* Információs Forrástájékoztató Iroda * 1036 Bpest, Lajos u.107. * Tel/fax:387-5924 * E-mail:
[email protected] Csorba József * Tel: 06-70-5606966 * E-mail:
[email protected]
Az információgazdaság politikai gazdaságtanának alapjai
file: cegveze.doc
2000, május 20.
témavázlat Az információtudomány felől (bevezetés)
3-
1. A kapitalizmus az információ korában
5-
2. A hálózati (vagy internetes) gazdaság jellemzői
6-
2.1 A mérés és minősítés tartalmai a korai hálózati gazdaságban
7-
2.2 Az internet két infrastruktúrájának költségei (az állam szempontjából)
8-
3. Az e-biznisz valósága
11-
3.1 Infomediáris tevékenységek és formák
13-
3.2 Az e-ker és e-biznisz a működő hálózati gazdaságban
14-
Ábrák, táblák, illusztrációk 1.tábla Az ipariból az információ korába történő átmenet az IBM-modell szerint 2.tábla Médiagazdaság Új média Hálózati gazdaság
3. következtetések Információpolitika
2
A/ Az információgazdaság törvényszerűségei mottó: Az információs társadalom mindenekelőtt az információról szól.
Bevezetés: Az információtudomány kibontakozása felől A második világháború alatt és közvetlen utána kibontakozó fejlődés eredménye teszi az ezredvég legdinamikusabb tudományává az információtudományt, megannyi társdiszciplinájával együtt. A MIT tudósa, Vannevar Bush fogalmazza meg a legkomplexebben a hatalmas és egyre növekvő információ-, ismeret-, tudás bázis hozzáférhetővé tételének gondjait, javasolva egy gépi megoldást (MEMEX, 1945) az információkezeléshez tartozó mentális folyamatok mesterséges utánzásával. Az 1940-es évek elején jelenik meg az a mű, amelynek nyomán a tudomány döntő jelentőségű változáson megy át, amikor a fizikát reprezentáló atomhoz hasonló új elem születik: a JEL (Langer,S.,1942). Néhány év múltán a jelekre épülő rendszerszervező gondolatot is megfogalmazzák, amit NYELV-nek neveznek (Morris,C.W.,1946), s egy újabb év múlva Shannon,C.E. munkájában mindez összeáll a KOMMUNIKÁCIÓ-fogalom (1947) alatt. Shannon munkatársa lesz Norbert Wiener, aki más irányból közelítve írja Cybernetics 1948) című művét, amellyel egy újabb tudományos rendezőelvet - CONTROL - visz be a köztudatba az ellenőrzés, szabályozás, visszacsatolás fogalmak alatt. Az információtudományos gondolkodás logikai útja ebben a gondolatmenetben a jellel indulóan a nagyobb egész, a nyelv részeként, majd összefüggéseinek szervezőjével, a kommunikációval egy még nagyobb összefüggésrendszer részévé válva, a vezérlés és visszacsatolás révén az információtudományos rendszerszemlélet megszületéséhez vezetett.1 Kutatók már több mint 400 meghatározást találtak az információ-fogalom értelmezésére. A mai, szélesebb értelemben használt információ-kifejezés eredetét a latin „informatio” szóval azonosítják, olyatén értelmezésével, hogy az a kommunikáció folyamatát (ill. valamit kommunikálni) is jelenti. Mi az információ? - nem kell válaszolni rá, csak használni. - jelenti ki az egyik - jellemző - szakmai megközelítés. Az információ az információ, nem anyag és nem energia, mondja a másik (Wiener). Az összegzésre törekvő információtudományos nézet szerint az információ megismerés az elméleti és összességében a műveltséget jelentő ismeretek: technológia a gyakorlati cselekvési és a műszaki alkotás jellegű ismeretek: erőforrás és termelőerő a termelési és ügyviteli ismeretek: fogyasztási cikk és szórakoztatási eszköz a médiaismeretek: vélemény a magánszféra és a nyilvánosság keretei között.2 A számos magyarázó, elméleti jellegű munka sorában autentikusnak tekintett amerikai (kormányzati) jogi és adminisztratív definíció szerint az információ-fogalom alatt a tény, adat, vélemény, ismeret kommunikációjának minden formája értendő, beleértve a számos, grafikus, szöveges, orális, valamilyen médium által hordozott formákat. Fontos viszonyai, az információszegény és az információgazdag, az információelőnyös és az információhátrányos helyzetek modellezése. Az információtudomány vizsgálja az információ viselkedését és tulajdonságait, az információáramlást irányító tényezőket, az optimális hozzáférést vagy felhasználást lehetővé tevő információfeldolgozási eszközöket. A tudás mestestesülésével foglalkozik, ahogy az ismeret az információ eredetéhez, gyűjtéséhez, szervezéséhez, tárolásához, visszakereséséhez, értelmezéséhez, átviteléhez, átalakításához és hasznosításához kapcsolódik. A mának szóló és tömörítő definíció szerint az információtudomány az emberi információtermelés, felhasználás és kommunikálás tudománya. Az információtudomány fejlődésmenetében jelentős esemény a cognitive science (helyenként „mind’s new science”) néven megjelenő és újabban formálódó interdiszciplináris (vagy tudományközi) terület, amely a pszichológia, filozófia, antropológia, neurofiziológia, számítógéptudomány, nyelvészet közreműködéséből áll össze az agy és intelligencia működését modellező próbálkozások mint
3
információtudományi megközelítések formájában. Mindezt pedig azért kell előrebocsátani, mert az információ kora, ill. az információs társadalom paradigma és információgazdaság tárgyalásakor arra kell utalni, hogy az mindenekelőtt az információról szól. Másrészt az információ kora két fejlődésmodelljének különbözősége jellemző szociológiai tartalmakat mutat az új paradigma karakterének alakulásában. Az észak-amerikai fejlődésmodellben (mint Machlup vagy Bell modellezésében) a posztmodern szintézis, a globalizáció, a technológiai fejlődés (IT) címén egy új gazdasági rendszer jön létre, amikor az árutermelő gazdaság szolgáltató gazdasággá válik. A japáni vagy délkelet-ázsiai fejlődésmodellben viszont az információs és kommunikációs technológiák forradalma egy új társadalmi rendszert hoz létre (johoka shakai), amit már az 1960-as években is így gondoltak (jellemzően Masuda modellezése). A mára mind erőteljesebbé váló kritikai szociológiai szemlélet szerint az információs társadalom paradigma ma még elsősorban a médiában és a politikában létezik, ott is elsősorban az USA és Japán (újabban az EU-val kiegészülve) technológia versenyének minősítésében. Eszerint az információ korában nincs másról szó, mint az információ közjó jellegének privatizálásáról, másfelől az információs és kommunikációs technológiák konvergenciájáról, a szabad piaci versenybe belevonásáról (dereguláció, integráció, globalizáció). A fejlődéstörténet legutolsó állomását jelző, az Információ Kora típusú összegzésekben, az informacionális társadalomként meghatározott formációban pedig az információtermelés, -generálás és -feldolgozás, -forgalmazás a gazdasági termelékenység és a politikai hatalom legfőbb forrásává válik (jellemzően Castells modellezése). 1. táblázat: Az IBM informatikai fejlődésmodellje az ipariból az információ korába történő átmenet bemutatására
1. A kapitalizmus az információ korában Az új kapitalizmussal kapcsolatos különféle tudományos megközelítések az információ korát a kapitalizmus fejlődésének legújabb formájaként észlelik, amiben a kiemelkedően jó belső kommunikációval rendelkező kis szervezetek fokozott versenyképessége dominál. A kapitalizmus kommunikációelméleteként is felfogható Habermas-Fairtlough modell „communicative competence”-fogalma egy csoportnyi ember azon képességét írja le, amellyel saját eszméit esztétikai, morális, faktuális stb. értelemben folyamatosan fejleszteni és közvetíteni tudja, s azzal információelőnyös helyzeteket hoz létre (majd információelőnyös helyzetbe kerülve, a birtokolt információt hatalomra, pénzre, árura, vagy újabb információra váltja).3 Az új kapitalizmus mint az információ korának leghatékonyabb gazdasági, politikai, társadalmi formációja egyrészt (és mindenekelőtt) az információkezelés új minőségével jellemezhető, az információtudatos modernizáció az állami nagyrendszerek mindegyikére döntő befolyással van. Az új kapitalizmusban a sikeresség az információkezelés minőségén múlik, vagyis a korábbi metafora, a láthatatlan kéz - amely az önérdek és a verseny interakcióján keresztül működik - kiegészül a kommunikációs igénnyel (a fokozódó komplexitás megértésének képességétől a koordinációig bezárólag). A változások motorja a technológiai fejlődés, ill. a kommunikációs média orientáló (a gazdasági várakozásokra rásegítő) és gyors haszonkonvertáló képessége. A gazdaság működésének, a mai (egyéni és közösségi) gazdasági viselkedésnek mind jelentősebb mértékben meghatározója az információ, sőt, az információgazdaság egyik szeletében az információ maga a termék. A strukturált és formalizált információ meghatározó része a gazdasági döntésekhez szükséges kommunikációnak. Az információ strukturálása, az ismeretek géppel visszakereshető formába rendezése lényegében egy olyan kódolási folyamat, amely az információ sűrítése, szintetizálása közben információvesztéssel is jár, viszont a bizonytalansági tényező súlya csökken. Napi érvényesülésünk lényegében tehát a hatalmas információtömeg kezelésének minőségén múlik, az orientált és az orientáció nélküli információ(tömeg) megkülönböztetésének készsége az új kapitalizmusban döntő tulajdonsággá vált. A gazdasági/üzleti létezés és érvényesülés is totálisan információfüggővé vált, egy vállalat és külső környezete között a leíró adatok kommunikálása nélkül nincs
4
érvényesülés. A vállalkozások és cégek nem tehetnek mást, minthogy adatokat és információkat generálnak magukról és tevékenységükről a befektetők, a hitelezők, a pénzügyi elemzők, általában az újságírók, a kutatók, a szakszervezetek, a társadalomkritikusok és mások számára. Összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy független (ill. piaci) auditálás gondoskodik a vállalatokról és vállalkozásokról szóló, sajátosan strukturált információról, ami az új kapitalizmus (gazdaságá)nak lényege. Az önálló információközponti (információfogadó, -gyűjtő, -feldolgozó, -értelmezőelemző) szerepeket működtető személyek vagy aktorok, mint a vállalatok képesek az orientáció nélküli, nem strukturált, nem formalizált információ gyors kezelésére, s azzal információ- és versenyelőnyös helyzetek teremtésére. Az ipari korszakban a vállalati méretek növekedésével a sajátos információkezelő készségek egy-egy önálló részlegbe tömörültek (mint tervezés, könyvelés stb.), az információ korában viszont olyan specializálódás ment végbe, amikor a munkacsoportok mindegyike tartalmaz információs szakértőt is. A folyamat kezdetén az információ(tudás)kezelési készségeket illetően hiány volt a piacon, de az oktatási intézményrendszer fejlődésével egyre nagyobb kínálat jött létre.
1.1 A hálózati (vagy internetes) gazdaság jellemzői A mérvadó amerikai információtudományi társaság (ASIS) amikor tanulmányában az internet gazdasági aspketusait tárgyalja, a legszélesebb összefüggésekben a szolgáltatáskínálatot, az (gazdasági) aktorokat, az információképzési és felhasználási, valamint a kommunikációs folyamatot, a (köz)gazdasági mérés és minősítés lehetőségeit is számbaveszi, ill. megpróbálja elhelyezni a másodlagos információszolgáltatásokat is az információgazdaságban. A korábbi tapasztalatok szerint a legtöbb megközelítés általában a hálózatba kapcsolódás költségeire, ill. az árszerkezetre koncentrált, az ASIS viszont az információtudományos terminológia szellemében részleteiben értelmezi az Internet Rendszer működésének gazdasági vonatkozásait, mint az (internetes) információképzés folyamatát, az adott információ végfelhasználási folyamatát, az információfeldolgozás, szolgáltatás folyamatait a vonatkozó aktorokkal (ezeket együtt az internet információs infrastruktúrájának tekintik), valamint az említett folyamatokat és aktorokat a tényleges információátvitellel kapcsolatban (amelyeket együtt az internet kommunikációs infrastruktúrájának tekintenek). Az internet legjellemzőbb használatának az elektronikus levelezést (e-mail), a számítógépes adatforgalmat és a távfeldolgozást tekintik, felhasználóknak pedig a végfelhasználókat, az internetes információ-előállítókat, ill. mindazokat az aktorokat, akik szolgáltatásukat az internet segítségével működtetik. Az internethasználat költségei rendszerint alacsonyabbak, mint a szóban forgó információ más közeg által és más forrásból történő megszerzésének (időigényessége folytán előállt) költsége. (Sőt, az információfelhasználás költsége rendszerint magasabb, mint a szóban forgó információ megszerzésének költségei.) Az internet kommunikációs infrastruktúrája az eszköz, amellyel az egyén vagy gazdasági aktor létrehozhat információt és közölheti azt másokkal (ez a minősített kereskedelmi kommunikáció az OECD és az EU e-ker direktíváiban). A levelezésnél, a folyóiratcikkek küldésénél az internet pusztán a közvetítés közege, a küldeményt tárolhatják és megnyitásakor-olvasásakor valósul meg a tranzakció. Az internet a hagyományos információközvetítési mechanizmus szerepét tölti be, amikor kutatási adatot, szoftvert stb. továbbít az előállítótól a felhasználóhoz. Ilyenkor a kommunikációs infrastruktúra értéke gazdasági vonatkozásait tekintve a kommunikáció létrejöttével, a kommunikált információhoz társuló hozzáadott értékből, a gyors átvitelből, a széleskörűségből és hozzáférésből (a nagyobb elérhetőségből és a könnyű hozzáférésből), az alacsonyabb árból és egyéb (kedvező) tulajdonságokból áll össze. Az internet kommunikációs infrastruktúrája másfelől a kommunikációs technológia olyan összetevőiből áll össze, mint a számítógépes hálózatok nagysebességű csatornái (amelyen keresztül az információcsomagok közlekednek), a számítógépi „traffic cops”-ok (amelyek a megfelelő hálózatok csatornáiba irányítják az információs csomagokat a különböző protokollok - TCP/IP, UDP - segítségével): ill. mint a hálózatokról gondoskodó
5
aktorok (MCI, UUNet, Sprint stb.), vagy szolgáltatók (amelyek az internetes hálózathoz kapcsolnak bennünket, mint az AOL, PSI, Netcom stb.). A gazdasági tényezők szempontjából legalább ilyen fontosak a szekunder komponensek, az olyan szerveződések is, amelyek belső kommunikációs infrastruktúrájukkal (LAN-ok, független telefoncsatlakozású munkaállomások, ill. ezek kombinációi) kapcsolódnak a külső internetes infrastruktúrához, s ezek költségessége vagy fogadókészsége döntően befolyásolja (ti. növeli vagy szűkíti) az internetes információszolgáltatások használatát. Az internet információs infrastruktúráját az információmegjelenitési folyamat és a közvetítő média, az információtermékeket előállító aktorok, a primer és szekunder információkibocsátók, az információkereskedők hozzák létre, ill. alkotják, amelyek gazdasági szerepe abban az értéktöbbletben nyilvánul meg a legegyszerűbben, amivel az információ használhatóbbá, elérhetőbbé (relevánsabbá) válik. 1.2 A mérés és minősítés tartalmai a hálózati gazdaságban Az internetes információ gazdasági mérésének négy alapvető tartománya alakult ki a korai gyakorlatban.4 Egyrészt a folyamat inputjainak a mérése, ami az alkalmazott források mennyisége, ill. a források jellemzői alapján lehetséges. Másrészt a folyamatok outputjainak és azok jellemzőinek a mérése (mint pl. a minőség, időigény, elérhetőség), a felhasznált információk és adatok mennyisége, amelyek befolyásolják a felhasználást (mint pl. az ár, igényesség, jellemző megfelelések száma), továbbá az információhasználat kimenetele (hatása a jólét, a folyamatos tanulás, a munkateljesítmény stb. keretei között). Ennek megfelelően az elemzők olyan viszonylatokat értékeltek, mint a szolgáltatási költség:output(termelékenység, egységnyi költség, méretgazdaságosság stb.), ár:kereslet-, a költség:használat-, a költség:haszon-viszony párosítások. A korai internetes gazdasági elemzések még a kommunikációs infrastruktúra költségeire (árára) koncentráltak, újabban már az információhoz kapcsolt szolgáltatások vannak a fókuszban. A gazdasági költségeket (mint mérőszámokat) illetően két fontos aspektus az igénybe vett források mennyisége és minősége, ill. hogy ki fizeti ezek költségeit, a szolgáltató (esetleg annak befektetője), a kormány, a szolgáltatást megvásárló, a hirdető stb. Általában az internetes processzus költsége az egyszeri (esetleg periodikus), nagy, rögzített áras befizetésből, és a szolgáltatás beindításával társuló - viszonylag kis - forgalmi díjból állt, ami nagyon fontossá vált az egész gazdaságossága szempontjából, mert a nagy rögzített költség befektetési prioritásokat feltételezett (attól függően, hogy a megtérülést egy vagy több forrásból kellett-e biztosítani). Az összköltségek megállapításában jellemzővé vált az internet két infrastruktúrája működésének jellege, pl. az elektronikus újságoknál és folyóiratoknál az információs infrastruktúra költségei sokkal magasabbak, mint a kommunikációs infrastruktúrájuké. Ugyanígy, rendszerint a belső infrastruktúraszerveződés költségei sokkal magasabbak, mint a külső infrastruktúra díja. Magához az információhoz kapcsolódó költségek a fejlett országokban rendszerint támogatást élveztek, ezért a végfelhasználók zöme sokáig abban az illúzióban élt, hogy az internet lényegében ingyenes, csak éppen a szolgáltatók díjat szedtek, s az ingyenesnek látszó kínálat rendszerint valamilyen (rejtett) finanszírozást sejtetett. 1.2.1 Az internet két infrastruktúrájának költségei (az állam szempontjából) Az internet rendszerköltségének indikátora a hálózati szolgáltatások kereskedelmi árai alapján áll össze, mint a hardver, a szoftver, a felhasználói készségek megszerzése, információtartalom-szolgáltatók, ill. a rendszerintegrátortól az üzleti konzultánsig terjedő összevont szakértelmek ára. Összességében ezt a piacot 1 milliárd dollárra becsülték 1995ben, ma pedig (a 2000-es teljesítményt) 23 milliárd körülinek itélik (a Boardwatch Directory of Internet Service Providers alapján, amely 1997-ben 3 ezer, ma 5 ezer internetszolgáltatót regisztrált). A kommunikációs infrastruktúra egyik legjelentősebb költsége a K+F, amit a kormánytámogatások (kisebbrészt), a távközlési ipar és a telefontársaságok (nagyobbrészt) viselnek. Az USA gyakorlatában a National Science Foundation a költségek mintegy 10%-át viselte, ami 12 millió dollár kiadást a központi hálózatra (backbone) nézve és további 8 millió
6
dollár körüli évenkénti támogatást jelentett, majd 1995-ben privatizálták a NSFNET központi és a regionális (közép szintű) hálózatokat, de folytatta a hálózati hozzáférési pontok, ill. a nagy sebességű hálózat támogatását. Három új fejlesztési kezdeményezést támogattak a központi programból, egyrészt a K+F intézményrendszert összekötő következő generációs internetet (NGI), másrészt a száz legnagyobb egyetemet összekötő „Internet 2”-t, harmadrészt (az 1995-ös távközlési törvény értelmében 2000-ig végrehajtandó) az iskolák és a közkönytárak összekapcsolódást célzó információs közmű kiépítését. Ez az alapja az amerikai állami közületi Internet Rendszernek. Az internetes kommunikáció költségeinek kiszámítása egy rendkívül összetett feladat. Indulásképpen a kommunikációs infrastruktúra számos költségeleme adott, mint a lefektetett kábel (vagy optikai szál), a számítógép-installálás, vagy a szoftverfejlesztés egyszeri (fix) költsége, de a működés, a karbantartás és a fenntartás költségei sokkal kevésbé ismertek (ill. nyilvánosak). Másfelől a költségek egyenes arányban vannak a kihasználás mértékével, ami csak látszólag 24 órás, mert a normális (kontinentális, USA és Európa közötti) üzleti időszak 8 órája is mintegy 3 órára zsúfolódik össze. A zsúfoltság megszüntetése csak további gerinchálózatokkal lenne lehetséges, s a nagy sávszélességű bekábelezés mintegy 100 milliárd dollárnyi (háztartásonként 1 ezer dollár) beruházást igényelt volna (1997-es amerikai kormányzati számítások szerint). Az internetes kommunikációs infrastruktúrával kapcsolatos gazdasági mérés az input költségeivel (azaz a fejlesztés, implementálás, hálózati műveletek stb.) folytatódik, az output számosítása (az „információmennyiségek” meghatározása) a vonatkozó outputok mint a hálózati információ áramlásának, ill. a bevételeknek mint hálózati pénz áramlása felszámításával történik. Kevés mérési információ (tapasztalat) van az output jellemzőiről a(z átviteli) sebességen és áron kívül, s a felhasználás oldalán is kevéssé ismeretesek a (felhasználói) nyereség számai. A belső infrastruktúra költsége általában az egyetemi környezetben több tízmillió dollár nagyságrendű, miközben a külső internetes költségek egyetemenként néhány százezer dollárra rúgnak (diákonként kevesebb mint 10 dollárra). A közkönyvtárak átlagban jellemzően évi százezer dollárt költenek az internetelérésre, ill. a belső bekábelezésre, berendezésre, szoftverre, munkaerőre. Az internet kommunikációs infrastruktúrája rendszerint nagy felhasználói számlával jár, egyénenként havi 20-40 dollár, a szervezeteknél pedig a kimenő vonalak, vagy a számítógépes munkahelyek és az internet-elérési helyek száma alapján, megállapodás szerint, rögzített vagy küszöbáras, havi vagy éves távra szól. Egyes szakértők a küszöbáras megoldást tartják használhatóbbnak a hagyományos telefontarifa-számítás mintájára, s mert a felhasználási oldalon nehezebb mérni. Mások szerint viszont a felhasználói árazás elkerülhetetlen, mert az figyelembe veheti a forgalomtorlódást, a használathoz kötött (pozitív) diszkriminációt alkalmazhat, javíthatja a szolgáltatás-finanszírozás hatékonyságát (befolyásolva a beruházási döntéseket, ill. a kapacitásnövelést), amellett figyelembe vehet hátrányokat is (mint a „használat bázisú árazás számítási költségei”). Ennek a megközelítésnek képviselői a fogyasztói használat bázisú számlázásban a telefonhívás három komponensére hívják fel a figyelmet: a rögzített költség elosztására, a hívás forgalmi költségére, és a forgalomnövelt költséghez társuló számlázásra (tételesen részletezett hívásonkénti költség, számlánkénti költség, általános havi karbantartási költség). A tételes számlázás költsége nagyobb mint a hívás összköltségének a fele, de még ez a (hívásonkénti 0,7-1,2 cent) költség is sokkal kisebb, mint más költségvonzatok. Ezért hangsúlyozzák, hogy a felhasználási alapú árazás az internet esetében sokkal komplexebb, mint a telefonhívásszámlázás, minthogy a „felhasználás” definiálása és mérése nem világos, mivel a központi vagy generikus hálózatszolgáltató és a végfelhasználó közötti technológiai-műveleti út (köz) gazdasági tartalma nem tisztázott. A mérési-árazási probléma mint (közgazdasági és statisztikai) tartalom ott válik további gonddá, hogy a térítési pénz áramlása sem köthető közvetlenül az információáramláshoz! Az internetes információtartalom előállítási költségeinek összetétele még szerteágazóbb. A Buck Consultants által megkérdezett 104 nagyvállalat csak a munkaerőre költ 200-300.000 dollárt az interneten megjelenéshez, de mindössze 15 vállalat számolt be ennek (ti. a web site működtetése) alapján képződött bevételről. Ez a téma erősen vitatott a
7
tudományos információ terjesztésének gazdaságossága kapcsán is, amennyiben az állami és a magán (kereskedelmi) információterjesztés viszonya állandóan napirenden van a tudomány esetében (lásd. az amerikai National Research Council vonatkozó 1997-es jelentését). Egy elektronikus folyóiratnál a mintegy 400.000 dollárnyi rögzített költség 500 példányos megrendelésnél 800 dollár feletti megrendelői árat jelent a megtérülést tekintve, 10.000 megrendelő esetében viszont csak 40 dollárt. Az újság és folyóiratkiadók információs infrastruktúrájának költségei nagyon magasak, tekintet nélkül a papír alapú vagy az elektronikus változatok kiadására. A nemzetközi gyakorlat átlagában a cikkek/tanulmányok „tartalmi ára” (mint költség) 200 és 8.000 dollár között mozog, és állandó viták tárgya, hogy mi tartozik bele. A társuló kiadói költségek négy csoportjával mindenesetre számolni kell, mint a cikkek feldolgozása (szerkesztés, referálás stb.), egyéb feldolgozás (könyvszemle, borító, levelezés stb.), sokszorosítás és terjesztés (az elektronikus kiadványoknál csak utóbbi), a járulékos területek (piackutatás, adminisztráció, beruházás stb.). A papír alapú és az elektronikus média is viszonylag csekély forgalmi költséggel jár, de az elektronikus változat némileg még csökkentheti a kiadói költségeket. Az elektronikus változat marginális költsége csaknem zéró (ami a hagyományos nyomtatott médiánál példányonként 35-40 dollár évente), ennélfogva az elektronikus terjesztés egyértelműen hasznos a kiadónak, és megfontolás tárgya a megrendelőnél is a kevesebb mint 1 dollár cikkenkénti terjesztés költség mellett. A legfőbb haszon az internetnél a publikálás (megjelenés) felgyorsulása, a részvétel és a tájékozódás kiszélesedése, ill. hogy a gyors elérés bizonyos cikkek és tanulmányok esetében fontosabbá vált, mint a fizetni való (ill. az árcsökkentés). Ugyanakkor az tény - ahogy az Ernst and Young vonatkozó 1997-es jelentése is bizonyítja -, hogy a folyóiratok zöme pénzügyileg nem életképes az interneten. A megkérdezett kiadók 20%-ának volt olyan online magazinja (is) 1997-ben, ami rentábilisnak számított. Ám a kiadóknak a jövőről alkotott elképzelése más, várakozásaik szerint megháromszorozzák bevételeiket a következő két évben (bár a mérés idején bevételeiknek csak 25%-a képződött a megrendelésekből, ill. az elektronikus tranzakciókból).
3. Az „e-business” valósága A „hagyományos” internetes gazdasági alkalmazások a vásárlói kapcsolatokat, ill. az exkluzív üzleti partnerkapcsolatokat, a termék- és szolgáltatásaukciók szervezését jelentették, ma viszont új vállalkozások és üzleti modellek bukkannak fel az új elektronikus piacokon. Az itt megjelent vállalatok az internet révén jelentősen csökkentették költségeiket a kínálat és a kereslet közötti láncban, vásárlói szolgáltatásaikat rugalmasabbá tették, új piacokat teremtettek, további bevételi forrásokat nyitottak, újjászervezték üzleti kapcsolataikat. Az a cég, amelyik kimaradt az elmúlt öt év történéseiből, mára elveszíthette a versenyt. Az EIU és a Boz Allen and Hamilton konzultánscég 500 nagyvállalatra kiterjedő felmérése szerint a menedzserek több mint 90%-a hiszi, hogy már az internet átalakítja a globális piacot. Ezt erősíti meg az amerikai Forrester Research (híres hig-tech konzultánscég) vizsgálata, amely szerint az e-biznisz az USA-ban már elérte azt a küszöböt, ahonnan a hipernövekedés beindul. A Yankee Group (technológiai konzultánscég) 1999-ben 250 amerikai nagy- és középvállalatot kérdezett meg az e-biznisz-szel kapcsolatos nézeteikről és úgy találta, hogy a cégek döntéshozóinak 58%-a tekinti a web-et „fontosnak” és „nagyon fontosnak” üzleti stratégiájában. A többség (83%) gondolta a céggel kapcsolatos tudatosság növelőjének, többjobb piaci információ biztosítójának, 77% vélte bevételgeneráló eszköznek. Kisebb arányban találták költségmegtakarítónak (57%) a kereskedelemben és a vásárlótámogatási szolgáltatásokban. E pozitív megközelítések ellenére a megkérdezettek háromnegyedének még nem volt saját honlapja, ennélfogva nem is élhetett az elektronikus üzletkötéssel, nem tudott összekapcsolódni vásárlóival, vagy a beszállítói adatbázisokkal. Mindez ismerős már az új menedzserirodalomból, az „outsourcing”, a „downsizing” vagy a „reengineering” fogalmak által takart tevékenységekkel és folyamatokkal kapcsolatban, és hasonlóan lidérces tapasztalatok vannak a csomagolt IT-alkalmazásokkal, a vállalati forrástervezés (ERP) fogadásával, a PC alapú kliens-szerver rendszerek és más, dollármilliókba kerülő fejlesztésekkel. Mindezt erősítette, hogy az elmúlt években temérdék
8
időt és pénzt öltek a millenniummal kapcsolatos (vélt) gondok megelőzésére. Az IT-vel kapcsolatban a legfelső vezetők attitűdjeit vizsgáló London School of Economics és Compass America felmérés úgy találta, hogy a megkérdezettek 25%-a gondolja csak jelentős tényezőnek, ellenben a többség kiábrándult az IT-nek a vállalati versenyképességben betöltött szerepét illetően. Sokakban él a szkepszis az e-biznisszel és az e-kerrel szemben is, bár a legtöbben felismerték, hogy az internet egy teljesen új dolog a technológia meghajtotta (köz)gazdasági változások sorában. Új üzleti modellek formálódása kapcsán a Forrester Research kutatója a „dynamic trade” fogalom alatt az adott kereslet kielégítését vásárlóbarát megoldásokkal gondolja el. A Siebel System üzleti szoftvercég alapítója a jelenséget „para-enterprise” névvel, a Cambridge Technology Partners szakértője új „business ecosystem” fogalommal próbálja leírni. A nagyés erős középvállalatok világában az internet hallatlan növekedést indukált új elosztási csatornák megnyitásával, új kereslet gerjesztésével. Az érintettek hamar rádöbbentek, hogy itt sokkal többről van szó, mint online megrendelések fogadásáról. A szolgáltatások fontosabbá váltak, mint a termék, a web-oldalakon vásárlóbarát szolgáltatások közlekednek, a megfelelő választás segítésében, a partnerek készletkezelésében, együttműködésekben. A kereslet meghajtotta termelés az értéklánc kiterjesztésével dinamizálódik. Az árképzésben sokkal rugalmasabban járnak el a piaci viszonyok szellemében, a különböző vásárlói igényeket is eltérően (mindet másként) kezelik. A repülőjegy pl. olyan szolgáltatásokkal gazdagodik, mint a hotelfoglalás, autóbérlés, vagy az utazási biztosítás, amelyeket a légitársaságok ma még nem kínálnak. Az ajánlatkérő aukciós piacok szaporodnak, a túlhalmozott kereskedelmi termékek értékesítése piacszabályozó céllal, a korlátozó értékesítések vagy hulladékfeldolgozás helyett, romlandó vagy időérzékeny termékek (mint kihasználatlan terek a szállító járműveken, vagy nem értékesített hirdetési felületek) gazdaságos értékesítése új hozamkezelést tesz lehetővé. A Forrester Research szerint a hozamkezelés típusú árazás megszokottá vált az automatikus vásárlásoknál. A kereskedelmi árusító automaták, forgósorompók, különféle számlálók rendszerekbe integrálódnak, amelyek nagyszámítógépekkel kommunikálnak, ill. a kereslet szerinti árakat hoznak létre. A Coca-Cola már korábban kipróbálta árusító automatáiban, hogy árait a hőmérséklethez igazítsa. Az internetes kereskedelemről felhalmozódó hatalmas információmennyiség abba a helyzetbe hozza a vállalatokat, hogy megismerhetik a legértékesebb vásárlóikat (rendszerint a legnagyobb profittömeget a vásárlók meglehetősen kis rétegei produkálják), jobb (alkalmasabb) árakat alkalmazhatnak, szolgáltatásaik rugalmas alakítása révén fenntarthatják a vásárlók lojalitását. Másfelől a cégeknek lehetőségük van termelési és értékesítési műveleteiket integrálni külső szervezetekkel, vertikálisan integrálva a sikeres értékláncok létrehozására különféle munka(termelési)fázisokat. 3.1 Az infomediáris tevékenységek és formák Az utakon a teherautók fele mindig üresen fut, mert nincs összeköttetés a rakodótér-vásárlók és az üres terek birtokosai között, mondja egy logisztikai vezető a McDonalds-tól. Ebből a megfontolásból egy új cég, a National Transport Exchange (NTE) az internet révén összekapcsolta a szállítókat és a szállíttatókat, segítette egy helyi piac létrehozását, napi árakat szabva több száz fuvarvállalótól származó információk, a járművek és a bérelhető terek alapján. Az NTE összeállítja a megrendelést az egyes mennyiségek értéke alapján, a fuvarvállalók extra bevételeket kapnak (amitől egyébként elesnének), a fuvaros kedvezményes árat kap, némi rugalmasságvesztés árán. A sofőrök az NTE web-site-hoz kapcsolódnak, menet közben rádiótelefonos összeköttetést használva. A nyomtatott médiumok, poszter, rádióműsor, web stb. tulajdonosai rengeteg időt töltenek azzal, hogy megpróbálják eladni a maradék hirdetési felületeket, néha a teljes ár kevesebb mint 20%-áért. Az Adauction-com maradék hirdetési tereket ad el nagy web-siteokon, mint a NetCenter, a Yahoo, a Noir Network vagy a Xoom, versenyajánlatok révén, az vonzza hozzá a licitálókat, hogy egyszerű megoldást kínál, amely nem terheli nagyon a kártyákat, nem keveredik konfliktusba a hagyományos kereskedelmi csatornákkal. A
9
hagyományos médiakereskedelemben megbízásai lényegesen kisebb részt foglalnak el, mint a web-hirdetésben, ahol 30%-os részesedése. A cég úgy írja le magát, mint egy web alapú aukciókat vezető „online médiapiac”, amelyen az üzletvadász médiavásárlók licitálhatnak anélkül, hogy a kereskedelmi képviselőkkel tárgyalnának. A cég három aukciós formát működtet: a „Tune in” formát speciális termékcsoportok jellemzik: a „MarketPlace” formát egyszeri, nagy, havi aukció jellemzi mindenoldalú tárgyválasztékkal: a „LastCall” pedig hirdetési terek tömeges méretben végrehajtott (vakon) vásárlása, a legalacsonyabb áron. Ezentúl működteti az „Opportunity Exchange” nevű elektronikus piacot, amely mindig nyitva van, mélyen áron alul értékesítve a médiahelyeket az elsőként jövő, elsőként szolgáltató alapon. Az Adauction.com-nak több mint háromezer regisztrált vásárlója van, mindegyiküknek van hitelcsekkje, ajánlataikat automatikusan közvetíti egy „Proxy-Man” nevű „ügynök”. Ma még nem lehet tudni, hogy a megátalkodottan konzervatív (mainstream) média eladói és vásárlói átpártolnak-e az új megoldásokhoz? A hagyományos hirdetési világban a nagyhatalmú kiadók és nagy hálózatok kezelik az eladás előtti felületek több mint 90%-át, s a web-site-on még a sikeres cégek (mint a Yahoo) is vagy 80%-nyi eladatlan felülettel működnek. Ez az amiért az aukciós modell működőképesnek látszik a teljes szolgáltatást nyújtó web-es hirdetési hálózatokkal szemben, mint pl. a DoubleClick esetében. Legújabban az Adauction.com egy új site-ot mint vertikális portált, azaz „vortált” bocsátott ki (a legújabb internetes zsargon szerint) a médiavásárlók számára, online kutatási eszközökkel, hírek, ipari pletykák, vitacsoportok címen. Az hálózati gazdaság alapja, hogy az internet csökkenti a tranzakciós költségeket, azzal ösztönzi a kreativitást. Pl. a banki tranzakció 1 cent költséget jelent, összehasonlítva az ATM-es kapcsolat 27, a telefonos megoldás 52 centjével. A repülőjegyfoglalás feldolgozása interneten 1 dollár költséget jelent az utazási ügynökségek 8 dolláros adminisztrációjával szemben. Ám ezek a megtakarítások csak a nagybani viszonyok között valósulnak meg, mint a bankszektorban vagy a légiközlekedésben, ahol közvetlen elérést biztosítanak a vásárlóknak: a közvetítő vállalkozások (infomedierek) interneten összekötve a vásárlókat és az eladókat viszont az ilyen természetű megtakarítások hozadékával versenyképesek. A hálózati gazdaság harmadik tényezője a sebesség, a mennyiség és az elérés, az elosztás-terjesztés alacsony költsége alapán létrejött, új kereskedelmi lehetőségek megragadása. Az infomedier cégek a vásárlók és eladók között az információgyűjtésre, a -terjesztésre, az információs hozzádott érték (és értéknövelt szolgáltatások) lefölözésére szakosodtak. Az olyan infomedierek, mint pl. a Chemdex, megkisérlik kemény információgyűjtő és -szervező munkával domináns szerepbe kerülni a beszállítói listán, meghatározó arányú vásárlót szerezni. Másfelől az infomedierek sajátos, egyedi problémák megoldására koncentrálnak egy sajátos, vertikálisan felépített piacon. Az infomedierek az információt mint terméket forgalmazó cégekként olyan finomságokat kínálnak, amik az üzleti tranzakciókat gerjesztik, folyamatos és állandó vásárlói lojalitást (és részvételt) generálnak, a fokozott vásárlói részvétel pedig további információkkal gazdagítja az infomedierek tudásbázisát, amellyel további tranzakciókat generálnak és így tovább. 3.2 Az e-ker és e-biznisz a működő információgazdaságban Az e-ker, e-biznisz, e-piac minősített szegmenseinek, működésének osztályozása az amerikai gyakorlatban megoldódni látszik. Első kategória a kereskedelmi célú site-ok, az egyes ágazatokban mint sajátos hálózatok, hirdetési bevételek generálása, készletek minősítése (mint a pl. VerticalNet, amely 56 ipari hálózatot működtet) jelennek meg. A második kategória a katalógusok mint az eladók site-jai (amolyan digitalizált papírkatalógusok), kínálati adattárak (mint pl. a SciQuest.com az élettudományok, a PlasticsNet a műanyagtermékek, az OrderZone.com a rendeléskínálat terén). A harmadik kategória a közbeszerzési forrásközpontok és hálózatok, mint pl. a CommerceOne a nagyvállalati körben, ill a „big three” autóipari cég alkotta hálózat. A negyedik az árverési helyek, mint pl. az AdAuctions.com, amelyik hirdetési helyek értékesítésével foglalkozik, a FreeMarkets ipari
10
anyagok és berendezések értékesítője. Az ötödik a tőzsdék egyrészt anoním értékpapír-piaci műveletekhez, másrészt árutőzsdék (mint pl. az AltraEnergy) formájában. A hatodik kategória a szakmai (együttműködési) hálózatoké, mint pl. a Bid.com munkaerőpiac a teljes munkaerőigény kiszolgálására. Az információgazdaság mérésében és minősítésében zajló vajúdás bizonyítéka az információgazdaság cégeit minősítő speciális amerikai indexek működése. A „Morgan Stanley 35” kilenc technológiai alszektor 35 vállalatának részvényeit tartalmazza, az elmúlt egy évben 799 és 2232 pont érték között mozgott, jelenleg 1100 pont körül tanyázik. A „Fortune e-50” decemberben indult és az internetes gazdaság barométere lesz a lapkiadó szándékai szerint, négy nagyszektor, 100 M USD-t meghaladó kapitalizációjú cégei tartoznak bele (az első szektor az internetes (.com-)cégeké, a második a szoftverek, a harmadik hardverek, a negyedik az internetes infrastruktúrába befektető távközlési cégeké). A „TheStreet.com DOT” kifejezetten .com-index, vagyis a DOT24 a vezető internetes cégek részvényeit tartalmazza, külön van a 20-részvényes „e-commerce”, ill. 11 részvényes „e-finance” indexe is. Jegyzet és hivatkozott irodalom 1. Az információtudomány legújabbkori alapjait lerakók hivatkozott művei: Bush,V.(1945): As we may think. = Atlantic Monthly, 176(1), p.101-108. : Langer,S.(1942): Philosophy in a New Key: a study in the symbolism of reason. : Morris,c.W.(1946): Signs, Language and Behavior. : Shannon,C.E.(1947): The Mathematical Theory of Communication. : Wiener,N. (1948): The Human use of Human Beings., valamint Cybernetics, or control and communication in the animal and the machine. Cambridge, MIT Press, p.340 2. Az információ definiálásával szolgáló alapvető forrásmunka: Zhang Yuexiao (1988): Definitions and sciences of information. = Information Processing and Management, vol.24. no.4. p.479-491. : Borko,H.(1968): Information science: What is It? = American Documentation, 19(1), p.3-5., majd Becker (1976.), vagy Saracevic,T.: Information science: origin, evolution and relations. in: Vakkari,P.: Cronin,B.: Concepctions of Library and Information Science. Taylor Graham, London, 1992, p.314 : Belkin,N.J.(1990): The cognitive viewpoint in information science. = J. of Inf. Sci., 16, p.11-15. 3. Az információtudományos irodalom is új kapitalizmusként határozza meg az információs társadalom paradigmát, de itt Fairtlough,G.H.: A model of capitalism derived from communication theory.(=Futures, 1990, 22.k. 1.sz. p.69-77.) című dolgozatában követett gondolatmenet a mérvadó: másrészt viszont Castells - az információ koráról írott trilógiájában - írja, hogy az új hatalom az információ kódjaiban nyugszik (valamint azokban a képviseleti formákban, amelyek köré szervezik a társadalmak intézményeiket): a hatalom az információ korában állandó harcot jelent a társadalom kulturális kódjai mentén, ill. által: vonatkozó gondolatmenet Dudley,L.: Communications and economic growth. = European Economic Review, 1999, 43.k., p.595-619. Az információ gazdaságtana rendezőelveinek újragondolása... in: Csorba,J.: A médiahatalom átmenete a médiagazdaságba. = Valóság, 1998, 4.sz. p.22-36. 4. A hálózatosodás, értékteremtési és hasznosítás kényszer, az elektronikus vállalkozás távlatairól a Csorba,J.: Az információ társadalma felé: információelőnyös és hátrányos helyzetek modellezése. = Valóság, 1997, 4.sz. p.1-15.
11
