Ksamil, 2013. szeptember 13, péntek, 107. nap Igazodva a ránk váró nehéz naphoz, fél hatra állítottuk be a mobiltelefonon az ébresztést. Még előző este mindent előkészítettünk az induláshoz, bepakoltuk és lekötöttük a dolgokat a garázsban, Zsóka készített egy nagy adag szendvicset, bekészítettük a kávéfőzőt, megfőztük a teát és hasonlók. Ennek köszönhetően már fél hét előtt elhagytuk a kempinget ötödiknek, vagy hatodiknak. A korai órán nem volt forgalom. A város szélén megálltunk egy benzinkútnál, hogy maradék dinárjainkat a kocsiba töltsük. Már négy kocsi állt bent a társaságból, ezért mi inkább továbbmentünk, és egy következőnél egyedül voltunk. Sajnos meg kellett tapasztaljuk, hogy itt is emelkednek az árak. Az elmúlt napokban 70.5 dinárért adott gázolaj ma reggelre 73 dinár lett. Elérve a határt a formaságokon nagyon gyorsan túljutottunk. Az albán oldalon megálltunk pénzt váltani. A bank még nem volt nyitva, de az ATM működött. Ez nekünk nagyon magfelelt, kiváltottunk 20 ezer leket, mintegy 42 ezer forintért, számolva arra, hogy nem lehet tankolni bankkártyával. Elhagyva a határt, derült ki, hogy Rózsi nem az eredetileg meghatározott úton, Elbasan-on és Fier-en keresztül, hanem az Ohrid-i tó nyugati partján akar vinni. Szerencsére az út, és az útjelzések egyértelműen mutatták, merre menjünk. Alig, hogy elhagytuk a határt, kicsit megijedtem, mert felhőbe kerültünk, és csak nagyon lassan lehetett haladni. Ez nem tartott, csak pár kilométert, utána a látási viszonyokkal már nem volt baj. Hamar megtapasztaltuk, hogy az albánok nagyon gyengék a hidak dilatációs hézagainak kialakításában. Bár errefelé az út még kimondottan jó volt, a hidakon átmenni kész életveszély volt. Az esetek többségében csak lépésben lehetett leküzdeni a dilatációs hézagokat. Ezen kívül az elmúlt napok esőzésének következményeként, sok helyen sziklák voltak az úton, amik kerülgetése az elég erős forgalomban szintén okozott gondot. Nagy volt a sárfelhordás és az átfolyások miatt az útra került sár is. Ezek is fokozott óvatosságra késztettek. Így hagytuk el Elbasan-t és innen egy autópályának nevezett valamin haladtunk Rrogozhine felé. Itt valószínűleg rosszul tettük, hogy nem hallgatva Rózsira, nem tértünk le egy keskeny útra. Beérve a városba három kilométeren ízelítőt kaptunk az albán utakból. Hepe-hupás, kátyús, sok helyen elkeskenyedő úton araszoltunk a városközpont felé. Sajnos eddigre az útjelző táblák is elfogytak és úgy éreztük, Rózsi térképében sem bízhatunk igazán. Azért átkeveredtünk a városon és rátaláltunk a Lushnje – Fier felé vezető autópályára. Ez itt azt jelenti, hogy négysávos út, melyet rendre körforgalmak szakítanak meg, leállósáv csak elvétve van, gyalogosok, kerékpárok közlekednek rajta, sőt szintbeli keresztezés is előfordul és találkozhatunk állati erővel vontatott járművekkel is. Tisztára Marokkó feeling-ünk volt.
40
Lushnje-nél elfogyott az autópálya és normál úton folytattuk. Elérve Fier-t követtük el a nagyobb hibát. Úgy éreztük, még távolabb vagyunk a várostól, és nem hallgatva Rózsira egy keresztezésben nem tértünk le a kerülőre Vlore felé, hanem követve a Fier táblákat bekeveredtünk a belvárosba. Itt azután vagy fél órát tekeregtünk a vásári forgalomban a belváros sűrűjében, míg végre találtunk Gjirokaster felé mutató táblát. Ezt követve viszont nem az autópályára jutottunk, hanem egy keskeny útra. Ez maga volt a rémálom. Mindenfelé leszakadt útrészek, sok helyen töredezett útpálya, 20-25 centis bukkanók és huppanók, hiányzó útburkolat és egyéb szörnyűségek. Az út egy olajmezőn vezetett keresztül, több helyen olajos sárral voltak betömve az út hibái. Jó esetben 20-30 kilométerrel lehetett haladni, de még mindig volt bőséges rátartásunk az egy órára meghirdetett találkozóig. Az úton bukdácsolva fedeztünk fel magunk előtt egy lakóautót, melyről hamarosan kiderült, hogy Zelena Feriék. Pár tucat méterrel előttünk egy másik útitársunk küszködött az út viszontagságaival. Később este tudtuk meg, hogy még további kocsik is beleestek ebbe a hibába. Mint a messiást, vártuk, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, és visszatérjünk a főútra. Nagy-nehezen el is értük és széles két sávos úton haladhattunk, - kb. 200 métert. Ekkor még mindig nem volt nagy baj, mert a szembejövő sávról tűnt csak el az aszfalt. De ez is csak párszáz métert tartott, mert kezdődött a mai nap talán legrosszabb része, egy jó 30 kilométeres útépítés albán módra. Ez azt jelenti, hogy a rekonstrukció az egész útszakaszon, mindkét irányon, terelőút nélkül, húsz kilométeres sebességkorlátozás mellett folyik. Mostanig az új útalap készült el többékevésbé, tehát murvás útnak mondhatjuk a helyzetet, de a sok kocsi, - köztük teherautók nagy számban, - teljesen kátyúsra rontották, melyet csak súlyosbított, hogy az elmúlt napok esői miatt a kátyúkban mindenfelé pocsolyák alakultak ki. Továbbra is hárman konvojban bukdácsoltunk 10-12 kilométeres sebességgel célunk felé. Ez a szakasz végképp felemésztette energiánkat és tartalék időnket. Egyszer mindennek vége lesz, így ennek is és nagyon kulturált, mondhatni jó utat találtunk magunk alatt. Végtelenségig szutykos kocsikkal tettük meg az utolsó pár tucat kilométert a találkozási helyig. Végül mindössze 2-3 perces késéssel érkeztünk meg. A társaság nagy része még nem volt ott. Találkozóhelyünk egy autószerviz parkolójában volt. Megvárva a többieket, - csak egy kocsi tévedt el végképp reménytelenül, kezdtünk neki városnéző programunknak Gjirokaster-ban. Ehhez jött egy kisbusz, melybe nem is igazán fértünk be. Elsőnek az óváros egy központi terén álltunk meg, ahol azok is tudtak pénzt váltani, akik a határon nem tették meg. Én csak az ötezresekből váltottam apróra kettőt. Gijokaster Albánia egyik múzeumvárosa, Enver Hodzsa szülővárosa, a kő városának is nevezik. 2005 óta rajta van az UNESCO világörökségi listáján. Ennek megfelelően nagy várakozással vártuk a látogatást.
41
Városnéző sétánkat a bazárban kezdtük. Ez egy keskeny utca elég erős autóforgalommal, mely meredeken kapaszkodik fel a hegyre. Így szezonon kívül a koradélutáni órán nem sokan jártak erre. Mint az egész város, ez is szürkének hatott. Ennek fő oka, hogy minden szürke kőből épült, még a tetőket is vékony szürke kőlapokkal fedték be. Az üzletek kínálata viszont már színes.
A bazár tetejére érve várt kisbuszunk, hogy a várba vezető meredek megmászásától mentesüljünk. A vár egy elég nagy, kb. 200 méter hosszú, szintén szürke monstrum. Benne a két világháború fegyvereit állították ki. Elég monumentális építmény, tágas belső részekkel. Felmentünk a tetőre. Itt nyaranta fesztiválokat szoktak rendezni. Az egészet kicsit belengte az enyészet és a gondozatlanság légköre.
42
A várfalról viszont kiváló a kilátás. Jól látszik a völgyben felkúszó óváros és alatta a modern részek. Itt jellegzetes a panel, de az összkép sokkal színesebb. Az új város mögött 2600 méteres hegygerinc húzódik. Templom szinte nincs a városban, az elmúlt évtizedeket csak egyetlen mecset élte túl A várból kis buszunkkal a Nagy Vezér szülőházához mentünk, mely ma néprajzi múzeumként funkcionál.
43
A múzeum érdekesen mutatja be a régi élet helyszínét, nincs kihegyezve az épület neves
lakójára. Egy kimondottan gazdag család lakhelye, számos szobával az iszlám életformának megfelelő struktúrával. Erkélyéről jól látszik a vár hosszan elnyúló épülete a szomszédos hegytetőn.
A néprajzi múzeumot elhagyva átmentünk az utca túlsó oldalára, ahol a város egyik legrégebbi házában magán múzeum működik. Nagyon érdekes látogatás volt. Egy jómódú család korábbi lakóháza többnyire berendezett állapotban. Vezetőnk, az épület tulajdonosa, egy idősebb úr, a család kilencedik generációja. Ő vezetett végig, elmagyarázva mindent, mi milyen célt szolgált, milyenek voltak a hagyományos élet mindennapjai és ünnepei.
44
A ház három szintjét keresztbe-kasul bejártuk. Az eddig sem eseménytelen nap után mindenki el volt fáradva, ezért egyhangúan a kocsikhoz történő visszatérés mellett szavazott a társaság. Fél hat körül értünk a kocsikhoz. Itt hasonlóan egyhangú volt a vélemény, hogy az útba eső Kékszem forrást mára hagyjuk ki, és aki meg akarja nézni, holnap a lazább program mellet visszajöhet. Mindenki, amilyen gyorsan tudott elindult a kemping felé. Mi még átöltöztünk, ezért a sor
45
végére kerültünk. Hosszan elnyúló konvojban haladtunk Sarande felé. A sort, mint egyetlen, némi helyismerettel rendelkező, Zelena Feri vezette, akinek utasa volt GPS specialista barátja. Nagy magabiztossággal haladtunk a Rózsi által is javasolt úton. Már a városban letértünk egy épülőfélben lévő lakótelepre. Itt derült ki, hogy nincs út tovább. Nagy látványosságnak számított a környék gyerekei között, ahogy 11 lakóautó megfordult a szűk utcában. Nekünk szerencsénk volt, mert találtunk külön forduló helyet és akár a sor elejére is kerülhettünk volna, de megvártuk a vezért. Így negyediknek soroltunk be. Az új útirány nem igazán tetszett Rózsinak, de nem akartunk elszakadni a konvojtól. Még egy-két bizonytalankodás, sőt megint egy csoportos visszafordulás után megérkeztünk. Az utolsó kétszáz méter méltóan a mai naphoz, megint szűk és aszfaltozatlan úton vezetett, két derékszögű kanyarral. A kemping egy családi ház körül lemurvázott terület, nagyon szép vizes helységekkel, de lehetséges, hogy a 12 kocsinak eleve kicsi lett volna. Odaérkezésünkkor derült ki, hogy ígéretével ellentétben a tulaj beengedett pár lakóautót és sátrat. Hosszas tanakodás következett, miközben be is sötétedett. Végül a nagyobb kocsik, - összesen hét, így mi is, - a szomszédos építkezés területén kapott helyet. Mi elég jól helyezkedtünk és egy kerítés mellett, az áramcsatlakozás és a vízcsap közelében kaptunk helyet. A helyzet hasonlított egy jobb fajta camper-port-hoz. Mindenki annyira fáradt volt, és annyi baja volt napközben az utakkal, hogy nem maradt idő már emiatt panaszkodni. Amúgy is csak egy éjszakáról van szó… A tulajdonos egy-egy doboz sörrel igyekezett csillapítani a kedélyeket, amit a többség azonnal meg is ivott. Az esti megbeszélés is csak formális volt, holnapra könnyű program vár a társaságra. Tíz órára kell a közeli ásatásnál lenni. Ezen a helyen jó internet hozzáférés van. Ki is használtam. Megnéztem a maileket és letöltöttem a bankot, frissítettem a vírusvédelmet. Himare, 2013. szeptember 14, szombat, 108. nap A hosszú, fáradtságos és izgalmakban is gazdag nap után egy könnyebb jött. Tíz órakor volt találkozás az alig tíz kilométerre lévő ásatásnál. Mindenki kényelmesen készülődött, a szűk hely miatt bent kellett reggelizzünk.
Fél tíz körül a társaság derékhadával hagytuk el ezt a kempingnek csak jó indulattal nevezhető, de mégis csak valahogy kedves helyet. Előtte
46
készítettem pár képet a nagyon szép tengerpartról. A kempingünk mögötti domboldalban egy megroggyant félig kész házat kaptam lencsevégre. Mint megtudtuk, itt az engedély nélkül építkezőket a hatóságok ilyen durva eszközökkel, - a szerkezet megrongálásával, - kényszerítik a bontásra.
A rövid bekötőúton visszatértünk az aszfaltra és indultunk tovább, dél felé. A településen megálltam egy benzinkútnál, - itt Albániában mindenhol találkozik benzinkúttal az utakat járó vándor, - és 7000 lekért közel 40 litert töltöttünk a kocsiba. Ez esetleg elég lesz az egész itt tartózkodásra, de marad még elég készpénzünk. Tovább autózva Több útitársunkkal kiálltunk egy nagy és üres parkolóba, ahonnan már ráláthattunk az ásatások előtti tengerpartra, a háttérben Korfu szigetével.
A társaság időben érkezett meg az ásatások színhelyére, ahol csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk egy harmincas éveinek vége felé járó fiatalember személyében. Nagyon értelmesen, jó angolsággal magyarázta el Butrint történetét, az építkezések fázisait, a romok megtalálásának és feltárásának történetét. A város egy lagúna partjára épült mintegy négyezer évvel ezelőtt. Fontos települése volt a görögöknek, a rómaiaknak, később a velenceieknek és az őket követő török birodalomnak is. Minden kor hozzátette a magáét a városhoz.
47
48
Mint megtudtuk, máig csak a terület mintegy egyharmada került feltárásra, és a feltárt területek egy része is visszatemetésre került, mert így biztosítható legjobban állaguk megóvása. A területet talán legjobban a talajvíz veszélyezteti, már ma több lelet, így az amfiteátrum is részben víz alatt áll. Azért ez utóbbiban csoportunk még tudott tartani egy kis énekversenyt egy angol csoporttal. A területen legjobb állapotban egy keresztény templom maradt meg. Ennek fém tetőszerkezetét csak pár száz évvel ezelőtt olvasztatta be ágyúnak egy török pasa, addig használatban volt. Sétánk során kijutottunk a lagúna partjára, ahol nagyon szép kilátás nyílt a környékre.
A lagúna partján, a várfal alatt folytattuk utunkat. Vezetőnk megmutatta a keskeny és cikk-cakkos bejáratokat, a fal szendvics szerkezetét és azt a kútszerű mélyedést, ahová a környék menyasszonyai szokták csokrukat bedobni.
Kisebb hegymászás árán jutottunk fel a várhoz. Ezt mára elég szépen felújították és egy múzeumot rendeztek be. A múzeum anyaga többnyire az ásatások kisebb leleteiből áll. Mi nem nagyon néztük meg, minket nem túlzottan izgatnak a romok és ásatások, de az épület maga és a mellvédről szemünk elé táruló látvány megérte a megpróbáltatásokat.
49
A várból egy rövid úton egyenesen a bejárathoz jutottunk, ahol elbúcsúztunk idegenvezetőnktől és indultunk a kocsikhoz.
50
A következő állomása mai utunknak a Kékszem forrás. Mivel Zelena Feriék tavasszal jártak már ott és voltak elintézni valóik a környéken, ők ezt kihagyták. Velük egy kocsiban utazó barátaik ezért csatlakoztak hozzánk. Visszamentünk a kemping bekötőútjáig, majd túl azon egészen tegnapi tévelygéseink helyszínét érintve még vagy 15 kilométert visszafelé a tegnap megtett úton. Lehajtva a forráshoz vezető bekötőútra hamarosan elértünk egy duzzasztógátat, ahol le lehetett parkolni. Egy kocsi már állt itt a csoportból. Mi is itt tettük le a járgányt. Amíg összekészültünk a kiránduláshoz, további 4-5 útitársunk érkezett meg, és betöltöttük a kis parkolót.
Talán másfél kilométernyi gyaloglás után értük el a forrás környékét. Ezen az úton elvileg lehet autóval közlekedni, de ezekkel a nagy kocsikkal mindannyian örültünk, hogy nem jöttünk fel. Egyetlen útitársunk, egy Pössl lakóbusszal merészkedett fel, de az egy más kategória. Az út a forrástól a tározó felé igyekvő kisebb folyó partján haladt felfelé. A tűző napon nem volt túlzottan kellemes séta, de ami fent fogadott, az kárpótolt. Egyrészt a sűrű fák alatt feltörő forrás, másrészt a hegyekből érkező sebes folyású patak kellemes hűvöset csinált a környéken. A látvány pedig teljesen egyedi.
Egyrészről ott vannak a patak fölé emelt hidakon, vagy a parton álló épületek konzolosan kialakított teraszain a hangulatos éttermek és kávézók, melyek magukban is lehetnek turisztikai látványosságok, másrészről a forrás. 51
Itt egy több tíz méter mély, pár méter széles kürtőből percenként 5-8 m3 kristálytiszta víz tör fel a felszínre és bővizű patakként csatlakozik a hegyi patakhoz. A kürtőbe bedobott kő sokszor másodpercekig nem tud lesüllyedni, mert a felfelé törő áramlás nem hagyja.
A társaság elhatározta, hogy megkóstolja az itteni halat, de nem volt szerencsénk, mire odajutottunk, hogy leüljünk az egyik étterem teraszára, elfogyott a haluk. Kicsit nem is bántuk, mert még elég hosszú út állt előttünk sok látnivalóval. Visszabaktattunk a kocsihoz és indultunk Sarande felé. Elérve a város határát, utunk a parti hegyvonulat belső oldalán vezetett. Errefelé az út 95-98 %-án nem lehetett panasz a minőségére, de a maradék 2-5 % nagyon sok
52
kihívást tartogatott. A legváratlanabb helyeken hatalmas döccenők, vagy pár méteren a burkolat teljes hiánya várja az autózót, máshol akár a fél útpálya van leszakadva a völgybe. Egy szóval nagy figyelmet igényel a vezetés, mert az út még erősen kanyargós is emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Viszont a látvány csodálatos. Megállásra alig van lehetőség. Mi is csak egy-két helyen tudtunk kiállni fényképezni. A hegyek között megtett jó harminc kilométer után értük el változott a látvány, bal oldalunkon hol alacsonyabbról, gyönyörködhettünk a csillogóan kék tengerben. Ezen megálltunk párszor élvezni a látványt. Talán legszebb egy álló étterem környéke volt.
a tengerpartot. Itt hol magasabbról a szakaszon is szűk öböl partján
Tovább haladva észak felé értük el Porto Palermo-t. Ez tulajdonképpen egy kisebb sziget, melyet földnyelv köt össze a szárazfölddel. A földnyelven
53
strandok, sőt néhány elhagyatott lakókocsi is áll. Van a közelben pár régi raktárépület, melyeket ma már nem használnak. A sziget magaslatán áll egy régi vár. Az északi öbölben kisebb kikötő, benne pár halászhajó mellett talán csak egyetlen vitorlás vesztegelt. A part felőli oldalon kis templom árválkodik, mögötte az országút túloldalán egy étterem várja vendégeit. Mi ennek parkolójában tettük le a kocsit és sétáltunk be a szigetre.
Felsétáltunk a várhoz. Meglepően jó állapotban van, sőt látogatható is. Egy idősebb ember nagy ovációval fogadott, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk. Szakállam láttán a Tenkes kapitányát és Sándor Mátyást kezdte el emlegetni és engem ingyen engedett be. Kézzel-lábbal, némi angol és pár magyar szó felhasználásával egész jól elbeszélgettünk.
54
Bejártuk a várat, felkerestünk minden látogatható részt. Érdekes, hogy ennek a várnak nincs udvara, az egész terület be van építve, csak egy kisebb fallal körülvett kertféleség tartozik hozzá. A tetőn van egy nagy terület, nevezzük terasznak, ahonnan jó kilátás nyílik a környékre. Érdekes, hogy az apró világító ablakok annyi fényt juttatnak a belső helységekbe, hogy ott minden világítás nélkül azért el lehet igazodni. Mint később útikönyvünkből megtudtuk, állítólag nem is védelmi célra épült, hanem valamilyen pasa építette egyik szeretőjének. Eddigre az idő jócskán előrehaladt, így beültünk a kocsiba és csak menetből vetettünk egy pillantást a szomszéd öbölben található egykori tengeralattjáró bázisra. Hatalmas bejárata jól látszik az útról és állnak még a régi barakkok is. Himare előtt egy meredek úton kellett leereszkedjünk a tengerparton lévő kempingünkbe. Az utolsó pár száz méter, - lassan hagyományosan, burkolatlan úton vezetett, de ez kezd meg se kottyanni. A kemping közvetlenül a vízparton található, itteni viszonyok között egész jónak mondható, csak 12 kocsinkkal teljesen megtöltöttük. Mi hosszas tanakodás után közvetlenül a bejárat mellé álltunk be jó kilátással a tengerre. Ehhez a tulajjal el kellett rakatni a büfé pár asztalát. Később útitársaink némi irigykedéssel nézték kellemes táborhelyünket. A letáborozás után alig maradt időnk lezuhanyozni az esti megbeszélésig. Nem is főztünk, Zelena Feriéktől kapott bolognai spagettit csak némi hideggel egészítettük ki. 55
Ez a nap nagyon kellemesre sikerült, sok szép helyen jártunk és kellemes volt a társaságunk. Kicsit a magunk stílusában tudtuk járni a vidéket. Himare, 2013. szeptember 15, vasárnap, 109. nap Ez a nap a program szerint pihenőnap. A megajánlott választható programlehetőségek közül egyedül a strandolás keltette fel érdeklődésünket. Nem siettük el a felkelést, de az elmúlt hetekben annyira megszoktuk a korai kelést, hogy már hét óra körül kidobott az ágy és elkezdtem ledolgozni ismét felgyülemlett lemaradásomat a naplóban. Amikor Zsóka fél kilenc körül felébredt, elkészítettem a reggelit és végre az általunk annyira kedvelt nyugodt légkörben fogyaszthattuk el. Reggeli után tartottunk egy kisebb karbantartást, mely többnyire csak a takarításra szorítkozott. Közben útitársaink is, - ki-ki a maga módján, - kezdett hozzá a szabad napnak. A legelszántabbak ezt a napot is kirándulással töltötték, és a programban nem szereplő Apollonia-t keresték fel. Mások élve a kemping kínálatával terepjárókkal tettek egy túrát a közeli hegyekben. A többség hozzánk hasonlóan pihenésre szánta ezt a napot. A melegen sütő nap, a csodálatosan kék tenger, a kemping előtti kis-köves strand szinte mindenkit úszásra vagy napozásra ösztökélt. Zsóka élt is a lehetőséggel és jó három órát napozott a parton, amíg én a kocsi előtt a napfénytető árnyékában a naplón dolgoztam. A délután során sikerült is a lemaradást egy napra csökkentenem. Munka közben azért én is be-bementem a tengerbe lubickolni és hosszabban-rövidebben útitársainkkal beszélgetni. A nagy semmittevésben el is felejtettem fényképeket készíteni a környékről. Akkor még reméltem reggel bepótolhatom, de a borús idő ebben megakadályozott. Így Zelena Feri egyik képét tudom csak illusztrációnak felhasználni. Este, az előzőnapi döntésnek megfelelően közös halvacsorát
56
tartottunk. Más hely híján a kemping közepére állítottuk fel asztalainkat. A sötétben kellett küzdeni a halak kifilézésével, de a mellé kapott sopszka salátával, na meg a rakija-val nagyon finomra sikeredett. A korai sötétedés és a holnapra várható hosszú nap korai asztalbontásra késztette a társaságot. Nekem már nem volt lelki erőm a naplóval foglakozni, így ismét két napra nőtt az elmaradásom. Karpen, 2013. szeptember 16, hétfő, 110. nap Mára csak 180 kilométer autózás várt ránk, de az elmúlt napok tapasztalata alapján ez nagyon sok tud lenni. Útközben van három javasolt látnivaló, ebből kettő útba esik, a harmadikhoz le kell térni, és nem sok információ áll rendelkezésre. Borús reggelre ébredtünk, így kevésbé fájt a szívünk elhagyni a szép és barátságos helyet. Azért a kocsi előtt reggeliztünk. Elhagyva a kempinget a település üzletében vettünk egy veknit. Bár szabadon választott volt az indulási időpont, többnyire korán elindult a társaság. Visszakapaszkodtunk az országútra és áthajtottunk Himare településen. A párás-borús időben nem sokat láttunk. Az első látnivaló egy Vuno nevű kis falu, mely nem messze a tengertől, de már erősen a hegyoldalban volt. Sajnos megállni csak előtte lehetett volna, azt pedig elvétettük. Így oly sok érdekes hellyel együtt ez is kimaradt. Nem sokkal később egy ezerméteres hágóra kapaszkodtunk fel. Közel tucatnyi hajtű kanyarjával a szerpentin a Trollstiege-re emlékeztetett. Csak arra tíz éve nem mertük felhajtani a kocsit, inkább gyalog másztuk meg. Most nem volt választás, a Llogara hágót a lakóautóval kellett megmászni. Érdekes volt lentről látni, ahogy társaságunk kocsiijai apró fehér pontokként kapaszkodtak felfelé a szerpentin különböző ágain. Megállni alig lehetett. Egyszer útközben és a hágón azért volt rá lehetőség. Csodálatos volt alattunk mind mélyebben látni a tengert. Sajnos a pára és a borult idő sokat rontott az élményen. Ezen a szakaszon az út szerencsére kimondottan jónak volt nevezhető.
57
A hágón több útitársunk is megállt és együtt gyönyörködtünk a panorámában. Ez a hely, bár - ilyenről Albániában nemigen lehet beszélni, egy turista látványosság. A kilátóterasz mellett van egy kívülről elegánsnak tűnő étterem, más épületek és parkoló is ezt a célt szolgálja. Egy régi faragott követ is kiállítottak, csak az nem derült ki, mi célt is szolgál. Valamilyen emlékmű lehet, rajta a kétfejű sassal, Albánia címerével. A túloldalon elkezdtünk leereszkedni. Itt az út sokkal rosszabb volt, megjelentek a kátyúk, az alattomos bukkanók és a rövidebb-hosszabb burkolathiányok. Viszont ez a rész egy nagyon szép hegyi üdülőterület. Láttunk több szállodát, vagy legalább is vendégházat, parkokat, kiépített sétautakat és éttermeket, piknikező helyeket. Ezen az oldalon kevésbé volt meredek a hegyoldal, egy patak völgyében lombos erdőben ereszkedtünk egészen a tengerig. A parton megtett mintegy 15 kilométer után elértük Vlore-t. Ez egy kellemes meglepetés volt, egy jellegzetes modern üdülőváros. A parton szép szállodák állnak és az egész település, bár megőrzött a balkáni hangulatból, így áthajtva rajta, megfelelni látszott a korszerű üdülőhelyek elvárásainak. Innen „autópályán” jutottunk el Fier-be, ahol pár napja már jártunk és keveredtünk el arra az emlékezetesen szörnyű útra, mely átvezetett az olajmezőkön. Átmentünk azon a csomóponton, ahol a helyzet rossz értelmezése miatt Rózsi tanácsa ellenére bementünk Fier belvárosába kóvályogni egy jó fél órát. Tovább a már bejárt úton, - csak ellenkező irányban, - Lushne- Rrogozhine felé autóztunk. Az utolsó szakasz itt is autópálya volt. Errefelé ez azt jelentette, hogy a négysávos útra, - mely több helyen kettő, jó esetben három sávosra szűkül, minden további nélkül balról fel lehet hajtani, vagy balra le lehet hajtani.
58
A kemping is egy ilyen balra letéréssel közelíthető meg. De előtte még van egy régi vár, melyet érdemesnek tartottunk felkeresni. Koordinátánk nem volt hozzá, csak a térkép jelezte. Ehhez szintén balra kellett letérni a négysávos útról és utána kis utakon autózni. Ezek között sem a térkép, sem Rózsi nem tesz különbséget. Mint kiderült, korán tértünk le. Egy csomópontnál megkérdeztünk helyieket, amúgy kézzel-lábbal, a térképet mutogatva. Megmutatták, hogy merre kell menni, és Rózsi is jónak látta ezt. A vége az lett, hogy vagy másfél kilométert megint úttalan utakon autóztunk, míg megtaláltuk a romhoz vezetőt. Ott már állt Zelena Feriék kocsija. Leálltunk mögötte. Feri éppen jött ki a talán 250 méterre lévő vártól, hogy bevigye a kocsit fényképezni. Vele mentünk be. A vár egy kb. száz méter oldalhosszúságú, fallal körülvett terület, mely a közepén sík, füvesített. A fal mintegy 90 %-ban többnyire megvan, rajta kaputornyok és sarokbástyák vannak. Oda-vissza végigmászkáltuk a falakat.
Bár mi nem igazán kedveljük a romokat, mégis érdekes volt ez a hely. Érthetetlen, hogy nem őrzik, nincs bekerítve, szabadon látogatható. Ha ebben
59
az országban lenne idegenforgalom, az jól hasznosíthatná. A helyi biztonsági előírásokra jellemzően sehol sincs semmilyen korlát, vagy figyelmeztetés. Innen Feriékkel együtt mentünk a kempinghez. Ehhez egy betontömbökkel lezárt letérőn balra rákanyarodtunk a négysávos útra, majd erről balra tértünk le kisebb utakra. Rózsi ugyan ajánlott vagy három rövidebb utat is, de azok már a kezdetek kezdetén keskeny és aszfaltburkolat nélküli mezei utak voltak. Szerencsénk volt, hogy Feriékkel mentünk, mert elég kalandos volt utunk. Két helyen nem is szerepelt az út Rózsi térképében, így volt, hogy az általa ajánlottal pontosan szembe kellett haladjunk. Szerencsére a kemping több helyen ki volt táblázva, és mint utóbb kiderült útitársainknak ez elég is volt. Az út itt is kátyúkkal és váratlan horpadásokkal, burkolat megszakadásokkal volt színesítve, az utolsó egy-másfél kilométer pedig burkolatlan kátyús a rosszabb fajtából súlyosbítva az előző napról, vagy ma reggelről származó hatalmas tócsákkal. A kemping a tengerparton, egy domb oldalában van. Közvetlenül a parton van 13 parcella lakóautóknak és –kocsiknak. Ez elvileg fenn volt tartva számunkra, de hármat már elfoglaltak mások. Egy útitársunk eleve a domboldalban állt le, Feriék pedig a kocsik mögötti út öblösödésében találtak helyet maguknak. A vizesblokkot egy korlát nélküli lépcsőn és egy hídon lehet megközelíteni. A parcellák felett van valamilyen napvédő tető, de ezek oszlopaitól nem maradt elég hely a napfénytetőknek és asztalt is csak nehezen lehet kitenni. Mindezek ellenére egy nagyon szép táborhely. Az esti megbeszélés elé egy gyors vacsora és zuhanyozás éppen belefért. A megbeszélést a tenger felett talán húsz méterrel lévő étterem teraszán tartottuk. Mire visszaértünk a kocsihoz és elpakoltunk mindent már csak a nap elkönyvelésére és a képek megszerkesztésére maradt erőnk. Naplóírásról szó sem lehetett. Karpen, 2013. szeptember 17, kedd, 111. nap Ma nyolckor volt találkozás. Busszal kerestük fel Berat-ot. Ehhez fél hétkor keltünk és bent reggeliztünk. A busz némi késéssel érkezett, benne a sofőrön kívül két úriemberrel. Egyikük egy magyar, aki számos látogatás után két éve családostul kiköltözött Albániába és most magyar és albán vállalatokat segít egymásra találni, illetve a másik országában folytatott üzleti tevékenységükben. Ezen kívül speciális túrákat szervez magyar turistáknak. Társa egy idősebb albán férfi, korábban hosszú éveket élt Magyarországon, mint az albán követség rádiósa, így beszél magyarul. Ők voltak a mai túránk szervezői és idegenvezetői. Gjirokaster-hez hasonlóan Berat is múzeumváros, 2008 óta rajta van az UNESCO világörökségi listáján. Kempingünktől dél-keleti irányban jó 80 kilométerre fekszik. A két órás buszozás során először visszamentünk az „autópályára”, majd azon egészen Lushnje-ig. Innen kétsávos főutakon
60
tettünk meg még mintegy 35 kilométert. Buszunk a város folyója, az Osum egyik hídjánál tett ki. Innen jó kilátás nyílt a túl parton fekvő régi városra illetve a közeli dombokon lévő újabb városrészekre. A város feletti hegyen áll a régi vár.
Egy rövid séta után a folyóparton, - amikor kaptunk egy kis ízelítőt a helyi kézművesek munkájáról, - betértünk a sikátorokba. A terület valamivel színesebb, mint a teljesen szürke Gjirokaster, mert a házakat valaha piros cserepek fedik. Az egész elég egyhangú, és néhol lepusztult. Az emberek viszont kedvesek. Egyik-másik udvarba be is invitáltak, de a csoporttól történő leszakadás kockázata miatt nem fogadtuk el.
61
A folyóparton tértünk vissza a hídhoz. Innen jól láthattuk a vár alatti teraszon épült ortodox kápolnát.
A parton egy régi stílusjegyeket is viselő modern épületben, talán a jövendő idegenforgalom előhírnökeként, hangulatos kávézó (vagy kocsma) működik. Visszatértünk buszunkhoz és elmentünk a város főterére. Itt kaptunk húsz perc szabadidőt, mely végül kísérőink késése miatt a duplájára nőtt. Mint utóbb megtudtuk, a késedelem oka az volt, hogy az előre leegyeztetett étterem tulajdonosának családjában haláleset történt és lemondta a rendelést, így kísérőinknek új ebédelő helyet kellett sebtében találniuk. A rövid idő csak arra volt elegendő, hogy lekapjuk a város mecsetjét és a vele szemben álló ortodox székesegyházat. Ez utóbbiba be is mentünk.
62
63
Ez a templom teljesen új, pár éve szentelték fel. Ez minden részletén érzékelhető. Nagyon szépek a fafaragások és az ikonosztáz. A karzat mellvédjén stukkódíszítés található. Ismét beültünk buszunkba és felhajtottunk a vár parkolójába, hogy látogatást tegyünk a várban. A parkolóban vagy kétszáz osztálykiránduláson lévő koszovói diák szállt éppen be buszaiba az ilyenkor szokásos zsivaj kíséretében. Berat vára nemcsak védelmi célokat szolgált, hanem mind a mai napig laknak is itt. A dombos területen sikátorok sokaságát régi lakóházak szegélyezik. Minden szürke kőből épült, mára eléggé elszürkült piros cseréptetővel. Az épületek többsége kb. 350 éves.
Eléggé sietnünk kellett, mert a vár és a város legnagyobb nevezetessége, az Onufri Múzeum egy órakor bezár. Ez a múzeum a várban lévő korábbi ortodox székesegyházban működik. Kiállításai az ikon festészetről, és annak legnevesebb albán művelőjéről, Onufri-ről szólnak. A templom maga már nem működik, szerepét átvette a főtéren épült modern társa, melyet korábban látogattunk meg. Sajnos bent fényképezni nem volt szabad, - és ennek ez 64
esetben érvényt is szereztek, - pedig talán utunk legszebb ortodox temploma. Mivel nem működő templomról van szó, az ikonosztáz mögé még a hölgyeket is beengedték. A templom melletti pár terem is a témakörről szólt. Botcsinálta idegenvezetőink sajnos nem hagyták érvényesülni a múzeum tárlatvezetőjét, egy angolul nagyon szépen beszélő, szimpatikus középkorú hölgyet, aki pedig nagyon érdekes és okos dolgokat próbált elmondani nekünk.
Elhagyva a múzeumot sétáltunk még egy kicsit a sikátorokban. Elértünk egy tágasabb területre, melyen a vár korábbi 15 templomából 2-3 található, de ezek 1967 után raktárnak voltak használva, és ma napig sem látogathatóak. Itt láttunk egy nagyon szép magánházat is és a várfal alatt Konstantin többszörös életnagyságú szobrát. Innen nem messze van egy kilátóhely, ahonnan szép kilátás nyílt a város és a folyó egy részére. A panoráma megcsodálása után társaságunk kettévált, néhányan visszatértek a várkapuhoz, míg a vállalkozó kedvűek egy újabb dombot megmászva felkerestek egy kilátópontot, ahonnan legjobban látszanak a környező hegyek, a völgy és a város.
Először elhagytunk egy elhagyott ortodox templomot, majd a gerincen továbbmenve a vár egykori mecsetjének maradványai mellett haladtunk el. 65
Később érintettünk egy korábbi kolostort, melyet az előző rezsim emeletráépítéssel szállodává alakított
és ma elhagyottan várja további sorsát. A gerincről jó rálátás nyílt az egyetem modern, kupolás épületére háttérben a modern Berat színesre festett panelházaival. A folyó fölé magasodó bástyáról fényképeztem le az egész városból látható feliratot a környező hegy oldalában. Ez korábban a Nagy Vezér nevét örökítette meg (ENVER), melyet a kor változásával, egy betűcserével NEVER-re (soha) módosítottak.
66
Még elidőztünk a bástyán pár percet az elénk táruló látványban gyönyörködve. Örömmel ismertük fel a délelőtt során felkeresett helyeket, köztük mélyen alattunk azt a kis ortodox kápolnát, melyet a folyópartról láttunk korábban. Eddigre az idő jócskán előrehaladt és sietnünk kellett vissza buszunkhoz, hogy elvigyen az étterembe.
Még sebtében a várkapu alatt felállított egyik standon vettem egy albán zászlót formázó matricát a kocsira. Leereszkedtünk a főtérre és az ott lévő modern szálloda, szocialista időket idéző éttermében ebédeltünk. Kissé csalódást okozott a hely, mentségére legyen mondva, hogy utolsó pillanatban kényszerből esett rá vezetőink választása. Az „albán lakomá”-nak meghirdetett étkezés elég hangulattalanra sikeredett. Négyszemélyes asztaloknál helyeztek el és svédasztalon tálalták az ételeket, melyen nem találtunk semmi különlegességet. Volt feta sajt, valamilyen joghurtkrém, sopszka-saláta, az olasz felvágotthoz hasonlító kolbászféleség, sült padlizsán, két-három féle sült hús, hozzá rizs és sült krumpli. Italnak rakija, ásványvíz, sör, vörös- és fehérbor. Ez utóbbiak a korábbi, csaknem ihatatlan osztrák borokat jutatták eszembe. (Soha sem tudtam megérteni, hogy tudnak annyira különböző bort csinálni ugyanabból a kékfrankosból a soproni hegy két oldalán.) Édességnek pultról lehetett választani valamilyen torta, karamell puding és egy nagyon finom mogyorókrém közül. Az egész ebéd szervírozása is a 25 év előtti időkre emlékeztetett. Eleinte úgy tűnt kevés lesz a kaja, de végül annyit hoztak utólag, hogy még maradt is. Minden esetre mind hangulatát, mind az ételek minőségét illetően, - megítélésünk szerint, - messze elmaradt a két makedón ebéd mögött. A kissé elhúzódott ebéd után beültünk a buszba és indultunk vissza. A társaság az idő miatt, - annak mindkét értelmében, - úgy határozott, hogy a Durres-i amfiteátrum meglátogatását törli a programból, és aki akarja, holnap 67
egyénileg látogathatja meg. Eddigre az egész nap párás borús időből, - mely sajnos a mai felvételek minőségén is érzékelhető, - kezdett kikristályosodni, hogy eső lesz. El is kezdett cseperegni az út második felében. Azért elhatároztuk, hogy felkeresünk egy bevásárlóközpontot, hogy mindenki vásárolhasson dolgokat, - elsősorban élelmiszerféleségeket, - a közeli napokra és hazavitelre. Mi is éltünk a lehetőséggel. Nagy örömünkre találtunk kedvenc napozószerünkből a már szinte elérhetetlen 6-os faktorút. Be is szereztük a következő szezonra szükséges mennyiséget. Amíg a bevásárlóközpontban bóklásztunk, felhőszakadás zúdult a környékre. Vagy negyed órát kellet várnunk arra, hogy beszállhassunk buszunkba. A mai nap egy érdekes színfoltja volt a túrának. Ez elsősorban kísérőinknek köszönhető, akik, bár az idegenvezetésben nem jeleskedtek, igen nagy lelkesedéssel igyekeztek minden kívánságunkat teljesíteni, minden kérdésünkre válaszolni. Köszönhetően a speciális felállásnak, nagyon sok olyan dolgot tudtunk meg tőlük az országról és népéről, amit valószínűleg más csatornákon nem lett volna módunk. Nagyon nyíltan és őszintén adtak választ a legérzékenyebb témákban is. Bár magyar vezetőnk talán kissé túl rózsaszínre festette a képet, nagyon sokban segített megérteni ezt a számunkra mindig is egzotikus országot. A már jól ismert úton közelítettük meg a kempinget, az utolsó száz métereken a kátyúkat hatalmas pocsolyák tették még veszélyesebbé. Visszaérkezésünk után az esti megbeszélésig alig maradt idő lezuhanyozni és átöltözni. Zsóka nem is jött fel az étteremhez a megbeszélésre. Ezek az esti megbeszélések kezdenek ellaposodni, bár ma a holnapi úton szóba jöhető látványosságok megközelíthetősége nagyon fontos és hasznos téma volt. A bizonytalan időben mindenki hamar visszavonult lakóautójába. Mi korán lefeküdtünk, csak a nap lekönyvelésére és a képek áttöltésére futotta erőmből, ez utóbbiak megszerkesztése és a napló megírása tovább növeli elmaradásomat. Shkoder, 2013. szeptember 18, szerda, 112. nap Ez a túra hivatalos részének utolsó olyan napja, amikor saját kocsiijainkkal kell mozogni. Nem volt megadva pontos indulás, de a kb. 140 kilométeres út során számos látogatnivaló kínálkozott. A tegnapról elhalasztott Durres-i amfiteátrum mellett Kruje városa, mely Szkander Bég nevével fonódott össze és egyike Albánia fél tucatot sem elérő nevezetes városainak, Lezhe, ahol Szkander Bég mauzóleuma található, és a végcél előtt, Shkoder határában Rozafa vára és Shkoder belvárosa. Ezeken kívül a holnapi fakultatív programok közül célszerű az ottomán időkből származó bakhátú hidat is idesorolni, mert holnapra az egész társaság jelentkezett az Albán Alpokba szervezett egész napos kirándulásra.
68
Az azonnal világossá vált, hogy ennyi helyet nem lehet felkeresni. Mi az útikönyvvel történt konzultáció után úgy döntöttünk, hogy Kruje-t és a hidat nézzük meg. A Durres-i amfiteátrum nem igazán lelkesített fel, mi nem vagyunk a romok nagy kedvelői és az elmúlt napokban láttunk annyit, ami számunkra bőségesen elegendő. A mauzóleum talán érdekes lenne, de ott is romokra számíthatunk, és nem fér be az időbe. Shkoder és Rozafa vára annyira közel van a kempinghez, hogy a túra lezárása után lehet esetleg rájuk szánni pár órát. Kicsit később keltünk, kezdünk fáradni. Azért fél kilenc körül a társaság többségével együtt nekivágtunk a mai kalandnak. Indulás előtt a párás időben még készítettem pár felvételt az igazán szép tengerpartról.
Kikecmeregtünk a kempingből és szemrebbenés nélkül balra felkanyarodtunk az autópályára. Tegnapi kísérőnktől megtudtuk, hogy itt sajátságosan értelmezik a KRESZt. A szabályok ugyanúgy érvényesek, mint mindenhol a világban, csak azok megszegését, - ha ezzel nem korlátozom a többi közlekedőt, elnézik és nem is büntetik. Durres-t érintve Tirana felé haladtunk. Mindenki azt tanácsolta, hogy Tiranát kerüljük el. Erre volt is egy eléggé elfogadható átkötő út, mely rövidebb is. A hidak dilatációja, a váratlan huppanók és burkolathiányok itt is okoztak gondot, de ezt kezdjük megszokni. Tegnapi kísérőnktől kérdeztem ezeknek az úthibáknak az okát. Elmondta, hogy nem a gondatlan munkavégzést kell hibáztatni, hanem a gyakori kisebb földrengéseket. Ebben lehet valami, de Amerikában is vannak földrengéses területek… Fushe-ban utcai árusoktól vettünk pár gránátalmát, nem tudjuk, hogy mit kell tenni vele, némi paradicsomot és más zöldségeket. Ez utóbbiakat egy sütés reményében.
69
Fushe-ig, és utána még pár kilométeren sík területen vezetett utunk. Majd elkezdett elég kíméletlenül emelkedni. Nagyon szép vidéken, egy cédrus erdőben kapaszkodott felfelé szerpentinünk Kruje felé. A városban nagyon szűkek és meredekek az utcák, nagy a forgalom és szinte lehetetlen parkolóhelyet találni. Sokat tekeregtünk, a nehéz és terjedelmes kocsival ez különösen nehéz volt. Egy helyen olyan meredek helyen kellett indulni, mögöttem 20 centire egy Mercédesszel, hogy az új kuplungot megint rendesen megdolgoztam, megtéve az első lépést egy újabb kuplungcsere irányába. Az eset után hosszú ideig érezni lehetett az égett ferrodol szagát a kocsiban. Miután nagy-nehezen leparkoltunk átöltöztünk turistába és neki vágtunk a városnak. Kruje fő nevezetessége Szkander Bég vára. Ez döntően egy nagyobb területen található romokat jelent, bár az óratorony és néhány várfal kimondottan jó állapotban maradt meg. A központban egy régi stílusban, de modern eszközökkel nem rég felépített várépület áll. Nem tudom, hogy az eredeti épületet építették-e újra, vagy csak a kor stílusában építettek valamit. Ez ma Szkander Bég emlékmúzeuma és nemzeti emlékhely. Térkép hiányában a megérzésünk szerint közelítettük meg a várat. Mint kiderült elég rossz irányt választottunk. Egy bozótos hegyoldalon keresztül jutottunk oda.
A régi vár falairól szép kilátás nyílik Kruje-ra, mely egy kimondottan modern városnak hat. A vár mellett is modern, szép kivitelű villa-házak állnak. Bementünk a múzeumba, sietni kellett, mert dél volt, és itt egykor mindent bezárnak. A várban és a múzeumban több útitársunkkal találkoztunk, velük jártuk végig a kiállítótermeket. Meglepő volt, hogy egy több mint ötszáz éve élt nemzeti hősüknek milyen gazdag emlékhelyet hoztak létre, és mennyire tisztelik és szeretik ma is.
70
71
Másik meglepő dolog volt, hogy mennyire nagyra értékelik, hogy akkoriban Hunyadi János segítője volt Szkander Bég-nek. A kiállításokon is van erre utalás, de a vár alatti utcát is Hunyadiról nevezték el. Számunkra is ismerős Szkander Bég neve, de meggyőződésem sokak előtt az sem ismert, hogy albán történelmi személyiség, neve hallatán valószínűleg többünknek hamarabb jut eszébe a róla elnevezett konyak. Általában elmondható, hogy az albánok nagy barátsággal viseltetnek a magyarok iránt. Ezt sok helyen tapasztalhattuk, emlékezzünk csak Porto Palermo-ra. Mindenhol kedvesen fogadtak minket és meglepetésünkre nagyon sokan tudnak pár szót magyarul. Pedig ez nem a turizmusnak köszönhető, számukra talán még nálunk is jobban el volt zárva ez a lehetőség. Itt is érzékeltem a kapcsolatokban egy hasonló aszimmetriát, mint
72
a lengyeleknél. Ők sokkal többre értékelik a történelmi múltban gyökerező barátságot, mint mi. Elhagyva a múzeumot, még volt fél óránk, hogy megnézzük a szomszédos néprajzi múzeumot. Ez egy, a Gjirokaster-ban látotthoz hasonló kétszintes régi házban kapott elhelyezést. Anyaga sokkal gazdagabbnak és rendezettebbnek hatott, mint az ott látottak. Nagyon kellemes fél órát töltöttünk az épületben.
73
Itt nemcsak a korabeli tárgyakat állították ki, hanem életképeken mutatták be azokat.
Elhagyva a múzeumot, elindultunk vissza a kocsihoz. Most nem úttalan utakon, hanem a mindenki által használt sétányon. Ez bevezetett Kruje harmadik nevezetességébe, a bazárba. Ez végre a mi fogalmaink szerint is megfelelt egy bazárnak, bár vevő, vagy érdeklődő alig volt. (Sem Skopje-ban, sem Gjirokaster-ban nincs meg a Marokkóban megtapasztalt hangulat.) Érdekes volt, hogy az árukészletben mennyire dominál nemzeti színük, a sötétvörös.
Több üzletbe betértünk, sok szép dolgot láttunk, de kevés mozgatta meg igazán a fantáziánkat. Azért végül vettünk egy fatálat ajándékba és egy terítőt saját célra. Az eurót magától értetődően fogadták el, tudtak belőle visszaadni, sőt az árakat egyből euróban mondták.
74
Elhagyva a bazárt kerestünk egy helyet, ahol kenyeret tudunk venni. Találtunk is egy nagy szálloda földszintjén egy kis pékséget. Még meleg volt a vekni, amikor megvettük. Könnyen visszataláltunk kocsinkhoz, pedig tartottunk tőle, hogy a városka zeg-zugos utcáin nem lesz könnyű feladat. Beültünk és az eddigre kicsit enyhült forgalomban nagy óvatosan kievickéltünk a városból. Fushe-ig az idevezető utat követtük. Szerencsére az elmúlt órákban itt is érezhetően csökkent a közlekedési káosz. A főúton, mely egy szakaszon autópálya volt, jól tudtunk haladni. Lezhe-be nem tértünk le a mauzóleumhoz, Szkander Bég-ből mára elég volt. Közvetlenül Shkoder előtt egy domb tetején megpillantottuk Rozafa várát. Letértünk egy mellékútra készíteni egy felvételt róla.
Azt távolról megállapítottuk, hogy egy tekintélyes helyről van szó, de nem a mi esetünk, gyakorlatilag egy rom. Így el is dőlt, hogy ezért nem fogunk visszajönni, letérni pedig nem érdemes. Éppen visszatérni készültünk a főútra, amikor Zelena Feriék húztak el előttünk. A nyomukba szegődtünk és ők Rózsival teljes egyetértésben vezettek be Shkoder-be. A belvárosban mi másik utat választottunk Mesit falu felé, ahol egy 250 éves, törökkori kőhíd ível át a Kiri folyó felett. Ez szerepel útikönyvünk címlapján és az elmúlt években megtanultuk, hogy a címlapokon szereplő helyeket érdemes felkeresni. Most sem kellett csalódjunk, csak az oda vezető út… A tegnapi eligazításon Zelena Feri megadta annak a leágazásnak a koordinátáját, amelyen keresztül tavasszal ők jó úton jutottak el a kempingből a hídhoz. Ez alsóbb rendű összekötő utakon vezetett. A térkép szerint viszont Shkoder-ből egy vékony sárga út vezet egyenesen a helyszínre. Mi úgy gondoltuk, hogy ez jobb lesz. Tévedtünk. Alig, hogy elhagytuk a város központját, ismét bele szaladtunk egy útépítésbe, amúgy albán módra. Ez ugyan csak 3-4 kilométer volt, de talán
75
még szétbombázottabb helyen kellett autózzunk, mint első albániai napunkon. A kalandpályát az is nehezítette, hogy az elmúlt napok esői miatt az összes kátyúban, ez kb. az útfelület 60-70 %-át jelentette, állt a víz és nem lehetett tudni, milyen mély, vagy mi van benne. Itt csak az egyes sebességfokozatot lehetett használni, a kettes szóba sem jöhetett. Csaknem fél órába telt leküzdeni ezt a szakaszt. Utána már könnyen megtaláltuk a hidat. Közelében egy szépen kiépített kisvárosi utcában álltunk le. Zsóka csak a közeli kilátóteraszról nézte meg a hidat, én lementem hozzá, átmentem rajta, a szomszédos betonhídon jöttem vissza és készítettem képeket.
76
Minket amennyire hidegen hagynak a romok, annyira kedveljük a régi, még használatban lévő építményeket és ezek között is kiemelten a vízfolyásokhoz kapcsolódóakat, mint csatornák, zsilipek és hidak. Ennek megfelelő lelkesedéssel közelítettük ehhez a hídhoz is. A hídnál Rózsit arra kértük, vigyen a kempinghez. A megadott úton el is indultunk. Egyszer csak egy kismotoron érkező idősebb férfi nagy integetéssel leállított. Mint a kézzellábbal történt kommunikációból megtudtuk, arrafelé az út megszűnik. Némi tanakodás után a Feritől kapott koordinátát adtuk be, gondolva hogy azon majd visszavezet a főútra, és onnan már nincs gond. Azon az úton indított vissza, amelyen érkeztünk. Közben találkoztunk egyik útitársunkkal, akik beleestek ugyanabba a hibába, mint mi. Rövidesen elértük az építkezés kezdetét. Még pár száz métert ezen akart tovább küldeni, majd letéríteni egy másik útra. Mi viszont nem emlékeztünk oldalról becsatlakozó aszfaltútra. Ezért egy lehetőséggel hamarabb tértünk le. Ezt Rózsi tudomásul vette és vezetett tovább, egyenesen be egy hatalmas temetőbe. Eleinte nem is volt baj, de megint elfogyott az aszfalt a kocsi alól.
77
Az út végén viszont láttunk egy nyitott kaput. Csak két akkora tócsán kellett volna áthajtanunk, hogy azt nem vállaltuk. Később megtudtuk, volt, aki bevállalta. Ismét visszatértünk az aszfaltra és kijőve a temetőből újabb kísérletbe kezdtünk. Ez már sikeres volt. Megjelentek a fekvőrendőrök és erősödött a szembeforgalom. Ezt méltán jó jelnek vettük, és hamarosan elértük a főutat. A kemping megtalálásával nem volt gond, csak az utolsó jó egy kilométert ismét aszfaltozatlan úton kellett megtenni. Ez a hely, hasonlóan előző kempingünkhöz benne van az ADAC katalógusban, és egészen jó értékelést kapott. Az itteni viszonyok között hatalmas sík, füves terület a tó partján. Van saját strandja napozóágyakkal, egy kis faházban étterme a parton. A vizesblokk szép és tiszta, de nagyon kevés. Van camper szerviz pont is. Az egész hely szépen gondozott, látszik, hogy odafigyelnek. Mint megtudtuk, a tulaj egy albán, aki húszévi külföldi munka után tért vissza angol feleségével és két éve nyitotta meg ezt a kempinget. Fél hat körül érkeztünk meg, gyorsan letáboroztunk és neki kezdtünk egy sütés előkészítéséhez. Kapkodnunk kellett, hogy végezhessünk a vacsorával a hét órai megbeszélésig. Nem is tudtuk kiélvezni. A megbeszélést követően rendrakás, majd zuhanyozás következett. Utána már csak a nap elkönyvelésére, a képek áttöltésére és a maiak mellett az előzőnapiak megszerkesztésére jutott idő. Ekkor derült ki, hogy a Windows legújabb frissítése után a PanoramaMaker nem akar működni. Shkoder, 2013. szeptember 19, csütörtök, 113. nap A mai program egy autóbuszos kirándulás az Albán Alpokba. Ehhez a kempingbe nyolc órára érkezett két elég ütött-kopott Mercédesz kisbusz. A társaság pontos volt, meleg és esőelleni holmikkal felszerelkezve szálltunk be a buszokba. Már induláskor borult volt az idő, és egész napra rosszat jelzett a meteorológia. Az első kilométereket a főúton tettük meg a határ felé, majd letértünk egy helyi aszfaltútra. Ez eleinte elfogadhatóan aszfaltozott volt, de amikor rövidesen beértünk a hegyek közé elfogyott a burkolat. Már indulás előtt elmondták nekünk, hogy sietnünk kell, mert az út felső szakasza minden nap 10-től 16 óráig le van zárva útépítés miatt. Ennek megfelelően az út minősége egyre romlott. Keskeny, meredek egysávos valamin bukdácsoltunk felfelé, jobb kéz felől a szakadék, bal kéz felől a meredek sziklafal között. Korlát persze sehol. Sofőrünk nagy magabiztossággal vezette rozoga kocsiját a félelmetes úton. Nekünk nem volt időnk a félelemre, mert ugyanakkor csodálatos helyen jártunk. Sajnos a sietség és megállási lehetőség hiánya miatt nem álltunk meg sehol, így fényképezni sem volt módunk.
78
Rövidesen hatalmas munkagépek jelentek meg és tették még nehezebbé az előrehaladást. Sikerült időben átjutnunk a kritikus szakaszon. Jó harminc kilométert megtéve egészen kétezer méter közelébe kapaszkodtunk fel. Itt tartottunk egy rövid pihenőt.
Eddigre a völgy legszebb részeit elhagytuk. A völgy oldalában ugyan alig volt növényzet, de éppen ezért jól lehetett látni alján a patakot és alattunk a szerpentin kanyarjait. A hegy tetején modern faházban valamilyen büfé féle működött. Elhagyva a hágót megváltozott a táj képe. Lombos erdőben ereszkedtünk lefelé. Ez az út nem volt olyan meredek és akár a Mátrában, vagy a Bükkben is lehettünk volna. További jó 25 kilométert megtéve, összesen háromórányi zötykölődés után így érkeztünk el mai úti célunkhoz, egy Thethi nevű hegyi településre. Eddigre a felhők összeálltak és, ha nem is erősen, de elkezdett esni. Ez a vidék szinte érintetlen, a mai napig működik, - a hivatalos állami igazságszolgáltatás mellett, - az ősi törvénykezés. A falu elszórtan álló házak 79
összessége. Valahol a terület közepén áll egy régi iskolaépület, - nem tudom, használják-e még, - ennek egyik mellékajtajára az Ambulancia szó van kiírva, jelezve, hogy itt rendel az orvos, már ha felkeresi a falut. Tőle pár száz méterre nem rég felszentelt katolikus templom, mellette egy kis füves focipálya. Az iskola közelében egy modern vendéglátóhely, teraszán hatalmas plazma TV-vel, udvarán szépen gondozott közösségi térrel.
A területen több vendégház van. Az egyikben még turista információs központ is működik. Ezek a vendégházak a mi falusi turizmusunknak megfelelően működhetnek. Kínálnak egyszerű szállást és étkezést. Mi is egy ilyen vendégházban ebédeltünk. Mivel az ebédlő 30 embernek kicsi volt, egy kertben felállított tető alatt terítettek a társaság egy részének. A hideg, esős idő ellenére mi ez utóbbit választottuk.
80
Az ebéd a már lassan megszokott rakija-val indult és ez maradt az ital végig, víz kíséretében. Az előétel itt is feta sajt, sült zöldségek, joghurtkrém, sopszka saláta, sült krumpli volt, melyhez ajvart is tettek az asztalra. A főétel egy sűrű zöldségleves volt. Ezt sokféle, köztünk pár előttünk ismeretlen zöldségből készítették, benne disznóhússal. Az egészhez nagyon finom kenyeret szolgáltak fel. Ebéd után, már jócskán szemerkélő esőben, tettünk egy sétát a településen. Jártunk az iskolánál, néhányan elfogyasztottak egy kávét a vendéglőben, majd elsétáltunk a templomhoz. Ez az északi terület Albánia katolikusok lakta része. Ezt a
kedves kis templomot nem rég építették.
81
Vetettünk még egy pillantást a felhőkbe burkolódzó hegyekre, beszálltunk a kisbuszokba és indultunk újabb háromórás utunkra vissza a kempingbe. Az éppen elpilledő társaságot egy váratlan, a környék életében teljesen mindennapi dolog ébresztette fel. Nem sokkal az után, hogy elhagytuk Tethi-t meg kellett álljunk, mert egy hatalmas szikla omlott a meredek oldalfalról az útra. Idefelé ez még nem volt ott. Ez is jelzi, hogy errefelé komolyan kell venni a kőomlásokra figyelmeztető táblákat.
Hamar előkerült egy öreg darus kocsi. Ezzel a várakozó kocsik sofőrjeinek közreműködésével odébb tették a követ, de csak annyira, hogy egy kocsi elférjen mellette. Az egészet teljes természetességgel, vidáman csinálták végig. A várakozás nem volt több tíz percnél. A mutatvány figyelése mellett még jutott idő a közelben lévő kis vízesés lefényképezésére is. Utunk tovább eseménymentesen telt. Pont négy órára értünk a lezárt útszakaszhoz. Sajnos a pára és a felhők miatt még annyit sem láttunk, mint odafelé. Egy nagyon szép kirándulást tettünk ma. Kár, hogy az időjárás miatt sokszor a sejtésekre voltunk utalva. Csodálatos lehet napsütéses tiszta időben. Tudjuk, sokan egyedül az Albán-Alpok meglátogatása miatt keresik fel ezt az
82
országot. Ez a vidék még szinte érintetlen és nagy turisztikai lehetőségeket ígér. A kempingbe érve a társaság körében fő téma a hazatérés lehetőségeinek átgondolása volt. Többen napok óta foglalkoznak a dologgal. Általában Horvátország, és ezen belül Dubrovnik, Split, Plitvice, esetleg Krka van a kívánságlistán. Mi idén bejártuk ezt a vidéket, így most nem számolunk vele, de a többek érdeklődtek tapasztalataink iránt és kértek javaslatokat. Montenegrói tapasztalataink alapján elsősorban Budva-t és a Kotori öblöt ajánlottuk és természetesen megosztottuk velük legfrissebb információinkat. A magunk számára három lehetőséget látunk. Vagy lemegyünk Ulcinj-ba pár napot strandolni még, vagy itt maradunk pihenni egy-két napot és úgy indulunk vissza Podgorica és Mojkovac érintésével a nyáron már bevált úton. Harmadik lehetőségünk, hogy megállunk Mojkovac előtt és betérünk a Biogradski Jezero Nemzeti Park-ba, mely nyáron kimaradt a montenegrói túrából. Sok időnk nincs, mert megígértük, hogy legkésőbb szerda estére hazaérünk. Vacsorával ma nem nagyon kellett foglalkozzunk, én megettem a vasárnapi császármorzsa maradékát. Az esti megbeszélés és zuhanyozás után még beszélgettünk pár útitársunkkal a hazatérés terveiről, lekönyveltem a napot és áttöltöttem és megszerkesztettem a képeket. A napló megint elmaradt, már öt nap a lemaradásom, erre eddig csak a franciaországi árvíz idején volt példa. Zsóka közben készített pár szendvicset a holnapi kirándulásra. Shkoder, 2013. szeptember 20, péntek, 114. nap Ez a túra utolsó közös napja. A mai kirándulás, a társaság nagy örömére, az eredetileg tervezett fél nyolc helyett, csak fél kilenckor indult. Mi ennek ellenére a megszokottnak megfelelően fél hétkor keltünk és kicsit kényelmesebben reggeliztünk és készülődtünk. Az időjárás ma jónak ígérkezik és ez már reggel érezhető volt. Ennek megfelelően könnyebben öltöztünk, de a tervezett csónakázás miatt a szél-jacky nem maradhatott ki a holmiból. Mai úti célunk keleti irányban a hegyek között egy mesterséges tórendszer felkeresése. Itt három gáttal alakítottak ki vízlépcső-rendszert a Drina folyón. A felső tavon egy csónakkirándulás is szerepel a tervekben. Ma egy harmincszemélyes busz jött értünk, jelezve, hogy jobb utakra számíthatunk. Shkoder felé indultunk és áthajtva a belvároson, azt kelet felé hagytuk el. Szinte azonnal áthajtottunk a legalsó mesterséges tó gátján és utána hosszan ennek a tónak a déli oldalán autóztunk. Hamarosan letértünk a főútról és ettől kezdve változó minőségű, de többnyire hepe-hupás, kátyús úton jártunk. Egy tucatnyi kilométer megtétele után a völgy beszűkült és a tó innen sokszor inkább széles folyónak hatott.
83
Albánia az elmúlt évtizedekben nagyon sok vízlépcsőt épített külföldi közreműködéssel. Ezekért az ország ma árammal fizet, de a hitelek lejárta után pár év múlva ezeknek az erőműveknek köszönhetően elektromos energiából önellátó lesz. Ahogy megtudtuk, ilyen építkezések ma is folynak. Ezen a részen az út a völgy oldalában hol magasabban, hol alacsonyabban haladt. A buszból csodálatos kilátás nyílt az erdővel borított hegyek között kéken csillogó tóra. Csak egy helyen álltunk meg, ahol az út szélén egy hajnalban elejtett medve teteme várta, hogy elszállítsák. A medvét egy helyi vadász lőtte le, mert az utóbbi időben sok kárt tett a falusiak állataiban. A megállást a táj megörökítésére is felhasználtuk.
84
Jó 25 kilométert tettünk meg a tavat követve, amikor elértünk a következő duzzasztógáthoz. Ez egy talán száz méternél is magasabb műtárgy. Az előző duzzasztás szinte a gát talpáig ér. Egy szerpentinen dolgoztuk le a gát magasságát, melynek végén egy 450 méter hosszú, 4.5 méter magas és mindössze 3 méter széles kanyargós alagútban folytatódott utunk. Kiérve az alagútból egy talán 20x20 méteres placcon találtuk magunkat, mely után már csak az újabb tó következett. Mint kísérőink elmondták korábban az általunk is bejárt út volt az egyetlen Koszovó felé és innen a tavon csak komppal lehetett tovább menni. Mára megépült egy új út, és ez az autókomp feleslegessé vált. Most csak turisztikai célt szolgál a kikötő. Minket a Szardínia és Korzika közötti komp szardíniai végére emlékeztetett a hely, csak ott oldalt még volt egy kisebb parkoló a kompra várakozó kocsiknak. Az alagút bejáratától jobbra egy sziklamélyedésben kegyhely található
85
A kis területen a sziklafal tövében egy kávézó, a csónakosok bázisa és egy apró szálloda fért csak el. A társaság műszaki tapasztalatokkal megáldott tagjait egységesen elrémisztette az a trafó, mellyel a kikötőben hegesztettek valamit. Itt ültünk csónakba, hogy a mesterséges tavon tegyünk egy kétórás kirándulást. Mint megtudtuk itt csak fémtestű hajókat alkalmazhatnak, mert a felszín alatt sok szikla található. A mi hajóink is elég ütött-kopottak voltak. A tó partján emberi élet kevés jelét tapasztaltuk. Az egy óra alatt elmentünk egy kisebb település és talán három, az oldalban lévő ház mellett, láttunk pár megművelt parcellát. A meredek sziklafalak egyenesen a tóba zuhantak, mint Norvégiában a fjordokba. A hegyeket vagy gyér lombos növényzet borítja, vagy teljesen kopárak.
86
87
Bár mindössze 450 méteren voltunk, magashegyinek tűnt a táj. Több érdekes sziklaképződmény mellett vezetett utunk. Többször annyira beszűkült a völgy, hogy nehéz volt felfedezni, merre is fogunk tovább menni. Bár a parton nem sok emberi beavatkozás nyomát láttuk, a vízen azért elég sok a szemét. Mindenfelé üres flakonok úszkáltak. Ezek lehet, hogy még abból az időből valók, amikor erős kompforgalom volt a tavon.
Egy óranyi hajózás után visszafordultunk és nem sokkal később kikötöttünk egy öbölben, ahová kis vízesésen egy patak hozza be vizét. Itt fogyasztottuk el a magunkkal hozott szendvicseket. A rövid pihenő után visszaülve a csónakokba hamar elértük a kikötőt.
88
Itt a párperces várakozást kihasználva néhányan megkóstolták a helyi sört. Beülve buszunkba ugyanazon az úton tértünk vissza Shkoder-ba, mint amin jöttünk. Az út eseménytelen volt, csak a tó látványával nem tudtunk betelni. A kissé elpilledt társaság csak az aszfaltút elérése után fakadt dalra. Shkoder belvárosában megálltunk és kaptunk egy háromnegyed órát városnézésre. A társaság nagyobbik fele a helyi fagylalt megkóstolásával kezdett. Mi nekiszaladtunk a városnak. Elsőre a mecsetet látogattuk meg, mely Albánia legnagyobb mecsetje. Ez kívülről sokkal ígéretesebb volt, mint belülről. Helyén már a XVIII. században állt mecset, ezt 1995-ben építették. Még éppen nyitva találtuk. Zsókát szigorúan a karzatra terelték, és megvágták száz lekre, míg én bemehettem a földszintre, hagytak fényképezni és nem kellett fizessek. Ez a mecset is szépen gondozott kert közepén áll, de idő hiányában nem tudtunk különösebb figyelmet szentelni a kertre.
89
A mecset tőszomszédságában áll az ortodox templom, tőle nem messze pedig a katolikus templom tornya magasodik a sétáló utca házai fölé.
A városnézést a sétálóutca felkeresésével folytattuk. Célunk volt még kenyér beszerzése a következő napokra. Ez ügyben nem jártunk sikerrel, de a sétáló utca meglepően jó benyomást tett, Európa bármelyik városában megállná helyét. Az utca közepén kávéházak és éttermek hatalmas ernyők alatt álló asztalai várják a vendégeket. Láttunk pár jobb fajta üzletet is. Csak az utazási iroda portálján még ma is szereplő MALÉV embléma tűnt kicsit túlhaladottnak így másfél évvel a légitársaság leállítása után. Elhagyva a sétálóutcát továbbra is kenyeret kajtatva, visszatértünk a buszhoz. Ott még senki sem volt, így elindultunk egy másik irányba. Itt a város modernebb arcát láthattuk. Hatalmas toronyházak és egy szép szökőkút is utunkba esett. A magas épületek színezése meglepően élénk. A toronyházak alatt bújik, meg a Padget tornya, melyet egy angol misszionárius épített 1868-ban. Igaz a rövid idő és a felkészülés hiánya miatt elég szervezetlenül futottunk végig a belvároson, nem tudtuk felfedezni annak nyomait, hogy Shkoder egykoron Albánia fővárosa volt. Láttunk egy nagynak nevezhető városhoz méltó belvárost, de semmi több. 90
Visszaérve a buszhoz, már gyülekezett a társaság. Többeket érintett a kenyér hiánya, ezért nekiszaladtunk még egyszer a témának egyik útitársunk iránymutatása alapján. Sikerrel is jártunk. Útközben tűnt fel az egyik ház oldalán egy emléktábla, mely az 1956-os magyar forradalomnak állít emléket. Kérdem én: hol van Magyarországon albán vonatkozású emléktábla? Ezt is az aszimmetrikus kapcsolatok bizonyítékának tekintem. Az emléktáblával szemben, az út túloldalán egy régebbi, arabos stílusú épület áll. Múltjának és mai rendeltetésének kinyomozására már nem volt idő.
91
Mire visszaértünk a buszhoz a társaság összegyűlt. Hamarosan indultunk a kempingbe. Megérkezés után mindenki igyekezett lezuhanyozni, ami okozott is egy kis torlódást a három kabinnál. Átöltöztünk és máris indulhattunk a búcsúvacsorához. Az előre megrendelt tengeri halat, illetve hústálat kaptuk elég gazdag körítéssel és az elmaradhatatlan rakija-val. Az étel finom volt és a társaság jó hangulatban értékelte ki az elmúlt két hetet. Csak Zsókán jött ki az a torokfájás, melyet már napok óta érez. Ezért ő hamarabb otthagyta a vacsorát. Nem sokáig tartott a vigadalom, mert többekre hosszú és fárasztó út vár holnap. Mi döntöttünk: holnap itt megpróbáljuk kikúrálni Zsóka torokfájását, majd vasárnap indulunk Mojkovac felé. Nyitva hagyjuk a Biograd-i megállás lehetőségét, bár az időjárás előrejelzés abban a körzetben mostanság fagypont körüli hőmérsékletet jelez éjszakára, ami nem túlzottan csábító. Ezzel a vezetett út hivatalos része befejeződött, az egész túrát még korai lenne értékelni. Várni kell pár hetet, hogy az élmények lerakódjanak és véleménnyé kristályosodjanak. A korábbi utak gyakorlatának megfelelően ennek a naplónak a végén az értékelést most is meg fogjuk tenni. Az mindenesetre kimondható, hogy érdekes napok vannak mögöttünk, ez az út egy nagy kaland volt. Shkoder, 2013. szeptember 21, szombat, 115. nap Bár a reggel nekünk nem volt sietős, már hét órakor felkeltem. Eddigre útitársaink nagy része már készülődött. Egyenként odajöttek elbúcsúzni. A társaság minden tagja nyolc és tíz óra között útra kelt. Két kocsi indult mondhatni egyenesen haza, a többség a montenegrói tengerpart és Horvátország felé vette az irányt. Ketten az Ostorog-i kolostor felkeresésével is számoltak. Csak egyetlen útitársunk tervezett még komolyabb barangolást az Al-Duna mentén és Erdélyben. Zsóka éjjel csúnyán köhögött és reggel is csak kilenc körül kelt fel. Ekkor kezdtük elkészíteni a reggelit, melyet a nagy búcsúzkodások közepette kezdtünk elfogyasztani, és már szinte üres kempingben fejeztünk be. Reggeli után kimentem a közeli autómosóba lemosatni a kocsit. A tócsákkal tűzdelt csatatereken bukdácsolva nagyon koszos lett. Albániában kocsi mosót találni a legkönnyebb feladat. Ennyi ilyen vállalkozást még sehol se láttunk. Említettem korábban, hogy nagyon sok benzinkút van az országban, de kocsi mosó ennek a többszöröse. Némi túlzással minden főút melletti családi házban működtetnek ilyet. Én a bekötőút torkolatánál lévőt kerestem fel. A kétállásos „műhely” nagynyomású géppel és samponszóróval is fel volt szerelve. Amikor odaértem, éppen egy angol rendszámú személykocsin végezték az utolsó simításokat. Kérdésemre koma mondta, hogy 3 euróért megcsinálja. Neki is kezdett hamarosan, de előtte a házból kihívott két fiatal nőt, az egyik terhes volt, méghozzá elég előrehaladott állapotban. Hárman
92
vagy fél órát dolgoztak a kocsin. Ilyen nagy járgányok valószínűleg ritkán fordulnak meg náluk, mert létrájuk az nem volt, én vettem elő a kislétrát, hogy a felső részeket is elérjék. A tetőről szó sem lehetett, nem is akartam, hogy felmásszanak rá. Volt ott egy fiatalabb gyerek is, de az csak nézelődött. Nézegették matricagyűjteményünket és el kellett soroljam, melyik milyen országot jelképez. Megkértek, hogy nyissam ki a kocsit és nagy ámulattal nézték, hogy, mi hogyan van. Ezt az érdeklődést már máshol is tapasztaltuk. Elég jó munkát végeztek, ilyen tiszta talán új kora óta nem volt a járgány. Igaz hazáig fog még kapni, de az ősszel esedékes kocsi mosástól megmenekültem. És mindezt 3 euróért. Otthon ennyiért a mosó parkolójába sem állhatok be. Visszaérve a kempingbe feltöltöttem a víztartályt, majd kicsit más helyre parkoltunk, mint ahol előző éjszakákon álltunk, hogy közelebb legyünk a vizes helységekhez, és távolabb attól a kissátortól, mely valamelyik este eléggé ránk állt. A délelőtt hátralévő részét karbantartással töltöttük, részben már a téli leálláshoz szükséges dolgokat csináltuk. Közben kaptuk az SMS-t Zelena Feritől, hogy a Biogradska Jezero-nál lévő camperport be van zárva. Eddigre elég jó idő kerekedett, a nap sütött, de a tó felett minden párás volt. Kimentem a partra fényképezni, de egyetlen képet sem csináltam, mert a pára miatt semmi sem jött ki. Egyedül a kempingben készítettem egy felvételt, háttérben a nagy hegyekkel. A délutánt végre a naplónak szenteltem, lekönyveltem az elmúlt két napot, áttöltöttem és megszerkesztettem a tegnapi képeket és megírtam két napot. Este korán vacsoráztunk, feledtetni a három napja kicsit félresikeredett sütést, most komótosan készültünk fel és kényelmesen fogyasztottuk el a már Erdélyt is megjárt tarját az ilyenkor szokásos körítésekkel. Utána készítettünk egy nagy adag szendvicset holnapra és minden előkészületet megtettünk egy korai induláshoz. Még megnéztem az Interneten az időjárás előrejelzést. Mojkovac közelébe a déli órákra esőt jelzett és éjjelre továbbra is hideget. Összességében az útvonal mentén viszont kedvezőbbet, mint az elmúlt napokban. Belgrád, 2013. szeptember 22, vasárnap, 116. nap Ez a nap a hazajövetelről szólt. Hatkor keltünk és hét óra előtt pár perccel el is hagytuk a kempinget. Ekkor Rózsi pár perccel négy óra előttre jelezte az érkezést a belgrádi kempingbe. Kidöcögve a főútra elindultunk a határ felé. Az első benzinkútnál maradék lekjeinkért tankoltunk még jó 10 litert. Itt derült ki, hogy 20 lekesünk (45 forint) hamis. Nem értem, kinek érheti meg a hamisítás.
93
Az út kimondottan jó volt, több helyen annyira új, hogy Rózsi legfrissebb térképében sem szerepelt. A határon csak egy-két kocsi állt előttünk, tíz perc alatt végeztünk. Egy ideig még a tó partján haladtunk, majd Podgorica felé vettük az irányt. Az út itt kicsit rosszabb és keskenyebb volt, mint az utolsó kilométerek Albániában, de jól lehetett haladni. Podgorica határában megnőtt a forgalom, ez talán annak volt köszönhető, hogy egy terjedelmes bolhapiac mellett is elmentünk, és köztudottan ezeken a helyeken vasárnap reggel a csúcsforgalom. Podgoricát egy négysávos, mondhatni kerülő úton hagytuk el és azonnal betértünk a hegyek közé. A következő jó 60 kilométer egy nagy élmény volt. Utunk a szűk folyóvölgyben kapaszkodott fel ezer métert Kolasin-ba. Csodálatos sziklafalak között autóztunk, alattunk a Moraca hömpölygött, az út nem volt túlzottan kanyargós. Egy kisebb hágó leküzdésével átkerültünk a Tara felső folyásához. Egy szakaszon itt is útépítés folyik és ezért a nap folyamán háromszor 2-2 órára leállítják a forgalmat, de gondoljuk, csak hét közben. Az út utolsó kilométerei nagyon izgalmasra sikeredtek. Az emelkedő okozta többletfogyasztással nem számoltam és már valahol félúton kigyulladt az alacsony üzemanyagszintre figyelmeztető lámpa. Montenegró nem Albánia, itt sokkal ritkábban vannak kutak. Végül Kolasin-t sikeresen elértük, ahol pár kilométerre egymástól két kút is van. Sajnos itt is emelkedett az üzemanyag ára. Míg két hónapja 1.22, majd 1.24 euró volt litere a gázolajnak, addig most 1.32-t kérnek érte. Kolasin-tól már a Tara völgyében ereszkedtünk le Mojkovac-ba. Elmentünk a Biogradska Jezero Nemzeti Parkhoz vezető leágazás mellett. Ekkor éppen enyhén szemetelt az eső. Bepillantva láttuk a leeresztett sorompót, így további vizsgálódás nélkül tovább mentünk. Nemcsak a rossz időben nem akartuk Zsóka megfázását tovább rontani, de a forgalmat látva mindenképpen szerettünk volna eljutni Belgrádba még ma, elkerülve a hétközi kamionforgalmat a keskeny utakon. Mojkovac-tól a két hónapja bejárt úton jöttünk tovább. Leküzdve egy kisebb hágót átjutottunk a Lim folyó völgyébe. Elérve Bijelo Polje-t örömmel fedeztük fel, hogy az új térkép már ismeri az elkerülő utat és arra is irányított Rózsi. Nyáron még folyton újratervezett. A kerülő végén beálltunk annak a Voli szupermarketnek a parkolójába, ahol nyáron is megpihentünk. Most az áruházba is betértünk. Vettünk pár kajafélét, mint füstölt sonka, ajvár, csokik, füge és hasonlók, hazavitelre. Felmentünk az emeleten lévő iparcikk osztályra is és vettünk pár apróságot a kicsiknek. Egy órásra sikeredett a pihenő. Visszaülve a kocsiba a határ előtti utolsó kútnál telitankoltunk, mely reményeink szerint akár hazáig is elég lehet. A határt elérve azon hamarabb jutottunk át, mint nyáron. Az egymástól tucatnyi kilométerre lévő határállomások között most nem tűnt annyira csodálatosnak a völgy, mint előző alkalommal.
94
Átérve Szerbiába jó ütemben haladtunk. Most nem mentünk be Prije Polje-ba készpénzt felvenni, reményeink szerint megint át tudunk jutni az országon bankkártyával és euró készpénzzel. Ez jó félóra megtakarítás volt. Ismét élveztük a szép hegyeket és a vadregényes völgyeket. Nova Varos-nál és Uzice környékén kétszer is felkapaszkodtunk ezer méter fölé. Cacak előtt elmentünk amellett a kemping mellett, melyet nyáron is tartalékként figyelembe vettünk. Most is két óra körül járt az idő, mint nyáron és Rózsi hat óra előttre jelezte a megérkezést Belgrádba. Nem is volt kérdés, mentünk tovább. Lehet, hogy az elmúlt hetek tapasztalata miatt is, most könnyebbnek hatott a terep, mint nyáron. Csak Belgrád előtt kezdett kicsit sűrűsödni a forgalom. Belgrád előttig kellemes dombos vidéken vezetet utunk. Gyakorlatilag nem álltunk meg az egész szerb szakaszon. A kempinget is könnyebben közelítettük meg, valószínűleg annak köszönhetően, hogy Rózsi térképe frissebb. Pont hat órakor álltunk meg, idén immáron harmadszor, a belgrádi kemping kapujában. Gyorsan letáboroztunk, kifőztünk egy spagettit és megettük az egész nyáron magunkkal hurcolt édes-savanyú mártással. Összekészültünk egy korai indulásra és hamar nyugovóra tértünk. Budapest, 2013. szeptember 23, hétfő, 117., utolsó nap Kelés fél hatkor, még sötétben, indulás egy egyszerűsített reggeli után még fél hét előtt. Rózsi most, valószínűleg az új térképnek köszönhetően, egész egyszerűen vitt fel az autópályára és minden gond nélkül haladhattunk az ingerszegény sík vidéken Újvidék – Szabadka érintésével a határ felé. Most nyoma sem volt a nyári tumultusnak, a magyar határőrök és vámosok kedélyesen elbeszélgettek velünk, amikor hallották, hogy Albániában jártunk. A határon Zsóka vette át a kormányt és eseménymentesen közeledtünk Budapest felé. Az Inárcsi Pihenőhelyen kiálltunk cserélni és tankolni tíz litert, mert félő volt, hogy nem lesz elég az üzemanyag. Az autópályát elhagyva a Lágymányosi hídon, a Budai rakparton és a Bocskai úton értük el a rendszeresen használt útvonalunkat. Felkapaszkodva a Széchenyi hegyre háromnegyed 12-kor álltunk be megszokott parkolóhelyünkre. Összeszedtem pár érzékeny holmit (számítógép, GPS, a maci tartalma) és motor hiányában gyalog, illetve busszal jöttem le, a lakásban. Magamhoz vettem a Mondeo és a garázs kulcsát. A kocsival beálltam a ház elé és bepakoltam pár dolgot, melyek a lakóautóban telelnek (ládák, a biciklik tartója) és indultam vissza. Fél kettőre értem a lakóautóhoz.
95
Eddigre Zsóka összeszedett egy csomó dolgot, amire idén már nem lesz szükség, ruhák, kajafélék, vegyszerek, egyebek. Telepakoltuk a kombit és indultunk le. Két menetben vittük fel a lifttel a cuccot. További, a lakóautóba való dolgokkal (kiürült ládák, bringák, nem használt párnák, napernyő, stb.) megpakolva visszamentem a lakóautóhoz és ezek is téli helyükre kerültek. Négy órára a Mondeo is ismét a garázsban állt. Eddigre már pörgött a mosógép. Kezdődhetett a holmik mosása, elpakolása… X–X-X A Széchenyi hegyen a lakóautó kilométerórája 82477-et mutatott, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 17 napban 2767 kilométert tettünk meg, - és milyen utakon! Se a motor, se a bringák nem voltak velünk, viszont saját becslésünk szerint gyalogoltunk 48 kilométert, kb. 60 %-ban városban, 40 %-ban terepen. X–X-X Hat hete érkeztünk haza Albániából, már november van, borús, esős idő járja, és jócskán benne vagyunk A típusú életformánk hétköznapjaiban, már el kezdtünk gondolkodni a jövő évi tervekről. Az élmények is leülepedtek annyira, hogy itt az ideje elkészíteni az út értékelését. Azokat a dolgokat, melyek a szezon egészére, vonatkoztak, illetve az általános értékeléshez tartoznak, már megírtuk a napló első részének végén. Itt csak Makedóniára és Albániára vonatkozó specifikus benyomásainkat és a csoportos út tapasztalatait rögzítjük. Az úti célról Ennek a vezetett túrának hívószava Albánia volt. Makedónia mondhatni csak útba esett. Azért az ott töltött jó négy nap arra elegendő volt, hogy a jegyzett nevezetességek mintegy felét felkeressük. Makedónia, mint a korábbi Jugoszlávia legtávolabbi köztársasága, nem igazán rendelkezik önálló történelmi múlttal. Beszorítva Albánia, Koszovó, Szerbia, Bulgária és Görögország közé nem nagyon került a turisták figyelmébe. Talán Görögország felé, mint tranzit ország jött csak szóba. Az átlagember számára Szkopje az egyetlen ismerősen csengő név, az is inkább csak az emlékezetes földrengés okán. Még magyar nyelvű útikönyv sem érhető el, kínjában mindenki a Panoráma sorozat több mint harminc éve kiadott Jugoszlávia útikönyvével próbált boldogulni. Albániával más a helyzet, sok évszázada önálló állam, de az elmúlt hatvan évben teljesen elszigetelődött, mondhatni Európa fehér foltja volt, nem túl sokat tud róla az átlagember. Az elmúlt években, mint turisztikai célpont mind jobban a figyelem középpontjába került nemcsak a nyugati turisták, de a magyarok körében is. Ennek megfelelően némi forrásanyag az érdeklődők rendelkezésére áll. Minden esetre mindkét ország nagy kihívás a barangolást kedvelő, kicsit is vállalkozó kedvű lakóautósok számára, de pontosan a megfelelő és hitelt érdemlő információk hiányában egyedül nekivágni nagy bátorság. Viszont kiváló célpont egy jól előkészített csoportos utazáshoz.
96
A látnivalók Mindkét országra jellemző, hogy az elmúlt 5-600 évben legalább féltucatnyi hatalom hódította meg, és mindegyik gondosan igyekezett az előzők épített kultúráját is lerombolni. Ehhez besegített a területen gyakori földrengés is. Ennek megfelelően nincs ezeréves használható állapotban fennmaradt épület, de annál több rommal találkozhatunk a görög időktől napjainkig. Albániában különösen szokatlan, hogy szinte nincsenek templomok. Itt a kommunista rezsim nemcsak a templomépítést és –felújítást állította le, hanem a korábbi templomok nagy részét le is rombolta. Azért számos csodálatos dolgot láthattunk. Ezek közül is kiemelkedik a Tarka mecset Tetovo-ban, de sok szép kolostort és templomot is felkerestünk Makedóniában. Makedóniában egyedi volt az Ohrid tóra épült prehisztorikus skanzen. Szokatlan hangulata van Szkopjénak, a földrengésben lerombolódott és szocreál stílusban újjáépített város helyén az identitás keresés jegyében egy neobarokk stílusú, kissé megalomán városközpont épül. A makedón városokat illetően elég vegyes a kép. A Balkán legrégebbi városának tartott Kratovo kimondottan lehangoló képet mutatott, ugyanakkor Ohrid, feltehetően a fejlődő turizmusnak köszönhetően, határozottan kellemes benyomást tett. Albániának mindössze négy történelmi városa van, ezek közül hármat (Gjiokaster-t, Berat-ot és Kruje-t) útba ejtettük. Ezek a mi ízlésünknek és a mediterrán övezetről kialakult képünknek kicsit szürkéknek hatottak. Monumentális a részben romos Gjirokaster-i vár. Nagyon érdekes volt Gjirokaster-ban az a két régi lakóház, melyeket felkerestünk. A hivatalos néprajzi múzeumnál, - melyet Enver Hodzsa szülőházában rendeztek be, nekünk jobban tetszett a közelében lévő magánmúzeum. Mint történelmi épületegyüttes talán a Berat-i vár volt a legemlékezetesebb, ebben is kiemelkedő műemlék a ma ikon múzeumként funkcionáló régi székesegyház. Kruje-ban, bár érdekes volt a Szkander bég múzeuma, de mivel ez egy modern eszközökkel újra épített vár, nem tekinthető igazán autentikusnak. Annál hitelesebb volt a közelében lévő néprajzi múzeum és épülete, valamint a bazár, mely a legjobban adta vissza a Marokkóban megismert bazárok hangulatát. A három kiemelt célpont mellett jártunk pár más érdekes helyen. Sok évszázad és sok kultúra emlékei tanulmányozhatóak a Butrint-i ásatásokon. Shkoder, bár Albánia első fővárosa volt, ma inkább egy egy-két évszázados, jelentős vidéki város képét mutatja. Bár csoportos vezetett túrán erre kisebb az esély, mint minden úton, itt is találtunk véletlenül gyöngyszemet. Ez most Porto Palermo-ban Ali pasa vára volt. Mint ezen a vidéken minden efféle műemlék, ez is üresen áll, csak a puszta falak dacolnak az idővel, de sejtetni engedik, hogyan is funkcionálhatott hajdan. Tirana-t többek egybehangzó véleményére alapozva kihagytuk. Ha csak átutazóként, azért kaptunk némi ízelítőt a modern Albániáról is. Durres és Vlore tengerparti szállodasorai bárhol megállnák helyüket.
97
A természeti szépségek sokkal gazdagabban tárultak elénk. Makedóniában a Szkopje melletti Matka szurdok méltán van rajta az UNESCO világörökségi listáján. Az Ohridi tó és társa a Prespa tó is kiérdemelte ezt a címet, bár ez utóbbiak igazi arcát a rossz időjárás miatt nem ismerhettük meg. Apró különlegesség az a két hely, ahol szintén megfordultunk. A Kokino-i 3800 éves naptár és a Kuklica határában található kőbabák érdekes színfoltjai voltak az útnak. Albánia, - és elsősorban az északi rész. – széles választékát mutatta be a természet változatosságainak. A legnevezetesebb és legismertebb Thethi környéke, melyet Albán Alpoknak is szoktak nevezni. Itt a 2000 méteres zord hegyek között szinte háborítatlan a természet és sok szempontból a hagyományos életforma is. Ezen a vidéken alakították ki gátakkal a több tucat kilométer hosszú Koman tavat. A felduzzasztott víz a keskeny völgyben egy mély mesterséges tavat alkot, partján mind a mai napig alig van nyoma az emberi beavatkozásnak pedig hosszú évekig egy komp révén főút vezetett rajta végig. Figyelemre méltó a Montenegróval közös Shkoderi tó is. Délebbre szintén magas hegyek uralják a tájat. Minden nevezetes város kétezer méteres hegyek alatt alakult ki. Ezek azután többnyire csodálatos völgyekben, esetenként szerpentineken legyőzhető hágókon keresztül közelíthetőek meg. Az albán tengerpart is nagyon sok érdekes és szép helyet rejteget. A többnyire sziklás partok alatt hangulatos öblök, vagy hosszabb strandok húzódnak meg. Egyedi természeti érték az ország déli részén található Kék Szem forrás. A változatos vidéknek köszönhetően sok helyen az autózás maga is egy élmény. Röviden összefoglalva a két ország bőségesen szolgál célponttal akár egy hosszabb túrához is. Helyi és helyközi közlekedés A vezetett túra adottságából következően ezt nem próbáltuk ki. Albániában feltűnt, hogy az országutak mellett nincsenek buszmegállók. Ugyanakkor több helyen láttunk az út mellett álldogáló embereket. Mint megtudtuk, ők a buszokra vártak. Ezeket akárhol le lehet inteni és felszállni rájuk, vagy megállítani és leszállni róluk. Igazándiból menetrend sincs, csak vannak viszonylatok, így a helyzet azért nem teljesen anarchikus. Az utakról Ez az az egyetlen téma, melyben egyértelműen és maradandóan rossz tapasztalatokat szereztünk. Makedóniában a helyzet nem olyan vészes, pontosabban nem rosszabb, mint a szomszédos balkáni országokban. Még a jugoszláv időkből örököltek pár autópályát, melyeket igyekeznek szinten tartani. Az, hogy a hegyekben félreeső helyen lévő Kokino-i naptárkövekhez vezető út egysávos és elég rossz minőségű, nem lehet igazán bírálat tárgya.
98
Albániában viszont elkeserítő a helyzet és csak remélni tudjuk, hogy a kocsi maradandó emlékek nélkül megúszta a kalandot. Az úthibák nagyon széles választékával találkoztunk. Elsőnek a hidak, - már pedig a hegyek között nagyon sok van, - dilatációs hézagai hozták ránk az idegbajt. Jó minőségű utakon haladva is azt tapasztaltuk, hogy teljesen ötletszerűen a dilatációs hézagok mintegy fele nincs rendesen eldolgozva, nemcsak hatalmas döccenők, de néhol arasznyi széles, éles szélű árkok húzódnak keresztben az úton. Jobb híján pár kilométer megtétele után egységesen 20-25 kilométeres sebességgel közelítettük meg ezeket a helyeket, amivel a helyi autósok körében nem voltunk túlzottan népszerűek. A másik fő ellenségünk az volt, hogy sokszor teljesen váratlanul 20-30 méter hosszan egyszerűen eltűnt az út aszfaltburkolata és nagy döccenések árán egy aknamező szerű helyen kellet átkeljünk. A hegyekben a harmadik legfőbb veszélyforrás az volt, hogy helyenként akár az útpálya fele is egyszerűen beszakadt a völgybe. Itt hirtelen egy sávosra szűkült az út. Az általában nem túl erős forgalomban ezeket azért ki lehetett rendesen kerülni. Mint egyik idegenvezetőnk állítja, ezek a gondok a gyakori kisebb földrengések következményei. A nagy gondok mellett sok helyen még az általunk bejárt főutak kátyúsak, hepe-hupásak is voltak. A legtöbb gondunk az útépítésekkel és a kempingek megközelítésével volt. Ez utóbbi pár száz méter és egy-két kilométer közötti bekötőutak kivétel nélkül aszfaltburkolat nélküli, kellően kátyús és keskeny köves utak voltak. Az útépítések egy külön téma. Megfelelő kerülőút hiányában, de előfordult, hogy sűrű úthálózattal rendelkező területen is, az építés alatt álló úton halad a forgalom. Ez önmagában nem újság, így volt ez Norvégiában is. Itt azonban látszatra évekig elhúzódik egy-egy építkezés (a GPS adatbázis tud a 20 kilométeres sebességkorlátozásról) és egyszerre több tíz kilométeren folyik a munka. Tapasztalat szerint az elkészült útalapot a forgalom még az aszfaltburkolat elkészítése előtt kellően tönkreteszi. A társaságból valószínűleg a mi kocsink küzdötte le a legjobban a sok kilométer hosszú kátyús szakaszokat, köszönhetően a széles dupla hátsó kerekeknek és a légrugónak. Csak az útviszonyok jellemzésére: kilenc éve van légrugónk, azóta csak egyszer, amikor átkeltünk a Sierra Nevada-n, fordult elő, hogy a kompresszor a nap végén rátöltött a rendszerre, Albániában 4-5 alkalommal is előfordult menet közben, volt úgy, hogy egy nap kétszer is. Azok az utak, ahol nem saját kocsinkkal jártunk, még rosszabbak voltak. Az Albán Alpokba, vagy a Koman tóhoz vezető út csak némi jóindulattal, inkább csak a szokásjog alapján volt útnak nevezhető. Ezek még meredekek is voltak és mély völgyek feletti hegyoldalban kapaszkodtak felfelé minden korlát, vagy szegély nélkül. Az Albán Alpokban mindehhez útépítés is társult. Egyébként Albániában néhány, a közlekedéshez kapcsolódó fogalmat egészen másképpen értelmeznek, mint azt megszoktuk. Bár elég sok körforgalom van, az azokban haladó kocsik nem kapják meg az elsőbbséget a behajtóktól. Ez nemcsak veszélyes, hanem sokszor dugót is okoz. Az autópálya rang gyakorlatilag minden négysávos utat megillet. Ezeken vannak körforgalmak, szintbeli keresztezések, és ha nem is szabad, de minden
99
további nélkül lehajtanak róluk balra és fel is hajtanak balról (természetesen a két irányt nem választja el korlát, vagy sövény, csak egy kis aszfaltozatlan földsáv). Gyalogosok, kerékpárosok, állati erővel vontatott járművek természetesen közlekednek rajtuk, sőt szembe irányban is. Az „autópályák” mellett közvetlenül üzletek, autószervizek és -mosók sorakoznak. Általában a közlekedésben az az elv érvényesül, hogy a táblák és szabályok csak irányelvek, de amivel nem zavarom a többieket, azt szabad. Az utakhoz tartozik még a járműállomány. Mint valamennyi kelet-európai országban, itt is sok a régi, lepusztult kocsi. Az elég kaotikus közlekedési viszonyok ellenére nem sok karambolos autót láttunk. Ami viszont meglepő volt, hogy sehol a világon nem látni annyi Mercedes-t, mint Albániában. A mostoha útviszonyokat nyilván ezek bírják legjobban. Mint egyik kísérőnktől megtudtuk, az autók többségét a külföldön dolgozó albánok hozták be, vagy küldték otthon élő családtagjaiknak. Ezek nagy része kissé hibás, - például nem működik a fedélzeti computer valamelyik funkciója, - javítani a gyárnak nem éri meg és ezért mélyen leszállított áron szerzik be. Kempingek Ezen a területen nagyon kellemes meglepetések értek. Ez feltehetően elsősorban a túra szervezőinek gondos előkészítő munkáját dicséri. Két makedón és négy albán kempingben fordultunk meg. Volt közöttük mindenféle, de komoly panasz egyikre sem lehetett. Talán soha sem jártunk még olyan szépen kialakított táborhelyen, mint a szkopjei volt, csak az volt a bibi, hogy a chem-WC ürítő be volt zárva, nem volt elég meleg víz és a feszültség olyan alacsony volt, hogy a hűtők rendre feltették a kezüket. Ohrid mellett egy régi, hatalmas, szép fekvésű kempingben kaptunk helyet. A vizesblokkot nem rég újították fel, mely során a Lajtától keletre lévő kempingek nagy részéhez hasonlóan nem futotta ajtókra a zuhanyfülkékre. A sok régi, állandóra telepített, többnyire valószínűleg ottfelejtett lakókocsi sem nagyon javított az összképen. Első albán kempingünk a tengerparton, közel a görög határhoz nagyon szép helyen egy családi ház kertjében volt. A kis kemping, ha szűkös is volt, vizes helységei szépek és tiszták voltak. Itt az egyetlen gond az volt, hogy az előzetes foglalás ellenére más vendégekkel szinte teljesen feltöltötték a helyeket. Végül a társaság nagyobbik fele a szomszédos építési területen a camper-port-okban megszokott körülmények között éjszakázott, de a túra talán legfárasztóbb és legstresszesebb napja után egy éjszakára ez nem nagyon érdekelt senkit sem. Következő táborhelyünk egy kb. húsz parcellás kemping, közvetlenül a tengerparton, a köves strand mögött volt. Vizesblokkja francia rendszerű, azaz koedukált volt és talán kicsit alulméretezett, de a helyről semmi rossz nem mondható.
100
Szintén tengerparti helyen, egy elég meredek hegyoldal alatt húzódó keskeny vízszintes területen kialakított parcellákon éjszakáztunk kétszer. A homokos strandra kifutó hullámok szinte a kocsik kerekénél fordultak vissza. A vizes blokk és az étterem, további parcellák társaságában, a hegyoldalban kapott helyet, kicsit zergézni kellett, hogy elérjük ezeket. A kempinghez kis sziget is tartozott, kár, hogy a rossz idő és a sűrű program miatt nem igazán élvezhettük a helyet. Utolsó kempingünket a Shkoder-i tó partján, szép környezetben, egy tágas vízszintes területen alakították ki. Hozzá strand is tartozott, sajnos a tó nem igazán ingerelt fürdésre. Szép, tiszta vizes helységei kicsit kevesen voltak. Tartozott a kempinghez egy kisebb étterem is a parton. Összességében nagyon kellemes hely volt. Nem tudjuk mi a helyzet más kempingekben. Pár helyen láttunk kemping táblákat, de a táborhelyeket nem tudtuk felfedezni. Egy helyen egy hegyi szerpentin kanyarjában álló lakóházon figyeltünk fel egy ilyen táblára. Hogy hol lehet ott leállni, nem sikerült kitalálnunk, mert még az ott lakók kocsiijainak se igazán volt elég terület. Turistainformáció, gyalogtúrázás A túra jellegéből következően turista információs irodákra nem volt szükségünk. A városokat járva nem is láttunk ilyeneket, igaz nem is kerestünk. Szkopje-ban a minket istápoló utazási irodától kaptunk egy csomagot, melyben elég jó anyagok voltak a városról és az egész országról. Ami kevés gyalogtúrázásra sor került, az is vezetett formában bonyolódott. A hegyekben járva azért néztük ezt az infrastruktúrát is. A Matka szurdok környékén és az Albán Alpokban láttunk jelzéseket, de azt nem tudjuk igazán milyenek, és hogy térképek elérhetőek-e a területről. Strandok, strandolás Makedóniának nincs tengere, de a tavak (Ohridi tó, Praspa tó) partján van lehetőség strandolásra, ennek infrastruktúráját láttuk is. Mi nem kísérleteztünk strandolással, erre se időnk nem lett volna, se az időjárás nem kedvezett. Feltehetően a nyári időszakban is a mi ízlésünknek túl hideg a víz. Albániában a tengerparton szinte mindenhol van strandolási lehetőség. Himara-ban éltünk is vele, az út egyik legszebb napja volt. A partok nem annyira rendezettek, mint más országokban, de ezt mi jobban is kedveljük. Elvileg a Shkoder-i tó partján is lehet strandolni, de az ott töltött pihenőnapon sem a szeptember végi időpont, sem az időjárási viszonyok, sem a kemping melletti iszapos partszakasz nem csábított strandolásra.
101
Élelmiszer beszerzés, árak Részben a részvételi díjban foglalt étkezések, de még inkább a velünk lévő készletek okán erre nem volt szükségünk. Azért mindkét országban jártunk szupermarketban. Ezek mindkét helyen helyi láncok tagjai voltak, nemzetközi hálózatok üzleteivel nem találkoztunk. A meglátogatott szupermarketek európai színvonalúak, sőt talán annál is jobbak voltak mind kialakításuk, mind árukészletüket illetően. Feltehetően kevés van az ilyen üzletekből és az utca embere általában nem ilyen helyeken vásárol. Mi ezeken a helyeken az ajándéknak szánt ital és különleges élelmiszerféléket vásároltuk. Kenyérféléért egyszer-kétszer más, kis üzletekbe, pékségekbe is betértünk. Ezek nem térnek el a környező országok hasonló helyeitől. Zöldséggyümölcsfélét egyszer vettünk út menti árusoktól. Az árak hasonlóak, vagy kicsit alacsonyabbak az itthoninál. Bankkártya használat Nem nagyon éltünk ezzel a lehetőséggel, mert a biztonság kedvéért elég sok készpénzt vettünk ki megérkezésünkkor mindkét országban és ez egy makedón tankolás kivételével elégnek is bizonyult. Bank automatát nem volt gond találni, és azok el is fogadták a hazai kibocsájtású kártyákat. A nagy szupermarketekben és a makedón benzinkutaknál is lehetett használni, de Albániában a kutaknál nem fogadták el. Viszont, elsősorban Albániában, sok helyen lehetett euróval fizetni. Nyelvhasználat, idegenek A vezetett túra jellegéből következően sokkal kevesebbet kellett a csoporton kívüliekkel kommunikálnunk. Az idegenvezetők jól-rosszul beszéltek angolul és ezen a nyelven más kisebb ügyeinket is el tudtuk rendezni, ha meg nem, kézzel-lábbal és néhány idegen szóval elboldogultunk. Az elmúlt tíz évben jó szolgálatot tett és sokak által dicsért angol nyelvtudásomról kiderült, hogy az csak a napi kommunikációhoz elegendő. Mihelyt olyan speciális szövegekkel találkozom, amelyek például idegenvezetés során jönnek elő, hiányoznak a szakszavak és sokszor még a megértés is gond, tolmácsolásról szó sem lehet. Így a szezon vége felé külföldit nem sokat láttunk, bár az Ohridi tó partján egy éjszakát egy népes belga csoporttal együtt töltöttünk. Ohrid-ban elég sok különböző nemzetiségű turista járta az utcákat és templomokat és az albán tengerparton és a Shkoderi tó partján a kempingekben mindig voltak külföldiek szép számmal Európa legkülönbözőbb országaiból. Gázolajárak
102
Makedóniában minden kútnál egységes árat alkalmaznak, melyet éppen tovább indulásunk napján emeltek 1.20 euróra. Albániában nagyon sok kút van, sehol máshol nem láttunk még ennyit és ezeket kivétel nélkül hazai olajtársaságok üzemeltetik. Az árak kis mértékben eltérnek és 1.30 euró körül jártak. Rovarok Kellemes meglepetés volt, hogy rovarok szinte nem is voltak. Igaz, a sűrű program és a korai sötétedés miatt nem sokat tudtunk kint lenni. Egyedül a Shkoder melletti kempingben találkoztunk darazsakkal. És még egy érdekes dolog… Meglepő volt, hogy, mint magyarokat, milyen barátságosan fogadtak Albániában. Teljesen váratlanul többen tudtak néhány szót magyarul, ami nem mondható, hogy az idegenforgalmi kapcsolatoknak köszönhető, hiszen az a korábbi évtizedekben egyik irányban sem működött. Tapasztalatunk szerint sokkal többet tudnak Magyarországról, mint mi Albániáról. A régi időkből mi jószerével egyedül Szkander bég nevét ismerjük, de azt is csak a konyak márka okán. Shkoder-ban még 56-os emléktáblát is találtunk. Az okok állítólag közel 600 évre vezetnek vissza, amikor Hunyadi János és Szkander bég egymás szövetségesei voltak és előbbi komolyan támogatta az albánokat. Hunyadinak elég nagy kultusza van az országban. Mi valahogy hasonló aszimmetriát érzékeltünk a kapcsolatokban, mint a lengyelekkel, csak még annál is sokkal erősebben. A csoportos útról Elöljáróban: mi magunkat mindig is magányos farkasoknak tartottuk, akik nemcsak képesek, de kimondottan szeretik is maguk megszervezni útjaikat, azokon nagyfokú rugalmassággal járnak végig a számukra legmegfelelőbb ritmusban, a maguk érdeklődési köréhez és a pillanatnyi körülményekhez igazodóan, vállalva ezzel a teljes magukra utaltságot. Bár nagyon szeretünk felületes kapcsolatokat kialakítani bárhonnan érkező kempinges társainkkal, nem kedveljük a nagy társaságokat, az ebből fakadó kötöttségeket, kimondottan viszolygunk a kempingtalálkozók légkörétől. A fentiek ellenére vállalkoztunk, Marokkó után immáron másodszor, a csoportos útra. Ebben két fő motivációnk volt. Egyrészt a célterület érdekelt, de az előzetes információk alapján nem láttuk biztosítottnak, hogy saját szervezésben sikeresen bejárható. (Mai tudásunkkal már neki mernénk vágni, de ezt a tapasztalatot ezen a csoportos úton kellett megszerezzük.) Másrészt kíváncsiak voltunk, Zelena Feriék milyen túrákat szerveznek.
103
Végül összességében egy nagyon jól sikerült úton vettünk részt, örülünk, hogy vállalkoztunk a túrára. A program A szervezők nagy körültekintéssel választották ki a felkeresett helyeket. Ugyan néhol voltak aránytalanságok a programban (például a Kratovo-ra és Szkopje-ra szánt időben), de ez annak tulajdonítható, hogy ezt a programot csoporttal először járták be, és az előkészítő út során, egy másik évszakban, két személy számára feltehetően a dolgok egymáshoz képest kicsit másként néznek ki. A program talán legnagyobb erőssége az volt, hogy jól vegyítették a különböző típusú napokat (utazási napok, közös kirándulások, szabad napok, bár ez utóbbiak nagy része a választható programok révén végül közös kirándulások lettek). Intenzíven éltek az utazási napok közös és opcionális egyéni programokkal történő színesítésének lehetőségével. Az opcionális egyéni programok választéka többször olyan gazdag volt, hogy kinek-kinek érdeklődési köre, fizikai állapota és a helyi körülmények (időjárás, útviszonyok) alapján kellett szelektálnia. Az útközbeni közös programok esetében az a tapasztalat alakult ki, hogy azokat viszonylag rövid autózás utánra célszerű tenni, mert egy hosszabb, többórás úton a társaság annyira szétszóródik, hogy nehéz a találkozási időpontot tartani, akarva-akaratlanul egyeseknek, vagy akár a többségnek esetleg hosszasan várakoznia kell, amíg mindenki megérkezik. Határozott erőssége volt a szervezésnek, hogy az útközbeni programokhoz elegendő információt és GPS koordinátákat kaptunk előre. Gyenge pontja a szervezésnek, hogy a túra egésze időben rövid volt. A bejárt terület legalább egy héttel többet megérdemelt volna. A nemzetközi gyakorlat szerint is a célterülettől függetlenül általában 3-4 hetes utakat szerveznek. Az a hazai piac sajátossága, hogy két hétnél hosszabb utakra nincs kereslet. Ezért azután a program nagyon feszített és gyakran fárasztó volt. Tartalmát illetően a szervezők igyekeztek minden érdeklődési körű résztvevő számára nyújtani valamit, aminek súlypontját azután az utazási napok opcionális programlehetőségeiből választva ki-ki saját ízlése szerint tolhatta el. Nekünk kicsit hiányzott a közös városnézéseken belüli szabad idő, amikor saját igényünk szerint, a magunk ütemében bóklászhattunk. A csoport A 11 + 1 lakóautó a csoport méretét illetően közepesnek mondható. A nagy utazásszervezők (ANWB, ACSI, DCC) általában ennek duplájával indulnak útnak, míg gyakran találkozhatunk fele ekkora csoportokkal is. A Levanter első túrája, - aminek minden résztvevője most is velünk volt, - tavaly ez utóbbi csoportmérettel járt Erdélyben. A kisebb csoport természetesen barátiabb légkört jelent, míg a nagyobb gazdaságosabb tud lenni.
104
A csoportot jelentős kempinges múlttal rendelkező párosok alkották, melyet többeknél komoly nemzetközi, és nemcsak európai utazási tapasztalat egészített ki. A társaság eléggé sokszínű volt, de a közös szenvedély megadta a közös platformot. Mi útitársaink egyharmadát ismertük jobbankevésbé korábbról, többnyire különböző kempinges rendezvényekről. Rólunk, - köszönhetően Interneten megjelent írásainknak, - kicsit többen hallottak előzetesen. A csoporton belül jó és korrekt légkör alakult ki, bár a tavalyi erdélyi túra résztvevői láthatóan jobban „együtt voltak”, ők kicsit hiányolták az akkori családiasabb légkört. Nem mondhatjuk, hogy mindenki egyformán szimpatikus volt, és nem voltak olyanok, akikhez közelebb állónak éreztük magunkat, de tény, hogy bárkivel, bármikor el lehetett beszélgetni, téma volt bőven. Nem állíthatjuk, hogy ezen túra után, feladva évtizedes gyakorlatunkat a későbbiekben a csoportból bárkinek a társaságát keresni fogjuk, de az biztos, hogy ha bármelyik útitársunkkal összeakadunk bárhol, legyen az hazai, vagy külföldi kemping, rendezvény, vagy csak az utcán, örülni fogunk és jó szívvel emlékezünk vissza az együtt eltöltött két hétre és lesz miről beszélgetni. A fegyelemre sem lehetett panasz, a megadott időpontokban mindenki megjelent, senkire sem kellett várni. Ez alól egyetlen kivétel volt, amikor hosszabb autózás után találkoztunk közös programra (Kokino-ban és Gijokaster-ban) és a forgalmi viszonyok miatt voltak késések. Megérte-e? Csoportos vezetett túráknál mindig érzékeny kérdés a részvételi díj. Ebben a csoport tagjainak egy sor olyan költséget kell megfizetniük, mely egyéni utazásnál nem merül fel. Ilyenek az út előkészítésének költségei (az előzetes bejárás készköltségei és munkadíja, a szervezéssel kapcsolatos távközlési költségek, a szervezők ráfordított idejének óradíja, stb.), a csoportkísérők útjának és munkaidejének költségei, a lebonyolításba bevont utazásszervezési joggal rendelkező vállalkozó tiszteletdíja, a szervező vállalkozás nyeresége és hasonlók. Ezek nagy része olyan állandó költség, mely több résztvevő esetén több felé osztódik. Az előkészítés és részben a szervezés költségei ugyanazon túra többszöri indítása esetén tovább osztódnak. A csoportos útnak természetesen vannak költségcsökkentő vonatkozásai is. Olcsóbban lehet kempinget kapni, kedvezőbbek lehetnek a belépti díjak, a közös étkezések árai, a közlekedési költségek alacsonyabbak (közös busz). Ugyanakkor olyan szolgáltatásokat is meg kell fizetni, melyet egyéni utazás esetén nem vennénk igénybe (pl. bizonyos nevezetességek meglátogatása). A csoportos túráknál elsősorban a célterület határozza meg az árakat. Másik jelentős tétel, hogy mennyi és milyen program és étkezés szerepel az árban. Ezért nagy eltéréseket mutatkoznak. Első közelítésben a nemzetközi árakkal
105
(ACSI, ANWB, Patrick Thellier Voyages, Deutsche Camping Club) összehasonlítva a hasonló területre szervezett utaknál egy napra vetítve a Levanter árai érzékelhetően, - 20-40%-kal, esetenként még többel is, alacsonyabbak, míg jellemzően fajlagosan több a közös kirándulás, de valamivel kevesebb az étkezés. Mindez annak ellenére igaz, hogy a Levanter útjai csak jellemzően fele annyi ideig tartanak és kevesebb résztvevővel is elindítják. A hasonló utakat szervező cégek többsége 15 jelentkező alatt nem indul el. A nagyon szűk hazai piac miatt kicsi az esélye, hogy ugyanarra az útra másodszor is lehet elegendő jelentkezőt találni (lásd az idénre meghirdetett erdélyi túra esetét). A csoportos túrák második legjelentősebb költségeleme az üzemanyag szokott lenni. Itt természetesen meghatározó, hogy a célterület milyen messze van. Tapasztalat szerint ezek az utak elég pörgősek, ezért a közös, általában buszos kirándulások futásteljesítmény csökkentő hatása ellenére elég magas a napjában átlagosan megtett kilométer (jellemzően 100 és 200 között, de esetenként akár több is). Időben hosszabb utak esetén ez alacsonyabb lehetne, - elsősorban a hosszú oda- és visszaút miatt, - de a potenciális hazai résztvevők két hétnél többet nem igényelnek. Mindent összevetve, - és ezt most az idén nyáron a Levanter tavalyi túrájához hasonló programmal lebonyolított erdélyi utunk tapasztalatait is figyelembe véve mondjuk, - egyéni szervezésben naponta fele, vagy annál is kevesebb költséggel bejárhatóak ezek az utak, viszont körülbelül dupla annyi időre van szükség. Ez azt jelenti, hogy a csoportos utak sokkal hatékonyabbak, kb. dupla annyi és változatosabb, értékesebb (idegenvezető, tolmácsolás) program bonyolítható le azonos idő alatt. A pusztán anyagi megfontolások mellett számos más tényező is befolyásolja az ár-érték arányt. Vezetett túránál nagyon fontos a társaság, az egész út hangulata, a szervezés minősége és korrektsége. Vitathatatlan előny, hogy nagyobb a biztonságérzet, hiszen a csoport tagjai és vezetője figyelnek egymásra, ha szükséges segítenek egymásnak. Hátrány, hogy a rögzített programok miatt az időjárás kevésbé cselezhető ki, így sokkal jobban befolyásolhatja az élményt és az értékítéletet. A kötöttségek miatt nem lehet saját ritmusban bejárni az egyes látványosságokat, sokszor úgy hat, hogy a várakozások miatt sok az elvesztegetett idő, a kötött időpontok miatt széttördelt az élmény. Az összbenyomáson sokat javíthatnak az utazós napokra javasolt egyéni programok, csak ezek számának és a hozzájuk szükséges időnek összhangban kell lennie az adott napon teljesítendő távolsággal. Mint a fentiekből látszik a feltett kérdés megválaszolása nem egyszerű és nehéz egyértelmű ítéletet mondani. Kinek-kinek saját értékrendje alapján kell kialakítani a véleményét. Ebben meghatározó lehet a nyelvismeret mellett a sajátszervezésű utakon szerzett tapasztalat és az utazó rendelkezésére álló idő. Mi mindent összevetve pozitívan válaszoljuk meg a kérdést. Talán egyik útitársunk véleménye fejezi ki a legpontosabban az értékítéletet: „Drága volt, de megérte!”
106
Összességében jól éreztük magunkat, sok és érdekes helyen jártunk, örülünk, hogy rászántuk magunkat erre az útra. Nem mondhatjuk, hogy ezek után minden lehetőségre ugrani fogunk, de megfelelő ajánlat, - és ez elsősorban célterületet és programot jelent, - esetén alkalmanként ismét rászánjuk magunkat a csoportos túrára.
107
