Jól csak a szívével lát az ember

Ifjúság és társadalom Végh Viola

Jól csak a szívével lát az ember… GYERMEKVÁLLALÁS ELŐTT ÁLLÓ FIATAL NŐK PERCEPCIONÁLIS VISELKEDÉSE

A gyermekszám csökkenése nem napjainkban felbukkanó jelenség, a folyamat kezdete az iparosodás időszakára, a gazdasági és társadalmi modernizáció időszakára tehető. (Andorka, 1987) A korábbi egyaránt magas születési és halálozási arányszámok ebben az időszakban, a 19. század során kezdtek erőteljesen megváltozni, melynek elméleti kereteit a demográfiai átmenet elmélete nyújtja. A demográfiai átmenet folyamatai Európa különböző országaiban eltérő ütemben és eltérő időzítéssel mentek végbe. Magyarországon a demográfiai átmenet folyamatai 1980-ig bezárólag zajlottak, innentől kezdve ugyanis a népesség csökkenése folyamatos, amiben a gyermekszám csökkenése mellett közrejátszik az újra növekedésnek indult halandóság is. (KSH, 2005)

Az élveszületési arány először az 1970-es népszámlálás alkalmával csökkent az egyszerű reprodukcióhoz szükséges szint alá (2,1) és a csökkenés azóta is folyamatos. (1. ábra) Minden korosztályban csökkent a gyermekvállalás, legnagyobb mértékben azonban a 20– 24 évesek és a 30–34 évesek esetében. (2. ábra) Ez csak részben magyarázható a gyermekvállalás későbbre tolódásával, hiszen a 40–44 éveseket kivéve minden korosztályban folyamatos a csökkenés. Magyarázatképpen olyan tényezők hatásáról beszélhetünk, mint az iskolai végzettség, vagyis a tanulmányokkal eltöltött mind hosszabb idő, a családalapítást megelőző egzisztenciális alapozás, a munkával töltött évek, vagy a női szerepek megváltozása.

1. ábra. Száz 15 éves és idősebb nőre jutó élve született gyermekek számának alakulása, 1960–2005 2,2 2,0 1,8

2,10 1,78

1,71

1,65

1,6

1,57

1,53

1996

2001

1,48

1,4 1,2 1,0

1960 1970 1980 1990 Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

2005

2. ábra. Száz megfelelő korú nőre jutó élve született gyermekek száma korcsoportok szerint, 1970–2005 250 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 összesen

200 150 100 50 0

1970 1980 1990 1996 Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

2001

2005

2009 / nyár

új ifjúsági szemle

21

Ifjúság és társadalom Ehhez hasonló folyamatok figyelhetőek meg Európa-szerte a hatvanas évek óta, ami cáfolta azt az elképzelést, miszerint a demográfiai átmenet befejeztével egy egyensúlyi állapot jön létre alacsony szinten stabilizálódott születési és halálozási mutatókkal. A nyolcvanas években felmerült az igény egy olyan elméleti keret megalkotására, ami megfelelően magyarázza a gyermekvállalási magatartás változásainak átalakulását. Ekkor merült fel a második demográfiai átmenet gondolata, ami a termékenységi magatartás fő mozgatóerejének az individualizációt tekinti. Az elmélet első megfogalmazója, Dirk J. Van De Kaa, az immár sorszámmal ellátott első demográfiai átmenet létjogosultságát fenntartva a 20. század végének máig tartó változásainak magyarázatát célozza meg. A változások mozgatórugója a tradicionális magatartásformák gyengülése, az értékek és normák elhomályosodása, az egyén felemelkedésének és önkiteljesítési vágyainak a középpontba kerülése. Az ebből adódó interperszonális viszonyok, párkapcsolatok, családi kapcsolatok átértékelődése szoros összefüggésben van a termékenységi magatartás változásaival. „Az alacsony termékenységi arányszámok által jellemzett első demográfiai átmenetben a család és a gyerekek voltak a középpontban, ezzel szemben a második átmenet az egyének jogaira és az önmegvalósításra fekteti a hangsúlyt.” (Van De Kaa, 2001) Van De Kaa a második átmenet kezdetét önkényesen 1965-re teszi, melynek legfőbb jellemzői közt található a párkapcsolatok válsága. A házasságok (az első házasságkötések és az újraházasodások) száma drasztikusan csökken, a válások egyre gyakoribbak, ami megnöveli az egyszülős családok arányát. Ezzel párhuzamosan növekszik az alternatív együttélési módok elterjedtsége, mint az élettársi kapcsolat, ami bizonyos mértékben egyfajta alternatív családi formává válik. Ilyen módon növekszik a házasságon kívüli születések aránya, ahogyan az abortuszoké is. Emelkedik továbbá az egyszemélyes háztartások száma. A házasságban vagy élettársi kapcsolatban élők között egyaránt nö-

22


2009 / nyár

vekszik azok aránya, akik a tudatos gyermektelenséget választják a gyermeknevelés helyett. Az első házasságkötési és a gyermekvállalási életkor erőteljesen megnövekszik, a szülői háztartásból való kiválás viszont egyre fiatalabb életkorban következik be. Mindemellett a halandóság továbbra is javul. Mindezeknek a hatásoknak a következtében az országok népességének gyors öregedése figyelhető meg, ami hosszú távon a lakosság csökkenését fogja eredményezni. A népességszámra befolyással bíró migrációs viselkedés is változóban van, a korábban kibocsátó európai államok célterületté válnak, ami kulturális és etnikai pluralitást eredményez. (Melegh–Őri, 2003) Ezek a folyamatok átrendezték a korábbi szekvenciális életútmodelleket. Az időskor hosszabb lett, és átértékelődött, az olyan meghatározó életútesemények, mint a házasság és a gyermekvállalás időbeli eltolódása mind a normál életút átstrukturálódását eredményezték. (Somlai, 2007)

Destandardizálódó életutak Az életútkutatások az egyéni életesemények (átmenetek, transitions) bekövetkezését, sorrendjét, időzítését (timing) vizsgálják. Minden átmenet az egyén számára egy döntési folyamat következménye, de minden társadalomban megvannak az egyes események egymásutániságára, időbeliségére vonatkozó normatív elképzelések. A környezet felől érkező jutalmak és szankciók meghatározzák, hogy egy esemény túl korán, túl későn vagy éppen időben következik-e be. Kohli megfogalmazásában „az életút mint az előre látható tennivalók szilárdan rögzített időbeli horizontja” jelenik meg. (Kohli, 1986:187) Ez alapján beszélhetünk egy „standardizált életútról”, amelyben az egyes átmenetek életkorhoz kötődnek és más átmenetekkel járnak együtt. A második demográfiai átmenet folyamatait szemlélve elmondhatjuk, hogy ez a stan-

Ifjúság és társadalom dard életút jelentős mértékben vesztett szabályozó hatásából. A változások olyan torzulásokhoz vezetnek az életútban, amelyek az életútátmenetek másfajta együttjárását, sorrendiségének összekeveredését okozzák. (Bognár, 2007) A kutatások és népmozgalmi adatok alapján elmondható, hogy a különböző életesemények nem függnek olyan mértékben egymástól, mint korábban (pl. házasság és gyermekvállalás), és a „halasztó” magatartást nem minden esetben követi a „bepótló” stratégia (pl. házasság, gyermekszülés elmaradása), egyre több alternatív életstratégia lelhető fel a gyakorlatban. Ezen folyamatok eredményeként az életutak destandardizációjáról beszélhetünk. (Corijn– Klijzing, 2001) Csökkent az életútátmenetek életkorhoz való rögzülése, az egyének ugyanazt az eseményt egyre változatosabb életkorban élik át. Csökkent a valószínűsége az egyes átmenetek együttjárásának, vagyis egy átmenet (pl. önálló lakásba költözés) nem kötődik olyan szorosan egy másik eseményhez (pl. házasság), mint azelőtt. Átalakult az események sorrendisége is, egyes életkori szakaszok összecsúszását vagy szétválását eredményezve. Ez a destandardizáció „strukturálisan tökéletesen eltérő alapokon: kényszeren, vagy választáson nyugodhat” (Kohli, 1986:207), vagyis nem feltétlenül egyezik az egyén értékorientációival és eredeti célkitűzéseivel, és az eseményeket meghatározó döntéseknél gyakran nincsen valódi alternatíva. Ma már az első gyermek születése az egyik legmeghatározóbb életútátmenet egy nő életében. A szülés nagyjából az ipari forradalom időszakáig sokkal inkább egy kockázatos eseménynek, semmint különleges, ritka alkalomnak számított. (Tóth, 1992) A gyermek családon belüli szerepe is egészen más volt, mint napjainkban. (Ariés, 1987) A 20. században a fogamzásgátlás egyre biztosabb technikáinak mind szélesebb körben való elterjedésével lehetővé vált a nők számára is, hogy teherbe esésüket szabályozzák, így egyre nőtt a tudatosság, és csökkent a kényszerítő hatások szerepe a gyermekvállalásban. (McLaren, 2002)

A posztadoleszcens életszakasz A destandardizált életutak egyik legszembetűnőbb következménye a fiatalok élethelyzeteinek megváltozása. A különböző átmenetek szétcsúszásának és halasztásának következtében mondhatjuk, hogy egy új életútszakasz jött létre, az ún. „fiatal felnőttkor”, vagy posztadoleszcencia, melynek legfőbb jellemzője, hogy tagjai az önállóság különböző fokán állnak. A szülőktől való teljes függetlenedés feltétele, hogy a fiatal felnőttek jogilag, pénzügyileg, mentálisan is autonóm személyiségek legyenek, akik önmagukat is így határozzák meg, valamint önálló háztartásban élnek. (Vaskovics, 2000) Ez az életszakasz meglehetősen átmeneti jellegű, életkori határai nehezen meghatározhatóak (18–30 év közötti fiatalok, vagy akár 30 felettiek is), és az önállósodási folyamat nem ritkán irreverzibilis. A gyermekvállalást tekintve a posztadoleszcens életszakasz megjelenése kritikus, jelenségei összefüggésbe hozhatóak a halasztó gyermekvállalási magatartással. Az anyagi függetlenedés gátja leginkább a felsőoktatásban eltöltött idő megnövekedése, a felsőfokú oktatás kilencvenes évektől tapasztalható dinamikus expanziója. Az elmúlt 25 év alatt hazánkban a diplomások száma 485 ezerről egymillió 103 ezerre növekedett, így 2005re a húsz éven felüliek 12 százaléka főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezik. (KSH, 2005) A nappali tagozaton tanulókat jelentősen befolyásolja életük többi területének alakításában a tény, hogy még nem végeztek tanulmányaikkal, diákstátusban vannak. Nagy eséllyel nem vállalnak teljes munkaidős állást, és bár párkapcsolatot létesítenek, csak ritkán merül fel a házasság, gyerekvállalás megvalósításának gondolata, amire évekkel később vállalkoznak, mint a kortárs átlag. (Kabai, 2007) A nők munkaerő-piaci helyzete a férfiakétól határozottan eltérő, és a gyermekvállalás és -nevelés szempontjából gyakran egy problematikus terület. A szocializmus ideje alatt általánossá vált a kétkeresős családmodell, a nők tömeges munkába áll(ít)ását részben gazdasági, részben

2009 / nyár


23

Ifjúság és társadalom ideológiai szempontok vezérelték. (Pongrácz, 2001) Ezzel azonban nem a férfiakéival egyenrangú lehetőségekhez jutottak, a változások sokkal inkább terheik megkettőződését, a feléjük irányuló elvárások növekedését jelentették, mert a házimunka és gyereknevelés terhei alól ugyanakkor nem mentesültek. Az, hogy egyre több nőnek lett kereső foglalkozása, nem járt a női szerepelvárások automatikus változásával, nem követte a megváltozott körülményeket. A női munkaerő továbbra is másodlagosnak számított egyrészt a férfi munkaerővel szemben, másrészt a nők otthoni kötelezettségeihez viszonyítva. (Cseh-Szombathy, 1985) Bár a rendszerváltással a teljes foglalkoztatottság ideje lejárt, a női munkavállalás mint érték internalizálódott, a férfiakéval mondhatni azonos tanulmányi esélyekkel rendelkező nők magától értetődő törekvése lett a szakmai érvényesülés. Ezzel párhuzamosan megmaradt a családalapítás és gyermeknevelés értéke is, és bár az életutak és életesemények nagymértékben alternatívvá váltak, az egyéni döntés és választás szerepe lett a döntő, éppen a munkavállalás szempontjából érvényesül bizonyos fokú gazdasági kényszer is. Komoly szemponttá vált a gyermekvállalásban, és a tudatos tervezésben mérlegelésre kerül az anya keresetkiesésének mértéke, illetve a munkába való visszatérési esélye. Mivel általában a feleség fizetése is fontos részét képezi a családi kasszának, és a szülés utáni visszaállás a munkába igen nehézkes a kisgyermekes anyukák számára (Lakatos, 2001), ezek a viszonyok visszatartó erővel bírnak a

gyermekvállalási magatartásra. Gyakran a nők a tanulmányok befejezése és a gyerekvállalás közé beiktatnak egy hosszabb, munkával töltött időszakot is, ami egyrészről a végzettség, a tanultak kamatoztatására nyíló lehetőség, másrészről egy pénzgyűjtő időszak, harmadrészt ezzel nő az esélye a munka világába való visszaintegrálódásnak kisgyermekesként. (Spéder, 2001) A gyermekvállalási tendenciák szoros összefüggésben állnak a párkapcsolati magatartással. A második demográfiai átmenet a párkapcsolatok válságának nevezi azt a példátlan mértékű pluralizációt, ami ezen a téren az elmúlt évtizedekben volt megfigyelhető. (Somlai, 1999) Hasonlóan a többi életeseményhez, az első komoly párkapcsolat megélése is halasztódik a fiatalok körében. Egyre későbbi életkorban következik be az első tartós párkapcsolat létesítése, és egyre magasabb a tartósan, akár a harmincas éveikig egyedülállók aránya, a 2001-es „Életünk fordulópontjai” kutatás adataiból legalábbis ez a kép rajzolódik ki. (Spéder, 2006) Kevésbé jellemző továbbá, hogy első párkapcsolati formaként a házasságot választják, és csökken azok aránya, akik az élettársi viszonyt idővel házasságra váltják, viszont növekszik a tartósan élettársként együtt élők aránya. A különböző párkapcsolati kategóriákban eltérő a gyermekvállalási hajlandóság. A legnagyobb termékenységet a házasok mutatják, és bár valamelyest csökkent a születések száma körükben az elmúlt évtizedekben, de nagyságrendileg nem változott. Nagymértékben növekedett viszont a házasságon kívüli születések száma, 1960-hoz képest 122 százalékkal. (3. ábra)

3. ábra. A 15 éves és idősebb nők termékenységi mutatójának változása családi állapotonként, 1960–2005 (1960=100%) 140% 122,2 120% 110,6 1970 98,0 100% 1980 86,6 80,6 1990 80% 61,1 1996 60% 2001 40% 2005 20% 0%

házas

hajadon

Forrás: Mikrocenzus 2005, KSH, 4. Termékenységi adatok

24


2009 / nyár

elvált

Ifjúság és társadalom Ez nagyrészt az élettársi kapcsolatban gyermeket szülő nők arányának növekedésének köszönhető, de az első gyermeküket egyedülállóként szülők aránya is jelentősen növekedett az elmúlt három évtized során. Ezek a számok azonban nem feltétlenül takarnak olyan egyedülálló anyákat, akik párkapcsolat híján, magányosan vállalnak gyermeket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a házasságon és az élettársi kapcsolaton kívül más párkapcsolati forma is előfordulhat a szülők közt. Ilyen típusú kapcsolat például, az ún. „látogató partnerkapcsolat” (visiting partnership). (Spéder, 2004) Bár a legváltozatosabb formák is elfogadottságot élveznek, úgy tűnik, a házasság intézménye még mindig a legelismertebb formája az együttélés és összetartozás kifejezésének. (Pongrácz–Spéder, 2003) Annak ellenére, hogy a konkrét viselkedés sokszor eltérő, a tervek szintjén még mindig a házasság és a gyermekszülés szerepel a legtöbb nő tervei közt. Különösen igaz ez a felsőfokú végzettségűekre, akik körében kisebb a házasság iránti ellenérzés a teljes népességhez viszonyítva. Az „Ifjúság2004” vizsgálat adatai szerint az egyetemista nők csupán kevesebb mint 2 százaléka nem szeretne élete során férjhez menni, szemben a teljes 15–29 éves népesség mintegy 8 százalékos arányával. (Kabai, 2007) A tradíciókat követő és azokat oldó értékek egymás mellett léteznek a köztudatban, egymással, egy konzekvens értékstruktúra hiányában nyilvánvaló ellentmondásba kerülve. (Utasi, 2000) A nagyfokú változatosság, a sokféle cselekvésminta egyidejű jelenléte vagy inkább egy konzekvens minta hiánya problematikussá teszi a fiatalok számára az életút tervezését, irányítását, a sokféle lehetőség és elvárás közt való eligazodást. Egyszerre többféle szerepelvárás érvényesül, kiváltképp a fiatal nők felé, és véleményem szerint ez nehezíti a gyerekvállalási döntést. Egymással szemben áll egy tradicionális és egy modern elképzelés, ami a fiatal nők viselkedését meghatározó szerepelvárásokat illeti. A tradicionális felfogás a nők elsődleges szerepének a feleség és anya szerepkörét tartja a családfenntartó, pénzkereső férfiszereppel

összhangban. Ennek az elképzelésnek az alapjai inogtak meg a nők általános munkába állásával, de a megváltozott körülményeket csak nagyon lassan követte az a modern hozzáállás, ami a szerepeket nyitottabbnak, megoszthatónak, akár felcserélhetőnek tekinti. (Blaskó, 2005) Az ISSP (International Social Survey Programme) nemzetközi kutatás 1988-as, 1994-es és 2002-es adatfelvételeinek magyar vonatkozású eredményei alapján megállapítható, hogy a tradicionális–modern dimenzió mentén milyen típusú változások történtek a női munka megítélésében. Elmondható, hogy a rendszerváltást követően a konzervatív gondolkodás látszott megerősödni. Mind a nők, mind a férfiak hajlottak arra, hogy a feleség és anya szerepét tartsák elsődlegesnek a nők számára, aminek a kárára válik a kereső tevékenység, míg a férfiaktól a pénzkereső tevékenység várható el jogosan. Bár a modern szerepfelfogás 2002-re újra növekedést mutatott, a vizsgált időszakban azonban végig kisebbségben maradt, ami meglepő, figyelembe véve, hogy tényleges (munkaerő-piaci és párkapcsolati) magatartásuk épp ellentétes gondolkodásmódot tükröz. Ez az ellentmondás arra utal, hogy a fiatal nők két ellentétes hatásnak, elvárásnak vannak kitéve, melyeket egymással össze kell egyeztetniük, vagy választaniuk kell, melyiknek felelnek meg. Egyfelől természetes, hogy az oktatásban egyre több idő alatt megszerzett tudást kamatoztatni szeretnék, szakmai karrierre törekednek, másfelől pedig szintén magától értetődő módon vágynak gyermekre, szeretnének anyaként is kiteljesedni. A két oldal összehangolása nem könnyű feladat, és gyakran mindkét irányból való lemondások nélkül lehetetlen. A már említett változások azt mutatják, hogy változóban vannak a nemi szerepek, és nem alakult ki még egy olyan újfajta normatív szerepviselkedés, ami segítséget nyújtana mind a nők, mind a férfiak számára. Mindez nehezíti a mindennapi életben való boldogulást. A fiatalok a férfi és női szerep folyamatos újraalkotására kényszerülnek, ami könnyen zavart okozhat. (Buda, 1965; Hofstatter, 1969)

2009 / nyár


25

Ifjúság és társadalom Fiatal nők egy szociálpszichológiai kísérletben A fenti dilemmák közelebbi vizsgálatát célozta egy szociálpszichológiai kísérlet, ami 2008 nyarán zajlott az ELTE Társadalomtudományi Karán.1 Az egyének bizonyos tárgyakra, személyekre, szituációkra meghatározott módon reagálnak, értékeik, gondolkodási sémáik és attitűdjeik sokszor tudattalan módon determinálják viselkedésüket. A helyzetfelismerés és értelmezés egy adott szituációban tudatelőttes módon zajlik, az értékelés és a válaszviselkedés automatikusan jön létre. (Bargh, 2006) Ez az automatizmus teszi lehetővé egy olyan módszer alkalmazását, mint a szemmozgások megfigyelése. Egy olyan vizuális inger, mint egy kisgyerek képe ugyanis aktiválhatja a nők gyermekvállalással kapcsolatos attitűdjeit, és viselkedésüket ez fogja meghatározni. A kísérleti szituáció azokat a mindennapi helyzeteket hivatott modellezni, melyekben a fiatal nők kapcsolatba kerülnek a gyermeknevelés témájával, kortársaik és barátaik gyerekeivel személyesen, vagy akár a média ilyen témájú tartalmaival, vizuális üzeneteivel. A kísérlet során a 24 kísérleti személy egy képpárokból álló fotósorozatot nézett meg a számítógépen. A vetítésben szereplő fotósorozatot úgy állítottuk össze, hogy az esetek felében egy kisgyerek képe álljon párban egy felnőtt képével. A képvetítés közben a kísérleti személyek szemmozgását egy speciális szemkamera rögzítette, így követhetővé váltak az alanyok figyelmi preferenciái, ami utal a témával kapcsolatos attitűdjeikre, arra, hogyan értelmezik saját élethelyzetüket, viselkedésükkel milyen stratégiát követnek, milyen tényezők befolyásolják őket döntéseik meghozatalakor. Az alanyok két csoportját gyermekes és gyermektelen nők alkották, értékeik összehasonlításával próbáltunk választ kapni kérdéseinkre. A minta kicsi elemszáma miatt fontos volt, hogy az alanyok az alapvető demográfiai tulajdonságokban egységesek legyenek, ezért mindannyian 25–40 év közötti, felsőfokú iskolai végzettségű, fővárosban élő nők. Azért döntöttünk ezen paraméte-

26


2009 / nyár

rek mellett, mert a felsőfokú végzettségű nőkre vonatkozik legnagyobb mértékben a posztadoleszcens életszakasz problematikája, hiszen annak egyik ismérve a tanulmányok elhúzódása, ami maga után vonja a munkába állás, illetve a családalapítás és gyerekvállalás elhalasztását. Ugyanakkor a felsőfokú végzettségűek körében, ahogy arról már esett szó, nagyfokú szimpátia figyelhető meg a házasság intézménye és a magasabb gyermekszám iránt (Kabai, 2007), ami várhatóan kiemeli a gyermektelen nők feltételezett deprivációérzését a gyermekesekkel szemben. A szemkamerás vizsgálatot kiegészítette egy strukturált interjú, amiben gyermekvállalási terveikről, illetve élményeikről, a témával kapcsolatos véleményükről, esetleges nehézségeikről beszéltek. A kutatásnak azzal az előfeltevéssel kezdtünk neki, hogy a húszas éveik végén, harmincas éveikben járó nők nagy részének megvan a természetes indíttatása arra, hogy családot alapítsanak, gyermeket szüljenek. Előfordulhat azonban, hogy korlátozó tényezők miatt ennek megvalósítása számukra időlegesen nem lehetséges. Azt vártuk, hogy különbség mutatkozik a gyermekes és gyermektelen nők viselkedésében az ingeranyag (kisgyerekek fotói) látványa által. Feltételeztük, hogy a gyermektelen állapotot ezek a nők egyfajta kudarcélményként élik meg, ezért (akár ideiglenesen) elfordulnak a kérdéstől, elkerülő módon viselkednek egy olyan választási helyzetben, mint amilyen a kísérlet képvetítése. Tárgyak megfigyelésekor általában a szem elmozdításának segítségével történik az észlelés. Ekkor gyors mozgások (szakkádok) és nyugalmi pillanatok (fixációk) váltják egymást. A szakkádok igen gyors, 20 és 100 millisecundum (ms) közötti mozgások, ez az egyik leggyorsabb mozgás, amire az emberi test képes. A 100 ms feletti megnyugvást nevezzük fixációnak (átlagos hosszuk 300 ms), ilyenkor az adott tárgyról a foveára érkeznek a fénysugarak. (Sekuler, 2000) Az információfelvétel legnagyobb része a fixációk alkalmával történik, a szakkádok alatt pillanatnyi vakság áll be. Ennek ellenére kísérleti

Ifjúság és társadalom eredmények arra utalnak, hogy a szakkádikus szemmozgások alatt nem teljes az információfelvétel szüneteltetése. A téri figyelem a szakkád megkezdésekor már a következő fixáció helyére vándorol, tehát a mozgás második felében már megkezdődik az onnan származó információk feldolgozása. (Czigler, 2005) Egy inger észlelésekor az inger valenciája meghatározza az információfeldolgozást olyan módon, hogy egy pozitív hatás megközelítési, egy negatív pedig elkerülési motivációs rendszert aktivál automatikusan, ami ennek megfelelő cselekvési diszpozíciókat hoz létre. (Bargh, 2006) Vagyis egy pozitívnak értékelt látvány vonzó hatást gyakorol a tekintetre, egy kellemetlen érzéseket aktiváló pedig taszítja azt. Egyre több kutatás foglalkozik a szemmozgások vizsgálatával, a technikai fejlődésnek köszönhetően egyre magasabb fokon, a kísérleti személyek számára egyre komfortosabb és természetesebb körülmények között lehet megfigyelni és rögzíteni ezeket a mikromozgásokat. Ezek az eljárások egy úgynevezett szemkamera (eye-tracker) segítségével végezhetők el. Kísérletek bizonyítják, hogy egyes tulajdonságok, fizikai vagy érzelmi állapotok befolyásolják bizonyos típusú képek befogadását. Maner, DeWall és Gailliot kísérletükben annak az evolucionista elképzelésnek a gyakorlati hatását vizsgálták, miszerint férfiak és nők eltérő tulajdonságokat preferálnak párválasztáskor annak érdekében, hogy az utódnemzés és utódnevelés szempontjából a lehető legmegfelelőbb partnerre tegyenek szert. (Maner et al., 2008) Úgy vizsgálták ezt az attitűdöt, hogy a kísérleti személyeknek különböző tulajdonságokkal felruházott alakok képeit mutatták, miközben tekintetük irányát egy szemkamera segítségével figyelték. Freeman és kutatótársai étkezési problémákkal küzdő nők sajáttest-percepcióját hasonlították össze egészséges nőkével. (Freeman et al., 1991) A kutatás eredményei alapján kiderült, hogy anorexiával és bulémiával küzdő fiatal lányok egészen más módon nézik a saját magukról készült képeket, mint az egészséges nők. Más területekre fordítanak nagyobb figyelmet, máshová néznek,

mint azok, akik nem szenvednek egy olyan betegségben, aminek következtében elméjükben egy hamis kép rögzül saját testükről. Legszembetűnőbb eltérés az egészséges nőkhöz képest, hogy az arcukra szinte alig pillantottak. Bodor Péter és Illés Anikó kutatásában egy ún. „nézési dialektus” alkalmazására derült fény, ami megkülönbözteti egymástól a vidéken és nagyvárosban élő egyéneket egymástól. (Bodor–Illés, 2008) A vidéken, kistelepülésen élők más stratégia szerint viselkednek a nyilvános tereken, mint a városiak, akik mindennapjaik során számos interakcióba kerülnek idegenekkel. Szemkamerás kísérletük során kiderült, hogy egy olyan tömegjelenetre, ahol sok ismeretlen személy látványával találkoznak, a „vidékiek” kontaktusteremtő módon tekintetükkel az arcokat figyelik, míg a „nagyvárosiak” nem vesznek tudomást az elhaladó ismeretlenekről. Egy másik kutatás, amit koreai kutatók végeztek, arra enged következtetni, hogy a perceptuális viselkedésre a pillanatnyi lelkiállapot és a fiziológiai tényezők is befolyással vannak. (Kwak et al., 2007) Arra az eredményre jutottak, hogy a dohányosok jelentősen többet időztek a dohányzással kapcsolatos képeknél, mint azok, akik nem dohányoznak. Kimutatták továbbá, hogy a dohányosok jóval több időn keresztül nézték a dohányzással kapcsolatos képeket akkor, ha már hosszabb ideje nem jutottak nikotinhoz, szemben azzal, amikor ez a deprivációs állapot nem állt fenn. Jelen kutatásunkban a szemmozgások rögzítése az Eyegaze Analysis System segítségével történt. Ez a műszer tulajdonképpen egy speciális számítógép, amelynek monitorrésze alatt két videokamera rögzíti a két szem mozgásának változásait. A kamerák felől egy LED-fényforrás világít a kísérleti alanyok számára nem érzékelhető módon a szemlencsébe. Ennek a fénynek a retináról való visszaverődését tudja a műszer rögzíteni és követni, amint a tekintet elmozdul (másodpercenként 120 mintavétel). A képernyőn bármilyen ingeranyag, fotó, videó vagy interaktív felület (pl. tesztek, stilizált honlapok) megjeleníthető. A regisztrált szemmozgásokat

2009 / nyár


27

Ifjúság és társadalom később erre az ingeranyagra vetítve tekinthetjük meg, amihez többféle megjelenítési mód áll rendelkezésünkre. Az alanyoknak először át kell esniük egy kalibráción, amikor a képernyő alatti két kamera beméri a két szem mozgását, hogy a vizsgálat alatt a lehető legnagyobb pontossággal tudják követni őket. Ezután az ingeranyag vetítésekor a rögzített adatok alapján a software a képek pixel-koordinátáinak felhasználásával lokalizálja a fixációkat és a szakkádokat. (4. ábra) 4. ábra.

Az alanyok kiválasztása nem valószínűségi mintavétel alapján történt, ennek megfelelően kell tehát kezelni az eredményeket, nem állítható, hogy ez a 24 személy reprezentálja a 25–40 éves, felsőfokú végzettségű, fővárosi nők sokaságát. A kutatás célja azonban nem is általános érvényű kijelentések tétele, csupán a gyermekvállalási attitűd és az erre irányuló vizuális inger befogadása közt lévő kapcsolat meglétének tesztelése. Az alanyok egy 60 képpárból álló fotósorozatot tekintettek meg, amit a képernyőn vetítettünk eléjük. A képek szelektálásánál a kísérlet szempontjából fontos tényezőkön túl számos esztétikai és vizuális szempontot is igyekeztünk kontroll alatt tartani annak érdekében, hogy a figyelmi torzulások ne ezeknek a hatását fejezzék ki. A fotókat úgy párosítottuk össze, hogy a párok színvilága azonos legyen, kiküszöbölve

28


2009 / nyár

ezzel, hogy az egyik képen megjelenő feltűnő, erős szín magára vonja a figyelmet. A párok megegyeznek továbbá a képélesség szempontjából, hogy a részletgazdagabb, jobb felbontású kép ne legyen vonzóbb a tekintet számára. Igyekeztünk olyan képeket találni, ahol az alakokon kívül nincs egyéb jelentős információ, lehetőleg minél érdektelenebb a háttér. Ezen túl fontos szempontnak tartottuk, hogy a képeken azonos számú alak, illetőleg azonos számú szempár legyen látható. A képek percepcionális feldolgozásakor ugyanis a leginformatívabb területet vesszük szemügyre először, ami élőlények esetében az arcot, a szempárt jelenti. (Atkinson, 2003) A szempárok azonos számán túl fontos a képen látható tekintet iránya, a szemlélő ugyanis hajlamos „követni” a fotón látható tekintetet.2 Törekedtünk arra, hogy a képek perspektívája megegyezzen, ez egyrészt befolyásolja az alakok nagyságát a képen, másrészt hatással van a befogadásra. (László–Pólya, 1998) Az esetek felénél egy kisgyermek képe állt párban egy felnőtt képével, felénél pedig a kontroll-képpárokon felnőtt emberek képe volt párosítva állatfotókkal. Mindkét típusú képpárnál a gyermekek, illetve az állatok ugyanolyan arányban kerültek a jobb, mint a bal oldalra. Ügyeltünk arra, hogy férfiak és nők is szerepeljenek a fotókon. A kétfajta képpár random módon követte egymást. Az alanyok minden fotót négy másodpercig láthattak, a képek között pedig szürke háttér előtt, a képernyő közepén egy keresztjel jelent meg. Arra kértük őket, hogy minden esetben erre a keresztre fókuszáljanak. Ezzel biztosítottuk, hogy amikor a képpárok megjelennek, a tekintet középről induljon, így vonhattuk be az első fixációt mint a figyelem kezdeti vonzalmának mutatóját. A kísérlet módszerének nyilvánvaló korlátai miatt az adatelemzéskor nem beszélhetünk szignifikanciáról. A statisztikai szignifikancia ugyanis annak a valószínűségét mutatja, hogy a feltárt kapcsolat nem pusztán a mintavételi hibák eredménye. (Babbie, 2003) Esetünkben nem valószínűségi mintavétel történt, ezért a szignifikancia-próbák alkalmazása nem le-

Ifjúság és társadalom hetséges. A függő és független változók között kereszttáblák és variancia-analízis segítségével kerestünk összefüggést. Mivel a szignifikanciatesztek használata nem megalapozott, ezért az asszociációs mérőszámokat használtuk a kapcsolat erősségének jellemzésére. Kereszttáblák esetében, mivel a Cramer-féle V egy chi-négyzet-alapú asszociációs mérőszám, ezért helyette a lambdát3 használtuk, a variancia-analízisnél pedig a megmagyarázott hányadra utaló eta4 mérőszámot. A továbbiakban csak azok az esetek kerülnek bemutatásra, ahol ezek a mérőszámok statisztikailag mérhető összefüggést mutattak. A számolásokhoz két függő változót használtunk fel: az egyik az első fixáció helye, vagyis az, hogy a képpár megjelenésekor merre indult el a tekintet; illetve egy preferenciát mérő változót, ami azt mutatja, hogy az adott képpár melyik tagján töltött el több időt az alany. Az anyák és a gyermektelen nők eredményeinek összehasonlításakor azt találtuk, hogy az anyáknál nem volt különbség az első fixáció elhelyezkedésében, ugyanakkora arányban kezdték a gyerekképeken a nézegetést, mint a vele szemben lévő másik képen. A gyermektelen nők ezzel szemben nagyobb arányban tekintettek elsőként a kisgyermekek fotóira, amikor a képpárok megjelentek (az eltérés 10 százalékpont).

Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyszerre látható két fotó közül melyiken töltöttek el több időt, mindkét kísérleti csoportra elmondható, hogy általában tovább nézték a kisgyerekes fotót, mint a másik képet. Abban azonban már értékelhető különbségek mutatkoztak, hogy menynyivel töltöttek el itt több időt. Míg az anyák átlagosan 264 ms-mal töltöttek el több időt a gyerekképeken, a gyerektelen nők csupán 129 ms-mal. Ahogy a gyermektelen csoportot tovább differenciáltuk aszerint, hogy milyen hamar tervezik saját életükben a gyermekvállalást – ezt az információt az interjúkban adott válaszokból tudtuk meg –, a preferenciaváltozó értékeiben újabb eltéréseket találtunk. Akik arról számolnak be, hogy már nagyon vágynak gyermekre, s akár holnap vállalnák, ha különböző egyéb körülmények ezt nem akadályoznák meg, azok egyenesen a gyerekképekkel szemben lévő felnőtt alakokat ábrázoló képeken töltöttek el több időt. Átlagosan 231 ms-mal tovább időztek ezeken a fotókon, mint a gyerekképeken. Ezzel szemben azok, akik a lehető legtávolabb érezték maguktól a gyerekvállalást, s nagyon távoli eseményként érezték, nem voltak ilyen elutasítóak. Ők a gyerekképeket preferálták, s átlagosan 222 ms-mal töltöttek több időt itt, mint a másik képen. (5. ábra)

5. ábra. A két képen eltöltött idő átlagos különbsége a gyermekvállalás ütemezésének dimenziójában. Minél magasabb az érték, annál magasabb a gyerekképen eltöltött idők átlaga. 300

264 222

200 100 0

akár holnap 10 éven belül

van gyermeke

–100 –200 –231 –300

2009 / nyár


29

Ifjúság és társadalom A kontroll-képpárok esetében, vagyis akkor, amikor egyik oldalon egy állat fotója, a másik oldalon pedig egy felnőtt képe állt, azt tapasztaltuk, hogy attól függetlenül, hogy van-e gyereke, vagy nincs, milyen hamar szeretne szülni, a kísérleti személyek az emberek fotóit preferálták az állatképekkel szemben. Az első fixáció helyét tekintve is elmondható, hogy az alanyok tekintete nagyobb arányban indult el az emberek felé, mint az állatok irányába. Az eredmények alapján elmondható tehát, hogy a gyermektelen kísérleti alanyok kevésbé preferálták a gyermekképeket az anyákhoz képest, viszont hajlamosabbak voltak tekintetüket a képpárok megjelenésekor elsőként ide fixálni, míg a gyermekesek számára a kezdeti fixáció helye független volt az ingerképtől. Tovább bontva a kísérleti csoportot aszerint, hogy milyen távlatokban gondolkodnak a gyermekvállalást illetően, azt tapasztaltuk, hogy akik már nagyon vágynak gyerekre, s akár már holnap szülnének, egészen elkerülő módon viselkedtek a gyermekképekkel, inkább időztek a kontrollképeken. A legnagyobb preferenciát pedig azok mutatták, akik már túl vannak az első gyermekvállaláson: a legnagyobb különbség az anyáknál volt az inger és a kontrollképeken eltöltött öszszes idő mennyiségében, az ingerképek javára. Ezek alapján azt sejthetjük, hogy a gyermektelenek erősebb reakciója, hogy első fixációjukkal gyakrabban indultak a gyermekképek felé, nem értelmezhető a feltétlenül a nagyobb vonzalom jeleként, hiszen a későbbiekben átlagosan kevesebb időt töltöttek el itt, mint az anyák. Nem állítható, hogy ez a fajta viselkedés egy valódi elkerülő magatartás jele lenne, ami során a frusztrációt okozó inger gyors azonosítása, majd tudatos elkerülése állna, de ez sem egy kizárható értelmezés. Ezért, ha a hipotézis nem is nyert teljes megerősítést – hiszen megkérdőjelezhetetlen bizonyosság szerzésére ez a kis létszámú, korlátozott lehetőségekkel bíró kísérleti helyzet egyébiránt nem is alkalmas –, az eredmények egyik értelmezését jelenthetik a hipotézis feltételezései, ezért azokat inkább elfogadhatónak tekintettük, mint elvetendőnek.

30


2009 / nyár

A kísérlet eredményei tehát iránymutató jellegűek, ennek a hatásnak a pontosabb megismerése számos további kutatást igényel. Ezzel a néhány eredménnyel még korántsem merültek ki a témában, sem a módszerben rejlő kiaknázatlan lehetőségek.

Jegyzetek 1 A kísérletet végezte Bodor Péter és Végh Viola. 2 Kingstone és munkatársai kísérletükben sematikus arcok alkalmazásával bizonyították, hogy az alany hajlamos figyelmét abba az irányba fordítani, ahová a képernyőn szereplő rajzolt arc „figyel”. (Czigler, 2005) 3 A lambda akkor használható, ha mindkét változó nominális. Azt mutatja meg, hogy mekkora aránylagos hibacsökkenést okoz az egyik változó értékeinek megtippelésében a másik változó értékének ismerete. Értéke 0 és 1 közé eshet, az 1-es érték a két változó teljes együttjárását, míg a 0 érték a változók teljes függetlenségét jelenti. 4 Az eta a megmagyarázott hányad nagyságára utaló mérőszám, a megmagyarázott hányadot tulajdonképpen az eta értékének négyzete adja. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb a modell magyarázó értéke.

Irodalom 2005. évi Mikrocenzus. 4. Termékenységi adatok. 2006, Budapest: KSH. Andorka Rudolf (1987): Gyermekszám a fejlett országokban. Budapest: Gondolat. Aries, Philip (1987): Gyermek, család, halál. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. Atkinson, R. L. et al. (2003): Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó. Bargh, John A. (2006): A mindennapi élet automatizmusa. In: Hamilton, D. L.–Fiske, S. T.–Bargh, J. A. (szerk.): A társak és a társadalom megismerése. Budapest: Osiris Kiadó. 451–526. Blaskó Zsuzsa (2005): Dolgozzanak- e a nők? A magyar lakosság nemi szerepekkel kapcsolatos véle-

Ifjúság és társadalom ményének változásai 1988, 1994, 2002. Demográfia, 48. évf. 2–3. szám. 159–186. Bodor Péter–Illés Anikó (2008): Possibilities of analyzing visual conduct with an eyetracker device: searching for visual dialects. Poznan Studies in Contemporary Linguistic 44 (2), 197–213. Bognár Virág (2007): Első elszakadás a szülős háztól: a felnőtté válás kezdete?. In: Somlai P.–Bognár V.–Tóth O.–Kabai I. Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 45–80. Buda Béla (1965): A szerep fogalma a szociálpszichológiában. In: Pataki F. (szerk.): Szociálpszichológia. Budapest, 1971, Tankönyvkiadó. 417–431. Corijn, Martine–Klijzing, Erik (2001): Transitions to adulthood inEurope. Dordrecht, Kluwer Academic Publishers. Czigler István (2005): A figyelem pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó. Cseh-Szombathy László (1985): A házastársi konfliktusok szociológiája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. Freeman, R.–Touyz, S.–Sara, G.–Rennie, C.–Gordon, E.–Beumont, P. (1991): In the Eye of the Beholder: Processing Body Shape Information in Anorexic and Bulimic Patients. International Journal of Eating Disorders, Vol 10., No. 6. 709–714 p. Hofstatter, P. (1969): A vezető szerep és annak hordozói. In: Pataki Ferenc (szerk.): Csoportlélektan. 1. kiad. Budapest: Gondolat. 366–384. Kabai Imre (2007): A magyar egyetemisták és főiskolások életútja, élettervei 2004-ben. In: Somlai P.– Bognár V.–Tóth O.–Kabai I. Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 111–154. Kohli, Martin (1986): Társadalmi idő és egyéni idő. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.) Időben élni. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990. Kwak, S.-M.–Na, D. L.–Kim, G.–Kim, G. S.–Lee, J.-H. (2007): Use of Eye Movement to Measures Smokers’ Attentional Bias to Smoking- Related Cues. CyberPsychology & Behavior, Vol. 10, No. 299–304. Lakatos Judit (2001): Visszatérés a munkaerőpiacra a gyermekgondozási idő után. Statisztikai Szemle 79. évf. 1. sz., 56–63. László János–Pólya Tibor (1998): A narratív perspektíva szerepe kognitív-kulturális kontextusban. In: Csepeli Gy.–Kovács Z.–László J. (szerk.): Élettörténet és megismerés. Tanulmányok Pataki Ferenc tiszteletére. Budapest: Scientia Humana. 72–86.

Maner, J. K.–DeWall, C. N.–Gailliot, M. T. (2008): Selective Attention to signs of success: Social dominance at early stage interpersonal perception. Personality and Social Psychology Bulletin, 34:488–501. McLaren, Agnus (2002): Szexualitás a 20. században. Budapest: Osiris Kiadó. Melegh Attila–Őri Péter (2003): A második demográfiai átmenet elmélete. In: Spéder Zs. (szerk.): Család és népesség – itthon és Európában. Budapest: KSH Népességtudományi Kutatóintézet–Századvég Kiadó, 495–523. p. Pongrázc Tiborné–Spéder Zsolt (2003): Élettársi kapcsolat és házasság – Hasonlóságok és különbségek az ezredfordulón. Szociológiai Szemle, 4:55–75. Pongrázc Tiborné (2001): A család és a munka szerepe a nők életében. In: Nagy I.–Pongrácz T.–Tóth, I. Gy.(szerk.): Szerepváltozások. Jelentések a nők és férfiak helyzetéről 2001. Budapest: TÁRKI–ICSZSZEM. 1–15. Sekuler, R.–Blake, R., 2000. Észlelés. Budapest: Osiris Kiadó. Somlai Péter (1999): A sokféleség zavara: a családi életformák pluralizációja Magyarországon. Demográfia, 42. évf., 1–2., 38–47. Somlai Péter (2007): A posztadoleszcensek kora. In: Somlai P.–Bognár V.–Tóth O.–Kabai I.: Új ifjúság. Budapest: Napvilág Kiadó. 9–44. Spéder Zsolt (2001): Gyermekvállalás megváltozott munkaerő-piaci körülmények között. In: Nagy I.– Pongrácz T.–Tóth, I. Gy.(szerk.): Szerepváltozások. Jelentések a nők és férfiak helyzetéről 2001. Budapest: TÁRKI–ICSSZEM, 46–64. Spéder Zsolt (2006): Mintaváltás közben. A gyermekvállalás időzítése az életútban, különös tekintettel a szülő nők iskolai végzettségére és párkapcsolati státusára. Demográfia, 49. évf. 2–3. sz. 113–148. Tóth Olga (1992): A első gyermek születése, mint az életút fordulópontja. Társadalomkutatás, 1:40–45. Utasi Ágnes (2000): Tradicionális család individuális értékpreferenciákkal. In: Spéder Zs.–Tóth Pál P. (szerk.): Emberi viszonyok. Budapest: Századvég Kiadó. 137–160. Van de Kaa (2001): Európa második demográfiai átmenete. (részlet) WEB 8–9. szám/2001 szeptember. Vaskovics László (2000): A posztadoleszcencia szociológiai elmélete. Szociológiai Szemle, 4:3–20.

2009 / nyár


31

Jól csak a szívével lát az ember

Recommend Documents