több mint suttogás. - Tudunk errő beszélni?Menjünk és igyunk egy kis kávét. A hangja annyira bizakodó,hogy igent akarok mondani.A lány,aki előtem áll újra az a lány,aki a legjobb barátnő volt.Az egyetlen,aki minden titkomat tudta,kivéve egyet.De ez az egy titok elég volt ahhoz,hogy örökre ketté szakítson minket. Megrázom a fejemet. - Mennem kell.Sajnálom.Mindent. - Megfordulok és elsietek az ösvényen,a füleim hallanák,hogyha követne engem.De csak a szél a verdeső szívem az egyetlen,ami mellettem van.
11.fejezet A következő délutánt az óceánnál töltöttem,a parton sétálgattam hónapok óta előzör.A sós vízben botladoztam és vártam.Hogy mire?Azt nem tudom.Az óceán vett el tőem mindent.Annyira helytelen remélni,hogy visszaad valamit? Egy suttogó választ? A nap az égen ragyog,de már csak két órám van és még mindig nem találtam ki semmit. Lefekszem a homokba és a felhőet bámulom.Ő nagy,fehér és bolyhos dolgok,amik nem tükrözik a hangulatomat. A hullámok nyugodtak és békések,csnedben mossák a homokos partot.Sirályok kacsáznak a homokban,hínárból és kagylokból csipegetnek,amiket a dagály sodort ki a partra. Ha tudnék aludni lefogadom,hogy szundítanék egyet éppen itt a homokban.Biztos nagyon békés lenne.Talán nyugtató is.Nehéz visszaemlékeznem milyen érzés volt a tizenhatodik születésnapom előt,mielőt még szükségem volt az alvásra. Nem csoda,hogy idegroncs vagyok.Becsukom a szememet,bár tudom,hogy semmi nem fog történni.Hallgatom a hullámok hangját és a madarak csicsergését.Nem lenne kifogásom az ellen,hogy örökre feküdjek,míg a hullámok ideoda visznek engem. De hirtelen egy árnyék vetül rám,amit még a csukott szemhéjamon keresztül is érzékelek.Rögtön kipattannak a szemeim. - Békés idelent,mi? - mondja csendben Cole.Nem néz rám,az óceánt bámulja. - Mit csinálasz itt? - kérdezem,mintha az óceán az enyém lenne.Végül is lehet,hogy igaz.A mitoszok közül néhányban a szirének birtokolták az óceánokat.Azért öltek embereket,mert megzavarták az ő sarkukat a világban.Az eredeti görög szirének félig emberek és félig madarak voltak,szárnyakkal rendelkeztek,hogy átkutathassák a tengereket Perszephoné után,akit elraboltak.Végül feladták és egy szigeten telepedtek le,ahol a dalaikat énekelték és a halálba csábították a hajósokat.Tudom,hogy nem állok rokonságban velük.Nem énekelek úgy mint ő.A daluk állítólag Perszephóné-nek szólt.Nme tudom igazán,hogy mit énekelek,de biztos,hogy nem hívok régen elveszett görög istenő vagy ilyesmit. Sok mítosz ás történet van.Egyik sem tökéletesen igaz,de mindegyikban van egy kis rész,ami igen.Hans Christian Andersen Kis Hableánya mutatja be előzör a sellőet ás azt mondja,hogy Ariel
minden lépése a földön olyan volt,mintha üvegszilánkokon sétálna.Pontosan így érzem magamat egy úszás nélküli éjszaka után.A történet még azt is mondja,hogy a sellőnek nincs lelkük.Remélem,hogy ez nem igaz. Egy egész jegyzettömböm van tele kutatásokkal,de egyáltalán nem találtam semmi olyat,ami leírná,hogy mi vagyok én.Nincs semmi ami leírja,hogy mit énekelek.Amikor énekelek úgy érzem,mintha egy ksi darab belőem elúszna.Ez olyan nyugalommal áraszt el,amit napközben még soha nem éreztem.De aztán ha vége szakad,akkor a valóság visszatér és újra utálom magamat. - Ott lakom - mondja Cole mögénk mutatva.A szavai visszarántanak a valóságba.Felülök és megfordulok,majd szomorú szívvel jövök rá,hogy igaza van,Pontosan a háza előt feküdtem le.Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy nem vettem észre milyen messze kerültem az autómtól és ,hogy a domb túloldalán lévő ház Cole-é. - Ó,rendben. Elkezdek felállni,de Cole a vállamra teszi a kezét és a következő dolog ,amit észreveszek az az,hogy lehuppan mellém,lerúgja a papucsát és a homokba ássa a lábujjait.Sóhajtok,majd az óceánra tekintek.Majdnem egymáshoz ér az oldalunk és,ahogy itt ülök nagyon megnyugtató,hogy látom a válla emelkedését és süllyedését.A béke furcsa hulláma önt el.Van valami nyugodt abban,hogy hallom ő magam mellett és tudom,hogy nem okol engem amiatt,ami Steven-nel történt,bár kellene.A tucatnyi hullámot nézem,amik a partot mossák,mielőt újra megszólal. - Szeretem az óceánt - mondja Cole. Bólintok.A testem szereti,de az igazság az,hogy az idő legnagyobb részében utálom az óceánt,a vizet,mindent. A csönd visszatér.Cole felhajtja az ingujját,felfedve ezzel az alkarját.Azután felvesz egy marék homkot és hagyja,hogy az ujjai között leperegjenek.Nem strandhoz öltözött.Meglepőök,hogy mégis leült. - Hiányzik neked ő? Hosszú ideig nézem,hogy a homok átpereg az ujjai között - Jobban mint bármi. - Meg akarta kérdezni,hogy nem mennél-e vele haza. A gyomrom felfordul. - Honnan veszed ezt? Elmosolyodik és felvesz még egy marék homokot. - Elmondta nekem.Igazán vicces colt,de tényleg.Sok lánytól megkérdezte már,de veled más volt.Idegeskedett.Állandóan engem kérdezgetett és én azt mondtam,hogy bele fogsz
egyezni. A lábamnál lévő homokot bámulom. - Elmentem volna.Biztos igent mondtam volna -Tudom.Én is ezt mondtam neki. Az ajkaimat rágom.Nem kellene beszélnem vele.Nem kellene,mégis ezt teszem. - Miért csinálod ezt? - Mert utálom,hogy ezt csinálod.Hiányzik a lány,aki voltál.Hiányzik a mosolyod. Mocorgok a homokban,miközben azt kívánom,hogy bárcsak ne nézne rám ennyire közvetlenül. - Azt gondolod Sienna rendben lesz? Újra a homokba bámul. - Nem tudom.Remélem,hogy igen.Ez olyan mint...ahelyett,hogy feldolgozná az elvesztését ő elfojtja magában. Bólintok,miközben lenyelem a torkomban lévő gombocot.Nem fogok megint sírni előte. - Emlékszel,arra a barbeque-ra a halála előti nyáron?Amikor kroketteztünk Az ajkaim egy apró mosolyra görbülnek. - Igen,eléggé... - Rettenetes volt - mondja. Megpróbálok sértettnek tűni. - Steven és Sienna hangosan röhögtek,de téged nem érdekelt. Bólintok. - Aztán elkezdtétek átrakosgatni a karikákat pontosan a labdák elé és ezért siekrült még sötétedés előt befejeznünk a játékot. Cole a szemeimbe néz,mitnha ki tudná olvasni belőe azt a napot. - Aznap jól szórakoztam. - Én is - mondom,miközben azt kívánom,bárcsak ne hangozna ilyen vágyakozónak.Cole rám néz és egy pillanatig a keze a térdemen nyugszik. - Engedd meg,hogy elvigyelek valahová.Egy este,amikor semmi miatt nem kell aggódnod. Behunyom a szemeimet és a térdemen lévő kezére koncentrálok.Emlékszem milyen érzés volt,amikor megölelt engem.Amikor mellém ült és hagyta hogy sírjak.Tudom,hogy nem tudok ellenállni neki ebben a tökéletes pillanatban. - Oké. Cole zsebében a mobil csörögnik kezd.Elhúzódok tőe,hirtelen szégyenlós leszek. - Mi van a holnappal?Fel tudlak venni - mondja. - Ne.Találkozzunk a színháznál.Megnézhetünk egy filmet. - Felkelek és leporolom a homkot a nadrágomról. Akkor majd találkozunk - kiáltom a válam fölött,elfutok,miközben a cipő a homokba süllyed és egyszrre félek és reménykedek.Éppen belegyeztem egy randiba.Az első hivatalos randim.Mindig arról álmodtam,hogy Steven-nel fog megtörténni,de helyette Cole fog elvinni.Mit fogok csinálni? Aikor eléggé messze vagyok ahhoz,hogy ne lásson lelassítok és botladozni kezdek,miközben hagyom,hogy a
hullám a bokámat mossa.Ez hideg.Túl hideg,hogy belegázoljak.Szürkületig már csak másfél óra van hátra,távol kell kerülnöm az óceántól.Túl sok ember halt meg már ebben az óceánban.Nem Steven az egyetlen.Egy órányira,nem messze a régi házunktól fekszik az a jacht kikötő,ahol anyám tetstét megtalálták.És most a kockáz ellenére is közel engedem Cole-t magmahoz.Az az ijesztő dolog,hogy tudom mi történhet. 12.fejezet Az eső visszatért.Folyamatosan esik,elsötétíti a járdákat és az utcákat.A mozi tetőe alatt állok,a kezeimet a gyapjúdzsekim zsebébe dugva. Majdnem nem jöttem el.De én...nem tűhetett úgy,hogy direkt otthon maradok.Szóval itt vagyok,a kedvenc farmeremben és egy krémszínű magas nyakú pulóverben.Még a hajam is leengedtem,így hullámokba rendezőött a vállam körül. Amikor egy ismerő fekete Range Rover húz el és minden szikrázik és fénylik az idegeim kezdenek túlterhelőni.Meglepetésemre,amikor meglátom ő kiszállni az autójából megnyugszom.És mire hozzám ér érzem,hogy az ajkaim felfelé kunkorodnak egy mosolyba.Ő visszamosolyog rám és a kezemért nyúl. - Mindig is pokoli mosolyod volt. - mondja. Az arcom elvörösödik,elszakítom tekintetem róla és a lábujjaimat nézem a fekete szandálomban.Megfogja a kezemet és azután együtt sétálunk a bejárathoz,ahol vesz két jegyet a egyetlen vigjátékra,amit adnak.Rendel egy hatalmas adag kukoricát,egy kevés M&M-t és egy üditő,majd a mozi egyik elsötétített sarkában találunk pár üres széket.Majdnem teljesen üres a hely,csak egy időebb pár ül a másik sarokban és két lány a velünk szemben fekvő sarkon.A vállaink összekoccanak,ahogy az előetesek megjelennek a képernyő.Cole a közöttünk lévő pohártartóba helyezi a colát. - Köszi,hogy eljöttél - mondja,miközben felkönyököl,ahogy én mélyebbre süllyedek a székemben. Bólintok. - Persze - mondom. - Be kell ismernem azt gondoltam,hogy nem jössz el. - Vigyorog,de látszik,hogy egy kicsit ideges. Feléfordulok és felvonom a szemöldökömet,mintha meglepőtem volna.Nem hiszem,hogy bevette. - Oké,igazad van.Majdnem otthon maradtam. Oldalra dönti a fejét,bátortalan mosoly játszik a szája sarkában.
- Úgy fogok tenni,mintha ez nem rombolná le az egómat. Megint elmosolyodok.Minden logikus gondolatom azt súgja,hogy ez nem lehet egy "boldogan éltek,amíg meg nem haltak" kapcsolat.Mégse tudom rávenni magamat,hogy ne ismerjem be,minden vágyam az,hogy örökre mellette ülhessek. Popzene hangzik fel a hangszórokból,elszakítom a tekintetem Cole-ról,hogy lássam Hollywood Hills látképét.A kamera ráközelít egy kék cabrio-ra,szél borzolta hajú szőével a kormánynál. Cole megfogja a kezemet.Olyan magabiztosnak tűik,hogy elgondolkodom,nekem is ilyennek kéne lennem.Újra elmosolyodok és mélyebbre süppedek a székemben,miközben elhallgattatom az elmém hátsó részében sikítozó kétségeket.Közelebb fészkelem magam hozzá és nem hiszem el,hogy valaha is arra gondoltam,kihagyom ezt. A film hosszabb volt,mint vártam.Hét óra is elmúlt már,amikor kisétáltunk a moziból.Korai elődást szemeltem ki,hogy idően odaérhessek a tavamhoz.Cole felém nyúl,összefűi a kisujját az enyémmel.Ez jó,mert azon gondolkoztam,lehet lelépek anélkül,hogy hozzám érne. Majdnem szürkület van.Nem esik már és a felhő is eltűtek,de a beton még mindig vizes.Cole a parkolóval ellentétes irányba húz engem. - Sétáljunk egyet! Öt lépést teszek,mielőt rájövök,hogy hova tartunk.Az óceánhoz.A szívem megáll.Túl közel van az este,a nap már majdnem a horizont végéhez ért.Nem lehetséges,hogy az óceán közelében legyek vele.Megrántom a kezét,de még mindig tartja az ujjamat,úgyhogy úgy teszek mintha megbotlanék és megvárom,amíg megáll ő is. - Valami baj van? - Haza kell mennem - mondom. - Nem lehet...nem hagyhatom egyedül a nagymamámat sokáig. Nem nézek rá.Tudni fogja,hogy valami van,ha belenézek a szemeibe.Helyette a barna Toyotámat bámulom,ami szikrázik az utcai lámpa alatt a rajta lévő esőseppek miatt. - Biztos vagy benne?Azt hittem,hogy elmegyünk sétálni a partra... - Nem! - mondom túl hangosan és túl gyorsan.Utálom ezt,utálom,hogy a ma este nem lehet egy szokványos középiskolai randi,mint bárki másnak.Akarom,amit ő adhat:egy szép randit,amit a szívem mélyén örökre megőizhetek,mint a legközelebbi dolgot,aminek köze van a romantikához számomra. Cole összehúzza a szemeit.
- Minden oké?Nem muszáj... Rájövök,hogy teljesen úgy nézhettem ki,mint egy sarokba szorított,pánikoló állat.Gyorsan arckifejezést váltok,mintha minden rendben lenne. - Csak haza kell mennem - mondom. - Nincs baj.Engedd meg,hogy elkisérjelek az autódhoz. Bólintok és ő követ engem,ahogy túl gyorsan a rozsdás,barna Toyotámhoz sétálok.Az elégedettség eltűt immár,egyedül csak búskomorságot érzek.Ez az én valóságom.Miért is gondoltam,akár egy pillanatig is,hogy meg tudom változtatni ezt? - Köszi a filmet - mondom,miközben megrántom az ajtót,ami egy hangos nyikorgás kiséretében kinyílik.Éppen az ülésbe készülök bevetni magam,amikor megérzem a kezét a karomon.Megfordulok,hogy szembe nézzek vele.Egy hosszú pillanatig egyikünk sem mozdul,Cole egyenesen a szemembe bámul,bizonyítva,hogy látja a feltörni készülő könnyeimet.Azt akarja,hogy tudjam,nem rejthetem el őet.De ahelyett,hogy bármit mondana,ahelyett,hogy olyan válaszokat követelne,amiket soha nem adnék meg neki,lassan felém dő,amíg az ajkai az enyémet nem súrolják. Ez egy csók.Egy igazi,gyönyörű,tökéletes csók,amitő minden megszűik körülöttünk. Azután elhúzódik,az ajkai mosolyra görbülnek,miközben a reakciómat tanulmányozza. Kipréselek magamból egy apró mosolyt,majd elpiroluk.Kicsúszom a kezei közül,bepattanok a kocsiba és elfordítom a kulcsot.A motor életre kel,míg a szívem a mellkasomban dübörög. - Hétfő látlak? - kérdezem bátortalanul,miközben a kezemet bámulom. - Igen.Majd találkozunk. Végighúzza az ujjait a kocsin,majd becsapja az ajtót.Integet,de nem mozdul meg,ahogy elindítom az autót és kitolatok a parkolóból.Cole-t nézem a visszapillantó tükörben,amíg be nem fordulok a sarkon és ő el nem tűik. 13.fejezet Ma van a nagybevásárlás,szóval tartom a karomat Nagyinak,amíg kiszáll az autóból.Egy fényes bohókás mintájú blúz van rajta,mai a 70-es években lehetett menő.Talán inkább a 60-as években. - Egyedül is megy,egyedül is megy - szajkózza,majd elöki a kezemet,amikor felajánlom neki.A hátsó ablakon benyúlok a kocsiba és kiveszem a botját,aztán pedig odacsúsztatom neki.Megragadok egy kocsit.Szereti tolni,de nem tudja egyszerre a botját is használni és a kocsit is tolni.
Megfoja a szélé és elindulunk az automata kettő beléptető ajtó felé.Meleg van odabent,a levegően terjengő sült csirke illatától összefut a nyál a számban. - Hogy megy mostanában a kémia? - Jól.Még nem kaptuk ki az utolsó dolgozatot,de legfeljebb egy vagy két kérdést rontottam el.Tuti ötös. - Az jó.Ebben az évben nem szabad rontanod. - Nagyi integet valakinek,aki felismeri ő és rámosolyog.Azután Nagyi újra felém fordul. - Az ösztöndíj bizottság nagyon szigorúan nézi a jegyeidet. mondja,miközben az egyik szürke szemöldökét felemeli. Bólintok.Az egyetlen esélyem a főskolára,ha ösztöndíjat kapom.Nagyi tudja ezt,de még mindig azt akarja,hogy egy közeli iskolába menjek és ne hagyjam el ő. Eltolja a kocsit a friss élek részlegére,ahol gyümölcs és zöldség kupacok állnak a fénycsövek alatt.Megáll a banánok előtén pedig harcolok a késztetés ellen,hogy tudtára adjam,a fürt,amit kinézett túlérett.Ehelyett megfordulok és máfele indulok,a Nagyi és a vinnyogó bevásárlókocsi közben mögöttem vonul.Megállok a mandarin raklapoknál és leemelek egy csomagot. Amikro felnézek a gyümölcsökrő megpillantom Siennát a saláták mellett álva.A haját egy gyors copba fogta,farmert és kék kapucnis pulcsit visel.Kipihentebb,mint amikor utoljára láttam. Nagyi felém csoszog,a kocsi kereke jobban vinnyog,mint azelőt.Sienna megfordul és rámnéz,majd megfagy. Csak állunk és egymást bámuljuk,a madnarinok és krumplik kupaca áll közöttünk.Szorosabban fogom a zacskó mandarint a kezemben.Ha Nagyi figyel,láthatja,hogy valami nicns rendben köztünk. Sienna ellép a salátáktól és azt hiszem,hogy elmegy,de mégsem.Az én irányomba indul,én pedig hirtelen azt kívánom,hogy bárcsak maradtam volna a mogorva tekintetemnél. - Hé - mondja.Azután a nagymamánhoz fordul,aki mögöttem álldogál. - Jó napot, Mrs. Wentworth - teszi hozz. - Sienna.Olyan jó,hogy látlak drágám.Soha nem jársz felénk. - Nagyi az egyik sápadt és ráncos kezével megpaskolja Sienna vállait,miközben rám néz.Olyan mintha azt akarná,hogy öleljem meg Siennát,bebizonyítva azt,hogy mi ketten barátok vagyunk. - Lexi meghívott a filmes estére? Nagyi vádlóan néz rám,én pedig imádkozom,hogy Sienna ne buktason le.Megdöbbenek,amikor Sienna édesen elmosolyodik,mintha nem lenne abszurd dolog,hogy a volt,legjobb barátnőével mozizik együtt. - Említette már.Melyik nap legyen?
Hűa! - Mit szólsz a holnaphoz?Vehetünk egy kis rágcsálnivalót - mondja Nagyi. - Rendben.Addig is,kölcsön vehetném Lexit,ma délután?Mutatni akarok neki valamit. Miért teszi ezt?Nme lehetek vele megint jóban.Nem lehetnek barátaim.Ez az első számú szabályom. - Ó.Én... - kezdem mondani,de Nagyi várakozóan néz rám,mintha az,hogy Sienna áthívott engem a hónap legjobb híre lenne.Talán,ha elmegyek Siennához az egy kicsit enyhíti a feszültséget. Oké,persze.Mikor? Sienna idegeskedik,az egyszerű gyémánt medáljával játszik.Sienna soha nem szokott idegeskedni. - Háromkor megfelel?Nem tart sokáig.Van valamim,ami a tiéd. Összehúzom a szemeimet.Két év telt el azóta,hogy utoljára a házában jártam.Ahogy egymásra bámulunk,úgy érzem valamit megváltozik közöttünk. Nem tudom,hogy barátok lehetünk-e újra.De az az érzésem,hogy többé már nem az ellenségem. 14.fejezet Sienna felé menet elhaladtam Cole háza mellett és majdnem megálltam,hogy beköszönjek neki.Látni akarom azt a szeplő mosolyát és érezni akarom,ahogy megnyugszom mellette.Alig huszonnégy óra telt el a randink óta,de esküszöm,még mindig érzem az ajkait. De ahelyett,hogy engednék az ösztönömnek inkább elhajtok a vaskapu mellett és rákanyarodok Siennáék fekete felhajtójára.A garászajtó közelébe gurulok és leálllítom a kocsit.A házuk nem olyan nagy,mint Cole-éké,de ugyanolyan szép.Az építése sokkal modernebb,az egész durva sarkokból és szögegyenes falakból áll,amit túlméretezett ablakok hangsúlyoznak.Valamikor az elmúlt két év alatt merész pirosból,meleg kékre lett átfestve. Az autómban ülök a felhajtón,miközben oylan erően szorítom a kormánykereket,hogy az ujjperceim kifehéredtek.Két éve nem voltam ebben a házban.Az utolsó éjszaka az volt,amikor megöltem Steven-t. A nappali közepén állok egy üres sörösdobozt szorongatva.Nagyon hangos van,a fél suli eljött a bulira.Sienna hip-hop zenét tett fel,hogy Nikkivel tudjanak a kanapén táncolni,a körülöttük lévő srácok örömére.Sienna egy flörötlös miniszoknyát vett fel,ami éppen csak takarja a hátsóját.A szememet forgatom,de nem tudok nem mosolyogni,amikor rám néz és vigyorog.Elfordulok és a konyhába megyek egy új doboz sörért,miközben
szándékosan megbököm Kristi-t a vállammal."Boldog Születésnapot" kiabál utánam.Maj kiugrok a bőőbő.Ez mind miattam van. A falon lévő óra tíz negyvenet üt,amikor egy másik sört veszek a jéggel teli mosogatóból.Megpróbálok kinézni az ablakon,ahogy kibontom a dobozt,de a tömeg eltakar mindent.Bár amúgy is koromfekete minden odakint. Sienna mentségként használja tizenhatodik születésnapomat,hogy az eddigi legnagyobb bulit összedobja.Papírszalagok lógnak a mennyezeten,az egész hely cirkuszsátorhoz hasonlít.Az iskola két héttel ezelőt kezdőött és mi mind úgy teszünk mintha a nyár még mindig tartana. Steven sétál be a konyhába Cole-lal,a legjobb barátjával.Elsőör a hátát látom csak,ahogy éppen beszélget valakivel.Egy lány sétál el melletteük,Cole rögtön észreveszi.A lány elmosolyodik és karon fogja Cole-t.Cole nevet,Setven pedig felém indul.Deszkás nadrágot és bő pólót visel,a bőe ragyog az egész nyáron át tartó napozástól.Ő az a fajta srác,akit mindenki észrevesz.Az egyik haverja utána nyúl és pacsiznak.Három évig volt a futballcsapat tagja.Ez pont elég ahhoz,hogy mindeki jól ismerje a Cedar Cove Gimiben. Steven szemei felragyognak,amikor meglát engem.,én pedig mindenhol forróságot érzek magamban.Az utolsó néhány hónapban megváltoztak a dolgok köztünk. És most ahogy érszrevett elkezdek reménykedni,hogy talán ugyanazt érzi mint én. - Hé - mondja,megállva előtem.Centikre.Felém dő,a leheletét a fülemen érzem. - Jól szórakozól? Bólintok és iszok egy kortyot a sörbő.Nem tudok semmi szellemeset mondani,ezért még egyet kortyolok,majd utána még egyet.Hamarosan üres lesz a doboz.Lerakom a konyhapultra.Ennyi év után,hogy-hogy még mindig ilyen ideges leszek Steven jelenlététő? Steven még közelebb dő,miközben megragad egy sört a mögöttem lévő mosogatóból.A testhőérsékletem rögtön pár fokot ugrik. - Ki akarsz menni az erkélyre? Nem vagyok benne biztos,hogy kimondta-e a szavakat vagy a fülembe suttogta őet.Két sört felmarkol,majd megfoja a kezemet és a lépcsőáz felé mutat.Követem ő keresztül a házon,magam mögött hagyva a dübrögő háttérzenét és negyven osztálytársamat.Ahogy a lépcső lépdelünk felfele azt a részt bámulom,ahol Steven terepmintás nadrágja találkozik a combja felső részével.Steven átvezet a bőbútorok és tikfa könyvespolcok között,egyenesen az
erkélyhez.Ahogy az ajtó elcsúszik,olyan érzés kerít hatalmába,amilyen még soha.De nem csak Steven miatt. Az óceán is felelő érte.Egyszerű látvány,megdagad és hullámzik a sötétben.Egy szellő suhan át az erkélyen,de rögtön el is hal. Bizseregnek a végtagjaim.Mintha az óceán mellettem lenne,a füllembe suttogna és a nevemet mondaná.Nézem a hullámokat,transzba ejtenek.Az úszás az egyetlen dolog,amit most akarok. Nem,az úszás és Steven,egyszerre mindkettő kell nekem. Megállok az ajtóban,Steven pedig lehuppan egy Adirondack székbe,majd meghúzza a sörét.Amikor lerakja a karfára,a víz lecsepeg a vörös cédrusra.Az ujjait bámulom,ahogy az üveget szorítja.A tekintetem elidőik a karján,aztán tovasiklik a hatalmas bicepszeire.Három évet töltött a futballcsapatban.És ez meglátszik. A jelenet előtem van,meleg mosolyjal megpaskolja maga mellett a helyet,mindig is erre végytam.De most nem elég. - Menjünk úszni! - mondom. Felvonja a szemöldökét és az óceán felé pillant. - Biztos? Bólintok. - Igen! - De a buli miattad van. - Nem leszünk sokáig el.Húsz perc.Csak mondj nemet. - Vigyorgok,az igzalom furcsa hulláma jár végig. - Ma van a szülinapom,szóval nem mondhatsz nemet. Elmsoolyodik és hozzám sétál.És ahogy ott állunk,az idő megáll.Közelebb dő,az ajkait az én ajkaimra nyomja.Azután elhúzódik.Olyan gyorsan történt minden,hogy reagálni sem tudok. - Jól van születésnapos lány.Mutasd az utat! Ahogy lesétálunk a lépcső és átverekedjük magunkat a tömegen én lebegek.Steven megcsókolt engem.Steven.Megcsókolt engem.Steven.Megcsókolt.Engem. A tolóajtón kereztül távozunk,a parti hangjai elnémulnak,amikor becsukja.Megfogja a kezemet és átsétálunk a dűék felett a sötétben.Majdnem elesek,mivel beleakadok a füvekbe,de Steven megment engem.Nevetünk,majd megtalál a sötétben és megint megcsókol. És ma itt ülök Siennáék feljáróján és újra meg újra lejátszom a történteket,miközben a fehér ujjperceiemt bámulom.De nem ülhetek itt egész nap.Lefejtem az ujjaim a kormányról,hogy újra életre kelhessenek a vértő.Aztán kilököm az ajtót.A szokásos nyikorgó hangot adja ki,ahogy becsapom.Aztán elindulok a bejárati ajtóhoz,mielőt még meggondolhatnám magam. Sienna kitárja az ajtót,mielőt még kopogni tudnék.Remélem nem nézte végig,ahogy öt
percen keresztül a háza előt ültem. - Helló! - mondom. - Helló! - Meglepőő,hogy milyen könnyed és légies a hangja. - Épp idően jöttél,nem tudok dönteni a mogyoróvaj és a csokis chips között. - Feltart két recepkártyát és meglengeti őet.Mindkettő gyűött,vajjal és liszttel öszzekent. Furcsa,búskomor érzések törnek rám,ahogy meglátom a kis cuki százszoszépeket mindegyik sarkon.Felismerem őet.A mogyoróvajas recepten lévő folt attól a habverőő származik,amit én ejtettem rá három nyárral ezelőt.Ez volt a negyedik recept ,amit kipróbáltunk és,amikor leugrottunk a kanapéról,amin éppen egy rossz valóságshow-t néztünk,sikerült kiborítanunk a cukros zacskót.Felülkerekedik rajtam a vágy,hogy mindent visszakapjak,úgy csináljunk,mintha az utolsó két év meg se történt volna legalább egy délután erejéig.Az a lány akarok lenni,aki a konyhában üldögél,pletykálkodik és sütiket csinál,miközben megeszi a tésztát mielőt az még a sütőe kerülne. - Mindkettő - mondom. Sienna összeráncolja a szemöldökét. - Csak egy receptre van elég tojásom,hacsak nem akarsz velem boltba menni. - Nem,én úgy értettem,hogy a kettő együtt.Mogyoróvajas csokis chipset. - Ó - elmosolyodik. - Hogy miért nem gondoltam én erre? Vállat vonok.Fura,hogy sütikrő beszélgetünk,amikor sokkal fontosabb dolgokról kellene. Lerúgom a cipőet,még nem felejtettem el a mamája "nicns cipő a házban" szabályát.Utána követem ő a nagyszobán keresztül a konyhába.Hasonlít egy régi tanyaház konyhájára,sárga szekrények,óriási mosogató és az egés helynek családias hangulata van.Mapple Falls Road teljesen más,mint Cedar Cove többi része. - Hol van anyukád? - Bridzs.Vagy squash.Valami béna dolog. Nevetek és a hangom arra készteti Siennát,hogy hirtelen rám nézzen.A szemhéjfestéke csillogóbb,mint ezelőt.Rózsaszín,egy kis feketével a szélén,hatalmas szempillákkal.A meglepett arcáról rádöbbenek,hogy milyen rég nem nevettem. - Megolvasztod a vajat? Addig hozok valamit. Bólintok és nekilátok.Pillanatokon belül már tudom mindennek a helyét.Kanalak,merőanalak és
mérődények.Az egész beugrik nekem.A kétségbeesés,hogy újra barátok legyünk Siennával és,hogy mindent kapjak vissza,elönt engem. Boldog voltam ebben ah ázban.Sienna barátjaként boldog voltam. Mire felolvasztom a vajat,Sienna csattog be rózsaszín zsákkal a keze között. - Mi az? - kérdezem,leplezve a feltörni készülő pánikomat. Leteszi a pultra,pontosan elém. - A születésnapi ajándékod. Pislogok,miközben a cuki zsákot bámulom,majd visszafordulok a tálhoz és a vajat kevergetem egyre gyorsabban,bár már kész van. - A születésnapom két héttel ezelőt volt. Sienna hozzám löki a zsákot.Az egyik tökéletesen manikürözött körme letörött. - Ez a tizenhatodikra van.Soha nem tudtam odaadni. - Ó - A szám kiszárad.Kényszeríteni kell a kezemet,hogy abbahagyjam a vaj kevergetését,de a kanalat még mindig erően szorítom. - Két éve tartogatod? Bólint. - Miért? Vállat von és megint felém löki a zsákot,ami a tál mellett áll meg.A szívem a torkomban dobog,rámosolyogva megragadom az elfelejtett ajándékot.Belenyúlok,de annyira kicsi,hogy alig fér bele az öklöm.Ahogy szétnyitom a szivem megcsavarodik.Egy üveggyöngyökbő készült,kézzel készített karkötő van benne.Kicsi ezüst tengeri kagylók és csillagok himbáloznak rajta.Egy apró fényezett ezüst kapocs köti össze.Siennának órákig tarthatott az elkészítése.Aprólékos.Tökéletes. Felpillantok Siennára és várakozás csillan meg kék szemeiben.Pontosan úgy szikrázik,mint Steven-é. Ez nem egy elveszett születésnapi ajándék,ami visszatért a tulajdonosához.Ez egy ajánlat.Rendbe hozhatjuk,ami elromlott.Bár tudom,hogy hibás döntés,de mégis Siennára mosolygok és elmormolok egy köszönömöt,pedig tudom,hogy ez az utolsó dolog,amit tennem kéne.Azután felrakom a csuklómra és engedem neki,hogy bekapcsolja. 15.fejezet Másnap a suliban nyugtalannak érzem magam.Minden annyira gyorsan változik,az éjjeli úszásom az egyetlen állandó dolog az életemben. Ahogy átlépek a dupla ajtókon nem tudom mire számítsak.Három lépéssel későb valakinek a válla akadályként tűik fel,ami megdöbbent.Nem tudom megnézni,hogy ki volt
az,mert valaki más tűik fel az utamban,egy sötét hajú srác,Sienna barátja.A szemei végigsöpörnek az aulán,mintha nem is akarna tudomást venni rólam.De ahelyett,hogy belém jönne (mint a múlt héten) inkább kikerül.Furcsa bizsergés indul el a gerincemnél és felfelé folytatódik.Mi volt az a nézés? Összehúzom a szemeimet és körbe pillantok.Kristi Eckly,egy olyan lány,aki örömmel került engem Sienna iránti hűégének bizonyítására,most rám mosolyog,miközben elszáguld mellettem.Lehetséges,hogy a szívem a gyomromban dobogjon?Mert épp ezt érzem most.Mintha a szívem tényleg a gyomromban dobogna és a végtagjaimban visszhangzana. Tegnap éjszaka úsztam,nem kellene émelyegnem.Nem,ez nem émelygés.Ez idegesség.Valami nincs rendben itt. Látom Nikkit előébb és majdnem a szokásos dolgot teszem.Az egyik oldalsó ajtó felé menekülök.Azonban hirtelen felém biccent,mintha teljesen rendben lenne,hogy itt vagyok.Majdnem ledermedem,de végül is sikerül odébb csoszognom a ronda,barna szőyeg mentén. Több alkalommal is pislogok,hátha megváltozik a kép.Egy új kerül a helyére,ahol az emberek dühösen néznek rám vagy elkerülnek,de a pislogás nem változtat meg semmit.Olyan mintha...megint normális lennék.Olyan mintha újra régi bandámban lennék.Olyan mintha nem utálnának engem. Tétovázom,hogy vigyorogjak,mint egy idóta vagy meneküljek inkább a mosdóba.Az egyik felem azt akarja,hogy...újra boldog lehessek.Újra úgy tudjak nevetni,hogy az oldalam sajogjon tőe.Újra rátudjak mosolyogni azokra az emberekre,akik rám néznek. De a másik felem tudja,hogy nem kaphatok vissza mindent.Ha még egy egy lábbal is letérek errő az ösvényrő,az rengeteg halálhoz vezetne.Sienna az egy dolog,de hogy egy egész banda?Partikra hivnának engem.Futballmeccsekre is együtt akarnának menni.Félek ettő.Vagy attól,hogy én mennyire akarom ezt.Annak ellenére,hogy elvárásaik lesznek.És kérdéseik. Sienna közeledtére a dzsekim zsebébe süllyesztem a kezemet.Rám mosolyog,természetesen.Térdig érő fekete bőcsizmát,kahaki szoknyát és magas nyakú pulóver van ma rajta. - Hé! Bólintok. - Szia! Még nem találtam ki hogyan fogom ő kezelni,ha úgy tesz majd,mintha haraggal és sértésekkel teli elmúlt két év meg sem történt volna.Már elkezdem érezni,hogy milyen a közelében lenni.Sokkal jobb mint az ellensége lenni. - Elmondtad az embereknek?... - A hangom elcsuklik utána,mert nem tudom mit mondok ezután.Mit mondott el az embereknek?
Azt,hogy ő és én majdnem két órán keresztül egy légtérben voltunk és nem kapartuk ki egymás szemét?Azt,hogy az egyetlen oka annak,hogy szuka voltam,hogy titokban szerelmes voltam a bátyjába?Azt,hogy minden nap gyászoltam Steven-t? Sienna rágódik belül. - Én csak elmondtam nekik,....hogy mi...beszéltünk.És talán szükségem van egy kis időe,hogy kiderüljön mit gondol mindenki errő. Bólintok,mert nem tudom mi most a helyzet,bár úgysem tudok semmit tenni.Fogalmam sincs,mit gondolt,amikor elmondta a többieknek és azt sem tudom,hogy én mit gondoljak.Ez az egész az osztály nagy részét érinti. Kár,hogy nincs valahol egy szirén iskola.Biztos felvennének,ha azzal a szövegel állítanék be,hogy:Megöltem a legjobb barátnő bátyját. - Ó!Ú,köszi. - mondom. Mosolyog. - Rendben.Még mindig áll a filmes este ma? Pislogok.Az arcom biztos elárult,mert Sienna a szekrényemnek dő és lehalkítja a hangját. - Tudom,hogy ez furcsa...ez csak... - Sienna közelebb hajol hozzám. - Ez csak...nem tudom,hogy mit érzek.Néha annyira dühös avgyok rád,de aztán eszembe jut,amit az elmúlt két évben tettem veled és szerintem eleget fizettél.Nem tudom,hogy mit akarok igazán.De,ha te akarsz velem... Bólintok,miközben összeszorítom az állkapcsomat.Mosolyogni akarok,sírni,megöleni ő,mindent egyszerre.Mégis az arcom semleges marad,úgy teszek,mintha Sienna ajánlata nem lepne meg. - Tegnap két percre olyan volt,mint régen.Mielőt meghalt.Hülyeség,hogy ezt akarom?Elfeledkezni arról,hogy elvesztettem a bátyjámat?Talán nem tudunk,olyan barátok lenni,mint azelőt,de úgy érzem találkozhatnánk. Lenyelem a gombocót a torkomban.Azt akarom mondani,hogy nem hülye azért,mert el akarja felejteni az elmúlt két évet.Én is ugyanezt akarom.A világon mindennél jobban.Talán...ha másképp történik minden...most más idő lenne.De most legalább tudom,mi vagyok és tudom,hogy vigyáznom kell.Nem szabad senkinek tudnia az igazi énemrő.Mert megsérülhetek.Mégis elegem van abból,hogy egyedül vagyok. - Szóval...filmek? - Kiegyenesedik,úgy csinál mintha ez a gyenge pillanat meg sem történt volna. - Igen - mondom. - Jó lesz. - Nagyszerű!Olyan hat körül megyek. - mondja,miközben átdobja a haját a válla fölött.Elfordul,de utána nyúlok és megállítom ő. - Köszönöm - mondom. - Tudod miért. A szemei megint ellágyulnak.Olyanm mintha mondani akarna valamit,de az ajkai mégis csukva maradnak és csak bólint.Nézem,ahogy elsétál,amjd a szekrényemhez
fordulok.Nem tudom,hogy ez volt-e a helyes döntés.Reménykedem,hogy igen. Épp sorban állok az ebédemért,amikor egy kéz érint meg a hátamon. - Hé! - mondja Cole. Megofordulok és ránézek.A lepkék visszatérnek a gyomromba. - Szia Visszafordulok és odaadom a kártyám,közben pedig elpirulok. - Foglaltam neked helyet. Hátrapillantok és látom,hogy Sienna asztalánál két üres hely van. - Ó,én nem... - Nyugi,jó lesz.Megígérem.Csak egyél velünk a régi szép idő emlékére. Nyelek,miközben megint az asztalra pillantok.Nem tudom,hogy képes vagyok-e megtenni ezt a nagy lépést.A tálcámat nyújtom a konyhásnőek,aki egy szelet pizzát tesz rá.Cole a vállamon pihenteti a kezét. - Gyerünk.Nem fogadok el nemleges választ. - Azután elmosolyodik,megint azzal a éehengerló mosolyával,én pedig azon kapom magam,hogy bólintok és követem ő az ebédlően.Sienna pasija,Patrick mellé ül le,én pedig az asztal másik végén.A csoporttal...de nem annak a részeként. Egy darabig senki nem beszél.Egy óriásit harapok a pizzámból és közben azt kívánom,hogy jöjjön egy hatalmas fekete lyuk és nyeljen el. - És,hogy van a nagymamád? - kérdezi Kristi az asztal másik végébő. - Jól - mondom. - Nem láttam ő egy ideje. Pontosan két éve. - Ő igazán elfoglalt,himezget.Ha bárki akar,egy egyedi párnahuzatot... Nikki és Kristi kuncognak,én pedig azon kapom magam hirtelen,hogy rájuk mosolygok. - Komolyan.Hatot már a szekrényemben rejtegetek,mert szeret sokat csinálni. - Annyira aranyos a nagymamád.El tudom képzelni,ahogy a hintaszékben ül és millió párnahuzat veszi körül. - mondja Kristi. Valamikor át kellene jönnöd. - mondom,mielőt még leállíthatnám magam. - Biztos szeretne téged látni.És tudod,biztos vagyok benne,hogy kapni fogsz egy remek kézzel készített ajándékot. Megint nevet. - Igen,jó lenne. Utálom az optimista részemet,de nem tudom észhez téríteni magam.Vissza akarom kapni a barátaimat. 16.fejezet Két órát töltök a ház kitisztításával.A szönyegeket kiporszívozom,letörölgetem a faborítású falakat Murphy Oil szappannal és lesikálom a régi kerámia wc-t.Még a zuhanyt is kitisztítom,bár valószínű,hogy Sienna azt nem fogja használni.Úgy csinálok,mintha randim lenne.Nem kellene úgy éreznem,hogy tiszta házzal kell lenyűöznöm azt a lányt,aki a
legjobban ismert engem.Mégis így érzem. Ha a nagymamám észre is vette a különös viselkedésemet,nem teszi szóvá:a támlás székében üldögél és a csatornákat váltogatja. Öt óra ötven perckor végzek,talpig izzadtan,úgyhogy beugrok a zuhany alá.Öt perccel későb már farmerben és mintás polóban sétálok le az emeletrő,miközben a hajamat fésülöm.A lábujjaimat között a frissen porszívózott szőyeg simogatja.Remélem,hogy jól nézek ki.Rég volt utoljára,hogy csinosnak akartam tűni,de azért remélem nem tűik nagyon erőtetettnek. Két éve próbálok a háttérbe beolvadni. Amikor a nappaliba érek megdöbbenek.Sienna már a kanapén ül,ő meg a Nagyi nevetgélnek.Egyikük sem hasonlít önmagára.Nagyi vidám és boldog.Sienna könnyed és nevetgélő.Olyan mintha semmi nem történt volna az elmúlt két évben.A megkönnyebülés villámgyorsan önt el.Sienna mosolyog,egy nagy és eredeti,szikrűó mosollya.Az álarc,amit két éven keresztül hordott most csak halvány emléknek tűik.Két DVD-T emel a magasba. - Klasszikus Reese Witherspoon filmeket hoztam.Kegyetlen Játékok és Dr. Szöszi. - A Kegyetlen Játékok a kedvenc filmem - mondom. - Tudom. - Sienna rám kacsint. Ó,tényleg. - Nézzük azt előzör! Sienna felugrik a kanapéról,hogy betegye a filmet.Pont végszóra Nagyi feláll. Lányok,itt hagylak titeket.Egy kicsit fáj ma a fejem. - mondja. - Biztos vagy benne? Maradhatsz,ha akarsz. Nagyi összeráncolja a szemeit és pislogni kezd.Nem tudja,hogy milyen könnyen olvasok a tekintetében. - Fáradt vagyok,szóval ma korán lefekszem.A pattogatott kukorica a szekrényben van. Visszafogom magam,nehogy elmosolyodjak.Megölelem Nagyit. - Köszi. - Jó estét, Mrs. Wentworth - mondja Sienna,ahogy felveszi a távírányítót. - Jó szórakozást,lányok! Aztán Nagyi elmegy és egyedül maradok Siennával és a menüképernyőel.Ez megvilágítja az egész szobát és olyan mintha egy reflektor világítana meg minket. Sienna hozzám fordul,az arcán rengeteg érzelem van.Nem visel annyi sminket,mint az iskolában.Sokkal időebbnek néz ki a sminktól,mivel megtanulta a pirosító és a tus erényeit. - Tudod,hogy mire gondoltam ma? - kérdezi. - Mire? - Emlékszel,hogy mennyire akartad azt a kék Gucci pénztárcát? - kérdezi. - Három órán keresztül súroltuk a pláza padlóját érte. Akaratlanul is elmosolyodok. - A végén mégis egy másolatot vettünk,de azt mondtad az iskolában,hogy igazi.Hittek neked? Visszamosolyog rám,egy teljesen öszinte mosollyal.Két éve nem láttam ezt.Ettő az
aggódásom megszűik. - Ugyanezt tettük a Prada csizmákkal is. - Ugy érted a Prado csizmákkal? Nevetésben törünk ki.A köztünk lévő fal leomlik. - És,amikor Cahnel dzsekit vettél egy garázsvásáron? A szemeim kitágulnak. - Nem tudtam,hogy Chanel. Sienna továbbra is mosolyog,miközben visszadő a kanapéra és besüpped a virágos párnákba. - Hiányzik,hogy veled lógjak. - Nekem is,hogy veled. - Hirtelen megállok. - Megyek pattogtatni egy ksi kukoricát.Kérsz egy üditő? - Persze.Csak legyen... - Diétás.Tudom. Furcsa,hogy ilyen apró részletek milyen gyorsan beugranak.Mintha az elmúlt két év meg sem történt volna. Bedobom a kukoricát a mikróba,előeszek egy nagy műnyag tálat,majd megtöltök két poharat üdítőel és jéggel.Nagyon hamar visszatérek a nappaliba és elhelyezkedem a kanapén.A kukoricás tálat kettönk közé teszem.A film elkezdőik és lepereg a szemem előt a legutolsó alkalom,amikor ezt néztük.Siennáéknál voltunk.Tizenöt voltam,folyamatosan nevettem mindenen,fiúkról és ruhálról beszéltem és mág sok millió más dologról is,amik akkor fontosnak tűtek. - Emlékszel a kempingezésre? - kérdezi Sienna. -Amikor Steven-nel voltunk? - A szívem a torkomba ugrik.Az volt az a hétvége,amikor rájöttem,hogy szerelmes vagyok bele. Két órán át kocsikáztunk az öreg bányászterületeken keresztül.Steven folyamatosan bíztatott minket,hogy milyen jó lesz.Az anyja SUV-jának kormányánál ült,a haverja Craig pedig az anyósülésen terpeszkedett.Sokkal időebbnek tűtek nálunk.Annyira érettek,felnőtesek voltak.Amikor körülöttem voltak,mindig úgy éreztem magam,mint egy ostoba gyerek,aki le akarja őet nyűözni. Amint elhagyjuk az utolsó várost,egy fák által szegélyezett kis ösvényre kanyarodunk.Kavicsos úton haladunk előe.Végül Steven bejelenti,hogy megérkeztünk,majd leparkol.Sienna és én kilökjük az ajtót és gyakorlatilag kiesünk a meleg,nyári levegőe.Augusztus eleje van,nyolc óra körül.A nap már lenyugvóban,de még mindig meleg a levegő.Steven kinyújtóztatja a háttá,miközben kidobálják a cuccainkat az autóból. - Tűifát kell hoznunk.Feltudjátok állítani a sátrat?A leírás a zsákban van. Egy pillantaig azt hiszem,hogy Siennára és rám gondol,de amikor rápillantok ő Craigre néz.Akkor rájövök,hogy azt akarja én menjek vele.Siennára és Craigre bízza pedig a sátor felállítását. Steven összeütögeti a tenyerét és rámnéz,azzal a csintalan mosolyával. - Menjünk és szerezzün kegy kis fát. - Oké! - mondom,miközben kerülöm a tekintetét,mert tudom ha belenézek a szemeibe el fogok pirulni.Ő az egyetlen srác,aki ilyen hatással van rám. - Belecsúsztat egy elemlámpát a nadrágzsebébe. - Be kell mennünk az erdőe! -
Hangsúlyosan felvonja a szemeit. A csillagok felé intek. - Hagyd azt! - mondom,miközben bosszúságot próbálok színlelni,de nem megy.Feladom és elmosolyodok. - Kísérhetem önt,hölgyem? - mondja Steven szörnyen rossz angol akcentussal.Az elemlápát maga előt tartja,mint egy kardot. - Természetesen - mondom,miközben pukedlizek egyet.Vigyorog,majd a kezét nyújtja. A szívem keményebben kalapál,ahogy beakasztom a kezemet a könyökhajlatába.Sienna és Craig ugratják egymást,nevetésük elkísér miközben Steven bevezet a sötétségbe.A fák összezáródnak körülöttünk,a hold teljesen elhalványul a fák burka alatt. - Hamarosan itt a születésnapod,igaz? - Rám néz,a pillantása...félénk?Soha nem láttam még,hogy ideges vagy félénk lett volna. Bólintok.Vajon honnan tudta?Jelent ez bármit is?Az egész jelenet szürreálisnak tűik,ahogy Steven belém karol. Hirtelen megáll. - Hallottad azt? Mozdulatlanná dermedek a tűevéllel borított úton és hallgatózok.Egy zörgés?Egy leeső gally?Steven zseblámpájának fényén túl semmit nem látok.Valahol mögöttünk Sienna felsíkolt,de nem úgy mintha veszély fenyegetné,hanem mintha flörtölne.A szívverésem lelassul és oldalra döntött fejjel a sötétséget bámulom. - BOO! - Steven a fülembe kiabál és megrántja vállam.Ijedtemben vagy fél méter magasra ugrok.Mire újra lenyugszom ő már röhögve csapkodja az oldalát. - Te idióta! - megütöm a karját,de nem tudom abbahagyni a kuncogást. - Áú!Ez váratlan volt. - Mogorván néz rám,de a szeme játékos. - Tessék,fogd meg. Elveszem tőe a zseblámpát,de mielőt még zsebre rakhatnám Steven megragadja a derekamat és feldob a vállára.Körbe-körbe szaldgál és pedig a hátát ütöm.Végül lerak engem a földre,de nem engedem el a vállait. Nem akarok távol lenni tőe. Ahogy lassan elengedi a derekam a szívem a mellkasomban dobog,a gyomromban pedig pillangók röpködnek.Csak állok ott és a szemeibe bámulok,egy pillanatig azt hiszem,hogy meg fog csókolni.Azonban ő csak megköszörüli a torkát és kiveszi a zseblámpát a kezembő. - Na ,mivan azzal a tűifával? Pislogok,hogy elűzem az emléket,mert Sienna a válaszomra vár. - Igen,emlékszem rá. Előehúzza a szőe haját és az ujja köré csavargatja a térdét bámulva. - Tudnom kellett volna,hogy szeret téged. - Miért? - Az ajkaimat rágom,a pattogatott kukoricából maradt sót és vajat ízlelgetem.Még egy marokkal veszek és a számba tömöm.Két szem viszont az ölembe esik. - Egy sátorban aludtunk mindannyian,emlékszel? - felvonja a szemöldökét és bennfentes pillantással néz rám.Hosszút kortyol a kólájából anélkül,hogy levenné rólam
a tekintetét. Köhögök és fuldoklok a kukorica egy magjától,ami a torkomon akad. - Mi?Nem csináltunk semmit!Esküszöm! Sienna forgatja a szemeit. - Feébredtem az éjszaka közepén és ti ketten nem voltatok a sátorban.Hallottalak suttogni odakint. - Semmi sem történt - mondom. - Egész éjszaka beszélgettünk. - Ahaaa! - mondja Sienna,felvonva a szemöldökét. - Esküszöm! - Elmosolyodok,majd ő is.Lesütöm a szememet és veszek egy kis kukoricát. - Ez nem bosszant téged?Az,hogy szerettem ő? - Szerinted ő szeretett téged? Felnézek és rájövök,hogy teljesen komolyan kérdezte és igazi választ is vár. Igen,vagyis azt hiszem. - Az ajkai egy gyenge mosolyra görbülnek. - Akkor nem zavar.Tetszik a gondolat,hogy amikor ő...amikor ő elhagyott minket akkor valami boldog és romantikus dolog történt. Összeráncolom a szemöldökömet. - Az soha nem történt meg igazán. Vállat von. - De,ha szeretett téged akkor valószínűeg sokat gondolt arra.Sokat gondolt rád.A báttyám világklasszis flörtölő volt,de ha igazán törődött egy lánnyal,akkor egy ideig húzta,hogy felkeltse az érdeklődését. Az érzelmeim tombolnak,előe és hátra,fel és le.Szomorúság Steven elvesztése miatt.Boldogság a beszélgetés miatt,amit Siennával fojtatunk.Kétségbeesést,mert Sienna soha nem fogja megtudni,hogy miért halt meg Steven igazából.Optimizmus az ötlettő,hogy meg tudjuk javítani a barátságunkat.Félelem attól,hogy mi fog történni,ha megint barátok leszünk és utána újra elvesztem ő.Nem tudom megtenni kétszer. - Mi van veled és Patrick-kel?Ti srácok vagy 8 millió éve randiztok. - Egy éve - javít ki. - És tizenkét napja. - Beléd van esve - mondom. - Gondolod? - Egy hajfürtöt csavar az ujja köré. - Határozottan. - Mi van veled és Cole-lal? Felveszem az ölembe hullott kukorica darabokat. - Ú,hát randiztunk múlt hétvégén. Sienna álla leesik. - Komolyan? Bólintok. - El kéne mennünk együtt egy dupla-randira. - mondja. - Ez kcisit...korai még.Nekem és Cole-nak. Sienna vállat von.Talán néhány hét múlva. Bólintok. - Az...szuper volna. És nagyon ijesztő dolog is. 17.fejezet
Miután Sienna elmegy már csak úszni akarok.Azt akarom,hogy a víz mossa el minden gondolatomat,vagy érje el,hogy értelme legyen ennek a sok gondolatnak.Végig a öröngyös úton a tóig érzem a várakozást.Minden alkalommal,amikor a kocsim belemegy egy pocsolyába olyan érzésem van,mintha a vízben lennék.A gyomrom tajtékzik és ki akarok ugrani az autóból,hogy akár futva is,de odaérjek végre. Gyors sétát teszek ledöntött fák között.A föld nedves az esti esőő.Vízcseppek ücsörögnek a fák ágain,akárhányszor megmozdulok rámcsöpögnek.Letörlöm és már folytatom is az utam.Ma este semmi nem tarthat vissza az úszástól.Az életemben minden olyan gyorsan változik,erre az egyre viszont szükségem van. Mire a tavam láthatóvá válik,már megszabadultam a ruháimtól.Sötétebb van ma,mint szokott:szürke felhő homályosítják el a holdat és a csillagokat. Nekirontok a sekélyes partnak,majd fejest ugrok.Élvezem a víz érintését a bőömön,próbálom nem észrevenni a hideg csípését.Felszínre emelkedek és megszólal az a dal,ami két éve mindig. Valami azonban ma nem stimmel.Felnézwek az éjszakai égre és gondolkodok,hogy miért tűik másnak ma a tó.Körbeforgok,minden irányba elnézek,de semmit nem észlelek.Mégis összeszorítom az állkapcsomat és elhallgattatom a dalt.A víz sokkal nehezebbnek tűik,de ez nem változhat.Csak képzelőök.Ahogy a jeges víz a bőömet nyaldossa a rossz érzés csak nem tűik el.Egy ok miatt,amit nem tudok megnevezni körbekörbe forgok,hogy mindent lássak és még a fák közé is benézek. Szemek! 30 lábnyira tőem,az örökzöld fenyő alatt kifejezéstelen mélykék szemek néznek vissza rám.Ismerő szemek.Tudom,hogy láttam már valahol ezeket az élénk karibi kék szemeket. Félelem és sokk kerít hatalmába.Erik!.A szám kiszárad és a torkom szorulni kezd,alig kapok levegő.Pánik kezd eluralkodni rajtam.Csak menekülni akarok. Mióta áll ott és bámul engem a fák mögül?Látta vajon a bőöm csillogását olyan messzirő?Aztán mevilágosodok:Hogy-hogy nem jött még utánam?Miért nem vonzza ő a szirén hívás? Megtalálom a hangomat,de bizonytalanul és rekedten szól. - Mit csinálsz itt? Nem is hederít rám,csak bámul tovább,aztán epdig lassan hártálni kezd. - Miért vagyi tt? - kiabálom.De ő tovább araszol hátrafelé lassan,mígnem el nem tűik a sötétben.Utána olyan mintha itt se lett volna,mintha az egészet csak én képzeltem volna. De én tudom,hogy nem képzelőtem. Kiúszok a parthoz és gyorsan kipattanok,megragadva a ruhámat.Menet közben
veszem fel magamra a pólomat,de megbotlom és elesem.Kitör belölem a sírás.Aztán lenézek.Csak egy fa. Felrántom magamra a nadrágot,de a cipőkel nem törőöm,a kezembe kapom őet.Lesprintelek a kocsimhoz, a levegő is visszatartom,amíg a kocsim biztonságában nem ülök.A szívem nem nyugszik,egyre gyorsabban és gyorsabban ver.Olyan mintha nem lenne levegő a kocsiban.Elfordítom a kulcsot és padlógázzal megfordulok a kocsival,majd a hegyrő elfel veszem az irányt.Még csak tíz óra,de már nem vagyok képes tovább úszni. Egész úton Eriket látom magam előt,ahogy engem bámul úszás közben.Beképzelem,de olyan mintha minden fa mögött ő állna. 18.fejezet A rákövetkező napon a kiborulás szélén egyensúlyozok egész nap.Hogy tudott...csak ott állni?Hogy tudta hallgatni a dalomat,anékül,hogy követett volna engem?Mit fogok tenni,ha meglátom ma ő?Vajon elmondta már mindenkinek,hogy milyen ijesztő vagyok? Azok a természetellenesen világító szemek állandóan kísértenek.Még az árnyékban is képes voltam látni őet,mint két fénylő ékkövet. Mire az angol teremhez érek,fáradt és aggodó vagyok,miközben mindenem fáj a tegnap esti úszás elmulasztásától.Annyira lefoglal a tegnap estén való elmélkedés,hogy majdnem nem veszem észre az engem néző csodaszép kék szempárt.Amikor végül visszanézek azok a gyönyörű szemek még mindig egngem bámulnak,amitő megijedek és olyan gyorsan tolom hátra a székemet,hogy vad csikorgás hallatszik a csempézett padlón.Erik rám mosolyog,a tekintetét nem veszi le rólam.Nyelek és elkapom róla a tekintetem.Ő ellép az osztályba vezető ajtótol és elindul a helyére.Amikor már a padban ül én hátratolom a székem.A mappám és az angol könyvem kiesik a padbő,hangos csattanással ár földet a csempézett padlón. - Ú,kimehetek a mosdóba? - kérdezem,miközben a dolgaimat szedegetem fel.Miért viselkedik ennyire normálisan?Ott volt a tavamnál tegnap este.Tudja mi vagyok!Erre csak ül ott,mintha mi sem történt volna. Mrs.Jensen felvonja a szemöldökét és az órára néz. - Szünetben nem tudtad elintézni? Olyan erőel rázom meg a fejemet,hogy az agyam rázkódik a fejemben - Rendben! - mondja lemondó hangnemben.Elrohanok Erik mellett,Cole és Sienna zavartan bámulnak utánam,ahogy megrántom az ajtót és kirontok az üres folyosóra.Az ajtót olyan
erőel vágom vissza,hogy majdnem szembe vág.Kitérek előe és tovább megyek.Félúton járok az aula felé,amikor újra lélegezni kezdek.Néhány héttel ezelőt még meg volt a saját rutinom.Nem kellett figyelnem sem a majdnem-pasimra,sem a legjobb barátnőre,sem a rejtélyes új diákra,aki látott engem úszni.Találok egy mosdót,odabent pedig magamra zárom az ajtót.Aztán ráülök a WC-re,a homlokomat a térdemen pihentetem.Itt maradok a csöngetésig,majd pedig hazamegyek. Hogy kiverjem a fejembő Eriket,beszélek Cole-al. Mit csinálsz? Az étkezően ülve a lábammal a padlón dobolok.Nagyi a kézműes estén van a központban,az üres ház megőjít engem. Semmit.Nincs kedved megnézni egy filmet nálunk? Erre a meghívásra volt szükségem.Válaszolok. Adj 20 percet. Berohanok a fürdőzobába,hogy leellenőizzem a hajam,ami nagy hülyeség,mert a szépségem hibátlan a szírén létnek köszönhetőn.Akár akarod,akár nem.Azért átfésülöm,miközben fogat mosok.Egy utolsó pillantást vetek magamra a tükörben,majd leoltom a lámpákat és elindulok Coel-hoz. Tizenöt perc múlva azon kapom magam,hogy a Cole házának moziszobájában ülök egy bőkanapén,azon tűödve,hogy miért vitt moziba,amikor itt ilyen jó.Cole egy aranyos popcorngép mellett áll,várja,hogy megteljen a papírzacskó.Előeteseket játszanak a képernyő,miközben Coel felém sétál két kólával a hóna alatt és popcornnal a kezében.Átadja nekem a kukoricát és a kólát,majd leveszi a kanapéról a takarót és leül.Betakarja a lábunkat vele.Az egyetlen fényforrás a vetítőöl érkezik.Azt kívánom bárcsak itt maradhatnék ezen a félreeső paradicsomban,csak én és Cole és semmi komplikáció.Semmi víz. Cole közelebb csúszik hozzám,az oldalunk összeér.Én hozzábújok és élvezem a testének melegét. - Jól vagy? Felvonom a szemöldökömet és éles pillantást vetek rá. - Ugye,tudod,hogy napjában egyszer megkérdezed ezt? Elmosolyodik. - Gyakori,igaz? - Eléggé.
Az ajkait rágva elfordul tőem egy percre. - Azt hiszem bűösnek érzem magam,mert nem beszéltem veled hamarabb. Intek felé a fejemmel. - Miért változtak meg a dolgok ebben az évben?Miért most? Lepattintja az üdítő fedelét és kortyol belőe.Megtörli a száját és válaszol. - Nem tudom.Első nap besétáltam az angol terembe és megláttalak téged,ahogy a padon fekszel.A szemed csukva volt és olyan...békésnek tűtél.Persze aztán kinyitottad a szemed és egyenesen rám néztél. Vigyorgok és megcsípem a karját.Mosolyog,de aztán elkomorul a tekintetem és rájövk,hogy nem viccelt. - Egy kicsit azért megfélemlítettél. Felhorkanok. - Hazudsz!Nem is ijedtél meg. - Bárki,aki rád néz láthatja,hogy egy akkora fal van körülötted,mint a Kínai Nagyfal.Olyan...megközelíthetetlen vagy.Olyan mintha az,aki hozzád akarna szólni azt kockáztatná,hogy lángra gyúl. Pislogok.Soha nem gondolkodtam azon,hogy vajon milyen hatása van annak,hogy az embereket távol tartom magamtól.Cole felém fordul és olyan közel ülünk egymáshoz,hogy az orrunk pár centiméterre van egymástól.A hangja elágyul. - De én úgy gondolom megéred a kockázatot. Lassan közelebb hajol,én pedig becsukom a szemem.Ezúttal a csók nem csak egy apró érintés,sokkal több.Az ujjai a nyakamra fonódnak és közelebb húz magához.A csókja erőödik,amitő elfelejtek lélegezni.Pár pillanat múlva elhúzodik,de én azonnal utána nyúlok.Az arcára teszem a kezem és visszarántom,rányomva az ajkam az övére.Elnyúlok a kanapén,magammal rántva ő is.Nem olyan édes és ártatlan csók ez,mint azelőt.Ez nyers és vágyakozó,nem tudok vele betelni.Akarom ezt.Szükségem van rá.Két évig teljesen egyedül voltam és most szükségem van valamire,ami átveszi felettem az írányítást.Ráharapok az alsó ajkára és közelebb húzom ő,közelebb mint lehetséges lenne és a csók erőebb,gyorsabb,hosszabb lesz,mígnem a tüdő égni kezd.Jobban mint,amikor tizenöt percig vagyok a víz alatt.A kezem a hátán kalandozik.Az ujjaim a hajába mélyednek,a fürtjeit csavargatom.El akarok felejteni mindent.Vele akarok lenni,el akarom űni a magányosságot.Elhúzódik egy kicsit,a mellkasa süllyed és emelkedik. - Váú,Én...nem gondoltam...nem számítottam... - Elhallgat,hogy összeszedje a gondolatait. - Sok idő töltöttél azzal,hogy eltaszíts magadtól és most... - Megint megáll,erőködik a mondanivalóján.Megragadja a kezem és az összefűött ujjainkat bámulja. - Most mi?
Az ajkára harap és egyenesen a szemembe néz. - Én tényleg kedvellek. Miért néz ki ilyen zavartnak? - És? Sóhajt,miközben a kezével a sötét fürtjeibe túr,amitő összekócolódik.Szeretem,amikor a haja vad.Mindig lezselézi,amikor emberek közt van. - Tudod hogy voltam a lányokkal.Akkor,amikor Steven-nel voltam.De többé nem vagyok olyan. - Megáll,végighúzza a nyelvét a fogain. - Nem te vagy az egyetlen,aki megváltozott a halála után. - Cole körém fonja a karjait.Az ajkait a homlokomon pihenteti. - Neked kell kitalálnod,hogy mit akarsz ebbő kihozni.Kettőkbő. Nyelek és azon kapom magam,hogy bólintok,mintha azt mondhatnám,hogy ezt akarom.Sokkal jobban akarom ő,mint most.Ugyanakkor tudom,hogy amit most csinálunk,a sötét teremben,az első lépés a katasztrófa felé.De ez nem érdekel.Egyszerűn csak hozzábújok,miközben ő körém fonja a karját. 19.fejezet Miután eljövök Cole-tól,a tó felé indulok,de ijesztő előrzetem van.Erik nem lehet a fa alatt.Egyszerűn csak nem lehet.Megrázom a fejem és szorosabban markolom a kormányt.Az elmém becsap engem,odaképzeli Eriket,mikor nincs is ott.Leállítom a kocsit egy hatalmas fa alatt.Aztán csak ülök és nézem,ahogy az esőseppek leszáguldanak a szélvédő,és azon gondolkozom,hogy ki kéne hagynom a mai úszást.De meg kell tudnom,hogy,amit láttam valódi volt-e. Kicsúszom a kocsiból és a tó felé veszem az irányt.Lassan sétálok,hagyom,hogy a tornacipő belesüppedjen a sárba.Egyre közelebb érve,rossz érzésem támad.Amikor kiérek a tisztásra,a kezemen feláll a sző és hirtelen megtorpanok.Ott áll a fa mellett sötétségbe burkolózva.Pontosan az alatt az ág alatt,ahol általában a ruháimat szoktam hagyni. - Sajnálom - mondja az ő körülvevő erdő zajától hangosabban.A hangja édeskés akár a méz és mély,csodálatos bariton.Méterekre állok tőe,remélve,hogy a sötétség elrejti a rajtam átsuhanó félelmet. - Mit? Pár pillanatig a tavat bámulja.Az egyik részem szeretne megfordulni és elfutni.Nem tudok szabadulni attól az érzéstő,hogy tud valamit,amit én nem akarok tudni.Az,amit mondani fog megváltoztat minden.Végül válaszol nekem. - Azt,hogy megijesztettelek múlt éjjel...és aztán elfutottam.Tegnap estig nem voltam biztos abban,hogy az vagy,aki szerintem vagy,ezért követnem kellett téged.Aztán,amikor megláttalak...bepánikoltam.
Teszek egy lépést hátra.Tudta mi vagyok...mielőt még látott volna úszni? Összevonja a szemöldökét. - Félsz tőem,igaz? Nem tudom a választ.Csak bámulom ő,miközben kényszerítem magam,hogy nyugodt pózt vegyek fel,de nem tudom elűni a félelmeimet.Az aggódalmam félelembe megy át. - Tényleg nem tudod? - Öt perced van,hogy elmond mit akarsz itt,vagy elmegyek. Elfordul a fától,hogy teljesen szemben legyen velem. - Én vagyok a társad! Felvonom a szemöldökömet és próbálok nem felhorkanni. - Nem te csak egy srác vagy,aki emberek után szokott leskelőni. Sóhajt és megtöri a szemkontaktust.A hangja lágyabb,kicsit reszelő.Szomorúság suhan át az arcán. - Nem tudod elképzelni,hogy milyen nehéz volt téged megtalálni. Harcolok a késztetéssel,hogy közelebb lépjek hozzá,amikor ilyen sebezhetőek néz ki.Magamra emlékeztet. - Nem értem. - Magam köré fonom a karjaimat és remélem,hogy tompíthatom a szívem hangjait. Tesz egy lépést felém és,amikor rénázek küzdenem kell azért,hogy ott maradjak,ahol vagyok.Erik szemei pont olyanok,mint az enyéim.Ez azt jelentené,hogy ő a társam?Kedvellek mondja. Csak bámulom ő,amíg a kérdések a fejemben cikáznak.Honnan tudja,hogy mi vagyok? Soha nem mondtam el senkinek. - Szirén vagy? - kérdezem. Erik felnevet rekedt,férfias hangon. - Nem,persze,hogy nem.A szirének nő.Én nix (skandináv mitológiában megtalálható vízi szellemek,akik embereket csábítanak a vízbe,hogy megöljék őet) vagyok. Várta a reakciómat,de én csak bámultam rá értetlenül. - Biztos csak szórakozol velem! - mondta. - Nem tudod mi az a nix? Megrázom a fejemet,próbálom nem észre venni a gyomromban lévő izgalmat.Erik sóhajt és végigfutattja a kezét a szőe haján. - Miért nem tudsz semmit errő?Senki nem mondta el? megáll,amint észreveszi a zavart arckifejezésem. - Váú...én... - hosszan kifújja a levegő. Úszásra vagy kárhoztatva,igaz?Szó szerint.Többszáz évvel ezelőt még nem voltak sokan az olyanok,mint te.Pár tucatnyian voltak elátkozva a harag,a féltékenység és a gonoszság miatt.Mi nixek sokkal régebb óta létezünk - mondja a tóra nézve. - A mi átkunk a középkora nyúlik vissza.Egy kicsit különbözik csak a tietektő.Inkább a vízhez vonzódunk,mint az úszáshoz.Egyfajta nyugalmat kapunk attól,hogy víz vesz minket körül - megáll és rám néz. - Miért nem ülsz le? Megrázom a fejemet.Nem lenne rossz ötlet,de nem vagyok képes megmozdulni.Ő leveszi a kabátját és leteríti a földre,a fa alá.Erőeljesen írányit engem,hogy üljek le.Aztán
letérdel elém. - Ne borulj ki,oké?Mindent el fogok magyarázni.Csak maradj itt velem. - Megáll és megbizonyosodik róla,hogy nem fogok elfutni,majd folytatja. - Az eredeti nixek hiúak és önteltek voltak.Normális férfiak,nem vízi teremtmények,akik többszáz évvel ezelőt éltek.Voltak a boszorkányok,varázslók,vudu asszonyok,vagy hívd őet aminek akarod,akik gyönyörű nőnek álcázták magukat.Estélyekre és partikra jártak,hogy felkeltsék a férfiak figyelmét.Elcsábították őet,vártak míg a férfi beléjük szeretett majd felfedték az igazi énjüket,a ronda kinézetüket. Pislog néhányszor a távolba nézve,mintha maga előt látná a jelenetet. - Ha hátat fordítottak nekik,ő megátkozták a férfiakat ugyanazzal a sorssal.Szeretet nélküli,bújkáló,magányos lényekké változtatták őet,akiknek az élete szenvedés.De történt valami,amire senki nem számított.Ha a nixek és a szirének keverednek,valami történik.Azon feltételezés miatt,hogy az átok miatt soha senki nem fog szeretni minket,nem tudtuk elfogadni azt,akik vagyunk.Ő azonban nem számoltak azzal a ténnyel,hogy ha a két elátkozott lény együtt van az átok megtörik. A fejem tompa,az egyetlen,amit érzek a fakéreg nyomása a hátamban.Erik biztos téved.Túl egyszerűek tűik,amit mond.Az átok túl komplikált,túl jól kitervelt ahhoz,hogy ilyen könnyen ki lehessen játszani. - Ez nem lehetséges - mondom,a hangom alig több mint suttogás. - De az!Én vagyok a társad.Meg tudjuk gyógyítani egymást. - Hogyan?Mikor?Miért? - Tucatnyi kérdés cikázik a fejemben. - És,ha tudtad ezt,miért ültél csak ott mellettem az elmúlt hetekben? - Sajnálom.Csak nem voltam biztos benne,hogy szirén vagy.Nem reklámoztad.Sokáig tartott,amíg rájöttem. Nyelek egyet,a szívem a torkomban dobog. - Az átkod akkor törik meg ha te,egy szirén,beleszeret egy olyan valakibe mint én,vagyis egy nix-be és én is viszontom ezt.Szóval...sok idő fogunk együtt tölteni. Megrázom a fejemet. - De nem is ismerlek téged. - Egy gondolat fut át az agyamon. Öltél már? Erik élénk kék szeme lángra gyúl. - Nem,nem öltem.Egyenlőe.Ez az,ami miatt meg kellett téged találnom,mielőt megtörténik.Mielőt az átok életbe lép a tizennyolcadik születésnapomon. Én?Meg tudom törni az átkát?Megpróbálom megnyugtatni kalapáló szívemet. Tizennyolc?De az enyém... - A tizenhatodik születésnapodon volt.Tudom.A nixek mások.Mi nem énekelünk. - Akkor hogyan... Félrenéz. - Azt kívánom... - megköszörüli a torkát. - Azt kívánom bárcsak simán
énekelnénk.A nixek nem csábítják a vízbe a nőet.Víz környékén időünk.Mi...mi... - sóhajt és az égre néz.Telnek a néma másodpercek. - Mi bevonszoljuk a nőet a vízbe.Erőel behúzzuk őet. A szám kiszárad.A légzésem felgyorsul.Erik rám néz,a kezébe fogja a kezeimet. Kérlek,ne féj tőem.Én sem akarom ezt,ugyanúgy,ahogy te sem akarsz szirén lenni.Utálom tudni,hogy mire vagyok képes és minden nap emiatt aggódok.Szükségem van rád!Te vagy az egyetlen,aki segíthet elkerülni ezt a sörnyű sorsot.Együtt...normálisak lehetünk. Megrázom a fejemet és hátrálni kezdek. - Sajnálom.Tudom,hogy sok ez neked.Csak adj egy esélyt,hogy mindent elmagyarázzak neked.Az elejétő kezdve. Bólintok,mert többre nem vagyok képes. A hangja rekedt,füstös és nyugtató. - Azt mondják kétszázötven évvel ezelőt egy nix rábukkant egy szirénre.Látta úszni ő és megijedt tőe.De ő csábult el a szirén énekétő.Úgyhogy csak állt ott és hallgatta a dalt.Egyikük sem tudta,hogy mit tegyenek,az egyetlen,amiben biztosak voltak,hogy rokonlelkek.Találkozgatni kezdtek.Együtt töltötték az éjszakákat a vízet bámulva.Aztán szerelmesek lettek és minden megváltozott.Az átkuk megtört és megszabadultak a végzetünktől.A legenda az,hogy ha egy nix és egy szirén szerelembe esnek,az átok megtörik.Az átkok az őeink tetteo miatt vannak rajtunk.Arra kényszerítenek minket,hogy magányosan éljünk,mert senki nem fogadná el a szörnyeket,amik mi vagyunk.Ha megtudják az igazat...elhagynak minket. Igaza van.Amikor Apu megtudta,hogy Anyu mi is valójában,eltűt.És soha nem jött vissza. - De mi ketten...nem ítéljük el a másikat.At látjuk,aki a másik nem azt,ami. - Honnan tudod ezt? Elmosolyodik,a távolba néz majd pedig egyenesen a szemembe. - Az apám egy nix az anyám pedig egy szirén.Ha nekik műödött,nekünk is sikerülni fog.Lassú és nehéz volt téged megtalálnom.Némely nix soha nem találja meg azt,akit keres.Az egész életét az átokkal együtt éli le. - Erik közelebb csúszik hozzám. - Két évvel ezelőt,egy középiskolai végző fiú,egy sztár úszó,megfulladt.Steven.Magában ez még nem volt elég nyom,de aztán láttam a mamád fotóját.És kinyomoztam,hogy van egy lánya.A szüleim tudták milyen fontos,hogy megtaláljalak téged,ezért ideküldtek engem,hoyg kiderítsem igazam van-e.És nem tévedtem.Szirén vagy.Mint a nixek,a szirének is ritkák.Valószínű,hogy te vagy egyetlen a világon,aki velem egyidő. -
Legugol,szóval szemtő szemben vagyunk. - Sokkal többet érdemelsz,mint ez az élet,amit neked osztottak. - Én... - nyelek egyet. - Ez olyan furcsa.Mármint hallani,ahogy errő beszélsz.Arról...hogy mi vagyok én.Soha senkivel nem beszéltem még errő.Azt sem tudom,hoyg mit gondoljak errő az egészrő.A gondolat,hogy ahogy eddig éltem megváltozhat ijesztő. Erik rám néz és észreveszi a félelmet a szemeimben,mert hátrébb lép.A távolság segít lélegezni.Összehúzza a segítségét. - Sajnálom...én...muszáj volt elmondanom.Nem gondoltam,hogy soha nem hallottál még rólam.Rólunk.Kettőkrő. Sikerül feltápászkodnom,de fogalmam sincs hogyan csináltam. - Csak...kicsit sok ez most.Nem tudom mit mondjak erre. - Nem kell semmit mondanod.Döntsd el és holnap majd megbeszéljük. - Azt hiszem nekem van barátom. - mondom ügyefogyottan. Összeszorítja a száját. - Értem.Ez... - nem tudja mit mondjon.Látszik,hogy nem számított erre a reakciómra. - szerencsétlenség - fejezi be. - Úsznom kell ma este? Erik bólint. - Igen.Most még úsznod kell.Addig,amíg szerelmesek nem leszünk megköszörüli a torkát. - Elmegyek. Nem tudom,mit mondjak.Ez életem legbizarabb beszélgetése. - Holnap leszel suliba? Bólint. - Igen,áthelyeztek ide.Én reméltem...reméltem,hogy normális lehetek.Reméltem,hogy normálisak lehetünk.Együtt befejezhetjük a sulit,mint mindenki más. Bólintok,mert nem tudom mit válaszoljak erre. - Beszélhetnénk holnap errő?Amikor minden...leülepedett? Bólint. - Igen!Persze. - Oké.Majd talákozunk. - Továbbsétálok a víz felé,de megfordulok,hogy a tó mögöttem legyen. - Igen!Holnap. - Nem szakítja meg a szemkontaktust,amíg besétál az erdőe. - Majd találkozunk. - Megfordul és beleveszik a sötétségbe.A tó szélénél állo még percekig és várom,hogy újra feltűjön.Nem teszi.Végül a víz felé fordulok,ahhoz az egy dologhoz,ami soha nem változik. 20.fejezet Amikor besétálok az ebédlőe másnap,Erik Cole és Sienna társaságában ül az asztalnál.Most előzör látom ő mellettük,szóval csak miattam van ott és mert tudja,hogy mi vagyok.Az agyam fájdalmasan lüktet,közel vagyok ahhoz,hogy megforduljak és elfussak,de mielőt megtehetném Sienna feláll és int nekem.Mindkét oldalamon diákok áramlanak be,megtöltve az ebédlő a zsongásukkal.Örülnék neki,ha eltűnének.Azok az
emberek,akik számítanak a világon,az én világomban,együtt ülnek az asztalnál.Kényszerítem a lábaimat,hogy mozogjanak és valahogyan sikerül utat törnöm magamnak a termen keresztül,míg az asztal végénél nem állok.Patrick,Nicki és Kristi a másik oldalon ülnek. - Hé - mondom.Fürgén mindenkira rápillantok.Az,ahogyan a fiúk bámulnak elég kínos.Megpróbálok sokkal közömbösebben viselkedni.Erikre pillantok.Elmosolyodik. Sienna a hivatalos körbevezető.Mögötte álltam a sorban és ragaszkodott hozzá,hogy nem ehetek egyedül. Bólintok mintha ez normális lenne,mintha Erik csak a nagyon dögös új srác lenne angolóráról és nem az egyetlen személy,aki állítólag segíthet megtörni az átkomat. - Leülsz? - kérdezi Sienna. Rájövök,hogy úgy álldogálok ott mint egy idiót és lehuppanok egy székre Cole és Erik helyével szemben.Elveszem az almát a tálcámról és nagyot harapok belőe,örülve,hogy van,ami távol tart a beszélgetéstő. - Erik most mondta,hogy 38 fok van San Diego-ban.Milyen álomszerűek hangzik igaz?A barnaságom már kezd elhalványulni. - Suli után szolizni megyek arra az új helyre a Griffin Street-en.Velem jöhetnél. - mondja Nikki. - Te is,ha akarsz - folytatja rám nézve. - Ú,köszi,de nem.Megfelel nekem a szellemszerű fehérségem is. - Te tudod. - Nos,ha már nem mész szolizni... - kezdi Cole a maradék pizzáját a tányérjára téve. Gondoltam lemehetnénk a partra.Naplementét nézni.Anyumnak van egy totál béna piknikkosara,olyan 1985-bő,szóval azt használhatnánk. Megpróbálok nyugodtnak tűni.Nem hiszem el,hogy Cole megkérdezte itt mindenki előt.Talán tényleg azt hiszi,hogy ő a barátom.Ez még nehezebbé teszi a dolgokat Erikkel... - Szeretnék,de teljesen el vagyok halmozva házifeladattal.Lesz holnap egy kémia témazáróm. - Egy óriásit harapok az almámból.Túl késő,de ráeszmélek,hogy hatalmas hibát követtem el.Nikki velem van egy csoportba kémiából.Rápillantok,de túl elfoglalt ahhoz,hogy észrevegyek a hazugságomat. - Ó - mondja Cole,a hangja szomorú. Gyorsabban rágok,fájdalmasan nagyot harapva az almából. - Csináljunk valamit a hétvégén.Nézzük meg a...napfelkeltét.Sokkal szebb,mint a naplemente. - A napfelkeltét tudom kezelni Cole felvonja a szemöldökét. - De az nem az óceán fölött van.Az csak egy ponton látszik. - Láttad már valaha a napfelkeltét a parton ülve? - mondom.
Cole a széken hintázik. - Ú,nem.Mi a különbség? - Bizz bennem,gyönyörű.Köd ereszkedik az óceánra és úgy érzed,mintha te lennél az egyetlen ember a világon. - Ez szörnyen hangzott.De rábámulok egy kábult,reménykedő mosollyal. -Váú Lexi,meg kéne próbálkoznod az írással. - mondja Sienne a szemeit forgatva. - Fog be,Sienna! - mondom,de közben mosolygok.Kellemes és szokatlan érzés egyszerre.Pár héttel ezelőt még nem így lett volna. - Oké,rendben. - mondja Cole. - Szombaton akkor. Sienna megköszörüli a torkát. - Szóval,ha semmilyen romantikus regénybe illő dolgot nem csináltok Cole-al péntek este,akkor átjösz?A szüleim elmennek a városból.Néhányan átjönnek.Te is megvagy hívva. - mondja Sienna,Erik felé bólintva.Pislogok.Sienna túl gyorsan bevette Eriket a bandájába.Köze lehet ahhoz,hogy Nikki csillogó szemekkel bámulja Eriket. - Ó,én... - kezdek dadogni.. - Természetesen. - mondja Erik. Ráharapok a nyelvemre.Ránézek Erikre,de ő csak védekezőn megvonja a vállát.Azt hiszi,hogyha hasznos tagja a csoportnak akkor az egész jövöbeli szerelmünk sokkal valószinűb lesz? Feladom. - Persze - mondom. - Szeretnék átmenni. - Nagyszerű - válaszol Sienna,vidáman,folytatva az új trendjét,hogy kedves lesz velem. Örület. Valaki hirtelen megrúgja a lábamat,kibillentve engem a gondolkodásból.Felnézek.Coel és Erik is engem néz.Nyelek és magam alá húzom a lábaimat,ahol egyikük sem érheti el.Mert fogalmam sincs ki játszik velem lábrúgdosósat. 21.fejezet A következő néhány napban azon tűödtem,hogy sarokba kellene szorítanom Eriket,majd pedig erőel rá kéne vennem ő,hogy mondja le a bulit,de nem tudtam megtenni.Nem tűt helyesnek,hogy arra kényszerítsem ő,maradjon otthon.Nem,mert én is pont ezt tettem én is az elmúlt két évben.Ő scsak normális akar lenni,mint én és nem fair,hogy elvegyem ezt tőe,főeg,hogy ilyen sokáig keresett engem.És így kerültem ebbe a helyzetbe,hogy Siennáék kapuján hajtok át,elszoruló torokkal.A szülei nincsenek a városban.Megint. Cole felajánlotta,hogy elhoz,de motyogtam neki valami takarodóról meg a Nagyiról.Nem maradhatok sokáig,hamarosan itt az ideje az éjszakai úszásomnak,és nem kockáztathatom meg,hogy Cole maradásra bírjon.Az összes hazugság ellenére megkönnyebült
vagyok.Bizakodó.Sóvárgó.Nem voltam hasonló partin két éve már,ezért eldöntöttem,hogy ki fogom élvezni.A legjobb farmeremet és egy aranyos virágos topot vettem fel.Csinosnak érzem magam.Most az egyszer a hajam nincs lófarokba kötve.Ráadásul még szempillaspirált is tettem fel.Nem akarok rejtőni ma este.Pokolian meg vagyok ijedve,de nem fogok megfutamodni. Sienna elég nagy hírverést csinálhatott,mert a feljárójuk tele van autókkal.Cole,Patrick és Nikki kocsiját felismerem és még tucatnyi ismeretlen kocsit vélek felfedezni.A bejárati ajtó nyitva van,hallom a zene basszusát.Újra azon az éjszakán érzem magam,amikor minden tönkrement.De msot nem hagyom,hogy az emlékeim az elmémbe kússzanak,hanem inkább bemegyek.Csattogó billiárd labdák hangja hallatszik a játékszobából,tőem jobbra.Természetesen Erik ott van,az asztalon hasalva,lövésre készülve.Platinaszőe,hullámos haja a homlokába hullik.Felül kigombolt galléros inget visel,de az nem tudja elrejteni szobortestét.Egy lány sem tud neki ellenállni a szobában.Kedvem lenne odasétálni és Nikki kezébe nyomni egy szalvétát,hogy letörölhesse a csorgó nyálát. Mögötte Cole ül,egy ütövel az ölében.Erik meglöki a golyót,ami eltalálja a többit.3 darab eltűk a lyukban.Coel hitetlenkedve rázza fejét.Biztosan vesztett.Az ajkait rágva elfordul az asztaltól,majd meglát engem.A szemei felderülnek.Odadobja Nikkinek az ütő,anélkül,hogy rápillantana és elindul felém.Haragosnak tűik,de nem aggódom.Lehetetlen,hogy ne mosolyogjak rá. - Hé - mondja Cole,egy gyors ölelést adva.Cédrusillata van.Mélyet lélegzek,miközben ő közelebb húz és a nyakam köré fonja a kezét. - Szédítőn nézel ki. Erik pillantása ránk sikli,de nem szól semmit,amíg be nem lövi az utolsó labdát is.Bűtudat önt el.Nem tisztességes,hogy Cole-al Erik szeme előt lógunk. - Pont idően jöttél,hogy játsz velem - mondja. - Kösz,nem! - mondom.Nem érzem magam jól,ha mindketten egyszerre vesznek engem körül.Nem azután az ebéd után. - Azt hiszem megmutatom Cole-nak a házat. Késő jövök rá,hogy a magyarázatom nagyon rossz.Cole többször volt itt az elmúlt két évben.Kristi és Nikki zavart pillantást váltanak egymással,de Erik nem veszi észre.Kirángatom Cole-t a szobából és utat török magunknak az ebédlő át.Cole érintése perzsel engem.Hogy
tudtam e nélküle élni? Valahogy a lépcsőöz keveredek.Azon kapom magam,hogy uyganazon az úton járok,mint Steven-nel két évvel ezelőt.Ugyanabba a szobába megyünk,ugyanúgy látjuk a nem messze lévő óceánt.Fénylik a lenyugvó nap fényében. Nem tudom miért hoztam Cole-t ide.Minden kitalációm és törekvésem ellenére,hogy távol tartsam magunkat az óceántól,most itt vagyunk az óceánt bámulva.Legutóbbi ittlétemkor nem tudtam mi vagyok és mit teszek.A ma este más.Ma tudom,hogy milyen veszélyes játékot játszok.De látnom kellett egyszer ,hogy milyen erő az óceán hívása.Nem számit,higy mi fog történni,nem fogom ő az óceánba vinni.Nem fogok előte úszni.Ha mégis valami baj történne Erik megmentene.Megállítana és ne mhagyná,hogy újra elkövessem ugyanazt a hibát. Cole leül,ugyanabba a székbe ,amibe akkor Steven.Minden annyira hasonlít arra az éjszakára.De az én választásom volt,hogy újrateremtem azt,ami történt és másik befejezést adok neki.A korláthoz megyek és az óceánt bámulom.Amikor nem ülök le,Cole is feláll és a korláthoz lép.Egy meleg,zipzáros pulcsit visel ma.Valahogyan mögém kerül és betakar,megvédve a hideg széltő.Hozzám simul,a fejét a nyakamhoz dörzsöli.Valami megmozdul bennem.Ilyen közel érezni ő magamhoz olyan mint az úszás.Ebben a pillanatban lehetetlennek tűik,hogy Erik legyen a társam,Cole az,akire szükségem van. - Jól vagy? - kérdezi.Újra. - Jobban mint valaha - mondom olyan halkan,hogy valószínűeg meg sem hallotta.De kiderül,hogy mégis,mert közelebb húzódik hozzám,úgy hogy teljesen a korláthoz nyomódok.A hátamat és a lábamat perzseli a testébl áradó hő.Veszek egy mély lélegzetet azt kívánva,hogy bárcsak megállna az idő és örökké itt maradhatnék.Itt,ahol utoljára láttam Steven mosolyát.Bűösnek érzem magam,de Cole közelében az érzelmeim teljesen megőülnek.Amikor mellettem van,az olyan mintha ez az egész szörnyű Steven dolog meg sem történt volna és én csak...én vagyok. - Tényleg? - kérdezi,visszatértve a szokásos kérdéshez. - Igen,azt hiszem. A nyakhajlatomban pihenteti a vállát - Akarsz valamiről beszélni? Megrázom a fejemet. - Nem.Csak itt akarok állni egész este. A nap még nem ment le egészen.Megfordulok,hogy az óceán és minden,amitő félek a
hátam mögé kerüljön.Nem tudom mit gondoljak Erikkel kapcsolatban.Megcsókolom Cole-t erően és mélyen,ő meg reagál a hátamra csusztatva a kezét.Soha nem éreztem magam ilyen sóvárgónak.Cole megborzong,mielőt mély levegő vesz és rám néz.Vágy örvénylik a szemeiben,de megpróbálja visszafogni magát.Végül a szívverésem állandósul,a zihálásom abbamarad és újra önmagam vagyok.Félrenézek és egy cédrusfára fókuszálok a távolban. - Én... - Nem tudom mit szándékoztam mondani.De ahogy itt állok és keresem a szavaimat valami megváltozik.Pislogok párszor,próbálom kitaláni mi az.Olyan érzés mint amikor a hideg vízbe merülök.Megfordulok és rájövök.A nap eltűt az égrő.Valami ismerő érzés fut át rajtam és hirtelen messze lépek Cole-tól.A köztünk lévő távolság fájdalmas számomra. - Mennem kell! - mondom. Cole nem néz rám.Az óceánt bámulja.Egy hosszú pillanatig olyan mintha minden elmondhatnék neki.Meg akarom vele osztani az összes titikomat.Ő az egyetlen,aki soha nem ítélt el engem.De megtenné,ha megtudná az igazságot.Az a gyengéd,édes tekintete amivel rámnéz rögtön eltűne,amikor megtudná,hogy mi történt Steven-nel.Az apám elment,amikor megtudta.Miért ne tenné ugyanezt Cole? - Azt kívánom,hogy bárcsak közelebb engednél.Csak meg akarlak ismerni. - Felém lép,felemeli az államat. - Azt akarom,hogy engedd le a falaidat.Miattam. Lenézek,próbálom elrejteni a szomorúságomat.De Cole felemeli újra az államat és kénytelen vagyok a szemébe nézni. - Megbízhatsz bennem - mondja. - Tudom - suttogom,szomorúság és félelem önt el.El fogom ő veszíteni,mielőt még igazán az enyém lehetne.MOst már tudom.Soha nem mondhatom el neki a titkomat.Most előzör úgy érzem,hogy tényleg Eriknek van igaza. - Nagyon kedvellek.Ugye,tudod? Belenézek a szemeibe,de egy pillanat múlva könnyek hullanak a szemeimbő,nem tudom elviselni azt,amit a tekintetében látok.Megbántottam ő.Elbotladozok tőe,megszilárdítva a szívemet,mintha egy jégtömb lenne a mellkasomban.Nem kellene ezt tennem.Nem kellene itthagynom ő.Nem kellene hitegetnem,hogy mi ketten együtt lehetünk.Ez kegyetlenség.Butaság.Veszélyes.Nem hazudhatok neki örökké. Visszamegyek az ajtóhoz.Ahhoz az ajtóhoz,ahol megkértem Steven-t,hogy ússzon velem egyet.Talán ez a pillanat az én büntetésem. - Sajnálom!Tudom,hogy összezavarlak.Én...Istenem,nem tudom.De nagyon sajnálom. Megfordulok és lefutok a lépcső,ugyanazon az úton haladva,ahol Steven-nel is
sétáltam.De a ma este más.Ma este tudom mi történhetne és és tudom,hogy miért kell elmennem.Ell kell hagynom,hogy megmentsem ő. 22.fejezet Olyan mintha tudta volna,hogy a tóhoz kell jönnie.Nem tudom hogyan vagy miért,de ott áll a fa alatt.Erik.Hogyan ért ide előb mint én?Ő is tövig nyomott gázpedállal jött fel a hegyre,mint én?Ott áll némán az árnyékban.Én odasétálok és meglököm.Erően.Annak ellenére,hogy többet nyom nálam hátraesik és a tó sáros partjára zuhan.Büszkén felé lépdelek,mígnem pontosan felette nem állok. - Utállak! - mondom elcsukló hangon. - Nem hinném. - mondja egyszerűn.Jobban utálom ő most,mint valaha. Ellépek mellőe és a parthoz lépdelek.A lábujjaim vészesen közel vannak a vízhez.Be akarok menni és úszni,érezni akarom a jéghideg vizet.De ez nem változtatna semmin.Megpróbálom elfojtani a fájdalmamat,a dühömet,miközben ő felül.A pulcsija sáros lett.Nem kellett volna ennyire meglöknöm ő.Furcsa,hogy nem ütött vissza,hagyta,hogy kitomboljam magam.Olyan mintha tudta volna,hogy erre van szükségem. - Szóval... mondom a vízre koncentrálva. - Szóval? - kérdezi. - Vele akarok lenni.Cole-al. - Tudom. - Hallom a fájdalmas élt a hangjában.A mellkasomban egyre növekszik a fájdalom.Miért kell nekem mindig bántanom az embereket? - De... - Igen? - kérdezi. - Cole mindig túl sokat kérdez.Nem áll meg,amíg meg nem tudja az igazságot.Ám,ha ő rájön mi vagyok akkor el fog menni. - megállok és megrázom magamat. - Persze,ha nem ölöm meg ő előte. - Tudom. - Megesküszöl,hogy műödni fog? A kérdésem meghökkenti ő,de végül megtalálja a szavakat. - Nem tudom garantálni,hogy belém fogsz szeretni.De ha ez sikerül...ha mi... Félbeszakítom ő,mert egy új gondolat üt szöget a fejemben. - Miért nem kereste meg senki az anyámat közületek.Meghalt az átok miatt.Egyikőök megmenthette volna. -Mint ahogy mondtam...nehéz volt téged megtalálnom.Az emberek nem szokták hirdetni,hogy szirének. - Értem.De miért nem tudott a létezésetekrő?Kétszázötven év alatt egy szirén se keresett meg titeket? Felnéz rám onnan ahol ül,a sárból. - A szirének legtöbbször nem élnek annyi ideig,hogy
átadhassák a legendát. - Hátrahőölök és ránézek. - Sajnálom,de ez az igazság.Úgy tűik a szirének nem kezelik ezt olyan jól mint a nixek.Talán a férfiak és a nő közti különbségek miatt van.Vagy az átkok különbsége miatt.Nagyon nehéz találni egy olyan szirént,aki olyan hosszú ideig él,hogy átadhassa a legendát a lányának.A nixek viszont generációról generációra adják át ezt.Úgy növünk fel,hogy tudjuk mi fog történni és,hogy mit kell tennünk a tizennyolcadik születésnapunk előt. - Mikor van a születésnapod? - 27 nap múlva. Megfordulok és rámeredek tátott szájjal. - Egy hónap múlva?Vagyis kevesebb mint egy hónap múlva? - Igen.Ezért voltam ennyire boldog,hogy megtaláltalak.Mert nélküled nincs életem. Amikor belenézek a szemébe reményt látom.Szüksége van rám,hogy megmentsem attól a dologtól,amitő fél.Én mindig csak fájdalmat okozok mindenkinek.Soha nem mentettem még meg senkit semmitő. - Ha elfogadom ezt...mi következik? - Miközben feláll leporolom a koszt a hátáról.Sokkal magasabb,mint én,a vállam a bicepszéig ér csupán. - Sok idő töltünk együtt.Nem ígérhetem,hogy ez műödni fog.De ha szerelmesek leszünk... - Egymásra bámulunk,száz kimondatlan dolog lebeg közöttünk. - Ha szerelmesek leszünk az átok megtörik. A pillantásától minden teljesen világossá válik bennem.Végre annak látom ő,ami.Elátkozottnak,akárcsak én.Ugyanazt akarja ő is.Reménykedik benne,hogy normálisak lehetünk.Hogy valaki mások lehetünk.De ő is ugyanolyan ijedt,hogy ez nem fog műödni. - Szóval...együtt fogunk lógni? Vállat von azzal a szoborszerű,görög isten vállával. - Azt hiszem...azt hiszem jobban meg kell egymást ismernünk. Nyelek egyet és a vízbe lépek. - Oké - mondom,miközben úgy érzem,mintha elvesztettem volna valamit,ami szeretek és kaptam volna helyette valami újat.Cole-t Erikért és egy lehetséges normális életért. - Próbáljuk meg. - Biztos? - Igen.Hogyan lehetnénk együtt,ha nem tudja,hogy mi vagyok?Holnap megmondom Cole-nak,hogy vége.Utána mi...mi megpróbálhatjuk.Megnézzük hogy megy. A vigyora túl széles,beteríti az egész arcát.A ma éjszaka sötétsége után ez olyan mint,amikor a nap felkel.Belülrő melegít engem.Ebben akarok sütkérezni,élvezni örökké.Talán Erikkel...ha képes vagyok rá.Soha többé nem kell úsznom?Bármit csinálhatok.Bárkivel.Magam
mögött hagyhatok minden drámát és koncentrálhatok az egyetemre.A tanulmányaimra.Valakire,akivel együtt lehetek. Hogyan is nem akarhatnám ezt?Hogyan is nem próbálkoznék meg vele?Muszáj. Amikor azonban Erik megölel,árulást érzek.Mert még mindig Cole-t akarom. 23.fejezet Másnap reggel bevánszorogtam a Cedar Cove Gimnázium aulájába.Tudom,hogy muszáj elengednem Cole-t,de legbelül nagyon félke,hogy mi fog történni.250 éve a családom egy szirén tagjával sem maradt meg a szerelmük,miután megtudták az igazságot.Nem vagyok olyan naív,hogy azt higyem Cole lesz az első,aki megtöri ezt a hagyományt.Ezenkívül ez nem csak Cole-ról szól,hanem mindenkirő,aki a húsz mérföld hatósugárban van.Az átokról szól és arról,hogy soha többé ne öljek meg senkit.És ettő függ az életem,az igazi,normális tinédzser életem.Az,amirő nagyon régóta álmodozom. Szóval ez az.Feláldozok egy embert mindenért,amit akarok. Mégis,fogalmam sincs,hogy mondjam el ezt egy olyan embernek,aki a legimádnivalóbb szemekkel néz rám.Minden eltelt másodperccel egyre jobban utálom magam. - Cole... - A hangom szánakozó suttogássá változik.A mosoly Cole arcára fagy és olyan tekintettel néz rám,mint aki tudja,hogy ami következni fog az nem lesz jó.A kezemért nyúl,de én ellököm magamtól. - Arra gondoltam... - A szavak a torkomon akadnak.Hogyan tudnám csak úgy kidobni ő,amikor ő az első srác két év óta,akivel törőtem?Az első srác,aki Steven nyomába ér? Küzdök a szavaim ellen. - Nem a megfelelő srác vagy nekem.Azt hiszem,hogy nem illünk össze. - Lenyelem a torkomban feszülő gombócot. - Én...valaki...mást...akarok - Nem ez volt a megfelelő ürügy.Nem kellett volna ezt csinálnom.Cole törőött velem,amikor senki más.Hitt bennem,amikor senki más.De ő soha nem lehet az enyém.És ez az egyetlen tény,ami számít. - Szóval ez ilyen - mondja Cole engem nézve.Az arckifejezése gyötrőő és kínlodó egyszerre. - Mi? - A hazug szakítás. Nem tudom mit mondjak.Cole újra a kezem felé nyúl.Ez alkalommal hagyom,hogy egy pillanatra megfogja.Aztán kirántom a kezemet. - Ne csináld ezt,Lexi! - Sajnálom - mondom.Ez az egyetlen dolog,amiben nem hazudok. - Mindketten
tudjuk,hogy ez nem műödik közöttünk. - Ez nem igaz.Megijedtél és ezért megfutamodsz.Tudod,hogy igazam van. - A pánik élét fedezem fel a hangjában.Tudja,hogy már vesztett. - Sajnálom Cole.Ez az egész hiba volt - mondom. - Hogy mondhatod ezt? - kérdezi,a hangja nyers és dühös. Dühöt utánozva vágok vissza. - Nézd,csak azért mert te megkaptad,amit akartál az nem jelenti azt,hogy én is.Szóval jobb ha mi ketten végzünk egymással. - A szavak pont úy hagoztak,mintha a régi Jégkirálynő Lexi mondta volna őet.Remélem,hogy el tudtam rejteni a fájdalmamat a düh álarca mögé. Amikor rám néz a szemeiben mélységes fájdalom ül.Tudom,hogy nagyon megbántottam.Céloztam rá,hogy ugyanaz a srác,mint aki két éve volt.Ha azt akartam elérni,hogy soha többé ne szerzhessem ő vissza,akkor sikerült.Szó nélkül elsétálok,minden lépéssel egyre jobban és jobban utálom magamat.De azt tettem,amit tennem kellett.Ez azonban nem változtat a tényen,hogy a szívem millió apró darabra tört és a helyén már csak tátongó lyuk van. Cole nem ül Sienna asztalánál ebédnél.A hiánya sokkal jobban fáj,mint hittem volna.Erik pont ott ül,mint múlt héten.Vadul kapálozik a kezeivel,miközben egy történetet mesél.A körülötte élő isszák minden szavát.Erik kinézetével nem nehéz menőek lenni.Sokkal inkább hasonlít egy modelre mint egy tinire.Ő a legszexibb srác,aki valaha betette ide a lábát.A gimiben ez csak egyet jelent.Menő.Különös,de hálás vagyok érte.Erik tökéletesen beleillik a régi bandámba.Ez mindet könyebbé tesz.Vissza fogok tudni térni a régi életembe és ő is velem fog tudni majd tartani. Körbenézek,próbálom megtalálni Cole-t,de nem látom ő,így csak állok lefagyva.Aztán felöltöm a legjobb hamis mosolyomat és az asztal felé indulok.Egyetlen üres hely van csak.Erik mellett.Amikor leülök,Erik felém fordul. Erre az egész asztal elnémul.Látom rajtuk a hitetlenkedést,mindenki visszaemlékezik a pénteki partira.Magukban mind azt kérdezik:Nem Cole-al volt?Nikki arcán fura önelégült mosoly játszik.Egyszerre tűik mérgesnek és boldognak is,mintha nem tudna választani a kettő közül.Még a vak is látja,hogy bele van zúgva Erik-be.Remélem nem fog kiborulni,ha mi ketten együtt leszünk. Erik belekezd egy újabb vicces történetbe,próbálja elvonni a többiek figyelmét.Sienna belém rúg az asztal alatt.Tágra nyilt szemmel néz rá,olyan "Mi a franc folyik itt" tipusúval.Tudni
akarja hol van Cole és miért ülök Erik mellett.Egy gyenge vállvonást mutatok neki és inkább próbálok Erik történetére koncentrálni,de a fociról beszél.Ezek után már csak alig figyelek rá,néha bólogatok az egyetértésem jeléül. És ekkor meglátom Cole-t.Minket néz az ebédlő másik oldaláról,ahol éppen a sorban áll.Több dolog is benne van az arckifejezésében:düh,sebzettség,meglepettség.Tudnia kell,hogy Erikrő volt szó.Nem csupán elfutottam Cole-tól.Inkább Erikhez futottam.Ezzel még mélyebbre löktem a kést. Bárcsak elmondhatnám Cole-nak,hogy mi is Erik és,hogy mit ajánlott.Talán nem lenne minden ennyire rossz.De nem tehetem.Soha nem mondhatom el neki. Végül azt tátogom,hogy sajnálom.Ő viszont egyáltalán nem néz rám.Kisétál az ebédlőő anélkül,hogy bármit vett volna magának.Az ajtó halkan kattan mögötte,de én hatalmas dörrenésnek hallom.Elment.A szívemmel együtt. Erikkel az óceánhoz megyünk naplementekor egy városon kívüli,félreeső helyre.Előzör nem akartam.Féltem,hogy megismétlőik az,ami Steven-nel történt.Féltem,hogy ráveszem Eriket is arra,hogy ússzon velem,aztán pedig belefojtom a vízbe.De Erik meggyőőt az ellenkezőérő.A terve része,hogy bebízonyítsa azt,hogy normálisak tudunk lenni és nem vagyok képes bántani ő.És most itt vagyok,a lábujjaimat a homokba túrva. Hideg és eső idő van,a nyári melegbő már semmi sem maradt.Erik hozott magával egy gyönyörű,kézzel készített pokrócot.Ez alatt fekszünk mi a könyökünkre támaszkodva és a naplementét nézzük.Idegesség növekszik a torkomban.Nem tudom,mi lez a következő húsz percben,hogyan fogok érezni vagy Erik miért ül olyan nyugodtan és egysszerűn.Nem voltam a tengerparton naplementekor Steven halála óta.Ha Erik téved,nem tudom,hogy képes leszek-e ellenállni annak,hogy berántsam ő a vízbe mint azon az estén. Nem beszélgetünk,csak ülünk,miközben gyengéd szellő fúj,ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedik a horizonton,mígnem egybe nem olvad a tengerrel.A késztetés,hogy ússzak egyre csak nő bennem,ezért felülök és Erikre nézek. - Akarod,igaz? - kérdezi.Bólintok és összeszorítom a fogaimat. - Én nem foglak követni.Nem igéz meg a hangod. Én némán ülök.Hogyan tudja ilyen könnyen mondani?Hogyan képes arra,hogy nem utál engem,miközben tudja mi vagyok. Erik lágyan megfogja az egyik kezével a vállam és maga felé húz.Beletemetem az arcom
a mellkasába és mélyet lélegzek.A testem ég,hogy berohanjak a vízbe,de most az egyszer elutasítom.Későb majd a tavamba úszok. - El fog múlni.Itt ülhetünk majd és nem kell arra gondolnod,ami most a fejedben jár. Erik hangja lágy és nyugtató. Könnyek törnek ki belőem.Végiggördülnek az arcomon mielőt még letörölhetném őet.Erik álla a fejemen nyugszik,csöndben simogatja körkörösen a hátam.Tudja mi vagyok,de ennek ellenére is akar.Minden,amit akartam,amire vágytam most elérhetőé vált. - El akarok menni a szalagavatóra. - Zihálva ejtem ki a szavakat,a hangom rekedt a sírástól. - Mi? - A tánc.El akarok menni a barátaimmal.Mint két évvel ezelőt. Bólint és megához szorít. - És sportolni akarok.Vagy...belépni valami klubba. Nem szólal meg. - És valahova jó messzire akarok egyetemre menni. Erik tovább folytatja a simogatásomat egy gyengéd mosollyal az arcomon.Hagyja,hogy kibőjem magam.Amikor képes vagyok abbahagyni a sírást kisöpri a szemembő a hajamat és egyszerűn azt mondja - El fogsz. 24.fejezet Amikor hétfő reggel végigsétálok az iskolán apró bódultságot érzek az életem váratlan fordulatától.Hogyan lehet,hogy egy héttel ezelőtt még semmit sem tudtam Erikről,most pedig minden titkomat megosztom vele. - Kérlek,mondd,hogy nem róla szólt! - Egy hang szól a hátam mögül.Megfordulok és meglátom,amint Cole a falnak dőlve áll. - Kiről? Cole ellöki magát a faltól és felém sétál. - Erikről. Hezitálok.Nem akarom őt jobban megbántani,mint amennyire már megbántottam őt. - Szóval mi a helyzet.Egyszerűen lecseréltél? - Nem erről van szó - mondom. - Azt hittem,hogy igazi volt ez kettönk között. - Ne tedd még ennél is nehezebbé a helyzetet. Engem bámull - Minden alkalommal,amikor valami rossz történik,minden alkalommal,amikor az élet nehezebb lesz te visszavonulsz. - Kérlek,menj el! - Már megtettem.Legyen szép életed! Cole megfordul és elsétál.Én ott maradok,közel a síráshoz és nem kívánok semmi mást,minthogy utána futhassak és megmagyarázhassak neki mindent.De ha tudná,hogy mi vagyok soha többé nem állna velem szóba.Akárcsak az apám. A következő este Erik elvisz a sétányra,ahol gokartozni,golfozni és hajózni lehet.Becsúsztatja a pénzt az üveg alatt ,miközben én izgatottan állok mögött.Ez végre egy igazi randi,nem egy titkos találka.A pénztáros egy marék jegyet ad a kezébe,Erik
pedig letépi az első kettőt.A többit a zsebébe süllyeszti. - Csak azért mert lány vagy,ne hidd,hogy hagylak nyerni - mondja szélesen vigyorogva,miközben átvezet egy hatalmas kétszárnyú ajtón. - Ó,kérlek!Veszíteni fogsz! - mondok visszamosolyogva rá.Örülök,hogy ezt akarja csinálni ma.Szükségem van erre a Cole-al való veszekedésem után. Erik a narancssárga mellényben álló jegyszedő kezébe nyomja a jegyeket és a kezem után nyúl.Az ő tenyere sokkal nagyobb,mint az enyém,a kezem majd elveszik benne,miközben a gokartpálya felé sétálunk. - Adok neked egy kis előnyt - mondja,elfoglalva az első piros autót. - Ó,nem kell.Ha veszítesz akkor erre fogod fogni. - Nem várom meg míg reagál,hanem bepattanok a narancssárga kocsiba és elfoglalom a második pozíciót. - Rendben - mondja. - De ha megverlek,be kell ismerned a vereségedet. Bekapcsolom a biztonsági övet és várom,hogy felgyulladjon a kis zöld lámpa.Közben a lábammal a pedált próbálgatom.Egész életemben ebben a városban éltem,de soha nem próbáltam még ki ezt.Ez a butaság a turistáknak van.De most ez tűnik a legjobb dolognak,amit csak valaha hallotam. A lámpa zöldre vált én pedig tövig nyomom a gázpedált,aminek következtében keményen Erik gokartjába ütközök hátulról.Meglepetten néz hátra rám,de én csak egy ördögi mosoly kíséretében újra megteszem.A jegyszedő haragos tekintettel rámutat a NINCS ÜTKÖZÉS jelre,amikor elhaladok mellette.A hajam körülöttem lebeg,ahogy gyorsítok.Erik taktikát vált az első kör után:kígyóvonalban halad,jobbról-balra,balróljobbra kacskaringózik.Pár centivel mögötte haladok a kormányt szorítva várom a lehetőséget.Erik hátrapillant és ez elég,hogy kizökkentse őt a koncentrálásból.Amikor a kanyarhoz érünk gyorsítok és szélsebesen húzok el mellette.Csokót dobok neki közben.A verseny végén visszaállunk a startvonalhoz.A szívem hevesen ver,az adrenalin száguld az ereimben.Erik hátulról meglöki az autómat,de csak egy kicsit. - Azt hiszem vesztettél - mondom vigyorogva. - Csaltál! A szívemre teszem a kezem. - Ezt úgy mondod,mintha rossz dolog lenne. Kuncog és átdobja az egyik kezét a vállam felett. - Ezt a csatát megnyerted,de a háborút nem fogod. - Mi a következő? - Golf! Tágra nyilt és ártatlan szemmel nézek fel rá. - Ugye tudod,hogy a nagybácsikám világklasszis golfozó?Tiger Woods ellen is játszott. Erik álla leesik a döbbenettől - Komolyan? Felhorkanok. - Dehogyis! Szemeit forgatva nevet,majd levezet a pályáról vissza az épületbe.Egy csapat turista ácsorog a pénztár előtt.Páran a golfpályán lézengenek,de az első lyuknál senki nincsen.Követem Eriket a golfütő tartóig,ahol egy neon rózsaszín ütöt választok.Ő egy hosszabb,kék nyelű mellett dönt.Azután odadja a két jegyet a golflabdás tálka mellett üldögélő nőnek,aki két darabot nyom a kezünkbe.Erik az egyiket felém dobja.Épp időben kapom el. - Hölgyeké az elsőbbség - mondja Erik,a helyre bökve,ahová állítólag a labdát kéne tennem.Lehelyezem a labdát oda és úgy teszek mintha tudnám,hogy mit kell tenni.Felemelem az egyik ujjamat,mintha a levegőt ellenőrizném.Erik nevet.Nem tudom mennyire tűnők ostobának,de igazából nem is érdekel.Két évig magányos és búskomor voltam.Ideje szórakozni. Meglengetem az ütőt és a elütöm a labdát,ami a kavicsos részen landol. - Hoppá - mondom nevetve. Erik megforgatja a szemeit,miközben mosolyog.Gyönyörű,széles mosolya van.
Vissazfordítja a tekintetét a pályára az ajkát rágva. - Szóval...ú...mi a kedvenc fagylalt ízed? - kérdezi,miközben elhelyezi a labdát. - Mi? Feláll ás rám néz. - Többet kellene tudnunk egymásról,nem? Elmosolyodok. - És a fagylalt ízfajták a legfontosabbak? Vállat von. - A fagylalt szebbé teszi az életet. - Elegánsan üti meg a labdát,ami a lyukban landol.Hú.Ezt valószínűleg ő fogja nyerni. Odasétálok a kavicsos részhez és felveszem a golf labdát. - Vanillia.Csokoládé öntettel.És a tiéd? - Csokoládé.Kedvenc szín? Felemelem a csuklómat,ahol Sienna karkötője fityeg. - Kék.Kékeszöld.Olyan mint az óceán. - Megállok. - Milyen hülyeség,hogy pont azt szeretem,ami az úszásra emlékeztet.De tudod ez olyan utálni-szeretni dolog. - Leteszem a labdát és újra megütöm,de ezúttal finomabban.A labda jobbra-ballra pattog,majd végül begurul a lyukba.Diadalittasan fordulok Erik felé. - Szép volt! - mondja és felém sétál.Megfogja a kezemet,amitől zavarba jövök,de aztán kiderül,hogy csak a karkötömet akarja megnézni.Van valami furcsán elektromos az érintésében.Miután megnézte leengedi a kezemet,de hagyja hogy az ujjaink összeérjenek.Mielőtt még a kezem leérne megragadja és összefűzi az ujjainkat. - Én jobban szeretem a pirosat. - Tényleg? - Igen.A víz ellentéte.Semmi köze az átokhoz. Elengedi a kezem és odébb sétál. - Milyen szakon akarsz tanulni az egyetemen? Vállat vonok. - Valami tudománnyal kapcsolatos dolgot.Nem tudom még pontosan.Félek nagyot álmodni.És te? Visszasétál hozzám. - Régen mérnük akartam lenni.Hatalmas épületeket akartam tevezni. - És most? Vállat von. - Nem tudom.Abbahagytam az álmodozást,amikor elkezdtelek téged keresni. Az arcom ég,ezért félrenézek.Annyira romantikus,hogy minden idejét az én keresésemre fordította.Biztos benne,hogy én vagyok az egyetlen lány,akivel együtt lehet. Megböki a vállamat. - Szóval ez a szalagavató...mikor van? - Két és fél hét múlva. - És van ruhád? A szekrényemben lógó ruhára gondolok,aztán a lábamat kezdem el bámulni. - Valami olyasmi. - Valami olyasmi? Bólintok és a szemébe nézek.Annyira gyönyörűek és annyira hasonlítanak az enyéimre. - Két éve vettem.Mielőtt...még az történt volna. Nem meséltem még Eriknek Stevenről.Ó,persze tudja,hogy én fojtottam meg őt,de azt nem tudja,hogy szerettem is őt.Fogalma sincs,hogy mennyire gyászolom őt.Egy nap majd elmondok neki mindent.De nem most. Erik felép lép,a karjaival átölel majd magához von.Az államat a bőrén pihentetem.Úgy érzem a problémáim elmosódnak,pont úgy mint amikor a vízben vagyok.Csodálatos,hogy tudja a legnagyobb titkomat és mégsem érdekli.Nem kell előtte rejtegetnem magamat.És ez az első alkalom,amikor megcsókol.Itt a golfpálya kellős közepén.Erik szelíden,lassan épphogy csak megérinti az ajkaimat.Addig,amíg hozzá nem bújok.Utána az ujjait a tarkómra csúsztatja és magához húz,miközben elmélyíti a csókját.Aztán megszólal a hangszóró és ez elég,hogy elijesszen tőle. - Én...ú...én
- Mi te? - kérdezem. Elmosolyodik,tágra nyílt szemekkel rám néz. - Tudtam,hogy működni fog ez kettönk között. Bólintok.A hallgatás beleeggyezés.Ez...hihetetlen volt. - Akarod látni hol lakom? - kérdezi. - Mi? - Valamiért még soha nem gondoltam rá,hogy lakik valahol.Pedig biztos,hogy igen. Félénken elmosolyodik. - Úgy értem...megmutathatom neked.Ha...vagyis,amikor...több időt kezdünk együtt tölteni...gondoltam jobb ha kényelmesen érzed magad. Tetszik az ötlet. - Oké! Vigyorogva hozzám lép és egy gyors puszit nyom az ajkaimra. - Gyerünk.Itt van az utca végén. Vagyis a tengerparton.Ahogy ránézek csak egyetlen dologra tudok gondolni,egy kicsi,furcsa kunyhóra a parton.Nem olyan oceánra néző ház,mint Cole-é vagy Siennaé.És ott is áll a ház,imádnivaló fehár szegélyű ablakokkal.Bár csak a törtrésze Sienn vagy Cole házának,mégis sokkal bájosabb.Ez egy otthon.Összezavarodva nézek rá,az autó mellett állva. - Vettél egy tengerparti házat? - Béreltem -De miért? Utálod a vizet? - A folyókat utálom.Az én átkom nem olyan mint a tied.Az enyém a folyóhoz kötödik,nem a vízhez.Ezenkívül te is szereted az óceánt,nem? Különös erre gondolni,de a válasz igen.Úgy értem,ha egyszer már nem lesz meg az átok...nincs értelme,hogy utáljam.Azt hiszem. Azon kapom magam,hogy mosolyogva megölelem őt,de nem tudom miért.Mindig ez van,amikor körülötte vagyok,nem kell magam rejtegetnem. - Hogy kaptad meg ezt a helyet?Csak 17 vagy... - A szüleim elintézték. Ránézek meglepődve.Eddig még nem nagyon gondoltam a csládjára,pedig biztos van neki. - Mint ahogy mondtam apám nix,anyám pedig szirén.Azt akarják,hogy sikerrel járjak.Majd fogsz velük te is találkozni. Elképzelni sem tudom,hogy milyen lehet,ha olyan szüleid vannak,akik tudják,hogy mi vagy és megértik a küzdelmedet.Egy nap talán majd beszélek az anyukájával.Ő tudja milyen szirénnek lenni. Erik elcsúsztatja az üvegajtót és bevezet.Friss illat terjeng odabent,olyan mintha az összes ablak nyitva lett volna egész nap.Átvezet a nappalin,ahol vesszőből font bútorok vannak.Valószínűleg a házzal együtt jártak.Végül egy apró szobában állunk meg,ahol csak egy éjjeli lámpa ég.Amikor meglátom a hatalmas franciaágyat az ablak alatt hirtelen megtorpanok az ajtóban. - Te ugye nem... - Nem,persze,hogy nem.Ha itt akarsz maradni,akkor alszok a kanapén. - Visszajön hozzám és felemeli a fejemet,hogy a szemébe nézhessek. - Ha sikerül megtörnünk az átkot...tudsz majd aludni. - Mi? - Bólint. - Amikor megtörjük...többé neked nem kell úsznod...szóval aludhatsz. - De miért? Vállat von. - Amikor az átok már nincs többé,nem kell úsznod,ami azt jelenti,hogy szükséged van az alvásra.Mint a...normál emberek. - Nehéz visszaemlékezni,hogy milyen volt aludni. Erik magához húz és megcsókol.Behunyom a szememet és belefeledkezek a csókba.
25.fejezet - Biztos vagy benne,hogy nem túl lotyós? - rágatom meg a farmer miniszoknyámat összevont szemöldökkel.Az apró ruhadarab alig takarja el a felső combomat. - Ugye csak viccelsz?Remekül nézel ki. Megforgatom a szememet és Siennára pillantok. - Most komolyan.Nagyon rövid szerintem. - Azt hittem le akarod nyűgözni Eriket. Keresztbe fonom a mellkasomon a kezemet és Sienna tükörképére bámulok.Mögöttünk több tucat ruha hever szanaszét. - Le is akarom.Csak kicsit ideges vagyok. - Én is az lennék a te helyedben. - Vigyorog és rám kacsint.Az arca azonban hirtelen megváltozik. - Lehet egy kérdésem? - Persze! - Megforgatom a csuklómon a karperecet. - Ú,nos mi történt... - Cole-al? Bólint. Az alsó ajkamat rágom. - Mi nem voltunk összeillők.Én próbálkoztam,de nem ment. Sienna felvont szemöldökkel néz rám.Azt hiszem nem hisz nekem.Épp készül kinyitni a száhát,de hirtelen meggondolja magát és vállat von. - Tudod,Erik a legdögösebb srác a suliban.És teljesen beléd van esve. Elpirulok és megropogtatom a vállamat. - Tényleg?Mert folyamatosan azt érzem,hogy el fogok valamit rontani. Sienna nevet. - Teljesen biztos.Ő képes akár még egy jéghegyet is felolvasztani olyan forró.Pontosan ezért is kell viselned ezt a szoknyát. Az ajkamat rágva visszafordulok a tükörhöz és megszemlélem az ideges pillantásomat. Oké,meggyőztél! - Jó,mert a srácok itt vannak. A szívem őrült tempóben ver. - Mi?Mikor? - Akkor jöttek,amikor te a fürdőben voltál.Gyerünk! - De még nem vagyok kész. - De igen.Bízz bennem.Ha meglátja a lábaidat nem fog tudni máshová nézni. Nevetek és hagyom,hogy kilökjön az ajtón,miközben egy barna csizmát próbálok a lábamra húzni,amit tőle kaptam kölcsön. Ma este jól fogunk szórakozni.Igazán jól.Ma van az aratási fesztivál a városban.Évek óta nem voltam rajta,mivel túl közel van a vízhez és a mólóhoz.A Ferris kerék tetejéről tökéletes kilátás nyílik az ceánra. Erik és Patrik a csokoládébarna kanapén henyél a nappaliban.Sötétkék farmert és kék V nyakú pulcsi van rajta.Alatta fehér poló lehet rajta,mert egy kicsi kikandikál a pulcsi alól.A haját felzselézte mert eltűnt a homlokából.Emiatt a szeme még fényesebbnek tűnik. Feláll és tetőtől talpig végigmér. - Váú,te... Vigyorgok és megölelem őt. - Jól nézel ki. Követjük Siennát és Patrickot odakintre,ahol Patrick régi Broncoja parkol.Egy új autót is megengedhetne magának,de ő is olyan mint Steven,a klasszikusokat szereti.Erik kinyitja a hátsó ajtót nekem.Átcsusszanok a másik oldalra,hoyg helyet adjak neki.Ő becsukja az ajtót és eymáshoz simulunk,ahogy Patrick hátramenetbe kapcsolja a kocsit.Pár pillanat múlva már a főúton haladunk a fesztivál felé. Patrcik a posta előtt parkol le.Úgy látszik sikerült neki megtalálnia az egyetlen üres helyet.Erik megfogja a kezemet és magával húz.A zene elárasztja a füleimet.Vidéki zene valami hegedűvel kísérve.Nem az én ízlésem,de mégis mosolyognom kell.Táncolni akarok.Táncolni akarok,amíg a fesztiválnak vége nem lesz. Követjük Siennát é Patrickot a fesztivál felé.Mindenhol színes zászlók lógnak és tele van
aggatva minden égőkkel.Sienna a magas sarkújában megbotlik és Patrick kezébe esik.Ő pedig show-t csinál a megmentéséből.Vigyorogva a kezébe kapja őt és felemeli,mintha Siennának eltört volna a lába.Utána egy szemeteskukához viszi és úgy tesz mintha beledobná őt.Sienna sikoltozik és játékosan ütögeti Patrick vállát,amíg ő le nem teszi. Kettejük kapcsolata ránk is hatással van.Rávigyorgok Erikre és kiélvezem ezt a pillanatot.Ő visszamosolyog rám és valódi boldogság csillog a szemeiben,amikor magához húz és megcsókol.Megint az a különös érzés fog el,mint legutóbb.Erik olyan mintha a drogom lenne,úgyanúgy szükségem van rá mint a vízre. Keresztül haladunk a fesztivál bejáratán.Az illatok rögtön megcsapnak:sült hagyma,vattacukor,friss limonádé és grillezett kukorica.Egy apró hullámvasút zörög a domb tetején.A zenekat egyre hangosabban játszik. - Mit akartok először csinálni? - kérdezi Sienna visszalépdelve hozzánk.Patrick a könyökénél fogva tartja nehogy elsessen az egyenetlen talajon. - Óriáskerék - mondom. - Rendben - Elindul a moló felé. Meleg este van őszhöz képest és az ég olyan felhőtlen,hogy egész éjszaka képes lennél elnézegetni a csillagokat. Az óriáskerék kicsi,de engem ez nem érdekel.Sienna és Patrick bemászik az első kocsiba,mi Erik-kel a másodikba.A kocsik lassan kezdenek emelkedni.Egyre magasabbra jutunk a kilátás elképesztő.Erik az egyik kezét a vállamra szorítja és magához húz.Én a mellkasához dőlők és figyelem,ahogy az óceán egyre közelebb látszik. A kocsi végül megáll a kerék tetején,Sienna és Patrcik többé nem láthat minket,csak mi ketten vagyunk.Az óceán iránti vágyam egyre csak nő,ahogy lebámulok a vízre. - Úszni akarsz,igaz? Bólintok. - Ha elviselhetetlenné válik csak szólj és megyünk.Oké? Hálásan bólintok,amiért megérti és a szemeibe nézek.Hátradöntöm a fejem,de Erik megához húz és mi újra csókolózunk.Ezúttal a nyelve az ajkamat ostromolja,ameddig én be nem engedem.Ezután sokkal forróbban,sokkal mélyebben csókolózunk,mint azelőtt.Nem fejezzük be hamar,úgy mint Cole-al.Teljesen elveszek az időben.Majdnem kiugrom a bőrőmből ijedtemben,amikor valaki megköszörüli a torkát.Felnézek és meglepődve látom,hogy a jegyszedő áll ott és mellette pedig a várakozó utasok.Ja,hogy leértünk. Erik segít nekem kimászni és elvezet a jegyszedő mellett.Amikor felpillantok majdnem elesek a saját lábamban.Cole áll ott Nikki-vel karöltve.Együtt vannak?Sebesen pislogok és másfele nézek.Kristi is itt van,valami sráccal a suliból.Szóval már dupla randin is vannak? Miért érzem úgy mintha a belsőmben egy turmixgép lenne.Ez csak Nikki.Nem létezik,hogy Cole vele randizna.Nem létezik,hogy ilyen gyorsan túl lépett volna rajtam. De én Erikkel vagyok itt ,szóval Cole biztos azt hiszi,hogy ilyen könnyen túlléptem rajta. Elfordítom a tekintetem róluk,de már a tudatomba égett a kép,ahogy Nikki Cole karját fogja.Hát persze,hogy itt vannak.Mindenki itt van az Aratási Fesztiválon. Erik észreveszi az arckifejezésemet,de nem foglalkozik vele.Megpróbálja elterelni a figyelmemet. - Mi a következő? - kérdezi. - Táncoljunk? - Ez egy kérdés? - kérdezi,megfordulva. - Nem,ez egy kihívás. Vigyorog,a mosolya csak úgy fénylik. - Kihívás elfogadva. Siennáék valahol eltűntek,de nem látom őket,ahogy Erik átvezet a tömegen.A
táncparkett szalmabálákkal van körülvéve,amin fiatalok és öregek is ücsörögnek.A zenekar valami country számot játszik,mindenki meg van őrülve,forognak,ugrálnak,nevetnek és mosolyognak. - Te tudod,hogy kell swinget táncolni? - kérdezem félve. - Igen! Megfordulok és ránézek.Biztos csak viccel. - Komolyan? - Aha.Te? - Múlt évben tanultam,de nem vagyok benne valami jó. - mondom bocsánatkérő tekintettel nézve Erikre. - Vigyázz a lábujjaidra. - Vigyázni fogok. Olyan gyorsan pörget meg a tömegben,hogy a lélegzetem is eláll.Megfogja a kezemet. Csak bízz bennem és minden oké lesz.Meg tudod csinálni? Bólintok,de megijedek,amikor hirtelen magához ránt.Azt hiszem egy pillanatig,hogy nekiütközök a mellkasának,de mielőtt még megtörténhetne ő el lök magától.Majdnem elvesztem az egyensúlyomat,de ösztönösen felemelem a kezemt és sikerül pörögnöm egyet.Egy másodpercig a hátam hozzásimul a mellkasához,de aztán megfordít.Végül az alaphelyzetbe fordít. A tüdőm ég,fogalmam sincs,hogy hogy csinálom,de nem tudom abbahagyni a táncolást.Sikerül felvennem a ritmust.Hagyom,hogy Erik vezessen,a testem azt teszi amit ő akar.Egyszer elvesztem az egyensúlyom,de ő elkap.Együtt pörgünk,repülünk,ugrunk és nem tudom abbahagyni a mosolygást.A zenék csak egymás után következnek,mígnem abban sem vagyok bíztos,hogy még mindig swing zene megy,de nem érdekel.Nem tudok megállni. Sokáig táncolunk,teljesen elvesztem az időérzékem,ami hihetetlen,mivel az éhségem egyre csak nő az idő elteltével.De Erik-kel sikerül kezelnem ezt.Tudva,hogy ő nem engedi,hogy bántódásom essen,nem engedi,hogy bárkinek bántódása essen segít,hogy élvezni tudjam,ami történik. Végül a zene elhal és egy szerelmes,lassú muzsika következik.Erik a kezem után nyúl,én pedig a vállát fogom meg.Magához ránt,és mi csak táncolunk tovább. 26.fejezet Egy héttel a fesztivál után,Sienna kék kupéja Nikki sötét Mitsubishiét követi a 101 út kanyargós részén.Az eget viharfelhők borítják odafent.Ez egy különösön veszélyes része az útnak.50 lábnyira tőlünk már az óceán van,és nincsen semmilyen korlát.Hihetetlenül sötét van és a nap még egy órán keresztül nem is kel fel. Erik és én Sienna hátsó üllésén kuporgunk,miközben a kocsi az elötte haladó két másik autót követi.Hip-hop zene szól a hangszórokból,Erik keze pedig a könyökömön pihen.Túl hangos a zene ahhoz,hogy beszélgethessünk,de egymásra mosolygunk a sötétben és rábízzuk az életünket Sienna vezetési stílusára.Elöttünk felvillan egy hátsó helyzetjelző piros fénye.Sienna lekanyarodik az útról és keresztül hajt egy régi,rozsdás kapun,amjdnem nekimegy az egyik oldalának.A karavánunk csendben hajt fel a zátonyra a kavicsos úton.A fényszórók emgvilágítják a gyér füves terület félreeső részit is,amígnem egy széles,üres részhez nem érünk.A két autó megáll egymás mellett,Sienna is ezt teszi. - Itt vagyunk - mondja hátrafordulva,miközben kikapcsolja a rádiót.Patrick kiszáll és előrehajta az ülését,hogy ki tudjunk mi is mászni.Hat másik osztálytársunk mászik elő az autókból,köztük Nikki is.Nagyon boldog vagyok,hogy Cole ma nincs itt.Nem gondolkoztam rajta,hogy mi lesz ha ő és Nikki összejönnek.Őszintén,nem is akarom tudni,ha összejönnek. Erik és én követjük a többieket a ma esti célhoz. A világítótoronyhoz.
De ez a világítótorony már nem szolgál semmire.Csak áll a sötétben.Egy évtizede semmi fény nem jött tőle.Patrick,Bryan és Danny felkapcsolják a zseblámpáikat. Erik felém dől és a fülembe suttog. - Bocsi,de nem kaptam elemet a zseblámpához. Rávigyorgok a szürkülő esti fényben. - Oké.Megbocsátok neked. Megtaláljuk a sötétben egymás kezét és összefűzzűk az ujjainkat.Elől a felhők körülveszik a világítótornyot.Olyan mintha teljesen eltűnne bennük.Sétálunk és hamarosan már járda van a lábam alatt.Az utolsó kétszáz méteren repedezett beton van lerakva. - Hé srácok,biztosak vagytok benne,hogy nyitva van ez a hely? - kérdezi valaki.Nikki motyog valami,de nem értem.Kristi a másik oldalamon kuncog.Rég voltam utoljára együtt a csoportal.Siennával egy szobában lenni könnyű,de ma mind együtt vagyunk. Pontosan felettünk mennydörgés rázza meg az eget. Izgatott suttogások hangzanak fel,ahogy elérjük a világítótoronyba vezető egyetlen ajtót.Nikki megáll,a kezét a gombra helyezi és hátrapillant ránk.Ezután megragadja a kilincset és elfordítja.Az ajtó pedig hangos kattanással kinyilik. - Igen! - Sienna felugrik és megöleli Patrickot.Kiengedem az eddig bent tartott levegőmet. Egyesével lépünk be az épületbe és libasorban indulunk fel az acél lépcsőfokokon.A lépcsők körbe-körbe kanyarognak egészen a tetőig.Egy másodpercet várok,de aztán megragadom én is a korlátot és elindulok fölfelé.A fokok nyikorognak együttes súlyunk alatt. Tíz percbe telik míg mindenki feljut a tetőre.A zsblámpák fényei vilódzanak,ahogy körbe kanyargunk. Aztán Nikki talál egy másik ajtót,kinyitja és kint találjuk magunkat a tetőn.Teljes sötétség fogad minket.Szétszóródunk az ablakokhoz,ahonnan lebámulhatunk az alattunk elterülő óceánra.A szél felborzolja a hullámokat ás habossá változtatja a vizet. Egy villám cikázik keresztül az égen.Nikki sikolt és hátraesik az ablaktól.Valaki nevet. Egész végig ide akartunk eljutni.Amikor vihart jelentettek,mi kocsiba pattantunk és meg sem álltunk az öreg világítoronyig.Eddig a vihar riasztás csak vaklármának tűnt,de mostmár mi is éreztük a közeledtét.Természetanyánk sötét varázslata elég volt,hogy véget vessen ennek a kalandnak. Erik magához húz,az ajkai a fülcimpámat cirógatják. - Ez bámulatos - mondja,a levegő körülöttünk mennydörgéstől hangos. Bólintok. - Tudom. Egy villám száguld keresztül az égen. - Magunkra gondoltam - mondja Erik,a hangja lágy. Elmosolyodok és a szemeibe nézek. - Tudom. Amikor besétálok az iskolába Nikki rám mosolyog és integet. - A múlt éjszaka király volt! - mondja.Megfordul és hátrafele séálva tovább beszél. - Újra meg kell csinálnunk. Vigyorgok,ahogy beszáguld a tornaterembe.Tudom,hogy az első órája testnevelés,mivel erről rinyált már két hete.Arról,hogy tönkre fogja tenni a haját vagy mi. Odamegyek a szekrényemhez nekitámaszkodom,amikor Brian,az egyik srác a múlt éjjelről arra sétál.Bólint egy kissé fáradt mosollyal az arcán. - A múlt éjjel jó volt. mondja,miközben összeütjük az öklünket. - Legközelebb egész éjjel maradunk. Nevetek.Remélem,hogy az átkom addigra megszűnik.Minden alkalommal,amikor éjszaka úszom,abban reménykedek,hogy az lesz az utolsó.Nehéz elképzelni,de megtörténhet. Visszafordulok a zárhoz és kétszer a jó írányba tekerem,amikor egy kéz fonódik a derekamra.Mielőtt még reagálni tudnék egy meleg arc simul az arcomhoz. - Szóval milyen?
Megfordulok és Erik szemébe nézek.A haja kócos ma és fáradtnak is tűnik,de azért látszik rajta a boldogság. - Mi? A vigyora nagyobbá válik. - Egynek lenni közülük.Normálisnak lenni. Mosolyogva bólintok. - Csodás! - Elég furcsa is,nem? Sóhajtok. - Egyet kell értenem ezzel. - Szóval szalagavató hétvégén? - Igen.Szombaton. - Szuper!Ebédnél látlak? Bólintok,de mielőtt bármit is mondhatnék megcsókol és eltűnik a tömegben. Vissazfordulok a szekrényemhez. Szalagavató. Valami,amiről azt hittem soha nem fog megtörténni. És most mégis. Sienna hálószobájában állok,körbe vesznek a sápadt rózsaszín falak.Sienna a fürdőszobában kutakodik a tökéletes ajakfény után.Mintha valaha hordana mást mint cherry árnyalatút. Nem tudom abbahagyni önmagam bámulását a tükörben,ahogy abban a zöld selyemruhában állok,amit két évvel ezelőtt vettem szeszélyből.Térdig érő,kerek nyakkivágással ás nyitott háttal,amitől kicsit védtelennek érzem magam.A tizenöt éves Lexinek nem volt kifogása a merészség ellen. Emlékszem,hogy az másodév kezdete előtti utolsó hétvégén vettem ezt a ruhát.Sienna beszélt rá.Ó persze szerettem volna,hogy viselni tudjam,de csak akkor mentem volna el a szalagavatóra,ha Steven hív meg.Siennának fogalma sem volt,hogy mire várok és,hogy miért nem mondom el neki.A kempingtúra azon a héten volt és úgy tűnt,hogy Steven kedvel engem,de nem voltam biztos benne.Istenem!Azt akartam,hogy igazam legyen.Fel akartam fedezni az érzéseimet iránta.Végül megvettem a ruhát,de használni már nem volt alkalmam. Mégsem hibáztathatom a ruhát amiatt,hogy a dolgok így történtek.Körbeforgok,az anyag a térdem körül örvénylik,mint az óceán.Kint valaki dudál.Az ablakhoz sétálok és egy ragyogó fekete limuzint pillantok meg. A fürdőszoba ajtóhoz lépdelek. - Sienna!Kész vagy? Kilép és nem lehet nem őt bámulni.Piros zsaténruha van rajta,aminek a szoknyarészén fekete csíkok futnak keresztül.Az egyik válán lóg pánt csak,a másik csupasz.Platinaszőke haja francia kontyba van kötve,ami bárki máson szigorúnak tűnne.De Sienna elegánsnak néz ki vele.Egy egyszerű ezüstnyaklánc van rajta kiegészítőként. Én csak a kék karkötömet és a nagyitól kapott fülbevalót viselem ékszerként.Annyira izgatott volt,hogy elmegyek a szalagavatóra,hogy nekem akarta adni az összes ékszerét. - Okénak tűnök? - kérdezi Sienna. Vigyorgok. - Pokoli dögösen nézel ki és ezt te is tudod.Patrick szóhoz se fog jutni. Visszamosolyog rám. - Tökéletesen nézel ki. - Köszi. - Lenézek a ruhámra és a nem létező ráncokat simítgatom.Ma éjjel visszakaphatok mindent,amit elvesztettem és remélem,hogy képes leszek megcsinálni. Közönyösen felkapok egy pár fehér magassarkút.Erik sokkal magasabb nálam,szóval nem számít mekkora sarkút veszek fel. - Fel kell vennünk Nikkit útközben - mondja Sienna. Bólintok és megpróbálok nem azon töprengeni,hogy kivel megy a szalagavatóra. Amikor kilépünk a hüvös októberi éjszakába,Erik és Patrick kimászik a limuzinból.Erik
úgy fest akár egy szupersztár.A vállai,a mellkasa és a karjai tökéletesen kitöltik a dzsekit,ami máson hanyagul festene.Ragyogó,fekete cipőjében úriembernek tűnik. Súgárzónak érzem magam,ahogy hozzá sétálok.Pontosan beleillik a fantáziámba.A kezében egy műanyag dobozt tart,amiben egy fehér irisz lapul.Ő is sugárzik,a lepkék a gyomromban pedig életre kelnek. Annyira hihetetlennek tűnik ez a fajta érzés,de mégis igazi.Úgy ismer engem,mint senki más. Kipattintja a dobozt és rögzíti a csuklómon a virágot. - Elképesztően nézel ki. - Köszi! Lehajol,az államat maga felé húzza és egy gyors csókot nyom az ajkaimra.Az alsó állkapcsomon bizsereg az a hely,ahol megérintett.Megint mosolygok.Ez nem lehet igaz.Ez biztos egy tündérmese vay egy álom.De csakúgy mint minden más,amit Eriktől kaptam ez is valós. Bemászunk a limuzinba,én odébb csúszok,hogy helyet adjak Eriknek.Ő térdemre teszi a kezét,a ruhámon keresztül is érzem a teste melegét. - Köszi,hogy eljöttél - mondom. - A világért se hagytam volna ki. - Megszorítja egy kicsit a térdemet. Nikki háza nincs messze Sienáétól,a River Walk végén van,ami Siennáékn utcájának kevésbé drága verziója.Fészkelődöm egy kicsit,ahogy a kocsi lelassít és megpillantom a kint várakozó pár körvonalát.A színezett ablakok miatt ők nem láthatnak engem,de én látom őket,ahoyg közelebb érünk.A látványtól a vérem meghűl. Nikki partnere. Ez Cole.Nem teheti ezt velem. Ő nem tenné. De mégis megteszi.Ott áll Nikki mellett.Erik szorítása kicsit erősebb lesz a térdemen.Sziklaként ül mellettem,mintha tudná milyen fájdalmas nekem ez a pillanat.Majd megfulladok,ahogy Cole kinyitja az ajtót és besegíti Nikkit.Átmásznak Siennán és velünk szemben ülnek le.Én elkerülöm Cole szemeit,de ő folyamatosan bámul,mintha azt akarná,hogy nézzel szembe vele.Mintha látni akarná azt,hogy fájdalmat okozott nekem. Ez az ő bosszúja.Én Erikkel jöttem össze,ő pedig Nikkit választotta,hogy visszavágjon nekem. Nikki rám se hederít,miközben Cole combjára teszi a kezét. - Köszönöm az ajándékomat Cole.Olyan szép. Ugyanolyan fehér iriszt kapott,mint én.Az én virágom égeti a bőrömet.Csak néhány virágárus van a városban,de szánalmasnak éreztem,hogy pont ugyanolyat hordok,mint Nikki.Le akarom tépni a csuklómról és ki akarom hajítani a limuzinból. Ehelyett csendben ülök,a körmeimet az ülésbe vájva.Nikki úgy tűnik végül észrevette azt,hogy ugyanolyan a virágunk,mert pislogva bámulja a csuklómat.Elmozdulok az ülésben,és örülök neki,hogy az iskola közel van.Nem tudom sokáig elviselni ezt a helyet.Kezd túlzottan meleg lenni bent. Amikor odaérünk,majdnem kiesem a limuzinból olyan kétségbeesetten próbálok megszabadulni Cole-tól és Nikki-től.Erik épp idejében kap el,mielőtt még térdre esnék. - Jól vagy? - mormolja a fülembe.A szemeim Cole felé kapnak.Bólintok és megengedem Eriknek,hogy a karjaival irányítson. Kicsit hűvös van a ruhámhoz képest,de ez jobb,mint a limuzinban.Elérjük a az üvegajtókat,ahonnan látom a bentieket.Elképzelem,ahogy Cole és Nikki szemei lyukakat égetnek a hátamba.Mindketten egyformán utálnak engem. Amikor belépünk a zsúfolt tornaterembe,bólintok Siennának,ahogy eltűnik a tömegben.A mozgásom kiszámíthatatlan,de Erik biztosan tart.Tudja,hoyg miért borultam ki és szörnyen érzem magam,hogy ilyen helyzetbe hoztam őt.Tudja,hogy ő csak a vigaszdíj
volt és a reakciómmal csak még nagyobb fájdalmat okozok neki. De nem tudok az ellen tenni,amit érzek.Amikor szakítottam Cole-al,nem gondoltam,hogy mással fogom őt látni.Persze ott voltak a karneválon is,de meggyőztam magam,hogy csak barátokként.Bármilyen hülyén is hangzik azt hittem,hogy szomorkodni fog miattam. Azon töprengek,hogy vajon visszafog-e térni a régi,egy lány-egy hét életmódjához miattam.Vajon ugyanúgy ki fogja használni a lányokat,mint Steven halála előtt? Amikor elérjük a tömeg középponját Erik megfordít ás magához ránt.A kezeimet a vállára helyezi és a saját kezét pedig a derekamra.Olyan közel engedem őt,amennyira csak lehet.Lehunyom a szemeimet és Erik széles mellkasának dőlök.Olyan illata van,mint az óceánnak. A zene ritmusára kezdünk mozogni,bár sokkal lasabban,mint a körülöttünk lévők. - Tudom,mit jelent ő neked - mormolja Erik. - Semmit nem jelent - mondom.Tudom,hogy tudja az igazságot.Nincs semmi,amit elrejthetnék előle. Erik hangja lágyan zeng. - Sajnálom,hogy ilyennek kell lennie. - Én is. Egy darabig cendben mozgunk,aztán Erik szólal meg. - Egyszer szerelmes voltam. Hátrébb húzódok,hogy a szemébe nézhessek.A kék szemei elsötétülnke,minta messze járna az emlékeiben. - Kate-nek hívták.Gyönyörű volt. - Mi történt? - Erik pislog és szemöldök ráncolva rám néz. - Semmi! - Semmi? Megrázza a fejét és közelebb húz magához,az állát a fejem tetején pihenteti. - Hogyan tehettem volna?Tudtam,hogy el kell majd őt hagynom és akkor fájdalmat okoznék neki.Meg kellett téged találnom. Nyelek. - Ó! - Majdnem biztos vagyok benne,hogy ugyanazt érezte,amit én,de soha nem tudhattam meg,mert nem engedtem meg magamnak,hogy beszéljek vele.Ha megtettem volna,nem lettem volna képes arra,hogy távozzak. - Szóval csak távolról nézted őt?Nem gondolod,hogy meg kellett volna...próbálnod? Érzem,ahogy megrázza a fejét és megszorít. - Sokkal könnyebb volt így. Elenged és bele tudok nézni a szemébe,amiben őszinte szeretett csillog. Azt gondoltam,hogy túl vagyok Cole-on.Erikkel minden olyan jól megy.Nem kellett volna ennyire kiborulnom...Erik nem is olyan rossz vigaszdíjBele is szerethetnék,ha ababhagynám a Cole-ról való elmélkedést. Közel húz magához és a dalra táncolunk.Az arcomat a szmokingja hajtókáján pihentetem.A karjai a derekamon vannak,miközben egy kicsit elfordulunk.Így tökéleste rálátásom nyílik az egyetlen olyan emberre,akit el akartam kerülni:Cole. Egy fájdalmas szúrsát érzek a szívemben,ahogy nézem,hogy Nikkivel táncol.Háttal van nekem,de bárhol felismerném a haját.Nincsenek olyan közel egymáshoz,de Nikki karjai beborítják a vállait.Ahogy forognak látom,hogy Cole keze Nikki csipőján nyugszik.Furcsa,birtokló érzésem támad.Oda akarok sétálni és el akarom szakítani tőle. Erik észreveszi a változást és a fülembe suttog. - Akarsz csinálni képet? - Persze! - Mondom és hagyom,hogy a kezei lecsússzanak a derakmról,hogy aztán kézen fogva menjünk a túloldalra.Csak rövid sor álldogál a fotósnál sorba.A téma biztos a földkörüli utazás lehet,hisz az egyik hátteren a Big Ben a másikon meg az Eiffel torony látható. Csendben várunk a sorunkra.Felnézek Erikre és azon kapom magam,hogy minden rossz dolog ellenére mosolyogni támad kedvem. Szalagavató.Két év késéssel,de itt vagyok.Annyira olyan mint a filmekben...és mégsem
teljes mértékben.Vibráló és élő minden. Erik a kezemnél fogva húz,és követem őt az első háttérhez,egy óriási piramishoz.Rálépünk a fehér szőnyegre.A fényképész beállít minket,hogy Erik mögöttem legyen,keze a derekamon.Belemosolygok a fényképezőgépbe,egy széles igazi mosollyal.A pillanatnyi fényes villanás megvakít engem. - Köszönöm.A fényképeitek hétfőn az iskolatitkárságon lesznek. - A fotós átad egy cédulát,amit én Erik kezébe nyomok,ő pedig lazán a zsebébe süllyeszti. - Azt hiszem nyolckor vacsorázunk - mondja. - Nem kellene megkeresnünk a többieket? - Persze,éhezem - mondom. - Nem emlékszel hova fogunk menni? - Barini?Barelli's.Mintha valami ilyesmi lett volna. Megfagyok. A szemei összeszűkülnek. - Mi az?Nem jó? Megrázom a fejemet,megpróbálok megszabadulni a mellkasomban lévő nyomástól. Nem az étellel van a baj.Ez a hely a...vízparton van. Nem tudom megígézni és a víze rántani Eriket,de még mindig úsznom kell minden éjszaka.Nem tudom hogyan tudnék egy asztalnál ülni Cole-al és Patrick-kal,úgy hogy ne legyen semmi bajuk.És nem is akarom megtudni. Erik egy pillanatig zavartnak tűnik,ahogy ott áll és mérlegel,de aztán megszólal. Vigyázni fogok rád. - Hogyan? Magához húz és a szemembe néz. - Adj nekem tíz percet,oké?Találkozunk az ajtónál,ahol bejöttünk. Bólintok,ő pedig eltűnik a tömegben. A bejáratnál állok keresztbe font kézzel,amikor Sienna sétál felém. - El tudod hinni ezt? - Ú,nem?Mit is? - Erikre pillantok,aki Sienna mögött lépdel.Ő egy magabiztos pillantással néz rám. - Három héttel ezelőtt lefoglaltam az asztalunkat.Hogyan adhatták oda másnak? - Ú,igen az gáz. Sienna megfordul és Erikre mered. - Honnan tudtad,hogy fel kell őket hívnod? Erik csak megvonja a vállát. - Hallottam,hogy egy csapat srác erről beszélgetett.Valami próbavacsora van az étteremben Sienna nagyon bosszús. - Nekem kellett volna felhívnom őket.Követeltem volna,hogy adjanak egy asztalt. Kristi vállat von.Egy kobaltkék vállnélküli ruha van rajta - Nem tudom...én mondtam,hogy nem szeretem a tengeri ajákat,de leszavaztatok.Gondolom mégiscsak hallgatnod kellett volna rám. - Sienna egy jeges pillantással méltatja Kristit. Nikki lép hozzánk,Cole-al a nyomában.A derekán van a keze?Nem tudom megmondani,anélkül,hogy odébb ne állnék,de az túl feltűnő lenne. - Akkor hova fogunk menni? Patrick a vállával megböki Siennát. - Mi van azzal az étteremmel az Alder Streeten. Sienna felhorkan. - Az egy reggeli büfé.Palacsintát kellene ennünk. - Szünetet tart és a ruhánkra mutat. - Amúgy is túl vagyunk öltözve. - Nem tudom,szerintem viccesen hangzik. - mondja Erik. - Sokkal emlékezetesebb lesz egy különleges helyen. Kristi vigyorog. - A palacsinta jól hangzik. Sienna felvonja a szemöldökét és szkeptikusan néz végig rajtunk.Mindenki láthatja,hogy ő a vezető. - Komolyan?Úgy vélem elég mókásan hangzik.Mindenki minket fog bámulni,mert palacsintát eszünk szmokingban.Mit gondoltok? Rám néz én pedig rávigyorgok.Megkönnyebültem. - Én benne vagyok.
- Oké,vacsora az Alderben. - mondja. - Nem tudom elhinni,hogy a szalagavató estéjén palacsintát eszünk. Megfordul és kimasírozik a táncolók között.Erik csatlakozik hozzám a hátam mögött.A zene elhalkul mögöttünk,ahogy elhagyjuk a táncolókat. - Köszönöm - tátogom. - Szívesen - suttogja,miközben megszorítja a kezem. Egy nagy U alakú asztalnál foglalunk helyet.Siennának természetesen igaza volt,mindenki furcsa pillantásokkal méltat minket.Biztos azon gondolkoznak,hogy mit keres itt egy csapat szmokingba és báli ruhába öltözött gyerek egy olyan büfében,ahol 9 dollárba kerül az étel. Nem emglepően Sienna örömét leli abban,hogy figyelik őt.Én pedig annyira megkönnyebült vagyok,hogy messze lehetek a vízparttól,hogy állandóan mosolygok. Meg kell magamat akadályoznom abban,hogy ezerszer is megköszönjem Eriknek.Nem tudom mit tettem volna,ha valaki más a partnerem.Hogyan kerültem volna el a vacsorát a vízparton?Amikor csak erre gondolok pánik önt el,de kényszerítem magam,hogy a valóságra koncentráljak,a fekete-fehér kockás asztalra és a tapintására. Patrick kihúz egy kérdést az asztalon lévő óriási dobozból. - Melyik hónapban zajlik a Kentucky Derby? - Májusban - kiabálja Sienna. - A szüleim minden évben mennek - mondja Sienna. - Enyém a következő. Sienna felvesz egy kártyát,majd mogorván néz. - Ez könnyű.Melyik évtizedben jelentek meg először a nevek az NFL mezek hátán? - Az ötvenes években. - mondja Erik rögtön. - Pontosabban az 1950-es években. Azt hiszem Cole a szemeit forgatta,de innen nem látom őt teljesen. - Lenyűgöző - mondja Sienna,miközben adoboz végébe löki a kártyát. Mielőtt Erik válaszolhatna a píncérnő tűnik fel és egy halom menüt tesz le elénk.Ahogy a többiek kiválasztják az italukat Erikhez fordulok. -Szereted a sportokat? Vállat von. - Melyik srác nem? - Nem tudtam,hogy ennyire otthon vagy a fociban. Felém dől és lehalkítja a hangját. - Sok mindent nem tudsz rólam. - A füllembe a suttog. - De sok időd lesz,hogy megtanuld. Igaza van.A világ összes ideje a miénk.Valamilyen oknál fogva ez mégis arra késztet,hogy nyugtalan legyek. - Ki kell mennem a mosdóba.Rögtön jövök. Kicsúszok az ülésből és az L alakú pult mentén a mosdóba megyek.Nem kell igazából használnom a mosdót szóval csak kezet mosok,miközben a tükörképemet bámulom.Csodálkozok,hogy milyen szép a ruha.Kötbeforgok benne,hogy meg tudjam csodálni. Amikor megállok szomorúság önt el.Azt hittem Stevennel fogom viselni ezt a ruhát. Megszárítom a kezemet,a papírtörlöt pedig kifele menet a szemétkosárba dobom. Majdnem belesétálok Cole-ba. - Ó - Kezdem,de aztán visszafogom magam.El akarok mellette menni,de megérinti a kezemet. - Ez nem valós. - Mi? - A mosolyod.Amikor ránézel.Nem ugyanaz,mint Stevennel. Felnézek rá,az összes levegő kiszorul a tüdőmből. - Csak azért mondod,mert nem veled vagyok. Megrázza a fejét. - Ne tedd ezt.Ne tettesd,hogy én vagyok az egyetlen,aki érzett valamit. Keresztbe fonom a karjaimat. - Én Erikkel vagyok,te meg Nikkivel. - Nikkivel csak barátok vagyunk.
Utálom,hogy megkönnyebülök a szavaitól. - Ez nem számít. Cole közelebb hajol. - MIért?Miért nem számít ez?Ennek kellene az egyetlen dolognak lenni,ami számít. Mogorván nézek.- Nem akarok erről beszélni. - És ez a mondat összegzi is a problémát. A düh szikrái csillanak fel bennem. - Miért csinálod ezt állandóan? - Mert három éven keresztül veled akartam lenni,oké?Emiatt. Olyan mintha valaki gyomron vágott volna. - De...hogyan... - Azon a napon,amikor találkoztam veled Sienna házában.Steven és én pingpongoztunk,ti meg besétáltatok a strandról.A nedves hajadat lófarokba kötötted aztán emgláttál minket és ránk mosolyogtál... - Akkor te miért nem... - Azért mert rá mosolyogtál.És nem voltam olyan idióta,hogy közétek álljak.És ezért tudom,hogy bármi is van köztetek Erikkel,semmi ahhoz képest amit Steven iránt éreztél.És semmi ahhoz képest,amit én érzek irántad. Félrenézek,miközben gyorsan pislogok. - Ha annyira szerettél engem miért vártál eddig? Cole keserű mosolyt villant. - Mert ha még halott is,akkor sem versenyezhetek vele. Ellépek mellőle. - Vissza kell mennem az asztalhoz. - Nem várom meg,hogy reagáljon. Miután teljesen tele vagyunk tojással,szalonnával és palacsintával viszamegyünk a limuzinhoz,hogy haza vigyen minket.Erik háza az első megálló tíz perc múlva. A limo ne mfér be a kicsi feljáróra,így az utcán áll meg.Mielőtt Erik kimászik hozzám fordul. - Reggel átjössz?Csinálok reggelit. Bólintok és elpirulok,ahogy hozzám hajol és mindenki előtt megcsókol.Nem látom csak érzem,hogy Cole szeme rajtam van.Nem kell ránéznem,hogy tudjam milyen arcot vág. A limo csöndes marad,addig amig a házunkhoz nem érek.Motyogok egy köszönömöt és egy jó mókát voltat és gyorsan kicsúszok az ajtón.Ők mind azt gondolják,hogy megyek aludni.Belopódzom a házba és Nagyi ajtajánál hallgatózok.Hangosan horkol. Egy perccel később átöltözök. Úszás idő van. 27.fejezet Másnap reggel hagyok Nagyinak egy cetlit és rohanvást megyek Erikhez,olyan gyorsan,hogy a hajam még vizes a tótól. Amikor ajtót nyit meg mernék rá esküdni,hogy füstöt érzek. - Ú,nem vagyok valami jó a főzésben. - mondja az imádnivaló szégyenlős mosolyával. De ígérem,hogy mind ehető. Egy szürke alsónadrágban és egy pólóban ál meg a konyhapultnál,a haja hátul furán áll fel. Mosolygok és beleszippantok a levegőbe.A szag anyámra emlékeztett engem,aki rettenetes szakács volt. - Az első halom palacsinta nem is olyan rossz voltaképpen.És szalonna is van. Kivesz egy lefedett tányért a mikróból és amikor leveszi róla a fedőt egy halom torz palacsinta bukkan elő. - Azelőtt vettem még a reggelihez valókat mielőtt tudtam volna,hogy mit vacsorázunk. - Ne aggódj.Meg tudom enni a saját súlyomat palacsintában. Elmosolyodik. - Azt gondoltam,hogy ehetnénk a tornácon.Már kivittem az evőeszközöket meg a gyümölcslevet.Hozz valamennyi palacsintát. Leveszek egy tiszta tányért a polcról és rárakok három palacsintát.Kivezet engem a tornácra,időközben pedig felkap egy gyapjútakarót.Amint az ajtó kinyilik az óceán zaja
üti meg a fülem.Leülök Erik mellé a taaróval pedig betakarom az ölemet. A ház mögött a nap fényében sütkérezünk.A homok teljesen üres,se ember se állat nem jár erre. Nekidőlők Eriknek és beleharapok a palacsintába. - Sokkal jobb az íze,mint ahogy kinéz - mondom a harapások között. - Köszi.Azt hiszem. Tíz csendes perccel később elveszi az üres tányéromat és a sajátjára rakja.Magam alá húzom a lábaiamt és ő átölel.Sóhajtok,miközben az óceánt bámulom.A reggel szokatlan módon nagyon csendes. - Jó volt neked a tegnap este - kérdezem,miközben a mellkasára hajtom a fejemet. - Igen. - mondja. - Minden estémet azzal tölteném,hogy abban a ruhában bámullak. Nevetek. - Az jó...mármint az,hogy normális dolgokat csinálunk. - Határozottan. - mondja. Megint elcsendesedünk és az óceánt bámuljuk.A hullámok ki és befutnak. Nem tudok semmit mondani.Furcsa,hogy az átkon kívül nem nagyon tudunk mit mondani egymásnak.Ezt ezelőtt soha nem vettem észre. Messze a távolban fehér felhők jelennek meg,de mosz az ég legnagyobb része kék. - Gyönyörű - mondja végül. - Egyetértek - bólogatok. - Rád gondoltam. Lenézek a kezeimre,miközben ostobának érzem magam. - Ó. Közelebb húz magához,a az ajkait a nyakhajlatomban pihenteti. - Szeretlek! Az óceán olyan csöndes mint a szívem.Nyelek.Mindig is arra vágytam,hogy ezt hallhassam.Azt,hogy valaki szeret engem. Különös módon a szaval által mégis csapdában érzem magam.Mintha a legjobb dolog,amit én tehetnék az a megfutamodást lehet. Az elmúlt hetek mind erről szóltak.Azért voltunk együtt,hogy egymásba szeressünk.A születésnapja napokra van már csak.Tehát miért is lep meg ez engem?Hogyan felejthettem el,hogy miért is vagyok Erikkel? Érzem a lélegzetét a bőrömön. - Ez az a rész,ahol te... - Miért? Felemeli a fejét,hogy a szemembe nézhessen,de nem fordulok el a strandtól. - Ez olyan dolog,amit nem tudok megmagyarázni. - mondja. Sóhajtok,de még mindig nem nézek a szemébe. - Tudom.De mit szeretsz bennem? - Ezt hogy érted?Mindent szeretek benned.Nagyszerű vagy. Nehéz nem ráncolni a szemöldökömet. - Úgy értettem,hogy mit szeretsz bennem legjobban. Istenem,milyen szánalmasan hangzik ez?Olyan mintha bókokra vágynék.De bizonyos oknál fogva tudnom kell ezt.Tudnom kell,hogy miért szeret engem. Elcsendesedik.Nem hinném azt,hogy mellettem van,ha a karjaival nem ölelne. - Gyönyörű vagy.És okos. Egy apró gombóc kezd növekedni a torkomban.Az átok miatt vagyok szép.Tudnia kell,hogy ez rossz válasz volt.És okos?Ez hamisan cseng.Erik és én soha nem beszélgetünk semmi komolyról.Soha nem kérdezett engem az angol órán kívüli óráimról.Úgyhogy honnan tudhatná,hogy okos vagyok? Valami szorul a mellkasomban.Csak azért szeret engem,mert én meg tudom neki adni a normális életet.Mert én vagyok a párja.Nem szeret engem igazából,csak azt mondja. Azon töprengek,hogy ha Cole szeretett volna engem,milyen választ adott volna erre a kérdésre.Az biztos,hogy nem azt,hogy "mert okos vagy". Felnézek és rámosolygok Erikre,miközben remélem,hogy beveszi.
28.fejezet Húsz némán töltött perc után már kezd kényelmetlenné válni a dolog.Az az egy szó teljesen megakasztja közöttünk a beszélgetést.Azon töprengek,hogy vajon még mindig arra vár-e,hogy én is kimondjam.Megfontolom,hogy azt mondom Eriknek úgy tehetünk mintha ki sem mondta volna,de nem tudom,hogy ez jobbá tenné-e a dolgokat vagy még rosszabbá. Végül,amikor már nem bírom továbbb Erik megszólal. - Sienna tegnap este említette Port Street-et. - Ó? Bólint. - Arra gondoltam sétálhatnánk ma ott.Mókásnak tűnik. Bólintok.Megkönnyebülök,hogy úgy csinál mintha nem mondott volna semmi olyat,amire én nem tudtam választ adni. Port Street egy sétány közel a fesztivál helyszínéhez.Ez egy turistalátványosság,ahol régiségkereskedések és emlékboltok vannak,amik kiszáradt kagylókat,homokfiolákat és egyéb vízzel kapcsolatos dolgokat árulnak. Húsz perccel később kicsi iróniát érzek,mivel Erik a legóceán-centrikusabb helyre hozott az egész városban,de megpróbálok nem erre gondolni.Erik csak normális dolgokat akar csinálni.Dolgokat,amiket az osztálytársaim egész életükben tesznek.Együtt lógni.Látványosságokat nézni.Amellett mégis tudja,hogy az óceán megszállotja vagyok.Az átkom miatt utálom,de azt gondolja,hogy ha szabad leszek,akkor már szeretni fogom.De ő nem érti hogy pontolsan milyen ez nekem.Azt hiszi,hogy szeretem,de mégiscsak az óceán az a hely,ahol megöltem valakit. Miért nem kérdezte soha,hogy mi történt azon az éjszakán?Miért nem kérdezte meg sohasem,hogy ki voltam azelőtt,hogy ő idejött? Bár én sem kérdeztem őt soha.Soha nem gondoltam arra,hogy milyen lehetett a régi iskolájában.Annyira elkápráztatott a viszonylag normális életem,hogy észre se vettem,hogy ki áll mellette? Erik a járda mentén vezet engem én pedig megpróbálom abbahagyni a gondolkodást...mindenről.Erik próbálkozik.Tényleg.És szeret engem.Vagy csak azt gondolja. Én viszont még mindig nem tudom,hogy mit gondoljak róla.Az elmúlt pár hét olyan volt,mint egy tündérmese,de mint tudjuk a tündérmesék nem igazak.Bámulatosnak tűnnek...a könyvekben.Mégis ki vesződne azzal,hogy a felszín alá nézzen?Tud valaki bármit is Hamupipőke hercegéről azon kívül,hogy bájos és jőképű?A ma reggeli vallomás hirtelen az arcomba löki mindezt. Nyelek és megpróbálok arra figyelni,hogy hova visz engem Erik.Mindig is ebben a városban éltem,de évek óta nem jártam erre.A jobb oldalon az éttermek és boltok,a bal oldalon pedig a jachtkikötő található.Az évnek ebben a szakában minden csendes,a a hajók tétlenül ringatóznak a dokkok mellett.Erik a kezemet szorítja,de most máshogy mint eddig.Sokkal szorosabb. Egy hosszú nyári ruhát viselek ma,otthonról még egy kardigánt is hoztam,ha hűvösebb lenne az idő.Erik bakancsot,indigókék farmert és zöld pulovert vett ma fel.Helyes párt alkothatunk.Ő az adonisz testével én pedig a szirén szépségemmel.Minden alkalommal,amikor rám mosolyog a szemei pont úgy néznek ki mint az enyémek. Ő volt olyan édes,hogy megpróbált beilleszkedni a bandába és elvitt engem randizni is jópárszor.Mindent megtett,amit kértem tőle és ő soha nem kért cserébe semmit.Szóval miért nem érzek iránta semmit? Erik és én bemegyünk egy ajándékboltba.Elengedi a kezemet és odamegy a tengeri dolgokhoz.Én a másik irányba indulok.Valamilyen oknál fogva egy gondolat kering a fejemben.Azt mondta az apja nix az anyja pedig szirén...Vajon ők még mindig szerelmesek?Vajon Erik szereti őket?
Megfordulok és a különböző túlárazott dolgokhoz lépek.Erik hozzám lép és átkarolja a derekamat.Kisétálunk az üzletből. Nézem őt séta közben és eszembe ötlik,hogy hogyan festett tegnap este szmokingban.Az elmúlt pár órán gondolkozom.Erik végig úgy viselkedett,mint egy normális tinédzser.És mégis,annak ellénre,hogy Erik mindent nekem adott furcsán érzem magam....kielégítetlen vagyok.És nyugtalan. Néha Erikkel lenni olyan,mint amikor jégkirálynő voltam.Ő nem telepszik rám mint Cole.Nem akarja tudni,hogy mitől félek.Azt sem tudja ki vagyok igazából,de ez nem zavarja őt. Rámosolygok,ahogy kinyitja a fagyizó ajtaját.Ő beszél.Az ajka mozog és egyenesen engem bámul.Rájövök,hogy nem is hallottam azt ,amit az elmúlt 10 percben mondott.És arra is rádöbbenek,hogy ő ezt észre se vette. 29.fejezet Erik és én kéz a kézben sétálunk vissza a házhoz.Furcs érzés fogni a kezét,legszívesebben elrántanám,de úgy tűnik megfeledkezett a reggeli kínos pillantaról és a világért sem akarnám emlékeztetni. A cipőm a kezemben lóg.A csupasz lábujjaim a homokba süllyednek.Erik az egyetlen,aki garantálni tudja,hogy soha nem leszek olyan mint az anyám.Nélküle nem lehet mellettem senki biztonságban.Csak Erikkel lehetek normális.Bárcsak jobban érdekelné,hogy ki vagyok.Bárcsak többet kérdezne,olyan dolgokról amik számítanak.Kedvenc fagylalt?Ez könnyű.Mi a helyzet a legnagyobb félelmemmel?Vagy a legnagyobb álmommal?Nem érdeklik őt ezek a dolgok? Ez csak akkor fog működni ha szeretem őt...és mi van ha nem megy? Amikor visszaérünk a házba,lerogyok a kanapéra és olyan fáradtnak érzem magam,mint még soha.Erik a vállamat simogatja,miközben a nyitott ablakon keresztül az óceán morajlását hallgatjuk.Soha nem éreztem magam ilyen kimerültnek. - Jól vagy? - Előre hajol,az ajka a nyakamon vándorol,a lélegzete égeti a bőrömet.Jól vagy?Ez Cole-ra emlékeztett.Miért érzem azt,hogy Erik csak azért kérdezte meg,mert úgy érezte ezt kell tennie?Miért érzem úgy,hogy nem is vár rá őszinte választ?Nincs okom ezt hinni.Ő soha nem tett semmi rosszat velem. Bólintok,de nem szólalok meg. - Egy kicsit lehangoltnak tűnsz...a reggel miatt. - mondja.Nem teszi hozzá,hogy "mert azt mondtam szeretlek",de tudom,hogy erre gondol.Lenézek az összekulcsolt kezeinkre.A torkom száraz,mintha egy egész vattacsomagot nyomtak volna le rajta. - Erik... - A hangom elcsuklik,gyenge és rekedt. - Igen? - Megszorítja a kezemet és nyugodtan hátradől a kanapén. - Szoktál úgy érezni,hogy valami....többnek kellene lennie. - Többnek minél? - Nem tudom.Mintha ennek...mélyebbnek kellene lennie. - Megfordulok és a szemébe nézek. - Mint a kémia.Vagy a vágy.Vagy valami hasonló. - Ez azért van mert láttad Cole-t és Nikki-t táncolni? - Mi?Nem.Úgy értem...nem tudom. - Elhúzodok tőle és a kanapé másik oldalára ülök.Muszáj szemtől szemben ülnöm vele. - Érdekelnélek egyáltalán,ha nem lennék szirén? A szemei elkerekednek. - Mi?Persze,hogy érdekelnél.Megmondtam...szeretlek.És nem azért,mert szirén vagy. - Egy pillanatra elnéz az óceán irányába,de utána gyorsan visszafordul felém. - Ez az,amitől félsz?Hogy nem érdekelsz?Hogy csak azért csinálom ezt,mert az szirén vagy? - Nos..igen.Csak nem tudom,hogy ez valódi-e,tudod?Vagy,hogy nem csak kényszer?
Erik átcsúszik a kanapén és megfogja a kezeimet. - Esküszöm,hogy minden valós.Te...csodálatos vagy.Édes,szép és okos.Ez nem arról szól,hogy szirén vagy.Esküszöm.Úgy értem,az hozott hozzád.De nem maradtam volna,ha ez nem lenne igaz. - Én csak az érzem,hogy meg kell téged ismernem.Úgy mint egy személyt,nem úgy,mint...egy nixet. Bólint. - Természetesen. - Gondolod,hogy...lassíthatnánk egy kicsit? Összehúzza a szemöldökét. - Hogy érted? - Úgy értem minden olyan gyorsan történt és én nem tudok lépést tartani vele.Mióta együtt vagyunk annyi minden megváltozott.Csak egy kis idő kell,hogy feldolgozzam.Csak azt akarom,hogy néhány este úszhassak és a nagymamámmal lehessek.Hagyni akarom,hogy a dolgok...leülepedjenek.Úgy érzem nagyon kimerültem. Büntudatom lesz,amint látom a lesújtó pillantását. - Megszorítja a kezemet. - Biztos vagy ebben,Lexi? A tizennyolcadik születésnapom közeledik és mi fog történni,ha nem vagyunk együtt?Én nem tudok senkit megölni.Lexi.Nem tudok. Túl erősen szorítja a kezemet.Elhúzodok és felállok. - Kérlek.Csak pár nap kell,oké? Hadd alkalmazkodhassak.Esküszöm. - Két nap? Bólintok,de a csomó egyre nagyobb a torkomban. - Oké.Két napot tudok csak adni.A szülinapomegy hét múlva lesz.Nem tudok többet várni. - Köszönöm. - Közel hajolok hozzá és hozzáérintem az ajkaimat az övéihez.Ő azonban megragadja az államat és közel húz magához,elmélyítve a csókunkat. Amikor elhúzódik érzem még az ajkaimon az izét. - Pár nap és visszajövök. - mondom. - Addig is - mondja.Bólintok,majd kisétálok. 30.fejezet Azon az éjszakán a megszokott helyemre parkolok le,de észreveszem,hogy a fa mellett egy Jeep parkol.Eriké.Ő a vezetőülésen ül a sötétben és engem figyel.A tekintetünk találkozik és fájdalamt érzek.Mit csinál itt?Teret kellene nekem adnia.Tudom,hogy fél,de csak két napot kértem.Nem hagytam őt el.Csak időre van szükségem,hogy gondolkodhassak. Nézem őt,ahogy kicsatolja a biztonsági övét és kiszáll.Én nem mozdulok,megvrom míg odajön hozzám.Letekerem az ablakomat,hogy beszélni tudjon. - Helló - mondja szégyenlősen. - Miért vagy itt? - A hangom kicsit mérgesen szól.Picit lágyítok rajta. - Azt hittem kaptam pár napot. Lenéz az ujjain csüngű kulcscsomóra. - Tudom,de aggódtam,hogy eltűnsz. - Erik.Komolyan.Szükségem van egy kis térre. - Biztos vagy benne? - Igen. - Nehéz visszafognom magam,hogy ne kiabáljak vele. - Oké.Sajnálom.Nem akartam idejönni,de mielőtt még észrevehettem volna már ide tartottam Megfogom a kezét. - Kérlek.Csak adj pár napot és minden rendbe lesz.Oké? - Persze. - Hozzám hajol és egy hosszú,szenvedélyes csókot ad,amire reagál a testem.Ahogy elmegy,azon kezdek gondolkodni,hogy nem tervelte-e ki ezt az egészet.Talán azt hitte a csók változtat majd az elhatározásomon és azt akarom majd,hogy itt maradjon velem.
Az autóban maradok és hátulról figyelem őt.Nem mozdulok,amíg a fényszórói el nem tűnnek a kavicsos úton. Erik mindent nehezebbé tesz.Értem,hogy kellene,de nem szeretem őt. Kicsatolom a biztonsági övemet és végre kijutok a kocsiból.Hidegebb van,mint számítottam.Visszanyúlok az ülésre és kiveszek egy fekete kabátot,szőrmés kapucnival.Felveszem és az államig felhúzom.Zsebre dugott kézzel sétálok be a fák közé.A cipőm a vastag tűlevél kupacokba süllyed, a páfrányok a farmeremhez dörgölőznek.Veszek egy mély lélegzetet és élvezem az erdő nedves illatát.Lassan megyek,nem sietek a tóhoz.A késztetés,hogy énekeljek lassan éledezni kezd bennem a séta alatt.Olyan erős lesz,mint ezelőtt.Mire elérek a tóig már reszketek az erölködéstől. Ledobom a ruháimat és belépek az ismerős vízbe.Lemerülök és addig maradok ott,amíg a tüdöm nem könyörög oxigénért.A jeges víz körbeöleli a testemet,de nem fázom.Úgy érzem magam,mintha meleg fürdőben áztatnám magam,az izmaim is ellazulnak. Végül a felszínre jövök levegőért,amikor a dalom hangosan kipattan a torkomból.Ismerős,hisz minden este ezt énekeltem.Azonban egy idő múlva elhallgatok.Valami nem stimmel.A fához pillantok,de csak a ruháim csüngenek ott.Erik nem áll alatta.Végigforgok és mindent szemügyre veszek. Nincs Erik. Aztán valami kattan bennem.Olyan érzésem van,mint amikor megöltem Steven-t.A vágy,hogy énekeljek eltűnt,a helyében teljességet érzek. Hirtelen pánik önt el.A csend zúg a fülemben és a gyomrom felfordul.Körbe-körbe forgok,hogy megtudjam merre lehet.Hogy ki lehet. Aztán meglátom a testet. - NE! - A sikításom olyan,mint egy vadmacska sikítása.A test felé vetem magam,ami alig 20 méterre tőlem lebeg,arccal lefelé.Megfordítom a holttestet és a gellérjánál fogva kirángatom a partra.Első alkalommal pillantok a sápadt arcra és a legrosszabb rémálmom válik valóra. Cole az. Neee.Sikoly tör fel atorkomból.Ne Cole.Bárki,csak ne ő. Ó,Istenem.Hogy került ide?Megtettem mindent,hogy távol tartsam magamtól és a tótól.Nem ölhettem emg őt.Mégegyszer nem élhetem át ezt a fájdalmat.Cole egykor gyönyörű mogyoróbarna szeme üveges és élettelen.Sötétbarna fürtjei az arcához tapadnak.Bőre hamuszürke és nyirkos.Nem lélegzik. Elkezdem nyomkodni a mellkasát.Pontosan olyan kétségbeesetten próbáom visszahozni őt,mint Stevent.Ez nem történhet meg.Már megint nem.Nem engedem meg.Cole volt az egyetlen,akit érdekeltem az elmúlt két évben.Nem hagyom abba.Még néhányszor megnyomom a mellét és levegőt fújok a tüdejébe a száján keresztül.És ő hirtelen köhögni kezd. Felugrok és hátrébb lépek.Ő magzati pózbe gömbölyödik és levegő után kapkod. Mielőtt gondolkozni tudnék megragadom a ruháimat és az árnyékba húzódom.Cole feltérdel és a gyomrát fogva tovább köhög.Amikor a köhögése csillapodik tudom,hogy rendben lesz.Hátrálok és eltűnök az árnyékban.Megfordulva mezítláb kezdek el sprintelni.A kavics felsérti a bőrömet,de ez nem számít. Majdnem megöltem. Émelyítő félelem kavarog a gyomromban,majdnem elhányom magamat. Majdnem megöltem. A kocsihoz érve feltépem az ajtót és beesek az ülésre.Egy labdává gömbölyödöm és csukott szemmel ringatni kezdem magam. Majdnem megöltem.
31.fejezet Rosszullét miatt maradok otthon másnap.Bizonyos értelemben igaz is:rosszul vagyok.Rosszul vagyok az átoktól.Rosszul vagyok az életemtől.Nem vagyok képes Cole szemébe nézni.Nem,amikor tudom mi történt majdnem.Mihez volt közel. Egész nap ágyban maradok.A nagyi által hozott tányér leves hideg már az éjjeliszekrényemen.A Chevelle-t szorongatom a kezemben,az ujjaimmal a kerekeit görgetem.Cole majdnem csatlakozott Stevenhez.Csak azért mert túl gyáva voltam,hogy megmondjam neki mi vagyok. Hiányzik belölünk minden érzés,minden élet.A mítoszok szerint ilyenek a szirének.Bosszú által hajtott gyilkológépek.De ha ez igaz akkor miért fáj az egész mellkasom? Erik csak azért akar engem mert szirén vagyok.Azt az életet akarja,amit én adhatok neki.Nem engem akar. De Cole más. Épp ezért félek látni őt.Amíg nem nézek szembe vele és nem teszem azt,amit tennem kell addig még álmodozhatok.Álmodozhatok,hogy nem fog elhagyni.De tudom,hogy nem maradhat ez így.El kell neki mondanom az igazat. Könnycsppek gördülnek végig az arcomon váratlanul. Semmi.Ez az,amit a családom nő tagjai kapnak.A srácok mindig elhagynak minket,amint megtudják az igazságot.Nem tudom,hogy képes vagyok-e túlélni ezt. Hagyom,hogy a könnyeim hulljanak,miközben gyászolok mindent,amit elvesztek amikor Cole megtudja az igazat. De akkor hirtelen beugrik.Lehet,hogy már tudja.Lehet,hogy meglátott mielőtt a hangom becsalta őt a vízbe.Az elmúlt hetek álmai és a reményei egyszerre törnek apró darabokra,a sírásom zokogássá fajul.Az oldalamra fordulok és magamhoz ölelek egy párnát.Zokogás rázza a testemet,a légzés is nehéz.Csukott szemmel visszapörgetem magamban az elmúlt hónapot,hoyg erőt merítsek az igazság felfedéséhez.Ahhoz,amit már az elején el kellett volna mondanom. Másnap reggel az iskola főbejáratánál állok.Nem úsztam előző este és ettől a hangulatom még pocsékabb.El akartam menni a tóhóz,de nem voltam biztos benne mit fogok csinálni,ha Erik ott van.Gyenge vagyok.Túl gyenge.Így távol maradtam.És most egy egész nap előttem van.Nem tudom hogyan fogom kezelni.Csak az tiszta,hogy ma este látnom kell Cole-t. Veszek egy mély levegőt,benyomom a nehéz bejárati ajtót és belépek a nyüzgő folyosóra.Diákok rohannak el mellettem,lökdösődve próbálnak az osztályukba jutni. A semmiből egy kéz kulcsolódik a csuklómra.Hideg,kemény és kellemetlen.Megfordulok.Nem Cole az.Erik áll ott.Egy furcsa pillantással méltat.A szemeiben haragot fedezek fel. - Át kellett volna jönnöd reggel. Átnyúlok és a szabad kezemmel lefejtem a kezét a csuklómról. - Tudom,sajnálom.El kellett intéznem valamit. - Egy dölyfös pillantást kapok.Szinte rá sem ismerek. Nézd,később beszélünk erről.Hamarosan,oké?Csak ne most.Sok dolgom van. Ugyanaz az elkeseredett tekintete van.Bűnüsnek érzem magam,de szükségem van rá,hogy meggyőzödjek róla,hogy Cole él és lélegzik. Közel állok Erikhez,olyan közel,hoyg megtudnám őt csókolni,de hirtelen megpillantom Cole mogyoróbarna szemeit.Amikor találkozik a tekintetünk elfordítja a fejét és elmegy. Bennem minden összetörik. A csengő élesen hasít a levegőbe,megfájdul tőle a fejem. Aznap este ott állok a tengerparton Cole-ék háza előtt,a csontjaim és a végtagjaim
fájnak.Nézem,ahogy egy árnyék mozog a szobájában a függöny mögött.Harminc percem van,aztán mennem kell.Hamarosan úsznom kell,de nem tudom magam rávenni,hogy elmenjek. Öszi vihar készülödik,egy hatalmas villám hasítja ketté az eget az óceán felett.A szél az arcomba fújja a hajamat.A hideg beszivárog a kék pulcsimon keresztül,de én csak állok tovább és bámulom őt. Cole szobájába vezető ajtó kitárul.Egy pillanatig el akarok bújni,de aztán mégsem teszem.Nézem őt,ahogy kilép a teraszra. Villám cikázik keresztül a fekete égbolton és egy pillanatig tudom,hogy lát engem.Lelép a teraszról,a szürke pólója azonnal besötétedik. Az én pulóverem is teljesen átázott már,sőt még a tornacipőm is csurom vizes,érzem a vizet a lábujjaimnál.Meg kellene mozdulnom.Elfutni.Elbújni.De a lábam földbe gyökerezik,ahogy Cole elindul felém. Átmászik a kis homokbuckán és a nádason is.Mielőtt reagálni tudnék,már előttem áll,a hajából víz csöpög.A pólója kirajzolja izmos vállát és mellkasát. - Mi a fenét csinálsz itt? - Kiabálnia kell,hogy meghalljam.Cole hozzám beszél.A remény szárnyalni kezd a mellkasomban,de aztán belenézek a szemébe és a remény elszáll. Nem kellene itt lennem,mert nem akarja,hogy itt legyek.Majdnem megöltem őt.De egyszerűen nem tudom irányítani ezt.Vele akarok lenni.Talán a sors akarta,hogy újra ott legyen a tónál.Nem tudom miért volt ott,de csak az a fontos,hogy ő volt. Ő az egyetlen dolog,ami valaha is számitott.Ő az az ember,aki kell nekem azóta,hogy megtudtam ki vagyok. Ő vagy senki. Villámlik újra,de egyikünk se mozdul. - Csak egy kérdésre válaszolj - kiabálja.A vihar szinte elnyeli a szavait.Egy lépéssel közelebb jön,az orráról víz csepeg - Érdekeltelek valaha?Vagy egyáltalán nem? Az ajkam remegése elárul engem.Ellenállok a késztetésnek,hogy hátra lépjek és visszavonuljak.Ehelyett bólintok,miközben a könnyeim keverednek az arcomon lévő vípcseppekkel.Nehéz lélegeznem.Csak zihálok. A harag eltűnik a szeméből és le akarja törölni a könnyeimet,de észreveszi,hogy hiábavaló lenne.Inkább megérinti az államat. - Akkor miért,Lexi?Miért vagy vele? Kinyitom a számat,hogy mondjak valamit,de mennydörgés majd villám hasít az éjszakába.Ekkor döntöm el magamban,hogy mit fogok tenni.Megfogom a pólóját és a fülébe kiabálom - Nem tudom emgmagyarázni.De megmutathatom.Hozd az iPod-od! Az autómban ülünk a tó mellett.Didergünk.Ő a hidegtől.Én a....félelemtől. Az anyám már eljátszotta egyszer ezt.És nem ment jól neki.Megmutatta apának,hogy mi ő és apa elment.Fáj,most hogy rágondolok.Soha nem értettem,hogy miért tette. De most már értem.Ugyanaz a vak remény vezette őt mint engem.A fejem és a szívem nem ért egyet.Én pedig a szívem fogom követni.A tűzzel játszom,és tudom,hogyha ennek vége akár minden rosszabbra fordulhat.De nem titkolhatom tovább Cole elől az igazi természetem.A hazugságom majdnem megölte őt.Az anyám pasija meghalt.A hazudozás veszélyes játék. Talán soha többé nem akar majd látni,ha megtudja az igazságot.De akkor is meg kell próbálnom.Nem tudok tovább így élni.Ő az egyetlen dolog,amitől élőnek érzem magam. - Készen állsz? - mondom,szinte suttogva.Az eső csendesen szemerkél.Cole kabátot visel,de én nem vettem a fáradságot,hoyg lecseréljem a vizes ruhámat. Rám pillant a sötétben. - Nem értem miért vagyunk itt. - Majd meg fogod.Gyerünk. - Kinyitom az ajtómat.Még nem túl késő meggondolnom magamat és hazudni neki valamit.De az nem oldana meg semmit.Ettől nem lehet Cole
az enyém. Cole a gyökereket kerülgeti,de elbotlik.Ő nem használja ezt az ösvényt,nem tudja sötétben az utat.Hoznom kellett volna neki egy elemlámpát.Amikor újra megbotlik,megfogom a kezét.Élvezem az érzést. - Várj - mondja. - Én már jártam itt. - Tudom - mondom.Sietősebbre veszem a tempót.Túl kell esnem rajta,mielőtt meggondolom magamat. A keze meleg,ahogy az enyémet szorítja.Vágyat érzek,hogy egy fának döntsem és megcsókoljam.De elhesegetem ezt a gondolatot. - Én voltam már itt.Két nappal ezelőtt... - mondja Cole kissé csodálkozva. - Ez annyira furcsa.Én... - Tudom - mondom. - Láttalak egy hónapja itt.Miért jöttél ide? - Soakt járok ide.Nem konkrétan a tóhoz,hanem az erdőbe.Csak,hogy elszabadulhassak egy kicsit.De ha te is itt voltál akkor miért nem... - Azért mert nem akartam,hogy visszagyere.De megtetted.Ezt nem érted.Ez az én tavam. Felvonja a szemöldökét. - De ez a tó a park része.Bár a térképeken nem jelölik. - Tudom.Pont ezért az enyém. Úgy tűnik Cole mondani akar valamit,de aztán mégsem szólal meg.A fához húzom,ahol azon az éjszakán álltam.Arra készülök,amit soha nem gondoltam volna,hogy megteszek. Kockáztatok mindent egy fiúért. Azt hiszem ez a sorsunk,nekünk sziréneknek.Sóvárgunk a szeretet után.Szükségünk van rá.Csak úgy,mint nekem Cole-ra. Akarom őt. Szeretem őt. - Tudni akarod,hogy valójában mi történt Steven-nel? A szemembe néz aztán bólint. Egy hosszú percig a sarat nézemMeg kell tennem ezt.Muszáj.Az igazság elhallgatása majdnem megölte őt. A szavak,amelyek oly sok ideje kikívánkoztak belőlem gyors egymásutánban rontanak ki a számon. - 11 körül Steven felhívott az emeletre.Követtem őt az erkélyre,de nem hallottam amit mondott,mert olyan volt mintha az óceán zúgott volna a fülemben.Megmagyarázhatatlan vágy fogott el,hogy ússzak.Szóval megkértem őt,hogy menjünk le a partra. - Nyelek egyet.A dolgok most fordulnak rosszra. - Lementünk és furcsa izgatott szédülés fogott el.Mintha egy adrenalinlöketet kaptam volna.Levetköztünk és bementünk a vízbe.Távolabb úsztam tőle és elkezdtem...énekelni.A következő dolog,amire emlékszem az,hogy csend van és Steven nincs sehol.Elkezdtem visszafele úszni a partra és...akkor....találtam meg őt.Arccal lefele lebegve. Cole lassan felfogja minden szavamat.Ragyogó mogyoróbarna szemei sötétebbek a hold fényében. - Nem hibáztathatod magadat.Ő ment be a vízbe aznap este.Olvastam a rendőrségi jelentéseket.Nem a te hibád. - De az,Cole.Az enyém. Pislog és megáll.Rápillant a tóra.Valami megváltozik a szemében.Fél? - Nem akartam megölni.Soha nem akartam,hogy megfulladjon.Ez az igazság.Nem tudtam mi fog történni,ha énekelek.Azt sem tudom mit énekeltem.De mostmár tudom mi vagyok.És tudom miért akartam úszni menni.Én csábítottam őt a halálba.Szirén vagyok.Ez vagyok én. Nem mozdul.Aztán mintha hirtelen beugorna neki valami összeszorítja a szemeit. - Pár nappal ezelőtt itt voltam.Emlékszem,hogy sétáltam aztán...minden elsötétült.A következő dolog,amire emlékszem,hogy levegőért kapkodok.
- Az én voltam.Kihúztalak a partra és mesterségesen lélegeztettelek. - Megmentettél? - Figyelsz egyáltalán?Megfulladtál miattam! Az erdő csendes,se egy madár se egy tücsök nem mozdul.Én elmondtam nem minden,de ő csak ott áll.Még csak nem is pislog.Bárcsak üvöltene,vagy örjöngene vagy elfutna vagy bármi ilyesmi.Akkor legalább tudnám mit gondol.A hallgatása reményt ébreszt bennem. - Nem értem.Miért....ment be Steven a vízbe? - Könnyebb ha megmutatom.Elhoztad az iPododat? Bólint és kihalássza a bő farmerja zsebéből a kis piros lejátszót. Rábámulok.Ez az én tartalék tervem.Ha van ilyen apró füllhallgató a fülében nem fogja hallani a hangomat.Nem fog követni a vízbe. - Tekerd fel a hangerőt maxra.És tegyél be valami hangosat.Rockot vagy valami. - Egy percig az iPodot nyomogatja,majd felharsog a zene olyan hangosan hogy fél méterre állva is hallom. - Add ide az övedet! - Felvonja a szemöldökét,de úgy tesz ahogy mondom.Odavezetem őt a hatalmas cédrus fához. - Bízol bennem? Mi van ha el akar futni?Mi van ha nem is akarja tudni,hogy mi vagyok? Ő bólint.Még azután is,amit tettem,amit elmondtam Isten tudja miért,de bízik bennem. Tedd be a fülhallgatót. Bedugja a füleit,de a hangerőtől összerándul.Megpróbálja lejjebb tekerni,de rázom a fejemet.Elengedi az iPodot és a zsebébe csúsztatja.Megfogom a két kezét és szorosan a fa mögé húzom őket.Ott megkötöm az övével,hogy ne mozdulhasson.Elé állok és a szemébe nézek.Kinytja a száját,hogy mondjon valamit,de aztán rájön hogy úgyse hallaná a válaszomat. Ez az a pillanat,amikor az életem megváltozik.Jobb vagy rosszabb lesz,nem tudom,de meg kell neki mutatnom.Behunyom a szememet és az ajkaimat az övéhez illesztem.Ez lehet az utolsó lehetőségem,hogy megcsókoljam.Felém dől,én pedig megfogom az arcát és hosszabb ideig csókolózunk,mint kéne.Aztán elszakítom magam tőle.Visszalépek és elkezdem kigombolni a farmeromat.Cole szemei lepillantanak.Nem töröm meg a szemkontaktusunkat,miközben leveszem a pulcsimat. - Lexi - kezdi ordítani,de aztán rárakom az ujjamat az ajkaira.Mezítláb elindulok a sáros parton.Cole arckifejezése eléggé zavarodott.Kikötöttem őt egy fához én pedig itt állok fémeztelenül.Furcsa helyzet. Belépek és érzem a hideg vizet.Aztán megtorpanok és visszafordulok Cole felé. - Hallasz engem? Cole zavarodottan néz.Szóval nem. Jó. Elfordulok tőle és lemerülök a víz alá.Ott maradok.Hosszú ideig.Úszom a köröket és megpróbál megnyugtatni kalapáló szívemet.Látnia kell meddig tudok a víz alatt lenni.Végül a felszínre úszok.Meg kell győzödnöm róla,hogy az iPod még mindig a fülében van.Cole ott áll a zenét hallgatva.Teljesen mozdulatlanul áll és engem bámul.Akár egy szobor. Nem...várj.Nem sokk vagy félelem van a tekintetében,hanem rettegés.Mint,amikor valaki attól fél,hogy megölik.És akkor megmozdul.Nincs többé kikötve. Hogyan?Jobban megnézve egy árnyékot pillantok meg.Erik egy lépésre áll a fától.Az arcán komor sötétség van.Egy torz mosolyt villant,amitől feláll a szőr a hátamon.Tesz egy lépést felém és Cole felé. Félelem gyűrűzik végig rajtam.Erik úgy néz mint aki nyert.Mit csinált? És aztán még rosszabb következik.Sienne lép ki az egyik fa mögül pizsamában.Erik az ágyából rángatta ki őt? Pánik önt el.Mennyit láthatott?Az arckifejezéséből ítélve eleget.Miért Erik?Miért tett
tönkre mindent? Kiúszok a partra és kimászok a partra.A tó víze csöpög a hajamból.Teszek néhány sietős lépést,zavarban vagyok.Ösztönösen a ruháim felé indulok,de nincsenek ott.Erik elvette őket.Hátrálni kezdek,hogy elrejthessem a börömet.Nem akarom,hogy lássák a pikkelyeimet.Nem vagyok biztos,hogy mit akar Erik.Egyáltalán miért hozta ide Siennát? Tönkre akarja tenni az életemet? Pár lépést teszek előre,hogy teljesen kinn lehessek a vízből.Zavarban kéne lennem,de dühös vagyok inkább.Hogy tehette ezt Erik?Kétségbeesetten próbál mindenkitől elzárni? Azt hiszi,ha elszigetel ő fog nyerni? - Mit gondolsz,mit csinálsz? - A hangomnak dühösnek kéne lennie,de inkább szánalmas és rekedt - Biztosítom magamat,hogy megkapom amit érdemlek. - Ott áll beképzelt,önelégült mosollyal az arcán.Egyáltalán nem úgy néz ki,mint az a srác akivel az elmúlt heteket töltöttem. - Mi a fenét jelent ez. - Azt jelenti,hogy keményen dolgoztam,hogy minden jól menjen,szóval nem fogod csak úgy eldobni. - MI vagy te? - Sienna közbevág.A rózsaszín papucsa a sárba süllyed,a haja szabadon száll a szélben.Kezei ökölbe vannak szorítva,felkészítem magam,hogy tuti orrba fog vágni.De nem.Csak pislog.Úgy tűnik sokkos állapotban van,nem tudja mit mondjon. - Ide vezettél? - kérdezem. Pislog. Erikre pillantok,aki küzd,hogy egy helyben tartsa Cole-t most,hogy nincs a fához kötözve.A karjait hátracsavarta és úgy fogja őt. Lejjebb halkítom a hangomat. - Te?Ide?Vezettél? - Minden szót külön artikulálok. Sienna,áldja érte az ég,bólint. - Menj el.Kérlek.Ha valah bíztál bennem menj.Esküszöm,hogy mindent elmondok holnap.Mindent.De most menned kell. Erik tudja mit csinálok,ezért előre lép,hogy megállítsa,miközben a mosolya az arcára fagy.Nem számított erre.Nem számított arra,hogy Sienna hallgatni fog rám. Egy hosszú pillantaig Sienna szemébe nézek.Annyira hasonlít Stevenre,hogy az már fáj.És ekkor...megfordul-És elrohan. Egy kis részem megnyugszik.Odafordulok Erikhez. - Ell kell menned.Ez nem helyes és ezt te is tudod.Soha nem fogod megkapni azt amit akarsz. - Nem tudod mit akarok. - Furcsa elégedettség villan a tekintetében. Összeszorítom a fogaimat. - Ez nem olyan dolog,amire kényszeríteni lehet.Ez nem működik.Csak hadd menjek.Engedd el Cole-t is. Őcsak kinevet. - Nem érted,ugye?Nem akartalak sohasem.Soha nem is szerettelek.Igen,a szerelem megtöri a te átkodat,de engem nem érdekel a te rohadt átkod. - Szünetet tart,hogy rám pillantson.Utána még szélesebben vigyorog. - Én nem vagyok elátkozva.Én nix vagyok.A folyó teremtménye.Igazából nem is olyan rossz.Irányítani tudom az embereket.Megölhetem őket,amikor csak akarom. Hátborzongató mosoly borítja az arcát. - És elég gyakran akarom. Cole szemei elkerekednek.Most jön csak rá,hogy veszélyben van.Elkezd elhátrálni Eriktől,de Erik gyorsabb és megragadja Cole-t. Megfagyok.Hogy lehettem ilyen ostoba,hogy megbíztam Erikben és mindent elmondtam neki? - Igaz.bármi is amit mondtál?Az anyád tényleg szirén? A vigyora visszatér,ahogy megrázza a fejét.Meglöki Cole-t,akit annyira meglep ez,hogy térdre esik.Mivel a kezei még mindig összevannak kötve,nem tudja megtámasztani magát így arcra borul.
Erik felém fordul. - Te sokkal könynebb eset voltál mint a többi szirén.A büntudatod miatt olyan kétségbeesett voltál.Csak annyit kellett tennem,hogy festek neked egy szép jövőképet és rögtön az enyém voltál. Nem pislogok.Nem mozgok.Az ördögi vigyor a képén egyre csak nő. - Ezen a ponton kellene megkérdezned,hogy miért?Miért te?Miért egy szirén? - Megáll. Azért,mert embereket ölni olyan könnyű.Egy olyan szép arcért mint az enyém bármit megtesznek.Gyakorlatilag belesétálnak a folyóba csak mert mosolygok.És 400 év alatt már így is sokat megöltem. Négyszáz év. Azt mondta 18 lesz. Aztán eszembe jut.Ő nem örökölte az átkot.Ő maga van megátkozva.Ő egy szociopata. - Emlékszel Kate-re? Nyelek.Játszam ezt a játékot?Beszélgessek vele? - A lányra,akit a szalagavatón meséltél?Akibe szerelmes voltál? Bólint. - Egy éjszaka botlottam bele úgy 150 évvel ezelőtt. - A történet,amit mesélt nekem.Egy nix és egy szirén találkoztak...ezek ők voltak...nem két idegen. - A kedvenc folyóm azt az óceánt táplálta,ahol ő úszott.Gyönyörű volt.Egy hónap alatt beleszerettem.De ő nem szeretett engem.Megtörtem az átkát,ő mégsem szeretett engem.Szóval megfojtottam.Aztán folytattam.Nőket fojtottam a folyóba.Az egyetlen dolog,ami megelégedéssel töltött el.De egy idő után emguntam és támadt egy ötletem.Keresek más sziréneket...és az majd igazi kihívás lesz.A szirének tovább vissza tudják tartani a levegőt.Én pedig élvezem a harcot. Előre lépek,remélve,hogy elfelejti Cole-t. - Miért mondat azt a sok hazugságot?Miért akartál megismerni engem?Itt voltam minden este.Meg tudtál volna ölni. - Láttál már macskát egérre vadászni?Nem öli meg rögtön.Eljátszik vele,mert az sokkal szórakoztatóbb. - Undorító vagy! - És mégis közel engedtél magadhoz.Kár,hogy ilyen hamar véget ér ez az egész.Jó lett volna hallani azt a szép szót,mielőtt megfojtalak. - Önelégülten mosolyog. - Te vagy a nyolcadik,tudod?Nagyobb is lenne ez a szám,ha nem lenne olyan nehéz megtalálni a fajtádat.Nem vagytok olyan gyakoriak mint azt egyesek hiszik.Az utolsó 39 napja volt meg.És te is csak három hétbe tellettél.Kicsit mohó vagyok. Olyan mintha a lábujjaim gyökeret eresztettek volna.Nem tudok mozogni.Nem tudom elhinni ezt az egészet.Annyira vak voltam. - Az időd lejárt.És szerecsédre a kis barátodé is. - Belerúg Cole-ba,aki arccal a sárba mélyed.Én előreugrok,hogy segítsek neki,de Erik felemeli a kezét és a tekintetétől megtorpanok.Cole ficánkol,próbál térdre ágaskodni,de nem sikerül neki.Erik élvezi a küszködését. - Ne értsd félre időnként szórakoztató voltál.De kicsit unalmas is.Túl szorgalmas,túl komoly.Az utolsó szirén,nos ő bulizós volt. - Erik önelégülten mosolyog.Nincsen tervem.Nézem,ahogy Cole küzködik és az jut eszembe,hogy nem kellett volna ennek megtörténnie.Nem kellett volna Cole-t ide hoznom.Ha tudtam volna... - Csak engedd el őt,Erik.Ez kettünkről szól. Erik lehajol és talpra rántja Cole-t.Erik legalább tíz centivel magasabb Cole-nál és 20-30 kilóval nehezebb is. - Nézd tévedsz.Cole is benne van.Ez a srác szerelmes beléd és valószínűleg meg fogja törni az átkodat.Úgyhogy meg kell halnia,mert nekem szirénként kellesz. Erik elindul a tó felé. - Állj!Ez hülyeség!Nem... Erik előrelöki Cole-t a vízbe.Nem a mély részre,de hátrakötözött kézzel még igy is megfulladhat.
Odarohanok és belevetem magam a vízbe.Félúton Erikbe ütközök,aki körém fonja a karjait.A lendülettől mindketten a vízbe esünk. Valami nem stimmel.Olyan mintha lebegnénk.Nem érzem ahogy Erik sétál.Lepillantok és a szívem a torkomba ugrik,ahogy rápillantok a lábára. Soha nem kérdeztem...Soha nem gondoltam,hogy így néz ki a vízben.Azt gondoltam csillogó kék bőre van.De tévedtem.A lábai eltűntek,helyébe pikkelyes végtagok kerültek. Mélypiros szinűek.Mondta is,hogy a kedvenc színe a piros. Ráadásul nem is lábaknak tűnnek.Inkább hasonlítanak a csápokra.A kezeimet kiszabadítom és a mellkasánál fogva ellököm magam.A víz segít és kicsúszok.Egy másodperc alatt lebukok a víz alá. Cole valahol itt lehet.Épp levegőért küzd... A fejem a felszínre bukkan és egy megkönynebült sóhajt hallatok,amikro meglátom Cole-t a parton köhögve.Hirtelen egy kéz ragadja meg a bokmat és lehúz a mélybe.Piros csápok vesznek körbe,miközben egyre mélyebbre merülök.Ilyen lehet,amikor talál egy lányt és magával rántja őt a folyóba.Meg fog fojtani. Ficánkolok és küzdök ellene.De nem használ.A tó nem valami nagy,de ahhoz épp elég,hogy megfulladhassak.A kezemmel a vízben keresgélek valami után ami segíthet.Egy bot.Vékony,de talán elég ahhoz hogy megsértsem őt.Két kézzel megragadom és a fejére sújtok vele.A szorítása ellazul és pedig előrevetem magam és villámgyorsan úszni kezdek felfelé. Cole valahogy letépte magáról az övét,mert a tóban áll és próbál segíteno. - Menj!Fuss! - A lábam talajt ér és elkezdek rohanni a tótól.Ha el tudunk szabadulni a víztől jobbak az esélyeink. Coel tétovázik.Egy másodpercig hezitál majd futni kezd.Én megcsúszom a sárban,de Cole megtart aztán együtt futunk tovább.Azonban hireteln Erik betakarja a szememet és a számat és visszaránt a vízbe.Nem bírok levegőt venni,mert a keze útban van. Erik satuba fog,a karom az oldalához szorul.Küzdök ellene,de a szorítása túl erős.Párszor körbeforog a víz alatt,mint egy mosógép,én pedig azt se tudom már mi merre van.A tüdöm már ég.Mindjárt megfulladok. Erik megáll a forgásban,de nem enged el.Még jobban emgszorít,mintha az életet akarná kiszorítani belőlem.Fekete pöttyök jelenek meg a látómezőmben.Nem engedhetem,hogy ez történjen.Nem hallhatok meg így.Keményebben küzdök,felhasználva az utolsó erőmet is.De ez sem használ.Tényleg meg fogok halni,ebben a tóban,ami annyit segített nekem. Aztán a sáros vízben megpillantok valamit.Szemek.Mogyoróbarna szemek.Cole arca egyre közelebb van hozzám,mintha meg akarna csókolni.Aztán az ajkai...Ezt msot képzelem?Cole-ról álmodom az utolsó pillanatban? Nem,ő nem megcsókol hanem...lélegeztet.Elfogadom a levegőt,amit ő ad nekem és a fekete pöttyök eltűnnek,az erőm is visszatér.Hirtelen taszitok egyet Eriken és sikerül kicsúsznom a szorításából. Kiszabadulva megragadom Cole karját és magam elött tolom őt.A segítségémmel kievickél a partra,mielőtt még Erik elérhetne minket.A partra esünk heves levegővételek közepette. Hallom,hogy Erik közeledik. Értünk jön. Kétségbeesetten keresek valami utána,mi segíthet.És akkor meglátom az egyetlen dolgot,ami véget vethet ennek.Ahogy Erik újra a víz felé ráncigál emgragadom Cole övét.Hatalmas lélegzetet veszek,hogy a víz alatt is mozoghassak.Ahogy elkezdünk süllyedni valahogy sikerül megfordulnom és mögé kerülök.Megpróbál megfordulni,de a lábaimmal körbeölelem a derekát.Amint az öv bőr része a nyakához ér tudja mit akarok.Elkezd forogni és kapálózni,de még igy is sikerül befüznöm az övet.
Erik mostmár a bokámra és a lábamra fordítja a figyelmét.Hatalmas kezével megszorítja a bokámat és úgy érzem mintha eltörne a csont.Nem figyelek a fájdalomra. Ekkor megszorítom az övet,ami belevág Erik nyakába.Két kezemmel is tartom,hogy bebiztositsam magam.Erik küzd én pedig várok,hogy ki fog előbb meghalni. Egy idő után a kezem-lábam remeg már az erőfeszítéstől.Erik nagyon erős,folyamatosan dobálja magát,próbál szabadulni.Ha időközben sikerül a felszínre dugnom a fejem,gyorsan hatalmas adag levegőt veszek,majd újra alámerülök.Kétszer Erik a tó sáros aljának nyom,de én akkor is kitartok. És ekkor hirtelen valami megváltozik.A küzdelme már gyengébb,de én ekkor fogyok ki a levegőmből.De akkor se engedem őt el.Akkor nyitom csak ki a szememet amikor ő már nem küzd.A haja kisérteties módon elbeg előttem.A lábaimmal megtalálom a tó fenekét és sétálva húzom magam után őt a partra.Fröccsen a víz körülöttem,ahogy Cole megragad a derekamnál fogva és kihúz a partra.Nem engedem el Erik testét,amig a szárazföldön nem vagyok.Utána egy hosszú sóhajt hallatok.A hátam Cole mellkasának szorul és egyszerre lélegzünk. Végül valahogy lábra állok és odamászok Erik testéhez.Nem akarom látni,de muszáj emggyőzödnöm róla,hogy halott.Az ajka kék,a bőre fehér és nyirkos.Bár nem akarom,de közeleb hajolok hozzá és megnézem lélegzik-e.Nem.És pulzusa sincsen. Tényleg meghalt.Én öltem meg őt. A sarkaimra ülök és csak bámulom a testét.Várom,hogy megmozduljon,de nem mozdul. - Meg kellett tenned - mondja Cole. - Meg akart ölni téged.És engem.Valószínűleg Siennát is. Nyelek és bólitnok,majd elfordítom a tekintetem róla.Esni kezd,ami felébreszt engem.A vízcseppek Cole arcára záporoznak. - Mit csnáljunk vele? - kérdezi Cole. Csináljunk vele?Meghalt.Futólag ránézek.A nagy test a sárban fekszik. Ja,hogy a testével. - Én... - kezdem,de nem tudom mit mondjak.Mit kellene tennem?Csukott szemmel gondolkodom egy darabig. - Van egy folyó a fák között.Széles és mély.Oda húzhatjuk őt.Az majd az óceánba viszi a testét. - Tudni fogják,hogy megfojtották. - Soha nem gyanúsítanak majd engem.Fele akkora vagyok mint ő.Nincs tetthely és nincs bizonyíték.Hogyan tudnák egyáltalán azonosítani őt?400 éves.Talán hamisított iratokat,de nem biztos. Cole egy percig csak ott ül. - Oké,csináljuk! Egyikünk sem mozdul,csak ülünk a sáros parton. - Mióta vagy...? - Szirén? Bólint. - Mindig éreztem az óceán hívását,de csak a 16.születésnapomon lett igazi vágy.Aznap éjjel,amikor Stevennel úsztam. - Ő az egyetlen...? - Igen.Ma estig.Ezért mondtam azt,hogy ez az én tavam.Ez az egyetlen mód,hogy ne öljek meg senkit.Minden éjszaka úsznom kell,mert ha nem beteg leszek.Így kellett egy hely,ahol senki nem hall engem.Ha valaki meghallja...besétál a vízbe. - Kellett - mondja. - Mi? - Múlt időben.Csak kellett úsznod. Pislogok és a gombóc egyre csak nő a torkomban. - Mit mondtál? - Nem érdekel ez az egész.Lehet,hogy szirén vagy,de attól még ugyanúgy Lexi maradsz.
A szám kiszárad. - Megöltem valakit.Két embert is.Át kell gondolnod ezt... - Tudom,mit mondtam.És szeretlek. Könnyek hullanak a földre.Nem hittem volna,hogy hallani fogom tőle valaha ezt a szót. 32.fejezet Cole háza felé útban Siennáék felé kanyarodok.A koromfekete ház előttem magasodik.A szülei megint nincsenek itthon.Azt hiszem bizonyos értelemben Sienna magányosabb,mint én.Megpróbálok visszaemlékezni a legutolsó alkalomra,amikor láttam a szüleit,de nem megy.Remélem rendben van. Coel felé fordulok. - Meg tudsz...meg tudsz várni itt engem? - Egyedül kell ezt megtennem.Tartozom ennyivel. Bólint és megpuszilja a homlokomat. - Sok szerencsét. Veszek egy nagy levegőt. - Köszi.Szükségem lesz rá. Kimászok az autóból és fázni kezdek.Cole és én is vizesek vagyunk még és kimerültek is.De nem mehetek haza,amíg nem néztem meg Siennát.Odamegyek a bajárati ajtóhoz és kopogok.Semmi. Megint kopogok.Semmi válasz.Fellépek a tornácra és benézek a sötét házba.Itthon kell lennie.Hova mehetett volna?A hátsó ajtón is kopogok,de ott se érkezik válasz. Vonakodva elfordítom a gombot és meglepetésemre kinyilik az ajtó.ALágy popzene dallama hallatszik Sienna szobájából.Talán nem hallotta,hogy kopogtam. Kinyitom az ajtót és a sötétbe lépek. - Sienna? Az ablak mellett ül,akáregy szobot. Nyelek. - Sienna? Megfordul és rámnéz.A haja kócos,a szeme vörös.A pizsamája széle még mindig sáros. - Megölted,ugye? - A hangja hideg,jeges érzelemtől mentes. A szám kiszárad. - Kit? - Kérlek,mondd,hoyg Eriket. - Stevent.Erik idejött és azt mondta valami fontosat mutat nekem szóval kövessem.Nem volt hajlandó egy szót sem szólni,amíg oda nem értünk a tóhoz.Utána meg le se lehetett lőni.Szirénnek hívott téged.Azt mondta,hogy hallhatom a hangodat,de ha Cole is meghallja akkor megfullad.Csalódott volt,hogy nem kezdtél el énekelni azonnal.Ki akarta húzni Cole füléből a füllhallgatót aztán hagyta volna,hogy besétáljon a vízbe. Felém fordul,hoyg az egyik lába lelógjon az ablakról. - Nem tudtam nem arra gondolni,hogy az elmúlt két évben hogy viselkedtél.Nem baleset volt.Te ölted meg Stevent.Te miattad ment be az óceánba. A szívem a fülemben dobog. Sienna engem néz,válaszra vár. Nehezen lélegzek,küzdök a kibuggyani akaró könnyek ellen. - Sienna,nem érted.Baleset volt.Nem akartam.Nem tudtam mit csinálok. Sienna megragadja a mellette lévő poharat és felém dobja.Épp hogy csak elhajolok előle,mire a pohár a szoba falán törik szét. - Tudnod kellett volna,hogy mennyire idegesített,hoyg nem tudtam miért fulladt vízbe. Üvölt. - Jó uszó volt és tudtam,hogy a rendőrők tévednek.Tudnod kellett,hogy mennyire nehéz volt nekem tehetetlennek lenni. - Összeszorítja a fogait.- Nem akarok beszélni veled. - mondja a hangja már csak dühös. - Nem akarlak látni.Válts osztályt.Maradj távol a családomtól,a barátaimtól és a kibaszott ebédlő asztalomtól.Ha valaha is szóba állsz velem kiteregetem,hogy mi vagy. - Sien... - Menj!Most! - Felvesz valamit az asztalról,ami ékszerdoboznak tűnik.A szoba ajtajához vágja,amitől behorpad a fal.
Keresztülfutok a házon,amjdnem elesve a szüynegben.A torkom ég,visszafojtom a könnyeimet.Kinyitom az ajtót és kifutok a házból.Cole kiszáll és felém rohan.A karjaiba zuhanok. Mindazok után,amin Siennával keresztül mentünk most vége.Soha nem kapom vissza a legjobb barátnőmet.Jobban fáj,mint gondoltam.Jobban fáj,mint az első alkalommal.Mert most már tudom milyen érzés nélküle.És nem akarom újra azt az érzést.De tudja az igazságot.Tudja,hogy megöltem a bátyját. - Ő nem... - Nem. - Visszanyelem a könyveimet. - Ő nem...Ő gyűlöl engem. - Sajnálom - mondja és megölel. - Menjünk el innen.Menjünk hozzád. Lezuhanyzok Cole fürdőszobájában,élvezem a meleg vizet a bőrömön.Minden porcikám fáj,tele vagyok kék-zöld foltokkal.Ha tehetném egész éjjel itt áztatnám magam. De nem tehetem.Így elzárom a vízet és szárazra törlöm magam a törülközővel.Felveszem a pólót és a boxer-t,amiket Cole adott nekem kölcsön.Átfutattom a fésüt a hajamon és szelíd hullámokba rendezem. Magamat bámulom a tükörben és nem ismerek magamra.Oly sok minden megváltozott ma este. Kezdetnek,újra öltem.Amikor Erik azt mondta,hogy szeret engem,a testem egy része tudta,hogy el kell hagynom őt.De nem akartam megölni őt.Megragadom a pultot és becsukom a szemem.Nem számít,hogy önvédelem volt.Erik biztos megölt volna engem,ha nem teszem meg.Nem akarok újra ölni.Soha többé.Sok mindent veszítettem el a víz miatt.És most,hogy Erik is elment,most hogy már nem tudja megtörni az átkomat,onnan kezdem ahonnan indultam.Ha Erik tényleg hazudott...ha ez fog menni a végtelenségig...nem tudom meddig fogom tudni kezelni.Kezelni azt,ami én vagyok. A kopogás megijeszt. - Jól vagy? Bólintok,majd leesik,hogy nem lát engem. - Igen - mondom arra kényszerítve a hangom,hogy semleges maradjon. - Akkor kijösz,hoyg beszélgethessünk? Sóhajtok.Ellenőrzöm,hogy a szemem nem piros-e ,majd csendben kilépek. Amikor besétálok a hálószobájába a gyomrom összerándul.Cole az ágya szélén ül távirányítóval a kezében.Egy kifakult,szürke pólót visel.Nyugodtnak tűnik. Megállok az ágy lábánál és visszafogom magam,nehogy tördeljem a kezem.Tudom,hogy vannak kérdései,de nem tudom hogy tetszeni fognak-e neki a válaszok. Kikapcsolja a tévét és eldobja a távirányítot.Az egyetlen fényforrás a kinti világítás.Cole feláll és átölel.Megkönnyebülés hullámzik át rajtam,ahogy az arcomat a vállának nyomom,belélegezve a friss illatát.A teste meleg,puha és biztonságos.Egész nap képes lennék így állni. Háralép és felemeli az államat,majd megcsókol.Ráesünk az ágyra. Valami most más.Összegabalyodunk,a ruháink egymás után kerülnek a padlóra.Az ajkai ott vannak mindenhol,a kezem pedig az ő testén barangol. Nem tudunk betelni egymással.A lélegzetvételek hangosak és rekedtek.Cole az éjjeliszekrényében kotorászik majd visszafeszik rám.Amikor már nincs semmi közöttünk,a böre az enyémen lehunyom a szememet. - Szeretlek - suttogom,pedig nem terveztem kimondani. A homlokát az enyémnek támasztja a szemeink nagyon közel vannak egymáshoz.Látom gyönyörű mogyoróbarna színét és el vagyok varázsolva - Én is szeretlek. - A hangja rekedt.
Becsukom a szememet és élvezem,hogy most már nem vagyok magányos. Zihálva ébredek,és olyan ügyetlenül fordulok,hogy leesek az ágyról magammal rántva valakit. Cole szólal meg mellettem. - Mi a baj?Mi történt? - Aludtam - Alig több a hangom mint egy suttogás. - Mi? - Aludtam - mondom ezúttal hangosabban,de még bizonytalanul.Cole visszamászik az ágyra,de én csak ülök továbbra is a földön.Rápillantok az éjjeliszekrényre.3:40 - Aludtam - mondom újra hangosabban,megölelve Cole-t.Rögtön elpirulok.Mindketten meztelenek vagyunk.Elkezdem felkapkodni a ruháimat a földről,miközben az arcom piros.Sosem voltam még meztelenül egy fiú előtt. Cole nekem dobja a pólót és felveszi a sajátját is. - És ez hírértékű dolog? - Zavarban van,de megkönnyebbült is mert tudja,hogy nincs semmi baj. Felhúzom a kölcsönzött boxert a csipőmre. - Igen!Nem érted.A normális emberek alszanak.Azok,akik nincsenek elátkozva.Én már két éve nem aludtam.Úszok éjszakánként.A tónál. Pislog.Kezdi megérteni a helyzetet. - Szóval...nem hazudott?Nem kell többé úsznod? - Nem tudom. - Leülök az ágy szélére. - Egy kicsit úsztam múlt éjszaka.De aztán...ez nem magyarázza,hogy miért aludtam. Mi van ha ez semmit nem jelent?Ha csak kifáradtam a harcban és hamarosan újra úsznom kell?Nehéz csend ereszkedik közénk.A földet bámuljuk egymással szemben ülve,de egyikünk sem szólal meg. - Ki kell mennünk a partra.A parton kell állnom.De ha teszek egy lépést is a víz irányába dugd be a füled és fuss a másik irányba.Nem számit mit teszek.Oké? - Igen.Öltözzünk fel. - Felveszi a pizsamanadrágját és a szekrényből kivesz egy kapucnis pulcsit.Nekem is dob egyet,amit alig sikerül elkapnom,a gondolataim annyira máshol járnak. Coel mellém lép és megfogja a kezemet,de én elhúzodok. - Hátra tudnál maradni úgy 30 méterre.Attól tartok,hogy magam foglak behúzni a vízbe. Ráncolja a homlokát. - Lexi,te soha... - Nem bízok magamban.És most neked se kellene.Csak csináld. Coel sóhajt és hátrasétál.Én az óceán felé fordulok és város.Semmi sem történik.Rápillantok az órámra: 3:57. Most épp úsznom kellene.De itt állva semmi sem történik.Mielőtt még eszrevenném könnyek lepik el az arcomat és zokogok.Cole mellém áll és szorosan megölel. Én pedig csak csókolom őt,mert nem tudok mást tenni. 33.fejezet Egy héttel később,amikor belépek a Seaside Temetőbe a levelek ropognak a cipőm alatt.Szorosabbra húzom Cole puloverét magamon,ahogy a hideg októberi szél keresztül süvít rajta.Steven sírjához tartok.Annyiszor megtettem már ezt.De ez alkalommal más.Ezúttal nem vagyok egyedül. Megállunk a sírkő előtt,Cole a kezét a derekamra helyezi.Csendben álldogálunk ott,a szememel azt a dátumot bámulom,amikor megöltem őt. Két éve a földben pihen.Két éve megy a világ az ostoba,görbe mosolya és a viccei nélkül.Még mindig fáj,ha elképzelem a szemében a fényt,amit én oltottam ki. Sienna soha nem lesz a barátom többé.Könyörögnöm kellett,de átkerülhettem egy
másik osztályba.Cole és én most a könyvtárban ebédelünk,olvasunk és beszélgetünk.Sajnálom,hogy miattam távol kell lennie a barátaitól,de megérti.Tudja,hogy nem akarom ezt,de nem változtathatok rajta. Steven se jön vissza soha.Amit tettem vele...nem lehet visszacsinálni.A családja miattam ment tönkre.De valahogy meg kell találnom a módját,hogy továbblépjek.Cole-lal ez siekrülni fog. Nem kellett többé úsznom.Cole tényleg megtörte az átkot. Előrelépek és letörlöm a sír tetejét. - A Stevenhez való beszédem votl az egyetlen,ami tartotta bennem a józan eszemet a két évben. - Tudod ugye,hogy nem a te hibád ez?Nem vagy gyilkos.Nem tudtad mit csinálsz. - Tudnál nekem adni egy percet? Bólint és hátrébb megy.Én legugolok a sír elé.Semmi nem maradt,amit mondhatnék neki,mert elmondtam már mindent.Bocsánatot kértem,sírtam,igéreteket tettem.Elmondtam neki minden titkomat,minden fájdalmamat.Olyan volt nekem mint senki más.De a szavak nem számítanak többé.Itt az ideje,hogy továbblépjek. Kifújom a levegőt és az ujjaimmal végigsimítom az ajkaimat.Utána a hideg márványsírra nyomom őket. - Viszlát Steven! Ezúttal komolyan gondolom.
