Kutatási jelentés (dr. Kádár András Kristóf, ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság)

A KIRENDELT VÉDİI TEVÉKENYSÉG FORMÁLIS MINİSÉGELLENİRZÉSÉNEK LEHETİSÉGEI Kutatási jelentés (dr. Kádár András Kristóf, ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság)

1. A minıségellenırzés szükségessége 1.1. A védelem hatékonyságának követelményére vonatkozó nemzetközi- és alkotmányjogi háttér A nehéz anyagi helyzetben lévı terheltek jogi segítséghez való hozzájutása a büntetı eljárásjog egyik fontos garanciális kérdése. A rászorulók ingyenes és kellıképpen hatékony védelmének biztosítása állami kötelezettség, amely a nemzetközi jogban gyökerezik, illetve levezethetı az Alkotmány megfelelı szakaszaiból. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának1 14. cikke mellett az Európai Emberi Jogi Egyezmény2 6. cikkének 3(c) pontja is kimondja: minden bőncselekménnyel gyanúsított személynek joga van arra, hogy „személyesen, vagy az általa választott védı segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védı díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet.” E rendelkezést az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a hatékonyság követelményével egészítette ki, amikor az Artico kontra Olaszország ügyben leszögezte, az állam a puszta kirendeléssel nem teljesíti az Egyezményben foglalt kötelezettségét – a kirendelt védı tevékenységének hatékonynak kell lennie. Noha a Kamasinski kontra Ausztria ügyben3 az EJEB finomította álláspontját, kimondva, hogy az állam nem tehetı felelıssé a kirendelt védı tevékenységének valamennyi hiányosságáért, egyértelmővé tette azt is, hogy amennyiben a kirendelt védı nyilvánvalóan nem látja el feladatát, vagy mulasztását megfelelıen a hatóságok tudomására hozzák, akkor megállapítható az állam felelıssége. Arra nézve, hogy milyen költségekkel jár, amennyiben az EJEB megállapítja valamely állam felelısségét a fenti cikk megsértéséért, a Czekalla kontra Portugália eset4 nyújt iránymutatást. Az ügyben a kérelmezınek kirendelt védı nem szabályszerően nyújtott be fellebbezést a kérelmezıre kiszabott ítélet ellen, ezért a fellebbezést a másodfokú portugál bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Az EJEB megállapította a 6. cikk (3)(c) pontjának sérelmét, és a Portugál államot 3.000 Euró kártérítés és 11.000 Euró költség (azaz összesen körülbelül 3.500.000 forint) megfizetésére kötelezte. A hatékonyság követelménye nem csak az EJEB esetjogában jelenik meg, hanem az Európai Uniós jogalkotásban is. Az Európai Bizottság által az egyes büntetıeljárási jogok közösségi szintő biztosításának tárgyában 2004. május 3-án elıterjesztett kerethatározat-javaslat5 1

1976. évi 8. törvényerejő rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyőlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetésérıl 2 Az emberi jogok és az alapvetı szabadságok védelmérıl szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, lásd: 1993. évi XXXI. tv. 3 9783/82, Judgment of 19/12/1989 4 38830/97, Judgment of 10/10/2002 5 A kerethatározatok az elérendı célokat illetıen minden címzett tagállamra kötelezıek, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A Javaslat magyar szövegét lásd: A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

1

(Javaslat) 4. cikke a „jogi segítségnyújtás hatékonyságának biztosítására való kötelezettség” címet viseli, és kimondja: a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy léteznek olyan mechanizmusok, amelyek lehetıvé teszik a kirendelt védı más védıvel való felváltását, amennyiben az általa nyújtott segítség nem hatékony. A Javaslat indokolása külön felhívja rá a figyelmet, hogy „mivel a terhelt nem minden esetben képes a védelem hatékonyságának megítélésére, a Tagállamok felelıssége, hogy ennek ellenırzésére megfelelı rendszert hozzanak létre.” A rendszer minıségének biztosítása nyilvánvalóan szükségessé teszi annak értékelését is. A Javaslat 15. cikke szerint a tagállamok kötelessége, hogy elısegítsék a rendszer figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez szükséges információk győjtését. A javaslatból egyes tagállamok ellenállása miatt nem született kerethatározat, ugyanakkor a Bizottság nem vette le a témát a napirendrıl, és jelenleg is folyik egy új tervezet elıkészítése. Nem kell azonban feltétlenül a nemzetközi egyezményekhez, vagy a közösségi joghoz fordulni, amennyiben azt kívánjuk bizonyítani, hogy a magyar államnak kötelezettsége áll fenn egy megfelelıen hatékony büntetıjogi segítségnyújtási rendszer létrehozására és mőködtetésére. E kötelezettség szintén levezethetı olyan alkotmányos alapjogokból, mint a jogbiztonság követelménye,6 a bíróság elıtti egyenlıség elve,7 valamint a védelemhez való jog.8 6/1998. (III. 11.) számú határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a védelemhez való jog érvényesülésének tényleges hatékonysága a büntetıeljárási rendszer alkotmányosságának elengedhetetlen feltétele: „A védelemhez való joggal, illetve annak korlátozhatóságával [...] az Alkotmánybíróság már a 25/1991. (V. 18.) AB határozatban [a továbbiakban: Abh.] foglalkozott [...]. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság nem elégedett meg azzal, hogy a védelemhez való jog formálisan biztosítva legyen, hanem egyrészt annak hatékony érvényesülését követelte meg, másrészt kifejezetten kiterjesztette ezt a jogot a terhelt és a védı megfelelı felkészülésére, jogaik gyakorlására. [...] A védelemhez való jog hatékonyságának jelentıségét más esetben is elismerte az Alkotmánybíróság.”9 1.2. A jelenlegi rendszer hatékonyságára vonatkozó adatok Amennyiben áttekintjük a magyar kirendelt védıi rendszer mőködésére vonatkozó empirikus kutatásokat, illetve számba vesszük a rendszer szereplıinek általános tapasztalatait, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Magyarország e téren jelenleg valójában nem teljesíti a fenti nemzetközi jogi és alkotmányos kötelezettségeit. Olyan problémáról van szó, amelynek gyökerei a rendszerváltás elıttre nyúlnak vissza, amint azt egy 1988-ban, a Fıvárosi Fıügyészségen lefolytatott, 130 véletlenszerően kiválasztott, egyterheltes ügyre kiterjedı vizsgálat eredményei is mutatják.10 A 130 ügybıl 70 kirendeléses volt. A 70 kirendelt védı közül 55 a nyomozás során egyáltalán semmit nem tett, és a fennmaradó 15 közül is 11 csupán az iratismertetésre ment el. Minthogy közülük is csak hat vett részt az iratismertetésen a gyanúsítottal azonos idıpontban, s csupán egyetlen egy a http://europa.eu.int/eur-lex/lex/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52004PC0328:HU:HTML 6 A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 1949. évi XX. törvény (Alkotmány), 2. § (1) bek. 7 Alkotmány, 57. § (1) bek. 8 Alkotmány, 57. § (3) bek. 9 Kiemelések a szerzıtıl 10 Tóth Mihály: Nyomozás és védelem (A fal lehet üveg is). In: Magyar Jog, 1989. évi 3. szám, 350-355. o. A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

2

gyanúsított korábbi kihallgatásán, alaposnak tőnt az a feltevés, hogy a kirendelt védık alig tizede találkozott egyáltalán nyomozási cselekményen a védencével. Ezzel szemben a 60 meghatalmazásos ügy mintegy négyötödében a védı részt vett a kihallgatásokon, több mint egyharmaduk különbözı indítványokat is tett. Amint arra az állampolgári jogok országgyőlési biztosának 1996-ban lefolytatott vizsgálata rámutatott, a kirendelt védıvel rendelkezı elızetes letartóztatottak helyzetének problémáira a rendszerváltás sem hozott megoldást. A vizsgálat eredményei szerint Zala megyében például az „elızetes letartóztatást megelızı bírói meghallgatáson túli nyomozati cselekményen a kirendelt védı csak kivételesen jelent meg”.11 A tanúkihallgatáson az eseteknek mindössze 18,7 százalékában vett részt kirendelt védı. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizennyolc vizsgált ügybıl csupán háromban volt jelen az eljárási cselekményeknél a kirendelt védı. Pest megyében tizenkét fogvatartott közül öt nem is ismerte kirendelt védıjét.12 A vizsgálatról készült jelentés keserően szögezte le: „igazságszolgáltató rendszerünkön belül a kirendelt védı eljárása nem véd a hatósági túlkapásokkal és tévedésekkel szemben”13 Fenyvesi Csaba 1998–99-ben folytatott empirikus kutatást a védık tevékenységével kapcsolatban. A vizsgálat 1273 akta elemzésén és bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, rendırökkel, elızetes letartóztatottakkal valamint elítéltekkel felvett interjúkon alapult. Az alábbiakban idézzük a különbözı csoportok véleményét a kirendelt védıi rendszerrel kapcsolatban: – Bírák: „Javarészük lényeges különbséget lát a két védıforma [azaz a meghatalmazott és kirendelt védı] tevékenysége között a meghatalmazottak javára.”14 – Ügyészek: „Határozottan a meghatalmazott védıket tartják jobbnak, aktívabbnak, felkészültebbnek. [...A] kirendelt védıi intézményt egyharmaduk [tartja] megfelelınek.”15 – Ügyvédek: „Abban teljesen egyetértenek […], hogy a meghatalmazott védık munkája jobb minıségő, mint a kirendelt védıké. […] Ebbıl következıen a többség nem tartja jónak magát a kirendelt védı intézményét sem.”16 – Rendırök: „A rendırök úgyszintén (85 %) különbséget látnak a meghatalmazott és kirendelt védık munkája között, elıbbiek lényegesen aktívabban, jobban képviselik ügyfelük érdekeit.”17 A Magyar Helsinki Bizottság által 2003 folyamán lefolytatott, 500 elızetes letartóztatottal készült kérdıíves interjún alapuló kutatás azt mutatta, hogy míg a meghatalmazott védık 40 százaléka kapcsolatba lép védencével legkésıbb az elsı kihallgatás megkezdéséig, addig a kirendelt védık esetében ez az arány csupán 24 százalék. Mivel ennek a védın kívül álló okai is lehetnek (például a hatóság által megküldött értesítés késedelmes volta), beszédesebb az az adat, mely szerint azokban az ügyekben, ahol még nem került sor az elsı tárgyalásra (tehát a kirendelt védınek még nem volt megjelenési kötelezettsége), 5 százalék volt a meghatalmazott védıvel rendelkezı azon fogvatartottak aránya, akik a lekérdezés idıpontjáig 11

A kirendelt védıvel nem rendelkezı fogvatartott személyek védelemhez való jogának érvényesülése a büntetıeljárás nyomozási szakaszában. Az állampolgári jogok országgyőlési biztosának jelentése. 1996. (A továbbiakban: Ombudsmani jelentés) 7. o. 12 Ombudsmani jelentés, 17. és 22. o. 13 Ombudsmani jelentés, 32. o. 14 Fenyvesi, Csaba: A védıügyvéd: a védı büntetıeljárási szerepérıl és jogállásáról. Dialóg Campus Kiadó, 2002, Budapest–Pécs, (továbbiakban: Fenyvesi). 118. o. 15 Fenyvesi, 120. o. 16 Fenyvesi, 122. o. 17 Fenyvesi, 126. o. A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

3

még egyáltalán nem kerültek kapcsolatba védıjükkel, szemben a kirendelt védıvel rendelkezık 31 százalékával. Ez azt jelenti, hogy majd minden harmadik rászoruló fogvatartott kénytelen volt nélkülözni a hathatós ügyvédi segítséget az ellene folyó eljárás nyomozati szakában. Volt olyan megkérdezett, akit egy éves elızetes letartóztatásának ideje alatt még egyetlen egyszer sem keresett fel kirendelt védıje.18 A kérdıíves kutatás a kirendelt védıi rendszer mőködésének további gyengeségeire is rámutatott, elsısorban a védıi aktivitással összefüggésben. Szemben a meghatalmazott ügyvéd által védett terheltek közel 70%-ával, a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek kevesebb mint harmada mondta, hogy védıje részt vett valamilyen nyomozati cselekményen. Ráadásul az eljárási cselekményen való részvétel sem mindig garancia arra, hogy a védı érdemi tevékenységet fejt ki: több megkérdezett állította, hogy kirendelt védıje egy szót sem szólt a kihallgatás vagy tárgyalás során, egyikük pedig egyenesen arról számolt be, hogy amikor kirendelt védıjét felelısségre vonta tárgyalótermi passzivitásáért, az azt válaszolta, hogy „nem fog leállni vitatkozni a bíróval”.19 A témában a legfrissebb kutatás az Országos Rendır-fıkapitányság Bőnügyi Osztályának 2006-os vizsgálata, amely a rendırség 23 területi nyomozó hatósága – a megyei és budapesti rendır-fıkapitányságok, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Autópálya Rendırség és a Repülıtéri Biztonsági Szolgálat – által két hónapra (2006 júniusára és júliusára) vonatkozóan elvégzett célzott adatgyőjtés eredményeit dolgozta fel (továbbiakban: ORFK vizsgálat).20 Az ORFK vizsgálat szerint a fogvatartás miatt foganatosított kirendelések vonatkozásában „országosan jóval több azoknak az ügyeknek a száma, amelyeknél a kirendelt védı nem jelenik meg a védence elsı kihallgatásán, mint amelyeknél jelen van. Azt is kijelenthetjük azonban, hogy az értékek 4,54% (Komárom) és 77 % (Csongrád) között szóródnak, így az adatokból tendenciaszerő megállapításokat tenni nem lehetséges. Az mindenesetre leszögezhetı, hogy a területi nyomozó hatóságok közül 14-ben 50% alatti a kirendelt védı részvétele a fogvatartott gyanúsított elsı kihallgatásán, míg 9-ben 50%, vagy afölötti.”21 Az ORFK vizsgálat adatai alapján egyébként országosan 35% az átlag, tehát a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek közel kétharmadának elsı kihallgatására védı távollétében kerül sor. A megjelenésen túli érdemi védıi munka tekintetében az ORFK vizsgálat szerint „általános [rendıri] tapasztalat [...], hogy a kirendelt védık hatékonysága, tevékenységük színvonala jobbára alatta marad a meghatalmazott védıkének. Ez utóbbiak nagyobb gyakorisággal jelennek meg az eljárási cselekményeken és indítványtételi jogukkal is gyakrabban élnek, mint a kirendelt védık.” Bár egyes megyei fıkapitányságok szerint nincs érdemi különbség a kirendelt és a meghatalmazott védık között, mások, így például „Pest megye tapasztalatai szerint a kirendelt védık több esetben nem jelennek meg az idıben telefaxon, postai úton, esetleg telefonon küldött értesítésben megjelölt idıpontban, egyéb elfoglaltságra hivatkozva. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye arról számolt be, hogy megyeszékhelyi szerveik kisebb különbséget látnak a kétféle védıtípus között, míg a kisebb települések meglátása szerint a

18

Kádár András Kristóf: A vétkesség vélelme: sérelmes bánásmód és védıi tevékenység az elızetes letartóztatásban lévı terheltek ellen folyó eljárásokban. Magyar Helsinki Bizottság, 2004, Budapest. (Továbbiakban: A vétkesség vélelme) 124—127. o. 19 A vétkesség vélelme, 141. o. 20 A vizsgálat eredményeit bemutatja: Szabó Zsolt - Szomor Sándor: Fegyveregyenlıség. In: Rendészeti szemle, 2007/3. szám, 19-41. o. (továbbiakban: Fegyveregyenlıség) 21 Fegyveregyenlıség, 35. o. A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

4

büntetıeljárás nyomozati szakában a kirendelt védık érdemi munkát gyakorlatilag nem végeznek.”22 Látjuk tehát, hogy az empirikus vizsgálatok szerint mind a – nyomozati szak során tapasztalható – jelenlét, mind az aktivitás tekintetében jelentıs deficittel küzd a magyar kirendelt védıi rendszer, hatékonynak tehát egyáltalán nem tőnik a rendelkezésre álló adatok alapján. 1.3. A magyar kirendelt védıi rendszer hatékonysági deficitjének okairól A fenti ismertetett problémák okai többrétőek. A legkézenfekvıbb és leggyakrabban hangoztatott bírálat a kirendelt védıi díjazásra vonatkozik. Gondot jelent ebben a körben, hogy a közelmúlt kedvezı jogszabályi változásai ellenére a vonatkozó rendelkezések továbbra sem teszik lehetıvé bizonyos tevékenységek díjazását, így például nem jár óradíj a beadványszerkesztésért, valamint a szabadlábon védekezı terhelttel való kapcsolattartásért. A legkényesebb kérdés természetesen nem ez, hanem az óradíj összege. A hatályos szabályozás értelmében a kirendelt védıi óradíj 3.000 forint (+ÁFA), a fogva tartott terhelttel való konzultációért ennek a fele illeti a védıt. A védıt erre irányuló indítványára a büntetıügy iratainak tanulmányozásáért minden megkezdett 100 oldal irat után a kirendelt ügyvédi óradíj összege, de ügyenként összesen legfeljebb a kirendelt ügyvédi óradíj harmincszorosának megfelelı összegő munkadíj illeti meg. A szakma álláspontja szerint a piaci áraktól messze elmaradó díjazás az elsıdleges oka annak, hogy a nyomozati szakban (amikor a védı jelenléte nem kötelezı) a kirendelt védık túlnyomó része nem fejt ki érdemi (vagy esetenként bármilyen) tevékenységet annak ellenére, hogy a magyar büntetıeljárási rendszer jellegzetességeibıl adódóan a nyomozás kulcsfontosságú a büntetıjogi felelısség megállapításának szempontjából, és a nyomozati szakban elkövetett mulasztásokat a késıbbiekben már igen nehéz orvosolni. A díjazás mellett gyakran – és indokoltan – hangoztatott panasz a megfelelı infrastrukturális feltételek hiánya. A fogva lévı terhelt és a kirendelt védı közötti kapcsolattartást hátráltató tényezı például azt, hogy a fogvatartást foganatosító megyei büntetés-végrehajtási intézetek akár 100 kilométerre is lehetnek az eljárás helyétıl, ahol az ügyvéd irodája található, ráadásul mivel némely intézetben egyetlen ügyvédi beszélı helyiség van, elıfordulhat, hogy az odautazó védı órákig tartó várakozás után végül nem is tud beszélni védencével. Ugyancsak problémaként jelentkezik, hogy jelenleg egyetlen büntetés-végrehajtási intézetben sincs mód arra, hogy a védı kezdeményezzen telefonos kapcsolatot fogva tartott ügyfelével.23 Számunkra azonban úgy tőnik, hogy az alapvetı problémák nem csupán az alacsony díjazásban, és az infrastrukturális feltételek tagadhatatlan elégtelenségében, hanem elsısorban a rendszer mőködtetésével kapcsolatos feladatok és felelısségek szerkezetének inkoherenciájában, töredezettségében is gyökereznek. A rászorulóknak nyújtott hatékony védelem rendszerszintő biztosításához négy alapvetı funkció megfelelı ellátására van szükség: 1) kirendelt védık biztosítása azokban az esetekben, amikor kötelezı vagy egyébként szükséges (kirendelési funkció); 2) a kirendelt 22

Fegyveregyenlıség, 36. o. Lásd például: Bánáti János: Szabadságkorlátozások. In: Fundamentum. - 2005, 2. sz. (továbbiakban: Szabadságkorlátozások), 50-51. o.

23

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

5

védıi tevékenység minıségének ellenırzése (egyéni minıségbiztosítás); 3) a rendszer egészének figyelemmel kísérése és értékelése (általános minıségbiztosítás), 4) a rendszer költségvetésének megtervezése és végrehajtása (költségvetési funkció). Ahhoz viszont, hogy e funkciók ellátása valóban kielégítı legyen, arra van szükség, hogy vagy ugyanaz a szervezet legyen felelıs valamennyiért, vagy pedig olyan szervezetek osszák meg egymás között a feladatokat, amelyek érdekeltek a rendszer zökkenımentes mőködésében. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az egyes funkciók ellátásával kapcsolatban milyen problémák merülnek fel, különös figyelmet fordítva a kirendelési funkció tényleges gyakorlatára, és az ezáltal felvetett kérdésekre. 1.3.1. Kirendelési funkció Mind a konkrét terhelt egyéni szemszögébıl, mind pedig a rendszer egészének szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy ki kapja egy adott ügyben a kirendelést. A védı kirendelése, azaz a konkrét ügyben eljárni köteles konkrét ügyvéd kiválasztása a rendszer legfontosabb funkciója, minden további funkció alapja és egyben célja is. Az ügyvédekrıl szóló 1998. évi XI. tv. (Ütv.) 35. §-a szerint az ügyvédi kamara jegyzéket vezet a kirendelhetı ügyvédekrıl. „Az Ütv. [...] nem tartalmaz útmutatást a jegyzék összeállítására, mindössze azt a kötelezettséget rója a kamarára, hogy a névjegyzéknek biztosítania kell a büntetıeljárás zavartalan menetét. A kamarák élnek is ezzel a »szabadsággal«, és többféle módszert alkalmaznak a jegyzék összeállításánál. A legáltalánosabb módszer, hogy a névjegyzékbe a kamarába bejegyzett összes ügyvédet felveszik. Néhány kamarában az így elkészített névjegyzékben külön megjelölik azoknak a nevét, akik kifejezetten kérik, hogy számukra a hatóság biztosítson kirendeléseket. A nagyobb létszámú kamaráknál és néhány megyeszékhelyen – ahol arányosan a legtöbb ügyvéd van – lehet azt a megoldást választani, hogy önkéntes jelentkezés alapján állítják össze a pártfogó ügyvédi, illetve a büntetı kirendelési listát.”24 Ebbıl a jegyzékbıl azonban a Be. értelmében25 az a szerv (bíróság, ügyész, nyomozó hatóság) választ védıt a terhelt számára, amelye elıtt az eljárás folyamatban van. Ez azt jelenti, hogy a nyomozati szakban a védı kirendelésének (kiválasztásának) funkciója a nyomozó hatóság, azaz egy olyan szerv kezében van, amely eljárási helyzeténél fogva nem érdekelt az igazán hatékony ügyvédi munkában. Amennyiben eltekintünk a magyar büntetıeljárási hagyományoktól, és megpróbáljuk friss szemmel nézni a helyzetet, tulajdonképpen teljességgel érthetetlen: miként lehetséges az hogy a „védelmet” a „vád” választja ki. Az 1.2.2. alatt ismertetett kutatási eredmények azt mutatják, hogy ennek a strukturális problémának rendkívül komoly gyakorlati következményei vannak, e tény ugyanis minden

24

Szabadságkorlátozások, 52. o. A kamarák e téren követett gyakorlatának megítélése sem mentes a vitáktól. A Helsinki Bizottság Büntetıjogi Segítségnyújtási Programjának 2006. november 30 – december 1-én tartott Zárókonferenciáján az egyik résztvevı ügyvéd kifejtette: azzal, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara lehetıvé teszi a tagok számára, hogy bizonyos összeg megfizetésével „megválthassák” magukat a kirendelések alól, nehéz helyzetbe hozza a kirendeléseket ellátó kollégákat, mivel a nagyszámú kirendelés nem teszi lehetıvé, hogy valamennyi ügyben valamennyi eljárási cselekményen megjelenjenek. Ugyanezen a konferencián egy másik résztvevı viszont arra mutatott rá, hogy a büntetıjogban nem jártas ügyvédek mentesülésének lehetısége üdvözlendı, mivel ha ık látják el a terhelt védelmét, az bizonyosan formális lesz. 25 Be. 48. § (1) A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

6

valószínőség szerint nem független a kirendelt védık megjelenésével kapcsolatos rendkívül kedvezıtlen adatoktól. A nyomozó hatóság alapvetıen kétféleképpen érheti el, hogy a védı ne legyen jelen a nyomozati cselekményeken, különös tekintettel a sokszor sorsdöntı elsı kihallgatásra. Az egyik kézenfekvı lehetıség a védı értesítése. A Be. tartalmaz néhány olyan rendelkezést, amely azt hivatott biztosítani, hogy a kirendelt védı lehetıség szerint megjelenhessen az elsı kihallgatáson, ezek azonban a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek. A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védıt választhat, illetıleg védı kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védı részvétele kötelezı, és a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védıt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védıt rendel ki. Ezek a figyelmeztetések gyakorlatilag a kihallgatás megkezdése után hangzanak el, és az nincs elıírva, hogy a kihallgatást fel kell függeszteni abból a célból, hogy az akár nyomban kirendelt védı meg is érkezhessen. A különösen kiszolgáltatott helyzetben lévı fogva tartott terheltekre nézve a Be. többletgaranciákat is tartalmaz, amikor kimondja, hogy az ilyen személyek esetén a védıt legkésıbb a terhelt elsı kihallgatásáig kell kirendelni. E jogszabályi rendelkezésnek nyilvánvalóan az a célja, hogy a kihallgatás lehetıség szerint védıi jelenlét mellett történjék. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nyomozó hatóság – a szabályt formálisan betartva, ám gyakorlatilag kiüresítve azt – sokszor olyan idıben értesíti a védıt, hogy annak már a legnagyobb lelkiismeretesség mellett se lehessen esélye a kihallgatáson részt venni. Maga az ORFK vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan területek, ahol a kirendelés idıszerősége hagy kívánnivalókat maga után. „Az ún. azonnalos ügyekben, amikor az elkövetı pl. tettenérést követıen kerül elıállításra, a 23-ból 16 területi nyomozó hatóság minimálisan egy órát biztosít a védı kirendelése, értesítése és a kihallgatás megkezdése között. Ez az idı 11 nyomozóhatóságnál esetenként – a kirendelt védı tartózkodási helye és a nyomozó hatóság hivatali helyisége közötti távolságot, a napszakot stb. figyelembe véve – a több órát is eléri. Valamennyi hatóság egységes a tekintetben, hogy a kirendelı határozatot és az értesítést rövid úton (telefaxon, illetıleg telefonon) közlik a védıvel és amennyiben az ügyvéd jelzi részvételi szándékát, a nyomozási cselekmény idıpontját minden esetben rugalmasan tervezik annak érdekében, hogy a védı jelen lehessen. Mindössze Somogy megye számolt be arról, hogy a kihallgatás elıtt átlagosan 30 perccel történik meg az értesítés, ami a megye méretét, településszerkezetét is figyelembe véve nem feltétlenül elegendı idı a megjelenésre.26 A másik – talán még aggasztóbb – lehetıség, hogy a nyomozó hatóság részérıl eljáró személy olyan védıt választ a kamarai listáról, akirıl tudja, hogy nem túl agilis, nem terjeszt elı bizonyítási indítványokat, esetleg meg sem jelenik az eljárási cselekményeken. Ezzel a kérdéssel összefügg a „rendırséghez települt” ügyvédek problémája. Az ORFK vizsgálat tanulsága szerint „a fıvárosban tizenkét kerületi kapitányság rendszeresen ugyanazokat az ügyvédeket rendeli ki, akik jobbára önálló irodát már nem fenntartó nyugdíjas ügyvédek. Elınyük, hogy a nap bármely szakában elérhetık és vállalják is a kirendelést. Jellemzı még a pályakezdı, fiatal jogászok jelentkezése, akik praxisuk megalapozása, illetıleg a gyakorlatszerzés érdekében jelentkeznek kirendelt védıi feladatokra. Bács-Kiskun 26

Fegyveregyenlıség, 35. o.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

7

megyében néhány ügyvédrıl elmondható, hogy rendıri szervhez »települt«, praxisát a kirendelésekbıl tartja fenn, de ez nem jellemzı. Komáromban a helyzet bár nem egységes, de vannak olyan ügyvédek, akik elsısorban kirendelésre alapozzák praxisukat.”27 Az ORFK vizsgálat során a megkérdezett szervek azt az általános véleményt fogalmazták meg, hogy „a nyomozó hatóságok azokat az ügyvédeket részesítik elınyben a kirendeléseknél, akikre mindig, mindenkor bizton számíthatnak a kirendelés elvállalásában és a megjelenésben.”28 Ezt nyilvánvalóan cáfolja ugyanezen vizsgálatnak a kirendelt védık megjelenési hajlandóságával kapcsolatos eredménye (emlékeztetıül: a 23 területi nyomozó hatóság közül 14-ben 50% alatti a kirendelt védı részvétele a fogvatartott gyanúsított elsı kihallgatásán): ha valóban olyan ügyvédeket rendelnének ki a nyomozó hatóságok, akik az esetek nagy részében megjelennek, a számszerő eredmények nem lehetnének ennyire rosszak. Az ORFK vizsgálat fıvárosi tapasztalatait megerısíti annak a közérdekő adatkérésnek az eredménye is, amelyet a Helsinki Bizottság intézett a BRFK-hoz és a kerületi kapitányságokhoz. A kérés arra irányult, hogy a rendıri szervek az illetékességükbe és hatáskörükbe tartozó eljárásokban 2007 folyamán név szerint kiket rendeltek ki védıként és melyik ügyvédet hány alkalommal. A megkeresésnek hat kapitányság tett eleget. (A többi rendıri szerv ellen a Bizottság keresetet indított közérdekő adatok kiadása iránt, amelyet elsı fokon megnyert.) A válaszokból az a kép bontakozott ki, hogy szinte minden rendıri szervnél van olyan védı, aki az ügyek túlnyomó részét „megkapja”. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a két legtöbbet foglalkoztatott ügyvédet az egyes kapitányságok az ügyek hány százalékában rendelik ki. 1. Tábla: Kirendelések ügyvédek közötti megoszlása, 2007-ben Legtöbbet foglalkoztatott Két legtöbbet Kapitányság Éves ügyszám ügyvéd által vitt ügyek az foglalkoztatott ügyvéd által (kirendelés) összes kirendelés vitt ügyek az összes százalékában kirendelés százalékában I. kerület 83 55% 69% V. kerület 192 65% 82% XVII. kerület 135 37% 68% XVIII. kerület 229 55% 70% XX és XXIII. 97 61% 67% kerület XXII. kerület 133 22% 41% A táblázatból kiderül, hogy míg a XXII. Kerületi kapitányság 2007-ben viszonylag kiegyensúlyozott kirendelési gyakorlatot folytatott, addig a többi kapitányságon két ügyvéd viszi el a kirendelések több mint kétharmadát, van olyan rendıri szerv, ahol több mint 80%-át. Az azonos védık gyakori kirendelése felveti azt a rendszerszintő aggályt is, hogy amennyiben egy védı elsıdlegesen az ugyanattól a rendıri szervtıl érkezı kirendelésekre alapozza a praxisát (és így a megélhetését), tud-e kellı határozottsággal fellépni a terhelt érdekében azzal a vizsgálóval szemben, akitıl anyagilag tulajdonképpen függı helyzetben van? És még ha ez a helyzet nem is befolyásolja egy ügyvéd munkáját, szintén felmerül a kérdés, hogy nem kezdi-e ki egy ilyen konstrukció azt az ügyféli bizalmat, amely a hatékony védıi munka 27 28

Fegyveregyenlıség, 39. o. Fegyveregyenlıség, 39. o.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

8

szempontjából elengedhetetlen. Ez a helyzet lehet az egyik oka annak, hogy a Helsinki Bizottság 2003-as kutatása során a megkérdezett egyes terheltekben az a benyomás alakult ki, hogy a kirendelt védık „valójában az ıket kirendelı nyomozó hatóságnak dolgoznak, és csak abban érdekeltek, hogy védencüket rábírják a beismerésre”.29 A fent felvetett problémák jól mutatják, hogy olyan strukturális problémáról van szó, amelynek megoldása a rendszer radikális reformját, azaz a kirendelési funkció más szerv kezébe helyezését teszi szükségessé, annak érdekében, hogy a nyomozó hatóság (és a vádhatóság) az elıtte folyamatban lévı ügyekben csak jelezze a kirendelés szükségességét, a tényleges kirendelést, azaz a kirendelt védı kiválasztását és értesítését azonban az eljárásban semmilyen formában nem érdekelt szerv hajtsa végre. 1.3.2. Egyéni minıségbiztosítás Egyéni minıségbiztosítás alatt a konkrét ügyekben eljáró ügyvéd konkrét védıi tevékenységének vizsgálatát értjük. A probléma lényege e vonatkozásban, hogy míg a meghatalmazott védık esetében az ügyfél – legalábbis elvileg – ellenırzést gyakorol az ügyvéd tevékenysége felett, (hiszen ha elégedetlen, felmondja a megbízási szerzıdést, és keres mást),30 addig a kirendelt védı esetében ilyesfajta közvetlen kontroll-mechanizmus nem létezik. Sajátos háromoldalú jogviszony alakul ki, amelyben nem az ügyfél biztosítja a díjazást, az a szereplı azonban, amely az ügyvédnek fizet, egyrészt nem rendelkezik rálátással az ügyvédi munkára, másrészt – az ügyvédi függetlenség elvénél fogva – nem is gyakorolhat arra ráhatást. Az egyéni minıségbiztosítási funkciót közvetett módon, fegyelmi jogkörükön keresztül jelenleg az ügyvédi kamaráknak kellene ellátniuk. A kamara fegyelmi eljárást folytat azokkal az ügyvédekkel szemben, akik az ügyvédi tevékenység gyakorlásából eredı, jogszabályban, illetve az etikai szabályzatban meghatározott kötelességüket vétkesen megszegik.31 E kötelezettségek körébe esnek a Be. vonatkozó rendelkezései (pl. az, amely szerint a védı köteles a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni32), valamint a kirendelt védıként való eljárás egyéb szakmai szabályai is, különös tekintettel az ügyvédi etikai kódex33 8/4 pontjára, amely szerint a kirendelés átvételét követıen haladéktalanul jelentkezni kell a kirendelı hatóságnál, tájékoztatást kell kérni, és haladéktalanul kezdeményezni kell az elızetes letartóztatásban lévı ügyféllel a személyes kapcsolat felvételét. Amint a fent idézett kutatási eredményekbıl, kitőnik, a kirendelt védık jelentıs részét felelısségre lehetne vonni a két fenti szabály megsértéséért. Ennek ellenére az ilyen jellegő fegyelmi eljárások igen ritkák, aminek elsısorban ismét strukturális oka van.

29

A vétkesség vélelme, 142-143. o. Arra is rá kell mutatni persze, hogy a meghatalmazott védık tevékenységének “minıségellenırzése” sem mentes a problémáktól. Elvileg az ügyfél ellenırzést gyakorol a védıjének teljesítménye felett, azonban ez nem ilyen egyszerő a gyakorlatban, hiszen az ügyfelek ritkán képesek pontosan megítélni a védı tevékenységét. Ráadásul ez a fajta kontroll csak akkor gyakorolható érdemben, ha a terheltnek elegendı pénze van arra, hogy a már kifizetett összegektıl függetlenül meg tudjon bízni egy másik ügyvédet. Mivel az ügyvédi díjakat gyakran elıre kifizetik, sok terhelt valójában nem képes már lecserélni a meghatalmazott védıt. 31 Ütv., 37. §. 32 50. § (1) a) 33 8/1999. (III. 22.) MÜK (Magyar Ügyvédi Kamara) szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól 30

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

9

A nyomozati szakban elsısorban a nyomozó hatóság és a terhelt van abban a helyzetben, hogy az ilyesfajta mulasztásokat a kamarának jelezhetné. Ez azonban – különbözı okokból – sem az egyiktıl, sem a másiktól nem várható. Amint azt fent jeleztük, a nyomozó hatóság alapvetıen nem érdekelt a hatékony ügyvédi munkában, ezért nyilvánvalóan nem fogja jelezni, ha a védı nem látja el megfelelıen a munkát. A terhelt helyzete bonyolultabb. Azok a terheltek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy védıt hatalmazzanak meg, általában a szegény, iskolázatlan rétegekbıl kerülnek ki, érdekérvényesítı képességük is alacsony. Ráadásul a terheltnek nincs alanyi joga új védı kirendelésének kérésére. Az ügyvédi törvény szerint a hatóság a kirendelt ügyvédet a kirendelés alól felmentheti, ha a terhelt alapos okkal kéri a felmentését.34 A Be. gyakorlatilag megismétli ezt a szabályt, amikor kimondja: „a védı kirendelése ellen nincs helye jogorvoslatnak, de a terhelt – indokoltan – más védı kirendelését kérheti. A kérelemrıl az a bíróság, ügyész, illetıleg nyomozó hatóság dönt, amely elıtt az eljárás folyik.”35 Elıállhat tehát az a helyzet, hogy a terhelt új védı kirendelését kéri, azonban a hatóság e kérésnek nem tesz eleget, a terhelt tehát olyan védıvel kénytelen folytatni az eljárást, akit bepanaszolt, akivel szemben fellépett a hatóság elıtt. Az is érthetı, hogy a terheltnek adott esetben elegendı az ellene folyó eljárás, nem kíván újabb „frontot” nyitni. Összességében tehát nem csodálkozhatunk, hogy azok a terheltek, akik esetleg tisztában is vannak ezen jogukkal, nem kockáztatják meg a panasztételt. Ennek eredményeként a tényleges egyéni minıségbiztosítás hiányzik a magyar rendszerbıl. A bírói szak vonatkozásában hivatkozunk a Helsinki Bizottság 2003-as konferenciájának egyik bíró résztvevıje által mondottakra, miszerint a bírák kollegiális viszonyban vannak az ügyvédekkel, ezért aggályosnak éreznék, ha fegyelmi panaszt kellene tenniük a munkáját hanyagul végzı védı ellen. Legfeljebb annyit tehetnek, hogy soha többé nem rendelik ki azt az ügyvédet, akivel kapcsolatban negatív tapasztalatuk van. 1.3.3. Az általános minıségbiztosítási funkció Az általános minıségbiztosítás a rendszer egészének figyelemmel kísérését, a rendszer mőködésére vonatkozó adatok szisztematikus győjtését és elemzését, a rendszer mőködésének értékelését jelenti. Noha ez a funkció tenné lehetıvé, hogy megítélhetı legyen: egészében betölti-e a kirendelt védıi rendszer azt a szerepet, amelynek érdekében mőködtetik (tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog biztosítása a valamilyen okból kiszolgáltatott helyzetben lévé terheltek számára), ezt a feladatot jelenleg egyetlen szerv sem látja el Magyarországon. Sem az ügyvédi kamarákban, sem az Igazságügyi Minisztériumban, sem az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban nem állnak rendelkezésre koherens adatok a kirendelt védık által vitt ügyek számát, eredményességét, arányait tekintve. Egyik szervnél sem végeztek átfogó vizsgálatokat a rendszer hatékonyságának tárgyában, és jelenleg egyik szervnél sem léteznek olyan intézményesített mechanizmusok, amelyeknek célja, hogy a kirendelt védıi intézmény mőködését nyomon kövesse és értékelje.36 Amennyiben végül az 1.1. alatt említett kerethatározat-tervezethez hasonló tartalmú norma lép hatályba, úgy az összefüggésben reformra fogja kényszeríteni Magyarországot. A tervezet 34

Ütv., 34. § (3) Be., 48. § (5) 36 Az adathiányos állapotot jól szemlélteti, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara nem tudott arra nézve adatot szolgáltatni, hogy a 2007-ben lefolytatott 448 fegyelmi ügybıl hány érintett kirendelt védıt, és ezek közül hányban állapították meg a szakmai szabályok megszegését. 35

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

10

ugyanis a tagállamok kötelességévé tette volna, hogy győjtsék a büntetıjogi segítségnyújtó rendszer figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez szükséges információkat, ezen belül különbözı statisztikai adatokat. 1.3.4. A költségvetési funkció A kirendelt védıi rendszer költségvetésével kapcsolatos funkciók esetében sem beszélhetünk átgondolt szisztémáról. A kirendelt védık díjazására és költségeik megtérítésére vonatkozó részletes szabályokat az igazságügyi és rendészeti miniszter határozza meg, a díj nagyságát pedig az Országgyőlés. Azoknak a szerveknek tehát, amelyek a rendszer költségvetésérıl döntenek, nincsenek eszközeik a pénzükért nyújtott szolgáltatás minıségének ellenırzésére, míg annak a szervnek (az ügyvédi kamarának), amely a rendszer mőködtetésével kapcsolatban jelenleg a legtöbb funkciót ellátja, csak korlátozott beleszólása van a költségvetési kérdésekbe.37 Ehhez adódik, hogy egyes eljárási szakaszokban a tényleges kifizetéseket is más és más szerv teljesíti, ezért például nem létezik a nyomozati, ügyészi és bírósági szakot is felölelı összesített kimutatás az egy adott évben kirendelt védıi díjakra és költségekre kifizetett összegrıl. Még az egyes szerveken belül sem áll rendelkezésre könnyen kezelhetı, naprakész kimutatás az általuk kirendelt védık számára teljesített kifizetésekrıl: a díjak és az úti-, szállás- és ellátási költségek szétszálazása közel lehetetlen. Ráadásul önmagában még ezeknek az összegeknek az ismerete sem lenne elégséges, hiszen az állam csak a személyes költségmentességben részesülı (valamint a felmentett) terheltek kirendelt védelmének költségeit állja, az összes többi esetben csupán elılegezi a költségeket, amelyeket a bőnügyi költség részeként a terheltnek elvileg vissza kell fizetnie. Arra nézve azonban végképp nincs kimutatás, hogy mennyi elılegezett költség folyik vissza ilyen módon. Így a rendszer összköltségvetésérıl valójában nem tudunk semmit, az gyakorlatilag teljességgel tervezhetetlen. 2. Javaslatok a kirendelt védıi rendszer strukturális problémáinak megoldására 2004 és 2007 között végrehajtott Büntetıjogi Segítségnyújtási programjának keretében a Magyar Helsinki Bizottság megfogalmazott néhány – a jelenlegi kutatás alapjául is szolgáló – javaslatot a fent vázolt problémák megoldására. Ezeket foglaljuk össze röviden az alábbiakban. 2.1. Kirendelési funkció A Bizottság kulcsfontosságúnak tartja, hogy a kirendelt védı kiválasztásának funkciója a nyomozóhatóságtól függetlenül valósuljon meg. Elgondolásunk szerint a kialakítandó rendszer központi szervezete az Igazságügyi Hivatal lenne, amelynek jogi segítségnyújtó szolgálata a védık kirendelésérıl is gondoskodna. Az ügyvédeket az Igazságügyi Hivatal osztaná be 3, 6 vagy 12 hónapra elıre, az adott megyében foganatosított kirendelések átlagos számának valamint a megyei ügyvédi kamara taglétszámának megfelelıen. A hivatal 24 órás ügyeleti szolgálatot tartana fenn, az ügyvédek pedig vállalnák, hogy ügyeleti napjukon elérhetık lesznek. A hivatal olyan elıre meghatározott algoritmus alapján rendelné ki ıket, amely biztosítja a kirendelések egyenletes elosztását.

37

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, mely elıkészíti és benyújtja a kormányhoz a bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatot (ez a fejezet tartalmazza a jogi segítségnyújtásra fordítandó összeg egy részét is). A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

11

Ha ez az optimálisnak tetszı eljárási rend egyelıre finanszírozhatatlan, átmeneti megoldást egy olyan rendszer jelenthet, amelyben a kirendelés továbbra is a nyomozó hatóság feladata, azonban a kirendelendı védı személyének meghatározása nem a hatóság diszkrécióján múlik, hanem egy – az elızı bekezdésben leírt – elıre meghatározott rend szerint alakul. Az ügyvédeket ebben a rendszerben is a megyei Igazságügyi Hivatal, vagy esetleg az ügyvédi kamara osztaná be, és a rendszer a fentebb leírt módon mőködne. (Hollandiában is hasonló megoldást alkalmaznak. Itt a jogi segítségnyújtó központok 3 vagy 6 hónapra elıre állapítják meg az ügyeleti kötelezettséget. Az ügyeletes ügyvédnek – attól függıen, hogy az öt központ melyikéhez tartozik – vagy készenlétben kell állnia abból a célból, hogy ıt a nyomozó hatóság telefonon vagy faxon értesíthesse, ha eljárási cselekményre kerül sor, vagy pedig 3 óránként be kell telefonálnia a kapitányságra, hogy megkérdezze, nem szükséges-e a megjelenése. A holland rendszernek sajátossága az is, hogy a terhelt a jogi segítı ügyvédek közül maga választhat védıt. Ez azt jelenti, hogy az ügyeletes ügyvédnek meg kell jelennie a nyomozó hatóságnál, el kell látnia a terhelt védelmét, amennyiben azonban a terhelt más védıt választ a listából, úgy azt a védıt az ügyeletes ügyvédnek a lehetı leghamarabb értesítenie kell.) A program zárókonferenciáján felvetıdött, hogy a nyomozó hatóság általi kirendeléshez hasonló strukturális problémát vet fel a felszámoló és a vagyonfelügyelı kijelölése a felszámolási- és a csıdeljárásban, ahol – mivel adott esetben jelentıs pénzekrıl és gazdasági érdekekrıl lehet szó – rendszerszinten kell biztosítani nem csupán elfogulatlanságot, hanem annak látszatát is. Ennek érdekében a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet úgy rendelkezik, hogy a felszámolási és a csıdeljárásban az ideiglenes vagyonfelügyelı, a felszámoló és a vagyonfelügyelı kijelölése számítógépes program felhasználásával történik. A program véletlenszerően határozza meg a felszámoló, illetve vagyonfelügyelı személyét. A kirendelt védı kiválasztása is történhet hasonló módon, a megfelelı számítógépes program pedig már rendelkezésre áll, némi módosítással bizonyosan a kirendelésekre is alkalmassá lehetne tenni. A kirendelési funkcióhoz kapcsolódik az a felvetés is, hogy az értesítés szabályait szintén módosítani kellene, ugyanis amennyiben akár az Igazságügyi Hivatal, akár a nyomozó hatóság – a jelenlegi gyakorlatnak megfelelıen – faxon küld értesítést, az éjszakai és hétvégi kihallgatások valószínőleg továbbra is védıi jelenlét nélkül zajlanának, hiszen az ügyvédektıl ügyeleti napján sem várható el, hogy 24 órán keresztül az irodájukban tartózkodjanak. Ezért a kirendelı számára elı kellene írni, hogy telefonon is kapcsolatba lépjen a védıvel, amennyiben a nyomozó hatóság sürgısen kívánja foganatosítani a kihallgatást. Annak érdekében, hogy megteremthetı legyen az egyensúly a terhelt védelemhez való joga és a bőnüldözési érdek között, elfogadhatónak az a rendırségi javaslat, hogy a nyomozó hatóság a védı értesítése és a kihallgatás megkezdése között betartandó, elıre meghatározott idıintervallum elteltével megkezdhesse a kihallgatást, feltéve, hogy ez az intervallum realisztikus. Ez azt jelenti, hogy településtıl és idıponttól függıen különbözı lehet a kötelezıen betartandó idıköz, amelynek meghatározása így országos szintő adatgyőjtést igényel. 2.2. Minıségbiztosítási funkció A kirendelt védıi tevékenység realisztikus minıségbiztosítása megítélésünk szerint egy háromszintő rendszerrel lenne megoldható.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

12

Az elsı szintet egy formális vizsgálat jelentené, amelyet a büntetıjogi terület beható ismerete nélkül is el lehet végezni. Ez a vizsgálat – befejezett ügyekben – annak megállapítására irányulna, hogy a kirendelt védı megjelent-e mindazon eljárási cselekményeken, vagy túlnyomó részükön (kihallgatás, szembesítés, iratismertetés, tárgyalás), amelyeken részvételét a törvény lehetıvé teszi. Ezt a vizsgálatot az Igazságügyi Hivatal munkatársai is elvégezhetnék. A második szintet egy, az Igazságügyi Hivatal mellé telepített, vagy ügyvédi kamarák által mőködtetett, de mindenképpen ügyvédekbıl álló szakmai kuratórium tevékenysége jelentené, amely a védıi tevékenység érdemi vizsgálatát végezné rendszeres idıközönként. A Programban részt vevı egyik ügyvéd a következı megoldást vetette fel a vizsgálat lebonyolításával kapcsolatban: „A vizsgálat alá vont ügyvéd megjelölhetne egy meghatározott számú ügyet, melyben, mint védı járt el, illetve ugyanennyi ügyet választhatna a vizsgálatot végzı szervezet, vagy kuratórium. Ezen [befejezett] ügyek alapján készülhetne egy minısítés. [...] Az ügyvédi függetlenség és titok sérthetetlenségét a megfelelıen kialakított és jogszabályi felhatalmazással rendelkezı testület biztosíthatná.” Amennyiben a kuratórium a védıi tevékenységét nem ítéli kielégítınek, az ügyvéd törölhetı lenne a kirendelhetı ügyvédek listájáról. Ez nyilván csak abban az esetben lenne kellıképpen elrettentı hatású szankció, ha meghatalmazáson alapuló büntetı védelmet is csak a kirendelhetı védık listáján szereplı ügyvédek láthatnának el. Az ügyvédi kamarák fegyelmi jogköre ebben a rendszerben egyfajta harmadik szintet jelentene a kirívó mulasztások esetére. A fenti három szint olyan módon kapcsolódna össze, hogy amennyiben a vizsgálat során az Igazságügyi Hivatal arra a következtetésre jut, hogy egy ügyvéd az eljárási cselekmények nagy részét elmulasztotta, és helyettesítésérıl sem gondoskodott, kezdeményezhetné a kuratórium vizsgálatát, vagy szélsıséges esetekben fegyelmi panaszt tehetne a kamaránál. E jog a kuratóriumot is megilletné. Fontos lépést jelentene az általános minıségbiztosítási funkció megoldása felé, ha a kirendeléseket és a kifizetéseket, valamint az ügyvédi jelenlét formális ellenırzését az Igazságügyi Hivatal végezné. Ebben az esetben lehetségessé válna egy olyan adatbázis létrehozása, amelybıl könnyőszerrel megállapítható volna a kirendeléses ügyek száma, költsége és az is, hogy az ügyek nagy részében megjelennek-e a védık a nyomozati szakban. 2.3. Költségvetési funkció Az elsıdlegesen érvényesítendı alapelv ebben a vonatkozásban az, hogy minden, a kirendelt védıi tevékenységgel összefüggı kifizetést egyetlen szervezetnek kellene teljesítenie. A jelenlegi szisztéma (amelyben a védıknek az eljárás szakaszától függıen más és más szerv fizet) kizárja, hogy a rendszer mőködésének tényleges költségeirıl megfelelı adatokhoz lehessen jutni. Az egységes kifizetıhely lehetne az Igazságügyi Hivatal. A jelenlegi rendszer, amelyben a hatóságok igazolják a védıi tevékenységgel töltött órák számát, nem teljesen kielégítı megoldás, hiszen nem biztosít lehetıséget bizonyos tevékenységek (felkészülés, beadványszerkesztés, fogva nem tartott terhelttel való konzultáció) díjazására.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

13

Két lehetséges megoldás kínálkozik e probléma kiküszöbölésére. Az elsı a holland rendszer, amelynek lényege, hogy esettípusonként meghatároznak egy óraszámot, és bizonyos, a „rendes” ügymenetbe nem tartozó tevékenységekért (pl. 60 kilométert meghaladó utazás) további órák számolhatók el. Fontos eleme a rendszernek, hogy amennyiben egy ügyre az ügyvéd az elıre meghatározott óraszám háromszorosánál többet fordítja, kérheti a tételes, óradíjas elszámolást. Egy olyan, különbözı bőncselekményekre vonatkozó tipológia felállítása, amelynek alapján átalánydíjat lehetne megállapítani minden egyes esettípusra, kiterjedt adatgyőjtést és feldolgozást tenne szükségessé, amelynek alapjául a kirendelt védı részvétele mellett folyt és már lezárult esetek aktái szolgálhatnának. Elképzelhetı azonban, hogy a szakmai körök tiltakoznának az átalánydíjas rendszer ellen. Egy másik megoldás az óradíjas és az átalánydíjas rendszer vegyítése lehetne. Az eljárási cselekményeken való részvétel továbbra is a hatóságok igazolása alapján lenne kifizethetı, míg az adott ügy lezárása után a védı átalányösszeget kérhetne az ily módon ki nem fizetett többlettevékenységeiért (felkészülés, beadványszerkesztés). Ha az Igazságügyi Hivatalnak kétségei támadnak az összeg megalapozottságát illetıen, megkövetelhetné, hogy az ügyvéd iratokkal támassza alá kifizetési igényét. Arra való tekintettel, hogy egyes költségeket nagyon nehéz tételesen kimutatni (például egy ügyvédi iroda telefonköltségének hány százaléka merült fel egy hónapban egy adott üggyel kapcsolatosan), az átalánydíjas megoldás a költségek elszámolására is jobbnak mutatkozik. A Budapesti Ügyvédi Kamara és a BRFK által kötött megállapodás alapján az óradíjakon alapuló 30%-os költségátalány elfogadhatónak tőnik. 3. A Helsinki Bizottság iratkutatásának rövid leírása 3.1 A kutatás alapvetı célja A jelen kutatás voltaképpen a fenti 2. pontban ismertetett javaslat-csomag egyik elemének, a kirendelt védıi tevékenység minıségbiztosításában elsı szintet jelentı formális vizsgálatnak a tesztelésére szolgált. Amint fent írtuk, szemben a megbízási jogviszonnyal, ahol fıszabály szerint az rendelkezik közvetlen tapasztalatokkal az ügyvédi tevékenység minıségérıl, aki a munkadíjat fizeti és akinek, amennyiben elégedetlen, módjában áll a megbízást megszüntetni, a kirendelésnél az ügyfél elkülönül mind a díjat fizetı (elılegezı), mind pedig az ügyvéd személyérıl döntı szervtıl. Az ügyvéd személyérıl döntı, majd a kirendelést visszavonni és más védıt kijelölni jogosult szervek (nyomozó hatóság, ügyész, bíróság) eljárási pozíciójától és szerepétıl ugyanakkor valójában idegen a terhelt érdekei (nem jogai!) felett való ırködés, a díjat fizetı entitás (végsı soron az állam, hiszen a büntetıeljárásban részt vevı szervek csak adminisztrálják a kifizetéseket) pedig a jelenlegi rendszerben semmilyen rálátással nem bír arra, hogy milyen szolgáltatást kap (illetve a terhelt milyen szolgáltatást kap) a kifizetett összegekért cserébe. Azt talán egyetlen ügyvéd sem vitatja, hogy annak, aki fizet, joga van tudni, mire költi a pénzét, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a konkrét ügyekben kifejtett védıi tevékenység

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

14

mélyreható, érdemi állami vizsgálata, ellenırzése, jelentıs problémákat vethet fel az ügyvédi függetlenség szempontjából. E konfliktus feloldására született az a fenti (2.2 pontban megfogalmazott) javaslat, hogy a minıségbiztosításhoz szükséges ellenırzés váljon két részre: egy formális vizsgálatra, amely a konkrét eljárás beható ismerete és értékelése nélkül, csak kvantitatív ismérvekre alapulva dolgozza fel a már befejezett ügyeket, és egy érdemi vizsgálatra, amely – sokkal kevesebb ügyre kiterjedıen – egy ügyvédekbıl álló grémium végez el a bírák értékeléséhez hasonlóan. A formális vizsgálatot (amely a védıi jelenlétet és – alapszinten – az aktivitást értékeli) a titoktartásra vonatkozó megfelelı törvényi szabályozás megalkotása után végezhetnék az Igazságügyi Hivatal munkatársai anélkül, hogy az az ügyvédi függetlenséget veszélyeztetné. Úgy véljük, ilyen mértékő és mélységő „ellenırzést” a kirendelt védıknek el kell tőrniük attól, akitıl a díjazást kapják (tehát az államtól), illetve ilyen mértékő és mélységő ellenırzésre az állam köteles is, amennyiben komolyan veszi, hogy a rászoruló terhelteknek a védelmet nem csak formálisan, hanem ténylegesen, megfelelı hatékonysággal kell biztosítania. A kutatással ennek megfelelıen az volt a célunk, hogy kidolgozzunk egy, a lezárt ügyek formális vizsgálatára alkalmas kérdıívet (a majdani állami monitorozás eszközét), majd 150 lezárt büntetıügy aktáinak elemzése során ki is próbáljuk: nyerhetı-e a kérdıív segítségével értékelhetı információ a védıi tevékenységet illetıen. Ugyanakkor nem szerettük volna kiaknázatlanul hagyni azt a lehetıséget, hogy kutatási engedélyt kaptunk 150 lezárt büntetıügy iratainak feldolgozására, ezért a kutatást kiterjesztettük olyan kérdésekre is, amelyek egy jövıbeli minıségbiztosítási rendszernek bizonyosan nem képeznék részét. Ezek a kérdések elsısorban arra keresnek választ, hogy az ügyvédi aktivitásnak vannak-e kimutatható hozadékai. Igazolható-e statisztikai eszközökkel, hogy ha egy ügyvéd az eljárási cselekmények nagy részén jelen van, él a büntetıeljárási kódex adta jogosítványaival, akkor az hatással van a bírói magatartásra, az ügy kimenetelére, az elızetes letartóztatás hosszára, és így tovább. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy mivel egy ügy kimenetelét számos tényezı befolyásolja, egyértelmő és egyenes összefüggéseket statisztikai eszközökkel nem lehet kimutatni, de kíváncsiak voltunk, hogy akár tendencia-szinten kimutatható-e a védı tevékenységének az eljárásra gyakorolt befolyása. 3.2 Módszertan Tekintettel arra, hogy a vizsgálat célja elsıdlegesen nem a kirendelt védıi rendszer mőködésének empirikus vizsgálata volt, hanem a kérdıíves ügyfeldolgozás, mint lehetséges minıségellenırzési módszer tesztelése, nem törekedtünk reprezentatív mintavételre. A folyamatról elıre tudni lehetett, hogy bonyolult lesz, hiszen számos változót, lehetséges kimenetet kell figyelembe venni és elıre beépíteni a kérdıívbe: például csak abban a tekintetben, hogy milyen – kirendelt vagy meghatalmazott – védıje van a terheltnek nyolc lehetséges változatot azonosítottunk.38 38

1) Ugyanaz a kirendelt védı végig; 2) ugyanaz a meghatalmazott végig; 3) egymást követıen több kirendelt védı; 4) több meghatalmazott védı egymást követıen; 5) több meghatalmazott védı párhuzamosan; 6) elıször kirendelt védı(k), késıbb meghatalmazott védı(k); 7) elıször meghatalmazott védı(k), késıbb kirendelt A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

15

Ezért igyekeztünk viszonylag egyszerő ügyeket választani, mégpedig olyanokat, amelyekben a védıi munkának (például a minısítéssel kapcsolatos jogi érvelés terén) kiemelt jelentısége lehet. Így esett a választás olyan, egyterheltes ügyekre, amelyek 2004. január 1. és 2007. december 31. között fejezıdtek be az Ítélıtáblákon • emberölés alapesete • emberölés minısített esete • gondatlanságból elkövetett emberölés • életveszélyt okozó testi sértés • halált okozó testi sértés miatt. Az idıbeli és pénzügyi korlátok miatt azokat a megyei bíróságokat választottuk ki a vizsgálatra, ahol viszonylag nagy számú, a fenti feltételeknek megfelelı ügy iratai találhatók, így ugyanis viszonylag kevés utazással megoldható volt a kívánt számú irat feldolgozása, minthogy pedig a cél eredendıen sem egy reprezentatív mintán végzett felmérés volt, hanem egy módszer tesztelése nem okozott gondot, hogy a helyi különbségek az eredményeket némileg torzíthatják. A vizsgálatban végül 152 ügy iratait dolgoztuk fel, ezek területi megoszlása az alábbi volt.

7%

8% 36%

9%

9% 10%

8%

13%

Fıvárosi Bíróság

Pest Megyei Bíróság

Komárom-Esztergom M. B.

Fejér Megyei B.

Csongrád Megyei B.

Bács-Kiskun Megyei B.

BAZ Megyei B.

Hajdú-Bihar Megyei B.

Az ügyek – vádirati minısítés szerinti – megoszlása a következıképpen alakult.

védı(k); 8) ugyanaz a védı elıbb kirendelés, késıbb meghatalmazás alapján; 9) ugyanaz a védı elıbb meghatalmazás, késıbb kirendelés alapján. Lásd a mellékelt kérdıív 7. kérdését. A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

16

3% 28% 49%

3% 17%

emberölés alapesete

emberölés minısített esete(i) éspedig:

gondatlanságból elkövetett emberölés

életveszélyt okozó testi sértés

halált okozó testi sértés

4. A kutatás eredményei 4.1. Általános adatok Abból a szempontból, hogy a védelmet kirendelt, vagy meghatalmazott védı látta el, azon 150 ügy vonatkozásában, amelyre nézve e kérés tekintetében értékelhetı választ kaptunk, az alábbi megoszlás bontakozott ki. 2. Tábla: A védı az eljárás során: Ugyanaz a kirendelt végig Ugyanaz a meghatalmazott végig Egymást követıen több kirendelt védı Több meghatalmazott védı egymást követıen Elıször kirendelt védı(k), késıbb meghatalmazott védı(k) Elıször meghatalmazott védı(k), késıbb kirendelt védı(k) Ugyanaz a védı elıbb meghatalmazott, majd kirendelés Egyéb Összesen

Elemszám 37 12 48

% 25 8 32

8

5

39

26

3

2

2 1 150

1 1 100

Az esetek összesen 42%-ában kapcsolódott be meghatalmazott védı az eljárás valamelyik szakaszában, ami azt jelenti, hogy ezeknek a rendkívül súlyos bőncselekmények miatt lefolyt eljárásoknak több mint a felében a terhelt nem akart vagy tudott „ügyvédet fogadni”. Viszonylag nagy gyakorisággal (az ügyek 32%-ában) fordult elı, hogy több kirendelt védı váltotta egymást az eljárás során, aminek elsıdlegesen valószínőleg az az oka, hogy amikor az ítélıtábla elé kerültek az ügyek, a székhelyen kívüli eljárás elkerülése érdekében más védıt rendeltek ki a másodfokon eljáró bíróságok. Arra nézve a vizsgálatban nem keletkezett adat, A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

17

hogy ez az elsıfokon eljárt védık kérésére történt, vagy a táblák preferálták azokat az ügyvédeket, akiket esetleg korábbi ügyekbıl már ismertek. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy azon ügyek számához képest, amelyekben kirendelt védı váltásra került sor, nem elhanyagolható azon esetek aránya sem, amikor a terhelt kérésére rendel ki az éppen eljáró hatóság új védıt. Összesen 48 esetben járt el az általunk vizsgált ügyben több kirendelt védı egymás után, ehhez képest 16 esetben (tehát több mint ezen ügyek negyedében) fordult elı, hogy a terhelt másik védı kirendelését kérte (13 esetben erre egyszer, három esetben pedig többször került sor). Érdekes módon ez leggyakrabban nem a nyomozati szakban, hanem elsısorban a bírósági szakban fordul elı, ahol pedig a védıi jelenlét kötelezı: nyomozati szakban összesen 7, ügyészi szakban 3, bírósági szakban viszont 16 ilyen kérést terjesztettek elı a vizsgált ügyek terheltjei (bizonyos eljárásokban többször és különbözı eljárási szakaszokban is). Egy lehetséges magyarázat erre, hogy a büntetıeljárásban járatlan terhelt (márpedig a vizsgált ügytípusokban viszonylag gyakran elıfordulnak ilyenek) számára nem világos sem a nyomozati szak jelentısége, sem az, hogy a védıjének milyen (kapcsolatfelvételi, megjelenési) kötelezettségei vannak ebben a fázisban. Amikor azonban a bíróság elıtt tapasztal inaktivitást, „észbe kap”, és él azzal a jogával, hogy másik védı kirendelését kérje. A hatóságok egyébként a vizsgált ügyekben mind a 13 esetben, ahol csupán egyszer kérte a terhelt új védı kirendelését, biztosítottak új védıt, míg abban a három esetben, ahol a terhet többször is elıterjesztett ilyen igényt, az egyik esetben minden alkalommal teljesítették a kérést, a másik két esetben viszont volt rá példa, hogy nem. 4.2. Védıi jelenlét A kirendelt védıkkel szemben talán a leggyakrabban felmerülı bírálat, hogy a nyomozati szakban, ahol jelenlétük nem kötelezı, az eljárási cselekményeknek csak tört részén vesznek részt. Noha a megjelenés önmagában még nyilvánvalóan nem garancia a magas színvonalú védıi munkára, nem kétséges, hogy a védı jelenléte garanciális jelentıséggel bír a terhelti jogok betartása szempontjából. Ráadásul amennyiben a védı rendszeresen nem jelenik meg az eljárási cselekményeken, nyilvánvalóan nem teljesítheti azt a Be. 50. §-ában elıírt kötelezettségét, amely elıírja, hogy minden törvényes védekezési eszközt és módot kellı idıben felhasználjon. Erre való tekintettel a vizsgálatban nagy hangsúlyt fektettünk a védıi jelenlét kérdésére. 4.2.1. Védıi jelenlét a nyomozati szakban A kulcsfontosságú elsı kihallgatás vonatkozásában az eddigi empirikus kutatásokkal összhangban tapasztaltuk, hogy a meghatalmazott védık sokkal nagyobb arányban vannak jelen: a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek elsı kihallgatásán az esetek 16%-ában vett részt a védı, a jelöltje vagy helyettes, míg ugyanez az arány a meghatalmazott védıknél 63% volt. Minthogy az 1.3.1 alatt ismertetett okoknál fogva a távolmaradás nem mindig róható fel az ügyvédnek, vizsgáltuk az elsı kihallgatásról való értesítés és a megjelenés összefüggéseit is. Úgy tőnik, hogy a meghatalmazott védık esetében a hatóság nagyobb gondot fordít az A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

18

értesítés idıszerőségére (vagy nagyobb hajlandóságot mutat a védı bevárására), mint a kirendeléses esetekben. Azokban az esetekben, ahol az aktában találtunk adatot az értesítés idıpontjára vonatkozóan, az alábbiak szerint alakult az értesítések megoszlása. 3. Tábla: Mennyi idıvel az elsı kihallgatás elıtt értesítették a védıt a kihallgatásról? Kirendelt Meghatalmazott szám % szám % 1 óránál kevesebb 21 42 1 20 1-5 óra 13 26 1 20 5 óránál több 5 10 3 60 Nem értesítették elıre 11 22 0 0 Összesen 50 100 5 100 Bár a meghatalmazott védıkre vonatkozó adatok a kis elemszám miatt nem igazán értékelhetık, látszik, hogy a kirendelt védıknél rendkívül nagy a késedelmes értesítések aránya, sıt az értesítés teljes elmulasztásáé sem elhanyagolható. Ha ehhez viszonyítjuk a megjelenések arányát, akkor a kirendelt védıi teljesítmény nem is tőnik annyira kifogásolhatónak. (Igaz ugyanakkor, hogy nagyon sok ügyben nem találtunk az aktában utalást az értesítés idıpontjára. Amennyiben megvalósul a minıségellenırzési rendszer, ezen a gyakorlaton változtatni kell: nem csak azért, mert nyilvánvalóan nem kérhetı számon a védın a távolmaradás, amennyiben csak röviddel a kihallgatás elıtt értesítik, hanem azért is, mert olyan védelmi jogosítvány csorbítását jelenti ez a gyakorlat, amely adott esetben a kihallgatáson tett vallomásnak a bizonyítékok körébıl való kirekesztését is indokolttá teheti.) Az értesítés és a megjelenés korrelációját vizsgálva arra jutottunk, hogy az értesítés és a kihallgatás közötti egy óra jelenti azt a „lélektani” határt, amelynél kevesebb esetén a védık gyakorlatilag nem jelennek meg. Az 1-5 órás, illetve az 5 óránál nagyobb intervallum között nem volt számottevı különbség a megjelenési hajlandóságban: mindkét intervallumban a kirendelt védık kb. 40%-a jelent meg. 4. Tábla: Az értesítési idı és a megjelenés összefüggése (%) Védı Védı nem Értesítési idı jelen volt volt jelen Összesen 1 óránál kevesebb (N=21) 0 100 100 1-5 óra (N=13) 38 62 100 5 óránál több (N=5) 40 60 100 Nem értesítették (N=11) elıre 0 100 100 Összesen (N=50) 14 86 100 Az elsı kihallgatás jelentıségét nyilvánvalóan az adja, hogy amennyiben a terhelt itt beismerı vallomást tesz, védelmi stratégiáját már csak nagyon szők keretek között módosíthatja. Ezért megvizsgáltuk azt, hogy a védıi jelen- vagy távollét milyen összefüggésben áll a vallomástételi hajlandósággal és a beismerésekkel. 5. Tábla: Tett-e vallomást a terhelt az elsı kihallgatáson? (kirendelt védı) (%) Tett vallomást Nem tett Részlegesen vallomást tett vallomást A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

Összesen

19

Ha jelen volt a védı vagy jelölt, helyettese (N=18) Ha nem volt jelen (N=92) Összesen (N=110)

83

17

91 89

5 7

0

100

4

100

4

100

6. Tábla: Tett-e vallomást a terhelt az elsı kihallgatáson? (meghatalmazott védı) (%) Tett vallomást Nem tett Részlegesen Összesen vallomást tett vallomást Ha jelen volt a védı vagy jelölt, helyettese 17 100 (N=12) 50 33 Ha nem volt jelen 0 100 (N=7) 43 57 Összesen (N=19) 47 42 11 100 Érdekes módon sem a meghatalmazott, sem a kirendelt védıknél nem mutatkozik statisztikailag szignifikáns különbség a vallomástételi hajlandóságban a védıi jelen- és távollét függvényében, ugyanakkor a kirendelt védıvel és a meghatalmazott védıvel rendelkezı terhetek egymáshoz viszonyított vallomástételi hajlandósága jelentıs differenciát mutat. A védı jelenlétében kihallgatott, kirendelt védıvel rendelkezı terhelteknek 83%-a tett teljes körő vallomást, a védı távollétében meghallgatott, kirendelt védı által védett terhelteknél ez az arány 91%-os volt, míg az összesített átlag 89%. Úgy tőnik tehát, hogy a védıi jelenlét ezt a kérdést nem befolyásolja. A meghatalmazott védıvel rendelkezı terhelteknél más számokat látunk: a védı jelenlétében csupán a terheltek 50%-a tesz teljes körő vallomást, 33% megtagadja a vallomástételt, 17% pedig csak részlegesen tesz vallomást. A különbség (bár a meghatalmazotti elemszám nagyon kicsi) azt sugallja, hogy a meghatalmazott védık nagyobb arányban tanácsolják védenceiknek, hogy az eljárás ezen fázisában éljenek a hallgatás jogával, illetve differenciáltabb stratégiát alakítanak ki (lásd a részleges vallomástételek arányát). A meghatalmazott védı távollétében sem nı a vallomástételi hajlandóság. A meghatalmazott védı távollétében maghallgatott terhelteknek 57%-a tagadta meg a vallomástételt, aminek az lehet az oka, hogy azoknak van meghatalmazott védıjük, akik vagy már álltak korábban eljárás alatt, vagy iskolázottabb, tehetısebb rétegekbıl kerülnek ki – így mindkét esetben nagyobb eséllyel vannak tisztában a hallgatás elınyeivel az eljárás ezen szakaszában. Azoknál, akik tettek vallomást, megvizsgáltuk a beismerések arányát és összefüggését a védı jelenlétével és a védelem jellegével. 7. Tábla: Beismerte-e a cselekményt a terhelt az elsı kihallgatáson? (kirendelt védı) (%) Beismerte Nem ismerte Részlegesen Összesen be ismerte be Jelen volt a védı vagy 100 jelölt, helyettese (N=15) 60 27 13 Nem volt jelen 25 100 (N=88) 45 30 A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

20

Összesen (N=103)

48

29

23

100

8. Tábla: Beismerte-e a cselekményt a terhelt az elsı kihallgatáson? (meghatalmazott védı) (%) Beismerte Nem ismerte Részlegesen Összesen be ismerte be Jelen volt a védı vagy jelölt, helyettese (N=8) 23 62 25 100 Nem volt jelen (N=3) 67 33 0 100 Összesen (N=11) 27 55 18 100 Itt a kirendelt védelem vonatkozásában azt az érdekes eredményt tapasztaljuk, hogy a védı jelenlétében nagyobb a beismerési hajlandóság, mint amikor a védı nem vesz részt az eljárási cselekményen (és mint az összesített átlag). Úgy tőnik tehát, hogy bár a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek valamivel gyakrabban döntenek a vallomástétel mellett olyankor, amikor a védı nincs jelen a kihallgatáson, ezekben az esetekben inkább tagadásban maradnak. Amennyiben azonban a védı jelen van, némiképp kevesebb esetben hajlandók vallomást tenni, amikor viszont a vallomástétel mellett döntenek, megnı a beismerési hajlandóságuk. Nyilvánvalóan vannak olyan helyzetek, amikor a tagadásnak nincs értelme, tehát az egyedi ügyek vizsgálata nélkül nem lehetséges annak megítélése, hogy ez a tendencia aggasztó-e (azaz valóban igaz lehet-e bizonyos esetekben az a többször hallott terhelti állítás, hogy a kirendelt védık sokszor „csak arra vannak, hogy rávegyék az embert a beismerésre”). Olyan jelenségrıl van ugyanakkor szó, amely nagyobb mintán alapuló további kutatást tenne szükségessé. (A meghatalmazott védık tekintetében annyira kicsi volt az elemszám, hogy a probléma elemzése nem végezhetı el, még indikáció szintjén sem.) A további gyanúsítotti kihallgatások vonatkozásában az értesítések problémája nyilvánvalóan nem annyira akut, mint az elsı kihallgatás esetében. Ezen eljárási cselekmény esetében az összehasonlítás egyértelmően a meghatalmazott védık javára dıl el: a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek további kihallgatásainak 46%-ban nem volt jelen senki, és csupán az esetek alig több mint felében (54%-ban) volt jelen az ügyvéd. A meghatalmazott védık esetében a további kihallgatások mindössze 7%-ban fordult elı, hogy nem volt jelen sem védı, sem jelölt sem helyettes. A kihallgatások 93%-a védıi (vagy legalább jelölti) jelenlét mellett zajlott. A kutatás során vizsgáltunk egyéb nyomozati cselekményeket is (szembesítés, védelem által indítványozott tanú kihallgatása, stb.), ezek elemzésétıl azonban (viszonylag ritka elıfordulásuk és a terjedelmi keretek miatt) eltekintünk. Ugyanakkor jelentıségénél fogva érdemes elemezni, hogy milyen gyakran élnek a védık az iratok megismerésén való részvétel lehetıségével, hiszen a magyar büntetıeljárásban ez az a pont, ahol az iratok nagy részétıl addig elzárt védı számára tulajdonképpen kiderül, mi van a nyomozóhatóság kezében, milyen bizonyítékok terhelik a védencét, és itt nyílik meg az a lehetıség, hogy ennek ismeretében megpróbálja indítványok elıterjesztésével befolyásolni az eljárás irányát Ebben a tekintetben megint csak statisztikailag szignifikáns különbséget fedezhetünk fel a kirendelt és a meghatalmazott védık között azon ügyek vizsgálata alapján, amelyeknek az A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

21

aktája tartalmazott rá utalást, hogy a védıt értesítették az iratok megismerésének lehetıségérıl. 9. Tábla: Jelen volt-e az iratok megismerésén a védı, jelöltje vagy helyettese, ha a védıt értesítették? Kirendelt védı Meghatalmazott védı szám 44 33 77

Igen Nem Összesen

% 57 43 100

szám 33 6 39

% 85 15 100

A táblázatból látható, hogy a kirendelt védıknek csupán 57, míg a meghatalmazott védıknek 85%-a jelent meg az iratok megismerése és áttanulmányozása céljából. 4.2.2. Védıi jelenlét a bírói szakban Tekintettel arra, hogy kötelezı védelem esetén a bírói szakban a védı jelenléte is kötelezı, nem meglepı, hogy a kirendelt és a meghatalmazott védık között a tárgyalásokon való megjelenés tekintetében elhanyagolható a különbség. 10. Tábla: Volt-e rá példa, hogy a védı távolléte miatt kellett tárgyalást elhalasztani az elsıfokú eljárásban? (%) Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen, egyszer Igen, többször Nem Összesen

szám 2 1 91 94

% 2 1 97 100

szám 1 2 51 54

% 2 4 94 100

Ugyancsak nem jelentıs az eltérés a másodfokú eljárások tekintetében, bár valamivel magasabb a meghatalmazott védık megjelenési aránya és az esetek kisebb százalékában küldenek helyettest. 11. Tábla: Megjelent a kirendelt védı a nyilvános ülésen/tárgyaláson a másodfokú eljárásban? (%) Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen Nem Helyettes jelent meg Összesen

szám 63 4

% 75 5

szám 43 4

% 81 8

17 84

20 100

6 53

11 100

4.3. A védıi aktivitás

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

22

Nem csak azt vizsgáltuk, hogy a védık milyen arányban vannak jelen az egyes eljárási cselekményeken, hanem azt is, hogy amikor jelen vannak, milyen gyakorisággal élnek az eljárás befolyásolására lehetıséget biztosító jogosítványaikkal. Az eredményeket az alábbiakban foglaljuk össze. 4.3.1 Védıi aktivitás a nyomozati szakban Azon nyomozati cselekményeket vizsgálva, ahol védı jelen volt, arra az eredményre jutottunk, hogy a kirendelt védıknek az esetek 58%-ában, a meghatalmazott védıknek pedig 40%-ában nem volt egyetlen szóbeli észrevételük, kérdésük sem. A feldolgozott ügyek nyomozati szakában a kirendelt védık átlagosan ügyenként 1,79, a meghatalmazott védık 4,4 jegyzıkönyvezett szóbeli észrevételt, kérdést terjesztettek elı, illetve tettek fel. A jegyzıkönyvezett, szóban elıterjesztett indítványok terén is kimutatható különbség. 12. Tábla: Hány alkalommal volt a védınek az eljárás során jegyzıkönyvbe vett szóbeli indítványa, egyéb, a hatóság részérıl cselekvés kiváltására irányuló aktusa (pl. panasz)? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

0 alkalommal 1 alkalommal 2 alkalommal 5 alkalommal Összesen

Szám 52 4 0 0 56

% 93 7 0 0 100

Szám 27 3 6 1 39

% 73 10 15 2 100

Az írásbeli indítványok, beadványok – bár a meghatalmazott védıkre sem igazán jellemzıek – a kirendelt védıknél gyakorlatilag teljes mértékben hiányoznak: 106 ügybıl egyetlen esetben fordult elı, hogy egy kirendelt védı írásban fordult volna valamely, a büntetıeljárásban részt vevı szervhez. 13. Tábla: Hány alkalommal volt a védınek írásbeli indítványa, vagy egyéb beadványa? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

0 alkalommal 1 alkalommal 2 alkalommal 3 alkalommal Összesen

Szám 105 1 0 0 106

% 99 1 0 0 100

Szám 30 3 5 2 39

% 75 8 12 5 100

Természetesen az észrevételeket, kérdéseket, indítványokat (szükségességüket, hasznosságukat, minıségüket) ilyen kvantitatív eszközökkel megítélni nem lehet. Több rendır, ügyész és bíró is hangot adott annak a meggyızıdésének, hogy a meghatalmazott védık aktivitása mögött sokszor nem szakmai meggyızıdés, hanem az ügyfél lenyőgözésének szándéka áll. Gyakorló ügyvédek is felhívták a figyelmet rá, hogy a jelenlegi, védıi részvételt és iratmegismerési jogot korlátozó szabályok mellett nem feltétlenül felelısségteljes magatartás a nyomozati szakban indítványokkal bombázni a hatóságokat,

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

23

mert amíg a védı nem tudja, mi van a hatóság kezében, kontraproduktív lehet a túlzott aktivitás. Az iratok megismerése éppen ezért fontos a védelem szempontjából: amint az fent kifejtettük, az ügy ekkor válik a maga teljességében megismerhetıvé a védelem számára. Amennyiben szükségesnek látszik még valamilyen cselekmény elvégzése a nyomozati szak lezárása elıtt, ekkor terjeszthetı elı erre vonatkozó indítvány, és ekkor lehet kifejteni azokat az érveket, amelyek a gyanúsításhoz képest majdan a terheltnek esetleg kedvezı irányba módosíthatják a cselekmény vádirati minısítését. Éppen ezért kiemelten vizsgáltuk azt, hogy a kirendelt és a meghatalmazott védık aktivitása között az iratok megismerése kapcsán is mutatható-e ki differencia. A válasz egyértelmő igen: az iratok megismerésén megjelent kirendelt védıknek mindössze 3%-a tett észrevételt, indítványt az iratok megismerésekor szemben a meghatalmazott védık 50%-ával! 4.3.2. Védıi aktivitás a bírói szakban: elsıfokú eljárás Amint láttuk, a jelenlét tekintetében a bírói szakban már nincs jelentıs különbség a kirendelt és a meghatalmazott védık között, az aktivitásban azonban már mutatható ki differencia. A kirendelt védık 13%-ának nem volt az eljárás során egyetlen észrevétele vagy kérdése sem, szemben a meghatalmazott védık 5%-ával (ami statisztikailag nem szignifikáns különbség). Ugyanakkor a kirendelt védıknek az eljárások során átlagosan 5,36 esetben volt észrevételük vagy kérdésük, szemben a meghatalmazottak 26,69-es átlagával (amely átlag még a két legmagasabb érték – 100 és 398 észrevétel, illetve kérdés – figyelmen kívül hagyása esetén is 18,3 volt). Az indítványok tekintetében is érzékelhetı a különbség. 14. Tábla: Hány alkalommal volt a védınek szóbeli indítványa? alkalmak kirendelt meghatalmazott Szám % Szám % 57 61 17 31 0 23 24 14 25 1 9 10 11 20 2 3 3 6 11 3 2 2 1 2 4 0 0 1 2 5 0 0 3 5 6 0 0 0 0 7 0 0 0 0 8 0 0 1 2 17 0 0 1 2 50 Összesen 94 100 55 100 A kirendelt védık 61%-ának tehát egyáltalán nem volt a bírói szakban indítványa, ugyanez az arány a meghatalmazott védıknél 31%-ával. Ha ezt az adatot összehasonlítjuk azzal, hogy a kirendelt védık 93%-ának nincs indítványa nyomozati szakban, azt a következtetést kell levonnunk, hogy a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek többsége úgy „megy végig” az A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

24

eljáráson, hogy a védıje (legalábbis a perbeszédig) egyáltalán nem tesz kísérletet az eljárás irányának befolyásolására. Az indítványok átlagos száma egyébként a kirendelt védık esetében kevesebb mint 1 (0,62), míg a meghatalmazottaknál 2,69 (illetve a két szélsıséges szám figyelmen kívül hagyása esetén 1,52). Az írásbeli beadványok vizsgálata ismét megerısíti, hogy a magyar büntetıeljárásjogi tradíció a szóbeliségre alapul, bár a meghatalmazott védık itt is nagyobb aktivitást mutatnak. (A beadványok túlnyomó része egyébként szakértıi vizsgálatokkal függ össze.) 15. Tábla: Volt-e a védınek írásbeli beadványa? Kirendelt védı

Igen Nem Összesen

Szám 10 83 93

% 11 89 100

Meghatalmazott védı Szám 15 39 54

% 28 72 100

Természetesen itt is felmerül az a probléma, amelyet a nyomozati szakkal kapcsolatban felvetettünk: a nagyfokú aktivitás, a sok észrevétel, indítvány önmagában még nem biztosíték a magas szakmai színvonalra, az szólhat csupán az ügyfélnek is. Éppen ezért a jelenlegi kutatásban igyekeztünk megvizsgálni, hogy mutatható-e ki valamiféle tendencia-szerő összefüggés az ügyvédi tevékenység különbözı paraméterei és eredményei között. Természetesen a kutatásunk ezen aspektusát nem a majdani minıségbiztosítási rendszer egyik elemének szántuk, de kíváncsiak voltunk, hogy az akták feldolgozása ebben a tekintetben vezethet-e valamiféle eredményre. 16. Tábla: Az ítélet jellege a kirendelt és a meghatalmazott védık esetében Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Felmentı ítélet született Bőnösséget megállapító ítélet született Összesen

Szám

%

Szám

%

4

4

4

7

91

96

50

93

95

100

54

100

17. Tábla: A vádirati és az ítéleti minısítés egymáshoz való viszonya a kirendelt és a meghatalmazott védık esetében Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Az ítéleti és a vádirati minısítés megegyezik Az ítéleti minısítés súlyosabb,

Szám

%

Szám

%

85 1

91 1

38 2

73 4

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

25

mint a vádirati Az ítéleti minısítés enyhébb, mint a vádirati minısítés Összesen

7 93

8 100

12 52

23 100

Noha a vádirati és az ítéleti minısítés egymáshoz való viszonya tekintetében a meghatalmazott védık eredményei lényegesen jobbnak tőnnek, ebben az eredményben számos tényezı szerepet játszhat, ezért igyekeztünk egyéb olyan indikátorokat találni, amelyek mondhatnak valamit a védıi tevékenység hatásairól. Az egyik ilyen indikátornak azt tekintettük, hogy a bíróság az ítéletben milyen mértékben reflektál a védıbeszéd elemeire (elég „komolyan veszi-e” a védıt ahhoz, hogy érdemben értékelje a védıbeszédben felhozott érveket). 18. Tábla: A védıbeszéd elemeire a bíróság reagált-e az ítéletben a kirendelt és a meghatalmazott védık esetében? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

A bíróság reagált A bíróság nem reagált Részben reagált Összesen

Szám

%

Szám

%

35

38

23

43

23

25

10

19

35 93

38 100

21 54

39 100

Ebben a tekintetben már nem mutatkozik statisztikailag szignifikáns differencia a két védıi csoport között, aminek több magyarázata lehet. A legkevésbé problematikus az, hogy újfent olyan kérdésrıl van szó, amely túl bonyolult a számszerősített statisztikai vizsgálathoz, a legaggasztóbb pedig az, hogy a védıi tevékenység hatása a bírói döntésekre sokkal kisebb, mint azt hisszük, vagy hinni szeretnénk. E kérdés tisztázása érdekében az aktivitás/passzivitás kérdése mentén is megvizsgáltuk ugyanazen kérdéseket, mégpedig oly módon, hogy – a kis elemszámból adódó problémák elkerülése érdekében – összevontan elemeztük a kirendelt és meghatalmazott védıi mintát. 19, Tábla: A védıi aktivitás hatása vádirat és ítéleti minısítés viszonyára (%) Az ítéleti és a Az ítéleti min. vádirati Az ítéleti min enyhébb, mint a minısítés súlyosabb, mint vádirati megegyezik a vádirati minısítés írásbeli és szóbeli tevékenység (N=18) 83 0 17 csak szóbeli (N=54) 80 4 16 csak írásbeli (N=7) 83 0 17 sem írásbeli, sem szóbeli tevékenység (N=65) 79 4 17 Összesen (N=144) 81 3 16 A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

Összesen 100 100 100 100 100 26

A táblázat azt mutatja, hogy a védıi aktivitás a minısítés változására nincs igazán hatással: az írásos és szóbeli tevékenységtıl a megnyilvánulások teljes hiányáig terjedı skála valamennyi védıi stratégiáját magukba foglaló összesített átlagok csak nagyon kis mértékben térnek el az egyes stratégiákra vonatkozó eredményektıl. Ez nyilván összefügg azzal, hogy amennyiben a vádirati minısítést az ügyész körültekintıen állapítja meg, a mégoly kiváló védıi munka sem eredményezheti annak megváltoztatását. Ezért nagyobb jelentıséget tulajdonítottunk a védıbeszéd elemeire való bírói reakciónak. 20. Tábla: A védıi aktivitás és a bíróság védıbeszéd elemeire való reagálásának kapcsolata (reagált-e a bíróság a védıbeszéd elemeire az ítéletben?) (%) Igen Nem Részben Összesen Írásbeli és szóbeli (N=18) 50 4 46 100 csak szóbeli (N=56) 44 13 43 100 csak írásbeli (N=7) 25 53 42 100 sem-sem (N=64) 33 32 35 100 Összesen (N=145) 39 22 39 100 Ebben a tekintetben azt az eredményt kaptuk, hogy az átlagosnál (39%) nagyobb arányban reflektálnak teljes egészében, vagy részben (50 illetve 46%) a bírák azoknak az ügyvédeknek a védıbeszédeire, akik nagyon aktívak, írásban és szóban is „kommunikálnak” az eljárás során. Az az érdekesség is kimutatható, hogy míg azoknak az ügyvédeknek az érveire is fogékonyabbnak mutatkoztak a bíróságok, akik csak szóbeli kérdésekkel, észrevételekkel, indítványokkal élnek, addig a csak írásbeli eszközökkel operáló védık eredményei rosszabbak az átlagosnál (bár ezek elemszáma rendkívül kicsi volt). 4.3.3. Védıi aktivitás a bírói szakban: másodfokú eljárás A másodfokú eljárás vizsgálatát a fellebbezéssel kapcsolatos védıi tevékenység elemzésével kezdtük. A 150 ügy nagyobb részében azonnal fellebbezett az ítélet ellen mind a terhelt, mind a védı: elenyészı számú esetben fordult elı, hogy akár egyik, akár a másik három napot tartott volna fent magának a fellebbezésre. Ebbıl következıen érdemes volt megvizsgálni, hogy a szóbeli fellebbezést a leírt elsıfokú ítélet megismerését követıen indokolták-e szóban a kirendelt, illetve meghatalmazott védık. 21. Tábla: Amennyiben szóban fellebbezett a védı, nyújtott-e be írásbeli indokolást? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen Nem Összesen

Szám 6 63 69

% 9 91 100

Szám 17 21 38

% 45 55 100

Amint látható, ebben a tekintetben jelentısen jobbak a meghatalmazott védık mutatói. Igyekeztünk kideríteni, hogy az írásbeli indokolás és a másodfokú bíróságnak a fellebbezésben/perbeszédben foglaltakkal kapcsolatos álláspontja között mutatható-e ki összefüggés.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

27

22. Tábla: Az írásbeli indokolás és a másodfokú bíróság döntésének összefüggése (%) A perbeszédben/ A perbeszédben A perbeszédben/ fellebbezésben /fellebbezésben fellebbezésben foglaltakat a bíró foglaltakat a bíró foglaltakat a bíró nem találta részben alaposnak találta alaposnak alaposnak találta Összesen Indokolta írásban a fellebbezést (N=20) 4 66 30 100 Nem indokolta írásban a fellebbezést (N=78) 9 72 19 100 Összesen (N=98) 9 70 21 100 Az eredményekbıl az tőnik ki, hogy bár az írásban megindokolt fellebbezés ritkán gyızi meg teljes egészében a bírót, azoknál a védıknél, akik nyújtanak be írásbeli fellebbezést nagyobb arányban (30%) találta a bíró a fellebbezésben/perbeszédben foglaltakat részben alaposnak, mint a teljes átlag (21%), nem tőnik tehát feleslegesnek ez az erıfeszítés. A másodfokú eljárásban ezt a momentumot leszámítva nincs jelentıs különbség a kirendelt és a meghatalmazott védık aktivitása között sem a szóbeli, sem az írásbeli indítványok tekintetében (sıt a mintánkban elsı alkalommal a kirendelt védık valamivel aktívabbnak bizonyultak a szóbeli indítványok tekintetében). 23. Tábla: Volt-e a védınek jegyzıkönyvbe vett szóbeli indítványa a másodfokú eljárásban? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen Nem Összesen

Szám

%

Szám

%

32 52 84

38 62 100

15 35 50

30 70 100

24. Tábla: Volt-e a védınek jegyzıkönyvbe vett írásbeli indítványa a másodfokú eljárásban? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen Nem Összesen

Szám 3 82 85

% 4 96 100

Szám 6 43 49

% 12 88 100

Ezeknél a kérdéseknél is igyekeztünk megnézni, hogy a védıi aktivitás gyakorol-e hatást a másodfokú bírói döntésre, illetve arra, hogy a bíróság reagál-e a fellebbezésben/perbeszédben foglaltakra. Itt is kimutatható volt némi összefüggés. 25. Tábla: A szóbeli indítvány és a másodfokú bíróság döntésének összefüggése (%) A perbeszédben/ A perbeszédben/ A perbeszédben fellebbezésben fellebbezésben /fellebbezésben foglaltakat a bíró foglaltakat a bíró foglaltakat a bíró alaposnak találta nem találta részben Összesen A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

28

Volt szóbeli indítvány (N=46) Nem volt szóbeli indítvány (N=84) összesen (N=130)

alaposnak

alaposnak találta

19

55

26

100

10

69

21

100

13

64

23

100

Az átlagnál (13 és 23%) valamivel nagyobb arányban találta a bíróság a fellebbezésben/perbeszédben foglaltakat alaposnak vagy részben alaposnak azoknál a védıknél, akik tettek szóbeli indítványt a másodfokú eljárásban (19 és 26%). Az pedig az átlagnál (64%) kevesebbszer fordult elı az ilyen védıknél (55%), hogy a bíróság semmiben nem találta alaposnak a fellebbezést/perbeszédet. 26. Tábla: A szóbeli indítvány összefüggése azzal, hogy döntésében a másodfokú bíróság reagált-e a fellebbezésben/perbeszédben foglaltakra (%) A bíróság A bíróság nem A bíróság reagált a reagált a részben reagált a perbeszédben perbeszédben perbeszédben foglaltakra foglaltakra foglaltakra Összesen Volt szóbeli indítvány (N=46) 57 5 38 100 Nem volt szóbeli indítvány (N=81) 49 18 33 100 Összesen (N=127) 52 13 35 100 Itt is azt látjuk, hogy az átlagosnál minden tekintetben jobb (bár nem szignifikánsan jobb) eredményeket érnek el azok, akiknek volt szóbeli indítványa a másodfokú eljárás során. Hasonló – az átlagosnál jobb – eredményeket mutatnak azok a védık is, akiknek volt a másodfokú eljárásban írásbeli indítványa, ez azonban olyan kis elemszámú minta volt (összesen kilenc eset), hogy az eredmények nem értékelhetık. Úgy tőnik tehát a vizsgálatból, hogy az aktivitás ebben az eljárási fázisban sem marad eredménytelen. Ez megmutatkozik abban is, hogy ebben a szakaszban a – meghatalmazottakéval azonos szintő aktivitást mutató – kirendelt védık „eredményei” nem maradnak el meghatalmazott védıként eljáró kollégáikétól. 27. Tábla: A döntés jellege: a másodfokú bíróság… Kirendelt védı

a perbeszédben/fellebbezésben foglaltakat alaposnak találta a perbeszédben /fellebbezésben nem találta alaposnak a perbeszédben /fellebbezésben foglaltakat részben alaposnak

Meghatalmazott védı

Szám

%

Szám

%

14

16

6

12

55

63

34

67

19

22

11

22

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

29

találta Összesen

88

100

51

100

28. Tábla: Reagált-e a védıbeszéd elemeire a bíróság a döntésben? Meghatalmazott védı Kirendelt védı

Igen Nem Részben Összesen

Szám 46 13 22 81

% 57 16 27 100

Szám 26 5 20 51

% 51 10 39 100

29. Tábla: A bíróság figyelembe vette a védelem által felhozott enyhítı körülményeket? Kirendelt védı Meghatalmazott védı

Igen Nem Részben Összesen

Szám 15 50 11 76

% 20 66 14 100

Szám 6 24 17 47

% 13 51 36 100

5. Összegzés és ami az aktákból kimaradt

Abból a szempontból, hogy alkalmas lehet-e a Bizottság által kidolgozott kérdıívnek egy egyszerősített és kevesebb szempontot tartalmazó változata a védıi tevékenység legalapvetıbb minıségi kritériumainak vizsgálatára, alapvetıen pozitív válasz adható. Nyilvánvaló, hogy az eljárási cselekményeken (különösen a terhelti kihallgatásokon) való (személyesen vagy helyettes, esetleg jelölt útján való) részvétel nélkül a védı garanciális eljárási szerepét és a terhelt felvilágosítására, segítésére vonatkozó feladatát megfelelıen nem tudja betölteni. Annak vizsgálata, hogy a védı azon eljárási cselekmények hány százalékán vett részt, amelyeken jelen lehetett, a kérdıíves formában lehetséges. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy bár az indítványok, kérdések, észrevételek száma és a munka minısége között nincs egyértelmő megfeleltethetıség, azért az aktívabb védık mutatói néhány tekintetben jobbak, ami annyiban természetes, hogy ha egy védı semmilyen módon nem próbál hatást gyakorolni az eljárásra, akkor védencének kisebb esélye van, hogy a lehetı legjobban „jöjjön ki” az ügybıl. Ezért úgy tőnik, hogy bár egy esetleges minıségbiztosítási rendszer bevezetése esetén nem érdemes (és nyilvánvalóan irreális is volna) kvótákat felállítani a felteendı kérdések, elıterjesztendı indítványok számát illetıen, érdemes megvizsgálni a védıi aktivitást, és a kirívó esetekben (amikor például a védı egy szót sem szól az egész eljárás alatt) ajánlatos a második szintre (a kamara mellett létrehozandó szakmai grémiumhoz) utalni a vizsgálatot. A kutatás érdekes tapasztalatát jelentette, hogy mik azok az adatok és tények, amelyeknek az aktákban való rögzítése egy értékelési rendszerhez szükséges lenne, de amelyek ma jellemzıen hiányoznak a lezárt ügyek dossziéiból. A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

30

Nagyon kevés aktában találtunk adatot arra nézve, hogy mikor és milyen formában történt a védı értesítése az elsı kihallgatásról. Ennek kötelezı rögzítése nem csak azért lenne fontos, hogy tudni lehessen, a védı hanyagságból, vagy azért nem jelent-e meg, mert nagyon kevéssel a kihallgatás kezdete elıtt értesítették, hanem azért is, mert amennyiben nem telik el kellı hosszúságú idı az értesítés és a kihallgatás megkezdése között, az ott tett vallomást nem volna szabad figyelembe venni, mivel a bizonyítékot a nyomozó hatóság a Be. 78. § (4) bekezdésébe ütközıen, a terhelt eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzi meg. Szintén számos aktából hiányoznak a kényszerintézkedésekre vonatkozó bizonyos iratok, így elsısorban az elızetes letartóztatás tárgyában tartott ülések jegyzıkönyvei. Mivel az üléseken való részvétel és az ottani tevékenység is fontos része a védıi munkának, ezen iratoknak is szerepelniük kellene az aktákban ahhoz, hogy egy értékelés során teljes képet lehessen kapni az ügyvéd tevékenységérıl. Hiányoznak végül az iratbetekintésre vonatkozó információk. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a védı a nyomozás lezárásakor, vagy az új védı az ügy átvételekor nem tanulmányozza az iratokat, illetve nem kér belılük másolatot, nem lehet abban a helyzetben, hogy kellı hatékonysággal lássa el a védelmet. Mivel azonban az irattanulmányozásra és másolatkérésre vonatkozó adatok jellemzıen nem szerepelnek az ügy aktájában, a kérdıív erre irányuló részeit a kutatók jellemzıen nem tudták kitölteni. Egy minıségbiztosítási rendszerben erre az adatra is szükség van, ezért ha az megvalósul, értelemszerően szükséges annak elıírása, hogy az ezekre vonatkozó nyilvántartásokat is csatolják az ügy irataihoz.

A kutatást támogatta a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe

31