Közpolitikai reformok és korlátaik

PDSU Faculty of Political Sciences and International Relations

Pro Deo State University PDSU ON LINE PUBLISHERS DEPARTMENT

Pétervári Zsolt

Közpolitikai reformok és korlátaik TANULMÁNY


ELECTRONIC EDITION

1


Second edition © Pro Deo State University Faculty of Political Sciences and International Relations Department of European Studies Pétervári Zsolt 2012. (First edition: Csizmadia Ervin - Pétervári Zsolt - Szentpéteri Nagy Richard: Körbezárt politika (L'Harmattan Kiadó, 2008. Budapest) Elemzések a jelenkor Magyarországáról V. fejezet) Published by the On Line Publishers Department of Pro Deo State University 7, Pulaski Street, Auburn New York 13021 United States of America ® Registration Number: KMFAP-PDSU 2012/09 – 06. All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in a retrieval system, or transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording or otherwise, without prior permission of the publishers.

2


A kormány és az ellenzék gazdasági programjának értelmezésére egyaránt törekvő, elemzői szempontrendszerrel ellentétben a közpolitikai reformok értékelésénél kizárólag a kormányzati intézkedéssorozat irányát, tendenciáját értékeljük. Mindezt azért, mert a második Gyurcsány-kabinet létrejöttétől kezdve a szakpolitikai reformok végrehajtásának programjában vélte felfedezni legitimációja alapjait, míg az ellenzék vezető ereje gyökeresen szemben állva a kormány policy-típusú működésével (a korábbi évekhez hasonlóan) 2007 egészében (is) politics-alapon politizált. Vagyis koncepcionális szakpolitikai kérdésekben a tavalyi év során többé-kevésbé érdektelenséget tanúsított. A kabinetnek az államháztartási részrendszerek átalakítását célzó törekvései alapvetően pozitívnak tekinthetők, azonban a reformok mindegyikének végrehajtása során éreztette hatását a kormány csekély bizalmi tőkéjének ténye. Mindez a szakpolitikai átalakítások szempontjából különösen hosszúra nyúlt 2007-es év egészében behatárolta a közpolitikai reformok sikeres végrehajtásának lehetőségét. Az őszödi circulus vitiosus című fejezetben részletesen bemutatott problémakör, a társadalmi-bizalmi háttér szinte teljes hiányáról tanúskodik. Az alábbi fejezetben a 2007-ben zajló közpolitikai reformok mindegyikét (államigazgatás, egészségügy, közoktatás, agrárium) értékeljük, a végrehajtás gyorsasága, a részeredmények eddigi tapasztalatai, valamint a fent említett társadalmi-bizalmi háttér megléte szempontjából. A rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtized során regnáló kormányok mindegyikének programjában szerepelt a költségvetési reform ígérete, azonban mondvacsinált vagy nagyon is létező okokból egyikük sem valósította meg azt. Az első demokratikus választások eredményeként felálló koalíció a rendszerváltási folyamat súlya alatt, a második a pénzügyi stabilizáció égető 3


szükségszerűsége okán nem látott hozzá, a 98 és 2002 közötti jobbközép és az azt felváltó két (azonos pártösszetételű) balközép kabinet ellenben a társadalmi feszültségek kiéleződése miatti félelmében halogatta megkezdését. A 2006ban hivatalba lépő második Gyurcsány-kormány a magas államháztartási hiányszint következtében a pénzügyi válság küszöbén álló nemzetgazdaság további finanszírozhatóságának érdekében megindította az államháztartási részrendszerek reformját. Az ország modernizációja szempontjából megkerülhetetlen államreform kiterjed az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás szférájára, valamint érinti a mezőgazdaság finanszírozási rendszerének és termelési szerkezetének átalakítását is. Azonban a pénzügyi válsághelyzetben indított, távlati felzárkózási célokat szolgáló, reformfolyamat eszközeit tekintve összekeveredik a költségvetési kiigazítás rövidtávú, fiskális szükségszerűségével. Mindez rövidtávon elsősorban nem az egyes államháztartási részrendszerek magasabb színvonalú működését eredményezi, hanem a belőlük történő forráskivonás általi költségvetési stabilizációt. Az alábbi fejezetben a közpolitikai reformfolyamat megindításának történelmi érdeme és (kidolgozatlanságából fakadó) jelentős hiányosságának kettősségét próbáljuk láttatni; ennek érdekében elemezzük a kormánypártok és a vezető ellenzéki erő 2006-os választási programját, valamint az az óta született kormányzati, ellenzéki és civil szakpolitikai terveket. Emellett nagy hangsúlyt helyezünk a reformfolyamat jelenlegi nemzetközi körülményeire és hazai előzményeire egyaránt. Az államigazgatási reform koncepciója és hatásai A központi államigazgatási szervek intézményi és hatásköri átszervezése, működésük megváltoztatása 4


közvetlenül hat ki a törvényhozás folyamatára és annak minőségére. Hazánk EU-csatlakozását követően a közigazgatás nem változott meg az új igényeknek és elvárásoknak megfelelően sem intézményrendszerének struktúrája, sem a döntési mechanizmusa tekintetében. A második Gyurcsány-kormány koncepciója szerint az állam és közigazgatás átalakítása az egyik legszükségesebb feladat az EU-integráció előnyeinek kiaknázása szempontjából. A Gyurcsány-féle reform kiindulópontja szerint a modernizációra érett állami alrendszerek közül leginkább a közigazgatás működik (nemzetközi összehasonlításban) alacsony hatékonysággal és pazarlóan a közösségi erőforrásokkal, az intézményrendszeren belüli érdekellentétek és lobbiérdekek hátráltatják, vagy akadályozzák meg a mindenkori reformokat. Az államigazgatás átszervezésével párhuzamosan a közigazgatás átalakítását is tervbe vette a balközép koalíció, azonban az ellenzék elzárkózása miatt lemondott az önkormányzati rendszer kétharmados törvénymódosítást igénylő reformjáról. A kistérségi társulások létrejöttének (és hatáskörük bővülésének) financiális eszközökkel történő elősegítését leszámítva e téren nem zajlott le számottevő változás a kormányváltás óta, amiből következően az alábbi alfejezet kizárólag az államigazgatási struktúra kormányzati átalakításával foglalkozik. A magyar államigazgatás reformjának elodázhatatlan szükségszerűségét a rendszerváltás óta tényként kezelte a politikai elit többsége, azonban a végrehajtás hogyanjának kérdésében és aktualitásának megítélésében az elmúlt másfél évtizedben mindvégig megoszlott a parlamenti erők álláspontja. Az MSZP 2006-os választási programja az államigazgatás reformja kapcsán a háttérszervezetek számának csökkentését, a működési zavarok elhárítását, a költséges és felesleges kiszervezési gyakorlat megszüntetését sorolta fel. A várható létszámleépítésre a feladatalapú foglalkoztatás és a 5


teljesítményösztönző juttatási rendszer kialakításának terve utal. A program mindössze általánosságban fogalmazta meg a közszolgálat modernizációjának kérdését: gyorsabb, olcsóbb és politikamentes államigazgatást ígért a baloldali szavazóknak (MSZP, 2006: 17). Az SZDSZ a kisebb, ésszerűbb, átláthatóbb, egyszerűbb jelzőkkel felvázolt állam-koncepciójával párhuzamosan képviselte az adócsökkentés ügyét. Ezért a liberális párt programja radikálisabb és konkrétabb bürokrácialeépítési elemeket tartalmazott, mint szocialista koalíciós társáé: kisebb létszámú közigazgatás, kevesebb közigazgatási szint, az országos hatáskörű szervek számának harmadára történő csökkentése, elektronikus ügyintézés, hálózatokba szervezett intézményrendszer (SZDSZ, 2006: 161–162). A Fidesz választási programja nem részletezte a párt államigazgatással kapcsolatos álláspontját, azonban gazdasági fejezetének középpontjában a bürokrácia leépítése állt, mint a járulékcsökkentési elképzelések fedezete. A kormányprogram, melynek gerincét az államreformról szóló fejezet alkotja, teljes egészében tartalmazza a két kormánypárt (egyébként is számos párhuzamossággal rendelkező) államigazgatási programját: a minisztériumok, a dekoncentrált szervek, az országos hatáskörű hivatalok számának jelentős csökkentése; számottevő létszámleépítés, a területi államigazgatási szervek régiós integrálása (ezen belül a közigazgatási hivatalok regionális átszervezése). A szolgáltató közigazgatás megvalósítását ígérő dokumentum mindemellett kormányzati ügyfélszolgálati központok létrehozását, és az elektronikus ügyintézés fejlesztését is tartalmazta (Kormányprogram, 2006: 8–10). Az Új Egyensúly Program államháztartásihiánycsökkentő elemei között is szerepelt a központi államigazgatás GDP-arányos költségének csökkentése, és az intézményrendszer ebből következő átalakítása. A 6


makrogazdasági stabilizációt szolgáló tervezet elsősorban a dekoncentrált szervek regionális összevonása révén kívánta kiküszöbölni a korábbról örökölt párhuzamosságokat, és csökkenteni a vezetői szintek számát. A konvergenciaprogram ehhez kapcsolódva a költséghatékonyság és a teljesítményelv alapján működő, kevesebb szervezettel és kisebb létszámmal tevékenykedő közigazgatás létrehozásának célját tartalmazza; a program külön kiemeli a központi közigazgatás létszámának csökkentését (Konvergenciaprogram, 2006: 6). A kormány 2007-es munkaterve előirányozta a legfontosabb adminisztratív terhek csökkentését dereguláció révén, valamint az elektronikus ügyintézés kialakításához szükséges jogszabályváltozások kidolgozását. Ezzel párhuzamosan a koalíció a közszolgálati előmeneteli rendszer megváltoztatása és a személyi állomány javítása terén is előrehaladást tervezett. Külön hangsúlyt helyeztek a szöveg írói a regionális közigazgatási hivatalok megerősítésére, valamint az állami vagyongazdálkodási rendszer átalakítására (vagyis a tulajdonosi joggyakorlók számának csökkentésére és a vagyonkezelési stratégia kidolgozására (Munkaterv, 2007: 5, 12–13). A kormányprogramnak és a munkatervnek megfelelően költséghatékonysági szempontok alapján az idei év során teljes egészében megvalósult az államigazgatás háttérfunkcióinak központosítása: egy szervezetben vonták össze a közbeszerzés, a pályáztatás, a könyvelés, az informatika, az ügyfélszolgálat, az üzemeltetés és a protokollszervezés részterületeit. Emellett szigorodtak a vezető köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok; befejeződött a dekoncentrált szervek regionális átszervezésének, valamint a vezetői szintek csökkentésének folyamata központi és területi szinten egyaránt. Az év folyamán a kormány lezárta az állami vagyongazdálkodási rendszer reformját is. A számos korábban megyei szervezet regionális összevonása (pl. Munkaügyi Központ, ANTSZ, 7


APEH, Magyar Államkincstár, Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság) közül alkotmányos aggályok következtében egyedül az önkormányzatok feletti ellenőrzési jogkört (és nem a közigazgatási hivatalok átszervezését) érintő vált kétségessé. A tavaly elindított és az idén lezárult racionalizálás végeredményeként a központi államigazgatásban dolgozók létszáma 5,5%-kal csökkent, a közszféra GDP-arányos működési költségei 1,5%-kal alatta maradnak a 2006-os szintnek. Ezen belül a felsővezetői státusok száma felére süllyedt, a minisztériumok alkalmazásában álló hivatalnokoké pedig több mint 20%-kal. Továbbá a központi költségvetési szervezeteknél foglalkoztatottak létszáma idén 16 ezer fővel csökkent. 2007.-ben a Kormányzati Személyügyi Központ a minisztériumokban bevezette a teljesítményértékelési rendszert (TÉR), amely a kormányzati várakozások szerint a teljesítményelvű közszféra alapjait teremti meg. A kormányzat az NFT 2-nek köszönhetően döntően uniós forrásból 140 milliárd forint (továbbképzési, ügyfélszolgálati, adatbázisbővítési és informatikai) fejlesztést tervez megvalósítani a közszférában az elkövetkezendő hét évben az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Fejlesztése Operatív Program keretében (Kormányjelentés, 2007: 25–31, 34). A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) habár alapvetően vonta kétségbe az államreform ideológiai hátterét, különös tekintettel az államigazgatási reform létszám-leépítési elemeire, konstruktív módon viszonyult a változásokhoz. Idei tevékenységének fókuszában állásvesztő tagjainak átképzési, részfoglalkoztatási, elő-nyugdíjazási lehetőségei álltak. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében számos végkielégítési kedvezmény szempont kormányzati elfogadtatásával hozzájárult a reform negatív hatásainak tompításához. Emellett a szakszervezet több szociális 8


szempontot képes volt érvényesíteni a leépítésekkel kapcsolatos egyeztetések során (pl. az 50 év feletti munkavállalók, vagy a gyermekeiket egyedül nevelő szülők esetében). A Fidesz az országgyűlési választásokat követően (korábbi bürokrácia ellenes programjának világképével radikálisan szembehelyezkedve) váratlanul a közszolgálatban dolgozók oldalára állt. A Jövőnk c. vitairat az államigazgatási reformot mindössze a fiskális megszorítások miatti kormányzati létszámcsökkentésként definiálja, annak koncepcionális jellegét és modernizációs célját negligálja. Nemzetközi összehasonlításra hivatkozva tényként állapítja meg, hogy a teljes lakossághoz viszonyítva hazánk rendelkezik a legkisebb állami szférák egyikével. A párt, 2007. decemberében kiadott, Erős Magyarország c. programjában is hitet tesz a takarékos, de erős állam modellje mellett, amin a koncepció kidolgozói olyan államot értenek, amely a vállalkozó kedvű csoportok akadályait elhárítja, és a rászorulókat támogatja. Az ellenzék szerint a rövidtávú fiskális költségvetési szemlélet és a piaci érdekek elsődlegességét valló neoliberális ideológia mentén kidolgozott reformfolyamat akadályozza a valóban szükséges (de általa soha nem definiált) változások megvalósítását. Képviselői hangsúlyozzák, hogy az EU a decentralizáció útját követeli meg a tagállamoktól és a hatékonyságot, de nem ír elő kötelező modelleket a közszolgáltatások terén. A Fidesz álláspontja szerint a menedzserszemléletű közszolgálat csak kormányzati kampány szlogen, mely mögött a magas államháztartási hiány csökkentésének érdeke húzódik meg. Az ellenzék az állami szférában dolgozók magas száma miatt az egzisztenciálisan fenyegetett, reformellenes protesztszavazók megnyerésére törekszik, melynek kapcsán könnyen támaszkodhat az államelvű posztszocialista értékrendre és modernizáció-kritikus történeti hagyományokra egyaránt. 9


A jelenleg zajló, másfél éve indított államigazgatási reform több korábbi reform-koncepcióra épít. Verebélyi Imre közigazgatás-fejlesztési kormánybiztosként 1996-ban kiadott egy vitaanyagot, melyben a központi közigazgatás (és hozzá erősen kapcsolódóan) a kormány átszervezésének modelljét dolgozta ki. A Medgyessy-kabinet alatt megrendelt Sárközy Tamás-féle reformjavaslat, melynek mentén a jelenlegi változások is jelentős részben haladnak, alapvetően a piacgazdaság szolgálatában álló, a piaci elvárásoknak megfelelő „menedzsertípusú” államigazgatást kívánt létrehozni. A gyurcsányi államigazgatási reform a korszerűnek mondott menedzsmenteszközöket állítja a koncepció középpontjába, vagyis az üzleti életből átemelt módszerekkel, valamint onnan áthozott szakemberekkel próbálja modernizálni a közszolgáltatások teljes körét, bennük az államigazgatással is. A bürokratikus szervezeti struktúrák egyszerűsítése, a felesleges párhuzamosságok és szervezeti burjánzás megszüntetése a rendszerváltás óta minden kormány programjában szerepelt. A másfél éve tartó átalakítássorozatból eddig a költséghatékonyságon túlmenően kizárólag a vezetői szintek csökkentése, a nagyarányú leépítés és néhány minisztérium összevonása valósult meg. A reformból rövidtávon a kormányzati döntési mechanizmust összezavaró, a jogszabály-előkészítés szakmai minőségét rontó, a lakossági ügyvitelt lassító átszervezés képe bontakozik ki. A közszolgálat reformjának várható pozitívumai az NFT 2 keretében megvalósuló fejlesztésekkel együtt a kormányciklus utolsó harmadánál előbb előreláthatóan nem képes a lakosság számára is érzékelhető pozitív változásokat előidézni. Az egészségügy reformál(l)ása A ígéretéhez

2006-ban újraválasztott Gyurcsány-kormány híven hozzákezdett a magyar egészségügy 10


gyökeres, vagyis a biztosítási és az ellátási oldalt egyaránt érintő, átalakításához. Alábbi elemzésünkben nyomon követjük az elmúlt másfél év során született egészségügyi döntések sorát, emellett nemzetközi tapasztalatok tükrében értékeljük a kabinet év végén elfogadott egészségbiztosítási koncepcióját, és elhelyezzük azt a kormányzati reformfolyamat egészében. A kormányprogram és a kabinet 2007-es munkatervének összehasonlítása után mérleget vonunk, mennyiben teljesültek (vagy módosultak) a kitűzött célok és ígéretek. Az elemzés egészében nagy hangsúlyt helyezünk az ellenzék, valamint a érdekképviseleti és civil szervezetek alternatív koncepciójára. A tavaly májusában ismételten hivatalba lépő szociálliberális kormány Új Magyarország címet viselő programja az első Gyurcsány-kabinet 100 lépés programjának konzekvens folytatásként lett meghirdetve. Az ismételten hatalomra jutó balközép pártok a következő ciklus államreformjának középpontjába (többek között) az egészségügyi rendszer átfogó megújítását állították. Ennek szellemében meghirdették a biztosítási alapon működő egészségügy szabályozási, felügyeleti, pénzügyi és működési feltételeinek 2007 végéig történő intézményi kialakítását. Ezt követően válik lehetővé a biztosítási alapon működő egészségügy létrehozása, melynek érdekében először is meg kell határozni azon minimális szolgáltatások körét, amelyekre mindenki (biztosítási jogviszony nélkül is) jogosult, illetve azokat is, amelyekre nem terjed ki a kötelező egészségbiztosítás. Emellett elkerülhetetlen a járulékfizetés nyilvántartási – és ellenőrzési rendszerének átalakítása. Ennek érdekében 2008-tól a kormány az EU-konform egészségbiztosítási kártya bevezetését ígérte, aminek segítségével elektronikusan nyilvántarthatóvá és nyomon követhetővé váltak volna az alapellátásban igénybe vett szolgáltatások is. A kormány terve szerint 2008-ra az 11


infrastruktúra fejlesztésével olyan magas színvonalú egészségügyi intézményrendszert alakít ki, amely a kapacitásokat a szükségletekhez igazítja, arányos és egyenlő, magas színvonalú ellátást biztosít. A kormányprogram emellett tartalmazta a társadalom biztonságát szolgáló közegészségügyi, járványügyi, és élelmiszerbiztonsági tevékenységek megerősítését, valamint az Országos Mentőszolgálat fejlesztését. 2007 februárjában közreadott kormányzati ütemterv (A Magyar Köztársaság kormányának munkaterve 2007) az idei évre vonatkozóan konkretizálta a Gyurcsány-kabinet e szakpolitikát érintő tervezett döntéseit. A Munkatervben a reform minden tervezett eleméhez csatolva van annak célja, felelős minisztériuma vagy kormányzati szerve és kidolgozásának (illetve végrehajtásának) határideje. Ezek közül néhányat csak cím szerint említünk: a népegészségügyi program újragondolása, kiterjesztése; egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakítása; ügyelet szabályozása. Az alábbiakban az egészségügyi koncepció néhány fajsúlyosabb, a reform egészének jellegére rávilágító, elemét részletezzük. Az egyik ilyen Az egészségügyi ellátások kistérségi szintű sztenderdjeinek kialakítása munkacímet viseli. Ennek célja, hogy a meglévő forrásból – a meglévő kapacitások terhére – jobb, hatékonyabb és hosszú távon fenntartható struktúrát kell létrehozni, amely növeli az ellátás minőségét, és minél többek számára biztosítja a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést. Kidolgozásának határideje március. A másik fontos terv Az egészségügyi szolgáltatók gazdaságosabb, hatékonyabb, átláthatóbb működésének elősegítése. Mivel ma egy egészségügyi szolgáltatónál a gazdálkodás csak bizonyos mértékig ellenőrzött, és korlátozottan kérhető számon, olyan elemekkel kell tehát bővíteni az ellenőrzést és a működést – mint például könyvvizsgáló alkalmazásának kötelezővé tétele, felügyelő-bizottság működése –, melyek ellenőrizhetőbbé és 12


átláthatóbbá teszik a rendszert. Azonban a legjelentősebb a biztosítói modellválasztás koncepciója, amely kidolgozásának határideje ugyan úgy április, mint az előbb említetté, de még tanulmányom írásának időpontjában sem lehet pontosan tudni pontos részleteit – de erről majd később. Mindenestre a megfogalmazott cél szerint olyan társadalombiztosítási modell választása a feladat, amellyel a meglévő forrásokból a legjobb minőséget lehet elérni, egyben biztosítja az igazságos hozzáférést, továbbá összhangban van a nemzeti kockázatközösség elvével. Az eddigiekben közölt tervek egy része a második Gyurcsány-kormány egy éve alatt elindult a megvalósítás útján. Minderről a Beszámoló a kormány egyéves munkájáról című összefoglalás tájékoztatja a közvéleményt. A kormányzat a beszámoló szerint sok tekintetben sikert könyvelhet el: meghatározásra került a biztosítási alapján járó egészségügyi szolgáltatások köre, szélesedett a járulékfizetők köre és a járulékfizetés alapja, megkezdődött a jogosultságok ellenőrzése, januárban létrejött az Egészségbiztosítási Felügyelet. Az alapellátás pontos meghatározása azonban elmarad, a felhozott példák alapján pedig feltételezhető – mivel pontos számokat az írás nem közöl –, hogy például a járulékfizetők köre csupán csekély mértékben emelkedhetett. Külön elemzés foglalkozik az ellenzék vezető ereje által gyakran támadott, a Fidesz népszavazási kezdeményezésének középpontjában álló, vizitdíjjal és kórházi napidíjjal. A kormány szerint így többletpénz került az egészségügybe, a betegek is „vásárlói” lettek az egészségügyi szolgáltatásoknak, ha csupán méltányos és jelképessel összegről van is szó. A tanulmány szerint a vizitdíj következtében 10-20%-kal mérséklődött a Magyarországon kiemelkedően és indokolatlanul magas orvos–beteg találkozások száma, és megtörtént az első lépés a hálapénz visszaszorítására. Novemberi adatok igazolják, hogy ugyanakkor a megerősíteni 13


kívánt háziorvosi rendelések száma is ugyan olyan mértékben esett vissza, mint a kórházi látogatásoké, azaz nem sikerült a háziorvosi és kórházi látogatások arányát az előbbi javára dönteni. 2007 januárjában lépett hatályba a gyógyszergazdaságossági törvény, aminek látható eredménye, hogy április elsejétől 1200 készítmény ára csökkent átlagosan 16%kal és 500 terméké nőtt átlagosan 6%-kal. Az adatok alapján ez a lépés a gyógyszerkasszának 15-20 milliárd, a betegeknek évente 10 milliárd forint megtakarítással jár. Mind a kormányprogramban, mind az ez év februári munkatervben szerepel egy új, korszerű intézményhálózat kialakítására, az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó ígéret. Ez ténylegesen leépítés formájában valósult meg: a 173 kórház közül 6-ban teljesen megszűnt a fekvőbeteg-ellátás, 12-ben aktív ellátás helyett a jövőben csak krónikus, illetve rehabilitációs tevékenységet végeznek, és 33 olyan kórház van, amelyik továbbra is végez aktív, de a korábbinál szűkebb szakmacsoportokat. Az intézkedések következményeképpen fölgyorsulhat a már 2006 nyarán javallott magántőkebeszivárgás a szolgáltatói oldalba. 2007 áprilisától folyik a kórházi ágyak számának racionalizálása: 26%-kal csökkent az aktív kórházi ágyak száma, de ezen belül 35%-kal emelkedett a krónikus, rehabilitációs és ápolási ágyak száma. Az átszervezésnek köszönhetően 20%-kal emelkedett az egy aktív kórházi ágyra jutó, 7%-kal pedig a krónikus és rehabilitációs ellátásban az egy ágyra jutó finanszírozás összege. A már tárgyalt munkaterv így fogalmaz: „A kormány egyértelmű szándéka, hogy a szükséges reformokat okos párbeszédben, közös gondolkodás eredményeként alakítsa ki. E munka nélkülözhetetlen előfeltétele azonban, hogy az átalakításra szoruló, meghatározott területek vonatkozásában a kormány koncepcióalkotó, szabad problémafelvető és elveket, irányokat, célokat megszabó előkészítő megfontolásokat 14


dolgozhasson ki, majd ezeket bocsássa széleskörű vitára.” Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról ez a vita elmaradt. Bár Horváth Ágnes egészségügyi miniszter parlamenti expozéjában másként vélekedik: „Előttünk fekszik az egészségbiztosítási rendszerről megalkotott, a koalíciós pártok szakértői által hosszas tárgyalások alatt kialakított, minden érintett szakmai és társadalmi szervezettel egyeztetett törvényjavaslat.” Az elmúlt év sztrájkjainak sora figyelmezteti a kormányzó elitet arra, nem volt valódi társadalmi párbeszéd erről a kérdésről. A szakmai szervezetek egyet nem értés jelzi az is, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal egy alternatív törvénytervezetet tett le az asztalra. Az alternatív tervezet értelmében: a Nemzeti Társadalmi Egészségbiztosítási Intézetre átkeresztelt (a munkaadói, a munkavállalói és az állami oldal által együttesen ellenőrzött) OEP reformjának köszönhetően fennmaradna az egységes állami biztosítási rendszer. Mivel a tervezet alapelvei teljes mértékben egybevágnak a Fidesz elképzeléseivel, a legnagyobb ellenzéki párt benyújtotta azt a parlamentnek. Összességében megállapítható, hogy a másfél éve indított egészségügyi reform megvalósuló elemei közül a lakosság számára elsősorban a hátrányosak érzékelhetők: a kórházakra kiszabott teljesítményvolumen-korlát; az ÁNTSZ leépítése; az egyre növekvő várólisták; számos kórház és osztály bezárása illetve összevonása. Az ellátórendszer 90-óta halogatott átszervezésének és a kapacitások racionalizálásának köszönhető költségvetési-pénzügyi megtakarítás, habár számottevő, az állampolgárok többsége (az egészségügy szolgáltatási színvonalának – vélhetően átmeneti – csökkenése miatt) negligálja annak jelentőségét. Mindeközben az egészségügyi reform lényegi, vagyis a biztosítási oldalt érintő reformja még nem vette kezdetét. Annak ellenére, hogy az év végén (váratlanul csekély kormánypárti ellenkezés mellett) megszavazta a koalíciós többség a biztosítási pénztárakról 15


szóló törvényt, annak gyakorlati megvalósulása, főként a Magyar Orvosi Kamara bejelentett ellenállása miatt, bizonyossággal nem prognosztizálható. Közoktatás és versenyképesség A 2007-es esztendő az oktatási rendszer szempontjából újdonságok sorával zárult: miközben az év folyamán a közbeszédet elsősorban a tandíj-vita uralta, valamint ahhoz szorosan kapcsolódva az ellenzék vezető erejének népszavazási kezdeményezése, addig a színfalak mögött jelentős változások zajlottak le. Az előző szociálliberális kormány időszakában végleg lezárult a felsőoktatási intézmények integrációjának folyamata, valamint a Bolognai-rendszer átvétele. Mindebből következően az elmúlt másfél év oktatási szakpolitikáját az egyetemi és főiskolai szféra finanszírozásának egésze szempontjából nem számottevő Fejlesztési Részhozzájárulás bevezetését leszámítva a felsőoktatást alapvetően meghatározó kormányzati döntés idén nem született. Ezzel szemben az ország közoktatási rendszerének átszervezése (ezen belül is a szakképzés átalakítása) révén hazánk versenyképességét hosszú távra megalapozó reformfolyamatot indított el a balközép kabinet. Mint ismeretes, Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas az iskolák közötti színvonalbeli eltérés. A legújabb PISA-felmérés szerint a magyar iskolások két, egymástól egyértelműen elválasztható csoportra oszthatók családi hátterük, iskolájuk és teljesítményük alapján. Míg a megfelelő háttérrel rendelkező, nagyobb településen található iskolákba járó gyerekek tanulmányi teljesítménye az európai élvonalat képes megközelíteni, az alacsony státusú társadalmi csoportokhoz tartozó, hátrányos helyzetű településen tanuló fiatalok kifejezetten gyenge eredményt produkálnak. Sajnos ez 16


utóbbi negatív adat nem újkeletű: hazánk e téren több mint két évtizede folyamatosan romló mutatókkal rendelkezik a PISAvizsgálatok tanúsága szerint. Mivel az oktatás esélyegyenlőség-teremtő szerepe bizonyítottan kulcsfontosságú az egyén későbbi munkaerőpiaci – és az ország hosszú távú gazdasági versenyképesség szempontjából. A Gyurcsány-kabinet a kormányprogram szellemében vélhetőleg ebből kiindulva látott hozzá 2007 elején az alapfokú oktatás és a szakképzés rendszerének átalakításához. A kormányprogram szerint a kistelepüléseken kívánatos az általános iskolák alsó tagozatainak megőrzése, a felső tagozatokat viszont össze kell vonni a hatékonyság növelése érdekében, emellett az esélyegyenlőség növelése végett a kormányprogram tervezte a beiskolázási körzetek átrajzolását. A program felül kívánta vizsgálni a pedagógusok bérezését, az elvégzett munka arányában nagyobb differenciálást megcélozva. A program értelmében a kormány egy szakiskolai fejlesztési programot indított el, melynek keretében az eddigi tizenhat Térségi Integrált Szakképző Központ mellé még 3035 ilyen intézmény kialakítását látott hozzá. (A ciklus végére a kormány tervei szerint a szakiskolai tanulók négyötöde már ilyen integrált iskolában tanulna.) Az ellenzék, a szakmai és civil szervezetek élesen bírálták a kormány elképzeléseit: a Fidesz a Jövőnk programban ellenezte a kisiskolák bezárását és a centralizált szakképző központok létrehozását. A májusi vitairat ugyan konkrétan nem beszél a falusi iskolák fenntartásáról, azonban tényként szögezi le: a vidéki kisiskolák bezárása a kistelepülések elsorvadásához vezet. Emellett az ellenzéki szakpolitikai támadások sarokköve a felesleges és költséges eszközbeszerzések folyamatos bírálata (pl. az iskolák digitális táblákkal való felszerelésének 40 milliárdos tétele). A nagyobbik ellenzéki párt elutasította a szakképző intézetek létrehozását is, mert szerintük a túl nagy oktatási 17


intézményekben a leghátrányosabb helyzetű családok gyermekei nem kapják meg a pedagógiai módszerek számukra alapvetően fontos személyre szabott alkalmazását. A költségvetés oktatásra fordított tételeinek (a Konvergencia Programban szereplő) GDP-arányos csökkentését pedig abból kiindulva nem támogatja az ellenzék, hogy a hosszabb oktatási idő ellensúlyozza a kisebb gyereklétszámot, így a forrásokat nem lehet csökkenteni. A civil társadalom nagy része is egyértelműen elutasította a közoktatás átalakítását. A legtöbbet a Védegylet tett a szakmai alternatíva képviselete terén: megszervezve az Élőlánc a kisiskolákért programot, valamint országos gyűjtést indított a kisiskolák támogatásának érdekében. A Védegylet érvelése szerint azért kell fenntartani a kistelepülési iskolákat, mert vidéken több a hátrányos helyzetű gyermek, akik elengedhetetlenül igénylik a tehetséggondozó, felzárkóztató programok helyben történő biztosítását. Emellett a többségében alacsony jövedelmű falusi családokra újabb terhet róna a települési iskola áthelyezése (az egyébként is emelkedő közlekedési költségek) okán. A Védegylet (a civil szervezetek többségével karöltve) a központosított, „modernizált” iskola nem pótolhatja a helyi intézményt közösségszervezési és (értelmiségi) normaadó szempontból, ezért kizárólag az önkéntes iskola-társulások létrejöttét tartja elfogadhatónak. A kényszerített társulások esetében valóban fennáll annak veszélye, hogy a kistérségi társulás központjának eleve erősebb lobbyhelyzetben lévő önkormányzata saját iskolája számára aránytalanul több forrást juttat a gyengébb pozíciójú (tehát amúgy is hátrányosabb helyzetben lévő) kistérségi iskolák és települések kárára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a kormányzati intézkedések közül elsősorban a tagjait leginkább érintő kötelező pedagógusi óraszám-emelés ellen tiltakozott. A szakszervezet szerint a kötelező óraszám 18


emelésére kizárólag állások megszüntetése érdekében volt szükség, a döntés mögött semmilyen egyéb koncepcionális elképzelés nem húzódik meg, valamint a reform ezen eleme automatikusan vonja maga után a pedagógusok túlterheltségének további emelkedését és az oktatás színvonalának csökkenését. A PDSZ a legnagyobb oktatási érdekképviseletként (a civil és ellenzéki véleményekkel összhangban) az iskolák erőltetett integrációjának tervezetét a kezdetektől fogva ellenezte szociális és esélyegyenlőségi szempontjait hangsúlyozva. Az oktatás hatékonyságát mérő szakértők sem voltak egyöntetűen megelégedve a kormány elképzeléseivel. Egy tavaly megjelent szakértői elemzés (Csapó Benő – Fazekas Károly – Kertesi Gábor – Köllő János – Varga Júlia: A foglalkoztatás növelése nem lehetséges a közoktatás átfogó megújítása nélkül. In Élet és Irodalom, 2006. november 17.) érvelése szerint az oktatásba – és tágabb értelemben a humán tőkébe – való befektetés (közgazdaságilag is számszerűsíthető módon) messze magasabb közösségi megtérülési rátát eredményez, mint az infrastrukturális beruházások. A tanulmány szerint a szegény rétegek gyenge színvonalú és igényeikhez nem alkalmazkodó képzése hosszú távon tartósítja azok kiemelkedően alacsony foglalkoztatási szintjét. Megoldást kizárólag az oktatási rendszerbe irányított nagy összegű állami beruházás jelentene. Egy, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben készült, 2005-es tanulmány (Hermann Zoltán: A falusi kisiskolák és a méretgazdaságossággal összefüggő hatékonyságveszteségek) pedig azt mutatta ki, hogy bár a kis iskolák fajlagos működési költsége nagyobb, mint a nagy intézményeké, országos szinten mégis csekély többletkiadással jár ezeknek az iskoláknak a fenntartása. Ráadásul a továbbtanulási adatok alapján a kisiskolák hasonlóan hatékonyak, mint a nagyobb vidéki oktatási intézmények; különbség a falusi és városi iskolák 19


között van, de a legfontosabb tényező itt a gyerekek eltérő szociális háttere. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a közoktatás hatékonysági problémáinak forrását alapvetően nem a falusi kis iskolák jelentik. Az ellenzéki és civil tiltakozások ellenére a kormány kitartott programja mellett, és a nyár alatt jelentősen megváltoztatta az általános iskolai oktatás, ill. a szakképzés feltételeit. Ezek szerint a nyolc osztállyal (kb. 120 gyermekkel) nem rendelkező települések általános iskoláit financiális eszközökkel társulásra ösztönzik, ami ahhoz vezet, hogy a – tervek szerint modernizálandó – központi iskolába fognak járni a környék gyerekei. Az alapkvótán felüli többletforrásokat a kistérségi társulások osztják el, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel az önálló iskoláját megtartani kívánó, de elegendő gyerekkel nem rendelkező önkormányzatot. Az idei év folyamán a szakképzést is centralizálta a kormány a térségi integrált szakképző központok létrehozásával. A kormány azonban nemcsak a szakiskolákat kényszerítette társulásra, hanem a szakképzési programok irányítását regionális szintű szakképzési bizottságok kezébe helyezte. Ezen átalakítások hosszú távú hatásai egyelőre nyilván nem ismertek, egy ilyen léptékű beavatkozás hosszú távú hatásait legkorábban hat-nyolc év múlva lehet mérni. Becslések szerint kb. 800 településen nincs elegendő gyerek az önálló általános iskola fenntartásához, tehát ezek az intézmények voltak kénytelenek iskolatársulást létrehozni. Számtalan kistelepülésen bezárt az általános iskola felső tagozata, sok helyen pedig az összes gyereket más település iskolájába kellett íratni az egész helyi oktatási intézmény bezárása miatt. Sok vidéki városban és Budapesten is osztályokat, iskolákat vontak össze. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szeptember elejei, azóta nem frissített adatai szerint az általános iskolák átalakítása miatt mintegy 9000 pedagógust kellett állásából elbocsátani, és 456 oktatási 20


intézmény szűnt meg. A közhiedelemmel szemben elsősorban nem a legkisebb településeket érinti az iskolák átszervezése. A hetvenes évek rossz emlékű szocialista körzetesítési politikája ugyanis már bezárta a legkisebb falvak iskoláit. A jelenlegi átalakítás leginkább az 500–1000 lelkes településeket érinti. Jellemzően hátrányos helyzetű, elöregedett lakosságú településekről van szó, ahonnan a fiatalok elvándorlása már elkezdődött. Ezekben a falvakban – leginkább ÉszakMagyarországról és a Délnyugat-Dunántúlról van szó – csak akkor van elég gyerek, ha a településen nagyszámú cigány lakosság is él. Ilyen településeken az önkormányzatoknak gyakran akkor sincs elég pénze az iskola fenntartására, ha lenne elég gyerek. Ez történt Mátraszőlősön is, országos botrányt kiváltva, amikor az önkormányzat nem akarta üzemeltetni a zömben roma gyerekek által látogatott helyi iskolát. Az iskolaösszevonások és -bezárások negatív hatásait kompenzálandó, a kormány iskolafejlesztési programba kezdett, hogy a megmaradt iskolák épületeit, infrastruktúráját fejlesszék, ill. az oktatási eszközöket korszerűsítsék, azonban ezek többsége még tervezési fázisban van: nem hallani felújított iskolákról, modernizált szakiskolai központokról. Mint az egészségügyi és az államigazgatási reform esetében is láthatjuk, az oktatási rendszer idei (alapvetően a közoktatást érintő) változásai a szavazók számára mindeddig elsősorban a negatívumok terén jelentkeztek. A várhatóan az NFT 2 keretében végrehajtott iskola-felújítási – és eszközbeszerzési program pozitívumai legkorábban a ciklus második felében jelentkezhetnek; ráadásul a szakképzés regionális szintű centralizációja túlzott bürokratizálódáshoz vezethet. Mindebből következően kétségesnek tűnik, hogy a szakképzési intézmény-hálózat átalakításának programja elérie célját, és azok a valós munkaerőpiaci igényeknek megfelelően képzik majd a gazdaság fejlődéséhez 21


elengedhetetlenül szükséges szakmunkásokat. Az álláspontunk szerint a közoktatási rendszer (különösen az intézményhálózatra ható) átalakításának elindítása a második Gyurcsány-kormány bátor közpolitikai döntése volt, azonban a gazdasági – társadalmi versenyképesség szempontjából 2007 folyamán nem járt számottevő eredménnyel. Konszenzus és természeti csapás: az agrárium tavalyi éve A hazai agrárszektorban zajló jelentős változások látszólag eltörpülnek a 2007-es év kormányzati reformjainak árnyékában, azonban az EU egészét érintő mezőgazdasági változások keretei között értelmezve látható, a magyar agrárpolitika célkitűzéseinek újrafogalmazása történt meg a tavalyi év folyamán a kormányzati szakpolitika részéről. Mindez a két vezető parlamenti párt között (kimondatlanul is) formálódó agráriumi konszenzus miatt egyedülálló a jelenlegi magyar politikai életben. A szektor átalakításának hazai folyamatát alapvetően külső tényezők generálják: a környezetszennyezésből eredő globális klímaváltozás jelensége, és a természeti csapások agrárgazdasági következményei miatt a (már öt éve zajló) KAP-reform felülvizsgálásának folyamata. Az EU közös agrárpolitikájának (KAP) az Agenda 2000-ben megfogalmazott és 2003-ban elindított reformját a 2008-as esztendő folyamán felülvizsgálja az Európai Bizottság, mert a 27 tagúvá bővülő közösség megnövekedett keretei, valamint az elmúlt időszak gyors változásai szükségessé teszik mindezt. Mariann Fischer Boel mezőgazdasági – és vidékfejlesztési biztos tervezete elsősorban a közvetlen támogatási rendszert kívánja egyszerűsíteni és hatékonyabbá tenni. Boel egyértelműen a megváltozott tényezőkre reagált kezdeményezésével: a bioüzemanyag-gyártás elterjedése, valamint a néhol 22


csapadékot, néhol aszályt okozó megváltozott éghajlati körülmények miatt ugrásszerűen emelkedő élelmiszerkereslet következtében az eredetileg hat tagállam agráriumára kidolgozott KAP-rendszer megkezdett és elkerülhetetlen átalakítási programját kívánja módosítani. A Boel-féle (az unión belül egyre inkább konszenzuálissá váló) reform a KAP eredetileg tervezett átalakításához képest a támogatási rendszer egészét a jelenlegi termelés alapú támogatási szisztémától nagyobb mértékben közelítené az átalány alapú finanszírozás felé, ami a termelés és a támogatás jelentősebb arányú szétválasztását fogja eredményezni. A támogatási rendszer (WTO-konform) átalakítása amellett, hogy várhatóan az EU-agrárium elmúlt évtized során elszenvedett világpiaci pozícióvesztésének ellensúlyozását eredményezi, leginkább a közepes méretű gazdaságok számára lesz kedvező az agrárpiac nagy és kis szereplőinek kárára, valamint az állattenyésztőket preferálja a gyümölcstermesztők és a bortermelők rovására. A legnagyobb agrárüzemek akár 45%-os támogatáscsökkenést is elkönyvelhetnének, amivel párhuzamosan a javaslat az EU által nyújtott támogatásra való jogosultsághoz szükséges minimális földterület-mennyiség növelését irányozza elő, amely mellett minden támogatásban részesülő agrárgazdaságnak teljesítenie kell majd az úgynevezett kölcsönös megfeleltetési előírásokat (vagyis az állatjóléti, növény-egészségügyi és környezetvédelmi EU-előírások összességét). A mezőgazdasági termékek iránti kereslet fokozódását, illetve az élelmiszer- és takarmányárak ugrásszerű emelkedését elsősorban a kötelező területpihentetés szabályának eltörlésével (amiből adódóan 1,6–2,9 millió hektár kerülne vissza művelésbe, és évi 10 millió tonnával növekedne az EU gabonatermelése), valamint a tejkvóták fokozatos emelésével (és 2015-ös végleges eltörlésükkel) kezelné a javaslat. A közvetlen kifizetések arányát a jelenleg 23


5000 eurónál magasabb összegű támogatásban részesülő nagygazdaságok esetében csökkentenék, és a megtakarított forrásokat átirányítanák az uniós költségvetés vidékfejlesztési fejezetébe, ami ennek köszönhetően 2013-ra az EU büdzsé jelenlegi 5%-os szintjéről 13%-osra bővülne. Az uniós szinten pozitív, hazánkban azonban finanszírozási bizonytalanságot okozó, versenyképesség-javító változások a magyar agrárpolitikát is lépéskényszerbe hozták. A tavalyi év első felében még nagyrészt a reform negatívumai éreztették hatásukat Közép-Európa egészében, így hazánkban is: a KAP átalakításának tervezete a régi „15-ök” esetében (Franciaországot leszámítva) könnyen konszenzuális állásponttá tudott válni, mivel ezen államok agráriuma országuk munkaerejének mindössze 1-3%-át foglalkoztatja átlagosan. Ezzel szemben a 2004-et követően csatlakozó 12 tagország egyikében sem volna lehetséges megrázkódtatás nélkül végrehajtani a közös agrárpolitika változásait, mert együttvéve 6 millió főfoglalkozású, és legalább annyi önellátásra berendezkedő agrártermelő él a térségben; a rendszerváltást követő számottevő termeléscsökkenés ellenére a lengyel és a magyar agrárium még mindig jelentős termelési kapacitással rendelkezik. Az év második felében a kontinens nyugati részét érintő csapadékos időjárás, és a Kárpát-medencét sújtó szárazság miatt Európa-szerte jelentősen csökkenő agrárgazdasági kibocsátás a rövidtávú nehézségek ellenére kedvező alkalmat teremtett a magyar agrárvezetés számára, hogy módosítsa az ország mezőgazdasági stratégiáját, és (elsősorban Franciaországgal karöltve) közösségi szinten is sikerrel képviselje azt. A KAP-reform 2000 körüli kidolgozásakor az európai mezőgazdaság több évtizedes túltermelési válságának kezelésé állt a Bizottság törekvéseinek középpontjában. Azonban a megváltozott körülményekre való tekintettel a Bizottság (legalábbis ideiglenesen) a 24


mezőgazdasági termelés emelkedését kívánja ösztönözni; mindehhez a magyar agrárvezetés gyorsan alkalmazkodott. Gráf József elképzelései hazánkban szokatlan módon megértésre találtak a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek és az ellenzék soraiban: az agrárminiszter a tavaszi fagykárt és a nyári aszályt követő gazdatüntetések mindegyikét konszenzuális megállapodással volt képes hatástalanítani. Gráf érdeme, hogy évtizedes rögzültségéből kimozdította a hazai agrárium helyzetéről folytatott szakpolitikai vitát: a magyar mezőgazdaság alapvető strukturális hátrányának a fejlettebb EU tagállamok agrárszférájához képest nem a birtokszerkezet aránytalanságait (vagyis a nagybirtokok és a kisgazdaságok által tulajdonolt termőföldek rossz arányát) tekinti, hanem az állattenyésztés csekély mértékét a gabonatermeléshez képest, valamint az egy hektárra vetített alacsony termelőeszköz-értéket (ami például a francia szint harmada és az osztrák egyötöde). Az agrártárca a főbb mezőgazdasági szereplőket tömörítő Agrárgazdasági Tanáccsal összhangban a hazai agrárium termelési potenciáljának nem teljeskörű kihasználtságát állapítja meg, amely helyzetet az ágazati aránytalanságok felszámolása útján lát megoldhatónak. Vagyis az állattenyésztésnek távlatilag az ágazati kibocsátás felét kell biztosítania, emellett az agrárökológia lehetőségei sem teljes egészében kiaknázottak. A magyar mezőgazdaság távlati kilátásait javítja, hogy a bioetanol-termelés elterjedése miatt az elmúlt másfél évtizedben ciklikusan visszatérő gabonapiaci túltermelési válság újbóli megjelenése nem valószínű. Habár az állattenyésztési ágazatok pozícióinak javítása terén részeredmények mutatkoznak (pl. megállt a sertésállomány csökkenésének tendenciája), összességében a mutatók eddig még nem igazolták vissza a tárca célkitűzésének sikerét. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a 2007–2013 közötti uniós költségvetési ciklusban 25


hazánkba érkező, a magyar mezőgazdaságot és vidékfejlesztést szolgáló, 1300 milliárd forintot az agrárkormányzat Brüsszel célkitűzéseivel összhangban a vidékfejlesztés preferálásával kívánja felhasználni. Habár az AVOP és a SAPARD forrásainak elapadása miatt a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépberuházások szintje nem éri el a 2005-ös szintet Magyarországon, az uniós fejlesztési forrásoknak köszönhetően a kormányzati ciklus hátralévő éveiben e téren javulás prognosztizálható. Az ország két vezető politikai ereje és a számottevő ágazati érdekképviseletek között az agrárium helyzetének és fejlesztési stratégiájának tekintetében kialakult már-már konszenzuális állapot távlati meglétét rövidtávon két folyamat veszélyezteti: az egyszerűsített területalapú támogatási formáról az összevont gazdaságtámogatási rendszerre (SPS) való áttérés várható nehézségei, valamint a külföldiek és a belföldi jogi személyek földtulajdonlásának kérdése. Az előbbi következtében az uniós kifizetések mindössze 3-4%-a fog kötelezően vagy választhatóan meghatározott agráriumi ágazatokhoz kötődni; a pályázati rendszer radikális átalakítása automatikusan nehézségekkel jár a hazai gazdálkodók körében is, amit az ellenzék (a vidéki társadalom növekvő EU-szkepticizmusának szavazatokra konvertálása jegyében) kihasználhat belpolitikai érdekeinek megfelelően. Azonban a második folyamat sokkal nagyobb potenciális feszültségforrást rejt magában: az agrárkormányzat törekvései iránt többé-kevésbé lojalitást mutató ágazati érdekvédelmi szervezetek mindegyike merev (és egymásétól is különböző) álláspontot képvisel a földtulajdonlás kérdésében. A Magyar Agrárkamara nemzeti vidékpolitikai stratégia megalkotását szorgalmazza a magyar termőföld védelmének érdekében (mert értékelésük szerint a kabinet munkájában nem jelenik meg kellő hangsúllyal a probléma). A két legjelentősebb agrár-érdekképviselet gyökeresen eltérő 26


álláspontot jelenít meg: a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) vezetése bejelentette, hogy a kérdésben semmilyen engedmény megtételére nem hajlandó, ezzel szemben a mezőgazdasági nagyüzemeket tömörítő MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége) a nagyrészt bérelt földön tevékenykedő belföldi társas vállalkozások földtulajdonhoz juttatását szorgalmazza. Az „agrárbéke” fenntartása érdekében a Gyurcsány-kabinet a 2011-ig érvényes földvásárlási moratórium három éves meghosszabbítását kívánja elérni, azonban Brüsszel szándékait ismerve e kormányzati célkitűzésnek csekély realitása van. A magyar agrárszféra 2007-es állapotát vizsgálva megállapíthatjuk, a magyar agrárkormányzat sikerrel kapcsolódott be a KAP-reform felülvizsgálatát is tartalmazó uniós mezőgazdasági változások folyamatába. A hazai agrárium átalakítása az egymással párhuzamosan futó közpolitikai reformok közül a legjelentősebbnek tekinthető, mert egy (a GDP-arányos súlyából két évtizede folyamatosan vesztő) válságágazat egészét úgy pozícionálta a szerkezeti reform irányába, hogy közben annak számottevő szereplőivel konszenzusos megállapodások mentén működött együtt. A közpolitikai reformok mindegyike (talán az e tekintetben speciális helyzetben lévő agráriumot leszámítva) azonos eredményekkel és negatívumokkal rendelkezik. Álláspontunk szerint az elosztórendszerek átalakításának (párhuzamosan zajló!) megindítása már önmagában a kormányzat történelmi jelentőségű eredményének tekinthető, azonban a reformfolyamat legnagyobb hiátusa annak egészét veszélyezteti: a közpolitikai átalakítások iránti társadalmi – bizalmi tőke csekély megléte automatikusan az ellenzék vezető erejének (a társadalmi passzív ellenállás hagyományára építő) reformellenes irányvonalát erősíti. 27


A közpolitikai reformok területe 2007 egészében szinte kizárólag kormányzati politikai terep maradt. A Magyar Demokrata Fórum, habár elvben reformpártinak vallja magát, kidolgozott szakpolitikai koncepciók híján és számottevő intellektuális háttér hiányában (az egészségügyi reformot leszámítva) nem képes jelentős szakpolitikai alternatívák felvázolására. A Fidesz–MPSZ érzékelve a rendszerátalakító intézkedések népszerűtlenségét, és a balközép kabinet számottevő szakpolitikai előnyét, a tavalyi év során a hazai közbeszédet igyekezett a politika emocionális térfelére vezetni a kabinet által uralt, (talán túlzottan is) racionális síkról.

28

Közpolitikai reformok és korlátaik

Recommend Documents