Hír-NŐK MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT NŐTAGOZAT 2011. MÁRCIUS
A tettek mezejére! A Nőtagozat a Magyar Szocialista Párt legaktívabb és leglelkesebb tagozata. Tagjaink nemcsak beszélnek a baloldali értékekről, hanem ennek szellemében teszik a dolgukat nap, mint nap. Amikor az Magyar Szocialista Pártot gyakran azzal vádolják, hogy eltávolodott az emberektől, a Nőtagozat büszke lehet rá, hogy nem felejtette el, milyen közel lenni a magyar emberekhez. Hiszünk abban, hogy a szolidaritás nem ment ki a divatból, s hogy a szocialistáknak továbbra is feladata a hátrányos helyzetűek felkarolása. A higgadt társadalmi párbeszédet, a demokratikus intézményrendszer tiszteletben tartását, a hideg polgárháborús állapotok felszámolását ugyancsak kiemelt ügyünknek tartjuk.
Az elmúlt két esztendőben is ezen céljainknak és értékeinknek megfelelően cselekedtünk: évről évre megrendeztük az Egy csokor békét akciónkat, hogy felhívjuk a figyelmet a párbeszéd
és a társadalmi béke fontosságára. Kampányokat indítottunk a rászorulók megsegítésére iskolakezdéskor és karácsonykor.
Hallasd a hangod!
Keményen dolgoztunk az árvizek és a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak a megsegítése érdekében. Lassan tavaszodik, de Magyarország felől nem tisztulnak az igazságtalanság, a kirekesztés, a kormányzati önkény sötét felhői. Olyan országban élünk, ahol a a kormány - adó- és szociálpolitikája révén azokat támogatja, akiknek egyáltalán nincsen szükségük rá, ellenben elengedi mindazok kezét, akiknek égető szükségük lenne a társadalom szolidaritására. Tisztában vagyunk vele, hogy a társadalmi és kormányzati igazságtalanságokat enyhíteni tudjuk csupán, megszüntetni nem. De nem adhatjuk fel! Munkánkra, kitartásunkra, szolidaritásunkra ma nagyobb szükség van, mint valaha! Veres Pálné szavaival élve: Fel a tettek mezejére, polgártársnőim!
Köszöntöm a nőket, a Nőtagozat tagjait a nemzetközi nőnap alkalmából! Köszönöm az elmúlt időszak kemény munkáját. Teendőink bőven akadtak, hiszen a Fidesz – ígéreteit megszegve – valóságos hadjáratot indított a legkiszolgáltatottabbak, és különösen a nők ellen.
Gurmai Zita, a Nőtagozat elnöke
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
A Fidesz nem erre kapott felhatalmazást, ezért szólnunk kell a kormánynak: ez nem járja! Ezért indítottuk aláírásgyűjtő akciónkat is „Hallasd a hangod” címmel. Együtt kell hallatnunk a hangunkat, és ebben Rátok is számítok!
TISZTÚJÍTÁS: Beszámoló a Nőtagozat 2011. évi küldöttgyűléséről 4-5. oldal INTERJÚ Miguel Angel Martínezzel, az Európai Parlament alelnökével 7. oldal
HÍR-NŐK
MSZP NŐTAGOZAT 2011. MÁRCIUS
Két év mérföldkövei Az elmúlt két évben a Nőtagozat részt vett minden olyan eseményben, mely az MSZP számára fontos volt, mérföldkőnek számított. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a kampányainkban! Az európai parlamenti választás margójára Az EP-választás sajnos nem olyan eredménnyel zárult, ahogy szerettük volna. Ez volt ugyanakkor az első olyan nemzeti szintű választás, ahol a párt elismerte, hogy a nők jelenléte esélynövelő tényező. Ennek eredményeképpen a magyar szocialista delegációban arányaiban kiugróan sok nő található: 75%, jó példát mutatva az egész EP számára. A képen: Hazai kampányunkban Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának az elnöke és Philip Cordery, a párt főtitkára is részt vett. Szeretetkampány Pécsett Tasnádi Péter tragikus halála után, 2009. május 7én a pécsi polgármester-választási kampányban közel kétezren vettünk részt. Első kézből tapasztalhattuk azt a kemény közhangulatot, amely
később elérte a szocialista pártot is. Szeretetkampányra érkeztünk a városba, és vegyes tapasztalatokkal tértünk haza.
Itthoni választások Az országgyűlési kampányban a Nőtagozat tagjai nagyon aktívan kivették a részüket. Sajnos az EPválasztás kapcsán kialakult lelkesedés, – hogy a női jelöltek pozitívumokat hoznak – némiképpen elapadt 2010-re, ezért keményen harcolnunk kellett a női jelöltekért a listaállítás alkalmával. Az országgyűlési választás eredményeként öt szocialista képviselőnő jutott be a parlamentbe. A képviselőcsoportban még a tíz százalékot sem éri el a nők aránya. Reméljük, hogy a következő parlamenti választáson több nő képviselheti majd az általunk fontosnak tartott értékeket.
2
Nagy öröm ugyanakkor, hogy a 2010-es önkormányzati választási kampányban már tudtunk javítani. Világossá vált, hogy ugyan ma a populizmus és a népámítás számíthat a legtöbb szavazatra Magyarországon, a második erő nem a szélsőséges jobboldaliság, hanem a mérsékelt baloldaliság, az ország iránti felelősség. A Fidesz egy olyan igazságtalan, torz önkormányzati választási rendszert alakított ki, mely elsősorban saját magának kedvez! A tisztességes helytállás eredményeként több mint száz barátnőnknek sikerült mandátumot szereznie 2010 őszén az önkormányzati választás alkalmával.
Díjátadások Az MSZP Nőtagozata minden év márciusában a Nemzetközi Nőnapon Közéleti Díjat ad át a közéletben maradandót alkotóknak. 2010-ben Maksa Zoltán és Hegedűs D. Géza is a díjazottak között volt, akik az elismerést – fellépésük miatt – nem a hivatalos ünnepségen, hanem később, az Országos Elnökség egy-egy ülésen vették át. Néhány emlékezetes fotó az eseményekről:
Gurmai Zita, a Nőtagozat elnöke, Hegedűs D. Géza színművész és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
Maksa Zoltánnak a Nőtagozat decemberi, évzáró ülésén adtuk át a Közéleti Díjat
A díjátadás pillanatai
A díjátadás pillanatai
Hegedűs D. Géza a Nőtagozat elnökségének tagjaival
Csoportkép a Nőtagozat elnökségével
3
HÍR-NŐK
MSZP NŐTAGOZAT 2011. MÁRCIUS
Tisztújítás a Nőtagozatban A Nőtagozat 2011. február 12-én tartotta tisztújító országos küldöttértekezletét az Magyar Szocialista Párt székházában. A közel ötezer fős tagságot képviselő küldötteken kívül megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Miguel Angel Martínez, az Európai Parlament alelnöke, Mesterházy Attila az MSZP elnöke, dr. Veres János az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi szövetségének elnöke, Gúr Nándor az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szövetségének elnöke, Korózs Lajos az Országos Elnökség tagja, és Török Zsolt a párt szóvivője. A küldöttértekezleten Mesterházy Attila és Gurmai Zita átadta Miguel Angel Martíneznek az európai szociáldemokrácia építésében valamint a nemek közötti esélyegyenlőség megteremtése érdekében végzett munkásságáért a Nőtagozat Közéleti díját. Gurmai Zita elmondta, hogy a nőkre sokkal nagyobb szükség van a közéletben, mint valaha. Ha összefogunk, és mindannyian megteszünk mindent a szabadságért és a jogállamiságért, akkor Magyarországon a nők nem a konzervativizmus, a múlt értékhordozói, hanem a szabadság, az egyenlőség, a testvériség hordozói, a múlt értékeit megbecsülve a fejlődés hordozói lehetnek. Hiszünk benne, hogy ez lehetséges! Az Magyar Szocialista Pártnak szüksége van a nőkre, Magyarországnak pedig szüksége van az MSZP-re!
A jelenlévők elfogadtak egy felhívást, amely csatlakozásra hív minden demokratikus erőt az alapvető emberi jogok védelme érdekében folytatott kampányhoz. A kampány célja, hogy a nők önrendelkezési joga ne sérüljön, és a nők önállóan rendelkezhessenek a testük felett, ne a férfiak döntsenek ebben. A Fidesz-kormány visszaélve a kétharmados többségével olyan alkotmányozásba kezdett, amely alapvető emberi jogokat sért, és amely nyílt háborút indított a női jogok, különösen a női önrendelkezési jog ellen. (A Nőtagozat felhívásának teljes szövege a 6. oldalon olvasható!) A Nőtagozat Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttei és vendégei színvonalas műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.
4
FOTÓK: MSZP, CZIGLÁN TAMÁS
A küldöttértekezleten a vezető tisztségviselők és a megyei küldöttcsoportok képviselőinek beszámolójára, a jelöltek bemutatkozására majd a tisztségviselők megválasztására került sor.
MEGVÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK: dr. Gurmai Zita elnök Boros Vilma ügyvezető alelnök dr. Havas Szófia, Iván Mihályné, Kovács Lajosné alelnökök dr. Schvartz Tiborné választmányi delegált
FOTÓK: MSZP, CZIGLÁN TAMÁS
MEGYEI ELNÖKÖK:
Köteles Ilona Bács-Kiskun megye dr. Kunszt Márta Baranya Megye Vargáné Balázs Magdolna Békés Megye Rácz Éva Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kopcsákné Kőváry Györgyi Budapest Kőszeginé Szabó Éva Csongrád Megye Iván Mihályné Fejér Megye Glázer Tímea Győr-Moson-Sopron Megye dr. Juhászné Lévai Katalin Hajdú-Bihar Megye Helgert Tiborné Heves Megye Bereczki Józsefné Jász-Nagykun-Szolnok Megye dr. Schvartz Tiborné Komárom-Esztergom Megye Stark Lászlóné Nógrád Megye Krállné Malecz Julianna Pest Megye Csendesné Murányi Ibolya Somogy Megye Veres Jánosné Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Tóthi Jánosné Tolna Megye Surányi Józsefné Veszprém Megye Brunner Tiborné Zala Megye
5
HÍR-NŐK
MSZP NŐTAGOZAT 2011. MÁRCIUS
„A testem az enyém, én döntök róla!” Az MSZP Nőtagozatának felhívása Az MSZP Nőtagozata felhív minden demokratikus erőt, hogy csatlakozzon ahhoz a kampányhoz, amelyet az alapvető emberi jogok védelmében folytatunk. A kampány célja, hogy a nők önrendelkezési joga ne sérüljön, és a nők önállóan rendelkezhessenek a testük felett, ne a férfiak döntsenek ebben. A Fidesz-kormány visszaélve a kétharmados többségével olyan alkotmányozásba kezdett, amely alapvető emberi jogokat sért, és amely nyílt háborút indított a női jogok, különösen a női önrendelkezési jog ellen. Az alkotmánybíróság korábbi megfogalmazása értelmében az állam nem ítélkezhet erkölcsileg az abortuszt választó nő felett. 15 évvel ezelőtt, amikor Horn Gyula kormánya rendelkezett kétharmados többséggel, azért nem került sor az alaptörvény módosítására, mert hiányzott az ellenzék támogatása, az Országgyűlés 4/5 részének az egyetértése. Önként vállalt korlát volt ez, amelyből a Fidesz semmit sem tanult, hiszen semmiféle demokratikus önkorlátozásra nem képes. Mára, 2011-re eljutottunk odáig, hogy a kormánytöbbség nyíltan vissza akar térni a XIX. századi szabályozáshoz, s a magzati élet védelme ürügyén a nők alapvető jogát, a női önrendelkezést semmisítenék meg. Most kell minden demokratikus erőnek fellépni, amíg Európa és a világ fokozottan Magyarországra figyel, mint az Európai Tanács soros elnökére! Nem mindegy, mit mutatunk magunkról a világnak és Európának. Sajnos a Fideszt ez hatalmi őrületében a legkevésbé sem érdekli. Ne engedjük, hogy Magyarország, mely a leghaladóbb közép-kelet-európai ország volt a rendszerváltás idején, a legelmaradottabb feudális országok szintjére süllyedjen vissza és Európa sereghajtója legyen! Az abortusz tilalma alapvető emberi jogokat sért, s beláthatatlan károkat okoz a nők, fiatal lányok életében és egészségi állapotában, valamint tovább mélyíti a szakadékot a különböző anyagi helyzetű társadalmi
rétegek között, a radikális szigorítás indokolatlan. A jelenlegi is élő törvénybe több olyan garancia van beépítve, amely alapján az állam eleget tesz a magzati élet védelmére vonatkozó kötelességének, anélkül, hogy a nők önrendelkezési jogát figyelmen kívül hagyná. Senki nem hiheti, hogy az abortusz tilalma megszünteti az abortuszt: valójában csak sokkal veszélyesebbé teszi azt és nők ezreinek az életét veszélyezteti. A szabályozott, kórházi körülmények között végzett műtétek helyett vállalt illegális, életveszélyes eszközökkel, életveszélyes körülmények között végzett beavatkozások helyrehozhatatlan egészségügyi és lelki károkat okoznak. A jó anyagi helyzetűek viszont pénzért mindig meg fogják tudni vásárolni akár külföldön is a megfelelő ellátást, míg a rosszabb anyagi helyzetűek körében a ki tudja milyen eszközökkel, ki tudja, kik által végzett beavatkozások fognak terjedni, mint azt már évszázadokon keresztül tapasztaltuk. Ezzel párhuzamosan nő majd a fiatalkorúak, a szülői létre még felkészületlen fiatal lányok szüléseinek száma, és az állami gondozásba adott gyermekek száma, ezzel újabb, beláthatatlan terhet róva a társadalomra. Az abortusz elleni harcnak nem a betiltás, hanem a megelőzés a módszere, a fiatalok megfelelő oktatása, képzése, felvilágosítása és felkészítése a szülői szerepre, a nemi életre, a családi életre. Ebben a pedagógustársadalomra támaszkodva mérhetetlen nagy feladatunk van nekünk, nőknek, családanyáknak, nagymamáknak. A gyermekekért, a jövő nemzedékéért érzett felelősség arra kötelez bennünket, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy a nők eddig megszerzett jogai ne sérüljenek.
Fel a tettek mezejére polgártársnők! Budapest, 2011. február 12.
MSZP Nőtagozata
„My Body, My Rights”, azaz „Az én testemmel én rendelkezem”címmel indított kampányt az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete az anyák egészségéért valamint szexuális és reproduktív egészségügyi jogok biztosításáért 2009-ben. Az európai kampányról további információ a http://www.gurmai.hu és a http://www.pes.org oldalakon olvasható.
6
MIGUEL ANGEL MARTÍNEZ SZERINT AZ MSZP SOKAT TESZ A MAGYAR EU-ELNÖKSÉG SIKERÉÉRT
„Egyeztetés nélkül nem lehet alkotmányozni” Februárban Budapestre látogatott Miguel Angel Martínez, az Európai Parlament alelnöke, aki magyarországi tartózkodása során elfogadta a Nőtagozat meghívását is. Martínez úr látogatása alatt interjút adott a Népszavának is, amelyben arra figyelmeztetett, hogy egyeztetés nélkül nem lehet alkotmányozni. Ahogy fogalmazott: ahhoz, hogy az új alaptörvényt magáénak érezze a nép, a kisebbséggel is meg kell állapodni, ellenkező esetben később nagy árat fizethet a Fidesz.
Honnan ismerik ilyen jól a magyar belpolitika minden rezdülését Brüsszelben? Az EP-ben sokat beszélgetünk egymással, ezért általában pontosan tudjuk, hol, mi történik. Magyarország most nagyon fontos szerepet játszik a közösségben, ezért az onnan érkező hírekre ezekben a hónapokban még jobban odafigyelünk. Magam csaknem 40 éve vagyok politikus, figyelem a szocialista párt tevékenységét, akár kormányon, akár ellenzékben vannak. Mostanában sokan azzal vádolják a szocialistákat, hogy az ország ellen hangolják az uniót, és ezért zúdult például össztűz a miniszterelnökre Strasbourgban... Butaság, sőt majdnem bűn ilyet állítani. Aki ezt mondja, az nem tudja, milyen sokat dolgozik az MSZP a magyar soros elnökség sikeréért. Új alkotmány készül, amelynek tervezetében olyan dolgok szerepelnek, amelyek sokak számára elfogadhatatlanok. Nem indíthat el ez újabb "háborút" Brüsszelben?
Az interjú teljes szövege a Népszava honlapján olvasható: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=394198
A NŐTAGOZAT HÍREI AZ INTERNETEN http://mszp.hu/cimkek/nőtagozat
FOTÓK: CZIGLÁN TAMÁS
Az alkotmány a tagállamok belügye. De hadd mondjam el, hosszan beszélgettem Kövér László házelnökkel, aki elmondta, hogy az unió Alapjogi Chartáját az alaptörvénybe akarják foglalni. Azt hiszem, mindez garancia lehet az emberek számára. Talán kezdik tudomásul venni, hogy a kétharmados többség felelősséget jelent, és hogy egyeztetés nélkül nem lehet alkotmányozni. Ahhoz, hogy az új alaptörvényt magáénak érezze a nép, a kisebbséggel is meg kell állapodni. Ha pusztán a többségével élve saját elképzelései érvényesíti a Fidesz, azért később nagy árat fizethetnek. Milyennek látja az MSZP helyzetét? Válságba kerültek, amelyből a kiutat pedig nekik kell megtalálni. Az európai szocialisták számára nagyon fontos, hogy megerősödjön az MSZP, visszanyerje a társadalom bizalmát és a pártot megillető helyet Magyarországon. Bíztató, hogy már húsz százalék fölé kúszott a szocialisták népszerűsége, ami azt mutatja, elindultak fölfelé.
A Nőtagozat 2011. évi díjazottai A hagyományoknak megfelelően minden év márciusában a Nemzetközi Nőnappal egy időben kerül sor a Nőtagozat Díjátadó Ünnepségére. Gratulálunk az idei év díjazottjainak: KÖZÉLETI DÍJ: Heller Ágnes, nemzetközi díjazott: Miguel Angel Martínez SZEGFŰ DÍJ: Krállné Malecz Julianna, Korózs Lajos, Rónavölgyi Endréné, Vargáné Balázs Magdolna SZEGFŰ OKLEVÉL: Csizmadia Ferencné, Halmai Gáborné, Papp Győzőné, Dr. Rusznák Andrea, Szarvas Istvánné, Vörösvári Renáta
Egy kitalált hagyomány Most lett 2011-ben százéves a Nőnap. Ha a mellékelt képet megnézzük, ahogy a Nőmunkás főszerkesztője, Buchingerné Ladányi Szeréna a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó nőkkel és férfiakkal együtt ünnepli a nőnapot, 1918-ban látjuk, milyen széles rétegeket mozgatott meg ez az ünnep. Ez nem meglepő, hiszen a női fizetett munkavállalás növekedése, s ekkor megtapasztalt diszkrimináció egyre többeket érintett. A női munkavállalással kapcsolatban számos tiltakozással emlékeztették a politikai döntéshozókat a felvonuló a nők a hátrányos helyzetükre a 19. században, s ugyanekkor ezzel „megcsinálták” a világ nőmozgalmát . eseményei közül kiválasztotta azokat, amelyeket a történelmi folytonosság, a nők politikai jogainak biztosítása és a politikai mozgalom létrehozása érdekében a nyilvános érvelésben használt. A múlt század közepétől a világ különböző részein a nők, időben máskor, de azonos célokért tüntettek. A „kitalált hagyományokkal” azért harcoltak, hogy a nők gondjaik politikaivá váljanak, és azokat a nyilvánosság elismerje. Ennél időszerűbb célt ma 2011-ben sem tűzhetnénk ki magunk elé. Ma minden országban másképpen emlékeznek, megvannak a saját kialakult hagyományai a nőnapnak: felvonulásokon, gyűléseken, vállalati és családi ünnepségeken. Olaszországban sárga mimózával, Oroszországban csokoládéval, Magyarországon hóvirággal ünnepelnek. Napjainkban a nőnap már nem hivatalos ünnepnap, de ünneplése megmaradt figyelmeztetve a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségekre, még ha a formális jogegyenlőség meg is valósult. Rajtunk múlik, hogy a gazdag történelmi hagyományból mit emelünk át, „találunk ki” napjainkra: a kiüresedő egységesítő formalizmust vagy a harcos érdekképviseletet.
Hír-NŐK
MSZP NŐTAGOZAT 2011. MÁRCIUS E-MAIL:
[email protected] FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. GURMAI ZITA NYOMDA: ALFADAT-PRESS KFT.
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM FOTÓTÁR
Az európai emlékezés kezdete 1910, mikor Clara Zetkin a II. Internacionálé koppenhágai kongresszusán javasolta a nap megtartását, ekkor még a pontos nap megjelölése nélkül. Ezt a javaslatot tizenhét országból érkezett több mint száz nő támogatta. Ennek kapcsán ünnepeljük meg most a Százéves Nőnapot. Pedig 1890. május 12-től Hollandiában a Királynő születésnapja volt a munka és 1911-től pedig a Nők Napja. 1909 és 1913 között február 28-án az Amerikai Szocialista Párt javaslatára az USA-ban már megtartották nőnapot, míg Európában az első nemzetközi nőnapot 1911. március 19án tartották: Németországban, Svájcban és Dániában. Ezt a napot a német nők jelölték ki, arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon a IV. Frigyes Vilmos porosz király egyéb reformok mellett, választójogot is ígért a nőknek. A március 8-a, mint dátum a bolsevik forradalom eredménye és ezzel elindult a baloldali hagyomány egységesülése és válik március 8-a a Nemzetközi Nőnap dátumává. A Nőnap már születésekor Eric Hobsbawn kifejezésével „kitalált hagyomány” volt. Az, hogy a múlt
Pető Andrea