"Le akartam írni az én huszadik századomat" Friday, 30 October 2009 Last Updated Saturday, 02 January 2010

Trans Art Area - International Educational and Creative Center

"Le akartam írni az én huszadik századomat" Friday, 30 October 2009 Last Updated Saturday, 02 January 2010

Huník Péter pszichiáter, etnopszichológus ötvenhét évesen kapta meg az elsQköteteseknek járó Bródy Sándor-díjat, bár tizenhét éves kora óta írónak készült. Határeset címq regénye egy szlovákiai magyar kisváros évtizedeit írja meg. Huník Péterrel a szlovákiai magyar viszonyokról és a kisebbségi létrQl beszélgettünk. (litera.hu)

Huník Péter könyve megvásárolható az USA-ban a Tízezer Lépés Magyar Könyvesboltban (973-272-2499 Email: [email protected] Webpage: www.hunbookstore.com )

Nem akármilyen pályával a háta mögött kapta meg nemrégiben az elsQköteteseknek járó Bródy-díjat. Pszichológusként, vagy inkább íróként gondol most magára?

Ötven éves koromig nem volt más vágyam, minthogy ez a közösség, a barátaim, a szlovákiai magyarok elfogadjanak íróként. Mindig is író szerettem volna lenni, tizenhét éves korom óta. Addig olimpiai bajnok, tízpróbában, annak volt alárendelve minden. KésQbb az írás lett a mindenem. Írók között nQttem fel, az egyetemen is ilyen közegben tanultam, Grendel Lajos, Fazekas Jóska, Kulcsár Ferenc, Keszeli Ferenc, Varga Imre, Tóth Laci társaságában. Végül mégsem lettem író. Amikor megszqnt bennem ez a vágy és lezártam magamban, hogy akkor ennek vége, akkor könnyeden, felszabadultan, mindenfajta erQfeszítés nélkül elkezdtem írni. Mint Karinthy Cirkusz címq novellájában, amikor az ember végig küszködi az életét, gyakorol és végül elQveszi a hegedqt az ingadozó építmény tetején és elkezd hegedülni.

fotó: Valuska Gábor

Sokáig álnéven dolgozott, majd hosszú éveken át szüneteltette az írást. Mivel foglalkozott közben? http://transartarea.com

Powered by Joomla!

Generated: 25 January, 2017, 16:29


Somos Péter néven publikáltam, elsQsorban verseket, meséket, de esszéket, tanulmányokat is. 1980-ban volt egy esemény, ami miatt úgy döntöttem, hogy ebben a közegben nem írok, mert nincs értelme. Amikor a belsQ cenzúra húzogatja ki a szavakat, akkor nem szabad írni. 1989 végén Tóth Laci rávett, hogy adjam ki a költeményeimet, akkor fizetés nélküli szabadságot vettem ki, dolgoztam három hónapig, összegyqjtöttem a verseimet de a novemberi bársonyos forradalom eseményei elterelték a kötetrQl a figyelmemet. Ezután az elsQ csehszlovákiai független lapnak lettem az alapító fQszerkesztQje. Ez volt a Nap. KésQbb visszamentem dolgozni, a csehszlovák köztársasági elnök, Václav Havel kisebbségi tanácsadója voltam. Közben szerkesztettem egy TV-tervezetet: egy több nyelvq, közép-európai tévéadót szerettem volna létrehozni. 1991-ben beadtam a tervet, meg is nyertem a pályázatot, csakhogy a választások után a Meiar-kormány elvette tQlem a licenszet. Ezután Csehországban is próbálkoztam, ekkor még együtt volt Csehszlovákia, 1992-ben. EbbQl lett a Nova televízió. Sajnos mivel nem volt pénzem, nem én döntöttem el, hogy milyen lesz. A pályázat anyaga meggyQzte a bíráló bizottságot, tetszett nekik a magyar, szlovák, lengyel, cseh, angol nyelven sugárzó tévé ötlete, melynek az anyaga is vegyes lett volna: sport, kultúra, környezetvédelem, a térség problémáival foglalkozó adások. Csakhogy az amerikai befektetQ Ron Lauder nem támogatta az ötletet, így csináltak egy klasszikus kereskedelmi adót, amit én késQbb ott is hagytam, eladtam a részemet. Közben vezettem a Márai Sándor alapítványt, ami Közép-Európa egyik legismertebb alapítványa lett, és közben azért írtam ezt-azt, de csak kisebb cikkeket.

Hogyan készült el a Határeset, mikor született meg a regény ötlete és mennyi ideig érlelQdött?

2002-ben, 51 évesen elfogadtam a meghívást, amit egy kanadai barátom az ottawai egyetemrQl többször megismételt, hogy menjek ki hozzájuk politikai pszichológiát tanítani. Elmentem, azt gondoltam, legalább lazítok. 2007-ig tanítottam a Carleton Egyetemen, és közben kiderült, hogy amit tanítok, azt jobban tudom, mint ahogy megírták a tankönyvekben. Vettem a témába vágó politológiai könyveket rendszerváltásról, második világháborúról, párizsi békeszerzQdésrQl, ‘68-ról, ‘56-ról, de mindezt én személyesen is megéltem, vagy a családom mesélte. A családi hagyományban máig él mindez: hogyan hallgattuk a Szabad Európán az 56-os eseményeket, hogyan szurkoltam ötéves gyerekként az óvodában a pesti srácoknak, hogyan éltük meg 68-at, amikor a magyarok szálltak meg bennünket, hogyan utaztunk ki Walesaékhoz, a szolidaritás embereihez a hetvenes-nyolcvanas években többször is. Édesanyámék elmesélték a nagy visszafoglalások történeteit (Ipolyság volt az elsQ város, ami visszakerült Magyarországhoz 1938-ban), hogy nagyapa hogyan vesztette el a cukrászdáját, és így tovább.

Elkezdtem jegyzetelni, és öt éven keresztül az elQadásokkal párhuzamosan írtam a regényt. A negyedik év végén már ötszáz oldalnál tartottam. Ekkor mutattam meg a késQbbi szerkesztQnek, Csanda Gábornak, aki azt mondta, hogy valami elejét-végét még hozzá kellene írni. Ekkor pár dolognak utánajártam pontosabban, mert addig csak a saját és édesanyám emlékei alapján dolgoztam. Édesanyám csodálatos asszony, csak úgy szórja az emlékeket, évszámokat, napra pontos dátumokat. A regény egyik alakja Kulka János http://transartarea.com

Powered by Joomla!



nagyapja. Kulkáék Ipolyságról származnak. Ha édesanyám látja Kulkát a tévében, már meséli is, hogy a nagypapája 1938-ban barna magas szárú cipQt viselt arany gombokkal, csíkos nadrág volt rajta, a mellényén nagy aranylánc és az arany óráját nézegette, ahogy állt az üzlet elQtt. Édesanyám ilyen pontosan emlékszik mindenre.

Hogy érzi, lehet-e, sikerült-e a regénnyel átláthatóbbá tenni a korszak és a helyszín történelmét?

Nekem nem volt semmiféle célom ezzel a regénnyel. Egyszerqen le akartam írni az én huszadik századomat, azt az ötven évet, amit megéltem belQle. Végig azzal a félelemmel küszködve, amit aztán a címben is megírtam, hogy nem tudom, hogy ez még normális-e, amit én, amit mi megélünk. A kisebbségi lét mindig is befolyásolt, hogy hol van a haza, hol van az otthon. Szokták mondani, hogy a haza ott van, ahova a fQvárosba fölmegy az ember. EbbQl a szempontból nekem a haza Szlovákiában van, mert Pozsonyba mindig fölmegyünk. Ha Pestre megyünk, akkor mindig azt mondjuk, hogy le, hogy lemegyünk Pestre. Ipolyság, ahol a gyerekkoromat töltöttem maga volt az Olümposz, olyan volt nekem mint Márainak Kassa. Minden megvolt kicsiben, egész Európa be volt oda sqrítve. Az emberek, akik ott megfordultak és éltek bárhol a világon sikeresek lehettek volna. A lét, amibe belekényszerültek, az állandóság hiánya eredményezte az életfilozófiájukat, ami nem volt más, mint túlélni, túlélni, túlélni. Ezt akartam megírni, az ebben rejlQ humort, mert ezt nagyon sokszor csak humorral lehetett feldolgozni. Úgy éreztem ennyivel tartozom azoknak, akiktQl a hátteremet kaptam.

A szlovák-magyar viszonyok ábrázolásakor mintha mindig nyertes-nyertes állapotra törekedne a regényben. Jóból is rosszból is jut mindkét oldalra. Szándékos ez a finom kiegyensúlyozottság?

Az utóbbi tíz évben etnikai konfliktus kezeléssel foglalkozom. Nem otthon, bár otthon is foglalkoztam szlovák-magyar, cigány-magyar, cigány-szlovák konfliktus kezeléssel, de szerte a világban is: Izraelben, Üzbegisztánban, Azerbajdzsánban, volt Jugoszláv országokban. Úgy írtam, ahogy ezt belém nevelték annak idején. Olyan családban nevelkedtem, ahol a szlovák, evangélikus nagymama, aki ráadásul dédnagyanyai ágon PetQfi édesanyjával állt rokonságban, pápai engedéllyel összeházasodott egy hétszilvafás, katolikus magyar nemessel, Balázs Révész András Ferenccel, és letelepedtek Ipolyságon. A szlovák nagymama hozta a falusi evangélikus kovács apja hagyományait, nagyapuska meg a Gerbeaudnál tanult Budapesten, és hozta az európai kultúrát Ipolyságra, nyitott egy cukrászdát. Ebben a családban mindig kiegyensúlyozottan jelentek meg a szlovák-magyar, katolikus-evangélikus álláspontok. Ezen túl pedig a baráti körünk zsidó volt, így az Q kultúrájuk és értékrendjük, gondolkodásuk is folyton jelen volt. Ebben a közegben nem lehetett egy igazságot keresni, mert az elsQ mondat után kiderült volna, hogy fals, hogy valakit sért.

http://transartarea.com

Powered by Joomla!



Együtt éltünk Ipolyságon szlovákokkal, magyarokkal, katolikusokkal, evangélikusokkal, zsidókkal. Átjártunk egymáshoz, itt is ott is töltöttem egy-egy hétvégét. Meghallgattam a szlovák barátom apjának káromkodását 56-ban, hogy ezek a magyarok már megint mit cirkuszolnak, közben hallgattam a Szabad Európa tudósítását, hogy milyen nagyszerq nép vagyunk. Megéltem 68-at is, amikor Ipolyságot a magyar hadsereg elfoglalta. Ekkor persze a szlovák-magyar ellentétek is elQjöttek. Ott álltunk az út szélén éjszaka a haverjaimmal, akik között szlovák fiúk is voltak, amikor jöttek a tankok és lekiabáltak róluk a katonák, hogy nem kell többé félnetek a szlovákoktól. Azon gondolkodtam, hogy kiktQl kell engem felszabadítani? EzektQl a srácoktól? Ez az óvatosság tehát négy-öt éves korom óta megvan bennem, hogy mielQtt bármit kimondok, nézzek körül és gondoljam át, hogy legalább azok közül ne bántsak meg senkit, akik ott ülnek a szobában.

Tehát a saját gyermekkori emlékei szerint a szlovákok és a magyarok tudtak egymás mellett békésen élni? Azért is kérdezem, mert én is Szlovákiában nevelkedtem, bár jó két-három évtizeddel késQbb. Mikor beszélhetünk békés együttélésrQl? Ha az iskolában el-elcsattan néha egy nemzetiségi alapú pofon, de a szomszéd nénivel jó viszonyban vagyunk és ad kölcsön cukrot ha kell, akkor az békés együttélés, és a nemzetiségi alapú fülest az iskolában meg kell tanulni a helyén kezelni? Mi számít békés együttélésnek?

Ehhez azt is meg kell határozni, hogy hol. Amikor Izraelben dolgoztam, itthon épp az volt a mánia, hogy lojálisak-e a szlovákiai magyarok. Megkérdeztem az izraeli barátaimat, hogy szerintetek mi számít lojalitásnak, mikor lojális egy palesztin? Azt mondták, hogy akkor, ha nem gyilkol minket. Ez is egyfajta békés együttélés. Közép-Európa más tradíciókkal rendelkezik. Nálunk hálistennek százötven éve nincs véres harc.

Tisztázzunk egy dolgot. Kegyetlen, amit most fogok mondani, mert egy nagyon gyakran emlegetett sztereotípiát sért, a kitelepítést, a magyarok deportálását 45-48 között. Kegyetlen dolog volt, de nem volt etnikai tisztogatás, nem gyilkoltak közben. Csak hasonlítsuk össze a hárommillió szudétanémet kitelepítésével Csehországból. Jó barátságban voltam Hraballal, sokat jártam ki hozzá és Q mesélte, hogy körülbelül 10%-os volt az elhullás. P maga háromszáz-ezerre taksálta a megölt, meglincselt németek számát. Persze, nálunk rengeteg embert kitelepítettek, Magyarországra, illetve a szudéta vidékre. Kérdeztem Vadkerty Kató nénit, aki írt errQl egy átfogó monográfiát, hogy hány halálesetrQl tud, azt mondta, hogy kettQ-háromról, ebbQl az egyiknek véletlenül a vonatajtó csapta le a fejét.

Meglenne minden okunk arra, hogy optimisták legyünk, hiszen nincsenek etnikai sírok. Vukovárban láttam, hogyan tisztították meg a horvátok a központi temetQt a szerb halottatoktól, és elQtte a szerbek csinálták ugyanezt a horvát halottakkal. Nálunk ilyen nincs. Nyilvánvalóan nagyon sok a tennivaló, most például a nyelvtörvény, de a könyvem is ezt próbálja mondani, hogy nem megoldhatatlan problémákról van szó. A mi ellentéteink ironizáló, lesajnáló, de viccelQdQ ellentétek, melyek a 19 http://transartarea.com

Powered by Joomla!



századból itt ragadt sztereotípiáinkra épülnek, ahogy a közmondásainkon is látszik: hogy buta tótozunk, hogy "hiányzott neked, mint ablakos tótnak a hanyatt esés", vagy "markolászik mint tót a vadkörtében", de ezekben nincsen gyilkos harag. Egy harmadik félnek, a mi civódásunk inkább mókás és nevetséges. EbbQl ki lehet fejleszteni még egy olyan együttélési formát, ami akár minta is lehet. Persze minden országban ott vannak az Qrültek.

A mostani helyzetet hogy látja? Valódi harag van az emberek szívében, vagy ezt már csak a politika generálja? Kisebb a konfliktus, mint amennyit a politika láttat belQle?

Az a szlovák közeg, amelyben én mozgok nagyon empatikus. Az olyan esetek, mint Malina Hedvig ügye vagy a helységneveket szlovák nyelven feltüntetQ történelemtankönyvek megmozgatták Qket és százával írtak alá tiltakozó petíciókat. A dalai láma nemrég volt Szlovákiában, a köszöntésénél három beszéd hangzott el, mindhárom azzal indított, hogy nagyon szép, hogy idejött dalai láma és itt otthon érzi magát, de vajon a szlovákiai magyarok is otthon érzik magukat nálunk? Erre lehet építeni. A társadalmi változásokat persze sohasem az átlag ember hozza, hanem a kiválasztott értelmiségi réteg. Én ezekkel próbálok beszélni és ezek között igenis vannak partnerek. Nem tudok a Slotára mutogatni, mert egyszerqen primitív dolog lenne, hogy itt Slotára, ott a Jobbikra. Meghatározni azt, hogy kivel nem, és miért nem az egy elég alacsony foka a párbeszédnek. Persze fontos dolog, ahogy a szereplQim is sokszor ezt teszik a Határesetben, meghatározzák, hogy ki nem vagyok. De egy értelmiséginek alapvetQ kötelessége ezen túllépni. AlapvetQ tézisem volt mindig Seneca mondata, hogy "egyetlen szél sem kedvez annak a hajósnak, aki nem tudja melyik kikötQbe akar eljutni". És nem véletlenül lett a Határeset mottója a Júdás evangéliumából választva, aki problematikus alakja a mi kultúrkörünknek: "Az a csillag amelyik az utat mutatja, az a te csillagod". Ez egy klasszikus értelmiség magatartást ír elQ: néha szembe kell menni az árral, a közvéleménnyel, a populista elvárásokkal, a negatív sztereotípiákkal, az egyre durvább hangnemet megütQ gyqlölködéssel. Ez a szándék megvolt bennem a regény írásakor.

Pavel Rankov Stalo sa to prvého septembra (alebo inokedi) címq regényével /Szeptember elsején történt (vagy máskor)/ szokták a Határesetet összehasonlítani. Tudtommal ez a regény magyarul még nem jelent meg, én eddig még sajnos csak fejezeteket olvastam belQle. A kiegyensúlyozottság miatt érteni vélem az összehasonlítást, hiszen Rankov 1938-tól 1968-ig játszódó regényének alaphelyzete, hogy három férfi, egy zsidó, egy szlovák és egy magyar szerelmes ugyanabba a nQbe. Ön mit szól a párhuzamhoz?

Néhány héttel ezelQtt megbeszéltük Rankovval, hogy ez olyan, mint amikor két nQ hosszas keresgélés után kiválaszt valami báli ruhát magának, elmegy a bálba és kiderül, hogy a barátnQje is ugyanebben a ruhában jött. Szóval, nem biztos, hogy az író örül ennek, de nagyon jó érzés volt, amikor Rankovval és Závada Pállal két héttel ezelQtt találkoztunk a Ráday utcában. Jó érzés az, ha az ember nincs egyedül. Egyedül is végig lehet csinálni, követni a mottóban említett csillagot, de azért jó néha leülni olyan emberekkel mint Qk.


Powered by Joomla!



Számíthatunk új regényre valamikor?

Ötven évet vártam erre a regényre. Nem azt mondom, hogy újabb ötven évet kell várni egy következQre, de abba sem fogok belemenni, amit mostanában sokan mondtak nekem, hogy most kaptam több díjat, nevem lett, akkor gyorsan kell írni még, eszem ágában sincs. Gondolkodtam azon, hogy majd ennek lesz egy folytatása, hiszen a Határeset 68-ban befejezQdik. De ehhez olyan körülmények kellenek, mint Kanadában. Készülök januárban Indiába, a lányaim nyomán én is megpróbálok elvonulni néhány hónapra gondolkodni egy kicsit. Ha sikerül kellQképpen letisztítanom az agyam ettQl a sok kosztól, ami 2007-óta ráragadt, akkor talán ráveszem magam arra, hogy leüljek és írjak. Sejtem, hogy mirQl kellene, de nem vagyok profi író, nekem ehhez kell a jó csillagállás, most ezt várom. Ha összejön, akkor megírom.

Kálmán Gábor (litera.hu)


Powered by Joomla!


"Le akartam írni az én huszadik századomat" Friday, 30 October 2009 Last Updated Saturday, 02 January 2010

Recommend Documents