MAGYAR GERONTOLÓGIA. 1. évfolyam 4. szám december

MAGYAR GERONTOLÓGIA

1. évfolyam 4. szám 2009. december

MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztıbizottság: Fıszerkesztı:

Dr. Semsei Imre, MTA doktor

Rovatvezetık: Szociális gerontológia:

Prof. Iván László

Kísérletes gerontológia:

Prof. Székely Miklós

Geriátria:

Prof. Székács Béla

Oktatás:

Prof. Bakó Gyula

Gerontopszichológia:

Prof. Molnár Péter

Életmód:

Prof. Figler Mária

Társadalomgerontológia:

Dr. Fábián Gergely

Prevenció:

Dr. Tóth István

Szerkesztıbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztıbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Németh Károly, Verıce Dr. Pék Gyızı, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Regius Ottó, Budapest Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szilagyi, S. Jean, Nyíregyháza Dr. Telkes Zoltán, Visegrád Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zöllei Magdolna, Szeged

ii

MAGYAR GERONTOLÓGIA TARTALOMJEGYZÉK

1. évfolyam 4. szám (2009) oldal 1

Szerkesztıi levél (Dr. Semsei Imre)

ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNYEK A geroonkológia alapelvei Dr. Boga Bálint

6

EREDETI KÖZLEMÉNYEK Az öregedés hatása a szingliség megélésére: egészség és társas támasz az idıs szinglik körében Czimmerman Edit, Dr. Pék Gyızı

15

Demográfiai változások a népesség összetételében: A “School of Social Work” reakciója a társadalom elöregedésére Dr. Anna C. Faul, Dr. Pamela A. Yankeelov, Dr. Thomas Lawson

43

Az immunrendszer változása idıs korban Dr. Stercz Balázs, Dr. Kövesdi Valéria, Dr. Vértes László, Dr. Ongrádi József

59

BEMUTATKOZIK Idısek ápoló-gondozó otthona, Encs Jónyer Lajosné

75

A TÁRDISZCIPLÍNÁK EREDMÉNYEIBİL Tapasztalatok a „szélütéses” hemiplegia akupunktúrás terápiájában Prof. Dr. Yu Funian

78

KÖZÉRDEKŐ KÖZLEMÉNYEK I. Országos Gerontológia-oktatási Szakmai Kerekasztal 2010

82

TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTİ Arcképcsarnok Vértes-Hun Nándor Dr. Vértes László

84

iii

OLVASÓNAPLÓ Gerontológia (Szerk.: Dr. Semsei Imre) Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. (Start Nyomda, Nyíregyháza) Hidy Pálné dr. 87

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS Cikk: Az élet késıi szakaszában rapamycinnel kezelt genetikailag heterogén egerek élettartama megnövekedett

89

HÍREK

A Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság VII. kongresszusa

93

Gerontológia a médiában

94

Magyar nyelvő gerontológiai publikációk

101

Jelentkezési lap (Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság)

102

Megrendelés

105

Útmutató a szerzıknek

106

Angol tartalomjegyzék

110

iv

SZERKESZTİI LEVÉL

Tisztelt Olvasóink! Folyóiratunk elsı évfolyamának utolsó számát olvashatják a kedves érdeklıdık. Úgy tőnik, hogy ez csak egy kis évforduló, hiszen egy év egy folyóirat életében valószínőleg nem nagy idı. Azonban ha azt nézzük, hogy egy évvel ezelıtt szinte a semmibıl nıtt ki a folyóirat, már talán egy kicsit van mit ünnepelni. Megszületett egy éve a hazai gerontológia elsı írásos fóruma, majd’ 80 évvel az elsı gerontológiai folyóirat németországi megjelenése után. Nem nagy ügy – gondolhatják. Csakhogy ezelıtt még ez sem létezett, nem volt Gerontológia jegyzet, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, stb.. A 24. órában sikerült talán, ismét életet lehelni a hazai gerontológiai életbe, hogy segítségére lehessünk hazánk társadalmában is egyre nagyobb gondot okozó elöregedés problémájának megoldásában. Ehhez sikerült megnyerni sok-sok hazai gerontológust, geriátert és kapcsolódó társszakmák képviselıit, akiknek ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani. Remélem, egyre többen társulnak az egy-két éve fellendült gerontológiai „mozgalomhoz”, hiszen sok rejtett, értékes szakember van hazánkban, aki ilyen-olyan formában foglalkozik az öregedés kérdésével.

Az elsı évfolyam számai eddig ingyenesen voltak olvashatók a neten, azonban a további évfolyamok számai már csak elıfizetıink számára lesznek elérhetık. Szorít erre bennünket a kényszer, hiszen a folyóirat kiadásának költségeit fedeznünk kell. Azonban sokan hozzájuthatnak a folyóirathoz „költségmentesen”, hiszen a gerontológiai társaságok tagjainak nem kell ezért külön fizetniük (ennek a szolgáltatásnak az ára benne van a tagdíjban). Minden további kedves érdeklıdı az alábbi email címen tájékozódhat az elıfizetés részleteirıl ([email protected]).

Folytatni szeretnénk a megkezdett értékes munkát, hogy bıvülhessen a hazai gerontológia fóruma. A következı „évad” tervei között szerepelnek például az alábbiak. Gerontológiához kapcsolódó tanulmányokat szeretnénk ismertetni, ha másképp nem is, de

1

tömörített formában mindenképpen. Példának említeném a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ segítségével rövidesen sok gerontológiával foglalkozó szakdolgozat kerül elkészítésre. Ezek felölelik a gerontológia oktatásától a geriátria legújabb eredményein keresztül az idısgondozás aktuális kérdéseiig a gerontológia több szeletét.

Emellett tematikus számokat is tervezünk, mint például az öregkori demencia feldolgozása több szempontból. Gerontológusok, geriáterek, idısellátásban dolgozó kollégák, stb. járják körül ugyanazt a problémát a saját aspektusukból szemlélve. Kezdenénk a demenciával, az Alzheimer kórral, annak fokozott jelentısége miatt is. Egyre több ember ér meg egyre magasabb kort, ezért (is) egyre többen szenvednek majd a demencia betegségében, ennek összes egyéni és társadalmi vonzatával együtt.

Továbbra is törekszünk hazai létesítmények megismertetésére, és az öregedéssel kapcsolatos társadalmi problémák megoldására tett erıfeszítések bemutatására. Emellett bemutatnánk külföldi példákat is, s reméljük egyre több külföldi szerzı tollából származó írást is közölhetünk (ahogyan azt ez a szám is mutatja). Fontos lenne ez számunkra, hogy megismerjük és tanulhassunk a külföldi példákból, illetve öregbíthessük a hazai gerontológia hírnevét is.

A gerontológiához kapcsolódóan egy-egy idısebb vagy akár fiatalabb mővész egy-egy alkotását is bemutatnánk, mely kapcsolódik az öregedéshez, az idıs emberekhez. Ez alkalommal Nagy Károlyné nyíregyházi grafikusmővésznı egy képét mutatjuk be a kötet elején „Az idıs ember és a kutya” motívumát.

2

AZ IDİS EMBER A MŐVÉSZETEKBEN

Az idıs ember és a kutya Nagy Károlyné grafikusmővész 4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 10. T: 42-406812

Mind ismerjük, mennyi problémával küzdenek az idıs emberek, köztük igen súlyos az elmagányosodásé is. Egy-egy társ – köztük például egy kutya is – azonban színt s értelmet hozhat az idıs emberek életébe. Egy társ, akivel megoszthatják életüket, bánatukat, örömüket, mindennapjaikat. De ahogyan azt a gerontológia tanítása során is mindig megemlítem: a

3

kutyáról gondoskodni kell, ezzel jár például a mindennapi kiadós séta, mely „mindkét fél” számára haszonnal jár. Ismerjük, hogy a nem elégséges mozgás felgyorsult öregedést eredményez, ugyanakkor a megfelelı fizikai aktivitás számos betegség megelızésére, elıfordulási rizikójának csökkenéséhez vezet (pl. az Alzheimer esetében is, nem beszélve a társadalom öregkori „népbetegségérıl” a szív és érrendszeri problémákról).

Ami pedig a folyóirat aktuális számát illeti. Az Összefoglaló közlemények között ez alkalommal Boga doktor tollából olvashatunk a geroonkológia témakörében. A téma fontosságáról mindenki meggyızıdhet, hiszen a második legfontosabb halálok az idıskori malignus elváltozások hatásai. Az Eredeti Közlemények között elsıként a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központból a Gerontopszichiátriai Tudományos Koordinációs Egység mőhelyében készült újabb munkát ismertetünk, mely az öregedés és a szingliség témakörében szolgál adalékkal számunkra. Sajnos, egyre nagyobb probléma (lesz) ez a magyar társadalomban is, hiszen a családok számának csökkenése (kevesebb család alakul és egyre több felbomlik – ilyen-olyan okokra visszavezethetıen) mellett egyre több az egyedülálló ember – az összes negatív (egyéni és társadalmi) vonzatával együtt. Következı írás Prof. Anna C. Faul amerikai egyetemi oktató tanulmánya arról, hogyan reagál a Louisvillei Egyetemen levı Kent School of Social Work intézet azokra a kihívásokra, melyeket a populációban bekövetkezı változások jelentenek. Igen jó tanulságul szolgál ez az írás számunkra, hiszen megmutatja, mit és hogyan tettek Kentuckyban azért, hogy segítsék az ott is meglévı - társadalmi elöregedés oktatási vetületének megoldását. Nemcsak a gerontológiát oktatók számára tanulságos ez a munka, de érdemes lenne döntéshozóinknak is tisztában lenni a megoldás útkeresésének mintáival. Az immunrendszer változása idıs korban a címe Dr. Ongrádi József és munkatársai cikkének. Ismert tény, hogy immunrendszerünk is ugyanúgy változik-öregszik mint a szervezetünk többi része. Eredményként idıskorban lecsökken a külsı fertızések elleni védelem, ugyanakkor növekszik a szervezet reakciója a saját szervezetet felépítı sejtek ellen. A cikk további adalékokkal szolgál a szervezet védekezıképességének öregkori változásaihoz, hogy jobban megérthessük az öregedéssel zajló immunológiai folyamatokat. A Bemutatkozik rovatunkban ezúttal az Encsi Idısek Ápoló-gondozó Otthona ismerteti tevékenységét, eredményeit Jónyer Lajosné intézményvezetı tolmácsolásában. Ez a

4

rovat segít megismerni más intézményeket, jó összehasonlítási alapul szolgálva a többiek tevékenységéhez. A Társdiszciplínák eredményeibıl részben Prof. Yu Funian a Hagyományos Kínai

Orvoslás Magyarországi Egyesülete elnöke ír azokról az eredményekrıl, melyeket a szélütéses hemiplégia akupunktúrás kezelése során győjtöttek. Figyelemre méltó ez a cikk azért is, hiszen egyrészt az alternatív orvoslás egyes eredményeit ismerteti, másrészt pedig egy másik kultúrkör gyógyítási hagyományaihoz tartozik. A Közérdekő közlemények-ben ezúttal egy konferenciára hívnánk fel olvasóink figyelmét. A honi gerontológiai oktatás jobbításának elısegítésére rendeznénk egy kerekasztalt, mellyel szeretnénk áttekinteni és – amennyire lehetséges megoldani – a magyarországi gerontológiai oktatás problémáit, nehézségeit. Kérjük azokat, akik ebben szeretnének részt venni, jelezzék szándékukat, vagy hívják fel illetékes kollégáik figyelmét erre a rendezvényre. A Történelmi visszatekintı most is egy hazai portrét ismertet Dr. Hun Nándor személyében - aki elkötelezett híve volt a hazai gerontológiának – most is Vértes dr. tolmácsolásában. Az Olvasónapló-ban Hidy Pálné dr. írt recenziót a Gerontológia jegyzetrıl – melyet már ez évi 2. számunkban bemutattunk. A szakavatott recenziót olyan ember írta, aki maga is több mint 30 éve foglalkozik a gerontológia egyes vonatkozásaival. Az ı munkáinak jegyzékét találhatjuk meg a mostani szám Magyar nyelvő gerontológiai publikációk fejezetben is. A Külföldi kitekintés rovat egy olyan cikket ismertet, mely igen felrázta a világ közvéleményét is. Egy olyan anyagot, a rapamycint és annak az öregedés folyamatára gyakorolt hatását ismerteti, melyet szenzációként tárgyalt a világsajtó, mint az egyetlen olyan anyagot, mely bizonyítottan hatással van az öregedésre, lassítja azt. Természetesen – mint az esetek többségében – most is túlzásokba esett a média, mikor csoda-fiatalító szerként tálalta egyes laboratóriumok eredményeit a szerrel kapcsolatban. Erre tér ki a Gerontológia a médiában rovat cikke is, annak 4. pontjában. Rövid ismertetést olvashatunk a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság VII. konferenciájáról a Hírek rovatban. A teljes konferencia anyagot az egyik késıbbi számban fogjuk majd bemutatni 2010-ben.

Dr. Semsei Imre

5

ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNYEK

A GEROONKOLÓGIA ALAPELVEI Dr. Boga Bálint

Bevezetés A geroonkológia, vagy onkogeriátria két, igen nagy körültekintést igénylı, összetett kérdéseket, problémákat felvetı, az eredményt a többi szakágnál nehezebben felmutató orvosi diszciplína találkozása. Az idıs beteg ellátása önmagában is cizellált elemzést igényel, a daganatos beteg kezelése szintén sokszor a Szkylla és Karybdisz közt hajózás keskeny lehetıségét példázza. A kettı együtt pedig tovább mélyíti a döntés kritikus oldalát. A felmerülı problémák legtöbbször nem csak additívak, hanem szinergisták. Damashek, a híres hematológus mondta a malignus hematológiai kórképek kezelését illetıen, hogy legalább annyi filozófiával, mint amennyi agresszivitással kell végezni. Idıs daganatos betegnél is érvényes lehet ez a princípium, azaz nem szabad háttérbe szorítani az aktivitást, de itt a filozófia, az okos, mindent figyelembe vevı megfontolás kell, hogy domináljon. Minden egyes idıs beteg ellátása – mind a diagnosztika, mind a kezelés – egy olyan tengely közepén kell, hogy elhelyezkedjék, amelynek egyik végpontjában a nihilizmus, másik végpontjában a polipragmázia foglal helyet. Nem az eleve lemondás, az eredmény megkérdıjelezése, sem a mindenképpen kikényszerített felesleges részletes kivizsgálás vagy nagy rizikóval járó, eredménnyel alig kecsegtetı kezelés jelentheti a legjobb megoldást, mind a két véglettıl távolságot kell tartani. Az ellátás mértékét a kezelendı személy adottságai szabják meg. Minden kezelés indításánál az orvos 4 tényezıt vesz, vagy kell figyelembe vegyen (optimális esetben ez akkor is megtörténik, ha nem tételesen kerül rá sor): 1. az adott betegség súlyossága és progressziójának üteme 2. az adott kezelési eljárás hatékonysága 3. a betegség spontán regressziójának (esetleg stagnálásának) valószínősége 4. az adott kezelés mellékhatásai. Az elsı kettı a kezelés indítása mellett, míg a második kettı ellene szól. Malignus daganatnál a progresszió, a legtöbb esetben a letális kimenetel egyértelmő. A kezelések hatékonysági foka daganat típusa és a szer tulajdonságai alapján igen széles skálán helyezkedik el, igen sokszor alacsony remissziós rátát mutat. A mellékhatások gyakoriak és

6

vitális szempontból is veszélyesek lehetnek, különösen idıseknél. A malignitás ténye miatt azonban ez utóbbi két elınytelen tényezı másképpen ítélendı meg. A klasszikus hippokratészi abszolút „nil nocere” elvet a modern orvostudományban – nemcsak az onkológiában - a kockázat-elıny (benefit to risk) arány megfontolt mérlegelése váltja fel.

Alaptények

1. A kor elırehaladtával a daganatok incidenciája, és így a prevalenciája nı, Magyarországon az összes daganatok 51%-a 60 év felett jelentkezik. Ez mindkét nemre érvényes, de a nıknél az idıseken belül a magasabb korosztályok felé tolódik el a nagyobb arány. Az idıskori halmozódás oka egyrészt az idıfaktor önmagában (hosszabb idı alatt nagyobb lehetıség van rákkeltı hatás bekövetkezésére, illetve rákkeltı hatások kumulációjára). Másrészt a tumor kifejlıdését gátló mechanizmusok gyengülnek az öregedı szervezetben. Ezek: a DNS-javító készsége, a szupresszor gének aktivitása csökken, az immun-felügyelet hatékonysága gyengül, a hormonális reguláció romlik, a telomer-telomeráz-apoptózis egyensúly megbomlik. A daganat és kor viszonyának két típusát különböztetjük meg. Az ún. kor-függı (age-dependent) megbetegedés incidenciája a kor elırehaladtával lineárisan nı, ilyen az onkológia területén a prosztata-rák. Az ún. korhoz kapcsolt betegség (age-related) incidenciája bizonyos korig nı, majd ismét csökken, tehát bizonyos korosztályban mutatja a maximumot, ilyen a tüdı- és az emlırák. Valószínőleg a hajlamos személyeknél a rákkeltı hatások bizonyos korra már elérik a megbetegítı hatáshoz szükséges mértéket.

2. A daganatos halálozás az incidenciát meghaladó mértékben 65 év feletti korosztályra esik: kb. 60%, sıt ez az arány nıknél 65%. Ezt részben az magyarázza, hogy a korábban induló daganatok fejlıdése késıbbi korban ér el a letális kimenetelhez, másrészt kevesebb a gyógyítható stádiumban felfedezett eset.

3. A daganatok progresszivitásának üteme, agresszivitása korral változhat. Általában lassabb progresszióról beszélnek, de a vizsgálatok egyes tumoroknál éppen agresszívebb kórlefolyást találtak. Például az egyik felmérı összegzés szerint a méhnyak, a prosztata daganata, a melanóma, a limfóma, a leukémia kedvezıtlenebb, míg az emlı, vastagbél, a tüdı rákja elhúzódóbb kórlefolyást mutat. A különbözı 7

vizsgálatok egymástól eltérı eredményeket adtak, ami az eltérı szövettani, stádiumbeli, stb. tényezıktıl függhetett. Természetesen az is meghatározó lehet, hogy melyik tényezıt tartjuk alapkritériumnak: a lokális terjedést, a metasztázis-képzıdést vagy az általános tumor-tüneteket.

4. A daganat diagnózisa sok esetben fiatalabb személynél is késhet, de ez a késés idıseknél gyakoribb és idıben még elhúzódóbb. A késés oka lehet a betegség larváltabb kifejlıdése, de felelıs lehet érte az érintett személy vagy az ıt elıször vizsgáló orvos. Ilyen esetekben a következı momentumok magyarázhatják ezt: a tünet bagatellizálása, már ismert betegséggel, öregedéssel magyarázzák, az eltérés után követésének elhanyagolása, daganat-tünetek ismeretének hiánya, pesszimizmus, szőrésbıl kimaradás, leletek alulértékelése, stb.

5. Az idısek multimorbiditása miatt a daganat komorbiditása igen nagyarányú, 65 év felett átlagban 3-4 társuló betegséggel számolhatunk. Természetesen nem mindegyik bír klinikai relevanciával. Csak 10-15%-ban nincs komorbiditás. Legtöbbször a daganat fellépése elıtt már fennállt a kísérı kórfolyamat, de felléphet a daganat kialakulása után is. Lehet közös etiológiájuk, pl. dohányzás rákkeltı és atherogén hatása. A társbetegség hathat a tumor kifejlıdésére, felismerésére, kórlefolyására, a kezelés megválasztására és annak eredményességére. A malignus megbetegedés, illetve kezelése viszont befolyásolhatja a kísérı betegség alakulását. Magas korban a daganatos betegség megjelenése esetén is a betegek többsége nem a daganathoz köthetı állapot következtében halálozik el.

6. Az idısek magasabb korosztályai nem szerepelnek a hivatalos, központilag finanszírozott szőrési protokollokban. Így hazánkban a 2 évente végezhetı mammográfiás emlı-szőrés felsı korhatára 65 év. Külföldi összehasonlító vizsgálatok azt igazolták, hogy 70 év felett az emlıszőrésnek nincs statisztikailag kimutatható elınye a betegség kimenetelét illetıen. A kolorektális daganatszőrés 70 éves korig szerepel a programokban (vérkimutatás székletbıl, más programban 5 évente kolonoszkópia).

Nıknél

(kolposzkópia+citológia).

65

éves

Férfiaknál

korig a

8

végezhetı

a

prosztatarák-szőrés

méhnyakrák-szőrés nem

szerepel

az

engedélyezett szőrési protokollok között (rectodigitális vizsgálat, PSA, gyanú esetén biopszia), pedig a PSA az egyetlen, igazán szőrésre alkalmas marker és korral nagymértékben nı a daganat incidenciája.

7. Kevés olyan, a tényeken alapuló orvoslás (evidence based medicine) nemzetközileg elfogadott kritériumait figyelembe vevı összehasonlító vizsgálat történt, amely az idıskorúak daganatkezelésének eredményességét adatokkal igazolná. Különösen a komorbiditás melletti kezelés lehetıségeirıl kellene több adat rendelkezésre álljon. Az utóbbi idıben azonban néhány vizsgálat már erre a területre is kiterjedt.

8. Retrospektív felmérések azt mutatják, hogy azonos stádium, azonos általános állapot mellett is a kor elırehaladtával csökken az adekvát kezelésbe vettek aránya. Ez a tény a társadalom minden területén tetten érhetı „ageizmus” jelenségének, azaz az öregek csak koruk alapján jelenlevı - negatív diszkriminációjának megnyilvánulása. Mint jelenség még a fejlett, gazdag országok egészségügyi ellátásában – nem csak az onkológia területén - is kimutatható, ami egyértelmően a mentalitás szerepére utal.

Kezelési alapelvek

1. Idıs betegeknél is, mint oki, kuratív célú alapkezelést a terápiás triász alkalmazását kell mérlegelni: sebészi, sugár- illetve gyógyszeres (kemoterápia, hormonkészítmény) kezelés. A kuratív cél szem elıtt tartandó, mivel még hazánkban is a 70. év betöltése után átlagban 10-13, a 80. év után még 6-8 életév várható. Amennyiben a daganat operábilis, rezekábilis és a beteg állapota megengedi, a mőtéti eltávolítás az elsı választott gyógyítási mód. E feltételek idıseknél ritkábban adottak, de megfelelı elıkészítéssel javíthatók (szupportáció). Optimális esetben bizonyos daganatfajtáknál (pl. mamma-, colon-tumor) posztoperatív, ún. adjuváns kemoterápia illetve sugárkezelés jön szóba, egyeseknél (pl. rektum-, elırehaladott mamma-tumor) préoperatív, ún. neoadjuváns kezelés is. Utóbbi esetben a daganat megkisebbedik, sorvad és így javul operálhatósága.

2. A geroonkológia aranyszabálya, hogy nem a beteg kalendáriumi kora, hanem biológiai kora, azaz funkcionális állapota alapján kell megválasztani az alkalmazandó 9

kezelésmódot, a bevezetıben elmondottak alapján a cél érdekében adott esetben kockázatot jelentı kezelés is választható. Ez a megközelítés más geriátriai gyakorlat területén is szabály. Alapja az a már említett tény, hogy hazánkban is az idısödı illetve idıs kort megért személyek még jelentıs életkilátással rendelkeznek. Természetesen igen magas korban (85 vagy 90 év felett) maga a kor is gyakran korlátozó tényezı.

3. A daganat részletes kivizsgálását, beleértve a pontos hisztológiai diagnózist, a kiterjedést (staging), kortól függetlenül el kell végezni, amennyiben elıreláthatólag a tumor ellenes kezelés lehetısége fennáll, illetve nincs kontra indikációja. Ezek ismeretében lehet a kezelés módjáról dönteni. A kiterjedést a TNM-rendszer alapján kialakított stádium-beosztás jelöli (T: tumor nagysága, penetrálási fokozata; N: nyirokcsomók érintettsége; M: metasztázis jelenléte). Mőtét után az eltávolított tumor és környezete patológiai feldolgozása alapján megállapított kiterjedési (pTNMrendszer) fokozat szerint döntünk a további kezelésrıl.

4. A kezelés megkezdése elıtt 65 év felett el kell végezni az ún. átfogó geriátriai kivizsgálást (CGA: comprehensive geriatric assessment). Balducci, neves onkogeriáter szerint a következı állapotok meghatározása illetve vizsgálatok elvégzése szükséges: Funkcionális állapot (ADL: activities of daily living, Katz) Komorbiditás (összegzı skála: CIRS-G) Polifarmácia Tápláltság Geriátriai szindrómák Mentális, pszichés állapot Szocio-ökonómiai helyzet Ezen komponensek vonatkozásában az alábbi pontosítások ismerete szükséges: -

a funkcionális állapot meghatározására az onkológia a Karnofsky-skálát (esetleg az ECOG-beosztást) használja, a gerontológia a Katz-féle ADL-skálát, a rehabilitáció elsı sorban a Barthel-indexet; idıs tumoros betegnél is a Karnofsky beosztást javasoljuk, általában 70-80 fokozat feletti állapotot tartunk aktív kezelésre alkalmasnak; 10

-

a komorbiditás kumulált hatása megjelenik az általános funkcionális állapotban, erre is ismerünk pontozáson alapuló skálát, de egyes szervek expozíciós toleranciája külön megítélés tárgya kell legyen, pl. vesemőködés vagy kardiális kompenzáció;

-

a társbetegségek kezelésénél használt gyógyszerek elsısorban a daganatkemoterápia szereivel léphetnek interakcióban, az eredmény vagy hatásgyengülés, vagy mellékhatások jelentkezése, idıs korban változik a farmakokinetika (pl. csökken a szérum-albumin, a szervezet össz-víztere, a vese-kiválasztás), így egy háromtényezıs terepen kell mérlegelni;

-

a normális öregedés velejárója az izom-mennyiség megfogyatkozása, ez a sarcopenia jelensége, 20 és 80 év között ez az eredeti mennyiség felét érinti (a testsúly 30 %-áról 15 %-ra), a daganatos betegek 80 %-ánál jelentkezik a kórlefolyás valamelyik stádiumában az anorhexia-cachexia szindróma; aktív kezelés indításánál bizonyos tápláltsági fok alapfeltétel, így 20 alatti testtömeg indexnél (BMI) általában nem kezdik el; pontosabb felmérést jelent a mini nutriciós teszt (MNA), amely szubjektív adatokon kívül jellemzı vizsgálati leleteket is magába foglal (szérum-vas, -fehérje, koleszterin, limfocita-szám);

-

a nagy geriátriai szindrómák bizonyos stádiuma az aktív kezelés ellenjavallatát jelenti, tulajdonképpen már az elızı kritériumok vizsgálatánál fény derül rájuk (immobilizációs szindróma, elesés, inanitio, incontinencia, stb.); külön szót érdemel az idıskori elesettség szindróma (frailty), amely vagy kóros mértékő szövet-öregedési folyamat, vagy több, önmagában elégtelenséget nem mutató szervi károsodás összegzıdése, normális paraméterek mellett nagyfokú elesettséget jelent;

-

az idıskori demencia és depresszió gyakori társbetegség, mértékük a minimentál teszt (MMSE) illetve a geriátriai depressziós skála (GDS) segítségével határozható meg; operabilitás esetén - nagyfokú demencia kivételével – a mőtéti eltávolításra sor kerülhet, a depressziót elızetesen kezelni ajánlatos, nem elhúzódó jelleggel; a kemoterápia és sugárkezelés bizonyos stádiumban kerülendı, mert nagymértékő kooperációt igényel;

-

az otthoni életvitel, a családi kapcsolatok, lakásviszonyok, stb. adott esetben meghatározó lehet a kezelés megválasztásánál.

Ezeket a tényezıket együtt és párhuzamosan kell értékelni, közös képletbe nem illeszthetık. Az onkológiai adatokkal együtt kell a kezelési tervre hassanak, 11

amelyet a különbözı szakmák képviselıibıl álló szakbizottság állít fel (onkológiai team). Ennek a bizottságnak geriáter tagja is kellene, hogy legyen.

5. Az idıseknél alkalmazott kemoterápiánál a mellékhatások jelentkezése gyakoribb, a következı eljárásokkal tudjuk csökkenteni ezek arányát: a. prediktív vizsgálatokkal felmérni a várható rizikót: több tényezıt magába foglaló képlet segítségével, ill. konkrétan a fluorouracil toxicitást elırejelzı DPD (dihidropirimidináz) enzim szintjének mérésével; b. hasonló szerek közül a kisebb toxicitású választása (pl. epirubicin doxorubicinnel, carbiplatin ciplatinnal szemben); c. elsı szériáknál csökkentett dózis alkalmazása (25 %-kal), ugyanez, ha citopénia alakul ki a szer adása után, szükség esetén még 15 %-kal csökkenthetı, ennél kisebb adag alkalmazása hatástalan; d. nagyobb idı-intervallum hagyása az egyes szériák között (pl. 4 hét helyett 3 hét, mellékhatás esetén több is hagyható); e. kevesebb széria alkalmazása (6 helyett 4, ennél kevesebbnek nincs értelme); f. ha azonos vagy közel azonos hatékonyságú, polikemoterápia helyett monoterápia alkalmazása, ez a szabály nem minden esetben követendı, mert több szer adásánál az egyes szerek adagja, így egyedi mellékhatása jobban csökkenthetı; g. tapasztalati tények alapján néhány szer heti kisebb dózisú adagolással jó eredménnyel és kedvezı tolerabilitással alkalmazható (pl. paclitaxel, epirubicin); h. ha szintén pozitív adatok támasztják alá, perorális adagolás infúziós bevitel helyett (pl. gemcitabin ftorafur helyett); i. szupportív kezelés profilaktikus beindítása a terápia elején (colon-stimuláló faktorok, leukovorin neutropénia megelızésére); j. mellékhatás elsı jeleinek jelentkezésekor megfelelı szupportív szerek alkalmazása (pl. anaemiánál eritropoetin, cisztitisznél mesna).

6. Az említett területeken felül idıs beteg aktív kezelésének egész ideje alatt különös figyelemmel kell kísérni állapotát, szupportív kezelést nyújtani, ami lényegében lehetıvé teszi az aktív kezelés alkalmazását, és ami három területet foglal magába: 1. a daganatos betegség szövıdményeinek 12

2. a kezelés mellékhatásainak és 3. a társbetegségeknek kezelését (István Lajos).

7. Informált beleegyezés: idıs betegnél sok esetben nehéz tudatosítani a malignus betegség lényegét,

prognózisát,

a lehetséges

kezelést,

ehhez

megalapozott

beleegyezést nyerni. A megfelelı informálás jogi és etikai kötelezettség, amit a beteg mentális adottságainak megfelelı szinten meg kell valósítani. A daganatos betegségek kezelése sok kockázattal jár, ezért különös jelentıségő a megértésen alapuló hozzájárulás. Az orvos részérıl több idıt igényel, ezért olykor felületes marad, pedig bizonyos kognitív zavarnál is elérhetı a lényeg megértetése. Máskor a hozzátartozó kéri a valódi információ visszatartását.

8. Compliance: az ún. fiatal idıseknél a kezelés elfogadása, az utasítások követése, a kezelési programban való részvétel igen jó, talán jobb, mint a középkorúknál. A kor elırehaladtával romlik az együttmőködés, ennek mentális, mobilitási, depresszióval, nihilizmussal magyarázható okai lehetnek.

9. Elırehaladott, inkurábilis stádiumban az idıs személy számára is biztosítani kell a palliatív kezelési módszerek teljes tárházát, beleértve a palliatív irradiációt, a fájdalomcsillapítást, a biológia alapfunkciók elısegítését, a pszichés támogatást. Ezt legmagasabb fokon a multidiszciplináris munkacsoportot magába foglaló hospiceszolgálat nyújtja. Idısnél nehezítik az ellátást a multimorbiditásból fakadó társbetegségek. Ezért optimális lenne itt is, ha geriáter tagja is lehetne a munkacsoportnak.

Zárógondolat Az idıs onkológiai beteg ellátása kettıs tudást igényel: az onkológia jelenlegi lehetıségeinek és az idıs szervezetben fellépı változások ismeretét. Ezt meghaladóan egy adott személynél az ismeretek alkalmazása már a mővészet szférájába tartozik.

13

Irodalom 1. Andereggen E, Ris F, Gervaz P, Marel P. (2006): Outcome of surgery for rectal cancer in octogenerians. Swiss Med Wkly 136: 185-188. 2. Balducci L. (2003): New Paradigms for Treating Elderly Patients With Cancer: The Comprehensive Geriatric Assessment and Guidelines for Supportive Care. J Supp Onc 1(suppl 2): 30-37. 3. Boga B. (2003): Az onkológiai szőrés és ellátás aktuális kérdési idıskorban. In: A geriátria aktualitásai pp. 54-62. Synergo kft. 4. Harlacher R, Füsgen I. (2000): Geriatric assessment in the elderly cancer patient. J Cancer Res Clin Oncol 126: 369-374. 5. Landherr L, Nagykálnay T. (2009): Idıskorú kolorektális daganatos betegek gyógyszeres kezelése. Magyar Onkológia 53: 97-107. 6. Nagykálnay T, Kner E. (2004): Idıskori szolid tumorok kemoterápiája. In: Idıskori onkológia (nem sebészi kezelés) pp. 27-38. Szerk.: Mayer Á.. Uzsoki utcai Kórház Onkológiai Központ, Budapest. 7. Nemeskéri Cs. (2004): Idıskori tumorok brachyterápiája. In: Idıskori onkológia pp. 17-25. Szerk.: Mayer Á.. Uzsoki utcai Kórház Onkológiai Központ, Budapest. 8. Repetto L. (2003): Greater Risk of Chemotherapy Toxicity in Elderly Patients with Cancer. J Support Oncol 1(suppl 2): 18-24. 9. Takácsi Nagy L, Varga Sz, Bégányi N. (2004): Idıskori szolid tumorok megavolt-terápiája. In: Idıskori onkológia. pp. 11-15. Szerk.: Mayer Á. Uzsoki utcai Kórház Onkológiai Központ, Budapest.

Dr. Boga Bálint Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke 1032 Budapest, Bécsi út 132. [email protected]

14

EREDETI KÖZLEMÉNYEK AZ ÖREGEDÉS HATÁSA A SZINGLISÉG MEGÉLÉSÉRE: EGÉSZSÉG ÉS TÁRSAS TÁMASZ AZ IDİS SZINGLIK KÖRÉBEN

CZIMMERMAN EDIT, DR. PÉK GYİZİ Összefoglalás Tanulmányunkban arra kerestük a választ, hogy a szingli jelenség hogyan manifesztálódik idıskorban. Hogyan fogadja az idıskorú szingliket a társadalom, illetve ık hogyan élik meg a szingliséggel kapcsolatos elıítéleteket, milyenek társas kapcsolataik, egészségük. A társadalom jobban elítéli az idıs szingliket, akik maguk is rosszabbul élik meg ezt az állapotot, mint fiatalabb társaik. Ez természetesen egészségi állapotukon is tükrözıdik. Különbségek vannak azonban az egyes szingli csoportok között: az ún. “örökszinglik” a házasokhoz hasonló profillal rendelkeznek, míg az elvált és özvegy csoport rosszabb egészségmutatókkal jellemezhetı, hiszen nekik a válás vagy gyász okozta krízissel is meg kell küzdeniük. Kulcsszavak: öregedés, szingliség, egészség, társas támasz, elıítélet, krízis

The influence of ageing on the experience of being single: health and social support in the groups of elderly unmarried

Summary Our aim was to find the answer to the following questions: how the single phenomenon manifests in older ages, how the society accepts the older unmarried, how they experience the prejudices related to singlehood, what kind of social relationships they have and what their health is. The older unmarried who also has more bad experiences about this status than the younger ones are condemned more. Naturally it is reflected on their state of health. But there are distinctions among the different single groups: the "nevermarried” have similar profile as the married have, while the divorced and the widowed groups can be described with worse indicators, as they have to cope with the crisis caused by divorce or mourning. Key words: ageing, singlehood, health, social support, prejudice, crisis

15

AZ INDIVIDUALIZÁLÓDÁS ÉS AZ EGYEDÜLÁLLÓK ÉLETFORMÁJÁNAK TERJEDÉSE A civilizáció fejlıdésével nemcsak az ember fejlıdött, hanem társas kapcsolatai is átalakultak. A gazdasági és társadalmi változások átformálták a közösségi elvárásokat, a családdal, párkapcsolattal összefüggı vélekedéseket, értékeket. Modern, felgyorsult világunkban az emberi kapcsolatok nagymértékben fellazultak, a társadalom által nyújtott értékpreferenciákat követve nehéz kellı mennyiségő idıt, és energiát fordítani már meglévı kapcsolatainkra, illetve újakat kialakítani. A jólétben élı társadalmakban nagymértékő az individualizálódás. Ez sokakban azt az illúziót kelti, hogy bármi történjen, képesek lesznek egyedül, állandó partner nélkül is boldogulni. Bár a párkapcsolatok, családi stílusok sokszínővé válása figyelhetı meg, és egyre kevesebb családtag él együtt (Somlai, 1999), a család változatlanul az értékpreferencia- vizsgálatok élén helyezkedik el (Utasi, 2003). Ezzel párhuzamosan mégis dinamikusan nı az egyedülállók, ún. „szinglik” aránya (természetesen pontos adatokat nehéz mondani, hiszen a statisztikák mindig csak a hivatalosan egyedülállók arányát mutatják, és nem adnak számot arról, hogy ténylegesen hány ember él egyedül, mégis a hivatalos becslés alapján egy megközelítıleg helyes képet kapunk a szingliség arányának alakulásáról). A „szingliség” egy eléggé új jelenség, a „szingli- probléma” kutatása a hetvenes években vette kezdetét fıleg a szociológia és a demográfia berkein belül, az egyedülálló szülık kutatásával (Törıcsík, 2003). Éppen ezért a szingliség definíciója sem igazán kiforrott még, a szingli életkorának meghatározása sem egységes. Vannak, akik szerint csak harminc év felett (30 - 40 éves kor körül) nevezhetı valaki szinglinek (Utasi, 2004), mások szerint fiatalabb korban is beszélhetünk már a szingliségrıl (Beyer, 2000, Törıcsík, 2003). A meghatározást nehezíti, hogy a szingliség egyik feltétele a komoly, hosszabb ideje fennálló párkapcsolat hiánya. A párkapcsolati státusz dinamikusan változó jellege, és a komolyság mértékének megállapítása miatt ezt a feltételt igen nehéz ellenırizni (De Paulo, 2006). Hangsúlyozandó, hogy a szingli, mint életforma nem azonos a régi agglegénységgel (aggleánysággal) vagy vénlánysággal, hiszen „… az egyedülállókra nem a régi- inkább pejoratív- címkék kerülnek, mint „agglegény, hajadon”, hanem új tartalom emelkedik ki, nevezetesen trendy életet élıket, függetleneket, jól keresı városi fiatalokat párosítanak a kifejezéshez”(Almási, 2002, Törıcsík, 2003).

16

Egy 2001- ben készült nem hivatalos adatokkal dolgozó kutatás szerint a harmincasnegyvenes korosztály minden ötödik tagja (tehát 19,6 %-uk) partner nélküli egyedülálló (Utasi, 2003). Az elmúlt évtizedben közel 10 %-al (+8,3 %) növekedett az egyedülállók aránya (1. táblázat, 1. ábra). Az emelkedés szembetőnı a férfiak esetében (13 %-ról 29 %-ra), míg mérsékeltebb (24 %-ról 27 %-ra) a nık esetében (1. táblázat).

1. ábra. A harmincas korosztály családi állapot és nemek szerinti megoszlása, 2000 (Forrás: KSH/Életmód 2000/4, N= 1728, in: Utasi, 2001)

Ha megnézzük a már említett 2001- ben készült kutatást nézzük, látható, hogy a két nemre sajátos profilok jellemzıek. A férfiak között több a nıtlen (kétharmaduk), míg a nık inkább az elvált kategóriába tartoznak (kétharmaduk): kétszer annyi a nıtlen (21,6 %) és félannyi az elvált (7,2 %) férfi, mint a hajadon (11,1 %), illetve elvált (14,3 %) nı (1. táblázat) (Utasi, 2003).

17

1. táblázat. A harmincas éveikben járók megoszlásának változása 1986 és 2000 között családi állapot és nem szerint (%) (Forrás: Minták: KSH/Életmód, 30 - 39 évesek, 1986/2 N= 1896, 2000/4 N= 1728, Utasi, 2003)

1986

2000

Változás

Családi állapot

Férfi Nı

Együtt

Férfi

Nı

Együtt

2000- 1986

Házas

87

76

81, 3

71

73

72

- 9, 3

Nıtlen/hajadon

9, 3

9, 6

9, 4

21, 6

11, 1

16

+6, 6

Elvált/különélı

3, 1

7, 2

5, 2

7, 2

14, 3

11

+5, 8

Özvegy

0, 6

7, 2

4, 1

0, 2

1, 6

1

- 3, 1

Egyedülálló együtt

13

24

19, 7

29

27

28

+8, 3

„İSZÜLİ TÁRSADALMAK” ÚJ KIHÍVÁSOK

„A népesség öregedésével járó társadalmi, demográfiai problémák az elmúlt évtizedben világszerte az érdeklıdés középpontjába kerültek…” (Hablicsek, 2006). Egyesek szerint az öregedés elkerülhetetlen, éppen ezért „az öregedés kutatása kevéssé érdekes és nem valószínő, hogy használható eredményeket hozna (Hayflick, 1995).” Mások szerint azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni az idıskor és az öregedés vizsgálatát, hiszen a 20. századtól kezdve a népesség rendkívüli mértékő elöregedése figyelhetı meg: emelkedik az átlagéletkor (Hayflick, 1995; Paksy 2008) (2. táblázat), és egyre nı az idısek össznépességen belüli részaránya (Hayflick, 1995; Paksy 2008, Síró, 1999) (3. táblázat). A fertızı betegségek kezelése, az orvostudomány fejlıdése, a higiéniás körülmények javulása, az egészségesebb táplálkozás elterjedése, a kulturáltabb életkörülmények kialakulása, a környezetvédelem, az egészséges életmód jelentıségének felismerése mind hozzájárultak a születéskor várható átlagos élettartam növekedéséhez (Beregi, 1999). "A születéskor várható átlagos élettartam emelkedése a 20. sz. jellegzetessége, történelmi

18

elızmények nélküli jelenség, és az emberiség nagy nyeresége…” (Beregi, 1999), ugyanakkor az évezred globális kihívását vonja maga után (Fábián, 2009). 2. táblázat. Az átlagéletkor alakulása Magyarországon 1900 és 2000 között (Forrás: Kovács, 2003)

Évszám

Férfiak/év

Nık/év

Nemek közötti eltérés/év

1900

36, 6

38, 2

1, 6

1960

65, 9

70, 1

4, 2

1980

65, 5

72, 2

7, 2

2000

67, 1

75, 6

8, 5

3. táblázat. A 65 év felettiek száma 1960 és 2006 között (KSH) (Forrás: Paksy, 2008)

Év

65 év felettiek száma (fı)

65 év felettiek száma (%)

1960

890 261

8, 9

1970

1 184 498

11, 5

1980

1 449 446

13, 5

1990

1 373 922

13, 2

2000

1 467 815

14, 6

2006

1 590 712

15, 8

Magyarországon a 1990-ben a 60 év felettiek aránya 18,9 % volt, 2001-ben pedig már 20,4 % volt a népességen belül. A 60 év felettiek számának változása korcsoportonként változó: a 80 év felettiek aránya emelkedik erıteljesen (Beregi, 1999; Ádány, 2003) (4. táblázat). Elırejelzések szerint az idısek aránya az elkövetkezı években is növekedni fog (Hablicsek, 2006), 2050- re a 65 éve felettiek száma a 25 %-ot is meghaladhatja (Kovács, 2003, Hayflick, 1995). Elöregedı társadalmunkban tehát igen nagy szükségünk volna ez irányú ismereteink bıvítésére (Semsei, 2008), hiszen „az öregedés a 21. század legnagyobb demográfiai, társadalmi, gazdasági, sıt politikai kihívásai közé tartozik” (Ádány, 2003).

19

Ebben a feltáró munkában nagy szerepe lehet a pszichológiának is: „az idıskorúak arányának növekedése a gazdaságiak mellett olyan társadalmi hatásokkal jár. amelyek többek között a családösszetételben, az együttélési formákban, az egészségügyi ellátásban, az életmódban, a generációk együttmőködésében érvényesülnek” (Hablicsek, 2006). 4. táblázat. A 60 éven felüliek összetétele korcsoportok szerint (Forrás: Síró, 1999)

Korcsoport

1960. január 1- én

1990. január 1- én

Létszám

Megoszlás

Létszám

Megoszlás

(ezer fı)

(%)

(ezer fı)

(%)

60- 64

482

35, 1

586

29, 9

65- 69

349

25, 4

530

27, 0

70- 74

264

19, 2

268

13, 7

75- 79

169

12, 3

316

16, 1

80 és idısebb

109

8, 0

260

13, 3

Összesen

1373

100, 0

1960

100, 0

(éves)

Erısebb nem? Gyengébb nem? Az óriási technikai fejlıdések, a természettudományok eredményei vezettek el ahhoz, hogy ma a születéskor várható átlag életkor 72,3 év. A század elején vált világossá a tény, hogy „a nık várható élettartama folyamatosan növekszik a férfiakéhoz képest” (Hayflick, 1995), és bár a férfiak várható életkora az 1960-as évek óta folyamatosan emelkedett, a nık átlagos életkorát nem tudja elérni (2. táblázat). A férfiak várható élettartama minden életkorban alacsonyabb, halandósági arányuk pedig minden életkorban magasabb, mint a nıké (Beregi, 1999). Így a várható átlagos élettartama napjainkban férfiaknál 68,2 év, a nıknél pedig 76,5 év (Ádány, 2003). A férfiak halandósága ugyan csökkenıben van, de még most is magasabb, mint a nıké (Ádány, 2003). Ugyanakkor nemzetközi összehasonlításban a magyar lakosság várható élettartama lényegesen alacsonyabb, mint pl. az osztrákoké vagy a cseheké. A magyar középkorú népesség egészségmutatói és halálozási mutatói rosszabbak, mint az 1930- as években voltak, különösen a középkorú (50 - 64 éves) férfiak veszélyeztetettek. A ’60- as években elkezdıdött romlás és a hozzákapcsolódó jelenségkör neve „közép- kelet- európai egészség paradoxon”

20

(Kopp, 2003), amely különleges kihívást jelent a kutatók számára. Kérdéses, hogy miért rosszabbak a magyar középkorú lakosság egészségmutatói, mint az várható lenne, és miért sérülékenyebbek a férfiak, ugyanolyan társadalmi feltételek között. Míg a középkorúaknál ezzel a jelenséggel a férfiakra terelıdik a kutatók figyelme, idıskorban érdemes odafigyelnünk a nıkre: minden korcsoportban egyre nagyobb számarányban múlják felül a férfiakat (Hayflick, 1995) (2. és 3. ábra), fıleg a magasabb, 85 év feletti életkorokban (Paksy, 2008) ezért a WHO „az idısödés elnıiesedésérıl” (feminization of aging) beszél (Kovács és mtsai, 2001).

2. ábra. Az idıskorú (65+) népesség aránya nemenként 1960- 2006 (Semsei, 2008)

3. ábra. Az 1000 fıre jutó nık száma korcsoportonként 2006-ban (Semsei, 2008)

21

Összefoglalva tehát a nık nagyobb valószínőséggel érik el az öregkort, illetve az idıs nık aránya minden korcsoportban, fıleg a 80 év feletti korcsoportban meghaladja a férfiakét, "ezért az idıskorúak gazdasági, szociális és egészségügyi ellátása nagyrészt az idıs nık problémáit jelenti" (Beregi, 1999).

EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT IDİSKORBAN

Ma szinte mindenki számíthat rá, hogy sokáig fog élni. Ugyanakkor a megnövekedett élettartam nem feltétlenül jelent egészségesebb életet: az öregedés és a betegségek „két jó barát” (Semsei, 2008). Néhány betegség prevalenciája a korral nı, és idıskorban válik nagyon gyakorivá. Az idıskori egészségi állapot változásához több tényezı is hozzájárul: az öregedés felgyorsulása, a marginális élethelyzet, a szociális izoláció, az idısek diszkriminációja fokozza a kor-specifikusan növekvı morbiditást, és mortalitást (Síró, 1999). Gyakori, hogy az idıs emberek a veszteségekre, problémákra nem heves érzelmekkel, hanem befelé fordulással, depresszióval, testi tünetekkel, egészségi állapotuk romlásával reagálnak a veszteségekre (Kovács, 2003). Az idıs emberek esetében 60 év alatt 11 %-a tartós betegségek aránya, ez késıbb rohamosan megnı és 60 év felett már 60 %. Az idısek 10 %-a 2,3 %-a 3 vagy több krónikus betegségben szenved (Iván, 1997, Kovács, 2003). A 65 évesnél idısebb embereknek halmozott egészségügyi problémákkal kell szembenézniük (Spar, LaRue, 2002). A halálozások több mint 80 %-áért néhány betegség felelıs (szív és érrendszeri betegségek 50 %; daganatos betegségek, 22 %; erıszakos halálokok, 9 %; idült tüdıbetegségek, 4 % (Iván, 1997, Kovács, 2003), illetve gyakori még az alkohol okozta krónikus májbetegség és májzsugor, a krónikus légzıszervi megbetegedések aránya is (Síró, 1999).

Nemi különbségek: A férfiak mortalitása magasabb. Náluk az alkohol, a dohányzás és a munkával kapcsolatos stressz jelentenek rizikótényezıket az egészségi állapot romlásában. Ugyanakkor jelentıs probléma az özvegy, idıs nık egészségromlása is. A nıknél sajnos a hosszabb élet gyakran hosszabb szenvedést jelent olyan nem végzetes betegségekkel, mint pl. a reumás ízületi gyulladás, a depresszió és a csontritkulás (Hayflick, 1995). „A nık hosszabb életükért, jelenleg úgy tőnik, azzal az árral fizetnek, hogy ezen éveiket megnehezíti a nagyarányú funkcionális mozgásképtelenség” (Spar, LaRue, 2002).

22

AZ IDİSKOR PSZICHOLÓGIÁJA

Az öregség nagyfokú krízist jelent az egyén életében. Ma is jellemzı ugyanakkor az, hogy az idıskorúaknál a testi, fizikai tünetekre irányul a figyelem, az öregedés pszichológiájával keveset foglalkoznak (Spar, LaRue, 2002). A megnövekedett élettartam következtében kialakuló lélektani következmények nagyon fontosak (Hildebrand, 1997, Haflick, 1995): „… az élet utolsó harmadában több a veszteség és a krízishelyzet, mint az élet többi szakaszában" (Beregi, 1999). Az öregedéssel együtt jár a testi hanyatlás, ugyanakkor súlyos lelki válság lehetıségét is magával vonhatja. Számos veszteség, változással jelenik meg az élet harmadik kora: biológiai és testi szinten (funkcióromlás és betegségek), szociális szinten (kapcsolatok beszőkülése, nyugdíjba vonulás), financiális szinten (korábbi életszínvonal esetleges csökkenése), ontológiai szinten (lemondás korábbi célokról, tervekrıl). Csökken az idısek presztízse, teljesítményük, önértékelésük, autonómiájuk (Hayflick, 1995). Szembe kell nézniük az idısekkel kapcsolatos sztereotípiákkal, (e sztereotípiákra épülı elıítélet-rendszert ageizmusnak nevezzük), az izolációval, az idısotthonba kényszerülés lehetıségével (Síró, 1999). Az idısek legfontosabb problémái a válás, a megözvegyülés, nyugdíjazás (Kovács, és mtsai, 2001; Síró, 1999). „Általában a nyugdíjazás illetve az aktív tevékenységtıl való visszavonulás elıtti években tudatosul az öregedés gondolata” (Síró, 1999). Az idıs ember a társadalomból és kapcsolataiból való kiszorulásként, a felé irányuló csökkent érdeklıdés jeleként éli meg a nyugdíjazást, a munkából való kikerülést. A nyugdíjazás státusz és presztízsvesztéssel jár (Síró, 1999), ezáltal veszélyezteti a személyiséget, a mentális egészséget, identitáskrízishez, és magányhoz vezethet (Hildebrand, 1997). Az öregek fölöslegesnek érzik magukat, énképük, önértékelésük összeomlik, megkérdıjelezıdik életük haszna, értelme (Fábián, 2009). A kapuzárási pánikban (az életközepi válság idején) már korábban megjelenhet a mohó életvágy, ez az idıszak az elmulasztott, kimaradt, meg nem élt dolgok megélésére ösztönöz. Az egyén ráébredhet, hogy álmait nem valósította meg („Nobel- díj szindróma”), a nıknek pedig végleg le kell mondaniuk az anyaság gondolatáról. Az esetlegesen kihagyott lehetıségek, a meg nem valósult vágyak, álmok súlyos teherként nehezedhetnek az idıs ember vállára. Ez az idıszak más szempontból is különösen terhelt: a gyerekek kirepülése után az „üres fészekben” a házaspárnak újra közelednie kell egymáshoz, ha ez nem sikerül, akkor az eddig más konfliktusban megnyilvánuló probléma nyílt krízissé alakulhat. Sokszor kerül sor ilyenkor válásra (Beregi, 1999). A válást inkább a nık kezdeményezik, náluk a 23

személyes kapcsolatból adódó elégedetlenség a megbetegedések prediktora. A férfiak egészségromlásának oka inkább a házastárstól és a gyermekektıl kapott társas támasz hiánya (Kopp, 2008). A válás, illetve a gyász és özvegység problémája azért is jelentıs ebben az életkorban, mivel „egyetlen más életkorban sem ilyen nagy a párkapcsolatok értéke” (Riemann, 1998). A válások száma szerencsére idıskorban kisebb, inkább az özvegység jelenti a nagyobb problémát. „A közeli hozzátartozók elvesztése egyike az emberi lét legfájdalmasabb tapasztalatainak” (Kovács, 2003), így komoly rizikófaktor, különösen idıskorban. A házastárs halála mindig erıs konfrontáció, még akkor is a biztonságérzés megrendülését, kilátástalanságot, perspektivátlanság érzését vonja magával, ha történetesen egy konfliktusos kapcsolatról van szó (Gilbert, 1995, Kovács, 2003). A helyzetet súlyosbítja, hogy megváltozott a gyászhoz való hozzáállásunk is, nincsenek megfelelı rítusaink, amelyek átsegítenének a nehezebb idıszakokon. Napjainkban azonban igyekszünk megfeledkezni arról, hogy életünk véges… A gyász szempontjából az elsı három hónap a legrizikósabb (Beregi, 1999), hiszen ilyenkor a legmagasabb az özvegy késztetése arra, hogy a „szeretett fél után menjen”. Elsı hónapban négyszeresére is emelkedhet a mortalitás rizikója (Mendes és tsai, 1993, Kovács, 2003), késıbb csökken, de még két év elteltével is meghaladja a kontrollcsoport mortalitását (Schaefer és tsai, 1995, Kovács, 2003). Különösen a fiatal idısek, a férfiak a kevés vagy gyenge szociális kapcsolattal rendelkezık veszélyeztettetek (Lichenstein és tsai, 1998, Martikainen, Valkonen, 1996, Kovács, 2003). Tehát „a támaszt nyújtó emberi kapcsolatok nagyon fontosak a gyászfeldolgozásában” (Kovács, 2003). Az ember, ha nem készül fel az öregedésre, könnyen pánikba eshet, alkoholhoz nyúlhat, vagy öngyilkosságba menekülhet, mert „… amikor az élet túljut a delelın, gyakran meginog” (Riemann, 1998). Ennek megelızısében nagy szerepe lehet a társas kapcsolatoknak: hiszen a családi vagy közösségi kapcsolatok kompenzálhatják az idıskor során megjelenı veszteségeket (Beregi, 1999). „Az idıs emberek szempontjából a szociális tárgykör különösen nagyon fontos, mert ık gyakorta kerülhetnek magányos, elszigetelt élethelyzetbe” (Kovács, 2003). Idıseknél kiemelt lehet a nagyszülıi szerep (Fábián, 2009) és a baráti kapcsolatok is enyhíthetik az özvegység negatív hatásait (Spar, LaRue, 2002). Ma azonban veszélybe került az ehhez a megfelelı családi háttér, a család kohéziója gyengült, az idıs ember gyakran terhet jelent a családnak (Síró, 1999; Ádány, 2003). Pedig maguk az idısek is érzik azt, hogy az életminıség legfontosabb elemei között kiemelt fontosságú a társas tényezık szerepe (5. táblázat). 24

5. táblázat. A hazai idıs emberek által legfontosabbnak tartott életminıségi elemek (Forrás: Kullmann, Harangozó, 1999, Kovács, 2003)

egészség (betegség, fájdalom hiánya) család ill. magányosság segíteni másokat és segítséget kapni szeretet, emberi kapcsolatok beszélgetés másokkal belsı és külsı békesség

Szerencsére az idıs emberek egyéni erıforrásaikat is hasznosíthatják az idısödéssel járó vagy más veszteségekkel való megküzdésben. Ezeket az erıforrásokat hangsúlyozzák a sikeres öregedésrıl szóló elméleti modellek (Baltes, 2000; Rowe, Kahn, 1998, Pék, 2008). Kognitív területen ki kell emelni az öregkor bölcsességét, és az idıs emberek tudását. Az öregedés nemcsak hanyatlással jár, az élettapasztalatok és a tudás bıvülését is magával hozza: az idıskor a tapasztalatok „kincsestára” (kikristályosodott intelligencia).

4.

ábra. A sikeres öregedés meghatározó ténye

A kognitív szint mellett jelentıs az érzelmi és a spirituális szintek szerepe is. Az idıs ember befelé fordul, elıtérbe kerülnek az érzelmek. Az érzelmi feldolgozás fordítottan arányos a

25

fizikai és a kognitív hanyatlással: az idıs emberek jobban képesek kezelni, kontrollálni érzelmeiket, másrészt gyakoribban alkalmaznak érzelemközpontú megküzdési módokat; az események egyéni, passzívabb, szemlélıdıbb, ám pozitív újraértékelését. Megnı a transzcendentálás jelentısége is idıskorban: nagyobb szerepet kap a vallás, amely spiritualitás szinten adhat kapaszkodókat az idıs emberek számára (Pék, 2008). A 4. ábrán látható, milyen sok és sokféle erıforrás áll rendelkezésre az idıs emberek számára, hogy megküzdjenek az öregedés kihívásaival.

A SZINGLIK VÉGJÁTÉKA A szingliség új terület: senki sem tudja mi lesz még belıle. Az igazi talány azonban az öregség: kérdés, hogy hogyan fog mőködni a szingli életforma a „végjáték idején” (Almási, 2002). Egy, az Essex-i Egyetemen készült felmérés szerint hosszú távon a férfi- szingli lesz a vesztes. Az idısebb szingli nık könnyebben találnak majd elfoglaltságokat (klubokban, esti egyetemen, barátok között), a férfiak viszont magukba zárkóznak, nehezen találják majd a megoldást és a támogatást (Almási, 2002). Friedemann (Friedemann, 2002, in: Törıcsík, 2003) két szinglitípust különböztet meg az idıskorban. Az idısebb szingli középkorú vagy annál idısebb, aki nem utasítja el a párkeresést, még el tudja képzelni mással az életét, keresi is élete párját, de nem sikerül megtalálni azt. A rezignált szenior szinglit az különbözteti meg az elızı típustól, hogy bár szintén idıs ember, de egy hosszabb kapcsolat után (pl. özvegység, válás esetén) nem akar újabb kapcsolatot (Törıcsík, 2003). Ha a demográfiai statisztikát nézzük, kiderül, hogy a legtöbb egyedülálló az idısebb korosztályból kerül ki. 1996-ban minden negyedik háztartás volt egyszemélyes, de amíg a fiatalok aránya ebbıl 9 %, a középkorúk esetében ez 33%, az idısek aránya pedig 58% volt (Somlai, 1999). Az egyedülálló idısek száma egyre emelkedik: 1960-ban a 60 év feletti korosztály 14% -a, 1990-ben pedig már 24,6 %-uk élt egyedül (Beregi, 1999). Más eredmények szerint (Utasi, 2001) az egyedülállók korcsoportonkénti eloszlása szimmetrikus „hosszú szárú” U alakú görbét képez. A legtöbb egyedülálló értelemszerően a legfiatalabbak és a legidısebbek korcsoportjaiban található. A fiatalok körében dominánsan a házasságot még nem kötött nıtlenek/hajadonok, az idısek körében pedig az özvegyek növelik az egyedülállók arányát. Kapcsolatok szempontjából a legaktívabbak a középsı korcsoportok 26

(30–50 évesek), ahol az egyedülállók aránya fele a szélsı korcsoportokban találhatónak. Ezt követıen az életkor elırehaladtával gyors emelkedés indul, s a 60-as éveikben járóknak már újra csak közel fele él egyedülállóként (Utasi, 2001). Az egyes korosztályba tartozók között szintén tapasztalunk nemenként eltéréseket (6. táblázat). A harmincas életkortól kezdıdıen a két nemet összehasonlítva gyökeres változást találunk. Míg a fiatalabb korcsoportokban a férfiak között volt magasabb a partnerkapcsolat nélküliek aránya, a negyveneseknél egy teljes fordulattal a nık körében emelkedik magasabbra (Vukovich, 1999, in: Utasi, 2001). Ez a trend ezután folytatódik és állandósul a tılük idısebb korcsoportok mindegyikében. Az ötvenes nık körében, a hasonló korú férfiakhoz képest már majdnem kétszeres a társ, állandó partner nélkül élık aránya (Utasi, 2001; Utasi, 2003). A válások aránya fokozatosan csökken az idıskorban az életkor elırehaladtával, de ennek megfelelıen növekszik az özvegyek száma (Daróczi, 2006). Az idıskori szingliség leginkább az özvegységben jelenik meg. Az özvegyek számának növekedése mindkét nemnél tapasztalható, de jelentısebb a nıknél: 2005-ben a nık egyötöde (18,9 %) volt özvegy, míg ez az arány a férfiaknál csak 4,3 % volt (Daróczi, 2006). A 60 év felettiek csoportjában a férfiak 3/4-e nıs, 16 %-uk özvegy, és 7 %-uk elvált, míg a nıknél 35 % házas, 9 % elvált, az özvegyek aránya viszont 53 % (Daróczi, 2006), 70 felett pedig már a nık 4/5-e eltemette házastársát. Az idısebb nık fele (8, 3 millió volt özvegy, ezzel öt az egyhez arányban múlták felül az özvegy férfiakat (1, 7 millió fı) (Hayflick, 1995). 6. táblázat. Az állandó társ nélkül élık aránya a különbözı korcsoportokban (%), 2001 (Forrás: Utasi, 2001)

Korcsoport

Mintaátlag

Nık

Férfiak

20-asok

24, 3

18, 9

29, 0

30-asok

18, 2

15, 5

21, 4

40- esek

20, 8

21, 9

19, 3

50- esek

25, 3

31, 6

17, 1

60-asok

40, 7

40, 5

17, 5

Az idısödés elnıiesedése

27

Az idıskor elnıiesedésérıl beszélnek, így az öregedéssel kapcsolatos pszichés feladatok, kihívások is a nıket érintik inkább (Síró, 1999; Paksy, 2008), ezért fontos kiemelni a 65 év feletti özvegy nık nagyfokú sérülékenységét (Prior, Hayes, 2003). Leginkább a 85 év feletti idıs nıknek kell szembenézniük az öregedés kihívásaival, és legtöbbször egyedül, hiszen ebben az életkorcsoportban már nagyon sok (7. és 8. táblázat) az idıs özvegy nık aránya. A kor hozta változásokkal szemben védıfaktort jelentene egy jó házastársi kapcsolat (Kovács és mtsai, 2001). Az öregedés feladata mellett azonban a nıknek plusz érzelmi tárgyvesztésekkel is meg kell birkózniuk (megözvegyülés, válás). A nık szerencsére jobban tudják a veszteségeket baráti kapcsolatokkal kompenzálni, mint a férfiak, de nekik is megvannak a korlátaik (Spar, LaRue, 2002), ezért egyre többen szorulnak szociális és terápiás támogatásra (Síró, 1999). 7. táblázat. Az idıskorú férfinépesség korcsoportonkénti megoszlása családi állapot szerint, KSH (2006) (Semsei, 2008)

Korcsoport (év) 65- 69

Nıtlen 9 072

Családi állapot Házas Özvegy 152 014 18 142

Elvált 15 623

194 851

70- 74

5 681

124 046

22 059

9 182

160 968

75- 76

4 058

85 291

25 046

4 879

119 274

80- 84

2 553

44 523

21 888

2 044

71 008

85+

1 639

17 815

14 726

629

34 809

Összesen

23 003

32 357

580 910

65- 69

4, 7

423 689 101 861 %-os megoszlás (%) 78, 0 9, 3

8, 0

100, 0

70- 74

3, 5

77, 1

13, 7

5, 7

100, 0

75- 76

3, 4

71, 5

21, 0

4, 1

100, 0

80- 84

3, 6

62, 7

30, 8

2, 9

100, 0

85+

4, 7

51, 2

42, 3

1, 8

100, 0

Összesen

4, 0

72, 9

17, 5

5, 6

100, 0

28

Összesen (fı)

8. táblázat. Az idıskorú nınépesség korcsoportonkénti megoszlása családi állapot szerint, KSH (2006) (Semsei, 2008)

Korcsoport (év) 65- 69

Nıtlen 9 447

Családi állapot Házas Özvegy 135 546 112 236

Elvált 28 943

Összesen (fı) 286 172

70- 74

7 938

92 832

136 069

21 294

258 133

75- 76

8 086

52 317

145 446

14 916

220 765

80- 84

6 696

19 357

121 680

7 893

155 626

85+

4 924

1 905

79 515

2 762

89 106

Összesen

37 091

301 957

594 946

75 808

1 009 802

65- 69

3, 3

%-os megoszlás (%) 47, 4 39, 2

10, 1

100, 0

70- 74

3, 1

36, 0

52, 7

8, 2

100, 0

75- 76

3, 7

23, 7

65, 9

6, 8

100, 0

80- 84

4, 3

12, 4

78, 2

5, 1

100, 0

85+

5, 5

2, 1

89, 2

3, 1

100, 0

Összesen

3, 7

29, 9

58, 9

7, 5

100, 0

A HÁZASSÁG NEM BOLDOGÍT ?! A CSALÁDI ÁLLAPOT ÉS AZ EGÉSZSÉG KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK

A családi állapot és az egészség (morbiditási és mortalitási arányok) erıs és konzisztens kapcsolata ma már nyilvánvaló. Azonban az még vitatott, hogy milyen irányú a kettı közötti kapcsolat. A családi állapot és az egészség kapcsolatára vonatkozóan számos elmélet ismert, melyek egymással versenyeznek, de nem zárják ki egymást (Averett és mtsai, 2008). A szelekciós elmélet szerint párválasztásunk során az egészséget preferáljuk, ezáltal az egészség meghatározza a családi állapotot is: eleve az egészségesek házasodnak és könnyebben meg is tudják tartani a kapcsolatot, illetve a rosszabb egészség nehezíti egy 29

párkapcsolat kialakítását, illetve fenntartását (Helmert, Shea, 1998). A feltételezést kísérleti eredmények is megerısítik (Averett és mtsai, 2008). A protektív elmélet szerint a házasságban, párkapcsolatban megélt biztonság, társas támasz, egészség monitorozás, illetve a hasonlóság, a közös értékek (Averett és mtsai, 2008) védı hatást fejtenek ki az egészségre, tehát a kapcsolatban vagy házasságban élık jobb egészségmutatókkal rendelkeznek. A „resource elmélet”szerint ez az anyagi és társas támasznak egyaránt köszönhetı (Shapiro, Keyes, 2008). Az ún. „házassági egészség prémium” hatás (marriage health premium) (Averett, Argyes, 2008; Waite, Gallagher, in: De Paulo, 2007) szerint a házasok jobb egészségnek örvendenek, kevesebbet betegeskednek, kisebb a halandóságuk, és tovább is élnek, mint az egyedülálló emberek boldogabbak, elégedettebbek az élettel, kisebb náluk a depresszió valószínősége (Coontz, 2005, in: De Paulo, 2007; Johnson és mtsai, 2000, in: Kopp, 2008). A „mézes hetek hatás” (honeymoon effect) szerint viszont a házasok boldogságának emelkedése csak a házasságkötés napján emelkedik meg, utána viszont az egyedülállóakkal azonos mértékő (Lucas, 2003, in: De Paulo, 2007). Ha van is különbség, az nem feltétlenül a házasok javára írandók, sıt sokszor éppen az ellenkezıjét tapasztaljuk (De Paulo, 2007). Ezek szerint az egyedülállóaknak magas az önbecsülésük, elégedettek az élettel, és boldogságuk sem különbözik a házasok boldogságától (De Paulo, 2007). Egyes szerzık a morbiditási és mortalitási mutatókat tekintve sem találtak különbségeket (Ebrahim 1995, Cheung, 2000, in: Kopp, 2008). A 9. táblázatban néhány, a területen végzett kutatás konkrét eredményeit láthatjuk arra vonatkozóan, hogy hogyan hat a családi állapot az egészségre. (A *-gal jelölt adatok az idıs emberekre vonatkozó megállapításokat tartalmazzák). 9. táblázat. A családi állapot hatása az egészségre

Szubjektív jóllét

- A házasok szubjektív jólléte magasabb (Veenhoven, 1983) - de fontos a kapcsolat minısége is (Veenhoven, 1983) - fontos szerepe van a választás tényének is (Austrom, Hanel, 1985, in:

Darrington és mtsai, 2005) Boldogság

- maguk a szinglik nem igazán elégedettek privilegizáltnak tőnı helyzetükkel, nem boldogok (Utasi, 2001; Utasi, 2004) - a házas emberek boldogabbak, mint az egyedülállóak (Veenhoven, 1983)

Neurózis

- a neurózis pontszámok legmagasabbak az özvegyeknél (Kovács és mtsai,

30

∗

2001)

- ıket követik azok, akik elváltak, de együttélnek, házasok, de különélnek, majd az elváltak, és a különélık (Kovács és mtsai, 2001)

Depresszió

∗

- a depresszió pontszáma magasabb az özvegy (16,3 ill. 16,2 %), és az

∗

elváltak között (11,5 ill. 11,1 %) (Kovács, Jakab, Kopp, 2001)

- a nıknél kiemelkedı még a házas, de különélık (12%) illetve az elvált, de együttél (11, 3%) kategóriákban is a depresszió pontszáma (Kovács,

∗

Jakab, Kopp, 2001)

∗

- A szociális támogatással való kapcsolat negatív (Kovács, 2003) Szívbetegségek, vérnyomás

- a házasoknál kisebb a kardiovaszkuláris megbetegedések száma (Stroebe,

Stroebe, 1995, in: Shapiro és Keyes, 2008) - illetve a házas emberek vérnyomása alacsonyabb (Holt-Lunstad, 2008) - fontos a kapcsolat minısége: az egyedülállóaknál alacsonyabb volt a vérnyomás, mint a rossz házasságban élıknél (Holt-Lunstad, 2008) - A szívinfarktus ugyanolyan mértékő a házasoknál és az egyedülállóaknál

(Surján, 2004, Franklin, 2000, in: Kopp, 2008) - más kapcsolat nem bírt kompenzáló erıvel (Holt-Lunstad, 2008)

Alkoholizmus

- az egyedülélık körében magasabb a nagyivás mértéke (Ádány, 2003, De Paulo, 2007) - a megfelelı társas támasz csökkenti ennek mértékét (Ádány, 2003) leginkább az elváltaknál emelkedett meg (Waite és Gallagher, 2000, in: Averett, Sikora, Argys, 2008 és in: De Paulo, 2007)

Öngyilkosság

- A házas és együttélı emberek körében kevesebb az öngyilkosság (Veenhoven, 1983, Masocco, 2008) - az öngyilkosság kevesebb azoknál az egyedülállóaknál is, akik együttélnek testvérrel vagy szülıvel (Kobrin, Hendershot, 1977, in:

∗

A jelölt adatok az idıskorú egyedülálló populációra vonatkoznak.

31

Veenhoven, 1983) - az öngyilkossági kísérlet gyakoribb az elváltak/különélık illetve az

∗

özvegyek között (Kovács, Jakab, Kopp, 2001; Masocco, 2008)

∗

- a nıknél (Kovács, Jakab, Kopp, 2001) ; férfiaknál gyakoribb (Masocco, 2008)

∗

- fıleg a 40- 59 éves korosztályban (Kovács, Jakab, Kopp, 2001) Dohányzás

- a legtöbb dohányzó nı az elváltak és az özvegyek közül kerül ki (Józan Péter,

1997) - a házasság csökkenti a dohányzás valószínőségét (Averett és mtsai, 2008)

Drog

- A droghasználat az elváltakhoz, és a különélıkhöz köthetı leginkább, nem pedig az „örökszinglikhez” (Lex, 1994, in: Heinz és mtsai, 2009)

- és fıleg a férfiak esetében nagy a házasság védı szerepe (Merline és mtsai, 2004, in: Heinz és mtsai, 2009) - A házasságban, mind az együttélés esetén csökken a droghasználat, de a házasság védı szerepe nagyobb (Merline és mtsai, 2004, in: Heinz és

mtsai, 2009) - egy kezelıprogramban való részvétel is segít jó minıségő társas támogató kapcsolat (Moos és mtsai, 2002, in: Heinz és mtsai, 2009; White és

Bates, 1995, in: Heinz és mtsai, 2009)

Pszichoszociális háttértényezık Az ún. pszichoszociális háttértényezık, melyeknek különösen idıskorban nagy a szerepe (Kovács, 2003), „… a várható élettartamot az egyéni biológiai adottságainál erısebben és differenciáltabban befolyásolják” (Síró, 1999). Ezek a tényezık árnyalják a családi állapot és egészségi állapot közötti összefüggést. Ilyen moderátorváltozók a nem, a házastársi kapcsolat minısége, a kor, a szingliség iránti attitőd, a szingli altípusok különbségei, és más kapcsolatok kompenzáló szerepe (De Paulo, 2005).

32

Nemi különbségek: Védtelen férfiak? A házasság a férfiak számára nagyobb védelmet nyújt (Hatfield, 1983, in: RankinEsquer, 1997; Averett és mtsai, 2008): „házasnak lenni kétszer kedvezıbb a férfiaknak” (Bernard, 1972, in: Rankin-Esquer, 1997). A házas férfiak mentális egészsége jobb, nagyobb a boldogságuk mértéke, továbbélnek (Bernard, 1972, in: Rankin-Esquer, 1997). A házas férfiaknál csökkent morbiditási mutatók tapasztalhatóak (Kopp, 2008), ugyanakkor az özvegy, egyedülálló férfiaknál magasabb az elhalálozás (Ebrahim, 1995, in: Rankin-Esquer, 1997; Scafato és mtsai, 2008). A férfiaknál a házastárstól kapott társas támasz tehát jelentıs védıfaktorként jelenik meg (Kopp, 2008), és ez az elıny már egy együttélés során is megmutatkozik (Scafato, 2008). A nıknél ennek az ellenkezıje volt igaz (Bernard, 1972, in: Rankin-Esquer, 1997): a szingli nık egészségprofilja jobb, mint házas társaiké (Bernard, 1972, in: DePaulo, 2005). Bár kétségtelen, hogy a házasság pozitív hatása a nıknél is megfigyelhetı, a nık érzékenyebbek a kapcsolat minıségére is. Míg a férfiaknál a házastárstól és gyermektıl kapott társas hiánya, a nıknél a kapcsolatokkal való elégedetlenség volt a korai elhalálozás jó elırejelzıje. Ezért a nık hajlamosabbak felbontani egy rossz házasságot, és kevésbé valószínően kötnek újra házasságot egy válás vagy özvegység után.

A kapcsolat minısége: A kísérletes eredmények szerint a házasság minısége fiziológiai és mentális szinten is jelentıs (Rankin-Esquer, 1997).

A házassággal való elégedetlenség a szív falának

megvastagodását, és magasabb vérnyomásértékeket eredményez (Baker, 2000, in: Kopp, 2008; Holt-Lunstad, 2008, Rankin-Esquer, 1997). A mentális megbetegedések szintjén a pozitív, jó minıségő kapcsolat csökkenti a depressziós és szorongás kialakulásának valószínőségét, ugyanakkor a házasságban megélt konfliktusok fokozzák a szorongást, a depressziót, illetve a házastársi stressz (Kopp, 2008) rosszabb életminıséget, vitális kimerültséget, és alvászavarokat is eredményezhet. Egy esetlegesen negatív kapcsolat növeli a morbiditást, a boldogtalan házasok tehát nem tapasztalják azokat az elınyöket, melyek a boldog házasoknál védıfaktorként mőködnek (Holt-Lunstad, 2008; Surján, 2004, in: Kopp, 2008).

Szingli altípusok közötti különbségek: A szinglik kutatása során kiderült, hogy a szingli csoport korántsem olyan homogén, mint hittük, különbözı „szingli csoportok” léteznek („örökszingli”, elvált/különélı, özvegy), és ezen csoportok között jelentıs különbségek vannak (Waldron és mtsai, 1997, in: Jump, 33

2005; Prior, Hayes, 2003). Az eddig ismert kategóriák mellett a külföldi szakirodalom megnevezi az örökszinglik („nevermarried”) csoportját. Ez a szinglik egyik különleges csoportja: ık azok, akik soha nem kötöttek még házasságot. Összességében elmondható, hogy az örök szingli jobb egészségmutatókkal jellemezhetı: továbbélnek, egészségesebbek (Wolf és mtsai, 2002, in: Jump, 2005). Az örökszinglikkel szemben az elváltak/különélık állapota rosszabb (Aseltine, Kessler, 1993, in: Jump, 2005). A válás után sokféle problémával kell szembenézniük, melyek rombolhatják az egészségi állapotukat: az anyagi problémák, a válás során átélt pszichológiai stressz, illetve az ezek következtében megjelenı egészségkárosító magatartások (dohányzás, alkohol) együttvéve több megbetegedést eredményeznek ennél a csoportnál (Joung, 1996, in: Jump, 2005). A csoportok közül az özvegyek állapota is rosszabb volt, mint az „örökszingliké” (Hoeffer, 1987, in: Jump, 2005). Szintén több problémával kell megküzdeniük: a gyász folyamata magával vonja eddigi életük folytonosságának megszakadását, változásokat hoz minden téren, az elızı szerepek elvesztését, identitás megrendülését vonja maga után. Emellett igaz lehet az is, hogy az özvegyek és az elváltak kevésbé felkészültek az egyedül való életre, mint az „örökszinglik” (Rice, 1989, in: Jump, 2005).

A kor: Ahogy már említettem az ageizmus az idısekkel szembeni elıítéletek győjtırendszere. A fogalmat (ageism) Robert Butler, az Amerikai Öregedéstudományi Intézet (National Institute on Aging) igazgatója használta elıször, 1968-ban (Hayflick, 1995; Pék, 2008). A mai társadalom a fiatalok társadalma (Hildebrand, 1997). Idıskorban az egyedülálló embereknek nem csupán a kor okozta változásokkal, betegségekkel, krízisekkel (özvegység, válás) kell megbirkózniuk, hanem az idısödéssel kapcsolatos sztereotípiákkal is szembe kell nézniük (Kovács, 2003, Pék, 2008), bár igaz, hogy az ageizmus mértéke egyre inkább csökkenıben van (Pék, 2008). Az egyedülálló emberekkel szembeni elıítéletek az ageizmushoz hasonló elıítéletrendszert alkotnak, ez a szinglizmus (singlism) (De Paulo, 2007). Bár a szingliség manapság egyre elfogadottabb életforma, kevesebb elıítélettel kell szembenézniük az egyedülállóaknak (Young, Stock, 1997, in: Stone, Nichol, 1998), ugyanakkor a fiatalabb szingliket kevésbé ítélik el, mint az idıseket (DePaulo, 2007; Morris és De Paulo, 2004, in: De Paulo, 2005). Elıbbit átmeneti jelenségnek tekintik ez emberek, míg az idısebb szingliket szociálisan izoláltabbnak, és magányosnak hiszik. Maguk az egyedülállóak is hasonlóan vélekednek. 2535 éves kor között az egyedülállók "még nem házasként" említik magukat. A nıknek azonban 34

harmincas éves korukban szembesülniük kell azzal, hogy talán soha nem mennek férjhez, esetleg le kell mondaniuk az anyaságról is. Ez a pont az átmenetet jelentheti az ideiglenes szingliségbıl az állandóba. Az idısebb kori szingliséget is különbözıképpen élhetik meg a nık: öntudatos szinglikké válhatnak vagy rosszul érezhetik magukat társas összejöveteleken, ambivalensek saját szingliségükkel, bár szívesen elfogadnák sorsukat, és megbékélnének vele, de a negatív szociális stigma megakadályozza ezt, megnehezítve életüket. Önértékelésük sérül, önmagukat hibáztatják kapcsolataik kudarcáért (Sanfield, Percy, 2003). Ez a megítélés fıleg az örökszingliknél tapasztalható (De Paulo, 2005), és fıként a nıket fenyegeti (De Paulo, 2005). Ezek a sztereotípiák tehát hatással vannak az idısödés megélésére: a stigmatizáció fokozza az idıs emberek elértéktelenedettség- érzését. Ezért nagyon fontos az idısek esetében a pozitív önértékelés kialakítása, és az, hogy foglalkozzanak saját öregségükkel (Beregi, 1999).

A szingliség iránti attitőd és motiváció: Nagyon fontos tényezı az, hogy a szingliséget valaki választotta, vagy pedig úgy alakult az élete, hogy egyedül maradt (Stein, 1981, in: Utasi, 2004), illetve annak van még jelentısége, hogy az egyedülálló ember hogyan viszonyul saját szingliségéhez (Hradil, 1995, in: Borgreffe, 1997). A „kreatív szingli” („creative single”) alkotó módon kezeli a szingliség állapotát. Nem zavarja, hogy egyedül van, élvezi az életet, magánélete tartalmas, sok ismerıse van, energikusság, aktivitás, és függetlenség jellemzi. A „magányos szingli” („lonely single”) magányosnak érzi magát, nem szeret egyedül élni, de a körülmények miatt kénytelen rá. Ez a fajta szingli nem az új életforma tipikus képviselıje. Tagjai az idısebb korosztályból kerülnek ki. Az „ambivalens szingli” („ambivalent single”) vegyes érzelmekkel éli meg a szingliség állapotát. Látszólag szívesen kibékülnek az egyedülálló életformával, és élvezik azt, valójában azonban nem érzik magukat jól egyedül (Hradil, 1995, in: Borgreffe, 1997).

Más kapcsolatok szerepe: Az egyént körülvevı szociális háló hat az egészségre. A szegényesebb szociális háló, az alacsony fokú szociális integráció emeli a kardiovaszkuláris megbetegedések, balesetek, öngyilkosságok kockázatát és növeli a halálozás valószínőségét. Fontos kérdés azonban az, hogy a párkapcsolatnak, illetve házastársi kapcsolatnak kiemelt szerepe van-e ebben, vagy más kapcsolatok kompenzáló erıvel bírnak- e, vagyis megvalósul- e valamilyen transzerferhatás („cross- domain buffering effect”) (Lepore, 1992, in: Holt-Lunstad, 2008).

35

Az eredmények ellentmondóak: egyesek szerint más kapcsolat nem kompenzálja a szingliség hátrányait (Holt-Lunstad, 2008), míg más eredmények szerint a magány nem a családi állapottal függ össze, hanem a társas támasszal (Sheehan, 1989, in: Darrington és mtsai, 2005). Az eredmények ugyanilyen ellentmondóak azzal kapcsolatban is, hogy a házasságnak és a manapság egyre gyakoribb együttélésnek hasonló hatása van- e. Egyesek szerint az együttélésnek is ugyanolyan a hatása, mint a házasságnak, míg más eredmények szerint az együttélés hatása is pozitív, bár nem olyan erıteljes, mivel a házasság „stabilitása” miatt speciális (Averett és mtsai, 2008). Arról is megoszlanak a vélemények, hogy a szingliknek vagy a házasoknak van- e több szociális kapcsolatuk. Zettel a szingliség paradoxonának nevezi, hogy a szociális támogatottságuk nagyobb (Zettel, 2005, in: DePaulo és Morris, 2006; Barett és Lynch, 1999), míg más eredmények szerint a házas emberek szociális hálója szélesebb (Hurlbert, Acock 1990, in: Shapiro és Keyes, 2008) és több szociális támogatottsággal rendelkeznek (Kessler és McLeod 1985, ill. Pearlin, Johnson 1977, in: Shapiro és Keyes, 2008). Különbségek vannak a férfiak és a nık között. A házas férfiak leginkább a feleségükben bíznak, vele ápolják a legfontosabb kapcsolatot, illetve a feleség halála esetén a más nı rokonokban bíznak. A nık kapcsolati széleskörőbbek, a kapott támogatást több helyrıl, forrásból szerzik be (De Paulo, 2007), ezáltal az öregedéshez, egyedülléthez is zökkenı mentesebben alkalmazkodnak (Antonucci, Akiyama, 1987). A támogató rendszer összetétel is változik a családi állapot függvényébe (Barett és Lynch, 1999). A szinglik kapcsolata jó a származási családdal, közel állnak családtagjaikhoz, rokonaikhoz. Különösen jó a kapcsolatuk testvéreikkel, ami az idı múlásával fokozódik is (Spar és LaRue, 2002). A saját gyermek is fontos része természetesen a támogatórendszernek, azonban csak akkor, ha ez a kapcsolat jó is (De Paulo, 2007). A barátságok fontosabbak a szingliknek, mint a házasoknak (Jaeggi, 1992, in: Borgreffe, 1997): több és szorosabb baráti kapcsolataik vannak (Connidis, 2001, in: De Paulo, 2005). A barátság idıskorban kiemelkedı szerepet kap (De Paulo, 2007), ahogyan a közösségi életben, vallási közösségekben betöltött szerepek is nagyobb jelentıséggel bírnak, és ezekkel a kapcsolatokkal talán a házastársi kapcsolat sikeresen helyettesíthetı. „Az intim, bizalmas kapcsolatok talán a legfontosabbak az egyén idıskori jóllétéhez és mentális egészségéhez” (Spar és LaRue, 2002), ezért ennek a ténynek az idısek szempontjából kiemelt jelentısége van. A társas kapcsolatok az elédelgettség és a fontosság érzését adják az idıs embernek (Spar és LaRue, 2002), ezért „a társas kapcsolati érintkezés és a másokkal való kapcsolat, úgy tőnik, fontos a sikeres öregedéshez…” (Spar és LaRue, 2002). 36

SZINGLISÉG ÉS EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT IDİSKORBAN

A magányosság egy olyan tapasztalat, amely általában az öregséggel és az egyedülállósággal asszociálódik (Dysktra, 1995, in: De Paulo, 2007). A gyerekekkel, testvérekkel, barátokkal és szomszédokkal való kapcsolat mind erıs, negatív kapcsolatot mutatnak a magányossággal, fıleg az idıs szingli felnıtteknél (Garcia, 2005). Egyes eredmények szerint nem maga az izoláció okoz problémát idıskorban, hogy az izolációt hogyan éljük meg, hogyan kezeljük, vannak- e baráti, rokoni segítségek (Keith, 1990). A házastárssal való kapcsolatot esetleg pótolhatják, helyettesíthetik is (Dykstra, 1995, in: De Paulo, 2007). A támogató kapcsolatok nemcsak a magányosság elkerülése miatt, de az egészség megırzése szempontjából is fontosak. Azok az idıs emberek, akik egyedül élnek, kevésbé épülnek fel egy infarktus vagy stroke után, nagyobb a valószínősége, hogy gondozóotthonba kerülnek, hatástalan náluk a rehabilitáció, ill. új vagy folytatódó betegségek következnek be. Az egyedülálló férfiak magasabb magányossági szintet mutatnak, mint az egyedülálló nık, különösen igaz ez az özvegy férfiakra. A nık azért is lehetnek kedvezıbb helyzetben, hiszen ık szélesebb kapcsolati halóval rendelkeznek, ugyanakkor a férfiak inkább csak a házastársukra támaszkodnak. Emellett a nık hajlamosabbak a házastárs halála után új kapcsolatot létesíteni, különösen a nık (Lamme, 1996). (Bár vannak ezzel ellentétes eredmények is).

Örökszinglik idıskorban: A kutatók elkezdtek több figyelmet szentelni az idıs örökszinglik helyzetére is. Most még nincs világos konszenzus arra vonatkozóan, hogy milyen az idıs, örökszingli emberek élete és társas támogató rendszerük: az eddigi kutatások eredményei vegyesek. Bár az örökszinglik fiatalabb korban (25 és 49 éves kor között) izgalmasabbnak találják a szingli életet, ez azonban az idıskorban megfordul: az örökszinglik kevésbé boldogok, mint a házasok (Rubinstein, 1987). Nem szükségszerő, hogy ezek az emberek szociálisan izoláltak legyenek; de életük késıi szakaszán szenvednek a veszteségek, meg nem valósított álmok hatásaitól (Rubinstein, 1987), legjobban a családi élettel szemben érzett nagyobb elégedetlenséggel lehetne megmagyarázni relatív boldogtalanságukat, illetve alacsonyabb jóllétük egyéb változásoknak is tulajdonítható, melyek az öregedést kísérik, és amelyek csökkentik a szingli életstílus életképességét, megvalósíthatóságát (Ward, 1979). Azonban elıfordulhat az is, hogy kreatívan kezelik, és elfogadják eddigi életüket, ilyenkor elégedettek 37

lehetnek életükkel (O’Brien, 1991). Jóllehet, az elvált és özvegy felnıttek, valószínőbben profitálnak a felnıtt gyermekkel való kapcsolatból, az örökszingli és gyermektelen egyedülállóak pedig inkább a testvérekkel, barátokkal, és szomszédokkal való kapcsolatból nyerhetnek támogatást.

ÖSSZEGZÉS „Az öregséggel és a halállal némely vonatkozásban ma nehezebb szembenézni, mint régen” (Riemann, 1998). Ma, egy olyan korban, ahol a fiatalság az értékes, az öregedés egy kihívás, melyet nehezít, hogy hazánkban alig van kultúrája az idısödésnek, és az idıs létnek. Észre kell azonban venni, hogy az idıskorúak értékes, kihasználatlan erıforrásai a társadalomnak, a sikeres öregedés elısegíthetı, fel lehet rá készülni, függ a környezettıl, szociokulturális adottságoktól (Giddens, 1995, in: Kovács, 2003). A prevenció szerepe (az egészséges életmód folytatása, felkészülés az öregedésre, már az aktív szakaszban) azért is nagyon fontos, mert a sikeres öregedés olyan tényezıktıl függ, melyek kontrollálhatóak, változtathatóak. A családi állapotnak fontos szerepe van az egészségi állapot megırzésében, azonban nem, vagy nem könnyen változtatható tényezı. Ezért fontos terápiás lehetıség felkutatni az idıs ember társas támogatásának forrásait, fejleszteni, erısíteni a szociális hálót, új kapcsolatokat kialakítani. Az öregedés elnıiesedése és az, hogy egyre több az egyedülálló idıs ember, felhívja a figyelmet az egyedülálló (többnyire özvegy) idıs nık problémáira. Az egészséggel kapcsolatos vizsgálatokból is látszik, hogy ez a réteg igen veszélyeztetett, s bár vannak erısforrásaik, segítségre szorulhatnak a gyász feldolgozásában, és az öregedéssel való megküzdésben. A korosztály problémájának megismerése és megoldása tehát fontos feladat lehet. Fontos kérdés az özvegyek és az elváltak problémája mellett, az idıskorú örökszinglik kérdése. Errıl a rétegrıl keveset tudunk, kevesen is vannak. Azonban a szingli jelenség elsı képviselıi még csak most fognak abba a korba érni, hogy ezzel foglalkozhassunk, és ennek hatásait érezhessük. Ezzel kapcsolatosan kérdés, hogy a tudatosan szingli létet vállalóknak milyen új nehézségekkel kell megküzdeniük, idıskorban. Hogyan formálja majd a szingliség az idıskori szerepeket? A szülıi szerep helyére léphet- e valami más? Hogyan alakul a nagyszülıi szerep? Milyen lesz számukra az özvegyszerep?

38

A segítségnyújtásban pedig szerepet kaphat a családterápia (válások megelızése, tudatosan szingliséget vallók lélektani gátjainak feldolgozása), illetve magának a terapeutának a támogató jelenléte egy terápia során (Spar és LaRue, 2002). A pszichoterápia és pszichoanalízis is sokat tehetne az idıs emberekért (Hildebrand, 1997), hiszen „az idısödı, avagy öregember mégis képes tapasztalatai révén szellemi erıit mobilizálni, tanulni, gyógyulni… képes alkotni, derősen, méltósággal végezni az életet…” (Hildebrand, 1997).

IRODALOMJEGYZÉK

Ádány RV, Hajdú PK, Fülöp I. (2003): A korai halálozás jellegzetességei az ezredforduló Magyarországon. In: A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. (Szerk.: Ádány Róza) Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest. pp. 27- 43. Akiyama A, Akiyama H. (1987): An examination of sex differences in social support among older men and women. Sex Roles 17/11- 12: 737- 749. Almási M. (2002): A szinglik. http://almasi.elte.hu/glob95.html Averett SL, Sikora A, Argys LM. (2008): For better or worse: Relationship status and body mass index. Econom Human Biol 6: 330–349. Barrett AE, Lynch SM. (1999): Care giving networks of elderly persons: variation by marital status. The Gerontologist 39/6: 695-704. Beregi E. (1999): Egészségben megöregedni. Ajánlás fiataloknak és idıseknek. Medicina Könyvkiadó Rt, Budapest. Borgeffe F. (1997): Egyedül élı (single) emberek. II. In: Lelkipásztor, 72/6: 207- 209. Daróczi E. (2006): A demográfiai öregedés tényezıi Ausztriában és Magyarországon. In: Öregedés- öregség. Tanulmánykötet a 2006. június 8-án megrendezett Öregedés- öregség konferencia elıadásaiból. pp. 29- 46. KSH, Budapest. Darrington J, Piercy KW, Niehuis S. (2005): The Social and Cultural Construction of Singlehood among Young, Single Mormons. The Qualitative Report, December: 639-661. De Paulo B., Morris W. L. (2005): Singles in Society and in Science. Psychol Inquiry 16/2-3: 57–83. De Paulo B, Morris WL. (2006): The Unrecognized Stereotyping and Discrimination against Singles. Cur Direct Psychol Sci 15/5: 251 – 254.

39

De Paulo B. (2007): Singled out. How singles are stereotyped, stigmatized, and ignored, and still live happily ever after. St. Martin’ s Griffin, New York. Fábián G. (2009): İszülı társadalmak. In: Magy Gerontol 1: 6- 27. Garcia EL, Banegas JR, Perez-Regadera AG, Cabrera RH, Rodriquez-Artalejo F. (2005): Social network and health-related quality of life in older adults: A population-based study in Spain. Qual Life Res 14: 511–520. Hablicsek L. (2006): A demográfiai öregedés tényezıi. In: Öregedés- öregség. Tanulmánykötet a 2006. június 8-án megrendezett Öregedés- öregség konferencia elıadásaiból. pp. 9- 29. KSH, Budapest. Hayflick L. (1995): Az öregedés titkai. Magyar Könyvklub, Budapest. Heinz AJ, Wu J, Witkiewitz K, Epstein DH, Preston KL. (2009): Marriage and relationship closeness as predictors of cocaine and heroin use. Addic Behav March: 258-263. Helmert U, Shea S. (1998): Family status and self-reported health in West Germany. Soz.Pr@ventivmed, 43: 124-132. Hildebrand P. (1997): FÉLÚTON…Az öregedés lélektani megközelítése. Park Kiadó, Budapest. Holt-Lunstad J, Birmingham W, Jones BQ. (2008): Is There Something Unique about Marriage? The Relative Impact of Marital Status, Relationship Quality, and Network Social Support on Ambulatory Blood Pressure and Mental Health. Soc Behav Med 35: 239–244. Józan P. (1997): A nık egészségi állapotának néhány jellemzıje. In: Szerepváltozások. Jelentés a nık helyzetérıl. 1997. (Szerk.: Lévai Katalin, Tóth István) pp. 107- 120. TÁRKI, Budapest. Jump ME. (2005): Meanings of leisure for later- life never- married childless women. (MSc értekezés). Miami University, Oxford, Ohio. Keith PM, Braito R. Breci M. (1990): Rethinking isolation among the married and the unmarried. Amer J Orthopsychiatry April: 289-297. Kopp M. (2003): A magatartástudományi kutatások lehetıségei az orvoslás területén. Magy Tud November: 1352- 1363. Kopp M. (szerk.) (2008): Magyar lelkiállapot. Semmelweis Kiadó, Budapest.

40

Kovács M, Jakab E, Kopp M. (2001): Középkorú és idıs nık lelki egészsége. In: Szerepváltozások: Jelentések a nık és a férfiak helyzetérıl, 2001. (Szerk.: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György) pp. 222- 238. TÁRKI, Budapest. Kovács M. (szerk.) (2003): Idıskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos Kiadó, Budapest. Lamme S, Dykstra PA, Van Groenou MIB. (1996): Rebuilding the network: New relationships in widowhood. Person Relat 3: 337-349. Masocco M, Pompili M, Vichi M, Vanacore N, Lester D, Tatarelli R. (2008): Suicide and Marital Status in Italy. Psychiatr Q 79: 275–285. O’ Brien M. (1991): Never married older women: The life experience. Soc Indicators Res May: 301- 315. Paksy A. (2008): Gerontológia a statisztika tükrében: A lakosság kormegoszlása, öregedésének folyamata. In: Gerontológia. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. pp. 16- 27. (Szerk.: Semsei I.) Sprint Nyomda, Nyíregyháza. Pék Gy. (2008): Pozitív modellek az öregedés magatartástudományi és egészségpszichológiai megközelítésében. In: Gerontológia. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. pp. 330- 337. (Szerk.: Semsei Imre) Sprint Nyomda, Nyíregyháza. Prior PM, Hayes BC. (2003): The Relationship between Marital Status and Health. J Family Issues 24/1, 124-148. Rankin-Esquer LA, Miller NH, Myers D, Taylor CB. (1997): Marital Status and Outcome in Patients with Coronary Heart Disease. J Clin Psychol Med Setting 4/4: 417- 435. F. Riemann (1998): Az öregedés mővészete. Helikon Kiadó, Budapest. Rubinstein RL. (1987): Never Married Elderly as a Social Type: Re-evaluating Some Images. Gerontologist February: 108-113. Sanfield A, Percy C. (2003): Accounting for Single Status: Heterosexism and Ageism in Heterosexual Women's Talk about Marriage. Feminism Psychol 13/14: 475- 488. Scafato E, Galluzzo L, Gandin C, Ghirini S, Balderechi M, Capurso A, Maggi S, Faarchi G. (2008): Marital and cohabitation status as predictors of mortality: A 10-year follow-up of an Italian elderly cohort. Soc Sci Med 67: 1456–1464. Semsei I. (szerk.) (2008): Gerontológia. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. Sprint Nyomda, Nyíregyháza. Shapiro A, Keyes CLM. (2008): Marital Status and Social Well-Being: Are the Married Always Better Off? Soc Indic Res 88: 329–346.

41

Síró B, Bódor Cs. (szerk.) (1999): Gyakorlati geriátria. Háziorvos továbbképzés. Springer Orvosi Kiadó, Budapest. Somlai P. (1999): A sokféleség zavara: a család életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia 1- 2: 38- 47. Spar JE, La Rue A. (2002): Geriátriai pszichiátria. Lélekben Otthon Könyvkiadó, Budapest. Stone GJ, Nichol S. (1998): Older, single female holidaymakers in the United Kingdom — Who needs them? J Vacat Mark 5/1: 7-17. http://jvm.sagepub.com/cgi/content/abstract/5/1/7 Törıcsík M. (2003): Fogyasztói magatartás. Trendek. Új fogyasztói csoportok. pp. 217- 245. KJK KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest. Utasi Á. (2001): A fiatal egyedülálló nık párkapcsolati esélye. In: Szerepváltozások. Jelentés a nık és férfiak helyzetérıl. 2001. (Szerk.: Nagy Ildikó, Pongrácz Tiborné, Tóth István György) pp. 113- 134. TÁRKI és a Szociális és Családügyi Minisztérium Nıképviseleti Titkársága, Budapest. Utasi Á. (2003): Független egyedülálló harmincasok: a szingli. In: Család és népesség- itthon és Európában. (Szerk.: Spéder Zsolt) pp. 231- 253. Századvég Kiadó, Budapest. Utasi Á. (2004): Feláldozott kapcsolatok. A magyar szingli. MTA, Politikai Tudományok Intézete, Budapest. Veenhoven R. (1983): The growing impact of marriage. Social Indicators Research, 12: 4963. Ward R. A. (1979): The Never-Married in Later Life. J Gerontol November, 861-869.

Czimmerman Edit, Dr. Pék Gyızı

Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet 4010 Debrecen, Komlóssy u, 45-47. E-mail: [email protected]

42

DEMOGRAPHIC SHIFT IN POPULATION TRENDS: THE REACTION OF ONE SCHOOL OF SOCIAL WORK TO THE AGE WAVE Anna C. Faul, Pamela A. Yankeelov, Thomas Lawson

Abstract With the new demands placed on the service delivery systems worldwide to prepare for the age wave as a result of the demographic shift in the world population, it has become an important priority at educational institutions to prepare future service delivery professionals to work in interdisciplinary teams and to develop programs where the focus is placed on chronic disease prevention and management and keeping older adults in the community as long as possible. This article discusses the demographic trends worldwide, with specific focus on the United States and Hungary and provides an example of how one School of Social Work in the United States prepared themselves to educate their students, provide quality services to their community and deliver research projects that can serve the aging population.

Introduction Longevity is one of the great achievements of the 20th century and its implications for the new century will be profound. The increased aging of the world population is the most dramatic demographic shift in history. According to the US Census Bureau ("International Data Base," 2009), global population trends indicate that the world population age 65 and over is expected to nearly triple between 2000 and 2050 from 6.88% to 16.46%. The United States and North America as a whole is above the world trend, with Eastern and Western Europe much higher than the Americas (Greenberg, 2009). Western Europe is in a troubling growth pattern, with projections suggesting that in 2050 30.41% of their population will be 65 and older. Hungary’s projections suggest that the 65 and older population will grow between

43

2000 and 2050 from 14.58% to 29.42%, very similar to what is projected for Western Europe (Figure 1).

Figure 1. Population trends.

The unprecedented demographic shift to an increasingly older society will have a dramatic impact on individual choices over the life course, the structure of the family, and multiple social institutions (Scharlach, Damron-Rodriguez, Robinson, & Feldman, 2000). In the early 1900s, the average life expectancy in the United States was 47 years, with people 65 and over representing approximately 4% of the population (Greenberg, 2009). At that time, the leading causes of death were accidents and acute illness – tuberculosis, pneumonia, and influenza (Chronic conditions:

Making the case for ongoing care., 2004).

Major

advancements in medicine and public health over the last century have led to the eradication of many acute, and often fatal, diseases. In the early 20th century, public health officials were largely concerned with inadequate sanitation systems, overcrowding in urban areas, and the hazardous conditions faced by many in the workforce. By the 1950s, with these earlier

44

concerns, and the acute, infectious diseases arising from them, satisfactorily addressed, public health officials began to focus on acute, non-infectious diseases – stroke, heart attack, and cancer. At this same time, attention was focused on the financing of rapidly expanding health care services, as well as on the education and training of practitioners in the provision of episodic care for both infectious and non-infectious, acute illnesses (Chronic conditions: Making the case for ongoing care., 2004). By the close of the 20th century, advancements in medical technology and public health resulted in the conversion of many once acute, fatal conditions into chronic, though survivable, illnesses, requiring ongoing medical care and often limiting physical, social, and/or role functioning. Presently, death by acute illness is a relatively rare occurrence in the United States. Chronic conditions now represent the leading cause of illness, death, and disability. In 2006, only 10.9% of all deaths occurring in the U.S. were attributed to acute causes – accident, acute illness/infection, homicide and suicide (Heron et al., 2009). The situation is not much different in the rest of the world, with the two top leading causes of death in the world centered around coronary heart disease, stroke and other cerebrovascular diseases. In high-income countries, mainly in North America and Europe, the top 10 leading causes of death are all chronic diseases, e.g. heart disease, stroke, cancers, diabetes, and Alzheimer disease (World Health Organization. Fact Sheet: The Top Ten Causes of Death, 2008). In Hungary, the top causes of death are heart disease, cerebrovascular disease, cancers, cirrhosis of the liver and hypertensive heart disease (World Health Organization. Mortality Country Fact Sheet. Hungary, 2006). As a direct result of this evolution from acute, life-threatening illnesses to survivable, chronic illnesses, a child born in today’s age can on average expect to live until the age of 68.9. The life expectancy differs strongly as a result of where a child is born today – in the

45

underdeveloped countries the life expectancy is much lower, but in Europe and North America the life expectancy is much higher than the world average. In the United States a child born today can expect to live for 78 years – an increase of over 30 years in slightly more than one century. A child born in Hungary today can expect to live until 73.1 years, showing a similar increase in life expectancy than in the United States (World Development Indicators, 2009). Unfortunately the health care system for older adults worldwide has not kept up with the changing demographics. The focus in care has not shifted to preventing chronic disease, containing chronic disease progression, and forestalling functional status decline (Partnerships for Solutions, 2004). More and more there is a need to develop supports for older adult in an effort to maintain independence, functioning, and quality of life, and reduce the burden on residential care for the ever growing older adult population worldwide (Stepnick, 2006). A variety of nonmedical interventions have proved to be effective in helping older adults reduce their risk of becoming frail and losing their functional independence prematurely, but these interventions are not being applied as systematically or as broadly as they could be. In Hungary, the dominant care for older adults remains residential, despite major attempts to reform the sector by providing funds in support of community care (Kremer, 2009). Interdisciplinary care, where a variety of medical professionals, including nurses and social workers all work together to manage the health and chronic conditions of older adults and to keep them in the community as long as possible, have become the core focus of educational models at universities to strengthen care to an aging population and to reduce the burden on residential care. These interdisciplinary education models are noted in the literature as being helpful in preparing competent care providers in various health professions. Overall, evidence supports the creation of interdisciplinary educational experiences to assist students 46

in the development of the necessary skills to become competent health care professionals (Cleak & Williamson, 2007; Copley et al., 2007) (Medina- Warpole, Fonzi, & Katz, 2007). There will be an ever increasing need for health professionals to use their skills to improve the quality of life for older adults and their families and to assist them in navigating difficult health, mental health, social service and community environments that can be adapted to create lifelong sustainable communities where older adults can be integrated into the vibrancy of society (Lifelong communities. A regional guide to growth and longevity, 2009). Unfortunately there are not enough health professionals who specialize in gerontology to fulfill this need. As a response to this dilemma, the National Association of Social Workers in the United States developed a Blueprint for Action in 2001 to address the shortage in social workers specializing in gerontology care. This Blueprint can be used as a guide for all health professionals and propose dramatic changes in educational outreach, incentives and opportunities as well as in the system that supports and encourage health professionals to pursue specialization in aging. The Blueprint called for action and leadership by practitioners, administrators, educators and researchers, to prepare health professionals in a wide range of settings with diverse, multigenerational clients; to prepare researchers, educators, policymakers and administrators to promote the well-being and support of older adults and their families; and to develop and promote an environment in which the value of an interdisciplinary health care team in the care of the elderly is understood. These strategies called for the increase in visibility of specialized gerontology care, improvement in work environments and pay for gerontology health professionals, increase and support for research in the field of gerontology, strengthening of educational programs to provide gerontological education, improvement of practitioner competence in aging care, strengthening of faculty competence in aging education and the development and strengthening of student interest in serving older adults and their families (Strengthening the Impact of Social Work to Improve

47

the Quality of Life for Older Adults and their Families. A Blueprint for the New Millennium, 2001). In the rest of this article, the response of one School of Social Work in the United States is discussed, with specific reference as to how this School made the focus on gerontology one of their core missions and how it improved the quality of care to older adults in the community they served. The response of a School of Social Work to the Blueprint for Action In 1936 the Kent School of Social Work was established at the University of Louisville in Kentucky, USA. The School admits +150 students into their masters program each year and has a total of 350 active master degree students in the program. Faculty at the School has a longstanding involvement in research and service in the field of gerontology. Unfortunately up until 2002, very little of this involvement was part of a focused strategy to develop leaders in the field of gerontology, with the result that Kent School was never recognized as a School where gerontology leaders are developed.

In response to the

Blueprint for Action, the School decided in 2002 to follow a holistic and integrated approach in developing a strong gerontology focus at the School, with an emphasis on all three pillars of faculty workload, namely teaching, research and service. This approach was developed under the leadership of the first author, with the participation of at least five other faculty members. Teaching In January 2003, Faul was appointed as the Associate Dean for Academic Affairs and placed into a very strategic position to ensure curriculum focus on gerontology. At the time, there was only marginal interest in the three courses that focused on aging. Many times these courses had to be cancelled due to a lack of interest. There were also only a handful of

48

students interested in practicum placements at agencies delivering services mainly to older adults. Different strategies were used to prioritize this focus area for students, to give preference to electives in the field of gerontology and to recruit excellent faculty to teach these courses.

A well-known geriatric social worker, employed at the University of

Louisville’s Geriatric Evaluation and Treatment Program, took on this challenge and became one of the most popular part-time faculty at Kent School. She started to train other faculty to co-teach two of the geriatric courses with her, and developed strategies to make the course experiential and interesting for students. A well-known social worker in the field of palliative care was recruited to teach one of the other courses focusing on death and grief. This faculty member also became a very popular teacher with high student ratings. Since 2003, elective classes in gerontology for second year MSSW students started to fill up after at least two years during which these classes had to be cancelled. In the 20052006 academic year, the interest in gerontology classes had grown to such a level that the four aging courses offered during this period, had a total enrollment of 89 students, more than ever before. In February 2004, Faul attended a Faculty Development Program administered by the Council on Social Work Education’s Strengthening Aging and Gerontology Education for Social Work (SAGE-SW) where valuable knowledge and skills were learned about infusion of gerontology content into the core curriculum. These knowledge and skills were shared with other faculty to start the process of infusion of gerontology content into the curriculum. In December 2004, Kent School was selected by the CSWE National Center for Gerontological Social Work Education (Gero-Ed Center) to participate in their Curriculum Development Institutes (CDI’s) over the course of three years.

49

Three faculty members

participated in the CDI’s and were provided with knowledge and skills to promote and sustain gerontological competencies within the program’s curricular and organizational structure. Due to all the previous initiatives, Kent School was well positioned to be selected in 2005 as one of 10 schools nationwide to take part in the three year Hartford Partnership Program for Aging Education (HPPAE), funded by the Hartford Foundation and administered by the New York Academy of Medicine. The goals of the HPPAE program was to develop aging-rich field practicum sites, to recruit increasing numbers of masters level social work students with expertise in aging, and to shape the quality of care provided to older adults in the coming decades. The essential components of the HPPAE program were Universitycommunity partnerships; competency-driven education; expanded roles for the field supervisors and field liaisons; integrated experiences across multiple programs, populations and interventions; and focused recruitment to develop social work expertise and leadership in aging. As part of this program a specialization in gerontology was developed and offered to our Masters degree students. The program provided for full tuition merit scholarships to students choosing to take part in this program. The goal was to attract students not necessarily interested in the field, but drawn to the program due to the scholarships. These were the first merit scholarships provided to students and soon became very popular. Up until that time only financial need scholarships were provided to students at Kent School. The HPPAE program provided the opportunity for a connection between academic course work and field experiences, due to the unique integration this program provided between course work and field experiences. The ability to rotate between various practicum placements helped students to experience an array of service delivery systems that overall enhanced their experience in this field and made them more prepared to work in the field of gerontology. After successful completion of the program, students received a Masters Degree in Social Work with a specialization in gerontology. During the three years of the program, 25 students received the

50

specialization with many more who applied but could not be accepted due to limited scholarship funds. After the grant funding ended, students were disappointed in the reduction of the scholarship money to ½ tuition benefits, but still applied to the program, due to its reputation as an excellent program for students to get a rich experience in the field of aging. As a result of all the efforts of the School to enhance their curriculum with gerontology content and to develop student competencies in aging practice and research, three of Kent School faculty have been recognized by the Kentucky Association for Gerontology as outstanding educators in gerontology in the Commonwealth of Kentucky. Lessons learned in the promotion of teaching One of the most important lessons learned in this successful effort to infuse gerontology content into the curriculum at Kent School and to promote the field of gerontology under social work students, was the need to attract students first to elective classes with good teachers, good experiential content and offered during a popular time slot during the week. Students did not develop the interest intentionally; they had to be exposed to it within a positive learning environment. The infusion of gerontology content in the curriculum was a difficult process and resulted in competing values between faculty who wanted to promote other focus areas in the field of social work. Faculty had to be in agreement that gerontology content merits inclusion into the curriculum and did not have to be at the expense of other areas. There were enough connections between areas focused on mental health, substance abuse and children and families to convince faculty that the infusion would benefit the other focus areas within the profession. The teaching resources provided through the Gero-Ed program was shared with all faculty and because of the quality of these resources many faculty started to use it. These resources are currently available to all educators and is posted on the Gero-Ed website ("National Center for Gerontological Social Work Education," 2010).

51

One of the most successful ways to recruit students to the field of gerontology was through the provision of merit scholarships. Strong students who normally would not choose to practice in gerontology, decided to apply to the program due to the financial incentives and became committed to the field due to the positive experiences they had in the specialization program. Visibility of the program was another important strategy that resulted in the recruitment of more students than what the program was able to accommodate. Students in the program made a video of the program and showed it to the community at different meetings to attract practicing social workers to the specialization. Furthermore, at the student orientations new students were shown a recruitment video and at graduation students received a special certificate honoring their specialization. As a result of the new focus on gerontology content in the curriculum, Kent is seen as a leader in the community in providing competent social workers who understand the pressure of the service community to provide quality care to older adults in the community. Frequent phone calls are received from service delivery agencies in the community, asking for potential social workers they can appoint in their agencies who understand the realities of the Age Wave in terms of service delivery. Service In the development of university-community partnerships, faculty at Kent School became involved in the AgeWave Community Action group – a group consisting of leaders in the community preparing for the age wave. A Consortium of Community Agencies in Aging was also established, meeting two times a year at the University to develop collaboration strategies in the community and to ensure that the University train competent social workers in the field of aging. All these connections in the community prepared faculty well to

52

understand the practice arena within the Louisville community and to be sensitive to the needs of the community in the development of research projects. Faculty also became involved in the Mental Health and Aging Coalition working on better integrated mental health services to the elderly in Louisville. Symposiums were offered to the community practitioners about Substance Abuse and the Elderly through this consortium. Faculty at Kent School played a central role in delivering these symposiums and sharing their expertise with the community. Different events were organized through the years by the Kent School of Social Work to make the specialization program visible in the community, to attract scholarship dollars to the School and educate community practitioners about different topics related to aging. At one of these events, Senator Georgia Powers, an 81 year old woman who was the first African American Senator in Kentucky and a Civil Rights Advocate, was the speaker, discussing her struggle during the Civil Rights Movement in the USA. At another one of these events, students presented their research on elder abuse to the community partners and an alumni from the HPPAE program discussed her work to prevent elder abuse in the State of Kentucky. As a result of this meeting, the mayor declared the day of the meeting an Elder Abuse Awareness Day to be honored in future. Over the past three years, as part of a self-initiated collaborative agreement between the Kentuckiana Area Agency on Aging (AoA) and Kent School, doctoral students have been involved in research for the agency. Every year, AoA advises the new doctoral cohort of its specific research needs. The instructor then guides the students in the design of the research project, the implementation of the project, and in writing the final report to AoA at the end of the year. This process has been highly valued by the doctoral students as a hands-onexperience in the implementation of research projects, and it has been instrumental in answering important research questions for AoA. It also attracted future Ph.D. scholars to the

53

field of gerontology. Results of this research have been presented at two national conferences and were published in an Aging Journal. This past year, the agreement was expanded to another service delivery agency in Louisville, KY. Lessons learned in promoting service to the community related to aging One of the main lessons learned was to work as closely as possible with as many organizations as possible. The service community in Louisville compete against each other, therefore it was important to show that the University had a genuine interest to serve as many agencies possible in sharing their educational and research expertise with community practitioners. Many research grant applications required the participation of community agencies, therefore it was important to develop good working relationships with the agencies. Research To develop a strong gerontology focus, it was not enough to just focus on the infusion of gerontology into the curriculum and to develop practice competencies.

It was also

important for faculty to become engaged in large research projects, focused on gerontology. Faculty worked on multiple research grant applications and in 2004, the School was successful in obtaining a large amount of federal research dollars for gerontology research when the Department of Health and Human Services (DHHS) funded the Kentucky Community-Based Geriatric Interdisciplinary Training and Self-Management Project. The goal of this three-year funded $770,000 research project was to develop and expand capacity and infrastructure to advance specialization in culturally competent best-practice geriatric assessment, case- and self-management skills in medically underserved communities. Within two years, this project already attracted 22 social work students, 14 social work professionals, 17 physical therapy students and 13 physical therapist professionals to the field of gerontology. Services were delivered to 114 older adults in the community (Faul, 2009;

54

Rowan, 2009). After two years of service delivery, the older adults showed significant increases in their self-efficacy skills to manage their chronic conditions, they indicated better self-rated health, they increased in their functional status and physical mobility, they showed improvements in their mental health and they improved their physical home environments to prevent falls and early admission to residential care (Faul, 2009). Partly due to the success of this project, a total of eight research projects focused on aging and funded by federal and state agencies as well as foundation funds are currently in process at Kent School. Two faculty members participated in the National Institute on Aging and Social Work at St. Scholastica in Duluth, Minneapolis. They spent two Summers in this valuable training on how to apply for federal funding in gerontology research. This training helped the first author to successfully become a Hartford Faculty Scholar. This program is a nationally competitive program where only 10 scholars nationwide are selected once a year to be trained as leaders in the field of gerontology. Two more faculty have applied for this honor in 2010 with strong applications submitted to the funders. A similar program exists for PhD students – the Hartford Doctoral Fellowship Program - and since our involvement in gerontology has become nationally known we have attracted two previous Hartford Doctoral Fellows to become part of our faculty. Lessons learned in the promotion of research In order to become a School that takes their gerontology focus seriously, it was important to secure research dollars for the School. With the influx of money to the School, we were able to use the money in support of important research questions focused on the aging community around the University. We focused on research grants with a strong service focus to allow the School to become visible in the community serving older adults in our area. The service community started to trust us as partners in their preparation for the Age Wave and reached out to us, asking for help when they needed the University as partners. Our

55

national reputation as a good research university for faculty interested in scholarship in the field of gerontology has attracted strong research faculty to our School who is contributing to make the service to the community stronger than what it ever was in the history of the School. Conclusion Universities worldwide need to prepare themselves for the demographic shift in society by adjusting their educational strategies to serve the growing older adult population. Specifically, professions like social work need to become leaders in the field and develop strategies in which they can train students to become competent practitioners in a world where interdisciplinary care to older adults has become a strong priority. They also need to expand their service delivery strategies and work with the service community to develop programs and services that can benefit the older adult population. Attracting research dollars to the University to support this mission can become a strong strategy to improve the strength of this focus.

56

References Chronic conditions: Making the case for ongoing care. (2004). Baltimore, MD: Partnership for Solutions. John Hopkins School of Hygiene and Public Health. Cleak H, Williamson D. (2007): Preparing health science students for interdisciplinary professional practice. J Allied Health 36: 141-150. Copley J, Allison H, Hill AE, Moran MC, Tait JA, Day T. (2007): Making interprofessional education real: An university clinic model. Australian Health Rev 31: 351-358. Faul AC, Yankeelov P, Borders KW, Deck S, Gillette P, Nicholas L, Pariser D, Rowan NL, Wiegand M. (2009): Impact of geriatric assessment and self-management support on community dwelling older adults with chronic illnesses. J Geront Soc Work 52: 1-21. Greenberg S. (2009): A Profile of Older Americans:

2009. Retrieved from

http://www.aoa.gov/AoARoot/Aging_Statistics/Profile/2009/docs/2009profile508.pdf. Heron M, Hoyert DL, Murphy SL, Xu J, Kochanek KD, Tejada-Vera B. (2009). Deaths: Final Data for 2006:

National Vital Statistics Report. Retrieved from

http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr57/nvsr57_14.pdf. International

Data

Base

Publication.

(2009):

from

U.S.

Census

Bureau

http://www.census.gov/ipc/www/idb/: Kremer B. (2009). Combining choice, quality and equity in social services. Peer Review in Social Protection and Social Inclusion and Assessment in Social Inclusion. Retrieved from

http://www.peer-review-social-inclusion.eu/peer-reviews/2009/combining-

choice-quality-and-equity-in-social-services Lifelong communities. A regional guide to growth and longevity. (2009): Retrieved from http://www.atlreg.com/documents/LLC_Final_Report_06_23.pdf. Medina-Warpole A, Fonzi J, Katz PR. (2007): Academic career development in geriatric fellowship training. J Amer Geriatr Soc 55: 2061-2067.

57

National Center for Gerontological Social Work Education (2010): Retrieved at: http://www.cswe.org/CentersInitiatives/GeroEdCenter.aspx Partnerships for Solutions (2004): Baltimore, John Hopkins School of Hygiene and Public Health. Rowan NL, Gillette P, Faul AC, Yankeelov P, Borders KW, DeckS, Nicholas L, Wiegand MT. (2009): The GEMS project: innovative geriatric evaluation, brief intervention and lessons learned. Gerontol Geriatr Educ 30:187-204. Scharlach, A., Damron-Rodriguez, J., Robinson, B., & Feldman, R. (2000): Educating social workers for an aging society: A vision for the 21st century. Retrieved from http://www.cswe.org/sage-sw/resrep/educsws.htm. . Stepnick L, Whitelaw N. (2006): A new vision of aging: Helping older adults make healthier choices. Retrieved from http://www.cfah.org/ Strengthening the Impact of Social Work to Improve the Quality of Life for Older Adults and their Families. A Blueprint for the New Millennium. (2001): Washington, DC: Council on Social Work Education. SAGE-SW. World Development Indicators (2009): Retrieved from http://datafinder.worldbank.org/aboutworld-development-indicators?cid=GPD_WDI. World Health Organization. Fact Sheet: The Top Ten Causes of Death. (2008): Retrieved from http://www.who.int/mediacentre/factsheets/fs310_2008.pdf. World Health Organization. Mortality Country Fact Sheet. Hungary. (2006): Retrieved from http://www.who.int/whosis/mort/profiles/mort_euro_hun_hungary.pdf. Anna C. Faul, PhD, Pamela A. Yankeelov, PhD, Thomas Lawson, PhD Kent School of Social Work, University of Louisville, Louisville, Kentucky, USA Address correspondence to Dr. Anna C. Faul, Kent School of Social Work, University of Louisville, Louisville, KY, 40202, [email protected] 1-502-852-1981

58

AZ IMMUNRENDSZER VÁLTOZÁSA IDİS KORBAN Stercz Balázs1, Kövesdi Valéria1, Vértes László2, Ongrádi József 1#

Összefoglalás Az élettartam meghosszabbodásának következtében nagy problémát jelentenek a gyakori, súlyos idıskori fertızések. Utóbbiak oka lehet az immunrendszer öregedése is, melyet genetikai, szociodemográfiai tényezık, kísérıbetegségek befolyásolnak. A természetes immunitás makrofágjainak és természetes ölısejtjeinek mikroba felismerı képessége, aktivitása romlik. Az adaptív immunválaszban a T sejtek érése gátolt, a thymus sorvadását követı

csökkent

citokin-termelés

miatt.

A

szabályozó-rendszerek

kisiklása

miatt

funkcióképtelen, apoptózis-rezisztens limfociták szaporodnak fel, gyengül az együttmőködés az antigén-prezentáló sejtek és a T illetve B limfociták között. A humorális immunitás fiatalkori memóriasejtjeinek mőködése megtartott. Az idıskori perzisztens vírusfertızések az immunrendszer kimerüléséhez vezetnek. Emiatt az idıskori vakcinálás sem lehet sikeres az immunrendszer mőködésének részleges helyreállítása nélkül. Kulcsszavak: természetes immunitás, adaptív immunitás, thymus sorvadás, citokin diszreguláció, perzisztáló vírusfertızések

Immune alterations in the elderly

Abstract Longer life expectancy results in frequent and severe infections in the elderly. Senescence of immune system is influenced by comorbidities, genetic, sociodemographic factors. Microbe elimination by macrophages and natural killer cells become dampened. Thymic atrophy and diminished cytokine production hinders maturation of T cells. Immune dysregulation leads to accumulation of anergic, apoptosis-resistant lymphocytes. Cooperation between antigen-presenting cells and T and B lymphocytes is disturbed. Functions of memory cells in the humoral immunity remains well preserved. Persistent virus infections also contribute to immune exhaustion. These suggest that vaccination in the elderly must be coupled with partial reconstitution of the immune system.

59

Bevezetés

A világ népessége öregedı tendenciát mutat, az idısek aránya (≥ 60 év) nagyobb, mint valaha: az 1950-ben számított 8 %-ról 2000-re 10 %-ra nıtt, 2050-re valószínőleg eléri a 21 %-ot (Aspinall és mtsai, 2007). A várható élettartam hirtelen emelkedése, a nyugati országokban az élve születések arányának folyamatos csökkenésével együtt egy gyorsan öregedı világhoz vezetett. Manapság az emberek sokkal tovább élnek, mint korábban, és minél tovább élnek, annál tovább érik szervezetüket a különbözı környezeti tényezık károsító hatásai, ami az idıs korhoz társuló betegségek kockázatát növeli (Bulati és mtsai, 2008). Az idısekben, a fiatalabb populációhoz képest gyakrabban alakulnak ki súlyosabb, közösségben szerzett és nosocomialis fertızések, melyek következményei is súlyosabbak (Gavazzi és mtsai, 2002). A nyugati országokban a 65 év felettiek körében emelkedik a mortalitási ráta, ha ezeket a 25 és 44 év közötti egyénekkel hasonlítjuk össze, pl. a tüdıgyulladás és influenza esetében 89-szeres, a daganatos megbetegedéseket tekintve 43-szoros az emelkedés (Bulati és mtsai, 2008). Ezek a betegségek jelentısen befolyásolják az érintett egyének és családjuk életminıségét, és kihívás elé állítják az egészségügyi ellátó rendszereket, jelentıs anyagi terhet róva a társadalomra. Az idısek körében gyakoribb fertızések és daganatos megbetegedések legfontosabb oka, úgy tőnik, az immunrendszer mőködésének csökkenése vagy kimerülése az életkor növekedésével („immunosenescence, immune exhaustion”). Ezért e fertızések megelızése nagyon fontossá vált. Elméletileg, a védıoltások védelmet nyújthatnának az idısek többféle fertızı és daganatos betegségeivel szemben (Aspinall és mtsai, 2007), de a rendszeres védıoltások bevezetése nem csak egészségügyi hatósági döntés, valamint technikai és financiális tényezık kérdése. Mivel az idısek immunrendszere eltér a fiatalokétól, ezért körükben egy vakcinálási rendszer kialakításához megelızı tanulmányokra van szükség.

Az idısödı immunrendszert befolyásoló tényezık

Az immunrendszer idıskori változásának folyamata a csökkent és a szabályozásában megváltozott immunitás következménye (Derhovanessian és mtsai, 2008). Ez egy összetett és részleteiben még nem teljesen ismert folyamat (Aspinall és mtsai, 2007). A szervezet normális, genetikai és többféle külsı tényezı által meghatározott öregedése az immunrendszer idıskori változásának folyamatát pozitívan vagy negatívan befolyásolhatja. A telomérek rövidülése és a telomeráz aktivitásának csökkenése feltételezhetıen az 60

immunrendszer változásait is magába foglaló öregedés biológiai órája (Bulati és mtsai, 2008). A várható élettartam nemek közötti különbsége részben a megváltozott immunfunkciókon alapszik, pl. a nemi hormonok közé tartozó androgén közremőködik a thymus sorvadásában. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy szociodemográfiai tényezık, pl. lakhely, intézeti elhelyezés, jövedelem, iskolai végzettség, életmód és hátrányos helyzet, jelentıs hatást gyakorolnak az idıs korhoz társuló betegségek iránti fogékonyságra. A kísérıbetegségek és gyógyszerelésük

szintén

hozzájárulnak

az

immunrendszer

csökkenı

aktivitásához.

Dohányzás, alkoholizmus, krónikus obstruktív tüdıbetegségek (COPD), magas vérnyomás, cerebro- és cardiovascularis betegségek, diabetes mellitus, rheumás és autoimmun betegségek és az utóbbiak gyógyításához használt krónikus orális glükokortikoszteroid kezelés, továbbá súlyos kognitív zavarok, Alzheimer-kór (Bulati és mtsai, 2008), krónikus stressz, krónikus antigén stimulus következtében kialakult gyulladás és még sok más (Sliedrecht és mtsai, 2008). Az idıskorban gyakori alultápláltság az immunitás csökkentésével és a fertızı betegségek elıfordulásának emelkedésével jár, és közremőködhet a fertızı betegségek emelkedett mortalitásában, mert elégtelen a mikrobiális fertızésekre adott immunválasz energiaigényének fedezése (Ritz és mtsai, 2006). Nem csak a malignus betegségek összes típusa, de ezek kemo- és radioterápiája, továbbá a szerv transzplantációk kapcsán alkalmazott immunszupresszív kezelés is károsítja az immunfunkciókat (Sliedrecht és mtsai, 2008). Mind a természetes, mind az adaptív immunrendszer érintett az idıs korhoz társuló károsodásokban. A természetes immunitás leromlása tőnik a leglényegesebb mechanizmusnak az idıs kori fertızésekkel kapcsolatban, míg a humorális immunitás az eredeti aktivitásának nagy részét megtartja az élet folyamán (Bulati és mtsai, 2008, Scrimshaw és mtsai, 1997). Érdemes emlékezni arra, hogy a természetes immunválasz tovább alakulhat adaptív immunválaszba, és a természetes immunfunkciók idıskori károsodásai mind a celluláris, mind a humorális immunreakciókat is képesek megváltoztatni.

Az öregedés hatása a természetes immunitás változásaira

A természetes immunitásnak kulcsszerepe van az immunválasz kialakításában: megakadályozza a pathogének bejutását a szervezet szövetei közé, gyorsan eliminálja az oda került mikrobákat, és aktiválja az adaptív immunrendszert, hogy a pathogén-specifikus celluláris és humorális immunválasz kialakuljon. A természetes immunrendszer több sejtféleséget foglal magába úgy, mint macrophagokat, természetes ölı (natural killer, NK) sejteket, neutrophil granulocytákat, melyek a mikrobákkal szemben az elsı védelmi vonalat 61

képviselik. E sejtek funkciója az életkor elıre haladtával csökken. Habár a macrophagok képzıdése emelkedik az életkor elıre haladtával, csökken egy kulcsfontosságú citokin, a tumor necrosis faktor (TNF) termelı képességük (Wang és mtsai, 1995). A macrofág eredető TNF és interleukin (IL)-1 ugyanis létfontosságú a csontvelı integritásának fenntartásában, fontos szerepet játszó további citokinek termelésében, mint pl. IL-6, IL-11, monocyta kolóniastimuláló faktor (monocyte colony stimulating factor, M-CSF), granulocyta-monocyta (GM)CSF és a nukleáris faktor (NF)-κB ligand receptor aktivátorai (Rebel és mtsai, 1996). Az öregedés csökkenti a csontvelı stromasejtjeinek IL-7 szekrécióját is (Tsuboi és mtsai, 2004). Az IL-7 létfontosságú citokin, amely biztosítja a limfociták túlélését, azok fejlıdése során (Gruver és mtsai, 2007). A természetes immunrendszer a pathogéneket mintázat-felismerı receptorok segítségével ismeri fel, pl. a „toll-like” receptorok (TLR), melyek a pathogének felszínén található specifikus molekuláris mintázatokat ismerik fel. Ezen receptorok többféle sejt, így a macrophagok felületén is megtalálhatók. A TLR és a pathogének közötti kapcsolódás számos antimikrobiális peptid szekrécióját stimulálja, melyek elpusztítják a kórokozókat, és kiváltják a gyulladásos válaszreakciót citokinek és kemokinek közvetítésével. Humán és egereken végzett tanulmányok kimutatták, hogy a TLR expressziója és funkciója az életkor elıre haladtával csökken (Aspinall és mtsai, 2007), amely a pro-inflammatorikus citokinek termelésének visszaesését, valamint az adaptív immunrendszer dysregulációját eredményezi (Aspinall és mtsai, 2007). Hasonlóképp, a neutrofil granulociták kemotaxisának és phagocytosisának hatékonysága csökken az öregedés során (Aspinall és mtsai, 2007, Solana és mtsai, 2006). A mikrobák eliminálásának csökkent képessége mellett, az idıskorú szervezet macrophagjai és neutrophil granulocytái a malignusan transzformált sejteket sem tudják elpusztítani (Bulati és mtsai, 2008). A természetes ölısejtek a perifériás vér limfocitáinak kb. 10-20 %-át alkotják minden életkorban. A legtöbb érett NK sejt (megközelítıleg 90 %) CD56dim pozitív és nagy számban fejez ki FcγRIII-at (CD16). Az NK sejtek proliferációja elsısorban a csontvelıben történik a T limfocitákkal közös progenitor sejtekbıl. Az éretlen sejtek egy érési folyamaton mennek keresztül, melynek során funkcióképes sejtekké válnak, mielıtt a csontvelıbıl kiszabadulva a keringésbe kerülnek. Az érett NK sejtek túlélése citokinfüggı: úgy tőnik, hogy az IL-15 meghosszabbítja a túlélésüket az anti-apoptotikus Bcl-2 hatásán keresztül (Zhang és mtsai, 2007). Az NK sejtek citolitikus aktivitásúak, mely a citotoxikus T limfocitákkal (CTL) mutat funkcionális hasonlóságot. Az elıbbi sejtek szintén szerepet játszanak a természetes és adaptív immunválasz közötti kölcsönhatásban. Az NK sejtek funkcióját az életkor mellett vírusfertızések is befolyásolhatják. Az NK sejtek citotoxikus aktivitásának korhoz kötött 62

csökkenése klinikailag relevánsnak tőnik a fertızések, ill. az elhalálozás emelkedett kockázatával kapcsolatban. Egerekben az NK sejtek alapfunkciói öregkorban is sértetlennek tőnnek, az indukálható NK válasz azonban csökken, habár emberben hasonló hatást nem figyeltek meg (Murasko és mtsai, 2003). Ez a funkcionális károsodás nem társul az NK sejtek számának csökkenésével, mivel az NK sejtek száma idıs korban jól megtartott vagy emelkedı tendenciát mutat. Ez valószínőleg a telomérek hosszának jobb megırzésével állhat kapcsolatban. Idıs emberekben károsodott IL-2 válaszkészség következtében figyeltek meg kb. 50 %-os csökkenést az NK sejtképzés mennyiségében. Az NK sejtek populációját a hosszabban élı sejtek egyedei dominálják. A humán T-sejtes leukaemia-lymphoma vírus (HTLV) krónikus fertızése nem zavarja az NK sejtek termelését fiatalokban, de idısekben a sejtképzés mennyiségét csökkenti, míg akut Epstein-Barr vírus (EBV)-fertızések korai szakaszában NK sejt proliferáció történik. Az NK sejtek elégtelen mőködése EBV, cytomegalovírus (CMV), varicella-zoster vírus (VZV) és herpes simplex vírus (HSV) fertızésekre hajlamosítanak (Zhang és mtsai, 2007). Tehát a normál NK sejtaktivitás hozzájárul az egészséges állapot fenntartásához és a hosszú élethez, ezen kívül státuszuk alapján idısekben a morbiditás és mortalitás becsülhetı (Murasko és mtsai, 2003) E sejtek funkcióiban bekövetkezı hanyatlás magyarázatot nyújthat a bakteriális és virális pneumoniák, valamint a gastrointestinalis rendszert és a bırt érintı fertızések emelkedett incidenciájára (Aspinall és mtsai, 2007). Klinikai megfigyelések szerint, idıs emberek fogékonyabbak újonnan kialakult kórokozók iránt, valamint azok iránt is, amelyek rendszeresen visszatérı járványokat okoznak. Utóbbira jó példa az évenként visszatérı influenza. A 65 év felettiek körében nagyobb valószínőséggel alakulnak ki komplikációk, mint pl. pneumónia. Az influenzában elhaltak több mint 90 %-a 65 év feletti (Hannoun és mtsai, 2005). Epidemiológiai vizsgálatok is felfedték, hogy az idısebb egyének gyakran az elsık, akiket az új, vagy visszatérı pathogének érintenek, mint pl. nyugat-nílusi vírus (WNV). Egy 2002-es az Egyesült Államokban kialakult WNV járvány során a betegek többsége 50 év fölötti volt. A járvány 4156 esetet foglalt magába, melybıl 284 volt halálos, körükben a medián életkor 78 év volt (O’Leary és mtsai, 2004).

A humorális immunitás változása idıs korban

Az immunrendszer összes sejtes eleme (lymphoid és myeloid) a haematopoitekus ıssejtekbıl (haematopoetic stem cell, HSC) fejlıdik ki. Annak ellenére, hogy a kor elıre haladtával a vörös csontvelı mennyisége csökken, nem csökken a haematopoitekus ıssejtek 63

száma és osztódási képessége. A normál érési folyamathoz képest, a B sejtek fejlıdésében gátolt a pro- és pre-B sejtek közötti lépés. E gátlásban kulcsszerepet játszanak a következı tényezık: a fejlıdı B sejtek IL-7-re adott csökkent válaszkészsége (Derhovanessian és mtsai, 2008), az immunglobulin gének V-DJ rekombinációjának csökkenése, a λ5 könnyőlánc expressziójának csökkenése, az E12 és E47 transzkripciós faktorok csökkent aktivitása, következményesen az immunglobulin (Ig) nehézláncokat kódoló gének expressziójának megváltozásával. Az idıs szervezet csontvelıjének stromasejtjei kevésbé képesek biztosítani a B sejtek szaporodását az IL-7 termelés csökkenése miatt. A perifériás B sejtek száma ugyan nem csökken a homeosztázis szabályozása következtében, de a humorális immunválasz minısége romlik, amit csökkent ellenanyag termelés, valamint kevesebb nagy affinitású antitest jellemez. A B sejtek proliferatioja egerekben is csökken, a romló B sejt aktiváció, valamint a defektív sejtfelszíni Ig/B sejt receptor affinitás és jelátvitel következtében (Murasko és mtsai, 2003). Az idıs szervezet CD4+ T helper sejtjei nem megfelelıen segítik a B sejtek mőködését a nyirokcsomók a centrum germinativum részeiben, ráadásul a csökkent IL-2 és IL-4 termelés következtében (Whisler és mtsai, 1991) inkább alacsony affinitású antitest termelését indukálják (Song és mtsai, 1997). A progenitor B sejtek érési és differentációs folyamaton mennek keresztül a másodlagos nyirokszövetekben, pl. a lépben és a nyirokcsomókban. E folyamat során olyan szerkezeti változások alakulnak ki, melyek biztosítják a T és B sejtek számára, hogy kölcsönhatásba léphessenek egymással, valamint az antigén prezentáló sejtekkel (pl. dendritikus sejtek és macrophagok). Az életkor elıre haladtával a nyirokszervek kérgének területén csökken a limfociták ill. a germinális centrumok száma, ráadásul felszaporodik a zsírszövet, melyeknek következtében az immunreakciók lefolyásához nem áll rendelkezésre ideális környezet. Megfigyelték, hogy a B sejtek és a memória CD4+ T sejtek oszlási frekvenciája, valamint a B és a CD8+ T sejteken egy öregedést jelzı marker a p16INK4a expressziója emelkedik, míg a γ/δ T sejtek, naiv CD4+ T sejtek, CD8+ T sejtek, az IgM-et képzı B sejtek száma csökken (Lazuardi és mtsai, 2005). Az élet folyamán csökken az éretlen B sejtek bevándorlása a másodlagos nyirokszervekbe, melynek következtében csökken az esélye, hogy az antigéneket a megfelelı antigén-specfikus B sejtek felismerik, valamint csökken a naiv B sejt készlet, viszont a memória B sejtek száma emelkedik (Miller és mtsai, 1996, Macallan és mtsai, 2005). Ennek következményeképp romlik a szervezet válaszkészsége az olyan antigének iránt, melyekkel korábban még nem találkozott. Az élet korai szakaszában képzıdött memóriasejtek ugyanakkor normálisak maradnak (Haynes és mtsai, 2005). Úgy tőnik, hogy a B sejt memória nagyon hosszú ideig fennmarad, pl. a spanyolnáthát (H1N1-es influenza) túlélt személyekben 90 évvel a járvány 64

után is megtalálhatóak a specifikus antitestek, és rendelkeznek olyan keringı B sejtekkel, melyek által képzett ellenanyagok kötıdnek a megfelelı rekombináns haemagglutinin fehérjéhez in vitro (Yu és mtsai, 2008).

A celluláris immunitás csökkenése az öregedés során

A progenitor T sejtek képzése is a csontvelı közremőködésével történik. Idıs egereken végzett tanulmányok kimutatták a Lin-, CD44+, c-Kithi, IL-7Rαneg/lo sejtfelszíni expresszióval jellemezhetı T sejtvonalbeli progenitor alakok számának és szaporodásának csökkenését (Yuan és mtsai, 2005). A thymocyta progenitor sejtek belépnek a thymusba, és több lépésen keresztül CD4+ vagy CD8+ T sejtekké differenciálódnak, melyek aztán kivándorolnak a perifériára. A T sejtek tanulási folyamata citokinek, hormonok valamint a thymus stromáját alkotó epitheliális és stromalis sejtek, machrophagok és fibroblastok által szabályozott (Sempowski és mtsai, 2000). A széles perifériás T sejt repertoár képzése és fenntartása feltétlenül szükséges a normális immunfunkciók kialakításához (Gruver és mtsai, 2007). Mind a CD4+ és CD8+ T sejt populációk sokfélesége és normális mőködése csökken (1. ábra), ami hozzájárul idısekben az ismételt fertızésekre adott megfelelı válasz romlásához (Naylor és mtsai, 2005). A celluláris immunitás életkorhoz társuló változásai erısen függnek a thymus mőködésétıl (Aspinall és mtsai, 2007).

1. ábra.

+

Csökkent funkciójú CD4 T limfociták felszaporodása idıs korban. Az immunreakciók

lezajlása után a sejtek egy része nem pusztul el programozott sejthalál révén, hanem a homeosztázis fenntartása során a thymusból kiáramló naiv T sejtek csökkent száma következtében hosszabb ideig fennmarad, miközben mőködésük károsodik (Derhovanessian és mtsai, [2008] után módosítva)

65

Ahogy a szervezet öregszik, a thymus visszafejlıdik és az új sejtek kiáramlása szignifikánsan csökken (2. ábra).

2. ábra. Az öregedés hatása az immunsejtekre. Legfontosabb változás a naiv T limfociták csökkent kiáramlása a thymusból (Derhovanessian és mtsai, [2008] után módosítva).

A thymus funkciói már az elsı életévtıl kezdve fokozatosan csökkennek (Steinmann és mtsai, 1986), de 40 éves kor körül, ill. a fölött válnak jelentıssé (Hakim és mtsai, 2005). A nemi hormonok emelkedett szintje valószínőleg közremőködik e folyamatban (Sutherland és mtsai, 2005). A morfológiai és funkcionális változásokban a thymus minden régiója érintett, így az epitheliális régió, mely a thymopoiesesnek ad helyet, valamint a thymopoitekus aktivitással nem rendelkezı perivasculáris régió. A perivasculáris tér kiterjedése (adipocyták, perifériás limfociták, stroma) a kor elırehaladtával az epitheliális régió csökkenésével jár. Hetven éves korra az epitheliális régió a thymus állományának 10%-ra korlátozódik. A csökkenés tendenciájából arra lehet következtetni, hogy a thymus kb. 105 éves korig lenne képes új T sejtek képzésére (George és mtsai, 1996). Ez a tény erısen korlátozhatja az elérhetı maximális életkort. A thymus életkorhoz kötött atrophiája mellett a kemoterápia, besugárzás, fıként a transzplantáció miatt, septikus shock és

66

egyéb akut stresszt okozó tényezık szintén a thymus atrophiájához vezetnek. Leptin- vagy leptin receptor hiányos egerekben krónikus thymus atrophiát észleltek (Madiehe és mtsai, 2003), mely a leptinek kulcsszerepét veti fel a thymopoieses során. A leptinek továbbá védı hatást gyakorolnak a bakteriális endotoxinok által indukált thymus sorvadással szemben is (Hick és mtsai, 2006). A thymus atrophiáját a T sejt progenitor állomány öregedése eredményezheti. A thymusban, a csontvelıhöz és a perifériához hasonlóan, a citokinek döntı szerepet játszanak a thymopoiesesben. A thymus epitheliális sejtjei számos kolónia-stimuláló faktort és haemopoitekus citokint termelnek, mint pl. IL-1, IL-3, IL-6, IL-7, transzformáló növekedési factor (transforming growth factor, TGF)-β, oncostatin M (OSM) és leukaemia gátló faktor (leukaemia inhibitory factor, LIF). A thymus atrophiája és a thymopoieses csökkenése aktív folyamatok, a thymosuppressiv citokin termelés emelkedésének a következménye, fıleg az IL-6, LIF, OSM mennyisége emelkedik az idıs emberi és egér thymus szövetekben (Gruver és mtsai, 2007, Sempowski és mtsai, 2000), míg a stromasejtek IL-7 produkciója szignifikánsan csökken (Andrew és mtsai, 2002). Az IL-7 szükséges a thymopoieses megindításához, valamint fenntartásához, az anti-apoptotikus Bcl-2 fehérje fenntartásával a sejtekben, és a V-DJ rekombináció indukálásával (Kim és mtsai, 1998). E változások a thymus naiv T sejt (CD45RA+, CD28+ és CD45RA+, CD28+, CD26L) képzésének és e sejtek számának perifériás vérben valamint a nyirokcsomókban tapasztalható csökkenését eredményezik az életkor elıre haladtával (Gruver és mtsai, 2007, Lazuardi és mtsai, 2005). Következésképpen a periférián a memória T sejtek aránya növekszik a naiv sejtek rovására. Idıs egerek naiv T sejtjei csökkent aktiválódást, differentációt és citokin termelést mutatnak az antigén prezentációt követıen (Haynes és mtsai, 2005). Idıskorban a naiv sejtekbıl származó Th1 memória sejtek jóval alacsonyabb IL-2 termelést, valamint a Th2 memóriasejtek jóval alacsonyabb IL-4 és IL-5 kibocsájtást mutatnak, mint azok, melyek fiatalkorban keletkeznek a naiv sejtekbıl (Gruver és mtsai, 2007). Az IL-2 hiány következtében a CD4+ T sejtek felületén csökken a CD40L (Eaton és mtsai, 2004) száma, mely fontos co-stimulátor ligand a T-B sejtek interakciója során. Továbbá a károsodott T-B sejt kölcsönhatás jelentısen befolyásolja humorális immunválasz kialakulását idıs egerekben (Haynes és mtsai, 2005). A memória T sejtek aktiválódásában szintén csökkenést találtak a jelátviteli kapacitás és a sejtszaporodás csökkenése következtében. Idıs egerekben a memória T sejtek funkciója úgy tőnik, attól függ, hogy az életkor mely szakaszában képzıdtek a sejtek az immunválasz következtében, ugyanis a fiatalkorban képzett és fennmaradó memória sejtek normál reakciókészséget mutatnak (Haynes és mtsai, 2005). Egyéb adatok pedig arra mutatnak rá, hogy a cytotoxikus CD8+ T sejtek szaporodása, interferon (IFN)-γ termelése és 67

antivirális (anti-influenza és anti-E55+-retroviralis) aktivitása súlyosan károsodik az életkor elıre haladtával (el Rafaei és mtsai, 2001). A T sejt függı immunitás során az adaptív immunválasz kialakulásában a naiv T sejtek és az antigén prezentáló sejtek (APC) között, mint pl. a dendritikus sejtek (DC), megfelelı kapcsolat létrejötte szükséges a naiv sejtek aktivációjához és az ezt követı klonális felszaporodásukhoz. Habár idısekben a DC-k antigén prezentációjában csak finom különbségek adódnak több vonatkozásban, számuk csökken a perifériás vérben, hasonlóan folliculáris DC-k mennyiségéhez (Solana és mtsai, 2006). A DC-k kemotaxisa és phagocytosisa idısekben szintén károsodott. Azt tapasztalták, hogy idısek és fiatalok dendritkus sejtjei egyaránt jól stimulálják a naiv CD8+ T sejteket, a naiv CD4+ T sejteket azonban az idısek dendritikus sejtjei már nem, valószínőleg a megváltozott szignál transzdukciós utak következtében (George és mtsai, 1996). E folyamatok vagy a sejtfelszíni receptorok számától, vagy struktúrájától függnek (Derhovanessian és mtsai, 2008). A T sejt receptor (TCR) molekulák száma a T sejteken a kor elıre haladtával nem változik, viszont azon receptorok száma és egyensúlya változik, melyek a pozitív vagy negatív co-stimulációs jeleket közvetítik (Derhovanessian és mtsai, 2008). Nincs bizonyíték arra, hogy idıs korban a TCR vagy a co-stimulátor receptorok szerkezetében változás történne, de valószínő, hogy funkcionális egységeik összeépülése károsodik, mely a szignál transzdukciós utak megváltozását eredményezi. A TCR molekula összeépülését befolyásoló egyik faktor pl. a sejtmembrán fluiditása. A koleszterin szint emelkedése, ami idısekben rendszerint elıfordul, befolyással lehet a T sejt jelátvitelének életkorhoz társuló zavaraihoz. Idısekben kevesebb a tirozin kinázok mennyisége, pedig a limfocita specifikus protein tirozin kináz (limfocitespecific protein tyrosine kinase, LCK) létfontosságú a T sejtek stimulációjában (Tewari és mtsai, 2006). A thymocyták érése során a TCR kódoló gének átrendezıdnek (Gruver és mtsai, 2007). Az immunválasz kialakításához, és ahhoz, hogy az megfelelı legyen, a szervezetnek fenn kell tartania egy széles TCR repertoárt egy sokszínő T sejtpopuláció folyamatos jelenlétének biztosításával. Idıs korban azonban ez zavart szenved. Ehhez hasonló csökkenés figyelhetı meg a naiv TCR repertoár változékonyságában is, melynek eredményeképp az idıs szervezet ellenálló képessége csökken az olyan fertızésekkel szemben, melyen korábban még nem estek át, ill. csökken az új antigénekre adott válaszkészség is (Derhovanessian és mtsai, 2008). A CD4+ T sejtek felszínén a TCR változékonysága jól fenntartott 60-65 éves korig, majd 75-80 éves korban ez hirtelen és jelentısen csökken (Naylor és mtsai, 2005), ami valószínőleg hozzájárul az infekciókra és vakcinálásra adott alacsony válaszkészséghez ebben a korcsoportban. Az immunrendszer öregedésének másik biomarkere a CD28, különösen a 68

CD8+ T sejtek szubpopulációjában. Emellett, a T sejtek kb. 10 %-a expresszálja az öregedés másik markerét a CD57 molekulát idısekben, de fiatalokban nagyon ritkán (Aspinall és mtsai, 2007). Ugyanakkor idısekben a naiv T sejtek kb. 40% a sejtfelszínén nem fejezi ki az ún. „homing” receptorokat, mint a CD62L és a CCR7, melyek e sejtek migrációját segítenék a másodlagos nyirokszervekbe, így azok ott nem tudnak megtapadni, és találkozni az antigén prezentáló sejtekkel (Aspinall és mtsai, 2007). Az utóbbi években írták le a CD4+, CD25+, FoxP3+ regulátor T sejtek (Treg) fontos szerepét az immunhomeosztázis fenntartásában (Wing és mtsai, 2005). Egészséges és beteg fiatalok és idısek ilyen sejtjeinek jellemzése során azt találták, hogy mindkét korcsoportban a rossz egészségi állapotban lévık jelentısen több regulátor T sejttel rendelkeztek, mint az egészségesek. Egészséges felnıttekben (20-60 év) átlagosan a CD4+ T sejtek 0,6 - 8,7 %-a regulátor T sejt. Idısekben (> 65 év) a perifériás vérben emelkedett a Treg sejtek száma, de az IL-7 receptor (CD127) hiánya funkcionális károsodásukat eredményezi (Liu és mtsai, 2006). A regulátor T sejtek a szervezet immunreakcióit szabályozzák, megelızve a szövetek károsodását (Rouse és mtsai, 2006), valamint védenek a szervezet saját struktúráit támadó limfocitákkal szemben az autoreaktív immunkompetens sejtek elpusztításával. Felmerült, hogy e sejtek számbeli csökkenése vagy funkcionális károsodása eredményeképp alakulnak ki az autoimmun folyamatok, lökıdik ki a beültetett graft a transzplantációt követıen, míg számbeli emelkedésük játszik szerepet a fertızı betegségekre, vakcinálásra adott gyenge válasz és a daganatok kialakulása során (Rouse és mtsai, 2006). Több egyéb tényezı is szerepet játszhat a T sejtek idıskori elváltozásaiban in vivo, pl. olyan vírusfertızések, melyek során latencia alakul ki, mint CMV és EBV. E vírusok krónikusan stimulálják a T sejteket, és a vírus-specifikus CD8+ T sejtek oligoklonális expanziójáért felelısek az idısekben. E sejtek többsége azonban károsodott funkciójú, vagy anergiás (Pawelec és mtsai, 2005). Egy újabb tanulmány (Argentati és mtsai, 2002) kimutatta idıs egerekben memóriasejt fenotípusú HSV specifikus T sejtek egyre növekvı felszaporodását és kimerülését. Antivirális szerek folyamatos adása azonban nincs hatással e sejtek felhalmozódására. Ezen esetekben az egerek túlélési idejét is rövidebbnek találták. E tények felvetik, hogy az immunfunkciók leromlását követıen a herpesvírusok feletti kontroll elvesztése valóban haláloki tényezı lehet az érintett idıs populációban (Derhovanessian és mtsai, 2008). A klonális kimerülés és öregedés hasonló jelensége elıfordulhat AIDS-ben is (Appay és mtsai, 2007). Bizonyos vonatkozásban az AIDS egy extrém mértékben felgyorsult öregedési folyamatnak is tekinthetı. Más környezetben, egyéb pathogének is bírhatnak hasonló szereppel. Perzisztens, stimuláló ágensek (pl. parazita antigének) hosszú expozíciós 69

idı alatt hasonló hatást válthatnak ki, különösen a fejlıdı országokban (Derhovanessian és mtsai, 2008).

Megbeszélés

Az idısek immunrendszerének változásai tehát egyre jobban ismertté válnak. A természetes és adaptív immunitás egyaránt csökkent mőködésének egyik fı oka a szabályozási rendszerek megváltozása. A korral járó elváltozások tudományos igényő feltárása lehetıséget ad ezek megelızésére, illetve legalább részleges visszafordítására, ami a fertızések és daganatos betegségek elleni küzdelemben új megközelítéseket eredményez. A kutatásokban gerontológusok, epidemiológusok, infektológusok, immunológusok és más szakemberek szoros együttmőködésére van szükség. Számos kutatási eredmény mutatja, hogy a gyakorlatban is alkalmazhatók lesznek egyes eljárások az idısödı immunrendszer mőködésének javítására és rendszeres védıoltások bevezetésére. Ezekrıl következı közleményünkben szándékozunk beszámolni.

Irodalomjegyzék

Aspinall R, Del Giudice G, Effros R, Grubeck-Loebenstein B, Sambhara S. (2007): Challenges for vaccination in the elderly. Immun Ageing 4: 9-18. Andrew D, Aspinall R. (2002): Age-associated thymic atrophy is linked to a decline in IL-7 production. Exp Gerontol 37: 455-463. Appay V, Almeida JR, Sauce D, Autran B, Papagno L.

(2007): Accelerated immune

senescence and HIV-1 infection. Exp Gerontol 42: 432-437. Argentati K, Re F, Donnini A, Tucci MG, Franceschi C, Bartozzi B, Bernardini G, Provinciali M. (2002): Numerical and functional alterations of circulating γδ T lymphocytes in aged people and centenarians. J Leukoc Biol 72: 65-71. Bulati M, Pellicano M, Vasto S, Colonna-Romano G. (2008): Understanding ageing: Biomedical and bioengineering approaches, the immunologic view. Immun Ageing 5: 911. Derhovanessian E, Solana R Larbi A, Pawelec G. (2008): Immunity, ageing and cancer. Immun. Ageing 5: 11-27.

70

Eaton SM, Burns EM, Kusser K, Randall TD, Haynes L. (2004): Age-related defects in CD4 T cell cognate helper function lead to reductions in humoral responses. J Exp Med 200: 1613-1622. el Rafaei M, Blank KJ, Murasko DM. (2001): Prolonged E55+ retrovirus expression in aged mice is associated with a decline in the antivirus immune response. Virology 290: 281289. Gavazzi G, Krause KH. (2002): Ageing and infection. Lancet Infect Dis 2: 659-666. George AJ, Ritter MA. (1996): Thymic involution with ageing: obsolescence or good housekeeping? Immunol Today 17: 267-272. Gruver AL, Hudson LL, Sempowski GD. (2007): Immunosenescence and ageing. J Pathol 211: 144-156. Hakim FT, Memon SA, Cepeda R, Jones EC, Chow CK, Kasten-Sportes C, Odom J, Vance BA, Christensen BL, Mackall CL, Gress RE. (2005): Age-dependent incidence, time course, and consequences of thymic renewal in adults. J Clin Invest 115: 930-939. Hannoun C, Megas F, Piercy J. (2005): Immunogenicity and protective efficacy of influenza vaccination. Virus Res 103: 133-138. Haynes L, Eaton SM, Burns EM, Randall TD, Swain SL. (2005): Newly generated CD4 T cells in aged animals do not exhibit age-related defects in response to antigen. J Exp Med 201: 845-851. Hick RW, Gruver AL, Ventevogel MS, Haynes BF, Sempowski GD. (2006):

Leptin

selectively augments thymopoiesis in leptin deficiency and lipopolysaccharide-induced thymic atrophy. J Immunol 177: 169-176. Kim K, Le CK, Sayers TJ, Muegge K, Durum SK. (1998): The trophic action of IL-7 on proT cells: inhibition of apoptosis of pro-T1, -T2 and –T3 cells correlates with Bcl-2 and Bax levels and is independent of Fas and p53 pathways. J Immunol 160: 5735-5741. Lazuardi L, Jenewein B, Wolf AM, Pfister G, Tzankov A, Grubeck-Loebenstein B. (2005): Age-related loss of naive T cells and dysregulation of T cell/B cell interactions in human lymph nodes. Immunology 114: 37-43. Liu W, Putnam AL, Xu-Yu Z, Szot GL, Lee MR, Zhu S, Gottlieb PA, Kapranov P, Gingeras TR, Fazekas de St. Groth B, Clayberger C, Soper DM, Ziegler SF, Bluestone JA. (2006): CD127 expression inversely correlates with FoxP3 and suppressive function of human CD4+ T reg cells. J Exp Med 203: 1701-1711.

71

Macallan DC, Wallace DL, Zhang Y, Ghattas H, Asquith B, de Lara C, Worth A, Panayiotakopoulos G, Griffin GE, Tough DF, Beverly PC. (2005): B-cell kinetics in humans: rapid turnover of peripheral blood memory cells. Blood 105: 3633-3640. Madiehe AM, Mitchell TD, Harris RB. (2003): Hyperleptinemia and reduced TNF-α secretion cause resistance of db/db mice to endotoxin. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol 284: R763-770. Miller RA. (1996): The aging immune system: primer and prospectus. Science 273: 70-74. Murasko D, Gardner EM. (2003): Immunology of aging. In: Hazzard W.R., Blass J.P., Halter J.B., Ouslander J.G., Tinetti M.E. (editors). Principles of geriatric medicine and gerontology. 5th ed., McGraw-Hill, New York NY, 35-51. (ISBN 0-071-40216-0) Naylor K, Li G, Vallejo AN, Lee WW, Koetz K, Bryl E, Witkowski J, Fulbright J, Weyand CM, Goronzy JJ. (2005): The influence of age on T cell generation and TCR diversity. J Immunol 174: 7446-7452. O’Leary DR, Martin AA, Montgomery SP, Kipp AM, Lehman JA, Biggerstaff BJ, Elko VL, Collins PD, Jones JE, Campbell GL. (2004): In. The epidemic of West Nile virus in the United States, 2002. Vector Borne Zoonotic Dis 4: 61-70. Pawelec G, Akbar A, Caruso C, Solana R, Grubeck-Loebenstein B, Wikby A. (2005): Human immunosenescence: is it infectious? Immunol Rev 205: 257-268. Rebel VI, Miller CL, Eaves CJ, Lansdorp PM. (1996): The repopulation potential of fetal liver hematopoietic stem cells in mice exceeds that of their liver adult bone marrow counterparts. Blood 87: 3500-3507. Ritz BV, Gardner EM. Malnutrition and energy restriction differentially affect viral immunity. (2006): J Nutr 136: 1141-1144. Rouse BT, Sarangi PP, Suvas S. (2006): Regulatory T cells in virus infections. Immunol Rev 212: 272-286 Scrimshaw NS, San Giovanni JP. (1997): Synergism of nutrition, infection, and immunity: an overview. Am J Clin Nutr 66: 464S-477. Sempowski GD, Hale LP, Sundy JS, Massey JM, Koup RA, Douek DC, Patel DD, Haynes B.F. (2000): Leukemia inhibitory factor, oncostatin M, IL-6 and stem cell factor mRNA expression in human thymus increases with age and is associated with thymic atrophy. J Immunol 164: 2180-2187. Sliedrecht A, den Elzen WPJ, Verheij JM, Westendorp RGJ, Gussekloo J. (2008): Incidence and predictive factors of lower respiratory tract infections among the very elderly in the general population. The Leiden 85-plus study. Thorax 63: 817-822. 72

Solana R, Pawelec G, Tarazona R. (2006): Aging and innate immunity. Immunity 24: 491494. Song H, Price PW, Cerny J. (1997): Age-related changes in antibody repertoire: contribution from T cells. Immunol Rev 160: 55-62. Steinmann GG. (1986): Changes in the human thymus during aging. Cur Top Pathol 75: 4388. Sutherland JS, Goldberg GL, Hammett MV, Uldrich AP, Berzins SP, Heng TS, Blazar BR, Millar JL, Malin MA, Chidgey AP, Boyd RL. (2005): Activation of thymic regeneration in mice and humans following androgen blockade. J Immunol 175: 2741-2753. Tewari K, Walent J, Svaren J, Zamoyska R, Suresh M. (2006): Differential requirement for Lck during primary and memory CD8+ T cell responses. Proc Natl Acad Sci USA 103: 16388-16393. Tsuboi I, Morimoto K, Hirabayashi Y, Li GX, Aizawa S, Mori KJ, Kanno J, Inoue T. (2004): Senescent B lymphopoiesis is balanced in suppressive homeostasis: decrease in interleukin-7 and transforming growth factor-β levels in stromal cells of senescenceaccelerated mice. Exp Biol Med 229: 494-502. Wang CQ, Udupa KB, Xiao H, Lipschitz DA. (1995): Effect of age on marrow macrophage number and function. Aging (Milano) 7: 379-384. Whisler RI, Williams JWJr, Newhouse YG. (1991): Human B cell proliferative responses during aging. Reduced RNA synthesis and DNA replication after signal transduction by surface immunoglobulins compared to B cell antigenic determinants CD20 and CD40. Mech Ageing Dev 61: 209-222. Whisler RL, Grants IS. (1993): Age-related alterations in the activation and expression of phosphotyrosine kinases and protein kinase C (PKC) among human B cells. Mech Ageing Dev 71: 31-46. Wing K, Suri-payer E, Rudin A. (2005): CD4+CD25+ -regulatory T cells from mice to man. Scan J Immunol 62: 1-15. Yu X, Tsibane T, McGraw PA, House FS, Keefer CJ, Hicar MD, Tumpey TM, Pappas C, Perrone LA, Martinez O., Stevens J, Wilson I.A, Aguilar PV, Altschuler EL, Basler CF, Crowe JEJr. (2008): Neutralizing antibodies derived from the B cells of 1918 influenza pandemic survivors. Nature 455: 532-536. Yuan R, Astle CM, Harrison DE. (2005): Genetic regulation of hematopoietic stem cell exhaustion during development and growth. Exp Hematol 33: 243-250.

73

Zhang Y, Wallace DL, de Lara CM, Ghattas H, Griffin GE, Taylor GP, Tough DF, Beverley PC.L, Macallan DC. (2007): In vivo kinetics of human natural killer cells: the effects of ageing and acute and chronic viral infection. Immunology 121: 258-265. Stercz Balázs1, Kövesdi Valéria1, Vértes László2, Ongrádi József 1# 1

Semmelweis Egyetem, Közegészségtani Intézet, Budapest

2

Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, Budapest

Levelezı szerzı: Dr. Ongrádi József, 1Semmelweis Egyetem, Közegészségtani Intézet 1089 Budapest VIII., Nagyvárad tér 4. Tel: (1) 459-1500/56183, 06-20-825-0596 Fax: (1) 210-2954 E-mail: [email protected]

74

BEMUTATKOZIK IDİSEK ÁPOLÓ-GONDOZÓ OTTHONA, ENCS Jónyer Lajosné

A B-A-Z Megyei Önkormányzat Idısek Ápoló- Gondozó Otthona Encsen, a Miskolc-Kassa fıút mellett, a Hernád völgyében fekszik. Az intézmény a személyes gondoskodás keretébe tartozó, szakosított ellátást, ápolástgondozást nyújtó tartós bentlakásos intézmény. Tiszta profilú, speciális feladatot lát el, a demencia tünetcsoportjában szenvedı idıs embereket ápolja, gondozza.

Az igénybevétel önkéntes, az ellátást igénylı, illetve törvényes képviselıje kérelmére, indítványára történik. Az intézménybe egyszeri bekerülési költség nincs.

Az intézményi térítési díjat minden év elején a fenntartó önkormányzat közgyőlése állapítja meg. Jelenleg 70.500 Ft. Az ellátott által fizetett személyi térítési díj megállapítása jövedelemigazolás alapján történik. Fontos szabály, hogy a jövedelme 80%-át nem haladhatja meg, amennyiben az intézményi térítési díjjal azonos összeget megfizetni nem képes a szolgáltatást igénybevevı. Az intézmény 122 férıhelyes, B-A-Z Megye 357 településérıl vehetı igénybe.

Összes dolgozói létszám 77 fı, 45 szakdolgozó, 32 kisegítı személyzet. A szakképzettségi arány 100%-os. Kiemelt feladat az önállóság minél hosszabb ideig való fenntartása, az emberi méltóság megırzése. Ennek függvényében fogalmazódott meg az intézmény Missziós nyilatkozata, mely egyben szakmai identitásunk alapja.

75

„Minden ápoló-gondozónak tudnia kell, hogy mit is jelent demens beteget ápolni-gondozni. A személyzet többi tagjának elfogadó magatartást kell tanúsítania. Tudatában kell lenni annak, hogy a legodaadóbb gondozás-ápolás sem vezet gyógyuláshoz. El kell fogadni ellátottainkat olyannak amilyenek, életminıségüket megtartani amennyire csak lehet. Igyekeznünk kell elviselhetıvé tenni a betegséggel való együttélést a hozzátartozók irányában is. Nem várhatunk a szolgáltatást igénybe vevıinktıl értelmi alapokon nyugvó megértést, együttmőködést. Emberi méltóságukat a végsıkig ırizzük meg. Azt a személyt tiszteljük benne, aki volt, humánus, meleg, biztonságos környezet megteremtésével, ahol a demens beteg fokozatosan csökkenı képességei ellenére is sokáig köztünk maradhat.” Országos viszonylatban a legmodernebb intézmények közé tartozik. Korszerően felszerelt, a kor kihívásainak megfelel. Mind fizikai, mind infokommunikációs szempontból teljesen akadálymentes. A biztonságos közlekedést a liftek, rámpák, kapaszkodók segítik. Az erıs színkontúrok és a Braille írás a látássérülteket segíti a tájékozódásban, a hallásukban sérülteket a hangok finom érzékelésére szolgáló eszközök beépítése segíti. A folyosók, a közösségi helyiségek tágasak, jól megvilágítottak, három jól elkülönült gondozási egységgel. Az esztétikusan berendezett szobák az idıs emberek mindennapi életvitelét szolgálják. A lakhatás 4-3-2-1 ágyas szobákban, három jól elkülönített gondozási egységben biztosított. Az elhelyezés az önellátó képesség és a mentális képesség mértéke szerint történik. A 3, 2 és 1 ágyas szobák vizesblokkal rendelkeznek. Élelmezés területén háromszori étkezés, az orvos utasításának megfelelıen diéta biztosított. A tisztálkodáshoz szükséges tisztálkodó szereket az intézmény biztosítja. Az ellátást igénybe vevı saját ruházatát és ágytextíliáját használhatja. Ennek hiányában az intézmény gondoskodik a szükségszerinti mennyiségő, minıségő ruházatról. A ruházat tisztítását és javítását az intézmény látja el.

76

Az orvosi felügyeletet heti rendszerességgel a háziorvos és a pszichiáter szakorvos biztosítja. Lakóinkat, az általuk elrendelt szakorvosi rendelıbe, kórházi elhelyezésre elsısorban intézeti autóval, betegkísérıvel szállítjuk. Az ápolási tevékenység végzése egyénre szabott ápolási terv alapján zajlik. A tevékenység elemei: -

alapápolás, az alapvetı emberi szükségletek kielégítése,

-

szakápolási teendık körében az orvos utasításai alapján végzett tevékenységek,

-

az ápolási szövıdmények megelızése.

A modern ápolást segítı eszközök nagyban megkönnyítik az ápoló személyzet munkáját.

Az ellátottak mentális,- fizikai,- szociális képességeinek megtartása, szinten tartása, az intellektus hanyatlásának lassítása a mentálhigiénés munka keretén belül valósul meg. Az ápolási és gondozási munkát protokollok, illetve utasítások segítik. Az MSZ EN ISO 9001:2001 szabványnak megfelelı minıségirányítási rendszer követelményeinek megfelelıen végezzük a komplex gondozást- ápolást.

Jónyer Lajosné Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idısek Ápoló-Gondozó Otthona 3860 Encs, Ady E. út 1. T/F: +36-46-587444/445 Email: [email protected] Web: www.idosekotthonaencs.hu

77

A TÁRDISZCIPLÍNÁK EREDMÉNYEIBİL TAPASZTALATOK A „SZÉLÜTÉSES” HEMIPLEGIA AKUPUNKTÚRÁS TERÁPIÁJÁBAN Prof. Dr. Yu Funian

A „szélütés” definíciója a kínai orvoslásban: hirtelen eszméletvesztés, a száj és a szem deviációja, beszédzavar, féloldali bénulás kialakulása. Ez a modern orvostudományban megfeleltethetı

agyvérzésnek,

agyi

trombózisnak,

subarachnoidealis

vérzésnek,

cerebrovascularis spasmusnak, vírusos encephalitisnek és más hasonló tünetekkel járó betegségeknek. Sok éves klinikai tapasztalatom alapján a szélütéses hemiplegia akupunktúrás kezelésében legfontosabb a korán megkezdett rehabilitáció. Az alapelv az, hogy amint az akut stroke-os beteg életjelei stabilizálódnak, állapota nem progrediál, 48 óra múlva meg lehet kezdeni az akupunktúrás terápiát. Így nem csak elısegíthetjük a motoros funkciók helyreállását, lerövidíthetjük a rehabilitációt, de a disuse-ból fakadó problémákat is megelızhetjük.

Therapiás módszer 1. Skalp és test akupunktúra kombinációja, stádiumok szerinti pontválasztás A kínai orvoslás az emberi szervezetet funkcionális egységek szerint értelmezi. Belül a szervi funkciókörök, kívül a végtagokon csatornák és hálózatok rendszere hozza létre a szervezet szerves egységét. E rendszeren belül értelmezve a szélütéses hemiplegia elsıdlegesen az agyhoz, másodlagosan az ércsatornák és íncsatornák rendszereihez köthetı és számos szervi funkciókör érintettségével jár. A nemzetközi standard skalp-akupunktúrának a modern orvostudomány neuroanatómiai ismeretei képezik az alapját. A skalp akupunktúra során az contralateralis oldalon lévı anterior és posterior parietalis ferde vonalak (a motoros illetve a sensoros területek vetületei) szúrása jó hatással van a végtagi funkciók regeneratiójára. Testakupunktúrában stádiumok szerinti pontválasztást alkalmazunk. Az elsı stádiumban (a megbetegedés utáni elsı két hét) elsısorban a végtagok extensoros oldalán lévı ún. „yang” jellegő csatornák pontjait szúrjuk, pl. a felsı végtagon a GB21, LI11, LI10, LI4 pontokat, az alsó végtagon pedig az ST 36, ST34, GB34 pontokat. A második stádiumban (megbetegedéstıl számított 1 hónapon belül),

78

az extensoros oldalon lévı „yang” jellegő csatornák és a flexoros oldalon lévı „yin” jellegő csatornák pontjait egyaránt szúrjuk. A felsı végtagon a GB21, LI11, LI10, TB5, LU3, LU4, PC3, PC4 pontokat. Az alsó végtagon az ST34, ST36, SP6, SP10, SP9 pontokat. A harmadik stádiumban (egy hónapon túl) pedig elsısorban a flexoros oldalon lévı „yin” jellegő csatornák pontjait szúrjuk, az extesoros oldalon lévı „yang” csatornák pontjaival kiegészítve. A felsı végtagon az LU3, TB5, LI10, az alsó végtagon az SP10, SP9, KI6, SP6, ST36, ST34 pontokat szúrjuk.

2. Tőmanipulációk „gyökér és megnyílvánulás” elvén alapuló alkalmazása 1. Új kelető betegségben elsısorban az extensoros oldalon lévı „yang”’ csatornák pontjait szúrjuk, sekély szúrást alkalmazunk, ún. „levezetı” tőmanipulációval. A klinikumban az akut fázisú betegekre gyakran jellemzı a magas vérnyomás, illetve egy klasszikus ókori forrás megfogalmazása szerint: „a kövér, gazdag emberek túltápláltságtól betegednek meg”. Ez arra mutat rá, hogy mindamellett, hogy az idıskori legyengült szervezet, amit a kínai orvoslás ún. „yang hiányos” állapotnak nevez, egy adott alapvetı tényezı, de még jellemzıbb ezen betegekre az az állapot amit a régi források a „vér felsı megrekedésének”, illetve „nyálka-hıségnek” neveznek, tehát a magas vérnyomásos tünetek és az ún. „váltószervek” többlet jellegő tünetei, például a székrekedés, a vizeletretentio, stb. Tehát a „többlet megnyilvánulás” állapota jellemzıbb, ezért ilyenkor a hagyományos akupunktúrás therapia alkalmazása során a „máj hıség tisztítása és a szél kioltása”, a „nyálka eltávolítása és a hıség tisztítása” illetve a „váltószervek (belek, húgyhólyag) átjárhatóvá tétele” kell, hogy legyenek az alapelveink. Ennek nyomán a következı pontokat választjuk: ST40, SP9, LI4, LI11, GB21 mint fıpontok és LV3, KI3 mint mellékpontok. Ún. „levezetı” tőmanipulációkat alkalmazunk, sekély szúrást, tőbennhagyás nélkül.

2. Krónikus, régóta fennálló betegség esetén elsısorban a flexoros oldalon lévı „yin” csatornák pontjait szúrjuk, és csak másodlagosan az extensoros oldal „yang” csatornáit, mély szúrással, 30-40 perces tőbennhagyással, egyes pontokon a superficialis vénák congestiója esetén alkalmazhatunk véreztetı szúrást is. A Sárga Császár Belsı Könyve c. ókori orvosi klasszikus Szellemi Tengely nevő részének Kezdet és vég címő fejezetében ez áll: „Régi betegségben az ártó mélyre hatol. Az ilyen betegség kezelése során mélyen kell szúrni és sokáig benne hagyni, másnaponta újra szúrni, elıször a bal és jobb oldalt össze kell hangolni, a vérereket eltávolítani.” Ez a passzus rámutat arra, hogy krónikus betegekben a pathogén faktor mélyen van a szervezetben és az 79

akupunktúrás therapia során mély szúrást és hosszas tőbennhagyást kell alkalmaznunk, továbbá arra, hogy meg kell vizsgálnunk az érintett csatornák lefutási útvonalát és amennyiben superficialis venosus congestiót találunk véreztetı szúrást kell alkalmazni. Krónikus szélütéses betegeknél többnyire megfigyelhetı a bénult végtagok flexor azaz „yin” oldali spasticussága és extensor azaz „yang” oldali flacciditása, amit a régi források úgy neveztek, hogy „yang ernyedt, yin feszes”. Jellemzı még ilyenkor a bénult végtag duzzadása, zsibbadása, fájdalma, beszédzavarok, stb., amelyeket szél, nyálka és pangás jellegő pathogén faktorok „mélybe hatolása” okoz, elzárva az ún. „csatornákat” és a „nyelvnyílást.” Ezért a krónikus szélütéses páciensek akupunktúrás kezelésében elsısorban a flexoros oldal „yin” csatornáin választunk pontokat: SP6, LV3, KI3, SP9, SP10, PC6, LU4, stb., és csak mellékpontként a ST36, ST40, GB21, LI11, LI4 pontokat. Krónikus esetekben moxibuszció (melegítéses terápia) is alkalmazandó. A klinikumban elsısorban a 40 év fölötti pácienseket érinti a szélütés és a 60 év körüli páciensekben a leggyakoribb. Ez az életkor az emberi szervezet életciklusában pont az a stádium, amit a kínai orvoslás a „yang” jellegek, (tehát az aktív jellegek) csökkenésével és a szervi funkciók alulmőködésével jellemez. A szélütés után ez az állapot csak tovább fokozódik, a yang jellegek tovább gyengülnek, a szervi funkciók zavart szenvednek. A moxibuszció erısíti a szervezet „yang” jellegeit és élénkíti a vérkeringést. Ezért krónikus szélütéses betegeken, akikre a funkcionális alulmőködés, a végtagok duzzadása, spasticus tartása, zsibbadása jellemzı, moxibuszciót is alkalmazunk. Elsısorban a GV14, BL23, CV4, CV8, ST36 pontokat és az érintett végtagok pontjait moxázzuk, a „yang melegítése és a qi erısítése”, a „szervi funkciók szabályozása”, a „csatornák melegítése és a hálózatok nyitása”, a „csomó szétszórása és a feszültség oldása” alapelvei szerint.

3. A „egységes szervezet” elve szerinti,

„szindróma-differenciáláson” alapuló

pontválasztás fontossága A szindróma-differenciáláson alapuló pontválasztás az egységes szervezet elméletének klinikai alkalmazása. A szélütéses betegek akupunktúrás therápiája során a kórlefolyás sajátosságai szerint választjuk meg és módosítjuk a pontkombinációkat. Csak is így érhetjük el a teljes szervezetre kiható szabályozó hatást, csak így érhetjük el hemiplegiában a motoros funkciók javulását. A kínai orvoslás a klinikai megnyilvánulások és tünetek alapján szindrómákba sorolja a szélütéses betegeket. Köztük a klinikumban a leggyakoribbak a „zavaros nyálka megreked belül”, a „máj-vese yin hiány” és a „qi hiány és vérpangás” 80

szindrómák. Itt a therápiában a meghatározó alapelv a „hiány szindrómában feltölteni” és a „többlet szindrómában levezetni” elve, amely nemcsak a pontválasztáshoz, hanem a tőmanipulációk megválasztásához is útmutatást ad. Ennek az alapelvnek a betartása az elıfeltétele annak, hogy az akupunktúrás kezelés ki tudja fejteni az egész szervezetre gyakorolt szabályozó hatását. Véleményem szerint, ha a szélütéses betegeken korai stádiumban elkezdjük az akupunktúrás therápiát, akkor meg tudjuk állítani a betegség progresszióját, javíthatjuk az idegrendszeri funkciók regeneratióját és compensatióját, gyorsíthatjuk a rehabilitatiós folyamatot, megalapozhatjuk a normális életvitelhez való visszatérést.

Prof. Dr. Yu Funian PhD. Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Egyesülete elnöke 1026 Pasaréti út 1. 1.em. 1. Tel: +36 1 201 1116 Email: [email protected] Web: www.akupunktura-prof.hu

1077 Bethlen Gábor u. 8. 1. em. 9. Tel: +36 1 342 2772 Fax: +36 1 322 8778

81

KÖZÉRDEKŐ KÖZLEMÉNYEK Kedves Kollégák!

Amint azt már elızı konferenciánkon (Nyíregyházi Gerontológiai Napok II) is jeleztük, szeretnénk összehívni egy megbeszélést az érintett felek részvételével a gerontológia oktatásának tárgykörében. A Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központunk egyik feladatköre épp a gerontológia oktatásának segítése, s mivel ez – hogy finoman fogalmazzunk – meglehetısen rendezetlen (amint egyik szakdolgozat írónk munkájából is kiderült, aki a „Gerontológia oktatása Magyarországon” címmel írta meg kiváló munkáját) szeretnénk valamelyest segíteni a továbblépésben. A konferenciát május közepe tájára tervezzük, s arra kérnék mindenkit, hogy jelezze, mely idıpont lenne a megfelelı. Továbbá szeretném még, hogy jelezzétek azokat a kollégákat is, akiket véleményetek szerint meg kellene hívni erre a konferenciára. A konferencia kerekasztal jellegő lesz, azaz néhány bevezetı, ismertetı, tényfeltáró és vitaindító (rövid) elıadás után megpróbálnánk megoldásokat keresni a gerontológia oktatásának

kapcsán

felmerült

kérdésekre

kerekasztalok

keretében.

Az

esetleges

konszenzusos eredményeket a Magyar Gerontológia folyóiratban tennénk közzé, illetve megkapná minden illetékes, akinek feladatköre (akár érintılegesen is) ezzel a témával kapcsolatos. Válaszotokat várva, köszönettel és üdvözlettel:

Dr. Semsei Imre GTKK igazgatója Magyar Gerontológia fıszerkesztıje Levelezési cím: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Email: [email protected] Web: http://gtkk.de-efk.hu

82

MEGHÍVÓ I. ORSZÁGOS GERONTOLÓGIA-OKTATÁSI SZAKMAI KEREKASZTAL 2010 Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ és a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság rendezvénye

2010. május 14. Tisztelettel meghívjuk a kedves kollégákat a fenti konferenciára, a tavaly novemberben megrendezett összejövetelünknek a folytatása, amely a „Nyíregyházi Gerontológiai Napok II” címet viselte. A helyszín ismét a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara lesz (postai cím: DE, EK, 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4.).

Elızetes programszerkezet: Bevezetés: (15 perc) Tényfeltárás: mindegyik terület képviselıje (15-15 perc) Megbeszélés: témakörönkénti kerekasztal (45-45 perc) Közlemény kialakítása: (45 perc)

PREVENTÍV GERONTOLÓGIAI ÉS GERIÁTRIAI TÁRSASÁG SOCIETY FOR PREVENTIVE GERONTOLOGY AND GERIATRICS Debreceni Egyetem University of Debrecen Orvos- és Egészségtudományi Medical and Health Science Center Centrum, III. Belgyógyászati Klinika 3rd Department of Medicine 4032 Debrecen, Móricz Zs. Krt. 22 22 Moricz Zs. Str, 4032 Debrecen, Hungary Email: [email protected] email: [email protected] WEB: http://www.öregedés.hu WEB: http://www.oregedes.hu

83

TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTİ ARCKÉPCSARNOK

Dr. Hun Nándor fıtitkár 90 éve született

„Önmagát becsüli minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdıdött.” Sütı András szavai állnak Hun Nándor monográfiája élén. „Bevezetés a szociális gerontológiába.” Szívéhez nıtt könyve. Éppúgy szerette, mint az idézet szerzıjét, az egyetemes magyar irodalom Sütı Andrását. Ez az érzelem, ez a humanizmus, a magyarság melletti elkötelezettség jellemezte Hun Nándort. Ahogyan megfogalmazta: „… érzelmi töltés nélkül a gondolkodás önmagában nem viheti tartalmasan elıbbre az életet; szükség van hinnünk is magatartásunk és cselekedeteink ésszerőségében; meggyızıdés nélkül civilizációt teremthetünk, de kultúrát nem.” Értette, becsülte az emberiség kultúrkincseit. Budapesten született 1919. március 26.-án. Temesvárott járt gimnáziumba, majd Kolozsvárott avatták 1944-ben

orvosdoktorrá.

Klinikai

orvos

gyakornok,

belgyógyász

szakorvos,

Csíkszentmártonban kórházat teremtett, Szászrégenben kórházigazgató és a belgyógyászat és a fertızı osztály vezetıje. 1963-ban visszatért Budapestre. Körzeti orvos, a fıvárosi egészségügyi osztályon a Szociális Intézetek igazgatója. 1966-tól az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet belgyógyászati-fertızı osztályát vezeti. 1973-tól a Visegrádi Kórház fıigazgatója, belgyógyász osztályvezetıje. Visegrádról írja: „Itt a legszőkebb a népeinket összekötı Dunánk medre, mégis a történelmi táj szépsége, és a földbıl felbukkanó kövekbıl ránk maradt kulturális örökség szélesebb áttekintésre kötelez. Nem messze a kórházunktól járt Marcus Aurelius, a filozófus császár, és talán innen kitekintve írta le számunkra örökbecső jelzıjét: Pannonia dulcis. És talán ez az édes, a dulcis szó vonzotta ide a XX. század egyetemes magyar lírájának egyik legnagyobb mesterét Áprily Lajost, amikor itt letelepedett. És talán ugyanezek az érzések és a vele kapcsolatos személyes emlékek vezettek engem is ide, erre a tájra, ahol a hagyomány és a haladás útját követve, úgy érzem, a történelmi levegı bennünket arra kötelez, hogy amit cselekszünk, azt komolyan tegyük.” Igen, sokszor idézte egyik mesterét, Miskolczy Dezsı akadémikust: a hagyomány és a haladás határozza meg pályánkat. Egész életén át eszerint cselekedett. Tudományos életmővére nehéz jelzıt választani. Mert nem kategóriákban gondolkodott, mert a segítés

84

vágya irányította mindenkori útját. Foglalkozott a hepatitisszel, konferenciát szervezett az Ausztrália antigénrıl, érdekelték a higiénés kérdések, írt a strongyloides stercoralisról, a hypereosinophil reakcióról, a parathion mérgezésrıl. Elıtérbe helyezte az egészségnevelést. Szerette az orvos-történelmet. Az Orvosi Hetilapban a két Jancsóról írt megemlékezése megható, történelmi íveléső korrajz. Tollat ragadott orvosi szaknyelvünk védelmében, féltve anyanyelvünket,

mert

az

a

legdrágábbra,

édesanyánkra

emlékeztet.

„A

szerzık

megfeledkeztek az anyanyelvünkkel szembeni hőségünkrıl” – írta, majd hozzáfőzte: – „A XVIII. század második és a XIX. század elsı felének nemzeti irodalmai mennyit gúnyolták az uralkodó osztályokat, mert felszínesen majmolták a francia nyelvet. Most az angollal van így.” Tagja volt az Országos Reuma és Fizioterápiás Intézet szakmai kollégiumának; a Magyar Rehabilitációs Társaság, a Magyar Balneológusok Egyesülete, az Egészségügyi Szervezık Tudományos Egyesülete Szociálrehabilitációs Szövetsége választotta vezetıségi tagjává. Azon kevesek közé tartozott, akiknek leghıbb célja, hitvallása az idıseken való segítés. Két évtizedet szentelt e nemzedéknek. Alapelvként szögezte le, hogy különösen az idıseket csak

három

dimenzióban,

szomatikus,

pszichés

és

szociális

körülményeik

figyelembevételével ítélhetjük meg. Hangsúlyozta a rehabilitáció jelentıségét. 1966-tól megalakulásától, a Magyar Gerontológiai Társaság tagja. 1976-tól az idısek helyzetét átérzı és szívén viselı fıtitkára. 1966-ban „A szociális gerontológiáról” címmel írt, hazai irodalmunkban alapvetı tanulmányáért Markusovszky Lajos-díjat kapott. 1970-ben védte meg kandidátusi értekezését: Szociális gerontológiai vizsgálatok, különös tekintettel az intézeti gondozásra. 1968-ban az Amerikai Gerontológiai Társaság emléklapját, 1977-ben a Szlovák

Orvostársaság

Raimann-emlékérmét

kapta

meg.

1972-ben

jelent

meg

monográfiájának – Bevezetés a szociális gerontológiába – elsı, majd javított, bıvített második kiadása 1978-ban. Mindmáig hazai egyetlen szociális gerontológiai monográfiánk. 1980-ban a Csehszlovák Gerontológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választották. Humanista, ember centrikus volt. Méltónak bizonyult 1979-ben a Kiváló Munkáért kitüntetésre. Fáradhatatlan volt szervezı és gyakorlati ember. Megrázó, hogy meghalt, megrázó, hogy éppen 1982-ben, az Idısek Világnapja évében, amelyet annyira várt. Amelynek annyira örült – és amelyre oly sok terve volt. Mindezt már nem valósíthatja meg. Nem fejezheti be. De az életmő mégis befejezett – példa és okulás mindannyiunknak. 1982. február 3.-án meghalt.

85

Monográfiájának elsı lapján fogalmazta meg: népünk idıs nemzedékének ajánlja könyvét. Azoknak, akiktıl átvettük a múló élet lángját, hogy továbbadjuk az utánunk következıknek. Ezt a lángot hagyta örökül.

Dr. Vértes László fıorvos Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság alelnöke 1044 Budapest, Szondi u. 47.

86

OLVASÓNAPLÓ Gerontológia (Szerk.: Dr. Semsei Imre) Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. (Start Nyomda, Nyíregyháza)

EGY SOKUNK ÁLTAL HIÁNYOLT ÉS RÉGEN VÁRT KÖTET… A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának, Dr. Semsei Imre által szerkesztett Gerontológiai jegyzete, sokunk által hiányolt, régen várt munka. A könyv elsıdleges célja, a gerontológia különbözı területein folyó képzés segítése és hatékonyabbá tétele. Célját, funkcióját tekintve azonban, messze túlnı a „klasszikus” egyetemi jegyzetek, oktatási segédanyagok felhasználási körén. Természetesen, nem összességében és egészében, de sokakhoz, gyakorlatilag foglalkozásától függetlenül mindenkihez szól, szólni akar. Mindenkihez, aki az emberi lét alapélményét, az idısödést és öregedést ”felkészülten”, önmaga által is irányítottan szeretné megélni, aki az öregség csapdáit a megismerés segítségével megpróbálja kivédeni és elkerülni. Mindenkihez, aki szeretteit, a hozzá közelállókat, a szeretet és tudás egyesített erejével próbálja kísérni és segíteni az ÚTON. A jegyzet nagy értékei között, szakmai színvonalát, lenyőgözıen nagy és sokrétő ismeretanyagát kell elsıdleges értékként hangsúlyozni. Ez a hatalmas munka a magyar gerontológia legnagyobb és legismertebb szakembereinek egyesített erejével és akarásával jöhetett csak létre. Jó érzés és óriási eredmény, hogy együtt, egymást kiegészítve és erısítve, a gerontológiai egységet prezentáló módon, egy kötetben olvashatjuk írásaikat. Együtt a biogerontológia, a kísérletes gerontológia, szociális gerontológia, gerontopszichilógia és pszichiátria magyar tudósai és szakemberei… Itt, ebben a jegyzetben feloldódni és csökkenni látszik az a széttagoltság és elkülönülés, amivel a mindennapokban oly gyakran szembesülnünk kell, és aminek megannyi negatív következményét tapasztaljuk. Ebben az integrált, jól szerkesztett sokszínőségben és tartalmi gazdagságban látom a jegyzet másik nagy értékét. Külön elismerés és köszönet azért, hogy a gerontológia klasszikus szakterületein belül, vagy azokhoz

kötıdıen,

jelentıségükhöz

képest

kevésbé

hangsúlyozott

szakterületek

képviselıinek írásai is helyet kapnak a kötetben. A prevenció, a megelızés, és az ebben rejlı lehetıségek az egészségügyben, gerontológiában, de a társadalmi élet egyéb területein is, sokszor és sokak által megfogalmazott stratégiai alapelv. Igen, idıt, pénzt és életet nyerhetnénk avval, ha ezt 87

nemcsak elméletben, hanem a mindennapi gyakorlat és megélés szintjén is meg tudnának valósítani. Lemaradásaink, hiányosságaink ezen a területen is ijesztıen nagyok és elkeserítıek. A jegyzet preventív gerontológiával foglalkozó fejezete, ezen a területen is nagy elırelépést jelent. Biztató, hogy a megelızésnek, mint a testi-lelki involúció lassításának egyik legfontosabb eszközét és feltételét, a kötet sok írója és írása is hangsúlyozza, és nemcsak a megszokott elméleti általánosságok szintjén, hanem a mindennapok konkrét feladatainak, tennivalóinak területein is. A jegyzet tartalmilag talán legváltozatosabb részét, a szociális gerontológia fejezetei, alfejezetei jelentik. Aktuális, tényszerő és hiteles képet kapunk az idısödéssel kapcsolatos társadalompolitikai, szociálpolitikai kérdésekrıl, a szociális ellátó rendszer mőködésérıl és mőködési zavarairól, az idısek érdekvédelmi és szakmai szervezeteirıl. Ezen írások alaphangját az ıszinteség, helyenként a jobbító szándékból származó kritikai hangvétel jellemzi. Sajnos, erre is nagy szükség van, mert életünk és világunk ezen a területen is súlyos ellentmondásoktól terhes. A szociális gerontológia témaköréhez kötıdıen, nagyon tartalmas és elgondolkodtató írásokat olvashatnak a gerontopszichológia, a mentálhigiéné, és magatartástudomány „sikeres öregséghez” kötıdı kérdéseivel kapcsolatban. Egészen biztos, hogy ezek a tanulmányok a kötet sokak által értékelt, „kedvelt” írásai közé fogak tartozni. Helyükön vannak ezek az tanulmányok, saját lábukon állnak, mégis érdemes talán elgondolkodni azon, hogy egy esetleges új kiadás kapcsán, önálló fejezetbe rendszerezve, ilyen módon is hangsúlyt kapjon a terület fontossága, viszonylagos önállósága. A fentieket összegezve tehát elmondhatjuk, hogy hiánypótló, nagy szakmai segítséget jelentı, sokak érdeklıdését és elismerését kiérdemlı könyvet vesz kezébe a Gerontológia jegyzet olvasója. Olyan könyvet, amely segít feloldani és csökkenteni azokat a szemléleti, magatartásbeli korlátokat és ellentmondásokat, amelyek az „ıszülı társadalmak” emberét körülveszik és veszélyeztetik. A magyar gerontológia legismertebb szakembereinek összefogásával, olyan könyv született, amely gondolkodásra, a jelennel és a ránk váró jövıvel kapcsolatos ıszinte szembenézésre, elkötelezett cselekvésre késztet és kényszerít.

Hidy Pálné dr. Eszterházy Károly Fıiskola, Eger [email protected]

88

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS AZ ÉLET KÉSİI SZAKASZÁBAN RAPAMYCINNEL KEZELT GENETIKAILAG HETEROGÉN EGEREK ÉLETTARTAMA MEGNÖVEKEDETT Nature 460, 392-395 (16 July 2009) | doi:10.1038/nature08221 David E. Harrison1,11, Randy Strong2,11, Zelton Dave Sharp3, James F. Nelson4, Clinton M. Astle1, Kevin Flurkey1, Nancy L. Nadon5, J. Erby Wilkinson6, Krystyna Frenkel7, Christy S. Carter8,12, Marco Pahor8,12, Martin A. Javors9, Elizabeth Fernandez2 & Richard A. Miller10,11 Összefoglalás A TOR szignál útvonalak genetikai vagy farmakológiai beavatkozással történı gátlása meghosszabbítja egyes gerinctelen fajok - mint pl. élesztıgombák, nematódák és muslicák1, 2, 3, 4, 5

– élettartamát, azonban arról, hogy ez az emlısök élettartamát is meghosszabbítaná,

nincsenek ismereteink. Ebben a cikkben leírjuk, hogy az mTOR útvonal gátlása - amennyiben a rapamycin kezelést 600 napos életkornál kezdjük - meghosszabbítja mind a nıstény, mind a hím egerek átlag és maximális élettartamát. Az élettartam 90 %-os halálozási pontjánál a rapamycin a nıstények élettartamát 14 %-al, míg a hímekét 9 %-al meghosszabbította. Ezt a hatást 3 különbözı helyen végrehajtott független teszt is kimutatta genetikailag homogén egereknél (mely egértörzset azért választották, hogy a betegségekre való fogékonysággal kapcsolatos specifikus genotípus hatásokat elkerüljék). A rapamycinnel kezelt egerek betegségei nem különböztek a kontroll csoportétól. Egy másik kísérletben - mikor a rapamycin etetését 270 napos korban kezdték - a rapamycin szintén megnövelte mindkét nem túlélését az átlagéletkor közelében végzett átmeneti analízis szerint. Lehet, hogy a rapamycin a daganatok által okozott halálozás elodázása révén növeli az életkort vagy úgy, hogy lelassítja az öregedést, vagy pedig mindkét mechanizmus hozzájárul ehhez. Legjobb tudomásunk szerint ezek az elsı eredmények, melyet azt mutatják, hogy az mTOR szignál útvonal szerepet játszik az emlısök élettartamának szabályzásában, valamint, hogy egy farmakológiai beavatkozás meghosszabbítja mindkét nem élettartamát. Ezek az eredmények további hatással lehetnek az mTOR szabályzással kapcsolatos kísérletekre, melyekkel az öregkorral kapcsolt betegségek kezelését és prevencióját célozzák meg.

89

Rapamycin fed late in life extends lifespan in genetically heterogeneous mice Nature 460, 392-395 (16 July 2009) | doi:10.1038/nature08221 David E. Harrison1,11, Randy Strong2,11, Zelton Dave Sharp3, James F. Nelson4, Clinton M. Astle1, Kevin Flurkey1, Nancy L. Nadon5, J. Erby Wilkinson6, Krystyna Frenkel7, Christy S. Carter8,12, Marco Pahor8,12, Martin A. Javors9, Elizabeth Fernandez2 & Richard A. Miller10,11 1. The Jackson Laboratory, Bar Harbor, Maine 04609, USA 2. Geriatric Research, Education and Clinical Center and Research Service, South Texas Veterans Health Care System, Department of Pharmacology, and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 3. Institute of Biotechnology/Department of Molecular Medicine, and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78245, USA 4. Department of Physiology and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies at The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 5. Division of Aging Biology, National Institute on Aging, Bethesda, Maryland 20892, USA 6. Unit for Laboratory Animal Medicine, University of Michigan School of Medicine, Ann Arbor, Michigan 48109-2200, USA 7. Environmental Medicine, NY University School of Medicine, New York 10016, USA 8. Wake Forest University School of Medicine, Department of Internal Medicine: Section on Gerontology and Geriatrics Winston-Salem, North Carolina 27157, USA 9. Department of Psychiatry, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 10. Department of Pathology and Geriatrics Center, University of Michigan, and Ann Arbor VA Medical Center, Ann Arbor, Michigan 48109-2200, USA 11. These authors contributed equally to this work. 12. Present address: Department of Aging and Geriatric Research, College of Medicine, Institute on Aging, University of Florida, Gainesville, Florida 32611, USA.

90

Abstract Inhibition of the TOR signalling pathway by genetic or pharmacological intervention extends lifespan in invertebrates, including yeast, nematodes and fruitflies1, 2, 3, 4, 5; however, whether inhibition of mTOR signalling can extend lifespan in a mammalian species was unknown. Here we report that rapamycin, an inhibitor of the mTOR pathway, extends median and maximal lifespan of both male and female mice when fed beginning at 600 days of age. On the basis of age at 90% mortality, rapamycin led to an increase of 14% for females and 9% for males. The effect was seen at three independent test sites in genetically heterogeneous mice, chosen to avoid genotype-specific effects on disease susceptibility. Disease patterns of rapamycin-treated mice did not differ from those of control mice. In a separate study, rapamycin fed to mice beginning at 270 days of age also increased survival in both males and females, based on an interim analysis conducted near the median survival point. Rapamycin may extend lifespan by postponing death from cancer, by retarding mechanisms of ageing, or both. To our knowledge, these are the first results to demonstrate a role for mTOR signalling in the regulation of mammalian lifespan, as well as pharmacological extension of lifespan in both genders. These findings have implications for further development of interventions targeting mTOR for the treatment and prevention of age-related diseases. 1. The Jackson Laboratory, Bar Harbor, Maine 04609, USA 2. Geriatric Research, Education and Clinical Center and Research Service, South Texas Veterans Health Care System, Department of Pharmacology, and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 3. Institute of Biotechnology/Department of Molecular Medicine, and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78245, USA 4. Department of Physiology and Barshop Institute for Longevity and Aging Studies at The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 5. Division of Aging Biology, National Institute on Aging, Bethesda, Maryland 20892, USA 6. Unit for Laboratory Animal Medicine, University of Michigan School of Medicine, Ann Arbor, Michigan 48109-2200, USA 7. Environmental Medicine, NY University School of Medicine, New York 10016, USA

91

8. Wake Forest University School of Medicine, Department of Internal Medicine: Section on Gerontology and Geriatrics Winston-Salem, North Carolina 27157, USA 9. Department of Psychiatry, The University of Texas Health Science Center at San Antonio, Texas 78229, USA 10. Department of Pathology and Geriatrics Center, University of Michigan, and Ann Arbor VA Medical Center, Ann Arbor, Michigan 48109-2200, USA 11. These authors contributed equally to this work. 12. Present address: Department of Aging and Geriatric Research, College of Medicine, Institute on Aging, University of Florida, Gainesville, Florida 32611, USA.

92

HÍREK A PREVENTÍV GERONTOLÓGIAI ÉS GERIÁTRIAI TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA 2009. november 27-28-án került megrendezésre a Preventív Gerontológiai és Geriátriai

Társaság

VII.

kongresszusa,

a

Nyíregyházi

Gerontológiai

Napok

II.

rendezvénysorozat keretén belül. A több mint 100 résztvevıt vonzó rendezvénynek több külföldi vendége volt az USA-ból, Németországból, Csehországból, Romániából, de volt indiai és kínai meghívott is.

GERONTOLÓGIAI KÖRKÉP 2009 Nyíregyházi Gerontológiai Napok II. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ rendezvénye a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság VII. Kongresszusa

2009. november 27-28.

A konferencia tematikája kitekintés volt a hazai gerontológiai élet különbözı területeire, illetve a külföldi részvevık által egy-egy terület hazánkon kívül is ismertetésre került. A 40 elıadás mellett több poszter is látható volt a konferencia szüneteiben. A konferencia programját, illetve az ott elhangzott elıadások kivonatait a Magyar Gerontológia 2010 évi egyik számában fogjuk ismertetni, együtt a Gerontológiai és Geriátriai Társaság konferenciájának anyagával, melyet 2009. október 9-10-n rendeztek Budapesten (a „Konferenciaszám” esetenként további gerontológiai témához kapcsolódó rendezvényeket is ismertet, ahogy a Dél-Borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter november 20-i rendezvényét.)

93

GERONTOLÓGIA A MÉDIÁBAN A Heti Világgazdaság (HVG) munkatársa, Lindner András megkereste Dr. Semsei Imrét (DE, EK, GTKK), hogy konzultáljon vele a biogerontológia aktuális kérdéseirıl. Az ezzel kapcsolatos cikk a HVG32. számában a 60-61. oldalon jelent meg „Régi-új utak az öregedéskutatásban: Meddig húzzák?” címmel. Az alábbiakban a kérdésekre adott válaszokat közöljük, teljes terjedelemben.

Tisztelt Lindner Úr!

Elıre bocsátom, hogy mindegyik kérdésérıl akár könyvet lehetne írni. Azaz válaszaim csak korlátozott érvényőek lehetnek, hiszen mint tudjuk, az ördög (és az igazság) a részletekben lakozik…

1. Mik a gerontológia tudományának aktuális alapkérdései? Lassítható-e az öregedés, és ha igen, mi módon? Ahogyan azt a diákjaimnak is már az elsı órán tanítom a Gerontológia jegyzetbıl1, a Gerontológia alapkérdései (melyek ma is aktuálisak), a következık: -

Mit nevezünk öregedésnek?

-

Mik jellemzik az öregedést?

-

Miért öregszünk?

Nagyon nem egyszerőek ezek a kérdések, hiszen két gerontológus sem tud megegyezni egyik kérdésre adott válaszban sem. Az öregedés – természetesen lassítható. Ehhez két út kínálkozik: 1. Az adott információs szint mőködésének optimalizálása 2. Az információs szint megváltoztatása Ennek kibontásához is az elıbb említett jegyzetet ajánlanám.

2. Mi történt e téren az elmúlt 10-15 évben? Milyen korszerő, új nézetek állnak szemben itt egymással?

1

Semsei I. (szerk.) (2008): Gerontológia. Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kari jegyzetek 15. Start Nyomda, Nyíregyháza.

94

Ahogyan a legtöbb tudományágban is, a gerontológiában is (mely alkalmazott, interés multidiszciplináris tudományág) az elmúlt 10-15 év hozta a legtöbb eredményt. Nyilván nem hanyagolhatók el a múlt század közepe óta eltelt idıszak eredményei sem (kb. innen számoljuk a gerontológiát önálló diszciplínaként) de a többi tudományág fejlıdésébıl adódóan a gerontológia fejlıdése is meglódult az utóbbi idıkben (lásd, pl. a humán genom szekvenálása). Ma már egyes (alsóbbrendő) élılények maximális élettartamát kísérletileg meg tudjuk duplázni (lásd elızı válasz 2. pont), azonban az ember öregedésének jelentıs lassítása még várat magára, az eddig elért eredmények ellenére is (ugyanis a gerontológia eredményeinek átültetése a mindennapok gyakorlatába már egy másik kérdés). A fent említett alapkérdésekre azonban még a mai napig nincsenek kielégítı válaszaink. Az egymásnak feszülı elképzeléseket két csoportba lehetne sorolni2: 1. program elméletek 2. hiba elméletek A program elméletek azt mondják, hogy az öregedés oka egyes biológiai programok megléte, illetve annak hiánya. A hiba elméletek (explicit vagy implicit) azt tételezik fel, hogy a rendszer tökéletes, de a keletkezı hibák okozzák és vezetnek el az öregedéshez. Az egyik oldalról tehát az eleve elrendeltség, a másikon pedig minden tökéletes, csak hát azok az apró hibák… Kevesen vagyunk még mindig, akik szintézisben gondolkodnak, s a több mint száz öregedési elmélet egyes elemeit kombinálva próbálják megállapítani, miért is öregszünk. Én már 2000ben is más véleményen voltam, mint a gerontológusok többsége, - akik 2 két elképzelés valamelyikét preferálták3 - s legutóbb is a szintézisrıl értekeztem4. Bár ma már vannak, akik elfogadják (kívülálló el nem tudja képzelni, milyen ellenállásba ütközik a tudományokban egy-egy új gondolat bevezetése) ezt a gondolkodásmódot5, sokan az öregedés kérdését – dıre módon – már megoldottnak gondolják6.

2 3 4 5

6

Semsei I. (2004): Néhány gondolat az öregedési elméletekrıl. Magy. Tud. 12: 1335-1349. Semsei I. (2000): On the nature of aging. Mech. Ageing Dev. 117: 93-108. Semsei I. (2007): Az öregedés egyesített elmélete. Orv. Hetil. 148: 1077-1085. XIX. Gerontológiai Világkongresszus (2009. július 5-9, Párizs): Why we age: a modern synthesis. J. Nutr. Health Aging 13: S50-S51. XIX. Gerontológiai Világkongresszus (2009. július 5-9, Párizs): Aging is no longer an unsolved biological problem. J. Nutr. Health Aging 13: S31.

95

3.

Sok az öregedés kutatásával, az élet meghosszabbításával foglalkozó kutatóintézet mőködik a világban. Melyek a legjelentısebbek?

Ahogyan a tudományok többségénél, az USA vezeti a sort (National Institute on Aging, National Institute of Health, Baltimore, MD - ahol én is dolgoztam 3 évig). Jelentıs erıvel bír még Japán is (pl. a Tokyo Metropolitan Institute of Gerontology – Tokió egy másik egyetemén is dolgoztam 7 hónapot). De vannak jelentısebb kutatóintézetek Európában is (pl. Hollandiában, de Németországban is – ahol szintén dolgoztam 2 évet). Magyar viszonylatban elkeserítı a helyzet, néhány éve megszőnt a SOTE Gerontológiai Központja, ahogy a magyar kísérletes gerontológia fellegvárának számító Verzár Frigyes Nemzetközi Kísérletes Gerontológiai Kutató Laboratórium Magyar Szekciója is a Debreceni Egyetemen. Most folyik a kísérleti bázis újjáélesztése a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ keretein belül7, az Egészségügyi Karon (Debreceni Egyetem), ahol már kialakult a szociális gerontológia központja. A III. sz. Belgyógyászati Klinikán meglévı Gerontológia tanszékkel együtt Magyarországon kialakulni látszik egy olyan erıs gerontológiai centrum, mely a gerontológia mindhárom ágát (biogerontológia, geriátria, szociális gerontológia) lefedi.

4.

A Nature-ben a minap közzétett új felismerésnek látszik a szervátültetések során alkalmazott Rapamycin öregedés gátló hatása bizonyos életkoron felül. Ön hogyan látja az ezzel kapcsolatos egyelıre kizárólag egereken folytatott kísérleteket?

Ahogyan ez a szokásos forgatókönyv szerint zajlik: a tudomány egy részeredményét felkapják a médiában, s kihirdetik, hogy - már megint…- megtalálták az öregedés okát és/vagy ellenszerét. Ez természetesen nem igaz, viszont igen jól jön a kutatóintézetnek (grantokat kapnak, hírnevük lesz) és a médiának – hiszen van egy újabb bombasztikus hír, mellyel el lehet árasztani a világot. „ Valójában azonban (nagy vázlatában) a következı a helyzet: A rapamycin egy (eredetileg a Húsvét szigeteken levı) talajból izolált baktérium terméke már rég ismert volt, melyet a szervkilökıdések gátlására (immunszupresszánsként) és újabban daganatos betegségek kezelésére (sejtproliferáció gátlására) használnak. Néhány kutatócsoport elkezdett állatokat kezelni vele (Ki tudja miért, hiszen nem sejthették, hogy erre az eredményre jutnak?! 7

http://gtkk.de-efk.hu

96

Az én sejtésem az, hogy eredetileg rákos daganatok megelızı szereként akarták kipróbálni. Közben a kezelés túl drágává vált (ez ismert „pletyka”) ezért leállították. Az újabb kezeléseket azonban már öregebb állatokon folytatták (ahogy azok idıközben megöregedtek), s most csodaként közlik, hogy az állatok 9-14 %-al tovább éltek). A rapamycin egy igen bonyolult szabályozási folyamatban hatással van a TOR komplexekre, ahol az mTOR (vagy FRAP1) egy fehérje kináz, mely a sejtnövekedésben játszik

szerepe,

emellett

a

sejtosztódásban,

motilitásban,

fehérjeszintézisben

és

transzkripcióban. Tehát egy konzervált, igen sokfunkciójú fehérjekomplexrıl (komplexekrıl) van szó, mely bizonyos mértékig (az egyik komplex) rapamycinnel szabályozható. Ugyanezt a kaszkádot befolyásolja azonban a kalória restrikció is egyes elképzelések szerint, mellyel a kísérleti állatok (s itt már nem csak patkányokról, de majmokról is beszélünk) élettartamát 30%-al sikerült megnövelni. De ahogy - szerintem – a kalória restrikciónál is egy egyszerő optimalizálási folyamatról van szó (jól tudjuk, milyen hatással van a túlsúly az emberek egészségére és élettartamára is), ugyanígy ebben az esetben is azt mondanám, hogy azok az állatok, melyek nem hullottak el rákban, megnövelték a populáció élettartamát…

1. ábra. Az mTOR komplexek vázlatos szabályzási mechanizmusa.

Emberi kezelésre már csak azért is tökéletesen alkalmatlan, hiszen a szer mellékhatásai közé tartozik az immunrendszer elnyomása, aminek következtében fertızések és tüdıgyulladás alakul ki, melyek, mint tudjuk, a fı halálozási okok közé tartoznak, s ez az, amire egy idıs embernek utoljára van szüksége … Tehát a hír igaz, miszerint „Moszkvában Mercédeszeket osztogatnak!” Apró „szépséghiba”, hogy nem Moszkvában, hanem Vlagyivosztokba, nem Mercédeszeket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak…

97

5. Folytak kísérletek többek között Resveratrollal is. Ezek hol tartanak? Melyik az igazán bíztató Ön szerint?

A resveratrol – mint tudjuk a vörösbor egyik alkotórésze – szintén jó kandidátus szer az öregedés lassítására (meg még a többi ezer…). Sok szabadgyök-fogóhoz hasonlóan (mint tudjuk az egyik legdivatosabb öregedési elmélet manapság a szabadgyök elmélet, mely szerint a károsító szabadgyökök az öregedés oka) segít a szervezet védekezı mechanizmusában, csökkenti az okozott károkat a sejtekben. Nagyon nem lennék meglepve, ha kimutatnák, hogy patkányok, melyeket víz helyett vörösborral (zöld teával, stb.) itattak, tovább éltek, mint kontroll társaik. Egyébként is bizonyított tény már, hogy a vörösbor gátol bizonyos sejtburjánzási folyamatokat is, illetve a zöldtea fogyasztása is meghosszabbítja az emberi (!) életet. Rengeteg dolog lenne tehát, mely meghosszabbíthatja az emberek élettartamát (azaz „lassítja” az öregedést, de legtöbben csak szeretnének tovább élni, de nem akarnak. S mint tudjuk, ebben az esetben ténylegesen nyögés is a vége… Amennyiben sok eredményt és tapasztalatot átültetnénk a mindennapok gyakorlatába a gerontológiai kutatásokból, akkor egy populáció átlagéletkorát évtizedekkel lehetne meghosszabbítani (Lásd: Ne árts – pl. a dohányzás 10-15 évet vesz el a maximális (manapság úgy 120-130 évre tett) életkorból; Optimalizálj – pl. ne legyél túlsúlyos, hiszen az rengeteg egészségkárosodás okozója, pl. cukorbetegség, érelmeszesedés, stb., ami megrövidíti – szintén mintegy 10-15 évvel a maximálisan elérhetı kort; Mozogj – a mozgással rengeteg betegség elızhetı meg, még pl. bizonyos mértékig az Alzheimer kór is, mely a következı „népbetegség” lesz, a szív és érrendszeri betegségek kikerülése után. Mozgással lassítható az öregedés is, hiszen a megfelelı mozgás hiánya = felgyorsult öregedés, azaz újabb minusz1015 év. Stb. stb.) S mindez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az emberi öregedés egyik alapvetı meghatározó tényezıje a genetikai elrendezıdés. Ez szabja meg, hogy egy faj, s egyedei meddig élnek. Ezt módosítják külsı és belsı tényezık, s a limitáló mindig a leggyengébb láncszem lesz. Így áll össze végül is az a mintegy 120 év az emberek számára. Jól ismerjük, hogy genetikailag – még egy homogén populáció egyedei is csak mintegy 99,9 százalékig azonosak. Azonban a 0,1 % még így is mintegy 3 millió nukleotidot fed, melyek közözz az egy nukleotidnyi polimorfizmusoknak (angol rövidítéssel SNP-nek) is nagy szerepe

98

lehet a tényleges élethossz kialakításában8. Ezek is jelenthetik azt a különbséget, hogy egyik ember csak 65 évet, míg a másik 120-at él9. Csak hát az emberek még ma is a fiatalság kútjának megtalálásában reménykednek, ahelyett, hogy tennének öregedésük lassításáért. Valami téveszme kapcsán az emberek tudatában az él, hogy majd beveszünk egy pirulát, mellyel lelassítjuk (sıt nota bene visszafordítjuk) öregedésünket. Ez ugyanolyan téveszme, mint a középkor aranycsinálóié, akik a bölcsek kövét akarták megtalálni…

2. ábra. A fiatalság kútja, és az alkimisták a bölcsek kövének keresése közben.

6. Idınként megjelennek a várható élettartam meghosszabbításával kapcsolatosan különféle írások génmódosító eljárásokról, de ugyanígy a kalória-bevitel megszorításáról is. Szó van antioxidánsokról, az öregedés biológiájában szerepet játszó SIR géncsaládról, ıssejtek beültetésérıl... Miben érzi Ön a megoldás kulcsát?

Az emberek tudatának formálásában, ismereteik adekvát növelésében (ami mint tudjuk, nagy társadalmi szinten évszázados folyamatokat jelenthet…). Ha nem a csodára várnának, már ma is évtizedekkel tudnák növelni élettartamukat.

7. Kérem, hogy a legutóbbi világkonferencián hallottakat is foglalja össze röviden.

8

9

Bessenyei B, Márka M, Urbán L. Zeher M, Semsei I. (2004): Single nucleotide polymorphisms: Aging and diseases. Biogerontology 5: 291-303. Márka M, Bessenyei B, Urbán L, Zeher M, Semsei I. (2004): A genetikai polimorfizmus kapcsolata az öregedéssel és a betegségekkel. Magy. Belorv. Arch. 57: 10-19.

99

Az immár 19. alkalommal megrendezett világkongresszus (mely 4-5 évenként kerül megrendezésre – én már 1982 óta részt veszek ezeken a konferenciákon) ismét monstre eseménye volt a gerontológusok világának, hiszen mintegy 6 ezer résztvevıje volt. Öt napon keresztül szinte megszámolhatatlan szekcióban és elıadásokon, illetve szimpóziumokon és posztereken mutatták be a kutatók eredményeiket, beszélték meg kérdéseiket, problémáikat. Magyar részrıl 12 prezentáció volt (lásd a Magyar Gerontológia 1/2. kongresszusi számát, mely most van rendezés alatt, s elérhetı lesz a http://gtkk.de-efk.hu weboldalon, ahol az elsı szám már rajta van. Itt olvashatunk még a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, illetve más társaságok konferenciáiról is). Szinte minden kérdéskörben olyan információkat kaphattunk, melyek sokat segítenek átlátni a mai gerontológia állását10. Profitálni tudnak ebbıl kutatók, az idısellátásban résztvevı egészségügyi és szociális dolgozók, ahogyan PhD, vagy diplomamunkát készítı diákok is. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az információkat most is rostálni kell, hiszen nem minden arany, ami fénylik… (egyébként csak két munka foglalkozott a rapamycinnel, s csak áttételesen).

Remélem kérdéseire adott válaszaimmal sikerült egy kicsit megvilágítani a gerontológia néhány aktuális kérdését. Amennyiben még kiegészítı kérdései lennének, szívesen válaszolok.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Dr. Semsei Imre

Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. [email protected]

10

A Világkongresszus absztrakjai megtalálhatók a Journal of Nutrition , Health and Aging különszámában: Volume 13, Supplement 1, 2009.

100

MAGYAR NYELVŐ GERONTOLÓGIAI PUBLIKÁCIÓK HIDY PÁLNÉ DR.

Hidy P. (1986): Gerontológia-közmővelıdés. Népmővelés 5: 3-5. Hidy P. (1986): A közmővelıdés gerontológiai feladatai. Népmővelés 6: 16-18. Hidy P. (1986): Nevelési és önnevelési feladatok idıs korban. Honvédségi Szemle 6: 18-22. Hidy P. (1987): Az öregkorra való felkészülés nevelési és önnevelési feladatai. Acta Academiae Pedagogicae Agriensis XVIII/4. Eger. Hidy P. (1987): Az életkori sajátosságokból adódó közmővelıdési feladatok. Népmővelık Országos Vándorgyőlése, Tatabánya. Népmővelık Egyesülete, Budapest. Hidy P. (1989): Mővelıdés az idıskorban. Múzsák Kiadó, Budapest. Hidy P. (1990): Parainésis idıseknek és az idıskorra készülıknek. Gerontológiai Vándorgyőlés Debrecen, 1990. augusztus 30-31 pp. 18. Hidy P. (1990): És gyúlnak a gyertyák… Új Ember december 19: 2. Hidy P. (1994): Gerontológiai parainésis. Hevesi Napló március: 84-85. Hidy P, Lachata I. (1994): Nyugdíjasok Népfıiskolája. Tanulmányok a neveléstudomány és a pszichológia témakörébıl. EKTF Tudományos Közleményei, Eger. Hidy P. (1994): Nyugdíjasok népfıiskolája Egerben. MNT Mővelıdés- NépfıiskolaTársadalom 4: 2-3. Hidy P. (1996): A közmővelıdés, a közmővelıdési szakemberképzés gerontológiai feladatai és lehetıségei. Tudományos Szakmai Konferencia, Sopron, október 3-4. pp. 134-140. Hidy P. (1997): Az idıskor néhány pszichológiai és szociálpszichológiai problémájának ábrázolása a szépirodalomban. Tudományos Szakmai Konferencia, Sopron, október 2-3. pp. 190-201. Hidy P. (1999): A különbözı generációk közötti kapcsolat pszichológiai, szociálpszichológiai jelenségeinek ábrázolása a szépirodalomban. Tudományos Szakmai Konferencia, Sopron, szeptember 29 - október 2-3. pp. 47-60. Hidy P. (2000): Fiatalok az idısekért. Tanulás, mővelıdés szabadidı idıskorban. Német Népfıiskolai Szövetség Nemzetközi Együttmőködési Intézete Nyitott Képzések Egyesülete, Budapest. pp.28-50. Hidy P. (2002): Gerontológia, Geronto-andragógia, Idıskori aktivitás /szócikkek/ In. Felnıttoktatási és képzési Lexikon. Magyar Pedagógiai Társaság, OKI Kiadó Budapest. Hidy P. (2006): Tétlenül és Tehetetlenül? Felnıttképzés 2-3: 20-25. Hidy P. (2006.): „A magvetı kiméne vetni…” Az illegitim andragógusképzés megteremtıje In memoriam Durkó Mátyás (1926-2005). (Borbáth E. szerk.) pp.180-188. Hidy P. (2007): A generációk közötti kapcsolat pszichológiai, szociálpszichológiai jelenségeinek ábrázolása a szépirodalomban. Az idıs kor. pp. 80-88. Edutech Kiadó, Budapest. Hidy P. (2007): A sikeres öregség. Felnıttképzés 4: 12-16.

101

JELENTKEZÉSI LAP

A PREVENTÍV GERONTOLÓGIAI ÉS GERIÁTRIAI TÁRSASÁGBA Miért csatlakozzon? Az 2001-ben alapított Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság a magyar gerontológia és geriátria szakmai és társadalmi szervezete, mely a következı céllal jött létre (részlet az egyesület alapszabályából): I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Az egyesület neve: Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság Rövidítése: PGGT Alapításának éve: 2001 Székhelye:

4004 Debrecen, Móricz Zs. Krt. 22 Tel/Fax: (52) 414-969 Email: [email protected]

2. Az egyesület célja: Az egyesület tagjai a szervezet keretében olyan közhasznú tevékenységet folytatnak, mely arra irányul, hogy az emberi öregedést meggátoljuk, azt lelassítsuk, illetve arra törekedjünk, hogy az öregedés folyamata mentes legyen az azt általában kísérı káros hatásoktól (betegség, leépülés, munkakiesés, stb.). 3. Az egyesület tevékenysége: -

A társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló közhasznú tevékenységet folytat.

-

A közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontjában meghatározott alábbi tevékenységet folytatja: 1. egészségmegırzés, betegségmegelızés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység; 2. szociális tevékenység, családsegítés, idıskorúak gondozása; 3. tudományos tevékenység, kutatás; 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;

-

Az egyesület tevékenysége során összegyőjti a gerontológiai kutatások eredményeit, ösztönzi ezeket a kutatásokat, és az eredményeket preventív jelleggel kívánja hasznosítani.

102

-

Többszintő ismeretterjesztést folytat, mellyel - az egyén és a társadalom szintjén – elısegítheti az öregedéskutatás eredményeinek preventív jellegő felhasználását.

-

Tanácsadói

tevékenységet

folytat

szakterületén

azoknak

a

szerveknek,

szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik különbözı aspektusokban (oktatás, életvezetés, stb.) azt igénylik. -

Az egyesület vállalkozási tevékenységet nem folytat, a PGGT nem nyereségorientált szervezet.

Milyen elınyökkel jár a csatlakozás? 1. A PGGT tagjai negyedévenkénti rendszerességgel megkapják a Magyar Gerontológiai és Geriátria (MGG) folyóiratot, mely a hazai gerontológiai és geriátria szakmai és közélet fóruma. 2. Elektronikus levélben értesülhetnek a legfrissebb hírekrıl, eseményekrıl (ehhez természetesen rendelkeznie kell email-címmel) 3. PGGT honlap: az öregedéssel kapcsolatos információk tárházát találhatja meg ezen az oldalon, ahol a késıbbiekben a MGG elektronikus változata is megtalálható lesz. Interaktív kapcsolattal választ kaphat az öregedéssel kapcsolatos esetleges kérdéseire is. 4. Kongresszus: Az évi rendszerességgel megtartott összejövetelünkön a hazai (és külföldi) gerontológiai és geriátriai szakemberektıl értesülhet a szakma jelenlegi állásáról, legfrissebb eredményeirıl, a gerontológiai élet különbözı kérdéseirıl. Megismerkedhet ezen prominens emberekkel, lehetısége lesz kérdéseinek személyes konzultációjára.

Mi a teendı a csatlakozáshoz? Az alábbi őrlapok kitöltése után kérjük, küldje vissza azokat az alábbi címre: Dr. Semsei Imre Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság DEOEC, III. Belgyógyászati Klinika 4004 Debrecen, Móricz Zs. 22 ahonnan - a PGGT vezetıségének döntése után - megkapja a csekket az 1 000 Ft-os évi tagdíj befizetéséhez. Ezt követıen már tagja szervezetünknek

103

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Alulírott

(Szül:

, 19

év

hó

nap)

alatti lakos kérem felvételemet a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaságba. Kijelentem, hogy magyar állampolgár vagyok, elfogadom a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság alapszabályát és vállalom az 1 000 Ft éves tagdíj fizetését.

Dátum: -------------------------------------aláírás

PGGT TAGNYILVÁNTARTÓ LAP Név: Születési hely, dátum: Munkahely: címe: Beosztás: Levelezési cím: Telefonszámok: munkahely: otthon: mobil: Email: Tagság kezdete:

104

MEGRENDELÉS

A Magyar Gerontológia online számait 2010-tıl kezdve csak megrendelés esetén lehet olvasni. A folyóirat megrendelhetı az alábbi címen: Dr. Semsei Imre Fıszerkesztı Magyar Gerontológia Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. [email protected]

ORDERING INFORMATION The online journal of Hungarian Gerontology from the date of 2010 can be read only by subscribers. The subscription can be arranged at the address below: Imre Semsei PhD Editor-in-Chief Hungarian Gerontology Faculty of Health University Debrecen 22 Sostoi Str. H-4400 Nyiregyhaza, Hungary Email: [email protected]

105

ÚTMUTATÓ A KÖZLÉSHEZ A Magyar Gerontológia negyedévenként megjelenı folyóirat, a hazai biogerontológia, geriátria és szociális gerontológia tudományos- és közélet elsı írásos fóruma; a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, valamint, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság közös kiadványa. A folyóirat a elektronikus formában is elérhetı a http://gtkk-de-efk.hu weboldalról. Céljaink: - hazai gerontológiai fórumot nyújtani, és integrálni a hazai szociális, orvosi és kísérletes gerontológia képviselıit - különös hangsúlyt kívánunk helyezni a gerontológiai prevencióra - a mind módszertanában, mind pedig eszköztárában inter- és multidiszciplináris gerontológia kapcsolódó szakterületei eredményeinek ismertetése - szakmai forrása kívánunk lenni a gerontológia graduális és posztgraduális képzésének - kitekintési lehetıséget nyújtunk a nemzetközi gerontológiai eseményekre és eredményekre - fórumot kínálunk minden gerontológiával kapcsolatos hazai törekvésnek, legyen az

hivatalos

(pl.

szakmai

kollégiumi,

minisztériumi),

vállalati

vagy

magánkezdeményezés Általános tudnivalók: A Magyar Gerontológia lektorált folyóirat, melyben az alábbi típusú írásokat közöljük: 1. Eredeti közlemény, a gerontológia minden területérıl az alapkutatástól a mindennapok gyakorlatáig 2.

Összefoglaló

tanulmány

(elsısorban

felkérésre

vagy

elızetes

egyeztetéssel) 3. Közérdekő közlemények (hirdetmények, ismertetık, stb.) 4. Bemutatkozás (egyes intézmények megismertetése) 5. Külföldi folyóiratok, konferenciák közleményeinek ismertetése 6. Levelek a Szerkesztıségnek (észrevételek, problémák, megjegyzések) 7. Termékismertetés (elsısorban felkérésre vagy elızetes egyeztetéssel) 8. Társdiszciplínák eredményeibıl

106

9. Olvasónapló 10. Történelmi visszatekintés (arcképcsarnok, tudománytörténet, stb.) A lektorálás nyílt rendszerő, azaz a szerzı(k)nek joga van ismerni a lektor(ok) személyét.

Formátum A kéziratot A/4-es mérető fehér lapon, lehetıleg MS Word formátumban, 2-es sorközzel, Times New Roman 12 betőtípussal és körben 2,5 cm-es margóval kérjük írni. A tagolása (eredeti közlemények esetén): Címoldal: - a munka rövid, de minden lényegi elemet tartalmazó címe - a szerzık teljes neve - a szerzık munkahelyének megnevezése - a levelezı szerzı teljes levelezési címe, telefon és faxszáma, e-mail címe - rövid futócím (max. 40 leütés) - kulcsszavak (max. 5)

Összefoglalás: maximum 100 szó, magyar és angol nyelven (angol címmel is) Bevezetés: a közlendı téma rövid ismertetése, különös tekintettel a sokirányú érdeklıdéső olvasótáborra. Nem elég tehát a közlendıket szők szakmai környezetben elhelyezni, általános ki- és betekintést kell adnia. Nagy hangsúlyt

helyezzenek

a

társterületekkel

való

kapcsolatokra,

átfedésekre. Módszerek: a használt módszerek, eszközök leírása, betegcsoportok és egészséges csoportok, kísérleti minták (állat, sejttenyészet) ismertetése röviden, de szakszerően.

Ha

a

törvény

megköveteli,

az

etikai

bizottság

hozzájárulását is kérjük jelezni. Eredmények: a megfigyelések, kísérletek eredményeit áttekinthetı formában, amennyiben csak lehet, ábrával, táblázattal és képekkel illusztrálva, a fı eredményekre koncentrálva kérjük leírni. A fejezet végén pontokba sorolva adják meg a végkövetkeztetéseket. Megbeszélés: Az eredmények értékelését kérjük összekötni a hasonló témában eddig ismertekkel is. A szők tudományterület mellett, lehetıleg más területekkel való kapcsolódását is tárgyalják meg. Jelezzék a lehetséges

107

további irányokat és lépéseket is, ugyanakkor kerüljék az alap nélküli spekulációkat. Ábrajegyzék: A számozott ábrák és táblázatok (1. ábra…, I. Táblázat…) értelmezését kérjük leírni (cím, leírás, jelmagyarázat) úgy, hogy a szöveges résszel egységet képezzen, a kettı egymást ne ismételje. Illusztrációk: Az ábrákat, képeket kérjük digitális formátumban megadni (a lehetı legkisebb memóriaterjedelemben, még a kép élvezhetıségének csorbulása nélkül: pl. jpeg formátum), a táblázatokat MS Word, vagy MS Excel formátumban. Egy ábra (táblázat) - egy lapon legyen. Irodalom: a szövegben a szerzıt (szerzıket: XY és mtsai) és a közlés évszámát zárójelben kérjük feltüntetni. Az irodalomjegyzéket alfabetikus sorrendben kérjük, a következı formátumokat használván:

Tröster H, Metzger T, Semsei I, Schwemmle M, Bachmann MP. (1994): One gene, two transcripts: Isolation of an alternative transcript encoding for the autoantigen La/SS-B from a library of a patient with primary Sjögren’s syndrome. J Exp Med 180: 20592067. Semsei I. (2003): A hosszú élet génje. InterPress Magazin, június: 16-19. Frolkisz VV. (1980): Az öregedés és az életkor. Gondolat Kiadó, Budapest (ISBN 963 280 903 3). Kovács M. (Szerk.) (2003): Az idıskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos Kiadó, Budapest (ISBN 963 547 837 2). Richardson A, Semsei I. (1987): Effect of ageing on translation and transcription. In: Review of Biological Research in Aging Vol. 3, pp. 467-483. Ed.: M. Rothstein. Alan R. Liss Inc., New York (ISBN 0-444-82824-9). Semsei I. (2003): A génexpresszió vizsgálata az öregedés során és egyes autoimmun szindrómákban. MTA doktora értekezés, Budapest. Magyar Közlöny (1996): 64. sz. (VII. 26.) Népjóléti Minisztérium 20/1996. Csak már elfogadott, vagy kiadott közleményeket idézzenek, s melyeket a szövegben is említenek. Személyes közléseket a szövegben kérjük jelezni. Elektronikus címek: a szövegben, zárójelben számozva (e-cím 1) idézzék, a pontos feltalálási helyet pedig az Irodalomjegyzékben a cikkeket követıen sorolják fel, pl.: 1. http://www.oregedes.hu A többi közleménytípusnál a módszerek rész kivételével minden részt hasonlóan kérünk kialakítani, esetenként az eredmények és megbeszélés részt össze lehet vonni. Mindemellett kérjük, törekedjenek a tömör, tagolt, lényegre törı, pontos, logikus és áttekinthetı közlésre.

108

Terjedelem: Alapvetıen nem szabunk terjedelem korlátokat, de kérjük a tömör, lényegre törı közlést (kb. mintegy 10 gépelt oldal [összefoglalóknál 20] plusz ábrák, táblázatok, irodalom). A terjengısséget és a felesleges ismétléseket (szöveg és ábra) kérjük kerülni. Az irodalmi hivatkozások száma ne haladja meg eredeti közleményeknél a 25-öt, összefoglalóknál az 50et.

Helyesírás: A lehetı legnagyobb mértékben törekedjenek a magyar írásmód alkalmazására. Az angol és latin szavak csak elkerülhetetlen mértékben legyenek jelen, azok magyar megfelelıjét alkalmazzák. Az egységesség fenntartása érdekében fenntartjuk a jogot, hogy (a szerzıvel konzultálva) a megkívánttól eltérı írásmódot javítsa. Az elkerülhetetlen rövidítéseket az elsı megjelenés helyén a rövidítendı szöveg után zárójelben kérjük megadni. Kérjük, tartsák szem elıtt, hogy - noha a szakterület ismerıje számára egyértelmő és kényelmes a sok rövidítés használata, másoknak ez korántsem az, sıt igen zavaró lehet. Kéziratok beküldése: A kéziratokat

2 példányban, kísérılevéllel a fıszerkesztı postacímére kérjük: Dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem, OEC, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4,

vagy elektronikus formában a: [email protected] email címre.

A kézirat elfogadása után elektronikus adathordozón (floppy, CD), vagy a fenti e-mail címek valamelyikére is kérjük a teljes anyagot (szöveg, ábrák, táblázatok, képek, stb.).

109

HUNGARIAN GERONTOLOGY CONTENTS

Vol. 1. Nr. 4. (2009)

Editorial (Imre Semsei PhD)

Pages 1

REVIEWS Basic principles of gerooncology Balint Boga MD

6

REGULAR PAPERS The influence of ageing on the experience of being single: health and social support in the groups of elderly unmarried Edit Czimmerman, Gyozo Pek PhD

15

Demographic shift in population trends: The reaction of one School of Social Work to the Age Wave Anna C. Faul, PhD, Pamela A. Yankeelov, PhD, Thomas LawsonPhD

43

Immune alterations in the elderly Balazs Stercz MD, Valeria Kovesdi MD, Laszlo Vertes MD, Jozsef Ongradi MD

59

INTRODUCTION Care home of the elderly in Encs Lajosné Jónyer

75

RESULTS OF RELATED DISCIPLINES Experiences in the acupuncture therapy of stroke Yu Funian, PhD

78

PUBLIC ANNOUNCEMENTS 1st Roundtable on the Education of Gerontology in Hungary 2010

82

HISTORICAL VIEW Portraits Nándor Vértes-Hun Laszlo Vertes, MD

84

110

BOOK REVIEW Gerontology (Ed.: I. Semsei, Book Series of the Faculty of Health Vol. 15, Start Printing) PÁLNÉ HIDY PHD 87

FROM THE WORLD Article: Rapamycin fed late in life extends lifespan in genetically heterogeneous mice

89

NEWS 7th Congress of the Society for Preventive Gerontology and Geriatrics

93

Gerontology in the Media

94

Gerontological Publications in Hungarian

101

Membership form (Society for Preventive Gerontology and Geriatrics)

102

Subscription

105

Instruction for Authors

106

111