MAGYAR MAGATARTÁS AZ IRODALOM T Ü K R É B E N FRANCOIS DE CUREL EGYIK DARABJÁNAK címadó szimból u m a : »Tánc a tükör előtt«. A l a p j a egy a r t i s t a m u t a t v á n y : ü r e s tükörkeret előtt egy táncos ágál; a tükör másik oldalán – mintha tükörképe volna – ugyanúgy öltözött másik f i g u r a utánozza minden mozdulatát. Ez a kép j u t eszembe, amikor a nehéz témába belevágom a fejszémet. Vajjon a »valódi« m a g a t a r t á s t utánozza, tükrözi-e az irodalom, vagy épen megfordítva: az irodalomban kifejt e t t m a g y a r m a g a t a r t á s n a k tükörképe a mi m a g a t a r t á s u n k a magyar életben? Vagy – ami legvalószínűbb – egymást figyeli a kettő és sohasem f o g j u k pontosan megtudni, hogy melyik »kezdte«? Mert az kétségtelen, hogy bármely oldalról kezdjük kutatni a m a g a t a r t á s természetét és forrásait, mindenütt az irodalomhoz jutunk el. A naiv ember azt hiheti, hogy a m a g a t a r t á s t egyszerűen »az életben« kell megfigyelni. A parlamentben k o r u n k jeles politikusait, a korzó padján, a falusi piacon, a g y á r géptermében az átlagmagyart. De honnan vennők a jogot, hogy föltételezzük, hogy épen a jellegzetes magyarokkal találkozunk így és hogy helyesen általánosítunk, indukciónkba nem csúszik hiba? És f ő k é p : honnan veszszük a bátorságot, hogy eléggé emberismerőknek higgyük magunk a t ? Nem okosabb mindezt a megfigyelés, a lélekboncolás és az emberjellemzés professzionistáira: az írókra bíznunk? Amikor a történelemben keressük a jellegzetes m a g a t a r t á s o k mintáit, reménytadóbb nyomokon j á r u n k ugyan, de nem kevésbbé irodalmi nyomokon. Az adattörténet, sőt az oknyomozó eseménytörténet sem elég ahhoz, hogy jellegzetes és h a t á s o s m a g a t a r t á s példákat adjon késői koroknak. Ehhez írói vénájú historikus kell, sőt pontosabban: az kell, hogy a história csakugyan irodalmi (írásművészeti) igényeket támasszon önmagával szemben. Csak a művészileg elrendezett vagy kiélezett m a g a t a r t á s r a g a d ó s : csak azt veheti például az utókor. Ha egy történeti alak érdemeit bonyolult okfejtéssel magyarázzák meg nekünk, akkor sohasem utánozhatjuk. Ehhez festőibb, művészibb póz, íróibb jellemzés kell. Írói h a j l a m u történetírók vagy költők, dráma- és regényírók találják meg azokat a magatartásmintákat, amelyek felejthetetlenek és föltétlenül hatásosak az utókorra. Nemcsak Petőfi öltött fel – a legnemesebb értelemben – »szerepeket«, de minden történeti alak, akinek h a t á s a van, még akkor is, ha »szerepe« a legpuritánabb szerepellenesség. E z t igyekeztünk irodalmi gyökereivel együtt illusztrálni egy cikkben, 1 amely Czuczor Hunyadijának kapcsán Cincinnatust, Washingt o n t és Deákot f ű z t e össze a »Mond és m a r a d nyugodtan« jelszó, mint típustengely köré. De a példákat szinte végnélkül lehetne szaporítani. 1
„ M o n d é s m a r a d n y u g o d t a n . . . ” I r o d a l o m t ö r t é n e t i K ö z l e m é n y e k , 1941.
Erdélyi Magyar Adatbank
Hankiss
212
János
Ám talán magunkban találjuk meg legjobban a gyökeresen m a g y a r m a g a t a r t á s m i n t á j á t és m a g y a r á z a t á t ? Ha igaz az, hogy senkit sem ismerhetünk meg egészen, de legközvetlenebbül mégis magunkat, – a k k o r az introspekció ú t j á n állapíthatjuk meg a mag y a r m a g a t a r t á s ismertető jegyeit. Sajnos, ennek súlyos akadályai vannak. Magunk megfigyelése közben is szerepet játszunk, bizonyos m a g a t a r t á s t veszünk fel, amit a magunkról alkotott véleményünk színez. Vörös f é n y mellett nagyon nehéz megállapítani, hogy van-e vörös t á r g y a szobában. A kísérleti lélektan – különösen Boda István kísérletei – a legtöbb reménnyel kecsegtetnek, de mivel csak a velünk élő egy-két nemzedéken folyhatnak kísérletek, az eredményeket egyrészt az irodalomban megöröködött (s más nemzedékekre vonatkozó) anyaggal kell ellenőriznünk, másrészt az irodalmi anyagból kell kiegészítenünk. Ez az út se vezet el az irodalomtól. De ne is vezessen. Az író mindenképen a legalkalmasabb szakember a m a g a t a r t á s t alkotó vonások megfigyelésére (legtöbb von á s t legpontosabban figyelhet meg), s főkép e vonások művészi szintézisének fölépítésére. 2 De még akkor is, ha a tudós e téren versenyezhetne vele, 3 mindig fölényben m a r a d n a e tekintetben mindenki m á s fölött azzal, hogy hatásosabbá (átvehetőbbé) t u d j a tenni számunkra a kialakított m a g a t a r t á s m i n t á t . Kapcsolata a nagyközönséggel is, az egyes elmélyedő lelkekkel is teljesebb, mint a tudósé vagy a gyakorlati embereké. Ide kívánkozik a »magatartás« szó meghatározása. A mi szempontunkból legcélszerűbb t a l á n az lesz, ha m a g a t a r t á s o n egy egyén vagy egy közösség jellegzetes reakcióinak szerves 4 szintézisét értjük. Azaz: megfigyeljük (a jelen esetben) a magyarok minél nagyobb számának jellegzetes reakcióit külső eseményekkel, lelki áramlatokkal, n a g y eszmékkel és lényeges intézményekkel szemben; aztán megfigyeljük azt is, hogy hogyan rendeződnek összefüggésbe ezek a reakciók, hogyan küszöbölődnek ki köztük a várható ellenmondások, hogyan homályosulnak el egyesek mások j a v á r a és így tovább. A mondottakból világos, hogy megfigyelésünk kisebb része sikerülhet élő embereken, mint irodalmunk alakjain. Az élő ember a vonásokat, illetve reakciókat az elevenség olyan bonyolultságában m u t a t j a , hogy hétköznapi megfigyelő semmi okosat nem t u d kezdeni vele. ösztönösen valami irodalmi sablont keres, amit ráhúzhat s akkor megnyugszik, hogy modelljét »kiismerte«. A legtöbb »emberismerő« voltaképen ügyes kombináló, aki – mint az író – ham a r o s a n talál a megfigyelt emberben valami csúcsot, tengelyt, néh á n y könnyen rendszerbe csoportosítható vonást s ezekből aránylag egyszerű, tehát könnyen átvehető képet alkot. Csakhogy az író m u n k á j a e téren hasonlíthatatlanul kerekebb és meggyőzőbb. 2 3 4
L. Irodalomszemlélet. Debrecen, 1934. E r r e egyelőre n i n c s sok r e m é n y . A z a z a lehető l e g t ö m ö r e b b e n , legművészibben
összedolgozott.
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar magatartás az irodalom, tükrében
213
Voltaképen az író is, az a v a t a t l a n emberismerő is rendszerint csak egy-két eredeti, valóban általa megfigyelt vonást, vagy vonáskapcsolatot fedez föl; m u n k á j á n a k j a v a a kép kiegyensúlyozására, művészi kerekdedségének kialakítására m a r a d . Mindezzel nem a k a r j u k azt mondani, hogy a típus, a jellemkép vagy a m a g a t a r t á s a valóságban nem létezik. Csak azt, hogy irodalomtól mentes megfigyelése és á t a d á s a csaknem lehetetlen. Ebből a szemszögből l á t j u k azt a figyelemreméltó ellenvetést is, amit egy nagyon kiváló írónk és esszéistánk t e t t : hogy talán nem is kellene egyetlen »magyar m a g a t a r t á s r ó l « beszélni, m e r t bizon y á r a m á s a m a g y a r m u n k á s m a g a t a r t á s a , mint a m a g y a r paraszté, a magyar arisztokratáé, mint a m a g y a r polgáré és így tovább. Ez kétségtelenül így is van, m e r t mindegyiknek m á s a világnézete (azaz m á s a t u d a t o s reakciója a vallás, a haza, a család, a szabadság, a gazdasági rendszerek stb. fogalmával szemben) s m á s a viszonya az élet javaival, az ősökkel, a környezettel stb. A további k u t a t á s feladata lesz, hogy ezeket a különleges, foglalkozási ághoz (esetleg épily joggal tájhoz vagy korhoz) k ö t ö t t magatartás-típusok a t kikutassa és jellemezze. De az irodalom – a közösségnek ez az eleven s mindig megújuló kovásza – az ilyen típusokban is ki t u d t a erjeszteni a minden m a g y a r irodalmi hőssel közös vonásokat és így pl. A magyar nábob iparoslegénye iparos-öntudata mellett és fölött elsősorban magyar s épen iparos-öntudatának aláhúzása teszi még feltünőbbé azt a tényt, hogy minden m a g y a r – m a g y a r . Kétségkívül vannak olyan írásművek is, amelyek a m a g y a r egység vélt »előítélete« ellen ágálnak s ezek legfeljebb negatíve bizonyítják az örök tételt, hogy a m a g y a r írót, mint igézetes szellemjelenés, háborítja és kényszeríti valami, hogy a gyökeres és közös m a g y a r s á g kérdésével foglalkozzék. Nem tudom, belenyugodhatunk-e abba a ma nagyon divatos fogalmazásba, hogy a különböző m a g y a r t á r s a d a l m i rétegek nagyjában azonos m a g a t a r t á s á t egyszerűen az úgynevezett »úri« életf o r m a vonzásának kell tulajdonítani a szegényebb néposztályokra, illetve a kevésbbé hatalmasokra. Meggyőződésünk szerint az a »vonzó« életforma, amely a legismertebb m a g y a r m a g a t a r t á s o k talaja, nem annyira »úri«, mint inkább esztétikus: esztétikai életszemléletünk következménye. N a g y kérdés, hogy nem népiesebb-e, mint amilyen úri, – ha népiesnek nem a nyomorultabbat, a szükségtől rettegőbbet vesszük, hanem az idegen hatásoktól háborítatlanabb, a hagyományokat hívebben őrző m a g y a r t . E z t a kérdést i t t nem t u d j u k eldönteni. E g y bizonyos: az irodalom – s nemcsak a mienk, de az i t t j á r t idegeneké is – a m a g y a r p a r a s z t b a n is megtalálta a m a g y a r úr esztétikai életszemléletét. Ezzel a felfogással szemben most a m a g y a r földmívelőnép ismerői sok aggályt fejeztek ki, de kevés volt köztük olyan, aki adott alkalommal, regényben vagy színdarabban mégis ne eszményítette volna a m a g y a r paraszt o t az úgynevezett »úri« m a g a t a r t á s i r á n y á b a n . . . Móricz Zsigmond vagy Szabó Dezső paraszt-hősei és Jókai vagy A r a n y paraszt-hősei közt csak apróságokban v a n eltérés.
Erdélyi Magyar Adatbank
214
Hankiss János
Ez annál természetesebb, m e r t az irodalom az analfabéták közt is terjeszti (közvetett módon) a m a g a magatartás-képeit. A konvenció, az illemtan, a k á r a könyv, a k á r a rádió, akár a hagyomány hullámhosszán terjed, mindenképen irodalminak nevezhető eszközökkel befolyásolja a becsület fogalmát, a virtust, a m a g a t a r t á s t . S a »közvélemény« – a k á r pletyka, a k á r monda – úgy egyénít, egyszerűsít, izgalmasít, mint a hősmondát kialakító közösség szelleme. AZ EDDIGIEKBŐL IS azt következtethette az olvasó, hogy nem lehet szó egyetlen magatartásról, de hogy a magatartás-képek rendszerint olyanféleképen lépnek kapcsolatba egymással, mintha egy egységes rendszer tényezői volnának. A legtöbbször hangsúlyozott m a g a t a r t á s m i n t á k – abban a sorrendben, ahogy a külföldi megfigyelők divatba hozzák: I. A m a g y a r katonanemzet: férfias, kalandvágyó, kezdeményező, dinamikus. A »huszár« szót minden nyugati nyelv átvette s mi is szívesen f o r g a t t u k képzeletünkben, – annál is inkább, mert a könnyű lovasság hagyománya ősi örökségünk s m e r t a századok folyamán rengeteg és mindenféle rendű-rangú m a g y a r élt éveken át ebben az életformában. Irodalmunk Zrinyitől Gyóniig oly sokat foglalkozott a k a t o n á s magyarral, hogy még akkor is katonássá t e t t e volna a m a g y a r m a g a t a r t á s t , ha a körülmények nem parancsolt á k volna azt ránk. Viszont (II.) különösen a XVIII. századtól kezdve a magyar úgy él a nyugati köztudatban mint a puszták népe, 5 a felvilágosodás korának kedves »természeti ember«. 6 P a t r i a r k á l i s társadalomban vagy főként társadalmon kívül. Ideje van, azért hosszútűrő. Mikes annyi száműzött, bújdosó és elnyomott helyett is jóhumorú keresztyén sztoikus; Szabó Dezső kanásza a viharban napjainkig örökíti a türelmes és szívós m a g y a r képét. Ezért 7 is van h a j l a m a arra, hogy szépen élje életét, módosan, tempósan, tudatosan alakítsa m a g a t a r tásait. A pásztor művészkeze minden használati t á r g y á n o t t h a g y j a nyomát; csillagnéző szeme mítoszt és mesét szolgál. A cigány melletti mulatásnak is az a lényege, hogy a hétköznap unalmától és sivárságától szabadulni kívánó ember m u l a t á s á t is egyéni stílussal a k a r j a alakítani. 8 Esztétikai életszemléletének ez az egyik fő mag y a r á z a t a s a mondottakból nyilvánvaló, hogy nem úrhatnámság a f o r r á s a és nem is korlátozódik az uralkodó osztályokra. De tere is van. A legkisebb pásztor is kiskirály a m a g a végtelent m u t a t ó birodalmában. A síkság a szabadság szimbóluma; de a hegylakó sem rab. A magánosan v a g y kevesedmagával élő ember, akit 5
L. Nemzetkép és irodalomkutatás. M i n e r v a , 1932; Les caractères natioleur représentation. R e v u e de S y n t h è s e H i s t o r i q u e , 1932. Bessenyeinél s o k s z o r m e r ü l fel. 7 V a g y t a l á n m e g f o r d í t v a is: a „szép életre” t ö r e k v ő t e r m é s z e t teszi t ü r e l m e s s é é s k i t a r t ó v á a z e m b e r t . J e g y e z z ü k m e g m á r i t t is, h o g y a p o m p a kedvelés i n k á b b a t ö r ö k ö s m a g y a r j e l l e m z ő j é n e k s z á m í t . 8 L. A magyar géniusz. Bp., 1941. I. f e j . naux et 6
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar magatartás az irodalom, tükrében
215
r i t k á n ellenőríznek, egyre növekvő vággyal ragaszkodik függetlenségéhez. N e m áll nyomás a l a t t s így egyénisége szinte korlátlanul fejlődik ki. Az esztétikai életszemlélet, a szabadsághoz ragaszkodó individualizmus Jókai hőseit épúgy jellemzi, m i n t Nyirőéit vagy Tamási Áronéit. Ez a két típus sokszor érintkezik egymással: a b e t y á r és a lovas pásztor a huszárnak közeli rokona. De meg aztán állandóak az átkötések a két típus lelki vonásai között is. A szabadság sóvárgója kénytelen jó katona lenni, hogy a szabadságot megvédelmezhesse. Viszont a katonaélettel velejár egyrészt a türelem kötelessége, másrészt a szép f o r m á k keresése (daliásság, egyenruha, szép életstílus), amint azt Balassi, Amadé vagy a kuruc dalok m u t a t j á k . A hirtelenharagú, vérmes ember természetesen a függetlenség r a j o n g ó j a . Amikor t e h á t az egyik t í p u s t a törökös, a m á s i k a t az ugoros őssel azonosítják, ez az azonosítás csak elvonás lehet: az élet sokkal bonyolultabb s a k é t típus alkotóelemei egymásba szövődtek. A külföldi közvéleményben kifejlődött két »arcunk« mellett van – legalább – még egy harmadik, amelyet a külföld sokkal kevésbbé ismer: (III.) az önvizsgálat, a felelősségérzet, a hivatástudat m a g y a r j a . Idegen bírálók szerint mi túlsokat foglalkozunk magunkkal, túlsokat ülünk a hamuban és mea-culpázunk. De ez a külső látszat téves. Az önbírálat és a bűnbánat sűrűsége sorsunkból következik: a sok csalódásból, a súlyos csapásokból, de egy ellentétes hibánk reakciójaképen is f e l f o g h a t ó : könnyen ringatózunk mámorba és feledkezünk meg a köteles előrelátásról; nem csoda, ha aztán fogjuk a f e j ü n k e t s v e r j ü k a mellünket. Ez a tisztánlátás, ha sokszor csak utólagos is, ment meg s tesz alkalmassá a r r a , hogy más, kisebb fejlettségű népek védői, sorsuk irányítói legyünk. Az utóbbi fejlesztette ki ennyire felelősségérzetünket és h i v a t á s t u d a t u n k a t is. Mindezekre azt is lehet mondani, hogy hiszen ez a h á r o m típus annyi vonást tartalmaz, hogy talán minden elképzelhető vonás beléjük f é r ! S csakugyan: ha végigfutnánk az irodalom legjellegzetesebben m a g y a r figuráin, a legnagyobb ellentéteket is megtalálnók. A hallgatag vagy szűkszavú m a g y a r (»szittya bölcseség«, Gárdonyi, Tömörkény, A r a n y alakjai) mellett a beszédes vagy a szónokolni szerető m a g y a r t (adomázó táblabíró, Kölcsey, Petőfi, stb.). A józan magyar mellett ugyanannyi érvénye van a hirtelenharagúnak, a vérmesnek; sőt legművészibb jellemalkotóink e g y ü t t szeretik m u t a t n i a két »végletet« (Buda halála, A bor). Az aktív dinamikus (Petőfi, Ady) mellett o t t van a passzív erejű (Garamvölgyi Ádám, Ábel, Uz Bence), a huszáros mellett a tempós. A hetyke mellett (kuruc vitéz), a tépelődő (Bessenyei, Kemény, B a b i t s ) . S aztán o t t van Jókai, a f ő f ő »magatartásmester«, akinél a végletek h a r m ó n i á j a teljes erővel zeng. Mert minden dologhoz az ellentéte v a n a »legközelebb«, 9 s ezek az ellentétek olyanok, m i n t egy szikraköz sarkai. A dinam i k u s ember ellentétek végleteiben éli ki m a g á t : lendületének ez kell, mint a nagyon finom ingának. A sztatikus szellem az ellentétes 9
A képzettársítás szempontjából.
Erdélyi Magyar Adatbank
Hankiss
216
János
vonásokat vagy m a g a t a r t á s o k a t úgy állítja szembe, m i n t h a szakadék volna köztük; a dinamikus egy lendülettel köti össze őket: egyik nélkül neki a másik sem érvényes. De ha nagyon soknak t a r t j u k jellemző vonásainkat, – annyira soknak, hogy m á r nem is lehetnének eléggé jellemzőek, – akkor nyugtasson meg bennünket az a tudat, hogy az élet bonyolult és a vonások nem magukban, hanem bizonyos kombinációkban, finom szerkezetű képletekben jellemzik a nemzeti típusokat. 1 0 Egy-egy von á s intenzitásfoka, egy másik vonással való szorosabb vagy lazább, gyakoribb vagy r i t k á b b kapcsolata akkor is jellemezné a típust, ha különben kiderülne, hogy egyetlen olyan vonása sincs, ami m á s típusnál (pl. m á s nemzetnél) nem fordul elő. I t t megint a szerves vegyületek szerkezeti képleteire u t a l o k : ilyen bonyolultak lennének a mi magatartásképleteink is, ha le tudnók őket írni. Ilyen meggondolások közepett kell m a j d tanulmányozni és megállapítani a m a g y a r o k r a jellemző válaszokat, azaz pl. azt, hogy mikép viszonylanak Istenhez, a valláshoz, a természetfölöttihez (lásd Makkai: Magyar fa sorsa); – elvont dolgokhoz és különösen az eszményhez (Vörösmarty és a m a g y a r idealizmus); – a világhoz és m á s nemzetekhez (Vörösmarty, Petőfi, Kosztolányi s t b . ) ; – az otthonhoz, a nőhöz, a szerelemhez (Petőfi, Madách s t b . ) ; – az anyaghoz (1. Vellani Dionisi megállapításait) 1 1 és az anyagiassághoz (földprobléma); s különösen a hazához (magyarban van viszonylag legtöbb hazafias vers, nemzetpolitikai regényés drámaprobléma) és a becsülethez, 12 amely utóbbi voltaképen nem más, m i n t az én tiszta homlokzata, a m a g a t a r t á s jelentőségének diadala. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha kiderülne is, hogy például a nőkérdéssel szemben a m a g y a r m a g a t a r t á s nem is »magyar«, hanem általános európai, az összes viszonylatokból olyan közös f r o n t alakulna ki, amely kétségbevonhatatlanul megkülönböztetné a m a g y a r m a g a t a r t á s egészét, pl. a német, vagy f r a n c i a m a g a t a r t á s égészétől. De eddigi részletkutatásaink szerint minden egyes viszonyulat is külön-külön jellegzetes m a g y a r képet ad. A NAGY ÁLTALÁNOSSÁGBAN csakugyan tősgyökeresebb földmívelőnép tanulmányozásának új divatja, s nagyobb lehetőségei elméletileg csakugyan módosíthatják a m a g y a r irodalmi képet, a lényeges m a g y a r m a g a t a r t á s t . E r r e föl kell készülnünk. De az eddigi új tapasztalatok nem m u t a t n a k komolyabb módosulást. Itt-ott egy-két t u d a t o s eltérés vagy ellenkezés a régi képpel, – de ugyanazoknál az íróknál annál több ösztönös helyeslése a régi m a g a t a r t á s n a k . Addig, amíg így lesz, fölösleges volna megtagadni az irodalomban ható m a g a t a r t á s - m i n t á k a t . 10 E b o n y o l u l t s á g r a jellemző a K e l e t és N y u g a t k ö z t álló m a g y a r f e l f o g á s a a r r ó l , h o g y m i „keleti” benne é s h o g y a m i keleti, a z é r t é k - e v a g y h á t r á n y . E r r ő l szól m o s t készülő k ö n y v ü n k . 11 D e b r e c e n i Szemle, 1933. 12 A s z ó n a k n e m erkölcsi, h a n e m t á r s a d a l m i értelmében, a h o g y az írók rendszerint alkalmazzák.
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar magatartás az irodalom
tükrében
217
Mivel pedig a m a g a t a r t á s m i n t á k gyakorlati h a t á s a nagyon jelentős, 1 3 a lehetőség szerint siettetni kell az elavult vonások korszerűsítését. Másutt részleteztük már, hogy dolgoznak ellenfeleink is azon, hogy a m a g y a r n a k valamikor vonzó vonásai egy kis parasztfogással k a r i k a t ú r á v á torzuljanak. Így lesz az esztétikai életszemléletű magyarból, az »úri« magyarból dorbézoló v a g y u r a s kodó elnyomó, a zenekedvelő magyarból cigányok cimborája, a harcos magyarból »örök rebellis« vagy durva barbár. Amennyire a nevelés belefolyhatik ebbe az alakulásba, nekünk is módosítanunk kell régi, irodalom-szentelte m a g a t a r t á s u n k vonásait, de úgy, hogy a régieket le ne töröljük. Gyökeréről fejlődjék a pazar pompájú virágzat. Legyen a »cigányos magyarból« Kodálynak és B a r t ó k n a k zenéjében is tisztán teljesedő m a g y a r j a , a Toldi Miklós-szerű b a j nokból mai honvéd és olimpiai győztes, az »úri« magyarból fínomlelkű, tapintatos, együttérző és szépéletű egyéniség, a pásztori magyarból a természet kedvelője és tanulmányozója, f r i s s élményekben gazdag lélek. De mindezt az írónak kell megéreznie és a vonásokat élő emberek arcán megjelenítenie egy ú j , korszerű K á r p á t h y Zoltánban, Böjthe Jánosban, egy új Bánkban, vagy Ádámban. Addig is, míg a z író ú j időknek a d ú j lendületet ú j m a g a t a r t á s mintáival, a k u t a t ó és a gyakorlat embere sok részlettéren keresheti meg a korszerű m a g y a r m a g a t a r t á s r a vonatkozó követelményeket. De mindez nemcsak spekuláció és politikai fejlődés dolga. Bizonyossággal érezzük, hogy a régi m a g a t a r t á s szeretetének melegében olvadhat át az ú j b a . M a g a t a r t á s t végül mégsem lehet csak »tükör előtt« begyakorolni: a lélek mélyéről kell kiülnie a homlokzatra. Ehhez pedig csaknem kritikátlan, türelmes és f o r r ó szeretet kell: az egység, az összetartozás benső érzése. »Szeressétek egymást«, ha azt akarjátok, hogy igazán magyar m a g a t a r t á s a d j a nektek boldogító szilárdságát. HANKISS
JÁNOS
13 Ez a nevelés l e g t e r m é s z e t e s e b b f o r m á j a . Dugonics, J ó k a i , P e t ő f i , k o r u n k írói f e l e j t h e t e t l e n a l a k o k igézete alá. h e l y e z t e k b e n n ü n k e t .
Erdélyi Magyar Adatbank
