Lenyűgöző történet az elejétől a végéig csak úgy izzik benne a feszültség és az izgalom TERRY BROOKS

Hangakiraly_2016_I_kotet_beliv.indd 1

2016.03.28. 15:31:24

Greg Keyes az amerikai Mississippi államban, Meridian városában született. Nagy létszámú családja élt-halt a mesemondásért. Antropológiát tanult a Mississippi állami egyetemen, majd a Georgiai egyetemen, azután Fotó: Ji-Elle úgy döntött, hogy teljesen az írásnak szenteli az idejét. Nevéhez fűződik az Értelmetlenség kora tetralógiája, A Váltott Isten gyermekei sorozatból a magyarul már megjelent Folyamszülött, és a Hollóisten című kötetek, a The Elder Scrolls sorozat, és a Star Wars Új Jedi Rend regényei közül a Győzelem éle I: Hódítás és a Győzelem éle II: Újjászületés. Jelenleg Georgiában, Savannahban él.

Lenyűgöző történet… az elejétől a végéig csak úgy izzik benne a feszültség és az izgalom TERRY BROOKS

A Hangakirály Greg Keyes legújabb, elegáns fantasy regénye. A szárnyaló fantázia világában játszódó történet egy lenyűgöző, sodró lendületű, négy részes könyvsorozat első kötete. Magával ragadó szöveget olvashatunk, amit mintha komor, erőteljes ecsetvonásokkal festettek volna papírra. AMAZON.COM

Keyes elképesztő ügyességgel ötvözi a kultúrákat, vallásokat, intézményeket és nyelveket… Az olvasóra egy lenyűgözően érdekes, csodálatos világ vár. PUBLISHERS WEEKLY


2016.03.28. 15:31:24

ANGAKIRÁLY I. KÖTET


2016.03.28. 15:31:25

HANGAKIRÁLY – I. KÖTET A tövis és a csont országai: első könyv

A sorozatban megjelent: Hangakirály I–II.

Előkészületben: Kriptaherceg Vérlovag Született királynő

A szerző további, kiadónknál megjelent könyvei: Folyamszülött Hollóisten I–II. Pokoli város Lelkek ura


2016.03.28. 15:31:25

ANGAKIRÁLY I. KÖTET

A TÖVIS ÉS A CSONT ORSZÁGAI-SOROZAT

DELTA VISION 2016


2016.03.28. 15:31:25

Greg Keyes HANGAKIRÁLY I. kötet

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Greg Keyes: The Briar King Copyright © 2003 by J. Gregory Keyes Hungarian translation © Varga Csaba Béla, 2015 Borító © Pozsgay Gyula, 2015 Kirk Caldwell eredetije alapján a magyar térképet készítette: Giczi Gyula All rights reserved!

A mű a képzelet szüleménye. A nevek, szereplők, helyszínek és események a szerző képzeletének termékei vagy kitalált dolgok. Bárminemű hasonlóság valós élő vagy halott személyekkel, eseményekkel és helyszínekkel csupán a véletlen műve.

© Delta Vision Kft., 2016 Szerkesztés: Erdélyi István Tördelés, nyomdai előkészítés: Giczi Gyula Korrektúra: Dobos Attila Kiadja a Delta Vision Kft. Minden jog fenntartva!

ISBN 978-963-395-107-1 ISBN 978-963-395-142-2 Ö

Delta Vision Kft. 1092 Budapest, Ferenc krt. 40. Telefon: 36 (70) 322-3093 www.deltavision.hu


2016.03.28. 15:31:25

KÖTET

Fivéremnek, Timothy Howard Keyesnek


2016.03.28. 15:31:25


2016.03.28. 15:31:25

Tudd hát, ó, Félelem Büszke Szíve, hogy azon régmúlt napok során nem voltak királyok és királynők, sem nagyurak vagy nemesek. Everont, melyet az Ember Korának is neveznek, számtalan olyan évezred előzi meg, melyek csak a sötét urakat és a rabszolgákat ismerték. A gazdák időtlenül öregek voltak. Úgy értettek a kegyetlenséghez, mint a csillagok a ragyogáshoz. Erősebbek voltak az isteneknél és nem számítottak halandóknak. Rabszolgák milliói fölött uralkodtak. Valamennyiünk anyái és atyái ott voltak közöttük. Az ember csupán jószág és játékszer volt a gazdáknak. Ám még azok között is, kik ezer nemzedéken át rabszolgaságban éltek, születhetnek olyanok, kiknek szívében ég a remény fénye és elég elszántak, hogy megtegyék, amit meg kell tenni. Még egy rabszolga is felemelkedhet a porból, és amikor tekintete élesebb lesz a késnél, így szólhat az urához: – Sosem leszek a tiéd. Szent Anemlen vallomása a Fekete Bolond bírósága előtt, röviddel azelőtt, hogy megkezdődött volna a kínzás


2016.03.28. 15:31:25


2016.03.28. 15:31:26

ELŐZMÉNYEK:

A Született Királynő

f Az égbolt mintha megrepedezett volna, és villám zúdult át a sötét felhők kavargó szegélye között. Az aláhulló jeges fekete esőben füst, réz és kénkő szaga érződött. Olyan üvöltés kísérte, mintha ez a vihar a pokolból támadt volna. Carsek kihúzta magát, és kezét a dereka köré tekert véres kötésre szorította. Remélte, hogy a kötszer odabent tartja a beleit, míg valahogy véget nem ér ez az egész. Vagy így, vagy úgy. – Nemsokára el kell rendelnie a támadást – mordult fel, majd a lándzsája nyelére támaszkodva nagy nehezen felállt. Egy kéz ragadta meg a bokáját. – Ne állj fel itt, te bolond! Gyere vissza, ha élni akarsz, amikor megkezdődik a támadás! Carsek gyors pillantást vetett a bajtársára. A szakadt láncinget viselő férfinak nem jutott sisak. Nedves, sötét haja alól kék szempár nézett a magasba. 11


2016.03.28. 15:31:26

– Te csak kuporogj, Thaniel – morogta Carsek. – Elegem van már a lapulásból. Tizennégy napja hasalunk ebben a bűzlő dagonyában. A saját szarunkban és vérünkben alszunk. Talán nem hallod? Elöl kitört a harc. Látni akarom. Látni is fogom. A szemét erőltetve megpróbált keresztüllátni a szakadó esőn. Tudni akarta, hogy mi történik az arcvonalban. – Csak a halált fogod meglátni, ahogy rád kacsint – közölte Thaniel. – Ennyit és semmi mást. Nemsokára mi is sorra kerülünk. – Rohadtul elegem van már abból, hogy ebben a mocsokban csússzak-másszak. Arra képeztek ki, hogy állva harcoljak. Olyan ellenség kell nekem, akinek kionthatom a vérét, akinek összezúzhatom a csontjait. Taranosz nevére, hiszen harcos vagyok! Háborút ígértek nekem, nem ezt a mészárszéket! Nem beszéltek a sebekről, melyeket láthatatlan lidércek ütnek rajtunk. Senki sem mondta, hogy szellemtű vihara és vasszelek várnak ránk. – Álmodozz csak nyugodtan. Én meg azt szeretném, hogy valamilyen gömbölyded leányzó üljön az ölemben és szilvával etessen. Hívhatnák nyugodtan Alisnak, vagy Kedvesnek, vagy éppen Mit tehetek az úrért-nak. Bárcsak lenne itt tíz nagy kancsó söröm! Örülnék egy lúdtollas párnákkal megvetett ágynak is. Ehelyett itt fekszem a sárban, mégpedig veled. Na és valóra vált az, amit kívántál? Látod az ellenségedet? – Látom, hogy füstölnek a mezők a látóhatáron. Hiába szakad ez a rohadt eső. Látom a hadi árkokat, amiket mi magunk ástunk. És ott van az az átokverte fellegvár is. Akkora, mint egy hegy. És még… 12


2016.03.28. 15:31:27

Egy fekete falat pillantott meg. A jelenség elképzelhetetlen sebességgel növekedett. – Késszél! – üvöltötte, és visszavetette magát az árokba. Siettében még azzal sem törődött, hogy arccal zuhant bele a szalmiák- és üszökbűzű sárba. – Mi az? – kiáltotta Thaniel, de ekkor már a füstös, szürkés színű nap sem látszott a fejük fölött. A koponyájukat szétmarta az iszonyatos hang. Mintha ezerszer ezer kardot éleztek volna ezerszer ezer köszörűkövön. Két harcos nem volt elég gyors, nem buktak le az árok mélyére. Most fejetlen testük zuhant a sárba. A nyakukból szökőkútként tört elő a vér. – Egy újabb átkozott szkaszloi varázslat! – vicsorogta Thaniel. Carsek felüvöltött tehetetlen dühében. Az eső még szilajabban zuhogott. Thaniel ekkor megragadta a társa vállát. – Tarts ki, Carsek! Várj, most már nem tart sokáig. Ha itt lesz az úrnő, akkor semmit sem ér a szkaszloi bűbáj! – Legalábbis szerinted. Én még nem láttam bizonyítékot az erejére. – Elég erős hozzá! Carsek ellökte Thaniel kezét a válláról. – Persze, mert te az övé vagy. A mostszülöttek közé tartozol. Ő a királynőtök, a boszorkányotok. Még szép, hogy hiszel benne! – Persze hogy hiszek! – vágott vissza Thaniel. – Mert mi ugye mindent elhiszünk, amivel etetnek minket. Mi, mostszülöttek. Mert ilyen ostobák vagyunk. Csak az a helyzet, hogy te is hiszel benne, Carsek, különben nem lennél itt. 13


2016.03.28. 15:31:27

– Az úrnő jól tudta, hogy mit kell mondani. Hol van az a cél? A ti Született Királynőtök miatt itt halál vár mindenkire. – A halál tán nem jobb, mint a rabszolgaság? Carsek megérezte szájában a vér ízét. Kiköpte és látta, hogy a köpése fekete. – Atyáim héthétnyi nemzedéke élt és pusztult el a szkaszloi urak korbácsa alatt – mondta vicsorogva. – Még csak a nevüket sem ismerem. Ti, mostszülöttek csupán húsz éve vagytok itt. A legtöbbetek valahol másutt született. Nem ismerte a korbácsot, nem ismerte a gazdákat. Mégis, mit tudtok ti a rabszolgaságról? Ti, meg a vörös hajú boszorkányotok! Thaniel egy pillanatig csendben maradt. Amikor megszólalt, ezúttal nem próbált meg tréfálkozni. – Carsek, nem ismerlek téged túl hosszú ideje, de együtt mészároltuk le a Csend gázlójánál a vhomar óriásokat. Olyan sokat megöltünk közülük, hogy a testükből építhettünk hidat. Te meg én végigmeneteltünk Gorgon síkján, ahol a századunk negyede porrá hullott. Láttam, hogy harcolsz. Ismerem a szenvedélyed. Engem aztán nem csapsz be! A te néped tényleg hosszabb időn át volt rabszolga, de ez cseppet sem számít. Az egyik rabszolga olyan, mint a másik. És mi fogunk győzni, Carsek, te véres kezű szörnyeteg. Úgyhogy inkább igyál ebből és legyél boldog azért, hogy idáig eljutottunk! Carsek elfogadta a felé nyújtott kulacsot. Az ital íze leginkább a folyékony tűzre emlékeztette, de csökkentette a fájdalmat. – Köszönöm – mordult fel a harcos, és visszaadta a kulacsot. Egy szívdobbanásnyi csend után folytatta: – Sajnálom, ez a rohadt várakozás… Pont úgy érzem magam, mint a ketrecemben, mielőtt a gazda kiküldött volna, hogy harcoljak. 14


2016.03.28. 15:31:27

Thaniel bólintott, majd ő is ivott egy kortyot a kulacsból, mielőtt bezárta volna. A közelükben Félkezű Findos vinnyogott. Remegett a láztól. Valamilyen emlék vagy rémálom késztethette sikoltásra. – Van valami, ami mindig is érdekelt, de még sosem kérdeztem meg – töprengett Thaniel. – A Vhiri Croatani nép tagjai tulajdonképpen miért hívnak minket mostszülötteknek? Carsek kézháttal letörölte az arcáról az esőt. – Ez aztán a furcsa kérdés. Talán nem éppenséggel ti hívjátok így önmagatokat? Vhiri Geniának, igaz? A királynőtök meg, ki közületek elsőnek született ezen a földön, az ő neve talán nem Genia? Genia a „Született”? Thaniel először némán pislogott, aztán hátrahajtotta fejét és felkacagott. – Te meg mit röhögsz? A kék szemű harcos megrázta a fejét. – Most már mindent értek. A ti nyelveteken tényleg így hangzik. Valójában… Elhallgatott, mert hirtelen kiabálás futott végig a lapuló harcosok során. A frontvonalon vette kezdetét, gyorsan közeledett feléjük, borzalmat és rémületet hagyva maga mögött. Carsek megtámaszkodott maga mellett, hogy feltápászkodjon. A sár meglepően meleg volt. Az árok mélyét lassan ragadós, édes illatú folyadék borította, legalább kétujjnyi mélységben. – Mindenre, ami szent! – hördült fel Thaniel. Vér folyt az árokban. Egy egész folyónyi. Carsek torkából őrjöngő üvöltés tört elő. Felpattant. – Elég volt! Ebből elég volt! Megpróbált kimászni az árokból. 15


2016.03.28. 15:31:27

– Állj meg, harcos! – csattant a parancsszó. A nő hangja ugyanúgy megállásra késztette, mint egy gazda szellemkorbácsának csattanása. Megfordult és megpillantotta az úrnőt. Fekete láncinget viselt, ami fölött az arca a csontnál is fehérebben ragyogott. Hosszú aranybarna haja a fejére tapadt. Átáztatta a bűzlő eső, ennek ellenére olyan gyönyörű volt, hogy szépségével egyetlen e világi asszony sem vetekedhetett volna. Szemének villanása a sötét felhő szívéből lesújtó villámra emlékeztetett. A női alak mögött a bajnokai sorakoztak. Ugyanolyan vértet viseltek, mint ő. Kezükben rézfényben izzó átokpengék ragyogtak. Mind magas és rettenthetetlen volt, olyanok, mint az istenek. – Hatalmas királynő! – dadogta Carsek. – Készen állsz a küzdelemre, harcos? – hangzott a kérdés. – Készen állok, felség. Taranosz nevére, készen állok! – Akkor válassz ki ötven embert, és kövessetek!

z A legelső harci árkok alját húscafatok borították, de csak néhány helyen lehetett felismerni, hogy itt emberek haltak meg. Carsek megpróbált nem odafigyelni a lábára tapadó szennyre, mintha közönséges sárban gázoltak volna. A felmetszett gyomrok és a kiomlott belek bűzével azonban nem birkózott meg ilyen könnyen. Mi végezhetett a bajtársaival? Egy démon? Varázslat? Igazából nem érdekelte. A többiek meghaltak, ő viszont harcolni fog. Az Ikrek és a Bika nevére fogadta, hogy így lesz. 16


2016.03.28. 15:31:27

Amikor megálltak a legelső árokban, a férfi a magasban jól látta az erőd fekete falait. Ez a mélyedés másfélszer olyan mély volt, mint amilyen magasra Carsek megnőtt. Közel egy hónapon át harcoltak, és legkevesebb kétezer bajtársuk adta az életét azért, hogy itt lehessenek a fellegvár lába elé ásott üregben. – Na most mindjárt odaszaladunk a falhoz, amit nem lehet lerombolni, és a kapuhoz, amit nem lehet bezúzni! – szólalt meg Thaniel. – Félig már meg is nyertük ezt a csatát! – Egyértelműen a kezünkben van a győzelem. Bár most talán egyenes háttal halhatok meg – mondta Carsek. – Ennél többre nem is vágyom. – Hát ez remek – legyintett Thaniel. – Ami engem illet, én nem érem be azzal, hogy dicsőségben fürdőzzek. Ihatnánk is rá, miután véget ért ez az egész. A társa felé nyújtotta a kezét. – Csapj a tenyerembe, Carsek! Tegyünk fogadalmat… Ha túljutunk ezen, akkor leülünk és iszunk egyet. Kiülünk az arénába, ahol valamikor harcolnod kellett, aztán összevetjük, hogy ki aratott nagyobb dicsőséget. És ez a valaki én leszek! Carsek megragadta a felé nyújtott kezet. – A gazda trónján fogunk ülni. A két férfi kezet szorított. – Akkor bevégeztetett – bólintott Thaniel. – Te nem fogod megszegni a szavad és én is betartom az ígéretemet. Így egészen bizonyos, hogy mindketten életben maradunk. – Egészen bizonyos – mondta Carsek. Erős deszkákat hoztak, és nekitámasztották az árok falának, hogy ki tudjanak mászni a mélységből. 17


2016.03.28. 15:31:27

Amikor végeztek, Genia Dare, a királynő lépett a harcosok elé: nemes vonású arcán könyörtelen mosoly ragyogott. – Amikor ma este lenyugszik a nap, mind szabadok, vagy mind halottak leszünk! – zendült fel a hangja. – De nekem nem áll szándékomban meghalni! Előhúzta hüvelyéből átokpengéjét, és Carsek felé fordult. – El kell jutnom a kapuhoz, világos? Míg a kapu el nem esett, addig ötezer sem érne többet ötvennél! Négytucatnyi embernél nem tudok többet megoltalmazni a szkaszloi csatabűbáj ellen, ha semmi nem takar el minket gyilkos szemük elől, és mi nem tehetünk mást, mint hogy dacoljunk a pillantásukkal. Ha azonban bevettük a kaput, olyan gyorsan keresztüljuthatunk rajta, hogy az ellenség már nem tud lesújtani ránk. Vad roham következik most, bátor hőseim… Közben azonban egyetlen varázslat sem bánthat titeket, erre esküszöm! Csupán kard és lándzsa, hús és csont ellen kell küzdenetek. – A hús és a csont csupán fű, én pedig magam vagyok a sarló – válaszolta Carsek. – Eljuttatlak ahhoz a kapuhoz, felség! – Akkor induljunk! Carsek most már alig érezte a sebeit, kevésbé fájt a gyomra és a fejében valósággal lángolt a tűz. Elsőként rohant fel a deszkán és vetette meg lábát a fekete földön. Villámok akarták szénné égetni, késszelek zúdultak az arca felé, ám ezúttal nem érték el. Jobbra és balra kikerülték Carseket, Thanielt és az összes többi emberüket. Jól hallotta, ahogy kék szemű bajtársa hangosan ujjongott a boldogságtól, amikor a gyilkos bűbáj tehetetlenül elsuhant mellettük. Annyi erő sem maradt a varázsban, mint egy eunuch szellemében. 18


2016.03.28. 15:31:27

Üvöltve rohantak át a füstölgő síkon. Carsek vérbe borult szemmel is jól látta, hogy az ellenség most már ott sorakozik a lándzsájuk előtt. – Vhomarok azok, legények! – kurjantotta. – Semmi más, csak vhomarok! – És nincsenek is sokan! – tette hozzá kacagva Thaniel. Persze, nem is voltak sokan. Hat sorba rendeződve több száz óriás tömörült a kapu előtt. Még a legkisebbnek is magasabban volt a válla, mint Carsek legmagasabb harcosának a feje. Azelőtt számos alkalommal küzdött ellenük az arénában. Tisztelte a vhomart annyira, amennyire egy méltó ellenfél rászolgált a tiszteletre. Most azonban a tisztelet helyét átvette a gyűlölet – halandót még nem gyűlölt ennyire. A szkaszloiok rabszolgái közül egyedül a vhomarok döntöttek úgy, hogy rabok maradnak. Harcba szálltak, hogy eltapossák a gazdáik ellen lázadókat. Egyszerre száz vhomar íj húrja pendült, és fekete tollazatú nyílvesszők vágódtak be a támadók közé. Minden harmadik harcos elesett. A második sortűz nyilai azonban már elolvadtak az esőben – egyetlenegy sem talált célba. A következő pillanatban Carsek oda is ért az ellenség harcvonalához. Vasvértbe bújtatott, üvöltő, embertelen arcú, könyörtelen óriások vártak rá. Carsek elméjében lelassult a pillanat. Minden elnémult körülötte, mintha megállt volna az idő. Bőségesen jutott ideje arra, hogy felmérje a legapróbb részleteket is. Jól látta a lándzsákat és a pajzsokból kiálló töviseket. A faanyag erezetét, 19


2016.03.28. 15:31:27

a fölé tornyosuló szörnyfajzatok homlokáról csöpögő fekete esőt. A sebhelyet az ellenfele pofáján, azt, hogy a vhomarnak az egyik szeme kék, a másik fekete volt, és ez utóbbi felett jókora bibircsók éktelenkedett… Aztán visszatért a hang. Pörölycsapásként zúdult a harcosra, miközben Carsek megpróbálta megtéveszteni az ellenfelét. Úgy tett, mintha lándzsájával arcba akarná döfni az óriást, de ehelyett térdre rogyott és a széles pajzs alá kerülve az egymást félig elfedő vaskorongokból összeállított vértezet alá szúrta a fegyverét. Teli tüdőből üvöltött, amikor a kibelező döfés átszakította a bőrt, a szövetet és a húst. Amikor az óriás összerogyott, megpróbálta kirántani fegyverét a belek közül, de a lándzsa nyele kettétört. Carsek megragadta a bárdját. Amikor a vhomarok előrelendültek, és Carsek saját emberei a gyilkos dühtől hajtva hátulról előretaszították, a társaihoz préselődve úgy érezte, mindjárt megfullad az izzadságtól ragadó bűzben. Egyik oldalról egy pajzs, másik oldalról egy páncélozott test szorította össze: annyi helye sem maradt, hogy meglendítse a bárdját. Valami iszonyatos erővel lecsapott a sisakjára. A fém hatalmasat csendült, majd az acélsapka egyszerűen leszakadt a fejéről. Ormótlan ujjak markoltak Carsek hajába. A lába a következő pillanatban már nem is volt lent a talajon. A levegőt rugdosta, miközben ellenfele az üstökénél fogva maga elé emelte a magasba, úgy fordítva, hogy az áldozat a szemébe nézhessen. A vhomar hátralendítette a másik kezében tartott súlyos kardot, hogy levágja vele a fejét. – Átkozott bolond! – üvöltötte Carsek. A bárddal bezúzta az óriás fogait, majd a második ütéssel belevágott a torkába. 20


2016.03.28. 15:31:27

A vhomar hörögve engedte el, és mancsát a torkára szorítva megpróbálta elzárni a kiömlő vér útját. Carsek elmetszette a térde inát, majd rohant tovább. Könyörtelen és véres közelharc várt rá. Egy idő után már nem is tudta, mióta küzdött. Valahányszor csak végzett egy vhomarral, egyből egy másik állt a helyére. Néha nem is egy, hanem kettő vagy három. A küzdelem hevében már el is feledkezett arról, hogy a kaput akarták elérni, pedig az egy darabig még ott látta maga előtt. A kavargó testek között néha megpillantotta az átokpengék villogását, a vörös fényben izzó hosszú hajat és a kristálytiszta, zöldeskék színű szikrákat. Ekkor azonban hátrébb nyomták. Már nem látta a kaput, és nem is gondolt rá. Elállt az eső, de az égbolt egyre sötétebb lett. Carsek csupán a saját, ziháló lélegzetét hallotta. Nem látott mást, csak vért, meg a magasba emelkedő és lesújtó vasakat. Mintha a tenger hullámai csapkodták volna. Annyira elfáradt, hogy alig bírta felemelni a karját, de tovább kellett gyilkolnia. Ötven emberéből mostanra már csak nyolc maradt, akik kört alkotva küzdöttek tovább. Thaniel is ott volt közöttük. Az óriások azonban egyre csak jöttek, hullám hullám után. Ekkor hallotta meg az iszonyatos hangot. Mintha valamenynyi isten egyszerre üvöltött volna fel. A háta mögül szökőárként harsogva üvöltő emberek törtek elő: százával özönlöttek ki az árkokból, és rázúdultak az ellenség soraira. Carsek most először tudott felpillantani a magasba, és a halál ölelésében tanúja lehetett a lehetetlennek. Valami kiszakította a helyükről a fellegvár elképesztő méretű, tömör acél kapuszárnyait – alig lehetett felismerni őket. Alattuk fehér fény izzott. 21


2016.03.28. 15:31:27

A küzdelem átviharzott az előőrs felett. Carsek lába nem bírta tovább, Thaniel azonban megragadta. – Sikerült neki! – hörögte az idősebb férfi. – A Született Boszorkányotok bezúzta a kaput! – Megmondtam neked, hogy ez lesz – felelte Thaniel. – Én megmondtam.

z Carsek nem volt ott, amikor a fellegvár is elesett. A sebei a megterheléstől felnyíltak, és újra be kellett kötözni őket. Amikor azonban felszakadoztak a felhők és a haldokló nap az alvadó vér vörös színével festette be a látóhatárt, Thaniel eljött a bajtársáért. – Az úrnő azt akarja, hogy ott légy. Kiérdemelted. – Ahogy mindannyian – mondta Carsek. Thaniel vállára támaszkodott, és ketten lassan felvergődtek a széles központi torony véres lépcsőin. Eszébe jutott, hogy amikor utoljára itt járt, még láncokat viselt. Az arénába tartott, hogy ott harcoljon. Akkor aranyozott mellvédek és különös szobrok parázslottak a szkaszloi lidércfényben: egyszerre volt gyönyörű és iszonyatos. Bár mostanra a szobrokat szétverték és megfeketedtek, látványuk mégis félelemmel töltötte el. Gyermekkora óta mindig is rettegett a gazdák erejétől. A korbácstól, amit szem nem láthatott, ám ennek ellenére egészen a lelke legmélyéig belemart az áldozatba. Még ebben a pillanatban is úgy érezte, hogy ez az egész csupán valamilyen gonosz tréfa, egy újabb részletesen kidolgozott játszma. Mintha a gazdák ilyen könyörtelen módon próbáltak 22


2016.03.28. 15:31:27

volna újfajta gyönyört kisajtolni a rabszolgáik kínjából és reménytelenségéből. Aztán beértek a csarnokba. Carsek jól látta, hogy Genia Dare csizmás lába a gazda torkára nehezedik. Ekkor végleg és visszavonhatatlanul megértette, hogy ők győztek. A szkaszloi nagyúr még mindig árnyékot viselt. Carsek sosem láthatta az arcát, ezért nem is ismerte a vonásait, a nevetését azonban semmi mással nem tévesztette volna össze. A királynő talpa alatt fekvő alak gúnyosan kacagott. Carsek érezte, hogy élete végéig nem feledheti ezt a lenéző, kísérteties, haldokló nevetést. Genia Dare hangja azonban tisztán csendült, túlharsogva a szkaszloi nagyurat. – A fellegvárad bástyáit felszaggattuk! Semmivé foszlott a hatalmad, szétzúztuk a seregeidet és most meg fogsz halni! – kiáltotta. – Ha ezt valóban szórakoztatónak találod, akkor nem kellett volna ilyen sokat várnod erre a gyönyörre. A legnagyobb örömmel megöltünk volna, már jóval korábban. A nevetés elhalt. A rabszolgák urának szavai átokként csattantak, egy rég halott nyelv embertől idegen, őrjítő igéit idézve. Ez volt az a hang, ami ellen nem létezett védelem: ha lecsapott az emberre, a torkán át kitéphette a szívét. – Annak örülök, hogy mekkorát tévedtetek – magyarázta. – Azt hiszitek, hogy megnyertetek valamit, de valójában semmi sem lett a tietek, csak a romlás. Ostoba gyermekek, felhasználtátok a szédosz erejét. Elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta: – Talán azt gondoltátok, hogy mi semmit sem tudunk a szédoszról? Bolondok! Jó okunk volt arra, hogy messze elkerüljük 23


2016.03.28. 15:31:27

e rettenetes hatalom ösvényeit. Kárhozatra ítéltétek önmagatokat, és ugyanez a kárhozat vár az utánatok megszülető nemzedékekre. Amikor majd világotok véget ér, kiderül, hogy az én világom bukása sokkal tisztább volt, mint ami rátok vár. Még csak nem is sejtitek, hogy mit tettetek. A Született Királynő megvetően végigmérte tehetetlen foglyát. – Köpök az átkodra! – kiáltotta. – Ez nem az én átkom, rabszolga – válaszolta a gazda. – Hanem a tiéd. – Nem vagyunk a rabszolgáid! – Rabszolgának születtetek, úgy is fogtok meghalni. Csupán egy új gazdát idéztetek meg. Magod leányai majd látni fogják, hogy mit hoztál reájuk, mielőtt mind egy szálig elpusztulnának. Két szívdobbanás között Carsek egész testét átható forróság öntötte el. Látomása támadt. Látta, ahogy a zöldellő erdők helyét átveszi a rothadó tövisbozót rengetege. Méregtől csöpögő nap süllyedt az élettelen, komor tenger vizébe. Ódon kastélyokat és ősi városokat járt be. Mindent elborítottak az emberi csontok, hangosan recsegtek a talpa alatt. Végül, a rettenetes képek hosszú sora után megpillantotta a pusztulás fölé magasodó Született Királynőt, Genia Dare-t. A nő úgy kacagott, mintha ez az egész végtelen boldogsággal töltötte volna el. Aztán a látomás semmivé foszlott és a harcos a földön találta magát. Mindenki más ott feküdt, nyöszörögve, zokogva fogták a fejüket. Csupán a királynő állt mozdulatlanul, a két kezéből fehér varázstűz csöpögött. A rabszolgák ura elnémult. 24


2016.03.28. 15:31:27

– Nem félünk az átkodtól! – kiáltotta Genia. – Már nem vagyunk a rabszolgáid, nincs bennünk rettegés. Semmivé foszlott a világod, az átkaid, a hatalmad. Ez itt már az új világ: az embereké. A gazda válaszul csupán megrándult, szó nem hagyta el a száját. – Lassan jöjjön el érte a halál – hallotta Carsek a királynő halk hangját. – Lassan, nagyon lassan pusztuljon el. Carsek számára ezzel véget is ért az egész. Elvitték a gazdát, és ő soha többé nem látta. A Született Királynő büszkén fordult meg, hogy mindenkit megnézhessen magának. Carsek egy pillanatra magán érezhette a pillantását. Ismét megtapasztalhatta a tűz forróságát és egy pillanatig úgy tűnt, hogy mindjárt térdre zuhan. Nem tette, mert elhatározta, hogy soha többé nem fog térdelni. Senki előtt. – A mai naptól kezdve másként számoljuk a napokat és az évszakokat – jelentette be az úrnő. – Ma van a Bátrak napja. Ez a Vhaszrisz Szlánon! E perctől kezdve a mai naptól, hónaptól, évszaktól és évtől fogva a saját magunk módján mérjük az időt. Bár a csarnokban csak sebesült és halálosan kimerült férfiak álltak, a torkukból most mégis olyan harsány kiáltás tört elő, hogy Carsek majdnem megsüketült.

z Carsek Thaniel mellett lejött a toronyból oda, ahol már kezdetét vette az ünneplés. Igazából csak aludni akart, hogy felejthessen. Soha többé nem akart emberek közé menni, Thaniel azonban emlékeztette a fogadalmukra. 25


2016.03.28. 15:31:27

Így történhetett hát, hogy Thaniel kulacsából iszogattak, és Carsek lassan megbékélt a történtekkel. Kalcedonból faragott trónszéken ült és onnan bámulta a mélységben az arénát. Az volt az a hely, ahol küzdenie kellett, ahol lemészárolta oly sok rabszolgatársát. – Százat is megöltem kint a kapu előtt – hencegett Thaniel. – Én pedig százat és ötöt – felelte Carsek. – Nem is tudsz százötig számolni – vágott vissza a társa. – Már hogyne tudnék! Pontosan olyan sokszor dugtam meg a nővéredet. – Igen? – töprengett Thaniel. – Mert akkor alighanem a nővéremnek kellett számolnia helyetted. Történetesen anyád sem tudta számolni a mi éjszakáinkat, akkor te kitől tanultad volna meg… Erre mindketten mélyen hallgattak. – Mi aztán tréfás legények vagyunk, igaz? – morogta Carsek. – Emberek vagyunk – válaszolta Thaniel elkomorodva. – Élő és szabad férfiak. Ennyi éppen elég. Vakargatni kezdte a fejét. – Nem értettem meg, hogy mit mondott az űrnő a végén. Minek hívjuk mostantól az éveink kezdetét? – Nagy tisztességben részesített minket – magyarázta Carsek. – Atyáim nyelvét, a Vhiri Croatani ősi szavait használta. A Vhaszrisz azt jelenti, hogy hajnal. A Szlánon meg… nem tudom, hogy ti milyen szót használtok rá. – Akkor egy helyett próbálkozz többel. – Olyasmit jelent, hogy gyönyörű, egész és egészséges. Mint egy újszülött gyermek. Tökéletes. Semmi nem csúfítja el. – Egy költő veszett el benned, Carsek. 26


2016.03.28. 15:31:27

Az idősebb harcos érezte, ahogy lángba borul az arca. Témát akart váltani, ezért lemutatott az aréna felé. – Még sosem láttam innen fentről – suttogta. – Más, mint lentről nézve? – Nagyon is. Kisebb. Azt hiszem, tetszik így. – Sikerült, Carsek! – sóhajtott hatalmasat Thaniel. – Ahogy a királynő mondta, a világ most már a miénk. Na de mitévők legyünk vele? – Tudják az istenek. Én még csak nem is gondolkoztam róla. A harcos hirtelen feljajdult, olyan erős kín mart a gyomrába. – Carsek? – hajolt közelebb Thaniel aggódva. – Majd meggyógyul – hörögte Carsek, és gyorsan belekortyolt a folyékony tűzbe. – De mondd csak… ha már úgyis a nyelvekről beszélünk. Belekezdtél valamibe, még odalent az árokban. Azt mondtad, hogy ti nem is vagytok mostszülöttek. Thaniel ismét felnevetett. – Én mindig is azt hittem, hogy azért hívtok minket így, mert csak nemrég érkeztünk erre a földre. Mi voltunk az utolsók, akiket a szkaszloiok leigáztak és rabszolgává tettek. Valójában csak arról volt szó, hogy félreértettetek minket. – Összevissza fecsegsz! – mondta Carsek. – Lehet, hogy mindjárt meghalok. Nem beszélnél érthetőbben? – Te aztán nem fogsz meghalni, te büdös vén bestia, de azért megpróbálom érthetően kifejezni magamat. Amikor a népem ideérkezett, azt gondoltuk, hogy ennek a földnek Virgenia a neve. A régi hazánkban így hívtak egy királynőt, ha nem tévedek. Nem tudom pontosan, mert én már itt születtem. A királynőnket róla nevezték el, a teljes neve Virgenia Elizabeth Dare. Amikor Virgeniáról beszéltünk, akkor ti, croatani fajankók azt 27


2016.03.28. 15:31:28

gondoltátok, hogy a ti nyelveteket használjuk. Azt hittétek, hogy Vhiri Geniának, most szülteknek, született embereknek hívjuk magunkat. Látod, hogy mennyire félreértettük egymást? – Ó! – sóhajtotta Carsek, aztán összerogyott. Négy nappal később tért magához. Boldog volt, mivel semmit sem álmodott. Ez volt annak az új korszaknak a negyedik napja, amelyik az Eberon Vhaszrisz Szlánon nevet kapta.


2016.03.28. 15:31:28


2016.03.28. 15:31:28


2016.03.28. 15:31:28

Azon a napon, amikor elesett az utolsó szkaszloi erődítmény, kezdetét vette az új kor, mely az ősi Cavarum nyelvén az Eberon Vhaszrisz Szlánon nevet kapta. Amikor már e nyelvre is csupán az egyház néhány távoli kolostorában emlékezett egy maroknyi tudós, a korszak neve továbbra is megmaradt az emberek között. Az új kor Everon néven őrizte meg az ősi idők emlékét. A végső győzelem kivívásának helye összeforrt a Szlánon névvel. Lír nyelven Eslennek nevezték a környéket. Everon az emberi faj dicsőséggel és bukásokkal teli korszaka volt. A lázadás gyermekei elszaporodtak és királyságaikkal beborították a világot. Az új időszámítás 2223. esztendejében azonban Everon korszakának váratlanul iszonyatos vége szakadt. Lehet, hogy én vagyok az utolsó, aki még emlékszik rá. TEREMINNAM KÓDEX, szerzője ismeretlen


2016.03.28. 15:31:28


2016.03.28. 15:31:29

Prológus

f Etramen hónapjában, Everon 2215. esztendejében két lánygyermek kuporgott a holtak városában, a szent kert legsötétebb sarkában. Némán imádkoztak, nehogy észrevegyék őket. Kettőjük közül a nyolcéves Anne volt az idősebb. Óvatosan kikukucskált az összefonódott indák és ágak sűrű függönyén. – Tényleg egy szkéosz az? – kérdezte Austra, a fiatalabbik lányka. – Csitt legyen! – suttogta Anne. – Igen, mégpedig egy iszonyatos szörnyeteg. Úgyhogy lapulj le a földre, különben meglátja a hajadat! Túlságosan is sárga. – A tied meg túl vörös! – vágott vissza Austra. – Fastia azt mondja, belepte a hajad a rozsda, mert nem használod eleget a fejedet. – Fügét Fastiának! Maradj csendben, és menjünk arrafelé! – Ott sokkal sötétebb van. – Tudom. De nem engedhetjük meg, hogy a szörnyeteg észrevegyen minket, mert akkor megöl, mégpedig igen lassan. 33


2016.03.28. 15:31:29

Mindig csak egy kis darabot fal fel belőlünk. Túl nagyra nőtt ahhoz, hogy oda hátra is kövessen minket. – De bárdot vagy akár kardot ragadhatna, hogy levágja az ágakat. – Dehogyis! Te tényleg semmit nem tudsz? – méltatlankodott Anne. – Hiszen egy horzban vagyunk, nemcsak valamilyen lepusztult vén kertben, azért van itt minden annyira elvadulva. Senkinek semmit sem szabad levágnia, még neki sem. Ha belemetszene a növényekbe, akkor Szent Fessa és Szent Selfan majd jól megátkozza. – Minket nem átkoznak meg azért, mert itt bujkálunk? – Nekünk eszünk ágában sincs bármit is levágni – érvelt Anne nyugodtan. – Mi csak elbújtunk ide. Egyébként is, ha a szkéosz elkap minket, akkor már nem kell félnünk az átkoktól. Rosszabb sors vár ránk, halottak leszünk. – Ne ijesztgess már! – Ott van, megmozdult! – jajdult fel Anne. – Errefelé jön! A szentek szerelmére, fussunk! Austra feljajdult és meggörnyedve előrevetette magát. Keresztülfurakodott az ősöreg tölgyek bütykös gyökerei, a galagonya, a kankalin és a vadszőlő indái között. Ezek a növények olyan régóta nőttek itt, hogy az indáik vastagabbak voltak még Anne lábánál is. A kertet betöltötte a termőföld és a falevelek meg a rohadás halvány, édeskés szaga. Hiába ragyogott odafent a nap lámpása, a faágak és a levelek vastag rétegei csupán szürkészöld fényt engedtek le idáig. Odakint, a holtak városának széles, ólommal fedett utcáin déli verőfény ragyogott, míg idebent alkonyati szürkeség honolt. 34


2016.03.28. 15:31:29

Valamilyen tisztáson bukkantak elő. Itt nem volt aljnövényzet, bár felette a sűrűn összenőtt indák tetőt alkottak – mintha maguk a tünvérek építették volna ezt a kis szobát. A lányok összebújva lekuporodtak egy fa mögé. – Még mindig üldöz minket – lihegte Anne. – Hallod? – Persze. Most mitévők legyünk? – Először is… Nem tudta befejezni a mondatot. Olyan roppanás hallatszott, mint amikor kettéhasad egy tányér, és a következő pillanatban máris lecsúsztak a föld tátongó torkába. Néhány pillanattal később hangos puffanással zuhantak egy kemény kőlapra. Néhány pillanatig Anne meg sem tudott mozdulni. Hanyatt fekve, tehetetlenül pislogott felfelé a félhomályos magasságba, és megpróbálta kiköpni a port a szájából. Austra mellette zihálva kapkodott levegő után, és furcsa hangon nyöszörgött. – Jól vagy? – kérdezte Anne. Austra bólintott. – Hááát… de mi történt? Hol vagyunk? Körülnézett, és tágra nyílt a szeme. – El lettünk temetve! Elragadtak a holtak! – Dehogyis! – vágta rá Anne. Lassan magához tért a döbbenettől. – Egyáltalán nem. Nézd csak, belepottyantunk egy régi sírkamrába. Egy még régebbi sírkamrába. Igen koros lehet, hiszen a horz már több mint négyszáz éve itt van. Ezt a helyet meg ugye alatta találtuk. A beomló föld lejtőt alkotott a sírkamra fala mellett. Ők is ott csúsztak le az előbb. – Alighanem elvékonyodott a teteje. De nézd csak! Ott simán ki tudunk mászni. 35


2016.03.28. 15:31:30

– Akkor induljunk! – vágta rá Austra. – Gyorsan! Anne megrázta vörös fürtjeit. – Először nézzünk körül idelent. Le merném fogadni, hogy ezer éve nem járt senki ezen a helyen. – Nem hinném, hogy egy sírkamrába estünk le – töprengett Austra. – A sírkamrák a házakra hasonlítanak, ez meg nem olyan. Austrának igaza volt, ez a hely tényleg nem emlékeztetett egy lakóházra. Egy széles, kerek helyiség fala mellett zuhantak le, ahol hét vaskos, oszlopra emlékeztető kőtömb tartott a magasban egy még náluk is hatalmasabb, lapos sziklát. Ami egészen olyan volt, mint egy tető. A sziklatömb köré kisebb kődarabokat illesztettek, azért hogy kívül tudják tartani a földet. – Lehet, hogy ezer évvel ezelőtt így néztek ki a házak – töprengett Anne. – Lehet, hogy egy szkéosz sírja! – jajdult fel Austra. – Lehet, hogy az ő sírja. – Ezeknek a szörnyetegeknek soha nem volt sírjuk – ellenkezett Anne. – Azt hitték magukról, hogy halhatatlanok. Gyere inkább, nézzük meg, mi van ott! – Ez meg mi lehet? Anne felállt és elindult egy jókora, hosszúkás alakú kőemelvény felé. – Azt hiszem, hogy szarkofág – állapította meg. Jóval hoszszabb volt, mint amilyen széles vagy magas. – Nincs úgy feldíszítve, mint azok, melyeket manapság használunk, de pontosan ugyanolyan az alakja. – Arra célzol, hogy egy halott fekszik odabent? 36


2016.03.28. 15:31:30

– Hoppá! – kiáltott fel Anne. Végigsimította a fedő kőlapot, és megérezte, hogy valamit véstek bele. – Itt valamilyen írás van. – Mit írtak oda? – Csak négy betűt. V, I, D, A. Semmi értelme. – Lehet, hogy egy idegen nyelven van. – Vagy valamilyen rövidítés. A V lehet… A lány elhallgatott, mert megdermedt egy váratlan gondolattól. – Austra, figyelj csak! Virgenia Dare! A V és az I a Virgeniát, a D és az A pedig a Dare-t jelenti. – Az lehetetlen – ellenkezett Austra. – Már hogy volna az? – suttogta Anne. – Biztosan így van! Nézd már meg, hogy milyen régi ez a sírkamra! Virgenia Dare volt a családom első tagja ezen a világon. Egészen biztos, hogy ő az! – Azt hittem, hogy a családod csak száz éve Crotheny ura – válaszolta Austra. – Ez igaz – bólintott Anne. – De attól ő még nyugodtan eljöhetett volna ide az első királyságok idején. Senki sem tudja, hogy hová távozott, miután véget értek a háborúk, és azt sem, hogy hol temették el. Biztos, hogy ő az. Gyere, segíts! Szedjük le a tetejét, hogy megnézhessem magamnak. – Nem, Anne! Ezt ne! – Gyere már, Austra! Hiszen az ősöm fekszik itt, nem fogja zavarni – mérgelődött Anne. Nekifeszült a tetőnek, de meg sem tudta moccantani. Végül nagy nehezen rávette vonakodó játszótársát, hogy segítsen. Először hiába próbálkoztak, amikor azonban a két lány teljes erővel feszült neki a kőlapnak, sikerült egy ujjnyival arrébb tolniuk. 37


2016.03.28. 15:31:30

– Remek! Megmozdult! A kőlap azonban ennél jobban egy kicsit sem volt hajlandó továbbcsúszni. Anne megpróbált belesni a nyíláson. Semmit nem látott, viszont mulatságos szagot érzett. Nem volt kellemetlen, csak furcsa. Az olyan helyekre emlékeztette az ágya alatt, amelyeket már régóta nem takarítottak ki. – Virgenia úrnő? – suttogta befelé. – Anne vagyok. Az apám William, Crotheny királya. Örülök, hogy találkozhattam veled. Nem kapott választ, de biztosra vette, hogy a szellem hallotta a hangját. Na most, ha valaki ilyen hosszú időn át aludt, az valószínűleg csak lassan ébred fel. – Hozok majd gyertyát, hogy meggyújtsam a tiszteletedre – ígérte Anne. – Meg ajándékokat. – Menjünk már innen, kérlek! – könyörgött Austra. – Jól van na, megyünk már – egyezett bele Anne. – Anyám vagy Fastia nemsokára már úgyis keresni fog minket. – Még mindig bujkálunk a szkéosz elől? – Nem, azt már meguntam – válaszolta Anne. – Ez itt sokkal jobb, mert valódi. A mi kettőnk titka, nem akarom, hogy bárki más is rábukkanjon. Szóval akkor mennünk kell, mielőtt egészen idáig eljönnének, hogy megkeressenek. Fastia talán még elég kicsi ahhoz, hogy keresztülpréselje magát az ágak között. – Már miért kellene titoknak maradnia? – Mert csak. Gyere már! Nagy nehezen felmásztak az üreg falán. Keresztülkúsztak az összetekeredett indák között és végül előbukkantak a horz megroggyant kőfala tövében. Fastia ott várta őket. Háttal állt a 38


2016.03.28. 15:31:30

két lánynak. Hosszú, barna haja végigömlött zöld díszruháján. Megfordult, amikor meghallotta a lépteik zaját. – Ti meg mégis hol… – elakadt a szava, és felháborodottan felkacagott. – Ez hihetetlen! Nézze meg az ember! Mocskosak vagytok! A szentek nevére, mit műveltetek már megint? – Ne haragudj! – válaszolta Anne. – Azt játszottuk, hogy egy szkéosz vett üldözőbe minket. – Örülnél, ha csak egy szkéosszal gyűlt volna meg a bajod, ha anyánk majd meglát téged! Anne, ez itt körülöttünk a tiszteletre méltó őseink nyugvóhelye. Talán nem azért jöttünk ide, hogy végső nyugalomra helyezzük Fiene nénikénk testét? Az elhunytak házába, egy komoly és fennkölt szertartásra? Nektek is ott kellett volna lennetek ahelyett, hogy felelőtlenül itt bújócskáztok a horzban! – Unatkoztunk – vágott vissza Anne. – Fiene nénit nem zavarja, hogy eljöttünk. – Nem is Fiene néni miatt kell aggódnod, hanem anyánk és atyánk miatt. Fastia lesöpört egy agyagdarabkát Anne fehér díszruhájáról. – Képtelenség rendbe tenni a ruhátokat – mérgelődött. – Anyánk mindenképpen észreveszi. – Te is szoktál itt játszani – méltatlankodott Anne. – Te magad mondtad. – Korábban lehet, hogy így történt – válaszolta a nővére. – Csakhogy most már tizenöt éves vagyok, és nemsokára férjhez adnak. Többé már nem játszadozhatok. Ráadásul azt sem engedhetem meg, hogy ti játszatok, legalábbis most nem. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak rátok, és most miattatok jó kis bajba kerültem. 39


2016.03.28. 15:31:30

– Sajnáljuk, Fastia. A nővére elmosolyodott és hátrasimította sötét hajfürtjeit. Az ő haja pontosan olyan volt, mint az anyjuké, nem úgy, mint Anne fején az epervörös pamacs. – Ne aggódj, kishúgom, ezúttal magamra vállalom a felelősséget. Ha viszont férjhez megyek, nekem kell majd odafigyelnem rátok, fiatalabb gyermekekre. Ideje hozzászoknotok ahhoz, hogy adjatok a szavamra. Nem árt gyakorolni. Próbáljatok meg legalább minden második utasításomnak engedelmeskedni, rendben? Ez rád is vonatkozik, Austra! – Igenis, őrgréfnő – dadogta a lány, és pukedlizett. – Köszönöm, Fastia! – tette hozzá Anne. Egy pillanatig úgy érezte, hogy meg kellene mondani a nővérének, mit találtak, mégsem tette. Fastia mostanában egyre furcsábban viselkedett. Nem volt olyan jókedvű, kifejezetten komoly lett, olyan, mint egy felnőtt. Anne továbbra is szerette, de nem lehetett egészen biztos abban, hogy megbízhat-e a testvérében. Így sem úszhatták meg következmények nélkül a történteket, aznap este csak alapos fejmosás után pihenhettek le. Már kialudtak a gyertyák, és a két ifjú hölgy egymás mellett feküdt a széles, puha ágyban. Anne belecsípett Austra karjába. Nem durván, de így is fájdalmasan. – Jaj! – kiáltotta Austra. – Ezt meg mégis miért csináltad? – Ha bárkinek is elmondod, hogy mit találtunk ma – figyelmeztette Anne –, akkor sokkal erősebben fogok beléd csípni. – De mondtam, hogy tartom a számat. – Esküdj meg rá! Esküdj az anyádra és az apádra! Austra először nem válaszolt. – Mindketten halottak – suttogta. 40


2016.03.28. 15:31:30

– Annál jobb. A halottak jobban odafigyelnek az ígéretekre, mint az élők. Az apám mindig ezt emlegeti. – Ne kényszeríts erre! – könyörgött Austra. Szomorúnak tűnt, mint aki a könnyeivel küszködik. – Jól van, hagyjuk – engedett Anne. – Sajnálom. Majd holnap kitalálok valami mást, amire megesküdhetnél. Rendben? – Rendben – válaszolta Austra. – Jó éjszakát, Austra! Kerüljön messzire a Fekete Mári! – Jó éjszakát! – válaszolta Austra. Nemsokára már halk, egyenletes lélegzéssel az igazak álmát aludta. Anne azonban nem tudott elaludni. Kavarogtak a fejében a régi történetek, a szkéosz démonok elleni háború hősies meséi. Virgenia Dare legendái. Ahogy visszagondolt a koporsó szélén tátongó sötét repedésre, egyre inkább biztos volt abban, hogy odabentről tényleg hallotta azt a halk sóhajt. Boldoggá tette ez a titok. Végül nagy nehezen csak álomba ringatta magát. Sötét mezőkön, komor erdők között járt.


2016.03.28. 15:31:30


2016.03.28. 15:31:30

e pELSŐ RÉSZq

A GREFF ELJÖVETELE Everon 2223. esztendeje Terthmen havában

Mi az, kinek teste, mint az oroszláné, Pofája és lelke, mint a sasmadáré, Mi az, kinek méreg testében a vére? És a szeme halált hoz az élő emberre?

Kelet-Crothenyben népszerű találós versike

A fejedelmi vér kiárad, mint a folyó. Belefullad az egész világ. Lefordított szöveg a TAFLES TACEISból, a MORGÁS KÖNYVÉből


2016.03.28. 15:31:30


2016.03.28. 15:31:31

ELSŐ FEJEZET

A főberkész

f Fehér Aspar érezte a gyilkos közelségét. Olyan volt, mintha egy maréknyi, zúzmarával borított, őszi falevelet morzsolt volna össze az ujjai között. Szutykos Dzseszp, az Aspart felnevelő szefri asszony azt mondta egyszer, azért van meg benne ez a különös előérzet, mert haldokló anya szülte azon bitófák alatt, ahonnan maga a Pusztító gyűjtötte be az áldozatait. Csakhogy Dzseszp hivatásos hazudozó volt, így e különös képesség oka a legcsekélyebb mértékben sem számított. Aspart csak az érdekelte, hogy az orra nem szokta cserbenhagyni. Valaki mindjárt megpróbál megölni valaki mást. Talán sikerül is neki. A férfi éppen csak betért az Emse Csecse fogadó ivójába, miután egy kemény hetet töltött el a Walham-dombságban. Izmai remegtek a kimerültségtől, a szája érdesebb volt a homokfövenynél, és már napok óta arról álmodozott, hogy milyen jó lesz belekóstolni a mézzel ízesített, hideg, erős, barna sörbe. Most viszont csupán egyetlen kortyot ihatott. Az ital egy pillanatig 45


2016.03.28. 15:31:31

még ott táncolt a nyelve hegyén, a hab megcsókolta az ajkát, azután megérezte a bűzt, és már nem is volt olyan jóízű a sör. Sóhajtva letette maga elé az asztal rücskös tölgyfa lapjára a szemcsés cserépkorsót, majd körülnézett a fogadó zsúfolt ivójában. Egyik keze megpihent hosszú vadásztőre simára kopott csontmarkolatán. Megpróbált rájönni arra, honnan jön és hová tart a halál. Bent csak a megszokott vendégeket látta, a legtöbbjük kormos arcú szénégető volt. Jókedvűen tréfálkoztak és kacagtak, miközben megpróbálták lemosni nyelvükről a korom ízét, és örömmel fogadták a szélesre tárt ajtót, hogy az beengedje a kellemes, esti levegőt. Mellette nem messze Loh, a molnárlegény pöffeszkedett tiszta, csipkeszegélyes ingében. Vigyorogva a szájához emelte korsóját, a barátai pedig hangosan ujjongtak, amikor egy hajtásra kiitta az egészet. A tűzhely előtt kockás zekét és vörös harisnyát viselő kürtladhi kereskedők ücsörögtek. Az izzó szén fölött nyársra húzott vaddisznó sistergett. A kalmárokat izgatott arcú gyerekek vették körül, a tűz fénye vörösre festette a képüket. A kölykök azért könyörögtek, hogy az utazók meséljenek valami érdekeset. Milyen az élet a nagyvilágban, Colbaely parányi falvának határán túl? Cseppet sem tűnt úgy, hogy bárki is kötekedni akarna. Aspar felemelte a korsóját. Lehetséges, hogy ma egyszerűen csak kicsit keserű volt a söre. Aztán meglátta, honnan várható a gyilkosság. A nyitott ajtón át érkezett, miközben odakint felhangzott az első kecskefejő bizonytalan hangja, és úgy tűnt, hogy végre elered az eső. A legény talán tizenöt éves lehetett. Aspar egyből tudta, hogy nem Colbaelybe valósi, sőt lehetséges, hogy nem is a Holtmarhi 46


2016.03.28. 15:31:32

gréfságból jött. Az újonnan érkezett megtorpant és sietős, kétségbeesett mozdulattal körülnézett az ivóban. Összeszűkült szemmel megpróbálta kivenni, hogy kik vannak a félhomályban. Egyértelműnek tűnt, hogy keres valakit. Szinte azonnal észrevette az asztalánál egyedül ülő Aspart, és felé indult. A legény cserzett jávorszarvasbőr nadrágot és jobb napokat is látott, házi szőttes inget viselt. Barna haja a fejére tapadt, sár és falevelek borították. Aspar jól látta, ahogy a közeledő ádámcsutkája görcsösen rángatózik, miközben a hátára erősített hüvelyből előhúz egy meglehetősen ormótlan kardot. Azután az erdőjáró fölé magasodott. Aspar ivott még egy kortyot, és felsóhajtott. Sokkal pocsékabb volt az íze, mint az előbb. A hirtelen beálló csendben a legény rövid szárú csizmája hangosan csoszogott a padló palacsempéjén. – Té vagy a berkész? – kiáltotta a fiú érdes almanni kiejtéssel. – A keráli szóga? – Én vagyok a király főberkésze – ismerte be Aspar. – Nem nehéz rájönni, hiszen az ő egyenruháját hordom. Fehér Aspar a nevem. Te meg mégis ki lennél? – Én vagyok áz, aki most lemíszárol tíged! – vágta rá a fiú. Aspar kissé megdöntötte a fejét, így csak az egyik szemével nézte a legényt. A kölyök ügyetlenül tartotta a kardját. – Miért? – kérdezte az erdőjáró. – Tudod té azt júl. – Ha tudnám, akkor nem kérdeztem volna meg tőled. – Már, hogyné tudnád, te szentségtelen… tho ya theen manns slootered meen kan… 47


2016.03.28. 15:31:32

– A király nyelvén beszélj, te fiú! – Végzet vigye a királyt! – üvöltötte a legényt. – Nem az üvé az érdő! – Ezt talán beszéld meg inkább vele. Szerinte ugyanis az övé az erdő, és tudod, mégis csak ő a király. – Számolok véle is, rögtön aztán, hogy véled végeztem. Élmék én föl Éslenbe, mert nem nyugszom. Csak hogy először véled végzek, gyékos! Aspar felsóhajtott. Jól hallotta az ifjú hangjában, jól látta a válla tartásában, hogy nincs értelme tovább beszélni. Felpattant ültéből, belépett a kard mellé, és a söröskorsóval jól fejbe vágta ifjú támadóját. A súlyos, kemény korsó megrepedt, a kölyök meg felsikoltott, elejtette a fegyverét és felszakadt füléhez kapott. Aspar megragadta a fiút a gallérjánál fogva, és könnyedén a magasba emelte, hogy utána egy durva mozdulattal fellökje ugyanarra a padra, amin ülve az előbb még ott sörözgetett. Azután nyugodt mozdulattal kihúzta a tokjából a vadásztőrét. A fiú dacos pillantást vetett rá, bár az arca a fájdalom véres maszkjává torzult. A félhomályban is jól látszott, hogy a fülére szorított kezét csillogó nedvesség borította. – Jól nízzétek még! – kiáltotta rekedt hangon. – Tanúk vagytok mind! Meggyékol éngem is, ahogy az égész famíliámat. – Csihadj már, te gyerek! – förmedt rá Aspar. Felkapta a kardot és az asztal túloldalán nekitámasztotta a padnak. A hosszú tőrt viszont nem dugta vissza a tokjába. – Armann, hozz egy másik sört! – Összetörted az egyik korsómat! – kiabálta a kocsmáros. Kerek képe tűzvörösen ragyogott. – Igyekezz, vagy valami mást is eltörök! 48


2016.03.28. 15:31:32

Ezt néhány szénégető is meghallotta, mire nevetni kezdtek, és hamarosan a legtöbb vendég is csatlakozott hozzájuk. Újra felcsendült a beszélgetések moraja. Aspar a fiút figyelte, miközben a sörére várt. A legény ujjai remegtek és nem bírt felnézni. Úgy tűnt, hogy csöpögő vérével együtt a bátorsága is szertefoszlott. Aspar tudta, hogy ez gyakran így van. Ha egy férfit kicsit megvéreztetnek, akkor annak már nem lesz olyan nagy kedve hősködni. – Mi történt a családoddal, fiú? – Mintha ném tudnád. – Akarsz még egy nyaklevest? A Végzet essen a beledbe! Addig foglak verni, amíg ki nem nyögöd az igazat. Ki nem állhatom, ha valaki megfenyeget, és utálom, ha gyilkosnak neveznek, kivéve persze, ha éppen én öltem meg valakit. Végső soron rohadtul nem érdekel, hogy mi történt vagy mi nem történt egy maréknyi törvénytelen földművessel… Kivéve persze, ha az az erdőben volt. Mert tudod, az a dolgom, hogy minden ilyesmiről tudjak. Lehet, hogy cseppet sem érdekelsz sem te, sem a fajtád, de igen fontos számomra az erdő meg a király békéje. Úgyhogy nyögd már ki végre! – Én csak… én… mindenki méghalt! A fiú zokogni kezdett, könnyei végigfutottak véres arcán. Aspar rájött, hogy az előbb rosszul becsülte fel támadója életkorát. Ez a gyerek nem lehetett több tizenhárom évesnél, csak a korához képest meglehetősen nagyra nőtt. – A rohadt életbe! – morogta a berkész. – Fehér Aspar! – csattant fel egy határozott női hang. A férfi felnézett és megpillantotta Winnát, Rufoote kocsmáros lányát. 49


2016.03.28. 15:31:32

A csinos, kerekded arcú ifjú nő alig volt tizenkilenc éves, éppen feleolyan idős, mint az erdőjáró. A szőke lányt makacs nőszemélynek tartották. Amikor zöld szeme elszántan villogott, olyan volt, mint egy baljós viharfelhő. Ilyenkor ha csak tehette, Aspar próbálta széles ívben elkerülni. – Winna… – Csak semmi Winna! Szétverted szegény gyerek fejét, ráadásul az egyik korsónkat is összetörted! Ezek után még van képed ahhoz, hogy továbbra is itt ücsörögj, és a sörödet nyalogasd, miközben a kölyök mindent összevérez? – Figyelj már… – Egy szavad se halljam! Talán nem te vagy a király főberkésze? Na, ragadd meg gyorsan ezt a gyereket, hogy kivigyük innen valahová, ahol megmosdathatom! Utána gyorsan tedd a kézjegyedet az egyik királyi papirosra vagy fizess jó rézzel az összetört kancsóért. Aztán majd kaphatsz még egy sört. Előtte egy kortyot sem! – Ha nem ez volna az egyetlen fogadó a környéken… – Márpedig ez az egyetlen. Ha azt akarod, hogy szívesen lássunk… – Tudod, hogy nem tehetitek ki a szűrömet. – Persze. Már miért dobnánk ki a király emberét? Még szép, hogy nem lehet. Csak te sem szereted, ha húgyízű a söröd. Már ha érted, hogy mire célzok. – Már most is húgyízű volt – mérgelődött Aspar. A lány csípőre tette a kezét, és gyilkos pillantást vetett a berkészre, akinek hirtelen összeszorult a gyomra. Fehér Aspar huszonöt éve szolgált az erdőben. A legkülönfélébb bestiákkal nézett már farkasszemet: szürke medvével, hegyi oroszlánnal és 50


2016.03.28. 15:31:32

annyi haramiával, hogy a számukat se tudta. Mindez azonban még nem tanította meg arra, hogyan kell bánni egy csinos, felbőszült nőszeméllyel. – Azért jött ide, hogy megöljön a kis trágyadék – emlékeztette a lányt. – Na és ezen mégis miért csodálkozol? Én magam is késztetést érzek arra, hogy jól megtáncoltassalak! – kiáltotta Winna, majd előhúzott egy rongydarabot, és a legény kezébe nyomta. – Mi a neved? – Us… Uscaor – dadogta a fiú. – Fralet fia, Uscaor. – Egy cseppet megsérült a füled, Uscaor. De semmi komoly. Aspar lassan kifújta a levegőt, aztán felállt. – Na, gyere már, te legény! Menjünk mosakodni! Akkor majd szép tiszta leszel, ha éjjel álmomban el akarod vágni a nyakam. Amikor a gyerek tántorogva felkelt, Aspar újra megérezte rajta a halál bűzét. Csupán most figyelt fel a fiú jobb kezére. Lila és fekete duzzanatok borították. Egy pillantás is elég volt ahhoz, hogy a berkész hátán végigfusson a hideg. – Mi a baja a kezednek, te gyerek? – kérdezte. – Ném tumm – válaszolta Uscaor halkan. – Ném émlékszém. – Gyere mosdani, Uscaor! – szólt rá Winna. – Utána keresünk neked egy ágyat. Aspar komor képpel bámult utánuk. A legény komolyan meg akarta ölni, ahhoz nem férhetett kétség. Nem mintha sok esélye lett volna rá. Csak a keze… Lehet, hogy az erdőjáró érzékeny orra éppenséggel arra a különös sérülésre akarta felhívni a figyelmét. 51


2016.03.28. 15:31:32

Elbizonytalanodva ült vissza, és várta, hogy megkapja a sörét.

z – A fiú végre elaludt – mondta Winna kicsivel később, miután visszajött a legénytől. – Nem hiszem, hogy akár egy falatot is evett vagy egy kicsit aludt volna az elmúlt két-három napban. A keze meg… duzzadt és tűzforró. Még sosem láttam ilyen sebet. – Jah – biccentett Aspar. – Én sem. Lehet, hogy le kéne vágnom, mert akkor elvihetném Eslenbe, az Apothekariumba. Ott majd megvizsgálnák. – Engem aztán nem csapsz be, Asp! – figyelmeztette Winna. – Kívülről kemény vagy, mint a szilfa kérge, ám odabent puhább anyagból van a szíved. – Erre azért ne vegyél mérget, Winna. Elmondta a kölyök, hogy miért akart megölni? – Csak azt mondta, amit már neked is. Úgy véli, hogy megölted a családját. – Már miért gondolná ezt? – Hé, Winna! – kiáltotta valaki az ivó túlsó végéből. – Hagyd már békén a király medvéjét, és gyere, tölts inkább belém egy kis nedűt! A részeg férfi üres korsójával hangosan koppantott az asztalon. – Tedd azt, amit egyébként is csinálni szoktál, Banf! Használd a kezedet, tudod, hol van a hordó! Én meg majd megnézem, hogy mekkorát hánytál, és megmondom, hogy hány sör árával tartozol. 52


2016.03.28. 15:31:32

A vendégek harsányan felnevettek a nagyhangú fickó kárára. Winna leült Asparral szemben. – A gyerek meg a családja odalent, a Taff-patak közelében táborozott, egy tucat mérföldnyire attól, ahol belefolyik a Rémúrba… – Vagy úgy, engedély nélküli földfoglalók. Pontosan ezt gondoltam. – Na és akkor mi van? Földet foglaltak a Király Erdejében, nagyon sokan tesznek így. Talán ezért rászolgáltak volna a halálra? – Nem, nem ezért. És a Pusztító fogára mondom! Egyáltalán nem is öltem meg őket! – Uscaor azt mondta, a király színeit viselték azok, akik végeztek velük. – Nem tudom, hogy mit látott az a gyerek, de biztos, hogy semmi ilyesmit nem láthatott. Egyetlen erdőjáróm sem volt arrafelé százmérföldes körzetben. – Biztos? – Átkozottul biztos. – Akkor meg ki ölte meg őket? – Nem tumm. Nagy hely a Király Erdeje, sok gazember elfér benne. Persze azt hiszem, a végén csak ki fogom deríteni. Aspar belekortyolt a sörébe. – A Taff közelében voltak, azt mondod? Az jó kétnapnyira van ide. Holnap hajnalban indulok. Mondd meg Paetnek, hogy készítse fel a lovaimat! Egyetlen hajtással kiitta a maradék sörét, és felkelt az asztal mellől. – Na minden jót. 53


2016.03.28. 15:31:32

– Várj már! Nem akarsz még beszélni azzal a fiúval? – Már hogy miről? Nem tudja, hogy mi történt, valószínűleg senkit sem látott. Lefogadom, egy szó sem igaz abból, hogy feltűntek a király színei. – Ezt meg mégis honnan veszed? – Jól rágd meg a szavaimat, Winn! A földfoglalók halálosan rettegnek a királyi igazságszolgáltatástól. Kivétel nélkül azt hiszik, hogy bitóra kerülnek, fejüket veszik vagy levadásszák őket. Rólam meg azt tartják, hogy egy kétfejű uttin vagyok. Igazából nincsenek ellenemre az ilyen rémhírek, ami azt illeti, én magam is terjesztem őket. Szóval ennek a gyereknek valaki lemészárolta a rokonságát, ő meg nem látta a tettest. Azt gondolta, hogy csakis én lehettem az. A többit meg akkor találta ki, amikor rosszul lett. – Valaki azonban mégis megölte őket – mondta a nő. – Jah. Na most ezt készséggel elhiszem – biccentett Aspar, és kihúzta magát. – Éccakát, Winn! – Csak nem egyedül mész oda? – Az összes emberem messze jár. Addig kell elindulnom a nyomon, amíg meleg. – Várd meg, hogy valamelyik legényed visszatérjen. Küldj hírnököt Dongalhoz! – Nincs rá idő. Mit idegeskedsz itt, Winn? Tudom, mit csinálok. – Csak egy érzés – tűnődött a lány. – Most mintha sok apróság más lenne, mint régebben volt. Emberek jönnek kifelé az erdőből… és valahogy furcsák. – Mindenki másnál jobban ismerem az erdőt. Pontosan olyan, mint amilyen mindig is volt. 54


2016.03.28. 15:31:32

Winna vonakodva bólintott. – Na most akkor jó éjszakát! A lány váratlanul megragadta az erdőjáró kezét. – Aztán légy óvatos! – suttogta, és kicsit megszorította Aspar ujjait. – Persze – vágta rá a férfi. Erősen remélte, a kellő gyorsasággal fordult el ahhoz, hogy a lány ne láthassa, mennyire elvörösödött.

z Aspar az első kakaskukorékolásra felébredt. Kinézve az ablakon még jó pár csillagot látott az égen. Mire azonban megmosta az arcát, a mosdóedény előtt állva leborotválta a képéről az ősz borostát, felvette jávorszarvasbőr nadrágját, és a vastag, gyapjú vértbélést, keleten már halvány rózsaszín volt az ég. Töprengő pillantást vetett kemény, bőrből készült vértjére. Kutya meleg nap lesz a mai, ennek ellenére felvette. Inkább megizzad, mint hogy meghaljon. A derekára kötötte csontnyelű, hosszú pengéjű kését, és a hajítóbárdot beledugta az övére erősített hurokba. A vízhatlan vászontokból elővette az íját, ellenőrizte, és odafigyelt arra is, hogy vigyen magával tartalék húrt. Megszámolta a nyílvesszőket, végül gondosan visszacsomagolta a tokba az íjat, felvette térdig érő csizmáját, és lement a lépcsőn. – Ez neked a kora hajnal? – vigyorgott Winna, amikor a férfi keresztülment az ivón. – Öregszem, na – morgott Aspar. – Egyél inkább egy kis reggelit! Már úgyis későre jár. 55


2016.03.28. 15:31:32

– Jut eszembe, szükségem lesz… – Már becsomagoltam egy hétre való ételt. Paetur majd felrakja a lovadra. – Ó! Köszönöm. – Ülj le! Tálcán fekete kenyeret, fokhagymás kolbászt, és sült almát kapott. Az utolsó falatig megevett mindent. Amikor befejezte, sehol sem látta Winnát, persze jól hallatszott, ahogy a lány a konyhában tesz-vesz. Asparnak egy pillanatra bevillant, hogy milyen érzés is az, amikor egy asszony szöszöl a saját háza konyhájában. Az eltelt, hosszú idő ellenére a fájdalom még mindig erős volt. Winna amúgy is elég fiatalnak tűnt ahhoz, hogy a lánya lehetett volna. Az erdőjáró csendben kiosont, nem akarta, hogy a lány észrevegye a távozását. Úgy érezte, hogy meglehetősen gyáván viselkedett. Ahogy kiért, egyből elindult az istálló felé. Paetur, Winna öccse Angyal és Ogre mellett szorgoskodott. A szőke, hórihorgas fiú nagyjából… tizenhárom éves lehetett. – Reggelt, nagy jó uram! – kiáltotta, amikor megpillantotta Aspart. – Nem vagyok én lovag, te fiú. – Csak hogy te vagy errefelé a legrangosabb, kivéve persze az öreg Symen urat. – A lovag az lovag. Symen úr közéjük tartozik, én meg nem – válaszolta Aspar, és a hátasok felé biccentett. – Készen állnak az útra? – Ogre azt mondja, hogy igen, Angyal meg azt, hogy nem. Talán jobb lenne, ha Angyalt ezúttal itt hagynád velem. 56


2016.03.28. 15:31:32

Megveregette az aranyderes ló nyakát. – Ezt mondta a kanca? Tényleg ezt mondta? – zsörtölődött Aspar. – Talán azért, mert fáradt? Mert tegnap megfuttattad? – Én aztán soha az… – Jól elfenekellek, ha hazudni próbálsz. Az apád még hálás is lesz nekem. Paet elvörösödött, és a cipőjét kezdte bámulni. – Hát… szüksége volt egy kis mozgásra. – Legközelebb szólj, ha lovagolni akarsz, megértetted? És a szentek irgalmas szerelmére, meg ne próbálj felülni Ogre hátára! Az izmos pej ezt a pillanatot választotta arra, hogy felhorkanjon, mintha egyetértett volna a gazdájával. Paet felnevetett. – Mi olyan vicces? – Tom tegnap megpróbált felülni Ogre hátára. – Mikor lesz a temetése? – Olcsón megúszta, csak két foga tört ki. – Szerencséje volt. Szerencsés az a gyerek. – Ahogy mondja, Fehér mester. Aspar megveregette Ogre orrát. – Úgy tűnik, egész tisztességesen felraktad rájuk a csomagokat. Felkötöd még melléjük a tegezemet és az íjamat is? – Szabad? – kérdezte a fiú ragyogó szemmel. – Persze – biccentett Aspar, és odaadta neki a fegyvert. – Igaz, hogy ezzel az íjjal megöltél hat uttint? – Uttinok nem léteznek, te gyerek. Sem greffek, sem alvok, sem bazil-nixek, mint ahogy mesebeszéd a könyörületes adószedő létezése is. 57


2016.03.28. 15:31:32

– Na, én is pontosan ezt mondtam a cimboráknak. De Rink arról beszélt, hogy a nagybátyja a saját szemével látott egy uttint… – Berúgott, mint egy állat, és utána megpillantotta a saját tükörképét. Inkább ez történhetett. – De a Setét Ordast, meg az embereit csak megölted. Mind a tízet. – Igen – vágta rá Aspar szűkszavúan. – Egy szép napon majd én is ilyen leszek. – Eltúlozzák a dolgokat, nagyon eltúlozzák – válaszolta az erdőjáró. Felült Ogre nyergébe, és megsarkantyúzta a lovat. Angyal engedelmesen a nyomába eredt, és Paet sem maradt le. – Te meg mégis hová indultál? – förmedt rá Aspar. – Megyek le a Rémúr partjára. Az éjszaka felbukkant egy szefri karaván. Odamegyek és jövendőt mondatok magamnak. – Jobban tennéd, ha nagy ívben elkerülnéd őket – tanácsolta Aspar. – Téged bizony nem a szefrik neveltek fel, Fehér mester? Nem Szutykos Dzseszp volt a mostohaanyád? – Jah. Úgyhogy tudom, miről beszélek.

z A szefrik remek helyen ütöttek tábort. A folyóparti rétet elborította a sok ibolya, és minden oldalról vastag törzsű vízitölgyek vették őket körül. Még nem készültek el a sátraik felállításával, egy hatalmas, kopott, borvörös és aranyszínű azonban már állt. A bátortalan szellő meglobogtatta a nemzetség zászlaját. A vászondarabot három szem és egy félhold díszítette. A ré58


2016.03.28. 15:31:32

ten megbéklyózott lovak legeltek, miközben tíz férfi és kétszer annyi kölyök karókat vert a földbe, letekerte a köteleket, és kibontotta a vászontekercseket. A legtöbben még félmeztelenül voltak, mivel a nap egyelőre nem járt olyan magasan, hogy megperzselje tejfehér bőrüket. Eltérően a legtöbb embertől, a szefrik sosem barnulnak le a napon, hanem gyorsan leégnek. Nappal ezért tetőtől talpig beburkolózva jártak-keltek. – Jó napot neked! – kiáltotta az egyik férfi. A csapott vállú fickó arcát látva azt gondolhatta volna az ember, hogy nagyjából harmincéves lehet, ám Aspar jól tudta, hogy a valóság ennél legalább tizenöt esztendővel több. Afast gyermekkoruk óta ismerte. A szefri idősebb volt nála. – Csak nem a Szutyokfattyú került elénk? – kérdezte a fehér felsőtestű alak, miközben kiegyenesedett. A kalapácsot leengedte maga mellé. Aspar leszállt a nyeregből. Szutyokfattyú? Soha nem örült ennek a gúnynévnek. – Jó reggelt, Afas! – válaszolta. Nem akarta kimutatni, hogy mennyire ingerült. – Én is örülök annak, hogy találkoztunk. – Azért jöttél, hogy elzavarj minket? – Annak meg mégis mi értelme volna? Csak egy másik város nyakába sóználak benneteket, ami valószínűleg szintén az én fennhatóságom alá tartozna. Ráadásul megyek vissza az erdőbe. – Ez igazán kedves tőled – válaszolta a szefri félrehajtott fejjel. – Az anyó azt mondta, hogy itt leszel. Majdnemhogy tévedett, igaz? – Milyen anyó? 59


2016.03.28. 15:31:32

– Cilth anyó. – A Végzetre! Még mindig él? – Az ilyen vénasszonyok ritkán halnak meg. Aspar megállt néhány lépésnyire Afastól. Egyforma magasak voltak, de ezzel véget is ért a hasonlóság. Aspar nem csupán szépen megnőtt, de már meg is volt a magasságához illő súlya. Tölgyként magasodott a fűzfakarcsú Afas előtt. Közelről nézve a szefri bőre olyan volt, mint egy sűrűn telerótt térkép. Áttetsző, fehér bőre alól kilátszottak az erek kék folyói, patakjai és forrásai. Karcsú, inas mellkasán hat sápadt mellbimbó látszott. Pont olyan volt, mint egy macska. Éjsötét haját aranyszalaggal kötözte hátra. – Honnan jöttetek? – kérdezte a berkész. – Délről. – Az erdőn át? Afas ibolyakék szeméből csak úgy sugárzott az ártatlanság. – Hogy kérdezhetsz ilyet, méltóságos berkész úr? Engedély nélkül eszünk ágában sem volna bemerészkedni Randolf király erdejébe. – Randolf király tizenhárom évvel ezelőtt elhunyt. Most már William az úr. – Egyre megy. – Persze. Úton vagyok a Taff-patakhoz. Colbaelybe bejött múlt éjjel egy fiú, és elmondta, hogy lemészárolták a családját. Hálás volnék, ha bármit tudnátok mondani erről az esetről. Nem is kérdeznék rá arra, hogy hol szereztétek a híreket. – Ez rendes tőled, én azonban semmit sem tukk róla. Egyvalamit azonban mégis csak elmondok… Ha bent is lettem volna az erdőben, mostanra már rég megpattantam volna 60


2016.03.28. 15:31:32

onnan. A lehető legmesszebb eljöttem volna még a közeléből is. – Hová is mentek? – Kicsit ügyködünk, foltozgatunk itt pár napig, megkeressük az útravalót. Utána meg? Jó messzire, Tero Galléba. Vagy esetleg át, Virgeniába. – Miért is? Afas a fejével a felállított nagy sátor felé bökött. – Azért, mert ő így akarja. Ennél többet nem tudok, és nem is akarok tudni, te viszont nyugodtan kérdezd meg tőle. Ami azt illeti, az anyó megmondta, hogy rá akarsz majd kérdezni a dolgokra. – Akkor talán be kéne néznem hozzá. – Az lenne a legjobb. – Persze, ti meg kerüljétek a bajt, rendben? Éppen elég gondom van amúgy is, semmi szükségem arra, hogy később a nyomotokban loholjak. – Persze, amit csak szeretnél, Szutykos.

z Cilth anyó már akkor is vénségesen vén volt, amikor Aspar még csupán kisfiúnak számított, most meg leginkább a halál szakadékának túloldaláról visszapillantó szellemre emlékeztette. A vénasszony nagy halom párna tetején trónolt. Fekete köntöst és éjsötét fejkendőt viselt, csupán az arca látszott ki belőle. Mintha zafír erekkel díszítettek volna egy elefántcsont maszkot. Halvány, aranyló fényű szemével figyelmesen követte az érkező mozgását. Dzseszpnek is pontosan ilyen színű volt a szeme, meg Qerlának is. 61


2016.03.28. 15:31:32

– Megjöttél – mondta halk, reszelős hangon a nő. – Dzseszperedh mondta, hogy itt leszel. Aspar összeszorította a fogát. Majdnem kibukott belőle, hogy Dzseszp már régóta halott. Nem mintha számított volna. Igazából soha nem jött rá arra, hogy a szefrik csupán színészkedtek, vagy elhitték a saját hazugságaikat. Végeredményben ez mit sem számított. Akár hazudtak, akár valóban hittek az élők társaságát kereső halottakban, az ostoba karattyolásukkal az ember idegeire mentek. Állandóan az elhunytakat emlegették. Pedig aki meghalt, az meghalt, és a halottak nem beszélnek. – Látni akartál? – kérdezte a férfi. Nem igazán próbálta meg titkolni az ingerültségét, nem szokott alakoskodni. – De hiszen látlak. Beszélni akartam veled. – Itt vagyok anyó, hallgatlak. – Még mindig durva vagy, még mindig türelmetlen. Azt gondoltam, hogy a testvérem ennél jobban kitanított. – Talán többre ment volna az oktatásommal, ha ti akárcsak kicsit is segítettetek volna neki! – vágott vissza Aspar. Nem tudta megakadályozni, hogy keserűség vegyüljön a hangjába. – Ilyen vagyok. Eszed vagy nem eszed, nem kapsz mást. Nem én akartam beszélni veled. – Ó, dehogynem. Ez mondjuk a maga módján igaz is volt, de távolról sem jelentette, hogy örülnie kellett volna a ténynek. Szó nélkül sarkon fordult. – Ébredezik a Hangakirály – suttogta Cilth. Aspar megtorpant. Úgy érezte, mintha egy hatalmas százlábú indult volna el a gerincén. Lassan megfordult, hogy ismét az öregasszony szemébe nézhessen. 62


2016.03.28. 15:31:32

– Tessék? – A Hangakirály. Ébredezik. – Micsoda baromság! – káromkodott Aspar, miközben úgy érezte, megnyílik a talpa alatt a talaj. – Életem során bejártam a Király Erdejét, eljutottam még a legmélyebb, fekete szívébe is. Olyan helyeken jártam a Nyúl-hegységben, ahová még a szarvas sem merészkedik. A Hangakirály nem létezik, csupán a szefrik beszélnek róla ostobaságokat. – Te is tudod, hogy mi az igazság. Eddig aludt, és nem lehetett látni. Most viszont lassacskán felébred. Ez az első jel, Dzseszp erre biztosan megtanított. – Megtanított rá. Mint ahogy arra is, hogyan kell kockázás közben csalni, meg hogy én legyek a szellemek hangja a halottlátó szeánszain. A vénasszony arckifejezése még keményebb lett. – Akkor tudnod kellene a különbséget – sziszegte. – Képesnek kellene lenned arra, hogy megkülönböztesd egymástól a hideget és a forrót, a szellőt és a vihart. Közelebb hajolt. – Nézz a szemembe! Nézz bele! Aspar nem akart engedelmeskedni, de máris a vénasszony pillantásának rabja lett. Olyan volt, mint amikor a kígyó arra készül, hogy felfalja az egeret. A szemgolyók arany- és rézfényű örvénylése kiszélesedett, és a férfi már semmi mást sem látott. Aztán… Az erdő akasztófák rengetegévé változott, rothadó hullák lógtak lefelé minden ágról. A fatörzsek maguk is megnyomorodtak, és jól látszott rajtuk a betegség nyoma. Fekete tövisek meredeztek belőlük, és a levelek helyét a dögevő 63


2016.03.28. 15:31:33

madarak vették át. Kövér, jóllakott hollók és keselyűk ültek az ágakon. Az erdő mélyén mozgolódni kezdtek az árnyékok. Mintha hatalmas alak suhant volna a fák között. Aspar alaposan körülnézett, a mozgást azonban csupán a szeme sarkából láthatta. Az árnyak megmerevedtek, ha feléjük fordította az arcát. Alaposabban is megnézte magának a legközelebbi hullát. A test nyakán feszülő kötél majdnem teljesen elrohadt. A nőből már csak csontok és meg feketedett hús maradt meg, a szeme viszont még mindig élt. Eleven, halvány arany színben ragyogott… Ugyanebbe a szempárba nézett most is. Cilth anyó szemébe. Aspar felhördült, és félrerántotta a tekintetét. Az öregasszony hörögve felnevetett. – Na látod – suttogta. – Fészkes fenét! – hördült fel a férfi, bár erősen remegett a lába. – Szemfényvesztés! Cilth kiegyenesedett. – Elég legyen ebből! Azt gondoltam, te vagy az, akit megjósoltak. Talán tévedtem. Lehet, hogy semmit sem tanultál. – Erősen remélem. – Nagy kár, és ezt komolyan mondom. Mert ha nem te vagy az, akit megjósoltak, akkor ő még meg sem született. Ha nem látta meg a napvilágot, akkor a fajtád – és az enyém is – eltűnik a föld színéről, mintha soha nem is léteztünk volna. A jóslat ezen részében senki sem kételkedhet. Talán csak egy bolond. Persze lehet, hogy te valóban bolond vagy, és a testvérem értelmetlenül pusztult el. 64


2016.03.28. 15:31:33

A vénasszony felemelte a kezét, és elfátyolozta az arcát. – Most álmodom – mondta. – Hagyj magamra! Aspar szó nélkül engedelmeskedett. Szokatlan módon úgy érezte, az lenne a legjobb, ha elrohanna. Csak akkorra nyugodott meg a szívverése, amikor már jó négymérföldnyire háta mögött hagyta a szefri tábort. A Hangakirály. Micsoda baromság! – gondolta. A szeme sarkából azonban mintha azt látta volna, hogy valami mozog a homályban.


2016.03.28. 15:31:33

Lenyűgöző történet az elejétől a végéig csak úgy izzik benne a feszültség és az izgalom TERRY BROOKS

Recommend Documents