Magyarország és Szerbia viszonya a rendszerváltás óta eltelt időszakban

Magyarország és Szerbia viszonya a rendszerváltás óta eltelt időszakban Szilágyi Imre

A

magyar külpolitikát az elmúlt húsz évben a még az Antall-kormány idején megfogalmazott hármasság határozta meg (az euroatlanti integráció, a baráti együttműködésen alapuló szomszédságpolitika és a határon túli magyarság érdekvédelmét ellátó nemzetpolitika), ami persze a változó idővel együtt módosult. Az, hogy Magyarország számára nagy fontosságú a szomszédságpolitika, illetve a határon túli magyarság helyzete, lényegében véve állandó tényező a magyar külpolitikában. Az euroatlanti integráció kiemelt jelentősége 2004 után annyiban módosult, hogy Magyarország immár az Európai Unió, illetve a NATO tagjaként segíti szomszédainak integrációs törekvéseit. Ezen belül a volt Jugoszlávia új államaira vonatkozó politikát az határozza meg, hogy hazánknak biztonságpolitikai, gazdaságpolitikai és nemzetpolitikai érdeke, hogy a térség országai mielőbb csatlakozzanak az integrációs szervezetekhez. Magyarország álláspontja szerint ugyanis ez a legfőbb biztosítéka annak, hogy ne kerüljön sor újabb fegyveres összeütközésekre, a térségben csökkenjen a feszültség, a gazdaság prosperáljon, illetve, hogy a magyar kisebbség helyzete javuljon. Amint azt egy jóval későbbi, külügyminisztériumi dokumentum megfogalmazta: „A magyar külpolitika számára kiemelt érdek a szomszédos nyugat-balkáni térség tartós stabilizálása. A régió helyzetének tartós és megnyugtató rendezése és fejlődése annak euro-atlanti integrációján keresztül valósítható meg.”1 Bár az egymást követő magyar kormányok külpolitikájában mindig voltak hangsúlyeltolódások (a meghatározó három fő szempontnak hol az egyik, hol a másik eleme vált hangsúlyosabbá), sőt bizonyos esetekben viták is, de a fent említett folytonosság egészében véve jól nyomon követhető. Ugyanakkor a húsz év egészéről elmondható, hogy a vajdasági magyarok problémáinak szerbiai kezelése folyamatosan megnehezítette, hogy Budapest fenntartások nélkül támogathassa Szerbia integrációs folyamatát. Ezzel a problémával minden eddigi kormánynak szembe kellett néznie. Az elmondottak miatt az alábbi írást nem a magyar kormányváltások, hanem a szerbiai politikai változások alapján tagolom.

80

Külügyi Szemle 2011_4_foreszvalt.indd 80

Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:48

Magyarország és Szerbia viszonya a rendszerváltás óta

Az első évtized nehézségei A magyar kormány már 1990-től intenzív kapcsolatokat tartott fenn a vele szomszédos délszláv köztársaságokkal. Ezek a kapcsolatok a Magyarországgal azonos értékrendet valló és azonos célokat kitűző Horvátország és Szlovénia esetében – kisebb zökkenőktől eltekintve – kiemelkedően jók voltak és ma is azok. Ebben az összefüggésben elég csak arra utalni, hogy mindkét országgal hamar megkötöttük az alapszerződést, illetve a kisebbségvédelmi egyezményeket. Az értékrendjén és külpolitikai törekvésein csak rendkívül lassan változtató Szerbia viszont már kezdettől fogva komoly gondokat okozott Magyarországnak. A problémákat tovább növelte, hogy az említett három ország közül éppen Szerbiában él a legnagyobb magyar közösség, s ez az elmúlt időszak kedvezőtlen demográfiai változásai ellenére is így maradt. Nem egészen egy hónappal az Antall-kormány hivatalba lépése után, 1990. június 21-én Jeszenszky Géza a Vajdaságba és Belgrádba látogatott, ahol találkozott a szerb és a jugoszláv vezetőkkel. Néhány nappal később, Alexandar Prlja szerb külügyminiszter budapesti megbeszéléseinek alkalmából megtudhattuk, hogy „Jugoszláviával hosszú távú, stabil jószomszédi kapcsolatokra törekszünk – ez Magyarország számára stratégiai érdek…” A megbeszéléseken foglalkoztak az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnése után kettévágott vasúti és közlekedési útvonalak újbóli összekötésével, „ami természetesen újabb határátkelők megnyitásával jár majd együtt”. Legalább ilyen fontos volt, hogy „a nemzetiségek a külügyminiszter valamennyi találkozóján szóba kerültek”. A magyar fél biztosította partnereit, hogy a kormány „kész szavatolni a Magyarországon élő délszláv nemzetiségűek egyéni és kollektív jogainak érvényesítési lehetőségeit”. Az új kormány új megközelítését mutatta, hogy először történt meg, hogy a legfelsőbb magyar politikai vezetés hivatalosan lépett közvetlen kapcsolatba „a Jugoszláviában, ezen belül a Vajdaságban élő magyarság képviselőivel”. A kölcsönös jóindulatról és gesztusokról tanúskodott, hogy „a Szerb Köztársaság vezetőivel való megbeszélésen Jeszenszky Géza kedvezően értékelte, hogy a szerb alkotmánymódosítás során megfelelő tekintettel lesznek a Vajdaságban élő magyarság érdekeire”. Másfelől viszont a külügyi szóvivő arról tájékoztatott, megemlékezünk arról, „hogy az idén lesz 300 esztendeje a szerbek magyarországi betelepedésének, s az ünnepség központja Szentendre lesz”.2 A kedvező indulást azonban viszonylag gyorsan megzavarta Jugoszlávia felbomlása, a sokat vitatott és a szerb diplomácia által belpolitikai céllal túldimenzionált fegyverüzlet ellentétes megítélése, majd a délszláv háború. Magyarország számára ez azt jelentette, hogy gondoskodni kellett az ország védelméről (a szerb fegyveres erők több esetben is megsértették Magyarország határait), illetve a nagyszámú horvátországi és vajdasági magyar menekült elhelyezéséről és ellátásáról. A Külügyminisztérium ekkor úgy ítélte meg, hogy a vajdasági magyarokkal kapcsolatos szerbiai politika nem értékelhető másként, „mint a magyar–szerb kapcsolatok és a kétoldalú együttműködés 2011. tél


81

2012.03.05. 10:45:58

Szilágyi Imre

szándékos lerombolását célzó törekvésnek”.3 Ez egyáltalán nem egy elszigetelt magyar vélekedés volt, hiszen 1992 tavaszán az Egyesült Államok és az EK arra szólította fel Szerbiát, hogy tartsa tiszteletben a területén élő nemzeti kisebbségek jogait. Ezzel öszszefüggésben a Külügyminisztérium leszögezte: „Sajnálatos, hogy szerb részről nem tapasztalunk valóságos együttműködési szándékot, annak ellenére, hogy Magyarország Szerbia számára létfontosságú területeken, konkrét lépésekkel adja bizonyítékát a jószomszédi viszony helyreállítására irányuló készségének.”4 A két ország közötti feszültségek még jó ideig megmaradtak. Ráadásul Magyarország helyzetét nem csupán azok a vádak nehezítették, amelyeket időnként Belgrád vetett Budapest szemére (pl. hogy a horvát fegyveres erők magyar területről folytattak volna harci cselekményeket),5 hanem az a tény is, hogy értelemszerűen és egyúttal kényszerűen csatlakoznia kellett az ENSZ Szerbiával és Montenegróval szemben hozott szankcióihoz.6 Márpedig ezek nem csupán a két ország közti viszonyt tették még feszültebbé, de a magyar gazdaságnak is komoly kárt okoztak. A Levegő Munkacsoport értékelése szerint: „A Kis-Jugoszlávia ellen elrendelt embargó miatt az összes szomszédos ország közül Magyarországot érte a legnagyobb kár. [Kiemelés az eredetiben.] Közismert, hogy Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolata – főleg a vajdasági magyarság híd-szerepének következtében – a legmagasabb integráltsági fokot érte el. Különféle számítások (pl. az IMF szakértői) 2 milliárd USD-re becsülték a Magyarországot ért kár nagyságát, reálisabb számítások szerint – beleértve a környezeti károkat és a vagyonvesztést is – ez az összeg valójában meghaladja a 3 milliárd USD-t”.7 A magyar kormány ettől függetlenül igen aktív részese volt a jugoszláv válság megoldása érdekében folytatott diplomáciai tárgyalásoknak. Így például 1992 augusztusában, a londoni Jugoszlávia-konferencián Jeszenszky Géza külügyminiszter nem csupán támogatta az ENSZ-határozatokat és a Carrington-tervet, de azt is kifejtette, hogy ennyi nem elegendő, „konkrétabb lépésekre és fellépésre van szükség”.8 De a magyar diplomácia ezen túlmenően is, minden fontosabb diplomáciai tanácskozáson szorgalmazta a délszláv válság gyors és hatékony megoldását. A diplomáciai kapcsolatok, a magas rangú politikusok közötti megbeszélések a feszült légkör, s az időnként tapasztalható barátságtalan lépések (pl. a MAHART hajóinak feltartóztatása)9 ellenére sem szakadtak meg – igaz, alacsonyabb szinten folytatódtak. Mandátumának lejárta idején Jeszenszky Géza egyfelől némi elégedettséggel állapította meg, hogy a londoni Jugoszlávia-konferencián benyújtott, a fegyverzetellenőrzésre vonatkozó magyar javaslatot azóta már számos ország támogatja, másfelől további lépéseket szorgalmazott.10 Ugyanakkor az Észak-atlanti Együttműködési Tanács (NACC) értekezletén kénytelen volt szóvá tenni a vajdasági magyarokkal szembeni atrocitásokat is.11 Azt, hogy ez egyáltalán nem csupán a nemzeti célokat erősebben hangsúlyozó Antall-kormány számára okozott gondokat, jól mutatja, hogy a Horn-kormány külügyminisztere, Kovács László arra kényszerült, hogy az ENSZ közgyűlése előtt tegye szóvá 82


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:58


a vajdasági magyarok helyzetét, illetve az embargó miatt elszenvedett kárunkat.12 A helyzet olyannyira nem változott, hogy 1995 augusztusában a Horn-kormány kénytelen volt nyilatkozatban kifejezni aggodalmát amiatt, hogy a vajdasági magyarok által lakott településekre erőszakosan szerb menekülteket telepítenek be. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy hazánk elutasítja „a történelmileg kialakult etnikai arányok erőszakos megváltoztatására irányuló törekvéseket, amelyek veszélyeztetik a térség stabilitását és kedvezőtlen hatásúak (…) országaink kétoldalú viszonyára”, s szorgalmazta, hogy a szerb kormány hozzon megfelelő intézkedéseket.13 Érthető, hogy Magyarország – amely az említett problémát a későbbiekben is többször szóvá tette – nagy megkönnyebbüléssel üdvözölte a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (azaz Szerbia és Montenegró) és a Horvát Köztársaság között 1996 augusztusában megkötött megállapodást. A Külügyminisztérium szerint „a megállapodás nemcsak a két állam viszonya szempontjából jelentős esemény, de nagyban hozzájárul a térség békéjének és biztonságának megszilárdulásához is. Magyarország szempontjából igen lényeges, hogy ez a fejlemény egyrészt felszámolja a háborús veszélyt déli határaink mentén, másrészt jobb feltételeket teremt kapcsolatainak széles körű fejlesztéséhez Jugoszláviával és Horvátországgal”.14 Ez a remény azonban csak részben vált valóra, s az 1996-os szerbiai választási csalásokkal kapcsolatban a Külügyminisztérium ismét csak arra kényszerült, hogy leszögezze: „Magyarország változatlanul abban érdekelt, hogy a szomszédos Jugoszláviában, Szerbiában a törvényes rendnek és a demokrácia normáinak a betartásával oldódjanak meg a konfliktusok, és tovább folytatódjék a térségben a daytoni megállapodást követő stabilizációs folyamat”.15 Az 1997-es év ennek a feszültségnek a jegyében telt el, s a két ország közötti kapcsolat – Kovács László és a szerb külügyminiszter között az ENSZ közgyűlése idején folytatott megbeszélést leszámítva – egészen alacsony szintre sülylyedt. Igen hasonló volt a helyzet 1998-ban is. A koszovói helyzet miatt a NATO 1998 őszén azt kérte Magyarországtól, tegye lehetővé légterének korlátozás nélküli igénybevételét a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területe fölött végrehajtandó légi hadműveletekhez. A NATO-ba törekvő Magyarország természetesen nem utasíthatta el ezt a követelést, de igyekezett védeni a magyar érdekeket. „Kezdettől fogva nyomatékosan és folyamatosan felhívtuk a figyelmet a Vajdaságra, a vajdasági magyar kisebbség helyzetére. Jeleztük a korlátainkat, amelyek sajátos helyzetünkből fakadnak, nevezetesen a szomszédsági helyzetből és a vajdasági magyar kisebbség létéből”.16 A Jugoszlávia ellen 1999 tavaszán, a koszovói albánok érdekében megindított NATO-légitámadás következményei (az újvidéki hidak lerombolása, különböző vajdasági települések bombázása, a Duna hajózhatatlanná válása, stb.) alapvetően sértették a vajdasági magyarok és Magyarország nemzeti és gazdasági, kereskedelmi érdekeit is.17

2011. tél


83

2012.03.05. 10:45:58

Szilágyi Imre

Magyarország e károk ellenére, továbbra is kezdeményező szerepet vállalt a szerbiai átalakulás folyamatában. A diplomáciai tevékenységben ezt leginkább az 1999-ben elindított, úgynevezett szegedi folyamat fémjelzi. Ez a magyar kormány kezdeményezésére létrejött formáció mindenekelőtt a szerbiai demokratizálás elősegítését tűzte ki célul. Részben ennek keretében készültek fel a hatalomátvétel utáni időszakra Magyarországon a Miloševićtyel szemben álló, demokratikus szerb erők.18 Magyarország elsősorban ahhoz járult hozzá, hogy a szerbiai önkormányzatok, különösen pedig az ellenzéki kézben lévő szerbiai városok képesek legyenek a belgrádi centrumtól függetlenül vezetni a települések életét, hogy ezen a módon is erősödjön a szerbiai civil társadalom.19 A szegedi folyamat jelentőségét a későbbi kormányok is elismerték. Udvardi Iván szakállamtitkár 2007-ben úgy értékelte, hogy „az 1999-ben indult Szegedi Folyamat a magyar külpolitika egyik legsikeresebb eszköze volt és az is maradt. Sikeresen járult hozzá a térség demokratizálódási folyamatához, és most, reményeink szerint, sikeresen járul hozzá a térség euroatlanti integrálódásához”.20

Milošević bukása után Érthető, hogy ezek után a magyar kormány nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy az új kormány politikusai Magyarországgal a korábbinál barátibb kapcsolatokra törekszenek majd. Ez részben így is történt, és igen látványosan nyilvánult meg 2001 novemberében, Orbán Viktor miniszterelnök belgrádi látogatásakor. Zoran Đinđić szerb miniszterelnök akkor úgy nyilatkozott, hogy „az utóbbi két-három hónapban többet fejlődött a kétoldalú együttműködés, mint az utóbbi tíz évben”.21 Egy ideig úgy tűnt, hogy a két ország valóban túljutott a nehéz időszakon, sőt a kisebbségi kérdést is sikerül rendezni. 2002 februárjában a Külügyminisztérium örömmel nyugtázta a szerb törvényhozásnak a vajdasági autonóm hatáskörök visszaszolgáltatásáról szóló döntését.22 Úgy tűnt, a kapcsolatok normalizálódnak, s a folyamat a Medgyessy-kormány idején is továbbvihető. Goran Svilanović jugoszláv külügyminiszter 2002. júliusi magyarországi látogatásának alkalmából Kovács László külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja Jugoszlávia euroatlanti törekvéseit és tagfelvételét az Európa Tanácsba.23 Ugyancsak a két ország közötti jó viszony építését szolgálta, hogy Magyarország a NEFE keretén belül 2003 óta rendszeresen támogatja Szerbiát. 2003-ban például nyolc programjuk kapott anyagi támogatást a magyar államtól.24 2003–2004 folyamán azonban kiderült, hogy a vajdasági magyarok helyzetét – az említettek ellenére – Milošević bukása után sem olyan könnyű rendezni, s megszaporodtak az ellenük intézett támadások. 2004 elején Bársony András külügyi államtitkár már kénytelen volt úgy nyilatkozni, hogy „ha szükséges, a magyar diplomácia is megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar diplomácia eszköztárába

84


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:58


tartoznak”.25 Különösen heves vita zajlott a két ország között 2004 folyamán. A diplomáciai akciók eredménytelenségét látva a magyar politikusok kihasználták, hogy az ország immár teljes jogú tagja az Európai Uniónak: az Európai Parlament néppárti és szocialista frakciója – a magyar képviselők kezdeményezésére – határozati javaslatot fogadott el a vajdasági atrocitások ügyében. Kovács László a problémát egyúttal uniós összefüggésrendszerbe helyezte, amikor a maastrichti Balkán-vita kapcsán úgy vélte, „hogy az Európai Unió azzal is segítheti a demokratizálódási folyamatot, ha SzerbiaMontenegrót közelíti az Európai Unióhoz, ha európai perspektívát mutat be Szerbia és Montenegró választópolgárainak; ez a demokratikus erők számára jelent segítséget. Elmondtam, hogy ezen kívül látok arra is lehetőséget, sőt szükségesnek tartom, hogy az Európai Unió az egész európai perspektívát kösse bizonyos feltételekhez.”26 A kritika ellenére, Magyarország továbbra is arra törekedett, hogy elősegítse Szerbia integrációját. Ennek a törekvésnek a jegyében utazott Udvardi Iván, a Külügyminisztérium politikai igazgatója 2005-ben Szerbiába, ahol memorandumot írt alá az európai integrációs együttműködésről. Ennek keretében Magyarország a Belgrádnak nyújtandó komoly támogatás mellett kötelezte el magát.27 Göncz Kinga már 2006 augusztusában kétnapos balkáni körútra indult. Elutazása előtt kĳelentette: Magyarország szükségesnek látja, hogy akkor, amikor a térség kritikus időszakát éli (Szerbia és Montenegró különvált, Koszovó státuszának rendezése a döntő szakasz elé érkezett), bizonyítsa térségbeli elkötelezettségét és érdekeltségét. Hangsúlyozta, hogy külpolitikai prioritásaink változatlanok, sőt még bővíteni is kívánjuk nyugat-balkáni jelenlétünket.28 2008 tavaszán, amikor Magyarország a szerb vezetés akarata ellenére elismerte Koszovó függetlenségét, a két ország viszonya egy rövid időre megromlott, s Belgrád rosszallását fejezte ki. A szerb külügyminiszter kĳelentette, „nem számíthatnak jó kapcsolatra Szerbiával azok az országok, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét”.29

A 2008. évi szerbiai parlamenti választások után 2008 nyarán Szerbiában új kormány került hatalomra, amely igyekezett ugyan védeni az ország érdekeit, de politikája erőteljesen eltért a korábbi időszakétól, amikor is Vojislav Koštunica szerb kormányfő konfrontatív politikája határozta meg Belgrád magatartását. Ez tette lehetővé, hogy Göncz Kinga nem sokkal a kormányváltás után, 2008. szeptember elején Belgrádba látogathasson. A Koszovót elismerő országok vezetői közül ő volt az első magas rangú politikus, aki Szerbiában tárgyalt. A magyar külügyminiszter ekkor azt hangsúlyozta, „hogy bár az egykori autonóm tartomány önállósága ügyében továbbra is eltér a két ország álláspontja, a látogatás azt kívánja alátámasztani, hogy Magyarország helyre kívánja állítani a kapcsolatok korábbi szintjét, fontosnak tartja a jószomszédi viszonyt, és továbbra is minden tőle telhető eszközzel támogatja Szerbia

2011. tél


85

2012.03.05. 10:45:58

Szilágyi Imre

euroatlanti integrációját”. Felvetette, hogy a gazdasági és kisebbségi ügyeket vegyes bizottságok keretében tárgyalják meg, továbbá három határátkelő megnyitásával, illetve bővítésével enyhítsenek a közös határra zúduló forgalmon. Magyar szempontból fontos volt, hogy a szerb kormányfő maga szorgalmazta, hogy magyar cégek – mindenekelőtt a MOL és az OTP – vegyenek részt a szerbiai privatizációban.30 Ugyanebben a szellemben nyilatkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008 novemberében, belgrádi tárgyalásain. Leszögezte, hogy a két ország között nincsenek viták és konfliktusok, s hogy Magyarország segíteni akarja Szerbia EU-integrációját.31 2009 elején Budapest jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy az akkoriban kirobbant orosz–ukrán gázvita káros hatásai minél kevésbé legyenek érezhetők Szerbiában, s Belgrádban különösen nagyra értékelték ezt a gesztust.32 Azt pedig, hogy Magyarország számára mennyire fontosak a magyar–szerb gazdasági kapcsolatok, jól mutatja, hogy Budapest márciusban tiszteletbeli konzulátust nyitott Nišben.33 A vajdasági magyarok helyzete azonban továbbra is nehezítette a két ország közötti zökkenőmentes együttműködést. 2009 áprilisában a magyar diplomácia sürgette a szerb hatóságokat, hogy lépjenek fel erőteljesebben a vajdasági magyarok elleni erőszakos cselekmények, illetve a magyarellenes feliratok ügyében, s az elkövetőket vonják felelősségre.34 A magyar erőfeszítések, amelyek éppúgy szolgálták Szerbia egészének, mint a vajdasági magyaroknak az érdekeit, 2009-ben komoly eredményekre vezettek. 2009 szeptemberében a két ország külügyminisztere azt állapította meg, hogy Magyarország következetes külpolitikája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Bizottság döntése alapján Szerbia hamarosan vízummentességet nyerhet. Ugyanakkor Balázs Péter, akárcsak előtte már számos magyar politikus, arra biztatta Szerbiát, hogy továbbra is folytassa az Európa-párti politikát. Azt is elmondta, hogy Magyarország a V4 jelenlegi elnökeként, valamint 2011 első félévében soros EU-elnökként szeretné előmozdítani a nyugat-balkáni térség európai integrációját.35 A szocialisták vezette kormány, mandátumának lejárta előtt még egy fontos lépést tett a szerb–magyar kapcsolatok javításának területén. 2010 márciusában a két ország honvédelmi minisztere kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írt alá. Szekeres Imre ezúttal is hangsúlyozta, hogy „Magyarország az egyik legelkötelezettebb támogatója Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozásának”, illetve hogy „Magyarország számára nemzeti érdek az egész Balkán stabilitása és fejlődése”.36

Kölcsönös gesztusok az Orbán-kormány idején Azt, hogy a 2010. május végén hivatalba lépett Orbán-kormány mennyire kiemelten kezelte Szerbia ügyét, jól mutatja, hogy Martonyi János külügyminiszter már hivatalba lépése előtt, május elején tárgyalt szerb kollégájával. Egy hónapra rá – immár

86


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:58


külügyminiszterként – Belgrádban tárgyalt. A megbeszéléseken a szerb vezetők megköszönték Magyarország Szerbia EU-integrációs erőfeszítéseihez nyújtott támogatását, Martonyi János pedig elégedettségét fejezte ki a kulturális autonómia intézményével és a Magyar Nemzeti Tanács jó szereplésével kapcsolatban. „A felek megegyeztek, hogy a kétoldalú kapcsolatok történetében először, magyar–szerb kormányülésre kerül sor 2010 novemberében. A megbeszélést követően a külügyminiszterek aláírtak egy, a szerb integrációs erőfeszítések magyar segítésére irányuló egyetértési nyilatkozatot.” Az viszont magyar szempontból volt fontos, hogy a szerb politikusok megértésüket fejezték ki azt illetően, hogy Magyarország módosítani kívánta a magyar állampolgársági törvényt.37 Az Orbán-kormány által levezényelt magyar EU-elnökség valóban kiemelt témaként kezelte a Nyugat-Balkán integrációjának kérdését. Ugyanakkor talán itt mutatkozott meg a legnyilvánvalóbban az a már korábban is tapasztalt tény, hogy ez a folyamat nem csupán Magyarországon múlik, hanem az egyes jelölt országok saját erőfeszítésein, s az EU tagállamainak különböző külpolitikai megfontolásain is. Magyarország – horvát források által is elismerten38 – rendkívül sokat tett azért, hogy Zágráb 2011. június végén lezárhassa a csatlakozási tárgyalásokat. Ebbe éppúgy beletartozott az, hogy szinte hetente sürgette a horvátokat a szükséges teendők elvégzésére, mint az, hogy bizonyos mértékű közvetítő szerepet játszott a horvát–szlovén határvita többé-kevésbé megnyugtató lezárásában, illetve hogy közbenjárt azoknál az országoknál, amelyeknek fenntartásaik voltak Horvátország felkészültségével kapcsolatban. Teljesen nyilvánvaló, hogy hasonló intenzitással dolgozott volna a szerb integráció elősegítésén is, erre azonban Szerbia magatartása miatt sokkal korlátozottabbak voltak a lehetőségei, mint Horvátország esetében. Ezt világosan leszögezte Balla Mihály, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke. „Magyarország abban érdekelt, hogy Szerbia mielőbb elkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, de e téren Belgrádnak és a tagállamoknak is vannak feladataik” – mondta.39 Egyúttal üdvözölte, hogy Szerbia végre törvényben biztosította, hogy létrejöhessen a vajdasági magyarok számára létfontosságú Magyar Nemzeti Tanács. Magyarország az említett nehézségek ellenére továbbra is számos gesztussal segítette a szerbiai demokratikus folyamatok kibontakozását, illetve az integrációs folyamat előrehaladását. Ugyancsak Balla Mihály volt az, aki kifejtette, Magyarország és a vajdasági magyarok szempontjából az „optimális forgatókönyv az lenne, ha a következő év elején – a magyar EU-elnökség időszakában – kezdődnének el Szerbiával a csatlakozási tárgyalások”.40 Ugyancsak gesztusértékűnek tekintem, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerbiai látogatása alkalmával az ortodox egyház vezetőjével is találkozott. A megbeszélés egyik témája Szerbia uniós csatlakozása volt, hiszen Semjén szerint „ebben a folyamatban vannak egyházi szempontok is”.41 2011. tél


87

2012.03.05. 10:45:58

Szilágyi Imre

2010 novemberében a szerb külügyminiszter Budapesten lobbizott Szerbia integrációja érdekében, egyebek között azt hangoztatva, hogy „a magyar–szerb kapcsolatok erősek, tartalmasak és egyre kedvezőbben alakulnak”.42 Nem sokkal később Orbán Viktor miniszterelnök látogatott el Belgrádba. Az ott folytatott megbeszéléseken Szerbia integrációjának támogatása éppúgy téma volt, mint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok sokkal magasabb szintre emelése. A magyar miniszterelnök szerint „a szerb–magyar gazdasági együttműködés hordozza magában a legnagyobb tartalékot a régióban”.43 A magyar EU-elnökség előestéjén Martonyi János külügyminiszter ismételten leszögezte, „Magyarország támogatja Szerbia integrációs erőfeszítéseit, és a magyar EU-elnökség idején prioritásként kívánja kezelni a Nyugat-Balkán stabilitásának és integrációjának ügyét”.44 Hasonló szellemben zajlott az a tárgyalás is, amelyet Orbán Viktor nem sokkal a magyar EU-elnökség lezárta előtt folytatott Belgrádban. Az ott elhangzottak közül kiemelem, hogy a magyar miniszterelnök és a szerb államfő szerint „komoly előrelépések történtek az egymás kisebbségeinek megbecsülése és védelme terén”.45

A viszony kiéleződése 2011 őszén Az eddig elmondottakat figyelembe véve, a magyar kormányt némileg váratlanul és mindenképpen nagyon kellemetlenül érintette az a mód, ahogyan a szerb kormány és a szerb parlament megoldotta a már régóta aktuális és az EU-csatlakozáshoz feltétlenül szükséges kárpótlási törvény ügyét. A törvény miatt a szerb kormány és a vajdasági magyarok között 2011 augusztusa óta egyre hevesebb vita zajlott. A vajdasági magyar politikusok számos alkalommal kifejtették, számukra elfogadhatatlan az, hogy a törvénytervezet értelmében a vajdasági magyarokat kollektíve bűnösnek tekintenék. A magyar külügyminiszter szeptember közepén, belgrádi látogatása alkalmával fejtette ki a budapesti álláspontot. A szerb miniszterelnök-helyettes elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország EU-elnöksége idején síkra szállt Szerbia érdekeiért, Martonyi János viszont kénytelen volt leszögezni: „A szerb és a magyar kormány között vagyon-visszaszármaztatási vita nincs, van viszont egy – az európai értékekkel összefüggő – elvi kérdés, nevezetesen az, hogy a kollektív bűnösség, a kollektív felelősség semmilyen formáját sem fogadjuk el, sem mi, sem az Európai Unió”.46 Másnap a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetője, Pásztor István tárgyalt Orbán Viktorral. A megbeszélésen áttekintették Szerbia integrációjának és belpolitikájának számos kérdését. Mindketten egyetértettek abban, „hogy elemi érdek, hogy Szerbiában mielőbb megkezdődjön az uniós csatlakozási folyamat, de az is világos, hogy bármilyen megoldást nem tud elfogadni a vajdasági magyarság”.47

88


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:58


Kezdetben úgy tűnt, hogy a szerb kormány megérti a figyelmeztetéseket, és elfogadta a VMSZ módosító javaslatait. A parlament azonban visszautasította a módosító javaslatot, s a 2011. szeptember 26-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási törvény 5. szakasza kimondja, hogy az „nem vonatkozik arra a személyre, aki a második világháború idején a Szerb Köztársaság területén működő megszálló erők tagja volt”.48 A történelmi tények ismeretében kimondhatjuk, hogy ez a kollektív bűnösség elve alapján sújtja a német és a magyar nemzetiségű állampolgárokat. A magyar külügy kénytelen volt lépni. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára bekérette Szerbia nagykövetét. Elmondta, hogy a magyar megítélés szerint a törvény nem viszi közelebb Szerbiát az Európai Unióhoz, sőt éppenséggel eltávolítja tőle. Leszögezte: „az EU tagjelölti státuszának egyértelmű feltételei vannak, és ezeknek a most elfogadott szerb törvény nem felel meg”.49 Magyarország tehát sajátos helyzetbe került. Miután immár hosszú évek óta küzdött Szerbia uniós integrációjáért, most kénytelen volt azzal megfenyegetni Szerbiát, hogy ha a helyzet nem változik, akkor az EU 2011. december 9-én megtartandó csúcsértekezletén megvétózza az ország tagjelölti státuszát. Szerbiában, ha kissé lassan is, de megértették, hogy Budapest nagyon is komolyan gondolja azt, amit mond, s ezért kifejezték tárgyalási készségüket. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy változtatni is akartak a helyzeten. Sőt, kezdetben Magyarországot, illetve a vajdasági magyarokat hibáztatták, mondván, hogy félreértik a törvény szövegét.50 Németh Zsolt ezután még világosabban megfogalmazta az üzenetet: „Ha a probléma nem oldódik meg december 9-éig, nem szavazunk Szerbia csatlakozása mellett”.51 Meg kell jegyeznem, hogy a magyarországi politikai pártok között ebben a kérdésben teljes körű volt az egyetértés. A szerb kormány ezután valóban komoly lépést tett – még akkor is, ha ez a lépés nem elegáns, és nem is teremt száz százalékosan tiszta helyzetet. Szerbia ugyanis nem változtatta meg a restitúciós törvény kifogásolt részét, hanem annak elfogadhatatlanságát belpolitikai okokból egy másik törvény – a rehabilitációs törvény – megfelelő szakaszával szüntette meg. A rehabilitációs törvény – amelyet e sorok írásakor tárgyal a szerb parlament – második szakasza ugyanis, visszautalva a restitúciós törvény kifogásolt mondatára, pontosítja azt: a restitúcióból az marad ki, aki háborús bűnösnek számít, ezek körét pedig igyekszik világosan körülírni. Nem mondja ugyan ki, de értelemszerűen ezzel érvénytelenítette a restitúciós törvénynek a kollektív bűnösség elvén alapuló részét. Bár a vajdasági magyarok egy része úgy véli, hogy a rehabilitációs törvény ezen a módon ellentétben áll az érvényben maradt restitúciós törvénnyel, s az új törvény más részeit is kifogásolják,52 úgy tűnik, az olyan kompromisszum, amit a vajdasági magyarok nagyobbik része el tud fogadni. Ezt megfontolva, a magyar kormány képviselői úgy nyilatkoztak, hogy ha a szerb parlament a rehabilitációs törvényt a jelenlegi formájában fogadja el (azaz 2011. tél


89

2012.03.05. 10:45:58

Szilágyi Imre

nem változtat rajta negatív értelemben), akkor a vajdasági magyarok akaratát is figyelembe véve, nem akadályozzák meg Szerbia tagjelölti státuszát. Bár Semjén Zsolt november végén megelőlegezte, hogy ez esetben Budapest „boldog örömmel” szavazza meg a tagjelölti státuszt,53 az előzmények alapján egy ideig még bizonytalan volt, hogy végül is miképpen dönt a szerb parlament. Orbán Viktor és Martonyi János december 3-án reményét fejezte ki, „hogy a hétfői belgrádi parlamenti szavazáson nem változik meg a szerb rehabilitációs törvénytervezet, amely jelenlegi formájában már nem alkalmazza a kollektív bűnösség elvét. Így Magyarországnak sem lesz oka vétót emelni Szerbia EU-tagjelölti státuszának elnyerése ellen”.54 Két nappal később a magyar külügyminiszter érzékelhetően nagy megkönnyebbüléssel jelentette ki: „Szerbia uniós integrációjának szempontjából és a magyar–szerb kapcsolatok szempontjából is pozitív döntés született. Ezt üdvözöljük és örömmel nyugtázzuk.” Hozzátette, hogy Magyarország ezzel a problémát lezártnak tekinti, és megerősítette, hogy a december 9-én megtartandó EU-csúcsértekezleten Magyarország támogatja majd, hogy Szerbia elnyerje a tagjelölti státuszt.55 Ez így is történt, s 2011. december 9-én végül nem a magyar vétó, hanem Szerbia Koszovó-politikája miatt halasztották el az ország tagjelölti státuszáról szóló döntést. Ez a végkifejlet a két ország egymás közötti kapcsolatát tekintve mindenképpen kedvező, de az valószínűsíthető, hogy a magyar politikusok még hosszú ideig éreznek majd keserű ízt a szájukban Belgrád 2011 őszén tanúsított politikája miatt.

A remény mint politikai kategória Azt pedig csak a rehabilitációs törvény végrehajtásának módja dönti majd el, hogy beigazolódik-e a törvényt korábban igen élesen ellenző Ágoston András, a VMDK politikusának reménye. Ágoston arra figyelmeztetett, hogy a vajdasági magyarok egy része kételkedik abban, hogy önmagában a rehabilitációs törvény elfogadásának ténye már egyszerűvé is teszi a rehabilitáció folyamatát. Az aggódók félelmét egyrészt azzal igyekezett eloszlatni, hogy amíg nem látják, hogy más történik a gyakorlatban, mint amit a törvény kimond, addig bizakodjanak. Másfelől pedig a vajdasági magyarok szemében oly fontos kettős állampolgárságot lehetővé tévő Orbán Viktor személyében bízott. Abban, hogy a magyar kormányfő december 3-án elmondott szavai után nincs okuk kételkedni. „Nincs, mert ha magyar miniszterelnök kifejezte reményét, ez magában is garancia. Szavatosság arra, hogy ha holnap, vagy a később a gyakorlatban félre mennek a dolgok ő, nem hagyja annyiban.”56 (Sic!) A Szerbia tagjelölti státuszáról szóló döntés elhalasztása után ugyancsak a remény fenntartásának fontosságát hangoztatta Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament elnöke. „A jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú megakadályozni a remények szertefoszlását a társadalomnak azon részében, amely egyértelműen kiáll az európai 90


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:59


integráció és az európai értékek mellett. Más szóval, nem szabad megengednünk, hogy az Európa-ellenes erők, amelyek Szerbiát visszarántják a múltba, és nem a jövőt jelentő Európai Unió felé viszik, a jelenlegi súlyos helyzetet az Európába vetett remények és az európai értékek aláásására használják fel” – mondta.57

Összegzés Magyarország tehát az elmúlt húsz évben – az összes eddigi kormány politikájával – többszörösen is bebizonyította, hogy nem csupán szavakban áll ki Szerbia demokratikus és jogállami fejlődése, valamint euroatlanti integrációjának támogatása mellett, de minden lényeges döntési helyzetben ennek megfelelően cselekszik. Éppen ezért megelőlegezhetjük: az, hogy a magyar–szerb kapcsolatok a továbbiakban valóban a jó szomszédság elveinek figyelembe vételével fejlődnek-e, alapvetően nem Budapest politikáján múlik majd, hanem azon, hogy Szerbia a jövőben is – így a 2012-ben megtartandó parlamenti választások után is – kitart-e a 2011 novemberében és decemberében kialakított politikája mellett.

Jegyzetek 1 „Magyarország és a nyugat-balkáni térség integrációs törekvései”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Biztonsagpolitika/ Magyarorszag_a_NATOban/hu_nyugatbalkan_integr_torekvesei.htm. Letöltés ideje: 2011. december 9. 2 Benedekné Lukáts Júlia (szerk.): Külügyminisztériumi tájékoztató. Budapest: Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, 1990. 76–77. o. 3 Uo. 347–350., 384–385. o. 4 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1992. Budapest: Külügyminisztérium, 1992. 164–165. o. 5 Uo. 185–187. o. 6 Uo. 219–220. o. 7 „Javaslatok az 1998. évi állami költségvetési törvényjavaslathoz. Budapest, 1997. október”. C3, http:// www.c3.hu/~levego/koltsegv.tes/KOLT98.HTM. Letöltés ideje: 2011. december 9. 8 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1992. 287. o. 9 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1993. Budapest: Külügyminisztérium, 1993. 62. o. 10 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1994. Budapest: Külügyminisztérium, 1994. 177–178. o. 11 Uo. 183. o. 12 Uo. 208. o. 13 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1995. Budapest: Külügyminisztérium, 1995. 297–298. o. 14 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1996. Budapest: Külügyminisztérium, 1996. 202. o. 15 Uo. 251. o. 16 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1999. Budapest: Külügyminisztérium, 1999. 241–243. o. 17 Keczeli P. Klára: „»Aki túléli, elbeszéli majd...«.Vajdasági hétköznap két bombázás között – áramszünettel és sok kérdéssel”. Népszabadság, 1999. június 4. 7. o.; K. Sz. A.: „Jugoszláviába senki sem szállít”. Népszabadság, 1999. július 5. 13. o. 18 „Budapesten döntenek Milosevics utódjáról”. EPA, http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00074/5192. html, 1999. július 31.

2011. tél


91

2012.03.05. 10:45:59

Szilágyi Imre 19 Magyar Külpolitikai Évkönyv 1999. 288–290. o. 20 Udvardi Iván: „Koszovó és a magyar külpolitika”. Balkán-tanulmányok Központ, http://www. balkancenter.hu/pdf/udvardi07.pdf. Letöltés ideje: 2011. december 9. 21 Szabó József: „Autópálya Belgrádig 2004-re”. Népszabadság, 2001. november 20. 22 „A Külügyminisztérium Nyilatkozata – Németh Zsolt politikai államtitkár útján – a vajdasági autonómia-törvénycsomagnak a Szerb Köztársaság (JKSZ) törvényhozása által történt elfogadásával összefüggésben”. Külügyminisztérium, http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/ rdonlyres/691D0C4A-6C59-4777-8F36-F297C95544A4/0/magyar_kulugyi_evkonyv_2002.pdf, 194– 195. o. Letöltés ideje: 2011. december 9. 23 „Július 17.: Magyar politikai élet (2.)”. MNO, http://mno.hu/migr/julius-17-magyar-politikaielet-2-759118. Letöltés ideje: 2011. december 10. 24 „A KüM-2003-NEFE kódszámú »NEFE programok támogatása« című pályázat eredménye”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Nemzetkozi_ fejlesztes/nemz_fejl/KuM_2003_NEFE_palyazat_eredmenye.htm. Letöltés ideje 2011. december 9. 25 „Magyarellenes hangok Szerbiában? – az interjú-összeállítás teljes szövege 2004. március 30.”. Magyar Rádió, http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=82821. Letöltés ideje: 2004. március 31. 26 „Határozati EP-javaslatok születtek a Vajdaság ügyében”. http://www.nol.hu/cikk/331884, 2004. szeptember 8. 27 „Szerb--magyar memorandumot írtak alá Belgrádban az integrációs együttműködésről”. Magyar Szó, http://archiv.magyarszo.com/arhiva/2005/03/19/, 2005. március 19. 28 „Göncz Kinga külügyminiszter Belgrádban, Podgoricában és Pristinában”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/latogatasok_es_ esemenyek/060802_podgorica_pristina.htm. Letöltés ideje: 2006. augusztus 10. 29 „Magyarország elismerte a független Koszovót”. Origo, http://www.origo.hu/itthon/20080319magyarorszag-elismerte-a-fuggetlen-koszovot.html, 2008. március 19. 30 „A többi között új határátkelők nyitásával is bizonyítani akarjuk a magyar támogatást Szerbia és az Európai Unió közeledéséhez – Göncz Kinga tárgyalásai”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/latogatasok_es_esemenyek/GK_ Szerbia_080902.htm, 2008. szeptember 2. 31 „Gyurcsány: Magyarország segíti Szerbia EU-integrációját”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/ universal.php?rovat=cikk&ar=szerbia&id=10348, 2009. november 21. 32 „Ezt is megértük: megdicsértek minket a szerbek!”. STOP.hu, http://www.stop.hu/articles/article. php?id=435576, 2009. január 9. 33 „Új magyar tiszteletbeli konzulátus Nisben – Faller Jenő szakállamtitkár szerbiai látogatása”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/ Aktualis/latogatasok_es_esemenyek/FJ_Nis_090319.htm, 2009. március 19. 34 „A magyar diplomácia sürgette a szerb hatóságok fellépését”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/ universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=8345, 2009. április 9. 35 „Balázs Péter magyar-szerb-horvát külügyminiszteri megbeszélést javasolt”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Szovivoi_nyilatkozatok/ BP_Jeremic_090910.htm, 2009. szeptember 10. 36 „Szekeres: Magyarország számára ez nemzeti érdek”. STOP.hu, http://www.stop.hu/articles/article. php?id=632803, 2010. március 22. 37 „Martonyi János külügyminiszter látogatása Szerbiában”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Szovivoi_nyilatkozatok/100614_MJ_Szerbiaban. htm, 2010. június 14. 38 Marko Biočina: „Mađarska je Hrvatskoj najbolji susjed”. Nacional, http://www.nacional.hr/ clanak/101524/madarska-je-hrvatskoj-najbolji-susjed, 2011. február 8.; „Predsjednik Josipović priredio večeru u čast 20. obljetnice državnosti RH”. Ured Predsjednik Republike Hrvatske, http:// www.predsjednik.hr/25062015, 2011. június 25.; Davor Gjenero: „Tko se poigrava hrvatskim

92


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:59


39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52

53 54 55 56 57

srednjoeuropskim položajem?”. Vjesnik.hr, http://www.vjesnik.hr/Kom.aspx?ID=1594d9b6-b58548f6-a703-c0078298e380, 2011. július 1. „Balla Mihály: Szerbia mielőbb kezdhesse csatlakozási tárgyalásait”. Vajdaság MA, http://www. vajdasagma.info/cikk.php?ar=szerbia&id=13480, 2010. szeptember 16. „Magyarország nemzeti érdeke támogatni Szerbia EU-integrációját”. Vajdaság MA, http://www. vajma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3613, 2010. szeptember 17. „Semjén Zsolt magyarországi látogatásra hívta meg Irinej szerb pátriárkát”. HVG, http://hvg.hu/ vilag/20100918_semjen_irinej, 2010. szeptember 18. „Martonyi János tárgyalásai Vuk Jeremics szerb külügyminiszterrel”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/Szovivoi_ nyilatkozatok/20101015_mj_vuk_jeremic.htm, 2010. október 15. Marton András: „Orbán: javult a kisebbségek helyzete Szerbiában”. Vajdaság MA, http://www. vajma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3789, 2010. november 26. „Martonyi János tárgyalásai Vuk Jeremics szerb külügyminiszterrel”. „Aktívabb kapcsolatra van szükség”. MNO, http://www.mno.hu/portal/790670, 2011. június 14. „Belgrádban tárgyalt a magyar külügyminiszter”. Magyar Szó, http://www.magyarszo.com/fex. page:2011-09-16_Belgradban_targyal_a_magyar_kulugyminiszter.xhtml, 2011. szeptember 16. „Vannak olyan kérdések, amelyekről nem lehet tárgyalni”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/ cikk/tukor/4388/Vannak-olyan-kerdesek--amelyekrol-nem-lehet-targyalni.html, 2011. szeptember 17. „Zakon o vraćanju oduzete imovine i obeštećenju”. Narodna Skupština, http://www.parlament.rs/ akti/doneti-zakoni/doneti-zakoni.1033.html, 2011. szeptember 26. „Németh Zsolt bekérette Szerbia budapesti nagykövetét”. HVG, http://hvg.hu/vilag/20110927_ szerbia_karpotlasi_torveny_nemeth_zsolt?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_ campaign=mandiner_201110, 2011. szeptember 27. „Félreértelmezik a restitúciós törvényt”. Magyar Szó, http://magyarszo.co.rs/fex.page:2011-10-19_ Felreertelmezik_a_restitucios_torvenyt.xhtml, 2011. október 19. Varjú Márta: „A vajdasági magyar közösség felkiáltott, s mi oda álltunk mögéjük”. Magyar Szó, http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-10-25_A_vajdasagi_magyar_kozosseg_felkialtott_s_mi_ oda.xhtml, 2011. október 25. „A restitúciós törvény nem javítható egy másik törvénnyel”. http://bozokiantal.blogspot. com/2011/10/restitucios-torveny-nem-javithato-egy.html, 2011. október 25.; „Az ártatlanok védelmében”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/1172/Az-artatlanokvedelmeben.html, 2011. november 2. „Semjén Zsolt a vajdasági magyarok kárpótlásának kérdéséről a Máért ülésén”. Vajdaság MA, htt p://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12629/Semjen-Zsolt-a-vajdasagi-magyarok-karpotlasanakkerdeserol-a-Maert-ulesen-.html, 2011. november 23. „Orbán Viktor és Martonyi János a VMSZ elnökével tárgyalt”. Vajdaság MA, http://www.vajma. info/cikk/vajdasag/12667/Orban-Viktor-es-Martonyi-Janos-a-VMSZ-elnokevel-targyalt.html, 2011. december 3. „Martonyi: »feltétlenné vált« Szerbia EU-tagjelölti státusának magyar támogatása”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/cikk/szerbia/15799/Martonyi-34feltetlenne-valt34-Szerbia-EU-tagjeloltistatusanak-magyar-tamogatasa.html, 2011. december 5. Ágoston András: „Nincs okunk arra, hogy ne higgyünk a magyar miniszterelnöknek”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/cikk/tukor/4574/Nincs-okunk-arra--hogy-ne-higgyunk-a-magyarminiszterelnoknek.html, 2011. december 5. „A vajdasági parlament elnöke szerint meg kell akadályozni az Európába vetett remények szertefoszlását”. Vajdaság MA, http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12694/A-vajdasagi-parlamentelnoke-szerint-meg-kell-akadalyozni-az-Europaba-vetett-remenyek-szertefoszlasat.html, 2011. december 11.

2011. tél


93

2012.03.05. 10:45:59

Szilágyi Imre

Résumé The Relationship between Hungary and Serbia after the Systemic Change Hungary’s foreign policy aspirations with respect to Serbia are determined by three aspects which are also related to the general priorities of Hungarian foreign policy: good neighbourly relations, Hungarian policy regarding Hungarian minorities in neighbouring countries and the European Union. The latter was a goal before 2004 and it has also become a tool (among others) by which Hungary supports European integration of its neighbouring countries since the Hungarian accession to the EU. Realisation of the above-mentioned objectives became difficult in the case of Serbia due to the attitude of politicians in Belgrade. This was partly due to Serbia’s role in the wars in the Former Yugoslavia (which negatively affected Hungary as well), and also partly due to Belgrade’s policy towards Hungarians living in Serbia’s northern province of Vojvodina. After the fall of Milošević in 2000, the situation in Serbia altered and Hungary has been supporting the democratisation process and the EU integration aspirations of Serbia. But time and again it was a difficult situation for Hungary, because of the ethnic tensions and atrocities against Hungarians living in Vojvodina. The situation improved when Serbia passed a law on the autonomy of Vojvodina and a law on councils for nationalities in 2009. This is why it was especially disappointing when the law of restitution passed during the autumn of 2011 contained a paragraph, which was unacceptable to Vojvodina Hungarians and also for Budapest because of the principle of collective guilt in the law. Hungary had no choice but to put pressure on Belgrade which proved to be an effective policy and so Hungary did not veto Serbia’s EU accession in December 2011.

94


Külügyi Szemle

2012.03.05. 10:45:59

Magyarország és Szerbia viszonya a rendszerváltás óta eltelt időszakban

Recommend Documents