KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia® versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengést évről-évre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései között szerepel, hogy a Diákolimpia® népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia® lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy- vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikereket érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia® országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egy-egy sikeres szereplésnek. Március első hétvégéjén a Játékos Sportverseny Diákolimpia® országos döntőjével folytatódik a diákolimpiai versenysorozat. Az ország legjobb 8 csapat küzd meg a bajnoki címért, akik méltón nyerték el a jogot, hogy képviseljék iskolájukat a rangos megmérettetésen. A kilátogató nézők, szurkolók izgalmas és kiélezett versenyre számíthatnak a mezőtúri csarnokban megrendezésre kerülő országos döntőn. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönöm a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját!
Balogh Gábor Magyar Diáksport Szövetség elnök
KÖSZÖNTŐ
Kedves Diákok! Tisztelt testnevelők, Sportbarátok, Vendégeink! Mezőtúr Város Önkormányzata és tanuló ifjúsága nevében köszöntöm a Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntőjének résztvevőit, a versenyző diákokat, felkészítő testnevelőket, kísérőket. Mezőtúr város vezetőjeként örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy városunk rendezheti meg e jeles sporteseményt, hiszen mindig szívesen látjuk vendégül az ország fiatal tehetségeit és testnevelőiket. Bízom abban, hogy sok olyan tehetséges diákkal találkozunk a mostani versenyen, aki megalapozza a jövőbeni sportsikereit és tovább öregbíti majd valamely sportág hírnevét idehaza és külföldön egyaránt. Minden diákot arra biztatnék: iskolai tanulmányai mellett szánjanak időt a sportra és fiatalos lendülettel, jókedvvel szerepeljenek a diáksport versenyeken. Ajánlom mindenkinek, ragadja meg az alkalmat és látogassa meg Mezőtúr nevezetességeit, ismerje meg a város légkörét, mert az a célunk a sikerekben gazdag verseny mellett, hogy a résztvevők elégedetten és feledhetetlen emlékekkel utazzanak haza városunkból. Mezőtúr a Nagyalföld középső részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Hortobágy-Berettyó partján fekvő város, elnevezését az Árpád-korban már ismert Túr folyóról kapta. A Váradi regestrum, írásos emlékművünk 1219-es bejegyzésében Túr falu megnevezéssel már szerepel településünk említése. Mezőtúr Nagy Lajos királytól nyerte el a mezővárosi rangot, aki Anjou-liliomos címert adományozott a városnak. Mezőtúr a középkortól kezdődően vált az Alföld egyik jelentős vásárvárosává, kereskedelmi útvonalává a híres Túri vásárok révén. A vásáráról, vízparti rendezvényeiről és fazekasságáról híres település ipari fejlődését nagyban meghatározta a város természeti értéke, a kiváló minőségű, vörösre égő mezőtúri agyagnak a feldolgozása. Magyarország egyik legnagyobb népi kerámia gyűjteményét a Túri Fazekas Múzeum gondozza, a Badáremlékházban pedig a Badár-család fazekassága került kiállításra a ma is működő eredeti alföldi fazekasműhelyben. A helyi népi kerámiamesterség elismeréseként a mezőtúri fazekasság 2009-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára. A döntő védnökeként valamennyi résztvevőnek eredményes szereplést és kellemes időtöltést kívánok.
Herczeg Zsolt polgármester
FŐVÉDNÖK
Dr. Áder János Magyarország Köztársasági Elnöke
VÉDNÖKÖK Dr. Szabó Tünde államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság
Borkai Zsolt elnök Magyar Olimpiai Bizottság
Szabó István elnök JNSZM Diáksport és Szabadidő Egyesület
Kovács Sándor elnök JNSZM Közgyűlés
Herczeg Zsolt polgármester Mezőtúr
2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ – I-II. KORCSOPORT Mezőtúr, 2016. március 05-06. 1. Az országos döntő célja: A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak megfelelő, a tantervi anyagra (az alternatívákra is!) épülő játékos sor- és váltóversenyek rendezésével versenyzési lehetőség biztosítása. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése. A mozgásanyagra épülő képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének elmélyítése. A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen. 2. Az országos döntő rendezője:
a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Jász – Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület és a Mezőtúr Körzete DSB SE
3. Az országos döntő ideje és helyszíne: Időpont: 2016. március 05-06. (szombat-vasárnap) Helyszín: Gál Ferenc Főiskola (szállás, étkezés, verseny egy épületen belül), 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Technikai értekezlet: 2016. március 05. 18.30 óra Igazolás: A szükséges igazolási iratokat megérkezéskor kell leadni. Megnyitó: 2016. március 06. 9.45 óra. 4. Bizottságok Versenybizottság: Elnök: Bíró Csaba, az MDSZ Játékos Sportverseny Albizottság elnöke Elnökhelyettes: Vanczák Attila az MDSZ Játékos Sportverseny Albizottság tagja Titkár: Veres Pál a JNSZM DSE titkára Játékvezető: Ivádi Csaba Vezető versenybíró: Szepesi Tibor az MDSZ Játékos Sportverseny Albizottság tagja Jegyzőkönyvvezető, számítástechnika: Donkó Gábor Karcagi Önkormányzat Igazoló Bizottság: Elnök: Veres Pál JNSZM DSE titkára Szervező Bizottság: Elnök: Tokács Anikó Mezőtúr és Körzete Diáksport Bizottság - SE Tagok: Veres Pál JNSZM DSE titkára, Karsai András Mezőtúr és Körzete Diáksport Bizottság – SE titkára 5. Az országos döntő résztvevői: - Az MDSZ 2015/2016. tanévi Versenykiírás „Általános szabályok” 5., 7. pontja szerint - Korcsoport:az I-II. korcsoportba tartozó 2005-2006-2007-ben vagy később született fiú- és leánytanulóknak közös a mezőny. - Felversenyzés:egy évfolyammal feljebb engedélyezett, de az adott versenyen belül a versenyző csak abban az évfolyamban szerepelhet, amelyikbe benevezték. - Csapatlétszám: 18 fő (9 fiú, 9 leány), kísérők száma: 2 fő (felnőtt). - A csapat összeállítása évfolyamonként: 2007-ben vagy az után születettek 2 fiú és 2 leány 2006-ban születettek 2 fiú és 2 leány 2005-ben születettek 2 fiú és 2 leány - 1-1 feladatot 12 fő (6 fiú, 6 leány) hajt végre.
- Feladatonként 6 tanuló cserélhető (3 fiú, 3 leány). - A csapatok összeállítása fordulónként változtatható. - Résztvevők:az országos elődöntők első helyezett csapatai (5 csapat), az országos pótselejtező 1-2. helyezett csapatai (2 csapat), valamint a rendező megye első helyezettje (1 csapat). Résztvevő iskolák: Ssz. Megye 1.
Békés
2.
Budapest
3. 4.
Fejér Heves
5.
Jász-Nk-Sz.
6. 7. 8.
Pest Vas Zala
Iskola neve Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Chernel István Általános Iskola és Gimnázium Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola Jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor -Péterfy Sándor Általános Iskola
Település Gyula Budapest Agárd Eger Jászberény Törökbálint Szombathely Nagykanizsa
6. Versenyszámok:10 +1 feladatból álló sor- és váltóversenyek „vegyes” (fiú- és leányversenyzőkből álló) csapatok részére. 7. A versenyek lebonyolítása: A 29 feladatot tartalmazó játékgyűjteményből 20 játék került kijelölésre (az MDSZ Diákolimpiai Bizottság Játékos sportverseny Albizottsága ülésén), melyekből a helyszínen kerül kisorsolásra a 10+1 játék: 1/1 – Krumpliültetés 2/1 – Négykézlábjárás 3/1 – Akadálypálya 4/2 – Floorball-váltó 5/2– Várfoglaló 6/1 – Labdahordás 7/1 – Karikakirakó 8/1 – Szlalomozz a labdával 9/1 – Karikán az akadályra 10/1 – Kötélhúzás
1/2 – Futás váltóbottal 2/3 – Talicskaváltó 3/2 – Alagúton át 4/3 – Labdás ügyességi váltó 5/3 – Hídakadály 6/3 – Bújj, és karikában fuss 7/2 – Kalapos váltó 8/3 – Ügyeskedj a labdával 9/3 – Alagútakadály 10/2 – Bombázó
Egy feladatcsoport 10 játékból áll. A +1 játék csak egy esetleges holtverseny eldöntésére szolgál. A tíz játék sorrendje tetszőlegesen felcserélhető. A Sportcsarnokban 4 pálya áll rendelkezésre, a csapatok 2 csoportban hajtják végre a feladatokat. 8. Igazolás: Időpont: Az igazolási dokumentumokat beérkezéskor kell leadni, igazolás 2016. március 6-án 9.00 – 9.45 között a sportcsarnokban lesz. Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott „orvosi igazolás” kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást.
Az iskola vagy iskolák átszervezése, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos elődöntőn. Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek! A versenyzők saját érdekükben – esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt - tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát. A Diákolimpia® versenyein az egyéni versenyzők, a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság az egyéni versenyző, vagy a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti képviseletre jogosultnak, és az egyéni versenyző, vagy a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 9. Díjazás: Az I-III. helyezett csapat érem, és minden csapat oklevél-díjazásban részesül. Az országos döntőn I. helyezett csapatok elnyerik a „Magyarország 2015/2016. tanévi Játékos Sportverseny Diákolimpia® I-II. korcsoportos bajnoka” címet. 10. Költségek: Lásd az „Általános szabályok” 11. pontja szerint. A rendezési, díjazási és a szállás költségét az MDSZ biztosítja a csapatok részére (18 fő játékos, és 2 fő felnőtt kísérő + 1 fő gépkocsivezető). Az étkezési, utazási és egyéb költségeket a csapatok viselik. Hivatalos létszámon felül, a szülők, szurkolók részére szállásról és étkezésrőlaz alábbi elérhetőségeken lehet informálódni: Kontakt személyek: Tokács Anikó 06/70-333-9852
[email protected] Karsai András 06/30-3270851
[email protected] 11. Szállás: Szállás helyszíne: Gál Ferenc Főiskola, Mezőtúr Szállás címe: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. Szálláshely elfoglalása: 2016.03.05. 14 órától Szálláshely elhagyása: 2016. 03. 06. 15.00 óra. Kísérők, szülök szállása: Gál Ferenc Főiskola Kollégiuma, Mezőtúr Petőfi tér 1. ( 2800 Ft/fő/éjszaka; amely tartalmazza az IFA-t is.) Szülők, kísérők esetében a Mezőtúri Diáksport Bizottság intézi a szállást, és nekik kell befizetni a megrendelt szállást készpénzben megérkezéskor. A következő szállás lehetőségek vannak még a városban, amit önállóan kell foglalni: Zsindelyes Fogadó, Mezőtúr Szabadság tér 15. (főiskolával szemben) 06-20-231 2697 Nemzeti Szálloda, Mezőtúr Kossuth tér 8. T: 06-56-550-050 , 06-56-550-055, mobil: 06-20-405-2055
12. Étkezés: Étkezés helyszíne: Gál Ferenc Főiskola, Mezőtúr Étkezés címe: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. Étkezés fizetése: Készpénzben a helyszínen, vagy átutalással a Mezőtúr és Körzete DSB-SE, 5400 Mezőtúr Szolnoki út 15. 3A. Számlaszám: 69800119 - 16107395 Kísérők, szülök étkezése: Gál Ferenc Főiskola, Mezőtúr. A megrendelt étkezési szolgáltatást a helyszínen készpénzben kell rendezni. A mellékelt szállás-étkezés megrendelőt 2016. február 25. 12 óráig az
[email protected] e-mail címre kérjük visszaküldeni! 12. Sportági rendelkezések: A Játékos Sportverseny Feladatgyűjteménye az MDSZ honlapján a Versenykiírások menüpont alatt megtekinthető és letölthető. Óvás: nem lehetséges. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség „Általános szabályai” érvényesek. 13. Egyéb rendelkezések: Az értéktárgyakért, őrizetlenül hagyott tárgyakért a rendezők nem vállalnak felelősséget. A verseny idején orvosi ügyeletet biztosítunk. Minden versennyel kapcsolatos, az általános szabályokban nem szabályozott kérdés a technika értekezleten kerül megbeszélésre. A sportlétesítményben okozott károkért, a kárt okozó csapatok a felelősek, az okozott kárt kötelesek megtéríteni. Kérjük a Kollégákat, hogy a versenyhely, az öltöző tisztaságának megőrzésére a versenyzők figyelmét hívják fel. Sikeres felkészülést, eredményes versenyzést kívánunk!
A versennyel kapcsolatos információ: Szakmai kérdés: Szepesi Tibor, 06-30-5720000, e-mail:
[email protected] Szervezési kérdés: Veres Pál. 06-20-9163228, e-mail:
[email protected]
2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ – I-II. KORCSOPORT Mezőtúr, 2016. március 05-06.
PROGRAM
2016. március 05. (szombat) 14.00 – 17.00 óra: Beérkezés, szálláshelyek elfoglalása 16.00 – 17.30 óra: Szabadedzés a sportcsarnokban 18.00 – 19.00 óra: Vacsora 18.30 órától technikai értekezlet a nagyelőadóban 20.30 órától baráti beszélgetés az étterem különtermében 2016. március 06. (vasárnap) 08.00 – 09.00 óra: Reggeli 09.00 – 09.40 óra: Versenyzők igazolása a sportcsarnokban 09.45 óra: Megnyitó 10.00 óra: A verseny kezdete Kb. 13.30 óra: Rövid műsor, bemutató a verseny végén, majd eredményhirdetés 14.30 órától: Hazautazás
Felhívás A Magyar Diáksport Szövetség felhívása a „BECSÜLETES JÁTÉK – FAIR PLAY” DÍJ elnyerésére. Kedves Diákok!Kedves Pedagógusok! A Magyar Diáksport Szövetség „Becsületes játék – Fair Play” díját minden évben a májusi küldöttgyűlésen adja át egy olyan diáknak, pedagógusnak, edzőnek vagy iskolai közösségnek, aki/amely kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsított, cselekedetet hajtott végre. Kérünk Benneteket, hogy folyamatosan figyeljétek az iskolátokban, edzéseken, versenyeken zajló eseményeket és a szerintetek érdekes és tanulságos eseteket, élményeiteket írjátok meg nekünk. A történetek során emeljétek ki, szerintetek ki és miért cselekedett a becsületes játék elvárásai szerint, miért tartjátok a kiemelt társatokat, nevelőtöket a díjra méltónak. A legérdekesebb történeteket megjelentetjük honlapunkon, Facebook – oldalunkon, valamint eljuttatjuk a MOB Etikai és Fair Play Bizottságához is. A pályázatokat 2015. április 30-ig a következő címre küldjétek: Postacím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3. E-mail cím:
[email protected] A borítékra, vagy az e-mailre írjátok rá: „Becsületes játék”. A beadott pályázatok a2014. április 1.–2015. március 31. közötti időszakban történt eseményeket érinthetik.
JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐK BAJNOKAI
Évszám 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
Helyszín Budapest Debrecen Mezőkövesd Szombathely Keszthely Nagykőrös Nagykőrös Nagykőrös Szombathely Kaposvár Pécs Eger Nyíregyháza Kiskunhalas Szombathely Tatabánya Eger Székesfehérvár Tiszavasvári Pécs Szombathely Pécs Eger Ózd Budapest Hajdúböszörmény Kozármisleny
Diákolimpiai Bajnok Csapat Miskolc – 42 – es Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Szombathely – Dési Álalános Iskola Budapest – Újlak Utcai Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Karcag – Kovács Mihály Általános Iskola Kaposvár – Berzsenyi D. Általános Iskola Karcag – Kovács Mihály Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Kiskunhalas – Felsővárosi Általános Iskola Kiskunhalas – Felsővárosi Általános Iskola Szombathely – Derkovits Általános Iskola Kiskunhalas – Felsővárosi Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi M. Általános Iskola Eger – Hunyadi Mátyás Általános Iskola Hajdúböszörmény - Középkerti Általános Iskola Budapest, Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola
2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ – I-II. KORCSOPORT Mezőtúr, 2016. március 05-06.
SORSOLÁS Iskola neve
Pontszámok fordulónként: Sors. Csapat szám
VÉGEREDMÉNY: Hely 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1.
Település
2.
3.
4.
Iskola neve
5.
6.
7.
8.
Sorsolási szám
9.
10.
Össz. pont H.
Település
2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ – I-II. KORCSOPORT Mezőtúr, 2016. március 05-06. SZÁLLÁS–ÉTKEZÉS MEGRENDELŐ
Iskola neve: Levelezési címe:
Megye:
Számlát az alábbi névre és címre kérjük kiállítani: Tel. szám:
e-mail cím:
Testnevelő neve:
mobilszáma:
Testnevelő e-mail cím: Az érkezés várható időpontja: Szállásmegrendelés: 18 fő versenyző, 2 fő kísérő és 1 fő gépkocsivezető szállását az MDSZ fedezi. 2016. március 05. (szombat)
___ fő sportoló
___ fő női kísérő
___ fő férfi kísérő
___ gépkocsivezető
Szállás helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Kollégiuma, Mezőtúr ,Petőfi u. 1. Szálláshely elfoglalása: 2016. március 05. 14.00 – 17.00 óra Szálláshely elhagyása: 2016. március 06-án 15.00 óráig. Étkezés megrendelés (saját költségre): 2016. március 05. (szombat)
vacsora
1000 Ft/fő
_____ fő
18.000-19.00
2016. március 06. (vasárnap)
reggeli
600 Ft/fő
_____ fő
08.00
2016. március 06. (vasárnap)
ebéd
800 Ft/fő _______ Ft
_____ fő
hidegcsomag
Összesen:
_____ fő
Étkezés helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Étterme, 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. Étkezés fizetése: Helyszínen készpénzben, vagy átutalással . (A megfelelő aláhúzandó!) Beküldési határidő: 2016. február 25. 12.00 óráig az
[email protected] e-mail címre. Kérjük az olvasható, pontos kitöltést! Köszönjük! Kötelezettséget vállalok, hogy az iskola által megrendelt étkezés ellenértékét kifizetjük! Határidő utáni megrendelést nem áll módunkban elfogadni!
p.h. …………………………………… Aláírás
2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ – I-II. KORCSOPORT Mezőtúr, 2016. március 05-06. SZÜLŐI –KÍSÉRŐ S Z Á L L Á S – É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő Kísérő neve: Levelezési címe:
Megye:
Számlát az alábbi címre kérjük: Tel. szám:
e-mail cím: mobilszáma:
Iskola neve és címe, akit kísérnek: Az érkezés várható időpontja: Szállásmegrendelés : a kísérő saját költségére 2800 Ft/fő , amely tartalmazza az IFA-t. 2016. március 05. (szombat) ___ fő női kísérő ___ fő férfi kísérő Ha egy család kérem írja ide, hogy Család: ______________________
___ fő gyermek kísérő
Étkezés megrendelés: (saját költségre) 2016. március 05. (szombat) vacsora
1000 Ft
_____ fő
18.00-19.00
2016. március 06. (vasárnap)
reggeli
600 Ft
_____ fő
08.00
2016. március 06. (vasárnap)
ebéd
800 Ft _______ Ft
_____ fő
hidegcsomag
Összesen:
_____ fő
Szállás helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Kollégiuma, Mezőtúr Petőfi u. 1. Étkezés helyszíne: Gál Ferenc Főiskola Étterme, Mezőtúr Petőfi tér 1. Szálláshely elfoglalása: 2016. március 05. 14.00 – 17.00 óra. Szálláshely elhagyása: 2016. március 06. 13.00 óra. Szállás és étkezés fizetése: Csak készpénzben lehetséges a helyszínen. Beküldési határidő: 2016. február 25. 12.00 óráig az alábbi e-mail címre:
[email protected] Kérjük az olvasható, pontos kitöltést! Köszönjük! Kötelezettséget vállalok, hogy az általam megrendelt étkezés ellenértékét kifizetem! Határidő utáni megrendelést nem áll módunkban elfogadni!
…………………………………… Aláírás
ÉTLAP
2016. március 05. (szombat) Vacsora: (1000 Ft/fő) Tárkonyos raguleves, sajttal-sonkával töltött pulykamell, burgonyapüré, párolt zöldség Kakaós lepény vanília öntettel 2 dl gyümölcslé 2016. március 06. (vasárnap) Reggeli: (600 Ft/fő) Svédasztal: Tea, tej, kávé, gabonapehely, felvágott, zöldségek, margarin, dzsem, pékáruk, rántotta. Ebéd: (800 Ft/fő) Hidegcsomag: Dobozos üdítő, 2 db szendvics (1db sonkás, 1 db szalámis), paraszt kifli
TÉRKÉP A „2” számmal jelölt épület komplexum a Mezőtúri Főiskola.