TEREMSPORTOK Sportolni nem csak nyáron lehet
A SCOTCH A skót whisky története
12+1 hatékonyságnövelő megoldás
II. Évad, 3. Szám, 2015. 09.
INGYENES
TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP
TARTALOMMARKETING
Nem csak hirdetéssel lehet vevőt szerezni
KÖZÖSSÉGI MARKETING
Tetszik, vagy nem tetszik, a „Like” a legfontosabb
REKLÁMPSZICHOLÓGIA
A neuromarketing alapfogalmai
KÖSZÖNTŐ alkotók tudatosan építenek be egy-egy jól megtervezett kampányba. Azt se felejtsük, amikor ezt a bűvös szót halljuk, hogy mára az igazán jó szakemberek átülve a leendő partnerük, ügyfelük, vásárlójuk (hívjuk bárhogy is) székébe már rég nem a saját (megbízóik) érdeküket nézik. Hiszen a „varázslat” épp abban van, hogy leendő vásárlóink már meglévő vagy jövőbeni igényeire szeretnénk megoldást nyújtani különböző szolgáltatásokkal, termékeinkkel. Azok, akik erről az oldalról közelítik meg ezt a kérdést mára maguk mögött tudhatnak sikeres termékbevezetéseket, olyan szolgáltatások életre keltését, amit a fogyasztói ingerek és igények generáltak. Egy kötetlen baráti összejövetelen találtam magam szembe azzal a mondattal, hogy „a marketing egy öncélú cselekedet, hogy saját magad, a terméked és a szolgáltatásod eladhasd” – ennek megfelelően tehát kijelenthető, hogy a marketing egy nagyon önző tevékenység. Nem tagadhatjuk, hogy van ebben némi igazság, de úgy gondolom, hogy a marketing-kommunikáció párosa évezredek óta jelen volt és jelen van életünkben, kortól, nemtől, társadalmi berendezkedéstől függetlenül és minduntalan a minél hatékonyabb, közös igények kielégítését szolgálta. Például, amikor magunkat próbáljuk értékesíteni, akkor is tudtunk nélkül, ösztönszerűen alkalmazunk olyan megoldásokat, amelyet a marketing világában
Mai felgyorsult világunkban, talán már 3 másodpercük sincs a szakembereknek, hogy eljuttassák üzenetüket az általuk megfelelően leszűrt szegmens számára. Mindenki kezében ott az okostelefon, amely felületén keresztül minden korosztály szinte bármilyen élethelyzetben elérhető. Személy szerint hiszek a hagyományos marketing mixekben, de kikerülhetetlen a technológia adta lehetőségek széles skálájának megfelelő felhasználása. Mostani számunkban belepillantást engedünk egy-két kulisszatitokba, és mutatunk olyan egyszerű trükköket, amiket olvasóink is felhasználhatnak üzleti működésük és akár személyes mindennapjaik során is.
Nyers Marcell Főszerkesztő
2015. szeptember
PERSPECTIVE
3
tartalom HÍREK, ÚJDONSÁGOK
5 ÉVES AZ NMHH
6
46 150 éves az ITU 12 NEUROMARKETING
LÁSSAM AZOKAT A LIKEOKAT!
Eredményorientáltság 50 a külpiacokon
16 18
MOBILMARKETING
42
54 Hazánk és
Nyomokban marketinget tartalmazhat
a konferenciaturizmus
20
NYELVTUDÁS NÉLKÜL EGYRE NEHEZEBB
22
60
A TERMŐRE FOGOTT NAGY ADAT
62
Szemléletváltás 26 a digitális gazdaságért SKÓT WHISKY KISOKOS
34 A TÁVÍRÓTÓL
A SPORT NEM CSAK NYÁRON MENŐ
68
AZ INTERNETIG
Hungexpo: 36 130 év vásárai A Perspective magazinban található tartalmaknak (szöveg, képek) és a kiadvány reprodukálása bármely módon és bármely nyelven, egészben vagy részben a Persecutor Kft. előzetes írásos engedélye nélkül szigorúan tilos. A Persecutor Kft. a Perspective magazinban található információkat a legnagyobb gondossággal állítja össze. Tévedések, félreértések előfordulása azonban nem zárható ki teljes mértékben. A Persecutor Kft. nem vállal felelősséget az adatok és információk
74 Rolex Deepsea: Merülőbajnok
impresszum |
minden esetre kiterjedő alkalmazhatóságáért. A közölt cikkek sokszorosítása, adatrendszerekben tárolása kizárólag a kiadó engedélyével történhet.
KIADÓ: Persecutor Kft. | FELELŐS KIADÓ: Csere András ügyvezető igazgató | FŐSZERKESZTŐ: Nyers Marcell Alapítva 2014. | II. évad, 3. szám, 2015. 09. | SZERKESZTŐK: Haraszi Tibor, Sas István, Bürger Tamás, Bátky Zoltán, Huszics György,
A megjelentetett cikkeket szabadalmi vagy más védettségre való tekintet nélkül használjuk fel. A Persecutor és a Perspective logók kizárólagos használója a Persecutor Kft. Minden jog fenntartva.
Sós Éva, Pavlovic Jován | FOTÓ: Szecsődi Balázs | KREATÍV ÜGYNÖKSÉG: Lounge Design Kft. NYOMDAI ELŐÁLLÍTÁS: Keskeny és Társai 2001 Kft. | KIADÓ ÉS SZERKESZTŐSÉG: Persecutor Kft., 1223 Budapest, Művelődés utca 4.
www.perspective.hu | Facebook.com/perspectivemagazin | Következő szám: 2015. december. | ISSN 2064-857X
Nem megoldás a tiltás
LG Rolly billentyűzet Az LG új billentyűzete az IFA-n debütál, szeptembertől lesz kapható az Egyesült Államokban, majd ezt követően jut el hozzánk is. A gyártó elmondása szerint kényelmesen elfér majd az ember zsebében, titka pedig az,
6
PERSPECTIVE
retéről nincsenek hiteles adatok, a statisztikák szerint a budapesti hotelszobák átlagára 70–120 euró éjszakánként, ezzel szemben egy magánlakásban 40 euróért megszállhat egy külföldi turista. A csökkenő lakáskínálat áremelkedést okoz az albérletek piacán: az ingatlan. com adatai szerint Budapesten és több egyetemi városban – például Pécsen, Debrecenben, Szegeden – 4–33 százalékkal nőttek tavalyhoz képest a lakásbérleti díjak, Győrben viszont csökkent a kiadó lakások átlagos díja. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint idén Budapesten „nagyon felkúsztak az árak”, a 40–59 négyzetméteres kategóriában az átlagos havi bérleti díj 140 ezer forint, szemben a tavaly szeptemberi 126 ezer forinttal. A nagyobb, 60–79 négyzetméteres kategóriában 187 ezer forint a kínálati átlagár, ami 4 százalékos emelkedést jelent tavalyhoz képest. Az osztrák adóhivatal a napokban adatokat kért az Airbnb-től és további, magánszállásokat kínáló oldalak üzemeltetőitől; a begyűjtött információból a keletkezett bevétel ös�szegére kíváncsiak, valamint arra, hogy fizetnek-e adót a bérbeadás után. A legutóbb nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a 9flats, a Wimdu vagy az Airbnb oldalain kínált szállások miatt az osztrák állam 2016-ban több mint 9 millió euró adótól esik el, további 4,5 millió euró idegenforgalmi adót a települések nem kapnak meg. Kép forrás: blog.airbnb.com
Nem megtiltani, szabályozni kellene az egyre népszerűbb online szállásmegosztók, így az Airbnb működését, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint. Niklai Ákos az MTI érdeklődésére kedden közölte: a külföldi társszövetségek felmérése alapján a magánszállások a vendégek 5-10 százalékát csábítják el a szállodáktól. Hozzátette: a magánszoba-kiadásnak természetesen pozitív hatása van a turizmusra, ezért nem a tevékenység megszüntetésére, hanem szabályozására van szükség.
Rámutatott, hogy a magánszállások egyre erőteljesebb hasznosítása világjelenség, jelentős turisztikai trend, ugyanakkor az árnyékgazdasághoz tartozik, azaz nem világos, milyen szabályok, rendeletek vonatkoznak erre a területre, adóztatása eltérő-e más szállásadási tevékenységétől, vagy megfelelő-e az adózási morál – tette hozzá. A szállodákra, kereskedelmi szálláshelyekre több, rendeletekben meghatározott előírás vonatkozik, amelyek betartása jelentős költséggel jár. Az egészségügyi, fogyasztóvédelmi, tűzvédelmi, munkavédelmi szabályok mellett meg kell felelni egy sor jogi, adózási szabálynak is, ám ezek betartása nem kötelező a magánszállásoknak, így jóval olcsóbban tudják kiadni szobájukat, lakásukat. Ezzel pedig valóban képesek elcsábítani a szállodai vendégeket, továbbá jelentős adóbevételtől is elesik az állam és az önkormányzat – mutatott rá. Megjegyezte, hogy a területről, a piac mé-
hogy szilárdsága ellenére összetekerhető. A hellyel úgy sikerült spórolniuk a fejlesztőknek, hogy a billentyűk csak négy sorban helyezkednek el, a számokat pedig egy külön funkciógomb megnyomása után érhetjük el. A kapcsolatot Blutetooth 3.0-val oldották meg, az energiát pedig egy darab AAA-s elem adja, a specifikáció szerint akár három hónapig. A hírek szerint a Rolly névre keresztelt billentyűzet csupán az első termék a gyártó új, prémium kategóriás beviteli eszközeiből, melyek egész sorával találkozhatunk hamarosan.
Facebook és a Tekergők Térképe Kirúgta egy gyakornokát a Facebook anyavállalata, amikor az egy súlyos biztonsági hibát kihasználva Chrome-bővítményként létrehozta a Harry Potter sorozatból sokak számára ismerős Tekergők Térképét, melyen azokat lehetett nyomon követni, akikkel a Messenger segítségével kommunikáltunk. A Messengerben nagyon sokáig alapbeállításként be volt kapcsolva tartózkodási helyünk megosztása azokkal az ismerőseinkkel, akikkel
Khanna, amikor rövid ideig a Facebook egyik gyakornoki székét koptatta. A kiegészítővel fel akarta hívni a figyelmet arra a gyakran már unalomig ismételt tényre, hogy személyes adataink ilyen szintű megosztása hatalmas veszélyt jelent. A Facebook ennek nyilván nem örült, és megkérte Khannát, hogy hívja vissza az appot, majd néhány napra rá el is küldték a cégtől, mondván: visszaélt a felhasználók adataival. Néhány napra rá a Facebook javította a hibát az alkalmazásban, amin – elmondásuk szerint – már hosszabb
épp beszélgettünk. Ezt használta ki Aran
ideje dolgoztak.
Új rekord
a megújuló energia felhasználásában Július 25-én Németország megjavította saját rekordját, hiszen az ország energiafelhasználásának 78 százalékát a megújuló forrásokból sikerült fedezni, és bár ez soknak tűnik, érdemes tudni, hogy a korábbi rekord 74 százalék volt, ami szintén tekintélyes mennyiség. A mostani 78 százalék egyrészt az északi térségekben lévő erős légmozgásnak volt köszönhető, hiszen arrafelé van az ország szélturbináinak jelentős része, másrészt hozzájárult a déli területek napsütéses időjárása, és így jöhetett ki az egyébként igen magas százalék. Habár a számok jelenleg még csak becslések, feltételezve, hogy nagyjából helyesek, mindez azt jelenti, hogy a Nap és a szél együttesen 40,65 gigawatt energiát adott a német lakosságnak, és ha ehhez még hozzávesszük a biomasszából és vízenergiából származó „bevételt”, akkor közel 48 GW jön ki. A német belföldi energiaigény az említett napon 61,1 GW volt.
8
PERSPECTIVE
Okosakkumulátort minden autóba Sokan jártunk már úgy, hogy késésben voltunk, rohantunk, ám amikor elfordítottuk az indítókulcsot, nem kezdett el forogni a főtengely, helyette maximum egy halk kattanás tudatta, hogy akkumulátorunk töltöttsége a mennyekbe távozott. Az Ohm Laboratories azon van, hogy többet ez ne történhessen meg, vagy legalábbis ne úgy, hogy semmiféle előjele nincs, és az se fordulhasson elő, hogy a jármű többórás állása alatt valami leszívja az akkumulátort. Az Ohm okosakksija ugyanis több, mint hagyományos társai, mivel nemcsak tárol, hanem gazdálkodik is a delejjel, köszönhetően az integrált processzornak, amely figyeli a töltöttséget, és ha azt észleli, hogy valamely fogyasztó túl sok áramot vesz fel (például felkapcsolva hagyjuk a lámpát), akkor magától megszünteti a jelenséget, majd miután beülünk az autóba, 30 másodperc alatt visszaállít mindent. Ugyanakkor arról is tájékoztat, ha nemsokára cserélnünk kell az egységet, tehát nem fordulhat elő – vagy csak saját hanyagságunk miatt –, hogy egy hűvösebb reggelen nem indul el az autó. A jelenlegi akkumulátoroktól eltérően az Ohm megoldása lítium-vasfoszfát mellett szuperkapacitorokat tartalmaz, és ezzel nagyban megnövelhető az élettartam, ami átlagosan hét évet jelent. Bár extrém esetben a tömegesen elterjedt akkumulátorok is tudnak ennyit, de mes�sze nem ez a jellemző, főleg ott nem, ahol sok a városi menetben megtett rövid útszakasz és a gyakori indítás. A sorozatgyártást megelőző komplett tesztelés és a dizájn végső kialakítása érdekében az Ohm belefogott egy Indiegogo-kampányba, amivel 50 ezer dollárt kívántak összekalapozni. Most, kilenc nappal a zárás előtt sikerült elérniük a kitűzött célt, tehát várjuk, hogy mikor kezdődik a sorozatgyártás.
ITU Telecom World 2015 conference The International Telecommunication Union (ITU) organizes every year the ITU Telecom World conference and this year it will take place in Budapest from 12 to 15 October. The ITU is the most important global institution of the United Nations in the field of information and communication technologies. The Geneva based organization has almost 700 private sector entities in its 193 member states. ITU celebrates its 150th Anniversary this year. It was founded in 1865 as the International Telegraph Union in Paris and Hungary was among its 20 founding members. The ITU Telecom World is a global platform that brings together the main ICT developers, ministers of ICT and any related sector, regulatory authorities, small and medium enterprises, Industry CEOs, investors, emerging start-ups, and the local and international media to accelerate ICT innovations, sharing knowledge and making meaningful connections. The event offers a unique chance for small and medium size enterprises and start-up companies to share their views, make connections and promote their developments and innovations in front of the leading international professionals. The event is also designed to facilitate networking at the highest level, including UN special agencies, regulatory authorities and high level industrial executives. The ITU Telecom World conference is organized since 1971, annually from 2011. The global event became soon one of the most important professional event in the ICT sector. The Europe Telecom was held in Budapest in 1992, so after 23 years the conference returns to Hungary. The four-day-long event involves 3 main elements: an exhibition, a forum and a networking opportunity. The main theme of this year’s conference will be “accelerating ICT innovation to improve lives faster”, however the small and medium enterprises and young talents (Young Innovators Competition) will also be highlighted. For further information please visit our website: telecomworld.itu.int
See you in Budapest!
1
HÍREK, ÚJDONSÁGOK
Megújul a Google háttérvállalata Alphabet néven új vállalatot hozott létre az internetes óriáscég, amely továbbra is Google néven foglalja magában a cég eddigi tevékenységének alapját jelentő keresőmotor-, reklám- és térképegységet, az Androidot és a YouTube-ot, valamint a többi leányvállalatot. Ez utóbbiak között van az öregedés elleni szereket kutató Calico biotechnológiai vállalat, a Life Sciences egészség-
Sundar Pichai lesz, a két cég pénzügyi igazgatója pedig Ruth Porat egy személyben, de az Alphabet-leányvállalatok vezetése változatlan marad. A cég szerint az új működési struktúra számos projekt számára nagyobb függetlenséget, kockázatvállalási szabadságot és nagyobb pénzügyi átláthatóságot jelent.
ügyi cég, a Fiber nagy sebességű internetszolgáltató, az online-alapú, okos háztartási berendezéseket gyártó Nest, a Google Ventures és a Google Capital befektetési egység, valamint a vezető nélküli gépjárművek, a drónalapú szállítás és más projektek kifejlesztésére szakosodott Google X. A Google helyébe nyílt piaci forgalomban lévő gazdálkodó egységként az Alphabet lép, és az összes Google-értékpapír automatikusan ugyanannyi, ugyanolyan jogosultságú Alphabet-részvénnyé alakul át. Az átalakítást a tőzsdezárás után jelentették be, mint ahogy azt is, hogy az anyavállalatként működő Alphabet vezérigazgatója Larry Page lesz, elnöke a szintén társalapító Sergey Brin, ügyvezető elnöke pedig Eric Schmidt. A Google internetes magtevékenységének új vezérigazgatója
A The New York Times című napilap szerint mindez a Warren E. Buffett-féle Berkshire Hathaway holdingra emlékeztet, amely a vasúti sínek gyártásától a Fruit of the Loom alsóneműkig széles ipari skálát fed le. A Google 1998-ban alakult meg, és 2004-ben került a tőzsdére, mostanra pedig odáig jutott, hogy az elmúlt negyedévben 17,7 milliárd dollárnyi bevételről számolhatott be, melynek 90 százalékát a keresésekhez kapcsolódó hirdetések, a partneroldalak, a YouTube és az Android adták. A részvények árfolyama idén 25, a hétfői zárás után pedig további 6 százalékkal emelkedett, nem csoda hát, hogy a Google nyeresége az elmúlt három hónapban 4,3 milliárd dollár volt, a cég készpénztartaléka pedig 61 milliárd dollárra rúg.
Megérkezett Európába a Toyota hidrogénes furcsasága
Puli rocks!
A magyar rover sikeresen landolt a sziklagleccseren Az AMADEE-15 program egy kéthetes Mars-küldetés-szimuláció az Ausztriában található kaunertali sziklagleccseren, ahol a kutatók azt vizsgálják, hogy milyen technikai nehézségek várnak a Marsra érkező űrhajósokra és a munkájukat segítő robotfelderítőkre, melyek a 19 ország részvételével zajló projektben 12 kísérletet hajtanak végre. Magyar részről az ÖWF-fel megvalósult, sikeres 2013-as marokkói együttműködést követően a Puli örömmel fogadta el az osztrák kollégák meghívását az eddigi legmagasabb ponton (tengerszint felett) elvégzendő Mars-küldetés-szimulációra, melynek során az embereket távirányítású roverek (rovar=idegen égitestekre küldött, annak felszínén mozogni képes űrszonda) segítik a helyszín felderítése közben. A módszer segítségével megnő a megvizsgálandó terület mérete, ezáltal nagyobb eséllyel gyűjthetők releváns tudományos információk és minták. A Puli rocks! elnevezésű kísérletben a Puli rovere szisztematikusan feltérképez előre meghatározott területeket, képanyagot és a pozícióra vonatkozó adatokat küld az innsbrucki központnak, illetve a terepen (azaz a szimulációban a Marson) a rovert irányító központnak, potenciális meteoritmaradványokat, illetve a kutatás szempontjából más érdekes mintákat keresve. Ha a felvételeken érdekesnek tűnő minták vannak, az információt megkapja
a küldetéstámogatás (Mission Support Centre) és a terepen lévő csapat (Field Crew), amelyek döntenek arról, hogy a mintát azonnal vagy majd egy későbbi célzott felderítés során gyűjtik be. A felderítés során keletkező képi és térképadatokat a küldetés után részletes elemzésnek vethetik alá a kutatók. „Mintegy hárommilliárd éve víz lehetett a Mars felszínén. Mára ebből sziklagleccserek maradtak, vagyis köves, homokos felszín, alatta jég. Ezek a szikla- vagy blokkgleccserek nagyon hasonlítanak a kaunertalira, ezért alkalmas a vidék a marsi körülmények szimulációjára” – mondta el Dr. Gernot Grömer, az Osztrák Űrfórum vezetője. A tudományos munka mellett a Puli csapata tovább teszteli a rover navigációs és mozgásképességét, a sztereó képelemzéssel történő távolságmérést, a rover energiaellátási rendszerének teljesítményét, valamint a kis sávszélességen történő kommunikációt. Dr. Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője elmondta: bár eszközük először a Holdra készül, a sziklagleccser is kiváló lehetőséget nyújt képességeinek további tesztelésére. „Nagyon hasznos tapasztalatokat nyerünk egy ilyen, a valóságot jól modellező terepkísérlet során. Nemcsak a Puli, hanem az őt irányító csapat tudását és képességeit is próbára tesszük életszerű körülmények között” – tette hozzá Pacher.
Hosszas hajókázás után elérte az öreg kontinens partját a Toyota Mirai, és bejutott Bristolba, illetve Zeebruggebe, de tömeges elterjedésére még várni kell – a japán gyártó tervei szerint 2015/16-ban az európai piacra csak 50-100 darabot szánnak. A most megérkezett járművek az előfutárai annak a kisszámú „kontingensnek”, amit szeptembertől kezdenek forgalmazni Dániában, az Egyesült Királyságban, illetve Németországban – utóbbi 66 ezer euróért (plusz adók) gyárt le egy hidrogén üzemanyagcellás autót. Akiben esetleg felmerülne a kérdés, hogy miért csak ebben a három országban lesz kapható kezdetben a Mirai, annak azonnal itt van Karl Schlicht, a Toyota Motor Europe alelnökének válasza. Szerinte az volt a meghatározó, hogy mely országokban üzemel megfelelően ki-
10
PERSPECTIVE
épült üzemanyagtöltő-infrastruktúra. Habár az autó elég furán néz ki a morcosan bárgyú fronttal és az elég érdekesen ható profillal, maga a technológia nem rossz, és a Toyota egyébként is elég komoly sikereket ért el az alternatív hajtással kapcsolatban. Elég, ha csak a Priusra gondolunk, melyből hazánkban is egyre többet látni.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
11
H
MARKETING
NEURO- Írta: Sas István
MARKETING KÖZVETLEN PÁRBESZÉD AZ AGGYAL A marketingeseket régóta izgatja az a kérdés, hogy miként lehet a tudat kontrolljának megkerülésével befolyásolni a fogyasztók döntéseit.
A témában a leghíresebb – mondhatnánk leghírhedettebb – kísérlet James Vicary nevéhez fűződik, aki a hetvenes években a mozifilmek tekercsébe néhány kockányi, villanásnyi ideig észlelhető reklámot vágott be, és úgy találta, hogy ennek hatására megnőtt a Coca-Cola és a pattogatott kukorica iránti vásárlási kedv. Ez volt a „szubliminális” vagy „küszöb alatti” percepció szerepének első, úgymond tudományos „bizonyítéka”. Lett is belőle haddelhadd. Az ilyen típusú reklámokat azonnal betiltották, mondván, hogy súlyos etikai problémát vet fel, ha az embereket az akaratuk ellenére, vagyis „tudat alatt” befolyásolják. (Megjegyzendő, hogy ez a típusú reklámozási forma a mai napig nálunk, az Európai Unióban is a reklámetikai kódex tilalmába ütközik.) Később aztán kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Egyszerűen nem igaz, hogy erős felhívó jelleggel bíró, például erotikus vagy agresszív képek villogtatásával,
A neuromarketing-szakirodalom bőséges beszámolókkal rendelkezik az agykutatásokból származó konkrét gyakorlati lehetőségekről. E könyvek közül szép számban vannak magyarul is elérhetők (Martin Lindstrom: Buy-ology, Hans-Georg Häusel: Titkok a vevők fejében vagy Roger Dooley nemrég megjelent Brainfluence c. munkája). Az agyi mintázatok feltérképezéséből és összehasonlításából sok összefüggésre fény derült. Például hogy a kis intenzitású ingereknek igenis marad emléknyomuk (mere exposure effect), vagy hogy az „egyszerre aktiválódó idegsejtek”, illetve a „tükörneuronok” potenciáljának növekedése miPERSPECTIVE
Én most ezek közül egy olyan témát emelnék ki, amelynek kapcsán talán a leglátványosabb és legérdekesebb megfigyelések születtek, és amelynek tanulsága a gyakorlatban is könnyen kamatoztatható. AZ ELŐFESZÍTÉS Eredeti nevén: priming. Az agyi területek aktivizálódásának részletes megfigyelése igazolta a pszichológusok régi feltételezését, mely szerint nem mindegy, hogy egy észlelés előtt milyen apró előjelek, ingertöredékek, alig felfogha-
netán ügyes elrejtésével különösebb hatást lehetne gyakorolni bármilyen döntésre. Sem a politikában, sem a kereskedelemben. A téma inkább a misztikumok és a bulvár iránt fogékonyak csemegéje lett, mígnem a neuromarketing-kutatások fellendülésével újra az érdeklődés középpontjába került. Szerencsésebb országokban, ahol egy ötszázmillió forintos MRI-gépre nemcsak a legsúlyosabb betegségek diagnosztizálására rászorultak várakoznak, hanem azokat kutatási célra is be lehet fogni, viharos sebességgel kezdődtek el az eladási hatékonyság növelését célzó neuromarketing-kutatások. Az agyi aktivációs szintek rendkívül precíz mérésének lehetőségét kihasználva ezek szinte mindegyike arra kíváncsi, hogy mi történik egy-egy impulzus (mondjuk egy rekláminger) hatására az agy különböző területein. Illetve ennek nyomán lehet-e konkrét módszereket kifejleszteni az agy különböző funkcióinak közvetlen befolyásolására.
12
lyen kognitív jelenségekkel jár. Közelebb kerültünk annak megismeréséhez, hogy mi lehet az „ikonikus neurológiai jegyek” szerepe a viselkedés szerveződésében.
tó impulzusok érik az idegrendszert. Az ilyen – küszöbhatár alatt – érkező jelzések készenléti állapotba helyezik az észlelőrendszer egyes elemeit, és pont az az izgalmas, hogy melyeket. Az agy valamilyen ösztönös vagy tanult „programnak” engedelmeskedve „felkészül” a várható ingerekre. A priming funkció egy előrejelző állomás módjára stand by állapotba teszi, képletesen szólva „előfeszíti” azokat a percepciós területeket, amelyeknek várhatóan dolguk lesz az érkező hatások fogadásában. Az etológusok jól ismerik a priming jellemző formáit, amikor az egyik állat morgása, felálló szőre, vicsorgása spontán előkészíti (előfeszíti) a másik állatban a szükséges válaszreakciók aktivizálását. Ha ez így van, akkor logikusnak tűnik, hogy az előfeszítő, priming típusú ingereket ügyesen adagolva úgy lehet befolyásolni az emberi agy várható válaszreakcióit is, hogy az nem jut el „gazdája” tudatosságának szintjéig. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
13
M
A neuromarketingesek állítják, hogy bizonyos jelzések kibocsátásának segítségével úgy lehet közvetlenül „társalogni” a fogyasztó fejével, hogy ő észre sem veszi. Persze félreértés ne essék, szó sincs tartalmi befolyásról. Mindössze annyiról, hogy az eladó számára előnyös fogadói attitűdöket apró jelekkel „fel lehet ébreszteni”, elő lehet készíteni a vevő fejében. Mosoly – a bizalom előfeszítése Vegyük a legegyszerűbb példát. A mosolygó arc látványa a bizalomra és a nyugalomra utaló kommunikáció befogadását készíti elő. Az agyban azokat a percepciós várakozásokat helyezi állapotba, amelyek valamilyen kellemes dologra számítanak. De hiszen ez evidencia – mondhatják önök –, ezt a trükköt az eladók már évszázadok, ha nem évezredek óta alkalmazzák. Igaz, csakhogy az agyi mintázatok megfigyeléséből most látványos megerősítés érkezett. A marketingesek elgondolkozhatnak azon, hogy miként használják a priming fegyverét egy kellemetlenségekkel kapcsolatos termék (például egy fejfájás-csillapító) esetében. A válasz nem olyan egyszerű. Bizonyos ponton túl a mosollyal történő előfeszítés kontraproduktív lehet. Például a komoly bajok elhárítására szolgáló termékek eladásánál sokkal célravezetőbb lehet a veszélyérzet előfeszítése. A pénz látványa – az önző én előfeszítése Ha egy reklámon bankjegyek láthatók (nagy tömegben vagy aláhullva), az nagy valószínűséggel mozgósítja a bennünk meglévő, szunnyadó kapzsi szellemet. Ezért pénzt mutatni csak olyan hirdetések esetében célravezető, ahol maga a termék a szerzésre, nyereségvágyra, meggazdagodásra épül (például fogadóirodák, zálogházak, szerencsejátékok reklámjaiban). Minden olyan esetben, amikor a termék valamiféle gáláns ajándékot reprezentál, tilos a fukar attitűdöt beindító, vagyis bankjegyek látványával történő előfeszítés. Egy nászajándéknak szánt brillgyűrű vagy egy márkás óra környezetében nagy hiba a pénz mutogatása, bármilyen formában. Tükör a falon – az altruista attitűd felébresztése Ha a hirdető adományt vagy bárminemű támogatást szeretne kapni, akkor sokat segíthet a helyiség falára szerelt tükör. Számos kísérlettel igazolták, hogy ha szembenézünk saját képünkkel, az előfeszíti, mozgósítja felettes énünket, amelynek hatására a kérések könnyebben vezetnek el a pénztárcák megnyitásához. Egy csésze meleg ital – beállítódás az együttműködésre A neuromarketingesek azt tanácsolják, hogy üzleti tárgyalások alkalmával soha ne hideg, hanem kizárólag meleg itallal (teával, kávéval) kínáljuk partnerünket. John Barg, a Yale egyetem professzora számos kísérlettel igazolta, hogy a meleg ingerek pozitív előfeszítő hatással vannak a bizalomhoz és az együttműködéshez kapcsolódó agyi területekre.
Illatok – finom előkészítés a későbbi összhatás érdekében A priminghoz kapcsolódó kutatásoknak ez talán a leggazdagabb területe. Külön tudományág: az illatmarketing foglalkozik azokkal a küszöb alatti, illetve küszöb körüli ingerekkel, amelyekkel a vásárlók magatartását a szaglás útján előzetesen befolyásolni lehet. Nemcsak illatszerboltok, pékségek, áruházak élnek ezzel a lehetőséggel, de egyre gyakrabban használják autógyárak, szállodák, szabadidő-szolgáltatók is a rejtett vevőcsalogatás érdekében. Kérés a jobb fülhöz – a megengedő én erősítése Tomazzi és Marzoli kutatásai igazolták, hogy a jobb fül beidegződései jobban hatnak az agy empátiáért és szolidalitásért felelős területeire, ezért a jobb fülhöz intézett kérések vagy javaslatok nagyobb eséllyel jutnak célba. Szellemes kísérletükben egy zsúfolt bárban a pult körül állók füléhez hajolva kértek egy szál cigarettát. Szignifikánsan többször jártak sikerrel, amikor a kérés a jobb fülhöz szólt. Az empatikus hozzáállás aktiválása Az elesettség vagy kiszolgáltatottság rejtett jelzéseinek észlelése beindítja a primer támogató reflexeket, anyai ösztönöket, gondoskodást. A tudatos észlelést megelőzően az együttérzésre mozgósító impulzusok nyomán mindenfajta emocionális hatás felerősödik. P. Zak, a coloradói egyetem professzora a különböző érzelmek agyi mintázatainak összehasonlításából jutott arra a következtetésre, hogy mindenféle kommunikáció eredménye nagy mértékben függ az azt megelőző priming irányultságától. Pávahatás – a „rejtett egoizmus” felélesztése Az aggyal történő „titkos” és közvetlen kapcsolatfelvétel legérdekesebb formája az ún. „pávahatás”. Agyunk a neki ismerős és szimpatikus impulzusokat előnyben részesíti. Elég egy termék nevében, típusszámában mondjuk valakinek a születési adatait vagy az ismerőseire utaló szótöredékeket elhelyezni ahhoz, hogy az illető nagy valószínűséggel azt válassza. Az interneten, ahol nagyszerű technikai lehetőségek adottak a személyre szóló információk visszacsatolására, ez a módszer nagyszerűen tökéletesítheti a fogyasztók precíziós megcélzását. Jó hír, hogy az MTA támogatásával Magyarországon is működik már olyan korszerű funkcionális MRI-berendezés, amely igény esetén neuromarkeinges kutatási célokra is igénybe vehető. Talán nincs messze az idő, amikor az agykutatásban élenjáró hazai szakemberek érdeklődése is e feltáratlan világ felé fordul.
Roger Dooley Brainfluence c. könyvének felhasználásával összeállította Sas István
ITU Telecom World 2015 konferencia Az idén 150 éves ITU (International Telecommunication Union) infokommunikációs területen az ENSZ legfontosabb globális intézménye, amelynek 193 tagállama, valamint több mint 700 ágazati és társult tagja van. Az ITU-t államközi szerződéssel alapították 1865-ben, Párizsban. Magyarország a szervezet egyik alapító tagjaként aktív szerepet játszik az ITU munkájában. Az ITU feladata a nemzetközi együttműködés megteremtése az infokommunikáció területén, különösen a rádióspektrum és a műholdas pályapozíciók globális felosztásában, a szabványosításban, mely lehetővé teszi a hálózatok problémamentes összekapcsolását. Emellett a szervezet elkötelezett a fejlődő országok infokommunikációs infrastruktúrájának fejlesztése mellett. Az ITU Telecom World olyan globális rendezvény, ahol az információs és kommunikációs technológiák fejlesztői, kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, vezető iparági szereplők, feltörekvő start-up vállalatok és a hazai és nemzetközi média találkoznak egy többnapos konferencia keretében a legújabb trendek bemutatása, iparági és kormányzati kapcsolatok kialakítása, illetve elmélyítése érdekében. A rendezvény kiemelkedő lehetőséget kínál vállalatok, szervezetek, országok számára, hogy képviseljék magukat, valamint arra, hogy a feltörekvő piacok láthatóvá és érzékelhetővé tegyék magukat. Az ICT szektor legújabb fejleményeit és újításait a szakma legelismertebb szakemberei vitatják meg kerekasztal beszélgetéseken, panelelőadásokon. A rendezvény az ICT szektor megkerülhetetlen építőelemeinek számító kis- és középvállalkozások bemutatkozására kiváló alkalmat nyújt, akik így megismertethetik termékeiket, szolgáltatásaikat és ötleteiket az egész világgal. A rendezvény lehetőséget ad továbbá állam- és kormányfők találkozására ENSZ szakmai szervezetek, szabályozó hatóságok és ipari vállalatok vezetőivel. A Telecom World rendezvényt 1971 óta rendezik meg, 2011 óta éves jelleggel. A rendezvény hamar a világ egyik legfontosabb szakmabeli eseményévé vált. Budapesten 1992-ben már tartottak egy regionális „Europe Telecom” rendezvényt, így 23 év után tér vissza hazánkba a konferencia. Az ITU Telecom World 4 napos eseményei 3 fő elemből állnak: kiállítás – fórum – kapcsolatépítés. Az idei konferencia mottója az „Accelerating ICT innovations”, ugyanakkor a nagy innovációs potenciállal bíró kis és közepes vállalatok és a fiatal tehetségek (young innovators programme) is kiemelt figyelmet kapnak.
További információért látogasson el a telecomworld.itu.int weboldalra! 1
14
PERSPECTIVE
2015. július
PERSPECTIVE
15
MARKETING
Írta: Bürger Tamás
LÁSSAM AZOKAT A
-OKAT!
KÖZÖSSÉGI MARKETING A közösségi média állandóan változik; folyamatosan új szereplők jelennek meg, míg mások egyik napról a másikra tűnnek el. Ki gondolta volna például néhány évvel ezelőtt, hogy eljön az az idő, amikor hosszú levelek helyett 6 másodperces videókat vagy önmegsemmisítő képeket küldözgetünk majd egymásnak? Arra is kevesen számítottak, hogy a Myspace egyik napról a másikra, minden komolyabb visszhang nélkül lekerül a napirendről, de nem sokat hallani mostanság a Facebook-gyilkosként nemrég felbukkanó Ellóról sem. Minden oldalnak megvannak a sajátosságai, mindegyik képes valami olyat nyújtani a felhasználóinak, amit a többi nem. Egy azonban közös a legtöbbjükben: a visszajelzés lehetősége. Véleményt nyilváníthatunk egy-egy bejegyzés, egy kép kapcsán azáltal, hogy like-oljuk, kedvencnek jelöljük, megosztjuk vagy megjegyzést fűzünk hozzá. Mivel minden oldal megpróbál egyedi elnevezéseket találni e funkciókra, és nem áll rendelkezésre elegendő hely arra, hogy mindegyiket tárgyaljuk a cikkben, csupán a jelenleg is vezető oldal és applikáció, a Facebook által használt kifejezéseket vesszük tehát sorba. Rengeteg tanulmány született már, amely azt boncolgatja, hogy mi jár a felhasználók fejében, amikor valamilyen közösségi oldalt használnak – főleg a Facebookot. Egyszer maga a Facebook folytatott sokak által etikátlannak minősített „emberkísérleteket”, amikor fejlesztői bizonyos felhasználók falát másképp állították be, mint a többiekét, és figyelték, hogyan változik meg tulajdonosaik hangulata. A Frontiers in Human Neuroscienceben megjelent cikk egy önkéntesek részvételével zajlott kutatás eredményét közli, melyben funkcionális MRI-vizsgálatot végeztek a résztvevőkön, miközben ők a Facebookot használták (erre mondják, hogy easy money). Az érdekesség az volt, hogy az agy jutalmazásért felelős területe, a nucleus accumbens és a közösségi médiában kapott pozitív visszajelzés szoros kapcsolatot mutatott. Tehát agyunk folyamatosan jutalmaz, ha teszem azt cicás videónk rengeteg 16
PERSPECTIVE
like-ot vagy elismerő kommentet kap. Tehát világos, miért függnek olyan sokan ezektől a platformoktól, hiszen mindannyiunknak fontos, hogy a közösség, amiben élünk pozitívan vélekedjen rólunk.
A Facebook like-, avagy tetszikgombjának megnyomásával pozitív visszajelzést adunk, illetve kapcsolatot létesítünk valakivel/ valamivel, aki/ami érdekel bennünket.
Egy másik kutatás a felhasználók fizikai reakcióit (mint például a pupilla tágulása) vizsgálta a portál használata közben. Az eredmény azt mutatta, hogy egyértelmű boldogságot érzünk, miközben használjuk a közösségi oldalt; átjár bennünket a Csíkszentmihályi Mihály által flow-nak keresztelt állapot, amikor az ember belefeledkezik abba, amit éppen csinál, feltölti energiával, és élvezi, hogy az adott dologgal foglalkozhat.
De miért like-olunk? Több okból is. Az egyik, ahogy maga a Facebook fogalmaz: egyetértünk valamivel. Elan Morgan ezt egy két hétig tartó kísérlete után így foglalja össze: „A like olyan, mint a hangtalan, egyetértő bólintás egy hangos szobában.” E mellett egy like-kal kifejezhetünk valamit saját magunkról. Egy több mint 58 ezer ember részvételével lefolytatott kísérlet arra mutatott rá, hogy abból, mire nyomunk tetsziket, hihetetlen pontossággal megállapítható, mely rasszhoz tartozunk, milyen a politikai beállítottságunk, hány évesek és milyen neműek vagyunk. Bár ezeket az információkat tudat alatt osztjuk meg magunkról, sok esetben egy márka vagy bármilyen érdekes oldal követése, bejegyzés like-olása tudatos közlése annak, amit szeretnénk, ha mások tudnának vagy még inkább gondolnának rólunk.Vannak azonban ennél sokkal praktikusabb inokok is. Nagyon gyakran csupán azért nyomjuk meg a gombot például egy brand Facebook-oldalán, mert valamit várunk cserébe. Legyen az egy kupon vagy mondjuk értesítés a kedvenc kekszmárkánk életében történő változásokról. Megosztás A megosztás hasonlóképpen működik, mint a like. A felhasználók ezzel is kifejezhetik, hogy mely dolgok érdeklik őket, mit tartanak elég érdekesnek, fontosnak vagy akár viccesnek ahhoz, hogy másokhoz is eljuttassák, illetve csak úgy öncélúan is világgá kiálthatják, milyen dolgokkal törődnek úgy általában. Ugyanakkor sokkal erősebb önkifejező szerepe van, mint a tetszikgomb használatának, hiszen a megosztással a felhasználók saját profiljukon helyezik el az adott bejegyzést. Hogyan lehet mindezt hasznosítani? Nem létezik Szent Grál, amely megoldja a közösségimédia-menedzserek összes problémáját. Legfeljebb csak álmodozhatunk arról, hogy kizárólag olyan tartalmat teszünk közzé, amire harapnak a felhasználók, és minden gyorsan terjed, miközben egy fillért sem kell befektetnünk. Azonban akármennyire is különböző emberek használják a közösségi oldalakat, a legtöbbjük akkor válik résztvevővé az általunk kezdeményezett párbeszédben, ha azonosulni tud, ha érdekli, amit mondani akarunk, ha törődik azzal, amit nyújtunk neki. Na persze a kommentáradatot el lehet indítani azzal is, ha egy durva helyesírási hibát vétünk a bejegyzés címében, ez azonban olyan üres dicsőség, mint amikor középiskolában a kapu előtt elsétálva valaki teljes erőből a gyomrunkba lövi a labdát, ami onnan egyenesen a kapuba megy. Persze ennek a területnek is megvannak a saját kis fogásai, amelyek segíthetnek olyan bejegyzést készíteni, amely jobban teljesít majd elődeinél – ezekről mellékelünk is egy rövid listát keretes szövegként –, ugyanakkor itt is figyelembe kell venni azt, hogy kik a követőink, miért nyomták meg a tetszikgombot az oldalunkon, mit várnak tőlünk.
ISMERJÜK MEG AZT, AKIVEL BESZÉLGETÜNK: Tudjuk, kihez szeretnénk szólni, érdemes hát olyan stílusban kommunikálni, amely megfelel célcsoportunk számára. EGY KÉP: Mint az ismert mondás állítja: „Egy kép többet mond ezer szónál.” Ami azért is jó, mert ezer szót a Facebookon biztosan nem olvas el senki. Szóval használjunk megfelelő képeket. BEJEGYZÉSTÍPUSOK: Ne ragadjunk le egyetlen típusú bejegyzésnél. Próbálgassuk a lehetőségeket, amíg meg nem találjuk azt a kombinációt, amely a legjobban működik. KÉRDÉS: Próbáljunk meg kétirányú kommunikációt kialakítani. Tegyünk fel kérdéseket, kérjük meg követőinket, hogy mondják el véleményüket. VIP: Ajándékozzuk meg követőinket olyan dologgal, amit sehol máshol nem érhetnek el. RENDSZER: Igyekezzünk rendszeresen posztolni, illetve alakítsuk ki saját bejegyzésnaptárunkat; a rendszeresség segíti az elköteleződést. KÍSÉRLETEZZÜNK: Nincs általános megoldás. Próbálkozni kell, és így idővel megtaláljuk a legmegfelelőbbet.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
17
M
MARKETING
TARTALOMMARKETING
NYOMOKBAN MARKETINGET TARTALMAZHAT A tartalommarketing nem teljesen új keletű dolog. Sokkal inkább egy, már meglévő eszköztár hozzáigazítása a mai trendekhez. Számos klasszikus marketingmegoldással együttesen fejti ki hatását, illetve amennyiben valaki használni szeretné, ennek is ugyanúgy illeszkednie kell a vállalat marketingstratégiájába, mint mondjuk a közösségi médiának vagy a pr-nek. Ahogy változnak a fogyasztási (különösen a médiafogyasztási) szokások, úgy vált szükségessé, hogy a vállalatok új megközelítést alkalmazzanak célcsoportjaik eléréséhez. Ez a szükség alakította ki azt az általam leginkább eszköz- és módszertancsoportnak vélt megoldást, melyről az alábbiakban megpróbáljuk röviden összeszedni a legfontosabbakat.
Eszik vagy isszák? A tartalommarketinget, akárcsak a marketing más részterületeit, többféleképpen értelmezik és definiálják. Ez csupán a megközelítésen, illetve talán inkább a célok meghatározásán múlik. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a tartalommarketing központi eleme a célcsoport számára olyan releváns és értékes tartalom előállítása, amely kiszolgálja igényeiket, valamint segít nekik, informálja őket. Ebből persze jól látszódik, hogy a content marketig esetében is szükség van arra, hogy tudjuk, kikhez szeretnénk szólni, kiket és persze mit akarunk elérni. A kitűzött célok valamilyen attitűdváltásra, illetve cselekvésösztönzésre irányulnak. Ez lehet YouTube-csatornára, esetleg hírlevélre feliratkozók gyűjtése, de természetesen vásárlásösztönzés is. A kulcs azonban az, hogy mindkét fél profitál. A fogyasztó értékes tartalmat kap, melyből új információkhoz, illetve tudáshoz jut, míg a tartalmat előállító cég egy olyan követőt szerez magának, aki várhatóan hos�szabb távon valamilyen nyereséget hoz. A hangsúly pedig a hosszú távon van. 18
PERSPECTIVE
Ellentétben egy kattintásalapú banner- vagy televíziós kampánnyal a content marketing hosszú távon fejti ki hatását. Számtalan példát lehet felhozni arra, amikor a vásárlást gondos tervezés, illetve információszerzés előzi meg. A fogyasztó megpróbálja a legjobb döntést meghozni, tehát egy megfelelően kialakított, „puha” kommunikáció képes lehet arra, hogy kedvezően befolyásolja választását. Sokszor felmerül az a kérdés, hogy mégis milyen tartalom érdekelheti a célcsoportot. Nyilvánvalóan vannak olyan cégek, akik könnyebb helyzetben vannak e tekintetben, hiszen bizonyos termékek vagy szolgáltatások kapcsán több érdekes téma dolgozható fel, míg másoknál erősen korlátozottak a lehetőségek. Egy teát gyártó cég számtalan cikket írhat arról, hogy a különböző teafajtákat miképpeb szüretelik, hogyan kell elkészíteni vagy akár távolabbról megközelítve a dolgot, az egészséges életmódról is kommunikálhat hitelesen. Míg például egy gépzsírokat forgalmazó cégnek nehezebb dolga lesz. A lényeg természetesen az, hogy a célcsoport figyelmét ragadjuk meg. Ennek ellenére nem kell az írott szó keretei közé szorítanunk magunkat, használhatunk videókat, podcastokat, képeket, grafikákat, infografikákat és gyakorlatilag bármit, ami az eszünkbe jut.
Kép forrás: blog.newscred.com
Írta: Bürger Tamás
Akkor ez tulajdonképpen nem pr? Nem és de. Mint azt néhány bekezdéssel korábban már említett, a tartalommarketing szoros kapcsolatban áll más területekkel. A pr is óriási tartalomgyártó; ott vannak például a sajtóközlemények, amelyeket saját csatornáin eljuttat a megfelelő helyre. De említhetnénk az advertorialt is, amely a hirdetés (advertisement) és a szerkesztőségi tartalom (editorial) keveréke; ez esetben kifejezetten hirdetési céllal jelenik meg a szerkesztőség által előállított tartalom az adott oldalon, illetve magazinban. Utóbbi stílusában tökéletesen illeszkedik az adott médium arculatához (ugyanazok állítják elő, mint a többi natív tartalmat), de alapvetően marketingcélokat szolgál, ugyanakkor sok vitát vált ki, hiszen azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy nem hirdetésről van szó. Persze az, hogy mennyire jól működik a módszer abban az eset-
NÉHÁNY KÜLFÖLDI PÉLDA Arla és a receptgyűjtemény Az skandináv tejtermékgyártó vállalat a tejes dobozok oldalát használja kommunikációs felületként. Eleinte biztonsági tippeket adtak a családoknak, de később recepteket, valamint rövid meséket nyomtattak a csomagolóanyagra. Néhány év alatt annyi tartalom keletkezett, hogy létrehoztak egy külön weboldalt ezek közlésére, és kiadtak egy receptkönyvet, illetve mesekönyvet is. A tartalmak pedig mind azt sugallják, hogy a cég tejtermékei egészségesek, organikusak. ExxonMobile: Be An Engineer A Be An Egnineer (Légy mérnök) az első az ExxonMobile által életre keltett sorozatból, mely az amerikai tanulókat arra ösztönzi, hogy a jövőben maguk és a társadalom számára nagyobb hasznot hajtó, tudományos, mérnöki életpályák közül válasszanak. Az oldal azonban
ben, ha egyértelműen (x)-szel megjelölt anyagról beszélünk, a 444.hu esetében látszódott, ahol több alkalommal is feltűntek ilyen cikkek. De mi a helyzet akkor, ha nem advertorialként jelenik meg a tartalom? A jó tartalommarketinghez nem elegendő értékes tartalmat előállítani, azt el is kell juttatni a célcsoporthoz a megfelelő csatornákon. Ezen a ponton pedig a content marketing kapcsolódik olyan területekhez, mint a közösségi média, a PPC vagy a banner hirdetések, többek között. Jól látszik mindebből, hogy a tartalommarketing önmagában nem csodafegyver, azonban rendszerbe illesztve jól használható alkotórészét képezheti a marketingstratégiának. Csak megfelelően kell definiálni a célokat, és gondosan megtervezni a kivitelezést.
nemcsak a lehetőségek kiemelésével igyekszik népszerűsíteni ezt a célt, hanem pénzügyi eszközöket és forrásokat is kínál a potenciális tanulóknak. Ezen felül pedig azok is megoszthatják történeteiket, akik már értékelhető karrierrel a hátuk mögött inspirációként szolgálhatnak a fiatalság számára. Caterpillar: Built for it Ahhoz, hogy bemutassuk, egy nehezebben kommunikálható piac számára is elő lehet állítani érdekes tartalmat, a Caterpillar Built for it kampányát választottuk. Az ipari eszközöket gyártó vállalat rendkívül szórakoztató és jó minőségű videókon mutatja be, hogy termékeik mikre képesek a megfelelő kezekben. Érdemes megnézni, ahogy a munkagépek hatalmas, egyenként 272 kg-os fa tömbökkel játszanak Jengát. Az első videót pedig követte a többi, melyek mind szórakoztatóak, ugyanakkor remek képet adnak a gyártó termékeiről.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
19
M
MARKETING
Írta: Haraszi Tibor
Reklam
Mobilmarketing
A MARKUNKBAN
A mobilmarketing a marketing egy speciális ága, amely a telefonok elterjedése óta ismert, de a technológia fejlődésével és az okostelefonok elterjedésével szinte robbanásszerűen növekszik a kihasználtsága a reklámpiacon. Alapvető kelléke egy telefon vagy valamilyen mobil eszköz, ami elég okos ahhoz, hogy az adott hirdetés megjelenjen rajta, de különböző interakciókra is képes, ellenkező esetben nem érünk el vele többet, mint egy útszéli óriásplakáttal. A mobilmarketing lényegi része ugyanis manapság már az interaktivitás, melynek segítségével személyre szabottan tudunk kommunikálni a célcsoportunkkal. Figyelembe vehetjük itt a saját magáról megosztott (akár személyes) adatokat ugyanúgy, mint mobilkészüléke típusát (értékét), de akár a pillanatnyi helyzetét is. Ezek az információk pedig jelentősen megkön�nyítik a számunkra releváns felhasználók megkeresését. A fent felsorolt előnyök természetesen felkekeltették már az olyan nagy cégek figyelmét is, mint a Google vagy a Facebook. Ez a két cég szabad szemmel is jól látható darabot hasít ki a globális hirdetési piacból, így tehát érdemes figyelni a viselkedésüket. Mindkét felület hirdetési beállításai közt komoly helyet kapott a mobilra célzott hirdetés, sőt a Google már a keresési szolgáltatásai használatakor is hátrébb sorolja a találati listában az olyan weboldalakat, amelyek nem rendelkeznek optimalizált verzióval vagy reszponzív (a kijelző méretéhez alkalmazkodó) felülettel. A mobilmarketing természetesen nem csupán az okostelefonok által, böngészés közben megjelenített hirdetésekről szól, ugyanis egy felmérés során a témában megkérdezett felhasználók az emberi hang személyességének fontosságát is kiemelték, megerősítve ezzel azt a tényt, hogy 2015-ben a telefonhívásoknak még mindig jelentős szerepe van a mobilmarketing eszközök között. A hátrányok között szerepelt, hogy ebben az esetben nincs vizualitás, kevesebb idő jut az ajánlat átgondolására, és hogy a hívások esetében nincs időpont kontroll. Ezzel szemben az e-mailen és sms-ben érkező ajánlatok rugalmas időpontban tekinthetőek át, több időt hagyva az ügyfél számára az alapos mérlegelésre. Az ezen a két csatornán érkező reklámok vizualitása, könnyen visszakereshetősége szintén fontosak, habár a spamek áradatának ’köszönhetően’, az e-mailen érkező fontos ajánlatok elveszhetnek. Az okostelefonon netezők az e-mailek esetében azonnali információhoz juthatnak, könnyen ismerkedhetnek meg az ajánlott termék, vagy szolgáltatás minden részletével. Az sms kampányok akkor igazán hatékonyak, ha linkekkel egészítik ki őket, így akár azonnal elérhetőek az ajánlat részletei bővebb formában. Az sms-ek esetében fontos kiemelni az időzítést; legpreferáltabb a hétköznap kora délutántól kora estig terjedő időszak, viszont a hétvége egészén és hétköznap késő estétől másnap délelőttig nem szívesen fogadnak üzeneteket, mivel sokaknak az sms kimondottan a privát kommunikációs csatornájuk.
20
PERSPECTIVE
Az ajánlatok témáival kapcsolatban az ügyfelek elsősorban az élmény- és program fókuszú ajánlatokat részesítik előnyben. A megkérdezettek kiemelték a wellness-, sport-, kulturális programokat, de a könyvek, sportszerek, szabadidő felszerelések és a divattal kapcsolatos engedmények is a preferált témák között említhetőek. A fiatalok számára a fesztiválok, családosoknak a gyerekprogramok a legérdekesebbek. A kutatás során kiderült, hogy a felhasználók szívesen adják meg személyes adataikat abban az esetben, ha vonzó nyereménnyel találkoznak egy kampány során, továbbá személyes preferenciákat is hajlandóak megadni a még inkább testreszabott üzenetek érdekében. Az anyagi természetű kérdések azonban sokaknál érzékenyek: nem szívesen adnak meg jövedelmi adatokat, illetve nem nyilatkoznak vagyontárgyaikról. A hitelesség minden esetben fontos: ha egy nyereményjáték lezárását követően a regisztráltak értesülnek a nyertesek névsoráról, nagyobb bizalommal vesznek részt legközelebb is hasonló promócióban.
EDM
Az e-mail alapú kampányok a már említett spamek miatt – köszönhetően a mai szűrőrendszerek néha már-már a paranoiába hajló viselkedésének – nagyon gyakran nem jutnak el a célcsoportig, de még ha el is jutnak, szintén a tömeges reklámlevelek miatt azonnali és erőteljes ellenállást válthatnak ki. Ezért is van az ilyen üzenetek kiküldése komolyan szabályozva olyannyira, hogy kéretlen kiküldéssel manapság már akár büntetőjogi felelősségre vonást is kockáztathatunk. Nagyon fontos tehát az is, hogy milyen úton teszünk szert az adatbázisra, amit felhasználunk a kampányunkhoz. A legjobb és legértékesebb egyértelműen az organikusan épített adatbázis, amelynek címeit valamilyen módon a felhasználók adják meg nekünk (lehet ez akciós ajánlat, nyereményjáték, vagy bármilyen felhívás, amihez regisztrációt kérünk), kikötve, hogy elfogadják az esetlegesen kiküldött reklámajánlatainkat. A vásárolt listákkal óvatosan bánjunk, mert attól még hogy fizettünk érte, nem biztos, hogy nem veszünk olyan listát, melynek címzettjei feljelentenek minket, mondván, hogy ők nem járultak hozzá az adataik felhasználásához. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
21
M
MARKETING
A közelmúltban új buzzwordként megjelent „adatvezérelt marketing” a big data, smart data, üzleti intelligencia kísérőjeként érkezett, az adatokból nyerhető marketinginformációkra helyezve a hangsúlyt. Mégsem az adatokról szól elsősorban, hanem a vásárlókról. Ereje pedig abban rejlik, hogy a marketing és kommunikációs koncepciók, aktivitások tervezésekor találgatások, vagy jobb esetben vásárlói megkérdezések helyett (mellett), a fogyasztók korábbi viselkedéséből kiindulva alakíthatók ki komplett személyre szabott, vagy szegmens-stratégiák, sőt teljes életciklus programok. Ráadásul az eredményesség kimutatása jó esetben szinte valós időben történik. Tehát nem csupán pontosabb célzás, de gyorsabb reakciók és – szükség esetén – korrekciók is lehetségessé váltak. Thoryn Stephens az American Apparel vezetője a CikcZ Live konferenciáján Kim Kardashian-nal folytatott twitter együttműködésüket hozta fel példaként. Kim 15 millió követőjének köszönhetően a kampány hatalmas elérést produkált. Az eredményeket tovább bogarászva azonban Stephens meglepő adatokat talált: az aktivitás mindössze 1200 látogatást és 30, egyenként átlagban 30 USA dollár értékű megrendelést hozott.
Írta: Huszics György
A TERMŐRE FOGOTT
NAGY ADAT
HOGYAN TUDUNK AZ ADATOKBÓL A MARKETING SZÁMÁRA FONTOS INFORMÁCIÓT ELŐÁLLÍTANI?
Huszics György a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) elnöke, a Crane direktkommunikációs tanácsadó és kapcsolati marketing ügynökség ügyvezető igazgatója
22
PERSPECTIVE
Persze mindenki jobban örülne, ha sikeresebb lett volna a kampány, de ennél rosszabb lenne, ha nem tudnánk róla, hogy nem az. Nem a kudarctól kell félni, hanem attól, ha nem vesszük észre. Akkor ugyanis könnyen belefuthatunk ismét. Mint minden új fejlesztés, az adatvezérelt marketing is elsősorban a nagyvállalatoknál, azon belül is a fogyasztói kapcsolataikat intenzíven menedzselni kívánóknál jelent meg. Ami persze nem jelenti azt, hogy csak számukra lehet hasznos. Mégis, többnyire a multinacionális cégek informatikai háttere és kommunikációs infrastruktúrája tette lehetővé, hogy a különböző területeken – értékesítés, termékhasználat, vevőszolgálat, hűségprogram, marketing-adatbázis stb. – elérhető, vásárlókhoz köthető információkat összegyűjtsék és hasznosítsák. A Fox Networks-nél ezeket az adatokat elemezve mutatták ki, hogy az amúgy teljesen inaktívnak gondolt vásárlói szegmens a megrendelések jelentős részéért felelhetne, érdemes tehát foglalkozni velük. Hozzá kell azonban tenni, hogy mindez csak leírva tűnik egyszerűnek. A különböző vállalati területek együttműködése, „irányba állítása” még akkor is nehéz, ha komoly eredményesség-növekedéssel kecsegtet. A legnagyobb nyereséget a marketing és segítségével az értékesítés tudhatja magáénak és jó hír, hogy sok esetben van már pozitív tapasztalat a CRM-rendszerek révén. Szerencsére a szolgáltatói oldal elébe megy a megrendelői igényeknek. A megoldások többnyire olyan helyről érkeznek, ahol az adatbázisra épülő kommunikáció, annak mérése egyáltalán nem újdonság. A direktkommunikáció - direkt és
interaktív marketing – területén dolgozó szakemberek alapvetésnek tekintik és tekintették mindig is, hogy a vásárlói és vásárlási adatok segítségével képezzenek szegmenseket, szegmens specifikus ajánlatokat, a kampányok eredményességét is beépítve a modellekbe. Számukra az adatvezérelt marketing a direktkommunikációs eszközpark és gondolkodásmód digitális környezetben történő újraértelmezése. Az időközben megjelent digitális platformok, szolgáltatások és az ezek eredményeképpen ránk zúduló hatalmas adattömeg (big data) értékes adomány a szakterületnek, hiszen rengeteg kérdésre választ ad. Méreténél fogva azonban újabb kérdéseket is vet fel. Hogyan kezeljük a big datát, mi a fontos az adattengerből számunkra valójában, hogyan nyerjük az ki legkönnyebben, hogyan optimalizáljuk a tárolási és elemzési feladatok együttes kezelését, hogy csak néhányat említsek. Ráadásul a mennyiség hirtelen növekedése mellett annak valós idejű, vagy közel valósidejű elérhetősége, sőt feldolgozása is lehetővé, tehát feladattá vált. A legfontosabb mégis az, hogyan tudunk az adatokból számunkra fontos információt – marketing és kommunikációs területen: vásárlói insightot - előállítani. A hazai Direkt és Interaktív Marketing Szövetség is intenzíven bevonódik az adatvezérelt marketing ismertségének növelésébe, a szakemberek képzésébe. A direkt marketing gyökerek révén egyértelműen magukénak érzik a területet, és az európai és világszövetséghez hasonlóan ennek mentén is definiálják az általuk képviselt szakterületet. Őket igazolja a GDMA (Global Direct Marketing Association - Direktmarketing Világszövetség) kutatása, hiszen a 2014-es adatok alapján a nemzetközi mezőnyben az egyik legfontosabb kihívás a szaktudás hiánya vagy nem megfelelő színvonala volt, ami második helyen végzett a büdzsékérdések mögött. Bár utóbbiakkal kapcsolatban egyértelműen látszik az átcsoportosítás megindulása: a megkérdezettek 73%-a következő (2015.) év vonatkozásában is további növekedést vár. Nem csoda, hiszen az adatok fontossága is egyre nő, a válaszadók 80%-a már ma is fontosnak tartotta a kommunikációs feladataihoz, és ennél még többen (92,2%) gondolják a jövőben még fontosabbnak. Itthon sincs másképp, különösen, hogy a várakozások tekintetében volt olyan kérdés, ahol a magyar válaszadók voltak a legoptimistábbak. Ezek fényében az sem lehet véletlen, hogy mind előadói, mind résztvevői oldalon nagy sikert aratott a Big Data workshopunk, de több aspektusból is foglalkozunk a szakterülettel. Az egyik fontos vetület a jelenleg EU szinten újragondolásra kerülő adatvédelemi szabályozás kérdése, mely a technológia és a rendelkezésre álló büdzsék mellett alapvetően meg fogja határozni a lehetőségeket. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
23
M
ÜZLET/STARTUP
Írta: Bürger Tamás
ARKON INFORMATIKAI ZRT. (INGATLAN.COM) TAPASZTALATAI AZ OFFICE 365-TEL
Egy vállalat számára a hatékony működés létfontosságú, így a költségekre nagyon oda kell figyelni az éves tervezés során. Ennek rengeteg módja van és természetesen csodaszerek nincsenek ezen a területen. Vannak viszont könnyedén implementálható megoldások és alapvető trükkök, amelyekkel azonnali megtakarításokat lehet elérni amellett, hogy folyamatos előnyt is biztosítanak. A felhő alapú szolgáltatások tipikusan ilyenek, hiszen a megoldás lényege, hogy ezek a rendszerek nem a saját rendszerünket, hanem a szolgáltató tárhelyeit terhelik. Itt máris megspóroltunk egy elég komoly üzemeltetési költséget, ami szinte minden esetben több lenne, mint az aktuálisan igénybe vett cloud szolgáltatás havidíja. Nem beszélve az alkalmazott szoftverek megvásárlásának költségeiről, az időről, amit a telepítésük, rendszerbe állításuk igénybe vesz és a szakértői gárdáról, ami a telepítéshez és a rendelkezésre álláshoz kell.
Programok a felhőből Az irodákban használt szoftverek közül a leggyakoribb a szövegszerkesztő és a táblázatkezelő rendszer, ezért ezen a területen érdemes kutatni, amennyiben könnyen és gyorsan megtakarítható kiadásokat keresünk. Így amar rá is találhatunk az Office 365-re, mint lehetséges megoldásra, a Microsoft ugyanis már évek óta szolgáltatja a népszerű szoftverrendszerének ezt a felhő alapú verzióját. Ennek egyik komoly előnye az ára, mely egy megvásárolt Office csomagnál jelentősen kedvezőbb, de emellett feloldja azt a fajta helyhez/géphez kötöttséget is, ami egy iroda életében nem oly rég még alapvető volt. Az online felületen dolgozva ugyanis a felhasználó nem csak irodájából, de otthonából sőt, akár egy parkból, vagy kávézóból is szerkesztheti dokumentumait és nem is csak saját 24
PERSPECTIVE
Az ingatlan.com azért a Telenortól rendelte meg az Office 365 szolgáltatást, mert a vállalattól kapta a legjobb ajánlatot a Microsoft szolgáltatására – a rivális viszonteladók éves, nem pedig havi elszámolással kínálták az Office-t, ez viszont rugalmatlan megoldás az ingatlan.com számára. A havidíjas előfizetéses konstrukció legnagyobb vonzereje az volt, hogy igény szerint bármikor lehet kérni újabb licenceket, és bármikor lemondhatók a feleslegesek: ha épp 25 munkatársnak van szüksége a szoftverre, akár egy hónapra is elérhető az extra licenc. Ez hagyományos, dobozos szoftverrel nem lenne megoldható, sokszoros árat kellene költeni az Office-ra, ráadásul a felesleges példányok licencei kihasználatlanul porosodnának a polcon. Az Office 365-tel ráadásul mindig a legfrissebb kiadást használhatja a vállalkozás. Az ingatlan.com-nál leginkább a backoffice-tevékenységet végző munkatársak, pénzügyesek, hr-esek és marketingesek használják az Office 365-öt, akik egyébként munkájuk során sok dokumentumot kezelnek. A legtöbbet a Word és az Excel alkalmazásokat használják a csomagból. Korábban a Google Apps szolgáltatásait használták a vállalatnál, de az funkcionalitását tekintve elmaradt az Office alkalmazásoktól, ezért váltottak az Office 365-re, amely PC-re telepíthető Office-alkalmazásokat is tartalmaz – van ami jobb, ha még helyben, közvetlenül a PC-n fut – véli a vállalat. Minden munkatárs olyan előfizetéssel rendelkezik, amely öt-öt eszközön biztosítja az Office használatát, így munkahelyi számítógépük mellett akár táblagépre, okostelefonra, vagy az otthoni PC-re is telepíteni tudják a munkájukhoz szükséges szoftvereket.
laptopján, hanem bármely gépén, vagy akár okostelefonján is. Az igazi szabadság pedig akkor érkezik meg, amikor ehhez az előfizetéshez egy vezeték nélküli adatkapcsolatot is társítunk, mert ekkor már a környezetünkben megtalálható hotspotokat sem kell keresgélnünk, ha hozzá akarunk férni a neten tárolt fájljainkhoz.
Az utóbbi felhasználónként 50 gigabájtos Outlook-postaládát, 1 terabájtos felhőtárhelyet, valamint többek közt a Word, Office, Excel, PowerPoint alkalmazások böngészőből és okostelefonról elérhető változatait tartalmazza. Ezt a csomagot fuvarozóknak, ingatlanosoknak és kereskedőknek ajánlja a Telenor, mivel a hatalmas felhőtárhely révén minden szükséges adat bárhonnan elérhető rajta keresztül.
Mindezt pedig pillanatok alatt megkaphatjuk például a Telenortól, aki céges előfizetői számára elérhetővé tette ezt a fajta szabadságot két Office 365 csomagjával, amelyek havidíjáért nem csak egy markáns Hipernet adatcsomagot, de egy okostelefont is nyújt. A mobil munkavégzőknek szánt csomagban ugyanis a Lumia 640 LTE készülékhez 3 gigabájtos Hipernet, és a Microsoft Office 365 Vállalati Alapverziója is megtalálható.
Irodai környezetben dolgozóknak – szolgáltató, gyártó cégeknek és önkormányzatoknak - szánja a Telenor azt a csomagot, amelyben a 3 gigabájtos Hipernet mellé már az Office 365 Vállalati Prémium verzióját mellékelik. Ez windowsos PC-kre vagy akár Macre is telepíthető Office-t is tartalmaz (amely többek közt a Word, Excel, Powerpoint, Outlook szoftvereket foglalja magában).
Az az ügyfél, aki ezt a csomagot választja, 5 darab PC-re vagy Macre, 5 darab táblagépre, és 5 különböző okostelefonra is telepítheti az Office megfelelő kiadásait – tehát a munkára használt eszközök mellett akár az otthoni eszközeit is elláthatja a szoftverrel. Ez a csomag az Office-ból mindig az aktuálisan a legfrissebb kiadás használatát biztosítja, és ugyancsak 1 terabájtos felhőtárhelyet és 50 gigabájtos Outlook postaládát kínál. Természetesen nem csak készülékkel lehet Office 365-öt venni a Telenornál, mert csak a szoftver is elérhető önmagában, ilyenkor is a Telenor nyújtja a számlázást és a supportot az ügyfélnek. Tehát ha nincs mindenkinek céges mobilja, akkor is vásárolhatunk a számára licencet, elég mindig annyit fizetni, ahány ember tényleg használja. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
25
Ü
ÜZLET/STARTUP
Írta: Bátky Zoltán
Az informatika reális kiugrási pont lehet Magyarország számára az IVSZ elnöke szerint, azonban ehhez minden szinten váltani, lépni kell. Sokszor volt már olyan helyzetben Magyarország, hogy szembe kellett néznie aktuális gazdasági helyzetének kihívásaival, az esetlegesen elavult módszerek és irányok visszahúzó erejével. Ilyenkor kénytelen volt újradefiniálni a legfontosabb iparágak rangsorát, és a megfelelő kitörési pontokra fókuszálni. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) nem titkolt célja, hogy az ICT iparág fontosságát hangsúlyozva valóban eredményre vezető irányt mutasson a kormányzati szereplők felé, miközben segít összehangolni a piac képviselőinek tapasztalatait az ország érdekeivel. Erről a kihívásokkal teli feladatról beszélgettünk az IVSZ elnökével, Laufer Tamással.
26
PERSPECTIVE
2015. szeptember
PERSPECTIVE
27
Ü
ÜZLET/STARTUP
ten is felhívni a figyelmet a jelenlegi hiányosságokra, ám a megoldáshoz még nem jutottunk közelebb, sőt, minél tovább várunk, annál égetőbb lesz ez a szakemberhiány. Persze egy ilyen súlyú kijelentés mögé mindenképpen pontos, aktuális adatokat kell tennünk, ezért a Századvég piackutatóval közösen új alapokra helyezve mértük meg a digitális gazdaság „economic footprintjét”, tehát tulajdonképpen a gazdasági súlyát, pozícióját. Eddig általában egy 12 százalékos érték forgott a köztudatban, tehát a döntéshozók úgy tudták, hogy az informatika és a távközlés közvetlenül ennyi hozzáadott értéket termel a nemzetgazdaság számára. Valójában azonban, ha teljes körű szemléletre törekszünk, ebbe mindenképpen bele kell venni azt is, hogy közvetetten, más ágazatok számára milyen növekedést generál az ICT-piac. Ezt a hatást is vizsgálva összességében 20 százalék fölé módosul a digitális gazdaság hazai súlya. Ennek a számnak a hivatalos megjelenése véleményem szerint kritikus pontot jelent, innentől már egyértelmű: ha kihúzzuk a „digitális gazdaság” feliratú dugót a falból, abban a pillanatban lekapcsol a teljes gazdaság.
Szorozzuk csak be a korábban említett tízezer informatikai szakembert ezzel az összeggel, az 250 milliárd. Ha az idén emlegetett húszezer informatikust vesszük alapul, 500 milliárd. Szerintem innen eleve nem kellene tovább ragozni. Ahogy megvan húszezer új informatikai munkavállaló, akár 500 milliárd forint kerül a rendszerbe, azonnal. Ezen kívül pedig még negyvenezer új munkahelyet teremtenek. Nem véletlenül dolgozunk azon, hogy ezt minél többen átlássák és minél hamarabb cselekedni lehessen. Vannak is már kezdeményezések, az IVSZ-t is megkeresték már különféle kormányzati tervekkel, de míg egy ilyen végigfut, az másfél év. Pedig közben már el lehetne kezdeni a szakemberképzés aktualizálását, reformját, máskülönben ismét veszítünk másfél évet.
Kép forrás: tyngu.wordpress.com
„Egy informatikai szakember közvetetten két további embernek képes állást adni”
PM: Ha már szóba került az oktatás, talán ezen a területen lenne szükség a leggyorsabb szemléletváltásra és cselekvésre. LT: Az oktatás valóban a legfontosabb jelenleg. Egyszerűen elengedhetetlen a reform, hiszen fegyver nélkül nem küldhetünk katonákat háborúba. Sőt, még nehezebb katona nélkül harcolni. Nagyon komoly hiány van jelenleg szakemberekből. Tavaly ilyenkor tízezer hiányzó informatikusról beszéltünk, de én személy szerint már a húszezres igényt is lehetségesnek tartom. Személyes véleményemet nemsokára egy tanulmánnyal is alá tudom támasztani, mivel jelenleg is folyik egy, a témához kapcsolódó felmérés a Fejlesztési Minisztériummal közösen. Tehát azt elmondhatom, hogy egy év alatt sikerült kormányzati szin28
PERSPECTIVE
És ez nem jövőkép, a máról beszélünk, hiszen napról napra olyan erőforrásokat ad minden egyéb ágazat kezébe az informatika és a távközlés, amelyek nélkül teljesen lebénulnának.Hogy visszakanyarodjak a szakemberhiány kérdésére, elég a tanulmány egyik érdekes részletét megemlíteni. Eszerint ugyanis egy informatikai szakember közvetetten két további embernek képes állást adni. Ebbe beletartozik például, hogy beszállítókat tart el az informatikai ágazat, de tágabban értelmezve is olyan értéket termel egy informatikus, amely más iparágakban dolgozókat is képes eltartani. Szintén fontos, hogy a KSH szerint jelenleg egy átlag informatikus 15 millió forintot generál a szolgáltatási területről a gazdaság számára. Ha szoftverexportra dolgozik, ez az összeg még nagyobb, akár 25 millió.
PM: Vajon mi a gátja a reformoknak? A döntéshozók még mindig nem látják eléggé az összefüggéseket, vagy az elmélet már „átment”, de a gyakorlati megvalósítással késnek? LT: Ez jó kérdés. Az említett kutatásban ezt már nem vizsgáltuk, első körben arra hegyeztük ki a felmérést, hogy megvilágíthassuk mindenki számára, a helyzet még akutabb, és még gyorsabb átalakítást igényel, mint ahogy eddig gondoltuk. Érdekes módon egyénileg több olyan politikai, gazdaságpolitikai szereplővel beszéltem már, akik például arról érdeklődtek, milyen számítástechnikai tanfolyamra írassák be a gyerekeiket, mert látják a téma fontosságát. Viszont valahogy ezek az egyedi tapasztalatok még nem generálták azt, hogy ugyanezek az emberek a megfelelő helyeken átfogóan is síkra száll a reformokért. Hallhattuk például mostanában többször is a miniszterelnöki beszédekben, hogy nem elég a 3 százalék, legalább 5 százalékkal kell növekednie a gazdaságnak. És itt kell valahogy megértetni mindenkivel, hogy ez a hiányzó 2 százalék már megvan, ott, abban a húszezer betöltetlen informatikai munkahelyben, az általuk termelt hozadékban és a további negyvenezer emberben, akik munkát kaphatnak ennek folyományaként. Olyanok, akik ezáltal nem kényszerülnek részt venni a közmunkaprogramban, hanem tényleges, megfogható életcélt kapnak, megélhetési lehetőséget, stabil jövőképet, és természetesen ehhez kapcsolódóan ők is szintén jóval erősebben járulhatnak hozzá a gazdaság erősödéséhez. Úgy érzem, a tanulmány megszületésével, a számok pontosításával most jutottunk el egy fontos lépcsőfokra, amikor már képesek vagyunk alátámasztani a véleményünket, és hatékonyabban megértetni a döntéshozókkal a változtatások szükségességét.
Ezek után viszont egyértelműen azt gondolom, hogy innentől csak egyetlen megoldás lehetséges: minél előbb betömni ezt az általunk felfedezett, gazdaságon tátongó lyukat.
Kép forrás: businesswire.com
Perspective: Nem kérdés, hogy az informatikai és távközlési piac fontos szerepet játszhat a gazdaságban, de az IVSZ egyik új kutatása szerint ez a szerep nagyobb is, mint bárki gondolná. Laufer Tamás: Egy ország gazdaságának folyamatosan működőképesnek kell lennie olyan szinten, hogy a társadalom számára megteremthesse az alapvető fogyasztási javakat. A működőképesség egyik alapköve, hogy a gazdaság naprakész legyen, hiszen így lehet elkerülni a lemaradást és a visszaesést. E logika mentén haladva pedig számomra teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi gazdasági kérdések mindegyikére a legjobb válasz maga az informatikai ágazat. Természetesen vannak más válaszok, pontosabban alternatívák is, ugyanis nem csak az ICT területen közvetlenül működő vállalatokról van szó. A digitális gazdaság kiterjed olyan egyéb iparágakra mint az agrárium, az egészségügy vagy az oktatás. Egy biztos, az informatika megkerülhetetlen platformmá vált, vertikum szintjén, fejlesztési területként, de ami még fontosabb, a gazdaság Maslow-piramisának alapjaként. Erre épül manapság minden más gazdasági ágazat hatékonysága.
PM: Ehhez azonban az kell, hogy az iskolákból ne olyanok kerüljenek ki, akik az informatikaórákon a Turbo Pascalt és a floppylemezek belső felépítését tanulják. Hogyan lehetne hatékonyabban modernizálni az informatika oktatását? LT: Épp ennek elősegítésére adtunk ki egy speciális, négyoldalas kiadványt az iskolai digitális oktatás megújítási tervével. Ez egyfajta javaslat, melyet két szinten, egy rövid, illetve egy közép és hosszú távú terv mentén képzelünk el. Utóbbi nyilván a fejlődési irányokat jelöli meg, míg rövid távon azok az azonnali tervek szerepelnek, amelyek a jelenlegi munkaerő-piaci lyukak mielőbbi befoltozására irányulnak. Ez utóbbi pedig tényleg nem várhat, hiszen ahogy mondtam, ez a húszezer munkahelyes „lyuk” már most létezik, gyakorlatilag minden nappal pénz esik ki a gazdaságból azzal, hogy az ide pozicionálható munkavállalók még nem aktívak. Igazából pontosan ezzel próbálják néha lepattintani javaslatainkat, mondván, az oktatási rendszer átalakítását követően négy vagy akár tíz év is eltelhet, amíg az újfajta képzés „kitermeli” az első friss generációt. Épp ezért kell különválasztani a felnőttképzés, -átképzés lehetőségeit a hagyományos oktatástól. Nézzük meg, hányan keresnek állást a piacon elavult informatikai ismeretekkel, vagy akár más iparágakban olyan tudással, amelyben még nem játszik szerepet az informatika. A döntéshozók keressék meg azokat a vállalatokat, akiknek szükségük lenne újfajta tudással rendelkező dolgozókra, és kérjenek tőlük pénzt. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
29
Ü
ÜZLET/STARTUP
Az a legnagyobb feladat, hogy magát a piacot, a piaci szereplőket győzhessük meg arról, hogy érdemes az oktatásba pénzt fektetniük. Ahogy ezt minél többen felismerik, úgy lehet az akut problémákat, a most hiányzó húszezer szakembert előteremteni, ráadásul tényleg a legmegfelelőbb területeken. Egy vállalat megszabhatja, milyen képzésekre ad pénzt, így tényleg olyan munkavállalókat nyer egy-másfél éven vagy akár három hónapon belül, akikre szaktudás szerint a leginkább szüksége van. A közoktatás szintjén viszont komoly szemléletváltásra lenne szükség. Manapság, nagyon elnagyoltan fogalmazva, azt a tudást adjuk át a gyerekeinknek, amit őseink felhalmoztak, pedig azt kellene, amit mi, a digitális gazdaságban élők felhalmoztunk. A mi tudásunkra alapozva tudnak ugyanis fejlődni és valóban kurrens tudásanyaggal, gondolkodásmóddal továbblépni. PM: Pedagógus ismerősöktől és szülőktől egyaránt hallottam már olyan véleményeket, miszerint több helyen mutatkozik igény a változásra, de sokszor pont negatív irányból közelítenek. Az internet veszélyes, a közösségi média veszélyes, a láthatatlan chatpartner szintén veszélyes… LT: Így van. Okosan szét kell választani, milyen szinten tanítjuk az informatikát. Valóban vannak már helyek, ahol a Turbo Pascal mellett a közösségi médiáról és egyéb modern eszközökről is szó esik, de ez igazából egy kommunikációs tantárgy egyik kiegészítése lehetne; ahogy a chatprogramokban leskelődő veszélyekről mondjuk osztályfőnöki órán beszélgethetnének. Ugyanolyan átfogó hatása lehetne itt is az informatikának, mint az iparágak esetében, ahol van maga az ICT és van az összes egyéb ágazatba beágyazódó hatása. Az iskolákban az informatikaórának valóban számítástechnikai és távközlési ismeretek átadásáról kellene szólnia, először alapfokon, a digitális írástudás szintjén, majd akár alkalmazásfejlesztés szintjéig eljutva. A digitális világ részét pedig be lehetne építeni a többi tantárgyba; mondjuk a Google Earth a földrajzba, 30
PERSPECTIVE
az Excel pedig a matematika tárgykörébe tartozhatna logikusan. A veszélyekkel természetesen szintén foglalkozni kell, de az informatika oktatásának inkább a lehetőségek felvázolásáról kellene szólnia. Az oktatás végcéljaként még mindig sokak fejében a termelő szakmák állnak, pedig ezek már egyáltalán nem bírnak olyan jelentőséggel, mint akár néhány évtizede. A XIX. században mondjuk 70 százalék volt a mezőgazdaságból származó össztermék aránya a nyugati országokban, mostanában ugyanez alig 2 százalékot képvisel. Ehhez képest a 70 százalékot elfoglalta a szolgáltatási piac, amelynek egy része közvetlenül maga a digitális ágazat, a maradék pedig közvetetten ezen alapul. Ott van az informatika húsz százalékos részesedése, amiről beszéltünk, ott a jó fizetésekkel kecsegtető sok ezernyi munkahely – ha a diákok és persze a szüleik a kezdetektől látnák ezt az alternatívát, sokkal könnyebb lenne az ágazatot friss tudású munkavállalókkal erősíteni. Ha a fiatalok előtt egyértelműen megjelenik, hogy a digitális szakmák egy nagyon fontos és biztos lehetőséget jelentenek számukra, a gazdaság egyszerre mennyiségi és minőségi javuláson mehet keresztül a képzett, friss munkaerőnek köszönhetően. PM: Az elméleti szemléletváltás mellett érdemes szót ejteni a konkrét, hardveres lemaradásokról is. Ez nem feltétlenül a közvetlenül informatikával foglalkozó cégeket érinti, de a mezőgazdaságtól az egészségügyig még mindig találkozni tízéves PC-kkel, DOS-alapú szoftverekkel. LT: Sajnos az államigazgatás filozófiájában még mindig sokan nem ismerik az értékvesztés fogalmát. Úgy gondolják, ha egyszer valamit megvásároltak, azt az utolsó pillanatig használni kell, és az ilyen eszközök évtizedek múlva is képesek ugyanazt nyújtani, amit új korukban. Jó lenne úgy megreformálni az ezzel kapcsolatos közgondolkodást, hogy nem elég egy adott problémára az azonnali összegeket allokálni, és mondjuk megvenni az alapvető gépeket és szoftvereket, hanem figyelni kell arra is, hogy ezeket belátható időközönként fejlesszék vagy akár cseréljék. Az olyan területeken, ahol az informatika nem főszerepben, hanem inkább kiszolgálói minőségben, a döntéshozók figyelmének szélén helyezkedik el, sokan hajlamosak erről megfeledkezni, pedig például az oktatásban sorsok, az egészségügyben pedig egyenesen életek múlnak azon, hogy milyen sebességgel, milyen minőségben dolgozik a digitális „hátország”.
LT: Itt egy kicsit árnyaltabb a kép. A skandináv oktatási példák tényleg működőképesek. A hagyományos, tantárgyalapú megközelítés helyett már különböző témakörök, területek köré gyűjtik a tananyagot, így sokkal inkább az életre készítik fel a diákokat. Azonban látható, hogy ott sem az egyik pillanatról a másikra váltottak oktatási rendszert, egy ilyen átalakításhoz általános társadalmi szemléletváltásra van szükség.
őket magyarázni, és ebben az IVSZ kifejezetten sok segítséget nyújt. Vannak is már ebbe az irányba mutató együttműködések. Angliában például kifejlesztettek egy olyan speciális tantervet, amely kifejezetten a digitális gazdaság által teremtett új feltételekre, lehetőségekre készít fel, módszertannal, tantervvel együtt. Egy ilyet, természetesen a megfelelő protokollokat betartva és a szükséges elemeket lokalizálva adaptálni lehetne.
A tanároktól kezdve a szülőkön át a döntéshozókig mindenkinek fel kell ismernie az új típusú megközelítés, a modern szakmák és ezen belül a digitális irány jelentőségét, és így az oktatás reformja egy minden irányból támogatott folyamat lehetne. Amíg azonban a tanárok is „félnek” az újtól, amíg sokszor ők is csak egy-két tananyaggal járnak a diákok előtt, nem lehet meglépni egy ilyen nagyságrendű fordulatot. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem szabad elkezdeni a váltást, sőt: a témakörökön már most változtatni kellene, fokozatosan a modern kívánalmakhoz igazítva a tananyagot. Viszont kifejezetten jól jöhet, hogy az oktatási reformok terén nem Magyarország volt az első. Ez ugyanis, ahogy a kérdés is felvetette, azt jelenti, hogy vannak már működő példák, bevált gyakorlatok, melyek elérhetők, le lehet őket fordíttatni, el lehet
Az IVSZ már eddig is, kissé túllépve saját céljait vagy hatáskörét, igyekezett rávilágítani az oktatás és a korábban említett gazdasági kérdések szempontjából is az informatika szerepére. Azt hiszem, a mi legfontosabb feladatunk az, hogy kapcsolattartóként, érdekképviseletként egyaránt katalizáljuk a piacot, lehetőségeket és irányokat mutassunk a kormányzatnak ugyanúgy, mint a hazai vállalatoknak. Sokféle új utat mutathatunk, és eddig nem látott ajtókhoz tudjuk kísérni a hazai szereplőket, de belépni már nekik kell ezeken. Nagyon remélem, hogy minél többen, minél hamarabb veszik a bátorságot ehhez.
Kép forrás: www.ecmconnection.com
„Adjatok forrást oktatásra, mi pedig villámgyorsan képzünk nektek kurrens tudással rendelkező dolgozókat. Költsetek erre, és ne fejvadászokra, sokkal hatékonyabban juttok munkaerőhöz.” Az így képzett emberek lehet, hogy már nem illeszkednek bele a közoktatási akkreditációs rendszerbe, viszont lesz munkájuk. Ráadásul ezzel az ingyenes oktatás víziója is megvalósulhat számukra, hiszen nekik nem kerül pénzbe az átképzés, csupán abba az egy-két évnyi tanulásba, befektetett energiába. Az ilyen jellegű képzési formák egyébként már léteznek, a folyamat elkezdődött.
Ü
PM: Tudjuk tehát a kihívásokat, de vajon látunk-e jó példákat, mondjuk olyan országokat, melyeket iránymutatási szempontból a hazai döntéshozók elé tárhatnánk? „Tessék, ők meglépték, nagyot váltottak, és most jóval előrébb tartanak, mint például a skandináv országok, az ő példájuk alapján kell elindulni.” 2015. szeptember
PERSPECTIVE
31
Smart City program az E.ON csoportnál
E.ON City termékek:
Az E.ON a világ egyik vezető energiaipari társaságaként nagy hangsúlyt fektet társadalmunkat érő kihívások lehetséges megoldására saját innovációk létrehozásával, illetve más iparágakban létrejövő technológiai eredmények integrálásával Az ebben a tevékenységben elért eredmények közül a legígéretesebbek az E.ON City program égisze alatt futó Smart City, azaz okos város koncepciók.
E.ON VárosIndex E.ON Városszerviz E.ON ÉpületIndex E.ON Energiatanúsítvány E.ON E-mobilitás E.ON Plusz
Az E.ON megközelítése szerint okos város alatt olyan, a minőségi fejlődést előtérbe helyező települést értünk, ahol a fenntartható fejlődés eszmeisége dominál, a legmodernebb technológiai háttér alkalmazásával. Ez a fejlődés azonban nem csak a városlakók és a helyi ipar energiafelhasználásának racionalizálására terjed ki, hanem számos egyéb egyéni, önkormányzati és össztársadalmi szinten megvalósított beruházásban és bevezetett szolgáltatásban is testet ölthet. A fogyasztási szokások összehangolásától és kiegyensúlyozásától a modernizált közvilágításon és tömegközlekedésen át a megújuló energiatermelési eljárások integrálásáig sok ponton jelenhet meg a városok életében.
Magyarországon az E.ON részéről az első lépések Győrben történtek meg egy technológiai-műszaki projekt keretében. Majd ezt követően számos egyéb nagyvárossal, például Debrecennel, Kaposvárral, indultak meg az előkészítő munkálatok.
E.ON Közvilágítás E.ON Kontroll E.ON Lux E.ON Solar
Első lépcsőfokként javasolt az E.ON VárosIndex szolgáltatás bevezetése, amely egy komplex mutatószám rendszer, objektív és transzparens képet nyújtva az adott város „smartsági” állapotáról, a településfejlesztési stratégiában megfogalmazott tervei hatásairól, illetve, hogy mely megoldások képesek hatékonyan segíteni ennek elérésében. Még egy példát kiemelve: népszerű szolgáltatás a Városszerviz mobilalkalmazás és webes rendszer, amellyel a lakosok bármilyen, városüzemeltetéssel kapcsolatos hibát, problémát – interaktív módon – bejelenthetnek, az elhárítás folyamatát nyomon követhetik. A folyamatosan bővülő palettáról egyre több város választ magának olyan kezdeményezést, amivel egyszerre lehet lakóinak élete kényelmesebb, illetve az energetikai kapacitások kihasználása hatékonyabb és gazdaságosabb mind az egyén, mind a közösség szintjén.
Tervezze meg településének 21. századi jövőjét!
eon.hu/eoncity
ÜZLET/STARTUP
AZ ITU TÖRTÉNETE
Írta: Sebők Viktória Most először rendezi Európában az ENSZ infokommunikációs szervezete, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) az év egyik legnagyobb rendezvényét, a Telecom World kiállítást és konferenciát, mégpedig Budapesten, október 12–15. között A minden évben megrendezett telekommunikációs világkonferencián, amit ez idáig Ázsiában, tavaly például Koreában, Busanban tartottak, elsősorban a digitális világ változásai állnak a fókuszban: a legújabb, legizgalmasabb technológiák, a változó üzleti modellek, a gépek közötti kommunikáció (M2M), de terítékre kerül a nemzetközi standardok és szabályozások szükségessége is. Nos, e nagyszabású rendezvény megszervezésének jogát nyerte el idén Budapest, amit még a 2015. évi LXVIII. törvényben is rögzítettek (Magyarország Kormánya és a Nemzetközi Távközlési Egyesület között az ITU Telecom World 2015 konferencia megrendezéséről, megszervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodás). A lehetőség azért is lényeges, mert az ITU 193 tagállamának kormányai, szabályozó szervezeti, iparági szereplői, szolgáltatói számára globális fórumot teremt, így kiváló apropót jelent arra, hogy az egész világgal megismertethessük elért eredményeinket, innovációinkat, és bemutatkozhassanak a magyar vállalkozások, ezen belül a hazai startupkörnyezet is. 34
PERSPECTIVE
150 év története A dokumentumot, amely a Nemzetközi Távíró Egyezmény létrehozása mellett megalapította az ITU-t (a betűszó akkoriban az International Telegraph Union rövidítése volt), 1865. május 17-én húsz európai ország képviselője írta alá Párizsban. Az ITU története valójában még 1830-ban kezdődött, mai formáját csak 1992-ben nyerte el. A hírforrások szerint egy hosszabb hajóút során Samuel Morsének, az ismert festőművésznek az elektromágnesességről tartottak előadást. A téma annyira felvillanyozta, hogy szakított a művészettel, és a jeleket nagy távolságokra továbbító eszköz, a távíró megvalósítására koncentrált. Hét évvel később szabadalmaztatta jelrendszerét a berendezéssel együtt, újabb hét év elteltével pedig elindulhatott az első üzemszerű távíróvonal Washington és Baltimore között. Ekkor vette kezdetét az elektromos távközlés, majd az elkövetkező majdnem húsz év alatt több országban születtek egész hálózatok a nagyvárosok közötti táviratozásra. Egy probléma adódott mindössze: országonként eltérő rendszerű távíróhálózatok működtek, így azokat akkor még nem lehetett ös�szekapcsolni. A helyzetet egy egységesített rendszer bevezetése orvosolta volna; ennek kidolgozására végül összegyűltek húsz ország igazgatási szakemberei 1865 márciusában, Párizsban. Az egyezményt két hónap múlva írhatták alá a résztvevők (Magyarország részéről I. Ferenc József nevében Richard von
Metternich-Winneburg osztrák diplomata), kezelésére megalapították az ITU-t. Megalakulása után az ITU még hosszú ideig Morse távírójával foglalkozott. Habár bő tíz évvel később (1876) Alexander Graham Bell feltalálta a telefont, csupán az 1903-as egyezményben jelenik meg a távíró mellett az új technológia. Az ITU rövidítésben pedig jóval később, 1932-ben változtatták meg a „T” betű rövidítését, innentől fogva nevezik International Telecommunication Unionnak. A tagországok még 1980-ban, a személyi számítógépek erőteljesebb megjelenésekor újra szembesültek azzal a problémával, hogy nincs egységes szabványrendszer a kommunikációs technológiák között, azonban kérdéssé vált, hogy melyik ipari szabványból váljon nemzetközi szabvány. A helyzetet tetézte, hogy megjelentek az általános, ún. civil szabványok, technológiák és szervezetek, mint például az Internet Engineering Task Force (IETF) vagy a World Wide Web Consortium (W3C). A kiadott nemzetközi szabványok aztán a 90-es évek közepétől váltak formálisabbá, és olyan jelzéseket kaptak, amelyekkel egyértelműen és könnyen lehet őket azonosítani (például 1980: Sárga Könyv – Yellow Book, 1984: Vörös Könyv – Red Book). Így történt, hogy a genfi székhelyű szervezet a telekommunikációval és távközléssel kapcsolatos nemzetközi szabványosításra szakosodott, de végül annyira kinőtte magát, hogy elérte: legnagyobb rendezvényének megszervezése presztízskérdésnek számít a nemzetközi ikt-szektorban.
MILYEN PROBLÉMÁKAT KELL MEGOLDANIA AZ ITU-NAK AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN? Egyre jobban terjednek a távközlési és informatikai eszközök a föld lakossága körében, ennek ellenére még mindig rengetegen nélkülözik az internetelérést. Például az elszigetelt vidéki területek nem érik el a mobilhálózatot, ami továbbra is hatalmas kihívás mind az iparág, mind a kormányzatok számára. Az ITU vezetőinek célja, hogy 2020-ra az emberi lakosság fele az internetre csatlakozhasson; most körülbelül 25 százaléknál tartunk.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
35
Ü
ÜZLET/STARTUP
Írta: Pavlovic Jován
130 ÉV VÁSÁRAI
Az ITU Telecom World 2015-nek otthont adó Hungexpo impozáns történelmet tudhat magáénak, nem véletlenül szervezik a nagyszabású eseményt a vásárairól is híres Budapesten. A Budapestiek, de talán minden magyarországi ember számára ismerősen csengenek a BNV és a Hungexpo nevek, hiszen a kőbányai vásárközpont története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. 1885. május 2-án nem kisebb személyiség, mint Rudolf trónörökös nyitotta meg a budapesti Városligetben az Általános Kiállítást, aminek a hazai gazdaság és kultúra ágainak bemutatása volt a feladata. A kiállítás fél éve alatt több mint másfél millió ember láthatta közelről a Ganz-gyár vasúti kerekét és transzformátorrendszerét, Eisele József kazánjait, a Mechwart gépeket vagy a Höcker-testvérek gőzgépeit. Az 1896. évi Országos Millenniumi Kiállítást már személyesen az uralkodó, Ferenc József nyitotta meg a királyi család több tagjának részvételével, amit az első filmhíradó felvételek is megörökítettek. A kiállítás igazi szenzációja az a két léghajó volt, amivel 1 koronáért bárki 500 méteres magasságba emelkedhetett. A szintén fél évig tartó kiállítás több mint 6 millió látogatót vonzott. Ezzel a két nagyszabású eseménnyel indult útjára a budapesti vásárok története, amiknek egészen az 1970-es évekig a Városliget adott otthont. Ekkor a kiállítók számának gyarapodása miatt a város vezetése komoly döntés előtt állt. Vagy bővítenek, és új épületeket húznak fel, ami csökkentené Budapest pihenőparkjának méretét, vagy elköltöztetik a Vásárt. Sok vita és tervezés után az a döntés született, hogy a vásárokat 1974-től már Kőbányán rendezik meg. 36
PERSPECTIVE
Új otthon A helyszín kiválasztáskor a legnyomósabb érv az volt, hogy akkor már évtizedek óta itt rendezték az Országos Mezőgazdasági Kiállítást. A kétévente megrendezésre kerülő OMÉK-nek azóta is a Hungexpo ad otthont. De az 1971-es Vadászati Világkiállítás is az új terület mellett szólt. Az akkor már BNV-nek, azaz Budapesti Nemzetközi Vásárnak nevezett rendezvény végül az Albertirsai útra költözött. A korabeli sajtó 1974 májusában így ír: „Kettős esemény színhelye lesz az Albertirsai út. Hivatalosan átadják rendeltetésének a kőbányai Nemzetközi Vásárközpontot, amely a megszüntetett városligeti BNV utóda lesz, s az avatás egyben az első szakosított nemzetközi vásár megnyitását is jelzi. Az új rendezési elveknek megfelelően ezentúl tavasszal a beruházási javak, a különböző gépek és berendezések vásárát rendezik meg, ősszel pedig a fogyasztási cikkekét.” Az első őszi vásárra 29 ország jelentkezett és a népszerűsége azóta is töretlen. Az első tavaszi vásáron 25 ország és Nyugat-Berlin vett részt összesen 1500 kiállítóval. Az első szakkiállítás, amit az új Vásárközpontban rendeztek a nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari gép- és műszerkiállítás, az Agromashexpo volt.
Azóta a Hungexpo olyan rendezvényeknek adott otthont, mint a Securex munkavédelmi és biztonságtechnikai kiállítás, Construma építőipari kiállítás, Hoventa kereskedelmi és vendéglátó-technikai kiállítás, UKBA pékáru és cukrászati kiállítás, Compfair számítástechnikai kiállítás és vásár, IFABO számítástechnikai és ipari elektronikai vásár, Foodapest élelmiszeripari vásár, Budatranspack, Autoservice, Hungaroplast voltak a korszak legismertebb kiállításai. De Kőbánya adott helyet az Utazás kiállításoknak, az Autószalonnak és a Sajtófesztiváloknak is és nem hiányozhattak a kongresszusok és szakmai tanácskozások sem. 1992 a Hungexpo fekete éve, ekkor hatalmas tűzvész pusztította el az egyik legnagyobb területű B pavilont. A tragédia során az anyagi veszteség mellett pótolhatatlan kár is keletkezett, a lángok martalékává vált a vásári archívum szinte teljes egésze. Az évek során az őszi - 1996-ban 100. jubileumát ünneplő BNV - továbbra is a legnépszerűbb vásár maradt. A centenárium alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök védnöksége alatt adták át az újjáépített B pavilont és elhelyezték az Európai Unióhoz való csatlakozás Kommunikációs Stratégiájának alapkövét, melynek kifejezője egy Rubik kocka.
Tulajdonosváltás és fejlesztés A Hungexpo privatizációja 2005-ben zárult le, új tulajdonosa az 1978 óta rendezvényszervezéssel foglalkozó francia GL events cégcsoport lett. Első lépésként nekiláttak a Vásárközpont fejlesztésének, hiszen az épületek többsége akkorra már 20-30 éves volt. A felújítás 2008-ban ért véget a legkorszerűbb, G pavilon átadásával. Ha a helyszín nem is, a kiállítások szerepe azért megváltozott az elmúlt évtizedekben. Abban az időben mikor csak a BNV létezett 1200-1500 kiállító vett részt a rendezvényeken, mára azonban a szakosodás és a kommunikációs lehetőségek változásával a nagyságrendek is változtak. Az idei év első felében például 245.000 látogató tekintette meg 2200 kiállító termékét, szolgáltatását, és közel 10.000 vendég érkezett a Hungexpo területén rendezett konferenciákra, kongresszusokra a szélrózsa minden irányából. A nagyközönségnek szóló kiállítások mellett a kimondottan szakmai események nem csak az adott iparág teljes vertikumát fedik le, de kiváló networking-lehetőséget is biztosítanak – felvonultatva az összes meghatározó szereplőt.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
37
Ü
ÜZLET/STARTUP
Írta: Pavlovic Jován
BUDAPESTI VÁSÁRKÖZPONT:
NYUGATI SZÍNVONAL, KELETI ÁRAKON 2015-ben a budapesti Hungexpo rendezi meg az ITU Telecom World 2015-öt. A nagyszabású nemzetközi rendezvény hátteréről kérdeztük Ganczer Gábort vezérigazgatót és Kristóf Anitát, a Hungexpo Vendégrendezvény Értékesítési Igazgatóját.
Perspective: Hogyan zajlott a kiválasztás folyamata? Hungexpo: A Hungexpo rendezvényértékesítési csapatának kifejezetten az a feladata, hogy nagy nemzetközi rendezvényeket hozzon a vásárközpontba. 2014 tavaszán vettük fel a kapcsolatot a nemzetközi szervezettel, hogy megtudjuk, meddig és miképpen kell pályáznunk. Mivel állami pályázatra volt szükség, először a svájci ENSZ küldöttel tárgyaltunk, aki ismerte a konferenciát és már több ízben javasolta, hogy Magyarország is pályázzon a szervezésre. Vele közösen jutottunk el az NFM-hez, ahol pozitív fogadtatásra találtunk. A nyári munkarend miatt a döntés kicsit lassan született meg, de végül megkaptuk a zöld utat és benyújtottuk a pályázatunkat. Magyarországon kívül Mexikó, Olaszország és Hong Kong versenyzett a rendezés jogáért. 2014 szeptember-októberében meglátogatták a pályázókat és végül decemberben Dohában jelentették be, hogy Magyarország lett a győztes. PM: Pontosan miként néz ki a rendezvény szervezési hierarchiája? H: A rendezvény szervezője, az ITU sok éves tapasztalattal és világos irányelvekkel. A Külügyminisztérium, mint a vendéglátó ország közvetítője szerepel, az NFM, mint szakmai koordinátor, mi pedig a házigazdák vagyunk. Magas színvonalú események megrendezésében szerzett tapasztaltunk révén az ITU sok mindent bíz ránk és kiválóan működik a kommunikáció. Az ilyen erős bizalmi viszony egyébként teljesen normális a nagy nemzetközi konferenciák esetében. PM: Milyen előnyökkel rendelkezik a Hungexpo a többi hazai rendezvényhelyszínnel szemben? H: A több kontinensen jelen levő francia GL events csoport tagjaként óriási előnyt jelent az erős háttér, a szakmai hálózat. Ezen kívül nagyon fontos, hogy mi vagyunk a legintenzívebben jelen a nemzetközi piacon. A GL events 2005-ben vásárolta meg a Hungexpót. Ezt követően kezdődött meg a terület felújítása, mely 2008ban ért véget. Ganczer Gábor vezérigazgató egyik legfontosabb feladata volt létrehozni a vendégrendezvény csapatot, hogy a Hungexpo ne csak saját kiállításainak adjon otthont, hanem nemzetközi rendezvényeket csábítson Magyarországra. Ez egy hosszú távú piac, amit 3-5-8 éves döntési folyamatok jellemeznek, és a hat éve elkezdett kemény munka, illetve befektetett tőke gyümölcse mostanában kezd beérni. Folyamatosan vannak nemzetközi rendezvényeink és a jövőbe tekintve is derűlátóak vagyunk. A Hungexpo kommunikációja elsősorban azért külföldön erős, mert méretünk miatt a kisebb hazai rendezvényeknek nem vagyunk alternatívái. Ettől függetlenül a tortából szép nagy szelet a miénk, amit meg is szeretnénk őrizni.
PM: Szükség volt infrastruktúra-fejlesztésre? H: Igen, de szerencsére már eleve tervben volt a fejlesztés, így csak nagyobb léptékű lett, mint eredetileg terveztük. PM: Mi jelentette a legnagyobb szervezési kihívást? H: Mivel a Host Country Agreement későn került aláírásra, az operatív munkát is csak később kezdhettük el. Egy ilyen szintű kongresszusnál az előkészítési fázis általában 1-1,5 év, köszönhetően a magas színvonalnak és a szervező által támasztott igényeknek. Szerencsére ezek nem jelentettek számunkra újdonságot, hiszen több hasonló rendezvényen vagyunk már túl: pl. 2012-ben mi láttuk vendégül a 62. FIFA kongresszust, ami után több vezető is úgy nyilatkozott, hogy az eddigi legjobb ilyen eseményt sikerült megszerveznünk. PM: Milyen magas rangú vezetőket várnak a kongresszusra? Hogyan biztosítják védelmüket? H: Még nem állnak rendelkezésünkre a pontos információk, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján Orbán Viktor miniszterelnök jelen lesz a rendezvény megnyitóján. Ami a külföldi potentátokat illeti, szinte biztos, hogy rengeteg miniszter érkezik majd, főként az arab, afrikai országokból, illetve a jövő évi, ITU Telecom World 2016-ot rendező országból is várható magas rangú küldöttség.
Ganzer Gábor vezérigazgató
2015. szeptember
PERSPECTIVE
39
Ü
ÜZLET/STARTUP
A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a nemzetközi protokoll alapján a biztonságért a házigazda ország felel, így a saját erőink a Készenléti Rendőrséggel – akik már több rendezvényen is biztosítottak nálunk – fognak együttműködni, amire szintén volt már példa. Az elképzelhető, hogy egyes országok saját biztonsági szervezetükkel is védik majd delegációikat. PM: Akadt esetleg különleges kérés catering szempontból? H: Egyedül Nigéria jelezte, hogy a második nap szeretnének egy gálavacsorát rendezni, ahol a főételek fele nigériai lesz. De nagykövetségük kapcsolatban áll egy budapesti étteremmel, amely ezt biztosítani tudja és őket természetesen beengedtük. A welcome falatok és a főételek a nemzetközi konyhából lettek összeválogatva, amire fel vagyunk készülve. Egyébként a rendezvényen a szervező által rendelt catering kevésbé hangsúlyos, mint mondjuk a FIFA konferencián, ahol a vendéglátásnak nagy szerepe volt. PM: A budapestiek jelentős része, ha a Hungexpóra gondol, a közlekedési dugó jut először az eszébe. Mi erről az Ön véleménye? H: Tartok tőle, akik így gondolkodnak, azok nem nagyon jártak még külföldi kongresszusokon. Még a legnagyobb, legforgalmasabb központoknál is rendszeres a közlekedési dugó. Ami a Telecom World-öt illeti, egyszerűbb a helyzet, hiszen nem kiállításról, hanem kongresszusról beszélünk. Az ide látogatók többnyire nem egyedül és személyautóval, hanem buszokkal érkeznek majd a reggeli órákban és este az utolsó előadások után indulnak vissza. Az ITU egyébként bizakodó a létszámot illetően, 5-6000 látogatót várnak a rendezvényre, mivel a kongresszust már régen tartották Európában. A jelentkezők száma tudtommal már augusztus közepén meghaladta a tavalyi résztvevőkét. PM: Hogyan oszlik majd el a rendezvény a Hungexpo területén? H: A konferencia, a kávészünetek és az ülések a 20.000 négyzetméteres A pavilon hangszigetelt panelekből épített termeiben kapnak helyet. A passzázs másik oldalán található a G pavilon, ahol a kiállításokat láthatják majd, onnan lehet átsétálni az F pavilonba, ahol például a sajtóközpont és a networking területek találhatóak majd. A 25-ös épület ad helyet az exkluzív Leader Space Lounge-nak, míg a regisztráció a 3-as fogadóépületben kapott helyet.
40
PERSPECTIVE
PM: A rendezvényen a médiaanyagok elkészítése az önök feladata? H: Csak támogatást nyújtunk az ITU-nak, mindent ők csinálnak, a capturingot is, méghozzá egy meglepő megoldással: 3 inputra lesz szükségük, ugyanis a prezentációk alatt a hanganyag azonnal kimegy az Egyesült Államokba és onnan küldik vissza a szöveget. Ezért is volt szükség stabil, biztonságos internet hálózat kiépítésére. PM: Mennyire lesz nehéz megfelelni Dohának? H: Tény, hogy ott aztán a pénz nem számított, minden csillogott, luxuskörülmények voltak. De ettől függetlenül a tapasztalat hiánya miatt komoly szoftveres és HR-problémák is adódtak a tavalyi ITU-konferencián. Budapest izgalmas kulturális és történelmi háttérrel rendelkezik, némi ex-szocialista fűszerezéssel. Ugyanakkor Nyugat-Európa kapuja vagyunk, a szolgáltatás színvonala megegyezik azzal, amit Berlin, Párizs vagy London nyújtani tud, csak lényegesen olcsóbban. A tavalyi költekezés után gondolom ez is komoly szempont volt a döntéskor.
„Magyarországon nagyon erős az exportképes szürkeállomány, így kifejezetten jó dolog, hogy a szektor egyik ernyőszervezete, ami rengeteg tevékenységet szabályoz, itt rendez seregszemlét.”
PM: Mik a tervek a jövőre nézve? H: Nincs okunk panaszra: a Hungexpo ad majd otthont a szakácsolimpiaként emlegetett Bocuse d’Or európai döntőjének, 2019-ben pedig egy 10-12 ezer fős orvoskongresszust látunk majd vendégül. A fejlesztésekre már csak azért is szükség volt, mert egy ilyen egészségügyi szimpózium is igényel olyan infrastruktúrát, mint egy IT-rendezvény. A speciális képalkotási módszerek, a mikroszkópnézetek kivetítése, az élő stream, esetenként a műtétek élő közvetítése mind komoly sávszélességet és kütyüket kívánnak. PM: Miért fontos, hogy hazánkban rendezik az ITU Telecom World 2015 kongresszust? H: Magyarországon nagyon erős az exportképes szürkeállomány, így kifejezetten jó dolog, hogy a szektor egyik ernyőszervezete, ami rengeteg tevékenységet szabályoz, itt rendez seregszemlét. Érdemes lenne kihasználni, hogy igazi tudás- és business hub jöhet itt létre a kongresszus eredményeképpen. PM: Miért ajánlaná a Hungexpót a külföldi rendezvényszervezőknek? H: Többek között azért, mert a nyugati desztinációknál jobb az ár-érték arány, ráadásul emiatt nálunk olyan résztvevőket is elérhetnek, akiket mondjuk Németországban vagy Franciaországban nem.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
41
Ü
ÜZLET/STARTUP
Egy egészen másik téma, de szintén 2014 tavaszának jelentős eseménye volt, hogy megnyílt Bűvösvölgy, az első hazai médiaértés-oktató központ. Az évente több ezer diákot fogadó központban élményalapú oktatási formában személyes tapasztalatszerzés során sajátítja el a 9 és 16 év közötti korosztály a média értelmezését és használatát elősegítő új készségeket 5 tematikus foglalkozásban.
Írta: Sós Éva
ÖT ÉVES AZ
Az NMHH a fogyasztóvédelem jegyében 2015-ben megújította a hírközlési előfizetői szerződésekre vonatkozó szabályozást is, amely változást hozott többek között a szerződés megkötése, módosítása, megszűnése, a szolgáltatói felelősség, a kiskorúak védelme és az üzleti előfizetőkre vonatkozó előírások terén is. Fogyasztói tudatosságot növelését szolgálja az idén augusztusban megnyitott szelessav. net honlap, amely független, teljes és valós információkat ad a saját mérőautókkal és a fogyasztók közreműködésével végzett, az előfizetőknél ténylegesen tapasztalt hazai internetsebességek mértékéről. A nemzetközi trendek alapján kifejlesztett országos minőségmérési rendszer létrehozását
fogyasztóvédelmi okok indokolták: támogatja az ügyfeleket a szolgáltatások tudatos kiválasztásában, valamint meglévő internet-előfizetésük ellenőrzésében. PM: A Nemzetközi Távközlési Egyesület idén ünnepli 150. évfordulóját, az ITU Telecom Worldöt pedig Magyarország rendezi. Hogyan értékeli, hogy hazánk nyerte el ennek a jogát pont ezen a kerek évfordulón? K.M.: Magyarországnak a konferencia rendezésének jogát ceremoniális keretek között 2014. december 9-én Katar, a korábbi rendező ország adta át. Hazánk számára különösen értékes a konferencia megrendezésének lehetősége, mert a hazai infokommunikációs vállalkozásoknak nemzetközi szakértői közönség előtt is alkalmuk nyílik a bemutatkozásra. Az NMHH szempontjából is izgalmas a budapesti helyszín, hiszen a hatóság munkatársai a távközlés és hírközlés szabályozás kezdetei óta számos tudományos munkával és szabályozási javaslattal járultak hozzá az ágazat fejlődéséhez.
Interjú Karas Mónikával, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökével
A közel 60 éves múltra visszatekintő analóg televíziózás 2013. október 31-én véget ért Magyarországon. A kitűzött határidőn belül sikeresen lezajlott országos digitális átállás minden televíziónéző számára érzékelhető változásokat hozott: több csatorna érhető el ingyenesen, ezek minősége jobb és filmek akár eredeti nyelven is nézhetők. A digitális átállást követően a felszabaduló frekvenciasávokat az NMHH 2014 szeptemberében sikeresen értékesítette. A pályázók vállalásai hatására a jövőben növekszik az internettel lefedett területek nagysága hazánkban. A hatóság 2014 tavaszán az Interszputnyik teljes jogú tagja lett, így hazánk aktív részesévé és döntéshozójává válik a 26 tagországot tömörítő nemzetközi űrtávközlési szervezetnek. 42
PERSPECTIVE
Kép forrás: nextwavedv.com
Perspective: Az elnök asszony mit említene meg a hatóság öt évéből, amely a nemzetközi színtérben is figyelemre méltó lehet? Karas Mónika: Az NMHH 2010. augusztus 11-én alakult meg, amikor is az Országgyűlés összevonta a médiáért és a hírközlésért felelős akkori szervezetek munkáját. Azóta konvergens hatóságként mindannyian közösen dolgozunk ezeknek a területeknek a szabályozásáért, a magyar piac zavartalan működéséért és a hazai fogyasztók érdekeiért.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
43
Ü
ÜZLET/STARTUP
PM: Milyen szinten vesz részt az NMHH az ITU munkájának a támogatásában, illetve milyen előnyökkel jár a hatóság számára, hogy hazánk is tagja az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézményének? K.M.: Az NMHH folyamatosan részt vesz az ITU különböző munkacsoportjainak munkájában, ennek eredménye, hogy a hazai érdekeket érvényesíteni tudjuk a szabályozásban, ismereteket szerzünk a jövő infokommunikációs technológiáiról és ezeket a hosszú távú hazai fejlesztéseknél felhasználjuk. 2014-ben Dél-Koreában rendezték meg a Meghatalmazottak Értekezletét, ahol a tagállamok megválasztották az új tisztségviselőket és elfogadták a szervezet hosszútávú stratégiáját. Magyarország nevében jómagam is tettem politikai nyilatkozatot, amelyben ismertettem a hazai eredményeket és jövőbeni terveket. A következő Rádiótávközlési Világértekezletet (WRC), amit az ITU 3-4 évente hív össze, 2015 novemberében rendezik meg Genfben Az előre meghatározott napirendi pontok alapján a világ országai felkészülnek és közös álláspontot alakítanak ki a távközlési szektort érintő aktuális kihívásokkal kapcsolatban. A WRC döntéseit a Nemzetközi Rádiószabályzat tartalmazza. Az itt elfogadott határozatokat a magyar frekvenciagazdálkodásban is érvényesíteni kell. A világértekezletekre való felkészülés munkacsoportokban történik, melyek munkájában a kollégáim aktívan részt vesznek, mind az ITU, mind az európai országok szintjén. Az európai felkészülés segítése érdekében minden évben vállalja az NMHH 1-2 munkacsoporti ülés megrendezését. PM: Az ITU hány programja (mint például az Európai Regionális Kezdeményezés) részeként szervez/szervezett konferenciát az NMHH-val közösen? K.M.: Legutóbb 2015-ben szerveztünk workshopot az ITU-D igazgatóságával közösen a digitális átállás tapasztalatairól és a 800MHz sáv mobilszolgáltatási célú felhasználásáról az EU tagországok számára. Ez a workshop egy olyan rendezvénysorozat befejező ülése volt, amelyet több éven át Magyarországon rendeztek meg 19 ország 51 képviselőjének részvételével. A rendezvény súlyát mutatja, hogy számos szomszédos ország hírközlési hatóságának elnöke is megjelent. 44
PERSPECTIVE
PM: Hogyan fog megjelenni az NMHH az ITU Telecom World 2015-ön? K.M.: Folyamatos az egyeztetés a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az ITU között a rendezvény szakmai és logisztikai előkészületeit illetően. Az NMHH szakmai háttértámogatást nyújt a program kialakításához és részt vesz az ITU-val folytatott megbeszéléseken. Személyes jó kapcsolatot ápolok az ITU főtitkárával, Houlin Zhao-val, akivel többször folytattunk már egyeztetéseket magas szintű rendezvények alkalmával, mint például az Információs Társadalom Csúcstalálkozójának (WSIS) 10. jubileumi ülésén, illetve a legutóbbi Meghatalmazotti Értekezleten. Az ITU Telecom World is egy újabb remek alkalom lesz a szakmai kapcsolat elmélyítésére. Kollégáim a rendezvény ideje alatt, a helyszínen a Nemzeti Pavilonnál segítik majd a KKM és az NFM munkatársait és a szakmai programok koordinációját. Magyarország, mint fogadó állam nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy aktív szerepvállalással segítse a rendezvény sikerét, ehhez természetesen hatóságunk is a legjobb tudása szerint fog hozzájárulni.
frekvenciasáv értékesítése mobil szélessávú szolgáltatások bővítése céljából és a nagy sebességű hálózatok kiépítésének támogatása. Emellett kiemelt feladata a hatóságnak a piacszabályozás területén a befektetés és fogyasztóbarát szabályozás és az új technológiák elterjedésének támogatása, valamint a fogyasztói tudatosság növelése. PM: Milyen gazdaságfejlesztési eredményekkel jár majd ez? K.M.: A Digitális Magyarországért program célja a nagysebességű szélessávú internet elérhetővé tétele az egész országban, a digitális írástudás terjesztése, a vállalkozások versenyképességének növelése. Ehhez járult hozzá a hatóság a 2014-ben sikeresen lezajlott frekvenciaértékesítéssel, amikor újabb frekvenciákat kapcsoltunk be a digitális gazdaság vérkeringésébe. A frekvenciahasználat aktivitása egy ország gazdasági mutatója is egyben. Minél nagyobb a területi lefedettség és gyorsabb az adatforgalom, annál inkább biztosított a gazdaság digitális vérkeringése. Mivel a frekvenciák hasznosításának hatására a jövőben növekszik az internettel lefedett területek nagysága, emelkedik a mobilszolgáltatások színvonala, valamint fokozottabban érvényesülnek a szolgáltatások kialakításakor az előfizetők érdekei.
PM: Milyen feladatok állnak az NMHH előtt, hogy 2018-ig megvalósuljon a Digitális Magyarországért program? K.M.: A Digitális Magyarország program keretében az NMHH tagja a jogi akadálymentesítéssel foglalkozó munkacsoportnak. Továbbá a hatóság az engedélyezési folyamatok meggyorsításával tud segíteni, hogy a kormányzati szándék a kijelölt határidőre megvalósulhasson. Az NMHH 2015 tavaszán modernizálta és teljesen elektronikussá tette a szolgáltatás-bejelentési rendszerét. Az új vagy módosított ÁSZF bejelentése mellett új szolgáltató és szolgáltatás bejelentésére, már regisztrált szolgáltató esetében szolgáltatói adatváltozások és szolgáltatással kapcsolatos adatváltozások bejelentésére, szolgáltató illetve szolgáltatás törlésére, valamint interface bejelentésre (olyan eszköz bejelentése, amelynek segítségével a különböző hírközlési hálózatok össze tudnak kapcsolódni) is használható az új rendszer. A szolgáltatás-bejelentés témakörében már példaként nulla napos ügyintézési határidőt is tudunk említeni, ami jóval gyorsabb a korábbi eljárásánál. A rendszer bevezetése előtt az NMHH több alkalommal egyeztetett az elektronikus hírközlési szolgáltatókkal az e-bejelentésről. A hatóság a rendszer aktiválásáról emailben értesítette a szolgáltatókat, és egy az e-űrlapok kitöltését támogató útmutatót is küldött részükre. Emellett a szolgáltatásbejelentéshez kapcsolódó, az NMHH honlapján olvasható tudástár is kiegészült az adatkapus ügyintézés lehetőségéről szóló tájékoztatóval. A frekvenciagazdálkodás területén elkezdődött a 3400-3800 MHz frekvenciasáv pályáztatásának előkészítése, amely a nagysebességű adatátvitel megvalósítása területén eredményez jelentős fejlődést. További lépés lesz a 700 MHz
Kép forrás: kalen.podomatic.com
Fontos megjegyezni azt is, hogy 150 évvel ezelőtt, 1865. május 17-én Párizsban húsz ország képviselői írták alá a Nemzetközi Távíró Egyesület (International Telegraph Union) alapító okmányát. Magyarország az alapító húszakkal egyidőben csatlakozott, persze akkor még az Osztrák-Magyar-Cseh Királyság képviseletében Richard von Metternich írta alá az alapító okiratot. Így Budapest méltó helyszínéül szolgál ennek a jubileumi évet lezáró eseménynek a megrendezéséhez.
elsősorban a közép- és kelet-európai országok számára értekezleteket szerveztünk a korszerű rádió-távközlési technológiák gyorsabb bevezetése és tapasztalatcsere céljából. A már említett WRC-15 Rádiótávközlési Világértekezleten megkezdjük az előkészületeket az új technológiák világméretű elfogadása és bevezetése érdekében folytatandó közös munkára. 2016-ban az ITU-D-vel (az ITU tagsággal rendelkező, harmadik világ-beli országok távközlési felzárkóztatásáért felelős igazgatóság) együttműködésben a frekvenciagazdálkodás aktuális kérdéseiről tartunk értekezletet. 2017-ben pedig ismét a közép- és dél-európai országok körében tárgyaljuk meg az aktuális fejlesztési kérdések helyzetét.
PM: Az NMHH nemzetközi kapcsolatai közül az ITU-n kívül még melyeket emelné ki, melyek ilyen gyümölcsözőek? K.M.: Az NMHH hazánk konvergens média és infokommunikációs szabályozó hatóságaként mind az európai, mind a globális szintű hírközlés szabályozó testületek munkájában részt vesz aktív tagként. Például a BEREC idén hatóságunk képviselőjét, az elkövetkező két évre, megválasztotta a Regulatory Framework (Keretszabályozási) munkacsoport társelnökének. A BEREC mellett kiemelendő az ERGA, EPRA, OECD, ETSI, NATO, World DMB Forum, INSO, EUTELSAT tagságunk. Munkatársaim folyamatos részt vesznek a CEPT különböző munkacsoportjaiban a Rádiótávközlési Világértekezletekre elkészülő európai közös állásfoglalás kidolgozásában, a többi munkacsoportban pedig a frekvenciahasználat műszaki feltételrendszerének kidolgozásánál vagyunk jelen. Ezen felül ott vagyunk az Európai Unió RSPG frekvenciagazdálkodási politikával foglalkozó munkabizottságában is. Az EU intézményrendszerében is számos feladatot látunk el, ahol tevékenységünk fő fókusza a nemzeti érdekképviselet. Így tudjuk befolyásolni, hogy olyan uniós szabályrendszert alkossunk, amely a nemzeti sajátosságainknak megfelel. PM: Nem szakad meg azonban a munka az ITUval sem, milyen szakmai tanácskozás vagy tapasztalatcsere várható a közeljövőben? K.M.: Természetesen az ITU különböző igazgatóságaival folyamatos a kapcsolatunk. Például az elmúlt években 2015. szeptember
PERSPECTIVE
45
Ü
ÜZLET/STARTUP
Írta: Sós Éva
INTERJÚ SZARKA ZSOLTTAL, A MAGYAR POSTA VEZÉRIGAZGATÓJÁVAL 150 éves az ITU
Perspective Magazin: Ki tervezte a bélyeget, és mi látható rajta? Szarka Zsolt: Az alkalmi bélyeg Weisenburger István grafikus tervei alapján készült. Elkészítéséhez az ITUlogót használtuk fel, színvilága illeszkedik a szervezet arculatához, így jellemzően kék és fehér színek dominálnak. A bélyegképen megjelenik az ünnepi ITU-logó, és a telekommunikációhoz kapcsolódó optikai szálakból a magyar Országház sziluettje rajzolódik ki. A szelvényrészen a budapesti konferencia emblémája és alnyomatban az ITU-logó jelenik meg. A bélyeg perforálási mérete: 18×25,2 mm, a szelvény perforációs mérete: 36,25×25,2 mm. A bélyegkibocsátáshoz első napi boríték (First Day Cover) megjelentetése is kapcsolódik, valamint egyedi bélyegzővel készül a Magyar Posta. A bélyeget 210 ezer példányban, 375 Ft-os névértéken bocsátjuk ki.
PM: Miben különbözik az alkalmi bélyeg a postabélyegtől? SzZs: A postabélyeg és az alkalmi bélyeg nem különbözik egymástól. A postabélyeg lehet alkalmi (utánnyomása tilos) és forgalmi (utánnyomható). Az alkalmi postabélyeg példányszámát meghirdetjük a megjelenéskor, attól eltérni nem lehet. PM: A bélyegeknek nem csak postai szerepük van, a mindenkori politika, a gazdasági élet, az ipari fejlettség – ezzel együtt a nyomdai színvonal –, a kibocsátó ország pénzügyi helyzete mind-mind leolvasható egy adott bélyegről, így azokon keresztül megismerhető az ország kultúrája, történelme is. Ezt az alkalmi és a postabélyegek is szolgálják? SzZs: Igen, a postabélyegek nemzeti identitásunk jelképei, kulturális missziót töltenek be. E tevékenységet támogatva a postabélyegek témakiválasztását a Magyar Posta Zrt. Témakijelölő Bizottsága segíti, a magánszemélyek, jogi és társadalmi szervezetek által küldött javaslatokból a Bizottság összeállít egy preferált listát, amelyet a vezérigazgató terjeszt fel jóváhagyásra a postaügyekért is felelős miniszter részére. Tématervünkben helyet kapnak az aktuális események, a történelmi és kulturális évfordulók, a vonatkozó nemzetközi témák, továbbá a jótékonysági, társadalmi felelősségvállalás is helyet kap.
A bélyeg múltja és jövője
Magyarország rendezi az ITU Telecom World 2015 konferenciát. Az 1865-ben alapított szervezet idén ünnepli 150 éves fennállását, és erre az alkalomra a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsát ki, így köszöntve a szervezetet és a magyarországi eseményt.
46
PERSPECTIVE
1840. május 6., azaz az első bélyeg hivatalos forgalomba kerülése óta postabélyegek millióit adták ki világszerte. A Habsburg birodalom területén, így Magyarországon is 1850-ben vezették be a bélyeghasználatot. Az első, Magyarországon nyomtatott bélyeget 1871. május 1-jén bocsátották ki, a kiadás kőnyomatos eljárással készült a budai Állami Nyomdában. Az első, magyar motívumos bélyeg a színes számú krajcáros volt, melyet egészen a századfordulóig használta – a Magyar Királyi Posta adta ki, és a magyar királyi korona képe volt rajta. Az 1990-es évektől a bélyegzőgép használata fokozatosan átvette a hagyományos bélyeg szerepét. Mára már egyre kevesebben küldik a leveleket bélyeggel, így az eredeti, postai felhasználás szempontjai helyett egyre inkább a gyűjtői igények figyelembevétele kerül a középpontba. Mindazonáltal a bélyeggyűjtés közel egyidős magával a bélyeggel. A magyar bélyegeket pedig a világ minden részén gyűjtik.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
47
Ü
PM: Hogyan jellemezné a bélyeg jelenét? A bélyeggyűjtés mennyire veszített népszerűségéből? SzZs: Az internet térnyerése negatívan befolyásolja a bélyeg jelenét is, a bélyeggyűjtők száma évről évre csökken. Fontosnak tartjuk az utánpótlást, ugyanis a bélyeggyűjtők köre elöregedik. Törekszünk arra, hogy kibocsátásaink során az ifjúság számára is érdekes témákat jelenítsünk meg, az iskolák számára például évente kiírjuk ifjúsági pályázatunkat. Ennek keretében a tanintézmények anyagi, tárgyi és szakmai támogatást kaphatnak, s a gyerekek délutáni foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a bélyegek világával.
PM: Kibocsátottak már korábban is a Nemzetközi Távközlési Egyesülethez kapcsolódó bélyeget? SzZs: Igen, 1965-ben az „Évfordulók, események” bélyegsorozat egyik címleteként, 60 fillér névértékkel megjelent egy bélyeg az Egyesületről.
PM: Ez a 150 éves évfordulóra készülő alkalmi bélyeg mikortól és hol lesz elérhető? SzZs: A postabélyeg közönség előtti bemutatását 2015. október 11-ére időzítjük, az ITU Telecom World 2015 konferencia hivatalos sajtótájékoztatójára. Az alkalmi bélyeg elérhető és megvásárolható lesz a Filapostákon, a nagyobb postákon, valamint a Magyar Posta webshopjában is. PM: Milyen érdekes bélyegei vannak még a Magyar Postának, amelyek hasonlítanak az ITU-s alkalmi bélyeghez? SzZs: Távközlési témában számtalan postabélyeg megjelent, 1991-ben és 1992-ben a Telecom-kiállításra is adott ki ilyet a posta. De a Magyarországon megrendezett világkonferenciákról is rendszeresen kibocsátunk postabélyeget, hogy egy példát említsek, 2013-ban Áder János köztársasági elnök fővédnökségével megtartott Víz Világtalálkozó alkalmával is. PM: Az ITU-s bélyeg is bekerül méltó helyére, a bélyegmúzeumba? SzZs: Igen, bekerül, továbbá a hivatalos nemzetközi és hazai postabélyeg-katalógusokba, valamint az Egyetemes Postai Egyesület (UPU) hivatalos postabélyegeket nyilvántartó WNS rendszerébe is.
Kulcsrakész, moduláris adatközpont. és ITU-ig esülettől az i levélbélyeg es Postaegy lajdonképpen tu yt, a én ill m H Az Egyetem éz land postaint -ben Sir Row zte az egész ve er se sz té át ze je Noha 1840 ve tő rem élyeg be l posta megte ása a postab ol tám ze sz m el ne a modern ango yi a nzüg kor már i forgalom pé ükség volt ek sz y etr ag lé N t. ek a nemzetköz ad mar , melyn kialakítására vül problémás ályozásának után is rendkí ab sz fellendülése. es ég om al ys galom eg i távíróforg öz tk ze m ne közi postafor a zott szerepet játs stai jöttében nagy mzetközi po jött létre a ne en ol-b 4 sz 7 8 ai 1 st esület ból. A po es Postaegy osítása céljá t ny ka vá so ab rá Az Egyetem őí sz és nikai el k fejlesztése kat és tech l so ze zá ez yo ál n szolgáltatáso ab ya sz a, ahog kapcsolatos ág elfogadt n sz or vé i ne i ny gáltatásokkal bb en lam eg késő csaknem va ményt, illetől et fokozatosan Távíró Egyez i öz özlési Egyesül tk vk ze Tá i em a N Nemzetköz A ró . ví is Tá yt i párhuzamosan én öz m tk gyez g Nemze i Távközlési E ITU) eredetile t , ul on ak ni al U a Nemzetköz n en io icat 1865-b l Telecommun on) néven . ni tt U zo h ko ap (Internationa la gr at elsején cs ional Tele ár at rn nu ja te . 6 (In 6 8 et 1 Egyesül agyarország ervezethez M Párizsban, a sz
Az Ön jelenlegi és a jövőbeni igényeihez is igazodó adatközpontja Rittal RiMatrix S elemekből épül. Azonnal használatra kész, hiszen előszerelt modulokat szállítunk. Konténerben, meglévő épületben vagy biztonsági teremben. Adatközpontot építünk. Rittal. 7 7 7 7 7
Felmérés Tanácsadás Telepítés Karbantartás Ügyfélképzés
KAPCSOLÓSZEKRÉNYEK
48
PERSPECTIVE
ÁRAMELOSZTÁS
RENDSZERKLIMATIZÁLÁS
IT MEGOLDÁSOK
SZOLGÁLTATÁSOK
ÜZLET/STARTUP
Írta: Pavlovic Jován
EREDMÉNYORIENTÁLTSÁG A KÜLPIACOKON
A magyar kis- és középvállalkozások exportképességének fejlesztése a Magyar Nemzeti Kereskedőház fő feladata. A szervezet tevékenységéről, céljairól kérdeztük Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgatót. Perspective : Mikor és milyen céllal alakult a Kereskedőház? Ducsai-Oláh Zsanett: A Magyar Nemzeti Kereskedőház 2013-ban alakult meg azzal a céllal, hogy a magyar mikro- kisés középvállalatok számára lehetőséget teremtsen a külpiacokra történő belépésre, és hozzásegítse őket exporttevékenységük növeléséhez. Külföldi képviseleteinknek köszönhetően értékes külpiaci információkkal, valamint kiállítások és üzletember-találkozók szervezésével igyekszünk konkrét üzleti lehetőségeket felkutatni partnereink számára. Jelenleg 29 országban vagyunk jelen, ahol nincs kereskedőházunk, ott a helyi nagykövetség külgazdasági attaséival működünk szorosan együtt. PM: Milyen módszerekkel keresik az új felvevőpiacokat? DOZs: Az első és legfontosabb szempont, amit megvizsgálunk, hogy az adott piacon milyen üzleti lehetőségeink vannak, melyek azok az iparágak, termékek és szolgáltatások, amikben nemzetközi szinten is versenyképesek vagyunk. Az előzetes felmérések eredményeinek ismeretében olyan partnereket keresünk, akik a megfelelő szakmai, gazdasági valamint kormányzati kapcsolataik révén új üzleti lehetőségekhez tudják segíteni a magyar cégeket. Projektalapon kezdjük a közös munkát, amennyiben az első hat hónap során konkrét üzletek jönnek létre, akkor kereskedőházat nyitunk. 50
PERSPECTIVE
PM: Milyen fókuszterületek vannak? DOZs: Ágazati igazgatóságunk - amelynek feladata a magyar árualap, termékek, technológiák pontos ismerete, illetve kapcsolatok kiépítése a magyar vállalkozókkal - 12 szektort határozott meg: agrár- és élelmiszeripar, egészségipar, elektronikai ipar, gépipar, hulladékgazdálkodás, infokommunikáció, Smart City, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, védelmi ipar illetve a könnyűipar és humán szolgáltatások, amibe beletartozik az oktatás, és a kultúra is. PM: A termékek mellett a szolgáltatások is exportálhatók? DOZs: Azt gondolom, hogy a legversenyképesebb hazai „termék” jelenleg a tudás és a technológia. Az a műszaki szolgáltatás-kínálat, valamint a hozzá kapcsolódó technológia és innováció, ami Magyarországon az elmúlt pár évben megszületett, világszinten versenyképes, így nem véletlen, hogy létrehoztuk a tudástranszfer igazgatóságunkat, mely a magyar szürkeállomány által elért K+F+I eredményeket hivatott külpiacra segíteni. A kereskedőház integrátori szerepet tölt be, hiszen sok kis céget, projektgazdát képes egységes szolgáltatásba rendezni - például egy Smart City vagy egy kórházépítés kapcsán - lehetőséget teremtve ezzel a mikro vállalkozásoktól egészen a nagyvállalatokig, hogy egy-egy nagyobb beruházásban, vagy állami tenderen, sikeresen vegyenek részt. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
51
Ü
PM: Milyen előnye származhat egy kisvállalkozónak, ha felveszi az MNKH-val a kapcsolatot? DOZs: Non-profit tevékenységünk részeként hosszú évek óta részt veszünk szakmai kiállításokon, szervezünk üzletember-találkozókat, azaz hagyományos értelemben vett külkereskedelmi fejlesztési tevékenységen keresztül segítjük a sikeres exporthoz nélkülözhetetlen kapcsolatépítést. Ennek kiegészítéseként, eredményorientált szervezetként a külföldi partnereinken keresztül további külpiaci ismeretekkel, piaci információkkal és konkrét üzleti lehetőségek felkutatásával nyújtunk támogatást. Tegyük fel, ha felkeres minket egy infokommunikációs szektorban tevékenykedő cég, mert szeretne külpiacra lépni, megvizsgáljuk, valóban megvan-e a piacra lépéshez szükséges szakmai kompetenciája. Az előszűrés során kiderül, hogy az adott cég terméke vagy szolgáltatása mely célpiacokon, vagy régiókban lehet versenyképes.
„Eredményességünk fokmérője, hogy hosszú távon milyen sikereket érnek el partnereink.“ Kínálatorientáltan igyekszünk partnereket találni a magyar cégek számára. Ennek érdekében a kinti kereskedőházainknak, illetve a külgazdasági attaséknak minden héten konkrét üzleti ajánlatokat küldünk, ezekben újonnan csatlakozott partnereinket is bemutatjuk annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban bekerüljenek az adott ország üzleti vérkeringésébe. Ősztől tovább bővítjük a rendezvénystruktúránkat is, hiszen olyan kisebb, szektorális és termékkör specifikus üzletember-delegációk számára szervezünk majd üzleti találkozókat, melyek keretében célzott tárgyalásokon vehetnek részt. Úgy gondolom, jelenleg ágazatonként 20-40 olyan hazai kis és középvállalkozás van, amelyek zászlóshajói lesznek a magyar exportnak, velük mindenképpen igyekszünk stratégiai együttműködést kialakítani. Mi megteremtjük számukra a lehetőségeket - ők pedig bízom benne, hogy minél nagyobb arányban - élnek majd az alkalommal. Az Eximbank, mint társintézményünk, partnerünk az egyes projektek finanszírozásában, ami szintén jelentős versenyelőnyt jelent számunkra. PM: Egy hazai vállalkozó számára díjmentes az együttműködés a Kereskedőházzal? DOZs: Többféle konstrukció létezik, az agráriparban az sem ritka, hogy mi magunk vesszük meg a terméket bruttó áron 52
PERSPECTIVE
a gyártótól és értékesítjük tovább külföldön. A másik opció, hogy sikerdíjként a megkötött üzlet után jutalékot számítunk fel. Az MNKH elsősorban eredményorientált szervezet, számunkra fontos, hogy a cégek versenyképesek maradjanak, ezért arra is volt már példa, hogy csak a forgalom után számoltunk fel díjat. Ez egy befektetés, amellyel az a célunk, hogy a magyar cégek sokáig aktívan jelen lehessenek a külpiacokon. Eredményességünk fokmérője, hogy hosszú távon milyen sikereket érnek el partnereink. PM: Vannak kiemelt országok, amelyek relevánsabbak lehetnek a hazai KKV-k számára? Melyekre jobban koncentrálnak? DOZs: Egy adott szektor a célországot, illetve a célrégiót is nagyban meghatározza. Máshol van piaca az agráripari termékeknek és technológiáknak és máshol az egészségiparnak. Akkor járunk el helyesen, ha minden országra vonatkozóan megtaláljuk, mely kompetenciák piacképesek. A keleti és déli nyitással tovább tudjuk fokozni az Európai Unió határain kívülre irányuló hazai exportot. Azért fontos a helyi partnerekkel történő együttműködésünk, mert szakmai támogatásukkal, kapcsolatrendszerükkel és piaci ismereteikkel könnyebben megtaláljuk a piaci réseket. PM: Mi a helyzet azokkal a cégekkel, amelyek ugyan exportképesek, de nyelvi akadályokba ütköznek az üzletkötés során? DOZs: A kereskedőház egyik magas hozzáadott értékű szolgáltatása, hogy az árajánlattól kezdve egészen a logisztikáig végigkövetjük a teljes kereskedelmi folyamatot. A velünk való együttműködés ezért nem igényel nyelvtudást. Mind az ITU Telecom Worldön, mind a saját szervezésű üzleti fórumainkon maximálisan megteremtjük az üzleti találkozók lehetőségét partnereinknek, de igény esetén tolmácsot is biztosítunk számukra. A rendezvények előtt pedig egy saját felkészítő tréninget tartunk, amin a rendezvényre regisztráló cégek vehetnek részt és ismereteket szerezhetnek a fórumon nélkülözhetetlen üzleti és kulturális etikettről. PM: Mely projektjükre a legbüszkébbek? DOZs: Nemrégiben megállapodást kötöttünk az ulánbátori önkormányzattal egy, a mongol fővárosban megvalósuló 60 hektáros, zöldmezős beruházásról, melyhez a Smart City koncepciót és technológiát is magyar cégek szállíthatják majd. PM: Mi lenne a legfontosabb tanácsa a magyar cégek számára? DOZs: Az exportban gondolkodó cégeknek mindenképpen érdemes hosszú távon gondolkodniuk. Első lépésként alaposan térképezzék fel leendő célpiacukat, a termék vagy szolgáltatás árát és a piacra lépés stratégiáját pedig csak ezután határozzák meg.
Külpiaci értékesítési lehetőségeket keres? Regisztráljon: www. kereskedohaz.hu
ÜZLET/STARTUP
cégek, az oktatási intézmények és az érintett startupcégek közül is sokaknak kínál bemutatkozási és ismeretszerzési lehetőséget a kongresszus.
Írta: Sós Éva
PM: Milyen feladatokkal segítette a Magyar Turizmus Zrt. a szervezést? FP: A szükséges szálláskapacitás biztosítása érdekében ös�szefogtunk a különböző kategóriájú szállodákkal a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálásával. Ezen kívül együttműködés szükséges azokkal a kisebb irodákkal is, amelyek a szabadidős programokat, illetve az elő- és utókongresszusi túrákat szervezik. Az október egyébként is a konferenciaturizmus egyik legfrekventáltabb hónapja, az ITU-n kívül számos más kongresszusnak is otthont ad Budapest ebben az időszakban.
Számos színvonalas, nagy rendezvény viszi hazánk jó hírét szerte a világba, a Magyar Turizmus Zrt. pedig azon dolgozik, hogy tovább erősödjön ez a tendencia. Interjú Dr. Faragó Péter vezérigazgatóval.
A külföldre irányuló marketingkommunikáció tekintetében az üzleti turizmus a Magyar Turizmus Zrt. három fő termékprioritásának egyike, az egészség- és a kulturális turizmus mellett. Legújabb eredményünk, hogy Magyarország előrelépett a világ legkedveltebb konferencia-helyszíneinek rangsorában. A Nemzetközi Konferenciák és Kongres�szusok Szövetségének legfrissebb statisztikai összefoglalója szerint Magyarország a 31. helyen, Budapest a 17. helyen végzett a világranglistán. Hazánk ezzel egy helyezést javított tavaly óta, a főváros pedig stabilan őrzi 2013-ban elért pozícióját, amellyel olyan jelentős kongresszusi helyszíneket utasít maga mögé, mint Stockholm, Tokió vagy München. A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ 2018-ra tervezett megnyitása további pozitív változást hozhat, célunk, hogy néhány éven belül bekerüljünk a top 10-be Európában. A Magyar Turizmus Zrt. szervezeti keretein belül működő Kongresszusi Iroda kiemelt feladata az új kongresszusi központ piaci bevezetésének támogatása, továbbá a nemzetközi konferenciák, sportesemények számának növelése, a vidéki konferencia-helyszínek hatékonyabb piacra segítése. Magyarországon egyébként 2014-ben összesen 2557 konferenciát rendeztek, ami 8,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 54
PERSPECTIVE
Perspective Magazin: Milyen hatással vannak Magyarország idegenforgalmára az olyan nagy rendezvények, mint az ITU Telecom World 2015? Dr. Faragó Péter: Az ITU konferenciához hasonló méretű rendezvények – a résztvevői létszámtól függően – komoly, akár 1 milliárd forintot meghaladó turisztikai bevételt is hozhatnak. A KSH adatai szerint egy konferenciaturista átlagos költése 32 ezer Ft/nap, és az ITU konferencia várható létszáma minimum 2500 fő, így ez önmagában 800 millió forintos bevételt jelent, amihez még hozzáadódik a kísérők költése és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma, valamint a szabadidős programokból adódó bevétel. PM: Milyen turisztikai ágazatok profitálhatnak leginkább egy ilyen szakmai konferenciából? FP: Az üzleti turizmusból a kapcsolódó szolgáltatók nyeresége jelentős. Elsősorban szállodák, éttermek, szabadidős programokat kínáló irodák, konferencia-helyszínek tartoznak ide, illetve magas létszám esetén a közlekedési bevételek is magasak. Természetesen egy-egy sikeres kongresszus hatása nemcsak a turisztikai oldalon jelenik meg, hanem „tudományos” szempontból is fontos: a hazai telekommunikációs
PM: Egyetért Seszták Miklós kijelentésével, miszerint a magyar főváros az elmúlt években igazi világvárossá nőtte ki magát, amely fejlett infrastruktúrával, világszínvonalú szolgáltatásokkal és a híres magyar vendégszeretettel várja a konferencia résztvevőit? FP: Abszolút. Nemcsak a miniszter úr állítja ezt, hanem a nemzetközi sajtó és a szakmai szervezetek is. Még soha an�nyi nemzetközi elismeréssel nem díjazták Budapestet, mint a közelmúltban. Büszkék lehetünk folyamatosan megújuló turisztikai kínálatunkra, és a kormány által 2010 után elkezdett látványos fejlesztések a jövőben is folytatódnak. A vendégéjszakák száma a fővárosban már több mint négy éve dinamikusan nő, és tavaly meghaladta a 8 milliót. Budapest hazánk első számú turisztikai célterülete, a leglátogatottabb magyarországi város mind a belföldi mind a beutazó turizmus szempontjából. A külföldi vendégek 65 százaléka a fővárosba érkezik. A külföldi vendégéjszakák 58 százaléka (7,2 millió 2014-ben), a külföldiektől származó szállásdíj-bevételnek pedig mintegy 70 százaléka realizálódik Budapesten. Az eredményes munka, azaz Budapest vendégforgalmának további élénkítése érdekében a lehető leghatékonyabban kell felhívnunk a figyelmet Budapest megújult és világszínvonalú, trendi kínálatára. Célunk egy olyan országimázs kialakítása, amely nemzeti értékeinket és hagyományainkat veszi alapul, ám ezeket integrálja a modern turisztikai vonzerők közé, így minden korosztály és célcsoport számára vonzó úti célként mutathatjuk be Magyarországot. A hazánkban megrendezett konferenciák többek között azért is fontosak számunkra, mert megmutathatjuk általuk világszínvonalú és egyedi turisztikai vonzerőnket.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
55
Ü
ÜZLET/STARTUP
Köztudott ugyanis, hogy a turisztikai marketingben milyen nagy jelentősége van a személyes tapasztalatoknak, vagyis annak, hogy a minket meglátogató vendégek jó hírünket vigyék a világban. PM: Az idei évből milyen további fontos eseményeket emelne ki, melyek pozitívan befolyásolják hazánk külföldi megítélését? FP: Tapasztalataink szerint majdnem minden, Magyarországon tartott üzleti rendezvény pozitív hatással bír, hiszen a helyszínek, szállodák, éttermek egyre jobb minőségben szolgálják ki az igényes üzleti turistát, és az ár-érték arány is kiváló. A Magyar Turizmus Zrt. a rendelkezésére álló valamen�nyi eszközzel támogatja a pályázatok elnyerését: segítünk helyszínek, szállodák és társasági programlehetőségek megismertetésében, összekapcsoljuk az érdeklődőket a piac további szereplőivel, illetve tanulmányutakat szervezünk, hogy csak néhány konkrét példát említsek. A hazánkban megrendezendő WOMEX (World Music Expo) 2500 főt érint. A szervezőkkel már egy következő lehetséges nagy rendezvény Budapestre hozatalán dolgozunk, jó esélyünk van a Classical:NEXT zenei rendezvény sikeres megpályázására is. Pécsett júliusban több mint 4000 fő részvételével tartották meg a XIX. Europa Cantat kórusfesztivált. Ezen kívül több orvosi, műszaki és egyéb tudományos témájú konferenciára is több ezer főt várunk. Kiemelt hónap lesz az október, amikor Budapesten szinte a város összes konferenciaszállodája megtelik. Szerencsére elmondható, hogy számos színvonalas, nagy rendezvény viszi el hazánk jó hírét szerte a világon, és mi azon dolgozunk, hogy tovább erősödjön ez a tendencia. PM: Milyen erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy nemzetközi szervezetek eseményeit Magyarországon rendezzék meg? FP: A Magyar Turizmus Zrt. számára valamennyi magyarországi konferencia fontos terep az ország bemutatására, így hazánk teljes hivatásturisztikai kínálatát népszerűsítjük. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen az üzleti vagy más néven hivatásturizmusban rendkívül nagy potenciál rejlik. Célunk, hogy Budapest 2020-ra Európa egyik legnépszerűbb konferenciavárosa legyen. A Magyar Turizmus Zrt. szervezeti keretein belül működő Kongresszusi Iroda erőteljes marketingtevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy a nemzetközi konferenciákat Magyarországra csábítsa. A konferenciaszervezés sajátossága, hogy a konferenciák helyszínéről 3-5 évvel korábban döntenek, ezért jól megtervezett szakmai munkára van szükség. A Kongresszusi Iroda kiemelt figyelmet fordít a tudományos élet, az egészségipar, 56
PERSPECTIVE
a kutatás-fejlesztés, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területére. Szakmai együttműködések keretében segítjük elő nemzetközi rendezvények Magyarországra hozatalát. A MICE tevékenység kiemelt célpiacai az Egyesült Királyság, Franciaország, a Benelux államok, az Amerikai Egyesült Államok és Németország. Ezeken a piacokon külképviseleti hálózatunk bevonásával számos értékesítési- és marketingakciót végzünk. Tovább élénkítettük kapcsolatainkat a Magyar Tudományos Akadémiával, a hazai minisztériumok és állami szervek nemzetközi osztályaival, ahol komoly segítséget nyújtanak a konferenciák megpályázásában is. Folyamatosan vizsgáljuk az MT Zrt. által finanszírozott nemzetközi szakmai vásárok hatékonyságát, eredményességét, és a tapasztalatok alapján nyitunk új lehetőségek felé. A cél az ICCA és más nemzetközi szervezetek adta lehetőségek, kapcsolatok hatékonyabb kiaknázása mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. A Magyar Turizmus Zrt. 2004-ben indította el Konferencia Nagyköveti Programját, amelynek legfőbb célja a nemzetközi beutazó hivatásturizmus ösztönzése és növelése. A program keretében a nemzeti turisztikai marketingszervezet hazai szakmai szövetségekkel, illetve szervezetekkel működik együtt annak érdekében, hogy az adott nemzetközi szövetség éves ülését vagy konferenciáját Magyarországon rendezze meg. A Konferencia Nagyköveti Program idén is folytatódik. 2011-ben újraindítottuk Sportnagyköveti Programunkat is, melynek célja nemzetközi sportesemények Magyarországra hozatala, ezzel jelentős bevételi forrást nyújtva a turisztikai szakma számára. Az elmúlt több mint tíz évben több konferenciát rendeztek hazánkban a KNP és az SNP programnak köszönhetően is. Számos szakmai kiállításon, prezentáción és road show-n is népszerűsítjük hazánk hivatásturisztikai kínálatát (többek között M&IT Agency Challenge, London; ICCA workshop Rotterdam, IMEX Kiállítás; IBTM America Chigaco; IBTM World Barcelona). A magyar hivatásturisztikai szakma képzésében is részt veszünk, tavaly hiánypótló MICE-kurzust, valamint tanulmányutakat is szervezünk a nemzetközi szakma és sajtó képviselőinek a magyarországi kínálat megismertetése érdekében. A hivatásturisztikai piac, a nemzetközi szereplők és trendek folyamatosan változnak. A konstans szakmai fejlődés, a megfelelő információk megszerzése és a nemzetközi kapcsolatok ápolása érdekében elengedhetetlen az aktív jelenlét a vezető nemzetközi MICE-szövetségekben. A tőlük kapott információk, riportok, prezentációk adnak alapot a hazai szakma professzionális tájékoztatására. A Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája jelenleg az ICCA
(International Congress and Convention Association) és az Európai Kongresszusi Irodák Szövetségének tagja. 2015-ben a nemzetközi konferenciák számának 3-4 százalékos növelését szeretnénk elérni, a vidéki konferencia-helyszínek hatékonyabb bevonása mellett. PM: Mi jellemzi a magyarországi rendezvénypiac trendjeit? FP: Adataink szerint Magyarországon 2014-ben összesen 2557 konferenciát rendeztek, ami 8,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A konferenciákon összesen 414 183 fő vett részt. A legtöbb rendezvényre novemberben került sor, az 1020 darab nemzetközi konferencián összesen 152 430 résztvevőt regisztráltak, átlagosan 149 fős részvétel mellett. Az 1537 darab magyar konferencia 261 753 résztvevővel zajlott, így a résztvevők átlagos száma 170 fő. A legtöbb konferenciát 100-349 fő részvételével tartották. A nemzetközi konferenciák közül a legnépszerűbbek az orvosi, gazdasági és gyógyszeripari témájúak voltak. 2014-ben a legtöbb nemzetközi kongresszust (30,8 százalék) orvosi témában rendezték.
vizsgálva megállapítható, hogy németek, osztrákok és olaszok érkeztek a legnagyobb számban Magyarországra. PM: Melyek a legnépszerűbb témák? FP: A legnépszerűbbek az orvosi, gazdasági és gyógyszeripari témájú konferenciák voltak, 2014-ben a legtöbb nemzetközi kongresszust (30,8 százalék) orvosi témában rendezték. A gazdasági rendezvények aránya 14,6 százalékot, a gyógyszeripari, illetve informatikai témát felölelő konferenciáké pedig egyaránt 10,8 százalékot tett ki. Ezt követték a tudományos (6,9%), a mezőgazdasági (4,6%), a pénzügyi (3,8%), a művészeti, illetve az oktatási (2,3-2,3%), valamint az egyéb (13,1%) tartott rendezvények. PM: Vannak népszerű vidéki helyszínek is? FP: A rendezvények 67,5 százalékát Budapesten, 32,5 százalékát pedig vidéken tartották. A magyar konferenciák esetében kiegyensúlyozottabb a területi eloszlás, nem an�nyira Budapest-centrikus a rendezvénypiac: a nemzetközi konferenciák 23 százalékát, a magyar konferenciák 38,7 százalékát vidéken tartották.
Programok az ITU Telecom World 2015 idejére PM: Mely országok részesítik előnyben hazánkat? FP: A nemzetközi konferenciák megrendelőinek nemzetiségi vizsgálata azt mutatja, hogy a magyar megrendelők után a britek (7,2 százalék) a második helyet foglalják el, őket követik az amerikai megrendelők 5,9 százalékkal. A legnagyobb mértékben, 84,6 százalékkal az olasz megrendelések száma nőtt 2014-ben, a briteké is jelentősen, 53,2 százalékkal bővült, míg az amerikaiaktól 34,1 százalékkal több megkeresés érkezett. A nemzetközi konferenciákon résztvevő nemzetek szerinti megoszlást
A Magyar Turizmus Zrt. honlapja (gotohungary.com) és Facebook-oldala (facebook.com/HungaryTourism) teljes körűen ellátja az érdeklődőket turisztikai információval. A rendezvény szervezésébe bekapcsolódó irodák is komoly információs tevékenységet folytatnak annak érdekében, hogy a rendezvényre érkező vendégek minél tartalmasabban tölthessék el idejüket Magyarországon.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
57
Ü
ÜZLET/STARTUP
Írta: Bürger Tamás
1 + 2 1
DZSMENT ONYSÁGMENE K É T A H IS K Y G E
TANÁCS ESEBB AZ EREDMÉNY ÁHOZ IRODAI MUNK
lgogy az irodai do pítást nyert, ho la ál eg égi m ss n rá zö tatás so többi időt a kö készült brit ku n munkával. A ba ló be va eg k Egy 2013-ban m ne ik ja lte tö utáni program indössze 3 órát at vagy a munka l ok at va zók naponta m sá ad sá nk va du ol e) nem tu zésével, hírek gy szerencsér oldalak böngés etnének inten sajnos (va sz i edmények szül za er Ha bb k. jo lti l né en gy elyek ho szélésével tö k, , reméljü s tanácsot m rmészetesen néhány haszno nk nis, tu at ya mondani, de te og ug ál k ev un sz i. Sokan vagy indenesetre ös Ha konyabbá tenn t. té at a témában. M ha al ő őt id id b tt i egyre rövideb munkában töltö őnyre nénk elvégezn el segíthetnek a et er ős nt sz t le je ká is un l és több m ni, már azza akik egyre több nta megspórol et sikerül napo ek rc pe tíz ak pedig cs at a tippeket! De lássuk azok teszünk szert.
A szünetek fontosak. Alig tízperces szünet beiktatása egy nehéz feladat elvégzése közben képes lökést adni az agynak, amikor ismét nekilátunk. Bár sokszor az ember inkább maradna és befejezné a feladatot, hiszen ez elégedettséggel töltené el, ha már nem vagyunk képesek kellően koncentrálni, jól jön a rövid pihenő. A komolyabb feladatok elvégzését mindig időigényesnek és lassúnak érezzük, a végére pedig általában már elveszítjük motivációnkat. Azonban ha ezeket a feladatóriásokat felosztjuk apróbb, teljesíthető részekre, máris azt látjuk, hogy töretlenül haladunk előre. A monoton feladatok rendkívül bosszantók tudnak lenni, azonban sokszor pihentetőek is. Ha nincs időnk rendes szüneteket tartani, végezzünk valamilyen monoton feladatot, ami nem igényel túl nagy megerőltetést. Elvégre ezeket is be kell fejezni valamikor, de közben pihenőre tudjuk küldeni agyunkat. A meetingek lehetnek hatékonyak is – persze ezt valószínűleg kevesen hiszik most el. Ha van olyan megbeszélésünk, amely elintézhető egy e-mail segítségével is, amiben tisztázzuk, hogy kinek milyen feladatai vannak, és milyen határidővel, akkor ne pazaroljuk az időnket arra, hogy egy tárgyalóban ülve várjuk a meeting végét. Vagy ha „one-on-one” megbeszélésünk van, fogadjuk meg Nilofer Merchant tanácsát, és kombináljuk azt egy sétával. A kevésbé fontos feladatoktól érdemes valahogy megszabadulnunk, mert folyton ott lebegnek a szemünk előtt, és elterelik figyelmünket a fontos teendőkről. Ha nem igényelnek túl sok időt, végezzük el őket minél hamarabb. Ha viszont időigényesek, akkor próbáljuk meg delegálni őket, vagy adjunk nekik határidőt, írjuk be a naptárba, hogy mikor teszünk pontot a végükre.
Szünetre fel!
4
Szabdaljuk szét
5
A pihentető monotonitás
6
1
E-mailek és telefon off
2
3 58
Rend a lelke…
A rendetlen asztal nem segít tisztán tartani a gondolatainkat. Csökken a koncentráció, rendezetlenné válunk a hatalmas papírhegyek látványától. Pedig nem tart sokáig rendet rakni az asztalon, utána sokkal jobban érezzük majd magunkat. Ez persze nem vonatkozik azokra, akik kreatív munkát végeznek. Náluk bocsánatos bűn a rendezetlen asztal.
Mi lesz holnap?
Éljünk a mának! Nagy problémát jelent az embereknek, hogy folyton azon gondolkoznak, mit fognak csinálni a jövőben, és emiatt nem képesek élvezni az adott pillanatot. A munkában azonban előnyt jelent, ha valaki előre gondolkozik. Olyannyira, hogy érdemes a nap végén elkészíteni a másnapi teendőinkből álló listát, így reggel rögtön tudjuk, mit kell elvégeznünk aznap.
PERSPECTIVE
7
Meeting Man
8
Az a fontos, hogy haladjunk
Hagyjuk abba a halogatást, és vegyük előre azokat a feladatokat, amelyeket a legkevésbé szeretnénk elvégezni. Ha sikerrel lezártuk őket, sokkal nyugodtabban tudunk nekilátni a többi dolgunknak, hiszen a legrosszabbakat lehúztuk a listáról.
Meglepőnek tűnhet, de ha egész nap a bejövő e-maileket próbáljuk megválaszolni, miközben folyamatosan csörög a telefonunk, nem sokat haladunk a munkánkkal – kivéve persze, ha ez a munkánk. A folyamatos zavaró tényezők állandóan kizökkentenek, így nem leszünk képesek rendesen fókuszálni. Állítsuk tehát a telefont teljesen némára vagy repülő üzemmódba, kapcsoljuk ki az e-mail-értesítéseket, és máris jobban tudunk koncentrálni arra a feladatra, amelyet épp el kell végeznünk.
Ü
Muszáj?
A to-do-lista magától soha sem lesz rövidebb, hosszabb viszont annál inkább. Néha az a legjobb, ha egy feladatra (vagy meetingre) nemet tudunk mondani, amennyiben úgy véljük, hogy hátráltatna bennünket a többi feladat hatékony elvégzésében.
Mondjunk nemet
Mi magunk sem hisszük el, hogy ezt leírjuk, de ha már érezzük a hétfő súlyát magunkon vasárnap délután, akkor nem lesz nehéz belátni ennek a trükknek a hasznát. Ha csak fél órára is, de le tudunk ülni a gép elé, és néhány apró dolgot előre elrendezünk, már kevésbé lesz teher a reggeli felkelés.
Dolgozzunk vasárnap
A legtöbben észre sem veszik, de sokkal kevesebb vizet fogyasztanak, mint amire szervezetüknek szüksége lenne. A megfelelő mennyiségű folyadék feltölt energiával, jót tesz egészségünknek. Ráadásul jó indok arra is, hogy két percre felálljunk az asztal mellől, és átmozgassuk magunkat.
Igyunk vizet
Az elmének szüksége van a stimulációra. Az megszokott asztalra görnyedés pedig nem mondható a legjobb inspirációnak. Hetente legalább egyszer próbáljuk meg valamilyen új helyről végezni munkánkat, ami lehet home office, egy kávézó vagy egy park is. A lényeg, hogy szakadjunk ki a megszokott környezetből. Persze ez a lehetőség sajnos nem mindenki számára adott, de ha tudunk, éljünk vele.
Mozduljunk ki!
9 10 11 12 +1
A fenti tanácsok nem oldják meg a problémákat maguktól, sőt még a munkát sem végzik el helyettünk. Inkább úgy mondanánk, hogy segítenek enyhíteni a túlterheltség érzésén. A kis lépé sekkel pedig hos�szú távon nagyot haladhatunk előre.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
59
ÜZLET/STARTUP
Írta: Haraszi Tibor
EGY VEZETŐ SZÁMÁRA MÉG A HAZAI PIACON IS ELENGEDHETETLEN LEGALÁBB EGY IDEGEN NYELV ISMERETE. A magyar piacon egyre nagyobb számban megjelenő multinacionális cégeknek köszönhetően már régóta alapvető elvárás a nyelvtudás. Ennek köszönhetően egy közép/felsővezetői pozíciót tárgyalóképes angol nyelvtudás nélkül már nagyon nehéz sikeresen megpályázni. Van azonban a piacnak egy olyan vezetői csoportja, amelynek tagjai még a régi rendszerben tanulták ki a szakmát, ezért nem igazán rendelkeznek nyelvtudással – vagy esetleg kevéssé használható nyelveket ismernek -, az évek során összegyűjtött tapasztalati és kapcsolati tőkéjük viszont megkerülhetetlenné teszi őket. Ennek ellenére nekik is szükségük lenne a legfontosabb üzleti nyelv alapos ismeretére, hiszen a kapcsolati háló és a tapasztalat nem tartja őket örökké a „tápláléklánc csúcsán”. Egy dolgozó felnőtt vezető/felsővezető számára azonban a nyelvtanulás több szempontból is nehéz és komoly szervezést igénylő feladat. Szinte biztos például, hogy ilyen esetben a csoportos nyelvtanfolyam nem működik, nem csak azért mert nem elég hatékony, de az időbeosztás sem rugalmas és a tanmenet sem testre szabott. Ekkor jönnek a képbe az egyéni nyelvanárok, akik közül már ki lehet fogni egy jobbat, de itt igen nehéz biztosra menni. Többnyire szájhagyomány útján tudunk tájékozódni és ha történetesen az ember minden ismerőse jól beszél angolul, akkor nehéz eljutni egy olyan tanárhoz, akit valamely megbízhatónak ítélt ismerősünk ajánlott.Mindezen problémák együttes megoldása lehet az iCan Solutions, melynek vezetője, Varga Petra pontosan átlátta ezt a helyzetet amikor létre hozta nyelvoktató vállalkozását.
A tananyagot pedig jellemzően nem egy nyelviskolában adják át, hanem az adott vállalat vezetőjével és a leendő tanulókkal egyeztetve a munkahelyen vagy bárhol máshol, ahol a leendő ügyfelek tanulni szeretnének. Az időbeosztás pedig a lehető legrugalmasabb, hiszen a „tanulók” közt nagyon sok olyan vezető található, aki a nagyon szűkös szabadidejét már a családjára szeretné szánni és így a – gyakran napi 10-12 órát is kötöltő – munkaórák közül kell párat erre a célra áldozni. Az üzleti, szaknyelvi tanfolyamok mellett az iCan természetesen a általános nyelvtanfolyamokat is is szervez cégek, vállalatok részére. Ezek pedig amellett, hogy az angol nyelvismeret fejlesztését tűzik ki célul, kiváló csapatépítésnek is felfoghatóak, hiszen a közös tanulás, az interaktív gyakorlatok és a folyamatos sikerélmény sokat segíthet egy közösség összekovácsolásában. Lehetőség van továbbá tematikus workshopok rendelésére is, ami akkor jelenthet komoly segítséget, ha egy kollégának, egy olyan területen kell helyt állnia, ami a számára – idegen nyelven még viszonylag ismeretlen. Lehet ez tárgyalástechnikai vagy prezentációs workshop, de angol nyelvű üzleti levelezést vagy telefonálást is lehet gyakorolni ezek keretében.
Szándékosan nem használjuk a nyelviskola szót, mert ez nem az a hely, ahova be kell járni, és az órák után az ember több-kevesebb nyelvtudással távozik heti 3-5 alkalommal. Az iCan Solutions egy olyan csapat, melynek tagjai egyenként is komoly tapasztalatra tettek már szert a nyelvoktatás területén, csapatba tömörülve és ezt a tapasztalatot egymás közt megosztva azonban egy egészen kivételes munkacsoportot alkotnak. A tanárok közt az összes fontosabb szakterület specialistái is megtalálhatóak, így mindegy, hogy egy számvizsgáló cég, vagy egy jogi iroda vezetőinek képzése folyik, a megfelelő szakszavak mindig benne lesznek a tananyagban.
60
PERSPECTIVE
2015. szeptember
PERSPECTIVE
61
Ü
LIFESTYLE
Írta: Bürger Tamás
TEREMSPORTOK A MOZGÁS NEM CSAK
NYÁRON EGÉSZSÉGES
Van, aki nézi, van, aki csinálja, és van, akit teljesen hidegen hagy. Sokféleképpen viszonyulhatunk a sportokhoz, azonban azzal mindenki tisztában van, hogy milyen sok jótékony hatása van az emberi szervezetre a rendszeresen végzett testmozgás. Ha szeretnénk időről időre átmozgatni magunkat és tenni valamit egészségünkért, rengeteg sportág és edzőterem áll rendelkezésünkre. Sajnos azonban itt az ősz, és nem tudjuk, hogy mennyire lesz kegyes velünk az időjárás. A szürke, felhős idő legalább annyira el tudja venni az ember kedvét a futástól vagy akár egy kis focitól, mint a szakadó eső, így hát jobb felkészülni arra, hogy a szabadtéri sporttevékenységek mellett legyen valamilyen, fedett helyen is végezhető alternatívánk. Persze vannak, akiket nem zavarnak az időjárás viszontagságai, de azért ők is nyugodtan fussák át az alábbi lehetőségeket, mert biztosan találnak pár jó ötletet. A jótékony sport Ha nem versenysportról van szó, mindig azt halljuk, hogy mennyire egészséges, ha rendszeresen valamilyen mozgást végzünk. Persze őszintén szólva ez elég általános dolog, és közel sem nyújt pontos képet arról, mit is képes valójában nyújtani a testmozgás. Elsősorban számos megbetegedés kockázatát képes csökkenteni, legyen szó szív- és érrendszeri
betegségekről, magas vérnyomásról, cukorbetegségről vagy a különböző daganatos megbetegedésekről. Természetesen az sem lehet kifogás a mozgás elhagyására, ha valamilyen betegség már kialakult, hiszen a legtöbb esetben jelentős javulás érhető el némi sporttevékenység beiktatásával. A jótékony egészségügyi hatások mellett a kognitív funkciók javulása is megfigyelhető azok körében, akik sportolnak 62
PERSPECTIVE
valamit. A mozgás képes oldani a szorongást, és enyhíteni a depressziót, sokkal magabiztosabb fellépést ad, és ami talán a fiatalok esetében a legfontosabb, fegyelmezettebbé tesz, és javítja a koncentrációs képességet. A fentiek fényében valószínűleg nincs is szükség több érvre a mozgás mellett. Már csak az a dolgunk, hogy kiválasszuk, a rengeteg lehetőség közül, melyik legyen kedvenc mozgásformánk. Egy kis segítséget mi is szeretnénk nyújtani, így az alábbiakban bemutatunk néhányat elsősorban a teremben végezhető tevékenységek közül, amelyekhez megpróbálunk kedvet csinálni. Az egyik dolog, amit szinte minden ember észrevesz magán, amikor elkezd rendszeresen sportolni (bár a kezdeti időszak nem megy mindig zökkenőmentesen), hogy sokkal több energiája van, kevésbé fárad el egy hosszúra nyúlt nap után az irodában, és jobban képes koncentrálni arra, amit éppen csinál. Ráadásul egy idő után garantáltan mindenkinek hiányérzete támad, ha bármilyen okból ki kell hagynia egy edzést.
FOCI A TEREMBEN Fiatalabb korunkban szinte mindannyian találkozunk a focival. Nagyon kevés olyan gyerek van – természetesen főleg a fiúk közt –, aki legalább néhanapján ne rúgta volna a bőrt a barátaival a téren vagy a tornateremben; aki pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, és szeretett volna olyan kocsikkal járni, mint a menő futballsztárok, az valamelyik ifiklub pályáján. Ha felnőttként valaki ezt a sportot választaná szabadidős tevékenységként, annak rengeteg lehetősége van. A focinak itthon és külföldön is több változata létezik, attól függően, hogy hányan és milyen pályán játsszák. Beszélhetünk kispályás futballról, melyben 5+1 játékos alkot egy csapatot, vagy futsalról, amelyben 4+1 főből áll a csapat, de egyre népszerűbb a 3v3 játszandó ketrecfoci is. Mindnek megvannak a saját szabályai, melyek alapjául a nagypályás futball szolgál, azonban sok részletben merőben eltérnek attól. Ha szeretjük, amikor csapatban, együtt kell dolgoznunk a siker érdekében – és van némi labdaérzékünk –, akkor mindenképpen jó választás lehet a foci valamelyik kispályás változata. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
63
L
LIFESTYLE
Sokan úgy tekintenek rá, mint a sportra, amit a menedzserek űznek munka után. Azt ugyan nem állítjuk, hogy ebben nincs igazság, de azért érdemes közelebbről is megvizsgálni ezt a labdajátékot. Egy-egy elleni, illetve páros mérkőzés esetén két-két játékos játssza. Lényege, hogy egy apró, kemény gumilabdát kell úgy a falnak ütnünk, hogy amikor az visszapattan, ellenfelünk ne legyen képes ismét a falnak ütni. Persze ennél sokkal részletesebb szabályai is vannak ennek a sportnak, de figyelemfelkeltésnek legyen elég ennyi. A sportág történetét nem ismerjük pontosan, hiszen már nagyon régóta léteznek olyan játékok, amelyekben labdát kell a falnak ütni, vagy dobni, azonban a modern squash vélhetően egy angliai börtönből kezdte meg hódító útját. Sajnos népszerűségének egyik legnagyobb gátja, hogy a rendkívül dinamikus mozgás és a pálya sajátosságai miatt nehezen közvetíthető, illetve élvezhető a nézők számára. Nem úgy azoknak, akik játsszák, ugyanis rendkívül megerőltető tud lenni. Nagyon gyors reflexek, pontos szem–kéz koordináció és jó állóképesség kell ahhoz, hogy valaki végig tudjon játszani egy mérkőzést. Szinte minden fontos izomcsoportot át lehet mozgatni a squash segítségével, ez pedig nagyon jó választássá teszi, de pontosan ezért nagyon magas sérülésveszéllyel is járhat, amit gondos bemelegítéssel tudunk megelőzni.
EDZŐTEREM Ez talán a legnagyobb kategória, amit jelen cikkben megpróbálunk kifejteni, ebbe ugyanis rengeteg különböző sport besorolhatós. Nem is biztos, hogy szükség végigvenni mindet, ezért most egyszerűen a saját magunk által felállított sorrendben és teljesen önkényes alapon választunk ki párat. A férfiak nagy többsége az erőedzések miatt látogatja az edzőtermeket. Az erőedzések valamilyen ellenállást használnak ahhoz, hogy izom-összehúzódást érjenek el, ezáltal fejlesztve az erőt, az anaerob állóképességet és az izomzatot. Bár sokan úgy gondolják, hogy a súlyzókkal végzett erőedzés nem nagy kunszt, hiszen csak emelgetni kell a súlyokat, azonban – ahogy Arnold Schwarzenegger megfogalmazta egyszer – egész életünkben folyamatosan azt tanuljuk, hogyan emeljünk, mozdítsunk meg valamit úgy, hogy a lehető legtöbb izmot használjuk hozzá, így elkerülve, hogy megerőltessük magunkat vagy megsérüljünk. A testépítésben pedig az a nehéz, hogy meg kell tanulni, hogyan használjuk csak azt az izmot, amit éppen megdolgoztatnánk. Az erőedzések alkalmával (legyen az bármilyen típusú) nagyon nagy odafigyelést igényel megfelelő technikával végezni a gyakorlatokat, hiszen rendkívül könnyen lesérülhetünk.
ÚSZÁS Az úszás vélhetően egyidős az emberiséggel; több lelet is arra utal, hogy népszerű tevékenység volt már az ókorban is. Optimális mozgásforma, hiszen a víz által képzett felhajtóerő csökkenti az ízületekre ható terhelést, ugyanakkor a víz kellő ellenállást jelent ahhoz, hogy fárasztó, de nem túl megerőltető legyen a mozgás. Úszni minden évszakban lehet és jó is. Az úszásnemek is elég sokszínűek, melyek mind másképp dolgoztatják meg az izmokat. Némelyik technikát nem könnyű elsajátítani, de az alapokat bárki könnyedén megtanulhatja.
A háton úszás például minden szakember szerint kiváló hatással van a gerincre, javítja a tartást, és egy ülőmunkát végző ember számára ezek nagyon fontos érvek lehetnek, amikor mozgásformát választ. 64
PERSPECTIVE
gyakorlatokkal, olykor sérülést eredményezve. Ez különösen azokra igaz, akik nem szakértő edzővel gyakorolják a sportot, hanem otthon próbálkoznak az úgynevezett WOD-dal (workout of the day) vagyis a nap edzésével. A CrossFitet kipróbálni vágyóknak azt javasoljuk, hogy mindenképpen edzővel vágjanak bele a sportba, így a leghatékonyabb és legbiztonságosabb.
JÓGA A jóga a keleti bölcselet egy formája. Egy teljes rendszer, amely szellemi és testi részből áll. Több formája is létezik, melyekből nyugaton a hatha jóga terjed el, és amelynek testgyakorlataival, az ászanákkal általában magát a jógát is hajlamosak vagyunk azonosítani. Mi most ezt próbáljuk röviden bemutatni. A jóga e típusa a huszadik században vált különösen népszerűvé. Tartalmaz különböző test-, légző-, mentális és meditációs gyakorlatokat is. Számos tanulmány bizonyítja a jóga kedvező élettani hatásait, és annak ellenére, hogy hiányoznak belőle a gyors és intenzív mozdulatok, a magas fokú koncentráció és a pontos kivitelezés fontossága miatt fárasztó tevékenységről van szó.
CROSSFIT
RÚDFITNESZ
A CrossFitet Greg Glassman és Lauren Jenai alapította. Célja az volt, hogy olyan mozgásrendszert és filozófiát alakítsanak ki, amely a különböző sportágakból gyűjti össze a legfontosabb elemeket, egy, az eddigieknél hatékonyabb sportban egyesítve azokat. A különböző gyakorlatokat, melyek célja az erő és a kondíció növelése, illetve javítása, olyan sportokból emelték át, mint az aerobik, a súlyemelés, a saját testsúlyos, illetve súlyzós edzések. Alapvetően ezeket variáljuk az edzések során, melyeket nagy intenzitással kell végezni. Ellenzői általában pont ezt említik a CrossFit nagy hibájaként, hiszen az intenzitás növelése gyakran együtt jár a nem megfelelően kivitelezett
A rúdtánc kialakulása az 1920-as évekre tehető, amikor a vándorárusok és a hozzájuk csapódó előadóművészek szórakoztatták a közönséget. A vásárokon felállított sátrak közül az egyik az erotikus táncosoké volt, akik a sátrat tartó rudat használták, hogy megmutassák tánctudásukat. Ezt a show-t később az világ első rúdtáncoktatója, Fawnia Dietrich művészi szintre emelte. Fawnia amerikai táncosként és fitnesz-szakemberként dolgozott, de az ő nevéhez köthető az első rúdtáncóra edzőtermi oktatása is. Ekkor kezdték a „hétköznapi” nők is megismerni és elsajátítani ezt a sporttevékenységet, amely rendkívül szórakoztató a nézőközönség számára is. Magyarországra több mint egy évtizede érkezett meg a rúdfitnesz és kiegészítő óratípusai, melyeket egyre több nő – illetve sok férfi is – mindennapi élete, valamint sporttevékenysége részévé tett. Kortól, nemtől és erőnléttől függetlenül bármikor el lehet kezdeni. Erősíti az izmokat, fejleszti a koordinációs készséget, és növeli a hajlékonyságot.
Kép forrás: fantastic-pole.ch/info/
SQUASH
2015. szeptember
PERSPECTIVE
65
L
LIFESTYLE
Írta: Rátfai Gábor PM: Hogyan lesz valakiből vitorlázó sportember? BI: Van, akinél családi, van, akinél közösségi indíttatás áll a háttérben, de olyan is akad, akibe egyszer csak belehasít, hogy neki ez hiányzik az életéből, de általában fiatal korban szokott eldőlni minden. Van egy vitorlástáborunk, van egy kiválasztó táborunk, de az igazán kemény része csak ezt követően jön, hiszen vállalni kell az évi minimum 100-150 napos elkötelezettséget, és ez vonatkozik magára a vitorlázni kívánóra, illetve a családra is. Rengeteg munka és alázat szükséges a sporthoz, és természetesen technikai jellege miatt költsége is van, de a legfontosabb mindenképpen a befektetett munka. Ha valaki komolyan vitorlázik, legyen fegyelmezett, és akarjon sokat tenni azért, amit szeret. Nem csupán egy hobbiról van szó, hanem sokkal többről, ugyanakkor az itt megszerzett tudást a munkában is kamatoztatni lehet.
Perspective: Hogyan került kapcsolatba a vitorlázással, és milyen lépcsőfokokat járt be a klubban? Böröcz István: Már gyermekkoromban is két fő érdeklődési köröm volt, a hajók, és az erdő, de mivel már ekkor is vitorláztam, csak idő kérdése volt, hogy itt kössek ki. Mivel társadalmi szervezet vagyunk, eleinte még főállás mellett az utánpótlással foglalkoztam, ám jött az egyesület életében egy fordulópont, ami megújulással, fejlődéssel járt. Tudtuk, hogy ez úgy mehet végbe a legbiztonságosabban, ha szakmabeli intézi a beruházásokat, így öt éves határozott szerződéssel kezdtem neki a munkának, ám ennek már hét éve.
PM: Milyen bevételekből lehet fenntartani egy ilyen klubbot? BI: Alapvetően tagdíjbefizetésekből kellene fenntartani, de egyre inkább a vállalkozási bevételek felé megyünk, illetve Balatonfüred Városi Önkormányzatával is jó viszonyt ápolunk, ami egyébként történelmi kötelességünk, hiszen az 1867-es megalakulásunk idején elődeink is vagyoni alapokat teremtettek, illetve finanszírozták a város 66
PERSPECTIVE
Böröcz Istvánnal, az igen komoly történelmi múltra visszatekintő Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetőjével beszélgettünk múltról, jelenről, és jövőről.
PM: Verseny- vagy inkább szabadidősportról beszélünk? BI: A komoly versenysportolók az előbb említett idő és energia miatt lényegesen kevesebben vannak, így értelemszerűen a szabadidős réteg a nagyobb.
működését, ami most is így van. A Polgármester Úr szerint „a Balaton koronája Balatonfüred, és abban az ékkő a Balatonfüredi Yacht Club”. Komoly marketinget tudunk a város egyéb értékeihez hozzátenni, és bármi vizes dolog történik a településen, abban mi biztosan benne vagyunk. Több mint száz gyerek sportol nálunk, akik pénzbe kerülnek, de az emberi értékbe befektető réteg nem túl erős, mi azonban így is bennük látjuk a jövőt, ez a Club egyik küldetése.
PM: Számos sportágról tudunk, ahol a sokszor körülményes honi adminisztráció, és szabályozás nagymértékű többletfeladatot ró a tevékenységet végzőkre. A vitorlázással kapcsolatban mi a helyzet? BI: Vannak itt is gondok, de alapvetően élhetően és korrektül működik a rendszer. A legnagyobb gondot számunkra a Balatonra, mint zárt vízterületre vonatkozó korlátozások, illetve a motorcsónak-üzemeltetés jelentik. Egyrészt nagyon drága, másrészt 300 napba telik, mire megszerzi a vezetői engedélyt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az évek során sikerült viszonylag normális irányban alakítani a szabályozást, bár azt hozzá kell tenni, hogy ez a történelmi múltunkban már ki lett találva egyszer, csak közben volt néhány évtized, amit ki kell nőnünk.
PM: Most, hogy szóba kerültek a fiatalok, milyen téren formálja őket leginkább a vitorlázás? BI: Teljes mértékben matematikai alapú sportágról beszélünk, így aki vitorlázik, az általában jó gondolkodó, fegyelmezett, erős emberré válik, és ezt erősíti a tapasztalat is, miszerint akik itt kezdik gyerekként, később az életben is kiválóan megállják a helyüket, akár karrierről, akár családról legyen szó. Mindemellett tagjaink is figyelik a fiatalokat, igyekeznek terelgetni, támogatni őket, ami egyúttal egyfajta kiválasztási folyamatként is értelmezhető. Táborban egyébként évi 180-200 gyerek szokott megjelenni, akikből utána 15-16 marad úgy, hogy komolyan gondolja a rendszeres sportot, a versenyzést.
PM: Kikre, és mikre lehet leginkább büszke a BYC? BI: Jelenünkben a Vadnai testvérpárra mindenképpen, akik évek óta tartó tudatos családi „vállalkozás” révén nagyon komoly teljesítményt értek el, és ezt most már egyenletesen tartani is tudják. Említhetem még a táborozási rendszerünket, és azt, hogy nemzetközileg is elismertek vagyunk, amit jól példáz az, hogy 2013-ban mi rendezhettük a világ legnagyobb létszámú ifjúsági versenyét, mely óta évi több felkérést is kapunk. Mindez azt jelenti, hogy képesek vagyunk minőséget előállítani, de ehhez kell egy olyan közösség, ami mindenre talál megoldást, és az elmúlt évek alatt úgy építette fel a rendszert és a létesítményeket, hogy sokszor magam is egy pénzügyi csodának tartom az egészet. Itt mindenki mindenhez hozzátette a magáét. PM: Végezetül egy rövid választ kérnék. Mit nyújt a vitorlázás? BI: Önállóságot, fegyelmet, szabadságot, de ezt bárki megtapasztalhatja, aki ellátogat hozzánk, akár úgy, hogy csak bele szeretne kóstolni, akár úgy, hogy hosszabb távra tervez.
PM: Mit tegyenek azok, akik nem fiatalon jönnek rá, hogy a vitorlázás komolyan érdekli őket? BI: A felnőttek számára létezik háromnapos képzés kis hajóval, mely elég arra, hogy az alapokat elsajátítsák, de ha valaki hajóvezetői engedélyt szeretne, annak nagyjából egy hónappal kell számolnia, ám ez csak a papír, és sehol nincs a tapasztalat. Így az eljárás a gyakorlatban inkább az, hogy megteremtjük a lehetőségét annak, hogy rutinos emberek mellé kerüljön, és elsajátítsa azokat fogásokat, melyeket majd a későbbiekben maga is biztonsággal tud alkalmazni. 2015. szeptember
PERSPECTIVE
67
L
LIFESTYLE
Írta: Bátky Zoltán
A skot
whisky
AZ EGYETLEN SKÓT, AMIVEL
TILOS FUKARKODNI
68
PERSPECTIVE
Mindenki ismeri a skót vicceket, melyek szerint a szoknyás uraságok a fogukhoz verik a garast, és szűkmarkúan bánnak mindennel, amijük csak van. Nos, több skóciai utam alapján bátran állíthatom, hogy a fenti sztereotípia semmilyen szinten nem igaz, és még a szoknyát is csak pár száz éve „találták ki” mint nemzeti jelkép. Amiben pedig soha, semmilyen körülmények között nem fukarkodnak a helyiek, az a jó whisky, amire joggal büszke William Wallace népe.
Egy név, ezer íz A skótok azt mondják, nem is lehetne jobb körülményeket teremteni a skót vidéknél a jó whisky készítéséhez. Alföldek és felföldek, hegycsúcsok váltakoznak szinte egymás mellett, a változatos tájakon pedig szintén nagyon változatos whiskyk készülnek, épp ezért, aki azt mondja, hogy egy skót whiskyt megkóstolva ismerjük az összeset, orbitálisat lódít. Rendben, azért van közös jellemző, de ez igazából egy hivatalos meghatározás: skót whiskynek nevezhetjük azt a whiskyfajtát, amelyet Skóciában desztilláltak, és legalább három évig és egy napig érlelték tölgyfa hordóban. Egy kicsit bővebben az Egyesült Királyság Parlamentjének 2009es törvénye, az úgynevezett The Scotch Whisky Regulations az irányadó, melynek pontjait külön dobozban soroltuk fel. Ennyi tehát a közös halmaz, mégis, minden skót whiskynek jellemző, saját világa van. Eleve ott az alapanyag szerinti megkülönböztetés. Ha a nagy halmazoktól indulunk, akkor adott a házasítatlan (tehát keveretlen avagy tiszta) malátawhisky, a single malt, a hasonlóan házasítatlan gabonawhisky, a single grain, valamint a kevert fajták. Ezeken belül is vannak „alfejezetek”: a blended malt több lepárlóban készül, de csak malátából, a blended grain ugyanez gabona alapokon, végül a blended sotch egy vagy több single malt és single grain típus keveréke. A helyiek szerint a levegő az, ami igazán meghatározza egy skót whisky karakterét. A változatos helyi mikroklímákban ugyanis teljesen máshogy lép kölcsönhatásba a hordók falán keresztül a levegő és a belül nemesedő ital. Épp ezért egy szakértő számára sokat elárul az italról már az is, hogy,
milyen régióban készült, a hat fő területnek mind egyéni sajátosságai és hagyományai vannak. Speyside a szigetország „nyúlfüle” alatti, viszonylag kis régió, mégis itt található a lepárlók több mint fele. A hagyomány szerint ez A(!) skótwhisky-régió, akárcsak a brandy esetében Cognac vagy a hazai bornál Tokaj. Ezt a tájegységet veszi körül Highland, a skót felföld, a legnagyobb területű régió. Campbeltown egy történelmi whiskyterület Írország felé nyújtózva, mára sajnos egyre csökkenő számban működő lepárlóval. Islay, egy sziget Írország északnyugati csücskénél kilenc üzemével külön régiót alkot, míg az Islands az ös�szes többi szigetet (Orkney, Shetland és a Hebridák) foglalja magában. A Lowland Dél-Skócia nagy területe, bár itt csak három üzem dolgozik. Hogyan lesz a magokból mézszínű ital? Az első fázis a malátázás: a vízbe áztatott árpát csíráztatják, így olyan enzimek szabadulnak fel, melyek az árpában található keményítőket cukorrá bontják. Ezután füst segítségével szárítják a malátát – ettől kapja erősen érezhető, füstös ízét a skót whisky, amit legjobban akkor érezhetünk, ha egy tiszta ír whiskyt követően kóstoljuk meg. Egyes lepárlók tőzeget is adnak a tűzhöz, ami még erősebb ízhatást jelent. Ezután a szárított malátát (vagy gabonaszemeket) megszabadítják héjuktól, és forró vízben pépesíteni kezdik. A malátázáskor felszabaduló enzimek hatására először egy sűrű, cukros lé keletkezik, melyet lehűtve, élesztő hozzáadásával
2015. szeptember
PERSPECTIVE
69
L
• • •
ESZTÉTIKUS
LÁTHATATLAN
• • • • •
Skóciában működő lepárlóban készül vízből, malátázott árpából vagy más fajtájú, kizárólag egész gabonaszemekből Az alapanyagot ugyanebben a lepárlóban pépesítik Hozzáadott enzimek nélkül teszik erjeszthetővé Kizárólag élesztő hozzáadásával erjesztik Desztillálásakor kevesebb mint 94,8 térfogat-százalékos lesz Skóciában működő raktárakban érlelik legalább három évig, maximum 700 literes tölgyfa hordóban Csak az eredeti nyersanyagok és hagyományos módszerek által elért ízeket őrzi egyéb adalékok nélkül Víz és szeszkaramellek kivételével más adalékot nem használnak fel hozzá Alkoholtartalma legalább 40 százalék
HATÉKONY
•
karosszériavédelem
STONE-SHIELD®
AZ ANGOL TÖRVÉNYEK SZERINT SKÓT WHISKY AZ, AMELY MINDEN ALÁBBI FELTÉTELNEK MEGFELEL
bogárbecsapódás* erjesztenek tovább. E folyamat végén egy 5-7 százalék alkoholtartalmú „cefrét” kapnak, melynek állaga leginkább a nyers söréhez hasonló, és még nem igazán ajánlatos belekóstolni. A legtöbb skót whiskyt ezután kétszer lepárolják (kivéve a háromszor megpörgetett Auchentoshan és a két és félszer kezelt Springbank típusokat). A malátawhisky készítését gyakorlatilag kisüsti lepárlással folytatják, a cefrét az alkohol forráspontjáig hevítik, majd a hűtőcsőben lecsapatják. Az így nyert, körülbelül 20 százalékos alkoholtartalmú low wine-t szeszlepárlóba helyezik. Először egy, még toxikus előpárlat készül, majd eljutnak a hasznosítható középpárlatig, amit hordóba raknak érlelésre; ekkor még 65-70 százalékos alkoholtartalomnál jár az elegy. A maradék utópárlat szintén nem hasznosul közvetlenül, az előpárlattal együtt további desztillálásra küldik. A gabonaalapú whiskyket lepárlóoszlopban desztillálják, ami jóval olcsóbb a malátawhiskyhez használt több szakaszos, körülményesebb módszernél. Az utolsó fázis az érlelés, a szabályok szerint tölgyfából készült hordókban. Hagyományosan nem friss hordókat használnak, hanem olyanokat, amelyben már sherryt, vagy bourbon whiskyt érleltek, de akadnak üzemek, amelyek különleges módszereket alkalmaznak, például sörös vagy Kép forrása: pondertheirrelevant.com 70
PERSPECTIVE
portói mazsolaboros hordókban bíznak. Ettől az ital színe is változik: a sherrys hordókban sötétebb, vörösesebb, míg a bourbonhordókban mézes, sárgás színű végeredmény születik. Az érlelés során a párolgás következtében végül beáll a whisky végleges alkoholszázaléka, a veszteség pedig a folklór szerint az angyalok jussa.
repedés*
A legfinomabb palackposta A skót whisky hagyományosan az első hordóból kerül a palackokba. Kifejezetten új keletű módszer, hogy a porciózás előtt kis ideig külön hordóba helyezik, esetenként szeszkaramell adagolásával finomítják. A 40-46 százalékos alkoholtartalommal rendelkező, a hordóból azonnal palackozott, kész whisky a single, míg a különféle alapanyagok hozzákeverésével nyert válfaja a blended. Akadnak persze különlegességek, például az 50 vagy akár 60 százalékos, úgynevezett cask strength whiskyk, amelyek semmilyen finomítási eljáráson nem esnek át, ilyen esetben általában már a címkén jelzik a készítés körülményeit, és azt is, hány üveget palackoztak az adott hordóból. Újabb módszer a hűtve szűrt palackozás: fagypont környékére hűtik a whiskyt, és szűrőn eresztik át, ezzel leginkább az apró adalékanyagok miatti későbbi elhomályosodást előzik meg, de a szakértők szerint így elvesznek az igazán karakteres ízek is.
kőfelverődés* útszóró só* Télen-nyáron észrevétlenül védi autóját! *Ezeket a drágán javítható sérüléseket előzhetjük meg a STONE-SHIELD® technológia alkalmazásával. 06-1-466-6950;
[email protected]; www.autofolia.hu
LIFESTYLE
A felhozatal Nézzünk most pár jellegzetes skótwhisky-típust, hogy megvilágítsuk, mennyire különbözőek lehetnek a sokak fejében egyetlen nagy gyűjtőkategóriába sorolt italok. Jó hír, hogy míg néhány éve alig egy tucat fajta volt elérhető az országban, manapság már nem kell külföldre utaznunk egy-egy különlegesebb márka vagy kiadásért. Akadnak kifejezetten whiskyre specializálódó webshopok és boltok, amelyekben néha meglepő extrákat és ritkaságokat is fellelhetünk – ne is habozzunk kipróbálni őket!
I. Chivas Regal
Az egyik legnépszerűbb, általánosan is ismert prémium skót whisky, bár persze azért kommersznek továbbra sem nevezhetjük az ezüst dobozban árult, mézsárga italt. Blended típus, ráadásul olyannyira, hogy legismertebb fajtáját harmincnál is több alapwhiskyből keverik a XIX. század óta. Gyümölcsös, gazdag íze is a sok alapelem hozadéka, ivás után pedig enyhe dióaromát érezhetünk.
III. Ballantine’s
Az Edinburgh-ban alapított gyár terméke talán a leginkább közkeletű skót márka a prémium alatti kategóriában. Az üzem elsőként a ma is forgalmazott Ballantine’s Finest whiskyt gyártotta 1910-től, a blended variáns negyven különféle gabona- és malátawhisky elegye. Az egyre drágább, különféle érlelési időket jelölő fajták mellett kormegjelölés nélküli, limited változatban is kapható, újonnan pedig egy lime-héjjal ízesített, Brasil nevű kiadásuk is felbukkant, de ettől a cikk írója igyekszik elhatárolódni…
II. Aldbeg
Az Islay-szigeten működő lepárló a már említett tőzeges módszerrel készíti whiskyjeit, ezért azok íze még a skót mezőnyben is kiemelten füstösnek számít. Az általunk kóstolt, tízéves változaton külön feltüntették, hogy nem hűtve szűrt típus, így az ízek is sokkal karakteresebbek. Igaz, ha jeget teszünk bele, egyes alkotóelemek a pohár alján kiválhatnak, ez azonban a típusra jellemző élmény, és nem hiba. Ráadásul úgysem adunk jeget egy valamirevaló whiskyhez, inkább az italt és persze a poharat hűtjük. Az aldbeg utolsó kortya után ráadásul kakaó és sok-sok fűszer íze marad a nyelvünkön.
IV. Glenfiddich
Ami a blended whiskyben a Chivas, az a single malt kategóriában a Glenfiddich. A 12 éves alapmodell egyre népszerűbb, a máig családi tulajdonban lévő lepárló mára a single malt kategória „bezzeg üzeme” lett. Először a friss körteillat köszön ránk, majd támad a gazdag gyümölcsös íz egy kis fenyőaromával megspékelve, végül hosszan lecsengő, közepesen füstös utóízzel búcsúzik. Érdekes módon többen javasolják, hogy pár csepp (de nem több) tiszta ásványvíz még jobban kiemeli az ízeit.
V. Laphroaig
Ismét egy, az Islay-szigetről származó füstös, karakteres whisky, amely kissé olajos érzetű, illatában algás, tengeri jelleg is felbukkan, íze pedig nagyon hosszan lecsengő, tőzeges, jódos. Az italon kívül a gyártó különlegessége, hogy egy speciális akció keretében földet oszt a rajongóknak. Nem viccelünk. Amikor az alapítók felépítették lepárlójukat, meg kellett küzdeniük a hatóságokkal és a szomszédsággal a tiszta vízért, ezért megvették a környező területet. Ha valaki laphroaig whiskyt vásárol, és online vagy postai úton regisztrál, egy négyzetlábnyi föld birtokosa lesz az Islay-szigeten. A szimbolikus tulajdonlás mellett pedig egy bensőséges, egyedi közösség tagjává válik. Példaértékű marketingfogás.
VII. Glenfarclas
Az ízbeli súlyosság után jöjjön egy olyan márka, ami inkább értékében lehengerlő. A Family Cask 1955 nevű, limitált széria egy palackja ugyanis jelenleg körülbelül 1,2 millió forintba kerül. Nem csoda, a családi üzem specialitása, hogy 1952 és 1998 között lepárolt italokat hoz forgalomba, értelemszerűen igen óvatos példányszámban. A hazai forgalmazónál elérhető legdrágább változat az ‘55-ös párlású, 2013-ig hordóban lévő típus. A sherrys hordóból azonnal a palackba került ital a Speyside régióból származik, ezért kevéssé füstös, inkább a hosszú sherrys kezelés miatt tiszta, gyümölcsös ízvilágot ad annak, aki autó helyett inkább egy ilyen üvegre (és főleg annak tartalmára) ruházna be. Csak megnyugtatásul: az egy évvel későbbi, 1956-ban palackozott változat már „csak” 850 ezer forintba kerül.
VI. Lagavulin
Oké, az utolsó Islay-szigeti whisky, ígérjük. De a kelta, malomvölgyet jelentő szó alapján elnevezett lepárlójában olyan single malt készül, amelyből szabályosan nem tud eleget gyártani az üzem. Illatában a tőzeges alap mellett citrusokat és vaníliát is felfedezhetünk, színe a sherrys hordók miatt vörösbe hajló méz. Az Islay-italokra jellemző súlyosság mellett a Lagavulin krémes és citromos, friss ízeket is sző az összképbe, utóízként pedig egy csipet sót is felfedezhetünk, mintha a tengerparti szélben nyújtogatnánk a nyelvünket.
VIII. Yamazaki
Már a névből is érezhető, hogy bizony kakukktojáshoz érkeztünk. Igen, egy japán gyártóról van szó, tehát „hivatalosan” nem nevezhetjük skót whiskynek, azonban, mint sok más iparágban, itt is elérkezett az az állapot, amikor Japánban olyan másolatot készítenek valamiről, ami jobb, mint az eredeti. Tavaly például a Yamazaki Single Malt Sherry Cask megkapta a Jim Murray-féle 2015-ös whiskybiblia legnagyobb pontszámát, 97,5-öt. A Kiotó közelében működő lepárló vezetője, Takecuru Maszataka Glasgow-ban tanulta meg a whiskykészítés fortélyait, és ahogy Murray kiemeli, a gyár mostani kínálata igazi ébresztő lehet a tradicionális skót üzemek számára, akiknek nem szabad többé a múltba ragadva a babérokon ülniük, ha a világ túlsó felén ilyen kihívójuk akad. A Perspective legénységének több tagjának volt szerencséje többször elmerülni a Yamazaki sherrys hordóban érlelt, csodásan tiszta ízvilágú whiskyjének élvezetében, ezért csak megerősíteni tudjuk a furcsaságot: az egyik legjobb skót whisky mostanában Japánból érkezik.
Kép forrása: picturesocial.com 72
PERSPECTIVE
2015. szeptember
PERSPECTIVE
73
L
LIFESTYLE
Írta: Haraszi Tibor
Ízlésről értekezni közel olyan értelmetlen, mit vallásról, mert mindkét esetben parttalan vita kezdetét jelentheti egy-egy óvatlan kijelentés. Mi viszont ezt most megkockáztatjuk, amikor leírjuk, hogy a valaha gyártott egyik legszebb karóra lesz jelen írásunk tárgya. A Rolex egyértelműen a világ egyik legismertebb óramárkája. Modelljei messze nem tartoznak a legdrágábbak közé, és még csak nem is a legbonyolultabbak – a cég mindössze egyetlen szériájába (Daytona) szerelt például kronográfot –, de megbízhatóságuk és elegáns, trendteremtő tokjaik legalább annyira hozzájárultak az ismertséghez, mint a vállalat által végzett jótékonysági tevékenységek és különböző szponzorációk.
A vállalatot Hans Wilsdorf alapította 1908-ban Londonban, és csak 1919-ben, a magas angol export–import költségek miatt helyezte át székhelyét Genfbe. Ennek ellenére órái mindig is svájciak voltak, hiszen a szerkezeteket az első pillanattól kezdve az órák – és a csokoládé, no meg a sajtok – őshazájából rendelte, mindössze a tokozás gyártása történt Angliában. A márkához olyan mérföldkövek rendelhetők, mint például az első olyan karóra, amelynek automatikusan vált a dátumtárcsája (1945 Rolex Datejust), vagy az első, 100 méter mélységig vízálló búváróra (Rolex Submariner), amely 1953ban jelent meg. Ez utóbbi darab már az 1926-ban szabadalmaztatott Oyster tokozásban található – ez mind mai napig a cég vízálló modelljeinek összefoglaló márkaneve.
74
PERSPECTIVE
2015. szeptember
PERSPECTIVE
75
L
LIFESTYLE
Meg is érkeztünk írásunk alanyához, az Oyster legnagyobb és legkeményebb modelljéhez. A Deepsea hivatalos beceneve Sea-Dweller (tengerlakó), és a „legkeményebb” jelző nem a tokozására vonatkozik, hanem a merülési mélységére. A kereskedelemben kapható karórák közül ugyanis egy sem képes e szerkezethez hasonlóan magas nyomást elviselni. Mint az a számlapon is jól látható, a Deepsea 3900 méterel a vízfelszín alatt még tökéletesen funkcionál. Olyan mélységekben, ahova nagyon-nagyon kevés ember jut csak el, és az ő életben tartásukról is nagyon-nagyon komoly technológiának kell gondoskodnia.
Ezt egyébként 1960-ban Jacques Piccard egy picit még meg is fejelte, ugyanis Trieste nevű mélytengeri merülőhajója oldalára szerelt egy speciális Rolex Oystert, majd lemerült a Mariana-árokba. Ez a tengerszint alatt 10 916 métert jelent, és itt most gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy ebben a mélységben az óra minden egyes négyzetcentiméterére 1 tonna nyomás nehezedik. (Azóta megjelent egy speciális, 86 darabból álló Jacques Piccard-féle Deepsea kollekció, amely az egyetlen teljesen fekete Rolex a gyártó eddigi történetében). Egy óránál ez tényleg különleges, hiszen az ilyen mértékű erőhatásokat sokkal egyszerűbb és durvább szerkezetek is komolyan megsínylenék.
A héliumszelepről A héliumszelep a menőbb búvárórák házain szokott feltűnni, és érdekessége, hogy körülbelül annyi gyakorlati haszna van, mint a rácsnak egy tengeralattjáró ablakán. Lényege ugyanis a következő. A mélytengeri munkálatokhoz – még a robottechnológia előretörése előtt – úgynevezett búvárharangokat használtak, amelyekben a magas nyomás miatt az ott dolgozók oxigén és hélium keverékét lélegezték be. A hélium viszont magas nyomáson képes beszivárogni az óratestbe a fémen keresztül – a jelenséget diffúziónak hívják. Ez eddig még nem lenne olyan nagy baj, de amikor a munkások feljönnek a normális nyomású felszínre, az óra belsejében a hélium az eredeti térfogatára tágul, és szétnyomja a házat, amit a kívülről befelé ható nyomás elviselésére terveztek. Erre találták ki az automata héliumszelepet, amely kiengedi a felgyülemlett feszültséget, megóvva ezzel a szerkezet épségét. Nos, ha belegondolunk, hogy a Rolex-tulajdonosok milyen gyakorisággal fordulnak meg vajon egy működő búvárharangban, könnyen ráébredhetünk: e funkció valószínűleg a Breitling Emergency órák műholdas segélykérő szolgáltatásának kihasználtságával vetekedhet. Viszont nagyon menőn hangzik.
Tulajdonságok A Deepsea egy 44 milliméteres koronaátmérőjű acélházat kapott, 5 milliméter vastag zafírkristály üveggel és automata héliumszeleppel. Számlapja fekete, csakúgy, mint porcelán lünettája, amelyen a számok fehérek. Mutatói és a számlap órajelzései a megszokott zöldtől eltérően kék fényben foszforeszkálnak. Az acélszíj csatján egy fogasléces gyors-állítási lehetőség is található arra az esetre, ha mondjuk búvárruhánkra szeretnénk felvenni az órát. A szerkezet a Rolex 3135-ös, automata darabja. Maga az óra egy szokatlanul robusztus és nehéz darab, ezért vékonyabb csuklón kicsit furán fest, tömege pedig garantálja,
76
PERSPECTIVE
hogy egy pillanatig se felejtsük el, mit viselünk – szíjjal együtt ugyanis több mint 200 grammot nyom. Mérete miatt nem az a tipikus „öltönyóra”, mert egy feszesen szabott ing és zakó mandzsettáját nagyon eltorzíthatja, de smart casual dresszkód alatt nehéz olyan kiegészítőt találni, ami felvehetné a versenyt egy Deepsea által nyújtott érzéssel. Mindezért persze ki kell adnunk egy olcsóbb autó árának megfelelő összeget, de az ilyen eszközök vásárlóit ez általában nem zavarja. Egyrészt, mert nem olcsóbb autókkal járnak, másrészt pedig mert ezeket a szerkezeteket egy életre választják.
2015. szeptember
PERSPECTIVE
77
L
Okos technológia, okos város, Okos Jövő Innovációs Klaszter
Smart Future Forum – Okos Jövő Fórum 2015 9026 Győr, Egyetem tér 1. 2015. október 1-2., csütörtök-péntek www.okosjovokonferencia.hu
A világ energiaellátása jelentős átalakuláson megy keresztül, az infokommunikációs eszközök egyre nagyobb szerepet fognak betölteni a fogyasztók hatékonyabb és tisztább energiaellátásában. A trendek legfőbb mozgatórugói a szabályozás, a technológiai megoldások és az energiapiac előtt álló kihívások. Hazánkban nagyfokú együttműködésre van szükség az érintett piaci szereplők részéről annak érdekében, hogy tartani tudjuk a lépést az újonnan megjelenő technológiák fejlesztésében és bevezetésében élen járó országokkal. Ezen együttműködés létrejöttét segíti az Okos Jövő Innovációs Klaszter (OJIK), mely szakmai munkájával hangsúlyos szerepet kap az energetika jövőjét meghatározó okos hálózati technológiák hazai fejlesztésében és elterjesztésében, valamint platformot ad az érintett piaci szereplők és iparágak megközelítéseinek és tapasztalatainak megosztására. Az új megoldások középpontjában az ún. intelligens hálózat koncepció áll, amelynek lényege, hogy az okos mérők becsatolásával egy, a korábbiaknál sokkal dinamikusabb hálózat menedzsmentet lehet megvalósítani. Az információs és kommunikációs technológiák segítségével, a fogyasztók szokásairól gyűjtött információk felhasználása automatikusan képes növelni a szolgáltatói hálózat hatékonyságát, megbízhatóságát, gazdaságosságát illetve fenntarthatóságát. A klaszter Magyarországon, illetve a Közép-kelet-európai Régióban támogatja a párbeszéd és az együttműködés útjainak kialakítását az okos mérési és okos hálózati technológiák elterjesztése, illetve előnyeinek minél teljesebb kihasználása terén. Ennek érdekében az OJIK aktív kommunikációt folytat, szakmai eseményeket szervez, illetve a szélesebb, nem szakmai közvélemény körében is ismeretterjesztő tevékenységet végez. A klaszter elősegíti az okos méréssel és okos hálózatokkal kapcsolatos nemzetközi legjobb gyakorlatok átvételét, többek között a technológiai megbízhatóság, a hatékonyság, az adatbiztonság és a felhasználási lehetőségek kialakítása terén. Támogatja az értéklánc minden szereplőjét az okos hálózati technológiák kutatásában és az eredmények hasznosításában. Az Okos Jövő Innovációs Klaszter üzletépítő közösségként segíti tagjait abban, hogy az okos mérési és okos hálózati technológiák telepítésével kapcsolatosan együttműködéseket, projekteket, konzorciumokat tudjanak kialakítani, valamint elősegíti a tagi együttműködések finanszírozási feltételeinek megteremtését. A klaszter közvetítő tevékenységével segíti a tagok erőforrásainak összekapcsolódását.
Smart Future Forum 2015
LIFESTYLE
Az Okos Jövő Innovációs Klaszter kiemelt feladatának tekinti egy olyan információs platform kialakítását, ahol a megcélzott szakterület, az okos mérés és az okos hálózat technológiáinak fejlesztésében, elterjesztésében és működtetésében érdekelt szereplők kapcsolatot teremthetnek egymással, szakmai párbeszéd alakul ki az együtt gondolkodás és tapasztalatcsere útján. Ennek egyrészről a havi rendszerességgel megtartott klubestek adnak otthont, másrészről a klaszter által évente szervezett „Okos Jövő Fórum” elnevezésű konferencia biztosít lehetőséget. Az idei, „SMART Future Forum – Okos Jövő Fórum 2015” konferencia – amelynek társszervezője a győri Széchenyi István Egyetem – fő célja, egy olyan tudományos platform létrehozása, ahol az okos energetikai hálózatok terjedésével, fejlesztésével, társadalmi elfogadottságának növelésével foglalkozó szervezetek, cégek mellett egy intelligens megoldásokkal, szolgáltatásokkal létrejövő smart city kialakításának és működtetésének megvalósítási feltételei kerülnek színtérre.
Az Okos Jövő Fórum 2015 fővédnöke: Áder János köztársasági elnök Védnöke: Kara Ákos államtitkár
Violet
Piano
TECHNOLÓGIA ÉS TRADÍCIÓ
A zongora mindig is az egyik alaphangszer volt, amelyen zeneszerzők generációi alkották meg a remekműveiket. Emellett a legsokoldalúbban használható hangszerként bárok, szórakozóhelyek, „hangulatfelelőse” is legtöbbször a zongorista, aki egyaránt képes lebilincselő játékával elbűvölni, a hallgatóságát, vagy óvatos háttérzenével kellemes hangulatot varázsolni egy beszélgetéshez, kártyapartihoz, vagy egy vadnyugati lövöldözéshez. Ezt a hangszert gondolták újra a Violet Piano tervezői, amikor terméküket megalkották. A Violet Piano ugyanis egy kézi gyártású iparművészeti alkotás, amely magas minőségű anyagokból készül kiváló szakemberek segítségével. Minden egyes hangszer teljesen személyre szabott, hiszen egyedi megrendelésre egyedi gyártást végzünk különleges technikai eljárásokkal Több mint százéves tradícióval rendelkező különleges és világszínvonalú termékeket helyezünk el a zongora testében. A Violet Piano előnye a húros hangszerekkel szemben hogy sokkal több egyedi hangzás érhető el a segítségével, nem kell hangolni, cserélhető a billentyűzete, hordozható, mérete igény szerint variálható, így könnyedén elhelyezhető
nem csak szállodákban, hanem yachtokon és repülőgépeken is. A házba épített betétek variálhatóak, cserélhetőek, így az alapmodellhez képest markánsan eltérő design kialakítása is elképzelhető. A Violet Piano a világon egyedülálló prémium termék és mint ilyen, szabadalmi oltalom alatt áll. (x)
2015. szeptember
PERSPECTIVE
81
L
Kép forrás: www.ringdna.com
www.volkswagen.hu HÍREK, ÚJDONSÁGOK
KÖVETKEZŐ SZÁM: 2015. DECEMBER
SALES
AKÁR 939 KM BOXKIÁLLÁS NÉLKÜL.
Az új Golf GTE. 204 LE és mindössze 35 g/km CO2-kibocsátás.* A gyorsaság új formája. A Volkswagen első plug-in hibridje dinamikus, mint egy GTI és tiszta üzemű, mint egy elektromos Golf. Hatótávolsága 939 km, amelyből akár 50 km-t is tisztán elektromos hajtással képes megtenni, végsebessége 222 km/h, míg 0-ról 100 km/h-ra 7,6 másodperc alatt gyorsul fel!
*Az új Golf GTE kombinált átlagfogyasztása: 1,5–1,7 l/100 km, energiafogyasztása: 11,4–12,4 kWh/100 km, CO2-kibocsátása: 35–39 g/km. A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmazhat.
H
84
PERSPECTIVE