kajakjával néhány nap szabadságra indul a Duna egyik elhagyott FÖLDINDULÁS szigetére. Magányát hamarosan megzavarja egy elszabadúlt motorcPÁGER ANTAL - ESZENYI OLGA sónak által partra vetett lány, Zsuzsanna megjelenése... A pszichiáter elfeledteti az éjjeli pillangóval a múltat és szelid úrinõvé Besencén, az Ormánságban egyre-másra deszkázzák be az üresen változtatja. A varázslat sikerülhet, de mi történik, amikor múltjából Cat #626 * 1942 * ff. * 70 perc maradt házakat. Divik az “egyke”, már mint, egy család egy gyerek. AZ ALÁBBI LISTÁN SZEREPLŐ FILMEK megjelenik egy férfi... Cat.#759 * 1939 * FF * 72perc KALÓZOK Zenés-Vígjáték Cat #481 * 1943 * ff. * 90 perc KIRÁLY ATTILA - GUBÁS GABI - BODÓ VIKTÓR BÁNK BÁN HÁZASSÁG Két srác, Pípí és Max, huszonévesek, jóbarátok. Szenvedélyük a MARTON ÉVA, ATILLA B. KISS, ANDREA ROST rádiózás, szabadon rabolják a frekvenciát négykerékmeghajtású Muráti Lili - Páger Antal HÉT TONNA DOLLÁR Magyarország 1213. Baljós esztendő. A király II. Endre (Kovács Kolos) Kalózadójukkal, amig meg nem kapják a hivatalos nyilvánosságot. Dr. Szabó fõorvos, munkájának élõ ember. Máriának, a feleségének távoli országba csatázik, eközben felesége, az idegen földről jött Kabos László, Darvas Iván, Bárdy György Közben élik a világukat, albérlet, esti zenélés egy kávézóban, és Luciano, a rut kis bohoc kepes elore megjosolni a nyero Mohai zongoramûvész csapja a szelet. Szabó megfeledkezik a álmodozás egy önnáló mûsorról. Ekkor jelenik meg Márta, a szomszéd Gertrud királyné (Marton Éva) ragadja magához a hatalmat. A királyné házassági évfordulóró... kiváltságokkal halmozza el trón kürül dözsölgő honfitársait. A békétlen szamokat. Ket szemfules uzletemberrel nyugatra mennek, lakásban egyedül élô, ízgató, furcsa fuvolista lány. magyar urak Petur bán (Sólyom-Nagy Sándor) vezetésével hogy Luciano Kepesseget dollarszerzesre hasznaljak fel… Cat #492 * 1942 * ff. * 80 perc Cat #640 * 1999 * szines * 105 perc összeesküvést szerveznek ellenük. Cat#16 * 1973 * szines * 90 perc A HÁROM GALAMB
MÁJUSI E-Mail VIDEO AKCIÓ
AZ ÉJSZAKA LÁNYA Muráti Lili - Ajtay Andor
VHS vagy DVD db. $10.00
EGY PIKOLÓ VILÁGOS Ruttkay Ėva, Bitskei Tibor
Mihályi Ernõ - Kelemen Éva - Kertay Lili
FÛRE LÉPNI SZABAD (Vígjáték)
Páger Antal – Tolnay Klári – Polónyi Gyöngyi Abban az idõben egyszerûek és tiszták valának az erkölcsök. A lányok Kárász papának, a sok tagú család fejének, a hivatal elnöke, Kéri Marcinak régen tetszik Julika, de mielött szerelmük kibon- palotákról álmodtak, mesebeli lovagokról... megigéri, hogy egy nagyobb lakáshoz juttatja, ugyanis Kárászék takozna, a fiút behívják katonának, Julika rossz tár- Cat #495 * 1944 * ff. * 80 perc nyolcan laknak két szobában. Kárász szaván fogja az elnököt, és HÁRY JÁNOS soságba keveredik… beköltöznek Pasarétre. Megkezdôdnek a vígjátéki bonyodalmak. PÁGER ANTAL – DAYKA MARGIT Cat #136 * 1955 * ff. * 90perc Zenei betétek gazdagítják a filmet. A csendesen iddogáló Háry, ifjúkori élményeirõl, dicsõ hadtet- Cat #680 * 1960 * ff * 80perc EGY LÁNY ELINDUL teirõl számol be. Fantáziája megszínesíti a történteket. Szörényi Éva - Páger Antal HOTEL SZEKSZÁRDI Cat #496 * 1941 * ff. * 80 perc Janka, hogy anyagi gondokkal küszködõ családján segítKabaré müsor KÉT BAJTHAY sen, belemegy barátnõje ajánlatába, és egy ügyes trükkel Balázs Péter, Schütz Ila, Tahi Tóth László Nagy István Somlay Arthúr bekerül a kastélyba... A Hotel Szexardiba furcsánál-furcsább vendégek érkeznek, és egyre Péter, a nagybirtokos paraszt fia, tanársegéd lett az mulatságosabb események történnek, felnőtt nézőknek adva kellemes Cat #142 * 1938 * ff. * 80 perc Akadémián, de szive visszahúz szülöfalujába... perceket. KABOS SHOW / Kabos László Cat #505 * 1944 * ff. * 90 perc Cat.#684 * 2001 * szines * 90perc Aradszky László, Berényi Ottó, Bus Kati A nem régen elhunyt Kabos László, Budapest kedvence csillogtatja humorát ebben a énekes, zenés, táncos játékban. A műsor a Budapesti Vidám Szinpad gárdájának közreműködésével készült. A nagy sikert az évekig állandó jellegű “Minden Jegy Elkelt” Cat.#147 *1988 * szines* 120perc
KÖLCSÖNLAKÁS Kabos László, Bodrogi Gyula, Tábori Nóra
SZILVESZTERI NÓTÁZÁS 1997
Minden idők legjobb szilveszteri mulatós müsora. Bessenyei Ferenc, Kállai Bori, Kovács Éva Dániel Gábor és sokan mások 40 legjobb magyar dal egymás után. Cat.526 * 1997 * színes * 85 perc
HATTÚDAL
KERTES HÁZAK UTCÁJA Bara Margit – Gábor Miklós – Pálos György
Palotás, a kiábrándúlt és elfáradt, jóképû, Budapesti férfi egyhetes látogatásra érkezik a kisvárosba, ahol régi ismerôsével, találkozik. Máté jól keresô fômérnök, kinek gyönyörû felesége van. Palotás az asszonyt arra bíztatja, kezdjen új, önnáló életet, majd… Cat #690 * 1962 * ff. * 80perc
GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMBHULLÁSIG
Páger Antal, Bodrogi Gyula, Sztankay István Természetfilm Pikáns vígjáték felnőtteknek. Tamburás, az öreg csavargó összeszedi a megtévett Irta, rendezte, fényképeszte:,Homoki Nagy István Csatainé, a fönök felesége kölcsönkéri a lakást, hogy kizárólag plátói fiatalokat. Víg zenélés közben kötetlenül, máról holnapra A Duna-part melletti gemenci erdő beláthatalan zöld fái, évszázados alapon, csak beszélgetésre ott találkozhasson diákkori szerelmével... élnek… mocsári tölgyei és fűzfaóriásai tűnnek fel szemünk elött. Hajnalban Cat.#256 * 1990 * színes * 80 perc Cat#584 * 1963 * ff. * 90 per indúl el a vadőr, hogy szemrevételezze birodalmát a kizöldülő erdőt, FÉRFIHÛSÉG KÉZ KEZET MOS valamint hűséges vadásztársait, az idomított szirtisast, egy zsemlyPÁGER Antal. - BULLA Emma. - TOLNAY Katalin Rátonyi Róbert, Bárdy György, Piros Ildikó eszínű magyar vizslát, és a kis termetű drótszőrű foxit. Ahogy a nap Pétert a Keletipályaudvaron felesége várja, de az asszony Herczeg Ferenc háború elötti irófejedelem nagyon szellemes, egyre jobban süt, úgy indul meg az élet az erdőben is… meglepetésre, férje nem egyedül érkezik Afrikából, hanem kacagtató vígjátéka. Cat.# 703 * 1953 * szines * 85perc egy gyönyörû, titokzatos nõ társaságában... Cat.#591 * 1993 * szines * 80 perc BUÉK 2002 (Kabaré) Cat #290 * 1942 * ff. * 90 perc GONDOLJ BELE... Kazal László, Csala Zsuzsa, Lórán LenkeKoós János, Antal A KÕSZÍVÛ EMBER FIAI I.-II. Páger Antal, Bitskey Tíbor, Gózon Gyula
ÖSSZEÁLLITÁS HOFI LEGJOBB MÜSORAIBÓL
Imre, Ihos József, Aradi Tíbor, Ayala Brindisi, Orbán
1988 - Szilveszteri müsor (részlet), 1976 - “Még mindig aktuális…” cimü Sándor, Gercsis Bea ,Bozsó József Csonka Zsuzsanna Özvegy Baradlayné az 1848-as szabadságharc lelkes müsor részlete, A”KONCERT” 1985-ben készült müsor részlete: “Pipál Leblanc Gyöző hive. Habsburg-párti férjének végakarat ellenére nem a föld...” Az 1984-es Szilveszteri müsor részlete, “A megalkuvó mac- Cat.705 * 2002 * szines * 110perc akadályozza meg, sőt odaadóan támogatja fiai szándékát, skák” cimü film részlete, “Ha én gazdag lennék...” Az összeállitáshoz az 1998-ban készült “Kincstár” cimü müsorból hogy aktív részt vállaljanak a szabadságharcban HEGEDŰ GÁLA 2001 használtunk részleteket. Cat.#312 * 1965 * szines * 160perc A Száztagú Cigányzenekar müsora. Lendvay József, Ábrahám Cat #600 * 1998 * szines * 65 perc Márta, Környei Zsófia, Lajkó Felix, Szenthelyi Miklós IDA REGÉNYE KÉTSZER KETTÔ Ökrös Oszkár és az Operaház Balettkara Ágai Irén - Jávor Pál - Rajnay Gábor BUTTYKAY EMMI – SOMLAY ARTÚR Cat.709 * szines * 2001 * 90 perc Az intézetbõl igazságtalanul kicsapott lány mulatozós apja Pali a 15 holdas parasztfiú a szintén 15 holdat öröklô nõsül. Apja életében nincs helye a lánynak, a megoldás ECSERI LAKODALMAS Marikának udvaról... Balogh András gépészmérnök megkönnyü, férjhez kell hát adni... menti Éva életét, amikor annak magassarkú cipôje a villaAz Állami Népi Együttes kiváló népitáncos müsora Cat #342 * 1934 * ff. * 80 perc mossinek közé szorul. Együtt töltenek egy szép napot, de Cat.#730 * 1990 * szines * 80 perc aztán... HAVASI NAPSÜTÉS Cat.#614 * 1944 *ff. * 70perc FELFELÉ A LEJTÔN Vígjáték Tonay Klári, Turay Ida, Csortos Gyula Házi Erzsébet, Kálmán György, Kazal László és sokan mások. KETTESBEN A szanatórium vendégei sielnek, táncolnak, szerelmesek. Fergeteges, zenés filmvígjáték, parádés szereposztással. Itt él a fiatal nagyon beteg lány is... PÁGER ANTAL - SIMOR ERZSI Cat.429 * 1944 * ff. * 80 perc Szilárd, a pesti igazgató megcsömörlik a civilizációtól, s Cat#739 * 2001 * fekete-fehér* 90perc
Cat.#766 2002 * szines * 120perc KIS KATALIN HÁZASSÁGA
Mészáros Ági Szirtes Ádám, Pécsi Sándor, Ajtay Andor, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Makláry Zoltán, Peti Sándor, Gábor Miklós Budapest 1950. Kis Katalin és Varga Jóska összeházasodnak. A balatoni nászúton nagy terveket szőnek a jövőt illetően. Terveik ellenére... Cat.#807 1950 * ff * 98perc
HAMVADÓ CIGARETTAVÉG Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Cserhalmi György A megfilmesített történetnek három hõse van: Katalin a díva, a körülrajongott énekes-színésznõ, Süti a csóró és slemil kis dalszövegíró, és a Tábornok, a mindenható kémfõnök, a díva szerelme. (14 Karády sláger) Cat.#819*2001*szines*122perc
APÁM BEÁJULNA Gáspár Kata, Csősz Boglárka, Kern András, Koós János Adott két tinédzser lány. Egy nagyon szép, és egy nagyon nagy szájú. Adott egy unalmasnak induló nyár, ami végül a két lány életének legkalandosabb és legemlékezetesebb élmnye lesz. Szarka és Barbi hirtelen jött elhatározással zsebre vágja útlevelét, és nekivág a nagyvilágnak. Európa legkülönbözőbb helyszínein sodródnak végig…. Cat.#821*2004*szines*95perc
CSUDAFILM Kern András, Rudolf Péter Badár Sándor, Cserna Antal, Derzsi János, A Baross téri aluljáró egy kies zugában.éldegélt egy Nikosz nevű ember. Itt találnak rá a görög hagyatéki ügyvédek, és velük együtt a ”csoda”.A már-már elfelejtett görög nagybácsi halálos ágyán Nikoszt teszi a félszigetnyi területen elterülő luxusszálloda örökösévé. Cat#825 * 2005*színes*90 perc
RANGON ALUL Sulyok Mária, Ráday Imre, Psota Irén Bodrogi Jóska és Zeke Zsuzsa egymásba szeretnek az Operaház bérletes előadásain, de hiába, a lány anyja nem hajlandó a munkásfiúhoz adni gyermekét. Nem is tehetnék, mert az amerikai nagybácsi, aki jótékony csomagjaival jelentősen hozzájárul a család költségvetéséhez már úgy tudja, Zsuzsa vőlegénye egy fogorvos…. Cat#826 * 1960 * ff. * 85 perc
FORRÓ MEZŐK Karády Katalin – Benkő Gyula – Szabó Sándor – Darvas Iván Avary felesége ridegsége elől más nőhöz menekül - állandóan féltékeny. Nem is alaptalanul, mert a gyönyörű Vilmába az egész környék szerelmes, köztük az erőszakos természetű főkapitány is. Cat.#845 * 1948 * ff. * 90perc
BARÁTSÁGOS ARCOT KÉREK Szőke Szakáll, Szörényi Éva, Páger Antal Zenés Vígjáték. Szőke Szakáll egy ligeti fényképészt alakít, leánya Szörényi Éva.Hetvenéves történet egy gazdag emberről és egy csinos lányról, no meg egy lesifotósról, aki összehozza őket - legalábbis a bulvárlapok címoldalai számára Cat.#848 * 1936 * ff * 70perc
...HOGY SZALADNAK A FÁK! Kiss Manyi, Iglódi István , Dajka Margit Szirtes Ádám, Koltai János , Pap Éva Haumann Péter, Bánhidi László
Simon, a fiatal történész 11 év után látogat haza gyerekkora balatoni falujába, Lina nénihez, aki a nevelőanyja volt. Simont felkavarja a sok régi élmény és a jelen keserves és megrázó mindennapjai, Lina néni csöndes szomorúsága, az emlékek, nevelőapja halála, mindaz, amiről nem is tudott, s amit felejteni látszott. Közösen indulnak a szomszédos faluba, az ottani búcsúba, ahol Lina néni az izgalmaktól boldogan Simon karjai között hal meg.
KECSKEMÉTI NÓTA
ÚJABB PAL-DVD KINÁLAT
Madarász Katalin, Bokor János, Tarnai Kiss László, Fejős Jenő, Koós Éva, Karcagi Nagy Zoltán, Kalmár Magda, Rezsnák Miklós, Hatvani Kiss Gyöngyi Ifj. Sántha Ferenc és zenekara
Lejátszáshoz Multisystem DVD Player szükséges
Kecskeméti főutcán, Haragszik is a kocsmáros, Tartottam szeretőt, de már régen, Nem nősülök, megigérem, Mindig azt a csárdást járom, Fehér selyem csipkésszélű, drága kicsi kendő, Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya, Rámás csizmát visel a babám, Szombaton egy kicsit megcsalom, A virágnak megtíltani nem lehet, Leszakítják a rózsát a szagáért, Cudar ez a világ, Még azt mondják, Piros alma csüng az ágon, Tegnap sem ragyogott több csillag az égen, Kerülgeti a babámat, mert utána sokan járnak, Nem lehet a párom, mégis mindig várom, Magas jegenyefán virágzik…, Hogy ha majd édesanyám, irja meg hogy, Árok is van, gödör is van, Volt szeretőm tízenhárom, Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom, Söpörtem eleget, söpörjön már más is, Kimegyek az éjszakába, ragyognak a csillagok, Hirős város az Alföldön Kecskemét, Százados úr sej,haj, Mátészalka messze van…, Rózsalevél felkap a szél, Várjatok még őszi rózsák, Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék, Jányok a legényt jól meg becsüljétek, Házunk elött szépen muzsikálnak, Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja, Sürű, sötét erdő, Golya madár sej-haj, Bárhogy is szeretem a nyiló rózsát, Megüzentem a sarkadi bírónak, A mi utcánkban fényesebb a csillag, Aki akar keresni az talál is, Kukorica csalán, akad legény talán, Halkan pengesd a szívem, nehogy megrepedjen
KITÜNŐ KĖP – ĖS HANGMINÔSĖG! 2007 * színes * 85 perc * Cat.#901 VHS vagy DVD.…$15.00
A RÓZSA ÉNEKEI Bánsági Ildikó, Franco Castellano, Maia Morgenstern Zum Dávid, Andorai Péter, Gubás Gabi, Kállai Feren
KITÜNŐ KĖP – ĖS HANGMINÔSĖG! 1966 * ff * 85 perc * Cat.#902 VHS vagy DVD.…$15.00
VHS - DVD ÁRAK Az EVD FILM-LISTÁN SZEREPLŐ Összes filmekből választhat
1– 2 VHS/DVD ……. .$15.00 db. 3– 4. VHS/DVD…….. $13.00 db. 5 és több VHS/DVD…..$12.00 db.
1944 ős z e. S ár gacsi ll ag, gettós ítás , nyil as terr or . A magyar főváros zsidó lakossága tehetetlen beletörődéssel várja sorsa tragikus beteljesülését. Az utcákon tapasztalható szörnyűségek ellenére azonban a város egyik villájának kertje fölött - ha csak rövid időre is - kiderül az ég. Ez a néhány perc friss erőt jelent az itt bujkálók szívének, és az elgyötört lelkekben napról napra ismét tovább élteti a reményt. A titokzatos erő egy csodálatos ének: minden este felcsendül a villa toronyszobájában. Egyedül a tizennégy éves Tomi, Halászék fia hallgatja gyanakvással vegyes kíváncsisággal az esti éneket, és próbálja kilesni a toronyszoba titkát. A kiskamasz kitartó és elszánt nyomozással megfejti az operaénekes különös rejtélyét. Közben a vészterhes napok pergő eseményei igazi felnőtt férfivá érlelik a fiút, számára szinte észrevétlenül. A történet alapjául egy budapesti családdal megtörtént események szolgáltak. KITÜNŐ KĖP – ĖS HANGMINÔSĖG! 2003 * színes * 98 perc * Cat.#900 VHS……$15.00 DVD.…$15.00
DVD S PE C IAL 2 + 1=3 PAY FOR TWO DVD AND GET THE THIRD ONE FREE of YOUR CHOICE from our FULL DVD list
(At regular price $15.00 each)
( Pal DVDs are excluded from this offer)
AZ ANGYALOK IS ESZNEK BABOT Bud Spencer, Terence Hill Gyors akviós vígjáték. DVDP1354 * 120perc * Magyar hang * $19.95 SHALAKO Brigitte Bardot, Sean Connery WESTERN DVDP1355 * 113perc * Magyar hang * $19.95 JÉGKEBLEK Alain Delon Az ügyvéd rájön, hogy a lány hidegvérrel írtotta ki az összes. Hozzá eddig közel kerülő férfit.
DVDP1356 * 105perc * Magyar felirattal * $19.95 AZ ARANY BŰVÖLETÉBEN Jean-Paul Belmondo a francia idegenlégióban katona. DVDP1351 * 95perc * Magyar felirat * $19.95
ÚJABB KÖNYV KINÁLAT Diana Dorth—VESZÉLYES SZÉPSÉG Mihez kezdjen egy elkényeztetett lány Chicagóban, akit mindig kiszolgáltak és nem ért semmihez.
BK1441…...12.00 Diana Dorth—A HŰTLEN Vajon, mit követett el, amiért élete végéig bűnhődnie kell?
BK1442…….$12.00 Diana Dorth—EMLÉKKÉPEK Élt borzalmas szegénységben és csodálatos gazdagságban. Boldogság, szenvedés. Mennyi év telt el azóta és mégis, mintha tegnap lett volna…
BK1443……..$12.00 Diana Dorth—KÉSŐ BÁNAT Két nő megrendítő története. Ártatlanok, mégis bűnösök, két reményt vesztett nő. Vajon van-e élet a börtön után?
KONYEC Az Utolsó csekk a pohárban
BK1444…….$12.00
(Magyar Vígjáték) Keres Emil—Schell Judit DVDP1352 * 103perc * angol felirattal * $19.95
Diana Dorth—MINDENT A SZERELEMÉRT
KÉT NAP AZ ÉLET francia film Jean-Paul Belmondo, 1940 a dunkerque-i csata idején. DVDP1353 * 119perc * magyar felirat * $19.95
AZ ALVILÁG KIRÁLYA Jean Gabin Francia krimi A rendörség nem tudja elkapni Pepe-t, a párizsi gengsz- tert, amig a szerelem nem győzi le ovatosságát... DVDP1342 * 94perc * Magyar felirat * $19.95
KÖDÖS UTAK Jean Gabin
Egy testvérpár, akik akarva-akaratlanul is rivalizálnak egymással. Gerard szívén soha nem tapasztalt féltékenység lesz úrrá. Mindent elkövet, hogy tönkre tegye öccse, André házasságát...
BK1445…….$12.00 Claire Kenneth—ÉJSZAKA KAIRÓBAN Örökszép szerelmi regény. 1939 Anna , a szép Magyar asszony, gazdag svéd férjével érkezik Egyiptomban, ahol a délceg angol gárdakapitány beleszeret Annába.
BK1236…..$15.00
Romantikus francia film Jean desertál a hadseregből és egy kikötői kocsmába bujik el. Itt ismerkedik meg a gyönyörű Nelly-vel... DVDP1343 * 91perc * Magyar felirat * $19.95
Bajai Rebeka-ÖNZETLEN SZÍVVEL
ÉG VELED BARÁTOM Alain Delon
V. Szita Veronika-A KABÓCA RÖPTE
Két volt idegenlégiós furcsa körülmények között egy bankrablást terveznek ki. francia krimi DVDP1344 *115perc *Magyar felirat *szines *$19.95
Megható történet. Karolina félelme az egyedülléttől hatalmasabb, mint erőszakos, iszákos férjétől való rettegése. Időnként megpróbál kitörni magányából…
ELLENSÉGEM HOLTTESTE
Férfiak, akik magányosak, sérültek, szerencsétlenek számíthatnak Réka vígasztaló ölelésére. Erótikus
BK1446……...12.00
BK1447……..12.00
Jean-Paul Belmondo Börtön évek után bosszúra szomjazva. Francia krimi DVDP1345 *120perc *Magyar felirat *szines *$19.95
VAN EGY JÓ VICCEM
NICSAK, KI TETOVÁL Francia vígjáték
VAN MÉG EGY JÓ VICCEM
Louis de Funes, Jean Gabin Funes szegény sorból szorgos munkával és némi ügyeskedéssel jól menő műkereskedő lett. Ám a nagy.. DVDP1346 * 90perc *Magyar felirat *szines *$19.95
FELMONDTAM, JÖJJÖN VISSZA Louis de Funes ismét fergeteges mint gyárigazgató. Vígjáték DVDP1347 *96perc *Magyar felirat *színes *$19.95
WINNETOU és Old Shatterhand a Holtak Völgyében Mabel 60 napot kap, hogy apja ártatlanságát bebizonyítsa. DVDP1349 *86perc *Magyar hang * színes *$19.95
WINNETOU II. AZ UTOLSÓ RENEGÁTOK Pierre Brice, Lex Barker Winnetou a béke érdekében, mikor rádöbben, hogy szerelme Ribana, egy fehér férfit szeret, lemond róla... DVDP1283 *92perc *Magyar hang *színes *$19.95
WINNETOU A MESCALERO Pierre Brice A préri virága—A fekete ló DVDP1336 * 105perc * Magyar hang * $19.95
Több mint 1000 vicc—a javából.
1449 J……...12.00 Több mint 1000 vicc a javábol.
1450 j……...12.00 Cynthia Parker—HÁZITÜNDÉR Az az egyetlen bűne, hogy halálosan szerelmes lett.
BK1139……..$12.00 Cynthia Parker—FORRÓ ÉJSZAKÁK Pénz, szerelem, csalódás követi egymást, és néhány forró éjszaka, mely édesebbé teszi az amúgy gyakran keserű életet...
BK1317……….$12.00 ZSEBREJTVÉNYKÖNYV 5. Rejtvények az egész családnak. 160 oldal. 240 darab változatos rejtvény
BK1451……..$15.00 1265-N 1341-N 1352-N 1188-N
Wass Albert/Elvesz A Nyom……..$19.95 Wass Albert/Az Antikrisztus es a Pasztorok……$15.00 Marai Sandor/Zendulok……..$17.00 Wass Albert/A Kastely Arnyekaban……$20.00
CD ÚJDOSÁGOK CSILLAGOK, CSILLAGOK Magyar nóták és csárdások Séllei Brigitta énekel Lakatos Miklós és zenekara Csillagok, csillagok Megyen már a hajnalcsillag, Szárnya, szárnya, Ej, haj, haj, Nem kell a szőke, Úgy nézek rád, Volt-e már szívedbe, Hull az eső nagy a sár, Szerelem, szerelem, Icipici czardas, Ez a legény most kezd nékem, Jegenyefán fészket raknak a, Lányok a legényt, Jaj, be magas, jaj be magas, A cigányok sátora, Gém daru, gém daru, gém, még 12 dal CD71008…….$24.95
ZENE NÉLKÜL MIT ÉREK ÉN Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Karádi Katalin Berendi Péter, Németh József, Csongrádi Kata Poór Péter, Ihász Gábor
emelet, Ez már az ősz, Mindennapi álom, Közveszélyes játék, Az első villamos, Nekünk nem kell már, Hej tulipán CD70987…….$19.95
PAL DVD KÍNÁLAT
ELINDULTAM SZÉP HAZÁMBÓL… Nógrádi Tóth istván énekel
A lejátszáshoz Multisystem DVD Player szükséges
Jaj, de széles, jaj, de hosszú, Csillagok, csillagok, De szeretnék hajnal csillag lenni, Nincsen pénzem, de majd lesz, A horgosi csárda, Megkötöm a lovamat, Ősszel érik babám, Sudár magas, Esik eső, de nem ázok, Szárnya, szárnya, Bujdosik az árva madár, Amott legel,Amott legel, Látod-e babám, Sárgát virágzik a repce, Erdő, erdő, erdő, Nem vagyok szép, Erdő mellett estvéledtem, Megyen már a hajnal csillag, Két út van elöttem, Juhász nóta, Kanász nóta, Van már kis CD70989…….$19.95 szék
KERESEK EGY RÉGI UTCÁT… Válogatás Erőss Béla dalaiból Bokor János énekel
Keresek egy régi utcát, Minden piros fehér rózsát, Vannak el nem csókolt csókok, Elmentem én tihozzátok, Piros alma, Ha Könnyezem, Holnap hazamegyek, Zene nélkül mit érek én, az enyém volnál, Nyári virág volt az álmom, Hogyha lát is Ringass hajó, Megemelem a kalapom, Romantikus éjszakák, napünap után, Elmegyek az életedből, A kalauz azt kiáltja Jó a rosszat elfeledni, Könnyen szerzett csókok, Hósszú még Debrecen, Sárga a csikó, Após köszöntő, Asszony lesz a az út, A fiúkkal soha nem volt szerencsém, Bella Italia, Rozslányból, Egy krajcáros levélpapir, és még 10 dal dás levelek, Mondd mit ér, Fogadj el engem, így ahogy vagyok CD70990……..$19.95 CD71015………$19.95
CSÁRDÁSOK Csala Judit és Nógrádi Tóth István énekel
ÁLLJ MEG KISLÁNY Cserháti Zsuzsa, Koós János, Szécsi Pál, CsonAz a szép, Befogom a lovam, Nem zörög a haraszt, Piros, grádi Kata, Máté Péter, Ihász Gábor, Poór Péter, piros, piros, Lehullott a pincelakat, Lőre, lőre, Kalapom, kalaBerendi P. pom csurgóra, Vörös bort ittam az este, Ici-pici kis galambom,
Nárciszok virulnak, Ma újra tangó, Szereted-e még?, Állj meg kislány, Konga—bonga, Éjszakák és nappalok, Egy könnycsepp az arcodon, Micsoda igények!, Szerelmes a lányom, Egy ősz hajú asszony, Árva fiú, Egyszer véget ér a lázas ifjuság, Egy kéz, egy szív CD71016…….$19.95
Akinek a lelke beteg, Hej, te kislány, A-dur koncert és friss, Eresz alatt fészkel a fecske, Sárgát virágzik a repce, Erdő, erdő, erdő, Sűrű csillag ritkán ragyog, Szánt a babám csiregcsörög, Nem vagyok szép, Kék a kökény, és még 16 dal CD70993…….$19.95
GEDEON BÁCSI
DONÁT ÚTON NYÍLNAK MÁR AZ ORGONÁK Kovács Erzsi énekel
Szécsi Pál, Poór Péter, Csongrádi Kata, Máté Péter Cserháti Zsuzsa, Koós János, Berendi Péter, Karádi K., Németh József Gedeon bácsi, Nem fogok szomorkodni érted, Boszorkános unca-unca, Emlékezz rám, Balatono emlék, Amikor feljöttél, Senki sincs velem, Hull az elsárgult levél, Könnyű mint az 1X1, Sírnak a fák, Szomorú vasárnap, Gondolj rám, Halkan a CD71017…….$19.95 parkban
Donát úton nyílnak már az orgonák, A vén harmónikas, Vaja con dios, Búcsúzni cask szépen szabad, Köszönöm mama, Veled nosztalgiázni, Honvágy, Ballada, Ha szállni tudnék, Szeretlek akkor is, Ha most az egyszer vissza jönnél, Csak egy nap a világ CD70994….19.95
ÍGY MULATNAK SZÉP MAGYARORSZÁGON 2. Járóka Sándor és népi zenekara, Buffó Rigó Sándor
A SZABOLCSI TISZA-PARTON—Bokor János énekel Így mulattak régen szép Magyarországon, Összevesztem én A szabolcsi Tisza-parton, Van egy ház a Tisza-parton, Nagybátonyból Budapestre, Szárnya, szárnya, elmentem én tihozzátok, De szeretnék madár lenni, A szívemnek mindig ünnep, Azt mondják az álom, Télen még, Piros alma, Eszem, iszom, Akácos út, Fizetek főúr, Debreceni nagyerdőben, Úgy szeretném megtudni, Esküvő lesz, Ennek a kislánynak, Após köszöntő, Hajnalodik, felkel a Nap, Virágzik az akácerdő, Sejhaj ne feküdj, Ledőlött, ledőlött, eljárok én ti hozzátok, A vén cigány, Leszállt a csendes éj CD71000……$19.95
VÁNDORFELHŐK FENN AZ ÉGEN - Tarnai K.. László
ezzel a világgal, Az egyiknek sikerül a másiknak nem, A kék szemű Tinám, Az élet száz viharától, Úgy szeretlek téged, Vagy rangosan, vagy koldusan, Az út széli kőkeresztnél, ez a kislány barna kislány, Cimbalomra írt álmodozás, Az én rózsám hűtlenné lett, Román, Keresem a boldogságot, A patak víze és csókod íze, A csap utcán, Vörösbort ittam az este, Az a szép, az a szép, A horgosi csárda, Holdfényes az este, csillagos az ég CD70935……$14.95
...CSAK A JÓK MENNEK EL… Lovay László énekel A távollét, Két összeillő ember, Egy szál harangvirág, Sír a telefon, Éjszakák és nappalok, Azért vannak a jó barátok, Szomorú vasárnap, Csak a jók mennek el, A két szemét még most is látom, Ott állsz az út végén, Jó éjt drágám, Szíved enyém, Csárdásegyveleg discoritmusban CD70953…..$19.95
Vándorfelhők fenn az égen, Kalapomra páros, Jegenyefán fészket rak a csóka, Cigány asszony sátora, Cirkusz polka, Álmodó Tisza-part…, Valakire mindig vártam, Vigyázz, mert szúr a rózsa ága, Tegnap éjjel álmomban, Illik, ha nem illik, Forgó szélnek, sodró szélnek, Fekete ég sötétjében, Sárga rózsa ne virágozz keső összel, és még 9 dal ADJ MÉG A TŰZBŐL – Cserháti Zsuzsa CD71002……$19.95 Ne nézz rám, Fever (Adj még a tűzből!), I love you Baby, Két bolond (Duett Roy)-jal, Két szív, Zúg a szél, Baby, baby, Bújj KONCZ ZSUZSA - NE VESZÍTSD EL A FEJED hozzám, Szédits el!, Bolondok földje, Többé nem kérlek Amíg az óra jár, Éjféli nap, Százéves pályaudvar, Ne veszítsd CD70964….$17.95 el a fejed, A tükörkép, Frédi és Irénke, Keső van, Hetedik
- ÚJ ÁRAK -
SZTÁRFESZTIVÁL 1. Koós János, Poór Péter, Aradszky László Csongrádi Kata, Solymos Tóni, Harangozó Teri DVDP1300 * színes * 70perc * $14.95
SZTÁRFESZTIVÁL 2.
MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS MAGYARORSZÁGON I. Az északi hegyek útjain Színes természetfilm
Kovács Apollónia, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, Horváth Pista, Kadlott Karcsi DVDP1301 * színes * 60 prc * $14.95
MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS MAGYARORSZÁGON II. A Főváros közelében Színes természetfilm
Kovács Kati, Harangozó Teri DVDP1302 * szines-ff* 93perc * $14.95
DVDP1318……$14.95
DVDP1319…….$14.95
SZÉCSI PÁL
SEJ, HAJ CIGÁNYÉLET
MÁSFÉLMILLIÓ LÉPÉS MAGYARORSZÁGON III A Bakonytól az Alpokaljáig Színes természet DVDP1320…….$14.95 * 183perc
Bangó Margit énekel DVDP1303 *színes * 145 perc * $19.95
A SZERELEM BOLONDJAI Jókai Mór Bessenyei Ferenc, Lukács Sándor, Básti Lajos, Kern András DVDP1321 * színes * 86perc * $14.95
Ernyei Béla, Szabó Gyula, Zenthe Ferenc DVDP1304 *Szines * 120 perc * $14.95
MANSFELD Fancsikai Péter, Maia Morgenstern, Nagy Ervin, Eperjes Károly, Pindroch Csaba DVDP1322 * színes * 121perc * $14.95 PRINC A KATONA 2. Zenthe Ferenc, Szabó Gyula A nagysikerű TV sorozat 5.—8. része DVDP1324 * színes * 120perc * $14.95 PRINC A KATONA 3. Zenthe Ferenc, Madaras József A nagysikerű TV sorozat 9.—13. része
DVDP1325 * színes * 150perc * $14.95 A JÓ LACI BETYÁR VÍGADÓJA Mulatós Postás Józsi, Komáromi Pisti, Jolly és a Románcok, Mc Hawer és a Tekknő, LAmour, Kaczor Feri
DVDP1326 * színes * $14.95
PRINC A KATONA
DALOK—TALÁLOMRA... Válogatás Koncz Zsuzsa felvételeiből DVDP1305 * színes * 70 perc * $14.95
ZÁRAI—VÁMOSI KONCERT DVDP1306 * színes * 65 perc * $14.95
CHRISTINE Romy Schneider—Alain Delon DVDP-1307…….$14.95
BRÓDY JÁNOS KONCERT 60 DVDP-1313*színes * 175 perc * $14.95
SZESZÉLYES—ANTAL IMRE
A MEGTALÁLT IDŐ
NEVETNI KELL, ENNYI AZ EGÉSZ! ‘95 Bajor Imre, Fábry Sándor, Nádas György DVDP1328 * színes * 60perc * $14.95
DVDP-1338 * színes * 97perc * $14.95
FABIO MONTALE 1. Alain Delon FABIO MONTALE 2. Alain Delon
FEKETE ÉS FEHÉR Bud Spencer DVDP1330 * színes * 88perc * $14.95
DVDP-1339 *színes* 105perc * $14.95.
ÁGYÚGÓLYÓ Bud Spencer DVDP1331 * színes * 93perc * $14.95
DVDP-1340 * színes * 90min. * $14.95
A VÖRÖS KÖR Alain Delon DVDP1280 * 140perc * $14.95 AZ EZÜST OROSZLÁNOK BIRODALMÁBAN Karl May sorozat Lex Barker, Ralf Wolter DVDP1335 * színes * 92perc * $14.95
HAMIS A BABA Magyar vigjáték DVDP-1003 * szines * 90 perc * $14.95
KÉSZ CIRKUSZ magyar vígjáték Onodi Eszter, Udvaros Dorottya, Csuja Imre DVDP-1002 * színes * 75 perc * $14.95
AKIK CSIZMÁBAN HALNAK MEG vígjáték Bud Spencer, Terence Hill DVDP-963 * színes * 97perc * $14.95
SZEZON magyar filmvígjáték Nagy Ervin, Hámori Gabriella DVDP-1078…….$14.95
KONCZ ZSUZSA KONCERT DVDP-960 * színes * 95perc * $14.95
SISSI I. II. II. Háromlemezes extra változat DVDP-1249……$45.00 SZERETLEK BENNETEKET Gerard Depardieu, Catherine Deneuve DVDP1262 * színes * Magyar hang * 14.95
ILLÉS KONCERT 1996 A koncerten 23 Illés dal hangzik el DVDP1263……..$14.95
SZÁLKA, HAL NÉLKÜL Vigjáték
Bodrogi Gyula, Máthé Erzsi, Szacsvay László DVDP-1315*színes * 100 perc * $14.95 Catherine Deneuve, Vicent Perez Proust regényének filmváltozata Magyar filirattal! DVDP-1317 *színes* 170 perc * $14.95
A SOKK Alain Delon—Catherine Deneuve DVDP1333 * színes * 100perc * $14.95
FALSTAFF Magyar vigjáték Bessenyei Ferenc, Töröcsik Mari, Fónay Márta DVDP1279…….$14.95
Reviczky Gábor, Maksa Zoltán, Ihos József, és s/m Antal Imre, legendás viccmesélő legújabb müsora. BRÓDI JÁNOS KONCERT DVDP-1314*színes * 108 perc * $14.95 A Sportcsarnokikoncerten 14 BRÓDI dal hangzik el DVDP1264……..$14.95
SAS JÓZSEF NÓTÁKAT ÉNEKEL DVDP1327 * színes * 60perc * $14.95
FEKETE MÁGIA Bud Spencer DVDP1332 * színes * 99perc * $14.95
FEJ VAGY ÍRÁS Magyar Vígjáték Görög Zita, Pindroch Csaba, Lipcsei Betta DVDP1278……..$14.95
FABIO MONTALE 3. Alain Delon
TALAPUK ALATT FÜTYÜL A SZÉL Bujtor István, Djoko Rosic DVDP1238……$14.95
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Anna Moffó, Psota Irén, Németh Sándor DVDP1246 *színes *101perc *$14.95
MAIGRET CSAPDÁT ÁLLÍT Jean Gabin DVDP-1254 * Magyar hang *90perc *$14.95
MAIGRET ÉS A ST. FIACRE ÜGY J. Gabin DVDP1256 *Magyar hang *101perc *$14.95
ZORRO Alain Delon DVDP-1255……$14.95
FÁBIO MONTALE 1.—2.—3.rész VÖRÖS NAP Alain Delon DVDP1341 * színes *3 DVD lemez * $45.00 DVDP-1253……$14.95 WINNETOU ÉS BARÁTJA Old Firehand DVDP1282 * színes * 90perc * $14.95
WINNETOU III. WINNETOU HALÁLA Pierre Brice, Gojko Mitic, Lex Barker DVDP1337 * színes * 90perc * $14.95
EGY KIS KIRUCCANÁS Louis De Funes DVDP1275…….$14.95
A NAGY ÁTVERÉS Louis De Funes DVDP1276…….$14.95
KÜLÖNLEGES TÖRTÉNETEK Alain Delon, Brigitte Bardot, Jane Fonda DVDP1260……..$14.95
OLD SHATTERHAND Pierre Brice, Lex Barker KARL MAY SOROZAT Old Shatterhans Winnetou, az apacsok főnöke mellé áll, hogy megkeresse a bűnösöket. DVDP1270 * szines * 116perc * $14.95
CASANOVA VISSZTÉR Francia film / Alain Delon DVDP-953 *színes * 95perc
HISTORY 103-H 153-H 159-H 671-H 834-H 856-H 970-H 973-H 974-H 987-H 991-H 1001-H 1025-H 1068-H 1076-H 1077-H 1113-H 1114-H 1115-H 1118-H 1147-H 1148-H 1150-H 1151-H 1152-H 1153-H 1211-H 1243-H 1245-H 1246-H 1247-H 1248-H 1258-H 1287-H 1288-H 1306-H 1307-H 1308-H 1309-H 1310-H 1361-H 1364-H
Stephen J. Dubner-Nyugtalan lelkek 11.00 Gavin Menzies-1421 19.50 Arthur Hailey- Hirhajsza 13.00 Sven Hassel-Karhozottak Legioja 16.00 Foldi Pal-Kurszk es el Alamein 10.00 Foldi Pal-Magyar Gyalogossag Tortenete 10.00 Kenneth Macksey-Kesselring 15.00 Kurt Rieder-A III Birodalom Legyozhetetlen Katonai 10.00 Kurt Rieder-A Legyozhetetlen Farkasfalka 10.00 A Magyar Korona Titokzatos 19.95 Foldi Pal-A Sztalingradi Csata Igaz... 10.00 Nemere Istvan, Bajcsy Zsilinszky 10.00 Nemere Istvan, Szerelnem, Hitler 10.00 Sven Hassel-Fagyhalal 16.00 Nemere Istvan, Ady Endre 10.00 Nemere Istvan/Szerelmem, Napoleon 17.00 Stefan Niemayer/Heydrich A Hoher 15.00 Kurt Rieder/Afrika Korps Rommel 10.00 Stefan Niemayer-Martin Bormann 10.00 Joachim Peiper/Rommel Kutyai 10.00 Kurt Rieder-A III birodalom Hoherai 10.00 Kurt Rieder-Magia es Okkultizmus a III Biro 10.00 Kurt Rieder-A III Birodalom Bukasa 10.00 Kurt Rieder-Kemek es Hirszerzok a III Biro 10.00 Kurt Rieder-A III Birodalom Aszai 10.00 Kurt Rieder-Hans-Joachim Marsille, Afrika 10.00 Kurt Reider-Hitler titkos Fegyverei 10.00 Kurt Rieder-A III Birodalom Felemelkedese 10.00 Foldi Pal-A Waffen SS Parancsnokai 10.00 Foldi Pal-Merenylet Hitler Ellen 10.00 Joachim Peiper-A Fuhrer Oroszl... 10.00 Joachim Peiper-Farkashajsza 10.00 Foldi Pal-Hilter 10.00 Henry Hamilton-Szudoplaton Sztalin Bergyilkosa 12.00 Stefan Niemayer-Heinrich Himmler 10.00 Foldi Pal-Panzer Meyer 10.00 Horvath Csaba-A Magyar Katonai 12.00 Stefan Miemayer-Walter Schell 10.00 Stefan Niemayer-Titkos Kiserletek 12.00 Stefan Niemayer-Skorzeny Hitler komman dosa 12.00 Zicherman Istvan, Oroszok Hitler 12.00 ERDELY A HADAK UTJAN 1940-43 29.95 ROMANCE
523-R 525-R 532-R 554-R 578-R 594-R 595-R 601-R 602-R 611-R 692-R 729-R 789-R 790-R 848-R 888-R
Danielle Steel/A Sors Kereke Danielle Steel/Szerelmes Nyaruto Danielle Steel/Megvalto Szerelme Danielle Steel/Apu Clair Kenneth/Randevu Romaban Danielle Steel/Szenvedely Danielle Steel/Tukorkep Danielle Steel/Keseredes Danielle Steel/Utazas Cynthia Parker/Mennyi Ferfi Danielle Steel/Ellen-Allhatatlan Erok Danielle Steel/Vele Vagy Nelkule Jennifer Blake-Parbajhos Patricia Potter/Hullamok Hatan Cynthia Parker/Pletyka Danielle Steel/Erosebb A Szeretetnel
15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 10.00 15.00 15.00 12.00 10.00 10.00 15.00
977-R 1008-R 1054-R 1072-R 1079-R 1094-R 1100-R 1132-R 1178-R 1236-R 1252-R 1280-R 1297-R 1298-R 1299-R 1300-R 1314-R 1316-R 1320-R 1330-R 1331-R 1334-R 1347-R 1348-R 1402-R 1405-R 1409-R 1413-R 1414-R 1415-R 1434-R 1435-R 1436-R 1437-R 1438-R 1439-R 1441-R 1442-R 1443-R 1444-R 1445-R 1446-R 1447-R
Danielle Steel/A Csok Sidney Lawrence/Megszegett Esku Allison Lane/Rokon Lelkek Melissa Moretti/Lazarus Doktorno Modignani-Tangolecke Amanda Quick/Menyasszonyt Berelnek Claire Kennth/HALALOS Danielle Steet/Egi Kuldemenu Danielle Steel/Haz a Remeny Utcaban Claire Kenneth/Ejszaka Kairoban Dianna Palmer/Sivatagi Romanc Pamela Morsi/ Artatlan Szenvedely Hedwig Courths-Mahler/Szerelem vagy Hedwig Courths-Mahler/Kegyes Hazugsag Hedwig Courths-Mahler/Hajadonvar Linda Madl/ Gyenged Varazslat Jennifer Blake-Kiserto Jennifer Blake/BECSULET Hedwig Courths-Mahler/Hozzad Megyek JOAN SMITH-VESZEJES VISZONY NANCY BUSH- A BOTRANY KEDVESE Hedwig Courths-Mahler/Sanna hazassaga Hedwig Courths-Mahler/Hazassag Balkezrol Hedwig Courths-Mahler/Ha Ketten Szeretik egymast Johanna Phillis/Vegzetes Szerelem Gayle Callen-A botranyhos Margaret Moore-Szivdobbanas George Downey-A Szerelem utvesztoi SARA ORWIG/BARSONYOS EJSZAKAK Ashley Snow-Deli Tuz Cynthia Parker/Elfojtott vagyak Cynthia Parker/Lázadó lelkek Maria Brown/Angyali Játszma Maria Brown/Áldatlan Örökség Maria Brown/Függetlenség mindenáron? Maria Brown/Horizont Diana Dorth/Veszelyes Szepseg Diana Dorth/A hutlen Diana Dorth/Emlekkepek Diana Dorth/Keso banat Diana Dorth/Mindent a szerelemert Diana Dorth/Onzetlen szivvel V. Szita Veronika/A kaboca ropte
15.00 10.00 15.00 12.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 15.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 15.00 15.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 15.00 12.00 12.00 12.00 15.00 12.00 12.00 12,00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00 12.00
1199-A 1286-A 1305-A
ADVENTURE Jack London/Barna Farkas Jack London-Az Eneklo Kutya Jack London-Feher Agyar
10.00 12.00 12.00
POEMS 548-P 742-P
Zrinyi Miklos-Szigeti Veszedelem Boor Andras-Memento
5.00 5.00
PUZZELS 1394-PUZ 1451-PUZ 1452-PUZ
FULES 2008 Zseb Rejtveny Konyv #5 Zseb Rejtveny Konyv #6
15.00 15.00 15.00
JOKES 1449-J 1450-J
VAN MEG EGY JO VICCEM! VAN EGY JO VICCEM!
NOVELS 110-N 114-N 168-N 170-N 180-N 772-N 810-N 829-N 859-N 861-N 875-N 877-N 996-N 1012-N 1080-N 1085-N 1106-N 1134-N 1181-N 1188-N 1207-N 1208-N 1240-N 1265-N 1341-N 1352-N 1382-N 1384-N 1411-N
Charles Fleming-A Fekete Kaszino Michael Curtis Ford-A Tizezrek Harry Potter-Es a Tuz Serlege 4 Carolyn See/ A Mindenes Erich Segal, Hivo Lelkek Balogh Beni-Vidroczki a Nevem SYNDIE MAISON-ZUROS APASAG Magyar Irok Szinhazi-Arnyekbol szott MARAI SANDOR-SZINBAD HAZAMEGY Wass Albert/Farkasverem Kertesz Imre/A KUDARC Kertesz Imre-Galyanaplo Marai Sandor-Beke Ithakaban Victoria Holt/Perdul a Kocka Marai Sandor-Musoron Kivul Erica Fischer-Aimee & Jaguar Marai Sandor-Lucretia Fia Wass Albert/Mire a Fak Megnonek Mirjam Pre3ssler-Malka Mai Wass Albert/A Kastely Arnyekaban Wass Albert/Hanky Tanar Ur Wass Albert/Valaki Tevedett (3) Salga Attila-A Koronazatlan Wass Albert/Elvesz A Nyom Wass Albert/Az Antikrisztus es a Pasztorok Marai Sandor/Zendulok Rejto Jeno/A Lathatatlan Legio Rejto Jeno/Vesztegzar A Grand Hotel Rejto Jeno-A Harom Testor Afrikaban GENERAL READING
106-G 108-G 129-G 132-G 133-G 135-G 161-G 163-G 175-G 732-G 774-G 831-G 836-G 850-G 858-G 873-G 964-G 1040-G 1081-G 1160-G 1180-G 1241-G 1362-G
David Ambrose-Veletlen Francis Roe-Kes Alatt SZEX-NET Rodney R. Rice-Onvedelem Noknek Bernardino Zapponi-Az en Fellinim 3:1 A Szolasszabadsag Javar Dean R. Koontz-Menekules Yeats Halott! Burget Lajos, meses Szokincs Venessa Wilman-Az Ordog Velunk Sipos Peter/Imredy Bela-Elet Kep Sorozat Somodi Henrietta, Zsidok Bacs-Kiskun Magyeben Havas henrik-Szeretok Csigo Laszlo-Magyar Evangelikus Templomlomok Magyar Karrierek Caracastol Honoluluig Szigethy Gabor-Dallamok Szavakra Anne fine-A Kilencedik Felhon Konyv Kaliforniarol Z. Saray Gedeon-Bejarat A. Voros Szalonba Jill Morris-Alomfejtes Joseph Finder-Zartkoru Klub Cselenydk Imre-Schlaraffia ALMOSKONYV
All books are available at time of flyer printing 12.00 12.00
12.00 10.00 20.00 10.00 8.00 10.00 9.00 16.00 17.00 20.00 18.00 18.00 17.00 10.00 17.00 20.00 17.00 15.00 20.00 19.95 12.00 30.00 10.00 19.95 15.00 17.00 10.00 10.00 15.00
KÖNYV RENDELÉST LEGYENSZÍVES TELEFONON LEADNI
10.00 9.00 7.00 4.00 6.00 13.00 12.00 7.00 8.00 8.00 7.00 10.00 19.95 12.00 7.00 20.00 12.00 5.00 19.95 10.00 10.00 12.00 10.00
FILM LIST NÉV
Katalogus szám
2 X 2 NÉHA 5 * * * (DVD) 3:1 A SZERELEM JAVÁRA (DVD) 300.000 PENGÕ AZ UTCÁN(DVD) 5 DUDÁS EGY CSÁRDÁBAN* * * (DVD) 5 ÓRA 40 (DVD) 7 TONNA DOLLÁR * * * (DVD) 111-ES, A (DVD) 15.000 PENGÔ JUTALOM* * * AFRIKAI VÕLEGÉNY (DVD) AKIKET A PACSIRTA ELKISÉR AKLI MIKLÓS * * * (DVD) ALKALOM (DVD) ANDRÁS (DVD) APÁM BEÁJULNA * * * (DVD) ARANYEMBER * * * (DVD) ARANYIFJÚ * * * (DVD) ARANYÓRA DVD) ARANYOSKÁIM I.rész * * * (DVD) ARANYOSKÁIM II.rész * * *(DVD) ARANYPÁVA (DVD) ARANYSÁRKÁNY * * * (DVD) AZÚR EXPRESSZ (DVD) ÁBEL AMERIKÁBAN I.rész * * * (DVD) ÁBEL AMERIKÁBAN II.rész * * * (DVD) ÁGRÓL SZAKADT ÚRILÁNY (DVD) ÁLOM, ÁLOM, ÉDES ÁLOM * * * (DVD) ÁLL A BÁL (DVD) ÁLLAMI ÁRÚHÁZ (DVD) Állítsátok Meg TERÉZ ANYUT * * * (DVD) ÁLOMKERINGÕ (DVD) BAJTÁRSAK (DVD) BAKARUHÁBAN (DVD) BALKEZES ANGYAL (DVD) BARÁTSÁGOS ARCOT KÉREK (DVD) BÁNK BÁN * * * BEÁTA ÉS AZ ÖRDÖG (DVD) BEHAJTANI TILOS! (DVD BENEDEK HÁZ (DVD) BERCSÉNYI HUSZÁROK(DVD) BESZÉLÕ KÖNTÖS, A (DVD) BESZTERCE OSTROMA (DVD) BOB HERCEG (DVD) BOGÁNCS (DVD) BOLDOGGÁ TESZLEK (DVD) BOLDOG IDÕK (DVD) BUDAI CUKRÁSZDA (DVD) BUDAPESTI TAVASZ (DVD) BUÉK 2000 * * * (DVD) BUEK 2001 * * * (DVD) BUÉK 2006 * * * (DVD) BUÉK 2007 * * * (DVD) BUÉK 2008 * * * (DVD) BUTASÁGOM TÖRTÉNETE (DVD BŰNÖS VAGYOK (DVD) CAFÉ MOSZKVA (DVD) CIFRA NYOMORÚSÁG (DVD) CIGÁNYBÁRÓ (DVD) CÍMZETT ISMERETLEN, A (DVD) CIVIL A PÁLYÁN (DVD) CSAK Egy KISLÁNY Van... * * * (DVD) CSALÁDUNK SZÉGYENE (DVD) CSALÓDÁS (DVD) CSAÓ BAMBINÓ * * * (DVD) CSÁSZÁR PARANCSÁRA, A* * * (DVD) CSÁKÓ ÉS KALAP (DVD) CSEMPÉSZEK (DVD) CSENDES OTTHON (DVD) CSEREBERE (DVD) Cserebogar Sarga Cserebogar * * * (DVD) CSIGALÉPCSÔ (DVD) CSINOM PALKÓ * * * (DVD) CSÓCSÓ - Éljen Május elseje!* * * (DVD) CSÓKOLJ MEG ÉDES! (DVD) CSUDAFILM * * * (DVD) CSÚNYA LÁNY, A (DVD) DALOLVA SZÉP AZ ÉLET (DVD) DANKÓ PISTA (DVD) DANI (DVD) DÉRYNÉ (DVD) DISZMAGYAR (DVD)
149 459 119 691 78 16 338 686 43 38 693 665 370 821 139 652 700 601 607 348 679 307 627 628 477 696 208 101 867 198 681 22 464 848 766 513 363 590 67 80 697 380 550 548 478 194 667 639 676 837 870 896 666 695 288 310 156 352 725 512 374 167 874 743 698 782 720 455 509 722 21 732 404 825 233 755 40 694 17 4
DOLLÁRPAPA (DVD) 2 DR. KOVÁCS ISTVÁN (DVD) 475 DUNA-PARTI RANDEVÚ (DVD) 189 DUVAD (DVD) 664 ECSERI LAKODALMAS* * * (DVD) 730 EGÉR A PALOTÁBAN (DVD) 398 EGRI CSILLAGOK * * * (DVD) 250 EGY ASSZONY VISSZA NÉZ (DVD) 531 EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL (DVD) 123 EGY CSÓK ÉS MÁS SEMM (DVD) 27 EGY ÉJ VELENCÉBEN (DVD) 844 EGY ÉJSZAKA ERDÉLYBEN (DVD) 236 EGY FIÚNAK A FELE (DVD) 491 EGY GÉP NEM TÉRT VISSZA (DVD) 712 EGY HÉT Pesten ÉS Budán * * * (DVD) 856 EGY LÁNY ELINDUL, 142 EGY MAGYAR NÁBOB * * * (DVD) 313 EGY PIKOLÓ VILÁGOS (DVD) 136 EGY POFON EGY CSÓK (DVD) 503 EGY SZÍV MEGÁLL (DVD) 413 EGY SZOKNYA EGY NADRÁG (DVD) 53 EGY TÁL LENCSE (DVD) 200 ELCSERÉLT EMBER (DVD) 561 ELKÉSETT LEVÉL (DVD) 443 ELNÖK KISASSZONY (DVD) 315 ELTÜSSZENTETT BIRODALOM * * * (DVD) 644 ELVESZETT PARADICSOM (DVD) 757 EMBER A HÍD ALATT (DVD) 347 EMBER NÉHA TÉVED, AZ (DVD) 397 EMBEREK A HAVASON (DVD) 218 EMMY (DVD) 579 ENYÉM VAGY (DVD) 541 ERDÉLYI KASTÉLY (DVD) 103 ERZSÉBET KIRÁLYNÕ (DVD) 114 ESTÉLYI RUHA KÖTELEZÕ (DVD) 173 EURÓPA NEM VÁLASZOL (DVD) 537 EZ A VILLA ELADÓ (DVD) 99 EZ TÖRTÉNT BUDAPESTEN (DVD) 349 ÉDES A BOSSZÚ (DVD) 511 ÉDES ANNA (DVD) 707 ÉDESANYÁM, LELKEM * * * (DVD) 625 ÉDES ELLENFÉL (DVD) 423 ÉDES MOSTOHA (DVD) 135 ÉGI MADÁR (DVD) 846 ÉGRE NYÍLÓ ABLAK (DVD) 733 EGY HÉT PESTEN ÉS BUDÁN * * * (DVD) 856 EGY ŐRÜLT ÉJSZAKA (DVD) 808 ÉJFÉLKOR (DVD) 877 ÉJFÉLRE KIDERÜL (DVD) 528 ÉJJELI ZENE (DVD) 452 ÉJSZAKA LÁNYA, AZ (DVD) 481 ÉLETRE ÍTÉLTEK (DVD) 107 ÉNEK A BÚZAMEZÕKRÕL (DVD) 320 ÉN ÉS A NAGYAPÁM * * * (DVD) 659 ÉN LÁNYOM NEM OLYAN, AZ (DVD) 72 ÉRZÉKEK ISKOLÁJA * * * (DVD) 609 ÉS AKKOR A PASAS (DVD) 769 ÉVFORDULÓ (DVD) 553 FALU JEGYZÕJE, A I.-II.rész *** (DVD) 715 FALU JEGYZÕJE, A III.rész***(DVD) 716 FALU JEGYZÕJE, A IV.rész * * * (DVD) 719 FALU ROSSZA, A (DVD) 6 FALUSI LAKODALOM (DVD) 177 FEKETE GYÉMÁNTOK (DVD) 228 FEKETE HAJNAL (DVD) 451 FEL A FEJJEL – (DVD) 171 FELTÁMADOTT A TENGER * * * (DVD) 533 FELFELÉ A LEJTÖN (DVD) 739 FÉNY ÉS ÁRNYÉK (DVD) 388 FÉRFIHÛSÉG (DVD) 290 FÉRFI MIND ÕRÜLT, A (DVD) 60 FÉRJET KERESEK (DVD) 458 FÉRHEZ MENNI TILOS! (DVD) 728 FIÚ VAGY LÁNY (DVD) 432 FIZESSEN NAGYSÁD (DVD) 222 FORRÓ MEZŐK (DVD) 845 FÖLDINDÚLÁS (DVD) 759 FÛSZER ÉS CSEMEGE (DVD) 356 FÛRE LÉPNI SZABAD (DVD) 680 GARZONLAKÁS KIADÓ (DVD) 510 GAZDÁTLAN ASSZONY (DVD) 165 GÁBOR DIÁK * * * (DVD) 126
GÁZOLÁS (DVD) GENTRYFÉSZEK (DVD) GEROLSTEINI KALAND (DVD) GLAMOUR * * * (DVD) GONDOLJ BELE (HOFI) * * * (DVD) GORODI FOGOLY, A (DVD GÖRE GÁBOR VISSZATÉR (DVD) GÜL BABA (DVD) GYALOG A MENYORSZÁGBA (DVD) GYANU (DVD) GYÍMESI VADVIRÁG (DVD) GYöngyvirágtól Lombhullásig * * * (DVD) GYURKOVICS FIÚK (DVD) HALÁLOS CSÓK (DVD) HALÁLOS TAVASZ (DVD) HAMVADÓ CIGARETTAVÉG * * * (DVD) HANNIBÁL TANÁR ÚR (DVD) HARAPÓS FÉRJ, A (DVD) HARMINCADIK, A (DVD) HAT HÉT BOLDOGSÁG (DVD HATTYÚDAL (DVD) HAVASI NAPSÜTÉS (DVD) HAVI 200 FIX (DVD HAZAFELÉ (DVD) HAZAJÁRÓ LÉLEK (DVD) HÁROM GALAMB, A (DVD) HÁROM SÁRKÁNY (DVD) HARMINCADIK (DVD) HÁRY JÁNOS (DVD) HÁZASSÁG (DVD) HÁZASSÁGBÓL ELÉGSÉGES HÁZASSÁGGAL KEZDŐDIK (DVD) HAZUGSÁG NÉLKÜL (DVD) HEGEDÛGÁLA 1. * * * (DVD) HEGEDÛGÁLA 2. * * *(DVD) HEGEDÛGÁLA 3. * * *(DVD) HEGEDÛGÁLA 4. * * *(DVD) HEGYEK LÁNYA, A (DVD) Hegyen – Völgyön Cimborák * * * (DVD) HELYETT AZ ÖREGEKNEK DVD HERNÁDTÓL A SAJÓIG * * * (DVD) HETENKÉNT EGYSZER (DVD) HETEN, MINT A GONOSZOK (DVD) HÉT SZILVAFA (DVD) HINTÓNJÁRÓ SZERELEM * * * (DVD) HIPPOLYT, A LAKÁJ (DVD) HIPPOLYT ÉS TÁRSAI * * * (DVD) HOTEL KIKELET (DVD) HÖLGY egy kissé bogaras, (DVD) HÚSZ ÓRA (DVD) IDA REGÉNYE (DVD) IGEN VAGY NEM (DVD) IGLÓI DIÁKOK (DVD) ISTEN RABJAI (DVD) ISTVÁN A KIRÁLY * * * (DVD) JAGUÁR (DVD) JELMEZBÁL (DVD) JANIKA (DVD JÁNOS VITÉZ (DVD JÓ, A ROSSZAT ELFELEDNI.. (DVD) JÓ Éjt, Drága Kis Hadnagyom,. (DVD) JÓMADÁR (DVD) JUTALOMJÁTÉK * * * (DVD) KABARÉ, KABARÉ (DVD) KABARÉ KEVERÉK * * * (DVD) KABOS SHOW * * * (DVD) KADET SZERELEM (DVD) KALOTASZEGI MADONNA (DVD) KALOTASZEGI TÁNCOK * * * (DVD) KARAMBOL (DVD) KAROSSZÉK (DVD) KARD ÉS KOCKA (DVD) KATONAZENE * * * (DVD) KATYI (DVD KÁR A BENZINÉRT KÁRPÁTHY ZOLTÁN * * * (DVD) KEGYELMES ÚR ROKONA, A (DVD) KEREK FERKÓ (DVD) KERESZTÚTON (DVD KERTESHÁZAK UTCÁJA (DVD) KETTESBEN (DVD) KÉT VALLOMÁS (DVD)
744 685 143 713 600 760 115 41 718 660 668 703 424 18 8 819 545 387 449 346 584 430 602 465 23 495 81 449 496 492 767 833 384 642 675 709 741 689 717 883 428 485 137 34 653 7 543 655 30 894 342 469 183 419 752 735 440 295 391 542 429 500 704 745 885 147 421 46 335 884 190 893 761 29 823 314 35 163 381 690 626 865
KÉK BÁLVÁNY (DVD) KÁPVISELŐ ÚR, A KÉT BAJTHAY (DVD) KÉT EMELET BOLDOGSÁG (DVD) KÉT FÉLIDŐ A POKOLBAN (DVD) KÉT FOGOLY (DVD) KÉTEZERPENGÕS FÉRFI (DVD) KÉT LÁNY AZ UTCÁN KÉTSZER KETTÖ (DVD) KÉZ KEZET MOS (DVD) KIRÁLYNÉ HUSZÁRJA, A (DVD) KÍSÉRTÉS (DVD) KÍSÉRTETEK VONATA (DVD) KIS KATALIN HÁZASSÁGA (DVD) KÖLCSÖNADOTT ÉLET (DVD) KÖLCSÖNLAKÁS * * * (DVD) KÖLCSÖNKÉRT KASTÉLY, A (DVD) KÖLYÖK (DVD) KÖNNYÛ MUZSA (DVD) KÖRHINTA (DVD) KÖSZIVŰ EMBER FIAI * * * (DVD) KÖSZÖNÖM, Hogy Elgázolt (DVD) KÖSZÖNÖM, HOGY IMÁDOTT (DVD) KRISTÓF A MAGÁNZÓ (DVD) KÜLVÁROSI LEGENDA (DVD) KÜLVÁROSI ÕRSZOBA (DVD) KÜLÖNÖS HÁZASSÁG (DVD Lányok, a Lányok Angyalok * * * (DVD) LÁP VIRÁGA, A (DVD) LEÁNYVÁRI BOSZORKÁNY (DVD) LEÁNYVÁSÁR (1941) (DVD) LELKI KLINIKA (DVD) LÉGY JÓ MINDHALÁLIG (1936) (DVD) LÉGY JÓ MINDHALÁLIG (1964) (DVD) LILA AKÁC (1934) (DVD) LILIOMFI (DVD) LOVAGIAS ÜGY LUDAS MATYI (DVD) MADÁCH (DVD) MAI LÁNYOK (DVD) MAGA LESZ A FÉRJEM (DVD) MAGDOLNA (DVD) Magyar Kivánsághangverseny (DVD) MAGYARORSZÁG ANNO* * * (DVD) MAJÁLIS (DVD MAKACS KATA (DVD) MAKRANCOS HÖLGY, A (DVD) MARICA GRÓFNŐ * * * (DVD) MARIKA (DVD) MÁGNÁS MISKA (DVD) MÁMI (DVD) MÁRCIUSI MESE (DVD) MÁRIA KÉT ÉJSZAKÁJA (DVD) MÁJUSBAN BOLOND A SZIV (DVD) MÁTRA GERINCÉN * * * (DVD) MEGCSÚFOLT FÉRJ, A * * * (DVD) MEGFAGYOTT GYERMEK, A (DVD) MENEKÜLÕ EMBER (DVD Mese A TIZENKÉT TALÁLATRÓL (DVD) MESEAUTÓ (DVD) MESE, MESE, MESKETE I. * * * MESE, MESE, MESKETE II. * * * MEZEI PRÓFÉTA (DVD) MÉLTÓSÁGOS KISASSZONY, A (DVD) MICSODA ÉJSZAKA (DVD) MIÉRT? (DVD MIKROSZKÓP KABARÉ * * * (DVD) MINDENKI MÁST SZERET (DVD) Minden Piros, FEHÉR RÓZSA *** (DVD) MINISZTER BARÁTJA, A (DVD) Mit csinált feleséged 3 – 5ig * * * (DVD) MIRANDOLINA * * * (DVD) N A F T A L I N * * * (DVD) NAGYMAMA (DVD) Nagyenyedi Két Fûzfa* * * (DVD) NAGYROZSDÁSI ESET (DVD) NÁDI SZÉLBEN * * * (DVD) NÁSZINDULÓ (DVD) NÁSZÚT FÉL ÁRON (DVD) NEGYEDIZIGLEN (DVD) NE KÉRDEZD KI VOLTAM (DVD) Nem élhetek muzsikaszó (1936) (DVD)
708 687 505 749 872 282 436 339 614 591 230 367 610 807 445 256 58 623 618 540 312 317 132 736 577 71 768 308 702 400 389 651 275 150 62 121 254 96 572 467 77 68 61 676 261 576 301 514 289 1 809 441 517 750 552 656 66 247 661 127 238 241 634 255 92 399 885 446 580 426 813 594 729 488 723 574 726 90 79 608 162 124
NEMES RÓZSA (DVD) 881 NEM ÉR A NEVEM * * * (DVD) 714 NÉGY LÁNY EGY UDVARBAN (DVD) 746 NÉGYLOVAS HINTÓ (DVD) 643 NÉMA KOLOSTOR (DVD) 506 NINCSENEK VÉLETLENEK (DVD) 406 Noszthy Fiú Esete (1938) (DVD) 298 NÓTA-BÖNGÉSZÖ * * * (DVD) 534 OKOS MAMA, AZ (DVD) 325 OPERETT-KONCERT 1. * * * DVD 764 OPERETT-KONCERT 2. * * * (DVD) 648 OPERETT-KONCERT 3. * * * (DVD) 677 OPERETT KONCERT 4 .* * * (DVD) 710 OPERETT-KONCERT 5. * * * (DVD) 740 OPERETT-KONCERT 6. * * * (DVD) 764 ORIENT EXPRESS (DVD) 472 OTELLÓ GYULAHÁZÁN 701 ÓPIUMKERINGÕ (DVD) 185 ÖRDÖG NEM ALSZIK, AZ (DVD) 361 ÖRDÖGLOVAS, AZ (DVD) 243 ÖRÖKÖS, AZ (DVD) 806 ŐSZ AZ ALPOK ALJÁN * * * (DVD) 85 ÖZVEGY ÉS LEÁNYA I. * * * (DVD) 557 ÖZVEGY ÉS LEÁNYA II. * * * (DVD) 559 PACSIRTA (DVD) 182 PAPUCSHÕS (DVD) 54 PATYOLAT AKCIÓ (DVD 771 PEPITA KABÁT (DVD) 265 PESTI LEGIONÁRIUS I.-II. * * * (DVD) 624 PESTI MESE (DVD) 221 PÉNTEK 13 (DVD) 497 PÉNTEK RÉZI (DVD) 84 PÉNZ BESZÉL, A (DVD 678 PÉNZCSINÁLÓ, A (DVD) 658 PILLANATBYI PÉNZZAVAR (DVD) 372 PIRI MINDENT TUD (DVD) 585 PIROS BUGYELLÁRIS (DVD) 33 PISTA TEKINTETES ÚR (DVD) 776 PORCELÁNBABA, A * * * (DVD) 873 PÓKHÁLÓ (DVD) 575 Pusztai királykisasszony (DVD) 595 PUSZTAI SZÉL * * * (DVD) 632 Ragaszkodom a szerelemhez (DVD) 353 RANGON ALÚL (DVD) 826 RÁKÓCZI HADNAGYA * * * (DVD) 110 RÁKÓCZI INDULÓ (DVD) 52 RÁKÓCZI NÓTÁJA (DVD) 337 RÉGI KERINGÕ (DVD) 235 RÉGI NYÁR, A (DVD) * * * 215 RÉGI NYÁR, A (1987) * * * (DVD) 727 RIGÓ JANCSI * * * (DVD) 754 ROKONOK (DVD) 692 ROZMARING (DVD 333 RÓZSAFABOT (DVD) 97 RÓZSA ÉNEKEI, A (DVD) 900 RÖKK, MARICA GRÓFNÔ * * * (DVD) 514 SARAJEVO (DVD) 556 SÁRGA CSIKÓ (DVD) 547 SÁRGA KASZINÓ (DVD) 582 SÁRGA RÓZSA (DVD) 568 SÁRI BIRÓ (DVD) 847 SEGÍTSÉG, ÖRÖKÖLTEM! (DVD) 439 SEMMELWEIS (DVD) 376 SIMON MÁGUS * * * (DVD) 773 SIMON MENYHÉRT SZÜLETÉSE (DVD) 879 SOBRI * * * (DVD) 830 SOK HÛHÓ EMMIÉRT(DVD) 32 SPORTSZERELEM (DVD) 841 SÜT A NAP (DVD) 264 SZAMBA * * * (DVD) 748 SZÁZHÚSZAS TEMPÓ (DVD) 151 SZEGÉNY GAZDAGOK(1938) (DVD) 622 SZEGÉNY GAZDAGOK(1960) * * * (DVD) 5 SZENT PÉTER ESERNYÕJE * * *(DVD) 453 Szent Péter Esernyôje (1935) (DVD) 589 SZEPTEMBER VÉGÉN (DVD) 573 SZERELEM CSÜTÖRTÖK 828 SZERELEM NEM SZÉGYEN, A (DVD) 57 SZERELEMBÕL NÕSÜLTEM (DVD) 474 SZERELMES BICIKLISTAK (DVD) 875 SZERELMI ÁLMOK (DVD) 536 SZERELMI LÁZ (DVD) 245
SZERENCSÉS FLÓTÁS (DVD) SZERESSÜK EGYMÁST (DVD) SZERETŐ FIA, PÉTER (DVD) SZERVUSZ PÉTER (DVD SZEVASZ VERA(DVD) SZÉLHÁMOSNÖ (DVD) SZIÁMI MACSKA (DVD SZILVESZTER 1999 Zenés (DVD) * * * SZILVESZTER 2000. Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2001 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2002 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2003 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2004 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2005 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2006 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2007 Zenés * * * (DVD) SZILVESZTER 2008 Zenés * * * (DVD) SZIRIUSZ (DVD) SZÓL A NÓTA * * * (DVD) SZÓL A HEGEDŰ * * *(DVD SZOVÁTHY ÉVA (DVD) SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL * * * (DVD) SZTALIN MENYASSZONYA * * * (DVD) SZÛZ ÉS A GÖDÖLYE, A (DVD) TANÁR ÚR KÉREM DVD TANITÓNÔ (DVD) TANULMÁNY A NÔKRÖL (DVD) TAVASZI SZONÁTA (DVD) TE CSAK PIPÁLJ LADÁNYI (DVD) TENGERPARTI RANDEVU (DVD) TENKES KAPIT’NYA I. (DVD) TENKES KAPITÁNY II. (DVD) TILOS A SZERELEM (DVD) TISZTELET A KIVÉTELNEK (DVD) TITOKZATOS IDEGEN(DVD) TOKAJI RAPSZÓDIA (DVD) TOPRINI NÁSZ (DVD) TÓPARTI LÁTOMÁS (DVD) TÖKÉLETES CSALÁD, A (DVD) TÖKÉLETES FÉRFI, A (DVD) UTOLSÓ DAL, AZ (DVD) UTOLSÓ BLUES, AZ (DVD) UTOLSÓ WERECZKEY, AZ (DVD) ÚJÉVI KABARÉ * * * (DVD) ÚJ FÖLDESÚR, AZ (DVD) ÚJ ROKON, AZ (DVD) ÚRILÁNY SZOBÁT KERES (DVD) URI MURI (DVD) ÚZ BENCE (DVD) ÜNNEPNAPOK (DVD) ŰZENET A VOLGA PARTRÓL (DVD) VAKVAGÁNYOK * * * (DVD) VALAHOL EURÓPÁBAN (DVD) VALAMIT VISZ A VÍZ(DVD) VARJÚ A TORONYÓRÁN (DVD) VASVIRÁG VERÉB IS MADÁR * * * (DVD) VÉGRE (DVD) Vén Bakancsos és fia a huszár * * * (DVD) VÉN GAZEMBER, A (DVD) VIHARBRIGÁD (DVD VIHAR UTÁN (DVD VIKI (DVD) VILÁGSZÁM * * * (DVD) VISSZA AZ ÚTON VÖRÖS TINTA (DVD) WOYZECK (DVD) ZÁRT TÁRGYALÁS (DVD) ZÁPOR (DVD) ZEMPLÉNI Hegyek Között * * * (DVD) ZENÉLÔ MALOM (DVD) ZÖLD ÁR (DVD)
129 834 657 74 724 751 244 604 641 674 706 737 762 812 838 871 898 532 437 770 358 581 866 240 756 44 682 145 647 616 814 815 753 412 415 840 345 83 462 416 117 810 637 527 102 75 204 122 598 895 711 839 401 55 395 816 11 306 699 484 546 611 457 857 148 775 876 111 721 131 565 882
E.V.D. ORDERFORM May 2008
VIDEO TAPES
ORDER BY MAIL: E.V.D. 2219 WEST OLIVE AVENUE #132 BURBANK, CA 91506 BY FAX: 1-818-848-1965 24 hours – 7days a week USE YOUR CREDIT CARD AND ORDER TOLL FREE 1-800-515-532 Monday–Friday 9:00am to 5:00pm PST www.bunyik.com
USA Shipping Charge
Customer No. __________________ Name: ________________________________________________________
First Class 1 2 3 4
$2.50 6.15 6.15 7.95 5 6 7 8 9 10
Address: ______________________________________________________ City: __________________________________ State: _______________ Zip: _________________ E-Mail Address: ________________________________________________ Daytime Phone Number: (
ITEM #
QTY
)__________________________________
DESCRIPTION
PRICE
2Days 1 2 3 4
$4.60 7.50 8.95 8.95
First Class 1 2 3 4
$4.70 6.50 8.50 12.95 14.75 16.60 21.25 23.00 24.80 29.50
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
$1.95 2.90 3.80 4.70 5.60 5.80 6.50 7.36 8.50 9.25
2 DAYS
$1.95 2.50 2.75 3.75 5 6 7 8 9 10
8.95 8.95 8.95 8.95 8.95 8.95
CANADA Shipping Charge VIDEO TAPE DVD 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
USA DVD – CD Shipping Charge 1 $4.60 2 4.60 3 4.60 4 4.60 7.50 7.50 7.50 7.50 8.95 8.95
BOOKS USA MEDIA MAIL 8 DAYS 1 2 3 4 5
$2.50 2.50 2.85 3.40 3.60
6 7 8 9 10
BOOKS USA 2 DAYS 1 2 3 4 5
$7.50 7.50 8.95 8.95 8.95
6 7 8 9 10
Method of Payment Check or Money Order Number _________________Payable to: E.V.D.
Customer Service: ……….1-818-848-5902 Toll Free for Orders: ...…. 1-800-515-5322 Fax for Orders: ...………...1-818-848-1965 E-mail Inquires or Orders:
[email protected] http://www.bunyik.com
Subtotal (US$) Only
VISA * MASTER CARD * DISCOVER
8.25% Tax CA. Residents Only
Card Number______________________________
SHIPPING CHARGE TOTAL US$ ONLY
4.00 4.50 4.50 5.40 5.80
____________________________________ SIGNATURE
_________ Expiration
$8.95 8.95 8.95 8.95 8.95