evangélikus hetilap „Örök élet ünnepén mi, akiket már megcsapott a mulandóság szele, nézzünk szembe önmagunkkal, fordítsuk tekintetünket az örökkévalóság felé, s ünnepeljünk az Örökkévalóval!” f Happy end?! – 2. oldal
71. évfolyam, 48. szám – 2006. november 26. – Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap
„Az Államokban tapasztalható politikai megosztottság (ötven-ötven százalék körül mozog mindkét tábor támogatottsága) döbbenetesen hasonlít a magyarországira, azzal a különbséggel, hogy az Egyesült Államokban hónapokig azért nem mennek az utcára az emberek, mert ha így tennének, a jóléti állam igencsak hamar felborulna.” f A hitbuzgó jobboldaliság göröngyös amerikai útjai – 4. oldalon
„Ebben a súlyos, néha reménytelennek látszó, az ország szíveként dobogó várost, a protestáns hitet védõ harcban bizony sérültek a jellemek páncéljai is.” f Szent Bertalan nappala – 5. oldal
Ára: 165 Ft
A „világ végén” is Isten tenyerén f 3. oldal Nemcsak a jó pap… f 3. oldal Novemberi nyár f 9. oldal Hatvanéves fájdalom f 10. oldal In memoriam Roszík Mihály f 10. oldal Thököly, a „szlovák” király? f 11. oldal
Paragrafusoktól féltem egyházunkat FOTÓ: NAGY BENCE
Gondolatok az új zsinat megalakulása elõtt
Keresztyénként politizálni…
f A protestáns újságírók találkozójáról, illetve a VI. Evangélikus Médiamûhelyrõl összeállításunk a 6–7. oldalon
Az MEE Országos Elnökségének nyilatkozata Egyetértve a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségének néhány nappal ezelõtti nyilatkozatával, egyházunk is kénytelen a nyilvánossághoz fordulni azokkal a tényekkel, amelyek károsak, érthetetlenek és elfogadhatatlanok egy magát jogállamnak nevezõ demokratikus rendben. Egyházunk történelmi hagyományai közé tartozik a társadalomban való konstruktív és kreatív magatartás, ennek egyik alapvetõ megnyilvánulási formája a jogkövetõ magatartás és a társadalmi feladatvállalás komolyan vétele. A Magyarországi Evangélikus Egyház azonban követhetetlennek és ezért méltatlannak tartja azt az eljárást, amelynek során az állam képviselõi egyoldalúan, látszategyeztetésekkel döntenek a mindkét felet érintõ ügyekrõl – éppen azon a területen, amely az ország jövõje szempontjából kulcsfontosságú. Az elmúlt hetek információ-visszatartása és az így nélkülünk meghozott döntések nyomán kialakult helyzet még az önkormányzati iskoláknál is jobban ellehetetleníti az egyházak igényes oktatási munkáját. Megdöbbentõnek tartjuk a pénzügyminiszter reagálását a zárszámadási törvény meghozatala elõtt az egyházi oktatási intézményekkel kapcsolatban feltett õszinte kérdésekre. Nem megalapozatlan egyházi igények teljesítését várjuk, hanem a törvényes rend betartását, a kötelezettségek érdemi felvállalását. Egyházunk egésze együtt vállalja a nehéz anyagi helyzetben lévõ ország terheit az egész társadalommal. Azt azonban visszautasítja, hogy hátrányos helyzetet teremtve méltatlan módon járjanak el vele akkor, amikor társadalmi feladatokat vállal át. Kéri a kormányzatot, vizsgálja felül ez ügyben hozott döntéseit, valamint az eddigi eljárási módot, és a kormány és az egyházak közti érvényes szerzõdésben foglaltaknak megfelelõen érdemben tájékoztassa az egyházi feleket, és valósítsa meg a szektorsemleges finanszírozást. Reméljük, hogy kérésünk teljesítésével az átláthatóság, mint minden demokratikus jogállam mûködésének alapfeltétele, az eddigieknél jobban érvényre juthat. Budapest, 2006. november 15. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége
Ülésezett az országos presbitérium b Az általános választások utolsó fordulóját éljük egyházunkban. Leköszönnek az eddig mûködõ testületek, s már alakulnak is az új grémiumok. A múlt hét péntekén a régi országos presbitérium tartotta utolsó tanácskozását, december 8-án pedig már az új testület tagjai gyûlnek össze alakuló ülésükre.
Mi kerüljön napirendre a hatéves ciklus utolsó ülésén? – fogalmazta meg a kérdést az elõkészületek során a testületet vezetõ Ittzés János elnök-püspök és Prõhle Gergely országos felügyelõ. Az elmúlt hat év értékelése, az „utókorra” hagyható örökség és ajánlások megfogalmazása? És tárgyalhat-e még ez a közösség a jövõ kérdéseirõl, vagy az már az új presbitérium dolga? Az utolsó találkozás feladata természetesen a visszatekintés, a lezárás, de a felgyorsult élet egymás után sorjázó eseményei nem engedik a megtorpanást, a múltba révedést. Ezért a ciklus lezárása mellett aktuális feladatok sora is szerepelt a presbitérium utolsó találkozásán. Nyitóáhítatában Koczor Tamás esperes az Istenhez menekülõ emberrõl és egyházról szólt az Útmutató napi igéje alapján: „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek.” (Zsolt 5,12a) Egyházunk leköszönõ országos felügyelõje, dr. Frenkl Róbert jelentésében mérlegre tette az elmúlt évben és az elmúlt ciklusban történteket. Számba vette a sikereket, az eredményeket, és õszintén, önkritikusan beszélt arról is, mely esetekben kísérték kudarcok saját felügyelõi munkáját, illetve az országos vezetés tevékenységét, illetõleg melyekben voltak
csak részben sikeresek. A jelentést követõ hozzászólásokban a köszönet szavai és kritikus hangok egyaránt megszólaltak. Egyházunk 2007. évi költségvetését Csorba Gábor gazdasági osztályvezetõ terjesztette a presbitérium elé. Az országos iroda – s különösen is a gazdasági osztály – munkatársai nem kis munkát végeztek, hiszen úgy kellett költségvetést készíteniük, hogy nem tudják pontosan, milyen bevételekkel lehet számolni jövõre. S bár voltak, akik az újonnan alakuló zsinatra bízták volna a költségvetés-tervezet elkészítését, mégis megtörtént a dokumentum végszavazása, ugyanis a kialakult többségi vélemény szerint az elsõ negyedév gazdálkodását lehetetlenné tenné a márciusig való halasztás (az új zsinat valószínûleg akkor tudna érdemben foglalkozni a kérdéssel). Az oktatási osztály vezetõje, Mihályi Zoltánné számos, a presbitérium kompetenciájába tartozó indítványt terjesztett elõ. Mivel intézményeink fenntartójának szerepét az egyház országos presbitériuma látja el, a létszámmódosítások, alapítóokirat-változások, vezetõi pályázatok ügyében is e testületnek kellett döntenie. Dr. Hidas János országos ügyész az ügyészi ügyviteli szabályzatot tárta a presbitérium elé. Ezt a testület egyhangúlag jóváhagyta. Emberek cserélõdnek, de az ügy megy tovább, s az egyház Ura változatlan. Az õ szolgálatában állt a most leköszönõ országos presbitérium, s az õ szolgálatába készül a hamarosan megalakuló új testület is. g H. K.
A leköszönt országos felügyelõ jelentésébõl részletek a 8. oldalon
Egy nem teljesen kész orgona szentelése Székesfehérváron b Másfél évvel ezelõtt a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség közgyûlése arról határozott, hogy felállít egy bizottságot, amely megvizsgálja egy új orgona megépítésének lehetõségét. Az elmúlt vasárnap zajlott ünnepi alkalom kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a vizsgálódás nem bizonyult fölöslegesnek: Ittzés János püspök ekkor szentelte fel az új hangszert.
Szebik Attila egyházzenész, a gyülekezet kántora lapunknak elmondta, hogy a homlokzati sípok nem véletlenül hiányoznak az orgonából, hiszen egyértel-
mûen láthatóvá akarták tenni, hogy még nem végeztek a munkával. f Folytatás a 3. oldalon
Talán nem értenek félre az evangélikus jogászok, s nem haragszanak meg azért, mert én komolyan féltem egyházunkat a paragrafusoktól… Egyházunk zsinata az elmúlt hatéves periódusban részben kiegészítette, részben pedig átalakította az 1997. évi törvényeket. Tisztelem, becsülöm az elvégzett munkát, nagyra értékelem az igyekezetet, örülök annak, hogy a testület egy apró lépést megtett az egyszerûsítés felé. A lépés azonban nemcsak apró, de bátortalan is, és az új ciklus kezdetén olyan egyházszervezettel és olyan törvényi keretekkel indulunk, hogy elmondható: a jogi szemlélet, a paragrafusok „hatalma”, az élet mozgásterét beszûkítõ túlszabályozottság béklyóba köti a jövõt. S közben észrevétlenül kialakult egy olyan szemlélet, amelyben mindennek az alapja elõírásaink gyûjteménye. November végén megalakuló új zsinatunk (mely a törvényhozási, döntéshozatali és képviseleti feladatot egy testületben látja el) elsõ ülését két napig tartja. Az eredetileg egynapos ülést azért kellett hoszszabbra terveznünk, mert két napon keresztül (!) csak választások zajlanak. Elnököket, alelnököket, bizottsági elnököket, mindenféle vezetõket, ellenõröket, testületi tagokat választunk. Mindezt végtelen jogi procedúrával, bonyolult ügyrenddel. Az érdemi munka majd csak késõbb jöhet szóba – talán kora tavasszal. S bár a gyülekezeti szinttõl az országos szintig néhány testületet sikerült összevonni, még mindig nagyon sok a testület, végeláthatatlan az ülések sora, bonyolult a rendszer. Néha úgy érzem, a hatalmas gépezet lomhaságával, látszatdemokratizált gyakorlatával, bonyolult szavazási eljárásaival egy túlméretezett, egyházunk valóságos méretén messze túlnõtt rendszerré vált, amely akadálya lehet egy – a szó legszentebb értelmében – „mozgalmi egyháznak”. Az új zsinat nagy kihívása az, hogy tud-e, akar-e életközeli, életszerû lenni. Az ügyeket bonyolítani vagy egyszerûsíteni akarja? A nagy rendszert tovább akarja építeni, avagy szerényebbé, de hatékonyabbá akarja formálni? Minden bántó szándék nélkül írom le: a „játszszunk nagy egyházat” társasjáték részesei vagyunk, amelyben a törvények, paragrafusok s a demokrácia elnyomják az életet; becsapnak, amikor a valóságot meg kell ítélni. Itt is igaz a régi mondás: a kevesebb több lenne. Tudom, jó rendre szükség van. Tisztában vagyok vele: fontos, hogy az adminisztráció, a papírforma jól mûködjön (nekem munkaköri leírás szabályozta kötelességem is egyben ennek biztosítása). Isten nem a zûrzavar, hanem a rend Istene, aki jó rendet teremtett a világba, s akinek népében is szükséges, hogy minden ékesen és jó rendben történjék (1Kor 14,40). Az sem kérdés számomra, hogy a törvényességnek nincs alternatívája az egyházban sem. De mi dominál: a jog vagy a krisztusi magatartás? Mi a fontos, a paragrafusok vagy a rendnek önmagát alávetõ, de az élet kreativitásában gondolkodó cselekvõ szeretet? Nem vagyok rajongó. Számomra is egyértelmû, hogy hibáink, bûneink miatt szükség van olyan „játékszabályokra”, amelyek segítenek fenntartani a rendet.
Ha azonban a rend fenntartása nem a belsõ, evangéliumi lelkületbõl fakad, hanem elõírások és törvények által van kikényszerítve, akkor az mélyebb bajra utal. Akkor érdemes a jog fenntartotta rend színfalai mögé néznünk. Itt is felelevenítendõ a jézusi kérdés: a szombat van az emberért, vagy az ember a szombatért? Közismert, hogy a belsõ egyházi törvények végrehajtását nem követelheti meg sem állami szerv, sem más hatóság. Egyházunk törvényei közmegegyezésen alapulnak. Magunk alkotta életmederrõl, saját készítésû játékszabályokról van szó. De „mire megy ki a játék”? Egyházunk megújulásra vár. A megújulást azonban csak a Szentlélek adhatja meg. Õt nem lehet „megrendelni”. De kérni érkezését, könyörögni ajándékaiért – nem csupán az egyház nagy lehetõsége, hanem kötelezõ napi feladata is. S az imádság közben érdemes feltenni magunknak a kérdést: mivel segíthetjük a Lélek áradását? Milyen utat készítünk, avagy milyen – gazzal benõtt – utat tisztítunk meg? Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a Szentlélek útja nem paragrafusokkal, jogszabályokkal, rendeletekkel, szervezeti és mûködési szabályokkal van kirakva. Ezek ugyan fontosak, de nem öncélúak, hanem a háttér biztosítására hivatottak. Nem véletlen, hogy az Ágostai hitvallásban egyszerû, életszerû, tág ölelésû egyházfogalom szerepel: „Az egyház pedig a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.” (CA [azaz Confessio Augustana] VII.; l. az Evangélikus Élet 2006/44. számában.) A szentek gyülekezetének igazi összetartója nem a szabályzat, hanem az evangélium ereje. Nincs ebben a definícióban semmiféle részletezés, csupán a hangsúly megadása: igehirdetés és szentségek. E kettõ köré gyûlik Krisztus népe. Ez a fontos, minden ebbõl fakad, minden más e mögé sorolódik. Kulcskérdés a jövõ számára, hogy tudunk-e rangsorolni. Sok minden fog azon múlni – az elõttünk álló hatéves ciklusban éppen úgy, mint nagyobb távlatban –, hogy belülrõl fakadó alázattal vetjük-e alá magunkat a jó rendnek, de mindenekelõtt hogy engedjük-e az élet áradását. Ha törvényeinket csupán eszköznek tekintjük, s betartásukat nem maximális programnak, hanem természetesnek vesszük, akkor van reménységünk arra, hogy energiáink nem a bizalom hiányából fakadó törvényeskedésre, nem a testvéri megoldásokat helyettesítõ tanácskozásokra mennek el, hanem az egyház sokféle küldetésére fordítódnak. Kevesebb ülés, több beszélgetés. Kevesebb tanácskozás, több családlátogatás. Kevesebb testület, több imádkozó közösség. Kevesebb tisztség, több testvéri szolgálat. Kevesebb jogi procedúra, több evangéliumhirdetés. Ilyen gondolatok járnak a fejemben. A sor folytatható. Az egyház nem a jogból él. Az egyház kegyelembõl él, és a kegyelem helye e világban. Szeretem az egyházamat. Nagyon szeretem. Ezért féltem a paragrafusoktól. Talán megértik olvasóim. g Hafenscher Károly (ifj.)
2
e
2006. november 26.
ÉLÕ VÍZ
forrás
S Z E N T H Á R O M S Á G Ü N N E P E U T Á N U T O L S Ó ( Ö R Ö K É L E T ) V A S Á R N A P – Mt 24,37–51
Happy end?! „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” – az örök Ádámnak ez a véleménye az emberi élet végérõl. S nemcsak szeptember, de most, november végén is eszünkbe juthat a Szentírást jól ismerõ, evangélikus Petõfi szállóigévé vált verssora: „Elhull a virág, eliramlik az élet…” Péter apostol az elsõ levelében az ember mulandóságáról így vélekedik: „…megszárad a fû, és virága elhull…” (1,24) Míg kevés emberi megnyilvánulás szól pozitívan a „boldog végrõl”, a jelent úgymond felmagasztalják: „Most élhetsz igazán!” Valóban csak e földön van lehetõségünk az igazi életre, vagy tudhatunk egy olyan jövõrõl, amelyben a végtelen boldogság részesei lehetünk? Örök élet ünnepén mi, akiket már megcsapott a mulandóság szele, nézzünk szembe önmagunkkal, fordítsuk tekintetünket az örökkévalóság felé, s ünnepeljünk az Örökkévalóval! „Lehetetlen vállalkozás!” – mondhatjuk, hiszen hogyan is fogadhatná be a véges emberi elme a végtelent? Elõbb lázadozva, késõbb megfásulva, közönyösen veszi tudomásul az ember, hogy örök sorsa csupán egy kötõjel két évszám között. S ahogy sírással kezdõdött el, nem végzõdhet örömmel; tehát a végtelen boldogság csak a mesék birodalmába tartozik. Az ember ugyan egy életen át kergeti a boldogság kék madarát, de mire felébred ebbõl az álomból, már elsuhant vele álmai vonata, s a végállomás felé közelít. Mi vár ott ránk? Sötét alagút, amelynek nem láthatjuk a másik végét? Vagy ugrás a semmibe; haláltánc; feloldódás a nagy mindenségben; a lélek vándorlása; bolyongás az ûrben – netán a por visszatér a porba, amelybõl vétetett?! Sorolhatnánk tovább a kiábrándult és reményvesztett megnyilatkozásokat így, halottak napja után, az egyházi esztendõ végén és a polgári év vége felé közeledve. Ki mer itt végtelen boldogságról beszélni? Az emberi szó önmagában nem is lehet hiteles, mert nincs mögötte a valóság fedezete. De van valaki, az örökkévaló Vagyok, aki visszajött a halálból – pedig sokan úgy vélik, nem jött még onnan vissza senki. Õ hiteles információkat közölhet velünk, mert õ valóban meghalt, alászállt a poklokra, és harmadnapon feltámadott! Lehet, hogy Tamás apostollal együtt azt mondod: hiszem, ha látom! De amit látunk, azt már nem kell elhinnünk, mert elõttünk lévõ valóság. És az Úr Jézus – õróla szól az örömhír kétezer éve – nem utasítja el ezt a kételkedõ kérést, hanem teljesíteni akarja. Ha te is úgy akarod, adj erre neki lehetõséget! Ha közelebbrõl meg szeretnéd ismerni embertársad – számodra – új vagy idegenszerû véleményét, ugye lehetõséget adsz neki arra, hogy részletesebben is kifejtse, megindokolja álláspontját? Tégy egy kísérletet, és engedd meg az Úr Jézusnak is, hogy bebizonyíthassa neked: õ Isten Fia, és számodra is megszerezte a végtelen boldogság lehetõségét az örökkévalóságban. Ez az élet már akkor elkezdõdik, amikor elfogadod, elismered és megvallod, hogy Jézus miattad szenvedett, helyetted halt meg, és éretted támadott fel, hogy neked üdvösséged legyen. S ekkor a testi halál valóban boldog vég lehet a számodra, a végtelen boldogság kezdete. g Garai András
SEMPER REFORMANDA
„Csak a balgák látják úgy, mintha az igazak meghalnának. Nekik azonban békességük van. Csak hasonlóak vagyunk a meghalókhoz. A mi halálunk külsõ megjelenésében ugyanolyan, mint más emberé, és mégis, a lényeg itten egészen más, mert számunkra meghalt a halál.” d Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek (Virág Jenõ fordítása)
Õket is hazavárták! Az autóutak mellett egyre több helyen találkozunk azzal a sötét bábuval, melyen ez a figyelmeztetõ felirat található: „Õket is hazavárták!” A haladó, rohanó, úton lévõ embert emlékezeti azokra a tragédiákra, melyek az utakon történtek. Nem ijeszteni akar, tényt közöl. Figyelmeztet: tartsd be a szabályokat, figyelj a másikra, vigyázz magadra! Különleges alkalom a mai nap. Az emlékezés lehetõsége. Használhatjuk a visszapillantó tükröt: mennyi minden történt a mögöttünk lévõ idõben! Advent várakozásától karácsony ajándékán át, szenvedés és halál emberi útján a feltámadás isteni csodájáig, melyet a Szentlélek tett elfogadhatóvá és hihetõvé, hogy gyümölcsöt teremjen életünk, és elérjünk az út végén a célig. Így keresett minket a menteni akaró isteni szeretet. S így keres ma is, abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk, hogy megálljunk, elcsendesedjünk, odafigyeljünk az élet beszédére, amely a folytatás miatt fontos és szükséges. Megérintettek vagyunk. Meghívtuk templomunkba azokat a családokat, amelyek az elmúlt egyházi évben búcsúztak elköltözött szeretteiktõl. Elhangoznak az elhunytak nevei, a megfutott út hossza, éveik száma. Emlékezõ gyertyát gyújtunk, s velük vagyunk együtt érzõ testvéri közösségben, az élõ Isten színe elõtt. Mindannyian választ keresünk életünk nagy kérdéseire.
Figyeljünk az ige szavára, amely az utolsó napokra emlékeztet. Érdekeltté tesz minket! Kimozdít abból a közömbösségbõl, melybe olyan könnyen belecsúszunk. A mozgalmas képek és a pergõ kockák Isten ígéreteire figyelmeztetnek. Nem szolgálják ki kíváncsiságunkat, mert nem tudhatjuk meg, hogy mikor teljesül mindez. A mikor helyett a hogyan válik fontossá. Az a holttér kap megvilágítást, amelynek hiányában töredékes az ismeretünk és az életünk is. A csapások általában figyelmeztetés nélkül érkeznek. Mennyi példát tudnánk rá az életünkbõl! Nem vártuk, nem tudtunk felkészülni rá, ezért volt tragikus, nehezen kezelhetõ. Jézus jövetelét sem lehet kiszámítani, de megakadályozni sem. A bejelentések miatt mégsem lehet váratlan. Komolyan kell vennünk a jeleket. Korunk gyakran használt kifejezése a prevenció (megelõzés). Erõk és hatások ellen küzdeni, mielõtt bajt okoznának. Sajnos nem vesszük elég komolyan a megelõzést testi életünk vonatkozásában sem. Csak a bekövetkezõ események döbbentenek rá bennünket, hogy másként kellett volna gondolkodnunk, élnünk és cselekednünk. Igénk a vég perspektívájából preventív módon szólítja meg lelkünket. Tudatja, hogy akkor halunk meg igazán, amikor már nem várunk semmit. Amikor nem vesszük észre az épülõ bárkát,
menekülésünk egyetlen lehetõségét. Rádöbbent bennünket, hogy csak elõre szabad nézni, s nem feledkezhetünk bele a múltba vagy a jelen kihívásaiba. Példák vannak elõttünk, melyek a valóságos veszedelem kivédésének egyetlen lehetõségét mutatják meg. Itt dõl el minden, földi életünkben. A lazaság és a nagyvonalúság végzetes következményeket hordoz. „…az egyik felvétetik, a másik otthagyatik…” (40. vers) Isten ígéretén múlik a megmaradás. Legyetek készen, mert érkezik, jön! Vigyázzatok! Hányszor megbénít még minket is ez a tudat… Mintha nem ismernénk õt; mintha nem tudnánk, hogy a javunkat akarja, mert kegyelmes szeretetét akarja nekünk adni a vele való közösségben. Ez fog kiteljesedni, ha el merjük hinni a szavát, ha egész életünkben félelem nélkül elfogadjuk vezetését, útmutatását. Lehet, hogy ez beletörõdésnek tûnik, vagy olyan szemléletváltásnak, amelyre nem lehet ésszerû magyarázatot adni, de biztosan járható út annak, aki megpróbálta. Olvastam valahol, hogy minden napot úgy kell megélni, mintha az lenne az utolsó. Ilyen hittel és bizonyossággal tudom-e elfogadni a várakozás idejét? Megbékülés ez Istennel, önmagammal s a helyzettel is. A dolgok rendezése a várakozás idejében. Azt hiszem, van mit tennünk. Tart még a kegyelmi idõ. Õ vár, s mi is várunk. Ne menjünk el egy-
A VASÁRNAP IGÉJE
más mellett, mert annak valóban végzetes következménye lehet. Amikor valamit megértek, szeretném elmondani mindenkinek, mert olyan örömhír, amelyrõl mindenkinek tudnia kell. Az élete és az üdvössége múlik rajta. Ezen a napon is ilyen Isten hozzánk szóló szava, üzenete. Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál visszatérõ Ura! Testvérem! Téged is hazavár Urad. Már most. Vele való közösségre itt – s abban a mennyei hazában, ahol beteljesednek, és nyilvánvalókká lesznek ígéretei. Ezért érdemes vigyázni, bízni és várni. g Kis János
Imádkozzunk! Uram, te tudod, miért vagyok itt. Tudod azt is, hogy sok bennem a kérdés. Nem értem életem dolgait. Azt sem, ami mögöttem van, de a mindennapok útján is sokszor eltévedek. Köszönöm, hogy keresel. Olyan jövõt társz elém, amely benned lehet az enyém. Készíts fel érkezésedre. Formáld életemet neked tetszõ, elfogadó és szolgáló életté. Így maradj velem minden napon a világ végezetéig. Ámen.
Oratio œcumenica [Lelkész:] Istenünk, aki egyszülött Fiadat adtad a világ megmentéséért, és aki által meg is újítod a teremtettséget, újíts meg minket is Szentlelkeddel, hogy neked tetszõ legyen imádságunk! [Lektor:] Urunk, segítsd egyházadat, hogy minden idõben gyõzelemmel vívja meg a hit harcát, és teljesítse küldetését, hogy az evangélium világossága minden néphez és minden emberhez eljusson. Add, hogy véget érjen a benned hívõk szenvedése a bûn igája alatt sóhajtozó világban! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, segíts meg minket, hogy jól sáfárkodjunk életünk kegyelmi idejével, és soha ne éljünk vissza türelmeddel, hanem nap mint nap harcoljunk
bûneink ellen, az irgalmasság gyermekeiként mindenkivel irgalmasságot cselekedjünk, és minden alkalmat megragadjunk a veled való közösség keresésére! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, elevenítsd meg hitünket, hogy ne félelemmel gondoljunk a számadásra, hanem örvendezve várjuk megváltásunk beteljesedését Jézus Krisztus dicsõséges megjelenésekor, amikor összegyûjtöd gyermekeidet a világ minden tájáról, és a korábban elmentekkel együtt bevezeted õket országodba, amelyet a téged szeretõknek készítettél. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk mindazokért, akiknek
életére betegség, testi-lelki szenvedés, nélkülözés, háború vagy természeti csapás okozta nyomorúság vet árnyékot. Adj nekik enyhülést, és emlékeztesd õket arra, hogy a földi ínség csupán ideig való, a te szereteted azonban örökké tart, és semmi sem választhat el tõle. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Hallgass meg minket, Urunk, és ne vess meg gyengeségünkért, hanem teljesítsd ígéretedet, és õrizz meg nyájad közösségében, amíg elhozod országodat, ahol béke és igazság lakik, ahol nincs többé szenvedés, és nincsen halál, hanem te magad leszel minden mindenekben szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen.
ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 15.
„Mily nagy az Úr kegyelmessége” – a felvilágosodás korának énekei b Sorozatunk mostani részében a felvilágosodás koráról és a 18. század énekköltészetérõl olvashatunk. (E. Zs.)
„Mily nagy az Úr kegyelmessége, / Van-e ember, kit meg nem hat? / Van-e szív, mely mindent feledve / Az Istennek hálát nem ad? / Ó, jer, õt áldja minden lélek, / Ki minket mindig szeretett! / Én õt imádom, míg csak élek, / Néki mondok dicséretet.” (EÉ 58,1) A 18. század folyamán új szellemi áramlat bontakozott ki, a felvilágosodás. Az új eszmék átformálták a teológiát és az egyház életét. A felvilágosodás embere tudatosan szakítani akart a megelõzõ korok szokásaival és dogmáival, elvetett mindent, ami emberi ésszel fel nem fogható. Az istentiszteletek céljának és értelmének nem az egyszeri és megismételhetetlen kinyilatkoztatást, Jézus Krisztus hús-vér emberré lételét, hanem a tanítást, a prédikációt tekintették. A régi tradíciókkal való szakítás vágya a liturgia teljes felbomlásához veze-
tett, az istentiszteletek egyetlen zenei eleme a gyülekezeti ének maradt. Az egyház társadalomban betöltött szerepe is megingott, egyháztól független polgári kultúra volt kialakulóban. A felvilágosodás unalmasnak találta Luther énekeit. Szembefordult ugyanakkor az ortodoxia merev vallásosságával és az érzelmek pietista felfogásával is. Ezért a régi gyülekezeti énekanyagot alaposan megrostálták. Jellemzõ volt a régi versek átköltése, a kor ízléséhez igazítása. De nagyon nagy számban születtek új alkotások is; e korban az énekeskönyvek nemritkán kilencszáz éneket is tartalmaztak. A felvilágosodás korától élõ gyakorlat, hogy a gyülekezet tagjai saját énekeskönyvvel érkeznek a templomba. A felvilágosodás gyülekezeti énekszerzõi egyben a kor jeles költõi is. Christian Fürchtegott Gellert a 18. század legolvasottabb írója volt hazájában, Németországban. Énekeskönyvünkben kilenc verse szerepel; az õ alkotása az írást bevezetõ, mindannyiunk által kedvelt énekvers is. (Verseit számos zeneszerzõ – köztük Ludwig van Beethoven – megze-
nésítette.) De ki ne ismerné a Kérlek téged, Istenemet… (EÉ 84), Boldog örömnap derült ránk… (EÉ 165), Jézus él, én is vele! (EÉ 223) vagy az Istenem úgy szeret… (EÉ 446) kezdetû énekeket? Gellert a kor szokásához igazodva az éneklésben két mûfajt különböztetett meg, az ódát és a dalt. Az óda – megfogalmazása szerint – az értelemnek szól, ezért rövidnek és közérthetõnek kell lennie. A dal a szívhez szól, s a hit szent érzését kell keltenie, ezzel szolgálva a jóra való, az ember bensõ énjében megtalálható hajlamot. Friedrich Klopstock az énekek érzelmi hatását tartotta elsõdlegesnek. Tervei között önálló énekeskönyv megjelentetése is szerepelt, de erre nem került sor. Mai énekeskönyvünkben három énekével van jelen: Imádjátok Istenünket (EÉ 65), Boldogok, akik az Úrban (EÉ 517) és Feltámadsz még (EÉ 519). Johann Andreas Cramer összesen négyszáz verset írt, s 1780-ban saját énekeskönyvet adott ki. Tõle származnak aratási hálaadó énekünk sorai: „A termést learattuk, / Békén csûrbe takartuk; / Meglett munkánk jutalma: / Áldott az Úr hatalma! (EÉ 492,3)
CANTATE
Külön irányt képviselt a felvilágosodás korában a megélénkülõ népiesség, mely elõszeretettel használt természeti képeket; példa rá Matthias Claudius verse: „A hold fölkelt az égre, / A csillagocskák égve / Pompáznak fényesen. / Az erdõ éjszín, néma, / Rét párafonadéka / Felszáll, s felhõzik ékesen.” (EÉ 119,1) A felvilágosodás mindent a mondanivalónak rendelt alá, így e korból származó dallammal alig – a mi énekeskönyvünkben egyáltalán nem is – találkozunk. Számos verset énekeltettek ugyanarra a jól ismert dallamra, így vált legkedveltebbé Neumark szerzeménye, a Ki dolgát mind az Úrra hagyja. Az egyik felvilágosodáskori énekeskönyv nem kevesebb mint kilencven verssel párosítja! A 19. század elejére megteremtõdött gyülekezeti énekkincsünk központi magja. Összefoglalónkat Gellert versével zárjuk: „E földön mindenki / Jézusnak megváltottja, / Ki ártatlan vérét / Mindnyájunkért ontotta: / Szeretet jó Atyja, / Áldj meg oly lélekkel, / Amely szívesen tesz / Jót minden emberrel!” (EÉ 446,5) g W. Kinczler Zsuzsanna
L A P U N K O L V A S H A T Ó A V I L Á G H Á L Ó N I S A W W W. E V E L E T. H U C Í M E N .
2006. november 26.
evangélikus élet
f
Székesfehérvári orgonaszentelés Erre utalt Ittzés János is Róm 12,1–6 alapján tartott igehirdetésében. Kiemelte, hogy a gyülekezet öröme akkor is teljes, ha orgonájuk még nincs teljesen készen. Tudatosan nem „félig kész” hangszerrõl beszélt, hanem „nem teljesen kész” orgonáról; utóbbi a most még a földön küzdõ, de a cél felé haladó egyházat is jelképezi. „A reménység vasárnapján ígéretünk van arra, hogy készül számunkra a nagy mû, az üdvösség” – hangsúlyozta a püspök. Korábban a fehérvári gyülekezet énekét egy pneumatikus Angster orgona kísérte, amely a háború után készült. A több mint fél évszázados hangszer mindenképpen felújításra szorult volna, ezért úgy döntöttek, hogy inkább belefognak egy új, a késõbbiekben még bõvíthetõ orgona építésébe. Mivel a fehér-
vári evangélikusoké a város egyik legjobb akusztikájú temploma, kiváló helyszíne lehet különféle zenei rendezvényeknek. Bencze András, a gyülekezet lel-
A SZERZÕ FELVÉTELE
e Folytatás az 1. oldalról
késze bízik abban, hogy a város vezetése is felismeri, mit jelentene egy igazi hangversenyorgona Székesfehérvár zenei életében, és az orgonaépítés második ütemében az ügy mellé áll. A jelenleg hétregiszteres, kétmanuálos hangszert a késõbbiekben huszonnégy manuálosra szeretnék bõvíteni. Az orgonaépítés költségének nagy részét az országos egyház fedezte, a gyülekezet tagjai pedig eddig 3,5 millió forinttal járultak hozzá a beruházáshoz. (A régi hangszert egyébként – térítésmentesen – az acsádi gyülekezetnek ajándékozták.) A hálaadás délutánján tartott egyházzenei áhítat keretében Trajtler Gábor és Tóka Szabolcs orgonamûvészek, valamint Szebik Attila szolgáltak, illetve Isten jó rendje címmel elõadást tartott Hafenscher Károly lelkész, az országos iroda igazgatója. g Menyes Gyula
A Nagyvelegi Evangélikus Egyházközség november 18-án, szombaton délután hálaadó istentisztelet keretében emlékezett meg a templomtorony felépítésének hetvenedik évfordulójáról. Az alkalom igehirdetõi szolgálatát Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke végezte Zsolt 46,2–4;9–12 alapján, majd áldást kért az új oltárterítõre. Ezután elnöktársával, Szabó György egyházkerületi felügyelõvel, valamint a gyülekezet és a falu vezetõségével közösen megkoszorúzta a türelmi rendelet után épült templom bejáratánál lévõ emléktáblát (képünkön), amelyet az elõdök – Görög Ernõ és Kajos János lelkészek – tiszteletére állítottak. A hálaadás a helyi fiatalok zenei szolgálatával, illetve komolyzenei koncerttel zárult; a bevételt a templom külsõ felújítására fordítják. g Menyes Gyula felvétele
Nemcsak a jó pap… Hitoktatói konferencia Balatonszárszón
A „világ végén” is Isten tenyerén
b Nemcsak a jó pap, hanem a jó hitoktató is holtig tanul. Ennek a gondolatnak a jegyében gyûlt össze november 16–18-án a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban az a tizenhét ember, aki elfogadta egyházunk katechetikai bizottságának a hitoktatók konferenciájára szóló meghívását.
Megújult a kölcsei lelkészlakás
A másfél ezer lakosú település lutheri hagyományokat õrzõ gyülekezetét és a környezõ hatalmas, félmegyényi terület evangélikusait negyvenkét (!) éven át Labossa László gondozta, akinek hitoktatói, családlátogatói szolgálata megtartotta a lutheránus közösséget a más felekezetûek sûrû tengerében. 2004 szeptembere óta Melich Mihály látja el – gyülekezeti munkatársként – a lelkészi feladatokat. Felesége pedig – Szugyiczki Edit hitoktató, aki jelenleg három gyermekükkel van otthon – csendesen, a háttérben végzi a gyülekezet építését, jól példázva, miként lehet a közösség javára a lelkészfeleség áldozatkész élete. Ennek a hozzáállásnak is köszönhetõ, hogy a fiatal család otthonra találhatott itt, s hogy a gyülekezetben befogadó, szeretetteljes a légkör. A 2004 szeptemberében kezdõdött renoválási munkálatok két év elteltével
immár befejezõdtek. A Túr-parti templom mellett lévõ épületre büszkén tekinthet a kétszázhetven evangélikus. A mintegy hat és fél millió forintból korszerûsített és felújított parókia ajtaja – ahogyan azt a hálaadás napján tapasztalhattuk – mindig nyitva áll a gyülekezethez tartozó gyermekek, szülõk és nagyszülõk elõtt.
be házába, akkor lelki értelemben véve hajléktalanok vagyunk. Legyen ez a parókia is olyan hajlék, ahol ott van Isten Melich Mihállyal és családjával” – mondta a püspök. Az istentisztelet liturgiájában részt vett Sztankó Gyöngyi, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye néhány hete megválasztott esperese. A nyíregyházi lelkész Köl-
„A közösséggel együtt élõ családnak éppúgy van szép hajléka, mint ahogyan a gyülekezetnek rendes temploma” – hangzott el Fabiny Tamás igehirdetésében. „Isten lehajolt hozzánk, ezáltal hajlékot adott nekünk. Ha nem megyünk
cséhez való viszonya érdekesen alakult, hiszen élete elsõ istentiszteletét – szuplikáló teológusként – Kölcsén tartotta, és ez alkalommal szintén e településen végezte elsõ esperesi szolgálatát. g Horváth-Hegyi Olivér
A SZERZÕ FELVÉTELE
b Nyíregyházától még másfél órányi autóútra található Kölcse, a keleti evangélikus „végvár”. Ahogyan dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke november 19-én, vasárnap délelõtt a megújult parókiáért tartott hálaadó istentiszteleten mondta: „Bár sokak szerint Kölcse az evangélikus egyház térképén is a világ végén található, mégis azt tapasztalom, hogy a közösség Isten tenyerén van.”
A csütörtök esti nyitóáhítat után Sólyom Anikó, a katechetikai bizottság elnöke olyan módszereket mutatott be, amelyek kettõs célt szolgáltak: egymás jobb megismerését és ismerkedõ játékok elsajátítását. Másnap Mesterházy Balázs soproni iskolalelkész elõadásával folytatódott a konferencia, aki Az iskola mint a lelki nevelés helye címmel tartott elõadást. Az Indiát megjárt, immár második éve Sopronban szolgáló pedagógus-lelkész személyes hangon szólt a jelenlét és a modellszerep fontosságáról, majd gyakorlati tanácsokkal látta el a résztvevõket. A második elõadás keretében – e sorok írójának elméleti alapvetését követõen – Cselovszky Ferenc Deák téri igazgató lelkész vázolta fel, hogy milyen spirituális tartalommal lehet megtölteni a táborokat és a szabadidõs programokat. Délután két, a közelmúltban megjelent kiadvány is terítékre került. Elõször A hit útján címû, másodikosoknak szóló hittankönyvet ismertette dr. Tompa Pálné, a kötet egyik szerzõje, majd Sólyom Anikó ajánlotta a jelenlévõk figyelmébe a Jánosi Valéria által a tizenegyedik osztályosok számára elkészített, Egyháztörténet
címû tankönyvet. A nap még egy témát tartogatott. Dr. Bence Gábor, a fóti Kántorképzõ Intézet igazgatója az énektanítás elméletérõl és gyakorlatáról tartott szemléletes, helyenként szinte provokáló elõadást. Az elhangzottak után leginkább az tudatosulhatott a résztvevõkben, hogy milyen sokrétû felkészültséget kíván meg a hittan oktatása. A tanárnak kreatívnak, ötletesnek kell lennie, otthon kell lennie a teológiai diszciplínákban (különös hangsúlyt kapott az egyháztörténet taníthatósága, illetve a tanítás nehézsége), jó hallással, hanggal kell rendelkeznie – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Vacsora után játéktanítás következett; a fárasztó nap derûs befejezéseként mindenki újra átélhette a játék örömét. A konferencia harmadik, egyben utolsó napján délig tartott a program. A záróáhítat elõtt mindenkinek lehetõsége nyílt arra, hogy röviden bemutassa iskolája valamely jól sikerült programsorozatának tematikáját, és ezáltal gazdagítsa a jelenlévõket. Az igen jól sikerült hétvége után csak egyvalami miatt maradt keserû a szájíze a krónikásnak: tényleg csak ennyien lennének azok a hitoktatók, akik szeretnének új ötletekkel gazdagodni? Akik szükségét érzik annak, hogy évente egy alkalommal találkozhassanak hasonló cipõben járó kollégáikkal, akikkel tapasztalatot cserélhetnek, esetleg gyümölcsözõ kapcsolatokat köthetnek? Remélhetõleg e „költõi kérdés” a legközelebbi találkozó után már nem lesz aktuális… g Szûcs Petra
A kép talán mégis összeáll ÉGTÁJOLÓ
„A puzzle széttörik?” – teszi fel „fájdalmas önvizsgálatot követelõ válaszkeresésében” a kérdést Gáncs Péter püspöktársam, akinek aggodalmában magam is osztozom, és akinek õszinte helyzetértékelésével teljesen egyetértek. A „stuttgarti békés kis Magyarországgal” szemben – írja az Evangélikus Élet november 5-i Égtájoló rovatában a püspök – ott áll az októberi „háborús lázban vergõdõ Budapest”. S míg Stuttgartban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban vagy éppen Washingtonban mi, magyarok méltó módon emlékeztünk együtt és békében ’56-ra, addig lelki fõvárosunk, Budapest utcáin zajlottak a tüntetések, a politikai demonstrációk, a mindenkit megdöbbentõ, igencsak diverziógyanús és mára jórészt titkosított hátterû erõszakos cselekmények, s jött a diktatúrára em-
lékeztetõ, brutálisra sikeredett rendõri fellépés, könnygáz, gumibot, gumilövedék, kardlap a hátakra. A parlamentben, a médiában pedig az ujjal mutogatás, vádaskodás, hangulatkeltés, bûnbakkeresés, meddõ szópárbaj, süketek párbeszéde folyik azóta is. A legdrámaibb kontraszt pedig az volt, hogy egy boldogan, méltán tiszta szívvel ünneplõ ország helyett egy megosztott, becsapott, kiábrándult Magyarország gyászolta ’56-ot. Túl nagy volt a beharangozott „sikerpolitika” ára, és ezt az árat sokan fizetjük azóta is. De a folyamat, a „sikercsinálás” nem most kezdõdött el, ennek komoly története van: néhány sötétlõ vörös évtized, a hatékony agymosási folyamat, szakértelemmel végzett tömegmanipuláció, egy kis gyökértelenítés, értékdeformáció, „jópofa” ateizmus, néhány apró hazugság, kis porhintés, rá december 5., és itt az eredmény: az ország erkölcsi, anyagi, sõt politikai mélyrepülése, a megosztottság, a gyûlölet, az önzés, és a sort hosszan lehet folytatni… Egy azonban evidens: „valami bûzlik Dániában”. És így jogos Gáncs Péter kérdése: „Vajon összeállhat-e így, ilyen, már önmagukban is repedezett, hasadt darabokból az a bizonyos magyar »puzzle«?”
Advent felé közeledve idõszerû hangsúlyozni: az ezen ünnepet meghatározó alapérzés, hangulat a hívõ reménység. Hívõ reménységgel tekintünk arra, ami itt és most már beteljesült, és szintén hívõ reménységgel várjuk azt, aminek még jönnie kell. A váradalom eszkatológiai dimenziója meghatározza, mozgósítja, ösztönzi hitéletünket. Nos, a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) alakuló ülésén, a magyar anyanyelvû evangélikusok elsõ világtalálkozóján összeállt képet is ebbõl a perspektívából, a hívõ reménységébõl igyekszem szemlélni és értelmezni. Hogy összeállhat-e a kép a repedezett, töredezett darabokból? Vállalva az utópiagyártás vagy a naivitás vádját, válaszom csakis a határozott igen lehet. Igen, a részek összeállhatnak. Meggyõzõdésem, hogy éppen ebben a mai megosztottságban, feszültségben a becsapott, kiábrándult, rossz közérzettel élõ embereknek van nagy szükségük egy olyan lelki közösségre, amely vállalja és megéli az egység eszméjét, ahol a sokszínûség, a különbözõség, a saját vélemény becsületes kinyilvánítása, az önazonosság és az emberi méltóság megélése nem akadály, hanem inspiráló gazdagság.
A Maek küldetése talán sohasem volt szükségesebb és aktuálisabb, mint éppen manapság; abban a hazában, ahol ugyanazt a nyelvet beszélik az emberek, mégsem értik egymást, és ahol a földrajzi közelség ellenére távol élnek egymástól. A Maek legszebb hivatása: a szellem, a hit, az igazság fegyverével szembeszállni minden hazugsággal, kétértelmûséggel és hamissággal. Ma esélyünk van egy olyan hiteles életet felmutatni a korrupt világban, mely hosszú idõre meghatározhatja egyházaink és magyarságunk jövõjét. Assisi Szent Ferenccel imádkozva valljuk: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé! / Ahol gyûlölet lakik, oda szeretetet vigyek, / Ahol sértés, oda megbocsátást, / Ahol széthúzás, oda egyetértést, / Ahol tévedés, oda igazságot, / Ahol kétely, oda hitet, / Ahol kétségbeesés, oda reményt, / Ahol szomorúság, oda örömet.” A kép mégis összeáll! – ezt határozottan állítom, mert az az alap, amelyre ez a közösség épül, amely egybetartja az egészet, több, mint a nyelv, a történelmi sorsközösség, a hagyomány, a reformátori örökség vagy a hitvallás. Az alap az élõ Krisztus. Krisztus, akinek személyét a ke-
reszt jelképezi azon az orosházi „prédikáló képen”, amelyen a kereszt köré, mint vasreszelékek a mágnes köré, rendezõdnek a nemzetiszínû részecskék. Szép az emberi igyekezet, nemes a cél, a szándék, és számomra nem mellékes a szervezeti forma sem, de a leglényegesebb hinni, meglátni, bizonyságot tenni arról, hogy ennek a közösségnek az építõje maga a feltámadott, élõ Úr Jézus. Aki így imádkozott: „Szent Atyám, tartsd meg õket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17,11b) Jézus értünk is imádkozik, s az õ imádsága meghallgatásra talál, ezért hívõ reménységgel töretlenül bízom abban, hogy mégis összeáll a kép!
Adorjáni Dezsõ Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
3
4
e
2006. november 26.
keresztutak
Új doktorok hittudományi egyetemünkön Két doktori értekezés nyilvános védésére is sor került az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) a múlt héten. Bácskai Károly Boldogok a kicsinyek – Az evangéliumi kicsinység vizsgálata a szinoptikusokban, tekintettel annak krisztológiai, ekkleziológiai és szociális aspektusára címû disszertációját november 14-én ismertette a bírálóbizottság tagjai, valamint a népes hallgatóság elõtt. A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet lelkészének tudományos munkája az opponensek – dr. Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Újszövetségi Tanszékének vezetõje és dr. Cserháti Sándor, az EHE Újszövetségi Tanszékének professor emeritusa – szerint úttörõ vállalkozás; erénye egyebek mellett a jó témaválasztás és az igényesség. A bizottság cum laude minõsítést ajánlva nyúj-
totta be az értekezést az intézmény doktori és habilitációs tanácsának. Másnap, november 15-én ugyanitt Böröcz Enikõ evangélikus lelkész, az Evangélikus Országos Levéltár munkatársa védte meg Ordass Lajos második „aktív” püspöksége – A Magyarországi Evangélikus Egyház története az 1956. november 1-je és 1958. június 17-e közötti idõszakban címû doktori értekezését, ugyancsak cum laude minõsítéssel. Az egyházunk közelmúltjának kérdéseit érintõ mûvet dr. Balogh Margit, az MTA Társadalomkutató Központjának igazgatója, tudományos fõmunkatárs, valamint dr. Korányi András, az EHE adjunktusa értékelte, kiemelve a különféle levéltárakban végzett, alapos kutatómunkát. (A védésen részt vett Ordass Lajos két unokája is.) g G. Zs.
Pannonhalmán ebben az évben november 17-én emlékeztek az egykori Savariában – a mai Szombathely római kori elõdjében – született Szent Mártonra, a franciaországi Tours késõbbi püspökére. Az apátsági templom és monostor védõszentjének ünnepe alkalmából immár hetedik alkalommal adták át a Szent Márton-díjat; a kitüntetést az idén Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerzõ (képünkön balra) vehette át. Az elismerést minden évben annak ítélik oda, aki az adott esztendõben a legtöbbet tette a Pannon régióért. Várszegi Asztrik fõapát, püspök laudációjában kiemelte, hogy a Sopronban élõ zeneszerzõ mûvészete több szállal kapcsolódik Szent Márton hegyéhez; így például a Missa Pannonica címû hatszólamú mûve is hozzá kötõdik. A díjazott a kitüntetést megköszönve hangsúlyozta, hogy evangélikus zeneszerzõként számára fontos az ökumenikus nyitottság, majd utalt rá, hogy élete során több alkalommal is találkozott a bencés lelkiséggel. g Menyes Gyula felvétele HIRDETÉS
Fényképkiállítás a líceumban A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium fényképkiállítással emlékezik az iskola újra egyházi intézménnyé válásának tizenötödik, valamint a tragikusan fiatalon elhunyt egykori igazgató, dr. Lampérth Gyula (1950–2001) halálának ötödik évfordulójára. A kiállítás anyagául szolgáló fotókon felidézõdnek az „újjászületett” gimnázium elsõ másfél évtizedének fontosabb eseményei, mindennapjai – hangsúlyozva az újra evangélikus líceum elsõ igazgatójának szerepét és tevékenységét. Az ünnepélyes megnyitóra november 30-án, csütörtökön 15.30-kor kerül sor az iskola színháztermében. Szalai Tamás öregdiák, a Líceumi Diákszövetség választmányi tagja HIRDETÉS
Meghívó közgyûlésre A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület közgyûlésének szavazati és tanácskozási joggal rendelkezõ tagjait tisztelettel és szeretettel összehívjuk a Gyõrött december 2-án, szombaton 10 órakor kezdõdõ gyûlésre a 2005. évi IV. tv. 84. § (1) bekezdése alapján. Helyszín: az egyházkerület székháza (9021 Gyõr, Bajcsy-Zsilinszky u. 26). Tervezett gyûlésünkre, döntéseinkre Urunk áldását kérve, testvéri szeretettel köszöntjük egyházkerületi közgyûlésünk minden tagját. Erõs vár a mi Istenünk! Szabó György egyházkerületi felügyelõ, Ittzés János püspök HIRDETÉS
100% biztonság Zenés útmutatás keresõknek Budapesten „Ki véd meg?” „Mindenkinek igaza van?” „Hol az otthon melege?” – Kérdések, melyekre Isten igéjébõl keressük a választ hat estén keresztül. A keresztények közös istentiszteletén Ulrich Parzany német evangélikus lelkész, a ProChrist mûholdas evangélizáció igehirdetõje, valamint ismert keresztény énekesek, zenészek lesznek a vendégeink. Jelnyelvi tolmácsolást biztosítunk siketek számára. – Evangélikus templom, V. ker., Deák tér: november 28–30. (keddtõl csütörtökig), minden este 18 órai kezdettel. – Református templom, I. ker., Szilágyi Dezsõ tér 3.: december 1–3. (péntektõl vasárnapig), minden este 18 órai kezdettel. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! A szervezõk: a helyi gyülekezetek, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség
A hitbuzgó jobboldaliság göröngyös amerikai útjai Sok kedves hittestvérem gondolja úgy, hogy keresztény hitébõl csak a politikai jobboldaliság következhet. Buzgón imádkoznak egy-egy politikai vezér vagy párt gyõzelméért, mert õszintén hiszik, hogy Isten csak rajta keresztül áldja és áldhatja meg népünket a történelmi zivatarok idején. A Biblia azonban azt tanítja, hogy sokszor még a nép, a választott, kedves nép sem látja, láthatja világosan, hogy mi az Isten akarata. Egy igazi prófétának, mint például Jeremiásnak, gyakran éppen a nép hite, vágyai, elképzelése ellenében kell képviselnie a népszerûtlennek tûnõ isteni üzenetet. A hosszú, forró magyar õsz nem maradhat tanulság nélkül keresztény hitünk számára sem. Most azonban vigyázó tekintetünket vessük az észak-amerikai kontinensre; a közelmúlt vallási botrányai és politikai történései szintén igencsak tanulságosak lehetnek számunkra is. Az Egyesült Államokban a protestantizmuson belül rendkívül erõs az evangelikál vagy evangéliumi keresztény irányzat. Remélhetõleg az Evangélikus Életben a közeljövõben – a fundamentalizmus témához hasonlóan – errõl is lesz majd szó, így az egyes felekezeteken átívelõ, végeredményben az európai pietizmushoz hasonlítható, a 18. században gyökerezõ, majd a 19–20. században Angliában és Amerikában kiteljesedõ ébredési irányzat teológiai kérdéseit közelebbrõl egyelõre nem vizsgáljuk. Jeleztük már korábban, hogy ez az irányzat nem azonos a fundamentalizmussal, noha konzervatív jellege miatt nem is áll távol tõle. Az amerikai Billy Graham vagy az angol John Stott munkásságára elég itt utalnunk, az õ sok szempontból áldott szolgálatuk hazai kisugárzása sok gyümölcsöt termett már egyházunkban is. *** Az Egyesült Államokban az elmúlt három évtizedben a konzervatív evangelikál és a fundamentalista irányzatok egyértelmûen politikai erõvé is váltak. Az 1976-ban elnöknek megválasztott baptista Jimmy Carter volt az elsõ „újjászületett” keresztény az amerikai közéletben. Igaz, õ demokrata volt, republikánus utódai, mint Ronald Reagan és a Bush dinasztia, egyértelmûen a vallási konzervativizmussal kötöttek szövetséget. A Jerry Falwell vezette militáns fundamentalista „erkölcsi többség” mozgalom egyértelmûen azért lobbizott, hogy a kon-
zervatív értékek jelenjenek meg a törvényhozásban is. Noha az állam és az egyház szétválasztásának klasszikus modellje az Egyesült Államok, néhány évtizede még józan teológiai körökben is egyre erõsebben kezdett érvényesülni az a hang, hogy a keresztényeknek „harcolniuk” kell azért, hogy értékeik ne számûzessenek a „köztérrõl” a magánélet intim szférájába; e felfogás képviselõi szerint a civil közösség érdekében a hívõknek érvényesíteniük kell a keresztény értékeket. Az evangélikus lelkészbõl katolikus pappá áttért Richard Neuhaus s az általa szerkesztett First Things címû folyóirat ennek a gondolatnak az egyik legszínvonalasabb képviselõje. Érvelésükben sok igazságmozzanatot ismerhetünk fel. Magvas teológiai eszmefuttatások észrevétlenül találkoztak a vallási, sokszor populista vezérek által karvezényelt tömegek konzervativizmusával. Már egy jó ideje úgy tûnt, hogy a politikai republikanizmus és a vallási evangelikalizmus politikai frigye megnyerte a csatát Amerikában. Sok õszinte keresztény hívõ hazafiúi buzgóságból jelentkezett katonának az iraki háborúba, mondván, meg kell állítani a terrorizmus elõrenyomulását, ám eközben észre sem vették, hogy „az isteni kiválasztottságot” képviselõ, az idegen népeket és vallásokat démonizáló messianisztikus buzgóság és az impériumépítés látens programja talán nincs egészen összhangban a Biblia tanításával. Mint ahogyan az sem, hogy a közösség érdekét valóban szolgáló törvényhozással emberek lelkiismeretét is kordában tartsák vagy manipulálják. *** Az elmúlt napokban olyasvalami történt az Egyesült Államokban, ami váratlanul megfordította még a politikai széljárást is. A parlamenti választásokon nemcsak az alsóházban, hanem a szenátusban is halvány többséget szereztek a demokraták, ami a két év múlva esedékes elnökválasztás kimenetelét is eléggé valószínûsíti. Az amerikai nép halvány többségének ezek szerint elege van a soha véget nem érõ, értelmetlennek tûnõ iraki háborúból, Bush elnök magabiztos konzervatív politikájából. Az Államokban tapasztalható politikai megosztottság (ötven-ötven százalék körül mozog mindkét tábor támogatottsága) döbbenetesen hasonlít a magyarországira, azzal a különbséggel, hogy az Egyesült Államokban hónapokig azért
nem mennek az utcára az emberek, mert ha így tennének, a jóléti állam igencsak hamar felborulna. Sokan – fõleg a déli államokban – azért inkább konzervatív beállítottságúak, mert úgy látják, hogy általános erkölcsi erózió idején például a házasság intézményének védelmét egyedül a konzervatív politikai értékek érvényesülése segítheti elõ. A váratlan demokrata gyõzelemhez egy hatalmas vallási botrány is besegített. Öt nappal a választások elõtt a televíziócsatornák, az újságok világgá repítették (a Magyar Televízió Híradója is szólt errõl), hogy a harmincmillió keresztény hívõt tömörítõ Nemzeti Evangelikál Szövetség (National Association of Evangelicals) elnöke, egy Colorado állambeli, tizennégyezer lelket számláló hatalmas gyülekezet vezetõje, aki nyíltan lobbizott Bush elnök környezetében a homoszexuálisok házassági jogai ellen, az elmúlt három esztendõben rendszeres viszonyt folytatott egy férfi prostituálttal. Ted Haggart lelkipásztort, a férjet, az ötgyerekes családapát, az amerikai evangelikálok nemzeti bálványát Jones, a férfi prostituált jelentette fel azok után, hogy a televízióban a homoszexuálisok ellen hevesen prédikáló lelkészben felismerte saját, „Art” néven rendszeresen jelentkezõ partnerét, aki kétszáz dollárt fizetett minden egyes intim együttlétért. *** Amerika és a világ evangelizmusa iszonyatos szégyent él át napjainkban. Sokan a demokraták gyõzelmét is ezzel a botránnyal is magyarázzák. A Newsweek magazin november 13-i száma a címlapon hozza a hátborzongató történetet, s az újságíró higgadt elemzéssel vizsgálja az eddig elõretörõ s most hirtelen visszaesett vallási konzervativizmus és a republikánus vereség összefüggéseit. Ez is, mint minden, a mi tanulságunkra íratott meg, írja Pál apostol (Róm 15,4). A hitbuzgóságnak és a jobboldaliságnak göröngyös útjai vannak, s vigyázzunk, ha állunk, el ne essünk! A túlbuzgókat, a csak az elvekhez ragaszkodó vagy a hitüket azonnal politikai erõvé konvertálni akaró keresztényeket Isten sokszor megszégyeníti. Nem is olyan régen a mi egyházunkban is megmutatta nekünk az egyház Ura, hogy mi a szégyen. Akárcsak a gyászt, a szégyent is munkával lehet és kell feldolgoznunk. Az imádság például ilyen munka. Imádkozzunk! g Fabiny Tibor (ifj.)
Ismerjük meg az ökumenét – Rómában! A Centro Melantone, az evangélikus egyházak római tanulmányi központja 2001 óta szervez nyári kurzusokat teológushallgatóknak. A szemináriumjellegû kurzusok változatos programokat kínálnak, melyeknek elsõdleges célja, hogy a résztvevõk minél többet megtudjanak a római katolikus egyházról, megismerjék, és fõként hogy minél több tapasztalatra tegyenek szert vele kapcsolatban. Az elõadásokon elhangzott információk mellett személyes benyomásokat szerezhetnek, egyéni kérdéseikre válaszokat kaphatnak a fontos katolikus egyházi hivataloknál (mint a Hittani Kongregáció vagy a Keresztény Egység Pápai Tanácsa) tett látogatások alkalmával. Különleges élmény elsõ kézbõl válaszokat kapni az evangélikusokat érintõ kérdésekre a meglátogatott hivatalok munkatársaitól. Ezenkívül a teológushallgatóknak a kurzus két hete alatt lehetõségük van végigjárni a római nevezetességeket, nemcsak a keresztény, hanem más kultúrtörténeti emlékeket is. A kolostorok, templomok, egyházi segélyszervezetek megismerésén túl az olasz kultúráról, életformáról, temperamentumról is benyomásokat szerezhetnek a résztvevõk. A Centro Melantone a világ minden
részérõl várja az evangélikus teológusok pályázatát és jelentkezését, mégis fõként német hallgatók élnek a lehetõséggel évrõl évre. Ennek egyik oka talán a nyelvi korlát, hiszen a kurzus német nyelvû. Másfelõl a kurzus éppen ezért
kiváló lehetõség arra is, hogy a résztvevõk használják és gyakorolják a protestáns teológusok számára elengedhetetlen német nyelvet. A németnyelv-tudáson kívül a jelentkezõktõl elvárják azt is, hogy referátumot tartsanak egy kijelölt témáról, a többirõl pedig rendelkezzenek elõismerettel. A témák a római katolikus egyház történetével, szervezeti felépítésével, teológiai tanításával kapcsolatosak. További elvárás még a más keresztény felekezetek iránti nyitottság, a történelmi érdeklõdés és a más európai kultúrák felé való kitekintés igénye. A Centro Melantone vezetõje, dr. Friedemann Steck és a szeminárium szervezõi, prof. dr. Gury Schneider-Ludorff és prof. dr. Martin Wallraff örömüket fejezték ki, amiért az idén nyáron ismét voltak magyar résztvevõi a kurzusnak, és a két magyar teológust arra kérték: biztassanak másokat is a római szemináriumon való részvételre, valamint az ökumenikus ismeretszerzés lehetõségének a kihasználására. Felhívták a figyelmüket arra is, hogy – a kéthetes kurzuson kívül – lehetõség van egy teljes évet eltölteni a római teológiai fakultáson és fõleg olasz nyelven hallgatni órákat ösztöndíjasként. g Udvardi Andrea
2006. november 26.
kultúrkörök
AZ EVANGÉLIUM SZÍNHÁZ ELÕADÁSA
„Együtt az ország népével”
Szent Bertalan nappala ség van: ami az egyik esetben élvezetesen jó, az a másikban – fõleg a túlmagyarázás, a mindent elmondás statikája miatt – lassítja az összeütközések kibomlását. A rendezõ Udvaros Bélának ezzel is szembe kellett néznie, vagyis úgy húznia a darabból, hogy a lényeg ne csorbuljon. Meg is tette ezt, csak nem eléggé, ezért a
egyetemessé tágult – mindenfajta fenyegetéssel az erkölcsöt, az igazságot szegezve szembe –, más igazságok hordozója is lett. Ami meglepõ: a rövidebb, hetvenperces elsõ rész – a már említett statikusság miatt – sokkal hosszabbnak tûnik, mint a jól pergõ, nyolcvanperces második.
A Csicsogóban Mucsi Sándor, Buzogány Márta és Szabó Péter, alias Müller vámigazgató, Ágnes fogadósné és Csokonai Vitéz Mihály játékot tekintve a két rész elválik egymástól. Az elsõ rész (noha a von Waldblott fõtanácsost színre vivõ Lénárt László alakítása a legjobbak közül való) vontatottnak hat, és igazán csak a második felvonásban – a Szent Bertalan nappalában megbúvó éjben – gyorsul fel, kezd izzani a cselekmény. Újólag meggyõzõdhettem arról is, hogy a Duna Palota (enyhén szólva) nem a legkorszerûbb színpada – s legkivált a díszletekben és színpadképben látszó szegénység – mennyire hátráltató erõ. Ha bizonyos jelenetek kényszerbõl nem kerülnek a nagy függöny elõtti jobb és bal oldali sarokba (bár a kényszernek ellentmondani látszik, hogy a nézõtér felõl érkezõ Udvaros cselédet és Csokonait fogadva a „kifutó” jól mûködött), akkor a nagyobb, mozgásvariációk sorát is
MILOS JÓZSEF FELVÉTELEI
Nemes, de nehéz anyagot választott Udvaros Béla rendezõ, az Evangélium Színház lelke, amikor Szabó Magda drámáját színpadra álmodta. Azért is nehezet, mert meg kellett küzdenie a karakteres, de a nézõt némileg félretájékoztató eredeti cím, A macskák szerdája elveszejtésével; és mondanivalójában súlyos, viszont elnyújtott dialógusaival a dramaturgia törvényeit tekintve kissé túlbeszélt történelmi játékot kellett színre vinnie. Hogy élvezhetõvé váljék a szimbólumában is jelentõs központi maghoz hasonló bûnmegvallások sora. Mert a hõsök – Domokos fõkurátortól Csokonai Vitéz Mihályig és Szilágyi professzortól Lengyel széniorig – akarva-akaratlan mindnyájan vétettek Isten, a közösség vagy saját maguk ellen. S ettõl a kisebb-nagyobb bûntõl nem lehet olyan könnyen megszabadulni, mint a középkori francia példázatban. (Ott a nép bûneinek engesztelése céljából a pap minden esztendõben ledobott egyházmegyéje legmagasabb tornyú katedrálisából egy macskát, hogy a kövezeten kiontott vérrel tisztára mosasson a szenynyes.) Mert ezeknek a hitre, a szabadságra, a magyar nyelvre és mûvelõdésre fölkent „szenteknek” – a német elleni harcban Debrecen lelkiismerete, Domokos fõkurátor állt az élen – nem csupán „szerdájuk” volt, hanem hétfõjük és keddjük is, mi több, csütörtöktõl vasárnapig tartó „szabadulási” idejük is. Annyi volt a bûnük, illetve a rájuk bízott közösségtõl átvállalt vétség? Annyi volt a tennivalójuk! Az elviselhetõnél még egy kupaccal több is, amelybe szinte valamennyien csaknem belerokkantak. Ebben a súlyos, néha reménytelennek látszó, az ország szíveként dobogó várost, a protestáns hitet védõ harcban bizony sérültek a jellemek páncéljai is. A „csatatéren” önfeledten csak két szabad szellem szállongott: Udvaros házicseléd (úgy is, mint Domokos fõkurátor segítõ-rendszabályozó énje) és Ágnes fogadósné, a Csicsogót hírközponttá tevõ kocsmáros.
Bánffy György és Bitskey Tibor, alias Domokos fõkurátor és Udvaros házicseléd A nem kevés mai tanulsággal szolgáló történelmi játék idején a német (besúgórendszerével, spiclihálózatával, fejedelmi önkényével) minduntalan meg akarta törni, mi több, a kollégium lefejezésével térde akarta kényszeríteni a kálvinista Róma magyarjait – az életmódjukban, tudásukban, közösségi moráljukban megképzõdött szabadságot. Azok meg bölcsességgel, furfanggal, önmagukba is késsel hasító áldozatvállalással (mi mást szolgált volna Csokonai, a zseni kényszerbõl való eltávolítása, ha nem ezt) s nemzetvédõ célzattal napról napra szétzúzták a rájuk rakandó bilincseket. A cseltõl sem visszariadó Domokos fõkurátor éleslátásával – sikerrel. A Szent Bertalan nappalában tehát – a játék pillanatai ezért forróak – a hatalom hazugsága ütközik meg a közösség igazságával. Az író Szabó Magda drámája (ebben föltétlen rokona a Németh Lászlószínmûveknek) túlságosan hisz az erkölcsöt számtalanszor körülíró mondat erejében. Csakhogy az olvasmány (kétszer is elolvastam a darabot – kitûnõ!) és a színpadon pergõ dialógusok között különb-
megengedõ játéktér föltehetõen az alakértelmezésre, a kifejtés ritmusára s a színész és a rendezõ közötti kapcsolatra is hatással volna. De – minthogy az Evangélium Színház mûködése sok egyéb mellett szolgálat is – a „szegény ember vízzel fõz” körülmény csak részben tudja hátráltatni a 18. században játszódó üdvtörténet, vagyis a gonosz és a pusztulás elõli menekvés példázatos jellegû, helyenként katartikus kibontását. (Van valami fölemelõen fájdalmas abban, ahogyan a kollégium mint erõs vár vászonra festett képe – a rendíthetetlenséget kellene sugallnia ennek a háttérnek – néha-néha lebegni kezd.) A harangkondulással is súlyosbított zene (Pacher Gréti) s Huros Anna Máriának – a kényszerû fogyatékosságok ellenére is – hangulatos díszletei és jelmezei méltó keretet adnak a tegnap erkölcsét a ma erkölcsévé tevõ példázatnak. Udvaros Béla karakterteremtése és a forrásig (2. rész) fölfejlõdõ játékritmusa olyan érték, amely nélkül az irodalmilag (is) körülbástyázott történet megmaradt volna a couleur locale körében. De avval, hogy
Kitûnõ alakítások sora jelzi az Evangélium Színház erejét. Bánffy György Domokos fõkurátora, ez a rendíthetetlen szikla kívánkozik az élre, de vele egyenrangú Bitskey Tibor (Udvaros házicseléd) plebejus színeket hordozó figuraformálása is. Bánffy fejedelmi képû tanítója saját hitének bástyái közt vergõdik („Azt hittem, az intézetet is meg tudom tartani, a kincset is. Isten csak az egyiket hagyta jóvá”), komoly, méltóságteli; ugyanakkor – fõképp Udvarossal találkozván – emberi arca, a másik énjében kifejezõdõ jósága is megmutatkozik. A színész pontosan érzi a váltások karakterét. Bitskey nagy titkok tudója: úgy röpdös szegénylegény szerepében – nem létezõ cselédkönyvét a szívében hordván –, hogy alig merjük hinni: tudásban is föl akar nõni csodált-kifigurázott fõkurátor gazdájához-barátjához. Lénárt László gõgös és fondorlatos, fennhéjázó és furmányosan engedékeny, egyszóval riasztó rendõrfõtanácsost formázott – erre jó alkalom volt a hosszú jelenet –, von Waldblottja élénk szín a palettán. Buzogány Márta Ágnes fogadósnéja is ilyen szín: élettel teli, kikapós. A Csicsogó kocsmakirálynõvé emelte, s avval, hogy a férfiak a lába elõtt hevernek, a kollégium fala idegenek által nehezen (vagy sehogy sem) törhetõ át. Mucsi Sándor ugyancsak vibráló karaktert teremtett (Müller vámigazgató); különösen a kocsma terében zajló „költészetértékelésben” mutatkozott meg egyszerre kint és bent szolgai, ám csak a hatalmat szolgáló lélekállapota. Kárpáti Tibor hangszínét és arcjátékát változtatva jól birkózott meg az utálatos (Domokos szerint csupán „szerencsétlen”) Szilágyi professzor szerepével. Megejtõ, ahogyan „barátja” igazságára – a Csokonai-mentésre – rátalált. O. Szabó István (Nagy Sámuel udvari ágens) öntudatában is alázkodó gesztusa – amikor von Waldblott fõtanácsossal találkozott – a debreceni légkörben baráti kötéssé vált: különösen a Domokossal való együtt éneklésben lehetett érezni, hogy a jogtudomány – amelynek a diktatórikus hatalom nagyon is kis mozgásteret engedélyez – alóli fölszabadultság mily emberi arcot teremtett a Bécsben szenvedõnek. Rékai Nándor megszeppent, porig alázott besúgója (Bálintffy) és Gyurin Zsolt groteszk Lengyel széniorja eltalált karakter. Bár Szabó Péter alkatához alig tudom Csokonait illeszteni, a fiatal színész lánglelkû lobogással mindent megtett azért, hogy a költõ poétai igazsága emberi igazsággá is változzék. g Szakolczay Lajos
További elõadások: november 25., szombat: délután 4 óra; november 26., december 3., vasárnap: délután 4 óra.
f
Evangélikusok 1956-ban b Hamarosan megjelenik az Evangélikus Gyûjteményi Kiadványok címû sorozat harmadik darabja. A kis kötet Keken András 1956. november 4-én az Evangélikus Életben megjelent vezércikkének a címét viseli: „Együtt az ország népével”.
A kiadvány két fõ részbõl áll. Az egyik Böröcz Enikõ történész tanulmánya az általa „aranykornak” nevezett korszakról, amely 1956 nyarától 1958. június 17-ig tartott, s amely nagyjából egybeesett Ordass Lajos második püspökségének idõszakával. Minden bizonnyal a „világi” olvasók érdeklõdésére is számot tarthatnak a másik fontos egységet alkotó képek. Kinczler Gyula mérnök, kõbányai presbiter fényképezett 1956 októberében. Felvételeit az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán már megismerhette a közönség, s most könyv formában is eljuthatnak szemtanúkhoz, érdeklõdõkhöz, fiatalokhoz. Néhány levéltári forrás közlése és egy, a politikai történések mellé a keresztény felekezetekben zajló eseményeket felsorakoztató kronológia egészíti ki a kötetet. A kiadvány elõkészítésének nehézségei éppen arra hívták fel a szerkesztõk figyelmét, hogy milyen sok még az elvarratlan szál, a feltáratlan adat, a lappangó dokumentum, az el nem mesélt történet. Hogy égetõen fontos lenne egy olyan, egész egyházunk „forradalmát”, virágzását és megtöretését feldolgozó folyamat, amelyben konferencia, további kötetek, forráskiadások, kiállítások is helyet kaphatnának. A Mevisz interjúkötetei (Nem voltam egyedül I–II.), a Túróczy püspök életútját bemutató könyv, az Ordassról szóló tanulmányok, idõs lelkészek visszaemlékezései mind-mind részei ennek a nehéz és fontos folyamatnak, s remélhetõleg része lehet ez a képeskönyv is. Az alább idézett fülszöveg a nem evangélikus olvasók számára is közel kívánja hozni a maroknyi evangélikusság ’56-ját. „Ez a kötet is 1956-ról szól. Mint annyi más, az ötvenedik évforduló tiszteletére megjelent kiadvány. 1956ról is. Magyarország népességének csak kis hányada vallja magát evangélikusnak. Mégis: 1956-ban, ahogy 1848-
ban is, az evangélikus egyház – a maga módján – a forradalom mellé állt. Mégis: akadtak e kis egyház tagjai között, akik újságcikket írtak, szavaik erejével lincselést akadályoztak meg, vért adtak, segélyeket osztottak, kenyeret szállítottak lyukas zászlóval megjelölt teherautón. Akik nem hagyták kihunyni az emberek hitét – a forradalom fénylõ napjaiban és a megtorlás hosszú éjszakájában egyaránt. És volt, aki fáklyaként világította be egyházának és egész nemzetének egét.
És volt még valaki. Egy egyszerû, evangélikus presbiter, mérnökember, aki – sok ismert és ismeretlen társához hasonlóan – fényképezett. A rejtegetett negatívokat végül, jó négy évtizeddel elkészültük után, feltárta. Hogy megmutassa. Hogy átörökítse. Róla, a fotósról nem készült portré a forradalom napjaiban. A kõbányai Kápolna tér rossz aszfaltjára azonban a lenyugvó nap fénye rárajzolja alakját, ahogy masináját a szeméhez emeli, hogy utolsó kockáinak egyikét elsüsse. Az Evangélikus Országos Gyûjtemények kiadványa 1956-nak kíván emléket állítani. És azoknak az evangélikusoknak, lelkészeknek, egyetemi hallgatóknak, teherautó-sofõröknek, mérnököknek, akik hittel vállalták a küzdelmet. Mindenki a maga eszközeivel. »Együtt az ország népével.«” g Z. Zs.
HIRDETÉS
Pályázat a Luther Kiadó intézményvezetõi munkakörére A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma pályázatot hirdet az egyház fenntartásában mûködõ országos intézmény, a Luther Kiadó (1085 Budapest, Üllõi út 24.) teljes állású intézményvezetõi munkakörének betöltésére. Az intézményvezetõnek felsõfokú végzettségû, evangélikus vallású, konfirmált személynek kell lennie, aki az egyházközségi tagság feltételeinek legalább öt éve megfelel. A pályázatnak tartalmaznia kell: a) a pályázati feltételekben elõírtak teljesülésérõl szóló igazolásokat (diploma, konfirmációs igazolás, erkölcsi bizonyítvány); b) a pályázó önéletrajzát és részletes szakmai életrajzát; c) az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és a szakmai helyzetelemzésre épülõ elképzeléseket (a kiadói tevékenységre, kiadványokra vonatkozó elképzeléseket tartalmazó terv, illetõleg az intézmény mûködtetésére vonatkozó gazdasági terv); d) lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétõl. Az intézményvezetõt az alábbi juttatások illetik meg: – alapbér – megegyezés szerint; – szükség esetén lehetséges a szolgálati lakás megoldása. Az intézményvezetõi megbízás 2007. január 1. napjától hatéves idõtartamra, 2012. december 31. napjáig szól. A pályázatokat legkésõbb 2006. december 1. napjáig kell benyújtani a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának titkárságán (1085 Budapest, Üllõi út 24. I. emelet). A pályázat iránt érdeklõdõk a pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatást dr. Fabiny Tamás püspöktõl, az egyház médiabizottságának és a kiadó igazgatótanácsának elnökétõl kaphatják meg; tel.: 1/394-2335. Az intézmény munkájába való betekintésre elõzetes egyeztetést követõen kerülhet sor. A pályázati eljárás szabályairól az egyház intézményeirõl szóló 2005. évi VIII. törvény 16–20. és 34. §-ai rendelkeznek.
5
e
2006. november 26.
panoráma
Protestáns újságírók találkozója – b Megfiatalodott az „öregedõ” Evangélikus Médiamûhely. A november 17. és 19. között immár hatodik alkalommal megrendezett szakmai fórumra elsõ ízben kaptak meghívást az egyházi középiskolák. Középfokú intézményeinknek több mint a fele delegált két-két – a médiamunka iránt érdeklõdõ – diákot, akik a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban megalakították egy új internetes újság, az Evangélikus diákÉlet országos szerkesztõbizottságát. E hétvégén a fiatalok nemcsak hetilapunk szerkesztésének kulisszatitkaiba nyerhettek bepillantást, hanem találkozhattak más orgánumoknál sajtómunkát végzõkkel is, hiszen szerkesztõségünk a Protestáns Újságírók Szövetségét (PRÚSZ) is bevonta az õszi médiamûhely szervezésébe. A protestáns újságírók találkozójának központi programja Keresztyénként politizálni témacímmel további félszáz résztvevõt vonzott – a média különbözõ területeirõl – a Balaton északi partjára.
„Sokfélék vagyunk, sokfelõl jöttünk, más-más az életkorunk, a mûveltségünk, az érdeklõdési körünk, de valamennyiünk számára fontos az örömhír, tudjuk, hogy egy hajóban evezünk” – e szavakkal kezdte köszöntõjét a PRÚSZ elnöke, Novotny Zoltán. Ezért is lehetett minden jelenlévõ számára természetes, hogy az est legelején – az együttlétre Isten áldását kérve – imára kulcsolódtak a kezek. A nyitóáhítat megtartását a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök vállalta. A már a szakmában dolgozó, továbbá a leendõ zsurnaliszták ismerkedési estjén sokan voltak kíváncsiak református testvéregyházunk médiamûhelyére is, amelyben nyaranta a videofilm-készítés fogásait sajátítják el a résztvevõk. (Az eReformatika fesztivál Révfülöpön levetített filmjei között látható volt a Protestáns Újságírók Szövetsége által díjazott alkotás is.) Derültséget keltõ, frappáns válaszok váltakoztak mélyen szántó gondolatokkal másnap délelõtt a „protestáns publicisták társasjátékán”, amelynek még a játékszabályát is a helyszínen kellett „kitalálniuk” a médiamunkásoknak. A Csúzli néven immár szabadalmaztatásra is érettnek mondott tréningforma mindazonáltal a különbözõ korcsoporthoz tartozók számára egyaránt szakmai kihívást jelenthetett. Egészen más mûfajt képviselt a szombat délutáni fórumbeszélgetés. Meghívott vendégei lelkész politikusok voltak: Balog Zoltán református és Donáth László evangélikus lelkipásztor. Tekintettel azonban arra, hogy Donáth László az MSZP, Balog Zoltán pedig a Fidesz frakciójának országgyûlési képviselõje, volt mit moderálnia az eszmecserét vezetõ Szentesi Zöldi László újságírónak, a PRÚSZ titkárának… A „Miért politizál egy pap?” kérdésre válaszolva Donáth László arról beszélt, hogy számára – aki magát „elõször, má-
sodszor és harmadszor is” evangélikus lelkésznek tartja – a politizálás édesapja miatt is „adott volt”. A protestantizmus – mondotta Balog Zoltán – lényegileg közéleti jelenség is, ily módon – szerinte – semmi meglepõ nem lehet abban, ha egy kálvinista lelkész a politikai szférában is aktív szerepet vállal.
A több mint kétórás, rendkívül tartalmas beszélgetésen elhangzottak sokaknak adtak témát a kötetlen esti együttléten is, amelynek színhelye – a tizennyolc éven felüliek számára – a Kál-Vin pincészet Mákvirág borháza volt. Míg az EvÉlet részérõl Boda Zsuzsa szerkesztõségvezetõ és Vitális Judit szerkesztõségi titkár a „bortúravezetést” vállalta, addig középiskoláink diák újságírói és kísérõ tanáraik Dobsonyi Sándor olvasószerkesztõvel, Huszár Mariann korrektorral, Nagy Bence tervezõszerkesztõvel és T. Pintér Károly fõszerkesztõvel azt próbálták felmérni, hogy milyen feladatokkal kell megbirkózniuk az általuk létrehozandó új internetes portál, az Evangélikus diákÉlet sikeres beindítása és még sikeresebb mûködtetése érdekében. A médiamûhely lezárásakor csakúgy, mint szombaton reggel, Isten igéje köré gyülekeztek a résztvevõk. A reggeli áhítatot szombaton Kendeh K. Péter evangélikus lelkész, a Luther Kiadó igazgatója, a vasárnapi hazaindulás elõtt pedig – szintén evangélikus lelkészi minõségében – e sorok írója tartotta. g Gazdag Zsuzsanna
Lelkész politikusok, avagy politikus lelkészek „Összeegyeztethetõ-e a lelkészi hivatás gyakorlása a politikai karrierrel?” – tette fel a kérdést a moderátor azon a beszélgetésen, amelynek Donáth László evangélikus lelkész, egyben a szocialista párt országgyûlési képviselõje, valamint Balog Zoltán református lelkész, fideszes politikus volt a két fõszereplõje. A szombat délutáni diskurzus során kiderült – és ez nem okozott túl nagy meglepetést –, hogy a meghívott vendégek egyike sem kifogásolja a lelkészek közszereplését, noha egyikük sem pártkatonaként tagja az MSZP, illetve a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójának. A két protestáns lelkész megegyezett abban, hogy általuk, illetve más lelkipásztorok révén a történelmi egyházak is hallatni tudják hangjukat a társadalmat érintõ fontos kérdések meghozatala során. Donáth László emlékeztetett arra, hogy volt olyan alkalom, amikor szembement a párt érdekeivel az egyházi érdekek képviselete miatt. Az olykor felizzó, de mindvégig testvéri légkörben zajlott beszélgetés késõbb elkerülhetetlenül a politikai és közéleti ügyek megvitatása felé kanyarodott. A polémia központjába egyre inkább olyan témák kerültek – részben a közönség felvetéseinek köszönhetõen –, amelyek a társadalmunkban tapasztalható feszültség forrásai. Szó esett – többek között – az október 23-i eseményekrõl, a magyar kormány legitimitásáról, a kórházi ágyak számának csökkentésérõl. Kisebb zúgolódást váltott ki Donáth Lászlónak azon megállapítása, mely szerint az erkölcs és a politika egymástól távol álló fogalmak, ennek megfelelõen a magyar miniszterelnököt sem kell felelõsségre vonni tavasszal elhangzott beszéde miatt. Balog Zoltán viszont – egyebek
mellett – arról is beszélt, hogy a kormány sorozatosan elmulasztja az egyeztetéseket, s az ellenzéki képviselõkhöz gyakran el sem jutnak azok az iratok, amelyeket a törvény értelmében jogukban állna megismerni. Kitért arra is, hogy annak idején nem látta át a vatikáni szerzõdés jelentõségét, de ma már azt gondolja, hogy a történelmi egyházak számára ez az egyetlen kézzel fogható dokumentum a kormány törekvéseivel szemben.
szélyt jelent-e az antiszemitizmus. Az evangélikus lelkész szerint léteznek ugyan antiszemita csoportok és sajtóorgánumok, számuk azonban elenyészõ, komoly fenyegetésrõl nem beszélhetünk. Egy másik kérdezõ kétségbe vonta, hogy a Magyar Szocialista Párt valóban baloldali lenne, s azt kérte Donáth Lászlótól, világosítsa fel arról, hogy a párt milyen értékeket képvisel. Válaszában a parlamenti képviselõ bevallotta: klasszi-
Kettejük „pengeváltása” után a kérdezõk többsége nem a beszélgetés alaptémájáról – a lelkészek politikai tevékenységének megítélésérõl – kérdezte a vendégeket, sokkal inkább a jelenlegi politikai aktualitások felõl érdeklõdött. Kérdéseiket elsõsorban Donáth Lászlónak szegezték, akitõl a kormány álláspontjának ismertetését várták. A hallgatók egyike például arra volt kíváncsi, hogy korunkban komoly ve-
kus értelemben valóban nem tekinthetõ baloldali csoportosulásnak az MSZP, a baloldaliság csak más pártokhoz – így a középen álló SZDSZ-hez, a jobboldali MDF-hez és a szélsõjobboldali MIÉP-hez – viszonyítva igaz. Szerinte a Fideszt képtelenség bármelyik oldalhoz sorolni. Donáth László továbbá az MSZP hívõ tagozatával kapcsolatban hangsúlyozta: kevéssé érti feladatkörét és szerepét. g Kottász Zoltán
Részlet Novotny Zoltán PRÚSZ-elnök köszöntõjébõl „Sokfélék vagyunk, sokfelõl jöttünk, más-más az életkorunk, a mûveltségünk, az érdeklõdési körünk, de valamennyiünk számára fontos az örömhír, tudjuk, hogy egy hajóban evezünk. Újságírók vagyunk – vagy leszünk, vagy azok szeretnénk lenni! (…) Márton Áron mondta, írta: »A világnak szüksége van arra, hogy ne csak prédikációkat halljon, hanem az emberek életén megvalósítva lássa annak a láthatatlan világnak a valóságát, erejét és szépségét, amelyet a vallás hirdet.« Szerencsére még mindig meglehetõsen sok újságíró dolgozik – és nem csak az egyházi sajtó elkötelezett munkatársai – tudatosan vagy ösztönösen Márton Áron sorainak szellemében. Még akkor is így van ez, ha a kereskedelmi médiumok által diktált vásári lármában, szellemi környezetszennyezésben hangjuk szinte alig észrevehetõ, ha csendességük és szelídségük erejét kevesebben fedezik fel, mint az úgynevezett médiasztárok jelenlétét. Munkálkodásuk mégis hat és formál. Hiteles emberek megszólaltatásával az újságírónak lehetõsége van arra, hogy pusztán a szó, a hang erejével – a spiritualitás csodálatos jelenvalóságával – gondolatokat és érzéseket ébresszen, reményt és célt közvetítsen, és ami legalább ennyire meghatározó: a közösség tartópilléreit erõsítse. A Protestáns Újságírók Szövetsége nevében szeretettel köszöntöm a konferencia résztvevõit. Köszönjük, hogy együtt lehetünk a munka és imádság közösségében. Egy ima utolsó mondatát idézve kívánom, hogy ez az összejövetel legyen az öröm konferenciája: »Add mindnyájunknak a testvéri szeretetet, az örömöt, a békét, a türelmet, a jóakaratot, a hûséget!«”
Vendégségben Kál-Vinnál Borissza embernek Révfülöp nevének hallatán a magyar tengeren kívül feltétlenül eszébe jut a bor. A Dunántúl jellegzetes fehér nedûi közül több a Balaton-felvidéken terem. A badacsonyi búkergetõket hírbõl mindenki ismeri, és bizonyára sokan hallottak már a Káli-medence kiváló, karcos száraz borairól is. A messzirõl jött sörivó ember számára azonban már nem ennyire egyértelmû, hogy kiváló italokat talál Révfülöpön is. Aki idáig jutott az olvasásban, feltehetõen éppen azon tûnõdik, hogyan kerül a csizma az asztalra – akarom mondani, a médiamûhely kapcsán a bor témája erre az oldalra? Tovább csigázva az olvasó kíváncsiságát, említsük
FOTÓ: BODA ZSUZSA
6
meg, hogy a település egyik kiváló pincészete a sokatmondó Kál-Vin nevet viseli… Nehezen hihetõ, hogy a médiamûhely szervezõi csak a kötetlen társalgás kedvéért találták ki szombat estére a „protestáns borkóstolót” éppen ide. Nos, az újságírók végigkóstolták a fentebb említett pincészet kínálatát, a kiváló óboroktól kezdve a még le nem tisztult újborokig. A program érdemi része mégis ezután, fehér asztal és fehér- (vagy tetszés szerint vörös-, rozé) borok mellett kezdõdött, és kis híján kakaskukorékolásig tartott. A borok mellé magasröptû gondolatok, szórakoztató anekdoták is asztalra kerültek – ahogyan az ilyenkor már lenni szokott… g – erdelyik –
2006. november 26.
panoráma
f
– VI. Evangélikus Médiamûhely Szerkesztõségünk már a médiamûhely lezárultának másnapján örömmel állapíthatta meg, hogy az elvetett mag jó földbe hullott: a soproni diák résztvevõk profi újságíróhoz méltó gyorsasággal készítették és küldték el tudósításukat a hétvégérõl. Az alábbiakban ezeket az írásokat, valamint egy református diák levelét közöljük – szemléltetve számukra azt is, hogy miként mûködik nálunk a sokat emlegetett cenzúra…
A médiamûhely „veteránjai”…
„Diákújság-írók” a médiamûhelyen b Elektronikus ifjúsági médium indításáról, az evangélikus diáklapok készítõinek együttmûködésérõl tanácskoztak – egyebek mellett – a hétvégén Révfülöpön. A hatodik médiamûhelyre ezúttal az evangélikus középiskolák is meghívást kaptak, így a hivatásos újságírókon kívül egyházunk oktatási intézményeinek képviseletében tizennégy diák és öt pedagógus is részt vett a Balaton-parti találkozón.
A közös programok után a fiatalok bemutatták saját kiadványaikat, és megismerkedtek az Evangélikus Élet munkatársaival. A beszélgetést vezetõ T. Pintér Károly fõszerkesztõ felvázolta a leendõ internetes lap terveit. A kezdeményezés nem titkolt célja a középiskolások megszólítása, akik jellemzõen nem olvassák, sõt nem is
ismerik az Evangélikus Életet. Nincs ebben semmi meglepõ, hiszen megnyerésükhöz egészen más eszközök szükségesek, mint a felnõtt olvasókéhoz. Így merült fel egy kifejezetten fiataloknak szóló, internetes újság ötlete, melynek készítésében elsõsorban a meglévõ iskolaújságok szerkesztõire számítanak. A résztvevõk egy-
öntetûen támogatták az ötletet, így a részletek kidolgozásával hamarosan a tényleges munka is megkezdõdhet. A háromnapos rendezvény legnagyobb erénye, hogy lehetõséget nyújtott egymás megismerésére, új kapcsolatok születésére. A program esténként hajnalig tartó beszélgetésekkel zárult; ezeken a különbözõ iskolákból érkezett, eltérõ érdeklõdésû fiatalok is hamar megtalálták a közös hangnemet. Nemcsak szakmai ismeretekkel, de értékes tapasztalatokkal és új barátokkal is gazdagodtak tehát, kitûnõ zálogaként jövõbeli együttmûködésüknek. g Kiss Dávid, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium tanulója
…és aki most ismerkedik az „alappal” – Vinkovics Nikolett
Reggeliáhítat-részlet
Gyorsjelentés b „Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk…” (Jn 15,5) – ez az ige volt a mottója a múlt hét végén rendezett hatodik médiamûhelynek. Ennek szellemében jó szõlõszemekhez híven töltekeztünk mind lelkileg, mind szellemileg, mind szakmailag. Szõlõvesszõként az Evangélikus Élet szerkesztõsége és a PRÚSZ színvonalasan teljesítette feladatát.
dezhette a környéket és a Fülöp-hegyen lévõ kilátót. Ebéd után egy kerekasztalbeszélgetésen való részvételre volt lehetõség az MSZP és a Fidesz egy-egy országgyûlési képviselõjével. Vacsora után a nagykorúakat a borkóstoló várta, mi, diákok pedig megalakítottuk egy internetes diákújság országos szerkesztõségét. Ezek után kötetlenül csevegtünk, ismételten „hajnalig”. A vasárnapi nap nagyon gyorsan eltelt, reggeli után az Evangélikus Élet e számának a szerkesztésébe segítettünk be, majd ebéd után folytatódott a mûhelymunka. Ezen azonban mi, soproniak már nem vettünk részt, hanem hazaindultunk rengeteg új ismerettel és ismerõssel gyarapodva. g Vinkovics Nikolett és Pantea Judit, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanulói
A médiamûhelyes hétvége olyannyira fellelkesített, hogy gondoltam, máris átültetem a tanultakat a gyakorlatba. Elõre is elnézést, ha felrúgom az újságírás összes szabályát, mert bármennyire is sokat adott ez a hétvége, azért még nem faraghatott egy csapásra briliáns szerzõt belõlem. Bár Önök mindent megtettek, hogy egyszer majd azzá legyek. Köszönet Dobsonyi Sándor olvasószerkesztõnek, hogy felvilágosított a tudósítás mint mûfaj alapvetõ szabályáról, miszerint törekedj a lényegre, mert ha mellébeszélsz, úgyis kihúzzák az egészet. Ezt követõen általános kétségbeesés lett rajtam úrrá… Külön élmény volt, hogy részt engedtek az Evangélikus Élet aktuális számának szerkesztésében – meglepõdve tapasztaltam, hogy mennyire komolyan veszik a diákszót. Ennek az lett az eredménye, hogy egészen megnõtt az önbizalmam, és estefelé már teljes jogú partnernek éreztem magam, még kávét is ittam, de feketén ám, ahogy a nagyok szokták. Kedves tördelõ úr! Fájdalommal vegyes ámulattal néztem, ahogy a cikkeket a számítógép segítségével odabûvöli az újság oldalaira. Bár Ön szerint pofonegyszerû a mûvelet, számomra teljességgel érthetetlen maradt. Nagyon jólesett, hogy az egész szerkesztõség ekkora hangsúlyt fektetett ránk, diákokra. Azt hiszem, mindannyiunkban megvan a komoly szándék, hogy jeles újságírókká váljunk. g Naszádi Kata
NAGY BENCE FELVÉTELEI
November 17-ét írtunk, amikor Kóczán Krisztián tanár Sopronból útnak indult egy eléggé ködös péntek délutánon Révfülöpre két eötvösös és egy berzsenyis diákkal a protestáns újságírók találkozójára. Két újságíróval és egy (immár) rádiós újságíróval. Az utazás jól telt, a hangulatot biztosították az elõttünk haladó autóból kiszállingózó csikkek, sörösdobozok, a tejszerû köd és a keszthelyi kitérõ. Végül is sikeresen megérkeztünk Révfülöpre, ahol szép szobákkal, kényelmes ágyakkal és csocsóasztallal vártak minket. Vacsora után áhítatra, „rövid” bemutatkozásra, utána filmnézésre került sor. Fél kettõ felé már mindenki ágyban lehetett (aki akart). Másnap a reggelit és az áhítatot egy érdekes játék követte, a szinte akkor rögtönzött csúzli. Akinek nem volt bátorsága a játékhoz, szabad programként felfe-
Kedves Szerkesztõség!
„Kiscsoportos” lapszerkesztés, avagy akik még vasárnap délután is kitartottak – Naszádi Kata és édesanyja, Naszádi Krisztina, a Harmat Kiadó fõszerkesztõje T. Pintér Károllyal. (Háttérben lapunk Egyház és világháló rovatának vezetõje, Erdélyi Károly.)
Kedves Barátaim! Mások vagyunk. Lehet, hogy már régóta ismertük egymást. De az is lehet, hogy most találkoztunk elõször. Ezen a hétvégén egyikõtökrõl kiderült, hogy órákon keresztül ül a számítógép elõtt, másvalaki legszívesebben kamerával a kezében tölti az idõt, vagy az iskolarádiónak dolgozik. Én legtöbbször írni szoktam. És nemcsak azért, mert ez a munkám. Hanem azért is, mert szeretem átélni, ahogy a szavak tudósítássá, történetté állnak össze. Egy esemény, egy flekk – röpke pillantás egy gyülekezet életébe. Egy interjú – életszelet négyezer-ötszáz karakterben. Emberek, arcok, mondatok. Ennyi. Ennyi? Nem, ennél sokkal több. Neked mondom, aki még nem tudja, de esetleg már sejti. És neked, aki tudja, de akit – magamat is beleértve – nem árt emlékeztetni rá. Ha most vagy elõször médiamûhelyen, azért szeretném a szívedre helyezni, mert talán még soha nem gondolkodtál róla. Te, idõsebb – tollforgató, olvasószerkesztõ, korrektor; kamerát, diktafont a kezedben tartó; szerkesztõ, tördelõ – barátom, velem együtt már úgyis tudod a titkot, de azért Pál apostolt idézve hadd mondjam el újra: „…nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” (2Kor 4,5) Azt gondolom, ezért lehetünk szabadabbak, és talán boldogabbak is, mint „világi” társaink. Nekünk nem pártérdekeket kell szem elõtt tartanunk, és nem különbözõ politikai irányzatokat képviselõk elvárásainak kell megfelelnünk. Az a teendõnk, hogy – a szakmai követelményekre odafigyelve – témaválasztásunkkal, riportalanyainkkal szembeni hozzáállásunkkal, szóhasználatunkkal közvetítsük az isteni üzenetet. Ehhez mire van szükség? Valóban látó szemre? Igazán halló fülre? Igen, ezekre is. De leginkább talán tiszta szívre. Persze, mondhatnátok, mi sem könnyebb annál, mint kiállnom ide, és ezt így kimondanom. Megcselekedni – azaz a szívet megtisztítani – annál nehezebb. Ennek ellenére jó néhányan azért neki-nekiveselkednek, hátha sikerül, és minden erejükkel igyekeznek jó emberek, jó keresztények lenni, tökéletesen megfelelni az elvárásoknak. Ilyen voltam magam is. Szerencsére az egyik legjobb barátom emlékeztetett rá, hogy nem érdemes erõlködnöm, hiszen saját próbálkozásaim így is, úgy is kudarcra vannak ítélve… „Még szerencse – mondta –, hogy nem neked kell igazabbá válnod! »Csupán« annyi a dolgod, hogy engedd a tökéletes Istennek, hogy õ tegyen jobbá és igazabbá, békessége eszközévé.” (…) A Krisztusra figyelés azonban nemcsak a nehéz órákban fontos, hanem életünk minden percében. Csupán ez segíthet abban, hogy megtaláljuk a helyünket, és azzal foglalkozzunk, ami valóban ránk bízatott. Ez a folyamat kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig tart. Sokszor igen fájdalmas is. Ám mindenképp át kell esni rajta ahhoz, hogy megtörténjen, amit Pál apostol így fogalmazott meg: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) g Gazdag Zsuzsanna (Elhangzott a VI. médiamûhely zárónapján, november 19-én Révfülöpön)
7
e
2006. november 26.
fókusz
HIRDETÉS
Meghívó Aranykor – árnyak közt – Az evangélikus egyház 1956 és 1958 között címmel november 28-án 17.30-kor idõszaki kiállítás nyílik az Evangélikus Országos Múzeumban. A kiállítást megnyitja dr. Fabiny Tamás püspök. Közremûködik Bánffy György Kossuthdíjas színmûvész. A megnyitó után könyvbemutatót tartunk. Az Együtt az ország népével (Evangélikus Gyûjteményi Kiadványok 3.) címû kötetet dr. Fabiny Tamás püspök és dr. M. Kiss Sándor történész mutatja be. Egyúttal sor kerül a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Elnöksége és Oktatási Osztálya által kiírt Szüleim, családom, gyülekezetem vagy iskolám emléke 1956-ból címû pályázat eredményhirdetésére is. A rendezvényre szeretettel várjuk. Evangélikus Országos Múzeum, 1052 Budapest, Deák tér 4. Tel.: 1/317-4173; 20/824-3864. E-mail:
[email protected]. HIRDETÉS
Meghívó a Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság (Mevét) 2006. évi konferenciájára A konferencia témája: Keresztények a közéletben. Helyszíne: Evangélikus Hittudományi Egyetem. Idõpontja: december 9., szombat 10 és 16 óra között. A konferencia szünetében lehetõség van az egyetem étkezdéjében ebédelni. Hozzájárulási költség: 400 Ft. A szervezés megkönnyítése és az ebéd elkészítése érdekében kérünk minden érdeklõdõt, hogy részvételi és étkezési szándékát idõben jelezze az Országos Egyházi Irodának (1085 Budapest, Üllõi út 24.; telefon: 1/483-2260; fax: 1/486-3554; e-mail:
[email protected]). A konferencia szünetében egyházi témájú könyveket lehet vásárolni. A konferencia végleges programját követezõ számunkban közöljük. HIRDETÉS
Meghívó Az Iniciativa Protestáns Vállalkozói Egyesület szemináriumot rendez kis- és középvállalkozók részére december 2-án 10 órától 15.30-ig. Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest IV., Viola u. 2–4. Program: • A magyar gazdaság helyzete. Elõadó: dr. Varga Mihály volt pénzügyminiszter, képviselõ, a Fidesz elnökhelyettese • Egyházfinanszírozási dilemmák – a magángazdaság lehetséges szerepe az egyház életében. Elõadó: Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház új országos felügyelõje • Az Iniciativa-egyesület közgyûlése Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. Részvételi díj: 2800 Ft. Lelkészeknek ingyenes a részvétel. Jelentkezni lehet a Magyarországi Evangélikus Egyház Külügyi Osztályán (tel./fax: 1/266-5532) vagy az
[email protected] e-mail címen. HIRDETÉS
Béthel vár téged! A piliscsabai Béthel Missziói Otthonban várjuk a gyülekezeti és egyházi csoportokat, iskolai osztályokat hétvégi vagy hétközi kikapcsolódásra, töltekezésre, csendesnapokra, evangélizációra a téli és tavaszi idõszakban. A Béthelben kedvezõ feltételek között lehet gyülekezetépítõ és missziói alkalmakat tartani! Elhelyezés egy-, két- és háromágyas, zuhanyzós szobákban. Evangélikus csoportoknak az ellátás ára 2200 Ft/nap/fõ (gyermekeknek 50% kedvezmény). Jelentkezni lehet Varga Gábornál telefonon: 20/919-4573. Cím: 2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8–12. HIRDETÉS
Pályázat lelkészi állásra Megüresedett a Sikátori Evangélikus Egyházközség lelkészi állása. A lelkészválasztást elõkészítõ folyamat a meghirdetés szakaszába lépett. Az egyházközség várja azoknak a lelkészeknek a jelentkezését, akik szolgálatukat szívesen folytatnák Sikátor, Veszprémvarsány gyülekezetében és a Láziban lévõ szórvány gondozásában. Az elvégzendõ szolgálatról, a körülményekrõl és a díjlevélrõl részletes információ kérhetõ a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalában (8421 Bakonyszentlászló, László király u. 1.). E-mailt az
[email protected] címre kérünk; személyes kapcsolatfelvétel a 20/824-4890-es egyházi mobilszámon lehetséges. A pályázatokat (önéletrajz pályaképpel, motiváció ismertetése, a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó tervek, elképzelések) postai úton 2007. január 31-ig (postabélyeg kelte) a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalába kell megküldeni. Az új lelkész megválasztásáról a törvényben meghatározott eljárás szerint a pályázó(k) bemutatkozása után hoz döntést az egyházközség közgyûlése. HIRDETÉS
Köszönet az 1%-ért A Budahegyvidéki Evangélikus Templomépítési Alapítvány köszönetet mond a személyi jövedelemadó 1%-aként részére felajánlott összegekért. A 2005. évi felajánlásokból 1 153 189 Ft érkezett az alapítvány részére, mely összeget az alapító okiratban foglaltaknak megfelelõen az ifjúság nevelésére-oktatására, diakóniai tevékenységre és idõskorúak gondozására fordította az alapítvány. Az alapítvány kuratóriuma A dunakeszi–gödi–szõdligeti társegyházközség Mezei József Evangélikus Alapítványa köszönetet mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták. A számlánkra befolyt 135 465 Ft összeget orgonaépítés céljára fordítjuk. A kuratórium nevében: Takács József A Mevisz köszöni mindazok segítségét, akik 2005-ben adójuk 1%-ával támogatták a szervezet mûködését. A kapott összeg 1 503 634 Ft volt. Ez 2006 nyarán hét mozgássérült-, egy vak- és egy „Bóbita” tábor megvalósítását, valamint a Mevisz-Bárka Szélrózsán való részvételét, a résztvevõi költségek mérséklését tette lehetõvé. A Mevisz célja olyan programok megvalósítása, amelyekben szociálisan hátrányos helyzetû (fõként mozgássérült) fiatalok és nem mozgássérült fiatalok közösen tudnak részt venni, egymásnak segíteni – az ország bármely pontjáról. (Munkánkról bõvebben a www.mevisz.hu weboldalon olvashatnak.) Szervezetünk nagy részben a testvérek anyagi támogatásából tudja programjait megvalósítani, amelyért nagyon hálásak vagyunk! Továbbra is kérjük a testvéreket, hogy lehetõségeik szerint támogassák munkánkat, és imádságaikban is hordozzák a Mevisz szolgálatát. Adóazonosító szám: 19011352-1-42. Bankszámlaszám: 11705008-20409597.
Részletek dr. Frenkl Róbert leköszönt országos felügyelõnek az MEE Országos Presbitériumának záróülésén elmondott jelentésébõl Igen Tisztelt Országos Presbitérium! Kedves Testvéreim! Úgy gondolom, nemcsak illendõ, hanem kötelezõ is – hasonlóan a zsinathoz – rövid értékeléssel lezárni annak a testületnek az elmúlt idõszakban folytatott tevékenységét, amely a jelen törvények szerint a legtöbb döntési kompetenciával, legnagyobb hatáskörrel rendelkezik az egyházkormányzásban. Annál inkább indokolt ez, mert eddig is és a jövõben is ezt a testületet vezeti az ikerelnökség, az elnök-püspök és az országos felügyelõ. Az elsõ szó a köszönet szava. Köszönöm az országos presbitérium minden tagjának egyházszeretetét, hûségét, értékes munkáját, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy törvényes rendben végezhessük dolgainkat. Itt köszönöm meg az országos iroda kiváló munkáját is, hiszen ez elõfeltétele a presbitérium hatékonyságának. Az iroda jogkövetõ, színvonalas elõkészítõ tevékenysége biztos alapot nyújtott a megfelelõ testületi döntésekhez. (…)
most azt vitatni, hogy egyszerûen csak éltünk a törvények adta lehetõségekkel, vagy sokak munkája, ügyszeretete is kellett, hozzájárult ahhoz, hogy iskoláink ismét megbecsült intézményei legyenek az oktatásügynek. Magam az elmúlt két évtized talán legjelentõsebb, jövõbe mutató, jövõt építõ eredményének tartom óvodáink, általános és középiskoláink, kollégiumaink megszervezését és a hitoktatás fejlesztését – beleértve a hitoktatóképzést is. (…)
Kapcsolat – építés Tõlem mindig idegen volt az a leegyszerûsített felfogás, hogy a lelkész a spirituális kérdésekért, a nem lelkész vezetõ pedig a gazdasági ügyekért felel. A lelkész teljes felelõsséggel bír a gyülekezetért, egyházmegyéért és így tovább, de hasonló a nem lelkész felelõssége is. Adottság, megállapodás kérdése munkamegosztásuk, természetesen a teológiai munka a hivatásos szakembert igényli. (…) Figyelembe véve a sokféle munkaágat, az a tény, hogy kevésbé foglalkoztam gazdasági természetû kérdésekkel – beleértve az építészetet, rekonstrukciókat, amelyek jelentõs súllyal bírnak –, nem jelenti azt, hogy Prõhle Gergely országos felügyelõ ne kaphasson nagyobb szerepet e téren. Talán még inkább vonatkozik ez a külügyi munkára – mely utódom szakterülete –, amely igen fontos egyházunk kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerében, és amely területen jelentõsek a hagyományaink. Ezen belül a másfél évtizedes múltra visszatekintõ bajor egyházi kapcsolat egymaga is munkaágsúlyú. Itt jegyzem meg, hogy Révfülöp, Balatonszárszó, a gépkocsipark jól jelzi, hogy megfelelõen sáfárkodtunk, maradandó értékeket hoztunk létre a rendelkezésre álló erõforrásokból. (…) Részben ide tartoznak a magyar–magyar evangélikus kapcsolatok. A jelen ciklus maradandó eredményei közé tartozik a Magyar Evangélikus Konferencia megalakulása. Hiba lenne a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete elõkészítõ tevékenységét lebecsülni. Az évenkénti konzultációk nélkül nem jöhetett volna létre a Maek. A találkozók bizalomépítõ jellegûek voltak a határon túli testvérekkel, a szorosabb együttmûködésre szocializáltak, végül – fõként az erdélyiek igénye és készsége révén – itt fogalmazódott meg, hogy megérett az idõ a cselekvésre. (…)
Iskolaügy, média, diakónia Maradva a belsõ egyházi életnél, azokkal a testületekkel foglalkozom elsõsorban, amelyekben az elnökségi munkamegosztásban közvetlen feladatom volt. Az értékelés súlypontja a záruló ciklus, de jellemzi a teljes idõszakot a rendszerváltozás óta. Kétségkívül az iskolaügy volt számomra az elsõ számú prioritás. Bár az elnevezést illetõen a zsinat nem állította vissza az egyetemes és iskolafelügyelõ címet, de valójában ezt így kezelték az egyházban. Ezt erõsítette, hogy tíz éven keresztül, amíg nem döntöttünk úgy, hogy elnökségi tag ne vezessen országos bizottságot, az oktatási bizottság elnöki teendõit is elláttam. Nem diadalmenet, de sikertörténet az evangélikus iskolarendszer újjászervezése. Nem hiszem, hogy érdemes lenne
Rendszer- és nemzedékváltás
FOTÓ: BOTTA DÉNES
8
Mozgalmas volt az egyházi média alakulása, fejlõdése is az elmúlt másfél-két évtizedben. Nagy szó, hogy jelen voltunk, vagyunk az írott és elektronikus sajtó minden szegmensében. A megítélés, a minõséget tekintve is, alapvetõen pozitív, de eltérõ a különbözõ médiumokat vizsgálva. A zászlóshajó az Evangélikus Élet, amely már a rendszerváltozást közvetlenül megelõzõen és különösen azt követõen igyekezett lépést tartani az egyházi változásokkal. Az elmúlt ciklusban pedig jelentõs megújulást produkálva komoly megbecsülést szerzett az egyházban és az egyházi lapok között is. Sokszínûségét, nyitottságát, ugyanakkor markáns lutheránus karakterét nagyra értékelik. A Lelkipásztor színvonalasan elégíti ki a szakfolyóirat iránti igényt. A Credo fontos küldetést töltene be, értékei kétségtelenek, de jelenleg nem tudja – a mai körülmények között – az egykori Diakónia szerepét átvenni. Tematikusan az elektronikus médiában is jelen vagyunk, de fõként a televíziós mûsorok terén nem lehetünk igazán elégedettek. Evangélikusoknak szóló képes újság – így jellemezhetnénk az Örömhír adásait, amely tehát egyfajta igénynek megfelel, de többre lenne szükség. Pozitívabb a rádiómûsorok megítélése. Véleményem szerint jó döntés volt a Luther Kiadó megalapítása, de – talán a hely szelleme miatt is – nem vált igazán önállóvá. Ezt az alapító nem is tette egyértelmûen lehetõvé. Így tevékenységében keveredtek az országos irodához tartozó sajtóosztály és az önálló kiadó elemei, és ez fõként a gazdálkodásban okozott zavarokat. Sok erõfeszítés történt a kiadó érdekében; remélhetõ, hogy a következõ ciklusban ez majd kamatozik. Számomra öröm volt tehetséges, fiatal emberekkel együtt dolgozni az egyházi sajtóban. Az egyik legfontosabb kitörési pontnak tartottam és tartom ezt annak érdekében, hogy egyházunkat ismét megillesse az értelmiségi egyház, az Ige egyháza pozitív minõsítés. Egyházon belül is kevésbé ismert, hogy milyen jelentõs fejlõdésen ment keresztül az egyház diakóniai tevékenysége. Ezen a területen is, mint az oktatásban, reális, jelentõs társadalmi igényt elégít ki az egyház, ugyanakkor küldetését kifejezõ munkát vállal. (…) Távlatilag a diakóniai szolgálat önállóvá válása is elképzelhetõ, fõleg ha sikerül megvalósítani a többfunkciós egészségügyi centrumot, ami jelenleg az egészségügy átalakítása miatt bizonytalanná vált. (…)
Mai hektikus közéletünkben különösen érzékeny témává vált egyház és politika viszonya. Érthetõ a politika mindenkori törekvése, hogy megnyerje céljainak az egyházat. A végzetesen megosztott, polarizálódó társadalomban az egyháznak a megbékélést, a konszenzuskeresést, mindenfajta gyûlölködés elutasítását kell képviselnie, nem kerülhet egyik vagy másik oldalra. Természetesen lelkészek és hívek képviselhetnek különbözõ politikai gondolkodást, de nem oszthatják meg a gyülekezetet, fõleg nem helyettesíthetik politikummal az evangéliumot. Tanulnunk kell a pluralizmust, mások nézetének a tiszteletben tartását. (…) Kedves Testvéreim! Õszintén hiszem és remélem, hogy a következõ ciklussal, 2007–2012 között új korszakába lép a Magyarországi Evangélikus Egyház. Ezt jelzik a strukturális és a velük együtt jelentkezõ funkcionális változások. A zsinat – az 1991 és 2006 közötti három egymást követõ periódussal – befejezte mûködését; új irányító szervezetet hozott létre a korábbi közgyûlésbõl és zsinatból. Ezzel teljessé vált a rendszerváltozás – tegyük hozzá: a nemzedékváltás is – egyházunkban. (…) Nemcsak az intézményrendszerek épültek ki, hanem megújult a gyülekezetek élete is; számos templommal, egyéb létesítménnyel gazdagodtunk, megalapoztuk a holnap egyházát. Megmaradt a szükséges, egészséges kontinuitás, de volt cezúra is mûködésünkben. Bizonyos, hogy többet is tehettünk volna; ennyi tellett, ezért is hálát kell adnunk az Úristennek. Sok gyanakvás, bizalmatlanság kísérte az elmúlt másfél évtizedben az egyházi változásokat. Magam mindig a tények jelentõségét emeltem ki, melyek többek között személyi változásokban jutottak kifejezésre. Azt, hogy többen a tények ellenére nem birkóztak meg a lelkükben táplált, a múltban gyökerezõ bizalmatlansággal, szeretettel próbáltuk kezelni, remélve, hogy ha lassan is, de általánossá válik az oldódás, és mindenki a teendõkre koncentrál. Magam hálás vagyok az Úristennek – és nem foglalkozom mérlegeléssel – azért, hogy életem utóbbi szakaszában, az elmúlt két évtizedben munkám egyik legfõbb területe lett az egyházi szolgálat. Minõsítése nem az én feladatom, és fõleg nem ebben az összefoglalásban. De arra büszke vagyok, hogy nemzedékemmel, lelkészekkel és nem lelkészekkel minden kétely ellenére biztosítottuk a törvényességet az egyházban, a zsinat szabad mûködését, végül a törvényes, szükséges, zökkenõmentes nemzedékváltást. Hivatalos szolgálatom befejeztével ez válik tejessé. Az Úristen kegyelme, hogy minden korábbi megpróbáltatás, gond ellenére mind a püspöki, mind a felügyelõi kar, a teljes egyházkormányzás megújításához adott olyan személyiségeket, akik méltán elnyerhették az egyházi közvélemény bizalmát. Ebbe a sorba kapcsolódott be utódom, Prõhle Gergely, akinek szolgálatához kérem Isten segítségét és mindazon egyházi személyiségek és testületek együttmûködését, akik nélkül nem dolgozhattam volna eredményesen, mert csoportmunka ez a javából. Nehéz tizenhét év – az egyházkerületi felügyelõi esztendõkkel együtt tizenkilenc év, a Testvéri Szó hõskorát tekintve huszonegy év – lényegét, fordulatait néhány percben összefoglalni; de az átmenet szépségébõl talán sikerült valamit visszaadnom. Amikor hálás szívvel, ismételten megköszönöm mindazok segítségét, akik huszonegy év alatt hozzájárultak munkámhoz, legyen szabad személy szerint is megemlítenem azokat a püspököket, akiknek rövidebb-hosszabb ideig az ikerelnökségben szolgatársa lehettem: Nagy Gyula, Harmati Béla, Szebik Imre, Ittzés János. Köszönöm.
2006. november 26.
élõ víz
Novemberi nyár Hiába minden, be kell látnunk: vannak még csodák. Aznap egymásra mosolyogtak az emberek a pesti utcán. Igen, az idegenek is, nemcsak a szerelmesek és az örök optimisták. Ritka látvány… Kicsit szégyenlõs, bátortalan – de kétségtelen tény, hogy mosoly volt az arcokon. Ám a „csodák” ezzel még nem értek véget. Hamar jött a busz, nem állt dugóban a város, és a mozgólépcsõn sem lökött rajtam senki egy nagyot a hátizsákjával. Idõben odaértem a kezelésre, s elrepült a máskor csigalassúsággal vánszorgó húsz perc. A rendelõbõl kilépve pedig azt éreztem: talán elhagy már végre hûséges kísérõm, a fájdalom. Az aluljáróban nem szórólapot osztottak aznap, hanem mogyorókrémes Túró Rudit, megkérdezvén, hogy lennék-e kedves elfogadni egyet… Mondom, a csodák napja volt. A körúti házak nem tûntek annyira szürkének, a nyitott ablakokban itt-ott emberek álltak, levegõztek. Délidõben a Ráday utca padjain nem maradt üres hely; zsibongás vette birtokba a tereket. Valami izgatottság futott végig a városon. Mintha mindenki kapott volna egy SMS-t attól, akire egész nap gondolt. Még az égnek is más színe volt naplementekor a Moszkva tér felett. A meteorológia történetébe ez a nap valószínûleg a „globális felmelegedés hatására bekövetkezett újabb melegrekord” címszó alatt fog bevonulni – ám ez akkor ott, az utcán senkit sem érdekelt… Sokkal fontosabb tennivalók akadtak annál, mint nevet adni a jónak, úgymint: belefeledkezni ebbe a novemberi tavaszba, és jó mélyen belélegezni a váratlan tavaszillatot. Engedni, hogy eggyé válj vele; s íme: már részévé váltál, és részeddé vált az öröm, a jó is. Nem belõled fakad, de kaptál belõle – pont annyit, hogy átjárjon, és már adhass is belõle tovább. A hõmérõ 20 fokot mutatott. Ragyogott a nap, déli szél fújt. És a novemberi nyárban azt üzente valaki: még tartogat számunkra meglepetést. Ennél is nagyobbat, szebbet. Sokkal szebbet. g K. D.
A minket tápláló gyökerek Ifjúkoromban a Bükk és a Mátra erdeiben járva érdekes látványt nyújtott egyegy tölgyfa vagy fenyõfa szerteágazó gyökérzete. Kapaszkodott a talajba, éltetõ nedvességet keresve. Ahova születünk, egy ország, egy család meghatározó lehet életünk mindennapjaiban. Nem közömbös, hogy életünk során hova eresztünk gyökereket, és mivel tápláljuk õket. Októberben papnétalálkozón jártunk Németországban. Az ottani papnészövetség kilencven éve alakult; ezt ünnepeltük felelevenítve egyegy évtized eseményeit. Végiggondoltam elmúlt hónapjaimat: milyen események, élmények táplálták életadó gyökereimet. Májusban amerikai magyar evangélikusok, protestánsok között szolgálhattunk férjemmel (Torontóban, illetve Clevelandben). Kint élõ magyarjaink családlátogatást is kértek tõlünk az istentiszteleti szolgálatok mellett. Visszaemlékezéseik révén beleélhettük magunkat abba, hogy milyen lehetett 1956ban elmenekülni, lágerekben élni… Közülük sokan még mindig gyökértelennek, idegennek érzik magukat. A szolgálat, a segítés mindig örömöt jelent. Számukra sokszorosan értékes volt a magyarságtudat erõsítése, népdalok és költemények felidézésével. A gyülekezeti gyökerek táplálására jó lehetõség kínálkozott a Dráva parti Mattyon – Siklós mellett – a budavári gyülekezet nyári gyermek- és ifjúsági táborában. „A boldog ember olyan, mint a víz mellé ültetett fa” – ebben a témakörben sokféle gyökérrel megajándékozottakként voltunk együtt. A tábor befejeztével éreztem az utógondozás szükségességét, mert a gyülekezeti gyökerek létrejötte, táplálása életszükséglet a keresõ és a hívõ ember számára egyaránt.
Szülõvárosom, Nyíregyháza evangélikus Kossuth-gimnáziuma fennállásának kétszázadik évfordulóját ünnepelte. Régi diákok számára is hirdettek találkozót. Megrendítõ volt a nagy iskolaudvart megtöltõ mintegy háromszáz öregdiák jelenléte; õk – bár földgolyónk minden tájára szétszóródtak – most két napra újra egymás közösségét keresték. Õsz hajú öregdiákok beszámolóit hallgatva átélhettük, milyen meghatározó számukra mind a mai napig „egyházi iskolagyökérzetük”. Legnagyobb unokánk kántorképzõ tanfolyamon vett részt Fóton. Templomi hangversenyükön sok szép korálénekünket meghallgathattuk. A fiatalok szolgálata egyházzenei gyökereinket erõsítette a sokunk által jól ismert templom népes közösségében. Balatonszárszón családi kapcsolataink gyökereit tápláltuk. Jó volt együtt lenni a kellemes nyári idõben fürdõzés és séta közben, de a legtöbbet mégis az egymással való beszélgetések, a közös családi emlékek felidézése jelentette. Szívesen gondoltunk vissza arra, ahogy szüleink a kereszténység és magyarságunk értékeit továbbadták számunkra. Nyár elején lelkész házaspároknak tartott evangélizáción vettünk részt Gyenesdiáson. Az elõadások és áhítatok szintén gyökereinkrõl kérdeztek. A keresztény ember számára a legfõbb forrás maga Isten, aki a gyökereken keresztül táplál minket. Fontos, hogy erõsek legyenek, s nem közömbös, hogy hova eresztjük a gyökereket gyermekeink és unokáink életében. Adja Urunk, hogy a minket hordozó gyökerek a következõ nemzedékeket is hordozzák és megtartsák! g Szebik Imréné
f
9
H E T I Ú T RAVA LÓ Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. (Lk 12,35) Szentháromság ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli és heti igéinek fókuszában az örök élet áll; elfogadtuk-e már Istennek ezt a kegyelmi ajándékát? Vezérigénk vigyázásra int: készenlétben, útra készen várjuk visszatérõ Urunkat. „Aki úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért, s az Isten bûnbocsátó kegyelmébõl maga övezi fel” – írja Luther. Hová készülünk? Az újjáteremtõ Isten színe elé, mert „íme, új eget és új földet teremt az Úr, és népe örvendez benne örökké” (Ézs 65,17–18; LK). Mit várunk? A võlegény eljöttét! A meg nem tért s újjá nem született, ezért balga (Károlinál: bolond!) szüzek nem mehettek be a menyegzõre, Isten örök országába. „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,13) Az örökkévalóság Ura a mi számunkra a kezdet és a vég; ezt üzeni: „Íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5) Fia érdeméért lehetünk csak gyõztes gyermekei! Mózes nem mehetett be az ígéret földjére e világon, mert a vízfakasztáskor – Áronnal együtt – nem hitt Istenben, és nem tartotta õt szentnek Izrael népe elõtt. De az Úr „eltemette õt a völgyben” (5Móz 34,6). Figyelmeztetése ma nekünk is szól: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1,16) Luther szerint „a szent szó azt jelenti, ami az Isten tulajdona, ami egyedül õt illeti”. Krisztus vérén váltattunk meg, ezért reménykedünk teljes bizonyossággal az õ kegyelmében. Életünk alapja is az Úr Jézus; az ítélet tüzében válik nyilvánvalóvá, hogy szolgálatunk és tanításunk során tûzálló, avagy gyúlékony anyagokat használtunk-e fel. Urába vetett hitéért Isten gyermeke „megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tûzön ment át” (1Kor 3,15); ez azonban nem „tisztítótûz”, mert akit Jézus már megmoshatott vérével, az „teljesen tiszta” (Jn 13,10)! Az örökkévalóság küszöbén Pál kitartó imádkozásra, bölcs magatartásra buzdít: „…a kedvezõ alkalmakat jól használjátok fel.” (Kol 4,5) Ezt tette a „férfias” András apostol is; leleményes szeretetével „hídemberként” Jézushoz vitte testvérét, és elmondta Péternek az örömhírt: „Megtaláltuk a Messiást…” (Jn 1,41) Névünnepén mi is valljuk: „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.” (2Kor 4,5; LK) Földi életét az úgynevezett andráskereszten fejezte be e görög nevû tanítvány. Amikor Jézus kilehelte lelkét, a keresztje alatt álló „százados és akik vele õrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«” (Mt 27,54) Az egyházi év utolsó napján bepillantást nyerhetünk az örökkévalóságba: „…hirdetjük, amint meg van írva: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett«, azt készítette el az Isten az õt szeretõknek.” (1Kor 2,9) Ott az Úr dicsõsége ragyog; nem jutnak be, „csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe” (Jel 21,27). Végül „kitárják a gyöngykaput. / Jézus nyája hazajut.” (EÉ 542,3) g Garai András
EVÉLET LELKI SEGÉLY b „Egyszerûen nem értem a feleségemet. Annyira megváltozott, hogy rá sem ismerek. Pedig mindene megvan, amire csak szüksége lehet. Szép házban lakunk, van mosogatógépe, saját kocsija. Én hûséges típus vagyok, munka után rohanok haza. Gyermekeink már kirepültek, de õk is megmondhatják, hogy nem iszom, nincsenek szenvedélyeim. A nejem mégis boldogtalan, sokat sír, ideges, féltékeny. Az orvos azt mondja, hogy klimaxos. Már a templomba se jár. Bezárkózik. Nem tudom, hogyan segítsek rajta. Olyannak szeretném látni, mint régen!”
Kedves Tibor! Köszönöm bizalmát! És köszönöm azt is, hogy – ellentétben sok közönyös férfitársával – segíteni szeretne hitvesének ebben a nehéz élethelyzetben! Hogy nem söpri a szõnyeg alá a problémát, és sajátjaként keresi a megoldást. Mert újra boldognak szeretné látni a feleségét! Eszembe jut a páli ige: „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (Ef 5,25) Becsülendõ, hogy anyagilag és érzelmileg már évtizedek óta gondoskodásával veszi körül feleségét, de ha lehet, most még inkább támaszt kell nyújtania számára! A menopauza (más néven változókor vagy klimax) természetes esemény, amely minden nõ életében bekövetkezik; a petefészek mûködésének csökkenése vagy teljes megszûnése azt jelenti, hogy döntõen lecsökken a nõi nemi hormon, az ösztrogén mennyisége a változókorba lépett nõ szervezetében. Ez a hormonhiányos állapot számtalan kellemetlen tünettel jár együtt. Ilyenek például a hõhullámok, az éjszakai izzadás, álmatlanság, ingerlékenység. Gyakoriak lehetnek az ízületi és izomfájdalmak, szívdobogásérzés, de pszichés tünetek is, mint például a szorongás és az önértékelés zavara. Levelében írja, hogy felesége boldog-
Szõkéné Bakay Beatrix
talan, sokat sír, ideges és féltékeny az utóbbi idõben. A felsorolt tünetek után egyértelmû, hogy hitvese a menopauza korszakát éli! Így nem lehet csodálkozni azon, hogy érzelmi megnyilvánulásai nem a megszokottak. Hogy sokszor ok nélkül sír, levert, és persze óriási az igény benne, hogy élete párja állandóan bizonyítsa, mennyire szereti, mennyire fontos és értékes a számára. A nõk többségének különösen is nehéz szembenéznie az idõ múlásával. Hiába fiatalos a külsõ, a biológiai órát nem lehet becsapni. Korunk pedig a fiatalságot isteníti. A címlapsztárok plasztikázott szépsége, a ráncosodás elleni krémek és módszerek dömpingje, a sikeres nõk álomvilágának ideája mindmind arról beszél, hogy nekünk, asszonyoknak fiatalnak kell maradnunk bármi áron, hogy versenyképesek lehessünk. Versenyképesek a nálunk fiatalabb munkaerõvel, a férjünket megigézõ ifjú hölgyekkel és minden egyéb kihívással és elvárással szemben. És ez sokszor meghaladja az erõnket, kedves Tibor! Fõleg, ha erre már a hormonok (vagy a hormonok hiánya) is predesztinálnak minket! Higgye el, kedves levélíró testvérem, itt csak a megértõ szeretet segít. Az õszinte, elfogadó légkör. Kedves felesége semmire sem vágyik jobban, mint arra, hogy ön megértse azokat az élettani tényezõket, melyek most olyan sodróan nehéz, de mégis visszafordíthatatlanul természetes szerepet töltenek be a testében. És persze kihatnak lelkiállapotára is. Ez alatt az idõszak alatt nagyon fontos számára a ragaszkodás és a gyengédség. Legyen még figyelmesebb,
mint korábban! Dicsérje meg gyakran, és engedje, hogy hitvese a vállán sírja ki magát. Elképzelhetõ, hogy ha e helyett azzal próbálja vigasztalni, hogy állapota hamar rendezõdik majd, vagy noszogatni kezdi, hogy „szedje végre össze magát”, akkor a várt hatás ellenkezõjét éri el. Nem kell erõltetni azt sem, hogy gondolkodjon pozitívan. Mert most éppen erre képtelen. Nem szabad megróni azért, mert nem megy a templomba! Egészen biztosan úgy érzi, hogy nehezére esne most kedélyesen beszélgetni a gyülekezeti tagokkal. Talán attól is fél, és elõre szégyenkezik is miatta, hogy az istentiszteleten sírógörcs fojtogatja majd, amelyen nem tud uralkodni. Ellenben mellé kell ülni a Szentírással. És vele, érte imádkozni. Isteni válaszokra van szüksége és emberi ölelésre. Hogy megérezze: van felette és mellette valaki, aki megérti, min megy keresztül. Ebben a hordozó imádságos légkörben, együtt érzõ hallgatásával elõsegítheti, hogy felesége kifejezhesse a frusztrációját. Mert ki kell adnia magából a felgyülemlett fájdalmait ahhoz, hogy gyógyulhasson – de nem mindegy, miként! Ha befelé robban a felgyülemlett feszültség, az saját magára nézve, ha pedig kifelé, az a családjára nézve káros. De ha fölfelé, az Úrnak mondja el, kiabálja ki életterheit, akkor elcsendesül a szíve. Így minden bizonnyal testi tünetei is elviselhetõbbek lesznek, és a szeretteitõl sem szigetelõdik el. Tibor, szívbõl remélem, hogy válaszom elindította a megoldás felé vezetõ úton! Ne feledje: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3–4) g Szõkéné Bakay Beatrix
Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztõségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.
FOTÓ: VITÁLIS JUDIT
Klimax kontra szeretet
Serdülni, de hogyan? Ha olykor felidézem az eddigi Szélrózsákhoz kötõdõ emlékeimet, gondolatban gyakran járok a tatai helyszínen is. Szerettem belépni abba a terembe, amelyet Szemerei Gábor fafaragásai díszítettek. A betérõ nemcsak a famunkákat csodálhatta meg, hanem az alkotó verseibõl is olvashatott. Idén újabb verseskötet jelenhetett meg Szemerei Gábor tollából Serdüljetek énhozzám – Gyermekversek nem csak felnõtteknek címmel a Luther Kiadó gondozásában. A fafaragó újra rímfaragó lett. Jelképesnek érzem e képet. Mit lehet egy fadarabból, faágból gyaluval, vésõvel kialakítani? Csak a mûvész látja bele. Mit
SZÓSZÓRÓ
Ifjúságirovat-gazda: Györe Balázs
lehet az Istennel kapcsolatos tapasztalatokból, élményekbõl a szavak segítségével megfogalmazni? Csak a verselõ tudja. S hogyan tud Isten egy kisgyerekbõl kamaszt „faragni”? Ez a Teremtõ titka. De ennek a titoknak egy darabkáját megismerhetik azok, akik elolvassák Szemerei Gábor verseit. A kamaszkor rengeteg kérdést vet fel, számos zsákutcát rejt. Azonban egy biztos: akik képesek Istent az élet apró dolgaiban is észrevenni és segítségül hívni, azok számára még ez az idõszak is könnyebb. „Serdüljetek mesével, játékkal, a természettel, 2000 éves bácsikámmal, imádsággal, a mennyországig, önmagatok tudatára, hitre, boldog életre” – a fejezetcímek is kifejezik, hogy milyen területekre kívánja ráirányítani a figyelmet a serdülõkorból már kinõtt szerzõ. Ezeket a gondolatokat remekül kiegészítik Szemerei Panka illusztrációi. g Boda Zsuzsa
Szemerei Gábor: Serdüljetek énhozzám – Gyermekversek nem csak felnõtteknek. Luther Kiadó, Budapest, 2006. Ára 1300 forint.
10
e
2006. november 26.
krónika
Tanítványok lehetünk
Hatvanéves fájdalom b Hatvan éve, 1946 novemberének második vasárnapján a györkönyi német ajkú evangélikusok százötven éves templomukért adtak hálát az egyház Urának. Örömük azonban nem tarthatott sokáig. Már másnap hajnalban sok házból sírás hallatszott. A kitelepítésre ítélt családokat álmukból verték fel, fél órát adva nekik, hogy összecsomagolják a legszükségesebb holmijaikat…
A pilisi gyülekezet vendégszeretetét élvezhették a Dél-Pest Megyei Egyházmegye területérõl érkezett gyerkõcök a november 18-án rendezett csendesnapon. A sok vidám ének és játék, valamint a kézmûveskedés öröme mellett – az áhítatok és a csoportos beszélgetés révén – komoly üzenetet is a szívükbe zárhattak a résztvevõk: tanítványok lehetünk. Erre mutatott a pilisi konfirmandusok jelenete is. „Valami történt velünk” – ahogyan az Elizeus elhívásáról szóló záróáhítatban Koczor Tamás esperes felejthetetlen tolmácsolásában elhangzott. g Gyõri Péter Benjámin felvétele
Hiába vallották magukat magyar nemzetiségûnek, papírjaikat a hatalom meghamisította, menniük kellett. Három napig a szomszéd falu vasútállomásán, marhavagonokban várták, hogy megkönyörül-e rajtuk a hatóság vagy az Úristen. Voltak, akik éjszakánként hazaszöktek élelemért, ruháért, többen közülük visszatérés helyett elrejtõztek a környéken. Amikor a faluban csütörtök este hírül vették, hogy elindult a szerelvény, meghúzták a harangokat. Hátha még hallják az útra kelõk. Talán utoljára. Így kezdõdött. Akiket elvittek, azokra nem várhatott testvéri fogadtatás német földön, a háború utáni nyomorúságban. Akik maradtak, azok még soká-
Ifjúsági munkás is van itt! Az északiak tanácskozásán Fabiny Tamás püspök, Horváth-Hegyi Olivér püspöki titkár, illetve Füke Szabolcs, Kovács László, Buday Barnabás, Gáncs Tamás és Basa István, a nyugatiakén pedig Ittzés János püspök, Menyes Gyula püspöki titkár, valamint Tubán József, Süller Zsolt, Baranyay Csaba, Kõszeghy Miklós és Licsauerné Gyenge Katalin vett részt. Az õszinte és bensõséges hangulatú beszélgetés során a résztvevõk beszámoltak egymásnak az egyes egyházmegyékben folyó ifjúsági munkáról, arról, hogy kinek-kinek mi az erõssége, illetve a gyenge pontja, azután terveztek: mit és hogyan tehetnek együtt a jövõ évben a közös ügyért. g Frenyó Anna
Minden hónap elsõ hétfõjén 15 és 17 óra között szeretettel várom kerületünk tagjait fogadóórámon a Déli Egyházkerület budapesti, Puskin utcai székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.). Ezenkívül is szívesen találkozom mindenkivel, telefonon (20/824-9990) vagy e-mailben (
[email protected]) történõ elõzetes bejelentkezés alapján. Szeretném, ha minél többen jönnének, hogy kerületünk minden ügyérõl, eseményérõl, örömérõl és problémájáról tudomásom legyen. Erõs vár a mi Istenünk! Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelõje
I S T E N T I S Z T E L E T I R E N D / 2006. november 26. – Budapest Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: 2Pt 3,(3–7)8–14; Ézs 65,17–25. Alapige: Mt 24,37–51. Énekek: 493., 454. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Gémesi Andrea; de. 10. (német, úrv.) D. Szebik Imre; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 4. (szeretetvendégség) Gerhard Hausmann; du. 6. (kápolnában) Balicza Iván; II., Hûvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Gáncs Aladár; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy–Békásmegyer, III., Mezõ u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36–38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (orgonazenés áhítat) Smidélisz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szántó Enikõ; du. 6. (ifjúsági) Aradi György; VIII., Üllõi út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31–33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kõbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. dr. Béres Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (vespera) dr. Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) dr. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., szuplikáció) dr. Hajdú Erzsébet Ilona; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lõcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Béres Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Béres Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hõsök tere 10–11. de. 10. Bittner Abigél; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlõrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Gyõri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Gyõri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széll Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széll Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Gyõri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza.
g Összeállította: Boda Zsuzsa
Az istentisztelet után a templom falán elhelyezett emléktábla köré gyûltek a jelenlevõk. A márványlapon két nyelven ez a felirat olvasható: „»Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de nem pusztulunk el.« 2Kor 4,9. A kitelepítés 60. évfordulóján az igazságtalanul meghurcoltakra és Isten gondviselõ szeretetére emlékezik a Györkönyi Evangélikus Gyülekezet.” Avatóbeszédében dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Györköny szülötte beszélt a történelmi igazságtalanságról, majd – mint az Országos Német Önkormányzat alelnöke – elsõként koszorúzta meg az új emléktáblát. Elhelyezte koszorúját az egyházmegye, a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat, az általános iskola és a gyülekezet is. A megemlékezés az esti órákban folytatódott a mûvelõdési házban, az evangélikus gyülekezet és a helyi német kisebbségi önkormányzat irodalmi összeállításával. Az est végén gyertya gyúlt a kitelepített családok névsora elõtt a meghurcoltak emlékére, gondolva mindazokra is, akiket bárhol a világon bármilyen okból igazságtalanul üldöztek el otthonukból, földjükrõl. g Dr. Zsednai Józsefné
Isten hûséges munkatársa Roszík Mihály (1922–2006)
FOTÓ: MENYES GYULA
Az országban sok helyütt jelen vannak, de talán nem is tudunk róluk. Talán csendben végzik a feladatukat mindennap, és sok fiatal áldja magában a nevüket; talán sokak számára jelzõoszlopként szolgálnak az útkeresésben. Õk az ifjúsági munkások. Egyházunk ifjúsági osztálya célul tûzte ki, hogy az ország különbözõ részein tevékenykedõ ifjúsági munkások között kapcsolat létesüljön. Ennek érdekében – elsõ lépésként – tanácskozásra hívták össze november 17-én az Északi, 18-án pedig a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület egyházmegyei ifjúsági referenseit a két kerület püspöki hivatalába.
ig rettegtek, nem tudván, hogy mikor, milyen névsor alapján és hova indul a következõ vonat. Az utolsó csoportot 1948 márciusában indították útnak a faluból. Voltak, akik soha többé nem láthatták viszont a szülõföldjüket. Többeknek azonban megadatott, hogy késõbb hazalátogassanak, érezve azt a fájdalmat, hogy akinek két hazája van, annak valójában nincs egy sem. Voltak olyanok is, akik többszöri visszatoloncolás után mégiscsak sikeresen hazaértek, és visszamerészkedtek a környéken bujkálók is. Néhány család vissza tudta vásárolni egykori házát, de akadt olyan is, aki haláláig a szomszédból nézte sajgó szívvel a régi portáját. A sebek azóta is fájnak; az emlékek máig könnyeket fakasztanak. Nem csoda hát, hogy a kitelepítés hatvanadik évfordulóján, ez év november 13-án – ahogy a népnyelv mondja: „búcsú hétfõjén” – megtelt az emlékezõkkel az immár kétszáztíz éves templom. Megható volt, amikor az egyházmegye esperese, Szabó Vilmos Béla Ruth könyvének elsõ fejezetét felolvasva elmondta, hogy sorstársként áll a gyülekezet elõtt. Szüleit egykor magyarságuk miatt telepítették át a határ túloldaláról a trianoni határok közé szorított Magyarországra.
„Legjobban Jézust szeretem. Õ tölti be az életem. Szerettem õt szolgálni. Szeretlek téged, gyermekeimet és unokáimat, boldog vagyok velük. Szerettem a gyülekezetet és szegény magyar hazámat. Egész életemet az Isten kezébe teszem. Az Isten nevében, a feltámadás reményében temessetek el” – ez a megrendítõ hitvallás Roszík Mihály kórházi betegágyán hangzott el hitvese és szerettei körében azon az „utolsó elõtti” napon, amikor kedves énekét (Jézusom, Krisztusom, én szerelmesem! – EÉ 381) szlovákul és magyarul énekelve, kedves igéit idézve, imádkozva már csak egy lépés választotta el õt attól, hogy szeretett Megváltója elé álljon. Az áldott lelkipásztori út Szarvasról indult. Roszík Mihály 1922. július 10-én egy szegény család hetedik gyermekeként született. Rengeteget fáradozó szülei a nehéz idõk ellenére egymás után íratták be gyermekeiket a Szarvasi Evangélikus Fõgimnáziumba. Tizenhét éves volt, amikor egy ifjúsági bibliaóra és az azt követõ egész éjszakai nyugtalanság után felkereste lelkészét, majd az együtt imádkozásban megerõsödve vett egy Károli-Bibliát és egy Útmutatót; ezzel „kezdetét vette a Krisztussal való élet”. 1943-ban lett a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Hittudományi Karának a hallgatója, majd 1947. szeptember 14-én Ordass Lajos püspök lelkésszé szentelte Szarvason. A püspök figyelmeztetése, mely szerint a lelkészi eskü teljes életodaadást követel, és szentelési igéje – „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,62; Károli-fordítás) – mélyen és egész életre szólóan bevésõdött Roszík Mihály szívébe. Az az ige pedig, amelyrõl felszentelése után elõször prédikált Tessedik Sámuel szószékén, lelkészi hitvallása lett ötvenkilenc éven keresztül: „Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl.” (1Kor 2,2; Károli-fordítás) Szolgálata elsõ éveiben Nagyszénáson, Szarvason, Budavárban, Pilisen, Budafokon dolgozott hitoktatóként, káplánként. 1950 februárjában a budavári templomban kötött házasságot Glazewski Melittával, aki a budavári gyülekezet tagja volt. Frigyüket Sréter Ferenc áldotta meg. Feleségével igaz társra és munkatársra leltek egymásban; ötvenhét évig éltek együtt. A gondviselõ Isten 1952 nyarán vezette elõször Albertibe, helyettesíteni. A bibliaórán, látva a hívek kezében a szarvasi énekeskönyvet, a „Jézusom, Krisztusom…” kezdetû éneket kezdte énekel-
ni szlovákul. Ekkor az egyik testvér megkérdezte tõle: „Beszél szlovákul?” „Igen, szarvasi vagyok” – hangzott a válasz. Az idõs testvér erre azt mondta: „Akkor ön itt lesz eltemetve…!” Ez ötvennégy évvel ezelõtt hangzott el; az idõs testvérnek igaza lett…
A Tranoscius kegyességén felnõtt, komoly hagyományokkal rendelkezõ alberti gyülekezetben 1952 októberében lett helyettes lelkész Roszík Mihály, beiktatására pedig 1953 februárjában került sor. Nyomasztó körülmények között, elnyomás alatt élt ekkor egyházunk népe. Beszolgáltatás, magas adó, a békekölcsön jegyzésének kényszere, állami, tanácsi és pártfunkcionáriusokkal – olykor az egyházi felsõbbséggel – való küzdelem, titokban, az éjszaka leple alatt végzett keresztelési, esketési szolgálatok: ez jellemezte a mindennapokat. Miska bácsi minderre és felsõbb vezetõk idõnkénti zaklatásaira, fenyegetéseire hol humorral válaszolt, hol bátran szembeszállt velük, azzal a biztos tudattal, amelyet nem félt hangoztatni sem: „Az egyházon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat!” A gyülekezet el volt adósodva, a kassza üres volt. És ekkor elkezdõdött a csoda, amely megmutatta, hogy a hûséges lelkipásztori munka Isten áldásával és a gyülekezeti tagok segítségével milyen gyümölcsöket teremhet… Miska bácsi negyvenhét (!) éven keresztül minden vízkereszt ünnepétõl hat-nyolc héten át végiglátogatta az evangélikus családokat. Sokan visszajöttek a gyülekezet közösségébe, sokan kezdtek naponta az Útmutató szerint is Bibliát olvasni, s a szolgálatok nyomán lelki és anyagi téren is megkezdõdött a növekedés. A gyülekezeti munka mellett a lelkész gondjaira bízták a szeretetotthont is, amelyben kezdetben öten laktak – ugyanolyan nagy szegénységben, mint a
gyülekezet. A diakóniai lelkész kérésére, helyi tanácsi vezetõkkel kötött egyezség alapján otthont adnak tizenöt olyan testvérnek, akiket kitelepítettek a Hortobágyra. Ezzel vette kezdetét a szeretetotthon bõvítése. Az intézmény elõször tizennyolc, késõbb harminc, 1988-ban pedig már ötvenkét fõ befogadására vált alkalmassá. A lelki építkezés mellett gyülekezeti épületek sora épült meg Roszík Mihály öt évtizedes szolgálati ideje alatt. Valami egészen különös tehetsége volt Miska bácsinak a szervezéshez, merész, hosszú távú tervei megvalósításához. Nem ismert lehetetlent. Így nyílt meg a visszakapott egyházi ingatlanok révén a négy csoporttal, százharminc gyermekkel mûködõ óvoda. Mindössze száz nap alatt megépült az alsó tagozat számára a négyosztályos iskola, majd az újabb négy tanterem a felsõ tagozatnak. Átadták a tornacsarnokot, majd az iskolaigazgatói szolgálati lakást is. Közben hazai és külföldi gyülekezeti, ifjúsági csoportok leltek otthonra a gyönyörû vendégházakban, és természetesen nem maradt el a templom külsõ és belsõ renoválása, az orgona javítása vagy a ravatalozóépítés sem. Megbecsültségét jelzi, hogy 2002. augusztus 20-án õ lett Albertirsa elsõ díszpolgára, aki úgy léphetett a gyülekezet elé, hogy sok esetben a negyedik és ötödik generációját ismerte egy-egy családnak. Testvéri szeretete, amely mindig erõsebb volt az indulatoknál, és amely kész volt békejobbot nyújtani, vendégszeretete, humora, gyülekezeti feljegyzései, lelkészi munkanaplója, hatezer leírt igehirdetése, hazafisága azt az ígéretet teljesítette be, amelyet elsõ albertirsai munkanapján az Útmutató igéjében kapott: „Megáldalak téged, és áldás leszel.” (1Móz 12,2) Az aktív gyülekezeti szolgálattól való elköszönés után, meggyengült testi ereje ellenére is boldogan végezte az igazgatótanácsban, a szeretetotthonban, az iskolai hitoktatás területén adódó feladatokat. Betegségei idején, álmatlan éjszakákon át emlékezetében utcáról utcára, házról házra járva vitte imádságban Ura elé drága nagy lelki családjának tagjait, híveit – csakúgy, mint hat gyermekét, a gyermekek családját és a huszonegy unokát, akiknek õ a példaképük. Roszík Mihály evangélikus lelkipásztor áldott, hûséges életén november 9én beteljesedett: „Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Õ, a gyõzelmes hû vezér, / Õ, a gyõzelmes hû vezér.” (EÉ 459,1) g Solymár Péter
2006. november 26.
mozaik
Fogyasztói böjt
HÍREK, ESEMÉNYEK Evangélikus esték Dunaföldváron címû sorozatunk következõ elõadása november 25-én, szombaton 16 órakor lesz a dunaföldvári mûvelõdési ház kistermében (Ilona u. 9.). Próféták és csodatételek – Telepátia, hipnózis, PSI-jelenségek megnyilvánulása a vallásokban címmel Paulinyi Tamás író, PSI-kutató tart elõadást. A belépés díjtalan. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Áment Lukács orgonaestet tart november 26-án 18 órakor a Deák téri evangélikus templomban. Mûsorán Liszt Ferenc, Pikéthy Tibor, Jacques Barthier, Lisznyai-Szabó Gábor és saját mûvei szerepelnek. A Keresztyén Értelmiségi Fórum legközelebbi alkalmán a budahegyvidéki evangélikus templomban (Budapest XII., Kék Golyó u. 17.) november 27-én 18.30-kor Németh Miklós Attila szerkesztõ Nyilvános-e a nyilvánosság? címmel tart elõadást és fórumbeszélgetést. Az alkalomra minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A Páratlanklub következõ alkalmát november 28-án, kedden 18 órai kezdettel tartjuk (elõtte 17.30-tól imaközösségbe hívunk) a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodájának földszinti termében (1085 Budapest, Üllõi út 24.). Szeretni annak ellenére… címmel dialógust indító elõadást tart Honti Irén kórházi lelkigondozó, logoterapeuta. Minden 25 és 40 év közötti egyedülálló fiatalt – nemre, felekezetre való tekintet nélkül – sok szeretettel várunk. A Páratlanklub ötletgazdái és a Magyarországi Evangélikus Egyház Nõi Missziói Szolgálata Szeretettel meghívjuk december 1-jén, pénteken 18 órára a Deák Téri Evangélikus Gimnázium adventi jótékonysági hangversenyére a Deák téri evangélikus templomba (1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.). Ezen az alkalmon a gimnázium tanulói, tanárai és zenei együttesei mûködnek közre. A belépés díjtalan. A hangverseny után összegyûjtött adományokat a gimnázium javára fordítjuk.
Ökumenikus volt a jubileumi istentisztelet Pápán
ÜZENET AZ ARARÁTRÓL
A pápai református templomban október 29-én délelõtt ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a kollégium fennállásának 475. évfordulójáról, összekapcsolva ezt az eseményt a reformáció emléknapjával. A templom megtelt az ünneplõkkel, erre az alkalomra messzirõl is eljöttek az iskola volt diákjai. 1954-ben államosították a nagy hírû református kollégiumot. Isten segítségével az újraindítása utáni tizenötödik tanévben ismét sok diák tanulhat az intézményben, melynek jelszava – „Istennek, hazának, tudománynak” – a kollégium szellemiségét is hirdeti. Giay Frigyesné (Ajka)
Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla E-mail:
[email protected]
nosságát szorgalmazó kampánytevékenységgel, képzések, tréningek szervezésével, fesztiválokon és különbözõ rendezvényeken való személyes megjelenéssel valósítja meg. Emellett koordinálják a magyar környezetvédelmi szervezetek Ökológiai Fogyasztóvédelmi Munkacsoportját, valamint a közép- és kelet-európai országok hasonló céllal mûködõ szervezeteinek hálózatát. A sok esetben egyre súlyosbodó problémák megoldása és megelõzése nemcsak az állam és a vállalatok feladata: egyre inkább nekünk, egyéneknek is ismernünk és vállalnunk kell felelõsségünket és feladatainkat. Ha sokunk figyelmét sikerül felhívni ezekre a kérdésekre és elterjeszteni az egyszerre környezet-, társadalom- és egészségtudatos magatartásformákat, akkor nemcsak környezetünk és egészségünk állapota javul, de – a megnövekedõ elvárásokkal szembesülve – az állami és vállalati szereplõknek is többet kell tenniük a tisztább, fenntarthatóbb környezetért. A témáról és az egyesületrõl bõvebben a www.nevasaroljsemmitnap.hu, a www.tve.hu, valamint a www.tudatosvasarlo.hu internetes oldalon olvashatnak. g Összeállította: J. Cs. Cs.
Erdélyi értekezés A Brassói Egyházmegye lelkészi kara november 8-án Pürkereczen találkozott értekezés végett. A havi egy alkalommal tartandó lelkészi „értekezés” célja elsõsorban a szolgálatra való közös felkészülés, igehirdetési alapigék közös kidolgozása, továbbá a gyülekezetekben felmerülõ gondok, problémák közös megtárgyalása. Az értekezés igemagyarázattal kezdõdött. A harmadvég vasárnapjára szóló alapige Jób 14,1–6 volt, melyet Domokos Jenõ lelkész bevezetõ magyarázatai után a lelkészek közösen próbáltak meg aktualizálni. Az elmúlás gondolata mindannyiunkat foglalkoztat, a kérdés csak az, hogy miként lehet szembenézni ezzel a ténnyel. Nekünk, keresztényeknek van Megváltónk, és ez a tudat felold minden feszültséget, megold minden nyitott kérdést. Az igemagyarázatok után a beszélgetés a hétköznapi tervekre, gondokra terelõdött. Az egyházmegyében való ifjúsági munkáról szóló tervek is napirendre kerültek, valamint esetleges akadályokról is szó esett velük kapcsolatosan, majd késõbb az építkezési, templom- és parókiajavítási tervek kerültek asztalra. Ígéretes támogatási lehetõségek is akadnak, csupán türelemmel ki kell várni az idejüket. Az értekezés ebéddel zárult, melyre a pürkereczi gyülekezet látta szívesen a lelkészeket. A következõ lelkészi értekezés a következõ hónap elsõ szerdáján lesz jó reménység szerint. Nagy Adél (Sepsiszentgyörgy)
Nem volt mód a megemlékezésre Hajdanán az egyházi iskolák igencsak elõtérbe helyezték nevelésükben a múlt tiszteletét, a hazaszeretetet. Kiváló iskolák voltak; itt nemcsak a Fasorból kikerült Nobel-díjasok sorát említjük, hanem az egyszerû, egy-két tanerõs kis falusi, tanyasi iskolákat is. Évtizedek múltak, tantervek váltották egymást, megszakítva a tudás, a nemzeti becsület elõtérbe helyezését is. Eme gondolatok sajnálatos bizonyságát éltem át nemrégiben. Száz éve hozták vissza II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak a hamvait hazai földre, közöttük Thököly Imréét is. Thököly közismerten (?) evangélikus fejedelem volt; sokat tett szabad vallásgyakorlásunkért. Õt a Deák téri templomban ravatalozták fel, mielõtt Késmárkra, végsõ nyughelyére szállították. E sorok írója úgy gondolta, hogy az évforduló a Deák téren is a megemlékezésre, egy imára, rövid visszatekintésre adott volna alkalmat. Ennek érdekében kerestem meg közvetve a Deák téri evangélikus iskola vezetõségét. Illetékestõl visszahívást is kaptam; bár ne kaptam volna. A kellemes, illetékes nõi hang közölte: bizony a diákok leterheltek, bizony ilyen visszaemlékezésre alapjában nincs mód, no meg minek? A tanulók számtalan dologgal foglalkoznak. Köszöni a javaslatot, de nem látja értelmét egy ilyen emlékezésnek. Az évforduló alkalmából északi szomszédaink fényes, szó szerint világra tekintõ ünnepségsorozatot szerveztek, a hazánkban élõ törökök is megkoszorúzták a hõsök szobrait. Az evangélikus iskola a múlt megidézésével ez alkalomból nem foglalkozott. Nem volt arra mód, hogy az iskolától száz méterre álló, hajdan a ravatalnak fedelet adó templomban megjelenjenek. Hajdanán az egyházi iskolák elõtérbe helyezték a múlt tiszteletét, ami a diákoknak erkölcsi erõt adott egész életükön át. Hogy az eset bizonysága szerint napjainkban másként van? Ennek több oka lehet: személyi, hanyagság vagy éppen csak. Egy tény: a hagyomány, a nemes hagyomány ápolásának igényét, az emberi tiszteletadást ez az eset semmi esetre sem bizonyítja! Matthaeidesz Konrád (Budapest)
Thököly, a „szlovák” király? Gyülekezeti kirándulás keretében jutottunk el Garamszegre, ahol az artikuláris fatemplomot kívántuk megtekinteni. A lelkésznõ kedvesen fogadott bennünket, és elmondta, hogy csak egy kicsit tud magyarul, ezért engem kért meg az ismertetõ felolvasására. Amikor ahhoz a mondathoz értem, hogy „1681-ben Thököly gróf kényszerítette I. Lipót császárt, a »szlovák királyt« (így hívta a nép), hogy járuljon hozzá az evangélikus vallás szabad gyakorlásához”, mindjárt megálltam. Lehetetlennek tartottam, hogy egy Habsburgot – ráadásul I. Lipótot – így nevezzenek. Hamar kiderült, hogy már más is észrevette a megyei idegenforgalmi hivatal kiadványában levõ hibát. A dolog azonban nem ilyen egyszerû. Amikor jobban megnéztem a szlovák eredetit, majd a német és az angol szöveget, akkor vettem észre, hogy azokban ez a mondat már így szerepel: „1681-ben a késmárki Thököly gróf, akit »szlovák királynak« is neveztek, kényszerítette I. Lipót császárt, hogy némi szabadságot adjon az evangélikusoknak.” Érdekes módon ez a megnevezés a
francia nyelvû fordításból hiányzik. Talán az illetõ nem akart olyat leírni, ami nem igaz. Nos, én még nem hallottam arról, hogy Thököly valaha „szlovák király” lett volna. Arról azonban igen, hogy õ volt a „kuruc király”. A kettõ azonban nem ugyanaz. Itt vannak a gondok a szlovák–magyar kapcsolatokban. Szlovák testvéreink abbeli igyekezetükben, hogy önálló történelmet kreáljanak maguknak, elhallgatják az ezeréves magyar állam létezését. A gyanútlan külföldinek olyat írnak le, hogy „a 16. század végére a szlovák állam lakosainak 90%-a evangélikus lett”. Thököly Imrét nem lehet letagadni, viszont ki lehet sajátítani, ha hagyjuk. Nem tudom, õ mit szólna ehhez, ha feltámadna, és esetleg még rá is szólnának, hogy ne beszéljen magyarul. Magyar és szlovák történészek, politikusok és közéleti emberek közös feladata lehetne, hogy az ehhez hasonló eseteket helyre tegyék, hogy ne jelenjenek meg olyan könyvek és kiadványok, amelyek megváltoztatva adják közre a történelmi tényeket. g Koháry Ferenc
A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített és szerkesztett formában közölje. A levelek teljes terjedelmükben, szerkesztetlenül lapunk internetes kiadásában olvashatók (www.evelet.hu).
HIRDETÉS
Meghívó esperesiktatásra A Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye szeretettel meghívja Önt a december 3-án, vasárnap 15 órakor kezdõdõ istentiszteletre és az azt követõ ünnepi közgyûlésre a nyíregyházi evangélikus Nagytemplomba, ahol dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke beiktatja hivatalába Sztankó Gyöngyi esperest.
SZERETETVENDÉGSÉGRE…
Megrendelõlap
Sakktábla Hozzávalók a világos tésztához: 4 tojás, 20 dkg kristálycukor, 4 kanál langyos víz, 15 dkg liszt, 1 csomag sütõpor. A sötét tésztához: 4 tojás, 20 dkg kristálycukor, 4 kanál langyos víz, 15 dkg liszt, 1 csomag sütõpor, 2 evõkanál kakaó. A tésztacsíkok összeragasztásához lekvárra lesz szükségünk; a sütemény tetejére pedig olvasztott csokoládé kerül majd. Elkészítés: mindkét tésztánál jól kikeverjük a tojássárgákat a kristálycukorral és a langyos vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütõport. A legvégén belekeverjük a kemény habbá felvert tojásfehérjéket. A sötét tésztához hozzáadjuk a kakaóport is. Kibéleljük a legnagyobb tepsit sütõpapírral, majd egymás után megsütjük a kétféle tésztát. 160–170 Celsius-fokon
Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet egy hónapra: 780 forintért
fél évre: 4680 forintért
három hónapra: 2340 forintért
egy évre: 9360 forintért
Név:
légkeveréses sütõben körülbelül 20 percig sütjük. Még langyosan vágjuk fel olyan széles csíkokra a tésztát, amilyen magas. A kétféle színû csíkokat felváltva egymás mellé helyezzük, lekvárral megkenve egymáshoz ragasztjuk. A legvégén leöntjük olvasztott csokoládéval a süteményt. Még jobb íze lesz, ha legalább fél napig állni hagyjuk felszeletelés elõtt.
Cím: A fenti elõfizetési díjak belföldre érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETÛKKEL töltse ki, és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Élet szerkesztõsége, 1085 Budapest, Üllõi út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Elõfizetés”.) A szelvényt az 1/486-1195-ös faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az elõfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse Vitális Juditot az 1/317-1108-as vagy a 20/824-5519-es telefonszámon.
A Ne vásárolj semmit! napnak Magyarországon már hétéves hagyománya van. Azokban az országokban, ahol a fogyasztói „kultúra” már korábban elhatalmasodott, tíz éve tartják meg a fogyasztói böjt napját. Az idén több mint hatvan országban több százezer ember vesz részt az egynapos vásárlási szünetben. A kezdeményezés nem más, mint összefogás és együttes kiállás a krónikus túlfogyasztás ellen, amely szinte minden környezeti, pszichológiai és politikai gondunk forrása. A reklámoknak, a fõsodrú média által közvetített ideáloknak, melyek már kiskorunk óta befolyásolják világképünket, az a céljuk, hogy úgy érezzük: egyre több igényünk, vágyunk támad, amelyeket minél gyorsabban és minél drágábban ki kell elégítenünk. Mindeközben elterelõdik a figyelem arról, hogy a fogyasztói boldogságérzetet fenntartó termékek elõállítása többnyire hosszú távon fenntarthatatlan mértékben veszi igénybe környezetünket. Az is elmondható, hogy sokan tartják fontosnak a környezetvédelmet „általá-
11
EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL
FOTÓ: BODA ZSUZSA
b A környezetvédõ és más fogyasztáskritikus szervezetek minden év novemberének utolsó péntekén arra kívánják fölhívni a figyelmet, hogy a civilizációnk által diktált túlfogyasztás számtalan káros környezeti és társadalmi következménynyel jár. November 24-én, azaz a Ne vásárolj semmit! napon mi is egyszerûen csatlakozhatunk ehhez a kezdeményezéshez…
ban”, de fogalmuk sincs arról, hogy a saját életükben mit tehetnének a környezet megóvása, kímélése érdekében. A legtöbben azzal sem vagyunk tisztában, hogy életmódunk, illetve egyes szokásaink károsak is lehetnek a természeti és társadalmi környezetre, de akár a saját egészségünkre is. A kedvezõtlen hatások sokszor nehezen észlelhetõk rövid távon, hosszú távon azonban mindenképp fenyegetik saját életminõségünket, illetve gyermekeinkét és unokáinkét. A legtöbb (helyi és globális) környezeti, társadalmi és egészségügyi probléma visszavezethetõ az egyéni életformákra és fogyasztási szokásokra. Gondoljunk csak a fogyasztói igényeket kiszolgáló ipar által elõidézett környezetszennyezésre; a fejlett országok érdekeit képviselõ kereskedelmi és világgazdasági rendszer igazságtalanságaira; a termékek gyenge minõsége és rövidebb élettartama miatti fokozott hulladékképzõdésre; az egyre fokozódó energiafogyasztásra és egyre több elektromos hulladékra – csak hogy néhányat kiragadjunk a végtelennek tûnõ listáról. Kijelenthetõ, hogy számos probléma megoldásának kulcsa a fogyasztói tudatosság fejlesztése. A 2001 tavasza óta mûködõ Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete az általunk vásárolt termékek és szolgáltatások környezeti és társadalmi hatásával foglalkozik, illetve azzal, hogy miként csökkenthetõk a negatív hatások. Az egyesület céljait internetes portál mûködtetésével, nyomtatott magazin (Tudatos Vásárló), tájékoztató kiadványok és könyvek kiadásával, oktatási és tanárképzési programmal, a vállalatokkal kapcsolatos közérdekû adatok nyilvá-
f
Elõfizetéssel kapcsolatos e-mailjét a
[email protected] címre küldheti el.
12
e
2006. november 26.
HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK
Új nap – új kegyelem Vasárnap
Meghívó
Tisztelt Elõfizetõink!
A Luther Kiadó és az Evangélikus Élet szerkesztõsége mindenkit sok szeretettel hív és vár Füller Tímea Tök Tóbiás kalandjai címû gyermekkönyvének adventikoszorúkészítéssel egybekötött bemutatójára december 9-én 10 órától a kiadó könyvesboltja melletti nagyterembe (1085 Budapest, Üllõi út 24.). Belépõdíj: egy csomag keksz. Azért, hogy az alapanyagok megfelelõ mennyiségben álljanak rendelkezésre, kérjük, részvételi szándékukat elõzetesen jelezzék Boda Zsuzsánál (
[email protected]; 20/824-8283).
Egy sajnálatos hiba miatt a már kiküldött, a jövõ évre vonatkozó díjbekérõ levelünkben téves összeg, 4860 forint szerepelt az Evangélikus Élet féléves elõfizetési díjaként. A helyes összeg 4680 forint. Kérjük, ha még nem fizették be a díjat, akkor ezt az összeget írják a csekkre. Ha már befizették, akkor a következõ félévben természetesen ennyivel kevesebbet (4680 forint helyett 4500 forintot) kell majd befizetniük. Szíves megértésüket kérve, testvéri üdvözlettel: Vitális Judit
A Luther Kiadó hírei Megjelent a jövõ évi Evangélikus naptár és a bibliaolvasó Útmutató! Kiadványaink megvásárolhatók a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllõi út 24.), a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4.), a kiadó elektronikus boltjában (bolt.lutheran.hu), illetve a gyülekezeti iratterjesztésekben. A kiadványok megrendelhetõk a kiadótól: Luther Kiadó, 1085 Budapest, Üllõi út 24.; fax: 1/486-1229; e-mail:
[email protected]. • Evangélikus naptár 2007: 296 oldal, 142×197 mm, 720 Ft • Útmutató 2007: 144 oldal, 119×163 mm, 290 Ft • Útmutató 2007 olvasmányokkal: 216 oldal, 119×163 mm, 480 Ft Az idén is szeretettel várnak minden érdeklõdõt a szervezõk a december 1-jén és 2-án ismét megrendezendõ keresztény adventi könyvvásárra, melynek helyszíne az elõzõ évekhez hasonlóan a Lónyay Utcai Református Gimnázium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1–7.). Nyitva tartás: pénteken 14–19, szombaton 9–16 óráig. A könyvvásáron a Luther Kiadó is szeretettel várja kedves vásárlóit könyvasztalánál. A vásár ideje alatt kiadványaink 15% kedvezménnyel vásárolhatók meg.
ÚJ HARANGOT RENDELJEN IFJ. FARKAS TITUSZTÓL MINDEN MÉRETBEN A LEGKEDVEZÕBB ÁRON 30 KG-TÓL 11 000 KG-IG
Kiváló minÕség, kitÕnÕ kidolgozás, kedvezÕ ár, hangzásra öntve! Harangvillamosítás, harangtartóállvány-készítés, programozóórák, harangvezérlés telefonról, toronyóra-készítés, -szerelés, alkatrészeladás. REFERENCIA 400 TEMPLOMBÓL!
Harangszó 2003 Bt. Ifj. Farkas Titusz 2200 Monor, Kistói út 26. Tel.: 30/371-9696, fax: 29/410-119 A Harangszó 2003 Bt. a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatója.
Az én lelkemet adom belétek, és azt mûvelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Ez 36,27 (Jn 16,13a; Mt 25,1–13; Jel 21,1–7; Zsolt 90) Az egyházi év utolsó hetének küszöbén – amikor figyelmünk a vég, az ítélet és a számadás felé fordul – a prófétai szó evangéliumot hirdet. Isten a lelkét adja, hogy az vezessen minket. Ezzel egyrészt azt teszi világossá, hogy magunktól képtelenek vagyunk tenni akaratát, Lelkével elvégzi azt bennünk és velünk. Másrészt a Lélek segítségünkre van abban, hogy idejében megtérjünk, parancsolatai szerint éljünk, megtarthassuk és teljesíthessük akaratát.
Hétfõ A tanítványok összeszedték, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérbõl való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek. Jn 6,13 (Jóel 2,21; 5Móz 34,1–7/8/; Ézs 1,1–9) Jézus mindig bõségesen ad, nem szûkmarkúan. A nagy tömeg már jóllakott, a maradék felesleges. Emberi elgondolás szerint igen, de Jézus szemével nem. Az igéjével tápláló Jézus úgy látja ma is, hogy ami feleslegesnek látszik, az is éltetõ, erõt adó táplálék. Az utolsó idõkben is érdemes a „morzsákra” figyelni. Életet adó, örök életre vezérlõ táplálék lehet nekünk is, másoknak is.
Kedd A héten a következõkért imádkozunk: Keszthely–Hévíz–Tapolca–Sümeg és környéke (vasárnap); Malomsok (hétfõ); Szõlõtõ Alapítvány (kedd); Fébé Evangélikus Diakoniszsza Egyesület (szerda); Temesvár (csütörtök); Nagylak (péntek); Pozsony (szombat). A Lutheránus Megújulás által szervezett imamozgalom
APRÓHIRDETÉS 1945 elõtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 1/340-8016. Egyházi textilek mûhelye, Gyõr. Lutherkabátok, barettek, stólák, oltárterítõk stb. készítése. Telefon: 20/947-6248; internet: www.raabmarkitextil.atw.hu. Hegyi beszéd címmel keresztény médiaiskola indul: www.hegyibeszed.com.
A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsõítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. (Róm 15,5–6 Zsolt 68,27; 1Pt 1,13–21; Ézs 1,10–20) Nagyon érezzük életünkben az egyetértés hiányát. Közösségek, kapcsolatok mennek tönkre, meghidegül a szeretet, és kibírhatatlan lesz az élet. Szükségünk van arra az erõre, amelyet csak Isten adhat meg. Tõle kaphatunk türelmet, hiszen õ hosszútûrõ mivelünk. Kész volt feláldozni Fiát, hogy eltörölje a bûnt, mely az egyetértés akadályozója és tönkretevõje. Tanít a türelemre, hogy nyugodt életet élhessünk, és ezzel is dicsõíthessük mennyei Atyánkat. Így veszi el nyomorúságunkat, és vigasztal bennünket.
Szerda Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Dán 9,18c (1Kor 15,10; 1Kor 3,9–15; Ézs 2,1–5) Tanuljuk meg Dánieltõl Isten kegyelmes voltát és a kegyelemben való bizakodást! Amikor Isten szabadításáért, életünk nyugalmáért imádkozunk, nem a magunk tetteiben bizakodunk. Lutherrel együtt valljuk, imádkozzuk és énekeljük: „Nékünk nincs semmi érdemünk, / Csak kegyelmedbõl élünk.” (EÉ 402,2) Ez Isten csodálatos igazsága: õ cselekedett értünk. Életmentõ segítsége az õ dicsõségét szolgálja, és ha mi erre az irgalomra bízzuk magunkat, ezzel is dicsõségét munkáljuk.
Csütörtök Mi a Lélek által, hitbõl várjuk az igazság reménységét. Gal 5,5 (Ézs 45,17; Kol 4,2–6; Ézs 3,1–15) Az ige útmutatása a héten már többször mutatott a Lélek munkájára. Krisztus visszajövetelére nem készülhetünk a magunk gondolkodásával, filozófiájával. Eljövetele az igazság beteljesedése lesz. De az ítélet nem emberi igazságunk szerint lesz! Jézus elhozta Isten „másféle igazságát”, azt, hogy az ártatlan Bárány áldozata elegendõ minden bûnünk eltörlésére, megbocsátására. A Lélek munkálja bennünk azt a hitet, mely reménységgel tud bízni abban, hogy Istennek ez az igazsága a miénk is. Örömmel, nem pedig félelemmel várjuk visszajövetelét!
Péntek
VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió mûsoraiból november 26-tól december 3-ig VASÁRNAP
HÉTFÕ
KEDD
SZERDA
8.30 / Civil rádió Evangélikus félóra az Evangélikus Rádiómisszió szerkesztésében 9.55 / mtv Örömhír. Az evangélikus egyház mûsorában többek között Prõhle Gergely országos felügyelõ iktatásáról kapunk vetített képes beszámolót, valamint a Mark S. Hanson püspökkel, a Lutheránus Világszövetség elnökével készült interjút láthatjuk. (ism.: m2, 12.55) 12.05 / Duna Tv Élõ egyház (26') 17.55 / Duna II. Autonómia A forradalom hite (magyar dokumentumfilm-sorozat) 6/5. rész: A láng új hazája – Ausztria–Nagy-Britannia (30')
12.10 / PAX Hatvan év az orgonánál Portréfilm Brenner Istvánról (ZMC – 10') 18.10 / mtv Jog-alap Jogrendünk alapjai és aktuális kérdések 1. rész: Az állam és egyház viszonya (10') 18.00 / Viasat History A Tádzs Mahal rejtélye (60') 19.15 / Bartók rádió Barátságos bölcsességek Gyulai József fizikus és zeneszerzõ (30') 19.20 / PAX (premier) Jubál 2005 Tûzveszély-koncert (28') 20.15 / Bartók rádió Bach: János-passió (115')
11.00 / Duna Tv Isten kezében Szent Erzsébet-év (ism.) (26') 13.30 / Kossuth rádió Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája 16.55 / Duna II. Autonómia Magyar történelmi arcképcsarnok Székely Bertalan (magyar ismeretterjesztõ sorozat, 2002) (29') 19.30 / PAX (premier) Jubál 2005. Kidron-koncert (30') 20.00 / Duna Tv Philemon és Baucis (magyar játékfilm, 1979) (50') 22.00 / Duna II. Autonómia Credo. Schlachta Margit 1884–1974 (magyar dokumentumfilm, 1995) (70')
11.20 / Kossuth rádió Tetten ért szavak (13') 12.40 / PAX 100 éves a fasori evangélikus templom (ZMC – 92') 13.30 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitõl fogva…” A református egyház félórája 15.40 / Bartók rádió Hitélet és történelem A Rákóczi-kor és a kuruc költészet vallási lírája (20') 19.30 / PAX (premier) Jubál 2005 November-koncert (20') 20.00 / Duna Tv A borostyánhalász (német játékfilm, 2004) (89') 20.47 / Bartók rádió Meditáció. Verseit elmondja: Pilinszky János. (15')
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
VASÁRNAP
10.00 / Filmmúzeum Különös házasság (magyar játékfilm, 1951) (105') 11.00 / Duna Tv Élõ egyház (26') 19.15 / Bartók rádió Kultúrhistóriák A bécsi Collegium Hungaricum (30') 19.30 / PAX (premier) Jubál 2005 Új Teremtés-koncert (20') 20.00 / Hallmark Arccal a Nap felé (amerikai film, 2002) (120') 21.04 / Petõfi rádió Mindentudás Egyeteme Vígh László: A membrántutajoktól a lipidterápiáig – Mindennapi stresszeink és betegségeink új megközelítésben (56')
6.33 / Kossuth rádió Az én hazám 13.00 / PAX Egyház és állam. A szolgáló egyház (39') 13.30 / Kossuth rádió Örüljetek az Úrban mindenkor! A metodista egyház félórája 14.05 / Bartók rádió Mese és reménység Sütõ András novelláinak rádióváltozata (55') 16.55 / Duna II. Autonómia Magyar történelmi arcképcsarnok Lotz Károly (magyar ismeretterjesztõ sorozat, 2002) (29') 19.30 / PAX (premier) Jubál 2005. Só-koncert (20') 21.40 / Filmmúzeum Utazás a koponyám körül (magyar játékfilm, 1970) (77')
7.30 / Rádió C (FM 88,8) Evangélikus félóra az Evangélikus Rádiómisszió szerkesztésében 8.15 / Duna Tv Hókirálynõ (orosz játékfilm, 1966) (80') 9.00 / mtv A Trianon-szindróma V/3. rész (25') 12.05 / Duna Tv Isten kezében A férfi a család papja (26') 20.04 / Kossuth rádió Aranyemberek. Dr. Frenkl Róbert professor emeritus (ism.) (31') 20.25 / PAX János-passió (107') 20.30 / Duna II. Autonómia Rivalda Ghymes együttes (75')
8.25 / Kossuth rádió Édes anyanyelvünk (5') 9.55 / mtv Örömhír. A református egyház mûsora (26') 10.40 / Duna Tv Pali bácsi (magyar dokumentumfilm, 2006) (26') 12.05 / Duna Tv Élõ egyház (26') 15.07 / Bartók rádió Beszélgetés az egyházzenérõl Protestáns egyházzene ma 2. rész (53') 17.04 / Kossuth rádió Kossuth-este a Márványteremben 17.55 / Duna II. Autonómia A forradalom hite (magyar dokumentumfilm-sorozat) 6/6. rész: A bíboros forradalma (Mindszenty) (29')
A szétszóródottakat összegyûjtöm, dicsõvé és hírnevessé teszem õket az egész földön, ahol gyalázták õket. Zof 3,19 (Jel 21,5; Mt 27,50–54; Ézs 4,2–6) A prófécia a babiloni fogságból szabaduló népnek szól. Legnagyobb nyomorúságuk a szétszóródottság. Vannak „otthon maradtak” és szórványban élõk. Isten népének, az egyháznak ma is ilyen a helyzete. Kisebbségben élünk a világban és különbözõ helyzetekben. Szeretnénk látni a nagy egészet, de csak a különbségeket tapasztaljuk. Elismerés, megtûrés, gyalázás és üldözés egyaránt elõfordul, de arra van ígéretünk, hogy Krisztus visszajövetelekor nyilvánvalóvá lesz az összegyûjtés, a Krisztusban, hitben és hûségben feltámadottak együttléte, a gyõztesek öröme, az üdvözültek dicsõsége és hírneve.
Szombat Mert én hû vagyok – így szól az Úr –, nem tart örökké haragom. Csak ismerd el bûnödet, hogy hûtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. Jer 3,12c–13a (3Jn 11b; Jel 21,10–14.21–27; Ézs 5,1–7) A hûséges Isten áll az utolsó idõk eseményei mögött. Hûsége abban mutatkozik meg, hogy „nem tart örökké” haragja. Emésztõ tûz és kárhozatos pusztulás lenne haragjának következménye; Krisztus ettõl váltott meg minket. Ma is szól a megtérésre hívó szó ezért. Amit tennünk kell: elismerni bûnünket, hûtlenségünket, Istentõl való elfordulásunkat. És elfogadni hittel irgalmát, hogy haragja megszûnt, és megkegyelmezett nekünk. g Tóth-Szöllõs Mihály
HIRDETÉS
CÍMVÁLTOZÁS A Kõszegi Evangélikus Egyházközség új címe és telefonszáma: 9730 Kõszeg, Zrínyi u. 6. Tel./fax: 94/361-145. Az eddigi 94/563-154-es számon a Kõszegi Evangélikus Szeretetotthon érhetõ el.
A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail:
[email protected] EvÉlet on-line: www.evelet.hu Hirdetésfelvétel:
[email protected] Szerkesztõség: 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztõségi titkár: Boda Zsuzsa (
[email protected]). Fõszerkesztõ: T. Pintér Károly (
[email protected]). Olvasószerkesztõk: Gyõri Virág vez. szerk. (
[email protected]), Dobsonyi Sándor (
[email protected]). Korrektor: Huszár Mariann (
[email protected]). Tervezõszerkesztõ: Nagy Bence (
[email protected]). Fõmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (
[email protected]). Rovatvezetõk: Bogdányi Gábor – EvElet on-line (
[email protected]), dr. Ecsedi Zsuzsanna – Cantate (
[email protected]), Kendeh K. Péter – Oratio Oecumenica (
[email protected]), Kõháti Dorottya – Új nap – új kegyelem (
[email protected]), Véghelyi Antal – A vasárnap igéje (
[email protected]). Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302
Kiadja a Luther Kiadó (
[email protected]) 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/317-5478, 1/4861228; 20/824-5518, fax: 486-1229. Felelõs kiadó: Kendeh K. Péter (
[email protected]). Nyomdai elõállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelõs vezetõ: Máthé Sándor vezérigazgató E-mail:
[email protected] Elõfizethetõ közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az elõfizetési díj belföldön negyed évre 2145 Ft, fél évre 4290 Ft, egy évre 8580 Ft, szomszédos országba egy évre 29 000 Ft (116 euró), egyéb külföldi országba egy évre 33 800 Ft (135 euró). Csak a minden hónap 16-ig beérkezõ lemondásokat tudjuk az azt követõ hónap elsejével töröltetni, ellenkezõ esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelõzõ hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfõ délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggõ (és a szerkesztõséggel elõzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendõ kéziratokat az
[email protected], a hirdetéseket a
[email protected] címre várjuk.
