KUTATÁSI JELENTÉS Kárpátalja megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai szakember ellátottságának felmérése, fejlesztése

HU0013/NA/49

„Egységes határrégiós turisztikai kínálatfejlesztés”

A Nyíregyházi Főiskola „Egységes határrégiós turisztikai kínálatfejlesztés” (HU0013/NA/49) című pályázata keretében készült

KUTATÁSI JELENTÉS Kárpátalja megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai szakember ellátottságának felmérése, fejlesztése

EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmus Magyar kormányzati társfinanszírozás

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja humán erőforrásainak állapota, a turisztikai képzés helyzete és a szakember-ellátottság szükségletei

Dr. Hanusz Árpád – Dr. Kókai Sándor

„Egységes határrégiós turisztikai kínálatfejlesztés” HU0013/NA/49

2009. december 10.

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ...........................................................................................................................3 2. A humánerőforrás-fejlesztés aspektusai ..........................................................................4 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye demográfiai viszonyai ..................................................7 3.1. A népesség számának alakulása............................................................................8 3.2. A népesség főbb demográfiai viszonyai a megyében 1941-2006 között ..............10 4. Az emberi erőforrások fejlettségének differenciái Sz.-Sz.-B. megyében ......................29 5. Kárpátalja demográfiai viszonyai 1945-2001 ................................................................44 5.1. A népességszám alakulása..................................................................................46 5.2. Születések, halálozások, természetes szaporodás ................................................48 5.3. Migrációs folyamatok.........................................................................................52 5.4. A lakosság nemi és életkori összetételének változásai.........................................54 5.5. Az etnikai szerkezet alakulása ............................................................................56 5.6. Kárpátalja demográfiai helyzete a 2001. évi népszámlálás adatainak tükrében....62 6. Kárpátalja humán erőforrásainak jelenlegi helyzete ....................................................68 6.1. Gazdasági aktivitás-foglalkozási szerkezet .........................................................69 6.2. Iskolai végzettség változásai...............................................................................71 6.3. Az iskolai végzettség nemek szerinti megoszlása ...............................................72 6.4. Az iskolai végzettség térbeli különbségei ...........................................................73 6.5. Munkaerő-ellátottság és munkanélküliség ..........................................................78 6.6. Munkahelyi ingázás............................................................................................79 6.7. Lakásviszonyok..................................................................................................80 7. Kárpátalja humanerőforrásainak képzési lehetőségei ..................................................82 7.1. Felsőoktatási intézmények..................................................................................82 7.2. A kárpátaljai felsőoktatás nyelvi és nemzetiségi megoszlása...............................85 7.3. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola .............................................88 7.3.1. A főiskola beiskolázási körzete................................................................90 7.4. Oktatási célú vándorlások Kárpátalján................................................................99 8. SWOT-analízis a kárpátaljai humánerőforrás-képzésről...........................................102 8.1. Előnyök, hátrányok, erősségek és gyengeségek ................................................102 8.2. Prioritások, fejlesztési célok .............................................................................107 9. Felhasznált irodalom ...................................................................................................110

2

1. Bevezetés A turizmus világszerte több százmillió dollár bevételt termel, az egyik legnagyobb munkahelyteremtő és a legnagyobb adózó. A világ GDP termeléshez való hozzájárulása becsült adatok alapján 10-12%. Magyarország turizmusa is növekvő jelentőségű, a GDP 8,5%-át adja, és közvetve illetve közvetlenül 400 ezer embernek biztosít munkát. A turizmusból származó bevételek növekedésében – az infláció mellett – döntő elem a szolgáltatások nagyobb, sokoldalúbb igénybevétele. E felismerés alapján a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (NTS) egyik prioritása, hogy a turizmus haszna több mint a devizabevételek megjelenése a nemzetgazdaságban. A stratégia öt alappillére közül a szolgáltatások, a humán erőforrások és a turizmus szoros kapcsolatai a meghatározóak: -

Versenyképes, fenntartható fejlődés

-

Attrakciófejlesztés (termék- és desztináció fejlesztés)

-

Infrastruktúra és turisztikai infrastruktúra fejlesztése, a turistafogadás feltételeinek javítása

-

Emberierőforrás-fejlesztés, a turisztikai szolgáltatások és a termékek minőségi színvonalának növelése

-

Intézményrendszer, a desztináció menedzsment-szervezetek létrehozása

A turizmus fejlődésére ható tényezők száma igen nagy, e tanulmányban arra keressük a választ, hogy az emberi erőforrások fejlesztéséhez kapcsolódó alap és speciális szolgáltatások egyes elemeinek mennyisége, minősége és színvonala képes-e megfelelni a turizmus fokozódó kihívásainak, s ez által is hozzájárulni a területfejlesztéshez. A turizmushoz való viszony alapján is lehet a termelői és fogyasztói szolgáltatás megelőző, párhuzamos és utólagos fejlődési típusba tartozó. A turizmust megelőző szolgáltatások kiépülés lenne a legideálisabb, azonban a szolgáltatások nagy beruházás igénye miatt ennek megvalósulási realitása igen csekély, különösen a gazdasági nehézségekkel küzdő, halmozottan hátrányos helyzetű régiókban. A kapcsolatok szorosságát mutatja, hogy a turizmus nem csupán egy gazdasági-szolgáltatási ágazatként jelenik meg, hanem az élet szerves részeként. Ez az új szempontú megközelítés azt is jelenti, hogy a turizmus az életminőség javítását is elő kell, hogy segítse, azaz a turisztikai infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése, fejlettsége nem lehet közömbös a lakosság egésze számára sem. Egy régió vonzereje, látogatottsági szintje nagymértékben függ az általános (alap), illetve a speciális (ún. turisztikai) szolgáltatások

3

fejlettségétől is (Lengyel M. 1992), természetesen fontos a másik oldal, a befogadóképesség, azaz a humán erőforrások fejlettsége és a hozzá kapcsolódó képzési struktúra hatékonysága is.

2. A humánerőforrás-fejlesztés aspektusai Az emberi erőforrások és a turizmus kapcsolatában számunkra nem csak a számszerűsíthető egyszerű demográfiai jellemzők (pl.: népességszám, iskolázottság, korstruktúra és vallási megoszlás, stb.) lehetnek fontosak, hanem a megszerzett tudásszint, az ún. humán tőke. A humán vagy emberi tőke a tudásba, a képességekbe vagy szakértelembe befektetett anyagiakból és szellemiekből származik, ezért ez egy-egy régió vagy település versenyképességének, a rendelkezésre álló emberi erőforrások minőségének és innovatív képességének is fontos „lázmérője”. A turizmus szempontjából sem közömbös, hogy a régió humán erőforrásai felkészültek-e a minőségi turisztikai tervezés, fejlesztés és marketing tevékenységre, azaz van-e megfelelő szakmai háttér és gyakorlati szakember. A humán tőke, az emberi fejlettség mérése, megragadása mind mennyiségileg, mind minőségileg nehéz feladat, s tovább bonyolítja a problémát, ha mindezt települési, térségi, regionális, illetve területi szemléletben szeretnénk vizsgálni. Nemzetközi szinten, az egyes országok és régiók humán fejlettségének mérésére és összehasonlítására alkalmazzák az Emberi Fejlettség Indexét (Human Development Index, HDI). E meghatározás szellemében készülnek országokra, régiókra az emberi fejlettség indexei az alábbi tényezők alapján: 

hosszú és egészséges élet (a születéskor várható átlagos élettartam)



a tudás szintje (a felnőtt lakosság írás-olvasás tudása, valamint az iskolák három típusába – alsó, közép, felsőfokú oktatásba – bekapcsolódottaknak a megfelelő korosztályhoz mért aránya, rendre kétharmad-egyharmad súllyal)



az életszínvonal (az egy lakosra jutó GDP vásárlóerő-paritáson vett nagysága) Az Emberi Fejlettség Indexének területi szintű kiszámítása Magyarországon Nemes

Nagy József nevéhez fűződik. A szerző tanulmányában hangsúlyozza, hogy az index „a területegységek (megyék) egymáshoz viszonyított relatív fejlettségi pozícióját érzékelteti, s olyan regionális különbségeket erősít fel, amelyek a nemzetközi (országok közötti) összevetésben alig érzékelhetők”. Nemes Nagy József és Jakobi Ákos megyei szintű HDI számításának eredményei összhangban vannak a más módszerekkel végzett területi kutatások eredményeivel. A számítások során kiderült, hogy a születéskor várható élettartam és az oktatás mutatói nem jeleznek erőteljes területi különbségeket, különösen akkor, ha az utóbbit

4

az írni-olvasni tudás szintjére degradáljuk. A születéskor várható élettartam 2001-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legalacsonyabb (70,6 év), s Győr-Moson-Sopron megyében mutatta a legmagasabb értéket (73,7 év). Az írni-olvasni tudók aránya mindenütt elérte a 98 százalékot, míg az átlagos elvégzett osztályszám már értelmezhető területi különbségeket jelenít meg. Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye e mutatója között napjainkban is több mint két osztálynyi a különbség. Az oktatási mutatók területi különbségeiben az intézményhálózat különbségei, területi eloszlásának egyenetlenségei is megjelennek.

1. táblázat. A megyei szintű humán fejlettségi indexek (HDI) alakulása 1990-2001 között Megye, régió Budapest Pest Közép-Magyarország Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld Összesen

1990

1996

0,899 0,448 0,673 0,656 0,517 0,685 0,619 0,818 0,652 0,593 0,688 0,452 0,324 0,462 0,413 0,261 0,508 0,419 0,396 0,359 0,411 0,029 0,266 0,295 0,519 0,592 0,468 0,584

0,915 0,471 0,693 0,709 0,562 0,733 0,668 0,883 0,788 0,684 0,785 0,451 0,280 0,376 0,369 0,169 0,524 0,218 0,304 0,406 0,330 0,039 0,258 0,322 0,543 0,610 0,491 0,595

1999 0,866 0,790 0,838 0,821 0,805 0,805 0,812 0,841 0,823 0,813 0,827 0,798 0,789 0,805 0,797 0,788 0,800 0,776 0,790 0,797 0,789 0,773 0,786 0,796 0,796 0,815 0,802 0,817

Forrás: Nemes Nagy J.- Jakobi Á.(1999). A 2001. évi HDI saját számítás a KSH adatai alapján.

5

2001 0,865 0,802 0,847 0,828 0,802 0,806 0,814 0,839 0,825 0,804 0,826 0,795 0,784 0,799 0,792 0,782 0,789 0,772 0,782 0,792 0,785 0,764 0,780 0,787 0,789 0,806 0,794 0,814

A HDI összetevői közül valójában a jövedelemmutató az egyedüli, ahol igazán jelentős különbségeket tapasztalunk, Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy főre jutó, vásárlóerő paritáson mért GDP értékei 3,6-szoros különbséget mutatnak (Nemes Nagy J. – Jakobi Á. 2002.). Mindebből az következik, hogy a HDI területi szintű alkalmazása arra jó, ha érzékeltetni kívánjuk a területi egységek (megyék) egymáshoz mért eltéréseit, különbözőségeit, illetve azok lehetséges változásait. A HDI 1990-es évtizedbeli és 2001. évi értékeit az 1. táblázat mutatja. A táblázatból kirajzolódik, hogy a HDI adatokban rejlő jelentős különbségek fokozatosan besűrűsödtek az ezredfordulóra (1. táblázat). A legnagyobb és a legkisebb érték között a különbség 2001-re mindössze 1,13-szeres. A mutató országos értéke is növekszik (2001/1990 1,39-szeres), ennek oka döntően a népesség iskolázottságának emelkedése, valamint a GDP folyamatos növekedése. Az átlagos életkor sajnos nem nőtt, de annak mérséklődését már jóval nagyobb mértékben kompenzálta az iskolázottság és a jövedelmi pozíció, miközben a tudásszinten belül az írás-olvasás ismeretének magas szintje (98-99%) stabilnak tekinthető a kilencvenes években. Egyértelmű volt, hogy a főváros megtartotta vezető szerepét, azt stabilan tartani tudja, sőt kisebb mértékben növelte. Az emberi fejlettség indexében a nyugat-dunántúli megyék és Fejér megye állt az élen a vidék viszonylatában. Ugyanakkor az észak-magyarországi megyék nem voltak képesek javítani helyzetükön, sőt egyre jobban leszakadtak (a jövedelmi pozíciók erős befolyása érvényesült). Érdekes viszont, hogy bár a dél-alföldi és a dél-dunántúli régió, valamint Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar képes volt stabilizálni a helyzetét, mérőszámaik jóval az országos átlag alatt maradtak. Az 1. táblázatban HDI értékek összehasonlítása alapján látható, hogy országos értéke az elmúlt évtized közepéhez képest 2001-re ugrásszerűen, közel 37%-kal nőtt. Ennek hátterében vélhetően az országnak a rendszerváltozás utáni gazdasági válságból való kilábalása áll, ami többek között a GDP dinamikus növekedésében nyilvánult meg, s ez jelentős befolyást gyakorolt mind a megyei, mind az országos szintű HDI értékekre (1. táblázat). Egyértelmű, hogy a főváros és a nyugat-dunántúli, esetleg egyes közép-dunántúli megyék már számottevően nem voltak képesek a GDP-t növelni, „beállt” egy stabilan magas érték, ahol a további elmozduláshoz már jelentős erőforrásokra van, lesz szükség. Az ország többi részében, a HDI szerinti felzárkózásban a GDP növekedése erőteljesebben hatott az index alakulására, így aztán a nevezett megyék elmozdulása látványosabb. 2001-ben Nógrád, JászNagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tartozott a legalacsonyabb, 0,785 alatti HDI értékeket tömörítő kategóriába, e területi egységek közül is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezett a legalacsonyabb HDI értékekkel. 6

Egy adott ország területi egységeire meghatározott GDP és a HDI között – szakirodalmi források szerint – fennálló erős pozitív korreláció miatt a HDI index értelmezése során tekintettel kell lennünk mind a nemzetgazdasági szintű, mind a regionális GDP számítás hiányosságaira, pontatlanságaira. Ezek közül a legfontosabbak: a fekete gazdaságból származó jövedelmek, valamint a nem piaci módon folyó termelés (házimunka), melyek nem jelennek meg a GDP-ben. A területi GDP kiszámításánál főként a területi árindexek hiánya, valamint a vállalati székhelyek eltérő régióban való elhelyezkedése okoz problémát. Arról nem is beszélve, hogy a születéskor várható élettartamot lehetetlen települési bontásban beszerezni, s hasonló mutató a 2001-es népszámlálásban sincs.

3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye demográfiai viszonyai A megye lakónépessége a 2006. évi adatok alapján 576054 fő volt, amely az ország népességének 5,7%-a. Ezzel a megyék rangsorában a 3. helyet foglalja el, csupán Pest- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyének volt ennél több lakosa. Az utóbbi évtizedekben a lakosság száma, mind az azt meghatározó társadalmi-gazdasági folyamatok az országos tendenciának megfelelően alakultak. Vagyis a megye népesség – Magyarország egészéhez hasonlóan, ha nem is olyan mértékben – az 1980-as évek óta csökkenő tendenciát mutat, egyrészt a természetes fogyás, másrészt az elvándorlás következtében. E két folyamat alakítja a megye népességszámát, adott időszakban azonban más és más előjellel. A megye egyik sajátossága az volt 1980. évig, hogy amióta Magyarországon rendszeres népszámlálás történik, itt volt a legmagasabb a természetes szaporodás, a kiemelkedően magas élveszületések és a viszonylag alacsony halálozási arány miatt. A megyét e magas természetes szaporodás miatt az „ország bölcsőjének” és a legnagyobb munkaerő-tartalékkal rendelkező, és a legnagyobb munkaerő kibocsátójának tartották. Az élveszületés, a természetes szaporodás nagyságát, arányát tekintve – az országos átlag két-háromszoros értékével – a XX. század évtizedeiben első helyen áll a megyék között. Az élveszületések száma legmagasabb 1920-1930 között volt, ekkor az 1000 lakosra jutó természetes szaporodás országosan is magas volt (9,4 fő), a megyei érték (19,8 fő) még ennek a kétszeresét is felülmúlta. A II. világháború után 1949 és 1960 között az országos 8,3‰-es átlagmutatóval szemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 18,5‰ volt a természetes szaporodás. Az 1950-es évek végétől zuhanásszerűen csökkent az élveszületések és nőtt a halálozások száma, a folyamat következtében a természetes szaporodás már fele sem volt az

7

1945-1956 közötti évekének. A hetvenes évtizedben pedig a 3,5‰-es országos átlaghoz a megye 10,0‰-es átlaggal járult hozzá. Az 1980-as évektől a természetes szaporodás erőteljes visszaesése következett be, ami kisebb ingadozásoktól eltekintve jelenleg is tart. 2006-ban -1,7‰-es csökkenésről beszélhetünk, ami az országos átlag (-3,8‰) alatti értéket mutat. A korábbi évek nagy természetes szaporodása mintegy eltakarta a hallatlanul nagy vándorlási veszteséget. Bár a megye évtizedek óta növekvő népességű terület, a tényleges népességnövekedés dinamikája – a vándorlási veszteség miatt – meg sem közelítette a természetes szaporodás ütemét. A legnagyobb belföldi vándorlási időszakban, 1949 és 1973 között a megye vándorlási vesztesége a 175 ezer fős természetes szaporulat 80%-val volt egyenlő; 24 év alatt 140000 fő. Napjainkban ugyan Szabolcs-Szatmár-Bereg megy az ország „legfiatalabb” megyéje, a hatvan évvel ezelőttihez állapotokhoz képest azonban itt is nőtt a 60 éven felüliek aránya, 8,7%-ról (1949-ben) 19,3%-ra (2001-ben), miközben a gyermekkorúak aránya csökkent. A népesség korösszetétele az elöregedési folyamat erősödését tükrözi.

3.1. A népesség számának alakulása

A magyarországi rendszeres népszámlálások óta (1869) a megye népessége közel kétszeresére (1,9) növekedett (2. táblázat). A növekedés azonban nem volt egyenletesen felfelé ívelő folyamat, a táblázat adataiból kitűnik, hogy a lakosság a XIX. század nyolcvanas éveitől 1960-ig folyamatosan növekedett, majd az ezt követő években, évtizedekben erőteljes csökkenés figyelhető meg, köszönhetően a társadalmi-gazdasági hatások változásainak. A XIX. században, az 1869-1880 közötti 3,7%-os csökkenés fő okai a népbetegségek (tüdőbaj), a járványok (1873. kolera), és a kivándorlás (külföldre) voltak. Természetesen szerepet játszott a polgári korszak gazdasági fellendülése, mely alapjaiban mozdította meg a tradicionális társadalmakat, különösen a belső vándorlás tekintetében. A természetes szaporodás pozitív előjelű Bereg vármegyében volt, itt évente 25-tel több élveszületést jegyeztek fel, mint halálozást 1869-1880 között, Szabolcs vármegyében 4681-gyel és Szatmár vármegyében

8117-tel

kevesebb

születést

anyakönyveztek,

mint

halálozást.

A

népességcsökkenés nagyobb mértékű volt a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági adottságú nyírségi településekben. A XIX. század utolsó évtizedétől kezdve az egészségügyi ellátás javulásával emelkedett a lakosság átlagos életkora, a magas születési arány mellett csökkent a halálozások száma, amely számottevő népességgyarapodást eredményezett. 8

2. táblázat: A népesség számának alakulása 1869-2006 között Év 1869 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2006

Népesség (fő) 299441 288327 329131 384060 418482 435119 502126 546639 558098 586449 572943 593829 572301 582795 576054

Népsűrűség (fő/km2) 50,4 48,6 55,4 64,7 70,5 73,3 84,6 92,1 94,0 103,9 96,5 100,0 96,4 98,2 97,0

A népesség az 1869. év %-ában 100,0 96,3 109,9 128,3 139,8 145,3 167,7 182,6 186,4 195,8 192,3 198,3 191,1 194,6 192,4

Forrás: KSH népszámlálási, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Statisztikai Évkönyvének adatbázisa alapján a szerzők számításai

A

mai Magyarország területére átszámított

adatok szerint az 1900.

évi

népszámláláskor a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére 384060 fő élt, melynek 49,3%-a férfi és 50,7%-a nő volt. Több generációs családok rendszerint igen népesek voltak, sok volt a gyermek és kevés az időskorú. A XX. század első évtizedében évi átlagban 17091 élveszületés és 11051 halálozás volt. A pozitív demográfiai mérleget viszont rontotta a nagy mértéket öltött kivándorlás. Tíz év alatt több mint tízezer (10690) fő hagyta el szülőhelyét. 1910-től folytatódik a dinamikus népességgyarapodás, de az első világháború megtörte ezt a kedvező demográfiai folyamatot. Hatásaként 1915-1919 között 33%-kal (33000) kevesebb gyermek született, mint az előző öt évben. A helyzet a legkedvezőtlenebb 1918-ban volt, amikor 3084-gyel többen haltak meg, mint amennyien születtek. Az 1920. évi népszámlálás szerint a természetes szaporodás évi átlagban meghaladja a nyolc és félezer (8557) főt. Demográfiai szempontból rendkívül kedvezőtlen évtized (háború, járványok, Trianon) ellenére magas volt a nők termékenysége. Minden tizenöt éves és idősebb házasságban élő 100nőre 441 élő gyermek jutott, azaz egy anyára több mint négy gyermek. Közel harmincezer (29780) volt azoknak az asszonyoknak a száma a megyében, akik hatnál több gyermeket szültek. Az 1930-as népszámlálás idejére sokféle szempontból kiegyensúlyozottabbá vált az ország, illetve a megye társadalmi-gazdasági helyzete. Ez tükröződött a népesedési viszonyokban is. Nőtt az élveszületések száma, csökkent a halálozás, mérséklődött a kivándorlás. Az 1941. évi népszámlálás alapján a népesség száma 546639 fő, 1930-hoz képest

9

44503 fővel emelkedett. A háborús események miatt 1941-1944 között az élveszületések évi átlagban 18,3%-kal, a természetes szaporodás 28,5%-kal csökkent. A II. világháború után az első népszámlálás 1949.-ben történt. Ekkor a megye lakossága 1941-1949 között 11459 fővel növekedett. Öt év alatt nemcsak pótolta a háború okozta emberveszteségeket, hanem 1,9%-kal növelte az 1941. évihez viszonyított népesség számát. 1960-ra a lakónépesség 586449 fő, az 1949. évihez viszonyítva 5,1%-os növekedést jelent, amely az országban a legmagasabb, 18,8‰-es természetes szaporodással magyarázható. 1869-hez viszonyítva 1960-ra a megye népessége megduplázódott, ezzel a növekedési ütemmel az Alföld többi megyéit is meghaladta. 1949-1990-ig mindegyik népszámláláskor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye természetes szaporodása kétszer, háromszor felülmúlta a többi alföldi megyét. Ez azért is tűnik ki, mert az elvándorlások nagyságával is vezetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. 1949-1960 között a vándorlási veszteség -13,7‰, ugyanezen idő alatt Hajdú-Bihar megyében -8,9‰, Baranyában viszont +2,6‰-es természetes szaporodás volt. Amíg az ország lakossága 1960-tól folyamatosan csökken, addig Szabolcs-SzatmárBereg megyében 1980-ig emelkedik, ezt követő években viszont – különböző intenzitással – csökken. 1990-ben 21,5 ezer fővel, mintegy 4%-kal kevesebben éltek a megyében, mint 1980ban, ez egy kisvárosnyi népesség elapadásával egyenlő. 1990-től a lakosság száma, ha szerény mértékben is (1,0%), de növekedett (10 ezer fő). A 2006. évi statisztikai adatok szerint azonban lassú csökkenés, azaz természetes fogyás figyelhető meg. A népesség számának változása települési típusonként eltérő előjelű volt, általában a megye városaiban növekedés, községekben – eltérő nagyságban – viszont csökkenés a jellemző.

3.2. A népesség főbb demográfiai viszonyai a megyében 1941-2006 között

A népesség számszerű alakulásában több tényező játszott szerepet; például a házasságkötések, születések, halálozások, vándorlások aránya. Ezeknek a demográfiai jelenségeknek külön-külön történő vizsgálata is célszerű, hogy a lakosság számának változásában kifejezésre jutó okokat megismerjük.

10

A házasságkötések és válások alakulása

A házassági szokások minden társadalomban kötődnek a hagyományokhoz, nemzedékről-nemzedékre öröklődnek. Ez volt a jellemző az itt élő népesség házassági életmódjára is. Az 1950-es évektől kezdődően azonban jelentékeny változásokat tapasztalhatunk. A II. világháború utáni években 1949-ig a házasságkötések és a születések száma folyamatosan emelkedett. Ebben az időszakban a házasságkötések évi átlaga meghaladta a hat és fél ezret (6882), ami jóval felülmúlta az 1941. évit. 1949-től viszont mérséklődött, 1949-1959 között évi átlagban 6016 házasságot kötöttek. Ezer lakosra vetítve évenként változóan 11-12 házasság jutott (3. táblázat). Az 1960-as években 5163, az azt követő népszámláláskor (1970) 5518, majd 1980-1990 között már csak 4528 volt a házasságkötések évenkénti átlagos száma. A házasságkötések csökkenése az 1990-es évek után még lendületesebben folytatódik, évenként 1000 lakosra csupán 4-5 házasságkötés jut, mintegy 43-45%-kal kevesebb, mint 1949-1959 között. A XX. században megyénkben ennél kevesebb házasságot csak az első világháború idején kötöttek. A XXI. század első évtizedében a házasodási kedv visszafogottsága tovább folytatódik, 2006-ban ezer lakosra mindössze 4,2 házasságkötés jut, hasonlóan kedvezőtlen az arány az Észak-alföldi régióban (4,2), és az országos átlagnál (4,0) is alig magasabb. Ez a jelenség összefügg az időskorúak jelentékeny növekedésével, illetve a fiatalkorúak újkori házassági szokásaival. Az 1950-es évektől kezdve a házasságkötések kisebb ingadozásoktól eltekintve folyamatosan csökken, ugyanakkor a házasságon kívüli kapcsolaton alapuló családok aránya emelkedő tendenciát mutat. 1970-ben száz család közül 2,1 db, húsz évvel később 1990-ben már 4,5, 2006-ban pedig több mint hat (6,9) alapult élettársi kapcsolaton. Ennek megfelelően a népesség családi állapot szerinti összetétele lényegesen módosult az elmúlt évtizedekben (4. táblázat).

3.táblázat: Házasságkötések, válások száma 1000 lakosra(1941-2006) Év 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2006

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye házasságkötések válások 9,7 0,2 12,1 0,1 10,0 1,2 9,9 1,3 8,1 1,5 7,1 1,6 4,1 1,9 4,2 2,2

Magyarország házasságkötések válások 8,1 0,6 10,7 1,2 8,9 1,7 9,3 2,2 7,5 2,6 6,9 2,4 3,9 2,5 4,0 2,6


11

4. táblázat. A 15 éves és idősebb népesség megoszlása nemenként és családi állapot szerint (1930-2006) Év

1930

1941

1949

1960

1970

1980

1990

2001

2006

Nem férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt férfi nő együtt

15 éves és idősebb népesség összesen 158139 168665 326804 171662 185879 357541 183901 200267 384168 185706 208934 394640 190512 219918 410430 206755 229640 436395 205749 228268 434017 217649 244696 462345 221717 248327 470044

Ebből nőtlen, hajadon 55203 46891 102094 58166 52808 110974 64178 54883 119061 43752 40497 84249 46004 39759 85773 46695 33832 80527 51471 35964 87435 66894 49008 115902 76441 57142 133583

házas 96146 98624 194770 106171 108607 214778 113002 116462 229464 135167 138493 273660 136378 146332 282710 148935 154186 303121 138055 141930 280985 131460 132698 264158 123847 124788 248635

özvegy 6254 21985 28239 6780 23261 30041 6000 27381 33381 5751 27358 33109 3197 29917 36114 6869 34407 41276 7293 39318 46611 7719 47050 54769 7815 47878 55693

elvált 536 1165 1701 545 1203 1749 721 1541 2263 1036 2586 3622 1933 3910 5843 4256 7215 11471 7930 11056 18986 11579 15940 27519 13614 18519 32133


A 4. táblázat adataiból kitűnik, hogy 1949 és 2006 között a 15 éves és az idősebb népesség átlagban 31%-a volt nőtlen és hajadon, a házasságban élőké 60% körül ingadozott. Az özvegyek aránya 8,4-8,7%, a törvényesen elváltaké 1,4-2,1% között váltakozott. Az elvált nők aránya ezekben az évtizedekben mindig magasabb volt, mint a férfiaké. A nőknél 0,47,5%, a férfiaknál 0,3-6,1% volt az elvált. A válások számának és arányának ilyen nagymérvű növekedése mindenképpen kedvezőtlen jelenség, ami főleg a fiatalkorban felszínes ismeretség alapján kötött házasságoknál gyakori. A válások arányszáma az utóbbi 20-25 évben az országostól 1-1,5%-kal kisebb. A magas (12,5-20,1%) özvegy nők aránya a házas férfiak nagyfokú halandóságával indokolható.

12

Az élveszületések alakulása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az élveszületések aránya az országos értékekhez hasonlóan az elmúlt évszázadok folyamán számottevően változott. A XIX. században igen népes évjáratok születtek, arányuk 40‰ felett volt. A XX. század elejétől viszont egyértelműen csökkenő tendencia mutatkozik (5. táblázat). A trenden az sem változtat, hogy időszakonként különböző tényezők hatására erőteljes csökkenés (pl. a II. világháború éveiben) vagy növekedés (pl. 1940-es évek végén vagy az ötvenes évek első felében) tapasztalható. A II. világháború után 1945-ben nagyon kevés gyermek született (12260 fő), minden bizonnyal az 1944-es rendkívüli eredmények következtében. Ennél kevesebb csak 1915-1919 közötti, majd az 1960-as években volt (5. táblázat). 1946-tól tíz éven át ismét jelentősen emelkedett az élveszületések száma. 1949-1959 között évenként átlagosan 15144, a hatvanas években 10968, a hetvenesekben 11276 fő volt az élve születettek száma. 1980-1990 közötti években a csökkenés folytatódott, éves átlagban 8250 fő a születések száma. A trend az ezredforduló után sem változik, az élvszületések száma 2006-ban 6495 főre esett vissza (5. táblázat). Ennél kevesebb szülésre nem volt példa az elmúlt évszázadban. A gyermekek többsége házasságban születik, de gyorsan nő az ezen kívül születettek aránya. Például 1980-ban 3,5%, 1990-ben 5,1%, 2006-ban már 14,3%-ra emelkedett a házasságon kívül született gyermekek aránya. Figyelemre méltó, hogy a házasságon kívül szülő nők 1/3-a 20 éven aluli. Az adatok jól tükrözik azokat a társadalmi-gazdasági folyamatokat, hatásokat, az emberek körülményeiben, gondolkodásmódjában, magatartásában bekövetkezett változásokat, amelyek az elmúlt hat évtized során történtek. 5. táblázat. A természetes népmozgalom főbb adatai 1900-2006 között (fő, %) Évek 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2006

Élveszületések száma 17484 17194 16649 18323 15145 16147 12388 10557 9754 8420 6836 6495

Halálozások

% 4,5 4,1 3,8 3,6 2,8 2,9 2,1 1,8 1,6 1,5 1,2 1,1

száma 9725 10884 9474 9210 8004 6353 5227 6117 7288 7201 7131 7013

% 2,5 2,6 2,2 1,8 1,4 1,1 0,9 1,1 1,2 1,2 1,2 1,2

Természetes szaporodás, fogyás száma % 7759 2,0 6310 0,1 7172 1,6 9113 1,8 7141 1,3 9794 1,7 7161 1m2 4440 0,8 2466 0,4 1219 0,3 -295 -0,05 -518 -0,09


13

A halálozások alakulása

A halálozás arányát a lakosság életkörülményei, életvitele, az egészségügyi ellátottság színvonala, korszerinti összetétele, az egyes emberek alkata, szellemi, fizikai adottságai befolyásolják. A századfordulót követő évtizedekben számottevő ingadozás figyelhető meg a halálozás arányaiban (5. táblázat). A két világháború között különösen a harmincas években az országos átlagnál (2,8%) kedvezőbb volt (1,8%). A halálozások trendje az 1940-es évek elején növekedett – a háború emberveszteségeinek következtében – majd az étvized végétől irányt változtatott és csökkeni kezdett 1969-ig – amiben elsősorban az életkörülmények általános javulása játszott szerepet -, majd 1970-1979, illetve 1980-1989 között megfordult az irányzat. 2001-től a halálozás aránya folyamatos csökkenést mutat. Ismeretes, hogy legnagyobb a halálozási arány csecsemő és hatvan éven felüli korban. A csecsemőhalandóság és a halvaszületések számának csökkenése tapasztalható az 1950-es évek végétől. A halvaszületések száma 1957-ig évenként 250-300 között ingadozott, az egészségügyi intézkedések hatására folyamatosan mérséklődött, 1960-tól évi 65-100 között változott. A csecsemőhalandóság csökkenése terén még nagyobb az előrehaladás. A harmincas évek végén ezer újszülött közül 160 halt meg mielőtt elérte volna az egyéves kort. 1959-ben ezek száma 109, tíz év múlva már 60 volt, a hetvenes években 28-40 között változott számuk. Az 1980-as és 1990-es években ez az arány 20-25‰, 2001-2006 között pedig 11,7-8,0‰. Mindenekelőtt az anya- és a csecsemőgondozási hálózat kiépítésének és működtetésének köszönhető a rendkívül örvendetes és indokolt csökkenés. A felnőtt- és időskorúak halálozásának növekedése az 1960-as évek végén kezdődött és, azóta is tart. Okát mindenekelőtt a népesség öregedésében kell keresnünk. Ugyanis a születések nagyarányú csökkenése, valamint amiatt, hogy jóval többen élnek hatvan éven túl is, nőtt az átlagos élettartam és az átlagos életkor is. Idős korban pedig jóval magasabb a halandóság, mint fiatalabb korban. A két nem közül a férfiak halandósága nagyobb minden korcsoportban. A halálozások kor szerinti vizsgálatánál kiderült, hogy az elmúlt évtizedek során (1950-2006 között) főleg a 45 és a 60 év közötti korosztálynál volt legnagyobb az emelkedés, ahol ez az arány közel kétszeresére növekedett. Az említett korcsoportnál a férfiak arányszáma jóval – több mint kétszeresével – felülmúlta a nőkét. Az okok közismertek: túlhajszoltság, munkaalkalom hiánya, az alkoholizmus, dohányzás stb.

14

A természetes szaporodás

A megye népességének számbeli gyarapodása döntően a természetes szaporodás magas értékének köszönhető. A természetes szaporodás közel száz éven át tartó, magas szinten stabilizálódott értékeire nehéz egyértelmű magyarázatot adni. Nyilvánvaló a magas termékenység tartós fennmaradásában több tényező játszhatott közre, melyek közül kiemelhetők a következők: -

A megyében évszázadok óta a mezőgazdaság jelentette a foglalkoztatás döntő formáját, ahol a népes, a soktagú családeszme öröklődött generációról-generációra. A sok gyermek rendszerint a mezőgazdasági családoknál volt. Ott, ahol célszerűnek és szükségszerűnek is látszott a munkaerő családi körből való merítése.

-

A megye peremi fekvése, a városi települések hiánya, a közlekedési hálózat hiányossága kizárta a városi magatartásformák példájának követését, az életvitelt a helyi társadalmak erkölcs- és szokásrendszere szabályozta.

A természetes szaporodás az országos átlagot meghaladó mértékben az 1950-es évek közepéig tartott, majd az ezt követő években zuhanásszerű csökkenés, a hatvanas évek végétől 1975-ig pedig erőteljes emelkedés, a hetvenes évek derekától ismételten, szinte elkeserítő visszaesés következett be, amely napjainkban is tart. Ez egyenes következménye a születések csökkenésének, illetve a halandósági ráta növekedésének. Mindezek ellenére a megye természetes szaporodása 1949-2001-ig terjedő időszakban mindegyik népszámláláskor felülmúlta a többi alföldi megyét és a magyarországi átlagot is. Ez azért kelt különös figyelmet, mert az elvándorlás nagyságával is vezet mindegyik évtizedben. Annak ellenére, hogy az elvándorlók zömét fiatal szülőképes korosztályok alkották, de mindig maradt akkora produktív népesség a megyében, amely a természetes szaporodást jóval az országos átlag fölött tartotta. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népességének számbeli alakulását az utóbbi három évtized óta kedvezőtlen tendenciák jellemzik, amely nem elszigetelt jelenség, hasonlóságot mutat az Alföld megyéiben lejátszódó folyamatokkal. E kedvezőtlen jelenség számos eredőből származik. Ezek közül kiemelkedő a népesség elöregedése, az általános családnagyság (4-5 fő) csökkenése, a házassági és születési arányszámok ingadozása, a halandóság emelkedő irányzata, valamint a magas válási arány folyamatos növekedése.

15

A vándorlások hatása a népesség számának alakulására

A megye népességszámának alakulásában a születések és halálozások egyenlegén kívül mindig meghatározó szerepe volt a vándorlásnak, egyre inkább a belső vándorlásnak. A megye népesség-kibocsátó szerepe kiemelkedő a XX. században. Az a tény, hogy a megye népessége nem csökkent látványosan, a magas természetes szaporodásnak (élveszületésnek) volt köszönhető, mely sokáig fedezni tudta a veszteséget. A vándorlás népességszám-alakító szerepe a különböző történelmi korszakokban eltérő mértékű és indítékú volt. A század első két évtizedében a természetes szaporodásnak mintegy felét vitte el a kivándorlás, amelynek mértéke csak néhány, akkori északkeletibb vármegyében haladta meg az ittenit. Különösen a századforduló éveiben erősödött fel ez a folyamat, mely csúcspontját – az országoshoz hasonlóan – az 1905-1907-es években érte el. A kivándorlók zöme – mivel munkavállalási céllal indultak útnak – a fiatalabb korúakból került ki. Ez befolyásolta a népesség korösszetételét is, bár a kivándoroltak egy része visszavándorolt,de a kivándorolt családfők után előbb-utóbb a családtagok is útnak indultak. A második évtized népességalakulását több, ellentétesen ható tényező alakította. Az első évekre még a tengerentúlra irányuló kivándorlás volt a jellemző. Az évtized második felére az első világháború nyomta rá a bélyegét. Az első világháború után a kivándorlás üteme visszaesett, iránya – elsősorban az Egyesült Államok korlátozó intézkedései hatására – Kanadára, majd Dél-Amerikára tevődött át. Ekkor már a kivándorlásnak népességszámalakító hatása alig volt. A természetes szaporodás hatását a tényleges vándormozgalmon kívül mérsékelte a katonai veszteség, ami erre a területre vonatkozóan tízezres nagyságrendűre tehető. Az évtized végén az elcsatolt területekről az ország mai területére irányuló menekülés viszont növelte a népességet. A húszas, harmincas években a kivándorlás korlátozása és a gazdasági válság hatására mérséklődött a mozgás, de az országban itt volt a legnagyobb a népességhez viszonyítva a vándorlási különbözet. 1936 és 1938 között az országból kivándoroltaknak 18%-a Szabolcs megyei lakos volt. A negyvenes évek népmozgalmát minden tekintetben a II. világháború határozta meg, miután a népesség körében többirányú kényszermozgást váltott ki. A háborús események katonai és polgári veszteségének, a deportáltaknak, a hadifoglyoknak, az elhurcoltaknak és az eltűnteknek, illetve a külföldön maradóknak a száma a megyére pontosan nem állapítható meg, de mindezek lényeges népességszám-alakító tényezők. Hatással volt a népességszám alakulására a háború éveiben a szomszédos államokból (az elcsatolt, de újra magyar 16

fennhatóság alá került területekről) ide átköltözöttek száma is. A háború utáni években az illegálisan távozottak és az emigrációból hazatértek különbözete, az életben maradt hadifoglyok, a deportáltak, a korábban a háborús események miatt nyugatra távozottak egy részének visszatérése is alakította a megye népességét. 1946-1948 között a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény alapján mintegy kétezerrel több szlovák nemzetiségű személy települt át a megyéből (elsősorban Nyíregyházáról és környékéről) Csehszlovákiába, mint ahány magyar nemzetiségű onnan érkezett. A német nemzetiségűek jelentős részének kitelepítése szintén népesség- (ezen belül etnikai összetétel-) alakító tényező volt 1945-öt követően. A népességmozgás a háború után újabb hatalmas lendületet vett. Az utolsó négy és fél évtizedben a megye természetes népességnövekedésének héttizedét kitevő embertömeg keresett másutt megélhetést. Ezekben az évtizedekben – az 1990-es rendszerváltozásig – természetes módon megnyilvánuló nemzetközi vándorlásról Magyarország esetében nem lehetett beszélni. Erre a korszakra a belső vándorlás a jellemző, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – az egyes évtizedekben különböző mértékű – vándorlási veszteséget okozott. Ez a folyamat napjainkban is tart. Az elvándorlási folyamatok mögött elsősorban gazdasági fejlettségi, a munkaalkalom hiányából adódó, ebből következően életszínvonalbeli különbségek húzódtak meg. A népességmozgás az alacsonyabb fejlettségű, kellő számú munkahellyel nem rendelkező területek felől a munkaalkalmat kínáló, magasabb színvonalat biztosító körzetek felé irányul. A II. világháború után meginduló társadalmi-gazdasági átalakulás jelentős népességátrendeződést indított meg. Az 1950-es években kibontakozó iparosítás elsősorban az ipari nyersanyagokban jelentősebb területeket és a fővárost hozták kedvező helyzetbe. Vidéken, főleg a mezőgazdaságból származó felesleges munkaerő e gyengén iparosodott térségben, mint a korábbi évtizedekben, most sem talált megfelelő munkaalkalmat és emiatt elvándorolt. Ebben az időszakban, az országban valóságos belső népvándorlás bontakozott ki. Például a Bereg-Szatmári-síkság népességének vesztesége az 1950-es években közel 77 ezer fő volt. Az 1960-as években a népesség mobilitása az országban az előző évtized hullámait is felülmúlta. A vándorlás mértéke természetesen rendkívül nagy területi különbségeket mutatott. Megyénk településeiben, melyek főleg agrár jellegűek voltak, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megszervezését (1961) követő években a mezőgazdaság nagyarányú gépesítésének következtében tetemes munkaerő-felesleg képződött. Területünkön az iparon kívül más ágazatok is fejletlenek voltak, városhálózattal nem rendelkezett (csak a 17

megyeszékhely volt város), így nem volt ami felvegye a mezőgazdaságból a községekben felszabaduló munkaerőt. 1961-ben a megye kereső lakosságának 7,9%-a vállalt munkát az ország különböző részein. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével szoros kapcsolatban rendkívül felgyorsult a lakóhely változtatás ütemet (pl. 1961-1965 között minden tíz lakosra jutott egykét lakóhely változtatás), amely az évtized második felétől mérséklődött. A munkavállalók népes csoportja időszakos, távolsági ingázó volt, akik nem költöztek el lakóhelyükről, hanem 200-350 km-re lévő munkahelyükről kezdetben (1950-es években) havonkénti, kéthetenkénti, majd hetenkénti távollét után történt a hazautazás. A távolsági ingázás a megye iparfejlesztése következtében jelentős mértékben csökken, a megyén belüli napi ingázások aránya viszont erőteljesen növekedett. A népességcsökkenés 1961-1966 között volt a legnagyobb 10,2% (évi átlagban 1,7%), 1967-től 1970-ig tekintélyes mértékben mérséklődött, négy év alatt 1,1%-ra évente. Ez a jelenség annak tudható be, hogy az 1960-as évek második felétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kiemelt központi támogatásban részesült gazdaságának – első helyen az ipar – fejlesztésére. Az iparfejlesztési és ipartelepítési alap felhasználásával számos új beruházás valósult meg. A fejlesztések hatására bővült az egyéb ágazatok (közlekedés, kereskedelem, szolgáltatás stb.) területén is a foglalkoztatottak száma. A fokozódó iparosítás, a mezőgazdasági

termelőszövetkezetek

anyagi

helyzetének

javulása

az

elvándorlás

mérséklődését, sőt némi visszavándorlást eredményezett. Az 1970-es évekre csökkent a megyén kívülre történő vándorlás, intenzívebbé vált a megyén belüli népességmozgás. Az iparosodó települések vonzották a munkaerőt, a környező falvakból sokan naponta ingáztak a lakó- és a munkahely között. Többen költöztek a megye központjába Nyíregyházára, illetve Mátészalkára, Kisvárdára, és a városiasodó nagyobb településekre. Ezt a folyamatot a központi intézkedések (pl. lakásépítés kiemelt támogatása) is erősítették. A megyén belül kényszervándorlást idézett elő az 1970-es szamosközi árvíz. A szatmári terület községei közül 40-et a Tisza mellékfolyóinak (Szamos, Túr) árvize sújtott. Az emberi alkotásokban súlyos károkat okozott árvíz megismétlődésének elkerülése érdekében védőgátat (övgátat) építettek. A védőgát és az országhatár között, illetve a veszélyeztetett településeken építési tilalmat rendeltek el, melynek következtében 45-80%-kal fogyott Kishódos, Nagyhódos, Garbolc, Komlódtótfalu lakossága, Nagygéc jóformán megszűnt, amelynek mindössze 20-40 lakosa maradt. A népesség mobilitása az 1980-as években alapvetően megváltozott. A korábbi évtizedekben a vándorlások fő mozgató rugója a foglalkoztatási átrétegződés, főleg a 18

mezőgazdasági foglalkoztatottak csökkenése volt. Az 1980-as években ez a folyamat lényegében befejeződött, illetve jelentős mértékben lefékeződött. A vándorlásokat előidéző tényezők között a munkahely-változtatás és a továbbtanulás mellett családi okok kerültek előtérbe (házasságkötés, családok elköltözése – idősebbek a fiatalokhoz és fordítva –, válás stb.). A nyolcvanas évek végén az iparban foglalkoztatottak számának növekedése megállt, a munkaerő felvevő képesség beszűkült, s ez a helyzet kisebb, rövidebb ideig tartó elvándorlást váltott ki. Az évtized végén kezdődött erőteljes gazdasági hanyatlás az 1990-es évek elején tovább folytatódott, ami a munkaerőpiac általános, az egész országra kiterjedő pangása következtében a megyén kívül is szinte lehetetlenné tette az elhelyezkedést. Különösen a szakképzetlen, illetve a korszerűtlen szakmákra kiképzett rétegek elhelyezkedési esélyei romlottak. A kilencvenes években a vándormozgalom sokat csillapodott. Az 1960-as, 1970-es, 1980-as években az aktív keresők közel 60-65%-a volt eljáró, ingázó dolgozó, a kilencvenes években a megyében a munkavállalási lehetőségek zuhanásszerű csökkenése folytán az ingázók száma jókora értékben visszaesett. Napjainkban a naponta ingázók száma 20-25 ezer, az aktív keresők 16-18%-a. A vándorlási folyamatok lelassulása tartósnak ígérkezik. Ennek okai között

szerepel a

foglalkozási

lehetőségek általános szűkülése,

a városok

felvevőképességének csökkenése, a tömeges lakásépítések visszaesése, az öregedő korstruktúra, a jövedelemviszonyok differenciálódása, stb. A vándorlások mértéke természetesen jelentős területi különbségeket takar. Az elmúlt hat évtized során területünkről – bár csökkenő intenzitással – megszakítás nélkül az elköltözés volt a jellemző. Ennek következtében néhány település 1950-1990 között elvesztette a lakosságának 10-50%-át. Pl. Csengersima 50,2%-át, Csengerújfalu 44,8%-át, Vámosatya 40,1%-át, Csegöld 39%-át, Nagyecsed 28,3%-át, Csaholc 28%-át, Tiszarád 18%-át, Tiszatelek 14%-át, Vasmegyer 12%-át. A vándorlási veszteség különösen a kis településeken volt magas. Vizsgálataink során arra a következtetésre jutottunk, hogy a vándorlási veszteség a települések nagyságával fordítottan arányos. A kisebb kategóriában legnagyobb a veszteség évek óta és a népességszám növekedésével csökkenő a vándorlás mértéke. 1960-1990 közötti években vándorlási nyereség csak a nagyobb városokban (Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda, Tiszavasvári, Fehérgyarmat, Vásárosnamény) mutatkozott. Az ezredforduló után a vándorlási veszteség fokozódik, 2006-ban a települések 66%ból 1-4%-os az elvándorlások aránya, 2001-hez képest.

19

A népesség kor- és nemek szerinti összetétele

A népesség kor szerinti összetétele fontos demográfiai mutató, amelyet a születések és halálozások aránya, valamint a vándorlások egyenlege együttesen határoz meg. Ugyanakkor a visszahatás is egyértelmű az említett jelenségre. A népesség kor szerinti összetétele hűen tükrözi a társadalmi-gazdasági folyamatokat, változásokat. Ugyancsak jelzés értékű a népesség számbeli, valamint a munkaerő jövőbeni alakulásának megítéléséhez. A II. világháború utáni évtizedekben a lakosság korszerinti összetételében a változás meglehetősen egyirányúnak tekinthető. Az utóbbi közel hét évtized alatt folyamatosan csökken a gyermekkorúak száma és aránya (31,2%-ról 18,8%-ra). A 15-39 éves korosztály 39,6%-ról 2006-ra 36,6%-ra apadt. Ugyanakkor a 40 éven felüliek, főleg a 60 évesnél idősebbek száma és aránya emelkedett. A változás mértéke jelentős, 1949 és 2006 között 0-14 éves korosztály aránya 12,4%-kal csökkent, a 60 éven felüliek pedig 9,1%-kal növekedett (6. táblázat). A gyermekkorúak csökkenésének oka többek között az, hogy Szabolcs-SzatmárBereg megye még az 1980-as években is a népesség-kibocsájtó megyéhez tartozott. Az elvándorlás – azáltal, hogy a fiatal korosztályoknál gyakoribb – hozzájárul a népesség elöregedési folyamatához.

6. táblázat. A népesség megosztása korcsoportok és nemek szerint (1949-2006), %-ban Korcsoport Megye összesen 0-14 15-39 40-59 60Összesen

1949 31,2 39,6 20,5 8,7 100,0

1960 32,7 36,3 19,6 11,4 100,0

1970 28,3 34,7 22,3 14,7 100,0

1980 26,5 35,5 23,7 14,3 100,0

1990 24,3 36,9 22,3 16,5 100,0

2001 29,6 35,8 26,0 17,6 100,0

2006 18,8 36,6 26,8 17,8 100,0


A népesség korösszetételében a megyén belül szembetűnő területi különbségek mutatkoznak. A községek jelentős részében – különösen a kis-létszámú és az ukrán, román határ mentén fekvő falvakban – az időskorúak aránya meghaladja a megyei átlagot. Ezekben a községekben a növekvő elöregedési folyamat részben az alacsony községi születési arány, részben a munkalehetőség hiányában többnyire fiatal, illetve munkaképes korúakból adódó vándorlási veszteséget idéz elő. A városok sem mutatnak egységes képet: legkisebb az időskorúak aránya, ahol a demográfiai egyensúly kialakításához jelentős mértékben hozzájárult a korábbi évek aktív vándorlási mérlege. Pl. Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda, Vásárosnamény, Fehérgyarmat. A másik végletet Máriapócs, Kemecse, Nagyhalász, Ibrány, 20

Dombrád stb. jelenti, ahol az időskorúak magas aránya az évtizedek során tapasztalható elvándorlás következtében alakult ki. A megye népességének korösszetételét a hetvenes évek közepétől az elöregedési folyamat erősödése jellemzi, miközben a gyermekkorúak aránya csökken. Az időskorúak aránynövekedése részben a csökkenő születések száma, részben a többnyire fiatal munkaképes korúakból adódó vándorlási veszteség következménye. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nemek aránya lényegesen eltér az országos átlagtól. Amíg országosan 1970-ben 1000 férfira 1064 nő jutott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1094, 1980-ban 1069, országos átlagban 1068. 2001-ben országosan 1000 férfira 1068 nő jutott, a megyében 4 fővel (1072) magasabb volt a nőtöbblet. 2006-ban országosan az arány 1000 férfira 1075nő jutott, a megyében 1087 nő jutott 1000 férfira. A két nem arányában korcsoportonként is számottevő különbség tapasztalható. A fiatal korcsoportok férfi többlete egyértelműen a nagyobb fiú születési arány következménye. 45-50 évtől viszont egyre inkább, főleg az idős korcsoportban a nők részaránya 4,7-5%-kal magasabb a férfiakénál. Ennek okát a férfiak kedvezőtlen életvitelében kereshetjük.

A népesség anyanyelv szerinti megoszlása

A 2001. évi népszámlálási adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 582256 fő élt, melyek közül 27257 fő vallotta magát valamely nemzetiséghez tartozónak. Ez a megye összlakosságának 4,7%-át jelentette, amely a megyék rangsorában Baranya-, Borsod-AbaújZemplén- és Nógrád megye után a 4. legnagyobb arány, és az országos átlagot (3,2%) 1,5%kal haladja meg. A nemzetiségi lakosság közül kiemelkedik a cigányok aránya 93,9%-kal, amely azt jelenti, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén-, Nógrád-megye után itt a legmagasabb az országban. A megyében a többi nemzetiség (12 féle) aránya 0,02-2,7% között változik. Legtöbben a németek (2,7%) és az ukránok (1,7%) vannak. Ettől kisebb arányt képviselnek a szlovákok (0,5%), a románok (0,4%), a lengyelek (0,2%), a szlovénok és a ruszinok (0,10,1%-kal). A bolgár (0,08%), a görög (0,05%), a horvát (0,02%), az örmény (0,07%) és a szerbek (0,04%) együttesen a 0,26%-kal még a fél százalékot sem érik el. A 2001. évi népszámláláskor a megye népességének 4,4%-a (25711 fő) vallotta magát cigány nemzetiségűnek. Ettől az aránytól azonban jóval többen élnek cigányok a megye területén. Ezt állítja a nemzetiségekkel foglalkozó kutatások döntő többsége, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg

megyei

Közgyűlés

megbízásából

2003-ban

végrehajtott

reprezentatív felvétel alapján történt értékelés is, mely szerint a megye össznépességének 21

14,7%-a cigány etnikumhoz tartozó, ez az arány általában háromszorosa a népszámlálási önbevalláson alapulóknak (7. táblázat). A cigány népesség erőteljes növekedéséről az 1960-as évek végétől beszélhetünk. Az 1941. évi népszámlálás szerint a megye területén az össznépesség 0,6%-a volt a cigány. A negyvenes éveket követő népszámlálások folyamatos aránynövekedést mutatnak. A romák aránya az 1960-as évekig viszonylag lassú ütemben növekedett, majd azt követő években, évtizedekben felgyorsult tempóban gyarapodott számuk. A cigány lakosság száma 1941 és 2001 között a megyében több mint nyolcszorosára (8,1) emelkedett. Miközben az 1980-as évektől a megye népességcsökkenése egyre inkább felgyorsult. Mitől emelkedett és emelkedhet a jövőben, és ilyen gyors ütemben, és ilyen nagy mértékben a roma népesség? Egyértelmű, hogy a demográfiai tényezők (magas természetes szaporodás) adják a növekedés fő forrását, de emellett számításba kell vennünk a vándorlást, és az identitásvállalás emelkedését is. A magas természetes szaporodás napjainkra azt eredményezte, hogy mind a falvak, mind a városok esetében az általános iskola alsó tagozataiban számarányuk jóval magasabb, mint az össznépességen belüli arányuk. Nem egy estben előfordul, hogy az osztályban tanulók és a falvakban élő iskoláskorúak több mint fele cigány származású. E tendencia alól a kisvárosok sem jelentenek kivételt, elegendő Nagyecsed példáját említeni, ahol optimista becslések szerint is a lakosság több mint fele cigány.

7. táblázat: A cigány nemzetiségűek aránya az össznépességből 2001 és 2003-ban Kistérségek Baktalórántházi Csengeri Fehérgyarmati Ibrány-Nagyhalászi Mátészalkai Kisvárdai Nagykállói Nyírbátori Nyíregyházi Tiszavasvári Vásárosnaményi Megye összesen Ország összesen

A cigány etnikumhoz tartozók aránya a népességből (%) 2001. évi népszámláláskor Reprezentatív felvétel szerint önbevallás alapján 2003-ban 4,4 14,7 5,4 17,9 5,8 18,9 4,5 14,1 7,3 18,2 4,8 15,2 1,6 6,8 9,0 20,5 1,2 9,8 6,2 20,3 8,0 18,7 4,6 14,7 2,0 -

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei leghátrányosabb helyzetű kistérségek… programja , Nyíregyháza, 2006. 19. oldal nyomán

22

A lakosság gazdasági aktivitása és foglalkozási szerkezete

Az elmúlt hat évtized alatt – ha nem is egyirányú intenzitással – az egyik legjelentősebb változás a lakosság gazdasági aktivitásában következett be. Egyrészt bővült a gazdaságilag nem aktív réteg aránya az aktívak terhére, másrészt az aktívak és nem aktívak belső szerkezete is jelentősen módosult. A vizsgált időszakban a kereső népesség száma az 1949-es (243457 fő=43,6%) és az 1960-as népszámláláskor érte el a legnagyobb mértéket (263642 fő=44,9%), a legkevesebbet 2001-ben (157478 főt=27,1%) regisztráltak (8. táblázat).

8. táblázat: A népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlása (1941-2006 között)

Év

Össz. lakosság (ezer fő)

1941 1946 1960 1970 1980 1990 2001 2006

546,3 558,1 586,5 572,9 593,8 572,3 582,2 576,1

Aktív foglalkoztatott 232,6 243,4 263,6 242,2 255,8 220,5 157,4 186,1

Inaktív

Munkanélküli

Eltartott

Aktív

Inaktív

ezer fő 4,2 5,7 8,6 53,0 104,5 138,9 11,6* 204,4 35,6 217,8 29,4

309,8 309,1 314,3 277,7 233,5 201,1 184,8 142,8

42,5 43,6 44,9 41,4 43,1 38,5 27,1 32,3

0,8 1,0 1,5 9,8 17,6 24,3 35,1 37.8

Össz. népességből munkanélküli % 2,0 6,1 5,1

Eltartott

56,7 55,4 53,5 48,8 39,3 35,2 31,7 24,8

*= Regisztrált munkanélküli Forrás: KSH népszámlálás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Statisztikai Évkönyvek adatbázisa alapján, a szerzők számítása.

Az aktív keresők száma 1941-től 1960-ig növekedett, majd ez a tendencia megfordult, és előbb lassú, majd az 1980-as évektől zuhanásszerűen (98349 fővel) csökkent. Az erőteljes apadási folyamatot az 1970-es évek végén egy szerény (1,7%-os) növekedés lassította. A legnagyobb léptékű változás a lakosság gazdasági aktivitásában 1990-2006 között következett be. Csökkent az aktív, növekedett a nem aktív népesség száma. Ez a folyamat, ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt évtizedben, de jelenleg is a települések többségében aktuális probléma. Az általános helyzet mögött településenként, illetve kistérségenként is igen eltérő foglalkoztatottsági arány áll. Kistérségenként a foglalkoztatottak aránya 21-24% között szóródott (2001). Például a csengeri és a vásárosnaményi kistérségben a lakosság alig több, mint 21%-a folytatott kereső tevékenységet, ugyanakkor a mátészalkai kistérség

23

népességének 24%-a rendelkezett munkahellyel. A megye népességének foglalkoztatottsági rátája 9,1%-kal kisebb az országosnál (36,2%). Az inaktívak száma az 1960-as évek második felétől számottevő mértékben gyarapodott. 1970-ben arányuk 1960-hoz viszonyítva 8,3%-kal nőtt, ez egyre erőteljesebb növekedési ütem nyomán három évtized alatt arányuk 8,3%-ról 35,2%-ra emelkedett. Ebben szerepet játszott, hogy az 1950-es évek második felétől a munkások és az alkalmazottak teljes körét bevonták a társadalombiztosításba, és így nyugdíjjogosultakká váltak. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének befejezése (1961) után a társadalombiztosítás fokozatosan kiterjedt az idős mezőgazdasági keresőkre is. Ugyancsak gyarapított az inaktív keresők számát és arányát a népesedéspolitikai intézkedésekkel életbe léptetett gyermekgondozási segély (Gyes), gyermekgondozási díj (Gyed), gyermeknevelési támogatás (Gyet). Növelik az inaktívak számát a nyugdíjkorhatár alatt lévők közül azok is, akik rokkantsági, korkedvezményes vagy előnyugdíj lehetőségét választják a munkanélküliség helyett. Az eltartottak nagysága az évtizedek során sokat változott, amely hol csökkenésben, hol növekedésben nyilvánult meg. A vizsgált időszakban 1941-1970-ig az aktív keresők kisebb arányt képviseltek, mint az eltartottak. A nyolcvanas évektől 2006-ig az aktív népesség rátája nagyobb az eltartottakénál. Az eltartottak között nőtt a fiatal munkaképes korúak aránya, ami elsősorban a nappali tagozaton tovább tanulók számának növekedésével, másodsorban a fiatalok között kiugróan magas, nem regisztrált munkanélküliséggel magyarázható, illetve a gyermekkorúak száma, a 14 éves korosztály létszámának csökkenésével.

Munkanélküliség

Az 1980-as évtized végén – hasonlóan az ország más részeihez – területünkön is a munkavállalási esélyek egyre súlyosabb gondként jelentkeztek. Különösen a gazdasági rendszerváltást, a piacgazdaságra való átállás folyamatában a korábbi munkaerő keresletkínálat kiegyensúlyozottsága válságba került. A gazdaság szinte valamennyi ágazatában a munkahelyek gyorsütemű csökkenése növekvő munkaerő felesleghez vezetett, mind a helyben dolgozók, mind az ingázók körében. A gazdaságban kialakult válság legnagyobb vesztesei az ország É-i és K-i régiói, s köztük leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A megye községeiben 1989-ben az aktív keresők közül már 7,2% munkanélküli segélyben részesül. 1990-től fokozott mértékű vállalati létszámleépítések eredményeképpen a munkanélküliek száma erőteljesen növekedett. 199324

ban érte el a csúcspontját, ekkor 52029 fő kényszerült munkanélküli segélyre. A felfelé ívelő állástalansági szint 1990-től 1993 márciusáig tartott. 1993 év második felétől napjainkig változó intenzitás mellett folyamatos visszaesés figyelhető meg, ami köszönhető a 180 napon túli munkanélkülieknek a nyilvántartási rendszerből való kikerülésének.

9. táblázat: Munkanélküliek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1989-2006 között Év Munkanélküliek Száma* %-a

1989 2287 0,8

1990

1991

1992

1993

1994

2001

2006

10405 1,8

22784 16,1

41314 22,4

52029 23,7

21764 19,2

35605 10,1

42818 11,5

*= Regisztrált munkanélküli Forrás: KSH népszámlálás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Statisztikai Évkönyvek adatbázisa alapján, a szerzők számítása.

1994-ben 4,5%-os csökkenés következett be, majd három év stagnálás után 1998-ban újabb jelentős apadás (6,7%-os) tapasztalható. Ez elsősorban az építőiparban és a kereskedelemben nyújtott szerény munkalehetőségeknek köszönhető. A munkanélküliek aránya 2000. év elejére 10,2%-ra mérséklődött. 2004 óta azonban ismét folyamatosan emelkedik, és 2006-ra közel 12%-ot érte el (9. táblázat), ami az országos átlag kétszerese. A munkaerő kereslet visszafogottsága, a gyakori létszámleépítések a munkavállalók szinte minden csoportját érintették. 1989-1991 közötti években a munkanélküliek elsősorban a szakképzetlenek közül kerültek ki. 1992-től kezdve a szakmailag kvalifikáltabb rétegeket sem kímélte az elbocsátások sorozata. A foglalkoztatottak számának apadása nem egyformán érintette a gazdaság különböző ágazatait. Elsősorban az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók száma zsugorodott a legnagyobb mértékben. Területünkön a legnagyobb létszámleépítés a mezőgazdaságban volt, amely a szövetkezetek felbomlása következtében alakult ki. A szolgáltató ágazatok akkori alacsony munkaerő kereslete és a feldolgozóipar gyenge létszámfelszívó képessége az agrár munkanélküliség tömeges átáramlását más gazdasági szférába nem tette lehetővé. Az elbocsátások 45,2%-át az iparban, 12,3%-át az építőiparban, 16,7%-át a mezőgazdaságban, 15,5%-át a közlekedésben, 10,3%-át a kereskedelemben hajtották végre. A munkanélküliek zöme (84%-a) korábban fizikai állományban dolgozott. Ezen belül 42,5%-uk segéd-, 31,4%-uk pedig betanított munkásként dolgozott az utolsó munkahelyén. Magas számú állásnélküli került ki a szellemi foglalkozásúak köréből is, főként a műszaki, valamint az agrár értelmiségieket érintette érzékenyen.

25

A tartósan munkahelyet keresők több mint 40%-a korábban szak- illetve betanított munkáskánt dolgozott. Elhelyezkedési esélyeik a korábbi szakmákban (építőipar, könnyűipar, élelmiszeripar, bányászat, vasúti közlekedés stb.), vagy más munkakörökben meglehetősen reménytelennek tűntek. A másik rendkívül kedvezőtlen jelenség, hogy a munkanélküliek között a középkorúak és a fiatalok aránya magas szinten stabilizálódott. Pl.: 1996-ban a legtöbb állásnélküli 51,4%a 31-50 év közötti, 42,6%-a 21-30 éves korosztályból, 3,7%-a pedig a 21 év alattiakból került ki. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a tanulmányaikat befejező pályakezdő fiatalok. Közülük az évek folyamán mindössze 38,4%-a talált munkát a megye területén, illetve a megyeközpontban. Jelentős részük az ország különböző részeiben, elsősorban a fővárosban és Nyugat-Dunántúlon, valamint külföldön keres munkát. A legtöbb munkavállalónál azonban az új munkahelyen való letelepedés súlyos gondként jelentkezik, mivel az elszegényedett családok az átköltözés terheit nem képesek elviselni. Ha lakástulajdonnal rendelkeznek is, azok eladhatatlanok – a kereslet miatt – vagy csak igen alacsony áron értékesíthetők, így albérletre, illetve ingázásra kényszerülnek. A munkanélküliek területi megoszlásában jelentős különbségek vannak. A regisztrált munkanélküliek aránya a legmagasabb a fehérgyarmati (17,2%), a csengeri (17,4%), a vásárosnaményi (16,1%), baktalórántházi (16,0%) kistérségekben. A városok közül legkedvezőbb helyzetben azok vannak, ahol a válságágazatok (hús-, bútor-, textilipar stb.) mellett a város rendelkezik olyan funkciókkal is, mint például az oktatás,

egészségügy,

közigazgatás,

igazságszolgáltatás,

kereskedelem,

vendéglátás,

amelyeket létszámában a gazdasági átalakulás kevésbé érintett. A többi városban, főképpen a kisvárosokban (Máriapócs, Demecser, Ibrány, Nagyhalász, Nyírlugos, Rakamaz stb.) a munkanélküliek aránya lényegesen magasabb. A községek között azok vannak előnyösebb helyzetben, ahol a mezőgazdaság a munkaerőt leköti, és a napi ingázási lehetőségek ipari, illetve tercier ágazatokban is adottak (pl. Kocsord, Tunyogmatolcs, Győrtelek, Ököritófülpös, Tiszaszalka, Fényeslitke, Tuzsér, stb.). A kisebb határ menti településeknél az állástalanok aránya 25-35% között változik.

A foglalkozási átrétegződés

A megyében a foglalkozási szerkezet a XX. század második felétől változott meg számottevő mértékben. 1980-ig az aktív népességben belül a mezőgazdasági keresők voltak túlsúlyban. Az iparban dolgozók aránya folyamatos növekedés ellenére is alacsony volt. A 26

terület túlzottan egyoldalú munkamegosztásából fakadt, hogy a közlekedés, kereskedelem stb. ágazatok szerény aránnyal képviseltették magukat. A II. világháború előtti időkben a nagyszámú mezőgazdasági népesség egy része (40%-a) saját gazdaságában talált munkalehetőséget, emellett kb. egyharmada részes művelőként, a helybeli vagy közeli nagybirtokokon, de jelentékeny volt azokban a száma is, akik csak idényjellegű munkákban vehettek részt. A termelés intenzív jellegének fejlődése ellenére sem tudták megfelelő mértékben kihasználni a termelőmunkában részt vevő népesség munkaerejét. Az aktív népesség kb. 7-8%-a maradt kihasználatlanul. A II. világháború után a munkaerő felesleg részben helyben kötődött le a földreform következtében, részben elvándorlás révén az iparban a központi, illetve a borsodi iparvidéken. A mezőgazdaság munkaerő-feleslege az 1970-es években megszűnt. Ez egyrészt a mezőgazdaságban dolgozók számának tetemes csökkenése, másrészt munkaigényes növények (zöldségfélék,

dohány,

gyümölcs)

termőterületeinek

növekedése,

valamint

a

termelőszövetkezetek ipari - ún. melléküzemeinek – munkahelyteremtő szerepe váltotta ki. 1941-ben a terület lakosságának 81,4%-a mezőgazdaságból élt, s ez az arány a II. világháború utáni években fokozatosan csökkent, az 1960-as évektől kezdve a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését követő években viszont gyors csökkenésnek indult (10. táblázat).

10. táblázat: Az aktív keresők megoszlása gazdasági ágak szerint 1949-2006 között (ezer fő, %)

Év

1949 1960 1970 1980 1990 2001 2006

Aktív Népesség foglalkoztatott népesség száma (ezer fő) száma mező%-a (ezer fő) gazdaság 558 243,4 77,8 586 262,6 67,2 572 237,2 44,5 592 255,8 29,2 568 220,5 22,1 582 157,4 5,9 576 137,4 3,9

Ebből % ipar 7,5 9,0 17,5 25,2 27,8 30,9 32,5

építő- közleke- kereskeszolgálegyéb ipar kedés delem tatás 1,3 2,0 2,7 8,7 6,1 5,0 3,8 8,8 7,4 7,4 7,5 14,0 8,4 8,0 10,1 17,2 6,6 9,3 10,8 0,8 21,1 63,1 63,6

Forrás: KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Statisztikai Évkönyvek adatbázisa alapján, a szerzők számítása

A megye népességének foglalkozási szerkezetében ugyanaz a változás következett be, ami az ország agrárvidékein. Az ipari-, építőipari és a tercier ágazatban keresők növekedésével párhuzamosan csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma (10. táblázat). A váltás szakaszos volt, melynek eredményeként 1960-ra 14,6%-kal, 1960 és 1970 között ugrásszerűen 22,7%-kal, 1970-1980 között 14,4%-kal, 1980-1990-ig 7,0%-kal, 1991-2001

27

közötti években pedig korábban soha nem látott mértékben csökkent a mezőgazdasági népesség aránya. Az ipari keresők nagysága 1949-1970-ig 7,5%-ról 17,5%-ra, 1981-1990-ig 25,2%-ról 27,8%-ra emelkedett. Az építőiparban dolgozók rátája viszont a kilencvenes években 1,8%-kal csökkent a nagyüzemi építkezések mérséklése miatt. A terület ipari népességének növekedését részben a helyi ipar bővülése, zömmel pedig távolabbi területek munkalehetőségei biztosítják. Az iparban foglalkoztatottak mellett kisebb mértékben nőtt a közlekedési dolgozók aránya is. Az 1940-es évek második felétől a közúti személyszállítás bővülésével 1949-60 között 4,8%-kal, 1961-70-ig pedig 1,0%-kal, 1971-2001 között 1,9%-kal nőtt az arányuk. A kereskedelemben dolgozók számaránya 1941-1990-ig 8,1%-kal, a szolgáltató szférában ennél nagyobb mértékben, 12,4%-kal nőtt (10. táblázat). Amíg a népesség átrétegződésének az egyik pólusán a mezőgazdasági népesség csökkenése áll, a másikon az ipari, a közlekedési, a kereskedelmi stb. keresők növekedése következett be. Így 1980-ra a foglalkozás súlypont – néhány kisebb népességű település kivételével – eltolódott az ipar és egyéb ágazatok felé. A rendszerváltozás utáni években folytatódott az aktív népesség foglalkozás szerinti átrétegződése, de az átáramlási irányok megváltoztak. Míg az 1990 előtti évtizedekben a mezőgazdaságból felszabadult munkaerő áramlott az iparba, a rendszerváltozás után viszont az ipari foglalkoztatottak köréből bővül a szolgáltató szférában (kereskedelem, vendéglátás, pénzügy stb.) dolgozók száma. Az átrétegződési folyamatok, illetve azok feltételeinek kialakulása jelentékenyen segítette a szellemi foglalkozásúak, a közép- és felsőfokú iskolai végzettségűek számának gyors növekedését. Mind több iskoláskorú fiatal végzett közép- vagy felsőfokú iskolát. Rajtuk kívül több százan szereztek – túl az iskolás koron – magasabb iskolai végzettsége. A szellemi munkahelyek bővülése motiválta a fizikai-szellemi munka cseréjét. 1949-ben az összes keresők 3,5%-a volt szellemi foglalkozású, ez az arány 2001-ben 10,0%, 2005-ben 11,2%. A gyors foglalkozási átrétegződés hulláma természetesen nem érintette egyformán a településeket, jelentős területi eltérések születtek. Így pl. Mátészalka, Vásárosnamény, Fehérgyarmat,

Csenger,

Tiszavasvári,

Nyírbátor,

Nagykálló,

Kisvárda,

Záhony,

Baktalórántháza, Nyírbogdány mellett Nagyecsed, Porcsalma, a városi településekre jellemző foglalkozási szerkezetet mutat. A községek nagy része egy átmeneti típus különböző fokozatait reprezentálják, egy kisebb hányadában viszont stagnálást váltott ki a nagyarányú népességmozgás. Ezek általában kis népességű községek, s a szolgáltató vállalkozók elvándorlása következtében homogén agrárjellegű községek maradtak.

28

4. Az emberi erőforrások képzettség-fejlettség szerinti differenciálódása SzabolcsSzatmár-Bereg megyében Több, eltérő szempontokat érvényesítő, különböző módszerekkel végzett országos vizsgálat (pl. Nemes Nagy J. – Jakobi Á. 2002; Nemes Nagy J. 2005; stb.) eredményei is azt mutatják, hogy a megyéken vagy a kistérségeken belüli különbségeket nem lehet a HDI számításokkal bemutatni. Ezért az egyes települések emberi erőforrás fejlettségét tíz kiválasztott – egymással többé-kevésbé szorosan korreláló – mutató tükrében vizsgáltuk. Az elérhető legfrissebb adatok összegyűjtésekor az aktuális helyzet rekonstruálására törekedtünk. A különböző mutatók eltérő forrásai, valamint publikálásuk eltérő hagyományai miatt a napjaink állapotát bemutatni szándékozó adatok – három kivételével – a 2006. évre vonatkoznak: 

Foglalkoztatottak száma 100 lakosra, fő (2001);



Az egy állandó lakosra jutó jövedelem, Ft (2006);



A 100 állandó lakosra jutó adófizetők száma, db (2006);



Az 1000 lakosra jutó regisztrált gazdasági szervezetek száma, db (2006);



A diplomával rendelkezők aránya, % (2001);



Az érettségivel rendelkezők aránya, % (2001);



Az új lakásépítések száma 1000 lakásra, db (2006);



Az 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma, db (2006);



Az 1000 lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma, db (2006);



Az 1000 lakosra jutó kereskedelmi szálláshelyek száma, db (2006)

A foglalkoztatottság az emberi erőforrások hasznosultságának hű tükörképe. A foglalkozási arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein 1990 óta folyamatosan csökken. Az 1990-es statisztikai felmérés megyei átlagértéke (38 fő/100 lakos) igen jelentős települési differenciák összegződése (1. térkép). A legkedvezőbb helyzetben a záhonyi régió települései (pl.: Záhony 49 foglalkoztatott/100 lakos, Tiszaszalka és Tiszaszentmárton 44-44 foglalkoztatott/100

lakos,

stb.),

valamint

Nyíregyháza

és

Fehérgyarmat

43-43

foglalkoztatott/100 lakos értékkel, míg a legkedvezőtlenebb helyzet a szatmári régióban (pl.: Komlódtótfalu 9 foglalkoztatott/100 lakos, Kispalád 18 foglalkoztatott/100 lakos stb.) volt.

29

1. térkép. A 100 lakosra jutó foglalkoztatottak száma (1990)

A 2001. évi adatok még kedvezőtlenebb állapotokat mutatnak (2. térkép). Hat olyan település volt, ahol a száz lakosra jutó foglalkoztatottak száma tíz fő alatt maradt (pl.: Kishódos és Kispalád 5-5 fő, Nyírpilis és Hetefejércse 8-8 fő, stb.). A leghátrányosabb településekben a teljes népesség mindössze 15-20 százalékát foglalkoztatják, a foglalkoztatási arány mindegyikben a megyei átlag alatt maradt, és különösen a csengeri, baktalórántházai és a vásárosnaményi kistérség településein volt alacsony (22% alatti). A megyei átlag (26 foglalkoztatott/ 100 lakos) alatti a megyei települések hatvan százalékán, néhány várost is beleértve (pl.: Nagyecsed és Balkány 20-20 fő, stb.).

30

1. té térké rkép:

2. térkép. A 100 lakosra jutó foglalkoztatottak száma (2001)

Az alacsony foglalkoztatottság, illetve a magas munkanélküliség természetszerűleg hatással van a lakosság jövedelmi viszonyaira. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jövedelmi viszonyok összességében a legkedvezőtlenebbek közé tartoznak. A megyei alacsonyabb jövedelmeket több tényező (alacsony foglalkoztatási arány, keresetszínvonal; mérsékeltebb ellátási összegben részesülő munkanélküliek, rokkantsági nyugdíjasok magas aránya; az alacsonyabb keresetekből adódó kisebb összegű nyugellátás; a segélyből élők magas aránya; az átlagosnál nagyobb fokú eltartási kötelezettség) együttesen magyarázza, bár hatásuk különkülön sem elhanyagolható. Ezt tükrözi, hogy a száz foglalkoztatottra jutó inaktív keresők (nyugdíjasok stb.) és eltartottak száma 1,3-szerese az országosnak. A leghátrányosabb régiókban a fenti elmaradás fokozottan jelentkezik. Jelzi ezt, hogy az adózók ezer lakosra jutó száma kilenctizede a megyei átlagnak, az országosnak pedig héttizede. A száz lakosra jutó adózók száma (3. térkép) a települések háromnegyedében (168 település) elmarad a megyei átlagtól (36 adófizető/ 100 állandó lakos), s körükben találjuk a legalacsonyabb értékeket, mutatókat (pl.: Nyírpilis 10, Kishódos 11, Uszka 11, Kispalád 15 adófizető/ 100 lakos). E tekintetben a megye kisvárosai is kedvezőtlen helyzetben vannak (Pl.: Dombrád 29, Nagyecsed 30, Baktalórántháza 31, Mándok és Balkány 32-32 adófizető/ 100 lakos). A megyei átlagtól kedvezőbb a helyzet Nyíregyháza

31

vonzáskörzetében (pl.: Apagy, Sényő 40-40, Nyírtelek 41, Nyírpazony 43 adófizető/ 100 lakos), a Kisvárdához kapcsolódó településeken (pl.: Ajak 42, Lövőpetri 42,) és a középvárosokban (pl.: Fehérgyarmat 45, Mátészalka 45, Kisvárda 46 adófizető/ 100 lakos). A megyeszékhely értékét (47 adófizető/100 lakos) csak Záhony (49 adófizető/ 100 lakos) értékei haladták meg. A legkedvezőbb helyzetben lévő falvakat (pl. Szamosújlak 44, Tivadar 44, Nyírkércs 44, Nábrád és Géberjén 45-45 adófizető / 100 lakos) alacsony népességszám és egy-egy jól működő speciális gazdasági ág sikeres vállalkozásai jellemzik (pl. Nyírkércs), melyek közül a turizmus szempontjából Tivadar emelkedik ki.

3. térkép. A 100 lakosra jutó adófizetők száma (2007)

A megyében az alacsonyabb foglalkoztatás és a munkaerő túlkínálat nyomott kereseteket okoz. Az egy adózóra jutó jövedelem a megyében az országosnak csupán nyolctizede. A leghátrányosabb térségekben összességében az egy adózóra jutó jövedelem a megyei átlagnak kilenctizede, az országosnak pedig héttizede. Főként a Csengeri, Fehérgyarmati és a Baktalórántházai kistérségben jutnak átlagosan a legalacsonyabb jövedelemhez az adózók (KSH 2008).

32

Az egyes régiók és települések hátránya még élesebben rajzolódik ki a személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem egy állandó lakosra vetített összegét tekintve, amely az országos átlag mintegy háromnegyedének felel meg, településenként szintén nagyarányú szóródással. A leghátrányosabb kistérségben az egy állandó lakosra eső jövedelem fele az országosnak és a megyei átlag nyolctizedét éri el (KSH 2008). Egy lakosra a legkevesebb jövedelem a szatmári és a beregi településeken jut, melyekben a megyei átlag (373 ezer forint) héttizede körül alakul (4. térkép).

4. térkép. 1 lakosra jutó személyi jövedelemadó alap (2007)

Az extrém értéknek tekintett Uszka (86.556 Ft) mellett négy olyan település is van, ahol 150 ezer forint alatt volt az egy lakosra jutó adóalapot képező jövedelem (Nyírpilis 115.892 Ft, Kispalád 134.036 Ft, Kishódos 144.684 Ft). Mélyen a megyei átlag alatt maradt Nagyecsed (320.844 Ft), Dombrád (350.626 Ft) és Balkány (365.419 Ft) városokban. Ötszázezer forint feletti értéket mindössze huszonnégy településen ért el az egy lakosra jutó adóalapot képező jövedelem (pl.: Rakamaz /510.835 Ft/, Nagykálló /543.667 Ft/, Nyírtelek /546.972 Ft/ stb.), s ebből tizenhárom volt falu (pl.: Tivadar 513. 874 Ft, Nyírkércs 513.746 Ft, Nyírtura 556.634 Ft, stb.). Hatszázezer forint feletti értékkel tíz település

33

rendelkezett, s ebben az exkluzív körben három falu maradt (Ajak 609.041Ft, Fényeslitke 610.136 Ft, Nyírpazony 656.879 Ft). A legkedvezőbb értékekkel a középvárosok (Fehérgyarmat 687.321 Ft, Mátészalka 734.406 Ft, Kisvárda 735.659 Ft), valamint Nyíregyháza (810.018 Ft) és Záhony (937. 664 Ft) rendelkezett. A megyeszékhelyen és Záhonyban a jövedelmek megyei viszonylatban kiemelkedőek. Az egy adózóra jutó megyeszékhelyi jövedelem a megyei átlag 1,2-szerese, az egy állandó lakosra jutó pedig (a kedvezőbb aktivitási arány, illetve a kisebb eltartási kötelezettség miatt) annak 1,6-szerese. A vállalkozások elterjedtsége egyúttal egy-egy régió gazdaságának fejlettségére is utal. A megyében a vállalkozások területi elhelyezkedése rendkívül koncentrált, több mint négytizedük, ezen belül a társas vállalkozások több mint fele a megyeszékhely térségére koncentrálódik (KSH. 2008). a megyei átlag 1,8-szerese. A vállalkozási aktivitás szélső értékeit az ezer lakosra jutó vállalkozások számának megyei átlagtól (91 vállalkozás/1000 lakos) való eltérések alapján mutatom be (5. térkép).

5. térkép. Az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma (2007)

A vállalkozás-sűrűség a leghátrányosabb kistérségek egyikében sem éri el a megyei átlagot, 129 településen nem éri el a megyei átlag felét. Tíz olyan település is megtalálható 34

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a vállalkozások száma nem éri el a 20 vállalkozás/ezer lakos értéket (pl.. Győröcske 8, Nyírpilis 11, Botpalád, Uszka és Besenyőd 16-16, stb.). A megyei átlag kétharmadánál (60 váll./ 1000lakos) magasabb mindössze 42 településen (pl.: Újfehértó 63, Nyírtelek 66, Tiszavasvári 68, Rakamaz 75, Nagykálló 81, stb.) volt. A megye leghátrányosabb térségeiben az előbbi mutató összességében alig több, mint a megyei átlag héttizede. Néhány kistérségben, a Baktalórántházaiban, a Csengeriben, az Ibrány-Nagyhalásziban és a Nyírbátoriban a leghátrányosabb térségek átlagához viszonyítva is igen alacsony a mutató értéke, ezer lakosra jutó száma mindössze 24. A megye leghátrányosabb településeiben élők iskolázottsága elmarad az egyébként – országos összehasonlításban – gyenge megyei átlagtól is. Bizonyos fokú kapcsolat mutatható ki a gazdasági struktúra és a munkaerő képzettségi színvonala között. A leghátrányosabb településeken szembeötlő az érettségivel nem rendelkezők (6. térkép) magasabb és a diplomások alacsonyabb aránya (7. térkép).

6. térkép. A 100 lakosra jutó érettségizettek száma (2001)

35

7. térkép. A 100 lakosra jutó diplomások száma (2001)

8. térkép. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középfokú oktatási intézményei (2009)

36

A települések népességének mintegy 10%-a rendelkezik érettségivel. Tíz olyan település is található, ahol a száz lakosra jutó érettségizettek száma öt fő alatti értéket mutat (pl.. Komlódtótfalu 1 fő, Uszka 2 fő, Nyírpilis 2 fő, Kishódos és Kispalád 3-3 fő, Kántorjánosi 4 fő, stb.). Az érettségivel rendelkezők aránya 149 településen maradt a megyei átlag alatt, melyek között ott találjuk a megyei kisvárosok egy jelentős csoportját (pl.: Balkány 9 fő, Dombrád, Máriapócs és Kemecse 10-10 fő, stb.) is. A száz lakosra jutó érettségizettek aránya 15-20% között volt tizennégy településen, melyek között Csenger, Rakamaz és Nagykálló (15-15%) mellett Tiszalök (16%) és Nyírbátor (18%), valamint a három legkedvezőbb helyzetben lévő község Fényeslitke, Kisvarsány és Nemesborzova (1919%) is megtalálható. Az érettségizettek esetén is elég erőteljes területi koncentráció figyelhető meg, hiszen 37 százalékuk a megyeszékhely térségében él, miközben az össznépességnek csak 25 százaléka. Viszonylag kedvező értékek Mátészalka (24%), Vásárosnamény (20%) Kisvárda, Fehérgyarmat és Nyíregyháza (22-22%) városokban találhatók. Az átlagosnál jóval kedvezőbb a helyzet Záhonyban, ahol a száz lakosra jutó érettségizettek aránya eléri a harminc százalékot, mely a legmagasabb érték SzabolcsSzatmár-Bereg megyében. A megye településeit tekintve, mindössze hat városban emelkedett húsz százalék fölé az érettségizettek aránya. E településekben a diplomások aránya is magasabb, mint a többi körzetben (8. térkép). Szabolcs-Szatmár-Bereg koncentrált, negyvenöt

megye

diplomásainak

százalékuk Nyíregyházán,

területi

elhelyezkedése

illetve annak térségében él.

igen A

leghátrányosabb kistérségekben a megye diplomásainak harmada, kb. 12 ezer fő él, akik a térség népességének mindössze 4 százalékát adják, ami a megyei átlagnál 2 százalékponttal kisebb. Legalacsonyabb arányuk egyrészt jellemzően azokban a körzetekben alakult ki, melyekből a megyeszékhely megközelíthetősége igen kedvező. A leghátrányosabbak sorában ilyen a Baktalórántházai, Nagykállói és az Ibrány-Nagyhalászi kistérség (pl.: Ibrány, Nagyhalász, Balkány, Demecser, Máriapócs, Dombrád, Újfehértó 3-3%). Ez a megyeszékhely elszívó hatását mutatja. Másik oldalról a magasabb arányok azokban a megyeszékhelytől távoli kistérségekben alakultak ki, melyekben jelentősebb lélekszámú és vonzású város található (pl. Olcsvaapáti 1 fő, Kisnamény, Győrtelek, Nagyecsed 2 fő/ 100 lakos, stb). Szamostatárfalván, Hetefejércsén, Kispaládon, Mándon és Ömbölyön nem volt diplomával rendelkező lakos 2007-ben. A 100 lakosra jutó diplomások aránya hat százalék fölé csak hét városban emelkedett, ezek a következők: Nyírbátor, Vásárosnamény és Záhony (8-8%), Fehérgyarmat (9%), Mátészalka (10%), Nyíregyháza (12%) és Kisvárda (15%).

37

A diplomás és középiskolás réteg mérsékeltebb jelenléte azzal jár, hogy az ennél alacsonyabb végzettségűek népességen belüli aránya a megyei átlag feletti. Különösen szembetűnő a nyolc osztályos általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők magas, 30 százalék feletti részaránya a Nyírbátori, Csengeri, Fehérgyarmati és az Ibrány-Nagyhalászi kistérségekben, ami tíz százalékkal több a megyei átlagnál (KSH. 2008.). Ezt a nagyfokú eltérést a korstruktúra nem indokolja. Mindez arra utal, hogy a képzettebb rétegek egy részét e térségek nem tudják megtartani, illetve erősek az etnikai sajátosságok. Az emberi erőforrások állapotát áttételesen, de jól mutatja néhány olyan infrastruktúrához kapcsolódó mutató, melyek a mobilitáshoz, az eszköz ellátottsághoz és az anyagi erőforrások meglétéhez kapcsolódnak (személygépkocsi ellátottság, épített lakások száma, stb.). A lakásépítések intenzitása, ezer lakosra jutó száma 2000-2007 között az országoshoz hasonlóan alakult: a megyében átlagosan 3,5, országosan 3,4 építés jutott ezer lakosra. 2007-ben 218010 lakás volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az épített új lakások száma 1988 darabot tett ki, azaz ezer lakosra 3,5 új lakásépítés jutott. A mutató a megyei átlagnál lényegesen magasabb volt a Nyíregyházai és a Vásárosnaményi kistérségekben (9. térkép).

9. térkép. Az 1000 lakosra jutó lakásépítések száma (2007)

38

A megyei átlag feletti az újonnan épült lakások aránya 130 településen, de ötvenegy településen (pl.: Bátorliget, Botpalád, Kispalád, Kishódos, Nagyhódos, Mérk, stb.) egyáltalán nem építettek új lakást. Az ezer lakosra jutó új lakásépítések számát tekintve harmincnégy településen emelkedett tíz lakás fölé az átlagos érték, melyek zöme kistelepülés, ahol kéthárom új lakás felépítése is magas arányokat adott (pl.: Tiszarád 25, Vasmegyer 27, Sonkád 29, stb.). A megyeszékhelyen 16 új lakást építettek ezer főre, s alig maradt el ettől Kisvárda (15 új lakás/1000 fő) és Mátészalka (13 új lakás/1000 lakos). Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2007-ben 143.392 db személygépkocsit tartottak nyilván. Ezer lakosra így 251 jutott, az országosnál 48-cal, a vidéki átlagnál 38-cal kevesebb. A lakosság személygépkocsikkal való ellátottsága – a gépkocsik számával mérve – ugyan százkilencvenöt településen gyengébb a megyei átlagnál (251 gépkocsi/ 1000 lakos), egy-két kiugróan kedvezőtlen értéktől eltekintve (pl.. Nyírpilis 96, Paszab 122, stb.) azonban nem szélsőséges a helyzet (10. térkép). Ebben nyilván a kedvezőtlen tömegközlekedési adottságok miatti kényszer is szerepet játszik. (A jövedelmi viszonyok tükrében feltételezhetően a mennyiségileg viszonylag jó személygépkocsi-ellátottsághoz gyengébb minőségi jellemzők társulnak.) A megyén belül a mutató a Nyíregyházán volt a legnagyobb. Itt az országos átlagnál is több (327 db) személygépkocsi jutott ezer lakosra. A megyei átlag feletti ellátottság jellemző Mátészalka (323 db) és Fehérgyarmat (318 db) városokra is.

10. térkép. Az 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma (2007)

39

Háromszáz feletti érték még három megyei községben Nyírpazony (316 db), Jármi (314 db) és Nemesborzova (315 db) esetén figyelhető meg, melyben szerepet játszik közlekedés földrajzi helyzetük is. Relatíve legkedvezőtlenebb a helyzet Záhony, Baktalórántháza és Vásárosnamény környékén. 2007-ben a távbeszélő fővonalak száma a megyében 131.962 db volt, mely az országos 4%-a. Ezer lakosra 229 fővonal jutott. A mutató értéke nyolc településen 100 alatt volt (pl.: Uszka 42, Nyírpilis 53, Magosliget 83, Ilk 97, stb.), míg 250 fölött csak húsz településen, melyből kilenc volt városi jogállású (11. térkép). Háromszáz feletti távbeszélő fővonal jutott ezer lakosra hat településen, ezek a következők: Hermánszeg 301 db, Fehérgyarmat 301 db, Vállaj 328 db, Mátészalka 341 db, Nyíregyháza 343 db és Nagyhódos 444 db. A községek néhány kiugró értékei mellett is érvényesülnek a korábban megismert területi és régiós tendenciák, mindazok mellett, hogy a mobiltelefonok területi szóródása nyilvánvalóan módosító tényező lehet. Ugyanakkor az is tény, hogy a Baktalórántházai és Záhonyi kistérségében a fővonalak ezer lakosra jutó száma a megyei átlagnak csupán háromnegyedét tette ki. 10. té térké rkép:

11. térkép. Az 1000 lakosra jutó távbeszélő fővonalak települési megoszlása (2007)

A kereskedelmi szálláshelyek idegenforgalmi kapacitása elmarad az Észak-Alföldi régió átlagtól, a vendégforgalom mérsékelt a térségben. A magánszálláshelyeknek ugyan

40

jelentős része koncentrálódik a leghátrányosabb térségekbe (12. térkép), de ezek vendégforgalma általában nem számottevő (Kókai S. 2008).

11. té térké rkép:

12. térkép. A turisztikai szálláshelyek 1000 lakosra jutó értékei (2007)

4.1. Az emberi erőforrások komplex mutatója

A tíz mutató alapján a Bennett-módszer segítségével komplex mutatót képeztünk (részletesebb leírását ld. NEMES NAGY J. 2005), így lehetőség nyílott a települések egymáshoz viszonyított összesített eredményének bemutatására is (13. térkép). A bevezetőben ismertetett alapadatból képzett komplex mutató nagysága alapján elkülönített négy fejlettségi kategóriába tartoznak a települések. A komplex mutató alapján Nyíregyháza volt a legfejlettebb város a megyében. A megyeszékhely kiemelkedő szerepét mutatja, hogy napjaikra fokozódott előnye a megye többi városával szemben. A kiemelkedő pozíciót elért közép és kisvárosok között egyrészt olyan megyei településeket (pl. Mátészalka, Záhony, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Kisvárda) találunk, amelyek településhálózati okokból – környékük jelentős központjának számítanak, így gazdaságuk és humán infrastruktúrájuk fejlesztése komoly prioritás volt a korábbi évtizedekben. E felsorolt városok különösen a foglalkoztatás lakónépesség számához

41

viszonyított jelentősége, a diplomások aránya, illetve a kereskedelmi szálláshelyek fejlettsége terén mutatnak kiemelkedő teljesítményt.

13. térkép. A komplex fejlettségi mutató értékei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (2007)

Mátészalka és Kisvárda előkelő helyezést döntően az egy állandó lakosra jutó jövedelem, a 100 lakosra jutó adófizetők, az új lakásépítések, a foglalkoztatottak lakónépességhez viszonyított száma alapján ért el. Záhony és Fehérgyarmat szintén a fejlettségi rangsor elején áll: helyzete mindenekelőtt a gazdasági szervezetek száma, az átlagos jövedelem nagysága, továbbá egyes infrastrukturális mutatók (pl. távbeszélő fővonalak, személygépkocsik száma) alapján elért teljesítményének volt köszönhető. Nyírbátor és Vásárosnamény kedvezőbb helyzete különösen a diplomások és érettségizettek arányában, az egy állandó lakosra jutó jövedelemben, valamint az általános infrastrukturális fejlettségben érzékelhető. A gazdasági szervezetek jelentős sűrűsége Vásárosnamény tekintélyes idegenforgalmával magyarázható. Nem a kiemelkedő, de a jobb pozícióban lévők közé tartoztak például egyes nyírségi települések (Nyírpazony, Ajak, Nyírkércs, stb.), valamint Tiszavasvári és Újfehértó, a kisebb városok közül Rakamaz és Nyírtelek. Feltűnő ugyanakkor, hogy több nagy hagyományú, jelentős város – például Nagykálló, – a gyengébb pozíciójú települések sorait gyarapította. A 13. térkép alapján megállapítható, hogy a megyei településállomány jellegzetes csoportjait 42

képviselő kisvárosok emberi erőforrásainak fejlettségében jelentős különbségek vannak. A legkevésbé fejlett városok között többnyire a rendszerváltozás után várossá nyilvánított településeket – például a fejlettségi rangsor végén álló Nagyecsed, Kemecse, vagy a 2007-ben várossá nyilvánított Mándok – találunk, de közéjük tartozott a jóval jelentősebb Baktalórántháza, valamint Tiszalök is. Mándok esetében egyes civilizációs mutatók – személygépkocsi- és távbeszélő fővonal-ellátottság – terén különösen kedvező pozícióba került. Érdemes azonban felhívni a figyelmet arra, hogy mindössze 10 város fejlettségi mutatója haladta meg a megyei városi átlagot, melyet nagy súlya miatt döntően a megyeszékhely húz fel. Eltekintve a kivételektől, a ma városi rangú települések felvázolt fejlettségi viszonyai a településhierarchiai és a városi rang fontosságára hívják fel a figyelmet. Mindössze hét város – Csenger, Nagyecsed, Mándok, Dombrád, Kemecse, Demecser, Balkány – komplex fejlettségi mutatója volt alacsonyabb, mint a fejlettebb falvaké, azaz a településállományon belüli relatív pozíciójuk gyenge. Dombrád, és Nagyecsed mindkét vizsgált időpontban idetartozott. Esetükben a helyi gazdaság és az infrastruktúra fejletlensége egyszerre jellemző. Nagyecsed a városok között sereghajtónak számított. A falvak esetében a felzárkózás és nivellálódás jellemző. A vizsgált települések humán erőforrásait összegző ábra jól szemlélteti, hogy a legtöbb településre az alacsony fejlettségi szint, valamint a több-kevesebb dinamikát mutató fejlődés a jellemző. A tíz figyelembe vett adat közül legnagyobb arányú kiegyenlítődés a telefonellátottság terén mutatkozik. A diplomások, a foglalkoztatottak és az adófizetők arányában tapasztalható különbségek, továbbá az egy állandó lakosra jutó jövedelem differenciáltsága viszont több mint figyelemre méltó. 4.2. Az emberi erőforrás fejlettség területi dimenziói

Jelen vizsgálat kitért arra is, hogy a települések fejlettségbeli különbségeinek van-e valamilyen kimutatható területi vetülete. A megyeszékhely kiugró súlya felveti annak kérdését, hogy a települések fejlettsége illetve fejletlensége kapcsolatban van-e a településnagyság kérdésével. A települések komplex fejlettségi mutatója és a lakosságszám közötti lineáris korrelációs együttható +0,547-es értéket mutatott, azaz a települések fejlettsége és a lakosságszám közötti kapcsolat szignifikáns és közepesen erős. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy ez lenne a meghatározó dimenzió, befolyása mindenképpen jelentős. A szabolcsi települések relatíve magasabb fejlettsége felveti annak kérdését, hogy a településhálózati sajátosságok, valamint a központok vonzáskörzetének milyen kapcsolatban

43

van a fejlettségi indexekkel. Ennek vizsgálatára most nem került sor, de korábbi kutatásaim során bebizonyosodott (Kókai S. 2007.), hogy még szorosabb a kapcsolat, mint önmagában a városok saját lakosságszáma esetében. Így kijelenthető, hogy a városok fejlettsége szoros kapcsolatot mutat a vonzáskörzetük méretével a környező települések pedig ezzel szoros korrelációt mutatnak. Az emberi erőforrások területi megoszlását tekintve megállapítható, hogy a megyei helyzetkép rendkívül differenciált. Szabolcs-Szatmár-Bereg gazdasági és társadalmi szempontból legelmaradottabb térségei az ukrán és román országhatár szomszédságában összefüggő területet alkotnak. A vizsgálatok bebizonyították, hogy az emberi erőforrások és a turizmus fejlesztésének diszharmóniája azt eredményezheti, hogy a turizmus nagyságát, hatékonyságát erőteljesen fékezi a humán tőke elmaradottsága, szűk keresztmetszete. A megyei települések és kistérségek közötti egyenlőtlenségeket konzerválja a periférikus területek viszonylag gyenge ellátottsága emberi erőforrásokkal, továbbá ez utóbbiak gyenge beágyazottsága a helyi és térségi gazdaság és turizmus szerkezetébe: ily módon nem tölthetik be sem a kohéziós, sem a gazdasági szerkezetet megújító, sem a turizmust befogadó és fejlesztő szerepüket. A megye turizmusának fejlesztési elképzeléseivel összhangban új igények, majd pedig új szolgáltatások jelennek meg. Nem közömbös, hogy e folyamatban az emberi erőforrások az eddigi követő stratégiát folytatják-e, vagy a szemléletváltás eredményeként a holtpontról elmozdulva a párhuzamos fejlesztés válik dominánssá, azaz a humán tőke és az új turisztikai vonzerőt képező attrakciók együtt fejlődnek.

5. Kárpátalja demográfiai viszonyai Bevezetés A Kárpátalja elnevezést csak a múlt század harmincas éveinek végétől kezdték használni, addig a területet Havaserdő (Prinz Gy. 1926.), Északkeleti-Felföld (Fodor F. 1926.), Északkeleti-Felvidék (Magyar Földrajzi Társaság, 1941) néven említették, majd általában Rusinsko vagy Podkarpatská Rus néven a csehszlovák közigazgatásban a két világháború között. Összefüggő területként Kárpátaljáról csak 1944 után beszélhetünk, amikor a szovjet megszállás eredményeként Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa megyékből „kimetszettek” egy 12800 km2 területű részt és elnevezték Zakarpatszka Ukrajinának, egy év múlva pedig Kárpátaljai (Kijevből nézve Kárpátontúli) területnek (Szabó L., 1993). Nagyjából ugyanez a terület már 1918-tól kezdve, a trianoni békeszerződés értelmében külön földrajzi egységként szerepelt Csehszlovákia kötelékében, a már említett Podkarpatská Rus néven. 44

Kárpátalja területileg nem túl jelentős, hiszen a 603700 km2 kiterjedésű Ukrajnának csak mintegy 2%-át teszi ki. Geostratégiai szempontból viszont jelentős és fontos Ukrajna számára, hiszen lényegében ez az ország nyugati kapuja. Sőt, ez a vonás érezhetően fel is erősödött, amióta a szomszédos országok (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Románia is) az Európai Unió teljes jogú tagjaivá váltak. Kárpátalja területe alapvetően három nagyobb domborzati geomorfológiai) egységből épül fel: 1. az Északkeleti- (vagy Ukrán)-Kárpátok hegyvidéke (a terület kb. 66%-a). Ide tartoznak a Gorgánok, a Poloninai havasok és a Vulkanikus-Kárpátok vonulatai. 2. az előhegyi- és dombvidéki területek (kb. 17%) 3. a Kárpátaljai-alföld síkvidéke, amely a magyar Alföld északkeleti nyúlványa és nagyjából a Tisza völgyében terül el (a terület 17%-a)

Kárpátaljának jelenleg 13 járása (Ungvári, Munkácsi, Beregszászi, Nagyszőlősi, Ilosvai, Huszti, Técsői, Rahói, Ökörmezői, Nagybereznai, Szolyvai, Volóci, Perecsenyi) és öt megyei alárendeltségű városa (Ungvár, Munkács, Huszt, Beregszász, Csap) van (1. ábra).

1. ábra. Kárpátalja közigazgatási térképe Forrás: www.karpatinfo.org.ua

45

Természetes, hogy a legjelentősebb települések a síkvidéken, a Tisza és mellékfolyóinak völgykapuiban, vagy az un. vásárvonalon (az öt megyei alárendeltségű város és Nagyszőlős) helyezkednek el. A többi járási székhely a Tisza és mellékfolyói domb- és hegyvidéki kisebb völgyeiben és medencéiben fekszik. Kárpátaljának különös jelentőséget kölcsönöz, hogy egyszerre négy országgal határos: északnyugaton Lengyelországgal, nyugaton Szlovákiával, délnyugaton Magyarországgal, délen pedig Romániával. Ezeken kívül Kárpátalja északon Ukrajna Lembergi- (Lvovi)-, északkeleten pedig Ivano-Frankovszki területével is határos. Területünk megyeszékhelye, Ungvár, a legnyugatibb részen, az ukránszlovák határ mentén fekszik. Kárpátalja némileg periférikus fekvését jelzi, hogy az UngvárKijev távolság vasúton 898 km, közúton 788 km, és még légi úton is 600 km (Szabó L., 1993). 5.1. A népességszám alakulása

A XVII. század közepén a mai Kárpátalja területén kb. 170 ezer ember élt, ami a XVIII. század végére már 250 ezerre nőtt. 1862-ben a lakosság száma elérte a 400 ezer főt, az 1910-es népszámláláskor pedig a 600 ezret (Szabó L., 1993). Ettől fogva egészen 1939-ig, vagyis az II. világháború kezdetéig, Kárpátalja lakossága növekedett (1939-ben 840 ezer fő). A népességszám ilyen mértékű növekedésének a két világháború között, több magyarázata is lehetséges. Az egyik, hogy a II. világháború kezdetéig Kárpátalja egy természetes migrációs folyamat célállomása volt (az összlakosság számához viszonyítva a migráció évi 2,8-3,6%-ot tett ki!). A másik magyarázat a természetes szaporodás növekedésével kapcsolatos, amely ekkor általánosan jellemző tünet. Ma Kárpátalja Ukrajna egyik legsűrűbben lakott vidéke (97,1 fő/km2, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2008). Jelentősek a mikroregionális különbségek, tükrözi mindezt, hogy a Kárpátalja nagyobbik részét elfoglaló hegyvidék nagy része alig lakott. A II. világháború utáni évekről részletesebb adatokkal rendelkezünk a népességszámot illetően, hiszen a háború után már hat hivatalos népszámlálást tartottak, illetve a többi évek adatai is az állami statisztikai hivataltól származnak. Így viszonylag megbízhatónak, de legalábbis hivatalosnak tekintendők (11. táblázat). A 11. táblázat adatsora szerint, a háború óta eltelt több mint 60 év alatt Kárpátalja lakossága 800 ezer főről majdnem 1 millió 300 ezer főre (1995) gyarapodott. Ez átlagosan évi kb. 11,1 ezer fős növekedést jelent. A népességnövekedés folyamatos volt és ez csak az 1990es évek második felére szűnt meg. Érdekesség, hogy Ukrajnán belül Kárpátalja volt az utolsó

46

olyan megye, ahol még természetes szaporodást regisztráltak 1998-ban (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 1998), az elmúlt tíz évben azonban folyamatossá vált a természetes fogyás és a demográfiai erózió (2. ábra). A tárgyalt időszakban a leglátványosabb népességgyarapodás a nagyvárosokban valósult meg: Ungvár lakossága háromszorosára, Munkácsé két és félszeresére növekedett a hat évtized alatt. 11. táblázat. Kárpátalja népességszámának változásai a II. világháború után Év 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2007 2008

A népesség száma (ezer fő) 807,4 874,0 965,3 1022,3 1070,5 1134,1 1170,2 1202,4 1258,1 1288,1 1263,9 1248,5 1243,8 1239,8

Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1995-2007

1300 1290

1288,1

1280 1270 1263,9 1261,3

1260 1250

1257,1

1258,1 1251,8

1253,9 1251,1 1248,5 1245,5

1240

1243,8 1239,8

1230 1220 1210 1989 1990 1995 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008

2. ábra. Kárpátalja népességszámának alakulása 1989 és 2007 között (ezer fő) Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1995-2007

47

Ami a népsűrűségnek a II. világháború utáni alakulását illeti, az 1946-os 59,5 fő/km2ről 1999-re elérte a 100,6 fő/km2-t. A növekedés 1992-ig folyamatos volt (99,8 fő/km2), bár az időszak utolsó két évtizedében jelentősen lelassult. 1993-tól aztán stagnálás, az évtized végétől pedig csökkenés kezdődött, ami napjainkban is tart. 5.2. Születések, halálozások, természetes szaporodás

Valamely földrajzi egység népességszámának alakításában általában két tényezőnek van döntő szerepe: az ún. természetes mozgásoknak (születés, halálozás, természetes szaporodás/fogyás), valamint a mechanikus mozgásoknak (a migráció különböző formái). A születési és halálozási ráta, valamint a természetes szaporodás és a gyermekhalandóság mutatószámainak II. világháború előtti változását a 12. táblázat foglalja össze.

12. táblázat. Kárpátalja lakosságának természetes mozgásai és a gyermekhalandóság alakulása 1910 és 1941 között

Év 1910 1920 1926 1930 1939 1941

Születési ráta (‰) 34,0 34,2 31,7 31,4 27,0 24,4

Halálozási ráta (‰) 26,0 22,8 22,1 20,4 13,8 20,6

Természetes szaporodás (‰) 8,0 11,4 9,6 11,0 13,2 3,8

Csecsemőhalandóság (‰) 87,5 71,4 58,0 56,5 39,8 40,3

Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kiegészítve

A táblázatból kitűnik, hogy a két világháború között a születések száma jóval meghaladta a halálozások számát, azaz jelentős természetes szaporodásról beszélhettünk. Az 1941-es adatok arról tanúskodnak, hogy visszaesett a születések száma, megnőtt a halálozásoké, így a korábbiakhoz képest harmadára csökkent a természetes szaporodás mértéke is. A szóban forgó időszak reprodukciós mutatóinak változását szemléletesebben a 3. ábra mutatja.

48

35

34,0

34,2 31,7

31,4

30

27,0 26,0

25

24,4 22,8

22,1

20,6

Ezrelék

20,4

20 13,8

15

13,2 11,4

11,0

9,6

8,0

10

3,8

5 0 1910

1920

1926

1930

1939

1941

Évek Születések száma

Halálozások száma

Természetes szaporodás

3. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai (1910-1941) Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kibővítve

A második világháború végétől napjainkig megvizsgálva a természetes szaporodás két legfontosabb értékének változásait megállapíthatjuk, hogy Kárpátalján a helyzet kissé másként alakult, mint a környező makro- és mikrorégiókban, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A Kárpátaljára vonatkozó adatokat a 13. táblázat tartalmazza. A második világháború után a születések száma gyakorlatilag megszakítás nélkül csökkent és 1998-ra már csak a ’46-os érték harmadát tette ki (31,2 ill. 11,8‰!). 1960-ig csökkenő irányzatot követett a halálozások száma is, ami aztán 1995-ig folyamatosan emelkedett (11,7‰), majd néhány éves átmeneti csökkenés után 2005-ig újra nőtt (13,2‰). Érdemes megjegyezni, hogy a 2005-ös másodmaximum kevesebb, mint egy ezrelékkel marad el az 1946-os szinttől. Többek között ez is magyarázza, hogy Kárpátalján miért csökken 1950 óta szinte folyamatosan a természetes szaporodás mértéke. Ahogy azt már korábban említettük, 1998 volt az utolsó olyan év, amikor még egyáltalán regisztráltak természetes szaporodást Kárpátalján. Azóta kisebb hullámzásoktól eltekintve növekszik a természetes fogyás mértéke (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2000-2006). Ami a gyermekhalandóság alakulását illeti, néhány év kivételével (pl. 1977, 1985, 2005) a vonatkozó mutatók állandóan csökkentek Kárpátalján és 2007-ben nem érték el az 1946-os szint 10%-át.

49

13. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes szaporodásának/fogyásának alakulása (1946-2007) Év 1946 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 1998 2001 2003 2004 2005 2006 2007

Születési ráta (‰) 31,2 30,7 28,7 25,5 19,9 21,3 19,7 18,8 18,3 16,8 13,4 11,8 10,9 11,8 12,4 12,6 13,3 13,5

Halálozási ráta (‰) 14,0 11,1 9,6 6,8 7,1 7,2 8,8 9,2 9,6 9,3 11,7 10,7 11,3 11,9 12,4 13,2 12,8 13,3

Természetes szaporodás (‰) 17,2 19,6 19,1 18,7 12,8 14,1 10,9 9,6 8,7 7,5 1,7 1,1 -0,4 -0,1 0,0 -0,6 0,5 0,2

Csecsemőhalandóság (‰) 133,4 111,7 84,8 35,3 30,2 204 21,6 18,4 16,2 12,7 12,5 11,6 9,9 8,1 8,3 11,5 9,6 12,1

Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kiegészítve, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1995-2007

Érdemes megvizsgálni a népesség természetes szaporodásának illetve fogyásának településtípusok szerinti alakulását is. Az utóbbi évek egyértelmű tendenciája, hogy a városokban (valamint az ukrajnai településhierarchiában a városok és falvak között helyet foglaló ún. városi típusú településeken) a születési ráta közel egy ezrelékkel magasabb, a halálozási pedig valamivel alacsonyabb, mint a falvak esetében. Ennek megfelelően Kárpátalja természetes szaporulata (amennyiben ilyenről egy-egy év esetében beszélhetünk) elsősorban előbbi településeken képződik, míg a falvakban tartósnak mondható a népesség fogyása (14. táblázat), ami egyértelműen az öregedő korstruktúrával magyarázható, melyhez a migrációs veszteség és a tartós demográfiai erózió is folyamatosan hozzájárul. A Kárpátalja városi jogállású településein és a városi típusú településeken a magasabb születési rátáknak köszönhetően kismértékű népességgyarapodás figyelhető meg, ellentétben a falvakkal, ahol a kiegyenlített születési és halálozási értékek jobb esetben stagnáló népességet, rosszabb esetben csökkenő tendenciákat mutatnak. Mivel Kárpátalja lakosságának közel kétharmada falvakban él, így természetes, hogy a demográfiai folyamatokat a falvakban zajló tendenciák domináns módon meghatározzák.

50

14. táblázat. A kárpátaljai lakosság természetes szaporodása/fogyása településtípusonkénti bontásban (2004-2007) Év 2004 2005 2006 2007

Ö 12,4 12,6 13,3 13,5

Születési ráta (‰) V 12,3 13,2 13,8 14,0

F 12,4 12,3 12,9 13,3

Halálozási ráta (‰) Ö V F 12,4 12,3 12,5 13,2 13,1 13,3 12,8 12,5 12,9 13,3 13,1 13,4

Természetes szaporodás (‰) Ö V F 0,0 0,0 -0,1 -0,6 0,1 -1,0 0,5 1,3 0,0 0,2 0,9 -0,1

Rövidítések: Ö – összesen, V – városokban (összesen 10 db) és városi típusú településeken (19 db), F – falusi településeken (307 községi tanács keretében összesen 579 db) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2004-2007

A születésektől és halálozásoktól, sajnos, elválaszthatatlan az abortusz problémája. A mesterséges terhesség-megszakítások mintegy egynegyede ma az elsőállapotos nőket érinti, és ami még szomorúbb: az abortuszok egyre nagyobb hányadát a 17. életévüket még be nem töltött nőkön végzik el (Szabó L., 1993). Mindez csak az önkéntes abortuszokra érvényesek, ehhez jönnek még az ún. spontán vetélések, amelyek a terhes nők további közel 9%-át érintik. A fentebb már említett okokkal együtt az abortuszok és vetélések magas száma is komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kárpátalján az addig meglévő természetes szaporulat a ’90-es évek végére természetes fogyásba csapott át. Ugyanakkor, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sok abortusz szoros kapcsolatban áll Kárpátalja gyenge gazdasági helyzetével, amikor a családok többsége nem mer, nem tud egynél vagy kettőnél több gyermeket vállalni a megélhetési gondok miatt. Végezetül, álljon itt az 4. ábra, amely szemléletesebben foglalja össze a születések és halálozások számának, valamint a természetes szaporodásnak a második világháború utáni alakulását.

51

28,7

31,2

35,0

1955

1965

1975

1985

1995

Születések száma

1998

13,3 12,8

12,6 13,2

0,5

2001

2003

Halálozások száma

2004

-0,6

-5,0

0,0

-0,1

-0,4

0,0 1946

12,4 12,4

11,8 11,9

10,9 11,3

1,1

11,8 10,7

13,4 11,7

9,6 8,7

18,3

19,7

1,7

5,0

7,1

9,6

10,0

14,0

15,0

8,8 10,9

12,8

17,2

20,0

19,1

25,0

19,9

30,0

2005

2006 Természetes szaporodás

4. ábra. A kárpátaljai lakosság reprodukciós adatai a II. világháború utáni időszakban (‰) Forrás: Szabó L., 1993., saját számításokkal kiegészítve, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 1995-2007

5.3. Migrációs folyamatok

A terület földrajzi fekvésének, illetve politikai és gazdasági helyzetének köszönhetően Kárpátalján mindig magas volt az utazási igény és szükség. Az I. világháború előtt elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba, Franciaországba és Belgiumba vándoroltak ki a kárpátaljaiak nagyobb tömegei. A kivándorlás fő célja a jobb munkalehetőségek és megélhetés keresése volt. Ez az irány 1944 után megfordult: megint csak a jobb megélhetés reménye hajtotta a kárpátaljaiakat a Szovjetunió északi és szibériai bányáiba, iparvárosaiba, néha kolhozaiba. Ez a fajta kivándorlási-áttelepülési láz napjainkban sem szűnt meg. Ám ennek mai céljai már főleg Magyarország, Csehország, Szlovákia, mely országokból már az ideiglenesen áttelepült kárpátaljaiak jó része sem tér vissza, mivel időközben ott általában megtalálja a keresett jobb életkörülményeket, könnyebb boldogulást. Ugyanakkor, továbbra is fontos befogadó országok maradtak az Egyesült Államok, Németország és Izrael (Szabó L., 1993). A kivándorlással párhuzamosan tartott a bevándorlás is. Trianon után sok cseh nemzetiségű érkezett Kárpátaljára, 1938 után főleg magyarok az anyaországból, a II. világháború után pedig főként ukránok, oroszok és a volt Szovjetunió más nemzetiségei. Az 1920 óta statisztikailag is nyilvántartott migrációs folyamatokról a 15. táblázat nyújt áttekintést.

52

15. táblázat. A migrációs folyamatok alakulása Kárpátalján (1920-2006) 1920 1939

1944

1946 1959

1979

1989 1991

2004

2005 2006

2007

az összlakosság %-ában Bevándorló 3,5

3,6

0,0

2,8

1,4

1,2

0,6

0,1

0,8

0,7

0,8

0,8

Kivándorló 0,3

3,4

3,3

3,1

0,1

0,2

3,2

5,5

1,0

0,9

1,0

0,9

Forrás: Szabó L., 1993, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2004-2007, saját számításokkal kiegészítve

Amint a táblázatból kitűnik, 1920-ban még kb. tizenkétszer annyian érkeztek Kárpátaljára állandó letelepedés céljából, mint amennyien távoztak. 1939-re viszont ez az arány kiegyenlítődött. 1944-ben, érthető okokból, Kárpátaljára nemigen volt kimutatható számú betelepülő, épp ellenkezőleg, jelentős volt a távozók száma. 1946-ban folytatódott a tömeges lakosságcsere, innentől kezdve a betelepülők aránya állandóan csökkent és 1991-ben már csak az összlakosság 0,1%-át tette ki. Ugyanezen időszak alatt viszont a Kárpátalját véglegesen elhagyók aránya az összlakosság 5,5%-ra nőtt. Nem véletlen tehát, hogy a statisztikák 1998-ban már 2285 főnyi abszolút fogyást jegyeztek fel a negatív migrációs szaldó „jóvoltából”. Ezen belül a FÁK-országok viszonylatában – 618 fő/év a migrációs veszteség, az összes többi országgal szemben pedig – 1667 fő/év (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 1998). A migrációs mérleg alakulását az utóbbi években az 5. ábra mutatja be.

0 2004

2005

2006

2007

-500

Fő

-1000 -1500 -1565

-2000

-2252

-2333

-2500 -2585

-3000 Évek

5. ábra. A migrációs szaldó alakulása Kárpátalján (2004-2007) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2004-2007

53

Érdekes megvizsgálni az idénymunkások mozgását is a 20. század folyamán. Ebből az derül ki, hogy 1939-ig ugyan többen jöttek Kárpátaljára idénymunkák céljából, mint amennyin innen mentek más vidékekre, ám összességében mind a két szám alacsony volt. A szovjethatalom éveiben az idénymunka-lehetőségek a nullára estek vissza, és a pangás még 1959-ben is tartott. 1979-től gyakorlatilag napjainkig az össznépesség számához viszonyított évi 1,3-1,6%-nyi munkavállaló érkezik Kárpátaljára idénymunkák céljából, míg az ugyanilyen célból távozók aránya az említett időszak alatt több mint százszorosára emelkedett (1991-ben 10,3%) Fel kell hívni a figyelmet még egy eléggé szomorú, de érthető migrációs adatra: azok közül, akik 1989 és 2000 között állandó lakhelyváltoztatás céljából hagyták el Kárpátalját, csak 8% választotta új lakhelyül Ukrajnát vagy a volt Szovjetunió más tagköztársaságát. A többi főleg Magyarországra költözött. Utóbbiak (zömmel magyarok) 40%-a értelmiségi (pedagógus, mérnök, orvos, tudós, művész stb.), 30%-a kiskorú, 20%-a ipari vagy mezőgazdasági szakmunkás, 10%-a pedig nyugdíjas. Ez a folyamat két szempontból is beláthatatlan veszélyeket rejt magában a jövőt illetően. Egyrészt, gyakorlatilag „lefejezi” a kárpátaljai magyar populációt és ebből az egyre romló állapotból nehezebb és nehezebb lesz majd kikerülni. Még akkor is, ha netán javulna a gazdasági helyzet (bár erre valójában a közeljövőben nem sok esély van) és ez a kivándoroltak egy részét esetleg visszatérésre ösztönözné. Másrészt, ősi szabály, hogy a nemzetiségi „légüres tér” egy idő után feltöltődik. Ez a feltöltődés pedig megyénkben már jó ideje tart. Az elköltözött magyarok helyét ugyanis tömegével „foglalják el” a volt Szovjetunió különböző nemzetiségei, leginkább az ukránok, oroszok és a tehetősebb Kaukázus-környéki népek képviselői, főleg örmények és grúzok.

5.4. A lakosság nemi és életkor szerinti összetételének változásai

Ami a kárpátaljai lakosság nemi összetételét illeti, 1910 és 1946 között majdnem 10%al csökkent a férfiak aránya, és természetesen, ugyanennyivel nőtt a nőké. A csökkenés leginkább a ’40-es évek első felében volt szembetűnő, ami egyértelműen a háborús események rovására írható. Az első szovjet statisztikai adatok 1946-ban további 0,9%-os csökkenést regisztráltak a kárpátaljai férfiak arányában. Ez még akkor is így van, ha akkorra a hadifoglyok zöme már visszatért. Ennek az újabb csökkenésnek egy másik, még szomorúbb történelmi háttere és magyarázata volt: az ún. „málenkij robot”, azaz „kis (háromnapos) munka”, amely köztudottan a kárpátaljai magyar és német nemzetiségű férfiakat érintette

54

elsősorban, de nem kímélte a papságot sem, akik zömükben nem voltak hajlandók megtagadni ruszin nemzetiségüket és görög katolikus vallásukat. Az 1946. évi mélypont (40,9%) után a kárpátaljai férfilakosság aránya fokozatosan emelkedett, mígnem 1999-re elérte a 48,2%-os részesedést az összlakosságon belül. Napjainkban arányuk majdnem pontosan 48%, ami azt jelenti, hogy minden 1000 kárpátaljai nőre 926 kárpátaljai férfi jut (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Vagyis, leszámítva a néhány háború előtti évet, amikor a férfiak voltak többen, Kárpátalján állandósult a néhány százalékos nőtöbblet. A különböző korcsoportok egymáshoz való százalékaránya sokat változott a múlt század folyamán (16. táblázat). Az 1910 évi népszámlálás adatai alapján Kárpátalja lakosságának egynegyede 15 évnél fiatalabb volt, míg a 60 év felettiek aránya mindössze 17%-ot tett ki.

16. táblázat. A kárpátaljai lakosság korösszetételének alakulása az 1910. évi népszámlálástól napjainkig Év 1910 1941 1946 1970 1980 1991 1999 2001 2008

0-1 év % 1,0 1,0 0,6 1,6 1,9 1,7 1,2 1,1 1,3

1-4

5-9

% 7,0 7,0 7,6 7,7 7,4 7,1 5,1 4,8 6,2

% 8,5 8,0 7,7 8,8 8,5 8,5 7,9 7,1 5,6

1014 % 8,5 8,5 8,8 8,9 8,5 8,6 8,7 8,4 6,6

1519 % 7,0 7,5 7,8 7,9 8,2 8,0 8,4 8,7 7,9

2024 % 8,5 8,2 8,2 7,7 7,8 7,4 8,1 7,9 8,5

2529 % 7,0 7,1 7,2 7,8 8,1 8,2 7,5 7,6 7,9

3034 % 7,5 8,2 8,3 8,2 8,1 7,8 7,0 7,1 7,5

3539 % 7,0 6,9 6,9 7,1 7,1 7,2 7,8 7,1 7,0

4044 % 5,0 4,8 5,0 5,4 5,5 5,8 7,3 7,8 6,7

4549 % 5,5 5,3 5,2 5,3 5,4 5,4 6,5 6,6 7,4

5054 % 5,5 4,9 5,2 5,4 5,6 5,7 5,1 6,2 6,4

55- 60- 70 év 59 69 felett % % % 5,0 11,3 5,7 4,9 11,0 6,7 5,0 10,1 6,4 5,4 8,8 4,0 5,6 8,7 3,6 5,6 8,9 4,1 4,5 8,7 6,2 4,2 8,6 6,8 5,7 7,6 7,5

Forrás: Szabó L., 1993., Kárpátalja lakossága – Statisztikai Adattár, 1999, 2003, 2005, 2008

A táblázatból kitűnik, hogy a kárpátaljai lakosság kb. egyötödét alkotják a 14 év alattiak (19,7%), 7,9%-át pedig a (15-19 év közötti) serdülők, a hatvan év felettiek aránya pedig tizenöt százalék fölé emelkedett. Érdekes megfigyelni az utóbbi bő másfél évtized tendenciáit is, amelyek szerint ez idő alatt több mint 6%-al csökkent a 14 év alattiak aránya, ugyanakkor közel 3%-al nőtt a 35-49 és több mint 3%-al a 70 év feletti korosztály részesedése. Azaz, itt is elkezdődött a népesség fokozatos (és egyre fokozódó mértékű!) elöregedése, amelynek fő oka egyrészt a születések számának csökkenése, másrészt az átlagos élettartam emelkedése (Szabó L., 1993).

55

5.5. A lakosság etnikai szerkezetének alakulása

A 20. század elején a mai Kárpátalja területe valóságos „Bábel” volt Közép-Európa térségei között: egymás mellett éltek ruszinok, magyarok, németek (svábok), zsidók, románok, csehek, szlovákok, cigányok (Szabó L., 1993). A kárpátaljai lakosság nemzetiségi összetételének alakulását a II. világháború előtt a 17. táblázat mutatja be. 17. táblázat. A nemzetiségi összetétel alakulása Kárpátalján a II. világháború előtt Nemzetiség Ruszin Magyar Zsidó Német Román Cseh és szlovák Cigány Orosz

1910 (%) 59,4 24,8 10,7 2,8 1,2 0,6 0,5 0,0

1920 (%) 62,0 17,6 13,0 1,8 1,8 3,6 0,5 0,0

1926 (%) 62,0 17,0 13,4 2,0 1,8 3,6 0,2 0,0

1930 (%) 64,0 15,4 12,0 1,8 1,7 4,8 0,2 0,1

1939 (%) 62,3 16,0 15,0 2,0 1,5 2,8 0,3 0,1

1941 (%) 60,8 20,6 15,2 1,2 1,5 0,2 0,4 0,1

1942 (%) 60,5 27,0 9,6 1,6 1,6 0,2 0,4 0,1

Forrás: Szabó L., 1993

A táblázat adataiból kitűnik, hogy a második világháborúig Kárpátalja lakosságának túlnyomó többségét a ruszinok és a magyarok alkották. E két nemzetiségen kívül csupán a zsidóság alkotott jelentősebb tömböt, igaz csak 1944-ig, a tömeges deportálások megkezdéséig. A németek, románok és cigányok létszáma eléggé stabil volt, bár a németek (zömmel svábok) aránya 1910-hez képest a felére csökkent, főleg a háborús években történt tömeges elvándorlásuk következtében. A cigányokról igazán hiteles adataink nincsenek, mivel közülük sokan magyarnak, románnak, esetleg szlováknak vallották magukat, így más statisztikai csoportokba kerültek át. Bizonyos fokig ugyanez vonatkozik a háború előtti zsidóságra is, akik közül sokan gyarapították a magyarok, szlovákok, sőt, még a németek számát is. A cseh és szlovák nemzetiségű lakosok száma és aránya Kárpátalján főleg akkor nőtt meg, amikor a terület 1918 után Csehszlovákia része lett, és majd akkor csökkent le ismét, amikor húsz év múlva ez az állapot megszűnt (17. táblázat). Ugyanilyen okból csökkent a magyarság száma 1920-ban, majd emelkedett 1941 után, amikor először Kárpátalja déli része, majd az egész Északkelet visszatért az anyaországhoz. A másik fontos dolog, ami a 17. táblázat adataiból kitűnik, hogy Kárpátaljának nem volt ukrán és orosz lakossága. Az orosz emigránsok betelepülése az oroszországi forradalom után kezdődhetett el, az 1920-as években néhány család jelent meg vidékünkön. Többségük

56

ezt a földet megszerette, második hazájának vallotta, a megye sorsának alakulását teljes mértékben magáénak tekintette. Más a helyzet az ukrán betelepülőkkel, akik főleg Galíciából érkeztek 1920 után szintén kis számban. Később ők játszották a főszerepet abban is, hogy a ruszinságot, mint önálló nemzetiséget 1945-ben „likvidálták” és a ruszin lakosságot ukránnak nyilvánították. Ez a fajta magatartás a ruszinokkal szemben az ukránok részéről máig tart (Szabó L., 1993). A II. világháború végére alapvetően nem változott a nagyobb nemzetiségi csoportok egymáshoz való aránya Kárpátalján, a magyarok aránya növekedett az ismert okok miatt. Az 1944-es állapotokat a 6. ábrán foglaltuk össze.

0,3% 1,5%

0,1% 0,1%

1,4%

Ruszin

0,1%

35,3%

Magyar Román Német Cigány Cseh és szlovák Zsidó Orosz

61,2%

6. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 1944-ben Forrás: Szabó L., 1993

Mielőtt

Kárpátalja

etnikai

összetételének

II.

világháború

utáni

változásait

jellemeznénk, két fontos tény érdemel említést. Az egyik az, hogy a volt Szovjetunióban az 1989-es népszámlálás szerint 120 nemzetiség élt. Ugyanekkor Ukrajnában 105 nemzetiséget tartottak nyílván. Első helyen, természetesen, az ukránok álltak (72,38%), a másodikon pedig az oroszok (21,96%), míg a magyarok a hatodik helyet foglalták el (0,48%). A második tény, amire fontos felhívni a figyelmet, hogy, az etnikai hovatartozás megállapításához a legcélszerűbb és a legobjektívebb az anyanyelvet alapul venni. Bármily meglepő, de a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek legutóbbi számaiból egyszerűen hiányoznak a nemzetiségi összetételt bemutató táblázatok. Így, a 18. táblázatban a legutolsó megbízható adatokkal jellemezhető év az 1991es. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a nemzetiségi összetétel Kárpátalján is változott, a változás mértéke azonban csak egy-két százalékban mérhető.

57

18. táblázat. A nemzetiségi összetétel változásai Kárpátalján (1946-1991) Év 1946 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1989 1991

Ukrán Magyar Zsidó Orosz % % % % 82,3 72,9 75,3 75,2 76,2 76,8 75,8 76,6 77,0 78,4 78,1

8,7 17,3 15,4 15,6 14,8 14,2 15,2 13,8 13,0 12,5 13,5

3,1 3,2 1,6 1,1 0,7 0,5 0,4 0,3 0,2 0,2 0,1

Román %

Német %

1,6 1,6 1,9 2,0 2,1 2,2 2,2 2,1 2,4 2,4 2,3

1,4 1,5 1,6 1,3 0,6 0,2 0,2 0,3 0,3 0,3 0,2

2,5 2,9 3,2 3,4 4,4 5,1 5,2 5,6 5,5 4,0 2,4

Cseh és szlovák % 0,2 0,2 0,2 0,2 0,2 0,2 0,3 0,4 0,4 0,6 0,2

Cigány %

Egyéb %

0,1 0,3 0,5 0,5 0,5 0,6 0,5 0,6 0,8 1,0 3,2

0,1 0,1 0,3 0,7 0,5 0,2 0,2 0,3 0,4 0,6 0,0

Forrás: Szabó L., 1993., O. V. Zasztavecka et al. 1996

7. ábra. Kárpátalja nyelvterület-térképe Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2002

Az ukránok aránya 1950 óta folyamatosan növekszik, s 1991-ben az ukránok aránya Kárpátalján 78,1%-ot tett ki (Kocsis K., 1999). A legutóbbi (és az első ukrajnai) hivatalos népszámlálást 2001. decemberében tartották, de az eredmények feldolgozása igen hosszas

58

folyamatnak bizonyult: az első publikált adatok csak 2002 végén, 2003 elején kezdtek megjelenni. Ezek szerint a kárpátaljai ukránok részaránya már 80,5 volt. A kárpátaljai magyarok száma 1946-ban volt a minimális szinten (8,7%). Ennek több oka is volt: „malenykij robot”, háborús veszteségek, megfélemlítés a hatóságok részéről (ami sok esetben a magyar nemzetiség letagadásához vezetett) stb. Ám alig öt év alatt a magyarok száma és aránya majdnem megduplázódott és 1950-ben elérte a maximumot jelentő 17,3%-ot. Azóta, sajnos, arányuk fokozatosan és szinte töretlenül csökken. Ez a csökkenés főleg 1990 óta öltött igen komoly méreteket, amikor is elkezdődött a kárpátaljai magyarok máig tartó áttelepülése az anyaországba. Ennek okai kezdetben az itteni instabil politikai állapotok voltak, manapság viszont az egyre kilátástalanabb gazdasági helyzet készteti a magyarokat (és más nemzetiségűeket is) szülőföldjük elhagyására. A 2001-es népszámlálás adatai szerint a magyarság aránya Kárpátalján jelenleg 12% körül van. Az ukránokhoz hasonlóan az oroszok tömegesebb betelepülése is a háború után kezdődött meg Kárpátaljára. Számuk és arányuk 1978-ban érte el maximumát (5,9%), azóta fokozatosan csökken, főleg jelentős kivándorlásuk következtében. Jelenleg már csak Kárpátalja negyedik legnagyobb nemzetiségének tekinthetők, arányuk 2001-ben 2,5%-ot tett ki. Érdekes és bizonyos szempontból különleges a kárpátaljai román kisebbség helyzete. Őket ugyanis a közelmúltig nem is románoknak, hanem moldovánoknak nevezték. Csak a Szovjetunió széthullása után „nyerték vissza” eredeti nemzetiségüket és azóta használhatják újra a latin ábécét is. Arányuk a II. világháború után 1,6 és 2,4% között ingadozott, az utolsó hivatalos népszámlálás adatai szerint pedig 2,6%-ot tett ki, amivel a kárpátaljai nemzetiségi rangsor harmadik helyére kerültek, megelőzve vidékünk orosz nemzetiségű lakosságát. A kárpátaljai cigányság valós számáról ugyanúgy nincsenek megbízható adataink, mint a háború előtt. Ennek oka, hogy sok cigány ma is magyarnak, ukránnak, szlováknak, sőt, románnak vallja magát. Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy nemcsak az 1940-es évek 0,1-0,4%-a, de a jelenlegi 1,6-3,2% is lényegesen alábecsüli a cigányság tényleges súlyát Kárpátalján. Mindenesetre, vannak olyan demográfusok, akik 10-15%-nál is többre teszik a kárpátaljai cigányok arányát. (Szabó L., 1993, Kocsis K., 1999). A kárpátaljai zsidó lakosság száma a háború után nagyon megfogyatkozott. A hitleri halálkamrákat alig 0,1%-uk élte túl. 1948-ig mégis újra 5,1%-ra emelkedett az arányuk Kárpátalján. Ám az ötvenes évek sztálini zsidóperei megadták a „kegyelemdöfést” a kárpátaljai zsidóságnak: ekkor kezdődött meg tömeges kivándorlásuk a Kárpátaljáról, így napjainkra számuk és arányuk minimális (0,1%). 59

A németek aránya 1958-ig 1,4%-ról 1,7%-ra nőtt. Ez jelentette az össznépességből való részesedésük maximumát is. Azóta számuk és arányuk is fokozatosan csökken. Ennek fő oka itt is kivándorlásuk, illetve hazatelepülésük Németországba. Kocsis K. számításai alapján 1991-ben már csak Kárpátalja lakosságának 0,2%-át tették ki, azóta számuk még tovább csökkent. Vidékünk cseh és szlovák lakossága egészen 1974-ig stabilan 0,2% körüli volt, azután fokozatosan növekedett 1989-ig (0,6%). Azóta viszont a csehek és szlovákok aránya ismét a harmadára csökkent, szintén a jelentős mértékű kivándorlásuknak köszönhetően. A legnagyobb kárpátaljai nemzetiségek arányának 1946 utáni változásait szemléletesebben a

80,5

78,4

77,0

80,0

75,8

76,2

75,3

90,0

82,3

8. ábra mutatja.

70,0 60,0 50,0 40,0

12,1 2,6 2,5 1,1

2,4 4,0 1,0

12,5

13,0 2,4 5,5 0,8

2,2 5,2 0,5

15,2

14,8 2,1 4,4 0,5

1,9 3,2 0,5

1,6 2,5 0,1

10,0

15,4

20,0

8,7

30,0

0,0 1946

Ukrán

1955

Magyar

1965

1975

Román

1985

Orosz

1989

2001

Cigány

8. ábra. A legnagyobb nemzetiségek arányának változása Kárpátalján 1946-1989 között (%) Forrás: Szabó L., 1993, O. V. Zasztavecka et al., 1996, Kocsis K., 1999, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, 2003

A 2000-es évek elején Molnár J. és Molnár D. I. elvégezte a kárpátaljai lakosság és a nagyobb etnikai csoportok földrajzi elhelyezkedésének súlypont-vizsgálatát is. A módszer részletezésének mellőzésével csak e vizsgálat fontosabb megállapításait szeretnénk e helyütt közölni:

60

a) Kárpátalja össznépességének súlypontja az Ilosvai járásban található, Ilonca (Iljnicja) község közelében. Ez majdnem egybeesik a megye területi súlypontjával, ami a népesség közel egyenletes elhelyezkedésére utal; b) az ukránok főként a hegyvidéki járásokban élnek, így súlypontjuk Kárpátalja össznépességének súlypontjától északkeletre, az Ilosvai járási Szajkófalva (Oszij) mellett található; c) a magyar nemzetiségűek súlypontja a Beregszászi járásban van, Csikósgorond (Csikos-Horonda) közelében, az össznépesség súlypontjától délnyugatra. Ez azzal magyarázható, hogy a magyar települések főleg az anyaország határa mentén helyezkednek el, azaz Kárpátalja délnyugati részén; d) a román nemzetiségűek súlypontja Aknaszlatina (Szolotvino) közelében van, ahol a román nyelvterület átnyúlik Kárpátaljára; e) az oroszok súlypontja a Munkácsi járásban, Iványi (Ivanyivci) község közelében található. A kárpátaljai orosz nemzetiségűek többsége ugyanis a két nagyvárosban, Ungváron és Munkácson él, így súlypontjuk is e két város közé esik (9. ábra).

9. ábra. Kárpátalja összlakosságának és népesebb etnikumainak súlypontjai Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2003

61

5. 6. Kárpátalja demográfiai helyzete a 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatainak tükrében Amint fentebb már említettük, a független Ukrajnában eddig egyetlen ízben, 2001. decemberében tartottak népszámlálást, azt megelőzően pedig még a szovjet érában, 1989-ben. A 2001-es összeírás adatai szerint Kárpátalján 2001. december 5-én 1.258.300 ember élt (jelenlévő lakosság), ezzel Kárpátalja Ukrajnán belül azon kevés régióhoz tartozik, amelyekben 1989-hez képest csekély népességnövekedés volt megfigyelhető. Az utolsó szovjet népszámlálás idején 1.252.300 ember élt Kárpátalján, tehát mintegy 6000 fő (0,5%) volt a növekedés. 2001. december 5-i állapot szerint a 17 közigazgatási egység (13 járás és 4 megyei alárendeltségű város) közül tízben csökkent a lakosság száma, növekedés csak Ungvár, valamint a Nagyszőlősi, az Ilosvai, a Rahói, a Técsői, az Ungvári és a Huszti járás esetében következett be (19. táblázat). A legnagyobb növekedést a Rahói járásban regisztrálták (5,3%), míg a legnagyobb csökkenést, sajnos, a kárpátaljai magyarság „bástyájának” tekintett Beregszászban (-11,4%). Utóbbi egyértelműen az elvándorlásra vezethető vissza, ami azért különösen tragikus, mert az elköltöző magyar családok „helyébe” szinte kivétel nélkül ukrán nemzetiségűek költöznek. 19. táblázat. Kárpátalja lakosságszáma közigazgatási egységenként 2001-ben Közigazgatási egység Ungvár Munkács Huszt Beregszász Munkácsi járás Ilosvai járás Huszti járás Rahói járás Nagyszőlősi járás Ungvári járás Szolyvai járás Beregszászi járás Ökörmezői járás Técsői járás Perecsenyi járás Nagybereznai járás Volóci járás Kárpátalja összesen

A jelenlévő lakosság száma, ezer fő 1989 2001 117,1 117,3 84,5 82,3 34,3 32,4 30,7 27,2 105,5 101,6 97,2 100,9 92,4 96,6 86,2 90,8 113,0 117,9 73,6 74,4 56,3 55,5 55,0 53,8 50,5 50,1 165,0 172,4 32,6 31,8 30,8 28,0 27,8 25,3 1252,3 1258,3

Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003

62

2001 az 1989-es év százalékában 100,2 97,4 94,5 88,6 96,3 103,8 104,5 105,3 104,3 101,1 98,6 97,8 99,2 104,5 97,5 90,9 91,7 100,5

Figyelemre méltó, hogy a 2001-ben meglévő 4 megyei alárendeltségű város közül mára már Beregszász lakossága a legkisebb (27.200 fő), miután az utóbbi évtizedben Huszt is megelőzte. Jelenleg Kárpátalja legnépesebb közigazgatási egysége a Técsői járás (172.400 fő), a legkevesebb lakosa pedig a teljesen hegyvidéki Volóci járásnak (25.300 fő) van (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003.) A 80 fő/km2-es országos átlaghoz képest Kárpátalján a népsűrűség is magasabb (97,1 fő/km2). A népszámlálási adatok szerint a legritkábban lakott közigazgatási egységünk a Nagybereznai járás (35 fő/km2), míg a legsűrűbben lakott Huszt városa (3240 fő/km2). Az urbanizáció szintjét tekintve meglepő lehet, de visszaesés tapasztalható 1989-hez képest. Akkor Kárpátalja lakosságának 41,1%-a volt városlakó, addig 2001-re ez az arány 37%-ra csökkent (10. ábra). Ez pedig, véleményünk szerint, egyértelműen a társadalmigazdasági helyzet romlását, az emberek életszínvonalának visszaesését jelzi. Egyre többen kénytelenek ugyanis visszatérni a mezőgazdasági foglalkozásokhoz, ami gyakorlatilag egy torz, fordított foglalkozási átrétegződés méreteit kezdi ölteni. Kárpátalja legfalusiasabb közigazgatási egysége ma a Beregszászi, az Ilosvai és a Huszti járás, ahol a falusi népesség aránya meghaladja a 90%-ot! Természetesen nem elhanyagolható tény, hogy a Kárpátalján a város fogalma ma még más, mint Magyarországon. A részletek mellőzésével megemlítjük, hogy például a városhálózat nagy számát kitevő kisvárosok (25000 fő alatti népességgel) jogilag ismeretlenek a Kárpátalján, maximum városi típusú településként jelennek meg (19 db). Nem elhanyagolható tény, hogy a területileg háromszor nagyobb Kárpátalján alig van több város (10 db) és városi típusú település, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (25 db). 2001

1989

37,0% 41,1% 63,0% 58,9%

Városi lakosság

Falusi lakosság

10. ábra. Az urbanizáció szintjének változása Kárpátalján Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003

A nemi összetétel is egészségtelen irányban mozdult el az 1989-es népszámláláshoz képest. Akkor az összlakosság 51,8%-át tették ki a nők és 48,2%-át a férfiak, 2001-ben pedig

63

ez az arány már 51,9-48,1% volt (20. táblázat). Abszolút számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy 47.300 kárpátaljai nőnek gyakorlatilag nincs férfi párja! Ennek fő oka, mint a világon szinte mindenütt, itt is a nők magasabb átlagos élettartamában keresendő, de Kárpátalja esetében a dolog azzal is kiegészül, hogy a rosszabb munkafeltételek, gazdasági és egészségügyi körülmények között az ukrajnai férfiak átlagos élettartama alacsonyabb a világátlagnál. A nemi szerkezet alapján a legrosszabb helyzetben Ungvár van (53,1-46,9%), a legkevésbé erőteljes nőtöbblet pedig az Ökörmezői járást (50,7-49,3%) jellemzi (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003).

20. táblázat. Kárpátalja lakosságának nemi összetétele 2001-ben Közigazgatási egység Ungvár Beregszász Munkács Huszt Beregszászi járás Nagybereznai járás Nagyszőlősi járás Volóci járás Ilosvai járás Ökörmezői járás Munkácsi járás Perecsenyi járás Rahói járás Szolyvai járás Técsői járás Ungvári járás Huszti járás Kárpátalja összesen

A jelenlévő lakosság száma, ezer fő Férfiak Nők 55,0 62,3 12,8 14,4 39,2 43,1 15,3 17,1 25,5 28,3 13,4 14,6 56,9 61,0 12,3 13,0 48,7 52,2 24,7 25,4 48,2 53,4 15,3 16,5 43,9 46,9 26,7 28,8 84,9 87,5 35,6 38,8 47,1 49,5 605,5 652,8

Az összlakosság százalékában Férfiak Nők 46,9 53,1 47,1 52,9 47,6 52,4 47,2 52,8 47,4 52,6 47,9 52,1 48,3 51,7 48,6 51,4 48,3 51,7 49,3 50,7 47,4 52,6 48,1 51,9 48,3 51,7 48,1 51,9 49,2 50,8 47,8 52,2 48,7 51,2 48,1 51,9


További negatív tendencia, hogy Kárpátalja lakossága is erőteljesen öregedő. Ezt jelzi, hogy 1989-ben a gyermekkorúak (18 év alatti) még a lakosság 28,1%-át tették ki, 2001-ben viszont már csak 23,1%-át. Ugyanakkor pedig a hatvan év felettiek aránya az említett időszak alatt 15,7%-ról 17,8%-ra nőtt. Mindezek oka a születések csökkenő számában keresendő, valamint az erőteljes elvándorlásban, ami elsősorban a fiatal korosztályok, családok jellemzője. Kárpátalja jelenlegi életkori struktúráját a 21. táblázat szemlélteti.

64

21. táblázat. Kárpátalja lakosságának életkori szerkezete 2001-ben Életkor

A lakosság száma, ezer fő

0-9 év 10-19 év 20-29 év 30-39 év 40-49 év 50-59 év 60-69 év 70-79 év 80 éves és idősebb

162,0 213,9 195,1 178,1 181,4 129,2 108,3 70,7 15,9

Az összlakosság százalékában 1989 2001 17,8 12,9 16,8 17,0 15,7 15,6 15,0 14,2 11,0 14,5 11,1 10,3 8,3 8,6 3,1 5,6 1,2 1,3


Egyértelmű pozitívumként könyvelhető viszont el, hogy az 1989-es népszámlálás óta jelentősen nőtt területünkön az iskolázottság színvonala. Az 1989-2001 közötti időszakban a falvakban 50%-al, a városokban pedig 26,7%-al nőtt az 1000 főre számított felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Abszolút számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 1989-ben 1000 falusi lakos közül 26-nak volt diplomája, addig 2001-ben már 39-nek. A városi lakosok körében ez a szám 120-ról 152 főre nőtt (11. ábra). A nemzetiségek tekintetében elmondható, hogy a legmagasabban képzettek a kárpátaljai zsidók, majd az oroszok és az ukránok következnek. Őket követik a negyedik helyen a magyarok.

26

falusi lakosság

39

1989 2001 120

városi lakosság

152

0

20

40

60

80

100

120

140

160

11. ábra. Az 1000 főre jutó diplomások számának változása Kárpátalján Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003

A etnikai összetételt tekintve továbbra is Kárpátalja második legjelentősebb nemzetisége a magyar, bár 1989-2001 között 4211 főt tett ki a fogyása. A népszámlálás adatai alapján a megye összlakosságából 12,1%-al részesedtek (151,5 ezer fő), míg 1989-ben ez az arány még 12,5%-ot tett ki (12. ábra).

65

2,5% 2,6%

1,1% 1,2%

Ukránok

12,1%

Magyarok Románok Oroszok Cigányok Egyéb

80,5%

12. ábra. Kárpátalja lakosságának nemzetiségi összetétele 2001-ben Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, 2003

Ezzel párhuzamosan növekszik az ukránok aránya, akik már az összlakosság 80,5%-át alkotják, átlépve az egymillió főt (mintegy 1 millió 10 ezer fő). Mellettük nőtt a cigány, a román és a német nemzetiségűek aránya, míg csökkent az oroszoké, a szlovákoké és a zsidóké. Megjegyzendő, hogy a 2001. évi népszámlálás „alkalmával” egy „régi-új” nép is feltűnt Kárpátalja nemzetiségi térképén, miután, élve az új törvények adta lehetőséggel, 10.100 kárpátaljai lakos ruszinnak vallotta magát. Az abszolút számokban kifejezett nemzetiségi összetételt a 13. ábra mutatja.

1200000 1010127

1000000

Fő

800000 600000 400000 151516

200000

32152

30993

14004

Románok

Oroszok

Cigányok

0 Ukránok

Magyarok

13. ábra. Kárpátalja legfontosabb nemzetiségeinek lélekszáma 2001-ben Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003

66

A népszámlálási adatokból az is kiderül, hogy a nemzetiségi és az anyanyelvi összetétel nem mindig fedi egymást pontosan. Az ukránok 99,23%-a egyben ukrán anyanyelvűnek is vallotta magát, míg 0,5%-uk az oroszt, közel 0,3%-uk pedig valamilyen más nyelvet jelölte meg anyanyelvének. A második legjobb mutató ebből a szempontból a románoké, akik 99,1%-ban román, 0,6%-ban pedig ukrán anyanyelvűek. A magukat magyarnak vallók 97,1%-a egyben magyar anyanyelvű is, 2,6%-uk viszont már az ukránt, kb. 0,3%-uk pedig az oroszt tekinti anyanyelvének. A kárpátaljai németeknek viszont már csak kb. a fele beszéli a német nyelvet, a szlovákoknak pedig csak 43,9%-a a szlovákot. A legrosszabb mutatóval hagyományosan a kárpátaljai cigányság rendelkezik: közülük csak minden ötödik (20,7%) beszél cigányul (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2003). Összegzésként Kárpátalja népességföldrajzi helyzetének változásaival kapcsolatban a következő fontosabb következtetések vonhatók le: 1. Negatívumok: a) az utóbbi két népszámlálás között mind a lakosság nemi, mind az életkori összetétele, mind pedig az urbanizáció szintje kedvezőtlen irányba mozdult el; b) a kárpátaljai magyarság esetében igen élesen jelentkezik az anyaországba való áttelepülés jelensége, ezáltal az etnikai szerkezetben a magyarok rovására (is) megnőtt az ukrán nemzetiség részaránya; c) az 1989. évi népszámláláshoz képest érezhetően visszaesett a társadalmigazdasági színvonal és romlott a(z átlag) kárpátaljai lakosok életminősége. 2. Pozitívumok: a) Kárpátalja Ukrajna azon kevés régiójához tartozik, ahol a két legutóbbi népszámlálás között volt némi népességnövekedés; b) a nemzetiségi szerkezetben való részesedésüknél (12,1%) valamivel nagyobb a magyarok aránya a lakosság anyanyelvi struktúrájában (12,7%); c) az iskolázottsági szint növekedett úgy a falusi, mint a városi lakosság körében.

Az előzőekben felvázolt demográfiai adatok egyértelműen megkülönböztetik Kárpátalját más régióktól, beleértve Ukrajna egészét is. 

Tény, hogy a Kárpátaljának nagyobb a népsűrűsége, mint Ukrajnának vagy akár Oroszországnak.

67



Több az idős ember, mint átlagosan Ukrajnában, magasabb a születések és alacsonyabb a halálozások száma is. Viszont nálunk magasabb a válások és az abortuszok száma.



Kárpátaljára jellemző az igen változatos nemzetiségi összetétel is. Akárcsak a Trianon után Magyarországtól elszakított többi területen, itt is sok nemzetiség él együtt egymással, általában nyugodtan és békésen.



A demográfiai adatokból még valami kiderül: az, hogy bár Kárpátalja nem tartozik a jelentős kiterjedésű területek közé, földrajzilag, társadalmilag, geopolitikailag és egyéb szempontból Ukrajna számára mégis fontos. Sőt, várható, hogy a közelmúlt nagy közép-európai geopolitikai változásaival (főleg Ukrajna szomszédos országainak EU-csatlakozásával) Kárpátalja szerepe és jelentősége még inkább fel fog értékelődni. Reméljük, hogy ilyen körülmények között a magyarság szerepe is pozitív irányba fog megváltozni, még nagyobb lesz a presztízse a többi kárpátaljai nép szemében és ez talán könnyebb boldogulást fog eredményezni a magyarok többsége számára.

6. Kárpátalja humán erőforrásainak jelenlegi állapota (2005-2008)

Fejlődő világunkban a humán erőforrások meghatározása nem könnyű feladat. Alapvetően arról van szó, hogy az emberi tényezők, az ezek alakításában részt vevő intézmények, illetve a társadalmi adottságok és feltételek együttesen jelentik azt a feltételrendszert, amivel egy területi egység, esetünkben Kárpátalja, rendelkezik. E tényezők külön-külön és együttesen is hatnak, formálva az adott területi egységet, annak térszerkezetét (Enyedi Gy., 1996). A tudásnak, mint a regionális fejlődés-fejlettség meghatározó tényezőjének felismerése és vizsgálata csak az 1990-es években kezdődött Magyarországon. Már az eddigi kutatások alapján is biztosan leszögezhető, hogy: valamely régió gazdasági és technológiai fejlettségének, a gazdasági szerkezet érettségének, végső soron az illető régióban élő emberek életszínvonalának döntő fontosságú eleme az emberi erőforrások, a munkaerő összességének (szak)képzettségi szintje, gondolkodásmódja, munkamentalitása, illetve az ezt megalapozó rendszerek, mindenekelőtt az oktatás és a szakképzés helyzete.

68

6.1. Gazdasági aktivitás-foglalkozási szerkezet

A munkaerő ukrajnai koncepciójával egyetértésben a munkaképes korú lakosságba beletartoznak mindkét nemnek a 15 és 70 éves kor közötti képviselői, akik valamely terület munkaerő-kínálatát képezik az árutermelés és a szolgáltatások nyújtása számára. Kárpátalja munkaképes korú lakosságának száma 584,6 ezer fő (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007). Ennek 46%-át a nők (268,8 ezer fő), 54%-át pedig a férfiak (315,8 ezer fő) tették ki. Az aktív keresők száma 2008. január 1-re 547,6 ezer főt tett ki. A megye teljes lakossága ugyanerre az időpontra 1239,8 ezer fő volt, ami azt jelenti, hogy a vidéken az aktivitási ráta 44,2%-nak felel meg. A foglalkoztatottak nagyobbik részét szintén a férfiak teszik ki, számuk 296,2 ezer fő (54,1%). Az aktív kereső nők száma 251,4 ezer fő (45,9%), tehát az aktív népesség nemi szerkezete arányaiban szinte teljesen azonos a munkaképes korú lakosság nemek szerinti megoszlásával. Ebből pedig az következik, hogy a regisztrált munkanélküliek között is a férfiak vannak többségben, számuk 19,6 ezer fő (az összes munkanélküli 53%-a). A női regisztrált munkanélküliek száma 17,4 ezer fő (azaz 47%). Hangsúlyozni kell azonban, hogy Kárpátalján nem elsősorban a regisztrált, hanem a rejtett munkanélküliség a fő gond, ugyanis ezt figyelembe véve az egyébként csak 6,3%-os munkanélküliségi ráta az óvatos becslések szerint is rögtön a három-négyszeresére nő. Ami a foglalkoztatottság településtípusonkénti megoszlását illeti, elmondható, hogy a falvakban érdekes módon valamivel jobb a helyzet, mint a városokban: a vidéki munkaképes korú lakosság 60,7%-a (a teljes vidéki lakosság 44,4%-a) egyben aktív kereső is, míg a városi településeken ez az arány csak 57,4%-ot (a teljes városi lakosság 43,5%-a) tesz ki. Ennél jelentősebb különbség van a foglalkoztatás nemek szerinti megoszlásában, hiszen a kárpátaljai munkaképes korú férfiaknak 66,4%-a, míg a nőknek csak 52,9%-a van foglalkoztatva a gazdaság valamely ágazatában (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007), e tény alapján is érzékelhetőek a munkanélküliségi adatok hibái. A kárpátaljai humán erőforrások korszerkezetével kapcsolatban elmondható, hogy a munkaképes korú lakosságon belül a legnépesebb csoportot a 30-39, valamint a 40-49 év közöttiek alkotják (25,4, illetve 25,1%). Egyaránt igaz ez a nők és a férfiak esetében is (22. táblázat). Ami az aktív keresők csoportját illeti, ott is a 30-39 év közötti korosztály képviselői vannak a legtöbben, ők teszik ki az összes kereső 25,8%-át. Ami érdekes, hogy e korcsoporton belül a nők száma mind a munkaképes korúaknál, mind az aktív keresőknél meghaladja a férfiakét. 69

22. táblázat. A lakosság gazdasági aktivitásának mutatói nemi és korcsoportok szerinti bontásban (2008. január 1.-re) Összesen, 1000 fő Munkaképes korú lakosság - nők - férfiak Aktív keresők - nők - férfiak Munkanélküliek - nők - férfiak

15-24 év

Ezen belül az egyes korcsoportok %-ában 25-29 30-34 35-39 40-49 50-59 60-70 év év év év év év

584,6

17,0

13,2

13,3

12,1

25,1

15,7

3,6

268,8 315,8 547,6 251,4 296,2 37,0 17,4 19,6

17,2 16,8 16,2 16,0 16,3 28,6 33,3 24,5

12,7 13,6 13,3 12,8 13,7 12,2 11,5 12,8

12,8 13,7 13,2 12,9 13,4 14,6 10,9 17,8

11,9 12,3 12,6 12,7 12,6 4,1 0,6 7,1

26,0 24,3 24,7 25,0 24,4 31,3 40,8 23,0

15,1 16,3 16,2 16,0 16,4 8,9 2,9 14,3

4,3 3,0 3,8 4,6 3,2 0,3 0,5


A táblázat adataiból még néhány fontos összefüggés kitűnik. Az első, hogy a regisztrált munkanélküliek kategóriájában messze az élen állnak a 15-24 és a 40-49 éves korcsoport képviselői: arányuk közel kétszerese, illetve közel másfélszerese a munkaképes korú lakosságból való részesedésüknek. Ez azért is igen szomorú, mert előbbi korcsoportba tartoznak azok a pályakezdő fiatalok, akiknek még nincs munkatapasztalatuk és a munkaadók talán emiatt is, ódzkodnak alkalmazásuktól. Ennek aztán számos negatív következménye lesz a továbbiakban: szükségszerűen kitolódik az az idő, ami alatt a pályakezdők megfelelő egzisztenciát tudnak maguknak kialakítani, jóval később alapítanak családot, sokszor csak egy vagy két gyereket vállalnak, társadalmi mobilitásuk erősen korlátozott, hiszen még akkor is a végsőkig ragaszkodnak a nehezen megszerzett munkahelyhez, amikor az csak igen szolid megélhetést tud nyújtani az ő és családjuk számára stb. A 40-49 év közötti korcsoport helyzete viszont azért igen kényes, mert képviselői az általános munkaadói gondolkodásmód szerint nehezen tanulnak bele az esetleges új termelési (szolgáltatási) eljárásokba, módszerekbe, az ötvenhez közelebb lévőkre a nyugdíjkor közelsége miatt hosszú távon már nem lehet alapozni, nem éri meg őket drága pénzen átképezni, új munkamódszerekre és munkafolyamatokba betanítani, stb. A második fontos momentum, hogy az 50-59 éves korosztályban a munkanélküli nők aránya csak alig több, mint ötöde a munkanélküli férfiakénak, miközben a munkaképes korú lakosságon belül nagyjából egyenlő az arányuk. A harmadik figyelemreméltó dolog, hogy Kárpátalja aktív keresőiből közel 4%-al részesednek a 60-70 éves korosztály képviselői, azaz a tulajdonképpeni nyugdíjasok egy csoportja. Ez erős kontrasztot mutat a pályakezdő fiatalok imént említett munkába állási nehézségeivel. A munkaadók ugyanis gyakran szívesebben

70

alkalmazzák a nagy tapasztalattal rendelkező, az adott munkakör minden mozzanatát tökéletesen ismerő nyugdíj előtt álló (vagy már nyugdíjas) munkaerőt, mint a komolyabb befektetést (pl. betanítás) igénylő pályakezdőket. Fontos megjegyezni, hogy míg a munkaképes korú lakosság és az aktív keresők korösszetételében csak nagyobb időtávlatokban (minimum évtizedekben) beszélhetünk jelentősebb súlypont-eltolódásokról, addig a regisztrált munkanélküliek életkori megoszlása évről évre is rendkívüli mértékben változik. Ennek alátámasztására elegendő egy pillantást vetni az utóbbi három év vonatkozó statisztikai adataira (23. táblázat).

23. táblázat. A regisztrált munkanélküliek korösszetételének változása (2006-2008, az adott év január 1-re) Összesen, 1000 fő 2006-ban összesen - nők - férfiak 2007-ben összesen - nők - férfiak 2008-ban összesen - nők - férfiak

41,3 19,7 21,6 41,3 18,5 22,8 37,0 17,4 19,6

Ezen belül az egyes korcsoportok %-ában 15-24 25-29 30-34 35-39 40-49 50-59 60-70 év év év év év év év 42,2 12,4 9,6 11,1 17,8 6,9 47,2 3,4 13,5 14,2 16,9 4,7 37,7 20,6 6,1 8,3 18,5 8,8 40,7 9,2 14,3 12,3 11,9 11,4 0,2 43,2 8,1 19,5 12,4 10,3 6,5 38,6 10,1 10,1 12,3 13,2 15,3 0,4 28,6 12,2 14,6 4,1 31,3 8,9 0,3 33,3 11,5 10,9 0,6 40,8 2,9 24,5 12,8 17,8 7,1 23,0 14,3 0,5

Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2005-2007

6.2. Az iskolai végzettség változásai A lakosság iskolai végzettségével kapcsolatos megbízható adatokat csak a legutóbbi, 2001-es össz-ukrajnai népszámlálás szolgáltatott, mivel a Megyei Statisztikai Hivatal ezt a kategóriát sem tartja nyilván. A népszámlálás folyamán a végzettségre vonatkozó kérdés a 6 éves és annál idősebb korú lakosságot érintette. 2001-ben Kárpátalján ennek a feltételnek 1 164 932 ember felelt meg, ami az akkori állandó lakosság (1 254 614 fő) 92,9%-át jelentette. A népszámlálási adatok szerint akkor felsőfokú végzettséggel Kárpátalján összesen 88 225 fő rendelkezett, vagyis a 6 évnél idősebbek 7,6%-a (Molnár J. – Molnár D. I., 2005). A legnépesebb kategóriát a középiskolai végzettséggel rendelkezők alkották 573 799 fővel (49,3%). Figyelemre méltó, hogy a 6 évnél idősebb lakosság 8,4%-a saját bevallása szerint semmilyen végzettséggel nem rendelkezett (14. ábra).

71

Felsőfokú

Középiskolai

Általános iskolai

Elemi iskolai

Végzettség nélküli

7,6%

8,4% 15,8%

49,3%

19,0%

14. ábra. Kárpátalja lakosságának iskolai végzettség szerinti megoszlása 2001-ben Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2005

A lakosság iskolai végzettségét korosztályos bontásban vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb felsőfokú végzettséggel rendelkező (12 772 fő) a 40-44 éves korosztályból került ki (Molnár J. – Molnár D. I., 2005). Ugyanezen életkori csoport képviselői vezettek a középiskolai végzettséggel rendelkezők számát tekintve is (72 088 fő), bár szorosan követte őket a 20-24 és a 25-29 éves korcsoport (egyenként több mint 70 000 fővel). A 14 év alatti korosztályokat nem számítva a legtöbb elemi iskolai végzettséggel rendelkező személy, nem meglepő módon, a 70 éves és annál idősebb korosztályból került ki (32 831 fő), és ugyancsak ide tartozott a semmilyen végzettséggel nem rendelkezők legnagyobb része is (11 227 fő).

6.3. Az iskolai végzettség nemek szerinti megoszlása

A kárpátaljai lakosság 6 éven felüli részének 52,1%-a nő. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők között ez az arány 52,3%-ot tesz ki (24. táblázat). Az általános és középiskolai végzettséget felmutatni tudók közül a nők 51,8%, illetve 51,1%-al részesednek. Túlreprezentáltak viszont az elemi iskolát végzettek és a végzettség nélküliek kategóriájában (54,6%, illetve 53,3%), ami az általában kevésbé iskolázott idősebb korosztályokban mutatkozó női túlsúllyal magyarázható (Molnár J. – Molnár D. I., 2005).

72

24. táblázat. Az iskolai végzettség nemi megoszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idősebb lakosság körében (%) Végzettség típusa Felsőfokú Középiskolai Általános iskolai Elemi iskolai Végzettség hiánya

Férfiak 47,7 48,9 48,2 45,4 46,7

Nők 52,3 51,1 51,8 54,6 53,3

Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2005, kiegészítve

6.4. Az iskolai végzettség térbeli különbségei

Kárpátalján jelentősek az iskolai végzettség eltérései a városok és a falvak között. Nem meglepő módon, a városlakók körében jóval magasabb az egyetemet, főiskolát végzettek aránya, mint a falusi lakosságnál. Előbbi településtípus lakóinak 14,3%-a, míg utóbbi lakóinak csak 3,6%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A középfokú végzettséggel rendelkezők aránya is a városokban magasabb (53,3%) és a falvakban alacsonyabb (46,8%). Viszont az alacsonyabb képzettségű népesség aránya faluhelyen jóval magasabb: az itteni lakosság 22,3%-ának csak általános iskolai, 17,9%-ának pedig csak elemi iskolai végzettsége van. Ráadásul a falusi népesség 9,3%-ának semmilyen iskolai végzettsége nincs (szemben a városlakók 6,8%-os vonatkozó mutatójával). Érdekes megjegyezni, hogy a városokban élő felsőfokú végzettséggel rendelkező lakosok 51,8%-a nő, míg faluhelyen ugyanez az arány 53,4% (Molnár J. – Molnár D. I., 2005). Az egyes közigazgatási egységek iskolázottsági adatait vizsgálva kitűnik, hogy Kárpátalja felsőfokú végzettséggel rendelkező lakosságának 29,5%-a a megyeszékhelyen, Ungváron összpontosul (25. táblázat). A vonatkozó rangsor második helyén Munkács városa áll (12,9%), a harmadikon a Nagyszőlősi járás (6,9%). A megyei alárendeltségű városokban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya meghaladja a 10%-ot. E tekintetben is kiemelkedik Ungvár a maga 23,8%-os mutatójával. Összességében elmondható, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát tekintve Kárpátalja nyugati járásainak mutatói jobbak, mint a keleti és északi járásokéi. Ez alól, sajnos, kivétel a magyar többségű Beregszászi járás, ahol a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 6 évnél idősebb lakosság 4%-át sem éri el (Molnár J. – Molnár D. I., 2005). A középfokú végzettséggel rendelkezők a legmagasabb arányban Munkács és Huszt megyei alárendeltségű városokban élnek (56,9%, illetve 54,7%). Beregszász 51,6%-os, valamint a Beregszászi járás 50,2%-os mutatója nagyjából egybecseng a megyei átlagértékkel. A legalacsonyabb arányt a kategórián belül a Técsői járás produkálja: itt a 6 évnél idősebb korosztály mindössze 40,4%-ának van középiskolai végzettsége (érettségije).

73

Ellentétes képet mutat az általános iskolai végzettség eloszlása, hiszen itt éppen a Técsői járás vezet 27,7%-os aránnyal. A legalacsonyabb értékekkel, nem meglepő módon, a megyei alárendeltségű városok rendelkeznek (általában 10-15%, Ungvár esetében 9,7%). Az általános iskolai végzettség eloszlásához hasonló az elemi iskolát végzettek és a végzettség nélküliek megjelenése. E tekintetben a városok között a legrosszabb mutatóval Beregszász rendelkezik (8,2%), ami talán azzal magyarázható, hogy a cigányság aránya az összes közigazgatási egység közül itt a legmagasabb (Molnár J. – Molnár D. I., 2005).

25. táblázat. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján a 6 éves vagy annál idősebb lakosság körében (fő) Végzettség Nincs Közigazgatási egység Általános Elemi végzettsége Felsőfokú Középiskolai iskolai iskolai 2760 12889 3551 3717 2053 Beregszász város 3669 16311 4089 3687 2068 Huszt város 11402 43788 9380 7929 4341 Munkács város 26059 56942 10704 10029 5681 Ungvár város 1641 25317 10339 9144 3980 Beregszászi járás 3175 40515 19310 17234 9177 Huszti járás 4501 48503 16171 16052 7968 Ilosvai járás 4125 47243 20798 14909 7008 Munkácsi járás 1597 13452 4300 4469 2558 Nagybereznai járás 6080 55965 20079 16902 9269 Nagyszőlősi járás 2048 22936 7785 8343 4882 Ökörmezői járás 2024 14396 5693 4903 2651 Perecsenyi járás 3486 36149 19668 14677 9387 Rahói járás 3247 27292 9007 7795 3679 Szolyvai járás 6291 64133 43853 28133 16159 Técsői járás 4774 35305 12687 11900 5034 Ungvári járás 1346 12663 4045 3669 1981 Volóci járás Összesen 88225 573799 221459 183492 97876 Forrás: Molnár J. – Molnár D. I., 2005

74

Összesen 24970 29824 76840 109415 50421 89411 93195 94083 26376 108295 45994 29667 83367 51020 158569 69700 23704 1164851

14. térkép. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján (diplomások)

15. térkép. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján (középiskola)

75

16. térkép. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján (általános iskola)

17. térkép. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján (elemi iskola)

76

18. térkép. Az iskolai végzettség területi eloszlása Kárpátalján (nincs végzettsége)

19. térkép. Kárpátalja magyar nyelvű középiskolái

77

6.5. Munkaerő-ellátottság és munkanélküliség

Kárpátalja Ukrajnán belül a jelentős munkaerő-felesleggel rendelkező régiók közé tartozik. Az aktív keresők száma az ezredforduló óta jelentős fluktuációt mutat és hasonló a helyzet a regisztrált munkanélküliek számának alakulásával is (15. ábra).

600

551,2

551,0

537,8

503,3

547,6

543,3

500 400

336,2

320,9

330,5

326,2

337,0

335,6

300

48,2

41,3

41,3

2003

2004

2005

2006

37,0

41,7

100

66,3

200

0 2000

Aktív keresők

Munkanélküliek

2007

Inaktív népesség

15. ábra. Kárpátalja lakosságának gazdasági aktivitás szerinti megoszlása (ezer fő, 2000-2007) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2000, 2003-2007

Az egyes gazdasági ágak közül a legnagyobb munkaerő-felesleg az ipart, ezen belül is a feldolgozóipari ágazatokat jellemzi. Csak 2005-ben és 2006-ban több mint 2000 ipari dolgozó veszítette el munkahelyét megyeszerte (94,6%-uk a feldolgozóiparban). Szintén elég rossz a helyzet a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó ágazatok (vadászat, erdőgazdálkodás) esetében, ahonnan az említett két év alatt közel 1000 dolgozót bocsátottak el az egyes vállalatok és intézmények (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2006). Az utóbbi időben tömeges, 700-800 főt érintő elbocsátások történtek a kereskedelem és az államigazgatás szférájában is, bár ezek mértékében 2005 után némi csökkenés következett be. A fenti ágazatokkal szemben jó munkaerő-megtartó hatásfokkal rendelkeznek (sőt, időnként átmeneti munkaerő-hiánnyal is küzdhetnek) a pénzügyi tevékenységek, az oktatás, az egészségvédelem, valamint a szállodai és éttermi szolgáltatások szektorai. Ha a munkaerő-ellátottságot területi megközelítésben vizsgáljuk, kiderül, hogy a legnagyobb munkaerő-felesleggel Munkács és Ungvár megyei alárendeltségű városok, valamint a Nagyszőlősi, a Técsői, a Munkácsi és az Ilosvai járások rendelkeznek. Jobb

78

helyzetben van e tekintetben a Nagybereznai, a Perecsenyi és a Huszti járás, míg Beregszász és a Beregszászi járás a megye középmezőnyéhez tartozik (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2006). Kárpátalja munkanélküliségi rátája 2000-ben 11,6%-os volt, majd 2001-ben és 2002ben 13%-os értéken tetőzött. Ekkor a vidék a munkanélküliség mértékét tekintve az ötödik helyet foglalta el Ukrajna megyéi között. Ettől kezdve a mutató értéke folyamatosan csökkent és 2008. január elsejére 6,3%-ot tett ki (11. helyezés), Ez már 0,1%-al alacsonyabb, mint az ukrajnai mutató, ugyanakkor ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a rejtett munkanélküliséggel együtt a tényleges arány valószínűleg a fenti érték többszöröse.

6.6. Munkahelyi ingázás

A munkahelyi ingázás szintén nehezen számszerűsíthető Kárpátalján, hiszen a nyilvántartott megyei statisztikai adatok között ez sem szerepel. Annyi azonban mindenképpen elmondható, hogy a legnagyobb napi ingavándor-forgalommal a vidék két legnagyobb gazdasági központja, egyben közlekedési csomópontja, Ungvár és Munkács rendelkezik. Mindkét város vonzáskörzete túlmutat járásuk határain, jóllehet a távolabbi járásokból (sőt, megyén kívülről) beutazó dolgozók ingázása már nem napi, hanem heti, esetenként félhavi vagy havi. A következő kategóriát Huszt és Beregszász városai alkotják, bár ingavándor-forgalmuk nagyságrenddel kisebb, mint a két nagyvárosé. Vonzáskörzetük nemigen terjed túl járásuk határain, sőt már annak távolabbi településein is csak meggyengülve jelentkezik. Figyelemre méltó, hogy Kárpátalja esetében igen jelentős a megye, sőt, gyakran az ország elhagyásával járó, kifelé irányuló migráció. A vidék déli részén élő román lakosság (főleg) férfitagjai nagy számban ingáznak a Csernyivci vagy az Ivano-Frankivszki, esetleg az Odesszai megyék ipari és szolgáltató munkahelyeire, a Bereg-vidék magyarságának fő célpontjait az anyaország (főként építőipari) vállalkozásai, az Ungvár környéki szlovákokét pedig Kelet-Szlovákia települései képezik. Kárpátalja ukrán lakossága körében az utóbbi évtizedben igencsak felkapottá vált a dél-európai országokban (főleg Olaszországban és Portugáliában, újabban pedig Spanyolországban) való munkavállalás. A kárpátaljai ukránok leginkább a szolgáltató szférában találnak munkát, nem ritkán az idegenforgalmi szektorban.

79

6.7. Lakásviszonyok

Bár az átlagos lakóterület nagysága a rendszerváltás óta folyamatosan növekszik, Kárpátalja lakossága az ukrajnai átlagnál mégis valamivel rosszabbul ellátott e tekintetben: 2008. január 1-re egy főre 21,9 m2-nyi terület jutott, ami 0,6 m2-rel kevesebb az országos átlagnál (16. ábra). Örvendetes viszont, hogy 1995 óta felére csökkent a lakás kiutalására váró családok száma (22 680-ról 11 271-re). Ugyanezen időszak alatt Kárpátalja-szerte 1331 család jutott lakáshoz, bár a lakásépítés még így sem tud lépést tartani a növekvő igényekkel (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007).

Ukrajna

Kárpátalja

25 20,7

19,2

20

17,8 16,9

19,8

21,8

21,3

21,0 20,2

20,5

22,0 21,8 21,2 21,0 20,8

22,5

22,2

21,9

21,5

18,4

15

10

5

0 1990

1995

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

16. ábra. Ukrajna és Kárpátalja lakosságának lakásellátottsága, illetve annak változása (m2/fő, 1990-2007) Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2000-2007

Összességében Kárpátalja teljes lakásalapja 27 205 ezer m2-t tesz ki, ezen belül a falusi települések lakásalapja közel kétszeresen múlja felül a városokét (17 714 ezer m2 lakóterület, szemben azok 9 491 ezer m2-es állományával). Az egyes közigazgatási egységek lakásviszonyait megvizsgálva kitűnik, hogy a legjobb ellátottsággal az Ilosvai járás (25,8 m2/fő), Beregszász város (24,9 m2/fő) és a Técsői járás (23,0 m2/fő) rendelkezik, míg a legrosszabbal az Ökörmezői járás (20,2 m2/fő), Csap város (20,1 m2/fő), valamint a Nagybereznai járás (19,9 m2/fő).

80

Még árnyaltabb a kép, ha a kárpátaljai lakások közművesítettségi szintjét vizsgáljuk. 2008. január 1-re a megye lakásainak 77,4%-a rendelkezett gázfűtéssel (a teljes lakóterület százalékában), 58,2%-a központi vízvezetékkel, 57,3%-a pedig csatornával. Ezen belül a városi lakások közművel való ellátottsága jelentősen (5-30%-al) múlta felül a falusi lakhelyek vonatkozó

mutatóit

(26.

táblázat).

A

korábbi

állami

lakások

privatizációja

a

legelőrehaladottabb Ungváron, Munkácson és a Técsői járásban (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyv, 2007).

26. táblázat. A komfort-fokozat fontosabb mutatóinak változása Kárpátalja lakásalapjában a rendszerváltozás utáni időszakban (a teljes terület %-ában) Ellátottság

1990

1995

2000

2003

2004

Megyei viszonylatban vezetékes víz n. a. 51,9 53,9 54,9 55,6 szennyvíz-csatorna n. a. 49,1 52,3 53,9 54,6 központi fűtés n. a. 42,7 38,8 40,9 41,7 vezetékes gáz n. a. 71,6 75,8 77,6 77,4 melegvíz n. a. 18,1 13,7 18,3 18,9 fürdőszoba (zuhanyfülke) n. a. 44,2 47,9 49,6 50,2 Városokban és városi típusú településeken vezetékes víz 63,5 67,6 72,6 73,3 73,4 szennyvíz-csatorna 63,1 67,3 72,5 73,3 73,4 központi fűtés 51,5 54,5 65,1 66,8 66,8 vezetékes gáz 81,7 77,3 80,0 81,9 81,9 melegvíz 46,4 45,6 30,1 42,7 42,3 fürdőszoba (zuhanyfülke) 60,6 60,8 67,9 68,9 69,2 Falusi településeken vezetékes víz n. a. 43,6 44,3 45,4 46,3 szennyvíz-csatorna n. a. 39,5 41,9 43,8 44,7 központi fűtés n. a. 41,2 25,2 27,4 28,5 vezetékes gáz n. a. 69,1 73,7 75,4 75,1 melegvíz n. a. 3,4 5,3 5,6 6,6 fürdőszoba (zuhanyfülke) n. a. 35,4 37,6 39,5 40,2 Forrás: Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek, 2000, 2003-2007

81

2005

2006

2007

57,3 56,3 43,3 78,1 21,9 51,6

57,9 57,0 43,0 78,3 22,7 52,4

58,2 57,3 43,2 77,4 21,7 53,1

73,8 73,8 67,4 82,0 41,8 69,6

73,9 73,8 67,4 81,7 40,9 69,8

73,8 73,7 64,8 79,2 40,7 69,8

48,5 47,0 30,5 76,0 11,3 42,1

49,9 48,3 31,1 76,2 11,2 43,9

49,9 48,5 31,7 76,5 11,6 44,2

7. Kárpátalja humán erőforrásainak képzési lehetőségei

7.1. Felsőoktatási intézmények

Az 1990-es évek elejének nagy politikai-társadalmi változásai előtt Kárpátaljának gyakorlatilag egyetlen felsőoktatási intézménye volt: az Ungvári Állami (ma már Nemzeti) Egyetem. A vidék felsőoktatásának, szakképzésének „zászlóshajójá”-t 1945. október 18-án alapították, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Népbiztosai Tanácsának és az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának közös határozata értelmében. 1946. július 1-re a fiatal intézményben már 15 tanszék működött, összesen 42 oktatóval. A Szovjetunió Minisztertanácsa még abban az évben a legmagasabb kategóriájú felsőoktatási intézmények közé sorolta be az egyetemet és a Szovjetunió Oktatási Minisztériumának közvetlen hatáskörébe utalta. Jelenleg az intézménynek 17 különböző karon 82 tanszéke van, a hallgatói létszám pedig megközelíti a 11 ezret. A képzés összesen 42 szakon és 24 szakirányban folyik, több mint 1000 főállású oktató és tudományos munkatárs vezetésével (ebből több mint 100 nagydoktor). A választható szakok között van a „Magyar nyelv és irodalom” szak, melynek a 2006-2007-es tanévben nappali tagozaton 121, levelező tagozaton pedig 20 hallgatója volt, egy kivétellel valamennyien magyar nemzetiségűek. Az egyetem mellett doktori iskola és három tudományos-kutató intézet (Szilárdtest-fizikai és -kémiai, -fitoterápiai, illetve Kárpáttudományi) is működik. Az Ungvári Nemzeti Egyetem a világ 13 országának összesen 44 felsőoktatási intézményével folytat nemzetközi tudományos együttműködést. A kárpátaljai magyarság szempontjából komoly eredmény volt az egyetem mellett működő Hungarológiai Központ létrehozása 1987-ben. Ezt egy kétoldalú magyar-szovjet egyezmény tette lehetővé, amelyet Magyarország Oktatási és Kulturális Minisztériuma, illetve a Szovjetunió Oktatási Minisztériuma kötött egy évvel korábban (az egyezmény része volt egy Ruszisztikai Központ létrehozása is a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bázisán). A Hungarológiai Központ célja, hogy segítse és koordinálja a magyar nyelvi, irodalmi, történeti, etnográfiai stb. kutatásokkal kapcsolatos tudományos-pedagógiai tevékenységet, hogy egybegyűjtse és együttműködésre ösztönözze ezen tudományágak művelőit, valamint hogy felélénkítse a kárpátaljai magyarok kultúrájának kutatását, kölcsönhatásban az ukránok és Kárpátalja egyéb nemzetiségeinek kultúrájával és hagyományaival (A Hungarológiai Központ Alapszabálya, 1989). A rendszerváltozás után szinte ugrásszerűen megnőtt Kárpátalja felsőoktatási intézményeinek száma. Jóllehet, ezek közül a legtöbb az új, piaci viszonyok között 82

előszeretettel terjeszkedő más ukrajnai intézmények kihelyezett tagozata volt (és ma is az), megyénkben is alakultak új önálló főiskolák, sőt egyetemek is. Az egyik ilyen a 2004. novemberében alapított Kárpátaljai Állami Egyetem, amely magába olvasztotta az 1995-ben létrehozott Ungvári Állami Informatikai, Gazdasági és Jogtudományi Főiskolát. Szervezeti felépítését tekintve 5 karból és 2 intézetből áll. Folyamatos profilbővítés után ma az intézmény már 7 különböző szakirányban ad ki bachelor szintű, 11 szakirányban pedig magiszter szintű diplomákat. A hallgatói létszám megközelíti a 3200-at, ennek több mint fele (kb. 1700 fő) nappali tagozatos. A nappali és levelező tagozatos képzés mellett működik távoktatási, externátusi (magántanulói) rendszer, valamint doktori iskola is. 2003-ban kapott főiskolai rangot a Munkácsi Tanítóképző Intézet, amely addig ún. középfokú speciális

szakképző

intézménynek

számított.

A mai nevén Munkácsi

Humánpedagógiai Főiskola már jogosult bachelor és magiszter szintű felsőfokú diplomák kiadására is (bár a középfokú tanítóképzés is megmaradt). Jelenleg 5 szakon, több mint 1000 diákkal folyik az oktatás, nappali és levelező formában egyaránt. 1995-ben alapították a Munkácsi Technológiai Főiskolát, amely fennállásának első két évében a hmelnyickiji székhelyű Podóliai Technológiai Egyetem fiókintézeteként működött, 1997-re azonban már önálló intézménnyé nőtte ki magát. Jelenleg három karon (Gazdaság és Menedzsment, Turizmus, Technológiai), összesen 9 szakon és szakirányban zajlik itt a képzés, és a nappali mellett szintén működik levelező tagozat. Az intézmény bachelor és magiszter szintű diplomák kiadására egyaránt jogosult. 2008 szeptemberében döntés született a két fenti munkácsi főiskola összevonásáról és bázisukon a Munkácsi Állami Egyetem létrehozásáról. A változtatás az átfogó ukrajnai felsőoktatási reformok keretében történik és fő célja a bolognai folyamathoz való minél teljesebb illeszkedés, illetve az ottani követelményeknek való megfelelés. A következő tanévre már egyetemi képzésként meghirdetett szakok listája lényegében alig változott az összevonás előttihez képest, csupán a korábban a humánpedagógiai főiskolához tartozó zenepedagógia szakot szüntették meg. A kárpátaljai magyarság megmaradásának szempontjából döntő fontosságú volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola létrehozása. Az intézmény megalapításáig a magyar nemzetiségű és anyanyelvű továbbtanulni vágyók csak ukrán (esetleg orosz) tannyelvű felsőoktatási intézményekbe felvételizhettek, ami nyilvánvalóan jelentősen rontotta esélyeiket az orosz vagy ukrán anyanyelvű jelentkezőkkel szemben. Döntően ennek köszönhető, hogy létszámához képest a kárpátaljai magyarság egészen az 1990-es évek 83

közepéig-végéig igencsak alulreprezentált volt a megye felsőoktatásában. Ez a helyzet változott meg komolyan a magyar tannyelvű főiskola 1994-es létrejöttével, amelynek körülményeit a továbbiakban még részletezzük. Egyelőre csak annyit bocsátunk előre, hogy a hallgatói létszám az utóbbi években állandóan nőtt és a 2006/2007-es tanévben a főiskola égisze alatt folyó tanfolyamok diákjaival együtt lényegében elérte az 1500 főt (17. ábra). Mindez a főiskola eddigi dinamikus fejlődését bizonyítja. Az elmúlt év tapasztalatait figyelembe véve azonban további létszámnövekedés nemigen várható, hiszen 2008-ban az állam átfogó oktatási reformokat vezetett be, amelyek a nemzetiségi (így a magyar nyelvű) oktatást igen hátrányosan érintik. Ezek lényege az, hogy önálló, független vizsgaközpontokat hoztak létre, ahol a középiskolák végzősei ukrán nyelven tesznek érettségi vizsgákat a különböző tantárgyakból, és ezek egyben már felvételi vizsgáknak is számítanak. A vizsgák nyelve attól függetlenül is az ukrán, hogy maga az oktatás milyen nyelven folyt. Ezzel tehát a nemzeti kisebbségek esélyegyenlősége jelentősen csorbult, mivel maga a vizsga nem a szaktárgyi tudást méri, hanem inkább az ukrán nyelv ismeretét, amely a magyar iskolákban (köszönhetően az elhibázott módszertani megközelítésnek is, hogy ti. az ukrán nyelvet a magyar gyerekeknek nem idegen, hanem ismert nyelvként tanítják) nem túl magas szintű. Független érettségi vizsga (vizsgák) letevése nélkül viszont nem lehet bekerülni az ukrajnai felsőoktatás rendszerébe. Így a független érettségi-felvételi vizsgaközpontok bevezetése létükben fenyegeti a magyar iskolákat, azok létjogosultságát, így a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola beiskolázási körzetét is (Orosz I.-Soós K., 2007). Már most, alig egy évvel az ukrajnai oktatási reform után érezhető, hogy a magyar nemzetiségű szülők mérlegelnek, amikor iskolát kell választaniuk gyermekük (gyermekeik) számára és egyre gyakrabban választják az ukrán tannyelvű iskolákat, amelyekről azt gondolják, hogy ezek elvégzése után gyermekeiknek majd nagyobb esélye lesz ukrajnai főiskolákra, egyetemekre bekerülniük. Ezzel persze fokozatosan csökken a magyar főiskola beiskolázási körzete, ami hosszabb távon a diáklétszám drasztikusabb csökkenésével is fenyeget. Az eddig említett felsőoktatási intézmények mellett számos további is működik még vidékünkön: az „Ukrajna” Nyílt Nemzetközi Egyetem Huszti kihelyezett tagozata (menedzsment, szociológiai és filológiai karokkal), az Augusztin Volosin Kárpátaljai Főiskola (jogi, politikai-pszichológiai és gazdasági karokkal), az V. Jakub „Baccalaureus” Dolhai Gazdasági College stb.

84

1600

1498

1400 1200

1031 773

1034

792

800 600

369

400

2006/2007

2005/2006

2004/2005

2003/2004

2002/2003

1998/1999

2001/2002

110 2000/2001

72 1997/1998

0

40 1996/1997

200

520

228

1999/2000

Fő

1000

Tanév

17. ábra. A hallgatói létszám változása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (az itt folyó továbbképzések és tanfolyamok hallgatóival együtt, 1996-2007) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai, 2008

7.2. A kárpátaljai felsőoktatás nyelvi és nemzetiségi megoszlása

A kárpátaljai felsőoktatás nyelvi és etnikai megoszlása egyfajta leképeződése a vidék nemzetiségi összetételének, ezért ismét célszerű pár adattal utalni erre (27. táblázat). Amint a táblázatból kitűnik, Kárpátalja lakosságának bő 4/5-ét az ukránok alkotják, így nem meglepő, hogy a vidék fontosabb felsőoktatási intézményeiben is ők vannak jelentős túlsúlyban.

27. táblázat. Kárpátalja állandó lakosságának etnikai összetétele a 2001-es népszámlás adatai alapján Nemzetiség Ukránok Magyarok Románok Oroszok Cigányok Szlovákok Németek Fehéroroszok Egyéb Összesen

Lélekszám 1 010 127 151 516 32 152 30 993 14 004 5 695 3 582 1 540 5 005 1 254 614


85

%-arány Kárpátalja lakosságán belül 80,5 12,1 2,6 2,5 1,1 0,5 0,3 0,1 0,3 100,0

Az öt legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező intézményt megvizsgálva kiderül, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóinak, mintegy 90%-a, a Munkácsi Technológiai Főiskola diákjainak több mint 96%-a, a Kárpátaljai Állami Egyetem hallgatóinak szintén kb. 96%-a, a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola diákjainak pedig 91%-a ukrán nemzetiségű (28. táblázat). Kijelenthető tehát, hogy az ukránok lakossági részesedésükhöz képest is túlreprezentáltak Kárpátalja felsőoktatási intézményeiben. Az egyetlen kivételt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jelenti, ahol a hallgatók 100%-ban magyar nemzetiségűek és közel 100%-ban magyar anyanyelvűek is. A kárpátaljai felsőoktatásban résztvevők száma és aránya alapján az ukránok után a második helyen a magyarság áll, hiszen az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatói gárdájának, mintegy 6,9%-a, a Munkácsi Technológiai Főiskola diákjainak kb. 1,4%-a, a Kárpátaljai Állami Egyetem hallgatóinak 2,2%-a, valamint a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola diákjainak 8,9%-a magyar nemzetiségű. Az adatokból azonban kitűnik, hogy a magyarok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kivételével Kárpátalja összlakosságából való részesedésükhöz képest erősen alulreprezentáltak a vidék felsőoktatási intézményeiben. Ugyanígy van ez a rangsorban következő két nemzetiség, a románok és az oroszok, valamint a szlovákok esetében: a románok csak a hallgatók 0,2%-át, az oroszok 0,9%-át, a szlovákok pedig csak 0,1%-át adják.

28. táblázat. Kárpátalja öt legfontosabb felsőoktatási intézménye hallgatóinak nemzetiségi összetétele (2007) Felsőoktatási intézmény Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Munkácsi Technológiai Főiskola (MTF) Kárpátaljai Állami Egyetem (KÁE) II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola (MHPF) Átlagos jelenlét

Ukrán (%)

Magyar (%)

Román (%)

Orosz (%)

Szlovák (%)

Egyéb (%)

90,0

6,9

0,6

1,8

0,4

0,3

96,4

1,4

0,0

1,5

0,1

0,6

96,0

2,2

0,5

1,0

0,3

0,9

0,0

100,0

0,0

0,0

0,0

0,0

91,1

8,9

0,0

0,0

0,0

0,0

74,7

23,9

0,2

0,9

0,1

0,3

Forrás: A Kárpátaljai Megyei Tanács Állandó Bizottsága a Nemzeti Kisebbségek Kérdéseiben, 2007, saját számítások alapján átdolgozva

86

Összességében megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a megye felsőoktatási intézményeinek hallgatói létszáma: míg az 1998/1999-es tanévben Kárpátalja felsőoktatási intézményeiben összesen 11754 hallgató tanult, addig a 2006/2007-es tanévben már 16905, ez pedig 43,8%-os létszámnövekedést jelent (Orosz I.-Soós K., 2007). Külön is érdemes közelebbről megvizsgálni a kárpátaljai magyarok részvételét a vidék felsőoktatási rendszerében. Természetes, hogy a fenti állapot nem egyik pillanatról a másikra alakult ki, hanem hosszú fejlődés eredménye, amelyhez társadalmi-gazdasági tényezők egész sora járult. Anélkül, hogy ezek hatásmechanizmusára e helyütt részletesen kitérnénk, megállapítható, hogy a felsőoktatás és a diploma presztízse a magyarok körében az ezredforduló óta szinte töretlenül nő (29. táblázat).

29. táblázat. A Kárpátalja felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar nemzetiségűek számának és arányának változása (1998-2007) KMF UNE 1 2 3 1 2 140 140 100 9003 571 1998/1999 263 263 100 8904 584 1999/2000 369 369 100 n. a. n. a. 2000/2001 470 470 100 9027 525 2001/2002 600 600 100 9705 537 2002/2003 610 610 100 n. a. n. a. 2003/2004 864 864 100 n. a. n. a. 2004/2005 2005/2006 1034 1034 100 9766 545 2006/2007 1015 1015 100 10401 714 1 – az intézmény teljes hallgatói létszáma (fő) 2 – ebből magyar (fő) 3 – a magyarok aránya (%) Tanév

3 6,3 6,6 5,8 5,5

5,6 6,9

1 1251 1770 n. a. 2691 2744 n. a. n. a. 2712 2641

KÁE 2 30 38 n. a. 152 142 n. a. n. a. 64 57

3 2,4 2,1 5,6 5,2

2,4 2,2

1 320 621 n. a. 910 991 n. a. n. a. 1292 1008

MHPF 2 18 46 n. a. 28 34 n. a. n. a. 78 90

3 5,6 7,4 3,1 3,4

6,0 8,9

Forrás: Orosz I. – Soós K., 2007

A táblázat adataiból látszik, hogy az 1998/1999-es tanévben a magyar nemzetiségűek által leginkább preferált négy kárpátaljai felsőoktatási intézményben összesen 759 magyar hallgató tanult. A 2006/2007-es tanévben ez a szám 1876-ra nőtt, ami közel két és félszeres létszámnövekedést jelent. Ám korántsem ilyen rózsás a kép, ha az összegzésből kihagyjuk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. Az 1998/1999-es tanévben a másik három intézménynek összesen 619 magyar diákja volt és ez a szám a 2006/2007-es tanévben csak 861-re nőtt (39%-os növekedés). Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy a magyar nemzetiségű hallgatók továbbtanulási esélyeit igazán a magyar főiskola növelte meg. Még beszédesebb adat, hogy a 2006/2007-es tanévben Kárpátalja összes felsőoktatási intézményében 1917 magyar nemzetiségű fiatal tanult, ebből 1015 a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán (53%).

87

Mindenekelőtt a magyar főiskola töretlen fejlődésének köszönhető, hogy míg az 1998/1999es tanévben a magyar nemzetiségű hallgatók az összes kárpátaljai diák 6,7%-át tették ki, addig a 2006/2007-es tanévben már 11%-át (Orosz-Soós, 2007). A kárpátaljai felsőoktatási intézmények adataiból az is megállapítható, hogy olyan piacképes és Kárpátalján is presztízs-szaknak számító képzésekben, mint a jogi, közigazgatási, orvosi-fogorvosi, gyógyszerészeti, nemzetközi kapcsolatok, idegenforgalom és turizmus, banki, mérnöki stb. a leginkább alulreprezentált a kárpátaljai magyarság. Ezen szakok nagy részét a kárpátaljai magyarok nemhogy önerőből, de még az anyaország támogatása mellett sem tudnák felvállalni, hiszen azok nagy része a helyi törvények szerint „állami privilégium”. Mindezek alapján könnyen belátható, hogy a kárpátaljai magyarság széles rétegeinek munkaerő-piaci helyzetét továbbra is leginkább a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola javíthatná (Orosz-Soós, 2007), ezért nagyon fontos lenne az intézmény minden áron való megőrzése, illetve zavartalan működésének mindenkori biztosítása.

7.3. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Az eredeti nevén Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola egészen 2004-ig az egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézmény volt Magyarország határain kívül, amelyet az adott ország (jelen esetben Ukrajna) hivatalosan elismert és akkreditált. Az intézmény létrejötte és működési engedélyének kiadása 1996-ban egy „szerencsés” politikai konstelláció, illetve az ezen belül megkötött alkuk eredménye volt. A Főiskola megalakulásának kezdetei 1994. januárjára tehetők, amikor bejegyzésre került a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány. Ennek alapító tagjai a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Református Egyház és a Beregszászi Városi Tanács voltak. Az Alapítvány szinte azonnal felkérte a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolát, hogy biztosítsa a képzés beindításához szükséges „tartalmi” feltételeket, vagyis mindenekelőtt a megfelelő tanterveket és oktatókat (Orosz I., 1997, Fodor Gy., 2007). 1994. május 17-én a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány aláírták a szerződést a beregszászi tanárképzés beindításáról. A Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium vállalta, hogy finanszírozza a képzést, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola pedig tanárai révén beindítja az oktatást Beregszászon. A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány vállalta, hogy biztosítja a kihelyezett képzéshez szükséges 88

oktatási feltételeket, a nyíregyházi főiskola tanárainak utaztatását és elszállásolását. Így jött létre az akkor még újdonságnak számító ún. speciális képzés, amelyben a hallgatók intenzív hétvégi formában, azaz minden hét péntekjétől vasárnapig tanultak. Tehát akkor, amikor a nyíregyházi főiskola a beregszászi képzés rendelkezésére tudta bocsátani saját oktatóit. Így ez az oktatási forma lényegében átmenetet képezett a levelező és a nappali tagozatos képzés között. Maga a tényleges oktatás már 1994 szeptemberében megkezdődött, mégpedig összesen négy szakon (tanítói, óvodapedagógia) és szakpáron (angol-földrajz, angoltörténelem). A képzés helyéül átmenetileg a Beregszászi Magyar Gimnázium erre a célra „kölcsönadott” helyiségei szolgáltak. A négyéves (tanítói és óvodapedagógia szakokon hároméves) képzés sikeres elvégzése után a beregszászi hallgatók magyarországi mintájú főiskolai oklevelet kaptak. Egy év elmúltával a már két évfolyammal működő Főiskola a Beregszászi 18. Számú Ruhaipari Szakközépiskolába költözött át, ugyanis a duplájára nőtt hallgatói és oktatói létszám miatt a Magyar Gimnázium már szűknek bizonyult a képzés számára. Közben, 1996 nyarán a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola megkapta az Ukrajnai Állami Akkreditációs Bizottság oktatási tevékenység folytatására feljogosító engedélyét, az ún. licenziót (Orosz I., 1997). Ettől kezdve a nyíregyházi főiskola fokozatosan kivonult a képzésből, a nyíregyházi oktatók helyét pedig lassan kárpátaljai oktatók vették át. Ám az intézmény továbbra is megmaradt alapítványi főiskolának, vagyis az ukrán állam anyagilag nem járul hozzá a fenntartásához, de a képzés befejezése után a végzősök már ukrajnai mintájú diplomát kapnak. 1997-ben a Kárpátaljai Református Egyház 2010-ig a Főiskola rendelkezésére bocsátotta az államtól frissen visszakapott járási gyermekklinika épületét, így az intézmény negyedik tanéve már az új, az eddigieknél jobb anyagi bázissal rendelkező „telephelyen” kezdődhetett el. 1999 szeptemberében (a Budapesti Kertészeti Egyetemmel közösen) a főiskola bázisán speciális képzésként megkezdődött a kertészmérnöki szak, 2000 szeptemberében pedig (a Nyíregyházi Főiskolával közösen) a közgazdasági (gazdálkodási) szak működése. 2002-ben az Apáczai Közalapítvány támogatásával a főiskola tulajdonába került a korábbi Barátság (Druzsba) Szálló, valamint az egykori Megyei Törvényszék (később Beregszászi Műszergyár) épülete is. Előbbiben alapítványi és pályázati pénzekből a főiskola modern, szinte minden igényt kielégítő, 80 férőhelyes Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma került kialakításra, utóbbi pedig ma már az intézmény főépülete, amelyben a tantermeken és tanszéki helyiségeken kívül a korszerű Puskás Tivadar Számítástechnikai Központ, valamint 89

egy több száz fő befogadására alkalmas rendezvényterem és a Rektori Hivatal irodái is helyet kaptak. 2003 decemberében a Főiskola felvette II. Rákóczi Ferenc nevét, ugyanakkor a korábbi elnevezésből kikerült a „Tanárképző” jelző, amit az új, nem pedagógiai szakok (például az agronómia szak) indítása is indokolt (Fodor Gy., 2004). A 2008-2009-es tanévben nappali tagozaton 5 képzési ág 10 szakirányára felvételizhettek az érdeklődők és ugyanez a kínálat a levelező tagozaton is rendelkezésre állt. Ezen kívül a fent említett két speciális képzés (kertészmérnöki és gazdálkodási szakon) is tovább működik.

7.3.1. A főiskola beiskolázási körzete

Az intézmény „újkori” történetének kezdetét jelentő 2003-2004-es tanévben a Főiskolának hét szakon és szakpáron összesen 314 hallgatója volt. Közülük a tanév végén öt szakon és szakpáron (angol-földrajz,

angol-történelem,

történelem-földrajz,

tanítói,

óvodapedagógia) összesen ötvenegyen tettek sikeres államvizsgát és szereztek diplomát. A 2004-2005-ös tanévben sikerült a Főiskolán működtetett szakok számát 16-ra emelni. 10 új szak kezdte el működését, miközben a régi szakok közül megszűnt az angolföldrajz szakpár. A 2004. évi felvételi vizsgák alkalmával 241 hallgató nyert felvételt a Főiskolára, így az intézmény hallgatói létszáma (499 fő) gyakorlatilag megduplázódott. A 2005-2006-os tanév kezdetén a választható szakok száma 27-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az előző tanévhez képest tizeneggyel több szak (párosítás) közül választhattak a jelentkezők. A hallgatók létszáma ugyanakkor nem nőtt ennyire ugrásszerűen, mivel számos új, kísérleti jellegű szak viszonylag kevés diákkal kezdte meg működését. Az 592 főiskolai képzésben résztvevő hallgató túlnyomó többsége nappali tagozatos volt, mindössze 5,2%-uk járt az új keletű másoddiplomás képzések valamelyikére (Fodor Gy., 2005). A hallgatók Kárpátalján belüli járási megoszlását vizsgálva az derült ki, hogy az intézmény megalakulása óta a diákok összesen 7, általában síkvidéki járásból érkeznek (lásd az 18. ábrát). A maradék 6 hegyvidéki járás ugyanakkor szinte teljesen kimaradt a főiskola beiskolázási körzetéből. E jelenségnek viszonylag egyszerű magyarázata van, ugyanis a főiskola diákjainak döntő többsége a Kárpátaljai-alföld tömbmagyarságából kerül ki, csupán néhány hallgató érkezik a Rahói, a Técsői, a Huszti, esetleg a Szolyvai járás magyar szórványaiból. A hallgatók közel 60%-át így Beregszász és a Beregszászi járás adja, aminek egyik oka a viszonylag kis távolság, illetve az ebből adódó könnyebb megközelíthetőség. Ám 90

a legnagyobb szerepet ebben az játssza, hogy a Beregszászi járás Kárpátalja „legmagyarabb” közigazgatási egysége és itt a legnagyobb a főiskola elsődleges utánpótlás-bázisát képező magyar tannyelvű általános- és középiskolák száma (annak idején, természetesen, mindez az intézmény telepítését is nagyban meghatározta). A második helyen korábban az Ungvári járás állt, ám az elmúlt pár tanévben az „előretörő” Nagyszőlősi járás megelőzte és egy hellyel hátrébb szorította (19. ábra).

150 51 100

148

50

15

Ungvári járás

Munkácsi járás

35 Beregszászi járás

3 Huszti járás

Nagyszőlősi járás

2

4

Técsői járás

Rahói járás

18. ábra. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fő, 2004) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai, (2005)

Érdekes, hogy a földrajzilag közeli és viszonylag jelentős számú magyarságot felvonultató Munkácsi járás alig 5-7%-al képviselteti magát (30. táblázat). Ennek elsődleges oka a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola és a Munkácsi Technológiai Főiskola „elszívó” hatása. Sőt, a tanítóképző még a beregszászi járásból is jelentős számú diákot „átcsábít”, mivel rendszeresen indít magyar tannyelvű csoportokat is (Fodor Gy., 2004).

91

60

55,1

57,3 57,4

50 40 % 30 18,9 19,3

19,3

17,2

20

13,5 14,1

10

5,2

6,9 5,9

3,2 3,4 3,3

0 Beregszászi járás

Nagyszőlősi járás

Ungvári járás

2004-2005

Munkácsi járás

2005-2006

Egyéb

2006-2007

19. ábra. A hallgatók járási megoszlásának változása (2004-2007) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2004-2008)

30. táblázat. A hallgatók számának változása járási bontásban (fő)

Beregszász és a Beregszászi járás Nagyszőlősi járás Ungvár és az Ungvári járás Munkács és a Munkácsi járás Felső-Tisza-vidék Összesen

2004-2005-ös tanév

2005-2006-os tanév

2006-2007-es tanév

275

339

583

86

112

196

96

80

143

26

41

60

16 499

20 592

33 1015

Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2004-2008)

Az egyes szakok megyében való területi eloszlása igen változatos képet mutat, igaz minden szak esetében szembetűnő a Beregszászi járás dominanciája. A népesebb szakokat megvizsgálva kijelenthető, hogy az utóbbi tanévekben innen származott az agronómia szakos hallgatók 65,4%-a és a matematika-informatika szakpáron tanulók 65%-a. Emellett a járás 60%-os (vagy afölötti) részesedést ért el az angol-történelem, a földrajz, a magyar-történelem és a tanítói szakok esetében is, míg az angol-magyar, a magyar-angol, a földrajz-biológia, a földrajz-történelem, a történelem-földrajz, a magyar-ukrán, az óvodapedagógia és az óvodapedagógia–ének-zene szakoknál 50 és 60% közötti volt a reprezentáltsága. Az

92

összesített rangsor 2. helyén álló Nagyszőlősi járás az óvodapedagógia–ének-zene szakpárnál érte el a legnagyobb részesedést, itt a hallgatók több mint kétötödét (40,9%) adta. Emellett jól reprezentált volt az angol-magyar (34,3%), a tanítói-óvodapedagógia (30,8%), a biológiaföldrajz (27,5%), a magyar-angol (26,3%) szakpárokon, illetve az óvodapedagógia szakon (25%) is.

31. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak szakonkénti megoszlása 2003 és 2006 között* Szakok (szakpárok)

Angol-történelem Földrajz Történelem-földrajz Óvodapedagógia Tanítói Biológia-földrajz Matematika-informatika Angol-magyar Agronómia Óvodapedagógia–ének-zene Földrajz-biológia Magyar-angol Tanítói-óvodapedagógia Ukrán-magyar Tanítói-angol Földrajz-történelem Magyar-történelem Magyar-ukrán Történelem-angol Tanítói-vizuális nevelés Történelem-magyar Tanítói-német Óvodapedagógia-angol Óvodapedagógia-német Tanítói Óvodapedagógia Történelem Összesen

Hallgatók % száma (fő) 2004-2005 Nappali szakok (szakpárok) 83 16,6 74 14,8 54 10,8 69 13,8 53 10,6 25 5,0 24 4,8 20 4,0 17 3,4 14 2,8 11 2,2 12 2,4 10 2,0 14 2,8 11 2,2 8 1,6 Másoddiplomás képzések 499 100,0

Hallgatók % száma (fő) 2005-2006 74 57 51 40 40 40 40 32 26 22 20 19 17 17 15 14 10 7 6 4 3 3 3 1

12,5 9,6 8,6 6,8 6,8 6,8 6,8 5,4 4,4 3,7 3,4 3,2 2,9 2,9 2,5 2,4 1,7 1,2 1,0 0,7 0,5 0,5 0,5 0,2

13 10 8 592

2,2 1,7 1,4 100,0

* Az adott tanév első félévében beiratkozott hallgatók Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2004-2007)

93

Az összetett sorrend harmadik helyét elfoglaló Ungvári járás már csak a kis létszámú szakok esetében tudott jelentősebb részesedést felmutatni: így például a 6 hallgató felét adta az először indított történelem-angol szakpáron. A nagyobb létszámú szakok közül egyaránt 20%-os részesedést ért el a biológia-földrajz és a magyar-történelem szakpárok vonatkozásában, míg a földrajz, az óvodapedagógia, a tanítói és az agronómia szakok, valamint az angol-történelem és a történelem-földrajz szakpárok esetében a járás reprezentáltsága 15 és 18% közötti volt. Szám szerint a legtöbb hallgatója az angol-történelem szakpáron volt (12 fő; 16,2%). A Munkácsi járás részesedése minden régebbi szak esetében 10% alatt maradt (31-33. táblázat), ugyanakkor a hallgatók 26,3%-át adta a tanítói-angol szakpár esetében. 20% fölötti volt a járás részesedése a magyar-ukrán, illetve tanítói-vizuális nevelés szakpárok esetében is, míg szám szerint a legtöbb hallgatót a történelem-földrajz szakpáron vonultatta fel (5 fő; 9,8%).

32. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc KMF hallgatóinak szakonkénti megoszlása járási bontásban (2004-2005-ös tanév)* Szak/szakpár Angol-földrajz Földrajz Angol-magyar Angol-történelem Agronómia Biológia-földrajz Földrajz-biológia Földrajz-történelem Magyar-angol Matematika-informatika Magyar-történelem Óvodapedagógia Történelem-földrajz Tanítói-angol Tanítói-óvodapedagógia Tanítói Ukrán-magyar Összesen

Beregszászi Nagyszőlősi járás járás fő % fő % 41 69,5 6 10,2 45 60,8 12 16,2 10 50,0 8 40,0 14 58,3 6 25,0 14 82,4 3 17,6 15 60,0 3 12,0 8 57,1 2 14,3 6 54,5 2 18,2 4 36,4 4 36,4 11 45,8 3 12,5 4 50,0 1 12,5 27 39,1 14 20,3 27 50,0 8 14,8 8 57,1 4 28,6 6 50,0 2 16,7 29 54,7 5 9,4 6 60,0 3 30,0 275 55,1 86 17,2

Ungvári járás fő % 10 16,9 11 14,9 1 5,0 4 16,7 7 28,0 1 7,1 2 18,2 1 9,1 7 29,2 3 37,5 21 30,4 15 27,8 1 7,1 12 22,6 96 19,3

Munkácsi járás fő % 1 1,7 6 8,1 1 5,0 1 7,1 1 9,1 2 8,3 4 5,8 3 5,6 1 7,1 4 33,3 1 1,9 1 10,0 26 5,2

Egyéb fő 1 2 1 1 1 3 1 6 16

% 1,7 14,3 9,1 9,1 4,2 4,3 1,9 11,3 3,2

* A tanév első félévében beiratkozott hallgatók Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2006)

A többi járás együttesen sem tudott 10%-nál nagyobb részesedést felmutatni a népesebb szakok esetében. Említésre egyedül a másoddiplomás képzéseken elért 12,9%-os reprezentáltságuk érdemes, itt a 31 hallgatóból négy e járások magyar szórványaiból érkezett. 94

33. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc KMF hallgatóinak szakonkénti megoszlása (2005-2006-os tanév)* Szak/szakpár Angol-magyar Angol-történelem Biológia-földrajz Földrajz Földrajz-biológia Földrajz-történelem Magyar-angol Matematika-informatika Magyar-történelem Magyar-ukrán Történelem-angol Történelem-földrajz Történelem-magyar Ukrán-magyar Óvodapedagógia Óvodapedagógia-angol Óvodapedagógia–ének-zene Óvodapedagógia-német Tanítói Tanítói-angol Tanítói-német Tanítói-óvodapedagógia Tanítói-vizuális nevelés Agronómia Másoddiplomás képzések Összesen

Beregszászi Nagyszőlősi járás járás fő % fő % 17 53,1 10 31,3 48 64,9 11 14,9 18 45,0 11 27,5 37 64,9 6 10,5 11 55,0 4 20,0 8 57,1 2 14,3 10 52,6 5 26,3 26 65,0 6 15,0 6 60,0 1 10,0 4 57,1 1 14,3 2 33,3 1 16,7 29 56,9 7 13,7 1 33,3 1 33,3 9 52,9 4 23,5 20 50,0 10 25,0 2 66,7 11 50,0 9 40,9 1 100,0 26 65,0 5 12,5 8 42,1 4 21,1 1 33,3 8 61,5 4 30,8 1 25,0 17 65,4 4 15,4 18 58,1 6 19,4 339 57,3 112 18,9

Ungvári járás fő % 2 6,3 12 16,2 8 20,0 10 17,5 2 10,0 2 14,3 2 10,5 5 12,5 2 20,0 3 50,0 9 17,6 7 17,5 1 33,3 1 4,5 6 15,0 2 10,5 1 33,3 1 7,7 4 15,4 80 13,5

Munkácsi járás fő % 3 9,4 2 2,7 3 7,5 4 7,0 1 5,0 1 7,1 1 5,3 2 5,0 1 10,0 2 28,6 5 9,8 1 33,3 3 17,6 2 5,0 5 26,3 1 25,0 1 3,8 3 9,7 41 6,9

Egyéb fő 1 2 1 1 1 1 1 1 1 3 1 2 4 20

% 1,4 10,0 7,1 5,3 2,5 2,0 5,9 2,5 4,5 7,5 33,3 50,0 12,9 3,4

* A tanév első félévében beiratkozott hallgatók Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2007)

Az eddig vázoltakhoz képest a 2006/2007-es tanévben annyi változás történt, hogy a szórványprogram jóvoltából jelentősen megnőtt a Felső-Tisza-vidék magyar közösségeiből érkezett hallgatók száma. Megerősítette a Beregszász és a Beregszászi járás mögötti második helyét a Nagyszőlősi járás, míg a Munkácsi járás magyar lakosságának számához képest továbbra is alulreprezentált a főiskola hallgatói között (34. táblázat). A hallgatók nemek szerinti összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán állandósult az erőteljes nőtöbblet: a 2005-2006-os tanévben a hölgyek tették ki az összes hallgató közel 68%-át. Igaz, hogy arányuk az előző tanévhez képest több mint 1%-al csökkent, ez azonban az éves ingadozás szokásos mértékén belül marad, így a közeljövőben nem valószínűsíti jelentősebb aránycsökkenésüket. Mindez

95

azt bizonyítja, hogy a pedagógusi szakma az utóbbi időben Kárpátalján is erősen „elnőiesedett” (20. ábra). 34. táblázat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóinak járásonkénti megoszlása (fő, 2007)

Beregszász Beregszászi járás Munkács Munkácsi járás Ungvár Ungvári járás Nagyszőlősi járás Felső-Tisza-vidék Összesen

I. 80 125 3 21 3 40 67 11 350

II. 58 84 2 12 1 24 55 10 246

Évfolyamok III. IV. 40 27 92 56 2 0 13 6 1 0 46 18 54 16 7 4 255 127

V. 5 16 0 1 0 10 4 1 37

Összesen 210 373 7 53 5 138 196 33 1015

Forrás: Orosz I. – Soós K., 2007

Különösen szembetűnő a nőtöbblet a hallgatók nagyobbik részét adó beregszászi járásban, itt ugyanis a hallgatók 71,4%-a a gyengébb nem képviselője. Másképpen szólva, minden egyes beregszászi férfi hallgatóra átlag 2,5 női hallgató jutott.

2004-2005

2005-2006 155 fő; 31,1%

191 fő; 32,3%

344 fő; 68,9%

401 fő; 67,7%

Férfiak

Nők

Férfiak

Nők

20. ábra. A hallgatók nemek szerinti összetételének változása (2004-2006) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2007)

Végül azt vizsgáltuk meg, hogy a főiskola elsődleges hallgatói bázisát képező Beregszászi járás településein hogyan oszlottak meg az intézmény diákjai. A vonatkozó vizsgálatokból az derült ki, hogy a 2004-2005-ös tanévben a Beregszászi járás 275 hallgatójából 75-öt maga Beregszász megyei jogú város „delegált” (27,3%). Ráadásul a 20052006-os tanévben ez a mutató egy százalékkal még nőtt is (35. táblázat).

96

35. táblázat. A Beregszászi járás hallgatóinak településenkénti megoszlása* Település Alsóremete Asztély Badaló Balazsér Bátyú Bene Beregdéda Beregsom Beregszász Beregújfalu Borzsova Bótrágy Csetfalva Csíkósgorond Csonkapapi Danilivka Felsőremete Gát Gut Halábor Harangláb Hetyen Hunyadi Somitanya (Kastanove) Kígyós Kisbégány Kispapi Kovászó Macsola Makkosjánosi Mezőgecse Mezőkaszony Mezővári Nagybakos Nagybakta Nagybégány Nagybereg Nagymuzsaly Rafajnaújfalu Sárosoroszi Tasnád Tiszacsoma Zápszony

2004-2005 fő 3 6 1 10 6 14 10 75 9 4 8 5 9 9 2 6 3 2 4 4 1 1 13 3 9 17 1 1 8 14 4 5 4 2 2

2005-2006 % 1,1 2,2 0,4 3,6 2,2 5,1 3,6 27,3 3,3 1,5 2,9 1,8 3,3 3,3 0,7 2,2 1,1 0,7 1,5 1,5 0,4 0,4 4,7 1,1 3,3 6,2 0,4 0,4 2,9 5,1 1,5 1,8 1,5 0,7 0,7

fő 3 10 1 15 10 16 10 96 12 6 8 6 1 9 12 2 7 2 1 6 4 1 16 4 7 19 2 1 8 16 8 4 8 2 6

* A tanév első félévében beiratkozott hallgatók Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2004-2007)

97

% 0,9 2,9 0,3 4,4 2,9 4,7 2,9 28,3 3,5 1,8 2,4 1,8 0,3 2,7 3,5 0,6 2,1 0,6 0,3 1,8 1,2 0,3 4,7 1,2 2,1 5,6 0,6 0,3 2,4 4,7 2,4 1,2 2,4 0,6 1,8

A többi település közül Mezővári, Nagybereg, Makkosjánosi, Beregdéda, Bátyú, Beregújfalu, Gát, Beregsom, Bene és Badaló képviseltette magát tíz vagy annál több hallgatóval, ugyanakkor a Beregszászi járás nyolc, jobbára szlávok lakta településéről egyetlen hallgató sem érkezett a főiskolára (21. ábra). Az egyes települések százalékos részesedését illetően Beregszász mögött szoros volt a „verseny”, hiszen a következő hét község egymáshoz képest gyakorlatilag 2%-os különbségen belül maradt. Közülük a 19 hallgatót adó Mezővári részesedése volt a legnagyobb (5,6%), majd három település (Nagybereg, Makkosjánosi, Beregdéda) következett, egyaránt 4,7%-al. Őket szorosan követte a 4,4%-ot elérő Bátyú, majd a 3,5-3,5%-ot felmutatni képes Beregújfalu és Gát. A többi település már csak 3% alatti részesedéssel bírt: Beregsom, Bene és Badaló 2,9-2,9%-al, Csonkapapi 2,7%-al, Sárosoroszi, Nagybégány, Nagymuzsaly és Bótrágy pedig 2,4-2,4%-al.

15

2

96

8 4

12

2

2 10

12 6

1

1

4 9

100

7

16 8

16

1 16

80

6

60

8

vízfolyás

10 3 8

főútvonal 40

1

6

1

mellékútvonal 4

2

vasút

19

10

20

6

7

12

21. ábra. A hallgatók településenkénti megoszlása a Beregszászi járásban, 2005-ben (fő) Forrás: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai (2006)

A fent elmondottak alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával kapcsolatosan a következő megállapítások a legfontosabbak:

98

a) a főiskola azon kevés magyar nyelvű felsőoktatási intézmény egyike Magyarország határain kívül, amelyet az adott ország (adott esetben Ukrajna) hivatalosan elismert és akkreditált; b) a főiskola hallgatóinak döntő többsége a Beregszászi járásból kerül ki, de számottevő a Nagyszőlősi és az Ungvári járások részesedése is; c) a Beregszászi járásból való hallgatók túlsúlya az összes szak, illetve szakpár esetében szembetűnő; d) a Beregszászi járás hallgatóinak több mint egyharmadát maga Beregszász megyei alárendeltségű város adja; e) a hallgatók nemek szerinti összetételében igen erőteljes nőtöbblet mutatkozik.

7.4. Oktatási célú vándorlások Kárpátalján

Az oktatási célú vándorlások igen nehezen számszerűsíthetők Kárpátalja esetében, hiszen az állami statisztika (ezen belül a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal) semmilyen formában nem tartja ezeket nyilván, illetve egy kalap alá veszi azokat a többi migrációs típussal. Az egyes felsőoktatási intézmények sem szolgáltattak sok használható adatot a kérdésben, ami főleg annak tudható be, hogy a (különösen a fiatal, még sok tekintetben kiforratlan) főiskolák, egyetemek hallgatói nyilvántartása messze van a tökéletestől, azokban sok olyan kategória mosódik össze, amelyeket csak külön-külön volna értelme kezelni. Ráadásul az illető intézmények nem is szívesen adnak ki a kezükből ilyen adatokat, talán attól tartva, hogy a konkurencia majd „rákampányol” az általuk eddig uralt területekre és elszipkázza az ottani, potenciálisan továbbtanulni vágyó fiatalság egy részét. Ez alól megint csak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a kivétel, amely teljes körű betekintést engedett hallgatói nyilvántartásába, így itt szinte teljes mértékben rekonstruálni lehetett az intézmény beiskolázási körzetét. Ami a többi intézmény hallgatói bázisát illeti, kétségtelen tény, hogy a legnagyobb vonzáskörzettel a vidék legpatinásabb felsőoktatási intézménye, az Ungvári Nemzeti Egyetem rendelkezik. Az egyetem beiskolázási körzete gyakorlatilag Kárpátalja teljes területét lefedi, beleértve a terület északi részének hegyvidéki járásait is, ahol (a helyi intézmények szinte teljes hiánya miatt is) a továbbtanulni vágyók abszolút elsőszámú célpontját képezi. Sőt, az UNE vonzáskörzete számos esetben még túl is mutat Kárpátalja határain és néhány (főleg szomszédos) nyugat-ukrajnai megye (Ivano-Frankivszk, Lviv, Ternopil stb.) területére is átterjed, jóllehet ott már erősen mozaikos megjelenésben. Ezt az 99

igencsak jelentős vonzást az is erősen „megtámogatja”, hogy az egyetemnek 5 kollégiuma is van, összesen 2900 férőhellyel. Persze, mint mindegyik egyetemi városnál, Ungvárnál is jellemző, hogy városszerte rengeteg albérletet lehet találni, sőt a helyi lakosság jelentős részének az egyik fő bevételi forrása a szobák, lakások bérbe adása. Ehhez járul, hogy az utóbbi időben a vasúti szolgáltatások javulásával és a közúti magánfuvarozó vállalatok létrejöttével sokat javult a megyeszékhely megközelíthetősége, így a legnagyobb akadályok közül kettő is elhárult a továbbtanulni vágyó fiatalság útjából. Hasonlóan össz-kárpátaljai piacot szeretne megcélozni a Kárpátaljai Állami Egyetem is. Azonban az intézmény fiatal kora, a nemzeti egyetemnél jóval kisebb ismertsége, valamint a kollégium (diákok szerinti) csekélyebb befogadóképessége egyelőre nem kedvez ennek. Ez azt jelenti, hogy az intézményben jelenleg még jóval magasabb az ungvári és Ungvári járási (valamint a szomszédos járásokból beutazó) hallgatók aránya, mint a távolabbi járásokból érkezőké. Az egybeolvadó két munkácsi főiskola közül a Humánpedagógiai Főiskola beiskolázási körzete, köszönhetően a választható szakok (mindenekelőtt az óvodapedagógia és tanító szak) végzősei iránt Kárpátalja-szerte megnyilvánuló keresletnek, megint csak nagyjából az egész megye területét lefedi. Sőt, a közelmúltig az intézmény azzal büszkélkedhetett, hogy Ukrajnán kívülről (főleg a Partium magyarlakta vidékeiről) is érkeztek ide hallgatók. Jelenleg a diákok mintegy 20%-a helyből, tehát Munkács városából érkezik és további 10%-ot tesznek ki a Munkácsi járás településeiről beutazó (részben magyar) fiatalok. A hallgatók bő 2/3-a viszont a járáson kívülről, gyakran a hegyvidéki területekről érkezik, beleértve a Felső-Tisza-vidéket is. Figyelemre méltó, hogy a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola régóta indít magyar nyelvű csoportokat is, így a Munkácshoz közeli magyarlakta települések, sőt, az Ungvári és Beregszászi járás egyes települései is hozzátartoznak vonzáskörzetéhez. A beiskolázási körzet hosszabb távon történő megtartását prognosztizálja az a tény, hogy az intézmény kollégiumi kapacitása meghaladja a 600 főt, azaz a hallgatók mintegy 60%-át helyben el tudják szállásolni. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, alapcélkitűzéséből fakadóan, főleg Kárpátalja magyarlakta vidékeit célozza meg, mindenekelőtt a Kárpátaljai-alföld tömbmagyarságát, amely zömmel a Beregszászi járásban, valamint a Munkácsi, az Ungvári és a Nagyszőlősi járások déli részén összpontosul. Mint fentebb már volt róla szó, ezek a területek jelentik a főiskola elsőrendű beiskolázási körzetét. Emellett a főiskola hallgatóinak egy része a kárpátaljai magyar szórványterületnek számító Felső-Tisza-vidékről származik és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, illetve a főiskola közös, ún. Szórvány 100

Programjának köszönhetően vehet részt a magyar nyelvű főiskolai oktatásban. A főleg pályázati pénzekből finanszírozott program lényege, hogy a Felső-Tisza-vidékről származó hallgatók (akik a magyar nyelv oktatásának lakóhelyükön történt évtizedekkel ezelőtti megszűnése miatt ma már gyakran saját családjukban sem magyarul kommunikálnak) igen kedvezményesen

vehetnek

részt

a

főiskola

bázisán

működő

felvételi

előkészítő

tanfolyamokon (ami sokszor a magyar nyelv meg- vagy újratanulását is jelenti), gyakorlatilag ingyen lakhatnak a főiskola kollégiumában vagy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vendégházában stb. Mindezért cserébe viszont vállalniuk kell, hogy diplomájuk megszerzése után egyfajta missziós munkát vállalva, visszamennek a szórványvidékre, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy ott a magyar nyelvű óvodai és iskolai oktatás újraindulhasson és fennmaradjon. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tehát rövid története folyamán nemcsak felsőoktatási intézményként nyert létjogosultságot, hanem jelentős szerepe van a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradásának elősegítésében, a közösség túlélési esélyeinek javításában, a helyi magyar tudományos utánpótlás nevelésében is, illetőleg számottevően hozzájárul a helyi magyar oktatási intézmények szakemberhiányának megoldásához is. Az eddig elmondottak mellett feltétlenül szót kell ejtenünk az oktatási célú migrációs folyamatok azon típusairól is, amelyek Kárpátaljáról kifelé irányulnak, valamely ukrajnai felsőoktatási intézmény vagy esetleg más ország felé. Az már évtizedek óta jellemző (főleg a kárpátaljai ukrán és oroszajkú lakosságra), hogy továbbtanulási céllal valamelyik nyugatukrajnai egyetemet vagy főiskolát (ritkábban a főváros vagy Kelet-Ukrajna egy-egy intézményét) célozzák meg. A legnépszerűbbek e tekintetben az Ivan Franko Lvivi (Lembergi) Nemzeti Egyetem, a Vaszil Sztefanik Kárpátmelléki Nemzeti Egyetem (IvanoFrankivszk), a Volodimir Hnatyuk Ternopili Nemzeti Pedagógiai Egyetem. Ám legalább ekkora jelentőséggel bírnak azok az oktatási célú vándorlások, amelyeket a Kárpátalján élő nemzeti kisebbségek képviselői valósítanak meg saját anyaországaik irányába. Kisebb mértékben jellemző ez a Kárpátalja déli részein élő románokra, az Ungvári járásban összpontosuló szlovákokra, de leginkább a Kárpátaljai-alföldön tömbben élő magyarokra. Nem új keletű jelenség, hogy a magasabb szintű (tehát főiskolai, egyetemi) képzés érdekében a hallgatók határon túlra is mozdulnak. Az ún. „túlélési taktika” a kisebbségi helyzetben lévő magyarok anyaországban történő felsőfokú képzését jelenti (Kozma, 1997). A témában megjelent egyik magyarországi tanulmány szerint ez a folyamat egyelőre még csak a rövid távú racionalitásnak megfelelően zajlik, azaz a kárpátaljai hallgatók zöme tanulmányai befejezése után nem tér vissza szülőföldjére. Vagyis a jobb gazdasági helyzet, a könnyebb 101

megélhetés ma vonzóbb, mint a kisebbségi értelmiségi státusz (Teperics, 2005/a). Ugyanezen tanulmány adatai szerint a külföldi hallgatók átlag 3-4%-os részesedéssel jelennek meg KeletMagyarország felsőoktatási intézményeiben. Az összes külföldi mintegy 35%-a a szomszédos országokból (közte Kárpátaljáról) érkező magyar anyanyelvű diák. Ők legnagyobb számban az egyetemi szintű bölcsész-pedagógus képzést választják, valamint a számában kicsi, de arányaiban magas egyházi felsőoktatást, ahol a külföldiek közé szinte kizárólag a határon túli magyarok tartoznak. Kelet-Magyarország (leginkább Nyíregyháza és Debrecen) esetében különösen szembetűnő a Kárpátaljáról (főleg a Beregszászi, Nagyszőlősi és Munkácsi járásból) érkezők magas száma (Teperics, 2005/a), de újabban Budapest, Pécs vagy Szeged is komoly vonzerőt gyakorolnak a kárpátaljai továbbtanulni vágyókra.

8. SWOT-analízis a kárpátaljai humánerőforrás-képzésről

8.1. Előnyök, hátrányok, erősségek és gyengeségek

Az átgondolt és előrelátó tervezéshez nagyon fontos, hogy felmérjük és mérlegeljük mindazokat a reális fejlesztési lehetőségeket, amelyek az adott ágazaton, jelen esetben a humánerőforrás-képzésen belül megvalósíthatók. Ugyanakkor tisztában kell lenni azokkal a buktatókkal és veszélyekkel is, amelyek a fejlődés útjában állhatnak. Erre a célra számos elemzési módszer létezik, ezek közül az egyik legelterjedtebb és ma már klasszikusnak számító az ún. SWOT-analízis. A módszer elnevezése lényegében egy angol nyelvű rövidítés, amelynek feloldása rögtön meg is magyarázza magát a metódust. Az eljárás lényege, hogy táblázatba szedve fel kell sorakoztatnunk az adott terület erősségeit (angolul strengths) és gyenge pontjait (weaknesses), illetve azt, hogy mik a benne rejlő lehetőségek (opportunities), azaz milyen erőforrásokat képes mozgósítani, és milyen veszélyekre (threats) számíthatunk, amelyek hátráltathatják a fejlesztéseket. A SWOT betűszó tehát a fenti négy kifejezés angol megfelelőinek kezdőbetűiből alakul ki. Az elemzés eredményeként általában egy táblázatot kapunk, amely segít az ágazat (vagy akár egy gazdasági vállalkozás) helyzetének kritikus és hiteles értékelésében, valamint a főbb fejlesztési irányok meghatározásában is. A SWOT-analízis módszere mindenekelőtt lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk és értékeljük a kárpátaljai humánerőforrás-képzés jelenlegi helyzetét. Mivel a módszer a helyzetértékelést összekapcsolja a jövőbeni fejlesztési prioritások meghatározásával, ezért a stratégia megalkotásának módszereként is gyakran használatos.

102

Valamely gazdasági, szolgáltató stb. tevékenységrendszer, így akár egy régió humánerőforrás-képzésének

erősségei

és

gyengeségei

szükségszerűen

a

rendszer

környezetéből, belső adottságaiból (erőforrásaiból) adódnak, s mindig a jelenlegi helyzeten alapszanak, azt tükrözik. Ezen erősségek felismerése és megőrzése, illetve a gyengeségek minimalizálása vagy (lehetőség szerint) teljes felszámolása egy jövőbeni fejlesztési folyamat legfontosabb elemének számít. A SWOT-analízis első lépésében az erősségek és gyengeségek elemzése során megkapjuk a választ a „Hol tartunk most?” kérdésre, azaz szerencsés esetben többékevésbé pontosan meg tudjuk határozni a jelenlegi helyzet jellemzőit és összetevőit. Ebben a kezdeti stádiumban derül ki, miben jó az adott ágazat, mi az, amiben az esetleges konkurensek előtt jár, mi az, amire a jövőbeni fejlesztési stratégiákat építeni lehet. Magyarul olyan jellemzőkre derül itt fény, amelyekre támaszkodhatunk a jövőben, mert ezek már most is jól működnek. Ide tartozhat a szakmai tudás, a tapasztalat, a meglévő erőforrások és azok effektív felhasználása, a kialakult szervezeten belüli bevált módszerek és eljárásmódok stb. A gyengeségek közé olyan elemek tartozhatnak, amelyek problémát jelentenek, plusz költségeket okoznak, bárminemű konfliktusokat szülnek a rendszer mindennapi működése során. A gyengeségek egyben a fejlesztendő területeket is jól jelzik, amelyek javításán, jobb, hatékonyabb működésén mindenképpen dolgozni kell a jövőbeli optimálisabb működés eléréséhez. Közhelyszerű megállapítás, de tulajdonképpen igaz, hogy a jelenlegi gyengeségek egyben a jövő lehetőségeivé is válhatnak, ha azokat sikerül megfelelőképpen kezelni, illetve megoldani. A lehetőségek és veszélyek általában a rendszeren kívüli, külső környezetből származnak, ezért ezeket belülről igen nehéz komolyabban befolyásolni (pl., állami törvények, szabályozó rendeletek, a társadalom anyagi helyzete és jóléti viszonyai, a továbbtanulási szándék össz-társadalmi elfogadottsága stb.) A rendszer jövőbeli helyzetét azonban alapjaiban határozza meg, mennyire képes alkalmazkodni ehhez a külső környezethez, ki tudja-e használni a törvényszerűen megjelenő lehetőségeket, tudja-e csökkenteni a környezetben megjelenő veszélyeket, esetleg képes-e lehetőséggé alakítani ezeket (22. ábra).

103

Tényezők meghatározása

Erősségek Belső környezet elemzése Gyengeségek Lehetőségek Külső környezet elemzése Veszélyek Tényezők csoportok összevetése

Cselekvési lehetőségek

Döntési változatok kiválasztása

Összehasonlító elemzés

DÖNTÉS

22. ábra. A SWOT-analízis folyamata

Amint az ábrából látható, a fejlesztési lehetőségek négy nagy csoportba sorolhatók: -

az erős oldalakra támaszkodva a lehetőségek maximális kihasználása (ún. „támadó” vagy offenzív stratégia);

-

az erős oldalakra támaszkodva a veszélyek minimalizálása vagy kompenzálása (az ún. több lábon állás stratégája vagy védekező stratégia);

-

a gyenge oldalak hatásának minimalizálása és a lehetőségek kihasználása (ez a változásorientált, ún. fejlesztő stratégia);

-

a veszélyek minimális szintre való csökkentése vagy megszűntetése („túlélési”, defenzív, azaz ún. elkerülő stratégia).

A SWOT-analízis elkészítésekor tehát (többnyire táblázat formájában) lényegében egy adatlapot kell készítenünk, amely megkönnyíti az adatok rendszerezését és áttekintését (36. táblázat).

104

36. táblázat. A kárpátaljai humánerőforrás-képzés SWOT-analízise Erősségek (Strengths) A humánerőforrás-képzés (ezen belül a magyar nyelvű) szervezetének és struktúrájának Kárpátalján való megléte

Gyengeségek (Weaknesses) A szakképzés és felsőoktatás rendszerében tapasztalható hiányosságok (esetenkénti túlszabályozottság, bürokratikus jelleg), amelyek gyengítik a képzések hatékonyságát

A felhalmozott tudás, ami a humánerőforrásképzésben, ezen belül főleg a felsőoktatásban dolgozó munkaerő magas átlagos képzettségi szintjében nyilvánul meg

A „hagyományos” értelmiségi pályák (pl. a tanári szakma) nem kellő társadalmi, és főleg anyagi megbecsültsége, ami miatt egyre több a pályaelhagyó

A több mint 60 éves tapasztalat, az „bejáratott” képzési mechanizmusok megléte a szakképzés és felsőoktatás terén

A szakképzésben (ezen belül néha a felsőoktatásban is) felmerülő korrupció, ami az egész rendszer megítélését rontja

A terület nagyságához képest viszonylag tág lehetőségek a választható szakok, szakmák és végzettségek terén

Az összlakosság számához viszonyítva ma még a kívánatosnál (és pl. a nyugat-európai szintnél) jóval alacsonyabb részvételi arány a felsőfokú képzésekben

A Kárpátalja-szerte növekvő tendenciát mutató továbbtanulási kedv

A magasan képzett munkaerő külföldre történő „elszívása”, ami különösen a nemzeti kisebbségek esetében kézzelfogható

A munkaadók részéről megyeszerte megnyilvánuló növekvő kereslet a jól képzett, egyre magasabb minőségi követelményeknek is megfelelni képes munkaerő iránt

Kárpátalja általános gazdasági és infrastrukturális elmaradottsága Ukrajna és a szomszédos államok szintjéhez képest

Egyes intézmények (pl. az Ungvári Nemzeti Egyetem) jónak, de legalábbis átlagon felülinek mondható anyagi bázisa

Nem kellően hatékony lobby-tevékenység az oktatás és szakképzés döntéshozói felé, így a kívánatosnál lényegesen kevesebb állami támogatás bekerülése a rendszerbe

Az államnyelven oktató intézmények mellett a kisebbségi nyelveken oktató képzőhelyek állami engedélyezése

Az állam részéről elégtelen odafigyelés az egész oktatási-szakképzési rendszerre, a nehézségek és problémák legfelső szinten való elbagatellizálása

Az állami és a megyei vezetés részéről megnyilvánuló anyagi és egyéb támogatások rendszerének megléte

A felsőoktatási intézmények egyenlőtlen elhelyezkedése Kárpátalján belül (Ungvár, Munkács, Beregszász túlsúlya)

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola esetében a magyar kormánytól érkező támogatások, illetve a főleg az anyaországból nyert pályázati pénzek

A nemzetiségi nyelve(ke)n oktató intézmények munkájának adminisztratív eszközökkel (esetenként diszkriminatív törvényekkel és rendeletekkel) való nehezítése

A kárpátaljai szakképző és felsőoktatási intézmények javuló megközelíthetősége

A külföldön szerzett diplomák, tudományos fokozatok ukrajnai hitelesítésének, nosztrifikálásának kényszere, amely hosszú, drága és gyakran kétséges kimenetelű folyamat

Számos intézmény (pl. a Munkácsi Humánpedagógiai Főiskola) esetében a kollégiumi elhelyezés lehetőségeinek lényeges javulása

A fenti kényszer miatt sok külföldi diplomával rendelkező értelmiségi dönt úgy, hogy tudását, hozzáértését, szellemi erőforrásait külföldön óhajtja kamatoztatni

105

A Bolognai-rendszerhez való csatlakozással a felsőfokú képzések több szempontból történő egységesítése, ezáltal a képzési formák és intézmények közötti nagyobb átjárhatóság

A számos területen (pl. pedagógia, művelődés) megnyilvánuló túlképzés, illetve az ún. hiányszakok (gazdaságirányítás, marketing, geodézia, térképészet, turizmus stb.) meglétének kettőssége

A doktori (PhD-) fokozat megszerzésének lehetősége egyes felsőoktatási intézmények bázisán (pl. Ungvári Nemzeti Egyetem, Kárpátaljai Állami Egyetem)

Az ún. „divatszakok” privilegizáltsága a magas, az átlag kárpátaljai szülő által megfizethetetlen tandíjak megállapítása miatt

A bizonyos szakok és végzettségek (jogi, közgazdasági, orvosi, egyes idegen nyelvi, informatikai stb.) iránt megnyilvánuló növekvő kereslet, ezáltal több munkaalkalom

A legtöbb szakképző intézmény esetében az anyagi források állandó hiányából fakadó elégtelen szintű eszköz- és infrastrukturális fejlesztések

Az előbbiekben említett szakok végzősei számára ígérkező jobb kereseti lehetőségek, magasabb társadalmi rang és elismertség miatt magas a jelentkezők száma, ami nagyobb versenyhelyzetet, végső soron jobb képzettségi szintet feltételez

A felsőoktatási intézmények jelentős része gyakorlatilag egyforma vagy nagyon hasonló képzési választékot nyújt, ezért sokszor versenyt vívnak egymással a hallgatók „elszipkázásáért”

A diploma (és egyre inkább a tudás) növekvő össz-társadalmi elismertsége, megbecsülése, ami egyre több szülőt ösztönöz arra, hogy gyermekének értelmiségi pályát szánjon

A fenti okból fakadóan is gyakran elégtelen az együttműködés a szakképző és felsőoktatási intézmények között (egymásban elsősorban nem partnert, hanem ellenfelet látnak)

Lehetőségek (Opportunities) A képzések szintjének fokozatos javítása, ezáltal a versenyképesség hosszú távú biztosítása mind ukrajnai, mind nemzetközi viszonylatban

Veszélyek (Threats) Az ukrán nemzetiségű hallgatók túlreprezentáltsága Kárpátalja felsőoktatási intézményeinek többségében

A helyi viszonyoknak leginkább megfelelő képzési kínálat kialakítása, ezáltal az elhelyezkedési lehetőségek javítása, a pályakezdők közötti munkanélküliség mérséklése

A jelentkezők túlzott mértékű koncentrálódása az ún. divatszakokon, ami a képzések bizonyos fokú „felhígulását”, később pedig elhelyezkedési nehézségeket és a pályakezdők magas munkanélküliségét eredményezi

A felsőoktatás vonzerejének növelése, a megcélzott csoportok skálájának kiszélesítése (pl. alacsonyabb tandíjak vagy tandíjmentesség biztosításával)

Egyes intézmények (mindenekelőtt az Ungvári Állami Egyetem) monopolhelyzete bizonyos szakok (gyógyászat, gyógyszerészet, számítógépes rendszerek, gazdálkodási stb.) esetében

Hatékonyabb marketing- és ismeretterjesztő tevékenység folytatása a szakképző és felsőoktatási intézmények részéről, ami segítene felszámolni sok, a felsőoktatással kapcsolatos sztereotípiát (pl., hogy drága, nem lehet belőle megélni, haszontalan, mert diplomás munkanélkülieket képez stb.)

A kárpátaljai felsőoktatási intézmények szakembergárdájának kitettsége a külföldi egyetemek, kutatóintézetek, néha vállalatok „agyelszívó” hatásának, ami hosszú távon a szellemi erőforrások jelentős részének elvesztésével fenyeget

Új irányzatok, szakok felé történő nyitás és a régóta túlképzést produkáló területek részarányának csökkentése

A szakképző intézmények infrastrukturális lemaradásának fokozódása még az ukrajnai szinttől is

106

Népességarányosan garantált felsőoktatási helyek biztosítása a nemzeti kisebbségek képviselői számára az ukrán oktatási nyelvű intézményekben

A fokozódó versenyhelyzet az egyes kárpátaljai képző intézmények, valamint a közeli megyék intézményei között

Igazi multietnikus területhez méltó módon egyenlő feltételek biztosítása a kisebbségek képviselői számára (pl. az ukrán nyelv hatékonyabban, megfelelő megközelítésben történő oktatása révén az általános és középiskolákban)

Az oktatási támogatások folyamatos szigorítása és szűkítése, amely gyakran a képzések színvonalának állandóságát veszélyezteti

A helyi helyzeti előnyök és energiák jobb kihasználása, ezáltal a konkuráló képesség növelése Ukrajna más területeinek szakképzésével és felsőoktatásával

Az adottságokban rejlő potenciálok eddigi nem kellő szintű kiaknázása-kihasználása, ami a jövőben a lemaradás egyik legfontosabb tényezőjévé válhat

Az intézmények közötti kooperáció elmélyítése, nemzetközi együttműködésekhez, projectekhez való csatlakozás,

A külföldön továbbtanulók igen alacsony hazatérési aránya, ami főleg a nemzeti kisebbségek esetében okoz komoly problémát, hiszen értelmiségi rétegük lassú elvesztése hosszabb távon létükben fenyegeti őket

8.2. Prioritások, fejlesztési célok

A fenti SWOT-analízis alapján megfogalmazhatókká válnak azok a rövid és hosszú távú célok, fejlesztési prioritások, amelyek Kárpátalja humánerőforrás-képzésének amúgy viszonylag ingatag helyzetén hivatottak javítani. Az ukrajnai viszonyokat azonban jól tükrözi, hogy nem létezik olyan átfogó, állami szinten kidolgozott koncepció, amely az alábbiakban vázolt prioritások anyagi hátterét is megteremtené. Pénz és a gyakorlati megvalósítás reális lehetősége nélkül pedig a célok önmagukban nem sokat érnek. Tehát, a főbb fejlesztési célok meglátásunk szerint a következők: -

állandóan javítani, tökéletesíteni a képzések színvonalát annak szem előtt tartásával, hogy ezek mindenekelőtt használható tudást és lehetőleg többé-kevésbé biztos munkaalkalmat kínáljanak a végzősök számára;

-

optimalizálni a képzési kínálatot, hogy az a helyi viszonyoknak, gazdasági igényeknek és lehetőségeknek a jelenleginél jobban megfeleljen;

-

átgondoltabb marketing- és ismeretterjesztő tevékenységgel vonzóbbá kell tenni a szakképzést és felsőoktatást a lakosság széles rétegei számára (a szkeptikusokat is tudni kell „becsábítani” az iskolapadokba);

-

a korral és a korszerűbb igényekkel való haladás jegyében mindent meg kell tenni az újabb

tudomány-

és

technológiaigényes

területek

mihamarabbi

kárpátaljai

letelepítéséért, még ha ez többnyire csak hosszabb távon megtérülő befektetés is; 107

-

a nemzeti kisebbségek képviselőit nem kizárni, hanem hozzásegíteni kell a felsőoktatás rendszerébe való bekerüléshez, felismerve, hogy tudásuk, rátermettségük, sőt, etnikai sajátosságaik, kultúrájuk, művészetük csak gazdagítják vidékünket;

-

az egyes kárpátaljai intézmények, illetve Kárpátalja és Ukrajna más megyéinek intézményei között a jelenleginél intenzívebb együttműködést, tapasztalatcserét kell megvalósítani, és ugyanez vonatkozik Kárpátalja és a szomszédos országok relációjára is;

-

csökkenteni kell a képző intézmények, illetve maga a képzési folyamat túlszabályozottságán, bürokratikus berendezkedésén, azaz bizonyos hatáskörök, szabályok egyszerűsítésével a képzések hatékonyságát kell növelni;

-

vissza kell szorítani, lehetőség szerint fel kell számolni a szakképzés és felsőoktatás területén, illetve a rokonterületeken elburjánzó korrupciót;

-

meg kell teremteni a feltételeket a magasan képzett munkaerő helyben maradásához, ehhez pedig növelni kell a diplomás szakmák társadalmi és főleg anyagi megbecsülését, hogy az „agyelszívás” ne okozzon nagyobb „szellemi forráskivonást” a vidékről;

-

meg kell szüntetni a „divatszakok” privilegizáltságát, azokat ésszerű támogatási rendszerrel minden tehetséges fiatal számára hozzáférhetővé kell tenni;

-

jobban kell elosztani a képzési skála elemeit az egyes képző intézmények között, hogy megszűnjenek a nagy átfedések, de az egyes intézmények bizonyos területeken meglévő monopolhelyzete is;

-

mérsékelni kell az egyes intézmények infrastrukturális lemaradását, belátva, hogy a legtöbb intézmény ezt önerőből nem tudja megtenni (tehát a jelenleginél komolyabb állami támogatással);

-

az előzőek értelmében sokkal hatékonyabb lobby-tevékenységet kell helyi szinten is kifejteni az oktatás és a szakképzés döntéshozói felé, tudatosítva bennük a jelenlegi elosztó rendszer visszásságait és rámutatva a nagyobb támogatást igénylő területekre;

-

a nemzetiségi nyelve(ke)n oktató intézmények munkáját nem nehezíteni vagy lehetetlenné tenni kell, hanem hozzásegíteni őket a biztonságos, tervezhető működéshez (hiszen ez(ek) nem ellenfelei, de még csak nem is jelentős konkurensei az államnyelven oktató intézményeknek);

-

meg kell oldani a kárpátaljai állampolgárok által valamely külföldi országban szerzett diplomák, tudományos fokozatok könnyített (a jelenleginél rövidebb és olcsóbb) eljárásban történő honosítását, elismerését. 108

Az, hogy ezekből az egyébként ésszerűnek és a jövő szempontjából jó eredményt ígérőnek látszó célokból mi és mennyi fog megvalósulni, a mindenkori oktatáspolitika szándékaitól és anyagi szerepvállalásának mértékétől függ. Nyilvánvaló, hogy egyik pillanatról a másikra nem lehet egy több évtizede működő rendszert minden fenti szempontból „megreformálni”, ezért már az is nagy eredmény lenne, ha a jelenlegi kisebbségellenes, egyes esetekben egyenesen nemzetellenes irányvonalak az oktatáspolitika legfelsőbb szintjein enyhülnének és abba az irányba kezdenének el működni, ami szerintünk a fő feladatuk: egy (nemzet)tudatos, művelt, jól képzett, létbiztonságban élő, versenyképes társadalom építésének irányába.

109

IRODALOM

1.

ATKIN, C. 2000: Lifelong Learning – Attitudes to Practice in the Rural Context: a Study Using Bourdieu’s Perspective of Habitus. – International Journal of Lifelong Education, vol. 19, NO. 3

2.

BANGÓ J. 2007: A vallon kakas és a flamand oroszlán között. Gondolat Kiadó, Budapest

3.

BECK T 1992: A Finnországi svéd kisebbség. Pro Minoritate III-IV. (p. 36)

4.

BERECZKI A. 2003: Finnország története. In: A finnugor és a szamojéd népek története [http://mek.oszk.hu/02800/02894/02894.htm#n1]

5.

BEREGSZÁSZI A.–CSERNICSKÓ I.–OROSZ I. 2001: Nyelv, oktatás, politika. – Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Beregszász

6.

BILČIK, V.–DULEBA, A.–KLYAP, M.–MITRYAYEVA, S. (Eds.) 2001: Role of Carpathian Euroregion in Confronting Its Minority Agenda. – Carpathian Euroregion: Prospects and Challenges (Workshop 2). Research Center of the Slovak Foreign Policy Association and Strategies Studies Foundation, Ukraine

7.

BORSOS A. 1994: Finnországi kisebbségek – finn kisebbségek. In: Várady Eszter (szerk.): Finnországi kisebbségek – finn kisebbségek. Kalevala Baráti Kör, Budapest (p. 106)

8.

BOTLIK J. 1997: Hármas kereszt alatt. – Hatodik Síp Alapítvány, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

9.

BUDA M.–KOZMA T. (szerk.) 1997: Határmenti együttműködés a felsőoktatásban. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

10. CSIKÓS B. 2004: Intézményi kommunikáció, a public relations szerepe a felsőoktatásban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 76-83) 11. CZIMRE, K. 1999: Cultural and Historical Dimensions of the Hungarian-Ukrainian Relationship. – The EU Accession States and Their Eastern Neighbours, Bertelsman Stiftung, Gütersloh (pp. 89-103) 12. CZIMRE K. 2004: A humánerőforrás-fejlesztés szerepe Magyarország eurorégióiban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 115121) 13. DANCS, L. 2002: Chances and Limits of Hungarian-Ukrainian Cross-border Cooperation Shortly Before the Introduction of the Schengen Border System. – In: I. Süli-Zakar (Ed.): Borders and Cross-border Cooperations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 163-170) 14. DANCS L. 2003: A határon átnyúló kapcsolatok főbb jellemzői a magyar-ukrán határtérségben a lakosság szemszögéből. Kézirat. A VI. Falukonferencia tanulmánykötete 15. DANCS L.–KONCZ G. 2004: A magyar-ukrán határ menti térség lakosságának alkalmazkodóképessége – a felzárkózás humán feltételei. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 128-134) 16. DUPKA GY. 2000: Kárpátalja magyarsága. Honismereti kézikönyv. Kiadja a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest 17. ENYEDI GY. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest

110

18. ERDEI G. 2006: A felnőttkori tanulás regionális szegmensei. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 185-192) 19. ÉGER GY. 1993: Multietnikus határtérségek Közép-Európában. – Régió. Kisebbségi Szemle, 3. sz. (pp. 3455) 20. FARKAS É. 2006: Felnőttoktatás az egész életen át tartó tanulás stratégia tükrében. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 175-183) 21. FÉNYES H. 2004: A partiumi és kárpátaljai felsőoktatási hallgatók anyagi és kulturális tőkéi. – In: Educatio 2004/2 (pp. 305-308) 22. FÉNYES H. 2006: Férfiak és nők az érettségi utáni képzésben, határon innen és határon túl. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferen-ciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 115-128) 23. FODOR GY. 2003: Kárpátalja demográfiai jellemzése a népszámlálások adatainak tükrében. – In: SüliZakar I. (szerk.): Társadalomföldrajz–területfejlesztés, I. kötet. – Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 81-95) 24. FODOR GY. 2004/a: Demográfiai változások Kárpátalján az 1989-es és a 2001-es népszámlálás között. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 347-354) 25. FODOR, GY. 2004/b: The Drawing Area of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Chal-lenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 95-100) 26. FODOR GY. 2004/c: Kárpátalja jelenlegi népességföldrajzi viszonyai. – In: Barkáts Jenő (szerk.): Fiatal kárpátaljai magyar kutatók a természettudományi kutatásban. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 96-101) 27. FODOR GY. 2004/d: Demohraficsna harakterisztika Zakarpatszkoji oblasztyi (ukrán nyelven). – In: Acta Beregsasiensis. A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tudományos évkönyve, IV. évfolyam, 4. szám. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 154-166) 28. FODOR GY. 2004/e: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vonzáskörzetének vizsgálata. – In: Közoktatás (a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség lapja), 2004/4-5. szám (pp. 7-9) 29. FODOR GY. 2005/a: A beregszászi járás népességföldrajzi adottságai. – In: Czimre K. (szerk.): Kisközségtől az eurorégióig. Didakt Kft., Debrecen (pp. 101-111) 30. FODOR GY. 2005/b: A humánerőforrás-képzés jelenlegi helyzete a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 378-383) 31. FODOR GY. 2006/a: A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vonzáskörzetének változása 2003 és 2005 között. – In: Acta Beregsasiensis. A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tudományos évkönyve, V. évfolyam, 1. kötet. PoliPrint Kiadó Kft., Ungvár (pp. 100-111) 32. FODOR GY. 2006/b: The Role of the Ferenc Rákóczi II Transcarpathian Hungarian College in the Improvement of Human Resources of Transcarpathia. In: Prof. Dr. Süli-Zakar István–Prof. Dr. Ioan

111

Horga (Eds.): „Regional Development in the Romanian-Hungarian Cross-border Space – From National to European Perspective”. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 159-168) 33. FODOR GY. 2010: Kárpátalja humán erőforrásainak vizsgálata (kézirat). Debreceni Egyetem PhD disszertáció. p. 130. 34. FORRAY R. K.–KOZMA T.–RADÁCSI I. 1997: Regionális folyamatok és térségi oktatáspolitika. – Educatio Füzetek 225. Oktatáskutató Intézet, Budapest 35. FÜLÖP I. 2006: Felnőttképzés és az információs társadalom. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 241-244) 36. GÁBRITY MOLNÁR I. 2006: A vajdasági magyar felsőoktatás szerveződése. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 105-113) 37. GÉBER, J. 2004: Interethnic Relations and Human Resources ina Microregion at the Hungarian-Slovakian Border. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schen-gen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 106-111) 38. GYÖRGY O. 2004: A kisebbségi magyar felsőoktatás helyzetet. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 63-70) 39. GYURGYIK L. 2005: A határon túli magyarok számának alakulása az 1990-es években. – In: Magyar Tudomány, 2005/12 (pp. 132-145) 40. HASAN, M. 1996: Lifelong Learning. International Encyclopedia of Adult Education and Training. – Pergamon Books, Great Britain 41. HERCEGH G. 1996: Kisebbségben – európai módon. In: Régió – Kisebbség, politika, társadalom, 7. évf. 1. sz. (1996, pp. 87-93.) 42. HÍVES T.–RADÁCSI I. 1997: Határmenti térségek történeti-statisztikai elemzése. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen (pp. 89-126) 43. JAKÓ, M. 2004: Institutes Dealing with Adult Education – Regional References, Tenden-cies. – In: SüliZakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 211-214) 44. JORDAN, T. G. 1996: The European Culture Area. – Harper Collins College Publishers, New York 45. KASZÁS P. 2006: Piros-fehér szikla. Recenzió Martin Unterkircher „Kiolthatatlanul” c. könyvére a déltiroli robbantások politikai következményeiről, Magyar Nemzet, 2006 augusztus 5-i szám (p. 26) 46. KATONA P. 2004: Marosvásárhely felsőoktatási vonzáskörzete. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 332-338) 47. KOBÁLY J. 1996: A kárpátukránok (ruszinok) őslakosságának kérdéséhez. – In: Bagu B. et al.: Szem látta, szív bánta… Kárpátaljai néprajzi és honismereti dolgozatok. – Hatodik Síp Alapítvány–Mandátum Kiadó, Beregszász-Budapest 48. KOCSIS K. 1999: Társadalom és gazdaság napjainkban. – In: Bulla B.–Mendöl T. (szerk.): A Kárpátmedence földrajza. Az 1947. évi kiadás alapján kibővítve. – Lucidus Kiadó, Budapest

112

49. KOCSIS K. 2000: The Roma (Gypsy) Question in the Carpatho-Pannonian Region. – In: Kovács, Z. (Ed.): Hungary Towards the 21st Century: the Human Geography of Transition. – Studies in Geography in Hungary 31, Geographical Research Institute HAS, Budapest (pp. 119-135) 50. KOCSIS K. 2001: Kárpátalja mai területének etnikai térképe. – Magyar Tudományos Akadémia, Kisebbségkutató Intézet, Budapest 51. KOCSIS K.–KOCSIS-HODOSI E. 1998: Ethnic Geography of the Hungarian Minorities in the Carpathian Basin. – Geographical Research Institute HAS, Budapest 52. KOLTAI D. 1999: A felnőttoktatás feladatai. – Oktatáskutató Intézet, Budapest 53. KOLTAI D. 2001: A felnőttképzés elméleti, gazdasági és területi problémái. – Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet, Pécs 54. KOVÁCS K. 2004: A humánerőforrás-utánpótlás egy lehetséges megoldása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 171-177) 55. KOZMA G. – TÓTH A. 2004: A humán erőforrások fejlesztésének helyzetet Hajdú-Bihar megye területfejlesztésében. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 36-42) 56. KOZMA T. 1992: Határmenti régiók együttműködése az oktatásban. – In: Forray R. K.–A. Pribersky (szerk.): A határmenti együttműködés és az oktatás. – Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung. Oktatáskutató Intézet, Budapest (pp. 18-24) 57. KOZMA T. 1997: Felzárkózási stratégiák – túlélési taktikák. In: Határmenti együttműködés a felsőoktatásban (szerk. Buda M.–Kozma T.), Debrecen (pp. 245-269) 58. KOZMA T. 1998: Kisebbségi oktatás Közép-Európában: a magyarok esete. – Kézirat. Oktatáskutató Intézet, Budapest 59. KOZMA T. 2000: Regionális együttműködés a harmadfokú képzésben. – Educatio Füzetek 227. Oktatáskutató Intézet, Budapest 60. KOZMA T. 2002: Határokon innen, határokon túl. – Oktatáskutató Intézet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 61. KOZMA T. 2006: Regionális átalakulás és térségi visszhang. A „partiumi” felsőoktatás esete. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 13-24) 62. KOZMA T. – FORRAY R. K. 1989: Regionális oktatásfejlesztés: térségi variációk a központi oktatáspolitikára. – Oktatáskutató Intézet, Budapest 63. KOZMA T.–PUSZTAI G. 2006: Hallgatók a határon. Észak-alföldi, kárpátaljai és partiumi főiskolások továbbtanulási igényeinek összehasonlító vizsgálata. – In: Kelemen E.–Falus I. (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből. – Műszaki Kiadó, Budapest (pp. 423-453) 64. KÖPF E. 1996: A finnországi svéd kisebbség helyzete. In: Régió – Kisebbség, politika, társadalom, 7. évf. 1. sz. (1996, pp. 94-116) 65. KUN A. I. 2004: Oktatási rendszerek és gazdasági növekedés. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 235-243)

113

66. LADÁNYI A. 1996: A felsőoktatás nemzetközi statisztikai összehasonlítása. – Educatio Füzetek 214. Oktatáskutató Intézet, Budapest 67. LAVER, O. – ZILHALOV, V. 1991: Hto zsive na Zakarpattyi? – In: Karpatszkij kraj, 38 szám, Ungvár (pp. 3-16) 68. LIEBKIND, K. – BROO, R. 1985: The Swedish-Speaking Minority In Finland (A Case Study). In: Juha Pentikainen – Viekko Anttonen (Eds.): Cultural Minorities In Finland – An Overview Towards Cultural Policy. Publications of the Finnish National Commission for UNESCO, No. 32. Helsinki (p. 98) 69. MÉZES ZS. L. 2003: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei a határon túli magyarok

vonatkozásában.

Műhelytanulmány

2.

Európai

Összehasonlító

Kisebbségkutatások

Közalapítvány, Budapest 70. MIKLÓSI M. 2006: Az értékelés és minőségbiztosítás legfőbb kérdései a felnőttképzésben. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 233-240) 71. MITRYAYEVA, S. 2001: National Cultural Associations of the Transcarpathian Region. – Strategies Studies Foundation, Uzhgorod 72. MITRYAYEVA, S. 2001: Uhorscsina na sljahu do Sengenu: vikliki dlja Ukrajini. – Nacionalnij Insztitut Sztratehicsnih Doszlidzseny, Zakarpatszkij filial, Uzsgorod 73. MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2002: A kárpátaljai magyarság népességföldrajzi viszonyai. Internetes publikáció (http://www.hhrf.org/kmtf/index1.htm) 74. MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2003: Az etnikai térszerkezet változása Kárpátalján a XX. század folyamán. – In: Kozma István–Papp Richárd (szerk.): Etnikai kölcsönhatások és konfliktusok a Kárpát-medencében. Válogatás a „Változások a Kárpát-medence etnikai tér- és identitás-szerkezetében” c. konferencia előadásaiból. – Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest (pp. 123-130) 75. MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2004: Kárpátalja nemzetiségi összetétele a 2001-es népszámlálási adatok alapján. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 339-346) 76. MOLNÁR J.–MOLNÁR D. I. 2005: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsa, PoliPrint Kft., Ungvár 77. OROSZ I. 1997: A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola születése. – In: Határmenti együttműködés a felsőoktatásban. – Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen 78. OROSZ I. 2005: A magyar nyelvű felsőoktatás jelentősége a kárpátaljai magyarok számára. – In. Pusztai G. (szerk.): Régió és oktatás: európai dimenziók. – Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 42-51) 79. OROSZ I–SOÓS K 2007: A kárpátaljai magyarok és oktatási helyzetük sajátosságai. Beregszász. Kézirat 80. PATKÓS CS.–BAROS Z. 2004: A humán erőforrások szerepe a megújuló energiaforrások felhasználásában. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 71-75) 81. PÁL Á.–SZÓNOKYNÉ ANCSIN G. (szerk.) 1996: Határon innen – határon túl. – JATE, Gazdasági Földrajzi Tanszék, Szeged

114

82. PETRÁS E. 2006: Intézmény és lokalitás: a kisvárosi főiskolák helyi társadalomformáló hatása. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonfe-renciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 391-402) 83. PORDÁNY S. 2006: A 2006-os XII. Német Felnőttképzési Konferencia tanulságai. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 169-174) 84. PUSZTAI G. 2005: Észak-magyarországi, kárpátaljai és partiumi felsőoktatási intézmények hallgatóinak továbbtanulási tervei. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 318-324) 85. PUSZTAI G. 2006: Egy határmenti régió hallgató-társadalmának térszerkezete. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 43-56) 86. PUSZTAI G.–NAGY É. 2005: Tanulmányi célú mobilitás Magyarország keleti határvidékein. – In: Educatio, 2005/2 (pp. 360-384) 87. SCHALIN, W 1989: Swedish Finland. The Swedish Assembly of Finnland. Helsingfors/ Helsinki, The University Press 88. SÜLI-ZAKAR I. 1992: Határmenti városok központi szerepkörének restaurálása: óhajok és a realitás. – In: Forray R. K.–A. Pribersky (szerk.): A határmenti együttműködés és az oktatás. – Grenzüberschreitende Zusammenarbeit und Bildung. Oktatáskutató Intézet, Budapest (pp. 126-131) 89. SÜLI-ZAKAR I. 1997: Határon átnyúló kapcsolatok. – In: Buda M.–Kozma T. (szerk.): Határmenti együttműködés a felsőoktatásban. Acta Paedagogica Debrecina, vol. XCVI, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen (pp. 13-65) 90. SÜLI-ZAKAR I. 1999: A Kárpátok Eurorégió interregionális szervezet szerepe a határon átnyúló kapcsolatok erősítésében. – In: Boros l. (szerk.): Kárpátalja. Észak- és Kelet-Magyarországi Földrajzi Évkönyv 6. Nyíregyháza (pp. 179-191) 91. SÜLI-ZAKAR I. 2001: A Kárpátok Eurorégió és a kisebbségek. – In: Ekéné Zamárdi I. (szerk.): Jubileumi tanulmányok. Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék. A Debreceni Egyetem Könyvtárának Sokszorosító Üzeme (pp. 69-90) 92. SÜLI-ZAKAR, I. 2004: Central Europe and Its Borders. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Cooperations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 19-26) 93. SÜLI-ZAKAR, I.–CZIMRE, K.–TEPERICS, K. 2000: Cultural Identity and Diversity in the Carpathian Euroregion. – In: Boneschanker, E. (Ed.): Cultural Uniqueness and Regional Economy. Conference on Outstanding Regions Exploring Quality in a Competitive World. Leeuwarden, the Netherlands (pp. 8788) 94. SÜLI-ZAKAR, I.–CZIMRE, K.–TEPERICS, K. 2001: Human Mobility on the Area of the Carpathian Euroregion: Migrating Minorities. – In: Montanari, A. (Ed.): Human Mobility in a Borderless World? (Conference of the International Geographical Union Study Group „Global Change and Human Mobility”. Universita G. d’Annunzio Dipartimento di Economia e Storia del Territorio. Loreto Aprutino – Pescara, Italy (pp. 164-172) 95. SZIMONENKO, V. 1997: Regioni Ukrajini – problemi razvityija. – Naukova Dumka, Kijev

115

96. SZABÓ L. 1993: Kárpátaljai demográfiai adatok. – Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest 97. SZÉPVÖLGYI Á. 2003: A tudás-alapú gazdaság és a regionális fejlődés. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Társadalomföldrajz–területfejlesztés, II. kötet. – Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 597-609) 98. SZÉPVÖLGYI Á. 2004: A távmunka és távoktatás szerepe a gazdasági együttműködésekben. – In: SüliZakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 48-53) 99.

TEPERICS K. 1999: Magyarország felsőoktatási intézményeinek részvétele a Kárpátok Eurorégió határmenti együttműködésében. – In: Geográfus Doktoranduszok IV. Országos Konferenciája, Szeged (pp. 77-84)

100. TEPERICS K. 2000: Határontúli magyarok Északkelet-Magyarország felsőoktatási intézményeiben. – Geográfus Doktoranduszok IV. Országos Konferenciája, Szeged (http://phd. ini.hu) 101. TEPERICS, K. 2002: Factors Behind the Increase in the Number of the Students at the University of Debrecen. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Borders and Cross-border Co-operations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 184-194) 102. TEPERICS K. 2004/a: Külföldi állampolgárok a magyar általános iskolai oktatásban. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 2430) 103. TEPERICS, K. 2004/b: The Effect of Schengen on the Mother-tongue Studies of the Hungarians Living Abroad. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Cross-border Co-operations – Schengen Challenges. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 14-18) 104. TEPERICS K. 2005/a: Debrecen oktatási vonzáskörzete. – In: Czimre K. (szerk.): Kisközségtől az eurorégióig. Didakt Kft., Debrecen (pp. 58-70) 105. TEPERICS K. 2005/b: A debreceni felsőoktatás demográfiai háttere. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 325-332) 106. TEPERICS K. 2006: A Partium régió felsőoktatásának demográfiai háttere. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 337-344) 107. TÓTH J. (szerk.) 2000: Schengen. A magyar-magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. – Kisebbségkutatás Könyvek. Lucidus Kiadó, Budapest 108. VARGÁNÉ BOSNYÁK I. 2006: Versenyképesség-növelés vagy felzárkózás az észak-alföldi régióban – különös tekintettel a humánerőforrás-fejlesztésre. – In: Juhász E. (szerk.): Régió és oktatás (A „Regionális egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete). – Kiadja a Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, Debrecen (pp. 367-373) 109. VASZILENKO O. M. 1993: Zakarpatszka oblaszty. Zahal’no-heohraficsna karta (Általános-földrajzi térkép, M = 1:200000). – Holovne Upravlinnya Heodeziji, Kartohrafiji ta Kadasztru pri Kabinetyi Minyisztriv Ukrajini, Kijev 110. VÁRADY E. 1993: Svédek Finnországban, finnek Svédországban. Educatio 1993/12. (pp. 344-348) 111. VERES P. 2005: A felnőttképzés helyzete és fejlesztése a felsőoktatásban. – In: Felnőttképzés 2005 (III. évfolyam) 2-3. szám (pp. 12-17)

116

112. VOFKORI L. 2004: Humánerőforrás-fejlesztés Székelyföldön. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 316-324) 113. VOFKORI L. 2005: Az erdélyi magyarság kulturális földrajza. – In: Süli-Zakar I. (szerk.): „Tájak – Régiók – Települések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt. Didakt Kft., Debrecen (pp. 313-317) 114. ZAMÁRDI-EKE I. 2002: International Migration in Central Europe. – In: Süli-Zakar, I. (Ed.): Borders and Cross-border Co-operations in the Central European Transformation Countries. Debreceni Egyetem Kossuth Kiadója (pp. 291-298) 115. ZASZTAVECKA, O.–ZASZTAVECKIJ, B.–DITCSUK, I.–TKACS, D. 1996: Heohrafija Zakarpatszkoji oblasztyi. – Pidrucsniki i Poszibniki, Ternopil 116. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tanulmányi Osztályának adatai 2002-2008, Beregszász 117. Az Ungvári Hungarológiai Központ alapszabálya, 1989, Ungvár 118. A Kárpátaljai Megyei Tanács Állandó Bizottsága a Nemzeti Kisebbségek Kérdéseiben, 2006, Ungvár 119. A Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, tudományos, kulturális, vallási, ifjúsági politikai, testnevelési és sport-, nemzeti kisebbségi és információs-politikai állandó bizottságának adatai 2006, Ungvár 120. CIA

–

The

World

Factbook

2008

(https://www.cia.gov/library/publications/the-world-

factbook/geos/FI.html) 121. Naszelennya Zakarpatszkoji oblasztyi. Sztatiszticsnij zbirnik (A Kárpátaljai terület népessége. Statisztikai adattár), 2003, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár 122. Zakarpattya v demohraficsnomu vimiri. Sztatiszticsnij zbirnik (Kárpátalja demográfiai szemszögből. Statisztikai adattár) 2008, Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár 123. Az 1989. évi ukrajnai népszámlálás adatai, 1990 – Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár 124. A 2001. évi ukrajnai népszámlálás adatai, 2003 – Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár 125. Zakarpattya. Sztatiszticsnij Scsoricsnik 1995-2007 (Kárpátaljai Megyei Statisztikai Évkönyvek 19952007), Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal, Ungvár 126. A Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal egyéb közleményei 2002-2008, Ungvár 127. AUBERT A. (2001): A turizmus és a területfejlesztés stratégiai kapcsolata Magyarországon. Turizmus Bulletin 1. sz. pp. 44-49. 128. LENGYEL M. (1992): A turizmus általános elmélete. KIT, Budapest. p. 180. 129. MICHALKÓ G. (2004): A turizmuselmélet alapjai. Székesfehérvár. p. 218. 130. HANUSZ Á. (1998): Adalékok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idegenforgalmi földrajzához. In.: Földrajzi kaleidoszkóp. Pécs-Szeged, pp. 204-224. 131. FÓTI K. (szerk.) (2003): A szegénység enyhítéséért – helyzetkép és javaslatok 2000–2002. A Human Development Report, Hungary 2000–2002 magyar nyelvű változata. Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest. 132. NEMES NAGY J. – JAKOBI Á. (2002): A Humán Fejlettségi Index (HDI) megyék közötti differenciáltsága 1999-ben. Kézirat. ELTE, Budapest. 133. NEMES NAGY J (szerk.) 2005: Regionális elemzési módszerek. – ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest. 284 p.

117

134. OBÁDOVICS CS. – KULCSÁR L. (2003): A vidéki népesség humánindexének alakulása Magyarországon. Területi Statisztika, 6. (43.) évfolyam, 4. szám. 135. KÓKAI S. (2008): A szolgáltatási szféra és a turizmus kapcsolata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. In.: A turizmus szerepe a kistérségek és a régiók gazdasági felzárkóztatásában. Nyíregyháza, 2008. p. 169. 136. KÓKAI S. (2007): Kisvárosok helye és szerepe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térszerkezetében. In.: Nyíregyházi Főiskola TTFK: Természettudományi Közlemények. 7. szám. pp. 137. MOLNÁR E. – PÉNZES J. (2008): Az észak-alföldi városok fejlettségi viszonyai az ezredfordulón. In.. Nagyközségek és kisvárosok a térben (szerk. Csapó T. Kocsis Zs.). Savaria University Press, Szombathely. pp. 243-254. 138. PÉNZES J. (2005): Városi vonzásközpontok vizsgálata az Észak-alföldi régióban. – In: „Tájak-RégiókTelepülések…” Tisztelgés a 75 éves Enyedi György akadémikus előtt (szerk. Süli-Zakar I.). Didakt Kft., Debrecen. pp. 160-165. 139. A kistérségek társadalmi-, gazdasági helyzete (Észak-Alföld). KSH, Debrecen, 2006. p. 91.

118

KUTATÁSI JELENTÉS Kárpátalja megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai szakember ellátottságának felmérése, fejlesztése

Recommend Documents