Útmutató a szülõknek
A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek. A könyv mit tud a gyerek? címmel magyarul is megjelent. Jó képet nyerhetünk e munkából mindarról tárgyszerûen és illusztrálva, hogy a fejlõdés lépcsõfokain hónapról-hónapra, évrõl-évre mi várható el a gyermektõl, mivel lehet segíteni neki. Ha az anya figyelmesen követi a gyermek megnyilvánulásait, jelzéseket kaphat az eltérésekrõl. Ezekbõl persze nem szabad rögtön bajra következtetni, hisz a gyermek széles idõbeli határok közt fejlõdik. Mégis, ha az eltérés, vagy az elmaradás jelentõs és tartós, ajánlatos szakemberhez fordulni. Gyerekek, akiknek fejlõdését fizikai károsodások, betegségek, tanulási kudarcok nehezítik, hozzá tartoznak a családhoz, velük együtt élnek, és inkább abban különböznek, hogy talán még nagyobb gondoskodást, törõdést, több szeretetet igényelnek, és remélhetõen kapnak is. Csecsemõ- és kisgyermekkorban a nehézségek gyakran nem feltûnõek, sõt úgy látszik, nagyon is jók, csendesek ezek a gyermekek. Sokat alszanak, hangjukat alig hallani. Késõbb veszik észre a tárgyakat, késõbb kezdenek mosolyogni, mászni, a fejlõdés fokain lassabban haladnak végig. Elmaradnak, kevesebbet teljesítenek. Szakemberek megfigyelése, vizsgálata jelezheti: lemaradt a fejlõdésben. Sok más jel is van persze, amelyek ekkor még inkább a fejlõdés zavarára utalnak, értelmileg akadályozottnak, pláne fogyatékosnak nem szívesen mondják, nem is szabad õket ekkor még így jelölni. Ha állapotuk jelei a késõbbi fejlõdésmenetben is valószínûsíthetõek, károsodásra, nagyobb fokú sérülésre utalnak, akkor a gyógypedagógusok, orvosok, az un. korai segítséggel állnak a szülõk rendelkezésére. A korai gyógypedagógiai segítségnyújtás, a gyógypedagógiai tanácsadás megszervezése Magyarországon a minden megyeszékhelyen mûködõ pedagógiai szakszolgálat feladata. A gyermek harmadik életéve után akkor kerülhet korai fejlesztésbe, ha lakóhelyén nem kapcsolódhat be az óvodai nevelésbe. A korai segítségnyújtás megnyugtató lehet a szülõknek, támaszt adhat a teendõkhöz, elõsegíti a gyermek fejlõdését. A korai fejlesztést a szakszolgálatban mûködõ szakemberek (gyógypedagógus, óvodapedagógus, orvos és pszichológus) vizsgálata és szakértõi véleménye elõzi meg. A korai fejlesztést ma már több megyében külön óvodával is egybekapcsolt korai fejlesztõ központok gyógypedagógiai szolgáltató központok is végzik. A korai fejlesztést irányító szakemberek utazó tanári formában, a családi otthon-
91
ban is felkeresik a gyermeket, hogy lássák környezetét, fejlõdését és tanácsokat adjanak a szülõknek. A fejlõdés elõsegítése, javítása bizonyos esetek kivételével a család, az anya jól alkalmazott tevékenységén múlik, amelynek tervezését, végrehajtását a korai fejlesztés szakember csoportja segíti. Ebben az idõben nem csak játékos gyakorlatokról van szó, amelyekkel iparkodnak a gyermek gyenge spontán erõit erõsíteni, mozgását ügyesíteni, észlelését, figyelmét fokozni, érdeklõdését, kíváncsiságát felkelteni, hanem ösztönzõ környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, bíztatják, szóra bírják. Hogyan juthat kapcsolatba más gyermekekkel, lehet-e õt gyermekközösségbe vinni? Ez a kérdés a szülõkben, és szakemberekben is felmerült. A kilencvenes évektõl, fõképpen, hogy ilyen kevés gyermek látja meg a napvilágot, mint napjainkban, a gyermekintézményekben is változott a problematikus gyermekekkel szembeni magatartás.
Együttnevelés a bölcsõdékben és az óvodákban Különféle kutatások bizonyították, hogy a kisgyermekkori közösségekben is befogadásra találhatnak az átlagostól eltérõ, fejlõdésben elmaradozó gyermekek. Erre fõként akkor kerül sor, ha valamilyen ok miatt a család, az édesanya nem tudja ellátni a korai fejlesztés során javasolt teendõket. A korai fejlesztõ intézményekbe a gyermekorvosok, védõnõk irányítják a szülõket. A bölcsõdék megnyitása részben tehát a felszabaduló helyekkel, részben azzal jelentkezett, hogy a nehezen fejlõdõ, családjuknak sokkal nagyobb gondokat jelentõ gyermekek felvétele úgymond szociálpolitikai segítséget is jelent. A bölcsõdék szakmai irányítása úgy foglalt állást még a nyolcvanas évek végén, hogy a bölcsõde a fogyatékos gyermek családja számára is ugyanazt a lehetõséget jelentse, mint az egészséges gyermek és családja számára. Mint említettem nem szívesen használom itt a fogyatékos jelzõt, de hát a dokumentumban még ez szerepel, sem azt a megjelölést, mintha ezek a gyermekek nem lennének egészségesek. Lehetnek kapcsolódó betegségeik, de csak ennyiben sorolhatók a betegek közé. Elmaradásuk a többiektõl csak egy változata a fejlõdésnek. A bölcsõdék szemléletváltozása lassan tudatosult a munkatársakban is, hogy ebben az esetben az anyahelyettesítõ feladatokon túl további feladatokat is vállalniuk kell, mint például azzal, hogy segítenek megértetni a szülõknek a gyermek állapotát, elfogadtatni olyannak amilyen, ugyanakkor jelezni, hogy közösen ez az állapot javítható, esetleg segíthetnek akkor, ha nincs a közelben speciális óvoda. A legújabb rendelkezések szerint, ha a pedagógiai szakértõ bizottság véleményében javasolja, akkor a gyermek hat éves korig is a bölcsõdében maradhat.
92
A bölcsõde kiválasztásának szempontjai A bölcsõdei gondozás önmagában azonban nem biztosíthatja a lassabban, sérülten fejlõdõ gyermek sikeres nevelését. Ezért fontos szempont, hogy a szülõ mielõtt a bölcsõde igénybevétele mellett dönt, tájékozódjon: mit ajánl a korai fejlesztést segítõ szakember csoport, a kiválasztott bölcsõde személyzete, találkozott-e már sérülten fejlõdõ olyan gyermekkel, mint az övé? Van-e köztük megfelelõ képzettségû gyógypedagógus, vagy állandó tanácsadó, mi a véleménye tervükrõl a gyermek ismeretében? Mi a véleménye a bölcsõde gyermekorvosának? A bölcsõdei gondozók kapcsolatban vannak-e a korai fejlesztõ szakszolgálattal? A gyógypedagógiai és gondozói törekvések összhangban látszanak-e lenni? Tudnak-e sajátos, egyénre szóló fejlesztõ programokat érvényesíteni, van-e erre felkészültségük, idejük? Speciális gondozó csoportba helyezik-e el a gyermeket, vagy van lehetõség a nem akadályozott (normál) gyermekek csoportjában való elhelyezésre? Ma a bölcsõdei lehetõség gyermeknek, anyának is nyújthat lehetõségeket, de nagyon körültekintõen kell eljárni, mikor élnek vele. Azután, amikor a gyermek bekerült a csoportba, figyelni kell, milyen hatással lesz rá, serkenti vagy gátolja a kibontakozásban. Ez utóbbi esetben újabb konzultációra lesz szükség.
Az óvodák Az óvodás kor elérése újabb lehetõséget nyit meg a gyermek közösségbe kerüléshez. A pedagógiai szakszolgálat vizsgálata és szakértõi véleménye alapján kerül a gyermek az óvodába. A vizsgálatot kérheti a szülõ, a gyermekkel foglalkozó orvos, vagy az óvoda vezetõje is. Ha a meghosszabbított bölcsõdei ellátás mellett a gyógypedagógiai óvodai elhelyezés lehetõsége kínálkozik, például helyben van a gyógypedagógiai óvodai csoport, akkor csak kivételes esetekben indokolt a gyermek elhúzódó bölcsõdei nevelése. Az óvodai együttnevelés gyakorlata is kezd terjedni, mióta az óvodák a befogadási tilalmat feloldották és létszámuk is jelentõsen megcsappant. Az értelmileg akadályozott kisgyermekek számára több évtizede minden megyében, nagyobb városban mûködnek gyógypedagógiai óvodák, saját programokkal, eszközökkel, kis létszámú csoportokkal, terápiás módszerekkel. A nem akadályozott kisgyermekek óvodájába történõ integráció napjainkban kezd elterjedni. Ebben a folyamatban szerzett tapasztalatok szerint elõnyösnek tûnik, ha a gyermek a gyógypedagógiai óvodák nevelõitõl kap korai fejlesztést, megismerik egymást, gyermek, óvónõ, szülõ együtt vannak, konzultálnak, majd az óvodai élet elsõ, esetleg második évét is együtt folytatják. A többi nem akadályozott gyermekkel való együttmûködés fokozatos bekapcsolással látszik a legsikeresebbnek.
93
A többségi óvodába kerülve a célzott gyógypedagógiai eljárások kevésbé jelennek meg, kivéve, ha az óvodának gyógypedagógusa is van, így a beszéd nevelése, az értelemfejlesztés, a mozgásos nevelés eredményesebb. Elõnye a többségi óvodában tartózkodásnak a szociális készségek, az önkiszolgálás jelentõs fejlõdése, mert az ügyesebb gyermekek tevékenységét szívesen utánozzák a sérült gyermekek is, ez húzó erõt gyakorol fejlõdésükre. A többségi óvodába kerülõ, integráltan nevelt sérült gyermeknek is meg kell kapnia a gyógypedagógiai segítséget. Ezt a szakértõi bizottság véleménye és javaslata tartalmazza, amelyet a szülõ és az óvoda vezetõje is megkap. A többségi óvodában ugyan nem kell feltétlen gyógypedagógust is alkalmazni, azonban az önkormányzat jegyzõjének intézkednie kell arról, hogy az utazó szakemberi hálózatból a szükséges gyógypedagógus, aki rendszeres tanácsaival és útmutatásaival felkeresi az óvodát, rendelkezésre álljon. Nem ajánlható azonban az integráció, ha a gyermek egyéni sajátosságai, esetleges nyugtalansága, ki nem számítható reakciókra való hajlama, gyenge utánzó képessége, bizonytalan mozgása, a nagyobb részt önálló étkezési készség hiánya, a szobatisztaság kialakulatlansága, jelentõsebb és tartós orvosi felügyelet, esetleg gyógykezelés igénye és mások nagyon megnehezítenék a csoportba történõ befogadást.
Az iskoláskor A gyermek életének fontos állomása az iskolába lépés. Minden szülõt foglalkoztat a kérdés, hová kerül gyermeke, megkap-e mindent, amit életének szellemi, fizikai fejlõdésének- megalapozásához szükséges. Az iskolába lépés új, izgalmas szakasz a gyermek életében, új életformával, körülményekkel, kihívásokkal. A szülõknek pedig, aki eddig gyermekét kis élete minden mozzanatában irányította, most át kell engedni gyermeke vezetésének, tanulása irányításának és ellenõrzésének jelentõs részét másoknak. A gyermek nyilván már nem lesz úgy a figyelem középpontjában hiszen ez megoszlik a többi gyerekre megértik-e az õ sajátosságait, kap-e elég segítséget, vagy inkább csak követelésekkel kell szembenéznie, aminek teljesítéséhez nem kap elég kedvet, nem rendelkezik elég erõvel? A fejlõdésben lelassúbbodott gyermek szüleinek a gondjai is hasonlóak, néhány más problémával, amelyekkel a más szülõknek is szembe kellett nézniük. A problémák a gyermek fejlõdési sajátosságaival függnek össze. A szülõk az iskolaválasztás kezdetéig hosszú, nehéz utat tettek meg gyermekükkel a felismerés döbbenetétõl, a kezdeti bizonytalanságokon keresztül a gyógyulás reményein, kudarcain át a sikerrel bíztató kisgyermek kori foglalkozásokig. Megélték gyermekük elfogadását a maga sajátosságaival, ügyetlenségeivel, a fejlõdés kis örömeit, a ragaszkodást, a támaszra szorulást.
94
A sérült gyermekkel foglalkozó szakemberek körében az utóbbi évtizedekben egyre általánosabbá vált az a felismerés, hogy nem annyira, a defektusra, a hibára, vagy hiányosságra kell összpontosítani, hanem arra, hogy ezek a gyermekek a maguk sajátos üteme és módja szerint fejlõdnek, és ha ehhez a kellõ segítséget megkapják, akkor fejlõdésükön is javítani lehet. Elõtérbe kerül minden döntésnél az, hogyan fejlõdik a gyermek a maga külsõ, belsõ korlátival, milyen tempót mutat ez a fejlõdés, és ami különösen fontos milyen segítséget, beavatkozást, ösztönzést, támaszt igényel a gyermek a fejlõdés egyes területein. Alapvetõ: a sérült gyermeki fejlõdés sokféle jellemzõje mellett az általános emberi fejlõdési törvényszerûségeket, lépéseket követi, csak az egyes területeken megkésve, esetleg módosulva, torzítva. Az orvosi diagnózisok, terápiák által fontos kiegészítõ, fejlõdési feltételeket javító támaszokat kapunk, ezért a fejlesztés fontos részét képezik a különféle szakorvosokkal való konzultációk, ellenõrzések, valamint a gyógypedagógusok és orvosok által közösen kialakított terápiák.
Nevelési utak, iskolák A sérült, akadályozott gyermekek szüleit is köti a gyermek tankötelezettsége, egyes esetekben képzési kötelezettsége. Ez utóbbi a súlyosan és halmozottan sérült gyermekekre vonatkozik, akik a törvényes elõírások értelmezése szerint tankötelezettségüket nem tudják teljesíteni, ezért felkészítõ fejlesztésben vehetnek részt. Az értelmileg akadályozott gyermeket ugyanaz a mûvelõdéshez való jog illeti meg, mint minden más társát az iskolás korosztályokban. A tankötelezettség és a képzési kötelezettség, amely ma hat éves kortól 16 éves korig tart különféle nevelési-oktatási utakon, intézményeken keresztül teljesíthetõ. A szülõknek ebben a folyamatban sokféle joguk van. Így választhatnak az iskolák között, ahová gyermeküket be lehet íratni bizonyos határok között, beleszólhatnak abban, mit tanuljon a gyermekük, joguk van kapcsolatot tartani a nevelõkkel, az iskolával. A jogokhoz kötelességek, és bizonyos kötelezettségek is járulnak. A szülõk számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy olyan iskolába kerüljön gyermekük, ahol képességeit a legteljesebb mértékben ki tudják bontakoztatni, személyiségüket megalapozni, és a felnõtt korban sikerrel alkalmazható tudást, viselkedési készségeket, megfelelõ magatartási formákat tudjanak szerezni. A nem sérült gyermek már kis korában nagyon sokat tanul belsõ, spontánerõi által, a környezetben való tevékenykedés segítségével.
95
Az értelmileg akadályozott gyermek belsõ erõi gyengébbek, ezért van, hogy kevésbé kíváncsi, érdeklõdõ, cselekvésre kész, kitartó. Így azután sok alapvetõ tapasztalattól elesik, hiányzik fejlõdésébõl sok olyan dolog, képesség, amire a késõbbiekben bizton lehetne építeni. Valójában az akadályozott gyermekeknek abból a nevelési útból származik elõnyük, amely a gyengeségeket kiegyenlíteni, erõiket, képességeiket, elmaradt fejlõdési lépéseket behozni, a további lépéseket megalapozni törekszik. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az akadályozott gyermeknél sem, hogy csak szilárd alapra, biztos képességekre és készségekre építhetünk. Már pedig az õ iskolába lépésénél mutatott fejlettsége (bármennyire jól fut, szót fogad, egyszerûen kifejezi magát, játszik, öltözködik, étkezik) nem esik egybe az alapmûveltséget nyújtó iskola felkészültségi követelményeivel. Meg kell keresni a formát és lehetõséget, hogy az õ saját fejlettségével hogyan nevelhetõ, oktatható. Ehhez pedig a gyermek alapos ismeretére, vizsgálatára van szükség. A kérdés a hogyanon van. Az oktatási törvény többféle nevelési utat kínál. Lehetne ezek választékát tovább bõvíteni, ez inkább gazdasági kérdés. A választék nagy kereteket biztosít, a választáshoz pedig szakmai tanácsadást, szakvéleményt kell igénybe venni. Hazánkban, a fejlõdésükben akadályozott, fogyatékos gyermeknek, tanulónak törvény biztosította joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelõ pedagógiai, gyógypedagógiai ellátásban részesüljön, attól kezdõdõen, hogy fogyatékosságát megállapították. A különleges gondozás érvényesítéséhez szükséges a szakértõi vizsgálat és vélemény. Nálunk minden gyermek, aki az iskolába lépéséhez szükséges fejlettséget eléri és hatodik életévét május 31.-ig betöltötte tanköteles. A fejlettség szintjérõl, az óvoda, vagy ha oda nem járt a nevelési tanácsadó ad véleményt. Amennyiben úgy találják, hogy a gyermek a többségi iskola követelményeinek nem tud eleget tenni, a már említett pedagógiai szakszolgálat tanulási képességet vizsgáló és rehabilitációs bizottsága munkatársait kérik fel véleményadásra. A véleményben a bizottság a szülõknek iskolákat javasol, amelyek közül kiválaszthatja a gyermeke számára véleménye szerint a legmegfelelõbbet. A vizsgálatra a szülõt is behívják, közlik vele, hogy miért szükséges a vizsgálat. A szülõk közremûködése fontos azért, hogy a gyermek fejlõdésérõl, állapotáról, a sérülés keletkezésérõl, okáról és a segítés módjairól a szakemberek sokoldalúan feltárt és minél pontosabb képet (diagnózist) tudjanak összeállítani. Amennyiben a szülõ nem mûködne közre, nem jelenne meg a vizsgálaton, ezzel gyermekének árt, akadályozza a tankötelezettség teljesítését. Államigazgatási eljárásnak teszi ki magát, az önkormányzat jegyzõje ugyanis kötelezheti a megjelenésre. Tudni kell azt is, hogy a törvény elõírása szerint, függetlenül attól,
96
milyen iskolába fog járni a gyermek a tankötelezettségi kor elérésekor minden gyermeket be kell íratni az iskolába. Az egyes gyermekeknek más és más nevelésre, oktatásra lehet szükségük, az a hely, amelyik megfelel az egyiknek, nem biztos, hogy a másiknak szükségszerûen jó lesz. Vannak nevelési utak, amelyek csak bizonyos ideig járhatók, nem biztos, hogy a legmegfelelõbben segítik elõ a fejlõdést. Ha a pedagógusok nem ismerik eléggé a gyermek fejlõdése hátterét az iskolában, annak eddigi folyamatát (vagy elfogultan, esetleg felületesen értékelik) könnyen szélsõséges döntésekre juthatnak, hogy csak ez, vagy az az út a legjobb. Végül az is tény, hogy a különféle nevelési utakat reprezentáló iskolákon, osztályokon belül is, az azonos típuson belül is nagyfokú eltérések lehetnek iskolák és iskolák között akár szemléletmódban, személyi felkészültségben, nevelési és iskolavezetési stílusban, a nevelésben képviselt értékekben, valamint tárgyi felszereltségben, eszközökben. A döntéshez persze jó lenne mindezzel tisztába lenni, de a dolog természetébõl következõen (könnyen megragadható jelek ezekrõl nem árulkodnak) nem deríthetõ fel egy iskola képe teljesen. Számolni kell az ilyen lehetõséggel.
Mi legyen az iskolák kiválasztásának szempontja? Mint említettük az iskolaválasztást a fogyatékos gyermek vizsgálata elõzi meg, abból a célból, hogy számba vegyék, mérlegeljék, mi okozhatta a sajátos fejlõdésmenetet, hogyan fejlõdött a gyermek a vizsgálat idõpontjáig, milyen képességekben gyenge és miben erõs, miben és hogyan kell neki segíteni. A vizsgálaton külön foglalkoznak a gyermekkel és a szülõvel. A vizsgálat megállapításait szakértõi véleménybe foglalják, amelyet a vizsgálatban részvevõ minden közremûködõ aláír. A véleménybõl a szülõnek egy példányt kell adni. A szakvélemény tartalmazza a gyermek adatait, a vizsgálat rövid leírását, a fogyatékosságra vagy annak kizárására vonatkozó megállapítást és alátámasztó tényeket. Javaslat olvasható benne a gyermek számára ajánlott iskoláról, illetve arról, hogy a gyermek a tankötelezettségét kizárólag iskolába járással, vagy magántanulóként is teljesítheti, ha a szülõ ezt kívánja. A véleményben külön szólnak arról, hogy a gyermeket esetleg un. képzési kötelezettség keretében kell fejleszteni. Az iskola mellett megjelölik az osztályfokot, és azt is, ha szükséges melyik diákotthonban való elhelyezést ajánlják. Ha a szülõ számára a vélemény valamilyen októl nem fogadható el, azzal nem ért egyet, vagy úgy érzi, hogy gyermekével nem az elõírásos módon foglalkoztak, esetleg a véleményt nem adták neki oda, akkor fellebbezhet, és ebben az esetben a jegyzõ új vizsgálatot ír elõ. Megelõzhetõ azonban ez a lépés, ha a szülõ, mielõtt döntene idõt kap, iskolákat látogathat és személyesen is meggyõzõdhet a javaslat igazáról.
97
Az iskolaválasztást ma már tanácsadás elõzi meg. Szükséges azonban az is, hogy a szülõk lehetõséget kapjanak a döntés elõtt iskolalátogatásra és azon szakképzett személyek is részt vegyenek. Ezek a szakemberek szolgálatkészek, olyan igen lényeges kérdésekre is ráirányíthatják a figyelmet, amit a szülõ a látogatás alatt elfelejtett feltenni, vagy amiben kételkedik. A szülõk megtudják vitatni benyomásaikat és e beszélgetés alapján kiegészíthetik ismereteiket arról, hogy mennyire lenne alkalmas gyermekük a bemutatott iskolára. Amikor értékelnek vagy vitatnak egy-egy oktatási intézményt, kíséreljék meg beleképzelni gyermeküket a felajánlott lehetõségbe. Hol lenne gyermekük boldog? Hol tanulná meg a számára legfontosabb dolgokat? Az iskolalátogatás és a szakvélemény segít abban, hogy meg tudják állapítani, alkalmas lesz-e gyermekük az iskola fokain való végighaladásra. Az iskolalátogatás nemcsak a kezdõ osztályokra, hanem a végzõsökre is terjedjen ki. Megbizonyosodhatnak arról is, hogy gyermeküknek milyen elõnyük származik az ottani életbõl. Olyasmire fordítanak nagy hangsúlyt, amire a másik iskolában nem. Például az alkotókészség, ügyességek fejlesztésére, a beszéd javítására, a mindennapi életben szükséges készségek fejlesztésére, más terápiákra, vagy esetleg elsõsorban az olvasás-írás, és számolás elsajátításán van a hangsúly. Biztos lesz-e mozgástere, azonos korúakkal való játékos együttélése? Bármilyen iskolát is válasszanak, nem biztos, hogy teljes megelégedettségre találnak. Ritka az ilyen iskola. Fontos azonban, hogy az iskola, a vezetõk, és a nevelõtestület megismerje már kezdetben elvárásaikat, kialakuljon velük a jó együttmûködés. A már említett oktatási törvény értelmezõ részében felsorolja, mit ért a fogyatékos gyermek sajátos neveléséhez és oktatásához szükséges feltételeken. Ezek: A megfelelõ szakos gyógypedagógus. A speciális tanterv, tankönyvek és más segédletek. Esetleg szükséges speciális gyógyászati és technikai eszközök. Valamint a pedagógiai szakszolgálat kiegészítõ szolgáltatásai (terápiák). Máshol olvashatunk arról is, hogy egyes elõírások megkönnyítik a fogyatékos tanulók iskolai tankötelezettségének teljesítését, mert lehetõvé teszik egyes tantárgyak, tananyagrészek tanulása alóli felmentést, és módosított értékelést. (Lásd a bevezetõ fejezetet is!) Mindezek elõremutató intézkedések, bár a feltételek sorából hiányzik az, hogy a speciális tanterveknek nemcsak tankönyv, segédlet vonzata van, hanem módszerbeli, az iskola tárgyi felszerelésére vonatkozó, esetenként éppen a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók számára jelentõs igénye is. Ezek után nézzük a mérlegelendõ tényeket! A jelenlegi magyar iskolarendszer oktatási választéka még nem éri el az iskolai együttnevelést szorgalmazó külföldi iskolahálózatok választékát, sem
98
szervezetileg, sem belsõ felkészültsége tekintetében azok fogadókészségét, tájékozottságát, személyi és eszközi hátterét. A választék a következõ: Általános iskolák (többségi, nem akadályozott népesség oktatási igényei szerinti felszereltséggel, több száz gyermeket befogadó iskolák). A mai magyar gyakorlatban még alig-alig jelenik meg értelmileg akadályozott gyermek ilyen iskolákban, fõképpen kisebb településeken, ahonnan a szülõk nem akarják kollégiumi elhelyezésbe adni gyermeküket. Legtöbb esetben az ilyen elhelyezés nem is felel meg a törvényes kívánalmaknak. Az említett általános iskolákon belül szervezett speciális, gyógypedagógiai osztályok egy épületben a nem akadályozott gyermekekkel közös használatú berendezéssel, felszereléssel. Ide fõképpen enyhébben fogyatékos, gyakran szociális hátrányú gyermekek járnak. Újabb szakmai néven tanulásban akadályozottaknak nevezik õket, nehézségeik fõképpen a beszédbeli kommunikációban, a konkrét mûveleti szinten való tanulásban jelentkeznek. Közéjük értelmileg akadályozott gyermekek is bekerülnek, leginkább a falusi általános iskolákban. A speciális nevelési szükségletek kielégítése itt is hiányos. Általános iskola az enyhén értelmi fogyatékos (tanulásban akadályozott) tanulóknak. Úgy is szokták nevezni, hogy eltérõ tantervû iskola. Kisebb osztálylétszámokkal, gyógypedagógiai irányítással dolgoznak, a nem akadályozott gyermekeknek elõírt, a Nemzeti Alaptanterv tíz mûveltségi területének megfelelõ tantárgyak tanításával. Cselekedtetõ, de lényegében a verbalitásra, beszédre és könyvbõl való tanulásra alapozó pedagógiai irányítás érvényesül ezekben az iskolákban. Értelmileg akadályozott gyermekek számára több helyen vannak külön osztályok, illetve egyes gyermekeket a tanulócsoportokban, fõként a kezdõ osztályokban megtalálunk. Általános iskola a középsúlyos értelmi fogyatékos (értelmileg akadályozott) tanulóknak. Régebben foglalkoztató iskolának nevezték. A létszámok itt még kisebbek, az egyéni megsegítés és fejlesztés kötelezõ, gyógypedagógus irányít, a speciális tanterv elsõsorban személyes, szociális cselekvési és beilleszkedési készségek kialakítására összpontosít. A Nemzeti Alaptanterv mûveltségi területei helyett ennek az iskolának hat fejlesztési területet írtak elõ. Nem elsõsorban mûveltségátadó iskola, bár ez is feladata, hanem olyan életközeg, ahol játszani, tanulni, dolgozni, egymással élni megtanulnak, életsegítség a mindennapok igényeihez, szociális támasz arra, hogy képessé tegye a gyermekeket, fiatalokat kapcsolatok kialakítására, önmaguk ellátására, környezetükben egyszerûbb fizikai munkák végzésére, szabadidejük felhasználására. Az iskola berendezése a gyermekek igényeihez kapcsolódik, szükségszerûen többféle terápia, mint gyógytorna, beszédjavítás, kognitív terápiák, zenei-ritmikai képzés, kreatív foglalkozások, egyénre szóló
99
gyakorlati lehetõségek állnak rendelkezésre. Az iskolában sokféle mûhelyt, gyakorló konyhát, kertet alakítottak ki. A képzési kötelezettek fejlesztõ felkészítése: nem iskolarendszerû fejlesztés, csoportosan heti öt, egyénileg heti három órában a halmozottan és nagymértékben sérült gyermekeknek.
Integrációs lehetõségek Elöljáróban fontos elmondani, hogy a választáskor nem lehet az a szempont, hogy a fogyatékosnak a fogyatékosok iskolájában van a helye. Abba az iskolába kell helyezni, ahol fejlõdése legjobban biztosítható. Az Ön gyermeke soha nem egy iskolatípusba jár, mindig egy adott iskolába, legyen az a közeli általános iskola, a kerületi eltérõ tantervû iskola, vagy egy alapítványi alternatív iskola, Waldorf iskola, esetleg a megyei bentlakásos gyógypedagógiai iskola, vagy általános iskola melletti osztály. Az integráció fõbb pszichológiai érvei részben arra utalnak, hogy a gyermekek egymás közti ismeretsége erõsítheti a különbözõségek elfogadását, az egymás és a gyengébbek iránti segítõkészséget, a szolidaritás érzését. A többségi iskolában való együttnevelés a sérülten fejlõdõ gyermeknek olyan magatartási mintákat közvetít, modellt ad, húzóerõt jelent, amely az együttélésben segíthet. Persze, mint a nevelés, fejlesztés más területén a nem fogyatékos gyermekek esetében is, számolni kell a kockázatokkal. Néhány tényezõre hívnánk fel a figyelmet. Az iskolák nem kötelezhetõk arra, hogy együtt oktassák a sérült és nem akadályozott gyermeket, szabadon kell dönteniük. Ez azonban nem olyan magától értetõdõ: A pedagógusok és közösségeik nem elég járatosak az együttes tanulás lehetõségeiben, problémái megoldásában. Osztályaik gyakran nagy létszámúak, azokon belül egyes gyermekek veszélyeztetettebbek, környezetükben elhanyagoltak, részképességekben gyengék, és ezek eléggé lekötik erõiket. Idõre és a körülmények változására van szükség ahhoz, hogy az együttnevelés igényével megbarátkozzanak. Ha a fogyatékos gyermekek bekerülnek egy-egy többségi iskola közösségébe, akkor is különleges tanulók maradnak, hiszen átesnek a tanulási képességet vizsgáló bizottság felvételi eljárásán, ahol megállapították, hogy fogyatékosok, azt is, hogy a fogyatékosságok melyik típusába tartoznak és ennek megfelelõen a törvény szerint különleges gondozás jár nekik. A befogadó iskolának ennek alapján kell vagy kellene eljárnia. Ha az iskola, a pedagógus valóban az integráció szellemében fogadja a gyermeket, akkor az a többiekkel együtt vesz részt az iskola szociális életében, tagja a gyermekközösségnek, de ugyanakkor a középsúlyos értelmi fogyatékosok tanterve szerint
100
halad, tehát nem a többségi iskola tanterve, hanem sajátos fejlesztést biztosító tantervek szerint tanítjá és értékelik teljesítményeit. Ez az hagyományos oktatástól eltérõ tanítási stílust követel a tanítótól, középponti kérdés lesz a differencálás. Jelen iskolarendszerünkben erre a szemléletre és gyakorlatra még sok esetben nem képesek a pedagógusok, és különösen nem a felsõ tagozaton. A szülõ, amikor a többségi, vagy az általa jobbnak tartott eltérõ tantervû iskola mellett dönt, és a gyermeket oda veszik fel, kísérje figyelemmel a gyermek csoportban elfoglalt helyét, kapcsolatait, azt, hogyan barátkozott meg társaival. Beszélgessen errõl az osztály tanítóival. Fontos, hogy a gyermek az integráció során ne kerüljön az osztályban elszigetelt helyzetbe. A közös oktatásban még a különleges bánásmód sem garantálja a gyermek megfelelõ integrációját. Akkor nem szigetelõdik el, és nem érzi magát egyedül, ha a többek elismerik a gyermek erõsségeit, megszeretik, elfogadják azt a pozitív hatást, amelyet a gyermeknek az osztályban való jelenléte gyakorol mindenkire. A tanító és a szülõ sokféle módon segítheti elõ, hogy az osztály többi tanulója elfogadja, befogadja az értelmileg akadályozott gyermeket. A tanító figyeljen arra, hogy a gyermek számára olyan feladatokat adjon, amelyeket jól tud teljesíteni, ezáltal bizonyítva a többiek elõtt sikerességét, bíztassa, dicsérje meg gyakrabban. Vonja be a közös tevékenységbe az osztály életében, bízza meg éppen úgy, mint a többi tanulót valamilyen egyszerû felelõsi munkával, virágok gondozásával vagy mással, ha szolgálatkész, dicsérje a magatartását, állítsa például az osztály elé. A szülõ pedig kezelje úgy, hogy a kapcsolatokban nem tesz különbséget, osztálytársait hívja meg születésnapi ünnepségre, amely azután folyatódhat más családoknál. Mutassa be játékait, amelyeket mindegyik egyformán élvez. Egyszóval a szülõ és a tanító a közös lét örömein, élményein keresztül erõsítse az összetartozás, az egymás megbecsülése érzéseit, amelyek a közös tanulás fontos érzelmi feltételei. A középsúlyos értelmi fogyatékosok (értelmileg akadályozottak) általános iskolája, amely több helyen hetes bentlakásos kollégiummal együtt mûködik a szülõk egy része számára idegen. Gyermekek képességeinek leértékelését vélik abban, ha ide javasolják õt. Ebben az élet értékérõl szóló hamis vélekedések is megjelennek. Mint ahogy sokan értéktelenebbnek tartják a gimnáziumnál a szakközépiskolát, annál a szakiskolát és az oda járó gyermeket is. Pedig lehet, hogy gyermekük éppen egy fizikai szakma kiváló ügyességgel, igénnyel való végzéséhez érez kedvet és van tehetsége, abban lesz boldogabb, mint más ráerõszakolt munkával. Igazságtalan, ha az embereket és életük értékét elõdlegesen intellektuális teljesítõképességük mérlegén mérik le. Az értelmileg akadályozottak általános iskolája igaz, hogy erõsen módosítja az életre felkészülés általános követelményeit, de igyekszik követelményeit a sérült gyermek pozitív tanulási sajátosságai, tehetsége szerint a számára elérhetõ önállóság fokának megfelelõen megfogalmazni tekintettel felnõtt életének
101
lehetõségeire. Így a speciális iskola reális alternatívát kínál az integrálás mellett a szülõk számára. Azokban az esetekben, amelyekben a lakóhelyi többségi iskola még nem készült fel az integrálásra (és sajnos ezek az eset dominálnak még napjainkban) a gyermekek a speciális iskolában biztonságra lelhetnek, és erõs egyéni támaszt kaphatnak, hiszen itt egy csoportban 6-8 gyermek tanul. Szociálisan sikerre számíthatnak. Ezek az iskolák is sokfélék, de általában törekednek arra, hogy az egyéni képességekhez igazodjanak a terápiában. A hasonló gondokkal küzdõ szülõket is összehozzák, hogy egymás tapasztalataival gazdagodjanak. Gyakran itt több alkalom nyílik a gyermek önérzetének növelésére, több idõ arra, hogy ügyesedjen a fizikai tevékenységben, abban, amit szívesen tesz, és ami olyan fontos lesz felnõtt életében. Az ilyen iskolák tanterve gyakorlati irányultságú, munkára nevelõ. Fontos szerepet kap a tanításban az érzékszervi tapasztalás, a szociális készségek, a helyes magatartás gyakorlása, a teljes önkiszolgálás elsajátítása. A gyógypedagógiai iskolák egyébként ma már mind törekednek arra, hogy az õket körülvevõ láthatatlan (szegregáló) falakat lebontsák. Ahol lehet kapcsolatot teremtenek a nem sérült gyermekekkel szabadidõben, játékos foglalkozásban, sportban. Ez ugyan még nem a teljes integráció, de egy lépés az ahhoz vezetõ törekvésekben, abban, hogy közvetlen tapasztalatok segítségével a nem akadályozott kortársi környezet minél több kedvezõ, a szolidaritás és támogatás érzését erõsítõ tapasztalatot nyerhessen. Végül õszintén szólni kell arról, hogy a mai magyar iskolaszervezési szabályozások csak az elsõ lépéseket tették meg ahhoz, hogy az értelmileg akadályozott gyermekek integráltan nevelkedhessenek. A jó integrációs lehetõségek, mint láttuk, inkább csak a kisgyermekkori nevelési intézményekben jelennek meg. A többségi iskola, a nem akadályozottak alapfokú általános iskolái az elkövetkezõ években lassan, fokozatosan fognak átalakulni ahhoz, hogy az értelmileg akadályozottak számára is megfelelõ helyet adjanak. A többségi iskolai integrációra olyan feltételek esetén lehet majd gondolni, amikor az osztályban és az iskolában, teljes mértékben tudják és akarják biztosítani azokat a sajátos nevelési feltételeket, amelyekrõl a bevezetõben szóltunk: A többségi iskolában az iskolai szerkezet átalakításával, rugalmas óravezetéssel, külön segítõ személyzettel, egyéni órákkal, terápiás helyiségekkel és eszközökkel, a differenciáló pedagógia elveinek érvényesítésével, az egyéni fejlesztési tervek bevezetésével és az azoknak megfelelõ továbbhaladás biztosításával kellene az integrációs lehetõségeket kialakítani. Az ilyen változások széles körben csak az alapfokú oktatási rendszer további alakításával és az ehhez szükséges anyagi alapok újabb forrásainak megteremtésével érhetõk el.
102
Addig használjuk ki azokat a társadalmi integrációt segítõ köztes lehetõségeket, kapcsolatokat, amelyek ma már elérhetõk, és amelyek a jövõben nagyobb átszervezés nélkül helyileg bõvíthetõk. Kedves Szülõk! A döntés egy része az Önök kezében van. Megfelelõ fórumokon éljenek azzal az igénnyel, hogy az oktatáspolitika alakítói jobban megértsék az integrációt igénylõk kéréseit és ezt az igényt a pedagógia széles köreiben is támogassák. A mindennapok gyakorlatában pedig kísérjék figyelemmel gyermekük életét az iskolában: Bizonyos idõ után látható, hogy a gyermek örül-e az ott tartózkodásnak, vágyik-e társai közé vagy fél tõlük. Mindezek a tapasztalatok segítenek eljutni az igazi társadalmi integrációhoz is. Akkor találja meg a szülõ gyermeke számára a megfelelõ iskolát, ha oda a gyermek szívesen jár. Ebben az esetben egész biztosan sokat fog tanulni és formálódik személyisége, amely saját magának önbizalmat, szüleinek reményt ad ahhoz, hogy felnõtten társai, környezet befogadják, segítsék és értékeljék õt.
103
