Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek)

Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek) Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu)

Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek)

2013 december 31. Flag

0

Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A közvélemény erkölcs rendőrei, a politikai ellenfelek és a zsarolók hihetetlen eréllyel segítenek megrendszabályozni az erkölcstelen embereket, az élet viszont minden törvény kijátszására kitűnő módszereket fejleszt ki.

Látszatra a legborzalmasabb erkölcsi terror uralkodik, a valóságban pedig a legnagyobb szabadosság. A zsidók Amerikában 1. oldal (összes: 8)

Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek) Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Életüket elsősorban az határozza meg, hogy egészen más nép és más életfelfogás környezetében élnek, mint Európában, a kontinensen. A szélesebb életlehetőségek a zsidó számára is adva vannak az amerikai viszonyok következtében, viszont sokkal erősebb versenytárs áll velük szemben az angolszász szellemmel átitatott amerikai nép személyében. Az angolszász maga is Isten választott népének tartja magát, spekulatív gondolkozású, nagy kereskedelmi és üzleti érzékkel van megáldva s az erkölcsi elvek állandó hangoztatása mellett ellenfeleivel szemben éppoly kíméletlen, mint a zsidó. Az élet berendezésének különböző törvényei, mint: hit, erkölcs, alkotmány, üzlet, kereskedelem, politika és demagógia, éppúgy eszközök a kezében a világuralom felé vezető úton, mint ahogy a zsidóság számára is azok. Minden akciójukat humánus mezbe öltöztetik, emberi érzésekre appellálnak, s közben az ellenfelet — agyoncsapják. Éppúgy szítanak forradalmat, ha kell s éppúgy uzsoráznak ki munkásokat, éppúgy rombolnak le arisztokratikus rendszereket, ha érdekük megkívánja, mint a zsidók tették és teszik. Más népet éppúgy nem ismernek el egyenrangúnak, mint a zsidók. Ez a helyzet, ez a hasonlóság a zsidóság számára sok tekintetben hasznos, sok tekintetben viszont végzetszerűen káros is. (...) Abban nincs különbség Európa és Amerika között, hogy míg Amerikában, a szabadság hazájában élnek (olyan körülmények mellett, hogy az európai zsidók halálos irigységgel néznek rájuk) — Amerikában is gyakran sérelmi politikát űznek.

2. oldal (összes: 8)


Noha az európai zsidók azt képzelik, hogy az amerikai fajrokonok Isten tenyerében melengettetnek — az amerikai zsidó sajtó mégis azt mutatja, hogy állandóan meg vannak sértve s állandóan történik velük valami injuria. A demokráciából, a szabadságból és az egyenlőségből sohasem lehet elég számukra, mert bizonytalanságérzésük folyton hisztériában tör ki. Mindig akad Amerikában is sötét reakciós politikus, maradi szenátor, aki ellen hetekig-hónapokig tartó harcokat folytatnak a hébernyelvű újságokban, de az angol-nyelvűekben is. Halálra dicsérik Amerika nagyszerű demokratikus berendezését, üvöltenek a háborúba való beavatkozás mellett, száz százalékkal amerikaiabbak az amerikaiaknál, de ugyanakkor felfedezik, hogy „van mégis egy csomó politikus s néhány reakciós réteg, akit, amelyet még ki kellene irtani”, ők kutatják fel elsőnek Amerika belső ellenségeit; ők vezetik a „fifth columne”, a belső kémek, fasiszták és tengelybarátok elleni küzdelmet s szállítják a németellenes propagandát filmben, színházban, újságban minden eddiginél nagyobb erővel. Tevékenységük során még annak is nyomára lehet bukkanni, hogy közülük kerülnek 3. oldal (összes: 8)

Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek) Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) ki a türelmetlen nemzetiségellenesek, akárcsak Európában. (...) Az amerikai hipokrízis A közvélemény erkölcs rendőrei, a politikai ellenfelek és a zsarolók hihetetlen eréllyel segítenek megrendszabályozni az erkölcstelen embereket, az élet viszont minden törvény kijátszására kitűnő módszereket fejleszt ki. Látszatra a legborzalmasabb erkölcsi terror uralkodik, a valóságban pedig a legnagyobb szabadosság. Ezt hívjuk hipokrízisnek s kevesen tudják, hogy ez a hipokrízis az angolszász nép egyik legnagyobb nemzeti intézménye. A hipokrízis lényege: az erkölcs alapján állva olyan törvényeket hozni, amelyeket az esendő ember nem tud megtartani s így állandó bűnösségben tartva a társadalmat, ítélkezni fölötte az uralkodó faj, egykor az uralkodó vallás s ma az uralkodó osztályok íratlan érdekei szerint. Amíg a politikai, anyagi vagy szellemi hatalomnak tetszik valaki, számára sok minden szabad, ha nem, naponta kétezer bűnt követ el s tönkreteszik. A néger férfit meglincselik, mert fehér nőre merte vetni tekintetét s a néger nők délen ma is úgy ki vannak szolgáltatva a fehér férfiaknak, mint a rabszolgaság korában. A bíró másként ítél feketék és fehérek, igen gyakran gazdagok és szegények között, az uralkodó osztály érdekei szerint. Ez a hipokrízis azonban arra is alkalmassá teszi az angolszászokat, hogy hasonló erkölcsi alapon beleszóljanak más népek, fajok, nemzetek életébe s hasonlóképpen ítélkezzenek a világ fölött. Így minden ellenfelükkel szemben ők állanak Isten jobbján. Mindig az emberiséget mentik meg s a Sátánt büntetik, ha más népekkel háborúznak. Elpusztíthatatlan a hitük, hogy ők az erkölcsösek és kegyesek s mások a bűnösök. Ez a hit — állandó nemzeti egységben tartja őket a külvilággal szemben. A hipokrízis számukra több a belső rend fenntartásában, mint mások számára a diktatúra, s kifelé: a legkegyetlenebb imperializmus. Évszázadok óta ez az állandó belső propaganda gyúrta át őket olyanná, amilyenek és spekulatív hajlamuk a világ minden pontján megtalálja, hogy a Biblia nevében mikor nyílik alkalom a gazdagodásra más népek rovására. Ezért tudnak fanatikusán gyűlölni és fanatikusán rajongani. S azért veszedelmesek, mert ezt a lelkiállapotot sosem lehet kiirtani belőlük. Amerika és a politika Egyes politikai tudósok azt mondják, hogy parlamentáris demokrácia mellett azokban az országokban alakul ki a sokpárt rendszere, ahol általában nagyok a világnézeti és társadalmi ellentétek s két-pártrendszer ott van, ahol ilyen válságok kevésbé mutatkoznak. Ha ma, 1941-ben európai tapasztalatok alapján és európai szemmel nézzük az amerikai belső politikát, alig tudnók megmondani, hogy mi a különbség a demokraták és republikánusok között, s az elmúlt elnökválasztási harc alatt a két párt voltaképpen miért is gyalázta olyannyira egymást? A többi párt Amerikában lényegtelen a jövő alakulása szempontjából, a velük való foglalkozást ezért mellőzhetjük. A demokraták és republikánusok majdnem egyforma, huszonhat-huszonkettőmillió arányban végeztek a választáson, tehát majdnem egyforma nagyságú pártnak számítanak, hiszen a kis különbséget a világpolitikai hangulat bármikor elmoshatja, vagy megváltoztathatja. (...) A két párt között világnézeti különbség ma sincs. Mindkettő a polgári demokrácia alapján áll, s ellene van kommunizmusnak, fasizmusnak, hitlerizmusnak s minden európai eszmeáramlatnak. A két párt külpolitikai programjában hajszálnyi különbség se fedezhető fel s a választás alatt Willkie párja főleg csak azért volt óvatosabb a beavatkozás hangoztatásával, mert az amerikai nép öröklött pacifizmusát akarta megjátszani. Mihelyt azonban a választás véget ért, egészen programszerűen történt, hogy a Wall Street nagykapitalistái Willkiet Angliába küldték. Mind a két pártot a nagykapitalizmus vezeti s a lényegbeli különbség ma az, hogy a republikánusok sokallják Roosevelt gazdasági és szociális reformjait s a régi amerikai tradíciókhoz való visszatérést hirdetik. Sokallják az államadósságokat, azt hirdetik, hogy Roosevelt a munka-etikát megrongálta, amikor messzemenő szociális intézkedéseket tett, s a választási harc alatt Willkie ezért nevezte az elnököt Amerika Léon Blumjának, hogy aztán a választások után mindezt elfelejtse s mint „jövendő utód”, az elnökkel idejében kibéküljön. Amerika és Európa 1. Az amerikai lélek százötven esztendő óta abban az általános felfogásban él, hogy Európa az a 4. oldal (összes: 8)

Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek) Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) kontinens, amely sajnálatos módon sohasem találja meg a béke és igazság útjait s így minden baj és szerencsétlenség innen zúdul az emberiség nyakába. Ez az alapvető felfogás a szabadságharcban keletkezett, mikor az Újvilág lerázta az angol gyarmati uralmat. Az amerikaiak azóta is állandó gyanúval nézik az európai kontinenst s keresik, hogy a reakció hol üti föl a fejét. Hitem szerint a Monroe-doktrina sem más, mint ennek az állandó lelki atmoszférának a korai megnyilatkozása. Amerika százötven évvel ezelőtt azt hitte, hogy nemcsak magának, de az egész emberiségnek is utat nyitott a szabadság felé s mikor azt látta, hogy a francia forradalom összeomlott, a bécsi kongresszus újjárendezte Európát s a „reakció” ismét úrrá lett a földön, így gondolkozott: „Ha Európában elbukott a szabadság, legalább nálunk maradjon meg s bennünket senki se háborgasson.” Minden forradalom expanzívnak indul s ha konszolidálódik, inkább a biztos kevesebbet választja, mint a veszélyesebb nagyot. Ugyanezt tette a szovjet is, amikor először „állandó forradalommal” akarta meghódítani Európát, majd visszahúzódott a „szocializmus egy országban” rendszere és módszere mögé. 2. Amerika mindig törvényszerű ellensége volt és mindig törvényszerű ellensége lesz az Európát uraló legnagyobb hatalomnak, bármelyik nép alkossa is ezt a hatalmat: ez az amerikai politika alaptörvénye, amelyet hosszú időkig nem változtathat meg a világfejlődés. 1812-ben beavatkoztak Anglia ellen a „tengerek szabadsága” védelmében, de voltaképpen azért, hogy Anglia sohse fenyegethesse többé őket függetlenségük elvesztésével. 1917-ben beavatkoztak a Kaiser Németországa ellen. Mikor viszont azt látták, hogy Franciaország túlhatalma fenyegeti Európát, otthagyták a Népszövetséget és határozott németszimpátiákat mutattak. Az amerikai nép lelkiségéből folyik, hogy mindig a legyőzőitekkel tart s mindig az Európát uraló hatalommal szemben sorakozik fel. Ez az ösztönös politika azonban rendszerint megfelel üzleti és hatalmi érdekeinek is. (...) Amerika és az imperializmus Amerika kormánya diplomáciai működése során állandóan azt hangoztatja, hogy az egész világon mindenütt ellene van az erőszakos terjeszkedésnek s az amerikai nép túlnyomó része szentül meg van győződve arról, hogy az amerikanizmus lényege világviszonylatban: az elnyomottak védelme és a szembenállás minden imperialista törekvéssel. Amerika történelme során valóban gyakran síkraszállott mások imperialista törekvéseivel szemben, de eme jelszavak ürügyével — terjeszkedett is. A mai szállóigéket az amerikai nép őszintén hiszi, ezzel szemben mindenki látja, hogy Amerika mégis egyre inkább az imperializmus útján halad. Vajon miért van ez így? Nincs ebben a dologban valami áthidalhatatlan ellentmondás? A tények és jelszavak között lehet-e ekkora különbség? Nem nehéz rájönni az igazságra, hogy az ellentmondások csak látszólagosak s Amerika egész jövője, léte, biztonsága a fokozottabb hatalmi politikával áll szoros és elválaszthatatlan összeköttetésben. (...) Az imperializmusnak ezen az útján nyilvánvalóan nincs megállás egy nagy összeütközésig, s ezzel a fejleménnyel a világon mindenkinek számolnia kell. Hogy az amerikai imperializmus a sikeres megvalósulás esetén mit hozna a földre, — azt viszont nem nehéz elképzelni. Egy ma még politikailag mégis csak fejletlen nép uralmát más, hasonlóan fejletlen népek szövetségének az élén, hosszú időre a fehér emberiség civilizációjának s főleg az európai kontinens jelentőségének lassú elsorvadását… S amíg a királyok, az államfők, az uralkodó osztályok voltak imperialisták, illetve, míg a nép imperializmusa rajtuk keresztül nyilvánult meg, addig az emberiséget —- kisebb veszedelmek fenyegették, mint manapság. Mert az alsóbb néptömegek imperializmusa a legborzalmasabb a földön az elnyomottakkal szemben. A királyok országokat foglaltak, a népek a kenyeret ütik ki egymás szájából. Mert, hogy a népek jobbak, mint egykor letűnt történelmi vezetőik, azt minden korban csak a forradalmárok hiszik, hogy ezzel izgathassanak. Az elnyomottak számára mindig jobb idegen uralkodókat, mint idegen őrmestereket szolgálni… Amerika és az angolszász egység 5. oldal (összes: 8)


Nem lehet kétség abban a tekintetben, hogy az amerikai nép az angollal nagyjában és egészében éppúgy testvérnek érzi magát, mint az osztrák a némettel. A viszony azért más közöttük, mint az egykori német törzsek között, mert nem egy tömbben, hanem egymástól nagy messzeségben élnek s a földrajzi helyzet különböző életformákat alakított ki közöttük. Ennek következtében más a világhivatásuk, társadalmi struktúrájuk, osztálytagozódásuk s más a civilizációjuk, de ezeknek a jelenségeknek a mélyén ugyanaz a kultúra, igen hasonlatos szellem, rokon gondolkozásmód és egymástól alig különböző emberi ideálok húzódnak meg. (...) Hogy Európában mi történik, az az amerikai népet úgyszólván nem érdekli, de ez a nép azt hiszi, hogy Angliával a fehér emberiség civilizációja pusztul el, s más nép e civilizáció továbbvitelére nem alkalmas és nem képes. (...) Elképzelésükben tehát három, vagy négy fehér angol-szász ország szerepel s ennek a középpontja természetszerűen: Washington volna. Ez a terv tetőzné be az angolszász faj világuralmát, amely létrehozná az aranykort a földön, mikor a jog és a szabadság s egyenlő szolgaság rendszere uralkodnék az összes színes népek s kissé a „félig színes” — Európa fölött is. Az ellenzéki szellemek ezzel szemben azt hirdetik, hogy Anglia ezúttal is be fogja csapni Amerikát. Az idősebb testvér most is kegyesen elfogadja a fiatalabb fáradozásait, de a családi örökségből s a családi ékszerekből nem ad oda semmit. Ezt az ellenzéket azonban a közhangulat irgalmatlan terrorja s a sajtó mindennél erősebb önkéntes cenzúrája tartja féken. Az amerikai közvélemény szemében Anglia száz százalékkal jobban áll, mint a valóságban s az ellenfél száz százalékkal rosszabbul. A tömeghit biztosra veszi az angol győzelmet s ez a hit éppoly türelmetlen, mint a vallásháborúk korában, amikor a Biblia eltérő magyarázata miatt halomra ölték egymást az emberek. Amerika ma saját érdekében és saját jövőjében hisz s ezt a hitet Roosevelt politikájának tengelyébe állította. Aki az érdeket és jövőt másként meri hinni, azt fokozatosan elhallgatattják, leterrorizálják s internálással fenyegetik. Egy-egy sikoltó hangra felfigyelnek, de csak egy-két napig s aztán mennek előre a maguk útján. Hogy ez az út nem Európa virágzásának útja, az bizonyos. De ők nem azért amerikaiak, hogy európai szemmel lássanak és európai aggyal gondolkozzanak. Amerika és a civilizáció válsága Az Újvilág nálunk sokkal biztonságosabb helyzetben s nagyobb anyagi jólétben él. Civilizációja egységesebb, mint az európai, mert népi és nemzetiségi különbségek alig játszanak szerepet benne. A civilizáció fokát délkörökben méri s világrészekben osztogatja. De a külön, speciális amerikai civilizációnak nincsenek meg a természeti alapfeltételei, mert Amerika földje nem kultúrát termő föld, mint a titokzatos Kelet, hanem csak tárolója az emberi élet másutt elért eredményeinek. Amerika földjén háromszáz év óta nem született lényegében új vallás, se az istenhit, se a politikai gondolat oldalán. Új életformák nem keletkeztek. Az amerikai civilizáció csupán az európainak egy szerencsésebb életkörülmények mellett való kitenyésztése és felfokozása. (...) A civilizáció másik vágányán, a népnevelésben ugyancsak csillagászati eredmények — s mögötte egy mély emberi degeneráció árnyékai mutatkoznak. Az Egyesült Államok minden iskolásgyermekét autóbusz szállítja az iskolába, ahol a mozi, a rádió és a technikai találmányok minden eszköze a tanítás rendelkezésére áll. A gyermekek voltaképpen nem iskolába, hanem palotába és szanatóriumba járnak tanulni, s a tanító hovatovább nem oktatja őket, hanem a technika segédeszközeivel lelkükbe és agyukba belecsempészi, valósággal beleszélhámoskodja a tudományi.



Egyre kisebb emberi erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy valaki tanult és művelt lehessen, s így egyre kevesebb ember válik egyéniséggé. A buta gyermeket éppúgy megtanítják a civilizáció szükséges tudnivalóira, mint a zsenit s e munkában nem a gyermek, hanem a tanító vagy a tanár fárad többet. Mi ez, ha nem Aldous Huxley „Brave New World”-je, amelyben a gyermeket éjszaka a párnába rejtett mikrofon szuggerálja a becsületes magatartásra s a tömeghit által helyesnek ítélt élet folytatására? De vajon csak Amerikában van-e ez így? Nem, az európai fejlődés a maga központosított tömegnevelésével ugyanezt az utat járja, csak mi e tereken még hátrább vagyunk. Amerika mai helyzete azt mutatja, hogy mi, európaiak hol fogunk tartani ötven, vagy száz esztendő múlva. (...) Ha Európában egykor egyetlen központi hatalom válik úrrá, a pacifikált népeknek ugyanez lesz a jövője: biztonság, a civilizáció áldásai, viszont korlátozott egyéni érvényesülés és a béke rabszolgasága, amelyben arra sem lesz hatalmunk, hogy személyes ellenfeleinkkel megmérkőzhessünk, mert a stabilitás és a központi erő ezt nem fogja megengedni. Az új aranykor képe ez, amely az ember összes alacsony igényeit kielégíti és összes magasabb ambícióit letöri. Milyen jogon és milyen európaiság alapján nézzük le hát akkor a mai Amerikát, ahol mindaz megvalósult már, ahová mi ötven esztendő alatt holtbiztosán eljutunk? Milyen alapon tartjuk fejletlennek az amerikai népet, mikor alsóbb osztályai a miénknél sokkal magasabb színvonalon élnek, a mi felsőbb rétegeink pedig mindenütt Európaszerte hanyatlóban vannak? 7. oldal (összes: 8)


Amerikáról való fogalmaink főleg azért hamisak, mert helytelen az összehasonlítási alapunk. Európaiságunkra túlságosan büszkék vagyunk s az élet megítélésében halálosan elfogultak. Európainak lenni talán sohasem volt nehezebb, mint most, ezekben az időkben. De éppen ezért kell megpróbálnunk európai módon ítélkeznünk a világ dolgai fölött. www.antidogma.hu

Tweet

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Ajánló


Makkai János: Válság Amerikában, 1940 (részletek)

Recommend Documents