Ruland ürülékpatikája megjelent: Lege Artis Medicinae 2012/2. 148-149.
Magyar László András
Az ürüléket orvosságként a népi gyógyászat világszerte alkalmazza. Ürülékgyógyszerek már a hippokratikus gyűjteményben is találhatók. (1) Rómában a bithüniai Aszklepiadész (Kr.e. 1. sz.) volt az első tanult orvos, aki gyógyszerként emberi ürüléket javallott betegeinek. Az idősebb Plinius (Kr. u. 1. sz.) Historia Naturalis-ának 28. könyvében egy sor állati ürüléket ajánl orvosságként, többek közt tevetrágyát hajhullás, kecsebogyót szemmel verés, fekete koca húgyát pedig epilepszia ellen. Ugyancsak gyakoriak az ürülékgyógyszerek Dioszkuridész (Kr. u. 1. sz.) (2) és Galénosz (2. sz.) munkáiban (3), de a bizánci összegzőknél, majd az arab orvosoknál is számos effajta receptet olvashatunk. Avicenna, egyebek közt, nyíl ütötte sebre ajánlja az emberi székletet. A vizelet gyógyászati alkalmazása még a székleténél is elterjedtebb volt, széles körben alkalmazták, szemölcs, hörghurut, trachoma, torokgyík, skorbut ellen egyaránt. A hagyományos kínai orvoslás sebkezelésre és a vérkeringés serkentésére használta. A német néphit ezzel szemben úgy tartotta, hogy a férj vizelete (belsőleg alkalmazva) megkönnyíti az asszony vajúdását. (4) Magyarországon nátha, maláriás láz ellen itatták a beteggel saját vizeletét, fülfájás ellen a fülbe csepegtették, szemölcsöt távolítottak el vizeletes tapasszal. (5) Az ürüléknek azonban nem csak anyagát, hanem illatát is hasznosították gyógyászati céllal. A 14. században pestises fertőzés megelőzéseképpen szagolgattak erős ammóniatartalmú tehéntrágyát, ám ugyanez a szer orrvérzés csillapítására is szolgálhatott. A szkato- és uroterápia az úgynevezett medicina pauperum (szegények patikája) nevezetű gyűjteményekben fordult elő különösen sűrűn, hiszen ezek célja éppen az ingyen beszerezhető medicamentumok összegyűjtése volt. Az emberi és állati ürülék a 18. század végéig a tudományos gyógyszerészetben is felfelbukkan. Jean-Jacques Mangetus 1704-es gyógyszerészeti lexikona még a vizelet nyolcféle alkalmazási módját sorolja fel. A 18. század végére azonban az ürülék gyakorlatilag eltűnik a gyógyszerkönyvek lapjairól. (6) A népi gyógyászat viszont még sokáig alkalmazta a szkatotherápiát. John Gregory Bourke (1843-1906) amerikai ezredes, a szkato-etnológia legnagyobb szakértője, gazdag gyűjteményt állított össze a 19. század végén még eleven népi szkatoterápiás eljárásokról. (7)
John Gregory Bourke ezredes, a szkatoetnológia megteremtője
Kétségtelen azonban, hogy a szkatoterápia virágkorát a 17. század második és a 18. század első felében élte. A legismertebb szkatoterapeuta, Christian Franz Paullini (1643-1712 300 éve számos kiadást megért Heilsame Dreckapotheke című, először Frankfurtban, 1696ban kiadott könyvében (8) elsősorban a korábbi medicina pauperumok anyagából merített. Daniel Becker (1594-1655) 1660-ban Londonban megjelent Medicus microcosmus-ában (9) vagy Johann Gufer a maga 1752-es Medicina domestica-jában szintén e hagyományt folytatta. (10) A 17. században a tudományos irodalomban is megjelenik a széklet-gyógyszer: Rosinus
Lentilius (1657-1733), a württembergi herceg orvosa a lipcsei Ephemerides Medico-Physicae című folyóirat 1694-es számában írt összefoglalást a szkatoterápiáról. A téma legteljesebb feldolgozása Martin Schurig (1656-1733) szász udvari orvos Drezdában, 1725-ben kiadott Chylologiá-ja volt, amely már farmakognóziai elemzéseket is tartalmazott. (11) Mindezeknél korábbi azonban egy szintén német orvos, Johann David Ruland Pharmacopoea nova című szkatotherápiája, amelyet szerzője Magyarországon a nyugati határhoz közeli kereskedővárosban, Modorban írt 1641-ben, majd a szintén magyarországi Lőcsén, illetve Nürnbergben adott ki 1644-ben. (12) Johann David Ruland (Regensburg, 1605 k. - Pozsony, 1647) neves orvoscsalád sarja, a híres ifjabb Martin Ruland (1569-1611) fia, és Johann Ruland unokaöccse volt. (13) A wittenbergi egyetemre 1628-ban iratkozott be, ahol három disputációt tartott. Még 1636-ban is az egyetem polgárai közt említették: ennek magyarázata, hogy orvosi és filozófiai doktorátust is szerzett. 1640-ben egy sziléziai kisváros, Namslau (ma Namyslów, Lengyelország) orvosa volt, de 1641-ben már Magyarországon, a Pozsony melletti Modorban praktizált: itt fejezte be rendkívül érdekes főművét.
A Pharmacopoae nova címlapja
Ez a 200 oldalnyi, oktáv méretű munka,– mintha valamilyen képzeletbeli gyógyszerraktár lenne – fejezetek helyett 35 Theca-ra, azaz polcra oszlik. Minden thecának egy-egy állat felel meg. A könyv rendszere egyszerű: az embertől az emlősökön át a madarakig haladva sorolja föl ürülékük gyógyászati hasznait. (Halak, hüllők és rovarok ürülékei nem szerepelnek gyűjteményben). Az egyes fejezeteken belül betegségek szerint csoportosítja receptjeit. Összesen kb. 160 betegség ellen találhatunk itt recepteket, mágikus és empirikus gyógymódokat egyaránt. Az ürülékeket belsőleg és külsőleg is alkalmazó terápiák fajtái is változatosak: a füstöléstől a borogatásig át a peraiptonoktól a pilulákig mindenféle módszer és gyógyszerforma felbukkan a gyűjteményben.
Az idézetek származását Ruland mindig becsületesen megjelöli, a mű forrásai így könnyen azonosíthatók: ezek az ókori és kortárs szerzők mellett varázskönyvek (pl. Kyranides), a magia naturalis körébe tartozó művek (pl. Weckeré), illetve medicina pauperum hagyománya (Thesaurus pauperum). Ruland e bevallottan kompilativ munkájában igen széles körből merített: 77 szerzőre hivatkozik, közülük 12 ókori, 5 arab, 11 középkori, a többi 1617. századi auktor. Az utóbbiak közt – a hat Ruland-rokon mellett - Paracelsus, Melanchton sőt Luther is megtalálható. A könyv legtöbb orvossága azonban – amelyek közt akad kozmetikum, afrodiziákum, ellenméreg, sőt tetűirtószer is - a Thesaurus pauperum-ból származik. A munka célját a szerző könyve előszavában fogalmazza meg: Mivel méltó akart lenni őseihez, wittembergi mestere, Daniel Sennert biztatására szinopszist állított össze az ürülékgyógyszerekből, avégett, hogy akit ez a téma érdekel, egy helyen találhassa meg az anyagot. Nem kívánja azonban mindenkire ráerőltetni ezeket a különös szereket, hiszen jól tudja, némelyek számára mennyire visszatetszők, ám lehetőséget kíván nyújtani azoknak, akik ezeket az orvosságokat mégis fel kívánják használni. Az ürülékek védelmében megjegyzi, hogy neves szerzők (Galénosz, Petrus Poterius etc.) tartották hatásos szernek őket. Ezek az orvosságok ráadásul az emberi test „természetes balzsamai” és ingyen beszerezhetők. Előszavának utolsó sorai egyébként bizonyítják, hogy a művet Magyarországon, Modor szabad királyi városában írta, és 1641. október 25-én fejezte be. Ruland elérte célját, hiszen a szakirodalom sokáig számon tartotta nevét. Paullini mint egyik forrását idézte őt, Schurig szintén a téma monográfusai közt sorolta föl és Rosinus Lentilius is megemlékezik róla, csupán Gufer nem – ő valószínűleg azért nem, mert a maga könyvét nagyrészt Rulandtól lopta. Ami a késő utókort illeti, sajnos már nem ilyen kedvező a helyzet, hiszen a 18. század két legjelentősebb orvosi bibliográfusa, Haller vagy Kästner már Ruland nevét sem említi, a mai orvostörténeti irodalom pedig még a viszonylag sokat emlegetett Paullini kapcsán sem szokta őt idézni. Szerintem azonban ezt a művecskét mindenképpen érdemes számon tartanunk, hiszen kétségtelenül az elsők közé tartozott a 1718. században kiadott szkatoterápeutikák sorában. Ezért szerettem volna felhívni figyelmüket erre a méltatlanul elfeledett munkára.
IRODALOM
1. von Staden, H. Women and Dirt. Helios 19 (1992) Vols. 1-2. 7-30. 2. Dioscurides De materia medica. II.80-81., De simplicibus I.19., 89, 103, 145, 161-162 etc. 3. Claudii Galeni Opera omnia. Ed. Carl Gottlob Kühn, Lipsiae, Knoblochius, 18211833. XII.247-249, 284-288., 290-309. , XIX.363. etc. 4. Bächtold-Stäubli H, Hoffmann-Krayer E. (Hrsg.). Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. Berlin-New York: De Gruyter; 1987. III. 1472-84. 5. Berde K. A magyar nép dermatológiája. Budapest, Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, 1940. 6. Magyar L.A. Szkatoterápia. Lege Artis Medicinae 2007/7. 350-351. 7. Bourke, J.G. Der Unrat in Sitte, Brauch, Glauben und Gewohnheitsrecht der Völker. Leipzig, Ethnologischer Verlag, 1913. 8. Paullini, Ch.F.. Heilsame Dreck-Apotheke wie nämlich mit Koth und Urin fast alle, ja auch die schwerste griffstigste Krankheiten und bezauberte Schäden vom Haupt bis zum Füssen, in und äusserlich glücklich curirt worden. Frankfurt am Mayn, Knoch,, 1696.
9. Beckherius, D. Medicus microcosmus, seu spagírica microcosmi. Londini, 1660. (Első kiadás: Rostock, 1622.) 10. Gufer, J. Tabulae medicae seu medicina domestica.Frankfurt und Leipzig, Krauss, 1752. 11. Schurig M. Chylologia, chyli humani seu succi hominis nutritii consideratio physicomedico-forensis. Dresdae, Hekelius-Zimmermann,1725. 752-842. 12. Rulandus, I.D. Pharmacopoea nova in qua reposita sunt stercora, Leutschoviae, Brewer, 1644; Rulandus, I.D. Pharmacopoea nova...stercora et urinae...pro omnibus totius corporis morbis curandis. Norimbergae, Michael Endter, 1644. 13. Wix Gy. Gens Rulandica – Egy híres német orvoscsalád magyar vonatkozásai. Comm. de Hist. Artis Med.. 170-173 (2000) 121-138.
