KÖZZÉTETTÉK A MUNKAHELYTEREMTŐ BERUHÁZÁSOKAT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI PROGRAM NYERTESEINEK NÉVSORÁT A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt, NFA-2013-KKV kódjelű pályázati program 10 milliárd forintos keretösszegének 100%-os kihasználásával, idén országszerte 882 KKV részesül támogatásban. A nyertesek névsora a nemzetgazdasági miniszter május 31-i döntését követően a Minisztérium és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján is elérhetővé vált. A beruházási projektek kapcsán a nyertes vállalkozások összesen 4.914 fő új munkavállaló foglalkoztatását és a megnövekedett alkalmazotti létszám két évig történő fenntartását vállalták. A pályázati program – a
munkavállalói létszám fenntartásának kikötésével – a vállalkozásoknál jelenleg foglalkoztatottak munkahelyeinek (9.923 munkahely) megőrzését is segíti.
A megítélt támogatás összegének régiónkénti eloszlását az alábbi táblázat szemlélteti:
Nyertes vállalkozások száma (db) Észak-magyarországi régió 191 Észak-alföldi régió 154 Dél-alföldi régió 212 Dél-dunántúli régió 96 Közép-magyarországi régió 65 Közép-dunántúli régió 53 Nyugat-dunántúli régió 51 Összesen 822
Megítélt támogatás összege (mFt) 2.520,4 2.260,2 1.893,2 1.578,8 866,2 510,9 370,3 10.000,0
Vállalt többletlétszám (fő) 1.197 1.003 935 755 505 291 228 4.914
A nyerteseknek a támogatási szerződés megkötéséig teljesíteniük kell a szerződéskötés előfeltételeit, többek között rendelkezniük kell a hatóság által elfogadott anyagi biztosítékokkal. A biztosítéki formákról a pályázók a beadott pályázati adatlapon már nyilatkoztak, viszont a pályázati kiírás alapján a biztosítékok rendelkezésre állását hiteles módon, leghamarabb a szerződéskötéskor kell igazolniuk. A támogatási szerződés megkötéséig – a kiírás szerint – lehetőség van az előzőleg megjelölt fedezetek módosítására, a hatóság által elfogadott más biztosítéki formákra. A Start Garancia Zrt. és Nemzeti Munkaügyi Hivatal közötti megállapodás értelmében a pályázaton nyertes KKV-k idén is igénybe vehetik a Start Garancia Zrt. garanciáját, mely által további óvadék, vagy ingatlanfedezet nélkül teljesíthetik a vissza nem térítendő támogatások biztosítéki feltételeit. A Start Garancia Zrt. munkahelyteremtő pályázati garanciájáról az érdeklődők társaságunk honlapján tájékozódhatnak. www.startgarancia.hu/t/munkahelyteremto-beruhazasok-tamogatasa.html
MÁR ÖT FŐS VÁLLALKOZÁSOK IS GONDOLKODHATNAK TŐKEBEVONÁSBAN Bővített tőkeprogramját a Széchenyi Tőkebefektetési Alap: olyan hazai mikro- és kisvállalkozások is sikerrel fogadhatnak be tőkét, amelyek eddig a korábbi uniós szabályok miatt nem pályázhattak visszatérítendő fejlesztési forrásokra, de olyanok is, melyek stabil működésük ellenére nem is gondolták volna, hogy a tőkebevonás az ő szintjükön működőképes megoldás lehet. Az SZTA tőkekihelyezési konstrukciói átalakulnak. Míg a 25 fős foglalkoztatási szinten ezután jóval magasabb tőkeinjekcióhoz lehet jutni, addig a 100-200 ezer eurós fejlesztési forráshoz már a legalább öt főt foglalkoztató (vagy ezt a létszámot 2 éven belül elérő) vállalkozások is hozzáférhetnek.
Persze nem kizárt az sem, hogy akár a ma még 5 főnél kisebb létszámmal működő vállalkozások között is találhatók ígéretes befektetési célpontok – nem egy mai sikeres magyar cég állt ugyanezen a lépcsőfokon mindössze néhány éve.
A csekély összegű tőkekihelyezés esetenként az alsó küszöb 100 ezer euró alatt is lehet, bár a 75 ezer euró értéket el kell érnie. Emellett az SZTA nyújthat tagi kölcsönt is; melynek összege ezen a jogcímen legfeljebb a befektetett összeg kétszerese lehet. Fontos előny más finanszírozási formákhoz képest, hogy a tőkebevonás nem igényel magánforrást, fedezetet, vagy más, a tőkebefektetést lehetővé tevő saját pénzügyi eszközt vagy hátteret. Ami számít, az maga a vállalkozás: milyen piaci lehetőségei vannak, ezek hogyan használhatók ki a növekedés érdekében, mennyire felkészült a cég és vezetése a szintugrásra az üzleti életben és a piaci versenyben, milyen piacismerettel és partnerkapcsolati hálóval rendelkezik, és ezekben milyen potenciál rejlik.
A
csekély összegű tőkebefektetések gyakorlata azt mutatja, hogy a „tipikus” befektetési célpont, amennyiben beszélhetünk ilyenről, több éve stabilan működő, nagyrészt a hagyományos iparágakban tevékenykedő termelő vagy szolgáltató cég, saját termékkel vagy szolgáltatással, meglévő ügyfélkörrel és beszállítói körrel, jelentős piacismerettel. Képes a folyamatos fejlődésre, alkalmazkodásra, újításra, és tőkeigénye is a lehetőségek leghatékonyabb kihasználását jelzi. Célja, hogy néhány tízmillió forintnyi tőke bevonásával
kézzelfogható, jövedelem-termelő piacbővítést, ügyfélszerzést vagy kínálatbővítést, innovációs
eredményeket érjen el, és be is tudja mutatni, hogy üzleti modellje révén ezt hogyan lenne képes végrehajtani.
A Széchenyi Tőkealapnál az említett biztos alapokkal egyértelműen rendelkező jelentkezők körében is gyakran tapasztaljuk: a legtöbb cégvezető aggódik, hogy vállalkozása az előkészítő átvilágítás során nem bizonyul tőkebefogadásra alkalmasnak. Azonban a hibák vagy hiányosságok leggyakrabban
2
formai, technikai jellegűek, és mint ilyenek, javíthatók. Ami a befektető szemében sokkal inkább döntő súllyal bír, az a cég és a vezetés felkészültsége, eddigi működése, lehetőségei és rugalmassága, képessége, lendülete és akarása, mert ez általában a legjobb garancia a befektetés megtérülésére. A leírt konstrukcióval az SZTA már 17 hazai kisvállalkozásba fektetett be. Ahogyan látszik (http://www.szta.hu/befekteteseink) a befektetések a termelő és szolgáltató szektor bármelyikéből érkezhet. A Széchenyi Tőkealap befektetési konstrukcióiról a honlapunkon olvashat. http://szta.hu/termekeink
3
A START GARANCIA ZRT. ÜGYFELEINEK ÁGAZATI ÉS REGIONÁLIS MEGOSZLÁSA A Start Garancia Zrt. 2012. december 31-én 8.975 millió Ft garancia vállalással kapcsolatos szerződésállománnyal rendelkezett, ami a 2008. év végi 1.772 millió Ft összegű szerződésállományhoz viszonyítva nagyjából négyszeres növekedést jelent. A növekedés aránya azonban szignifikáns különbözőségeket mutat mint nemzetgazdasági, mint regionális vonatkozásban. Ügyfelek ágazati összetétele 2008- 2012 között 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0
Feldolgozóipar Építőipar Kereskedelem, gépjárműjavítás Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás Ingatlanügyletek Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Információ, kommunikáció 2012
2011
2010
2009
2008
Forrás: Start Garancia Zrt.
A fenti ábrán jól látható, hogy 2008 óta a Start Garancia Zrt. legnagyobb arányban feldolgozóipari mikro-, kisés középvállalkozásokkal kötött szerződést. Amíg 2009-ben az új ügyfelek 57,4%-a került ki a feldolgozóiparból, addig 2012-ben már mindössze az ügyfelek egyharmada, annak ellenére, hogy az új megkötött szerződések darabszámban 48,3%-kal emelkedtek a 2009. évben megkötött új ügyletekhez képest. További húzóágazatnak számít a kereskedelem, gépjárműjavítás, az utóbbi két évben a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet, valamint az ingatlanügyletekkel kapcsolatos fő tevékenységet végző cégekkel megkötött
garanciaügyletek is az átlagosnál magasabb arányt képviselnek a Start Garancia Zrt. szerződésállományában. Érdekességnek számít, hogy míg 2008-ban a Start Garancia Zrt. új szerződéseinek 17,2%-át az információ technológiai szektorhoz tartozó ügyfelekkel kötötte meg, addig ez az arány a későbbiekben jelentősen lecsökkent, 2012-ben már csak 0,2% volt. Az ICT vállalatok projektjeinél gyakori probléma az üzemeltetés magas kockázata, amely leggyakrabban abban az esetben jelentkezik, amikor a pályázó a korábbitól eltérő, teljesen új tevékenységet kíván elkezdeni, amelyhez sem kellő tapasztalattal, sem releváns kereslettel nem rendelkezik.
4
Ügyfelek regionális összetétele 2012 év végén
Forrás: Start Garancia Zrt.
A fenti diagram jól szemlélteti, hogy a Start Garancia Zrt. ügyfeleinek közel fele közép- magyarországi vállalkozás, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarország legfejlettebb régiójában valósul meg a legtöbb beruházási projekt, ez a garanciaigénylések magas számában is megmutatkozik. Pozitív meglepetésnek számít Észak-Magyarország, Észak-és Dél-Alföld, ugyanis az ország ezen kevésbé fejlett régiói adták a Start Garancia Zrt. teljes ügyfélkörének mintegy 40%-át, ráadásul a kezességvállalási kérelmek jóváhagyási aránya az említett régiókban közel azonos volt a Közép-Magyarországon megvalósuló projektekhez képest. Negatív meglepetés ugyanakkor a fejlettebbnek számító dunántúli, elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli KKV-k igénylései, ahonnan a pályázók támogatott projektjeihez kapcsolódó garanciakérelmek közel háromnegyede elutasításra került 2012-ben.
5
A CÉGTULAJDONOSOK SZEREPVÁLLALÁSÁVAL AZ SZTA FINANSZÍROZÁSA ELÉRHETI A 20 MILLIÓ FORINTOT A Széchenyi Tőkealapnál eddigi tevékenységünk során számos olyan lehetséges célvállalattal kapcsolatba kerültünk, amelyek esetében a korábbi átlagnak számító, 40-80 millió forint közötti befektetési összeg kevésnek bizonyult volna az egyébként jól átgondolt, jó eséllyel jelentős bevétel-növekedést hozó beruházások, fejlesztések végrehajtására. Az új lehetőség, amelyet kidolgoztunk, többek között arra szolgál, hogy segítsen leküzdeni ezt az akadályt. Az SZTA az új konstrukcióban a teljes tőkeigény maximum 70%-át tudja biztosítani. A maradék részt a célvállalkozásnak, illetve minimális mértékben külső félnek kell tőkeágon biztosítania. A tőkeemelés azonban nem feltétlenül pénzt jelent: apport, tagi kölcsönből vagy eredményből történő konvertálás is elfogadott. A cég által „behozott” magánbefektetőnek egyetlen fő szabálynak kell megfelelnie: nem állhat a tőkebefogadó vállalkozással tulajdoni vagy személyes kötődésben, azaz független külső partnernek kell lennie. Lehet magánszemély vagy cég, lehet kisebb vagy nagyobb befektető; a lényeg, hogy céljai,
elvárásai a befogadó vállalkozás céljaival és lehetőségeivel harmonizáljanak. A privát befektető teljes befektetés 10%-át kell, hogy biztosítsa, így szerepvállalása is minimális lesz a cég életében és tényleges elvárás felé, hogy a cég érdekeit magáénak tekintse.
A
jellemzően tízmilliós nagyságrendű összeg, ami a hazai tőkepiacon új trendet vetít előre: az ígéretes cégek növekedéséből már nemcsak a nagybefektetői, hanem egy ennél szélesebb befektetői réteg is részesedhet. A vállalkozás 20 százalékos „önrésze” nem kell, hogy pénzben meglévő forrásként rendelkezésre álljon: származhat például apportból, eredménytartalékból, vagy tagi kölcsön konvertálásából is.
z ilyen módon elindított befektetés tehát egy együttes, egyidejű tőkeemelés, melynek a privát befektető legalább 10 százalékát, a tőkebefogadó cég a 20 százalékát, az SZTA pedig legfeljebb a 70 százalékát adja. Ha a vállalkozás nem szeretne 20%-nyi saját tőkeemelést, akkor azt megteheti a külső fél is, aki így a teljes befektetés 30%-át is biztosíthatja. A befektető 10 százaléka
6
A Széchenyi Tőkealap a maximum 750.000 EUR-nak megfelelő forintösszegű tőkejuttatás mellett tagi kölcsönt is nyújthat a befektetés 25 százalékának erejéig. Befektetése arányában az SZTA átmenetileg kisebbségi tulajdont szerez a vállalkozásban egy előre meghatározott időtartamra. Az általános elvárások néhány további sarokpontja az SZTA korábbi konstrukciójából már ismerős lehet: ilyen a legalább két éves cégtörténet, a stabil működés és növekedési potenciál, valamint a 25 fős foglalkoztatott létszám két éven belüli elérése. Ami azonban új: a feltételeket teljesítő, dinamikus kisés középvállalkozások számára a korábbi tőkejuttatási limit már nem akadály: növekedési terveik megvalósításához magánbefektető bevonásával az SZTA révén mostantól akár 250 millió forintnak megfelelő összeghez is hozzájuthatnak.
A Széchenyi Tőkealap befektetési konstrukcióiról a honlapunkon tájékozódhat, ahol megtalálja a kapcsolódó dokumentumokat is. http://szta.hu/termekeink
7