IX. évfolyam 9-10. szám a Madárkórház Alapítvány havilapja
2014. szeptember-október
• Köszönjük az elmúlt 15 évet! • Visszarepülve az időben • Hitvallás • A galamb és a lappantyú különös története
RTOBÁGY HO
ÁZ
AL
A
ÓR
H
PÍ
TV
ÁNY
MADÁRK
Szabadság
A gólya magyar madár, és a szabadság jelképe. Vonulásával nemzeti ünnepeinket tiszteli meg. Március 15-én érkezik Afrikából, és augusztus 20-án indul vissza.
(Fotó: Déri Balázs)
Augusztus 20-án, a Hídivásár alkalmából a Madárparkban fogadott több ezer látogató tiszteletére és az arra vállalkozók személyes részvételével engedtük szabadon azokat a gyógyult gólyákat, melyeket sikerült időben felkészíteni az afrikai útra. Immár hagyományosan ekkor engedünk el utoljára gólyát, hiszen az Észak-Alföldön napra pontosan ilyenkor indulnak útnak. Később is lehet ugyan csatlakozni hozzájuk, de a felszálló meleg termikek egyre ritkábbak lesznek, és a gólyák jellegzetes, nagy magasságokban az északi széllel való vitorlázó vonulására már egyre kevésbé alkalmas az idő. A gólyák ez évben pár nappal korábban indultak el, de az általunk elengedettek még utolérték őket délen. Az itt maradottak közül a szabad életre alkalmasakat március 15-én, a tavaszi érkezés napján engedjük szabadon. A gólyák mellett baleseti sérülésből és mérgezésből gyógyult egerészölyvek és egy áramütésből felépült vörös vércse is visszanyerte szabadságát. Mi lesz az itt maradt, vonulásról lekésett gólyákkal? Szeptember közepéig még a vonulásban utolérhették társaikat, de az október-novemberben még itt ragadt gólyák emberi segítségre szorulnak. Őket apró hallal, keszegel kell etetni, hogy helyben maradjanak, és ha biztosan jönnek az etetésre, csapdát állítva meg kell őket fogni (ezt mi megoldjuk), és állatkertekben, vagy nálunk át lehet teleltetni. Nem jó, ha a vonuló darvak közé keverednek, mert vonulási, repülési technikájuk, és táplálkozásuk, éjjeli pihenőhelyük eltérő.
Hogyan lehet gólyát örökbe fogadni? Mi nem tartunk rab gólyát, ha alkalmas rá, visszaadjuk a természetnek. Ha nem alkalmas, röpdében, háló alatt tartjuk, hátha egyszer alkalmas lesz rá. Ha már hiányzik a szárnya, akkor viszont nem tud elrepülni, és egyre több gyűlik össze az ilyen szegett szárnyú madarakból. Őket itt tartjuk, de akár ki is adhatjuk tartásra örökbe fogadó családokhoz. Igen, erre most már van lehetőség. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezető szakemberei egy ellenőrzés alkalmával nálunk jártak, és tőlük megtudtuk, hogy a vonatkozó jog-
szabály alkalmazása lehetővé teszi fokozottan védett madarak esetében is magánszemély részére való tartásuk engedélyezését, amennyiben a madár szabadon bocsátásra alkalmatlan, és állami szervezet nem vállalja a tartását. Tehát aki nemcsak virtuálisan, hanem igaziból is örökbe fogadná, elvinné a tartósan sérült, szabadon engedésre, önálló életre alkalmatlan madarainkat, és megkéri az engedélyt a zöldhatóságtól, az megkapja. Mi kell hozzá? Egy létező madár, melyről igazolást adunk, hogy itt van, nem engedhető szabadon, és ha megvan az engedély, átadjuk a kérelmezőnek. Az engedély megkéréséhez segítünk. Aki örökbe akar fogadni madarat, keressen minket!
(részlet) „Tudd meg : szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója. Tudd meg : szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít. Nem alkuszik meg, hű becsületéhez, Bátran kimondja, mit gondol, mit érez. Nem nézi azt, hogy tetszetős-e, Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse, Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre S embernek nézi azt is aki pőre. Tudd meg : szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki...”
Címképünkön munkatársaink, Cseszlai Zsombor és Déri Balázs az általuk ápolt parlagi sast engedik szabadon Hortobágyon a Madárpark mellett a Hídi vásártéren. • (Fotó: Déri János)
Köszönjük az elmúlt 15 évet! ”Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában. (…) Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül.” (Wass Albert)
……vagy egy madár. Egy madár, akit sikerült megmenteni, meggyógyítani. Visszaengedhetjük oda, ahová született, a levegőbe, a kék ég alá, a természetbe! Ezért vagyunk éppen 15 éve. Ez a dolgunk. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy erre születtünk: Madarakat gyógyítunk! Nehéz volt ez a 15 év. Volt, hogy jobban ment, volt, hogy nagyon rosszul. Menteni, műteni, etetni mindig kell, ha van rá keret, ha nincs, akkor is. Jelenleg majdnem 450 madár él itt a Madárparkban. A föld alól is elő kell teremteni a vacsorát, a gyógyszereket, az eszközöket. Eddig sikerült. Igen, sikerült! Megkö-
zelítőleg 2800 támogatónkkal, akik érzik, hogy ez fontos. Segítenek, amikor segíteni kell. És pontosan tudják, hogy 1% vagy pár forint életet menthet. Ezúton köszönjük Nekik, hogy 15 éve tehetjük, amit tudunk, amit szeretünk, amiért élünk! Az elmúlt másfél évtizedről lapunk következő hasábjain is megemlékezünk, de weblapunkon (madarpark. hu) és Facebook oldalunkon (facebook.com/madarpark) bővebb fotóválogatás segítségével repülhetnek vissza velünk az időben.
Németh Mónika
(Fotók: Déri Balázs)
Születésnapunk a „Magyarország, szeretlek!”-ben 1999. szeptember 23-án lett jogerős a Madárkórház Alapítvány bejegyzése 1279. számon, a Hajdú Bihar Megyei Bíróság végzése szerint. Ennek 15. évfordulóját ünnepeltük az MTV 1 „Magyarország, szeretlek!” műsorával együtt szeptember 27-én. Ez alkalommal az MTV 1 stábja kitelepült a Madárparkba és egész nap tudósította az országot az itteni eseményekről. Elsőként egy rövid megemlékezés után a Vas megyei Sajtoskálból érkezett, áramütésből gyógyult egerészölyvet engedtem szabadon, majd a Madárparkot meglátogató diósdi csoport vezetője, dr. Tóth Klára (a fenti képen) állatorvos, állatorvosi mikrobiológus évfolyamtársam, és egyben diósdi madármentő önkéntesünk engedett el egy általunk meggyógyított barna rétihéját. A hím rétihéja autóbalesetben agyrázkódást kapott, és pár hét után nyerte vissza szabadságát, éppen még a vonulási időszak kezdetén. Ezután egy pár napja mentett fiatal hattyút, és két balesetből gyógyult szürkegémet engedtünk szabadon a Madárpark taván, ahonnan a madarak nem sokkal később saját szárnyukon távoztak. A Madárpark látogatói között jelen voltak saját általános iskolai osztálytársaim a pestszentlőrinci Piros iskolából, 40 éves osztálytalálkozónk alkalmából. A vendégeket körülvezettem a Madárparkban, és utána solymászunk, Bódis Gergely László és kis tanítványa, Szántó Johanna solymászbemutatója következett. A délután folyamán a látványetetések és madárkezelések között egy rétisas – Bogyó 2 – infúziózását láthatták a jelen lévők és a tévénézők.
Déri János Madárkórház Alapítvány állatorvosa
2014. szeptember-október
3
Visszerepülve az időben
A Madárpark története 1983-ban kezdődött, amikor egyetemista koromban szakmai gyakorlaton a németországi Walsrodeban a Madárparkban jártam, amely egy hatalmas madár-állatkert. Ott láttam először látogatható röpdéket, és tapasztaltam meg azt az élményt, amikor a repülő madarak közt, elválasztó rácsok nélkül a természet részének érzi magát az ember. Akkor voltam gyakorlaton a hannoveri Baromfiklinikán. Ez elsősorban házibaromfi-egészségügyi intézmény, melyet Siegmann professzor hozott létre, akitől sokat tanultam. Vadmadarak gyógyítására állat-egészségügyi létesítmény és madárpark együtt akkor még nem volt. Azután Hortobágyra kerültem, ahol házi-baromfi praxis mellett hobbiként vadmadarak gyógyításában is tapasztalatokat szereztem. 1991-ben Sándor István és Dudás Miklós felkértek a Hortobágyi Nemzeti Park Górési Ragadozómadár-rehabilitációs Állomásának állatorvosi ellátására. Akkor még az állatorvosi képzésnek nem volt része a vadmadarak gyógyítása. Az elsősorban baleseti sérültek ellátásába, a csontsebészeti gyakorlatba dr. Lakos István humán baleseti sebész vezetett be. Majd barátommal, dr. Beregi Attilával – aki azóta az egzotikus állatok gyógyászatát egyetemi tantárgyként vezette be az állatorvosi oktatásba és
4
2014. szeptember-október
aki ma már az Emirátusok kalifájának vésbé új, de használható felszereléssel, első számú sólyomdoktora – dolgoz- köztük Bánhidi Zoltán támogatásából tuk bele magunkat ebbe a szakmába. vett altatógéppel kórházi ellátást tudtunk biztosítani az évi 2-300 hozzánk érkező madárnak. A Madárkórház Alapítvány 1999. szeptember 23-án került bejegyzésre, 1279-es számon. Közhasznú, természetvédelmi tevékenységének célja első sorban védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után a szabad természetbe való visszahelyezése. Az alapítvány célja továbbá e tevékenységekkel kapcsolatos tudományos kutatás végzése, a tevékenység bemutatása és oktatása, a feladatok ellátására intézmény, elsősorban madárkórház létrehozása és üzemeltetése. A kórház új épületének a története számomra 1987-ben kezdődött, amikor a szomszédba költöztünk. Romos garázsépület volt, mely állapota egészen a legutóbbi időkig megmaradt. Akkor már elképzeltem a jelenlegi külsejét és A górési puritán körülmények kö- funkcióját, de hogy megvehessük 11 zött végzett munka során felmerült a évig, 1998-ig, hogy részlegesen felújítszükségessége annak, hogy megfele- suk, 2000-ig váratott magára. 2001lő felszereltségű rendelőt, sőt inkább ben pályázati támogatásból megnyílt kórházat hozzunk létre Hortobágyon. az Öko-teleház. 2002-ben megnyitotEkkor alakult meg 1999-ben a Madár- tuk itt első madármentő kiállításunkat, kórház. Nagyon szegényes körülmé- és ezzel a gyógyításnál hatékonyabb nyek között, és sok nélkülözés mellett, megelőző tevékenységet, és természetde a Philips cég adományaként érke- védelmi szemlélet kialakítását, oktazett vadonatúj röntgengéppel és ke- tását vállaltuk feladatként. A szakmai
Honnan is indultunk?
igények kielégítésére és a látogatók számára megfelelő körülmények biztosítására 1998-óta pályáztunk, minden lehető módon. A látványkórház terve 2000-ben készült el. 2002-ben az Egyesült Arab Emirátusban járva az Abu-Dhabi Sólyomkórházban láttam működni a látványkórházat. A siker ismét váratott magára, de megérte, mert hazai pár milliós pályázati lehetőségekkel ezt nem hozhattuk volna létre. 2004-ben adódott lehetőség a ROP turisztkai vonzerők növelésére kiírt uniós pályázatra, mely segítségével 2005-ben 2,5 % önrész mellett 178 millió Ft-os vissza nem térítendő támogatást nyertünk. A munkálatok 2006. áprilisában kezdődtek, és 2006 augusztusára elkészült a Madárpark: madárkertekkel, a madármentő kiállítást, öko-teleházat és látványkórházat magában foglaló látogatóházzal, nagyröpdével, tórendszerrel és játszókerttel, ahol a legnépszerűbb játék a sasos gyerekröptető. Erre azért van szükség, hogy kedvébe járjunk az ide látogató gyerekeknek, akik egy osztálykirándulás, vagy családi túra során több órás utazás után először inkább játszanak, és utána néznek körül a ma-
darak világában. Ahogy megismerik és megszeretik a madarakat, ideszoknak, önkénteseink és később utódaink lesznek ebben a szép munkában. Évi 20-30 000 látogató érkezik hozzánk, és mi vagyunk az egyetlen egész évben nyitva tartó turisztikai látványos-
ság Hortobágyon, melyet ősztől tavaszig 10 000 látogatónak mutatunk be. A megnövekvő igényeknek megfelelően 2010-ben ugyancsak uniós turisztikai pályázat segítségével 50 milliós beruházással parkolóval és a vásártérre nyíló bejárattal bővítettük a Madárparkot. Munkánkban évi 50-80 önkéntes segít, és egyre több állatorvostan hallgató és állatorvos érdeklődik a madárgyógyítás iránt. Évek alatt országos madármentő hálózatot fejlesztettünk
ki. Az ország minden területén vannak önkénteseink, akik az évi több ezer bejelentett sérült, beteg madár elsősegély nyújtásában, és regionális mentőközpontba, mentőhelyeink valamelyikébe, vagy helyi madármentő kapcsolattartóinkhoz való szállításában segítenek. Ezúton is hívjuk és várjuk ebben segíteni akaró, elkötelezett madárbarátok jelentkezését. Önkénteseink, madármentőink, és az érdeklődő állatorvosok képzése céljából 2013-ban egy másik uniós pályázati támogatással oktatóközpontot hoztunk létre, ahol 40 fő részére korszerű körülmények között tudjuk átadni ismereteinket. Látogatóinkat, önkénteseinket, tanulóinkat, vagy akár látogató csoportokat egy 30 fős saját szállásépületben, a Madárfészekben, és egy most megvalósuló falusi szálláshelyünkön tudjuk elszállásolni. A Madárkórház régi épületének és a Madárpark nagyröpdéjének felújítása MVH-s Állatmehely pályázat segítségével a napokban indul. A megnövekedett állatlétszám további röpdék építését teszi szükségessé, melyre keressük a pályázati lehetőséget.
Dr. Déri János
2014. szeptember-október
5
Hitvallás Gyermeklétemre való eszmélésem első emlékei a szülői ház körül élő állatkáinkkal való kapcsolatom elmosódó képei. Felfedezésük, a létük adta öröm, az elvesztésük okozta fájdalom. Rácsodálkozás a tojásból éppen kibúvó nedves, pelyhes kiscsibékre, kiskacsák fürösztése a nagy fehér zománcos lavórban. Kutyánk húzta szánkóm a friss havon, majd a következő nyáron házikójának néhány órára – számomra érthetetlen módon – letakart bejárata, mely őt rejtette előlem, miközben örökre elaludt... Dorombolós, nyugodt, boldog esték, ölemben alvó cicáinkkal. Azután egy hirtelen beköszöntött tavaszi napon Cirmike a piros tulipános, faragott fehér bababölcsőmben, mély lélegzetvételekkel, gyöngülő kis testtel... Levágásra szánt, hónom alá rejtett szivárványos tollú galambfiókával, tyúkocskával bukdácsolva, futva édesanyám elől a felásott kert göröngyein át. Fájó bújócska a piszkebokor tüskés ágai között, a felém sebesen közeledő fakanállal... s azután szomorú szívvel tudomásul vett tehetetlenségem mentőakcióm kudarcára döbbenve. Eresz alól kipottyant csupasz verébfiókák kis sírhalmai, amelyeket könnyes szemmel szurtos apró kezeimmel formáltam a poros kerti földből. Kétségbeesett próbálkozás a szárnyaszegett, sérült, utcai árokban talált hófehér galamb, ódon padlásunkon magára maradt fülesbaglyocska megmentésére... Gyermeki találkozások élőlényekkel. Velük kapcsolatos, napjaimat kitöltő megfigyelések, felfedezések, élmények, örömök, szeretet, de ugyanakkor a halandóság jeges leheletének talán túl gyakori, még korai megismerése ... mind-mind későbbi felnőtt életem cselekedeteinek, felfogásának, hitvallásának meghatározói lettek. Az egyszeri, a megismételhetetlen léthez, az élethez való jog minden teremtett lényt megillet. Amit Istentől kapunk, azt csak Ő veheti el tőlünk. De Ő hívhat el minket arra az útra is, amelyre engem már egészen kis gyermekkoromban terelgetett, amely ösvényt viszont csak felnőttként, megtérve jártam be és értettem meg igazán. Ő
6
2014. szeptember-október
adhat számunkra nemes feladatokat, ha a szívünk nyitott azokra. Ha nem csak nézzük, hanem látjuk is magunk körül a világot, az abban szenvedőket, a kiszolgáltatottakat, a segítségre szorulókat, csakúgy, mint az öntudattal nem rendelkező, ösztöneiktől vezérelt, de a természet és az ember által sok veszélynek kitett állatok gyakran segítségért kiáltó tragédiáit. Az állatok mentése gyermekkorom első meghatározó élményei óta szívem örök ügye maradt. Civil állatvédőként hol kisebb, hol nagyobb intenzitással életem során folyamatosan részt vettem, veszek bármi módon segítségre szoruló, kóborló vagy éppen a gazda rossz anyagi körülményei miatt bajba került cicák, kutyusok
etetésében, gyógyításában, ideiglenes vagy állandó elhelyezésében, mentésében, ezen ügyek propagálásában. Kezdetben magányos mentőakcióim első s azóta is működő helyi, szakmai támogatását, ezáltal sok kis madár, valamint mentett cica és kutyus életét, hajdani gimis iskolatársamnak, dr. Dobos Bandikának köszönhetem, aki gyógyszerekkel, tanácsokkal, kezelésekkel segít. A cicák, kutyák, valamint a madarak sérüléseinek, betegségeinek, a gyógyítás lehetőségeinek megismeréséhez az internet információkban gazdag világa, valamint állatés madármentő önkéntesekkel, állatorvosokkal, mint dr. Déri Jánossal, a hortobágyi Madárkórház állatorvosával való telefonos konzultációim, levelezéseim, személyes találkozásaim,
a Madárkórházban tett látogatásom járulnak hozzá. A madárfiókák felnevelésébe, a sérült madarakért való küzdelembe, védett madaraink megóvásáért végzett munkámba éppúgy igyekszem bevonni tanítványaimat is, mint a négylábúak megsegítésébe. A madarak testközelből való megismerése, a kis fiókák tanteremben történő gondozása, megfigyelése, ragaszkodása, kedvet, felelősséget ébreszt a kisgyermekekben Teremtésben társaink iránt. Déri Jánossal való személyes ismeretségük, a Madárkórház munkájába való betekintésük, fotókkal, videókkal illusztrált kis történeteim, közös téli madárgondozó tevékenységünk, s egy csodás, közös sikeres fecskementő akciónk igazi ,,madármentő osztállyá" kovácsolt bennünket már az első tanév végére. Nagy öröm számomra, hogy a legtöbben lelkesen és nyitott szívvel fogadják magukba azt a látásmódot, amellyel élve a természetet s a benne lakozókat tiszteletben tartva, másokat is erre taníthatnak majd. A gyermekek szemeinek megnyitása a segítségre szorulók észrevételére, legyenek azok akár emberek, akár állatok, korunk egyik legfontosabb nevelési célja kell, hogy legyen! Hiszem, hogy ha észreveszik maguk körül az apró bajba jutottakat, azokat, akiken gyermekként ők is képesek segíteni, akkor ennek a szolgálatnak az öröme, sikere, vagy az esetleges sikertelenségből levont közös tanulságok a természet, a benne élő állatok és embertársaik iránt is felelősségteljesebben forduló, gondolkodó fiatalokká, felnőttekké formálja majd őket. Megerősít ebben a hitemben az az örömöm, hogy hajdani, s a közelmúltban volt tanítványaim közül a mai napig sokan fordulnak hozzám segítségre szoruló állatok, madarak megmentése érdekében. Legyen hát mindannyiónk lámpása, útmutatója Isten igéje. Mindenkié, aki érti, érzi a minden teremtett élőlény számára legdrágább kincs, az ÉLET, az Egyetlen Lehetőség értékét, fontosságát, megismételhetetlenségét.
Piti Éva a Madárkórház szentesi madármentője
Ha békét akarsz... „Si vis pacem, para bellum.” „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.” – mondja a latin közmondás. Annyit tesz: ha fegyverkezel, nem leszel könnyű préda, és ezért nem támadnak meg. Az innen kölcsönvett Parabellum egy pisztoly márkájaként ismert. Ami viszont nem a béke eszköze. Az első és egyben a legsikerültebb típusa a Lugger, német tisztek fegyvere volt. Az elrettentés, a „nem éri meg engem megtámadni” üzenet az állatvilágban is alkalmazott módszer. A kis bagoly labdává fújja fel magát, hogy nagyobbat, veszélyesebbet mutasson, és valóban megtéveszti a kutyákat. A sas is széttárja a szárnyát és felmereszti a tollait, de a sas hatalmas szárnya mögött tényleg van is valami. A karmai és a csőre valóban veszélyes támadó fegyverek, és elég megmutatni őket, hogy elvegye a kedvet a támadástól, ahogy a farkasnak is elég kimutatnia a foga fehérjét, hogy lássuk, kivel állunk szemben. A gyöngybagoly jellegzetes fenyegető mozdulatokat tesz a fejével, de ha bajban van, nem harcol, egyszerűen hullának tetteti magát. Hanyatt fekszik, szó szerint „feldobja a talpát”, és nem reagál semmire, akár lehet műteni. Pedig ő az egyik legagresszívebb madár. Alkalmas pillanatban halottaiból hirtelen feltámad, esetleg odamar, és elrepül. Nem is lehet
összerakni más bagollyal, mert megeszi őket. Többféle stratégia van, mindegyik jó az adott fajnál, az adott élőhelyen, az adott szituációban. „Az a legjobb kardforgató, akinek ki sem kell húznia a kardját” – tartják a szamurájok, és ebben van valami. És erre jó lehet a pisztoly. De Jézus szerint „Ki kardot ragad, kard által vész el.” És ugye ezt is ismerjük: „Ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is.” Ez utóbbit Konrad Lorenz az állatok viselkedésében találta meg, és úgy értelmezte, mint a közösségi élet alapfeltételét, hogy az állatvilágban a magát megadó felet nem bántja, nem tudja bántani ellenfele, egy genetikailag rögzült gátlás miatt. A farkas a nyakát, a legsebezhetőbb részét tartja oda legyőzőjének, és az nem bántja többé. Ez a lovagiasság az emberekben is megvolt valaha... A kuvik nem védekezik, megadja magát, nem karmol, nem csíp, mégsem bántja senki. Az emberek sem. Egyszerűen azért, mert aranyos. Ha békét akarsz, a békére készülj, ne a háborúra – mondaná Buddha. Mi nem háborúzunk. Ahogy a kuvik. Sem az egyikkel, sem a másikkal. Tudnánk, persze, ha akarnánk. Ezt be is bizonyítottuk párszor, hiszen a Madárparkot végig széllel szemben hoztuk létre, és tartjuk fenn ma is. De 15 éve bizonyítjuk, hogy békét akarunk. Csak hagyjanak.
Hol volt tábla, hol nem volt tábla
A jeladózás
Előző számunkban Cseszlai Zsombor leírta a parlagi sas gyógyulásának történetét. A szabadon engedésre való felkészítés viszont majdnem tovább tartott, mint a gyógyítás. A sas nem akart a műholdas nyomkövetővel repülni. Egy másik, kisebb, modernebb modell viszont elfogadható volt számára. Az elengedés után pár napig a környéken maradt, majd nyílegyenesen visszatért eredeti revírjébe, Ecsegfalvára.
(Fotó:k Déri Balázs)
A táblaháborút meg kellett vívni. Tavaly novemberi számunkban írtunk erről. A Madárpark saját parkolójába az önkormányzat fizetős parkolóján át vezet az út. Ez megtéveszti a vendégeinket, ezért a bejáratot jelző (egyébként engedélyezett) táblánkra kiírtuk, hogy nálunk számukra ingyenes a parkolás, ami nem tetszett a fizető parkoló üzemeltetőjének. Az önkormányzat tavaly a saját területén megtehette, ezért levette a táblát, és testületi határozattal megtiltotta, hogy a Madárkórház bármilyen táblát helyezzen ki, noha évi 20-30 ezer látogatót fogadunk! Kérésünkre a nemzeti park az út másik oldalán, a saját területén nagyon szívesen megengedte. Hiszen ők belátják, hogy nem baj, ha a látogatók megtalálják a hortobágyi látnivalókat. Most kint van a tábla, de a Hídivásár idejére megállapodtunk, és elüzleteltük: a vásártéri bejáróra elcseréltük a parkolót. Az önkormányzat területén vendégeink számára a vásártér étkező során át ingyenesen biztosította az átjárást, cserébe mi átadtuk nekik a saját parkolónkat. Ezért lekerült a tábláról az ingyenes parkoló felirat a vásár idejére. Így mindenki jól járt. Ezt tavaly is felvetettük, de akkor még nem érett meg rá az idő. Most igen. Ugye, lehet velünk tárgyalni? Déri János
2014. szeptember-október
7
A galamb és a lappantyú különös története A galamb vallomása Beteg vagyok. Szabadban, kék ég alatt, Nappal szemben soha többé nem röpülő. Talán egyszer, egy távoli napon szárnypróbálgatásom sikerülni fog. Felrepülök majd a kórteremben elhelyezett ágak valamelyikére. Billegek, botladozom, mert a lábam nem gyógyuló. Bicegős maradok, féloldalas. Karvalynak, cicának könnyű zsákmány. Igen. Zsákmány. Préda. Szárnyas patkány. Úgy bizony. Ez lett belőlem, akiről a szerelmes parasztlegény a kedvesét tubicámnak becézte, akinek képében a falusi konyhák kézzel hímzett falvédőin a szeretet, a békesség, egyetértés jelent meg hos�szú-hosszú évtizedeken keresztül. Én voltam a családi boldogság, a világi és mennyei béke jelképe. De én voltam a felfoghatatlan messzeségbe vesző idők kezdetén az, aki a bibliai Noénak csőrében vitte az olajágat, mondva neki, hogy ember, ne csüggedj, közel a föld, szenvedéseid befejeződnek. Az is én voltam, aki Mária Nagyasszonyunknak Jézuskája eljövetelét jelentette. Aztán egyre rosszabb idők jöttek. De még mindig szolgáltam az embert. Vittem a frontkatonák számára sorsfordító kódolt üzeneteket, mentve életeket, megakadályozva városok lerombolását. Sorsom fordult, mert beteg lettem. Kiűztek a portákról, a padlásokról, ahol korábban laktam. Szívszakadva repültem mezőkön, falvakon, városokon keresztül, keresve menedéket, kolduseledelt. Egy ideig így éldegéltem, a jó emberek adományaiból. Voltak kisgyerekek, öreg nénik, akik étellel és szeretettel tápláltak. Mindig ugyanazon a helyen. És hogy vártam őket! Okos szemecskéd van – mondták. Ám egyre többször hallottam, hogy fúj, odarondít a büdös galambja. Még tán betegek is leszünk tőle. Olyan ez, mint a patkány, hordja a bajt, szaporodik, telerondítja térkövezett városaink dísztereit, lerondítja drága pénzen készíttetett szobraink fejét. Gyalázat. El vele, ki vele! Számára ne legyen hely! Meg kell tisztulnunk ettől
8
2014. szeptember-október
a pestismadártól! Egyik nap a szokott helyemen sok ételt találtam. Gondoltam, nem volt idejük megvárni engem. Enni kezdtem, sokadmagammal. És akkor hirtelen összerándult a világ, egyre kisebb rácsokon keresztül láttam az eget, már csak szálló tollakat érzékeltem, kétségbeesett madársírást hallottam. Aztán egy zárt térbe kerültem, hálóban vergődve. Alattam valami zakatolt, rohant velem a halál szörnyű masinája, elszabadult a gonosz világ. Többet nem tudok, nem emlékszem. Valahogyan kieshettem a hálóból, s egy kislány megsajnált. Lábam eltört a vergődésben, ezért vagyok a madárkórházban. A hálóban maradt társaimat sólymokkal szaggattatták szét. Prédák lettek, szabad zsákmány. Ahogy ezer év előtt a világhódítók törvénykönyvében elnevezték a senkinek nem kellőket, a feleslegesnek bélyegzetteket: senki dolga, akivel a törvény szerint bárki bármit büntetlenül megtehet.
Ahol most vagyok, senki nem bánt, és olyanokat is megismertem, akik szeretnek. Aki odajött hozzám, a dobozomba, mert járni még nem bírtam, úgy hívták: Lappantyú. Lappantyú berepült hozzám, és mellém telepe-
dett. Csendben üldögéltünk, s nem voltam már egyedül. Aztán sikerült kijönnöm a dobozomból, Lappantyú lehasalt egy földre fektetett faágra és nagy bagolyszemeit sejtelmesen, félig nyitva tartva, figyelt, hívott. Odaültem mellé az ágra, akkor behunyta a szemét és elbóbiskolt. Olyan vékonyka, olyan nehezen evő, sajnálom őt ezért. Mit is tehetnék érte? Ülök mellette csendben, ha pihe száll rá, csőrömmel leveszem, ha vizes a tolla, helyre csipkedem. Igen, szeretem őt, az egyetlent, aki beszállt betegségem dobozába, várta sebem gyógyulását, életerőm feltámadását.
A lappantyú vallomása Furcsa dolgok történtek velem. Tavasz végén, alighogy hazatértem Afrikából, különös gyengeséget éreztem egész testemben. Röptöm lassult, csőröm szűkült. Ezek egy lappantyúnál igencsak kedvezőtlen jelek. Az én fejem ugyanis lényegében egy hatalmas száj. Rossz nyelvek szerint olyan, mintha ketté volna hasítva a fejem. Kétségtelen, alkonyatkor elindulok, nagyra nyitom a csőröm, hasítom – még ha meglehetős alacsonyan is – a levegőt, s hatalmasra nyitott csőröm mint egy végtelen tölcsér, magába szippantja a röpködő-zümmögő bogarakat, rovarokat. Igyekszem emberektől távoli helyeken, ligetekben, nádasok környékén meghúzódni. Kevesen láthatnak engem, az éji madarat. Régen a parasztemberek azt mondták, ha mégis elkaptak tekintetükkel búvóhelyemen: no nézd, ott egy kecskefejő. Csak tudnám, mi az a kecske. Bizony, nagy szerencsém, hogy terepszínű vagyok. Nem túlzás, ha azt mondom, még a szemhéjam is terepszínű. Nappal egyébként nem is nagyon nyitom ki. De eljön az éjjel, minden emberi képzeletet felülmúló látásom és reflexeim parádéja. Igen, ott tartottam, hogy legyengültem, szárnyaim cserben hagytak. Terepszínem ellenére egy leányka rám lelt egy ligetben. Gondomat viselte, erőre kaptam. A Madárkórházba azért küldött, hogy megvizsgáljanak, s utamra bo-
csássanak. Ó, hogy örültem, amikor egy itteni hölgy betett az autójába, s azt mondta, ne félj, viszlek a szabadságba, hogy rálelhess a tieidre. Olyan szép volt az a hely. Kinyitotta a dobozt, s azt mondta: Szállj messze és légy boldog madár. És terjesztgetni próbáltam a szárnyaim, ki akartam emelkedni a dobozból, de nem sikerült. Akkor a tenyerére vett, s azt mondta, repülj neki a szélnek! Minden erőmet összeszedtem, de csak azt éreztem, hogy a földön vagyok, a szárnyaim emelhetetlenül nehezek. Ismét a Madárkórházba kerültem. Egy kórterembe. Mindenféle kismadarat láttam, hallgattam csiripelésüket, kelletlenül fogadtam az ételt. A napok pedig múltak. Éreztem az ígéretes alkonyok közeledtét, a sötét érkeztével egyre repülni vágytam. Kihasználva a Madárkórház éji nyugalmát, próbálgattam a szárnyaimat, de erőre sosem leltem. A napok múltak, éreztem a közeledő őszt, éreztem, hogy a társaim készülődnek hosszú útjukra. Visszaemlékeztem, hogyan repültem át elmúlt évben a Szaharát, felrémlettek emlékeimben különös, az itteni emberek által sosem látott ligetek, naplementék, különös rovarok... Egyik nap egy nagyobb doboz
érkezett a kórterembe. Gyenge kaparászást hallottam belőle. A hölgy azt mondta a doboznak: ne félj, itt senki nem bánt és meggyógyulsz, kicsi galamb. Galamb. Kisgalamb. Milyen lehet? Ha láttam is szabad életemben, nevét nem tudhattam. Egyik éjjel megnéztem. Állt megadón a dobozában, szeme csukva volt, aludt, vagy hozzám hasonlóan ő is álcázta magát? Akkor még nem tudtam, hogy az álcázás hatalmas menedéke nem adatik meg minden élőnek. Szomorú volt, megsajnáltam. Minden éjjel berepültem hozzá, aztán nappal is vele maradtam. Félig hunyt szemeim alól figyeltem gyógyulását. És egy reggel mindketten kirepültünk a galambdobozból. Azóta egész nap együtt ülünk egy földre fektetett hosszú ágon. Én bóbiskolok, ő leszedegeti rólam azokat a pihéket, ételdarabkákat, amelyeket nem tart helyénvalónak. A társaim az elmúlt hetek éjjelein irányba szállnak a tengernek. Egyedül maradtam, de nem vagyok magányos. Mert itt ül, piheg mellettem minden éjjel és napok során át egy addig nem ismert lény. Mellém telepedett a szeretet. Őt úgy hívják: Galamb.
Dr. Szendrei Eszter (Fotó: Déri Balázs)
(Fotó: Báder Gábor)
Vörös vércse tályoggal Ezt a vörös vércsét Alsódobszáról mentette Lehoczky Krisztián, a Madármentő Állomás Mályi vezetője. Felsérthette szájpadlását, mely aztán elfertőződött. Elképzelhető a diftéria gyanúja is. A tályog-szerű fibrin felemésztette a szájpadlás egy részét, és átterjedt a jobb szemére is. Vörös vércsék esetében szinte dogmaként kezeljük, hogy a madár akkor is áramütött, ha elsőre nem látszanak rajta az áramütés tünetei. Ez a madár erősíti a szabályt, hiszen érdekes módon kivételnek bizonyult.
Madártani érdekességek
A szeptemberi markáns hidegfront sok vonuló madarat megmozgatott. A fecskék teljesen eltűntek hazánkból, de a máskor inkább csak december-januárban előforduló sarki búvárral már találkozhatunk többfelé is az országban. Talán még a limikolák tartják legjobban vonulási szokásaikat. Ahogy az várható volt, az augusztus 20 előtti hidegfronttal megérkeztek a havasi lilék (a képen), partfutók. A Kardoskúton megjelenő lilebíbic egy kicsit kilóg e sorból, hiszen a főleg oroszországi és kazahsztáni fészkelőhelyéről iraki vagy iráni telelőterületeire vonulás során nem igazán esik útba hazánk. Ha bulvárújság lennénk, akkor írhatnánk, hogy halfarkasok lepték el az országot, hiszen tény, elég sok előfordulása van szeptemberből az Eurázsia és Észak-Amerika tundraövezetének északi részén honos szélesfarkú halfarkasnak vagy Európa sarkköri vidékén élő ékfarkú halfarkasnak. De ezek a sirályhoz hasonló madarak korántsem olyan veszélyesek, mint nevükből következtethetnénk, és csak néhány példányáról van szó. A klas�szikus libavonulási szezon még odébb van egy kicsit, de úgy tűnik, néhány apácalúd fázós volt idén, mert Hortobágy több halastaván előkerültek példányai. A darvak is hirtelen érkeztek meg, október elején létszámuk közel hetvenezer és már az ország déli részein is előfordulnak kisebb csapataik.
Kép és szöveg: Konyhás István
2014. szeptember-október
9
(Fotó: Morvai Szilárd)
Költöző fehér és fekete
A költöző madarak vándorútja nem egyszerű, így a gólyáké sem. Először is fel kell készülni az útra. Ehhez szükséges az erőnlét kifejlesztése, ami a bevitt táplálék függvénye, tehát ennek kellő mennyiségűnek és kalóriadúsnak kell lennie. Másik feltétel az egészséges tollazat, főleg a szárnyés faroktollak épsége, hiszen csak így lehet biztonságosan repülni a hosszú úton. Mindezek augusztus 20-ra készen vannak. A fehér gólyák augusztus 20 után, szeptember elején indulnak el vándorútjukra az időjárás függvényében. A fekete gólyák később, október elején indulnak. Kis csapatokban gyülekeznek, majd egyre nagyobb csapatba állnak és így mennek el. Nappal repülnek, főleg délelőtt. Miután nehéz testű madarak, okosan gondolkoznak és
kihasználják a meleg levegő felhajtó erejét, a termikeket. Egyértelmű ez az utazási technika, hiszen az állandó hos�szú szárnymozgatású repülést nem bírnák. Ez az utazás úgy történik, hogy rászállnak egy termikre és felemeltetik magukat 600-800 m magasra kb. 3-4 perc alatt. Majd kiterjesztett szárnyakkal vitorláznak az útjuk célja felé, így eljutnak 3-15-50 km-re is. Ezután újra keresnek egy termiket és kezdődik minden elölről. Az európai gólyák két irányban hagyják el a kontinenst a legkeskenyebb tengerszorosnál. A nyugat-európaiak Gibraltár felett repülnek, a kelet- és közép-európaiak (így hazánkból) a Boszporuszon át repülnek Afrikába. A műholdas adatok szerint a gólyák 10 nap alatt érik el a Boszporuszt, 15 vonulási nappal Izraelt, 20 nap vonulási nappal Szudán északi részét. A repülési sebességük 30-90 km/óra között van, és egy nap 220 km-t repülnek. (Lovászi) A gólyáknak egy része a Nílus mentén marad, és ott telel, a másik részük egészen Dél-Afrikába megy, ez légvonalban 8000-8800 km. A Dél-Afrikába menő gólyák kevés ideig tartózkodnak ott, az érkezésük november-december és februárban már indulnak is vissza. A fiatal gólyák ivarérettségükig kint maradnak, ami 3-5 év. Afrikában nem költenek ezek a madarak. (Lovászi) Ezek a vonulások tele vannak megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel és esetekben elhalálozással. Mégis vállalják ezeket, azt gondolom, hogy ezek a gólyák is a legnagyobb ,,hazafiak”, hiszen visszajönnek hazánkba bármi áron is. Csodálatos madarak, attól függetlenül, hogy hangtalanok, de csőrük összeverésével szépen kerepelnek.
A fehér gólya népies elnevezései: házi gólya, cakó, czakó, gagó, kele, koszta, eszterág, esztrág, katrincás gém (csángók), somoska (Bákó megye), Sáskamadár (Afrika), emeletes veréb. Fekete gólya népies nevei: barna gólya, erdei gólya
Katona Mihály Kunszentmárton az MME tagja Körös-Maros Nemzeti Park Ig. Polgári Természetőre
Szárnytörött kékvércse
Gyöngybagoly száradóban
Darassapusztáról érkezett ez a gyönyörű tövisszúró gébics. Hagyta magát megfogni, feltehetőleg agyrázkódott volt. A sötét dobozban történt utazás során ki is heverhette, másnap el is engedtük.
Ezt a fiatal kékvércsét Szálkahalomról hozták a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai. Feltehetőleg elüthették, jobb kéztő törést szenvedett.
Karcagról érkezett ez a gyöngybagoly. Híg trágyába esett, ott találtak rá. Száradás után már szebb.
(Fotók: Déri Balázs)
Darassai tövisszúró
10
2014. szeptember-október
Megérkezett Luca új műlába fel is próbálhatta. Az új műlábával pár tiszteletkör után simán landolt a beszállófán, mintha a saját lába lenne.
(Fotó: Déri Balázs)
Sokat írtunk már Lucáról, a fél lábú rétisasról. Még évekkel ezelőtt érkezett hozzánk, lába egy ágvillába szorult. Sajnos míg ott lógott, a beakadt lába szinte a felismerhetetlenségig roncsolódott. Több helyen is eltört, illetve a bőr és az izmok lehorzsolódtak róla, amputálni kellett. Fél lábon viszont nem tudna élni, megmaradt lába tönkre menne a terheléstől. Az Ortoprofil Kft. jóvoltából műlábat kapott, amit használ is. Műlábát azonban csak úgy, mint emberi művégtagok esetében, időnként cserélni kell. Luca műlábát évente kell felújítani. A láb felfogatása úgy van kialakítva, hogy az pontosan illeszkedjen, hogy megfelelően stabil és kényelmes legyen, ne törje a madár lábát. A csonk, amihez a művégtagot rögzítjük, folyamatosan változik, a terhelés hatására illetve hiányára deformálódik. Az izmok sorvadnak, a csont vastagszik. A műláb felfogató részét így folyamatosan hozzá kell idomítani a lábához. A mintavételről korábban írtunk. Az új végtag augusztus végén megérkezett, Luca rögtön
Solymászbemutatók Hajdúhadházon
(Fotó: Konyhás István)
(Fotó: Kádár Dániel)
A közelmúltban több alkalommal is jártunk Hajdúhadházon az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület és a TerepSzemle Stúdió meghívására. Ott zajló programjuk egy része a természetvédelemhez, környezetvédelemhez, fenntarthatósághoz kapcsolódik. Ezeknek is leginkább a gyakorlati oldalát igyekszenek bemutatni, átadni olyan ismereteket, amiknek a mindennapi életben is hasznát vehetik. A településen jó néhány év kihagyás után újból szerveztek állatvásárt, első alkalommal ezen tartottunk solymászbemutatót augusztus végén. Amellett, hogy jó alkalom volt a Madárkórház bemutatkozására, a mustrát kulturális programként egészítette ki, élvezetesebbé tette a kilátogatást a vásártérre, talán ezzel is hozzájárultunk ahhoz, hogy (főleg a gyerekek számára) természetesebbé váljon az állatokkal való foglalkozás, legyenek azon vadon élők, vagy haszonállatok. Ezt követően a második alkalommal megrendezett Szőlészeti és Borászati Konferencián vettünk részt ugyancsak az említett egyesületek közreműködésének köszönhetően. Ezúttal dr. Déri János arról beszélt, milyen lehetőségei vannak a biológiai védekezésben a vadmadarakkal való riasztásnak. Ennek Franciaországban vannak hagyományai, de nálunk még várat magára a bevezetése. Szót ejtett a madarak fiókanevelés alatt tapasztalható viselkedéséről is, ami a helyi kertbarát kör több tagja számára bizonyult hasznosnak. Megjelenéseink zárásaként az ugyancsak hagyományosnak számító Káposztás Napokon tartott solymászunk, Bódis Gergely László és segédje, Szántó Johanna bemutatót Csengével, a Harris ölyvvel. Tapasztalataink szerint a reptetés életkortól függetlenül óriási élményt jelent a közönségnek. Így volt most is. Solymászbemutatót máshol is szívesen tartunk, ha hívnak bennünket. Ezen a solymászkodás történetével is megismerkedhet a hallgatóság.
Veres Hajnalka
2014. szeptember-október
11
Támogatóink
Vegyen részt túráinkon a darvak nyomában! Töltsön el egy délutánt e csodálatos teremtmények társaságában! Túráinkon megfigyelhetők táplálkozás közben, valamint éjszakázáshoz készülődve. Túra típusa: terepjárós + gyalog • Létszám: 2-től 6 főig Túra tartalma: táplálkozó darvak megfigyelése a tarlókon, majd az éjszakázó helyre való behúzás megtekintése. Indulás/érkezés időpontja: 15:30/sötétedés Indulás/találkozó helyszíne: Hortobágyi Madárpark, 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. (A vásártér mellett) 6 fő fölött, vagy nagyobb csoport esetén kérje egyedi, személyre szabott ajánlatunkat! Hosszabb távban gondolkodók részére szállást, csoportok részére pedig étkezési lehetőséget is biztosítunk!
Áraink:
A túrán való részvételhez előzetes, telefonos egyeztetés szükséges! 2-3 főig
4-5 főig
6 fő esetén
Felnőtteknek:
6000 Ft/fő
5000 Ft/fő
4000 Ft/fő
Gyerekeknek:
5000 Ft/fő
4000 Ft/fő
3000 Ft/fő
Veréb és Kató Kft.
www.tropicalfish.hu
Szeretettel várjuk vendégeinket a daruvonulás ideje alatt is!
www.madarpark.hu Amennyiben lehetősége van, kérjük, támogassa alapítványunkat! Köszönjük! Bankszámlaszámunk: 59900029-10001868 • Adószámunk: 18557899-1-09
RTOBÁGY HO
ÁZ
AL
A
ÓR
PÍ
TV
ÁNY
MADÁRK H
Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk:
[email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 12 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése:
[email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka • Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.