Magyarországi öntözés lehetőségei és megvalósításának feladatai (Összefoglaló) 2003. 1. Bevezetés
A Föld népességének rohamos növekedése az élelmiszertermelés nagyarányú növelését követeli meg, amelynek alapvető feltétele az öntözéses gazdálkodás fokozott fejlesztése. A világ megművelt mezőgazdasági területének mintegy hatodrészét öntözik és ezen terem meg az élelmiszerszükséglet egyharmada. Az öntözés iránti igény a földrajzi elhelyezkedés szerint a Föld egyes területein nagy eltéréseket mutat. A feltétlen öntözés zónájában eredményes növénytermesztés a legtöbb növényfaj esetében kizárólag öntözéssel lehetséges. Itt az öntözés a növénytermesztés lehetőségét teremti meg. A feltételes öntözés zónájában legtöbb termelt növényfaj esetén öntözés nélkül is lehet eredményes termelést folytatni. Az öntözés ezeken a területeken csökkenti a hozamok ingadozását, növeli annak mennyiségét, értékét és legtöbb esetben javítja a termék minőségét. Az elmúlt évek technológiai fejlődése, az információk tartalmi, formai, mennyiségi és minőségi változásai miatt a mezőgazdasági, vízgazdálkodási tudományterület szakértőiben és felhasználóiban új igények fogalmazódtak meg. Bebizonyosodott, hogy mind a belvizes állapot, mind az aszály gyakorisága nőtt, az intenzív növények vízérzékenysége is nagyobb lett, ami gyakran termékpiaci zavarokat okozott. A hozam ingadozása nem annyira a biológiai alapok hiányán, mint inkább a szakmai ismereteken múlik. Rendkívül megnőtt a növénytermesztési technológiák eszközigényessége mellett az ismeretek magas színvonalú kielégítése. Az érdekeltek körének sokszínűbbé válása miatt a szakmai szemléletformálás, a hiteles, szakszerű és friss szakismeret iránti igény nőtt. Az információk értékét csak fokozták az olyan időszerű körülmények, mint a fenntarthatóság érvényesülése, az európai harmonizáció végrehajtása, valamint a környezetvédelem szigorodása. Magyarországon a mintegy 550 milliméter értékű évi átlagos csapadékmennyiség a legtöbb jelenleg termesztett növénykultúra számára elvileg elegendő. Különösen DélkeletAlföld kiváló talajadottságokkal rendelkezik, amely körülmény elsősorban az intenzív kultúrák termesztésére nyújt az átlagnál jobb lehetőségeket. Szintén a természeti adottságok sorában kell megemlíteni, hogy itt a napfénytartam és a hőösszeg ugyancsak kedvező a termesztett növények számára. Az éves csapadék sok év átlagában 550-580 mm között alakul, amiből a tenyészidőszakra átlagosan 300-320 mm jut, a szélső értékek pedig 140–550 mm. Ez a mennyiség az itt kialakított intenzív termelési szerkezetet meghatározó növények számára alapvetően kevés. Ezt a vízérzékenységet fokozza a mindig is jelenlévő aszály lehetősége és az utóbbi időkben – akár ezzel egyidejűleg - megjelenő belvízveszély, vagyis a csapadékeloszlás szeszélyessége.A talaj nedvességkészlete és a talajvíz szintje állandóan változik, és gyakran túllépi a növénytermesztés számára kedvező határértéket, amikor szabályozásra (öntözés vagy lecsapolás) van, vagy lenne szükség. Oldalszám
Az intenzív öntözéses gazdálkodás sikerét nem csak az öntözés, de a vízgazdálkodás más elemei is döntően befolyásolják. A gazdálkodás célja és módszerei drámai változáson mentek át. A termelés mennyiségi mutatóit, szinte a rekordokat hajszoló technológiákat felváltották a minőségi piaci megjelenést támogató, a kockázatcsökkentő, majd a fenntartható technológiák. A minőségorientált termelési szemlélet a fajhoz, a fajtához, a fenofázishoz, de leginkább a termék piaci követelményeihez igazítja az öntözést. Ebből a szempontból óriási eredménykülönbségek jöhetnek létre azonos területi- és talajadottságok között. A különbség létrejöttét a szaktudás és a technológiai elemek közötti különbségek tudatos és azonnali alkalmazása alapvetően meghatározza 2. Változó szemlélet és igények A vízgazdálkodás feladatainak jellege változóban van. A szemlélet változik. A tradicionális vízépítés visszaszorul, és a vízgazdálkodásnak egyre inkább integrálódnia kell a tágabb értelemben vett területfejlesztéssel, a környezet- és természetvédelemmel, és nem utolsó sorban a mezőgazdasággal, iparral és a társadalommal. A jövő eszközeinek többségét a klasszikus vízgazdálkodáson túlnyúló adottságok figyelembevételével kell alkalmazni. A rekonstrukciós igények óriásiak. A meglévő infrastruktúra kicserélése lassú, drága, nehézkes és a kialakult társadalmi-gazdasági kötődések meghatározóak lehetnek. Széchenyi bölcs mondásának levont következtetése- „ A réginek az újjal célszerű egybeházítása gyakran a dolog bölcsészete. Máskor a réginek gyökerestől megsemmisítése és az újnak gyökeres felállítása szükséges”- komoly kihívást jelent. A jövőben a „védekezést” minden bizonnyal felváltja a prevenció. A rövid távú igények kielégítését a hosszú távon fenntartható megoldások keresése, a megfelelő minőségi és mennyiségi szemlélet az ökológiát és a természetvédelmet előtérbe helyező gondolkodásmód. A víz folyamatosan fel- és átértékelődik a gazdaság és társadalom szempontjából.
2.1. Tudomány, kutatás, szakma és oktatás A tudomány és a technológia korábban aligha hihető sebességgel halad előre. Ezt a fejlődést a hazai tudomány alig követi. A nagy múltú magyar vízgazdálkodási kutatás központi- elsősorban tárca- keretekből folyt évtizedeken át. Ma forráshiánnyal küszködik. Központi bázisa a Vízgazdálkodási Kutató Központ (VITUKI) volt. A VITUKI-n kívül számos akadémiai intézmény és egyetemi tanszék is foglalkozik vízzel kapcsolatos kutatásokkal, azonban ezekre is az esetlegesség a jellemző. Az integrált vízgazdálkodás interdiszciplináris kutatására hosszabb távú koncepció és igény egyelőre úgy tűnik, nincsen. A K+F megbízásai az ágazat rövid távú, döntés-előkészítő igényeit szolgálják ki. A kísérleti kutatás teljes mértékben háttérbe szorult. A kutatói állományra jellemző az elöregedés, az utánpótlás hiánya, az „iskolák” megszűnése és a külföldi referált folyóiratokban hazai szerzőktől megjelent cikkek aggasztóan csökkenő száma. Egyre több területen a szakmai „űr” válik meghatározó ismérvvé. A hazai vízgazdálkodási tudományt az elszürkülés veszélye fenyegeti.
Oldalszám
2.2. Éghajlatváltozás A potenciális éghajlatváltozás hazánkhoz hasonlót kicsiny ország számára „külső”-általunk nem befolyásolt tényezőt jelent. Mekkorák lehetnek ezek a potenciális vízgazdálkodási hatások (készletek, igények, vízminőség, ökoszisztémák és a hidrológiai körforgás egésze), hol jelentkezhetnek erősebben, és hogyan kezeljük őket? Az előrejelzéseink szerint hazánk éghajlata mediterrán irányba tolódhat el. A hőmérséklet a globális változással arányosan, de azt meghaladó mértékben is nőhet. Ebben az esetben a nyári félév szárazabb lesz, a téli félévi csapadék változása igen bizonytalan: Magyarország éppen abba a zónába esik, ahol a nyugati térségekre jellemző növekedés átvált a déli és keleti területek csökkenésére. Néhány következtetés (1) Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggályok különösen olyan területeken jelentkeznének, ahol már ma is kevés víz áll rendelkezésre, és a csapadék és a lefolyás szezonális ingadozása, továbbá a kedvezőtlen szélsőséges állapotok (árvíz és aszály) kialakulásának valószínűsége megnőhet. (2) Az elvégzett sokoldalú (és számottevő bizonytalanságokkal jellemzett) vizsgálatok szerint feltételezhető, hogy három évtized múlva (a) a lefolyás a legtöbb folyóra valószínűen nagyobb mértékben csökken, mint a csapadék (kedvezőtlen esetben elérheti a 30-40%-ot); (b) a téli lefolyás várhatóan nő, a nyári pedig csökken; (c) a hó mennyisége csökken, az olvadás és az általa előidézett árhullámok korábban jelennek meg, ami befolyásolhatja a szélsőséges vízszintek kialakulása; (d) a tavak vízmérlege és minősége-utóbbi sok nem kellően feltárt folyamat miatt- módosulhat; (e) a talajban tározott nedvesség és a felszín alatti vizek utánpótlódását jelentő beszivárgás mértéke a téli félévi csapadék valamint a párolgás együttesen határozza meg (a jelenleginél szárazabb telek bekövetkezése esetén a leginkább érzékeny tiszántúli területeken fordulhat elő számottevő csökkenés); (f) a gyökérzónában a tenyészidőszakra télről tárolt nedvesség esetleges csökkenése és valamennyi forgatókönyv szerint bekövetkező szárazabb nyári félévek miatt nő a növényzet vízhiánya, az aszályok tartóssága/kiterjedése, az öntözési vízigény és az öntözött területek nagysága. (3) Stratégiai szempontból az éghajlatváltozás olyan bizonytalan hatás, amely a meglévő problémákra szuperponálódik. A jövőben ezért a vízgazdálkodási döntések meghozatalánál célszerű jobban összpontosítani a rugalmas tervezésre és az adaptív intézkedésekkel akkor élni, ha a cselekvés elmaradása várhatóan túlzottan nagy költségekhez vezet. Ajánlott rendszeresen ellenőrizni, hogy a létesítmények élettartamának idejére vonatkozó statisztikai feltételezések nem változnak-e. (4) A legracionálisabb megközelítés a biztonsággal rendelkezésre álló készletekhez való alkalmazkodás. Ebben az esetben a vártnál nagyobb változások sem jelenthetnek kezelhetetlen problémát: a megoldást a vízigények csökkentésében rejlő lehetőségek, kihasználása jelenti. Az öntözés fejlesztésével szemben-akkor és ott jelentkezik az öntözés iránti komoly és megalapozott igény, ahol és amikor elérkezik a gazdaság a termelésnek olyan színvonalára, ahonnan a továbbfejlődés csak komplex vízgazdálkodás megvalósításával lehetséges. Ebből az is következik, hogy bármely agrotechnikai eljárás-így az öntözés is-csak akkor érvényesülhet megfelelően, ha termésfokozó hatásában egy másik tényező hiánya
Oldalszám
nem hátráltatja. Ezért nem célszerű az öntözést bevezetni ott, ahol az öntözés nélküli termeléshez szükséges agrotechnikai eljárásokat maradéktalanul nem alkalmazzák. Az öntözésfejlesztés csak ott lehet gazdaságos, ahol a főbb termelési tényezők már optimumban vannak-vagy rövid időn belül biztosíthatók- s a ráfordításuk további növelése során a víz kerül minimumba. Ezért a jövőben csak magas színvonalú, egységnyi területen nagy termelési értéket előállító növénytermesztési, kertészeti ágazatok termelés technológiai eleme az öntözés. Az öntözés termésfokozó hatásán túl a csapadék ellátottság időbeni és mennyiségi hiányát kiiktatva az öntözött kultúrák esetében minden évben közel azonos mennyiséget és minőséget állíthat elő a termelő. Ez a piaci (belső-export) feltételek teljesítésének a megszerzett piac megtartásának már ma is –de az elkövetkezendő időben alapvető feltétele lesz. A biztonságos és a minőségi termelés a hozamok fajlagos növelését is megelőző szempont. Ezen túlmenően a minőség, a trágya és gyomírtószereknek az éves, és tenyészidőszakon belüli csapadék mennyiségétől független hasznosulása, az ültetvénytelepítés biztonsága, a tenyészidőszak rövidülése, az aktív talajélet folyamatos fenntartása mind az öntözéses gazdálkodás követő hatásai. Ezeknek a jövedelmezőségre való kihatása nehezen forintosítható, de biztos, hogy jelentős a szerepük. A minőséggel összefüggésben-ami kiemelkedő jelentőséggel bír az elkövetkezendő években-megállapítható, hogy az export képességnek ma már ott is szigorú minőségi feltételei vannak, ahol néhány éve még az igénytelenség volt a jellemző.
2.3. A jelenlegi helyzet A vízhasználatok ’90-es évekre kialakult szerkezetét és az igénybevett készletek kihasználtságát az 1. táblázatban foglaltuk össze.
Oldalszám
Az 1997. évi vízfelhasználás (millió m3) jellemzői és a készletek kihasználtsága (1. táblázat) Felszíni víz(1)
Parti szűrésű víz
Karsztvíz
Talaj és rétegvíz
Összesen
15/5 3.590/3.580 100/50 160/90
235
85
110
80
45
75 40
445/5 3.590/3.580 300/50 200/90
315 1.780 18
130 220 59
90 315 920 34
125 4.660/3.725 53.630(5.650) 2(17)
3
20
165
2
5
90 50
215/5 840/830 125/30 240/110
5 35 14
25 30 83
120 425 485 88
150 1.570/975 23.670(2.340) 3(25)
240
105
275
80
50
165 90
660/10 4.430/4.410 425/80 440/200
210 640 1.405 46
275 6.230/4.700 77.300(7.990) 2(19)
DUNA VÍZGYŰJTŐ Lakossági Energetika Ipar Halastóállattartás(2) Öntözés Összesen Készlet(3) Kihasználtság [%]
35 3.900/3.725 50.710(2.730) <1(6)
TISZA VÍZGYŰJTŐ Lakossági Energetika Ipar Halastóállattartás(2) Öntözés Összesen Készlet(3) Kihasználtság [%]
25/5 840/830 30/30 190/110 30 1.115/975 23.120(1.790) <1(8)
ORSZÁGOS Lakossági Energetika Ipar Halastóállattartás(2) Öntözés Összesen Készlet(3) Kihasználtság [%]
40/10 4.430/4.410 130/80 350/200 65 5.015/4.700 73.830(4.520) <1(7)
320 1.815 18
155 250 62
(1) a törtjel előtt: vízkivétel, törtjel után kisebb számokkal az ugyanoda visszavezetett vízmennyiség (2) a felszíni vízhasználat a halastavakra, a talaj- és rétegvízhasználat az állattartásra vonatkozik (3) a készletek számítását meghatározó feltételek: -a felszíni készletek esetében a sokéves (1961-90) lefolyás és a külföldre átadandó minimum különbsége, zárójelben ennek hazai összetevője szerepel; -a felszín alatti készletek esetében az 1981-90-es száraz évekhez tartozó hasznosítható készlet szerepel
Oldalszám
3. Öntözés Jelenleg öntözésre -120-150 ezer hektáron- az időjárástól függően 70-100 millió m3 felszíni és 150-200 millió m3 talaj- és rétegvizet használnak. Az 1993-as száraz évben az öntözés mintegy 300 millió m3 felszíni vizet fogyasztott, a felszín alatti vizekből származó öntözés pedig valószínűleg a felső érték közelében, azaz 200 millió m3 körül volt.
3.1. Öntözési vízigények A ’90-es évekre jellemző fajlagos öntözővíz-használat 160-200 mm volt. Ugyanakkor az értéknövelő öntözés a ma használatos öntözési technológiák mellett 200-400 mm tényleges öntözővízigényt jelentene. A tényleges fajlagos öntözővíz-használat tehát számottevően elmarad az „elméleti” értékektől, ami azt mutatja, hogy az öntözési szokások ma még inkább csak az időjáráshoz alkalmazkodó, vízhiánypótlásnak tekinthetők, nem pedig nagyobb termelési értéket képviselő technológiák részének. A stratégiai vizsgálatok során abból indultunk ki, hogy az intenzív művelési formában megmaradó területeken, és azoknál a növényeknél, amelyeknek a hektáronkénti termelési érték meghaladja a 250-300 ezer Ft-ot, egyre inkább teret nyer az öntözés korszerű szemlélete: vagyis az szerves részévé válik a magasabb termelési érték előállításának. 3.2. Jelenleg öntözésre fordítható vízkészletek Hazánkban 1150 millió m3 felszíni és 280 millió m3 felszín alatti öntözésre fordítható vízkészlet áll rendelkezésre. Országos szinten a jelenlegi öntözési vízigények (400 millió m3) és a reális fejlődési igényekhez tartozóak (850 millió m3) egyaránt kielégíthetők, a mezőgazdasági optimista fejlődéséhez tartozó öntözési vízigény (2350 millió m3) azonban csak a Duna, a Dráva és a Maros fölös készleteinek hasznosítása esetén (a megfelelő elosztórendszerek kiépítése után) lenne lehetséges. Ma a felszín alatti vizek öntözési célú hasznosítása az Alföldön globális mértékben kihasználja a rendelkezésre álló készleteket. Ezen belül vannak olyan területek (Maros-Körös köze, a Duna-Tisza közi hátság), ahol a vízkivétel meghaladja a hasznosítható készleteket. A jelenlegi öntözővíz-fogyasztás 90%-a a Tisza- és a Körös-völgyben, a Duna-völgyi főcsatorna mentén a Rába vízgyűjtőjére koncentrálódik. Az igények növekedése is első lépcsőben itt várható (ahol az elosztóhálózat létezik), mindaddig, amíg ezt a szabad vízkészletek lehetővé teszik.
3.2.1. Öntözhető területek és alternatívák Az igényekben és a készletekben bekövetkező, lehetséges jövőbeni változásokat együttesen jelzi az öntözhető területek nagysága. A különböző forgatókönyvekhez tartozó értékeket a 2. táblázatban foglaltuk össze. Az öntözéssel kapcsolatos forgatókönyvek alapján levonható legfontosabb következtetések:
Oldalszám
-
-
-
-
A jelenlegi, alacsony szintű öntözés (130 ezer ha) minden forgatókönyv esetén, még technológiaváltás nélkül is fenntartható. A mai viszonyokhoz képest a változás kettős: egyrészt minden alternatíva esetében a felszíni vizekből nagyobb területet öntöznek, mint a felszín alatti vizekből, másrészt mivel érzékenyebben reagál az éghajlatváltozásra, ez utóbbit is tartalmazó forgatókönyvek esetén az öntözés súlypontja a készletek szempontjából áttevődik a Duna vízgyűjtőjére (a Duna-völgyi főcsatorna menti területekre, a Kisalföldre és a Dráva menti területekre). A reális fejlesztési elképzelésekhez tartozó 300 ezer ha-os öntözés fenntartható minden olyan forgatókönyv esetén, ami figyelmen kívül hagyja az éghajlatváltozást. Az éghajlat enyhe és közepes változása esetén technológiaváltás, kedvezőtlen mértéke esetén készletnövelő beavatkozások is szükségesek. Ezek mértékétől függően az öntözhető terület nagysága 350 ezer ha-ig növelhető. Az „optimista” fejlesztési változathoz tartozó 830 ezer ha-os öntözés egyetlen vizsgált forgatókönyv esetén sem valósítható meg. Ez csak abban az esetben volna lehetséges, ha (1) mindenütt víztakarékos technológiákat alkalmaznának, (2) hatékonyabbá válna a készletek hasznosítása (kis tározók létesítésével vagy éjszakai öntözéssel a teljes mederben lefolyó, egyébként hasznosítás nélkül elfolyó készlet felhasználható, vagy a felszíni és a felszín alatti készletek kombinált hasznosítása oly módon, hogy a vízigénycsúcsok idejére koncentrált, felszín alatti vizekből származó öntözés lehetővé tegye a kritikus időszakon kívüli, bőségesebb felszíni készletek bevonását az öntözésbe) (3) a Tisza külföldi vízgyűjtőjén az összes tározási lehetőség kiépülne, és a külföldi vízhasználatok a jelenlegi szinten maradnának, (4) mintegy 70m3/s dunai kisvízi hozamot átvezetnének a Mezőföldre, vagy a Tisza völgyébe (Duna-Tisza-csatorna). A 3. és 4. feltétel megvalósítása nem reális, költségeit a mezőgazdaság nem tudja kitermelni. A környező országokkal történő közös vízgyűjtő gazdálkodás kívánatos célja ezért, hogy a hazánkba érkező készletek a jövőben ne csökkenjenek. Az éghajlatváltozás nélküli változatok esetén mintegy 550 ezer ha öntözése oldható meg ésszerűen, amiből 250 ezer ha jut a Duna és 300 ezer ha a Tisza vízgyűjtőjére. Az éghajlatváltozás bizonytalan mértéke ezt különböző mértékben csökkentheti. A bizonytalanság hatása rugalmas tervezéssel ellensúlyozható: rövidtávon a Duna vízgyűjtőjén mintegy 150 ezer ha-ra való kiépítés, a Tisza vízgyűjtőjén pedig a meglévő infrastruktúra kihasználásával közelítően 130 ha-ra történő berendezés valósítható meg (ha mindezek gazdasági oldalról is indokolhatók). Hosszabb távon az igények, a külföldi változások és az éghajlatváltozások alakulásának függvényében hajthatók végre az igényelt fejlesztések.
Jelenleg az öntözési célú felszín alatti vízkivételek mintegy harmada-negyede (körülbelül 40 millió m3 évente) a települések környezetére koncentrálódik, ahol a háztáji telken és az üvegházakban jelentős zöldség- és gyümölcstermelés folyik. Az elért eredményeket a 2. táblázat segítségével foglaljuk össze.
Oldalszám
Öntözhető területek (ezer ha) különböző forgatókönyvek esetén (2. táblázat) Felsz íni vízb ől
Felsz ín alatti vízbő l
Össz esen vízgy űjtőn -ként
Duna Tisza
120 260
65 30
185 290
475
Duna Tisza
115 240
65 30
180 270
450
Duna Tisza
110 200
65 30
175 230
405
Duna Tisza Duna Tisza
140 250 180 265
80 40 80 40
220 290 260 305
Duna Tisza
105 120
65 20
170 140
310
Duna Tisza
100 60
65 15
165 75
240
Duna Tisza
95 10
60 10
155 20
175
Forgatókönyv SorTartalma száma
Össze sen forgat ókönyv enként
Öntözhető területek éghajlatváltozás nélkül 1. 2. 3. 4.
Jelenlegi viszonyok (1) + a mederben hagyandó hozam 50%-kal nő (külföldön 20-30%-kal) (2) + a külföldön: lefolyáscsökkenés, vízhasználat növekedés, megépülnek a tervezett tározók (3) + technológiaváltás*
(4) + gazdaságos átvezetések (Duna, Dráva, Maros) Öntözhető területek éghajlatváltozás mellett (3) + az éghajlatváltozás enyhe 6. változata (félgömbi hőmérsékletváltozás 0,3 OC) (3) + az éghajlatváltozás közepes 7. változata (félgömbi hőmérsékletváltozás 0,7 OC) (3) + az éghajlatváltozás kedvezőtlen 8. változata (mint az előző, de szárazabb hazai változat) 5.
565 565
9.
(7) + technológiaváltás*
Duna Tisza
125 75
80 20
205 95
300
10.
(7) + gazdaságos átvezetések (Duna, Duna Dráva, Maros), további hazai és Tisza külföldi tározási lehetőségek
170 115
80 20
250 135
385
* technológiaváltás: víztakarékos öntözési módszerek, kedvezőbb vízigényű növények
Oldalszám
3.2.2. Következtetések (1) A hasznosítható készletek az ivóvízigények kielégítését mindenütt képesek biztosítani a jövőben. A kedvezőtlen éghajlat-változási forgatókönyv esetében is legfeljebb az Északi- középhegységben és a Tiszántúl középső/déli részén léphetnek fel gondok, ezek azonban a felszíni készletekre történő átcsoportosítással (a hegyvidéki területeken ivóvíztározók létesítésével) kezelhetők (a költségigény néhányszor tízmilliárd forint nagyságrendű lehet). (2) Az ipar, a halastavak és az állattartás vízigénye kielégíthető, figyelembe véve, hogy víztakarékos technológiai megoldásokat alkalmaznak, illetve ezek jövőbeli fejlesztésekor igazodnak a vízkészletekben gazdag területekhez (ezzel a megoldással a költséges készletnövelő beavatkozások is elkerülhetők). (3) Az öntözésnek alkalmazkodnia kell a szabad készletek által meghatározott adottságokhoz. Ennek figyelembevételével mintegy 300-500 ezer ha öntözése lehetséges, ami megfelel a mezőgazdaság reális célkitűzéseinek (300 ezer ha), de elmarad az optimális külső és belső gazdasági feltételek esetére várt öntözési igényektől (870 ezer ha). Az éghajlatváltozás bizonytalanul ismert hatásait rugalmas fejlesztéssel célszerű kezelni. A felhasználható készletek jelentős része külföldről származik. Ezek biztonságos hozzáférhetőségének megoldása alapvető fontosságú. Biztosítani kell, hogy a külföldről érkező hozamok kedvezőtlen feltételek esetében (növekvő külföldi igények, éghajlatváltozás) se csökkenjenek számottevően. A készletek hasznosításának hatékonyságát növeli a jelenleginél takarékosabb öntözési technológiák meghonosítása. (4) A külföldi eredetű készletek jelenleg gyakran csak elvi megállapításokat tartalmazó két- és többoldalú egyezmények útján léteznek, megerősítése szükséges, melynek hátterében közösen kidolgozott, de legalább egyeztetett vízgyűjtő-gazdálkodási tervek állnak. Ezt az Európai Unió is támogatja, így megvalósulásukhoz ki lehet használni a szomszédos országok számára is elérendő célként megjelenő EU-integráció irányelveit. A közös tervek keretében hasznosított meglévő tározókkal, illetve a tervezettek megvalósításában való aktív (a finanszírozást is jelentő) részvétellel nagymértékben enyhíthető az a hátrány, hogy folyóink vízgyűjtőinek felső szakaszai, és ezzel a tározási lehetőségek zöme a határokon kívül esik. (5) A jelen elemzéshez használt módszerek és az elvégzett számítások megfelelő kiindulási alapot adnak a korszerű vízgazdálkodás tervezéséhez. Továbbfejlesztése azonban sok irányban szükséges. Ez tartalmazza a korszerűbb térinformatikai hátteret, az adatgyűjtés és –értékelés pontosítását (azaz általános informatikai kérdéseket), a módszer egyes moduljainak finomítását, az ökológiai szempontok pontosítását, esettanulmányok keretében történő részletes alkalmazást és mindenekelőtt- az ország vízrajzi sajátosságaiból kiindulva- a szomszédos országok kutatóival együttműködve a vizsgálatok kiterjesztését a Kárpát-medencére.
Oldalszám
4. Az EU-csatlakozás és Keretirányelv A következő egy-két évtized legfontosabb stratégiai kérdése az Európai Unióhoz történő csatlakozás, beleértve a felkészülést és a technikai, jogi, intézményi stb. elemeket tartalmazó terveket. Az EU jelenlegi jogi szabályozása a vizek védelme területén nem terjed ki minden kérdéskörre, és folyamatosan változik. Szabályozza- többek között- bizonyos felszíni vizek minőségi követelményeit, vizsgálatát és adatszolgáltatási kötelezettségét, a vízi környezetbe bocsátott egyes veszélyes anyagokkal és a mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelmet, a települési szennyvíztisztítás és a szolgáltatott ivóvíz minőségi követelményeit. A vizek védelmével kapcsolatos teljes közösségi joganyag jelenleg újragondolás alatt áll. Ennek eredményeképpen született meg 1996 óta tartó munkával a vízügyi politikáról szóló keretirányelv-tervezet (továbbiakban: keretirányelv), amely a közösség eddigi vízvédelmi szabályozását egységes alapokra helyezi. A 30 cikkelyből és 10 mellékletből álló mintegy száz oldal terjedelmű összeállítás egy jogszabályon belül szabályozza a felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, hosszú (több évtizedes) távlatra. Országhatároktól függetlenül, teljes vízgyűjtőterületre (például Duna-medence) írja elő cselekvési programok koordinált elkészítését és végrehajtását. Az Európai Unió új vízgazdálkodási politikát alakított ki és elhatározta, hogy bevezetésének és érvényesítésének egyik legfontosabb eszközeként az EU tagállamok teljes területére előírja a vízgyűjtő-szemléletű vízgazdálkodást. Az új vízgazdálkodási politika megvalósításához kidolgozták és 2000. szeptember 14-én elfogadták a Vízgazdálkodási Keretirányelvet , és ebben kötelezővé teszik az EU tagállamok teljes területére vízgyűjtőgazdálkodási tervek készítését, amihez a vízgazdálkodási Keretirányelvben megfogalmazták a legfontosabb követelményeket. A tagállamok vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési irányelveiben, és így a hazai irányelvekben is, kötelező lesz figyelembe venni az EU Vízgazdálkodási Keretirányelvének a vízgazdálkodás egyes területeire vonatkozó előírásait, de ezeket ki kell egészíteni a vízgazdálkodás teljes területére vonatkozó nemzeti előírásokkal. Ez a vízügyi politika a fenntartható fejlődést állítja a középpontba (lásd például Starasolszky és mtsai. 1999). A célkitűzések az egészséges ivóvízellátás, a racionális vízigények kielégítése, az ökoszisztémák megőrzése és a kockázatok megelőzése, elhárítása vagy csökkentése. A kezelendő problémák három nagy csoportja: a vízszennyezés, a vízhiányok, illetve a nem körültekintő vízhasználatok, és az emberi beavatkozások egyéb hatásai. Az alapelvek a védelmet és elővigyázatosságot, a megelőzést és a károk elhárítását a keletkezés helyén, a szennyező fizet elvet, a költségek és hasznok mérlegelését, az integrációt, a szubszidiaritást és a nemzetközi együttműködést fogalmazzák meg. A vízgazdálkodás sajátos szempontjai között megjelennek a szennyvíz-kibocsátási határértékek, a befogadók (folyók, tavak stb.), és vízminőségi célok szerinti szabályozása, az „övezetek” és a vízgyűjtő közigazgatási fontossága. A fenti alapelvek képezik valamennyi meglévő EU-jogszabály alapját. A megvalósítás fontos eleme a vízre vonatkozó tíz irányelv (amelyek például a felszíni és felszín alatti vizekre, az ivóvizekre, a halászatra, és a települési szennyvizek tisztítására vonatkoznak). Ezeket a kapcsolódó irányelvek teszik teljessé (a szennyvíziszap elhelyezése, a koncentrált szennyezés megelőzése, a környezeti hatások vizsgálata stb.). A fentieken túl egyéb szabályozások sokasága igyekszik biztosítani azt, hogy „minden” vízzel kapcsolatos tevékenység hatását és vízigényét egységes, integrált vízgazdálkodási rendszerbe lehessen foglalni.
Oldalszám
5. Néhány gondolat az öntözéses gazdálkodás jövőjével kapcsolatban: 1) A vízgazdálkodás területén egy komplex stratégiára-függetlenül az EU-csatlakozással összefüggő feladatoktól-szükség van. 2) Az éghajlat makroklimatikus változása elsősorban a kontinentális éghajlatú országokat érinti. 3) A víz egyre inkább hazánkban is stratégiai elemmé fog válni, mivel az édes vízkészletek jelentősége felértékelődött. Ezért minden generációnak kötelessége és érdeke a hazai vízállapotok jobbítása érdekében egy-egy nagyobb fejlesztés megvalósításában részt vállaljon. 4) Magyarország vízgazdálkodása a vizek mennyiségét és minőségét, valamint a vízkároknak való kitettségét illetően mint „alulfekvő ország” kiszolgáltatott helyzetben van. 5) A vízkészlet-gazdálkodást érintő döntésekben főleg, ha azok vízkészlet növelő, térségfejlesztő beruházások túl nagyfokú a mindenkori politikai befolyás. (Csongrádi vízlépcső, Duna-Tisza közi fejlesztés, Duna-Tisza csatorna, Jászság fejlesztése stb.) 6) A kizárólagos állami főműveken, valamint az állami műveken az elmúlt 15-20 évbenminimális -csak a funkció zavar elhárításához szükséges-, fenntartási feladatok lehetett- költségvetési hiányok miatt- elvégezni. A művek 50-100 évesek, elöregedtekdöntően földművek. Fenntartásuk a tervezett öntözésfejlesztések megvalósításának alapfeltétele. 7) A kettős működésű rendszerek kiváltása az öntözővíz szolgáltatásból nem reális célkitűzés. A rendszerek átalakítása az öntözővíz szolgáltatásra indokolt. 8) A kizárólagos és a közeljövőben az FVM-hez átkerült állami, társulati, közüzemi művek körét, annak szabályozását, a kapacitások újraértékelését vízgyűjtő, részvízgyűjtőként újra el kell végezni. Ez az öntözővíz szolgáltatás a belvízvédelem racionális üzemeltetési rendszerének kidolgozását, a fenntartás, üzemelétetés fejlesztés harmonikusabb végzését, valamint a valós igényekhez igazodó költségviselés meghatározását szolgálná. 9) Még inkább világossá kell tenni a vizet hasznosító, illetve a károk elhárítását végzők felé, hogy mi az állam és mi az ő feladatuk, és ennek végrehajtását nemcsak deklarálni kell, hanem meg is kell követelni. 10) A vízgazdálkodási stratégiának kiemelt célkitűzése kell hogy legyen, hogy az időszakonként jelentkező víztöbbleteket ne vezessük el, hanem tározzuk. 11) A kis-közepes tározási lehetőségek kialakítására már jelenleg is van igény. Ezt a lehetőséget a tározás többcélúsága miatt -az államnak továbbra is támogatni szükséges. 12) A műszakilag megalapozott hasznosítási oldalról igényelt többcélú nagy tározók közül-figyelemmel az ár-belvízvédelmi lehetőségekre is- évente legalább egy tározó fejlesztését szükséges ütemezni. 13) Várhatóan az Európai Unió olyan igénnyel fog élni, hogy a mezőgazdaságilag művelt területeket csökkentsük. Ez részben összefügg a hazai politikai és a gazdasági irányítás elképzeléseivel is. Az ár-és belvízveszélyes területek és a gyengébb minőségű talajokon indokolt a művelési ágak változása. Ezt a tendenciát kismértékben kiegészíti az ipar, lakossági, infrastrukturális fejlesztések területigénye is, amit nem lehet tiltani csak befolyásolni. Ezért várható az erdő- és gyeptelepítés, a halastóépítés, az ugarolt (termelésből kivett) területek növekedése. A halastó-létesítés esetében azonban nemcsak a belvizes terület létét, hanem a talajtani adottságok, a vízpótlás, a szakértelem, az értékesítés lehetőségei stb. komplex feltételrendszerét kell figyelembe venni. Oldalszám
14) A komplex területcsökkenés valamint a döntően saját ellátásra termelő kisgazdaságok ellensúlyozására a jó termőhelyi adottságokkal rendelkező térségekben, ahol a termelés egyéb feltételei jelenleg is megvannak-vagy várhatóan rövidtávonmegteremthetők, ott a mezőgazdaság intenzív irányba fog fejlődni, aminek egyik feltétele az öntözés lehetősége. Ez a hazai ellátás és az export lehetőségek zökkenőmentes biztosításának alapfeltétele. 15) Ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon 10 év elteltével 10-11%-nál nagyobb területen fognak öntözéses gazdálkodást folytatni. 16) Az előző pontokban vázolt fejlesztési alternatíva csak akkor teljesülhet, ha felmérésre kerül a ma meglévő öntözésre berendezett terület, valós helyzetképet kapunk e területek jelenéről és jövőjéről. 17) Az öntözéses gazdálkodás nem a bekövetkezett aszályhelyzet elhárításának eszköze, mivel ilyenkor a vízkárelhárító szerepe általában gazdaságtalan. Az öntözés a ma ismert agrotechnika csúcsa aminek bevezetése csak akkor indokolt, amikor a termelés növelése és biztonsága közül a víz kerül minimumba. 18) Az öntözéses gazdálkodást csak az agrárágazat egészében, annak rendszerében lehet megítélni. 19) Sajnos a vízgazdálkodás története azt mutatja, hogy a társadalom reakciója mindig az adott helyzet okozta kár elhárítására az azzal összefüggő fejlesztések támogatására is vonatkozott és a mai napig nem sikerült a hazai klimatikus adottságainkat figyelembe vevő ténylegesen komplex vízgazdálkodási (ár-belvíz-öntözési vízrendezés-tározási) programot megalkotni, és főleg annak ütemes végrehajtását úgy, hogy azt ne gátolják az aktuális év(ek) csapadékviszonyai és annak kihatásai. 20) Az Európai Unió COM (97) 49 keretirányelvek rendelkezik a közeljövőben a következő vízügyi politikáról. A keretterv a vízgazdálkodási politika kialakításának új jogi eszköze. A keretterv egyik legfontosabb alapelve a vízgyűjtő szemlelet alkalmazása és megvalósításának legfontosabb eszköze a vízgyűjtő gazdálkodási tervezés. A hazánkban megindult vízgyűjtő gazdálkodási tervezés korszerű szemléletű irányelvek alapján történik. A vízgyűjtő-gazdálkodási terv célja az adott térség vízgazdálkodásának valamennyi tényezőjére- a vízkészletekre, a vízhasználatokra, a vízkárok elhárítására, a vízzel kapcsolatos ökológiai, tájképi értékekre egyaránt kiterjedő, a vízgyűjtő használói közötti konszenzuson alapuló, környezeti szempontból megfelelő, illetve vízgazdálkodási szempontból reális, hosszú távú kialakítása. A regionális terveket 33 területi egységre (vízgyűjtőre) kell elkészíteni 1997-2003 között. Az így kijelölt vízgyűjtők igazodnak a magyarországi vízfolyások és belvízcsatornák vízgyűjtőinek határaihoz. Magyarországon különleges vízgazdálkodási feltételeit jól jellemzi az, hogy a 33 területegységnek több mint a fele olyan, hogy a vízgyűjtő jelentős rész más ország területére esik. Ezek a tervek a térségfejlesztéshez, valamint az EU regionális támogatási rendszeréhez is kapcsolódhatnak, mint műszakilag megalapozott, elfogadott igényeken alapulnak. 21) Amennyiben a birtokegyeztetési törvény feltételei kialakulnak 10-15 év távlatában valószínűleg az egyéb gazdaságok 50-100 ha-os egységnyi és a nagyobb gazdasági társaságok, fogják meghatározni a hazai birtokszerkezetet. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének hatékony működésének is ez az egyik alapfeltétele. 22) A mezőgazdasági támogatási rendszeren belül: a.) az öntözésfejlesztés és rekonstrukció a jelenlegi „automatizmus” helyett a pályázati rendszer irányába kellene módosítani. b.) a támogatási rendszer komplex legyen (öntözés+vízrendezés) Oldalszám
c.) a támogatást a hazai ellátás és az export igényekhez kellene rendelni. (konzervipari zöldség, új nagyértékű szőlő, gyümölcs ültetvények, hibridkukorica, csemegekukorica, vetőmag, szaporítóanyag-előállítás, stb.) e növények termelése és az öntözés közé egyenlőséget kell tenni. d.) a meglévő öntözési kapacitások kihasználását a forgóeszköz hiány akadályozza. Meg kellene vizsgálni a 3-4 hónapos kamatmentes v. alacsony kamatú hitel bevezetését normatíva alapján. Ez-még néhány évig- a fejlesztést is megelőző fontosságú feladat. 23) Hiányzik az öntözéses gazdálkodás területén is a szaktanácsadási rendszer, ami jelenleg a birtok és tulajdonváltozások miatt másként jelentkezik, mint 1990 előtt. Nem megoldott az öntözéses gazdálkodáshoz kapcsolódóan a biológiai alapokkal, tápanyag-gazdálkodással, a növényvédelemmel stb. együttesen a komplex öntözési technológia főleg a kis-közép birtokrendszerben termelők felé való közvetítése. 24) A mezőgazdálkodási vízgazdálkodást 8-9 éve nincs mezőgazdasági vízgazdálkodási postgraduális képzés. Ez alapvetően nem a gyakorlatban, hanem az irányítás, tervezés, szaktanácsadás, hatósági munka során fog problémát jelenteni. 25) A mezőgazdasági vízgazdálkodást érintő feladatok interdiszciplináris jellegűek. A kutatás e téren részben ahol megváltozott gazdasági körülmények közötti műszaki, technológiai, ökológiai kérdések merültek fel adós a válasszal. Célszerű e téren egy komplex több tárcát érintő közös programot kialakítani. 26) Az öntözővíz szolgáltatás rendszere, a műszaki-agrár tervezés, a szabványok, a műszaki irányelvek a 90-es évek birtokviszonyainak változása miatt átértékelésre szorulnak. 27) A következőkben mezőgazdasági érdekeltségű művek üzemelését, fenntartását, fejlesztését a Vízgazdálkodási Társulatokra kell építeni. Ennek érdekében a társulatokat- a jelenlegi helyzetükhöz viszonyítva- meg kell erősíteni. A meglévő törvényi szabályozást (A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Törvény IX. fejezetét) felül kell vizsgálni és meg kell kísérelni a kötelező társulati tagság törvénybe iktatását, vagy más módon a kötelező területi vízgazdálkodási feladatokhoz való pénzügyi hozzájárulás biztosítását. 28) A mezőgazdasági vízgazdálkodás problémái, feladatai széles körben más tárcákhoz, főhatóságokhoz kapcsolódnak. Célszerű lenne a feladatok összehangolása, azok folyamatos figyelemmel való kísérése érdekében az FVM és más tárcákkal egy tárcaközi bizottságot hozna létre. 29) Meghatározandó, hogy a tárcák közös irányítása alatt létrejöjjön a mezőgazdasági vízgazdálkodás feladatainak tárcaszintű előkészítésére egy agrár-műszaki közgazdasági szakemberekből álló szervezet. 30) A mezőgazdasági termelés biztonsága adott termelési színvonalon nagyobb jelentőségű, mint a növelése. Pld.:50 évvel ezelőtt a 3 t/ha-os kukoricatermelési szint ha 50%-kal csökkent, akkor a kiesés 1.5 t/ha volt. Ma ez az érték az 5.0-6.0 t/ha értéket is elérheti. A magas termelési színvonalon termelők esetében az öntözés alkalmazása a befektetés hatékonysága, a piaci helytállás érdekében is szükséges. . Az EU-szabályozással összhangban álló hazai vízgazdálkodási módszerek kidolgozásánál figyelembe kell venni a vízgyűjtő-gazdálkodás és vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés hazai tapasztalatait, eredményeit és a tervezés magyarországi sajátosságait, ugyanakkor ki kell elégíteni a Keretirányelv követelményeit is. Tekintettel kell lenni arra, hogy a magyar vízgazdálkodásnak vannak olyan területei, amelyeket nem célszerű, illetve nem is lehet EUszintű szabályozásokkal befolyásolni. Ilyen például a belvízvédelem, az árvízvédelem és az öntözés. Az EU azonban nem is törekszik ezeknek a területeknek a központi szabályozására, azonban ezeken a területeken is be kell tartani az EU előírásait. Oldalszám
Felhasznált irodalom Somlyódy L.(2000): Magyarország az ezredfordulón- Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián- A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései (Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodási Tudományos Kutatócsoportja) Szilárd Gy. Dr. A hazai öntözéses gazdálkodás és fejlesztésének lehetőségei, főbb feltételeiTanulmány VITUKI Rt.: EU szabályozással összhangban álló vízgazdálkodási módszerek kidolgozásának pilot programja-Tanulmány (http://www.kozpontiregio.hu/04_fejlprog/vizi.html)
A felhasznált irodalomból összeállította: Oszkó Andor AGROBUDA KFT.
Oldalszám
