M Maaggyyaarr F Fiillm meess Ú Újjhhuulllláám mW Waasshhiinnggttoonnbbaann H Hoollllyyw woooodd--ii hhaappppyy eenndd vvaaggyy m maaggyyaarr áálloom m?? E Errddééllyyii D Dáánniieell ffiillm mrreennddeezzõõ vvaallll aa m maaggyyaarr áállm mookk ééss aa hhaazzaaii ffiillm miippaarr m meeggttaarrttáássáánnaakk ffoonnttoossssáággáárróóll:: „„ÉÉnn sszzeerreettnnéém a z á l m o k a t m e g t a r t a n i , s n e m p e d i g , b e l e u g r a n i e m az álmok at megt art ani, s nem pedig, beleugrani eggyy sszzáám moom mrraa iissm meerreettlleenn ffeekkeettee ûûrrbbee..””
Hungarian New Wave címmel vitte az érdeklõdõk elé a Kossuth Ház és a Washingtoni Nemzeti Galéria az újhullámos fiatal magyar rendezõk rendszerváltás utáni alkotásait. A Kossuth Házban Búzás Mihály A kis utazás (1999), Erdélyi Dániel Elõre! (2002), és Gyöngyössy Bence Cigánytörvény (1997) címû filmjei kerültek vászonra november 21. és 23. között. Az American Hungarian Panorama 2002. december – 2003. januári száma villámhírt adott az elsõ filmes magyar rendezõk washingtoni bemutatójáról. Erdélyi Dániellel a Kossuth Házi bemutató során készített interjú kalauzolja az érdeklõdõt a diplomafilm megalkotásától a washingtoni közönséggel való találkozásáig.
Ha azt mondom Elõre!- jobbaknak te jutsz eszébe, másoknak a Mókus Örs. Mi áll a film mögött? A film mögött én állok, személyes történetem, és Magyarország elmúlt 30 évének a történelme. A forgatókönyv, amit én írtam, a jelenre is próbál reagálni. Miért ez az idõszak fogott meg? Elsõsorban azért, mert úgy érzem, hogy a 80-as évek közepe és vége kevésbé van feldolgozva a filmvilágban, és mivel személyesen akkor voltam ugyanannyi idõs, mint a film fõhõse. Tizenévesen sok olyan kalandom, érzésem, benyomásom volt, amit szerettem volna egy filmbe öntve elmesélni. Sokban hozzájárult a témaválasztáshoz, hogy fõiskolai mesterem Simó Sándor (1934-2001) a diplomafilm téma választásánál erõsen kapacitált minket arra, hogy olyan személyes történetet mondjunk el, ami a késõbbi világlátásunkat is befolyásolta. „Egyszemélyes” történet, amit Simó „így jöttem film”-nek nevezett. Hallgattam rá, s így született ez a film, amit nem bántam meg. Mit jelent számodra, hogy Amerikában vászonra került a filmed? Jelenthet-e ez kiugrási lehetõséget? Egyrészt nagyon nagy élmény számomra, hogy eljöhettem és bemutathatjuk ezt a filmet. Ez fantasztikusan jó dolog. Ugyanakkor, ez pillanatnyilag nem jelent kiugrási lehetõséget, mivel a vetítés fõleg a helyi magyaroknak, amerikaimagyaroknak szól. A jelenlévõ amerikaiak inkább a magyar kultúra iránti érdeklõdésbõl vannak itt, s nem azért, mert valakit fel akarnak fedeznia filmipar, vagy a filmmûvészet számára. Amik kiugrási lehetõséget jelentenek, azok inkább a szakmai fesztiválok. Igazából én úgy gondolom, hogy Magyarországon kell helytállni, és ott kell valahogyan felvirágoztatni az éppen nehéz helyzetben lévõ filmvilágot. Ha kiugrási lehetõségrõl beszélünk, akkor én inkább Magyarországon belül szeretnék kiugrani, mint bárhova máshova elmenni. Sok tehetséget vonz el Amerika. Benned nincs ilyen elvágyakozás? Van bennem elvágyakozás. Otthon rengeteg olyan dologba botlok, ami rossz, amit nem szeretek. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az elvágyakozóknak, garantált a hollywoodi happy end. Akik eljönnek ide Amerikába, nagy álmokat dédelgetve - ami miatt elindulnak erre a hosszú útra - aztán ráébrednek, hogy itt egészen más várja õket, mint amire számítottak. Sokszor nagyon kiábrándultak lesznek, de mégis itt ragadnak, és gyakorlatilag egyik napról a másikra tengetik életüket. Sok olyat ismerek, akik a filmszakmából jöttek ki Amerikába. A vége az, hogy visszakeverednek
2
Magyarországra, de már megtörten, elvesztve álmaikat. Én szeretném az álmokat megtartani, s nem pedig, beleugrani egy számomra ismeretlen fekete ûrbe. Mennyivel jobbak a finanszírozási lehetõségek az amerikai „filmes Mekkában”? Ha új irányzatok ritkán is indulnak el az USA-ból, Amerika valóban a filmezés Mekkája. Los Angeles és New York kétségtelenül a filmipar legnagyobb központjai. A finanszírozással kapcsolatosan, nem hiszem, hogy Magyarországon sokkal nehezebb helyzetben lennének azok, akik komolyan akarnak filmezni, és jó forgatókönyveik vannak. Szerintem Magyarországon - fõleg ahogy az EU felé közeledik az ország - egyre több pénz áll rendelkezésre, amit filmkészítésre lehet felhasználni, csak nagyon keményen kell próbálkozni. Mennyibe került az „Elõre!” forgatása és milyen források finanszírozták? Közepes költségvetésû magyar film volt. 70 millió Forint, vagyis körülbelül 300,000 USD. A nemzeti filmes közalapítványok jelentették a fõ forrást – a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Történelmi Film Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap, és az Országos Rádió és Televízió Testület. Média támogatói voltak az Index, az O-Zone, és a Mai Nap. Egyetlen magánszponzorunk volt összesen, az RTL Klub. A magyar filmeknek egyelõre nem kedvez, hogy a magán tõkét nagyon nehéz bevonni, ugyanis a megtérülésre nincs nagy esély. Rendkívül kevés film az, ami rentábilissá válik, vagy egyáltalán nem létezik ilyen. Sajnos nincsenek meg azok az ösztönzések, adókedvezmények, amik szükségesek lennének ahoz, hogy befektetõknek, nagyvállalatoknak, bankoknak érdemes lenne akármilyen támogatást filmbe invesztálni. Nem befolyásolja túlzottan a film tartalmát, hogy ki a finanszírozó? A kuratóriumok széles spektrumon mozognak, de természetesen idõbe kerül megnyerni a kurátort, hogy támogassa az adott pályázatot. Amennyiben magántõke is finanszírozná a filmet, akkor nagyobb lehetõség lenne a gyártásra. Nem túl jó szó az önmegvalósítás, mert nem hiszem, hogy a filmnek önmegvalósító mûfajnak kellene lenni, de úgy gondolom, a magán tõke sokkal jobban beleszólna a projektekbe, mert sokkal inkább haszonorientált lenne. Ennek ellenére szükséges lenne, hogy készüljön néhány ilyen film, hiszen a legnagyobb probléma az, hogy nagyon kevés készül, és kevés pénzbõl készül ez a kevés film is. Ez oda vezet, hogy maga a szakma kezd elveszni, amit nem borúlátóan mondok. Úgy érzem, hogy az elmúlt néhány évben kezdett egy kicsit fellendülni az amúgy hullámpályán mozgó ipar. A 2000-es és 2001-es évek nagyon jók voltak filmes szempontból. 2002-ben a választások miatt nagyon késõn kezdtek el dolgozni a filmesek. Gyakorlatilag augusztusig állt az egész filmipar. Azok az emberek, akik a filmes szakmában dolgoznak - nem a rendezõk és operatõrök, hanem a sminkesek, világosítók, fodrászok, díszletépítõk - nem tudnak megélni a filmszakmából, ezért elmennek, más szakmákat választanak és ott maradunk szakemberek nélkül. Ezért nagyon fontos az ország filmgyártásának a bérmunka, tehát az, hogy ha Budapesten forgatják az Eddie Murphy I Spy címû filmét, az nem pusztán azért fontos, mert Budapest bekerül egy nemzetközi mozihálózatba, fõvárosunk látképe a nemzetközi közönség elé kerül, hanem azért mert több száz ember a filmes szakmában ebbõl a pénzbõl tud megélni egy fél évig. Nyilván, minél több ilyen vendégmunka érkezne, annál jobban fejlõdne a szakma, annál több olyan filmet lehetne készíteni Magyarországon, ami a közönséget bevonzza. A közönség, sajnos nagyon el van kényelmesedve. Nagyon hozzá vannak szokva az amerikai filmekhez, ugyanis a nagy mozi hálózatok mind amerikai érdekeltségbe tartoznak, így csak a saját filmjeiket vetítik. Magyar filmek elvétve kerülnek be multiplex moziba. Nagyon kevés ember hajlandó rááldozni azt az energiát, ami egy magyar filmnek a megértéséhez, felfogásához, átérzéséhez szükséges. Mennyi és milyen visszahatással van az amerikai és az európai film a magyar gyártásra és piacra? Az amerikai filmnek az a problémája, hogy ugyanazt adja, mint egy hamburger. Ha bemész a gyors étterembe. Egy perc alatt megkapod, és utána nem gondolsz többet erre az étkezésre. De addig nagyon finom volt amig megetted. Viszont ha elmégy egy elegáns étterembe, s rászánsz egy estét, kiöltözöl hozzá, bort választasz és végiggondolod az étlapról, hogy mit fogsz enni abból, amit a mesterszakács elkészít, és utána elszívsz egy szivart, akkor ez máris egy élménnyé válik. Valahogy én az európai filmet azt ehhez tartom közelebb állónak. Ahol nincsenek annyira készen gyártott figurák, történetek. Ehhez viszont azoknak az embereknek, akik mozba járnak, szükséges belefeccelni valamit abba az élménybe. Sajnos az emberek, különösen Magyarországon, egyre jobban mennek bele a kereskedelmi tévék és a nagyon blõd filmek által nyomott hangulatba. Amikor elkezdtem fõiskolára járni, akkor azt hittük, mindannyian, akik akkor kezdünk ebbe bele, hogy ez majd egy nagy lehõség lesz. Kicsit a tévés világ majd felpezsdül majd, és általában egyre jobban veszi át a vizuáliskultúra a hatalmat az emberi agyakban. Akkor azt gondoltuk, botor módon, hogy ez nekünk is majd valami kis segítséget fog nyújtani. Aztán kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van, ugyanis a kereskedelmi tévék mûsoridejének olyan 80 százalékát a dél-amerikai TV sorozatok és nagyon butyuta vetélkedõk töltik ki. Az emberek leülnek, nézik, s ha átkapcsolnának is, a következõ csatornán is nagy eséllyel ugyanezt latnák. Most elkezdõdtek a valóság show-k, ahol azt kell nézni a közönségnek, s nincs más lehetõségük, ahogy a legközépszerûbb emberek ülnek fürdõköpenyben egy szobában.
3
Hogyan lehetne rentábilisabbá tenni a filmezést, több tõkét vonzani Magyarországra az említett vendégmunkákkal? Van megfelelõ marketing a külföldi filmes stábok bevonzásához? Amit személyes marketingben meg tudok tenni, azt hozzá rakom, de nem hiszem, hogy ez a rendezõk feladata lenne. Ehhez egy kultúrpolitikai döntés kellene. Igazából a film - és egyáltalán a kultúra, a mûvészetek - mostohán vannak kezelve Magyarországon, de mindig vannak fontosabb dolgok. Nyilván az egészségügy is nyilván úgy érzi, hogy mostohán van kezelve, és tényleg mostohán van kezelve, de ezer más dolog van, ami ugyanúgy haldoklik, mint a filmipar. Ez az, amire a riport elején utaltam, hogy mi az, amiért én otthon rosszul érzem magam, és mi az, amit itt jónak látok. Itt mûködnek bizonyos dolgok, meg ha fizetni is kell érte. Magyarországon, talán sarkítva, néha úgy érzi az ember, hogy nem mûködik semmi. Ha sikerülne betörnöd a kinti piacra, támogatnád a hazai ipart tõke, tapasztalat, vagy kapcsolatok visszaforgatásával? Hogyan lehet véleményed szerint megoldani, hogy a kiugrásokból a maximumot profitálja a magyar filmipar? Kevés olyan alkotó van, aki befolyásolni tudja a filmiparnak a tõkevándorlását. Az hogy felkérnek egy rendezõt, vagy egy operatõrt egy film megrendezésére, akkor az mondhatja, hogy hol szeretné forgatni a filmet, gyakorlatilag azt a producer fogja eldönteni. A producer elõtt meg számsorok vannak, és azokat összehasonlitva dönti el és válasz, hogy egy filmet Prágában forgassanak, vagy Bukarestben. Gyakorlatilag neki mindegy. Ahol olcsóbb ott fogják forgatni. Ahol könnyebb megegyezésre jutni, ahol kevesebb a hivatali bürokrácia, ahol jobb szakmai háttér van. Sajnos ebben Magyarország eléggé visszacsúszott a ranglistán a középeurópai országok között, de még ez aztán meg is változhat könnyedén. Ez megint kultúrpolitika, mondjuk úgy, hogy itt Amerikában milyen reklámot generálunk Magyarországnak. Nagyon jó, hogy ez a New Wave esemény sorozat a Washingtoni Nemzeti Galéria és a Kossuth Ház együttmûködésével eljuttatja a magyar filmeket az amerikai fõváros közönségéhez. Megmutatja az, hogy Magyarországon is készülnek filmek, fiatal filmek, és talán valami elindul, ami aztán - mint egy vízbe dobott kavics - egyre nagyobb hullámokká dagad. Milyennek találod a washingtoni közönséget? Mit vársz tõlük? Konzervativizmust, vagy befogadást? Mivel éppen most megy a film, ezért nem tudom, hogy hogy fognak reagálni az emberek. Külföldi visszhang szempontjából nem jó minta a mai közönség, hiszen itt sok magyar, vagy a magyar kultúrának már régóta kitett látogató van. Valószínû, hogy nem ugyanazt érzed, mint egy homogénebb amerikai közönségszemle után. Igen, kíváncsi lettem volna, hogy milyen, ha tisztán amerikaiak nézik meg. A film elég sok múltra való utalással van tele, amiket fõleg azok értenek meg, akik valamilyen formában megélték ezt. A rendszerváltás utáni generáció abszolút nem érti, hogy mirõl van ebben a filmben szó Magyarországon sem. Ez persze nem elsõsorban a film hibája, hanem azé a történelemszemléleté, amit otthon folytatnak. Az, hogy amit nem szeretünk az nincs is. Elfelejtettük. Aktuális szenzációk, most például az ügynök akták elõkerültével, sárt dobálnak egymásra az emberek. Különben errõl az elmúlt tiz évben, a rendszerváltás elõtti idõrõl egy szó nem esett. Szerintem a történelemkönyvekben sem megfelelõen tanítják. Úgy tesznek, mintha nem lenne. Kiesett az agyakból. Mindenki tagadja a múltját – maga elõtt is. Így aztán a fiatalok sem tudják meg soha. Ez is késztetett arra, hogy a filmet leforgassam. S nyilván, sok más film is van errõl az idõszakról, de még mindig nem elég ahoz hogy benne maradjon, beégetõdjön a köztudtaba. A Holocaustról szokták mondani, hogy fontos róla örökké beszélni; nem szabad elfelejteni, hogy meg ne ismétlõdjön. Ugyanígy kellene a szocializmussal bánni; nem kellene elfelejteni. Erre mi volt a reakció. Kitörlés. Aki elõször jön Magyarországra, már nem látja nyomát. Az összes köztéri szobrot levágták a talpáról, aztán kivágták õket Érdre. Még jó hogy nem olvasztották be õket. Az volt a terv, hogy majd létrehoznak egy szoborparkot. Az utca neveket mind megváltoztatták. A Moszkva tér az egyetlen, ami tartja magát, de annak sem jósolok sok idõt. Beteg dolog, hogy egy ország nem tud szembenézni saját múltjával, s talán a jelenével méginkább nem. Tele van mindenki titkokkal, s emiatt hazugságokkal, amit agresszióval próbál levezetni. Tele van feszültséggel, mert tudja, hogy más is tudja a titkait, és azokat nem tudja leplezni, s bármikor a napvilágra kerülhetnek. Illetve, ha nem azok derülnek ki, hanem más vádak érik õt, akkor arra sem fog válaszolni, mert az igazi titkait nem akarja kiadni soha. Gyakorlatilag ez felõrli az embereket az országban. Barátságok szûnnek meg egyik napról a másikra. Hogyan tükrözõdik ez a magyar filmiparban és esztétikában. Szerinted milyen irányba mutatnak együttesen az elmúlt pár évben kidomborodó kategóriák – a kommunista éra retrospektív filmjei; a kiábrándítás határán mozgó realista-naturalista filmek; s az „a la Amerika” stílus? Merre halad a magyar filmgyártás?
4
Szerintem a jó film aktuálisan tükrözi a társadalom állapotát abban a pillanatban, amikor elkészül. Száz év múlva is jó film lesz, ha jól tükrözi. Ilyen, akár gondoljunk némafilmre, Chaplin „Modern idõk” címû filme. Ha nem tükrözi, akkor tíz év múlva már nem fogják megnézni, vagy ha megnézik, akkor azt mondják, hogy – „Hû, nagyon megöregedett ez a film”. Sok ilyen van, de ha mást nem, ez is elgondolkodtatja a nézõt, valamivel szembesíti õket. Vannak a rossz filmek, amik nem szemb esítenek semmivel. Ilyennek tartom én a hollywoodi filmgyártás nagy részét. Nyilván, itt is vannak erõs, jól elkészített filmek. Rengeteg iskolapélda van ezek között, amit nagyon szeretek. Sok olyan rendezõ van köztük, akit személyesen elismerek. Mely amerikai és magyar rendezõk vannak legnagyobb hatással filmes felfogásodra, alkotó munkádra? Legnagyobb hatással Scorsese Taxi sofõr-je volt, amikor tizenéves voltam. A Film Múzeumban hétvégeken számtalanszor megnéztem. Nagy hatással volt rám Robert Altman, vagy David Linch. Magyarok közük Gothár Péter, Szabó István korai filmjei, Jancsó Miklós legkorábbi idõszaka nagyon erõs. Igazából az a baj, hogy otthon valahogy elvesztek az iskolák és as stílusok, mert az elmúlt tíz, vagy talán több is, nagyon legyengítette a magyar filmeket. A Megáll az idõ még akkor készült, s aztán egyre kevesebbet tudtak dolgozni. Kiüresedett lett, elveszett a mondanivaló, vagy ha nem is, de egy olyan helyzet alakult ki, szerintem, amit nem lehettet, vagy nem tudtak megfelelõ módon képbe önteni. Míg Jeles András Kis Valentinó-ja máig is érthetõen beszél valamirõl, attól függetlenül, hogy tudod-e mi a háttér, vagy sem; ezzel szemben a 80-as 90-es évek során elvesztek a témák. Pedig vannak, csak talán nem annyira körülírhatóak, vagy túl kompleksz lett a gondolatrendszer, vagy talán még nem záródott le bennünk. Merre visz a következõ munkád? Egy jelenbe játszódó film, ami a társadalmi változások mezsgyéjén fog maradni. Nem könnyû feladat. Hogy lehet ezt megfogni? Nem. Elég lassan, átgondolva írom a forgatókönyvet. Egy embernek a gyors státuszváltása és annak a következményei lesznek. Talán megfogalmazom valahogy. A szereplõket honnan, hogyan formázod? Egy-egy figura nagyon összetetten alakul ki az íróban, jelen esetben bennem. Nyilván életbeli modelek, olvasott, látott figurák, médiában szereplõk egyaránt meghatározzák. Mennyire önéletrajziak a vonások? Sokban. Az a legegyszerûbb, ha magadban találod meg azokat a vonásokat. Persze nyílván sok figura van, de sok vonás van egy emberen belül is. Eszembe jut, amikor elõször néztem meg az Elõré!-t. Túl voltunk az elsõ munkán. Egy hónapig forgattunk. Utána vágtunk három hónapig egyfolytában. Egyszer csak elkészült a film – Csókolom! Onnan már nem lehetett hozzányúlni. Megvágták a negatívot, összeragasztották, s kész volt a kópia. Persze még sok munka van vele, de onnantól a filmet magát már nem tudod változtatni, ami kissé sokkoló élmény – legalábbis nekem. Nézve a filmet rájöttem, hogy ez az összes figura, aki szerepel a filmben, az úgy bennem van valamennyire. Nem élõképek, vagy minták, hanem mindegyik viselkedés - hiszen írod a mondataikat a szájukba - belõled jön. Ezzel elég rossz egyébként szembesülni. Sokkoló pillanat volt. Önmagad korlátait érzed? Az ember egyrészt maga korlátait adja, másrészt úgy érzed - amit a nézõk nem fognak érezni - hogy te kiszolgáltatod magad a tömegnek, aki majd ezt a filmet meg fogja nézni és mindazon keresztül, amit látott téged ítél meg. Azzal is szembesülni kell, és fel kell dolgozni, azt is és a rossz kritikákat is. Nehéz feldolgozni? Nekem egyelõre elég nehéz. Meg lehet szokni egyébként, de én nehezen bírtam. Most volt a bemutató, így sok kritika volt; közötte elég rosszak is, amivel rossz találkozni. Személyes indíttatású kritikák is vannak? Nem hiszem, hogy sok ellenségem lenne. Lehet, hogy vannak, akik nem szeretnek, de kimondottan ellenségeim nincsenek, egyelõre. Majd lesznek. A kezdeti stádiumban vagyok. A Film Akadémiás csoporttal együtt maradtunk és alakítottunk egy egyesületet. Aztán mára továbbléptünk ezen. Szoros kapcsolat van az osztályban, abban a 8 fõs csoportban, akivel annak idején együtt kezdtünk, s végeztünk.
5
Lesz folytatás Amerikában? Tervezel visszalátogatni? A következõ filmmel természetesen. Az eredeti ötlet az volt, amikor Zalán Magdával terveztük a programot, hogy – mindannyian, akik az osztályba jártunk, és akiknek van diploma alkotása - elvisszük a filmeket a Washingtoni szemlén túl New Yorkba, Los Angelesbe, San Franciscoba. Levetítettük volna egyetemeken, más fórumokon egy filmvetítõ turné, ha úgy tetszik New Wave-s Road Show keretében. Terveztek filmes „Road Show”-t, tudatos kultúrpolitikára építve, ami, reklámozva a magyar filmeket végeredményként a filmipar sikeresebb mûködéséhez elengedhetetlen tõkét is vonzana? Egyelõre ez nem jött össze, de lehet, hogy 2003 tavaszán vagy nyarán megvalósul, s bízzunk benne, hogy a következõ filmmel is. Mit jelent neked Hollywood? Engem egyáltalán nem érdekel. Azt hiszem vannak lépcsõk, vagy nevezzük inkább teraszoknak , s aki az egyik teraszon van az ott van, aki meg egy másik teraszon van, az másikon van. Feleslelges azt akarni, hogy átugráljon. Nem fog tudni. Aki itt születik és a Sunset Boulevard-on nõ fel, ott jár óvodába, ott megy el film iskolába, és ott vannak a tanáraik, akik közben a nagy filmstúdiókban ülnek, mint ahogy nekünk a Simó ült a Hunnia Filmstúdióban, a Róna utcai filmgyárban, azok itt fognak filmezni. Vannak persze olyanok, akik annyira jó filmeket készítenek, hogy kiemelik õket; lenyúlnak értük és áthozzák õket. Meg kellene hasonulni, hogy érvényesülj? Igen. Szerintem azt meg nem érdemes. Ha a John Wu ma is Hong Kong-i filmeket készítene, akkor tényleg elõtte térdelne az egész világ. Helyette most a legtrébb filmeket gyártja, amiben sokat lövöldöznek és kész. Azt mondjuk, hogy ezt azért mégis „a” John Wu forgatta, aki sok nagyon jó filmet produkált. Ez most kicsit rosszabb, mint az elõzõ, de az is rosszabb, mint az az elõtti és elõtti és elõtti. Szakmai ellentrend a pénz érdekében? Pénz, az meg minek? Ez a morális magaslat csak zárszó lehet. Köszönöm a nézõk és az olvasók nevében a bemutatkozást. Sok sikert kívánok terveidhez, munkádhoz 2003-ban. Viszlát Washingtonban!
V. Velényi Edit, Washington
Köszönet Erdélyi Dániel rendezõnek a Kossuth Házi bemutatóért és beszélgetésért; Zalán Magdának, az Amerika Hangja Rádió volt munkatársa és a Magyar Köztársaság Pro-Kultúra díjasának a program javaslatért és szervezõ munkájáért; a Washingtoni Nemzeti Galériának az együttmûködésért; s nem utolsó sorban a FilmPlus-nak és a Magyar Filmúniónak a kópiákért.
T Toovváábbbbii iinnffoorrm máácciióó aazz IInntteerrnneetteenn:: Elõre! http://elore.hu Hungarian New Wave in Washington: http://www.kossuthhouse.org/khsc/newwaveinhungary.html Kossuth House Social Club: http://www.kossuthhouse.org/khsc
6
