Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Budapes A K. Ö. SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2

borito_2:borito_elo_hat 2010.06.14. 13:35 Page 1

A régészetben egyre nagyobb teret kapnak a több tudományt, szakterületet érintő interdiszciplináris vizsgálatok. Ennek az oka, hogy az interdiszciplinaritás nemcsak teljesítménynövekedést okoz az alkalmazott tudományterületeken belül és a régészetben, hanem többrétegűséget is, amely alapvető minőségi változást eredményez. Ez nagymértékű lökést, gyors információáramlást, valamint közzétételt is adott a régészeti kutatásoknak. A tudományos verseny és „lépéstartás” felgyorsulása következtében a régészeti kutatásokban alkalmazott interdiszciplináris vizsgálatok révén a témához kapcsolódó, eltérő érdeklődésű és érdekeltségű szakmai közösségek között egy teljesen új minőségű párbeszéd alapjai teremtődnek meg. A tudományos kiválóság eléréséhez elengedhetetlen ennek a párbeszédnek az állandósítása. A régészeti kutatások tudományos kiválóságának szempontjából meghatározó, hogy a nemzetközi tudományos életbe jelentősen növekvő tudásintenzitású tevékenységekkel kapcsolódjunk be, amellyel a magyarországi régészetben folyó tudományos kutatás tartós versenyképessége fenntartható. Jelen ismeretterjesztő anyag célja, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában rutinszerűen végzett, a régészet szolgálatába állított vizsgálatokat, azok módszereit, illetve a segítségükkel megválaszolható régészeti kérdéseket gyakorlati példákon keresztül is bemutassa azzal a céllal, hogy fokozza a már kialakult párbeszédet a régészek és az „interdiszciplinák” művelői között. A természettudományos és régészeti módszerekkel nyert eredmények és tudásanyag együttes felhasználásával jutunk el tehát az inter- és multidiszciplinaritás mezejére. Ahhoz azonban, hogy a rendelkezésre álló tudományostechnikai vívmányokat a létező leghatékonyabban használjuk fel, a két tudományterület képviselőinek türelmes, elfogadó és nyitott párbeszédére van szükség. Jelen kötetet azzal a nem titkolt céllal hívtuk életre, hogy megszólítsa a régészeket, és hogy ráirányítsa a figyelmet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában folyó munkára, amelynek egyértelmű célja, hogy teljesebbé tegye a régészeti feldolgozó munkát.

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában végzett természet- és környezettudományos vizsgálatok bemutatása

Központi Regionális Iroda 1036 Budapest, Dugovics Titusz tér 13–17. Telefon: (1) 430-6019, 430-6006, 430-6016 www.kosz.gov.hu 06-1-430-6000 [email protected]

Nyugat-dunántúli Regionális Iroda 9700 Szombathely, Szófia u. 33–35. Telefon: (94) 887-676

Dél-dunántúli Regionális Iroda 7630 Pécs, Mohácsi út 18. Telefon: (72) 511-071

Dél-alföldi Regionális Iroda 6724 Szeged, Árvíz u. 61. Telefon: (62) 551-780

Kelet-magyarországi Regionális Iroda 4400 Nyíregyháza, Tünde u. 13/B. Telefon: (42) 801-470

Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Budapes 2010 A K. Ö. SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2


Tartalom

A K.Ö.SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2 F.S.C.H. Popular Science Booklets 2

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1 Bevezető / Introduction . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2

MIKROSZKÓPPAL A RÉGÉSZET SZOLGÁLATÁBAN A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában végzett természet- és környezettudományos vizsgálatok bemutatása

ARCHAEOLOGY UNDER THE MICROSCOPE Introduction to interdisciplinary research in the Laboratory of Applied Research of the Field Service for Cultural Heritage

Szerkesztő: PETŐ ÁKOS, KREITER ATTILA Sorozatszerkesztő: ILON GÁBOR

I. A természetes táji környezet kutatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 I.1. A földtani és talajtani vizsgálatok (geo-pedológia) alkalmazása a régészeti kutatásban. . . . . . . 6 I.2. A malakológia szerepe a környezetrégészeti kutatásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 I.3. A fitolitelemzés szerepe a palaeobotanikai kutatásban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 II. Az ember és környezetének kapcsolata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 II. 1. Az archaeozoológia és a régészet kapcsolata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 II.1.a. Archaeomalakológia, régészeti malakológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 II.1.b. Archaezoológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 II. 2. Archaeobotanikai vizsgálatok a régészeti interpretáció szolgálatában. . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 II.2.a. Növényi makromaradványok elemzésének szerepe a régészetben . . . . . . . . . . . . . . . 44 II.2.b. A fitolitelemzés szerepe a régészeti növénytani kutatásokban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 II. 3. Kerámiák, kőzetek és mesterséges építőanyagok vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 II.3.a. Régészeti lelőhelyek leletanyagának kőzettani és geokémiai feldolgozása. . . . . . . . . . 57 II.3.b. Kerámiavizsgálat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66 III. Az ember vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78 III.1. Az embertani leletek értelmezése a régészet és az antropológia segítségével . . . . . . . . . . . 78 IV. Glosszárium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 V. Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89

Kiadó: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Felelős kiadó: DR. VIRÁGOS GÁBOR főigazgató Budapest, 2010

Címlapkép: Elkovásodott növényi szövet fénymikroszkópos képe (Fotó: PETŐ ÁKOS) Számítógépes grafika: GAÁL ERIKA

Nyomdai előkészítés: GAÁL ERIKA, KREITER ESZTER, ROMANKOVICS NÓRA Példányszám: 1000

ISBN: 978-963-88584-3-6 ISSN: 2061-1889

Régészeti ásatások listája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96


Tartalom

A K.Ö.SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2 F.S.C.H. Popular Science Booklets 2

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1 Bevezető / Introduction . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2

MIKROSZKÓPPAL A RÉGÉSZET SZOLGÁLATÁBAN A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában végzett természet- és környezettudományos vizsgálatok bemutatása

ARCHAEOLOGY UNDER THE MICROSCOPE Introduction to interdisciplinary research in the Laboratory of Applied Research of the Field Service for Cultural Heritage

Szerkesztő: PETŐ ÁKOS, KREITER ATTILA Sorozatszerkesztő: ILON GÁBOR

I. A természetes táji környezet kutatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 I.1. A földtani és talajtani vizsgálatok (geo-pedológia) alkalmazása a régészeti kutatásban. . . . . . . 6 I.2. A malakológia szerepe a környezetrégészeti kutatásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 I.3. A fitolitelemzés szerepe a palaeobotanikai kutatásban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 II. Az ember és környezetének kapcsolata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 II. 1. Az archaeozoológia és a régészet kapcsolata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 II.1.a. Archaeomalakológia, régészeti malakológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 II.1.b. Archaezoológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 II. 2. Archaeobotanikai vizsgálatok a régészeti interpretáció szolgálatában. . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 II.2.a. Növényi makromaradványok elemzésének szerepe a régészetben . . . . . . . . . . . . . . . 44 II.2.b. A fitolitelemzés szerepe a régészeti növénytani kutatásokban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 II. 3. Kerámiák, kőzetek és mesterséges építőanyagok vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 II.3.a. Régészeti lelőhelyek leletanyagának kőzettani és geokémiai feldolgozása. . . . . . . . . . 57 II.3.b. Kerámiavizsgálat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66 III. Az ember vizsgálata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78 III.1. Az embertani leletek értelmezése a régészet és az antropológia segítségével . . . . . . . . . . . 78 IV. Glosszárium . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 V. Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89

Kiadó: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Felelős kiadó: DR. VIRÁGOS GÁBOR főigazgató Budapest, 2010

Címlapkép: Elkovásodott növényi szövet fénymikroszkópos képe (Fotó: PETŐ ÁKOS) Számítógépes grafika: GAÁL ERIKA

Nyomdai előkészítés: GAÁL ERIKA, KREITER ESZTER, ROMANKOVICS NÓRA Példányszám: 1000

ISBN: 978-963-88584-3-6 ISSN: 2061-1889

Régészeti ásatások listája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96

I_1_fejezet:Layout 1 2010.06.14. 10:22 Page 1

Előszó

ELŐSZÓ Bevezető gondolatok a K.Ö.SZ. Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumát bemutató füzethez … emlékszem arra, amikor az Archeocomp Egyesület az 1980-as évek vége felé pályázaton egy képelemző rendszert nyert. Ez svájci csúcstechnológia volt akkor szoftverrel, számítógéppel, mikroszkóppal. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében ezzel kezdte tevékenységét Gyulai Ferenc archaeobotanikus. Ma ez az együttes eredeti formájában már nem működik. Emlékszem még az Iparrégészeti és Archeometriai Tájékoztató első számaira és T. Biró Katalin (régész-szakmuzeológus, Magyar Nemzeti Múzeum) intenzív archaeometriai szervező munkájára, az Archeometriai konferencia-kötetekre, nem utolsó sorban az 1998-as 31. Nemzetközi Archeometriai konferencia budapesti sikerére és a British Archaeological Reports sorozatban kiadott kötetére. Emlékszem még A régésztechnikus kézikönyve I. (Szombathely, 1998) két kiadást jelentő sikerére — és nem csak a régészek körében. 2004 óta pedig rendszeresen megjelenik — elsősorban a világhálón és angol nyelven — az Archeometriai Műhely című elektronikus folyóirat. Közel három évtizede nem titkolt szándéka az egyre gyarapodó számú régésznek és a velük együtt tevékenykedő szakembernek, az egymásra talált szakmáknak és intézményeknek, hogy a hazai régészet központi és lehetőség szerint minél több szakterületet átfogó kutató bázisát hozzák létre. A Tér Magyarországon is kitágult, a Lehetőségek megvannak. Ma már van egy olyan intézmény — a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat — amely tudatosan vállalta és vállalja fel, hogy helyet, teret és lehetőséget adjon, teremtsen a fenti cél megvalósításához. A Szakszolgálat a kitűzött cél megvalósítása érdekében hozta létre és fejleszti a Laboratóriumot. Ez a füzet a Laboratórium által jelenleg elvégzendő vizsgálati témaköröket, illetve azok régészeti alkalmazásának lehetőségeit mutatja be. A vizsgálattípusok bemutatásán túl e kis füzet többet is jelent, más céljai is vannak. Ismereteket adni, tanítani akar, elsősorban Intézményünk régészeit és minden munkatársunkat. Miután szakmánk terepi része egyszeri és megismételhetetlen, nagy a régész és segítői felelőssége. A mintavételi hely kiválasztása, a mintavétel módja, a minta csomagolásának és dokumentálásának mikéntje. Legyen szó talajról, növényi magról, pollenről, csigáról, állat- vagy embercsont maradványairól, netán a környezet rekonstruálásáról, táplálkozásról, avagy a kovács vagy fazekas tevékenységéről… és sorolhatnám a példákat. Mindezekről anno jómagam szinte semmit — kivételt Bökönyi Sándor és Lipták Pál remek órái jelentettek — nem hallottam az egyetemen, nem tanul eleget ma sem a leendő régész. A füzet tehát nem titkoltan arra tesz kísérletet, hogy a hajdani polihisztorok utódainak egy kis csoportja — 13 szerző, 10 cikkben — tevékenységi területének némely szeletét felvillantsa, abba bevezetést nyújtson. Természetesen minden egyes munkatárs a saját szakterületén, s többnyire már az intézményünkben végzett munkáján, eredményein keresztül teszi ezt. A füzet tehát egy szemlélet elsajátításának szükségességét sugallja, a terepen dolgozó régésznek kíván segítséget nyújtani. S ez esetben már nemcsak szűk körű intézményi érdeket szolgál, hanem a szakma egészét célozza meg. Sőt, a tanulmányok nyelvezete, azok szemléletes mellékletei lehetővé teszik, hogy ne csak régészek, de pedagógusok és érdeklődő felnőttek valamint diákok számára is befogadható legyen az írások tartalmi lényege, s nem utolsó sorban szellemisége. Úgy gondolom, hogy ez a kiadvány nem az elefántcsonttoronyba történő bezárkózás példája, mert a Szakszolgálat Laboratóriumában folyó interdiszciplináris kutatás az ország minden régészének szól és bízom abban, hogy támpontot és segítséget nyújt a régészeti kutatást segítő diszciplinák közötti eligazodásban. Kívánom és remélem, hogy a Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriuma folyamatosan erősödni fog, vizsgálati profilját bővíti és nem csak számos szakma, de a tudományok, az ország és a nemzetközi tudományosság hasznára is lesz. Ilon Gábor régész a K.Ö.SZ. Nyugat-dunántúli Regionális irodájának vezetője sorozatszerkesztő Kőszeg, 2010. április 8.

KULTU RÁLIS Ö RÖK S É GV É DE L M I S ZA K S ZOL GÁ L AT

1


Bevezető

BEVEZETŐ A régészet komplexebb kezelésére, a geológiai, geomorfológiai és őslénytani módszerek régészeti kutatásokban történő használatára már a 18. században is mutatkoztak bizonyos törekvések, de igazi áttörés és szemléletváltás csak a 19. században következett be. A geoarchaeológia tudománya Lyell 1863-ban megjelent könyvével (Geological Evidences of the Antiquity of Man) vette kezdetét, amelyben a szerző arra a következtetésre jutott, hogy a földtani, az őslénytani és a régészeti tudományos megközelítési módok összekapcsolódnak. Lyell munkájának úttörő jellegét mutatja, hogy talán elsőként tett kísérletet arra, hogy földtani megfigyeléseit integrálja a korszak paleolitikumról, neolitikumról és a bronzkorról rendelkezésre álló régészeti tudásanyagával. Ugyanebben az időszakban ismerték fel az archeometriai elemzéseknek — vagyis az ember által készített tárgyak geológiai és őslénytani vizsgálatának — jelentőségét is. A tudományközi (interdiszciplináris), illetve a több tudományterület módszereit ötvöző (multidiszciplináris) kutatási irányzatok terjedésével egyre mélyrehatóbban tudjuk értékelni a múltban lezajlott változásokat. Mára a földtani (palaeo- és archaeobotanikai), illetve az őslénytani, (palaeo- és archaeozoológiai) vizsgálatok mellett egyre nagyobb szerephez jutnak a komplex történeti-ökológiai és paleotalajtani vizsgálatok is az egykori környezet rekonstruálásában. Az ásatásokon és azok közvetlen környezetében végzett környezetrekonstrukció elkészítésére vonatkozó felmérések céljai alapvetően két kutatási irányt szolgálnak ki. Metodológiai szempontból rendkívül fontos kettéválasztani a régészeti lelőhely természeti környezetének rekonstruálására irányuló mintavételi metodikát az ember és környezetének interakcióit közvetlenül rekonstruáló módszertani megfontolásoktól. Az első esetben döntően a bolygatatlan metszetfalakból, illetve az ásatási helyszín környezetének üledékgyűjtőiből vett minták alapján üledéktani, paleotalajtani, paleobotanikai és malakológiai elemzésekkel jutunk információhoz egy adott idősík természeti környezetét illetően, továbbá rekonstruálhatjuk egy szűkebb terület környezeti fejlődését is. Ennek érdekében komplexen alkalmazhatóak mind az egykori biotikus, mind az abiotikus faktorok környezeti indikátorai. A második esetben az ásatás fizikai határain belül, az előkerülő objektumok betöltései elsősorban az ember és környezetének kapcsolatára világíthatnak rá. Ekkor az említett tudományterületek (üledéktani, paleotalajtani, paleobotanikai és malakológiai elemzések) mellett már jelentősebb szerephez jutnak az ember és a korabeli állat-, valamint növényvilág kapcsolatát feltáró archaeozoológiai és archaeobotanikai feldolgozások. A környezetre vonatkozó régészeti kérdések megfogalmazásakor ezt az alapvető kettős szempontot kell figyelembe venni, hogy a mintagyűjtés szisztematikus, jól ellenőrzött és reprezentatív legyen. A régészeti és természettudományos munkát egyaránt nagyban segíti a 14C izotóp bomlási sebességének mérésén alapuló radiokarbon kormeghatározás, amellyel nem csak a feltáráson előkerülő csontanyag kollagénjén keresztül, de a régészeti lelőhely környezetében mélyített sekélyföldtani fúrás anyagában előforduló csigahéjak, növényi makro- és mikromaradványok bevizsgálásával is abszolút kormeghatározást végezhetünk. A régészeti interpretációt jelentős módon elősegíti, ha egy ismert korú (és működési intervallummal jellemezhető) telepet, temetőt stb. képesek vagyunk minél pontosabban az adott korhoz köthető természeti környezetben elhelyezni. Egy statikus „környezeti pillanatkép rögzítésén túl” lehetőség adódik, hogy egy lelőhely környezeti fejlődésének szemüvegén keresztül nézve megértsünk nagyobb, akár regionális viszonylatban is kimutatható társadalmi, gazdasági változásokat, kultúrák megjelenésének és eltűnésének környezeti okait. Nemcsak az elmúlt korok embereinek élőhelyéről, környezetükhöz való viszonyáról szerezhetünk összetett ismereteket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában elvégezhető vizsgálatokkal, hanem az állattenyésztés módozatairól, annak korabeli ismereteiről és esetleges kiterjedéséről, az emberek étkezési szokásairól, vagyis a korabeli életmód jellemzőiről is. Az embertani vizsgálatokkal az egykor élt emberek demográfiai története rekonstruálható, a patológiai vizsgálatok pedig az életmódról adnak információt. Ennek fényében megismerhetővé válnak a rendszeres fizikai tevékenységből adódó élettani elváltozások, fogazat használata, táplálkozási szokások, betegségek és sérülések. A környezet, az állat- és növényvilág, az ember környezetalakító szerepének és életmódjának megismerése után az ember által használt vagy készített tárgyak megismerésével foglalkoznak a

2

KU LTURÁL I S ÖRÖK S É GV É DE L M I S ZA K S ZOL GÁ L AT


Bevezető kőeszköz- és kerámialeleteken végzett vizsgálatok. A kőeszközök nyersanyagának vizsgálata bepillantást nyújt a kor embereinek technológiai ismereteibe, de a kereskedelmi hálózat kiterjedtségéről is kaphatunk információt. A kerámiavizsgálattal a kerámiatárgyak nyersanyagait, készítésmódját ismerhetjük meg, meghatározhatjuk az edények funkcióját, technológiai jegyek alapján fazekasműhelyeket különíthetünk el, importtermékek vizsgálatával pedig kereskedelmi kapcsolatokat határozhatunk meg. Az interdiszciplináris vizsgálatokkal tehát összetett ismereteket szerezhetünk az egykor élt emberek és környezetük viszonyáról, a korszak társadalmainak életmódjáról, társadalmi szervezettségéről és kereskedelmi kapcsolatairól. A régészetben egyre nagyobb teret kapnak a több tudományt, szakterületet érintő interdiszciplináris vizsgálatok. Ennek az oka, hogy az interdiszciplinaritás nemcsak teljesítménynövekedést okoz az alkalmazott tudományterületeken belül és a régészetben, hanem többrétegűséget is, amely alapvető minőségi változást eredményez a régészeti feldolgozásban. Ez nagymértékű lökést, gyors információáramlást, valamint közzétételt is ad a régészeti kutatásoknak. A tudományos verseny és „lépéstartás” felgyorsulása következtében a régészeti kutatásokban alkalmazott interdiszciplináris vizsgálatok révén a témához kapcsolódó, eltérő érdeklődésű és érdekeltségű szakmai közösségek között egy teljesen új minőségű párbeszéd alapjai teremtődnek meg. A tudományos kiválóság eléréséhez elengedhetetlen ennek a párbeszédnek az állandósítása. A régészeti kutatások tudományos kiválóságának szempontjából meghatározó, hogy a nemzetközi tudományos életbe jelentősen növekvő tudásintenzitású tevékenységekkel kapcsolódjunk be, amelylyel a magyarországi régészetben folyó tudományos kutatás tartós versenyképessége fenntartható. Jelen ismeretterjesztő anyag célja, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában rutinszerűen végzett, a régészet szolgálatába állított vizsgálatokat, azok módszereit, illetve a segítségükkel megválaszolható régészeti kérdéseket gyakorlati példákon keresztül is bemutassa azzal a céllal, hogy fokozza a már kialakult párbeszédet a régészek és az „interdiszciplinák” művelői között. A kötet három – egymástól részben elkülönülő, de komplex kutatásokban szerves egységet képező – logikai lépcsőre épül. A környezet régészeti munka első lépéseként a természetes környezet, azaz egy kultúrát befogadó, annak életteret és a fennmaradáshoz szükséges erőforrásokat biztosító természeti táj tájalkotó tényezőinek megismerése a cél. Az ehhez kapcsolódó módszerek kerülnek bemutatásra az I. fejezetben. A vizsgálat tárgyát képező lelőhely, telep vagy kultúra természetes környezetben való elhelyezése után tudunk az ember és környezete közötti kapcsolatok után nyomozni. Az ember és az őt körülvevő élettelen és élő környezet közötti kapcsolatok feltárásának lehetséges kutatási irányzatait öleli fel a II. fejezet. Miután elhelyeztük vizsgálatunk tárgyát egy adott természeti tájban, megismertük az egyes populációk növényekkel, állatokkal és nyersanyagokkal – tehát a legszembetűnőbb és legfontosabb tájalkotókkal – való viszonyát, meg kell ismernünk magát az embert is. Erre ad útmutatást a III. fejezet. A természettudományos és régészeti módszerekkel nyert eredmények és tudásanyag együttes felhasználásával jutunk el tehát az inter- és multidiszciplinaritás mezejére. Ahhoz azonban, hogy a rendelkezésre álló tudományos-technikai vívmányokat a létező leghatékonyabban használjuk fel, a két tudományterület képviselőinek türelmes, elfogadó és nyitott párbeszédére van szükség. Jelen kötetet azzal a nem titkolt céllal hívtuk életre, hogy megszólítsa a régészeket, és ráirányítsa a figyelmet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományos Laboratóriumában folyó munkára, amelynek egyértelmű célja, hogy teljesebbé tegye a régészeti feldolgozó munkát. Pető Ákos és Kreiter Attila Budapest, 2010. március 9.


3


Introduction Introduction Efforts for the integration of methods applied by geology, geomorphology and palaeontology have already appeared in the XVIIIth century, although the real breakthrough and significant change in approaches began in the XIXth century. The first milestone in geoarchaeology was Lyell’s book (Geological Evidences of the Antiquity of Man) published in 1863. In his work, Lyell expressed that methods and approaches of geology, palaeontology and archaeology are closely linked to each other. Probably he was the first, who made an attempt to integrate geological observations with archaeological knowledge of the Palaeolithic, Neolithic and the Bronze Age. At the same time, the importance of archaeometrical analysis — such as the geological and palaeontological analysis of man-made artefacts — was discovered. The integrated use of inter- and multidisciplinary approaches, permited changes in the past to be evaluated more accurately. Recently, beside the geological and palaeontological (such as palaeoand archaeobotany and palaeo- and archaeozoology) analysis, complex surveys of historical ecology and palaeopedology play an ever increasing role in the reconstruction of past environments. Palaeoecological reconstruction accomplished through the sampling and survey of the archaeological sites and their surroundings serves two basic and fundamental research trends. From the methodological point of view, it is essential to separate methodological aspects aiming to reconstruct the natural environment of the studied site, and methodological considerations that are applicable to reveal human interactions in the environment of a given timescale and culture. In the first case the subjected media for sampling are undisturbed (soil) profiles and regional/local river or lake basins. To gain information on the natural environment and landscape evolution of a given time period methods of sedimentology, palaeopedology, palaeobotany and malacology are applied. In general, the holistic use of the biotic and abiotic factors of past environments serve the goal of the detailed palaeoecological reconstruction. In the second case, examinations — aiming at revealing human-environment interactions — focus on the soil material recovered from the unearthed archaeological features within the physical boundaries of the archaeological site. In these cases, the previously mentioned disciplines play a secondary role beside archaeobotany and archaeozoology, which play a stronger focus on revealing the connection between ancient societies and plant, animal populations. This duality should be considered when the field sampling protocol — aiming to answer the archaeological question — is designed. In this way, it can be assured that sampling is carried out systematically, representatively and most importantly according to the archaeological questions. The use of radiocarbon dating plays an important role both in the archaeological and natural scientific research. The complex and integrated use of dates received from bone collagen excavated at the archaeological site, and dates received through the examination of microcharcoal, mollusc shells, macroor microremains of plants recovered from the geological drillings help to find a direct relationship between the examined time period and the environmental factors that determined the scenery where the subjected culture existed. Archaeological interpretation can be significantly refined if the time interval of the examined archaeological site is set in a precise natural setting. Not only it is possible to capture a static scenery of a landscape, but by setting-up a landscape evolution model the possibility is also provided to understand regionally possible social, economical changes, the disappearance or appearance of cultures. The focus of the research carried out in the Applied Research Laboratory of the Field Service for Cultural Heritage is not only environment-related, but the nature and extent of ancient animal husbandry; consumption habits are another segments of former daily life, which can also be examined, whilst physical anthropology answers questions related to demographic changes, burial habits. Palaeopathological examination provides information on the former ways of living. In the light of these, any anatomical and physiological anomalies deriving from regular physical work, such as the use of the teeth, consumption habits, diseases and injuries may all be understood. Apart from understanding the role of how humans and their habits changed their surrounding natural environment, examinations dealing with stone artefacts and ceramics focus on the subject itself. Petrographic analysis of stone tools gives an insight in the technological knowledge and exchange relations of ancient societies. Based on the analysis of ceramics, we may deepen our knowledge regarding the use of various raw materials, the technology and the function of these artefacts. Identification of pottery

4



Introduction workshops may be accomplished by the evaluation of technological characteristics, whilst the identification of imported ceramics helps to refine exchange routes and social relations. On the whole, interdisciplinary research provides complex information on the relation between humans and their environment, the life and exchange networks of ancient societies. The reason for the strength of inter- and multidisciplinary research in archaeology lies within the increased efficiency and multifaceted nature of scientific out-put that results in an extended quality of archaeological research. The increased information flow and the extended publishing opportunities giave a significant impulse to archaeological research. Beside the previously mentioned facts, the highly competitive scientific medium and the willingness to keep in line with new ways of scientific research resulted in a novel discussion between archaeologists and representatives of environmental disciplines. The way to sustain the competitiveness and scientific excellence of the research in Hungarian archaeology leads to the accession into the international mainstream of scientific life, however, this can successfully be accomplished by the means of continuously increasing our knowledge base. On the one hand, the present volume aims to demonstrate the routinely practiced methods in the Applied Research Laboratory of the Field Service for Cultural Heritage, on the other hand it disseminates case studies demonstrating the usefulness of applied scientific methods in archaeological interpretation. In the end, the goal is to intensify the already existing discussion between archaeologists and „interdisciplinary” researchers. The volume is organised around three, partly distinct issues, which towards the end of a complex survey form a unified and integrated approach. As the first step of an environmental archaeological work the main aim is to understand and reconstruct landscape forming factors of the natural landscape that provides home and supplies resources for the inhabitants. The research methods linked to this first step are presented in Chapter I. After locating a site, settlement or culture in a natural environmental setting it is possible to thoroughly investigate interrelations between humans and their surrounding environment. Chapter II. deals with the methods that are suitable to reveal the relationship between human populations and the biotic and abiotic landscape forming factors. After we have located our research subject in the former natural landscape and assessed the interaction between humans and plants, animals and natural resources, which are the most important landscape forming factors, we must understand humans themselves. Chapter III. gives guidelines to this work. To make inter- and multidisciplinary work successful the mutual utilisation of results gained trough various scientific approaches is required. However, patient, open and recipient dialogue from all sides of the participating disciplines are indispensably necessary to retrieve the best results from the applicable scientific and technological innovations. The present volume was brought to life with the unhidden aim to address archaeologists and to shed light on the work of the Applied Research Laboratory of the Field Service for Cultural Heritage, which has the unambiguous goal to make archaeological research and interpretation more complex Ákos Pető and Attila Kreiter Budapest, 9th of March 2010.


5


I.

A TERMÉSZETES TÁJI KÖRNYEZET KUTATÁSA

I.1. A FÖLDTANI ÉS TALAJTANI VIZSGÁLATOK (GEO-PEDOLÓGIA) ALKALMAZÁSA A RÉGÉSZETI KUTATÁSBAN Horváth Zoltán 1. Bevezetés A geo-pedológia vagy geo-archaeopedológia a talajtan határterületén működő tudományág, amely a régészeti leleteket tartalmazó geológiai képződmények (üledékek, őstalajok) és a jelenkori talajok környezet- és korjelző szerepével foglalkozik. Az geo-archaeopedológia elnevezés Roger Langohr professzortól (Genti Egyetem, Belgium) származik, és napjainkban egy rendkívül szerteágazó, interdiszciplináris kutatásterületté vált (Mindszenty és Horváth 2003, Sümegi 2003 és Horváth 2009). A geo-pedológia jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy független természettudományos módszerekkel szerzett információkat nyújt az egykori természeti környezet részleteiről, ezáltal segíti a régészeti leletanyag természeti keretbe illesztését, ugyanakkor lehetőséget kínál az ember és természet közötti kölcsönhatás elemzésére. Ezeket példákkal illusztrálom és bemutatom, hogy az ilyen jellegű vizsgálatok az ásatási munkák tervezését is könnyebbé teszik az ásatások előtt (megelőző kutatás), illetve menet közben is. 2. Fogalmak Az üledékföldtani és talajtani vizsgálatok tárgyalásához szükséges néhány gyakran használt alapfogalmat tisztázni. Az üledék üledékföldtani és rétegtani alapegység, amely lényegében állandó környezeti feltételek mellett, természetes folyamatok eredményeként lerakódott anyagot jelöl. Az egymásra települő rétegeket réteglapok választják el egymástól. A réteglap jelentheti az üledékképződés csekély szünetét, a lerakódási körülmények hirtelen változását és lehet egykori eróziós felszín is. Terepen vizsgáljuk a rétegek függőleges és oldalirányú kiterjedését, a rétegzést (párhuzamos vagy keresztrétegzés), a szemcseméret rétegen belüli változását, ami az üledékszállító közeg energiájával arányos. A szemcseméret jellemzésére gyakran használt fogalmak a kavics (2 mm felett), homok (2 mm-0,03 mm), kőzetliszt (0,03-0,0063 mm), agyag (< 0,0063 mm). A lösz nem szemcseméret, hanem a jégkorszaki hulló por neve. A talaj a Föld legkülső szilárd burka, mely a növények termőhelyéül szolgál, és termékenység jellemzi (Stefanovits 1975). A talaj úgy is értelmezhető, hogy a mállás és a talajképződési folyamatok eredményeként a kőzetöv, a vízöv, a légkör és az élőlények kölcsönhatásaként, valamint az antropogén hatások eredményeként kialakult képződmény. A talaj talajszintekre tagolódik. A humuszos felső szintet nevezzük A-szintnek, a felhalmozódási vagy átmeneti szintet a B-szintnek, a C-szint a talajképző kőzet, amely az ásatásokon leggyakrabban üledék (szubsztrátum) formájában jelentkezik. Ez utóbbi a régészetben a „sárga altalaj” néven ismert. 3. Alkalmazott geo-pedológia és környezetrekonstrukció Az ásatási munkálatok tervezését, a kivitelezést és a régészeti dokumentációt segítő geo-pedológiai megfigyelésekkel, esetleg sekélyfúrásokkal, szükség esetén egy-egy egyszerű és gyors vizsgálattal fontos döntéseket készíthetünk elő. Gyakori kérdések a következők: - Van-e értékelhető régészeti réteg még a feltárt képződmények alatt? (Perkáta: Horváth 2010) - Mennyit kell még humuszolni? - Milyen típusú üledékrétegek és talajszintek vannak a területen, s mekkora a területhasználatra alkalmas vagy a régészeti leleteket tartalmazó talajréteg vastagsága? Ezek a kérdések az ásatáson található talaj-, üledék- és elfedett talajszintek azonosítását és értékelését igénylik. Ezek a geo-pedológiai vizsgálati eredmények nemcsak a régészeti feltárást segítik, hanem felhasználhatók a beruházóval való tárgyalás és a hivatali dokumentáció során is. A fejlődéstörténetet részletesebben tárgyaló jelentések és környezetrekonstrukció is készíthető a szelvény- és metszetfalakban végzett, terepi üledékföldtani, talajtani vizsgálatok alapján, gyakran malakológiai, archaeobotanikai, archaeozoológiai és más tudományterületek eredményeinek felhasználásával.

6



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában Az ilyen munkák hozzájárulhatnak egy-egy népcsoport életmódjának, a területhasználat részleteinek jobb megértéséhez és alapot jelentenek más területek vagy korszakok összehasonlításához is. A két feladatkör megvalósításának folyamatát az 1. ábra mutatja.

Régészeti kérdés, ami a természetes környezetet érinti Geotechnikai kérdés: alkalmazott geo-pedológia

Régészeti kérdés, ami a természetes környezettel vagy annak megváltozásával kapcsolatos

kulcsok Fúrási pontok közös kijelölése (térkép, terepbejárás)

1.

Rétegsor(ok) közös kijelölése (helyszíni szemle a kutatóárkokban)

Adatgyûjtés terepen (fúrások elvégzése, rétegsorok leírása, fotó)

2.

Adatgyûjtés terepen (metszetfalakban üledékföldtani és talajtani adatok, fotó)

Mintagyûjtés terepen (fúrómagból üledék-, talajminták, régészeti szintekbõl, egyéb)

3.

Mintagyûjtés terepen (metszetfalakban üledék-, talajminták, régészeti szintekbõl, egyéb)

Laboratóriumi vizsgálatok (iszapolás, szemcseméret, pH, mésztartalom, szervesanyag)

Részfeladatok megoldása (adatok az üledékes-, talaj környezetre, domborzatra, vízföldtanra, stb., szelvényrajzok, 2-3 D modell, egyéb)

4.

Laboratóriumi vizsgálatok (iszapolás, szemcseméret, pH, mésztartalom, szervesanyag, talaj-mikromorfológia stb.)

5.

Részfeladatok megoldása (adatok az üledékes-, talaj környeztre, domborzatra, vízföldtanra, éghajlatra, stb. szelvényrajzok, 2-3 D modell)

6.

Adatok összevetése a társtudományok (malakológia, archeobotanika stb.) és a régészet eredményeivel

válaszadás a régészeti kérdésre

1. ábra Az alkalmazott geo-pedológiai- és a környezetrekonstrukcióhoz adatokat szolgáltató feladatok menete a megvalósítási kulcsok szerint


7


Természetes táji környezet kutatása 4. A kérdések A régészek által feltett kérdések legtöbbször a régészeti korszakokhoz kapcsolódó környezeti elemekre, illetve a területhasználatot befolyásoló környezetváltozásokra vonatkoznak. Így a régészeti adatok és a környezeti elemek (domborzat, üledékek, talajok, növényzet, állatvilág, felszíni és felszínalatti vizek, éghajlat és az idő) ismeretében a következő témakörök javasolhatók: - A felső-palaeolit lelőhelyek környezeti viszonyainak elemzése. - Átrendeződött vízterek és a telepek/kultúrák kapcsolata a mezolitikumtól kezdve. Vizsgálható többek között a vízfolyások medereltolódás következtében megváltozó alkörnyezet elrendeződése, ami a használatra alkalmassá vagy alkalmatlanná tehetett egy területet, továbbá a klimatikusan vezérelt vízszintváltozás miatti területhasználat térbeli átrendeződése is. - A talajváltások szerepe a helyválasztásban és az élettér kialakításában a mezolitikumtól kezdődően. Vizsgálhatók többek között a domesztikáció, a neolit, a rézkori földművelés, a bronzkori erdőirtások, vagy a későbbi földhasználat (növénytermesztés, állattartás), vagy az ismert éghajlatváltozások miatt bekövetkező talajváltások, talajerózió nyomai, illetve visszahatása az adott korszak vagy a későbbi területhasználatra. - A tartósabb megtelepedés környezeti feltételei (domborzat, talaj, vizek, stb.) a neolitikumtól. Vizsgálhatók többek között a populációk, centrumok/perifériák fejlődésének a környezeti hátterét jelentő domborzati, vízrajzi, talajtani viszonyai és a megnövekedett népesség területhasználatának a tájra, környezetre gyakorolt hatásai. - A tellek kulturálisan elkülöníthető rétegeinek üledékföldtani és talajtani vizsgálata támpontot adhat a régésznek arra vonatkozóan, hogy egyes rétegek természetesek vagy mesterségesek, folyamatos-e a tell használata vagy vannak megszakítások, finomíthatók-e az egyes szakaszok. - Gazdasági és politikai centrumok funkciójának földtani és talajtani vizsgálata, ezen belül a telepek, települések környezetének (pl. neolit települések, bronzkori tellek vagy bronzkori földvárak, római vagy középkori városrészek) értékelése: kimutatható-e korábbi vízfolyás, mezőgazdasági tevékenység, az milyen hatással volt a talajra, a tájra, ennek mik a következményei a későbbi területhasználtra, regenerálódott-e a környezet, illetve lehetett-e természetes oka is a terület elhagyásának. - Milyen hatással volt a területhasználat a felszínfejlődésre, illetve a megváltozott domborzati viszonyok kihatottak-e a későbbi területhasználat stratégiájára? Vizsgálhatók többek között a kelta közösségek nyomai az alluviumon, a holtágak lerakódásaiban, a megnövekedett növény- és állattartás miatti talajbemosódás, a mesterséges felszínalakítás (pl. római planírozás). - A populációk, a centrumok növekedésének hatása a környezetre. Vizsgálható többek között a neolitizáció, a bronzkori, vaskori fémművesség környezetátalakító hatása, a szkíta kori életmód és a településkörnyezet kapcsolata, értékelni lehet a környezeti terhelést, anomáliákat. - A kiterjedt és szisztematikus római területhasználat üledékeken és az elfedett talajokon megőrződött nyomainak értékelése a helyválasztások stratégiájának jobb megértése céljából. Vizsgálható többek között, hogy hogyan befolyásolták a római kori környezeti viszonyok a limes kiépítését; milyen hatással voltak a környezetre a római kori forrásfoglalások és a kiépítések pusztulása; adatok szolgáltathatók a Csörsz-árok funkciójához. - A megváltozott klíma, így a környezet hatással volt-e adott kultúra vagy népcsoport életére, s ha igen, hogyan? Vizsgálható többek között az ismert klímaszakaszok (RWP: római optimum; DACP: középkori hideg periódus; MWP: középkori meleg periódus; LIA: kis jégkorszak) hatásainak nyoma a régészeti leleteket magukba foglaló üledékeken és talajokon. Különböző korszakok (pl. rézkori, kora bronzkori) objektumainak elrendeződése kapcsolatban van-e az éghajlat, ezen keresztül a környezet változásaival és ez igazolható-e földtani és talajtani módszerekkel? - Régészetileg kimutatható anomáliáknak földtani-talajtani módszerekkel való vizsgálata, az értelmezés elősegítése. Vizsgálható többek között a településsűrűség hirtelen megváltozása (pl. csökkenése, térbeli átrendeződése, pl. rézkor végén (Baden kultúra), kora bronzkorban (Makó kultúra), illetve bizonyos kultúrák (pl. Baden kultúra) átalakulásának milyen környezeti okai lehettek? 5. A geo-pedológia módszere A fenti és minden környezetet érintő régészeti kérdés megválaszolásához a földtani és a talajtani környezet jelenkori állapotának rögzítésére van szükség, amit a régészeti ásatás területén, szelvény- és metszetfalakban, üledék- és talajtani rétegsorok felvételével végzünk el. A régészeti kérdés környezeti

8



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában elemeire vonatkozó üledékföldtani és talajtani tulajdonságok, továbbá az üledékrétegek és talajszintek szerves részét képező pollenanalitikai és malakológiai anyag megőrződhet az üledékrétegekben és talajszintekben. A bolygatatlan rétegek a természetes folyamatok értékelése szempontjából fontosak, az antropogén hatást őrző rétegek pedig fontos rétegtani információt hordoznak a folyamatok időbeli értelmezéséhez. Bizonyos esetekben sekélyfúrások is szükségesek lehetnek a régészeti kérdés megválaszolásához az ásatás területén vagy a közelében jelenlevő, természetes üledékgyűjtő, térszíni mélyedésben, ahol a nagyfelbontású környezetváltozások kimutatása érdekében gyűjtünk mintákat és végzünk különböző üledékföldtani, talajtani, malakológiai és palaeobotanikai vizsgálatokat. Döntő többségében a régészeti ásatások területén végezzük az üledékföldtani és talajtani munkát, ritka esetben azonban előfordulhat, hogy egy üledékgyűjtő éppen az ásatás területére esik (pl. Alsópáhok — Hévízdomb). A terepi megfigyeléseket és a laboratóriumi vizsgálatokat az ásatáson, a szelvényfalakban feltárt üledékrétegeken és talajszinteken végezzük el. A régészeti kérdést az üledékföldtani és talajtani vizsgálatokkal 6 kulcsfontosságú feladat (kulcsok) elvégzésével válaszolhatjuk meg (1. ábra): 1. rétegsor kijelölés, 2. terepi adatgyűjtés, 3. mintavételezés, 4. laboratóriumi vizsgálatok, 5. részfeladatok megoldása, 6. az adatok összevetése a régészeti és a kapcsolódó tudományterületek eredményeivel, válaszadás. 1. kulcs: terepi adatrögzítés A rétegsor kijelölése minden esetben a régész és geo-szakember közös terepbejárása során történik meg. A helyszíni szemlén a geo-szakember egyeztet a régésszel a rétegoszlopok leírásának a helyéről, a mintavételi pontokról és a mintamennyiségről. Gyakori, hogy az ásatás több pontján veszünk fel, elsősorban az ásatást határoló szelvényfalakban rétegoszlopokat és gyűjtünk mintákat, hogy a domborzat változékonyságát és a korszakok közötti felszínfejlődést értelmezhessük. A legfontosabb rétegsor típusok, ahol adat és mintagyűjtést végzünk a Geo-Pedológiai Protokollal (2008) (innentől GPP) összhangban: - REP: reprezentatív rétegsor, ahol a régészeti kutatás fókuszában levő régészeti réteg is jelen van és a régész a terület- vagy a telep fejlődése szempontjából jellemzőnek értékeli a rétegsort (pl. több régészeti korszak jelen van). - LV: az ásatás területén található legvastagabb rétegsor, amiben vizsgálhatók a leleteket magukba foglaló régészeti rétegek, az üledékrétegek, talajszintek a talajképző üledéktől („sárga altalaj”) a jelenkori felszínig. - OK: objektum betöltés, aminek a részletes környezettörténeti vizsgálata csak kivételes esetben lehetséges (pl. bélelt kút betöltése), a betöltés gyakori másodlagos jellege miatt. - F: sekélyfúrással (általában legfeljebb 5 m) a régészetileg fontos rétegek nyomozása és a rétegek környezetjelző szerepének tisztázása mellett, az üledékes alkörnyezetek változását követhetjük, amivel a telep- vagy település kialakításának stratégiája is értelmezhető. - ELV: az elvi rétegoszlopot úgy hozzuk létre, hogy az ásatás területén megtalálható összes vagy a területre jellemző régészeti és üledékrétegeket akár több rétegsorban dokumentáljuk, majd egy rétegoszlopban összevonjuk időrendben. 2. kulcs: terepi adatrögzítés A geo-pedológiai munkák legfontosabb alaplépései az egyszerű, de pontos üledékföldtani és talajtani terepi megfigyelések elvégzése elsősorban az ásatást határoló szelvényfalakban, az írásos-, a fotó- és a rajzdokumentáció. A kiválasztott szelvényfalban vagy több szelvényfalban az egyezményes üledékföldtani és (paleo)talajtani adatrögzítés szabályai szerint a következő üledék- és talajbélyegeket rögzítjük a rétegszám (SNR vagy tetszőleges, pl. római, arab számozás, betű) után: - mélység cm-ben; - szín: Munsell Soil Color Charts (2000) szerint; - összetétel: kavics, homok, kőzetliszt, agyag vagy átmenetek; - réteghatár: alsó, felső, éles vagy fokozatos; - állag: puha, laza, kötött vagy kemény; - kavicsanyag: 2 mm feletti szemcsék mérete, színe, anyaga, kerekítettsége, koptatottsága; - ősmaradvány: mérete, megtartása, eloszlása, csiga, kagyló stb.;


9


Természetes táji környezet kutatása - szerkezet: üledékes (a rétegzés típusa, gradáció, stb.) és talajszerkezet (morzsás, lemezes, prizmás stb.); - redox-bélyeg: rozsdabarna, fekete-szürke színű Fe-Mn kiválások mérete, alakja, elrendeződése; - életnyomok: az üledékrétegekben, talajszintekben és régészeti rétegekben előforduló állatjáratok és gyökérnyomok méretének, anyagának (betöltés vagy ásványcementáció: pl. mész), eloszlásának leírása; - mésztartalom: a képződmény alapanyagának és a másodlagos mészkiválások alakja, mérete, eloszlása; - bevonatok: humusz, mész, vas-oxid és egyéb koncentrálódások leírása; - talajszint: értékeljük a talajszintet A,B,C, az átmenetek és tulajdonságaik szerint (pl. szántás, mész- és agyagdúsulás, elfedettség stb.) - egyéb megjegyzést tehetünk (pl. lágy-üledék deformációs szerkezet) és felírjuk a mintaszámot. Az eredményeket függőleges, üledékföldtani és talajtani rétegoszlopon ábrázoljuk, amelyek a környezetváltozások időbeli egymásutániságának értékelését teszik lehetővé és a régészeti kérdésre adandó válasz alapját adják. A geo-pedológiai rétegoszlop függőleges skáláján a mélységközöket és a régésszel egyeztetett régészeti korokat, a vízszintes skálán pedig a szemcseméret változékonyságot jelöljük (balról jobbra: agyag, kőzetliszt, homok, kavics). 3. kulcs: mintagyűjtés Az ásóval vagy horolóval megtisztított, leggyakrabban az ásatást határoló szelvényfalakban jelölünk ki a régésszel közösen függőleges rétegoszlopokat, ahol minden elkülönített üledékrétegből, talajszintből és a régészeti rétegekből is gyűjtünk mintát. A geo-pedológiai vizsgálathoz szükséges mintamennyiség az egyeztetett vizsgálatok függvénye (4 ajánlott anyagvizsgálati programcsomag) a GPP-ban, de a tapasztalat szerint 6-8 kg mennyiség elegendő, amihez megfelel egy 40 x 30 cm méretű, simítózáras zacskó. Ebből elvégezhető az iszapolás (feladattól függően 0,5-2 mm-es szitán való átmosás), ami a malakológiai értékeléshez is elég mintát szolgáltat, valamint a rutin üledékföldtani és talajtani vizsgálatok, a talaj-mikromorfológia (ide irányított minta kell) és egyéb vizsgálatokra is marad minta. Ha egy nagyobb vastagságú réteg viszonylag homogén (színben, szemcseméretében hasonló), akkor az alsó-, középső és felső szakaszból is külön mintát kell venni. Ezekben az esetekben a 20 cm-ként mintázás is irányadó lehet, ami a malakológiai vizsgálatokhoz is megfelel. A geológus nélküli mintázást kerüljük, mert a laboratóriumba érkező mintákban eredeti üledék és talajszerkezet nem látható, illetve nincs lehetőség az üledékrétegek és a talajszintek térbeli kapcsolatának tisztázására sem. Amikor a természetes folyamatokat vizsgáljuk a környezetváltozások értékelése céljából, akkor az objektumok betöltési anyagának földtani és talajtani vizsgálata nem célravezető, mert 2. ábra A környezetváltozások értékelése miatt az üledékrétegekből és talajszintekből a helyes az objektum falából és a nyimintavételt a zöld négyszögek mutatják. Az objektumban a lehetséges és gyakori keveredés látható, ami lehet homogén (betöltés bal oldala) és inhomogén (betöltés jobb oldala), ezért tott objektumok melletti innen kerüljük a „földminta”-vételt. vagy távolabbi területekről a behordódás (bemosódás, szél általi szállítás, emberi közreműködés stb.) keveredést okozhat (2. ábra). Az objektumok betöltései ugyanakkor megőrizhetik az erózió vagy a területhasználat miatt megsemmisült üledék- és talajanyagot, amire a környezetrekonstrukció szintéziséhez szükség lehet. Ehhez kellenek a korrekt terepi geo-pedológiai megfigyelések és az adatgyűjtés. Az archaeobotanikai (elsősorban magok) és archeaozoológiai vizsgálatokhoz az objektumokból történő mintavétel-korlátozás nem vonatkozik. Ezekről külön protokollok rendelkeznek. 4. kulcs: laboratóriumi vizsgálatok A terepen begyűjtött mintákat a leggyakrabban a következő vizsgálatoknak vetjük alá: - Az iszapolás során 0,5-1-2 mm-es szitán mossuk át az üledék-, talaj- vagy régészeti réteg anyagát, azért,

10



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában hogy jobban megismerjük a törmelékes elegyrészek mellett a környezetjelző ásványkiválásokat, ősmaradványokat vagy antropogén elegyrészeket (leletanyag, faszén, csont stb.). - A szemcseméret meghatározást a terepi megfigyelések pontosítására használjuk, ezáltal a finom változások kimutathatók , jellemezni tudjuk az üledékszállítás közegének energiaviszonyait és a talajképződési folyamatokat. - méréssel határozzuk meg a talaj kémhatását, ami megmutatja, hogy a talaj folyékony fázisa savas, semleges vagy lúgos-e. - A mésztartalom pontos meghatározásával együtt ezek a talajtulajdonságok környezetjelző szerepűek. A szervesanyag-meghatározást a környezetet jól jelző, talajképződési és üledékképződési folyamatok értelmezéséhez és a talajosztályozás elősegítése céljából alkalmazzuk. - A talaj humuszanyagának mennyiségi értékelése mellett minőségi elemzésre is lehetőség van, ami a humusz fejlettségén keresztül információt ad a környezetről. A talaj-mikromorfológiát, azaz a talajokból, üledékekből készült, mintegy 0,03 mm vastag metszet mikroszkópi vizsgálatát akkor alkalmazzuk, amikor a réteget alkotó elegyrészek pontosabb megismerése mellett a talajképződési folyamatok és a környezetváltozások sorrendjére is kíváncsiak vagyunk. Mivel a régészeti kultúrrétegek, padlók mesterséges talajokként is felfoghatók, a mikromorfológiai elemzés itt is alkalmazható. Ekkor a régészetileg jól meghatározott szinteket ért későbbi környezetváltozások nyomai is megfoghatók (pl. talajvíz-hatás ásványkiválásokkal) (Gebhardt és Langohr 1999, Horváth 2009). Ha az üledék és talajminták iszapolásakor csiga, mag vagy egyéb fosszília kerül elő, azokat szükség esetén az ezzel foglalkozó szakemberek értékelik. A régészeti kérdések és a rendelkezésre álló üledékek vagy talajok vizsgálatra alkalmasságának függvényében a csigák, magok és fitolitok elemzéséhez a mintázást a malakológus és az archaeobotanikus kollégák külön végzik el terepen. 5. kulcs: részfeladatok A geo-szakember a régészeti kérdés megválaszolása érdekében, a régészeti korokat érintő környezetváltozások minél pontosabb értelmezéséhez a következő részfeladatokat tudja elvégezni: - üledékes alkörnyezetek (fáciesek) értékelése: a megtelepedés helyszíne vagy környezete gyakran folyóvizekhez, szélfútta homokbuckákhoz vagy hegységelőtéri törmeléklejtőkhöz kapcsolódik. Az üledékföldtani megfigyelésekkel nyomon követhetjük a part, a meder, az alacsonyabb vagy magasabb árterek, a lefűződött medrek, holtágak vagy a teraszok térbeli helyzetét és időbeli változásait. A homokbuckák mozgását, a lösz alluviális üledékekre települését is vizsgálhatjuk. Egy telep hegyhez közeli (proximális), illetve hegytől távolabbi (disztális) helyzetének azonosítására is sok esetben lehetőség nyílik. Ezek ismerete alapvető a helyválasztás stratégiájának és a területhasználat időbeli változásának vagy megszűnésének értékelésében. A talajképző üledék fontos rétegtani információt adhat. Ha a „sárga altalaj” valóban lösz vagy löszjellegű üledék, akkor ez alatt neolit réteg sem lehet, de ha egy római talajréteg alatt a „sárga altalaj” ártéri üledék, akkor mélyebben még őskori talajszint települhet. Ezt fúrással kell ellenőrizni. A talajképző üledék azonosítása azért is fontos, mert kerámiakészítési alapanyag is lehet. - Az elfedett jégkorszaki paleotalaj vizsgálatával megállapítható, hogy az az adott szelvény a régészeti korokban képződött-e. A maitól eltérő talajképződési folyamatok (kétszakaszú), más éghajlati viszonyok között (másodlagos talaj) vagy ősi málladék (áthalmozott talajanyag) jöhetnek létre (Polynov 1928). A területhasználatot meghatározó talajminőség (pl. humusztartalom, talajszerkezet, vízgazdálkodás) értékelése mellett előzetesen az egykori növényzetre is következtethetünk. A talajtanilag is bizonyítható agyagdúsulási szintek egykori erdőtalajok alatt fejlődhettek, ugyanakkor a viszonylag vastag, jó humuszanyaggal bíró, morzsás talajszerkezetű mezőségi talajok fűnemű vegetációval kedvező feltételeket biztosítottak a megtelepedés mellet a földművelésre is. A részletesebb vegetációtörténethez palaeo- és archaeobotanikai vizsgálatra van szükség. Jó megtartású csontok maradhatnak meg a karbonátos (mésztartalmú) talajokban, ugyanakkor csontanyag hiányára a savanyú talaj lehet magyarázat. A talajtípusok oldalirányban változékonyságot mutatnak a különböző domborzati helyzetű területeken. - Az üledék vagy talajképződés idejét nehéz megbecsülni, de van néhány fogódzkodó, ami segíthet. Nem azt mondjuk, hogy ez a talaj 1256 éves, hanem azt, hogy egy gyengén fejlett humuszos homoktalaj kialakulása sok tíz évben, esetleg 100 évben mérhető, ugyanakkor egy jól fejlett erdőtalaj agyagdúsulási szintje sok száz, inkább ezer év alatt fejlődhetett ki (Retallack 1990). Ezeknek az információknak gyakran van szerepük a teljes környezetrekonstrukcióban. A kormeghatározási módszerek alkalmazásával pontosabb adatokhoz juthatunk (Horváth 1993). - A felszíni vízrajzi és felszínalatti, ún. vízföldtani viszonyok értelmezéséhez is szolgáltathatunk adatokat. A felszíni vizek változásait az üledékes fáciesek nyomozásával (feljebb 1. pont) végezzük, a fel-


11


Természetes táji környezet kutatása színalatti vizek területhasználatot befolyásoló szerepét ásványkiválások vizsgálatával értelmezzük. Ilyen ásványfázisok a rozsdabarna vagy vörös színű vas-oxid/oxihidroxidok, a fekete mangán-oxidok, amelyek a talajvíz ingadozásának zónájában alakulnak ki. A mangántartalom ellenőrizhető terepen (H2O2-teszt). Vízhatás talajvíztől vagy egy agyagosabb rétegen pangó víztől is kialakulhat (talajvízglej, pangóvíz-glej). Az ásványkiválások elrendeződéséből az egykori vízáramlási irányokra is következtethetünk. A talajvízből vagy forrásvízből gyakran mészanyag is kiválik (pl. mészkéreg), ami korlátozhatja a területhasználat mélységét. - Térszíni magaslatok és térszíni mélyedések természetes vagy mesterséges eredetéről kell gyakran dönteni. A mélyedések alakjának, méretének és betöltésének geo-pedológiai vizsgálatával ez a részfeladat is elvégezhető, ugyanakkor lényeges adatokhoz juthatunk a terület felszínfejlődésének értelmezéséhez. Megállapítható, hogy rövid vagy hosszú ideig volt a talajképződésnek kitéve a mélyedés (meddig volt nyitva az objektum), s hogy lassan vagy gyorsan töltődött-e fel, végig természetes úton avagy mesterséges töltéssel is számolni kell. Magaslatok esetében a geo-pedológiai elemzéssel a régészeti leleteket tartalmazó, üledék- és talajanyag lepusztulása rekonstruálható. - Éghajlatra vonatkozó információt közvetlen és közvetett módon kaphatunk. Közvetlenül csak pleisztocén rétegekből kaphatunk erre korrekt információt. Az erős fagyhatás nyomai (régészetileg nem értelmezhető rétegzavarok) legfeljebb palaeolit képződmények esetén lehetnek régészetileg fontosak, de azonosításuk más ásatásokon is sok esetben segítették a régészeti dokumentációt és a rétegtant (fagyékek, jég általi deformációs szerkezetek). Az elmúlt tízezer év éghajlatváltozásairól talajtani módszerekkel közvetve kaphatunk információt. Számos talajtani jelenség hordoz közvetett klímainformációt. Poligonális repedéshálózatok meszes kitöltéssel a jégkori száraz és hideg glaciális periódusban alakultak ki. Régészeti rétegekhez kapcsolódóan az agyagdúsulások felismerése lehet fontos, ami elég csapadékot jelent. A talajlakó élőlények talajanyag átkeverő tevékenysége, a bioturbáció kedvező éghajlati viszonyokat jelent. Bizonyos talajképződéssel összefüggésbe hozható, ún. pedogén mészkiválások szárazabb környezetet, szárazabb éghajlatot jelezhetnek. - Régészetileg nem értelmezhető üledékföldtani és talajtani szerkezetek azonosításával a környezeti viszonyok részleteit ismerhetjük meg, de fontos információt szolgáltathatunk a területhasználatra is (pl. lágy-üledékdeformációk jelezhetnek fagyhatást, földrengést, taposást; omlások kútban: vízhiány, pl. idegenek rossz terepismerete). 6. kulcs: adatok összevetése és válaszadás A környezet elemeire vonatkozó részfeladatok elvégzése után a geo-pedológiai eredményeket összevetjük ásatáson belül vagy nagyobb területen több ásatás földtani és talajtani eredményeivel. A geo-pedológiai adatok összevetésénél lényeges a társtudományok eredményeivel (pl. malakológia, archaeobotanika, archaeozoológia) és a régészeti adatokkal való megfeleltetés, hogy minél pontosabb és megbízhatóbb választ adhassunk a feltett régészeti kérdés(ek)re. 6. Az ásatásvezető régész lehetséges feladatai Az ásatásvezető régész legfontosabb feladata a jó kérdésfelvetés. Fontos régészeti feladat már az ásatás elején is a feltáró munkálatok során előkerülő, az üledékföldtan és talajtan témakörébe tartozó jelenségek figyelése (lásd terepi adatrögzítés). Ezeknek a megfigyeléseknek a kérdésfeltevésben, majd a környezetrekonstrukcióban jelentőségük lehet. Néhány figyelemre érdemes jelenség az alábbi: - Ha különböző színű, anyagú, vastagságú vagy egyéb tulajdonságaiban változatos (pl. üledékes és talajszerkezet) üledékrétegeket vagy talajszinteket észlel az ásatásvezető régész. A részletes üledékföldtani megfigyelésekkel — amibe az üledékes szerkezetek, mint pl. a különböző sík- és keresztrétegzési formák értékelése is beletartozik — a geológus meg tudja mondani, hogy a vízfolyás vagy homokbucka melyik részén volt a régészeti kutatás fókuszában álló terület (part, alacsonyabb vagy magasabb ártér, hordaléklebeny sziget), vagy hogy újabb elöntés, esetleg szél által mozgatott homok lerakódásával változtak-e meg a környezeti viszonyok. - Régészeti szempontból nem értékelhető vagy bizonytalan eredetű üledékes szerkezetek és az üledék-, talajdarabok szintén nehezen értelmezhető elrendeződésével találkozik a régész. A fakidőlések igen erős szelek, hó- vagy jégteher, illetve egy másik fa kidőlése eredményeként alakulhatnak ki (Langohr 1993; Goldberg és Macphail 2006). Számos esetben sikerült azonosítani fakidőléses szerkezeteket többek között Nagytarcsa, Enese, Bezi és Ófehértó mellett is (Horváth 2008).

12



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában - Amennyiben szokatlanul kemény, vagy színében a talajképző üledéktől, a talajtól vagy régészeti rétegektől elütő képződménnyel találkozik a régész, annyiban az talaj- vagy forrásvíz eredetű, fehér színű mészcementáció is lehet. A talajvíz közelsége meghatározó lehet a területhasználat alakulásában. Mészkiválások vizsgálatával adott esetben adatokat szolgáltathatunk pl. a római forrásfoglalásokhoz (Horváth et al. 2009), ugyanakkor szárazabb éghajlat nyomaira is bukkanhatunk (Becze-Deák et al. 1997). A rozsdabarna elszíneződések leggyakrabban vas/mangán kiválások, az időszakos vízhatás nyomai, amelyek szintén őskörnyezeti információt hordoznak. Így egyértelművé válik, hogy régészeti vagy hidrogeológiai jelenséggel állunk szemben, ennél fogva a részletes megfigyelésekkel a vízáramlás iránya és az ásványkiválás relatív kora is tisztázható. Nagyon ritkán előfordulhat, hogy nem tud kimenni geo-szakember akkor, amikor megfigyelésekre, adat- és mintagyűjtésre szükség van (pl. a munkagépek haladása miatt megsemmisülnek a kérdéses rétegek). Az ilyen kivételes esetekben a régész is be tudja gyűjteni a szükséges mintákat (lásd a mintavételt feljebb) az erre az esetre kidolgozott GPP mellékletben (2. A. és 2. B.) foglaltak szerint: - rétegszám: SNR szám vagy ennek hiányában római számok fentről lefelé növekvő sorrendben; - mintavételi mélység: a jelenkori felszíntől vagy ismert magasságú ponttól lefelé cm-ben; - szín: a fő színek vagy jelzős változataik röviden (pl. szürkésbarna); - összetétel: kavics, homok, kőzetliszt, agyag vagy ezek átmenetei (pl. kőzetlisztes agyag); - valószínűsíthető régészeti kor: akár csak hozzávetőlegesen (pl. római); - a leletanyag rövid leírása: néhány jellemző lelet, ha volt (pl. kerámia, tégla, csont stb.); - mintavétel: a minta kódja, ami az ásatás rövid nevéből (1) és lehetőség szerint dátumból és fentről lefelé növekvő sorszámból áll (2), legfelső minta 2010. január 15-én: 100115/1. A szelvényfalból a megadott szempontok szerint, régész vagy technikus által gyűjtött minták a fotómelléklettel együtt arra lehetnek alkalmasak, hogy jellemezzük az üledéket és a talajtípust, de többre nem, vagy csak erős korlátozással használhatók. 7. Néhány esettanulmány a geo-pedológia tárgyköréből 7.1. Paks – Cseresznyés Régészeti tájékoztatás és a geo-pedológiát érintő kérdések: a Paks – Cseresznyés mellett egy római kori katonai tábor és egy középkori településrész került elő. Az egyik kérdés az volt, hogy a kezdeti ásatási munkálatok során feltárt üledék alatt várhatók-e olyan talaj- és üledékrétegek, amelyek régészetileg fontosak lehetnek, s ha igen azoknak mi a környezetjelző szerepük. A másik kérdés az volt, hogy hogyan változtak a domborzati és környezeti viszonyok elsősorban a római kortól napjainkig és ez közrejátszhatott-e a területhasználatban és annak megszűnésében. Eredmények: a geo-pedológiai munkálatok során a 3. ábra szerint megrajzolt, különböző korú és eredetű üledék, illetve talajrétegeket sikerült azonosítani és egy általános környezetrekonstrukcióba illeszteni. A jégkorszaki finomabb szemcsés, löszjellegű üledéken, egy jól fejlett, agyagdúsulás jeleit mutató, őskori és egyben a római területhasználat nyomait is viselő, a mai erdőtalajokhoz hasonló réteg biztosította a területhasználat alapjait. Ez viszonylag stabil környezeti viszonyokat jelentett. Már a római korban is megindult a futóhomokmozgás, de nagy vastagságú — erózió után kialakult — homokdűnéket csak a római kort követően, de biztosan a 14. század előtt formázott a szélfútta homok. A homokmozgás oka lehet a területhasználat (pl. fakivágás), de a növényzet gyérülését a környezet szárazabbá válása, az éghajlat középkorban kedvezőtlenné fordulása is kiválthatta. Erre volt lehetőség a népvándorlás kori vagy ún. középkori hideg periódusban (Desprat et al. 2003) kb. 450 – 900 között. A futóhomokon a késő Árpád-kori településnek egy másik, a mai humuszos homoktalajokhoz hasonlító talaj biztosított alapot, aminek a tápanyag-szolgáltató képessége gyenge. A 14. és 15. század között még egy futóhomokmozgást sikerült kimutatni, amihez a kis jégkorszak elején, a klímaromlás miatti vegetáció gyérülés is hozzájárulhatott. 7.2. Bátaszék – Körtvélyes-dűlő Régészeti tájékoztatás és a geo-pedológiát érintő kérdések: a kutatási területen kora rézkori, badeni, bronzkori, késő vaskori és Árpád-kori megtelepedésről tanúskodó objektumok és leletek kerültek elő. A feladatok között szerepelt az ásatáson előkerült, szervesanyagban gazdag mélyedések eredetének tisztázása


13


Természetes táji környezet kutatása

14-15. század után pusztulási réteg

6

humuszos homok

14-15. század kút

5

- futóhomok és pusztulási réteg (régészet) képzõdés után: - humuszos homok talaj képzõdés, - uralkodóan homoki gyep vegetáció

- humuszos homok talaj képzõdése, - uralkodóan homoki gyep vegetáció, - középkor: templom, temetõ, mészégetõ, kút, stb. (régészet)

4. század - 14. század

- szélerózió, majd futóhomok lerakódás, - idõrõl-idõre füves vegetáció, legfeljebb erdõs sztyepp foltok

4

4. század 3

római kor 3. sz-ig erdõtalaj

tábor

2

jégkorszak vége (15-13 ezer éve) 1 lösz

- kezdõdõ futóhomokképzõdés, területhasználat: római (keréknyomok a homokban)

- erdõs vegetáció alatt talajképzõdés - római kori terület használat: katonai tábor, árkok (régészet)

- löszképzõdés - füves sztyepp - meredek oldalú mart völgyek

mészkiválás

3. ábra A Paks – Cseresznyés régészeti ásatáson rekonstruált környezetváltozások a földtani – talajtani megfigyelések alapján

zása (1), a különböző térszíni helyzetben települő talajtípusok értékelése (2) és a geo-pedológiai, malakológiai és laborvizsgálatokkal (mikromorfológia is) adatszolgáltatás a környezet, ezen belül többek között a domborzati viszonyok változására (3), megalapozva ezzel a településstruktúra, a területhasználat és a környezetváltozások pontosabb értelmezésének lehetőségét. Eredmények: a területen a Lajvér-patak mentén a jégkorszakból öröklött és a mainál jóval tagoltabb felszínű környezetben, lefűződött, majd fokozatosan feltöltődő meder ágak, térszíni mélyedések kerültek elő. A magasabban fekvő dombok az ártérre települő löszből épülnek fel. A csapadékban és hőmérsékletben is kiegyenlítettebb éghajlati viszonyok között a holocénben intenzívebbé váló talajképződés eredményeként a különböző domborzati helyzeteknek megfelelően különböző, legalább kétféle talajtípus fejlődött ki. A mélyebb fekvésű területen, az agyagos altalajon a rézkorban a mai réti talajokhoz hasonlító képződmény fejlődött, miközben időről-időre elöntések is történtek. A magasabb térszíni helyzetű dombokon, a löszön mezőségi jellegű talaj alakult ki. A rézkorban a mélyebb fekvésű területeken a szervesanyagban gazdag üledék és réti jellegű talajok is kedvező körülményeket biztosítottak. A huzamosabb idejű területhasználat úgy is teljesülhetett, hogy az év jelentősebb részében vízhatás alatt álló talajban a klíma átmeneti szárazabbá válásának eredményeként csökkent a vízhatás. Az üledék és talajrétegekből vett minták malakológiai eredményei (Krolopp, 2008) tükrében megerősítést nyert, hogy a régészeti korok előtt a területen nagyrészt vízi környezet volt a térszíni mélyedésben (holtág) (4. ábra). A lefűződött mederág fokozatosan üledékkel töltődött fel, amin a talajképződés is megindulhatott. A rézkorra már egy olyan felszín rekonstruálható, ahol a magasabb részeken mezőségi jellegű talaj, a mélyebb részeken a mai rétihez hasonlító talaj fejlődött. A mélyedésekben a feltöltődés eredményeként folyamatosan javul a területhasználat lehetősége, időről-időre azonban megállhatott itt a víz. A löszdombokon

14



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában

4. ábra A földtani és talajtani adatokból rajzolt rétegoszlop a malakológiai eredményekkel. A földtani-talajtani eredmények, a malakológiai adatok haszna a környezetváltozások értelmezésében, illetve a területen található korszakok helye a klímagörbén

viszonylag folyamatosan kedvező területhasználati feltételekkel lehet számolni (nincs nyoma elöntésnek). A mélyedésben a római korig fokozatosan emelkedik a szárazföldi csigák aránya, majd a római kor előtti rétegben megjelenik a kórócsiga (Helicella obvia), ami bronzkor utáni bevándorló. A római korban a legmagasabb a szárazföldi csigák aránya. Az Árpád-korra ismét emelkedik a vízi fajok aránya, mutatva ezzel, hogy az időszakos vízborítás gyakorisága növekedhetett akár csak átmenetileg is. A löszdombokon fejlődő mezőségi talajnak jó, morzsás talajszerkezete van, jó a vízgazdálkodása, míg az agyagosabb réti talaj csak a túlnedvesedő évszakokat kivéve kedvező vízgazdálkodású. A római kori meleg periódusban a mélyebbre kerülő talajvíz eredményeként növekedhetett a talajbiológiai tevékenység, javult a talajszerkezet, egyre nagyobb terület vált földművelésre alkalmassá. Ezen felül a 19. és 20. század ármentesítési intézkedései is hozzájárultak az elöntések ritkulásához, így a kedvezőbb földhasználati viszonyokhoz. A terület fejlődéstörténetét a földtani, talajtani és malakológiai vizsgálatok alapján az 5. ábra mutatja.


15


Természetes táji környezet kutatása D) Árpád-kor - Jelenkor árkok

gödör

Az újabb és újabb elöntések, majd ismételt talajképződése eredményeként fokozatosan feltöltődő térszíni mélyedés

C) Római kori kelta

gazdasági épület kemence

lakóházak

rozó

árvíz

le)

K fe

ge (

elsé

köz

aS

hatá

meg

agyagnyerő gödrök

B) Őskor

mészbetétes gödör mezőségi jellegű talaj

sírok

réti jellegű talaj

kutak

Szekszárdi-dombság A) Jégkorszak vége

Jelkulcs Pleisztocén/holocén szervesanyagban gazdag agyagos üledék, amely talajosodik Pleisztocén infúziós lösz

Sárvíz és Duna

Pleisztocén patakhordalék Pleisztocén ártéri üledék

Az ásatás területének térbeli helyzete

Tengerszint feletti magasság m

É

5. ábra Bátaszék–Körtvélyes-dűlő fejlődéstörténete a földtani, talajtani és malakológiai vizsgálatok alapján

Alul a talajképző üledék (”altalaj”) felszíne látható geodéziai mérési pontok alapján. A fejlődéstörténet alulról felfelé: A: A felszín viszonylag meredek oldalú völgyekkel tagolt. Az ártéri üledékre lösz rakódott le, ami a térszínileg magasabb dombokon marad meg. A mélyedésekben gyakori a vízzel borítás, a dombokról lösz mosódik be a mélyedésekbe. B: Intenzívebb talajosodás zajlik a térszíni mélyedésekben gyakoribb elöntésekkel és vízhatással. A mélyedésekben szervesanyag tartalmú üledék halmozódik fel és réti jellegű talaj, a dombokon mezőségi talaj képződik. A domborzat enyhén hullámossá simul kia talajosodás és a feltöltődés eredményeként. Területhasználat: rézés bronzkori településnyomok (sírok, gödrök, kutak, leletek stb.) a régészeti tájékoztatás alapján. C: Folytatódik a felszíni egyenetlenségek kiegyenlítődése a talaj-üledék rendszer fejlődése eredményeként. A gyakori elöntéseket folyamatosan talajképződés kíséri. Területhasználat: bennszülött lakóházak, gazdasági épület, agyagnyerő gödrök, kemencék, kutak, gödrök. D: Kiterjedtebb vizenyős területen időről-időre vízborítás jelenik meg, majd azt szárazulati időszak váltja. A felszín lassan kiegyenlítődik és eléri a mai lapos, enyhén hullámos domborzati jelleget (a felszín kiegyenlítődéséhez a földművelés is hozzájárult).

7.3. Fertőd, Esterházy-kastély Hercegi- és Hercegnői Kamarakertek Eredmények: ez a projekt azért példaértékű, mert a régész még a régészeti feltárásokat megelőzően kézhez kapta a sekélyfúrások adatait, amiben jelölve volt, hogy a Kamarakertekben milyen típusú és milyen vastag üledék-, illetve talajrétegekre számíthat. Az eredmények és a korábbi térképek birtokában könnyebben meg tudta tervezni a leendő szondák helyét és mélységét. Már a fúrásokkal is térképezhetővé vált az Ős-Ikva vízfolyás hordaléka, az alluvium egykori hullámos felszíne, ami a Hercegi kert alatt mélyebb, a Hercegnői kert alatt pedig magasabb helyzetben levő üledéket jelentett. Ez az építkezés megkezdése előtti változatos, hullámos domborzatra hívja fel a figyelmet (6. ábra). A hordalékon egy olyan talaj alakult ki, aminek agyagdúsulási szintje kovárványcsíkok és összefüggő barna színű agyagosabb szint formájában már terepen is látható volt, tehát a geo-pedológiai adatok alapján erdős vegetációval borított talajt lehet a területhasználat előtti időkre valószínűsíteni. A több ponton végzett terepi meg-

16



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában figyelések közül, az egyik 9-es számmal jelzett árokban referenciaszelvényt jelöltem ki az ásatásvezető régésszel, amelynek a rétegeit részletesebb vizsgálatoknak vetettük alá kollégáimmal. A malakológiai vizsgálatok (Gulyás-Kis 2009) szerint a nedvességkedvelő és vízi csigák jelenléte a szárazföldiekkel együtt azt mutatta, hogy a talajképződés időről-időre átnedvesedett területen zajlott és a kerti rétegekben kevert talajanyag is jelen lehet. A Hercegnői Kamarakert talajrétegéből erdőket kedvelő faj, az Ena montana került elő. A kastélyépítés és a kert kialakítása jelentős bolygatással jártak, az eredeti talaj felső szintjeinek felét is érintették a Barokk Kert kialakításával és karbantartásával járó kerti munkálatok. Noha a keresett narancsfák maradványai nem kerültek elő a palaeo és az archaeobotanikai vizsgálatok során, érdekes és hasznos eredmények születtek a talajtani eredmények kiegészítéseként a kerten belüli és a közeli növényzetre vonatkozóan. A pollenelemzés szerint jelentős a fenyők pl. erdei fenyő (Pinus sylvestris) aránya a mintákban, de ezek származhatnak távolabbi behordásból. A gyakran előforduló lucfenyő (Picea abies), és a néhány esetben megfigyelhető jegenyefenyő (Abies alba) viszont már a mintavételi hely közvetlen környezetében növő fákról árulkodnak. Lombhullató fák közül a tölgy (Quercus sp.) és a szil (Ulmus sp.) a legjelentősebb a mintákban. Ezeknek a polleneknek az aránya parkszerűen ültetett fás területre utal és valószínűleg a terület közvetlen közeléből származhatnak. Néhány mintában a zöldalga is előfordult, ami vizes környezetre, sekély vízzel, tocsogóval borított területre utal. A terület erős bolygatottságát a parlagfű (Artemisia sp.) virágporának gyakori jelenléte mutatta, de azok a laza talajszerkezeten belül is bemosódhattak (Medzihradszky 2009). A pollenelemzéssel tehát a természetes erdőt követő parkerdő-fejlődését lehetett követni. A fitolitelemzések is megerősítették, hogy a barokk építkezés előtt kevert, időszakosan nedvesedő és fás szárúakkal is tarkított vegetációval lehet számolni (Pető 2009). 8. Példák a talaj-mikromorfológia alkalmazására A környezetváltozások megértéséhez szükség van az üledékek, talajok szabad szemmel nem látható vázszemcséinek, az alapanyagnak, a biogén elegyrészek és a másodlagos kiválások azonosítására. A talaj-mikromorfológia alkalmas különböző ásványkiválások környezetjelző szerepének tisztázására (Wright és Tucker 1991). A biztosan talajvíz eredetű mészkiválások gyakran tömött, mésziszapos (mikrites) szövetűek vagy bevonatként jelentkeznek, ugyanakkor a szárazabb környezetek gyökérszövethez

É

Téli kert

Képtár

He

120 140

200

F8

20

F8 F6 cm (2009/NY/15)

40

0

0

60

20

20

80

160 180

t

100

ker

cm

0

40

F1

F2

F7

gi rce He sztály o lak

F3

F3 (2009/NY/07)

ti

e ész Régis báz

20 40

80

F9

F4 Régészeti kutatóárkok

0

60

női

t üle

var Ud

y ép

stél

i F5

g rce

Ka

g rce He t ker

F4 (2009/NY/04)

cm

F6

F5 (2009/NY/06) (2009/NY/09) F2

Kb. 10 m

F1 cm

100

60

60

80

80

140

100

100

160

120

120

180

140

140

200

160

160

cm

0

0

0

20

20

20

40

40

60

60

80

80

40

120

F7 (2009/NY/17)

Leletes humuszos talajszintek

40

Tiszafák

fúrások: F1-9 régészeti árkok: (2009/Ny-K/01-17)

60 80

Talaj-üledék átmeneti szint

100

100

120

120

120

140

140

140

160

160

Út vagy járószintek

F9 (2009/K/02)

100

160

Folyóvízi üledékek (kavics, homok, kőzetliszt)

6. ábra A különböző típusú és vastagságú üledék, illetve talajrétegek a Hercegi (balra) és Hercegnői (jobbra) Kamarakertekben, ami a barokk építkezés előtti változatos, hullámos domborzatot mutatja


17


Természetes táji környezet kutatása kapcsolódó kiválásai lazább szerkezetűek és a tűs kristályok a gyakoriak. A 7. ábra egy Nagytarcsán előkerült őskori talaj mészdúsulási szintjéből készült, ami egy lejtő alsó részén közel volt a patakhoz, így a talajvízhez is. A 8. ábra egy római kori talaj felett közvetlenül települő futóhomok-rétegben talált meszes, ún. rhizokonkréció vagy gyökérnyom mikroszkópi képe Aquincumból. A biatorbágyi római villa egyik padlójából, az alatta települő talajból, a Bátaszék melletti Lajvérpuszta neolit talajanyagából, illetve egy ottani kelta ház padlójából is biogén elegyrészek, ásványosodott földigiliszta-ürülékek kerültek elő. Mivel a giliszták a mezőségi talajokat kedvelik, a talajvíz feletti szárazabb talajszintekben élnek, megerősíthető, hogy a vizenyős foltokkal tagolt vizsgálati területen is voltak korábban térszínileg magasabban fekvő területek vagy a vízjárta terület időről-időre az intenzívebb területhasználatot lehetővé téve kiszáradhatott (9. ábra). A Nyírbátorban található Báthori Rezidencia körüli kertben és iskolaudvaron végeztünk vizsgálatokat. Ez a terület a bronzkorig visszamenőleg viszonylag intenzíven volt használva. Itt zavartalan magmintákból készített vékonycsiszolatokban sikerült kimutatni erdőtalajok alatt fejlődő, kovárványcsíkokként értékelhető agyagdúsulásokat (10. ábra). Ezzel a bronzkor előtti erdők jelenléte vált kimutathatóvá. A fák a bronzkorban eltűnhettek a vegetációból, amit akár fakivágás is okozhatott. Mikroszkóp alatt a természetes folyamatok egymásutánisága is vizsgálható. A talajképződési folyamatok, a környezetjelző ásványkiválások, a biogén elegyrészek jelentkezése, sőt az antropogén hatások (pl. taposás) sorrendje lényeges információkat ad a környezetváltozások és az antropogén események jobb megértéséhez.

kvarc homok

pórusok

1 mm

18

7. ábra Tömött szövetű mésziszap (mikrites), ami talajvíz eredetű lehet. + N és segédlemez, Nagytarcsa – Urasági-dűlő

8. ábra Gyökérszövethez kapcsolódó, lazább szerkezetű és tűs kalcitkristályok. Szárazabb környezetet jelez. + N és segédlemez, Római kort fedő homokréteg, Aquincum, Budapest

9. ábra Kristályos mész anyagú (pátitos) galacsin, ami gilisztaürülékként értékelhető. + N és segédlemez. Neolit talajszint, Bátaszék-Lajvérpuszta

10. ábra Agyagbevonatok (narancssárga) kvarc anyagú homokszemcsék (szürke) körül. + N. A bronzkori talajképző homok üledéke, Nyírbátor



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában 9. Összefoglalás A régészeti ásatáson végzett üledékföldtani, talajtani és paleotalajtani megfigyelések választ adhatnak a régészeti kérdésekre illetve fontos adatokat biztosítanak az ember és környezete közötti kölcsönhatással foglalkozó környezetrekonstrukciókhoz. A terepi üledékföldtani és talajtani adatok, szelvényrajzok, a laboratóriumi vizsgálatok és a társtudományokkal (pl. malakológia, archaeobotanika) való együttműködés lehetővé teszi, hogy rekonstruáljuk a régészeti korok előtti, a területhasználat közbeni és az azutáni üledékes alkörnyezeteket, talajtípusokat, a domborzat, a növényzet, a vízföldtan, illetve szerencsés esetben az éghajlat megváltozását is. A geo-szakemberek és régészek számára a pontos földtani és talajtani adatgyűjtéshez irányadó Geo-Pedológiai Protokoll támpontot ad a természetes környezetet érintő régészeti kérdésfeltevéshez, de a jó koncepció és a vizsgálati stratégia kialakításához szükséges a régész és a geo-szakember konzultációja, az egyeztetés. A mintagyűjtést geo-szakembernek kell végezni földtani és talajtani rétegoszlopokból és a közösen egyeztetett pontokról. A mintavizsgálatok után, a régészeti kérdésekre a válasz vagy válaszok különböző részletességű környezetrekonstrukciók vagy ún. geo-technikai jelentések formájában adhatók meg. Az eredményeket 2D-3D szelvénysorozatban ábrázolhatjuk. A talaj-mikromorfológia a környezetváltozások kimutatása mellett az események egymásutániságának megállapításában is segít. Mivel folyamatosan növekszik a szisztematikusan gyűjtött üledékföldtani és talajtani adatok és eredmények száma, egyre több helyen van és lesz lehetőség a természetes folyamatok régészeti korokban zajló változásainak összehasonlítására, ezáltal az ember és környezete közötti kapcsolat minél jobb megértésére nyílik lehetőség. A régész és geo-szakember együttműködésében már a kezdetektől szerepe van a régésznek abban, hogy a számára fontos korszak, vagy a terület megismerése érdekében az ásatáson feltárásra kerülő üledékrétegek és talajszintek változékonyságát a szokatlan, régészetileg nem értékelhető szerkezeteket vagy ásványkiválásokat figyelje, és a kérdéseit juttassa el a geo-szakemberhez.


19


Természetes táji környezet kutatása

I.2. A MALAKOLÓGIA SZEREPE A KÖRNYEZETRÉGÉSZETI KUTATÁSBAN Gulyás-Kis Csaba

1. Bevezetés A modern régészet számos kiegészítő tudományt alkalmaz, amelyek plusz adatokkal segítik a feltárások, objektumok, leletek értelmezését. A biosztratigráfia — amely a növényi és állati maradványok alapján azonosít rétegeket — is ilyen interdiszciplinális tudomány. Ilyen állati maradványokat, puhatestűeket azonosító, rendszerező, értékelő tudomány a malakológia is. A puhatestűek törzsének nyolc osztálya közül az archeomalakológia elsősorban a legelterjedtebb, és az emberi környezet közelében leggyakrabban előforduló két csoporttal, a csigákkal (Gastropoda) és a kagylókkal (Bivalvia) foglalkozik. Az állatok esetében a megmaradás elsősorban a meszes vázú élőlényekre jellemző, de kisebb mértékben a kitines vázúakra is. Lágy szövetek a legritkább esetben maradnak fent. A másik probléma, hogy mint minden maradvány esetében statisztikus szemléletmódban kell gondolkoznunk, hiszen a maradványok az elhalásuk után akár nagyobb utakat is megtehetnek (tafonómia) tehát statisztikusan kell kimutatnunk az oda tartozó (autochton) jellemző és oda szállítódott (allochton) maradványokat. A másik oka a statisztikus szemléletmódnak, hogy egyes fajok diverzitásának csökkenése (gyakoriság) vagy -növekedése is hordoz környezeti információt. Szerencsére a puhatestűek esetében nem jellemző a hosszú szállítódás. A statisztikus kiértékelés kellő egyedszám mellett kiszűri az allochton egyedeket. Elsősorban azok az élőlénycsoportok alkalmasak az értékelésre, amelyek nagy számban megtalálhatók az üledékben. Fontos szempontok még a kisebb méret, hiszen egy kisebb objektumban, vékonyabb rétegben „nincs elég hely” egy nagyobb élőlény számára. A puhatestűek elsősorban lokális és telepen kívüli környezeti viszonyokról informálnak minket, amit a mintagyűjtésnél figyelembe kell venni. Különleges esetben durvább kronosztratigráfiai információkat is kaphatunk a puhatestű vizsgálatokból. Szerencsés esetben a kagyló életkorán túl a tenyészidőszakra (évszakra) is következtethetünk (Miller 1989; Sümegi 2003). 2. Milyen jellegű információkat kaphatunk a malakológiai vizsgálatokkal? A puhatestűek jelentősége a régészetben és a környezet-rekonstrukcióban: - kemény, meszes (CaCO3) vázuk hosszú idejű fennmaradást biztosít - a legtöbb faj jól határozható, könnyen kiértékelhető - gyakoriak, nagyszámban gyűjthetők, alkalmasak statisztikai kiértékelésre - általában nem szállítódnak nagy távolságra a héjak - elsősorban lokális környezeti viszonyok jellemzésére alkalmasak - telepen kívüli környezet ökológiai viszonyaira vonatkozóan szolgáltatnak információt - adott esetben bizonyos kultúrák táplálkozási szokásainak megértésére is alkalmasak (archaeomalakológia) - használati tárgyak esetén kereskedelmi, kulturális kapcsolatok is vizsgálhatók (archaeomalakológia) 3. Milyen ökológiai információt adhat a malakológiai vizsgálat? A malakológiai vizsgálattal az alábbi lokális ökológiai viszonyokra vonatkozóan kaphatunk információt: - relatív hőmérsékleti viszonyok - relatív páratartalom - talajviszonyok - lokális éghajlati paraméterek, mikroklíma Fontos továbbá, hogy információt kaphatunk a növényzet jellegéről, növényzettel való borítottságról (nyílt, félig nyílt, zárt rét, legelő, erdő, kert stb.) is. Egyes fajok kultúrakövetők, illetve kultúrakerülők, ezek statisztikus értékeléséből a humán beépítettség mértékéről informálódhatunk. Vízi fajok esetén vízmozgatottságról, vízhőmérsékletről, növényzettel való borítottságról, illetve a vizes élőhely stabilitásáról, állandóságáról szerezhetünk információt.

20



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában 4. Vizsgálati módszerek fejlődése A viktoriánus kor régészei hamar felismerték a puhatestűekben rejlő lehetőségeket. A kicsi, de masszív, igen ellenálló kalcit (CaCO3), vagy ritkábban aragonit váz kitűnően alkalmas a megmaradásra, sőt a későbbi fosszilizálódásra is. Ráadásul a csigák különösen gyakoriak mind az édesvízi, mind a szárazföldi környezetben. Számos faj szűk ökológiai tűrőképességű, tehát jó ökológiai indikátor. A korai vizsgálatok (19. század) szelektált, felszínről felszedett egyedeket tartalmaztak. Korán felismerték, hogy ilyen jellegű gyűjtésmód hamis adatokat szolgáltat, hiszen a fauna jelentős részét általában az emberi szemmel kevésbé feltűnő, 2-8 mm-es mérettartományba eső fajok alkotják (1. ábra). Idővel egyre jobban áttértek a talajmintagyűjtésre, ügyelve, hogy az egyedek szeparálását a laboratóriumban végezzék. Az ilyen talajminták már később teljes faunaként értékelhetők. Nálunk először faunisztikai vizsgálatokat Lóczy (1887) végzett negyedkori faunán. A fejlődő mintagyűjtéssel összegyűlt adatokat Kormos (1910) próbálta meg összegezni a faunafejlődés tükrében. Ezeket a korai vizsgálatok szinte kivétel nélkül barlangi üledékeken végezték. Rotarides (1942) vizsgálatai bebizonyították, hogy a csigák evolúciós fajöregedése (fajöltő) lassabb, mint a kisemlősöké, ezért a negyedkori (kvarter) vizsgálatokban egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a kisemlős vizsgálatok (vö. Kretzoi Miklós, Jánossy Dénes, Kordos László munkássága). A fejlődő statisztikai kiértékelési-, illetve a pontosabban kidolgozott terepi módszerekkel (finomrétegtani módszerek) egyre jobban a malakológia tudománya is a leíró, gyűjtő tudománytól a statisztikusan kiértékelő, dinamikus területek felé fordult. Fontos itt megemlíteni Bartha, Sparks, Ložek és Kerney munkásságát. Bartha (1959) terepi gyűjtő módszereit fejlesztette tovább Krolopp Endre, aki rámutatott arra, hogy az ökológiai változások elsősorban a fajok egyedeinek 1. ábra Különböző fajok méretbeli eloszlása egy jellemző hipotetikus mintában 1. Helix pomatia (L.) 2. Cepea vindobonensis (Pfeiff.) arányát és nem a fauna fajösszetételét 3. Orcula dolium (Drap.) 4. Succinea oblonga (Drap.) 5. Carychium sp. módosítják (Krolopp 1961). Krolopp tehát rámutatott a statisztikus szemléletmód fontosságára. Rövid összefoglalást kaphatunk a malakológia régészetben játszott szerepéről és lehetőségeiről Sümegi (2001; 2003) és Füköh (2002) munkáiból. 5. A malakológiai vizsgálatok menete 5.1. Mintagyűjtés A vizsgálat a terepi megfigyeléssel, mintagyűjtéssel kezdődik. Fontos itt hangsúlyozni, hogy elsősorban szakképzett geológusra, malakológusra bízzuk a mintavételezést. A rosszul, nem megfelelő helyről vagy módon végzett mintavételezés torzíthatja az adatokat, adott esetben teljesen hamis eredményeket szolgáltathat. A mintavételezésnél szem előtt kell tartanunk azt, hogy a malakológiai vizsgálatok az objektumon kívüli, bolygatatlan rétegből, vagy metszetfalból vett minták esetében adják a legmegbízhatóbb adatokat. Metszetfal alatt a régészeti munkák során átmetszett bolygatatlan üledékes rétegösszletet értjük. Az objektumból történő mintagyűjtésnek több hátránya is van. Egyik komoly probléma, hogy az objektumok anyaga jellemzően különböző mértékben kevert, tartalmazhatja a metszetfal rétegeiben jelenlévő összes réteg faunáját.


21


Természetes táji környezet kutatása A keveredés mértéke elsősorban az objektum nyitottságától függ. Ha objektumból mintázunk, akkor figyelembe kell vennünk azt a tényt is, az objektumok nyitott állapotukban ökológiai csapdaként is működnek, tehát a nyitottság mértékével, időtartalmával arányosan növekvő mértékben tartalmazzák azokat a faunaelemeket, amelyek az objektum környezetében éltek. Tekintve, hogy a legtöbb esetben nem tudjuk, hogy egy objektum meddig volt nyitva, törekedjünk az objektum környezetében levő ép rétegekből, szelvényfalból való mintavételezésre. Terepi megfigyelés, mintagyűjtés

Laboratóriumi előkészítés: szárítás, hidrogénperoxidos kezelés, szitálás

Nagyon fontos, hogy ökológiai vizsgálatra gyűjtött mintákat nem szabad a felszínről felszedni, hiszen a fajok jelentős része szabad szemmel nehezen ismerhető fel. Ökológiai vizsgálatra tehát a megfelelő mennyiségű földmintát kell begyűjteni.

Amennyiben a malakológiai vizsgálatra gyűjtött anyag nem ökológiai célból, hanem pl. leletként gyűjtjük, mint pélVálogatás dául táplálékmaradványok, felhalmozott élelmiszer, konyhai hulladék stb., akkor a gyűjtést a régészeti objektumok felHatározás tárására és dokumentálására vonatkozó szabályok alapján tegyük. Amennyiben régész végzi az archaeozoológiai-archaeobotanikai mintavételezést, metszetfalból kell venni a Következtetések mintákat (v.ö. Bevezetés). Jellemzően 20 cm-ként 7–9 kgot (3,5–4 liter) érdemes gyűjteni, amely már tartalmaz(hatja) 2. ábra A malakológiai vizsgálatok folyamata az archaeobotanikai mintát is. Ennek a mennyiségnek a felére van szükség a malakológiai vizsgálatokhoz, a másik fele az archaeobotanikai feldolgozáshoz kell. Amennyiben túl nagyméretű a metszetfalunk érdemes minden datálható rétegváltásból mintázni. Fontos, hogy fotózzuk le és rajzaban is dokumentáljuk a vett minták pontos helyét és a mintavételezés körülményeit a későbbi azonosíthatóság érdekében. 5.2. Mintakezelés A malakológiai minták tárolása lehetőleg száraz helyen történjen. A laboratóriumban a megszáradt mintákat — amennyiben agyagosak — 10 %-os hidrogénperoxiddal (H2O2) roncsoljuk szét. A nedves szitáláshoz szitasorozatot használunk, amelynek legkisebb lyukátmérőjű tagja 0,8 mm-es. A leszitált, megszárított anyagot válogatás után határozzuk meg. 5.3. A malakológiai anyag meghatározása A kiválogatott anyagot különböző héjparaméterek, szerkezeti és díszítőelemek alapján határozzuk meg (3. ábra). Ezek a paraméterek: - a csúcs, - a szájadék, illetve a szájadékban található fogképlet, - a teljes héj. Ezen felül a magányos operculumokat (szájfedőket) is meghatározhatjuk. A meztelen csigákat csak UV fényben tudjuk nemzetség szinten meghatározni. A kagylók határozása a zárszerkezetük alapján történik, töredékes példányaik határozása bizonytalan.

1. 2. 3.

4.

6.

5.

3. ábra A csigák alapvető méréspontjai 1. csúcs, 2. varratvonal, 3. kanyarulat, 4. bordák, 5. szájadék, 6. fogak

5.4. A fauna aktualisztikus megközelítése A jelen eseményeiből, ökológiai viszonyaiból a múlt eseményeit, ökológiai viszonyait próbáljuk meg rekonstruálni. Egyes fajok gyorsabb degradációja (pl. az aragonit vázúaké) és a felszíni lemosódás viszont módosíthatja az eredményeinket. A statisztikus megközelítés javíthat a tafonómiai és a lepusztulásból eredő hibákon, ezzel a módszerrel reálisabb képet kaphatunk a fauna egészéről.

22



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában 5.5. A fauna kiértékelése A statisztikus kiértékeléshez megszámoljuk az egyes fajokhoz tartozó példányszámokat. Fontos itt megemlíteni, hogy nagyon gyakran töredékesek a példányok. Ebben az esetben a csúcsokból és a szájadékokból „egész példányokat” (statisztikai egyedeket) képzünk, vigyázva, hogy egy-egy példányt ne számoljunk kétszer. Egyes fajok dominanciáját, százalékos összetételét nézzük. Ideális az értékelés, ha legalább 100 egyed/minta mennyiséget tudunk elérni. A meghatározott fajokból ökológiai csoportokat képzünk (4. ábra). A csoportok dominanciája határozza meg a minta egészének az ökológiai arculatát. A megszámolt faunát grafikusan ábrázolhatjuk. Ép példányok esetében a határozáson túl lehetőség van az egyes egyedek méretbeli, héjmorfológiai, korbeli eloszlásának a vizsgálatára is, amely pontosíthatja az ökológiai elképzeléseinket. Bizonyos fajok, mint például a zebracsiga (Zebrina detrita) vagy a sokfogú csiga (Granaria frumentum Drap.) héjmorfológiája szoros összefüggést mutat a mikroklíma viszonyokkal (Sümegi 2001).

Édesvízi fajok palaeoökológiai csoportosítása

Szárazföldi fajok palaeoökológiai csoportosítása

Az 4. ábrán látható legfontosabb ökológiai csoportok kiegészülnek a talajlakó-beásódó, emberkerülő (antropofób), emberhez kötődő (szinantropikus), vagy behurcolt fajkategóriákkal. Emberkerülő fajokkal pl. erdei, míg emberhez kötődőekkel kerti élőhelyeken találkozunk. Az alapvető kategóriákat az életföldrajzi (biogeográfiai) elterjedés is módoPáratartalom igény Hőmérséklet igény Növényzettel borítottság igény síthatja. Ez utóbbi különösen fontos, higrofil (nedvesség kedvelő) hidegkedvelő zárt vegetációt kedvelő erdei hiszen egyes fajok a holocén antroposzubhigrofil (mérsékelten nyílt és zárt vegetációt kedvelő hidegtűrő gén tájalakítás következtében terjednedvességkedvelő) (ecoton) mezofil (széles ökoparaméterű, nyílt vegetációt kedvelő tek el, mint pl. a kórócsiga (Helicella mezofil tágtűrésű fajok) (sztyepp) obvia), a zebracsiga (Zebrina detrita) xerofil (szárazság kedvelők) termofil vagy a tejfehér csiga (Monacha cartuVízmozgás szerint Hőmérsékleti tűrés szerint Növényzeti borítás szerint siana). Adott esetben ezek megléte remozgóvízi fajok hidegtűrő nyíltvízi életteret kedvelő latív datálásra is alkalmas lehet, mint bentonikus, eutrofizációt álló és mozgóvízben is megélő fajok mezofil (rothadó vizet) kedvelő például a kórócsiga (Helicella obvia) vízfelszíni, eutrofizációt időszakos vízborítást is elviselő fajok termofil esetében, mely az ember bronzkori (rothadó vizet) is elviselő tájalakítása következtében terjedt el 4. ábra Legfontosabb ökológiai csoportok (Sümegi 2003 nyomán) térségünkben. 6. Fertőd, Esterházy-kastély Hercegi- és Hercegnői Kamarakertek A fertődi Hercegi Kamarakert három mintaárkának 18 db mintáját és a Hercegnői Kamarakert egy mintaárkának 4 db mintáját vizsgáltam meg. A terepi mintagyűjtést metszetfalakból geológus kollégám végezte. Az egyedszámok sehol sem érték el az ideális 100 egyed/minta értéket, így csak egyes fajok elterjedését és dominanciaviszonyait lehetett vizsgálni a mintákban. A vizsgált mintákról elmondható, hogy elég kevert faunával rendelkeznek. A határozás után 5 alapvető ökológiai csoportba lehetett elkülöníteni a fajokat, amelyekből a fajszámot tekintve a meleg, napos, száraz körülményeket kedvelő fajok csoportja volt a legnépesebb. A leggazdagabb egyed- és fajszámot a rétegsor felső, ún. barokk kori és barokk kor feletti részeiben tapasztaltam, a faj- és egyedszám drasztikusan csökkent a rétegsorban lefelé haladva. Emellett a barokk kor feletti és alatti fauna nagyon hasonló, egyedszámilag mindkettőben a szélesebb ökológiai tűrőképességű kis borostyáncsiga (Succinea oblonga), bábcsiga (Pupilla muscorum), vagy a mérsékelten nedves körülményeket kedvelő fajok, mint a sima gyepcsigácska (Vallonia pulchella) (5. ábra) dominálnak. Az alapvető különbség a barokk kor alatti és feletti faunákban elsősorban az egyedszámban, illetve a vízi fajok meglétében mutatkozik. A Hercegi Kamarakert esetében a barokk kori és afeletti szintekben a legtöbb mintából viszonylag rossz megtartású, vízi élőhelyet kedvelő csigák kerültek elő. Ezek szinte minden esetben fiatal egyedek voltak. A fauna meglehetős kevertsége és olyan fajok együttes megjelenése, amelyek természetes körülmények nem fordulnak elő együtt, arra engednek következtetni, hogy a fauna egy része mesterségesen, talajkeveredés által került be a rétegbe. Másik lehetőség, hogy gyors környezeti változások lehettek a vizsgált területen a barokk kort követően. Érdekes faunaelem a rétegsor felsőbb részében a hegyi csavarcsiga (Ena montana Drap.) faj megjelenése, amely kimondottan emberkerülő (antropofób), helyvidéki faj és erdőkben, nedves körülmények között talajon, kövek alatt vagy növényeken él. Megjelenésének feltételezhetően köze lehet a kert kialakításához. A csigafauna diverzitásának a rétegsorban felfelé való növekedése összetettebb környezetre utal, egyben megnőtt a nedvesebb körülményeket kedvelő fajok száma a rétegsor felsőbb részében.


23


Természetes táji környezet kutatása A Hercegnői Kamarakert mintái valamivel szegényesebb fajösszetételt és kevesebb egyedet tartalmaztak, mint a Hercegi Kamarakert mintái. Határozható vízi faunaelemek ugyan nem kerültek elő, összességében azonban nagyon hasonló ökológiai következtetések vonhatók le, mint a Hercegi Kamarakert esetében. A malakológiai vizsgálattal datálni tudtuk a növényzet fejlődését, a nedvesebb, illetve az erdei körülményeket kedvelő fajok fokozatos elterjedésével. 7. Biatorbágy – Kukorica-dűlő A Biatorbágy – Kukorica-dűlő lelőhelyen őskori, római kori bennszülött, egy római villagazdaság, késő avar kori objektumok és középkori telepek maradványai kerültek feltárásra. A talajminták egy jelentős részéből határozható puhatestű fauna került elő. A begyűjtött talajmintákat objektumokból gyűjtötte az ásatásvezető régész.

5. ábra Sima gyepcsigácska (Vallonia pulchella) egy egyede Fertőd, Esterházy- kastély Hercegi- és Hercegnői Kamarakertek ásatásról

Sajnos a puhatestűeket tartalmazó minták legnagyobb része a nagyon kis faj- és egyedszám miatt alkalmatlan volt a részletesebb őskörnyezeti rekonstrukcióra. Néhány minta viszont igen gazdag, változatos faunával rendelkezett, tehát őskörnyezettani szempontból reálisabb képet mutatott. A gazdag minták esetében felmerülhet ugyan az esetleges összemosódás, keveredés esete (részben a terület geomorfológiai viszonyai miatt), így az értékelésnél ezeket is szem előtt kellett tartani. A legtöbb környezetileg jellemezhető mintában a higrofil (nedvességkedvelő) fajok domináltak. Alapvetően jellemző volt rájuk, hogy a nedves-vizes átmeneti élőhelyeket kedvelő fajok mellett szórványosan képviseltették magukat a szárazabb életteret kedvelő faunaelemek is. Az ilyen faunaelemekkel reprezentált környezetekre jellemző, az időszakos vízborítottság, illetve a szárazabb periódusok. A váltakozó környezetben gyorsan kicserélődhetnek a fajok, az ökológiailag tágabb tűrőképességű fajoknak, mint például a kis borostyánkőcsigának (Succinea oblonga) és a bábcsigának (Pupila muscorum) (6. ábra) ez kedvezhet, hiszen ők továbbra is jól megtalálják a változó környezetben az életfeltételeiket. Ezt bizonyítja a mintákban előforduló nagyobb számuk is. Biatorbágy – Kukoricadűlő lelőhelyen célunk volt integráltan a malakológiai és archaeobotanikai vizsgálatok alapján az egykori környezet minél pontosabb rekonstruálása és a háztartások növényi maradványaiból a növény betakarítási, gabonafeldolgozási és élelemkészítési folyamatokról információt kapni. A nagyszámú megvizsgált mintából mindössze kettőben találtunk együttesen is értékelhető flóra és faunaelemeket. Az egyik egy kelta kori ház padlójáról begyűjtött minta volt, amely egyaránt tartalmazott szenült növényi és csigamaradványokat. A másik egy avar kori cölöplyuk talajmintája volt. Malakológiai szempontból a kelta ház és az avar cölöplyuk faunaegyüttese nagyon hasonló volt és emlékeztetett a már fent említett faunaegyüttesre. Mindkettő elsősorban félnedves 6. ábra Bábcsiga (Pupilla muscorum) (szubhigrofil), szélesebb ökoparaméterű (mezofil) fajokat (kis Biatorbágy–Kukorica-dűlő ásatásból borostyánkőcsiga - Succinea oblonga, bábcsiga - Pupilla muscorum) tartalmazott. Töredékes formában kimondottan vízi környezetre jellemző fajok (Planorbidae indet.) és a mezoterm, mérsékelten melegkedvelő bordás csiga (Vallonia costata) is jelen vannak, illetve a ragyogó tűcsiga (Cecilioides acicula) talajlakó csigafaj néhány egyede fordult elő. A két objektumban talált csigafauna kevert, inkább nedves, illetve széles tűrőképességű faunára, továbbá nyitottabb növényzetre utalt, amely magyarázható a terület időszakos, de gyakori vízborítottságával. A faunaegyüttes összetétele a római kori villa mély „völgyben” való elhelyezkedésével (lemosódás), illetve az ember által átalakított, be nem erdősült környezettel (pl.: szántóföld vagy gyümölcsös) megjelenésével magyarázható.

24




I.3. A FITOLITELEMZÉS SZEREPE A PALAEOBOTANIKAI KUTATÁSOKBAN Pető Ákos

1. Bevezetés Az archaeo- és palaeo-etnobotanika eszközei között sok olyan természettudományos módszert ismerünk, amelyet hazánkban is rutinszerűen alkalmaznak a régészeti feltárások során. Mind az iszapolással nyert magok vizsgálata, mind a pollen- vagy éppen faszénelemzések alkalmasak arra, hogy az egykoron élt társadalmak és környezetük kapcsolatát feltárják. Előfordulnak azonban esetek, amikor — adott környezeti tényezőknek köszönhetően — nem marad az utókorra szerves növényi maradvány, amelyből „kiolvashatnánk” az ember és növény kapcsolatát. Részben ennek felismerése irányította a régészek figyelmét az ún. fitolitelemzés világa felé (Meunier és Colin 2001). A fitolitanalízis szervetlen növényi mikrofosszíliákkal (vö.: mikropaleontológia - mikroarchaeobotanika) dolgozik és nemcsak arra alkalmas, hogy a régészeti gyakorlatban felmerülő kérdésekre (lásd II.2.b. alfejezetet) választ adjon, hanem a korabeli természeti környezet növénytani viszonyainak feltárásában is segíti a környezetrekonstrukciót (Pearsall és Piperno 1993; Pető 2007). Talaj- és régészeti minták fitolitvizsgálatával tág spektrumon mozoghatunk, amellyel nagyobb régiók tájfejlődését, de akár a klimatikus viszonyok megváltozását is visszakövethetjük az időben (Golyeva 1997, 2001a, 2001b; Hart és Humphreys 1997; Kamanina 1997a, 1997b; Kamanina és Shoba 1997; Pető et al. 2008; Pető és Bucsi 2008). A fitolitelemzés — eltérően a pollenelemzéstől — nem minden esetben alkalmas arra, hogy fajszintű meghatározást adjon (vö. II.2.b. alfejezet 1. ábra). Az elemzéseknek alapvetően két elvi vezérfonala létezik. A taxonómiai alapú osztályozási rendszerek lényege, hogy az adott mikromaradvány morfológiai megjelenését, annak a növény szervezetében elfoglalt helye alapján definiálja. Ezt a megközelítési módot döntően a régészeti, archaeobotanikai irányultságú kutatások dolgozták ki annak érdekében, hogy a feltárt mikromaradványok és egy modern növénytani referenciabázis alapján korabeli ember-növény interakciókat határozzanak meg és amennyiben a recens összehasonlító anyag ezt lehetővé teszi, faji/nemzetségi szinten adják meg a lelőhelyről feltárt fitolitok által megjelenített növényeket. A tipológiai megközelítés esetében kevésbé fontos a sejtmaradvány növényanatómiai helyzete, annál izgalmasabb viszont, hogy milyen élőhelyet, vegetáció típust, közvetve pedig klímát indikál megjelenése a mintában. Ilyen esetekben indikátorcsoportokat használunk, amelyekkel a lelőhely ökológiai jellemzőit és azok időbeli változását lehet nyomon követni. A fentebb említett két, letisztultnak tekinthető megközelítés célszerű elegyítésével, illetve ismert módszertani alapok harmonizálásával juthatunk el a taxo-tipológiai megközelítésig, amely mindkét alapvető klasszifikációs rendszerből integrálja az adott feladat megoldásához szükséges legfontosabb elemeket (Madella 2008). A fitolitelemzést, mint a környezettudományok egyik eszközét — az archaeo- és palaeo-etnobotanika szerves részeként értelmezve — két alapvető cél megvalósítására használhatjuk. Egy ásatás területén a bolygatatlan metszetfalak, illetve az ásatás környezetében előforduló üledékgyűjtő fúrásanyagából feltárt növényi opálszemcsékkel az egykori környezetet rekonstruálhatjuk, illetve annak fejlődési modelljét állíthatjuk fel. Ebben az esetben inkább palaeobotanikáról, azaz az ősi, letűnt korok növényzetének rekonstrukciójáról beszélünk. Az emberi társadalmak növényekhez való viszonyát azonban pontosabban feltárhatjuk az egyes objektumok betöltéseinek, leletanyagok között fellelhető kőeszközök, edénytartalmak, esetleg megmaradt szenült ételmaradványok vizsgálatával. Ilyen esetekben az archaeobotanikai, palaeo-etnobotanikai szemléletmód érvényesül (részletesen lásd: II.2.b.). A második esetben a környezetre vonatkozóan közvetett, míg az embernövény interakciókra közvetlen információt nyerhetünk. A módszertan ilyen módon történő szétválasztása merőben leegyszerűsített ugyan, de mégis segíti annak megértését, hogy mikor és milyen kérdések felmerülése esetén mit érdemes segítségül hívni a teljesebb régészeti interpretációhoz, vagy kiegészítő környezeti információhoz való hozzájutás érdekében. Amellett, hogy a fentebb tett megállapítás érvényes például a pollenelemzésre is, kiemelendő, hogy a pollen és a fitolitszemcsék elemzése — eltérő növényanatómiai származásuk miatt — nem minden esetben jár eredménnyel. Erre példaként felhozható a sírok — a temetkezés időpillanatában virágzásban lévő, tehát sajátos esztétikai értéket hordozó — növényekkel, növényi részekkel való kibélelése, amely esetben a pollen koncentráció magas lesz a sír alapjának megmintázott rétegében és sikeres elemzést végezhetünk, míg a


25


Természetes táji környezet kutatása kétszikűek virágzatában kis mértékben vagy egyáltalán elő nem előforduló fitolitok felhalmozódása elenyésző mértékűnek fog mutatkozni. Ellenpéldaként elképzelhető egy olyan eset, ahol nem a virágzásban lévő növényi részt használta fel a kor embere, hanem a növény levele, szára — pl. nád, mint fekvő alkalmatosság, sír kibélelése, vagy a halott letakarása, illetve építőanyagként való használata — jelenti az elsődleges információforrást, amelyek nagymennyiségű növényi opálszemcsét tartalmaznak, pollenanyaguk azonban nincsen. Fontos kiemelni, hogy a pollen- és a fitolitelemzés kombinációjával egyszerre valósítható meg egy terület lokális és regionális növényzeti rekonstrukciója, hiszen a virágporszemcsék sok esetben nagy távolságot tesznek meg, így reprezentálják egy lelőhely tágabb környezetét, míg a fitolitok elsődlegesen a helyben élt növényekből származnak (Pető és Cummings, in press). 2. A növényi opálszemcse, azaz fitolit fogalmi meghatározása Az ún. fitolitok, vagyis növényi opálszemcsék, az élő növény sejtjében képződő, olyan hidratált szilíciumdioxidból felépülő részecskék, amelyek a növényi szövet bomlásával szabadulnak fel és akkumulálódnak a talajban (Hazai kutatások során feltárt növényi opálszemcséket és egyéb növényi mikromaradványokat mutat be az 1-8. ábra). Az elnevezés Christian Gottfried Ehrenbergtől — a mikroszkopikus állat- és növénytan egyik alapítójától — származik, aki ”Phytolitaria”, azaz ”növény(i) kő” névvel illette az addig számára még ismeretlen szemcséket, lefektetve ezzel a tudományterület alapkövét (Rapp és Mulholland 1992). Az első fitolitmegfigyelés azonban a német Struve nevéhez fűződik, aki 1835-ben számolt be növényi szövetpreparátumok vizsgálata során szerzett tapasztalatairól. A fitolitkutatás 170 évet meghaladó múltja több korszakra osztható, de a régészeti lelőhelyek természet- és környezettudományos feldolgozása csak

26

1. ábra Egy nem teljes mértékben elkovásodott növényi epidermális (bőrszöveti) hosszúsejtből származó fitolit elektronmikroszkópos felvételen 1230x nagyítás mellett

2. ábra Pionír vegetáció bőrszövetéből származó, hatalmas, megközelítőleg 100 µm nagyságú hosszúsejt fitolit elektronmikroszkópos felvételen 1080x nagyítás mellett

3. ábra Egy moha faj, szinte teljesen gömb alakú fitolitja. A legkisebb növényi opál szemcsék moha fajokban képződnek. Elektronmikroszkópos felvétel, 6390 x nagyítás

4. ábra Sztyeppei növényzetet indikáló pázsitfű fajok fitolitja, elektronmikroszkópos felvételen 4530x és 2180x nagyítás mellett




5. ábra Sztyeppei növényzetet indikáló pázsitfű fajok fitolitja, elektronmikroszkópos felvételen 4530x és 2180x nagyítás mellett

6. ábra Erősen sérült, korrodálódott hosszúsejt fitolit egy bronzkori temetkezési halom alatt eltemetett talajból. Elektronmikroszkópos felvétel, 5080x nagyítás

7. ábra Fénymikroszkópos felvétel a) sztyeppei fitolit szemcsével, b) egy a centrális tubulusáról jól felismerhető kova tüskével, amely valamely szivacsfaj jelenlétének bizonyítéka, illetve c) egy erdei vegetációt jelző kovásodott szőrsejt (trichóma) (Barczi, Golyeva és Pető 2009 nyomán)

8. ábra Pázsitfűfélék (Gramineae) bőrszövetéből származó elkovásodott legyező alakú bulliform sejt fénymikroszkópos felvételen

komolyabb módszertani alapozó munkák után, az 1970-es években indult el. A tudományterület gyors, de elszigetelt fejlődésére, valamint a módszerek ismertségének mértékére mutatott rá Bryant, aki szerint a „fitolitkutatás és kisebb mértékben a palinológia a legjobban őrzött titkok ma a tudományban”. 3. A növénytani rekonstrukció alapkoncepciója A Kárpát-medence földrajzi tájait benépesítő növény társulások a környezeti tényezők együttes hatásának eredményeképpen fejlődnek és változnak. A társulások időbeli egymásutániságát szukcessziónak hívjuk, amely folyamat egészen addig a pontig zajlik, amíg egy társulás el nem éri az ún. klimax állapotot, amely az adott terület klímaviszonyai mellett a legbonyolultabb, legnagyobb szervezettségű társulást jelenti. A növények által létrehozott, az adott növényfajra, vagy társulásra jellemző mikroszkopikus méretű maradványok vagy helyben halmozódnak fel (fitolit), vagy különböző szállítóközegek segítségével (pl. anemochor diszperzió) távolabb kerülnek a keletkezésük helyszínétől. Az egyes növényökológiai állapotok által képzett maradványegyüttesek ismeretében lehetőségünk nyílik arra, hogy palaeovegetációs, azaz ősnövénytani rekonstrukciót végezzünk, amely elsődlegesen azt az igényt elégíti ki, hogy meghatározzuk a lelőhely és közvetlen környezetének növénytani jellemzőit. Mindazonáltal az ősi viszonyok növénytani jellemzőiből sok minden másra is következtethetünk, így például a klímára, víztani viszonyokra stb. (vö. I.1. fejezet). A régészetet kiszolgáló őskörnyezettani rekonstrukció esetében döntően két maradványegyüttesre koncentrálunk: a pollenre és a növényi opálszemcsékre, azaz a fitolitokra (a pollenelemzés, azaz a pa-


27


Természetes táji környezet kutatása linológia módszereinek ismertetésére ebben a kötetben részletesen nem, csak utalásszerűen, a fitolitelemzéssel történő összehasonlítás és a módszer bemutatásának megkönnyítése végett térünk ki.) Ahogyan arra korábban utaltunk, a növényi opálszemcsékkel jellemzően a mintavétel körüli szűkebb, míg a pollenekkel a tágabb természeti környezet növénytani jellemzőit adhatjuk meg (a két módszer együttes alkalmazásának előnyeit és hátrányait a II.2. és II.2.b. alfejezetekben részletesen is bemutatjuk).

ökológiai adaptáció és növénytani rekonstrukció

=

egyöntetűség

növényzetre jellemző fitolitösszlet felhalmozódása a talaj-üledékrendszerben

9. ábra A palaeobotanikai rekonstrukció alapkoncepcióját leegyszerűsítve bemutató folyamatábra (Madella 2008 nyomán módosítva)

A növénytani rekonstrukció alapja, hogy a talaj-üledékrendszerbe kerülő és ott felhalmozódó növényi mikromaradványokat feltárjuk és recens analógiák alapján következtetünk a mikromaradvány-együttes által képviselt növényökológiai képre (9. ábra). Ahhoz, hogy egy lelőhely korabeli környezeti viszonyait megismerjük fontos, hogy a megfelelő módon és megfelelő helyen végezzük el a mintavételt. A speciális esetektől és a közvetetten felhasználható információhordozóktól eltekintve a környezetrekonstrukciót végző szakember vagy az ásatáson kipreparált, bolygatatlan metszetfalból vett mintákat, vagy az ásatás közvetlen környezetében fellelhető üledékgyűjtőn végzett fúrásmag anyagát használja fel a növénytani maradványok feltárásához és a rekonstrukciós munka elvégzéséhez. Ahogy arra az I.1. alfejezetben korábban kitértünk, az emberi hatásra keletkezett és/vagy bolygatott objektumok betöltései másodlagos és korlátozott mértékben felhasználható információforrásnak tekinthetők a környezetrekonstrukciós munkában. Ahhoz, hogy egy terület vegetációs fejlődését rekonstruálni lehessen ún. kontinuus vertikális mintázást végzünk (részletesen lásd a II.2.b. alfejezetben). A több méter hosszú fúrómagok kontinuus megmintázásakor általában több tudományterület együttműködésével (üledéktani, geokémiai, palinológiai, malakológiai, fitolit analitikai elemzés stb.) lehet precíziós környezetfejlődési modellt felállítani. Ilyen esetekben a fitolitvizsgálat dominánsan a lokális, tehát a fúrás pontja körüli környezetre vonatkozóan fog részletes környezeti információval szolgálni. Mivel a fúrások általában stabil növényfejlődési fázisokkal, de ugyanakkor döntően vízhez kötött (alluviumok stb.) üledékgyűjtőkbe mélyülnek, ezért a lokális környezeti indikátorok (pl. fitolit) szerepe alárendelt a regionális környezeti indikátorokéhoz képest (pl. pollen). Az egyes diszkrét rétegek és/vagy eltemetett talajszintek pontszerű oszlopmintázása egy időbeni fejlődési modell megalkotását segíti, ugyanakkor ez igény szerint kiegészíthető az egyes szintek/rétegek — kiemelten az eltemetett paleotalajok eltemetett felső, humuszos A-szintjének — horizontális mintázásával. Az azonos genetikájú és korú rétegek/szintek több ponton történő megmintázása a vegetációs viszo-

28



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában nyok térbeli elemzésében nyújt segítséget, hiszen ezek a stabil vegetációs fázisokat megjelenítő „járószintek” megteremtik annak lehetőségét, hogy ne csak időben, hanem azonos idősíkon mozogva térben minél jobban árnyalni lehessen egy terület növényzeti mintázatát. 4. Hódmezővásárhely — Kopáncs II. lelőhely palaeobotanikai rekonstrukciója A dél-alföldi lelőhely környezeti viszonyainak feltérképezése egy eltemetett talajszinteket is tartalmazó profil megnyitása és megmintázása révén vált lehetségessé (Pető és Herendi in press). A vizsgálat során figyelembe vettük mind a talajtani, fitolit- és pollenanalitikai, valamint dendrokronológiai és dendrotaxonómiai munkák eredményeit. A természettudományos módszerek ilyeténképpen történő komplex alkalmazásával sikerült kiegészíteni az egykori növényzet rekonstrukciójára alapozott paleoökológiai elemzést. Az avar kori objektumok indítási szintjében határoztuk meg a korszakra nézve reprezentatív járószintet, amelynek fitolitvizsgálati eredményeit értékeltük. A rétegen belül az ún. rondel morfotípusok (5. és 6. ábra) részarány-növekedése jelzi a tetten érhető szárazabb élőhelyet. A dominánsan mérsékelten száraz, mérsékelten meleg sztyeppei környezetbe — alárendelten ugyan — de nedves élőhelyet jelző morfotípusok is bekeverednek, amely egyrészt a térszín mikrodomborzati képével, másrészt pedig defláció okozta odahordódással magyarázható. A lelőhely által megjelenített szubatlantikus fázis klímaviszonyait jól reflektálják a mintákban mért adatok, hiszen a szubboreális fázishoz viszonyított klímaromlás — azaz az évi átlagos csapadékmennyiség fokozatos csökkenése — nyomán szárazodó éghajlattal számolhatunk, amelyet itt a fitolitvizsgálati adatok is alátámasztottak (10. ábra). A paleobotanikai rekonstrukció alapján az avar kori telepet egy dominánsan száraz, sztyeppei karakterű pázsitfűfajok által dominált térbe helyezhetjük el. Elvitathatatlan tény azonban, hogy a táj monotonitását a telep működésének időszakában több dolog is megtörte. A fitolitvizsgálati adatok és a geomorfológiai megfigyelések alapján a száraz karakterű, a térszínből kiemelkedő homok- és löszhátakon megjelenő sztyeppei élőhelyfoltokat nedvesebb, időszakosan vízjárta élőhelyfoltok tették tarkábbá. A másik jelenség a fás szárúak jelenléte. Zárt erdei közösségre utaló nyomokat sem a lokális flórát megjelenítő fitolit adatok, sem a tágabb környezetet reprezentáló pollenanalitikai elemzés nem támasztja alá, mindazonáltal a fás szárúak kulcsfontosságú szerepet kaptak a telep lakóinak életében. A környezetben minden valószínűség szerint ligetszerű foltokba rendeződő fás szárú élőhelyek faji összetétele egyrészt a Tisza folyót kísérő ligeterdők társulásait idézik, másrészt a kutak béleléséhez használt keményebb fájú kocsányos és kocsánytalan tölgyek egykori jelenlétében merül ki.

10. ábra A Hódmezővásárhely–Kopáncs II. lelőhelyen végzett palaeobotanikai rekonstrukció fitolit diagramja: a vizsgált metszetfal talajanyagából feltárt fitolit morfotípusok vertikális eloszlása a vizsgált rétegek mentén (ötszörös sokszorozó segédvonallal)


29

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 30

II.

AZ EMBER ÉS KÖRNYEZETÉNEK KAPCSOLATA

II.1. AZ ARCHAEOZOOLÓGIA ÉS A RÉGÉSZET KAPCSOLATA Csippán Péter

Bevezető A hazai régészeti állattan, vagy archaeozoológia gyökerei egészen a 19. század második feléig nyúlnak vissza. Az ásatásokon talált állati csontmaradványok első rendszerezése a korszak jeles zoológusához és paleontológusához, Petényi Salamon Jánoshoz köthető, akinek munkáját Kubinyi Ferenc adta közre “Magyarországi ásatag állatok maradványainak jegyzéke, Petényi Salamon János által összeállítva” címmel 1864-ben (Petényi S. János hátrahagyott munkái, Magyar Tudományos Akadémia közleményi (1864) 85-420). Az első valódi archaeozoológiai publikáció azonban, az állatorvosi végzettségű Báthory Nándor tollából származik, aki a magyarádi ásatások állatcsontanyagát publikálta Rómer Flóris kérésére 1867-ben (Báthory 1867). Nem csoda hát, hogy a jeles elődök munkáját a 20. század első felében is javarészt zoológusok és paleontológusok folytatták. Többek között olyan elismert szakemberek, mint Tasnádi-Kubacska András, Kretzoi Miklós, vagy Hankó Béla. A II. világháború után a hazai archaeozoológia új lendületet kapott Bökönyi Sándor és Matolcsi János munkássága során, melyet ma Vörös István, Bartosiewicz László, Alice M. Choyke és tanítványaik folytatnak. Azonban mi is ez a már ismert, ám meg nem ismert tudomány? A kérdésre a választ az archaeozoológiai önmeghatározásában kell keresnünk. Mivel is, mikkel is foglalkozik ez a tudomány? a, Az ásatásokon talált mindennemű állati maradványokkal (beleértve a gerinctelenek, a kagyló, a csiga stb. maradványait is.) (Reitz-Wing 2008, 1; Bartosiewicz 2006, 14). b, Az ásatásokon előkerült gerinces maradványokkal (Vörös 1998, 252). Amennyiben az első gondolat mentén indulunk el: az archaeozoológiának közvetett szerepe van a környezetrekonstrukcióban és az abból következő kulturális jelenségek magyarázatában, mert bár az ásatásokon feltárt állatmaradványok legnagyobb része az ember szelekciós tevékenységének terméke, mégis bizonyos fajok (különösen a szárazföldi csigák) jelenlétének környezetjelző szerepe lehet. Amennyiben a második, sokkal szűkebb csapást követjük (a magyarországi archaeozoológusok képzése elsősorban erre terjed ki), úgy a régészeti állattan tudománya sokkal árnyaltabb és sokkal inkább társadalom-centrikus szemléletet sugall. Hogy miért? Azért, mert az ásatásokon feltárt gerinces maradványok legnagyobb része kizárólag az emberi tevékenység eredménye. Az egyes speciális esetektől eltekintve (vadásztáborok stb.), a túlnyomórészt háziállatok alkotta fauna maradványai minden esetben azok fel- és kihasználásáról árulkodnak. Az így rekonstruálható ember alkotta környezet olyan közvetlen, elsődleges környezetet mutat, amelyet alapvetően a mindenkori tudás-, ízlés- és hiedelemvilág határozott meg. Mi következik mindebből? Az, hogy az archaeozoológiai tudománya egyre inkább integrálttá válik. A hagyományos palaeontológiai és zoológiai irányvonal mellett mindinkább feltűnik a társadalomtudományi szempontú irányzat is, amely egyre nagyobb szerepet kap a régészeti értelmezés során. A kötetben szereplő régészeti állattannal foglalkozó tanulmányok szintén ezt a kettősséget próbálják meg bemutatni, érzékeltetni azt, hogy merre is tart ez a tudomány.

30


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 31


II.1.a. ARCHAEOMALAKOLÓGIA, RÉGÉSZETI MALAKOLÓGIA Gulyás-Kis Csaba

1. Bevezetés Az I.2. alfejezetben bemutattuk a malakológia környezetrekonstrukcióban betöltött szerepét és lehetőségeit. Különleges esetben viszont a malakológus az említett kronológiai, biosztratigráfiai, paleoökológiai információkon kívül szembesül a puhatestűek (bizonyos esetekben csak a puhatestű héjak) és az ember kapcsolatának nyomaival, így az ökológiai adatokon felül kulturális információt is kapunk, amelyek az archaeomalakológia tárgykörébe tartoznak. Ez a rövid fejezet — a teljesség igénye nélkül — bepillantást enged az archaeomalakológia területeire. A legkorábbi archaeomalakológiai kutatások között kiemelendő Stearns (1889) „Ethno-conchology” című munkája, amely először alkalmaz archaeomalakológiai módszereket ősi újvilági kultúrák pénzeinek vizsgálatában, az újvilági kultúrák kapcsolatait vizsgálva a molluszka pénzeken keresztül. Jackson (1917) kultúrák mozgását tanulmányozta tengeri puhatestű leletek alapján. Brothwell és Higgs (1969) négy különböző archaeomalakológiai tudományterületről közölt cikket. Cikkeik lefedték a kronológia (puhatestűek szerepe a régészeti kor meghatározásában), őskörnyezet és paleoklimatológia témákat. Megállapítják, hogy a puhatestűek által szolgáltatott adatok széles skálán mozognak; az őskörnyezeti és éghajlati információk mellett gazdasági jellegű ismereteket is kaphatunk. 2. Milyen jellegű információkat szolgáltathatnak az archaeomalakológiai vizsgálatok 2.1. Táplálkozástörténeti ismeretek Ez az archaeomalakológia legszélesebb területe. Legfontosabb vizsgálati ágai a szemétdomb és konyhai hulladékok elemzése. Az alábbi alapvető kérdésekre kereshetjük a választ a konyhai hulladékokkal kapcsolatban: - Mit ettek? A taxonok vizsgálatával megállapítható, hogy milyen fajokat fogyasztottak előszeretettel. Voltak-e preferált fajok, amelyeket szívesebben fogyasztottak, szelektálták-e a fajokat kor, méret, vagy egyéb tulajdonságaik alapján. A példányok részletes statisztikai vizsgálatával, a kor és méretbeli értékek elemzésével meghatározhatjuk a gyűjtött anyag szelektáltságának a mértékét. Ebből következtethetünk a táplálékviszonyokra, adott esetben kísérletet tehetünk a szezonális kalóriabevitel becslésére is, illetve meghatározhatjuk a teljes húsmennyiséget (Sümegi 2003). - Honnan szerezhették be a táplálékot? A vizsgált taxonok statisztikai összetételéből és az elfogyasztott fajok ökológiai paramétereiből modellezhetjük, hogy milyen jellegű környezetben szerezték be a táplálékot az egykori emberek. A fenti információkat az adott terület ősföldrajzi viszonyaival kiegészítve következtethetünk arra, hogy hol szedhették, illetve honnan szerezhették be az elfogyasztott példányokat. Amennyiben a területen elő nem forduló taxont találunk, a leletek között, akkor a vizsgált lelőhely és a beszerzési hely közötti kapcsolatokat is nyomozhatjuk. - Mikor ették? (szezonálitás jelentősége a fogyasztásban) Vannak adatok a puhatestűek szezonális fogyasztásáról. Kagylók esetében a növedékvonal vizsgálatból szerezhetjük a legtöbb információt. A kagylóknál az állat növekedésével a vegetációs időszakban (tavasz, nyár, ősz) évgyűrűszerű növedékvonalak képződnek. A növedékvonalak vizsgálatából szerencsés esetben következtethetünk a tenyészidőszakra is, mert más-más évszakban másmilyen vonalakat képez a kagyló, így nyomozhatóvá válik, hogy milyen évszakban gyűjtötték (Sümegi 2003; Rick et al. 2005).


31

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 32

Az ember és környezetének kapcsolata 2.2. A puhatestű, mint nyersanyagforrás Bizonyos esetekben egyes fajokat, mint például a bíborcsigát is (Hexaplex trunculus) nyersanyagként tömegével fogták és használták fel. Ilyenkor például a kelmefestő műhely hulladékanyagában nagy mennyiségben találhatjuk meg ezeket a csigákat. Ebből a csigából nyerték az indigotin nevű anyagot, amelyet a csiga a fény hatására termel, és amely a kelmefestés alapanyaga volt évszázadokon keresztül. A csigák részletes vizsgálatával értékes információkat kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen korú egyedeket használtak fel a technológia során. 2.3. Kultikus tárgyak, ékszerek Gyakran előfordulnak különféle ékszerként használt csiga- és kagylómaradványok. Gyakoriak a kagylóhéjból készített gyöngyök, mint például a Lengyel-kultúra kagylógyöngyei (Sümegi 2006). Olyan eset is ismert, amikor tüskésosztriga kagylóból (Spondylus) szarvasfogat utánzó ékszert készítenek (Chilardi et al. 2002). Nagy (1904) említi a Murex nemzetséghez tartozó csigákat urnaleletként. Malakakológiai vizsgálatokkal szerencsés esetben meghatározható, hogy milyen fajokból készültek az ékszerek. Sokszor ilyen vizsgálatokból tudjuk, hogy az ékszerek alapanyagai között fosszilis kagylók is előfordulnak (Regenye et al 2009). Sümegi (2006) a dél-dunántúli Lengyel-kultúra anyagában nagyobb számban talált fosszilis (miocén korú) osztriga héjból készült gyöngyöket. 2.4. Használati eszközökkel és viselettel kapcsolatos információk A használati eszközök között előfordulnak puhatestű maradványok is. Csigahéjból készítettek hangszereket, horgokat, kagylóhéjból különféle eszközöket (Baruch et al. 2002) mint például vágóeszközöket és különféle kaparókat (Serrand és Bonnissent 2002). Gyakoriak a különféle átfúrt korongok, gombok és ruházatot díszítő elemek (Chilardi et al. 2002). Egyes kultúrákban fizetőeszközként is használtak egyes puhatestű fajok héját, mint például pénzkauri csigákét (Cypraea moneta) amelyet a köznyelv gyakran „kauri kagyló” néven is említ (Kauri 2010). A fajok ismeretében meghatározhatjuk a beszerzési útvonalakat, részletes vizsgálattal pedig az eszközök készítésének és használatának módját is. 2.5. Kereskedelmi kapcsolatok Előfordulhat, hogy az adott faj nem fordul elő a helyi faunában. Ebben az esetben, ha a faj lokális elterjedésű, akkor lehetőségünk van meghatározni azt, hogy honnan hozták a vizsgált anyagot. Ez történt a nyírbátori osztrigák esetében is (lásd lejjebb). Ezen a lelőhelyen az adriai alak képviseltette magát a legnagyobb arányban. Megfelelő mennyiségű adatból kereskedelmi kapcsolatok, szerencsés esetben kereskedelmi útvonalak is rekonstruálhatók. 3.1. Nyírbátor – Magtár osztriga maradványai Nyírbátor – Magtár feltárása során egy középkori objektumból 29 db többé-kevésbé ép osztriga kagyló teknő (1. ábra), egy osztriga kagylóhéj töredék és egy tengeri csiga került elő. Az anyag feltételezhetően táplálékmaradvány hulladékaként került a feltárt objektumba. A Nyírbátorban talált egyedek legnagyobb része az európai osztriga (Ostrea edulis L.) fajhoz tartozik, amely a legtöbb esetben étkezési célból kerül az asztalra. Több földrajzi változata ismert, amelyeket alfajokként tárgyal a szakirodalom. A faj előfordul a Földközi-tengerben, az Adria térségében, a Fekete-tengerben, de Európa atlanti partvidékén is. Legnagyobb számban az Ostrea edulis (L.) var. adriatica alfaj került elő az anyagban, amely az Adriai-tengerben jellemző forma. A másik tárgyalt alak, amely kisebb számban fordul elő az anyagban az Ostrea edulis var. lamellosa, mely a Földközi-tengerben honos (Campbell et al. 1982; Campbell és Nicholls 2005; Bergauer és Humberg 2001). A Cerithium (Vulgocerithium) vulgatum (Bruguière) csiga közönséges és gyakori az Adriai- Földközi-tengerben egyaránt, mind köves, mind homokos aljzaton 10 m mélységig. (Campbell et al. 1982). A Crassostrea fajhoz tartozó egyedekről elmondható, hogy a nemzetség széles elterjedésű,

32


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 33


1.ábra Osztriga leletek Nyírbátor – Magtár ásatásról

esetleg származhat messzebbről is, mint a Földközi-tenger vidéke, mert ilyen típusú Crassostrea fajok inkább az Atlantikumban élnek (Campbell et al. 1982). Étkezési célokra használt osztrigaleletek a mai Magyarország területéről a római kortól ismertek (Mócsy 1980; Vörös 1991). Bökönyi (1958, 1963) a budai vár középkori leletanyagában említ osztriga leleteket. A dunántúli várak anyagából is ismert étkezési célra használt osztriga (Kovács 2002). Bartha (2004) megjegyzi, hogy nemcsak kulináris élményként, hanem afrodiziákumként is használták az osztrigát magas cinktartalma miatt a török korban. 3.2. Bíborcsiga Tác – Gorsiumból Fitz Jenő ásatásáról, a Tác – Gorsium Dél-Herculia II. római temető15. számú, feltételezhetően női sírjából került elő egy átfúrt, Murex félékhez tartozó sávos bíborcsiga (Hexaplex trunculus L.). A Murex félék (Muricidae) a tengerekben igen elterjedt, elsősorban ragadozó csiga család, amelynek tagjaira jellemző a jellegzetes, többé-kevésbé tüskés, esetenként fésűszerű héj, a szájfedő (operculum), a


33

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 34

Az ember és környezetének kapcsolata különösen hosszú és szájadékból kiinduló szifócsatorna. A bíborcsigát már a főníciaiak is használtak kelmefestésre az ókorban (Bíbor 2010). Ez a csiga a Földközi-tengerben és az Adriában igen elterjedt sekélytengeri faj, amely indigó alapanyagát nagy mennyiségben exportáltak a kelmefestő műhelyek. A műhelyek környékén nagymennyiségű csigaház halmozódhatott fel, ugyanis kb. 10000 csiga kellett 1 gramm bíborfesték előállításához (Váradi 2010). Feltételezhető, hogy a megtalált példány valamilyen személyes tárgy, vagy használati eszköz lehetett (erre utal az a tény, hogy egy furat figyelhető meg a leleten, így akár nyakékként is hordhatták). A tárgyalt példány (2. ábra) feltételezhetően valamilyen személyes tárgy funkcióját tölthette be, amely a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok egyik kitűnő bizonyítéka. A bíborcsiga és más Murex fajok viszonylag ritkák a magyarországi leletanyagokban. Fitz és Bánki (1984) említ Gorsiumból egy további Murex leletet. B. Vágó (1970) a Dunaújváros – Intercisa-i ásatás anyagában mutat be egy feltételezhetően bíborcsiga példányt. Valószínűleg egyik lelet sem tartozik a magyarországi kelmefestés történetéhez, hanem más célból kerültek országunk területére.

2. ábra Hexaplex trunculus L. Tác – Gorsiumból

34


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 35


II.1.b. ARCHAEOZOOLÓGIA Csippán Péter Kovács Zsófia Tugya Beáta

1. Bevezetés, általános tudnivalók Az archaeozoológia az ásatásokon lelt gerinces állatmaradványok meghatározásával, elemzésével, természet- és társadalomtudományi értelmezésével foglalkozik. Információkat ad az ember – állat közötti viszonyról (ethnozoológia), a táplálkozási szokásokról, az életmód jellemzőiről. A régészeti lelőhelyeken a kerámialeletek mellett a legszembetűnőbb leletanyagot a gerinces állatmaradványok jelentik, amelyek az ember gazdasági és társadalmi tevékenysége során szelektálva temetődtek el és maradtak fenn. Az állattani leletek segítségével alaposabban megismerhetjük az egykor élt emberek táplálkozási, húsevési szokásait, állattartását, gazdálkodásának módozatait, állattenyésztési ismereteit, a környezethez és az állatokhoz fűződő viszonyát. Az archaeozoológiai feldolgozás során nem elegendő csupán az adott lelőhelyen feltárt állatmaradványok fajlistájának meghatározása és mennyiségi elemzése. A legfontosabb adatokra kiterjedő mérések, az új elemzési eljárások felhasználásával megállapíthatjuk az állatok korát, nemét, a fiatal egyedek esetében elpusztulásuk évszakát. Ezen eredmények segítségével rekonstruálhatjuk az élelemforrások felhasználásának idejét és módját. Meg kell állapítanunk azt is, hogyan kerültek a lelőhelyre, milyen módon és mértékben darabolták fel őket. Fontos tudni, milyen korú és nemű állatokat tartottak, fogyasztottak, mely vázrészek által képviselt húsokat részesítették előnyben. A feldolgozás során alapvető cél, hogy a meghatározott keretek (vö. K.Ö.SZ. Archaeozoológiai Protokollja) között minél több tudományos információt rögzítsünk (például egy adott lelőhelyen feltárt állatmaradványok fajlistájának meghatározásán és mennyiségi elemzésén túl a csontok lehetőség szerint valamennyi biometrikai pontjának megmérése is szükséges), ami az összes további tudományos összehasonlítás és elemzés alapját képezi. A feltárás során a csontok térbeli helyzete, rétegtani elhelyezkedése rendkívül fontos, régészeti jelentőségű információkat hordoz. Az archaeozoológus és a régész együttműködve ezek nyomán jelentős következtetéseket vonhat le az állatok hasznosításáról vagy az egyes objektumok funkciójának meghatározásáról. Figyelembe kell venni, hogy az állati maradványok a kerámialeletekhez hasonlóan elsődleges adathordozók. Nem lehet őket — mennyiségük miatt sem — az ásatás kevésbé fontos, másodlagos melléktermékeinek tekinteni. Az érdemi archaeozoológiai munkához elengedhetetlen az összehasonlító csontanyag. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatban is elkezdődött a recens csontanyag gyűjtése; jelenleg 40 fajjal rendelkezünk, háziállatokon kívül kisragadozók, kisemlősök, madarak, halak csontjai segítik munkánkat. A csontanyag állapotának leírásából, a töredékek méretéből megtudható, hogy az adott csontanyagot — a természetes töredezettségen kívül — milyen mértékben aprították, konyhahulladék-e. Kiderül, hogyan és mennyire sikeresen darabolták a húsokat: pl. hasítás-, bárdolás-, vágásnyomok. A vadászott fajok és a háziállatok aránya a vadászat alkalomszerű vagy gyakori voltára derít fényt, mennyire játszottak szerepet a vadak a táplálkozásban. Ezen kivül a társadalom berendezkedésére és életmódjára szolgáltat adatokat. A fajok sorrendje, gyakorisága, a legkisebb egyedszám becslése segít az életmód jellegének kiderítésében; pl. a gyakori baromfi-, sertéscsontok a letelepedett életmód velejárói, a sok ló, szarvasmarha kiterjedtebb legelőket sejtet. A csontanyagból előkerülő madár- és halcsontok igazolják a madarászat és halászat jelenlétét az adott korszak embereinek életében. A feltárási módszerek finomsága különösen az apróbb csontok előkerülését befolyásolja. Ilyenek elsősorban a halak, madarak, kisemlősök csontjai. Kézi gyűjtéssel általában csak a nagyobb állatok nagyméretű csontjai találhatók meg. Már száraz szitálással is jelentősen növelhető a csontok száma, ezáltal egy-egy település lakosságának életmódjáról sokkal több információ szerezhető. Vizes iszapolással akár a legapróbb állatok maradványai is feltárhatók (Bartosiewicz 2006, 76).


35

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 36

Az ember és környezetének kapcsolata Bátaszék–Körtvélyes-dűlő lelőhely egyik kelta objektumából származó 2 kg földmintából több tucat kisméretű halcsonton kívül közel 13000 pikkelyt iszapoltunk ki. A pikkelyek alapján Specziár András (Tihanyi Limnológiai Kutatóintézet) segítségével két fajt sikerült azonosítani, a sügért (Perca fluviatilis) (1. ábra) és a küszt (Alburnus alburnus) (2. ábra). Előbbi 9 éves, kb. 20-25 cm-es nagyságú hal lehetett, feltehetőleg tavaszi fogású, utóbbi legalább 7 éves, 12-15 cm-es nagyságú, feltehetőleg nyári fogású. Az egyes halak élőhelyének ismeretében az egykori környezet mellett az emberi közösségek halászati és halfogyasztási szokásairól is képet kaphatunk. A fogakból — pontosabban a csontokból — csak becsléssel állapítható meg az állatok életkora. Fiatal állat esetén évszakra pontosan megmondható, mikor vágták le/pusztult el. Például a sírokba helyezett fiatal áldozati állat vagy ételmelléklet megadja az elhunyt temetésének hozzávetőleges évszakát. Ha a lelőhelyen sok fiatal állatot vágtak le, az magyarázza az állomány nagyságát. Viszonylag ritkán, de előfordulnak még magzati állapotban lévő állatok csontjai. Szerencsés esetben – pl. a fotódokumentáció alapján – megállapítható, hogy az anyaállat is elpusztulte vagy csak az utód (Vörös 1979).

1. ábra Sügér pikkely 20-szoros nagyítású képe

2. ábra Küsz pikkely 20-szoros nagyítású képe

Az ép hosszúcsontok alapján becsülhető az állat marmagassága, amiből sokszor a nemére, részben fajtajellegére, származására, a háziasítás mértékére és a kereskedelemre lehet következtetni. A nemek több állatfaj esetén megállapíthatóak, így arányuk kideríthető a feltárt teleprészen. Például a Baden kultúrára jellemző szarvasmarha áldozatnál nem mindegy, hogy a leölt állatok tehenek, bikák, esetleg ökrök, illetve, hogy idősek vagy fiatalok voltak-e. A patológiás csontleletek alapján következtethetünk az állat egészségi állapotára, korára, használatának mértékére. Például Kiskundorozsma – Subasa lelőhelyen egy honfoglalás kori sírból előkerült fiatal, 2–2 ¼ éves ló csontjain a patológiás elváltozás a túlzott igénybevétel (gyakori, igen erős vágták, amelyeket valószínűleg nem pihent ki kellőképpen az állat) miatt alakult ki. Az elhunyt másvilági útjára tehát nem feltétlenül a legjobb állatot kapta, hanem egy — a túlzott igénybevétel miatt — az életben maradottak számára már kevésbé hasznosítható, az átlagnál gyengébb erőnlétű és „teljesítményű” lovat (Tugya 2006). 2. A régész feladata Az archaeozoológiai munka megkezdéséhez a régészeti tájékoztatás szükséges, anélkül a régészeti állattani lelet értéktelen (Bartosiewicz 2006, 14-20). A terepi munka egyszeri és megismételhetetlen, mivel az ásatás során a lelőhely elpusztul. Nagy tehát az ásató régész felelőssége a pontos anyaggyűjtés és dokumentáció terén. Részleges vagy teljes állatvázak esetén elengedhetetlen a jó minőségű fotók és rajzok készítése. Nagyon lényeges, hogy az előkerült csontok az objektumban anatómiai rendben, vagy szétszórva feküdtek-e. A feldolgozás és a későbbi publikálás során a terepen készült fotók is felhasználhatták, ezért a régész és az archaeozoológus közös érdeke, hogy a képek jó minőségűek legyenek. Veszítenek a fotók értékükből, használhatóságukból, ha árnyékos a kép vagy a fotós árnyéka is látható rajta. Használhatatlanok azok a képek, amelyekről hiányzik az objektum és statigráfiai egység száma, valamint a mérce. Részletfotó esetén ajánlott egy kisebb mércét használni.

36


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 37

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában Amennyiben a régész fontosnak tartja, hogy már a leletkísérőn, ásatási naplóban stb. feltüntesse, milyen állatvázat bontottak ki, egy-egy jó minőségű fotót küldjön a régióban dolgozó archaeozoológusnak, aki általában ez alapján is meg tudja mondani, milyen állat váza látható rajta. Ezzel elkerülhetők a tévedések, kellemetlenségek, főleg, ha dokumentáció, publikáció készül, esetleg megjelenik az elektronikus vagy nyomtatott sajtóban. Már az ásatáson, esetleg a bázison érdemes a régésznek a következőkre figyelnie: – Tilos a csontokat mosószeres, savas, vagy forró vízben mosni, erős kefét használni. A koponyát mosatlanul, földlabdában, külön csomagolva kell megőrizni az archaeozoológusnak. Fontos a vázcsontoktól külön, kellő vastagságú papírvattába is becsomagolni a sérülés, összeroppanás elkerülése végett. – Az elcsomagolandó csontanyagot teljesen ki kell szárítani. Tűző napon vagy hőforrás közvetlen közelében szárítani tilos! A már megmosott, száraz csontok kettős rétegű papírzacskóban tárolandók, hozzájuk mindenkor vízhatlan csomagolású kísérő cédulát kell mellékelni. A sérült, szakadt csomagolóanyagot alkoholos filccel feliratozott új zacskóra kell cserélni. Végleges tárolásra a legmegfelelőbb a doboz, ennek híján a tartós műanyag zacskó, ez utóbbit azonban kizárólag kiszárított leletanyag csomagolására használjuk. A csigákat, kagylókat a csontoktól külön kell elcsomagolni. A csontanyag tárolása száraz és fagymentes körülményeket igényel. – Külön gondot kell fordítani az ásatáson megtalált csonteszközökre. Ezeket egyesével külön-külön simítózáras zacskókba kell tenni, száraz, de mosatlan állapotban, minél hamarabb el kell juttatni az archaeozoológus szakemberhez, hogy a lelettel kapcsolatos feladatokat (pl. megfelelő tisztítás) előbb megkezdhesse. Fontos a restaurátor kollégákkal egyeztetni, konzultálni, hiszen a lelet minél jobb állapotban történő megőrzése közös érdek (http://www.kosz.gov.hu/szakmai-protokollok.html). – Üreges leletek esetében a földet nem szabad kiszedni, kimosni belsejükből, mert így értékes információ veszhet el. Számos esetben ugyanis a laboratóriumban dolgozók különböző vizsgálatokkal meg tudják állapítani, milyen anyagot tartottak bennük. Belsejükből mikroszkópos és/vagy mikrokémiai vizsgálatok során a són kívül a szénhidrátokat, zsírokat, olajokat is ki lehet mutatni. Felületükön természetes színezőanyagok is lehetnek, ezért kerülendő az eszközök bármilyen jellegű tisztítása. Nagytarcsa–Urasági-dűlő lelőhely egyik szarmata objektumából egy agancsból készített fésű került elő. A fésű három lapból áll, a két borítás közötti középső lapból faragták ki a fogakat. A lapokat nemcsak vasszegecsekkel rögzítették, hanem ragasztották is. A tisztítás után sikerült mintát venni a ragasztóból, amelyről kimutatható volt, hogy a viaszok közé tartozik (pl. méhviasz). Ezek jellemzője, hogy már alacsony (75 °C) hőfokon lágyulnak, megolvadva a viaszokra jellemző jellegzetes foltot hagynak (Szilágyiné 2009). Az ilyen egyszerűbb, alapvető, a laboratóriumban elvégezhető vizsgálatok a munka részei, nem igényelnek külön pénzforrást, viszont szerencsésen kiegészítik a feldolgozási munkát. 3. A leöléstől a fazékig… – az archaeozoológus feladata Az állatcsontoknak az elsődleges metrikus és statisztikai adatokon túl van még egy lényeges aspektusa. Ez pedig az állatcsont információhordozó tulajdonsága, hiszen figyelembe kell vennünk azt, hogy az állatcsont csupán mennyisége alapján is meghatározó leletcsoport. Ehhez járul, hogy ez a leletcsoport lényegesen több információt hordoz, sokkal több értéket képvisel régészeti szempontból, mint a puszta faunalisták, vagy az előfordulási gyakoriságok nyújtotta alapadatok. Ezek a már említett elsődleges adatokon túl meghatározó forrásai lehetnek a hétköznapok, a háztartások, a kulturális és vallási szokások régészetének (Bartosiewicz 2006, 47; Vörös 1998, 258). Ahhoz, hogy ezt megértsük, lépésről lépésre meg kell vizsgálnunk, meg kell értenünk, hogy mi is történik az emberi társadalmakkal kapcsolatba kerülő, vagy az emberi társadalmakkal együtt élő állatokkal. Az állatmaradványokkal elsősorban mint konyhahulladékkal találkozunk az ásatásokon. Az állatcsontleletek értelmezése során tudnunk kell azt, hogy egy-egy nagyobb haszonállat feldolgozása — de legalábbis hasznosítása — nagy valószínűséggel nem csupán egyetlen háztartásra korlátozódott a különböző régészeti korszakokban, ezért ezek az állatok csak ritkán kerültek be teljes egészében a háztartásokba (Reitz-Wing 2008, 215). Amennyiben mégis, a konyhai hulladékban már szinte bizonyosan nem található meg az állat teljes váza. Az egyes egyedek csontjai tehát a településen belül


37

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 38

Az ember és környezetének kapcsolata térben is eloszlanak (Bartosiewicz 2006, 66). Ennek magyarázata mind természetes, mind pedig a fent említett kulturális folyamatokra vezethető vissza. Az állat elhullása, vagy leölése utáni folyamatokkal foglalkozik a tafonómia tudománya (Bartosiewicz 2006, 60; Reitz-Wing 2008, 118). A vadászat esetében ezek a folyamatok hatványozottan jelentkeznek. Az elejtés helyszínéről már csak a hasznosítható részek érkeznek be a településre, majd ott újabb feldolgozási, darabolási fázisok után kerülnek felhasználásra, és végül a hulladékba (Vörös 1998, 258). Voltaképpen nincs ez másképp a mészárszékek esetében sem. Utóbbinál azonban valószínűsíthető, hogy az állat levágása a településen történt, így annak maradványai teljes egészében a településen belül maradtak, míg a vadászat esetében, annak jellege miatt ez kizárható. Ezt a folyamatot nevezik „Schlepp-effect”-nek a szakirodalomban (Bartosiewicz 2006, 50). Az állatcsont, a mindennapi étkezés tükre, ezért igen érzékeny a kulturális változásra. Az étkezési szokásokat érintő szinkronikus, vagy diakronikus kulturális változások, minden esetben megnyilvánulnak a leletanyagban (Csippán 2007, 300). Tisztában kell lennünk azzal, hogy régészként e folyamatoknak csak a végeredményével találkozunk. A szétválasztása nyilvánvalóan problematikus (Alexander 1999, 81). 3.1. Az állatcsontok vertikális és horizontális eloszlása Ahhoz, hogy jobban elmélyedhessünk az állatcsontok által közvetített információk értelmezésében, olyan eljárásokat kell alkalmaznunk, amelyek összessége mára külön tudományággá alakult: ez az úgynevezett Spatial Archaeology (a tér, vagy méginkább a térbeli eloszlás régészete) (Clarke 1977).

3. ábra A háztartási egység elméleti modellje (Gibbon 1984 nyomán)

Ezen tudományág a rész és egész, a horizontális és vertikális eloszlások vizsgálatával foglalkozik. Természetesen ez a megközelítés semmiképp nem jelenti a koncepció nélküli statisztikai vizsgálatok halmazát. Az eloszlásvizsgálatok alapvető feltétele egy az elsődleges adatok alapján megalkotott előfeltevés, vagy kutatói kérdés, amely aztán a későbbi elméletek felállítását, illetve ezek igazolását vonhatja maga után (Gibbon 1984, 36). A horizontális eloszlások vizsgálata segít a korabeli háztartások lokalizációjában, vizsgálatában, hiszen a háztartás, mint gazdasági, mint szociális, mint szerkezetilokális egység, régészetileg a legalapvetőbb megfogható jelenség (Rathje-Wilk 1982) (3. ábra). A fajok és az egyes testtájak gyakorisága, eloszlása a lelőhelytérképre vetítve számos információt hordozhat (Bartosiewicz 2006, 80; Gibbon 1984, 198).

38


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 39

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában A különböző eloszlások vizsgálatakor fontos szempont annak a tisztázása, hogy milyen jellegű hulladékkal van dolgunk. A feldolgozás, a régészeti értelmezés során az ásatáson megfigyelt jelenségekből, illetve további rendelkezésre álló forrásokból, adatokból nyert információkból alkotott hipotézis(ek) szükségessé teheti(k) a fent említett eloszlásvizsgálatokat, esetleg bizonyos objektumok, vagy bizonyos objektumcsoportok kiemelt vizsgálatát (Clarke 1977; D. Szabó és Csippán 2006, 49). Az állatok feldolgozásának módjait és fázisait figyelembe véve megállapítható, hogy minden bizonnyal más-más hulladéktípusra kell számítani egy közönséges konyha, egy mészárszék, vagy egy bőrfeldolgozó műhely esetében (Bartosiewicz 2006, 66). 3.2. Egy koraújkori mészárszék azonosítása A debreceni Déri Múzeum munkatársai 2004-ben megelőző feltárást folytattak a debreceni Ceglédi utca 1. számú telken. Az ásatás során nagy mennyiségű, a kora újkorra keltezhető állatcsont került elő (D. Szabó és Csippán 2006). Ezek részletes vizsgálata során néhány objektumban feltűnt, hogy a húsban kiemelkedően szegény testrégiók csontjainak aránya szembetűnően magas. Ezzel szemben a többi objektumból a korabeli húsfogyasztási szokásoknak megfelelő konyhahulladékként értelmezhető csontanyag került elő. A hulladék jellege és eloszlása volt az, ami megalapozta a gyanút, hogy az a néhány objektum egy átlagos háztartás jellegén túlmutat (D. Szabó és Csippán 2006, 49) (4. ábra). A középkori, vagy koraújkori állatvágási szokásoknak megfelelően a nagytestű haszonállatok vágása és kimérése nem az egyes háztartásokban, hanem az erre kijelölt mészárszékeken meghatározott formában történt (Bevilaqua-Borsodi 1931, 681; Vörös 1992, 227; Végh 2008, 58; D. Szabó és Csippán 2006, 50).

4. ábra A szarvasmarha szárazvégtag- és koponyamaradványok, valamint a húsban gazdagabb testrégiókat képviselő csontok eloszlása az egyes objektumokban; sz = a szarvasmarha csontjainak átlagos megoszlása az állat teljes csontvázban

Feltételezhető tehát, hogy az egyes háztartásokhoz már csupán a további konyhai feldolgozásra szánt testrészek, és természetesen velük egyetemben a csontok jutottak el. A csontok eloszlásának vizsgálata tehát azt valószínűsítette, hogy azok az objektumok, amelyekben a húsban szegény testrégiók csontjainak aránya kiemelkedően magas, mészárszéki feldolgozáshoz köthetőek. Debrecen esetében igen nagy szerencse, hogy a város helytörténeti kutatása igen alapos, így D. Szabó Lászlónak sikerült történeti forrásokkal is igazolni az egykori mészárszék, állatcsontok alapján elvégzett azonosítási kísérletét (D. Szabó és Csippán 2006).


39

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 40

Az ember és környezetének kapcsolata 3.3. Népességváltozás – Kulturális változás A következő esettanulmány egy népességváltozás és az étkezési szokások ezzel együtt járó megváltozásának archaeozoológiai példáját mutatja be. A Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztálya 1994. és 2000. között megelőző feltárást folytatott a budavári Szent György tér délnyugati részén, az egykori Királyi istálló területén. Az ásatás során a 94/3 számú kutatóárokban feltárt gödör a belőle előkerült Korán idézeteket tartalmazó ezüst amulett (Magyar 2005, 162) után az „amulettes gödör” nevet kapta. Az amulettes gödör — amely mélysége alapján akár kút is lehetett (kb. 14 m) — betemetődése az újkorban zárult le véglegesen. A feltételezett kút egy igen hosszú, a 14. században kezdődő és a 18. században lezárult időszak leletanyagát foglalta magába.

Keresztény lakosság Muszlim lakosság Keresztény lakosság 5. ábra Az „amulettes gödörben” talált főbb haszonállatfajok csontjainak mélység szerinti eloszlása

A kulturális szokások, társadalmi normák, vallási előírások jelentősen befolyásolhatják a korabeli emberek étkezési szokásait (Bartosiewicz 2006, 47; Csippán 2007, 300; Reitz-Wing 2008, 281). Egy telep kontinuitása, egy objektum több korszakot érintő rétegződése szintén a kulturális változás tükrét tárhatja elénk. Ennek jó példája a budavári Szent György téri ásatások fent említett kútja. A körültekintően, megfelelő szintadatokkal elcsomagolt leletanyag vizsgálata lehetővé tette annak diakronikus vizsgálatát, és a feltöltődés folyamatának rekonstrukcióját. Előzetes történeti és régészeti ismeretek birtokában nem volt nehéz a megfelelő kutatói kérdés kialakítása, azaz: „Kinek a szemete?” A kút feltöltődése során a vár többször gazdát cserélt, a Szent György tér délnyugati részén

40


II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 41

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában a lakosság többször megváltozott. Jóllehet erről a területről a törökkorból nincs adatunk (Csippán 2007, 299). Ismerve az iszlám étkezésre vonatkozó szabályait — tudniillik, hogy a sertés húsa nem fogyasztható — a vizsgálat fókuszába e szabályok a leletanyagban történő megnyilvánulása került. A főbb gazdasági haszonállatok maradványainak aránya tehát megmutathatja számunkra, hogy valóban élt-e a területen muszlim hitű lakosság, vagy nem. Tekintettel arra, hogy a kút betemetődése egy igen hosszú folyamat volt, az összesítő analízistől nem várhattunk eredményt. Ezért volt szükség a mélységi adatok, az előkerülési szintek alkalmazására (5. ábra). A diagramon jól látható két igen éles váltás az egyes haszonállatok csontjainak arányában. Az első változást a kiskérődző csontok arányának megemelkedése és a sertés háttérbe szorulása jelenti, míg a másodikat a sertés újbóli térnyerése. Érdekes azonban, hogy a kiskérődző csontok aránya nem csökken a korábbi szintre. Ez egy harmadik húsfogyasztási szokást mutat (Csippán 2007, 301). Az állatcsont — mint leletanyag — megfelelő forráskritikával, a történeti és/vagy régészeti források alapján alkotott előfeltevések felhasználásával igen fontos információhordozó leletanyag-csoport. A célzott kutatási módszerek, az eloszlások, valamint a különböző statisztikai módszerek felhasználásával jelentős eredmények érhetőek el, melyek kiegészítik a korabeli társadalmakról alkotott képet. 4. Kisemlősök és a környezetrekonstrukció – mikrofaunisztikai vizsgálatok A régészeti feltárás során a gerincesek maradványai kétféle módszerrel gyűjthetőek be: A leggyakrabban kézzel szedik össze a csontokat — így tehát a makro-maradványok kerülnek begyűjtésre — nagyemlősök és esetleg a madarak csontjai, amelyek emberi közvetítéssel kerültek a lelőhelyre. Ritkábban történik szitálás a lelőhelyen, még ritkábban iszapolás, amely során a microvertebrata csoport, tehát aprógerincesek maradványai tárhatók fel. Ezek a minták tartalmazzák azon hüllő, kétéltű és kisemlős fajok csontjait, melyek nagyrészt az emberi tevékenységtől függetlenül jutottak a településre, táplálkozás vagy búvóhely keresés céljából. Mivel ezek az állatok az emberi tevékenység szelektivitása alól mentesülnek alkalmassá válnak a lelőhely egykori környezetének rekonstrukciójára. A mikrofaunisztikai vizsgálat első lépése a földmintavétel. Fontos, hogy jól meghatározható rétegből származzon a minta, ha lehetséges, zárt objektumból: hulladékgödrök, tárológödrök, épületek belsejéből (Vicze 2005). Gödrök esetében az objektum aljáról és közepéről 10-10 liter, tetejéről 5 liter földet érdemes eltenni. Ha rétegzett az objektum, akkor rétegenként ugyanennyit — vagy amennyit lehetséges — érdemes megőrizni. Épületek esetében közvetlenül a járószint/padlószint feletti betöltésből, fal mentén, random módon érdemes mintát venni, illetve fontos a házon belüli gödrök mintavételezése is. Kutak esetében közvetlenül az alsó és középső rétegből érdemes mintát venni. Ha rétegzett a kút, akkor minden rétegből egységesen 5-10 liter mintát kell venni. Árkok esetében szintén az árok aljából és közepéből, szondázva 5-5 liter földet, ha lehetséges az árok teljes hosszán, meghatározott távolságokban érdemes mintát venni. A földminták feldolgozása iszapolás (flotálás) és nedves szitálás kombinációjával a legeredményesebb. Így mind archaeobotanikai, mind mikrofaunisztikai vizsgálatokra alkalmas lesz az anyag. A földmintát vízben áztatva egy órán keresztül, iszapolásra alkalmas mintához jutunk ezután az iszapoló berendezésbe (flotáló) töltjük a mintát. Az iszapolás során a növényi maradványok a „könnyű frakcióba” kerülve felúsznak a víz felszínére és távoznak a rendszerből, ezt egy sűrű szövésű szitával (lyukátmérő: min. 0,5 mm) fogjuk fel. A visszamaradt „nehéz frakció” a flotálóban elhelyezett szitán marad vissza (lyukátmérő: 1 mm). Ezután szitasoron (lyukátmérő: 4 és 1 mm-es szita) átmosva a nehéz frakció anyagát, válogatásra alkalmas méretfrakciókat kapunk. Ezeket külön szárítjuk, napsütéstől és széltől védett helyen, vásznon szétterítve. A szárított nehézfrakcióból kiválogatjuk a szerves és szervetlen alkotóelemeket (a válogatást puha rovarcsipesszel, nagyító alatt célszerű végezni). Így jutunk hozzá a különböző mikromaradványokhoz: növényi részekhez (magok, szenült töredékek), állati maradványokhoz (ízeltlábúak-, puhatestűek maradványai, gerincesek csonttöredékei, madarak tojáshéj-töredékei), és a régészek számára fontos szervetlen alkotóelemekhez (pl.: gyöngyök, mikrolitok, kerámiatöredékek). A válogatást követően határozzuk meg az aprógerincesek csontjait és ezzel párhuzamosan végezük el a tafonómiai jellemzők vizsgálatát. Ez utóbbival a felhalmozódás körülményeit vizsgáljuk, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan kerültek az adott objektumba a meghatározott állatok (Andrews 1990). A vizsgálat során a beásó, intruzív egyedek gyakran elkülöníthetők. Ásó életmódú


41

II_1_1B:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 42

Az ember és környezetének kapcsolata fajokat találunk a kétéltűek, hüllők és a kisemlősök között is, amelyek az objektum betöltésébe lakó/telelő járatot ásnak. Ezen egyedek maradványai nem feltétlenül egykorúak a betöltéssel, így a környezetrekonstrukciós vizsgálat során külön kezelendők. Ha az állat által ásott járat nem is figyelhető meg a lelőhelyen az objektum betöltésében, az előkerülő csontok állapota, és a vázrészek megoszlása utalhat a maradvány recens voltára (Kovács in press). Az iszapolással kinyert kisemlős-maradványok a lelőhelyen élt egykori populációnak csak a töredékét képviselik, annak is az adott időszakban felhalmozódott részét. A kapcsolatok feltárása a „kinyert” és a „deponálódott”, illetve a „deponálódott” és az „eredeti” populáció között csak nagy körvonalakban rekonstruálható és csak közvetetten ellenőrizhető (Grayson 1984). Éppen ezért kvantitatív vizsgálatra ritkábban alkalmasak ezek a minták, míg kvalitatív elemzésük eredményesebb lehet: - Mivel bizonyos kisemlősfajok előfordulása meghatározott környezeti feltételekhez kötött (hőmérséklet, talajviszonyok, vegetáció), így jelenlétük egy lelőhely anyagában a fajra jellemző élőhely egykori meglétére utal. Lehetőség nyílik tehát a lelőhely közvetlen környezeti viszonyainak rekonstrukciójára (Stahl 1996, Andrews 1990). Például egy dél-olaszországi neolitikus lelőhely (Capo Alfiere) objektumaiban nagy pele (Glis glis) és erdeiegér (Apodemus sp.) maradványok kerültek elő, melyek fás-bokros vegetációhoz kötődő kisemlősök. Mindebből következően a lelőhely közvetlen környezetében egy egykori bozótos-fás élőhelyre következtethetünk (Kovács 2010). - Az egyes fajok jelenléte az objektumok használati módjáról is információt adhat, a meghatározott fajok életmódjából, biológiájából következően. Például ha denevérek maradványait találjuk egy épületen belül, az arra utal, hogy az egy ideig üresen állhatott, nem használta az ember, ugyanis ezek az állatok olyan épületekben tanyáznak, ahol nincs zavaró tényező (Kovács 2010). - Az adott területen nem őshonos (invazív) fajok megjelenéséről is információt kaphatunk a régészeti lelőhelyek földmintáinak vizsgálatával. Erre példa egy szubtrópusi eredetű faj magyarországi lelete: házi patkány (Rattus rattus) maradványok egy szarmata telepről. Ez a rágcsáló Délkelet-Ázsiából származik és az ember közvetítésével terjedt el Európában, illetve szerte a világon. Megjelenésével nemcsak az élelmiszerkészletekben okozott hatalmas károkat, hanem jelentős szerepe volt különböző, az emberre is veszélyes betegségek elterjesztésében. Mivel meleg égövi faj, a mérsékelt övi területeken olyan környezetben találja meg életfeltételeit, amely védelmet nyújt az időjárás viszontagságai ellen, és kellő menynyiségű táplálékot ígér, ezért a patkány főként épületekben él. A jelenlegi vizsgálatok szerint a házipatkány számára kedvező életfeltételeket már a római kori szarmaták lakóépületei is biztosították (Kovács 2009), ebből az időszakból már jelentős házi patkány állománnyal számolhatunk. - Mindemellett a lelőhelyen egykor élt emberek vadászati/étkezési szokásairól is információt kaphatunk (kiegészítve a makro-gerincesek listáját), csakúgy mint a prémfelhasználásról — a prémes kisragadozók csontjai gyakran csak szitált anyagokból kerülnek elő — vagy a különleges, alkalmanként fogyasztott állatokról (pl.: békák) (Kysely 2008).

42


II_2_2A_fejezet:Layout 1 2010.06.14. 9:52 Page 43


II.2. ARCHAEOBOTANIKAI VIZSGÁLATOK A RÉGÉSZETI INTERPRETÁCIÓ SZOLGÁLATÁBAN Pető Ákos Bevezető A régészeti növénytan (archaeobotanika vagy palaeo-ethnobotanika) az ásatásokon előkerülő növényi maradványokkal foglalkozó tudomány (Gyulai 2001). Célja, hogy a növényleleteket, növényi eredetű termékeket és maradványokat meghatározza, illetve a kor embere és a növények közötti kapcsolatokat feltárja (Jones 1941). A régészeti növénytani kutatások elsősorban a botanika tudományára támaszkodnak, összekapcsolódnak azonban a régészettel is, hiszen a különböző módon konzerválódott szerves maradványok régészeti ásatásokról származnak, illetve a laboratóriumban feltárt szerves és szervetlen mikromaradványok a régészeti lelőhelyeken, vagy a régészeti feldolgozással összhangban kerülnek begyűjtésre. Éppen ezért a feldolgozó munkánál elengedhetetlen az ásatási eredmények figyelembevétele. A régészeti növénytani leletek és maradványok vizsgálata — sok egyéb mellett — alapvetően botanikai anatómiai és morfológiai, növényélettani, növényrendszertani és genetikai ismeretekre támaszkodik. Az eredmények kiértékeléséhez a legtöbb esetben a geobotanikai és vegetációfejlődési ismeretek is fontosak. Az archaeobotanika által vizsgált anyag méret szerint történő felosztása alapján vizsgálhatunk makro- és mikroszkopikus növényi maradványokat (1. ábra), amelyek begyűjtése, feltárása és kezelése is teljesen eltérő metodikát követel meg. Egy ásatás régészeti növénytani feldolgozásakor a tudományos eszközök megválasztását a felmerülő régészeti kérdés határozza meg, ugyanakkor azonos anyagon több módszerrel elvégzett elemzéssel a kapott eredmények a legtöbb esetben kiegészítik egymást, illetve finomítják a régészeti interpretációt is (1. ábra). Az alapvetően „leletként” definiálható makromaradványokat feloszthatjuk ún. direkt és indirekt leletekre (Gyulai 2001). Ezen vegetatív és generatív növényi részek eltérő módon konzerválódhatnak (v.ö. II.2.a. alfejezet) gyűjtésük közvetlenül, vagy a felvett földmintákból iszapolással történik. A növényi magvak és termések (karpológia tudománya), illetve egyéb makroszkopikus maradványok (faleletek és faszén együttesek, pelyvalevelek stb.) elemzése mellett, egyre nagyobb hangsúly kerül a szerves (pl. virágpor- és keményítő szemcsék) és szervetlen (pl. fitolitok, kalcium-oxalát zárványok) mikromaradványok régészeti növénytani elemző munkában betöltött szerepére. Az általában 1. ábra Archaeobotanikai maradványok osztályozása és értelmezése a régészeti növénytani feldolgozásban komplikált feltárási módszert és komplex labor-infrastruktúrát igénylő mikromaradványok elemzésével azonban sok esetben olyan régészetileg fontos kérdésekre adhatjuk meg a választ, amelyre a makroleletekből nem következtethetnénk. A soron következő II.2. fejezetben részletesen kitérünk a növényi makromaradványok elemzésében rejlő lehetőségekre, valamint a mikroarchaeobotanika tárgyköréből merítve, a fitolitelemzés régészeti munkában történő felhasználhatóságára is. Igazodva a kötet szellemiségéhez és céljaihoz, itt is elsősorban módszertani, terepi és régészeti szemszögből megítélve, mindkét természettudományos módszer gyakorlati jelentőségét hangsúlyozzuk.


43


Az ember és környezetének kapcsolata

II. 2. a. NÖVÉNYI MAKROMARADVÁNYOK ELEMZÉSÉNEK SZEREPE A RÉGÉSZETBEN Berzsényi Brigitta Dálnoki Orsolya 1. A növényi anyagok fennmaradási formái Az archaeobotanikai munkának alapvető feltétele az, hogy a növények pusztulása után a növényi anyagok egy konzerválásra alkalmas környezetben fennmaradjanak és lerakódjanak. Ezen anyagok fennmaradása az egykori települések helyén, sírokban, folyóvölgyekben és egyéb területeken akár több évezreden át jószerével csak véletlenszerűen történhetett. A szerves anyagokat kisebb élőlények, gombák és baktériumok lebontják, majd ásványosodnak (mineralizálódnak) úgy, hogy csak a huminanyagok és a növények rendelkezésére álló szervetlen anyagok (Mg, Fe, N, S, SO2, H2O) maradnak fenn. A növényrészek morfológiai és anatómiai felépítése ezzel szükségszerűen megváltozik (Jacomet et al. 1999). - Szenült konzerválódás: a leggyakrabban szenült formában konzerválódott növénymaradványokkal találkozunk. A szenülés során részleges égésfolyamat következtében (pl. az égés elfojtása) oxigénhiány lép fel (lassú égés) és ennek következtében kizárólag szénné oxidálódik a növényi rész, így az tartós formában, az eredeti tartalmat többé-kevésbé megtartva marad fenn (1. ábra). Ez a szén aztán természetes környezetben sem kémiailag, sem mikroorganizmusok által nem bontódik le. Általában az ilyen növényi maradványok nagyon törékenyek. (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). A magyarországi lelőhelyek többsége elsősorban ilyen típusú növényi maradványokat őriz (Hartyáni et al. 1968, 1974; Gyulai 2001, Dálnoki 2005). - Szubfosszilis konzerválódás: ennél a konzerválódási módnál a víz jelenléte a kulcs a maradványok fennmaradásához. Az állandóan vízzel borított környezetben oxigénszegény állapot alakul ki, ugyanis a víz megakadályozza, hogy az általa elborított növényi anyagok kapcsolatba lépjenek az oxigénnel. Így válik lehetővé — lehetőleg hűvös területen —a fennmaradás (ld. lápok, mocsarak, magas vízállású területek, ahol adott az állandóan nedves, hűvös klíma), hiszen a lebontó mikroorganizmusok számára az életkörülmények nem megfelelőek. A vízzel telítődött leleteket különösen óvatosan kell kezelni, mivel itt maga a víz tölti ki az anyagok belsejét (így megőrizve azok formáját), ezért a feldolgozásnál is hasonló környezetet kell biztosítani (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). Hazánkban elsősorban kutakból és lápokból kerülnek elő ilyen típusú növényi leletek (2. ábra).

1. ábra Szenült gabonamaradványok

2. ábra Szubfosszilis maradványok (Intercisa)

- Száraz konzerválódás: ennél a konzerválódási módnál a növényi részekben jelenlévő víz távozik, ezzel biztosítva a növényi váz fennmaradását. Nemcsak sivatagokban fordulhatnak elő ilyen típusú jelenségek — gondoljunk az egyiptomi piramisok növényleleteire — hanem barlangokban, hegycsúcsokon, bezárt kriptákban, vályogviskókban, esetleg favázas épületek födémeiben is (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). Az így megmaradt növényi magvak és termések törékenyek, a feldolgozás során óvatosan kell kezelni a maradványokat. A magyarországi lelőhelyeken ritkán kerülnek elő ilyen típusú leletek.

44



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában - Hideg általi konzerválódás: a hosszan tartó, rendkívüli hideg és az állandó fagy hatására (pl. gleccserek területén, permanensen fagyott talajoknál) a jégben a lebontódási folyamat lelassul. Tartós fagy esetén, alapvetően nagy klímaváltozások nélkül a szerves anyagok szempontjából az egyik legoptimálisabb konzerválódási mód. A növényi leletek fennmaradását itt is a víz hiánya okozza (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). Ilyen típusú maradványok előfordulásáról hazánkból nincs adatunk. - Ásványosodás (mineralizáció): különösen érdekes fosszilizálódott forma az ásványosodás vagy mineralizáció. Ennek lényege, hogy a magvak és termések szerkezeti vázának belső tere a foszfátok és/vagy meszes anyag által kitöltődik, és ilyen formában belső lenyomatokként maradnak meg. A magvak és termések jellegzetes formáik alapján azonosíthatóak maradnak, de gyakran a fajmeghatározás nem lehetséges a hiányzó felszíni struktúra miatt (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). Már a vaskortól kezdve kerülnek elő egyszerű települések gödreiből ásványosodott növényi magleletek. Latrinákból és kutakból leginkább a római korból ismerünk ilyen maradványokat (Természetes módon a mész a talajból vagy a felszíni vizekből lerakódás által, míg a foszfát szinte kizárólag csak emberi tevékenység következtében jön létre; ld. fekáliák, természetes hulladék). - Só általi konzerválódás: ha a jelenlévő sóvegyületek miatt a mikrokörnyezet a lebontó organizmusok életműködését gátolja, növényi részek maradhatnak fenn. A konyhasó (NaCl), az oxidálódott fémek közeléből származó nehézfémsók, a mészsók is elősegíthetik a konzerválódást (ld. mineralizáció). A korrodálódott fémek közeléből előkerült növényi leleteket sem bontják le a mikroorganizmusok. Gyakran rossz megtartásúak az ilyen növényi leletek, mert az anatómiai felépítés a só kicsapódások következtében roncsolódik. Gyakorlott botanikus számára is nehéz és időigényes az ilyen meghatározás (Zohary et al. 1993, Jacomet et al. 1999). Hazánkban ritkán kerülnek meghatározásra só által konzervált növényi részek. - A növényi maradványok lenyomatai: számos emberi tevékenységhez nélkülözhetetlen volt növényi részek felhasználása; pl. kerámia- vagy agyagtapasztás készítéshez soványítóanyagként, tárolóvermek, kutak falainak béleléséhez stb. Ezek aztán a kiégetéskor negatív formában fennmaradhattak. A vegetatív növényrészek (levél, szár) meghatározása ilyenkor ritkán lehetséges. 2. Mintavételezési módszerek A mintavételezés célja egyfelől a települést reprezentáló adatok összegyűjtése, másrészről pedig a lehető legnagyobb mennyiségű jellegzetes növénymaradvány felkutatása, amelyekkel a múltbeli vegetáció egy részlete rekonstruálható (pl. nem megtisztított gabonaraktár). A talajmintavétel módja különböző adottságoktól függ: a lelet(ek) elhelyezkedésétől, a településtípustól, a régészeti- és archaeobotanikai kérdésfeltevéstől, a minták előkészítésének eszközeitől és a növényleletek későbbi tudományos feldolgozásától. Fontos, hogy jól meghatározható rétegből — és ha lehetséges — zárt objektumból származzon a minta (hulladékgödrök, tároló gödrök, épületek belseje). - Próbamegoszlás az ásatási felületen, mintavételi koncepció: a növényi maradványok éppen úgy régészeti leletek, mint a kerámiatöredékek, pénzek, fibulák, vagy kőedények. A növényi maradványok ritkábban észrevehetőek, mint más egyedi leletek, mert legtöbbször szabad szemmel nem is láthatók. Az ásató régész felelőssége, hogy ezekre nagy figyelmet fordítson és a szakszerű feldolgozást lehetővé tegye. Éppen ezért célszerű még a mintavétel előtt az alkalmazandó módszereket archaeobotanikussal megbeszélni. - Véletlenszerű mintavétel: ennél a mintavételi módnál a különböző régészeti jelenségekből véletlenszerűen és tetszőleges mennyiségben történik a mintázás (random sampling). Érdemes a régészeti jelenségeket csoportosítani (gödrök, padlók) és jegyezni, hogy milyen szempont alapján került felvételre egy adott minta. A későbbi feldolgozás során ezek az informácók fontos szerepet tölthetnek be a növényi maradványok értelmezésében (Jacomet et al. 1999, Aaby et al. 1986). - Szubjektív mintavétel: a véletlenszerű mintavétel mellett kiegészítőként még a szubjektív mintavétel módszerét is alkalmazhatjuk (ún. judgement sampling, azaz mérlegelő mintavétel) (3. ábra). Erre akkor kerül sor, amikor növényi anyagokban gazdag, sötétebb hamurétegek, vagy más koncentrált formában szenült maradványok jelentkeznek. Ha esetleg ugyanebből a jelenségből már a véletlenszerű mintavétel módszerét alkalmazva gyűjtöttek anyagot, akkor — hogy a két minta anyaga ne keveredjen össze — a szubjektív próbákat másképp kell megszámozni, mint a véletlen mintákat. Manapság az ásatásokon


45


Az ember és környezetének kapcsolata leggyakrabban ezt a módszert ott alkalmazzák, ahol szemmel láthatóan elszíneződés, vagy szenülés mutatkozik. A szubjektív mintavétel módszerét így leginkább a kis költségvetéssel működő, illetve leletmentő ásatásokon alkalmazzák. - A szisztematikus mintavétel: az olyan kultúrrétegek területéről, amelyekben semmilyen objektum nem jelentkezik, a felszínt 2 m x 2 m-es négyzetekre osztják fel, amelynek minden négyzetből megközelítőleg 7 – 9 kg minta kerül begyűjtésre. A szisztematikus mintavétel mérete (próbaszám, talajmennyiség) — csakúgy, mint a véletlenszerű mintáknál — a mintázandó felület nagyságától, a kérdésfeltevéstől és a rendelkezésre álló anyagiaktól is függ. A különálló, egyedüli objektumok (mint a gödrök, kutak, cölöplyukak, padlók) is lehetnek szisztematikusan mintázva (4. ábra). Például lehet minden második négyzetből egyet, egy gödörnek minden stratigráfiai egységéből, illetve minden rétegéből egy-egy próbát venni (Vicze 2005). A szisztematikus mintavételi módszert egyszerű követni; a nedves talajú lelőhelyeken a legcélszerűbb az alkalmazása. A legújabb kutatások során kiderült, hogy a reprezentatív próbasorozat tükrözi a településen belül a növényi feldolgozási folyamatok helyét (lásd később). Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a három módszer közül csak az egyik alkalmazása nem lehet optimális. Kedvezőbb — az ásatási viszonyoknak megfelelően — a különböző mintavételi módszereket kombinálni.

3. ábra Szubjektív mintavétel

A B C D E F G H I J 0

10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

2,5m

4. ábra Szisztematikus mintavételezés

3. Útmutató a mintavételi szempontok kiválasztásához Honnan érdemes mintát venni? Egyrészről a felszínen elhelyezkedő régészeti objektumokból (például leomlott tetőszerkezet, kemence), másrészről bemélyülő jelenségekből (pl. cölöplyukakból, gödrökből) lehet mintát venni. Érdemes olyan részről mintát venni, ahol az objektum növényi anyagokban gazdag — ha sötétebb rétegek, esetleg hamurétegek vagy más, koncentrált formában szenült maradványok jelentkeznek — illetve ha a feltáró bármilyen okból azt az objektumot jelentősnek tartja (Torma 1996, Vicze 2005). Legtöbbször — különösen a nagy kiterjedésű ásatásoknál — lehetetlen minden egyes objektumból mintát venni. Ezért — bizonyos szempontoknak megfelelően — olyan mintavételt kell alkalmazni, hogy az eredmény lehetőleg az egészet tükrözze. Ilyenkor a szakemberek bevonásával közösen kell kialakítani a mintavételi koncepciót. - Gödrök: amennyiben homogén betöltésű a gödör, annyiban az objektum aljáról, közepéről és tetejéről 4-4 kg földet érdemes venni. Amennyiben rétegzett a betöltés, akkor rétegenként min.1, max. 4 kg minta begyűjtése indokolt. Ha az objektum nem túl nagy méretű (10 – 15 liternél nem nagyobb), érdemes a teljes betöltést eltenni. - Házak: közvetlenül a járószint/padlószint feletti teljes betöltést érdemes begyűjteni; a házon belüli mintavételezésnél 1 m x 1 m-es négyzetekből elkülönítve célszerű mintát venni. Erre azért van szükség, mert a házon belüli növényi feldolgozó folyamatokat csak így lehet elkülöníteni (pl. Százhalombatta – Földvár). A négyzet helyét a házon belül a feltárónak dokumentálni kell. Fontos még az őrlőkövek környezetének a begyűjtése, valamint a házon belüli munkagödrök és tárológödrök/vermek mintavételezése is (Vicze 2005) (5. ábra). Minimálisan érdemes legalább minden jelenségből egy egységnyi mintát eltenni (4 kg).

46



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában - Kutak: közvetlenül az aljuk feletti talajt érdemes begyűjteni (6. ábra). Ha rétegzett a kút, akkor minden rétegből egységesen (min. 1 kg – max. 4 kg) mintát kell venni. Ha nem figyelhető meg rétegsor, akkor a kútból meghatározott centiméterenként (pl. a geológiai fúrást követve) érdemes gyűjteni a mintát (egységenként 1 kg-ot célszerű eltenni). Megjegyzés: homogén betöltésű kútnál egy balkonláda nagyságú dobozzal történik a mintavételezés, amely — mélységtől függően — a geológiai fúrást követve meghatározott közönként zajlik. Ezt érdemes szakemberrel előzetesen egyeztetni (Julian Wiethold, személyes konzultáció). - Sírok: lehetőség szerint (ideális esetben) — főleg a pollen miatt — a sír teljes betöltését be kell gyűjteni, előtte érdemes egyeztetni a szakemberrel. Ha a teljes begyűjtésre nincs mód, akkor közvetlenül a csontváz, vagy ha látszanak a koporsó nyomai, akkor az afelett lévő talajt (10 – 20 cm vastagságban) érdemes eltenni. Szórt hamvasztásos sírok esetében a sír teljes betöltését ajánlott begyűjteni. Urnás sírok esetében az urnában lévő talajt külön kell elrakni az urna körüli és az urna feletti talajtól. Megjegyzés: a minták begyűjtése előtt célszerű a szakember segítségét kérni. Árkokban és sírokban makromaradványok ritkábban kerülnek elő, ellenben ezek a régészeti objektumok növényi mikromaradványok és mikrofaunisztikai (csiga, kisemlős) szempontból értékes információkat rejthetnek. Ha makromaradvány nem is kerül elő a vizsgált mintából, de csiga és aprógerinces csont igen, akkor azokat célszerű további elemzésre küldeni.

5. ábra Bronzkori házpadló mintavételezése

6. ábra Kibontott kút mintavételezés közben

- Feldolgozás: a talajminták feldolgozása iszapolással (flotáló berendezés, 7. ábra) és/vagy nedves szitálással szitasoron történik (8. ábra). Ezáltal a minták mind mikrofaunisztikai, mind archaeobotanikai vizsgálatokra alkalmassá válnak. A flotálást és szárítást követően kezdődik meg a szerves maradványok elkülönítése. Ennek során magvak, termések, néha ág- és vessző töredékek kerülnek elő. Ez a munkafolyamat sokszor időigényes (5. ábra). Abban az esetben, ha egy minta gazdag növényi fajokban, akkor napokig is eltarthat a válogatás.

7. ábra Flotáló berendezés


8. ábra Szitasorozat

47


Az ember és környezetének kapcsolata Érdemes a régésszel folyamatosan konzultálni, illetve almintázást alkalmazni az ilyen leletanyagban gazdag mintáknál. Ennek lényege, hogy az egész mintának meghatározott százaléka (pl. 10%) kerül elemzésre (pl. Dunaszentgyörgy esetében előkerült, 10000 darabszámot elérő mintánál). 5. Az archaeobotanika feladata Milyen jellegű információkat kaphatunk a makromaradványok vizsgálata során? Az archaeobotanika feladata, hogy a helyszínen meghatározott fajok általános elterjedési területét megvizsgálja, adatokat szolgáltatva ezzel az ember által “kikényszerített” növényfajok vándorlásához, valamint a taxonok eredeti területének (areájának) bővüléséhez. Fontos egybevetni azt is, hogy a kutatások helyén mennyi az eredeti flórához tartozó faj és mennyi a véletlenül, vagy tudatosan behurcolt taxon. Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy egy adott korszakban mely családok fajai voltak az uralkodók (pl. mérsékelt övi, szubmediterrán származásúak), vagy milyen mértékben tartalmaztak a minták nyílt, zavart élőhelyeket előnyben részesítő fajokat (pl. gyomokat). Más oldalról — ha elegendő adat áll rendelkezésre — következtetések vonhatók le az egykori növényállományokról és arról, hogy vajon egyenlő értékűek-e a hasonló ökológiai környezetben élő jelenlegi növénytársulásokkal. Minden esetben figyelembe kell venni az azon a területen elvégzett vegetációkutatásokat is (vegetációtörténet, társulástan). A makromaradványok (magvak és termések) elemzése során a termesztett és a kultúrakísérő növényekről, a szántóföldi művelés minőségéről, az alkalmazott betakarítási módozatokról is bővebb információt kapunk. A növények különböző részei (pl. pelyvahulladék) fontos adatokat adhatnak a telepen belüli tevékenységi folyamatokról és ezek térbeli elhelyezkedéséről is. Ennek egyik példáját jól mutatja a Százhalombattán folyó tervszerű ásatás. Fontos megemlíteni, hogy nem egyedülálló jelenségek kutatása a cél, hanem a társtudományok segítségével egy-egy időszak természeti képének, valamint az emberi befolyás alatt álló növényi környezetnek a rekonstruálása.

6. Esettanulmányok - Kombinált mintavételezés – Százhalombatta– Földvár A Százhalombatta – Földvár bronzkori telep egyike annak a 30 erődített középső bronzkori (Vatya kultúra) településnek, amelyek a Duna mentén, a Mezőföldön és a Duna Tisza közén találhatóak. A 1960-as és ‘80-as években már folyt feltárás a lelőhelyen, akkor a település rétegsorának és kronológiájának meghatározása volt a szándék. Jelenleg az 1998 óta folyamatban levő ásatás egy nemzetközi (svéd-angol-magyar) régészeti projekt keretein belül valósul meg, melynek célja Európa bronzkori társadalmai kialakulásának kutatása.

9. ábra Bronzkori padló mintavételezése

48

- Az archaeobotanikai kutatás alapkérdése: vajon a növényi maradványok alkalmasak-e egyes feldolgozási folyamatok kimutatására és térbeli elrendeződésére a telep háztartásaiban és ezek környezetében? - Módszerek: a feltárás egy 20 m x 20 m-es szelvényben folyik, ami a tájékozódást és lelet-, illetve mintaregisztrációt segítő 2 m x 2 m-es négyzetekre van osztva. Az egyes négyzetek önálló kutatási egységek. Az előkerülő objektum esetén a már meglévő négyzeteket további 1 m x 1m négyzetekre osztjuk, ezek statisztikai, regisztrációs egységek. Mintavételezés során az általános feltöltésből — 2 m x 2 m-es egységben — 10 liter föld, a házak, tűzhelyek, gödrök, cölöpök, speciális leletek esetében — 1 m x 1 m-es négyzetből — min. 0,1 dl, max. 10 l föld kerül begyűjtésre (Vicze 2005) (9. ábra).



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában - Az eredmények rövid bemutatása A célzott mintavételezés során kimutatható a feldolgozási folyamatok eltérő megjelenése a házakon kívül és belül egyaránt. A házakból előkerült növényi maradványok a feldolgozási folyamatok térbeli elrendeződését jelzik: a tisztítási központ az elemzett házak egyikénél a déli részen van (ez fázisonként is kimutatható volt), míg egy másik ház esetében ez a folyamat ház középső részében történt. Egyes fajok (pl. pelyvás búzák: alakor, tönke) magas koncentrációja a tárolás körülményeit, tisztaságát, avagy éppen kevertségét is jelezheti, míg alacsony jelenléte utalhat arra a tényre, hogy a vizsgált területen nem volt feldolgozás, illetve nem állt elegendő idő a növényi maradványok felhalmozódására (rövid ideig használták/lakták a telepet). A házon belül, délről észak (itt található a kemence) felé haladva a növényi maradványok csökkenő darabszáma a feldolgozás hatékonyságával hozható összefüggésbe. A szisztematikus mintavételezés során kimutatható a növényi feldolgozási folyamatok tudatos elkülönítése. A házon belül szegényebb gyomnövény-összetétel jelentkezik (a feldolgozandó anyag majdnem teljesen tiszta állapotban kerül be a háztartásokba), míg a telep gödreiből előkerült gyomfajok széles skálája figyelhető meg. A teljes elemzésnél tehát ezt is figyelembe kell venni. A hüvelyes növények főleg a nehéz frakció anyagában maradnak fenn. A biztos végeredmény megfogalmazása azonban több minta összehasonlító elemzésén alapszik, egy minta nem lehet reprezentatív. - Véletlenszerű mintavétel – Dunaszentgyörgy Dunaszentgyörgy Árpád-kori lelőhelyén 2008-ban történt feltárás során egy leégett ház padlójáról jelentős mennyiségű talajminta véletlenszerűen került begyűjtésre archaeobotanikai vizsgálat céljából. A gabonaszemek az épület északkeleti sarkában található veremben koncentrálódtak, feltételezhetően az innen előkerült vesszőkosarakban tárolták őket. Az elemzett minták jelentős mennyiségben tartalmaztak gabonaféléket, főleg rozsot és ezek töredékeit (10. ábra). A növényi maradványok száma meghaladja a tízezret. Előkerültek még kenyérbúza (Triticum sp.), árpa (Hordeum sp.), zab (Avena sp.), törpebúza (Triticum aestivum subsp. compactum) és tönkebúza (Triticum dicoccon) maradványok is. Ez utóbbi jelenléte meglepő, hiszen az Árpádkorra már nem volt jellemző a termesztése. Az ún. gyomosító fajok közül a konkoly (Agrostemma githago), a libatop (Chenopodium sp.), a ragadós galaj (Galium aparine) és rozsnok (Bromus sp.) fajok fordultak elő, melyek elsősorban az őszi kalászosokban jelentek meg. A rozsnok és a konkoly jelenléte a készletezett gabonában alacsony kaszálásra utal. Az eddigi archaeobotanikai adatok alapján elmondható, hogy a 12 – 13. századra az Alföldön, a Dunántúlon és az ország északi területein is hasonló kép rajzolódott ki. Megjelentek a hosszabb tenyészidejű gabonák, a kenyérbúza és a rozs termesztése elterjedt. A Dunaszentgyörgy melletti ásatáson előkerült növénymaradványok megerősítik a fent említett adatokat. 10. ábra Szenült rozs (Secale cereale)

- Szisztematikus mintavétel – Ordacsehi – Bugaszeg 2001 tavaszán még volt szerencsénk ”in situ” látni az Ordacsehi – Bugaszeg leletmentő ásatáson azt a római kori faládát — azaz annak szenült maradványát — amelyből aztán javaslatunkra elkülönítve került kiszedésre az északi, déli, illetve keleti oldal maradványából származó jelentős földanyag (11. ábra).


49


Az ember és környezetének kapcsolata Összesen 10 zsáknyi (egyenként 35 – 40 liter) anyagot sikerült összegyűjteni. Ebből 2001 nyarán 7 zsák föld anyagát iszapoltuk át. Mivel ezek meglehetős hasonlóságot mutattak, a maradékot iszapolatlan állapotban, az esetleges más irányú későbbi vizsgálatok, vagy kiállítás céljára a pincében hagytuk. Ezek egytől-egyig jó állapotú talajminták voltak. Mivel már az ásatás folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy egy gabonatároló készlete, vagy esetleg gabonahulladék került elő, a szabad szemmel is jól látható szenült szemtermések elkülönítésére a 2 mm lyukátmérőjű szita bizonyult a legalkalmasabbnak. Szerencsés esetben, pontos ásatási módszerrel nagyjából meghatározható a tá11. ábra Római kori faláda roló objektum mérete, jelen esetben a faládáé. Feltéve, hogy a láda 1 méter széles, 1,4 méter hosszú és 0,7 méter magas lehetett (azaz a maximális adatokkal számolva), űrtartalma 1000 liter, azaz legalább 1000 kg-nyi gabonát tartalmazhatott, amely egy családnak (min. 5 ember) egy évre elegendő táplálék lehetett, már amennyiben nemcsak kenyeret, hanem mást (gyümölcsöt, húst, tojást stb.) is fogyasztottak. Hazánkból igazi, akár vetőmagnak, akár lisztnek szánt gabonakészletet eredeti, tárolási helyén előkerült formában tudomásunk szerint eddig csak a római korból ismerünk (a késő vaskori, zamárdi lelet még nem pelyvátlanított, tehát lehet hulladék is). A készletezés szokása a római kornál minden bizonnyal ősibb, de az erre a célra létesült tárólógödrök egy része nem az eredeti tartalmát, azaz a gabonakészletet rejti magában, hanem másodlagosan odakerült hulladékanyagot. Így aztán sokszor az is kérdésessé válik, hogy igazi tárológödörről van-e szó, nem pedig pörkölő-, vagy hulladékgödörről-e. Mivel itt egy igazi kevert gabonakészlettel van dolgunk, a kérdés inkább az, hogy eleve így, keverve került-e bele a tárolóládába, vagy a keveredés csak másodlagosan jött létre; pl. az elégés után. Már a gabona szemtermések alapján (kifejezetten jól fejlett, nagy magvak) feltételezhető, hogy egy már az őrlésre előkészített, tisztított gabonakészlettel van dolgunk, amit emberi fogyasztásra szántak. Erre utal az is, hogy a csupaszbúzát nem kellett aszalni, vagy pörkölni a pelyvátlanításhoz, mint a korábbi pelyvás búzákat, tehát leletünk nem lehet a rontott pörkölés végterméke. Hozzászámítva a nagymagvú gyomok jelenlétét, illetve a kisebbek gyér előfordulását az anyagban, még biztosabbnak látszik, hogy a gabonát semmi esetre sem elégetni, hanem elfogyasztani szándékoztak. A vetési búza/rozs cca. 2/3:1/3 arányú keverékéből például tartalmas, időtálló kenyeret lehet sütni (Dálnoki 2005). 6. Összegzés Mindhárom mintavétel bebizonyította, hogy ugyan bármelyik módszer lehet eredményes, azonban ezek más és más kérdésekre adnak választ. A szisztematikus mintázásnál egy hosszabb, változásokkal teli folyamatot lehet kimutatni, mely az épület korábbi és későbbi fázisaiban is megmutatkozik. Ehhez azonban időre és folyamatos konzultációra van szükség. A véletlenszerű mintázás egy adott helyen a szerencsés véletlennek köszönhetően megmaradt maradványokat reprezentálja. Természetesen tervásatásnál az előbbi kivitelezésére, míg nagyobb felületű ásatásnál azonban elsősorban a véletlenszerű mintázásra van inkább lehetőség.

50


II_2B_fejezet:Layout 1 2010.06.14. 9:53 Page 51


II.2.b. A FITOLITELEMZÉS SZEREPE A RÉGÉSZETI NÖVÉNYTANI KUTATÁSOKBAN Pető Ákos

1. Bevezetés A flotálással kinyerhető makromaradványok mellett a régészeti leletanyagokról, illetve talajmintákból feltárható szervetlen növényi maradványokra, ún. fitolitok vizsgálatára is alapozhatunk archaeobotanikai elemző munkát (általános bevezetőként lásd I.3. alfejezetet). Mint minden természettudományos vizsgálat esetében, a fitolitelemzésnél is a munka sikere, így tehát a következtetések helyessége és felhasználhatósága már a terepen eldől. Elengedhetetlen, hogy a megfelelő célok megfogalmazásával összhangban megtervezett és kivitelezett mintavételi protokollt betartsuk és annak szellemében járjunk el. Éppen ezért — hasonlóan a már korábban bemutatott módszerekhez — érdemes mind a konkrét régészeti kérdés finomításának érdekében, illetve az ehhez alkalmazkodó mintavételi eljárásrend megtervezésében kikérni szakember segítségét. Ideális esetben a mintavétel szakember által történik, mindazonáltal egy ásatás előrehaladása során időszakosan nyitva lévő objektumok vagy kipreparált metszetfalak mintázását a régész, régésztechnikus is elvégezheti, amennyiben tisztában van a módszer elméleti hátterével és ismeri a terepi mintavételi metodikát. 2. Mintavételi metodika a régészeti lelőhelyeken A fitolitkutatásban kifejlődött mintavételi módszerek egy része a palinológia tudományterületében gyökerzik. Az átfedések és módszertani meggondolások hasonlósága mellett azonban eltérések is mutatkoznak, amelyek a két növényi mikromaradvány minőségi tulajdonságaira, akkumulációs jellemzőire vezethetők vissza (1. ábra). Abból adódóan, hogy a növényi opálszemcsék szervetlen — tehát a környezeti hatásoknak jobban ellenálló — mikrofosszíliák, könnyebb a minták fitolit pro contra kezelhetősége és nem igényelnek komplikált szervetlen taxonspecifitás bánásmódot. Fitolitvizsgálatot célzó talajmintákat nem szükséges például hűtve tárolni, amely - minimális szétterjedés - korrózió (lokális környezeti szignál) nagyban megkönnyíti az alkalomszerűen fitolit- referencia kollekciók hiánya mintázást végző régész terepi munkáját. Ez a - minimális mintaszennyezõdés - hosszadalmas laborálás tartós fennmaradás szélsõséges tény önmagában nem garantálja a sikert, éppen - környezeti feltételek mellett is ezért célszerű rámutatni a mintázási gyakorlat - könnyû kezelhetõség egyes sarokpontjaira. Régészeti szemszögből a legfontosabb annak eldöntése, hogy egy ásatás során a fitolitelemcontra pro pollen zéssel, mint kiegészítő környezettudományos vizsgálati metódussal, milyen eredményekre - taxon- és fajspecifikus - szerves lehet szert tenni, milyen kérdések megválaszo- - jó megtartás reduktív közegben - jelentõsebb mintaszennyezõdés lásában játszik kizárólagos, vagy kiegészítő sze- - referencia kollekciók megléte - hosszadalmas laborálás repet. Ezen elgondolások nyomán felmerülnek - bonyolult mintakezelés a ’honnan’ és a ’hogyan’ kérdések. A mintavé1. ábra A pollen- és fitolitszemcsék régészeti növénytani alteli protokoll megtervezését kérdésfelvetésekkalmazhatóságának módszertani előnyei és hátrányai nek kell megelőznie, amelyek megfogalmazzák a későbbi vizsgálati célt. Definiált célok ismeretében dönthető el, hogy egy adott rétegsor mely pontjairól, vagy éppen egy sírból honnan és milyen módszerrel történjen meg a mintavétel. A vonatkozó módszereket több kritériumrendszer mentén is csoportosíthatjuk, de az egyszerűség kedvéért az alábbi kettős megosztást tárgyaljuk: - üledékek, modern és eltemetett talajszintek, kultúrrétegek - régészeti leletek, tárgyi eszközök, emberi maradványok mintázása.


51


Az ember és környezetének kapcsolata A fenti, egyszerűsített felsorolásból kimaradt a recens vegetáció megemlítése, amelynek szisztematikus mintázása azonban nem képez(het)i a régész feladatát. A növényzet körültekintő és taxononként minden növényi szervre kiterjesztendő mintagyűjtése és katalogizálása egy határozókulcsként működő növényi referenciagyűjtemény létrehozásához szükséges. A fent említett közegek vizsgálata (régészeti szempontból) az alábbi kérdéscsoportok megválaszolására alkalmasak: - eltemetett talajszintek anyagát elemezve az egykori, ősi járófelszín vegetációs (autochton felhalmozódás) jellemzőire következtethetünk, amely a vizsgált terület környezeti viszonyait segít rekonstruálni (pl. Alexandrovskiy és Golyeva 1997; Bobrova és Bobrov 1997; Grave és Kealhofer 1999; Barczi, Golyeva és Pető 2009) (részletesen lásd I.3. alfejezetet); - kultúrrétegek vizsgálatával tisztázható az adott térszín funkciója (pl. térhasználat elemzés: tűzhely, őrlőhely, kert funkciók, tároló területek stb.), illetve megállapíthatóak a feldolgozott/termesztett növény egyes jellemzői (pl. Harvey és Fuller 2005); - növényi anyag feldolgozásához használt eszközökre (pattintott kőpengék, őrlőkövek stb.) tapadt növényi opálszemcsék a feldolgozott növény faját, jellemzőit árulják el (pl. Kealhofer, Torrence és Fullagar 1999); - sírok, temetők vizsgálatával tisztázható, hogy milyen növényi belső kialakítást (halottas ágyat) készített az adott kor embere; - edénytartalom vizsgálatával táplálkozási szokások, növényfajok és jellemzőik, valamint feldolgozási módok deríthetőek ki (pl. Cummings 2007); - a fogkő vizsgálatokkal szintén a táplálkozástörténeti elemzésekhez szolgáltathatunk információt (pl. Henry és Piperno 2008) (pl. korok vagy nemek szerinti elemzésnél egy adott populáción belüli táplálkozási szokásokban mutatkozó eltérések is felderíthetőek). 2.1. Kultúrrétegek, talajok és egyéb üledékek mintázásának módszerei Archaeo- vagy palaeo-ethnobotanikai szempontból egy korábbi, emberi beavatkozás hatására módosult talajszelvény, rétegsor megmintázása két alapvető módon történhet. Szelvénymintázás (oszlopmintázás) esetén egy megtisztított metszetfalon jelöljük ki a mintavételi pontokat, és végezzük el a talajminták begyűjtését a helyszínen (ettől eltérően fúrásokból, vagy a helyszínen készített monolitokból később a laboratóriumban is megvalósítható az oszlopban történő mintázás). Az oszlopban mintázás célja, hogy az idők folyamán egymásra települt rétegekről, vagy egy természetes úton létrejött talajszelvény fejlődéstörténetéről nyerjünk információt (az őskörnyezettani munkában használatos módszerekért lásd részletesen a I.3. alfejezetet). Ez a mintázási mód pontszerű információt szolgáltat, amely elsősorban egy időbeli fejlődési modell felvázolásához adhat támpontot. A mintázás gyakorlati kivitelezése úgy történik, hogy a metszetfal méretéhez igazítottan bármilyen, a feltáráson használt, a vizsgálat szempontjából steril, tehát rátapadt talaj- és növényi anyagtól mentes eszközzel megtisztítjuk a metszetfalat. Szelvényben történő mintavételkor mindig alulról felfelé haladunk, hogy az alápergő talajanyag ne szennyezze a később megmintázni kívánt metszetfalat. A mintavétel megkezdése előtt – az alapfelvetéssel összhangban – kijelöljük a mintavételi pontok helyét. Ezt megelőzi egy vázlatos, azonban a mintavételi helyek szempontjából jól nyomon- és visszakövethető rétegrajz elkészítése, és a mintavételi pontok berajzolása. Gyakran felmerülő kérdés, hogy a mintázás rétegenként történjen-e vagy folytatólagosan. Természetesen az egy lelőhelyről begyűjtött minták száma és későbbi kiértékelése a feldolgozás precizitásától és sok esetben az ásatás financiális lehetőségeitől függ, hiszen a fitolitelemzés labor- és vegyszer igényes eljárás. Amennyiben egy metszetfalat homogénnek tekintünk, javasolható a folytatólagos (ún. kontinuus vertikális mintázás), a fal, vagy furat mélységétől függően 5 – 10 cm-es intervallumokban történő mintavétel. Amennyiben azonban ismert és jól meghatározható rétegeket tudunk definiálni, érdemes célzottan azokból mintát venni, figyelve azonban arra, hogy ne a réteghatárokról — két eltérő genetikájú anyagot összekeverve — hanem az egyes rétegek belsejéből homogén anyagot gyűjtsünk be. A mintázáshoz arra alkalmas kanalat, vagy bármilyen letisztított vágóeszközt alkalmazhatunk. A kijelölt mintavételi ponton anélkül hogy más rétegből bepergéssel kellene számolnunk, legalább 50 g talajmintát, ’fitolitsteril’ (azaz potenciálisan minden talaj- és növényi anyagtól mentes, azokkal korábban érintkezésbe nem lépett) műanyagzacskóba gyűjtünk, amelynek precíz felcímkézése és kódolása elengedhetetlen, hiszen egy lelőhelyről akár több tíz, vagy száz minta is laboratóriumba kerülhet. Éppen ezért a régészeti

52



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában feltáráson alkalmazott kódrendszert felhasználva, a réteg nevére és mélységére vonatkozó információkkal (a szelvény ásatáson belüli pozíciójával együtt) lássunk el minden zacskót, majd a mintavétel tényét könyveljük az erre szánt terepi jegyzőkönyvben is. Egyes struktúrák esetében a horizontális mintázás hasznos információkkal bővítheti egy lelőhely archaeo-, palaeo-ethnobotanikai feldolgozását. Vízszintes, tehát azonos genetikájú rétegből való mintázás elsősorban térbeni mintázatok, illetve funkciók rekonstruálására szolgál. Előfeltétele az adott réteg, felszín precíz megtisztítása és — méretétől függően — mintavételi négyzetek kialakítása (raszter mintázás; vö. II.2.a. alfejezet). A mintavételnél körültekintően kell eljárni, hogy ne vágjuk át a mintázandó felszínt, és ne kerüljön más réteg anyaga a mintánkba, mert az nyilvánvalóan elferdíti az elemzés eredményét. Horizontális rétegmintázást általában egykori házpadlók, sírok vagy egyéb funkcióval rendelkező kiterjedt struktúrák esetében alkalmazhatunk. Segítségével könnyen alátámasztható egy-egy térrész funkcionális szerepe a kor emberének életében, így például sikeresen elkülöníthetők egymástól például a fekvőhelyként, tűzhelyként, őrlőhelyként vagy növények ideiglenes tárolására használt térrészek. Ezzel az eljárással az egykori tetők növényi anyagát is vizsgálhatjuk, amely tovább szélesíti ismereteinket a korabeli építési szokásokról. 2.2. Régészeti leletek, tárgyi eszközök, műtárgyak, emberi maradványok Számos tanulmány bizonyítja, hogy a tárgyi eszközök vizsgálatával közvetlen forrásból meríthetünk információt a korabeli ember táplálkozási szokásairól, illetve növényekből készült ételféleségek feldolgozásának módjáról. Az őrlőkövek begyűjtése után, az azokról nyert fitolitszemcsék alapján könnyen meghatározhatóvá válik a feldolgozott növény faja. Hasonlóan jól fennmaradt fitolitforrások az objektumokból előkerülő épségben megmaradt kerámiák, vagy egyes pattintott kőeszközök. A fitolitoknak ezen forrásai több szempontból is értékesek. Egyrészt az adott tárgyra ragadt/tapadt és kövült növényi opál szemcse sok esetben védettebb mikrokörnyezetbe kerül. Ez tafonómiai szempontból előnyös, hiszen a szemcsék épségben történő megmaradásának esélye nő, amely növeli a meghatározás esélyeit. Másfelől az említett tárgyakról leválasztott fitolitszemcsék közvetlen, szinte megcáfolhatatlan információforrásai a korabeli ember és növényvilág viszonyának. A tárgyak terepen történő begyűjtésénél fontos szempont, hogy ’fitolitsteril’ tasakokba, tárolókba kerüljenek. A tárgyakat kiemelés után a terepen nem szabad lemosni, vagy bármilyen felületkezelő anyaggal kezelni, ez csak a laboráns feladata. A tárgyak kiemelési helyéről érdemes két-három kontroll (talaj)mintát gyűjteni, annak eldöntése érdekében, hogy az adott kőeszközről leválasztott opálszemcsék a befoglaló talajból, vagy ténylegesen növényekkel való érintkezésből származnak-e. Hasonló megfontolásból érdemes egy biztosan nem eszközként használt, de ugyanabból a földtani közegből származó kőzetdarabot is kontrollként a laborba küldeni. Az edények tartalmának vizsgálata is információban gazdag eredményeket szolgáltat, hiszen 2. ábra Laboratóriumba szállított, rézkori (Baden kultúra) kétosztatú tál aljára szenült maradvány mintavétel előtt a benne tárolt növények fitolitjai koncentráltan ta(lelőhely: Hódmezővásárhely–Kopáncs-Olasz-tanya) lálhatóak meg az edény alján (2. ábra). Éppen ezért az épségben, feltehetően a behelyezéssel megegyező pozícióban megtalált edények betöltésének precíz és fokozatos lehámozása után feltárható az edény legalján összegyűlt növényi maradványanyag. Törött edények esetében érdemes felülvizsgálni annak a tényét, hogy az eredeti növényi anyag hogyan szennyeződhetett és ennek tükrében dönteni a mintavételről. Akár ép, akár sérült edényről van szó, az edénytartalmát nem szabad a terepen kibontani, hanem annak kiemeléskori állapotában (3. ábra) be kell kerülnie a laboratóriumba, hogy ott a restaurátorok és


53


Az ember és környezetének kapcsolata a vizsgálatot végző szakemberek együttesen végezzék el a precíziós mintavételt. A régész feladata tehát a terepen az edény sértetlenül történő kiemelése, betöltésének megóvása és laboratóriumba szállításáról való gondoskodás. A mintavétel gyakorlati kivitelezését a laboratóriumban célszerű elvégezni (4. ábra). A témához kapcsolódóan érdemes említést tenni azokról a kutatási irányzatokról, amelyek arra irányulnak, hogy közvetlenül a kerámiák anyagát vegyék górcső alá, megcélozva ezzel annak a kimutatását, hogy soványító anyagként milyen növényi részeket használt fel a kor embere. A kerámia falából készülő vékonycsiszolatok ilyen irányú elemzése azonban sok labortechnikai esetlegességet rejt. Ahhoz, hogy egy kerámia falából készült csiszolatban megtaláljuk és határozható állapotba hozzuk a növényi részeket, nagy szerencsére van szükség. További érdekességként, és a táplálkozástörténeti kutatásokban közvetlen információt szolgáltató módszerként megemlítendő az emberi fogakról nyert fogkő (5. ábra) mikroarchaeobotanikai anyagának (fitolit, keményítő szemcsék stb.) vizsgálata is, amely alkalmas az elfogyasztott növények faji, anatómia jellemzőinek kiderítésére is (Cummings 2007). Ebben az esetben a fogak — vagy a koponya — laborba juttatásáig hasonló szabályok alkalmazandók, mint a kőeszközök esetében. A koponyák tisztítása és a fogkövek megmintázása a laborban, precíziós módon történik. A fogkövek mintázása előtt mindenféleképpen egyeztetni szükséges az ásatás anyagát feldolgozó antropológusal.

3. ábra Közvetlenül az objektumból történt kiemelés utáni állapot. A betöltés megtartásával kerül be az edény a laboratóriumba, ahol szakember tárja fel a tartalmát (lelőhely: Hódmezővásárhely–Kopáncs-Olasz-tanya)

mintavételi pontok mintavételi pontok

4. ábra Edény betöltésből előkerült szerves maradvány laboratóriumi precíziós mintavétele a mintavételi pontok kijelölésével (lelőhely: Tiszasziget – Agyagbánya 32. lelőhely)

3. Fitolitminták preparálása és vizsgálata A terepen történt begyűjtés után a talajminták laboratóriumba kerülnek, ahol egy szeparációs eljárás során elroncsolják a talaj szerves anyagát, majd az egyes frakciókat gravitációs ülepítéssel, illetve speciális nehéz folyadékokkal történő centrifugálással választják szét egymástól (Golyeva és Khokhlova 2003). Az eljárás végén visszamaradó frakciót fénymikroszkópos vizsgálathoz glicerinbe merítik, majd tárgylemezre való montírozás után a mennyiségi és részben minőségi elemzés lépéseit 400 – 1000x nagyítás mellett végzik. Részletesebb minőségi elemzés érdekében a minta egy részét szárazon tárolják, hogy később elektronmikroszkópos vizsgálathoz is felhasználhatóak legyenek (Piperno 1988, 2006, Pearsall 2000).

54

5. ábra Fogkő-mintavételt bemutató fénykép (lelőhely: Sóly, Református templomban feltárt török kori sírból)



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában 4. Hódmezővásárhely – Kopáncs II. lelőhely, avar ház A Hódmezővásárhely melletti lelőhelyen egy késő avar kori házpadlón jelentkező, jól körülhatárolható sötét elszíneződés keltette fel az ásatásvezető régész érdeklődését (6. ábra). A házpadlón jelentkező elszíneződés, illetve a morfológiailag egységes képet mutató mátrix megmintázásával sikerült rekonstruálni a folt eredetét (7. ábra). A „sötét foltból” vett minta fitolittartalma alapján a nád (Phragmites communis), illetve egyéb, nedves élőhelyen 6. ábra 197/268 számú objektum, 331. számú padlóján jelentkező morfológiai eltérés kijelölése a mintavételi protokoll termő, nagy felületű leveleket, ilkidolgozásához (lelőhely: Hódmezővásárhely–Kopáncs II.) letve földfelszín feletti orgánumokat létrehozó növények felhalmozódásaként értékelhető a házpadlón jelentkező felület (Pető és Herendi, in press). A 197/268 számú objektumban a tüzelőberendezés hiánya arra utal, hogy nem lakóépületként funkcionált, hanem melléképület, műhely- vagy munkagödör lehetett. Ezt a feltevést erősítheti a leletanyag egy része is. Különböző munkaeszközök, fenőkő, orsógomb, obszidián pengetöredék, csontár, csonttű, agyagnehezék került elő az objektumból. Az elemzett minták között mutatkozó hatszoros fitolit-koncentrációbeli eltérés alapot ad arra, hogy feltételezzük, a padlón megjelenő fekete folt nem a véletlen, hanem emberi kéz műve, amelyet okkal és céllal alakítottak ki. A mennyiségi különbség mellett a fitolit morfotípusokban megmutatkozó minőségi eltérés is szembetűnő, amely szintén az objektumon belüli eltérő térhasználat eredményeképpen alakulhatott ki, és amelynek okait az egykori objektum funkciójában érdemes keresni. A természetföldrajzi viszonyok figyelembevételével szembetűnik, hogy amennyiben a feltételezett bejárat a legvédettebb, déli oldalon nyílt (Cseh 1989), annyiban a „matracként” definiált, a feltáráson fekete foltként jelentkező jelenség a bejárat mellett helyezkedett el, vagyis a fekete folt nem fekvőhelyként, inkább ülőalkalmatosságként funkcionálhatott. A kérdés eldöntésében további támpontot ad, hogy a folt kis mérete (kb. 60 cm x 120 cm) nincsen összhangban a kor emberének átlagmagasságával (Éry 1982), így nem tűnik valószínűnek a felület fekvőhelyként való használata. Az objektum egykoron műhely lehetett, amelynek padlója mindenféle hulladékkal volt beborítva. A délnyugati sarokban elhelyezett szőnyegszerű alkalmatosságon (avar) kori ház kibontott padlóján jelentkező sötét folt tisztázása érülve végezhették az ott élők a 7. ábra Népvándorlás dekében végzett tér-funkció vizsgálat mintavételi pontjait bemutató ábra munkát, amelyhez a mellette (lelőhely: Hódmezővásárhely–Kopáncs II.) fekvő bejárat biztosított elegendő fényt.


55

II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 56


II. 3. KERÁMIÁK, KŐZETEK ÉS MESTERSÉGES ÉPÍTŐANYAGOK VIZSGÁLATA Kreiter Attila Bevezető A kerámiák, kőzetek és mesterséges építőanyagok vizsgálatában a kőzettan (petrográfia) alapvető szerepet tölt be. Bármilyen, a minták összetételére vonatkozó egyéb természettudományos vizsgálatot megelőzően szükséges ezt a vizsgálatot elvégezni. A régészeti leleteken végzett petrográfiai vizsgálatok módszertanát a régészet a geológiától kölcsönözte. Mint a kötet több fejezetében is megfigyelhető, ezen tárgytípusok vizsgálatában is összekacsolódik a geológia és a régészet, együtt adva nélkülözhetetlen információt az elmúlt korok embereiről. A petrográfiai vizsgálatot polarizációs mikroszkóppal végezzük a mintákról készült 0,03 mm vékonycsiszolatról. A kerámiák, kőzetek és mesterséges építőanyagok petrográfiai vizsgálata nem leíró tudomány, hanem egy metodológiai eszköz, melynek segítségével az anyagi kultúrát vizsgáljuk. A petrográfiai leírás a kerámiák és mesterséges építőanyagok esetében tartalmazza a törmelékszemcsék (természetes és soványításként hozzáadott összetevőket is) típusát, mennyiségét, méretbeli változatosságát, kerekítettségét, koptatottságát, de a minták szöveti tulajdonságait is jellemezzük. A kőeszközök, faragott, pattintott vagy egyéb szerszámkövek és építőkövek esetében az összetevőik és szövetük alapján meghatározzuk a kőzet típusát, korát, besoroljuk a geológiai kőzetformációk közé, továbbá megpróbáljuk meghatározni a kőzetminta származási helyét is. Ezért az eredmények kiértékelésében és interpretációjában, mivel régészeti kérdésköröket vizsgálunk, elsődleges szerepet kap a régészet tudománya, de többek között a geológia, kísérleti régészet, kulturális antropológia, etnográfia, szociológia és kognitív pszichológia eredményeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül az eredmények interpretációjában. Célunk, hogy a régészeti leletek ezen (jelentős) szegmensének vizsgálatával ismereteket szerezzünk az elmúlt korok embereinek hagyományairól, gondolkodásmódjáról, társadalmi szervezettségéről, kereskedelmi kapcsolatairól és a kultúráknak lakóhelyet nyújtó szűkebb és tágabb környezet élettelen tájalkotóihoz való viszonyáról. Vagyis geológiai módszerekkel próbálunk összetett képek alkotni a kultúrákról, illetve azok kapcsolatrendszeréről.

56


II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 57


II.3.a. RÉGÉSZETI LELŐHELYEK LELETANYAGÁNAK KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI FELDOLGOZÁSA Oláh István Csaba

Bármely régészeti lelőhely leletanyagában előfordulhatnak természetes kőzetek, valamint mesterséges építőanyagok egyaránt. Ezek fontos kőzettani és régészeti információt hordoznak, ezért az arra érdemeseket össze kell gyűjteni, ugyanúgy, mint bármely más régészeti leletet. 1. Természetes kőzetek vizsgálata 1.1. Felhasználásuk szerint a következő csoportokba oszthatjuk a leletanyag kőzetmintáit: - nyers, megmunkálás nyomait nem mutató kőzetdarabok - kőeszközök és szerszámkövek - egyéb megmunkált kőzetdarabok (pl. kőgomb, kődíszek) - építőkövek Egy régészeti lelőhelyen előbukkanó nyers, megmunkálás nyomait nem mutató kőzetdarabok jelentőségét sokan lekicsinylik, azonban ezek fontosak lehetnek a vizsgálat során. Információt hordozhat például az, hogy a régészeti lelőhelyen talált kőzettípusok geológiai forrásterülete azonosítható-e, és ha igen, akkor az milyen távolságra van a lelőhelytől. Fontos az is, hogy milyen mennyiségben fordulnak elő nyers kőzetdarabok a régészeti lelőhelyen, ezek mennyire változatosak, milyen arányban jelennek meg közöttük a különböző kőzettípusok, és ezek az eltérő kőzetek milyen messziről kerültek a régészeti lelőhelyre. Jelentős szerep jut még a nyers kőzetmintáknak akkor is, ha kőzettípusuk megegyezik egy megmunkált kőeszköz, vagy szerszámkő típusával. Ilyenkor lehetővé válik, hogy pontos adatokat nyújtó, ám roncsolásos kőzettani vizsgálatokat a reprezentatív nyers kőzettípuson végezzük el, épségben hagyva a régészeti szempontból értékes, megmunkált kőeszközöket. A kőeszközök és a szerszámkövek értelemszerűen a paleolitikumtól a neolitikumig voltak elterjedtek, de még a késő bronzkori leletanyagokban is előfordulnak csiszolt kőeszközök és szerszámok. Alapanyaguk nagyon változatos lehet, mindig a felhasználás célja alapján választják ki a legmegfelelőbb nyersanyagot. Alapvetően más-más hatásoknak kell ellenállnia pl. egy sarlópengének, vagy kaparónak, egy őrlőkőnek, vagy egy kőbaltának. Ezek anyagát mindig tapasztalatokra alapozott gondos mérlegelés alapján választották ki az elérhető (vagy importálható) nyersanyagok köréből. Ritkán, de találkozhatunk speciális célra készült, megmunkált kőzetdarabokkal, mint pl. talizmánok, kőgombok, kőgyöngyök és egyéb díszek, vagy akár nagyobb méretű monolitok (pl. Baden kultúra). Ezek anyagának kiválasztása során a használati érték mellett kulturális, vallási szempontok is szerepet kaphatnak. Az építőkövek értelemszerűen épületek, épületalapozások, vagy egyéb objektumok (pl. mész- vagy téglaégető kemencék) falaiból származó természetes eredetű kőzetdarabok. Azonban nemcsak objektumokból, hanem szórványleletként is gyakran kerülnek elő faragott építőkő-darabok, amelyekre szintén figyelmet kell fordítani, hiszen a szórványleletek jól jellemzik azt a kőzetcsoportot, amelyet az egykori lakosok potenciálisan felhasználhattak céljaikra. Építőkövek jellemzően jól faragható kőzettípusokból készültek. Igen gyakori a mészkő, ezen belül is az édesvízi vagy forrásmészkő (travertinó) felhasználása. Utóbbit különösen a rómaiak bányászták és használták előszeretettel. Szintén gyakoriak a homokkövek, illetve jól faragható vulkáni kőzetek is előfordulnak (pl. riolit, dácit). Az építőkőnek felhasznált nyersanyagok származhatnak helyben található (lokális), néhány 10 — vagy maximum 100 — km-es távolságú (regionális), illetve akár egészen távoli (több száz km-re levő) nyersanyag-lelőhelyről. Az adott kultúra fejlettsége, kapcsolatrendszerei, lehetőségei, valamint az adott épület célja és jelentősége erősen befolyásolta, hogy milyen minőségű építőanyagot használtak fel, és ezért az adott nyersanyagtípusért mennyi időt és anyagi eszközt voltak hajlandók az építők feláldozni és felhasználni (kognitív régészeti szempontok).


57

II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 58

Az ember és környezetének kapcsolata 1.2. Lelőhely típusa szerint a következő csoportokba oszthatjuk a leletanyag kőzetmintáit: - objektumhoz és/vagy réteghez köthető (OBNR, SNR) - szórványlelet Nagyon fontos, hogy a leletanyag dokumentálása a régészeti lelőhelyen pontos legyen. Az összes objektumból előkerülő kőzetdarabnak rendelkeznie kell SNR és OBNR azonosítóval, ennek hiányában vagy keveredés esetén nem tudjuk az egyes kőzetfajták előfordulását kultúrákhoz vagy objektumtípusokhoz kötni, és sok fontos információ veszhet el. Hangsúlyozzuk, hogy még egy nyers kőzetdarab is információt hordozhat, ha objektumból kerül elő. A szórványleleteket sokan „mostohagyermekként” kezelik, különösen ha nyers kőzetdarabokról van szó. Ezek feldolgozása azonban fontos lehet a roncsolásos vizsgálatokkal nem elemezhető kőeszközök esetében. Ha találunk egy olyan nyers kőzettípust, ami szemmel láthatóan megegyezik egy tárgy kőzettípusával, akkor vékonycsiszolatot készíthetünk belőle anélkül, hogy az adott tárgyat károsítottuk volna. A vékonycsiszolatok mikroszkópos vizsgálata kiemelkedően a legfontosabb eszközünk a kőzetek típusának és geológiai lelőhelyének azonosításában. A szórványleletek ezen felül információt hordozhatnak az adott régészeti lelőhelyen előforduló kőzettípusokról és azok geológiai forrásairól. Mindezek miatt fontos, hogy egy geológus szakember ne csak az objektumokból származó mintákat lássa, hanem az összegyűjtött, megmunkálás nyomait nem mutató nyers kőzetdarabokat, szórványleleteket is áttekinthesse, és ha szükséges azokból mintát vehessen. 1.3. Geológiai eredetük szerint a következő csoportokba oszthatjuk a leletanyag kőzetmintáit: A régészek számára kevéssé érdekes, hogy egy kőzetfajta mi módon jött létre. Tulajdonságaikat azonban alapvetően befolyásolja keletkezésük módja, s ezek a (mechanikai, kémiai) tulajdonságok szabják meg, mire és milyen módon használták föl az elmúlt korok emberei e nyersanyagokat. - Magmás kőzetek: ezek a kőzetek magmából vagy lávából kristályosodnak ki, illetve vulkáni robbanásos tevékenység során keletkezhetnek. Tulajdonságaik széles spektrumon változnak. A kemény kőzeteket, pl. a finomszemcsés gránitváltozatokat — de főleg az andezitet és a bazaltot — előszeretettel alkalmazták őrlőköveknek vagy fenőköveknek. A puhább, de jól faragható és jó hőszigetelő vulkáni kőzetek (pl. riolit, dácit) építőkőnek voltak használatosak. A kémiai hatásokkal (mállás) szemben ezek a kőzetek általában érzékenyek. - Metamorf kőzetek: e kőzetek nagy nyomáson és/vagy nagy hőmérsékleten, olvadás nélkül, szilárd fázisú átkristályosodással keletkeznek. Közepes vagy nagy keménységűek, amely gyakran szerkezetükből is adódó rugalmassággal, és mechanikai szilárdsággal párosul. Ezek a kőzetek ezért igen szívósak, így nagyon népszerűek a kemény igénybevételnek kitett ütő-vágó kőeszközök, pl. kőbalták nyersanyagaiként. - Törmelékes üledékes kőzetek: ide tartoznak a homokkövek, konglomerátumok, illetve a finomabb szemcsés agyagkövek is. Ezek fő alkotóeleme a kvarc, ami igen kemény ásvány, ezért ha a cementáló anyag is kellő szilárdságú (kova, és nem pedig kalcit) akkor ezek a kőzettípusok nagy mechanikai szilárdsággal rendelkeznek. Ott használták őket leginkább, ahol kopásállóságra volt szükség. Így népszerű anyagai az őrlőköveknek, illetve a kellően finomszemcsés homokkövek a leggyakoribb fenőkő-típusok. A jól osztályozott, érett homokköveket, amelyek szinte csak kvarcból állnak gyakran alkalmazták öntőformának is, hőállóságuk (a kvarc viszonylag magas olvadáspontja) miatt. Ezek a kőzetek ridegebbek, mint a metamorf kőzetek, ezért az ütéseket kevésbé állják, nagy keménységük ellenére törékenyebbek, viszont a kémiai hatásoknak (mállás) jobban ellenállnak. - Karbonátos üledékes kőzetek: idetartoznak a különböző eredetű (tengeri és édesvízi) mészkövek, valamint a dolomitok. Jellemzőjük a kis keménység, amely szerszámok készítésére alkalmatlanná teszi őket, viszont kitűnően faraghatóak, ezért napjainkig a legelterjedtebb természetes eredetű építőkövek kerülnek ki közülük (lásd pl. a budakalászi, vagy süttői travertínó (forrásmészkő) bányák). A márvány, amelyet szívesen alkalmaznak különlegesen míves tárgyak készítéséhez, egy metamorfózison átesett mészkő vagy dolomit. Sokszor a szép megjelenésű kristályos mészköveket is márványnak nevezik, ez azonban egy gyakran előforduló szakmai hiba. Érdemes tudni, hogy a Pannon-medencében és főleg Magyarország területén márványlelőhely alig található (Rakacai Márvány Formáció), ráadásul annak anyaga sem alkalmas (erős töredezettsége miatt) sem különösen míves tárgyak készítésére, sem építőkőnek. - Speciális nyersanyagok (pl. obszidián, radiolarit, tűzkő): ezek a szűk geológiai, ritka kőzettípusok a legértékesebb nyersanyagok voltak a paleolitikumtól a neolitikumig, éppen ezért ezek a legismertebb, és egy-

58


II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 59

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában ben legnagyobb távolságra eljutó nyersanyagok a Kárpát-medencében és azon kívül is. Mivel speciális kőzetekről van szó, geológiai lelőhelyeik általában jól lokalizálhatóak, olykor pontszerű azonosítás is lehetséges. E nyersanyagok magyarországi lelőhelyeit elsősorban T. Bíró Katalin munkáiból ismerjük (T. Bíró 2008), azonban a környező országok hasonló nyersanyagot szolgáltató forrásterületeiről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. 2. Mesterséges építőanyagok vizsgálata E csoport messze leggyakoribb képviselői a téglák, de ide tartoznak a házak falának építéséhez és szigeteléséhez használt agyagtapasztások (paticsok), vakolatok, valamint a mész-, tégla- és edényégető kemencék szigetelésére használt meszes és kevert anyagú (meszes-agyagos) tapasztások. 2.1. Tapasztások vizsgálata Ezek az anyagok kőzettani szempontból csak korlátozottan vizsgálhatók, hiszen gyakran nem elég állékonyak és kemények ahhoz, hogy vékonycsiszolatot lehessen belőlük készíteni. Agyagos, karbonátos, és ezek keverékéből álló tapasztásokat különböztethetünk meg. Amennyiben vizsgálhatóak, a téglákhoz hasonlóan a plasztikus anyagot, és a beléjük került szemcséket próbáljuk meg azonosítani, s ezek alapján vonunk le következtetéseket a funkciójukra nézve. Különösen érdekesnek bizonyultak a meszes, és kevert anyagú tapasztások. Paks – Cseresznyés régészeti lelőhelyen például kimutattuk, hogy meszes anyagú tapasztásokat használtak föl a mészégetés és a téglaégetés során a reduktív körülmények biztosításához, a kemence levegőtől való elzárására. Ezek a meszes tapasztások az ismételt hevítés hatására kiégtek, és így őket a templom falának építésére is felhasználták. 2.2. Téglák vizsgálata A téglák kőzettani szempontból nézve nem sokban különböznek a kerámiák anyagától, tulajdonképpen durva kerámiának tekinthetők, éppen ezért leírásuk módját itt nem részletezzük (vö. II.3.b. alfejezet). Téglák vizsgálatakor a következő, régész számára is érdekes témakörre vonatkozóan próbálunk információt szolgáltatni: - Plasztikus nyersanyag eredete A téglák alapanyagát alkotó agyagos nyersanyagról próbáljuk megállapítani, hogy helyben nyert, vagy távolabbról szállított nyersanyagról van-e szó, esetleg magát a kész téglát importálták messzebbről. Sajnos az alapanyag szemcsemérete gyakran már túl kicsi ahhoz, hogy optikai mikroszkóppal jól vizsgálható legyen. Fontos esetekben ilyenkor röntgendiffrakciós vizsgálatokat vehetünk igénybe (lásd alább). Ha van bizonyíték vagy utalás, hogy a régészeti lelőhelyen agyagnyerő gödrök vannak, akkor ezek anyagából mintát veszünk, kiégetjük őket, és ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálva összehasonlítjuk anyagukat a talált téglákéval. - Soványítóanyagok típusai, eredetük A kerámiákhoz hasonlóan a soványítóanyagokat a téglák mechanikai tulajdonságainak javítására használták. Szemcseméretük és méreteloszlásuk mellett anyaguk is igen változatos (kvarcszemcsék, ásványszemcsék, kőzetdarabok, karbonátdarabok, növénymaradványok, csont- és mészvázú élőlények töredékei stb.), így megkülönböztető bélyeg lehet a különböző eredetű téglák esetében, ezért mikroszkópos vizsgálatukra nagy hangsúlyt fektetünk. - Gyártástechnológia Ennek vizsgálata során a kiinduló plasztikus nyersanyag és a soványítóanyagok ásványos összetételbeli, valamint mechanikai átalakulásait vizsgáljuk. Ezekből következtetéseket tudunk levonni arra nézve, hogy az égetés oxidatív vagy reduktív körülmények között zajlott-e, milyen volt a felfűtés sebessége, a maximális égetési hőmérséklet, és még számos más gyártástechnológiai kérdésre vonatkozóan. 2.3. Vakolatok vizsgálata Kőzettani szempontból a vakolatok trasszanyagai vizsgálhatóak. Ezek azonosítása segíthet egy épület építéstörténetének rekonstruálásában és az esetleges a restaurálás megfelelő anyagainak kiválasztásában.


59

II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 60

Az ember és környezetének kapcsolata 3. Vizsgálatok típusai 3.1. Optikai polarizációs mikroszkópia A természetes kőzetek és mesterséges építőkövek petrográfiai vizsgálata során a kőzetből vagy építőkőből egy 0,03 mm vastagságú vékonycsiszolatot készítünk. Ehhez szükséges egy kis kőzetdarab (legalább 1 cm x 1 cm területű) lepattintása a mintából, hiszen ez egy roncsolásos vizsgálat. Ezt a vékonycsiszolatot aztán forgatható tárgyasztalú polarizációs mikroszkóppal vizsgáljuk áteső és ráeső fényben. A vizsgálattal a kőzetek esetében meghatározzuk az alkotó ásványokat, azok tulajdonságát és arányait, a kőzet szövetét. Karbonátos üledékes kőzetek esetén mikrofácies és őslénytani értékelést végzünk. Ezek alapján meghatározzuk a kőzet típusát, korát, besoroljuk a geológiai kőzetformációk közé, és megpróbáljuk meghatározni a kőzetminta származási helyét is. Ez a vizsgálat bár roncsolásos, a kőzettani értékelés szempontjából alapvető, megkerülhetetlen. Az alább ismertetett nagyműszeres vizsgálatokhoz is szükséges először a részletes mikroszkópos leírás, ennek hiányában a petrográfus szakember „vakon” dolgozik. 3.2. „Nagyműszeres” vizsgálatok A „nagyműszeres” vizsgálatok kifejezés annyit jelent, hogy nagyméretű, specializált, magas technikai színvonalon álló, s nem utolsósorban igen magas üzembentartási költségekkel rendelkező készülékekről van szó. Ennek következtében ezek a vizsgálatok drágák, csak fontos esetekben alkalmazhatók, csakis pontosan feltett kérdések megválaszolására. Ilyen kérdés lehet például két régészeti szempontból érdekes és értékes, eltérő lelőhelyeken talált lelettípus (pl. kőbalta) azonosságának igazolása. Semmiképpen sem alkalmazhatóak tehát rutinfeladatokra, napi gyakorlatban. Az alábbiakban a főbb nagyműszeres vizsgálattípusokat ismertetjük, nagyjából az alkalmazásuk gyakoriságának sorrendjében. - Mikroszondás vizsgálatok A vizsgálat részletes technikájába itt nem mélyedünk bele. A régész számára azt kell tudni erről a vizsgálatról, hogy roncsolásos eljárás, mivel vékonycsiszolatot kell készíteni. Részletes felületmorfológiai vizsgálatokra, valamint kémiai összetétel (főelemek és nyomelemek egyaránt) nagy pontosságú (ppm) meghatározására alkalmas. Akkor érdemes elvégezni, ha pl. egy fontos lelet kőzetanyagát optikai mikroszkópos vizsgálatokkal nem lehet meghatározni, pl. a túl kicsi szemcseméret miatt. - Röntgendiffrakciós vizsgálat Ez a vizsgálat főleg a nagyon finomszemcsés (optikai mikroszkóppal meghatározhatatlan méretű) kőzetek és építőanyagok, téglák, kerámiák ásványtani összetételének meghatározására (tehát nem kémiai, hanem ásványi összetétel) alkalmas. Elvégzéséhez a mintából néhány grammot le kell csípni, azt megporítani, roncsolásos eljárás keretében. Különösen alkalmas az agyagásványok és azok átalakulási termékeinek, valamint keletkezési körülmményeik elkülönítésére és meghatározására, így különöA Budai-hegység és a Gerecse édesvízi mészköveinek stabilizotópos összetétele sen jól alkalmazható a kerámiák (és téglák) vizsgálatában. - Stabilizotóp (O és C) vizsgálatok Mészkövek (különösen édesvízi mészkövek, travertínók) vizsgálatára alkalmas eljárás. Az izotópos összetétel meghatározásával megkülönböztethetővé válnak a különböző geológiai lelőhelyekről származó, más módszerekkel megkülönböztethetetlen kőzetek. Hazai viszonylatban a travertínók eredetvizsgálatára a legalkalmasabb módszer. (Ezt az építőkő-típust a rómaiak használták előszeretettel, de a középkorban is elterjedt volt.) Segítségével elkülöníthetőek a Budai-hegység, a Vértes,

60

Budai-hegység travertínó Gerecse travertínó Paks - régészeti minták Bükk és Mecsek mésztufa

1. ábra: Paks – Cseresznyés lelőhely középkori templomfal travertínó (forrásmészkő) építőköveinek stabilizotóp összetétele, összehasonlítva a Budai-hegység és a Gerecse édesvízi mészköveinek stabilizotóp összetételével


II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:54 Page 61

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában valamint a Süttő – Dunaalmás lelőhelyek kőzetei. Ez is roncsolásos eljárás, elvégzéséhez kb. 1 cm3 anyagot kell leválasztani a mintáról. Ezt a mérést alkalmaztuk a Paks – Cseresznyés régészeti lelőhelyen feltárt templom falának travertínó (forrásmészkő) építőköveinek eredetvizsgálatban (1. ábra). Sikerült kimutatni, hogy ezek a travertínók — vagy édesvízi mészkövek — lokális forrásból származnak, és nem a Budaihegység, vagy a Vértes római kor óta bányászott lelőhelyeiből szállították őket oda a templom építéséhez. - Promt gamma neutronaktivációs analízis Ez a módszer roncsolásmentes, a minta bizonyos mérthatárig felületkezelés és előkészítés nélkül helyezhető a neutronsugárzás útjába. Kémiai összetétel vizsgálatára alkalmas. Kerámia, tűzkő és üvegvizsgálatokra szokták alkalmazni. Előnye, hogy bizonyos nyomelemeket nagy pontossággal mutat ki, amelyeket más módszerrel nem tudunk meghatározni (pl. B, ritkaföldfémek). Hátránya viszont, hogy viszonylag kevés számú elemet mutat ki, ezért teljes kémiai analízisre önmagában nem alkalmas. - Katódlumineszcens és termolumineszcens vizsgálatok Ezen módszerek közé nagyon változatos vizsgálatok tartoznak. Az aktivációs energiaszintek mérésén alapuló analízisnek több felhasználási területe is lehet a régészetben. Meghatározhatók például, hogy egy kerámiában jelenlévő kvarckristályok milyen eredettel (magmás, metamorf, üledékes) rendelkeznek, vagy például azonosíthatók a különböző karbonátásványok, amelyeket optikai úton nem lehet elkülöníteni. Ez különösen fontos a mesterséges építőanyagok vizsgálatában. Új és izgalmas alkalmazási terület az ún. kitettségvizsgálat. Ezzel bármely kvarc és földpáttartalmú természetes vagy mesterséges eredetű objektum esetében meghatározható, hogy mennyi ideje van kitéve napsugárzás hatásának. E vizsgálatok roncsolásos és roncsolásmentes technikákat egyaránt alkalmazhatnak, az elérendő céltól függően. - Egyéb vizsgálati lehetőségek Ide tartoznak a röntgenfloureszcens vizsgálatok, a neutronaktivációs analízis, az ionmikroszondás vagy lézer-ablációs tömegspektrometria és hasonló, igen költséges, nagy pontosságú kémiai elemző módszerek. Alkalmazásukra csak speciális esetekben kerülhet sor. Segítségükkel nyomelemeket tudunk igen nagy pontossággal meghatározni (ppm, esetenként ppb), egyes típusaik izotópösszetétel meghatározására is alkalmasak. Fontos geokémiai markerelemek összevetésével egy-egy különösen fontos tárgy eredetiségét, vagy több tárgy összetartozó eredetét bizonyíthatjuk, vagy vethetjük el. Ezekhez a vizsgálatokhoz általában néhány gramm mintaanyag szükséges, porított állapotban. 4. Célok, kérdések és válaszok A régészeti lelőhely kőzetanyagának feldolgozásával a régész fontos kérdésekre kaphat válaszokat. Ehhez azonban fel is kell tenni a megfelelő kérdéseket! Az önmagában nem hordoz információt, hogy egy őrlőkő homokkőből készült, vagy egy kőbalta anyaga kloritpala. Ha azonban pontosan azonosítjuk a kőzettípusokat, és be tudjuk határolni a geológiai forrásukat, akkor máris ismereteket szereztünk arról, hogy az adott kultúra honnan szerezte be nyersanyagait, milyen irányú és milyen távoli kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezhetett. Ha több kultúra leletanyaga található a régészeti lelőhelyen, akkor a forrásterületek és kereskedelmi kapcsolatok különbözősége értékes információ forrás lehet az adott kultúra elterjedéséhez és kapcsolatrendszeréhez. Mindezek alapján a kőzettani feldolgozás során logikai sorrendben az alább felsorolt célokat próbáljuk elérni. A bemutatáshoz szemléltető példákat mutatunk be a közelmúlt vizsgálati eredményeiből. - A régészeti lelőhelyen előforduló kőzettípusok azonosítása, az egyes típusok előfordulási arányainak meghatározása a kiindulópont.

2. ábra A természetes kĘzeteken belüli tf %-os megoszlás riolit 6% homokkĘ 18%

travertínó

Azonosítjuk egy lelőhely kőzet- és mesterséges építőanyag-típusait, az objektumhoz rendelhető homokkĘ kőzet- és építőanyag fajtákat, és a szórványleletek riolit anyagát egyaránt. Nagyon fontos, hogy ezek pontos előfordulási (térfogat) arányát is meghatározzuk. A Paks – Cseresznyés lelőhelyesetében például kütravertínó 76% lönösen érdekes volt a középkori templomfal építőanyagának megoszlása. Ebben a természetes 2. ábra Paks – Cseresznyés lelőhely középkori templomfal kőzetkőzetek a 2. ábra szerinti arányban fordultak elő. anyagának térfogatszázalékos megoszlása


61

II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:55 Page 62

Az ember és környezetének kapcsolata Mint az alábbiakban majd kiderül, nem véletlen, hogy éppen ezt a három kőzettípust választották ki a fal építőanyagául, és jelentősége van annak is, hogy a travertínó közülük messze a leggyakoribb, míg a riolit a legritkább. - A kőzettípusok geológiai lelőhelyének minél pontosabb azonosítása. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a hasonló kőzetek forrásterületeinek megadása. Ennek során a kőzetekről összegyűjtött adatok, szabad szemmel elvégzett, mikroszkópos — és ha rendelkezésre állnak, akkor nagyműszeres ásványtani és kémiai összetétel adatok — alapján megpróbáljuk azonosítani a geológiai lelőhelyet. Egyszerűbben fogalmazva, megpróbáljuk megválaszolni azt a kérdést, hol bányászhatták a lelőhely kőzeteit. A régésznek azonban fontos tudnia, hogy ez nem minden esetben lehetséges. Például egy Andokból származó, vagy egy mátrai andezit megjelenése és ásványtani összetétele kísértetiesen hasonló lehet, vagy pl. a földtörténeti Középidő (Mezozoikum) Triász időszakában rendkívül hasonló platform mészkőtípusok rakódtak le az Alpoktól a Himalájáig. Finom különbségek általában megfoghatóak, ebben a geológus tapasztalata meghatározó tényező. Gyakran azonban csak annyit tudunk mondani, hogy a vizsgált kőzettípus pl. a balatonfelvidéki Perm időszaki vörös homokkő kibukkanásokból származik, vagy hogy a Visegrádi-hegységből származó andezitről van szó. Igyekszünk a szóba jöhető forrásterületeket a lehető legjobban leszűkíteni, vagy legrosszabb esetben — ha nem tudunk rájönni, honnan származik az adott kőzetdarab — megadjuk a legközelebbi területeket, ahonnan hasonló kőzeteket ismerünk. Az előbbi Paks – Cseresznyés példánál maradva, itt a három kőzettípusból a riolit olyan jellegzetes megjelenést, összetételt, és átalakulást mutatott, hogy forrása nagy pontossággal azonosítható volt a Sárszentmiklós határában található, régről ismert kőbánya anyagával (lásd 3. ábra). Ritkaság, hogy egy kőzettípus lelőhelyét így pontszerűen azonosítani lehessen, ez inkább a speciális és archeometriai szempontból is fontos és jól vizsgált kőzetekre, pl. a radiolaritokra és az obszidiánokra lehetséges. Ez nagy segítség volt a templom falának többségét alkotó homokkő és travertínó forrásának megtalálásában is. Ezek ugyanis a Sárszentmiklós melletti riolitbányát a paksi régészeti lelőhellyel összekötő egyenes közelében találhatók meg, de sokkal kevésbé jellegzetes és nagyobb területen elterjedt kőzetek, mint ez a riolitváltozat. Nagyon valószínű, hogy a templom falát alkotó építőkövek Sárszentmiklós község közeléből, attól kissé délkeletre lévő helyi, sekély, külszíni „bicskabányából” származnak. Itt bányászták a travertínót, és e bányászati terület pereméről származhatnak a kalcitos cementű homokkövek, abból a régióból, ahol az édesvízi mészkövek átmentet képeztek a környező mészcementált homokkövekkel. Utóbbi nem ideális építőkő a kalcitcement viszonylagos gyengesége miatt. Amikor ezekből a cementált nyersanyagból kifogytak, akkor vehették igénybe az építészeti célokra legkevésbé alkalmas, átalakult riolitot.

Gyulakeszi Riolittufa Formáció Vértesszőlősi Travertínó Formáció Marcali Homok Formáció

3. ábra: Térképkivágat Magyarország 1:100000 arányú földtani térképéből. A térképen 44-es kóddal jelölt riolittufa vörös színű foltja jelöli a Sárszentmiklós határában lévő ma is megtalálható kőbányát, ahonnan a Paks – Cseresznyés régészeti lelőhely riolitmintái származnak. Ettől délkeletre, a 7-es kóddal jelölt travertínó és a 12-es kóddal jelölt homokformáció lehettek a travertínó valamint a homokkő minták származási helyei

62


II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:55 Page 63

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában - Korreláció a régészeti lelőhelyen előforduló kultúrák, az általuk használt kőzettípusok, valamint azok előfordulási gyakorisága között. Érdekes kérdés, hogy egy-egy kultúra azonos, vagy éppen jellemzően más kőzettípusokat használt-e föl, mint a rákövetkező kultúrák. Ez arra utalhat, hogy az időben egymásra következő kultúrák átadták-e ismereteiket, vagy nem. A dunaszentgyörgyi régészeti lelőhelyen például a kőzet eredetvizsgálatok azt mutatták ki, hogy csak és kizárólag az Urnamezős kultúra emberei ismertek 'LDJUDP)RUUiVWHUOHWHNPHJRV]OiVDNXOW~UiNV]HULQW és aknáztak ki egy speciális kőzeteket tartalIsmeretlen eredetĦ minták mazó Duna-folyóterasz kőtömb- és kavicsanyagát (4. ábra), a kelta kultúrrétegből ezek a Másodlagos geológiai lelĘhelyrĘl (folyóterasz) kőzettípusok nem kerültek elő. Ha egy lelőheszármazó minták "Déli" eredtĦ minta lyen van olyan régészeti szempontból érdekes "Északi" eredetĦ minta tárgy, amely szórványleletként kerül elő, ezzel a módszerrel kapcsolatba tudjuk hozni azzal a Ęskor kelta ismeretlen korszakkal, amelyből eredetileg származott. kultúra (szórvány) 14 12

PLQWiNGE

10 8 6 4 2

y)

án

zó (s

et le n

Is m er

4–

rv

áz

ad

ltá k

5. sz

Ke

Kr .u .

ős am ez rn

.XOW~UiN

U

- Korreláció az egyes kőzettípusok és felhasználásuk módja között, akár egyes kultúrák szintjén.

ku

Ő sk

ltú r

or

a

0

Egyszerűbben fogalmazva, mire használták fel 4. ábra A Dunaszentgyörgy 6. sz. főút régészeti lelőhelyről száraz adott kőzettípust, mit készítettek belőle, és mazó kőzetanyag összetételének korrelációja a feltárt kultúrákkal. Az „északi eredetű” minták a Bakony — Vértes — Gerecse és ez a felhasználási mód általános volt-e, vagy területéről, míg a „déli eredetű” minták a Meéppen ellenkezőleg, csak egy adott kultúrára Visegrádi-hegység csekből kerültek a régészeti lelőhelyre. A másodlagos geológiai volt jellemző. Érdekes kérdés például, hogy a lelőhelyről származó minták egy olyan egykori Duna folyóterasz keltáktól a középkorig előszeretettel alkalmaztak kavics és tömbanyagából származnak, amelyeket csakis az Urnakultúra aknázott ki. Ezek között olyan kőzetek is voltak, andezit és bazalt anyagú őrlőköveket. Olyan fel- mezős amelyek szálban (keletkezési helyén, nem áthalmozódva) nem tárásokból is előkerülnek ezek, amelyek távol fordulnak elő a Kárpát-medence területén esnek ilyen vulkáni kőzetek geológiai lelőhelyeitől, tehát nagy távolságból szállították oda ezeket a kőzeteket. Ez azért érdekes, mert e két vulkáni kőzettípusnál a jól cementált, elterjedt homokkövek ellenállóbbak, elméletileg alkalmasabbak lennének őrlőkövek készítésére. Csak találgathatunk, miért alkalmaztak erre a célra előszeretettel bazaltot és andezitet. Egy érdekes felvetés, hogy talán e kőzetek homokköveknél jóval magasabb nyomelemtartalma (Ca, K, Mg, P stb.) szerepet játszhatott ebben, afféle „népi táplálékkiegészítőként” funkcionálva. Másik lehetőség, hogy a vulkáni kőzetekből az őrleménybe jutott ásványszemcsék kevésbé károsították a fogazatot, mint a homokkövekből származó apró, de igen kemény kvarckristályok. Itt tehát a kőzettani analízis akár a kognitív régészet számára is szolgálhat információkkal. - Mindezek alapján az egyes kultúrák kőzet-alapanyag beszerzésének meghatározása, szállítási irányok, esetleges kereskedelmi kapcsolatok feltérképezése a geológiai és a régészeti lelőhely helyzete és távolsága alapján. Ez tulajdonképpen az előzőekből levont következtetések csoportja. Egy példa erre, a bátaszéki feltárásból származó kelta kultúra objektumaiból előkerült nyers grafitdarabok kérdése. E kőzetek minden valószínűség szerint a Bohémiai Masszívum déli részéről, Csehország területéről kerültek ide importként. Megtalálásuk igen fontos adalék a kelta grafitos kerámiák nyersanyagainak kutatásához. - Mesterséges építőanyagok esetében a gyártáshoz felhasznált nyersanyagok eredetének meghatározása, valamint a gyártástechnológia kiderítése. A téglák és egyéb mesterséges eredetű építőanyagok vizsgálatánál két fő kérdésre keresünk választ. Először is, hogy a téglaégetéshez felhasznált nyersanyag vajon helyi forrásból származott-e, vagy távolabbi forrásból importálták. A másik kérdésünk a téglák elkészítésének technológiája; milyen nyersanyagokat, milyen soványítóanyagokat használtak fel elkészítésükhöz, és milyen sebességgel történt a hevítés folyamata, milyen redoxi viszonyok (oxigén fugacitás) között történhetett az égetés. Paks– Csersznyés régészeti lelőhelyen például bebizonyosodott, hogy gyenge minőségű, szennyezett, helyi agyagos nyersanyagot használtak föl a téglaégetéshez, de az égetés folyamatát magát nagy szakértelemmel végezték el. Valószínűleg nem állt


63

II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:55 Page 64

Az ember és környezetének kapcsolata rendelkezésükre megfelelő anyagi eszköz arra, hogy távolabbról hozott jó minőségű nyersanyagokból dolgozzanak. A bizonyítás során a régészeti lelőhely feltételezett agyagnyerő gödreiből vettünk mintákat, ezeket kiégettük, és ezekkel hasonlítottuk össze a lelőhely különböző téglatípusait. 5. Mintabefogadási és feldolgozási protokoll kőzet leletanyag esetére Végezetül szólnunk kell arról, hogy milyen módszertant érdemes alkalmaznia a régésznek és a geológusnak egy-egy lelőhely kőzetanyagának feldolgozásához. Fontos, hogy kialakítsunk egy egységes és hatékony befogadási és feldolgozási protokollt, különben a feldolgozott lelőhelyek anyagai nem hasonlíthatóak össze, adatvesztés történhet. Erősen ajánlott ezt a műveletet még terepen, a lelőhelyen elvégezni. Az egy helyre összegyűjtött szórványleletek vizsgálatával a geológus felméri a nem megmunkált kőzetanyagot, meghatározza típusait, a körülbelüli százalékos megoszlást típusonként, és kiválogatja a megtartandó típusmintákat. Utóbbiak a megmunkált kőzetanyaghoz és kőeszközökhöz hasonló eljárással (OBNR és SNR megadása, leletkísérő) bezacskózásra kerülnek. A maradék, tudományos szempontból érdektelen kőzetanyag selejtezésre kerül még helyben. Ezzel elkerülhetjük, hogy nagy mennyiségű, érdektelen kőzetanyagot kelljen nagy távolságra szállítani. A megtartott, régészeti vagy geológiai szempontból tudományos értékkel bíró kőzet leletanyag bezacskózva a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat telephelyeire kerül. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat telephelyén a feldolgozást (leltározást) végző régész a geológus közreműködésével elvégzi mind a megmunkált (faragott kő, építőkő, kőeszköz stb.) mind a megmunkálatlan, de tudományos szempontból fontos kőzetanyag szabad szemmel történő meghatározását. Ennek során felméri, hogy az adott SNR és OBNR számmal rendelkező zacskóban lévő lelet egy vagy több kőzettípust tartalmaz-e, és meghatározza, hogy milyen kőzetek ezek. Amennyiben különböző kőzettípusok különíthetőek el, azokat külön kisebb zacskókba kell átcsomagolni, az OBNR és SNR számokat ezeken is feltüntetni, és így visszahelyezni az eredeti mintazacskóba. Ez nagyon fontos, mert a leltári számokat majd ezek alapján kell kiadni, különben előfordulhat, hogy eltérő anyagú és eredetű leletek kapnak azonos leltári számot. Minderről összefoglaló Excel táblázatot kell készíteni, amelyben a következő adatokat kell feltüntetni: - lelőhelyazonosító - objektum szám - stratigráfiai szám - dátum - leletkísérő szám - selejt darabszám - selejt súly (kg) - meghatározás (kőzettípusonként) - szükséges műszeres vizsgálat A kőzetanyag leltározása a fenti Excel táblázat segítségével történik (5. ábra). Minden mintazacskó (tehát az azonos OBNR és SNR számokkal rendelkező leletek is, amennyiben külön mintazacskóban vannak) külön leltári számot kap. A további szükséges feldolgozás (csiszolat készítése, ebből polarizációs mikroszkópos vizsgálat, szükség esetén nagyműszeres vizsgálatok), során a lelőhely kőzetanyagának írásos értékelése (jelentés) és publikációja ezen egyedi (mintaazonosítóként alkalmazható) leltári számok alapján történik. A leltári számok nélkül a feldolgozást, értékelést, és az eredmények publikációját nem kezdhetjük meg.

64


II_3_3A:Layout 1 2010.06.14. 9:55 Page 65

Mikroszkóppal a régészet szolgálatában LelĘhely azonosító

leletkísérĘ selejt (db) súly (kg) megszĦnt szám

strat szám

dátum

10

251

2009.09.01.

308

-

-

-

1. megmunkált kĘ: bitumenes CSISZOLAT!; 2. fenĘkĘ: homokkĘ

14

1864

2009.09.01.

1530

-

-

-

1. szürke fillit, CSISZOLAT!; 2. radioralit, import

CSISZOLAT

25

154

2009.09.01.

160

-

-

-

átkovásodott eredet

CSISZOLAT

25

472

2009.09.01.

270

4

0,32 kg

-

permi vörös homokkĘ, jakab-hegyi típus

35

243

2009.09.01.

170

-

-

-

fenĘkĘ, triász mészkĘ

37

214

2009.09.01.

177

1

1,11

-

2 db permi vörös homokkĘ

43

190

2009.09.01.

320

1

0,05

X

-

61

74

2009.09.01.

1088

-

1. biotit-amfibolandezit; homokkĘ

106

216

2009.09.01.

835

-

-

-

barna, radioralit szilánk, import

123

304

2009.09.01.

297

-

-

-

3 db permi vörös homokkĘ

130

318

2009.09.01.

421

-

-

-

penge töredéke? Bizonytalan,

130

318

2009.09.01.

371

1

0,11

-

sárgásbarna homokkĘ

130

318

2009.09.01.

353

-

-

-

triász? mészkĘ

139

334

2009.09.01.

230

-

-

-

durvaszemcsés kvarcarenit, Jakab-hegy?

179

416

2009.09.01.

558

-

-

-

pattintott kövek, átkovásodott biogén mészkĘ, bizonytalan

181

420

2009.09.01.

1855

-

-

-

örlĘkĘ, permi vörös homokkĘ

184

426

2009.09.01.

684

-

-

-

permi vörös homokkĘ

190

438

2009.09.01.

531

-

-

-


201

458

2009.09.01.

934

-

-

-

félbetört örlĘkĘ, homokkĘ

213

486

2009.09.01.

941

-

-

-

permi vörös homokkĘ, Jakab-hegy

219

498

2009.09.01.

1591

-

-

-

barna, radioralit szilánk, import

220

501

2009.09.01.

1199

-

-

-

grafit, import, Csehországból?

231

522

2009.09.01.

4000

4

0,41

-

1. homokkĘ; 2. limonitos kvarcit

231

522

2009.09.01.

3853

3

0,74

-

kvarcit vagy kavarcarenit

241

543

2009.09.01.

404

1

0,25

X

-

245

551

2009.09.01.

400

-

-

-

durvaszemcsés jakab-hegyi homokkĘ

252

565

2009.09.01.

485

-

-

-

nehézásványban gazdag bontott amfibolgránit?

261

583

2009.09.01.

542

-

-

-

vörösesbarna, sávos radioralit

261

583

2009.09.01.

554

-

-

-

permi vörös homokkĘ, Mecsek

266

591

2009.09.01.

720

-

-

-


267

593

2009.09.01.

724

-

-

-

kĘpenge, zöldessárga, kova?, import

295

649

2009.09.01.

744

-

-

-

kĘgolyó, nem természetes forma, gneisz, miocén konglomerátum kavicsanyaga, MecsekbĘl

323

707

2009.09.01.

940

1

0,02

-

kvarcit

332

725

2009.09.01.

1129

-

-

-

fenĘkĘ, mikrogránit, gránitformációból,

372

805

2009.09.01.

1149

4

1,22

-

mészkĘ, rétegzett kalkarenit; KĘminta: nagyobb: biogén, faunás mészkĘ, miocén?; kisebb: metamorf homokkĘ

372

805

2009.09.01.

1577

-

-

-

pattintott kĘ, radioralit?

Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes

Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes Bátaszék-Körtvélyes

szükséges mĦszeres vizsgálat

objektum szám

Bátaszék-Körtvélyes

meghatározás

biogén

mészkĘ,

2.

mészkĘ? CSISZOLAT

bizonytalan

permi

vörös

CSISZOLAT

permi?

durvaszemcsés

homokkĘ

vagy CSISZOLAT

mórágyi CSISZOLAT

CSISZOLAT

Bátaszék-Körtvélyes

5. ábra Mintabefogadási és feldolgozási táblázat. Szükség esetén bővíthető (pl. a leletek korszaka, vagy a lelettípus megadása stb.)


65



II.3.b. KERÁMIAVIZSGÁLAT Kreiter Attila 1. A kerámiavizsgálatokban rejlő lehetőségek A kerámiavizsgálat segít a régészeti korok árnyaltabb megismerésében és megértésében, hiszen a kerámia képezi a régészeti feltárásokon előkerült leletanyag legnagyobb részét. Ha a formai és díszítésbeli információkat (tipológiai megközelítés) technológiai vizsgálatok is kísérik, a kerámiák összetett szerepe a régészeti interpretációban tovább fokozható. A kerámiavizsgálatokkal megválaszolható leggyakoribb kérdések a következők: - Hogyan készült a kerámia? - Milyen nyersanyagot használtak kerámiakészítéshez? - Mivel soványították a kerámiákat? - Milyen festéket/mázat használtak? - Hány fokon égették a kerámiát? - Van-e eltérés a különböző típusú kerámiák nyersanyaga és/vagy soványítása között? - Milyen mértékű technológiai és nyersanyagbeli változatosság van egy-egy időszakon belül, vagy egy adott lelőhely különböző korszakain belül? - Van-e kulturális váltás, illetve folytonosság? - Voltak-e fazekas körzetek? - Mi lehetett a kerámia funkciója, illetve a kerámia soványítása magyarázható-e funkcionális okokkal, vagy inkább kulturális magyarázatot kell keresnünk? - Van-e technológiai különbség a telep és temető kerámiában? Az alapvető kérdések mellett, mint hogy helyi volt-e a kerámia nyersanyaga, mivel soványították a nyersanyagokat, illetve hogy milyen hőfokon égettek, komplexebb kérdésekre is választ kaphatunk. Például a kerámiavizsgálat információt szolgáltathat az adott közösség kézművesiparának fejlettségéről. Specializáció és standardizáció egy kerámiatípuson, vagy különböző típusokon belül sokat elárul az adott közösség társadalmi szervezettségéről, kereskedelmi vagy kulturális kapcsolatairól (Kreiter és Szakmány et al. 2009; Kreiter és Bajnóczi et al. in press). Mindemellett a kerámiavizsgálatokkal számos részletkérdést tisztázhatunk, alapadatokat szolgáltathatunk a kerámiák nyersanyagáról, soványítóanyagáról, építéstechnikájáról, díszítésmódjáról, kiégetéséről, ezek összefüggéseiről edénytípusokkal és műhelykörzetekkel, amelyek tovább finomítják a régészeti interpretációt. A kerámiavizsgálatok jelentősége a régészeti interpretációban nagymértékben felértékelődött az utóbbi időszakban, mert a vizsgálatokkal a kutatók felismerték, hogy habár ugyanazt a típusú, tökéletesen funkcionáló edényt számtalan módon el lehet készíteni, a fazekasok elsősorban azokat a módozatokat választják, amelyeket a tradíciójuk diktál (van der Leeuw 1993). A fazekasoknak tehát megvan a lehetőségük a választásra, és a sok rendelkezésre álló lehetőség közül (mind a nyersanyag/soványítóanyag, mind a készítési mód tekintetében) azokat választják, amelyeket a kerámiakészítés tanulása során elsajátítottak és amelyek a technológiai hagyományuk részei. Mivel a fazekasok szerepet játszanak az anyagi kultúra kialakításban, így a tárgyaknak aktív szerepet kell tulajdonítanunk a társadalmi kapcsolatok alakításában, hiszen a társadalmi kapcsolatok (nemek, korosztályok, társadalmi rétegek között) az anyagi kultúrán keresztül materializálódnak. Az anyagi kultúra és a technológiai folyamatok tehát a társadalom működésének szerves részét képezik. Az anyagi kultúra létrehozásában az egyének gondolatai, cselekedetei és társadalmi hátterük összefonódik. A rendelkezésre álló eszközök, nyersanyagok és a technológiai tradíció együttesen részei a kulturális tradíciónak (Longacre 1991; MacEachern 1992; Sillar 1996, 1997, 2000; Longacre et al. 2000). Az edények formája, funkciója valamint az elkészítésük során hozott technológiai döntések között komplex kapcsolat lehet. Mindezek fényében a kerámiavizsgálat összetett társadalmi folyamatok és kapcsolatrendszerek vizsgálatára lehet alkalmas. 2. Hasznos tudnivalók a kerámiavizsgálat tervezéséhez Megfelelő eredmények csak akkor érhetők el a vizsgálatokkal, ha a megfelelő kérdéseket tesszük fel. Minden vizsgálatot — így a kerámiavizsgálatot is — tervezés kell, hogy megelőzzön, amelybe vonjuk be a specialistát is. Mivel a vizsgálatokkal több technológiai szempont is elemezhető, az anyagvizsgálatnak nem feltétlenül az az alapvető célja, hogy megismerjük a kerámiák nyersanyagát, soványítóanyagát és

66



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában egyéb készítéstechnikai jellegeit, hanem az, hogy ezen jellegek között összefüggéseket keressünk, és az eredményeket hatékonyan használjuk fel a régészeti interpretációban. Az anyagvizsgálat nem végcélja az elemzésnek, hanem egy nagyon hasznos metodológiai eszköz a régész kezében, mely segítségével komplexebb régészeti interpretáció jöhet létre. A régészeti kérdéseket, amelyeket természettudományos vizsgálatok segítségével szeretnénk megválaszolni, már a leletanyag feldolgozása közben próbáljuk meg átgondolni. A leletanyag feldolgozás közbeni megismerése segít megfogalmazni alapvető kérdéseket, amelyet a folyamatos kommunikáció a specialistával csak elősegít. A mintaválasztás tehát az egyik legfontosabb része a vizsgálatnak. Ha úgy döntünk, hogy kerámiavizsgálatokat végeztetünk, akkor vállalnunk kell azt is, hogy bizonyos, számunkra „különleges” tárgytípusokból is mintát kell venni, illetve azokat roncsolásos vizsgálat alá vetni, ha azok a tárgyak részét képezik a régészeti kérdésnek. Például ha feltételezhető importkerámiák nyersanyagát hasonlítjuk össze feltételezhetően helyi kerámiák nyersanyagaival, akkor az importgyanús kerámiák nagy részéből fel kell áldozni egy kis darabot, hiszen nem biztos, hogy egy-két jellegtelen, megkérdőjelezhető importgyanús töredék vizsgálata választ ad a kérdésre. További hibaforrás, hogy hajlamosak vagyunk túlóvni a leletanyagot, így a vizsgálatra gyakran csak kisméretű, jellegtelen töredékeket biztosítunk. Ne feledjük, a vizsgálatoknak akkor van tudományos jelentősége, illetve akkor kaphatunk válaszokat komplex régészeti kérdésekre, ha a technológiai jegyeket tudjuk edénytípushoz, formához, díszítőjellegekhez, felületkezelési eljárásokhoz és kiégetési eljárásokhoz kötni (Kreiter 2007b; Kreiter et al. 2009). Kisméretű, jellegtelen töredékekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, illetve az is kérdéses, hogy az eredmények mennyiben lesznek reprezentatívak a leletanyag egészére. Eddigi eredményeink azt mutatják, hogy különleges tárgytípusok, mint festett kerámiák (Kreiter és Szakmány et al. 2009), import termékek (Kreiter és Bajnóczi et al. in press), idolok (Kreiter és Szakmány in press) vagy arcos edények vizsgálata teljesen új, hasznos adatokat szolgáltat a régészet számára. Amennyiben kerámiavizsgálatot tervezünk, érdemes gondoskodni arról, hogy a restaurálás során minimálisan egy kb. 2 cm x 2 cm-es, optimálisan pedig kb. 4 cm x 4 cm-es darabka visszaillesztése az edény oldalából kimaradjon. Ez a mintaméret lehetővé teszi, hogy ugyanazt a mintát több különböző vizsgálatnak vessük alá. A minta lehetőleg ne az edény aljából, füléből, vagy pereméből származzon. Az edény alja készülhet más nyersanyagból, illetve a készítés folyamán kerülhetnek bele anyagok, amelyek megtéveszthetik a vizsgálatot (Kreiter és Tóth in press). A fül, mivel alapvetően nem játszik szerepet az edény funkciójában, más nyersanyagból is készülhet, mint az edény teste. A perem is készülhet más nyersanyagból, például egy plasztikusabb agyagból, amiből könnyebb kialakítani a perem ívelését, különösen ha az összetett. Az is előfordulhat, hogy egy azon edény különböző részeit különböző módon soványították (DeBoer és Lathrap 1979, 116 – 117; Tobert 1988, 65). Ha ezt feltételezzük, akkor az edény különböző részeiből is szükséges mintát venni. A restaurálás során kerülni kell az olyan vegyszerek használatát, amelyek változást okoznak a minta kémiai összetételében. Különösen fontos a savak használatának kerülése, melyek kioldódást okoznak. Például karbonátot tartalmazó kerámiák (természetes úton vagy mesterséges soványítás útján is jelen lehet) esetében a sav kioldja a karbonátot, így a vizsgálatot és a kiértékelést is félrevezeti. Ha a kerámiák nagyon szennyezettek és a tisztításukhoz vegyszeres kezelés szükséges, akkor a kezelés előtt is vehetünk mintát, de a legideálisabb a restaurálás utáni mintavétel, hiszen akkor jobban látjuk a tárgyak formáját és díszítését, vagyis az elsődleges technológiai megfigyelések már jobban köthetők esetleges stilisztikai jegyekhez. Ügyelni kell arra, hogy a vizsgált edénytípusokat és/vagy összetételcsoportokat megfelelő mintaszám reprezentálja. A vizsgálandó minták száma függ a régészeti kérdéstől, illetve a vizsgálandó kerámiákon belül előzetesen megfigyelhető nyersanyagbeli, soványításbeli és egyéb technológiai változatosságtól. A leggyakoribb kérdések megválaszolásához szükséges átlagos mintaszámokat a kerámiavizsgálati protokoll tartalmazza (http://www.kosz.gov.hu/szakmai-protokollok.html). A megfelelő mintaszám kiválasztására azért is szükség van, mert lehet, hogy binokuláris mikroszkópos megfigyelés során két kerámia nyersanyaga nagyon hasonlónak tűnik, de ugyan abból a feltételezett nyersanyagú (binokuláris mikroszkóppal hasonlónak vélt) kerámiából készített több vékonycsiszolat bebizonyíthatja, hogy a nyersanyagok alapvetően különböznek. Például Bátaszék – Körtvélyes-dűlő lelőhely kelta korsóinak nyersanyaga binokuláris mikroszkóppal nagyon hasonlónak tűnt, petrográfiai vizsgálattal azonban kiderült, hogy a korsók nyersanyagában két csoport határozottan elkülöníthető. Az egyik egy nagyon finomszemcsés nyersanyag,


67



1. ábra Bátaszék–Körtvélyes-dűlő. Nagyon finomszemcsés karbonátmentes nyersanyagú kelta korsó, +N

2. ábra Bátaszék–Körtvélyes-dűlő. Nagyon finomszemcsés karbonátos nyersanyagú kelta korsó, +N

68



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában főleg kvarc és muszkovit összetétellel (1. ábra), a másik pedig ehhez hasonló, de természetes úton előforduló nagyon finom szemcsés (0,01 – 0,02 mm) karbonát (2. ábra) is megfigyelhető benne (Kreiter 2008b). Ez az eredmény nemcsak azért jelentős, mert hasonló edénytípusokon belül két nyersanyagot figyeltünk meg, hanem azért is, mert ha a jelenséget fazekaskemencékkel, vagy a település valamely részével össze tudjuk kapcsolni, műhelykörzetek egykori létére is következtethetünk. A karbonátos nyersanyag használatához nagyobb tapasztalat szükséges mivel a kalcium karbonát komoly problémát okozhat kiégetéskor már viszonylag alacsony hőmérsékleten is, mert a kalcium karbonát kalcium-oxiddá (égetett mésszé) alakul át. A folyamat nem egy bizonyos hőmérséklethez köthető, hanem inkább egy hőmérséklet tartományhoz. Különböző mérések különböző eredményekre jutottak, de ez a hőmérséklet valahol 600 és 900 °C között van (Rye 1976, 120, 600 °C; Stimmel et al. 1982, 219, 600 °C; Rice 1987, 98, 870 °C) és függ a kiégetés hőmérsékletén és atmoszféráján kívül a kalcium mennyiségétől, a kiégetés időtartamától, valamint az agyag összetételétől is (Hoard et al. 1995, 824). A kalcium-oxid vizet vesz fel a környezetből, valamint az agyagból és kalcium hidroxiddá (oltott mésszé) alakul (Rye 1981, 114; Rice 1987, 98; Hoard et al. 1995, 824–825; Feathers 2006, 92). Ez egy térfogat3. ábra Százhalombatta – Földvár. Nem megfelelő növekedéssel járó folyamat, amely az edény belsejében kiégetési hőmérséklet következtében mészszemcsék robbantak ki a későbronzkori edény falából és felületén repedésekhez vezethet, illetve kisebb-nagyobb mélyedéseket eredményezhet azáltal, hogy mészszemcsék robbannak ki az edény falából (Shepard 1965, 30; Rice 1987, 98; Csupor és Csuporné Angyal 1998, 19; Kreiter 2007b, 110, Fig. 61) (3. ábra). Láthatjuk tehát, hogy egy-egy kerámiacsoporton belüli technológiai változatosság összetett információt szolgáltat az adott közösség kerámiakészítési hagyományairól, és a fazekasok technológiai ismeretiről. 3. Vizsgálati módszerek a kerámiakutatásban A vizsgálati módszereket az határozza meg, hogy milyen régészeti kérdésekre keressük a választ (Szakmány 2008), illetve hogy mekkora minta áll rendelkezésünkre. A kerámiavizsgálatok során a makroszkópos és binokuláris mikroszkópos megfigyelés után a legalapvetőbb vizsgálat a kerámiákból készített vékonycsiszolatok polarizációs mikroszkópos vizsgálata, mely során egy 0,03 mm vékony csiszolatot készítünk a kerámiáról. Ez egy roncsolásos vizsgálat, de nagy előnye, hogy információt kapunk a kerámia nyersanyagáról, szövetéről, a nyersanyagot alkotó nem plasztikus elegyrészek típusáról, méretéről, a közöttük lévő esetleges összefüggésekről. A vékonycsiszolatok vizsgálatának egy másik módja a katódlumineszcens (CL) mikroszkópia, amely alkalmas az ásványok és ásványparagenezisek meghatározására az ásványok jellemző lumineszcens színe alapján, az ásványok belső szerkezetének megjelenítésére, ami kémiai és/vagy szerkezeti különbségekre utal (Bajnóczi et al. 2005; Kreiter et al. 2007). A módszer lehetővé teszi egyrészt az ásványos és kémiai összetétel pontosítását a kerámiában, valamint a nehezen meghatározható szöveti jellegek azonosítását. A polarizációs mikroszkóppal már nem vizsgálható nagyon kisméretű összetevők vizsgálatát pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) és elektron-mikroszondás ásványkémiai elemzéssel végezhetjük, amelyek szintén roncsolásos vizsgálatok. Az eljárás a minta felületére fókuszált elektronsugár által gerjesztett karakterisztikus röntgensugárzás mérésén alapul. Segítségével a minta felületén kb. 1-2 mikrométer átmérőjű pontonként végezhetünk minőségi és mennyiségi elemzést. A vizsgálattal meghatározhatjuk a mintákat alkotó ásványok kémiai összetételét, illetve elemeik alapján olyan ásványokat is azonosíthatunk, melyeket más módszerrel, pl. optikai mikroszkóppal, vagy röntgen pordiffrakcióval nem lehet meghatározni. A röntgen pordiffrakciós vizsgálat (XRD) az egyik leggyakrabban alkalmazott roncsolásos vizsgálati módszer, amely alkalmas kristályos anyagok ásványfázisainak azonosítására, azok mennyiségi meghatározására és kristályszerkezeti jellemzésére. A módszer különösen alkalmas a nagyon finomszemcsés


69


Az ember és környezetének kapcsolata alapanyagú kerámiák vizsgálatára, melyek összetevői polarizációs mikroszkóppal nem meghatározhatók. A vizsgálat információt szolgáltat az ásványok átalakulásáról és a mintát alkotó ásványos összetételről, agyagtípusokról, valamint kerámia esetében a kiégetés viszonylagos hőmérsékletéről. A vizsgálat jelentősége, hogy a kerámia petrográfiai elemzést jól kiegészítve azokról az összetevőkről is információt kapunk, amelyek a kiégetés során más fázisokká alakultak. Így az átalakult fázisokból vissza lehet következtetni az eredeti fázisokra, vagyis a nyersanyag eredeti összetételére. Az XRD adatot nyújt a polarizációs mikroszkóppal kevésbé, vagy nem vizsgálható finomszemcsés ásványos összetételről, valamint az általában szintén nagyon finomszemcsés másodlagos fázisokról. Elterjedt vizsgálati módszerek a karakterisztikus atom, vagy molekula rezgési frekvenciák mérésén alapuló infravörös és Raman-spektroszkópiai technikák, melyek egyszerre alkalmasak szerves és szervetlen eredetű anyagok gyors és megbízható azonosítására. A minták felületén végzett méréssel elemezhető azok ásványos és kémiai összetétele, továbbá az azonos kémiai összetételű, de eltérő kristályszerkezetű ásványok is elkülöníthetők. A roncsolásmentes, minimális minta-előkészítést igénylő Raman-spektroszkópia és mikroszkópia (FT-Raman), illetve az ugyancsak roncsolásmentes vagy mikroroncsolásos Fourier-transzformációs infravörös spektroszkópia (FT-IR) (Mihály et al. 2009), valamint a részecske gerjesztéses röntgen elnyeléses spektrometria (PIXE) alkalmas többek között festékek, mázak és azok kötőanyagának esetleges azonosítására. A következő nagy vizsgálati csoport műszeres kémiai vizsgálatokat alkalmaz: röntgen fluoreszcens analízis (XRF), neutron aktivációs analízis (NAA), prompt gamma neutronaktivációs analízis (PGAA), induktív csatolású plazma optikai emissziós (vagy atomemissziós) technika (ICP-OES vagy ICP-AES), induktív csatolású plazma tömeg spektrometria (ICP-MS), illetve lézer ablációs technikák (LA-ICP-OES és LA-ICP-MS). A módszerekkel főkomponenseket és nyomelemek mérünk, de az ICP-MS izotóparány mérésére is alkalmas. A módszerek pontossága, a mérhető elemek száma különböző az eljárások között, a régészeti kérdések ismeretében és a minták összetételének ismeretében az elemzők nyújtanak segítséget a választandó eljárás(ok) tekintetében. Ezen vizsgálatok roncsolásosak, de a mintaigény nagyon csekély. A PGAA és NAA roncsolásmentes, továbbá az XRF-nek is van roncsolásmentes változata. Egyre népszerűbbé válik a hordozható XRF (Phillips és Speakman 2009) alkalmazása, amely terepre is kivihető, illetve nehezen mozdítható tárgyak helyben is vizsgálhatók. A hordozható XRF kevesebb elemet tud meghatározni a nem hordozható társánál, de nagy előnye, hogy gyorsan és roncsolásmentesen felmérhető a tárgyak összetételbeli változatossága, így segítséget nyújt a minták számának meghatározásában a további vizsgálatokra. 4. A kerámiák vizsgálati szempontjai 4.1. A nyersanyag eredetének vizsgálata Nagyon gyakori kérdés a kerámiák származásának helye, a készítéshez felhasznált nyersanyagok típusainak meghatározása (Varga et al. 1989; Szakmány 1996; Gherdán et al. 2002; Taubald és Biró 2005; Gherdán et al. 2007; Starnini et al. 2007; Szakmány és Starnini 2007; Szilágyi és Szakmány 2007; Szakmány 2008; Szilágyi et al. 2008), különösen olyan kerámiák estében, melyek formai és/vagy díszítésbeli sajátosságaik alapján importnak tűnnek (Szilágyi et al. 2004; Szilágyi et al. 2005; Szilágyi et al. 2006). A nyersanyagvizsgálathoz ismerni kell a lelőhely környezetének földtani viszonyait, amit szakirodalmi adatok alapján gyűjthetünk össze, illetve mintákat gyűjthetünk helyi üledékekből, amelyek összetételét összehasonlíthatjuk a kerámiák összetételével. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy a kerámia nyersanyaga, vagy soványítóanyaga nem található meg helyben, vagy a lelőhely közvetlen környezetében, akkor az lehet, hogy nem helyi nyersanyagból készült. Ez természetesen felveti annak a kérdését, hogy mit tekintünk helyi kerámiának. Ennek a kérdésnek a megválaszolására Dean E. Arnold számos etnográfiai adatra támaszkodva kidolgozta „távolság küszöb” elméletét (Ceramic Resource Threshold Model) (Arnold 1985, 35-57, 2005, 2006). Több távolság küszöböt is meghatározott: 1 küszöb: 1 km-en belül gyűjtötték az agyagot a vizsgált esetek 37%-ában, a soványítóanyagot pedig 49%-ban. 2. küszöb: 4 km-en belül gyűjtötték az agyagot a vizsgált esetek 71%-ában. Soványítóanyag esetében a 2. küszöböt 3 km–ben határozta meg, ez az esetek 74%-ában volt megfigyelhető. 3. küszöb: agyag és soványítóanyag esetében is 7 km, agyag esetében a vizsgált esetek 86%-a, míg soványítóanyag esetében 91%. Ez alapján, Arnold a 7 km-es távolságot tartja a helyi nyersanyag határának, amelyen belül a fazekasok beszerzik a nyersanyagaikat. Tehát ha a nyersanyag, illetve soványítóanyag a lelőhely 7 km-es sugarában megtalálható, helyi kerámiáról beszélhetünk.

70



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában Mivel a nyersanyag eredete gyakori kérdés, a kerámiák nyersanyagának vizsgálatát érdemes kiegészíteni a lelőhelyről, vagy környékéről származó üledékek vizsgálatával. Természetesen lehet, hogy az üledék, amit az adott lelőhelyen több ezer éve használtak kerámiakészítésre ma már nincs meg, mert kimerült, lepusztult, vagy eltemetődött. Mindazonáltal a rendelkezésre álló üledékek vizsgálatával nemcsak a potenciális nyersanyagokat ismerhetjük meg, hanem azt is megtudhatjuk, hogy a fazekasok hogyan módosíthatták azokat. Tulajdonképpen a humuszos talajszintek anyagának kivételével bármilyen üledékből érdemes gyűjteni (10x15 cm-es simítózáras zacskónyit). Különösen fontosak azon nyersanyagok, amelyeknek van valamennyi agyagtartalma, vagyis kissé benedvesítve gyúrhatók, gyúrás hatására egyben maradnak. Olyan üledékek is fontosak lehetnek, amelyek ugyan nem gyúrhatók, de az összetételükben hasonló színű kőzettörmelékek vannak, mint a kerámiákban. Ilyen üledékeket esetleg soványításra is használhattak. Talán ezt a jelenséget figyeltük meg a már említett Bátaszék – Körtvélyesdűlő lelőhelyen, ahol több különböző korszak nagyon finom szemcsés kerámiáiban figyeltünk meg durva szemcsés granitoid törmelékes soványítást. A lelőhelyekhez legközelebb gránit a felszínen a Mecsek hegységtől délkeletre húzódó Geresdi-dombság területén („Mórágyi-rög”) fordul elő (Franyó et al. 2005; Gyalog 2005). A lelőhelyen szintén megfigyelhető volt granitoid törmelékes, kavicsos folyóhordalék, melyek petrográfiai jegyei hasonlóak voltak a kerámiákban megfigyeltekhez. Ennek ismeretében a kerámiák készítői a kőzettörmeléket a lelőhelyen belül találhatták, és azt használták fel soványításra, vagyis nem kellett a Mórágyi rögtől hozniuk a soványítóanyagot. A Mórágyi-rögtől Bátaszék irányába a Lajvér-patak folyik, így feltételezhető, hogy a patak egykori hordalékát használták soványításra. Ha a formára gyúrt „mintadarabunk” száradás után szétrepedezett, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy azt a nyersanyagot nem használták, mert vizsgálódásunknak ebben a szakaszában nem tudhatjuk hogy a fazekasok keverték-e nyersanyagokat. Ha a minta megfelelően gyúrható és nem repedezik, lehet, hogy természetes állapotában, soványítás nélkül is alkalmas lehetett kerámiakészítésre, ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy az adott nyersanyag hogyan viselkedik egy komplex forma készítése esetén, elbírja-e a saját súlyát a felépítés során, vagy esetleg túl plasztikus, így soványításra, vagy egy másik

4. ábra Becsehely – Bükkaljai-dűlő nagyon finom szemcsés DVK (4.1) ,Malo Korenovo (4.2) és Sopot (4.3) kerámiák, +N. 4.4 röntgenfluoreszcens vizsgálat főelem diagramja. 4.5 röntgenfluoreszcens vizsgálat nyomelem diagramja


71


Az ember és környezetének kapcsolata nyersanyaggal való keverésre szorul, illetve kérdéses, hogy hogyan viselkedik száradáskor és kiégetéskor. Azért szükséges többféle mintát gyűjteni, mert a fazekasok többféle nyersanyagot is használhattak a különböző edénytípusok készítéséhez, de akár egy edénytípus is készülhetett különböző nyersanyagokból (Csupor és Csuporné Angyal 1998), vagy keverhették is a nyersanyagokat (Whitbread 1996, 11; Lesure 1998, 44). A mintavételi helyeket minél pontosabban dokumentáljuk, lehetőleg GPS-el mérjük be a későbbi azonosíthatóság és térinformatikai rendszerben való ábrázolás érdekében. Az üledékmintákat vizsgálhatjuk eredeti állapotukban, de kiégetve is készíthetünk belőlük vékonycsiszolatot. A kiégetett, illetve a kiégetetlen mintákból készített vékonycsiszolatok vizsgálatát kiegészíthetjük ásványfázis (XRD), vagy fő- és nyomelem vizsgálattal (XRF, NAA, LA-ICP-MS stb.), így nemcsak az összetételük vizsgálható, hanem az is, hogy a kiégetés folyamán mely fázisok alakultak át, amit aztán össze lehet vetni a kerámiában tapasztaltakkal. A kerámiák eredetvizsgálata nagyon tanulságos is lehet, mert az is bebizonyosodhat, hogy az importnak vélt kerámiák valójában helyi termékek, és csak formájuk, díszítésük mutat távolabbi területeke felé. Ilyen jelenséget figyeltünk meg Becsehely – Bükkaljai-dűlő lelőhelyen, ahol az importnak vélt középső neolitikus Malo Korenovo kerámiák nyersanyagát hasonlítottuk össze helyinek vélt DVK és Sopot kerámiákkal (4. ábra). A petrográfiai vizsgálat alapján a Malo Korenovo kerámiák nyersanyaga a helyi kerámiák nyersanyagával mutat nagy hasonlóságot. A petrográfiai vizsgálatot XRF elemzéssel egészítettük ki, amely megerősítette a petrográfiai vizsgálat eredményeit: a fő és nyomelemek olyan nagyfokú hasonlóságot mutattak a Malo Korenovo, DVK és Sopot kerámiák között, hogy a Malo Korenovo kerámiák a legnagyobb valószínűséggel helyben készültek. 4.2. A nyersanyag előkészítésének vizsgálata Alapvető régészeti kérdés, hogy a nyersanyagot természetes állapotában használták, vagy soványították. Ha nagyon finom szemcsés kerámiával van dolgunk, amelyben a szemcse eloszlás szeriális (egyenletes), valószínű, hogy a nyersanyagot természetes állapotában használták, vagy még esetleg iszapolták is. Az is előfordulhat, hogy két különböző plaszticitású — különféleképpen gyúrható — nyers-

5. ábra 1. Százhalombatta – Földvár. Vatya amfóra nagyon finom szemcsés nyersanyagában megfigyelhető, hogy két különböző nyersanyagot kevertek össze, melyekben az összetevők mérete megegyezik, de a mennyiségük különbözik, +N. 2. Méhtelek – Nádas. A Körös kultúra gömbös táljának nyersanyagában két különböző nyersanyag találkozása figyelhető meg, +N

anyagot kevertek össze a fazekasok (Velde és Druc 1999, 145; Arnold 2000, 356; Kreiter et al. 2007; Stahl et al. 2008). Különböző nyersanyagok keverését akkor lehet megállapítani, ha összedolgozásuk nem volt tökéletes, vagyis a két nyersanyag találkozása megfigyelhető vékonycsiszolatban (5. ábra). Ez a jelenség a készítők nagyfokú anyagismeretére utal, hiszen tökéletesen kellett ismerniük a nyersanyagok tulajdonságait (Kilikoglou és Vekinis 2002, 21). A szemcsék eloszlásából, irányítottságából, méretük egyenletességéből, vagy egyenetlenségéből technológiai jellegekre következtethetünk (Whitbread 1996; Velde és Druc 1999, 198). A pórusok jelenlétéből, méretéből, elhelyezkedéséből, irányítottságából szintén következtethetünk a nyersanyag kidolgozottságára, szervesanyag soványításra, illetve a soványítás mértékére.

72




6. ábra Szemely – Hegyes. A Lengyel kultúra korsójának nagyon finomszemcsés nyersanyaga nagyon egységes szemcsemérettel illetve a szemcsék nagyon jó eloszlásával a kerámia szövetében, +N.

Gondos előkészítésre utalhat a nagyon egységes szemcseméret, illetve a szemcsék nagyon jó eloszlása a kerámia szövetében (6. ábra). Ha a szemcsék irányítottságot mutatnak a kerámia falával, akkor is gondos nyersanyag megmunkálásra gondolhatunk, mert a gondos gyúrás és felépítés során a nyersanyagra kifejtett erő párhuzamosan rendezi az összetevőket a kerámia falával (7 – 8. ábra). Ezen jelenségek megfigyelésére kitűnően alkalmas a petrográfiai vizsgálat, ugyanis a különböző irányú vékonycsiszolatok (9. ábra) (a törésfelületre merőleges és függőleges – mely utóbbi a leggyakoribb eljárás –

7 – 8. ábra Becsehely‒Bükkaljai-dűlő, Butmir kerámia nagyon jól irányított szövete, +N Becsehely‒Bükkaljai-dűlő, Zselíz kerámiában különböző nagyítási tartományokban megfigyelhető nagyon jól irányított szövet, +N


73


Az ember és környezetének kapcsolata a falra merőleges és vízszintes, valamint függőleges metszeteket) nemcsak a nyersanyag előkészítéséről (szemcsék orientációjáról) szolgáltathat információt, hanem a kerámia felépítésének módjáról is (Whitbread 1996). Mivel a különböző építéstechnikák (felhúzás, hurka, lap, korongolás, kombinált) különböző irányú és erejű nyomást gyakorolnak a nyersanyagra, a különböző mértékű szemcse orientációkból, illetve illesztési nyomokból következtethetünk a készítéstechnikára. Például a Lengyel kultúra Szemely – Hegyes, Zengővárkony és Belvárdgyula – Szarkahegy lelőhelyeiről a poharak, csészék és korsók körében egységesen előkészített nyersanyagokat (nagyon finom szemcsés, többnyire irányított, nagyon jó szemcse el9. ábra A vékonycsiszolat-készítés különböző irányai oszlás) figyeltünk meg. Ezeknek a kerámiáknak egységes volt továbbá a készítéstechnikája és kiégetési körülményei is. A konzekvensen megfigyelhető technológiai hasonlóságok mértékéből specializációra és standardizációra következtettünk ezen edénytípusokon belül (Kreiter et al. 2009). 4.3. A soványítóanyag vizsgálata A kerámiák nyersanyaga mellett a soványítóanyag vizsgálata nagyon fontos részét képezi a kerámiavizsgálatoknak (Szakmány és Kustár 2000; Szakmány 2001). A fazekasok használhatnak soványítóanyagot azért, mert a helyi nyersanyag természetes állapotában nem alkalmas kerámiakészítésre (Szakmány et al. 2005), tehát a soványításnak lehet funkcionális oka (Longacre et al. 2000, 86-87), de például bizonyos soványítóanyagokkal tudatosan befolyásolhatták az edény színét is (Ilon és Varga 1994). A soványítás fakadhat hagyományból, illetve kulturális elvárásokból is (Barley 1984; Kreiter 2006; Kreiter 2007b; Stahl et al. 2008), de vérrel való soványításra is van adat (Duma 1967). Mivel a kulturális hagyományok szerepe a kerámiák soványításában egyre szélesebb körben felismert a hazai régészetkutatásban is, (Kreiter 2006, 2007a, 2007b, Chapter 6; Kreiter és Szakmány et al. 2009) a soványítóanyagok vizsgálata nagymértékben finomíthatja a régészeti interpretációt. Például Dunaszentgyörgy lelőhely kelta grafitos kerámiáinak petrográfiai és kémiai vizsgálata kiderítette, hogy a grafitos kerámiák nyersanyaga hasonlóságot mutat a helyi kerámiák nyersanyagával, vagyis a lelőhelyen nem a grafitos kerámiával kereskedtek, hanem a grafittal magával, amit fazekasok őröltek bele helyi nyersanyagokba. A grafittal előforduló kísérőkőzetek alapján a grafit nyersanyaga is lokalizálható egy tágabb területre. A vizsgálatok jelentősége, hogy információt szolgáltatott a kereskedelmi kapcsolatok irányáról a grafit beszerzését illetően (Moldanubikum dél-csehországi részében, Český Krumlov tágabb környezete), illetve a kereskedelem módjáról is (nem késztermékkel, hanem nyers grafittal való kereskedelem), vagyis a vizsgálatok segítségével árnyaltabb régészeti interpretáció vált lehetővé (Havancsák et al. 2009; Kreiter et al. 2009). Következő példaként szolgáljon a Bátaszék – Körtvélyes-dűlő lelőhelyről előkerült, feltételezetten nem helyi készítésű griffes pecsételő soványításának petrográfiai vizsgálata (10. ábra).

10. ábra Bátaszék – Körtvélyes-dűlő, szkíta griffes pecsételő nagyon finomszemcsés nyersanyaga granitoid soványítással, +N

74

A pecsételő nyersanyagát alkotó ásvány- és kőzettörmelékeket összehasonlítva a lelőhelyről vizsgált rézkori, későbronzkori és kelta kerámiák összetételével nagyfokú hasonlóság figyelhető meg köztük (Kreiter és Viktorik in press). Ezt figyelembe véve a griffes pecsételő helyi készítménynek tekinthető.



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában Bátran vizsgáljuk a kerámiák nyersanyagát/soványítóanyagát szabad szemmel, vagy kézi nagyítóval (10 x), hiszen alapvető különbségek a régész által is felismerhetők. Ezek a megfigyelt különbségek esetleg edénytípusokhoz lesznek köthetők, vagyis alapvető megfigyeléseket tehetünk, amelyek megalapozhatnak egy szisztematikus vizsgálatot. Megfigyelhetünk például fehér szemcséket, amelyek lehetnek kvarcok, de ha 10%-os sósavval — amely a restaurátor műhely elengedhetetlen kelléke — megcsepegtetve pezsegnek, akkor karbonátszemcséket, vagy kagyló/molluszka töredékeket fedezhetünk fel a kerámiában. Megfigyelhetünk továbbá olyan kerámiákat, melyekben rózsaszín kőzettörmelékek vannak, esetleg aranyszínű lemezes ásványokkal (biotit) kiegészítve, illetve a kerámiák egy másik csoportjában fekete és fehér szemcséket fedezhetünk fel. Nincs jelentősége annak, hogy a kőzettörmelékek típusát meg tudjuk-e állapítani vagy sem, ez a szakember feladata, a cél az, hogy alapvető megfigyeléssekkel megkülönböztethetünk összetételcsoportokat, amelyek a későbbi vizsgálatok alapját képezhetik. Alapvető megfigyelésekkel a régész nagyban segíthet az elemzést végzőknek a megfelelő kérdések kialakításában és vizsgálati módszerek kiválasztásában. 4.4. A kerámia felépítésének módja A formázási technikák vizsgálata azért fontos, mert a nyersanyagválasztáshoz és soványításhoz hasonlóan az építési technika is összefügghet bizonyos edényformákkal, amely esetleg használható fazekasok, vagy műhelykörzetek elkülönítésére. Az építéstechnika megfigyelésében a szabad szemmel, kézi nagyítóval (10x) történő megfigyelés, illetve binokuláris mikroszkópos (10 – 40 x) megfigyelés alapvető, hiszen a törésfelületből, felszíni egyenetlenségekből (Gucsi 2006), korongolásnyomok sűrűségéből (11 – 12. ábra) és mikrorepedésekből (13. ábra) próbáljuk rekonstruálni az építéstechnikát. A kerámiák építéstechnikai vizsgálata során gyakori jelenség, hogy egy edényen belül több építési technikát is alkalmaztak (Longacre 1991, 97; Velde és Druc 1999, 164; Woods 1984; Kreiter et al. 2006; Kreiter 2008a). Például Paks-Gyapa lelőhely római 11. ábra Paks-Gyapa – Szelelő-hegy lelőhely, homokkal soványított római fazék. kerámiák építéstechnikai vizsgálata A nyilak a fazék építési egységeinek összeillesztési pontjait jelölik, illetve az álló mikrofotón a kerámia hullámzó szövete figyelhető meg, +N során a kerámiák felületén korongolásnyomokat figyeltünk meg, ugyanakkor a kerámiákon szabályosan, vízszintesen elhelyezkedő egyenetlenségeket (kidudorodás) is megfigyelhetünk (11 – 12. ábra). Restaurálás előtt azonos edényhez tartozó töredékekből sikerült rekonstruálni, hogy a kerámiák legnagyobb része laptechnikával készült, amelyeket aztán lassú korongon finomítottak tovább. Egy-egy építési egységen (lapon) belül vízszintesen körbefutó vékony egyenetlenségeket, hullámokat is megfigyeltünk, amelyek arra utaltak, hogy az edény egyes részei esetleg hurka12. ábra Paks-Gyapa – Szelelő-hegy lelőhely, homokkal soványított római fazék, technikával készültek. A törésfelü+N. A nyilak a fazék építési egységeinek összeillesztési pontjait jelölik letre merőleges és függőleges


75


Az ember és környezetének kapcsolata vékonycsiszolatban azonban látszik, hogy a kerámiának a hullámos része is laptechnikával készült. A vékonycsiszolatban megfigyelhető azonban a szövet hullámzása, ami a lassú korongolás nyomán alakult ki (11. ábra). A petrográfiai vizsgálat nagy segítséget nyújthat az építéstechnika vizsgálatában, mert esetleg olyan illesztések is 13. ábra Zalakomár – Alsó-Csalit lelőhely, kelta fazék törésfelületén megfigyelhető repedés, amely két lap összeillesztését jelöli megfigyelhetők, amelyek szabad szemmel nem láthatóak (Gibson és Woods 1997, 41 – 42, Figs. 14, 16). Az építéstechnika vizsgálatának jelentősége, hogy a korábbi ismereteinkkel ellentétben a kerámiák készítésében összetett technikákat is azonosítottunk, amely a többi technológiai jegyet és tipológiai változatosságot is figyelembe véve segítségünkre lehet esetleges műhelykörzetek lehatárolásában. 4.5. Felületkezelés, díszítés A felületkezelés vizsgálata azért fontos, mert esztétikai és kulturális okok mellett a felületkezelés hivatott eltüntetni a készítés technikai nyomait. A felületkezelés vizsgálata — viszonylagosan ugyan — információt adhat a kerámiakészítésre fordított energia mértékéről. Ezalatt azt értjük, hogy kézzel formált edények nyersanyagában a szemcsék irányítottsága függ a felületkezelés, így a fényezés mértékétől, ugyanis nyomás hatására a szemcsék — különösen a kerámia felszínéhez közel — párhuzamosan rendeződnek az edény falával. Kevésbé fényezett edények esetében a szemcsék orientáltsága kisebb mértékű. A díszítések készítésének vizsgálata is fontos, hiszen a díszítés kivitelezésének módja (karcolás, besimítás, beszurkálás, mészberakás stb.) is hordozhat kulturális jelleget. Külön említést érdemelnek a különböző korú kerámiák inkrusztált díszítésének vizsgálatai, melyeket többek között mikro-Pixe, elektro-mikroszondás, röntgen pordiffrakciós (XRD), Fourier transzformációs infravörös spektroszkópos (FT-IR), röntgen fluoreszcens mikroszonda (XRF microprobe), valamint pásztázó elektron mikroszkópos (SEM) eljárásokkal elemezhetünk (Gherdán et al. 2005; Roberts et al. 2008; Odriozola és Pérez 2007; Kreiter és Tóth in press). A bevonat (engob, földfesték) tisztán felhasznált, vagy fémoxidokkal színezett, folyósított agyag, amelyet a bőrkemény agyagtárgy színezésére használtak, és használnak a mai napig. Az engobozas matt színt eredményez, de máz alá használva színesebb termék állítható elő (Csupor és Csuporné Angyal 1998, 23). A máz az égetett kerámia felületén bevonatot képező üvegszerű, szilikátos anyag (Csupor és Csuporné Angyal 1998, 24). A különböző korszakokban használt mázak a kerámiák nedvszívó és folyadékáteresztő képességét befolyásolták amellett, hogy díszítésre is szolgáltak. A jó máz előállítása nehéz feladat, ugyanis a máznak azon a hőfokon kell megolvadnia, amelyen az adott anyag kiég (Csupor és Csuporné Angyal 1998, 24). Ezért a mázak vizsgálata nemcsak információt szolgáltat azok nyersanyagáról, adalékanyagairól, melyekkel a máz színét befolyásolták, hanem a máz égetési hőfokáról, a fazekasok technológiai ismereteiről is. A mázak összetételének vizsgálata alkalmas továbbá kereskedelmi kapcsolatok, illetve műhelykörzetek lehatárolására is (Iñañez et al. 2009). A bevonatok és mázak vizsgálatára többek között az infravörös (FT-IR) és Raman-spektroszkópiai (FT-Raman), röntgen pordiffrakciós (XRD), elektron mikroszondás és pásztázó elektron mikroszkópos, neutron aktivációs (NAA) és lézer ablációs (LA-ICPMS) módszerek elterjedtek (Cecil és Neff 2006; Duwe és Neff 2007; Bajnóczi et al. 2009; Inanez et al. 2009; Mihály et al. 2009; Raczky és Sándorné Kovács 2009; Walton et al. 2009). 4.6. Kiégetés A kerámiák kiégetési körülménye szintén meghatározó jellegű, hiszen a nyersanyag típusa mellett a kiégetéstől, annak hőmérsékletétől, a felfűtés hosszától és a hőntartástól függ az edény színe, szilárdsága, folyadékáteresztő képessége. Mindezek jelentős szerepet játszanak a kerámiák használatának módjában, a kerámiák elterjedésében, a társadalmi kapcsolatok alakításában (Heimann 1982; Tobert 1984; Gosselain 1992, 1994; Cogswell et al. 1996; Sillar 1997; Vitelli 1997; Mirti 1998; Tite 1999; Longacre et al. 2000; Sillar 2000; Livingstone Smith 2001; Nodari et al. 2004) Olyan égetéstechnikai jellegek felismerésében is segítségünkre lehetnek, melyek jellemzőek egy-egy időszakra, mint például a szendvics szerkezet a neolitikumban (Szakmány et al. 2004), vagy a teljesen redukált égetéstechnika rákos-

76



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában palotai típusú edényeken a középső bronzkor Koszider időszakában (Budden 2008; Budden és Sofaer 2009). Az égetés körülménye lehet oxidatív, reduktív, szabályosan változó, és szabálytalan. Oxidatív atmoszférára utal a kerámiák világos színe (vöröses, sárgás), reduktív atmoszférára utal a sötét szín (barna, szürke, fekete). A változó szín egyenetlen körülményekre utal, de ha egy bizonyos egyenetlenséget konzekvensen figyelünk meg egy leletanyagon, akkor elképzelhető, hogy szándékosan használták azt a kiégetési eljárást, vagyis szabályosan változtatták a kiégetés atmoszféráját. Ilyen jelenség lehet például a neolit kerámiák konzekvensen megfigyelhető szendvicsszerkezete, amikor az oxidált külső és belső oldal között egy redukált középrész jelenik meg. A kiégetési hőmérséklet vizsgálata nem mindig könnyű feladat. A leggyakrabban alkalmazott módszer a röntgen pordiffrakciós (XRD) elemzés és a Mössbauer spektroszkópia (Kreiter et al. 2007; Brianese et al. 2008). A kiégetési hőmérséklet vizsgálatához szükséges, hogy a kerámia kiégetésekor szerkezeti átalakulások menjenek végbe a kerámiában, amely agyagtípustól függően 500 – 600˚C-os hőmérséklet felett következik be (Rice 1987, 90; Gibson és Woods 1997, 27). A kerámiában végbemenő szöveti változások kimutatására pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) vizsgálat alkalmas. A kiégetési körülmények vizsgálata azért fontos, mert jellemző lehet egy fazekaskörre, továbbá segíthet megérteni bizonyos kerámiatípusok színét. Például a kelta grafitos kerámiák szürke színe a redukált körülményeknek köszönhető, ennél azonban fontosabb információ, hogy ha nem redukált körülmények között lettek volna kiégetve, a grafit — mivel szén — oxidációs körülmények között kiégett volna a kerámiákból, így erősen porózus kerámiák készültek volna. A grafitos kerámiák esetében tehát nemcsak egy tudatos technológiai eljárásról szerzünk információt, hanem a készítők nagyfokú technológiai ismeretéről is, ugyanis a kiégetést, a hőntartás folyamán megfelelően ellenőrzött reduktív körülmények között kellet tartani (Kreiter és Bajnóczi et al. in press). 5. Zárszó A régészeti kerámiák természettudományos vizsgálata és leírása egyre nagyobb teret kap a hazai régészeti kutatásban. A kerámiavizsgálatokkal nagyon sok részletkérdés tisztázható, amelyek hatékonyan segítik a régészeti interpretációt. Mindazonáltal a régészeti kontextusban megfelelően értékelhető és felhasználható eredményeket akkor kaphatunk, ha jól körülhatároljuk a feltenni kívánt kérdéseket, valamint megfelelő minőségű és számú mintát választunk ki. Mivel a mintaválasztáson múlik a vizsgálat eredményessége, a specialistát a mintaválasztásba is érdemes bevonni. Ne féljünk a számunkra „értékes” kerámiákból mintát adni, mert tudományos szempontból jó adatok csak jó mintákból nyerhetők ki. További fontos szempont, hogy a vizsgálatok eredményessége fokozható, ha technológiai jegyeket konkrét formákhoz, edénytípusokhoz tudjuk kötni (vö. 11 – 12. ábra), ezért olyan kerámiákból érdemes mintát venni, melyeknek ismert a formája. A régész számára is könnyebb az összehasonlítás és régészeti szempontú kiértékelés, ha a technológia jegyeket formához, díszítéshez tudja kötni. Ezt hivatott segíteni az, hogy a vékonycsiszolatról készült mikrofotók mellett gyakran szerepeltetjük a tárgyak rajzát vagy fotóit is. A specialista által végzett kiértékelést is segíti, ha ismeri a vizsgált kerámiák formáját és díszítését, ezért a vizsgálatokat megelőzően célszerű a tárgyrajzokat és/vagy fotókat elkészíteni és az elemző részére átadni. Bátran vizsgáljuk a kerámiákat szabad szemmel, vagy kézi nagyítóval. Ne feledjük, a régész az, aki a legjobban ismeri a leletanyagot, ezért az általa végzett alapvető megfigyelések (akár a terepen, akár a feldolgozás során) egyrészt megalapozhatnak egy szisztematikus vizsgálatot, másrészt pedig a specialista is hatékonyabban tud tanácsot adni, ha ismeri a régész előzetes megfigyeléseit. További fontos szempont, hogy a vizsgálatok befejeztével ne elégedjünk meg nyers adatokkal, mert azokat nem fogjuk tudni megfelelően felhasználni a régészeti interpretációban. Ne feledjük, a specialisták nem mindig régészek, ezért biztosítsuk számukra a folyamatos párbeszéd lehetőségét, amely elengedhetetlen a megfelelő eredmények eléréséhez. A vizsgálat befejeztével a kézhez kapott eredményeket is próbáljuk megvitatni a specialistákkal, mert további technológiai összefüggések derülhetnek ki, illetve az eredmények tükrében a régészben is felmerülhetnek további kérdések.


77

III_fejezet:Layout 1 2010.06.14. 9:56 Page 78

III.

AZ EMBER VIZSGÁLATA

III.1. AZ EMBERTANI LELETEK ÉRTELMEZÉSE A RÉGÉSZET ÉS AZ ANTROPOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL László Orsolya Ősz Brigitta Paja László 1. Bevezetés A történeti korok emberének kultúrájáról, életmódjáról tanúskodnak a régészeti leletek. Magát az embert, aki ezeket létrehozta, a történeti embertan tanulmányozza. Az egyén szintjén nyert adatok további értékelésével az antropológia különböző részterületei a régen élt népességek életkörülményeire világítanak rá más-más szemszögből. Az ásatásokról előkerült embertani leletek tanulmányozása olyan információkkal szolgálhat, amit az anyagi kultúra vizsgálata nem nyújthat. Segítségével körvonalazódik az egykor élt népességek demográfiai története és rekonstruálhatók különféle életbeni tevékenységek, mint a rendszeres fizikai tevékenység, fogazat használat és táplálkozás, betegség, sérülés, viselkedés. Jelen tanulmányunk célja bemutatni azokat a gyakorlati szempontokat, amelyeket figyelembe kell vennünk az egyes temetkezési típusok és egyéb embertani leletek feltárása során, valamint olyan összefüggésekre rámutatni, mely a régészeti és az embertani vizsgálatok eredményeinek értelmezése során felismerhetőek lehetnek. 2. A régészeti környezet és értelmezése Az embertani leleteket magába foglaló régészeti környezet meghatározza az antropológiai feldolgozás lehetőségeit és korlátait. A két tudomány megfigyelései önállóan hiányos következtetésekhez vezethetnek, hiszen az egyik az emberi maradványok oldaláról, a másik a tárgyi leletek felől vizsgálódik. Az antropológusnak az eredményeit annak megfelelően kell értelmeznie, hogy a vizsgált egyének milyen régészeti jelenséghez köthetőek, milyen összefüggésrendszerbe helyezhetőek. A következőkben különböző régészeti környezethez kapcsolódó embertani leletek feldolgozásának lehetőségeit és korlátait kívánjuk bemutatni. - Temető: leggyakrabban embertani leletekkel temetőkben találkozhatunk, amit talán így definiálhatunk: egy közösség által kialakított, szakrális funkcióval is rendelkező terület, mely temetkezési helyként szolgál a közösség tagjai számára. Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy az eltemetett egyén feltétlenül köthető az adott közösséghez és nem jelenti azt sem, hogy más földrajzi környezetben, más közösségben nem élt, illetve a születési hely is eltérhet a temetkezési helytől. Minden esetre a temetők egy adott közösség „metszetei”, melyek ha kellően nagy számú sírral rendelkeznek, egy népesség jellemzésére lehetnek alkalmasak. Temetők esetében (összetett rétegtani elemzéssel) a népesség időbeli változásaira is tudunk következtetni. Egy temető teljes feltárása azonban ritkán lehetséges, elsősorban azért, mert legtöbbször az ásatási terület határai közé nem esik bele a teljes temető, tehát a feltárt csontvázak nem biztos, hogy egy egész népességet reprezentálnak. A részlegesen feltárt temetők elemzése sok esetben téves következtetésekhez vezethet, hiszen előfordulhat, hogy a vizsgált közösség bizonyos tagjait (társadalmi státusz, nem, életkor, eltérő etnikum szerint) a temetőn belül egy jól elkülöníthető körzetben temették el, ami kieshet — vagy éppen csak az kerül feltárásra — az ásatási területből. Ezen túl, ha a különböző csoportok tagjait a közösség eltérő eljárással temeti el, illetve ha bizonyos társadalmi szegmensek tagjait nem a temetőn belül temették el, szintén hiányos „mintázatot” kaphatunk, amely téves régészeti interpretációhoz is vezethet (Mays 2002). Így kisebb temetők vagy alacsony sírszámú temetőrészek esetén kevés és a fentiek alapján esetlegesen „szelektált” adat áll rendelkezésre, melyek következtében az antropológus lehetőségei korlátozottak. Azonban ilyen körülmények között is lehetőség van esetpéldák (pl. ritka patológiás elváltozások, nem szokványos sírok) gyűjtésére, és ezek párhuzamainak felkutatása, ami a korszak temetkezési szokásain túl az embertani jellegzetességekről, valamint a történeti népességek biológiai variabilitásáról is képet ad. Külön kivételt képeznek azok a temetők, amelyek bizonyos szempontból „szelektív” módon képződtek, ilyenek például a járványok során kialakított temetők, a harcterek közelében ásott tömegsírok vagy a szerzetesrendek temetkezési helyei (1. ábra). Az ilyen jellegű temetők értelmezésénél ezt a tényezőt mindvégig szem előtt kell tartanunk. Temetőkben gyakran találkozhatunk bolygatott helyzetű, szórvány csontleletekkel. Leggyakrabban középkori templom körüli temetők esetén fordul elő, amikor egyes sírokat vagy kriptákat felszámolnak (pl. a templom átépítése,

78



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában kibővítése miatt), és az ott fellelt csontokat összegyűjtve egy ún. csontkamrában helyezik el. Az ilyen osszáriumok, illetve szórványként előkerült csontok esetén az antropológus számára nagyon fontos a pontos régészeti dokumentáció, mert annak alapján következtetni lehet az egyes vázelemek közötti esetleges kapcsolatra. A szórványként vagy bolygatott helyzetben előkerülő csontok tudományos értéke kevés, mivel az egyének nem mindig különíthetőek el, azonban ha más nem áll rendelkezésünkre, a patológiás esetek, a férfi-nő arány, a felnőtt-gyermek arány és a minimum egyénszám segítségével betekintést adhat egy népesség életkörülményeibe. A kóros elváltozások feljegyzése mindenképpen szükséges, mert előfordulhat, hogy ezek a de1. ábra Pestis temető részlete mográfiai adatok nélkül is jelentős információval bírnak. Jó (National Geographic News, 2007) példa erre az egykori szegedi vár gótikus templomának feltárása során előkerült osszárium, melynek embertani anyagában egy a szerzett szifilisz csonttani tüneteit mutató koponyát találtak az antropológusok. A lelet nemcsak azért kiemelkedő fontosságú, mert gyarapítja az eddig leírt középkori szifiliszes esetek számát, hanem azért is, mert mind a radiokarbon, mind pedig a régészeti datálás prekolumbián (Amerika felfedezése előtti) eredetet valószínűsít. Így a csontkamrából előkerült fiatal női koponya (2. ábra) valóban tudománytörténeti jelentőséggel bír, mivel korai leletként újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a szifilisz és annak kórokozója valószínűleg már a Kolumbusz előtti időkben is jelen lehetett Európában, ezen felül Magyarországon is (Ősz et al. 2008). Nagy osszáriumok esetén azonban problémák adódhatnak már a minimum egyénszám és egyéb demográfiai adatok becslésénél is, ezért ezek vizsgálati értéke korlátozott. McKinley (2004) szerint ilyen esetekben elegendő az alapmennyiségi értékek meghatározása (darabszám/súly) és az abnormális vagy szokatlan elváltozások detektálása. - Hamvasztás: a hamvasztás természetesen elsősorban a temetkezési rítus miatt tér el a hagyományos csontvázas temetkezésektől 2. ábra Szifilisz nyomai egy szórvány női koponyán a szegedi gótikus templom (3. ábra). A hamvasztásos sírok a hamvasztás és a hamvak elhecsontkamrájából (Ősz et al. 2008) lyezésének módja alapján egymástól elkülöníthetőek, bizonyos korszakok jellegzetes hamvasztási szokásai felismerhetőek. A különböző típusú hamvasztásos temetkezések (urnás, szórt hamvas, helyben hamvasztott) között feltárás és feldolgozás szempontjából is különbséget kell tennünk. Mindig törekedjünk a hamvak földdel együtt való felszedésére, tehát ne szelektáljunk, hiszen egy teljes minta vizsgálatával megelőzhetjük az információvesztést. Ez azért is fontos, mert egy hamvasztásos lelet esetén nem csupán a csontok vizsgálatáról beszélünk, hanem egy technikai folyamat maradványairól, majd annak rituális elhelyezéséről is. Urnasíroknál fontos, hogy ne a terepen távolítsuk el az urna betöltését, hanem azzal együtt küldjük el az antropológushoz, aki laboratóriumi körülmények között tanulmányozhatja az urnán belül a hamvak rétegződését, elhelyezkedését is (Ilon és Tóth 2001). A teljes csontvázat reprezentáló csontmennyiséget ritkán találjuk meg, még abban az esetben is, ha a sírhely nem bolygatott, annak ellenére, hogy az égett csont ellenállóbb a talaj roncsoló hatásaival szemben (McKinley 1993). Ennek oka, hogy a hamvasztás helyszínén összegyűjtött csontok 3. ábra Középső bronzkori hamvasztásos sír rendhagyó esete Bonyhádról, ahol a mennyisége változó lehet. Tehát a csontok reprezentáltsága, elhehamvasztás helyén tárták fel az elhunyt elélyezkedése által a hamvasztás utáni tevékenységek elemezhetőek, getett maradványait, anatómiai rendben vagyis az, hogy a csontok összegyűjtésénél mennyire voltak körül(Szabó 2009; fotó: László Orsolya)


79


Az ember vizsgálata tekintőek a szertartást végző személyek. Az égett csonton kialakult jelenségek (szín, ferdülés, törések) az égetés hőfokának és az égetés időtartamának és intenzitásának együttes eredményeként jönnek létre, így megállapítható, hogy az elégetés mennyire volt hatékony, milyen technikával végezhették. Mindamellett figyelembe kell venni, hogy az égés (oxidáció) mértékét az égetési technika mellett befolyásolja az egyén neme, életkora és testtömege is, de ugyancsak meghatározó a különböző testrészek pozíciója és eltérő izomennyiséggel való fedettsége. A felszínen megjelenő törések szintén a hőmérséklettől függő morfológiai változások következményei, és általános értelemben utalhatnak a csont hidratáltságára az égés idején. Abban az esetben, ha a csont még kellő mértékben hidratált, vagyis az égetés nem sokkal az egyén halála után következik be, akkor a csontok elhajlanak és a jellegzetes U-alakú felszíni repedések, transversalis törések jelennek meg, míg a „szárazabb” csontozaton inkább sekély, hosszanti törések alakulnak ki. Ezeknek az információknak az ismeretében az egy lelőhelyhez köthető sírok összehasonlításával választ kaphatunk arra, hogy egy közösségen belül milyen eltérések figyelhetőek meg, de a hamvasztásos temetkezések jellegeit tanulmányozhatjuk korszakok vagy földrajzi egységek szerint is. - Nem szokványos temetkezések: a megszokott síros temetkezési rítusok mellett előfordulnak olyan — sokszor nem is temetőhöz köthető — temetkezések, melyek a régészeti kontextus alapján eltérnek egy adott korszak általános rituális szokásaitól (4. ábra). Ilyen esetekben a halott pozícióját a szokványostól eltérő elhelyezési mód jellemezheti, előfordulhat az is, hogy hiányos, töredékes vázakat találunk. Gyakran megfigyelhetünk tudatosnak tűnő elhelyezést is, illetve olyan mellékleteket, melyeknek szakrális jelentőségét feltételezhetjük (pl. állattetemek). Sokszor a régészeti jelenségek, amelyekből az embertani maradványok kikerülnek, rendeltetésüket tekintve nem sírok, hanem csak másodlagosan, a halott/halottak elhelyezésére használt egyéb objektumok. Ilyen leletek esetén az egyik kérdés, amit fontos megvizsgálnunk, hogy felismerhető-e valamiféle anatómiai rend a fellelt emberi maradványok között, hiszen ez segít eldönteni, hogy valóban egy sírról van-e szó, vagy pedig másodlagosan elhelyezett maradványokat találtunk. A szokatlan pozícióban, mélységben vagy helyen (pl. gödörben, használatban lévő temetőn kívül stb.) feltárt vázleletek esetén mérlegelnünk kell bizonyos kulturális rítusok (pl. halotti áldozatok), gyilkosság vagy kivégzés lehetőségét is. De ismeretes például, hogy a kereszteletlen gyermekek maradványait sokszor cserépedénybe helyezve, általában a temetőn kívül hantolták el (Selmeczi 1989). Amennyiben a régészeti ásatás során fellelt nem szokványos temetkezés megtekintése során megállapítható, hogy a vázmarad- 4. ábra Egy idős férfi, egy gyermek és egy juvenis korú egyén szokatlan elhelyezése ványok között anatómiai kapcsolat van, felmerül a kérdés, hogy vajon egy késő vaskori gödörben (Penton 2008) milyen okból tér el az adott lelet a megszokott rítusoktól. Az okok kutatása a régész és az antropológus közös feladata, mely adott esetben más szakemberek segítségét is igényelheti. A rítusok megértéséhez pontos megfigyelések szükségesek, amelyhez mindent alaposan dokumentálni kell. Éppen ezért lehetőleg szakember végezze a vázak felszedését, hogy már a helyszínen megfigyelhesse a szokatlan jelenségeket. Nemrégiben Paks-Gyapa lelőhelyről három gyermek, egy fiatal felnőtt és egy kutya csontváza került elő egy 13-14. századi gödörből (5. ábra). A vázak nem szabályosan feküdtek egymás mellett, a holttestek valószínűleg egymásra dobálva kerültek a gödörbe. A részletes dokumentálás és a vázak vizsgálata után a kutatók megpróbáltak párhuzamokat keresni. Kána falu feltárásáról szintén ismert két Árpád-kori régészeti objektum, ahol a vázak hasonló helyzete mellett, az egyik gödör betöltésében malomkövet is találtak (Terei 2005; Terei et al. 2005 – feldolgozás alatt). A Paks-Gyapán feltárt gödör betöltésében egy őrlőkő és egy vastárgy volt 5. ábra Paks-Gyapa – Vörös-malom, három gyermek és egy férfi juvenis váza, kutyacsontvázzal el- a halottakkal egy szintben (Hargitai András szíves szóbeli közlése alapján). Ez utóbbi „mellékletek” akár rituális funktemetve (fotó: Hargitai András)

80



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában cióval is bírhattak. A gödrökben talált vázak elhalálozási életkorának megoszlása is hasonlóságot mutat (gyermekek, férfias juvenisek), sőt a megfigyelt patológiás elváltozások (vashiányos vérszegénység tünetei, gyulladásos reakciók) is nagyjából azonosak. Természetesen a hasonlóságok alapján jelenleg még csak feltételezhetjük a jelenségek közötti összefüggést, de ez példát szolgáltat arra, hogy egyedi esetek párhuzamainak felkutatásával összetettebb következtetésekre juthatunk, vagyis esetleg kiindulópontok lehetnek egy régészeti kor sajátos szokásának felismerésében. - Temetkezések régészeti megfigyelése: a sírok által információt szerezhetünk a hitvilágról,a rituális viselkedésről és a halottakkal való törődésről. A halállal kapcsolatos rituálék célja az elhunyt emlékének személyes és kollektív megalkotása. a temetkezési szertartások sokféle szerepet tölthetnek be, sokféle jelentéssel bírhatnak az egyének és a közösség életében (6. ábra). Mindezek a szociális jelentések jelen vannak az embertani leleteket tartalmazó régészeti jelenségekben, melyek szorosan kapcsolódnak azoknak az egyéneknek és szociális csoportoknak a biológiai történetéhez, akik ezeket magukban hordozták. A rituálé folyamatát, gyakorlatát a szociális, vallási és gazdasági tényezőkön kívül befolyásolhatják a fizikai körülmények is. Az egyén halálának oka, helye és körülményei ugyanis meghatározhatják a halottal való bánásmódot, valamint magát a bomlási folyamatokat is. A testeket elhelyezhetik rendezetten, egyéni, különleges módon vagy véletlenszerűen, azonban a csontanyagot számtalan tényező alakíthatja sírba helyezés után is. A csontváz helyzete megváltozhat a bomlás következtében, a víz, a gravi6. ábra Szerzetes temetésének rekonstrukciója a táció, állati és növényi bolygatás által, az elmozdulás Clonmacnoise látogató központ kiállításán mértékét pedig befolyásolhatja a sír nagysága. A ko(fotó: Schilling László) ponya és az állkapocs nyakcsigolyákhoz viszonyított anatómiai helyzete, megváltozhat például postmortális folyamatok következményeként, amit esetleg tévesen lefejezésnek értelmezhetünk. A csontváz pozíciója tehát nem feltétlenül a test eredeti helyzetét tükrözi, mutatja. Abban az esetben, ha rendellenes helyzetet találunk (7. ábra), figyelembe kell vennünk az anatómiai rendet és a bomlási folyamatok sorrendjét, valamint, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a rendellenes anatómiai helyzet nem halál körüli sérüléseknek tulajdonítható, vágásnyomokat, töréseket kell keresnünk, hogy a pozíció alapján feltett elméletünket igazolhassuk (Stodder 2008). Különös odafigyelést igényel a csontok felszínének vizsgálata, mert a természeti erők által létrehozott elváltozások (gyökerek által okozott erózió, rágás- és taposás nyomai, időjárásnak való kitettség stb.)

7. ábra A képen egy fiatal férfi váz (Kána falu, 114. sír) nem szokványos pozíciója látható; a csípő elfordulása valószínűleg egy csigolyafejlődési rendellenességgel magyarázható (László 2005); 2. A patológiai eltérés részlete: az utolsó ágyéki csigolya a baloldalon összecsontosodott a keresztcsonttal


81


Az ember vizsgálata megtévesztésig hasonlíthatnak az esetleges humán behatások nyomaira vagy betegségek tüneteire (McKinley 2004). Ha gyanítjuk, hogy emberi beavatkozás okozott elváltozásokra bukkantunk, további vizsgálatokra van szükség. Annak az eldöntése, hogy ezek a beavatkozások a halált megelőzően (antemortem) vagy már a holttesten (postmortem) történtek nem könnyű, de a nyomok csontokon megjelenő mintázata és a mikroszkópos megfigyelések segítségünkre lehetnek (8. ábra). Az alábbiakban néhány szempontot említünk meg, melyeket célszerű figyelembe vennünk a temetkezések régészeti dokumentálásánál, értelmezésénél (Mays 2002). - Szempontok a test helyzetének leírásánál: - temetést megelőző eljárás: csonkítás, balzsamozás, boncolás, hamvasztás, bolygatás, hamvak összerendezése - elhelyezés módja: egyszeri vagy több alkalommal történő temetés, ideiglenes temetés szabad ég alatt, hamvasztás – szórt, urna, gödör 8. ábra Kutyafélétől származó - sír: magányos, kettős, többszörös, tömegsír harapásnyomok egy gyermek csípőcsonján (McKinley 2004) - csontváz: teljes, részleges, bolygatott - elhelyezés/testhelyzet: háton, oldalt, hason, ülő, álló, hajlított, zsugorított, rendezett, véletlenszerű, vetett helyzetű - test tájolása: égtájaknak megfelelő, környezethez, építményhez, spirituális helyhez igazodó - Szempontok a sír leírásánál: - sírgödör: méret, alak, építmény, díszítés, másodlagos funkció (ha eredetileg nem sírgödör volt) - tájolás: égtájak szerint, építményhez - helyzete: temető, halom, ház, hulladékgödör, egyéb gödör - Temetkezési mellékletek: - jellegei: funkcionális, dísztárgy, helyi vagy idegen, ép vagy sérült - elhelyezés: térbeli elhelyezés a síron belül - A sír helyzete: - helyi lokáció: háztartási építmények, vallási építmények, gazdasági területek - regionális helyzete: topográfia szerint, rituális táj, környezet szerint - Temető szerkezete: - temetkezések (sírok) száma - sírok típusai: elsődleges, másodlagos, magányos, többszemélyes, tömegsír, hamvasztás - sírhely: centrális, távolság a központi helytől, esetleg a vezérsírtól - sírok helyzete: más sírokhoz viszonyítva, családok csoportjai, életkor vagy nemek csoportjai - sírok elrendezése: soros, sugaras, szabálytalan, csoportos 3. Az embertani leletek régészeti feltárása Két szempontból közelíthetőek meg azok a tényezők, amelyek a csontváz reprezentáltságát befolyásolják. Az egyik a feltáró által szabályozható és befolyásolható, a másik, amely a feltáró személyétől független, külső körülmények által meghatározott, mint például a csontok megtartását befolyásoló talajviszonyok. A feltárás módja, célja és stratégiája nagyban befolyásolja a csontváz későbbi reprezentáltságát, állapotát, de a feltárást követő felszedés, elsődleges feldolgozási folyamatok (pl.: csomagolás, mosás) is meghatározzák az információ mennyiségét és minőségét, amit az antropológus nyerhet a csontanyag vizsgálata során. Az alábbi táblázatban összefoglalva láthatjuk, azokat a szempontokat, melyek kialakítják a vizsgálatra kerülő csontanyag mennyiségét, minőségét (Mays 2002). A csontvázak felszedésén túl a sír betöltése a csontváz szintjén további információhordozó lehet. Alkalmanként, szakember egyeztetésével célszerű földminta begyűjtése a csontváz különböző területeiről. Szerves eredetű mellékletek (pl. étel) maradványain kívül a földminta segítségével megállapítható a talaj pH értéke, mellyel felmérhetjük a csontozaton érvényesülő fizikai, kémiai és biológiai változások hatását. A talaj izotópegyensúlyának ismerete ugyancsak fontos, ha a későbbiekben például izotópvizsgálatot szeretnénk végezni egy csontból

82



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában vagy fogból vett mintán. A csontváz medence és a mellkas területéről begyűjtött földmintában pollen, mag vagy parazita maradványokat is találhatunk, melyek adatot szolgáltathatnak a táplálkozásra, környezetre vagy a parazitális fertőzésekre vonatkozólag, de a betöltések átszitálásával, találhatunk például vesekövet is (9. ábra) (McKinley és Roberts 1993).

9. ábra Vesekő zárványok a medence területéről származó betöltésből, kb. 30-40 mm, 4x nagyítás (McKinley és Roberts 1993)

A csontanyag előkerülése után előnyt jelent a szakember bevonása, mert specifikusan a feltárási területre vonatkozó tanácsot adhat, és ez által a temetőből/sírból a maximális információmennyiség nyerhető ki (McKinley és Roberts 1993). A sírok feltárására, csontvázak felszedésére és csomagolására, elsődleges feldolgozására vonatkozó ajánlásokat az embertani protokoll tartalmazza (Pap et al. 2009), mely a Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat honlapján elérhető (http://www.kosz.gov.hu/szakmai-protokollok.html) 4. Az embertani eredmények felhasználása a régészetben Az embertani vizsgálatok célja kimutatni a kölcsönhatásokat a biológia és életmód között a csont- és fogszövetek dinamikus természetének tanulmányozása által, valamint a környezet és kultúra hatását az ember biológiai variációjára (Larsen 1997). Az alapvető antropológiai vizsgálatok segítségével, melyek többek között az elhalálozási életkorok és nemek megállapítására irányulnak, a korabeli demográfiai viszonyokra következtethetünk. A taxonómiai vizsgálat, a testmagasság és a koponyaméretek, valamint bizonyos morfológiai jellegek figyelembevételével információt szolgáltatnak az egyes populációk összetételéről, származási és genetikai kapcsolatairól. A metrikus vizsgálatok során a csontváz elemeinek abszolút méreteit vesszük fel. Ezek, és a belőlük származtatható indexek segítségével egy-egy populációra vonatkozó átlagokat (pl. testmagasság) kaphatunk, a népességek pedig ezen adatok segítségével összehasonlíthatók, a köztük lévő biológiai távolság meghatározható. Ugyanilyen rokonsági, származási kapcsolatok becslésére adnak lehetőséget az erős genetikai meghatározottsággal rendelkező, a csontvázrendszer normális variációiként értelmezhető nem-metrikus jellegek (pl. számfeletti csontok, extra-varratok) is. A régészeti korú embertani leletek által jóval az írásos források megjelenése előtti időszakokból néhány betegség előfordulásáról, gyakoriságáról és természetéről bővíthetjük ismereteinket. A betegségek gyakoriságát olyan szempontokra vonatkoztathatjuk, mint a változások a fennmaradási stratégiákban, a klímában vagy a környezetben (pl.: urbanizáció), amelyek segítségével összetettebb képet alkothatunk ezekről a folyamatokról és átalakulásokról, valamint hatásukról az emberi populációkra. A következőkben röviden bemutatjuk, milyen tényezők játszanak szerepet egy népesség egészségi állapotának, mortalitásának kialakításában, valamint, hogy ezekre a kérdéskörökre hogyan adhatunk választ az embertan segítségével.


83


Az ember vizsgálata - Környezeti tényezők: az ember, mint biológiai lény a környezete által jelentősen befolyásolt. Az életkörülményeket az éghajlat, a talajviszonyok, a vízrajz által kialakított tényezők határozzák meg egy adott földrajzi területen, melyekhez a populációnak alkalmazkodnia kell. Ezek a kényszertényezők befolyásolják a populáció túlélőképességét, mivel előidézhetik bizonyos betegségek kialakulását, terjedését, ezáltal befolyásolják a mortalitást is. A betegségek gyakorisága közti különbségek segítenek értelmezni az életkörülményeket a különböző ökológiai zónákban élő népességek között. Mivel az ember maga is alakítja környezetét, ez adott esetben kiküszöbölheti a külső tényezők hatásait, de a környezet megváltoztatásával új, negatív hatásokat is előidézhet. A népességnövekedés, a letelepedés és az ezzel kialakuló sűrűn egymás mellett élés, a higiéniás körülmények romlásához vezethetnek, valamint az életmódváltással megváltozhatnak a táplálkozási szokások is. A kereskedelem és a népességek közötti kapcsolatok kiépülése is nagy szerepet játszanak a betegségek terjedésében, illetve újabbak megjelenésében. Szűkebb értelemben ugyancsak fontos a lakóhely környezetét mérlegelni egy-egy népesség patológiai jellemzőinek értelmezésénél. Gondolhatunk például a városi, illetve a falusi környezet közötti különbségekre. A városokban zsúfoltabban, több ember él együtt, amely rossz higiénés viszonyokat, a betegségek gyorsabb terjedését eredményezheti. Egy városban élő ember ugyancsak kiszolgáltatottabb az elérhető élelemforrás korlátozottsága miatt is. Így például a birminghami 18 – 19. századi templom körüli temető népességében, mind a feltárás, mind az embertani feldolgozás során kimutatható különbségek jelentkeztek a szegényebb és a magasabb rangú társadalmi rétegbe tartozó egyének között. Az eltérések egy része a lakókörnyezettel illetve a foglalkozással volt magyarázható (Brickley et al. 2007). Az alacsony társadalmi osztályok életkörülményeit a rossz higiéniai viszonyok, a lakóterek zsúfoltsága jellemezte, mellyel alultápláltság is párosult. Az ide sorolható egyéneknél gyakoriak voltak a D- és C-vitamin hiányra utaló patológiai elváltozások. A városi környezet, vagy az olyan tevékenységek a lakótéren belül, melyek a levegő szennyeződését okozzák, légúti megbetegedésekhez vezethetnek (pl.: arcüreggyulladás), mely szintén gyakori elváltozás például a 18 – 19. századi angol városi népességek temetőiben (Roberts 2000). A tisztálkodási szokásokra utal például az a középkori sírban talált hajmaradvány, melyen Józsa és Pap (1989) hajtetvességet mutatott ki. - Táplálkozás: a populációknak a környezetük (azaz a flóra-, faunaösszetétel, klimatikus és talajtani viszonyok) által meghatározott táplálkozási lehetőségekhez kell alkalmazkodniuk. Így nem meglepő, hogy korszakonként és földrajzi egységenként jelentősen eltérő táplálkozási szokásokat találhatunk, melyek azonban nemcsak az elérhető táplálék természetétől függnek, hanem jelentkezhetnek annak feldolgozásában, az elkészítés módjában is. Egy népességen belül az életkor, a nem és a szociális státusz alapján is eltérhetnek a táplálkozási trendek. A táplálkozási szokásokra, a táplálék minőségére és mennyiségére több módszer segítségével is következtethetünk az emberi maradványok vizsgálata során. A továbbiakban áttekintünk néhány példát, melyek segítségünkre lehetnek a múltbéli táplálkozási viszonyok rekonstrukciójában. A fogkopás mértéke támpontot adhat az élelmiszerek feldolgozási technikáit illetően; pl. erőteljes kopás figyelhető meg azoknál a népességeknél, ahol a gabonaőrléshez malomkövet használtak, itt ugyanis a liszt közé keveredett kőpor erozív hatása jelentkezik. A különböző fogazati megbetegedések a táplálék minőségére engednek következtetni. Mivel a táplálkozási szokások eltérhetnek, a velük összekapcsolódó betegségek aránya is ennek megfelelően változó lehet, mely közvetetten utalhat a népességben előforduló hiánybetegségekre, a népesség különböző rétegei által fogyasztott táplálék minőségére. A kulturális szokásokkal is összefüggésbe hozható néhány megbetegedés; ilyen például a római kori Britannia bizonyos populációinak körében előforduló magasabb caries (fogszuvasodás) gyakoriság. A magasabb rangú, gazdagabb társadalmi rétegek tagjai ugyanis ragaszkodtak a mediterraneumból szállított ételekhez (pl.: füge), melyeknek magas szénhidráttartalma a fogszuvasodás kockázatának megnövekedésével járt (Thornton 1991). A mezőgazdaság megjelenése előtt a fogszuvasodás meglehetősen ritka jelenség volt, ám gyakoriságában a gabonafogyasztás elterjedésével egy állandó növekedés indult meg, ami a 19. századtól a cukorfogyasztás általánossá válásával ugrásszerűen megnőtt. A 20. század folyamán bebizonyosodott a cukor kariogén szerepe, amit jól mutatott, hogy a II. világháború alatt a fogszuvasodás csökkenését mutatták ki több ország gyermekeinek körében folytatott kutatások. A jelenség valószínűleg a minimalizált cukor fejadagok bevezetésével magyarázható. A szénhidrátok mellett egyéb tápanyagok szerepe a szuvasodás előidézésében egyelőre kérdéses. A fehérje alapú táplálkozás úgy tűnik, nem kedvez a caries kialakulásának; amit alátámasztani látszik egy vizsgálat, mely szerint az inuitok (észak-amerikai eszkimó népesség) körében, akik szinte csak állati eredetű táplálékot fogyasztanak, a fogszuvasodás előfordulása csekély volt (Hillson 2008). Az elégtelen és/vagy hiányos táplálkozás nyomai a csontokon is megfigyelhetők. A megfelelő kalóriabevitel mellett az elfo-

84



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában gyasztott táplálék minősége is fontos. Az emberi szervezet ugyanis nem képes előállítani esszenciális aminosavakat és zsírsavakat valamint több vitamint, ezért azokat a tápláléknak kell tartalmaznia. Ezért az egyoldalú táplálkozás, bár mennyiségileg kielégítő lehet, mégis hiánytünetek kialakulásához vezethet. Minőségi vagy mennyiségi éhezés esetén elsődleges táplálkozási elégtelenségről beszélünk. Előfordulhat azonban másodlagos táplálkozási zavar is, amikor a szervezet nem képes hasznosítani a bevitt tápanyagokat (felszívódási zavar vagy fokozott leadás miatt). A csontokon és fogakon megfigyelhető elváltozások leginkább gyermekkorban alakulnak ki, ám néha felnőttek esetén is megfigyelhetők (Józsa 2006). Az ún. általános stressz (kényszer)-faktorok utalhatnak táplálkozási hiányosságra, ide sorolhatóak különböző anyagcserezavarra utaló betegségek. Ezek egyike a poroticus hyperostosis (cribra orbitalia és cribra cranii), mely elsősorban a szemüregben és a falcsontok hátsó részén jelenik meg, lyukacsosság, illetve súlyosabb esetben szivacsos szerkezet formájában. Ezek a csontelváltozások a vérképzőrendszer megbetegedései következtében alakulnak ki. A jelenséget súlyos vashiányos vérszegénységre (anaemiára) vezetik vissza, melynek oka lehet tartós vas- és proteinhiány, illetve egyoldalú, vasban szegény táplálék (pl.: gabonafélék) okozta vashiány (Stuart-Macadam 1989, 1992), de kiválthatják bizonyos megbetegedések is (pl.: thalassaemia, malária). Vashiányos anaemia szintén felléphet tartós megbetegedés esetén is, mivel ekkor csökken a beteg által bevitt tápanyag mennyisége, illetve a beteg szervezet kevésbé képes megkötni a szükséges tápanyagokat. Szintén gyermekkorban fellépő táplálkozási elégtelenségre utal a fogakon megfigyelhető fogzománc-hypoplasia, ami a zománc vagy a dentin hiányos kialakulásában vagy elmeszesedésében nyilvánul meg, és általában a fog koronáján bemélyedések, árkok, olykor elszíneződések formájában jelenik meg. A vitaminok többségének hiánya a vázcsontokon nem hagy nyomot, ám a C- és D vitamin hiánya súlyos csonttani tünetekkel járhat. Előbbi esetben skorbut alakulhat ki, utóbbi pedig — attól függően, hogy mely életkorban alakul ki — angolkórt (rachitis) vagy csontlágyulást (osteomalacia) okoz. A táplálékkal olykor véletlenül mérgek is bekerülhetnek a szervezetbe, ismeretes például, hogy a római korban használt ólomedények és ólomból készült vízvezetékek használata, mérgezéshez vezethetett (Cool 2006, Woodmann 1976). Az alábbiakban részletezett módszereknek egy része destruktív, tehát csont- vagy fogmintára van szükség a kivitelezésükhöz. Ezért lényeges, hogy minden mintavételezést jól megfogalmazott kérdésfeltevés előzzön meg, és csak akkor roncsoljuk a maradványokat, ha erre világosan megfogalmazott okunk van. A fogakon lerakódott fogkő elemzése lehetővé teszi, hogy közvetlen információkat nyerjünk az egyén által fogyasztott élelmiszerekről, hiszen azok elmeszesedett maradványai megőrződnek és jól beazonosíthatók. A csontkémiai vizsgálatok segítségével is következtethetünk az egykori táplálékviszonyokra, sőt, akár egyéni élettörténeteket is rekonstruálhatunk. Az egyik módszer bizonyos nyomelemek (bárium, stroncium, cink stb.) mennyiségi meghatározásán alapul, abból kiindulva, hogy a különféle típusú táplálékok más-más mennyiségben tartalmaznak bizonyos elemeket. Így például, megállapították, hogy a túlnyomórészt növényi eredetű táplálékot fogyasztók szövetei magasabb arányban tartalmaznak stronciumot, mint a főleg állati táplálékon élők. Ám újabban ennek a módszernek a használhatóságát kétségek övezik, a szennyeződés lehetősége miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy a halál után, a talajból beszivárognak további anyagok, „meghamisítva” ezzel a mérések eredményeit, ezért célszerű ilyen vizsgálatokra kiválasztott sírokból földmintát venni, hogy a pontos elemzés során körültekintően, a talaj izotópegyensúlyát is figyelembe véve tudjunk eljárni. Mindemellett a fogminták bizonyos esetekben alkalmasabbak lehetnek a vizsgálatokra, mert a fogzománc sokkal ellenállóbb a diagenezissel szemben, mint a csont. Más elemek stabil izotóp-vizsgálatával (szén, nitrogén) kimutatható, hogy a vizsgált egyén által a legutóbbi kb. 10 év során a táplálékkal elfogyasztott fehérjék szárazföldi vagy tengeri eredetű növényekből vagy állatokból származtak, illetve hogy a C3 vagy a C4 típusú fotoszintézist alkalmazó növények fogyasztása volt inkább jellemző. Az európai növények többsége az előbbihez sorolható, utóbbi a forró, száraz területeken előforduló növények (pl. kukorica, köles, cukornád) sajátossága. A fent említetteken kívül a nitrogén és a szén stabil izotópjainak arányát vizsgálva gyermekcsont- és fogmaradványokban az anyatejtől való elválasztás és szilárd táplálékra való áttérés időpontja is becsülhető (Richards 2004). Némely nyomelem izotópjait (stroncium, oxigén) nemcsak a táplálkozási szokások kutatásában használják, hanem az egyének származási helyének meghatározásához is, melyek ígéretesebbnek is bizonyulnak az előbbieknél (Richards 2004). - Viselkedés: a környezet által gyakorolt külső kényszer- (stressz) tényezők az egyén egészségi állapotától függően érvényesülhetnek, de ugyancsak jelentős befolyása van a tényezők hatásainak csökkentésében vagy éppen növelésében a kulturális szokásoknak. A kulturális szokások, általános életviteli tendenciák szerepet játszhatnak bizonyos betegségek terjedésében: például a középkori fürdők elősegítették a szifilisz terjedését, vagy az éppen aktuális divat is befolyással lehetett a meg-


85


Az ember vizsgálata tegedések előfordulására — gondoljunk csak a barokk kori parókaviselet és a tetvesség kapcsolatára. Népességek viselkedéséről, politikai viszonyokról képet alkothatunk az olyan esetek által, melyek konfliktusokról és azok kezelési módjáról tanúskodnak. A traumák természete (sérülések, törések), előfordulási aránya (kiknél, milyen gyakran) és mintázata (mely csontokon, testrészeken) informatív lehet a számunkra az adott népesség életmódját, „harciasságát” tekintve. A fejlődési rendellenességek előfordulási aránya (a genetikai vizsgálatokon kívül) utalhat egy adott népesség rokonsági kapcsolataira, nyitott (exogám) vagy zárt (endogám) természetére. Bizonyos gyakran ismétlődő tevékenységek szintén nyomot hagyhatnak a csontokon vagy a 10. ábra: Pipa használata során kialakult fogkopás mintázata (Kausmally 2008) fogakon (10. ábra), így közvetve — bár csak feltételezés szintjén — esetleg a vizsgált egyén foglalkozására is következtethetünk. A megnövekedett húzóerő hatására kialakulhatnak kis csontkinövések — ún. enthesopathiák — az izom- és íntapadási helyeken, amelyek így nagyobb tapadási felületet biztosítanak. Ezek az elváltozások gyakran megfigyelhetők a sarokcsonton és a térdkalácsokon, főleg olyan történeti népességek tagjainál, akik sok gyaloglással járó fizikai munkát végeztek. Ugyanígy a lovas életmód is nyomot hagy a medencén és a combcsonton (lovaglás-szindróma). Az állandó, nagyfokú fizikai igénybevétel más elváltozások megjelenésében is megmutatkozhat. Egyes kutatások szerint az os acromiale (a lapockanyúlvány végének önálló csontként való megjelenése) összefüggésbe hozható a felső végtag fokozott igénybevételével, pl. íjászok esetén (Pálfi és Dutour 1996). Egy népesség viselkedése megítélhető abból is, ahogyan a betegekkel, elesettekkel bánik. Sok esetben erre a csontanyagból is következtethetünk, hiszen a súlyos mozgáskorlátozottságot eredményező megbetegedések áldozatai csak akkor élhették túl a betegséget, csak akkor fejlődhetett ki a részleges vagy akár teljes bénultsággal járó állapot, ha nem lettek számkivetettek, illetve megfelelő ápolásban részesültek (11. ábra). Végül, a gyógyításról, orvostani ismeretekről is nyerhetünk közvetlen információt a törések, a koponyalékelések (trepanációk) vizsgálatával (12. ábra), vagy például bizonyos

11. ábra 1. Érd–Hosszúföldek lelőhelyről származó bronzkori maturus férfi zsugorított helyzetű váza. A férfi lábcsontjai rendellenesen vékonyak voltak, valószínűleg egy gyermekkori fertőzés okozta bénulás következtében sorvadtak el (Pap et al. 2009). 2. A férfi jobb oldali combcsontja alulfejlett (atrofiás) összehasonlítva egy másik férfi normál méretű és vastagságú combcsontjával (rajz és fotó: Tóth Gusztáv)

86



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában gyógyításra használt anyagok emberi szövetekből való kimutatásával (pl. a szifilisz kezelésére sokáig higanytartalmú szereket használtak).

12. ábra: Hódmezővásárhely–Nagysziget, 10–11. századi temetőjéből egy maturus nő koponyáján trepanáció (koponyalékelés) látható (Bereczki és Marcsik 2005).

13. ábra: Gallo-római harcos sírja, Monceau-le-Neuf (Effros 2003)

- Szociális státusz: a szociális státusz embertani megközelítése a régészeti értelmezés segítségével lehetséges, hiszen ez alapján elkülöníthetjük a közösség tagjait, és az így kapott csoportok embertani jellemzésével próbáljuk megállapítani és értelmezni a társadalmi különbségeket a történeti népességekben (13. ábra). Természetesen különbségeket nemcsak társadalmi rang szerint találhatunk egy-egy közösségen belül, hanem nemek, életkorcsoportok között is. Ilyen társadalmi viszonyokról árulkodhatnak például a gyermeknépességet sokszor jellemző patológiás elváltozások, tükrözve szociális helyzetüket, szerepüket egy adott közösségben. Sok esetben egyébként — annak ellenére is, hogy a halottat a közösség rítus keretén belül helyezi a sírba — nem tudhatjuk, hogy milyen szempontokat tartottak szem előtt a sír kialakításánál, vagy a halott elhelyezésénél (pl. szociális státusz, életkor). Ilyenkor az egyetlen anyagi maradvány, mely vallatóra fogható a kérdéssel kapcsolatban, az embercsont maga. 5. Összegzés Rövid összefoglalónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a régészet számára az anyagi kultúra ismerete mellett fontos a különböző tudományterületek által a régészeti környezet természettudományos megismerése is. Jelen esetben az embertani leletek vizsgálata által összetettebb értelmezés jöhet létre, kitérve a történeti népességekben megfigyelhető, temetkezéssel kapcsolatos kulturális szokásokra, a mortalitási és demográfiai jellemzőkre, valamint a patológiai jellegekre, melyek kiegészülhetnek a környezetről és annak hatásairól szerzett információkkal is. Az antropológiai kérdések feltevése tehát minden kapcsolódó tudományterület részére is fontos, csakúgy mint annak megértése, hogy sokszor a válaszokat csak tudományterületek összefogásával lehet megkapni.


87

glosszárium:Layout 1 2010.06.14. 9:56 Page 88

IV. GLOSSZÁRIUM Alluvium: Vízi eredetű mederben, vagy a parton lerakódott kőzettörmelék, amely része, vagy része volt a folyóvízben mozgatott hordaléknak. Elsősorban a folyami síkságon lerakódott üledékek összefoglaló megnevezése. Ásványparagenezis: Olyan ásványtársulás, amely egy geológiai folyamat során meghatározott fizikai és kémiai feltételek mellett, azonos időben jön létre, és amelyet meghatározott elem- és izotópösszetétellel rendelkező ásványok jellemeznek. Defláció (sin. szél erózió): A szél által előidézett talaj- és/vagy üledékpusztulás, amelynek hatására a deflációval érintett területek anyaga elmozdul és máshol halmozódik fel. Diagenesis (antropológia): A csontszövet talajban végbemenő fizikai és kémiai folyamatok hatására bekövetkező szerkezeti átalakulása (vö. tafonómia). Fácies (facies = arc): Kőzetek olyan tulajdonságainak összessége, amelyek azok egykori keletkezési viszonyait, körülményeit és környezetét tükrözik, tehát a kőzetek, üledékek és a beléjük zárt ősmaradványok olyan tulajdonságainak az összessége, amelyek az egykori keletkezési környezetet reflektálják. Ilyen tulajdonságok például: ásványos összetétel, kőzetszövet és -szerkezet, ősmaradvány-tartalom. Például a mészkövek elegyrészeinek és ősmaradvány-tartalmának azonosításával meghatározzuk, hogy milyen képződési környezetben ülepedett le az a karbonátos anyag, amelyből a mészkő keletkezett. Ezt vékonycsiszolatban alkalmazva beszélünk mikrofácies-analízisről. Huminanyag: A talajba kerülő szervesanyagból képződő humuszanyagok bonyolult molekulaszerkezetű, savkarakterű alkotórészei (pl. himatomelánsav, barna és szürke huminsavak). Palinológia: Pollenelemzés; virágporszemek, spórák tanulmányozásával foglalkozó tudományág. ppb: A ppb (parts per billion) megadja a rendszer milliárd (109) egységében (tehát tömeg-, térfogat-, vagy pedig anyagmennyiség-egységében (részecskeszámban, db)) az illető komponens mennyiségét ugyanazon egységben. ppm: A ppm (parts per million) megadja a rendszer millió (106) egységében (tehát tömeg-, térfogat-, vagy pedig anyagmennyiség-egységében (részecskeszámban, db)) az illető komponens mennyiségét ugyanazon egységben. A definíciónak megfelelő használatos mértékegységek: μg/g, mg/kg, g/t; cm3/m3; μmol/mol. Szubboreális: A Kárpát-medence posztglaciális — azaz jégkorszakok utáni — vegetációfejlődésének történetét 5 fázisra bontjuk: preboreális (10200—9000 B.P.), boreális (9000—7500 B.P.), atlanti (7500—5000 B.P.), szubboreális (5000—2500 B.P.) és szubatlantikus (2500 B.P.—napjainkig). Tafonómia: A helyben (autochton) és nem helyben keletkezett (allochton) élőlények, vagy azok egyes részeinek, produktumainak a bioszférából a litoszférába való átkerülésével és fennmaradásuk körülményeivel foglalkozó tudomány. Például: egyes fitolit, pollen szemcsék, csigaváz vagy növényi maradvány megmaradásának mértéke a befoglaló közeg védelmétől, hosszú időn át tartó bolygatatlan állapotától függ. Taxon: A biológiai rendszertanban az azonos kategóriába sorolt és közös gyűjtőnévvel ellátott élőlények fajcsoportját nevezzük taxonnak. Trasszanyag: Könnyű, finomra őrölt vagy zúzott, kőzet- vagy ásványi eredetű adalékanyag, amelyet a szerkezet szilárdításának céljából adagolnak vakolatokhoz, habarcsokhoz, vagy cementhez. H2SiO3 tartalma reakcióba lép a többi alkotóelemmel, és cementálja a vakolatot vagy habarcsot.

88


irodalom:Layout 1 2010.06.14. 9:56 Page 89

V. FELHASZNÁLT IRODALOM AABY, B., DIGERFELDT, G. 1986. Sampling techniques for lakes and bogs. In: Berglungd, B. E. (Ed.): Handbook of Holocene Paleoecology and Paleohydrology. Chichester p. 181-194. ALEXANDER, R. T. 1999. Mesoamerican house lots and archaeological site structure: Problems of inference in Yaxcaba, Yucatan, Mexico, 1750-1847. In: Allison, P. (Eds.): The archaeology of household activities. Routledge, London. ALEXANDROVSKIY, A.L., GOLYEVA, A.A. 1997. Paleosoils of the Scythian time: Phytolithic studies. In: Pinilla A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants. Madrid, p. 267-272. ANDREWS, P. 1990. Owls, caves and fossils. The University of Chicago Press. ARNOLD, D. 2006. The threshold model for ceramic resources: a refinement. In: Gheorghiu, D. (Szerk.): Ceramic Studies. Papers on the social and cultural significance of ceramics in Europe and Eurasia from prehistoric to historic times. Oxford: Archaeopress. BAR S1553. 3-10. ARNOLD, D. E. 1985. Ceramic theory and cultural process. Cambridge: Cambridge University Press. ARNOLD, D. E. 2000. Does the standardization of ceramic pastes really mean specialization? Journal of Archaeological Method and Theory. 7(4). 333-375. ARNOLD, D. E. 2005. Linking society with the compositional analyses of pottery: a model from comparative ethnography In: Livingston Smith, A., Bosquet, D., Martineau, R. (Szerk.): Pottery manufacturing processes: reconstitution and interpretation. Acts of the XIVth UISPP Congress, University of Liége, Belgium, 2-8 September 2001. Oxford: BAR IS 1349. 15-21. BAJNÓCZI, B., TÓTH, M., DOBOSI, G. 2009. Ónmázas kerámiák technológiai jellegzetességeinek kimutatása Giovanni di Nicola Manzoni majolika tintatartójának példáján – Detection of technological characteristics of tin-glazed pottery – the case study of Giovanni di Nicola Manzoni’s majolica inkstand. Archeometriai Műhely. 1. 81-94. BAJNÓCZI, B., TÓTH, M., MERSDORF, Z. 2005. Kerámiák vizsgálata katódlumineszcens mikroszkóppal, zalavári – kora középkori leletek példáján. Archaeometriai Műhely. 2. 31-41. BARTOSIEWICZ, L. 2006. Régenvolt háziállatok. Bevezetés a régészeti állattanba [Domestic animals in the past. An introduction to archaeozoology]. Bibliotheca Archaeologica, Budapest. BARBER, E. J. W. 1991. Prehistoric textiles: the developoment of cloth in the Neolithic and Bronze Age with special references to the Aegean. Princeton. BARCZI, A., GOLYEVA, A. A., PETŐ, Á. 2009. Paleoenvironmental reconstruction of Hungarian kurgans on the basis of the examinationof paleosoils and phytolith analysis. Quaternary International, Vol. 193., Issues 1-2, 49-60. BARLEY, N. 1984. ‘Placing the West African potter’. In: Picton, J. (Szerk.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation. 93-105. BARTHA, J. 2004. Afrodiziákumok a török kultúrában. Tisicum XIV. 273-276. BARTHA, J. 1959. Finomrétegtani vizsgálatok a Balaton környéki felsőpannon képződményekben. Földtani Intézet Évkönyve, 48, 10-13. BARUCH, I., ARTZY, M., HELLER, J., BALENSI, J., HERRERA, M., D. 2002. The mollusc fauna from the Late Bronze and Iron Age strata of Tell abu Hawam. In: Bar-Yosef Mayer, D. E. (Ed.): Archaeomalacology Molluscs in former environments of human behavior, 9th ICAZ Conference, Durham 2002. Archaeomalakology: Molluscs in former environments of human behavior. Oxbow, Oxford. 132-147. BECKER, B. 1982. Dendrochronologie und Paleoökologie subfossiler Baumstämme. aus Jacomet S., Kreuz A. 1999: Archäobotnik. Aufgaben, Methoden und Ergebnisse vegetations- und agrargeschichtlicher Forschung. Stuttgart 1999. BECZE-DEÁK, J., LANGOHR, R., VERRECCHIA, E.P. 1997. Small scale secondary CaCO3 accumulations in selected sections of the European loess belt. Morphological forms and potential for paleoenvironmental reconstruction. Geoderma, 76/3-4, 221-252. BERZSÉNYI, B. 2008. Prehistoric food and plant resources from the Middle Bronze Age tell site of Százhalombatta-Földvár in Pest County (the Budapest hinterland, Hungary). In: Jean-Paul Morel, Anna Maria Mercuri (Eds.): Plants and Culture: seeds of the cultural heritage of Europe. Centro Europeo per i Beni Culturali Ravello, Edipuglia Bari. BORSODI-BEVILAQUA, B. 1931. A budai és pesti mészároscéhek ládáinak okiratai 1270-1827. Budapest. BÍBOR 2010. Elérhető: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADbor_(heraldika) [Felhasználva: 2010. március 16.]. BOBROVA, E., BOBROV, A. 1997. Phytoliths in soils: Species composition, distribution along a soil profile, and value as environmental indicators. In: Pinilla, A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants. Madrid, 5-13. BOYCOTT, A., E. 1934. The habitats of land Mollusca in Britain. Journal of Ecology, 22, 1-38. BÖKÖNYI, S. 1958. A Budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga. XIII-XVII. század. Budapest Régiségei 18. 455-486. BÖKÖNYI, S. 1963. A Budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga. II. Budapest Régiségei 20. 395-425. BRIANESE, N., CASELLATO, U., FENZI, F., MENDERA, M., MESSIGA, B., NODARI, L., RICCARDI, M. P., VIGATO, P. A. 2008. Incised slipware production at Castellofiorentino (Florence): the ‘Via Bertini’ site (15th-17th centuries). Archaeometry. 50(5). 775-796. BRICKLEY, M., MAYS, S., IVES, R. 2007. An investigation of skeletal indicators of vitamin D deficiency in adults: effective markers for interpreting past living conditions and pollution levels in 18th and 19th century Birmingham, England. American Journal of Physical Anthropology, 132, 67-79. BROTHWELL, D., HIGGS, E. (Eds.): 1969. Science in Archaeology. Thames and Hudson, London. BUDDEN, S., SOFAER, J. 2009. Non-discursive knowledge and the construction of identity. Potters, potting and performance at the Bronze Age tell of Százhalombatta, Hungary. Cambridge Archaeological Journal. 19(02). 203-220. BUDDEN, S. A. 2008. Skill amongst the sherds: understanding the role of skill in the Early to Late Middle Bronze Age in Hungary. In Berg, I. (Szerk.). Breaking the mould: challenging the past through pottery. Prehistoric Ceramic Research Group Occasional Paper 6. BAR IS 1861. B. VÁGÓ, E. 1970. Intercisa-Dunaújváros. Alba Regia 11. (XLI. tábla, 3. ábra). CECIL, L. G., NEFF, H. 2006. Postclassic Maya slips and paints and their relationship to socio-political groups in El Peten, Guatemala. Journal of Archaeological Science. 33(10). 1482. CHILARDI, S., GUZZARDI L., IOVINO, R. M., RIVOLI, A. 2002. The evidence of Spondylus ornamental objects in the central Mediterranean Sea. Two case Studies: Sicily and Malta In: Bar-Yosef Mayer, D. E. (Ed.): 9th ICAZ Conference, Durham 2002. Archaeomalakology: Molluscs in former environments of human behavior. Oxbow, Oxford. 82-90. CLARKE, D. L. (Szerk.) 1977. Spatial Archaeology. Academic Press, Boston. COGSWELL, J. W., NEFF, H., GLASCOCK, M. D. 1996. The Effect of Firing Temperature on the Elemental Characterization of Pottery. Journal of Archaeological Science. 23(2). 283-287. COOL, H. E. M. 2006. Eating and Drinking in Roman Britain. Cambridge University Press.


89


Felhasznált irodalom CUMMINGS, L.S. 2007. Phytoliths as artifacts: evidence of treshing on silica bodies. In: Madella, M., Zurro, D. (Eds.): Plants, people and places. Recent studies in phytolith analysis. Oxbow Books, Oxford, 151-154. CSEH J. 1989. Az avarok építkezése Szolnok-Zagyvaparton. In: Novák L., Selmeczi L. (Szerk.): Építészet az Alföldön I. Arany János Múzeum Közleményei, VI, Nagykőrös, 33-40. CSIPPÁN, P. 2007. Az állatcsontok eltérő kulturális szokásokat jelző szerepe. Budapest Régiségei XLI, 299-318. CSUPOR, I., Csuporné Angyal, Z. 1998. Fazekaskönyv. Jelenlévő Múlt-sorozat, Budapest: Planétás Kiadó. DÁLNOKI O. 2005. Balatonszemes-Szemesi-berek és Ordacsehi-Bugaszeg római kori lelőhelyek földmintáinak archeobotanikai elemzése. In: Belényesy K. – Honti Sz. – Kiss V. (szerk.): Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között. Budapest 2007, 289-293. DAVIES, O. 2008. Snails. Archaeology and landscape change. Oxbow, Oxford. DEBOER, W., LATHRAP, D. 1979. The making and breaking of Shipibo-Conibo ceramics. In: Kramer, C. (Ed.): Ethnoarchaeology: implications of ethnography for archaeology. New York: Academic Press. 102-138. DESPRAT, S., GOÑI, M.F.S. AND LOUTRE, M.-F. 2003. Revealing climatic variability of the last three millennia in northwestern Ibera using pollen influx data. Earth and Planetary Science Letters 213, 63-78. D. SZABÓ, L., CSIPPÁN, P. 2006. Újkori mészárszék nyomai Debrecen belvárosából. Déri Múzeum évkönyve 2006, 43-57. DUMA, G. 1967. Őskori edények vértartalmú agyagból. Építőanyag. 2. 49-57. DUWE, S., NEFF, H. 2007. Glaze and slip pigment analyses of Pueblo IV period ceramics from east-central Arizona using time of flight-laser ablation-inductively coupled plasma-mass spectrometry (TOF-LA-ICP-MS). Journal of Archaeological Science. 34(3). 403. EFFROS, B. 2003. Merovingian mortuary archaeology and the making of the early Middle Ages. University of California Press Ltd., London, England. ÉRY, K. 1982. Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6–12. századi népességeinek embertanához. Veszprém megyei Múzeumok (VMMK). 16, 35–118. FEATHERS, J. 2006. Explaining shell-tempered pottery in prehistoric Eastern North America. Journal of Archaeological Method and Theory. 13(2). 133. FIRBAS, F. 1949. Spät-und nacheiszeitliche Waldgeschichte Mitteleuropas nördlich der Alpen. Allgemeine Waldgeschichte. Jena pp 480 FITZ, J., BÁNKI, ZS 1984. Faschungen in Gorsium in den Jahren 1983/1984. Alba Regia 23. 179-240. FRANYÓ, F., CHIKÁN, G., KOLOSZÁR, L. (Szerk.): 2005. Baja L-34-62. Magyarország fedett földtani térképe 1:100 000. 1:100 000 surface geological map series of Hungary. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. FRANYÓ, F., CHIKÁN, G., KOLOSZÁR, L. (Szerk.): 2005. Baja L-34-62. Magyarország fedett földtani térképe 1:100 000. 1:100 000 surface geological map series of Hungary. Budapest: Magyar Állami Földtani Intézet. FÜKÖH, L. 2002. A malakológiai vizsgálatok szerepe az archaeológiában. Panniculus Ser. B. 6. 217-233. GEBHARDT, A., LANGOHR, R. 1999. Micromorphological study of construction materials and living floors in the Medieval Motte of Werken. Geoarcheology. 14/7, 595-620. GEO-PEDOLÓGIAI PROTOKOLL 2008. http://www.kosz.gov.hu/images/stories/szakmai_protokollok/geopedologia_protokoll.pdf GEORG, L. 1917. Növényi maradványok a tószegi Laposhalom őskori leleteiben. Arch. Ért. 37. évj. p 184-190 GHERDÁN, K., SZAKMÁNY, G., TÓTH, M., T. BIRÓ, K., KISS, V. 2007. Archaeometric studies on Early Bronze Age pottery from Vörs Máriaasszony-sziget – Archeometriai vizsgálatok korabronzkori kerámián, Vörs-Máriaasszony-sziget. Archeometriai Műhely. 2. 21-32. GHERDÁN, K., SZAKMÁNY, G., WEISZBURG, T., ILON, G. 2002. Petrological investigation of Bronze and Iron Age ceramics from West Hungary: Vaskeresztes, Velem, Sé, Gór. In: Kilikoglou, V., Hein, A., Maniatis, Y. (Eds.): Modern trends in scientific studies on ancient ceramics. Papers presented at the 5th European Meeting on Ancient Ceramics, Athens 1999. Oxford: BAR IS 1011. 305-312. GHERDÁN, K., T BIRÓ, K., SZAKMÁNY, G., TÓTH, M., SÓLYMOS, K. G. 2005. Analysis of incrusted pottery from Vörs, South-West Hungary. In: Pruedencio, M. I., Dias, M. I., Waerenborogh, J. C. (Eds.): Understanding People ThroughTheir Pottery Proceedings of the7th European Meeting on Ancient Ceramics, Lisbon, Portugal, (EMAC’03), Trabalhos de arqueologia 42. 103-110. GIBBON, G. 1984. anthropological Archaeology. Columbia University Press, New York. GIBSON, A., WOODS, A. 1997. Prehistoric pottery for the archaeologist. London: Leicester University Press. GOLDBERG, P., MACHPAIL, R. 2006. Practical and theoritical geoarcheology, Blackwell, 320 p. GOSSELAIN, O. P. 1992. Bonfire of the inquiries - pottery firing temperatures in archaeology - what for? Journal of Archaeological Science. 19(3). 243-259. GOSSELAIN, O. P. 1994. Skimming through potters’ agendas: an ethnoarchaeological study of clay selection strategies in Cameroon. In: Childs, S. T. (Ed.): Society, culture, and technology in Africa. MASCA Research Papers in Science and Archaeology. Pennsylvania: University of Pennsylvania Museum of Archaeology and Anthropology. 11. 99-107. GRAVE, P., KEALHOFER L. 1999. Assessing bioturbation in archaeological sediments using soil morphology and phytolith analysis. Journal of Archaeological Science, 26, 1239-1248. GRAYSON, D. K. 1984. Quantitative Zooarchaeology. Studies in Archaeological Science. New York, Academic Press. GOLYEVA, A. A. 1997. Content and distrubution of phytoliths in the main types of soils in Eastern Europe. In: Pinilla A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants. Madrid, 15-22. GOLYEVA, A. A. 2001a. Biomorphic analysis as a part of soil morphological investigations. Catena, 43, 217-230. GOLYEVA, A. A. 2001b. Phytoliths and their information role in natural and archaeological objects. Moscow, Syktyvar Elista, 200. GOLYEVA, A. A., KHOKHLOVA, O.S. 2003. Biomorphic indicators of human-induced transformation of soils under early nomad burial mounds in southern Russia. Revistas Mexicana de Ciencias Geológics, v. 20, núm. 3, 283-288. GUCSI, L. 2006. Rézkori és korabronzkori kerámiákon végzett technikai megfigyelések. In: Holló, S. A., Szulovszky, J. (Szerk.): Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében - Technical observations on ceramics of Copper Age and Early Bronze Age. Budapest-Veszprém: MTA VEAB Iparrégészeti és Archeometriai Munkabizottság. Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében. 7-18. GULYÁS-KIS, CS. 2009. Malakológiai jelentés a „Fertőd, Esterházy kastély Hercegi- és Hercegnői Kamarakertek” lelőhelyek Mollusca (puhatestű) faunájáról. Előzetes közlemény, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2010-0001/2), Budapest, p. 7. GYALOG, L. (Szerk.): 2005. Magyarázó Magyarország fedett földtani térképéhez (az egységek rövid leírása) 1:100000. Explanatory book of the 1:100 000 surface geological map series of Hungary. Budapest, Magyar Állami Földtani Intézet. GYULAI, F. 1993. Environment and Agriculture in Bronze Age Hungary. Budapest Archeolingua, p. 59. GYULAI, F. 1996. Umwelt und Pflanzenbau in Transdanubien während der Urnenfelder-, Hallstatt- und Latčnerkultur. In: Jerem E.,

90



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában GYULAI, F. 1997. Kompolt 15. számú lelőhely növénymaradványai a hazai italkészítés legkorábbi (rézkori) közvetett bizonyítékai. Agria XXXIII. Eger 1997 p. 59-76. GYULAI, F. 2001: Archaeobotanika. A kultúrnövények története a Kárpát-medencében a régészeti-növénytani vizsgálatok alapján. Jószöveg kézi könyvek, Debrecen 2001 p. 221 HARTYÁNYI, B. 1982. Tiszaalpár-Várdomb bronzkori lakótelepről származó mag- és termésleletek. Cumania VII. Kecskemét 1982 p. 133-286. HARVEY, E. L. , FULLER, D.Q., 2005. Investigating crop processing using phytolith analysis:the example of rice and millets. Journal of Archaeological Science, 32, 739-752. HAVANCSÁK, I., BAJNÓCZI, B., TÓTH, M., KREITER, A., SZÖLLŐSI, SZ. 2009. Kelta grafitos kerámia: elmélet és gyakorlat dunaszentgyörgyi kerámiák ásványtani, petrográfia és geokémiai vizsgálatának tükrében – Celtic graphitic pottery: theory and practice in the light of mineralogical, petrographic and geochemical study of ceramics from Dunaszentgyörgy (S-Hungary) Archeometriai Műhely. 1. 39-43. HEIMANN, R. B. 1982. Firing technologies and their possible assessment by modern analytical methods. In: Olin, J. S., Franklin, A. D. (Eds.): Archaeological ceramics. Washington: Smithsonian Institution Press. 89-96. HENRY, A. G. , PIPERNO, D. R., 2008. Using plant microfossils from dental calculus to recoverhuman diet: a case study from Tell al-Raqa’i, Syria. Journal of Archaeological Science 34., 739- 748. HILLSON, S. 2008. Dental Pathology. In: Katzenberg, MA., Saunders, SR. (Eds.): Biological Anthropology of the Human Skeleton. John Wiley & Sons, Inc., Hoboken, New Jersey, 301-341. HOARD, R. J., O’BRIEN, M. J., KHORASGANY, M. G., GOPALARATNAM, V. S. 1995. A material-science approach to understanding limestone-tempered pottery from the Midwestern United States. Journal of Archaeological Science.(22). 823-832. HOLPORT, Á. 1984: Questions and Connection with Recent Excavations at Százhalombatta. In: Jerem E. (Red.): Hallstatt Kolloquium Veszprém, p. 93-99. HORVÁTH, E. 1993. A pleisztocén képződmények korának meghatározására alkalmazható módszerek. Földrajzi Közlemények, CXVII.(XLI) kötet, 4, 265-273. HORVÁTH, Z. 2009. A talaj-mikromorfológia módszertana röviden - Példák római padlóból készített vékonycsiszolatok leírására és értékelésére (Biatorbágy – Tópark). Előzetes közlemény, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2010-0002/1), Budapest, p. 25 HORVÁTH, Z. 2009. Geo-archeopedológus munkája a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatban – A földtani talajtani protokoll (GPP) alkalmazása és esettanulmányok, Archeometria Műhely, 2009/2, 1-13. HORVÁTH, Z., MINDSZENTY, A., KROLOPP, E., KÁRPÁTI, Z. 2009. Római kori talajjal fedett travertínó-rétegsor Óbudán – Az ember kö nyezetváltoztató hatásának korai dokumentumai a főváros területén. Földtani Közlöny, 139/3, 305-314. HORVÁTH, Z. 2010. Földtani-talajtani jelentés Perkáta, Homokbánya folytatás. Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2009-0247/2), Budapest, p. 6 HTTP://www.kosz.gov.hu/images/stories/szakmai_protokollok/acheozoologiai_protokoll.pdf - archeozoológiai protokoll HUANG, Y, D, ANDREA, W., LIU, Z. AND TONEY, J. 2007. Alkenones in lacustrine sediments as paleoclimate indicators. The 23rd International Meeting on Organic Geochemistry, 9th -14th September 2007, Torquay, Devon, UK. p. 52. ILON, G., VARGA, I. 1994. Bauxit a késő bronzkori kerámiában? A Németbánya-Felsőerdei dűlői temető és kistelep kerámiáinak vizsgálata. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 19-20. 133-140. ILON, G., TÓTH, G. 2001. Egy római kori urnasír Szombathelyről és hamvainak embertani vizsgálata. Ein römerzeitliches Urnengrab aus Szombathely und die antropologische Untersuchungen Aschen. – Régészeti Füzetek Ser. I, No. 51, 1998, 51-58. IÑAÑEZ, J. G., SPEAKMAN, R. J., BUXEDA I GARRIGÓS, J., GLASCOCK, M. D. 2009. Chemical characterization of tin-lead glazed pottery from the Iberian Peninsula and Canary Island: initial steps toward a better understanding of spanish colonial pottery in the Americas. Archaeometry. 51(4). 546-567. JACKSON, J. W. 1917. Shells as evidence of the migration of early culture. London, Longmans, Green and Co. JACOMET, S., KREUZ A. 1999: Archäobotanik: Aufgaben, Methoden und Ergebnisse vegetations- und agrargeschichtlicher Forschung. Stuttgart. JANSEN, C. R. 1981: On the reconstruction of past vegetation by pollen analysis.Proceedings C. 84: 197-210. JEREM, E., FACSAR G., KORDOS L., KROLOPP E., VÖRÖS I. 1984-85: A Sopron-Krautackeren feltárt vaskori telep régészeti és környezetrekonstrukciós vizsgálata I-II. ArchÉrt. 111/2, 112. JONES, V.H. 1941. The Nature and Status of Ethnobotany. Chron. Bot. 6(10). 219-221. JÓZSA, L. 2006. Paleopathologia. Elődeink betegségei. Semmelweis Kiadó, Budapest, 129-135. KAMANINA, I. Z. 1997a. Phytolits data analysis of soils of different landscape zones. In: Pinilla, A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants, Madrid, 23-32. KAMANINA, I. Z. 1997b. Accumulation of phytoliths in Southern Taiga soils of different age. In: Pinilla, A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants, Madrid, 45-47. KAMANINA, I. Z., SHOBA, A. 1997. The phytoliths analysis applied to soils of complex formation and paleosoils. In: Pinilla, A., Juan-Tresseras, J., Machado, M. J. (Eds.): Monografías del centro de ciencias medioambientales, CSCI (4), The state of-the-art of phytholits in soils and plants, Madrid, 33-43. KAURI 2010. http://www.kauri.hu/KAURImese/KAURImese1.html [Felhasználva 2010 március 16.] KAUSMALLY, T. 2008. Farringdon: St Brides lower churchyard. Museum of London, Centre for Human Bioarchaeology. [Online] (Updated: 23 January 2008) Available at: http://www.museumoflondon.org.uk/English/Collections/OnlineResources/CHB/Database/Post-medieval+cemeteries/St+Brides+lower.htm [Accessed: 17 March 2010]. KEALHOFER, L., TORRENCE, R., FULLAGAR, R. 1999. Integrating phytoliths within use-wear/residue studies of stone tools. Journal of Archaeological Science, 26, 527-546. KERNEY, M. P. 1999. Atlas of the land and freswater molluscs of Britain and Ireland. Harley, Colchester. KERNEY, M. P., CAMERON, R. A. D., JUNGBLUTH, J. H. 1983. Die Landschnecken Nord- und Mitteleuropas. Parey, Hamburg–Berlin. KILIKOGLOU, V., VEKINIS, G. 2002. Failure prediction and function determination of archaeological pottery by finite element analysis. Journal of Archaeological Science. 29(11). 1317-1325. KOVÁCS, GY. 2002. Weitschawar, Bajcsa-vár, Egy stájer erődítmény Magyarországon a XVI. Század második felében. Zalaegerszeg. 63-72.


91


Felhasznált irodalom KOVÁCS, ZS. E. 2009. A házi patkány (Rattus rattus L.) megjelenése Európában: szubfosszilis leletek Magyarországról. In: Bartosiewicz L., Gál E., Kováts I. (Szerk.): Csontvázak a szekrényből. Martin Opitz Kiadó, Budapest, 47-52. KOVÁCS, ZS. E. 2010. Faunal analysis: Small mammalian bones. In: Carter, J. C., Robb, J. (Eds.): Capo Alfiere in the Calabrian Neolithic. Oxford University Press, Oxford KREITER, A. 2006. Kerámia technológiai vizsgálatok a Halomsíros kultúra Esztergályhorváti–Alsóbárándpuszta-i településéről: hagyomány és identitás - Technological examination of Tumulus culture pottery from Esztergályhorváti–Alsóbárándpuszta: tradition and identity. Zalai Múzeum. 15. 149-170. KREITER, A. 2007a. Kerámia technológiai tradíció és az idő koncepciója a bronzkorban - Ceramic technological tradition and the concept of time in the Bronze Age. Ősrégészeti Levelek - Prehistoric Newsletters. 8-9. 146-166. KREITER, A. 2007b. Technological choices and material meanings in Early and Middle Bronze Age Hungary: understanding the active role of material culture through ceramic analysis. BAR International Series 1604. Oxford, Archaeopress. KREITER, A. 2008a. A Celtic pottery kiln and ceramic technological study from Zalakomár-Alsó Csalit (S-W Hungary) – Kelta edényégető kemence és kerámia technológiai megfigyelések Zalakomár-Alsó Csalit lelőhelyről. Zalai Múzeum. 17. 131-148. KREITER, A. 2008b. Jelentés a Bátaszék-Kálvária-56-os út lelőhelyről származó kerámiák (rézkori, későbronzkori, kelta és szkíta) makroszkópos és petrográfiai vizsgálatáról. Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2009-0039). KREITER, A., BAJNÓCZI, B., HAVANCSÁK, I., SZAKMÁNY, G., TÓTH, M. 2009. Kelta kerámiák makroszkópos és petrográfiai vizsgálata – Macroscopic and petrographic analysis of Celtic ceramics. In: Kvassay, J. (Szerk.): Település- és temetőfeltárás Dunaszentgyörgy határában. A 6 sz. főút 121+650 - 124+800 km szakasza között, a rehabilitációs munkálatokat megelőző régészeti feltárások (2007) eredményei. VIA. Kulturális Örökségvédelmi Kismonográfiák 1. Monographia Minor in Cultural Heritage, 1. Budapest: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. 157-199. KREITER, A., BAJNÓCZI, B., SIPOS, P., SZAKMÁNY, G., TÓTH, M. 2007. Archaeometric examination of Early and Middle Bronze Age ceramics from Százhalombatta-Földvár, Hungary. Archeometriai Műhely. 2. 33-47. KREITER, A., SOFAER, J., BUDDEN, S. A. 2006. Early and Middle Bronze Age storage vessel building techniques. Ősrégészeti Levelek – Prehistoric Newsletters. 6. 85-91. KREITER, A., SZAKMÁNY, G., KÁZMÉR, M. 2009. Ceramic technology and social process in Late Neolithic Hungary. In Quinn, P. S. (Szerk.). Interpreting silent artefacts: petrographic approaches to archaeological ceramics. Oxford: Oxbow. 101-119. KREITER, A., BAJNÓCZI, B., HAVANCSÁK, I., TÓTH, M., SZAKMÁNY, G., SZÖLLŐSI, S. in press. Ceramic technology and the materiality of Celtic pottery. In: Sabatini, S., Alberti, M. E. (Eds.): Exchange, interactions, conflicts and transformations: social and cultural changes in Europe and the Mediterranean between Bronze and Iron Age. KREITER, A., TÓTH, M. in press. A dunántúli mészbetétes kultúra kerámiáinak petrográfiai vizsgálata, és az inkrusztáció összetételének meghatározása röntgen por diffrakciós vizsgálattal Mernye–Nagy-ároktól északra lelőhelyről. In: Kvassay, J. (Szerk.): Évkönyv és jelentés a K.Ö.SZ. 2008. évi feltárásairól. . Budapest: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. KREITER, A., SZAKMÁNY, G. in press. Preliminary report on the petrographic analysis of ceramics and figurines from the Early Neolithic Körös culture settlement at Méhtelek-Nádas. KREITER, A., VIKTORIK, O. in press. Kora vaskori griffes pecsételő petrográfiai vizsgálata Bátaszék–Körtvélyes-dűlő lelőhelyről. In: Kvassay, J. (Szerk.): Évkönyv és jelentés a K.Ö.SZ. 2008. évi feltárásairól. Budapest: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. KREITER, A. 2006. Kerámia technológiai vizsgálatok a Halomsíros kultúra Esztergályhorváti–alsóbárándpusztai településéről: hagyomány és identitás - Technological examination of Tumulus culture pottery from Esztergályhorváti–Alsóbárándpuszta: tradition and identity. Zalai Múzeum. 15. 149-170. KOPPÁNY, A., THURY, L., KUPOVICS, R., FÜLÖP, A., CSORNAY, B., VIRÁGOS, G. 2009. Fertőd, Esterházy-kastély Kamarakertjeinek kutatása, Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2009-0039/2), Budapest, p. 9. KROLOPP, E. 2008. Bátaszék, 56. sz. út régészeti ásatás mintáinak malakológiai vizsgálata. Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2009-0039/2), Budapest, p. 7. KROLOPP, E. 1961. A Buda környéki alsó-pleisztocén mésziszapok csigafaunájának állatföldrajzi és ökológiai vizsgálata. Doktori disszertáció (kézirat). ELTE, Budapest. KYSELY, R. 2008. Frogs as a part of the Eneolithic diet. Archaeozoological records from the Czech Republic (Kutná Hora-Denemark site, Řivnáč Culture). Journal of Archaeological Science, 35, 143-157. LARSEN, C. S. 1999. Bioarchaeology: Interpreting Behavior from the Human Skeleton. Paperback edition. Cambridge University Press, Cambridge, England. LÁSZLÓ, O. 2005. Patológiai esetek Kána, középkori temető embertani anyagából. In: Zsidi, P. (Szerk.): Kincsek a város alatt. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest. 100. LESURE, R. G. 1998. Vessel form and function in an early formative ceramic assemblage from coastal Mexico. Journal of Fiel Archaeology. 25(1). 19-36. LIPPERT, A. (Eds.) 1994: Akten des Internationalen Symposiums, Sopron 10-14 Mai. Budapest Archeolingua p. 127-136. LIVINGSTONE SMITH, A. 2001. Bonfire II: the return of pottery firing temperatures. Journal of Archaeological Science. 28(9). 991-1003. LONGACRE, W. A. 1991. Sources of ceramic variability among the Kalinga of northern Luzon. In: Longacre, W. A. (Ed.). Ceramic ethnoarchaeology. Tucson: University of Arizona Press. 95-111. LONGACRE, W. A., XIA, J. F., YANG, T. 2000. I want to buy a black pot (Philippine techniques). Journal of Archaeological Method and Theory. 7(4). 273-293. LOŽEK, V. 1956. Klič Českoslovenkých Mĕkkýsu. Bratislava: Slovenskej Akademie Vied, Sekcia Biologickych a Lekarskych. LOŽEK, V. 1964. Quartärmollusken der Tschechoslowakei. Rozpravy Ústredniho Ústavu Geologického 31. 374. MACEACHERN, S. 1992. Ethnicity and stylistic variation around Mayo Plata, Northern Cameroon. In: Sterner, J., David, N. (Eds.): An African commitment. Papers in honour of Peter Lewis Shinnie. Calgary: University of Calgary Press. 211-230. MADELLA, M. 2008. The „stones from plants”: A review of phytolith studies and classification in Europe, Asia and North America. In: Zucol A. F., Osterrieth, M. L., Brea, M. (Eds.): Fitolitos estados actual de su conocimiento en America del Sur. Universidad Nacional de Mar del Plata, 23-39. MAGYAR, K. 2005. Szent György tér - Királyi istállók. In: Zsidi, P. (Szerk.): Kincsek a város alatt. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest. MAYS, S. 2002. The Archaeology of Human Bones. Routledge, London and New York. MCKINLEY, J. I., ROBERTS, C. 1993. Excavation and post-excavation treatment of cremated and inhumed human remains. Institute of Field Archaeologists, Technical Paper Number 13. MCKINLEY, J. I. 2004. Compiling a skeletal inventory: disarticulated and co-mingled remains. In: Brickley, M., McKinley, JI. (Eds.) Guidelines to the Standards for Recording Human Remains. Institute of Field Archaeologists, Technical Paper Number 7, 14-17. MEDZIHRADSZKY, ZS. 2009. Jelentés a Fertőd-Esterházy Kastély Hercegi Barokk kert lelőhelyű minták pollenvizsgálatáról.

92



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2010-0001/3), Budapest, p. 6 MEEHAN, B. 1982. Shell bed to shell midden. Australian Institute of Aboriginal Studies, Camberra. MEUNIER, J. D., COLIN, F. (Eds.) 2001. Phytoliths: Application in earth science and human history. A. A. Balkema Publishers, Sweets and Zeitlinger B.V., Lisse, 422. MIHÁLY, J., KOMLÓSI, V., TÓTH, A., TÓTH, Z., ILON, G. 2009. Vibrational spectroscopic study of pigment raw materials and painted ceramics excavated at Szombathely-Oladi plató, Hungary. In: Biró, K. T., Szilágyi, V., Kreiter, A. (Eds.): Vessels: inside and outside. Proceedings of the conference EMAC ’07. 9th European Meeting on Ancient Ceramics. 24-27 October 2007, Hungarian National Museum, Budapest, Hungary. Budapest: Hungarian National Museum. 47-52. MINDSZENTY, A., HORVÁTH, Z.. 2003. Geo-archeopedológia a környezeti rekonstrukció szolgálatában, Aquincum füzetek, 2003/9, 16-32. MIRTI, P. 1998. On the use of colour coordinates to evaluate firing temperatures of ancient pottery. Archaeometry. 40(1). 45-57. MÓCSY, A 1980. Osztriga Pannóniában Őseink asztalánál. História 1980/1 NAGY, G. 1904. Budapest és vidéke az őskorban. Budapest Régiségei 8. 85-157. NATIONAL GEOGRAPHIC NEWS, 2007. Mass Plague Graves Found on Venice “Quarantine” Island. [Online] (Updated: 29 August 2007) Available at: http://news.nationalgeographic.com/news/2007/08/070829-venice-plague.html [Accesssed: 17 March 2010]. NIGGEMANN, S., MANGINI, A., RICHTER, D.K., WURTH, G. 2003. A paleoclimate record of the last 17,600 years in stalagmites from the B7 cave, Sauerland, Germany. Quaternary Science Reviews 22: 555-567. NODARI, L., MARITAN, L., MAZZOLI, C., RUSSO, U. 2004. Sandwich structure in the Etruscan-Padan type pottery. Applied Clay Science. 27. 119-128. ODRIOZOLA, C. P., PÉREZ, V. M. H. 2007. The manufacturing process of 3rd millennium BC bone based incrusted pottery decoration from the Middle Guadiana river basin (Badajoz, Spain). Journal of Archaeological Science. 34(11). 1794. ŐSZ B., MOLNÁR E., MARCSIK A., HORVÁTH F., FOGAS O., PÁLFFY GY. 2008. Nouveau cas de tréponématose précolombienne de l’ Ancien Monde (Szeged, Hongrie). Colloque 2008 du Groupe des Paléopathologistes de Langue Francaise, Toulon, France, 28-29 mars 2008. PAP D. Á., BERNERT ZS., ÉVINGER S., TÓTH G., GYENIS GY. 2008. Érd-Hosszúföldek középső bronzkori lelőhely embertani anyaga. PAP, I., FÓTHI, E., JÓZSA, L., BERNERT, ZS., HAJDU, T., MOLNÁR, E., BERECZKI, ZS., LOVÁSZ, G., PÁLFI, GY. 2009. Történeti embertani protokoll a régészeti feltárások embertani anyagainak kezelésére, alapszintű feldolgozására és elsődleges tudományos vizsgálatára – Historical Anthropological Protocol for recovering, curation, caring and preliminary anthropological investigations of the anthropological material deriving from archaeological excavation (in Hungarian with English abstract) Anthropológiai közlemények, 50, 105-123. PAP I., JÓZSA L. 1989. A rare hair developmental abnormality (pili multigemini) and lousiness on hair remains from a Medieval grave. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 81, 251-259. PÁLFÍ GY., DUTOUR, O. 1996. Activity-induced skeletal markers in historical anthropological material. International Journal of Anthropology, 11, 41-55. PEARSALL, D. M., PIPERNO D. R. (Eds.) 1993. Current research in phytolith analysis: applications in archaeology and paleoecology. Masca Research Papers in Science and Archaeology, Vol. 10, The University Museum of Archaeology and Anthropology, University of Pennsylvania, 212. PEARSALL, D. M. 2000. Paleoethnobotany. A handbook of procedures. Academic Press, London. PENTON, S. 2008. Cliffs End Farm, Ramsgate, Kent. Investigative conservation of Early Anglo-Saxon Grave Finds. Research Department Report Series 7/2008. Portsmouth, English Heritage. [Online] (Updated: 29 April 2008) Available at: http://www.wessexarch.co.uk/photos/permalink.php?which=118766025 [Accessed: 08 January 2010]. PETŐ, Á. 2007. Introducing the phytolith analysis: A suitable method in palaeoecology and landscape ecology. Tájökológiai Lapok 5.(1), 91-102. PETŐ, Á., BARCZI, A., JOÓ, K., GRÓNÁS, V. 2008. Phytolith analysis of modern soil profiles as a tool to demonstrate land use changes and anthropogenic impacts (Case study from the Bakony Mountains). Proceedings of the VII. Alps-Adria Scientific Workshop, Stara Lesna, Slovakia, Cereal Research Communications Vol 36, Supplement 2008, Akadémiai Kiadó, 955-958. PETŐ, Á, BUCSI, T. 2008. Kiegészítő adatok a Csípő-halom paleoökológiai elemzéséhez. Tájökológiai Lapok 6 (1-2), 197-208. PETŐ, Á. 2009. Fertődi Esterházy-kastély Hercegi Kamarakertjében nyitott kutató árkok eltemetett kulturrétegeinek és talajszintjeinek fitolit elemzése. Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára (2010/0001/1), Budapest, p. 18. PETŐ, Á., HERENDI, O. in press. Fitolit kutatási adatok a Hódmezővásárhely–Kopáncs II./11. lelőhely (Csongrád megye) környezeti rekonstrukciójához és archeobotanikai elemzéséhez. Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, Évkönyv és jelentés a K.Ö.SZ. 2009. évi feltárásairól P. HARTYÁNYI, B., NOVÁKI, GY., PATAY, Á. 1967-1968. Növényi mag- és termésleletek Magyarországonaz újkőkortól a XVIII. századig. I. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei p. 23-73. P. HARTYÁNYI, B., NOVÁKI, GY. 1974-1975. Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig. II. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közlem. PHILLIPS, S. C., SPEAKMAN, R. J. 2009. Initial source evaluation of archaeological obsidian from the Kuril Islands of the Russian Far East using portable XRF. Journal of Archaeological Science. 36(6). 1256-1263. PIPERNO, D. R. 1988. Phytolith analysis: An Archaeological and Geological Perspective. Academic Press, Harcourt Brace Jovanovich, Publishers, San Diego, 268. PIPERNO, D. R. 2006. Phytoliths. A comprehensive guide for archaeologists and palaeoecologists. Altamira Press. RACZKY, P, SÁNDORNÉ KOVÁCS, J. 2009. Festékanyag- és szervesedénybevonat-elemzések alföldi későneolitikus díszkerámiákon (Az első vizsgálati eredmények). In Bende, L., Lőrinczy, G. (Szerk.). Medinától Etéig. Régészeti tanulmányok Csalog József születésének 100. évfordulójára. Szentes. 135-143. RAPP, JR. G., MULHOLLAND, S. C. 1992. Phytolith Systematics: Emerging issues. Advances in archeological and museum sciences, Vol. 1., Plenum Press, New York, 350. RATHJE, W., WILK, R. 1982. Household Archaeology. American Behavioral Scientist, 25, 617-639. REGENYE, J., T. BÍRÓ, K., FÜKÖH, L. 2009. Egy Neolitikus kincslelet töredékei Momos VI (Ed. Ilon G. Őskoros Kutatók VI. Összejövetele, Kőszeg, 335-339. REITZ, E., WING, E. 2008. Zooarcheology (Second edition). Cambridge University Press, Cambridge. RETALLACK, G.J. 1990. Soils of the Past. An introductiom to the paleopedology. Unwin H., Boston, p. 507.


93


Felhasznált irodalom RICK, T. C., ERLANDSON, M. J., VELLANOWETH, R. L., BRAJE, T. J. 2005. From Pleistocene Mariners to Complex Hunter-Gatherers: The Archaeology of the California Channel Islands. Journal of World Prehistory, 19, 169 – 228. ROBERTS, C. 2000. Infectious Disease in Biocultural Perspective: Past, Present and Future Work in Britain. In: Cox, M., Mays, S. (Eds.): Human osteology: Archaeology and Forensic Science. Greenwich Medical Media Limited. 145-162. ROBERTS, S., SOFAER, J., KISS, V. 2008. Characterization and textural analysis of Middle Bronze Age Transdanubian inlaid wares of the Encrusted Pottery Culture, Hungary: a preliminary study. Journal of Archaeological Science. 35(2). 322-330. ROTARIDES, M. 1942. A pleisztocén puhatestű fauna értékelése. Földtani Közlöny 72. 171-180. RYE, O. S. 1981. Pottery technology: principles and reconstruction. Manuals on Archaeology 4. Washington: Taraxacum. SELMECZI, L. 1989. Négyszállási adatok a kereszteletlen gyerek eltemetéséhez. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve, 24-26, 177-180. SERRAND, N., BONNISSENT, D. 2002. Pre-Columbian Preceramic shellfish consumption and shell tool production: shell remains from Orient Bay, Saint-Martin, Northern Lesser Antilles. In: Bar-Yosef Mayer, D. E. (Ed.): 9th ICAZ Conference, Durham 2002. Archaeomalakology: Molluscs in former environments of human behavior. Oxbow, Oxford. 29-39. SHEPARD, A. O. 1965. Ceramics for the archaeologist. Washington: Carnegie Institution of Washington. SILLAR, B. 1996. The dead and the drying. Techniques for transforming people and things in the Andes. Journal of Material Culture.1(3). 259-289. SILLAR, B. 1997. Reputable pots and disreputable potters: individual and community choices in present-day pottery productions and exchanges in the Andes. In: Cumberpatch, C. G., Blinkhorn, P. W. (Eds.): Not so much a pot, more a way of life. Oxford: Oxbow. 1-20. SILLAR, B. 2000. Dung by preference: the choice of fuel as an example of how Andean pottery production is embedded within wider technical, social and economic practices. Archaeometry. 42(1). 43-60. SPARKS, B., W. 1961. The ecological interpretation of Quaternary non-marine Mollusca. Proceedings of the Linnean Society of London 172, 71-81. STAHL, P. W. 1996. The Recovery and Interpretation of Microvertebrate Bone Assemblages from Archaeological Contexts. Journal of Archaeological Method and Theory, Vol. 3, No. 1, 31-75. STAHL, A. B., DORES CRUZ, M. D., NEFF, H., GLASCOCK, M. D., SPEAKMAN, R. J., GILES, B., SMITH, L. 2008. Ceramic production, consumption and exchange in the Banda area, Ghana: Insights from compositional analyses. Journal of Anthropological Archaeology. 27(3). 363. STARNINI, E., SZAKMÁNY, G., MADELLA, M. 2007. Archaeometry of the first pottery production in the Carpathian Basin: results from two years of research. In: D’Amico, C. (Ed.): Atti Del IV Congresso Nazionale Aiar. Pisa, 1-3 febbraio 2006. Pátron Editore Bologna. 401-411. STEARNS, R., E., C. 1889. Ethno-Conchology- A Study of Primitive Money. Smithsonian Institution Annual Report for 1887, 297-334. STEFANOVITS, P., FILEP, GY., FÜLEKY, GY. 1999. Talajtan – Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 470. STUART-MACADAM, P. 1989. Porotic hyperostosis: new evidence to support the anaemia theory. American Journal of Physical Anthropology, 74, 521-526. STUART-MACADAM, P. 1992. Porotic Hyperostosis: A New Perspective. American Journal of Physical Anthropology, 87, 39-47. STODDER, A. L. W. 2008. Taphonomy and the Nature of Archaeological Assemblages. In: Katzenberg, M. A., Saddler, S. R. (Eds.): Biological Anthropology of the human skeleton. John Wiley & Sons Inc., Hoboken, New Jersey, 71-114. SÜMEGI, P. 2001. A negyedidőszak földtani és őskörnyezeti alapjai. JATEpress, Szeged. SÜMEGI, P. 2003. A régészeti geológia és a történeti ökológia alapjai. JATEpress, Szeged. SÜMEGI, P. 2006. A dél-dunántúli lengyeli kultúra tengeri kagylóékszereinek archeozoológiai vizsgálata. A Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve. XVIII. Szekszárd. 89-103. SZABÓ, G. 2009. Pannónia kincse – A mészbetétes edények népének bonyhádi temetője. Pannónia Print Kft, Budapest. SZAKMÁNY, G. 1996. Petrographical investigation in thin section of some potsherds. In: Makkay, J., Starnini, E., Tulok, M. (eds.). Excavations at Bicske-Galagonyás (Part III). The Notenkopf and Sopot-Bicske cultural phases. Trieste: Socieatá Per La Preistoria e Protostoria Della Regione Friuli-Venezia Giulia. 6. 143-150. SZAKMÁNY, G. 2001. Felsõvadász-Várdomb neolitikus és bronzkori kerámiatípusainak petrográfiai vizsgálata. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve. 40. 107-125. SZAKMÁNY, G. 2008. Kerámia nyersanyagok, kerámiák a mai Magyarország területén a neolitikumtól a XVIII. század végéig. In: Szakáll, S. (Szerk.). Az ásványok és az ember a mai Magyarország területén a XVIII. század végéig. Fókuszban az ásványi anyag. Tudományos konferencia 2007. március 2. Geotudományok. A Miskolci Egyetem Közleménye. A sorozat, Bányászat, 74. kötet. Alkalmazott ásvány- és kőzettan. Miskolc: Egyetemi Kiadó. 49-90. SZAKMÁNY, G., GHERDÁN, K., STARNINI, E. 2004. Kora neolitikus kerámia készítés Magyarországon: a Körös és a Starčevo kultúra kerámiáinak összehasonlító archeometriai vizsgálata. Archeometriai Mûhely. 1. 28-31. SZAKMÁNY, G., KUSTÁR, R. 2000. Untersuchung von Keramikproben aus dem Spätbronzezeitlichen Hügel von Isztimér-Csőpuszta. Alba Regia. 29. 55-60. SZAKMÁNY, G., STARNINI, E. 2007. Archaeometric research on the first pottery production in the Carpathian Basin: manufacturing traditions of the Early Neolithic, Körös Culture ceramics. Archaeometriai Műhely. 2. 5-19. SZAKMÁNY, G., STARNINI, E., RAUCSIK, B. 2005. A preliminary archaeometric investigation of Early-Neolithic pottery from the Körös culture (S. Hungary). In: Kars, H., Burke, E. (Eds.): Proceedings of the 33rd International Symposium on Archaeometry, 22-26 April, 2002, Amsterdam, Geoarchaeological and Bioarchaeological Studies 3, Vrije Universiteit, Amsterdam. 269-272. SZILÁGYI, V., SZAKMÁNY, G. 2007. Petrographic and geochemical study of ceramics of Neolithic settlements on the northern boundary of the Great Hungarian Plain - Tiszaszőlős-Domaháza (Körös culture) and Füzesabony-Gubakút (ALP culture, Szatmár group). Archeometriai Műhely. 3. 31-46. SZILÁGYI, V., SZAKMÁNY, G., GYARMATI, J. 2005. Inka kori kerámiák petrográfiai vizsgálatának előzetes eredményei (Paria, Bolívia). Archeometriai Műhely. 2. 42-47. SZILÁGYI, V., SZAKMÁNY, G., WOLF, M. 2006. Az edelényi, X. századi település kerámia leletegyüttesének archaeometriai vizsgálata – Archaeometric investigation of the ceramic finds from the 10th century settlement of Edelény. In: Holló, S. A., Szulovszky, J. (Szerk.): Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében. Budapest-Veszprém: MTA VEAB Iparrégészeti és Archeometriai Munkabizottság. Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében. 59-64. SZILÁGYI, V., SZAKMÁNY, G., WOLF, M., WEISZBURG, T. 2004. 10. századi kerámiák archaeometriai vizsgálata. Edelény, északkelet–Magyarország. Archeometriai Műhely. 1. 34-39.

94



Mikroszkóppal a régészet szolgálatában SZILÁGYI, V., T. BIRÓ, K., CSENGERI, P., S. KOÓS, J., SZAKMÁNY, G., TÓTH, M., TAUBALD, H. 2008. Előzetes eredmények a bükki kultúra finomkerámiájának nyersanyag azonosítási és technológiai vizsgálatából / Bükk pottery - Master craftsmen of the Stone Age Archeometriai Műhely. 3. 27-40. SZILÁGYINÉ, G. 2009. Nagytarcsa–Urasági-dűlő régészeti ásatása során előkerült agancsfésű laborvizsgálata. Előzetes közlemény Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat adattára . TAUBALD, H., BIRÓ, K. 2005. Archaeometrical analysis of Neolithic pottery and comparison to potential sources of raw materials in their immediate environment - application of new analytical, non-destructive x-ray techniques and SR isotope measurements. Archeometriai Műhely. 2. 1-4. T. BÍRÓ, K. 2008. Kőeszköz-nyersanyagok Magyarország területén a – In: Geotudományok, a Miskolci egyetem Közleménye, „A” sorozat, Bányászat, 74. kötet, Alkalmazott ásvány- és kőzettan, 113-137, Miskolc, Egyetemi Kiadó 2008 TEREI, GY. 2005. Előzetes jelentés a Kőérberek-Tóváros-lakópark területén folyó Árpád-kori falu feltárásáról. In: Kisfaludy J. (Szerk.): Régészeti Kutatások Magyarorszagon 2004 Budapest, 37-49. TEREI, GY., HORVÁTH, L. A., KOROM, A., SZILAS, G. 2005. XI. Kőerberek, Tóváros-lakópark. In: Kisfaludy J. (Szerk.): Régészeti Kutatások Magyarországon 2004 Budapest, 196-197. THORNTON, F. 1991. Dental disease in a Romano-British skeletal population from Baldock, Hertfordshire. International Journal of Osteoarchaeology, 1, 273-277. TITE, M. S. 1999. Pottery production, distribution, and consumption: the contribution of the physical sciences. Journal of Archaeological Method and Theory. 6(3). 181-233. TOBERT, N. 1984. Ethnoarchaeology of pottery firing in Darfur, Sudan: implications for ceramic technology studies. Oxford Journal of Archaeology. 3(2). 141-156. TOBERT, N. 1988. The Ethnoarchaeology of the Zaghawa of Darfur (Sudan): Settlement and Transcience. Cambridge Monographs in African Archaeology 30, Oxford: BAR IS 445. TORMA, A. 1996: Az archaeobotanikai leletek fennmaradása és a gyűjtés főbb szempontjai. In: Ion, G. (Szerk.): A régésztechnikus kézikönyve I. Második, átdolgozott kiadás. Szombathely, 2002. 414 p. [Panniculus Ser. B. No. 6.] TUGYA, B. 2006. Kiskundorozsma–Subasa 37. lelőhely archeozoológiai értékelése. MFM Adattár. LEEUW, S. 1993. Giving the potter a choice. Conceptual aspects of pottery techniques. In Lemonnier, P. (Szerk.). Technlogical choices: transformation in material cultures since the Neolithic. London: Routledge. 238-288. VAN ZEIST, W., WASILIKOVA, K., BEHRE, K. E. (Eds.) 1991. Progress in Old World Paleoethnobotany. A retrospective view on the occasion of 20 years of the International Work Group for Paleoethnobotany. Balkema, Rotterdam. VARGA, I., MOLNÁR, Z., NAGYNÉ CZAKÓ, I., ILON, G. 1989. Németbánya későbronzkori kerámiái a természettudományos vizsgálatok tükrében. Pápai Múzeumi Értesítő. 2. 39-48. VÁRADI, Z. 2010. http://csigakagylo.hu/kis_tortenelem.html [Felhasználva 2010. január 5.] VÉGH, A. 2008. A budai német mészárosok céhkönyvének helyrajzi vonatkozásai. In: Kenyeres I. (Szerk.): A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei. Budapest Főváros Levéltára, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 57-73. VELDE, B., DRUC, I. C. 1999. Archaeological ceramic materials: origin and utilization. Berlin: Springer-Verlag. VICZE, M. 2005. Excavation methods and some preliminary results of the SAX Project In: Százhalombatta Archaeological Expedition (SAX) Report 2. Matrica Museum, 65-80. VITELLI, K. D. 1997. Inferring firing procedures from sherds: early Greek kilns. In: Rice, P. M. (Ed.): The prehistory and history of ceramic kilns. Ceramics and Civilization. The American Ceramic Society. Volume 7. 21-40. VÖRÖS, I. 1979. Szarvasmarha áldozat a Pilismarót–Szobi-révi telepfeltárásról. Dunai Régészeti Közlemények. 21–29. VÖRÖS, I. 1991. A Tribunus laticlaviusok háza az Aquincumi 2-3. századi legiotáborban. A Mithraeum állatcsont–leletei. Budapest Régiségei 28. 127-132. VÖRÖS, I. 1992. Egy 15. századi budavári ház állatcsont leletei. A budavári középkori piacok húsellátása a csontleletek alapján. ComArchHung, 227-239. VÖRÖS, I. 1998. Történeti állattani tudnivalók. Panniculus Ser. B. No. 6: 251-264. VAN DER

WALTON, M. S., DOEHNE, E., TRENTELMAN, K., CHIARI, G., MAISH, J., BUXBAUM, A. 2009. Characterization of coral red slips on Greek Attic pottery. Archaeometry. 51(3). 383-396. WHITBREAD, I. K. 1996. Detection and interpretation of preferred orientation in ceramic thin sections. Proceeding of the 2nd symposium of the Hellenic Archaeometrical Society (26-28 March 1993), Thesaloniki 1996. 413-425. WIKIPEDIA, 2010. http://en.wikipedia.org/wiki/Hexaplex_trunculus [Felhasználva 2010. január 5.]. WILLERDING, U. 1978: Die Paläo-Ethnobotanik und ihre Stellung im System der Wissenschaften. In: Beiträge zur Paläo–Ethnobotanik von Europa. Berichte der Deutschen Botanischen Gesellschaft 91 (1): 3-30 WOODMAN, M. 1976. Food and cooking in Roman Britain. Corinium Museum, Cirencester brief guides. WOODS, A. 1984. Methods of pottery manufacture in the Kavango region of Namibia: two case studies. In: Picton, J. (Ed.): Earthenware in Asia and Africa. London: Percival David Foundation. 303-325. WRIGHT, V. P., TUCKER, M. E. 1991. Calcretes: an introduction. In: Wright, V. P., Tucker, M. E. (Eds.): Calcretes. Blackwell


95


Mikroszkóppal a régészet szolgálatában A megemlített régészeti ásatások listája: Alsópáhok–Hévízdomb (Tokai Zita Mária, K.Ö.SZ.) Bátaszék–Körtvélyes-dűlő (Magyar Zsolt, Czifra Szabolcs, K.Ö.SZ.) Bátaszék–Lajvérpuszta (Osztás Anett, MTA RI) Becsehely–Bükkaljai-dűlő (Horváth László, ZMMI) Belvárdgyula–Szarkahegy (Bertók Gábor, Gáti Csilla, Lóki Róbert, BMMI) Bezi–Nagysarok (Egry Ildikó, K.Ö.SZ.) Biatorbágy–Kukorica-dűlő (Miklósity Szőke Mihály, K.Ö.SZ.) Bonyhád (Szabó Géza, WMMI) Budapest, Aquincum–Pók utca 1. (T. Láng Orsolya, BTM) Budapest–Hunor utca 50. (Kárpáti Zoltán, BTM) Budavár–Szent György tér, Királyi Istálló (Magyar Károly, BTM) Debrecen–Ceglédi utca 1. (M. Nepper Ibolya, DM) Dunaszentgyörgy–6. sz. főút (Herbály Róbert, K.Ö.SZ.) Dunaszentgyörgy–Alsó-Csámpa (Majerik Vera, K.Ö.SZ.) Enese–Pippani-dűlő (Antoni Judit, K.Ö.SZ.) Fertőd, Esterházy-kastély, Hercegi és Hercegnői Kamarakertek (Thury László, Koppány András, K.Ö.SZ.) Hódmezővásárhely–Kopáncs II. (Herendi Orsolya, K.Ö.SZ.) Hódmezővásárhely–Kopáncs-Olasz-tanya (Herendi Orsolya, K.Ö.SZ.) Hódmezővásárhely–Nagysziget (B. Nagy Katalin, Révész László, MFM) Kiskundorozsma–Subasa (Mészáros Patrícia, Paluch Tibor, Szalontai Csaba, MFM) Kőérberek–Tóváros (Terei György, BTM) Méhtelek–Nádas (Kalicz Nándor, Makkay János) Nagytarcsa–Urasági-dűlő (Mészáros Orsolya, K.Ö.SZ.) Nyírbátor–Magtár (Virágos Gábor, SZSZBMMI) Ófehértó–Kishomok (Majerik Vera, Niklas Larson, K.Ö.SZ.) Paks–Cseresznyés (Hargitai András, K.Ö.SZ.) Paks-Gyapa–Szelelő-hegy (Zandler Krisztián, Herendi Orsolya, K.Ö.SZ.) Paks-Gyapa–Vörös-malom (Hargitai András, K.Ö.SZ.) Perkáta–Nyúli-dűlő (Kovács Loránd Olivér, K.Ö.SZ.) Sóly, Református templom (Rácz Miklós, K.Ö.SZ.) Százhalombatta–Földvár (Poroszlai Ildikó, Vicze Magdolna, Matrica Múzeum) Szemely–Hegyes (Bertók Gábor, Gáti Csilla, Vajda Olga, BMMI) Tiszasziget–Agyagbánya 32. lh. (Pópity Dániel, MFM) Zengővárkony–Igaz-dűlő (Dombay János, BMMI) Zalakomár–Alsó-Csalit (Kreiter Attila, ZMMI)

96



A régészetben egyre nagyobb teret kapnak a több tudományt, szakterületet érintő interdiszciplináris vizsgálatok. Ennek az oka, hogy az interdiszciplinaritás nemcsak teljesítménynövekedést okoz az alkalmazott tudományterületeken belül és a régészetben, hanem többrétegűséget is, amely alapvető minőségi változást eredményez. Ez nagymértékű lökést, gyors információáramlást, valamint közzétételt is adott a régészeti kutatásoknak. A tudományos verseny és „lépéstartás” felgyorsulása következtében a régészeti kutatásokban alkalmazott interdiszciplináris vizsgálatok révén a témához kapcsolódó, eltérő érdeklődésű és érdekeltségű szakmai közösségek között egy teljesen új minőségű párbeszéd alapjai teremtődnek meg. A tudományos kiválóság eléréséhez elengedhetetlen ennek a párbeszédnek az állandósítása. A régészeti kutatások tudományos kiválóságának szempontjából meghatározó, hogy a nemzetközi tudományos életbe jelentősen növekvő tudásintenzitású tevékenységekkel kapcsolódjunk be, amellyel a magyarországi régészetben folyó tudományos kutatás tartós versenyképessége fenntartható. Jelen ismeretterjesztő anyag célja, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában rutinszerűen végzett, a régészet szolgálatába állított vizsgálatokat, azok módszereit, illetve a segítségükkel megválaszolható régészeti kérdéseket gyakorlati példákon keresztül is bemutassa azzal a céllal, hogy fokozza a már kialakult párbeszédet a régészek és az „interdiszciplinák” művelői között. A természettudományos és régészeti módszerekkel nyert eredmények és tudásanyag együttes felhasználásával jutunk el tehát az inter- és multidiszciplinaritás mezejére. Ahhoz azonban, hogy a rendelkezésre álló tudományostechnikai vívmányokat a létező leghatékonyabban használjuk fel, a két tudományterület képviselőinek türelmes, elfogadó és nyitott párbeszédére van szükség. Jelen kötetet azzal a nem titkolt céllal hívtuk életre, hogy megszólítsa a régészeket, és hogy ráirányítsa a figyelmet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában folyó munkára, amelynek egyértelmű célja, hogy teljesebbé tegye a régészeti feldolgozó munkát.

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában végzett természet- és környezettudományos vizsgálatok bemutatása

Központi Regionális Iroda 1036 Budapest, Dugovics Titusz tér 13–17. Telefon: (1) 430-6019, 430-6006, 430-6016 www.kosz.gov.hu 06-1-430-6000 [email protected]

Nyugat-dunántúli Regionális Iroda 9700 Szombathely, Szófia u. 33–35. Telefon: (94) 887-676

Dél-dunántúli Regionális Iroda 7630 Pécs, Mohácsi út 18. Telefon: (72) 511-071

Dél-alföldi Regionális Iroda 6724 Szeged, Árvíz u. 61. Telefon: (62) 551-780

Kelet-magyarországi Regionális Iroda 4400 Nyíregyháza, Tünde u. 13/B. Telefon: (42) 801-470

Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Budapes 2010 A K. Ö. SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2

Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat Budapes A K. Ö. SZ. Tudományos-népszerűsítő füzetei 2

Recommend Documents