Köszöntõ
Tartalom
Köszöntő Kedves Olvasók!
A november a megfázásos betegségek és az influenza szezonja, utóbbi most különösen aktuális beszédtéma a H1N1 vírus miatt. Így fokozott érdeklődésre tarthat számot Dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ szaktanácsadójának írása, amelyben az újonnan felfedezett vírustörzsekről értekezik. Vezércikkünkben a 2009 őszén lezajlott országos vastagbélrák-szűrő kampánnyal foglalkozunk. A téma fontosságát jelzi, hogy az Országos Rákregiszter szerint évente 9 ezer új vastag-végbélrendszeri rákeset kerül be a nyilvántartásba, s emiatt majdnem 5000 férfi és nő hal meg évente – ugyanis a betegségüket megfelelő szűrések híján nagyon későn diagnosztizálják. A mostani szűrés eredményeit és tapasztalatait alapul véve az Országos Tisztifőorvosi Hivatal jövőre nagyszabású népegészségügyi szűrést tervez. Novemberi lapunkban újabb állami kitüntetettel ismerkedhetnek meg az olvasók, ezúttal Csató Zsuzsanna, az ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatal esélyegyenlőségi szakreferense mesél a fogyatékossággal élő emberek érdekében több évtizeden át végzett munkájáról. Ugyancsak a fogyatékkal élő embereken próbál segíteni a kaposvári Esélyek Háza, amelynek működéséről Filebics Magdolna irodavezető számol be. Reméljük, hogy ebben a lapszámban is hasznos, érdekes cikkeket találtak a kedves Olvasók. Ne feledjék, hogy az írásokat teljes terjedelmükben továbbra is honlapunkon (www.etinet.hu) találják. Kellemes időtöltést kívánunk minden Olvasónknak! Az øTInfo Szerkesztősége
øTInfo 2009. november
Életet mentő szűrések
2
20 éve a fogyatékkal élő emberekért
4
Athéni tapasztalatok az egészségügyről
5
Pozitív viszonyulással megelőzhető a kiégési szindróma 6 Radiográfus
7
Kik költenek étrend-kiegészítőkre?
8
Új vírusfertőzések a láthatáron
9
Beszámoló a 10. Sterilizációs Világkongresszusról
10
Esélyek Háza Kaposváron
11
Budapesten találkoztak az elhízástudomány nemzetközi képviselői
12
Az ultraibolya sugárzás szövődményei és kivédésük
12
Az iskolaegészségügyi ellátás feladata
14
Szemtréning – VII. rész
15
Beszámoló a belső ellenőrök, gazdasági szakemberek továbbképzéséről
16
Hogyan tovább magyar egészségügy?
16
Könyvajánló
17
Hogyan lakjunk zöldebben?
18
New Targets Found For Preventing Diabetes Complications
19
Rendezvénynaptár
20
1
Aktuális hírek
Életet mentő szűrések 2009 őszén nagyszabású vastagbélrák-szűrő kampányba fogott az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A háziorvosok bevonásával önkéntes alapon végzett szűrésben közel 20 ezer ember vett részt. A kampány eredményeiről és a további tennivalókról kérdeztük Dr. Simek Ágnest, az OTH Népegészségügyi Főosztályának vezető főtanácsosát. øTInfo: Hány embert érint ma Magyarországon a vastagbélrák? Dr. Simek Ágnes: Az Országos Rákregiszter szerint évente mintegy 9 ezer új vastag-végbélrendszeri rákeset kerül be a nyilvántartásba, ebből majdnem 5000 férfi és nő hal meg évente – ugyanis a betegségüket megfelelő szűrések híján sokszor későn diagnosztizálják. Pedig ez a ráktípus nagyon lassan fejlődik és jól operálható, a 2B stádiumig1 nagyon nagy a túlélés esélye. A betegek gyakran tünet- és panaszmentesek, csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már komoly a baj. A rendszeres szűrés életeket ment, ráadásul sokkal kevesebbe kerül, mint egy negyedik stádiumú rákbeteg komplex terápiája. øTInfo: Hogyan, milyen előzményekkel indult el az idei vastagbélrák-szűrő kampány? Dr. Simek Ágnes: 2008-ban nagy szakmai vita folyt arról, hogy mit lehet elfogadni értékelhető szűrésnek: a bélvérzés diagnosztizálását vagy a kolonoszkópiát. Természetesen az utóbbi pontos, biztos diagnózist ad, viszont sokkal drágább, és a betegek egy része nem hajlandó igénybe venni. Nekünk mindenképp egy egyszerűbb, könnyen elérhető és a lakosok által elfogadható vizsgálatra volt szükségünk. 2008 decemberében megszületett a konszenzus a bélvérzés szűréséről. Az Egészségügyi Minisztérium 20 ezer szűrővizsgálat elvégzésére biztosított anyagi fedezetet a mintaprogramban. A szűrési programot az alapellátáson keresztül valósítottuk meg. Ezzel azt is szerettük volna kideríteni, hogy vajon a háziorvosi rendszer alkalmase egy ilyen program lebonyolítására. Önkéntesen részt vevő praxisok vállalták a szűrést, összesen 175 kolléga és asszisztense, Magyarország 241 településéről. A szűrés célcsoportja a vastagbélrákkal kapcsolatban leginkább veszélyeztetett 50-70 éves korosztály volt. A 20 ezer mintavételhez 60 ezer behívó levelet küldtünk ki, a szűrésre jelentkezőket pedig a beérkezés sorrendjé-
ben regisztráltuk. Aki most kimaradt, az terveink szerint a jövő évben beinduló népegészségügyi szűrésen vehet majd részt. øTInfo: Vannak már adatok arra nézve, hogy milyen eredménnyel zárult a szűrés? Dr. Simek Ágnes: Igen. Az ilyen szűrésekben Európában átlagosan a lakosság 30-40%-a vesz részt, és ebből 3-6% a pozitív minták aránya. Nálunk a kiküldött közel 20 ezer mintavételi csomagból több mint 17 ezer érkezett vissza, ami 85%-os beteg-együttműködést jelent. Ez jóval átlagon felülinek mondható, köszönhetően annak, hogy a háziorvosok a szűrés elkötelezett hívei, ezáltal a betegeik is sokkal motiváltabbak. Természetesen várható, hogy a népegészségügyi szűrésnél nem lesz ilyen magas az együttműködési arány, az európai átlagot viszont valószínűleg el fogja érni. øTInfo: És mennyi pozitív esetet sikerült kiszűrni? Dr. Simek Ágnes: A pozitív minták aránya 9,6% lett, ami sajnos jóval magasabb az európai átlagnál. Valójában azért nem ennyire rossz az eredmény, ugyanis biztosan tudjuk, hogy bizonyos gyógyszerek (a non-szteroid analgeticumok, alvadásgátlók, stb.) is okozhatnak bélvérzést. És ha a beteg a mintavétel előtt nem hagyja abba a gyógyszerszedést, ez is eredményezhet pozitív mintát. Tehát a 9,6%-nál valamivel kevesebb lehet a valóban pozitív esetek száma, az arány azonban így is aggasztó. øTInfo: És mi történik a kiszűrt betegekkel? Dr. Simek Ágnes: A szűrővizsgálat a bélrendszerben kialakult vérzést mutatja ki, annak okát viszont nem állapítja meg. Ezután többnyire kolonoszkópiára, majd esetleg további vizsgálatokra kerül sor. Ehhez természetesen szükség van a beteg együttműködésére. Sajnos előfordult több olyan eset is, amikor a pozitív minta ellenére az illető nem volt hajlandó magát további vizsgálatoknak alávetni. Az egyik beteg például azt mondta, hogy a kolonoszkópia férfiúi mivoltában alázza meg. Ebből is látszik, hogy nem csak a konkrét gyógyítás, hanem a felvilágosítás, egészségnevelés területén is lenne bőven tennivaló. Sajnos a háziorvosnak rendelés közben erre sem energiája, sem ideje nincs. Az „egy orvos-egy nővér” felállás a legtöbb praxisban legfeljebb arra elegendő, hogy a betegellátást biztosítsa, pedig a háziorvosi rendszer feladata lenne a prevenció, a szűrés is. Erre megoldás lenne például egy prevenciós nővér, aki egy-egy napot tölt az egyes körzetekben, így jutna idő azokra is, akik nem hajlandóak az együttműködésre, kifogásokkal élnek. øTInfo: Mi a véleménye, összességében sikeres volt a vastagbélrák-szűrő program?
1
2B stádiumig minden malignus daganatnak nagyon jó a túlélési rátája, ennél azonban épp a lassú fejlődés miatt még később is.
2
ø TInfo 2009. november
Aktuális hírek Dr. Simek Ágnes: Igen, és egyértelműen bebizonyította, hogy a háziorvosi rendszer alkalmas ennek a lebonyolítására, a betegek körében pedig van rá befogadókészség. Tehát folytatni kell, az eredmények ezt mutatják. øTInfo: És mi lenne a folytatás? Dr. Simek Ágnes: Egy népegészségügyi szűrés, aminek egyelőre egyetlen akadálya a pénz, de mindenkép-
pen meg fogjuk hozzá találni a forrásokat. A veszélyeztetett korosztályban kétévente kellene megejteni ezt a vizsgálatot, ez évente kb. 750 ezer szűrést jelentene. Az biztos, hogy lesz folytatás, a jövőbeni kampányhoz szóróanyagokat, információs honlapot és ingyenesen hívható zöld számot is tervezünk, hogy minél többen értesüljenek róla. Kocsis Tímea, ETI
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Állandó kiállítások Képek a gyógyítás múltjából – Az orvostudomány és a gyógyszerészet története az ókortól a 20. századig.
Arany Sas Patikamúzeum – A reneszánsz és a barokk gyógyszerészet
Cím: H-1011 Budapest I., Tárnok u. 18. Telefon: 06-1/375-9772 E-mail:
[email protected] Web: http://www.semmelweis.museum. hu
Cím: H-1013 Budapest I., Apród utca 1-3. Telefon: 06-1/1375-3533, 06-1/201-1577, Fax: 06-1/375-3936 E-mail:
[email protected] Web: http://www.semmelweis.museum. hu
A címlapon: Achilles lándzsája vasreszelékével meggyógyítja Telephosz sebét. Flamand mester készítette, B. Piart rajza után készült rézmetszetből, 1730/50 körül. A fotó a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tulajdona. Köszönet érte!
A z E g é s z s é g ü g y i S z a k k é p z ő é s To v á b b k é p z ő I n t é z e t
„Könyvtári és irodalomkutatási ismeretek az egészségügyi szakképző iskolák számára” (Oktatási és Kulturális Minisztérium által akkreditált továbbképzés, akkreditációs szám: OKM-3/178/2008.) címen,
30 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés célja: A résztvevő ismerje meg az egészségügyi könyvtári rendszer felépítését, struktúráját és annak jogi hátterét. Ismerje az orvosi-egészségtudományi szakirodalom és információszolgáltatás hazai bázisait, különös tekintettel az egészségügyi jellegű szakkönyvtárakra. Ismerje és tudja alkalmazni a hazai és a külföldi elektronikus adatbázisokat, ismerje azok keresőfelületét, ismerje speciális keresőnyelvüket. Mindezek mellett tájékozott lesz a nyomtatott irodalom területén is, betekintést nyerhet a külföldi szakkönyvtárak munkájába. Ezen ismeretek birtokában képes lesz az egyes könyvtári tevékenységek változatos és minél több módszerrel történő megoldására.
Tartalmi követelmények A tanfolyamon résztvevők megismerik a könyvtárakban elérhető legújabb papíralapú és elektronikus információforrásokat. A program lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők felhasználói szinten kezelni tudják a különböző adatbázisokat (MEK, WebKat.hu; Neumann-ház; EBSCO; MATARKA; MOB; EISZ és az egyes egészségügyi jellegű speciális adatbázisokat). A tanfolyam elvégzése után a résztvevők képesek lesznek az elektronikus adatbázisok számára keresőkérdéseket megfogalmazni, a kereséseket lebonyolítani. A tanfolyam célja, hogy a résztvevő megismerje az egészségügyi könyvtári rendszer felépítését, struktúráját és annak jogi hátterét, az orvosi-egészségtudományi szakirodalom és információszolgáltatás hazai bázisait, különös tekintettel az egészségügyi jellegű szakkönyvtárakra. A hazai és a külföldi elektronikus adatbázisok használatához nyújt segítséget, bemutatja azok keresőfelületét és speciális keresőnyelvét.
A Jelentkezők köre: Elsősorban az egészségügyi szakképzési és felnőttképzési intézetek/intézmények könyvtárosainak, az egészségügyi szakképzés területén tevékenykedő intézeti vezetőknek;
a közoktatási intézményekben tevékenykedő könyvtári vezetőknek és könyvtári alkalmazottaknak, pedagógusoknak, szakoktatóknak, gyakorlati oktatóknak, valamint pedagógiai szakvizsgára készülőknek ajánljuk a programunkat.
A jelentkezés feltételei: – Iskolai végzettség: felsőfokú végzettség – Szakképzettség: könyvtáros tanár; könyvtári aszszisztens; informatikus könyvtáros; könyvtárkezelő; egészségügyi szakoktató – egyéb, éspedig: felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek: Word, Excel, Power Point, internethasználat
Továbbképzés időbeni megtervezése A továbbképzés megszervezése munkaidőben történik, heti egy nap (5 óra) hat egymást követő alkalommal. A továbbképzés sikeres befejezéséről tanúsítványt kapnak a résztvevők. A tanúsítvány megszerzésének feltétele a továbbképzésen való részvétel és a záródolgozat sikeres elkészítése. Helyszíne: Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15.
Jelentkezési határidő: 2009. január 15. Részvételi díj: 26.778.-Ft További információért forduljon Gombai Zsuzsanna kiadványmenedzserhez. Telefon: 06-1/429-4097/154 mellék, E-mail:
[email protected] A jelentkezési lap letölthető www.eti.hu oldalról.
FAT akkreditációs lajstromszám: 0372 • Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint • Munkaügyi központ nyilvántartási szám: 01-0816-04
øTInfo 2009. november
3
Beszámolók
20 éve a fogyatékkal élő emberekért Csató Zsuzsanna, az ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatal esélyegyenlőségi szakreferense nemrégiben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült a fogyatékossággal élő emberek érdekében több évtizeden át empátiával és elhivatottsággal végzett példamutató munkája elismeréseként. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
øTInfo: Mióta foglalkozik fogyatékkal élő emberekkel? Csató Zsuzsanna: Több, mint húsz éve. Eredetileg biokémikus voltam, a második gyermekem azonban Downkórral született, emiatt kezdtem el a fogyatékossággal élő emberek iránt érdeklődni. 1988-ban létrehoztuk a Down Alapítványt, de rövid időn belül szembesültem vele, hogy ha ezzel intenzíven foglalkozom, és mellette gyereket is nevelek, akkor nagyon nehéz teljesen más szakmában dolgozni. Így lettem a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetben az önsegítő csoportok központjának vezetője, és ott is maradtam 13 évig. Utána 8 évig dolgoztam a Szociális Minisztérium fogyatékosságügyi szakreferenseként. øTInfo: Milyen ma Magyarországon a fogyatékkal élők helyzete? Csató Zsuzsanna: Magyarországon a fogyatékosság 5 kategóriát takar: látás-, hallás-, mozgássérültek, értelmi sérültek és autizmussal élő emberek. Nem tartoznak ebbe a körbe a nemzetközi felfogás szerint fogyatékosnak számító krónikus betegek, akik a betegségükből adódóan csökkent munkaképességgel rendelkeznek. A fogyatékkal élő embereket manapság ugyanaz sújtja, mint a krízis miatt oly sokakat: a különféle támogatások megszorítása és a források megvonása. Az otthonokban egyre rosszabbak a kondíciók, egyre többet kell fizetniük a lakóknak, akik közül sokan nem rendelkeznek saját jövedelemmel, nyugdíjjal. Pedig a rendszernek nem a nagy létszámú bentlakásos intézmények fenntartásáról kellene szólnia, hanem arról, hogy hogyan lehet a fogyatékossággal élő emberek otthoni életvitelét és a társadalomba való beilleszkedését segíteni. Gond az is, hogy a szociális szolgáltatások mindössze a rászorulók töredékéhez jutnak el. øTInfo: Voltak azért pozitív változások is elmúlt években? Csató Zsuzsanna: Igen, a foglalkoztatásba óriási pénzek áramlottak, de a foglalkoztatási rehabilitáció nem nőtt megfelelő mértékben. Átalakították a foglalkoztatási rendszert, ami előrelépés. A munkaadó akkor is kaphat támogatást, ha mindössze egyetlen fogyatékossággal élő embert vesz föl. Ez jó dolog, más kérdés, hogy mennyien élnek a lehetőséggel. Sajnos erre a reformra pont egy olyan időszakban került sor, amikor kevés a munka, nő a munkanélküliség, amikor mindenki
4
örül, ha talál valamilyen állást. Így a fogyatékossággal élő emberek sem válogathatnak a lehetőségek közül, nem csoda, hogy mindössze 10%-uk dolgozik. øTInfo: Ön szerint a fogyatékkal élő emberek közül kiknek van a leginkább esélyük az önálló életre? Csató Zsuzsanna: A látás-, hallás-, és kevéssé súlyos mozgássérült embereknek. Egy átlagos kerekesszékes ember nem otthonban, hanem a saját családjával szeretne élni. Fontos, hogy legyen annyi jövedelme, ami erre az esélyt megteremti. Nálunk alapvetően hiányzik az a lakhatási lehetőség rendszer, ami pl. Hollandiában működik. Magyarországon vannak nagy bentlakásos intézetek, ehhez nagyon hasonló, csak kisebb létszámú lakóotthonok és az otthoni lakhatást támogató szolgálat, ami azonban csak nagyon keveseknek tud segíteni. Az állam gyakorlatilag nem költ ennek a lakhatási helyzetnek a javítására, pl. szociális bérlakásokra, pedig ezeknek az embereknek nem az a fontos, hogy a tulajdonukban legyen egy lakás, hanem az, hogy önállóan élhessenek. Az önálló életet ugyancsak nehézzé teszi, hogy a fogyatékkal élő emberek többsége nagyon roszszul képzett. A 30 fölötti felnőttek döntő többsége nem végzett egyetemet, vagy ha igen, nem tudnak a diplomájukkal elhelyezkedni. Sokuknak nincs munkatapasztalata, ez is hátrány. øTInfo: Hogyan lehetne segíteni, könnyebbé tenni ezeknek az embereknek az életét? Csató Zsuzsanna: Nálunk még mindig külön dolgozik a szociális ellátó rendszer és az egészségügyi ellátó rendszer, alig van, és főként papíron létezik a holisztikus gondolkodásmód, az ellátások csak papíron érintkeznek egymással. Kanadában az érintettel egy komplex, mindenféle szakemberekből álló team foglalkozik, egyéni tervet állítanak neki össze, majd fél év, 3 hónap múlva ezt ellenőrzik, módosítják, megnézik, hova fejlődött a kliens. Jó volna, ha az egyes területek nem egymástól elszigetelten, hanem együttműködve segítenék a fogyatékkal élő embereket nálunk is. øTInfo: A civil szféra mennyire tud részt vállalni ezekből a feladatokból? Csató Zsuzsanna: Rengeteg civil szervezet van ma már, alapítványok, egyesületek, amelyek egyre több szolgáltatást nyújtanak, köztük sok olyat is, amit a törvény ír elő, tehát normatív módon támogatni kell. A fogyatékossággal élők szülei különösen aktívak, a civil szervezetek jó részében ők tevékenykednek, én is nagyon sok barátot szereztem a civil világban. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy ilyen hittel, elkötelezettséggel, áldozattal dolgozó embereket nehéz másutt találni. A próbák és a nehézségek megtanítják, mi fontos, mi nem, és egyértelművé válik, mekkora érték az élet. Kocsis Tímea, ETI
ø TInfo 2009. november
Beszámolók
Athéni tapasztalatok az egészségügyről A „Learning Hospitals” projekt keretében – mely az Európai Bizottság, az Egész életen át tartó tanulás programján belül a Grundtvig Tanulási kapcsolatok finanszírozásában valósult meg – Európa egyik legrégebbi városába, a 4,5 millió lakost számláló Athénba látogathattunk. A projekt két mobilitási fázist biztosít a programban résztvevőknek. Jelen projekt célkitűzése a kórházakban zajló beteg- hozzátartozó- egészségügyi szakemberek kommunikációjának fejlesztése. A célkitűzést az országok közötti jól bevált gyakorlatok és tapasztalatok kölcsönös megosztásával valósítjuk meg. A projekt partner intézményei: – LKH Bruck a.d. Mur – Ausztria, – Karrier Oy – Finnország, – National School For Public Health (NSPH) – Görögország, – University Hospital of Ancona és a Zona Sanitaria Territoriale 5 di Jesi ASUR (Azienda Sanitaria Unica Regionale) Marche – Olaszország, – University of Bialystok – Lengyelország, – School of Education and Communication (ENCELL) – Svédország, – Ankara Health Directorate (ASM) – Törökország és – Magyarország részéről az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, valamint társpartnere, az Állami Egészségügyi Központ. Az első mobilitási úticélt a projekt partnerintézménye választotta ki, miután áttanulmányozta az európai országok által ismertetett „jó gyakorlatokat”. Athénra esett a választás a sürgősségi terv megfigyelése miatt, melyet „Perseas plan” néven ismerhettünk meg. A Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi központjából Gál Nikolett diplomás ápoló és Dr. Burány Béla főorvos utazhatott, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetet György Annamária szakképzési referens képviselte. Szintén Görögországot választották első mobilitási útjuknak a byalistoki egyetemről a lengyelországi partnerek is. A görögöknél is nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügyi ellátó rendszer folyamatos átalakítására, kontrollingjára. A Nemzeti Egészségügyi és társadalmi szolidaritási rendszer egy átfogó program korszerűsítését kísérelte meg, amely politikai és operatív beavatkozásokat is tartalmazott. Legfőbb eleme a decentralizáció volt. Létrehozták a Nemzeti Egészségügyi Rendszert (NHS), amely ún. közigazgatási egészségügyi régiókra oszlik. Ottlétünk alatt két kórházat, illetve az Állami Egészségügyi Operációs Központot volt lehetőségünk meglátogatni és amennyire rövid tartózkodásunk engedte, munkájukat megismerni. Kísérőink Charalampos Magoulas, a görög partner, és Spyros Spyrou, a Vörös Kereszt Kórház orvos igazgatója voltak.
øTInfo 2009. november
A Hellenic Red Cross General Hospital (Vörös Kereszt Kórház) volt az első intézmény, amit megtekintettünk. Az intézmény 430 fekvőbeteg fogadására képes. Egy évben kb. 5500 beteg fordul meg a fekvőbeteg, illetve
a járóbeteg részlegeken. A kórház hasonlóan a magyar intézetekhez ügyeleti napokat vállal. Minden negyedik napon 24 órás ügyeletet biztosít a fővárosnak és környékének. Az épületben minden nagy- és kisklinikum megtalálja a helyét. A kórház működésének és szervezeti felépítésének tájékoztatása után megnézhettük a sürgősségi osztályt, ahol legnagyobb részben traumatológia, kardiológia, illetve belgyógyászati ellátás folyik. A belgyógyászati osztályon több kórterembe is betekintést nyerhettünk, a kórtermek 2, 4, illetve 6 ágyasok voltak. Az osztály több emeleten működik, melyek különböző területekre specializálódtak. Meglátogattuk a diabetológiai és infektológiai részleget is. Az idegsebészeti osztályt a főorvos mutatta be. Megtudtuk, hogy 12 ággyal működnek, és minden agyi- illetve gerincvelőt ért trauma kezelését végzik. Ezt követően a szemészeti osztályon tettünk látogatást, kíváncsian tekintve a betegoktatási gyakorlatukra. A szemészeti osztály főorvosa, Dr. Elias Feretis fogadott itt minket, és bemutatta az osztály működését, valamint az orvos- nővér teamet. Elmondása szerint minden szemészeti műtétet és beavatkozást el tudnak végezni, az idegsebészeti beavatkozásokon kívül. Azért van lehetőségük a szemészetben előforduló megbetegedések kezelésére egy helyen, mert különböző szakterületre specializálódott orvosok dolgoznak az osztályon. A főorvos és munkatársai nyomatékosan hangsúlyozták a beteggel való kommunikáció és a jó kapcsolat fenntartását, ezért is tartották fontosnak egy betegközpontú weboldal létrehozását. Gál Nikolett, HM ÁEK SBO Fektető György Annamária, ETI A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
5
Ápoló szakmacsoport
Pozitív viszonyulással megelőzhető a kiégési szindróma A harmadik évezred rohanó világában, az egzisztenciális harc stresszorainak növekedése kapcsán a legtöbb szakmacsoport esetében egyre többet emlegetett fogalom lett a kiégési, vagy más néven burn-out szindróma. Különösen kiélezett helyzet alakult ki az egészségügyben az anyagi források csökkentése és a fentebb említett változások okozta növekvő beteglétszám ellentmondó helyzete kapcsán. Az egészségügyben dolgozók testi és lelki megterhelése fokozódik napjainkban, ezért nagy szükség van rá, hogy a kiégési szindróma megjelenését a lehető legegyszerűbb módszerekkel, mentálhigiénés eszközökkel megelőzzük. A szindróma kezdeti meghatározásakor azt tartották, hogy elsősorban a segítő foglalkozást űzőket (humán szolgáltatásban dolgozók, egészségügyi dolgozók, tanárok, szociális munkások, stb.) éri utol a jellegzetes testi és lelki tüneteket mutató állapot. Ma már tudjuk, hogy szinte bármely foglalkozásnál előfordulhat ennek az állapotnak a megjelenése, de a fentieken kívül legfőképp ott, ahol nagy a teljesítménykényszer és a mindennapi szigorú elvárásoknak való megfelelni akarás. A tünetegyüttes kialakulásában kulcsszerepet játszanak a munkakörnyezet stresszt okozó tényezői (pl. kevés motiváció, kismértékű munkahelyi elégedettség) és az érzelmi túlterheltség. Testi szinten a krónikus fáradtság, gyengeség, rossz közérzet, érzelmi szempontból a reménytelenség, levertség lehet jellemző, s emellett az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben. Leggyakrabban az egyén nem tud változtatni a munkakörnyezetén, munkafeltételein, elvárásain, de hogy ezekhez a dolgokhoz hogyan viszonyul, azon igen. Hogy egy dolognak a jó oldalára, vagy a rossz oldalára irányítjuk a figyelmünket, hogy meglátjuk-e valamiben jót, a kedvezőt, vagy csak a rosszat, a problémát vesszük észre, az kizárólag rajtunk múlik. A viszonyulásunk pozitív irányba való megváltoztatása tanulható, alakítható. Dr. Vidovszky Gábor pszichiáter kialakított egy olyan önfejlesztő módszert, amely alkalmazása révén viszonyulásunk pozitív irányba alakul, ezáltal lelki ellenálló képességünk növekszik és a kiégés kialakulási folyamatában felvértez minket a negatív külső, belső hatásokkal szemben. Az örömtréning módszere csoportban is megtanulható, gyakorolható, de egyénileg, szakember segítsége nélkül is hasznosítható, CD-ről hallgatva a gyakorlatokat. A pozitív irányú szemléletváltozás elérésével párhuzamosan kedvező változások
6
jönnek létre az ember életmódjában, emberi kapcsolataiban, növekszik az önbizalma, és javul a munkához való viszonya is.
Az örömtréning módszere Dr. Vidovszky Gábor alapgondolata Seneca ókori bölcs tanításán alapszik, nevezetesen, hogy a dolgok nem jók vagy rosszak, hanem egyszerre jók és rosszak, de az egyéntől, pontosabban a viszonyulásától függ, hogy milyennek látja a világot és benne önmagát, az életét. Említésre méltó momentum, hogy a kognitív pszichoterápiákban pl. a depresszió kognitív elmélete szerint a betegség hátterében az érzékelés, az észlelés, értelmezés, megismerés és emlékezet folyamatainak zavarai állhatnak, melyeknek másodlagos következménye az érzelmi zavar. A kliens torzítva észleli a világot és benne önmagát, mégpedig negatív irányban, így negatív emóciói lesznek, tehát működik a „depressziós spirál”, vagyis tovább torzulnak a kognitív működések. Az örömtrénig alkalmazása során épp ellenkező irányú folyamat tanúi, vagy akár részesei lehetünk, mely folyamatot Vidovszky Gábor „boldogságspirálnak” nevezett. A kognitív viselkedésterápia a páciens negatív viszonyulását reális irányba tereli, az örömtréning pedig a dolgokhoz, önmagunkhoz való viszonyulásokat pozitív irányba alakítja. Az örömtréning alkalmazása révén megtanulható, hogy a múltból a kellemes emlékeket idéződjenek fel, vagy az emlékek kellemes részei kapjanak jobban figyelmet. Megtanuljuk, hogy a jelenben a figyelmünket a nekünk tetszőre irányítsuk, egyáltalán észleljük azt, a jövőt elképzelve pedig előtérbe kerülnek az optimista gondolatok, képzetek, ezáltal bizakodóvá válunk. Az örömtréning tudatosítja a legkülönfélébb természetes örömforrásokat. Az örömtréning egy megelőző módszer, hiszen növeli a lelki ellenálló képességet. Ha megnézzük a kiégési szindróma megjelenésének szakaszait, láthatjuk, hogy az első négy szakaszban tudatosan alkalmazva az örömtréninget, az igencsak hasznos tud lenni a kiégés megelőzésében, kezelésében. Herbert J. Freudenberger (1974) pszichoanalitikus alkotta meg a kiégés fogalmát. Elsősorban önsegítő munkacsoportok tagjainál, krízisintervenciós központok, egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelte meg és írta le a kiégés jellegzetes tünetegyüttesét. dr. Riesz Mária A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
ø TInfo 2009. november
Képi diagnosztikai szakmacsoport
Radiográfus Már régóta váratott magára egy, a szakmánkat támogató tudományos folyóirat, mely elsősorban a radiológia, a nukleáris medicina és a sugárterápia területein tevékenykedő szakdolgozó és tanulói körnek szól. Már egy éve, hogy szerkesztőségünk megalakult és aktívan végzi a szakmáért folytatott munkáját az egyén folyamatos továbbképzési programját támogatva. Lektorált, magas szakmai és formai feltételeket szabva egy minőségi, ill. európai szinten is helyt álló kiadványt hoztunk létre. Időszaki folyóiratunkat eddig ingyenesen tudtuk biztosítani a kollégák számára (köszönet a szponzoroknak). A megjelent lapszámokat az évenként két alkalommal, a Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete (MRAE) által szervezett kongresszusokon osztottuk ki, illetve több kollégát kértünk fel a postázási feladatra, hogy az ország több pontjára is eljusson a lapunk. Ez idáig alkalmanként 1000 példányt tudtunk biztosítani a munkatársaknak, melyet idővel szeretnénk bővíteni, hiszen a fent említett területen kb. 4000 szakdolgozó működik. A jövőre nézve szeretnénk, hogy a Radiográfus minél több helyre és minél könnyebb úton jusson el. Gondoltunk a szakmában „felnövekvő generációra” is, mivel eljuttattuk az újságot az alap- és szakképzésekben tanulóknak, valamint a négy főiskolai diagnosztikai képalkotó szakra járó hallgatóknak is. Az újság megjelenése előtt végzett felmérés eredménye tükrözi a jelen állapotot, hiszen egy év távlatából elmondható, hogy a radiográfusoknak nagy igényük van az újság meg-
létére, tanulnak belőle, a leírtakat alkalmazhatják gyakorlatukban. Lehetőséget ad az ambiciózus egyéneknek a szakmai cikkek közlésére, a kutatások eredményeinek bemutatására, valamint olvasóink válogathatnak a különböző hazai és külföldi továbbképzési programok között. A periodikum szerkezete: az MRAE és a MESZK Képalkotó Diagnosztikai tagozat állandó rovattal vannak jelen, amelyben a szakmát érintő friss információkat közölnek. Az állandó szakmai rovatokban (Hagyományos Radiológia, Mammográfia, UH Diagnosztika, CT, MRI, AngiográfiaIntervenció, Sugárterápia, Nukleáris Medicina) a radiológiát érintő tudományos dolgozatok kerülnek megjelenésre. Az Olvasó informálódhat a külföldi szakmai helyzetről, radiológia határterületi közleményeket, riportokat olvashat, valamint bemutatásra kerülnek olyan radiográfusok, akik a kultúra valamely területén aktívan tevékenykednek. A radiográfus szó nem egy képzési formát kíván takarni, hanem a radiológia szakterületén dolgozó diagnosztát. Már nem asszisztensként segédkezünk a mindennapi munka során, hanem a radiológusokkal együttműködve végezzük feladatainkat, ezt kívánja a gyors technikai, szakmai fejlődést mutató képalkotó diagnosztika. Fontosnak tartjuk, hogy a szakmán belül egy egységes kép alakuljon ki a radiográfusokról, akikre jellemző a folyamatos továbbképzés, a pozitív fejlődés és a minőségi munkavégzés. Szakmai lapunkban mindenki megtalálja a szakmai érdeklődésének megfelelő információkat és ezen felbuzdulva, remélem, hogy gyarapítani fogja a következő lapszámok tartalmát saját ötletével, munkájával. Mindenkinek kellemes elmélyülést kívánunk a Radiográfus lapjain megjelent írásokban! Németh Katalin, főszerkesztő; Radiográfus Szerkesztősége
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET szervezésében, ismét
T E R M É S Z E T GY Ó GY Á S Z AT I M O D U L T Á V O K TAT Á S indul. A tanfolyamra való felvétel feltételei: Középiskolai végzettség (érettségi) A képzés időtartama és költségei: A képzés időtartama: 8 hónap, melynek tervezett költsége: 110.000.- Ft, amely tartalmazza a papír alapú tananyagot. A program hat modulból, és 2 × 2 napos kommunikációs és személyiségfejlesztő tréningből áll. Konzultáció: – nyolc alkalommal tutori konzultáció – három alkalommal központi konzultáció Köztes vizsgák: A tanulóknak 2 alkalommal szóban köztes vizsgát kell tennie, melynek helye az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet.
Tutorálási központok: a jelentkezők lakóhelyének figyelembe vételével – Budapesten és a vidéki régió központokban kerülnek kijelölésre.
A képzés tervezett indulása 2010. első félév A jelentkezéseket folyamatosan fogadjuk, a nagy érdeklődésre való tekintettel a beérkezés sorrendjében. Jelentkezési lap letölthető az ETI honlapjáról (www.eti.hu), vagy igényelhető az ETI Tanácsadó Irodájában a 06-1/411-3760-as telefonszámon. A jelentkezési lapokat az ETI címére (1085 Budapest, Horánszky u. 15. fax: 06-1/411-3768) kérjük eljuttatni. A képzéssel kapcsolatosan további információ kérhető Czető Ágnes oktatásszervezőtől (tel.: 06-1/411-3765, e-mail:
[email protected])
Jelentkezését várjuk!
FAT akkreditációs lajstromszám: 0372 • Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint • Munkaügyi központ nyilvántartási szám: 01-0816-04
øTInfo 2009. november
7
Gyógyszertári szakmacsoport
Kik költenek étrend-kiegészítőkre? Az egészséges emberek gyakrabban alkalmaznak étrend-kiegészítőket, míg a krónikus betegek gyógyszerekre költenek inkább – derül ki a Szinapszis Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara közös kutatásából. Az étrend- és táplálék-kiegészítők az utóbbi években robbanásszerűen növekvő népszerűségre tettek szert. Egyre több a vásárló, és a megvásárolható termékek palettája is évről évre folyamatosan bővül. A Magyarországon regisztrált étrend-kiegészítők száma meghaladja az ötezret. Bár hazánkban közel minden negyedik-ötödik család legalább havi rendszerességgel költ étrend-kiegészítőkre, mégis kevesen tudják, hogy ezen készítmények forgalomba hozatalához nem szükséges az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI), vagy más hatóság engedélye. Mindössze néhány adat alapján regisztrált termékké válhat a szer. Az egészségtudatos életmód, valamint az egészséggel kapcsolatos információkra való nyitottság leginkább a fiatal korosztályt jellemzi – fogyasztási szokásaik tekintetében is. Leggyakrabban a 26-35 éves korosztály vásárol étrend-kiegészítőt, több mint 30 százalékuk rendszeresen költ ilyen termékekre. Ezzel szemben az 56-65 év közöttiek mindössze 19 százaléka áldoz étrend-kiegészítőkre.
A vásárlás intenzitását a válaszadók iskolai végzettsége és a jövedelmi viszonyai is befolyásolják. A magasabb végzettségűek és a relatív magasabb jövedelműek nagyobb arányban költenek ilyen típusú termékekre. A települések méretével is egyre növekszik azok aránya, akik ezeket a termékeket rendszeresen használják: Budapesten minden harmadik válaszadó rendszeres fogyasztó. Feltételezhetnénk, hogy a krónikus betegségekben szenvedők szívesebben fordulnak az étrend-kiegészítők felé, mint az egészséges emberek. A kutatás adatai ezt megcáfolni látszanak, hiszen ők jellemzően gyakrabban költenek étrend-kiegészítőkre, míg a krónikus betegek vényköteles gyógyszerekre és recept nélkül kapható készítményekre fordítják pénzüket.
8
Magyarországon az európai országokhoz képest szigorú és zárt gyógyszerellátási rendszer működik. Ez a tény pozitív, de nem ösztönöz arra, hogy az állampolgárok az általuk megvásárolt gyógyszerekkel és egyéb készítményekkel szemben háttérismereteket szerezzenek be. Az utóbbi évek szabályozása egyrészt szigorította a növényi alapú gyógyszerek törzskönyvezését, ám ennek hatására az étrend- és táplálékkiegészítők csoportjában beindult a piaci felhígulás. Azok a termékek, amelyek a szigorú törvényi szabályozás miatt nem kerülhettek be a növényi gyógyszerek, illetve készítmények csoportjába, a táplálékkiegészítők között kerültek forgalomba. A másik, nem megfelelően kezelt probléma, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), csak azokat az étrend-kiegészítőket tartja nyilván, amelyek patikai forgalomba kerültek, s az egyéb értékesítőhelyeken árusított szerek sokszor kikerülnek a látószögükből. Ezért nem árt óvatosnak lenni az ilyen készítményekkel szemben. Forrás: Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtóközleménye
Néhány gondolat az extra vonalkódról Nyár folyamán kerültek forgalomba az új formátumú orvosi vények. A leglátványosabb változás a régiekhez képest az extra vonalkód megjelenése a vény alján. A vonalkód arra hivatott, hogy a patikában az OEP felé küldendő számtalan adat rögzítését könnyítse, gyorsítsa. Ezek a vonalkódok azonban minden orvos által egyedileg, saját nyomtatóval előállítottak, ennek következtében használatuk nem problémamentes. Ezért, mi, akik expediálunk, általában azt az utat választjuk, hogy az adatokat lépésenként, egyenként rögzítjük. Az officinában várakozók számára ez felesleges időtöltésnek, oktalan pötyögésnek tűnhet, melynek sokszor látjuk, halljuk jelét. A mi feladatunk és kötelességünk azonban mindent ellenőrizni, ezek mellett és elsősorban a beteget, vásárlót kiszolgálni, tanácsokkal ellátni. A másik, igen nyomós oka, amiért kevésbé választjuk az extra vonalkód leolvasását, hogy használatával az ellenőrzés- retaxa- során lehetetlen megállapítani, hogy a beteg a vényen szereplő gyógyszert kapta-e? A gyakorlat az, hogy a gyógyszer dobozán lévő vonalkódot rögzítjük, így az később is könnyen ellenőrizhető. A mi kötelességünk egyrészt a kért adatok rögzítése és továbbítása az OEP felé, hiszen, ha az adatközlés hiányos, az szankciókat vonhat maga után, másrészt továbbra is a magas szintű, a betegek gyógyulását, egészségük megőrzését szolgáló ellátás. A változások egyaránt érintenek bennünket, elhivatott szakembereket és betegeket, ezért kérünk mindenkitől toleranciát, türelmet. Ködmön Krisztina, szakasszisztens, szakoktató
ø TInfo 2009. november
Diagnosztikai és terápiás szakmacsoport
Új vírusfertőzések a láthatáron A 2003-ban kitört súlyos akut respirátoros szindróma (SARS) járvány, amely kínai denevérektől megfertőzött rágcsálókról és macskafélékről került át az emberekre, felkeltette az érdeklődést a humán Coronavírusok iránt. Új gasroenteritist és felsőlégúti fertőzéseket okozó Coronavírus típusokat sikerült felfedezni. A Coronavírusok G1 és G2 genocsoportjában találhatóak embert is megfertőzni képes humán Coronavírusok (hCoV-NL63; -229E; -SARS; -OC43; -HKO1). Súlyos megbetegedést csak a SARS vírus okozott. A Metapneumovírus (hMPV) is egy közelmúltban felfedezett légúti vírus. Klinikai szempontból hasonló gyermekkori légúti fertőzéseket okoz, mint a humán légúti óriássejtes vírus (hRSV). Szövettenyészeten tenyészthető és megkezdődtek a kísérletek egy élő gyengített védőoltás kidolgozására. Az új vírusok felfedezése minden esetben az új diagnosztikai módszerek alkalmazásán múlott. Az új humán parvovírust, amely a bovin (Bo) és a kutya (Ca) parvovírusokhoz hasonlít legjobban a genetikai jellegzetességek alapján, – humán BoCa vírusnak nevezték. A vírust a légutak váladékában és a székletben is ki lehet mutatni. Ma még azonban nem lehet tudni, hogy csak a lenyelt váladékban lévő vírust mutatjuk ki, vagy a vírus szaporodik a gyomor-bélrendszerben is. A hBoCa vírus legnagyobb gyakorisággal a gyermekek 1-3 éves korcsoportjában fordult elő. Természetesen a többi légúti vírus is jelen van a gyermekek légúti megbetegedéseiben: Parainfluenza, hMPV, hRSV, valamint az enterovírusok és a náthavírusok (Rhinovírus A,B,C). A felsorolt légúti vírusok kiegészültek a közelmúltban a légúti Polyomavírusokkal. A japán lakosságban ezek kisiskolás kor után már a lakosság 80-100%-ában jelen vannak a szerológiai vizsgálatok alapján. A polyoma vírusok daganatvírusok. Kapcsolatba hozhatók astrocytomák kialakulásával. A JC polyomavírus az AIDS-ben szenvedő betegek egy részében (10%) van jelen. A székletmintákban azonban csak a WU és KI vírusokat lehetett kimutatni. Az újonnan felfedezett vírusok kutatása folyamatban van. Kérdés hogy a vírusok szerepet játszhatnak-e a tüdő vagy a gyomor-bél rendszer daganatainak kiváltásában? Felfedeztek egy új, egyszálú, gyűrűalakú DNS genommal rendelkező vírust is. Az állatok vírusai között már számos ilyen, Circovírus családba (Anellovírus genusba) tartozó vírust ismernek. Eredetilag a vírus transzfúzióval átvitt (transzmittált) vírusnak, TTV-nek nevezték. Jelenlegi neve torque teno vírus (TTV). Magyarországon a vírus a lakosság jelentős hányadában tünetmentesen éveken át, de lehet, hogy egész életen át jelen van. Az emberi vírusokat az Anellovírus rendszetani egységbe sorolták. A hepatitis G vírus,
øTInfo 2009. november
amely az immunrendszer sejtjeiben szaporodik, szintén gyakran jelen van a TT vírust hordozó betegekben is. Mindkét vírus azért kapta a nevét, mert először májgyulladásban szenvedő emberekben találták meg őket, azonban a valóságban csak a TTV egyes genom-vonalai képesek májgyulladást kiváltani. Szerológiai módszert eddig nem találtak a kimutatására. Európába a közelmúltban hurcolták be a szúnyogok által terjesztett usutu vírust, a Nyugatnílusi-láz vírust és a Chikungunya vírust. Molekuláris módszerekkel ma már több, mint 101 enterovírus típust tudunk azonosítani. Berencsi György, tudományos tanácsadó, Szomor Katalin, osztályvezető, dr. Takács Mária, főosztályvezető, Országos Epidemiológiai Központ, Virológiai Főosztály
Fog az Ótestamentumban A legősibb írásos forrás, a Biblia 36-szor említi a „fog” szót, emberi és állati fogakra vonatkozóan egyaránt. A 36 meglehetősen magas szóarány a főnév fontosságára utal. Természetesen egy ilyen ősi írásnál nem szabad mindent szó szerint érteni. Kétségkívül tényként állítható, hogy a fent említett főnév jelentős dolgokat képvisel a Bibliában. A Talio elvként sokat emlegetett mondás: „Szemet szemért, fogat fogért” a Szentírásban volt először megfogalmazva: „Törést töréssel, szemet szemért, fogat fogért….” Ezzel a mondattal kapcsolatban sajnos sok félreértelmezés született, e kijelentést ugyanis semmiképp sem szó szerint kell érteni. A mondat lefordításának kulcsszava véletlenül sem a büntetés/bűnhődés, sokkal inkább a kárpótlás. (Mivel a legnagyobb műről van szó, nem lehet önkényesen kiragadni belőle egyegy mondatot és azt értelmezni, a mondatok helyes megfejtése egyetemes áttekintést igényel). A mondat értelme a kárpótlás szóban rejlik. Tehát azt jelenti, hogy ha valaki kárt okozott, akkor a „szemnek”, „fognak” és „lábnak” megfelelő értékű kártérítést kell, hogy fizessen. Sajnos Babilóniában ezt félreértelmezték és ennek igen súlyos következménye lett – a legalizált önbíráskodás. Amikor Jákob halála előtt búcsút vesz fiaitól, és javairól rendelkezik, Júda fiát különösen kitünteti, s így szól róla: „Tejtől fehérek fogai”. Ez a mondat Júda pozitív tulajdonságaira utal, talpraesettségét, vezetésre való alkalmasságát fejezi ki. A teljes mondat az Írásban így szól: „Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai”. Ez felfogható úgy is, mint 2 dolog szembeállítása, a túlzott mennyiségű borfogyasztás ártalmassága, és az egészséges tejivás. dr. Várnai Gusztáv, Várnai Renáta A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
9
Mûtéti szakmacsoport
Beszámoló a 10. Sterilizációs Világkongresszusról 2009. október 7–10. között magas színvonalú szakmai rendezvényre került sor Krétán, a WFHSS (Kórházi Steril Anyagellátók Világ Fóruma), valamint a GORNA (Görög Műtősnővérek Szövetsége) közös szervezésében: a 10. Sterilizációs Világkongresszusra, valamint a GORNA 20. Kongresszusára. E közös szakmai rendezvénynek – a szervezők által megfogalmazott – célja a szakemberek közötti kommunikáció előmozdítása volt, a sterilizálási folyamat fejlesztése érdekében.
EORNA Igazgatósági tagok a 10. Sterilizációs Világkongresszuson
A kongresszus helyszínt és lehetőséget biztosított a WFHSS 53 tagszervezetének egészségügyi szakemberei, kutatói számára az együttműködésre, tapasztalatcserére. A kongresszust az EORNA ACE 15 CME kreditpontra értékelte.
A tudományos program felölelte a steril műszer- és anyagellátás teljes folyamatát, a műszerek gyűjtésétől és tisztításától a csomagoláson és sterilizáláson keresztül az ismételt felhasználásig. Az előadások széles témaválasztéka közül az alábbiakat emelném ki: • Az alacsony hőmérsékletű sterilizáló módszerek előnyei • A központi műtőblokk és központi sterilizáló egység közötti szoros együttműködés fontossága, nyertes-nyertes viszony kialakítása • Az előkészítés, sterilizálás folyamatába beépített ellenőrzések szükségessége • Az egyszer használatos eszközök újrasterilizálásának kockázatkezelése, a folyamat szigorú szabályozása • A központi sterilizáló egység JCA szerinti auditja során szerzett tapasztalatok ismertetése • A szakemberek képzése és továbbképzése, az élethosszig tartó tanulás fontossága • A hatékonyság és gazdaságos működés megvalósítása a kórházak steril anyagellátásának folyamata során. A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult a csodálatos helyszín, valamint a méltán híres görög vendégszeretet. A tapasztalatokat összefoglalva, elmondható, hogy hasznos napokat töltöttünk a napfényes Kréta szigetén. Bérczi Emese, MMT küldöttség tagja
Higiénés szakmacsoport
Füstmentes Európa 2012-ig Az Európai Bizottság részletes egyeztetések után az Európai Tanács ajánlására javaslatot fogadott el a dohányzás ellen. Eszerint 2012-ig az EU államokban törvénnyel kell szabályozni a nyilvános helyiségekben, munkahelyen, közlekedési eszközökön való dohányzást. Másrészt meghatározott intézkedésekkel kell támogatni füstmentes zónák létrehozását. Az Európai Bizottság szorgalmazza a dohányzásról való leszoktatási stratégiák támogatását, a figyelmeztető képek elhelyezését a dohányáruk csomagolásán, és a gyermekek védelmét. Az EU-ban jelenleg is a dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást és megbetegedést. Becslések szerint 2002-ben az EU-ban 79 000 felnőtt halt meg emiatt, közöttük 19 000 nemdohányzó halála hozható öszszefüggésbe a passzívan elszenvedett füstártalommal. Már minden tagállamban vannak előírások, amelyek
10
a környezet dohányfüst-terhelését igyekeznek csökkenteni. Viszont mindössze 10 EU országban érvényesek átfogó jogi előírások a füstmentes zónákra vonatkozóan. Az Egyesült Királyság és Írország rendelkezik a legszigorúbb előírásokkal. Ott tilos a dohányzás a zárt nyilvános helyiségekben, a közlekedési eszközökön és a munkahelyeken. Bulgária 2010-ben akar hasonló előírásokat bevezetni. Olaszország, Málta, Svédország, Lettország, Finnország, Szlovénia Franciaország és Hollandia ugyancsak előírta a füstmentes zónák, illetve az elkülönített dohányzó helyiségek kialakításának szükségességét, a többi tagállamban azonban a polgárokat és a munkavállalókat még nem védik átfogóan a paszszív dohányzás ártalmaitól. Eureport social, 2009, 17, 7-8, 11. (Tömörítvény) Fordította: Kövesi Ervin
ø TInfo 2009. november
Rehabilitációs szakmacsoport
Esélyek Háza Kaposváron A 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról, tartalmazza a Köztársasági Esélyegyenlőségi Programot, amelynek célja, „hogy az élet valamennyi területén megelőzze a hátrányos megkülönböztetést és elősegítse egyes társadalmi csoportok tagjainak esélyegyenlőségét”. Az általánosan megfogalmazott célok megvalósítására, e társadalmi folyamatok generálására és a kormányzati esélyegyenlőségi politikák helyi szintű megvalósítására jött létre az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat, amelynek Esélyek Házai az ország minden megyéjében és Budapesten működnek. A Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal az akkori Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal kötött támogatási szerződés értelmében hozta létre az Esélyegyenlőségi Irodát, amely 2004. április 27-én kezdte meg működését. A kaposvári Esélyek Háza munkatársai figyelembe véve a helyi sajátosságokat, gazdasági adottságokat, a jellemző társadalmi problémákat, ezen általános célokat konkretizálva szervezik mindennapi munkájukat, a diszkriminációt leggyakrabban elszenvedett társadalmi csoportok érdekében, azok közvetlen és közvetett támogatására, valamint másodlagos célcsoportjaink (a velük foglalkozó szervezetek, intézmények) szakmai segítése érdekében. Ezt a munkát azért tartjuk nagyon fontosnak, mert Somogy megye több gazdasági és társadalmi mutató szerint is az ország egyik leghátrányosabb helyzetű megyéje. Itt különösen érvényes, hogy leginkább a romák, a gyermekek, a fogyatékossággal élő emberek, az idősek és a nők képezik azon társadalmi csoportokat, amelyeket leggyakrabban sújt a hátrányos megkülönböztetés, illetve hátrányos helyzetűek. Mindennapi munkánk során partneri együttműködésben dolgozunk a célcsoportjainkat képviselő szervezetekkel, a különböző intézmények szakembereivel, az önkormányzatokkal. A legfontosabb feladataink • folyamatos ügyfélszolgálat működtetése, • rendszeres és ingyenes jogi tanácsadás, segítségnyújtás, • partnerség építés, hálózatfejlesztés, • adatbázis kialakítása, gondozása, • információszolgáltatás, -továbbítás, • szakmai munkacsoportok (fogyatékosügyi, gender, stb.) működtetése, • szakmai konferenciák, tréningek, műhelyek szervezése, • segítségnyújtás a célcsoportok érdekképviseleti szerveinek megalakításában, • esélyegyenlőségi pályázatok figyelése, továbbítása, generálása, tanácsadás, • modellprogramok, „jó gyakorlatok” kidolgozása,
øTInfo 2009. november
• a társadalmi részvétel fejlesztése, az esélyegyenlőség kommunikálása a szakmai és a társadalmi nyilvánosság fórumain, • tájékoztatás az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásáról, panaszfelvétel • panaszfelvétel és továbbítás az egyéni és közösségi kisebbségi jogok sérelme esetén, a kisebbségi ombudsman hivatalához Kiemelt feladatunk továbbá, a közvélemény formálása, a közgondolkodás alakítása, az előítéletes attitűdök mérséklése, a társadalmi problémák iránti érzékenyítés, a társadalmi felelősségvállalás növelése, a tolerancia és a társadalmi kohézió erősítése. Ezen kihívások és célok megvalósítása érdekében számtalan kulturális programot szerveztünk az elmúlt években. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt a „Pillantáson innen” című országos irodalmi pályázat, amelyet vak és gyengénlátó emberek számára hirdettünk meg, valamint a „Kerekesszabadság?!” című, szintén országos irodalmi pályázat, amelyre a kerekesszéket életvitelszerűen használó emberek küldték el írásaikat, vallomásaikat. Filebics Magdolna, Esélyek Háza, irodavezető
Csoki helyett hidegkamra Teljes test hidegterápia A fizioterápianak, amely a természet energiáit használja gyógyításra, egyik ága termoterápia. A meleggel és hideggel történő kezelés során melegbevitel és melegelvonás történik. Akár hiszik akár nem, de a hideg hőmérsékletet különböző betegségek kezelésére is lehet alkalmazni, amelynek orvosi elnevezése kryoterápia. Már az ókori Egyiptomban gyógyítottak vele, sérüléseket, gyulladásokat kezeltek hideggel. Hyppocrates is ír a kezelésekről. Napjainkban nem csupán a kóros bőrelváltozások terápiájában alkalmazzák, hanem az akut és krónikus csont-ízületi gyulladások, fájdalmak csillapításában is. A termoterápia és kryoterápia képes csökkenteni a derékfájdalmat. A jégpakolásokkal dolgozó kryoterápiától megkülönböztetve az egész testet érintő hidegterápia nem a szövetek hőmérséklet leadásával hat, hanem elsősorban idegi reflexeken alapul: a kryoreceptorok maximális ingerlése megakadályozza a fájdalombevitelt és megváltoztatja a biokémiai és hormonális folyamatok egész sorát. Az A-delta rostok kryoreceptorok általi maximális ingerlése megakadályozza a káros hatást érzékelő receptorok(nocireceptorok) működését. dr. Péntek Irén, Fővárosi Önkormányzat Péterfy S. utcai Kórház és Rendelő Intézet és Baleseti Központ A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
11
Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport
Budapesten találkoztak az elhízástudomány nemzetközi képviselői A Magyar Elhízástudományi Társaság 2009. október 1-3. között rendezte meg a 2. Közép-európai Elhízástudományi Kongresszust Budapesten. A kongresszusra négy világrész országaiból érkeztek résztvevők. A szakterület 18 külföldi és 35 hazai kiemelkedő szaktekintélye is elfogadta meghívásunkat. A kongresszuson 149 prezentáció került bemutatásra. A Nemzetközi Elhízástudományi Társaság előző és jelenlegi elnöke és az Amerikai Elhízástudományi Társaság volt elnöke a kongresszuson referátumot tartott. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével közös oktatóprogram foglalkozott az elhízás étrendi kezelésével.
és kalcium ellátottsága nem elegendő a kismértékű bevitel és a megnövekedett zsírszövet raktározása miatt. Ez a mellékpajzsmirigy fokozott működését vonhatja maga után. Utóbbit még az is segíti, hogy a gyermekek és felnőttek fokozott foszforfelvétele is mellékpajzsmirigy túlműködéshez vezet, amely tovább rontja a kalcium anyagcserét. Elfogadott adatnak tekinthető, hogy a D-vitamin hiány kedvezőtlen hatást gyakorol a halálozásra, a szív-, és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos betegségek közvetítő szerepe révén. A kongresszus részletesen foglalkozott a beteg és az orvos együttműködésének biztosításával. Az együttműködés nem spontán kialakuló jelenség. Érdekében megfontolt, szakszerű, és hosszantartó tevékenységet kell kifejteni a kezelő orvosnak, pszichológusnak, dietetikusnak. Új tudományágat szólított meg a kongresszus, amikor Bánáti Diána professzor, az Európai Élemiszerbiztonsági Hivatal Igazgatótanácsának elnöke vezetésével megtárgyalta az élelmiszerbiztonság kérdéseit az elhízás megelőzésében és kezelésében. Az elhízás komplex kezelésének jelentősége a hazai szakirodalomban évek óta hangsúlyozott tény, és a módszerrel elfogadott eredmények születtek. Ezen belül az elhízás mozgásterápiájának figyelemre méltó akadálya lehet a mozgásszervek kóros állapota, amely az elhízottak közel egyharmadában megállapítható, és a vészes elhízásban 14-szer nagyobb kockázat van jelen ízületi betegségek kialakulására. Új jelenség a károsodott ízületek fájdalommentes igénybevétele a mozgásprogram során állandó egyensúlyozást igénylő rugalmas talpú cipőben. A napjainkban óriás léptekkel haladó genomika képviseletében bemutatkozott a magyar OBEKON program, amely nemzetközi mércével mérve is jelentős lépésnek tekinthető az elhízás és a genomika összefüggéseinek kutatásában. prof. dr. Halmy László
Milyen új információkat kaptunk az elhízástudomány különböző területeiről? Franciaországban az elhízás előfordulásának fékezésére össztársadalmi tevékenység folyik évek óta az életmód megváltoztatása érdekében. Ugyanekkor a jelenlegi évek gazdasági helyzete előnytelen az elhízás kialakulása szempontjából, mivel Németországban újabban bebizonyították, hogy a munkanélküliek körében egyre gyakoribb az elhízás előfordulása. Az elhízás jelentőségét a kísérőbetegségek következtében kialakuló halálozás is jól mutatja. Változatlanul nagy probléma a vészes (morbid) elhízottak műtéti kezelésének csekély száma. Egyre elfogadottabb felismerés, hogy nem a testtömeg, hanem a zsírtömeg megállapítására kell törekednünk. A „thin outside fatty inside” küllemükben karcsú, belsejükben elzsírosodott eseteket a magyar lakosság körében is már évek óta észlelünk. A zsírtömeg és testzsírszázalék megállapításában műszeres lehetőséget nyújt a bioimpedancia és a DEXA módszere. Egyre több adat gyűlik össze az elhízás vírus eredetéről is. Az adenovírus-36 és 37 kórokozók szerepe azért jelentős, mert fokozott táplálékfelvétel nélkül a zsírsejtek anyagcseréjét megváltoztatva jelentős mértékű elAz őszi időben egyre csökkenő napfény miatt a barhízást hozhatnak létre. Vizsgálatok folynak annak érdekében, hogy a kórkép vakcinációval lenne megelőzhető. nulni vágyók egyre jobban elő-térbe helyezik a mesterA kérdés részletes ismertetésére Atkinson professzor ségesen előállított ultraibolya sugárzás – a szoláriumok – igénybevételét. Ezek helyes alkalmazásának betar(USA) előadásában került sor. Az elhízottak és túlsúlyosok táplálkozását nemcsak tása rendkívül fontos, a helytelenül végzett kezelések fokozott tápanyagfelvétel, hanem több vonatkozás- ugyanis nemcsak fotó-toxikus, hanem fotó-karcinogén ban nem kellő mértékű tápanyagbevitel jellemzi. Már hatást is okozhatnak. Az esetleges szövődmények kizárására – a jobb értelfogadott megelőzési elv a D3-vitamin és a kalcium fogyasztása mozgásszervi betegségek körében. Újab- hetőség kedvéért – érdemes az ultraibolya sugárzás néban felismerésre került, hogy az elhízottak D-vitamin hány fizikai hatását és ennek biológiai válaszát felidézni.
Az ultraibolya sugárzás szövődményei és kivédésük
12
ø TInfo 2009. november
Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport Közismert, hogy a napfény hatásos komponense- ximum hetente kétszer, évente harmincszor – a gyártó it mesterségesen előállítva az ultraibolya sugárzás 3 által előírt időtartamig – lehet igénybe venni. spektrumú sugárzásból tevődik össze. A 200-280 nanoNagyon fontos a korai diagnózis, mert minél méméteres hullámhosszú UV – C típusú sugárzás nem jut lyebbre terjed a tumor, annál kedvezőtlenebb a progle a földre, csak mesterségesen tudják előállítani. A su- nózis. Az osztályba sorolásnál 4 stádiumot különbözgárzás célja a műtő helyiségek, nagyobb termek, kórter- tetnek meg (1 mm alatt, 1, 01-2 mm. illetve, 2,01-4 mm mek levegőjének csírátlanítása, baktériummentesítése. közt és 4 mm-nél kiterjedtebb). Figyelembe veszik az A 280-315 nanométer hullámhosszú B típusú ult- esetleges ulceráció megjelenését is. Az 1 mm. alatti kiraibolya sugárzás – szemben a másik két spektrumú terjedésű melanomának igen csekély az áttétel adási sugárzással – sokkal kisebb hullámhossz tartomány- veszélye. A dermisbe (1,5-3 mm) és a subcutisba ternyal rendelkezik. Ez az erősebb sugárzás, fokozottabb jedő (3 mm. felett) melanomának viszont nagy a mebiológiai hatást vált ki, ugyanis a sugárzás mértékétől tasztázis rizikója. A daganat felismerésében nagy segítfüggően bőrpír – mely tulajdonképpen egy gyulladá- séget jelent az ABCD szabály (asszimetria, board, colour, sos reakció – jelentkezik. Minél hosszabb a behatolás diameter). ideje, minél intenzívebb a sugárzás, annál erőteljesebb Ha bebizonyosodik a melanoma malignum kialakua gyulladásos reakció. További „nem fiziológiás válasz”, lása, elsődleges feladat a tumor – jelentősen az ép szöhogy az igénybevett bőr a gyulladás lezajlása után vetben, 1-3 cm-es biztonsági zónában végzett – műtéhámlani kezd. ti kimetszése. Ez korai, kis kiterjedésű tumor esetében A 315-400 nanométeres UV-A típusú sugárzás álta- végleges megoldást jelenthet. Természetesen előrehalában gyulladásos reakciót nem okoz. ladottabb esetben a sebészi beavatkozáson kívül más Az ultraibolya sugárzás hatására kialakuló melanin terápia (besugárzás, interferon, kemoterápia stb.) is képződés mechanizmusa ma már tisztázott. A kiindu- szóba jöhet. lási sejt – az epidermis strátum basaléjában elhelyezNem csak a bőr, hanem a szem is rendkívül érzékedő melanocyta – nyúlványai átnyúlnak a követke- keny az UV – B sugárzásra. Védelem nélküli szemet érve ző rétegbe, a strátum spinosumba. Ezek a nyúlványok kötőhártya gyulladást – conjunctivitis fotoelektricát a tirosinból ultraibolya sugárzás hatására állítják elő – idéz elő, mely olyan fájdalmat okoz, mintha homok a pajzsszerű védelmet biztosító melanint. Míg az ult- szóródott volna a szembe. Szaruhártya gyulladást raibolya A típusú sugárzás hatására egy oxidatív folya- (keratitis), szürkületi vakságot (hemeralopia), színvakmat zajlik le, az erőteljesebb B típusú sugárzásnál sejt- ságot (achromatropsia), sőt szürkehályogot (cataracta) szétesés, a DNS láncok sérülése következhet be, mely is okozhat. Ezek kivédésére a szoláriumozás alatt védőmalignus transformációhoz, melanoma malignum ki- szemüveg viselése elengedhetetlen. Ezek a fototoxikus fejlődéséhez vezethet. elváltozások védelem hiányában tulajdonképp inkább A statisztikai adatok szerint a melanoma malignum csak az UV – B sugárzásra alakulnak ki, de tekintettel a legrosszabb indulatú bőrdaganat. Bár a daganatok arra, hogy sokszor az UV – A sugárzásba UV – B sugárelőfordulási sorrendjében csak a 8. helyen áll, mor- zás is keveredik, az UV – A kezelés esetén is javasolt talitási statisztikájával sajnos az élre tör, s ha figye- a védőszemüveg viselése. lembe vesszük, hogy incidenciája évente 5-7%-al nő, komolyan kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ebben háEzen cikk alapvetően nem a szolárium kezelés ellen rom „életmentő” fontos tevékenység nyújt segítséget: irányul, mindössze szeretném felhívni a figyelmet az a megelőzés – a korai diagnózis – és a korai, megfelelő egyre növekvő morbiditási, sőt sajnos mortalitási stakiterjedésű műtét. tisztikára, a korai felismerés fontosságára és a még kis kiterjedésű tumor mielőbbi eltávolítására, mint legléA megelőzés szempontjából fontos minden szolá- nyegesebb „életmentő” beavatkozásra. rium helyiségben kifüggeszteni azt a táblázatot, melydr. Csermely Miklós ről megállapítható a szoláriumozó bőrtípusa és az ultraibolya sugárzással szembeni bőrérzékenysége. Ez Irodalom a táblázat figyelembe veszi a bőr, a haj, a szem színét, Csermely, M.: Fizioterápia. Budapest, Medicina Kia szeplősséget, a napozás eredményét, a bőr barnulá- adó, 2009. Csermely M.: A fizioterápia kézikönyve. Budapest, sát és a napozási szokásokat. Ugyancsak kötelező az üzemeletetésre és a felhasználóra vonatkozó biztonsá- White Golden Book kiadó, 2004. Bánfalvi Teodora: Melanoma malignum progresszigi rendszabályok kifüggesztése is. (Védőszemüveg, UV– B sugárzó értéke, kifogástalan szűrők alkalmazása, I-es ójának követése tumor markerekkel. Doktori értekezés. bőrtípusú betegek bőrgyógyásszal történő konzultáci- 2003. Egészségügyi Minisztérium: A melanoma malignum ója, az alkalmazott gyógyszerek, testápolók figyelembe vétele stb.) Nagyon fontos, hogy a szoláriumozást ma- cutis szakmai protokollja. 2005.
øTInfo 2009. november
13
Védõnõ és szülésznõ szakmacsoport
Az iskolaegészségügyi ellátás feladata Az egészséges életmódra nevelés története I. Iskolaegészségügyi ellátás az alapellátás részeErre azért nyílik lehetőség, mert az iskolai egészségként az oktatási intézményeket látogató fiatalok egész- ügyi ellátás részeként jelenik meg sok kiegészítő tevéségvédelmét, gyógyító – megelőző ellátását folyama- kenység. Ennek végrehajtásában az egészségügy szetosan biztosítja.1 replői leginkább szervező, segítő tevékenységet látnak Iskolaegészségügyi ellátáson mindazon feladatok el, a megvalósítók pedig egyre inkább multidiszciplináris összességét értjük, amelyet a gyermek egészséges (szo- csoportok, amelyekben nagyon sokszor meghatározó cio-szomato-mentális) fejlődésének érdekében az isko- szerepe van a pedagógusnak. laorvos és védőnő a képzettségének megfelelően végez. A rendeletek egyre nagyobb lehetőséget biztosítanak, Az iskola-egészségügyi tevékenység főbb felada- hogy az arra felkészült szakemberek bekapcsolódhassatai:2 nak oktatóként az iskolai nevelőmunkába. Ezzel áthidaa gyermekek rendszeres szomatikus vizsgálata ló lehetőséget biztosíthatnak a NAT-ban követelmény• életkorhoz kötött szűrővizsgálatok és védőoltás- ként megfogalmazott egészségtani ismeretek oktatáshoz, ok végzése míg megfelelő szakképesítésű pedagógusok képződnek • kockázati tényezők elkerülése (megismerése) il- a felsőoktatásban. letve csökkentése érdekében tett feladatok öszszefogása „Az elszigetelten végzett egészségnevelés meddő mun• mentálhigiénés gondozás, kóros lelkiállapot ki- kát jelent” alakulásának megelőzése (Bárczi Gusztáv) • krónikus megbetegedések kialakulásának megakadályozása, illetve a rosszabbodás kivédése, leAz iskola-egészségügynek is segítenie kell az egészhetőség szerint a beteg beillesztése az egészsé- ségmagatartás, valamint az egészség érték kialakulását gesek közé a tanulókban. Különös hangsúlyt kell fektetnie a gyer• bizonyos jegyeket viselő, de nem beteg gyerme- mekkorban megelőzhető felnőttkori betegségek kikek gondozása, (különös tekintettel a hátrányos alakulásának megelőzésre, a Magyarországon vezehelyzetűekre) szociális gondozás tő halálokok prevenciós lehetőségeire, mint például: • sérülések és balesetek megelőzése és megakadá• a kardiovaszkuláris betegségek gyermekkori meglyozása előzésének és gondozásának a megszervezésére, • pályaalkalmassági vizsgálatok országos elterjesztésére Az iskolaorvosnak és védőnőnek a hivatásukhoz tar• a tartásjavító, valamint a differenciált testnevelést tozó feladatkörükön túl az ellátás érdekében (26/1997. elősegítő programok országos elterjesztésére NM rendelet az iskola-egészségügyi ellátásról) a követ• a szenvedélybetegségek elleni programok elterkező feladatokat is fel kell vállalniuk: jesztésére • képviselni az egészség szempontjainak az érvé• az AIDS és egyéb szexuális úton terjedő, valamint nyesülését az iskolában (közegészségügyi miniegyéb fertőző (TBC) betegségek elleni megelőzémumfeltételek meghatározása) si programjainak elterjesztésére • be kell kapcsolódnia az egészségnevelésbe, segí• a daganatos betegségek kialakulásának körülméteni kell az egészségügyi ismeretek megszerzését, nyeit ismertető programokra az egészséghez szükséges feltételek megismerését • az erőszakos halálokok (pl. balesetek) elkerülési • segíteni kell a gyermekjogok érvényesítését, az lehetőségeire egyéni felelősség kialakulását Ehhez csatlakozóan az egészséges életmódra neve• fejleszteni kell az iskola és az őt körülvevő közeg lés minden területén támogatást kell nyújtani a nevelőkapcsolatát (család, civil szervezetek, segítő szer- testületnek, különösen kiemelve az egészséges táplálvezetek, stb. között) kozást, a rendszeres sport és szabadidős tevékenység • szocializáció fejlesztése a peremre sodródás meg- propagálását, megszervezésének segítését. előzése Csordás Ágnes • támogatni kell a hátrányos helyzetűek beilleszkeA teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) dését, az egyenlőtlenség kiküszöbölését olvashatják! 1 2
14
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 26/1997. (IX.3) NM r. az Iskolaegészségügyről
ø TInfo 2009. november
Természetgyógyászati szakmacsoport
Szemtréning – Íriszdiagnosztika VII. rész: „A tizenkét tibeti képernyős” gyakorlatai A képernyőfigyelés szüneteit használja ki mozgáshiányának pótlására. Mindezt pedig azért tegye, mert minél hosszabb ideje és minél gyakrabban ül, annál valószínűbb a nyak- és hátfájdalmak megjelenése. A „tizenkét tibeti képernyős” segíti Önt, hogy fitt maradjon. Rövid izomfeszítő és lazító gyakorlatok követik egymást, amelyek serkentik az izmok energiaellátását és anyagcseréjét. A gyakorlatokat dr. Martin Donner ortopéd szakorvos, ortopéd sebész állította össze. Mielőtt megkezdi a gyakorlatokat, ügyeljen az alábbiakra: • minden gyakorlatot 10-15 másodpercig végezzen, • minden gyakorlatnál fontos, hogy lassan és mélyeket lélegezzen, • minden gyakorlat után álljon fel és végezzen lazító mozgásokat. A tizenkét gyakorlat a következő: 1 – A karokat emelje magasra a feje fölé! Zárja öszsze kezeit, a tenyerek felfelé nézzenek és erősen nyomja felfelé összezárt kezeit. 2 – A kezek a fej mögött lazán egymáshoz érnek. Hajoljon hátra a széken, és könyökét nyomja hátra. 3 – A kezek a fej mögött lazán egymáshoz érnek. Törzsét döntse jobbra, majd balra. 4 – Egyik kezével a másik oldalon fogja meg a vállát, és húzza erősen közép felé. Fejét közben fordítsa az elhúzott váll irányába. Ugyanezt végezze el a másik vállával is. 5 – Mindkét kezét nyújtsa előre és keresztezze. A csuklóit nyomja egymáshoz közel, a hüvelykujjai lefelé nézzenek. Csuklóit hajlítsa jobbra és balra amennyire csak tudja, majd nyújtsa ki. Ezáltal az alkari izompályák megfeszülnek és ellazulnak. 6 – Két tenyerét mellmagasságban nyomja erőteljesen egymáshoz. 7 – A lábait előrenyújtva keresztezze és erősen nyomja egymáshoz. Lábcsere után ismételje meg a gyakorlatot. 8 – Tenyerét szorítsa a homlokára, és a fejét erősen nyomja a tenyerébe. 9 – Tenyerét nyomja a koponyája hátsó feléhez, és fejével erősen viszonozza a nyomást. 10 – Jobb kezét nyomja a jobb halántékához, és a fejével ellensúlyozza a nyomást. 11 – Bal kezét nyomja a bal halántékához, és a fejével ellensúlyozza a nyomást. 12 – Ülő testhelyzetben nyújtott karral hajoljon előre, amennyire csak tud, közben talpát erőteljesen nyomja a padlóra. Ezután álljon fel és lazítson.
øTInfo 2009. november
Irodalomjegyzék 1. Melissa Mayfield: Comfort Stretches, In: Melissa Mayfield & Lisa Voge: Computer Comfort. Upper Extremity Technology. Glenwood Springs. Colorado, 8161. 1993. Fordította: Murányi Beatrix 2. Dr. Martin Donner, 1998. Arbeitsplatz Bildschirm. Wien. Fordította: dr. Hódos Tibor dr. Ozsváth Mária
Sámánizmus Minden kultúrában megtalálható a hagyományos hit- és hiedelemrendszer, amelynek központi alakja a sámán, aki jelképesen közvetít a szellemek, lelkek világa és az emberek között. A sámán egy közösség intellektuális vezére. A sámán lélekutazásai mindig valamely személy, vagy közösség érdekében történnek. A sámán ilyenkor megváltozott tudati állapotba kerül, transzcendentális utazást hajt végre. Többnyire valamilyen válsághelyzetet old meg, magára vállalva az utazással járó szenvedést is. A sámán a tudás birtokosa, a szó etimológiai jelentése szerint is. A sámánizmus eredete több tízezer évre nyúlik vissza a régi sziklarajzok tanúsága szerint. A sámánizmus kozmológiájában a világ hármas tagozódású: a sámándobokon látható jellemző rajzok szerint felső, középső és alsó világot ismer. A felső és alsó világ a szellemek birodalma, a helyi hitvilág szerint további hét vagy kilenc rétegre oszlik. A középső világ az ember élőhelye, melynek közepén, a világ köldökén hatalmas, égig érő fa, az életfa emelkedik, melynek ágai szintén hetes, vagy kilences tagozódásúak. Egyes helyeken oszlop, vagy hegy helyettesíti, más kultúrákban egy hatalmas folyam köti össze a világokat. A világok között az északi sarkcsillagnál lévő nyílás ad átjárási lehetőséget (a nomád népek az eget egy nagy sátornak képzelték, tetején nyílással). Ezt a sátort tartó kozmikus oszlopot a Tejúttal is lehet azonosítani. Ezen a fán, oszlopon, folyamon közlekedik a sámán révüléses, világok közötti útjain, hogy a segítő és ártó szellemekkel találkozhasson. Tulajdonképpen mindhárom világot istenek és szellemek népesítik be. Legfontosabbak azonban a szellemek, melyekkel már a sámánjelölteknek is találkoznia kell. A szellemek többnyire állatok alakjában jelennek meg (farkas, medve, holló, sirály, de sok más is). A sámán erejét az adja, hogy hány szellemet tud szolgálatába állítani. Készült Hoppál Mihály: Sámánok című könyve alapján (1994-es Helikon kiadás). dr. Veress János A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
15
Gazdaság
Beszámoló a belső ellenőrök, gazdasági szakemberek továbbképzéséről A továbbképzés témaköreinek kiválasztásánál meghatározóak voltak az elégedettségi kérdőívekben szereplő javaslatok, igények valamint a jogszabályváltozásokból adódó aktualitások. A szervezők figyelmet fordítottak arra is, hogy a rendszerszemléletű munkavégzés biztosításához a továbbképzésen részt vevő belső ellenőrök, gazdasági szakemberek széles körű, aktuális ismeretekhez jussanak. A fentiek szellemében a következő témakörök kerültek napirendre. Az októberi továbbképzés keretében a belső ellenőrök kötelező továbbképzésével kapcsolatos aktuális információkról tartott előadást a Corvinus Egyetem szaktanácsadója. Az Áht.121./C. § a Magyarországon költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzőkre vonatkozik, a 18/2009. (X.6.) PM rendelet pedig a belső ellenőrök nyilvántartásával és képzésével foglalkozik. A tájékoztatás során a hallgatók információkat kaptak a jogi helyzet értelmezéséről, a nyilvántartásba vétel módjáról és lehetőségeiről, költségeiről, és a mellékletekről. A továbbképzéssel kapcsolatban a modulok tartalmáról, a jelentkezési határidőkről, az előzetes tudásfelmérésről, a vizsgarendszerről folyt aktív konzultáció. E témakörre fontossága miatt a későbbi továbbképzéseken még kitérünk. A jogállási törvénnyel kapcsolatban az ágazatot érintő aktuális információkról tájékoztatott az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. A vezetőkre, szervezetre és gazdálkodásra vonatkozó előírásokról részletes tájékoztatást kaptak a hallgatók. A nyugdíjtörvényt érintő változásokról az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főosztályvezetője tájékoztatott, ismertetve többek között az érintett jogszabályokat, a nyugdíjazás feltételeit, a számítás módját. Aktuális belső ellenőrzési feladatként a 2010. évi ellenőrzési tervvel kapcsolatos változásokat, a kiosztott útmutatót, táblázatokat ismertették az Egészségügyi Minisztérium munkatársai. Részletesen kitértek a kockázatkezelési táblázatra, melynek átalakítása, aktualizálása elkezdődött a jogállási törvény előírásai szerint, a belső kontrollrendszer kialakítására vonatkozó kérdések súlyozásával. A felügyelt intézetek belső ellenőreivel külön egyeztetés folyt a párhuzamos ellenőrzések elkerülése és az ellenőrzési feladatok egymásra épülése érdekében. A „műhelymunka” típusú gyakorlat folytatását igényelték a továbbképzésen részt vevők. A novemberi továbbképzés keretében többször jelzett igényként napirendre került a 2007. évi CXXVII. Törvény az általános forgalmi adóról, a 2003. évi XCII törvény az adózás rendjéről jogszabályok aktuális változásainak
16
ismertetése, melyről az APEH főtanácsosa tartott előadást. Ennek keretében részletesen ismertetésre kerültek az összefüggések, többek között a más tagállamban letelepedett adóalanyt érintő szolgáltatások, a más tagállamba irányuló szolgáltatásnyújtás, más nevében és más javára nyújtott szolgáltatás kérdése. Az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások, személyszállításhoz, termékfuvarozáshoz járulékosan kapcsolódó szolgáltatások, a szakértői értékelés, valamint az ingatlantól eltérő terméken végzett munka (bérmunka), a közlekedési eszközök bérbeadásának teljesítési helye, a folyamatosan teljesített szolgáltatásnyújtások utáni adófizetési kötelezettségek, alanyi adómentesség témakörök is részletesen ismertetve lettek. Az összesítő nyilatkozat tételi kötelezettség szabályai, a helyi iparűzési adóval kapcsolatos eljárási szabályok 2010. január 1-vel hatályba lépő változásai is bemutatásra kerültek. A Pénzügyminisztérium munkatársai a belső ellenőrzési feladatokat érintő jogszabályok változásaiból, nemzetközi standardokból adódó módosításokról nyújtottak átfogó ismereteket. A belső kontrollok illetve a belső ellenőrzés terén kitértek a fejlesztési koncepciókra, a Belső Kontroll Standardokra, a Belső Kontroll Kézikönyvre, az eljárásrendben bekövetkezett változásokra, az Európai Uniós kezdeményezésekre, a nyilvántartásra és a képzésre. Bemutatásra kerültek többek között a Belső Ellenőrzési Kézikönyv felülvizsgálatának szempontjai, a tanácsadói tevékenység értelmezése, a külső szakértők bevonására vonatkozó előírások, különböző ajánlások, iratminták ismertetése. Kovács Sándorné, belső ellenőrzési vezető, Egészségügyi Minisztérium
Hogyan tovább magyar egészségügy? Bevezetés Vannak időszakok, – sőt, pillanatok – amikor az első számú vezető válaszút elé kerül. Politikai, gazdasági, pénzügyi, szervezeti, szerkezeti, etikai és még sok más okból a szervezet (intézményrendszer) átalakítása, megújítása elkerülhetetlenné válik. Az okok lehetnek külsők és belsők egyaránt. Ennek a gyakorlatban olyan jelei vannak, hogy pl. folyamatosan veszteséges a termelés és a gazdálkodás, a szervezet működése nehézkessé válik, áttekinthetetlen a szervezeti hierarchia, ebből következően a feladat és felelősségi kör. Nem működik a teljesítménymérő és ösztönző rendszer, felborulnak a szervezet hatalmi viszonyai, romokban a szervezeti kultúra, megtépázott az arculat és a goodwill… Dénes Gábor főtitkár, Menedzserek Országos Szövetsége A teljes cikkeket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
ø TInfo 2009. november
Könyvajánló
Könyvajánló Közmunkaprogram modulfüzetek Modulfüzet ápolási asszisztensek részére Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázati úton támogatást nyújtott az ápolási asszisztens szakképesítés megszerzéséhez. Az ETI a képzéseket egy komplex pedagógiai csomaggal támogatja, melynek egyik eleme a Higiéné, munkavédelem két füzete. A modulfüzetek kidolgozásával segítséget szeretnénk nyújtani az ápolási asszisztens képzésben résztvevő tanulóknak a szükséges tudás fejlesztéséhez, szakmai ismereteik bővítéséhez, és a képzést folytató intézményeknek. A tananyagot a képzési előírások irányelveinek megfelelően alapján állítottuk össze az új, kompetencia alapú moduláris képzés keretéhez igazítva, amelyben elsősorban a törzsanyag megjelenésére összpontosítottunk, illetve a részletes megértéshez szükséges kiegészítésre javasolt irodalmakat jelöltünk meg. A Település és környezetegészségtan tananyagegységen belül a környezetvédelem alapvető fogalmairól, témaköreiről és környezeti, környezetegészségtani problémakörökről kap áttekintő képet az olvasó. Az általános és részletes járványtan összeállításánál többnyire Jurányi Róbert Mikrobiológia- Immunitástan és Páll Gábor Epidemiológia
szakápolók tananyaga című könyveiből használtuk fel a sarkalatos, járványtan megértéséhez elengedhetetlen részeket. Egyrészt a mikrobiológiai alapismereteket, amelyek segítséget nyújtanak a járványtani folyamatok megértéséhez, másrészt a fertőző betegségek nagy csoportjait. A tananyag célja, hogy Ön megismerje az emberi szervezetet károsító mikroorganizmusok legjellemzőbb sajátosságait, gyakorlata során előforduló jellegzetes fertőző betegségeket, a fertőző betegségek megelőzésére, a fertőzések terjedésére vonatkozó előírásokat, higiénés teendőket. A harmadik és egyben a modul utolsó tananyagegysége a munkavédelem, tűzvédelem. Munkavédelmen belül ismertetésre kerülnek az egyes munkaügyi szervek, jogi szabályozások, kiemelve a munkahelyi biztonságot és a munkavédelmi eszközöket. A tűzvédelmi részben a kötelező tűzvédelmi oktatásra és a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozóan jelennek meg információk. Remélem, a füzet tananyagát, ismerethalmazát képes lesz más modulokban tanultakkal összekapcsolni. Bízom benne, hogy a modul tanulása során sok új ismeretet szerez majd, amelyek segítségére lesznek tanulmányai és munkája során egyaránt. György Annamária, ETI
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Egészségtudományi Szakkönyvtára 1085 Budapest, Horánszky utca 15., Tel.: 06-1/429-4097/145, E-mail:
[email protected] http://www.eti.hu/eti/tovabbi_szolgaltatasaink/konyvtar Nyitva tartás: Hétfő – Csütörtök: 9-15, Péntek: 9-12 A könyvtár nyilvános szakkönyvtár, szolgáltatásait valamennyi beiratkozott, illetve napi jegyet váltó olvasó igénybe veheti.
A könyvtár fő gyűjtőköre: az ápolás, ápolásügy, egészségtudomány, valamint az egyes alternatív gyógymódokkal és terápiákkal kapcsolatos irodalom: kézikönyvek, szakkönyvek, jegyzetek, folyóiratok, audiovizuális dokumentumok. A könyvtár gyűjti és archiválja az egészségügyi szakképzés és továbbképzés tanterveit és oktatási programjait. Ezekből tájékoztatást nyújt, illetve másolatszolgáltatást biztosít. Az intézetben folyó képzések legkiválóbb szakdolgozatainak megtekintésére is van lehetőség.
øTInfo 2009. november
A könyvtár szolgáltatásai: ¾ kölcsönzés ¾ helyben használat (könyvek, folyóiratok) ¾ informatikaterem-használat ¾ tájékoztatás személyesen, telefonon, e-mailben ¾ online katalógus ¾ irodalomkutatás ¾ számítógépes adatbázisok ¾ könyvtárközi kölcsönzés ¾ fénymásolás ¾ másolatmegrendelés
17
Környezetvédelem Kedves Olvasó! Az egészség megőrzését nem csak szakmai hozzáértésünk fejlesztésével, ellátó rendszerünk javításával lehet és kell megoldani. Környezetünk és a természet megóvása, tisztán tartása, a minket körülvevő levegő, a vizek körültekintő használata és az élőlények és élőhelyeik tiszteletben tartása
Hogyan lakjunk zöldebben? Megszaporodott azon érdeklődők száma, akik családi házuk felépítése, vagy egy kisebb felújítás előtt fontosnak tartják az energiahatékonyság, ezzel együtt a környezetbarát élettér kialakításának kérdéseit. Az egészségvédelem és az innovatív anyagok alkalmazási igénye mellett legtöbben az anyagi megszorítások oldaláról közelítik meg a témát, és a rezsiköltséget szeretnék csökkenteni. A környezeti és gazdasági szempontból fenntartható gondolkodás az elektromos áramfelhasználás és a hőenergia-igény, valamint a vízfogyasztás csökkentését célozza meg. Előbbit praktikus eszközökkel, energiatakarékos világítótestekkel, „A” kategóriás háztartási gépek alkalmazásával valósíthatjuk meg. A vízpazarlást az esővíz széles körű alkalmazásával csökkenthetjük, hiszen csupán az emberi fogyasztásra szánt mennyiség igényli az ivóvíz minőséget. Az összegyűjtött esővíz, vagy szürkevíz egyszerű gépészeti eszközökkel, viszonylag kis beruházással hadra fogható a vízöblítésnél. Az esővíz jellege, lágysága miatt kifejezetten előnyös lehet a mosásnál. A megújuló energiával való hőtermelés ugyan nagyobb beruházás-igényű, főleg ha komfortos és megbízható rendszert szeretnénk, ugyanakkor hozadéka is nagyobb hosszú távon. Elsődlegesen a napenergia és a biomassza használható fel melegvíz környezetbarát előállítására és fűtésre, fűtésrásegítésre. A legegyszerűbb napkollektoros rendszerek 500-700 ezer forinttól indulnak, ezek egész évben megbízható módon, hatékonyan működnek. A fűtésrásegítés költségei a magasabb gépészeti eszközigény és a nagyobb kollektorfelület miatt 1,52 millió forintos beruházással hozzák meg a kívánt hatást. E beruházások megtérülési ideje a növekvő energiaárak mellett egyre csökken, így 8-12 év alatti megtérülés kalkulálható, mind amellett élettartamuk és használhatóságuk jó tervezés esetén csaknem megegyezik a házéval. Fontos tudnivaló, hogy a napenergiával segített fűtési rendszerek csak felületfűtés (fal-, vagy padlófűtés) alkalmazása esetén képesek hatékonyan működni. A magasabb hőmérsékleten működő radiátoros hőleadóknál rásegítő hatásuk elenyésző, emiatt alkalmazásuk nem ajánlott. A régmúltat idézi a különféle cserép- és téglakályhák, kemencék alkalmazása, melyek újraélik reneszánszukat. Hatásfokuk változó, folyamatos, vagy napi ke-
18
legalább annyira fontos az egyéni és a társadalmi egészség megőrzésében, javításában. Intézetünk munkatársai e fontos hozzáállás hangsúlyozása miatt döntöttek úgy, hogy az øTInfo hasábjain környezetvédelmi rovatot hívnak életre.
Csomai Lóránt Kommunikációs menedzser zelést igényelnek, de hangulatuk megfizethetetlen egy természetes, népies stílusú otthonban. Forrás: www.greenfo.hu A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
67 millióan szenvedünk zajszennyezéstől Európa nagyvárosainak mintegy fele szenved a közúti, vasúti vagy éppen a légi közlekedéssel összefüggő ártalmaktól. A lég- és zajszennyezés mértéke bőven elegendő ahhoz, hogy a városok lakóinak tanulási és alvási problémái legyenek az éjszaka folyamán. A minap napvilágot látott jelentés szerint a legalább 250.000 főt számláló városokból több mint 41 millió ember szolgált értékes adatokkal az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek (EEA), amely a minimum 55 decibel feletti zajokkal foglalkozik. Ez a WHO által meghatározott küszöbérték. A fővárosok között Pozsony a leghangosabb, és lakóinak közel 55%-a szenved ettől. A második helyen szorosan követi őt Varsó és Párizs. 2007 decemberéig az EEA becslése szerint a 27 uniós ország 67 millió polgára 55 decibelnél magasabb zajterhelésnek volt kitéve naponta. Ha összehasonlítjuk tájékozottságunkat a zajszenynyezés és mondjuk a levegő minősége vagy éppen az üvegházgázok ügyében, azt tapasztaljuk, hogy még mindig kezdeti stádiumban vagyunk. Pedig a közlekedésből származó zajszennyezés számtalan emberre van hatással Hollandiában, Németországban, és főleg NagyBritanniában, ahol nyolcszázezren kénytelenek elviselni, hogy állandóan 50 és 75 decibel közötti zajban élnek. 2002-ben az EEA 32 tagja elfogadta a Környezeti Zaj Direktívát, vállalva, hogy egyesített adatokat szolgáltat a közúti, a vonat és a légiközlekedésből származó zajszintet illetően. A kérdés komolyságát illusztrálandó a szakértők kiemelték, hogy csak Hollandiában, Németországban és Nagy-Britanniában több mint 800 000 embert érint a légiközlekedésből eredő zajszennyezés, aminek mértéke 55 és 75 decibel között mozog. Forrás: news.yahoo.com
ø TInfo 2009. november
Idegennyelvû cikkek Kedves Olvasó! Az idegen nyelvek ismerete az egészségügyben több okból vált elkerülhetetlenné. A szakmai tudás frissítése gyakran idegen nyelvi ismeretektől függ, a mindennapi munka során külföldi személyek ellátására kerül sor, valamint szaporodnak azon egészségügyi projektek száma, ami európai országok egészségügyi intézményeivel való hosszabb-rö-
videbb együttműködésen alapulnak. Ezek munkanyelve leginkább az angol. Idegen nyelvű rovatunk kialakítása egyrészt azt a célt szolgája, hogy akik rendelkeznek bizonyos szintű tudással, azok itt lehetőséget kapjanak annak frissítésére, megmérésére, másrészt azok, akik nem beszélnek nyelveket, kedvet kapjanak a nyelvtanuláshoz. Csomai Lóránt, Kommunikációs menedzser
New Targets Found For Preventing Diabetes Complications
Research Suggests Link Between Facial Structure And Aggression
In diabetes patients, high blood glucose levels can end up killing certain cells in the eyes and kidneys, which is why diabetes is the leading cause of adult blindness and of kidney failure. Years ago, scientists identified one main route for this destruction-high glucose produces oxidative stress through the NF-kB molecular pathway-but success has been elusive for drugs targeting that pathway.
Angry words and gestures are not the only way to get a sense of how temperamental a person is. According to new findings in Psychological Science, a journal of the Association for Psychological Science, a quick glance at someone’s facial structure may be enough for us to predict their tendency towards aggression. Facial width-to-height ratio (WHR) is determined by measuring the distance between the right and left cheeks and the distance from the upper lip to the midbrow. During childhood, boys and girls have similar facial structures, but during puberty, males develop a greater WHR than females. Previous research has suggested that males with a larger WHR act more aggressively than those with a smaller WHR. For example, studies have shown that hockey players with greater WHR earn more penalty minutes per game than players with lower WHR. Psychologists Justin M. Carré, Cheryl M. McCormick, and Catherine J. Mondloch of Brock University conducted an experiment to see if it is possible to predict another person’s propensity for aggressive behavior simply by looking at their photograph. Volunteers viewed photographs of faces of men for whom aggressive behavior was previously assessed in the lab. The volunteers rated how aggressive they thought each person was on a scale of one to seven after viewing each face for either 2000 milliseconds or 39 milliseconds. The photographs were very revealing: Volunteers’ estimates of aggression correlated highly with the actual aggressive behavior of the faces viewed, even if they saw the picture for only 39 milliseconds. Even more interestingly, the volunteers’ estimates were also highly correlated with WHR of the faces - the greater the WHR, the higher the aggressive rating, suggesting that we may use this aspect of facial structure to judge potential aggression in others. These findings indicate that subtle differences in face shape may affect personality judgments, which may, in turn, guide how we respond to certain individuals. Source: Barbara Isanski Association for Psychological Science
Researchers at Joslin Diabetes Center now have clarified the complications story by detecting a second, independent pathway, which offers new targets for preventing and treating diabetic eye disease. „Previously it was thought that oxidants are the major pathway, but antioxidants don’t seem to work in clinical trials,” notes George L. King, M.D., Joslin’s Director of Research, head of the Dianne Hoppes Nunnally Laboratory and senior author on the paper reporting the discovery in Nature Medicine’s November issue. „That clinical observation made it clear that we don’t know all the mechanisms involved,” says Pedro Geraldes, Ph.D., lead author for the paper and a postdoctoral researcher in the King lab. Expanding the search for what goes wrong as glucose levels climb, Geraldes studied the effects on retinal pericytes (supportive tissue cells found near small blood vessels). Scientists had long known that the protein PDGF, a growth factor, is essential to a cell-survival pathway that is required to keep these retinal cells alive. Working both in cultured cells and diabetic animals, Geraldes traced a molecular cascade that ends up increasing the expression of a novel target, the protein SHP-1, which de-activates PDGF activity and thus triggers cell death. Source: Joslin Diabetes Center www.medicalnewstoday.com Article Date: 02 Nov 2009 - 5:00 PST A teljes cikket honlapunkon (www.etinet.hu) olvashatják!
øTInfo 2009. november
19
Rendezvények
Rendezvénynaptár Kedves Olvasó!
A közeljövőben megrendezésre kerülő konferenciák és szakmai fórumok közül szemezgetünk az alábbiakban. Felhívjuk a figyelmet, hogy
honlapunkon, a www.eti.hu/ETI-n a Hírek, majd ezen belül Rendezvények menüpont alatt folyamatosan tájékozódhatnak az aktuális szakmai eseményekről. Kocsis Tímea, Kommunikációs referens
Onkopulmonológiai Magyar Tüdőgyógyász Társaság Szekció 2009. 12. 3-5. Tapolca, Hunguest Hotel Pelion Fő témák: Tüdődaganat diagnózisa, kezelése; Újdonságok a kissejtes tüdődaganat kezelésében; Újdonságok a nem kissejtes tüdődaganat kezelésében; Szupportív terápia További információ: www.tudogyogyasz.hu
IV. Sítábororvosi Továbbképzés és Konferencia 2009. 12. 6-10. Ausztria, Zell-am See Fő témák: A sítábororvos feladatai; Elsősegélynyújtás, megelőzés, mentés, sérülések, belgyógyászati betegségek, sürgősségi kórképek és a téli sportok; Biztosítási kérdések További információk: www.new-instant.hu
Gasztroenterológiai szintentartó kötelező tanfolyam 2009. 12. 3-5. Debrecen, DAB Székház Fő témák: A gasztroenterológia- hepatológia és pankreatológia legfontosabb témáinak továbbképző jellegű áttekintése, beleértve a tápcsatornai onkológia fő fejezeteit További információk: www.gastro.dote.hu
Hogyan tovább egészségügy? – Vitafórum a magyar egészségpolitika alapkérdéseiről 2009. 12. 8. Budapest, Pallas Páholy Fő témák: A magánforrások bevonásának lehetőségei az egészségügyben, Szektorsemleges finanszírozás További információk: www.amcham.hu
Magyar Klinikai Neurogenetikai Társaság 7. Tudományos konferenciája 2009. 12. 4-5. Visegrád, Hotel Silvanus Fő témák: Ritka neurológiai betegségek, Tünetorientált neurogenetika, neurometabolikus kórképek, neuromuscularis genomika További információk: www.mknt.hu
Magyar Dermatológiai Társulat 82. Nagygyűlése és VIII. Dermato-Pharma Szakkiállítás 2009. 12. 10-12. Budapest, Európa Kongresszusi Központ Fő téma: Összhang a tradicionális dermatológia és az esztétikai bőrgyógyászat között További információk: www.convention.hu
ø TInfo Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet folyóirata Főszerkesztő: Demeter Józsefné ♦ Felelős szerkesztő: Zsuponyó Diána ♦ Kiadványmenedzser: Zsuponyó Diána Szerkeszti: az ø TInfo Szerkesztőbizottsága, Tagjai: Csomai Lóránt, Csurgó Katalin, Demeter Józsefné, Gerencsér Jánosné, Kocsis Tímea, Dr. Pappné Vig Ágnes, Vízvári László A szerkesztőség címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 15. ♦ Tel.: 06-1/429-4097/102 ♦ Fax: 06-1/338-3944 e-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel, előfizetéssel, reklamációval kapcsolatos ügyintézés: Zsuponyó Diána, Tel.: 06-1/429-4097/102 Előfizethető az ø TInfoban és a honlapunkon (www.eti.hu) megtalálható megrendelőlapon. Megjelenik: évente 12 alkalommal ♦ Előfizetési díj: 0 Ft (12 szám) ♦ Csomagolási és postaköltség 2200 Ft. Felelős kiadó: Vízvári László főigazgató ISSN 1418-4826 ♦ Nyomta: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.
20
ø TInfo 2009. november