Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
KULTÚRTÁJ-KUTATÁS EURÓPAI DIMENZIÓBAN Berényi István1 A probléma felvetése A kultúrtáj képe és ökológiai szerkezete mind gyorsabban változik a dinamikus gazdasági-társadalmi fejlődés hatására. Az átalakulás különösen feltűnő a kedvezőtlen adottságú falusi térségekben, ahol az agrártermelés természeti ,üzemgazdasági és regionális ökonómiai feltételei rosszak. Egyes szerzők szerint (Job – Stiens, 1999) a kedvezőtlen adottságú területek az EU tagországok mezőgazdasági területének 51%-át teszik ki. A jelenség hátterében az európai agrárpolitika ,a termelési módszerek intenzifikációjának támogatása áll, amely a kedvezőtlen adottságú falusi térségek marginalizálódását eredményezi /Pl. Portugália falusi térségei/. Hazai viszonylatban végzett föld-és területfelhasználással kapcsolatos elemzéseink (Berényi, 2000) is azt látszanak igazolni, hogy az 1980-as közepétől nemcsak a parlag terület aránya nő a kedvezőtlen adottságú területeken, hanem a gyengén hasznosított területé általában, azaz a tájhasználat egésze gyengül. Az 1990 utáni kárpótlás, illetve az agrártermelés egészével összefüggő privatizáció láthatóan felgyorsította a fenti folyamatokat, ami nálunk is felveti a falusi kultúrtáj-fenntartás problémáját. A gazdasági-társadalmi átalakulás „nyomása” a város és városrégiók történetileg kialakult kultúrtáj szerkezet változásában is erőteljes, a kelet-középeurópai országok városrégióiban drasztikusabb is, mint tőlünk nyugatra, hiszen a külföldi tőke is a kedvezőbb forgalmi helyzetű és jó infrastruktúrával rendelkező területeket keresi. De általános jelenség a városok illetve a városi funkciók horizontális terjeszkedése, a falusi települések funkcionális gazdagodása, egészében az individuum térhasználatának megnövekedése, ami szükségképpen fokozott tájhasználattal jár /Németországban naponta 120 hektárral nő a beépített terület/. A fenti folyamatok eredménye, hogy gyorsan csökken a kultúrtörténeti tájelemek, valamint a tájban élő növények és állatfajok száma, a tájak formagazdagsága szegényedik, a tájra jellemző karakter megváltozik /elszegényedési effektus/. Ennek következtében a kultúrtáj elveszíti eredeti értékét, ami károsítja például a környezetkutatást és nevelést. A tájak közötti esztétikai és élményadó különbségek gyengülnek, a tájkarakterek nivellálódnak, ami gyengíti a regionális fejlesztés belső tartalékait is , ugyanis kedvezőtlen hatással van a társadalmi magatartásra, mivel a kultúrtáj az ember regionális identitásának fontos tényezője. Szemléletváltás a kultúrtáj értelmezésében A fentiekből is kitetszik, hogy a jelen kutatása és tervezése a kultúrtáj fogalma alatt nemcsak a szép tájat érti, hanem az ember által átalakított természeti táj egészét , következésképpen a kultúrtáj-védelem is integratív tevékenység, amely a szaktudományok egész sorát érinti. Az ipari forradalom előtti „természetes” kultúrtájban az ember a meglévő természeti erőforrásokat hasznosította úgy, hogy a természeti táj alapvető szerkezetéhez alkalmazkodott és tevékenységének része volt , érdekében állt, az erőforrás megőrzése illetve a megújulás elősegítése., így az emberi tevékenység és a táj ökológiai szerkezete között bizonyos egyensúly alakult ki. A XX. század technikai fejlődése mindezt felborította, mert a mezőgazdaság modernizációja a termelés területi koncentrációját , gépesítését, kemizálását, a 1
Dr. Berényi István, tudományos tanácsadó, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet,
[email protected]
1
Berényi István: Kultúrtáj-kutatás…
határhasználat átalakítását eredményezte. Ma viszont modern termelésnek számítanak az extenzív vagy az ökogazdálkodás különböző formái is, amelyek jobban igazodnak a természeti táj adottságaihoz. Ezek a hasznosítási módok a 70-es és 80-as években elhagyott mezőgazdasági területeken terjedtek el néhány EU tagországban, ezért a mezőgazdasági kultúrtáj az intenzív és extenzív hasznosítású területeket egyaránt jelenti (Stiens, 1999). A szerző szerint a nyugat-európai mezőgazdasági kultúrtájat két irányból is veszély fenyegeti, egyrészt a termelés további modernizációja, területi koncentrációja, másrészt a kedvezőtlen adottságú területek ezzel összefüggő marginalizálódása, ami a parlagterület növekedésével és további erdősítéssel jár. Az utóbbi ökológiai szempontból ugyan kedvező jelenség, de a táj karakterének és esztétikájának megőrzése szempontjából kedvezőtlen. Hazai viszonyaink között az idézett szerző által felvetett probléma más természetű, ugyanis az agrártermelés „modernizációja”—birtokkoncentráció, gépesítés, kemizálás stb.— annak minden negatív következményeivel együtt már korábban lezajlott, ugyanakkor megjelent az EU agrárpolitikájának a szerző által említett másik veszélye a mezőgazdasági terület csökkentésének „kényszere” /lásd Ausztria esetét /. Egyszerre jelenik meg tehát a „nagyüzemi agrártájak” reorganizációjának, az ökológiai követelményekhez igazodó tájrekonstrukciójának és az elmaradott területek kultúrtáj-fenntartásának problémája és költsége. Az EUREK kultúrtáj-fenntartással kapcsolatos követelményét tehát abból az elvi szempontból kell megközelíteni, hogy a fenntartható fejlődés szempontjából mi a táj értéke és az hogyan őrizhető meg az adott társadalom nagytávú érdeke alapján (Berényi, 2000). A kultúrtáj értelmezésének másik új eleme /Európai Tanács határozata szerint /,hogy e fogalom alá tarozik a város és városrégió területe is /Stadtlandschaft /, mert a városi funkciók messze túlterjedtek a klasszikusan értelmezett várostesten, a természeti és „műtáj” nem válaszható el egymástól. A város expanziója a 60-as években kezdődött, amikor a városi agglomerációk és szuburbán övezetek tovább terjeszkedtek, s megkezdődött a városi funkciók kitelepülése a közeli falusi térségbe. Az agglomerációban megmaradt tájrészleteknek már nem természeti, hanem a tervezés által kijelölt határai vannak. A városi funkciók horizontális diffúziójával párhuzamosan bomlásnak indult a kompakt városszerkezet is, amely a városkép leromlásával kezdődött és a történelmi örökség leértékelődésével, eltűnésével vagy átépítésével folytatódott. E folyamatot a belső városrészek funkcióváltásával és a tervszerű városrekonstrukcióval sikerült úgy ahogy megállítani. A belső városrészek leromlása ,majd felújítása és funkcióváltása, az ipartelepek egy részének rozsdatemetővé válása, mások kitelepülése ,a családi ház övezetek terjeszkedése, a városperemi lakótelepek és bevásárló központok építése alapvetően új térhasználatot eredményezett, ami jobban is igazodott a táji adottságokhoz. A városi funkciók „szegregálódása” a közlekedési funkció változatos kiépítését és térnyerését idézte elő. A város térhasználatának megnövekedését a 70-es évek második felétől már nem a népsűrűség növekedése, hanem a városi népesség életmódjának megváltozása, a városi funkciók térszerkezetének átalakulása vagy az adott város szerepkörének módosulása idézte elő. A differenciált városszerkezetben állandósult a népesség belső vándorlása, a város és perifériája közötti népességmozgás. E városi funkcionális térszerkezet formálódásában már nem városrendezési modellek értékei, hanem az emberi csoportok szükségletei, érdekei jutottak és jutnak érvényre. A robbanásszerű változással és kényszerű kompromisszumokkal kialakult városi tájjal senki sem elégedett igazán, a többség keresi a helyét, még az is, aki egyébként helyben maradt. Az ember alapvető szükséglete ugyanis a térbeli identitás—táj, régió, település stb.átélhetősége, azaz érzés, hogy része a tájnak (Piperek, 1971). A városszerkezet gyors átalakulásának több olyan negatív következménye volt és van, amely gyengíti a lokális identitást, például a kultúrtörténeti tájelemek eltűnése vagy átépítése, a városkép vagy utcakép
2
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
formagazdagságának szegényedése, település-idegen építőanyagok vagy beépítési módok alkalmazása stb. A vázolt térbeli jelenségeknek--a falusi térségben és a városrégióban—van lokális, regionális és globális összefüggése egyaránt, ezért különböző földrajzi dimenzióban tanulmányozható. .Az Európa Tanács határozata a kultúrtáj megőrzésével kapcsolatos felelősségre irányítja a figyelmet, az EUREK pedig már a kutatás és tervezés konkrét elméleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik. Kultúrtáj-védelem az Európai Területfejlesztési Koncepcióban /EUREK, l998/ A koncepció szerint az európai kultúrtájak sokszínűsége gazdasági-társadalmi erőforrás, ezért azok „kreatív” – adottságokhoz igazodó--megőrzésére és fejlesztésére van szükség. Ez csak akkor lehetséges, ha a kultúrtájak változásáról, természeti, gazdasági, társadalmi adottságaik állapotáról tudományosan megalapozott információ áll rendelkezésre, amely topografikusan is ellenőrizhető és beazonosítható / kultúrtáj-kataszter /. Az EUREK egyértelmű különbséget tesz a vidéki / falusi / és városi kultúrtáj-örökség kezelése között, az előbbi esetben az un. „kreatív átalakítást” ajánlja, míg az utóbbiban a megőrzés elvét helyezi előtérbe: A falusi kultúrtáj „kreatív átalakítása” azt jelenti, hogy az új tájszerkezetet / földhasználati szerkezetet / a kultúrtörténeti örökség megőrzésével, a tájesztétika és az ökológiai egyensúly figyelembe vételével kell kialakítani. Ezért a kultúrtáj védelme és a területfejlesztési követelmények érvényesítése érdekében fellépő intézmények között az eddigieknél jobb koordinációra van szükség. A kreatív átalakítás elve a marginalizálódó és a túlhasznosított falusi térségekre egyaránt vonatkozik. Az alapvető cél az emberi tevékenység révén megbomlott táji egyensúly helyreállítása. A „városi kulturális örökség” megőrzésével kapcsolatban is kettős követelménynek kell megfelelni, egyrészt figyelembe kell venni a városi élettér állandó, szükségletek szerinti változását, másrészt folyamatosan integrálni kell azt a kulturális örökséget, amely az ember térbeli identitásának alapja. Az EUREK fontosnak tartja a város horizontális terjeszkedésével összefüggő hatásvizsgálatokat, amelyek felhívják a figyelmet a kultúrtáj veszélyeztetettségére. A belső városrészek kulturális öröksége pedig akkor védhető , ha tudományosan értékelhető épületkataszter áll rendelkezésre, ami alapján a városszerkezet történetisége elemezhető és minden városszerkezeti beavatkozás mások számára is értelmezhető. A kulturális örökség védelmével párhuzamosan támogatni kell a magas színvonalú jelenkori építészetet, amely városrendezésben és beépítésben értékracionális elveket kell kövessen, hiszen a jelen fejlesztése a jövő generációjának „örökségét” jelenti. A természeti örökség megőrzése természetesen meghatározó szerepet játszik .a falusi és városi kultúrtájak fejlesztésében is, de e területnek már kialakult és önálló szervezeti rendszere / regionális, nemzeti és transznacionális / van Európában. A kultúrtáj-megőrzésével kapcsolatos EUREK koncepciója három témára különös hangsúlyt helyez: Az új koncepció a tájesztétikát a kultúrtáj-fenntartás és –fejlesztés meghatározó tényezője ként kezeli ,mert abból indul ki, hogy a táj szépségének emocionális hatása van. A változatos, tagolt, tradicionálisan hasznosított tájat és beépített teret az ember pozitív kontraszt ként éli meg a monoton erdőstájjal vagy az uniformizált várossal vagy faluval szemben. Trep (1987) szerint a tájképi attraktivitás, a szépség a természetes és kultúrtájelemek térbeli adottságokhoz /vertikális és horizontális / igazodó egyensúlyán alapul, ezért tájesztétikai élményt nemcsak a tradicionális táj nyújthat, hanem a magas színvonalon kiépített ipari térség, közlekedési infrastruktúra vagy városi magasépítés is. Ezért a
3
Berényi István: Kultúrtáj-kutatás…
tájesztétikai értékek meghatározása, leírása és tervezési szempontú objektív értelmezése, a jó módszerek /(pl. Garais-Grahmann, 1993) ellenére is relatív, mert a táj szépsége emocionálisan mást jelent az esztétikán nevelkedett tervező, kutató, városi vagy falusi polgár és ismét mást a táj hasznosságából élő ember szempontjából. A kultúrtáj szépsége által kiváltott emocionális hatás két ellentétes hatás—negatív és pozitív – eredménye. A kultúrtáj esztétikai értékelése is emocionális, de a kutató igyekszik kizárni a pillanatnyi indulatot, izgalmat, érzelmi állapotot és kísérletet tesz az ember kultúrtájhoz fűződő tartós érzelmi állapotának felmérésére. Az érzelmi tapasztalat irányapozitív vagy negatív-az emberi szükséglet kielégítettségétől függ a szükségletnek négy meghatározó összetevője van: a tájékozódás, a térről kapható információ, az identitás és a szépség iránti igény. A szépség megítélése azonban függőségi viszonyban van a másik három szükséglettel kapcsolatos megelégedettséggel. Ezért a szerzők többsége szerint az ember kultúrtájhoz fűződő „esztétikai tetszési indexe” a meglévő funkciók szerkezetétől, a táj sokszínűségétől, sajátosságától és természet közeliségétől függ .A kultúrtáj fenntartásnak és fejlesztésnek tehát az a célja, hogy a pozitív emocionális hatást kiváltó táji elemek számát illetve hatásfokát erősítse. A kultúrtáj és a regionális identitás viszonya A történeti kultúrtájak az adott haza történetében meghatározott helyet foglalnak el, ezért az ember személyiség fejlődésének részét képezik. A kultúrtáj legfontosabb funkciója az, hogy a regionális társadalmat bevonja a tágabb haza megismerési folyamatába, tehát segítse a társadalmi identitást. A honismereti kiadványok, a helyi és regionális múzeumok fontos részesei ennek a folyamatnak. A modern kommunikáció regionális rendszereinek elsődleges feladata az ember említett térbeli szükségleteivel összefüggő információk közlése , ami csak akkor lehetséges ,ha tudományosan feldolgozott adatok állnak rendelkezésre. Az ember csak megbízható ismeretek birtokában lehet részese az un. interaktív területi –és településtervezésnek, amelyet az EU különösen támogat. A kultúrtáj és a turizmus kapcsolata A turizmus az elmúlt évtizedek egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat, társadalmi méretű emberi tevékenység, ami a kultúrtáj növekvő veszélyeztetettségét eredményezi. Az idegenforgalmi ipar nagymértékben hozzájárult a művelés alól kivett terület növekedéséhez, ma a mező-és erdőgazdaság után ez az ágazat hasznosítja a legnagyobb területet a gazdaságilag fejlett nyugat-európai országokban. Az idegenforgalom kultúrtájra gyakorolt kedvezőtlen hatása abból adódik, hogy ∉8 megnőtt a látogatók száma, ∉8 a különböző sportágak területigénye, ∉8 általánossá vált a helyi, település közeli szabadidő eltöltési formák terület felhasználása. A kultúrtáj idegenforgalmi jellegű terhelését eredményezi az egyéni turizmus általánossá válása, a tömegszórakoztató rendezvények elszaporodása, a területigényes szabadidő eltöltési módok / Pld: golf / térnyerése és természetesen a fenti folyamatokkal összefüggő közlekedési infrastruktúra kiépítése. A szép táj az üdülés és idegenforgalom egyik legfontosabb feltétele, a ma már gyorsan kiépíthető komfort mellett. Ezért az idegenforgalmi célú terület felhasználással szemben a legfontosabb követelmény a kultúrtáj megőrzése, olyan térhasználati szerkezet kialakítása, 4
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
amely nem veszélyezteti a táj karakterét. A mezőgazdaságból kieső területek eddig nem váltak a tömegturizmus célterületeivé, de a két funkció kombinációja a falusi turizmusban egyre terjed. Ennek hátterét az a területfejlesztési politika adja, amely a parasztgazdaságok kultúrtáj fenntartó szerepét elismeri és támogatja. Ezzel kettős cél érhető el, biztosított a növekvő turizmus területi tartaléka, ugyanakkor szükség esetén a táj mezőgazdaságilag újra hasznosítható. A kultúrtáj és a szociálgeográfiai kutatás Ha Jaspers tudomány-definíciójából indulunk ki, akkor a táj—természeti és kultúrtáj—a földrajzi kutatás „tárgya”, az előbbi jelenségeit a természeti törvények, míg az utóbbiét a gazdasági-társadalmi folyamatok általmotivált emberi cselekvés alakítja. A kultúrtájban két térbeli rendszer—a természeti és gazdasági-társadalmi—bonyolult, sokszor egymást feltételező kapcsolata alakult ki az emberi tevékenység révén, amelynek egyensúlyáért az ember felelős. Csakhogy a differenciált társadalom különböző emberi csoportjai eltérő módon viszonyulnak a kultúrtáj egészéhez, s annak egyes elemeihez, magatartásukban az érdekek, az értékracionális, tradicionális és emocionális megfontolások egyaránt nyomozhatóak. Ezért a szociálgeográfia egyik feladata a kultúrtáj – változás csoportspecifikus összefüggéseinek feltárása azzal a céllal, hogy a kultúrtáj-fenntartás tudományosan megalapozott, értékracionális elvekre épüljön, mert ez a fenntartható fejlődés biztosítéka, ami végül is nagytávú társadalmi érdek. Irodalom BERÉNYI I. 2000. A terület-és földhasználat új érdekviszonyok hálójában. In: Alföld és nagyvilág /Szerk. : Dövényi Z./ . MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest. pp. 169-183. BERÉNYI I. 2001. Kultúrtáj és – régió mint kulturális örökség. In: Ezredforduló-századfordulóhetvenedik évforduló / Szerk. : J. Ujváry Zs. / . Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba. Pp. 639-651. GARAIS-GRAHMANN, F.- J. 1993. Landschaftsbild in der Umveltvertraglichkeitsprüfung. In: Beitrage zur Umveltgestaltung, Bd. A 132. Berlin. JOB, H. – STIENS,G. 1999. Erhaltung und Entvicklung gewachsener Kulturlandschaften als Auftrag Der Raumordnung. – In: Informationen zur Raumentwicklung, H. 5/6. Bundesamt für Bauwesen und Raumordnung, Bonn. Pp. 1-18./ I-XVIII / . PIPEREK, M. 1971. Grundspekte einer Baupsychologie.-In: Schriftenreihe der Forschunges. F. Wohnen, Bauen und Planen, H. 41. Wien. STIENS, G. 1999. Veranderte Sichtweisen zur Kulturlandschaften und neue Zielsetzungen der Raumordnung. – In: Informationen zur Raumentwicklung, H. 5/6. Bundesamt für Bauwesen und Raumordnung, Bonn. pp. 321-332. TREPL, L. 1987. Natur im Begriff – Landschaft als Ökoparadies. – In: Garten und Landschaft, H. 3. pp. 37- 44.
5
