MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐCSOPORTJA
Polgármesteri Hivatal Turai István úr polgármester Törökbálint Tisztelt Polgármester Úr! Meglepetéssel olvastam a Kerthelység ingyenes lapban a polgármester úr cikkét „Lesz-e okmányiroda Törökbálinton?” címmel. Azért lepődtem meg az irományon, mert eddig nem volt szokása polgármester úrnak (leszámítva azt az időszakot, amikor én lettem Törökbálint polgármestere), hogy nekem, mint országgyűlési képviselőnek az újság hasábjain keresztül üzenget. 11 éven keresztül mindig megtaláltuk a módját az álláspontjaink egyeztetésének. Egy ilyen stílusú cikknek egyébként sincs értelme, hiszen ön tisztában van azzal, hogy mennyire elkötelezetten segítettem és segítem Törökbálint fejlődését. Sok közös sikerünk volt egészen a 2006. évi önkormányzati választásig, ahol is a szavazók többségének akaratából kettős szolgálatot láthattam el tizenöt hónapon keresztül Törökbálinton. Csak emlékeztetném néhány mozzanatra: 1995-ben, mint a Pénzügyi Bizottság elnökével sikerült elősegítenünk a máig példaértékű BKV közlekedés új alapokra helyezését. Nem sokkal ezt követően közösen léptünk fel az M7 zajvédő fal építése érdekében, majd ezzel TELEFON: 0630/466-1600, POSTACÍM: 1357 Budapest, Pf. 2, E-MAIL:
[email protected], WEB: www.kellerlaszlo.hu
egyidejűleg az Auchan-híd továbbépítéséért, amely Törökbálint fejlődését alapvetően segítette elő. Mint egykori képviselő biztosan jól emlékezik arra, hogyan kerestem a megoldást az erdő védelmére, és vele együtt a kárpótoltak megsegítésére. Fontos volt mindkettőnk számára, hogy a jelenlegi idősotthon ingatlanait, területét a településnek az államtól megszerezzük. Igaz, ahogy ezt hasznosították, azzal már nem értettem egyet. Együtt küzdöttünk azért, hogy a víz- és csatornaszolgáltatás működőképessége fennmaradjon, majd megerősödjön. Ebben a közös munkában nem számíthatott azon jobboldaliak támogatására, akik 2008-ban visszahozták önt a polgármesteri székbe. Emlékszik rá, hogy még közösen igyekeztünk elérni, hogy ugyanezek népszavazási kezdeményezése sikertelen legyen? A sorban utoljára említem: együtt munkálkodtunk azon, hogy a városnak legyen már végre igazi sportcsarnoka, úgy, hogy ennek a felét az állam fizesse. Ennek a megvalósítását szintén a jobboldali többség hiúsította meg már az én polgármesterségem idején. Folytassam még a sort? Az ön világlátása mindig az aktuális érdekei mentén változik. Aki ismeri önt, már megszokhatta ezt. Talán az események elhalványulhatnak az idő homályában, de a dolgokat mégsem lehet meg nem történtté tenni. A korábbi gyakorlatunkkal ellentétben még 2008 végén egy kormány előterjesztésből szereztem tudomást arról, hogy Törökbálinton okmányiroda nyílna. Sem akkor, sem az azt követő közel egy év alatt nem keresett meg engem ezzel a tervvel, csak 2009. október 15-én a látássérültek napján, Budaörsön. Ekkor arra kért, hogy – a cikkbeli állításával ellentétben - egyfelől ne feküdjek keresztbe a helyi okmányiroda létesítésének, másfelől arra, hogy vessem latba a pénzügyminisztériumi kapcsolatrendszeremet a megvalósítás érdekében. Sajnálom, hogy a polgármester úr csak ez utóbbit ismeri el igaznak a cikk szerint. Elmondtam önnek 2
Budaörsön, hogy azt sem tartom szerencsésnek, hogy az okmányiroda létrehozása önnel kapcsolatosan is felvethet elfogultságot. Ami az okmányirodát illeti. Mindenki tudja, hogy vannak feladatok, amelyeket több település összefogásával érdemes és kell megvalósítani. Minek tartana fenn Törökbálint egy apparátust saját költségén, minek telepítene olyan helyre okmányirodát, ahová nehezen jut el a lakosság, sőt miért fizetne havonta jelentős bérleti díjat az Outletnek? Kinek az érdeke diktálja az indokolatlan milliós nagyságrendű pénzköltést? Ma Budaörsön kiemelkedően magas színvonalon folyik az okmányirodai munka. Elfejtette polgármester úr, hogy 2007-ben Törökbálint anyagi támogatásával vált még színvonalasabbá a budaörsi szolgáltatás a most is hivatalban levő képviselők döntése alapján? Ön arra hivatkozott, hogy az állami költségvetést nem terheli az okmányiroda létrehozásának költsége, majd a működtetés sem. A Pénzügyminisztérium egyébként nem csak a központi költségvetésért tartozik felelősséggel, hanem a teljes államháztartásért, amelynek részei az önkormányzatok is. Vagyis az adófizetők pénzének felhasználásáért. A tervezett okmányiroda sajnos nem az ön és nem a képviselők pénzén fog üzemelni, hanem az állampolgárok pénzén. Ezt a közpénzt kell felelősen felhasználniuk, nem pedig saját maguknak megágyazva, hirtelen fellángolt ötletek alapján. Lehet a pénzt költeni, feltéve, ha van. De addig, amíg a polgármesteri hivatal láttán egy jobb érzésű embernek felfordul a gyomra, a kisgyerekek számára nincs megfelelő számú bölcsődei, óvodai férőhely, zsúfoltak az iskolák, addig úgy gondolom minden fillér felhasználásáról érdemes körültekintően dönteni. A budaörsi beszélgetésen egyértelművé tettem Önnek, hogy egyetértek a pénzügyminisztérium álláspontjával. Számomra nem 3
támogatható egy a település peremére, pályázat nélkül telepített okmányiroda, amelynek előre felvett alkalmazottjai között ott lehet a polgármester felesége is. Tisztelt Polgármester Úr! Most, amikor az okmányirodai ellátásról van szó közel egy év eltelt a képviselő-testületi döntés meghozatala és az én megszólításom között. Az ön 2009. október 15-én írt levele azután fogalmazódott meg, hogy megismerte az őszinte szakmai álláspontomat. Végül a cikkben feltett költői kérdéseire a válaszom röviden: „… az országgyűlési képviselőnk valóban nem ért egyet a helyi ügyek helybeli intézésével?” A helyi ügyek helybeli intézése ma sem biztosított Törökbálinton, és minden területen biztosan nem lesz biztosítható. Az adóval, illetékkel kapcsolatban ma sem helyben intézzük helyi ügyeinket. A lakosság szempontjából persze az lenne ideális, ha a településen működne önálló földhivatal, APEH, ANTSZ kirendeltség, ugyanakkor ennek az árát nem biztos, hogy meg tudná fizetni a lakosság. Az országgyűlési képviselő számára az a legfontosabb, hogy a helyi ügyeket a településhez a lehető legközelebb és a legmagasabb színvonalon tudják elintézni az állampolgárok, úgy hogy az a leghatékonyabban valósuljon meg pénzügyileg is. „Akkor járjanak csak a törökbálintiak továbbra is Budaörsre okmányirodázni?” Igen, ha a szolgáltatás az előző feltételek szerint így biztosítható a legjobban. Vajon miért gondolja azt a polgármester úr, hogy az Outlet könnyebben elérhető a Munkácsy Mihály utcaiak számára, mint Budaörs? 4
„Kinek az érdekeit képviseli Keller László?” Az biztos, hogy nem egyéni érdeket. Egy közel 60 ezres választókörzet lakóinak szerteágazó érdekét próbálom úgy egységbe foglalni, hogy abban a legszélesebb közérdek legyen a meghatározó. Tudom, hogy polgármester úrnak az egyéni érdeken túl meg kell felelnie egykori pártja elvárásainak is, de azért azt szerintem senki nem várja el öntől, hogy felelőtlen döntéseket hozzon. A további korrekt együttműködés reményében kívánok Önnek minden jót. Budaörs, 2009. december 29. Tisztelettel: Keller László országgyűlési képviselő
5