MAGYARORSZÁG POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI ILLESZKEDÉSE AZ EURÓPAI UNIÓBA (2004–2007)* Lengyel László
Vezetői összefoglaló A tanulmány számba veszi Magyarország három fontos stratégiai problémáját – az agrár, a migrációs és a roma kérdést. Mindhárom kérdésben a 2006-ban belépő új kormánynak hosszú távú döntéseket kell hoznia, amelyekre vonatkozóan javaslatokat találhat a tanulmány végén lévő ajánlásokban. Felrajzolja a magyar növekedési pályát 2001 és 2006 között, és ennek a növekedési pályának a problémáit a jövő perspektíváit illetően. A magyar gazdaságpolitika két kormány alatt 2001től fenntarthatatlan és egyensúlytalan növekedési pályára tért, amelyet 2003-ban és 2004-ben a kiigazítási kísérletek nem tudtak visszalendíteni a fenntartható pályára. Részletesen elemzi az Orbán- és a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai hibáiból következő egyensúlyi zavarokat és a jelenlegi növekedés konjunkturális törékenységét. Az ajánlás ugyanakkor kitér arra, hogy az új kormánynak össze kell kapcsolnia a szükségszerű gazdaságpolitikai kiigazítást az elkerülhetetlen államgazdasági reformokkal. A tanulmány bemutatja a Korridor kutatócsoport vizsgálódását a „Két Magyarország?” problémája körül. A szerzők vitatták, hogy van-e Magyarországon világosan elkülöníthető szociológiai vagy politológiai határvonal Magyarország földrajzi, történeti, társadalmi csoportbeli határvonalain. Vitáik során arra a megállapodásra jutottak, hogy Magyarország minden politikusi szándék ellenére nem mutat kettős szerkezetet, valójában nincs két Magyarország, nem küzd egymással a jó és a gonosz Magyarországa, hanem sokrétű, tagolt magyar társadalom, és politikai rendszer létezik. Az ajánlásokban a tanulmány kitér azokra a lehetőségekre, amelyek az európai Magyarország előtt állnak 2006 tavaszán. Hogyan lehetséges a magyar társadalom, politika és gazdaság stratégiai beillesztése az Európai Unió keretei közé, s milyen feladatokat kell egy új kormánynak a társadalommal párbeszédben az elkövetkezendő négy év során megoldania.
*
A tanulmány először a következő kötetben jelent meg: A magyar tudomány a gazdaságért és a társadalomért. A Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyar Tudományos Akadémia közötti megállapodás keretében végzett stratégiai kutatások főbb eredményei (2004–2005) I. kötet (Társadalomtudományok). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 2005, 7–21.
248
Az uniós integrációhoz való illeszkedésünk néhány kiemelt fontosságú társadalmi kérdése A magyar vidék (falu, agrárgazdaság) illeszkedése az Európai Unióhoz A magyar agrárgazdaság és -társadalom unióhoz való illeszkedése a rendszerváltást követően előálló kényszerek és új kihívások nyomán kezdődött meg, és nem mondható befejezettnek a csatlakozás után eltelt egy év után sem. A rendszerváltás gyökeresen átszabta a magyar mezőgazdaság működési feltételeit: – Átalakultak a földtulajdonlás viszonyai. – Rendkívül koncentrálttá vált a földhasználat és az állattartás is. – A KGST biztos, igénytelen piacával szemben az exportnak éles versenyben kell helytállnia; az importverseny a belső piacokon erősödött. – A belső (lakossági) piac kereslete eltolódott a feldolgozott termékek felé, a háztartások beszerzései átterelődtek a kisboltoktól a nagy kereskedelmi láncokba. – A termelés nagyobb része elvesztette szabad piacra termelő jellegét, az agrártermelők az élelmiszeripar és/vagy a multinacionális kereskedelmi hálózatok beszállítóivá váltak. – Gyökeresen átalakult a mezőgazdasági termelés vállalkozási intézményrendszere. – Mindezek nyomán lényeges átrendeződésen ment keresztül a falusi társadalom. – Az agrárértelmiség nagyobb része kivonult a falusi gazdasági körből. Egyharmada vagy maga vált mezőgazdasági vállalkozóvá, vagy szerepet vállalt az átalakult mezőgazdasági vállalkozások életében. – Az agrárgazdaságból főhivatásszerűen élők száma hatvan százalékkal csökkent, és a létszámfogyás napjainkban is tart. Ennél nagyobb mértékben esett a mellékfoglalkozásban mezőgazdasági termelést, szolgáltatást végzők létszáma. – Rendkívüli mértékben felerősödött és kétirányúvá lett a falu és város közti ingázás. – A falvak társadalma nyitottabbá vált, mint a városoké, mert a közösségek termelési alapjainak megszűntével egzisztenciális érdekké vált a máshol lakókkal való mindennapi kooperáció. – A falusi elitképződés többcsatornássá alakult (gazdálkodói, hálózatépítési, köztisztviselői, szervezeti, politikai, mozgalmi, egyházi), de az elitbe tartozás gyakran feltételes vagy átmeneti. – Differenciálódott a falun élés szükséglete (a falu munka- és lakóhely egyben, „kétlakiság”, puszta lakóhely-kényszer) és ez eltérő érdekcsoportosulásokat hívott életre. – A gazdasági fejlődés a mezőgazdasági vállalkozók jelentős részét rákényszerítette a professzionalizálódásra, amely a vertikális hálózatokhoz való igazodást, az újat tanulást, a messze nyúló kapcsolatrendszerekben való eligazodást, szervezési képességet jelenti. – A mezőgazdaság átalakulási folyamatának ugyanakkor paradox következménye, hogy éppen azoknak a falusi lakosoknak zsugorodott össze a mezőgazdasági jövedelemszerzési esélye, akiknek nincs más hasznosítható szakismeretük, és a leginkább rurális vidékeken kisebb az agrárgazdaságból megélni tudók aránya, mint ott, ahol könnyebb az iparban vagy/és a szolgáltató szektorban elhelyezkedni. A magyar mezőgazdaság és a hozzákapcsolódó társadalmi réteg egy része felkészült az EUcsatlakozásból adódó újabb kihívásokkal való szembenézésre, és feltételezhetően az új támogatási rendszerek révén meg is találja a számításait az új integrációs keretek között. Ám a korszerű gazdálkodásra képtelen, képzetlenebb réteg hátrányos helyzete tovább éleződik, aminek feszültségei regionálisan is kiütköznek. Megoldást a kistérségi együttműködésen 249
alapuló átfogó vidékfejlesztési program hozhat. A vidék fejlesztése éppen ezért nem lehet csak mezőgazdaság-központú. A romák/cigányok helyzete a jelenben és a közeljövőben A roma népesség helyzetét és közel jövőbeni lehetőségeit vizsgáló kutatás megállapításai szerint a cigányság lélekszámának növekvő arányával nem tart lépést társadalmi integrációja, sőt, megerősödtek a szegregáció és a diszkrimináció jelei. A közeljövőben, 2007-ig e téren nem várható érzékelhető pozitív elmozdulás. Így a roma-kérdés válhat a legfontosabb magyarországi társadalmi konfliktussá. Az 1971-ben, 1993-ban és 2003-ban elvégzett felmérésekből a következő főbb megállapítások szűrhetők le. 1971 és 2003 között a cigánynépesség aránya megduplázódott az összlakosságon belül (3 százalékról 6-ra nőtt). Bár a születések száma a roma lakosságon belül is csökkent, 2003-ban a született cigánygyerekek aránya több mint a kétszerese volt 1971. évinek. A cigánylakosság az országos átlaghoz képest felülreprezentált a 0–44 éves korosztályon belül, de különösen a 20 év alattiak, a házasságot kötöttek körében. Felül reprezentált a roma népesség az egy családra jutó gyerekszámban (bár körükben is csökken), a fiatalon (24 év alatt) első gyermekét világra hozók körében (bár az időeltolódás itt is megjelent), és az alacsony iskolázottság tekintetében. Erősödött a lakóhely szerinti szegregáció. A roma lakosság nagyobb része (83%-a) végzi el ma az általános iskolát, egyötöde tovább tanul, de a középiskolába kerültek kétharmada lemorzsolódik; felsőoktatásba a roma lakosság mindössze 1,2%-a kerül. A nyolcvanas évek elején lezárult szocialista extenzív fejlődés lezárulása igen hátrányosan érintette a roma munkavállalókat. Ettől kezdve az ipar és az építőipar megszabadult a cigány betanított és segédmunkásoktól, a bejáró és ingázó foglalkoztatottakat elbocsátotta és falusi környezetbe visszazárta. A kilencvenes évek elején végbement termelési szerkezetváltás, a munkahely-leépítések tovább rontották a helyzetet, nagyobb mértékben érintették a roma népességet, mint az összlakosságot. A későbbiekben megindult felépülés pozitív hatásai viszont kevésbé tükröződnek a romák gazdasági aktivitásában.(A roma foglalkoztatottak aránya nem nőtt, munkanélküliségi arányuk viszont 38%-ról 40%-ra emelkedett.) Az ezredfordulóra világossá vált, hogy a roma népességet, sajátos helyzete miatt, mind a gazdasági dekonjunktúra, mind a konjunktúra sújtja, helyét és szerepét nem sikerült megtalálni az új, európai Magyarország foglalkoztatási szerkezetében. A 2004–2007 között várható folyamatokra a kutatás a következő prognózist adta. A roma lakosság lélekszáma 2007-re 600–700 ezer főre lesz tehető. A lakóhelyi szegregáció és a belőle fakadó feszültségek tovább éleződnek. E feszültségek csak azért nem váltak és válnak országos méretűvé, mert a roma népesség nem nagyvárosi gettókban, hanem falusi, elzárt környezetbe került. Az iskolai szegregáció enyhítésére előirányzott programok teljesülése kétséges. A cigányok foglalkoztatásában jelentékeny változás nem várható. A roma fiatalok négyötödére vár állástalanság. Az iskolázottsági szint javulása csak hosszabb távon várható. Mindezek alapján kevés okunk van feltételezni, hogy ez előttünk álló néhány évben, amely az uniós csatlakozás első periódusát jelenti, javul a roma és a többségi társadalom kohéziója. E tekintetben várhatóan inkább tovább erősödnek az unióhoz való társadalmi–gazdasági illeszkedést nehezítő társadalmi dezintegrálódás jegyei.
250
Migráció Magyarországról és Magyarországra Migrációs szempontból Magyarország konzervatív ország. Közép-Kelet-Európában az egyik legalacsonyabb migrációs potenciállal rendelkezik (migrációs potenciál: a lakosság hány százaléka szándékozna rövidebb vagy hosszabb időre külföldre utazni, munkát vállalni vagy ott letelepedni). Az utóbbi tíz évben a teljes migrációs ráta ugyan megduplázódott (12 százalékra nőtt), de a legutóbbi esztendőkben stabilizálódni látszik. Ugyanakkor komoly külföldre irányuló migrációs szándékot 2003-ban a teljes 15–74 éves korosztályra vetítve csak háromszázezren fogalmaztak meg, de közülük is csak egy tizedük tett tényleges előkészületeket a külföldi munkavállalás érdekében. (A magyarok országon belüli vándorlási kedve is alacsony, más településre 29, más megyébe 21 százalékuk települt volna át, ha nagyon szükséges lett volna a 2003. évi felmérés szerint.) A legkedveltebb célország Németország és Ausztria, ezt követően Nagy-Britannia és Írország. A külföldre kijutni vágyók zöme fiatal, az iparban vagy valamely szolgáltatási ágazatban helyezkedne el, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Az EU-csatlakozást követő évekre vonatkozóan a kutatás a következő várakozást fogalmazza meg: A csatlakozás után sem várható nagy kivándorlás (költségei nagyok és nem csökkennek). A rövid távú migráció mértéke nem változik (a teljes migrációs potenciál 2003-ban 9%). Tovább élnek az egyes régiók közötti hosszú távú migrációs kapcsolatok (pl. osztrák, szlovák határmenti kapcsolatok). A Magyarországra bevándorlók száma a nyolcvanas évek közepétől nőtt, 1990-ben tetőzött (40 ezer bevándorló), ezt követően csökkent és az ezredfordulón évi 20 ezerben stabilizálódott. A bevándorlók aránya a népességen belül 1%, az aktív korcsoportokban 2%. Zömüket a szomszédos országokból érkező magyarok teszik ki. Magyarország konzervatív abból a szempontból is, hogy nem befogadó. Tükröződik ez – a külföldiek alacsony és csökkenő reprezentációjában a munkaerőpiacon, – a Magyarországon élő külföldiek európai összehasonlításban igen alacsony arányában (1,1%), – a nyílt idegenellenesség (az országnak senkit sem szabad befogadnia) aránynövekedésében (az 1992. évi 15%-ról 30%-ra), – az erdélyi magyarokat megítélő kedvezőtlen irányú közvélemény-változásban (1989-hez képest). Ugyanakkor a határainkon túl élő magyarok és cigányok körében a nyers migrációs potenciál mértéke magas: a 2003. évi felmérés szerint a magyarok 19%-a kivándorolna, zömük Magyarországra (a cigányok 25%-a), rövid távon munkát vállalna 42%-a (a cigányok 58%-a), hosszú távon 26% (a cigányok 42%-a). A megkérdezettek 82%-a igényelné a magyar állampolgárságot, s közülük minden hatodik végleg áttelepülne. A magyarországi alacsony migrációs potenciál, a magyar xenophóbia erősödése, továbbá az a körülmény, hogy az EU-15-ökben is a migrációellenesség irányába fordultak az utóbbi időben a folyamatok, nem gyorsítja fel a magyar társadalom illeszkedését az unióhoz. Az említett társadalmi jelenségek ugyanakkor potenciális növekedési veszteséget jelentenek a magyar gazdaság számára.
251
A magyar gazdaság illeszkedése az Európai Unióhoz Az unió mint illeszkedési cél kihívásai Az Európai Unió fejlődési dinamikája alapján úgy véljük, hogy az európai „felzárkózás” keretét jelentő lisszaboni célok és alapelvek – bár továbbra is megfelelőek – nem teljesíthetők az évtized végére. Az évtized közepén megnőtt a veszélye annak, hogy világgazdasági versenyben az unió tartósan leszakadó övezetté válik. Az euró-zóna növekedése alatta marad az unió egészének. A magasabb növekedési pályára való átállást a régi EU-tagok belső keresletének lassú bővülése akadályozza, ami elodázhatatlanná teszi az unió fiskális és monetáris politikai keveréke hatásosságának felülvizsgálatát is. E felülvizsgálat Romano Prodi elnöksége alatt megkezdődött, de átmenetileg leállt. Magyarország abban érdekelt, hogy az Európai Unió a maastrichti kritériumokat értékelje át, és vegye figyelembe a megváltozott világgazdasági feltételeket. Az EU gyorsabb fejlődését kívülről veszélyeztető kockázati tényező részint az emelkedő olajár, részint, hogy az USA-ban felhalmozott egyensúlytalanságok kiigazítása a dollár–euró árfolyamán keresztül kedvezőtlenül hat az európai gazdaságok versenyképességére. Az unió keleti bővítése a nagyrégiók versenyében egyfelől többletterhet jelent, másfelől többletesélyt (többletkeresletet és európai hatékony befektetéseket). Az unió versenyképességének javítása érdekében elkerülhetetlennek látszik az irányítási rendszerek és szabályok újragondolása. Rugalmasabb alkalmazásukra vélhetően már 2005– 2006-ban sor kerül. Az EU-csatlakozást megelőző évek gazdaságpolitikai tévelygései Az Orbán-kormány 2001-ig – bár mást kommunikált – lényegében egyensúlyőrző pályán tartotta a magyar gazdaságot. 2001 második felétől azonban a költségvetési politika expanzívvá vált, és felfüggesztették a szigort a jövedelempolitikában is, s mindez alapvetően a fogyasztást élénkítette. A jegybankelnök nem kifogásolta az expanzív jövedelmi és költségvetési politikát, sőt kamatpolitikájával támogatta is. A kormányváltás idejére ismertté vált az egyensúlyromlással, dinamikacsökkenéssel, fogyasztási többletekkel ösztönzött gazdasági pálya. Az Orbán-kormány tudatosan vállalta e belső keresletélénkítő gazdaságpolitikát azzal, hogy a választások után majd korrigál. A Medgyessy-kormány nem lépett a széles nyilvánosság elé az öröklött helyzet bemutatásával, noha azzal tisztában volt. Hogy szavahihetőségét bizonyítsa, kétszer száz napos programjában olyan kötelezettségeket vállalt magára, aminek nem volt fedezete, és bekorlátozta a következő évek cselekvési terét is. Ahelyett, hogy korrigálta volna, tovább lökte a magyar gazdaságot a fogyasztás orientálta pályán, folytatódott az expanzív költségvetési és jövedelmi politika, miközben a monetáris politika egyre restriktívebbé vált. A külső konjunktúra élénkülése csak 2003 második félében mutatkozott meg a hazai gazdaság dinamikájában és növekedésének szerkezetében. Ami 2003-ban történt, kizárólag a külső kereslet bővülésére válaszoló nagyvállalati kör teljesítményének volt köszönhető, a 252
gazdaságpolitika – a monetáris politikával együtt – inkább rontotta, mintsem javította a folyamatokat. Kétségtelen, hogy 2003-ban határozottan korrigálni kellett volna a magyar gazdaság növekedési pályáját, amit azonban a kabinet a társadalom előtt titkolni kívánt, és ezért a mégoly tétova döntésekhez sem tudott társadalmi támogatottságot szerezni. Az elvetélt, illetve félresikerült vagy megkésett intézkedések inkább rontottak, mintsem javítottak a helyzeten. 2004-ben folytatódott az élénkülés, amely azonban az év második felében a konjunktúra kisimulását mutatta. Az előző évi „csendes kiigazítás” kudarca után a 2004. évi rendkívül szigorú jövedelempolitika, a magasabb inflációval együtt sikeresen csökkentette a 2001-től folyamatosan fűtött, sőt, túlfűtötté vált lakossági fogyasztás dinamikáját. A költségvetési politika is hozzájárult a háztartások és a vállalkozások jövedelmi arányainak 2001-ben megtört visszarendezéséhez. A fiskális politika – amellett, hogy restriktív jellegű volt – a felhalmozást serkentette. Mindehhez az indokoltnál szigorúbb monetáris politika társult, amely a magas és a lehetségesnél lassabban csökkentett kamatlábbal májustól beerősítette a forint árfolyamát. A jegybank e magatartása kiszélesítette az euroizációt. A költségvetési politika hitelességét nem sikerült visszaállítani, mert a hiány-előirányzatokat év közben is rendre módosítani kellett. A Brüsszelnek májusban benyújtott, „lazított” konvergencia-pályát decemberben szintén felül kellett vizsgálni – noha év közben a Pénzügyminisztérium többször is kiadáskorlátozó intézkedéseket léptetett életbe, sor került a kincstári vagyon utáni befizetések felemelésére és az állami kifizetések késleltetésére is. Az államadósság is nőtt a vállalt csökkenés helyett, és állománya a GDP arányában meghaladta a 60 százalékot. A magyar gazdaság középtávú kilátásai A magyar gazdaság 2005–2007 közötti fejlődésének prognózisát a következő feltételezések mellett készítettük el. – Az EU tagországaival elért erős integráltság és a magyar gazdaság nagyfokú nyitottsága a növekedés erős együttmozgását – szinkronját – eredményezi. – Az EU tagországokénál magasabb növekedési potenciál fenntartása további gazdaságpolitikai intézkedéseket igényel. – Fokozatosan, de előrelépés történik külpiaci kapcsolataink diverzifikálásában (orosz piac, India, Kína, Japán). – Az olajár-emelkedés a külső konjunktúra hűtésén keresztül gyakorol hatást elsősorban a magyar gazdaságra. A nominálisan megemelkedő olajárszint esetén sem kell huzamosabb időn keresztül nagyobb árnyomással szembesülnünk annál, mint amilyen az euró-régión belül a közelmúltban megtapasztalható volt. – Feltételezhető, hogy a 2006-ig tartó költségvetési periódusban rendelkezésünkre álló források nagy részét igénybe tudjuk venni. Az EU-s források az unió 2007–2013 közötti új költségvetésének életbelépése után jelentősen bővülnek. – A stabilizálódó magyar gazdaság az EU tagjaként elvileg a korábbiaknál nagyobb tőkevonzó-képességgel rendelkezik. A külföldi tőkéért folyó verseny azonban felerősödik a csatlakozók és a csatlakozásra váró országok körében. Tőkevonzó-képességünk más dimenzióba helyezésével tudunk csak versenyelőnyre szert tenni. A működőtőke-beáramlás felerősödése nélkül nem állítható meg a külső eladósodás folyamata, és fennmarad a forint relatíve magas elvárt kamatprémiuma. – A népesség korösszetétele a jövedelemtermelés és felhasználás szempontjából kedvezőtlenül alakul. 253
– A gazdasági transzformáción átesett magyar gazdaság szerkezete és a nemzetközi fejlődési tendenciák is tőkeintenzív növekedési pályákat vetítenek előre. – Nem számolunk azzal, hogy a vizsgált időszakon belül érdemben változik a magyar gazdaság duális jellege. A megtelepült multinacionális cégek továbbra is uralják a beruházási és exportpiacokat. – A fejlesztési stratégiákban fokozatosan előtérbe kerülnek az energiatakarékosság és a környezetvédelem szempontjai. – Bármilyen összetételű kormány kerül is hatalomra 2006-ban, alkalmazkodni fog az euróövezethez való felzárkózás pályájának követelményeihez. Összességében a növekedési pálya – a viszonylag kedvezőtlenebb külső feltételek és lazább gazdaságpolitika mentén – 2005–2006-ban 4–4,5% közötti dinamikát fog jelezi. 2007-ben viszont a stabilizáció igénye miatt nem tudunk érdemben magasabb növekedési ütemet elérni az adódó kedvezőbb külső feltételek ellenére sem, a növekedés dinamikája kb. 0,5–1 százalékponttal esik. A növekedés – kisebb csúszásoktól eltekintve – alapvetően beruházásés exportvezérelt marad. Kínálati oldalról tekintve a tovább modernizálódó feldolgozóipar, és néhány piaci szolgáltatás fogja a növekedés magját képezni. Várhatóan a mezőgazdaság és vállalkozásainak modernizációja is lezajlik az EU csatlakozás kényszereitől és lehetőségeitől vezérelten. S bár feltételezhetően a hazai cégek tőkeereje is gyarapszik, a gazdaság duális szerkezetének feszültségei továbbra is fennmaradnak. Munkaerőpiac A foglalkoztatottak száma 2005-ben stagnál, 2006-ban kissé emelkedik, 2007-ben – az államháztartás átalakítása nyomán – ismét mérséklődik. 2005–2006-ban folytatódik a munkanélküliség rátájának emelkedése. A nagyobb emelkedés 2005-ben következik be, 2006ban a száz lépés programja már éreztetheti a hatását. 2007-ben stagnáló munkanélküli létszámra számítunk, amiben egyfelől várhatóan a külső konjunktúra munkaerő-keresleti hatása, másfelől a gazdaságkiigazítás létszámleépítő hatása fog tükröződni. Infláció A fogyasztói árszint 2005–2007 között évi 3% százalék körül emelkedik. Ezt az inflációt körülményeink közt egyensúlyinak tekinthetjük, ám ehhez elengedhetetlen a fiskális konszolidáció, illetve olyan gazdaságpolitika, amely alacsony inflációs környezetet támogató belső keresleti viszonyokat alakít ki. Ekkor várható, hogy a hitelesség megerősödése következtében a várakozások is alkalmazkodnak és támogatják az alacsony infláció fennmaradását. Keresetek Előrejelzésünk abból indul ki, hogy az államháztartásból finanszírozottak bérdinamikájánál a versenyszféra jelenti a referenciát, az időszakon belül nem kerül sor nagy központi bérrendezésekre. 2005-ben a vártnál kisebb infláció és a béreket terhelő elvonások csökkenése következtében 5 százalék körüli reálkereset-emelkedés lehetséges (figyelmen kívül hagyva a béren kívüli juttatások hatását). A választások évében szintén magas, a GDP üteméhez közelálló reálkereset-emelkedést prognosztizálunk. 2007-ben viszont a jövedelempolitika ismét megszorító jellegű lesz.
254
Fogyasztás A háztartások fogyasztására a politikai ciklus hatása nem lesz elhanyagolható. Feltételezésünk szerint a fogyasztás dinamikája a 2006-os választási évben meg fogja közelíteni a bruttó hazai termék növekedését Ütemet csökkentően hathat – 2007-re áthúzódóan – a 2006-os választásokat követő gazdaságpolitikai kiigazítás. A háztartások és a közösségi fogyasztást együttesen tartalmazó végső fogyasztás, átlagos növekedési ütemét a vizsgált perióduson belül 2,3 százalékra prognosztizáljuk. Beruházások és működőtőke A prognosztizált időszakban a globális működőtőke-áramlások növekedése várható. Az Európai Unióhoz való csatlakozás javítja mind a régió, mind Magyarország tőkevonzóképességét. A Magyarország felé áramló európai fejlesztési pénzek szükségképpen növelik az európai vállalatok és pénzintézetek érdeklődését. A külföldi beruházások évi értéke viszonylag stabilan, 3.500 és 3.600 millió euró körül alakulhat. A vállalati beruházások a külső konjunktúratrendhez igazodnak, az állami fejlesztések részben a parlamenti ciklushoz, részben az államháztartás kiigazítási igényéhez, és részben a rendelkezésre álló Strukturális és Kohéziós alapbeli forrásokhoz. Az utóbbi évek lakásépítési boomja után 2005 második felétől enyhe visszaesés következik, és csak 2007 után várható a lakásépítési trend emelkedése. Külkereskedelem A külső konjunktúra alakulásához igazodva 2005-ben mérséklődik mind az export, mind az import növekedési üteme, de az EU-csatlakozás bázishatása folytán jelentős mértékben csökken a külkereskedelmi mérleg hiánya. 2006-tól a kivitel élénkülésére lehet számítani, amit követ az import fellendülése is. A külkereskedelmi mérleg hiánya 2006-ban nagyobb mértékben növekszik, 2007-ben a fogyasztás ütemének visszafogása következtében azonban kevésbé. Fennmarad exportunk koncentráltsága, valamint a globális cégek leányvállalatainak dominanciája, az import diverzifikációja viszont erősödik. Egyensúlyi jellemzők A lakosság megtakarítási hajlamának erősödése következtében a bruttó megtakarítási ráta a GDP arányában a 2004. évi 7 százalékról 2007-ig 7,5 százalékra nőhet. Paradox módon a háztartások eladósodási hajlandósága és megtakarítása nagyjából párhuzamosan mozog. Az együttmozgásban rejlő látszólagos ellentmondás mögött a konvergencia folyamata áll, hiszen Magyarországon nemcsak a megtakarítási, de az eladósodási hajlandóság is elmarad az Európai Unió régi tagországaira jellemző szinttől. Prognózisunk szerint a vállalati szektor hitelállománya 2005–2006-ban szerény mértékben, mintegy évi százmilliárd forinttal emelkedik, 2007-ben azonban már dinamikusabban, évi 200 milliárd forinttal bővül, miközben pénzügyi megtakarítása ennél kisebb mértékben (évi 50 milliárd forinttal) gyarapodik. A vállalatok nettó hitelfelvétele mindezek eredőjeként gyorsuló ütemben növekszik. Az államháztartás deficitje a 2004. évi 5,4 százalékos GDP-arányos mértékről (ESA-95nyugdíjreform hatásának figyelembe vételével) 2005-ben 6,3 százalékra emelkedik, és a 2006. évi választásokat követően nagyon kérdésessé válik az euró-övezeti csatlakozás 2010-re kitűzött dátumának fenntarthatósága tekintettel az államháztartásban felgyűlt feszültségekre. 255
2005–2006-ban a lakosság nettó megtakarítása jobban nő, mint amennyivel a vállalati szektor finanszírozási igénye, ezért a két szektor együttes megtakarítási pozíciója pozitív egyenleget mutat. 2005-ben a magyar gazdaság külső finanszírozási igénye mérséklődik, 2006-ban azonban ismét emelkedik az államháztartási hiánynövekedésének függvényében. 2007-től a belföldi magánszektor ismét nettó hitelfelvevővé válik. Más oldalról: hiába csökken prognózisunk szerint 2007-ben az államháztartás hiánya, a külső egyensúlyi helyzet ennél kisebb mértékben javul, vagyis több idő szükséges a külső pozíció konszolidálásához, mint az állam belső pozíciójának javításához. 2005–2006-ban még fennmarad az államadósság GDP-arányos növekedésének kedvezőtlen folyamata, 2007-ben azonban javulásnak kell bekövetkeznie. Nem elhanyagolható annak a kockázata, hogy a tervezetthez képest kitolódik az euróövezeti csatlakozás dátuma. Ez azért is kedvezőtlen fejlemény, mert a többi kelet-közép-európai új EU-tagország ugyanebben az időszakban előrelépést tudott felmutatni a konvergenciamutatók teljesítésében, annak ellenére, hogy a politikai harcok más országokban is igen változékony belső feltételeket eredményeztek. Feltevésünk szerint 2005–2007 között átlagosan 4%-os GDP növekedés várható. A moderált ütemű növekedési pályához, az elkövetkezendő két és fél évben a kitűzött célpályának megfelelő dezinfláció társul, amely azonban a 2005 elején váratlanul alacsonyra süllyedő fogyasztói árindex miatt ebbben az évben alacsonyabb árnövekedést jelent, mint a tervezett. Az infláció még 2006-ban is alacsonyabb lehet, mint a konvergencia-programban foglalt tervadat. A programban szereplőnél alacsonyabbra várt GDP növekedés és infláció – az előrejelzésünk készítésekor ismert fiskális politikai bizonytalanságok mellett – tovább növeli a veszélyét annak, hogy a túlzott deficiteljárásban megfogalmazott követelések alapján kitűzött célnál nagyobb államháztartási deficit alakul ki az elkövetkező években is. Ez azt is jelenti egyszersmind, hogy a kedvezőtlen konjunkturális körülmények között nagyobb nehézséget jelent majd az euróövezeti csatlakozáshoz elengedhetetlen állami finanszírozási igény visszafogásának megvalósítása. Össszeségében a magyar gazdaság illeszkedése az európai fő áramokba a választási politikák érvényesítése okán 2001–2002-ben erős gellert kapott. A gazdaságpolitika 2003. évi „csendes kiigazítása” csak rontott a helyezeten, és csak a 2004. évi stabilizációnak volt némi eredménye. A 2005-ben újraindított lassú fellazulást 2006-ban további expandálás követi az államháztartásban és a jövedelempolitikában, amely inkább eltávolít, mintsem közelebb visz a konvergenciaprogramban vállaltakhoz. A gazdaságpolitika korrekciója legkorábban 2007-ben éreztetheti hatását. Magyarország számára ma az elsődleges veszély az, hogy a fejlődés a „fenntarthatatlan instabillitás” okán megtorpan, és nem sikerül továbblépni az integráció új fázisába. Az EUcsatlakozás a magyar gazdaság számára annak ellenére versenyképességi kihívás, hogy az európai versenyképesség lemarad a versenytársak mögött. A gazdaságpolitika egyértelműen elsődleges prioritása kell hogy legyen az elkövetkező években az egyensúlyi pályára való visszatérés és olyan reformértékű lépések megtétele, amelyek elősegítik az euróövezethez való csatlakozás 2010-es céldátumának teljesítését és azt, hogy a 2007-től rendelkezésre álló jelentősebb EU-forrásokat minél nagyobb mértékben tudjuk eredményesen felhasználni.
256
A maastrichti kritériumok teljesítése (2004–2007) Megnevezés Infláció*
PM*** PÜK Rt. Államháztartási deficit**/GDP PM*** PÜK Rt. Államadósság**/GDP PM*** PÜK Rt.
2004 tény 6,8 6,8 4,5 4,5 57,0 57,0
2005 4,5 3,6 3,8 4,2 55,3 57,6
2006 4,0 3,5 3,3 3,9 53,0 57,4
2007 3,5 3,3 2,8 3,1 50,6 56,4
* Éves átlagos fogyasztói árindex. Az inflációs kritérium kiszámítása ettől eltér. ** A nyugdíjreform hatásával részlegesen korrigált, a túlzott deficiteljárásban számításba veendő mutató. *** Forrás: Magyarország aktualizált konvergencia programja (2004–2008), Bp. 2004. dec.
Az intézményi illeszkedés néhány kiemelt területe A bankrendszer illeszkedése Az új évezredre jól strukturált és viszonylag korszerű bankrendszer alakult ki Magyarországon, amely szolgáltatásainak mennyiségét és minőségét tekintve komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben. Ám a kedvező változások ellenére még ma is igen kis szerepet tölt be a szabad tőkék áramoltatásában. A szélesebb értelemben vett pénzügyi közvetítő rendszerben is szűk a tőkeáramlás az ország fejlettségéhez képest, ami korlátozza a gazdaság növekedését. A magyar bankrendszer ma jobb állapotban van, mint a közép-kelet-európai bankok többsége, és viszonylag jól illeszkedik a EU pénzintézeti rendszeréhez. – A stabilitását tükröző mutatók hasonlók az EU átlagához. – Tulajdonosi háttere tőkeoldalról biztosítja a kockázatok kezelését és az esetleges sokkok kivédését. – Intézményi és tevékenységi struktúrája nagymértékben illeszkedik az EU-ban jellemzőkhöz. – A hitelintézeti törvény előírásai megfelelnek az EU-ban érvényes szabályoknak. Az összes pénzügyi szolgáltatást és szolgáltatót egységes felügyelet ellenőrzi a bázeli irányelvek alapján. Ugyanakkor a magyar bankrendszer uniós átlagtól elmaradó hatékonysága és a bankfinanszírozás gazdaságban betöltött alacsony szerepe miatt az EU-csatlakozás komoly kihívást jelent. A bankok jelentős része sokkal kevésbé hatékonyan működik, mint uniós versenytársaik: jóval magasabb fajlagos költséggel és szélesebb kamatréssel érnek el hasonló jövedelmezőséget. Ez az ügyfelek számára hátrányos helyzet nem maradhat fenn sokáig. Ma a jelek arra mutatnak, hogy az ügyfélközpontú stratégiáké a jövő. A magyar versenypolitika és -szabályozás illeszkedése A magyar versenyszabályozás a ’90-es évek elejétől az európai alapelveket és módszereket követi, dilemmái és a feloldásukra tett kísérletek is hasonlóak. Ezt az uniós csatlakozás alapjaiban nem változtatta meg, csak módosította. A módosítások azonban egyes részterületeken, eljárásrendekben jelentősek, és nem zárultak le véglegesen. A magyarországi
257
fejleményeket a következő években az EU-ban végrehajtandó lépések és a hazai alkalmazkodás módja szabja meg. A magyar versenypolitika és -szabályozás alakulását a vállalati magatartás megítélésében, az állami támogatások kezelésében és a közszolgáltatási piacok megnyitásában a következő években alapvetőan az Európai Unióban végrehajtott és várható változások határozzák meg. Az uniós szabályozás folyamatos változásainak mozgatórugói részben a verseny, részben az állami/hatósági beavatkozással kapcsolatos dilemmákhoz nyúlnak vissza: a versenyképesség rövid távon nemcsak a verseny élénkítésével, de annak torzításával is javítható. Magyarország belépése az unióba a versenyszabályozás terén nem jelentett éles fordulatot. Az előkészületek során ugyanis a törvényi-intézményi keretek és a jogalkalmazás gyakorlata is közel került a közösségi előírásokhoz. – A vállalati magatartást érintő anti-tröszt szabályozás a ’90-es évek elejétől az európai alapelveket és módszereket követte. – Nem tért el az uniós menetrendtől, csak néhány évet késett a közszolgáltatási piacok felszabadítása, amely a biztonságot és fokozatosságot szem előtt tartva először a telekommunikációban, majd több más terület mellett az energetikában is elindult. – Életbe lépett az állami támogatások uniós előírásoknak megfelelő regisztrálása. – A csatlakozás idején átalakult az adókedvezmények EU által kifogásolt rendszere. A hatóságok és vállalatok legfontosabb teeendője továbbra is az uniós változások követése, amelyhez a meglévő jogi keretek, apparátusok és a nemzetközi kapcsolatrendszer is jó feltételt jelent. A rutinfeladatok megoldása mellett különösen nagy próbatétel lesz az uj tervezési periódus indulása. Ez leginkább az állami (közösségi) támogatások elbírálását érinti, ahol nemcsak a korábbi programok futak ki, hanem lejár a kapott derogációk többsége is. A másik jelentős feladat a piacnyitás folytatása, amelynek az energetikában 2007 lesz a következő nagy mérföldköve. A Gazdasági Versenyhivatal tevékenyéségében új feladatot jelent az unió egészében végbemenő vállalközi megállapodások, erőfölényes ügyek és az összefonódások figyelemmel kísérése. Politikai illeszkedés Magyarország beilleszkedése az integrálódó Európába nemcsak gazdasági teljesítményétől, hanem társadalmi állapotától és politikai stabilitásától is függ. Ha az országban instabil, vagy válságos a belső politikai helyzet, és ez áthatja, megrendíti az egész társadalmat, akkor ez részünkről jelenti a beilleszkedés akadályát. Ha Magyarország két, egymással viaskodó részre szakad, akkor igen rosszak az Európai Unióba való beilleszkedés esélyei. Tekintettel arra, hogy számos politikusi és sajtó-megnyilvánulás évek óta visszatérően az ország kettészakadtságáról beszél, a KORRIDOR Politikai Kutatások Központja arra törekedett, hogy történelmi és társadalmi mélységében vizsgálja meg ezt a kérdést. Az egymással versengő pártok által vezérelt parlamentáris demokráciában – így Magyarországon is – a pártok közötti konfliktusok különféle mértékű meghasonlásokat teremtenek, illetve konzerválnak. Egyik kérdésünk az volt, hogy mi ennek az alapja. A magyar társadalom történetében, vagy netán mai, strukturális különbségeiben keresendők-e a politikai szembenállások gyökerei? Van-e társadalmi mélysége az ijesztőnek tartott, az uniós beilleszkedést veszélyeztető politikai konfrontációknak, vagy a kettészakadás rémképét festő nyilatkozatok csak a politika retorika túlzásai? 258
A KORRIDOR Politikai Kutatások Központjának hét szerzője hétféleképpen közelítette meg a kérdést, de válaszaik mások, mint a kveruláns politikai nyilvánosságban egymásról visszaverődő, untig ismert rémképek. Vitáink végeredménye – tömören és árnyalatlanul – Magyarország nincs kettészakadva, nincs két Magyarország. Vitáink kezdetén, a feltevések fölvázolásakor többféle álláspont körvonalazódott. Volt, aki úgy látta, hogy a hazai politikai viták a központoktól távol eső vidékeken és még a családok belső életében is mély meghasonlásokhoz vezetnek. Más vélemény szerint ez bizonyítatlan és alaptalan vélemény, mert a pártpolitikai viszályokat az emberek többsége nem érti, és nem is érdekli őket, s a nagy politikai zaj ellenére el sem jut hozzájuk. Volt viszont, aki úgy érvelt, hogy nem pusztán a napi politika, hanem legújabb kori történelmünk alakította ki az egymással élesen ütköző attitűdöket, politikai érzületeket, vagyis az ütköző indulatok történetileg alapozottak, s magyarázatuk a politikai kultúrában található meg. Mindezekkel szemben fogalmazódott meg aztán egyrészt az, hogy Magyarországon egyáltalán nincsenek nagy társadalmi és érzelmi különbségek, másrészt az, hogy az egymással horzsolódó kultúrákat, habituális közösségeket tekintve nem kettő, hanem inkább sokszínű – ha úgy tetszik – sok Magyarország van. A régi és a mai közbeszédben szinte megszámlálhatatlan a leegyszerűsítő ellentétekben való fogalmazás, amikor a társadalom, az ország állapotát minősítik (kurucos–labancos, népi–úri, keleti–nyugati, mély-magyar és híg-magyar, zsidó–keresztény, stb.). Mindezeket mérlegeltük, és elvetettük. Romsics Ignác a két világháború közötti állapotok statisztikai, szociológia és irodalmi elemzéseit áttekintve arra jutott, hogy bár akkoriban is számosan gondolkodtak egymást kizáró, bináris oppozíciókban, akkor sem két Magyarország volt. Kende Péter véleménye szerint a politikusi beszédben és tettekben megnyilvánuló érzületi különbségek, emlékezet-politikai viszályok, szimbolikus helyfoglalások indító okait nem a most versengő pártokban, hanem a 20. század hazai történelmében, annak egymástól eltérő felfogásaiban lehet megtalálni. Gombár Csaba úgy véli, hogy akár történelmileg nézzük, akár nemzetközileg, az ország inkább egységesnek mondható, a társadalomban semmiféle mély szakadás nincs, hiszen a társadalmat még a történelmileg alapozott tehetetlenségi erejükkel is egyben tartó állami intézmények viszonylag stabil állapotot eredményeznek. Ezt a viszonylagos egységet Szilágyi Ákos szerint viszont olyan politikai törzsiségek, piacosított, habituális csoportosulások bontják meg, amelyek egyébként persze saját diadalú egységesítésre törekszenek. Vásárhelyi Mária az empirikus vizsgálatok áttekintésének alapján vonja kétségbe az ország kettészakadtságát, míg Enyedi Zsolt, a vonatkozó legfrissebb nemzetközi irodalom figyelembevételével, a politikai pártok megosztásra törekvő voluntarizmusának mértékét elemzi. Lengyel László a hazai történelmi fordulópontokból értelmezi társadalmunk barázdáltságát, s amellett érvel hogy nem két, hanem több Magyarország van. Miközben kutatócsoportunk alapállítása a vizsgált kérdésben az, hogy nincs két Magyarország, hogy a magyar társadalom nincs ketté szakadva, az is nyilvánvaló, hogy a szembenálló politikai pártok a szavazatnyerés érdekében nem csak verbálisan támadják egymást e kettészakítás hangoztatásával, hanem ebbéli törekvésükben történetileg kialakult, tömeges érzületekre támaszkodhatnak. Mi tehát ez a társadalmi reakcióban tapasztalható, érzületi különbség, amelyet politikai kampányok során indulattá, néha szenvedéllyé lehet hevíteni?
259
Leegyszerűsített értelemben, vagyis ebben az érzületi különbségben, már 1945 előtt is mindig „két Magyarország” volt: a jobbágyfelszabadításig úri és paraszti, az első világháború előtt nemzeti és hazátlan proletár (vagy kozmopolita az új irodalmi irányzatok értelmében), a két világháború között keresztény és zsidó. Mindez persze pusztán a közbeszédre vonatkozik, arra, ahogyan a nyilvánosság előtt megszólalók magukat, illetve a többieket elhelyezték. 1945 után a helyzet e tekintetben – és ez bizonyos mértékig hazai sajátosság – annyiban változott, hogy a társadalom tagjait szubjektíve elválasztó vonal, ez a bizonyos érzületi különbség, sokkal markánsabb lett politikai hatásában, mint bármikor korábban. A szovjet csapatok bejövetelével egy új érzületi meghasonlás párosult: egyrészt voltak és máig vannak azok, akik ezt felszabadulásként élték meg (legalábbis potenciálisan), mások számára ekkor halt meg az igazi Magyarország, és adta át helyét egy, az ég tudja meddig tartó idegen hódoltságnak. Első látásra ez a kettősség a kuruc–labanc ellentétpárt idézi föl, csakhogy míg emez csak a szó szűkebb értelmében volt csak politikai, és nem terjedt ki sem az élet mindennapjaira, sem a társadalom egészére, addig az 1945 utáni „új világ – idegen világ” érzelmi és identifikációs hatása az életvilág egészét látszik átfogni. A hivatalos ideológia által kimunkált és nemcsak vállalhatóvá, hanem kötelezővé is tett „haladó hagyományt” a magyar társadalom „keresztény-nemzeti” érzületű része soha nem érezte a magáénak, még a késői Kádár-korszakban sem, amikor pedig tagjainak jelentős része egyedileg integrálódott a fennálló rendszerbe. A kilencvenes évek elején az ország politikai képlete ingatag és kialakulatlan volt, de tovább hatott a történelmi alapú érzületi elkülönültség, amelynek következtében a 20. század Magyarországának történetére egymástól nem pusztán eltérően, hanem konfliktusosan emlékeztek vissza az emberek. A bontakozó, helyüket és hangjukat kereső pártokkal elkezdődtek azok a viszályok, amelyeket emlékezet-politikai konfliktusoknak nevezhetünk. Az emlékezet-táborokat az állítja szembe egymással, hogy az egyik az 1945 előtti Magyarországgal akarna kontinuitást találni, míg a másik (kimondatlanul is) igenli a Horthyrendszer összeomlásával és az 1945. évi „demokratikus” újrakezdéssel keletkezett cezúrát, mert úgy véli, hogy potenciálisan ekkor jöttek létre a magyar nép társadalmi felszabadulásának, illetve a Nyugathoz való felzárkózásának feltételei. De ez az érzületi különbség nem pártszervezési, és nem ideológiai kérdés, hanem a 20. század történelmére való, családilag átörökített, különféle emlékezés. Annyiban tény, hogy a történelem megtörtént, de egyébként csak a történelemre való, egymással perlekedő emlékezés. Ugyanakkor az efféle emlékezés tömeges is, hiszen százezreket tartóztattak le, zártak börtönbe, telepítettek ki, vették el birtokát, lakását, boltját, a 20-as, a 30-as, a 40-es, vagy az 50-es években, mert magyar volt, mert zsidó, volt, mert német volt, mert kulák volt, mert arisztokrata volt, mert kizsákmányoló volt; vagy az ilyesmit elbírálni hivatottak annak tartották. Ebben az értelemben Lengyel László költőileg túlzó, de telibe találó megfogalmazása: „mindnyájan mások házában élünk, mások képeit nézzük falainkon” jól érzékelteti a 20. század hazai történelmi fordulatainak nagy tömegeket érintő érzületi hatását. A fordulatok által érintett emberek, családjukkal együtt – egymással többszörös átfedésben – tömeget képeznek, s a családi emlékezetek folytonosan ébren tartják azt a társadalmi érzületi megoszlást, amelyet a politikai pártok – ismételjük: szavazatmaximalizálási célból – örökös kampányaik során megzenésítenek. Nyilvánvaló tehát, a különféle érzületek alapján jelentős habituális különbségek vannak a hazai társadalomban, amelyek alapján, adott esetben tömegeket lehet hiszterizálni. De ez – és ez vizsgálódásaink, vitáink konklúziója, ha úgy tetszik, eredménye – sem társadalomszerkezeti, sem gazdasági, sem kulturális szempontból – 260
de még politikailag sem – jelent két Magyarországot. Az ilyenféle érzületek nem kettéosztották, hanem nagyon sokféleképpen barázdálták társadalmunkat a 20. század során. Álláspontunk szerint tehát Magyarország sem kulturálisan, sem gazdaságilag, sem politikailag nincs kettészakadva; nincs két, egymással szembenálló Magyarország. Az Európai Unióba való beilleszkedésünknek e vonatkozásban nincsenek akadályai. A kettészakadt Magyarország merő rémkép – ami sokszor és sajnálatosan elfedi azokat prózai, civilizációs akadályokat, amelyek leküzdendők a gyorsabb integráció érdekében.
Ajánlások és javaslatok 1. A magyar társadalom demográfiailag hanyatló, öregedő, zárt, alacsony legális foglalkoztatottságú, idegenellenes társadalom. Ennek következtében, nemcsak a gazdasági növekedés és a versenyképesség, hanem a társadalmi reprodukció és a nagy rendszerek működőképessége van veszélyben. Elsődleges feladat a társadalmi nyitás, a mobilizáció, a fiatalítás és a foglalkoztatás növelése. A jelen és a középtávú gazdasági állapotai nem tesznek lehetővé olyan családtámogatási rendszert, amely jelentősen befolyásolni tudná a demográfiai hanyatlás folyamatát. A magyar társadalom reprodukciójának 1918-ig természetes forrása volt a régiós migráció. Csak egy átgondolt, irányított bevándorlási és munkavállalási politika állíthatja és fordíthatja meg a kedvezőtlen demográfiai és foglalkoztatási folyamatokat. Ehhez újra kell vitatni a határon túli magyarok és az anyaország stratégiai viszonyát. Másrészt, át kell gondolni a térség – román, ukrán, szlovák, szerb, horvát, makedón, bolgár stb. –munkavállalóinak beillesztését a magyar munkaerőpiacra. Harmadrészt, meg kell határozni azt a kvótát, amely a térségen kívülről származó munkavállalókat és bevándorlókat érinti. Ma a bevándorlásból származó kockázat Magyarországon jóval alacsonyabb a régi EU-országokhoz képest, ezért természetesen csak egy egyeztetett bevándorlási és foglalkoztatási stratégia vezethet eredményre. A legélesebb társadalmi összeütközés a roma népesség társadalmi – iskolai, foglalkoztatási, lakóhelyi – integrálása körül van. E kérdést egyszerre szükséges európai és regionális szinten fölvetni, és összefüggésbe hozni az állami szerepvállalással a roma foglalkoztatásban. 2. A társadalmi reprodukciós folyamatok és az európaizálódás tartósan magas, fenntartható gazdasági növekedési pályát igényelnek – az 1996–2001-es időszak 5,5 százalékos fenntartható növekedésének mintájára. E fenntartható pályát 2001-től elhagytuk, s reformok véghezvitele nélkül, 2003 közepéig fogyasztástól vezérelten, a kormányok felélték a fenntartható növekedés gazdasági és társadalmi tartalékait. Egyensúlytalan és fenntarthatatlan pályáról, az állami túlelosztástól kell visszatérni fenntartható növekedési pályára, amelynek egyik jelképe az euró-övezethez csatlakozás 2010-es dátuma. A szigorú és feszes pálya előnye a külső finanszírozás és a forint stabilitása, a magyar hitelesség helyreállása, valamint a magasabb szintű, fenntartható növekedés lehetőségének megteremtése. Az adósságcsökkentő egyensúlyi pálya európai íve, a szigorú európai és globális számon kérés visszatarthatja a kormányokat a felelőtlen osztogatásoktól, a populista elígérkezésektől. Viszont a szigorú pálya könyörtelen megszorításokkal jár 2006 derekától, ami a társadalmi elégedetlenség miatt nehezen teszi lehetővé ésszerű gazdaságpolitika kialakítását. Továbbá, a 2001 és 2005 között követett felelőtlen gazdaságpolitikák felélték a szükséges reformok forrásait, így az adósságcsökkentő politika nem hagy elegendő teret a reformok számára. 261
Az új növekedési pálya fölrajzolása két ütemben történik: politikai egyetértésre kell jutni a 2005. decemberi konvergencia megújító program ügyében, majd a 2006-ban hatalomra kerülő kormányra vár, az új pálya kialakítása. Javaslatunk szerint, a politikai szereplőknek a választásokig tartózkodniuk kell az euró-övezethez való csatlakozás dátumának vitatásától, nehogy oktalanul forint-válságot idézzenek elő. Célszerű és szakmailag indokolt a pártok közötti megállapodás a 2005-ös konvergencia-program stratégiai alapjairól, anélkül, hogy elköteleznék magukat a választások utáni időszakra. Ha ez nem sikerül, akkor a pártok arra kényszerülnek, hogy a 2006. szeptemberi konvergencia-program alapjairól egyezzenek meg. Az euró-övezethez történő csatlakozás 2005 őszi vitája pontosan rávilágított arra, hogy a magyar gazdaságpolitika – a karakteres fiskális, az önálló jövedelem-, és a szakmailag kiegyensúlyozott monetáris politikák – hitelességének kell helyreállnia ahhoz, hogy a pénzpiacok, az Európai Unió és a magyar gazdasági szereplők elfogadják a kiigazított magyar növekedési pályát. 3. A gazdaság fenntartható növekedése és versenyképessége egyre inkább függ a társadalmi nagy rendszerek átalakításától. A nemzetközi cégek exportképes beruházásai maximálisra feszítették a gazdasági növekedési pályát, önmagában a gazdaságban nincs további húzóerő az állam, a költségvetés reformja nélkül. A jelenlegi egészségügyi, oktatási, szociális és közigazgatási szerkezettel nincs esély a felzárkózásra. A társadalmi nagy rendszerek reformját egyértelmű támogatás övezi Európában, de ellentétben a közvetlen költségvetési ésszerűsítési programokkal, Magyarországon még mindig nincsenek megalapozott programok a nagy szerkezetek reformjára. A politikai szándék minderre kormánynál és ellenzéknél egyaránt hiányzik. A kiadási oldal reformja nélkül nem lehetséges racionális adósságcsökkentő program sem. Javasoljuk a széleskörű szakmai és politikai vitát az állam szerepéről, s az egymással összefüggő államháztartási reformok lehetséges módozatairól. Ennek egyik alkalma az új kormány programjának kialakítása lehet. A nagy rendszerek reformjai közül, a jelenlegi politikai szituációban, a közigazgatás, a gazdaság, az egészségügyi, oktatási és szociális infrastruktúra regionalizációja és kistérségi újjászervezése mögött áll politikai és szakmai konszenzus. Valamennyi politikai és szakmai szereplő egyetért abban, hogy a magyar közigazgatás és gazdaság egyesíti magában a túlcentralizálás és a túlzott decentralizálás betegségeit. A központi igazgatás és a helyi önkormányzatok között nincs, és nem is lehet érdemi munkamegosztás a mai szerkezetben. A fejlesztő kistérségi összefogás átalakítása közigazgatási, egészségügyi, oktatási és szociális egységgé megszüntetné a túlzott költségvetési decentralizációt, megteremtené az ésszerű együttműködést az igazgatás, az oktatás és egészségügy térbeli szerkezeti rendszerén belül. Másrészt, a régiós szerveződés közigazgatási szintre emelése, lehetővé tenné a központi kormányzás decentralizálását, új munkamegosztást alakítana ki a főváros és a vidék, a megyei jogú városok, illetve a városok és falvak kapcsolatában. E régiós és kistérségi programot célszerű összekapcsolni a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, illetve a helyi adóztatás bevezetésével. Javasoljuk, hogy a kormány egyeztessen az ellenzékkel, hogy az NFT-vel összefüggésben, a kétharmados közigazgatási kistérségi és régiós megállapodásra, parlamenti elfogadásra kerüljön sor. A politikai szereplőknek határozottan előnyös lenne, ha a 2006-os önkormányzati választások előtt hoznának döntést a kistérségekről és a régiókról, mert ezzel a régiós és a kistérségi választásokat elcsúsztathatnák a parlamenti ciklus közepére. Ha a további önkormányzati választások nem esnének egybe a parlamenti ciklussal, lehetővé válna, hogy a kormányok ciklusuk elején komoly programokba fogjanak, nem kényszerülnének azonnal választási és ígéret-kampányba a parlamenti választások után. 262
4. A magyar társadalomban nincs egyetlen törésvonal, amely e társadalmat történeti, földrajzi, szociológiai alapokon két Magyarországra osztaná. Az ilyen választóvonal meghúzását politikai erők, kormányok erőltethetik, de tartósan fenn nem tarthatják. A társadalomban számtalan, egymást keresztező törésvonal létezik, sok-sok kis-Magyarország a maga családi tűzfészkével. A harmadik köztársaság 1989–90-es eredeti megállapodásai, és a belőlük épülő alkotmányos intézményrendszer részben-egészben érvényét veszítette. A 2006os politikák jelentős kérdése, hogy a magyar politikai szereplők rekonstruálják és renoválják a harmadik köztársaság palament- és pártközpontú, nemzeti intézményekkel ellensúlyozott, a végrehajtó hatalmat korlátozó intézményrendszerét, vagy megpróbálkoznak a negyedik köztársaság új intézményes szerkezetével. Ezzel az alkotmányos összeütközéssel összefüggésben, de ettől függetlenül is dönteni kell arról, hogy a versengő vagy konszenzusos demokrácia eszközeivel él-e a politikai elit. A magyar társadalom és gazdaság európai elhelyezkedése bizonyos stratégiai megállapodásokat tesz szükségessé valamennyi politikai szereplő részéről. Ilyen hosszú távú megállapodásokra van szükség a Nemzeti Fejlesztési Tervről, a konvergencia-pályáról, a beés kivándorlási, munkavállalási politikáról, a nagy rendszerek – oktatás, egészségügy, szociális rendszer – átalakításáról, a nagy politikai és gazdasági partnerekhez – az Európai Unióhoz, az Egyesült Államokhoz, Japánhoz, Kínához és Oroszországhoz – fűződő viszonyról. Nem társadalmi békéről, nem nemzeti konszenzusról, csak stratégiai kérdésekben politikai tűzszünetről van szó a magyar nemzeti érdekek és az európai magyar szerep és súly szem előtt tartásával. Az európai Magyarország Európai Unión belüli új szerepét e feltételek és ajánlások mellett látjuk kialakíthatónak.
Irodalom Enyedi Zsolt: A voluntarizmus tere. In: Enyedi Zsolt – Gombár Csaba – Kende Péter – Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris–Korridor, Budapest, 2005, 132–165. Gombár Csaba: Magyarországról, magunkról. In: Enyedi Zsolt–Gombár Csaba–Kende Péter– Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris–Korridor, Budapest, 2005, 11–48. Juhász Pál: Magyar vidék, falu, agrárgazdaság helyzete az EU-ban (a falusias terek gazdasági, társadalmi és politikai gondjairól). (Közöletlen tanulmány, 2005.) Kemény István: A romák/cigányok helyzete a jelenben és a közeljövőben (Közöletlen tanulmány, 2005.) Kende Péter: Mitől van mégis két Magyarország? In: Enyedi Zsolt – Gombár Csaba – Kende Péter–Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris– Korridor, Budapest, 2005, 102–131. Magyar gazdaság 2002–2006 – helyzetértékelés Részvénytársaság, Budapest, 2006. március.
263
és
előrejelzés.
Pénzügykutató
Romsics Ignác: Magyarország(ok) a két világháború között Két Magyarország? In: Enyedi Zsolt–Gombár Csaba – Kende Péter – Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris–Korridor, Budapest, 2005, 49–101. Sík Endre: Migráció Európába(n): Magyarországra, Magyarországról, Magyarországon át – a migráció régi–új formái a XXI. század elején. (Közöletlen tanulmány, 2005.) Szilágyi Ákos: Egyet mondok – kettő lesz belőle. In: Enyedi Zsolt – Gombár Csaba – Kende Péter – Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris– Korridor, Budapest, 2005, 199–248. Vásárhelyi Mária: Fecseg a felszín, hallgat a mély… In: Enyedi Zsolt – Gombár Csaba – Kende Péter – Romsics Ignác – Szilágyi Ákos – Vásárhelyi Mária: Két Magyarország? Osiris–Korridor, Budapest, 2005, 166–198.
264
