KURT TEPPERWEIN: HA NEM BOLDOGÍT, ENGEDD EL! - ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Néha a kevesebb több lehet! Elengedni - ez az, amit nem teszünk meg mindig könnyedén. Pedig nagyon vágyunk rá, hogy megszabaduljunk a szorongásoktól, az előítéletektől, a dühtől, a stressztől, a gondoktól és a kedvezőtlen énképünktől. A szerző megmutatja az utat a harmónia és a kiegyensúlyozottság felé, és bátorít bennünket, hogy merjük újrarendezni az életünket. Munkalapok és meditációk segítenek abban, hogy ellenőrizhessük a személyes fejlődésünket, és hogy arra tudjunk összpontosítani, ami jövendő életünket meghatározza majd. Bevezetés Kedves Olvasó! Ugyan ki ne szeretne boldog és elégedett lenni, ki ne vágyna harmóniára és sikerre? Majdnem mindenki erre törekszik, ám mégis igen kevesen érik el ezeket a célokat. Pedig nem olyan nehéz boldog, teljes életet élni. Ehhez pedig a jelszó: elengedni -elengedni mindent, ami csak akadályoz abban, hogy valódi rendeltetésem szerint élhessem az életemet. Segíteni szeretnék önnek abban, hogy megtalálja igazi hivatását, felismerje és elérje céljait. Szabaduljon meg mindentől, ami nem tartozik önhöz! Biztosan akad az eldobandók között olyan is, amelyre egy darabig szüksége volt - ám most már nincs. Most eljött az ideje, hogy végiggondolja egyszer, mi igazán fontos az ön számára az életben. Engedje el, ami nem teszi boldoggá, és meglátja: belső szabadságából olyan erőt meríthet, amely segítségére lesz majd céljainak megvalósításában. Sok örömöt kívánok az olvasáshoz, és sok sikert az önmagán elvégzendő munkához! 1. fejezet A tökéletesség Életünk értelme - életünk feladata Életünk értelme voltaképpen abban áll, hogy elérjük a tökéletességet. Már a Biblia is ezt írja: "Legyetek olyan tökéletesek, amilyen tökéletes az Atya a mennyekben." Legelőször is tudatosítsuk magunkban, hogy valódi énünk a kezdet kezdetétől eleve tökéletes volt, most is tökéletes, és mindig az lesz. így tökéletességünkért sem fohászkodnunk, sem dolgoznunk nem szükséges. Reménykednünk sem kell abban, hogy majd részesei leszünk a tökéletességnek, és aggódunk sem szükséges miatta. Ahhoz, hogy elérjük a tökéletességet, csak egyetlen út vezet: szabaduljunk meg mindentől, ami akadályozza annak megvalósulását. Mi magunk akadályozzuk meg önmagunkat a tökéletességben, amikor megengedjük, hogy életünkben szerepet kapjon a tökéletlenség. Ez a könyv azért íródott, hogy megmutassa: miképpen tudunk megszabadulni mindattól, ami csak megterhel bennünket, ami megakadályoz a tökéletesség elérésében. Ehhez elsősorban azt kell megértenünk, hogy önfejűségünket kell elengednünk legeslegelsőként. Lelkünk ugyanis csakis így lehet szabad. Célunk pedig éppenséggel ez a szabadság. Ha végigjárják velem azt az utat, amelyen most elindultunk, meg fogják találni, amit keresnek: a harmóniát. Nem titkolom, hogy e kívánság valóra váltása nagyon nehéz feladat. Munkát jelent, sok, önmagunkon végzett munkát, fegyelmet, belátást, sőt némely elhatározás akár lemondásnak is tűnhet az első időkben. Ám minél több belátást és tapasztalatot gyűjtünk, annál könnyebbek lesznek ezek a látszólagos lemondások - amíg el nem érünk odáig, hogy egy szép napon már nem lesz semmi olyasmi, amelyről le kellene mondanunk. Hol állunk ma? Mindenkinek megvan a feladata az életben. Ez lehet nagy, jelentős feladat, de olyasmi is, amit a legtöbben észre sem vesznek. Ám ennek nincs semmi jelentősége. Csak az a fontos, hogy mindenki felismerje élete feladatát, és be is teljesítse azt, hiszen életének értelme a beteljesítésben áll. Nemcsak akkor von felelősségre bennünket a sorsunk, ha rosz-szat teszünk - akkor is felelnünk kell, ha nem tettünk semmi jót. Most persze lehet, hogy azt kérdezik: "Honnan tudjam, hogy mikor kell megtennem valamit, és mikor nem? Melyik a helyes út a harmónia, a tökéletesség felé?" Ahhoz, hogy a választ megkapja, el kell indulnia a "befelé vezető úton". A feladatok mindenkinél különbözők, hiszen mindenkinek saját életfeladata van. Először ismerje meg önmagát, ismerje meg, mi végre jött a világra, keresse meg a hivatását. Megpróbálunk segíteni: néhány kérdőívet mutatunk, amelyeknek segítségével tisztázhatja az útját. Ha egyszer teljes nyugalomban elgondolkodik az életéről, akkor meg fogja állapítani, hogy végigvezet benne egy "vörös fonál", amely a régmúlttól kezdve a mai napig fel-felbukkan benne. Az lesz a legjobb, ha szakít magának egy kis időt, szép nyugodtan nekiül, gondoskodik arról, hogy senki se zavarhassa, aztán teljes nyugalomban átgondolja eddigi életét. Nézzen vissza a múltjába - pillantson előre a jövőjébe! Élethelyzet kérdőív Milyen helyzetekbe kerülök ismétlődően? - a magánéletben - a szakmámban - Milyen problémák bukkannak fel ismételten? - Milyen kérdések vetődnek fel többször is? - Miféle csalódásokat kell gyakorta átélnem? - Mely területen érem el a legnagyobb sikereimet? - Milyen célokat érek el könnyűszerrel? - Milyen állandó, elérhetetlennek tűnő céljaim vannak? - Mely érzéseim fejlődtek ki leginkább? - Milyen gondolatok uralkodnak az életemben? - Vannak visszatérő álmaim? - Mit várok a jövőtől, mitől tartok? Természetesen tetszése szerint nyújthatja, egészítheti ki ezt a listát. Meg fogja állapítani, hogy egyre-másra hasonló problémákba ütközik, és újra meg újra hasonló jellegű kérdések vetődnek fel. Ennek az az oka, hogy ezek a problémák megoldatlanok, ezek a kérdések megválaszolatlanok még az ön életében. Most tehát rendbe kell tenni ezeket az ügyeket, hogy létrejöhessen a harmónia. Ez a teljes élet alapfeltétele, hiszen ahol megoldatlan gondok halmozódnak, ott a nyugalom nem teremhet meg. A harmónia A harmónia a természet alaptörvénye. Mindent ez határoz meg: az egészséget, a sikert, a boldogságot, az elégedettséget. Vajon ön harmóniában él-e önmagával? Harmónia kérdőív - Harmóniában élek önmagammal? - Minden helyzetben megtalálom a nyugalmamat? - Lelkem egyensúlyban van: önmagam középpontjában nyugszom? Semmi nem tud megrázni és teljesen elbizonytalanítani? - Mi a helyzet a magánjellegű kapcsolataimmal? - Harmonikus a családi életem, jó alapokon nyugszanak a barátságaim? - Munkahelyi mindennapjaimat a barátságos együttélés és a kiegyensúlyozottság jellemzi? - Mely területeken látok diszharmóniát? Mi zavarja a harmóniát? - Vannak olyan területei az életemnek, amelyeken állandósultak a feszültségek? - Miért van ez így - mi okozza ezeket a helyzeteket? - Hogyan kezelem ezeket a helyzeteket? - Milyen lehetőségeim vannak arra, hogy megnyugvást hozzak ezekbe a helyzetekbe? - Megpróbáltam már ezt? - Milyen sikerrel? - Miért nem próbáltam meg? - Jól érzem magam, ha békében élek önmagammal és a világgal? - Szükségem van a stresszre, szeretek veszekedni, mindig én akarok győzni? Ahhoz, hogy meg tudja nyitni önmagát a harmóniának, olyan ötleteket szeretnénk adni, amelyek mindig segíthetnek a belső béke meglelésében. A szöveget rámondhatja egy kazettára és lejátszhatja, vagy elmondja őket a reggeli fürdés közben, esetleg munkába menet is meghallgathatja az autóban. Harmónia szuggesztió "Nyugodt vagyok, nagyon nyugodt és ellazult. Gondolataim a magasabb rendű énemre összpontosulnak. Elindulok a befelé vezető úton. Nyugalom árad szét bennem. Nyugodtan lélegzem, érzem, amint a levegő szétárad bennem. Lélegzetem egyre mélyebbre és mélyebbre ér. Érzem, amint feloldódnak a feszültségeim, ellazul a vállam, könnyűnek érzem a lábamat, arcvonásaim elernyednek. Jól érzem magam. A lélegzés fellazítja a belső feszültségeket is. Érzem, amint a szívem nagyon nyugodtan, egyenletesen ver. A gondjaim lehullanak rólam, a düh szét-oszlik - könnyű és szabad vagyok. Mélységes béke érzése jár át, és csak növekszik és növekszik bennem. Megtaláltam a középpontomat, eltölt a harmónia és a pozitív érzés. Ez örömmel tölt el, és magabiztos leszek tőle. Minden kellemes meleg, fényes. Minden jó." Életünk egyik legfontosabb feladata, hogy rendet teremtsünk testünk, lelkünk és szellemünk -vagyis egész lényünk - minden területén. Képzelje, testünk mintegy 200 billió sejtből áll! Minden egyes sejt külön-külön kis világ, hiszen mindegyiküket számtalan atom alkotja, és minden egyes atom megint csak magáért való kis világ, középponti nappal, neutronokkal, protonokkal - komplett kis naprendszer! És ezeken a kis világegyetemeken a tudatunk uralkodik. Tudatunk minden apró rezdülésébe belerezdül minden egyes sejt mikrovilága is. A sejt
pedig azonnal reagál, és működni kezd. Láthatják, mennyire fontos, hogy bölcsen bánjunk magánvilágegyetemeinkkel és jól kormányozzuk ezt a kétszázbillió sejtet. Testünk helyes működésének megteremtéséhez elengedhetetlen az ésszerű táplálkozás. A megfelelő táplálékokat a megfelelő időben és mennyiségben kell elfogyasztanunk. Még fontosabb azonban, hogy gondolatainkat is szabályozzuk, vagyis pozitívan - építő módon - gondolkodjunk. A destruktív gondolatok romboló hatásúak, hiszen elsősorban önmagunk ellen irányulnak, és úgyszólván a teremtés vezérgondolatával helyezkedünk szembe ilyen módon, és ezzel a teremtéssel magával is diszhar-monikus viszonyba kerülünk. Legfőbb feladatunk pedig éppen az, hogy a teremtéssel harmóniában gondolkodjunk, érezzünk, beszéljünk és cselekedjünk. Minden egyebet nyugodt lélekkel elengedhetünk, hiszen minden egyéb csak ballaszt, teher, amely megzavarja életünket, és elszívja pozitív energiáinkat. Ha azonban elérjük a harmónia állapotát, akkor betöltöttük élethivatásunkat, elértük a tökéletesség ősállapotát. Induljunk el együtt e cél felé! Lépésről lépésre járjuk be együtt ezt az utat! Gyakorlatokat fogok mutatni önöknek, és irányítom önöket, hogy eljussanak a harmónia állapotába, és egynek érezhessék magukat önmagukkal és a teremtett világgal. A boldogság abba a házba lép be, ahol jókedv uralkodik. (Japán bölcsesség) 2. fejezet Elengedni Miért? Nem is olyan meglepő, hogy világunkban, amelyben rég eluralkodott az anyagiasság és a külsőségek fontossága, egyre erősebben hallhatók az élet értelmére, a létre, a lét jelentőségére vonatkozó kérdések, és egyre több ember kezd komolyan foglalkozni a valóban fontos dolgokkal. Ezek az emberek felismerték, hogy a boldogság nem a nagy házakban, a távoli utazásokban vagy a szőrmebundákban rejlik. Rájöttek, hogy a külsődleges gazdagság felhalmozása csak rövid távon élvezetes. Ilyen módon azonban nem jön létre sem elégedettség, sem kielégültség, sem öröm. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy mindaz, amit a tulajdonunknak nevezünk, csak kölcsönadott tárgy, akkor talán könnyebben meg is tudunk válni tőlük. Csupaszon jövünk a világra, és így is távozunk belőle, így térünk vissza az örök körforgásba. Minden tulajdonunk csak holmi díszes csecsebecse - akár tehernek is nevezhető - a mostani létformánkban. Természetesen nem káros luxuskörülmények között élni, és önmagunk felcicomázása sem bűn. De mennyi ember tölti drága életének legnagyobb részét azzal, hogy anyagi javakat halmoz fel, amelyeket csak igen rövid ideig tudnak élvezni - földi tartózkodása idején -, aztán meg kell válni tőlük. És az a legszegényebb, aki halála napján jön csak rá, hogy rengeteg pénzt felhalmozott ugyan, ám minden lényeges dolgot elszalasztott, vagy elhanyagolt. Ezért aztán sosem késő újragondolnunk és átrendeznünk az életünket, megállapítani, hogy mi számunkra a valóban fontos, és ezeknek a fontos dolgoknak mi az értelmük. Örvendezzünk nyugodtan az olyan külső kísérőknek, mint a gazdagság, a sikeres és kedvelt foglalkozás, a hírnév vagy akár a hatalom. Örüljünk, ha van jó társunk, ha vannak barátaink, akik az életünk egy-egy szakaszán elkísérnek bennünket. Mindezekért legyünk hálásak, boldogok, de ügyeljünk arra, hogy mindennek akkora jelentőséget tulajdonítsunk, amekkora valóban van neki. Soha nincs késő! Ha most, ebben a pillanatban jön rá, hogy ön is a külsőségek útját járta, és ugyanakkor igény ébred önben a változtatásra, akkor legjobb, ha mindjárt belevág! Soha ne mondja: most már olyan messzire jutottam, hogy innen nincs értelme visszafordulni! Az életünk megváltoztatásához soha nincs késő! Most jött el annak az ideje, hogy elméleti felismerését gyakorlatra váltsa. És ha egyszer elhatározta, hogy mától új életutat követ, akkor ne hagyja, hogy ettől bárki vagy bármi eltántorítsa. Ne tekintse a vereség, a kudarc jelének, ha hirtelen megváltoznak a céljai. Mindaz, amit eddig átélt, gondolt és elért, ahhoz volt szükséges, hogy olyanná váljék, amilyen mára lett: nyitottá az újra, fogékonnyá az élet lényeges dolgaira, és készségesnek arra, hogy új úton induljon el - mert a mély belső béke vágya tölti el. Próbálja meg egy hegymászó helyébe képzelni magát, aki több órás kemény menetelés után döbben rá, hogy rossz utat választott - olyan utat, amely kétségkívül a szakadékba vezet. A hegymászó abban a pillanatban, azon a ponton fordul vissza, amikor és ahol ezt felismeri. Akár az egész utat is megteszi visszafelé, hiszen tudja, hogy ez az életét menti meg. Önnel is hasonló történt: forduljon hát vissza! Az elején biztosan nehéz lesz egy kicsit, de hát jobb egy nehezebb, helyes és biztos út, mint egy könnyű, de rossz, amely a szakadékba visz. Lehet, hogy amikor visszafelé megy, már nehéznek érzi a terhet, amelyet egész úton cipelt. Hányszor átkozta el már a haszontalan holmikat? Mennyi idegeskedésébe került, amíg felismerte, hogy elérje azt a sok mindent, ami most egyszerre már nem is tűnik olyan fontosnak? Milyen sok türelmet, pénzt, energiát ölt bele olyan dolgokba, amelyek nincsenek is a hasznára? Most mindezeket elengedheti. Meglátja: nem esik nehezére. Sokkal inkább újfajta szabadságot fog érezni. Érezni fogja, mennyire megkönnyebbül, amikor ledobálja a hamis terhek nagy köveit, mennyivel könnyebben lélegzik, ruganyosabb lesz a járása, belsőleg pedig derűsebbé és nyugodtabbá válik. Újra célt láthat maga előtt, fényt, amely új dimenziók felé mutatja az utat. Az vagyok, ahogy gondolkodom Az elengedéshez az kell, hogy ne csak ismerjük, hanem meg is ítéljük önmagunkat. Meg kell tanulnunk uralkodnunk magunkon, önfegyelmet kell gyakorolnunk. Csak az érheti el a tökéletességet, aki ezt megérti. A fegyelem pedig a gondolkodás fegyelmén kezdődik. Az életben semmi olyasmi nem történik meg, amit előzőleg ki ne gondoltak volna. Láthatja tehát, mekkora hatalma van a gondolatoknak, és milyen fontos, hogy a megfelelő gondolatokat hívjuk életre. Gondolatainkkal teremtjük meg az életünkben az okokat. Ön az, ahogy gondolkodik. Vizsgálja csak meg a következőket! 1. Milyen elképzelései voltak az életéről - 10 éve? - 5 éve? - 1 éve? 2. Hogyan alakult az élete? Megvalósította-e elképzeléseit? 3. Hogyan képzeli ma a jövőjét? 4. Kételkedett-e valaha abban, hogy eléri a céljait? 5. Meg volt-e győződve a céljai helyességéről? Vizsgálja meg a mindennapokban, hogyan válnak valóra a gondolatai. Már reggel tudatosítsa magában, mit akar elvégezni aznap, és hogy az miképpen zajlik majd le. Este pedig pillantson vissza rá, és foglalja össze az eredményt. Ha pedig még mindig kétségei volnának, gyakoroljon a sokat idézett parkoló-problémával. Gondoljon arra: "Mindig le tudok parkolni, mégpedig ott, ahol nekem éppen jó!" Ez, higgye el, még a nagyvárosban is működik! Ok és okozat Aki nem uralja a gondolkodását, az a véletlennek engedi át az irányítást. De véletlen - tudjuk -, nincs! A véletlen azt jelenti, hogy az jut önnek, amit megérdemel. Vagyis, ha nem vállalja a felelősséget az életéért, nem gondolkodik felelősen, akkor gondolatai is ebbe a csapdába fognak esni, vagyis "véletlenszerűen" történnek a dolgok. Afegyelmezetlenség aztán azzal jár, hogy egymás után szakadnak majd önre a "véletlen" események - és jól elbánnak önnel! Talán azzal vigasztalja magát: "Nekem mindig pechem van, egyszerűen nem vagyok szerencsés, nem sikerül semmi." De ha mélyebbre ás ebbe a problémába, és alaposabban megvizsgálja az érvelését, akkor hamar rájön, hogy ez a gondolatmenet nem is lehet igaz. Ha nem sikeres és nincs szerencséje, annak oka az ön gondolataiban rejlik, a gondolati fegyelmének hiányában. Fegyelmezze meg magát, forduljon a pozitív gondolatok felé, és meglátja, tettei és körülményei is irányt fognak változtatni. Aki céltalanul, gondolattalanul vegetál, az ne is csodálkozzon, ha életét is a véletlenek hányják-vetik, és csak úgy dőlnek a negatív élethelyzetek. Láthatja itt az okok és okozatok közvetlen összefüggéseit. Semmi, a legjelentéktelenebb dolog sem történik meg ok nélkül - és a legelső mindig a gondolat! Tegye legbensőbb meggyőződésévé ezt a gondolatot, vonja le a tanulságokat a múltra nézve, és ennek jegyében forduljon a jövő felé! Vizsgálja meg egy nagyon egyszerű példán, hogy ura-e testének és szellemének! Nyugton ülés gyakorlat Üljön le nyugodtan egy székre, egyenes, a támlára támaszkodó gerinccel. Kezét helyezze a combjára, lábát kis távolságban egymás mellé. Most pedig hunyja be a szemét, és maradjon öt percig ebben a helyzetben. Lélegezzen mélyen, nyugodtan. Ne pislogjon. Az ujjait se mozgassa. Ha úgy érzi, viszket valahol, fojtsa el, ne vakaróddzon! Ne engedje, hogy bárki vagy bármi megzavarja! Állítsa be az órát, hogy biztos lehessen benne, valóban öt percig megmarad ebben a helyzetben. Sikerült! Gratulálok! Ám ha nem sikerült, az sem számít. Mindennek eljön az ideje: pár nap múlva sikerülni fog a nyugton ülés gyakorlat. Egy kis segítséget is adok önnek, hogy köny-nyebben megmaradhasson ebben a helyzetben. Mondja a következő szöveget kazettára, ha lehet, valami meditatív zenei aláfestéssel: Behunyom a szememet és elengedem a testemet. Teljesen mozdulatlan vagyok. Nem moccanok, csak lélegzem. Ura vagyok a testemnek. A testem mozdulatlan, ám én magam lassan, óvatosan leereszkedem önmagamba. Elengedem a külvilágot, és magamba süllyedek. Lelki szemeim előtt világos, meleg fény jelenik meg. Lassan, teljes csendben beleereszkedem ebbe a fénybe: igazi önmagam fényébe. Testem könnyű és mozdulatlan. A fényben nyugszom, a csendben, önmagamban. Érzékelem azt a jótékony légkört, ami körülvesz. Most kitágítom a tudatomat. Érzékelem azt a teret, amelyben vagyok, tudatom betölti ezt a teret, érzem jótékony légkörét. Megnyitom szívemet, és érzem ön-magamban az összhangot, összhangot az élettel és a világegyetemmel. Érzem a meleget, a fényt és a szeretetet. Minél több szeretetet mozgatok meg, annál több szeretet áramlik belém, érzem, hogy Isten szeretete átfog, beburkol, és átáramlik rajtam. Még jobban kitárom szívemet, és engedem, hogy ez a szeretet átfolyjon rajtam.
Mindent betölt a szeretete. Ebben a tudati egységben felismerem, hogy ettől kezdve az ő szeretete rejt és óv. Akaratának biztonságában és szeretetének rejtettségében élhetek. Isten szeretete hordoz. Isten maga hordoz, aki bennem él és általam hat. És bárhol vagyok is, átengedem magamon az Ő szeretetét, és engedem, hogy általam hasson. A világ mindenütt egy kicsit világosabb, békésebb és szeretetteljesebb lesz az ő szeretete által, amely általam hat. így az ő szeretetének követe leszek, és én magam is az ő szeretetének védettségében rejtőzöm. Beengedem azokat a hatásokat az életembe, amelyeket ezzel a meditációval nyerek, és engedem, hogy hasson a szeretet: mostantól kezdve minden embert olyannak fogadok el, amilyen. Megnyitom előttük a szívemet, elengedem az előítéleteket, a kritikát, meglátom a pozitív dolgokat. Felismerem, hogy minden embernek jogában áll olyannak lennie, amilyen, és hogy mindenki a maga módján szeretetre méltó, hiszen minden ember Istent képviseli. Ebben a tudatban megyek most vissza az életembe - létem felszínére. Visszamegyek az itt és mostba. És amikor erre készen állok, tiszta tudattal nyitom ki a szememet az ittre és mostra. Nos, jól érezte magát? Öt kerek percen át nyugodtan ült, és észre sem vette, mert a gondolatait mással kötötte le. Látja, nem is olyan nehéz! Mialatt ugyanis a gondolataival foglalkozott, a régi magatartásmintákat elengedte. Elengedte az egóját, és új rezgéseket engedett be önmagába: a tudat rezgéseit, a szeretet egységét. És ezek a megváltozott rezgések hatással voltak minden egyes sejtjére. Most minden sejtje tudatosabbá vált, tágasabbá és szeretetteljesebbé. Hatalmas változásokat figyelhet meg önmagán, ha ezt a gyakorlatot mindennap elvégzi - nemcsak a tudatában, hanem a beállítottságán, sőt még a testén is. És mindezeknek következményeképpen a környezetén is! Ehhez azonban az szükséges, hogy nap mint nap következetesen dolgozzon önmagán, hogy nap mint nap megnyissa és tágítsa a tudatát, hogy engedje áramlani a szeretetet, és hogy önmaga szeretetté váljék. Sok ember azt mondja: "Ez a világ olyan rossz, az emberek olyan morcosak, agresszívak - én pedig csak egy kis porszem vagyok, nem változtathatom meg a világot." Ez azonban nem igaz! Minden egyes ember hozzájárulhat ahhoz, hogy életünk szebbé, élnivalóbbá, szeretetteljesebbé váljon. És természetesen a legcélszerűbb, ha önmagunkon kezdjük. Azután már a hólabda-hatás érvényesül: a kis hógolyó is hatalmasra tud nőni, ha egyre tovább görgetik. A kis pozitív pillanatok nagy pozitív egésszé állhatnak össze. Ez igaz az ön rezgéseire, a kisugárzására is. Sugározzon pozitív impulzusokat, és meglátja: a hatása más embereket is el fog érni, akik újabb pozitív impulzusokat küldenek majd a környezetükbe. Ilyen módon a világ világosabbá, fényesebbé válhat. Megállapítottuk, hogy az élet alaptörvénye a harmónia. Ha ezt a harmóniát megzavarják, negatív helyzetek alakulnak ki: háborúk, válságok, betegségek, akár sorscsapások. Ezért legfőbb feladatunk, hogy megteremtsük a harmóniát önmagunkban és a környezetünkben. Ehhez pedig elsősorban az kell, hogy felismerjük először az ok és az okozat összefüggését, másodszor pedig a fegyelmet. Ha valaki meg van elégedve önmagával és a világgal, akkor annak nem kell változnia, mert számára, még nem érett meg az idő a változásra. Egészen addig ezen a tudati szinten kell maradnia, amíg csak nem érzi a változtatás, a javulás belső szükségét. Mert ennek a munkának csak akkor van értelme, ha a kívánság a bensőnkből fakad. Aki azért dolgozik önmagán, mert a partnere "lehordta", vagy mert tudja, hogy a főnöke is ezt az utat járja, az csak pazarolja az idejét, egészen addig, amíg önmagában is ki nem alakul a változás iránti igény. Mit szeretne elengedni? Először is írjon össze mindent, amit el szeretne engedni. Legyen őszinte önmagához, és ne szabjon korlátokat! Mindent írjon le, ami csak eszébe jut! Őrizze meg ezt a listát. Akár mindennap is kiegészítheti! Meg fog lepődni, végül milyen hosszúra nyúlik ez a lista! Hiszen napról napra növekszik... Ha pedig átrágta magát ezen a könyvön, készítsen újabb listát. És ha most összehasonlítja és kiegészíti a két listáját, csodálkozni fog, milyen soksok, önmagán elvégzendő munkát tervezett be! A következőket szeretném elengedni: Két hét múlva szedje fontossági sorrendbe a lista egyes pontjait: Ébressze fel az intuícióját! Ha azt kérdezzük, miért fontos még az elengedés, a másik válasz erre az intuíció. Az intuíció adománya csak annak adatik meg, aki képes megszabadulni a mindennapok terheitől, a gondoktól, a stressztől és az aggodalmaktól, egyszóval: aki megszabadítja a lelkét. Az intuíció az ember lelke mélyén jön létre. Minden emberben megvan ez a lehetőség, ám a legtöbb ember szinte eltemeti magában. Elveszítik az intuíciójukat, mert a hétköznapi hajszában csak az anyagi javakat kergetik. És a látszat mögötti lényeg, amit eredetileg mindenki önmagában hordoz, elsikkad és elfelejtődik. Az intuíciót akár belső hangként is értelmezhetjük. Az intuíció olyasvalami, amit nem tudunk megfogni, mégis jól érezzük. Ha megtanul a saját belső hangjára hallgatni, akkor hatni kezd az intuíció is. Ha valaki intuícióból cselekszik, az érzésből cselekszik. Az ön belső hangja vagy magasabb énje, akárminek nevezzük is, pontosan tudja, milyen is ön valójában, tudja, mit akar, és felveszi a külvilág rezgéseit is. Ha pedig az intuíciójára hallgat, akkor a megfelelő pillanatban a megfelelő lépést fogja megtenni, mert az intuíciója pontosan tudja, melyik ez a lépés. Az intuíció mélyen gyökeredzik a tudattalanban. A sikeres emberek mindig is erre hagyatkoztak -sokkal inkább, mint az értelmükre. Mindenkinek - életfeladata szerint - más-más céljai és más "terhei" vannak, amelyeket le kellene tennie - vagyis elengedni. Akésőbbi fejezetekben foglalkozni fogunk olyan terhekkel, mint a félelem, a betegség, az előítéletek és általában a gondok. Mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, nézzük át még egyszer tudatosan, hogy miért is kell megtanulnunk elengedni: - Boldogabbá és teljesebbé akarjuk tenni az életünket. - Ez pedig csak a tökéletesség által lehetséges. E könyv alapgondolata tehát a harmóniára épül. Minden, amire törekszünk, összefoglalható a következőkben: kiteljesítjük a harmóniát, megtaláljuk és megnagyobbítjuk, egészen addig, amíg a harmónia érzése átjár bennünket, és rezgései belőlünk kiindulva szétáradnak az egész világon. A hangszer húrjai képesek arra, hogy hangot adjanak ki, de kéz is kell hozzá, amely megpendíti őket. (I-Ging) 3. fejezet Hogyan tanuljuk meg az elengedést? Atanulás legkomolyabb folyamata legbelül zajlik, a bensőnkben, a tudatunkban, gondolataink és érzelmeink révén. Ha egyszer tudatosítjuk magunkban, hogy minden egyes pillanat lehetőséget hordoz magában, akkor arra is ráébredünk, mennyi ilyen lehetőséget elszalasztottunk, elmulasztottunk már, és milyen sok lehetett, amelyeket észre se vettünk. Minden pillanat, amely kihasználatlanul elszáll, mindörökre elmúlik - soha többé nem tér vissza. És nem tudhatjuk, hogy akár hasonlót is kínál-e még nekünk az élet. Ezért aztán állandóan készen kell állnunk arra, hogy javunkra fordítsunk minden kínálkozó alkalmat, lehetőséget. Éljünk tudatosan az itt és mostban! Figyeljünk oda mindenre, ami a környezetünkben zajlik, érzékeljük, hogy mi történik velünk, legyünk éberek! Minél tudatosabban éljük meg a pillanatot, annál hamarabb tudjuk megragadni a kínálkozó alkalmat. Fegyelem + gondolatok = gondolati fegyelem Ahhoz, hogy ki tudjuk használni a pillanatot, fegyelmezettnek kell lennünk. Urai vagyunk a gondolatainknak. MI döntjük el, hogy MIT gondolunk. Váljon tudatossá! Gondoljon a gondolataira: sokat gondolkodik? Mire gondol? Kire gondol? És mindenekelőtt: HOGYAN gondolkodik? Gondolatok kérdőív Készítsen listát, amelyen rögzíti a gondolatait pozitív és negatív rovatokban. Szánjon rá minden este 10 percet, tekintse át még egyszer az egész napját, és gondolkodjon el: - Miken gondolkodtam ma? - Milyenek voltak a gondolataim, pozitívak vagy inkább negatívak? - Bosszankodtam? - Örültem? - Megtaláltam a jót minden helyzetben? - Megvalósítottam a gondolataimat? - Sikerült megoldanom egy-egy problémát? - Kellemes légkört teremtettem-e a gondolataim erejével? - Pozitív beállítódással kezdtem a napot? - Hogyan fejezem be ezt a napot? Jelölje vonalkákkal - vízszintes, rövidebb vagy hosszabb vonalkákkal - pozitív és negatív gondolatainak intenzitását! Ha önmagán vagy másokon bosszankodott, az persze negatív energiát termelt. Tudnia kell, hogy a mérgelődés semmin sem javít, csak Önt terheli. Nos, miután egy hétig vizsgálja a gondolatait, világosan ki fog rajzolódni, hogy milyen témára vagy témákra gondol a leggyakrabban. Még ha 50-50%-ban oszlik is meg a pozitív és a negatív energiák aránya, akkor is megéri már, hogy egy kicsit önmagán is dolgozzon, és megtanuljon pozitívabban gondolkodni. Hiszen minden további nélkül áthozhatja a pozitív oldalra azt a negatívban jelölt 50%-ot. Ez pedig úgy történhet meg, ha tudatosítja a gondolatait. Ha elég behatóan foglalkozik a fenti kérdőívvel, akkor el tudja érni ezt az állapotot. Amikor befejezte gondolkodása feltérképezését, elkezdheti az intenzív, gyakorlati munkát, a fegyelem tanulását. Ez abban áll, hogy mihelyt észreveszi, hogy gondolatai közé belopódzik egy-egy negatív gondolat, abban a pillanatban lefüleli és megállítja. És ne mondja azt, hogy "Támad egy gondolatom", hiszen ÖN az, aki kigondolja ezeket. Ne gondoljon többet egyetlen negatív gondolatot se! Legyen inkább konstruktív! Ha nem lát azonnal pozitív megközelítési módot, akkor keressen egyet! Nincs olyan helyzet, amelyben nem lehet ilyent találni! Próbálja meg másik oldalról megközelíteni a dolgokat - gondolkozzon másképpen, gondolkozzon új módon, gondolkodjon építő, pozitív módon. Ha egyszer elereszti a régi gondolkodási mintákat, meg fog lepődni, mennyi új út nyílik meg! Még azokban az emberekben is fel fogja fedezni a szeretnivalót, akiken eddig semmi szeretetre méltót nem talált. Például az "anyós"-eset, akit azért nem szeretnek, mert beavatkozik a fiatalok családi
ügyeibe. Ezért mihelyt valaki megpillantja az anyósát, úgy érzi, látni se bírja. Mostantól fogva próbálja meg ezt a helyzetet is másképp megközelíteni: gondolkodjon el azon, mit is tesz az anyósa a családért. Gondoljon arra, hogy milyen finom süteményt tud sütni, milyen jó, hogy vigyáz a gyerekekre, és hogy néha a nagytakarításban is segédkezik. Ha az alapállásán változtatni tud, máris nagyot lépett! De ez még nem elég! Akövetkező lépés: a magatartása. A legközelebbi látogatás alkalmával egyszerűen mondjon valami kedveset az anyósának. Anyósa a dicséret hallatán megerősödik abban a pozitív tulajdonságában, amelyet megdicsér, kapcsolatuk harmonikusabb lesz, új alapokra helyeződik. Mindkét fél gazdagabbá válik ebben a kapcsolatban. És ha ön mindig megteszi a megfelelő lépéseket, akkor ez a folyamat nem áll meg, egyre harmonikusabbá és békésebbé válik a viszonyuk. Természetesen azt sem szabad elvárnia, hogy az anyósa máról holnapra megváltozzék. Hiszen ön sem egyik napról a másikra változott meg, hanem belátást és sok időt használt fel kapcsolatuk átalakításához. Ha megvizsgálta a gondolatait, figyelje meg, nincsenek-e bizonyos negatív gondolati elemek a mélyben. Ha talál ilyeneket, külön papírra írja le őket! Lehet közöttük bizonyos emberek iránti erős ellenszenv, munkaundor, vagy egyszerűen rosszkedv az élettel vagy önmagával szemben. Lehet, hogy épp most fogja észrevenni, hogy hajlamos mindent a rosszabbik oldaláról nézni. Lehet színházi előadásról, új munkáról vagy az ismerősei építkezési terveiről, mindenre ez a sztereotip válasz jut eszébe: "Ugyan, úgyse lesz belőle semmi!" És ebben igaza is van: az ilyen hozzáállással valóban nem is lesz semmiből semmi! A színdarab nem tetszik, az új munka idegesítő, s a barátság is hamar véget ér. Pedig minden Önön múlik: mindent láthat másképpen is! Figyelje meg problémáit, visszatérő negatív gondolatait, minden oldalról vizsgálja meg őket! Próbálja meg semleges álláspontról szemlélni őket, és találja meg bennük a pozitív szempontokat. És ha végképp nem talál, akkor hát teremtsen egyet! Legyen kreatív, fejlesszen ki nyomozói képességeket -és legyen büszke önmagára, ha sikerrel járt! Ha aztán megint felbukkan az a jól ismert probléma, akkor emlékezzen vissza erre a mostani megoldására! Gondolkodjon pozitívan, és ha még mindig nem hiszi is el: Minden jó irányba fog terelődni! Ha vannak szenvedélyeid, de megzabolázod őket, az dicsőbb dolog, mint ha nem is lennének szenvedélyeid. (Novalis) Gondolati szuggesztió "Ura vagyok a gondolataimnak - én magam határozom meg, hogy mire gondolok, kire gondolok, és mekkora energiát fektetek a gondolataimba. Én pedig a szép, a pozitív, az építő dolgok felé fordulok. Minden gondolatomban ott a szeretet - önmagam szeretete, embertársaim szeretete és a környezetem iránti szeretet. Egyre növekszik bennem a harmónia és az öröm, amely minden gondolatomban megjelenik. Tudom, hogy minden gondolat olyan erő, amely képes anyaggá változni. Az vagyok, amit gondolok. Sugárzó fény vagyok. Gondolataimmal és a belőlük következő tettekkel magam is továbbadom ezt a fényt. Megadatott nekem, hogy mindent jó irányba befolyásoljak, és örülök ennek a feladatnak. Nap mint nap nagy lendülettel végzem feladatomat. A szépre gondolok, és a szép megvalósul. Nyugalom és harmónia van bennem. Minden úgy van jól, ahogy van." Végezzen gyakorlatokat gondolatai edzésére! Válasszon ki tíz negatív gondolatot, és alakítsa át őket pozitívvá! Például: Negatív Pozitív Jaj, de fáradt vagyok! Mindig hétvégére romlik el az idő! Ki nem állhatom a szomszédokat! Bosszankodom, mert nem kaptam koncertjegyet. Balesetem volt. így tudok jól aludni. Nagyszerű! Végre lustálkodhatok, megválaszolhatom a leveleimet, takaríthatok, vagy vendégül láthatom a barátaimat. Békés emberek, nem kell velük foglalkoznom. Megtakarítottam egy csomó pénzt, vehetek új CD-ket. De jó, hogy csak koccantam! Összpontosítás A fegyelem elválaszthatatlanul összetartozik az összpontosítással. Már maga a szó is tartalmazza, hogy összpontosításnál egyetlen pontba kell besűrítenünk teljes figyelmünket, ezt a pontot kell középponttá tennünk. Méghozzá azzá a ponttá, amely éppen foglalkoztatja önt. És egyáltalán nem fontos, hogy ez a feladat éppen egy szerződéstervezet megírása vagy a petrezselyem felaprítása a salátába. Akármit tesz is, tegye összpontosítva, mert így dolgozhat csak hatékonyan, és így érheti el a legjobb eredményt. Mindent, amit átél, tudatosan élje át, hiszen ezt jelenti a pillanatra összpontosítás. Mindig az a legfontosabb, amit éppen csinál! Nem minden fontos, ami sürgős. Tanulja meg elválasztani a fontos feladatokat a jelentéktelenektől, és ossza fel őket sietősebb és ráérősebb feladatokra. Figyeljen az elsőbbséget élvező dolgokra! Először mindig azt végezze el, ami a legfontosabb, és ne felejtsen el koncentrálni! Ilyen módon folyamatosan jó lesz a teljesítménye, hiszen mindig koncentráltan dolgozik. Minden pillanatot a legésszerűbben használ ki. És tudjuk, hogy minden pillanat egy-egy lehetőséget tartalmaz. Például levelet ír. De levélírás közben már azon jár az esze, hogy még ott vár a nagymosás, és Kovács urat is fel kell hívnia. így aztán jó sokáig elhúzódik a levélírás, hiszen nem összpontosít a feladatra. És az eredmény sem lesz valami megnyugtató. Szétszórta az energiáit, Kovács úron járt az esze, meg a nagymosáson, nem csoda, hogy a levél olyan lett, amilyen. Átírhatja, vagy elküldheti úgy, ahogy van, de természetesen akkor elégedetlen lesz a teljesítményével. Most, amikor ezeket a sorokat olvassa, kezdje is meg azonnal új ismereteinek alkalmazását: engedje el minden olyan gondolatát, amely nem az olvasottakhoz kapcsolódik, és amelyek elvonják a figyelmét attól, hogy a szavak értelmére összpontosítson. Összpontosítási gyakorlat Üljön le kényelmesen, gondoskodjon arról, hogy senki és semmi ne zavarja. Lélegezzen mélyeket, amíg nem érzi, hogy teljesen nyugodt. Érzi, ahogy a lélegzete szétárad egész testében, ahogy hasfala lassan emelkedik-süllyed. Érzékelje a lélegzetét, engedje el a gondolatait. És most képzeljen el egy gyönyörű nyári rétet. Csodaszép zöld rétet lát, tarka virágokkal telehintve. Összpontosítson erre a rétre. Gyönyörködjön az ég kékjében, hallgassa a madarak csicsergését, figyelje meg, hogyan száll a darázs virágról virágra, nézze, mint hajladoznak a virágok a szélben. Összpontosítson erre a rétre! Csodálatos nyári rétet láthat, és ha a szaglására összpontosít, akkor még a virágillatot, a rét illatát is érzékelheti. A nyár illatát beszívja magába. Élvezze ezt az érzést! Érezze jól magát a nyári réten. És ha eléggé kipihente magát, térjen vissza az itt és mostba. Visszatér az itt és mostba, kinyitja a szemét, és remekül érzi magát. Ha látta, érezte, szagolta a személyes nyári rétjét, akkor nagyon jól tud összpontosítani. Hiszen ez a rét csak koncentrált gondolatainak a kifejezése - imaginációs képességének kifejezése, amelyet az összpontosítás tesz lehetővé. Ha csinálunk valamit, csináljuk alaposan - még ha ostobaság is. (Balzac) Célok kitűzése Az a célunk, hogy elengedjünk mindent, ami nem tesz boldoggá bennünket, hogy szabadokká válhassunk, és hogy ilyen módon eljuthassunk a tökéletesség útjára. Ez az életfeladatunk és legfőbb célunk, de akad itt hely a személyesebb céloknak is, amelyeket még ki kell találnunk. A következő kérdőív bizonyára a segítségére lesz ebben. Lehetőleg nagyon pontosan és alaposan meggondolva töltse ki a kérdőívet, hogy tisztábban láthassa személyes útját, önmagát és embertársait pedig még jobban megismerhesse. Személyes célok kérdőív - Hogyan képzelem el az ideális életállapotot? - Mit szeretnék elérni a magánéletben? - Mit szeretnék elérni a munkámban/a társadalomban? - Milyen képességeimet és hajlamaimat szeretném a jövőben kiteljesíteni? - Kiegyensúlyozott vagyok? - Képes vagyok még az örömre? - Boldog/elégedett vagyok, vagy hiányzik még valami? - Milyen sporttal kapcsolatos elvárásaim vannak önmagammal szemben? Milyen továbbképzés vagy hobbi érdekel? - Szellemileg kiteljesedtem? - Milyen lábakon áll az egészségem? - Mindent megteszek a testemért? - Milyen álmaim/vágyaim/elképzeléseim vannak? - Mit értem el ezek közül? - Mit nem értem el? - Mennyire fontosak ezek a célok nekem? - Mi tesz boldoggá - pillanatnyilag? És hosszú távon? Ha pedig kitöltötte ezt a kérdőívet, akkor döntsön! Válassza ki, mely célokat tűzi ki konkrétan, és jegyezze le őket fontossági sorrendben: El szeretném érni:
Húzzon most egy függőleges vonalat egy lapra. A vonal legfölső vége a cél. És most jelezze a papíron, milyen távolságban van ettől a céltól! Válasszon más-más színű filctollat a magánélet, a karrier, az egészség jelölésére. Most már sokkal többet tud. Világosan lát: pillanatnyi tudati helyzetét képes pontosan bemérni. Azt is tudja, mit akar még elérni, céljai közül mi valósítható meg, mire érdemes törekedni. Ha nem akar itt megállni, akkor máris a legjobb úton van ahhoz, hogy céljait elérje. Szellemi fejlődés Csak akkor fejlődhetünk, ha előzőleg már megismertük önmagunkat. Minden ember azon a fejlődési fokon áll, amely megfelel aktuális tudatállapotának. Az élet pedig rengeteg lehetőséget kínál a továbbfejlődéshez. Mindennap megadja annak lehetőségét, hogy új meg új tapasztalatokat gyüjtsünk, felismeréseket tegyünk, és ezekből tanuljunk. Ezeket az alkalmakat ki kell használnunk, hogy újabb belátásra tegyünk szert, kitágítsuk a tudatunkat és magasabb tudati fokra léphessünk. De természetesen nem minden sikeres ember áll szellemileg is magas szinten. Nagyon vicces lenne például, ha az embereket olyan ruhában jelenítené meg a lelki szemünk, amilyen a szellemi-lelki koruknak felelne meg. Mit gondol, hány "komoly" ember szaladgálna elsőáldozó öltönyében hatvan vagy még több éves létére? Amúgy pedig - hogy néz ki az ön szellemi ruházata? A szellemi fejlődésnek nincs köze sem a sikerhez, sem az intellektushoz, mert egészen más szinten mozog. Nézzük példának a dicséretet és a korholást. Minden ember örül annak, ha megdicsérik, amikor jól végzett valamit. Ez teljesen normális dolog, és örömmel fogadjuk a dicséretet. Másképp néz ki azonban a dolog, ha leszidnak bennünket. Leggyakrabban bosszankodunk a kritika miatt, és igazságtalannak érezzük a bírálatot. Aztán cselekszünk is: megtámadjuk a kritikus személyét, elbánunk vele. Ez jóleshet, de a bírálat lényegén mit sem változtat. Ha azonban rájövünk, hogy a kritika éppen any-nyira igaz, mint az ember, aki mondja, akkor másképpen fogjuk látni a dolgot. Hiszen előfordulhatott, hogy akaratlanul is hibáztunk ekkor hálával tartozunk bírálónknak. Hiszen a kritika révén kijavíthatjuk a hibát, és legközelebb biztosan nem rontjuk el a dolgot. Ha pedig nem hibáztunk, akkor nem kell egyet-értenünk a kritikával, hanem esetleg megpróbálhatjuk megérteni a bíráló személyét. Ő a saját tudati szintjéről nézi a dolgokat, amely biztosan nem azonos a miénkkel. Ilyen esetben nyugodtan elengedheti a bírálatot, mert annak semmi jelentősége nincs az ön szempontjából, hiszen nem felel meg az ön tudatállapotának. Ezen az egyszerű példán is láthatta, hogy nem lehet mindenki a barátja, és nem lehet mindenki a tanítója sem - viszont ön mindig készen állhat a tanulásra. Egy másik példa: az ego csapdája. Valakitől jó tanácsként azt hallja, hogy másképp kellene viselkednie bizonyos helyzetekben. Meg is mondja, hogyan. Ekkor az egója is szót kér, és odasuttogja: "Nem is kell így tenned, hiszen ő sem így viselkedik. Persze, ő könnyen beszél!" Nos, ha hallgat rá, akkor egy fontos felismeréstől fosztja meg önmagát: nevezetesen attól, hogy az igazság nem függ annak az embernek a tetteitől, aki ezt a jó tanácsot adta önnek. A tanáccsal mindössze egy lehetőséget kínált fel önnek, amelyet valóra válthat. De ha ön csak azt látja meg, hogy az életvitele eltér attól, amit önnek tanácsolt, akkor egy jelentős tapasztalat marad ki az életéből. Mit is tanult most a példából? Megtanulhatta, hogy az üzenet és az üzenet hordozója között különbséget kell tenni. Márpedig milyen könnyen összekapcsoljuk a kettőt! Tanuljon meg különbséget tenni, tiszta tekintettel és nyitott szívvel vizsgálja a dolgokat, és sok újat fog megélni, csodálatos tapasztalatokra fog szert tenni. Olyan távlatok nyílnak meg, amelyek eddig rejtve maradtak ön előtt. Az ön egója, akármilyen fájdalmas is, afféle helyes kis fickó, aki azonban amellett, hogy gyakran rossz tréfákat űz önnel, egyre lustábbá és hájasabbá válik, legszívesebben már csakis a széles, kényelmesre taposott ösvényeken járna-kelne, és mindent meg is tesz azért, hogy önt megtartsa ezeken az utakon. Önön múlik immár, hogy kordában tartja-e ezt a kis hatalmaskodót, és megmondja-e neki, milyen utakon járjon. Lehet, hogy jobban fülön tudja fogni, ha igazi kis emberkének képzeli el, szeretetre méltónak, kedvesnek, de igen önfejűnek és meglehetősen tohonyának. Jelszónk: nem szabad megállni, hanem előre kell nézni és előre kell haladni az utunkon! A múlt ballasztját el kell hagynunk, engedjük el a múltat, és váljunk szabaddá az új számára! Ha akarunk valamit, akkor tegyünk is érte valamit! Ha nem akarunk háborút, akkor gondoskodjunk a békéről! És ez nem a világpolitikával kezdődik, hanem önmagunkban: teremtsük meg a békét önmagunkban, családunkban, a munkahelyünkön, a baráti körünkben. Az a béke, amelynek szilárd alapjai vannak, hamar elterjed és tartós marad. Önmagunk békéjét akkor találjuk meg, ha elfogadjuk és vállaljuk önmagunkat és az életünket is olyannak, amilyen. Meglátja, ez egyáltalán nem olyan egyszerű! Kemény, folyamatos munkát igényel, amelyet önmagunk formálására kell fordítanunk, ezenfelül fegyelmet és türelmet is igényel. De megéri! Ahhoz pedig, hogy a többi emberrel békében élhessünk, elsősorban toleranciára van szükségünk. Keressen ki az ismerősei köréből olyan embert, akit nemigen szívlel például a barátságtalan stílusa miatt. Legyen vele mindig előzékeny, barátságos, akár kedves, szívélyes is. Néhány hét múlva azt fogja látni, hogy a helyzet mit sem változott. Ismerőse nem változott meg, épp olyan tüskés és barátságtalan, mint eddig volt -az egész baráti közeledés semmit sem ért. Mégis hálásnak kell lennie ezért a lehetőségért -mert megtanította önt valamire. Pontosan megmutatta, hogyan is működik a tolerancia. Ön azt akarta elérni, hogy az illető megváltozzék, kedvesebbé váljon, vagyis hogy önről vegyen példát. De vajon miért? Joga van hozzá, hogy úgy éljen, ahogy akar, és ha élete végéig barátságtalan akar maradni, hát megteheti, akár több életen keresztül is barátságtalan maradhat. Nem a mi feladatunk megváltoztatni. A mi feladatunk abban áll, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen, és ha cselekszünk, ne várjunk el tőle ellenszolgáltatást. Hiszen a meditációban is megfogalmaztuk: "Minden embert olyannak fogadok el, amilyen". Ameddig azonban az ellenszolgáltatás elvárásának akár a leghalványabb jelét is felfedezhetjük magunkban, addig ezek csak üres szavak maradnak. Vizsgálja meg most a beállítottságát, vegye sorra ismerőseit! Hánynál akad el, ilyenféleképpen: "Hát Dénest tényleg el tudnám fogadni, csak ne volna olyan rettentően harsány!" Legyen hálás minden egyes emberért, aki ilyen módon tükröt tart ön elé, és megmutatja, miféle hiányosságai vannak még. Mindaz, ami önnel történik, az ön beállítottságát és viselkedését tükrözi. A környezet, a külvilág azt veri vissza, amit ön kisugároz, mint a fal nyáron a hőséget. A téglák és kövek még este is sugározzák a meleget, ön is ilyesféleképpen működik. Akármit sugároz is ki, az mind visszakerül önhöz, néha nem közvetlen úton, néha fel sem lehet ismerni, de meg fogja érezni. És minél mélyebbre ássa bele magát ebbe az anyagba, annál érzékenyebben fogja érzékelni az ilyesfajta rezgéseket. Ha időközben már rájött, hogy mogorva ismerősét nem tudja megváltoztatni, akkor tegye fel a kérdést magának, hogy vajon miért nem kedveli. Hiszen valamennyien Isten teremtményei vagyunk, és Isten mindnyájunkban ott van. Valamennyien részei vagyunk a nagy tudatnak, az ismerőse is, és ön is. Miért is nem kedveli őt? Ha Isten elfogadja, akkor hogy jön ahhoz, hogy ne fogadja el őt, és benne az Istent? Ismét felismerhette egyik hiányosságát: ítél, megítél, elítél valakit. Sürgősen változtatnia kell a beállítottságán, ha tényleg így gondolkodik. Próbálja meg szeretni az embertársait, még ha egyikükmásikuk esetében ez nehezen megy is. Keresse meg bennük a pozitívumot, és ezután már nem lesz olyan nehéz megszeretni őket. Az ilyen fejlődési folyamatok során kihasználhatja azt a lehetőséget, amelyet az élet kínál, hogy fejlődjön, növekedjen, érettebbé váljon. Kemény munka ez, de hamarosan learathatja a gyümölcseit. A szeretet egyáltalán csodálatos eszköz, olyan, amely az élet minden területén valósággal csodákat tehet. Milyen gyakran válnak a véleménykülönbségek hosszan tartó veszekedések kiindulópontjaivá! Pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy így legyen. Természetes dolog, hogy mindenki a saját élettapasztalatai és egyéni jelleme alapján alkotja meg véleményét, amely azonban nyilvánvalóan nem lehet azonos az embertársaiéval. Aki azonban szereti az embertársakat, és ezt el is fogadja, annak nem lesz több gondja ezen a téren. Szereti a másikat, és elfogadja olyannak, amilyen, véleményével, tapasztalataival, egész lényével együtt. És ha ettől eltekintünk: ki mondja meg, hogy melyik vélemény a jó? Mindenki mindig azt gondolja, hogy neki van igaza. Ám vajon mi valóban az igazság? Ameddig szeretetben élünk, ameddig összekötő erőnk a szeretet, addig a véleménykülönbségek nem jelenthetnek komoly problémát. Mindenki kötődhet a pártjához, a hitéhez, az életéhez. Először önmagunkat szedjük rendbe, hiszen a rend mindig odabent kezdődik, és kifelé fejlődik. Ehhez pedig a következőkre van szükségünk: - fegyelem - gondolati fegyelem - összpontosítás - készenlét a szellemi fejlődésre - az ok és okozat elvének figyelembevétele - tudatos élet, a pillanatok megélése - harmónia bennünk és környezetünkben Mosolyogjunk! Minden sokkal könnyebb lesz, ha mosoly kíséri. Mosolyogjon önmagára is, hiszen ön igazán szeretetre méltó ember! Kezdje minden napját mosolyogva: üdvözölje a tükörképét kedves mosollyal. Aztán mosolyogjon rá az első tíz emberre, akivel találkozik. Mindegyiküknek szebbé, derűsebbé tette a napját, ráadásul továbbviszik az ön mosolyát, meg-sokasítják és megnövelik a hatósugarát. Biztos lehet abban, hogy a reggeli mosolya estére már megszázszorozódott. Két ember között a legrövidebb út a mosoly. A nyílvessző eltévesztheti a célt, de a mosoly soha. Beláthatja, hogy a mosoly olyan erős, békés fegyver az ön tulajdonában, amellyel jobbá tehető a világ: általa megváltozik a világ egy része: méghozzá mi magunk. Ezáltal pedig az egész világ is. Ha mosolygunk, akkor megváltoztatunk valamit: a világ más lesz, mint amilyen volt. Ezt a változást pedig részben éppen ön idézte elő. Ha másoknak adja a mosolyát, az úgy hat, mint a tűz: a mosoly elharapózik, más tüzeket gyújt meg, amelyek újabb tüzeket lobbantanak lángra. A mosolygás erőssé tesz. Figyeljen az arckifejezésére munkába menet vagy az otthoni ténykedések közben. Csak nem görbül le a szája széle? Már szinte hallom, amint panaszkodik: "Ma olyan rossz napom van, csak megengedhetek magamnak egy kis magamba zuhanást, végül is senkinek semmi köze hozzá!" De ezzel a módszerrel nemcsak önnönmagát, hanem egész környezetét is gyengíti. Engedjen el mindent, ami negatív - mosolyogjon! Rá fog jönni, hogy így minden sokkal szebb és jobb!
4. fejezet Mit engedjünk el? Nagytakarításkor biztosan kirámolja az egész házat, és kiválogatja, mit szeretne megtartani, és mi az, ami megérett a kidobásra. Ugyanezen mintára egyszer-egyszer lelki nagytakarítást is végeznünk kellene. Megérett az idő a helyzet felmérésére. Túrja fel gondolati raktárait, mint a régi lomkamrát. Vegyen elő minden gondolkozási sémát, még ha porosnak tűnnek is. Lehet, hogy éppen ezek a régi, már nem is tudatos sémák határozzák meg, hogyan gondolkodik ma. Járjon körül szép kényelmesen a gondolatok raktárában, és nézelődjön. Nézzen meg mindent alul, felül, jobb és bal oldalon. Aztán döntse el, mi az, amit érdemes megőriznie, melyik az a gondolat, amely továbbra is konstruktív, pozitív és továbbgondolásra érdemes. Azt is határozza meg, mi az, amitől szabadulni kíván. A legjobb, ha írásban is rögzíti az eredményeket. Jegyezzen le minden olyan gondolatot, amely ma is kedves a szívének, és amelyet meg akar erősíteni. A negatív, zavaró gondolatokat jobb, ha külön lapra írja össze, hogy időről időre vethessen rá egy-egy pillantást. Például elhatározza, hogy megszabadul attól az irigységtől, amely a szomszédjai miatt rágja, vagy hogy a saját élete miatti elégedetlenséget akarja a szemétbe hajítani. Mostantól kezdve minden emberben meg szeretné látni a jót. A pozitív mellett döntött. Gratulálunk ehhez a lépéshez! A negatív gondolatok listája A következő gondolatokat engedem el: Oldjon fel minden negatívumot: Szedje össze a negatív gondolatokat, és egy jól zárható dobozba csukva helyezze el a padlás egyik sötét zugában. Vagy pedig egyszerűen dobja ki a szemétbe a negatív gondolatokat. írjon fel minden negatívumot egy lapra (vagy akár többre), aztán vagdossa össze az egészet apró darabokra, és helyezze az egészet egy zacskóba. Végül menjen fel egy háztetőre vagy más magas helyre, és szórja a szélbe a cetliket. Nézzen utána megkönnyebbülten, amint a cédulákat messzire sodorja a szél. Ugyanilyen módon engedje el a negatív gondolatokat. Hagyja, hogy elszálljanak, düh és szemrehányás nélkül. Biztosan megvolt a szerepük és a jelentőségük az ön életében a maguk idején. De most ez a fázis már lezárult az ön életében, és most új utakon kell járnia, új célokat kell kitűznie, és ehhez új külső és belső szabadságra van szüksége. Tudattalan gondolkodás Csodák azonban természetesen nincsenek, a változás nem egyik napról a másikra következik be. Az éveken át beidegződött magatartásminták mélyen bevésődtek, és még ma is (sőt talán még holnap is) meghatározzák az ön viselkedését. De már ma is tudatosabban áll szemben ezekkel, felismeri a negatív gondolatokat, és dolgozik azon, hogy ezek megszűnjenek. Az új öntudata élete változásának alapjait teremti meg. Gondoljon csak vissza! Milyen gyakran élt az olyan mondatokkal, mint "A rossz idő miatt nem jöttem el"? Az ilyen és hasonló mondatok hibás magatartásmintát tükröznek, passzív magatartásról tanúskodnak. Senkit sem lehet kényszeríteni semmire - hacsak ő maga is nem közreműködik abban, hogy kényszerítsék. Végső soron mindegy is, hogy ebben az esetben az időjárásról vagy egy másik emberről beszélünk. Az a döntő, hogy aki így beszél, az alapjában passzív gondolkodási mintát követ, s így passzív szerepre kárhoztatja magát. Ha tudatában lett volna gondolatainak, akkor rájött volna, hogy magatartásával másokra vagy a körülményekre hárította a felelősséget és ezáltal a hatalmat is, amely mozgatja. Aki ilyen kevéssé tudatosítja önmagában az életét, aki engedi, hogy mások határozzanak a tettei, az élete fölött, az sem az érzéseinek, sem az életének nem ura. Engedi, hogy uralkodjanak rajta! Ezért aztán a legtöbb gondolatot a gondolatainak kell szentelnie: éljen át minden pillanatot tudatosan, és döntsön ön, hogy mi a teendő. Az ön gondolatai fognak megvalósulni, és ők lesznek a felelősek mindazért, ami az ön életében történik. Ha a jelenét megkeseríti a negatív gondolataival, ne remélje, hogy a jövője szebb lehet! Hadd hozzak ide egy példát! Erik hosszú keresgélés után végre talált egy gyönyörű lakást. Pontosan olyat, amilyet elképzelt: kilátás a hegyekre, szép környezet, kedvező közlekedési lehetőségek, ráadásul az ára sem vágta a földhöz. Aszomszédokkal is jól kijött, és napok alatt megszokta az új környezetét. Fél év elteltével azonban megfakult az öröme - panaszkodni és jajongani kezdett, hogy a bérleti szerződése csak öt évre szól, aztán a tulajdonos fia veszi át a lakást. Ha találkoztunk vele, biztosak lehettünk, hogy a beszélgetés hamarosan a bérleti szerződésnél fog kikötni. Erik csak rágta magát, hogy miért is kell elköltöznie ebből a csodalakásból, hogy miért éppen őt üldözi a balszerencse. Panaszáradata rendszeresen ezzel a mondattal zárult: "Ilyen szép lakást többet az életben nem fogok találni!" Erik ezzel a kontrollálatlan gondolkodás iskolapéldáját mutatta be. Négy és fél boldog évét tette tönkre, pedig még azt sem tudta biztosan, hogy akkor majd valóban el kell költöznie. De annyira belegyökerezett már a lakásváltás tudata, hogy ezzel a gondolattal egész biztosan ki fogja azt kényszeríteni. De hát mit is ért el Erik gondolatainak az erejével? Szorongva néz a jövőbe, elrontotta a jelenét, nincsenek barátai, és semmit sem tesz azért, hogy ez a helyzet megjavuljon. Ha ugyanis valóban költöznie kell, akkor azon a jajongás sem segít. Inkább élvezné ki minden napját, örüljön, hogy öt kerek éven át álmai lakásában élhet. Ráadásul négy-öt év alatt annyi minden történhet! Alapvetően is megváltozhatnak a körülmények! Például lehet, hogy felkínálják neki megvételre a lakást, vagy megnősül, és akkor amúgy is kicsi lenne a lakás, de az is megtörténhet, hogy a tulajdonos fia máshová akar majd költözni. Rengeteg olyan lehetőség van, ami bejöhetne, ám Erik a tagadó magatartásával eleve csírájában fojt el minden lehetőséget. Egyszerűen meg van győződve arról, hogy pechje van, és ezért öt év múlva, ha törik, ha szakad, ki kell költöznie. Ha nyitott lenne, ha várná a jót, és pozitív gondolkodással, nyugodtan várná a fejleményeket, megvalósulhatna az álma -hogy megtarthatja a lakást -, és a legjobb lehetőségeket élhetné át. Nos, ön is összeszedte a "nagytakarítás" alkalmával a legrosszabb gondolatait. És célirányos edzés segítségével teljes egészében fel is tudja oldani ezeket a rossz gondolatokat. Haladjunk csak lépésről lépésre! Vegyük egyik problémát a másik után. Ne követeljen túl sokat magától egyszerre! Ön is csak ember! De ön jobb, tökéletesebb ember szeretne lenni, ez pedig végső soron az apró, de biztos lépések taktikájával sikerülhet a legjobban. Keressen ki egy negatív gondolathalmazt, és foglalkozzon vele mindennap egy kicsit - de ne negatív, hanem pozitív módon. Változtassa át rossz gondolatait jókká! Maradjunk Erik példájánál: mindennap elképzelhetné, hogy örökre itt marad ebben a lakásban. Ugyanakkor azt is tudatosíthatná magában, hogy mekkora szerencséje van, hogy egyáltalán ráakadt erre a lakásra. Élvezhetné a szerencséjét, nagyra nyílt szemmel nézelődhetne a nagyszerű panorámát élvezve, jól érezhetné magát a szomszédokkal. Ha pedig ilyen pozitívan állna hozzá a helyzetéhez, akkor a jövőre sem tudna másképpen gondolni, csak pozitívan. Hiszen a pozitív a pozitívat vonzza. Az ilyen gyakorlatok segítségével rájöhet, miképpen tarthatja kézben a gondolatait, és egyre jobban érezheti magát. Élete megváltozik, kellemes tapasztalatokra tesz szert. Embertársai barátságosabbakká válnak, sikert sikerre halmoz, életöröme is nő. Hát nem elég ez ahhoz, hogy tegyen valamit és dolgozzon egy kicsit önmagán? Tudattalan beszéd Észrevette-e már, hogy hányan beszélnek csak úgy, anélkül, hogy valóban mondanának is valamit? Ezt én tudattalan beszédnek nevezem. A tudattalan beszéd természetesen a tudattalan gondolkodásból ered. Mi azonban elhatároztuk, hogy gondolatainkat is ellenőrzésünk alá vonjuk. Ezzel természetesen beszédünket is tudatosabbá tesszük. Figyeljen egy napon át a szavaira. Este üljön le egy tiszta papírlap elé, és gondolja végig a napját. Gondolja meg: miket is mondott aznap? Mit akart mondani? Hogyan vették a többiek? Jegyezze le mindazokat a helyzeteket, amelyekben nem volt elégedett önmagával. Ha a gondolatain úrrá tud lenni, nem eshet nehezére a beszéd kontrollálása sem. Akkor aztán nemcsak üresen fog fecsegni, hanem mond is valamit a beszéddel. Ki tudja fejezni önmagát. Aki kevés szóval is sokat tud mondani, annak mindig több figyelem jut, mint annak, aki egyfolytában csacsog. Erre ugyanis végül már senki sem figyel. Mindenki tisztában van azzal, hogy a szavak száma és a mondanivaló fontossága nincs arányban egymással. Figyeljen oda a szavaira, gondolatait egyértelműen, félreérthetetlenül fogalmazza meg. Természetesen ebben is a gyakorlat teszi a mestert. Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van jogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak. Az ön szavainak vajon hányféle értelmük van? Minden szó legyen ajándék. Szavaival ön azt is meghatározza, hogy mit szólít meg beszélgetőpartnerében, és hogy milyen szinten folyik a beszélgetés. Ha a partnere értelmét veszi célba szavaival, akkor az értelem fog válaszolni önnek. Ha az érzelmeit szólítja meg, akkor a lélek válaszol. Ha az igazi énjéhez szól, akkor tőle kap majd választ. Természetesen az is előfordulhat, hogy partnere a létnek egészen más szintjén áll, mint ön, esetleg éppen dühös vagy udvariatlan. Ez ne tántorítsa el önt! Maradjon meg a harmóniában, akkor a partner is csatlakozni fog önhöz. Legyen példakép mások számára, használja ki a szavak titkát. Az ön legmagasabb szintjén szóljon a társához! Ez természetesen azt feltételezi, hogy ön tudatában van a saját szintjének, és hogy mindig ügyel arra, hogy ezen a magas tudati szinten maradjon. Ha ezt sikerül elérnie, akkor ezen marad, és nyugodtan, oldottan közlekedhet a hétköznapokban, hiszen elengedett minden stresszt, dühöt, a hamis elvárásokat, mindent, ami megakadályozhatná a boldogságát. Ha megtanul elengedni, akkor megtanul oldottá válni és nyugodtan halad az életében előre. Az oldottság pedig nem egyéb, mint hogy elfogadjuk az életet olyannak amilyen, és felismerjük, hogy az élet adta események egytől egyig értékesek és tanulságosak a számunkra. Mind fontosak önnek - olyan fontosak, hogy egyetlenegyet is kár lenne kihagyni belőlük. Ha már nem valami "ellen" él, akkor megtörténhetnek a jó dolgok, amelyekre szívből elmondhatja: "Minden úgy jó, ahogy van. Minden baj a szájból ered. (Japán bölcsesség) Abeszéddel természetesen szoros kapcsolatban áll az értő meghallgatás is. Ezen a téren is hozza ki a legtöbbet minden helyzetből! Gyakorolja az odafigyelést, és akkor is figyeljen oda, ha történetesen századszor hallja a sztorit, még ha untatja is a részletezés. Kísérje figyelemmel beszélgetőtársa mondatait, és gyakorolja közben a türelmet, a megértést, a toleranciát. Nem jutott el még mindenki addig, ahol ön már tart. Fogadja el a másikat olyannak, amilyen, erényeivel és furcsaságaival együtt. Személyes nyereségként könyvelheti el, ha megtanul tudatosan odafigyelve hallgatni. Mit kívánunk a gyerekektől? Mifelénk teljesen normálisnak számít, hogy a szülőknek konkrét elképzeléseik vannak gyermekeik életéről. Agyerekeknek meg kell kapniuk az általunk elképzelt oktatást, és a szülők
által sugalmazott pályára kell lépniük. Ráadásul azzal kell összeházasodniuk, akit a szülők is megfelelőnek tartanak. A gyerekeket kicsi koruk óta megterheljük a szülők vágyaival, pedig ezáltal akadályozzuk önálló fejlődésüket. Gyermekünk azonban nem a tulajdonunk: a gyerek életfeladatunk, vagy legalábbis annak egy része. Célunk pedig csak az lehet, hogy ők is megtalálják az önmagukhoz vezető utat, és felelős felnőttekké váljanak. Nem tervezte a teremtés, hogy sémába kényszerítse a gyerekeket, hogy előírja, mit tehetnek és mit nem, hogy milyennek kell lenniük és milyennek nem. A mi feladatunk az, hogy fejlesszük bennük a pozitív erőket, és megadjuk nekik azt a szabadságot, amellyel ezt kifejleszthetik képességeiknek és elképzeléseiknek megfelelően. Mindabban támogatnunk kell őket, ami a fejlődésüket segíti. Meg kell közben tanulnunk az önkorlátozást. A nevelés legjobb módja még mindig az, hogy példaképként szolgálunk. Károly eljött a szemináriumomra. Amikor megismerkedtünk, sovány, kapkodó, igen bizonytalan fiú volt. Alig merte kinyitni a száját a többiek jelenlétében, és ha megszólalt is, beszéde akadozó, darabos, halk volt. Kiderült, hogy Károly szülei igen gazdagok, egyedüli gyerekként a nagy családi céget kell majd továbbvinnie. Károlynak azonban semmi köze nem volt a cégvezetéshez vagy a menedzseléshez: tehetsége művészi területen nyilvánult meg. Csodálatosan festett, és régebben, amikor még volt rá ideje, pontosabban, amikor a családja még több időt adott neki erre, nagyszerű képeket festett. A diáktársai rajongtak a festményeiért. Ennek azonban drasztikusan véget vetett az, hogy apja maga mellé vette a cégbe. Végig kellett járnia a szamárlétra minden fokát, hogy apja majd nyugodtan a kezébe adhassa a "birodalom" kulcsait. Mivel pedig Károlyt kicsi kora óta engedelmességre nevelték, természetesen itt is beállt a taposómalomba, és megtett mindent, amit csak elvártak tőle. Életkedve aztán az évek során szépen lassan elapadt. És még rosszabb is következett: rossz döntéseket hozott, amelyek veszteséget jelentettek a cégnek. Hiányzott belőle a belső egyetértés, az öröm a munkában, semmi élvezetet nem talált benne, épp csak a kötelességét teljesítette. Aszeminárium során világossá vált előtte, hogy ha sürgősen ki nem bontakozik a szülei kötelékéből, akkor az egész élete rámegy. Milyen sok gyermeket ér hasonló sors, mert -bár a legjobb szándékkal - a szülők olyan pályára kényszerítik, amely nem az ő választása! Ennek oka pedig az, hogy a szülők nem akarják őt, és vele a saját elképzeléseiket és vágyaikat elengedni. És ön? Hogy bánik ön a gyerekeivel? Vajon már rájuk nyomta saját elvárásainak bélyegét, vagy engedi őket szabadon választani? Ad-e teret nekik, engedi-e őket, hogy önmagukra találjanak? Ha igen, akkor gratulálok. Akkor ön valóban felelősségteljes szülő. Ha azonban szellemileg fogolyként tartja a gyerekeit, akkor itt a legjobb alkalom, hogy változtasson ezen. Oldozza fel a gyerekeit az elvárások köteléből! Gyermekei nem azért vannak, hogy az ön saját álmait, vágyait teljesítsék be. Ehhez az ön saját életében kell megkeresnie a lehetőségeket. És azt se higgye, hogy a gyerekeit fel kell készítenie az életre - hiszen már most is abban élnek. Minden áldott nap az életet élik - a saját életüket. Ne is tiltson meg nekik semmit, hanem inkább engedje meg és segítsen nekik, hogy felfedezhessék önmagukat, és a felfedezetteket kiteljesíthessék. Akkor veheti észre legjobban, hogy mennyire önállóak a gyerekei, ha több, azonos genetikai háttérrel rendelkező gyermeke van. Ugyanabban a környezetben nőnek fel, feltételezem, hogy egyformán szereti is őket mégis mindegyik egészen másmilyen lesz. Valamennyien individuumokká, egyénekké növik ki magukat, saját jellemmel, saját önálló lénnyel. Gondoljon arra is, hogy az a gyermek, akit könnyen kormányozhatunk, nem feltétlenül jó gyerek, inkább csak kényelmes gyerek. Lehet, hogy titokban mindenki ilyen könnyen kezelhető gyerekre vágyik, hiszen az önfejűség konfliktusokat és erőfeszítéseket követel. Ilyen módon az önfejű gyerekre rásütjük a "rossz gyerek" bélyeget, és ettől kezdve így is beszélünk róla. "Rossz gyerek vagy, nem raktad rendbe a szobádat", mondjuk neki, vagy "mert már megint rossz jegyet kaptál matekból". Ám ilyenkor gyakran összekeverjük a tettet a tettessel. Szeretetmegvonással büntetünk. Márpedig a szeretet megvonása, még ha csak rövid ideig tart is, nem nevelési eszköz. Inkább valami ilyesfélét kellene mondanunk neki: "Szeretlek, de egyáltalán nem tartom rendjén való dolognak, hogy nem tanulsz matekból, és rossz dolgozatokat írsz, és az sem tetszik, hogy a szobád rendetlen, de szeretlek. Figyelj jobban oda a matekra, és légy szíves, rakd rendbe a szobádat." Ha így szólunk a gyerekünkhöz, akkor életfeladatunk egy részét teljesítjük. Lehetőséget adunk a gyerekeknek arra, hogy saját személyiségük legyen, saját életüket éljék, és majd ők is be tudják teljesíteni életfeladatukat. Hát nem boldogító ez a tudat? Szuggesztió Elengedem a gyermekeimmel szembeni elvárásaimat Teljes szívemből szeretem a gyermekeimet, és azt kívánom, hogy önálló személyiséggel rendelkező emberekké fejlődjenek. Támogatom a terveiket. Mindig itt vagyok a számukra. Szeretet és öröm tölt el, ha látom, hogy megtalálják a saját útjukat, a képességeiket, és megvalósítják a vágyaikat. Én magam is pozitív életvezetéssel mutatok nekik példát, biztonságot és védettséget biztosítok nekik. Ugyanakkor el is engedem őket, nem kényszerítem rájuk az elképzeléseimet. Felismerem, hogy az én feladatom a saját útjukra engedni a gyerekeket. Engedem, hogy a gyerekeim saját maguk döntsenek az életükről, engedem, hogy saját tapasztalatokat szerezzenek, amelyekből tanulhatnak. Azon dolgozom, hogy megerősítsem az önbizalmukat, pozitív és szép dolgokra irányítom a figyelmüket. Engedem, hogy a saját útjukat járják, szeretetem és gondolataim elkísérik őket. Félelem Korunk igen elterjedt betegsége a félelem. Majdnem mindenki fél valamitől: a betegségtől, a szegénységtől, háborútól, a társa elvesztésétől vagy a haláltól. Vannak persze objektíven nézve "kisebb" félelmek, amelyek azonban a félő személy tudatában mind nagyok: például félek, hogy a szomszéd megharagszik, mert az éjszaka nagy ajtócsapkodás volt nálunk. Félek az idegenektől, félek, hogy nem tudok megbirkózni az élet feladataival. A listát a végtelenségig folytathatjuk. Ijesztő, hogy mennyi mindentől félünk! A szorongás szó a "szorossal" függ össze. Ha félünk, a tudatunk beszűkül. Ahhoz pedig, hogy kitáguljon, elég, ha az Isten szeretetét megérezzük, és kialakítjuk magunkban a védettség és az erő érzését. Ehhez már a könyv elején javasoltam meditációs gyakorlatot. Ez biztonságot ad és az erő érzetét kelti. Miért is kellene félnie, ha tudja, hogy tudata örök életű, és mint ilyen, nem is pusztulhat el? Ha ezt a tudást mélyen meggyökerezteti a lelkében, akkor már nem lesz mitől félnie. Sem háborútól, sem az atombombától, sem a haláltól nem fog félni, hiszen tudja, hogy halhatatlan lelke másik alakban vissza fog térni. Ön az, ami mindig is lesz, mindegy, mi történik ön körül. Mi félnivalója volna még? Világítson rá még egyszer a félelmeire, a szorongásokra! Ha Isten szeretete beburkolja és hordozza önt - még akkor is fél? Fél a jövőtől? Mi történhetne önnel? Legföljebb a pénze lesz kevesebb - akkor legalább megtanul kevesebből gazdálkodni. Fél, mert nem jön ki jól egy kellemetlen emberrel. De azt ki mondja, hogy ez az ember valóban kellemetlen? Ez az ember csak addig kellemetlen az ön számára, ameddig kellemetlennek találja. Ha megszeretné, ha megértené, máris nem látná kellemetlennek. Érdekes módon ez az ember nemcsak hogy szeretetre méltó módon kezdene viselkedni, hanem egyenesen szeretetre méltóvá válna, ha ön megszeretné. Nem hiszi? Próbálja ki! Nézze meg egyszer azt a kellemetlen alakot valami más szemszögből. Nézze például az anyósát ne a meny/vő, hanem az unokák, a gyereke vagy a szomszédok szemével! Új tapasztalatok birtokába jut, és elkezdheti kedvelni őt. Meglátja, meg fog változni a viszonyuk: egyre javul, minél több olyan vonást észrevesz rajta, amelyeket eddig nem látott meg, vagy amelyeken igyekezett átnézni. Ön dönt, hogy milyen életet él, és arról is ön dönt, hogy harmóniában és szeretetben fog-e élni, vagy hogy elutasít vagy elfogad-e valamit. Engedje el a tévedését! Hiszen tévedés bárkiről azt hinni, hogy kellemetlen fickó - az azonban önön múlik, vagyis hogy milyennek látja a másikat. Vagy lehet, hogy a betegségektől fél? Erről is ön dönt! Gondoskodjon teste harmóniájának megteremtéséről! Ez a harmónia a gondolataiban születik meg, és a testében válik anyagszerűvé. A testi harmónia azonos az egészséggel. Aki attól tart, hogy elveszíti szeretett társát, az is megnyugodhat, elengedheti ezt a félelmét. Hiszen ami hozzá tartozik, azt nem veszítheti el. De meg sem tarthatja azt, ami nem az övé. Vagyis: félelemre nincs okunk. Ha ön és a társa összetartoznak, akkor együtt is maradnak. A félelem pedig nem javít a helyzetükön, legföljebb rontja azt. A félelemnek van még az a további, roppant kellemetlen tulajdonsága, hogy ha nem teszünk ellene, elharapózik, és további élettereinket is bekebelezi. Foglalkozzunk itt a halálfélelem témájával is, a félelemmel saját halálunktól, vagy azzal, hogy félünk szeretteink elveszítésétől. Próbálja meg világossá tenni önmaga előtt, hogy ami önhöz tartozik, azt soha nem veszítheti el! Vagyis a szeretett lényt semmiféleképpen nem fogja elveszteni. A halál sem szakítja el önöket egymástól - hiszen csak ezt a testet érinti. Azt a testet, amelyben most, ma élünk. De az, ami az emberek lényegét jelenti - a szellem és a lélek -, érintetlen marad. így aztán továbbra is kapcsolatban fog maradni a szeretett emberrel. Ön szeretheti őt, és ő is szereti önt - csak éppen más szinten. Testének legkülső takarója nem létezik már - de a szeretete létező marad. Valahol, valamikor, amikor már ön is levetette testét, találkozni fognak. Vagyis nem kell rettegnie a halál okozta veszteségtől. A nagy szerelmek mögött gyakran csak az rejlik, hogy félünk a veszteségtől. Ennek a félelemnek azonban semmi köze a szeretethez. Sokkal inkább olyasmitől rettegünk ilyenkor, hogy elveszítjük azt, akivel kellemesen és kényelmesen érezzük magunkat. Hiszen olyan gyámoltalanok, tanácstalanok lennénk nélküle. Nem is tudnánk, mihez kezdjünk. Vagyis félelmünk nem a szeretet elvesztésére, hanem a kényelemére vonatkozik, esetleg a változástól rettegünk benne, és attól, hogy fel kell adnunk szokásainkat. Legyen őszinte önmagához! Az őszinteséggel tisztán láthatja önmagát, a félelmeit - és elkezdhet munkálkodni önmagán, a félelmek feloszlatásán. Félelem kérdőív Mitől félek? Gyakran félek? Befolyásolja-e a félelem az életemet? (alvászavarok, pánikbetegség, szorongás stb.) Mikor, milyen alkalommal szorongtam először? Miért félek és mitől: Mi történhet velem a legrosszabb esetben? A valóságban semmi rossz nem történhet velem -vagyis elengedhetem a szorongást. Ha a szeretet tényleg fennáll, akkor maradjon kapcsolatban a szeretett személlyel továbbra is. Ha azonban csak a kényelmesség vezérelte, akkor legyen hálás, hogy olyan hosszú időn át élhettek kényelmesen, most azonban eljött az ideje annak, hogy önállóan is kezdjen valamit az életével. Hagyja el a társát, és kezdjen önálló életet, ne engedje, hogy továbbra is a kényelmesség határozza meg az életét! Tartalom nélküli félelem nincsen, legföljebb nem tudatosított félelmek vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy a tudatalattijába elásta, elfojtotta a félelmeinek okát. Nem emlékszik már, valószínűleg nem is akar emlékezni arra, amiben a félelme, szorongása gyökeredzik. Ahhoz azonban, hogy megszüntethesse, le kell ásnia a gyökerekig, és fel kell tennie a kérdést önmagának, hogy mi a végső oka a félelemnek. Tisztában van azzal, hogy mitől fél? Vizsgálja meg félelmeinek listáját, és megállapíthatja, hogy
minden félelmének közös eredete van: - nem nagyon akaródzik elfogadni az életet mint olyat - nehezére esik az itt és mostot elfogadni - nehezére esik bizonyos helyzeteket elfogadni. Most már minden azon múlik, hogy tud-e azonosulni ezzel az egóval! Az egója szeret kényelemben élni. Csak semmi erőlködés, legyen minden szórakoztató, és persze ne is fájjon. De hát az élet nem arra való, hogy szórakoztasson bennünket. Végül is az élet iskolájába járunk, és az iskola célja a tanulás. Azt pedig még gyermekkorunkból tudhatjuk, hogy nem minden tanítási nap szerez örömöt. Igazi énünket, a lelkünket hidegen hagyja a szórakozás. Lelkünket a fejlődés, a haladás érdekli. Itt megint választási lehetőség előtt állunk. Mindig van legalább két lehetőségünk! Az egyik alternatíva a felismerés útja. Ez a nehezebbik út, mert tele van akadályokkal. Ám akinek ez az út fáradságosnak tűnik, annak a másik jut: a szenvedés. Nincs kerülő út, ezt az iskolát mindenkinek ki kell járnia, hiszen ez az iskola maga az élet. Aki nem lépett rá a felismerés útjára, az a szenvedéseiből tanul. Amikor már elege lesz a szenvedésből, akkor felismeri, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy szenvedései véget érjenek. Félelem elleni szuggesztió "Tökéletesen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Lélegzetem nyugodt és egyenletes. Énem közepén nyugszom, tudom, hogy Isten védelmez. Engedem, hogy ez a magasabb hatalom vezéreljen és irányítson, ebben a tudatban nyugodtan, oldottan élhetek. Csak jó dolog történhet velem. Minden, amit megélek, a fejlődésemet szolgálja. Ezért aztán minden napnak örülhetek. Békében és harmóniában élek. A jót és a szépet vonzom. Isten védelmez. Ezt a békét semmi sem zavarhatja meg. Minden úgy jó, ahogy van." ítélni és elítélni Korunk kapkodása egy kicsit kisugárzik a véleményalkotásunkra is: gyorsan ítélünk, gyorsan elítélünk valakit - ez a kor jelszava. Sürgősen szükségünk van arra, hogy ismét megtanuljunk érzékelni, hogy semlegesen és objektívan fogadhassuk el a helyzeteket. íme egy példa: Indiában egyszer hét vak botorkált az utcákon, és beleütköztek egy elefántba. Az első vak a lábát fogta meg, és elmagyarázta a többieknek, hogy milyen is az elefánt. Azt mondta: olyan, mint egy oszlop, vaskos és masszív. Aki az ormányát tapogatta, azt mondta: nem, dehogy olyan, mint egy oszlop, ez ostobaság. Az elefánt inkább olyan, mint egy tömlő, üreges és mozgékony. Az a vak, akinek a hasa jutott, így szólt: még hogy mozgékony, még hogy csőszerű, ez egyáltalán nem így van! Inkább golyóra emlékeztet! Aki a fülét fogta, mindegyiknek ellentmondott: ugyan már, olyan, mint egy tengeri rája: lapos és lengedezik. Aki pedig a farkát fogta, így foglalta össze a tapasztalatait: senkinek sincs igaza. Leginkább olyan, mint egy hatalmas ecset, csak sokkal durvább szőrű. így aztán mindegyikük az igazságnak egy-egy darabkáját írta le, ám mindegyikük meg volt győződve arról, hogy a teljes igazságról beszél. Ha tapasztalatot cseréltek volna, akkor valószínűleg sokkal közelebb jutottak volna a valósághoz. De miután mindenki csak aszerint ítél, amit tapasztal, ezért arra a téves következtetésre jutott, hogy az ő elképzelése a helyes, míg minden más butaság. A hét vak egyikének sem volt szemer-nyi esélye sem arra, hogy megtudja a teljes igazságot. Egyszóval: még ha látunk a szemünkkel, akkor is sok minden rejtve marad előttünk, ráadásul leggyakrabban előítéleteink is vannak, amelyek megzavarják, vagy korlátozzák a látásunkat. Tanuljon meg figyelni, gyakorolja a figyelmes, szenvedélymentes szemlélődést! Engedje el hát az ítéleteit, legelsőként az előítéleteit. Az előítéletek rosszabbak, mint az ítéletek, hiszen kilencven százalékban nem a saját tapasztalatainkon alapulnak, hanem romboló magatartás termékei, s így korlátoltságukat is megmutatják. Figyelje csak meg egyszer, milyen szívesen mondunk ki ítéleteket, főképp előítéleteket! Hányszor hallott már olyan mondásokat, hogy "A hoszszú hajú fiúk munkakerülők", "Aki megjárta a börtönt, az hamar visszaesik", "Ebben meg ebben az országban minden csupa mocsok".... Ez a lista sajnos végtelen, és mind azokra, akik rajta vannak, mind a lista készítőire káros. Hiszen csak azt mutatja meg róluk, hogy mennyire felszínesek, elfogultak, és a leggyakrabban rosszindulatúak is. Ha egyáltalán vállalja az ítélkezést, akkor ez az ítélet csak ennyi lehet: Minden jól van úgy, ahogy van. Minden jó, ami velem történik, jó, és ezért mindent el is fogadhatok. Ezzel a beállítottsággal egy cseppnyit közelebb kerülhetünk a tökéletességhez. Szuggesztió az előítéletek ellen "Mindent elengedek, ami nekem és a szellememnek határokat akar szabni. Kinyitom szívemet az életre, és mindent képes vagyok szeretettel fogadni. Mindennek, ami csak történik, megvan az értelme, ezért nem esik nehezemre, hogy új emberekre, új helyzetekre, bármilyen találkozásra nyitott legyek. Látom mindenkiben az istenit, ami mindenen átragyog. Elengedem azokat a megkövesedett nézeteimet, amelyek beszűkítenek, és megnyitom magam a mindent átfogó szeretetnek. Szeretetet sugárzok szét, és a szeretet visszatér hozzám." Gondok Ha képes arra, hogy helyzetét olyannak fogadja el, amilyen, akkor a problémái, gondjai maguktól megoldódnak. De vajon mifélék is ezek a problémák? Problémává mindig csak az válik, amiből azt csinálunk. Nézzen csak körül: mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Ezek a múltból erednek, vagy az egyéni élethelyzetből, meg természetesen az élethez való hozzáállásból is. Az egyikünk számára az jelent gondot, hogy megjelentek a fején az első ősz hajszálak, a másiknak meg az, hogy képtelen nemet mondani, ha valaki szívességet kér tőle. A problémákat azonban úgy is nézhetjük, mint az élet ajándékait. Minden problémánkban eleve bele van építve a megoldás. Képzelje el úgy a gondját, mint egy - akár kisebb, akár nagyobb - csomagot. Most pedig kezdjen hozzá a bontogatáshoz! Oldja meg a csomókat, szedje le a papírt, egyik réteg burkolóanyagot a másik után távolítsa el! A probléma minősége szerint vagy könnyebb, vagy nehezebb dolga lesz vele, lehet, hogy egykettőre kész lesz, de lehet, hogy eltart egy darabig. És mire eljut a tartalomig, vagyis a bajok magváig, és minden akadályt legyűrt, addigra sok új meglátással lett gazdagabb, és egy lépéssel továbbjutott útján a tökéletesség felé. Ez pedig maga az ajándék, amelyet ez a probléma tartogatott az ön számára. És mi van az egónkkal? Mit akar ez a mi kis lusta, dundi barátunk? Az egónk persze köszöni, de nem kér azokból az ajándékokból, amelyek fejtörést okoznak neki. Egónk nem szereti a munkát, ő csak szórakozni akar. Ezért megpróbálja egyszerűen levegőnek nézni a probléma-ajándékokat. Ahol csak lehetősége nyílik rá, ellavíroz a gondok elől, egészen addig, ameddig a csomagok jól fel nem torlódnak. Természetesen akkor aztán már nincs menekvés: mégis csak muszáj lesz nekiveselkednie a munkának, ám az időközben már szinte átrághatatlan kásaheggyé alakult. Életünk értelmét vesztené a problémák nélkül, hiszen akkor szellemi szélcsendbe kerülnénk. Ha tudjuk, hogy mindaz, ami történik, csak jó lehet nekünk, mert szellemi fejlődésünket szolgálja, akkor elfogadhatjuk a problémákat is mint életünk részeit. Elengedhetjük azt a téves meggyőződésünket, hogy rossz dolgok történnek velünk, ha problémákba ütközünk. Semmi olyasmi nem történik, aminek nem mi magunk raktuk volna le az alapjait. Mindaz, ami megesik velünk, a hasznunkra van, ezért aztán nem is szabad lemondanunk róluk. Még a legcsekélyebbről sem, még a fájdalmasakról sem. Sem a betegségről, se a fájdalomról nem mondhatunk le, nem mondhatunk le a félelemről - mindezek alkalmat adnak arra, hogy önmagunkon dolgozzunk. Szemináriumom résztvevői közül többen azt válaszolták, amikor problémáikról kérdeztem őket: "Túl sokat nézem este a tévét." De hát ott a kis gomb, nem igaz? Még ha végtelenül nehezünkre esik is megnyomni azt a kis gombot, ez a gond megszüntethető lenne. Akkor vajon mi tartja vissza őket attól, hogy megnyomják? Az a félelem, hogy valamit elszalasztanak, hogy talán épp a következő pillanatban történik valami érdekes? Határozzák el, hogy tévémentes estéket tartanak - egy gombnyomással a nyugalomért, a csendért és a kellemes közérzetért -, vagy határozzanak úgy, hogy egy estét végigvárnak. Ha ezt teszik, akkor élvezzék a feszültséget! Hiszen ez sem számít elvesztegetett időnek! Biztos vagyok benne, hogy szinte minden probléma ugyanolyan egyszerűen megoldható, mint az imént ismertetett televíziós példa. Persze, lehet, hogy ezt most provokációnak tartják. A szemináriumokon mindig felbukkan a "gyerekek gyógyíthatatlan betegsége" téma is. De gyógyíthatatlan betegség nincs, csak gyógyíthatatlan ember. És ha a gyerekekre úgynevezett gyógyíthatatlan betegségek támadnak, akkor annak is értelme van. Itt is működik az ok-okozat törvénye. Aki pedig nem teljesíti be az életfeladatát, az a következő életeiben ugyanazzal fog küszködni, egészen addig, ameddig csak meg nem oldja. És ez legvégső esetben akár a gyerekek gyógyíthatatlan betegségében is manifesztálódhat. Aki nem oldja meg az életfeladatát, az akár azzal is szembesülhet, hogy a következő életében fogyatékosan vagy éppen gyógyíthatatlan betegséggel jön a világra. Ha egy gyermek meghal, akkor engedje el a lelkét, engedje ki az életiskolából, mert úgy látszik, ennyi idő alatt tanulta meg a "leckéjét". Mit keresne még itt? Az a gyermek, aki meghal, lehet, hogy előző életében felnőttként nem élhette át tudatosan a meghalás folyamatát. Lehet, hogy hirtelen, váratlanul halt meg, lelőtték vagy háborúban esett el. Ezek az emberek túl gyorsan haltak meg, nem halhatták a saját halálukat, és azzal a kívánsággal jöttek újra a világra, hogy ezt megtehessék. Egyetlen életfeladatuk a tudatos meghalás. Hagyják meghalni ezeket az embereket! Ezek a lelkek olyan testet választanak ki, amelyről tudják, hogy rövid életű lesz: felveszi a testét, és nyugalommal, tudatosan megtapasztalja a halált. Mindennek megvan az oka, és minden úgy jó, ahogy van. A mi kezünkben van, hogy legközelebbi életünkben fogyatékosan jövünk a világra, vagy gyógyíthatatlan betegként. Hiszen mindaz, amit ma teszünk, hatással van a holnapunkra: következő életünket a mostanival alapozzuk meg. Olyan testet kapunk, amely megfelel a tudatosságunk fokának: ennek következtében olyan sorsot is kapunk, amely megfelel a tudatunknak. Mi határozzuk meg a tudatosságunk fokát. Ön is változtatni akar a tudatán, különben nem választotta volna a könyvesboltban éppen ezt a könyvet. Nem kell külső kényszerítő körülmény! Elég, ha vágyik a változásra. Elég, ha tudni akarja az élet értelmét - egészségre és boldogságra törekszik. Ha vissza-visszatérnek bizonyos gondolatok és mondatok, akkor érje el a kis dundi egójánál, hogy tudomásul vegye ezeket, ne akarjon mindenáron kitérni az útjukból. Ez ugyanis biztosan azt mondja: "Aha, ezt már olvastuk, ezt már nem kell még egyszer megnéznünk!" Az ismétlésekben lássa meg annak lehetőségét, hogy elmélyítheti ismereteit! Ellenőrizze, hogy eddig a pontig tényleg tisztában van-e mindennel, hogy legbensőbb meggyőződésévé tette az olvasottakat, és - ami talán még fontosabb - hogy minden következtetést levont-e már a tanultakból. Ha ismétel, egészen új látószögből vizsgálhatja a dolgokat, más szempontokat emelhet ki, olyanokat, amelyek eddig rejtve maradtak. Ne csak olvasson, olvasson, hanem vegye fel a tudatába a szavakat, és engedje ott kifejteni a hatásukat. Atudása az ön tulajdona, és tovább fogja segíteni önt az életútján. Atudás önmagában azonban akadályozhatja is, mégpedig akkor, ha megmarad hideg tudásanyagnak, és nem alkalmazza a mindennapok gyakorlatában. Ha csak tárolja a tudását, akkor nem használja. Az ismétlésekben így azt a lehetőséget is meg kell látnia, hogy ezt a tudást ne csak gyarapítsa, hanem át is ültesse a gyakorlatba. Igazságtalanság Az igazságtalanságokkal nem könnyű együtt élni, ám ha megismertük a működési alapelvüket, akkor talán könnyebben elviseljük őket. Az igazságtalanságok elviselését azzal könnyíthetjük meg, ha felismerjük, hogy nem léteznek igazságtalanságok. Egyik ember gazdag családba születik bele, a másik szegénybe. Az igazságtalanság voltaképp már itt kezdődik. A lét minden területén vannak igazságtalanságok. Kovács urat
kitúrják az örökségéből, Szabóné asszony pedig azért veszíti el az állását, mert a kollégák pletykálnak róla. Ez persze igazságtalan, de csak látszólag. Az élet tanulási folyamat! Az igazságtalanságok révén megtanuljuk, hogy dolgoznunk kell önmagunkon, meg kell tanulnunk Isten szeretetét megtapasztalni, és azt is megtanuljuk, hogy éppen az igazságtalanságok révén tanulhatjuk meg Isten szeretetét. Isten minden teremtményét szereti, mindet egyformán szereti, és ezért nem is létezhet igazságtalanság. Isten azonban arról is gondoskodik, hogy mindenki megkapja azt, amire szüksége van, hogy továbbhaladhasson a fejlődés útján. Van, akinek látszólagos igazságtalansággal kell megbirkóznia ahhoz, hogy új felismerésekre tegyen szert, és végül meglelje a harmóniát. Ha igazságtalanságokkal kerül szembe, az csak lecke, amit el kell sajátítania. Hermina jó tanuló volt. Leghőbb vágya az volt, hogy egyszer operaénekes lehessen. Ezért aztán mindig halálosan elkeseredett, amikor a zenés játékokban csak kis mellékszerepek jutottak neki. Amikor új zenetanár érkezett a zeneiskolába, a lány nagy reményeket fűzött hozzá. A helyzet azonban mit sem változott. Hermina tehát úgy érezte, igazságtalanság történik vele, valami miatt hátráltatják a fejlődésében. Egészen addig némán szenvedett, amíg első szerelme meg nem csodálta sportteljesítményeit. A dicsérettől szárnyakat kapott, és ezen a területen kezdett nagyszerű eredményeket produkálni, egészen addig, míg a sport terén elért sikerei el nem feledtették vele a zenei téren elszenvedett kudarcot. Herminából egészen a legutóbbi olimpiai játékokig sikeres sportoló lett. Mire mutatott rá az általa eleinte igazságtalanságnak hitt lecke? Arra, hogy igazi képességei nem a zene területén bontakoznak ki, így az "igazságtalanság" sok kudarctól és elégedetlenségtől mentette meg. Önnél mi a helyzet a foglalkozása terén? Mindig igazságtalanságok érik? Másokat részesítenek előnyben ön előtt? Túl keveset keres? Túl sokat kell robotolnia? Hivatása-e a foglalkozása? Düh Tanulja meg az igazságtalanságokat megszelídíteni: tegye fel a kérdést, hogy vajon mire akarja megtanítani az igazságtalanság. Tanulja meg egyszersmind azt is, hogy az igazságtalanságokon nem kell bosz-szankodni, hiszen a düh úgyis értelmetlen dolog. Akár valóban igazságtalanság érte, akár csak úgy érezte, ha haragszik, semmivel sem lesz jobb a helyzet. A düh csak az idegeit rágja, erejét szívja el, akár az egészségét is megtámadhatja. Mindenképpen csak pazarolja rá az idejét. A düh elrontja a jó hangulatot, emeli a vérnyomást, kihat az emésztésre. Aki folyton mérgelődik, azon méregráncok jelennek meg, és arca morcossá válik. De a düh oka továbbra sem tűnik el, és ez ismét csak jó okot adhat a bosszankodásra! A düh haszontalan dolog, csak hátrányai vannak. Épp az imént láthatta be ezt az egyszerű tényt - vonja le a következtetést, és száműzze a haragvást az életéből! Mától fogva a düh fogalma ismeretlen lesz az életében! Mostanra már profi listakészítővé vált, így a következő lista elkészítésével hamar végez majd. írjon fel tíz dühpontot! Ezeken vissza-visszatérő dühokokat értek. Aztán egyiket a másik után oldja fel! A mérgelődés erősebb formája a dühkitörés. Ez nem egyéb, mint rendkívül heves, az önkontroll alól kicsúszó reakció. Megörülhet, ha elmondom, hogy a dühkitöréstől éppúgy meg lehet szabadulni, mint a közönséges bosszankodástól, vagy minden egyéb olyan tulajdonságától, amelyek rontanak jó közérzetén. Düh kérdőív Milyen gyakran mérgelődöm? soha ritkán gyakran mindig Ha mérgelődöm, akkor milyen vagyok? Támadó vagyok Magamba zuhanok Igazságtalan vagyok Ideges vagyok - Mindennap mérgelődöm ezeken: Itt meg tudom változtatni a helyzetet: Itt nem tudok változtatni a helyzeten: Ezért meg fogom változtatni a hozzáállásomat: Hogyan? Gyakorolja a pszichohigiéniát! A pszichohigiénia a lélek naponkénti "takarítása". Természetesnek tartjuk, hogy nap mint nap megtisztítjuk és ápoljuk a testünket. Annál érthetetlenebb, hogy miért bánunk olyan gondatlanul a lelkünkkel, hogy se nem tisztogatjuk, se nem ápolgatjuk. De még nem késtünk el a változtatással: reggel szánjon erre a gyakorlatra egy kis időt! Gondolatban álljon rá a következő nap eseményeire! Lelki szemei előtt jelenítse meg mindazt, ami ma vár önre, belsőleg készüljön fel az ezekből eredő helyzetekre. Például fontos beszélgetést akar folytatni a főnökével a fizetésemeléséről. Jól ismeri a főnököt, tudja, hogy először bizonyára nemet fog mondani, így azonban a probléma megoldása máris a kezében van, ha már reggel felkészül erre a reakcióra. Gondolatban játssza le azt, ahogyan le fog zajlani a beszélgetésük. Előadja a kívánságát, és előre tudja, hogy a főnök azt fogja mondani: "Nem", de három nap múlva mégis áldását adja majd. Ha előre felkészül, nem kell reszketve tekintenie erre a találkozásra. Pontosan tudja, mi fog történni, hiszen gondolatban már lejátszotta az egészet, felkészült. Szellemét is előkészítheti a napra, ugyanúgy, ahogy rutinból megborotválkozik, vagy kifesti magát reggelente. Este pedig hasonló módon kellene eljárnia. Gondolatban átfutja az elmúlt nap eseményeit. A rázósabb pontokon elgondolkodik azon, hogyan oldhatta volna meg jobban. És ha netán elvesztette a fejét, és dühkitörést produkált, akkor még egyszer élje át a helyzetet: de ezúttal változtasson a magatartásán. Képzelje el, hogy megőrzi a higgadtságát, hogy nem dől be a provokációnak. Hiszen tudja: az érzelmek az ön kezében vannak! Hasonló problémák átélésével, a helyzetek megoldásával rutint szerez ezek megoldásában, így ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül, jobban tud rá reagálni. Hiszen lassanként pozitív alapállásra tesz szert, amely nem teszi lehetővé többé például a dühkitöréseket, sőt, amely végül a haragot is száműzi. Megtanul uralkodni az érzelmein. Ez pedig minden helyzetben és minden vonatkozásban a hasznára fog válni. A boldogság abba a házba megy be szívesen, ahol jó a hangulat. (Japán bölcsesség) Tegyen egy próbát, amelynek mottója: Bosszankodás helyett öröm Képzeljen el egy olyan bosszantó helyzetet, amelybe élete során már többször került. Most változtassa meg ezt a helyzetet úgy, hogy örülhessen neki! Mindennap más és más helyzettel végezze el ezt a gyakorlatot! Meg fog lepődni, milyen gyorsan el tudja majd engedni a mérgét! Elvárások Most, ebben a pillanatban döntő módon képes megváltoztatni az életét, csak el kell határoznia, hogy minden elvárását elengedi. Nem fog többé bosszankodni, és csalódást sem kell átélnie többé. Lássa be, nem is csalódhat többé: aki nem támaszt hamis elvárásokat, az nem csalódhat. Akinek nincsenek elvárásai, azt fel sem lehet bosszantani. Vagyis senki nem tudja önt sem megsérteni, sem megbántani a jövőben. Ha pedig semmit nem vár már el, akkor csakis kellemes meglepetések érhetik, hiszen akkor nem korlátozzák a tulajdon elvárásai. Tegyük fel például, hogy ön száz elvárást támaszt az élettel szemben. Ebben az esetben életének lehetőségei erre a száz nyomorult lehetőségre korlátozódnak. Mert a valóságban hogy is történnek a dolgok? Hát úgy, hogy körülbelül kilencvenötször éppen nem az fog történni, mint amit elvárt, vagyis ön kilencvenötször fog csalódni, lesz dühös vagy szomorú. És csak ötször következik be az, amire számított, ennek viszont éppen azért nem tud majd nagyon megörülni, mert hiszen éppen ezt várta. Vagyis számított rá, így a kellemes csalódás, a meglepetés is elmarad. Végső következtetésként mindebből a következőket tudjuk levonni: Engedje el az elvárásait. Ellenkező esetben nem ad lehetőséget az életnek arra, hogy kellemesen meglepje önt, hogy örömöt szerezzen. Vagyis ezekkel az elvárásokkal csak önmagát korlátozza. Ha egyszerűen megszabadul az elvárásaitól, szebb és érdekesebb lesz az élete. Természetesen így sem mindig az fog történni, ami önnek éppen a legjobb volna, de ha nem számít semmire, akkor csalódni sem fog, könnyebben fogadja majd el az adódó helyzeteket. Nyitott lesz mindenre, ami csak megesik, és készen áll arra is, hogy mindebből tanuljon. Hiszen tudja: minden jó, ami történik. Ha készen áll arra, hogy mindent úgy fogadjon el, ahogy jön, valahogy gyakrabban történnek szép, kellemes dolgok. Ez pedig igazán örömre adhat okot! Jönnek a kellemes meglepetések! Hiszen ön volt az, aki nyitottságával sok-sok lehetőséget adott az életnek az örömszerzésre! Tehát: engedje el az elvárásokat! Az örömöt ne keverje össze az elvárással. Az öröm, az egészen más. Az elvárás szóban benne van: várok valamire. Az öröm belülről fakadó, intenzív, kellemes érzés. Örülhet egy bóknak, egy látogatásnak - de ne várja el, hogy majd kedveskednek önnel, vagy hogy a vendégség valami falrenge-tően jó lesz. Ám ha mindent megtesz azért, hogy kellemes legyen az ön kisugárzása - akkor magától fordul jóra minden, és kellőképpen kiörvendezheti magát. Az élet nagy örömforrás, és voltaképpen maga az a tény, hogy élünk, is elég ok az örömre. Vegyen mindent úgy, ahogy jön - és mindig meglesz az oka az örömre. Ebből aztán valódi életöröm keletkezik. Az elvárások elengedése a legnehezebb gyakorlatok egyike. Legyen türelmes önmagával! Adjon magának időt, ne méricskélje, hogy egy évig, öt évig, vagy három percig tart ez a folyamat! Ön dönt arról is, hogy milyen gyorsan tűnnek el az elvárásai, hogy mennyire fontos önnek a saját boldogsága és szabadsága, hogy milyen ütemben akar tovább fejlődni. Az elengedés aktusa egyetlen másodperc vagy pár perc, gyakorlatilag minden elvárását elengedheti néhány perc alatt. A gyakorlatban azonban nap mint nap szembe fog kerülni azokkal az elvárásaival, amelyekhez évek alatt hozzászokott. Minél következetesebben irtja ezeket, annál hamarabb fog megszabadulni tőlük. Akkor aztán sokkal több örömben lesz része, élvezheti belső szabadságát. Élete abban a pillanatban fog megváltozni, amelyikben a tudata is megváltozik. Lehet, hogy éppen most jött el az a pillanat, lehet, hogy majd csak holnapután vagy három év múlva - csak önön múlik! A saját önfejűségét is mindenképpen el kell búcsúztatnia! Ne higgye, hogy a teremtés akaratával szemben kell eveznie! Engedje, hogy az élet önön keresztül valósuljon meg, és meglátja, több sikert könyvelhet el hamarosan, mintha egész életében fáradságosan robotolt volna! Engedje, hadd történjenek meg a dolgok! Stressz Mindenki szeretne megszabadulni a stressztől, de ez csak nagyon keveseknek sikerül. Ezernyi okot és ürügyet találunk arra, hogy miért tartjuk meg mégis az életünkben a stresszt. Olyan érveket, hogy például: "Ezt szeretné a férjem" vagy "Ezt követeli a főnököm" vagy "A kolléganőm cserben hagyott" -ezek persze jó ürügyek, de nem magyaráznak meg semmit. Hiszen mi magunk döntünk arról, hogy mit fogadunk, és mit engedünk el. Ha a főnöke tíz perccel a munkaidő vége előtt odacipel még egy nagy köteg iratot, hogy intézze el, akkor választania kell. Megmondhatja neki
például, hogy ez a munka szemlátomást eltart legalább két óráig, az ön munkaideje viszont tíz perc múlva lejár. Vagy megkérheti, hogy magyarázza el, miképpen lehet ezt a munkát tíz perc alatt elvégezni. Most a főnökének kell lépnie: vagy túlórázásra kéri fel önt, vagy együtt sütik ki, milyen megoldást lehetne még kitalálni. Beszélgessen vele, keressék együtt a kiutat! Lehet, hogy a főnöke nem is gondolta, hogy a munka két órát is igénybe vesz, lehet, hogy nem tudatosodott benne, hogy már ilyen késő van, és mindjárt lejár a munkaidő. Ne aggassza magát azzal, hogy nem mer szólni, nem meri a főnökével közölni, hogy egy kétórás munkát nem tud tíz perc alatt elvégezni, és hogy a munkaidő végével szeretne hazamenni! Önön múlik, hogy stresszhelyzet lesz-e az ügyből, vagy nem. Ne hagyja magát ugráltatni! Ugye, nem ön az, aki a nagy nyomás alatt nem tud rendesen dolgozni, otthon nem tudja leállítani, kipihenni magát, aztán másnap megint csak kialvatlanul kezd a munkához? Ezzel ugyanis ördögi körbe került, amit ráadásul ön teremtett saját magának! Vagy lehet, hogy megijedt, hogy valami rosszat tesz azzal, hogy nem vállal túlórákat, és ezért fel fognak mondani önnek? Ettől a félelemtől is meg kell szabadulni! Ha azért mondanak fel önnek, mert nem vállalja a stresszt, akkor meglátja, hamarosan jobb helyet fog találni. Akkor ez a lépés éppen azt jelzi, hogy ezen a munkahelyen ennyi idő volt kimérve az ön számára, és ez most lejárt. Ez már nem a megfelelő munkahely önnek! Stressz kérdőív Hol szenvedek a stressztől? - a munkahelyemen? -otthon? Ki stresszel engem? Miért engedem, hogy stresszeljen? Mi akadályoz meg abban, hogy feloldjam a stresszhelyzetet? Mit teszek? Készítsen saját, külön bejáratú stresszellenes programot! a) a magánéletre: b) a munkahelyi életére: Sok sikert! Tisztességtelen játszmák Aharmónia feltétele a tisztesség. Tisztességesnek kell lennünk önmagunkhoz és a többi emberhez. Ez pedig azt jelenti, hogy azoktól a kis szükség szülte hazugságoktól, kellemes kimagyarázkodásoktól is búcsút kell vennünk, amelyeket pedig olyan sűrűn alkalmazunk. Ez ugyanis azt jelenti: igent kell mondanunk a saját véleményünkre és a saját személyiségünkre, vállalnunk kell azokat. Egyik páciensem, Ágnes mesélte, hogyan jött rá a tanfolyamaim során a tisztesség, az őszinteség fontosságára. Elhatározta, hogy ezentúl a szakmájában is őszinte lesz. De a főnöke azt akarta, hogy ha épp nem ér rá, akkor Ágnes tagadja le őt a telefonba, mondja azt, hogy "házon kívül van". Ez egyre nagyobb gondot okozott Ágnesnek, és egyre rosz-szabbul érezte magát. Megpróbált beszélni a főnökével, de annak ez volt a legkellemesebb módszer arra, hogy ne zavarják. Egyáltalán nem értette meg, miről beszél Ágnes. Azt a tanácsot adtam Ágnesnek, hogy egyszerűen tagadja meg a további hazudozást, mondja meg a főnökének, hogy ha őszinteséget vár el tőle, akkor neki magának is őszintének kell lennie. Mondja meg, hogy bizony a jövőben nem fogja letagadni. Bátorítanom kellett Ágnest, mert ő természetesen rettegett attól, hogy azonnal elbocsájtják. De végül arra a felismerésre jutott, hogy "egye kutya, ha az őszinteségem miatt felmondanak, nem bánom." Ezzel a tudattal lépett be a főnökéhez. És vajon mi történt? A főnök eleinte szörnyen dühös volt, hiszen Ágnes nem tagadta le őt többé, ez pedig eleinte egyáltalán nem tetszett neki. De lassan megtanulta, hogy becsülnie kell benne a munkáján kívül a tisztességét, az őszinteségét is. Ma pedig ő a főnök bizalmasa, meghatalmazottja, csúcsfizetéssel. Ágnes is jól érzi magát, a főnöke is elégedett. Látjuk, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, milyen utat választ. A legkényelmesebb út nem mindig a legésszerűbb. Gondolkodjon csak el azon, hogy milyen helyzetekben nyúl a szükséghazugságok eszközéhez! Tanulja meg vállalni önmagát és a véleményét. Ha ma nincs kedve elmenni ebédelni a barátaival, ne keressen kibúvót, mondja meg nekik kedvesen! Ne füllentsen nekik sok munkát vagy fejfájást, ha éppen csak hangulata nincs. Afül-lentgetés elég fárasztó, hiszen mindig fejben kell tartani, kinek mit is lódítottunk. Ráadásul a legtöbb ember megérzi, ha hazudnak nekik, még akkor is, ha csak apró szükséghazugságokról van szó. Nincs akkora vészhelyzet, amekkora feljogosítana a hazugságra! Párkapcsolati bajok Most olyan területre érkeztünk, ahol aztán igazán sok elengednivalónk van. A párkapcsolatok leggyakrabban a szerelemmel kezdődnek. Megismerkedünk valakivel, akit rózsaszín szemüvegen át látunk - hiszen szerelmesek vagyunk belé. Rossz tulajdonságait nem látjuk, mert nem akarjuk látni, vagy nem vesszük tudomásul őket. Élvezzük a csodálatos állapotot, a felhők fölötti lebegést, azt, hogy egy másik lélekkel teljes összhangot értünk el. Vagyis: szerelmesek vagyunk, boldogok vagyunk. De ez az állapot általában nem tart soká. Az, hogy szerelmünk szeretetté tud-e alakulni, nagyon hamar eldől: abban a pillanatban, amikor szembesülünk a valósággal. A valóság pedig ebben az esetben azt jelenti, hogy tudomást veszünk partnerünk valóságáról. A jó párkapcsolat kettős pilléren alapul, amelyek nélkül nem létezhet jó kapcsolat: - hogy csodáljuk a párunkat és - hogy van közös feladatunk. E két oszlop nélkül a szerelemnek nincs jövője. Nem számít, hogy azért csodáljuk-e a párunkat, mert kellemes a megjelenése (természetesen ez változhat az idők folyamán), vagy hogy az erejét, az érzékenységét csodáljuk, vagy egyszerűen csak jól érezzük magunkat a jelenlétében. Az sem játszik különösebb szerepet, hogy a közös feladat a gyerekek nevelése, egy üzleti vállalkozás létrehozása vagy valami sajátos életforma kialakítása. Csak az a fontos, hogy meglegyen a közös cél. Ha a két oszlop közül valamelyik hiányzik, akkor a kapcsolatnak nincs jövője, akármilyen hatalmas is a szerelem. Vizsgálja meg párkapcsolatát ebből a szempontból! Párkapcsolat kérdőív Megtaláltam-e az ideális partneremet? Mit csodálok a páromban? Milyen közös feladataink vannak? Mi hiányzik ebből a kapcsolatból... ...érzelmi téren? ...szellemi téren? ...egyébként? Mit adok én a páromnak? Milyen igényeket támasztok a partneremmel szemben? Mi javíthatna a kapcsolatunkon? Akínaiaknál évezredeken át, még nemrég is az volt a szokás, hogy a szülők keresték ki a gyerekeik számára a megfelelő házasfelet. Ezt a gyakorlatot sok ázsiai nép követi. Érdekes módon ezeknél a népeknél sokkal több boldog házasság volt, mint nyugaton. Akínaiak egy fazék vízhez szokták hasonlítani a házasságot. Azt mondják, a nyugati típusú házasság olyan, mint a fazék forró víz, amit levesznek a tűzhelyről, és lassan kihűl. Nálunk ez másképpen megy: mi a hideg vízzel teli fazekat tesszük a lassú láng fölé. A lassú láng pedig a kölcsönös csodálat, a közös feladat, amelyen lassan megmelegszik a víz, és létrejön a szeretet. Persze nem baj, ha mindkettő egyszerre van jelen, ha szeretik is egymást, és megvan a közös feladat is. Bizonyára sokkal értelmesebb dolog, ha azok, akik kapcsolataik állandó megszakadásán sírdogálnak, elgondolkodnak azon, hogy vajon miért nem maradnak meg ezek. Természetesen olyanok is vannak, akik folyamatosan szerelmesek akarnak lenni - a valóságtól távol. És amikor a szerelem el-múlóban van, amikor az álomvilág átengedi helyét a valóságnak, azonnal csalódnak: "Sajnos, ebből sem lett szerelem", mondják, és újabb partner után néznek, megint csak szerelembe esve. így aztán egyfajta vándorútként élik meg az életet - az egyik szerelemből a másikba esve, egyik embertől a másikhoz, örökös reménykedésben. Akadnak olyan emberek is, akik állandóan szerelmesek, de a szeretetet még nem ismerték meg. Aszeretet az a tudás, hogy szeretnek - függetlenül attól, hogy közben veszekszünk, vagy különböző véleményen vagyunk egy sor kérdésben. Nem számít, hogy egymás mellett ülünke vagy ezer kilométer választ-e el fizikailag - a szeretet rezgései megérintik a szívünket. Az, aki mindig csak szerelembe esik, a legszebb érzéstől fosztja meg magát. Olyan, mint a pillangó, aki egyik virágról a másikra száll, ám sohasem éli meg, miként érik meg a gyümölcs. A szerelem olyan, mint a csodálatos, rövid életű virág. Az értelme a gyümölcs. Próbálja meg a szerelem ideje alatt a megbecsülést, a csodálatot megtalálni a másik iránt, keressék meg a közös feladatot, amelytől a virág gyümölccsé érhet! A szerelem ellensége a félelem - például a félelem párunk elvesztésétől. Aki rácsimpaszkodik a partnerére, már meg is tette az első lépést annak elvesztése felé. A szeretet csak a szabadságban fejlődhet ki, csak ott élhet és fejlődhet. Aki megpróbálja erővel magához kötni a párját, az elnyomja őt, és vele együtt tönkreteszi a szeretetet is. A párkapcsolatban a nyitottság és a bizalom alapkérdések. A becsületesség is szükségszerű. A tisztességgel a legkülönfélébb formában találkozunk a párkapcsolatokban. Választhatunk például szeretet nélküli formát, de úgy is odatarthatjuk az igazságot a másiknak, mint a kényelmes kabátot, amelybe beburkoljuk őt, ha ő is akarja. Ne csapjuk fültövön a párunkat a magunk igazságával, mint vizes ronggyal! Ügyeljünk mindig arra, hogy párunkkal a megfelelő időben és módon üljünk le beszélgetni, és ne hallgassunk el egyetlen fontos érvet sem! Minden kapcsolatban rombolóan munkálkodnak az elhallgatott érvek, mivel valamikor mindenképpen felszínre kerülnek, és általában nagyon rossz pillanatot választanak ki erre. Őszinteség híján nem fog tartósan működni kapcsolatunk. Ez ugyanis nem egyéb, mint a kölcsönös bizalom alapja, és minden bizonytalankodás megakadályozója. Ha kellemetlen dolgokat akar közölni a partnerével, akkor ezt mindig nyíltan és érthetően mondja el! Ügyeljen arra is, hogy ne bántsa meg őt! A megfelelő hangnemben, kellemes, együttérző szavakkal mindent meg lehet mondani. Ha tárgyilagos dolgokról van szó, akkor maradjon tárgyilagos hangnemben, ne személyeskedjen! Ha azonban személyes dolgokról van szó, akkor mindig gondolkodjon el előzőleg:
megváltoztatha-tónak ítéli-e ezeket a dolgokat? Ha igen, akkor beszéljen a társával - ha nem, próbálja a saját gondolkodását megváltoztatni. Önmagával is legyen mindig őszinte! Gondolja végig, hogy valóban szereti-e a társát, vagy vannak-e más okai, amelyek miatt fenn szeretné tartani ezt a kapcsolatot. Hogy reagál, ha rájön, hogy a partnere megcsalja? Mondjuk, bizonyosságot szerez, hogy már jó hosszú ideje van a partnerének egy másik kapcsolata, amelyről eddig ön nem tudott. Mi lesz most az önök szerelmével? Képzelje el képszerűen! Most akkor kevésbé szereti? Ha igent válaszol erre a kérdésre, akkor az nem is szeretet volt. A szeretet ugyanis nem a másik érzéseitől függ, igazából semmi külső tényezőtől nem függ. Próbálja meg egyszer lerajzolni a szeretetét, szép színesen. Milyen színek uralják a képet? Világos, derűs színek, vagy inkább sötéten látja a helyzetet? Ajándékozza szerelmének ezt a képet szeretetének kifejezéseképpen. Ha a szeretett személyre gondol, érez-e kétséget, gondokat, bizonytalanságot? Kísérje figyelemmel ezeket az érzéseket, mert sokat elárulnak párkapcsolatuk valódi lényegéről, állapotáról. És akkor még mindig eldöntheti, hogy elengedi-e ezt a kapcsolatot, vagy esetleg más alapokra helyezi. Most még változtathat. Dolgozhat a beállítottságán, megtanulhat mélyebben szeretni. A szeretetet ugyanis tanulni kell. A szeretet olyan művészet, amelynek tanulását az alapoktól kezdve kell elsajátítani. Minden látszólag pótolhatatlan veszteség végül gyógyító erőnek bizonyul. (I Ging) Legtöbbünknek azt is meg kell tanulnunk, hogy kedvesebben bánjunk egymással a mindennapos találkozások során - persze ezzel nem a "nyájasko-dásra" gondolunk. Arra gondoltam, hogy több szeretetet kell adnunk egymásnak anélkül, hogy "ellenszolgáltatást" várnánk el érte. Rengeteg kísérletet teszünk arra, hogy szeretetre méltóbban viselkedjünk. Mindenki a legjobbat próbálja nyújtani, órákon át szenvedünk a fodrásznál, rengeteg pénzt kiadunk ruházatra. Sokan viselkedési tanfolyamokra látogatnak el, mások fitneszstúdiókba járnak. És mindezt csak azért tesszük, hogy szeretetre méltóbbak legyünk, hogy szeretetet vonzzunk! Eközben csak keveseknek tűnik fel, mennyire egyoldalú ez az egész. Szeretetet akarunk kapni, de nem adunk szeretetet. Az ilyen emberek szeretnek a véletlenben hinni. Azt hiszik, csak meg kell találniuk a megfelelő partnert, aki megszereti őket. Ám közben elfelejtik, hogy nekik maguknak is ideális partnerré kell válniuk. Hiszen az ideális társsal csak akkor találkozhatunk, ha magunk is ideális társak vagyunk. Megint csak a megfelelés törvényébe botlottunk: csak azt tarthatjuk meg, ami valóban a miénk. Mindenki azt kapja, ami jár neki: aki maga is középszerű, azt a középszerű partnerek találják meg. Hagyjuk a középszerűséget! Váljunk szeretetre méltóbbá, szeretőbbé, nyíltabbá, ideális társsá, és vonzzunk magunkhoz ideális társat! Ehhez a témához kapcsolódik a féltékenység kényes kérdése. Van jogos és jogosulatlan féltékenység, és van beteges féltékenység. Mindhárom fajtát el kell engednünk! Senki sem szeret tudatosan féltékeny lenni, a féltékenység egyszerűen csak itt terem. Nem véletlenül mondják: a féltékenység olyan szenvedély, amely nem győzi keresni az okokat, hogy szenvedhessen. A féltékenység azonban mégsem terem meg a semmiből, mindig van valami oka, alapja a létrejöttének. Csak akkor engedhetjük el, ha rájöttünk, mi az oka, ha tudjuk, miért is vagyunk féltékenyek. Minden féltékenység mögött a csekély önértéktudat lapul, az, hogy a féltékeny személy nem tudja/ nem akarja elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Nem érzi magát annyira értékesnek, hogy a másik vele maradjon, mert önmagát nem tekinti értékesnek. Tudatosan szinte senki sem gondolkodik így: de a tudatküszöb alatt sokunkban nagyon erősen kifejlődött ez az érzés. Amelyből természetesen szintén tudat alatt, a következő gondolat fakad: ha önmagamat nem szeretem, akkor mások hogyan is szerethetnének? Ha tehát nem akar féltékeny lenni, akkor tanulja meg szeretni önmagát. Ha önmagát szereti, akkor könnyebben hiheti el, hogy más is szereti önt. És amikor a féltékenységünktől megszabadulunk, gondoljunk arra is, hogy a társunk nem a mi tulajdonunk. A szeretet csak a szabadság táptalaján tud megnőni és kifejlődni. A tulajdonlás igénye csapdába csalja és tönkreteszi az érzelmeket. Engedje el! Ami az öné, az úgyis az öné marad! Ami valóban a tiéd, azt nem veszítheted el, még ha eldobnád is. (I Ging) Negatív énkép Biztonság csak akkor keletkezhet, ha ön önmagában is biztos, vagyis magabiztos. Aki kételkedik önmagában, a képességeiben, annak kételyei minden életterületre kihatnak. Elbizonytalanodik, a legapróbb kritika mögött is támadást szimatol. Ez a bizonytalanság határozza meg a gondolatait, következésképpen pedig a tetteit is. Legfőbb ideje annak, hogy ezt a negatív képet, amelyet önmagáról festett, egy másikkal helyettesítse. Ügyeljen most a következő előnyökre: - Mi önben a pozitív, a szeretetre méltó? - Milyen jó jellemvonásai vannak? - Milyen képességei vannak? - Mi tetszik önnek a saját megjelenésében? írjon fel mindent! Hosszú lesz a lista, különösen, ha az idő folyamán egyre többet dolgozik önmagán, és egyre jobban megismeri magát. Ha tudatosít bizonyos dolgokat, nyugodtan elengedhet néhányat, amelyek éppen nem tetszenek, amelyek nem illenek bele az önmagáról alkotott képbe. Ön az, ahogyan gondolkodik: ha pozitívan gondolkodik önmagáról, akkor a pozitív tulajdonságai erősödnek fel. Dolgozzon ki magának pozitív szuggesztiót, amelyben különösen a gyengének talált területekkel foglalkozik. Ön pontosan annyira szeretetre méltó, annyira csinos és annyira sikeres, amennyire annak látja magát. Ha önmagát szereti, ön lesz a legszeretetremél-tóbb ember ezen a földön. Akkor ugyanis szeretetet sugároz, pozitív rezgéseket bocsát ki, hogy a világot is szebbé, harmonikusabbá, békésebbé teszi. Boldog vagyok, hogy ön létezik! Betegség Ahogy tudjuk, lelkünk legkisebb rezdülései is visszhangra találnak testünk sejtjeiben, és változásokat hoznak létre a testünkben. Ezt a tudatalattink szabályozza. - Milyen az egészségi állapota? - Teljesítőképes? Dinamikus? Fitt? - Lelke egészséges testben lakozik? - Gondoskodott arról, hogy harmóniát teremtsen az életében? Ha ezekre a kérdésekre igennel felelt, akkor biztos, hogy egészséges sejtekkel rendelkezik - magyarán szólva egészséges. A betegség mindig a diszharmónia kifejeződése - a test, a lélek és a szellem működésének diszharmóniája. Minden betegségképnek megvan a maga sajátos "arca", a saját mondanivalója. Végleges gyógyulást csak akkor érhetünk el, ha megértjük magát a betegséget, ha megtaláljuk annak okát. Aki a testével úgy bánik, mint egy tárggyal, mint egy autóval, az sohasem fogja megélni azt a lehengerlő érzést, amit a test, a lélek és a szellem harmóniája eredményez. Természetesen ő is elviszi a testét a szervizbe - vagyis az egészségügyi ellenőrzésekre -, ami rossz, azt megjavítják, ami végképp tönkrement, azt kicserélik: ennyi az egész. Aki azonban így jár el, az ne csodálkozzon, hogy a teste egy napon sztrájkba kezd, hiszen nem kapta meg a szükséges "tápanyagokat". És ezt a tápanyagot mindenkinek magának kell megszereznie, mivel az áruházakban nem kapható. A szellemi tartalmakért meg kell dolgoznunk. Mit tehetnek ott a törvények, ahol a belső elsorvadt, s csak a külső ölt csillogó formát? (Dsuang Dszi) Ha nincsenek egészségügyi problémái - annál jobb. Biztosra veheti, hogy a jövőben is egészséges marad, ha továbbra is dolgozik önmagán, és gondoskodik arról, hogy mind kívül, mind belül létrejöjjön a harmónia. Minden, ami csak történik önnel, az ön beállítottságának kifejeződése, és pontosan megmutatja, hol is jár a felismerés útján. Választhat: vagy önként tanul, vagy szenvedés által. És a szenvedés mindaddig tart, amíg nem tanulja meg a leckét. Vegyünk most egy gyakorlati példát! Megfájdult a bal térde. Először valószínűleg az orvost fogja felkeresni. Számtalan vizsgálaton megy át, de semmi kézzelfogható eredmény nem születik. Elmegy más doktorokhoz - az eredmény ugyanaz. Amilyen hosszú az orvosok listája, akiket felkeres, olyan változatos kórképeket kaphat. Az egyik érdekesebb, izgalmasabb, mint a másik - de sajnos egyik latin kifejezéstől sem csökken a fájdalom a térdében. Lehet, hogy már tudja, milyen betegség gyötri, de attól még megmaradtak a fájdalmai. Ameddig meg nem érti, hogy mit üzen a teste ezzel a fájdalommal, addig nem is enyhülnek. Alegjobb tehát, amit tehet, hogy elkezd tanulni. Gondolja végig, mi zavarta meg a belső harmóniáját! Engedje el, és meglátja, a fájdalom is eltűnik! Ilyen gyorsan megy ez! Persze, a gyakorlatban nehezebb, mivel sok régi dolgunk nem tudatosult formában hozzánk tapadt, és gyakran hosszú időn át elhúzódik az a folyamat, amelyben megértjük testünk üzeneteit, és le tudjuk vonni belőle a megfelelő következtetéseket. Gondolja végig a listáinkat, és találja ki, miért küld az élet önnek betegségek, szenvedések sorával újabb és újabb figyelmeztető üzeneteket. Biztosan rábukkan erre-arra, ami már nem tartozik önhöz! Ha ezeket a ballasztokat elengedi, a teste - meglátja - azonnal reagálni fog! Vagyis, ha sikerrel tanulja meg a leckét, tud dolgozni magán, és mindazt el tudja engedni, ami már nem tartozik önhöz, akkor a térdfájás is hamar el fog múlni. Az orvosok csodálkozhatnak, persze nem találnak orvosi magyarázatot a dologra, és a gyógyulást a "szerencséje volt"-tal fogják megmagyarázni. De mi - ön meg én - tudni fogjuk, hogy nincs szerencse meg pech, és persze véletlen sincs. Csak ok és okozat van. A test egymagában nem betegedhet meg, hiszen tökéletes szerkezet. Egészen addig kiválóan működik, ameddig ön meg nem akadályozza, vagy nem zavarja meg a működését. Tekintse úgy a testét, mint a tudatának látható kifejeződését. Ha olyan dolgokat hagyott a tudatában, amelyek diszharmóniát okoznak, akkor ezeket viszontlátja a testén mint betegségeket vagy fájdalmakat. Ha ezt megérti, akkor fel tudja oldani a diszharmóniákat - vagyis a betegségek okait -, akkor a fájdalom elmúlik, és teste elkezdheti működtetni ön-gyógyító mechanizmusait. Belső
harmóniáját vissza fogja tükrözni egészsége, amely a test eredeti állapota. E tézis igazolására éppen az egészségügy területéről vannak a leglátványosabb példáink: Vince, egy javakorabeli férfi esetében vastagbélrákot állapítottak meg. Megoperálták, vagyis felnyitották és visszavárnák, mert tele volt áttétekkel. "Reménytelen", mondták az orvosok. A beteg előtt természetesen elhallgatták a helyzetét, ám a felesége megtudhatta az igazságot. Az asszony csodálatos dolgot tett: összeszedte minden bátorságát, és megmondta a férjének, mire számíthat, nehogy az utolsó idejét tudatlanságban élje végig, és fel se tudjon készülni a halálra. Vincét a hír természetesen sokként érte, és jó néhány napra szüksége volt, mire teljesen felfogta. Aztán eljött hozzám. Kertelés nélkül elém tárta a helyzetét, és azt mondta, hogy pár hete van még hátra az életéből. Tudni akarja, mit tehet a következő élete szebbé tétele érdekében. Egy tanácsot tudtam neki adni: "Élje az élet minden percét helyesen: változtassa meg a gondolkodását, az érzéseit, a beszédét, a viselkedését. Jobbat nem tehet. Legyen olyanná már most, amilyen a következő életében lenni szeretne! Engedjen el mindent, ami nem tartozik hozzá! Legyen önmaga! Valósítsa meg igazi énjének tökéletességét. Akkor helyesen fogja kezdeni a következő életét. Harmonikus lelket, és ennek megfelelően egészséges testet fog kapni." Vince követte a tanácsaimat. Fél év múlva találkoztam vele: barnára volt sülve, csúcsformában volt, duzzadt az energiától. Éppen teniszezni volt, tele volt tervekkel, egy szót sem ejtett már a rákról. A vizsgálatok is lezárultak: Vince meggyógyult. Akármennyire hihetetlen is ez a történet - én magam éltem át, és bizonyítéknak tekintem a szellemi törvények hatékonyságára. Ez az ember, aki pedig már halálra volt ítélve, életének vélten utolsó heteiben olyan radikális változást hajtott végre az életében, annyi fölösleges dolgot engedett el, hogy ezzel meghosszabbította életét. Megszerezte az egészséget, a belső harmónia külső képeként. Közben már öt év eltelt, és Vince még mindig él, egészséges, és sok emberbe önt bátorságot a saját tapasztalatával. Példaképpé vált, annak példájává, hogy soha nincs késő ahhoz, hogy változtassunk. Története azonban azt is bizonyítja, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, legföljebb gyógyíthatatlan emberek vannak. Aki nem vesz tudomást a változtatás szükségességéről, annak mindaddig tűrnie kell a fájdalmas leckét, ameddig nem vesz róla tudomást, és nem teszi meg a szükséges lépéseket. A test nem okozhat változásokat a tudatban, éppen csak felhívhatja a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben. Ezt a változást - amely gyakran igen gyökeres változtatást igényel - nem tudjuk tablettákkal vagy injekciókkal elérni, mert ezek csak a tüneteket fedik el. A mélyre ható, valódi változást egyedül ön érheti el. Ezt a munkát senki sem veheti át öntől. Legyen hálás a testének, hogy megmutatja: valami nincs rendben. Ha nem létezne fájdalom és szenvedés, akkor sok, a mélyben végbemenő folyamatról tudomásunk se lenne, és akkor pedig lehetőségünk sem lenne, hogy javítsunk a helyzeten, és elérjük a harmóniát és a kiteljesedést. "Elengedni, ami nem tartozik már hozzám" - ez a felismerés meggyógyítja önt. A teste már önmagát fogja meggyógyítani. Minden tünete látszólag magától eltűnik, ugyanúgy, ahogy látszólag önmaguk-tól keletkeztek. Meditáció Ez a kis gyakorlat harmonikusabbá teszi önt. Üljön nyugodtan, lazán, és engedje, hogy megtörténjenek a dolgok. Behunyom a szememet. Elengedem a testemet. Tökéletesen mozdulatlan vagyok. Magamba süllyedek. Visszatérek az itt és mostba. Tudatosan élem meg, amint megváltozik a szoba légköre, mihelyt elérem a teljes mozdulatlanságot. Érzem a jótékony nyugalmat magamban, és belesüly-lyedek a bennem lévő fénybe. Énem közepében nyugszom. Ellenőrzöm, hogy tudatom tágra nyílt-e. Kitágítom a tudatomat, az egész helyiséget betölti a tudatom. A béke és a szabadság állapotában könnyen el tudok fogadni minden embert olyannak, amilyen. Minden elvárásomat feloldom. Mindent olyannak fogadok el, amilyen. Minden elvárásomat megszüntetem, minden embert a maga létében fogadok el. Érzem, hogy egész testemet átjárja a jótékony nyugalom s az élet szeretete. Én vagyok a harmónia. Ebben az egységben térek vissza a lét felszínére. Nos, meg akarja vizsgálni, mit fejez ki a teste? Ha beteg, vagy ha hajlamos a náthára vagy gyakran érzi rosszul magát, gondolkodjon el azon, hogy miképpen értékelheti a betegségeit, vagy ahogy az imént megtanultuk: a "látható diszharmóniákat": Betegség kérdőív - Hosszabb ideje szenvedek ebben a betegségben: - Gyakran kínoznak a következő panaszok: - Rendszeresen szedem a következő gyógyszereket: Ha nem érzem egészen jól magam, orvoshoz/természetgyógyászhoz megyek: D igen D nem - Sokat foglalkozom betegségekkel (olvasok róluk, tévében megnézem, rádióban meghallgatom a róluk szóló műsorokat stb.): D igen D nem -Ha hallok egy betegségről, azonnal megijedek, hogy nekem is lehet ilyen bajom: D igen D nem - Nagyon szeretem, ahogy a családom, a szeretteim/barátaim gondoskodnak rólam, amikor gyengélkedem: D igen D nem - Amikor meggyógyulok, kímélem magam, és nagyon ügyelek a testemre: D igen D nem Ha a legtöbb kérdésre igennel válaszolt, akkor alaposan gyúrja át ezt a fejezetet. Tudja, hogy a gondolataival tartósan befolyásolja az életét - és azt is tudja, hogy ön az, aki dönt. Ha pedig túl sokat foglalkozik a "betegség" témával, akkor nem is tehet mást a szervezete, mint hogy megbetegszik! Ön az, ahogy gondolkodik. Gondolkodjon egy kis egészséget magának! Mostantól fogva gondolataival tegyen nagy kerülőt minden olyan téma körül, amely a betegségekkel foglalkozik! Természetesen ezzel nem arra célzok, hogy a teste jelzéseit is hagyja figyelmen kívül. Ha fáj a feje, akkor fáj a feje. Ha arra gondol, hogy "nem fáj a fejem", az nem fog változtatni a helyzeten. De a gondolataival elérheti azt, hogy többé ne fájduljon meg a feje. Ha az anticiklonra (a magas légnyomásra) migrénnel reagál, akkor lehet, hogy fél az ilyen időjárástól. Attól tart: "Ha ilyen az idő, akkor biztos előjön a migrénem." És nyilván elő is jön, ahogy "megrendelte". Törje át ezeknek a gondolkodási sémáknak a falait! Ha nem akarja, nem lesz migrén! Próbáljon meg nyugodtan, lazán, abban a tudatban felkészülni ezekre a "veszélyes" napokra, hogy nem lesz semmi baja. Természetesen ez nem sikerülhet mindig. Gyakran a gondolkodási minták olyan mélyen gyökereznek, hogy néhány új gondolat nem tud megbirkózni velük. Itt pedig a következetes munka segít, és a kitartó türelem, a türelem, és megint csak a türelem. Engedje el azokat a gondolatokat, amelyek betegségekhez kapcsolódnak. Csak akkor gyógyulhat meg, ha legbelsőbb bensőjéből áhítja az egészséget. Hanna kedves idős hölgy volt, aki több csípőízületi műtét után mankóval tudott csak járni. Aki közelebbről ismerte, az tudta azonban, hogy ezek a mankók nemcsak a járáshoz voltak nélkülözhetetlenek számára: a szó legvalódibb értelmében élettámaszok voltak neki. Hannát domináns anyja teljesen elnyomta, sohasem tanulta meg, hogyan kell saját akaratát érvényre juttatnia, nem tudott kibontakozni. Mihelyt belefogott valami önálló vállalkozásba, anyja azonnal kemény bírálatnak vetette alá. Hanna így a házasságba menekült, elég korán. Belsőleg teljesen elbizonytalanodott, és kétségbeesetten kereste az útját, amelyen kifejezhetné magát. Amikor aztán hamarosan az esküvő után heves csípőízületi fájdalmak kezdték gyötörni, öntudatlanul ehhez a menedékhez folyamodott. "Nem volt egészséges" többé. Jól ellátta minden feladatát, de elérte, hogy hamarosan mind a család, mind a barátok tekintettel voltak a betegségére. Hanna megérezte, hogy hatalom adatott a kezébe. És most ő, aki eddig mindig az anyja hatalma alatt sorvadozott, egyszerre feléledt. Elegáns utakat keresett arra, hogy ezt az új és kellemes érzést kiélhesse: a család egyre kevesebbet mozgott, hiszen szegény Hanna sem ezt, sem azt nem tudta megcsinálni... Mostanra hatvanéves lett, jól bírt minden műtétet, és akár mankó nélkül is járhatott volna. Az orvos komplex gyógyulási tervet ismertetett vele, mozgásterápiával, gyógyfürdőkkel, pakolásokkal, súlycsökkentő programmal. Ám ha mindezt következetesen végigcsinálja, a végén eldobhatja a mankóit. Szabadon mozoghatott volna. Ezt azonban Hanna semmiképp sem szerette volna! Hiszen a mankó betegségének látható jele volt, amelynek jelenléte miatt mindenki tekintettel volt rá, még az idegenek is. Ehhez pedig alaposan hozzászokott az évek során. Mindenki úgy ugrált, ahogy ő fütyült. Ezzel remekül kompenzálta a kisebbségi komplexusait, megvoltak azok a lelki mankók, amelyekről többé nem akart lemondani. A betegség nem mindig passzív szenvedéstörténet, hanem néha aktív cselekvés, hatékony eszköz arra, hogy a beteg ember nyomást gyakoroljon a környezetére. Lehet, hogy ön is valakit zsarol a betegségével? Lehet, hogy ön a tettes, de az áldozat is? Válaszoljon, kérem, a következő kérdésekre: - Megkönnyíti-e a betegségem az életemet? - Kényeztetnek? - Mindenki körülöttem ugrál, sok figyelmet fordítanak rám? - Másképp viselkednének velem a családtagok, barátok, kollégák, ha egészséges lennék? - Vannak-e előnyeim a betegségemből? - Ki az, aki a betegségem miatt szenved? A betegségek az életművészet és a lelki fejlődés tanuló-évei.
(Novalis) Engedje el a betegségeket! A lét lényege a harmónia. Ezt a harmóniát ön is megteremtheti önmagában. Kövesse létének feladatát, engedje érvényre jutni igazi énjének tökéletességét, akkor boldogan fog élni, egészséges és elégedett lesz. Ennek azonban mindenképpen az a feltétele, hogy mindent elengedjen, ami nem tartozik önhöz, ami csorbítja a tökéletességet, ami megzavarja a harmóniát. Az egészség terén ugyanazok a szabályok érvényesülnek, mint minden egyéb életterületen: - Gondolati fegyelem - Tudatos gondolkodás és cselekvés - Az ok és okozat törvényének ismerete. Ha egyre-másra hatalmukba kerítik a negatív gondolatok, akkor állítson őrt a tudatába vezető toronyba. Ha valami negatívat lát közeledni, ez az őr nem fogja beengedni azt a tudatába. Minden olyan gondolat, amely nem hordoz pozitív tartalmakat, kívül fog rekedni a tudatán. Ezeknek az impulzusoknak többé semmi keresnivalójuk az ön fejében! A megfelelő könyveket fogja olvasni, a helyes rádió- és tévéműsorokra figyel majd, helyesen fog gondolkodni, és ennek következtében építő, igenlő gondolatok fogják eltölteni. Atudatának kapujába állított őr természetesen arra is figyel majd, hogy mi hagyja el az ön tudatát. Kifelé sem enged negatív gondolatokat, hiszen ez a gondolat nagyon fontos: az ön sorsát jelentheti. Az őr ennél fogva igen kritikus lesz, ami természetesen az ön javát szolgálja. Vizsgálja meg gondosan minden gondolatát! Ha rendben van, akkor áldását adhatja rá, hiszen az ön további fejlődését szolgálja. Ha az emberek ezt az utat járnák következetesen, akkor kiürülnének az orvosok várószobái, akkor gyógyítókra sem lenne többé szükség. Mindenki meggyógyítaná önmagát abban a tudatban, hogy erre mindenki képes. Ez neki is a javára válik, a javíthatatlanokat pedig annyiban segíti, hogy az orvosoknak több idejük maradna rájuk. Olyan testet kapott, amely megfelel a tudatának, és természetesen a sorsa is olyan, amilyen a tudatállapotának megfelel. Atudata révén ön határoz! Azért olvassa ezt a könyvet, mert a lelke ide vezette, mert meg akarta mutatni önnek, hogy mindent elengedhet, ami csak megbetegíti. Sőt, ehhez betegnek sem kell lennie, sorscsapásokra sincs szüksége. Éppen csak a létfeladatának kell megfelelnie, önmaga tökéletességét kell megvalósítania. A változás szükségességének felismerése az első lépés a változáshoz. Segítségképpen hadd mutassak egy rövid listát a test és a lélek összefüggéseiről: Pszichoszomatikus összefüggések Az allergiák Elhárítási mechanizmusok. Mi ellen védekezik vajon a tudatalattija? Mi az, amit ki nem állhat? Változtassa meg a magatartását, vagy szakítson vele. A függőségek Akár alkoholról, akár nikotinról, drogokról, gyógyszerekről van szó, mindenképpen a problémamegoldás gyengeségét jelzik, menekülést a valóságból, menekülést önmagunktól. Erősítse meg az öntudatát! Ismerje meg önmagát, és tűzzön ki célokat, keresse meg a pozitívumot a mindennapi életben! Dobja el a mankóit - járjon! Szemgyengeség Mit nem akar "meglátni", tudomásul venni? Lehet, hogy azt nem látja, ami az orra előtt van (távollátás), vagy inkább a távolba, a jövőbe nem akar látni (rövidlátás)? Hagyjon fel az eddigi szűk látókörű gondolkodásmóddal, hiszen akkor az élet legszebb pillanatait nem látja meg! Felfúvódás A megoldatlan, megemésztetlen problémák és a fortyogó gondok nem hagyják nyugodni. Miért nem dolgozza fel őket? Miért nem emészti meg végre őket? Vérnyomás Magas vérnyomás: szervezetét az állandó terhelés és a sok probléma űzi. Alacsony vérnyomás: létét az életöröm hiánya, a kedvetlenség, a hajtóerő gyengesége határozza meg. Mindent meg lehet változtatni - kezdjen hozzá azonnal! Hasmenés Gyorsan meg akar szabadulni bizonyos kellemetlen dolgoktól. Gondosan fedje fel az okokat, oldja meg módszeresen a problémákat, és azután bízvást elengedhet mindent. Nátha Immunerőit az elhúzódó konfliktusok gyengítik. Szálljon szembe ezekkel a helyzetekkel! Bőrproblémák (akne, allergiás kiütések stb.) Bőre is a lélek tükre, és mindent híven megmutat, amit ön elfojt. Láz A szervezet hevesen reagál a probléma leküzdésének aktív kísérletére. Szívfájdalmak Párkapcsolati gondok, nagy lelki terhek, valakinek az esetleges elvesztése miatti szorongás okozhat ilyen jellegű fájdalmakat. Fedezze fel önmaga számára is a szívét! Szeresse meg önmagát! Fejfájás Az értelemtől vezérelt emberek gyakran nehezítik meg a saját életüket. A főfájás a fej túlterheltségére utal. Éljen egy kicsit "zsigerből" is, engedje szóhoz jutni az ösztöneit! Izületi fájdalmak A szellemi mozdíthatatlanságot, makacsságot és a csekély rugalmasságot fejezik ki. Ne csak a testét eddze, a szellemnek is kell a mozgás, hogy fitt maradhasson! Menstruációs fájdalmak Azt fejezik ki, hogy ön elutasítja tulajdon nőiességét. Fedezze fel, milyen jó egyedinek és nőnek lenni - élvezze a saját nőiségét! Hátfájás Erős túlterheltségre és súlyos gondokra utal. Amit lehet, dobjon le a terhek közül! Székrekedés Nem tud megnyílni, nem tudja "elengedni" a fölöslegessé vált dolgokat. Ismerje meg a szabadság érzését: szabadítsa fel magát a kényszerek alól! Legyen a mottója: Ha nem az elején kezdjük el, nem remélhetjük, hogy továbbjutunk. (Seume) 5. fejezet A zárómeditáció Hosszú utat jártunk meg együtt, sok akadályon ugrottunk át - a többi nehézséget már egyedül is meg tudja oldani, szép sorban, ahogy jönnek. Egyre nyugodtabb lesz, egyre kiegyensúlyozottabb, egyre elégedettebb. Amilyen mértékben ön változik, olyan mértékben változik a környezete is: meg fogja találni a megfelelő embereket, a megfelelő állást, és belső kiegyensúlyozottságát egészséges külseje is tükrözni fogja. Egyre közelebb és közelebb kerül a céljához -minél több olyan dolgot elenged, amelyek akadályozták eddig. A bölcs nem akar dönteni: úgy veszi az életet, ahogy jön, és önmagát is az élet eszközének tekinti. Minél közelebb járunk a csúcshoz, annál élesebben metsz a szél, minél közelebb kerül a céljához, annál nehezebbekké válnak azok a vizsgák, amelyeken át kell esnie. De szükségesek ahhoz, hogy megtapasztalja a tökéletességet, hogy ön is tökéletessé válhasson. És akkor válik egészen szabaddá, amikor elengedi a legutolsó darabot is, amelyhez eddig még ragaszkodott, ám ami nem tartozott önhöz. Sajnos általános emberi tulajdonság, hogy rögtön a legkomolyabb felismerésekért nyúlunk, amikor pedig még azt sem ellenőriztük, hogy az egyszerűeket megvalósítottuk-e. Valóban elengedte minden mérgét, és már semmi nem hozhatja ki a sodrából? Majd meglátja: akad még bőven tennivalója! Egy meditációs szöveggel szeretnék búcsút venni önöktől:
Teljesen nyugodt vagyok, a testem mozdulatlan. Süllyedni kezdek - önmagamba süllyedek. Elengedem a külvilágot, és belesüllyedek a bennem lévő fénybe. Egy mezőt látok - odamegyek a mezőre, rálépek a fűre, és mindent részletesen szemügyre veszek magam körül. Minden érzékszervemmel érzékelem a mezőt. Érzem a lábam alatt a füvet, a nap melegét a bőrömön. Hallom, amint a madarak csicseregnek, a lombok susognak. Mélyen beszívom a friss, tiszta levegőt. Jól érzem magamat. Itt megtalálom a harmóniát, a nyugalmat, a békét - mindent elengedhetek, képes vagyok az elengedésre. Hallom, amint csobog a forrás, elindulok, hogy megkeressem. Egy nagy fa alatt megpillantom azt a helyet, ahol a forrás felfakad a földből. A víz nagyon tiszta, átlátszó. Tenyeremből iszom a friss vizet, érzem, amint megtisztít és felfrissít. Nagyon szabad vagyok, nagyon jól érzem magamat. Levetkőzöm és belépek a forrás vizébe. Megfürdök, egészen megmerítkezem. Érzem, amint a jótékony víz egész testemet és egész lényemet megtisztítja. Itt nagyon könnyű elengedni mindazt, ami nem tartozik hozzám. Érzem, amint a víz megtisztítja egész lényemet, és mindent felvesz, amit elengedek. Még egyszer tudatosan élvezem a forrásvíz tisztító, felszabadító hatását, aztán megtisztulva szállok ki a vízből. A belső nyugalom és a harmónia új köntösét öltöm magamra. Végtelenül jól érzem magamat. A közelben egy hegyet látok - elindulok a hegy felé. Amint a hegy lábához érek, észreveszem, hogy egy ösvény vezet a csúcs felé. Egyenletes, nyugodt léptekkel felfelé indulok. Tudatom minden lépéssel egyre emelkedik. Egy idő után elérem a csúcsot - a csúcs fényben úszik. Kitárom a karomat, és a fény felé fordulok. Érzem, amint ez a fény egész testemet megtisztítja és átvilágítja. Egész lényem fénnyé vált. Belső fényemet a külső fény kelti életre - világos és meleg ez a ragyogó fény. Valódi énem az, ami kifelé világít a testemből. A saját fényem kifelé ragyog a testemből, és eggyé válik a kozmikus fénnyel. A két fény eggyé olvad. Tudatában vagyok önmagamnak, tudom, hogy eggyé váltam a fénnyel. Ebben az egységben tágra nyílik a tudatom. A tudatom egészen tágra nyílik, és eggyé válik a kozmikus tudattal. Ebben a fénnyel, a kozmikus tudattal alkotott egységben átadom Istennek mindazt, amit el szeretnék engedni. Látom, amint mindaz, amit elengedtem, a szeretet tüzében semmivé válik. Egyik ballasztot a másik után adom át a tűznek, és látom, amint a szeretet tüzében megsemmisülnek. Hálatelt szívvel adok át Istennek mindent, ami már nem tartozik hozzám, amit el szeretnék engedni. Mialatt nézem, hogy miképpen semmisül meg minden a szeretet tüzében, érzem, ahogy egyre szabadabbá válok. Végre szabad vagyok - megszabadultam mindentől, ami nem tartozik hozzám. Mindent átadtam Istennek, mindent elengedtem. Végre szabad vagyok. Hálásan fogadom a szeretetét, és szabad vagyok. Ha most még kérdésem van, azt a fénnyel alkotott egységben és a kozmikus egységben egyenesen Istennek tehetem fel. Mialatt kérdezek, már érzem is belül a választ, amelyet Isten a bensőmből szólít elő. Lehet, hogy ennek bizonyosságában még valamit találok, amit el akarok engedni. Kihasználom ezt az alkalmat, és átadom Istennek mindazt, ami még nyomaszt. Megköszönöm Istennek a szeretetét, amely felszabadít. Innentől kezdve ebben a szeretetben és ebben a védettségben élek. Érzem, amint Isten szeretete megváltoztatja a bensőmet, és megújít. Engedem, hogy a szeretete hasson általam és bennem. Egészen átadom magam neki. Engedem, hogy a harmóniának, a békének és a szeretetnek ez a csodálatos érzése hasson bennem. Aztán óvatosan kibontakozom ebből az érzésből, és visszatérek az itt és mostba. Szabad vagyok, könnyű, béke van bennem. Megérkeztem az itt és mostba. 6. fejezet Gondolkozzunk rajta! Az élet értelme 1. Gyüjtsünk felismeréseket! Apénzünket, a hatalmunkat, az elismeréseinket, a családunkat és a barátainkat - mindent itt kell hagynunk. Az egyetlen, amit magunkkal viszünk, azok a felismeréseink. Mezítelenül jövünk, és távozni is mezítelenül fogunk. A leghosszabb életből sem marad másunk, mint a felismeréseink. 2. Töltsd be a pillanatot! Csak akkor használjuk ki optimálisan az élet adta lehetőségeket, ha valóban minden pillanatot be-töltünk. Ez azt jelenti, hogy tudatosan élünk, és figyelünk arra, ami van. Felismerjük azt a feladatot, amit az élet állít elénk, azt a lehetőséget, amelyet éppen most kínál fel, de azt az ajándékot is, amelyet épp most tesz le elénk: egy kisgyerek nevetését, egy barát bizalmát vagy egy felismerést. De a nehézségekben, a gondokban is meg kell látnunk a lehetőséget, hiszen a sors csak segíteni és szolgálni szeretne bennünket a nehézségekkel is. A pillanat hamar elröppen, és sohasem tér visz-sza, ezért is kell tudatosan élni vele. 3. Felismerni a feladatomat Bizonyos szándék miatt jöttem erre a világra. Ennek végrehajtásához minden feltétel megvan bennem. Vagyis megpróbálom felfogni, mit is akar tőlem az élet, és nem azon töröm a fejem, hogy vajon én mit akarok az élettől. Felismerem a feladatomat, az utamat és a célomat, elfogadom és be is teljesítem ezeket. 4. Önmegvalósítás Felismerem valódi énemet, és engedem, hogy tökéletessége révén általam fejtse ki hatását. Felismerem, hogy az önmegvalósítás nem azt jelenti, hogy mindig azt teszem, amihez éppen kedvem van, hiszen akkor a hangulataim rabszolgája lennék, hanem azt, hogy igazi énem kezébe adom az irányítást minden tevékenységem és egész létem minden területén, és így az önuralmat is gyakorlom. Azért fejlődök, hogy igazi énem kibontakozhasson, életem pedig a létemet tükrözze. 5. A halál mint az élet koronája Újra meg újra megvizsgálom, hogy felkészültem-e az élet utolsó nagy vizsgájára, megteszem, amit még meg kell tennem, elengedem, amihez még kötődöm, a családot, a tulajdont. Az elengedés most azt jelenti, hogy felnyitom a kötelékeket, és örülök nekik, ameddig még megtehetem -de már szabad vagyok. Nyugodtan megyek az utamon, és minden pillanatban készen állok arra, hogy elmenjek. A boldogság hét kulcsa 1. Engedjük lejjebb az igényeinket! A szerénység alapja a felismerés: felismerjük azt, hogy milyen kevéssel is beérjük, milyen kevés elegendő ahhoz, hogy vágy nélkül, boldogan éljünk. Hiszen a boldogságot el nem ejthetjük, birtokunkba sem vehetjük. A boldogság a lélek állapota, és csak önmagunkban találhatjuk meg. 2. Elengedni Minden kötődés szenvedést okoz, így csak akkor válhatunk boldoggá, ha minden kötődést feloldottunk. Idetartoznak a másokkal szemben támasztott elvárások, hiszen mindenkinek joga van éppen olyannak lenni, mint amilyen. Végül is mindent elengedünk, ami csekélyebb jelentőségű Istennél, és ezért megkapjuk a boldogságot és a harmóniát. 3. Az igaz gondolkodás, érzés, cselekvés Mindannyian folyamatosan gondolkodunk, és eközben cselekvések alapjait vetjük meg. A megfelelő gondolatokat megfelelő tettek követik. Az egész megkoronázása a hit. Mindannyiunknak a hitünk szerint jut az igazságból, ez a szellem törvénye. Gondoskodjunk tehát arról, hogy a megfelelő dolgokban higgyünk! 4. Teljesítsd be a pillanatot! Ha teszünk valamit, tegyük egészen, mert ha megéri egyáltalán, hogy foglalkozzunk vele, akkor annyit is megér, hogy jól csináljuk. Ismerjük fel a feladatot, amelyet az élet ezzel a pillanattal állít elénk, és teljesítsük be! így az egyik kiteljesített pillanat után a másikat fűzhetjük sorba, amíg az egész a beteljesedett életté áll össze. 5. Szeresd felebarátodat!
Jézus ezt mondta: "Amit a legkisebb testvéremmel tesztek, azt velem teszitek" - és ez a legjobb, amit mi is tehetünk. Tegyél boldoggá másokat, és magad is boldog leszel! Személyválogatás nélkül adjunk annak, aki éppen rászorul, hiszen Isten a rászoruló, Isten az adomány, és maga az adakozó is. 6. Találd meg önmagadban a boldogságot! Nem a mindenkori önmegvalósítás számára kellene a boldogságot keresnünk, hanem az igazi énünk számára. Aboldogság nem létezik, nem birtokolható másképpen, csak belső létformaként. A naiv boldogságkeresésből és az alkalmi boldogságérzetből így lesz állandó boldoggá válás, amely harmonikusan együttműködik a teremtéssel. 7. Meditáció és ima Ez az utolsó kulcs a legfontosabb, hiszen nélkülük a boldogság nem lehet teljes. Az igazi imádkozáshoz fel kell adnunk az önfejűségnek a legcsekélyebb morzsáit is, és készen kell állnunk arra, hogy az Ő akaratába boldogan nyugodjunk bele. Ha imádkozom, és beszélek Istenhez, ha meditálok, Isten szól hozzám. Fejlődés és kibontakozás 1. A megfelelő érzékelés Váljunk puszta megfigyelővé, vegyük észre a látszat mögött a lényeget! A valóság az, ami valóban hat és működik. 2. A megfelelő távolságtartás Tudatunkból minden nemkívánatos, negatív dolgot el tudunk távolítani, és el tudjuk engedni ezeket. A negatív gondolatokat azonnal alakítsuk át (mentális átértékelés). 3. A megfelelő igenlés Mindent tudatosan fogadjunk el, ami pozitív, építő, a teremtést szolgáló. 4. A megfelelő élet Éld meg, amit mondani akarsz! Tedd meg, amit rég jónak és helyesnek ismertél fel! Ne csak mondd, hogy így kellene, meg úgy kellene, hanem tedd meg! 5. A helyes megbocsátás Fel kell ismernünk, hogy csak akkor tudunk meg-bocsátani, ha előzőleg ítélkeztünk. Vagyis most már nem ítéleteket kell hoznunk, hanem valóban mindent meg kell bocsátanunk. Ismerjük fel, hogy másnak is joga van nem tökéletesnek lenni, sőt azt is, hogy mi magunk sem vagyunk még tökéletesek. Fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen éppen most, és segítsük tovább, hogy olyanná válhasson, amilyenné válnia kell. Segítsünk neki, hogy felismerje igazi énjét, és megvalósítsa azt. Önmagunknak is megbocsátunk, és feloldozzuk magunkat a bűntudat alól. 6. A helyes légzés Alevegő alapvető táplálékunk. Levegő nélkül nem tudunk élni, ám hiába áll korlátlan mennyiségben és ingyen a rendelkezésünkre, a legtöbb ember csak annyit lélegez, amennyire feltétlen szüksége van ahhoz, hogy ne fulladjon meg. Az egészség és a jó közérzet a megfelelő légzéstől függ, akár a fizikai, akár a képzeleti, akár a szellemi síkot vizsgáljuk. 7. A megfelelő táplálék Ideje, hogy valóban táplálékot vegyünk magunkhoz, ne pedig élelmiszert vagy főleg élvezeti cikkeket. Arra is figyelnünk kellene, hogy tudatosan étkezzünk - vagyis amikor eszünk, akkor együnk, ne olvassunk, ne beszélgessünk, és alaposan megrágjunk mindent. Fel kell ismernünk a helyes szellemi táplálék fontosságát is, és eközben rá kell jönnünk, hogy minden egy. Tudatunkkal mi magunk határozzuk meg annak a minőségét, amit elfogyasztunk. Ehetünk vidám, oldott derűt, ám Istent is felvehetjük az étekkel magunkba. 8. A megfelelő azonosságtudat kialakítása A legtöbb ember a testével azonosítja magát. De mi tudjuk, hogy nem test vagyunk, hanem egyéni, tiszta tudat. Részei vagyunk az egyetlen tudatnak. Vagyis nyugodtan azonosíthatjuk magunkat igazi lényünk tökéletességével. 9. A megfelelő imádkozás Nem akarhatjuk Istent felrázni, hogy adja meg végre azt, amiért imádkozunk, hanem nekünk kell felemelnünk a tudatunkat Őhozzá. Ne dühöngjünk többé! Itt a három kulcs a bosszankodás elhagyásának útjára. 1. kulcs Helytelenül gondoljuk, ha úgy véljük, hogy emiatt vagy amiatt bosszankodnunk "KELL". Valójában ez a szabad elhatározásunk kérdése. És elkerülhetjük a bosszankodás kényszerét, ha MEGBOCSÁTJUK a többieknek a viselkedését, méghozzá az előtt, MIELŐTT elkezdenénk mérgelődni rajta. Természetesen meg is torolhatjuk a viselkedését -bármit megtehetünk, amivel ártunk magunknak -de minek is tennénk? Ismerjük fel inkább, hogy a világon senkinek sincs hatalma ahhoz, hogy felbosszantson bennünket, csakis önmagunknak, és ha gyakoroljuk a megbocsátást, akkor fölöslegessé válik a mérgelődés. 2. kulcs Azért szoktunk bosszankodni, mert a valóság nem egyezik meg azzal, amit elképzeltünk róla. Természetesen megpróbálhatjuk, hogy a valóságot igazítjuk az elképzeléseinkhez, de ez gyakran nem fog sikerülni. Viszont az elvárásainkat mindig fel tudjuk oldani. Ha nincsenek elvárásaink, nem horzsolódhatunk fel rajtuk a valóságunkkal, nem ütközhetünk beléjük, és megszabadulunk a sok bosszankodástól. így aztán már csalódottak se leszünk, sértődöttek sem, és legfőképp nem leszünk többé agresszívek. 3. kulcs Ne kérdezzük többé, KI bosszantott fel bennünket, legföljebb csak, hogy MI bosszantott fel, ha egyszer úgy istenigazából begurultunk. A másik személlyel fennálló kapcsolatunk így zavartalan marad, hiszen a haragot nem személyhez kötve éljük meg. Beszélgető viszonyban maradunk egymással, és készen állunk arra, hogy meghallgassuk a másikat, és feloldjuk a bosszankodást. Ha valóban felbosszant valami, gondoljunk arra, hogy ez csak múló állapot, és ahelyett, hogy dü-höngeni kezdenénk, fordítsuk arra az időnket és az energiánkat, hogy inkább helyrehozzuk a dolgokat. Változtassuk meg szokásainkat! 1. Ismerjük fel a szokásokat! Legelőször is rá kell jönnünk, miért is fejlődött ki ez vagy az a szokásunk: fel kell ismernünk benne üzenetet, a felszólítást. Vajon továbbvisz-e az még az a régi szokásom, hozzám tartozik-e még egyáltalán, javíthatok-e rajta? Lehet, hogy csak vágy, önmagam iránti vágyamat fejezi ki? Ha felismeri, hol hibázott, javítsa ki, változtassa meg szokását, fordítsa jóra a rosszat! 2. Mi lenne az ideális, és mi a végrehajthatók Ezután megállapíthatjuk, mi a cél, az elérendő szokás. Vajon tényleg akarom-e, a célomhoz vezet-e? Ehhez azonban szükséges, hogy megváltoztassam a régi énképemet is, és újat teremtsek a helyébe. Ne a régit támadja, hanem szeresse az újat! 3. A cél felé vezető lépések Most nagyon figyeljen oda az akadályokra, a torlaszokra. Állítson fel fontossági sorrendet, állapítson meg részcélokat - a napirend segít ebben. Köszönje meg a régi énjének, hogy idáig vezette. És győződjön meg arról, hogy az új a segítségére lesz! így gondolkodásunkat át tudjuk állítani, és a kedélyünket is megmozgatjuk önszuggesztió segítségével, azzal, hogy felismerjük és elfogadjuk a segítséget. 4. Tegye meg az első lépést! Most pedig az új magatartást folyamatos ismétléssel tudatosítania kell, és mind elméjében, mind fizikailag szokásává kell tennie. Segítségére lehet, ha mindenfelé felírja, hogy mi a célja, ha megjutalmazza önmagát. Minden szemszögből vizsgálja meg magát, és érdeklődjön! A régieket elengedheti, cédulákra felírva elégetheti. Mindig kérdezzen: jó ez még nekem? Még a segítségemre van? Mit kell megváltoztatnom? Fogadjon el kintről érkező segítséget! 5. Engedje, hogy a társa a segítségére legyen! Mesélje el mindenkinek, milyen új szokásokat vett fel, és figyeljen a visszajelzésekre, esetleges jobbítási javaslatokra! Ilyen módon elkötelezi magát, úgyszólván szerződést köt önmagával. Engedje, hogy a "belső mestere" adja a tanácsokat, erősítse és vezérelje önt. Hangulatát is tárja a "belső mester" elé. Keresse a hasonlóan gondolkodók társaságát! 6. Részcélok elérése Finomabban is beállíthatjuk a végcélt, és javítgathatjuk, ugyanakkor a gyakorlatban meg is élhetjük valamennyi felismerésünket. Vizsgálja meg a lépéseit mindennap a pszichohigiénia segítségével! 7. Cselekedjünk úgy, mint a Mester/mint Isten Folyamatosan ellenőrizze: amit tesz, tökéletes, optimális-e? Harmóniában áll-e a teremtéssel és a pillanat minőségével? Engedje, hogy bensejében megszólaljon a "belső mester" (akár Isten). Ne ítéljen, amikor cselekszik! Hogyan változtathatok? 1. Először csak csendes megfigyelő vagyok. Eleinte megelégszem azzal, hogy megfigyelem az idő minőségét. Józanul, tárgyilagosan, objektívan, egészen addig, amíg a látszat mögött meg nem pillantom a lényeget. 2. Én határozom meg a célt, vagyis a kívánt "végállapotot". Ez lehet közelebbi cél is, de lehet az életfeladatom is. 3. Megvizsgálom a magatartásomat. Vajon segítségemre lesz-e a jelenlegi magatartásom abban, hogy elérjem kinyilvánított célomat? Mit kell elengednem, megerősítenem, megtanulnom, megváltoztatnom? 4. Meghatározom az optimális magatartást. Mi lesz a legalkalmasabb eszköz célom elérésére? Melyik a legbiztosabb, a leggyorsabb, a legjobb út? Melyek a legközelebbi lépések? 5. Időtervet készítek.
Felállítom a fontossági sorrendet, felismerem, mi a fontos, a kevéssé fontos, a sürgős. 6. Megteremtem a feltételeket. Elhárítom a gátakat és az akadályokat, megerősítem a motivációmat, segítőket keresek, és a magam szintjén mindent megteszek azért, hogy biztosítsam a sikert. 7. Elindulok. Felismerem azt, hogy a legjobb időpont a helyzet megváltoztatására az a pillanat, amikor tudomást szerzek róla - vagyis a MOST! Megteszem, amit tennem kell, és állhatatosan kitartok, amíg el nem érem a kijelölt célomat. A kudarcokat csak ugródeszkának használom a siker felé! Az út benned van Teljesen mindegy, hol vagy és mit teszel, és az sem számít, hogy kinek hiszed magad. Az sem érdekes, hogy hiszel-e, és mennyire erős a hited. Nem számít, hogy sikeres vagy-e, vagy hogy az életed kudarcok folyamatos láncolatának tűnik-e. Az sem számít, hogy mire áhítozol, vagy hogy mit keresel az életed során. Mindig csak önmagadat keresed! Akármit teszel is, egy szép napon meg fogod találni az utadat. Eldöntheted, hogy nehéz utat választasz, vagy a lét könnyűségén lebegsz előre - megvan a lehetőséged a választásra. Még ha azt hiszed, hogy mindennek vége, akkor is csak egy lépésnyire állsz az úttól, hiszen az úthoz vezető kapu befelé nyílik! Abban a pillanatban kezdődik el az életed, amikor elindulsz az utadon. Megint csak választhatsz, hogy vársz még néhány évet, vagy akár néhány újjászületést, de megkezdheted az igazi életedet éppen MOST is, ebben a pillanatban. Hiszen a legalkalmasabb időpont mindig a MOST! Mihelyt azonban rálépsz az Útra, attól a pillanattól kezdve mindaz, amire eddig törekedtél, jelentéktelenné zsugorodik a szemedben: elveszti fontosságát a siker, a pénz, a vagyon, a hatalom, az elismerés; és mindaz, amire eddig oly kevés figyelmet fordítottál, a felismerés, a belátás, a fejlődés, az öntudat egyszerre mindennél fontosabbnak látszik. Ezen az úton olyan erőket és képességeket fogsz felfedezni magadban, amelyeknek létéről még csak sejtelmed sem volt eddig, és amelyek olyan életlehetőségeket kínálnak neked, amelyekről álmodni sem mertél volna. Ez azonban mind a saját szellemi örökséged - örök időktől fogva rád vár, arra, hogy felébredj, és önmagadat saját tulajdonodként nyilvánítsd ki. Csak a régi énedet kell elengedned, hogy előtérbe kerülhessen az igazi éned - például éppen MOST! Három szabály a boldog és teljes élethez 1. Játssza a saját életében a főszerepet! Legyen elragadtatva önmagától! Gondoljon arra: aki nyerni akar, meg kell vásárolnia a sorsjegyet. Legyen önmaga "önmegvalósító oka"! Ne keressen tovább, ön a cél! 2. Sajátítsa el az "élvezet művészetét"! Tanulja meg, hogyan lehet a közönséges hétköznapokat különlegességgé alakítani. Ismerje fel, hogy ajándékok sora vár önre! A szeretet az az út, amit együtt teszünk meg, de önmagunkhoz érkezünk a végén. Tanulja meg azt is, hogyan kell a "lelki lábát ló-gázni" - vagyis egy kicsit kevésbé komolyan venni a dolgokat. 3. Élje az életét! Az élet olyan játszma, amelyben csak nyerhet. Engedje meg az életnek, hogy fejedelmien megajándékozza azért, amit jókedvéből is megtenne. Minden "hová" távolabbra vezeti önmagától! Vegye le a "múlt hátizsákját", és ismerje fel, hogy az élet olyan út, amely az én-től az önmagam-ig vezet. Engedje meg a világnak, hogy úgy alakuljon, ahogy akar, és önmagának is engedje meg, hogy úgy éljen, ahogy akar! így mindenki számára áldás lesz, ha találkozhatnak önnel! Elengedendők... Elengedendők a csalódásaim annak a felismerésnek a következtében, hogy egészen idáig nyilvánvaló tévedésben éltem, és a másik fájdalmasan véget vetett ennek az állapotnak. Alapjában véve hálásnak kellene lennem a másiknak, hogy felhívta a figyelmemet a valóságra, hiszen csak akkor tudok változtatni a világon, és akkor tudom a vágyaim szerint átalakítani a világot, ha benne élek. Elengedendők az elvárásaim is abból a belátásból fakadóan, hogy ezzel megszabadulok a csalódásoktól is, hiszen minden csalódást elvárás előz meg. Ha elengedem az elvárásaimat, többé nem is csalódhatok senkiben, sőt megsérteni, megbántani, bosszantani sem tud senki. Mihelyt elengedtem az elvárásaimat, olyannak kezdem látni az életet, amilyen az a valóságban. Elengedendők az agressziók, hiszen beláttam, hogy az életem olyan, amilyennek alakítom, ráadásul bármelyik pillanatban megváltozhat. Az agresszióim azonban nem változtatnak semmin, csupán népszerűtlenné tesznek, és még nehezebbé teszik számomra az életet, mint amilyen. Vagyis tudatosítom magamban, hogy mit is ellenzek valójában és miért, és egészen addig igazítom az életemet, ameddig olyan nem lesz, amilyet szeretnék. Elengedendők a kisebbségi érzéseim, mert belátom, hogy senki sem kisebbrendű, hiszen mindenki része az Egyetlen Tudatnak, az Egyetlen Erőnek, amely mindent létrehozott, és így senki sem állhat alattam, mert mind egyenlők vagyunk, legföljebb különböző mértékben ébredtünk fel. Elengedendő a múltam, mert felismerem, hogy egyszer s mindenkorra elmúlt, és soha nem jön vissza többé. Miért kellene még mindig magammal cipelnem? Tehát elengedem mindazt, amin csüggök, az elképzeléseket, a határokat, a célokat, a lejárt programokat, mintákat, bevésődéseket, a negatív gondolkodást és a negatív énképet, azt a szerepet, amit játszom, a neveltetésemet és a környezeti normákat, valamint a sémákat. Elengedem a rosszul megválasztott munkát is, tudatosan mindent elengedek, ami már nem tartozik hozzám, és végre szabad vagyok, immár önmagammá lehetek. Elengedendő az önzés, a hiúság és az irigység is, végül is miért kellene bárkit is irigyelnem, amikor én magam is bármit elérhetek? Ráadásul a pesszimizmus teljesen fölösleges lelki teher. Ha végignéz azoknak a gondjainak a során, amelyeket önmagának gyártott, láthatja, hogy csak egy kicsi töredékük valósult meg. Legyen felkészülve a legrosszabbra is, de remélje a legjobbakat! Elengedendő a megszokás, méghozzá az a szokás, hogy tologatjuk-halogatjuk a dolgainkat, mindazt, amit már tegnap el kellett volna intéznünk. El kell engedni azt a rossz szokást, hogy eloldalgunk a kellemetlen helyzetek elől, ahelyett, hogy szembenéznénk velük. Azt a rossz szokást is el kell engednünk, hogy túl sokat beszélünk, és túl kevéssé figyelünk oda a mások szavaira, pedig mindig tanulhatunk valamit mások beszédéből. El kell engedni azt a szokást is, hogy bosszút akarunk állni vélt vagy valódi sérelmeinkért, hiszen már beláttuk, hogy senkinek nincs arra hatalma, hogy megsértsen bennünket. Elengedendő az önsajnálat, hiszen a múlton úgysem változtathatunk, ott nem segít az önsajnálat. A jövő pedig a mi kezünkben van, itt még minden megtörténhet. Ezért erőnket sose pazaroljuk önsajnálatra! Elvégre mi magunk okoztuk a sorsunkat, és csakis mi magunk változtathatunk rajta - vagyis gyerünk, munkára fel! Minden erőnkre szükségünk lesz jövőnk tudatos kialakításához! Az önsajnálat azért is fölösleges, mert azokon a körülményeken, amelyek miatt siránkozunk, bármikor változtathatunk. Akörülmények csak attól változnak, ha megváltoztatjuk őket, az önsajnálat, a nya-valygás mit sem segít. Csak az időmet, az erőmet fecsérlem, ráadásul az egészségemet is megterhelem. Ha érezzük, hogy felcsírázik bennünk az önsajnálat, azonnal ki kell irtani, mielőtt még elburjánzana. Aki az önsajnálatban tetszeleg, az értéktelenné válik a társadalom számára, önmaga számára csak teher lesz, ráadásul senki sem kedveli a destruktív magatartása miatt. Ez végül depresszióhoz vezet, amelynek során egyre csak szánja önmagát, és mind magát, mind a környezetét kimeríti. Elengedendő továbbá a megbánás, hiszen ennél nagyobb idő- és energiapazarlás talán nincs is. Megváltoztathatja az életét, ha ahelyett, hogy "Ó, bár...", ilyeneket gondol: "Majd legközelebb...". Legközelebb őszinte leszek. Legközelebb nem szalasztom el a kínálkozó alkalmat. Ha ezt a szokásunkká tesszük, akkor biztosan fel fogunk figyelni, ha elénk kerül ez a "legközelebb". Végül pedig elengedem a makacsságomat, hiszen rég rájöttem, hogy az élet csak a legjobbakat akarja nekem. Engedje el azt a sok kívánságot, hogy a vágyak tárgya akar lenni, hogy azt szeretné, ha szeretnék, ha megbecsülnék, ha megértenék. Engedje el, hogy mindig igaza legyen, hogy mindenáron megvalósítsa önmagát, hogy mindent jobban tudjon. Engedje el, hogy több akar lenni másoknál, még azt is, hogy egyszerűen csak jó ember akar lenni. Engedje el a győzelmi vágyát, a boldogság utáni vágyát, végül pedig engedje el minden vágyát, és legyen végre szabad, legyen az, aki és ami a valóságban! Függelék Mindazok, akik eddig követtek, és többet szeretnének elérni, akik láthatóvá akarják tenni az eredményeiket, következetesen dolgozhatnak önmagukon a tízhetes programmal, amelyet a szemináriumok is követnek. Fogja most kézbe azt a listát, amelyen feljegyezte, mit szeretne elengedni, és milyen sorrendben. Még egyszer ellenőrizze, mit is akar elengedni. Vajon ugyanazok még a lista pontjai, vagy közben újabb nézőpontokból újabbakkal váltotta fel őket? Ma készítse el a végleges tervet. írjon fel mindent, amit el szeretne engedni. Fontosságuk sorrendjében jegyezze fel az egyes pontokat! Mindent elengedek, ami nem tesz boldoggá: Most itt még egyszer, egybegyűjtve láthatja, mik azok, amelyek megakadályozzák abban, hogy életcélját elérje. Mindet elengedheti, feloldhatja, vagy leteheti. Ha ön nem akarja, semmi sem nehezedik teherként önre többé. Ön dönt az életéről. Ha ez eddig nem volt világos, remélem, hogy ez a könyv újabb távlatokat nyitott ön előtt. Most már önön a sor: menjen végig a kijelölt úton, fegyelmezetten, jó és építő ötletekkel, gondolatokkal, ügyes összpontosítással és legfőképpen úgy, hogy szereti önmagát és azokat a feladatokat, amelyeket mindezzel megfogalmaz. Amint láthatja, egyelőre tíz témával foglalkozunk. Ha ennél több elengedni valója van, akkor folytassa a megkezdett módon, és dolgozzon ki egy, akár tizenkét vagy tizenöt hetes
programot. Ha kevesebb elengednivalója van, annál jobb, akkor legalább előbb elkészül. Egyébként az önmagán végzett munka élethosz-szig tart. Nem csak a sportban érvényes az a jelszó, hogy "Aki megáll, berozsdásodik!" Sose tévessze szem elől legfontosabb célját, a szellemi fejlődést! Ez a folyamat nem áll le soha. Próbálja meg mindezt elképzelni: azok a gépek, amelyeket nem használnak, csak leállítanak valahol, beporosodnak, berozsdásodnak. Ha ön nem dolgozik folyamatosan önmagán, akkor megreked egy fejlődési fokozaton, sőt valószínűleg a megszokás hatalma miatt visszaesik a már levetett viselkedési módokba, és lejjebb csúszik egy (vagy akár több) fokozattal. Csak akkor juthatunk előbbre, ha szüntelen építjük önmagunkat. A következő tíz lap a tízhetes programhoz való kérdőíveket és munkalapokat tartalmazza. írja "A hét pontját" nagy betűkkel középre, úgy, hogy a szeme azonnal erre a szóra essen. Mindennap pontokkal értékelje aznapi viselkedését! Például, ha el akarja engedni a dühöt - ez a hétfői kitűzés. Volt hétfőn három olyan helyzet, amelyekben rendesen dühöngött volna, de most sikerült elérnie, hogy kétszer nem dühöngött. Ekkor két pluszpontot és egy mínuszt számolhat el magának. Hétvégén ösz-szeszámolja a kapott pontokat, és lemérheti rajtuk az előrehaladását. Ha olyan kérdés kerül előtérbe, amely a szokásosnál nehezebbnek ígérkezik, akkor eleve szánjon rá több időt! Ha például a düh okozza a legtöbb bajt önnek, akkor eleve két-három hétre tervezze ennek a témának a feldolgozását! így nyugodtabban indul a munkába, a tervezéssel éppen hogy valóságérzékét és önismeretét bizonyítja, motiváltabb lesz, mintha túlbecsülné önmagát, és egy hét elteltével mérgesen megállapítaná, hogy nagyot tévedett a probléma nagyságának megítélésében. Nos, sok sikert, türelmet, és természetesen sok örömöt kívánok önnek a személyiségén végzendő munkához! Gratulálok az eredményeihez, és mindenekelőtt ahhoz, hogy készen áll arra, hogy megváltoztassa az életét, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy világunk egy kicsivel szebb, világosabb, szeretnivalóbb legyen.