„Magam gépeltem két ujjal” Kép–Írás, az elsı magyar szamizdat folyóirat
A szamizdat, orosz eredető betőszó, Nyikolaj Glazkov orosz költı alkotta a cам (ön-, saját) és az издательство (kiadás) szavakból. Magyarországon 1970-es évek közepétıl – az egyre tömegesebbé váló lengyel szamizdat-kultúra hatására –, bontakozott ki a tekintélyellenes újbaloldali körökben. A magyar szamizdat-készítés „hıskorának” egyik alakja, Haraszti Miklós így elevenítette fel a kezdeteket: „a mi független irodalmunk, amikor 1972-ben elindult, még írógépen másolt »szamizdat« és Nyugatra küldött majd onnan visszacsempészett »tamizdat« volt. […] a hetvenes évek korai szamizdat-mozgalma […] a hivatalos értelmiség ellenzéke. […] Tiltakozása fıként a nyilvános vélemény és a magánvélemény kettéválása, a félelem, az ideológiai képmutatás, a propaganda, a tekintélyelv ellen irányult. Közös ellenségképünk a hazugság volt, legyen az önkéntes vagy kikényszerített. Ideológiánknál megbízhatóbb iránytőnk volt: nem kívántuk korlátozni a kreativitásunkat. ”1 A magyar szamizdat kezdeti idıszakát felelevenítı cikkében Haraszti tehát egyértelmően megadott évszámmal, 1972-vel jelöli meg annak kezdetét. Ugyanitt számol be arról is, hogy csak 1976-tól lehet a magyar szamizdatot markánsan jelen lévınek tekinteni. Ezt a fenti két idıpontot azért érdemes elöljárójában rögzíteni, mert jelen tanulmányunkból egy ezeknél lényegesen korábban létrehozott folyóirat történetétébe nyerhetünk betekintést. Méghozzá nem csupán az eredeti példányok, és az egykori szerkesztı visszaemlékezésén, hanem az állambiztonsági szervek az ügyben kifejtett tevékenységén keresztül is. *** A hódmezıvásárhelyi Tornyai János Múzeum elsı igazgatója, Galyasi Miklós köré az 1960-as évek elejére egy lelkes fiatal írókból, képzımővészekbıl álló baráti társaság szervezıdött, akikre inspirálóan hatott a pályája utolsó szakaszába érı, széleskörő tudását örömmel megosztó költı-irodalomszervezı-múzeumigazgató. A „Vásárhelyi İszi Tárlat”-ot megálmodó, és 1954-ben elindító Galyasi a forradalom napjaiban megjelent cikkei, a kommunizmus elleni álláspontja miatt másfél évet húzott le Márianosztrán. Szabadulása után ellenséges elemként kezelte a hatalom. Élete végéig megfigyelés alatt tartották az állambiztonsági szervek, akik hivatalos anyagaikban többnyire a „volt ellenforradalmár múzeumigazgató” megnevezéssel illették. Részben a Galyasi által elültetett gondolatok hatására, a nála gyakran megforduló fiatalok keresni kezdték saját mővészi kifejezésmódjukat, önálló hangjukat – ami sokszor nem esett egybe a korai Kádár-korszak kultúrpolitikájával. Ez nem meglepı, ha tudjuk: a mővészetet és általában a kultúrát egy totalitárius rendszer igyekszik a lehetı legteljesebb mértékben az ellenırzése alatt tartani. Az a mővész, aki mőveivel nem „a” rendszert igyekszik szolgálni, valami egészen másról és másként szól alkotásain keresztül, mint amit- és ahogy a mindenkori hatalom elvárna. Mivel az igazi mővész a társadalom jó részére fejti ki hatását, a diktatúrának rendkívül fontos, hogy a számára hasznos, a tetteit és létezését igazoló és alátámasztó „mővészek” kapjanak teret elsısorban, vagy kizárólagosan. A szabadon alkotó és szabadon gondolkodó, a zsarnokság számára a legmegátalkodottabb bőnözı, vagy legalábbis egy szigorúan ellenırzés alatt tartandó személy, aki tevékenységével megkérdıjelezheti, és akár végveszélybe is sodorhatja a hatalom létezését. 1
Haraszti, 2004. 75–76.
1
Saját útjuk keresése folyamán, érthetı módon felébredt a produktív fiatal vásárhelyi képzımővészekben és írókban a közönség elé lépés vágya. A festımővészek közül például a Derkovits-díjas Németh József már országosan ismert festınek számított, számos képe mégsem felelt meg a kiállíthatóság kérdésében nem kifejezetten szakmai alapon döntı zsőri számára. Ez történt 1963 májusában a Csongrád megyei képzımővészek kiállítása kapcsán is Németh néhány képével, végül a mővész a kiállításra engedélyt kapott festményeit is hazavitte egy vita hevében.2 Ugyanebben az idıben Fodor Józseffel az is elıfordult, hogy egyetlen képét sem találta „nyilvánosságra érettnek” a zsőri. Az a zsőri mely tagjainak neve már a feledésé, míg Fodor József mővészetérıl elmondható, hogy kiállta az idık próbáját, mert kapcsolatban volt azzal, amivel a szocreált gépként gyártó, pártvonalon jól helyezkedı, mázoló- szakmunkások számára sohasem fedte fel magát. Inspirációja volt. Ezen túl hő is ahhoz. No meg önmagához, és a vásárhelyi festıiskola hagyományaihoz. A mővész- és íróemberben mélyen él a vágy, hogy megoszthassa mindazt, amire úgy gondol, hogy nem ırzésre, hanem továbbadásra kapott. A vásárhelyi fiatalokban is természetszerőleg felébredt a késztetés, hogy megmutassák munkáikat – legalább egymásnak –, és egyéb fórum nem lévén számukra, egy maguk által, elsısorban maguk részére létrehozott folyóiratban3 kívánták ezt megtenni. Így született meg a Kép–Írás. Maga az ötlet a KÖJÁL-nál fiatal vegyésztechnikusként dolgozó, szabadidejében pedig mőfordítással és saját versek írásával is foglalkozó fiatalembertıl, az 1935. december 29-én Hódmezıvásárhelyen született Vincze Ferenctıl származott. İ egyszerő származása okán, akár pártvonalon is könnyedén érhetett volna el sikert, azonban erre kifejezetten nem vágyott. Markáns személyiségként véleményt alkotott, a rendszer kultúra területét érintı anomáliáit is felháborítónak tartott. Így találta meg elıször a két háború közötti idıszak ünnepelt, a kommunista diktatúrában a hatalom részérıl páriaként kezelt, állambiztonsági szempontból pedig „különösen veszélyes elemként” nyilvántartott vásárhelyi írót, Bibó Lajost. Késıbb szintén kultúra iránti érdeklıdésének alapján került kapcsolatba, baráti viszonyba Galyasi Miklós „volt ellenforradalmár múzeumigazgatóval” is.4 Vinczére csakúgy, mint társaira komoly hatást gyakorolt tudásának és hitelességének erejével, a két, saját magához hőnek maradni képes mester. A túlnyomórészt fiatalokból álló baráti társaság5 aktív tagjai: Németh László Iván,6 Szenti Tibor, Vincze Ferenc, Szigeti Jenı írásaikat, valamint Erdıs Péter, Fodor József, Fejér Csaba, Németh József, Szalay Ferenc festımővészek, fotómővészek alkotásairól készített fotókat rendszeresen megosztották egymással. Sőrőn adtak tehát kölcsön egy-egy példányt munkájukból olvasásra, megtekintésre a társaság valamely tagjának. Vincze Ferenc azt gondolta, hogy érdemes lenne szervezettebbé tenni ezt a folyamatot, hogy egymás aktuális tevékenységét könnyebben nyomon követhessék. Ezért vállalta fel a társak anyagainak összeszerkesztését. Sıt, tágabb környezetébıl is győjtött anyagot. Például a városban megrendezésre kerülı kiállítások kapcsán készült cikkek, fotók is helyet kaptak ebben az elképzelésben, az adott képzımővész Hódmezıvásárhelyhez-, illetve a társasághoz való kötıdésének mértékétıl függetlenül.7 Így született meg 1963 elsı negyedévében a Kép–Írás.8
2
Vincze Ferenc: Csongrád megyei képzımővészek kiállítása. In: Kép–Írás 2. szám 115. A Kép–Írás folyóirat mivolta kérdéses volt késıbb Vincze Ferenc és Galyasi Miklós rendırségi kihallgatása során. Akkor mind a ketten tagadták, hogy folyóirat lenne, mivel Kádár János Magyarországának törvényei szerint az illegális folyóirat kiadásért börtönbüntetés járt. 4 Az állambiztonsági szervek irataiban rendre ezzel a megjelöléssel olvasható Galyasi neve. 5 A teljesség igénye nélküli felsorolás, jelen cikknek ugyanis nem célja a Galyasi kör nagy mélységben történı bemutatása. A felsorolt és meg nem említett személyek társaságbéli szerepe, munkássága egy külön, erre fókuszáló tanulmányt igényel. 6 Nem azonos Németh László neves esszéistával, drámaíróval, íróval. 7 Például Holler László, Fövényesi Mária, Fövényesi László, vagy Fontos Sándor munkái. 3
2
„…a barátaimmal egymást is inspiráltuk. A festık festettek, az írók írtak… mígnem összegyőlt nálam egy jókora anyag… fotós lévén szerettem fotózni, lefotóztam a festményeket… az az ötletem támadt, hogy ezeket összefőzöm, esetleg kiegészítem és azoknak, akik szerepelnek benne, adok egy-egy példányt… és hát ebbıl a gondolatból fejlıdött az ki, az, hogy a Kép–Írás címő összeállítást elkészítettem. Magam gépelgettem, bizony két ujjal, mint a sikítós gépírónı, olyan tempóban. … az irodalmi ambíciókhoz a szerkesztıi is hozzátartozik, még egy kicsit élveztem is a dolgot. … A Kép–Írás, mint folyóirat így született. Mi nem nagyon tekintettük ezt folyóiratnak, csak azt mondtuk, hogy ilyen is lehet. Lehetne egy ilyen folyóirat, mint ez a mi általunk, vagy általam összeállított Kép–Írás ”9 A „Kép–Írás 1963. jan.-febr.-márc.” feliratú, – fotótechnikával készített – fedılappal megjelenı elsı szám szerkesztıi expozéjában Vincze így ismertette a folyóirat vagy győjtemény életre hívásának okait és célját, a névválasztás miértjére is választ adva: „…Meg kell jegyeznem, hogy az írogató szót itt a jobbik értelembe használom, nem önmagunk lebecsüléseképpen, csupán azt kívánja jelezni, hogy eddig még egyetlen újság vagy folyóirat sem közölt tılünk írást, jórészt azon egyszerő oknál fogva, hogy nem küldtük be azokat sehová. Ami pedig a festegetı szót illeti, csak annyit mondanék, hogy azok, akiket ezzel a rossz hangzású szóval jeleztem, rendszeres kiállítók. A kisebb kiállításoktól kezdve a Vásárhelyi İszi Tárlatig minden képkiállításon szereplı, és többé vagy kevésbé elismert festık. Hogy mégis a fenti két szóval illetem önmagunkat, arra csupán a nagyképőség gyanújának elkerülése vitt rá. […] Mindenekelıtt annyit: minden külsı hasonlóság ellenére sem akarunk valamiféle maszek lapot szerkeszteni. A forma, az anyag elrendezése, a »tördelés« stb. ugyan részben kölcsönvett, egészében azonban mégis másról van szó. Mit akarunk hát? Összegyőjteni esetenként és alkalomszerően magunknak, egymásnak saját munkáinkat, mint ahogy elıl már leírtuk: »Okulásul is, emlék gyanánt és ajándékképpen«, változatos formában. Oly módon, hogy az egyes összeállítások külön-külön is egységes egészet alkossanak, kép és írás kövesse egymást olyan mértékben és arányban, ahogy az éppen adott anyag kívánja, és – nem utolsó sorban – ahogyan a pénztárcánk engedi. […] Nem csak szőkebb, de tágabb baráti körünk munkáit, verseket, prózát, képeket szándékozunk rögzíteni ebben a formában, győjtünk össze és csoportosítunk. Így az adott anyag szinte önmagától áll össze minden esetben kisebb egységekké, amiket, ha folyóiratról lenne szó, rovatoknak nevezhetnénk. Hogy ezek a kisebb és külön címmel ellátott egységek mégsem rovatok, ez legjobban abból tőnik ki, hogy nem állandó jellegőek. Néhány mondatot ejtsünk a címszóról is. »Kép–Írás«-nak nevezzük, úgy gondolom állandó jelleggel a győjteményeket. Az elnevezés, amellett, hogy munkánk lényegét jelzi, /képrıl és írásról lévén szó/ más értelemben is legalkalmasabbnak látszik feladatának betöltésére. Összeolvasva képírást mondunk és értünk, ami az ısi gondolatközlés eszköze volt abban az idıben, amikor a kétféle rokonmővészet, képzımővészet és irodalom /betővetés/ nem vált még külön egymástól, jelentése csak együtt volt képnek és írott betőnek, vagy még pontosabban: a kép és az írás egyet jelentett. Úgy gondoljuk, hogyha ilyen értelmő szimbolikus jelentésként olvassuk a címet, akkor még teljesebbé válik értelme, még inkább megfelel szándékunknak, hiszen mindannyian valljuk a képzı és író-mővészet egymástól való elválaszthatatlanságát.”10 Látszólagos ellentmondásként tőnhet fel, hogy míg Vincze Ferenc 2010-ben a vele készített interjúban a Kép–Írásról, mint folyóiratról beszél, addig 1963-as szerkesztıi köszöntıjében leszögezi: „minden külsı hasonlóság ellenére sem akarunk valamiféle maszek lapot szerkeszteni”. Ezzel a kiadvány létrehozásának jelentıségét szinte szándékosan 8
Ezzel az írásmóddal írja le Vincze a címet az elsı szám szerkesztıi expozéjában. A továbbiakban mi is ezt használjuk. A folyóirat címét többen, többféleképpen írták le (maga a szerkesztı sem használta egységesen). 9 I-145: Dr. Vincze Ferenccel készített interjú, 2010. (0:19:01-0:20:40.) 10 Kép–Írás 1., 5–6.
3
igyekszik kisebbíteni a szerkesztı, mintegy megelızendı egy esetleges támadást. A késıbbi történések igazolják, hogy nem hiába volt az elıvigyázatosság. Mindezek mellett a Kép–Írás megfelel a szamizdat Haraszti Miklós által megadott definíciójának: „…a hetvenes években mővészeti, tudományos és szabadgondolkodói szubkultúraként született meg. Inkább erkölcsi, mint politikai tiltakozás volt a közös nevezıje. Közönsége és szerzıi egyaránt önmagukat és az igazságukat keresı értelmiségiek voltak.”11 Az eltérés csak abban van, hogy a szamizdat folyóiratnak tekintendı Kép–Írás a hetvenes évekbeli társait megelızte bı egy évtizeddel, amivel kiérdemli az elsı magyar szamizdat folyóirat megnevezést. A folyóirat címének szimbolikája jól mutatja, hogy a hódmezıvásárhelyi kulturális élet fiatal szereplıi: festımővészek és írók egy szerves egységet, közösséget alkotva inspirálták egymás fejlıdését. A Kép–Írásra azonban nem csak a baráti társaság tagjai, hanem a Csongrád Megyei Rendırkapitányság Politikai Osztályán dolgozók is felfigyeltek, egy „Bartók Béla” fn. (fn.), a Galyasi társaságba bejáratos ügynök 1963. július 11-án adott jelentésének12 köszönhetıen: „Kb. 3 hete vasárnap meglátogattam dr. Galyasi Miklóst lakásán. Megérkezésemkor nála találtam Vincze Ferencet, aki egy kritikai tanulmányt olvasott éppen Galyasinak, Szalai Ferenc tárlatáról. Többször félbeszakítás után /stílus és fogalmazási javítások/ befejezte. Én megkérdeztem, hogy hová írja ezt a cikket. Zavaradottan hallgatott, Galyasi kisegítette, hogy »Illésnek megmondhatod!« Erre mindketten kezdték magyarázni, hogy van nekik egy házi folyóiratuk, nem rendszeresen jelenik meg, abban írja ezt a cikket. Megtárgyaltuk ennek a veszélyességét, hogy mennyire bizalmas dolog ez, stb. Elmondták, hogy van egy kis társaságuk, akik maguk írják a lapot, saját célra. Ahogy mondták, ez a cikk a készülı harmadik számban jelenik majd meg. Géppel írják, fényképeket, rajzokat is ragasztanak be. Hét példányban készül, amit szétosztanak maguk között, majd a megjelent cikkek fölött vitákat tartanak. A lap címe: »KÉP-ÍRÁS«. Irodalmi, képzımővészeti, filozófiai, költészet, stb. témákkal foglalkozik »politikamentesen«. Egyébként Galyasi is hangsúlyozta, hogy vigyáznak arra, ha esetleg megfognák ıket, e politikai tartalom miatt ne lehessen bántódásuk. Igazolásul elmondta, hogy pl. az İ cikke az lesz amit ebben a hónapban a Dokumentációs Központnak is megküld. Molnár József r. fhdgy.”13 A jelentésbıl az ügynök keresztneve kiderül: Illés.14 Az is, hogy Galyasinál otthonosan mozog, és annak bizalmát is élvezi. A helyzet bizarrsága, hogy pont a magát barátnak mutató, a társaságba befurakodott ügynök elıtt részletezik a Kép–Írás kiadásának veszélyességét. Mivel nincsen meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az ügynök Mdossziéja.15 nem derül ki, hogy „küldött emberrıl” van e szó, vagy pedig eredetileg is Galyasi baráti körébe tartozó személyt szervezett be a III/III. hódmezıvásárhelyi kirendeltsége.16 A munkadosszié hiányában az ügynök részére adott további feladatok sem derülnek ki, illetve az 11
Haraszti, 2004. 76. Lásd a 4/a sz. mellékletet. 13 ABTL 3.1.9. O-67/406 1. A fenti O-dossziéból idézett jelentések írógépen készültek Itt, és a továbbiakban betőhíven idézünk minden esetben, csak az írógépen hiányzó ékezeteket pótoltuk. 14 Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársai a jelenlegi törvényi szabályozás miatt nem tudják az ügynököt százszázalékosan beazonosítani. Mi azonban egy másik hódmezıvásárhelyi vonatkozású állambiztonsági anyagban félreérthetetlenül megállapítottuk az ügynök kilétét. Mivel a „Bartók Béla” fn. ügynöknek nem található meg az ún. 6-os kartonja, és beszervezési dossziéja sincs meg, az ügynök nem nevezhetı néven a jelenlegi szabályozás betartása mellett. 15 M(unka)-dosszié, melyben az ügynök által adott jelentések találhatóak meg, a tartótiszt által írt-adott megjegyzéssel, értékeléssel, újabb feladat megjelölésével, valamint az ún. „Intézkedésre” rovatban az ügynök jelentésével kapcsolatos további teendık megadásával kiegészítve. A tartótiszt felettesének – sokszor a politikai osztály területileg illetékes vezetıje –, ellenırzése mellett folyik az ügynökkel végeztetett felderítı munka. 16 Szerintünk a tartótiszt által beépített informátorról van szó. Az „Illés” keresztnevő személy, aki más, a Galyasi körrel kapcsolatos jelentésekben szerepel, több szempontból kilógott a társaságból. Rajta kívül nem volt jellemzı a mővészetekben, kultúrában szinte teljesen jártatlan személyek jelenléte a társaságban. 12
4
sem, hogy milyen intézkedésekre adott javaslatot az operatív tartótiszt felettesének. A „Bartók Béla” fn. ügynöktıl újabb és újabb jelentések következnek az ügyben, és a fenti jelentéssel – annak elsı dokumentumaként – került megnyitásra Vincze Ferenc objektum dossziéja.17 A „Bartók Béla” fn. ügynök azonosítására tett kísérletünk sikertelenül zárult annak ellenére, hogy a szintén Hódmezıvásárhelyen mőködı „Kútvölgyi”18 fn. ügynök által, egy 1962. júliusában adott jelentés egyértelmőnek tőnı bizonyítékot tartalmaz. Az ı jelentése egy kilenctagú baráti társaság beszélgetését tartalmazza – jelen volt Galyasi is –, azon belül kiemelten foglalkozik egy Bíró Illés nevő, vágóhídi dolgozó Szovjetunióbeli útján szerzett tapasztalataival. Az ügynök tartótisztje, Molnár József fıhadnagy operatív szempontból értékesnek tartotta a jelentést, melyet egy másik ügynök útján leellenıriztettek. A jelentés után írt az intézkedés kapcsán egyebek mellett megjegyezte a tartótiszt: „A dr. Galyasi Miklós és társaival kapcsolatos részt 3 pl-ba kivonatoljuk/ 1 pl. dr. Galyasi Miklós figy[elı] dossz., 1 pl. „Kútvölgyi”, 1 pld. „Bartók Béla” fn. „B” dossziéjába/”.19 Ez alapján kijelenthetı, hogy a beszélgetésen a „Bartók” fn. ügynöknek jelen kellett lennie. Az állambiztonsági szervek érdeklıdését felkeltette az általuk illegális folyóiratnak tartott Kép–Írás. Mivel úgy vélték, hogy gyanújuk megalapozott meg kellett kísérelniük egy példányt belıle szerezni, illetve vélhetıleg más a „hálózat” szolgálatában álló ügynököt is az ügyre állítani. Azonban még ezen túl is foglalkozhattak Vincze Ferenc személyével a rendırség politikai osztályának munkatársai.20 Az ügynök Galyasinál tett következı látogatásához kellett egy „legenda”,21 az alábbi, Vincze O-dossziéjában soron következı, 1963. július 24-én adott jelentés errıl tanúskodik: „F. hó 12-én pénteken délután elmentem Galyasi Miklóshoz elkérni a fénykép szárítót. Nem volt otthon, a felesége szerint Terka nénihez ment. Kínálta, hogy vigyem el. Mondtam, hogy kérés nélkül nem tehetem, így elmentem én is Terka nénihez. Galyasin kívül ott volt még Vincze Ferenc is. […] A további beszélgetés során Vincze elıszedte folyóiratuk elkészült elsı és befejezés elıtt álló második számát is. Csohán és én olvasgattunk belıle. Vincze újra mondta, hogy 7 példányban készül. Az elsı szám kb. 50 oldalas, a második kb. 80, de még nincs készen. Ezeket Vincze állítja össze. İ szedi össze az anyagot. A borítólapon lévı tartalomjegyzékbıl látom, hogy a „szerzık” többen vannak, mint heten. Egy kérdésemre Vincze elmondta, hogy e közölt anyagról azoknak mindegyik szerzıje tud, olyat soha sem csinál, hogy tudtuk nélkül leközölne valamit. Ellenben az İ kérésére írnak a lap részére. Szerzık közül Német József és Szenti nevére emlékszem. Többek között szerepel Vinczének egy regény részlete. A további beszélgetés során Csohány elmondta, hogy Benjámint a legnagyobb ma élı költınek tartja. …”22 Az ügynök operatív tartótisztje, valószínőleg komolyan vette az ügyet, hiszen az elsı jelentés kézhez kapását követıen nagy súlyt helyezett a további információk mielıbbi beszerzésére, hiszen már másnapján, 1963. július 12-én, az ügynök újból Galyasinál van. Aki fotóelıhíváshoz használt hajszárító kölcsön kérése ürügyén, szerez az állambiztonsági szervek számára újabb fontos információkat, az általuk társadalom rendjére veszélyesnek vélt 17
O(bjektum)-dosszié: a „belsı reakció” elhárításnál (III/III.) parancsokban, utasításokban meghatározott objektumokra (intézmények, üzemek stb.), illetve egyes meghatározott témákra vonatkozó adatok összegyőjtésére szolgáló dosszié. 18 A jelenlegi törvényi szabályozás szerint száz százalékig nem azonosítható be, vagyis nem nevezhetı néven a volt horthysta katonatiszt. 19 ABTL 3.1.2. M-35891/1. 267. 20 „A kommunista rendszer négy évtizedes fennállása során – különbözı idımetszetek adataiból kalkulálva – összesen mintegy 200 ezer fıre becsülhetı az államvédelmi/állambiztonsági szervekkel kollaboráló egykori ügynökök száma. A jelenleg hatályos törvényi kritériumok figyelembevételével ezeknek jó esetben is legfeljebb a tíz százaléka azonosítható bizonyossággal.” Lásd: Gyarmati, 2007. 21 Kitalált történet, ürügy, aminek révén az újbóli látogatás indokolható. 22 ABTL 3.1.9. O-67/406, 2.
5
illegálisan szerkesztett anyagról. A következı dokumentum megjelenéséig egészen november 18-ig kell várni. Valószínőleg nem sikerült „Bartók Bélának” – vagy, ahogy magát elsı jelentésében nevezte: Illésnek – példányt szerezni a Kép–Írásból. Pedig minden bizonnyal kapott ilyen irányú feladatot. Ez abból is sejthetı, hogy egy másik, „Joó János” fn. ügynök is megkapta párhuzamosan ezt a feladatot, ami annak fent maradt munkadossziéjának több jelentésébıl – illetve azokhoz kapcsolódó tartótiszti feladat kiosztásokból és megjegyzésekbıl – is kitőnik: „Az ügynök feladatul kapta, dr. Gallyasi titkos házkutatás idejére való lekötésének elıkészítését. Meg lesz állapodva vele a rendkívüli találkozó körülményeiben, amely alkalommal megkapja a végsı eligazítást.”23 Hamarosan kapott „Joó János” feladatott Vinczével kapcsolatban is: „Feladat: Az ügynök feladatul kapta, hogy munkakörénél24 fogva végezzen felderítést Vincze Ferenc KÖJÁL dolgozó munkájára és magatartására vonatkozólag. Vincze a »Kép Írás« c. illegális folyóirat szerkesztıje, dr. Galyasi legbizalmasabb kapcsolata.”25 „Joó János” 1963. november 23-án is adott jelentést vele kapcsolatban. Ebbıl az derül ki, hogy ı felolvasott néhány régebben írt versét saját otthonában, egy kis baráti társaság, és az ügynök elıtt. „Joó János” szerzett olyan információt is, hogy a volt múzeumigazgató társaságában van egy Grószné nevő személy, aki szerint érdemes lenne a verseket magnóra rögzíteni. Ezt az ügynök tartótisztje így értékelte: „…az ügy feldolgozás során feltétlenül tisztázni kell, mivel büntetıjogi szempontból nem mindegy, hogy az összejöveteleken régen írt, vagy most készült versek26, cikkek kerülnek megvitatásra. Tisztázandó továbbá, azért, hogy tudjuk melyik ügynöknek mondott igazat, lehetséges, hogy »Joó« ügynökben még nem bízik meg teljesen, azért nyilatkozik így elıtte.”27 A kikérdezés folyamán Nagy Béla százados a Kép–Írás megszerzésének kísérlete kapcsán tett fel kérdéseket informátorának, melyek alapján a következıt írta: „Az ügynök a kikérdezés során elmondta, hogy Galyasi szívélyesen fogadta. A beszélgetés során arról panaszkodott, hogy nagyon mellızik, pedig szívesen segítene, de nincs aki ıt megértené. Elmondotta, hogy vannak olyan fiatalok, akikkel Grószné nevő személynél hetente hétfın találkozik, azonban ezek a köztük lévı nagy korkülönbség miatt nem értik ıt. Névszerint a fiatalok közül Vincze Ferencet és Szenti Tibort említette meg. A beszélgetés során a »Kép–Írás« c. folyóiratra terelıdött a szó, Galyasi a folyóiratott kézbevette, abból egy-két kisebb részletet olvasott is fel, azonban a kezébıl nem adta ki. Az ügynök nem találta alkalmasnak az adott szituációt arra, hogy »Kép–Írást« elkérhette volna. A fentiek arra utalnak, hogy az ügynök magatartási vonala jó. Feladatának végrehajtását megfelelıen igyekszik elıkészíteni, egyre inkább kezdi elnyerni Galyasi bizalmát.” Végül azt a feladatot adta az ügynökének, hogy „alkalmas idıben” szerezze meg a Kép–Írást (ezzel kapcsolatban Molnár József ırnagytól eligazítást kapott). „Az ügynökkel a bizalom fokozása céljából megbeszéltük, hogy hívja meg magához Galyasit, amit az ügynök megígért.”28 1963 ıszén a Kép–Írás megszerzése tehát „Joó János” bevonásával sem sikerült az állambiztonsági szerveknek.29 23
ABTL 3.1.2. M-23477/1, 42. Az ügynök foglalkozása: orvos. Azonosítása az ÁBTL-ben megtörtént. Az ügynök neve: dr. Kószó Pál. Az ügynök azonosítása és tevékenysége megismerhetı „A BM. III/III-as Csoportfınökség tevékenységének hatása Hódmezıvásárhely M. J. Város társadalmi, kulturális és gazdasági életére…” címő, az interneten is elérhetı kéziratban. 25 ABTL 3.1.2. M-23477/1, 48. 26 Lásd az 5. sz. mellékletet. (Galyasi Miklós: Aludj Atlantisz. In: Kép–Írás 1. 28.) 27 ABTL 3.1.2. M-23477/1, 57. 28 Uo. 29 Az ügynök késıbbi jelentéseit áttekintve kijelenthetı, hogy ezt a feladatot a késıbbiek folyamán sem tudta-akarta végre hajtani. 24
6
Mivel több ügynök bevonásával sem sikerült eredményt elérni, más módszerhez kellett folyamodnia a Csongrád Megyei Rendırfıkapitányság politikai osztályának. 1963. november 18-i dátumozással található a Vincze Ferencre nyitott O-dossziéban a következı dokumentum, ami egy lehallgatási jegyzıkönyv. A lehallgató berendezést valószínőleg az ügynök30 vitte magával a Galyasi társaság összejövetelére, ami egy aktatáska mérető készülék lehetett. Az ügynök a beszélgetés végén magával vitte a készüléket, melyet vélhetıleg a közelben tartózkodó tartótisztje részére átadott. A lehallgató készülék alkalmazása jelzi az állambiztonsági szervek Vincze Ferenc, és a Kép–Írás utáni érdeklıdésének komolyságát.31 A jegyzıkönyvnek a III/III. belsı protokolljának megfelelıen szószerinti leiratként kellett elkészülnie. A személyeket jelölı betők nincsenek feloldva. A „V” minden bizonnyal Vincze Ferencet takarja, „P” pedig Galyasi Miklós lehet. „X”, aki a magyar életszínvonalat dicséri vélhetıleg a lehallgató készüléket „baráti asztaltársaságához” telepítı ügynök. „…V: A kapitalizmus az Egyesült Államokban, Svédországban és másutt is hihetetlenül sokat változott a második világháború óta. P: /:közbe:/ Ez békés belenövés. V: Olyan mértékben elszakadt attól amit a mi tudat térképünkön jelentett, hogy ………barátaim azt a kezdetleges, de meghökkentı kérdést tették fel maguknak a jólét és anyagi kultúra láttán, hogy mi is hát végül a kapitalizmus. Az ami volt erıd, vagy efféle lehetıség. Micsoda? Amikor olyan dolgokat oldott meg, melyek a történelmi ember ısi és terhes ábrándjai volta a ballagi32 [?] korszaktól az istenharcolás évszázadain át a legutolsó idıkig, és a Fıld nagyobb részén még ma is azok. Tehát elegendı ennivalóhoz, ruhához és tisztességes lakáshoz jutni. A tıkés országok jóléte ezt az örökbe kapott gondot nemcsak, hogy megoldotta, de számos ráadással, kényelemmel, szórakozással fényőzéssel meg is tetézte. M: Igen. V: Hogy a szegénység ezekben az országokban már csak muzeális emlékek? Szósincs róla! A társadalom képét azonban nem az határozza meg, inkább csak árnyalék. X: Jobban élnek Magyarországon. V: /:közbe/ Eddig még nem jelenet meg, ilyet nem hoztak még ki nyilvánosan. P: Feri, egy évszázad korkülönbség van köztünk, nem azért mert én ennyivel, meg annyival. V: /:közbe:/ nem aról van szó Miklós. P: De mint zökkenı [?] életrangod során négy röpke pillanatot értem, amikor lehetett beszélni és tudtak is felelısen beszélni, az emberek abban a környezetben, ahol megfordultam. X: Külfıldön éltél? P: Nem, csak Magyarországon. X: /:közbe:/ Akkor nálunk sohse tudtak felelıségre vonni a te [?] életedbe.”33 Valószínőleg nem voltak megelégedve az eredménnyel a Politikai Osztály munkatársai, hiszen semmilyen terhelı jellegő információhoz, – amit akár bizonyítékként is felhasználhattak volna –, nem jutottak hozzá. Két nappal a fenti hangrögzítést követıen „Bartók Béla” által írott jelentés sem tartalmaz az ügy szempontjából releváns adatot, csupán Galyasi, Vincze és az ügynök ismerıse34 által, a Szovjetunió Kanadától történı gabonavásárlása kapcsán folytatott beszélgetésrıl tudott beszámolni. Az ezt követı nyolc 30
A dokumentumból nem derül ki, hogy konkrétan a „Bartók Béla” fn. ügynök telepítette-e a lehallgató készüléket, de ennek a legnagyobb a valószínősége. 31 Dolgozatunk megírásáig hozzávetılegesen 7000 oldalnyi, döntıen 1960-as évekbeli, hódmezıvásárhelyi vonatkozású anyagot tekintettünk át, de csupán Vincze dossziéjában találtunk lehallgatási jegyzıkönyvet. 32 Minden bizonnyal helyesen: barlangi. 33 ABTL 3.1.9. O-67/406 3. 34 Uo. 4. (Az ügynök jelentésében „ismerısérıl” ír a jelentésben, ami valószínőleg magát az ügynököt takarja.)
7
hónapban nem került újabb dokumentum Vincze dossziéjába. Az 1964. július 28-i „Bartók” jelentés a következı anyag, amit – a munkáját felettesei szerint minden bizonnyal megfelelı attitőddel végzı – Nagy Béla immár nem századosként, hanem ırnagyként szignózott: „…F. hó 20-án hétfın Grósznénál összejött a szokott társaság. Ott voltak: Galyasi Miklós, a barátom, Fodor, Vincze, Fejér Csaba a feleségével. Koffán a feleségével. Fodor akkor jött haza Tokajból, a mővészteleprıl. A Fejér és Koffán házaspár a helyi mővésztelepen laknak, mint nyári gyakorlatosok. Általában egész idı alatt közömbös témák voltak napirenden, ki mit csinál, hol volt, stb. Késıbb egy valamilyen véletlen folytán barátom és Vincze között megint kialakult a már régi vita, a fajelméletrıl. A lényeg az, hogy Vincze védte a maga fasiszta fajelméletének jogosságát, barátom ezt tagadta, a társaság pedig hallgatta, illetve a Vincze igazát védték. Vincze véleménye az alacsonyabb és magasabbbrendő emberek kategóriáját, ennek következtében a különbözı szintő emberek jogait is megszabja. Lényeg az, hogy »egyik embernek több jár, mint a másiknak«. Barátomról a társaság megállapította, hogy egy romantikus naiv lélek, akinek ebben igaza van, de ennek az élethez semmi köze. Kijelentették, hogy bármilyen furcsán is hangzik, de Vinczének van igaza. Barátomat megnyugtatták, hogy Vinczébıl azért sohasem lesz fasiszta. Erre barátom kijelentette, hogy lehet, hogy a Vincze nem lesz hivatásos fasiszta, de esetleg az İ hatására mások azzá válhatnak. Ez a vita tartott egészen a társaság hazameneteléig.”35 Az írók, festımővészek sokszor megfordultak ebben az idıszakban az irodalomkedvelı, és Galyasival kifejezetten jó kapcsolatot ápoló özv. Grósz Józsefné36 Petıfi utcai lakásán. Az állambiztonsági szervek is felfigyeltek a társaság által, csak Terka néninek nevezett hölgy otthonában rendezett összejövetelekre, és mivel szerettek volna többet megtudni arról, hogy mirıl folynak a beszélgetések, ezért rendszeresen elküldték „Bartók”-ot ezekre. A politikai osztály munkatársai ismételten alkalmazták a lehallgató készülék ügynök általi telepítését, hogy közelebb kerüljenek Vincze Ferenc személyéhez, a Kép–Íráshoz, és természetesen a világról és a kultúráról saját véleménnyel rendelkezı, ezért felettébb gyanúsnak ítélt vásárhelyi értelmiségiek alkotta társasághoz. A mellékletben37 található lehallgatási jegyzıkönyvben valószínőleg „X” takarja az ügynököt. A dokumentum alapján megállapítható, hogy több alkalommal tesz fel provokatív kérdéseket, amire gyanútlanul ıszintén válaszolnak a Grószné lakásán tartózkodó társaság tagjai. Az állambiztonsági szervek ezzel a lehallgatási anyaggal sem jutottak elırébb. Egy másik, Grósznénál tartott összejövetelrıl ad számot következı jelentésében is „Bartók Béla”: „…Barátom meséli, hogy özv. Grósznénál a múlt héten a szokásos hétfıi összejövetel elmaradt a TIT elıadás miatt. Barátom csütörtökön elment Grósznéhoz, ahol meglepetésére összejött a szokott társaság. A beszédtéma Hruscsov elvtárs leváltása volt. Volt, aki még a személyes biztonságát is veszélyeztetve látta. Ezzel kapcsolatban Vincze Feri elmondta, hogy titokban ma már semmi sem lehet, hiszen a miniatürizálása csodás dolgokat produkál. Példaként elmondta, hogy a rendırség még Vásárhelyen is használ olyan lehallgató berendezést, aminek az adója zsebben van. Az utcán 50. m. körzetben egy autóban van a vevıállomás hangszóróval és magnetofonnal összekötve. Ahogyan elmondta, ez teljesen veszélytelen. Mindezt barátomnak mondta. Barátom véleményét, mint mőszaki emberét kérdezte errıl. Barátom kijelentette, hogy technikai vonatkozásban neki már nem tudnak olyat mondani, amit ne hinne el, mióta a hold túlsó oldalát lefényképezték, és azt a Föld felé levetítették. E beszélgetés során Grószné megmutatta a »Korunk szellemi körképe« címő könyvet, amit Amerikából kapott ingyen. Magyarul van nyomva. Terjedelme kb. 800 oldal, nagy alakú 35
ABTL 3.1.9. O-67/406 5. A lehallgatási jegyzıkönyvekben, jelentésekben elıfordul „Terka néni” megnevezéssel is. 37 Lásd a 6. sz. mellékletet. (Lehallgatási jegyzıkönyv. Készült 1964. szeptember 28-án.) 36
8
könyv. Vincze is megrendelte. A mellékelt nyomtatvány szerint mindenkinek megküldik ingyen, aki kéri. A könyvet ma élı divatos és híres filozófusok, kritikusok, stb. állították össze. Az egész könyv természetesen polgári beállítottságú. Nyíltan és nyomtatva antimarxista írás nincs benne. Barátom elmondta, hogy a f. hó 26-i összejövetel is elmarad TIT elıadás miatt. A társaság ugyan összejön, de 5-órakor Grószné kivételével mindannyian elmennek az elıadásra. Ilyen elıadás lesz még pénteken és a jövı hét hétfıjén, barátom emlékezete szerint. Vinczének a lehallgatással kapcsolatos tájékoztatójára a társaság nem igen reagált, a téma hamar elkanyarodott másra, de ebben barátomnak is része volt.”38 Talán gyanakodtak a társaság tagjai, hogy megfigyelik ıket? Ilyen irányú sejtésük a jelentés tanúsága szerint mindenképpen lehetett. A jelentésben szereplı „barátom” nyilvánvaló, hogy maga az ügynök. A következı jelentésben szintén nem tudja érdemben segíteni a politikai osztály munkáját „Bartók”: „…E hét hétfıjén a társaság egy része megjelent az özvegyasszonynál, de nem sokáig voltak ott, mert felmentek a TIT-be elıadást hallgatni. Az özvegyasszonynál ott volt Galyasi, Pákozdi, Heller Zs. , Vincze Ferenc. Pákozdi nemsokára hazament, Grószné pedig moziba ment. Rövid együttlét idején Vincze meghívta barátomat Bibó Lajoshoz csütörtök délutánra. A megállapodás szerint barátom csütörtök délután 5-re Galyasihoz megy, és onnan mennek együtt Bibóhoz. Az elızı találkozások során a beszédtéma természetesen az amerikai választások ügye és Hruscsov elvtárs leváltásának körülményei voltak. Érdekesek és megoszlóak az álláspontok. Vincze annak örülne, ha Goldwater gyızne, mert az hamarabb véget vetne »ennek a rendszernek«. A többiek Johnson gyızelmét várják.”39 Csak Vincze külpolitika kapcsán tett vélemény nyilvánítását tudta az ügynök rögzíteni, remélve, hogy ezzel hasznára lesz tartóinak. A valószínőleg vele kapcsolatban feladatul kapott, „barátságmélyítést”, legalább részben sikeresen teljesítette, amit jól mutat az, hogy a „barátom” megjelöléső ügynököt magával vitte Vincze másik mentorához, Bibó Lajoshoz. A következı, 1964. november 5-én írott jelentésében számolt be errıl a látogatásról: „Október 29-én csütörtökön barátom, Galyasi, Fodor és Vincze meglátogatták Bibó Lajost. Délután kb. 6 órakor értek hozzá, és kb. ½8-ig voltak ott. Bibó itallal, uzsonnával, kávéval várta ıket. Érdekesebb politikai beszédtéma nem volt. Bibó elmesélte, hogy befejezés elıtt van a regény, amelyik lényegében önéletrajz. Az ifjú korról, a férfikorról és az öregkorról szól.”40 A jelentés második részében az Egyesült Államokban lezajlott elnökválasztás társaság általi kiértékelését taglalta. A következı jelentést „Bartók Béla”, 1964. december 2-án írta, melyben egy Grósznénál tartott összejövetelen történteket osztotta meg tartótisztjével: „Barátom november 9-én meglátogatta Grósznét. Ott voltak; Galyasi, Vincze, Fodor, Szilágyi Elek, Heller Zs. A beszélgetés során szóba jött az »Altona foglyai« c. film, amitt a társaságból többen láttak, de egymástól függetlenül. Vincze említette az írót, lényegében csirkefogónak tartotta. Grószné ellenkezı álláspontot képviselt. A vita lényegében politikai vitává fajult, a német kérdésrıl és a fasizmusról. Ez késıbb ellaposodott, és más, különbözı dolgok jöttek szóba…” A következı héten ismét összejött a társaság Grószné lakásán, ezúttal jelen volt még „…Pákozdi, dr. Vass István és Nagy M. is Barátom beszélgetés közben említette, hogy a Népszabadság vasárnapi számában egy nagyon érdekes cikket olvasott Mesterházitól. A nevet Vincze felkapva mondja, hogy látta a TV-ben egy játékát, amelyik egy volt nyilas és egy kommunista közötti lelkiismereti párbajról szólt. Barátomnak nagyon tetszett e történet és javasolta, hogy rendezzenek errıl vitát, mindenki mondja el a véleményét, stb. A társaság Galyasival az élen elítélte az írót, a teremtett szituáció miatt, s mindenki megegyezett abban, hogy a nyilast el kellett volna engedni. Grószné és barátom ellenkezı véleményen volt, de 38
ABTL 3.1.9. O-67/406, 9. „Bartók Béla” 1964. október 26-án adott jelentésébıl. Uo. 10. (Részlet az 1964. október 28-án adott jelentésbıl.) 40 Uo. 11. (Részlet a november 11-én adott jelentésbıl.) 39
9
barátom nem is engedte a témát elterelni, mondván, hogy ez egy olyan kérdés, ahol mindenkinek világosan ki kell mondani a véleményét.41 Hát ki is mondta mindenki. Közben barátom látta, hogy Grósznében győlik a méreg, és egyszer ki is robbant. … Lehüjézte Galyasit, mondva neki, hogy úgy látszik neki nem számít, hogy az anyját elégették, vagy agyonverték, de neki igen is számít, hogy a fia és a férje maradt oda a deportálásban, stb. Galyasi ezen úgy felmérgelıdött, hogy dühében elrohant. Közben Grószné sírva kiment… […] Vincze Ferenc a következı héten nem ment már el a társaságba.”42 Galyasi (Reisinger) Miklós kikeresztelkedett zsidóként, munkaszolgálatos volt a második világháború utolsó éveiben. A rendezvény háziasszonya, Grósz Józsefné a holokauszt folyamán veszítette el fiát és férjét. A „barát” által irányított, és felnagyított konfliktusnak kifejezett célja lehetett a társaság szétrobbantása. Egy ilyen beavatkozást általában a politikai osztály munkatársai gondosan elıkészítettek. Felmérték a gyenge pontjait a konkrét ügyben szereplı személyek által alkotott közösségnek, azok kapcsolati hálójának, és annak megfelelı tervet dolgoztak ki – jelen esetben kifejezett „bomlasztási” célzattal.43 A bomlasztási kísérletet indokolhatta, hogy másfél év alatt, legalább két ügynök bevonása mellett sem tudták megszerezni a Kép–Írás egyik számát sem, ami arra utal, hogy a mővészi önállóságukhoz ragaszkodó vásárhelyi képzımővészek és írók által alkotott közösség kellıképpen erıs volt a külvilág fenyegetésével szemben. Így csak egy mesterségesen teremtett konfliktussal lehetett annak felszámolást megkísérelni. A következı dokumentum a dossziéba nyolc hónappal késıbb, 1965. augusztus 4-én került be, szintén „Bartók Béla” tevékenysége folyamán. Ekkorra már Vincze ügyét „realizálta” a rendırség, vagyis kihallgatták a Kép–Írás kapcsán vele együtt Galyasit és Grósznét is. „Galyasi Miklós mostanában elég rossz hangulatban van. Nem megy neki a munka, nem ír, nem teljesíti a szerzıdésben vállalt kötelességét. Ráadásul kb. 2 hete meghalt az anyósa 91 éves korában. Együtt lakott. Családi gyász van, és a temetés miatt tele vannak adóssággal. Grószné hetek óta készül Ausztriába, mint egy amerikában élı rokonával találkozik. Az hívta meg oda. Az fizeti a költségeket. Gyorsító eljárást kért az útlevél kiváltásához. Meg is kapta, szinte soronkívől, örömmel újságolta, hogy Szegeden milyen udvariasak, és elızékenyek voltak vele szemben a rendırségen. Ma kedden utazik Pestre, és pénteken megy Bécsbe. Kb. egy hónapig, vagy valamivel tovább lesz oda. A társaságból Fodor odavolt Tokajban Beutalóval, majd onnan egyenesen Bécsbe ment egy hétre. A hazatérést követı napon Heller Zsuzsa Bécsbe utazott meghívással, rokonlátogatásba. Barátom az utóbbi idıben úgy tapasztalja, mintha Galyasi szokott társasága még is csak szakadozóba volna Pákozdi teljesen elmaradt, Vincze is ritkábban jár Galyasihoz, Vincze egyébként elmesélte barátomnak, meggyızıdött arról, hogy a rendırségi »lebukást« ı Grósznénak köszönheti. Meg is magyarázta, miért. A kihallgatások idején csak a »Tisza-táj« kiadott lapokról volt szó, ez képezte a feljelentés okát, és csak késıbb jött ki az ı személyes magatartása, fasiszta beállítottsága, ill. csak azután, hogy Grószné vallott. Barátom meghagyta ıt ebben a hitében, kiegészítve azzal, hogy az öreg Galyasi is »köphetett« sıt még az egyébként Heller Zsuzsa is.44 Vincze egyetértett ezekkel, de az alapvetı, gyanúja Grósznéval szemben van.”45 41
„Barátom” egyértelmő lépéseket tesz a társaság bomlasztása irányába. Az ügynök ilyen magatartást csak tartótisztje utasítására folytathatott. 42 ABTL 3.1.9. O-67/406 12. o. „Bartók Béla” fn. ügynök 1964. december 2-án adott jelentésébıl. 43 Ez csupán a feltételezésünk, hiszen „Bartók Béla” tartótisztjének hivatalos feljegyzéseit nem tartalmazza a Vinczére nyitott O-dosszié. Ezen feltevést a késıbb tárgyalt dokumentumokban található információk indokolják. 44 A magát „barátom”-nak tituláló ügynök jól kivehetı módon igyekszik a nehéz helyzetbe került Vinczét a lehetı legjobban összezavarni, a gyanú árnyékát minél több társaságbeli személyre rávetíteni. Ezt valószínőleg a tartótisztjétıl kapott útmutatás alapján tette. 45 ABTL 3.1.9. O-67/406 13. (Részlet „Bartók Béla” 1965. augusztus 4-én adott jelentésébıl.)
10
Az ügy realizálását követıen „Bartók Béla”, az ebben a helyzetben tipikusnak tekinthetı ügynöki feladatot ellátva kerül kapcsolatba a célszeméllyel – azaz Vincze Ferenccel –, és igyekszik tıle megtudni alapvetı elgondolását a kialakult helyzetrıl, illetve az általa vélelmezett lehetséges besúgók neveit. Az objektum-dosszié soron következı dokumentumai a fenti kihallgatást megelızı bı egy hónap folyamán keletkeztek, tehát azokat Vincze felelısségre vonásának közvetlen elızményeiként tekinthetjük. Felmerülhet az olvasóban, hogy mi történhetett, ami felgyorsította az eseményeket, – az állambiztonsági szervek szempontjából pedig megoldotta a helyzetet? A válasz valójában igen egyszerő: sikerült a III/III. alosztály munkatársainak a Kép–Íráshoz találni egy másik szálat. Errıl tanúskodik Fetter Ferenc rendır százados, alábbi, 1968. július 8-án írott hivatalos feljegyzése: „A mai nap folyamán beszélgetést folytattam Papp Lajos szegedi lakossal a »Tiszatáj« c. lap munkatársával, aki elmondotta, hogy, 1964 év ıszén egy cikket írt a Hmvhelyi mővészekkel, írókkal kapcsolatban. A cikk megírása elıtt barátjától Tóth Sándor tanártól a cikkel kapcsolatos terveinek vázolása után egy ”Képírás” e géppel és fotókkal összeállított anyagot kapott felhasználásra. Az anyagból azonban nem tudott semmit felhasználni, mert az a fotók kivételével – versek, prózák, kritikák – igen gyenge, silány anyag volt. Tudomása szerint HMV-helyen állították össze, I-II kötetbe a közremőködıkrıl nincs tudomása. A »Képírás« c. anyagot kb. 1 hó múlva Tóth Sándornak visszaadta, azóta az anyag létezésérıl tudomása nincs.”46 Még ugyanezen a napon lefolytatta Fetter annak a Tóth Sándornak is a kikérdezését, akire Papp Lajos hivatkozott. Ennek eredményét így rögzítette a rendırtiszt hivatalos feljegyzésében: „A mai nap folyamán beszélgetést folytattam Tóth Sándor […] lakossal, aki elmondotta, hogy kb. 1964 júniusában Fodor József Hmvhelyi lakós festımővész és rajz tanártól egy »Képírás« címő összeállított anyagot kapott. Az anyag géppel volt írva és fotók ilusztrálták összefőzött I-II. példánya kb. 80 lapot tartalmazott. Tartalmára vonatkozóan elmondta, hogy verseket, prózákat és képzımővészeti kritikákat tartalmazott. Bemutatta több Hmvhelyi író és mővész munkáját, cikkét. Így pld. Almási, Lelkes, Fodor, és Erdıs szerepelt benne. Véleménye szerint az anyag a Hmvhelyi fiatal mővészeknek teremtett teret, fórumot összeállításában a már »befutottak« mellett. Az anyagot Papp Lajos írónak a Tiszatáj munkatársának adta át 1964 ıszén, amikor az Hmvhelyi riportjához anyagot keresett. Pappnál kb. 1 hónapig volt, amikor visszaadta. Emlékezete szerint 1964. november végén, vagy december elején visszaküldte a »Képírás« c. anyagot Fodor Józsefnek.”47 A következı napon, azaz 1965. június 9-én a Csongrád Megyei Rendırfıkapitányság III/III. alosztálya kihallgatta Vincze Ferencet, dr. Galyasi Miklóst és özv. Grósz Józsefnét. Az alábbi feljegyzés errıl tanúskodik: „Tárgy: Muzeológus fn. ügyben foganatosított kikérdezésekrıl Feljegyzés Hódmezıvásárhely, 1965. június 9. 1965. június 9-én Hódmezıvásárhelyen a rendırkapitányságra behívattuk és az ügyre vonatkozóan kikérdeztük az alábbi személyeket: Vincze Ferenc, Hódmezıvásárhely, Könyves u. 25. szám alatti lakost, aki a hozzá intézett kérdésekre elmondotta, hogy a »Kép–Írás« c. folyóiratot 1963. tavaszán az ı ötlete nyomán, ı saját maga készítette. A folyóirat szerkesztését ı végezte, a szerkesztésben rajta kívül mások csak annyiban vettek részt, hogy rendelkezésére bocsájtották egy-egy írásukat, 46 47
ABTL 3.1.9. O-67/406 14. Uo. 15.
11
vagy festményüket, melyet ı azután a munkahelyérıl hozott írógépen legépelt, illetve a képekrıl fényképeket készített. A folyóiratnak két száma jelent meg. Az egyik szám 4. a másik 5 példányban. Ebbıl egy példány az ı birtokában van, 1 pld. Grósz Józsefnénál, egy példányt Szenti Tibor, 1 pld-t Fodor József, egyet pedig Német László kapott. A folyóirat szerkesztésével kapcsolatban az volt a céljuk, hogy mőveiket megjelentessék és egymásnak emlékül adják. Új számot megjelentetni nem volt szándékuk, mivel az egyes számok elkészítése sok munkát igényelt és amint ezt a második szám végén lévı cikkben Vincze közölte a továbbiak során nem tudja vállalni ezt a nagy munkát. Elmondotta, hogy Dr. Galyasi Miklós figyelmeztette, hogy ebbıl baj lehet. İ azonban nem tulajdonított ennek jelentıséget, mivel egymás részére készítették és így nem gondolt arra, hogy ennek valamilyen következménye lehet. Tudomása szerint Fodor Józsefen keresztül került egy példány a Tiszatájhoz, illetve a Tiszatájnál dolgozó Papp Lajoshoz. A továbbiak során elmondotta, hogy dr Galyasi Miklóst kb. 1961-ben Szenti Tibor nevő barátján és munkatársán keresztül ismerte meg. Szenti ebben az idıben prózai írásmővek készítésével foglalkozott, ı maga pedig verseket írt. Szenti Tibor mutatta be ıt Galyasinak, akit ezt követıen lakásán több alkalommal felkeresett. Dr Galyasival azért kereste és tartotta szívesen a kapcsolatot, mert Galyasi lakásán módjában állt megismerkedni mindazokkal a ma élı neves mővészekkel, akiket sokra értékel. Végsı soron ez utóbbi az, ami a fiatalokat Galyasihoz vonzotta, bár az utóbbi idıben érezte, hogy kezd egy kicsit unalmassá válni és nem tud már részére újat nyújtani. Szenti a fenti okok miatt már korábban megszakította kapcsolatát a csoporttal, ı pedig már kb. 1964 októbere óta nem jár Grószné lakásán tartandó összejövetelekre. Elmondotta továbbá, hogy dr Galyasi a vele történı megismerkedés után bemutatta Grósz Józsefnénak, akinek a lakásán több éven keresztül összejöttek és irodalmi, valamint mővészeti kérdéseket vitattak meg. Azt állította, hogy politikai kérdéseket csak ritkán és annyiban érintettek, amennyiben az aktuális napi politikai eseményekkel kapcsolatos volt. Tagadta azt, hogy ilyen kérdések megtárgyalása során ellenséges kijelentést tett volna bármelyikük. Az összejövetelek rendszeres látogatója volt rajta Galyasin kívől Fodor József festı, Szenti Tibor, Német László, Erdıs Péter. Ezenkívül azok a mővészek is megjelentek, akik az adott idıpontban éppen Hódmezıvásárhelyen tartózkodtak, mivel dr Galyasi ezeket is meghívta. Elmondása szerint Diószegi Lajossal tart kapcsolatot, aki 1956-ban disszidált Hódmezıvásárhelyrıl és tudomása szerint jelenleg Kaliforniában él. Nevezett anyja egyébként Bibó Lajosné. Diószegi Lajostól 1962-ben kapott utoljára levelet. Tudomása szerint a csoportosulás többi tagja közül Fodor József rendelkezik külföldi kapcsolattal Bella János személyében, aki Nyugat-Németországban él, ott festı. Bella két éve járt Magyarországon látogatóba feleségével együtt. Ez alkalommal Hódmezıvásárhelyre is ellátogattak és Fodor bemutatta neki Bellát. Grósz Józsefné, Hódmezıvásárhely, Petıfi u. 16. szám alatti lakos kikérdezése során a Kép–Írás szerkesztésével kapcsolatban megismételte a Vincze Ferenc által elmondottakat. A továbbiak során elmondotta, hogy minden hétfın délután tartották lakásán az összejöveteleket. 1964. októberében Vincze Ferenccel egy kellemetlen incidense támadt. Vincze az egyik hétfıi napon összejövetel alkalmával elmondotta, hogy a moziban látta az Altona fogjai címő filmet, melyhez azt a megjegyzést főzte, hogy »már megint a németeket bántják.« Neki ez a megjegyzés rosszul esett, mivel zsidó származású és férjét, valamint a fiát a németek deportálták és végezték ki. Következı hétfın Vincze elmesélte, hogy a tv.-ben látott egy Mesterházi darabot, amely két barátot mutatott be, közülük az egyik a nyilas párt tagja volt a másik illegális kommunista. A nyilas az egyik alkalommal látta, amint a kommunista viszi az illegális röplapot, azonban szándékosan nem vette észre. A felszabadulás után az
12
illegális kommunista rendır vagy határır lett és amikor látta, hogy a nyilas menekül azt elfogta. A fentiekhez Vincze azt a megjegyzést főzte, hogy mennyivel különb ember volt a nyilas. Ez neki rettentıen rosszul esett és kifakadt amiért az ı lakásában valaki a fasisztákat dícséri. Ezt követıen Vincze nem ment a lakására. Az összejövetelek 1965. márciusáig rendszeresen meg voltak. Ettıl kezdve egészségi állapotára való tekintettel kérte, hogy ne menjenek az ı lakására. Elmondása szerint azóta az összejövetelek szombat délutánonként Galyasi lakásán vannak megtartva. İ azonban nem vesz ezeken részt. [….] Dr. Galyasi Miklós, Hódmezıvásárhely, Zsigmond u. 1. szám alatti lakos kikérdezése során a »Kép–Írás« készítésével kapcsolatban az elıbbi személyek által elmondottakat ismételte meg. Csupán azt tagadta, hogy az általuk szerkesztett írás folyóirat lenne. Az összejövetelek tartását elismerte, azonban tagadta azt, hogy ott ellenséges politikai kijelentés hangzott volna el bárki részérıl. Azt állította, hogy Vincze Ferenc semmi olyan kijelentést nem tett Grószné lakásán, amit antiszemitának lehetett volna minısíteni. A vele folytatott eszmecsere után kijelentette, hogy a fiatalokkal közölni fogja, hogy ne menjenek hozzá. Kérésünkre Vincze Ferenc a Kép–Írás nála lévı példányát beszolgáltatta, melyrıl részére átvételi elismervényt adtunk. Megjegyzés: A fenti személyek kikérdezése alapján olyan adat nem merült fel, mely elegendı alapot szolgáltatna ahhoz, hogy dr. Galyasi Miklós, vagy Vincze Ferenc ellen izgatás miatt eljárást lehetne indítani. Vincze Ferencre Grószné tett csupán terhelı vallomást, azonban az általa elmondottak »fasisztákat dicsıítette« –nem elegendı arra, hogy izgatás miatt eljárást lehessen ellene indítani. Dr. Galyasi Miklós Grószné állítását tagadta és azt állította, hogy ilyen kijelentés nem hangzott el. A »Kép–Írás« illegális folyóirat elsı számából pedig megállapítható, hogy szerkesztésével a csoportosulásnak ellenséges politikai célja nem volt. A fenti adatok alapot szolgáltatnak arra, hogy Vincze Ferencet rendıri figyelmeztetésbe részesítsük. Az egyes személyek kikérdezése, valamint Vincze Ferenc rendıri figyelmeztetése elıreláthatólag hathatós eszköznek fog bizonyulni a csoport bomlasztására. Molnár József r.szds. Nagy Béla r. örgy. Dán István r.szds. alosztályvezetı.”48 A feljegyzésbıl több érdekes tényre derül fény. A Vinczével szemben felmerülı antiszemitizmus vádját Galyasi Miklósnál hathatósabban kevés ember háríthatta el. A Politikai Osztály munkatársai nem szállhattak vitába ebben a kérdésben egy olyan emberrel, aki az édesanyját a Holocaust folyamán veszítette el. Kihallgatása közben a komoly élettapasztalattal rendelkezı Galyasi felmérhette a Vinczére nézve veszélyes helyzetet, pillanatig sem tétovázva, emberségbıl kitőnıre vizsgázva, kiállt ifjú, éppen ezért ifjonti hevülettel bíró tanítványa, barátja mellett. Grószné vallomását tartották csupán terhelınek a nyomozás vezetıi. Akinek a „Bartók Béla” által provokált szituációban tanúsított érzelmi megnyilvánulása teljes mértékben érthetıek, hiszen életében a legsúlyosabb veszteséget kellett elszenvednie a fasizmus következtében. Persze ez ugyanígy igaz volt Galyasira is, az ı emberi nagyságát azonban jól mutatja, hogy tudott nagyvonalúan viselkedni az ügynök által kelepcébe csalt Vinczével szemben. Sıt, amikor az bajba került, egyértelmően felmentést adott a számára. Idézzük fel az 48
ABTL 3.1.9. O-67/406 16–18.
13
ominózus jelenetet, amikor a Mesterházi-féle tévéjáték kapcsán a vita támadt: „A társaság Galyasival az élen elítélte az írót, a teremtett szituáció miatt, s mindenki megegyezett abban, hogy a nyilast el kellett volna engedni.” Talán magának a tévéjáték elkészítésének-mősorra tőzésének is célja lehetett, hogy az általa teremtett, vitatott szituáció segítségével leplezzék le a „nép ellenségeit.” Gondolhatunk erre is, hiszen a holokauszt következtében szintén családtagját elveszítı Galyasi is elítéli a Mesterházi Lajos tévéjátékának alapkoncepcióját. Vinczének a Kép–Írás szerkesztése során folytatott tevékenységét – szerencséjére – nem ítélték „ellenséges politikai” célzatúnak, a nyomozást lefolytató rendırtisztek, akik szerint „az egyes személyek kikérdezése, valamint Vincze Ferenc rendıri figyelmeztetése elıreláthatólag hathatós eszköznek fog bizonyulni a csoport bomlasztására.” Tehát reményeik szerint sikerül elérni a „bomlasztásra” irányuló céljukat a fenti eljárás eredményeként. A következı dokumentum Vincze Ferenc rendırhatósági figyelmeztetésének jegyzıkönyve: „Készült 1965 junius 19-én Szegeden a Csongrád Megyei Rendırfıkapitányság Kossuth Lajos sgt. 22-24 szám alatti hivatalos helyiségében Vincze Ferenc /:Hódmezıvásárhely 1935 XII. 29. a: Asztalos Mária: /Hódmezıvásárhely Könyves u.25.sz. alatti lakos. Rendırhatósági figyelmeztetésével kapcsolatosan. Figyelmeztetést Molnár István r. ırnagy osztályvezetı helyettes 1965 június 19-én 9 h.kor foganatosítja az alábbi cselekmények alapján: Vincze Ferenc 1963-ban »Kép–Írás« címmel illegális folyóiratot szerkesztett, aminek két számát 5-5 példányban jelentetett meg. A folyóirat ellenséges politikai jellegő cikkeket ugyan nem tartalmaz, de arra alkalmas, hogy az emberekben pesszimista hangulatot keltsen, és ezzel a szocializmusba vetett hitet megingassa. … Vincze Ferenc cselekményét Tóth Sándor, Papp Lajos szegedi, Fodor József, Erdıs Péter és özv. Grósz Józsefné hódmezıvásárhelyi lakosok kikérdezése alapján készült hivatalos feljegyzések bizonyítják. A fenti cselekmények kimerítik a Btk. 211. §. a.49/ pontba ütközı sajtó büntettet, és a Btk. 50 217 § .-ba ütközı közösség megsértése bőntettét. Az eljáró hatóság figyelembe veszi az elkövetı szociális származását, büntetlen elıéletét, valamint bízik abban, hogy Vincze Ferenc felismeri cselekményének társadalomra való veszélyességét, és hasonló cselekmények elkövetésétıl a jövıben tartózkodik. Az eljáró hatóság tudomására hozza az elkövetınek, hogy jövıben hasonló, vagy más bőncselekmény elkövetés esetén büntetlen elıélete nem mentesíti a felelısségre vonás alól. Eljáró hatóság közli a figyelmeztetettel, hogy az intézkedés miatt az 1957. évi IV-es törvényben foglaltak alapján joga van a Csongrád Megyei Rendırkapitányság Vezetıjénél panasszal élni. Figyelmeztetett kijelenti: A figyelmeztetést tudomásul vettem és kijelentem, hogy a jövıben tartózkodni fogok minden olyan cselekmény elkövetésétıl, mely büntetett képez. A figyelmeztetés ellen panaszt nem emelek. Szeged, 1965 június 18. /:Czene Mihály r. alezredes:/ /:Vincze Ferenc:/ Osztályvezetı figyelmeztetett”51 49
Az 1961:V. törvény szerint sajtóbőntett követ el, aki: 211. §. a) engedély nélkül kinyomtat, más módon elıállít vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek kinyomtatásához, elıállításához vagy terjesztéséhez engedély szükséges, ezért egy évig terjedı szabadságvesztéssel büntetendı. 50 1961:V. törvény értelmében a közösség megsértésének bőntette forog fenn abban az esetben, ha valaki a 217. § (1) bekezdésében meghatározott tényállást úgy valósította meg, hogy cselekménye az eset összes körülményeire, különösen a bőntett indítékára, az elkövetés módjára, az elkövetı személyi körülményeire tekintettel kisebb súlyú, közösség megsértése miatt két évig terjedı szabadságvesztéssel büntetendı. 51 ABTL 3.1.9. O-67/406, 19–20.
14
A rendırhatósági figyelmeztetés legkülönösebb mondata a következı: „A folyóirat ellenséges politikai jellegő cikkeket ugyan nem tartalmaz, de arra alkalmas, hogy az emberekben pesszimista hangulatot keltsen, és ezzel a szocializmusba vetett hitet megingassa.” Gyakorlatilag a „pesszimista hangulatkeltést” szinte bárkire rá lehet fogni egy emberellenes diktatúrában. Jogilag értelmezhetetlen ez az indoklás, igazi „gumis” megoldásnak tekinthetı az elnyomórendszer támaszai részérıl. Vincze Ferencet azonban a figyelmeztetést követıen sem felejtette el a III/III. alosztály, ugyanis 1965. december 30-án Nagy Béla ırnagy határozatot hozott a „kutató nyilvántartásba”52 vételére. Ez alapján továbbra is fenn maradt az állambiztonsági szervek megfigyelési „terepasztalán.” A kutató nyilvántartásba vétel indoklása a rendırhatósági figyelmezetéséhez teljesen hasonló: „Vincze Ferenc 1963-ban »Kép–Írás« címmel illegális folyóiratot szerkesztett, aminek két számát 5-5. példányban jelentetett meg. A folyóiratot baráti körében szétosztotta, majd azok másoknak továbbították, így több személy kezébe kikerült. A folyóirat ellenséges politikai jellegő cikkeket ugyan nem tartalmaz, de arra alkalmas, hogy az emberekben pesszimista hangulatot keltsen, és ezzel a szocializmusba vetett hitet megingassa.”53 Maga a kutató nyilvántartásba vételrıl szóló határozathoz szolgáló őrlapon a következı elıre megadott rovatok taglalják a nyilvántartásba vett személy viszonyait: 1945 elıttifoglalkozás, 1945 utáni foglalkozás, 1945 elıtti vagyoni helyzetét, pártállását 1945 elıtt és után, 1945 elıtti katonai viszonyát, 1945 utáni katonai viszonyát, apja 1945 elıtti foglakozását, apja 1945 elıtti vagyoni helyzetét. Vagyis alapvetıen olyan kérdésekre győjtenek válaszokat, melyek többségét egy demokráciában nem lehetséges releváns adatként győjteni, tárolni, illetve adott állampolgárral szembeni hivatalos álláspont – mint például büntetıügy – kialakításához felhasználni. A CSMRFK Politikai Osztálya 1966. február 1-én – környezettanulmány készítése során – Vincze Ferencrıl két közelben lakó személyt kérdezett ki, akik elmondták, hogy munkáscsaládból származik, az édesapja a helyi Vízügyi Igazgatóságon volt alkalmazásban jelenleg nyugdíjas. Az ı szomszédait is fölkeresték, akik elmondták, hogy ismerik Vincze Ferencet és családját, de a szüleitıl két éve elköltözött, csak annyit tudnak róla, hogy a KÖJÁL-nál dolgozik. „Ismeretes, hogy ezen a munkahelyén nem régen van – jegyezte meg a környezettanulmányt készítı fıhadnagy –, de hogy elızıleg hól dolgozott azt nem tudják az adatszolgáltatók. A politikai magatartása valamint beállítottsága ismeretlen, mivel a lakókırnyezetében senkivel nem tart kapcsolatot még csak köszönı viszonyban sincsen. Zárkózott, elgondolkodó, búskomor személynek ismerik. A cím alá kb. 2 éve költözött, mivel az udvarban lévı házrészt megvette 70 ezer forintért, amibıl 30 ezret azonnal kifizetett míg a többi visszamaradt részt pedig ezer Ft. Havi részletben tırleszti. Két szoba öszkomfortos lakásban lakik. Lakásuk berendezése igen értékes, mivel drága bútorokkal van berendezve amit kb. egy éve vásároltak egy bútor kiállításon Hódmezıvásárhelyen, amelybıl csak két garnitúra volt a kiállításon. Anyagilag rendezett körülmények között élnek. A belsı családi életük nem ismeretes, de a külsı látszatra úgy néz ki, hogy feleségével jó és rendezett családi életet élnek. Egy kisleányuk van, kb. 4 éves akire a kt-zott54 a reggeli órákban eltávozik a lakásáról és csak a késı esti órákban érkezik haza. Felesége a Hódmezıvásárhelyi Szálloda és Vendéglátó Vállalat alkalmazásában van az egyik Cukrászdában mint presszós. Két mőszakban dolgozik. Nem ismeretes az adatszolgáltatók elıtt, hogy külföldi személyek látogatnák meg.”55
52
Az állambiztonsági nyilvántartó rendszerben az ún. kutató nyilvántartásba kerültek az alapnyilvántartásban szereplıknél kevésbé veszélyesnek ítélt személyek. 53 ABTL 3.1.9. O-67/406, 24. 54 Feltehetıen: környezettanulmányozott. 55 ABTL 3.1.9. O-67/406 28–29. Környezettanulmány. (A fıhadnagy csak „146.”-tal szignálta az iratot.)
15
A környezettanulmány jól mutatja, hogy milyen mélységben kíváncsiak az állambiztonsági szervek egy renitensnek nyilvánított, gépeléssel kéretlenül bíbelıdı értelmiségi külsı-belsı életének részleteire. A bútorkiállításon vásárolt bútortól – amire az adatközlı talán kicsinyessége miatt térhetett ki –, az esti szokásos hazaérkezés pillanatáig bezárólag minden érdekelte a Magyar Népköztársaságot, a magyar néptıl megvédeni hivatott politikai rendırség munkatársait. Vincze azonban tanult a rendırhatósági figyelmeztetésbıl, valószínőleg kevesebb embert fogadott bizalmába. Energiáit abba fektette, ami egy diktatúrában a legcélszerőbb: önmaga fejlesztésébe. Harmincöt esztendısen kezdte el tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol meg is szerezte orvosi diplomáját. A Kép–Írás kapcsán adotthoz hasonló leckék sokaságával támogatták Kádár János diktatúráját az árnyékból az állambiztonsági szervek. Ugyanis ezekkel tanították meg a magyar értelmiséget az egymás iránti bizalmatlanságra, passzivitásra, mondhatni arra a „tanult tehetetlenségre”, aminek következtében az egyén a jól kezelhetı nyáj egy teljesen átlagos tagjává degradálta önmagát. A négy éves kislány édesapját minden bizonnyal kellıképpen meggyızte arról a rendırhatósági figyelmeztetés, hogy létezik más értelmes elfoglaltság is a Kép–Írás szerkesztésén kívül. A történet igazságához hozzátartozik azonban az is, hogy Vincze errıl nem is kellett meggyızni, ugyanis még az 1963-ban elkészített második szám utószavaként a „Képírás további sorsáról” címmel a következıképpen búcsúzott el a csekély számú olvasótól: „Négyhónapos többé-kevésbé folyamatos munkámba került a Képírás 2. számának elkészítése. A befektetett idı és munkamennyiség nagyságát nem annyira e számnak az elızınél jóval nagyobb terjedelme indokolja, hanem az az egyszerő tény, hogy az elsı szám után remélt, segítség, melyet a közremőködıktıl vártam, elmaradt. Magam gépeltem két újjal, munkahelyemrıl cipelgetve haza az írógépet délutánonként, reggel pedig vissza. Magam fényképeztem, repróztam a képanyagot /néhány kivétellel, amit az adott helyen mindig feltüntettem./, nagyítottam, anyagért jártam a barátaim nyakára, szerkesztettem, lektoráltam, »tördeltem«, ragasztottam stb., egyszóval végeztem, amit kellett. Nem kérdés ez a felsorolás részemrıl. Csak ténymegállapítás, ami nélkül nem volna jogom önmagammal szemben sem bejelenteni, hogy a Képírás 2. számát nem követi a többi. Meg kellett indokolnom, hogy miért süllyed most már ismét vissza a semmibe a lelkesedés, a tervek, amiket az efféle dokumentáció megvalósítására elképzeltem és minden, amit a Képírással elérni szerettem volna. Írhattam volna úgy is, hogy »szerettük volna«. De a megvalósítás szándéka és szeretete, valamint a tényleges munka – minden lelkesedés mellett sem igazságos megoldás. Mentenem kell magam attól a gyanútól, hogy személyeket akarok okolni a Képírás kimúlásáért. Mindenki segített valahogy, pl. a festık közül azzal, hogy képeiket lefényképezés céljára rendelkezésre bocsájtották, sıt még írtak is, ami – képzımővészekrıl lévén szó – nagy dolog. Ami pedig az »írástudókat« illeti, ık is adtak anyagot, de ez aztán minden. Segítségük elmaradásának okait ismerem és akceptálom. Körülményeik alakultak úgy, hogy másképpen nem tehettek. És mivel csak az én körülményeim engedték meg a Képírással való foglalkozást, hát csak én dolgoztam. Úgy kell nekem, végülis az én ötletem volt. Most, félretéve az iróniát és a tréfát – tehát egyelıre elbúcsúzunk a Képírástól. Lehet, hogy ez a búcsú nem végleges. Ha úgy alakulnak az adottságok, /ami alatt elsısorban a gépelés megoldását értem/, akkor esetleg újra kezdjük, vagyis folytatjuk ezt a munkát. S eddig meg nem valósított terveket, ötleteket, félig megírt cikkeket és összegyőlt képanyagot eltehessük arra az idıre. Valamikori viszontlátásra KÉPÍRÁS!!”56 Mint olvashattuk, Vincze Ferenc a második szám elkészültével, még 1963 nyarán felfüggesztette a Kép–Írás szerkesztését. A két szám öt-öt példánya azok alkotóinak 56
Kép–Írás 2., 130–31.
16
tulajdonába került, ahogy azt az elsı szám szerkesztıi bevezetıjébıl is megtudhattuk: „Okulásul is, emlék gyanánt és ajándékképpen”. A baloldali történetírás képviselıi által elbagatellizált kádári-elnyomórendszer mőködési mechanizmusát láthatjuk meg csupasz valójában a Kép–Írás ügy végigkövetése kapcsán. Ezen a konkrét eseten keresztül kirajzolódik annak a gépezetnek a mőködése, melynek elsı számú feladata az „ellenséges elemek” – vagyis a diktatúra hivatalos szólamaitól eltérni merészelık felderítése, és ártalmatlanítása. A Kép–Írás életre hívásában Vincze Ferenc nem látott akkora veszélyt, mint amilyenbe került végül. Úgy vélhette, nem tesz semmit a totális hatalmat gyakorló állampárt kárára, mert csupán baráti köre, alkotó tagjainak munkásságát kívánta a társaság többi tagjához közelebb hozni. Amivel végsı soron a saját közösséget erısíthette meg. Persze nem ismerhette a belsı reakció elhárítás ellenségkeresı mechanizmusában az 1960-as évek elején végbemenı változásokat, aminek lényegét jól kifejezi a III/III-1 osztályán tevékenykedı, – népi írókkal is foglalkozó – késıbb a BRFK III/III. osztályát is vezetı Agócs István 1963-ban írott módszertani tanulmányának a következı részlete is: „Lényeges kérdés a társadalomban végbement változások helyes értékelése az állambiztonsági szervek munkája szempontjából is. Ismeretes, hogy régebben egy-egy realizálás során fontos volt a »gróf«, vagy a »horthysta tiszt« személye. Enélkül nem volt úgynevezett igazi ügy. Ma arra kell törekednünk, hogy a tényleges ellenséges tevékenységet kifejtı személyeket vagy csoportokat derítsük fel függetlenül attól, hogy abban részt vesz-e »gróf« vagy »horthysta tiszt.«”57 Eszerint új ellenséget kellett keresni az állambiztonsági szerveknek, amiben minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy a bőnbakként kezelt két világháború közötti idıszak elitjét és az 1956-os forradalom résztvevıit már teljes mértékben ártalmatlanították, – mondhatni elfogytak –, mindezek ellenére ”edzésben tartó” feladat nélkül nem maradhattak a diktatúra „immunrendszerét” jelentı szervek. Ilyen módszertani bátorítással a megyei szinteken lévı politikai osztályok vezetıi „bátrabban” nyúlhattak az olyan, a hatalmat elméletben birtokló munkás- és paraszti származású egyénekhez is, mint Vincze Ferenc. Le kell szögezni, hogy semmiképpen sem magyarázhatjuk a vállalkozásba való belekezdést a szerkesztı és az alkotótársak naivságával. Pontosan tisztában voltak a szerzık azzal, hogy a politikai kérdéseket teljes mértékben kerülniük kell. Ennek kapcsán nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Kép–Írást éppen a forradalom és szabadságharc eltiprását követı megtorlás-sorozat utolsó szakaszának lezárulásakor indította útjára Vincze. Akit egy egyszerő, mélyrıl jövı ıszinte szándék vezérelt: a megosztásé. A kultúra területén elhivatottan tevékenykedı számára a legtermészetesebb késztetések egyikének számít, hogy meg kívánja osztani környezetével, közönségével írásán, képzımővészeti alkotásán keresztül önmagát. A mővészi boldogság megéléséhez elengedhetetlen ennek a lépésnek a megtétele. Hiszen az utolsó toll- vagy ecsetvonást követıen az alkotó aktív, cselekvı szakaszának végére érve át kell, hogy adja az Élet számára mővét. Az alkotás csak így töltheti be rendeltetését, hogy megelevenedve és önálló életre kelve töltse be mindazokat a funkciókat, amiket alkotója neki tudatosan szánt, és azt is, amit nem. A diktatúra viszont az individuumban, és annak cselekedeteiben saját természetébıl adódóan fenyegetést észlel, hiszen nem feledheti, hogy zsarnoki hatalmát eredetileg is az önálló vélemények felszámolásával ragadta meg. Miközben a diktatúra saját, a Világról alkotott véleményét monopolizálta, az útjában álló inviduum-okat rendre megsemmisítette: a szó legszorosabb értelmében, vagy pedig az ıket eredetileg teljessé tevı funkcióiktól megfosztotta, esetleg a gyengébb karaktereket uniformizálással formálta át a maga képére – ami végsı soron szintén az egyéniség lényegvesztését, elsatnyulását eredményezte. Ez a folyamat vezetett el Kádár-népének a megteremtéséhez. Ennek az egyén 57
ÁBTL 4.1. ÁB. 795. (Agócs István: A bomlasztás, leválasztás, elszigetelés, mint a realizálás módszerei. BM Tanulmányi és Módszertani Osztály, 1963.)
17
szintjén levonható konklúzióit, a maga egyszerőségében igen jól érzékelteti a korabeli, keserédes tréfának szánt „szocializmus öt alaptörvénye”58 is. Végsı soron elmondható, hogy a karrier szempontjából sikeressé válás és az egyéni útkeresés folyamán bekövetkezı önmegvalósítás szinte kizárta egymást abban a diktatúrában, amelyben Kádár állítása szerint az „aki nincs ellenünk, az velünk van!” elv érvényesült. (Az istentagadó kommunista politikus nyílván nem tudta, hogy ez a gondolkodásmód Jézustól ered…) Ezt természetesen csak azokra alkalmazták – a Vincze ügyet áttekintve is erre nyerhetünk megerısítést –, akik „a lét határozza meg a tudatot” kommunista doktrínával összhangban, csak anyagi szintő szükségleteinek kielégítésére törekedtek. Tehát csupán azokra, akik nem estek bele a „gondolatbőn”59 elkövetıi körébe. A gondolkodó ember, fennálló társadalmi rendre való veszélyességét érzékelteti a rendırhatósági figyelmeztetés indoklása is: „A folyóirat ellenséges politikai jellegő cikkeket ugyan nem tartalmaz, de arra alkalmas, hogy az emberekben pesszimista hangulatot keltsen, és ezzel a szocializmusba vetett hitet megingassa.”60 Irónikusan megjegyezhetnénk, hogy elég gyenge lábakon állónak láthatták a szocializmust a diktatúra kiszolgálói, ha azt egy öt-öt példányban készített folyóirattól is „óvták”. Mindenesetre ebben a konkrét esetben elmondható, hogy nem állt meg a Jézus Krisztustól orozott, és sajátosan eltorzítva értelmezett kádári alapelv. Hiszen a Vincze Ferenc által szerkesztett Kép–Írás nem lépett fel ellenségesen a rendszerrel szemben. Mondhatjuk, hogy bőne: önálló szellemi tevékenységet folytatott, amivel kiérdemelte a hatalom által ellenséges elemként való beazonosítását. Aminek a diktatúra fenntartói által adott nyomatékát kifejezi az is, hogy a Kép–Írás második, befejezı számának megjelenése után közel két év elteltével kerül sor a rendırhatósági figyelmeztetésre – aminek alkalmazásától, a cselekmény (szerkesztés) elkövetı (szerkesztı) általi elkövetésének két évvel korábban történı felfüggesztésének esetleges figyelembevételével akár el is tekinthettek volna. Az a tény is jelzi a Vincze általi „két ujjal gépelés” hatalom általi megítélésének súlyosságát, hogy legalább61 két III/III. szolgálatában álló hálózati személy (ügynök), és tartótisztjeik dolgoztak a veszélyesnek ítélt ügy felgöngyölítése érdekében, amely tevékenység kapcsán keletkezett állambiztonsági anyagok egy része a Vinczére nyitott objektum-dossziéban található meg, melyet csak 1973. április 26-án zárták le. Az ügy megismerése során szinte tapinthatóvá válik az elnyomó rendszer félelme. Félelem attól, amitıl minden zsarnokság retteg. Ennek a tárgya pedig nem más, mint maga a Gondolkodó Polgár. A Kép–Írás bár csak két számot élt meg, jelentıségét nem csak a hazai szamizdat történetében kell meglátni, hanem az úgynevezett „baráti országok” viszonylatában is érdekes a maga nemében. Fıleg, ha figyelembe vesszük, hogy a szomszédos Romániában nemhogy a ’60-as években, de a ’80-as évek végén sem létezett román nyelvő szamizdat.62 Fontos kiemelni, hogy a szamizdat folyóirat puszta létezésének ténye megdönti azt az általánosnak nevezhetı vélekedést, miszerint a fıvárosból indult minden jelentısebb, a változás irányába mutató mozgalom, így a szamizdat is. A folyóirat jelentıségébıl nem von le semmit az a tény, hogy amikor Vincze Ferenc elkezdte komoly munkát igénylı vállalkozását, nem is gondolt arra, hogy tulajdonképpen szamizdatot hoz létre. Maga a kifejezés is ismeretlen volt elıtte akkoriban, ahogy alapvetıen 58
Eszerint: 1.) Ne gondolkozz! 2.) Ha gondolkodtál, ne mondd ki! 3.) Ha kimondtad, ne írd le! 4.) Ha leírtad, ne írd alá! 5.) Ha aláírtad, ne csodálkozz! 59 George Orwell által alkotott „újbeszél” nyelv egyik elhíresült kifejezése. 60 Lásd a 7/a és /b mellékletet. 61 Eddig a Kép–Írás-sal kapcsolatban két ügynökre bukkantunk, azonban nem zárható ki további hálózati személyeknek az ügyben kifejtett tevékenysége. 62 Vincze Gábor kollégánk közlésébıl tudjuk, hogy illegális folyóirat kettı létezett Romániában: az 1982– 83-ban Nagyváradon szerkesztett „Ellenpontok” és az 1988–89-ben Kolozsváron készített „Kiáltó Szó”. A román nyelvő szamizdat hiányának magyarázatára lásd Wagner, 2000.
18
Magyarországon is. Csak azt tette, amire belsı késztetést érzett, amivel szívesen foglalkozott. Mindezek mellett a Kép–Írást szamizdatnak kell tekinteni, hiszen annak a definíciójának felel meg. A szamizdat elıállításának „öntudatlansága” inkább pozitívum, mert arra mutat rá, hogy a forradalom leverését követı megtorlás-sorozattal sem lehetett az önmaga és környezete iránt szellemi-lelki igényességgel bíró egyént önfeladásra kényszeríteni. A szamizdat mőfaj mőveléséhez az emberi tartás megırzésére irányuló személyiségre, kreativitásra és civil kurázsira is szükség volt. A Kép–Írás címő folyóirat igazolás arra nézvést, hogy éltek ezen a kritériumoknak megfelelve polgárok Hódmezıvásárhelyen, a diktatúra barátságosnak cseppet sem nevezhetı idıszakában is. A Kádár-rendszer alatt, a saját, önmegvalósításhoz vezetı út iránti ragaszkodást a romlásba vezetı útnak tartották azok, akik „értették az idık szavát”, és csak önmaguk megcsonkításához volt „bátorságuk” és/vagy „tudásuk.” Kijelenthetı, hogy a „munkásparaszt hatalmat” hazudó diktatúra a középszerőség zászlajának magasba emelésével és tömegessé tételével, az átlagtól magasabb tudatszinttel rendelkezı személyek és csoportok tevékenységének folyamatos állambiztonsági kontrol alatt tartásával, hatalmának megkérdıjelezhetetlen kizárólagosságát kívánta biztosítani. Ezen cél biztosításához járult hozzá Vincze Ferencnek és a hozzá hasonló, önálló vélemény alkotását megkísérlı értelmiségieknek a „megregulázása” is. Ez a korszak ugyan lezárult, 1989. október 23-val, de a kádári „emberformálás” szennyes foltjait még ma is félreérthetetlenül fel lehet ismerni a magyar nemzet szellemi testén.
19
Irodalom HARASZTI Miklós 2004. A civil kurázsitól a civil társadalomig. In: Szamizdat – Alternatív kultúrák Keletés Közép-Európában 1956-1989. Budapest A BM. III/III-as Csoportfınökség tevékenységének hatása Hódmezıvásárhely M. J. Város társadalmi, kulturális és gazdasági életére, az 1956-1989 közötti idıszakban: http://www.emlekpont.hu/altalanos_informaciok/bekoszonto/bekoszonto/allambiztonsagi_tanulm any.html [2011. február 20.] Ezer év törvényei: www.1000ev.hu [2011. február 17.] Gyarmati György: A közelmúlt feltárása és az ügynökkérdés. In: Mozgó Világ online, 2007. szeptember. http://mozgovilag.com/?p=2478 [2011. február 14.] I-145: Dr. Vincze Ferenccel készített oral history interjú, (Készítette: Mészáros Tamás és Németh István), In: Emlékpont Oral history győjteménye, Hódmezıvásárhely, 2010. Kép–Írás 1. Hódmezıvásárhely, 1963. Megtalálható: Emlékpont Digitális győjteménye, Hódmezıvásárhely. Kép–Írás 2. Hódmezıvásárhely, 1963. Megtalálható: Emlékpont Digitális győjteménye, Hódmezıvásárhely. Richard Wagner: Mért nem volt szamizdat Romániában? In: Magyar Lettre 38., 2000. http://epa.oszk.hu/00000/00012/00022/wagner.html [2011. február 23.] Szenti Tibor, a Bibó- és Galyasi társaságot bemutató feljegyzése (kéziratban, a szerzınél).
20
