2005. 04. 17.
17:56
Page 2
MOSOLYOD
MIÉRT SZENVEDETT?
II. János Pál pápa írása
Szinte mindenki, akivel beszélgettem Róla, feltette a kérdést: miért kellett a pápának annyit szenvednie? Miért engedte meg ezt Isten, amikor oly nagy feladatot bízott Rá, amelyhez szüksége lett volna az erőre, egészségre...? A választ természetesen én sem tudom. Mert “a titkok az Úréi”... De ami tény, az az, hogy a Szentatya soksok szenvedésével együtt és azok ellenére is teljesítette küldetését. Ő igazi apostol volt, az Evangélium küldötte, aki vitte az örömhírt “elmenvén széles e világra”. Jó pásztor volt, aki gondoskodott a rábízottakról akkor is, amikor már saját magáról is alig tudott. A jó pásztor - Jézus szerint - példakép is, példaképe a nyájnak. Legyünk hát követői! Vajon mekkora a mi keresztünk, amit hordozunk, s amelyre hivatkozva hanyagoljuk küldetésünket, keresztény kötelességünket? Nem sokkal kisebb kereszteket cipel legtöbbünk? Mégis sóhajtozunk, zúgolódunk... Talán azért engedte meg Neki ezt a keresztet az Úr, hogy ezzel is példát adjon nekünk! Hogy ne találjunk kibúvókat, indokokat, miért nem tesszük a dolgunkat úgy, ahogy kéne...? Teljes szívvel, teljes erőnkkel? Számomra elgondolkodtató...
Mosolyod, mely szívből fakad, Aranyozza be arcodat! Mosolyod nem kerül pénzbe, Mégis sokat ér testvéred szemében. Gazdagítja azt, aki kapja, S nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Pillanatig tart csupán, De örök nyomot hagy maga után. Senki sem oly gazdag, Hogy nélkülözni tudná, És senki sem oly szegény, Hogy meg nem érdemelné. Az igaz barátság látható jele, Hintsd be a világot egészen vele. Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak, Bátorság a csüggedőnek, Vigasztalás a szomorkodónak. Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, De semmiért meg nem vásárolható. Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem, Mert csak abban a percben van értéke, Amelyben arcodon megjelen'. És, ha ezután olyannal találkozol, Aki nem sugározza a várt mosolyt, Légy nagylelkű, s a magadét add... Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra, Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
“A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogava várják az ő eljövetelét.” 2Tim 4,7-8
“TOTUS TUUS” Szentatyánkra emlékezünk...
Köszönjük Neked Szentatyánk...! Köszönjük Neked, Szentatyánk... a példát, amelyet elénk adtál, szereteted, mellyel irántunk voltál. Békédet, melyet továbbítottál, bölcsességed, amellyel tanítottál, a szenvedést, mely által erőt adtál...
Április 8-án, Szentatyánk temetése után hangzott el a TV egyik csatornáján: “Egy kis csokrot kötöttünk a visszaemlékezésekből, hogy elhelyezzük az Ő sírján. És örülünk, hogy a kortársai lehettünk.” Hasonló szándékkal készült ez a kis lap is; a gondolatok, emlékek, amelyeket papírra vetettünk, alkossanak együtt most egy csokrot - amelyet Neki készítettünk!
Köszönjük Neked, Szentatyánk! Köszönjük Krisztust, Akit közénk hoztál. Köszönjük imáidat, miket értünk mondtál. Köszönjük, hogy hitünk növekedett, életedet látva! Köszönjük, hogy lenézel ránk égi ablakodból, s részesítesz most is atyai áldásodból.
A Veled Veled és Feléd különszáma Szent László Plébánia - Havanna
Szentatya (2).qxd
Szentatya (2).qxd
2005. 04. 17.
17:56
Page 4
“Paptestvéreinek írt leveleiben és önéletrajzi könyvében gyakran említi szemináriumi éveit, amelyek után 1946. november 1-én szentelték pappá. Ezekben elmondja, hogy növendék éveit Isten három mondata határozta meg: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt." (Jn 15,16) ”A jó pásztor életét adja juhaiért." (Jn 10,11); "Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben." (Jn 15,9). Ebben a három részben Szentatyánk szívét és lelkét látjuk. Fáradhatatlanul ment mindenhová, hogy maradandó gyümölcsöt teremjen. (...) A Szentatya pap volt élete utolsó pillanatáig, életét Istennek ajánlotta nyájáért és az egész emberi családért, napi önfeláldozásában az egyházért, különösen az utolsó hónapok szenvedésiben. És ezen az úton eggyé Részletek Joseph Ratzinger bíboros vált Krisztussal, a Jószentbeszédéből pásztorral, aki szereti II. János Pál pápa temetési szentmiséjén nyáját. "Maradjatok meg szeretetemben": a Pápa, aki mindenkivel találkozni akart, aki képes volt megbocsátani és teljesen kitárni szívét, ma még egyszer elmondja nekünk Isten szavaival, hogy Isten szeretetében megmaradva, Krisztus iskolájában megtanuljuk az igaz szeretet művészetét. (...) Ő úgy közvetítette nekünk Húsvét misztériumát, mint az isteni irgalom misztériumát. Utolsó könyvében így írt: A gonosznak "végül az Isteni Irgalom" szab határt (Emlékezet és Identitás, 60-61.o.). Az őt ért merényletről így ír: "Krisztus, amikor mindannyiunkért feláldozta magát, új jelentést adott a szenvedésnek, megnyitva egy új dimenziót, egy új parancsot: a szeretet parancsát… Ez a szenvedés elégeti és felemészti a gonoszt a szeretet lángjával és még a bűnből is a jóság virágzik" (189-190.o.). Ettől a látomástól ösztönözve a pápa Krisztussal egységben szenvedett és szeretett szenvedésének és némaságának üzenete ezért bizonyult annyira emelkedettnek és gyümölcsözőnek. (...) Egyikünk sem felejtheti el, amikor a Szentatya életének utolsó Húsvétvasárnapján, a szenvedéstől megjelölve még egyszer megjelent az Apostoli Palota ablakában, és utoljára osztott Urbi et Orbi áldást. Biztosak lehetünk abban, hogy szeretett pápánk ma a Mennyei Atya házának ablakából néz bennünket, és megáld. Igen, áldj meg minket, Szentatyánk! Drága lelkedet a Szűzanya, a Te édesanyád kezébe ajánljuk, aki minden nap vezetett, és most az ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus örök dicsőségébe vezet téged. Ámen.”
-2-
“Most együtt vagyunk a Pápával utolsó pillanataiban! Tegnap néztük a híreket és azt a filmet, amelyet az ő életéről készített az olasz televízió. Számomra nagyon megható volt, végigkönnyeztem az egészet. Most tudatosult bennem igazán, hogy Ő Krisztus földi helytartója. Teljesen más dimenzióba került bennem minden ezzel “LEGYETEK DERŰSEK!” kapcsolatban.. Most belekerült a szívembe! Az enyém is lett! Élete utolsó óráiban is Imádkoztunk érte, hogy vele legyünk utolsó kegyelmeket kaptunk... földi pillanataiban, és gyertyát gyújtottunk. Ő, akárcsak Krisztus a Együtt volt a család! Ajándékot kaptuk még halkereszten, ajándékká lett doklásában is a Pápától..! A férjemmel nagyon az emberiségnek. régóta nem imádkoztunk már együtt, de tegnap Hiszem, hogy ez alatt ez is újra megszületett közöttünk. Ebből (is) a pár nap alatt sokakat megértettem, hogy a Pápa egész élete ajándék, megérintett az Úr, minden pillanata ajándék, és az élete minden és sok tékozló fiú pillanata ajándékként jut el azokhoz, akiknek hazatalált az atyai házba. éppen szükségük van rá...!” V. “Nálunk (a cégemnél) nem lesz semmi megemlékezés II. János Pál pápáról. Még a fekete zászlót sem tűzték ki. A szobámban van egy elég nagy méretű Magyarország térkép, annak két, átellenes sarkába fekete masnit tettem. Az asztalomon pedig van egy sötétkék színű gyertya, amit majd 10 órakor meggyújtok. Így igyekszem bekapcsolódni a gyászszertartásba. Közben amennyire lehetőségem adódik, imával is hálát adok érte; hogy Ő volt nekünk, s hogy életével, szenvedésével ilyen keresztényi, Krisztusi példát mutatott. Az egész világ láthatta, hogy igenis van értelme a jóért való küzdelemnek, van értelme az idős kornak, a szenvedésnek; az ember méltó halálának.” E. “Amikor meghallottam, hogy haldoklik a Szentatya, egészen rendkívüli módon tapasztaltam meg az eggyéválást Vele. Amellett, hogy folyamatosan imádkoztam, éjszaka is fennmaradtam (nem előre elhatározva, csak egyszerűen nem hagyott aludni az együttérzés). Tudtam, éreztem, hogy Isten hazahívja Őt, nem a gyógyulásáért imádkoztam, hanem azért, hogy békességben és a lehető legkevesebb fájdalommal tudjon elmenni. Hálás vagyok az Úrnak, hogy cserébe Szentatyánk sok-sok imájáért, áldásáért adhattam valamit - “mellette lehettem” utolsó óráiban, kicsit segíthettem Neki a kereszthordozásban, még ha Ő nem is tudta... azt hiszem, ez alatt a néhány nap alatt kicsit jobbá lettem. Hála Érte, Uram!” R.
-3-
Szentatya (2).qxd
2005. 04. 17.
17:56
Page 6
“1983-ban fiatal lányként egyedül vágtam neki Európának. (...) Kalandos út után - rossz vonatra szálltam, - végre ott ültem a Lourdes felé közlekedő vonaton. Tele voltam bizonytalansággal, ugyanis nem tudtam, hogy hol kell leszállnom. A vonat szinte teljesen üres volt. Talán megint rossz irányba megyek? Végül vettem a bátorságot, és megszólítottam egy fiatal lányt. Kiderült, hogy egy helyre utazunk, sőt őt várni fogja a barátja. Megengedte, hogy vele tartsak. Ilyen a Gondviselés útja. A lányt várták. Elindultunk a Bazilika felé. A tömeg egyre nőtt. Hirtelen elzárták a csendőrök a keresztutcát, “ÉPÍTSÜK A SZERETET ami előttünk volt. Erre jön a pápa! És pár perc CIVILIZÁCIÓJÁT”!” múlva 10-12 méterre tőlem elhaladt a Szentatya A szeretet vitte Őt az nyitott autója, ő állt benne, felénk fordult, emberek közé, sok-sok mosolygott, és áldást osztott. A tömeg körülötországba... tem éljenzett, én sírtam. Nagyon különleges “Mert az Emberfia nem érzés volt. Éreztem nagyszerű egyéniségének azért jött, hogy neki szolgál- kisugárzását. Nem igazán érdekelt akkor még, hogy ő az egyház feje, a királyok királya, de az janak, hanem, hogy ő igen, hogy ő egy igazi Krisztus-hordozó ember. szolgáljon és életét adja Soha azelőtt és azóta sem éltem át ilyent. Olyan sokakért.” A Szentatya ember haladt el a közelemben, aki nagyon közel betöltötte ezt az Igét. állt az Istenhez. A tömeg körülöttem ugrálva integetett a pápának. Mozdulni sem tudtam, hátamon egy nehéz hátizsákkal. Egyszer csak a mellettem álló fiatalok észre vették nehéz helyzetemet. Megemelték és tartották a csomagomat. Nevetni kezdtünk. Mindenki mindenkit szeretett. Ekkor vettem elő a fényképezőgépemet. Aznap este, 1983. augusztus 14-én még egy ajándékban volt részem. A Bazilika mellett van a Kórház, ahol a gyógyulásban reménykedő betegeket helyezik el. (..) A fiatalember, aki az állomáson várt minket, ekkor megkérdezte, hogy bemennék-e vele a Kórházba? Ő itt önkéntes, és később, ha a tömeg majd feloszlik, elkísér a szállásomra is. Nagyon boldog voltam. A Szentatya beszédét a Kórház udvarán a betegek között hallgathattam végig. Közben segíthettem szolgálni, szeretgetni őket. Soha nem fogom elfelejteni azt a tolókocsis fiút, aki nem tudott beszélni sem, de volt egy betűtáblája, és azon mutogatta el, hogy mit akar közölni. Beszélgettem vele Istenről, a pápáról, és arról, hogy milyen boldog, hogy itt lehet. Végül megkérdeztem tőle, hogy reménykedik-e a gyógyulásban, a csodában? Azt válaszolta, hogy az a csoda, hogy itt van, a többit pedig Istenre bízza. Aznap este sokat tanultam.” R.
-4-
“Bár személyesen sosem láttam Őt, a megtérésemet mégis az 1991-es magyarországi látogatásához kapcsolom. A TV-t csak “futólag” néztem, csodálkozva a nagy tömegen, akik a pápára voltak kíváncsiak. De egyszercsak leragadtam a képernyő előtt. Máig sem tudom, miről beszélt, nem ez volt a lényeg... hanem az a valami,ami áradt a személyiségéből. Vagy inkább Valaki... Isten! Istennel találkoztam, és a Szentatya elutazásának éjjelén kiáltottam először az Úrhoz. Jézus meghallgatott, és válaszolt... tulajdonképpen így kezdődött a megtérésem.” R. “Ahogy adta az embereknek Krisztust, az valami csodálatos érzés volt - mintha maga Jézus állt volna ott...” M. “II. János Pál Pápa közelségében először 1998-ban volt részem sokakkal együtt. Több busszal indultunk Magyarországról is a Szentatya hívására, aki az Egyházban megszületett sokféle lelkiségi mozgalmat hívta össze egy pünkösdi együtt ünneplésre. Körülbelül 500 ezren gyűltünk össze a Szent Péter téren, és persze a környező utcákat is megtöltöttük. A mi plébániánkról is voltunk többen. Ekkora tömeg még soha nem vett körül, és igazán félelmetes lehetett volna, ha ez a sok ember csak egyszerű tömeg lett volna. De akkor, ott az Egyház volt jelen a Pünkösd tüzében. Valóságosan is, mert emlékszem az izzasztó hőségre mintha ez is azt az első tüzet szeretette volna visszaidézni bennünk. Szentatya örömmel üdvözölte szeretett nyáját a pápai járművel körbejárva. Érezhető volt, hogy nagy pillanatok ezek, de teljességében nem is volt fölfogható. Semmihez sem hasonlítható egyházélményt jelentett számomra ez az ünnep, a mise, együtt az akkori Péterrel, és mindazokkal, akikkel együtt érkeztünk, akikkel együtt voltunk. Szentatya az Egyház új tavaszáról beszélt, amit - mint hazafelé a buszon utólag elmondtunk egymásnak - örömteli valóságként éltünk meg mindannyian. Ma sem felejtem! A másik nagy találkozás számomra 2003-ban volt. Pápaságának 25. évfordulóját együtt ünnepeltük az 'Életigés' csoporttal. Erre készülve olvastam el egy könyvet, és más írásokat is életéről, tevékenységéről - mély, és teljes értékű találkozás volt.” É.
-5-
Szentatya (2).qxd
2005. 04. 17.
17:56
Page 8
“Hála, hogy ott lehettem 1991-ben a Hősök terén mondott miséjén, külön személyes ajándékként éltem meg, hogy ezen a misén a fiam áldoztatási engedélyt kapott és szolgálhatott. E látogatása alkalmával a Népstadionban találkozott a Szentatya a fiatalokkal, ahol a ők viszonzásul gyönyörű, feledhetetlen történelmi táncos műsort adtak IV. “A MAGYAROK Béla király és lánya Szent Margit idejéből. BIZTOSAN A MENNYBE Eszembe jut most, hogy az Országház előtti JUTNAK, MERT ILYEN téren is szólt pár szót magyarul, amire még NEHÉZ NYELVET emlékszem is: "A magyarok biztosan a menyországba jutnak, mert ilyen nehéz nyelvet BESZÉLNEK...” beszélnek". A Szentatya hazánkba is Akkoriban a fiam valahol hozzájutott egy ellátogatott, két ízben is... szőtt textilképhez, ami a Szentatyát ábrázolta. Mi a titka, hogy a fiatalok Ez a kép a szobánk falán azóta is ott van. A körében is oly nagy Pápa mosolyog! Most a halálakor, ahogy népszerűségre tett szert? ránéztem, mintha az utolsó üzenet eleven Erről szóljon Ő maga: “Az képe lenne: “Legyetek derűsek”! ifjúság igazi értékeket vár, Mostanában sokat imádkozom a családunkért, plébániánk családjaiért is egyúttal. és ha megkapja, akkor Tudom, hogy nagyon használható levelet írt a lelkesedik értük...!” családoknak. Ezért, halála után, mivel én szentként tisztelem és meg vagyok győződve életszentségéről, rögtön Őt kértem, járjon közbe az Úrnál a családomért, családjainkért. Eddigi imáim még nem találtak meghallgatást, egyszer már föl is adtam. Most Benne bíztam, aki a családok egységét igen fontosnak tartotta. Nemhiába! Alig egy napon belül pozitív fordulat történt... hála a közbenjárásának!” E.
“A legtöbbet lelkipásztori körlevelei, enciklikái által kaptam II. János Pál pápától. Már a nagy jubileumi évre való felkészülés elkezdésétől, 1997-től plébániánk éves lelkipásztori programja az ő leveleire épült: Jézus év, Szentlélek év, az Atya éve, majd a jubileum... Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a 2000. év megünneplése után sem hagy magunkra, és a továbbiakban is segíti leveleivel, ötleteivel a lelkipásztorkodást. Így a Rózsafűzér éve vagy a mostani Oltáriszentség éve által is sok kegyelem, ajándék érkezett közösségünkbe. Legfrissebb személyes tapasztalatom János Pál pápával kapcsolatban április 1-én kezdődött, amikor a Szentatya haldoklott. Nem egészen egy héttel voltunk húsvét után, és számomra ezek a napok arról szóltak, hogy több esetben kénytelen voltam felismerni, mennyire nincs bennem szeretet az embertársaim iránt. Biztosan régebben sem voltam jobb, csak most valahogy még jobban rányílt a szemem a hibáimra, és ez elég fájdalmas volt. Különösen egy pénteki beszélgetés nyomta a szívemet. Mivel elsőpéntek volt, az esti mise előtt gyónni mentem, de - bár a feloldozás megtörtént - a fájdalom bennem maradt. A mise alatt, áldozás után, gondolatban a haldokló Szentatyához fordultam. Azt kértem tőle, hogy részesítsen szeretetből vállalt szenvedésének gyümölcseiből, és járjon közben értem, hogy ezek a mostani felismerések tartós változást hozzanak az életemben. És akkor egy pillanatra nagyon közel éreztem magamhoz "Karol atyát", mintha egy szobában lettünk volna... Mindent betöltő béke és öröm született a szívemben, és reménység, hogy tényleg képes leszek megváltozni (régebben sosem hittem ebben igazán). Azóta meg vagyok győződve róla, hogy II. János Pál pápa halála számunkra nem veszteség, hanem óriási "nyereség", mert most már két "Károly atya" vigyáz ránk és imádkozik értünk egészen közelről: plébánosunk itt a földön, Ő pedig fenn az égben, a mennyországban.” B.
-6-
-7-
Szentatya (2).qxd
2005. 04. 17.
17:56
Page 10
Már csütörtök éjjel elkezdődött az emberek zarándoklata a Szent Péter térre, amikor a pápa egészségi állapotának hirtelen rosszabodásáról számolt be a rádió. Ettől kezdve vasárnap hajnalig a tér folyamatosan imádkozó emberekkel volt tele. Péntek és szombat este az egész hatalmas teret emberek lepték el. A tér mintha az egész világot jelképezte volna, annyiféle országból érkeztek az emberek. Bár ezen a téren nem újdonság ez, hisz minden pápai misén vagy kihallgatáson így történik. Ezekben a napokban az volt a különös, hogy nagyon sok olyan ember is eljött erre a térre, aki nyilvánvalóan nem templombajáró, és sok sok nem keresztény is. Ezen a pénteken a római mecsetben, majd szombaton a zsinagógában is a pápáért imádkoztak. Szombat este is tele volt a tér. Amikor a halálhírt közzétették, hirtelen tapsvihar tört ki a téren (a taps volt az egyik legjellemzőbb mód, ahogy a tömegek kifejezték szeretetüket János Pál iránt), majd fájdalmas csend következett. Azelőtt, amikor alakja feltűnt az ablakban, vagy beszédet mondott, oly sokszor hangzott fel a taps... és most is. Aztán csend és némaság. Ezrek
Helyszíni beszámolók a Szentatya halálának estéjéről és a temetés napjáról
-8-
sírtak a téren. A lengyel lobogóra fekete szalag került. Mégis, a fájdalom mellett valami különös öröm is jelen volt. Szent ment el közülünk, és új szent van az égben. János Pál nem hagyott itt minket. Nagyon sok fiatal és gyerek volt itt ezen az éjszakán. Egy kövön két kis gyerek üldögélt, és mécseseket rakosgattak kereszt alakba. Imádkozó csoportok között halk énekszó hallatszott. Gitáros fiatalok énekelték a zsoltárt "jobb egy nap a te házadban Uram, mint ezer nap máshol". Máshol, fehér piros zászló alatt egy Mária ének hallatszik, a fájdalmas Madonna éneke. A tömeg nem mozdul a térről. Éjfélkor felhangzik a himnusz: Krisztus feltámadott... Az igeliturgia végén a püspök arra hívja a jelenlévőket, hogy tapssal fejezzék ki hálájukat a meghalt iránt. Hosszú percekig tapsolnak. Aztán egy vékony hang hallatszik: “Giovanni Paolo! Giovanni Paolo!”- és tovább szól az ütemes taps. Fiatalok sokasága jött el hozzá. Utolsó szavai között is a fiataloknak szóló üzenet volt: "Kerestelek titeket. Most ti jöttök hozzám. Köszönöm." Sokszor mondta életében: “II. János Pál szeret titeket”! Ezen az éjszakán az elválás fájdalma mellett a feltámadás hite is szinte tapintható volt. A szeretet erősebb a halálnál! II. János Pál velünk marad. "Hiszem a szentek közösségét, a test feltámadását és az örök életet. Ámen."
Hétfő estétől kezdve "ostrom" alatt állt a bazilika, egyre hosszabb sorokban várakoztak a zarándokok, hogy kifejezzék hálájukat, szeretetüket János Pál iránt. Elhatároztuk, hogy szerda hajnalban búcsúzunk Krisztus helytartójától. Reméltük, hogy hamar bejutunk, ha reggel négy órakor megyünk, hisz előző nap a korán kelők még két órás sorbanállás után bejutottak a bazilikába. No ez nekünk nem sikerült, de a 10 órás sorbanállás igazi zarándoktapasztalattal ajándékozott meg minket. A sor csigalassúsággal haladt. A negyedik óra után kiderült, hogy még kb. 5-6 óra sorbanállás következik. Ilyenkor elgondolkodhatunk azon, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt. Nagyon sokféle ember jött össze, sokféle motivációval. Döntő többségében fiatalok, de volt sok idős ember, sőt családok gyerekekkel is. Meglepő volt az emberek nagy türelme és fegyelme. 10-12 órás sorbanállás megtisztítja a motivációkat is, a puszta kíváncsiság már nem elég ehhez. 10 óra körül a napsütés kezd erőssé válni, az éhség is elbizonytalanít. Vannak, akik visszafordulnak, de kevesen. Beszélgetés a tömegben, egy fülbevalós vagány: "Annyi
hülyeséget csináltam már az életemben, de most itt vagyok vezekelni, köszönetet mondani ennek az embernek és kérni a segítségét." Egy asszony megjegyzi, hogy a sorbanállás is egy formája a keresztútnak. Egy másik: "ez a legkevesebb, amit megtehetek hálaképp ezért a pápáért". Kisebb csoportok a rózsafüzért imádkozzák, amibe egyre többen kapcsolódnak be. Máshol gitár hallatszik; fiatalok éneke erőt ad a további várakozáshoz. Egymást hordozzuk. Az Egyházat tapasztaljuk meg egy sajátos módon. Együtt megyünk ahhoz, aki Krisztus helytartója volt. A hatalmas kivetítőkön részleteket láthatunk az életéből. Képek, ahogy kezébe veszi és gyengéden megcsókolja a gyerekeket, képek, ahogy megsimogatja a szenvedők arcát, ahogy megáldja a fiatalokat, képek, ahogy térdenállva imádkozik. Szavak, melyek által Krisztust hirdeti, békéért kiált, bátorságot, reményt sugároz. Képek, melyek szenvedését mutatják, a betegségtől eltorzult testét, a fájdalmas, utolsó, szavak nélküli áldását. És képek a tömegben... Feliratok a plakátokon: "Köszönjük Szentatya, szeretünk Téged". És: "Istenhez, általad." Úgy legyen! K.Z. S.J.
-9-
Szentatya (2).qxd
2005. 04. 17.
17:56
Page 12
A gyászmise minden nemzetet, ellenséget és barátot összehozott. Jelen voltak a nagy világvallások képviselői, az ortodoxok külön görög búcsúztató éneket énekeltek. A szentmisét át meg átjárta a taps, mintha maga a Szentatya beszélne. Több transzparensen a felirat: "Santo subito", "Azonnal szent". A koporsóra tett evangéliumos könyv lapjait az erős szél lapozgatta a mise elején előre-hátra, mintha így akarna jól ismert mozdulataival integetni a Pápa a jelenlévők felé, majd teljesen becsukódott, mintegy jelezve: a földi utamnak vége, a pályát végigfutottam. Ratzinger bíboros egyszerű és nagyon mély prédikációja a krisztusi hívás alapján beszélt a Szentatya elhivatottságáról: "Jöjj, és kövess engem!" Még a homília elején köszöntött minden jelenlévő egyházi és világi méltóságot, de amikor külön köszöntötte az ifjúságot, kitört a taps, s a skandálás újra: "Giovanni Paolo".
“Ne féljetek igent mondani Jézusnak és követni Őt... Szívetek megtelik majd örömmel és boldogság lesztek a világ számára.” János Pál pápa A szentmise legvégén mikor a koporsót vitték a bazilikába, olyan erejű taps kísérte, hogy azt hittem, most megrendül a világmindenség. Ekkor már nem bírtam a könnyeimmel. Mielőtt végleg eltűnt volna szemünk elől az egyszerű fakoporsó, megfordultak vele a koporsóvivők, megemelték a fejfelőli részt és lejjebb engedték a lábfelőlit, mintegy utolsó búcsúként. Ekkor már a protokoll vendégek is elhagyva az ilyenkor hivatalos fegyelmezett magatartásukat, tapsban törtek ki. A lengyel zarándokok piros-fehérbe öltöztették Rómát. A búcsúzó plakátok egyikén pedig ez a felirat állt: "Grazie Padre santo" a szokásos "Grazie Santopadre" helyett. Azaz, "Köszönjük Szent Atya". Kornél
- 10
“Élénken él emlékezetemben, amikor 1993-ban egy lelkiségi találkozón Castelgandolfóban ott lehettünk a pápa vasárnapi imádkozásán. Mielőtt kiutaztunk volna, Laci bácsi kérte, ha látom a Szentatyát, adjam át üzenetét “az öreg pápának, hogy a Havanna telepi öreg pap üdvözli őt”. "Kiabáld neki oda, hogy imádkozzon értem" - kérte. 1993 szeptember 12-én vasárnap részt vettünk a pápa nyári rezidenciáján tartott déli imádságon. Integettünk a pápának, a tömegből fölkiáltottam, hogy üdvözli az öreg pap a Havannáról. Gondoltam, hogy azt az áldást, amit a pápa adott a jelenlévőknek, elviszem Laci bácsinak utolsó üdvözletként. Mondta ugyanis, lehet, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy üdvözölje a pápát. Miután másnap hazajöttünk, megdöbbenve hallottam, hogy Laci bácsi azokban a pillanatokban költözött át az égi hazába, amikor a pápa áldást adott. Azóta is, amikor emlékezem Laci bácsira, eszembe jut az öreg pápa áldása, és biztos vagyok benne, hogy szeretett plébánosunk jó helyen van. Egy másik alkalommal ministránsokkal együtt vettem részt egy nemzetközi ministráns találkozón Rómában. Órák óta vártuk a pápa érkezését, közben különböző előadá-
sok, énekek voltak. 8-10 fiút el kellett kísérnem a mosdóba. Mikor visszafelé jöttünk, akkor érkezett a pápa a Szent Péter térre, és a pápamobilból állva osztogatta a fiataloknak az áldást. Mielőtt az ünnepi emelvényhez ért volna, a pápamobil megállt, mert a tömeg miatt nem tudott továbbhaladni. Míg állt az autó, és a pápa rutinosan osztogatta az áldásait, valaki közülünk megszólalt: “kiabáljunk valami olyat oda, amire ránk figyel”! Kitaláltuk, hogy odakiabáljuk a Szentatyának, aki kb. 15 mre volt tőlünk, hogy "hajrá Poland, hajrá Hungary" és magyar zászlókat lengettünk, kicsit utánozva a lengyel zászlót is. Ütemes biztatásba kezdtünk, s legnagyobb meglepetésünkre a Szentatya odafordult. Tekintetével megkeresett minket, és ránk mosolyogva a megszokott áldásától eltérően felénk intett jobb kezével, mintegy jelezve, hogy észrevett minket. Tekintetét látva a jóságos, bölcs atya jutott eszembe és ezt azóta is őrizzük azokkal, akikkel ott voltunk. Nagyon sokszor, különösen, amikor nehéz helyzetben vagyok, eszembe jut ez az atyai áldás, a mosoly, a biztató jobb kéz, és amíg élek, megőrzöm szívemben. Nekem, és sokak számára ilyen volt II. János Pál pápa.” S.Gy.
- 11
