MISKOLCI KERESZTYÉN TESTVÉRGYÜLEKEZET
2010.
OKTÓBER
29-31.
MISKOLCI IFJÚSÁGI KONFERENCIA
ROGER BRIND VÁLASZAI A FELTETT KÉRDÉSEKRE
AZ ÚJSZÖV ETSÉGI KÁNON (HIT ELES IRATOK) Pál apostol levelei a legrégebbi keresztyén iratok, általánosan elfogadott, hogy Kr.u.50 és 67 között keletkeztek. A többi levél és a Jelenések Könyve az 1.században íródott, feltehetően a Jelenések Könyve készült el utoljára. A rendelkezésre álló bizonyítékok mutatják, hogy Márk evangéliuma 60 és 70, Máté evangéliuma 70 és 80, Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei 80 és 90, János evangéliuma 90 és 100 között került lejegyzésre. A tudósok eltérő keletkezési dátumokat tulajdonítanak az Újszövetség könyveinek; a lehetséges keletkezési dátumok Kr.u.50 és a 2.század első évtizede között találhatóak, de az összes dátum feltételezéseken alapul. Feltételezhető, hogy az evangéliumok nem léteztek Kr.u.58 előtt, mivel sem Pál, sem az egyéb apostoli levelek írói nem említik, vagy nem idéznek az evangéliumokból. János evangéliuma kivételével az összes evangéliumban találunk utalást Jeruzsálem lerombolására, Jeruzsálemet a rómaiak Kr.u.70-ben rombolták le, ezért valószínűsíthető, hogy az evangéliumok ezen esemény után keletkeztek. Valószínű, hogy a korai egyház vezetői meghatározott feltételek alapján döntötték el, hogy mely iratok kerüljenek az Újszövetségi Kánonba. Azonban e feltételek pontos listája egyetlen írásukban sem jelenik meg. •
a szerző egy apostol vagy egy apostolnak a közeli munkatársa
•
a szöveg nem állhat ellentmondásban más „ihletett” írásokkal
•
a szövegnek tartalmaznia kell más ihletett írásokat átható szellemiséget és jellegzetességeket, ÉS
•
a gyülekezetek többsége elfogadja a szöveget, és a korai keresztyén írók idéznek belőle
Az Újszövetségi Kánon a kereszténység történelmének első 250-300 éve folyamán alakult ki. Ha az Újszövetséget egy angyal hozta volna, vagy teljesen kész állapotban találták volna meg valahol, egyik sem lehetséges, mert teljességgel hihetetlen. Az Újszövetség történelmi hitelessége abból a tényből következik, hogy kialakulásának folyamata visszamenőlegesen kutatható. (Az Újszövetség valós része a történelemnek.) Az a tény, hogy a kialakulási folyamat nem olyan pontos vagy egyértelmű, mint ahogy azt mi szeretnénk, még inkább megalapozza a történelmi megbízhatóságot. • Az Újszövetség NEM a mennyből „hullott le”. • Az Újszövetséget NEM angyalok hozták. • Az Újszövetség a Mormon Könyvével ellentétben NEM egy szántóföldön találták. • Az Újszövetség 27 könyvét NEM úgy találták egy agyagkorsóban érintetlenül, mint a Holt-tengeri tekercseket vagy a Nag Hammadi könyveket. Az Újszövetségen kívüli korai keresztyén dokumentumok (Barnabas, 1 Clement, Hermes pásztora) az Újszövetséget, mint Írásokat idézik, és csak utalnak az Újszövetség szövegeire. Antiókhiai Ignatius (Kr.u.107-120) sokszor utal az Újszövetség szövegeire, és magyarázza azt, de csak a 2.századi hitvédők idejében válik általánossá, hogy bizonyítottan idéznek a ma ismert Újszövetségből. Kr.u.140 környékén Marcion (,akit eretneknek tartottak) egy saját kánont állított össze, amely szerkesztett formában tartalmazza Pál leveleinek többségét és Lukács evangéliumát. Marcion Újszövetség
1
elutasította a többi evangéliumot, mivel a zsidók azokat tisztátalannak tartották. Marcion listája volt az első ismert lista, amit Újszövetségi Kánonnak neveztek, és ez hatással volt arra, hogy a korai egyház létrehozza az ihletett írások egy megbízható listáját. Justin Martyr (2.századi egyházi vezető) nem idézi egyik újszövetségi írást sem név szerint, de az Újszövetségből történő idézésnél használja „a megíratott” vagy „az apostolok emlékiratai” kifejezést. Egyébként hivatkozik az „Evangéliumok”-ra is. Kr.u.170-175 körül Tatian (Justin tanítványa) a négy hagyományos evangélium összhangját Diatessaron néven. Ezt bizonyos körökben elfogadták, akár még a négy evangélium helyett is használták, de ez csak egy rövidtávú siker volt. Azonban ebből a z összhangból is kiderül, hogy az egyház csak négy evangéliumot kezdett elismerni. A lyoni Irenaeus Az eretnekség ellen című művében hitelesíti a négy evangéliumot. „Ebből egyértelmű, hogy az Ige, minden dolog alkotója, emberré lett, hogy elhozza nekünk az evangéliumot, amely négy formában létezik, de egy Szellem tartja össze.”- írja. Irenaeus idéz vagy hivatkozik a mai Újszövetség majdnem mindegyik könyvéből. Nagyrészt Pál leveleiből idéz (több mint 25 idézet a Rómaiakhoz írt levélből, az Korinthusiakhoz írt 1.levélből, a Galatákhoz, az Efezusiakhoz írt levelekből), valamint Pál mindhárom pásztori (tanítói) leveléből: 1.Timóteus, 2.Timóteus, Titus. Az Újszövetség a 2. és 3.században Alexandriai Clement (Kr.u.195-202) és Tertullian (Kr.u.205-225) -a két legkiválóbb „egyházatya”- írásaikban számos utalás található az Újszövetség majdnem minden könyvére; mutatja egy tanulmány. E két személy, illetve Irenaeus által kizárt újszövetségi írások nagyon hasonlóak. Írásaikból rekonstruálható (összeállítható) a teljes Újszövetség 4 vagy 5 rövid levél kivételével, amit ők mellőztek (mint János 3.levele, Júdás levele). Valóban, ez egy nagyon fontos tényező, ettől a ponttól fogva, ahogy az egyházatyák kérdezgették: „Clement és Tertullian idéztek ebből az írásból?” Ők az első termékeny keresztyén írók. Innentől kezdve növekedés állapítható meg: egyre több egyházatyának születik egyre több bibliai idézetekkel megtöltött írása. A Muratori Kánon (170-200), egy kézirat töredék, ami bemutatja a legrégebbi ismert hagyományos Újszövetség könyveinek listáját. A kézirat eleje és vége hiányzik. A legtöbb tudós szerint a dokumentumot Kr.u.170-200 körül írták. Ezt a dokumentumot egy olasz könyvtárban találta Ludovico Antonio Muratori, korának híres történésze. A lista tartalma: •
Máté és Márk (feltételezzük, hogy ezek a nevek szerepeltek a dokumentum elejéről hiányzó töredéken – a szerző „négy evangéliumot” említ)
•
Lukács és János
•
Apostolok cselekedetei
•
Pál mind a 13 levele (a pásztori/tanítói levelek is)
•
János 1. és 2. levele, valószínűleg, mivel a szerző csak János két leveleként említi
•
Júdás
•
János Jelenések
Újszövetség
2
A lista mellőzi: Zsidók, 1Péter, 2Péter, 3János. Megnevez néhány dokumentumot, amelyek NEM jelennek meg a hagyományos Újszövetségben. A 2.század végére a hagyományos újszövetségi kánon 27 dokumentuma közül a legtöbb széles körben elfogadottá vált, különösen a négy evangélium és Pál levelei. Az Újszövetségi Kánon a 3. és 4. században A 3.századra az Újszövetségbe végül is bekerülő „ihletett” írásokból történő idézés figyelemre méltóan növekszik, és sokkal kevesebb a nem az Újszövetség részét képező művekből. A 3.század legtermékenyebb írói: a már említett Tertullian, a római Hyppolytus, az alexandriai Origen és a karthágói Cyprian. A 4.században a keresztyén irodalomban robbanás következett be: Lactantius, cézáreai Eusebius, alexandriai Athanasius, a Cappadocia Atyák (cézáreai Basil, a bátyja nizzai Gregory és Gregory Nazianzus), John Chrysostom, Jerome, Rufinus, és a hippoi nagy Augustine (Hitvallás című műve Kr.u.396-397-ben). Mindezek a művek mutatják, hogyan alakult ki az Újszövetség: több ezer idézet a 27 „ihletett” könyvből és csak néhány a fenti listán kívüli művekből. A Hivatalos Kánon Sokan úgy gondolják, hogy Niceai Zsinaton megállapodás történt az Újszövetség könyveiről: Niceában 20 kánont (egyházi szabályt) szavaztak meg – egyik sem érintette a szent iratokat. Az első történelmi utalás, mely pontosan a hagyományos Újszövetség 27 könyvének listáját tartalmazza, Athanasius Húsvéti levele Kr.u.367-ből. Kijelenti, hogy kizárólagosan ezek az elfogadott írások, melyeket az egyházi szertartásokon fel lehet olvasni. Kr.u.393-ban a Hippoi Zsinat hozott először döntést az egyházi szertartásokon felolvasható „ihletett” írások listájáról. A gyűlésről nem maradt fenn dokumentum – csak onnan ismert a határozat, hogy a Kr.u.397-i évi 3.Karthágói Zsinat, hivatkozik rá. Még ez a Karthágóból származó történelmi hivatkozás – Kánon 24 – sem tartalmaz minden egyes könyvet. Például a következőket olvashatjuk: „evangéliumok, négy könyv…”. Ami indokolja e lista létezését az, hogy meghatározza melyek a „szent” iratok, amelyeket a szertartásokon olvasni kell. Nincs magyarázat arra, hogy miért és hogyan állapították meg ezt a listát. Következtetés A kereszténység történetének első 250-300 éve alatt az Újszövetség kifejlődött, kialakult. Nincs egyetlen meghatározott döntéshozó személy. Nem egy egyházi zsinat hozta meg a döntést. A különleges íratok, melyek az Újszövetség részévé váltak, fokozatosan kerültek előtérbe, mint a legmegbízhatóbb és leghasznosabb írásművek a korai keresztyén írások közül. Egyértelmű bizonyíték az a tény, hogy az iratok vizsgálják, igazolják és erősítik egymást, illetve segítik az olvasót: „mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.”(2Tim2:15)
Újszövetség
3
AZ ÓSZÖVETSÉGI KÁNON (HITELES IRATOK)
A Zsidó Biblia Kánonja A Héber Biblia 24 könyvet ismer el hiteles műnek (kanonikusnak). Az alábbiakban megmagyarázom a kialakulásának a folyamatát. Ez a 24 könyv pontosan megfelel az Angol Protestáns Biblia 39 könyvének. A különbség a könyvek besorolásának módjában van. (Például: a Héber Biblia nem osztja fel Sámuel könyvét két részre – 1Sámuel, 2Sámuel. Hasonló a helyzet a Királyok könyvével is.) A Héber Bibliának 3 szakasza van: a Törvény, a Próféták és az Írások. •
Törvény (5 könyv): Teremtés, Kivonulás, Léviták, Számok, Második törvénykönyv.
•
Próféták (8 könyv): Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és a 12 kispróféta.
•
Írások (11 könyv): Zsoltárok, Példabeszédek, Jób, Salamon éneke, Ruth, Prédikátor könyve, Jeremiás siralmai, Eszter, Dániel, Ezsdrás-Nehémiás, Krónikák.
A Héber Biblia 3 szakaszra (Törvény, Próféták, Írások) történő felosztása a Kr.e. 2.századra vezethető vissza. Sírák fia könyve előszavában – amit Kr.e. 130-ban a görög fordító adott a Bibliához – háromszor fordul elő ez a hármas felosztás. A mi Urunk utal erre a felosztásra a Lukács 24:44-ben, amikor azt mondja: „…szükség beteljesedni mindazoknak, amik megirattak a Mózes törvényében, a Prófétáknál, és a Zsoltárokban énfelőlem”.
Az Ószövetségi Kánon növekedése és formálódása A Héber Biblia könyveit hogyan gyűjtötték össze és ismerték fel? 1. Az Ószövetség ihletett írásműveit a kezdetektől fogva a zsidók gyűjtötték és elismerték, mint szent és isteni szerzőségű műveket •
Mózes a Szövetség Könyvét a Tízparancsolattal együtt (2Mózes20:1-23:33) írásban rögzítette és a nép beleegyezett, hogy engedelmeskedik annak (2Mózes24:3-8). A Szövetség Könyve a Kivonulás könyvének része lett és azonnal elfogadták, mint Isten Szava.
•
A Törvénymásolat könyve azonnal a Szövetség ládájában került elhelyezésre, miután Mózes leírta azt (5Mózes31:24-26). Később a Mózesi Törvény maradványait áthelyezték a Templomba (2Királyok22:8).
•
Józsué hozzáírta szavait és elhelyezte az Úr Szent Helyén (Józsué24:26).
•
Dániel hivatkozik „a könyvek”-re, amelyek tartalmazzák a Mózesi Törvényt és a Prófétákat (Dániel9:2; 6:11).
Ószövetség
1
2. Később az Ószövetség könyvei hitelesként hivatkoznak korábbi könyvekre •
Mózes könyveit – melyeket azonnal hiteles műveknek ismertek el – az Ószövetség minden részében idézik Józsuétól (Józsué1:7) Malakiásig (Malakiás4:4).
•
A Józsué könyve eseményeire hivatkozik a Bírák könyve (Bírák1:1,20-21;2:8).
•
A Királyok könyve idéz Dávid életéből, ami a Sámuel könyvében található (1Királyok3:14;5:7;8:16;9:5).
•
A Krónikák könyve áttekinti Izrael történetét a Teremtéstől kezdődően a Királyságig, tartalmazva anyagot Ruth könyvéből (1Krónika2:12-13).
•
A Nehémiás könyve 9. fejezete áttekinti Izráel történetét a Teremtéstől Ezsdrásig.
•
1Királyok4:32 utal Salamon Példabeszédeire és Énekére.
•
Dániel idéz a Jeremiás könyve 25. fejezetéből (Dániel9:2).
•
Jónás idéz részeket a Zsoltárokból (Jónás2).
•
Ezékiel idéz Jób és Dániel könyvéből (Ezékiel14:14,20).
MEGJEGYZÉS: „Nem minden könyvet idéz egy későbbi könyv, de eleget idéznek ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, hogy az isteni szerzőségű könyvek növekvő gyűjteményét használhatták és idézhették a későbbi próféták.” 1 3. A prófétai könyvek kapcsolják össze az Ószövetség könyveit •
Mózes írta a Tórát (1Mózes, 2Mózes, 3Mózes, 4Mózes, 5Mózes).
•
Józsué a szerzője a Józsué könyvének és feltételezhetően Mózes 5. könyve legvégének (mely rögzíti Mózes halálát), folytatta az ihletett Írások lejegyzését Mózes halála után.
•
Sámuel megírta Dániel életének történetét (1Krónika29:29).
•
Nátán, Ahija, Jehdó próféták leírták Salamon történetét (2Krónika9:29).
•
Semája és Jehdó megírta Roboám történetét (2Krónika12:15).
•
Jehdó megírta Abija történetét (2Krónika13:22).
•
Jéhu írt Josafát uralkodásáról (2Krónika20:34).
•
Ézsaiás írt Ezékiás uralkodásáról (2Krónika32:32).
•
Meg nem nevezett próféták írtak Manassé uralkodásáról (2Krónika33:19).
•
Jeremiás közvetlenül a babiloni fogság előtt és a fogság alatt írt.
•
Dániel és Ezékiel folytatta a prófétai szolgálatot a fogság alatt.
•
Ezsdrás a fogság után Babilonból visszatért Mózes könyveivel és a Próféták könyveivel (Ezsdrás6:18; Nehémiás9:14,26-30).
•
Nehémiás volt az utolsó az ószövetségi próféták sorában.
MEGJEGYZÉS: „Az összes próféta Mózestől Nehémiásig hozzájárult a növekvő gyűjteményhez, amit megőrzött a Sámueltől kiinduló hivatalos prófétai közösség.” 2 Ószövetség
2
Tényezők a kanonizálás (hiteles műként való elismerés) megállapításához Hogyan lettek az Ószövetség könyvei Szentírásként elismerve? Az alábbi tényezők mind szerepet játszottak: •
Hagyomány: Jól megalapozott hagyomány, hogy sok könyv származott Mózestől vagy egy elismert prófétától.
•
Maga a könyvek szellemi forrása (ihletettsége): Az ószövetségi könyvek szellemi ihletettsége szerepet játszott a kánoni elfogadásukban.
•
A vezetők és a nép rendíthetetlen hite (meggyőződése): A könyvekkel kapcsolatosan figyelembe vették a vallási vezetők véleményét és a nép általános meggyőződését.
•
Jézus és az apostolok: Jézus és az apostolok idéztek belőle és használták az Ószövetség számos könyvét. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy hittek abban, hogy az Ószövetség könyvei ihletettek.
Az Ószövetségi Kánon korának vége Kr.e.430 körül íródott az Ószövetség utolsó könyve, a Malakiás könyve. Az Ószövetségi Kánon kora Kr.e.1445-től Kr.e.430-ig tartott, ahogyan Isten meghatározta. A következő bizonyítékok mutatnak arra, hogy az Ószövetségi Kánon Malakiás idejében ért véget. •
Josephus: Josephus (Kr.u.37-95), zsidó történetíró szerint a Héber Ószövetség Artaxerxes (Kr.e.464-424) uralkodásának idejére teljessé vált és a Kánon további szövegekkel nem bővült. „Artaxerxestől (Xerxes utódja) napjainkig mindent lejegyeztek, de nem tekintettek ezekre olyan bizalommal, mint a korábbiakra, mivel a próféták időszaka véget ért…Habár sok idő telt el azóta mostanáig, senki sem mert hozzátenni, elvenni vagy módosítani.” (Josephus: Apionnal szemben I.8.)
MEGJEGYZÉS: Vezető racionalista kritikusok azt állítják, hogy az Írás bizonyos részei (például Dániel, Prédikátor könyve, Salamon Éneke és számos zsoltár) Malakiás után több évvel íródtak. Josephus szerint Kr.e.425 és Kr.u.90 között semmilyen szöveggel nem lett kiegészítve az ihletett 22 könyv. Ez problémát jelent azok számára, akik kétségbe vonják ezeknek a könyveknek a hagyományos szerzőségét. 3 •
Talmud: A Zsidó Talmud állítása szerint „A késői próféták – Aggeus, Zakariás, Malakiás – ideje után, a Szent Szellem eltávozott Izraelből.”
•
Újszövetség: Az Újszövetség sohasem hivatkozott ihletettként a Malakiás után keletkezett könyvekre.
Ószövetség
3
Az Ószövetség elismerése, mint befejezett kánon Az Ószövetség könyvei mikor lettek kanonikusként (hiteles ihletett műként) elismerve? Újszövetség: „Az Újszövetségben egyértelmű bizonyíték van, amely azt mutatja, hogy az Ószövetség kánonja Jézus korára már rögzítésre került.” 4 •
Lukács24:44 : Az Úr Jézus Krisztus szerint a kanonizált iratok részét képezik a Mózesi Törvények, a Próféták és a Zsoltárok. A hármas felosztás megegyezik a Héber Biblia 3 szakaszával – a Törvény, a Próféták és az Írások.
•
Az ószövetségi mártírok (vértanúk): Jézus beszél „Ábel vérétől Zakariás véréig” tartó időszakról (Lukács11:57, Máté23:35), ahol utal az Ószövetség mártírjaira. Az Ószövetség első mártírja Ábel, az utolsó Zakariás volt (2Krónika24:20-21). Mivel a Krónikák könyve a Héber Biblia utolsó könyve, Jézus állítása a teljes ismertté vált Ószövetséget (Teremtés – Krónikák) magában foglalja
Josephus (Kr.u.37-95): Josephus az „Apionnal szemben” című művében a következő megállapítást közli: „Nem rendelkezünk könyvek tízezreivel, amely disszonánsak és ellentmondásosak, csak 22 könyv van, amely tartalmazza minden idők emlékét, melyekről jogosan hihető az isteni eredet.” (I.8.) 5 Jamniai Zsinat (Kr.u.90): Ez a tanácskozás megvitatta a Példabeszédek, a Prédikátor könyve, a Salamon Éneke (Énekek éneke) és Eszter könyve kanonizálását. Néhányak szerint ez a zsinat meghatározta az Ószövetségi Kánon könyveit, ezek szerint az Ószövetség kánonja Kr.u.90-ig nem került rögzítésre. De amint Bruce mondja: „A jamniai viták az a szilárd meggyőződés, hogy ezek a könyvek Szent Iratok.” És miután figyelmeztet minket, hogy ne legyen „a jamniai vita fontossága eltúlozva”, azt mondja: „A könyvek, melyek Kánonba tartozásáról meggyőződéssel döntöttek, már elfogadottak voltak, habár kérdések merültek fel velük kapcsolatosan.” 6 Így a Jamniai Zsinat egyetlen új könyvet sem vett be a Kánonba; egyszerűen csak újra megerősítette a már kanonizált könyvek listáját. A korai egyházatyák bizonyságtétele •
Kr.u.3.század: A Kr.u.3.században Origen megerősítette Josephus bizonyítékait a Héber Kánonban található könyvek számáról. Az Origen felsorolásában szereplő könyvek pontosan megfelelnek a Protestáns Ószövetség 39 könyvének.
•
Kr.u.4.század: „A 4.században nyolc jelentős egyházatya – alexandriai Athanasius, jeruzsálemi Cyril, ciprusi Epiphanius, Kis-ázsiai Amphilocius, cappadociai Gregory Nazianzus, a francia Hilary, az itáliai Rufinus és Jeromos – által ránk hagyott jegyzékek mindegyike összhangban áll a Zsidó Kánonnal néhány kisebb eltérés kivételével.” 7
Következtetés „A bizonyítékok arra utalnak, hogy a Kereszténység korszakának kezdetére a kanonikus könyvek beazonosítása jól ismert és általánosan elfogadott volt.” 8
Ószövetség
4
Lábjegyzet 1
Norman L. Geisler és William E. Nix: Istentől számunkra (Chicago: Moody, 1974, 81.oldal)
2
Norman L. Geisler és William E. Nix: Általános bevezetés a Bibliába (Chicago: Moody, 1986, 83.oldal)
3
Gleason Archer: Az Ószövetség áttekintése (Chicago: Moody, 1974, 81.oldal)
4
Neil Lightfoot: Hogyan kaptuk a Bibliát? (Grand Rapid: Baker, 1988, 106.oldal)
5
„A legtöbb tudós véleménye az, hogy Josephus a 22 könyv származtatásában a Ruth könyve a Bírák könyvéhez, Jeremiás siralmai a Jeremiás könyvéhez van hozzácsatolva, nem megfeledkezve arról, hogy a könyvek zsidó számozása eltérő volt…a Josephus által említett 22 könyv azonos a jelenlegi 39 könyvvel.” Lightfoot: Hogyan kaptuk a Bibliát? 8 „Valószínűtlen, hogy Josephus könyv-beosztása önálló gondolat lehetett, feltehetően soksok éves családi hagyományt rögzített, amelyet megismerhetett vagy a papi körben, ahova született, vagy a farizeusok között, akiknek társaságával fiatalemberként kapcsolatban állt.” FF Bruce: A Szentírás kánonja (Drowers Grove: Intervarsity Press, 1988, 33-34.oldal)
6
FF Bruce: A Könyvek és a Pergamenek (Westwood: Revell, 1963, 97-98.oldal)
7
R. Larid Harris: A Biblia ihletése és kanonizálása (Grand Rapids: Zondervan, 1957, 189.oldal)
8
Roger T. Beckwith Az Ószövetség kánonja című írása, a Philip W. Comfort által szerkesztett A Biblia eredete című könyvben (Wheaton: Tyndale, 1992, 61.oldal)
Ószövetség
5
AZ APOKRIF IRATOK
ÉS
ÁLLÁSFOGLALÁSUNK
Hagyományosan az „Apokrif” kifejezés az alábbi felsorolásban található 15 könyvet vagy könyvrészletet jelenti. (Sok korai Apokrif kiadásban Jeremiás levelét egyesítették Báruk könyvével, mint annak utolsó fejezete; ennélfogva ezek a kiadások 14 könyvet tartalmaznak.) Tóbiás könyve Judit könyve Eszter könyvének kiegészítései (tartalmazza Eszter könyvének görög változatát) Salamon bölcsességei (Bölcsesség könyve) Ecclesiasticus, vagy Jézus, Sírák fiának bölcsessége Báruk könyve Jeremiás levele Azaria imája és a Három zsidó éneke Zsuzsanna története Bél papjai és a Sárkány története Makkabeusok első könyve Makkabeusok második könyve Ezsdrás 1. Manassé imája Ezsdrás 2. A Szentírás héber kánonjában e könyvek egyike sem szerepel. Mindezek, azonban, Ezsdrás 2. kivételével megtalálhatóak az Ószövetség görög nyelvű változatának másolataiban, a Septuagintában. Az Ószövetség Septuagintából történt ólatin fordítása szintén tartalmazza ezeket. Mint egy következmény, hogy sok korai egyházatya ihletett iratként idézett ezekből a könyvekből. A 4.század végén Damasius pápa megbízásából Jeromos, korának legműveltebb Bibliatudósa, elkészítette a Szentírás egy általános latin változatát (a latin Vulgata). Jeromos a Héber Kánont követte az Ószövetségben, és előszóval akarta az olvasó figyelmét felhívni az apokrif írások elkülönített kategóriájára. A Latin Biblia későbbi másolói nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy Jeromos előszavait továbbadják, és a középkor folyamán a Nyugati Egyházak úgy tekintettek ezekre a könyvekre, mint a Szent Biblia részeire. 1546-ban a Trenti Zsinat döntése alapján az Ószövetség hiteles iratai közé tartoznak (kivéve Manassé imája, Ezsdrás 1, Ezsdrás 2). A Latin Vulgata szövegének későbbi kiadásai, a Római Katolikus Egyház hivatalos támogatásával, az ószövetségi könyvek sorába beágyazódva tartalmazzák ezeket a könyveket. Így Tóbiás könyve és Judit könyve Nehémiás könyve után, Salamon bölcsessége és Sírák fia könyve az Énekek éneke után, Báruk könyve (ami 6. fejezetként tartalmazza Jeremiás levelét) Jeremiás siralmai után található, a Makkabeusok első és második könyve pedig az Ószövetség befejező könyve. Az Újszövetség utáni függelék tartalmazza Manassé imáját és Ezsdrás 1. és 2. könyvét, anélkül, hogy kanonizált helyzetére utalna. A Biblia Protestáns kiadásai a Héber Kánont követik. A vitatott könyveket általában elkülönítetten az Ó- és Újszövetség között helyezik el, esetenként az Újszövetség befejezése után. A modern római katolikus tudósok általánosan használnak egy megkülönböztetést, amelyet 1566-ban siennai Sixtus vezetett be a könyvek két csoportjára. A „protokanonikus” és Apokrif iratok
1
„deuterokanonikus” kifejezéseket használják, hogy a Szentírás könyveit illetően jelezzék, hogy melyek azok, amelyeket az egész egyház kezdettől fogva ihletettnek fogadott el, illetve azok, amelyeknek ihletettként való elfogadása később történt, miután megvitatták bizonyos atyák és helyi gyülekezetek. Így a római katolikusok teljes mértéken ihletett műveknek fogadják el azokat a könyveket és könyvrészeket, melyeket a protestánsok „Apokrif”-nak neveznek (kivételt képez Manassé imája, Ezsdrás 1. és 2., melyet mindkét csoport apokrifnak, kétes hitelességűnek tekint. A keleti ortodox egyházak számos más könyvet is hitelesnek ismernek el. A görög ortodox egyház szent zsinata (szinódusa) jóváhagyott Ószövetség-kiadások a deuterokanonikus könyvek mellett tartalmazzák: Ezsdrás 1, 151.zsoltár, Manassé imája, Makkabeusok harmadik könyve; míg a Makkabeusok negyedik könyve függelékben, mellékletként szerepel. Az orosz ortodox egyház által elfogadott szláv Bibliák a deuterokanonikus könyvek mellett tartalmazzák: Ezsdrás 1. és 2. (Ezsdrás 2. és 3. megnevezéssel), 151.zsoltár, Makkabeusok harmadik könyve. A jelen kiadásban található könyvek mellett számos más zsidó és zsidó-keresztény mű maradt fenn a Kr.e.200 és a Kr.u.200 közötti időszakból. Az Apokrif iratok értéke •
Az Újszövetség könyveinek egyetlen szerzője sem idéz közvetlenül az Apokrif iratok 15 könyvének valamelyikéből, viszont gyakran idéznek az Ószövetségi Héber Kánon 39 könyvéből.
•
Számos újszövetségi szerző esetenként utal egy vagy több apokrif (kétes hitelességű) könyvre. Például úgy tűnik, hogy Salamon bölcsességeinek irodalmi visszhangja jelenik meg Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében (összehasonlítás: Róma1:20-29 és Bölcs13:5,8; Bölcs14:24,27; valamint Róma9:20-23 és Bölcs12:12,20; Bölcs15:7) és a Korinthusiakhoz írt levelében (összehasonlítás: 2Kor5:1,4 és Bölcs9:15). Jakab rövid levele az Újszövetségben egy tipikus bölcselet irodalmi alkotás, mely nem csak az Ószövetség Példabeszédeit említi, hanem Sírák fia könyvének gnómikus közmondásait is (összehasonlítás: Jakab1:19 és Sírák5:11; valamint Jakab1:13 és Sírák15:11-12)
•
A kereszténység korai századai alatt a legtöbb görög és latin egyházi vezető, mint Irenaeus, Tertullian, alexandriai Clement, és Cyprian (közülük senki sem tudott héberül), idéztek szakaszokat az apokrif/deuterokanonikus könyvek görög szövegeiből hivatkozva azokra, mint „Írás”, „isteni Írás”, „ihletett” és hasonló kifejezések. Ebben az időszakban csak néhány atya (mint a sardisi Melito) mutatott hajlandóságot, hogy megismerje a palesztínai zsidó kánon tartalmát, vagy különbséget tegyen Dániel könyve és Zsuzsanna története között.
•
A 4.században sok görög atya (köztük Eusebius, Athanasius, jeruzsálemi Cyril, nazianzusi Gregory, Amphilocius és Epiphanius) felismerte a különbséget a Héber Kánon könyvei és a többi között, habár ez utóbbit még a megszokott módon idézték, mint Írások. A következő évszázadok alatt keleten a használatuk változott, de a fontosnak tekintett Jeruzsálemi Zsinaton 1672-ben Tóbiás, Judit, Sírák fia és Bölcsesség könyveket határozottan kanonikusnak nevezték.
Apokrif iratok
2
•
A latin egyházban – más részről – nem egyhangú a vélemény, de a könyvekre tisztelettel és nagy elismeréssel tekintenek. Számos zsinat – Kr.u.393 Hippo, Kr.u.397 és 419 Karthágó – igazolta és engedélyezte Írásként való használatukat.
•
Történt néhány próbálkozás, hogy az Apokrif iratokat az Írások szintjére emeljék. A 4.század vége felé Jeromos határozottan és őszintén véleményt mondott a Héber Kánonról, nyíltan kijelentve, hogy a kánonon kívüli könyvek apokrifként (kétes hitelességűként) kerüljenek besorolásra.
•
A 14.század vége felé közeledve John Wycliffe („az angol próza atyja”) és tanítványai (herefordi Nicholas és John Purvey) elkészítették az első angol nyelvű Bibliát. A fordítás a latin nyelvű Vulgata alapján készült, és tartalmazta valamennyi apokrif könyvet. Az Ószövetség előszavában különbsége tesz a Héber Kánon könyvei és az Apokrif iratok között.
•
A reformáció korában felmerült vitákban a protestáns vezetők felismerték, hogy különbséget kell tenni a könyvek között, amelyek hiteles alapot szolgáltatnak a tanokhoz (dogmákhoz) és amelyek nem. Így, a viták a Tisztítótűz, az imák hatásossága és a halottakért mondott misék dogmáiról, elkerülhetetlenül maguk után vonták a vitát a Makkabeusok második könyve hitelességét illetően, ami tartalmazta, hogy mit tartottak a dogmák igei alapjának (2Makkabeusok12:43-45).
•
Az első átfogó protestáns nézőpontú vitairat a Kánonról Andreas Bodenstein (Carlstadt) 1520-ban Wittenbergben kiadott „De Canonicis Scripturis Libellus” című műve. Megkülönböztette a Héber Ószövetség kanonikus könyveit és az Apokrif iratokat. Az első modern nyelvű Biblia, mely megkülönbözteti az apokrif könyveket a többitől az 1526-ban Antwerpenben Jacob van Liesveldt által kiadott holland Biblia.
•
Az első svájci-német kiadású Bibliát a zürichi gyülekezet lelkészei készítették, hat kötetben került kiadásra (Zürich, 1527-29), az ötödik kötet tartalmazza az Apokrif iratokat. A kötet címlapján ez áll: „ezeket a könyveket az ősatyák nem tartották biblikusnak és egyik sem található meg a Héber Bibliában.” A zürichi Biblia 1530-as kiadása egy kötetben jelent meg és az apokrif könyvek csoportját az Újszövetség után tartalmazza.
•
A Trenti Katolikus Zsinat (1564) egyházi átkot mondott ki mindazokra, „akik nem fogadják el szent és kanonikus könyveknek teljes egészében és részleteiben mindazt, amit a katolikus templomokban szokás felolvasni, és ahogy azt az ó-latin Vulgata kiadás is tartalmazza.”
•
Angliában a protestánsok egyhangúan kijelentették, hogy az Apokrif iratok nem használhatók dogmák (tanok) felállításához, a nem kanonikus könyvek helyes használatát és helyét illetően különbségek merültek fel.
•
A puritánok szigorú álláspontja szerint a Biblia fedőlapjain belül az általuk hitelesnek tartott könyvek mellett más könyvet nem fogadtak el.
•
Az utóbbi évszázadok során többségbe kerültek azon Biblia-kiadások, melyek nem tartalmazzák az Apokrif iratokat, és hamarosan nehézkes lesz olyan eredeti kiadású King James változathoz hozzájutni, ami tartalmazza a kétes hitelességű írásokat.
Apokrif iratok
3
