Kozma Judit Dögei Ilona, Kostyál L. Árpád, Mód Péter, Udvari Andrea, Vajda Norbert

Kozma Judit Dögei Ilona, Kostyál L. Árpád, Mód Péter, Udvari Andrea, Vajda Norbert

A szociális szolgáltatások szerepe és lehetőségei a nyomorban élő családok segítésében

Budapest 2009 Kézirat

Tartalomjegyzék 1

A szociális szolgáltatások szerepe és lehetőségei a nyomorban élő családok segítésében ................ 1 Bevezetés........................................................................................................................................ 3 Szemléleti alapvetés ........................................................................................................... 6 1. Mélyszegény családok a hátrányos helyzetű kistérségekben ................................................... 16 Életképek ...................................................................................................................................... 16 1. Bácsalmási kistérség: Vándorló családok .................................................................... 16 2. Mátészalkai kistérség: Az ópályi cigánytelepen dolgozó szociális munkás történetei 17 3. Mezőkovácsházai kistérség: Milyen problémákkal küzdenek a mezőkovácsházai szegény családok? 21 4. Sellyei kistérség: Népmese........................................................................................... 22 5. Encsi kistérség: „Van itt egy példa, nem is messze tőlünk…” .................................... 22 A nélkülöző helyi közösségek vélekedése saját helyzetükről és szegényeikről .......................... 26 Tétlenség, tudatlanság, nyomor és betegség .................................................................... 27 A helyi közösségek erodálódása ...................................................................................... 32 Források, forrásfejlesztési kísérletek................................................................................ 34 A nyomorgó családokhoz fűződő közösségi viszony típusai........................................... 40 2. A nyomorgó családok életkörülményei.................................................................................... 41 Esettanulmányok .......................................................................................................................... 41 1. „Aki egyszer belenézett a kemence tüzébe, az nem kíván mást.”................................ 41 2. „Nem hiszem én, hogy abba halt ő meg, ezt írták a papírra, de szerintem a bezártság, hogy ide bejöttünk… Mert ott kinn szabad világ volt. Nem tudta feldolgozni…” .................. 46 3. „Így ment el a ház minékünk.” .................................................................................... 51 4. Szenvedéstörténet......................................................................................................... 55 A szegénységhez vezető utak ....................................................................................................... 60 Munkanélküliség .............................................................................................................. 62 Megélhetési nehézségek ................................................................................................... 65 Lakáskörülmények ........................................................................................................... 66 Betegségek 68 Szegénységdinamika és kirekesztettség ........................................................................... 68 A nyomorgó családok életvitele ................................................................................................... 70 Túlélési stratégiák ............................................................................................................ 70 Társas támogató rendszerek ............................................................................................. 75 Hivatalos segítségek a nyomorgó családok életében ....................................................... 75 3. A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások szerepe a mélyszegény családok életében ..... 79 A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások elérhetősége ....................................................... 79 Az alapszolgáltatások elérhetősége a vizsgált kistérségekben ......................................... 79 Kistérségi feladatellátás.................................................................................................... 82 Az alapszolgáltatásokban dolgozó szociális munkások helyzete..................................... 83 Szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások a nyomorgó családok életében .............................. 89 Kapcsolat a szociális munkások és nyomorgó ügyfeleik között ...................................... 89 Szolgáltatási repertoár ...................................................................................................... 96 Szolgáltatási modellek a vizsgált kistérségekben....................................................................... 106 Összegzés és következtetések .................................................................................................... 107 A kutatás tapasztalatai: A szociális szolgáltatások szerepe a nyomorgó családok életében107 Következtetések: Mit tehetnek a szociális szolgáltatások a nyomorgó családok helyzetének javításáért? 114 Irodalom: .................................................................................................................................... 119 Mellékletek..................................................................................................................................... 125 1. sz. melléklet: A vizsgált kistérségek statisztikai jellemzői .................................................... 125 2. sz. melléklet: Interjútervek ..................................................................................................... 135

2

Bevezetés Tanulmányunkban a mélyszegénységben élő családok és a szociális szolgáltatások közötti kapcsolatot elemezzük öt hátrányos helyzetű kistérség településein végzett interjús adatfelvételek alapján. Kutatási kérdésünk az volt, hogy mit tudnak tenni a szociális szolgáltatások a legnehezebb helyzetben élő családok életminőségének javításáért.1 Témánk jelentőségét aláhúzza, hogy a mélyszegénység kérdése előkelő helyen áll a hazai és európai problémák rangsorában2. Az Európai Unió dokumentumaival3 összhangban az unió tagállamaiban prioritásként kezelik a leszakadó csoportok re-integrációját. Az egyes tagállamokban – a társadalomstruktúra különbségei és a nemzetgazdaságok eltérő teljesítménye ellenére – a legveszélyeztetettebb csoportok összetétele nagymértékben hasonlít egymásra. Ebbe a körbe tartoznak a tartós munkanélküliek, az alacsonyan iskolázottak, a roma népesség, a hajléktalanok, az egyedülálló öregek, az intézményi nevelésből kikerülő 18 éven felüli fiatalok és a szenvedélybetegek. Közös jellemzőjük, hogy a fennálló gazdasági-társadalmi körülmények között nem képesek alapvető életkörülményeik megteremtésére, illetve önerejükből nem képesek meglévő képességeik fejlesztésére sem. A felsorolt szereplők között azoknak a helyzete a legnehezebb, akik olyan kistelepüléseken élnek, ahonnan nehezen megközelíthetőek a környékbeli városok, agglomerációs körzetek.4 Kutatásunk során – mint később bővebben kifejtjük – magunk is ezt a csoportot tekintettük mélyszegénységben élőnek. Az Európai Unió egyik kiemelt célja a társadalmi kirekesztés csökkentése, a társadalmi befogadás elősegítése. A tagállamok a nyitott koordináció módszerével egyeztetik törekvéseiket a társadalmi befogadás erősítése területén. Ennek keretében közös célokat és indikátorokat határoznak meg, melyekkel az előrehaladás mérhető. A nemzeti kormányok a közös célok alapján hozzák létre nemzeti cselekvési terveiket, és hozzák nyilvánosságra jelentéseiket, melyeket az Erurópai Unió Bizottsága és Tanácsa összegez. E jelentések tükrözik azt, hogy az egyes tagországok mit értek el az európai kezdeményezések vonatkozásában.5 Az EU tagállamaiban a nemzeti szintű, átfogó programokat a kormányzat dolgozza ki, és többnyire a finanszírozás döntő hányada is a központi költségvetésből származik, a végrehajtás viszont szinte kivétel nélkül követi a szubszidiaritás elvét, s területi, önkormányzati irányítás alatt valósul meg. Az alsóbb szintű közigazgatás mellett a legtöbb helyen fontos szerepük van a különféle civil szerveződéseknek, amelyek többnyire pályázati rendszer keretében tudják előteremteni a programjaikhoz szükséges forrásokat. Ezek a szervezetek, kiterjedt helyismeretükkel segítik a központi programokat a helyi szükségletekhez igazítani.6 1

A címben nyomorban élő családokról beszélünk. Bár az utóbbi időkben európai mintára a mélyszegény illetve a szélsőséges szegénységben élő családok kifejezés terjedt el a szakmai nyelvben a kutatás célcsoportjának megnevezésére. A magyar nyelvben viszont van egy ezeknél sokkal kifejezőbb szó, a nyomor. Ezt fogjuk használni a mélyszegény kifejezés szinonimájaként. 2 Lásd: Joint Report on Social Protection and Social Inclusion 2006. http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c10154.htm ; Community Programme for employment and solidarity – Progress (2007-2013) http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c11332.htm ; 3 Lásd legutóbb: Commission of the Eurpean Communities (2008): Commission Staff Working Document: Biennial report on socil services of general interest. Brussels, SEC(2008) 2179/2. http://register.consilium.europa.eu/pdf/en/08/st11/st11560-ad04.en08.pdf 4 Lásd. erről: 2009. évi együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról, http://ec.europa.eu/employment_social/spsi/docs/social_inclusion/2009/cons_pdf_cs_2009_07503_1_hu.pdf 5 http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=en&catId=750 6 Mike Geddes and John Benington (ed): Local Partnerships and Social Exclusion in the European Union, Routledge, 2001

3

Az említett szereplőkön túl az európai országokban kiemelt feladat jut a szociális munkásoknak, akik személyes tanácsadóként működnek közre az egyének reintegrációban. Dániában például a hajléktalanszállóról a szociális bérlakásba való átköltözéskor, a megváltozott körülményekre tekintettel, intenzívebb figyelmet szentelnek az érintetteknek. A dán rendszer lényegi eleme, hogy a szociális munkások minden esetben az önkormányzat alkalmazásában állnak, ezért jól ismerik a helyi viszonyokat, így fontos információkkal segíthetik a rászorulókat hivatali ügyeik intézésében. A skandináv országok gyakorlatának megfelelően a szociális szolgáltatásokat az univerzalitás jellemzi, ezért a marginális helyzetű csoportok tagjai ugyanúgy jogosultak, pl. egészségügyi-, oktatási szolgáltatásokra, mint a társadalom többi tagjai7. Akadályt az elérhetőség, a hozzáférés biztosítása okoz, ami éppen a perifériális helyzetű csoportok esetében a legnehezebb, mivel gyakran egyedül élnek, szegényesek a szociális kapcsolataik, rezignáltak (motiválatlanok), s ezzel összefüggésben gyakran el sem jut hozzájuk a helyzetük megváltoztatásához nélkülözhetetlen információ. Az integrációt célzó tanácsadás a mikro csoportok szintjén lehet a legeredményesebb, éppen ezért a továbbképzési lehetőségek vagy éppen a gyerekneveléssel kapcsolatos információk átadásának ideális terepének a családtámogató központokat tekintik. A hátrányos helyzetű családok gyereknevelésének megkönnyítésére szolgálnak a korai fejlesztést célul tűző szolgáltatások az európai országokban. Erre szolgál többek között hazánkban is meghonosított Biztos Kezdet program.8 Írországban a helyi iskola-előkészítő intézmények fokozottabb és fókuszáltabb fejlesztésével próbálják észlelni és időben kezelni a kisiskolások olvasási nehézségeit. Ezzel párhuzamosan emelni kívánják a népességen belül a legalább szakiskolát végzettek arányát. A dán rendelkezésekben a szociális mikro kapcsolatok újjáépítése ugyancsak megkerülhetetlen, amit jelentősen megnehezít, hogy az érintett csoport tagjai általában semmilyen családi vagy baráti kapcsolatot sem tartanak fenn a többségi társadalomból származó emberekkel. A szociális izoláció ellen állami finanszírozású, önkormányzati-, vagy civil kezdeményezések szervezésében megvalósuló lokális közösségi egyesületeket hoznak létre. A közösségi kapcsolatokon túl, az utazáshoz és a lakhatáshoz való hozzáférés lehetősége is fontos eleme a kirekesztődésnek. Sok európai országban, így Nagy-Britanniában és Dániában igen kiterjedt a szociális (bér)lakások aránya, de természetszerűleg a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Mégis, a rendszer fenntartásával és működtetésével a potenciálisan veszélyeztetettek számának mérséklése érhető el. Meghatározott kvóta alapján a „sérülékeny csoport” tagjai előnyt élveznek a bérlői státuszok odaítélésénél, ami megteremti a tartós reintegráció lehetőségét. Mindemellett több európai országban a hajléktalanszállók köre országosan jól kiépítettnek tekinthető, ahol személyre szabott programok kidolgozásával, igyekeznek az egyéni krízishelyzetek mielőbbi elhárításában, illetve a társadalomba való visszaintegrálódásban segítséget nyújtani. A szociális munkás esetkezelésben jelentős nehézséget okoz, hogy a mélyszegénységben élők -, akiknek meghatározó hányada a közép-kelet-európai országokban a roma népességhez tartozik - az uzsorakölcsönök miatt általában számottevő adósságterhet visel. A cseh kormány erre a problémára kísérleti projekt keretében igyekszik megoldást találni, kamatmentes kölcsönöket biztosítva a napról napra növekvő hitelállomány kiváltásához. A beavatkozás természetesen nem képes megoldani az alapproblémákat, de mindenképpen fontos eredménye, hogy ráirányítja a közösség figyelmét erre a speciálisan csak a mélyszegénységben élőket érintő kérdéskörre. Ennek köszönhetően a helyi informális, egymás közti kommunikációban, a hitelfelvétellel együtt járó rövid távú előnyök mellett, a hosszú távú hátrányok is artikulálódni tudnak9. Ugyanennek a 7

Gösta-Espring Andersen-Walter Korpi From Poor Relief to Institutional Welfare States. In Robert Erikson (ed)- The Scandinavian Model, Sharpe, M. E., 1987 8 Lásd: www.dcsf.gov.uk/everychildmatters/.../surestart/ ; www.biztoskezdet.hu 9 National Action Plan on Social Inclusion 2004-06, Czech Republic http://ec.europa.eu/employment_social/soc-prot/soc-incl/nap_incl_2004_cz_en_version.pdf

4

problémának a leküzdését tartották szem előtt Írországban is, amikor a mélyszegénységben élők számára megszervezték a hiteltanácsadást és a családi költségvetés-tervezés rendszerét is. A szolgáltatás ingyenes, országszerte irodák állnak a rászorulók rendelkezésére a családi pénzügyek kezelésével kapcsolatos ügyek intézésével kapcsolatban. Más európai országokhoz hasonlóan a társadalom integráltságának növelése, és ezen belül a szegénység csökkentése központi kérdése a magyar kormánypolitikának. A keretes írásban a magyarországi szegénység mértékéről a Nemzeti stratégiai jelentés a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról 2008-2010.10 című dokumentumot idézzük. A jövedelmi egyenlőtlenségek a kilencvenes évek közepéig erőteljesen, ezt követően enyhe mértékben emelkedtek. A KSH 2006. évi harmonizált EU-SILC (VÉKA) felvétele alapján, a relatív szegénységi küszöb (medián jövedelem 60%-a) alatt a lakosság 16%-a élt (2007-es adat szerint 13%). A 2006. évi felvétel adata nagyjából megegyezik az EU-25-ök átlagával. Ugyanakkor a szegénységi küszöbök értéke jelentősen eltér az egyes tagállamokban, Magyarország az egyszemélyes háztartások szegénységi küszöbének értéke alapján a 25 tagállam sorában a 20. helyre sorolható. A jövedelemegyenlőtlenségeket mutató Gini-mutató értéke 0,33, a kvintilis arány 5,5 volt Magyarország esetében, melyek némileg meghaladják az uniós átlagot. Az életkori csoportok közül a gyermekek szegénységi aránya a legjelentősebb (A 2007. évi felvétel alapján 19%). Ez az arány az életkor előrehaladásával párhuzamosan folyamatosan csökken, a 65 év felettieké 6%. A népesség egészét tekintve a magyar férfiak szegénységi rátája elenyésző mértékben haladja meg a nőkét, de az idős generációkon belül a 65 év feletti nők szegénységi aránya több mint kétszerese a férfiakénak. A szegénység fő kockázati tényezői változatlanul a következők: alacsony iskolai végzettségű vagy munkanélküli háztartásfő, sokgyermekes vagy egyszülős családok (illetve kiemelten maguk a gyermekek és fiatalok), illetve kistelepüléseken található lakóhely. A fenti tényezők miatt a roma népességet az átlagnépességnél erősebben jellemzik, ezért sokszorosan veszélyeztetett a szegénységbe kerülés által. A TÁRKI 2007. évi Háztartás Monitor Felvételének adatai szerint (melyek a kis elemszám miatt becslésnek tekinthetőek) a romák kb. fele tekinthető szegénynek. Ezért ők tekinthetőek a szegénység és kirekesztettség szempontjából a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportnak Magyarországon.

A szociális ellátások és szolgáltatások jelentős szerepet játszanak a mélyszegénységgel járó rossz, egyes esetekben méltatlan élethelyzetek kialakulásának megelőzésében. Mind az Európai Unió dokumentumai11, mind pedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv12 kiemelik a helyi szükségletekre válaszoló, innovatív és hozzáférhető szociális szolgáltatások szerepét a társadalmi befogadás és részvétel erősítésében, az inaktivitás csökkentésében, a szegénység és kirekesztettség enyhítésében és orvoslásában. Több olyan program jött létre és működik évek óta a Nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért 2004-2006, 2006-2008 és 2008-201013 című fejlesztéspolitikai dokumentumok alapján, melyek a mélyszegénységben élő csoportok, és főképp a hátrányos helyzetű kistérségekben élő nyomorgó családok helyzetén kíván változtatni. Ilyenek – hogy csak a legismertebbeket említsük - a Cserehát Térségfejlesztési Mintaprogram14, az „Élhetőbb faluért” program15, a kistérségi szociális felzárkóztató programok16, a szociális

10

Nemzeti stratégiai jelentés a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról 2008-2010. http://ec.europa.eu/employment_social/spsi/docs/social_inclusion/2008/nap/hungary_hu.pdf 5-6.o. 11 Lásd legutóbb: Commission of the Eurpean Communities (2008): Commission Staff Working Document: Biennial report on socil services of general interest. Brussels, SEC(2008) 2179/2. http://register.consilium.europa.eu/pdf/en/08/st11/st11560-ad04.en08.pdf 12 A Magyar Köztársaság Kormánya (2007): Új Magyarország Fejlesztési terv. Magyarország Nemzeti Stratégiai Referenciakerete 2007-2013. Foglalkoztatás és növekedés. http://www.nfu.hu/download/479/UMFT_HU_NSRKhun_Accepted[1].pdf 13 http://www.cserehat.hu 14 http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16339 15 www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16339 16 http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16448

5

földprogram17, a gyerekszegénység elleni program18 (2006), a „Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia (2007)19, melyeknek egyik eleme a Biztos Kezdet program20, a telepfelszámolási program21, és így tovább. Ezek eredményeinek egy részével kutatásunk során is találkoztunk. A pénzbeli szociális ellátások hatásáról, szerepéről vannak adataink. A Magyarországon is felvett laekeni mutatók szerint az utóbbi években a jövedelmi transzferek nélkül, de a nyugdíjakat figyelembe véve számított szegénységi arány mutatója alapján a jövedelmi transzferek sikeresen csökkentik a társadalmi leszakadás és kirekesztés kockázatát, nélkülük a szegények aránya csaknem a kétszerese lenne a transzferek utáni aránynak.22 Ugyanakkor viszont keveset23 tudunk arról, hogy mit tesznek a szociális szolgáltatások a mélyszegénységben élők helyzetének javításáért. A személyes szociális szolgáltatások elsődleges feladata a társadalmi integráció zavarainak kezelése, a társadalmi integráció hálóiból kieső, kirekesztődő emberek befogadásának és részvételének elősegítése. Tapasztalati tény, hogy a szociális szolgáltatások klientúrájának többsége a mélyszegénységben élő családokból kerül ki. Az utóbbi években a családgondozók feladata lett a korábbi ellátottjaikon túl a tartós munkanélküliek beilleszkedési programjának végrehajtása, és ezzel a foglalkoztatás eszközrendszeréből kiesett, a munka világától hosszabb rövidebb ideje elszakadt emberek tízezreinek ellátása is. Ez utóbbi szolgáltatással tulajdonképpen teljesebbé vált a szociális szolgáltatások eszköztára, mellyel a legnehezebb helyzetű csoportokat segíthetik. Kutatásunk kezdete óta hozta létre a kormány a tartós munkanélküliség kezelésére az út a munkába programot. Ennek eredményei a terepi adatfelvétel idejére még nem értek be. Tanulmányunkkal szeretnénk teljesebb képet adni a szociális szolgáltatások szegénységcsökkentő, a szegények életfeltételeit javító tevékenységéről, és ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy a szociális szolgáltatások sikeresebbek legyenek a legnehezebb helyzetben élő és legkiszolgáltatottabb ügyfeleik segítésében. Szemléleti alapvetés Témánkat a mindennapi szociális munka nézőpontjából vizsgáljuk. A szociális szolgáltató rendszer csak egyike a társadalmi integráció intézményeinek. Ezeknek sorába tartoznak még az egészségügyi, az oktatási, a művelődési szolgáltatások és a rendvédelem. Ez utóbbiakkal viszont most csak érintőlegesen, a szociális szolgáltatásokkal összefüggésben foglalkozunk. Azt sem felejtettük el, hogy a szociális munka szűkebb értelemben véve a szociálpolitika eszköze, és tágabb értelemben a társadalompolitika teremti meg azt az intervenciós teret, amelyben a szociális munkások dolgoznak. Kutatásunk során azokat a lehetőségeket kerestük, amelyekkel a társadalom peremére sodródott, vagy mindig is ott élő családokat jobb életlehetőségekhez segíthetik a szociális szolgáltatások. Több ilyen lehetőséget fedeztünk fel, ezeknek jó része a szegénygondozás eszköztárából származik. Tanulmányunkkal többek között annak szükségességét igyekszünk 17

http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16447 Lásd: http://www.gyerekesely.hu/content/view/5/115/ 19 Lásd: Szociális Közlöny, 5. évfolyam, 6. szám, 2007. július 2., 850-865. 20 http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=1&articleID=5900&ctag=articlelist&iid=1 21 http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=21147&articleID=33416&ctag=articlelist&iid=1 22 KSH, Statisztikai Tükör 2007, I/47 21 Simonyi Ágnes szerk (2001).: Tizenegy falu, ötvenöt család. Struktúra-Munkaügyi, Bp, 2001. Kozma Judit – Csoba Judit – Czibere Ibolya (2004): Helyi társadalmak, kirekesztettség és szociális ellátások. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen. Csoba Judit (2007): Kutatási beszámoló „Az aktív korú munkanélküliek rendszeres szociális segélyében részesülők érdekében a családsegítő szolgálatoknál tevékenykedő szakemberek helyzete, tevékenységi formái, fejlesztésük lehetséges irányai” c. kutatásról, Debrecen, 2007. Győri Péter – Mózer Péter: Tékozló koldus ruháját szaggatja. kéziratban Ladányi János: Szociális és etnikai konfliktusok. Új mandátum, Bp, 2005. Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkelet-európai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Budapest, Napvilág Kiadó.; Pataki Éva – Somorjai Ildikó (szerk.)(2007): Szolgáltatásokkal a gyerekszeglnység ellen. Gyerekesély füzetek 3., Budapest, MTA GYEP. 18

6

bemutatni, hogy a szociális szolgáltatások bővítsék szegénygondozási repertoárjukat. Ez az eszköztár rövidtávon segíti a mélyszegénységben élőket a mindennapi túlélésben. A szociális szolgáltatásoknak és az azt működtető professziónak, a szociális munkának központi feladata a társadalom peremén élő, az integrációs hálókból kihulló egyének, családok, csoportok és közösségek társadalmi befogadásának elősegítése. De ugyanígy fontos feladata a mindennapok kritikus helyzeteiben az azonnali segítség nyújtása is. A szociális szolgáltatások – ahogy a tanulmány lapjain is látni fogjuk – nem tekintik alapvető feladatuknak a szegénygondozás sajátos eszköztárának fejlesztését, bár egy részüket – például az élelem- és ruhaadományok szétosztását – szinte minden szolgálatnál megtaláljuk. A probléma gyökere talán ott lelhető fel, hogy a jóléti államokban működő szociális munkát képviselői és finanszírozói főképp az időszakos krízisintervenció eszközének tekintik, nem olyan ágensként, amely folyamatosan jelen van a családok egy részének életében. A szociális munkának ez a sajátossága azzal az elképzeléssel függ össze, hogy a jóléti államok létrejöttével „meg lehet szüntetni a boldogtalanság társadalmi forrásait”24. A szociális munkás szakma az utóbbi évtizedekben elsődleges feladatának tekinti a jóléti állam korábbi vívmányainak védelmét. Ezért szerepel ai International Federation of Social Workers-nek, a szociális munka mai küldetésnyilatkozatát tartalmazó memorandumában a társadalmi igazságosságért és az emberi és állampolgári jogok érvényesülésének kivívásáért folytatott harc a szociális munkások legfőbb feladataként.25 A szegénységben élő családok egy része azonban nem képes a rendelkezésére álló integrációs intézményekkel és eszközökkel kijutni a nyomorból, életükben a kritikus helyzetek egymást követik, így folyamatos segítségre szorulnak. Így véleményünk szerint legalább átmeneti megoldásként el kell fogadnunk, hogy a szakma feladata a szegénygondozás, már csak azért is, mivel – ahogy később bizonyítani igyekszünk – a szegénygondozás hagyományos eszközeinek is vannak hozadékai a társadalmi integráció építésében. Miközben a szegénygondozási eszköztár bővítését fontosnak tartjuk, nem felejtkezhetünk el annak ellentmondásos természetéről. Ezek az eszközök segíthetnek a nyomorgóknak a mindennapi túlélésben, de használatukhoz történetileg kapcsolódik a „szegénytörvény szelleme”, az érdemesek és érdemtelenek elkülönítése. Ez pedig – ahogy később szintén bemutatjuk – mélyen gyökerezik a közgondolkodásban, és a mindennapi jóléti kultúra részét képezi. Az érdemesek és érdemtelenek elkülönítése pedig stigmatizálja azokat, akiket a helyi közösségek érdemteleneknek minősítenek. A szegénygondozás kérdése ezért fontos témája lenne a hazai jóléti vitáknak. Az előbb kifejtettek nem függetlenek attól, hogy tanulmányunkkal fel szeretnénk hívni a figyelmet a nyomorral együtt járó szenvedésre26, ezzel kívánunk ugyanis elhatárolódni a szegények és a szegénység „tárgyiasításának” gyakran tapasztalható jelenségétől. A társadalmi távolság ilyesfajta definiálása – mi alanyok és ők tárgyak – a kirekesztés sajátos formáját jelenti. Amikor igyekszünk ezzel szemben fellépni, csatlakozni kívánunk az utóbbi idők üdvözlendő fejleményéhez, mely a pszichoszociális szemléletet kívánja előtérbe állítani a szociálpolitikában.27 Szociális munkásként meggyőződésünk, hogy a szociális munka legfontosabb célja a szenvedés és 24

Immánuel Wallerstein: A társadalomtudomány és a mai társadalom – a racionalitás eltűnő garanciái. Esély, 1996. 6. szám, 13. o. 25 Lásd az Intenational Federation of Social Workers 2000-ben elfogadott definícióját a szociális munkáról: “A professzionális szociális munka elősegíti a társadalmi változást, a problémamegoldást az emberi viszonyokban, a hatalomtól megfosztottak hatalomhoz jutását (empowerment), valamint az emberek felszabadítását a nagyobb jól-lét elérése érdekében. Az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerekről szóló elméletek felhasználásával a szociális munka azokon a pontokon avatkozik be, ahol az emberek és környezetük kölcsönhatásba lépnek egymással. Az emberi jogok és a szociális igazságosság elvei alapvetőek a szociális munka számára.” (Kiemelés az eredetiben, IFSW 2000) 26

Lásd: Pierre Bourdieu és munkatársai (1999): The Weight of the World. Social Suffering in Contemporary Society. Stanford University Press. 27 Lásd: a Critical Social Policy 2008, 28. számát, mely a Psychosocial Welfare (pszichoszociális jólét) kérdését járta körül.

7

nélkülözés megszüntetése, de legalábbis enyhítése, ahogy azt a szociális munka magyar etikai kódexének első változatának első paragrafusa leszögezte. Ugyanezért vizsgáljuk azt a kérdést is, hogy mit gondolnak a szolgáltatások felhasználói a szociális szolgáltatásokról, milyen szerepet töltenek be ezek az életükben, mennyire képesek a szociális munkások teljesíteni az egyes esetekben társadalmi hivatásukat. A szociális szolgáltatásokból és ellátásokból való kirekesztettség – ami egyként betudható a szociális szolgáltatások szabályozási problémáinak, a rendelkezésre álló források elégtelenségének és nem egy esetben a szociális szakemberek mulasztásának – egyike a szegényeknek szenvedést okozó tényezőknek. A tanulmány másik olyan témája, amely vitára ingerelhet sokakat, hogy számot vetünk a szegény életforma és a szegénység kultúrájának következményeivel is. A nyomor alapvetően megváltoztatja az emberek és csoportok életstílusát, normarendszerét, viselkedési és habituális sajátosságait. A beilleszkedett életforma kellékeivel ugyanis nem lehet túlélni a szélsőséges szegénység viszonyai között. Nem vagyunk egyedül, akik ezt állítjuk. Több társadalomtudományi munka28 hívta fel a szegény életstílus és kultúra következményeire a figyelmet. Egyetértünk Wilsonnal (2009) abban, hogy joggal idegenkednek a társadalomkutatók a szegénység kultúrájára való hivatkozástól, mivel az könnyen vezethet az áldozat vádolásához29. A szegényekkel kapcsolatos előítéleteket hangoztatók valóban mind a szegény életforma jegyeivel magyarázzák elítélő vélekedéseiket. Ilyen életviteli sajátosságok30 az előrelátás és tervezés hiánya, az olyan viselkedések, melyeket a környezet élősködésnek, felelőtlenségnek, kötelességmulasztásnak, lumpen viselkedésnek, és így tovább minősít. A szociális munka nézőpontjából a viselkedéseket az egyén és környezete közötti kölcsönhatás dinamikájának kontextusában vizsgáljuk, így pedig ezek hatékony megbirkózási/túlélési stratégiáknak bizonyulnak, azaz megfelelő alkalmazkodást jelentenek azokban a sajátos élethelyzetekben, amikben az emberek – jelen esetben a társadalmi integráció kötelékeiből való kihullás következtében – találják magukat. A vizsgálat során tehát axiómaként kezeljük, hogy a nyomor szélsőséges helyzet, mely hatással van a személyiségre éppúgy, mint a csoportok belső viszonyainak (a kialakuló csoportkultúrának) a sajátosságaira, és ezen keresztül sajátos viselkedésekhez, azaz megbirkózási stratégiákhoz vezet. Abban is egyetértünk Wilsonnal, hogy őszintén és tisztességesen számot kell vetnünk a tényekkel. A nyomorból kinövő túlélési stratégiák ugyanis nemcsak lehetővé teszik a szélsőséges viszonyok közötti megélést, hanem olyan stabil életmódmintákat jelentenek, melyek rövidtávon lehetetlenné teszik a társadalmi főáramba való visszakerülést. A szegénységben élők körében kialakuló kulturális sajátosságokat a szociális munka nézőpontjából már csak azért sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen a mindennapi gyakorlat jelenségei ezek nélkül nem csak nem érthetőek meg, hanem hatékony intervenciós (segítő) stratégiák sem tervezhetőek. Mindezeket azért kell kiemelnünk, mert a közvélekedésekben gyakran megjelenik az álláspont, miszerint csak a munka és a jövedelem hiányáról van szó a mélyszegénységben élők esetében, tehát csak munkához és jövedelemhez kellene juttatni őket, azután már joggal elvárhatnánk, hogy változtassanak életvitelükön. Ez azonban – ahogy a tanulmányból látni fogja az

28

Ideológiai eltérésük okán nem idézzük a „jóléti függés” problémájával foglalkozó neoliberális és konzervatív irodalmat, és a mi alapállásunkhoz közel álló kutatások közül is csak néhány nemrég megjelentet emelünk ki: William Julius Wilson (2009): More than Just Race: Being Black and Poor in the Inner City. W.W. Norton & Company Inc., New York, London.; Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkeleteurópai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Budapest, Napvilág Kiadó.; Szuhay Péter (1999): A magyarországi cigányok kultúrája – etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Budapest, Panoráma. 29 A szegénység egyéni problémaként kezeléséről lásd bővebben: Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom. TTwins Kiadói és Tipográfiai KFT, 1991, 219 és kk. oldalak. 30 A szegénység kultúrájának klasszikus leírását megtaláljuk Oscar Lewis (1968): Sanches gyermekei. Budapest, Európa Kiadó, 20. és kk.oldalak. Korábban már részletesen írt erről a kérdésről: Kozma Judit (2003): A szegénység pszichológiai vonatkozásai. Esély, 2003. 2.sz., 15-30. o.

8

olvasó – messze nincs így. A szegénységben élés következményei rövidtávon lehetetlenné teszik a beilleszkedett életformába való be- illetve visszatérést. Tanulmányunk másik alapfeltevése, hogy a szegénység nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti. Amartya Sen31 „képesség” fogalmához nyúlunk ez esetben vissza. Ez a fogalom kitágítja a szegénységről szóló gondolkodás horizontját, megszabadítja azt a jövedelemhiányra való koncentrálástól. Sen a „képesség” kategóriáját a pozitív szabadságból eredezteti. Elmélete szerint az egyenlőtlenségek abból erednek, hogy az emberek különböznek abban, hogy mennyire képesek úgy élni vagy azt tenni, ahogy és amit szeretnének.32 Nem ugyanolyan eséllyel jutnak hozzá – hogy az alapvető szükségletek közül csak néhányat említsünk – az életidőhöz, a „rendes társaságban való megjelenéshez”, a jó lakáskörülményekhez, a megfelelő étrendhez, az írás, olvasás és kommunikáció képességéhez, a megfelelő társas támogatórendszerhez, a veszélyektől mentes, vagy legalábbis nem túl veszélyes fizikai és társas környezethez, a diszkriminációtól mentes intézményekhez, a forrásokhoz való hozzájutást és a civilizált életvitelt lehetővé tevő tudáshoz, a megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Ezért a szociális munkások józanul mindig csak a “kielégítő egyensúlyi helyzethez” igyekezhetnek hozzásegíteni szélsőséges szegénységben élő ügyfeleiket, nem “optimális” vagy “jó” helyzetekhez. Jelen feltételeink között pedig a kielégítő egyensúlyi helyzetek a mélyszegénységben élők esetében csak a veszélyeztetettség minimalizálását, de nem a stabil biztonságot jelentik. Ugyanúgy, mint a korábbi kutatásainkban33, most is helytállónak bizonyult az az előfeltevés, hogy a szegénység mindenekelőtt a nagyon széles értelemben vett források hiányát jelenti. Ez természetesen egyfajta megfogalmazása a klasszikus depriváció-elméletnek34, amelyre majd később sokszor hivatkozunk. De más, az egyenlőtlenségek természetéről szóló elméletekre is gondolunk itt. Az egyik Bourdieu35 elmélete a tőke három formájáról, a gazdasági, tudás és társadalmi tőkéről, a másik Amartya Sen már említett képesség-elmélete36. Bourdieu tőkefogalma osztályelméletéhez kapcsolódik, a hangsúlyt a konfliktusokra és a hatalmi funkcióra teszi (olyan társadalmi viszony, mely növeli az egyén képességét arra, hogy érdekeit érvényesítse). A tőkefajtákat olyan erőforrásoknak tekinti, amelyek a különböző társadalmi területeken folyó harcban felhasználhatók. Bourdieu tőkefogalmát alapul véve a nyomorban élés során az a kérdés, hogy miképp lehet túlélni akkor, ha mindhárom tőkeforma hiányzik vagy legalábbis oly csekély mértékben áll rendelkezésre, hogy nem biztosít esélyt a sikerre. Mint a szakirodalmi hivatkozásaink is mutatják, a források fogalmába igen sok, az ember és a környezete közötti kölcsönhatásban megjelenő dolgot beleértünk. Így például a fogalom tartalmába soroljuk az anyagi javakon kívül a kapcsolatokból származó támogatást, a jó önértékelést, a kapcsolatok építéséhez szükséges sajátos kapcsolati kompetenciákat, és így tovább. Tapasztalataink szerint a túlélésre berendezkedett életformában minden dolog, amit tőkeként lehet felhasználni, tőkévé válik. A szegény vagy elszegényedő családok szempontjából ez forrásfelhasználási problémát jelent. Az esetek egy részében valamilyen hasznosítható jószág rendelkezésre áll, amivel a jövedelemhiányt legalább részben pótolni lehet, ilyen például a háztáji gazdaság, a kiadható lakásrész, azok a 31

Amartya sen: Az egyéni szabadság, mint társadalmi elkötelezettség. Esély 1992/1. „A különböző életvitelekre való szabadság a működési módok kombinációinak halmazai közötti választás lehetőségében fejeződik ki: ezt nevezhetjük az egyén „képességének” (capability). Az egyén „képessége” egy sor tényezőtől függ, ezek az egyéni sajátosságoktól a társadalmi berendezkedésig terjednek.” – Amartya Sen: id. mű, 12.o. 33 Kozma Judit – Csoba Judit – Czibere Ibolya (2004): Helyi társadalmak, kirekesztettség és szociális ellátások. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.; Kozma Judit (2003): id. mű. 34 Lásd erről bővebben: Amartya Sen: Társadalmi kirekesztés: Fogalom, alkalmazás és vizsgálat. Esély, 2003/6., 2004/1.; Havasi Éva: Megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In: Feketén, fehéren. TÁRKI Monitor Jelentés 2005, 59-81.o. 35 Lásd: Pierre Bourdieu: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Budapest, Aula K., 1998., 155-176. o., 36 Lásd: Amartya Sen: Az egyéni szabadság, mint társadalmi elkötelezettség. Esély, 1992/1.; uő.: Társadalmi kirekesztés: Fogalom, alkalmazás és vizsgálat. I-II., Esély 2003/6. és 2004/1. 32

9

kapcsolatok és tudás, melyek lehetővé teszik a „fekete munkát”, a szenvedés csökkentésében szerepet játszó és a hiányt szolgáltatásokkal (például gyermekmegőrzéssel vagy kalákamunkával) kipótló jó közösségi kapcsolatok. Ha más lehetőségek (anyagi, tudás- vagy kapcsolati tőke) nem állnak rendelkezésre, akkor az illegális vagy a közgondolkodás által elítélt lehetőségekkel lehet csak élni. Így válik a nyomorban élők mindennapjainak részévé a tolvajlás, például a fagyhaláltól megmentő tüzelő lopása. Ez nem morális kérdés. A legalapvetőbb szükségletek kielégítetlensége esetén semmiképpen sem kérhetjük számon a moralitást, ugyanis a morális hozzáállás ez esetben az életet fenyegeti. Bourdieu és Sen elmélete nagyon hasznos a szociális munka szempontjából, mert mindkettő kapcsolódik a szociális munka mai gyakorlatának központi fogalmához, a környezet-befolyásolási képesség növeléséhez (empoverment)37. Amikor azt keressük, hogy miképp tudnának a szociális munkások hathatósabban segíteni nyomorgó ügyfeleiken, nemcsak a napi túlélést segítő intervenciók lehetőségét kell mérlegelnünk, hanem azt is, hogy miképp tudjuk őket hozzásegíteni környezetalakító képességük növeléséhez. Ez a szociális munka jelenkori fejlődési trendjeinek egyik központi kérdése. A környezetalakító képesség egyként függ az egyének, csoportok, közösségek társadalmi helyzetétől, a rendelkezésükre álló forrásoktól, az azokról szóló tudástól, a tudás felhasználási módjainak ismeretétől, a kapcsolati hálójuk és a szerveződéseik erejétől, és így tovább. Olyan ügyek kapcsolódnak hozzá, mint az önsegítés, az önkéntesség, az érdekérvényesítési esélyek növelésének közösségi formái. Kutatásunk során kerestük az ilyesféle kezdeményezéseket. A kutatás módszere A mélyszegénységet a fentiekből kiindulva sokrétű jelenségnek tekintjük. Mindenekelőtt abszolút értelemben vett szegénységként határozzuk meg, azaz olyan élethelyzetnek, amelyben az emberek nem képesek a legalapvetőbb létszükségleteiket sem kielégíteni a rendelkezésre álló források igénybe vételével. Másrészt a szegénység kockázati tényezőinek – az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség, az erős települési, lakóövezeti, térségi koncentráció és szegregáció, az ezekből eredő súlyos szociális deficitek38 – mindegyike vagy többsége jelen van a családok életében. A harmadik kritériumnak a tartósságot tekintjük háromféle értelemben: egyrészt ez a helyzet a családok életében hosszú ideje (gyakran emberemlékezet óta) fennáll, és nem látszik remény a kijutásra, másrészt nagy a veszélye az átörökítődésnek, azaz a következő generáció is arra halad, hogy szegénységben fog élni; harmadszor pedig ezek a családok nem képesek elhagyni azt a lakóhelyet, amely nem kínál számukra kiutat a nyomorból, hiszen nincsenek munkahely, amelyek lehetővé tennék a munka világába való beilleszkedést. A kilátástalan élethelyzethez társul a mindennapi küzdelem a fennmaradásért, ami aláássa a szegények egészségét, súlyos mindennapi stresszt és szenvedést jelent. További alkotóeleme a mélyszegénységnek a szegénység kultúrája, mely ugyan segíti a mindennapi túlélést, de ugyanakkor olyan életstílus-elemeket hordoz, melyek maguk is megnehezítik a szegénysorból való kijutást.39 Kutatásunk vezérfonalául a fenomenológiai megközelítést választottuk, ezért kvalitatív módszerekkel dolgoztunk. Mélyinterjúkat készítettünk mélyszegénységben élő családokkal és a 37

Az empowerment kifejezés lefordítására eddig nem sikerült megnyugtató formát találnunk. A fogalomnak igen sok definíciója van, annak megfelelően, hogy mely professziók képviselői használják. A szociális munka nézőpontjából mi a következőképpen definiáljuk: hozzásegíteni az egyéneket, csoportokat, közösségeket ahhoz, hogy növeljék környezetük saját érdekeiknek megfelelő megváltoztatására vonatkozó képességüket. 38

Havas Gábor: Esélyegyenlőség – deszegregáció http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/wiki/Es%C3%A9lyegyenl%C5%91s%C3%A9g%2C_deszegreg%C3%A1ci%C 3%B3 39 Ladányi János: Szociális és etnikai konfliktusok. Tanulmányok a piacgazdasági átmenet időszakából (1987-2005). Új Mandátum Kiadó.

10

velük dolgozó szociális szakemberekkel, a települések polgármestereivel, jegyzőivel, szociális ügyintézőivel, a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, a területen aktív civil szervezetek munkatársaival. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek statisztikai listájából választottunk ki ötöt, majd ezeken belül választottunk 3-3, egy esetben 4, összesen 16 települést. Arra kértük az interjúkat készítőket, hogy a települések szociális ügyeivel foglalkozó szakembereinek segítségével keressék meg a település legszegényebbjeit. A hazai szegénységkutatások40 eredményeiből kiindulva a mélyszegény családok kiválasztásában a következő szempontokat érvényesítettük: legyenek közöttük egyszülős családok, többgyermekes, főként cigány családok, továbbá tartós ápolást igénylő családtaggal élő családok, valamint tartós, egy- és többszemélyes háztartásban élő munkanélküliek, illetve idős, beteg, kisjövedelmű, egyedül élő nyugdíjasok. Az interjúk során választ kerestünk arra, hogy a felkeresett családok milyen megélhetési nehézségekkel küzdenek, azaz feltártuk az anyagi depriváció különböző, objektív és szubjektív dimenziót: tehát az alapvető szükségletek kielégítetlenségének korlátozottságát, az élelmezést, a fűtést és a lakásfenntartást illetően, a tartós javak, a lakásfelszereltség alapvető szintjének hiányát, a rossz lakáskörülményeket, továbbá a szubjektív szegénységérzetet. Rákérdeztünk a családtagok munkaerő-piaci helyzetére, egészségügyi problémáira. Ezt követően kérdeztünk rá a család szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokkal való kapcsolatára. (A mélyinterjúkhoz készített interjúvázlat a 2. sz mellékletben található.) Kutatásunkkal azon csoportok egyikét – a szélsőséges szegénységben élőket – kívántuk elérni, amelyeket a nagymintás, kvantitatív módszerekkel végzett vizsgálatok nem érnek el.41 E mellett feldolgoztuk a rendelkezésre álló statisztikai adatokat is. 2007 novemberében és decemberében 60 interjú készült a Bácsalmási, Encsi, Mátészalkai, Mezőkovácsházai és a Sellyei kistérség 16 településén, mélyszegénységben élő családokkal.42 A Bácsalmási kistérségben Bácsszőlős, Kunbaja és Madaras községekben készültek interjúk családokkal, valamint a kutatást bemutató, illetve alapinformációt kérő beszélgetéseket folytattak munkatársaink a helyi önkormányzati szociális ellátásban, valamint a szociális szolgáltató intézményekben dolgozó szakemberekkel. Az Encsi kistérségben Fáj, Fúlókércs és Hernádvécse településeken, a Mátészalkai kistérségben Mátészalkán, Hodászon és Ópályiban, a Mezőkovácsházai kistérségben Mezőkovácsházán, Dombiratoson, Magyarbánhegyesen, míg a Sellyei kistérségben Drávasztára, Piskó, Csányoszró, Besence településeken készültek interjúk. 2008-ban az előző évben felkeresett kistérségekben további adatfelvételeket készítettünk a települések vezetői, a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások szakemberei, az önkormányzati szociális ügyekkel foglalkozó munkatársai, továbbá a cigány kisebbségi önkormányzatok, a szociális területen dolgozó civil szervezetek és a kistérségi társulások munkatársai körében.43 A felkeresett tizenhat település közül a két nagyobb város (Mezőkovácsháza és Mátészalka) kivételével a 7/2003-as kormányrendelet44 mindegyiket nevesíti az elmaradott települések között. A kutatás területeinek kiválasztási szempontjai között fontos volt, hogy az ország különböző régióiból kerüljenek ki a kistérségek, hogy legyenek aprófalvas és nagyobb településeket tartalmazó térségek. A kiválasztott települések között van térségközpont, nagyobb város, valamint a felkeresett falvak között van saját térségközpontjától távol eső és azzal szomszédos település is. A térségek között van olyan, ami korábban jelentős iparral, feldolgozóiparral rendelkezett és 40

Gábos András – Szivós Péter (2006): Jövedelmi szegénység. In: Tóth István György (szerk.): Feketén – fehéren. TÁRKI Monitor Jelentések 2005. TÁRKI Budapest, 2006. március. 45 - 57. o. 41 Havasi Éva a deprivációval foglalkozó tanulmányaiban hangsúlyozza, hogy a kijelölt dimenziókon belül azt tudja vizsgálni, amire a hazai kvantitatív adatfelvételek (KSH, TÁRKI) lehetőséget nyújtanak. Lásd: Havasi Éva (2005): Megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In: Köz, teher, elosztás. TÁRKI Monitor jelentés 2005, 61.o. 42

A érintett családokkal az interjúkat Földiák András, Homoki Andrea, Megyesi Boldizsár és Tajti József készítette. Az intézmények munkatársaival az interjúkat Dögei Ilona, Kozma Judit, Mester Dániel és Mód Péter készítették. 44 7/2003. (I. 14.) Korm. rendelet , a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről 43

11

vannak élelmiszeripari, mezőgazdasági hagyományokkal jellemezhetők is. A települések közül néhányat hátrányos gazdasági és társadalmi mutatóik alapján választottuk ki – így Hodászt, Ópályit, vagy Magyarbánhegyest, ahol az országos átlagot 1,75-szörösen haladja meg a munkanélküliek aránya. A többi település kiválasztása esetén is fontos szerepet kaptak a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális jellemzők. Ezért a felkeresett települések kiválasztása során fontos szerepet kaptak a mérhető, statisztikailag kimutatható hátrányok. (A kistérségek statisztikai jellemzőinek részletes bemutatását a 1. sz. melléklet tartalmazza.)

Az öt érintett kistérség közül háromban jelentős roma kisebbség él, ezek voltak a vizsgálatba bekerültek közül a legnehezebb helyzetűek.45 Kutatásunk tapasztalatai sokban megegyeznek Baranyi Béla kutatócsoportjának46 tapasztalataival, mi is azt találtuk, hogy éppen a két, aprófalvas, rendkívüli társadalmi és gazdasági hátrányokkal terhelt kistérségben – az Encsi és Sellyei kistérségben – jelentkeznek a legsúlyosabban a roma lakosság szegregációjával kapcsolatos problémák. Az egyes települések gettóvá válását is megfigyelhettük a települések demográfiai adatait elemezve.47 Míg a vizsgált kistérségek településeinek egy részének lakossága erőteljesen öregszik, másokra az elhalt vagy elköltöző lakosság helyére egyre fiatalabb, mobil népesség költözik, mely azonban elsősorban a szociális ellátásokból él több gyermekkel. A gettósodás 45

Baranyi Béla és munkatársai kutatásukban szoros összefüggést találtak egy kistérség, vagy település mérete, gazdasági potenciálja, munkalehetőségeinek száma és a cigány népesség száma, illetve aránya, valamint társadalmi, gazdasági helyzete között. Lásd: Baranyi Béla – G. Fekete Éva – Koncz Gábor: Lakóhelyi szegregáció az Encsi és a Sellyei (Siklósi) KSH-körzetben. 46 Baranyi Béla – G. Fekete Éva – Koncz Gábor (2003): Lakóhelyi szegregáció az Encsi és a Sellyei (Siklósi) KSHkörzetben. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. 47

Az etnikai gettók kialakulásáról lásd bővebben: Virág Tünde (2005): Az etnikai szegregáció változatai. In Baranyi Béla szerk.: Roma szegregációs folyamatok a csereháti és dél-baranyai kistérségekben. Budapest, 2005, Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 84–132. p. http://www.mtaki.hu/docs/roma_szegregacios_folyamatok/roma_szegregacios_folyamatok_virag_tunde_az_etnikai_sz egregacio_valtozatai_k.pdf

12

viszont nem korlátozódik a kistelepülésekre. Nagyobb város (Mátészalka) agglomerációjában található településen is megfigyelhettünk rendkívül súlyos társadalmi, szegregációs folyamatokat, pedig ezek a települések, ha nem is jó, de az ormánsági és a csereháti kilátástalanságnál kedvezőbb általános gazdasági feltételekkel rendelkeznek. Ópályin, mely közvetlenül szomszédos a 18 ezres, térségközponti szerepet betöltő Mátészalkával, a gettósodó roma-telep ezer főre becsülhető, zömmel cigány származású lakója a szegregáció minden jelentős hátrányát tapasztalja nap mint nap. A felkeresett térségek mindegyikét, az egyes települések többségét jellemezte a mezőgazdasági munkavállalás jelentős súlya. Minden esetben elmondták kérdezettjeink, hogy a térség legnagyobb problémája a munkahelyek hiánya. A településeken legfeljebb alkalmi munkavállalásra volt lehetőség, de interjúalanyaink minden térségben az alkalmi (jobbára illegális) mezőgazdasági munkalehetőségek csökkenéséről beszéltek. Az alkalmi munkavállalás teljes hiányáról azonban csak Sellye és Encs térségében beszélhetünk. Mezőkovácsháza és Bácsalmás társégében jobban lehetett alkalmi munkát, órabéres napszámot találni. Ez a tény azért is lényeges, mivel a mélyszegénység sem homogén jelenség. Nem mindegy ugyanis, hogy a segély által biztosított valóban csak a legalapvetőbb szükségleteket kielégítő jövedelmet ki tudják-e a nyomorgó családok egészíteni. Az a család, amely csak a szociális ellátásokból él – még a családi segélyezés eredményeképpen is – csak a mediánjövedelem 60 %-ában meghatározott szegénységi küszöb felét kitevő jövedelmet (a medián jövedelem 30%-a!) mondhat a magáénak48. Ez a jövedelem – ahogy interjúink mutatják – esetleg a mindennapi (nem változatos) élelemszükségletet fedezi, de már az olyan kiadásokat, mint az otthonhoz jutás, a tartós fogyasztási cikkek megvásárlása, nem, ahogy egy bekövetkező betegség is a család ellehetetlenüléséhez vezet. Jobb helyzetben vannak azok a szegény családok, amelyek korábban jobb időket láttak, így megfelelő otthonuk és tartós fogyasztási cikkeik vannak. A közösségek belső hálózata, melyen keresztül reciprocitási alapon javak és szolgáltatások áramlanak, szintén segítheti a szűkölködőket. Ebből a szempontból is a legrosszabb helyzetben a gettósodó vagy már gettóvá vált falvak lakói vannak. A gettósodás azt jelenti, hogy a település elveszíti értékeit, és az így keletkezett űrt a problémák töltik ki: elmennek a magasabb képzettségűek, a vállalkozók, a közintézmények, az elértéktelenedett ingatlanokba más településekről kiszorult – többnyire cigány – családok települnek be, akiket a közösség már nem képes integrálni, hiszen ahhoz mindenekelőtt valamiféle megélhetést jelentő munkaalkalmak kellenének. A világtól elzárt gettó-falvak lakói már mind nincstelenek, akiket csak a szegénység kultúrája tömörít valamiféle közösségbe, de az sem tudja megtartani őket. Ezért látjuk a legnyomorúságosabb települések esetében a folyamatos, nagyarányú el- és bevándorlást. Kutatásunk során tehát arra a kérdésre kerestünk választ, hogy milyen eszközökkel és milyen eredménnyel dolgoznak a hátrányos helyzetű kistérségek szociális szolgáltatásai a mélyszegénységben élő – az esetek egy részében sokproblémás – családokkal és egyénekkel, más szóval milyen szerepet töltenek be a mélyszegénységben élők kirekesztettségének enyhítésében, orvoslásában. Kerestük a jó gyakorlatokat is, és igyekeztünk leírni az akadályokat, amelyek a szociális szolgáltatások működését nehezítik. Nem elsőként írjuk le, hogy a jól felkészült szociális szakemberek és a megfelelő feltételekkel rendelkező szolgáltatások pont azokon a területeken hiányoznak, ahol a legnagyobb szükség volna rájuk. Bár az is nyilvánvaló, hogy a legjobb szolgáltatások és a legfelkészültebb szociális munkások sem tudnak segíteni a munkahelyek krónikus hiányán és a forráshiány teremtette túlélési kultúrán, mely egyként jellemzi a közösségek szegényeit és magukat a helyi közösségeket. A szociális munkások rendelkezésére is csak azok a források állnak, amelyeket az adott helyi közösség biztosítani tud, és munkájukat is erőteljesen befolyásolja a helyi közvélemény elvárásrendszere. A nélkülözők hiányokkal küszködő helyi 48

2003-as, Debrecen környékén végzett kutatásunk idején, ami a családi segélyezés bevezetése előtti képet mutatta, a munkanélküli családok egy főre eső, szociális ellátásokból és segélyekből származó jövedelme ennek a fele (1200016000 Ft/fő) volt, amit a feketén végzett napszám csak csekély mértékben tudott kiegészíteni. Lásd: Kozma Judit: Napszámosok. Esély, 2004. 6.szám, 38.o.

13

közösségekben élnek. És mivel az elégtelen források körül súlyos harcok dúlnak e közösségekben, a szociális munkások pedig részei ezeknek a közösségeknek, nem tudnak többet nyújtani, mint amit a szociálpolitikai eszközrendszer, a helyi önkormányzatok és a helyi vállalkozók (egyes esetekben a helyi uzsorások) elérhetővé tesznek. Így történhet meg, hogy a gyermekjóléti szolgálatban dolgozó szociális munkás támogatja a helyi uzsorást a szociálpolitikai kedvezménnyel épült házakkal kapcsolatos nyilvánvalóan illegális tevékenységében, hiszen így – és sehogy másként – elkerülhető a cigánysor végén lévő fűthetetlen putriban élő család gyermekeinek intézeti nevelésbe vétele. A kvalitatív módszerek lehetőséget adtak arra, hogy feltérképezzük azt a teret, amelyben a szociális szolgáltatások szakemberei dolgoznak. Nem értünk egyet a leegyszerűsítő diagnózisokkal, minősítésekkel, melyeket gyakran hallhatunk a témában nyilatkozók esetében. Meggyőződésünk, hogy jó terápiát csak az alapos diagnózis, a problémák mély megértésének talaján lehet tervezni. Amennyiben mégis rámutatunk arra, hogy például kérdezettjeink egyes megnyilvánulásai előítéletesek, azonnal igyekszünk ezeket visszavezetni gyökereikhez, rámutatni a vélekedések közösségi forrásaira és funkcióira. A szociális munkában egyébként is alapelv, hogy csak az erősségekre alapozva lehet elősegíteni a változást, a negatívumokat és hiányokat soroló diagnózis felett legfeljebb sopánkodni lehet, ami sehová sem vezet. Így bár szokás elszörnyedni a települések vezetőinek időnkénti szegény-ellenes kirohanásain, mi – bár természetesen elfogadhatatlannak tartjuk az áldozatok vádolását –, inkább arról az oldalról közelítjük meg a kérdést, hogy ezek a vezetők felelősséget éreznek a közösségükben zajló folyamatokért. Mondanivalónkat három fejezetre tagoltuk, annak megfelelően, hogy milyen intervenciós területek kínálkoznak a nyomorgó családok életlehetőségeinek javítására hivatott szociális szolgáltatások számára. Az első fejezetben a helyi szociális szolgáltatások közösségi beágyazottságát vizsgáljuk. A szociálpolitikai döntéshozásban le kell egyszerűsíteni a valóság sokrétű totalitását, ezért gyakran összemosódnak a nagyon különböző helyzetek. A szociálpolitikai eszközrendszert igen eltérő helyzetben lévő, különböző helyzetértelmezésekkel működő helyi társadalmak használják. Ezeket az eltéréseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha meg akarjuk érteni a helyi szociális szolgáltatások működését, azaz valamit látni szeretnénk a szociálpolitika döntések hatásaiból. Másrészt a szociális munkások is csak azt a forrásrendszert használhatják, amit a helyi közösségek nyújtanak. A helyi közösségek eltérő probléma-értelmezései is alapvetően meghatározzák a szociális munkások tevékenységi lehetőségeit. Ugyanakkor a szociális munka beavatkozási repertoárjának egyik legfontosabb részét alkotják azok a módszerek, amelyekkel a helyi közösség hálózatai és forrásai fejleszthetők, illetve elérhetővé tehetők a nehéz helyzetű családok számára. A második fejezetben bemutatjuk, hogy a hátrányos helyzetű kistérségekben élő szegény családoknak mindennapi életükben milyen problémákkal, nehézségekkel kell megküzdeniük, és ezt hogyan élik meg. Kapnak-e segítséget problémáik megoldásában, vagy legalább is, azok csökkentésében, és ha igen, kik segítenek. A fejezet elemzései bemutatják azokat a stratégiákat, amelyekkel a nyomorgó családok igyekeznek megküzdeni a mindennapi élet kihívásaival. Ezeknek is jelentőségük van a szociális munkások számára, hiszen megmutatják azokat a lehetőségeket, melyek a felhasználók számára ismerősek, amelyeknek támogatása, forrásokkal ellátása segítséget jelent a mindennapi létért folyó küzdelemben. Ebben a részben elemezzük a szegénység kultúrájának jellemzőit is, melyek a legnagyobb kihívást jelentik a társadalmi integráció szolgálatára hivatott szociális szolgáltatások számára. Tanulmányunk harmadik részében a felkeresett kistérségekben működő szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások helyzetét, a mélyszegény családok életében betöltött szerepét, a velük folytatott munkát, annak eszközeit mutatjuk be. Az első két fejezetet egy-egy olyan résszel kezdjük, amely a munka során tapasztalt tipikus jelenségeket mutatja be. Ez megfelel annak, hogy a fenomenológiai megközelítést választottuk elemzéseink vezérfonalául. Az első fejezet kezdő alfejezete az Életképek címet viseli. Ebben olyan

14

interjúrészleteket mutatunk be, amelyek érzékeltethetik a helyi közösségek különböző viszonyát a nyomorgó családokhoz. A szegény családok életét bemutató rész kiindulópontjaként esettanulmányok szolgálnak, melyek tipikus élethelyzeteket, a nyomorgók egyes sajátos csoportjait mutatják be. Tanulmányunk zárófejezetében összegezzük megállapításainkat, következtetéseinkben pedig válaszolunk kutatási kérdésünkre, hogy a szociális szolgáltatások mit tehetnek a nyomorban élő családok életminőségének javításáért, és miképp segíthetik hatékonyabban legelesettebb ügyfeleiket a megélhetésért vívott nehéz harcukban.

15

1. Mélyszegény családok a hátrányos helyzetű kistérségekben A tanulmány most következő fejezetében a szociális szolgáltatások közösségi beágyazottságát vizsgáljuk. A helyi közösségek lehetőségei, problémaértelmezései és tapasztalatai nagyban meghatározzák, hogy a mit tehetnek a szociális munkások a legszegényebbekért. Már az is kérdés, hogy hozzájutnak-e a nyomorgó családok a szociális szolgáltatásokhoz, és ha igen, akkor milyen problémaértelmezés következtében.

Életképek A következő interjúrészletek tipikus jelenségeket mutatnak be, melyekkel a kutatás során találkoztunk. Mindegyik idézet a témák és ügyek csokrát kínálja, így nem láttuk értelmét annak, hogy szétdaraboljuk őket, és ott idézzük egyes bekezdéseiket, ahol éppen az adott kérdésről szó van, inkább kevés szerkesztéssel és egy csokorban nyújtjuk át ezeket. Bár minden interjúrészletet egy-egy kistérséghez kötöttünk, kisebb-nagyobb mértékben minden kistérségben megtalálhatók ugyanezek a problémák. A helyi gazdaság szétesése következtében, aki teheti, a városokba menekül, és az elköltözöttek helyére betelepülnek a városokban vagy másik kistelepülésen létalapjukat vesztettek, hogy majd tovább meneküljenek, mikor rájönnek, hogy az új lakóhely sem kínál megélhetést. A szegények gettóiban a szegénység kultúrája által diktált sajátos életstílus alakul ki, melyen a szociális munkások nem képesek változtatni. A nélkülözés nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is veszélyezteti. A megoldásokról nem csak a nyomorgók, de a közösség vezetői is csak álmodoznak. Az illúzióvesztés következménye pedig az agresszió. 1. Bácsalmási kistérség: Vándorló családok Madarason egyetlen, a szomszédos Kunbaján lakó szociális munkás végzi a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait. Őt idézzük. „A törzslakosság elköltözik. A középkorosztály elköltözik. Az én osztályomban huszonhárman voltunk, és abból hárman vagyunk Kunbaján. Elköltöznek az emberek, és olyanok jönnek helyettük, akik sok problémát okoznak. A gazdaság megszűnése után mindenki várt vagy öt-hat évet, aztán megindult. A gazdaság idején 2002-en voltak (a településen lakók) , most 1700 körül. Szegedre, Kecskemétre költöztek. Itt hagyja az új lakását, meg eladja áron alul, mert itt lehetetlen az élet. Elmegy inkább albérletbe, de meg tud élni. Az idősek itt maradnak, a pedagógusok, a boltban, akik dolgoznak. A beköltözőket az ingatlan vonzza. A gond akkor van, amikor rájönnek, hogy milyen a közlekedés. Többen jöttek Nógrád megyéből, Salgótarján környékéről, Litkéről, Mátraverebélyről, Szeged környékéről, a Balaton környékéről. Ott eladták az ingatlanukat, és marad egy kis pénzecske. Amikor az elfogy, és rájönnek, hogy itt nem tudnak elmenni dolgozni, és akkor ráadásul van 2-3 gyerek… Van egy tatabányai családunk, akik ideköltöztek, és már vissza is költöztek. Egy másik család, akik Nógrád megyéből jöttek, azok is visszaköltöztek, mert a víz, villany kikapcsolva, tele adóssággal, Provident, amit ki kell fizetni. Gyakorlatilag visszamenekültek. A pesti Elektromos Művek tette rá a Nógrád megyei házukra a többszázezer forintos terhet. Egy páran átköltöztek Mélykútra. Ahol van 2-3 három gyerek, ott mindenki próbálja megfogni azt a lehetőséget, hogy szocpollal épít házat. Van olyan, aki azt mondja, hogy „lelakom a házat, és csak születik még 1-2 gyerek, és akkor szocpollal (újat építek)”… Az általános tendencia az, hogy az elszegényedő emberek általában sok gyerekkel, ezt a vidéket választják ki azok közül, ahol nagyon nagy a szegénység. Eladják a nagyobb városokban a házaikat, itt nagyon olcsón lehet házat venni, itt már háromszázezer forintért megkapják a házat, ami rossz állapotú, de valamennyi pénzük marad. Ezt itt 2-3 16

hónap alatt felélik, de az általam megkérdezettek közül senki nem járt a vétel előtt Madarason, hogy megnézze, hogy milyen munkalehetőség van, hogy egyáltalán érdemes-e itt bármibe is belefogni. Lejönnek ide 7-8 gyerekkel és aztán kiderül, hogy itt se munkalehetőség nincsen, se semmi egyéb, ami számukra megfelelő volna. Mert van munka, aki dolgozni akar, az dolgozhat is, van itt alkalmi munka, de nagyon kemény munkák: földmunka, alkalmi munkák, tavasztól késő őszig, és csak azok bírják, akik ezt már csinálták korábban. Ráadásul kialakultak bandák itt, megbízható, olyan emberek, akikről tudják a szervezők, hogy bírni fogják a munkát. És aki ezt nem csinálta, aki ezt nem bírja, az kiesik, és ez a vége. Az az igazság, hogy ők nem is szokták meg a kemény munkát. Nyilván ők is úgy nőttek fel, hogy nem látták otthon ezt, és a munka nem megy. Segélyekből tudnak élni, meg a gyerekek után járó jövedelmekből. Az önkormányzat nagyon szegény, és csak azokat az ellátásokat adja, amelyek kötelezőek. Semmiféle plusz pénzzel nem tud segíteni. És amikor kiderül, hogy ég a talpuk alatt a föld, kiderül, hogy nem tudják miből eltartani a gyerekeket, akkor elköltöznek máshova, ahol ugyanez a helyzet. Egyik faluból a másikra: Madarasról Szőlősre, és így tovább. És jönnek a következők.” 2. Mátészalkai kistérség: Az ópályi cigánytelepen dolgozó szociális munkás történetei

Az autó megáll a cigánytelep elején. Itt még viszonylag elfogadható állapotú „szocpolos” házak vannak, bár egy részükről hiányzik az ajtó és az ablak, egyik-másik mellett Ladák rozsdásodnak. Több házból csak az alap készült el. Az utca végén putrik vannak, egy helyiségből álló, alacsony kicsi vályogházak, rozzant tetővel, körülöttük felhalmozott lomok. Az utcán fiatal férfiak, néhány nő, sok gyerek álldogál, és néznek minket. Itt szinte mindenki munkanélküli. Rengeteg a kutya, kicsitől a nagyig, szintén minket néznek,

17

néhány ugat. Készülünk kiszállni, de az interjúalany, a helybéli gyermekjóléti szolgálat munkatársa ránk szól. - A kollégának nem ajánlom, hogy kimenjen egyedül sétálni. Autóval is csak megállunk, és dudálunk, míg ki nem jönnek. A kutyák nagyon veszélyesek. Nincsenek beoltva. Mindig kérdezem, kié ez a kutya, mind azt mondják: nem az enyém, de ott fekszik a kerítésnél, akkora, mint egy borjú. - Kutyát miért tartanak annyit? - Hát, hogy felegye az emberi ürüléket. Nem a putrikban49, hanem már a tákolt építményekben. A másik ok, hogy a téli időszakban ezek az állatok melegítik az embert. Bent vannak a házban. Aztán van, amikor megeszik a kiskutyát is. Aztán van más hús is, csak azt úgy hívják, hogy patkány vagy macska. Amikor az adatlapot viszem hozzájuk, asztal nincs, legfeljebb a kocsi motorház-tetején tudjuk kitölteni. Mikor írjuk, egyszer csak azt mondja a kolléganőm: odanézz. Akkora patkányt még az életemben nem láttam, mint ami befelé igyekezett a putriba. Mostanra már megedződtem.

- Hányan laknak ilyen putrikban? - Mintegy ezeregyszázan laknak itt, ez a 2004-es kisebbségi önkormányzati számlálásból tudható. De a faluban aztán laknak cigányok integráltan a községi társadalomban is, olyan nyolcszázan. De ez nem állandó. Vándorolnak. Néha visszajönnek. Van olyan is, akinek megépült a háza, aztán mégis visszajött a telepre. - Látok gyerekeket is, iskolanap van, miért nincsenek iskolában a gyerekek? - Sokat kínlódunk a szülők egy részével, hogy vigyék iskolába a gyerekeket. De tudni kell az előzményeket is: ideiglenes hatályú elhelyezés, javaslat ellenjegyezve, jelzőrendszer kezdeményezésére, határozat megszületik, én javasoltam egy gyermekbeszállítást, hogy 49

Úgy tűnik a szociális munkás a telepen álló jobb házakat nevezi putrinak, mi az általa „tákolt építménynek” nevezett hajlékokat nevezzük így- KJ

18

szedjük össze, vigyük be. Itt mindenki sírt, pánikolt. A gyerekek azóta sincsenek beszállítva. Az igazolatlan mulasztás kegyetlenül ketyeg, anyuka legutoljára hetvenötezer pénzbírságot kapott, és az uzsorástól szerzett pénzből fizeti. - Uzsorás is van? - Hát az uzsorásuk, a Táró50, most jött ki a börtönből. Súlyos testi sértésért ült másfél évet. Ezt nem lehet megállítani. Ez egy ördögi kör. Ha egyszer belekerültek, soha többet nem jönnek ki belőle. És van, amelyiknek el van adósodva már a gyereke is. Volt az a család, amelyiknek tizennyolc gyereke van. A nagyok már kirepültek, a négy középső sincs már otthon, aztán az utolsó négy beszállításánál volt szerencsém közreműködni. Nohát, az ő házát egy negyed disznóért vették el. Hihetetlen, hogy a postán mi történik, amikor jönnek a segélyek! Most már ugyan a postás viszi a pénzt, de ahogy a házból kilép, egy fekete tömeg letámadja a lakót, és ott már egyezkednek, hogy ki, mit, hová fizet. De ha kérdezed őket, mindegyik tagadja. De cigányt én csak azt ismerem, akit valamilyen módon gondoztam. Gondoztam a gyerekét, vagy ne adj’ isten kiemeltem a gyereket. De épp most mérgelődtem: jön egy átmeneti gyerek, apuka itt lakik. Igen, itt lakik új élettársi kapcsolatban. Azóta gyártott itt még gyereket, az asszonynak másik két apától két gyereke már bent van a rendszerben (intézetben), és én gondozzam a vér szerinti szülőt. Könyörgöm kit? Kit gondozzak? Egyetlen egy családot gondozok, az Ernőt, egyedül annál a családnál látok esélyt arra, hogy hazakerül a gyerek. Abban az emberben még nem csalódtam. Ha szólok neki, hogy jöjjön fel, akkor itt van, ha nem tud jönni, küld maga helyett valakit, hogy nem tud jönni, mert elígérkezett (napszámba). Ha ennek az embernek szólok, hogy jelzett az iskola, vagy az óvoda, hogy gond van a gyerekkel, vagy például hallássérült valószínűleg az egyik gyereke, abban a pillanatban aláírta a nyilatkozatot, hogy elviszi a gyereket, kérje meg az iskola nyugodtan az időpontot. Egyedül ő az. A többi családnál nem látok esélyt a visszakerülésre. - Hány gyereketek van intézetben? - Nyolcvanegy volt a statisztikában, de azóta még kilencet vittünk be. - És ez hány család? - Körülbelül a fele a telepen lakó családoknak. Vannak olyan családok, ahol él három-négy gyerek, élnek úgy-ahogy, de már nincs helye az ötödik, hatodik újszülöttnek. Nem látok biztosítékot arra, hogy az a gyerek normális körülmények között akár az egy évet is megérje. Ilyenkor van az, hogy jó, ne próbálkozzunk, mert ha ez is otthon marad, a másik három kerül veszélybe, mert kevesebb jut rájuk. A kilencvenes években, mikor beindult ez a gyermekjóléti, volt egy család, akinél a védőnő kardoskodott, hogy a két nagyot engedjük haza, mert azokat látogatja rendszeresen az anya. Megtették, huszonnégy órán belül az anyuka kétségbeesetten rohant ide, hogy nem tud mit kezdeni a gyerekekkel, mit csináljon vele, sír a gyerek. Na, innentől kezdve anyuka alkalmatlansága bebizonyosodott. Nagyobbak lettek a fiúk, anyuka hozná őket haza. Anyukát nyilatkoztatjuk: ha felkel reggel a gyerek fél hétkor (három és fél éves), mit fog vele először csinálni? Hát farhátat vesz neki, meg fogpoharat. Innentől kezdve nem igazán tudom, van-e miről beszélni, és nem tudom, hogy egy öt-hat négyzetméteres putriba szabad-e hazaadni a gyereket. Szerintem nem. A gyerek él a nevelőszülőknél, szépen fejlődik, jár iskolába, nincsen probléma, és van esélye arra, hogy normális életet éljen majd, ha felnő. (Végül mégis kiszállunk az autóból. Az utca végén egy földbe vájt putri támaszkodik a sáros talajra. Erre mutatok.) - Ezekben a putrikban végül is laknak gyerekek? - Vannak, emiatt az új utca miatt kaptak haladékot. (A telep szélén szocpolos házakat épít egy vállalkozó.) Tehát élhetnek, lehetnek – azóta is született pár – oké, megkapják a házat, 50

Az idézetekben olvasható nevek mind kitalált nevek.

19

beköltöznek, és egy év múlva jöhet a felülvizsgálat (a védelembe vételé). De ha nem tartotta meg a megállapodásban előírtakat, a gyerek, a berendezés, az udvar olyan állapotban van, attól kezdve nincs pardon. - Meg tudják ezt csinálni? Tapasztalataink szerint azok, akik putriban laknak, általában nem tudják, hogy miképp kell karbantartani egy komfortos házat. - Lesz olyan, aki meg tudja csinálni. Én azt mondom, hogy putri és putri között is van különbség. Voltam olyan putriban, ahol élén állt minden: a mosógép, a hűtőgép, és mindig rend volt, igaz, hogy nagyon zsúfolva. Volt ezek közül olyan, aki tudta, mikor megyek, de volt olyan is, akinek gőze sem volt, és mégis mindig rendben volt minden. A tűzifa a kunyhó oldalánál fölrakva szépen sorban, nem leborítva, ahogy az Isten megadta. A kiaggatott ruha tényleg fehér volt. Igaz úgy hívják azt az asszonyt, hogy „Koszos Magdi”, mert ő maga koszos, de a gyerekeit nagyon szépen rendben tartja. Jó néha előkerül az a tetű, de hát melyikben nem? De voltam olyan házban, amelyik aljasabb, mint a putri. Mert mikor azt látom, hogy az egyik szobában lakik, a másikban vécézik, az mindennek a teteje. Itt nyilván sok fog azokra a szakemberekre hárulni, akik foglalkozni fognak a családdal. De én mindig azt mondom, hogy hiába akarok én neki segíteni, ha ő nem hagyja, hogy segítsek. Van, aki elfogadja a jótanácsot, és azt mondja, hogy megpróbálom. Még ha nem is tudja megfogadni, de legalább megpróbálja. De a többség el sem fogadja. Akiknek most épül lent a ház (az épülő szocpolos házakra utal), olyan fiatal családok, akik a gyerekeiken keresztül nevelhetőek. Amikor sarokba van szorítva a szülő: ha ezt meg ezt nem teszed meg, akkor visszük a gyereket, akkor megcsinálják, amit kell. Így talán látok rá esélyt. Aztán volt egy család, 2006 decemberében költöztek be a házba. Gyönyörű volt. Hófehér falak, áram. Oké, mondtam, Kati, most már van családsegítő, kapod a segélyt, zsákszám a ruhát. Az élelemosztásban ők mindig benne voltak, ha nem vették át valamiért, a pótosztásban mindig benne voltak. Az uzsorást is próbáltuk elrendezni. Felvettük a családi pótlékot két tanúval, abból valamennyit megkap, két hét múlva jössz, kapod a másik felét. Két nap múlva zokogva jött az anyuka – július volt – hogy neki azonnal adjak pénzt, mert kijött egy papír, hogy neki büntetést kell fizetni. Mondom: hol a papír? Mi van a papíron? Hát, az iskolából jött, igazolatlan hiányzás. Hát júliusban hogy lehet? Mondom, hozza el a papírt. Húsz perc múlva jön vissza sírva, hogy hát az előbb hazudott. Nincs papír, de ha nem adom oda neki a pénzt, megöli a saját testvére. És kiment, és odaadta neki a pénzt. Aztán hogy kinek, minek telefonáltak mobiltelefonon…? Valószínűleg azért, hogy máskor ne legyen ez a cirkusz a pénzzel. Hát, ha nem tudjuk beosztani a pénzt, akkor nem tudunk segíteni. De volt olyan is, hogy odavittük a zsák ruhát a családnak, és másnap szembesültünk azzal, hogy eladta a ruhákat. Majdnem minden esetben. Nem tudunk rajtuk segíteni. De nagyon sok esetben nem is akarják. Ez az a kis ház, amiről beszélünk, anyuka ismét terhes, minden gyerek védelemben, anyukát nem akarják hazaengedni, csak a védőnő, a jelzőrendszer az nem, mindjárt megmondom miért: esetmegbeszélésen mindenki elmondta a véleményét, ez sincs rendben, anyuka megint ápolatlan, megjelentek a tetvek, ésatöbbi. Mikor befejeztük, arra kértem mindenkit, hogy közösen menjünk családlátogatásra. Én nagyjából tudtam, mit fogunk látni. A villanyóra hónapok óta kikapcsolva, közben ment a tévé. Hogy hogyan lehetett neki százhetvenezer forintos villanyszámlája…? Hát tudatlanok is. Jön a számla, és nem is tudják, hogy egy negyvenes égő nem fogyaszthat ötezer forintot egy hónapban, és így ennek be is dőlnek. - Hány kliensed van, akiket gondozol? - Mióta csak egyedül dolgozom itt, mert tavaly ugye még ketten voltunk, előtte meg még hárman, de mióta magam maradtam, tényleg csak a legszükségesebbeket tudom megtenni: a védelembe vételeket. Megint itt van egy megkeresés: bűncselekmény. Általában bűncselekmény, ez a gyerek – szerintem nem is ő volt, nagyon jó vélemény jött az iskolából – vagy az anyuka által elkövetett szabálysértés. A határon csempésznek át cigiket. Anyuka

20

mondta, hogy három kiskorúról kell gondoskodnia. Kapásból mondtam, hogy akkor védelembe vesszük a gyerekeket. Azután ott vannak az iskolai hiányzások. Alapellátás keretében tizenkét magántanulónál járunk most. A lányoknál a terhesség is nagy probléma. Most kettőről derült ki. Az egyik hatodikos, augusztusban szül, a másik nyolcadikos, júliusban szül. Állítólag anyuka nem vett észre semmit, mások szerint anyuka kísérte oda még első nap a lányát, hogy „elhálják”. De hát megemelték tizennyolc éves korra a tankötelességet. Tizenhat évig is nehezen tartottuk bent őket, és most tizennyolc éves korig kell. Hát valami őrület. - Végül is hány kliensed van? - Huszonnégy alapellátás, aztán az átmeneti neveltek…De egy ember ide kevés. Én 2004ben jöttem ide, üres álláshelyre, így lettünk családgondozók ketten. 2006-ban volt létszámleépítés. Én egyszerűen nem győzöm. Megyek, csinálom, de hogy még papírozzam is… Nem győzöm. A megyei gyámhivatalnak jeleztem, hogy az előírt háromból, már csak magam vagyok. Mindenhol elmondom, hogy egyedül nem győzöm. Most nem jó a gépem. Már kétszer szóltam, senki nem jön. A feltételek úgy szint hiányosak. Eláztunk májusban, mindenünk odalett. Három hónapig gépem nem volt, három hónapig telefon nem volt. Bekértük magunkat a gyógyszertár helyére, de az is elázott. Hát így nem lehet dolgozni. Mondtam, én nem innen akarok nyugdíjba menni. Amint tehetem, ebből a székből felállok. Vegye tudomásul mindenki. Nem vagyok hajlandó a vállamra venni a falu szociális gondjait, nem beszélve arról, hogy negyven meghívót küldtem el az éves gyermekvédelmi tanácskozásra. Biztos voltak olyanok, akiknek más irányú elfoglaltsága volt, megértem. Tizenketten voltunk. Se polgármester, se jegyző, se a szociális bizottságnak sem az elnöke, sem a tagjai. Az összefogás hiányzik. Ha valamit akarunk, össze kell fognunk. Felesleges ennyi embert feleslegesen dolgoztatni. Nem beszélve arról, hogy itt már csecsemőkorban gond van! 3. Mezőkovácsházai kistérség: Milyen problémákkal küzdenek a mezőkovácsházai szegény családok? Mezőkovácsháza gyermekjóléti szolgálatának vezetőjét idézzük, aki a 37 gondozott család és 101 gyermek életéről beszél. „Kezdődik az egész piciknél. A tápszert nem tudják megvenni. Ha meg tudják (venni), akkor a tápszereket túlzottan hígítva adják, (így) a súlygyarapodás stagnál. A gyerek immunrendszere nem fejlődik. Gyógyszereket, amik a legszükségesebbek, csak azokat váltják ki. Tehát nem mindegyiket, amit a háziorvos, gyermekorvos felír, hanem mondjuk minden másodikat. Igazából a vitamin, a preventív gyógyászat, az nincs meg… A ruházkodás nagyon sok helyen csak az adományozásból van megoldva. Itt helyben is történik ruhaosztás, a lakosságtól is kapunk adományokat, illetve a Vöröskereszt helyi szervezeténél is van ruhaadomány osztás. Akkor a közüzemi számlák folyamatos fizetése, ami a következő nagy probléma a családokban. Elég sok helyen került megszüntetésre a víz, villany, gáz, minden. És innentől jön a gyertyafényes romantika, mert a család felhalmozott X összegű hátralékot. Kikapcsolás, kikötés…Viszont a visszakapcsolás díja, a késedelmi kamat (oly magas, hogy) nagyon sok család képtelen visszaköttetni a villanyt. Ez nyáron nem jelent problémát, télen viszont igen. Innen szoktak jönni a következmények: a gyerek nem tud felkészülni az iskolába, hiányosak a házi feladatok. A plusz munkákat otthon nem tudja megcsinálni. Tehát itt szépen épülnek egymásra a dolgok. A 37 családból 15 család él önkormányzati tulajdonú szociális bérlakásban, és itt a lakbérhátralékok is elég jelentősek. Van olyan családunk, aki most kapott kilakoltatási értesítőt, 380000 forintos lakbérhátralékkal. És több ilyen családunk van. Itt sem általánosíthatunk, mert van, aki

21

tényleg saját hibájából nem fizeti, tehát úgymond hanyagságból, de van, aki egyszerűen képtelen a családban meglévő négy-öt gyerek mellett (kifizetni).” 4. Sellyei kistérség: Népmese A kistérség egyik településének polgármesterét idézzük. „…Mi dolgoztatunk elég sok emberrel, olyan 40-50 emberrel, csibetelepen. És igen szegények is dolgoztak nálunk. Magyartelek és környéke, ott vannak szorgalmas emberek, akik ebből fakadóan jól is élnek. Volt nálunk egy cigányasszony, hát szegények voltak. Olyan szorgalmasan dolgozott az az asszony! Annak a két fia már az Elcoteq-ben dolgozott, és még talán valami kis pozíciójuk is volt, tehát nem egyszerűen szalagmunkás volt a nagyobbik, ha jól tudom, hanem öt-hat embernek ilyen szalagvezetője lett, hogy akkor ő töltötte föl az anyagokat. A két testvér összefogtak, és építettek egy 150 négyzetméteres családi házat. Kocsit vásároltak, nagy televíziót vásároltak, ezt mind hitelből, persze, de megteremtettek egy olyan életszínvonalat, amit utána tartani is tudtak, és ez jó életszínvonalnak mondható. Kocsiba tudtak tankolni, nem loptak, becsületesen éltek. Én ezért hiszek abban, hogy a munka fog kivezetni ebből, nem a segély.” Megjegyzés: 2009 januárjában az Elcoteq több mint ezer munkavállalót bocsátott el a gazdasági válságra hivatkozva. (Index, 2009. január 17.), majd 2009 szeptember végére újabb elbocsátásokat jelentett be (Privátbankár, 2009. augusztus 10.). 5. Encsi kistérség: „Van itt egy példa, nem is messze tőlünk…” A következő vita szereplői az Encsi kistérség településeinek vezetői, a téma pedig a monoki példa követése. A szereplőket az anonimitás megtartása, illetve az azonos szólók megkülönböztetése érdekében kitalált névvel jelöljük. A beszélgetésben a szociális szakemberek, bár jelen voltak, csak kétszer jutottak szóhoz. A vita felvezetőjét a terület egyik vezető szociális szakembere mondta el, majd a vita zárásaképpen ugyanő megszólította a Biztos Kezdet program helyi fiatal cigány vezetőjét, hogy az interjút készítő vendégek mégis lássák, van valami pozitív is a területen. A program vezetője néhány mondatban elmondta a Biztos Kezdet házak filozófiáját. A bevezető helyzetkép mellett ez volt a beszélgetésben az egyetlen eset, amikor a szociális szakemberek megszólalhattak. Halmai Mária: Végeztek számításokat a városban. 440 segélyezett van, akik közül vannak, akik 50 ezer Ft felett kapnak segélyeket. Minden 5 ezer forint segélyért 1 nap munkát várnak el. Tíz napot fog az önkormányzatnál dolgozni. Hasznos lesz, biztos…. Az érintettet határozatban kötelezik – a segély összegének megállapításával együtt – arra, hogy az összegnek megfelelő napot a kijelölt munkavezető irányításával dolgozzon. De nem kötnek vele munkaszerződést, nem állapítanak meg munkabért, nem fizetnek érte. Az eljárás törvénysértő. A közigazgatási hivatal 30 nap alatt meghozza a határozatát a törvénysértésről, de az Alkotmánybíróság várhatóan csak 2011-ben fog erről elítélő határozatot hozni. A környékbeli nagyobb települések közül ez működik Sárospatakon, és várhatóan Encsen is bevezetik, és minden falu a térségben. Lenkei Jánosné: Azt gondolom, hogy ez a sok rossz megoldás közül az egyik legjobb. … mert mindegyik dolgozik feketén… mert elmondta a polgármester, ez mellett az ötvenezer forint mellett tíz napot kell dolgozni. Húsz napot kellene főállásban. Még tíz napot dolgozhat a szürkegazdaságban, mert ők tudják, hogy ott dolgoznak. 'A közcélúakra háromhónapos szerződést kötök, akivel háromhónapos szerződés van, az nem esik bele ebbe a tíznapos foglalkoztatásba. Azt üzenném a kormánynak, hogy akit én közcélúként foglalkoztatok, annak ne ötvenezer forintot adjanak, hanem nyolcvanat. Hogy érezze azt,

22

hogy én nem a segélyért dolgozom közcélú foglalkoztatottként… Ha valaki közcélú, az bért kap, ha rendszeres szociális segélyezett, akkor segélyt kap, de az összeg az ugyanaz. A kettő közötti különbség alig háromezer forint… A közcélú foglalkoztatottakat nem lehet motiválni. Egy nagyobb összegű munkabér motiválást jelentene számukra. Nemes Miklós: Az a gondom ezzel, hogy annyiféle szociális ellátási forma, ingyenes juttatás létezik az állítólag mély válságban élőknél, hogy aki dolgozik, annak kevesebb a jövedelme, és kiesik mindenféle szociális juttatásból. Ez felháborítja az embereket. … Ingyenétkeztetés, ingyenkönyv, gyermeknevelési támogatás, megmiazisten… Ez felháborító! Ha ezeket mind össze tetszik adni, akkor kiderül, hogy sokkal többet kap, aki nem csinál semmit, mint aki dolgozik bejelentve hetvenezer forintért. És igaza van a cigánynak, hogy szarik rá, mert ha belép a munkaviszonyba, elveszt egy csomó szociális dolgot, mert neki munkajövedelme van. El kell ezen gondolkodni, mert ez így nevetséges. A tizennégy éves cigánylánynak gyereke van, a tizenhat évesnek két gyereke, az egyik állami gondozásban, a másik kiadva bérbe a családon belül, hogy ott még kapjanak plusztámogatást .. A testvére neveli az ő gyerekét állami támogatásra. A szegénység egyre mélyebb, mert eltartani ezt a szaporulatot nem lehet. Tarthatatlan, hogy egy családban ez a megélhetési forma, hogy szülnek tíz-tizenöt gyereket, mert ez a biztos megélhetés. A gyerekek többsége fogyatékos sajnos, mert ott, ahol sok gyerek van, nem az egészségeseket szülik. Aki normálisan gondolkodik cigány, annak is két gyereke van. Van egy réteg, aki … akármit csinálunk, akármennyi pénzt fogunk leosztani, akkor sem fog megváltozni, mert nem is akar dolgozni. Amikor el kell jönni a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra, ezerféle problémát mond. Neki ez megalázó, hogy az utcát söpörje. Felnőtt két generáció, aki megszokta, hogy az apja-anyja nem dolgozik, csak várják a pénzt... (Ha jön), akkor megy a kocsmázás, játékterem, majd szociális segélyért jelentkezik, hogy elfogyott (a pénz). Vergődünk vele évek óta, próbálunk juttatásokkal, meg szigorításokkal, amit nem engedélyeznek. Csak annyit kértünk, hogy tegye rendbe a kertjét, hogy ne legyen dudva. Na, vissza kellett vonni ezt a rendeletünket is. Amíg ilyen a rendszer, ilyenek a törvények, addig ebben előrelépés nem lesz. Alaposan meg kellene gondolni a szociális támogatási formákat. Ne azért kapjon valaki szociális támogatást, mert (sok gyereke van)… Addig, amíg a munkajövedelemhez volt kötve a családtámogatás, annak volt több gyermeke, aki dolgozott. Most meg azt támogatjuk, aki nem dolgozik, és annak kell egyre többet adni. Ez a réteg szaporodik, és én ehhez nem szeretnék asszisztálni. … Mert meg kell nézni a populációt! Mert tizennégy éves korában már szaporodik, és szül negyven éves koráig egyfolytában. Jelenleg itt a járásunkban 54% volt a cigány születési arány. És itt megfordul a trend, lassan több lesz a cigány, mint a magyar. Menekülni kell a normális embernek. Mert az fog következni, ha ezt a típusú szaporulat támogatását nem akadályozzuk meg. Mert nem azért, kell, hogy növekedjen a nemzet, de nem ilyen formában, akit el kell tartani,. aki a b*** életben nem fog dolgozni. Menjenek ki Vilmányba, Gagybátorba, Fügödre, Csenyétére! Nincs is magyar már egy se. Nincs az a dolgozó réteg, aki ezeket el tudja tartani. És egyre rosszabb lesz a helyzet, a bűnözés szempontjából is. … Van a lopásnak az a formája, amit már elfogadunk, a megélhetési lopás, és ez már teljesen mindennapos a falvakban. Főleg az öregeket érinti, főleg az egyedülállókat, aki ki sem mer menni, amikor lopnak tőle, mert megverik. Nincs, aki ki merje mondani a valóságot, mert félnek, pedig nem szavazóréteg, mert nem mennek el a szavazásra. (Többen közbe kiabálnak: „De elmennek, ötszáz forintért elmennek.”) Messze vagyunk az ország másik felétől, és egyre messzebb leszünk, ha így maradnak a törvények és az egyéb támogatási formák. Nem érzem azt, hogy azóta jobb a helyzet, hogy még több támogatási formát adunk, mert most már eljutottunk oda, hogy a gyerek azért jár óvodába, meg iskolába, mert ott kap enni. Mert otthon nem kapnak semmit. És utána megy is haza, mert őket az oktatás már nem nagyon érdekli. Fügödön évről évre nő az első osztályba kerülő gyerekek

23

létszáma, és kellene tantermet bővíteni. Közben arról beszélnek, hogy megkülönböztetjük őket. De nem arról van szó! Most őket kellene, az összes cigánygyereket beszállítani Encsre, mert nekik az ő saját közösségük nem felel meg. Mert mondja a cigányasszony, hogy »kitől tanuljon az a gyerek«. Hát mondom: az édes anyjától, mert általában onnan szoktak tanulni a gyerekek elsősorban. Meg azokat a szokásokat viszik tovább, amit otthon látnak. Amit a gyerek otthon tapasztal, azt viszi tovább az életbe. De amikor abba a helyzetbe kerül, ugyanúgy reagálja le, ugyanazzal az agresszivitással, ugyanazokkal a primitív reakciókkal. Nem tudja levetkőzni. Én igen egyszerűen megoldanám ezt a helyzetet: három gyerekig támogatnám a családi pótlékot, három gyerektől nem támogatnám, mert normális, egészséges magyar családban ritkán van három gyerektől több. Aki meg többet vállal, az valószínűleg megengedheti magának anyagilag, hogy többet is eltartson. És szociális segélyt is szívesen adnék azoknak az embereknek, akik valamilyen okból megrokkantak, vagy betegek lettek. Mert történt vele valami. De nem azért, mert eleve úgy indulunk, hogy a szociális segélyen növünk föl. Egyedül neveljük a gyereket, mindenki … Nincs házasság, nem divat. Egyedül neveljük, vagy ki van adva bérbe a gyerek, mert különállóként magasabb a családi pótlék. Lehetőleg fogyatékos gyerek legyen, mert arra emelt összegű családi pótlék jár. Az embereket ez annyira fölháborítja, a normális gondolkodású emberek már addig-addig vannak. Valahol robbanni fog ez. Az utolsó csepp, amikor kicsordul a pohár. Nagyon-nagyon közel vagyunk ehhez. A lopások miatt is, mert összetartozik a kettő, a szaporulat miatt nő a lopás-arány is. És a gyerekek lopnak, mert nem büntethetők, ugye… Tálas Mihályné: Nagyon egyetértek az eddig elhangzottakkal, de nem teljesen. Tudvalevő, hogy munkahelyek szűntek meg. Én cigányság között élek, talán nekik nem megfelelők ezek az összeszerelő üzemek, ahol nyolc órát ülni kell, és dolgozni. Lehet, hogy másnak sem… Volt régen az erdészeti munka, ahol nagyon sokan dolgoztak, meg a postánál… Sőt, még azt sem tudom kijelenteni, hogy nem szeretnek dolgozni. Mert vannak, akik nem szeretnek, de nagyon sokan vannak, akik szeretnének dolgozni. És ha lehetőségük lenne rá, szerintem elmennének. Lenkei Jánosné: Az a baj, hogy nincs meg hozzá a megfelelő képzettségük, hogy megfelelő munkát tudjanak végezni. Akinek nincs meg még a nyolc általános sem, az csak segédmunkát tud végezni, de ez a környék, Abaúj ennyi segédmunkát nem tud kitermelni. Nem szerzik meg az alapvető szakértelmet sem, mert ha megszereznék, legalább egy szakmunkás-vizsgát le tudnának tenni, igenis szükség lenne rájuk, mert lassan kifogyunk a szakemberekből. Mikor azt mondja nekem a kisebbik fiam, nyolc éves, hogy anya miért menjek iskolába, egy cigány sem jár, mégis van mindenük, akkor mit mondjak neki? Azt mondtam, nem baj kisfiam, te akkor is fogsz menni, és meg fogod tanulni. Katona Istvánné: Nagy szegénységben élnek, a cigányság, ezt el kell ismerni… Nemes Miklós: Nem .. Katona Istvánné: Pedig így van. Egy az, hogy az utazáson változtatni kellene, a másik az, hogy nagyon sokan kihasználják őket, akár csak a szocpolos házakat nézzük … (Többen egyszerre: „Saját maguk adják el…”) Lenkei Jánosné: Saját maguk adják el, senki nem kényszeríti rá, ez a saját butasága… Katona Istvánné: Nem egészen így van, ha valaki szegény, és nem tud máshonnan pénzt szerezni… Lenkei Jánosné: Akkor a szocpolt eladja, hát akkor ez buta, nem tudok mást mondani… Ha lakik egy másfél szobás lukban, amit én ólnak nem használnék és a milliókat pedig eladja másnak. Hát ez butaság. De ezt csak Fügöd csinálja meg, mert van cigányságom Encsen is és van Devecseren is és össze sem lehet hasonlítani őket. Mert ezek kihasználják az állami támogatást, és ki akarnak lépni ebből a mélyszegénységből. A fügödinek eszébe sincs, neki

24

jó úgy, ahogy van, és megszédül attól a pár százezer forinttól, mert esetleg egy vállalkozó – aki mondanom sem kell 95%-ban ugyanúgy cigány származású, mint ő – becsapja őket … Nemes Miklós: A közhasznú és közcélú munkára kifizetett összegeknek ténylegesen jó, ha 30 százaléka az, amiért megdolgoznak, és nem a kapanyélre támaszkodnak. Egy kis faluban van két intézmény, amit rendbe tetettünk, meg lekaszáltatjuk velük egy évben háromszor a falut. De több értelmes munkát nem csinálnak. És ezért fizetünk négy meg ötmillió forintot – hát felháborító. Ilyenekre folyik ki a pénz. Katona Istvánné: Nem lehet csak cigányságról beszélni … Tálas Mihályné: Itt most nem cigányságról beszélünk, hanem mélyszegénységről. Mert van olyan cigány, aki iparkodik, meg lehet nézni a kertjét, a környezetét és van olyan paraszt, akinél nem lehet bemenni az udvarra. Lenkei Jánosné: De a szociális rendszer milyensége az, ami arra ösztönöz parasztokat is, hogy ne dolgozzanak, lehúzza (a rossz példa)… Azt érzem, hogy még van egy-két parasztcsalád, aki meg tud maradni azon a színvonalon, hogy „igen, én kitartok, és dolgozok, és akarok tenni valamit a faluért, a közösségért, magamért”. A többiek meg visszaesnek, visszasüllyednek arra a szintre, hogy „jó az nekem úgy is, ahogy a cigány megél”, és már nem is akar dolgozni. Rossz példát mutatnak, és a többi mélyszegénységben élő sem akar kikapaszkodni. Nemes Miklós: Szóval ez egy nagy kérdés, hogy mi a mélyszegénység. Akkor, amikor a mélyszegénység arról szól, hogy egész nap kártyázik, tévézik, egész évben üdül, magyarul szórakozik. A másik meg dolgozik. Nekik ez tökéletesen elégséges, hogy megkapják a szociális segélyt, megveszik az italukat, megisszák, elkártyázzák, elgépezik. El kell menni, meg kell nézni, hogy amikor megkapják a szociális segélyt, mi van a játékgépeknél. És akkor lehet látni a mélyszegénységet. Cigarettára, érdekes módon (jut). Ha ketten-hárman dohányoznak, tízezer forint, csak a cigarettára. És érdekes módon jut rá. Miről beszélünk? Mi nem engedjük meg magunknak, hogy cigarettát vegyünk, hogy ki tudjunk mindent normálisan fizetni, nekik jut mindenre. Azokra a dolgokra, amikre az ember nem költ pénzt, mert kiszámolja, hogy havi szinten ez százhúszezer forint. Sajnos itt a gondolkodással van a probléma. És hiába próbáljuk nekik a dohányzás-leszoktató programokat, erőlködünk. Olyan ez a munka, amit csinálunk, hogy teljesen eredménytelen. Olyan minimális eredménye van rengeteg energia-befektetéssel, hogy sokszor, ha megnéznénk a hatékonyságát, azt mondanánk, hogy nem szabad rá pénzt költeni. A hatékonysága olyan rossz hatásfokú, hogy ez valójában pénzkidobás. Most kezd begyűrűzni hozzánk is, hogy ami hatékonyságba nem megfelelő, azt meg kell szüntetni. A rendszer hatékonysága nagyon rossz, és rossz motivációkat teremt. Mert nem arra motiválja, hogy ő akarjon valamit, vetne valamit. El kell menni, meg lehet nézni, nincs a kertekben semmi, krumpli, zöldség, tyúk. Katona Istvánné: Csak egyről nem beszéltünk, hogy van itt egy példa, nem is messze tőlünk, Monok. Tálas Mihályné: Nekem azzal, mint a törvényesség őrének, csak az a bajom, hogy teljességgel törvénysértő a jelenlegi jogszabályaink szerint. A jegyző figyelmeztette a testületet, hogy ezt a döntést, ha meghozzátok, az törvénysértő lesz. De a testület ettől függetlenül meghozhatja a döntését. Abból indultak ki, hogy mire ez Alkotmánybíróságig eljut, sok víz lefolyik a Dunán. Csak attól félek, hogy majd a végén kamatostul kell, jogi retorziókkal visszafizetni. Azt kellene kezdeményezni, hogy így módosítsák (a szociális törvényt). Úgyis a szociális törvény az, amelyik minden évben legalább egyszer-kétszer módosul. Ez egy jelzés volt a szaktárca felé, hogy így is lehet csinálni. Lenkei Jánosné: A legnagyobb probléma az iskoláztatással van, nem járatják a gyereket iskolába. Az oktatási intézmény megteszi ugyan nekem a feljelentést és én meg is bírságolom, de „sajnos” segélyből élnek, segélyből nem tudom behajtani. Elzárásra

25

átváltoztatom, napi 5 ezer forintjával, leüli az apa, vagy az anya, amelyikük akarja, le fogja ülni. Volt olyan anyukám, aki kijött és a szemembe röhögött, hogy akkor sem fogja a gyerekét iskolába járatni, ha a fejem tetején fogok forogni. Mert egyedül neveli két kiskorú gyerekét. Se elzárásra átváltoztatni, se közérdekű munkára nem tudom küldeni. A gyerek nem jár iskolába, és tudja, hogy nem tudok vele szemben csinálni semmit, és kiröhög. Amíg ilyen van, hogy a segély mentes mindenféle végrehajtás, bírság alól, addig nem fognak adót fizetni, nem fogják a gyerekeket iskolába küldeni, mert nem tudjuk mivel rászorítani őket. A szerencsétlen nyugdíjas, annak a nyugdíjából le tudom vonatni harminchárom százalékjával az adót is, ha nem fizeti meg. Volt nyugdíjas, aki bejött, hogy az unokáját nevelte, de nem bírt vele, nem járt az iskolába – kifizette a nyugdíjából. És őtőle be tudok hajtani. Viszont a segélyezett kétszer annyit kapott összegszerűen, és abból nem tudom behajtani. Nincs eszköz, amivel rá tudom szorítani. És az a gyerek, aki nem jár iskolába, és olyan szinten nem tud, hogy analfabéta, annak nem lesz munkája se. És a szegénység körét fogja növelni. Ugyanúgy jön majd vissza a rendszerbe segélyesnek. A szociális segélyezést is végrehajthatóvá tenném. Sokkal jobb jogkövető magatartást fejtene ki, nem csak az iskolába járás tekintetében. Ha csak a juttatások egy részére kimondanák a végrehajthatóságot, és az tudja, hogy kapok olyat is, amit végre fognak hajtani, az egyértelműen jogkövető magatartásra ösztönözne. Magamról tudom, hogy az adófizetési kötelezettségnek itt sem tettek igazán eleget. Felvettük a kapcsolatot a szikszói végrehajtóval, aki a pénzintézet felé kiküldi a végrehajtást. Igaz, hogy minden számlájukra segély megy nekik, de a pénzintézet a hónap végéig ezért nem fizet ki, mert nem tudja, jöne olyan összeg, ami végrehajtás alá vonható. Mikor nem kapja meg a hó elején a segélyt, és bejön, közlöm vele, hogy tessék befizetni a párszáz-párezer forintos adót – egyből kifizetik, milyen érdekes. Vagy a családi pótlékot, vagy a gyest, vagy a segélyt végrehajthatóvá kellene tenni. És akkor nem pénzt kell adni nekik, hogy iskolába-óvodába járjon a gyerek, anélkül is oda fogják járatni. Az oktatási intézmény a tanköteles gyereket fel fogja jelenteni, ha nem jár. Ma nem tudok vele mit csinálni, maximum védelembe veszem. Na, azzal sokat érek el! Elsősorban ennek nem az lenne a célja, hogy a gyerekeket kiemeljük a családból. Nem azzal van probléma, hogy nem akarnak, vagy nem tudnak dolgozni, hanem azzal, hogy kihasználják a szociális háló lehetőségeit, az alkalmi munkavállalói kiskönyvet és a fekete munkát. Biztos vagyok abban, hogy ha elővenném a szociális segélyezettek listáját, és végigjárnám, ötven százalék nem lenne otthon, mert dolgozna az ország különböző részein. Addig, amíg a gazdaságban ekkora járulékterhek vannak… Egy magyar állampolgár májusig csak az államnak keres, és onnan keres magába… Ez mind szép, ha csak a munkavállaló bérét nézzük, ha hozzá tesszük, mennyit fizet be utána a munkáltató, akkor több mint fél évet dolgozunk az államnak. A főállás terhei akkora nagyok, hogy a vállalkozó nem teszi meg, inkább zsebből fizet napidíjat. Van olyan, aki bejön és közli, igaz hogy kaptam ötven-hatvanezer forint segélyt, de most kaptam munkát – és dolgozni akar, minimálbérért is. De volt olyan is, akit behívtak közcélú munkára, és közölte, ennyi pénzért ő nem fog dolgozni, minimálbérért nem hajlandó dolgozni. Ötezer forint a különbség egy hónapban.

A nélkülöző helyi közösségek vélekedése saját helyzetükről és szegényeikről A kutatásunk során megkérdezett nyomorgó családok nincstelen helyi közösségekben élnek, szegénységüknek a területi hátrány fontos része. Feltételeztük, hogy a különböző kistérségekben különbözőképpen élnek a mélyszegény családok, a nyomornak vannak fokozatai. Ez a feltételezés igaznak bizonyult. Bár a problémák a felkeresett településeken nagyon hasonlók, 26

de különbségek vannak abban, hogy a nyomorgó családok milyen forrásokhoz jutnak hozzá, mennyire képesek kiegészíteni jövedelmüket a napszámmal, mennyire számíthatnak az önkormányzatok, civil szervezetek, a társas támogató rendszer (család, szomszédság, munkára vállalkozó bandák) és nem utolsó sorban a szociális szolgáltatások segítségére. Az önkormányzatok különbözőképpen viszonyulnak szegényeikhez, erre a viszonyra nagy hatással van a helyi problémák kiterjedtsége és mélysége, illetve a helyi közösség szétesettségének mértéke. A munkalehetőségek hiányával összefüggésben a helyi közösségekből folyamatosan elvándorolnak azok, akik a városokban jobb megélhetést remélhetnek, tehát a képzettebbek, jobban foglalkoztathatók. Az üresen maradt házakba pedig beköltöznek a legszegényebbek, akiknek reményük sincs arra, hogy jobb munkalehetőségekkel kecsegtető vidékekre vándoroljanak, sőt egy részük pontosan ezekről menekült el. Ennek az elvándorlásnak a végállomása a már csak nyomorgók által lakott gettótelepülés. Szakember kérdezettjeink – legyen szó akár az önkormányzati vezetőkről vagy tisztviselőkről, akár a szociális szakemberekről – nem tartoznak a helyi közösségek szegényei közé, de ők ugyanazoknak a nincstelen közösségeknek a jobb módú tagjai, amelyeknek a meglátogatott családok a nyomorgói. Mint a helyi közösség elöljárói, felelősek a közösség jóllétéért. Amikor a helyi viszonyokról kérdeztünk, felhasználták a lehetőséget arra, hogy elmondják véleményüket a települések helyzetéről. Nem sok jót hallottunk, bár voltak kezdeményezések, melyeket követendőnek tarthatunk. A következőkben azokat a témákat foglaljuk csokorba, melyeket a vizsgált kistérségek mindegyikében elmondtak. Az elbeszéléseket a hiánylisták dominálták, és rendszerint sütött belőlük a kétségbeesés. Valami reménykeltőt csak a kistérségi társulások munkatársaitól hallottunk. Tétlenség, tudatlanság, nyomor és betegség A legfontosabb problémának a vizsgált kistérségek mindegyikében a munkalehetőségek hiányát tekintették kérdezettjeink. Így beszélt erről egy kistelepülés gyermekjóléti szolgálatának munkatársa (vezetője és egyben alkalmazottja): „A munkahelyteremtéshez kapcsolódóan, még azt is lehet mondani, hogy biztos, hogy az emberek 90%-a dolgozna, ha rendes, bejelentett munkahelye lenne! De sajnos, ez a környék olyan - adódik ez a határmentiségből is -, hogy nagy befektetők, munkáltatók ide nem települnek. Hiába próbálnánk idecsalogatni őket, nem tudjuk, mert az infrastruktúra nem megfelelő. Nincs rendes út, utak, amelyeken elérhetőek lennének ezek a települések, nincs rendes közmű, nincsenek olyan ipartelepek, ahova betelepülnének, és akkor ott vagyunk, hogy akkor mit csináljunk. Hiába próbálnánk meg munkahelyeket teremteni, ha nincsenek meg hozzá a feltételek… Nekem az a tapasztalatom Kunbaján, hogy ha valaki azt mondja, hogy ezzel a bérrel – és teljesen mindegy, hogy szociális gondozó vagy bolti eladó –, ha ezzel el lehet helyezkedni, akkor önként és dalolva bevállalja bárki a képzést, még akár a saját költségére is bevállalja, csak valaki mondja azt, hogy ő azzal el tud helyezkedni. Mert azért vannak sokan olyanok, akik hajlandóak vállalni a képzést, de a képzésnek azért nem látják értelmét, mert nincs hol elhelyezkedni. Most ismét a szakdolgozatomra utalok, az itteni munkanélküliek 46 %-a mondta azt, hogy hajlandó vállalni a képzést, a másik 54 %nak a többsége azt mondta, hogy azért nem vállalja, mert nem látja az értelmét, mert már háromszor átképezte a munkaügyi központ, és a három képzése mellett még mindig otthon ül. Azt mondja nekem, »Most mondd meg, mi értelme van annak, hogy kitanuljam a kőműves, vagy a burkoló szakmát, vagy akármit, ha otthon fogok vele ülni« Igen, egyrészt, a segélyesek nem akarnak dolgozni, mert nem motiváltak, másrészt ott van a nagy probléma, hogy nincs hol dolgozni nekik! Hivatalosan meg egyáltalán nincs hol dolgozni nekik. Csak a napszámos munka van! Ördögi körben vannak, mert nincs lehetősége neki arra, hogy bejelentett munkahelyen tudjon dolgozni. A kiskönyv is úgy működik az esetek 99

27

%-ában, hogy »Vidd a kiskönyvedet, és ha jön az ellenőr, akkor beírjuk«.” (Bácsalmási kistérség, gyermekjóléti szolgálat munkatársa) Ahogy a szociális szakember beszámolója mutatja, a munkahelyek súlyos hiányán az aktív munkaerő-piaci módszerek sem segítenek. Hiába igyekszik képzéshez segíteni a munkaügyi központ a munkanélkülieket, ha a többedik képzettséggel sem kapnak munkát. Ebben a helyzetben az illegálisnak minősülő napszámos munka, melyet a szegénységben élők a szociális segély mellett végeznek, nem elítélendőnek, hanem pozitív kiútkeresési próbálkozásnak minősül. Így folytatja tovább az előbb megkezdett gondolatsort a Bácsalmási kistérség gondozói szolgálatának vezetője: „Munkahelyek egyáltalán nincsenek, befektetők nincsenek. Alkalmi munkák vannak. Aki még nem fásult bele annyira, az megindul, alkalmi munkát vállal, vagy könyvvel, vagy a nélkül. Ezek mezőgazdasági munkák, de ebből is egyre kevesebb van a környéken. A gazdák gépesítenek. A környékbeli üzemekbe, Bajára például, nagyon sok ember járt dolgozni, a hűtőházba, a húsiparba, most Dél-Hús, de ott a helyi munkavállalókra támaszkodnak, a vidékieket mind elküldték. Van egy-két olyan üzem, aminek helyi járata van, de általában az utazási költséget nem térítik meg. Eleve megkérdezik, hogy hova valósi (a jelentkező), és ha madarasi, akkor megköszönik, de nem fizetnek (a bejárásért). Itt 20-30 ezer forint a havi bérlet. Ha valaki a minimálbért megkeresi, akkor abból azt levonva, nem sok marad neki. Tehát nem vállalják. Pár évvel ezelőtt még kifizették az útiköltséget a cégek, most már nem. Nagyon sok a csökkent munkaképességű. A Gondozási Központban is van két rehabilitációs munkahely, de ők is mindig attól félnek, hogy holnap nem kell jönni dolgozni. Ez egy bt., olyan 50 főt foglalkoztatnak. A településen van még a szövetkezet, de nagyon sok embert küldtek el onnan is, akik jelenleg szociális segélyezettek. Van egy másik idősek otthona a településen, most nyílt, egy magán otthon, ott foglalkoztatnak elég sok ápolót, gondozót. Van az önkormányzat, mint foglalkoztató, van egy iskola, két óvoda.” (Bácsalmási kistérség, gondozási központ) Kérdezettjeink – mind a nyomorgó családok, mind a szakemberek– elmondása szerint a fekete munkaerőpiac is összeszűkült az utóbbi években. A mezőgazdasági termelés a hátrányos helyzetű kistérségekben hanyatlik. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok régen megszűntek, a néhány még működő szövetkezet csak vegetál, sok a parlagon maradt föld. A pár nagygazda, aki az elmúlt évek gyilkos versenyében talpon maradt, gabonát termel, ahhoz nem kell sok munkáskéz. A helybéli szociális munkások egy része – ahogy elmondták – maga is próbált piacra termelni, de ami az egyik éven még jól jövedelmezett, azt a másik éven már olyan sokan termelték, hogy nem tudták a terményt eladni. Ez azért is érdekes, hiszen az ilyen kistermelők, akik munkaigényes növényeket termesztenek, lennének a napszámosok munkaadói. A fekete munkapiac szűkülése pedig a munkahiánnyal kapcsolatos gondok súlyosbodását jelzi. Az interjúrészletből az is kiderül, hogy a még meglévő források, munkáltatók léte is bizonytalan, az utóbbi években ezek is a folyamatos térvesztést élik meg. A fenti beszámolóban – ahogy az életképekben is – tetten érhető a vita, amelyet a szociális szakemberek a helyi közösség vezetőivel folytatnak: „Igen, egyrészt, a segélyesek nem akarnak dolgozni, mert nem motiváltak, másrészt ott van a nagy probléma, hogy nincs hol dolgozni nekik!” Sajátos kettős tudattal viszonyulnak a helyiek a közösségben élő szegényekhez. Egyrészt a helyi normák képviseletében helytelenítik a munkátlanságot, amit legtöbben az ingyenéléssel azonosítanak, másrészt világosan látják, hogy valóban nincsenek munkahelyek. Ez a sajátos kettős tudat abból származik, hogy egyrészt a nagyon szegények gyülevész hada és a kevésbé szegények, akikhez a helyi szociális szakemberek is tartoznak, ugyanazoktól a hiányoktól szenvednek, másrészt a helyi közösség elitje elkötelezett a helyi értékrend képviselete mellett, melynek központi elemei a szorgalom (öngondoskodás), a takarékosság és a józanság. A szociális szakemberek hajlamosabbak arra, hogy szolidaritást vállaljanak klienseikkel. Ebben segíti őket felkészültségük, és az, hogy nap mint nap találkoznak a nyomorgó családokkal, résztvevői a mindennapi megélhetésért vívott küzdelmüknek. A helyi közösségek vezetőinek nem kell

28

okvetlenül minden nap találkozniuk a közösség legnehezebb sorsú tagjaival, és ha találkoznak, akkor sok esetben munkaadóként találkoznak velük. Ráadásul a helyi vezetők a települések elitjéhez tartoznak, igen nagy távolságot érezhetnek és tarthatnak a „lentiekkel” szemben. Amennyiben fontossá válik a maguk elkülönítése a szegények hányódó csoportjaitól, azonnal előkerülnek az előítéletek. Ezeket az előítéleteket pedig a szegény életforma sajátosságaival hitelesítik. Az életképek közül az utolsó az Encsi kistérség önkormányzati vezetőinek vitáját mutatja be, melynek alapján listába szedhetjük a szegény életforma sajátosságait, melyekkel a közösségek vezetői rendszerint bizonyítják, hogy a szegények maguk tehetnek sorsukról: • Nagyon sok segélyt kapnak, de nem tudják beosztani. • Túl korán vállalnak gyermeket, és ezt a megélhetést jelentő segély érdekében teszik. • Élősködnek a szociális ellátásokon, nem akarnak dolgozni. • Elherdálják a támogatásokat. A gyerekek után járó támogatásokat nem a gyerekekre költik, hanem fölösleges luxuscikkekre, így a gyerekek elhanyagoltak. Kocsmába, játékterembe viszik a pénzt, és ha elfogy a segély, akkor megjelennek, hogy még többet akarnak. • A gyerekeket nem járatják iskolába. • Kifosztják a magukat megvédeni nem tudókat, ellopják a kiskertekből a terményeket, a tüzelőt, a kint hagyott használati tárgyakat. A gyerekeket küldik lopni, mert azok nem büntethetőek. • A gyerekek ezt az életformát tanulják meg a szüleiktől, így nem akarnak tanulni, dolgozni. • Agresszívek. • A munkájuk, amit közhasznú munkásként végeznek, semmit sem ér. • Nem hoznak a közösségnek, hanem csak visznek tőle. • Nem teszik meg a megtehetőt sem önmaguk ellátásáért, a kertjeik gazosak, nem tartanak állatokat • Csak a jogaikat hangoztatják, de nem törődnek a kötelességeikkel. A felsorolt jellemzők egy része valóban a szegénység kultúrájához tartozik.51 A szegény élethelyzet legszembetűnőbb és legjelentősebb vonása a szélsőséges bizonytalanság. Ebben a helyzetben a túlélés jelenti a központi kérdést. A túlélésre való berendezkedés viszont sajátos életformát diktál. Le kell épülnie a többség számára az érett felnőtt életformát megalapozó személyiségvonásoknak és készségeknek, egyrészt mivel szükségtelenek, másrészt mivel akadályozzák a túlélést. A túlélés alapfeltétele ugyanis, hogy csökkenjen a bizonytalan helyzetből és az elszigetelődésből származó szorongás (stressz). Ezért az előrelátás és tervezés egyrészt lehetetlen, hiszen nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, másrészt a holnapra gondolás nem is célszerű, mert szorongást kelt. A gondolkodás tehát beletapad az itt és most-ba. Szorongáscsökkentőként az alkohol és az álmodozás áll rendelkezésre. A közös ivás ugyanakkor megerősíti a sorstársakkal a szolidaritás-kapcsolatokat, amelyek szintén nélkülözhetetlenek a túléléshez. Az álmodozás hozza létre az olyan irracionális viselkedéseket, mint amilyen a játékgépezés, ami a reménytelenségből fakadó csodavárásból következik. Le kell épülnie az önbecsülésnek, ugyanis a túlélés érdekében olyan tevékenységeket is el kell végezni (prostitúció, bűncselekmény, nagyon alacsonyrendű és gyakran undorító munkák, például az utcaseprés kukázás, lejmolás, koldulás), amit jó önértékelésű ember nem tenne. A jövő kiszámíthatatlansága, a folyamatos bizonytalanság alakítja ki a kaotikus életvitelt. A legalapvetőbb megélhetési források hiánya esetén veszik fel a nyomorgók az uzsorakölcsönt, mert az éhség (sokszor a gyerekek éhsége) diktál, és nem lehet arra gondolni, hogy mi lesz a következmény. De ugyanígy az éhség az oka annak, hogy az önellátás segítésére juttatott növendékállat sem nőhet fel, a vetőkrumpliból sem lehet bokor, hogy később több hónap hús- és burgonyaellátását biztosítsa, hanem a fazékba kerül. A nélkülözés és a folyamatos, súlyos stressz, a szenvedés aláássa a 51

Lásd erről részletesen: Kozma Judit (2003): A szegénység pszichológiai vonatkozásai. Esély, 2003. 2.sz., 15-30. o.

29

nyomorgók egészségét is, kevesen érik meg a nyugdíjas kort, de a folyamatos, súlyos stresszel összefüggő különböző fizikai és lelki betegségek az adódó munkalehetőségek elfogadását is megnehezítik. Arról már nem is beszélve, hogy ha nincs a közvetlen környezetben olyan, aki nyugdíjat kapna, nincs sok értelme a hosszú távú megfontolásoknak. A túlélés kényszere felöl tekintve azok a viselkedések is hatékony megbirkózási stratégiáknak mutatkoznak, melyek a legtöbb problémát jelentik a szociális munkásoknak. Ilyenek a szociális szolgálatok forrásaitól való hosszú távú függés (rendszerint “élősködésnek” minősítik), az agresszió és a nyomásgyakorlás (például a szegény közösség tagjainak csoportos és fenyegető megjelenése a hivatali szobában), a manipuláció olyan formái, mint amilyen a tények elferdítése és a megállapodásokba való belemenés olyan esetekben, amikor az ügyfélnek nyilvánvalóan esze ágában sincs azokat betartani, de legtöbbször erre módja sincs. Például a védelembe vételi tárgyaláson hiába ígérik meg a szülő, legtöbbször az egyedülálló anya, hogy mosni, főzni fog a gyerekekre, ha a vizet a távoli közkútról kell hozni, és a segély (vagy ami ebből az uzsorás által levett sáp után megmarad) már a hónap közepére, vagy még korábban elfogy. A legszegényebbek külön csoportot alkotnak, mert az elszigetelődés elkerülése egyike a nyomorgó családok legfontosabb céljainak. A lecsúszottak (később az esettanulmányok között három ilyen család történetét is meg fogja ismerni az olvasó), akik megőrizték az elszegényedés előtti kultúrájukat, pontosan ebből a szempontból kerültek nagyon rossz helyzetbe, mivel nélkülözni kényszerülnek a közösségi védelmet. A többségi társadalomban a közösségi védelemnek ára van, a társas összejöveteleknek keretei és kellékei vannak, melyeket a nagyon szigorú beosztással élő családok nem engedhetnek meg maguknak. A szegénysoron a segélyosztás utáni „nagykanál ünnepe” viszont erősíti a közösségi védőhálókat, a közös öröm pillanataival szakítja meg a monoton szűkölködés nehéz idejét, így viszont nem marad hó végére ennivalóra. Ahogy az életképekből megtudtuk, a beilleszkedett életformában élők számára alapvetően idegen a szegények egyik napról a másikra élése, a jövőt nem ismerő életstílusa. Az összehasonlítás a dolgozó szegényekkel – akikhez sokszor az önkormányzati tisztviselők maguk is tartoznak, hiszen gyakran családjukban az egyetlen keresők – nem eredményez szolidaritást. A saját erőfeszítéseiket a másik, nehezebb helyzetben lévő leértékelésével legitimálják. Az előítéletek önmaguk megnyugtatására – saját létbiztonságuk hiányából fakadó félelmeik kezelésére – szolgál, hiszen fenntartják általa azt a hitüket, hogy ha megtesznek minden tőlük telhetőt, akkor a lecsúszás elkerülhető. Ugyanerre szolgálnak az olyan tanmesék is, amelyekből szintén láttunk egy példát az életképek között. Ezek olyan esetekről szólnak, amelyekben a többségi kultúra értékei szerint élő szegény családoknak sikerült kiemelkedniük a nyomorból, mert szorgalmasak, takarékosak és józanok voltak. Ez az a három tulajdonság, melynek a jómódúak sikerüket köszönik, és melyeknek hiánya okozza hitük szerint a nyomorba süllyedést. A társadalmi távolság ilyesféle meghatározását (mi rendes, dolgozó emberek – ők ingyenélők, felelőtlenek) a kirekesztés sajátos aleseteként tarthatjuk számon, mely a helyi közösség normáinak fenntartás nélküli képviseletéből, a saját közösségi pozíció megerősítésének az igényéből és a létbiztonság hiányából fakadó stressz csökkentésének szükségletéből fakad. Az utóbbi idők vívmánya, a családi segélyezés a korábban is meglévő előítéletes feszültséget, úgy tűnik, növelte. Ahogy önkormányzati tisztségviselő kérdezettjeink mindegyike elmondta: a segély összege, főleg ha a gyerekeknek járó ingyenes étkezést, tankönyvet és a lakásfenntartási támogatást is hozzászámítjuk, valóban ugyanannyi vagy magasabb, mint az egykeresős, kétgyermekes családok jövedelme. Ez utóbbiak a helyi közösségek dolgozó szegényei, akik a családi pótlékon kívül nem számíthatnak ellátásra. Ennek a helyzetnek a leginkább kárvallottjai az egykeresős háztartások munkanélküli tagjai, akik gyakran a férfiak. Tény, hogy a mélyszegénységben élő családok helyzetét a családi segélyezés nagyban javította.52 Az is tény 52

Egy 2003-as, a mélyszegénységben élők helyzetét vizsgáló kutatás szerint a szociális ellátások lényegesen kevesebbet, a mai egy főre eső jövedelemnek körülbelül a felét nyújtották a nyomorgó családoknak. Lásd: Kozma

30

viszont, hogy ha megnézzük az egy főre eső jövedelmet a vizsgált családokban, akkor – bár magasabb, mint korábban – a medián jövedelem egyharmada körüli jövedelmet jelent, tehát mélyen alatta marad a szegénységi küszöböt jelentő 60 %-nak. A segélyezés körül kialakult feszültségeket az is magyarázhatja, hogy az utóbbi időkben az állam csak részben finanszírozza a rendszeres szociális segélyt, az tehát kiadást jelent a forráshiányos önkormányzatoknak. Erről így beszél a Mezőkovácsházai kistérség egyik szociális ügyintézője: „…Pár évvel ezelőtt a szociális törvény módosításával meg a költségvetési törvény módosításával lehetőség nyílt arra, hogy száz százalékban (állami forrásból) finanszírozzák az önkormányzatok a segélyeket, gondolok itt például a rendszeres szociális segélyre, az ellátási rendszerek finanszírozására. A pótlás most elmaradt, ami azt jelenti, hogy maradt a 92 %-os finanszírozás, tehát azt a tíz százalékot az önkormányzatoknak valamilyen más területről kell elvonniuk. Ez több tízmillió forintos összeg az önkormányzatoknál, a mezőkovácsházainál is. Ebben kellene valamit kitalálni, hogy megmaradjon továbbra is a százszázalékos finanszírozás, hiszen nem az önkormányzat tehet arról, hogy ennyi a munkanélküli, és ennyi rendszeres szociális segélyezett van ezen a területen. Az önkormányzat azt nem tudja felvállalni, hogy valamiféle munkahely-teremtő szerepet is betöltsön. Még arra sincs lehetősége, hogy azt a kevés vállalkozót valamiféle (iparűzési adó) kedvezményben részesítse. Arra a kicsike pénzre is szüksége van az önkormányzatnak, pláne, ha ilyen forráshiányos. Még egy nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani: a rendszeres szociális segélyeket az állam bizonyos keretek között, például közcélú foglalkoztatás (esetén), megadja. Valójában viszont nehéz találni a rengeteg munkanélküli között olyat, akinek a munkája értékelhető volna, vagy igazi segítség lenne az önkormányzat számára. Sajnos a munkanélküliek nagy része vagy alkoholista, vagy olyan régen munkanélküli, hogy teljesen elszokott a munkától, vagy már az egészségi állapota olyan, hogy nem tud munkát vállalni. Tehát ezen a területen kellene valamit változtatni, mert így élete végéig munkanélküli segélyt kaphat.” (Mezőkovácsházai kistérség, szociális ügyintéző) A szociális törvény megváltoztatásának nyilvánvaló célja volt, hogy ösztönözze az önkormányzatokat a közcélú munka megszervezésére. A közcélú munkába bevonhatók egy része azonban, nem foglalkoztatható.53 Ez részben a szakképzettség és munkatapasztalat hiányából fakad, de nem csak abból. A tartós munkanélküliség következtében kialakult kaotikus életvitel (a munka nem csak jövedelmet, hanem kereteket, rendszert is biztosít az életvitelben), a nélkülözéstől és a folyamatos, súlyos stressztől leromlott fizikai és lelki állapot, a kezeletlen betegségek mind lehetetlenné teszik, hogy a nyomorgó családok felnőtt tagjai rögtön munkába álljanak, ahogy valami munka akad. A szociális szakemberek gyakran beszéltek a szegények esetében önfeladásról, rezignációról, depresszióról. „…a szülők magukat maximális mértékben elhanyagolják. Még a gyerekek valahogy, de fiatal asszonyok, férfiak annyira le vannak épülve. Alkohol problémák vannak, fogorvoshoz csak az idősebbek járnak itt, meg akik dolgoznak. Még az a szerencse, hogy van itt iskolafogászat” (Bácsalmási kistérség, gondozási központ) A rezignáltságról árulkodnak a gazos kiskertek, az önellátásra törekvés bármiféle jelének hiánya, amiről az életképekben megszólaltatott önkormányzati tisztségviselők beszéltek. Itt külön kell választani a lecsúszottak depresszióját azoknak a rezignációt tükröző életstílusától, akik mindig is szegénységben éltek. A törekvés hiánya az egyik esetben a lecsúszás pszichés következménye, a másik esetben a szegénység kultúrájának jellemzője. Ha úgysem lehet megvédeni a termést, ha úgy Judit – Csoba Judit – Czibere Ibolya (2004): Helyi társadalmak, kirekesztettség és szociális ellátások. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 53 Erre a problémára azóta az Út a munkához program igyekszik megoldást találni, ennek eredményeiről kutatásunk idején még nem voltak tapasztalatok.

31

sincs palánta, vetőmag, pénz süldőmalacra, akkor nincs miért megtanulni a háztáji termelés fortélyait. Ha az éhség kényszere diktál, akkor még a juttatott vetőburgonya is a fazékban végzi. Wilson már idézett műve is rámutat, hogy a szegénység pszichológiai következményei és a kulturális sajátosságok között folyamatos átmenet van, és csak az egyes esetek sajátos körülményei dönthetik el, hogy miről is van szó.54 A kicsit jobb helyzetű településeken valamivel jobbnak tűnt a kérdezettek – mind a szegénységben élők, mind a velük kapcsolatba kerülő szakemberek - lelki állapota. Ez fontos, mivel a kevésbé kétségbeesett nyomorgók képesebbek a kínálkozó lehetőségeket elfogadni, a reménytelibb helyzetben lévő települések szakemberei pedig nagyobb empátiával fordulnak szegényeik felé. Hogy ezt bizonyítva lássuk, elég összehasonlítani a Cserehát önkormányzati tisztségviselőinek szövegét (lásd: Életképek 5.) például a Mátészalkai és a Bácsalmási kistérség szociális munkásainak elbeszéléseivel (lásd: Életképek 3. és 4.). A jobb helyzetet az is mutatja, hogy az utóbbi kistérségekben élő kérdezettjeink kevésbé süllyedtek el a reménytelen rezignációban. Többször hallottuk, hogy igyekeznek a ház körüli lehetőségeket kihasználva gondoskodni magukról, mint a nehezebb helyzetű területek kérdezettjeitől. A jobb helyzetű településeken hallottunk arról is, hogy vannak munkavállaló bandák, amelyek időről-időre más helységekbe vándorolnak, útépítésen vállalnak (fekete) munkát. Jó gyakorlatokat is inkább a kicsit jobb helyzetű településeken láttunk. A helyi közösségek erodálódása A forráshiány nem csak az utak, a közművek, a vállalkozások hiányát jelenti, hanem ennek következtében a helyi közösségek folyamatosan tapasztalják, hogy a településről minden érték elvándorol. Az 1. függelékben bemutatott statisztikai adatok hű képet festenek a helyi társadalmak kiürüléséről. Az űrt pedig a problémák töltik ki. A vizsgált kistérségek szakembereit idézzük. „Elöregedő népesség, sok fiatal elvándorol, képzetlen az emberek nagy része, sok az analfabéta. Ez számomra is ebből a felmérésből derült ki. (A Szociális fejlesztési koncepció kapcsán készített értékelésekről beszél – KJ.). Ezt a Regionális Forrásközpont Kht-val kötött szerződés alapján készíttetjük. Nagy a munkanélküliek aránya, a kisebbségek, különösen a romák aránya, akik még nehezebben vezethetők vissza a munka világába. Akkor nagy a megváltozott munkaképességűek aránya.” (Sellyei kistérség, jegyző) „S nagyon kevés a munkalehetőség is. Az is megfigyelhető, hogy nagyon sokan elmennek most már a nagyvárosokba. Én most Szegedre járok egyetemre, s nagyon sok olyan évfolyamtársam van, aki maga elmondta, hogy kisebb faluban, kisebb városban lakott, és most költöznek be Szegedre, költöznek föl Pestre, költöznek át Dunántúlra, mert egyszerűen, ha megszűnik az a biztos munkahely, ami addig volt, akkor a család egzisztenciája megroggyan, és akkor kész, vége mindennek. Kénytelenek vándorolni, hogy jobb megélhetést biztosítsanak maguknak.” (Mezőkovácsháza szociális ügyintéző) „Igen, most az iskola-összevonásokkal gyakorlatilag elkezdődött a települések felszámolása. Már csak egy-két főbb intézményt kell megszüntetni, és mindenki elmegy onnan, kivéve az öregeket, mert nekik már nincs hová, vagy nem mernek elindulni. Aztán olyan is van, hogy az üresen maradt házakba betelepül a cigány lakosság, és úgy lepusztítják, hogy hihetetlen, hogy két-három év alatt mit képesek művelni. Lepusztították a Bercsényi utcát: a házaik ablakán nincs üveg, csak nejlon, az ajtók kirugdosva, rémes, hogy hogy tudnak élni. Ezek a beköltöző cigányok, nem a tősgyökeres encsiek. Nincs jogi módszer arra, hogy kényszerítsd a rendre.” (Encs, gondozási központ) 54

Wilson idézett mű, 71. o.

32

A szöveg alkalmat adhatna arra, hogy ismét rámutassunk az önkormányzati tisztségviselők és a szociális szakemberek egy részének előítéletességére, de nem erről van szó, hanem a falvak gettósodása felett érzett kétségbeesésről. Ahogy az idézetek beszélnek erről, a munkahelyek megszűnésével vándorlásra kényszerülnek a korábban biztos egzisztenciával rendelkező, képzettebb lakók. Az olcsó lakásárak, lakáscserék újabb és újabb marginális csoportokat vonzanak a kiürülő településekre, ezzel párhuzamosan felgyorsul a régi lakók elköltözése. A közösség felbomlik, a szegregáció folyamatában a különböző csoportok közötti társadalmi távolság egyúttal térbeli távolsággá válik, ennek a folyamatnak a végpontja a gettó.55 A szociális szolgáltatások képtelenek megbirkózni azzal a kihívással, amelyet a nyomorgó családoknak a pusztuló településekre való beáramlása jelent. Az önkormányzati tisztviselők és szociális munkások rendszerint helybeliek, úgyhogy ismerik a közösség valamennyi tagját, és az elbeszélésekből jól érzékelhetően a települések gazdáinak is érzik magukat. A közösség széttöredezése, kiürülése teremtette űrbe olyanok áramlanak be, akik nem tagjai a helyi közösségnek, semmiféle közösségnek. A kiüresedett közösségek nem képesek őket integrálni, ahhoz ugyanis mindenekelőtt a tisztes megélhetés lehetősége kellene. Az üresen maradt házakba beköltöző szegény családok tehát a közösség még megmaradt tagjai számára a házak elértéktelenedését és ezzel a közösség széthullását jelzik. Ez az oka a velük szemben megnyilvánuló ellenségességnek. Üdítő kivételnek tűnik az Életképek 5. önkormányzati vezetője, aki próbál szembeszállni a nagyhangú előítéletekkel: „Nagy szegénységben élnek, a cigányság, ezt el kell ismerni… (Itt közbevág a másik tisztviselő: Nem…) Pedig így van. Egy az, hogy az utazáson változtatni kellene, a másik az, hogy nagyon sokan kihasználják őket, akár csak a szocpolos házakat nézzük …”, de csak a vitatkozók egyike áll mellé, kisebbségben maradnak a vitában, és sorozatosan letorkolják őket. Mint az Életképek 5. felvezetésében említettük, ebben a beszélgetésben szociális szakemberek is részt vettek, de óket csak két esetben halljuk a felvételen. Megszólalásukkal nem tudják megváltoztatni a beszélgetés hangulatát, hangnemét, amit a szegényekkel kapcsolatos előítéletek uralnak. A felkeresett kistérségek közül kettőt is (Encsi, Mátészalkai) erős szegregációs, gettósodási folyamatok jellemezték. Virág Tünde56 éppen az általunk is felkeresett Encsi kistérségről állapította meg, hogy gettósodó, etnikailag szegregált települések sora alakult ki ott, ahol a munkaerőpiacról, iskoláztatásból kirekesztett közösségek élnek. Megállapítható, hogy a rendszerváltást követően viszonylag rövid időn belül mélyreható változások következtek be ezeken a településeken, olyan erős gazdasági (foglalkoztatási), szociális, etnikai és térségi hátrányok kombinációja alakult ki, ami szinte ellehetetleníti a kitörést.57 Megfigyelhető, hogy a települések jobb helyzetű és a rosszabb helyzetű családjai, a közösség centruma és perifériája között különbség van a vándorlás tekintetében. Míg a szegények egyik nincstelen településről a másikra vándorolnak, és amikor felhalmozódik az adósság, akkor tovább menekülnek, a jobb helyzetűek a városokba vándorolnak, ahol munkalehetőséget találhatnak. Ahogy a fenti és későbbi interjúrészletekből szintén kitűnik, különbség van a településeken őslakos cigánycsaládok és a betelepültek között is. Az őslakos cigánycsaládok és az 55

Ladányi János így beszél erről a folyamatról: „A piacgazdasági átmenet időszakában rendkívüli módon megnőtt a gettósodó településrészeken és településeken élő cigány és nem cigány tartósan kirekesztett népesség aránya, sőt az ország történetében először, mindenekelőtt az ország északi, keleti és délnyugati, aprófalvas peremén, gettósodó térségek kezdtek kialakulni. Ezt a folyamatot az ezredforduló utáni első évtized újrakörzetesítési politikája olykor már apartheidszerű elkülönüléssé erősítette fel. Mindezek következtében a városokból és a kedvezőbb adottságú falvakból kiszoruló, alacsonyan képzett, többnyire munkanélküli népesség, ahelyett hogy a létrejövő munkahelyek irányába mozdult volna, éppen ellenkező irányú migrációra kényszerült. Bezáródott a zömében tartósan munkanélküliek által lakott falusi etnikai gettókba. A magyarországi szociálpolitika pedig szinte röghöz köti a falusi gettók legszegényebbjeit, és a különböző címeken osztogatott segélyektől és a helyi önkormányzatok kegyétől teszi őket függővé.” Ladányi János: Még mindig Komp-ország, Népszabadság, 2009. szept. 05. 56 Virág Tünde (2006): A gettósodó térség. Szociológiai Szemle 2006/1, 60-76. 57 Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkelet-európai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Budapest, Napvilág Kiadó.;

33

őslakos nem-cigány családok között kialakult kapcsolatok vannak, annak ellenére, hogy a cigánycsaládok általában ma is elkülönült csoportban élnek a településeken belül. Bár a cigánytelepek jó részét már felszámolták, a szociálpolitikai kedvezménnyel épült házak sora ma is külön szigetet képez a falvakon belül, gyakran ugyanott, ahol korábban a telepi putrik álltak. Az együttélés során a cigánycsaládok is betagolódtak a helyi integrációs rendszerekbe, amit a mezőgazdasági termelés közvetít, és ami most is, mint korábban, a napszámos munkát jelenti. A napszámos munka, bár szélsőségesen egyenlőtlen beillesztést jelent, de kétségtelenül helyet biztosít a szegény cigánycsaládoknak a helyi termelési rendben58. A napszámos munka és ezzel a megélhetés biztosításának képessége a helyi közösség integrációs erejét mutatja, hiszen egyszerre ad helyet a helyi közösség termelési rendjében és kapcsolati hálójában.59 Amikor tehát a fekete munka piaca összeszűkül, összeszűkül az a kapu is, amelyen a nyomorgó családok beléphetnek a helyi közösség integrációs keretei közé. Ezzel a helyi közösség integrációs ereje is csökken. A betelepülteket pedig nem segítik a hagyományosan kialakult integrációs formák, nem is jutnak hozzá ezek forrásaihoz, a munkalehetőséghez és a kapcsolati hálóban elfoglalt helyhez. Itt azzal a problémával állunk szemben, amit Amartya Sen60 írt le, amikor a különböző társadalmi alrendszerek integrációs kudarcait elemezte. Míg a munkanélküliség esetében a piac, ez esetben a közösségi háló vall kudarcot integrációs funkciójában. Minél többen esnek ki a helyi társadalom integrációs formáiból, annál szétesettebb a közösség. A települések vezetőinek erre vonatkozó megjegyzései („Nincs jogi módszer arra, hogy kényszerítsd a rendre.”) azt jelzik, hogy a helyi elit fokozatosan elveszíti a kontrollt a helyi társadalom folyamatai fölött. Nem képesek fenntartani a közösség integrációs működését, ami a helyi elit tagjaiként, feladatuk lenne. Ennek a folyamatnak a végállomása a települési gettó kialakulása, amelyben a helyi integráció legfőbb közvetítőjévé a szegénység kultúrája válik. A szegénység kultúrája ugyanakkor igen gyenge integrációt biztosít, amit az is bizonyít, hogy a gettó-településeken igen nagyarányú a népesség vándorlása. Ezek a közösségek nem képesek megtartani a beköltöző családokat. Források, forrásfejlesztési kísérletek A foglalkoztatásra rendelkezésre álló források. A vizsgálatunk során felkeresett nyomorgó családok számára a munkaviszonyt, a munka világához való kapcsolódást a közfoglalkoztatás jelentheti. Mivel a települések legsúlyosabbnak tekintett problémája a munkahiány, igen nagy jelentősége van a közfoglalkoztatásnak, mely a szegények számára a munkaerő-piaci integráció kapuját nyit(hat)ja meg. A közfoglalkoztatás szervezésének többféle formáját láttuk kutatásunk során. Az egyik szervező elv az igazságosság. Egy abaúji kistelepülés önkormányzata például a téli időszakban is 3-4 ember számára biztosít munkát, év közben pedig folyamatosan 10 fő feletti létszámot foglalkoztat. A szűkös lehetőségekhez igazított települési politika lényege a rotálás, a jogosultak, rászorulók és a munkát végezni hajlandók folyamatos, egymást váltó bevonása. Bár a szegények elleni előítéletek egyik központi megállapítása, hogy a segélyen élők nem akarnak dolgozni, ezt a megállapítást a kutatásunk tapasztalatai általában nem támasztják alá. A helyi vezetők és a nyomorgó családok beszámolói (melyekről később írunk) inkább arról szólnak, hogy ez a forrás is elégtelen a jelentkezők magas számához viszonyítva. "Itt dübörögnek az emberek, hogy miért csak 30 napra hívom be? De hát, ha egyszer nem tudom tovább?" - avat be problémáiba Fúlókércs polgármestere. A fúlókércsi önkormányzat – más településekhez hasonlóan – igyekszik 58

Lásd ezzel kapcsolatban bővebben: Kozma Judit: Napszámosok. Esély, 2004, 6. sz., 37-63.o. Castel a társadalmi integráció (“társadalmi hovatartozás”) két dimenzióját határozza meg: a munkát és a kapcsolati hálót („közösségi beágyazottságot”). Castel, Robert (1993): A nélkülözéstől a kivetettségig - a “kiileszkedés pokoljárása. Esély, 1993, 3. sz., 3-23. o. 59

60

Lásd: Sen, A. (2000) `Social Exclusion, Concept, Application, and Scrutiny', Social Development Papers No. 1. Asian Development Bank, June. Manila., magyarul: Amartya Sen: Társadalmi kirekesztés: Fogalom, alkalmazás és vizsgálat I-II. Esély, 2003. 6. szám, 2004. 1. szám.

34

igazságosan eljárni, és minden családból évente legalább egy főt foglalkoztatni. A közel ezerfős Hernádvécse jegyzője mutatja be, hogy térnek el a helyi foglalkoztatásban a kereslet és kínálat jellemzői: „A lakosság 70 százaléka cigány etnikumhoz tartozó, munkahely egyáltalán nincs. Egyedüli foglalkoztató az önkormányzat. Nálunk van a megyei önkormányzatnak egy intézménye, de azok sem helyi lakosokat foglalkoztatnak, mert ugye oda pedagógusok és képzettebb valakik kellenek.' Így az itt élők számára tényleges, elérhető lehetőségként csak a közfoglalkoztatás álláshelyei mutatkoznak. A feladatok szervezése során a polgármesteri hivatal a munkaügyi központtal együttműködve szervezi a feladatokat, foglalkoztatja az embereket 1-2-3-4-6 hónapig, maximum egy évig, minimálbéren. Általános gyakorlat, hogy a szociális intézményekben kisegítő, kiszolgáló tevékenységekre közfoglalkoztatott státuszt és személyt igényelnek, gyakran név szerint. Tapasztalataink szerint az önkormányzatok egy része a segítségnyújtás egy formájának tekinti a közfoglalkoztatást, és a közcélú, közhasznú foglalkoztatást beépíti támogatási politikájába. „Az önkormányzat úgy próbál ezeken az embereken segíteni - ez nekünk egy nagy pénz -, hogy közhasznú, közcélú közmunkaprogramokba hozzuk be az embereket dolgozni. Úgy gondolom, hogy most már a családsegítővel és a gyermekjólétivel sikerült azt elérnünk, hogy az emberek megértsék, mennyire fontos az, hogy dolgozzanak 3-4 hónapig, és utána esetleg visszamegy segélyre, vagy álláskeresésire. Megértik, hogy mennyire fontos az, hogy bejelentett munkahelyük legyen. Örömmel jönnek dolgozni, szívesen vállalják, és jönnek dolgozni, még ha nem is igazán tudunk a minimálbérnél többet fizetni.” (Bácsalmási kistérség, 500 fő alatti település jegyzője, ahol az aktív korú népesség 80%-a munkanélküli) Nagyobb községek esetén is a pozitív tapasztalatok kerültek többségbe a közfoglalkoztatással kapcsolatban. A hosszabb távú, 4-6 hónapos, vagy akár 1 éves időtartamú foglalkoztatás vonzó lehetőség azok számára, akiknek a munkaerőpiac már elérhetetlen. A családgondozók, szociális szakemberek ösztönző magatartása is segíti a segélyezetteket abban, hogy vállalják a közfoglalkoztatásban való részvételt. „A megállapodásban, amiket kötünk a családsegítőben a segélyesekkel, ott vannak a feladatok, hogy kinek, mit kell teljesíteni. Az első, hogy mindenkit küldök az önkormányzathoz, hogy beszéljenek a polgármesterrel, hogy iratkozzanak fel a közhasznúra, közcélúra, mert folyamatosan jön a lehetőség. Szerintem a 80 %-uk bemegy, biztosan, és ott regisztrálja magát munkára! Ez biztos! Igen. Van egy olyan részük, akit nem is érdekel, nem is motiválja semmi, hogy menjen dolgozni, van egy olyan részük, aki feketén dolgozik, külföldön, itt-ott, amott, de mindig megoldja, hogy bejöjjön, mert tartja a kapcsolatot. Megoldják, mert ők dolgoznak. Sokan járnak ki Németországba időst ápolni. A három (nemrég a szolgálatnál megjelent) anyuka esetében lejárt a gyes, nem is volt előtte munkahely, nincs is hova visszamenni, kicsit el is kényelmesedtek otthon… Most az a rendszer van, hogy váltani kell egymást, tehát nem lehet azt, hogy mindig ugyanazok vannak. … Egy éven belül 3-4 ilyen akció van. Három-négyhavonta. Van egy tavaszi nagy felvétel, februártól kezdődően, azt lehet mondani, hogy folyamatosan, ősz végéig, novemberig foglalkoztatják őket. Két részre vannak osztva, van egy helyi, meg van egy kistérségi foglalkoztatás. Tízesével (mennek). Olyan is volt már, hogy kifejezetten romákat kértek. Akkor összeállítottunk egy listát, jó volt, mert őket is be tudtuk azért vonni! A polgármesterrel olyan a viszonyunk, hogy akkor összeülünk, hogy ki az, aki tudna dolgozni, tudna is, és akar is!” (Bácsalmási kistérség, 3000 fős nagyközség gondozási központ vezetője) A pozitív tapasztalatok mellett azonban megjelennek azok a megjegyzések, meglátások is, melyek a közfoglalkoztatásba bevontak munkavégzését minősítik. Igen, szükséges a közmunka, jelentkeznek is az emberek, de csak a saját munkatempójukban képesek és hajlandók dolgozni.

35

" Munka addig kell, amíg a munkaszerződést alá nem írják. Utána nem akaródzik felkelni… Mert csak 10 ezer forinttal kap többet az, aki (közfoglalkoztatásban) dolgozik, mint aki családjával segélyben részesül. A közhasznú és közcélú munkára kifizetett összegeknek ténylegesen jó, ha 30 százaléka az, amiért megdolgoznak, és nem a kapanyélre támaszkodnak. Egy kis faluban van két intézmény, amit rendbe tetettünk, meg lekaszáltatjuk velük egy évben háromszor a falut. De több értelmes munkát nem csinálnak. És ezért fizetünk 4 meg 5 millió forintot.” (Encsi kistérség körjegyző) A közfoglalkoztatás szervezésének másik szervező elvét mutatja ez a megjegyzés. Ez a szervező elv a hatékonyság. Az a megállapítás, hogy a segély és a közfoglalkoztatásért kapott minimálbér közötti csekély különbség miatt végeznek – jobb esetben – félgőzzel, félmunkát, nem mutatja jól a valóság minden elemét. Mint már utaltunk rá, a munkavégző képesség csökkenése, esetenként teljes hiánya mutatkozik meg azok esetében, akik nem képesek a közfoglalkoztatás során kapott munkafeladatokat ellátni. A helyzetet megítélők egy része nem tesz különbséget a munkavállalási képesség és a munkavállalási hajlandóság között.61 Képességeik és készségeik visszaállítása vagy felépítése hosszú időt és intenzív segítséget követelne, az évente néhány hónapot elérő munkabehívásokkal bizonyosan nem lehet ezt a habilitációs-rehabilitációs folyamatot hathatósan elősegíteni. Így viszont nem éri meg az önkormányzatoknak foglalkoztatni a tartós munkanélkülieket (ahogy a fekete munka piacáról is kiesnek ezek az emberek), olyan kevés értéket termelnek, ami már nem fedezi a munkabérük költségeit. A többször elhangzott panasz szerint az ilyen rossz munkavégző képességű emberekre nem lehet rábízni a szerszámokat sem, és főleg nem a gépeket. A szervezésben és működtetésben gyakorlatot szerzett önkormányzatok számára is komoly szervezőmunkát jelent a foglalkoztatás folyamatos biztosítása. Ezt a szervezés oldaláról sem lehet minden esetben sikertörténetként bemutatni. Az érintettek között vannak, akik igyekeznek elhárítani a munkavállalást. A kunbajai önkormányzat közmunkaszervezésért felelős munkatársa így beszélt erről: „Most a Többcélú Kistérségi Társulás keretében volt ilyen közmunka program. … Úgy kell lasszóval fogni (a bevonhatókat). Nagyon sok olyan segélyes van – mert ugye a segélyesekből választják ki azokat, akik a közhasznú, közcélú foglalkoztatásban fognak majd dolgozni –, sok olyan ember van, aki nem alkalmas a munkára. Most volt olyan, hogy hármat kellett volna a képzésre beprotezsálnunk, és nem találtunk. Volt olyan, aki azt mondta, hogy elvállalja, és kettő hetet bírt ki, és jött a papír, hogy nem jelent meg a képzésen, és a segélyt is meg kellett szüntetni.” Mint az idézetből is látszik, a közfoglalkoztatás települési gyakorlatában nem érvényesül a reintegráció és a munkateszt kettős elvárása. A kistelepülések a rendelkezésükre álló szűkös forrásokat rendszerint nem arra használják, hogy a jogosulatlan igénybevevőket kiszűrjék a támogatási rendszerből. Legtöbbször a polgármester, vagy az ügyintéző a településeken élő segélyezettek körülményeit ismerve, azokat figyelembe véve biztosítja a munkavégzés lehetőségét. Azokat hívják, akik akarnak menni, és olyan munkára, amit el tudnak végezni. Nem érdekük és nem szándékuk a kevés lehetőséget büntető, regulázó jellegű kényszer-közfoglalkoztatásra pazarolni. Így beszél erről Ópályi polgármestere: "A közfoglalkoztatás visszautasítása nem fordult elő,… Mindenkinek meg kell találni azt a megfelelő munkát, amit szívesen végez … Aki géppel szeret dolgozni, az géppel dolgozik… " A közfoglalkoztatás eredményességét alapvetően határozza meg a tudatos átgondolt munkaszervezés, a valós, hasznos feladatokat jelentő megbízások.62 Kézenfekvő az ellátórendszer 61

Lásd ezzel kapcsolatban: Csoba Judit: „Akarnak-e dolgozni a munkanélküliek? A munkanélküliek munkavállalói képessége és munkavállalási hajlandósága. Esély, 2009. 5. szám, 3-19.o. 62 Lásd a szociális gazdaság szubsztantív gazdaságként való értelmezéséről: Csoba Judit: A szociális gazdaságot életrehívó társadalmi folyamatok. In. Csoba Judit, Frey Mária, G. Fekete Éva, Lévai Márta, Soltész Anikó: Szociális gazdaság kézikönyv. OFA, 2007, 7-19.o.

36

ügyfeleinek a szociális szolgáltatások feladataiba való bevonása. A felkeresett térségekben voltak ilyen tapasztalatok, de nem egyértelmű sikerrel. Szinte minden szociális intézmény eredményesen alkalmazott rövidebb, pár hónapos időtartamban kisegítő munkaerőt a közfoglalkoztatás keretében, de tartósan beépíteni a szolgáltatások nyújtásába már nem tudták őket. Az igénybe vevőkkel közvetlen kapcsolatba kerülők esetén általában nem a szakképzettség hiányát jelölték meg a foglalkoztatásuk akadályaként, hanem azt, hogy az ügyfelek „nem fogadták szívesen” őket. Ez nem csodálható, ha figyelembe vesszük a segélyesekkel kapcsolatos közkeletű előítéleteket, melyeket fentebb már láttunk. A hatékonyság alapján szerveződő közfoglalkoztatás professzionalizálódása figyelhető meg abban, ahogy a munkához való hozzáférést biztosítja a települések önkormányzatainak egy része a munkanélküliek számára. Az értéktermelés és a hasznos, a település számára fontos tevékenység ellátása abban az esetben válhat napi rutinná, ha meghatározott, körülírt tevékenységre gyakorlott, összeszokott és a munkavégzésben bevált embereket rendelnek ki. Így folytatja az erről szóló beszámolót Ópályi polgármestere: „A képviselő testület tagjai mondják nekem a jó tanácsokat a munkásokat illetően, de egyénileg nekem kell megtalálni a munkást. Van, aki másnaponta nem ér rá, mindig valami dolga van. Van, aki rontja a munkamorált. Van, akinek mindig el kell magyarázni mit, hogyan (csináljon), és akkor már régen nem jó. De van nekünk tizenöt-húsz emberünk, aki csinálja a munkát. És úgy csinálja, hogy öröm nézni. Most már ezeket az embereket megtartottuk…. Ha nem tudok értelmes munkát adni, akkor felesleges. Vannak árkaink, temetőink, közterületeink, de hát oda sem lehet háromszor annyi embert felvenni. … Van egy hölgy, aki az óvodában helyezkedett el. Van egy fiatalember – pont a cigánykisebbség vezetője –, az az iskolában biztonsági őr. Van két emberünk, akik az idősek házigondozását oldják meg, de ide szakképesítés is kell. Akkor most csináltunk egy galériát, egy pár emberünk azokban a munkákban vett részt, ott szakmunkát végeztek”. Más településeken is tapasztalható, hogy az önkormányzati feladatok egy kisebb, jól elkülöníthető részét, a korábban külső vállalkozók vagy alkalmazottak által ellátott feladatokat – megfelelő szervezés után – a közfoglalkozás keretében látják el. Ez nem örvendetes fejlemény, hiszen így a közfoglalkoztatás „alulról építi le” a hivatalos foglalkoztatást. Amennyiben a közfoglalkoztatás szervezése a hatékonyság elvét követi, az azon belül végzett tevékenységek köre nem szűkül le az egyszerű, köztisztasághoz kapcsolódó fizikai munkákra. Egyes települések egyre-másra fedezik fel, hogy vannak a településen munkaképes, állásukat vesztett középkorú, vagy fiatal személyek, akik alkalmasak irodai, adminisztratív feladatok ellátására. A falugondnokok egy részét is közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatják a kistelepülések. A települési önkormányzatnál, iskolákban dolgozó közfoglalkoztatott azonban sokkal általánosabb. Mátészalka polgármesteri hivatalának munkatársa így számol be erről: „Volt olyan közmunkásunk, aki nagyon megfelelt, és meghosszabbítottuk háromhavonként (a munkaviszonyát), utána meg próbáltunk neki segíteni, de ez igazából nem tudatos. Ezen a területen szerintem ilyen nincsen, hogy hát most alkalmas-e a feladatra vagy nem…Most két ilyen (alkalmazottunk) van, akit alkalmazni tudunk ilyen adminisztratív munkakörben. Az egyikük most jár főiskolára, szociális munkás szakra. A magasabb végzettségűek általában felügyelők, a többiek általában karbantartási munkákban dolgoznak. De szoktunk olyat is csinálni – általában a fiatalabb hölgyeknél --, hogy őket iskolába, adminisztratív munkakörbe ajánljuk ” A települések egy része tehát a közfoglalkoztatásra nem csak a begyakorlott munkaerőt válogatja ki, de sok esetben a munkavezetésre, közvetlen irányításra alkalmas személyeket is, akiket azután hosszabb időre foglalkoztatnak, és akár több „csapat” vezetésével is megbízzák. Ez az intézkedés, ami a közfoglalkoztatás hatékonyságát minden tekintetben növeli, sok esetben a szűkösen

37

rendelkezésre álló lehetőségből kizártak körében ellenérzésekhez vezet, mivel ellentmond az igazságosság elvének. Ebben az esetben ugyanis nem a legelesettebb, a plusz jövedelemre leginkább rászorultak részesülnek a folyamatos, vagy hosszú idejű közfoglalkoztatásban. Ópályi roma kisebbségi önkormányzatának vezetője így válaszol a település fentebb már idézett polgármesterének: „Most őszintén, figyeljen ide, most van ez a közmunka program. Az állam nem úgy küldi azt a pénzt, hogy csak a magyaroknak küldi. Azt Ópályi településnek küldi az önkormányzaton keresztül, de akkor használja fel a településen ötven ember vagy száz ember. Most meg az van, hogy egy családból hárman-négyen is dolgoznak, férj is, feleség is. Nem elég lenne egy ember, és más is jusson hozzá? … Kérjék már el a közmunkások névsorát kifelé! Megnézik, és látják, hogy mindig ugyanazok, soha nem cserélik. Nagyon ritka az is, ha a testvér megunja, akkor jön a másik testvér.”t Tisztázatlan, hogy a közfoglalkoztatásnak a szociális rendszer részeként rehabilitációs célú és igazságosság-elvű vagy az önkormányzat gazdasági-vállalkozói tevékenységéhez tartozó hatékonyság-elvű tevékenységnek kell-e lennie. És mi van, ha a két elv ellentmond egymásnak? A hasznosság-elv a rászorulók szelektálását is jelenti, ami óhatatlanul beleviszi az érdemesek és érdemtelenek elkülönítését a közfoglalkoztatásról szóló döntésbe. Így a legrászorultabbak nem csak a plusz jövedelemtől esnek el, hanem a foglalkozási rehabilitáció szinte egyetlen eszközétől is. Fejlesztési források. A forráshiányos önkormányzatoknak legtöbbször a fejlesztésekre nincs lehetőségük, pedig kellene a jobb iskola, óvoda, idősek napközi otthona. Miközben vannak jó példák, a legnehezebb helyzetű térségek kistérségi társulásai a kínálkozó forrásfejlesztési lehetőségeket is csak korlátozottan, vagy egyáltalában nem tudják kihasználni. Ebben akadályozza őket a pályázáshoz szükséges kompetenciák és az önrész hiánya. Ha pedig mégis sikerrel járnak, az újabb problémákat teremt. A Sellyei kistérség kistérségi társulásának irodavezetőjével készült interjút idézzük.63 Irodavezető: Hát a legnagyobb probléma az az, hogy szegény önkormányzataink vannak. Kicsi, gyenge önkormányzatok, akik nehezen tudják a kötelező feladataikat is ellátni. Nehezen tudnak forrásokat elérni, külső forrás bevonására nem is nagyon van lehetőség, nem tudnak pályázni, nincsenek megfelelő szakembereik. Aztán hogyha a társulás pályázik bizonyos nagyobb célokra, akkor nehéz az önerőt előteremteni. Sokszor olyan reményvesztettek maguk a polgármesterek is. Hiába mondják el, akik tényleg több fórumon megjelennek (a problémákat). Nem igazán változik itt a helyzet. De ez csak az érem egyik oldala. A másik oldala viszont, úgy gondolom, ami előny lehet, és jó lehet, az az, hogy azért képesek kompromisszumot kötni. Bár nagy viták árán, de meg tudnak egyezni. Volt egy regionális operatív programos pályázat az integrált iskolaközpontok és hálózatok fejlesztésére. Három kistérségi intézmény van, Magyarmecske, Sellye és Valkó. Latolgattuk az esélyeket: az volt a pályázati kiírásban, hogy kb. 10-15 pályázat fog nyerni, tehát 3 pályázat benyújtása esetén esélytelenek lennénk. Gondolkodtunk, hogy akkor most melyik intézmény nyújtsa be. Ennek kapcsán például - én úgy gondolom - születtek olyan kompromisszumok, amik reményre adnak okot. Ha úgy adódik, meg tudnak egyezni a polgármesterek. De hát súlyos problémáink vannak. Hiába van itt ez a rengetek sok pályázat, nincsenek meg a kompetenciák, amikkel elérhetnénk őket, főleg nem kistelepülési szinten. Igen, hát egyrészt a léptékek is borzasztó nagyok, a legtöbb pályázat óriási léptékekben gondolkodik. A pályázható célok a kistelepülések számára nem igen elérhetőek. Nincs meg a szakember ellátottság, nincs önerő, a pályázat előkészítésének is vannak költségei, de ezt nem nagyon tudják megelőlegezni. Amiben lehet, a kistérség próbál 63

Az interjút Mester Dániel készítette.

38

segíteni, mint kistérség pályázunk meghatározott célokra. Egyre több helyen van erre lehetőség, de hát itt már megint másfajta problémák jönnek elő. Például vegyes tulajdonviszonyok keletkeznek. Adott esetben, ha egyszer valakinek eszébe jut, hogy kiválik, akkor mi lesz? A kistérségnek nincsen vagyona igazából. Az intézmények átvételével is van probléma. Mint gesztorönkormányzat kerülhetnek az intézményfenntartók abba a helyzetbe, hogy ha nem finanszíroznak a települések, akkor itt is előjöhetnek azok a likviditási problémák, amik korábban egy-egy településen jelentkeztek. Hiába a többcélú társulás, az is ugyanazokból a településekből áll. MD: Mi az, ami ennek a térségnek kiutat jelent? A: Szerintem pillanatnyilag nincs ember, aki ezt meg tudja válaszolni. Nagyon összetett ez a kérdés. Ami érdekes, és kell rá áldozni, ez az oktatás minőségét és feltételeit javítani megfelelő infrastrukturális ellátottsággal. Itt mindenekelőtt az általános iskolai oktatás, a középszintű, mert van Sellyén egy szakképző iskola, ami érettségit is ad, és fontos lenne ezeket az erősségeket megtartani. Fontos lenne az úthálózatot fejleszteni, mert nagyon nehéz ide lejutni. Az alapvető probléma, hogy nem jönnek ide vállalkozások, mert nem megközelíthető (a térség), vasúti közlekedés alig van, Siklós irányában már nem is jár a vonat, egyedül Szentlőrinc – Pécs irányában van vonat. Talán a turisztika, a vidéki nyugalmat, vízi túrizmust kedvelők lehet az a célcsoport, akik ide eljöhetnek, falusi vendéglátás, de nem hiszem, hogy ez olyan húzó erő lehetne, ami kivezetné a térséget (a szegénységből). Mindenki próbálja a saját települését élhetőbbé tenni, szépíteni, az alapvető szolgáltatásokat megteremteni. Azt is el kellene érni, hogy a fiatalok, akik itt nőnek fel, ne menjenek el máshova. De ehhez munkahelyek kellenének. A képzettebbek elmennek. Ha kvalifikáltabb állásba keres a térség munkaerőt, akkor azt nem tudjuk betölteni, mert nincsenek jelentkezők. Ez is probléma, hogy amikor lenne álláslehetőség, akkor nincs jelentkező. De eleve kevesen mennek tovább főiskolára, egyetemre, akik meg tanulnak, azok meg elmennek. Sokan Pécsre mennek, de vannak, akik Pestre mennek. De én se itteni vagyok… Vannak itt pedagógusok, jegyzők, polgármesterek, akik képviselik ezt a réteget, csak kevesen vannak. A kistelepülések vezetőinek együttműködési hajlandósága valóban üdvözlendő tény, már csak azért is, mivel – ahogy más interjúkban a kérdezettjeink elmondták – az egyes települések között ősi ellenségeskedésekről szólnak a krónikák. Ez nyilván a forráshiányos településeknek a gyér forrásokért vívott korábbi harcaiból következik. A bizalmatlanság jeleivel ma is gyakran találkozunk. Az interjúrészlet második feléből az is kiderül, hogy a kistelepüléseknek a jövőt illető elképzeléseik nincsenek, vagy ezek csak homályos álmok. Más interjúkban is felmerült például az utóbbi idők egyik divatos témája, a vidéki turizmus. Ez – tekintve a vizsgált kistérségek legszegényebbjeinek csodálatos természeti adottságait – még nem is tekinthető teljesen kivihetetlennek, de komoly beruházásokat igényelne, és az üzleti siker cseppet sem bizonyos. Kisebb horderejű, de ugyancsak a forrásfejlesztéshez tartozik a különböző civil és karitatív szervezetekkel létesített kapcsolat, ezek lehetőségeinek kihasználása. Többször hallottunk például a Gyermekétkeztetési Alapítványról, a Máltai Szeretetszolgálatról, a Karitasról, a Vörös Keresztről, akiknek adományait kérik és fogadják a helyi települések, hogy ezzel is segítsék rászorulóikat. Ugyanígy forrásfejlesztési kezdeményezésként értékelhető a családsegítők beilleszkedési programjának és a közfoglalkoztatásnak az együttműködése, melyről egy fentebbi idézet szólt. Ezekről később, a szociális szolgáltatásokról szóló részben bővebben lesz szó. Az egyes kistérségek nem ugyanolyan eséllyel indulnak a fejlesztési forrásokért vívott küzdelembe. Az olyan nagyobb város, mint Mátészalka, mérete okán sokkal nagyobb eséllyel jut hozzá ezekhez, mint a vizsgálatba bevont más kistérségek. A Mátészalkai kistérségbe tartozó kisebb, rosszabb helyzetű települések sokat nyertek a társulással, hiszen rendszerint részesülnek a nagyváros lehetőségei által biztosított forrásokból.

39

A nyomorgó családokhoz fűződő közösségi viszony típusai Az elemzés során nagyjából háromféle közösségi viszonyt különíthettünk el a nyomorgó családokkal kapcsolatban. Ezek ideáltípusokként kezelhetők, azaz tiszta változatokat nem láttunk, de világosan kirajzolódott az egyes esetekben a tendencia, ami alapot adott a típusalkotásra. Természetesen hipotézisként kezelnénk ezeket a típusokat egy következő, nagyobb populációra kiterjedő vizsgálatban. A típusalkotás alapja a problémák feletti közösségi kontroll gyakorlásának módja volt. A helyi közösségek természetszerűen igyekeznek fenntartani a kontrollt a helyi társadalom folyamatai felett, mivel meg szeretnék oldani a problémákat, vagy ha megoldani nem is tudják, akkor csökkenteni, tompítani, elszigetelni szeretnék ezeket. A helyi szociális szolgáltatásokat – ugyanúgy, ahogy a terület más intézményeit – eszközként használják a közösségi folyamatok befolyásolásában. A nagyon hátrányos helyzetű településeken pedig a legégetőbb gond a szegénység problémájának kezelése. Az első típust a legnehezebb helyzetű kistérségekben, mindenekelőtt az Encsi kistérségben láttuk. Ennek fő jellemzője a hatósági büntetés eszközeinek központi jelentősége. Hatósági eszközöket – mint később, a szociális szolgáltatások tevékenységét elemző fejezetben látni fogja az olvasó – a gyermekvédelmi rendszer kínál, e közösségek vezetőinek egy része ezekkel – a gyerekek iskolába járásának elmulasztása esetén kiszabható birsággal, a védelembe vétellel, illetve a gyerekeknek a családból való kiemelésével való fenyegetéssel – igyekszik a nyomorgókat ellenőrizni és viselkedésüket szabályozni. De a hatósági ellenőrzés eszközeihez sorolható a manapság bevezetett szociális kártya is, mellyel a segélyre szoruló családok háztartásvezetési szokásait igyekeznek befolyásolni a helyi közösségek vezetői. A közösségi folyamatok befolyásolásának ezt a módját ellenőrző-büntető típusnak neveztük. A második típust a valamivel jobb helyzetű, azaz több forrással rendelkező kistérségekben (a Bácsalmási és Mezőkovácsházai kistérségben) fedezhettük fel. Ezekben a kistérségekben a települések vezetői inkább segítő és kevésbé kontrolláló attitűddel viszonyulnak a közösségek nyomorgóihoz, azaz igyekeznek forrásokat is biztosítani ahhoz, hogy a szegénységben élő családok képesek legyenek a velük szemben támasztott követeléseket teljesíteni. Ezt szegénygondozási típusnak neveztük el. A harmadik megközelítést abban a kistérségben láttuk, amelynek központja egy nagyobb város, Mátészalka, mely nagyságából adódóan szélesebb szolgáltatási repertoárt tud létrehozni a helyi társadalom folyamatainak befolyásolására. A szolgáltatásfejlesztés hozadékait a nagyváros az agglomerációjába tartozó más települések számára is elérhetővé teszi, illetve egy részüket ezeken a településeken hozza létre. Ezt a probléma-megközelítést tehát a szolgáltatásfejlesztés központi jelentősége határozza meg, így szolgáltatásfejlesztési típusnak neveztük el. Ahogy a felsorolásból láthatjuk, azt a viszonyt, amit a helyi közösség kialakít a helyi társadalmi problémákkal, illetve esetünkben a nyomorgó családokkal kapcsolatban, alapvetően meghatározza a problémák mélysége. A Cserehátban találhatók a legnehezebb helyzetűek gettói64, és a gettósodás élő veszély a kistérség minden településén, de más abaúji, zempléni kistérségekben is. Tapasztalataink szerint a települések társadalmi folyamatai fölötti kontroll elveszítésének veszélye vezet a kontroll-eszközök iránti szükséglet olyan szélsőséges megfogalmazásához, amit ezen területek vezetőitől az utóbbi időkben hallottunk, és melynek példáját az Életképek 5. mutatta. A feszültségeket, a szegények elleni agressziót a veszélyeztetettség és a tehetetlenség, a bűnbakkeresés váltja ki. Ahogy később több példán bemutatjuk, a hatósági kontroll eszközök hangsúlyos szerepe a közösségi konfliktusok mélyüléséhez vezet, amit az utóbbi idők szociálpolitikai vitái is jeleznek. Az ellenőrző-büntető eszköztár kiszélesítésére vonatkozó törekvések az egyes települések vezetői közötti ellentéteket is kiélezi, mivel nem mindenki ért 64

A csereháti és az ormánsági kistelepülések gettósodása közötti hasonlóságok és különbségek elemzéséről lásd részletesen: Virág Tünde: Az etnikai szegregáció változatai. http://www.mtaki.hu/docs/roma_szegregacios_folyamatok/roma_szegregacios_folyamatok_virag_tunde_az_etnikai_sz egregacio_valtozatai_k.pdf

40

egyet az erőszakos, a szolidaritás értékeit tagadó módszerekkel (ezt szintén az Életképek 5. vitájával bizonyíthatjuk). A segítő attitűd a második típus esetében a szegénygondozás eszköztárának fejlesztését vonja maga után, ami – a szegénység kultúrájának leküzdésében – párosulhat kontroll eszközökkel, de nem ez utóbbiak irányítják kizárólagosan az intervenciókat. Ez a megközelítés nem élezi a helyi konfliktusokat, és hozzájárul a közösségi összetartás erősödéséhez. A harmadik megközelítés az innováció, a kínálkozó forrásfejlesztési lehetőségek minél jobb kihasználása irányába mutat, ami szintén közelebb vezethet a problémák megoldásához, enyhüléséhez. Mint a tanulmány későbbi fejezeteiben látni fogja az olvasó, ezek a megközelítések – más tényezők mellett – nagymértékben meghatározzák a szociális szolgáltatások lehetőségeit és szerepük értelmezését a vizsgált kistérségekben.

2. A nyomorgó családok életkörülményei Esettanulmányok Az esettanulmányokkal a szegénység mindennapjait „testközelből” mutatjuk be, így szeretnénk elkerülni a nyomor tárgyiasulását, rámutatni a szegénységgel együtt járó szenvedésre. A történetek elemzésében rámutatunk a tipikus vonásokra. Az esetek lehetőséget adnak arra is, hogy bemutassuk a nyomorgók különböző rétegeit. „Felülről lefelé” haladunk. Az első eset egy középosztálybeli családot mutat be, mely sokféle probléma – munkanélküliség, vidékre költözés, a hajléktalanná válás veszélye, a kilábalási kísérletek kudarca és a betegség – halmozódása következtében került kilátástalan helyzetbe. A második esetben egy munkáscsaládot mutatunk be, mely (talán a kislányuk betegsége miatt) képtelen kiszakadni arról a helyről, ahol nem lehet munkát találni. A harmadik család paraszti sorból származik, a mezőgazdaság átalakulásával vált földönfutóvá. Ellehetetlenülésükhöz hozzájárult a kérdezett életkészségeinek hiánya és a szociális szolgáltatások elérhetetlensége is. A negyedik esetben egy cigányasszony történetét olvashatjuk, akinek már anyja is a falu koldusa volt, és ő is az, mert a kicsi rokkantsági ellátásból és a családja segítségéből nem tudna megélni. Felnőtt, családos gyermekei is segélyből tengődnek. Az ő története tehát a szegénység átörökítési folyamatait mutatja be. Az esettanulmányok bepillantást engednek a gettósodó falvak életvilágába, és magyarázzák azt is, hogy miért tűnik égetőnek a mélyszegénység kérdése. A gettósodó falvakból nem sok van, és azok is kicsik. A nyomorgók sincsenek sokan, néhány tízezer emberről van szó a hazai csaknem tízmillióból. Ami a probléma súlyát növeli, az a félelem. Azoknak a félelme, akiket kevés – a bizonytalan munkaviszony – választ el a nyomorgók csoportjába való lesüllyedéstől. A szegény közösségeken belüli feszültségek is a dolgozó és a nem dolgozó szegények közötti ellentétben gyökereznek. A dolgozó szegények munkával szerzett jövedelme gyakran tényleg nem sokkal több, mint a nyomorgó családok szociális jövedelme, és a jövőtől való félelem legalább akkora stresszt jelent a dolgozó szegényeknek, mint a munka világából kirekesztetteknek. 1. „Aki egyszer belenézett a kemence tüzébe, az nem kíván mást.”65 Kovácsék66 lakása a falu központjában van, a postahivatal épületének hátsó felében. Az interjú készítőjét idézzük: „Kívülről nemrégiben lett felújítva. A posta szolgálati lakása. Az interjúalany jogcím nélküli lakó. Az udvar jelentős része betonos, iszonyatos a rendetlenség. Mindenütt vasdarabok, eszközök, szerszámok, szemét, kacatok rendezetlen összevisszaságban. A beton ellenére sáros minden. Az udvar hátsó felében nyitott szín alatt szamár, kecskék, baromfik. A lakásban is nagy a rendetlenség. A három szoba közül egyben 65 66

Az interjút Tajti József készítette. Kitalált nevek

41

laknak, ezt fával fűtik, állítólag. Az egész lakásban átható a hideg, nincs fűtési alkalmatosság. A másik két szoba inkább raktár, az egyik zsúfolásig van használhatatlan régi elektronikai berendezésekkel, itt ülünk egy hasonló szerkezetekkel teli asztal mellett. Valójában alig van bútor. A másik szoba is bútor- és kacatraktár, az egyik felében van a gyerekek műterme. Vastag por lep be mindent, igen régen nem takarítottak, büdös és hideg van. A beszélgetőpartnerek igen melegen vannak öltözve, kopott, szakadt és piszkos ruhákat viselnek több rétegben.” HÁZTARTÁS / CSALÁD ÖSSZETÉTELE A háztartáshoz az interjú felvételének idején hat fő tartozott. Márton, a háztartásfő 43 éves, díszműkovács, a Magyarországi Kovácsmíves Céh egyik mestere, 67 %-os rokkant, súlyos cukorbeteg Anna, Márton felesége, 38 éves, számítástechnikai adatrögzítő és programozó, gyet-en van Ifjabb Márton, 18 éves, képzőművészeti szakközépiskolában 3. éves tanuló (iskolaidőben kollégiumban lakik) Ifjabb Anna, 16 éves, ugyanott 2. éves tanuló (iskolaidőben kollégiumban lakik) Tímea, 10 éves, általános iskola 3. osztályos tanuló László, 6 éves, óvodás CSALÁD- ÉS FOGLALKOZÁSTÖRTÉNET A családfő, Márton szülői háza, amiben élnek. Mártont és bátyját édesanyjuk egyedül nevelte, mert édesapjuk igen korán meghalt. Márton édesanyja volt a település postamestere, a lakást szolgálati lakásként kapta. Ő nyolc éve meghalt, azóta Mártonék jogcímnélküli lakóként élnek a háromszobás lakásban. Kilakoltatásuk bármikor bekövetkezhet. Márton elmondása szerint nagy szegénységben élt az édesanyjával és bátyjával. A kovácsmesterséget Baján, majd Budapesten tanulta. Budapesten dolgozott tíz évig, kovácsipari termékeket gyártó cégeknél és restaurátor műhelyben. Budapesten ismerkedett meg a feleségével, két nagyobbik gyermekük ott született. A rendszerváltás után a budapesti restaurátorcég megszűnt, a család ekkor költözött vissza Márton szülői házába. Márton úgy gondolta, hogy a környéken is meg tud élni a mesterségéből. A település minden műemléke viseli a keze nyomát. Betegsége, melyet láthatóan nem kezel megfelelően (üszkösödő fekélyek vannak a lábán, amelyek már sebészeti beavatkozást igényelnének), már évek óta akadályozza a munkában. Felesége kitanulta mellette a kovácsolást, egyre ritkább munkáiknál ő végzi a feladat fizikai részét. Az előző polgármesterrel jó kapcsolatban volt Márton, ezért – amikor már a település valamennyi kovácsoltvas kapuját és kerítését megcsinálta, és már nem volt elég a megélhetéséhez a kapott munka – az önkormányzat Mártont és feleségét alkalmazta állandó közcélú munkásként. A mostani polgármester viszont már nem tart igényt a munkájukra. Idősebb Anna Budapestről indult, eredeti szakmáját (számítástechnikai adatrögzítő és programozó) négy évig űzte. Amikor Mártonnal találkozott, és kipróbálta a kovácsolást, akkor látta, hogy ez inkább neki való, mint az irodában üldögélés. Maga is kitanulta a kovácsolást, bár nem szerezte meg a mesteri címet. A gyerekek születésével otthon maradt, férjének volt a segédje. Amikor ritkultak a megrendelések, az akkor még működő állami gazdaságnál kapott munkát. A kisebbik fia születése után ismét anyasági ellátást kapott. Mivel az állami gazdaság megszűnt, ott már nem dolgozhatott, ekkor alkalmazta őt az önkormányzat közcélú foglalkoztatottként. Amikor ez is megszűnt, alkalmi munkát, vagonkirakást, mezőgazdasági munkát vállalt. Az utóbbi időkben viszont több baleset érte, egyszer a növényvédő szerrel is leöntötték, amitől hetekig rosszul volt. Így Márton nem engedi alkalmi munkát vállalni. De kétséges, hogy a kiegészítő jövedelmet nélkülözni tudják-e. JÖVEDELMEIK ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA Márton rokkantnyugdíja 34.000.- Ft

42

Anna gyet-e 24.000.- Ft Családi pótlék 56.000.- Ft Lakhatási támogatás 8000.- Ft Összes rendszeres jövedelmük 122.000.- Ft, 20.300.- Ft/fő Emellett Anna állatokat tart nyaranként, időnként alkalmi munkába is elmegy, napi 3-4000 forintért. Ritkán kovácsolási munkájuk is van, a régi barátok közvetítésével. A kisebb gyerekek ingyenesen kapják az étkezést, a nagyobbak 50 %-os kedvezménnyel. A tankönyveket is ingyen kapják a gyerekek. A két kollégista gyerekre havi kb. 50.000.- Ft-juk megy el (helyi bérlet, a hazautazás költségei, a kollégiumi díj, osztálypénz, de a kirándulásokra már nem telik, a gyerekek hétvégeken a TESCO-ban dolgoznak a zsebpénzükért, ruhájukért, élelemért). A lakás rezsije kb. 25.000.- Ft, amiben benne van a lakbér, a víz és villany. Közüzemi tartozásuk nincs. A ház tetejét kellene rendbe hozni, de ezt a tulajdonos nem teszi meg, hiszen jogcím nélküli lakók. Az állatoknak vásárolnak tápot. Nyáron Anna 100 állatot tartott, de most már nem tervezi, mert az havi 30.000.- Ft kiadást jelentene (táp és víz). Márton gyógyszere 16.000.Ft-ot tesz ki havonta. (Betegségének elhanyagoltságából ítélve, nem mindig tudják kiváltani.) Fűteni fával szoktak, a fát a temetőből hozzák. A hideg lakást látva, nyilvánvalóan ritkán fűtenek. Ruhát, cipőt csak a gyerekeknek vesznek. Egy mobiltelefonjuk van, hogy a gyerekeket fel tudják hívni, és mentőt hívhassanak, ha szükséges. Ha nincs külön bevételük, ami az utóbbi időben egyre gyakoribb, akkor 15.000.Ft körül marad élelemre. A legnagyobb bánatuk, hogy a városban tanuló gyerekek hazautazásának költségeit nem tudják kifizetni. Nagyfiuk azzal „segít rajtuk”, hogy nem megy haza. Hitelt nem vettek fel, csak a tápért vagy az élelemért kérnek hitelt, amit rögtön visszaadnak, ha megjön valamelyik ellátás. Segélyt nem kérnek. Kérdező: Más segélyt kapnak? Márton: Ettől a polgármestertől? Ettől nem merünk, rögtön elhajtanak. Kérdező: És mivel utasítják el? Anna: Nincs pénzünk, mondják, Lekezelők. Na, szóval a mostani polgármester már másodszor polgármester. Amikor először volt polgármester, akkor Márton többször bent volt nála, hogy munkát szeretne. De nem, nem. Aztán jött a Kis Pista, az rögtön felvette (Mártont). És utána, amikor megint a Nagy lett a polgármester, akkor rögtön elküldte (Mártont). És nem megyünk. Rögtön ő volt az első, akit kirúgott. Rögtön letorkolja az embert, meg most már nem is ő fogadja az embereket, hanem kiosztja őket másoknak, hogy mondják meg, hogy nincs. Olyan falba ütközik az ember. TÁRSAS TÁMOGATÓ RENDSZER A barátaik elköltöztek a településről. Ha megszorulnak, senkihez sem tudnak fordulni. Más településeken lakó régi barátoktól kapnak időnként munkát. KAPCSOLAT A SZOCIÁLIS SZOLGÁLATOKKAL A családsegítővel van kapcsolatuk. „Persze, a családsegítőtől jár ki egy hölgy, hogy mi a probléma, és akkor mi inkább elhallgatunk, nem kell mindenről tudniuk a faluban. Mert úgyis tudjuk, hogy úgysem lesz belőle semmi. Tapasztalatból.” Márton bejár a családsegítőbe telefonálni vagy hivatalos iratok kitöltésében kér segítséget. A gyerekeknek rendezett programokon is részt vesznek. Véleményük a családsegítőkről: Kérdező: A családsegítő szolgáltatásról mi a véleményük? Márton: Jó, mert csinálnak programokat a gyerekeknek, elég komoly programokat. Meg hát szülőket is bevonnak klubdélutánra. Kérdező: Mit hiányol?

43

Márton: Semmit, nagyon jól csinálják, foglalkoznak az emberekkel, meg az öregekkel is. Öltöztetik, tisztogatják őket. Nincs hiány, nagyon jól csinálja az a csapat. Ha probléma van a kisebbséggel, akkor mennek kifelé, rizikózva, mert nem nekik kellene kimenni szerintem, amikor összecsapnak. De megy ki, és próbál hatni és rendet tenni. Kérdező: Hányan vannak? Anna: Heten vannak. Kérdező: Elég sokan. Márton: Sok. De mondjuk azt, hogy nem sok, mert ők ott bent többet dolgoznak, a faluban az emberekkel, mint azok ott egy irodában (az önkormányzatnál) öten, és van ottan vagy hét iroda. Mit keres ottan harminc ember? Ahhoz képest nem sok, sőt. Rájuk van téve minden. Minden ott van, minden probléma. Azelőtt a polgármesteri hivatalba mentek az emberek, amikor a gyermekvédelmit még ott kaptuk, és nem tették a családi pótlék mellé, akkor ott kaptuk, oda mentek az emberek. És mondták, hogy nincs a kasszában, és te vagy a büdös, ők a hülyék, szóval átkozott ez. Szóval ott (a családsegítőknél) morogjanak az emberek, ne ottan (az önkormányzatnál). Ez meg van így csinálva. Ez a hét ember erre az 1200 emberre (a település lakosságára) nem sok, ott sok a harminc. Kérdező: Illetve, hát nyilván ennyi problémás ember van. Márton: Itt van. Ők tuti, hogy éjjel nappal dolgoznak. Van, amikor este felköltik őket, és akkor mennek. Amikor anyuci úgy bepiál, banzájozik, és viszik a gyerekeket. Kérdező: Hova tudják elhelyezni őket? Anna: Olyan szülőkhöz, akik már rögtön el tudják őket helyezni, de nem itt Kunbaján, hanem viszik őket messzebbre. És van is egy anyuka, akitől 4-5-öt is elvettek. Kibírhatatlan volt. Kérdező: Ezek nyilván gyámügyi kérdések is. Anna: Igen, itten nagyon, a gyerekek érdekeit nézik, mennek és csinálják. Kérdező: Milyen szociális szolgáltatásokat csinál a falu, mit ismernek? Anna: Egyszer egy évben kapunk konzervet. De azt is az óvoda vezetője harcolja ki nekik. Ez valami étkeztetési alapítvány. Csak az a baj, hogy be van határolva, hogy kisbaba születéstől 10 éves korig lehet ezt csak kapni. Már a 14 éves nem kaphatja meg. Én idén kaptam még a két kicsire, de utána már csak az öcsi után kapom meg. Szóval hol van a nagy családsegítés? De olyan nehezen tudják szerencsétlenek, ők, akik próbálnak mindenkin segíteni. Nem nézik, hogy nagycsaládos, hanem van két gyereked, aki nem töltötte be a 10-et, és adunk neked. De itt a tanárok és az óvoda harcol, annak a vezetősége, nézik a pályázatokat. Annyi van, hogy többször halljuk, hogy a minisztériumból jön le pénz… De közel a tűzhöz…, és akkor terjeng valami, hogy a nagycsaládosoknak kellene megkapni, de várunk, és semmi nincs. Ingyen hordják a kaját hattagú családnak a szomszéd faluban. Az egy nagyon jó irányítás és egy gazdag falu. 11 éve egy a polgármester, és nagyon jól ki van épülve a falu. Az iskolában nagyon harcolnak, minden pályázaton, meg az óvoda, meg a családsegítő. HELYZETÉRTÉKELÉS ÉS VÁGYAK Félnek a jövőtől, mert kilakoltathatják őket. Annának egy év múlva lejár a gyermekgondozási támogatása, mivel a legkisebb gyerek nyolc éves lesz. Szociálpolitikai támogatással sem tudnak hajlékhoz jutni, hiszen nincs állandó jövedelmük, hitelhez sem jutnak. Anna vágyai: „Nekünk az is jó lenne, ha lenne a gyerek (a legidősebb fiú) mellé valami szponzor, hogy kimehessen külföldre. Itt végül is a gyerekekről van szó. Nekem nem segély kellene, nem arról van szó, hogy kéne havi húszezer, hogy »nesze«…, nem arra van szükség. Nekem lakás kellene. Hogy hitelt vehessek fel.” A házaspár Budapesten élt, jó jövővel kecsegtető foglalkozásuk volt. A rendszerváltás zökkentette ki őket, a budapesti foglalkoztató megszűnésével veszítették el megélhetésüket a fővárosban. A

44

vidékre költözés nem látszott rossz döntésnek, a vidéki házban műhelyt is be lehetett rendezn, Márton édesanyjának három szobás lakásában el is fértek. Kezdetben még az üzlet sem ment rosszul, Márton a település összes kovácsoltvas termékét megalkotta. Csak azután már nem volt több megrendelés, és nem jöttek a külföldiek, akiket a falu szépítésével vártak. Viszont jött a betegség. A rokkantnyugdíj biztos megélhetési forrásnak számít, ahogy az anyasági ellátások is. A jövőt azonban ezek nem biztosítják. Márton és Anna egyébként – ahogy az esettanulmány hiányaiból jól látszik – még őrzi a tartását. Sok mindent nem mondanak el, csak sejthető, például a nem megfelelő kezelés következményeiből, a fűtetlen lakásból. A lakásban elszórt lomok, az állattartásra és az alkalmi munkavállalásra utaló elbeszélések azt is bizonyítják, hogy minden módon igyekeztek jobb megélhetést biztosítani maguknak. De törekvéseikkel egymás után vallottak kudarcot. Az állatok tartásához befektetésre alkalmas tőke kellene. A kudarcok csaknem teljesen felemésztették lelki ellenálló képességüket. Erre utalnak Anna balesetei, és egy elszólás: Anna az elbeszélés egy kritikus pontjához érve egy fél mondattal megjegyzi, hogy őt húsz év alatt egyszer sem verte meg a férje. Ez utóbbi arra utal, hogy húsz év után valószínűleg kezet emelt rá. A teljes létbizonytalanságot nem lehet ép lélekkel elviselni. Hosszabban idéztük az önkormányzatról és a családsegítőről szóló részeket. Ezek világosan mutatják, hogy a segélykérés megalázó, és a családsegítőktől is jobb megtartani a tisztes távolságot. A lecsúszottak úgy őrzik meg tartásukat, hogy hangsúlyozzák, ők nem olyanok, mint a legrosszabb helyzetben lévők. Márton és Anna láthatóan szakavatott szemlélői a családsegítő szolgálatnak, egyenrangúként beszélnek róluk, és világosan kijelölik a határokat a kapcsolatban. Felhasználják a szolgáltatást, de nem engednek beavatkozást a család magánszférájába. Nem kérnek segítséget vagy segélyt, mert nem viselik el a megaláztatást, a kiszolgáltatottságot, ami a szegények szenvedésének egyik fő forrása. Az esetből a kultúra szerepét is világosan láthatjuk. Márton és Anna lecsúszottak, de még nem jutottak el a teljes feladásig, ami a mélyszegénységgel járó sajátos életforma kialakulásának alapja. Esetükben a szenvedésnek azt a kumulálódását látjuk, ami a szegénység lépcsőfokain lefelé haladva bekövetkezik. Kudarcok és veszteségek jelölik ki ezt az utat. Minden stációnál elveszítenek valamit: először a biztos megélhetést, azután a kedvelt munkát (Anna idézi a régi kovács-jelszót: „aki egyszer belenézett a kemence tüzébe, az nem kíván mást”) és ezzel a jövőt, majd elveszítik az egészséget, ezután a lakás következik, majd végül a gyerekek is, hiszen nagyobbik fiuk már azzal „kíméli” őket, hogy nem megy haza, mert az sokba kerül. Még nem veszítették el az önbecsülésüket, ami a végső rezignáció lenne. Ezért igyekeznek minden kudarc ellenére újabb erőfeszítéseket tenni, és titkolni a problémákat. Kapaszkodójukat a végső kétségbeesés ellen a gyerekek jelentik, az ő jövőjük, amiért minden lehetőt és lehetetlent igyekeznek megtenni. Ha valamiért ezt is elveszítik, akkor már csak az álmok maradnak végül, támaszként. Mivel ez esetben átlátszóvá tettük a folyamatot, nem kerülhetjük el az áldozatokkal való együttérzést. A segítésre hivatottak viszont gyakran már csak a végeredménnyel találkoznak. Ha megkímélik magukat a helyzet pontos feltárásától, az oktulajdonításnak a szociálpszichológiából jól ismert jelenségével csökkenthetik saját szorongásukat attól, hogy maguk is hasonló helyzetbe kerülhetnek. A nyomorgók jó része már nem is próbálkozik, mert elveszítette, vagy meg sem szerezte a küzdés képességét. Ha nem küzd, akkor a még küszködő kívülállók könnyen meghozzák az ítéletet: azért nem jutnak ki a nehéz helyzetből, mert nem is tesznek meg ezért mindent. Az előítéletek az önvédelem szükségességéből születnek, amit a mélyen előítéletes közgondolkodás is támogat.

45

2. „Nem hiszem én, hogy abba halt ő meg, ezt írták a papírra, de szerintem a bezártság, hogy ide bejöttünk… Mert ott kinn szabad világ volt. Nem tudta feldolgozni…” 67 Az interjú készítőjét idézzük: Hajdú Péterék neve a fúlókércsi jegyző által megadott listán szerepelt. Azért ajánlották őket, mert beteg gyermekük van. Az interjú során kiderült, hogy nem csak gyermekük, de maga a férj is beteg. A férj tartós munkanélküli ugyan, de mégis a betegségek nehezítik meg leginkább az életüket. Mint a megkérdezett családok legtöbbjében, itt is az asszony, Hajdúné volt a szóvivő. Élethelyzetükben meghatározó maga a ház, amiben élnek, ez ugyanis Hajdú Péter anyjáé, aki a ház egy elkülönülő lakrészében él. Az egy házban lakás itt nem együttélést jelent, a Hajdú-házaspár még azt sem tudja, mennyi az idős asszony nyugdíja. Az özvegy és a Hajdú-család külön háztartásban él. Hajdúék egy szobát, egy konyhát-spájzot, és egy fürdőszobát használnak a régi, hagyományos parasztházból. A konyha és a szoba szerényen, ízlésesen berendezett. A falakat, az ajtókat, ablakokat nemrégiben festhették-mázolhatták. Az ablakokon függönyök, az asztalokon terítők, ami nem jellemző a szegényebb családokra. A szobában régi szobabútor van, szép régi szőnyeggel, a gyereknek külön íróasztal. A konyhában palackos gáztűzhely, hűtőszekrény, járólapos burkolat, a falon csempe. A fürdőszoba gondosan csempézett, káddal és mosdóval, mosógéppel, centrifugával, a vécé az udvaron van. Lakásukra összességében elmondható, hogy szűkös ugyan, de rendezett. Hajdúné közepes termetű, nyugodt asszony. Hajdú Péter igen sovány ember, feleségénél indulatosabbnak látszott, ugyanakkor szerénynek is, alig-alig, csak külön kérésre szólalt meg az interjú során. HÁZTARTÁS / CSALÁD ÖSSZETÉTELE Hajdú Péter 40 éves, asztalos szakmunkás, munkanélküli, rendszeres szociális segélyben részesül Hajdú Péterné, Klára, 30 éves, mezőgazdasági szakmunkás, jelenleg méltányossági gyermekgondozási díjat kap tartósan beteg gyermekére való tekintettel Ildikó, a házaspár gyermeke, 9 éves, tanuló, kisgyermekkorától súlyos asztmás CSALÁD- ÉS FOGLALKOZÁSTÖRTÉNET Hajdú Péter egy tanyán született és nevelkedett. Szülei juhászok voltak az állami gazdaságban, volt, hogy ezer juhot számlált a nyáj. Írni-olvasni tudtak, elemi iskolai végzettségük volt. Péter gyalog járt a négy kilométerre lévő iskolába. („Én olyan ókori gyerek vagyok.” mondta magáról.) A házat, amiben laknak, a szülei vették 1971-ben, vályogból épült, a szülők toldottak hozzá fürdőszobát, kamrát. Az állami gazdaság megszűnése után, 1993-ban költöztek be a tanyáról a településre. Ekkor a szülők nyugdíjba mentek. Péter édesapja nem sokkal élte túl a nyugdíjba menetelt: „Tüdőembólia. Magyarul, nem hiszem én, hogy abba halt ő meg, ezt írták a papírra, de szerintem a bezártság. Hogy ide bejöttünk, mert ott kinn szabad világ volt, nem tudta feldolgozni…” Péter is az állami gazdaságnál kezdett dolgozni, volt karbantartó, juhász, lovaskocsit hajtott, traktort vezetett, „ami gyött”. Összesen 11 év munkaviszonya van. Amikor az állami gazdaság 1993-ban megszűnt, bútorgyárban dolgozott pár hónapig. Azóta munkanélküli, időnként a polgármesteri hivatal behívja 30 nap közmunkára. Többször próbált elhelyezkedni. Péter: Próbálkoztam én kétszer, háromszor. De mindig úgy volt, hogy felvesznek két-három hónapra, és aztán kész. Próbaidőre. Amíg kapja (a vállalkozó) az állami támogatást az emberek után… Akár a bútorgyár, már most kapja három hónapig, három hónapig foglalkoztatják (az embert), három hónap után elküldik, mert nem kapnak (utána támogatást). Foglalkoztatnak mást, akire kapnak állami támogatást. És akkor? És a 67

Az interjút Földiák András készítette. A nevek természetesen ebben az esetben is kitaláltak.

46

bútorgyár se fizeti a buszpénzt…Mindenütt az van, ha be akarják venni dolgozni, hogy nem akarják téríteni a buszköltséget. És kétszázötven forint innen Encsre, haza megint. Az ötszáz forint naponta. De ez még csak a busz... Minimálbérért? És akkor nem érdemes elmenni. Kérdező: Hová közvetítették ki a munkaügyi központból? Péter: Semmit. Nekünk semmit. Olyat kínáltak, hogy Németországba menjek dolgozni, de, mondom, követelték a nyelveket. Hát, mondom, magyarul is alig tudok beszélni jóformán. (Nevetés.) Kérdező: Mert van egy jó szakmája. Péter: Igen. De most menjek ki oda dolgozni? Az egy túl bonyolult dolog lenne. Még tanuljam meg a németet? Ahhoz induló tőke is kellene. De hát miből? Kérdező: Mondjuk, vannak nyelvtanfolyamok is. Arra el lehetett volna menni? Péter: Igen, volt egy ilyen benne, de azt mondták, hogy én álljam a cekket. Hát elküldtek volna tanfolyamra, már tovább tanulni az asztalos téren, és ahhoz még nyelvet kellessen tanulni. Hát mondom, én nem tanulok negyvenéves fejjel. Kérdező: Nem lehet nekikezdeni? Péter: Nem. Hát, az bonyolult lenne. Hát, most innét bejárni Miskolcra tanulni, az kétezerötszáz forint egy út, és egy éven, másfél éven keresztül Kérdező: De azt fizeti a munkaügyi központ. Péter: Saját magamnak kelletett volna. (Az útiköltséget utólag, a tanfolyam végén fizetik ki.) Amire támogatást kap, azt fizeti. Mikor hat hónapig jártam, azt fizette. A busznak a kilencven százalékát fizette, tíz százalékot nekem kellett a tizennyolcezer forint munkanélküliből. Ilyen, hogy ebédtérítés, semmi nem járt. De rákényszerítette az embert, nem volt választás. Kérdező: Nem jár szívesen iskolába? Péter: Nem. Mert nem látom értelmét. Mert semmi hasznát nem veszem. Itt a környéken biztos, hogy nem. Most mit érek én vele, hogy nekem van három szakmám? Itt semmit. Kérdező: Milyen gyakran jut alkalmi munkához? Péter: Itt nincs semmi olyan alkalmi munka, hogy egy hónapba egyszer el lehetne menni. Például édesanyámék, ahol laknak, ott megvan. Ott van gyümölcsös, ahova tudnak menni almát szedni, ilyen szezonmunkára, szilvát, meggyet, mennek tősarjazni, mennek metszeni. Ott meg tud élni. Itt nincs ilyen lehetőség. Kérdező: Erdészet? Péter: Nem kapkodnak két kézzel az emberek után, mert azon van, hogy nem kell annyi ember, mert mindenki munkanélkülin van. Klára egy határ menti kisfaluban született és nevelkedett. Édesanyja általános iskolát végzett, édesapja fakitermelő szakmunkás volt. Három testvére van, nehéz körülmények között éltek: „Szóval nagyon meg kellett nekik dolgozniuk azért, hogy minket taníttatni tudjanak.” A munka mellett szülei kertet műveltek önellátásra: „megtermelték maguknak, amit tudtak, hogy ne kelljen pénzt adni érte”. A testvérek már mind családosak, a környékbeli falvakban élnek, az egyik testvérének van munkahelye, a másik munkanélküli. Klára úgy ismerkedett meg a férjével, hogy a helyi kocsmába jött dolgozni. Házasságkötésük után erről a munkahelyről ment gyesre. Korábban több helyen volt állásban: a polgármesteri hivatalban, mint hivatalsegéd, kertészetben növénytermesztőként. Vállalkozni is próbáltak, nyulakat tenyésztettek, de azután nem vette át a felvásárló, így felhagytak vele. Kérdező: Vannak, akik azt mondják, hogy a segélyezési rendszer szoktatja le az embereket a munkáról. Klára: Ez nem igaz. Mert tizenhatezer forintból nem lehet megélni. Mert kenyérre kevés. De ha valaki el akar menni dolgozni, buszt nem fizetnek. Én jártam gyes mellett is be dolgozni, boltba, eladóként. Akkor lehetett gyes mellett négy órát dolgozni, és én jártam ilyen

47

négyórásba be dolgozni, de hát, ha számoltam a napi buszt és a kajámat, akkor ott voltam, ahol a part szakad, nem maradt egy forint hasznom se rajta. Kérdező: Míg a gyerek iskolában volt, megpróbálta… Klára: Igen, és mire jött a gyerek haza, én hazaértem. De nem marad haszna rajta az embernek. Hát ötszáz forint naponta csak a busz. És ide Encs van a legközelebb… Péter: De az csak a busz, és abban még nincs kaja. És minimálbérért? Ötvenháromezer forintból? Hát a fele a buszra kell. A másik fele a kajára. Akkor minek bejárni? Szóval nem úgy van, ha elmegy valaki dolgozni, mint itthon, hogy megeszek egy tányér levest ebédre. Ott nem úgy van, ha munkahelye van. Kérdező: És közmunka? Klára: Maximum harminc napot, egy hónapot, és egy hónap után azt mondja a polgármester, hogy kész. Kérdező: Kell másnak is a munka. Péter: Igen. Szóval az egész falu így van, magyarul. Klára: Én például a három év gyes után, mikor letelt a három év gyes, elmentem munkanélkülire, mert hat hónap munkanélküli jár utána. Egy forintot nem adott ingyen a munkaügyi központ, mert elküldött közbe tanfolyamra. De minek? Megvan az ábécé bolti eladóm, megvan a sima pénztárgépre, a vonalkódos pénztárgépre, mindenre megvan. És munkát nem ad utána. Csak a tanfolyam, mert ők ebből is hasznot húznak. Kérdező: Ön kapott-e ajánlatot a munkaügyi központtól? Klára: Nem. Csak tanfolyamra. És ezt olyan feltételhez kötötte, hogy nem vagyok köteles elvállalni, de ha nem vállalom, a munkanélküli segélyemet máris megvonja. Szóval rákényszerítik, magyarul, az embert. Hiába megvolt a szakmám, nem kínált fel abba valami munkát, munkahelyet, hanem azt mondta, hogy nem vagyok köteles elvállalni, ha nem akarom, de ha nem, akkor megvonja tőlem a munkanélkülit, és akkor nem kaptam volna semmit. Kérdező: Mi a baj? Klára: Hát az, hogy mondjuk a munkaügyi központ felajánl egy munkát, de azt nem veszi számba, hogy innen beutazni, a buszt… Eleve lehet, hogy az fogja meg az embert, mert elmegy innen reggel hat órakor, negyedhatkor, aztán megy negyed hétkor egy busz, és utána már nincsen, csak tizenegy órakor. És volt olyan, hogy nekem kilenc órára kellett járni, este ötig, és el kellett mennem, és reggel háromegyed hétkor már ott voltam hóba, hidegbe, esőbe kilenc óráig. Encsen. Az utcán… És kilenckor jön a vállalkozó, vagy az, aki foglalkoztatja, és addig hova menjen. És ha öt órakor végez, majd este hatkor jön a busz. Egy óra hossza, megint ott van, hogy nem tud hova menni. És nem tud hazajönni. Szóval ilyen gondok vannak itt ezzel a munkával. Ha lenne is. Szóval a közlekedés is olyan innen, hogy az nagyon rossz. Innen vonat nincs. És bizony volt olyan, a tanfolyamot én úgy jártam ki, a hat hónapot, szeptember nyolcadikától kezdtem, és február nem tudom hanyadikán vizsgáztam, hogy Szalaszendről minden délben gyalog jöttem haza. Az négy és fél kilométer, mert délig voltam iskolába, reggel nyolcra kellett mennem. Úgyhogy háromnegyed hétre már ott voltam, reggel nyolctól délig volt az iskola. Délben vége volt, és majd három óra tízkor jön buszom. Délbe jön egy Szalaszendig, mert ide már nem jön fel, és vállaltam inkább azt, hogy a délivel Szalaszendig eljöttem, és onnan gyalog. És januárba is. Februárig jártam, szeptembertől, végig. Ha esett, ha fújt. Kérdező: Ezért haragszik annyira az iskolára. Klára: Ezért. Mert nagyon megszenvedtem érte. Szóval ilyen téren nagyon megszenvedtem. Reggel mentem, háromnegyed hétre már ott voltam, nyolcig az iskolába nem engedtek be minket, úgyhogy az udvaron (álltunk), és háromnegyed héttől nyolc óráig, az télen, hidegben nem kis idő volt, és délben, ha vége volt, és ha olyan volt a tanár, aki délben nem

48

engedett el, akkor három óra tízig fagyoskodtam, ott, Encsen, és négy órára értem haza. Úgyhogy kegyetlenül megszenvedtem. Ildikó asztmáját hároméves korában diagnosztizálták. Sok gondot okoz a szülőknek, mert gyakran fullad, többféle növényre allergiás. Porlasztót kell használnia. Klára megtanulta, hogy miképp kell kezelnie a gyereket. Korábban gyakran kellett kórházba vinni a kislányt, most már elég, ha háromhavonta járnak kontrollra. Ha be kellett vinni a gyereket Miskolcra vagy Encsre, autót kellett fogadniuk, mert a busszal nem tudtak volna hazamenni. Korábban baráti szívességből is bevitték az anyát és kislányát a kórházba, de ma már fizetnek ezért: „Nem kérhetjük tőlük ingyen.” mondta erről Klára. Egy éve Péter is beteg, depresszióval kezelik, gyógyszerrel. Láthatóan nem szívesen beszélt a betegségéről: „Ez olyan, hogy bosszantottam magam mindenen, és egyszer csak kibuktam. A mai napig is szedni kell nekem (a gyógyszert).” JÖVEDELMEIK ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA Gyermekgondozási segély 24.000.- Ft, családi pótlék 15.300.- FT, rendszeres szociális segély 16.000.- Ft., rendszeres gyermekvédelmi támogatás, lakásfenntartási támogatás 5.800.- Ft, összesen 67.000.- Ft. „Ez is úgy van, hogy úgy számítják ki, hogy hány fő, elosztják a jövedelmet, és azután számítják ki, hogy mennyi jár egy családnak. Szóval van, aki kap huszonnégyezer forintot, van, aki harmincegyet, van, aki csak tizenhatot. Szóval nem mindegy, na. És ahol egy gyerek, ott nem számolják egy személynek, hanem csak nulla egész hétnek. És mi nem számítunk nagycsaládnak, mivel nem három főre osszák azt a pénzt, hanem csak kettőre, meg nulla egész hétnek számol egy gyerek.” mondta erről Anna. A kislány asztma-gyógyszerére közgyógy-ellátást kapnak. Minden pénzük a megélhetésre megy el. Az élelem jórészét a ház körül megtermelik, tartanak csirkét, egyegy disznót, művelik a kiskertet. A tüzelőre sok pénz megy el, évi hatvan-hetvenezer forint. Ezt Péter az erdészetből hozza haza a a jobb időkből megmaradt huszonnégy éves kistraktorral, és maga fűrészeli fel. Az iskolában nem szednek osztálypénzt, az órán kívüli programokért (Ildikó hittanra, tánc- és sportszakkörre jár) sem kell fizetniük a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult gyerekeknek. Klára a szeptembertől szükséges tanszereket nyáron, apránként veszi meg. „Én úgy csinálom ezt az egészet, hogy nekünk a nyár azzal megy el, hogy egyszerre nem tudnám megvenni, mindent, ami kell. Hanem minden hónapba mindig veszek, ruhaneműt, hol cipőt, szóval egész nyáron én ezt fokozatosan beosztom arra a három hónapra, hogy ne egyszerre (kelljen megvenni), mert egyszerre nincs miből.” A kislány az étkezést és a tankönyvet ingyen kapja az iskolában. Iskolába reggelente a szomszéd faluba a falugondnoki busz viszi a gyerekeket. Kérdező: Okoz-e nehézséget a rezsi, a ruházkodás, az élelem kifizetése? Klára: Hál’ istennek még eddig nem okozott. Szóval nincs az, hogy éhezünk, vagy nincs ruha vagy valami. Még ez nem okozott nehézséget. Nagyon be kell osztani. Én mindig azt tartom, hogy aki keres százezreket, az nem tudja, mi az, hogy élni. Az tudja, aki ennyiből él, hónapról hónapra. Adósságuk nincs. TÁRSAS TÁMOGATÓ RENDSZER „Örülünk, hogy nekünk megvan. Szóval nagyon jó, hogy mi magunknak elő tudjuk teremteni, nemhogy másoknak…” KAPCSOLAT A SZOCIÁLIS SZOLGÁLATOKKAL Nem kértek segélyt. A gyermekjóléti szolgálattal nincs kapcsolatuk, bár tudnak róla. Kérdező: Gyermekvédelmi szolgálat van itt? Családsegítő szolgálat? Péter: Van, van, de nem kell idejárni hozzánk, úgyhogy nem jár ide. Mi meg nem járunk hozzá. Kész. Kérdező: Mi a véleménye a szolgáltatásról?

49

Péter: Nem volt még vele dolgunk, no. HELYZETÉRTÉKELÉS ÉS VÁGYAK Péter és Klára már gondoltak rá, hogy elköltöznek a településről, de nem szeretnék a gyereket kitenni a környezetváltozásnak, a bizonytalanságnak. „Nem csak a pénzt kell nézni, hanem más is számít.” mondja Klára. Azért idéztük hosszabban az esetleírásban a munkavállalással kapcsolatos részeket, mert sok tipikus problémát látunk, amit interjúalanyaink, a szegénységben élő családok éppúgy, mint a szociális szakemberek említettek. Az esetben szereplő házaspár mindkét tagja erősen motivált a munkavállalásra, gyakorlatilag bármit vállalnának azért, hogy munkát találjanak, de nincs értelme, mert nincs munka. Ha mégis akad, akkor vagy bizonytalan; vagy addig tart, amíg az állami támogatás; vagy nem éri meg, mert több költséggel jár a munka vállalása, mint ami haszon bejön vele. A munkaügyi hivatal által felajánlott munka elutasításának egyik leggyakoribb oka az, hogy a felajánlott munkalehetőség nem a munkanélküli lakóhelyén van, és a közlekedés nehezen megoldható. A vizsgált kistérségek mindegyikében ugyanazt hallottuk: a helyközi buszjáratok ritkán közlekednek, nem alkalmazkodnak a munkakezdésekhez, továbbá a különböző irányú járatok egy-egy településre érkezése, és az onnan való indulása nincs összehangolva. A munkahelyre utazóknak reggel nagyon korán kell kelni, hogy elérjék az egyetlen járatot, hosszú az út, amíg beérnek a munkahelyre, mert az egyetlen busz végigjárja az összes környékbeli települést. A munkahely településére való megérkezés, a munkakezdéshez képest gyakran túl korai. Mivel a gyárakba, üzemekbe csak a munkakezdéskor lehet belépni, a munkakezdésig fennmaradó időt a munkások a kapu előtt, a szabadban töltik, legyen bármilyen is az időjárás. A munka befejezése és a hazavivő buszjáratok indulása közötti időkülönbség, az átszállások, szintén több órás felesleges várakozási időt jelentenek. A tömegközlekedési problémák miatt megnőtt utazási idő következtében az emberek korán elindulnak a lakóhelyükről, és nagyon későn érnek haza, ami különösen a gyermekes asszonyoknak elfogadhatatlan. Ugyanakkor a kapott munkabért jelentősen csökkenti az utazási költség, és a munkavállalás más járulékos költségei, mint amilyen az étkezés, ruházkodás. Ahogy Hajdú Péter esetében is történt, aki szakmával rendelkezik (asztalos), előfordulhat, hogy mégis kap a munkanélküli jó ajánlatot, de külföldre kellene menni, és nyelvtudást követelnek. Idegen nyelvet a hátrányos kistelepüléseken élők nem beszélnek, még a fiatalok sem, az idegen nyelv tanulását, pedig nem vállalják, sem a fiatalok, sem a 40-es generáció tagjai. A tanfolyamokon való részvételnek a munkaerő-piaci helyzet miatt a vizsgált kistérségek munkanélküli lakói ugyancsak nem látják értelmét, mert hiába szereznek akár több képesítést (mint Anna a többféle pénztáros képesítést, mások például többek között a nehézgépkezelői, fafeldolgozói, targoncakezelői, virágkötői, parkgondozói, kosárfonói bizonyítványokat), nem tudnak elhelyezkedni. Ugyanakkor, ha a munkaügyi központ felajánl egy tanfolyami képzést a munkanélkülinek, akkor annak nincs választási lehetősége, mert ha nem vállalja a tanfolyam elvégzését, akkor megvonják a támogatást. Ráadásul a képzések nem mindegyikét fizeti a munkaügyi központ. Adott esetben egyébként az sem segít, ha helyben jön létre foglalkoztatási lehetőség a munkanélküliek számára. A Bácsalmási kistérség egyik településén például az asszonyoknak el kellett fogadniuk azt a munkát, ami a településen létrejött varrodában adódott. A napi nyolc órás, rendkívül nehéz, teljesítménybéres munkával még a minimálbért sem keresték meg, de nem volt választásuk, mert a munkahely visszautasítása vagy elhagyása esetén minden jövedelmüket elveszítenék. Az is világos az esetleírásból, hogy mi teszi lehetővé a szegény családok számára a „tisztes szegénységet”: az önellátásra termelés, a szigorú beosztás – csupa olyan erények, amit az esetben szereplő házaspár a megélhetésért keményen megküzdő szüleitől örökölt. Ez a kultúra azonban láthatóan csak az asszonyokat védi. Klára stabil státusszal rendelkezik, mind családjában, mind a

50

helyi közösségben (bár erről az interjúban nem volt szó, de feltételezhető). A családban anyaként és az önellátásra termelést végzőként foglal helyet, akinek ráadásul a jövedelme is magasabb, mint a csak rendszeres szociális segélyt kapó férjének. Péter sebezhetőbb, mert nem tud eleget tenni a férfiaktól a kultúra által elvárt szerepének, nem tudja eltartani a családját. Depressziója nyilvánvalóan a kilátástalanságból következik. Az interjú készítője megfigyeli, hogy sokkal indulatosabb lenne, ha a nyugtató nem tompítaná le. Betegségéről nem szívesen beszél, de az apja halálával kapcsolatban alighanem magáról is szól: „Tüdőembólia. Magyarul, nem hiszem én, hogy abba halt ő meg, ezt írták a papírra, de szerintem a bezártság. Hogy ide bejöttünk, mert ott kinn szabad világ volt, nem tudta feldolgozni…” Hogy őróla is szól a megjegyzés, az is mutatja, hogy itt a pszichoterápia fogalomrendszerével írja körül a helyzetet („nem tudta feldolgozni”). Nyilvánvalóan a kórházi pszichoterápia hozadékával találkozunk ez esetben. A család ügyeit is a biztosabb státusszal rendelkező Klára viszi. A szegény családokban igen gyakori ez a sajátos matriarchátus. Ha megmaradnak a férfiak a családban, akkor is a nők látják el a vezető szerepet, de az is nagyon gyakori, hogy a férfiak elvándorolnak, és a nők magukra maradnak. Ez a család, bár nagyon szűkösen élnek, nem lesz kliense a szociális szolgáltatásoknak, mivel életmódjuk megfelel annak, amit a falu íratlan szabályai megkövetelnek. Csak sejthető, nem mondják ki, hogy a gyermekjóléti szolgálat nem a „rendes családokhoz” jár. Ha ők „rendes család”, akkor hozzájuk nem jár: „…nem kell idejárni hozzánk, úgyhogy nem jár ide. Mi meg nem járunk hozzá. Kész.” Ez a momentum is gyakran fordul elő az interjúkban a gyermekvédelmi szolgáltatásokkal kapcsolatban. Viszont az is tény, hogy az összes lehetséges pénzbeli ellátást megkapják, és a község láthatóan igyekszik gondoskodni róluk az elérhető állami források igénybevételével. Az interjúban szintén csak sejtetik a kérdezettek, hogy a társas támogató rendszerhez sem tudnak kapcsolódni („Örülünk, hogy nekünk megvan. Szóval nagyon jó, hogy mi magunknak elő tudjuk teremteni, nemhogy másoknak…”), ami szintén hozzájárul a megbetegítő bezártsághoz. Ugyanígy a kislány betegsége, ami Klára biztos státuszának egyik építőköve, építőköve a falnak is, amit a szegénység épít köréjük. Ugyanezt a bezáródást, elmagányosodást láthattuk a díszműkovács családról szóló esettanulmányban is. A szegénység lehetetlenné teszi, hogy e családok bekapcsolódjanak a helyi közösség reciprocitás-hálózatába, a szűkölködő takarékosság miatt nincs mit adniuk, így ők sem kapnak semmit. A vendégséghez is fűtött szoba kell, és az asztalra is illik valamit tenni. Ha ezt nem tudják megtenni, elmaradnak a barátok. Kovácsék történetéből – Anna baleseteiből – kiderül, hogy a (fekete-)munka során létrejövő kapcsolatokból sem remélhető támogatás, szolidaritás, a munkatárs biztonságára való odafigyelés. Az elmagányosodás az elszegényedett, valaha jobb életet látott embereket fenyegeti elsősorban. Ugyanis ez mindenekelőtt abból következik, hogy képtelenek betartani azokat a kulturális normákat, melyek a társas kapcsolatokat a helyi közösségekben szabályozzák. A szegénység kultúrája társas jelenség, a nyomorgók sok szokásos viselkedési sajátossága – amelyeket a helyi közösség más képviselői helytelenítenek – a bezáródás elkerülését szolgálja. 3. „Így ment el a ház minékünk.” 68 A csányoszrói (Sellyei kistérség) Mártha család fiatalabb férfi tagjával, mint a tartósan beteg édesanyját ápoló, ápolási díjon lévő alannyal készült az interjú. Az interjú körülményeiről az interjú készítőjét idézzük: Az interjú a család nagyszobájában, végül is zavartalan, de kellemetlen körülmények között készült. A fiatalember agyagból egy nagy, lapos sparhelt-félét készített a szomszédos konyha közepén, ami teljesen egybe nyílik ezzel a nappaliként kinéző térrel (talán kibontották a kettő között a falat, hogy modern legyen). József, a kérdezett, éppen az interjúkészítő érkezése előtt gyújtotta be ezt az érdekes, nagy, 68

Az interjút Földiák András készítette, a szereplőknek ez esetben is mi adtunk nevet.

51

lapos, nedvesen nyers agyag kályha-szerűséget. Ebből mindenütt ömlött a füst és a gőz. Iszonyú büdös volt, és nagyon hideg, mert mindent ki kellett tárni, az egyébként is hézagosan záródó, sehogyan sem szigetelt házban. Mindenki ott állt, ült, feküdt a beszélgetők körül, de senki nem szólt egy szót sem, a fiúgyerek is csak, ha őt kérdezték, de mind a négyen engem bámultak és az interjúalanyt. A beszélgetés során jelen vannak: az interjúalany, Mártha József, valamint az élettárs-anya, a gyerek, az ágyban fekvő súlyosan beteg nagymama és a szomszédasszony. A férfi szikár, keménykötésű, középmagas, seszínű szőkés hajú, olyan juhászfajta, akiről azt gondolja az ember, hogy sokféle viszontagságot rezzenéstelenül képes elviselni. Ez persze nem így van. Az élettársa kicsit molett, alacsony, mosolygós, barna hajú, nem lehet tudni, de már ránézésre is átfut az ember agyán a gondolat, hogy talán enyhén fogyatékos. Ezt a gyanút alátámasztja hogy korábban született gyermekét az anyja vette magához, és a hatóság kérésük ellenére sem változtatta meg a yermek elhelyezését. A közös gyerek nagyon jóvágású, nyílt tekintetű, magabiztos és kifejezetten értelmes fiúnak látszik. A férfi anyja súlyos állapotban fekszik ugyanennek a térnek az egyik szélén. Nem köszön vissza, nem szól, csak néz, néz, nem látszik, hogy felfogja-e a történéseket, valószínűleg igen, de ennek nem mutatja semmi jelét. Elképzelhető, hogy mind a fiatal, mind az idős asszony ősei között voltak cigányok, és az egész történetük ilyen gyanút kell, de József biztosan nem cigány. A háromgenerációs család egy vályogépítésű házban él. Megfogalmazásuk szerint 3 szoba, konyha, folyosó tartozik a házhoz. A nyitott verandát nevezi folyosónak. Öreg épület. Valószínűleg van 100 m2, rettenetes állapotban, a falakon kívül-belül kilátszik a vályog, göröngyös földes padló van mindenütt, a nyílászárók kopottak, csámpásak, jó ujjnyi réseken engedik át alevegőt a széleiken. A kevés bútor ugyanilyen szedett-vedett, kopott. A nagy tér, a nyitott konyhával, a lassan szálló füsttel, a kitárt ajtóval, a hézagos bútorokkal egészen abszurd tágasságélményt ad.” A házban van vezetékes víz, működő fürdőszoba, benti WC, villany. A gáz nincs bevezetve, bár gázvezeték van az utcában. Fával tüzelnek. Az alany szerint be kellene vakolni a házat, és beton kellene a padlóra, mert ott jön be a patkány. „Bizony, bizony így a falak mentén, ni…, végig. Hoztam egy olyan kutyát, hogy na, hogy megfogja a patkányt, de nem fogja meg. Én mérgeztem itt annyit, de nem. Az istállót ott megbolygattuk, sok volt a holmi, aztán így.” Régebben Kishartyánban volt egy házuk. „Hát az az igazság, hogy én a harsányi házat az önkormányzatnak adtam el, mert az egy olyan sor volt, hogy az önkormányzat kitelepített mindenkit, és vette a cuni házat. Na, most a cuni házat azt tíz évig laktuk.” Onnan költöztek egy éve a jelenlegi házukba. HÁZTARTÁS / CSALÁD ÖSSZETÉTELE A háztartáshoz az interjú felvételének idején öt fő tartozott. József, a háztartásfő 28 éves, 5 osztályt végzett, ápolási díjat kap, a súlyosan beteg édesanyját ápolja, de ő maga is 67 %-os rokkant. Valéria, József élettársa, szintén 28 éves. Ő sem fejezte be az általános iskolát. Rendszeres szociális segélyezett. Krisztián, a pár gyermeke 7 éves, óvodás. Mária, József édesanyja, 56 éves, súlyos beteg, állandó ápolásra szorul, mozgáskorlátozott. János, József apja, 59 éves, nem él állandóan velük, de segíti őket. CSALÁD- ÉS FOGLALKOZÁSTÖRTÉNET A család egy éve költözött vissza erre a településre. József itt született, apja pásztor ember, téeszcsordás volt a faluban, majd anyja szüleihez költöztek egy másik településre. Szülei elváltak, a válás óta csak időnként él velük az apja. Mindkét szülőjének második házasságából született József. Apai részről öt testvére van, ők intézetben nevelődtek. Anyai részről egy testvére van, őt anyja első férje nevelte fel. Mindegyik testvérének már saját családja van.

52

József anyja 1985-ben betegedett meg, kullancscsípés következtében agyhártyagyulladása lett. Mivel nem volt olyan felnőtt családtag, aki ápolni tudta volna, József ápolta az édesanyját. Az ápolása miatt egy idő után kivették Józsefet az iskolából, ezért végzett csak öt osztályt. Majd’ tíz évig mosott, főzött, takarított egyedül az édesanyjára. Anyja ápolása fizikailag, lelkileg megterhelő volt számára, ezzel magyarázható, hogy 1997-ben szívinfarktust kapott és idegösszeomlást. Másodszori szívinfarktusa után 67 %-os rokkant lett. Valéria, József élettársa 6 osztályt végzett, még soha nem dolgozott. Amikor Józseffel megismerkedtek, már volt egy kislánya, akivel gyesen volt, de elment, az anyjánál hagyta gyermekét. Valéria édesanyja bírósági úton kérte, és megkapta a kislány nevelésének jogát, mivel bírósági határozattal gyereknevelésre alkalmatlannak minősítették a lányát. Valéria kéthónapos korában hagyta ott a lányát az anyjánál, s mivel nem tartotta vele rendszeresen a kapcsolatot, a jelenleg 11 éves kislánya nem kötődik hozzá. Józsefék próbálták hivatalosan intézni, hogy Valéria megkapja a szülői felügyeleti jogot, de csak költik a pénzt, a bíróság másodfokon is elutasította a kérelmüket, a kislány maradt a nagymamánál. József nem érti, hogy lehet az élettársa, mint anya, az első gyermekének nevelésére alkalmatlan, a második, jelenlegi élettársi kapcsolatából született gyerek nevelésére meg alkalmas. JÖVEDELMEIK ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA József emeltszintű ápolási díjának összege 32.271.- Ft. Régebben az önkormányzattól kapott rokkantsági járadékot, de az 20.000.- Ft körüli összeg volt, és lemondott róla, hogy ápolási díjat kaphasson. Valéria rendszeres szociális segélyének összege 21.955.- Ft, családi pótlék 11.700.- Ft. A család összes jövedelme 65.926.- Ft. Az egy főre jutó jövedelem a fiatalabb családban 22.975.- Ft. A háztartásfő apja eddig rendszeres szociális segélyt kapott, ennek összege 23.329.Ft, egy hónapja mondott le a segélyről, mivel munkát vállalt. A háztartásfő anyja időskorúak járadékát kapja, 23.000.- Ft összegben. Mozgáskorlátozott, állandó felügyeletre szorul. Előző lakóhelyükön kapta a mozgáskorlátozottak támogatását, de amióta ezen a településen élnek, nem kapja. A háztartás 4 felnőtt tagja közül három soha nem dolgozott. József családja jogosult a gyermekvédelmi támogatásra, ezen a címen 5.000.- Ft-ot kapnak, de a támogatásból az önkormányzat a kisfiú óvodai étkezését fizeti. A nagyszülői család kérte, és kapja a lakásfenntartási támogatást. A háztartásfő jár napszámba. Kénytelen, mert mint mondja, „ezek a jövedelmek, amit mi kapunk, mert kapunk mi mindnyájan, ez csak épphogy megélhetésre nem elég. Nem azt mondom, hogy éhezünk, de azért többet kellene ennünk.” A háztartás havi bevétele – József apjának jövedelmét is hozzá számítva – 150.000.– Ft, ebből 120.000.-Ft-ot törlesztésre fizetnek, ezért állandó megélhetési nehézségekkel küzdenek. A múlt hónapban a villannyal el voltak maradva, majdnem kikapcsolták. József apja azért vállalt munkát, hogy lehetőségük legyen törleszteni a tartozásukat. Tartozásaik miatt „vesztették el” a házat, amiben korábban, egy másik településen laktak. József: Na most a cuni házat azt tíz évig laktuk, és akkor én úgy kerültem bele egy maffiába, és elvitték a lakásom.” Kérdező: Hogyan? József: Hát tartoztam ott a boltnál húszezer forinttal, és elvitték a lakásom, ami ért körülbelül egy milliót. Na, most majdnem az utcára kerültünk, azt lehet mondani. Akkor én idejöttem egy rokonhoz Kákicsra, apám testvére ott lakik. Akkor azt mondták az OTP-nél, hogy kaphatunk kölcsönt, és úgy volt szerencsénk, úgy kaptuk meg ezt a házat. Bizony ám! De végül is a cuni ház a nevünkön van. Ugyanúgy, villany, minden, csak nincs lakás.

53

Kérdező: Hogyan történt ez? József: Bizony, bizony, elmentünk kölcsönkérni, és nem úgy lett megbeszélve, ahogyan kellett volna, és meg lettünk fenyegetve: »ki a házból!« Kérdező: És ha ott maradtak volna? József: Agyonüt vón minket. Engem is, édesanyámat is. Kérdező: Azt hittem, hogy sikerült neki megszerezni a házat. József: Nem, az saját házunk volt minékünk. Adósság volt a cuni bótba, azt nem tudtam fizetni, és így fordultam oda, hogy kölcsönt kérünk. Kértünk mi százötvenezer forintot, a százötvenezer forintból húszezer forintot kaptunk. És így ment el a ház minékünk. Kérdező: És a nevén van még mindig? József: Ugyanúgy. Nincs átíratva. Mi megijedtünk tőle, és eljöttünk onnan. Persze. Kérdező: Akkor mi lesz azzal? József: Ott áll a ház üresen. Nem merünk vele szembeszállni, ez a baj. Most kaptam a villanyt, fizetni kellene, meg a vizet is. Hát én nem fizetem, hát nem lakunk ottan. Kérdező: Szép ház? József: Hát sok szegénynek jó volna. Két szoba, konyha, kis folyosó, kis kamra, elég szép helyen van. Józsefék tehát kénytelenek voltak elmenekülni az uzsorás elől, és a jelenlegi lakóhelyükön OTP kölcsönnel vett házba költöztek. A gyakorlatilag közös háztartásban élő két családnak sok kölcsöne van. József: Az az igazság, hogy nekünk nagyon sok a kölcsön. Nekünk hat ótépénk van. (Kérdező megjegyzése: Minden adóságot ótépének hív.) A Porvidencia, akkor még egy valami, ami olyan, mint a Providencia, akkor, ahol korábban laktunk, ott tartozunk az önkormányzatnak. Mi kapunk olyan százötvenezer forintot, de abból a „visszajövetel” olyan húszezer forint. Abból élünk. Bizony ám. Kérdező: A többi törlesztés. József: Ez mind. A házra tizenöt, anyámnak a negyvenezer odamegy, bizony ám. Még jó, hogy az én apám elhelyezkedett egy hónapja. Kérdező: Meg lehetne saccolni, hogy mennyi tartozásuk van? Nem a havi, hanem az egész. József: Az egész-minden? Hát úgy hárommillió körül. Ez tizenöt év (a ház törlesztésre érti), anyámnak jövőre jár le, meg a Providencia is. Úgyhogy lehet fizetni. Talán, ha a Providencia most le fog járni, akkor jobb lesz. De azt mondtam apámnak, anyámnak, hogy ha lejár, ilyet soha az életben. Ezek úgy kiforgatik az embert, a Providencia is, ha felvesz (valaki) hatvanat, akkor százhúszat kell visszafizetni. Nem szabad fölvenni, de nem ám. Annyi jószág volt nekem Cunban, de annyira leégtünk, hogy borzasztó, azért nincs nekem jószág semmi se. De most tanultunk, ilyet nem szabad fölvenni. Kérdező: Szóval hatvanezret vesz fel, és százhúszat kell visszafizetni. József: Ha nem fizetem, akkor a dupláját ráteszi. Bizony, bizony. Kérdező: És akkor a Providenciánál van adósság és az OTP-nél? József: Ott van, és még egy cég van, az Unicredit, valami ilyesmi. Meg a takaréknál. Az OTP van a házra, a Porvidenciához úgy mentünk, hogy azokból fizettük az ügyvédeket. Az ügyintézőnek fizettünk ötvenet. Persze. Intézték a házat. Mi annyira leégtünk, hogy semmi nélkül jöttünk ide majdnem. Kérdező: A tartozás fizetéséhez nem próbáltak segítséget kérni az önkormányzattól? József: Nincs keret. Kérdező: Kérték? József: Édesapám volt. Hogy segítenének vagy a villanyt fizetni, vagy valami. Állítólag van ilyesmi, hogy letelepedési pénz, azt sem kaptunk, de nem ám. Se karácsonyra itt nem adnak. Ott, ahol én laktam, ott kaptunk, háromezer forintot fejenként. Én, ha nem jártam volna így,

54

én ide se jöttem volna. De nem ám! Ott az önkormányzatnak volt földje, ott a krumplit adták, ilyesmit, ott más volt. Meg kell szokni, hogy spórolni kell itten. A családnak gyakran gondot okoz az élelmiszervásárlás, de megbíznak bennük, és kapnak hitelt a boltban. A ruházkodást turkálóból oldják meg. TÁRSAS TÁMOGATÓ RENDSZER A szomszédok segítik egymást, akik hasonló helyzetben vannak. Kérdező: És itt a szomszédok azért segítenek. József: Pontosan. Kérdező: Kölcsönnel? József: Vagy valami hiányzik, paprika, vagy só, vagy ilyesmi, akkor segítenek. Hogyne! Egymáson. Ma nekem, holnap őneki. Kérdező: És Önök is segítenek másokon? József: Hogyne, ugyanez. Hát, ha szükségünk van zsírra, paprikára, átmegyünk kérni, és ők is jönnek, ha valami kell. Ha most énnekem van, akkor én adok a szomszédnak, hogyne. KAPCSOLAT A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓKKAL A családsegítővel csak régebben volt kapcsolatuk, amikor Valéria előző kapcsolatából született kislányát a nagymama elperelte. Jelenleg nincs kapcsolatuk a családsegítővel. HELYZETÉRTÉKELÉS ÉS VÁGYAK Vágyaik korlátozottak, csak a házat szeretnék bevakolni és a földes aljzatot lebetonozni. A csányoszrói Mártha-család nem az egyetlen volt kérdezettjeink között, amely súlyos adósságteherrel küszködik. Esetükben az összes lehetséges bank szívesen állt rendelkezésre, hiszen a családtagok mindegyikének van állandó jövedelme. Eladósodásukhoz nyilván hozzájárult a háztartásgazdálkodási készségek hiánya. Ahogy a kemence-rakásból látszik, József hajlamos irreális vállalkozásokba fogni. Irreális vállalkozás volt az értelmi fogyatékos élettárs gyermekének visszaperlése is. Ott is jól jött volna a szociális szolgálatok tanácsa, hogy ne költsenek egy fölösleges vállalkozásra pénzt. Nem kérdezi meg az interjú készítője, hogy mi lett a korábbi sok háziállattal, de sejthető, hogy az sem lehetett reális vállalkozás. Csak sejthetjük, hogy ez vezetett a korábbi lakóhelyen az eladósodáshoz, az uzsorakölcsön felvételéhez, majd az uzsorás előli meneküléshez. A szociális szolgáltatásokkal csak egy esetben került a család kapcsolatba, amikor igyekeztek József élettársának gyermekét magukhoz venni. A család történetében pedig sok olyan pont van, ahol be kellett volna avatkozni a szolgálatoknak. Nem világos például, hogy miképp maradhatott az általános iskolás gyermek gondozására a súlyos beteg anya. Az életkészségek fejlesztése is a családsegítő szolgáltatások feladata volna. Jellemző, hogy a szolgálatok nem szereznek tudomást a területükön élő súlyos problémákkal küzdő családokról, és ha tudnak is róluk, akkor sem igyekeznek segítséget ajánlani. 4. Szenvedéstörténet69 A következőkben egy középkorú cigányasszony, a hallássérült Ibolya történetét idézzük. Az interjúszöveg a szabad asszociáció logikáját követő monológ, amelynek kibontakozását az interjúkészítő csak tovább segítette az interjúvázlat által megkövetelt témákat felvető kérdéseivel. Hallássérültsége miatt csak sokszori ismétléssel lehetett elérni, hogy a kérdezett megértse, amit kérdeznek tőle. A témaváltásokat zárójelben jelezzük. A mondanivaló érdekessége mellett a szöveg ritmikus prózája, érzékletes szóhasználata, szabadon áramló asszociációs folyama, ami leginkább egy siratóénekre hasonlít, maga is 69

Az interjút Homoki Andrea készítette.

55

értékkel bír, ez indított minket a szöveg sajátosságainak maximális megtartására törekvő szerkesztésre. „(Gyerekkor) Anyukám akkor is beteg volt. Megműtötték, és akkor nem mentünk iskolába… Megműtötték, akkor nagyon rosszul volt, nem volt, aki segítsen neki. Mi segítettünk neki. Hát elég nehezen (éltünk). Mert ha nem dolgoztunk, akkor nem kapott anyánk pénzt, még akkor nem kaptak családi pótlékot, semmit. Hát akkorában nem volt ez az iskola. Annyira nem kellett menni iskolába. Mentünk egy nap, mentünk, még egy nap nem mentünk. Nem volt olyan kötelező, mint most. Mert most nagyon kötelező az iskola. Akkor nem volt, otthon maradtak, jártak napszámba, dolgoztak. Hát már 10 éves korba vitték kifele őket. Téesz volt, ott dolgozott anyám is, és mentünk mi is dolgozni, abból éltünk meg. Kénytelen volt szegény elmenni dolgozni. Meg eljárt a faluba is, ilyen magyaroknál tapasztani, meszelni. Ismerték, úgy Rekovácsházán, kint laktunk ott a Párizs…, kis gunyhók voltak. Akkorába olyanok voltak… Ez cigány párizs volt, a vasúton túl. Akkor is ugyanilyen nehéz volt, akkor is az élet, mint most. Itt se segítenek semmit a tanácsnál…(A ház, amiben éltek a cigánytelepen) Hát kis házak voltak, egy szoba, egy konyha. Hát volt konyha, volt konyha…, akkor is ugyanúgy tüzeltünk fával. Fáért mentük az erdőbe, akkor sem segített a tanács semmit. Én most is bent voltam, ezer forintot adtak a tanácsnál. Most én azon az ezer forinton mit tudok venni? Semmit. Kenyeret veszek, meg egy kis zsírt, és kész, ennyi. Hát nem marad semmire se. Most én kapok huszonnégyezerhatszázat, abból most a villanyszámla háromezer, a víz ugyan háromezer. Nem marad belőle semmi. Meg egy kis szenet vettünk. Hát az kétezerháromszáz egy zsák. Egy zsák. Hát két napig …, kettő. De úgy, hogy nem egész nap, délig. Aztán mehetünk szedni gallyat, ha bírunk. Ha nem bírunk, maradunk úgy. Arra kint az izé fele, mondja már, hogy mondják annak a… Rekovácsházának? Mezőkovácsháza, Rekovácsháza. Egész kint, a falu végén laktunk. És akkor jött egy vihar, a kisgunyhót elvitte a szél. Ott a gyerekekkel éltünk, mind az öttel. A gyerekekkel, mind aprók voltak. Picikék voltak. Picik. (Amikor elvitte a szél a házat) Elmentünk anyukámnál. (Akkor még) Élt, élt.. szegénykém, élt. Ugye hát egyedül volt, meghalt az apukám, az meghalt, hamarább meghalt. Ő volt negyvenvalahány éves, az öreg, anyukám meg volt hetvennyolc éves… Igen, igen. Igen, hát megfulladt, kórházban. És akkor mi odamentünk lakni. Aztán meg ugye, hát mikor jött az a nő, hogy van ez a ház, azt mondta, »na, menjenek bele, lakjanak, adja oda a négyszázat«. Akkor még volt anyukámnak pénze. És kifizette. A téeszben dolgozott anyukám. Apukámnak meg voltak azok a sok marhák, meg disznók. Úgyhogy összeszedte a pénzt, és mondta, hogy legyen inkább nekünk külön házunk. És akkor ezt megvette tőle. És azt mondta, hogy meghalt az anyukája ennek az illetőnek, és ő már követelte a pénzt, a négyszázezret. Kötöttünk szerződést… És azt ennyi gyerek…, hát jó, hogy eltépték már. Már nagyok voltak a gyerekek, már voltak az unokák. Hát jó, hogy kiszedték onnan. De ennyi darab kis papír maradt, és bevittük, és azt mondta, hogy ez nulla. Odaadtuk a pénzt neki. Csakhogy az-az ügyvéd meghalt. De hány évvel ezelőtt... Mentem én, kerestem én minden fele, de sehol. Azt mondták nekünk, hogy az az ügyvéd már meghalt. (Jövedelmek) Hát, kapom ezt a nyugdíjt. Most a tanácstól kapom, mert én le vagyok százalékolva, hatvanhét százalékra, de nem volt munkahelyem. Egyik lányom huszonvalahány éves, huszonnégy. Huszonnégy, azóta én le vagyok százalékolva. Igen, hamarább kellett volna énnekem, mikor még gyerek voltam, csak anyukám nem tudta. Ő nem ment velem sehová, ő nem tudta. Én meg hülye ésszel mondom a kisunokámnak, hogy gyere fiam, mert én olyan rosszul vagyok, hogy rám jön egy roham, elzavarom a gyereket meg minden. Hát bementem a doktornőhöz, megcsinálta a papírt nekem, mindent már akkorra. De már rég volt ez, és hála, azóta jár az a kis pénz. Ha nem volna az a kis pénz, én nem tudnék mit csinálni. Hát van egy ideg, hogy mondják neki, itt van az egész papírom. Megmutassam azt a szellemi fogyatékos papírt? Azzal vagyok leszázalékolva. Süket az egyik fülem, süket. Még gyerek voltam, süket, nem nagyon hallok én, és azzal

56

vagyok leszázalékolva. (Gyerekei) Nekem is öt gyerekem van. Öt, öt, azt én neveltem. Egyedül neveltem mind az ötöt, de már nagyok, már nekik is gyerekük van, három-négy, úgyhogy nekik is kell az a pénz. Mert dolgoznak itt a tanácsnál. Az egyik dolgozik a tanácsnál, a másik le van százalékolva, mert az beteg is. És akkor valamiből ők is megélnek. Egyszer elmentem dolgozni, de már tudja az isten, hány éve. Nem tudom, mikor volt ez. Három hónapig dolgoztam. Három hónapig, de mind táppénzen, mert beteg voltam. Nem bírtam dolgozni. Fájt mindenem, szédültem. Magas volt a vérnyomásom. Most is magas. Mikor fáj a fejem, vagy fülem, vagy mindenem, akkor úgy fölmegy. Most is mondta a doktornő, mert ma is voltam, »hát ilyen magas? Mi lehet ez?« Van ilyen gyógyszerem is. Nekem a doktornő, ez az esztékánál, meg az ideggondozónál Orosházán úgy csinálta, hogy végleges legyen. Ne menjek, hát nem tudom a járatot, nem tudok semmit. Hát, ha nem viszek gyereket magammal, hát én akkor nem tudok elmenni egészen odáig. Milyen város? Melyik az a város? Itt jó, el tudok, mert Kovácsháza… Hát itt is van, mikor elüt a kocsi… Mert dudált a koma, de hogy süket vagyok. Nincs most elem. Gondoltam, hogy… Majdnem kiszáll. Hát úgy merjen pofon vágni, mert én följelentem. Le vagyok százalékolva, itt Csabán kellett menni a bizottság elé. És akkor ő döntötte, hogy hány százalékkal vagyok leszázalékolva, és megállapította, hogy hatvanhét százalék. De ugye papír is kellett minden, beteg voltam, mikor gyerek voltam, kicsi voltam, akkor is azt a papírt is bevittem. Mindet. És úgy. Nagyon rossz világ van, higgye el. (Unokák) Nekem már vagy huszonnyolc… Hát mit csináljunk? De hála Istennek egészségesek. Na, most azoknak kéne, minden gyereknek egy-egy mikuláscsomag. Miből? (A gyerekei miből élnek) A családi pótlékot kapják, meg a gyest, meg a gyerek, hogy le van százalékolva. És kész. Ő úgy született, koraszülött volt, kilencven dekával született, az a gyerek. Úgy volt, hogy meghal. Nagyon pici volt, ilyen pici volt. Beletettük a pólyába, meg se látszott. Ez a negyedik, Zita is ugyanolyan kicsi volt, az is kilencven dekával született, ő koraszülött, ő hét hónapra született. De hál’ istennek mind élnek. Semmi bajuk nincsen. Bent voltak majdnem egy évig a kórházban. És azt mondták, hogy elvitetik, meg minden, de nem vitték el. Tudtam mosni, főzni nekik, minden. Az apjuk járt náluk. Persze az apjuk, ő fürdette, pelenkázta, meg nem szoptak ugye a gyerekek, csak tejet, vagy tápszert, akkorába ilyen tápszer volt, és adott nekik enni. Megnőttek, mint a másik, még nagyobbak, mint ezek a rendes gyerekek. Le vannak százalékolva mind a ketten. Hát kisegítő iskolába jártak. Ezek a két gyerekek, mert ugye, kicsit agyilag olyan volt. Meg kis súllyal születtek, és ideggel voltak. Mind a kettő. Hát azok messze mentek, annak is van már két családja, Zitának, kettő. Amannak van négy. Úgyhogy külön vannak. Azok arra laknak, jó férje van, dolgozik a férje, ő is kapja ezt a pénzt, amit én, mert ugye nem volt munkahelye, akkor nem vették fel őt sem, a gyereket sem, mert ilyen beteg volt. Mást nem tudok mondani. Egy hónapban egyszer jönnek, ha jönnek. Van kocsijuk, van mindenük. Jól élnek. Ezt a tévét is a gyerek hozta nekem, dévédét, hogy legyen valami. Meg ezt a szekrényt is ők hozták. A fiamtól, ők vettek egy újat, magyarán a felesége. És akkor azt mondta, hogy »na, mama ez legyen a magáé, de ne adja oda senkinek«. Azt mondtam neki, jó. Hál’ istennek nem vagyok én piszkos. A gyerekek hozták nekem. Bent voltam a családsegítőknél, hogy hozzanak egy ágyat, mert az már olyan rossz, hogy á… Hát azt mondják, hogy nincsen. Másnak meg adnak. Pedig amennyi villanyszámlát szoktam én fizetni, azt tudják a családsegítők. Kilencezer, hatezer, hétezer, és nekem nem adnak csak háromezervalamennyit. A villanyszámlám még fog…, pedig nálam nincs hűtő, semmi, ami menjen, mégis olyan drága. Amúgy négyszázezer forintot kellene ebből a házból fizetnem. Ha most fel akarnák venni kamatra, mert Végegyházán van egy olyan koma, aki ad hitelt, négyszázezret, de nekem vissza kell fizetnem a nyolcszázezret. A kamatnak, mert a ház nem lesz a nevünkre. Fölvettem kamatra pénzt, nekem kellett az a pénz, hogy én kifizessem, a földhivatalnál, valami papírt ennek a lakásnak. És akkor én a komának elmentem, fölkeresni, hogy jöjjön el aláírni ezt a papírt. Hogy legalább várjon addig, amíg szerzek egy

57

kis pénzt. De ő nem adja át a házat a nevemre, amíg én nem fizetem ki neki a négyszázezret. És még azt mondta, kidob a házból. Összeveri az ablakokat, kidobál mindent. Megijedt a kis unokám, mert nagy derék ember volt. Azt mondta, hogy minket agyonver a házba, fölgyújtja a házat. És kénytelen vagyok, hogy fölvegyem úgy, kifizetni ezt a házat. Hát ez izén lakik, mondja már, hogy hívják azt? A vásárhelyi, egy vásárhelyi koma. Na, már én nem tudom a nevét, úgy rendesen, annak szoktam feltenni minden hónapban azt a húszezer forintot. De én még kölcsönkérek, hogy legyen még mellette, legyen húszezer, hogy én negyvenezret feltegyem minden hónapban. Mert engem kidob a házból. És úgy fogom neki letörleszteni. Hogy mikor lesz az? A jóisten tudja. De már gondoltam, hogy én föl akarok venni egy végegyházi embertől, ő azzal foglalkozik, hogy kamatra adja a pénzt. De nem tudom a nevét. És ott, mondtam neki, hogy holnap, hogyha tudna szerezni nekem annyi pénzt, én akkor majd valahogy megadom neki. Bele akarnák menni, de mondja a gyerek, hogy ne menjek, »ne menjél bele, mama«, ne menjek, mert agyonvernek. Jönnek ide és ránk gyújtják a lakásunk. Nincs miből kifizetni. Na, most higgye el, hogy húsz-huszonhatezer forinttal bemegyek ide a banknál, énnekem hitelt nem adnak. Mert tanácsi... Voltam a tanácsnál. Azt, mondták nekem, hogy saját erőmből vegyem meg a házat. De én ezt a házat kifizettem. Ezt a házat kifizettem neki. Az anyukájának. Már vagy tíz éve. A négyszázezret ő követelte, mert nem volt meg a szerződés. Tudja? Ilyen kis darab szerződésem volt. Azt nem fogadták el. És akkor ő most követeli a négyszázezret, mert meghalt az anyukája. De nekem volt tanúm, de hát nem érek vele semmit. Mondta, semmit. Mert voltam bent, voltam, és megmutattam, de azt mondták, hogy semmit nem érek vele. Muszáj, kénytelen vagyok, hát hová menjek lakni? De hogy mikor lesz kifizetve, azt nem tudom. Sajnos, nem tudom. Már a kis gyerek is mondta, hogy »«mama, nehogy merjél kérni kölcsönt, az sok pénz, azt miből fizetjük ki?« A gyerekek is ugye nem tudnak segíteni, mert van nekik három-négy gyerekük. Húszezer forint, rátett megint húszezret, az nyolcvanezer. Bizony, ebből a kis pénzből, örülnék, ha kifizetném ezt a rohadt házat. Nehogy csináljak én is úgy, ahogy vannak a tévében, és úgy fóliából csinálnak házat, és én is úgy laknák. És megfagynak, meg is halnak. Azért nem merek úgy kérni kölcsön kamatra, hogy agyon vernek. Akkor megölnének. Higgye el, sokat megöltek úgy. Arra az időre nem tudjuk megadni azt a pénzt, akkor vége. Hát inkább felakasztanám magam, mint hogy engem megöljön. Inkább megölöm én magamat. Hát nem? Jaj, isten ments. Na, ennyi, mást nem tudok mondani. Mit csináljunk, szegények vagyunk, és kész. Ennyi. (A ház) Hát van ez a szoba, a konyha, az a kis kamra, egy kis főzőkamrám ott, meg a folyosó, meg a fürdőszoba. De hát nincs gáz. Levették, húszezer forintból, levették. Meg az órát is elvitték. Azt sem tudom bekapcsolni. A villanyt, ezt fizetem. Inkább nem eszek. Én, hogy sötétbe maradjak? Hát meghalnék a sötétbe. Gyertyát meg ilyesmit gyújtsak? Semmi. Semmi, hát higgye el, mikor én idejöttem lakni minden megvolt, minden. Higgye el, csak azután kikapcsolták. Nem tudtam fizetni. Mondja a gyerek, menjünk napszámba, mondom neki, menjen a franc, nem bírok én ott taposni. Beteg vagyok én, hogy tudok oda? Ideges vagyok, ha sokan vannak. Most is mondtam nekik, mindenki hazafele. Itt volt a testvérem is, mondta, hogy » már hazazavarsz?« Mondtam, hogy haza! Menjetek, menjetek. Már mentek is. Fizetem a villanyszámlát, akkor fizetem a vizet, mert ott hátul van a víz, elől, vagy hátul tudja, ahol van ez nálunk, csak a kutya miatt nem merik. Akkor veszek magamnak egy kis szenet, egy kis fát, most meg mellette kéne egy kis kaja. Ennivaló, már a cipőre nem jut. Higgye el, hogy nem jut. Ja, meg ezt a vizet, ezt a csatornát is fizetem, ezer forintjával kértem, mert muszáj volt. Az ezer forintot. Avval…, azt is már három, jaj, már négy hónapja, hogy nem fizetem. Négy hónapja. Bementem, kértem csekkeket. Mondtam, hogy adjon csekkeket, hogy tudjam kifizetni, mert muszáj azt is fizetni, mert a polgármester már rám szólt, hogy azt is kell fizetni, a csatornát. Ennyi. Meg el szoktam menni ugye, ahol jól ismernek. Nem szégyen az. Adnak nekem egy kis pénzt, adnak nekem egy kis kolbászt, húst, szoktak vágni disznót. Ismernek, higgye el, hogy ismernek, és

58

akkor adnak nekem ruhákat, vagy egy kis pénzt, zsírt, ezt-azt szoktak. Nem szégyen az. Én megyek az utcákon, és szólnak nekem, hogy »Ibolya gyere, már összeszedtem, viheted«. Na ennyi. Én sűrűn járok nagyon. Sűrűn, sűrűn nagyon. Hát igen. Mert itt a faluban is van egy tanár néni, hála istennek az is nagyon jó tanár, az mindig azt mondja nekem, »Ibolya, jöjjön be, én már elkészítettem a csomagot«. Hála Istennek, adnak. Nem kell menni, kérni. Mert nem megyek kérni, szégyellem. De ők ismernek, mert anyukám is járt náluk, mikor még az anyjuk élt, és akkor én is jártam anyámmal, jártunk. Nem szégyen az. Mert tapasztott, meszelt. Megismertek, na, nekem is ugyanúgy csomagot csinálnak. Na, most hogy karácsonyra milyen csomag lesz, a jóisten tudja. A gyerekek hoznak egy kenyeret, kis krumplit, ezt-azt. Ennyi, nem halok meg éhen. Nem kérek kölcsön. Isten őrizzen, hát megöljenek? Hát bolond volnék, hogy engem itt kiakasztanak a fára. Inkább meghalok éhen. Azért jó volna, hogy ha bevinné ezt a papírt, legalább küldenének valamit. Ha küldenek. Nem, biztos nem lesz ebből semmi. Az nagyon nehéz. Higgye el. Nehéz az élet. Mert ugye pénzből élünk most már. Mert ha nem dolgozik, vagy nem kap egy kis pénzt, nem eszik. Nincs az asztalon semmi. (A gyerekei segítik) Igen, szoktak kávét hozni, cukrot hozni, hát másként nem tudnék én sem…, na. Ebből a kis pénzből, nagyon kevés ez. Na, most gondoljon bele, ha elmegy az ember a boltba, ezer forintért sok mindent hoz? Elhozza a kenyeret, most is mondom. Vagy hoz egy aprólékot, de már a krumpli nincs mellette. Mert a kenyér kétszáz valamennyi, valamelyik háromszáz forint, a kenyér. Akkor egy aprólék kétszázvalamennyi, és kész, ennyi. Jaj, ez így… Csak volna, higgye el. Én nem bánnám. Jönnek (a gyerekek), ma is jöttek. Mert tudják, hogy beteg vagyok. Ó úgy jönnek… Van, mikor a gyógyszert is kiváltsák ők. Mert ugye nem jut. Van, mikor úgy jön rám, hogy olyan hülye vagyok, nem tudom micsoda. Van, mikor háromszor-négyszer megyek az orvoshoz, mondja.... »hát, Ibolya ne haragudjon…«. Minden nap megyek, csak legyünk túl. Ideggyógyszert, akkor görcsoldót, akkor a lábamról, a hátam, a derekam, még ínyekcióra is járok. Gerincbe kapom. Meg a lábam, ez a bal lábam is rossz. Ja, meg pelenkát is kapok. Éjszakára, mert na, ha rám jön… (Közgyógy-ellátás) Az folyamatosan jön, a kártya. Rátesznek mit tudom én mennyi pénzt, és akkor úgy. De valamelyik gyógyszer olyan drága, hogy nem lehet kiváltani. Amelyik ugye nem jár közgyógyra. Mindent levettek közgyógyról, azt fizetni kell, fizetni. Hála istennek, hát annyi marad, hogy legalább a gyógyszert kiváltsam. Nekem most bent van a patikában egy gyógyszer. Megkapom a pénzem, ki kell, hogy váltsam. Van, mikor elzsibbad a tagom. Van, mikor olyan rosszlét jön rám. Fáj a fejem, akkor a fülembe beleszúr. Akkor mit tudom én, minden… Van, mikor kimegyek a temetőbe, hátha az anyukám vagy a testvérem mond valamit. De hát nem beszélnek hozzám. Hiába beszélek, ők nem beszélnek vissza. Na, ennyi. Jó volna, ha segítene valamit. Itten nem segítenek semmit, higgye el. Ha meg tudsz élni, megélsz, ha meg nem, akkor dögölj meg, azt mondják. Az 51 éves egyedül élő cigányasszony, Ibolya élettörténetét látjuk itt, ahogy önmaga elmeséli. Ő a falu koldusa, ahogy anyja is az volt. Anyja is öt gyermeket nevelt, ő is ötöt. Anyja is napszámos volt, ahogy ő is az volt, amíg bírta. Most rokkantnyugdíjból, a gyerekei és szomszédjai segítségéből él. Szégyenlős koldus, ami láthatóan megfelel a helyi közösség elvárásainak. Nem kér, nem követelőzik, csak végigmegy a falun. Már várják, összekészítették a csomagot. A nincsek teljes listáját látjuk a történetben. Ha meg akarjuk érteni azokat, akiknek nem áll a rendelkezésére a család és a falu nagy részét magába foglaló támogató hálózat, akkor csak ki kell vonni az annak révén megkapott javakat a történetből, és máris láthatjuk, hogy miképp élnek azok, akik betelepültek, tehát nem készítenek össze nekik csomagot, és a családjuk sem gondoskodik róluk. Az interjúból megállapíthatjuk, hogy kérdezettünk minden lehetséges szociális támogatást megkap, megélhetését viszont csak a falubeliek és a családja segítségével tudja biztosítani. A történetben a tudatlanságból eredő kiszolgáltatottság a legelképesztőbb, amit a házzal kapcsolatos részekből láthatunk. A ház tulajdonjoga bizonytalan. Ibolya egy helyen azt említi,

59

hogy eredetileg tanácsi tulajdonú házról van szó. Nyilvánvaló, hogy önmaga sem érti, hogy mi a baj a házzal, csak azt tudja, hogy baj van, és fizetnie kell. Minden esetre az biztos, hogy az adásvétel körül valami nem stimmel, és a ház tulajdonjoga nincs Ibolya nevén a telekkönyvben. Ezen az alapon követel tőle a korábbi lakó fia pénzt, bár korábban a házért Ibolyáék fizettek a követelőző idegen anyjának. Ibolyát megfenyegetik, ami miatt ő pénzt akar küldeni minden hónapban a korábbi lakó fiának. Ezt uzsorakölcsön felvétele nélkül nem tudja megtenni, hiszen huszonhatezer forintból nem lehet havonta negyvenezret kifizetni. Az is nyilvánvaló, hogy a szociális szolgáltatások és az önkormányzat nem segítenek Ibolyának az ügy rendezésében, pedig önmaga képtelen ezt akár megérteni, átlátni is. Meglepő volt, hogy a nép ügyvédje szolgáltatás igénybe vételéről egyszer sem hallottunk az interjúink során, pedig például ebben az esetben a kérdezett jogosult volna legalább jogi tanácsra. Persze tény, hogy az ennyire tudatlan embereknek a jogi segítség igénybevételéhez is segítségre volna szükségük.

A szegénységhez vezető utak Kérdezettjeink mind olyan családok vagy egyedülállók voltak, amelyekben halmozottan voltak jelen a szegénység kockázati tényezői: döntő többségükben nem volt munkavállaló, biztos jövedelmüket kizárólag a szociális ellátások jelentették, néhány kivétellel alacsony iskolai végzettséggel rendelkeztek, a legnehezebb helyzetben a többgyermekes családok voltak. A legtöbb nyomorgó családban halmozódtak a betegségek, ami súlyosbította helyzetüket, hiszen a kezelés feltételei – az elérhető orvosi ellátás és az ellátás igénybevételét jelentő anyagi források – sem voltak adottak. Kutatásunkban a szegénységet több szempontból közelítettük meg70: egyrészt megnéztük, hogy a felkeresett családok milyen szintű jövedelmekből élnek, másrészt azt is megnéztük, hogy a jövedelem esetleges hiánya a családok életének különböző területein milyen hiányosságokat, nehézségeket idéz elő, illetve a megélhetési problémák milyen formában jelennek meg a szegény családok életében. Az első, legalapvetőbb szempontunk, hogy a jövedelemhiány jellemzi-e a felkeresett családot, háztartást. A háztartások jövedelemszintjének minősítéséhez több arányszámot is kiszámoltunk. Mivel a szegény háztartások főként szociális jövedelemforrásokkal rendelkeznek,71 megnéztük, hogy a családok egy fogyasztási egységre jutó jövedelme a segélyküszöbhöz képest mekkora. A Szociális Törvényben72 meghatározott fogyasztási egység arányszámaival kiszámoltuk egy-egy család jövedelemhatárát, majd az egy fogyasztási egységre jutó jövedelmét, továbbá ennek arányát a segélyezési küszöb értékéhez viszonyítottuk73. Amennyiben egy családban az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem haladta meg a segélyezési küszöb értékét, a családot szegénynek tekintettük. Mivel 2007 februárjától a segélyezési küszöb értéke 24 417 Ft volt, és a családokkal 2007. novemberében és decemberében készültek az interjúk, azokat a családokat, amelyekben ennyi, vagy esetleg ennél is kisebb összeg jutott egy fogyasztási egységre, szegénynek tekintettük. 70

A kérdezettek szegénységére vonatkozó részletes elemzés megtalálható: Dögei Ilona (2009): Szegénység a hátrányos helyzetű kistérségekben. Kézirat. 71 „A szociális jövedelmek közé azokat az ellátásokat soroljuk, amelyeknek az odaítélési kritériuma vagy valamilyen demográfiai jellemző (családi pótlék), vagy a család jövedelmi szintje (segélyek). Tóth István György 2006. 17. o. 72 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 73 „Fogyasztási egység: a családtagoknak a családon belüli fogyasztási szerkezetet kifejező arányszáma, ahol 1. az első nagykorú családtag arányszáma 1,0 azzal, hogy a gyermekét egyedülállóként nevelő szülő arányszáma 0,2-vel növekszik; 2. a házas- vagy élettárs arányszáma 0,9; 3. az első és második gyermek arányszáma gyermekenként 0,8; 4. minden további gyermek arányszáma gyermekenként 0,7; 5. a fogyatékos gyermekek arányszáma 1,0 azzal, hogy az 1.-2. alpontok szerinti arányszám további 0,2-vel növekszik, ha a személy fogyatékossági támogatásban részesül.” (In: Tájékoztató a szociális ellátásokról)

60

A felkeresett háztartásokban előfordult, hogy több család élt együtt, illetve - a családi segélyezés alkalmazása következtében - a hagyományosan egy családnak számító együtt élőket is külön családnak kellett tekintenünk. Mivel egy családban csak egy személy részesülhet rendszeres szociális segélyben, és a felnőtt gyerek csak akkor jogosult a rendszeres szociális segélyre, ha egyedül él, a segély igénybevételekor a család egyes egységei önállónak vallották magukat. Tehát mindazokban a háztartásokban, ahol felnőtt gyerek, vagy idősebb generáció élt, azokat külön családnak kellett tekintenünk, mert a szociális ellátásokat is ennek alapján állapítják meg. Ugyanakkor - a segélyezés szempontjától eltekintve - szegénynek tekintjük azt a családot, vagy egyedül élő személyt, akinek az egy főre jutó jövedelme a hazai egy főre jutó átlagjövedelem 60%-ánál kevesebb. 2007-ben a TÁRKI adatfelvétele alapján az egy főre jutó átlagjövedelem 69 258 Ft volt.74 A felkeresett családokban az egy főre jutó jövedelem alig éri el a TÁRKI által számított átlagjövedelem egyharmadát, ezért ezeket a családokat mélyszegény családoknak tekintjük. (Mélyszegénynek tekintjük az átlagjövedelem 50%-a alatt élőket.) Az általunk felkeresett háztartásokban tehát, amennyiben több család élt a háztartásban, összeadtuk a jövedelmeiket és kiszámoltuk, hogy a háztartásban az egy főre jutó jövedelem összege mennyi, és hogy ez hány százaléka a TÁRKI által számított egy főre jutó átlagjövedelemnek. Ha egy háztartásban az egy főre jutó jövedelem például 19 471 Ft, akkor ez a család mélyszegény, mert egy főre csupán az átlagjövedelem 28,1%-a jut. Megnéztük továbbá, hogy a KSH létminimum számításához kidolgozott és használt fogyasztási egység kulcsszámai (ekvivalenciaskála75) alapján mennyi a felkeresett háztartásban a fogyasztási egységek száma. Mivel 2007-ben a létminimum egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke havonta 66 271 Ft volt, kiszámítottuk, hogy a KSH létminimum számításai alapján mennyinek kellene lennie az adott háztartás összjövedelmének, illetve az egy főre jutó jövedelmének, és megnéztük, hogy a háztartásban az egy főre jutó tényleges jövedelem hány százaléka a KSH által számított létminimumnak. Egy mélyszegény háztartásban gyakori, hogy az egy főre jutó jövedelem csupán 50% körüli aránya a KSH egy főre számított létminimum értékének, azaz cc. 30 %-a a mediánjövedelemnek.. A szegénység és depriváció megjelenési formáinak definiáláshoz a hazai kutatók által használt megközelítéseket alkalmaztuk a kutatásunk során készült családi interjúk elemzéséhez76. Az interjúk tartalma, a bennük lévő információk szükségessé tették a Havasi Éva által definiált és alkalmazott deprivációs indikátorok némi átdolgozását, leegyszerűsítését. A következő depriváció-típusokat különböztettük meg: A jövedelmi szegénység és anyagi depriváció alapján: a) nem szegény, nincs depriváció; b) nem szegény, egyféle depriváció; c) nem szegény, halmozott depriváció; d) szegény, de nincs depriváció; e) szegény, egyféle depriváció; f) szegény, halmozott depriváció. Néhány idős, nem jövedelemszegény, egyszemélyes háztartást az esetükben tapasztalat halmozott depriváció miatt nem vettünk ki a kutatás elemzendő interjúi közül, hiszen az idős kor, a szociális körülmények a Sztv. szerint is rászorultság indokaként kezelendők bizonyos szolgáltatások igénybevételére való jogosultság elbírálásakor. A fiatalabb családok közül mindössze kettő volt, amelyik anyagi szempontból ugyan nem tekinthető mélyszegénységben élőnek (az egyikben a család férfi tagja éppen akkor talált munkát, amikor az interjú készítője felkereste, a másikban egy egyedülálló anya édesanyjának nyugdíja nyomta a mediánjövedelem 30 %-a fölé a család egy főre eső jövedelmét), viszont mindkét esetben jelen volt a kérdezettek életében a halmozott depriváció. Ezektől az esetektől eltekintve a vizsgálatba bevont családok mindegyike jövedelemszegény (a 74

Szívós Péter és Tóth István György (szerk,) (2008): Köz, teher, elosztás. TÁRKI Monitor Jelentések 2008. Budapest, TÁRKI p 90. www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/b193.pdf

75 A KSH létminimum-számításának fogyasztásiegység-kulcsszámai: első felnőtt tag: 1,0, többi felnőtt családtag 0,75, első (0-14 éves) gyermek 0,65, második (0-14 éves) gyermek 0,50, harmadik és minden további (0-14) éves gyermek 0,40. Nyugdíjas korúak háztartásai esetében az első felnőtt családtag 0,90, további személyek 0,65. KSH 2008f. 8. o.

76

(Havasi 2002, 2006, 2008

61

mediánjövedelem 30 %-a alatti jövedelemből élt), és több szempontból deprivált volt. A szegénységben élő családok esetében elemeztük a szegénységük dinamikáját, illetve típusát. Kutatásunk ebből a szempontból – a régebbi kutatások eredményeit tekintve – a társadalmi folyamatokat illető változásokra hívta fel a figyelmünket. A változásokra a szegénységtípusok definiálásakor figyeltünk fel. Elemzéseink szerint a társadalmi változások következtében az eddig megfogalmazott szegénység-típusok77 nem fedik le a társadalmunk jelenlegi állapotában kimutatható szegénységi kockázatok mindegyik típusát. Például a családban előforduló betegség mind a szülők, mind a gyermekek betegsége esetén - erősen hozzájárul a család és az egész háztartás tartós, a betegség megjelenésétől kezdődő szegénységének kialakulásához és tartóssá válásához. Ugyanakkor a szegénység tényét nem lehet az általunk felkeresett családok esetében egyetlen kiváltó tényezőre visszavezetni. Tehát nem lehet azt megmondani, hogy hagyományos, vagy munkaerő-piaci, „új” típusú szegénység jellemző a kérdezett családra, mert több tényező – az alacsony iskolai végzettség, a munkaerő piacról való tartós kiszorulás, a demográfiai okok, sok gyermek, többszöri családi állapotváltozás, szociálgeográfiai és etnikai tényezők – együttes előfordulása jellemzi leggyakrabban a kérdezett családok helyzetét. A felkeresett családokban többgenerációs demográfiai szegénység is kimutatható: a többszöri házasság, válás, különböző élettársi kapcsolatok is növelik a szegénység kockázatát, ha másért nem, a különböző kapcsolatokból született gyermekek száma miatt. Különböző deviáns magatartások is előfordulnak az általunk felkeresett családok életében, ami tovább bonyolítja a szegénység kialakulásának magyarázatát, illetve csökkenti a szegénységből való kilépés esélyeit. Ehhez a felsoroláshoz kutatásunk esetében jelentős tényezőként társult a területi hátrány, kérdezettjeink zöme határmenti, világtól elzárt apró, esetenként a gettóvá válás különböző fokozatain tartó falvakban, nagyobb települések szélein elhelyezkedő cigánytelepen élt a kutatás időpontjában. Ahogy az esettanulmányokból is láttuk, a mélyszegénység sokrétű jelenség. A jövedelemhiány csak egy tényező a szegénységi tünetegyüttesben. Ugyanúgy jelent: információs szegénységet, az érdekérvényesítési képesség hiányát (hatalomnélküliséget, társadalmi némaságot), végső esetben a legális túlélési stratégiáktól való megfosztottságot (a megélhetési bűnözésre kényszerülést), a biztonság hiányát (ami ugyanúgy jelenti a megélhetés biztonságának, mint a fizikai biztonságnak a hiányát), az egészségtől és a hosszú és jó élet lehetőségétől való megfosztottságot, az izolációt, és így tovább. Az interjúkból rendkívül nehéz sorsokat ismertünk meg. A családoknak nem csak a létbiztonság hiányából fakadó az egymást követő krízisekkel és a stresszel kell megbirkózniuk, hanem a súlyos és folyamatos stressz olyan következményeivel is, mint az alkoholizmus, a családi erőszak, a betegségek, amik további stresszforrásokat nyitnak, mint amilyen az elmagányosodás, az olyan sajátos kizsákmányolási formáknak való kiszolgáltatottság, mint az uzsora, a szociálpolitikai kedvezménnyel való visszaélés. A szegénységhez vezető utak, amelyeket a vizsgált családok bejártak, sokfélék. A következőkben azokat a tényezőket vesszük sorra, melyek a kérdezett családok esetében az elnyomorodáshoz vezettek. Munkanélküliség A történetek hátterét a makrogazdasági változások miatti tartós, az 1990-es évek elején kezdődő tömeges munkanélküliség alkotja. Mindenekelőtt a leépülő helyi gazdaság, a munkahelyek eltűnése vezetett a felkeresett családok jelentős részében a szegénységhez. Persze az esetek egy részében a nyomorba süllyedéshez hozzájárult az alacsony iskolázottság, a sok gyerek, a munkahelyi, emberi magatartást illető rossz döntések, de ezeket nem tekinthetjük elsődleges tényezőknek. Fiatal és középkorú kérdezettjeink vagy tartós munkanélküliek, vagy anyasági, vagy rokkantsági ellátásban részesülnek. A kis településeken élők középkorú nemzedéke korábban mezőgazdasági fizikai munkát végzett, és többnyire a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok 77

Spéder Zsolt (2000): A szegénység dinamikája Magyarországon. Tények, megközelítések és értelmezések. Tézisgyűjtemény. Budapest

62

megszűnésével vált munkanélkülivé. Többségük az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el, az a néhány szakmunkás, akit találtunk, rendszerint mezőgazdasági képzettséggel rendelkezik, például állattenyésztő. Ahogy fentebb már leírtuk, a felkeresett hátrányos helyzetű kistérségekben nagy a munkanélküliség, és nincs, vagy alig van munkaerő-kereslet. A sérült, fogyatékkal élőknek meg – kivéve a fent már említett ópályi szociális foglalkoztatót – különösen nincs rehabilitációs munkahely. Így például sellyei 40 éves, hallássérült, leszázalékolt, kérdezettünknek, aki hét gyermekét neveli feleségével, bármennyire szeretné, reménye sincs arra, hogy több jövedelemre tegyen szert, mint amit az alacsony összegű rendszeres szociális járadék jelent. Főleg nincs lehetősége, mivel cigány származású. A felkeresett hátrányos helyzetű településeken, kistérségekben a munkanélküliek különböző korosztályból kerülnek ki: vannak első generációs munkanélküliek, akiknek a szülei még dolgoztak, és jogosultságot szereztek öregségi nyugdíjra. Vannak olyan középkorú munkanélküliek, akiknek már vannak felnőtt gyerekeik, és azok is munkanélküliek. A kistelepüléseken még a viszonylag keresett szakmával rendelkező fiatalok sem tudnak munkát találni, azaz a családok egy részében úgy nő fel egy generáció, hogy már a szülei sem dolgoztak, hanem munkanélküliek voltak. Bár az esetek többségében, a szülők iskolázottsága alacsony, de felnövő gyermekeik, akár szakképzettek, akár csak a nyolc általánost végezték el, munkanélküliek lesznek. A jelenleg idősebb, már nyugdíjas korosztályba tartozó megkérdezettek is általában azt mondták, hogy az 50 év körüli gyermekeik vagy rokkantnyugdíjasok, vagy munkanélküliek. A munkaügyi központok ritkán ajánlanak álláslehetőséget a munkanélkülieknek. Ha mégis ajánlanak munkát, akkor az ajánlott munkalehetőségeket többnyire elfogadhatatlannak tartják az általunk felkeresett családokban élők, különböző indokokból. Ugyanígy nem szívesen mennek el képzésre sem. A munkavállalással kapcsolatos kérdések teljes körét bemutatta a 2. esettanulmány. A munkavállalás sokba és nem csak pénzbe kerül: a helyi járatok nem igazodnak a munkakezdéshez és –befejezéshez, a gyerekek óvodából-iskolából való hazavitele komoly szervezőmunkát igényel, a munkavállaláshoz pénz kell ruhára, étkezésre, a vállalatok nem fizetik ki a bejárás költségét, így nem éri meg a munkavállalóknak minimálbérért naponta eljárni más településekre. A képzések sem segítenek hozzá a stabil munkahely megtalálásához. A cigány munkakeresők – ahogy kérdezettjeink többször elmondták – csak azért mennek el egy-egy munkahelyre, hogy teljesítsék a munkaügyi központ elvárásait. A munkanélküliek tisztában vannak azzal, hogy kötelesek saját maguk is állást keresni, és a felkeresett munkahellyel igazoltatni az álláskereső kiskönyvben azt, hogy személyesen kerestek munkát. A kiskönyvet negyedévente be kell mutatniuk a munkaügyi központban. Csakhogy a roma származásúakat nem akarják foglalkoztatni. „De az ember elmegyen, és akkor azt mondják, hogy van felvétel, de lássák, lehet, hogy ez a cé betű a hátunkon van, aztán »magának nincs felvétel«. Mit tudom én, lehet, hogy lenne felvétel, de nem fér be az ember.” (Encsi kistérség, Fáj, 46 éves, munkanélküli, rendszeres szociális segélyt kap, házastársa 31 éves, ötödik gyermekükkel van GYES-en.) Az is gyakori, hogy ajánlanak valakinek munkát a munkaügyi központban, az elmegy a megadott munkahelyre, ahol közlik, hogy nincs felvétel, nincs rá szükség. Egy 48 éves roma származású asszony, aki jelenleg ápolási díjat kap, ezt megelőzően három évig volt regisztrált munkanélküli. Véleményét a munkaügyi központ tevékenységéről a következőképpen fogalmazza meg: „A munkaügyi központról…, hát a munkaügyi központtal nekem nincs semmi dolgom. Nem volt semmi problémám, mert rendesek voltak ott. Ha valamit el kell végezni, el kell végezni. Hogy dógozni nem küldtek ki? Nem volt hova. Ha ki is kűttek dógozni, de hát nem vettek föl. Vótam én úgy nézni munkát itt is, ott is, de hát szóval, elutasítottak. Hát, hogy nincs létszám, meg nincs felvétel, kész ennyi. (A Munkaügyi Központ küldte ki jelentkezni munkaadókhoz.) Hát mer kötelező is volt, háromhavonta egy, kettő munkahelyet bele kellett írni abba a kis könyvünkbe, amivel jártunk be háromhavonta. Iskolába most kűttek engem,

63

hogy menjek iskolába, igen, de már akkor a férjem beteg volt. De azelőtt is kűttek, de akkor én nem tudtam, nem mentem. Mer hát, hogy mondjam, nem is látok olyan jól, ahogy kellene, mer a kis apró betűket el se tudom olvasni. Hát bementem, és mondtam, hogy most nem tudom elvállalni az iskolát, mert beteg is voltam. Mer én is beteg vagyok, a szívemmel, szedem is a gyógyszereket. És akkor így mondták, hogy nincs semmi gond. Bementem szólni, hogy most nem tudok jelentkezni iskolába. Általánosba, mert a nyóc osztályt, hogy fejezzem be, mert nekem csak hét általánosom van, és akkor a nyócat, hogy fejezzem be. Hát evvel is csak jót akartak, jót, jót.” (Mezőkovácsházai kistérség, Magyarbánhegyes, 48 éves ápolási díjon lévő nő) Képzést csak azoknak ajánlanak, akiknek legalább 6 osztálya van. „A hat-hét-nyolcat kijárni. Akinek nincs meg a hat osztálya, annak nem (ajánlanak munkát). Ha a hat osztályom volna, a nyolcat régen én is letettem volna, a fiam is ott tette le, mert hetedikes volt, és a munkaügyön körösztül tette le. Meg fizették is. Szakmát is kellett neki mindjárt (tanulnia), parkgondozó. A nagyobbik, igen. A másik most meg tanfolyamra jár, Sellyére, szakiskoláho’, ő traktoros, mezőgazdasági gépszerelő, traktorra fölteszi a jogosítvány. Most kezdte az idén. Tavaly járta ki a nyolc osztályt, most kilencedikes. Hát most arra jár a kisebbik fiam. A nagyobbik fiam járt a parkgondozóira, csak nem vizsgázott le. A polgármester nem szólt, mert telefonáltak, hogy egy nappal vagy kettővel előbb volt a vizsga, mire mondták a gyereknek, pénteki nap például, és szerdán volt a vizsga. Így nem vizsgázott. (Sellyei kistérség, 47 éves férfi, három kicsi és két felnőtt gyermeke van, roma származású, rendszeres szociális segélyezett) A felkeresett családokban a nők nagy részének nem volt soha munkahelye. A gyerekek utáni ellátásokból élnek. Az egyszülős családokban a nők elmúlnak 40 évesek, mire a legkisebb gyermek is eléri a nyolcéves kort, és letelik a gyermeknevelési támogatás ideje. Elbeszéléseik szerint vagy abban reménykednek, hogy a gyermekek után járó ellátás megszűnését követően el tudnak majd helyezkedni, azaz munkatapasztalat, befejezett általános iskola, illetve szakképzettség nélkül találnak majd munkát, vagy egyszerűen regisztráltatni akarják magukat munkanélküliként, de úgy gondolják, munkát úgysem kapnak. Egyik roma kérdezettünk így válaszolt a kérdésre, hogy mi lesz, ha már nem kapja az anyasági ellátást: „Utána nem tudom, mi lesz. Elmegyek majd én is regisztráltatni magam. Más választás úgyse lesz. Hova tudnék elmenni dolgozni? Nem tudom.” (Encsi kistérség, Fúlókércs, 6 gyermekes, házas, gyes-en lévő nő) A munkanélküliség kezelésének egyik legfontosabb eszközeként tartjuk számon a közfoglalkoztatást. Fentebb, a helyi szakemberekkel folytatott interjúk tapasztalatai alapján már írtunk ennek problémáiról. Itt az „alulnézet” néhány tapasztalatát idézzük. Van olyan település, ahol nincs esélyegyenlőség a munkanélküliek között a közfoglalkoztatásba való bekerülést illetően. Van, akit rendszeresen foglalkoztatnak, van, akire 3-4 évente kerül sor. A közmunkához való hozzájutás igazságtalanságát több kérdezettünk is kiemelte, főleg a cigány származásúak. „Hát van, aki minden hónapba dolgozik. Ez nem úgy működik, hogy beforgatom mindegyik embert. Rokonság, barátság számít…Van olyan, ahol egy családból dolgozik még három is. A nagycsaládosokat, akiknél sok gyerek van, nemigen veszik fel. Olyanok dolgoznak, akiknek családja nincsen. Aki fiatal fiú, akinek csak arra kell a pénz, hogy vagy iszik, vagy csavarog. Nem azok vannak előnybe, akiknek nagy családja van. Olyanokat, ahol öt-hat gyerek van, azokat kellene felvenni. Hogy valahogy tudjanak boldogulni, haladni. Mert milyen segítség az, hogy nem huszonnégyezer forintot kap fizetéskor, hanem ötvenezer forintot! Azért nem kevés az! Nem mindegy. Aki takarít az orvosi rendelőbe, az egy éve dolgozik. A polgármesterné javasolta a testület felé, és az alpolgármesternek adta át, és ő kivételez.” (Encsi kistérség, 29

64

éves nő, házas, 5 gyermeke van, GYES-t kap, roma származású. 30 éves férje munkanélküli, rendszeres szociális segélyt kap) A munkanélküliek közül azok, akiket csak egy-egy hónapra foglalkoztat az önkormányzat, szeretnék, ha hosszabb időre kapnának munkát. Így beszélt erről 46 éves nagycsaládos cigány kérdezettünk: „Úgy működik, a polgármester elmondása szerint, hogy a munkaügyi központ letelexezi neki, hogy már ennek meg ennek lejárt az az egy vagy két év, nem tudom, mennyi a határidő, szól, hogy már majdnem lejárt, és foglalkoztassa. És akkor azokat foglalkoztassa. Hogy ne szűnjön meg a szociális segély is. Azért foglalkoztat egy hónapig. Tehát harmincöt napot vagy negyvenöt napot szokott venni. Ami nekünk kell… Mondjuk több kellene, mert akkor már kezdenénk kimenni a kamatos pénzből, de akkor megint visszacsöppenünk bele… Az az álma minden normális embernek, hogy lenne egy rendszeres munkahely, ahol kapná az ember a bért. Ha kevés is az a pénz, az ötvennégyezer forint, akkor is jobb lenne, mint a harmincnyolc. Mert ugye öt gyereket öltöztetni kell, ruháztatni, etetni. Az nem gyerekjáték, ma gyereket vállalni. (Encsi kistérség, 46 éves, munkanélküli férfi, rendszeres szociális segélyt kap, házastársa 31 éves, GYES-t kap, 5 gyermekük van) A szegény családokkal folytatott interjúk nem erősítették meg a helyi vezetők megállapítását, miszerint a régen munkanélküliek nem akarnának dolgozni. A munkától helyzetük javulását (az előbb idézett kérdezett például a kamatos pénz visszafizetését) remélik. A közösségi értékekhez való igazodást mutatja, hogy családjukra, gyermekeikre hivatkoznak. A helyi közösségekben ma is érték a család. A rendkívüli segély megítélésénél is előnyben vannak a gyermekek, és a családok legfőbb jövedelmét jelentő ellátásokat is a gyermekek után kapják nagycsaládos kérdezettjeink. A cigány családokban hagyományosan érték a gyermek. Mindkét idézett házaspár öt gyermeket nevel, ami már nem elterjedt szokás. A legtöbb helyen a cigány családokban is már csak három gyermek van. Megélhetési nehézségek A nélkülözések listáját az életképek és az esettanulmányok alapján összeállíthatjuk már. A nyomorgó családokban az elemi szükségletek kielégítése is problémát jelent. Az egyedül élők helyzete különösen nehéz: előfordul, hogy nincs ennivalójuk, nincs fűtésük. Az ennivaló hiánya, az éhezés megjelenése a megélhetési nehézségek között, a szegénység mélyülését jelzi.78 A szűkölködésről így vall az 53 éves piskói tartós munkanélküli cigány férfi: „Kérem, az úgy történik, hogy számlára küldik a jövedelmünket. Takarékosan és aprólékosan, amit le tudok csípni, ha nincs más… Ez általában úgy van, hogy semmire se telik belőle, mert hitelre hordjuk még a kenyeret is a boltból, befizetjük, amikor megkapjuk a következő jövedelmünket, tehát azt a negyvenötezer forintot. Ebből, tessék elképzelni, naponta egy kenyér, azt ki kell fizetni. Úgyhogy ez egy ördögi kör, és még fontos a cukor, a zsír, liszt, satöbbi, és azt se tudjuk megvenni. Majdhogynem szégyenkeznünk kell. Hogy mondjam? Itt is van adósság, és a környező településeken bárhol. Ami elmaradt előző hónapba, kifizetjük, aztán megint elhozzuk hitelbe, amire nincs pénz. És amikor már a kenyéren kívül egyebet nem tudunk beszerezni, ideig-óráig még az fölött megvesszük, és amikor nincs ki a hónap, akkor megpróbálkozunk, ott, ahol tudunk.(Ruhanemű vásárlásáról) El van az tervezve, de hát hiába tervezek, nem érek el oda. Ilyen csekélységet, mint inget, képtelen vagyok venni. Mondtam önnek, mert egyszerűen nem jut rá, mert a megélhetés, a megélhetés a fontos. Angyalom, úgy tessék elképzelni, hogy ez a negyvenötezer forint ideig-óráig van, amíg van. Egy luk be van nyomva, és főhet az embernek a feje, hogy az adósság szaporodik. És akkor fondorral, ügyességgel… Hát az ember nem tud már elmenni a hatodik faluba, hogy onnan kérjen. 78

2002-ben végeztek olyan kutatást Magyarországon, amelynek egyik megállapítása az volt, hogy „a pozitívumok közé tartozik, hogy az éhség csaknem ismeretlen a népesség legszegényebb harmadában „ Ferge et al. 2002, 8. o.

65

(Bútor) Szégyenletes, ismét azt mondom. Hogy egyáltalán valaki tud erről, hogy 2007-ben kénytelen még az ember így élni, és ilyen körülmények között. Én is örülnék egy szép lakásnak, egy normális, meghitt környezetbe leülni, nem egy ezeréves fotelbe…Apósomtól kaptuk, azóta nem tellett egy újra. Amikor összekerültem a feleségemmel, az volt a nászajándékunk, meg a rekamié, amin alszunk. Reggelre kelve egyikünknek jobban fáj a dereka, mint a másiknak. Higgye el! Mert annyira ki van feküdve. Az, amin mi alszunk, az már harminc éves. Azóta nem jutott rá. Mióta tervezzük, hogy egy nagyobb fekhelyet vegyünk! Hát egy normális fekhelyet nem tudok. Hát szomorú. Hazajönnek a gyerekeim, és attól félnek, hogy reggelre a földön találják magukat. Örökségünk. Hát az anyósoméktól kaptuk, amikor összeköltöztünk. Meg a szekrénysort is. Ott a szobába meg, tetszik látni azokat a szekrényeket, azokat is én vettem kölcsönre, amikor összekerültünk. Az asztalt, azt már szegény mamától kaptuk ajándékba. Meg egy kályhát. Úgyhogy nagyon csóri a helyzet.” (Sellyei kistérség, 53 éves, tartós munkanélküli, az aktív korúak rendszeres szociális segélyét kapja, roma származású, 3 már felnőtt gyermeket neveltek fel vele élő feleségével, egy közülük még a szülőkkel él.) Ahogy kérdezettünk elbeszéléséből látjuk, több családban előre megrendelik és kifizetik a kenyeret a boltban, hogy legalább kenyér jusson az asztalra hónap végén is. Ruhaneműt, bútort, tartós fogyasztási cikkeket nem tudnak vásárolni. A tüzelőhöz is csak nehezen jutnak. Pedig tervszerűen gazdálkodnak a jövedelmükkel, megtervezik, átgondolják, mi a legszükségesebb kiadás, mire költhetnek. A statisztikai adatok és kutatási eredmények szerint a nyugdíjasok jövedelmi helyzete sokat javult az elmúlt évek nyugdíjpolitikájának, vagyis a nyugdíjemeléseknek köszönhetően. Ugyanakkor az általunk felkeresett egyfős, nyugdíjas háztartásokban élők sok esetben nagyon komoly megélhetési nehézségekkel küzdenek. Problémáikat súlyosbítják a betegség és az ezzel kapcsolatos kiadások. A nyugdíjasok kérelmét közgyógyellátás iránt, eseti segély iránt, magas nyugdíjukra hivatkozással az önkormányzatok gyakran elutasítják. Számukra, még ha betegségük kezelése nagy összeget igényel is, mert például cukorbetegek, nincs támogatás. Éppúgy nem kapnak támogatást, ha szemüveget szeretnének készíttetni, holott idős koruk miatt erre sokuknak szüksége lenne. Az egyszülős családok életében is minden csak a nehézségekről szól: élelemre nem jut pénz, előfordul, hogy nincs mit enni adni a gyermeknek, a gyógyszereket nem tudják kiváltani. Egyes családokat a rezsivel kapcsolatos tartozások miatt ki akarnak lakoltatni, ahogy az Életképek 3.-ban megszólaló szociális munkás elmondta. Több helyütt is említették, hogy dönteni kell: a gyógyszert váltja ki az anya, vagy enni ad a gyerekeknek. A rezsi kifizetése a felkeresett – különösen a sokgyermekes - családok többségének nagy problémát jelent. Gyakran az önkormányzat segítségére sem számíthatnak, egy sokgyermekes cigányasszony elbeszélése szerint az Elektromos Művek munkatársai megértőbbek és segítőkészebbek voltak a tartozásával kapcsolatban, mint a helyi hivatal. Helyenként a villanyt, gázt, vizet is kikapcsolták már. Azaz, a krízishelyzetekre nincs tartalékuk, a havi kiadásaik mellett meg nem tudják kigazdálkodni az időnkénti többletkiadásokat, amit például egy magasabb villanyszámla jelent. Télen egy szobát használnak, hogy csökkentsék a fűtési költségeket. A megélhetési gondokat csak fokozza az, hogy a különböző szakorvosok, háziorvosok másmás településeken érhetőek el. Az útiköltséget az önkormányzatok csak utólag, esetleg hónapok múlva számolja el, ami növeli a betegségek kezeletlenül maradásának kockázatát. Lakáskörülmények A vizsgált kistérségben élő nyomorgó családok lakáskörülményeiről sokat elárulnak az életképek és az esettanulmányok. Az Életképek 2. cigánytelepén túlnyomórészt szociálpolitikai kedvezménnyel épült házak vannak, már csak a telep végén láthatunk valódi putrikat (bár a szociális munkás a „szocpol-házakat” nevezi putrinak a higiénés körülmények miatt). A telep-

66

felszámolási program jobb házakhoz jutatta a cigánycsaládokat, jó részük beköltözhetett a település központibb részében lévő megüresedett házakba. Erről a következőket mondta az encsi gondozási központ munkatársa: „Lepusztították a Bercsényi utcát: a házaik ablakán nincs üveg, csak nejlon, az ajtók kirugdosva, rémes, hogy hogy tudnak élni.”, azaz elkezdődött a régebben konszolidált életkörülményeket biztosító házak „putrisodása”. Ugyanis a házak karbantartásához szükséges készségeket nem lehet megtanulni a putriban. Az Életképek 1. vándorlói, akik a városokban elveszítették létfenntartási lehetőségeiket, olcsó házat keresnek, ami bizonyosan a korábbi lakhatási feltételeiknél rosszabb körülményeket jelent. Ha korábban nem laktak kertes házban, ugyanúgy nem tudják azt karbantartani, mint a korábban putriban lakók. A gazos kiskertekről az Életképek 5. polgármestere beszél. A városok még megmaradt szociális bérlakásaiban tengődőkről, a lakbér- és közüzemidíj-tartozásokról az Életképek 3. szociális munkása beszél. Az Esettanulmány 1. díszműkovács házaspárja jó körülmények között lakna, de a betegség nem hagy erőt, létfenntartásért folyó küzdelmük pedig időt arra, hogy rendben tartsák a házat, amiben egyébként jogcím nélküliként élnek, és bármikor kilakoltathatják őket. Az Esettanulmány 2. házaspárja még tartja magát, nem sorolják magukat a nyomorgók közé, és képesek a szoba-konyhás lakrészt rendben tartani, a kiskertet megművelni. Az Esettanulmány 4. cigányasszonya viszont olyan lakásban él, amelynek bizonytalan a tulajdonjoga, félő, hogy elüldözik belőle, és már csak a villany nincs kikapcsolva a közüzemi tartozások miatt. Amiről itt még szót kell ejtenünk, az a szociálpolitikai kedvezményekkel épült lakások ügye. Az Életképek 2. első fényképén látható az egyike azoknak a félbe maradt építkezéseknek (fel nem épült házak alapjainak), melyekből nem egyet láttunk kutatásunk során. Az Életképek 5. megszólalói is beszélnek a szociálpolitikai kedvezményekkel való visszaélésekről. Az interjúkészítő79 az egyik nyomorgó család, szintén szociálpolitikai kedvezménnyel épített házát a következőkkel jellemezte: „Szociálpolitikai támogatással épült a ház, de a padlástér nem használható. A víz nincs bevezetve, WC az udvaron van. A fürdőszoba nincs berendezve, melegítik a vizet. Szendi Bertalanék a zömében romák lakta falu szélén laknak. A településen azt tartják, hogy itt laknak a legszegényebbek, ezért ezt a részt kínai negyednek hívják. Szendiék háza az utolsó ebben az utcában. A porta elhanyagolt, a ház külső festése hiányzik, pedig már majd tízéves az épület. Az ereszcsatorna hiányzik, a tetőszigetelés tökéletlen, beázik, ezért nem is lakják a padlástér-beépítéssel kialakított szobát. „Klasszikus” szocpolház: az ajtók mozognak, a bejárati ajtó épp hogy becsukható, foltozott. Az ablakok épek. Az alsó szint, a leginkább lakott rész ép, de egészében véve fokozatosan romló a ház állapota. A lakás alapterülete körülbelül nyolcvan négyzetméter, a használhatatlan beépített tetőtéren kívül. Van két szoba, egy nagy előszoba, fürdőszoba, de ez csak helyiség, mert nem vezették be a házba a vizet. Szendiék szerint azért nem, mert a ház épülése idején még nem volt az utcában vezetékes víz. A ház egy közművek nélküli telekre épült. A vécé az udvaron van, az ajtaja helyén barna függöny lebeg.” A családnak egy forintja sem volt az építkezésre. „A vállalkozó állta. Ez így működik. Eljött a vállalkozó, fölajánlotta, hogy megcsinálja. Belementünk. Tökéletesen kész lett a lakás. Megkaptuk, ami nekünk járt, ő is megkapta, ami neki járt.” mondta erről a kérdezett. Az interjúkészítő kiegészítése: „A »tökéletes ház« elkészülte után a vállalkozó ötvenezer forintot visszaadott, mivel a vizet nem hozta be. A tetőre se tette fel azt a »pléhet«, azaz az ereszt, hogy a víz ne csepegjen be, így előfordul, hogy beázik a padlásszoba. A vállalkozó meg akarta csinálni, csakhogy a kérdezett, mivel megfizette a vállalkozót, ragaszkodott ahhoz, hogy az bádogost hívjon, a bádogos meg azóta is jön.” Jellemző a higiénés viszonyokra, hogy a többnyire romák által lakott szociális támogatással épült házakat a falu szélén, közműellátás nélküli telkeken építették fel. A patkányok elszaporodtak ezeken területeken, mert ahogy az előbb megszólaltatott kérdezett magyarázta: „Azelőtt nem voltak ezek a rendszeresített kukák, nem vitték el (a szemetet). Egy pár háznál volt, hogy a kinti toalett nem volt megcsinálva, és akkor a bélsár ment ide-oda, meg a moslék, meg ilyesmi. Jószág nem volt egynek se. Kiöntözgették a szemétre, és akkor a patkány, tudni illik a koszra megyen, meg erre, arra. Nekem volt egy 79

Az interjút Földiák András készítette.

67

kecske ott a kecskeólba, idejött nekem annyi patkány, hogy az jaj. És a takarmányt bent tartottam a vécéhelyiségbe, és átjöttek ezen, befúrtak, meg minden, és alig tudtam kiirtani. Úgyhogy megszűntettem. Eladtam a kecskét. Na, most már, ahogy látom, már mindenütt van vécé is csinálva meg a szemetet is elviszik. Kevés van. Már a portán nem látok egyet se. Itt lakunk a végén mi, a falu végén.” (Ötgyermekes cigánycsalád, Fáj) Az esetben emlegetett „vállalkozók” (legtöbbször a helyi uzsorások) nélkül ezeknek a családoknak nem lehetett volna saját otthona. Az árválkodó betonalapok is azért kerültek az ópályi cigánysor szélére, hogy hasznosuljanak felmutatható önrészként. Csak valamiért nem sikerült az üzlet. A szociálpolitikai kedvezménnyel épült lakások körüli anomáliákról mindenki tudott, de ez – tehát, hogy nem megfelelő minőségben épültek vagy egyáltalán fel sem épültek – csak a probléma ismertebb vetülete. Legalább ekkora probléma – ahogy Ladányi János egy beszélgetésben említette –, hogy a rendszernek köszönhetően ezek a házak olyan területeken is „épülhettek”, ahol semmilyen munkalehetőség sincs, s nagy valószínűséggel a következő években sem lesz. Ennek egyenes következménye, hogy a legképzetlenebb tömegek a legkisebb képzetlen munkaerő kereslettel rendelkező térségekbe szorultak. Betegségek A betegségekről is többször olvashattunk már a tanulmány előző fejezeteiben. A felkeresett, nyomorgó családokban nagyon sokan, nagyon sokfajta betegségben szenvednek. Az Esettanulmány 1. családfője súlyos cukorbeteg, valószínűsíthetően depressziótól szenved, ahogy az Esettanulmány 2. családfője is. A bajt Kovácsék esetében tetézi, hogy nincs pénz a betegség gyógyítására, ami miatta családfő egyre súlyosabb állapotba kerül. Az Esettanulmány 4. 51 éves cigány kérdezettjéről az interjú készítője megjegyezte, hogy legalább 70 évesnek látszik, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük sokféle betegségét: hallássérült, depressziótól, mozgásszervi panaszoktól szenved, magas a vérnyomása, az értelmi fogyatékosságra is utal, de látható az elbeszélésből, hogy Ibolya minden idegi problémát szellemi fogyatékosságnak vél, úgyhogy ezt a közlést fenntartásokkal kell kezelnünk. Az Esettanulmány 2. kérdezettjei beteg, fogyatékkal élő gyermeket nevelnek, ami a család egész életvitelét befolyásolja a szülők munkavállalási lehetőségétől kezdve a mindennapi élethez szükséges élelem, a tüzelő, a rezsi fizetésével bezárólag. Hasonló a helyzet, ha a házastárs vagy szülő ápolásra szoruló beteg. Gondozása lehetetlenné teszi az őt ápoló családtag iskolába járását vagy munkavállalását, ahogy az Esettanulmány 4. szereplői esetében látjuk. A szegény és sok gyermeket nevelő cigánycsaládokban különösen halmozódnak a betegségek. A nyomorgók, akik sokféle betegséggel küzdenek, megpróbálják leszázalékoltatni magukat. A leszázalékolás is a szegénység kultúrájához tartozó életpálya modell egyik jellemző része, főleg a nők számára. A gyerekek felnevelése idején a fő jövedelemforrást a családi ellátások jelentik, amikor azok már nem biztosítottak, mert a legkisebb gyermek is elmúlik nyolc éves, akkor szóba kerül a leszázalékolás, már csak azért is mivel erre az időre az asszonyok már igen rossz fizikai állapotban vannak. Tekintve, hogy legtöbbjük maga is szegény családban nőtt fel, az egészségi állapotuk már az első anyává válásukkor sem kifogástalan, amit a következő évek megpróbáltatásai (a napszámos munka, a szegénységgel járó stressz, a szülések) még tovább rontanak. Interjúink szerint az egészségügyi kártya hiánya is nehezíti a szegénységben élő családok egy részének életét. Szegénységdinamika és kirekesztettség Kérdezettjeink többsége – és mindenekelőtt a cigány származásúak – emberemlékezet óta szegénységben élt. Jelentős szerepet játszik e tekintetben a hátrányos helyzetű településeken a lehetőségek és források hiánya, az öröklött kulturális tőke elégtelensége, az alacsony iskolázottság, a devianciák és a betegség előfordulása a családban, vagy a kérdezett saját betegsége, a kapcsolati tőke hiánya. De ugyanígy jelentős szerepet játszik a szegénység kultúrája is, mely ugyan megvédi a 68

nyomorgókat a szegénység súlyos lelki következményeitől, és lehetővé teszi a túlélést a nyomor jelentette szélsőséges helyzetben, de meg is akadályozza a be- vagy visszatérést a munka világába, a kínálkozó lehetőségek kihasználását. A kérdezett családok kisebbik hányada esetében mutatható ki a szegény–nem szegény életszakaszok váltakozása80. Mivel eleve azt kértük az interjúkészítőktől, hogy a nyomorgó családokat keressék meg, nem is volt várható, hogy a szegénység határán élőket találják meg. Ugyanis azokat a családokat, amelyek életében váltakoznak a szegény-nem szegény periódusok, a helyi közösségek nem számítják a nyomorgók közé. A megkérdezett családok zömében és főleg a cigány családokban a szegénység, a munkanélküliség, a kirekesztettség élménye és érzése több generáció életén átívelő tapasztalat, és hiányzik mindennemű pozitív integrációs élmény és családi minta. Ezen családokban a szülői generációnak soha nem volt még munkahelye, és a már felnőtt gyermekeik egy része is munkanélküliként vált felnőtté – ennek összes szociális és pszichológiai hátrányával együtt. A legnehezebb helyzetben a nyomorgó cigánycsaládok vannak ebből a szempontból. Ezek a családok a kínálkozó integrációs intézmények – elsősorban az iskola, a munkaügyi központ, a helyi önkormányzat és a szociális szolgáltatások – nyújtotta lehetőségeket sem tudják használni. Láttuk például, hogy a közmunkában is szívesen részt vennének nagyobb mértékben, de nem hívják őket. Hogy miért nem, arra a szakemberekkel készült interjúk adják meg a választ. A foglalkoztathatósághoz szükséges szakmai és életkészségek hiánya, az alacsony munkakultúra, a leromlott fizikai és lelki állapot miatt nincs haszna belőlük a foglalkoztató önkormányzatnak, így nem szívesen foglalkoztatják őket. 1. és 2. esettanulmányunk szereplői valaha jobb sorsot látott családok, amelyek esetében a kirekesztődés folyamatát látjuk. Ők kicsúsztak az integrációs hálókból, elveszítették megélhetésüket, és a helyi közösség kapcsolati hálóiból is kimaradnak, hiszen nem képesek a kapcsolatokat ápolni. Esetükben mind a munkaerőpiac, mind a közösségi kapcsolatok, integrációs hálók kudarcot vallottak. Megtartott önértékelésük és kemény, minden kínálkozó lehetőséget megragadó küzdelmük lehetővé teszi, hogy ne örökítsék át kirekesztett helyzetüket, de az elmagányosodástól nem védi meg őket, és ezen családok férfi tagjai előre láthatóan hamar bele fognak halni a kilátástalan küzdelembe. A kirekesztettséghez az emberek lakáshelyzete, munkaerő-piaci és egészügyi helyzete, a közlekedési problémák, a szociális ellátórendszer és a társadalmi segítségnyújtás hiánya vezet.81 Kutatásunk is igazolta például, hogy már a gyerekeknek meg kell tanulni a lemondást, azzal a tudattal kell együtt élniük, hogy nekik nem jut olyan dolgokra, amire másoknak jut, hogy ők kimaradnak, kirekesztődnek valamiből. A nyomorgó családok gyermekeinek le kell mondaniuk a közös programokon való részvételről, kimaradnak például a nyaralásból, táborozásból, a jobb szakkörökből, mert azok pénzbe kerülnek. A kirekesztettségből való kilépéshez, a munkaerő-piacra való belépéshez, a közösségben való megjelenéshez az embernek olyan külsővel kell rendelkeznie, 80

Kérdezettjeink életútjára tehát nem jellemző a szegény- nem-szegény életszakaszok változása, amit az országos reprezentatív mintával végzett MHP 1-6 hullám kutatások alapján kimutattak. Ezen adatok alapján a teljes népesség 73,6 %-a egyszer sem volt szegény 1992-1997 között. Egyszer volt szegény 10,7 %-a, kétszer volt szegény 7,0 %-a, háromszor volt szegény a teljes népesség 2,6 %-a, négyszer volt szegény 1,7 %-a, ötször volt szegény 2,1 %-a, hatszor volt szegény 2,3 %-a Spéder 2002. 72.o. 81 A kirekesztettségben élő kérdezettekre jellemzőnek mondható Szalai Julia megállapítása a kirekesztődés kárvallottjairól: „A kirekesztődés kárvallottjai azonban éppen azáltal kerültek a Rubicon túlsó oldalára, hogy elvesztek, felszámolódtak, vagy soha igazán ki nem épültek és megtartó erejűvé nem váltak azok a kapcsolódások, amelyek életüket a többségi viszonyokhoz kötötték. E kapcsolódások egykori formája, megszakadásuk módja és az abból következő mai élethelyzetek különbségei persze tovább tagolják a csoportot. Mindenesetre a kirekesztődők életének közös vonása, hogy szegénységük hosszú előtörténetre, évekre, ha nem évtizedekre nyúlik vissza, s mértéke szerint ma szélsőséges, gyakorta nyomor szintű. (…) Ami pedig e helyzet kikerülhetetlen velejárója: a kikapaszkodást segítő társadalmi kapcsolatok további erodálódása, a mindennemű társadalmi védelem nélküli, feudalisztikus személyes függelem és a vele járó kiszolgáltatottság elmélyülése, röviden, a polgári társadalmi viszonyokból való – immár vissza nem fordítható – kisodródás végleges megpecsételődése.” Szalai Júlia (2002): A társadalmi kirekesztődés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle, 2002/4. 43. o.

69

hogy a közösség befogadja. Jellemző, hogy az egyik felkeresett család arra gyűjt, hogy a munkanélküli fiúnak tudjanak ruhát venni. A kirekesztettségnek többféle formáját láttuk a kutatás során. A legkiszolgáltatottabbak – mint már említettük – a vándorló családok, amelyek régi lakhelyükkel a családi, szomszédsági, baráti kapcsolati hálót is odahagyták. De emellett a vizsgált települések nyomorgó családjai kimaradnak az intézményi ellátásokból és szolgáltatásokból is, ahogy a tanulmány későbbi fejezeteiben látni fogjuk. A felkeresett hátrányos helyzetű településeken – elsősorban pénzhiány, anyagi problémák miatt - az emberek magukra maradnak: elzártan a külvilágtól, más települések, városok, történelmi emlékek, kulturális programok megismerésétől. Helyben a kocsmán kívül legtöbbször nincs más szórakozási lehetőség a fiatalok számára sem.

A nyomorgó családok életvitele Túlélési stratégiák Takarékosság. Ahogy az esettanulmányokból láttuk, a legalapvetőbb megélhetési stratégia a „spórolás”. A szegénységben élők nem fűtenek be, csak ha nagyon muszáj; télen összehúzódnak egy szobába és csak azt fűtik, reggel nem gyújtanak villanyt, hanem gyertyafénynél készülődnek, nem kapcsolják be a mosógépet, a vízzel való takarékoskodás céljából inkább kézzel mosnak. Ősszel kikapcsolják a hűtőt. Nem mennek orvoshoz, mert ahhoz el kellene utazniuk másik településre, de nincs pénzük útiköltségre. Ha mégis elmennek, akkor vagy nem váltják ki a gyógyszert vagy csak minden másodikat váltják ki. Rácáfolva a helyi jobbmódúak előítéleteire a nyomorgó családok mindegyike igyekszik készülni a télre, illetve biztosítani, hogy hó végén is jusson legalább kenyérre. Ezért fizetik ki például a kenyeret hó elején előre a boltban, vagy vesznek tésztát, lisztet, zsírt nagyobb tételben. Így beszél erről 47 éves nagycsaládos cigány kérdezettünk: „A kenyeret be szoktuk fizetni előre egy hónapra, és akkor eleve már jó, mert nem kell azon gondolkodni, hogyha van pénzem, eszek, ha nincs, nem eszek. Így ki van fizetve előre egy hónapra a kenyér, és akkor nekünk nem kell attól félni, hogy máma kapok kenyeret, de holnap már nem eszek. Egy héten kilenc kiló. Hét elején három, hétfőn, mert kedden nincs nyitva a bolt, szombaton három. Úgyhogy kilenc kiló kenyér megy el egy héten. Itt a boltban adnak hitelt. Már akinek. Ötezerig, tízig, és nem számolnak rá kamatot.” (Sellyei kistérség, 47 éves, három kicsi és egy felnőtt gyermekes, roma származású, munkanélküli férfi, az aktív korúak rendszeres szociális segélyét kapja) Azoknál, akik hozzájutnak az egyre ritkább napszámos munkához, máig is élnek a napszámos életforma gazdálkodási szokásai: a nyári bőségesebb hónapokban félretesznek a téli ínségesebb időkre. Jövedelemszerzési formák. Jövedelmüket különböző módon próbálják kiegészíteni. A nyári időszakban kerti munkákat vállalnak pár ezer forintért. Saját kertjüket megművelik, a téesz felszámolásakor kapott szántót bérbe adják, és a kapott terményből állatokat tartanak. Malacot hizlalnak, kettőt, egyet eladásra. Előfordul, hogy a malac elhullik, mert nincs pénzük állatorvosra, oltásra. Az oltás két-háromezer forint lenne, az orvos kiszállásának díja kétezer. Ha a disznó elhullik, hitelbe vesznek disznót. Az állattartás legalább az étkezés biztonságát garantálja. Az állattartás az öngondoskodás egyik legfontosabb formája a vidéken élő családoknak. Így beszél erről besencei 50 éves cigány férfi kérdezettünk: „…mert azért általában mindig van egy kis jószágállományom, amivel itt foglalkozok. Vannak hízóim, csirkéket szoktam tartani. Most például nincsenek, mert levágtam őket, a tavaszig nem is tartok, majd tavasszal megint, tojóállományt… Hát, nézze, falun éltem le az egész életemet, a szüleim is mindig ilyennel foglalkoztak, ez az embernek úgy mondván benne van a génjeiben, az állattartás, meg mit tudom én. Én nem érzem jól magamat, ha nekem nincsen jószágom. 70

Most is vannak hízóim, vannak növendékek, akár meg is tudom őket mutatni. Komoly példányok vannak, amiket majd most nyolcadikára tervezek levágni,” (Sellyei kistérség, 50 éves, roma származású férfi, munkanélküli, szociális segélyezett) A helyi közösségek jobb módú családjai rendszerint munkaigényes kultúrákat termelnek a rendelkezésükre álló csekély földterületen. A nyomorgó gyermekes családokban a szülők ezekbe a kisgazdaságokba járnak februártól októberig mezőgazdasági munkát végezni, hogy a gyerekeknek ebből tudjanak iskolakezdésre ruhát venni, illetve ebből pótolják a rendszeres bevételükből az étkezésre költhető, többnyire nem elegendő pénzt. A tüzelőt maguk gyűjtik az erdőn, ha kapnak engedélyt a tulajdonostól, akkor irtással, ha nem, lopnak. Mások alkalmi munkát vállalnak, például diópucolást. De nehéz egyéb munkát találni, mert a kisbirtokos gazdák családtagjai inkább maguk végzik a munkákat, hogy ne kelljen másnak fizetni. Az alkalmi (időnként fekete-) munka, a napszám tehát egyike a legfontosabb túlélési technikáknak a nyomorgó családokban. Ráadásul ez biztosítja a foglalkoztathatóság bizonyos mértékű fenntartását a felnőttek esetében. Azért csak bizonyos mértékben, mert egyrészt a feketemunka rendkívül nehéz, igen rossz munkakörülmények mellett végzett munka, ami aláássa a nyomorgó emberek fizikai egészségét (ennek is betudható a rokkantnyugdíjasok igen magas száma a vizsgált településeken), másrészt a mezőgazdaság munkafeltételei eltérnek az ipari munka feltételeitől. A földeken végzett munka idényjellegű, az év egy szakaszában nagy erőfeszítéseket követel, míg másik részében sokkal kevesebbet (az állatokat etetni kell). Az ipari munka viszont folyamatos közepes erőfeszítést igényel, emiatt más életritmus kialakítását teszi szükségessé. A fekete foglalkoztatás viszont nem eleve adott lehetőség, mindig nyitva álló kapu, amelyen a segélyezett akkor lép be, amikor akar. A napszámos munka általában nehéz fizikai, sok esetben szakértelmet és tapasztalatot kívánó munka. Az illegális munkaerőpiacot sem vezetik más törvények, mint a legálist, és az innen való kiszorulást is ugyanazok a folyamatok határozzák meg, mint amelyek a legális foglalkoztatásban érvényesülnek. Ahogy már fentebb írtunk róla, a közmunka vállalása, a közmunkában való bevonás kérése nagyon elterjedt a szegények, segélyből élők körében, erről nem csak a kérdezett szegény családok, hanem a szakemberek is beszámoltak. Ennek oka az, hogy a családok nagy hányada – a gyermekes családok – a minimálbérrel többet kapna, mint a segéllyel kap. A vizsgált kistérségek településein a rendszeres szociális segély átlagos összege 25000-35000 forint között van, tehát lehetséges, hogy néhány szegény család közel annyit kap segélyként, mint a minimálbér (ami a segély összegének plafonja), de bizonyosan csak a segélyezettek kisebbik hányada részesül ennyiben. A segélyezettek lustaságáról szóló megjegyzések, amelyeket a falvak vezetőitől hallottunk, tehát nélkülözi az alapot. Az tény viszont, hogy a feketemunka akadályozza a közmunka elfogadását, hiszen a napszámosok féltik a munkahelyeiket. Ha bármilyen okból nem mennek, akad helyettük más, és legközelebb már nem hívják őket. Kölcsönök. A nyomorgó családok életében a kölcsönkérésnek, a hitelnek igen nagy szerepe van. Ahogy már fentebb láttuk, sokan közülük hitelre vásárolnak a boltban, kölcsönt kérnek a rezsi kifizetésére, vagy hó végén élelmiszert kérnek a családtagoktól, szomszédoktól vagy azoktól a jómódúaktól, akiknél munkát szoktak vállalni. A következő hónapban megjövő segély gyakran épp arra elég, hogy az előző hónap adósságait törlesszék. Vagy arra se elég, és „főhet az embernek a feje, hogy az adósság szaporodik”. Mint Ibolya elbeszéléséből (Esettanulmány 5.) látszik, a jótékonykodás szokásának maradványai is fennmaradtak a falvakban. Családi stratégiák. A családi segélyezés bevezetésével a családok - jövedelemforrásaik növelése érdekében - rákényszerültek, hogy hivatalosan elváljanak, vagy legalábbis külön élőkként jelentsék be házastársukat, élettársukat, felnőtt, velük élő gyermekeiket. A Sztv. előírása szerint ugyanis egy

71

családban csak egy személy részesülhet az aktív korúak szociális segélyében.82 De a családi helyzetből adódó előnyök kihasználásának formája a nagyon korai szülés is. Így beszél erről a Mezőkovácsházai kistérség egyik szociális ügyintézője: „A roma családoknál nagyon korán szülnek a gyerekek, ez náluk hagyomány. Meg a magyaroknál is az iskolázatlanabb, aki nem áll munkába, náluk is (előfordul a korai szülés). Van egy ilyen nagyon fiatal réteg… Két olyan családunk van itt – mondjuk az egyik vegyes házasság, az asszony roma, a férj az magyar – ahol már a nyolcadik gyerekkel terhes az asszony, és se a gyámhatóság, se a családsegítő nem tudja őket befolyásolni. Ők inkább a családi pótlékra utaznak. Sokan próbálnak megélni a GYES-ből, a GYED-ből, a családi pótlékból. És inkább ez a roma réteg, meg a szegényebbek, az iskolázatlanok ebből próbálnak élni.” Nem gondoljuk, hogy a szociális ügyintézőnek igaza lenne, hogy a családok a gyerekeket a pénzért hoznák világra. Inkább arról van szó, hogy kialakult egy sajátos nyomor-életforma – ezt nevezzük a szegénység kultúrájának –, amihez hozzátartozik a korai gyermekszülés, a gyerekek után járó ellátásokon és segélyen tengődés, a máról-holnapra élés, a jövővel kapcsolatban a rokkant nyugdíj reménye. Ok-okozati összefüggés nincs az egyes elemek között, csak együtt járás. A mintázat összetartó eleme pedig az alkalmazkodás a szélsőséges szegénység helyzetéhez. A férfiak helyzete lényegesen nehezebb, mint az asszonyoké, akiknek a gyermekek után biztos jövedelme és családi státusza van. Ez alakítja ki a sajátos matriarchátusokat, mint már említettük. Az interjúkban leggyakrabban a nők viszik a szót, és a család ügyeit is rendszerint ők intézik. Ők állnak kapcsolatban a hivatalokkal és a szolgáltatásokkal. A válást is leggyakrabban a nők kezdeményezik, ami a férfiak számára adott esetben a hajléktalanságot jelenti. Így beszél erről 29 éves négygyermekes cigányasszony kérdezettünk83: „Kapott 30.171,- forintot a kisgyermekeknek az édesapja. Mivel megtudták azt, hogy én egyedülállónak nyilvánítottam magam az építkezés végett, és mondtam, hogy olyan, hogy elzüllött meg satöbbi, és akkor mondtam a jegyző úrnak, hogy én az én négy kiskorú gyermekemmel egyedül fogok bejelentkezni (a szociálpolitikai kedvezménnyel épült lakásba). És akkor attól a pillanattól kezdve, nem harmincegyezer-hétszázhetvenegy volt a szociális járadéka, hanem huszonnégyre mindjárt lecsökkentették. Hát könyörgöm, ha feljelentem gyerektartásért?! Akkor miből fizeti? És akkor miből éljen? Mondtam a jegyző úrnak is, hogy hát gyerekenként ötezer forint a tartásdíj, az húszezer forint, most akkor négyezer forintból éljen meg?” Ahogy az interjúrészletből látjuk, az együtt élő családtagok válását, különélésének bejelentését a gyermekeit egyedül nevelő szülőnek járó szociális kedvezmény igénybevétele érdekében a lakáshoz jutás esetében is megtették a családok. A jövedelem nélkül maradó férfiak sorsát a mezőkovácsházai szociális ügyintéző így írja le: „…Elveszti a munkáját, elveszti az emberi kapcsolatait, az alkoholizmusba menekül. Elveszti a családját, jön a válás, és teljesen kirekesztődnek ezek az emberek.” Vándorlás. A mélyszegénységben élők körében előfordul, hogy az amúgy is rossz állapotú lakásukat eladják, rosszabbra cserélik, hogy a különbségből pótolják a megélhetésük hiányzó költségeit. Ahogy az Életképek 1. szövegéből kiderül, gyakran úgy vesznek egy másik településen házat, hogy nem is tudják, hova, milyen körülmények közé költöznek. A költözködés egyébként is 82

Tehát, ha az általunk felkeresett családokban felnőtt gyermek élt, vagy a család felnőtt testvérekkel, szülőkkel, egyéb rokonokkal élt egy háztartásban, akkor a kutatásunk alanyaiként kiválasztott család hivatalosan bejelentett együtt élő tagjainak a jövedelmét kellett nekünk is figyelembe venni, a család egy fogyasztási egységre, illetve egy főre jutó jövedelmének kiszámításakor, és csak ezt követően számoltuk ki a háztartás összes tagjának jövedelmét - figyelembe véve a háztatásban élők egy főre jutó jövedelmét. 83 Amennyiben a szociális ellátásokkal való visszaéléssel vádolhatók interjúalanyaink az általuk elmondottak alapján, igyekeztünk megőrizni anonimitásukat, és ezért nem jelöltük meg a helyet, ahol élnek.

72

benne van a nyomorgó családok túlélési repertoárjában. Ahogy a gettósodó településekről szóló beszámolókból és interjúkból látjuk, a nyomorgó családok nagy része egyre rosszabb körülmények közé kényszerül, és a nagyon rossz körülmények közül is időnként el kell menekülnie, amikor felhalmozódnak az adósságok, kifizetetlen számlák. Uzsorakölcsön. Más esetben az ellehetetlenült családok kénytelenek uzsorakamatra pénzt felvenni. Az uzsorásokra szoruló szegényekről több híradás is beszámolt.84 Ismert tény, hogy aki egyszer uzsorástól kényszerült pénzt felvenni, többnyire nem tud szabadulni az ezzel járó terhektől. A nyomorgó családokkal, a szociális ellátórendszer képviselőivel, a helyi önkormányzatok munkatársaival, vezetőivel készített interjúk, a szakmai műhelybeszélgetések mind egyértelműen mutatják, hogy az uzsorások tevékenységéről, a kölcsönt visszafizetni képtelen emberek megfélemlítéséről, otthonukból való elűzéséről mindenki tud, az uzsorásokat a helyi közösségek minden tagja ismeri, de – néhány esetet kivéve, melyekben a cigány kisebbségi önkormányzat lépett fel ellenük85 – csak a rábeszélés és a felvilágosítás eszközeivel igyekeznek lebeszélni a nyomorgókat az uzsorakölcsön felvételéről, az uzsorásokkal szemben nem lépnek fel. A felvilágosítás nem segít, mivel a nyomorgók is pontosan tudják, hogy mire vállalkoznak, a lebeszélés sem hatékony eszköz, mivel a „kamatos pénz” felvételére a legvégső esetben kerül sor, amikor már semmi más lehetőség nincs. Példa erre Ibolya esete (Esettanulmány 4.), akinek nincs lehetősége más módon fizetni a házban lakásért, és nem látja esélyét, hogy más módon elkerülje a házból való (akár erőszakkal történő) eltávolítását. Az ő elbeszéléséből az uzsorások eljárására is fény derül, bár ez esetben nem kölcsönügyletről van szó, hanem a ház „árának” kizsarolásáról: „És még azt mondta, kidob a házból. Összeveri az ablakokat, kidobál mindent. Megijedt a kis unokám, mert nagy derék ember volt. Azt mondta, hogy minket agyonver a házba, fölgyújtja a házat. És kénytelen vagyok, hogy fölvegyem úgy, kifizetni ezt a házat.” A kölcsönügyletről ezt mondja Ibolya: „Azért nem merek úgy kérni kölcsön kamatra, hogy agyonvernek. Akkor megölnének. Higgye el, sokat megöltek úgy. Arra az időre nem tudjuk megadni azt a pénzt, akkor vége.” A hivatalos fellépés az uzsorásokkal szemben – egy-két esettől eltekintve – szinte reménytelen, mivel a károsultak nem hajlandók tanúskodni, hiszen azzal egyrészt a bebörtönzött uzsorás családja részéről bizonyosan bekövetkező bosszút vállalják, másrészt esetleg még azt az utolsó mentsvárat is elveszítik, amit az uzsora a kritikus helyzetekben jelent. Még azok a károsultak is visszavonják az eljárás során a vallomásukat – a rendőrségi beszámolók szerint86 –, akik esetleg kezdetben vállalták a tanúskodást. A megfélemlítésre és szemhunyásra elegek a kudarcos történetek, amelyeket széles körben beszélnek. Ezért még akkor sem tesznek az áldozatok feljelentést, ha menekülni kényszerülnek (lásd: Esettanulmány 3.), a rend őrei pedig még akkor sem kezdenek nyomozást, ha tudnak az ügyletekről. A legszegényebbek számára a fent leírt spórolási, felhalmozási módszerek sem alkalmazhatók. Egyrészt a kutatás során hallott elbeszélések szerint (lásd: Életképek 1.) nincs hozzáértésük, másrészt a segítő hálók hiányában leginkább ők válnak uzsora áldozataivá. A segély megérkezésekor azonnal elveszik tőlük a pénzt az uzsorások, ahogy az Életképek 2. szociális munkása meséli klienseiről. Egy részüknek a bankkártyáját eleve eltulajdonítják, és a megérkező pénznek legfeljebb töredékét adják oda a nélkülöző családnak. Ahogy fentebb már írtuk, a szociálpolitikai kedvezményekkel épült házak is rendszerint az uzsorások közreműködésével épülnek a nyomorgó nagycsaládok számára. Általában a vállalkozók 84

Lásd például: Bass László – Darvas Ágnes – Farkas Zsombor – Ferge Zsuzsa: A gyermekszegénység elleni küzdelem állása 2008-ig. MTA KTI Gyerekprogram Iroda. 9-11.o., Béres Tibor – Lukács György: Kamatos pénz a Csereháton. Esély, 2008. 5. szám. 85 Ezekről nem a jelen kutatás során szereztünk tudomást. 86 Ezt az értesülésünket más hírforrások is megerősítették, lásd: Kricsi Gábor: Kamatrabszolgaság Magyarországon – uzsorások a cigánytelepen I-II. HVG, 2008. július 8., július 15. http://hvg.hu/itthon/20080715_kamatos_penzek_uzsora.aspx

73

keresik meg a nagycsaládosokat, és megelőlegezik nekik azt a pénz, amivel már el lehet kezdeni a házépítést. Egyik kérdezettünk, a fentebb már idézett 29 éves, négygyermekes Izabella így beszél az ügyletről: „Az önkormányzat tudta azt, hogy ez egy olyan házhely, hogy a telek és a víz a legfontosabb. Nem is az áram, hanem a víz. És sehol semmi. Megnyerték a pályázatot a vízre, megnyerték a járdára, és sehol semmi. Négy ilyen telek van. A vállalkozó vásárolta meg azt a kis birtokot, és akkor azt mérette ki házhelyeknek. Fordultam az önkormányzathoz, hogy itt vagyok egyedülállóként négy kiskorú gyermekkel, és mivel négymillióhat(százezer) szocpolt kapok a négy kiskorú gyermekeim után, hogy nem-e tud az önkormányzat nekem önkormányzati telket adni. Nem. Nincs. Én azt megmondtam a polgármesternek a szemébe is, hogy itt a szegénynép meg van halva, és semmiben nem segítik a nagycsaládosokat. Ha írunk egy segélyt, most mi az a kétezer forint négy kiskorú gyermekre? Semmi. Akik nyugdíjasok, azok megkapják a húszezer forintot, meg a tízet is. A vállalkozó nekem megelőlegezte a telkemet, ő előlegezett meg nekem az építkezéstől kezdve mindent. Mindent az égadta világon. Ha nekem nincs a vállalkozó, akkor nekem nincs házam. Nekem 75 százalék alatt kellett volna lennem, hogy kezdjem el az építkezést, és kapjak szocpolt. Na, most akkor a vállalkozó a saját pénzét belefektette, hogy 75 % alatt álljon a házam, hogy a fél szocpolt kapjuk meg. Most már megkapták, most már lassan kész. Most már le van járólapozva, most már a fürdőt csinálja a héten, meg a WC-t, aztán kész. És ha lesz víz, villany, akkor költözhetek be. Úgyhogy nagyon rendes volt nekem ez a vállalkozó, mert ez csinált mindent. Igen, most már lassan kész. Mi úgy állapodtunk meg, hogy mivel ő vette meg nekem a telkemet, és ő azért nem kért tíz fillért sem, amiért ő azt előlegezte meg nekem. Ő elvállalta a házamat, pénz nélkül. Ha nekem lett volna 75 % alatt a házam a saját tőkéből, akkor ugyanúgy nyert volna rajta pénzt. Ő megmondta nekem nyíltan, hogy őneki így is megérte. A négymillió nyolcból is tudott ő kikalkulálni magának annyi pénzt, hogy ő nincs veszteségben.” Az interjúkészítő hozzáfűzése: „Izabellának még fel kellett venni jelzáloghitelt is. Azt most intézte el. A polgármester meg is kérdezte tőle, hogy meggondolta-e jól ezt az építkezést, mert sokat kell majd fizetnie. De Izabellának most az a fontos, hogy ház lesz a nevén, és lesz hol lakniuk a gyerekeinek. Hárommillió után 11 évre 44.000,- forintot kell havonta fizetnie, de az apukája megígérte, hogy segíteni fogja.”(29 éves, 4 gyermekes anya, cigány, jelenleg anyósáékkal, az elvált férjével és annak felnőtt testvérével él együtt) Ezeknek a családoknak tehát a „vállalkozók” nélkül nem lehetett volna otthona. Ez a csalás pedig végképp – néhány kivételtől eltekintve – felderíthetetlen, mert a nyomorgó családoknak a bírósági eljárás következtében vissza kellene fizetnie a támogatást, és büntetést is kapnának a csalás bűnrészeseiként. Megélhetési bűnözés. Ha semmilyen más forrás nem áll rendelkezésre – ahogy az a hányódó szegény családoknál előfordul –, akkor csak az illegális eszközök maradnak. Az Életképek 5. önkormányzati tisztviselőjének beszámolójában már láttuk, de minden vizsgált településen beszéltek arról, hogy a szegénység növekedésével a lopások száma is növekedett. Így beszél a helyi nyomorgókról a Mezőkovácsházai kistérség egyik gyermekjóléti szolgálatának munkatársa: „Nagyon kevés a kereset, a munkahely. Nagyon sokszor a családi pótlék és a segélyek azok, amiből élnek úgymond. Emellé szoktak ők alkalmi munkát végezni, jellemzően bejelentés nélkül, feketén. Meg elég magas itt a megélhetési bűnözés is, boltlopások, falopás… (Előfordul, hogy gyerekek lopnak?) Hát olyan is van. Tudják, hogy ők nem büntethetőek. Azért előfordul. Meg a gallylopások is. Hát vannak azok is. (Lopnak-e egymás közt?) Egy ideig én csináltam a szabálysértést, és akkor volt olyan, hogy a könyvtárban, a kabátokból, bizony, amit tudtak, elvittek a gyerekek… (Ilyenkor rendőrségi vizsgálat indul?) Persze. Elkapták (a tettest), rendőrségi vizsgálat indult, szabálysértési eljárás, de büntetni nem lehet. Egyetlen eszköz, ha a gyámhatóság védelembe veszi (a gyermekkorú elkövetőt), és 74

onnantól kezdve fokozottan figyelemmel kísérik a családot, de olyan segítséget nem tudnak nekik adni. Hathatós segítség erre nincs. Nem tudják a szülők megnevelni, hát marad ez a minta…” Ahogy szintén az Életképek 5. egyik megszólalója megjegyzi, a lopások megszokott jelenségnek számítanak a legszegényebbek közösségeiben. Ami a legfájdalmasabb, hogy szegények lopnak szegényektől, olyanoktól, akik nem tudják megvédeni javaikat, sokszor ki sem mernek menni, mikor látják, hogy az udvarból elviszik a nyomorgó szomszédok a fát vagy a kiskertből a terményt. Az is rendkívül veszélyes, hogy időnként a gyerekek lopnak a családnak, mert ők nem büntethetőek, és a gyámhatósági intézkedésnek sincs különösebb foganatja, mivel a gyerekek rendszerint amúgy is védelemben vannak már. Társas támogató rendszerek A családi és szomszédsági segítségnek nagy szerepe van egyes felkeresett családok életében. Vannak olyan nyugdíjasok, akik csak a gyermekeik segítségének köszönhetően képesek mindennapi életük gondjait megoldani. Különösen jellemző ez a nyugdíjból élő egyfős háztartások tagjaira, akik csak családi segítséggel képesek elkerülni a megélhetési szegénységet. Jóllehet az önkormányzattól kapnak lakásfenntartási támogatást, szociális étkeztetést és közgyógyellátást, de ezzel együtt rászorulnak gyermekeikre, akik kifizetik a számláikat, élelmet vásárolnak, és intézik az önkormányzati támogatások iránti kérelmek benyújtását, ahogy ezt Ibolya elbeszélésében (Esettanulmány 4.) is láttuk. A hátrányos helyzetű településeken inkább az a jellemző, hogy mindenki szegény, nem tudnak egymásnak segíteni, legfeljebb kisebb dolgokban: ez főleg munkasegítség, például mikor kinek van valami házfelújítási, tüzelő- vagy betegszállítási gondja, ahogy azt az Esettanulmány 2. családjának esetében láttuk. A társas támogató rendszer igénybevételének azonban komoly korlátai vannak, ahogy az esettanulmány 3. kérdezettje mondta: „Ma nekem, holnap őneki.” Ha nem tudják ellentételezni a szívességet, nem is kérhetnek. A másik korlát, hogy a szegények rendszerint a szegényekkel tartanak kapcsolatot, akik ugyanolyan nincstelenek, mint ők maguk. Ettől függetlenül az interjúk többségében megemlítették kérdezettjeink az informális segítők, családtagok és szomszédok segítségének fontosságát. „Hát, ha szükségünk van zsírra, paprikára, átmegyünk kérni, és ők is jönnek, ha valami kell.” mondta erről szintén az Esettanulmány 3. szereplője. Hivatalos segítségek a nyomorgó családok életében A szociális szolgáltatások lehetőségeiről és tevékenységéről részletesen a következő fejezetben beszélünk majd, így itt az egyéb szervezetektől jövő segítségről lesz szó. A nyomorgó családok a hivatalos támogató rendszerek tagjai közül elsősorban a települések önkormányzataitól várnak segítséget, és elsősorban kézzel fogható, materiális segítséget: segélyt, élelmiszer és ruhaadományt, házhelyet. Az egyes települések segélyezési gyakorlata nagymértékben eltér egymástól, és ez nem csak az önkormányzatok különböző anyagi helyzetétől függ, ahogy az Életképek 5. önkormányzati tisztségviselőinek vitájából kiderül. Az esettanulmányokban láttuk már, hogy segélyt (adományt) kérni rendszerint szégyenletes dolognak tartják a szegények. Az egyik vizsgált település jegyzője így fogalmazott: „Vörös segély, amit pirulva kell felvenni.” Láttuk, hogy az Esettanulmány 4. szereplője, Ibolya is csak „végigmegy a falun”, nem kér, az adományokat önként adják a jótékonykodók. Olyan gyakorlattal is találkoztunk, amikor az önkormányzat szabályozta a rendkívüli segélykérelmi lehetőséget, és a szabályoknak megfelelően jár el. „Hát igen, ilyen egyszeri gyors segélyt szoktunk (kapni), igen, hát azt egy évben kétszer lehet igényelni. Idáig nem mondom, hogy nem kaptuk meg, mer megkaptuk, ebbe az évbe már másodjára. Mi szoktuk igényelni. Hát van, akinek ebédet adnak, van, akinek 5 ezer forintot

75

adnak, kinek mit, mivel bírnak segíteni. Azt, hogy ki mibe sérült, mondom. Tetszik érteni? (És Önök mire szokták költeni?) Mi hát a gyógyszer kőtségre, mer ugye hónap vége fele mán, amikor fogyóba van a gyógyszer, akkor általába inkább azt, mer az ennivalónkra nem, de inkább a gyógyszer kőtségre. Erre szoktuk amire, amire kell, nagyon, nagyon kell. Hát a gyógyszert nem lehet…, a gyógyszertárba azt mondani, hogy nézz rám, most nincs pénzem, adja ki hitelbe. Gyógyszertárba nincs hitel, mer még egy boltba elmegy az ember és akkor néha megszorul, hogy írjál már föl légy szíves, vagy mit tudom én.” (Mezőkovácsházai kistérség, Magyarbánhegyes, egygyermekes család. Háztartásfő: 32 éves munkanélküli, közmunkás, de hónap végétől az aktív korúak szociális segélyét kapja ismét, felesége 23 éves, gyesen van.) A szabályozott segélyezés, amire számítani lehet, a legkevésbé stigmatizáló, a legkevésbé alakít ki függelmi viszonyt a kérelmező és az adományozó között. A jobb helyzetű önkormányzatok között még olyan is akad, amely úgy segít, hogy nem is szól előtte. „Volt, hogy kaptunk tüzelőt, például tavaly, nem tudom mennyi volt, de pár mázsa. Csak hazajöttem, és meglepődtem, hogy az udvaron van a fa. Gondoltam, hogy kaptuk, mer pénzem nem volt rá, hogy én hozassak. Nem tudtam, hogy honnan van, csak aztán tudtam meg, hogy a polgármesteri hivatalból küldték.” (Mezőkovácsházi kistérség) A kisebbségi önkormányzatok helyenként adományok közvetítésével segítenek a szegényeknek. Az adományok elosztásakor viszont rendszerint felmerül az igazságosság kérdése. Az adományelosztásról szóló következő beszámoló, amit 47 éves, három kicsi gyermeket nevelő roma kérdezettünktől hallottunk, azért is érdekes, mivel igazságosnak tekintett gyakorlatról is beszámol. „A kisebbség szokott hozni ingyen ruhát a faluba, és úgy válogatnak ruhát, ki milyent akar. De ez is úgy van, hogy aztat már kiválogatják azelőtt. Itt például, megmondom őszintén, pléd, vánkoshuzat, vagy dunyhahuzat, lepedő, ágynemű, ilyenhez nem jutunk. Itt csak azoknak, aki a kisebbségnek a rokonsága. Úgy szokott lenni. Na most, a luzsoki polgármester már csinált olyat, hogy olyan szabadidő-ruhákat hozott, hogy benne voltak fóliába, senkinek nem volt még. Megállt a kocsi, és először odaállhattak a nagycsaládosok, mindenki, és ahol három gyerek van, annyi szabadidő-ruhát adott. Utána jöttek a nem nagycsaládosok, mondjuk, ők is ugyanúgy rá vannak szorulva. És adnak ott élelmiszert is.” (Sellyei kistérség, Piskó, 47 éves, három kicsi és egy felnőtt gyermekes, roma származású, munkanélküli, az aktív korúak rendszeres szociális segélyét kapja) Az igazságos elosztás tehát azt jelenti, hogy a nagycsaládosok kapnak először, a többiek csak azok után. A segítség elmaradása gyakran szerepel az interjúkban, és előkerülnek a „bezzeg a szomszéd faluban” kezdetű történetek is arról, hogy mi mindent ad a másik falu a szegénységben élő lakóinak. Így beszélt erről négy gyermeket nevelő sellyei nyomorgó roma kérdezettünk: „Élelmiszercsomagot kaptak a környező falvakban. Két településen nem kaptak. Ez a két polgármester nem írta alá ezt a papírt. Ezt én így hallottam, és többen mondták. És csak igazság van benne, mert mi nem kapunk. Most meg jönnek karácsonyra, hoznak csirkéket, pucolt csibét. Megkérdezték, hogy milyet kérnek. Egy személy, egy nőszemély a falut járta. Vejtiről beszélek, egy nőszemély járta, és megkérdezte, csirkét kérnek, vagy tyúkot kérnek, puculva vagy ezt a…Milyen combnak mondják? Pecsenyecombot kérnek. Azt fognak kiosztani, lisztet, cukrot, szóval minden ilyen tésztaféléket. És ezt már nem egy alkalommal. És most is karácsonyra plusz ötezret kapnak, személyenként. Itt a faluba semmit, semmit se (osztanak). Semmi segítségünk nincs, csak amit önerőből tud az ember.” Ahogy később, a szociális szolgáltatásokról szóló részben is lesz szó róla, a nyomorgó családok elsősorban anyagi segítséget várnak. Ez természetes, hiszen a legalapvetőbb szükségéleteik kielégítése sem biztosított, és amíg az nem nyer kielégítést, addig a magasabb rendű szükségletekre

76

nem is gondolhatnak.87 Azt is többen nehezményezik, hogy a kisebb településeken nincs önkormányzati hivatal, a lakosoknak kell átjárni a másik településre intézni az ügyeiket. Az önkormányzati ügyintézők nem jönnek ki arra a településre, amelyik lakosságának az ügyeit intézik. Ahogy például Ibolya történetéből is látjuk (Esettanulmány 4.), de mások is említik, hogy gyakran egy rövid tanáccsal „lerázzák” a hivatalok ügyfeleiket, és azzal már nem törődnek, hogy értik-e a javaslatot, meg tudják-e tenni az abban foglaltakat. A polgármesterekkel és a hivatalnokokkal kevesen mernek vitatkozni, holott több esetet említették a kérdezettek, hogy ügyüket nem a törvényi előírásoknak megfelelően intézték, és ha szóltak a polgármesternek, azt válaszolta, hogy a kérelmezők nem ismerik jól a törvényt, holott a lakosok egy része más szervezeteknél tájékozódik a jogairól, és csak utána reklamál a polgármesternél. Így egyes esetekben a kérelmező saját bátorságán, érdekérvényesítő képességén múlik, hogy kijárja a családját törvény szerint megillető támogatásokat: A nyomorgó családok némelyike jelentős tudással és érdekérvényesítő képességgel rendelkezik jogai kivívására. Ezt példázza a következőkben megszólaltatott 38 éves kétgyermekes, Besencén lakó rokkantnyugdíjas kérdezettünk elbeszélése. „Mondta a húgom, hogy ők kaptak tavaly kétszer ilyen rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, gyerekenként ötezer forintot. És tavaly szeptemberben és novemberben kaptak. És én szóltam az önkormányzatnál, hogy szeptemberben kapjunk mi is. Hát, mondom, a törvény, a 97-es törvény szerint jár, hogy aki részesül gyermekvédelmi támogatásban, az egyszeri segélyt kap Azt mondja polgármester, hogy honnan veszem én, mondom, van erre törvény, és akkor szólni mertem novemberben, hogy még mindig nem kaptuk meg a novemberi pénzt, fejenként az ötezer forintot gyerekenként. Állítólag az államtól kell kérvényezni, és még nem jött meg a pénz. Lehet, hogy nem is jön. De már november vége van, ugye. És még mindig nincs meg az ötezer forint gyerekenként. Lehet, hogy nem is lesz. És hogy én honnan veszek ilyeneket? Hát nem hülye emberek közt mozgok, a mozgáskorlátozott vezető sellyei, hát ő is jár a megyében mindenhova, Pestre. Tudja a szabályokat az ember, hogy mi jár, mi se jár. Akkor, akit említettem, a pécsi pszichológust, pszichológiából vizsgáztat, meg külföldre is kijár, ő is jártas a jogban. Meg a családsegítő is, akihez bemegyek, meg járnak ki hozzánk, azok se buták...Igen. Nehogy nekem kelljen…Épp mondtam a polgármester úrnak, hogy lesz–e karácsonyra valami csomag? És mondja, hogy nem. Én mondtam, hogy bent voltam a Vöröskeresztnél Pécsett. Tavaly mentem be többször is, volt úgy, hogy ők adtak a gyerek gyógyszerére pénzt, hogy ki tudjam váltani; a pécsi Vöröskereszt. És akkor bementem a Vöröskereszthez tavaly, karácsony előtt, hogy nem lehet–e csomag vagy valami, és akkor épp mondták, hogy Pécsen a plázánál vannak, ott osztanak, és kimentem, és a főnökasszony adott, adott több dobozzal, hogy osszam ki a falunak. Megkérdeztem a polgármestert, hogy voltam bent most a Vöröskeresztnél múlt héten, és bent volt a főnökasszony helyettese, és azt mondta, nem biztos, hogy kapunk idén, mert minden évben más települést patronálnak. Azt mondta, próbáljak meg én szervezni valamit.” Az ügyintézés legtöbb esetben rendkívüli tortúrával jár, mint ugyanez a kérdezettünk a tartós beteg fia közgyógy-igazolványának megújításával kapcsolatban elbeszélte. „És akkor fölhívtam a háziorvost, és azt mondta, hogy a gyógyszerköltségre állítsa ki a szociális előadó a közgyógyot, de azt mondta, hogy szó se lehet róla, amíg nem viszek igazolást. Mondom, és honnan? Az orvosnő nem úgy van, hogy én szólok neki, utána hopp, elugrik a kórházba, és kiállítanak nekem egy igazolást, hogy tartós beteg az én fiam. Mert a családi pótlék osztályhoz december végén le kell adni, hogy januárban megkapjam. Mondom, akkor most hova menjek? És fölhívtam a tébét, a családi pótlék osztályhoz be kellett mennem Pécsre, kérni egy igazolást, bevinni, hogy tartósbeteg, de két teljes napot kellett várni, míg 87

Lásd a Maslow-féle szükséglet-piramist, melynek egyes szintjei egymásra épülnek, és amíg az alsóbb szintű szükségletek kielégítetlenek, a felsőbb szintű szükségletek kielégítésére az egyénnek nincsen módja. Abraham Maslow: Toward a Psychology of Being (New York: D. Van Nostrand Co., Second Edition, 1968, 30. o.

77

megkapta a gyerek a közgyógyot. Az enyémmel fogalmam sincs, hogy mi van. Elutasították, és meg kellett fellebbeznem. Most a közigazgatáson van valahol, hatezret állapított meg a tébé, az önkormányzat elutasította. A tébé hatezer forintot állapított meg, de nekem tizennyolcezer a költségem, végül is őnekik kellett volna pótolni az összeget. Most aztán fogalmam sincs, hogy mi lesz.” Ez az asszony sokat köszönhet a segítő kapcsolatainak. A Mozgáskorlátozottak Egyesületétől 150000 forintot kapott akadálymentesítésre. A családsegítőtől kaptak egy ágyat, ruhát a Máltai Szeretet Szolgálattól kapnak, Pécsett. A Vöröskereszttől is kaptak segítséget. Néha a falugondnok váltja ki számukra a gyógyszereiket. Pszichológushoz jártak tanácsadásra, családi problémáik voltak, mert közel lakott a férj volt felesége, de a pszichológus segítségével ezt megoldották. Az interjúkban többször előfordultak a jótékonysági szervezetek a segítség forrásaiként: a Máltai Szeretet Szolgálat, a Vöröskereszt, a Gyermekétkezetési Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Nagycsaládosok Egyesülete. Ilyen bátor és határozott érdekérvényesítési képességgel rendelkező kérdezettünk azonban mindössze kettő akadt a hatvan megkérdezett családban. A kistelepüléseken hiányzó egészségügyi intézmények, a csak heti, kétheti, korlátozott időtartamú orvosi, védőnői jelenlét, a gyógyszertárak megszűnése mind a betegségek kezelését, ellátását, a felkeresett családok életét nehezítő tényezők. Az egészségügyi szakellátások e hátrányos helyzetű településekről nehezen megközelíthetőek, a szakellátó intézmények ellátástípusonként más-más településeken működnek, a gyógyszertárak szintén más településeken érhetők el. Az egészségügyi intézmények elérésének költségeit a rászorulók csak kevesen, és a saját költségvetésből történő kifizetéstől számítva nagy időeltolódással kapják vissza. Aki nincs tisztában az útiköltség visszaigényelhetőségével, a visszaigénylés eljárási módjával, azokat az egészségügyi dolgozók, orvosok, védőnők gyakran nem tájékoztatják lehetőségeikről. A mozgáskorlátozottak szállítására a felkeresett családok közül néhányan – az igénybe vehető szolgáltatások hiányát pótolandó – saját maguk vesznek, lízingelnek autót. Ennek anyagi terhei számukra - családjuk anyagi helyzetét tekintve - a jövőt illetően kigazdálkodhatatlanok, és a család majdani fizetésképtelenségének bekövetkezését valószínűsítik. A Sztv módosítása, ami 2007-től megszüntette az önkormányzatok információs tevékenységét, illetve annak kötelező jellegét, sérti az állampolgárok alkotmányos jogait, mivel nem garantálja számukra az információkhoz való hozzáférést. A támogatásokra, szolgáltatások igénybevételére rászorulók tájékozatlanságuk következtében nem részesülnek olyan ellátásokból, amelyekre jogosultak lennének, ennek következtében előfordul, hogy a családok, a gyerekek sokkal rosszabb körülmények között élnek, mintha megkapnák mindazokat az ellátásokat, szolgáltatásokat, amelyekre a jogszabályok szerint jogosultak. Jogsegélyszolgálat működését a felkeresett családok nem említették, holott sok esetben – ahogy az Esettanulmány 4. szereplőjének esetében is láttuk– a szegénységben élők nem képesek jogaikat egyedül érvényesíteni, mivel nem ismerik azokat, és nem is tudják, hogy hol, milyen szervezethez, milyen ügyintézőhöz kellene fordulniuk. Nem működik olyan automatikus mechanizmus, hogy amennyiben egy hivatalnak tudomására jut valamilyen visszaélés, akkor azzal kapcsolatban hivatalból vizsgálatot indítson.

78

3. A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások szerepe a mélyszegény családok életében E fejezetben azt vizsgáljuk, hogy milyen szerepet játszanak a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások a mélyszegénységben élők szegénységének és társadalmi kirekesztettségének csökkentésében.

A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások elérhetősége A vizsgált kistelepülések szinte kizárólag a kötelező alapszolgáltatásokat tudják nyújtani lakóiknak, ezeken felül civil szervezetek, önkormányzatok és társulások kezdeményezéséből, nem egyszer projektek keretében jönnek létre szolgáltatások. A nagyobb településeken láttunk támogató szolgáltatásokat is, melyek adott esetben a kistérségi társulások keretében a kistérség más településein is nyújtottak szolgáltatást a rászorulóknak. Egyes kistelepüléseken még az alapszolgáltatások egy része, a házi segítségnyújtás és a szociális étkeztetés is hiányzott. A nyomorgó családokat viszont – tapasztalataink szerint – elsősorban a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások, illetve falugondnoki szolgáltatás érik el. Ez részben nem is csodálható, hiszen a mélyszegény családokban elvétve található csak hatvan éven felüli családtag. A házigondozásra és étkeztetésre is csak az időseket tekintik a helyiek jogosultnak, bár ezeknek a szolgálatoknak nagy szerepe lehetne a nyomorgó családok életminőségének javításában. Mivel a nyomorgók élethelyzetének javítását célzó javaslataink közül az egyik arra vonatkozik, hogy a meglévő szolgáltatások közötti merev határokat, az igénybevétel szabályait lehetne módosítani, lehetővé téve a szegények számára e szolgáltatások (meleg étkezés, a gyermekek gondozásához nyújtott segítség, mosási lehetőség biztosítása, a házak karbantartásának segítése, és így tovább), a fejezet első részében áttekintjük, hogy milyen szolgáltatások elérhetőek a vizsgált kistérségekben. Így láthatjuk, milyen intézményes erőforrásokra támaszkodhat egy, a nyomorgók élethelyzetének javítását célzó program. A fejezet második részében a szolgáltatások működését tárgyaljuk, azt elemezzük, hogy milyen tartalmú szociális szolgáltatások elérhetőek a szegénységben élők számára. A szegény családokkal folyó szociális munka két aspektusát, a szociális munkások és nyomorgó ügyfeleik közötti kapcsolat felépülésének jellegzetességeit és a velük folytatott munka tartalmát, azaz a szolgáltatási repertoár összetételét vizsgáljuk. Az alapszolgáltatások elérhetősége a vizsgált kistérségekben Családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás. A törvények88 külön szolgáltatásként említik a családsegítő és a gyermekjóléti szolgáltatást. A kutatásba bevont települések nagy részén az alacsony lakosságszám miatt (a 16 vizsgált településből 10 kétezer fő alatti volt, lásd az 1. táblázatot a függelékben) 2007-ben csak a gyermekjóléti szolgáltatást volt kötelező működtetni, a települések többségében azonban a kistérségi feladatszervezés miatt nagyobb, a családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatást egyaránt biztosító komplex intézmények nyújtottak szolgáltatásokat, így a kistelepüléseken dolgozó szociális munkások legtöbbször egyidejűleg végezték a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás körébe tartozó – egymást jelentős mértékben átfedő – teendőket. A gyermekjóléti szolgáltatás szempontjából súlyos ellátási problémák, hiányok fokozottan az aprófalvas (zárványtelepülés, zsákfalu), elszórt településszerkezetű, városhiányos (Sellyei, Encsi kistérség), illetve az egyes elkülönült, gettósodott településrészekkel rendelkező 88

A családsegítő szolgáltatásról a szociális törvény 64. § -a, míg a gyermekjóléti szolgáltatásról a 1997. évi XXXI. számú, A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 39. §-a rendelkezik.

79

kistérségekben jelentkeztek (Mátészalka). Az elszórt településszerkezetű, jellemzően aprófalvas Sellyei és Encsi kistérségben társulásos formában ugyan működtetnek családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat – így papíron megszűntek az ellátás fehér foltjai –, de sokszor több ellátandó település jut egy-egy családsegítő és gyermekjóléti feladatokat ellátó szakemberre. Például a Sellyei Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás kilenc családsegítő és nyolc gyermekjóléti szociális munkása 35 településen látja el a szociális alapfeladatokat. Ahogy később majd kifejtjük, ha a szociális munkások munkanapjának nagy részét az utazás teszi ki, egy-egy településre esetleg csak egyszer egy héten jutnak el, ráadásul képzetlenek, nemigen lehet elvárni tőlük az igényes munkavégzést. A cigánytelep vagy a lepusztult lakóövezetek, ahol a legszegényebbek laknak, súlyos munkaterhet jelentenek a szociális szolgáltatások számára, ahogy azt az életképekben megszólaló szakemberek is elmondják. A települések lélekszámához kötött szolgáltatói létszámok rendszerint nem elegendőek a tömeges problémáknak még az észlelésére sem, nem hogy azok alapos feltárására, a segítő intervenciók megtervezésére és kivitelezésére. Így ez esetben is joggal beszélhetünk szolgáltatási hiányról. Mindemellett tény, hogy a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás az, amely általában eléri a nyomorgó családokat. A családsegítőknek a rendszeres szociális segélyben részesülők beilleszkedési programjában való részvétele is elősegítette a kutatás időpontjában, hogy ez a nagyon nehéz helyzetű csoport mindenképpen bekerüljön a szociális szolgáltatások felhasználói körébe. Falugondnoki szolgáltatás. A harmadik olyan szolgáltatás, amely nagy valószínűséggel eljut a legszegényebb családokhoz is, a falugondnoki szolgálat. A falu- és tanyagondnokok feladata az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek kielégítésének segítése a kistelepüléseken, tanyás területeken. A kutatásba bevont, a szolgáltatás indítására, működtetésére jogosult89 települések közül (hat hatszáz fő alatti aprófalu, lásd az 1. táblázatot a függelékben) mindegyikben működött falu- vagy tanyagondnoki szolgálat. Házi segítségnyújtás. A szociális alapszolgáltatások közül a vizsgált kistérségekben a házi segítségnyújtás megszervezése és ellátása igen eltérő volt. Azokon a településeken, ahol igénybe lehetett venni a házi segítségnyújtás valamilyen formáját –a mintába került tizenhat település közül tizenegyben, a gondozási feladatokat általában a gondozási központok, illetve az idősotthonok szakképzett gondozói látták el. A szolgáltatást a vizsgált kistérségek közül az Encsi kistérségben társulási formában szervezték meg. A Mátészalkai, Mezőkovácsházai, valamint a Bácsalmási kistérség vizsgált települései saját fenntartású intézményeiken keresztül biztosították a házi gondozást és segítségnyújtást. A leginkább aprófalvas kistérségekben (Sellyei, Encsi) okozott problémát a szolgáltatás megszervezése. A vizsgált település közül két helyen (mindkettő 600 fő alatti aprófalu) semmilyen formájában nem működik ez az alapszolgáltatási forma, mivel nincs lehetőségük megszervezni a házi segítségnyújtási szolgáltatás nyújtásához szükséges intézményes kereteket, még társulási formában sem. A kutatásba bevont települések közül háromban „társult munkaköri kötelezettségként”, a falu- ill. tanyagondnoki szolgálatokhoz kapcsolva, szakképzetlen, ápolási, gondozási szaktudással, tapasztalatokkal nem rendelkező gondnokok végzik a házi gondozást. Egyes településeken önkormányzati dolgozók, ill. közmunkások bevonásával tudták csak biztosítani a házi gondozást. Étkeztetés. A vizsgált öt kistérség, tizenhat településéből egy aprófaluban (Sellyei kistérség) nem tudják biztosítani a szociális étkeztetést. A többi településen különböző intézményi formákban (leginkább a gondozási központok, illetve idősek klubjai) biztosították ezt a szolgáltatást. Kutatási 89

Lásd: Szt. 60. § (2) bekezdés, mely szerint Falugondnoki szolgáltatást 600 fő alatti települések, tanyagondnoki szolgáltatást pedig azok a községek, városok indíthatnak, amelyek határában 70-400 fő külterületi lakos él.

80

tapasztalataink megegyeznek, egy, a közelmúltban megjelent, a szociális feladatellátást vizsgáló tanulmányban90 leírtakkal, miszerint: a szociális alapszolgáltatások közül az étkeztetés biztosítása szorosan összefügg a helyben működő intézményrendszerrel: mérethatékonysági szempontokat elsősorban az óvodát, általános iskolát működtető települések képesek érvényesíteni a gyermekek és a felnőttek étkeztetését egyszerre biztosító konyha működtetése révén. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. A Sellyei kistérség kivételével a felkeresett területeken megtalálható, de nem minden településen érhető el a jelzőrendszeres szolgáltatás. A szociális szakemberek a települések mindegyikében frissen bevezetett, bővítés alatt álló, örömmel fogadott szolgáltatásként írták le. Az Encsi kistérségben az Encsi Gondozási Központ a jelzőrendszeres segítségnyújtást a 2006-ban megalakult Encsi Többcélú Kistérségi Társulás által működtetett térségi integráció keretében látja el, a térség minden településén. A jelzőrendszer központja Encsen, a Gondozási Központban kapott helyet. A településeken az ügyelet feladatát a legtöbb esetben, így a felkeresett településeken is, nappal a házi gondozó, éjszaka pedig a falugondnok látja el. A tapasztalatok szerint a reagálás éjszaka is gyors, amit megkönnyít az a tény is, hogy mindössze 50 készülék üzemel az Encsi kistérségben. A Mátészalkai kistérségben a Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények nyújt jelzőrendszeres segítségnyújtást a feladatra létrehozott térségi integráció keretében Mátészalkán kívül 9 településen. Az innen ellátott települések közé tartozik a vizsgálatba bevont Ópályi is. Hodászon a Vaja központtal létrehozott települési együttműködés keretében érhető el a jelzőrendszeres szolgáltatás. A Mezőkovácsházai kistérségben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Medgyesegyháza központtal működik. A 2007. szeptemberben hatályba lépett kistérségi megállapodás szerint Medgyesegyháza szakmai központként a Dél-Békési Kistérség valamennyi településére, így a felkeresett Dombiratos, Magyarbánhegyes és Mezőkovácsháza településekre kiterjedően biztosítja a szolgáltatást. A Bácsalmási kistérségben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a Bajai Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott bácsborsódi „Őszi Napfény” Integrált Szociális Módszertani Intézmény működtetésében érhető el. A vizsgált települések közül az ellátás csak Madarason működik, és mindössze 6 főt érint. Bácsszőlős és Kunbaja településeken ez az ellátás nem érhető el, ami – tekintettel a kistérség elöregedő jellegére – ellátási hiányt jelent. A Sellyei kistérségben a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás jelenleg nem érhető el, kiépítését tervezik. Tekintetbe véve a térség településszerkezetét, a szétaprózott kisfalvakban élő idős, beteg emberek számát – igen aktuális fejlesztés lenne. Támogató Szolgálat. A Mezőkovácsházai kistérségben térségi együttműködés keretében biztosítják a támogató szolgálat működtetését. A mezőkovácsházi székhellyel működő szolgálat gesztorként a térség 8 települése számára biztosítja a szolgáltatás működtetését. Működik támogató Szolgálat Bácsalmáson is. A kistérséget látja el, de az önkormányzat a fenntartó. Encsen is van támogató szolgálat, amely kistérségi szinten működik. A társulás elemei: jelzőrendszeres, családsegítő, támogató- és gyermekjóléti szolgálat. 33 település- köztük a vizsgált települések közül Fáj és Fúlókércs – bízta meg Encs város önkormányzatát, hogy intézménye által lássa el a felsorolt feladatokat. A kistérségben a civil szervezetek és az egyházak nem vesznek részt a szociális ellátásban. Mátészalkán szintén működik támogató szolgálat. Ópályiban egy és Géberjén

90

Rácz Katalin (2008): Szociális feladatellátás a kistelepüléseken és többcélú kistérségi társulásokban. In: Somlyódyné Pfeil E.–Kovács K. (Szerk.): Függőben. Közszolgáltatás-szervezés a kistelepülések világában. KSZK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest. 183-209.

81

két szolgálat is működik, melyet civil szervezetek működtetnek. A Sellyei az egyetlen olyan kistérség, ahol nem működik ez a szolgáltatás. Kistérségi feladatellátás A szociális alapszolgáltatások működtetése jelentősen eltér a felkeresett kistérségek és települések esetén, tükrözve azt a folyamatot, amelynek során az utóbbi időkben növekedett a társulások szerepe, és előrehaladt az integráció a szociális szolgáltatások területén. A kontinuum egyik végén azok a kistérségek állnak, amelyek már valamennyi szociális szolgáltatásukat egy térségi központba integrálták, és valamennyi szolgáltatást társulási formában nyújtják. Így a gyermekvédelmi és családsegítő szolgáltatást Encs város térségében az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás keretében létrehozott intézményfenntartó társulás biztosítja a kistérség szinte minden településén. Fájon, Fúlókércsen és Hernádvécsén a korábban önállóan működtetett családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok működését 2007-tól a társulás látja el, az encsi Gondozási Központon keresztül. A településeken a feladatokat ellátók személye nem változott az összevonás során, munkáltatójuk azonban igen, a 34 települést ellátó 16 szakember a Gondozási Központ munkatársai lett. A Sellyei kistérségben az Encsihez hasonló térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás működik. A Többcélú Kistérségi Társulás 2004-ben jött létre 35 település együttműködésével. A társulás által fenntartott családsegítő és gyermekjóléti szolgálat a 34 településen és Sellyén látja el a szociális alapfeladatokat 9 családsegítő és 8 gyermekjóléti szociális munkás foglalkoztatásával. A Mátészalkai kistérségben is egyértelmű a térségközpont dominanciája, a térségben létrehozott együttműködés központja Mátészalka, a térségi szociális és részben az egészségügyi szolgáltatásokat is a Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények működteti. Az integrált szervezet az egyes ellátások esetében más és más települési körben nyújt szolgáltatásokat, így a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást Mátészalkán kívül Ópályi, Nagydobos, Nyírkáta, Jármi, Nyírmeggyes településeken is. A harmadik felkeresett település, Hodász önállóan látja el a szociális alapszolgáltatás biztosításának feladatait. A Mezőkovácsházi kistérségben a térségi társulás csak későn, 2007-ben jött létre. A térség három 6-7 ezer fős települése felosztotta a feladatokat és kompetenciákat egymás között a térségi munkaszervezet kialakítása során. A szociális ágazatban létrehozott térségi együttműködés keretében 2007-től a támogató szolgálat, a jelzőrendszeres segítségnyújtás és a szenvedélybetegek közösségi ellátásának közös, térségi szervezésű működtetését alakították ki. Az alapellátások, a családsegítés és a házi segítségnyújtás a kutatásunk során felkeresett mindhárom településen a városi, községi önkormányzatok működtetésében maradt. A Bácsalmási kistérség településein kutatásunk idején a térségi szerveződés még nem érte el a szociális alapellátásokat. Mindhárom felkeresett településen, Kunbaján, Madarasom és a mindössze 413 fős Bácsszőlősön is a községi önkormányzat biztosította a családsegítést, étkezetést és a gyermekjóléti szolgáltatást. Már ebből a felsorolásból is látszik, hogy a kistérségi feladatellátás és kiegészítő normatíva nyújtotta lehetőségeket elsősorban a legnehezebb helyzetű települések igyekeznek kihasználni. Az integráció mértékét mutató kontinuum egyik végén ugyanis a vizsgálatba bevont legnehezebb helyzetű kistérségek (az Encsi és Sellyei kistérség) települései találhatók, míg a másik végén a valamelyest jobb helyzetűek (a Mezőkovácsházi és Bácsalmási kistérség), melyek akár önállóan is képesek ellátni a szociális szolgáltatásokat. A Mátészalkai kistérség több szempontból köztes helyet foglal el a két véglet között. Ez annak tudható be, hogy a kistérségi központ, Mátészalka nagyobb város (18000 fős lakosságszámmal), mely méreténél fogva szélesebb szolgáltatási spektrumot kínálhat lakóinak és egyúttal a kistérség más településeinek is.

82

Az alapszolgáltatásokban dolgozó szociális munkások helyzete Ebben a fejezetben elsősorban arról a három szolgáltatásról beszélünk, amelyek elérik a nyomorgó családokat. Az idősellátási szolgáltatások, a házi segítségnyújtás és az étkeztetés, mint már említettük, nem éri el őket. Mindenekelőtt azért nem, mert a nyomorgó családokban nincsenek idősek, vagy ha vannak, azok nyugdíjjal rendelkeznek, ami forrást jelent a családok fiatalabb nemzedékének is, úgyhogy nem igényelnek – adott esetben térítési díj fizetéséhez kötött – szolgáltatást. Kutatásunk során minden kistérségben felkerestünk néhány idős, egyedülálló, kisnyugdíjast is, akik ugyan nem voltak jövedelmi értelemben mélyszegények, viszont többféle szempontból voltak depriváltak. Ők sem részesültek az idősellátási szolgáltatásokból, mert vagy külön élő gyermekeik gondoskodtak róluk, vagy igyekeztek magukat ellátni. A szociális szolgáltatások, mint fentebb már írtuk, terheltek a szegénygondozást terhelő stigmával, így nem is szívesen veszik igénybe azok, akiknek lehetőségük van más források igénybevételével az önfenntartásra. Túlterheltség. Azokon a területeken, ahová a családsegítő és gyermekjóléti feladatokat ellátó szociális munkás hetente egyszer jut el, sokszor még az igények, szükségletek felmérésére sincs lehetőség. A települések önálló egységek, melyek közösségi viszonyai, társas kapcsolatai, az ott élők előtt álló lehetőségekkel és korlátokkal, egymástól kisebb nagyobb mértékben eltérő, külön világokat alkotnak. Ezek megismerése és kiismerése fontos, a segítő tevékenységet megalapozó forrásokhoz juttathatja a szociális szakembereket. Amikor a szociális munkás munkaidejének jelentős részét teszi ki a települések közötti ingázás, nem beszélhetünk a szakmaiságot előtérbe helyező térségi integráció előnyeiről. A problémákról így számolt be a sellyei aprófalvas szerkezetű kistérségben dolgozó családsegítő: „Ott (Csányoszrón), mondjuk, hetente egyszer vagyok. De igazából, hogy ott akár programokat is szervezhessek, ahhoz hetente kétszer kellene ott lenni, meg persze a többi településen is…, vagy a délutáni órákban is (ott kellene lennem), hogy például egy-egy klubfoglalkozást tarthassak, ami egy kicsikét közösségépítő is lehetne, vagy párkapcsolatsegítő, vagy gyereknevelési programokat (tarthassak). De van, hogy oda meg ki se jutok, csak egy hónapban egyszer vagy kétszer. Ez így nagyon rossz szerintem. Ugyanígy a gyerekjólétis kollegák is szenvednek, mert sok nekik (a munka).” A tényleges, a rászorulók igényeit figyelembe vevő szakmai munkavégzés - például a tanácsadás, információszolgáltatás, forrásfejlesztés, preventív szolgáltatások, a felhasználó képviselete a különböző társzervezetekkel kapcsolatban – lehetőségei tehát meglehetősen korlátozottak. Az ellátandó települések közül a legkisebbeken, mint amilyen Piskó vagy Fúlókércs, az esetek túlnyomó részében még a legalapvetőbb infrastrukturális feltételek – például a külön helyiség az ügyfelekkel történő tárgyaláshoz vagy az informatikai eszközök használatának lehetősége – sem adottak, de gyakran a nagyobb településekről is hiányoznak ezek. Ahogy az előbb idézett szociális munkás a nehézségekről szóló beszámolót folytatja: „Mondjuk ilyen nagyobb településekre gondolva, ott az ún. nagyteremben szoktam félrevonulni, de külön önálló iroda nincsen. Csak különvonulunk akkor, hogy azért a négyszemközti beszélgetés létrejöjjön. Tehát nem úgy (dolgozunk), hogy aki ott van bent a hivatalban (az hallja a beszélgetést), mert hiszen pont ez az, hogy van egy-két ember, akit ez akadályoz, hogy pont az előtt (a hivatalnok előtt) nem akar beszélni.” A vizsgált hátrányos helyzetű települések önkormányzatainak nagy része, és főleg a legtöbb problémával küszködők, nem képesek saját erőből biztosítani a családsegítő szolgálatok számára a feladat ellátásához szükséges szakmai és személyi feltételeket sem. A vizsgált települési önkormányzatok jelentős hányada még a szakmai létszám bővítését sem tudta megoldani91, ahogy azt az Encsi Gondozási Központ vezetője jelezte:

91

Erre a jelenlegi folyamatokat figyelembe véve, a közeljövőben sem lesz lehetőségük.

83

„A kistérségben az a nagy probléma, hogy nincsenek szakemberek. Működnek a szolgálatok, de nem szakképzett munkatársakkal. A családsegítő lehetett védőnő, tanítónő…. Igaz, hogy a szociális területen a kistérség 33 településén nincsenek felsőfokú végzettségű alkalmazottak, Encs kivételével. Nem tudják a szociális munka eszközeit alkalmazni azok, akik nem szakemberek.” A vizsgálat tapasztalatai szerint a többcélú kistérségi társulások létrejötte, egyes intézményi társulások működtetése, a „kiszerződések”, illetve a különböző módon, formában, jogcímen igénybe vehető plusz források bevonása sem segített alapvetően a helyzeten. Sőt, egyes kistérségekben (pl. Mátészalkai, Encsi kistérség) létszámleépítés is történt, mint azt a Mátészalkai kistérségben dolgozó családsegítő elmondta: „Mióta csak egyedül dolgozom, mert tavaly ugye még ketten voltunk, előtte meg még hárman, de mióta magam maradtam, tényleg csak a legszükségesebbeket tudom elvégezni.” A leépítés körülményeiről, a kényszerekről a következőket mondja bácsszőlősi jegyző: „2007-ig a családsegítő és a gyermekjóléti (szociális munkás) főállásban dolgozott nálunk, ha nem is teljes munkaidőben, de főállásban. Sajnos, a pénzügyi helyzet és a normatívák nagymértékű csökkenése rákényszerítik az önkormányzatot arra, hogy a gyermekjólétet társulásban lássa el. 2007 márciusában 4 település fogott össze, hogy a gyermekjólétit ellássa társulásban. Ez azt jelenti, hogy egy gyermekjóléti szakembert foglalkoztatunk közösen. Ez azt jelenti, hogy Bácsszőlősre egy napja jut. (…) Én attól félek, hogy ez az embereknek is nagyon rossz lesz, mert eddig Évi, amikor csinálta, állandóan közöttük volt, bármikor megkereshették, hallgattak a tanácsaira, most egy vidéki ember jár hetente egy nap, meghatározott időnként, nem tudja a családokat folyamatosan látogatni, nem tud olyan kontaktust teremteni.” A megkérdezett szociális munkások szerint a családsegítés, a gyermekjóléti szolgáltatások ellátása, megszervezése szempontjából, valamint a felmerülő szükségletek, igények oldaláról vizsgálva, fokozottan problémás területeknek számítanak azok az apró települések, melyek a nyomorgó cigánycsaládok gettóivá váltak, például Fáj, Fúlókércs, Besence, és a nagyobb települések elzárt településrészei, mint amilyen az ópályi cigánytelep. Bár a települési térszerkezetből adódó problémák (aprófalu, elzárt települések, gettósodott települések vagy településrészek) számottevő befolyással bírnak – többek között – a helyi szociális szolgáltatásokra, a szociális szektor jelenlegi szabályozási és finanszírozási rendszere figyelmen kívül hagyja mind a településszerkezetből, mind a településeken végbemenő gazdasági-társadalmi folyamatokból fakadó problémákat. A szabályozás a szociális (alap)szolgáltatások kiépítését, működtetését a települések lakosságszámához köti, és nem veszi figyelembe, hogy az adott területeken milyen típusúak és mértékűek a szociális problémák, melyekre a szolgálatoknak választ kellene találniuk. Ahogy a tanulmány korábbi fejezetében írtuk, az utóbbi évtizedekben megfigyelhető volt, hogy a városokban létalapjukat elveszített, gyakran eladósodott családok a kistelepülésekre költöztek, ahol olcsón lehetett lakáshoz jutni. A legnehezebb helyzetű családok is vándorolnak egyik kistelepülésről a másikra. Így a kistelepülések egy része gyűjtőhelyévé vált a sok problémával küzdő családoknak. A szociális szolgáltatások viszont – ahogy a fenti idézetből is kitűnik – pont ezeken a településen tudják legkevésbé ellátni a feladataikat. Olyan esettel is találkoztunk, amikor az önhibájából forráshiányos kistelepülés nem tudta fizetni a több településen társulásos formában működtetett családsegítő és gyermekjóléti szolgálat ráeső költségét, ezért a családsegítő vezetője megtiltotta a munkatársainak, hogy kimenjenek a településre. Csak akkor engedélyezi a családgondozóknak a településre való kimenetelt, ha kifejezetten valamilyen jelzés érkezik, hogy probléma van valamelyik családdal. A társulási forma és a társulásokhoz biztosított kiegészítő finanszírozás sem oldotta meg tehát a problémát, hogy a társulásokban nagyon szegény közösségek igyekeznek kihasználni a társulás nyújtotta előnyöket.

84

A nehéz, de nemigen becsült és rosszul fizetett szociális munkára az önkormányzatok gyakran nem találnak munkavállalókat. A magas munkanélküliségtől sújtott településeken sem jellemző, hogy a családsegítő és gyermekvédelmi szolgáltatási munkahelyekre sokan, akár csak egy–egy meghirdetett álláshelyre többen jelentkeznének. Így a vizsgált településeken általában nem felel meg a törvényi előírásoknak a családgondozók létszáma. Ennek következménye, hogy nem mindig jutnak el a szociális munkások időben az adott településen élő családokhoz, és igazából csak ad hoc jellegű problémákban tudnak segítséget nyújtani, saját kifejezésükkel „tüzet oltanak”. A problémákat tetézi, hogy ha találnak is jelentkezőt a munkára, akkor sem bizonyos, hogy megfelelő képzettsége, kompetenciái vannak a jövendőbeli munkatársnak a feladatra. A családgondozók képesítési előírásait az 1993. évi III. törvény szabályozza. Betartása, a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személy megtalálása a szociális intézmények vezetői szerint komoly nehézséget okoz. Ezen lehet a képzésbe való beléptetéssel változtatni (ha van az önkormányzatnak vagy a kistérségi társulásnak pénze a dolgozók képzésére), erre a jogszabály lehetőséget ad. De addig is, míg a megfelelő kompetenciákkal a szociális munkás felvérteződik, marad a helyzetek megítélési alapjaként a józanész, ahogy az egyik gondozási központ ma már végzett szociális munkás vezetője mondta: „Józan paraszti ésszel is lehet eredményeket elérni. Én úgy dolgoztam tíz évet a szociális területen, hogy csak alapfokú végzettségem volt. Akkor is lehetett hatékony munkát végezni, bár kicsi volt a munka sikere.” Ő megmaradt a pályán, hiszen a településhez kötötte a családja, háza, élete, de a fiatalok– ahogy több intézményvezető elmondta – rendszerint csak addig maradnak, amíg meg nem szerzik a diplomájukat. A kistérségek kiürüléséről szóló részben már írtuk, hogy a legrosszabb helyzetű térségeket elhagyja a diplomát, érettségit és lassan a szakmát szerzők többsége is, így az önkormányzatok pénzén képzettséget szerzett szociális munkások is igyekeznek a jobb lehetőségek felé. Mindez a szociális szolgáltatások lehetőségeit erősen beszűkíti, a munkatársakat pedig súlyosan túlterheli. A szociális munkásoknak a hiányzó vagy éppen képzésben részt vevő kollégák helyett is dolgozniuk kell, és elvárják tőlük, hogy minden feladatban álljanak helyt. „Ha a családsegítőknek marad a beilleszkedést segítő program, elképzelhetetlen, hogy ezt el lehessen végezni. Nekem van átlagban 100 aktív korú! Hát arra kevés az egy családgondozó! Nem arra, hogy ez mellett a gyermekjóléti szolgálat feladatait is ellássam!. Elképzelhetetlennek tartom.” mondta erről a Bácsalmási kistérség egyik szociális munkása. A települési családgondozók túlterheltsége az alacsony létszámból, a túl nagy ellátási körzetből, a túl sok feladatból, és nem utolsó sorban a megbecsültség hiányából következik. A nem megfelelő létszámú családgondozó munkája formalizált, szerepük sok esetben a legsürgősebb és leginkább égető probléma elhárításából áll. A túlterheltségről a következőket mondta a sellyei családsegítő szolgálat vezetője: „Épp a tegnapi nap folyamán volt egy szakmai ellenőrzésünk, a módszertani központ és a közigazgatási hivatal szociális- és gyámhivatala tartott ellenőrzést. Változatlanul azt állapították meg, hogy túlterheltek a kolleganők, létszámhiányban dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy egy családgondozóra nyolc, tíz, tizenegy, tizenkét település jut, ami azt jelenti, hogy kétheti rendszerességgel tud körülbelül a településen megjelenni, ami nagyon kevés. Ahhoz is alig-alig elég, hogy tényleg a hatósági intézkedés alá vont családokat illetve gyermekeket megfelelően ellássa. Illetve egyre komolyabbak és nehezebbek az eseteink, nehezebben lehet kezelni a problémákat.” Tehát egyre kevesebb idő jut az egyre súlyosabb esetekre. Ebből érthető, hogy nem egy esetben találkoztunk a kiégettséggel a megkérdezett szociális munkások körében. A nehéz, hálátlan, gyakran a klientúrához hasonlóan stigmatizált és stigmatizáló munka felőrli a kollégák lelki ellenállóképességét. A sellyei családsegítő munkatársa a következőket válaszolta arra a kérdésre, hogy milyennek látja a szociális munkások megbecsültségét:

85

„Nullával egyenlő, a szükséges rossz vagyunk szerintem mindenki számára. Van azért, aki, mondjuk, elismeri. Vannak azért olyan családok, ahol elismerik. Van azért, ahol nagy segítség vagyunk, és értékelik, de vannak, akik nem, és a nagy átlag inkább nem a kliensek körében. Mondjuk, a fenntartók (közül) van, aki azt mondja, hogy ez teljesen felesleges, mert nem értik, hogy miért kell, meg csak sétálunk.” A minőségbiztosítás követelményei miatt az adminisztratív munka mennyisége is megnőtt, ami tovább növeli a túlterheltséget. „És amikor az ember hallja, hogy jön hozzá valaki, égnek áll a haja, hogy nem tudja a papírmunkát végezni. És ez baj, hogy azt szeretné, ha a kliens kívül maradna az ajtón, hogy be tudja fejezni a papírmunkát. Ezt nem szabadna.” mondta egyik családgondozó kérdezettünk, majd hozzátette a szociális szakmában jól ismert szlogent: „Vagy családgondozunk, vagy adminisztrációt vezetünk.” A helyi közösség hatása a szolgáltatásokra. A szolgáltatások munkatársainak helyzetét az is befolyásolja, hogy miképp viszonyulnak a munkaterületük közösségének vezetői a szegényekhez. Az Életképek 5. vitájában a szociális munkások nemigen kaptak szót, de láttunk olyan települést, és idéztük is a tanulmány lapjain az ott dolgozó szociális munkást, amelynek polgármestere szívügyének tartotta a szegények segítését, és a családsegítőkkel is együttműködött a közmunka szervezése során. Ezekben az esetekben ugyanazt a problémát látjuk, amelyről a közmunka szervezésével összefüggésben az előző fejezetben beszéltünk. A szociális szolgáltatások a szolidaritás, az igazságosság és esélyegyenlőség értéktételezése alapján szerveződnek, a helyi közösségekben viszont más értékek élvezhetnek előnyt, például a közösség tagjainak kötelességtudását, önellátásra törekvését többre becsülhetik. Ezekkel szemben a szegények szolidaritás-alapú pozitív diszkriminációja nem tűnik kívánatosnak. Azzal a jelenséggel is találkoztunk, amikor a (képzetlen) szociális munkást a falu vezetői a szegények „megrendszabályozására” utasították. A betelepülő szegények távoltartására ugyanis az egyik eszköz, hogy a szociális munkást kiküldi a polgármester ellenőrizni a szegény családok életvitelét. Ha egyik nap a szociális munkást, másik nap a rendőrséget küldi ki, a zaklatás eredménye – reményeik szerint – az lesz, hogy a nem kívánatos család előbb-utóbb megelégelve azt, elköltözik. Bár gyakran tapasztaltunk kimondottan a cigányokkal kapcsolatos előítéleteket, ellenségességet, meglátásunk szerint a társadalmi konfliktusok nem a roma/nem roma dichotómia mentén keletkeznek, hanem az alsó középosztály vidéki térségekre jellemző elszegényedéséből adódnak.92 A lecsúszó vagy legalábbis attól rettegő alsó középosztályiak számára a szegények életmódja egyrészt ijesztő lehetőség (megmutatja, hová is lehet eljutni egy „megcsúszás”, keresőképtelenné válás következtében), másrészt saját erőfeszítéseiket megkérdőjelező igazságtalanság. Ezt a félelmet szólaltatja meg az alábbi két interjúrészlet. „Eladósodtak a vállalkozások, nyakig úsznak a hitelben. Közüzemi számlák nincsenek kifizetve, a középréteg is csúszik le. Akik gazdagok, azok nagyon meggazdagodtak, azok elhúztak, a középrétegnek meg iszonyú erőfeszítésébe kerül, hogy taníttassa a gyereket, és tartsa azt a színvonalat, amit elért.” (intézményvezető, Bácsalmási kistérség) „Azt érzem, hogy még van egy-két parasztcsalád, aki meg tud maradni azon a színvonalon, hogy »igen, én kitartok, és dolgozok, és akarok tenni valamit a faluért, a közösségért, magamért«. A többiek meg visszaesnek, visszasüllyednek arra a szintre, hogy »jó az nekem úgy is, ahogy a cigány megél«, és már nem is akar dolgozni. Rossz példát mutatnak, és a többi mélyszegénységben élő sem akar kikapaszkodni.” (önkormányzati tisztségviselő, Encsi kistérség) Az első idézett reflexió a jobb helyzetű Bácsalmási kistérségben hangzott el, és inkább a félelmet szólaltatja meg, míg a másik a legrosszabb helyzetűek közé tartozó Encsi kistérség önkormányzati 92

Más kutatás is megerősíti ezt a megállapítást, lásd: Jász Krisztina-Szarvák Tibor (2005): Az esélyegyenlőségi politika Janus-arca. Kistelepülések, társadalmak, konfliktusok. Politikatudományi Szemle. XIV. évf. 2. sz. 135-156. o.

86

tisztségviselőjének kétségbeesését tükrözi. A szociális munkások is az alsó középosztályhoz tartoznak, maguk is nehéz harcot vívnak a megélhetésért, ráadásul kiszolgáltatottak a munkaadóiknak. Így súlyos lojalitáskonfliktusba kerülhetnek, ha igyekeznek a szociális munka értékeit munkájukban érvényesíteni, szemben a közösségek integritását őrző, a szétesés keserves tapasztalatából fakadó dogmákkal. Ráadásul a közösségek integritása, a széteséssel szembeni védelme maga is fontos érték és cél a szociális munkások számára. A túlterheltség és eszköztelenség mellett ez is hozzájárul ahhoz a sajátos probléma-vaksághoz, amelynek több példáját láttuk a szegény családokkal folytatott interjúkban. Ez vezet például a helyzet feltárását nélkülöző formális munkához a védelembe vételi eljárások során, amikor a nyomorgó családokkal szemben olyan elvárásokat támasztanak a hatósági ügyintézők és gyermekjóléti szociális munkások, amelyeket azok semmiképpen sem tudnak betartani. Az elvárások betartásának a feltételei nyilvánvalóan hiányoznak az eljárás alá vont családokban, mégsem sorolódnak fel ezek a feltételek, és arról sem esik szó, hogy miképp fognak a szakemberek segíteni a feltételek megteremtésében. Ezeket a helyzeteket joggal nevezhetjük intézményi veszélyeztetésnek. A helyzet megítélése és a szociális munkások elítélése előtt azonban figyelembe kell vennünk az adott közösségek sajátos (egyes esetekben reménytelen) helyzetét, a szociális munkások munkaadói által képviselt értékeket, a települések vezetőinek eszközeit, melyekkel a közösségi folyamatokat igyekeznek befolyásolni, kontrollálni, valamint a szakemberek kiszolgáltatottságát, eszköztelenségét és túlterheltségét. Sikertörténet: a falugondnoki szolgálat. Tapasztalatunk szerint a rászorulók széles köre ténylegesen igénybe tudja venni a falugondnoki szolgáltatásokat. A mi kutatásunk is megerősítette a témában készült más vizsgálatok93 eredményeit, melyek szerint a falugondnoki szolgáltatás képes sok olyan települési hátrányokat enyhíteni, melyek az egyes szolgáltatások korlátozott elérhetőségéből következően hátrányosan érintik a kisebb települések lakóit. A térségközpontokban, városokban elérhető ellátások – legyen szó akár az oktatási-, egészségügyi-, szociális- vagy foglalkoztatási szolgáltatásokról – megközelíthetősége kulcskérdés a szegénység következményeinek csökkentésében. Ez az összekötő szerep és a szolgáltatás hozzáférhetősége (alacsony küszöbű mivolta) indokolja rendkívüli sikerességét. A falugondnoki szolgálattal kapcsolatosan felmerülő igény/szükséglet kielégítéséről leginkább a megkérdezett szakemberek tettek említést. Hasznosnak, megfelelően célzottnak minősítették a településükön működő a falu- és tanyagondnoki ellátást, ezt az állítást támasztja alá a Sellyei kistérségben dolgozó családsegítő is: „Én jónak tartom a falugondnoki szolgálatot, azt látom, hogy egy ember, aki a faluért van. Tehát a falugondnokhoz fordulnak, ha gyógyszer kell, be akarnak jönni Sellyére, el akarják adni a tojást, amit a tyúkok tojtak, akkor felülnek a falubuszra, és akkor itt eladják.” A szolgáltatásban dolgozó interjúalanyok arra is rámutattak, hogy a falugondnoki szolgálat a már működő szociális szolgáltatások hatékonyságát is fokozza. A szociális szolgáltatást nyújtók munkájuk elvégzéséhez fontos segítségnek tartották a gondnokok tevékenységeit. „Ha rossz idő van, akkor a falugondnokkal (jutok el a klienseimhez). Megkérem, hogy amikor jön be Sellyére, akkor vigyen el. Ha teszem fel, nem egy családhoz szeretnék kimenni vagy kettőhöz, de mondjuk egy jó óra alatt, akkor ő kivisz, és akkor a következő busszal tovább tudok menni másik településre” (Sellyei kistérség, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat). A szolgáltatást igénybe vevők is pozitívan nyilatkoztak a falugondnokok munkájáról.

93

Halloran, John – Kerstin Caledron Vera (2005): Alapellátásokhoz való hozzáférés a vidéki településeken – A tanyaés falugondnoki szolgáltatás. „Peer Review” nemzetközi szeminárium: Hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők alapszolgáltatásokhoz való hozzáférése – Falu- és tanyagondnoki szolgáltatás. Miskolc., Herpainé Márkus Ágnes (2004): A falugondnoki szolgálatok és az aprófalvas vidékeken élők kirekesztődése, ESZCSM kutatás, Budapest.

87

„Igen, ő abban tud segíteni, hogyha netán valami elmaradt vásárláskor, akkor vele meghozatom. Vagy hogyha valami papír kéne, kihozza az önkormányzattól vagy a körjegyzőségtől, segít kitölteni, azután beviszi. Meg hogyha arról van szó, hogy valakinek bankkártyája van, és hogyha… Hát, szóval mindenes.” (Encsi kistérség). „Meg ők ezeknek az idős néniknek, meg idős embereknek a gyógyszert kiváltják, ezt saját magam is tapasztaltam, tehát maximálisan, a falugondnok tehát mindent megpróbál beszerezni, vásárol nekik, ami kell. Tehát tényleg igyekszik” (Drávasztára, családsegítő). A gyógyszerkiváltás, különböző hivatalos és egyéb ügyek intézése, információnyújtás mellett a gondnokok szállítják a gyerekeket a körzetesített iskolákba az Encsi kistérségben. A megkérdezettek a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatások közül kiemelték még a tanyagondnokok kapcsolattartásának fontosságát a külterületeken, tanyás térségekben élőkkel: „Tanyagondnok van, aki mindennap kijár a külterületekre, és tartja a kapcsolatot velük. Autó van, de mobiltelefonja is van a külterületen élőknek, azon is elérik a szolgálatot. Olyan beteg, elhagyatott ember nincs a külterületen (akit ne érnénk el).” (Bácsalmási kistérség). Azonban a településeken csak akkor funkcionálhat jól a szolgáltatás, a falugondnokok akkor tudnak igazán a falu lakóinak segíteni, ha a helyi önkormányzat vezetői felismerik a szolgálatban rejlő lehetőségeket. Ha a település vezetői úgymond „ráülnek” a szolgálatra (saját igényeik kielégítésére használják a falugondnokokat, a buszokat), s egy szűk mozgástérrel rendelkező falugondnok dolgozik a polgármester napi, esetenként óránkénti irányításával („kézi irányítás”), akkor a szolgálat nem tud megfelelően működni, „nem sokat nyújt”. S ez már alapvetően az ellátottak jogait, szükségletei kielégítésének problémakörét is érinti. A fentieken kívül a megkérdezettek a falugondnoki szolgálat működtetésével kapcsolatosan több negatívumra is felhívták a figyelmet. Problémát jelent, hogy egyes településeken az önkormányzatok a falugondnoki szolgálatra terhelik a házi segítségnyújtás feladatkörét, azaz a falugondnoki szolgálattal „váltják ki” a kötelező alapszolgáltatások közül a házi segítségnyújtást. Az Encsi Kistérség Gondozási Központ vezetője a következőket mondta erről: „Szakmai szempontból nem megfelelő a falugondnoki szolgálat működése, szerepzavart okoz. A falugondnokkal váltják ki a házi gondozást. A falugondnoki szolgálatra 2,5 milliót kapnak a települések, lélekszámtól függetlenül, ezért – nem jogosan – azt gondolják, ez ellátja a gondozási feladatokat is. A bevásárlást, gyógyszerkiváltást igen, de többet nem (láthatna el). A falugondnok a szolgálati autóval oldja meg az étkeztetést, a meleg étel házhoz szállítását is. Azonban a házi gondozásba beletartozik a környezet rendbetétele, sőt gondozási feladatok -- gyógyszerelés, mosdatás -- is. Ezek a szolgáltatási elemek már nem működnek ott, ahol a falugondnokkal látják el a házi segítségnyújtási feladatokat. A feladatnak nincs részletes elszámolása, könnyű igényelni. Ezzel szemben a házi segítségnyújtás működési engedélyhez kötött, sok adminisztrációval jár.” További komplikációkat okoz, hogy egyes kistérségekben a Volán a falugondnoki buszokra hivatkozva, ritkította, több esetben megszüntette egyes járatait. S így a nagyobb távolságra lévő települések, központok, megyeszékhelyek elérhetősége nehézséget okoz a lakóknak. A falugondnokok ugyanis a napi feladataik ellátása miatt, nem, vagy ritkán vállalkozhatnak olyan nagyobb utak megtételére, amelyek hosszabb menetidőt, továbbá plusz költségeket jelentenek. A gondnokoknak rangsorolniuk94 kell a közösségi, illetve egyéni igények között, és ez egyes estekben elégedetlenséget szülhet . 94

A hozzáférés esélyeinek javítása érdekében egy, a témakörrel foglalkozó szakértői tanulmány a következőket javasolja: „Amennyiben a szállítási igények meghaladják a szállítási kapacitást, vagy ütköznek más feladatokkal, a falugondok feladata a beérkező igények rangsorolása, mely a következő szempontok alapján történhet: előnyt élveznek a rendszeres szállítási feladatok, amelyek más intézmények munkarendjéhez igazítandók (iskola, óvoda, orvosi rendelési idők stb.), ezt követi a mindennapi életvitelhez szükséges szolgáltatások elérésének segítése (gyógyszerkiváltás, bevásárlás), s csak ezután következhetnek az egyéb lakossági szolgáltatások (szerviz,

88

A felsorolt nehézségek, problémák ellenére, az interjúk alapján elmondható, hogy a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás a különböző szociológiai változók mentén (településszerkezet, lakhelytípus, korcsoport, anyagi helyzet) vizsgálva, valóban jól célzott, ténylegesen eléri a mélyszegénységben élő embereket, családokat.

Szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások a nyomorgó családok életében A tanulmány korábbi fejezeteiben leírtuk azt a teret, amelyben a szociális munkások nyomorgó ügyfeleikkel dolgoznak. A szociális munkások is csak azt a forrásrendszert tudják használni, amely az adott közösségben elérhető, munkájuk során nem hagyhatják figyelmen kívül a település vezetőinek álláspontját a nyomorgó családokkal kapcsolatban, hiszen a szolgálatok önkormányzati fenntartásúak. A fenntartóval konfliktusba keveredni hosszabb távon nem célszerű, már csak azért sem, mivel a munkahiányos településeken a szociális munkások maguk is adományként kapják a munkát. Másrészt maguk is tagjai a helyi közösségeknek, úgyhogy – mivel szeretnének jóban lenni a szomszédjaikkal – rendszerint osztoznak a közösség ítéleteiben és előítéleteiben. A helyzet értékelésekor azt is figyelembe kell vennünk, amit a munkafeltételekről az előző fejezetben írtunk: a legnehezebb helyzetű településeken a szociális munkások egyedül, azaz időhiányban, támogatás nélkül dolgoznak. Jó részük – ahogy a megnyilatkozásokból gyakran kitűnik – megfelelő kompetenciákkal sem rendelkezik a munkavégzéshez. A fejezetben a szociális munka két alapvető komponensét, a segítő kapcsolat jellemzőit és a beavatkozási repertoárt vizsgáljuk, azaz arról beszélünk, hogy a szociális munkások hogyan és mit csinálnak a nyomorgó családokkal végzett munkában. Három jól elkülönülő szolgáltatási modellt fedeztünk fel az elemzés során, ezek leírásával zárjuk a fejezetet. Kapcsolat a szociális munkások és nyomorgó ügyfeleik között A felhasználóknak a szociális munkásokhoz fűződő kapcsolata természetesen attól függ, hogy az utóbbiak azt nyújtják-e, amit az előbbiek várnak. Az elvárások és nyújtások egyszerre vonatoznak a segítő kapcsolat formai (kapcsolati) és tartalmi (a felhasználók szükségleteinek kielégítésére vonatkozó) oldalára. Az interjúk feldolgozása során vizsgáltuk, hogy a nyomorban élő családok mit várnak el a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatásoktól. Az elvárások megfogalmazása során nem találtunk lényeges különbségeket az egyes települések, kistérségek között. Megélhetési nehézségei miatt a legtöbb szegénységben élő felkeresett család a mindennapi élet küzdelmeiben várt segítséget, azaz hozzájutást • a pénzbeli (átmeneti segély, ápolási díj, közgyógyellátás), • a természetbeni (ruha, bútor, élelmiszer) ellátásokhoz, • az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz, • a fentiekkel kapcsolatos fontos információkhoz. Bár az igények hasonlóak, a megkérdezett klienseknek a családsegítő szolgálatokkal kapcsolatos tapasztalata, és ennek megfelelően véleménye is vegyes volt. Ebben a fejezetben a szociális szakemberek és ügyfeleik kapcsolatát elemezzük. E kapcsolat legfontosabb jellegzetessége az ambivalencia. árubeszerzés), eseti igények (rendezvényekre jutás), önkormányzati és a szolgáltatás működtetéséhez szükséges feladatok (önkormányzati információk eljuttatása, gépjármű-takarítás, adminisztráció)”. Kovács–Vas–Zalabai–Csörsz (2007): Irányelvek. A szociális alapellátások témakörében www.terkecskemet.hu/civilek/szocial/standard/standard_27.doc

89

Elérhetőség és szükséglet-kielégítés. A jó kapcsolat alapja az, hogy a szolgálat számon tartsa a felhasználók szükségleteit, és külön kérés nélkül nyújtson forrásokat, vagy a szükséglet felmerülése esetén a forrást elérhetővé tegye. „Őhozzá szoktam mindig bemenni, ha valami bajom van. Mert ők tényleg sokat segítenek. A családsegítő mindig mondja, hogy »Tercsi, gyere, ha valami van«. Ha papírt kapok, akkor megyek, hogy nem merem kitölteni, mert nem bírom, hogy hogy kell. Akkor segít, kitölti, és ugye a többit el tudom intézni, mert elviszem. Most meg bent voltam nála, mert mondom, hát, most karácsonyra kéne próbálni a segélyt” (Mezőkovácsházi kistérség, gyesen lévő, tartós beteg gyereket ápoló nő) „De hogyha van valami olyasmi, akkor szólnak. Mert például a lakásfenntartási támogatást sem tudtam, hogy van, úgyhogy ők szóltak, hogy hát »van ilyesmi, tudsz róla?« Azt mondják, adjam be, »mert hát, neked is szükséged van arra«. Mert így jutottam én a lakásfenntartási támogatáshoz. A családsegítők, a családsegítők igen, (ők szóltak), hogy hallottam-e róla, tehát szólnak, hogyha van olyan külön valami. (Mezőkovácsházi kistérség)) „Tilda (a családsegítő) az agyhártyagyulladásos veszély idején szólt, és értesítette a körzeti orvosunkat, aki nyugdíjas. Nagyon sok pénzbe került annak idején (az oltás), nyolcezer nem tudom hány forintba, és ő volt az, aki tudott szerezni az államtól ingyenes vakcinákat. És ő volt az, aki hozzájuttatta a három gyermekemet példának okáért ezekhez a vakcinákhoz. A mai napig is, az időseket is (értesíti), vakcinák jelennek meg tüdőgyulladás, influenza ellen, akit csak tud, bevon. Akkor a faluba működött, amióta ő itt van, tavasszal és ősszel Vöröskeresztes szolgálaton keresztül ruhák, hát úgy nevezett ingyen ruha turkálása, ő szervezte meg. És utána rendesen szervezte meg, külön kisgyerekeknek, külön nagyobb gyermekeknek, külön időseknek, hogy mindenkinek juthasson, szabályozva. Tehát ez mind rajta keresztül volt, amihez hozzájutottunk.” (Mezőkovácsházi kistérség) Már láttuk az Esettanulmány 4. kérdezettje esetében is, hogy a felhasználók számára a kérés szégyen, így a megbízhatóság, a tényleges segíteni akarás legbiztosabb jele a nyomorgó családok számára, ha nem kell a szociális munkásoktól kérni, anélkül is segítenek. A fenti idézetben található a jó segítő kapcsolat másik fontos jellegzetessége, a szolgáltatás körültekintő megszervezése. A szociális munkás a szükségletek kielégítését minden rászoruló számára lehetővé teszi, és arra is figyel, hogy a különböző csoportok (kisgyerekesek, nagy gyerekek, idősek) ne zavarják egymást. A szolgáltatás ez esetben nem stigmatizál, hiszen mindenki, akinek szüksége van rá, hozzájuthat a forráshoz. Némi támpontot a kapcsolat más jellegzetességeivel kapcsolatban is találunk az idézetekben. A szociális munkást keresztnevén szólítják az ügyfelek, és tegezik. Ez arra utal, hogy a jó segítő kapcsolatot barátságként élik meg a felhasználók.95 Persze az „úgy adjanak, hogy ne kelljen kérni” szabály alól is van kivétel. „Én megyek be, ha valami bajom van. Csak oda megy ki, ahol valami gond van, hogy iszik a szülő… Bármilyen bajunk (van), mindenben segít. Ő nagyon, nagyon rendes. Sőt, ha szombatvasárnap is gondunk van, ő fogad.” (Encsi kistérség, elvált nő, egyedül neveli 3 gyermekét, nem volt soha állása, jelenleg gyesen van, roma származású) A fenti idézet a kötelezés momentumára utal, ami elválasztja a szociális munkás és a kliensek közötti kapcsolat két fajtáját. A szociális munkás oda megy ki, ahol baj van, ahol kötelezni kell a szülőt valamilyen viselkedésre vagy annak elhagyására, míg az önkéntes kapcsolat, amelynek keretében a felhasználó megy be a szolgálathoz (azaz ő kontrollálja a kapcsolatot) mentes a kényszertől. Ezt a kapcsolatértelmezést már az esettanulmányokban is láttuk.

95

David Howe könyve a tanácsadásban résztvevő kliensek tapasztalatairól, ugyanerről számol be. Lásd: Howe, David (1993): On Being a Client. Understanding the Process of Counselling and Psychotherapy. London, Sage.

90

Önkéntesség és kötelezés. Mivel a szolgálatok egy része alapelvként tartja számon az önkéntes megjelenést és segítségkérést, a rászorulók egy része nem kap segítséget. Az önkéntesség elvárása, ugyanakkor lehetőséget ad arra a sajátos probléma-vakságra is, amellyel nem egy esetben találkoztunk. Míg a fenti idézetben szereplő szociális munkásokat dicsérik a felhasználók, mert észreveszik azokat a lehetőségeket, forrásokat, amelyekkel a helyi szűkölködők életminősége javítható, mások azokra az eseményekre sem reagálnak, amelyek sürgős beavatkozást igényelnének a szociális szolgálatoktól. Az Esettanulmány 4. szereplője bent járt ugyan a polgármesteri hivatalban a lakásügyében, de egy javaslattal elküldték, pedig nyilvánvalóan nem is értette, hogy miről van szó. Az Esettanulmány 3. kérdezettje pénzt költött egy reménytelen gyermekelhelyezési ügyben, holott a gyermekjóléti szolgálat szociális munkása egy segítő beszélgetéssel megkímélhette volna a fölösleges kiadástól az amúgy is súlyosan eladósodott családot. De – szerencsére csak egyszer-egyszer – ennél súlyosabb esetekkel is találkoztunk, amikor például az idős embernek nem volt, aki beadja az életmentő injekciót, vagy a család éhezett és fagyoskodott, mert az uzsorás kifosztotta őket, vagy a gyerekek súlyos veszélyben maradtak a beavatkozás elmulasztása miatt. Ezeket az eseteket is az intézményi veszélyeztetés példáiként tarthatjuk számon, hiszen a szolgálatok nem tették meg, amit az alapító okiratukban lefektetett küldetésük értelmében kellett volna, hogy ugyanis észleljék a veszélyhelyzeteket, és avatkozzanak be. Viszont azt is figyelembe kell ez esetben vennünk, hogy a túlterhelt családgondozóknak nincs módja tájékozódni azokon a településeken, ahol esetleg csak kéthetente töltenek el pár órát. Ez az idő legfeljebb egy védelembe vételi tárgyalásra vagy egy családlátogatásra elégséges. Egyébként az a fenntartó, amely úgy gondolja, hogy a szociális munkások csak sétálnak, nyilvánvalóan nem ismeri a szolgáltatások szakmai-tartalmi elemeit, nem vizsgálja, hogy a szolgálatok megteszik-e azt, amire létrejöttek. Gyakran sem a jó, sem a rossz munkának nincs következménye. A következőkben idézett felhasználónak, aki egy túlnyomórészt romák lakta kistelepülésen él, munkanélküli, gyermekgondozási díjon lévő élettársával öt gyermeket nevel szociális ellátásokból, ugyan van kapcsolata a szociális szolgáltatóval, de a szociális munkás családgondozás helyett csak a legminimálisabb kötelezettségeit teljesíti. „Ha tudnánk, hogy milyen segítséget lehet kapni. Mert ugye nem kérünk, mert mi nem vagyunk felvilágosítva úgy, hogy miket kérhetünk. Mert kérnénk. De ha nem tudjuk, hogy miket lehet kérni, akkor a véleményünk csak az, hogy létezik ez a szervezet, hogy családsegítő, meg mit tudom én. Az nagyon helyes, hogy egy ilyen létesítmény létezik, és az segít. De hogy mibe segít, azt a televízió nem mutassa. Meg kellene tartani egy ilyen kétórás előadást, az iskolába megszervezni, és akkor mondani ottan. Összehívni azokat a tagokat, akik tudnak segíteni, és azok elmondanák, hogy ezeket lehet kérni annak, aki rá van szorulva. És akkor tudnánk véleményt mondani. De így? A családsegítő akkor jön csak, ha valamelyik gyerek nem megy iskolába. Vagy mit tudom én, ha kiküldik ide. Akkor kijön, és azt mondja, gyerekek, ha igazolást nem visztek, fog jönni a büntetés. Ezt tudja csak mondani esetleg.”96 Ahogy ebből az interjúrészletből is kiderül, a gyermeket nevelő kérdezettek leginkább a gyerekjóléti szolgálattal való „összetűzéseket”, a szülők és a szolgálatok közötti feszültséget említették. A feszültségeket a gyermek veszélyeztetettségének megelőzésére, megszüntetésére, a gyermekek védelembe vételére szolgáló intervenciók váltják ki. Az ezekkel kapcsolatos sérelmeket minden kistérségben megemlítették a többgyermekes, szegénységben élő roma és nem roma családok egyaránt. A vizsgált települések egy részében a nyomorgó családok nem kaptak segítséget a veszélyeztetettség megelőzéséhez a családgondozóktól, a „gyermekvédelmis” szakemberekkel csak akkor kerültek kapcsolatba, amikor vagy védelembe akarták venni, vagy ki 96

Ha a szolgáltatások súlyos hiányosságairól van szó, nem szeretnénk kollégáinkat egy-egy felhasználó megjegyzésével, saját vagy más szakemberek egyszeri megnyilatkozása alapján kötelességmulasztással vagy veszélyeztetéssel megvádolni, ezért az anonimitás megőrzése érdekében nem közöljük annak a kistérségnek vagy településnek a nevét, ahol az idézett interjút készítettük.

91

akarták emelni a családjaikból a gyerekeket. Egy négy gyermekét egyedül nevelő cigányasszony, aki előző lakóhelyén, egy nagyvárosban már sikerrel vette igénybe a gyermekjóléti szolgáltatást égető problémája megoldásában, így beszél a jelenlegi lakóhelyéül szolgáló kistelepülésen szerzett legutóbbi tapasztalatairól: „Én megmondom úgy, ahogyan van: én négy éve elmentem a kórházba, hathónaposan elvetéltem, és gyámügyeseztek a hátam mögött. El akarták vinni a gyerekeimet az intézetbe, és én azóta megmondtam a gyámügyeseknek, hogy ha nem tudnak nekem kalácsot adni, akkor ne adjanak tanácsot se!” Paternalizmus és hatósági kényszerintézkedések. Az előbb idézett felhasználó beszámolójában tetten érhető a szolgáltatások szakmai munkájának leggyakoribb problémája: a szociális munkások nem tárgyalnak az ügyfelekkel, és nem gondolják, hogy együtt kellene működniük velük az olyan közös ügyekben, mint amilyen a gyerekeket veszélyeztető helyzetek megszüntetése. Ugyanerről a problémáról a szolgáltatást szervezők, nyújtók is beszámoltak, például egy jellemzően romák lakta település szociális munkása elmondta, hogy a családok legtöbbször nem veszik igénybe a családsegítő szolgálatot a veszélyeztetettség megelőzése érdekében. „A családok nem igénylik a jó példa nyújtását, nem is szívesen engedik be a családsegítőket. A családsegítő-gyermekjólétis csak akkor lép képbe, amikor óriási baj van. Jegyzői határozattal és karhatalommal megy oda, és teszi meg a szükséges intézkedéseket a gyermek életében. Az, hogy a szülő nem jó példát mutat, és ezt szóvá teszem – akkor elzavarnak. Majd akkor megyek oda, ha nem adott a gyermeknek enni, ha jól megveri, és a védelembe vétel, gondoskodás a gyermekről, szükséges. Nem engednek beleszólni az életükbe.” A „jó példa nyújtása” egyértelműen a szolgáltatás felhasználójának leértékelését jelenti, ami nyilvánvalóan ellenállást vált ki azokból a családokból, amelyek nap mint nap küzdenek a megélhetésért. Az elbeszélésből világosan látszik, hogy a segítésre hivatottak nem veszik figyelembe, hogy milyen lehetőségei, tudásai, készségei vannak a nyomorgó családoknak. Ezek a lehetőségek, tudások és készségek nagyban eltérnek a középosztályból származó szakemberekéitől, miközben a szociális munkások jó példának nyilvánvalóan azt tartják, amit ők a középosztályi értékrend alapján mutatnak a nyomorgó családoknak. Már az is meglehetősen problematikus, hogy a szociális munkás ítéli meg, hogy mit jelent jó példát mutatni a gyermeknek. Mikor például rákérdeztünk, hogy miért nem akarnak a gyerekek iskolába járni, a szociális munkások vagy a szülők nemtörődömségét emlegették, vagy elismételték a szülők iskola-ellenes kijelentéseit, de ezeket láthatóan nem vették komolyan. A „segítés” alapját tehát a szociális munkások egy részénél nem a társadalmi viszonyokról szóló tudás, hanem a középosztályi előítéletek alkotják. Az ítélkezésre a szülők védekezéssel válaszolnak: elkerüléssel, agresszióval vagy meghunyászkodással. Ha a szociális munkások maguk akarják meghatározni, hogy mi a jó a gyereknek, rosszul határozzák meg a szerepüket a segítő kapcsolatban. Magukat a gyermek képviselőjének tekintik a szülővel szemben. Ez a gyermekvédelem logikájának félreértését jelenti. E logika szerint a gyermekért viselt felelősség mindenekelőtt a szülőké, az állami felelősség direkt97 megnyilvánulására az ad okot, ha a gyermek megfelelő fejlődése akadályokba ütközik. Ez tárgyalást kell elindítson a felek között a közös felelősség, a gyermek jólétéről. Ebben a tárgyalásban a szociális munkások az államot képviselik. Nyilván más a helyzet a gyermekek bántalmazása esetében, amikor adott esetben a gyermek életét kell menteni. Az ilyen esetekben – az azonnali intézkedés, a gyermeknek a családból való kiemelése után – a szociális munkás feladata a rehabilitáció, a szülő feletti ítélkezés pedig a bíróságé. 97

Az állam felelősségvállalásának indirekt formáit a családi ellátások és a különféle jóléti szolgáltatásokat nyújtó intézmények fenntartása jelenti.

92

Egy több kistelepülésen dolgozó családgondozó így idézi fel, amit a segítő kapcsolatról a főiskolán megtanult98: „A családgondozás, a család megismerésével kezdődik. Nagyon fontos momentum a családok megközelítése. Hogyan, milyen módon próbálok a család életébe beépülni. A családgondozás alapja ugyanis a családdal való jó együttműködés kialakítása. Ha ez sikerül, akkor a segítségnyújtás és problémamegoldás olajozottan működik, amennyiben nem sikerül a családdal jó kapcsolatot kialakítani, abban az esetben nehezebb lesz az együttműködés. A »hogyan közelítsem meg a családot?« - azt jelenti, hogy milyen minőségben jelenik meg náluk a szakember: »fekete aktatáskával adóellenőrként«, vagy pedig »lemegy az ő szintjükre«, ami annyit jelent, hogy emberként viselkedik, és barátságos hangnemben, számukra is érthető módon mondja el, hogy tulajdonképpen miért is van ő itt, és mi is a feladata.” Amit ebből az idézetből láthatunk, és általánosan megfigyelhető a kérdezett szociális munkások esetében, az a paternalista, gyámkodó attitűd. A bizalom kialakításának szükségességét a szociális munkás helyesen említi, ahogy a barátságos viselkedés, a látogatás céljának tisztázása és a megfelelő nyelvhasználat követelménye is benne van a szociális munka szakmai előírásai között, de benne van a partneri viszony kialakításának követelménye is, ami viszont egyetlen esetben fordult elő az interjúkban, az Esettanulmány 1. kérdezettjei esetében, akik „használták” a szolgáltatás nyújtotta lehetőségeket, viszont nem engedtek beleszólást az életükbe. Ha a beleszólást a felhasználó nem tudja elkerülni, akkor a szociális munkások előírnak, követelnek (bár barátságosan), és „lemennek az ő szintjükre”. A „felülről-lefelé” irányuló kommunikáció megfelel annak a társadalmi távolságnak, ami a középosztályhoz tartozó szociális munkások és klienseik között van. Jó esetben ezt még kiegészíti a jószándék és a segítőkészség, amit a szolgáltatások felhasználói esetleg értékelnek, viszont a jótékonyság is komplementer viszony. Nyilvánvalóan a gyámkodó attitűd és a szolgáltatásoknak a gyermek veszélyeztetésének gyanúja esetén kötelező jellege az oka annak, hogy a lehetséges felhasználók – és főleg a magukat szintén a középosztályhoz soroló lecsúszottak – elutasítják a szociális munkásokkal a kapcsolatot. A szociális szolgáltatások megítélése tehát ambivalens a szegények körében: egyszerre jelentenek lehetséges forrást és veszélyt. Veszélyforrást jelent a felhasználók számára a szociális szolgáltatások stigmatizáló jellege, amire szintén utalnak az előző idézetek és főleg az esettanulmányok („Nem kell idejárni hozzánk, úgyhogy nem jár ide. Mi meg nem járunk hozzá. Kész.” mondja a gyermekjóléti szolgálatról az Esettanulmány 2. kérdezettje). A gyermekvédelmi szolgáltatás munkatársai olyan elvárásokat támaszthatnak a nyomorgó gyermekes családokkal szemben, amelyhez a feltételek nem adottak, és azoknak a megteremtéséhez a szakemberek nem nyújtanak segítséget (legtöbbször nem is tudják, hogy miképp tehetnék ezt). A nyomorgó családok a gyámhatóságot látják a leginkább veszélyesnek, hiszen – amennyiben nem tartják be a szülők a védelembe vétellel kapcsolatos elvárásokat – a gyerekeket kiemelhetik a családból. A gyermekjóléti szolgálat, a családgondozó tevékenységét illetően nem ritkán fordult elő, hogy a családdal való kapcsolatfelvétel során a szolgálatot azonosították a „gyivivel”, melyről kérdezettjeink egy részének saját tapasztalatai is voltak, és úgy gondolták, a család megkeresésének célja gyermekük családból való kiemelése, intézetben való elhelyezése (a közkeletű rémkép szerint jön a csukott fekete autó, és elviszik a gyerekeket). A félelem nem is volt alaptalan, ahogy az Életképek 2. szociális munkása esetében láttuk. Viszont – ahogy az Életképek 2. is bizonyítja – egyes esetekben a gyermekek kiemelése elkerülhetetlen, hiszen megdöbbentő körülmények között élnek gyerekek például az ópályi cigánytelepen. Ahogy egy másik szociális munkás jellemezte a helyzetet: „Még az állataimat sem tartanám így, mert megdöglenek.” Ha nincs mód a lakhatási körülmények javítására, rendszerint nem marad más lehetőség a gyerekek súlyos veszélyeztetettségének megszüntetésére, csak a családból való kiemelés. Ezért van az, hogy a helyi 98

A kérdezett szociális munkások általában fiatalok voltak, akik vagy nemrég szerezték meg a szociális munkás diplomát vagy éppen főiskolai tanulmányaikat végezték. Az interjúk során ezért leginkább tanáraikkal azonosítottak minket. Megválogatták, hogy mit mondanak, és mit nem. Erre az idézett kérdezett igen jó példa. Egy vizsgán is elhangozhatott volna ez a szöveg. Ami persze nem azt jelenti, mintha helyeselhetnénk ezt a megfogalmazást.

93

közösségekben a szociálpolitikai kedvezményekkel való visszaélés egészen másképp értékelődik, mint a büntető törvénykönyvben. A helyi forrásokat – és mindenekelőtt a szociális lakások hiányát – figyelembe véve reménye sincs a nyomorgó családoknak lakáshoz jutni másképp, és e nélkül a legmélyebb nyomorban élő családok a gyerekeik elveszítését sem tudják elkerülni. Ugyanezért a fekete munkavégzést is másképp értékelik mind a szociális szakemberek, mind a felhasználók, mint a politikai döntéshozók, ahogy fentebb már több esetben láttuk. A gyámkodásra egyébként időnként – ahogy az Esettanulmány 4. beteg, írástudatlan cigányasszony szereplője esetében láttuk – szükség lenne, hiszen a tájékozatlan, rossz fizikai és mentális állapotban lévő, nem egyszer értelmi fogyatékos embereknek szükségük lenne az aktív támogatásra, ezt azonban sokszor nem kapják meg. Ezért becsülik a felhasználók oly nagyon a kérvények kitöltését, adott esetben a hivatalos ügyekben nyújtott érdekképviseletet. A nemzedékek óta nyomorban élő családok jól ismerik, és adott esetben szívesen használják a paternalista kapcsolatokat, ahogy az esettanulmány 4. kérdezettje esetében is láttuk. A jótékony adakozó és szűkölködő koldus közötti kapcsolat része a szegénység kultúrájának, ősi hagyományai vannak a falusi közösségekben. A gazda-napszámos viszony is hordoz paternalista elemeket.99 A gyámkodó attitűd, valamint a szegény családok lehetőségeinek, elképzeléseinek, sőt, időnként gyermekeik iránti odaadásuknak a figyelmen kívül hagyása hozza magával, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor az érintett családok elutasítják a családgondozót, és feljelentéssel fenyegetőznek, határozottan fellépnek a zaklatás ellen. Ilyen esetekben mindenképpen sor kerül a hatósági intézkedésre, mert a hatósági beavatkozással szembeni ellenállás az együttműködés elutasításának minősül. A hatósági intézkedések, melyeknek az utolsó lépcsőt kellene jelenteniük, sok esetben az első és egyetlen beavatkozást jelentik. Ahogy erről egy kistelepülés jegyzője nyilatkozott: „A legnagyobb probléma az iskoláztatással van. (A problémás családok) nem járatják a gyereket iskolába. Az oktatási intézmény megteszi ugyan nekem a feljelentést, és én meg is bírságolom, de »sajnos« segélyből élnek, segélyből nem tudom behajtani. Elzárásra átváltoztatom, napi ötezer forintjával, leüli az apa, vagy az anya, amelyikük akarja, le fogja ülni. Volt olyan anyukám, aki kijött, és a szemembe röhögött, hogy akkor sem fogja a gyerekét iskolába járatni, ha a fejem tetején fogok forogni. Mert egyedül neveli két kiskorú gyerekét. Se elzárásra átváltoztatni, se közérdekű munkára nem tudom küldeni. A gyerek nem jár iskolába, és tudja, hogy nem tudok vele szemben csinálni semmit, és kiröhög.” Ismételt panasz, amit szakember kérdezettjeinktől hallottunk, hogy nagyon kevés gyermekvédelmi – azaz hatósági-kényszerítő – eszköz van a kezükben. Vannak esetek, amikor a hatósági eszköztárra szükség van, mert például a kapcsolatfelvétel is lehetetlen a szegény, sokproblémás családokkal. Előfordul, hogy a családgondozó nem tud bejutni a család lakókörnyezetébe, nem tud beszélni a családdal. Ezek a helyzetek azért is drámaiak, mert fokozzák a szociális munkások szorongását és bizonytalanságát. Ugyanis amennyiben a családon belül nagyobb probléma van, és esetleg komoly baj történik (pl. családon belüli erőszak, gyermekek súlyos bántalmazása, elhanyagolása), és ez nyilvánosságra kerül, a családgondozó felelőssége könnyen kerül az érdeklődés homlokterébe, főleg ha az érdekeltek bűnbakot keresnek.100 A zömében romák lakta kistérség szociális munkása is az eszköztelenségről vall a következő idézetben. „Azzal is nagyon sokszor szembesülök a munkám során, hogy igazándiból nekik az nem segítség, hogy ha én elmondom (mit kellene tenniük, mert) például kapok egy iskolai jelzést, hogy nem jár a gyerek iskolába és fiúzik. Hogy próbáljak odafigyelni, és hogy a szülővel beszéljek. Nem nagyon érdekli a szülőket, hogy mit mondok. Nem is járnak a gyerekeik után 99

Lásd: Kozma, Csoba, Czibere: id.mű, 71. és kk. o. Az utóbbi időben parázs vitát váltott ki szakmai körökben az a törvénymódosítási javaslat, hogy amennyiben a gyermekek súlyos következményekkel járó veszélyeztetése esetében elmaradt a jelzés és intézkedés, büntethető(ek) legyen(ek) a mulasztást elkövető szakember(ek).

100

94

szülőértekezletre sem. Nem veszik komolyan. Szokás az, hogy az igazolatlan hiányzás után az intézményekből az igazgatók küldik a jegyzőhöz a szabálysértést. Nevetnek rajta, nem foglalkoznak vele. Olyan gyerekekkel is találkozok, akik azt mondják, hogy leszarják azt, hogy én fenyegetem őket, hogy én esetleg azt mondom, hogy ha ő nem fogad szót az anyukájának, és nem jár iskolába…Hiszen a gyereknek van joga, kötelezettsége. Meg kötelező iskolába járnia 18 éves koráig. Elmondom a tanácsaimat, meghallgatják, de igazából nem érdekli (őket). Azt mondja, hogy ő ezt a két évet már kibírja a lakásotthonban is. Sőt ott még jobb is lesz neki, mert ott még pénzt is kap, havonta 5300 forint zsebpénzt is, amit itthon a büdös életben nem kapna meg. És ott ő neki, hú, de jó, mert ott neki mindene van, gyakorlatilag szabad, mintha idehaza lenne, hiszen mint olyan, a zárt intézmények megszűntek. Nem lehet már a gyerekeket sem azzal nagyon ijesztgetni, hogy most intézetbe kerülnek, mert az intézeti forma, mint olyan megszűnt. Egy-két olyan speciális zárt otthonra lenne szükség…, vagy van Magyarországon. Egyre többre lenne szükség. Nekem is van olyan gyerekem, aki átmeneti elhelyezésben volt, de hát többet volt idehaza, mint a lakóotthonban. Három nap leforgása alatt négyszer megszökött az intézményből. Nem visszatartó nekik már ez sem, ez a szakellátás. Nagyon ki van fordulva ez az egész szemlélet, meg ezekkel a mai gyerekekkel nagyon nehéz, tényleg. És én nem tudom, hogy a szülőktől is otthon, mit látnak… Meg hát »jó, ha most nincs kedve iskolába menni, akkor ne menjen«. Én hiába megyek el, és látom el napi szinten tanácsokkal. »Maga ne magyarázzon bele, ha nem tud pénzt adni, akkor ne jöjjön ide« mondják sokan. Szóval gyakorlatilag nagyon nehéz feladat. Mondom, annak nagyon örülnek, a látványos dolgoknak, ami kézzelfogható, ha kapnak valamit, élelmiszersegélyt, vagy ruhasegélyt…, akkor meg tudjuk tölteni a kultúrházat, de ha én egy drogprevenciót szeretnék, vagy egy ilyen szexuális felvilágosítást szeretnék tartani, arra sajnos nincs jelentkező. Úgyhogy ilyen problémákkal is küszködünk.” (Családgondozó, Sellyei kistérség) Ebben az esetben szintén a gyámkodó attitűd megnyilvánulását látjuk. A szociális munkás megmondja, hogy mit kellene az ügyfélnek tennie. Ő tanácsnak mondja, de az inkább utasítás, amihez, ha nem teljesítik, szankció kapcsolódik. A fenyegetésnek viszont nincs értelme, mert a – láthatóan igen tájékozott – kamaszoknak a kilátásba helyezett büntetés nem riasztó. Ismerőseik, esetleg hozzátartozóik vannak gondozásban, látják, hogy ott jobb körülmények közé kerülnének, mint otthon. A szülők világosan megmondják, hogy mi a probléma a tanácsokkal: „ha nem tud pénzt adni, akkor ne jöjjön ide” (papolni – tehetnénk hozzá). Lefordítva szakmai értelmezésre: ha nem foglalkozik azzal, hogy meg tudják-e az ügyfelek tenni, amit elvárnak tőlük, nem tesz hozzá az elvárások teljesítéséhez hiányzó feltételek előteremtéséhez, akkor nincs értelme a látogatásnak és a tanácsoknak. A szakemberekkel folytatott interjúkban újra meg újra előkerül a fenyegetés, mint egyetlen eszköz az utasításokat nem követő, „az együttműködést elutasító” szülők „meggyőzésére”. „Itt többször volt jegyzőváltás. Volt jegyzőnk, aki azt mondta, hogy a családtól, a gyerekek szájától veszi el a pénzt, ha a gyerek nem jár iskolába. Most jött egy jegyző, aki két éve itt van, az keményen fellép az iskola miatt. Elsőnek figyelmeztet, ha az első figyelmeztetés nem elég, utána húsz-harmincezer forintos büntetés… Az már megteszi a hatását. Kelletlenül is, meg nem is, (de) elhozza az iskolába (a gyereket).” (Mátészalka, cigány önkormányzat) „A települési gyermekvédelmis védelembe vételt kezdeményez, ha a család nem viszi el a gyermeket kötelező oltásra, de csak ijesztésképpen. Persze ez indokolatlan, de ezzel tud hatni rájuk.” (Encs, Gondozási Központ) A fenyegetésre, az ellenőrző-büntető attitűdre a legfőbb magyarázat, hogy így tudják megvédeni a gyermekeket a szülői felelőtlenség következményeitől. Ez a szemlélet azért előítéletes, mert eleve abból indul ki, hogy a szülők nem akarnak jót a gyerekeiknek. A szociális munkások nem vizsgálják, hogy a gyerek miért nem akar iskolába járni, vagy a szülő miért nem viszi a kicsit az oltásra. Ez a „tűzoltás” következménye: nincs idő és energia az ügyek alapos feltárására, a

95

problémák megoldásának elősegítésére pedig mégannyira sincs. A megértő, a tárgyalást alapvető eszköznek tekintő attitűd a belső feszültségektől terhelt közösségekben azért sem látszik kívánatosnak, mert a szociális munkások munkaadói sem abból indulnak ki, hogy szociális szolgáltatásoknak a kötelességek teljesítésének feltételeit kellene előteremteniük. Mint az előző fejezetben már írtuk, a leépülő közösségek vezetőinek alapvető problémája, hogy miképp tartsák fenn a kontrollt a közösség folyamatai fölött, azaz hogyan akadályozzák meg a település gettósodását, a problémák halmozódását. A kontroll hatalmi eszközökkel, adott esetben legális kényszerrel történik, nem megértő attitűddel, a rehabilitáció, a tárgyalás eszközeivel. A büntető eszközök sürgetése ebből fakad. A kontroll elutasítása (melyet a szociális munkások rendszerint a segítség elhárításának minősítenek) esetén a felek harcra kényszerülnek, a szociális munkás és kliensei közötti kapcsolat pedig rabló-pandúr játszmává silányul. Ennek végpontja az az eset, amelyet már idéztünk, amikor a (képzetlen) szociális munkást a polgármester felváltva küldi ki a rendőrséggel a szegények „megrendszabályozására”. A harcban egyébként a családok nem egyszer sikerrel járnak, ahogy a korábban már idézett ópályi szociális munkás megjegyezte101. „…ideiglenes hatályú elhelyezés, javaslat ellenjegyezve, jelzőrendszer kezdeményezésére, határozat megszületik, én javasoltam egy gyermekbeszállítást, hogy szedjük össze (a gyerekeket). Itt mindenki sírt, pánikolt. A gyerekek azóta sincsenek beszállítva, az igazolatlan mulasztás kegyetlenül ketyeg, anyuka legutoljára hetvenötezer pénzbírságot kapott, és az uzsorástól szerzett pénzből fizeti.” A kontroll eszközeinek egyébként van helye a szociális munka eszköztárában, amennyiben tiszta a helyzet, minden fél tudja, hogy miről van szó, azaz egyértelmű, hogy a gyerekek megfelelő fejlődésének biztosítása érdekében kell a követelményeket teljesíteni, és a feltételek megteremtésén a szociális munkás dolgozik. Az ópályi családgondozó esetéből az is világos, hogy a következmények elmaradása – bár időleges haladékot ad a családnak –, azt is jelenti, hogy a gyermek megmarad a veszélyeztető helyzetben, sőt a további büntető intézkedések következtében a család a korábbinál is rosszabb szituációba kerül. Az iskolai mulasztások bírságolása kétélű fegyver. A kemény, következetes fellépés – az iskolai mulasztások miatti büntetések kiszabása – a tapasztalatok szerint növeli az iskolába járás gyakoriságát és intenzitását, de a szándékolttól eltérő hatást válthat ki. A pénzbírságok a segélyeken nem behajthatók, viszont börtönbüntetés vállalására kényszeríthetik, vagy az illegális megoldások felé – itt az uzsorakölcsön felvétele felé – terelhetik a szülőket, ami a család ellehetetlenüléséhez vezet. Az ópályi családgondozó elbeszélése még egy kérdésre mutat rá. A szociális munkásoknak nem csak a családokkal, hanem a felhasználók környezetének tagjaival is dolgozniuk kell, így a gyermekes családok esetében mindenképpen tárgyalásba kell bocsátkozniuk a nevelési-oktatási intézményekkel a gyerekek érdekében. Az ilyesféle intervencióra láttunk példákat a fenti idézetekben: a Mezőkovácsházai kistérségben dolgozó családgondozó hatékonyan dolgozott együtt a polgármesteri hivatallal, lakásfenntartási támogatáshoz juttatta ügyfeleit, a másik esetben pedig ingyenes vakcinát szerzett a nélkülöző családok tagjainak; egy másik, szintén idézett esetben a bácsalmási szociális szakember a közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyekben működött együtt a polgármesteri hivatallal. Ez a kérdés már átvezet a következő fejezet témájához. Szolgáltatási repertoár Ebben a fejezetben igyekszünk feltérképezni azt a szolgáltatási repertoárt, amit a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások ajánlanak nyomorgó ügyfeleik számára. Mivel a szegénység mindenekelőtt a forrásokhoz való hozzáférés kérdése, a szegények annak mentén ítélik meg a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokat, hogy azok milyen forrásokat tudnak biztosítani számukra. Természetszerűen - ez a korábban már többször említett Maslow-féle 101

Lásd: Életképek 3.

96

szükséglethierarchiából következik – az alapszükségletek kielégítésében való közreműködésüket várják elsősorban. Ezek a szükségletek elsősorban az élet materiális feltételeire vonatkoznak, anyagi szükségletek: átmeneti segély, élelmiszer, ruha, bútor, az önellátáshoz föld, vetőmag, növendékállat. Szinte minden interjúban előkerült, hogy kapott-e valami anyagi segítséget a család az önkormányzattól, a szociális szolgálatoktól, civil szervezetektől. Az alapvető szükségletek közé tartozik még a biztonság iránti szükséglet, az alapvető szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, és a közintézményekbe, piacra, bevásárló központba való eljutás, a hivatalos ügyek intézéséhez szükséges tudás, a lakhatási és higiéniai szükségletek. A kiskertben megtermelt javakat meg kell védeni, a családi erőszakból ki kell szabadulni, a gyerekeknek el kell jutniuk az iskolába, és a tanuláshoz kell felszerelés, a betegségeket gyógyíttatni kell, a bevásárló központban olcsóbban lehet bevásárolni, a hivatalos levelekre válaszolni kell, a segélykérelmet ki kell tölteni, a tetőt meg kell javítani, hogy ne essen be az eső, tiszta ruha és ápolt test kell a gyerekeknek az iskolában, a felnőtteknek a közintézményekben, orvosi rendelőkben a tisztes megjelenéshez. A mindezen javakhoz való hozzáférés segítése a szegénygondozás eszköztárát jelenti. Adományosztás. Az interjúkban a legtöbbször említett, segítségként számon tartott szolgáltatások a különböző anyagi javak juttatásához vagy az ilyen javakhoz való hozzájutás elősegítéséhez kapcsolódtak. A különböző adományok szerzését és elosztását a legtöbb kistérségben végzik a családsegítők (vagy a polgármesteri hivatal), de a Mezőkovácsházai kistérség szolgáltatásai járnak ebben az élen, szinte minden interjúalanyunk megemlítette, hogy kapott élelmiszercsomagot. „Hát most volt a cukorosztás, liszt volt, tészta volt, és akkor szoktak küldeni nekünk papírcédulát, hogy menjünk be, hány órától, vagy milyen napon átvehessük. És akkor úgy kaptunk kristálycukrot, lisztet, tésztát, és az jó volt, nagyon-nagyon jó volt. (Mezőkovácsházi kistérség) „Meg, amikor jönnek különböző helyekről ezek az élelmiszercsomagok. Szolgálatoktól, szervezetektől? Igen, igen. Hát a Vöröskereszt, akkor van valami EU-s akármi, nem tudom mi az. Akkor én szoktam a Nagycsaládosok Egyesületétől is kapni.” (Mezőkovácsházi kistérség) „Szoktunk kapni ilyen kisebb csomagokat. A gyerekek részéről, meg ugye, mi is mind felnőttek élelmiszert, cukrot, lisztet, ilyesmit. Ez a családsegítősöktől van. Ők honnan kapják? A Máltai Szeretetszolgálattól, én úgy tudom.” (Mezőkovácsházi kistérség) „Csomagokat szoktunk kapni, igen. Hát cukrot, lisztet, ilyesmit kaptunk már most is ugye kétszer egymás után. Hát a családsegítők osztották, hogy most azt hiszem, hogy a Baptista Szeretetszolgálat adománya, úgy tudom, de nem vagyok benne biztos, azt a családsegítők osztották.” (Mezőkovácsházi kistérség) A gyermekjóléti szolgálatok több helyen szerveznek ingyenes étkeztetést nyárra. Ez olyan szolgáltatás, amelyet szívesen vesznek igénybe a szegény családok. A forráshiányos önkormányzatok civil szervezet közreműködésével oldják meg ezt a feladatot. „A Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal102 jók a kapcsolataink, és nagyon sokszor azért kellett kivonulni a családgondozónak, mert azt tapasztaltuk, vagy jött a jelzés az óvodából, hogy falánk módon eszik a gyerek, és az óvónő úgy vette észre, hogy délután megkapják az uzsonnát, és akkor üres hassal fekszik le a gyerek. Mert nem biztos, hogy jut, még ha mennyiségileg igen, de minőségileg nem. Ezek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Nyáron ezzel a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal van kapcsolatunk, és volt már rá példa, hogy nyáron ingyen volt ez az étkezés. Összegyűjtöttük azokat, akik igényelnek, és akkor kaptak nyárra. Elvitték a konyháról. Úgy is lett megmondva, hogy ebédhordót vegyenek, és akkor hazavitték.” (Bácsalmás, Gondozási Központ) „Családsegítő szolgálat központja is Encsen van, a települési családgondozók munkáltatója is a Gondozási Központ. Egy hónapban egyszer találkoznak Encsen, rendkívüli eset esetén 102

Lásd: : http://me.gyea.hu/

97

értesítik a vezetőt. Feladatuk közé tartozik a települési programok szervezése, a Gyermekétkeztetési Alapítványtól kapott élelmiszer szétosztása. A településeken a rászorulók listáját az önkormányzatok állítják össze.”(Encs, Gondozási Központ) Az adományosztás egyik sajátos alesete a szociális földprogram103. A nyomorgó családok számára azért is igen fontos ez a program, mert támogatja saját önellátási törekvéseiket. Mint a szegény családokkal folytatott interjúkból láttuk, több család maga is igyekszik állatokat tartani, és megművelni a ház körüli kiskertet, hogy így biztosítson a családnak jobb megélhetést. A szegénygondozás egyik legfontosabb formája a családok saját, a közösségi hagyományoknak megfelelő törekvéseinek támogatása. A szociális földprogram sikereiről és kudarcairól az encsi Térségi Gondozási Központ munkatársát idézzük. „A földprogram keretén belül osztottunk tyúkokat. Most voltunk majálison, és beszélgettem a családokkal, például a kisgyereknek is van külön tyúkja, amit ő gondoz. És jár ki, nézi a tojást. Nagyon jó dolgok ezek. A burgonyát is tudjuk, hogy a fazékban köt ki, nem ültetik el De most hallottam az egyik család fiától, hogy tán az édesanyja nem elég krumplit ültetett el. De azért van, ahol van közösségi föld, kijárogatnak oda, részt vesznek ebben a programban, aztán van olyan is, aki a következő évben nem kapja meg a földterületet, mert az előző évben nem művelte meg. De hát ennek az ellenőrzésére kell egy-egy ember. Na, most nálunk elég sok munka van, most még egy embert tegyünk oda nekik, szerencsétleneknek.” Szerintünk nem igazán az ellenőrzésre kellene talán egy ember, hanem a termelés támogatására. Nem derül ki a szűkszavú elbeszélésből, hogy foglalkoznak-e a szociális szakemberek a családok felkészítésével a földprogramban való részvételre. Bár – mint láttuk – a megkérdezett családok jó része rendelkezik ehhez megfelelő szakértelemmel, de arra is voltak utalások, hogy nem mindenki, és főleg nem a városokból kitelepültek. Az is jellemző, hogy itt megint az encsi kistérség egyik szociális munkását halljuk az ellenőrzés hiányáról beszélni. Szakember kérdezettjeink említettek egy korábbi projektet, amely szintén a szociális gazdaság témakörébe tartozó kezdeményezés volt, mint a szociális földprogram. A 2004-2005-ben zajlott „Fészekrakók a Belső-Csereháton”104 című projekt keretében vályogvetésre tanítottak cigányembereket, akik – úgy tűnik – már elfelejtették ezt az ősi mesterséget. A vályogtéglákat szegény családok házainak kijavítására, bővítésére használták fel. Szakember kérdezettjeink a projekt árnyoldalát emlegették, mivel annakidején súlyos konfliktusokat okozott a közösségben, hogy kinek a házát javítsák-bővítsék. Ennek ellenére nagyra értékelhető ez a kísérlet, melynek folytatásáról sajnos nincs tudomásunk. Informálás, hivatalos ügyek intézése, érdekképviselet. A hivatalos ügyek intézése, a segélyekkel és ellátásokkal kapcsolatos ügyintézés, a hatóságok előtti érdekképviselet is javít a nyomorgó családok élethelyzetén. „Annyi volt, mikor az ápolási segélyt intéztem, a hivatalban azt mondták, hogy nem jár, mert méltányossági gyes volt eddig a beteg gyerek után, viszont azt a miniszter úr megszüntette, lett helyette ápolási segély. Mentem be (a polgármesteri hivatalba), és azt mondták, hogy ilyen nincs, csak hogyha mozgáskorlátozott. Akkor mentem be ezekhez a Zsuzsáékhoz (a családgondozó), és mondták, hogy, de jár. A rendeletet kinyomtatta, visszamentem, és akkor utána folyósították.” (Bácsalmási kistérség) „A válásba is mindent ő (a családgondozó) intézett nekem. Mindent ő rendezett nekem, hogy jó legyen, meg ne fizessek. Mikor idekerültem, ő írta nekem a papírokat, hogy idekapjam a családit, ne járkáljak én, ne költsem buszra, vonatra a pénzt. Mindent leír, van úgy, hogy telefonon el tudja intézni.” (Encsi kistérség) 103 104

Lásd: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=1052&articleID=5666&ctag=articlelist&iid=1 Lásd: http://www.cserehat.com

98

„A lányt több mint egy éven keresztül a tüdőgondozóba hordtam, mivel hogy asztmás, meg allergiás, és senki nem foglalkozott vele, mert nem folyamatosan fulladt vele. És mondtam (a családgondozónak), hogy adjanak gyógyszert, mert ez nem állapot. Sikerült, most már kapja a közgyógyot.” (Bácsalmási kistérség) „Mármint volt olyan is, hogy nagyon sok villanyszámlát kellett fizetnem, és egyszerre nem tudtam, és kértem őket, hogy segítsenek abban, hogy részletre fizessem. Tehát hogyha ilyen gondjaim vannak, akkor nyugodtan fordulhatok hozzájuk, mert ők segítőkészek (…) Elintézték azt, hogy részletre fizessem, aztán helyrejött a dolog” (Sellyei kistérség, tartós beteget ápoló, roma anya) „Kérdező: Ezekről a támogatási formákról, a közgyógy-ról, a fogyatékos ügyi támogatásról honnan szerzett információt? Kérdezett: Hát ezekről itt szereztem információt, a családsegítőnél, ott szóltak nekem, és ott segítettek. Ők tőtöttek ki nekem minden papírt, tehát küldtek a doktor úrhoz, hogy ő aláírja, és ők postázták nekem itt, ők címeztek meg nekem mindent, úgy hogy sokáig járkáltam hozzájuk, amit köszönök is nekik, mert segítettek. Segítettek, bármiben bementem hozzájuk, mindenbe segítettek. Ezt az ápolási díjat is ők mondták, hogy nekem jár alanyi jogon, hogy ne kelljen járjak Mezőkovácsházára a munkaügyre, mer oda kellett mennem háromhavonta.” (Mezőkovácsházi kistérség) Több szociális munkás elmondta, hogy ha tájékoztatja ügyfeleit, akkor sok esetben konfliktusba keveredik az önkormányzattal, mert „munkát csinál nekik”. Ahogy már fentebb láttuk, az önkormányzatok egy része nem szívesen ad segélyt, nem is szabályozza a segélyezési gyakorlatot, így nem is lehet arra számítani. A családokkal készített interjúkból az is kiderült, hogy időnként az önkormányzatok is tájékozatlanok a szociális ellátórendszer nyújtotta lehetőségek, az adható, igényelhető pénzbeli és természetbeni juttatások, illetve a kapcsolódó szolgáltatások tekintetében. Ezt a problémát a családokon kívül egyes kistérségekben a családsegítők is megemlítették. „Több esetben maguk a polgármesterek sincsenek tisztában a szociális rendszerrel. Ha a polgármester nem látja át az ellátórendszert, illetve ha nem tudja azt, hogy milyen szolgáltatás mit jelent, meg hogy milyen ellátáshoz mi kapcsolódik, akkor nem igazán tudja ott, azon az adott településen azt megszervezni, hiszen ez általában az önkormányzatok feladata, hogy ezt megszervezzék.” (Sellyei kistérség) Családi veszélyeztetettség megszüntetése. Néhány interjúalany pozitívumként említette meg a szociális munkások eredményes közreműködését a családban kialakult veszélyeztetettség megszüntetésében. Egyes megkérdezettek jelentős segítségnek tartották a krízishelyzetek során igénybe vehető szolgáltatásokat, a folyamatos kapcsolattartást, támogatást is. A következőkben idézett kliens azért kért segítséget a gyermekjóléti szolgálattól, mert a férje bántalmazta őt és gyermekeiket: „Ugyanúgy ment a brutális verekedés, ivás. Egyszerűen már a gyermekvédelmishez fordultam, hogy csináljunk valamit. De akkor közben már terhes voltam a kislánnyal, és terhesen otthagytam az egészet. Mindennapos volt a veszekedés, úgyhogy elmenekültem. Egy évet voltam anyaotthonban, a gyermekvédelmis segített eladni a csépharaszti házat, úgy tudtam ilyen messzire költözni” (Bácsalmási kistérség, 37 éves, négygyermekes, több szempontból deprivált helyzetű, gyesen lévő, egyedülálló anya). Jellemző, hogy a biztonság iránti szükséglet kielégítésére csak ezt az egy példát találtuk, és annak kedvezményezettje is nagyvárosból jött, ahol a szociális munkások számára az ilyesféle segítségnyújtás jól ismert. Míg viszont a lopásokról a több településen beszéltek (lásd például Életképek 5.), a rendőrséggel való együttműködésről, a kiskertek megvédéséről sehol sem esett szó.

99

Forrásokhoz, életminőséget javító szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése. A falu- és tanyagondnoki szolgálat, melyekről korábban már részletesen szóltunk, elsődleges feladata a forrásokhoz életminőséget javító szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése, de a településeken lévő más szolgáltatások intervenciós repertoárjában is szerepelhet az ilyesfajta szolgáltatásszervező tevékenység. Kiemelésre érdemes jó gyakorlatnak tekinthetjük például azt az esetet, amelyben a Sellyei kistérség egyik településének idősek napközi otthona középkorú, munkanélküli, alkoholproblémával küzdő férfiak segítését vállalta. Ez volt az egyetlen olyan eset, amelyet hallottunk, amikor a szolgálatok olyan problémák megoldását – e férfiak étkeztetését, egészségügyi ellátáshoz juttatását, ruháinak kimosását – vállalták, amelyek nem tartoztak a szolgálat feladatai közé. Láttak egy problémát, szerettek volna a megoldásban segíteni, és ezt meg is tették. Nyilván nem kapnak érte normatívát, nyilván ez csak amolyan önkéntes munka, de olyan attitűdöt mutat, amelyet példaként állíthatunk a szociális munkások elé. Már csak azért is tehetjük ezt, mivel – mint fentebb már jeleztük – az egyik legnagyobb gond a szolgálatok működésével a vizsgált kistérségek egy részében a probléma-vakság volt. Miközben panaszkodnak a szociális munkások az eszköztelenségre, gyakran láttunk olyan eseteket, amelyekben a rendelkezésre álló eszközöket sem használták fel a nyomorgó családok segítésére. Láttunk például használaton kívüli mosógépet, kihasználatlan tisztálkodási lehetőségeket, konyhákat. Az egyes szolgáltatások merev határai csökkenti a szolgáltatások hatékonyságát. A merev határok fenntartása érdeke az önkormányzatoknak és a szociális intézmények vezetőinek, ugyanis – ahogy több, a helyi szakemberekkel készült interjúban elhangzott – a szolgáltatásokat is stigmatizálják a stigmatizált felhasználók. Ez utóbbi problémára utal például az, hogy a házi gondozásban a felhasználók nem fogadják el a közmunkásokat, holott takarítani, fát vágni, udvart rendbe tenni, vásárolni, gyógyszert kiváltani a legkevésbé felkészültek is tudnak. A szolgáltatásszervezési tevékenységek közé sorolhatjuk azokat az innovatív kezdeményezéseket, amelyek a területen megjelenő civil szervezetek, projektek nyújtotta lehetőségeket nyitják meg a szegénységben élő családok számára, és ezzel igyekeznek színesíteni a szociális szolgáltatások palettáját. A Mátészalka Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények igazgatója számolt be arról, hogy a Kapu program105 keretében munkatársai önkéntesek bevonásával kapcsolatos képzésen vettek részt, és önkénteseket alkalmaznak. A Biztos Kezdet106 gyermekházat az Encsi kistérség szociális szakemberei említették jó példaként. Azért is illik az életminőséget javító, gondoskodó intervenciók sorába, mert valóban eléri a legnehezebb sorsú gyermekeket, családokat. Ugyanebbe a körbe tartozik a daganatos betegek életminőségét javító szolgáltatás, amit Pécs környékén a Szociális Háló Egyesület107 nyújt. Az egyik Fúlókércsi hatgyermekes, jelenleg gyes-en lévő roma kérdezettünk beszámolója nyomán bukkantunk egy másik civil szervezetre, mely a tartós munkanélküliek helyzetén igyekszik javítani. Kérdezettünk szerint férje éppen fűrészes tanfolyamra járt, melynek elvégzése után a Többet Együtt Egymásért Roma Alapítvány munkát is fog számára biztosítani. Az alapítvány példája azért is igen érdekes, hiszen ezt a szervezetet egy munkanélküli cigányember hozta létre. Az alapítvány történetét a Cserehát program honlapjáról108 idézzük: Mata Imre - vagy ahogy már Fúlókércsen jóval túl is ismerik, „Zorró” - a kilencvenes évek közepén hetimunkás volt Szolnokon. Ott találkozott a holland Kees Bakkerrel, az ő vezetésével működött az Alapítvány a Magyarországi Cigányok Megsegítésére. Zorróéknak volt egy kis családi gazdaságuk. A földjükből krumplitermesztésre átengedtek egy parcellát az alapítványnak. Zorró nem sokkal később a holland alapítvány segítője lett. Egyebek között az volt a dolga, hogy felmérte, az

105

Lásd: www.szmi.hu/images/dok/Folyoirat/2004/kapocs13vegleges/kapu.pdf Lásd: http://www.biztoskezdet.hu/site/doc/section/16/id/71 107 Lásd: http://www.szohe.hu/index.php?id=1&lang= 108 www.cserehat.siteset.hu/fajl.php?id=5201 106

100

alapítványi ösztöndíjjal támogatott gyerekek közül melyiknek kell füzetcsomag és melyiknek cipő ahhoz, hogy iskolába mehessen. Abban az időben sok volt a falopás Fúlókércsen. Zorró ezért azt javasolta Kees Bakkernek, hogy vigyék az embereket dolgozni az erdőbe, akkor lesz tüzelő és lopni se kell. Bakker a saját zsebéből 150 ezer forinttal segített, Zorró családja összeadta a spórolt pénzét, és vettek egy öreg teherautót. Zorró csapatot toborzott és a vidék legnagyobb erdőtulajdonosának, Nikházi Györgynek kezdett dolgozni. A Többet Együtt Egymásért Roma Alapítvány ötlete a holland Bakkertól származott. Zorrót bízták meg az alapítvány vezetésével - az érdekelt romák körében ugyanis csak neki volt jogosítványa, és ő volt az, aki el tudott autózni a közjegyzőhöz az alapító okirat aláírására… Az alapítvány keretei között jött létre nonprofit vállalkozásuk az erdei munkákra. Így már megvolt annak a módja, hogy sok romának tűzifát szállítsanak az erdőről. Az üzemanyagköltséget ma is az alapítvány fedezi, a tűzifa árát pedig ledolgozhatja a rászoruló. Az erdőtulajdonossal minden évben együttműködési szerződést kötnek, amelyben rögzítik a munkások tennivalóit. Erdőtakarítást, fatelepítést vállalnak. Az alapítvány a munkaügyi központ támogatásával, az erdészeti szakközépiskola tanáraival szakképzést szervezett, így már vannak a csapatban erdőművelő szakmunkások is. Most tervezik, hogy néhányukat újfent beiskolázzák, ezúttal fűrészes tanfolyamra. Amióta kitanulták az erdei munkát, egyre több erdőtulajdonos foglalkoztatja őket. Már nem kell járniuk a tennivaló után, a megbízók „házhoz jönnek”.2007 tavaszán a legnagyobb munkájuk egy tíz hektáros terület betelepítése volt: a pusztaradványi határban negyven Fúlókércsi 50 ezer akácfa-csemetét ültetett el. Az alapítvány fennállása óta beszerezték a szükséges alapgépeket. Billenős teherautóval hordják a fát. Pótkocsis traktorukhoz pályázaton nyertek támogatást a Magyar Cigányok Közalapítványától. A munkásokat az erdőre mikrobusszal szállítják. A használt Fordot a UNDP-SZMM Cserehát Programban nyert pénzből vették. Most azt tervezik, hogy az építőiparban is megjelennek, mert az erdészetekben nyáron alig van munka. Színvonalasabb otthonokat akarnak építeni, mint a szocpolos lakásokra szakosodott vállalkozók, ezért újabb képzést rendelnek a munkaügyi központtól. A vállalkozás beindításában Zorró számít nagyobbik fia, Miklós közreműködésére. A szigetvári Kultúr és Zöld Zóna Egyesületet109, mely szintén a rendszeres szociális segélyezettekkel folytatott szociális munka lehetőségeit bővíti, a sellyei családsegítő szolgálat munkatársai említették. Őket idézzük: „Vajszlón most lesz (a rendszeres szociális segélyezetteknek) egy ilyen motivációs tréning, tehát most indítják be a forrásközpont segítségével. Rendszeresen találkoznak (a segélyezettekkel), megy egy kolleganő, és akkor beszélgetnek, és próbálnak munkahelyet keresni. Sőt, most itt a szigetvári Zöld Zóna Egyesületnek van egy pályázata, egy munkatársuk állásajánlatokat, tanfolyamokat ismertet, és akkor ezáltal próbálja őket ösztönözni arra, hogy vállaljanak vagy menjenek el tanulni.” Prevenciós programok. A családok sokkal többre értékelik az anyagi segítségnyújtást, mint a szociális munkások. A szakemberek – valószínűleg képzettségük okán is – inkább prevenciós programokat szerveznének. Erre pluszforrást is inkább találnak. Ahogy a Sellyei Gondozási Központ szociális munkása elmondta, az ilyen programokra is csak akkor tudják „becsábítani” a szegény családokat, ha adományosztással kapcsolják össze.

109

101

„Mi csinálunk időnként egészségnapot, ami azt jelenti, hogy kimegyünk egy faluba, viszünk ki turkálós cuccokat, amiket adományként összegyűjtöttünk, akkor jön el a nép. Amikor e nélkül mentünk el, akkor nem jöttek el, amikor úgy kezdtük, hogy most akkor először vérnyomást, vércukrot mérünk, testsúlyt mérünk stb. és ha azt megmértük, akkor utána mehetnek turkálni, akkor azóta egy kicsit jobb a helyzet. (Sellye, gondozási központ)” Az egészségügyi prevenciós programok iránti közömbösségre más magyarázat is kínálkozik. Ha tekintetbe vesszük, hogy mekkora katasztrófát jelent a szegénységben élők számára egy betegség, rögtön világossá válik, miért nem törekszenek megtudni, hogy valami bajuk van. A prevenciót célzó programok közé tartoznak a szabadidős programok a gyerekek számára, melyek a gyermekjóléti szolgálat feladatkörébe tartoznak. A legtöbb település szociális szolgálatai azonban nem tudják ezt a feladatot sem vállalni. Vannak azonban jó példák, ismét Mátészalkán, mely nagyváros lévén ki tudja használni a szolgáltatások fejlesztésére a nagyobb települések rendelkezésére álló forrásokat. „Most indul pénteken, most lesz a fociklubunk (első találkozása). Ezt a szabadidős programot csak roma gyerekeknek hirdettük meg, akik speciális iskolába járnak, tíz és tizenöt év közötti fiúknak. Nagy a jelentkezés, úgyhogy nagyon várják már. Indítottunk január eggyel egy „Szockuckó” programot. A kolléganők kijárnak minden intézménybe, általános, középiskolákba, heti rendszerességgel két óra hosszára, ahol fogadják az olyan gyerekeket, akik különböző problémával bemehetnek. Ez működik kistérségi szinten is. Anonim maradhat (a résztvevő), tehát nem kérünk adatokat, elmondhatják a problémájukat, segítséget kérhetnek, és a kolléganők felveszik a kapcsolatot vagy a helyi gyermekjóléti szolgálttal, vagy a szülőkkel”.(Mátészalka) Az idézet azt is mutatja, hogy a nagyváros nyújtotta előnyökből jut a kistérség más településeinek is. A gyermekvédelmi jelzőrendszer a megelőzés legfontosabb eszköze a gyerekvédelemben, ez biztosítja a gyerekekkel kapcsolatba kerülő különböző szolgáltatások és hatóságok közötti együttműködést. A legjelentősebb jelzőrendszeri tagok: a gyámhivatal, a rendőrség, az orvosok, a védőnők, az óvoda és iskola pedagógusai, ezen intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi felelősei. A vizsgált kistérségek egy részében problémát jelent a gyermekjóléti szolgálattal való elégtelen vagy teljesen hiányzó együttműködés. Ez gyakran abból adódik, hogy az észlelő-jelzőrendszer egyes szereplői nincsenek tisztában azzal, mit jelent a jelzési kötelezettség, mikor, milyen formában kell és szükséges a problémát jelezni. A legtöbb esetben a védőnőkkel kialakult, mindennapi és komplex kapcsolata volt a szociális munkásoknak, amely magába foglalta a problémás esetek jelzésétől az információ-cserén keresztül a családgondozóval való közös családlátogatásokat, így a család/gyermek életkörülményeinek személyes ismeretét. „Az együttműködés az intézmények között nagyon jó. A jelzőrendszer jól működik, nagyon sokat segít azon a helyzeten, ami itt van: az óvoda, az iskola, a gyermekjólét, a védőnői hálózat, a rendőrség. Példaértékű az összefogás! Itt mindenki tud a másikról, itt mindenki segít.” (Bácsalmás, Gondozási Központ) A pedagógusok, ifjúságvédelmi felelősök és a gyermekjóléti szolgálatok közötti együttműködés már cseppet sem ilyen kiváló. Az ifjúságvédelemmel megbízott pedagógus a (főállású) tanítói tevékenysége mellett a gyermekvédelmi teendőit rendszerint minimális óraszámban látja el, gyakran hiányzik a szakmai hozzáértése is, mert egy tanfolyam rendszerint nem biztosít elegendő kompetenciát e feladat ellátásához. „A családsegítő-gyermekjólétis csak akkor lép képbe, amikor óriási baj van. Jegyzői határozattal és karhatalommal megy oda, és teszi meg a szükséges intézkedéseket a gyermek életében.” (Encs, önkormányzati tisztségviselő) „Én meg azt tapasztalom, hogy írásban nem vállalják fel a jelzést. Írásos jelzés akkor érkezik, amikor ég a ház. Akkor azt gondolják, hogy mi hirtelen csodákat tudunk tenni. A

102

gyermekjóléti szolgálat nem úgy működik, hogy egy csapásra megváltozik minden. Amikor még nem nagy a probléma, akkor várnánk a jelzést, de nem jeleznek, megvárják, míg ég a ház.”(Bácsalmási kistérség – Kunbaja családsegítő családgondozó) „Sajnos, azt tapasztalom. Hogy egyik gyereknél fel merik vállalni (a jelzést), a másiknál nem. Attól függ, milyen a családi háttér. Félnek a jelzés felvállalásától. Tőlem a férjem kérdezte meg valamelyik nap, hogy tudom-e, hogy az iskolában az egyik gyerek védelmi pénzt szed. Ő ezt bent hallotta a faluban, pedagógus mesélte neki. De mi, a gyermekjóléti szolgálat, erről nem tudtunk. És az egyik gyerek 100 forintot szed. És aki kifizeti a száz forintot havonként, azt nem fogják a társai megverni. Informális beszélgetésből megtudom, és hivatalosan nem. Ez nagyon nagy baj. Mi esetkonferencián is jártunk úgy – az volt az első és az utolsó –, hogy szóban telefonált (a pedagógus) – ezek általában roma származású gyerekek –, hogy ez és ez a probléma van. Mi összehívtuk az esetkonferenciát, meghívtuk az érintett pedagógust, aki jelezte, és az esetkonferencián letagadta a jelzést. Mi innentől kezdve csak írásos jelzést fogadunk el. Ha telefonál, akkor nincs jelzés, akkor van jelzés, ha leírta. Mi ezt egyeztettük a családgondozóval is.” (Bácsalmási kistérség) A deviáns gyermekek maffia-módszerei nyilvánvalóan ugyanúgy félelmet váltanak ki a pedagógusokból, mint a szociális munkásokból. Ha nem így lenne, nehéz lenne megmagyarázni, hogy a szolgálat miért nem fogadja az anonim bejelentést. Így ugyanis elmarad a beavatkozás, és a gyerekek az iskolában továbbra is veszélyben maradnak. Az informátor pedagógus nyilván nem véletlenül mondta el az esetet a szociális munkás férjének. Tudta, hogy így a hír eljut a megfelelő helyre, ahol be kellene avatkozni, de ő mégis inkognitóban marad. Nem érthető, miért nem fordul tanácsért a szociális munkás azokhoz, akik rajta kívül tehetnének valamit a bűncselekmény elkövetésének megakadályozásáért, a rendőrséghez vagy a cigány kisebbségi önkormányzathoz. De akár a gyerekekhez (az elkövetőkhöz) vagy szüleikhez is fordulhatna, megkérdezve, hogy szerintük mit kellene tenni az ilyen esetek megakadályozásáért. A paradox technikák110 vagy a mediáció alkalmazása nagyobb felkészültséget igényelne. A jelzés jöhet a gyermekektől is, egy jól működő jelzőrendszer képes továbbítani és kezelni azokat a jelzéseket, amik maguktól az érintettektől érkeznek. „Kimondottan vannak olyan problémák, amik csak a romagyerekek körében jelentkeznek. A gyerekek is beszámolnak arról, hogy ez a kamatostól tartozás, ez itt sajnos jellemző. A telepen vannak gazdag romacsaládok, akik kisegítik a szegényebb romacsaládokat, és ezt megérzik a gyerekek is”.(Mátészalka) Az iskolában tehát megjelennek a családok problémái. Ezért az iskolai gyermekvédelem működése kardinális kérdés a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások munkatársai számára. Az együttműködés mégis a legtöbbször hiányzik vagy csak felszínes. Adósságkezelés. Miközben, mint fentebb már láttuk, az eladósodás a nyomorgó családok egyik leggyakoribb problémája, a felkeresett települések közül csak a legnagyobbakban láttunk adósságkezelési szolgáltatást. A beavatkozás és tanácsadás az adósságcsapdából való kilábalást jelentheti, igazi preventív eszköz, mellyel olyan súlyos problémák előzhetők meg, mint a család lakóingatlanának elvesztése, vagy a gyermekek védelembe vétele, esetleg kiemelése. A kisebb települések azonban ezt a szolgáltatást – a lakosságszámhoz kötött szabályozás miatt – nem tudják nyújtani. Az adósságkezelési szolgáltatás működtetéséhez szükséges az önkormányzat támogatása, amit a felkeresett települések közül csak a legnagyobb, Mátészalka tudott biztosítani. Azonban a források, az adósságrendezés keretében igényelt összegek mértéke messze elmaradnak attól a jelentős hatástól, amit a nyomasztó, kilátástalan helyzetből való kilábalás esélyeinek megteremtése jelent. Ezen túl az adósságkezelés nem a segélyek juttatásának egy újabb formáját, hanem személyre szabott életvezetési, gazdálkodási tanácsadást is jelent. 110

Paradox – és a tapasztalatok szerint rendkívül hatásos - technika az ilyen esetekben, amikor a szociális munkás éppen az elkövetőktől kér tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit kellene tenni a bűncselekmény megszüntetéséért.

103

„Volt egy családunk, most már a negyedik gyereket várják, és el voltak adósodva. Kértek segítséget. Megkerestük az anyának a szüleit, elmondtuk nekik, hogy rossz anyagi helyzetbe kerültek, és próbáljanak rajtuk segíteni. Ők aránylag jó anyagi helyzetben voltak. Ebbe a szülők beleegyeztek, és havi szinten kitörlesztették a házaspár adósságát. Most már nincsen semmilyen tartozásuk. Minden hónapban bejárnak hozzánk, elmondjuk, hogy mi a fontosabb, most mit vegyenek, hogyan mérlegeljenek, a gyereknek mit vegyenek, és most már úgy gondolom, hogy kezdik megtanulni. Meg kell tanítani, mert maguktól nem tudják.” (Mátészalka, Gondozási Központ) A szociális munka egyik legfontosabb eszközének alkalmazását, a társas támogató rendszer mozgósítását igénybe vevő forrásfejlesztést is mutatja ez a sikeres eset. Az adósságkezelés eszközének korlátairól mondja a mátészalkai szociális munkás: „Folyik az adósságkezelési tanácsadás, de itt is van olyan, akit nem tudok bevonni, mert nincsen rendszeres jövedelem”. A rendezés alapja az, hogy a felhalmozott adósság és a rendszeres jövedelem arányban legyen egymással, hogy a beavatkozás éppen a legkisebb jövedelemmel rendelkezőknél érkezzen a legkorábban. Az adósságkezelés már elkésett ott, ahol a rendezendő adósság az érintett család 4-6 havi teljes jövedelmére rúg, ahogy arról a mezőkovácsházi szociális munkás beszámolt:. „Van olyan családunk, aki most kapott kilakoltatási értesítőt 380000 forintos lakbérhátralékkal. És több ilyen családunk van.” A korai beavatkozás szükségessége bizonyítja, hogy milyen fontos lenne a a családsegítő szolgálatok tevékenységi körébe tartozó jelzőrendszer hatékony működtetése. Aktivizáló szolgáltatások: a rendszeres szociális segélyezettek beilleszkedési programja. A törvényhozók a települési önkormányzatok kötelező feladatai közé rendelték, hogy kijelöljék az aktív korú nem foglalkoztatott, rendszeres szociális segélyben részesülőkkel való együttműködést végző intézményt, szolgálatot. Az esetek túlnyomó részében a helyi önkormányzatok a családsegítő szolgálatokat jelölték ki erre a feladatra. Az együttműködés célja a jogalkotók szándéka szerint a munkaerőpiacra való visszatérés elősegítése, segítségnyújtás a megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodásban, a tartós munkanélküliség okozta pszichés traumák, ill. a hátrányos helyzetből adódó nehézségek kezelése. A beilleszkedést segítő programok, tevékenységek eddig formálisnak, kis hatékonyságúnak bizonyultak azokon a vizsgálatba bevont településeken, ahol a munkanélküliségi ráta jóval meghaladja az országos szintet, s ahol a népesség gazdasági aktivitását jellemző mutatók rendkívül rosszak. Ebből eredően a társadalmi kilátások is kevés jóval kecsegtetnek. Tapasztalataink szerint a segélyezettek munkaerő-piaci reintegrációjára kijelölt családsegítő szolgálatok jó része nem képes a jogszabályban előírt feladatok teljesítésére, nem tudnak szakmai szempontból megfelelő támogatást nyújtani a rászorulóknak. Az elérhető munkalehetőségek hiánya, a nyomorgó, sokszor többgenerációs munkanélküliek magas aránya, a felhasználók alacsony iskolai végzettsége, képzetlensége, rossz egészségi, mentális állapota miatt a szociális szakemberektől elvárt feladat – a munkaerőpiacra való visszatérés elősegítése, a hátrányos helyzetből adódó nehézségek kezelése, hathatós beilleszkedési programok működtetése – a legtöbb vizsgált településen szinte megoldhatatlannak tűnik. A szociális munkások eszköztelenek a rászoruló, többszörösen hátrányos helyzetű kliensek komplex problémáinak kezelésében. Nem csodálható ezek után, hogy a vizsgált kistérségek többségében a családsegítő szolgálatok az adminisztrációs-ellenőrzési feladatok teljesítésén kívül (nyilvántartásba vétel, rendszeres találkozások) nem tudnak érdemi, hathatós segítséget nyújtani a munkaerőpiacra történő visszavagy sok esetben betéréshez. A megkérdezett szociális szakemberek minden vizsgált kistérségben részletesen beszéltek a kialakult, megoldatlan helyzetről. Visszatérő elem az interjúkban, hogy nincs munkalehetőség, valós segítséget nem, csak információt tudnak szolgáltatni. Egyéni esetkezelés helyett csoportoknak tartanak havonta egyszer formális találkozót, hiszen egy

104

családgondozóra – mint egy fentebbi idézetből már láttuk – akár száz vagy több rendszeres szociális segélyben részesülő jut, akiket esetleg más feladatok mellett kell ellátniuk. A kliensek egy részének véleménye szerint sincs sok értelme ezek után a munkaerőpiacra való visszatérést vagy beilleszkedést segítő programoknak, csak a kötelezés miatt veszik igénybe a szolgáltatást, ahogy azt a Bácsalmási kistérségben élő, tartósan munkanélküli, két gyermeket nevelő cigányasszony elmondta. Kérdezett: Múlt héten voltunk a családsegítőben ezen a programon. Minden hónapban be kell járni, egyszer egy óra, és ott majdnem szembe köptem (a családsegítő munkatársát), mert mondta, hogy a segélyeseknek, mindenkinek biztosít munkát. Mondom: ne hazudjál, tavaly is ezt mondtad! Kérdező: A családsegítővel együtt kell működni a szociális segélyért? Kérdezett: Igen. A munkaügyre háromhavonta kell járni, de ide minden hónapban egy óra hosszát. Kérdező: Mindenki bent van, aki kapja a segély? Hányan vannak? Kérdezett: Egyszerre húsz-huszonöten. Kérdező: Nem egyszerre vannak? Kérdezett: Nem hát, vagyunk vagy százhúszan. Fiataltól nyugdíjasig, az egész falu. Nem könnyű ennyire ellenséges kliensekkel dolgozni. Az értelmetlennek tartott, formális tevékenység tovább növeli a településeken amúgy is kitapintható feszültséget. Ahogy a korábbi idézetekből is láttuk, a megkérdezett családsegítők szerint a klienseik nem alkalmasak a képzésre, nagyon leromlott a munkavégző képességük, rehabilitációs programokat nem működtetnek, de a családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást nyújtók nem is értenek hozzá.111 A kutatási tapasztalataink megerősítették más célvizsgálatok azon eredményeit, miszerint a családgondozók nem rendelkeznek egységes gyakorlattal és egyéni módszerekkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan foglalkozzanak a tartósan munkanélküli réteggel.112 A szolgáltatás hatástalanságához hozzájárul, hogy – amint minden vizsgált kistérségben megjegyezték a családsegítő szolgálatok munkatársai – nincs „egymás munkáját segítő”, személyes, szakmai kapcsolatuk a munkaügyi központokkal, kirendeltségekkel, nincs szervezeti szintű együttműködés, nem ismerik megfelelően a másik tevékenységét, s így a szervezetek szolgáltatásai nem épülnek egymásra. A szolgálatok, szervezetek feladatai, s a kompetenciahatárok is tisztázatlanok.113 Ugyanakkor a kutatás során – az interjúalanyok beszámolói szerint – az is jól érzékelhetővé vált, hogy amennyiben létezik valamilyen megoldási, kezelési lehetőség a nyomorgó családok foglalkoztatási problémáira, az nem azon a szinten van, ahol a kezelést előírják. Ugyanis az esetek túlnyomó részében a munkahiány miatt sem a kijelölt munkaügyi szervezetek, sem a családsegítő szolgálatok nem tudják pénzkereseti lehetőséghez juttatni a ma – és már régóta – munkajövedelemhez jutni képtelen, munkanélküli, segélyekből élő, jelentős számú, szegénységben élő embert. A beszámolók szerint a projektek során biztosított munkalehetőség is gyakran csak addig tart, amíg a projekt. A reménytelen helyzeteken a legjobban felkészült szociális szakemberek 111

Kutatási tapasztalatainkat a Segélyezettek beilleszkedési programja című írás szerzői is megerősítették: „Jelentős társadalmi és intézményi feszültségek alakultak ki a szociális és foglalkoztatási eszközök határmezsgyéjén élők tömeges és tartós jelenléte miatt. Az intézmények diszfunkcionális működése nem nyújtott kielégítő perspektívát a kialakult helyzet megváltoztatására” Mecsei – Paucserné – Szabó - Zomboriné (2007): Segélyezettek beilleszkedési programja. www.palyatanacsadok.hu/html/1tananyag/SBP_rev.doc 112 Csoba Judit dr.: Kutatási beszámoló „Az aktív korú munkanélküliek rendszeres szociális segélyében részesülők érdekében a családsegítő szolgálatoknál tevékenykedő szakemberek helyzete, tevékenységi formái, fejlesztésük lehetséges irányai” c. kutatásról. Revita Alapítvány, Debrecen, 2007.; Ráczné Lehóczky Zsuzsánna (szerk.): A rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségének teljesülése Feltáró alapvizsgálat összefoglaló eredményei Állami Foglalkoztatási Szolgálat Foglalkoztatási és Szociális Hivatal , Budapest 2007 november. 113

Erre a problémára kutatásunk óta az Út a munkába program igyekszik megoldásokat találni. Ennek eredményeiről még nincsenek tapasztalataink.

105

sem tudnak segíteni. Persze jó példát is láttunk. Ópályi önkormányzata egy civil szervezettel rehabilitációs foglalkoztatót hozott létre megváltozott munkaképességűek számára. Eredményeikről így számolt be az egyik önkormányzati képviselője: „Virágkötészettel foglakozik az egyik csoport. Az nagyon jó, mert karácsonykor asztali díszeket csináltak, aztán jött a húsvét, akkor ilyen húsvétiakat. Selyemvirágokat állítottak össze, aztán vannak a gyöngyfűzők, csempekészítők, aztán a rongyszőnyeg készítők. Kapunk ilyen maradékokat, hulladék rongyokat, azt felvagdossák ollóval, és (a kész szőnyegeket) kimennek a piacra árulni. A gyertyaöntők most már nagyon szépen belejöttek a gyertyaöntésbe. Most már zselés gyertyát is öntenek, azokat pedig bizományba elviszik a lakásfelszerelés boltok.” Ez a kezdeményezés azért is örvendetes, hiszen a foglalkoztatást a kistérség több településén élő megváltozott munkaképességűek vehetik igénybe. Ahogy a tanulmány korábbi fejezetében részletesen leírtuk, a megkérdezett szakemberek véleménye szerint a munka világába vezető út egy állomása lehetne a jól megszervezett, közhasznú, közcélú, közmunkákban való részvétel. Fentebb erről már láttunk jó példát is, amelynek keretében az önkormányzat közcélú munka szervezéssel foglalkozó munkatársa és a családsegítő rendszeres szociális segélyezettekkel dolgozó szociális munkása között jó együttműködés alakult ki, de ebből a jó gyakorlatból csak egyet láttunk. A megkérdezett családsegítők többsége problémának látta, hogy az önkormányzati vezetők nem tárgyalnak a szociális munkásokkal, nem vonják be őket a közhasznú, közcélú foglalkoztatással kapcsolatos döntéshozatalba. Mint fentebb már írtuk, a közmunkába való bevonás komoly forrás a helyi döntéshozók kezében, amellyel kontrollt gyakorolhatnak a közösségi problémák felett, segítséget nyújthatnak a közösség nélkülözőinek, és adott esetben ezt a segítséget feltételekhez is köthetik. Ezt a hatalmi forrást a polgármesterek egy része nyilván nem szívesen osztja meg másokkal. Másrészt a közmunka szervezése esetében a hatékonyság szempontja is szerepet játszhat, ami ellene mond annak, hogy a legkevésbé foglalkoztathatókat vonják be. Így viszont a közfoglalkoztatás rehabilitatív lehetőségeit nem lehet felhasználni. Szolgáltatási modellek a vizsgált kistérségekben A fenti idézetekből az is kiderül (bár jó néhány lehetséges idézetet kihagytunk a sok ismétlés elkerülése végett), hogy a vizsgált kistérségek szolgálatai különböző módon értelmezik feladataikat. Az egyes kistérségek szolgálatainak működésében ugyanazokat a megközelítéseket fedezhetjük fel, mint amelyeket a szegényekkel kapcsolatos közösségi viszony elemzésekor. Az első az ellenőrző-büntető attitűd, amelynek képviselői több szankcionáló eszközt: bírságot, hatósági intézkedést kívánnak. A második a szegénygondozási attitűd, amelyben fontos szerepet játszik a szegénygondozás eszköztára: az anyagi forrásokhoz való hozzájuttatás, az informálás, érdekképviselet, forrásfejlesztés, életkészségek tanítása. A harmadik központi eleme pedig a szolgáltatási repertoár fejlesztése a felmerülő szükségleteknek megfelelően. Az idézetekből is látszik, hogy a második és harmadik lényegesen hatékonyabb, mint az első. A büntető-szankcionáló eszköztár szinte kizárólag az egyik legnehezebb helyzetű, leginkább forráshiányos térségben, az Encsi kistérségben jelenik meg, elsősorban a szegregálódó, gettóvá alakulás felé haladó településeken (a végképp gettóvá alakult településeken már nincsenek ilyen feszültségek), amelyeknek lakói fokozatosan egyre távolabb kerülnek a társadalmi integráció forrásaitól, az - akár fekete - munkaerőpiactól és a tágabb társadalommal való kapcsolattól. Ezeken a településeken az önkormányzatok, fokozatosan elveszítik az ellenőrzést a közösségben zajló folyamatok fölött, mivel a közösségek integráló ereje a leépülés folyamatában elvész. A második, „szegénygondozói” megközelítés a nem teljesen forráshiányos, jobb helyzetű települések sajátossága, amelyekben a gettósodás folyamatait még sikerül korlátok között tartania a többségi társadalom képviselőinek. Ezeken a területeken – bár szűkülő mértékben – rendelkezésre

106

állnak az integráció forrásai, ami ez esetben a fekete munkát, a különböző (például egészségügyi) szolgáltatásokat és a többségi társadalom tagjaihoz fűződő közösségi kapcsolatokat jelenti. A szociális szolgálatok ezeken a településeken olyan helyi közösségben dolgoznak, mely szolidáris a szűkölködőkkel, ennek megfelelően a gyér források elosztásában a települések vezetői igazságosság elvét érvényesítik, és a szociális munkásoknak is szerep jut a szegények életminőségének javításában. A harmadik „szolgáltatás-fejlesztési” paradigma jellemzője a szolgáltatási paletta bővítése. A Mátészalkai kistérség szolgálatai hoztak létre adósságkezelési szolgáltatást, cigány fiatalok számára focicsapatot, Szockuckót. Ez megközelítés a térségközpontként működő nagyváros nyújtotta lehetőségeket használja ki a térség nehezebb helyzetű településein halmozódó problémák kezelésére. (Ezért akár „városi” paradigmának is nevezhetnénk.) Ez szintén lehetőséget nyújt a gettósodási folyamatok kontroll alatt tartására, amiben a szociális szolgáltatásoknak alapvető szerepük van. A Sellyei kistérség szolgáltatásaiban mind a szegénygondozás, mind pedig a szolgáltatásfejlesztés eszközei fellelhetőek. Ez azért érdekes, mert a Sellyei és Encsi a vizsgálatba bevont legnehezebb helyzetű kistérségek, problémáik nagyon hasonlóak, mégis eltérő módon szemlélik ezeket a problémákat. Talán magyarázhatja ezt az eltérést, hogy Pécs központi hatása még a tőle távolabbi (Sellye 50 kilométerre fekszik Pécstől) kistérségekben is érződik. Például a szociális szolgáltatások lehetőségeit bővítő civil kezdeményezések között említett Szociális Háló Egyesület székhelye ugyan Sellye, de működési területébe tartozik a megyeközpont. A másik lehetséges magyarázat az, hogy a vizsgálata bevont ormánsági települések egy része végképp gettóvá vált, ezekben pedig már nincsenek feszültségek. A harmadik kínálkozó magyarázat a jóléti kultúrák eltérésére alapozható. Egy későbbi vizsgákat érdekes témája lehet a kistérségekben tapasztalható eltérések magyarázata.

Összegzés és következtetések A kutatás tapasztalatai: A szociális szolgáltatások szerepe a nyomorgó családok életében Tanulmányunkban a mélyszegénységben élő családok és a szociális szolgáltatások közötti kapcsolatot elemeztük öt hátrányos helyzetű kistérség tizenhat településén végzett interjús adatfelvételek alapján. Kutatási kérdésünk az volt, hogy mit tesznek és tehetnek a szociális szolgáltatások a legnehezebb helyzetben élő családok életminőségének javításáért. Témánkat a szociális munka nézőpontjából vizsgáltuk. Azokat a lehetőségeket kerestük, amelyekkel a társadalom peremére sodródott, vagy mindig is ott élő családokat jobb életlehetőségekhez segíthetik a szociális szolgáltatások. Hogy átláthatóvá tegyük azt a teret, amelyben a szociális szolgáltatások a hátrányos helyzetű térségekben működnek, vizsgáltuk a helyi közösségek helyzetét és legszegényebb tagjaikhoz való viszonyát. A szociális szolgáltatások a helyi közösségek viszonyrendszerében működnek, lehetőségeiket meghatározzák az adott település társadalmának és a szolgáltatás fenntartójának elvárásai, a munka során felhasználható források. A nyomorgó családok, akiket mi vizsgáltunk, szegény közösségekben élnek, szegénységüknek a területi hátrány fontos része. Ugyanakkor a különböző kistérségekben különbözőképpen élnek a mélyszegény családok, a mélyszegénységnek vannak fokozatai. Tapasztalataink szerint a szegénység mindenekelőtt a lehetséges forrásokhoz való hozzáférés kérdése, forrásokon értve mindazokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül az emberek munkához, információhoz, tudáshoz, anyagi javakhoz, jövedelemszerzési lehetőségekhez, társas támogatásokhoz, a stresszt csökkentő jó lehetőségekhez, az életproblémák megoldását segítő hálózatokhoz, hivatalos és nem hivatalos szolgáltatásokhoz 107

hozzájutnak. Ezek a források teszik lehetővé, hogy a nyomorgó családok valamiféle kielégítő egyensúlyi helyzetet alakítsanak ki. A kielégítő egyensúlyi helyzet nem azt jelenti, hogy megszabadulnak a létfenntartásért vívott folyamatos küzdelemtől és az ezzel járó stressztől, de küzdelmük nem reménytelen, az adott források igénybe vételével a megélhetés minimális szintje biztosítható, a krízisek elkerülhetőek. Azok a közösségek, amelyekbe ellátogattunk, különböző mértékben nélkülözik a forrásokat. Egy részük fokozatosan a legszegényebbek gettóivá alakul, vagy már befejezett tény a gettó létrejötte. A gettókban – eltekintve az igen alacsony életnívó elérését lehetővé tévő szociális ellátásoktól – már semmiféle integrációs forrás nincs, így a kielégítő egyensúlyi helyzet sem elérhető. Ezért menekülnek el a gettólakók időről időre egy másik hasonló gettótelepülésre. A jobb helyzetű települések még rendelkeznek olyan integrációs forrásokkal, melyekkel képesek nyomorgóikat befogadni a helyi közösségbe, azaz képesek (fekete, napszámos-) munkát adni a legszegényebbeknek (legalábbis azok egy részének), ami ugyan szélsőségesen egyenlőtlen és törékeny befogadást jelent, de mégis megteremti azokat a létfeltételeket és kapcsolatokat, amelyek szükségesek a helyi társadalom életében való részvételhez. A gettókban ilyen lehetőségek már nincsenek, mert már csak a szűkölködők kapcsolódnak össze, és alkotnak sajátos szubkultúrát. Ezeken a településeken minden a hiányokról szól. Semmiféle munkalehetőség nincs, így csak a szociális ellátásokból lehet tengődni, mely a közvetlen éhenhalástól talán megment, de a tágabb közösség teljes jogú tagjaként élést nem teszi lehetővé. A depressziós területeken a helyi közösségek szétesése, kiürülése, gettóvá válása indokolja (bár nyilván nem menti) a szegényekkel kapcsolatos feszültségeket, melyeknek nem egy példáját tapasztaltuk munkánk során. A nyomorban élő családok életkörülményeinek vizsgálata megerősítette a jól ismert tényt, hogy a mélyszegénység sokrétű jelenség. A munkanélküliség és jövedelemhiány csak két tényező a szegénységi tünetegyüttesben, melynek további összetevői: • az információs szegénység, • az érdekérvényesítési képesség hiánya, a hatalomnélküliség, a társadalmi némaság és a kiszolgáltatottság, • a biztonság hiánya, mely ugyanúgy jelenti a megélhetés biztonságának, mint a fizikai biztonságnak a hiányát, • az egészségtől és a hosszú és jó élet lehetőségétől való megfosztottság, • a társas életben való részvétel lehetetlenségét, az izolációt. Az interjúkból rendkívül nehéz sorsokat ismertünk meg. A nyomorgó családok életében egymást követik a krízisek, veszteségek. A lecsúszott, valaha jobb időket látott családokban igen nagy ára van az önbecsülés megőrzésének, az elmagányosodás. A kiszolgáltatottak életében megjelennek az olyan sajátos kizsákmányolási formák, mint az uzsora, mert más forrást nem találnak a mindennapi élet küzdelmeiben. Túlélési stratégiáikat a közgondolkodás és a politika illegitimnek minősíti, mint például a napszámos munkát és a szociálpolitikai kedvezménnyel való visszaélést, holott a napszám beilleszkedést jelent a helyi közösség integrációs rendszerébe, és a nyomorgó családok számára csak a visszaélés ad lehetőséget a saját otthonhoz vagy a szociálpolitikai kedvezmény eladása esetében az időleges megkönnyebbülést hozó, jelentősebb pluszforráshoz jutásra. A források hiánya a reménytelen helyzetben lévő és a kicsit jobb helyzetű térségekben különböző túlélési stratégiákat követel, illetve tesz lehetővé. A különböző helyzetben lévő családoknak különböző forrás-felhasználási lehetőségeik vannak: az igények visszaszorítása, a szigorú háztartási gazdálkodás, az önellátás lehetőségének kihasználása, a társas támogató rendszer mozgósítása. Ezeket a stratégiákat azért tarthatjuk pozitívnak, hiszen lehetővé teszi az önbecsülés és ezzel a beilleszkedettek körében elfoglalt hely megőrzését. Ez a hely viszont bizonytalan, mert a szűkös viszonyok között elég egy nem várt sorscsapás, például a betegség, a napszámos munka lehetőségének elveszítése, a ház körüli termés vagy a háziállatok pusztulása, a ház állapotának leromlása, hogy a család helyzete tovább romoljék, és beinduljon az adósságspirál, ami a helyzetet reménytelenné teszi. Amennyiben semmiféle legális forrás nem áll a családok rendelkezésére, vagy 108

azok nem elégségesek, akkor csak az illegális túlélési formák maradnak. Így válik mindennapi jelenséggé a legszegényebb településeken a lopás, a fagyhaláltól megmentő tüzelőé, még rosszabb esetben a termést megvédeni képtelen szomszédok terményeié. A létfenntartási bűnelkövetés legveszélyesebb formája a gyermekek bűnelkövetése. A tartós és súlyos szegénységhez gyakran más problémák is társulnak: a szenvedélybetegség, a munkaképesség leromlása vagy fel sem épülése, a kaotikus életvitel, a bűnelkövetés, a családon belüli erőszak, az egymást követő kritikus élethelyzetek, a fluktuáló, instabil, rendszerint anyaközpontú család. A szélsőséges szegénységben élők túlélési stratégiáiból alakul ki a szegénység kultúrája, amelyet a gettószerű zárványtelepüléseken és településrészeken tapasztaltunk. A szociális munkások számára a legszembetűnőbb sajátosság a szélsőséges szegénységben élők életstílusában az előrelátás hiánya. A holnapért való folyamatos aggodalmat nem lehet elviselni, így jobb nem gondolni a holnapra. A segélyosztáskor rendezett „nagykanál ünnepe” az öröm pillanataival szakítja meg a nélkülözés monotóniáját, és megerősíti a sorstársakhoz fűződő kapcsolatokat, elkerülhetővé teszi az elmagányosodást. A nincstelenség miatt a nyomorgók az összes lehetséges forrást felhasználják: ha módjuk van rá, napszámos munkát vállalnak, önellátásra termelnek, ha erre nincs lehetőségük, akkor kölcsönkérnek minden lehetséges adakozótól, segélyt és közmunkát koldulnak a polgármesteri hivatalban, élelmet, bútort és ruhát a családsegítőben, adományt a jótékony szomszédoktól. Ha jobb érdekérvényesítő eséllyel rendelkeznek, akkor információt és adományt szereznek a karitatív és érdekvédelmi szervezetektől. A nyomorgók körében az utóbbi évtizedben sajátos életpályamodell alakult ki: a nők korán szülnek, a fiatal családok a szociális ellátásokból, segélyekből élnek, amit kiegészítenek – ha lehetőségük van rá – önellátásra termeléssel és/vagy fekete munkával. A férfiak státuszát szintén a család biztosítja, amíg tudnak kiegészítő jövedelmet hozni. Ha erre nem képesek, rendszerint kiesnek a családból. Ők a történet legkiszolgáltatottabb szereplői. A létbiztonság hiánya a szegénységben élők számára a legfőbb stresszforrás, a szegénység okozta szenvedés elsődleges oka. A szenvedés csökkentésére a szegénység kultúrája csak két eszközt kínál: az alkoholt és az álmodozást. Az előbbi még nehezebb helyzetbe hozza a nyomorgó családokat, és a férfiakat előbb-utóbb a hajléktalanságba üldözi, a másikból következik a játékszenvedély és a hitelek felvétele, mely szintén a végső tönkremenésbe visz. A szegénység kultúrája önsorsrontó stratégia. Miközben lehetővé teszi a szélsőséges helyzetekben való túlélést, olyan életstílusjegyeket alakít ki, melyek lehetetlenné teszik a többségi életforma átvételét, a beilleszkedett életstílus kialakítását, a megjelenő új lehetőségek kihasználását A legmélyebb nyomorban élő családok folyamatosan veszítenek: is akadályozza.114 munkalehetőséget, kapcsolatokat, lakóhelyet, végül a gyermekeiket. Az ilyesféle életstílus, ha már kialakult, nagyon nehezen, hosszú idő alatt változhat. Így a nyomor hatékony csökkentéséhez nem csak anyagi források juttatására van szükség. A különböző, az integrálódást elősegítő életstratégiák és életstíluselemek felépítéséhez idő, beruházás, szakértő segítség kell. Külön kell szólnunk a munkavállalás akadályairól. Nem gondoljuk, hogy a segély ellenösztönző lenne a munkavállalás vonatkozásában. Tapasztalataink arra utalnak, hogy a munkahiányos területeken vagy egyáltalában nincs munka, vagy – ha akad – nagyon magas a munkavállalás költsége. Itt nem csak arra gondolunk, hogy sokba kerül a bérlet, amit legtöbbször a más helységekben lévő munkáltatók nem fizetnek ki. A munkavállalás árához tartozik a szükséges ruhanemű, a hajnali felkelés (amihez óra és nagy önfegyelem kell), a tisztálkodási lehetőség, a gyerekek elhelyezésének, iskolából-óvodából való elhozásának megszervezése, a hosszadalmas utazási idő. Az sem elhanyagolható szempont, hogy – ha egyáltalában van munka az adott településen – a legmegterhelőbb és legkevésbé fizetett munkák elérhetők. És azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hosszas munkanélküliség, a nélkülözés, a súlyos és folyamatos stressz miatt bekövetkező betegségek lerombolják a szegények munkavégző képességét. A szegénység kultúrájának sajátosságai sem támogatják a munkaerőpiacra való be- illetve 114

Lásd ezzel kapcsolatban: Ladányi – Szelényi (2004) idézett mű, 86-115. o.

109

visszatérést. A nyomor-életforma nem teszi lehetővé azoknak az életkészségeknek – az előrelátásnak, tervezésnek, a szükségletkielégítés elhalasztásának, a pontosságnak, a montóniatűrésnek – a kialakulását, amelyekre a munkavállaláshoz szükség lenne. A szegénység kultúrájának részeként kialakult életpálya-modellben legfeljebb az alkalmi munka és jobb esetben az önellátásra termelés szerepel, viszont integráns részei az iskolai tanulmányok megszakítása, a korai gyermekvállalás, a szociális ellátásoktól való hosszú távú függés. A legnagyobb veszélynek azt látjuk, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken nyomorgó családokban már felnőtt egy nemzedék, amely ezt a nyomor-életformát tanulta meg, és nem látott saját közvetlen környezetében dolgozó, munkából önmagukat ellátó családokat. A legnagyobb kihívást ez a nemzedék jelenti a társadalmi integrációt szolgáló szociálpolitika és annak eszközei, a szociális szolgáltatások számára. A szociális szolgáltatások lehetőségeit meghatározza az adott közösségnek a nyomorgó családokhoz való viszonya, és hogy milyen források elérhetők az adott településen, kistérségben. A szociális szolgáltatások helyzetét bemutató fejezetben rámutattunk a jól ismert tényre, hogy a település-nagysághoz kötött szolgáltatásszervezés miatt a legnehezebb helyzetű, a legtöbb súlyos problémával küzdő állampolgárnak otthont adó településeken dolgoznak a leginkább túlterhelt szociális munkások. A kistérségi integráció ugyan megszüntette a kimutatható ellátási hiányokat, de – eltekintve a nagyobb város, Mátészalka agglomerációjától – nem tette lehetővé a kistelepüléseken a jó minőségű szociális szolgáltatások felépítését. Ha a szociális szakembernek több kis településen kell ellátnia feladatait, a munkanapja nagy részét az utazás teszi ki, egy héten csak egyszer, jobb esetben kétszer jut el egy-egy településre, elképzelhetetlen, hogy megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtson. Az esetek megfelelő feltárására, a hatékony intervenciók tervezésére és kivitelezésére nincs elegendő idő, így legfeljebb a hatósági intézkedések alá vont családokkal tud a szociális szakember találkozni, és e találkozások, beszélgetések sem terjedhetnek túl a javaslatokként tálalt utasítások közlésén. A szakemberek túlterheltségéhez az is hozzájárul, hogy a legnehezebb helyzetű települések némelyikén a közösség vezetői ellenségesen, előítéletekkel közelítenek a közösség nyomorgó családjaihoz, ami a szociális munkások beavatkozási repertoárját szűkíti, szélsőséges helyzetben a hatósági-kényszerítő, zaklató, büntető intézkedésekre korlátozza. A nehéz és rosszul fizetett munkára a szolgálatok legtöbbször nem találnak megfelelően képzett szociális munkásokat, és ha vállalják a munkatársak kiképzésének költségeit, az esetek jó részében akkor sem tudják megtartani őket munkavállalóik körében. A jobb helyzetű településeken sem hozott egyértelműen jó eredményt a kistérségi feladatellátás. A szociális munkások száma csökkent, és ezzel csökkent a végezhető munka minősége is. Mindez befolyásolja a szociális szolgáltatások és felhasználóik közötti kapcsolat sajátosságait. A szociális munkások minden vizsgált területen paternalista megközelítéssel dolgoznak. Nem tárgyalnak ügyfeleikkel, jobb esetben tanácsokat adnak, és elérhetővé tesznek különböző forrásokat (egészségügyi szolgáltatásokat, telefonálási lehetőséget, adományokat, egy esetben komplex, egészségügyi, étkezési, mentális gondozási és higiénés szolgáltatást). Ez esetben a paternalizmus gondoskodási vetülete jut túlsúlyra a szolgáltatásban, ami persze még mindig jobb, mint a korábban leírt ellenőrző-büntető attitűd, ami a paternalizmus sötét oldalát jelenti. A paternalizmus janus-arcúsága a szociális munkások és klienseik közötti kapcsolatot ambivalenssé teszi. A szociális munkással létrejövő kapcsolatból a felhasználó jót, az életminőséget javító forrásokat, és rosszat, a szabadságának korlátozását, az elvárások nem teljesítése esetén büntetést egyként kaphat. Főképp a hatósági eszközökkel felruházott gyermekjóléti szolgáltatásoktól félnek a nyomorgó családok, hiszen amennyiben nem teljesítik a védelembe vételi határozatba foglalt elvárásokat, akkor elveszíthetik a gyermekeiket. Az elvárások teljesítése pedig a nyomorgó családok számára lehetetlen segítő beavatkozás, a helyzet alapos vizsgálata és a környezeti tényezők megváltoztatása, például a gyerekek iskolai helyzetének javítása, más esetben a szolgáltatásfejlesztés és -szervezés, érdekképviselet nélkül.

110

A legnehezebb helyzetű települések egy részében a felhasználók akkor sem kapják meg a szükséges szolgáltatásokat, ha a településen dolgozik szociális munkás. Ennek a fent már leírt túlterheltség mellett más okai is vannak. Egyrészt a szociális munkások félreértik a szolgáltatás igénybevételének önkéntességéről szóló elvet. A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások igénybe vétele valóban önkéntes, de a szolgálatnak el kell érnie a lehetséges felhasználókat, tehát törekednie kell arra, hogy tudomást szerezzen a településen kritikus helyzetben lévő családokról, egyénekről, gyermekekről, és nekik fel kell ajánlania a szolgáltatást. Erről szól a jelzőrendszer fenntartására vonatkozó kötelezettség, amit mindkét szolgálatnak jogszabály ír elő. A szolgáltatás elmaradását, a gyerekek és felnőttek súlyos veszélyhelyzetben hagyását intézményi veszélyeztetésként, kötelességmulasztásként értékelhetjük, hiszen a szolgálatok nem tették meg, amit az alapító okiratukban lefektetett küldetésük értelmében kellett volna, hogy ugyanis észleljék a veszélyhelyzeteket, és avatkozzanak be. A mulasztásra az is lehetőséget ad, hogy időnként sem a jó, sem a rossz munkának nincs következménye. A szolgáltatások ellenőrzésére hivatottak (a fenntartó, a szociális és gyámhivatalok, a Magyar Államkincstár) nem a munka tartalmi elemeit, hanem formai kellékekeit vizsgálja. A szakmai munka ellenőrzésére nem állnak rendelkezésre megfelelő normatív szabályozók. Természetesen a kötelességmulasztás nem általános, a szolgálatok nagyobbik hányada igyekszik a közösség szűkölködői számára megnyitni azokat a forrásokat, amelyekkel életminőségük javítható, illetve amelyekre szükségük van. A szociális munkások repertoárjában szerepelnek azok a szolgáltatások, amelyeket a felhasználók a legtöbbre értékelnek, mivel segítséget jelentenek a mindennapi megélhetésért vívott küzdelmükben. A szegénység miatt ezek legtöbbször a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére vonatkoznak, mint amilyen az éhezéstől megmentő élelmiszer, a fázástól megóvó és a nyilvános helyeken való megjelenést lehetővé tévő ruházat, a forrásokhoz hozzájuttató információ, a nemcsak plusz jövedelmet jelentő, hanem a foglalkoztatási rehabilitációban is jelentőséggel bíró háztáji termelést segítő juttatás vagy a közmunka. A vizsgált településeken létrejött projektek, melyek esetében a finanszírozás alapját a Nemzeti Cselekvési Terv teremtette meg, és melyeknek jó része civil szervezetekhez kapcsolódik, szintén jelentős hatással van a települések szegényeinek életére. Ezek között több olyan szolgáltatást láttunk – például közösségi munka, a szegény családok gyermekeinek korai fejlesztését biztosító, a tartós munkanélküliek aktivizálását szolgáló programokat –, amelyek hiányoznak a települési szolgáltatások kínálatából, tehát hiánypótlók. Azt minden esetre el lehet mondani, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistelepüléseken nagyon gyér a szolgáltatások kínálata. Szolgáltatásfejlesztésre igazából csak a nagyobb városoknak van lehetősége, és a kistelepülésekre általában csak akkor jut az innovatív szolgáltatásokból, ha a kistérségi integrációban résztvevő város ebből juttat nekik. A munkahiányos területeken a tartós munkanélküliek beilleszkedési programjával sem tudnak a szolgáltatások eredményeket elérni. A szociális szolgáltatások hatékonyságát és eredményességét veszélyeztetik a különböző – foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi, kulturális és szociális – szolgáltatók közötti együttműködés hiányosságai is. A kistelepüléseken élő nyomorgó családok helyzetének kilátástalanságát tehát az is növeli, hogy nem ugyanolyan eséllyel jutnak hozzá a jó minőségű szociális szolgáltatásokhoz, mint a nagyobb településeken, vagy azok agglomerációjában élők. A kistérségek lehetőségeitől és problémáinak mélységétől függően a különböző települések, illetve az ezekben működő szolgáltatások eltérő szolgáltatáspolitikát valósítanak meg. Az ezzel összefüggésben bemutatott modellek természetesen erősen leegyszerűsítik a valóság folyamatait, ideáltípusokként kezelhetők, melyektől még a vizsgált kistérségekben tapasztalt jelenségek is eltérhetnek, tendenciaszerűen azonban jelen vannak, és a következtetések levonását elősegítik. Az egyik modell jellemzője a már említett hatósági, ellenőrző-büntető eszköztár központi jelentősége. Ezt legfőképp azon települések szolgáltatásainak esetében tapasztaljuk, amelyekben a gettósodási folyamatok igen előrehaladottak. A közösség vezetői elveszítették a kontrollt a területükön zajló társadalmi folyamatok felett, a tehetetlenség tüzeli a szegények elleni indulatokat,

111

és ez határozza meg a szociális szolgáltatásoknak szánt szerepet. A második modellt a valamivel jobb helyzetű településeken látjuk, amelyeknél egyszerre van jelen az ellenőrző attitűd és a paternalizmus gondoskodási vetülete. Ezek a szolgáltatások igyekeznek tenni azért, hogy a település nyomorgó családjai teljesíthessék, amit elvárnak tőlük, igyekeznek minden lehetséges forrást megnyitni és kihasználni a nyomorgók élethelyzetének javítására. A harmadik modellt a Mátészalkai kistérség szolgálatai mutatják. A nagyvárosnak – a szolgáltatások lakosságszámhoz kötött megszervezése okán – módja van aktív szolgáltatásfejlesztési politikát folytatni, aminek eredményeit elérhetővé teheti az agglomerációjába tartozó, a kistérségi társulásban résztvevő kisebb települések számára. Ezek a modellek meghatározzák, hogy milyen lehetőségei vannak a terület szociális szolgáltatásainak szolgáltatási repertoárjuk felépítésére. A legnehezebb helyzetű települések azon részében, amelyekben az intézményfenntartó a büntető-szankcionáló megközelítéssel viszonyul a legszegényebb családokhoz, a szociális munkásoknak munkaadójuk kontroll-szükségletét elégítik ki, amit magyaráz, de nem ment túlterheltségük és kiszolgáltatottságuk. A települések vezetőinek kontroll-szükséglete indokolja, hogy az önkormányzatok még az adódó lehetőségeket, például a közfoglalkoztatást sem a legszegényebbek megsegítésére használják, hanem a képzettebbek, a jobban foglalkoztathatók megerősítésére, amire jó ideológiát is találnak a közfoglalkoztatással elérhető haszonra hivatkozva. Így a területen működő szociális szolgálatok csak egy-egy pályázat vagy a területen megjelenő civil szervezetek segítségével tudják szolgáltatásaikat a felhasználók szükségleteihez illeszkedő forrásokkal – például a szociális földprogrammal, foglalkoztatási kezdeményezésekkel, a Biztos Kezdet programmal – kiegészíteni. Ezek a kísérletek azonban esetlegesek és gyakran időlegesek. Az ilyesféle újításoknak nem kedvez az sem, hogy a gettótelepüléseken a szegénység kultúrája megnehezíti, ha nem lehetetlenné teszi a forrásfejlesztési kísérletek megvalósítását. Ezért fordulhat elő, hogy a foglalkoztatási projekt végrehajtására a fejlesztők nem találnak jelentkezőket, és legközelebb nagyon meggondolják, hogy belevágjanak-e egy ilyen kétséges vállalkozásba. A projektek fenntartásának kötelezettsége ráadásul az önkormányzatoknak plusz terhet jelent, ami még a szociálisan érzékeny és segítő attitűddel rendelkező polgármestereket is megfontolásra kényszeríti a lehetőségek nyilvánosságra kerülésekor. A jobb helyzetű, nem teljesen forráshiányos területeken a gondoskodás áll a szolgáltatáspolitika középpontjában, az e modell szellemében dolgozó szolgálatok igyekeznek minden lehetséges szereplő – elsősorban a civil szervezetek – bevonásával a nyomorgók élethelyzetét javító forrásokat nyitni és elérhetővé tenni. Ezekben a kistérségekben ugyan szintén számolni kell a szegénység kultúrájának létrejöttével a települések egyes részein, de a közösségben ott vannak a beilleszkedő családok is, amelyek integrációs forrást jelentenek. A valamivel jobb helyzetű településeken az önkormányzatok sem annyira terheltek a szegényekkel kapcsolatos feszültségekkel, mert a közösség vezetői még nem veszítették el a kontrollt a településen zajló társadalmi folyamatok felett, és vannak integrációs források: (gyér) munkalehetőség a közeli városban, helyi vállalkozások, kistermelők, akik napszámosokat foglalkoztatnak, munkaszervezők, akik bandákat szerveznek távoli munkalehetőségek kihasználására. Ezeken a településeken a nyomorgók jó részét a lecsúszottak alkotják, akik nagy erőfeszítéssel őrzik a helyi társadalom integrációs rendjében elfoglalt helyüket. Ez utóbbi csoport bevonható a foglalkoztatási projektekbe (bármilyen munkalehetőség vonzó a számára), a szociális földprogramba, az egészségügyi és gyermekjóléti prevenciós programokba, a közösségi rendezvényekbe, melyekkel izolációját is oldhatja. Az is mellettük szól, hogy a lecsúszottak általában őslakosok, nem „gyüttmentek” (még akkor sem azok, ha történetesen cigányok), így osztoznak a helyi közösség kultúrájában, legyen szó akár a vallott értékrendről, akár a termelési hagyományokról. Ők a közösség elismert tagjaiként számíthatnak szomszédjaik és a helyi elit szolidaritására, segítségére. Esetükben a rendkívüli segélyt és a közfoglalkoztatási lehetőségeket is segítő beavatkozásként használják az önkormányzatok és velük együttműködve a helyi szociális szolgáltatások. Ezeken a településeken a bevándoroltak vannak a legnehezebb helyzetben, akik városokból vagy más szegény településről

112

menekültek jobb, de főleg olcsóbb megélhetést remélve. Ők nem tagjai a közösségnek, nem számíthatnak szolidaritásra, és szomszédjaik eleve tudják róluk, hogy előbb-utóbb tovább fognak állni, hogy majd egy még rosszabb helyzetű településen kössenek ki. A harmadik, a szolgáltatásfejlesztést a középpontba állító modellt abban a kistérségben láttuk, amelynek központja egy nagyobb város, Mátészalka, a kistérségi társulást pedig az agglomeráció települései alkotják. A nagyváros mérete okán képes széles szolgáltatási palettát biztosítani, és ezt elérhetővé tenni a társulás más települései számára. Az újító szolgáltatások bevezetése – legyen szó akár a szociális foglalkoztatóról, akár a lemorzsolódás szempontjából veszélyeztetett gyerekeknek szóló programokról – lehetőséget ad a kistérség társadalmi folyamatainak ellenőrzésére és befolyásolására, ugyanakkor maga is értékteremtő, biztosíthatja a térség fejlődéséhez a szükséges humán erőforrást. A térség szociális szolgáltatásainak munkatársai is kevésbé kétségbeesettek, bár a racionalizálás őket is elérte, a szolgáltatások munkatársi gárdáját a költségcsökkentés érdekében egy-egy településen gyakran ma már csak egy szociális szakember alkotja. A szociális szolgálatok a két utóbbi modellben egyszerre látnak el kontroll funkciót (főleg a gyermekjóléti szolgálatok) és segítő feladatokat. A szociális szolgáltatásoknak természetes feladata a kontroll, a helyi társadalmi folyamatok befolyásolása, hiszen a szociálpolitika lényege a társadalmi integráció védelme és erősítése. Így csak a kontrollfunkció túlhangsúlyozását láthatjuk problematikusnak. Amennyiben a kontrollt kiegészíti az elvárások teljesítéséhez adott segítség, forrásfejlesztés, az ellenőrző-szankcionáló eszköztár – ritka és végső eszközként való – használatában nem találhatunk kivetnivalót. A szolgáltatási modellek mögött eltérő értéktételezések rejlenek, és emiatt különböző, bár egymást átfedő szolgáltatási repertoár felépítését teszik lehetővé. Ha most eltekintünk attól, hogy a szegények megregulázását célzó modell előítéleteken alapul, és mélyen sérti az állampolgárok alapvető szabadságjogait, azt csak az elemzés tisztaságának érdekében tesszük. Ez esetben, az első modellben csak azt a momentumot ragadjuk meg, hogy képviselői minden áron kiállnak az állampolgári kötelességek teljesítése mellett. ,Így az első megközelítés vezérlő értékét az öngondoskodásban találhatjuk meg. Ennek az értéknek a képviselete hitelesíti az azt igenlők számára, hogy a dologtalanokat akár kényszerrel is rá kell venni a munkavégzésre. Ezzel szemben a második, szegénygondozási megközelítés a közösségi gondoskodást állítja előtérbe, így ennek központi értéke a szolidaritás. A harmadik, a szolgáltatásfejlesztést preferáló szolgáltatáspolitika mindkét értéket egyszerre képviseli. Az alkalmazott intervenciók mögött is ezek az értékek fedezhetők fel. A szociális szolgáltatások megalapozásában mindkét értéknek szerepe volt az elmúlt száz évben, az öngondoskodás a konzervatív-jobboldali, a szolidaritás a szocialista-baloldali értékrend központi eleme. Az öngondoskodás értéke az állampolgári kötelességek teljesítését követeli, a szolidaritás a jogok érvényesülésére, azaz a közösség gondoskodási kötelességére teszi a hangsúlyt. Ha az öngondoskodást tekintjük mindenekfeletti értéknek, akkor akár erőszakkal is el kell érni, hogy az állampolgárok gondoskodjanak önmagukról és családjukról, ha a szolidaritást, akkor a közösségeknek kiszámíthatóan kell segíteniük mindazokat, akik a közösségben valamilyen okból nem tudnak magukról és családjukról gondoskodni. Ha csak az egyik értéket tekintjük mérvadónak, akkor elfelejtkezünk a másikról. Ezt látjuk abban az esetben, amikor a szociális szolgáltatások képviselői az öngondoskodás kötelességének nevében olyan elvárásokat támasztanak nyomorgó ügyfeleikkel szemben, amiket azok semmiképpen sem tudnak teljesíteni, mert hiányoznak a teljesítéshez szükséges forrásaik: pénz, idő, tudás, életkészségek, fizikai erő, társas támogatás, motiváció, stb.115 Ha csak a szolidaritást tekintik a szociális szolgáltatások 115

Ferge Zsuzsa ugyanerről a kérdésről a következőket írja: „Végeredményben arról van szó, hogy a „posztmodern” közfilozófia a közjó fogalmától idegenkedik, illetve a közfelelősségtől igyekszik visszavonulni. Az egyént úgy teszi felelőssé saját sorsáért, hogy a felelősségvállalás feltételeinek meglététől eltekint. A folyamat röviden a „társadalmi” individualizálásaként értelmezhető.” Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Busapest, 2000, 75.o.

113

vezérlő értéknek, akkor semmit sem tudnak kezdeni azokkal, akik már belefásultak a nyomorba, és emiatt nem hajlandók a kínálkozó munkalehetőségeket kihasználni. A szolidaritást az egész közösségnek vállalnia kell nyomorgó tagjaival szemben, és ha egy (például betelepült) családot nem tekintenek a közösség tagjának, akkor nem is segítik. A szolidaritás forrásai ugyanis végesek, így prioritási sort kell felállítani, hogy ki részesedjen ezekből. Tehát kirekesztődnek azok, akiket a közösség nem tekint kebelbelinek. A különböző kistérségekben feltárt szolgáltatási repertoárt is osztályozhatjuk a szerint, hogy mely értéket szolgálja, miközben az intervenciók egy része mindkettőt szolgálhatja. A két érték között csak a kizárólagosság képviselete esetén van ellentét. A jogok nyilvánvalóan kötelességekkel párosulnak, és a szociális jogok arról szólnak, hogy az emberek megkapják a kötelességek teljesítéséhez azokat a feltételeket, amelyeket nem tudnak előteremteni önmaguk. A foglalkoztatást segítő programok például az öngondoskodást támogató eszközök, legyen szó akár a szociális földprogramról, akár a munkahelyteremtő projektekről. A nagyon leromlott fizikai és mentális állapotban lévő nyomorgók esetében viszont a foglalkoztathatóság felépítését is szolgálhatják az ilyesféle programok, elsősorban a szociális földprogram, ami az önellátásra termelést támogatja, tehát egyszerre szolgálhatja a munkarehabilitációt és az éhezés megelőzését. Ugyanakkor olyan tevékenységet támogat, aminek mély hagyománya van a falvakban, tehát elősegíti a nyomorgók közösségi integrációját is. Ugyanerre példa a házak karbantartását segítő program, mely egyszerre teszi lehetővé munkakészségek elsajátítását, tehát rehabilitál, és a lakóhely karbantartását, ami az életfeltételek megfelelő szinten tartásához nélkülözhetetlen. A szociális gazdaság kísérleteiként116 nagyra értékelhetjük ezeket. Ugyanez a kettős szerep elmondható a szegénygondozás más hagyományos eszközeiről is. Az éhezés megelőzése élelmiszer juttatásával lehetővé teszi, hogy a szociális földprogram keretében juttatott növendékállat fölnőhessen, és később több hónap húsellátást biztosítsa, és a vetőburgonya se kerüljön a fazékba, ahelyett hogy bokor lehetne. A ruha és a tisztálkodás szükséges ahhoz, hogy az emberek elmenjenek a munkahelyre, orvoshoz, iskolába, polgármesteri hivatalba, betegségeiket gyógyíttatva, ismereteket elsajátítva foglalkoztathatókká váljanak, felépítsék az önbizalmat és önbecsülést, ami a közösség életében való részvételhez szükséges. A falugondnoki szolgálat is azért olyan sikeres, mivel összeköti a települések lakóit a nélkülözhetetlen szolgáltatásokkal, eljuttatja a gyerekeket az iskolába, óvodába, a felnőtteket orvoshoz, piacra, hivatalokba. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a két értékrend között csak a dogmatizmus és az előítéletek teremtenek kibékíthetetlen ellentétet. Az ellátások feltételekhez kötése, a munkavállalás kikényszerítése is elfogadható a polgári demokratikus értékrend alapján, amennyiben a rehabilitációt szolgálja.

Következtetések: Mit tehetnek a szociális szolgáltatások a nyomorgó családok helyzetének javításáért? A szociális szolgáltatások fejlesztése mindenekelőtt koncepcionális kérdés, azaz arról szól, hogy milyen célokat kell kitűzniük és elérniük a szociális szolgáltatásoknak tevékenységük során. A szociális munka társadalmi hivatása a szociálpolitika gyakorlati kivitelezőjeként a társadalmi integráció építése, a társadalmi befogadás elősegítése. A nyomorgó családok életfeltételeinek javítása, társadalmi kirekesztettségük csökkentése érdekében – a kutatásunkban feltártak alapján – a szociális munka céljának a nyomorgó állampolgárok öngondoskodási képességének támogatását, valamint állampolgári kötelességeik teljesítéséhez a szükséges források biztosítását látjuk. Zárszóként ennek a célnak a fényében tekintjük át még egyszer kutatásunk eredményeit. Elsőként a hatékony munkavégzés akadályait foglaljuk össze, majd felvázoljuk az akadályok elhárításának lehetőségeit. Nyilván ez utóbbi nem lehet teljes, és be kell vallanunk (talán sajnálattal, de inkább örömmel), hogy semmi újat nem találtunk ki. Mindössze megerősíthetjük kutatásunk alapján a 116

Lásd: Csoba Judit, Frey Mária, G. Fekete Éva, Lévai Márta, Soltész Anikó: Szociális gazdaság kézikönyv. OFA, 2007.

114

korábban mások által már elmondottakat. Ezzel kívánunk hozzájárulni a hazai szociálpolitikai vitákhoz, megerősítve és kutatási eredményeinkkel megalapozva korábban már elhangzott érveket. A hatékony munka akadályai. Több alapvető problémát láttunk kutatásunk során, amelyek akadályozzák a szociális szolgáltatások hatékony munkavégzését, azaz megnehezítik, ha nem lehetetlenné teszik a szociális szolgáltatások hivatásának teljesítését. Az akadályok egy része a szociális szolgáltatások központi szabályozásával függ össze. A szolgáltatásszervezés lakosságszámhoz kötését előíró rendelkezések miatt a hátrányos helyzetű települések súlyos szociális problémáinak kezeléséhez nem áll rendelkezésre megfelelő számú munkatárs, így a szociális munkásoknak nincs idejük, energiájuk az esetek alapos feltárására és a megfelelő intervenciók tervezésére, kivitelezésére. Az alacsony bérek, a súlyos munkateher, az eszköztelenség és az ezekből következő eredménytelenség miatt a kistelepüléseken végzett szolgáltatási munkahelyek nem vonzóak a szakképzett munkavállalók számára, ami a rendelkezésre álló munkavállalók képzettségére is kihat. Így nem csak kevés, de nem is kellőképpen felkészült az a munkavállalói kör, amely a legnehezebb helyzetű családokkal dolgozik. Az ebből következő javaslat nem új. Több intézmény és szervezet többször is javasolta már, hogy a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások esetében a lakosságszámhoz igazodó finanszírozási és szabályozási rendszert váltsa fel az ország területi és települési egyenlőtlenségeit is figyelembe vevő, a helyi szükségletekhez igazodó rendszer.117 Ugyancsak a szabályozással függ össze, hogy a szolgáltatások közötti merev határok lehetetlenné teszik a létező kapacitások elérhetővé tételét szélesebb felhasználói kör számára, ami akadályozza a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználását. Így hiába van az idősek klubjában mosógép és fürdőszoba, nem használható a helybéli szegények mosási és tisztálkodási szükségleteinek kielégítésére. Hiába vannak a faluházban számítógépek, ha nem használhatják a szegény gyerekek. Ahogy a valaha volt művelődési házak is gyakran üresen állnak. Persze ezek működtetéséhez hozzáértő és megfelelő mennyiségű idővel rendelkező szociális munkások is kellenének. A szabályozás további problémája, hogy a szolgáltatások minimum tartalmai és elvárt kimenetelei nincsenek rögzítve, így rendszerint semmiféle következménye nincs annak, ha egy településen csak névlegesen van szolgáltatás. A szakmai szabályok hiányából következik az is, hogy gyakran a fenntartók sem tudják, milyen értéket kapnak a szolgáltatásokra kiadott közpénzért. Ez csökkenti a szociális szolgáltatások megbecsültségét, és az intézmények, szakemberek közötti együttműködést is lehetetlenné teszi. Az akadályok másik része a helyi közösség és mindenekelőtt az önkormányzatok problémaés feladatértelmezésével, forrásaival és forráskezelési módjával áll összefüggésben. Érthető, ha az önkormányzatok szeretnének értéket látni a közfoglalkoztatásra szánt összegekért, azonban a közösségek nehéz sorsú tagjainak életminősége, életfeltételeinek javítása, leromlott vagy fel sem épült foglalkoztathatóságának felépítése vagy újjáépítése legalább akkora érték, mint a jól megépített járda vagy a tiszta és virágos utcák. Az e mögött megbúvó mélyebb probléma – ahogy a szolgáltatási repertoár felsorolt elemeiből láttuk –, hogy a szociális szolgáltatások hatékonysága esetleges. Gyakran azon múlik, hogy a szolgáltatás vezetője vagy a finanszírozó képviselője (például a polgármester) érintett-e valamilyen módon a problémában, azaz érzékeny-e arra, akarjae a megoldást, vagy sem, fontos-e neki a megoldás, vagy sem, hajlandó-e forrást szánni a 117

Lásd például: Javaslat a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat munkatervéhez, MAGOSZ, 2009. január 21., http://www.nfu.hu/az_lhh_program_a_magyar_nenzeti_videki_halozat_elnoksegi_ulesen;, illetve Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöksége a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség felzárkóztatására indított programról, 2009. április, http://www.nfu.hu/az_lhh_program_a_magyar_nenzeti_videki_halozat_elnoksegi_ulesen), Ferge Zsuzsa – Bass László – Darvas Ágnes – Hadházy Ágnes (2009): A gyermekszegénység elleni nemzeti stratégia sorsa költségvetési megszorítások és válság idején. In: Stratégiai kutatások 2008-2009. Kutatási jelentések. MEH-MTA, Budapest 2009., http://www.mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Gyermekszegenyseg.pdf, Pataki Éva – Somorjai Ildikó (2007). Id. mű.

115

megoldásra, vagy sem. A meglévő forrásokat is többféleképpen lehet használni, ahogy a közfoglalkoztatás példáján láttuk. Lehet segítő intervencióként, a helyi szűkölködők életminőségének javítására használni, lehet rehabilitációs lehetőségnek tekinteni, de lehet abból a leginkább rászorulókat kizárni, és a jobb helyzetűeket erősíteni a rendelkezésre álló gyér források felhasználásával. (Egyébként az is érthető cél, ha a lecsúszás megakadályozására kívánják felhasználni az önkormányzatok felhasználni a gyér erőforrásokat. De egy település életminőségét az is meghatározza, hogy mekkora népesség él végletes és reménytelen nyomorban a közösségben.) Az is akadálya a hatékony munkának, hogy az innovatív programok is csak esetlegesen és időlegesen jelennek meg az egyes településeken. A csereháti településrehabilitációs programnak például nyilvánvalóan voltak problémái. A programba bevont településen harc tört ki a lehetséges kedvezményezettek között, hogy kinek a házát hozzák rendbe közpénzen. De a harc is azért tört ki, mert világos volt, hogy aki most kimarad, az holnap se kerül be a kedvezményezettek közé. Ugyanígy a szociális földprogramnak is vannak negatív tapasztalatai, amire utaltunk már. A juttatott vetőmag és növendékállat nem tudott kihajtani vagy felnőni, mert előbb a fazékban végezte. Más esetben a föld megműveléséhez, az állatok felneveléséhez hiányzott a szakértelem vagy a munkaerő. Mindkét problémára lett volna megoldás, bár nyilván megfelelő szervezést igényelt volna. Az előbbi példák – túl a forráshiány nyomorúságán – két problémára utalnak. Egyrészt a kezdeményezések nem állnak össze rendszerré, mert nincs mögöttük egységesítő szociálpolitikai koncepció. Másrészt a rendszer és az egymásra épülés hiánya még a jó kezdeményezéseket is fenntarthatatlanná teszi. A rendszerszerű működés, az együttes erőfeszítések a települések szintjén is legtöbbször hiányzik. Különösen problematikus ez a szolgáltatáshiányos kistelepüléseken, ahol a legsúlyosabb problémák koncentrálódnak. Az akadályok harmadik típusa a szociális munkások probléma- és feladatértelmezésével, valamint felkészültségével áll összefüggésben. A paternalista megközelítés és kapcsolatalakítás, mely a szociális munkások és klienseik közötti viszonyt jellemzi, egyként következik a fenntartónak való megfelelés igényéből és a felkészületlenségből. Az öngondoskodási képesség fejlesztését ez semmiképpen sem szolgálja, mivel függőséget vagy konfliktust alakít ki. Ezzel szemben a partnerség, melyet a szociális munka etikai kódexe előír, lehetővé teszi a legnehezebb helyzetűek erőfeszítéseinek a tiszteletét, szenvedésük megértését, önálló törekvéseik elfogadását és támogatását. A szociális munka elméletkészletében ez utóbbi megközelítést a diszkriminációt és elnyomást elutasító gyakorlat, valamint a környezetalakító képesség növelése (empowerment) kategóriájával írják le.118 Ez a megközelítés és a hozzá tartozó közösségi munka módszerek szinte teljes mértékben hiányoznak a vizsgált kistérségek szociális munkásainak eszköztárából, ahogy az ehhez szükséges szakmai készségek (mindenekelőtt a tárgyalási készség) sem szerepel módszertani repertoárjukban. A paternalista megközelítés – még ha a segíteni akarás és jószándék vezérli is – stigmatizálhatja a szolgáltatások felhasználóit, ami stigmatizálhatja a szolgáltatásokat, mert a szűkös erőforrások elosztásakor a szelektivitáshoz, az érdemesek és érdemtelenek elkülönítéséhez vezethet. Ez távolságtartásra készteti a lehetséges felhasználókat, a szolgáltatás igénybe vételére kötelezettekből pedig vagy ellenállást, vagy meghunyászkodást vált ki.119 A szolgáltatáshoz 118

Lásd: L. M. Gutierrez, R.J. Parsons, E.O. Cox (szerk.): Empowerment in Social Work Practice. A Sourcebook.

Brooks/Cole Publishing Co., 511 Forest Lodge Rd., Pacific Grove, CA; 1998., Robert Adams: Empowerment, Participation and Social Work. Macmillan Publishers Limited, Houndmills, Basingstoke, Hampshire, RG21 6XS, England, 2009.

L. Pratchet és mts.: Empowering communities to influence local decision making - Evidence-based lessons for policy makers and practitioners. 2009. http://www.communities.gov.uk/documents/localgovernment/pdf/1241999 L. Dominelli: Anti-Oppressive Social Work. Theory and Practice. Palgrave-MacMillan, New York, 2002., D. R. Tomlison – W. Trew (szerk.): Equalising Opportunities, Minimising Oppression. A Critical Review of AntiDiscriminatory Policies in Health and Social Welfare. Routledge, London, New York, 2002., N. Thompson: AntiDiscriminatory Practice. BASW, London, 2006. 119 Lásd: Pataki Éva:

116

kapcsolódó stigma lehetetlenné teszi a jelzőrendszerek hatékony működtetését a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások esetében. Ennek következtében a szociális szolgáltatások nem érik el a lehetséges felhasználókat, nem tudnak beavatkozni súlyos krízishelyzetekben. Így történhet meg például, hogy a közösség egyes tagjai a saját otthonukban megfagynak tüzelő híján, vagy gyermekek halnak meg a szülők súlyos bántalmazása, elhanyagoló viselkedése következtében. A diszkriminációt és elnyomást elutasító gyakorlat és a környezetalakító képesség növelésének (empowerment) elve a szociális munkában elutasítja a problémák individualizálását, ami a paternalizmus egyik alapeleme, és ami szinte kikerülhetetlenül vezet az áldozatok vádolásához, hiszen egyéni problémaként kezeli azt a jelenséget (nevezetesen a nyomort), ami az egész (nem csak helyi) közösség viszonyrendszerében gyökerezik. Az ilyesfajta munkamód óhatatlanul közösségi, hiszen központi eleme a forrásfejlesztés. Ennek a munkamódnak a csírái is megjelentek a hazai gyakorlatban, ezt láttuk például a fentebb hivatkozott közösségi munka programok esetében, melyek önkéntesek bevonásával, önsegítő csoportok szervezésével, közösségi rendezvényekkel igyekeztek javítani a szegény családok helyzetén. Azonban ezek a kezdeményezések is csak elvétve és esetlegesen jelentek meg a helyi szociális szolgáltatások kínálatában. Mit lehetne tenni hogy a szociális szolgáltatások hatékonyabban támogassák szegénységben élő felhasználóikat a jobb élet elérésében? A fentiekből már következnek azok a javaslatok, amelyeket tehetünk annak érdekében, hogy a szociális szolgáltatások hatékonyabban teljesíthessék társadalmi hivatásukat, a társadalmi integráció építését. Ennek feltétele mindenekelőtt a hatékony szociálpolitikai program a szegénység csökkentésére. A gettókat fel kell számolni, ugyanis nincs értelme bármiféle segélyakciókkal odakötni a nyomorgó családokat olyan településekhez, amelyek nem tudják biztosítani a tisztes megélhetést, és ezzel lehetetlenné teszik az ott lakók integrációját a tágabb társadalomba. Ezen a problémán a legjobb szociális munka sem tud segíteni, hiszen az is csak azokat a forrásokat tudja használni, amik adottak. Ebből az is következik, hogy nem törünk lándzsát sem a segélyek emelése, sem a gettótelepülések szociális szolgáltatásainak nagymértékű megerősítése mellett. Hiába kapnának ugyanis a gettólakó szegények több segélyt, vagy az ott működő szociális szolgáltatások sokkal több pénzt, ettől még a szegények nem integrálódnának, mert ahhoz a munka világába való integráció kell120, és a nagyon jól felkészült szociális szolgáltatások sem tudnák a mainál lényegesen jobb életlehetőségekhez segíteni a gettókban nyomorgókat, amennyiben azok ott maradnak, ahol vannak. A gettólakókat tehát közelebb kell hozni a létező munkahelyekhez. Ennek első lépése lehet a szegénységben élő gyerekek helyzetének javítása, hatékony nevelése és oktatása, ahogy az a Gyermekszegénység elleni programban121 megjelenik. A felnőttek munkavállalásának elősegítésére példát a saját kezdeményezéseik adhatnak. A kevésbé hátrányos helyzetű településeken hallottunk híreket helyben szerveződő munkacsapatokról, akik az ország távolabbi vidékeire, sőt külföldre vándoroltak munka után. Mindkét esetben nagy valószínűséggel nem legális munkavégzésről volt szó. A távoli vidékeken végzett legális munka feltételeinek a megteremtése egyáltalában nem új a magyar foglalkoztatáspolitikában. Valaha ezt szolgálták a munkásszállások és a munkaerő szállítását végző járatok. Nos, ezek sem voltak ellentmondásmentesek, de tény, hogy kinyitották a vidéki társadalom zárványait. Minden hatékony szociális munkának, ami a társadalmi befogadás elősegítője, alapvető feltétele, hogy a társadalom kész és képes legyen befogadni azokat, akik kívül rekedtek. A munkahelyteremtés túl van a szociális munka hatókörén. Amit a szociális munkások vállalni tudnak, az az, hogy hozzájárulhatnak a munkaerőpiactól távollévők aktivizálásához, azon képességeik és készségeik fel- vagy újraépítéséhez, amik a munkavállaláshoz szükségesek. 120

Lásd Castel tézisét arról, hogy a társadalmi integrációnak két dimenziója van, a munkamegosztásban elfoglalt hely és a közösségi beágyazottság. Castel (1993): id. mű. 121 Lásd: http://www.gyerekesely.hu/

117

Az aktivizáló szociális munka122 eszköztárában szerepelnie kell olyan szolgáltatásoknak is, melyek a munkavállalás feltételeit teremtik meg. Korábban már többször beszéltünk ezekről. A gyerekek étkeztetésének, felügyeletének megszervezése például lehetővé teheti, hogy a szülők részt vegyenek a szükséges képzésen. A falugondnokok szállító szolgáltatásai is közelebb vihetik a felnőtteket a munkahelyhez, de telekocsi járatokat is lehet szervezni ugyanerre a célra. Érdemes lenne a falugondnoki szolgálat létrehozását lehetővé tenni valamennyi LHH kistérség valamennyi települése számára, lakosságszámtól függetlenül. Bár ez is beruházást igényel, a költség viszont – tekintve a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás sikerét – nagy valószínűséggel igen nagy hasznot hozna. A munkanélküliek egy része csak esetleg hosszabb rehabilitáció után kerülhet be vagy vissza a munkaerőpiacra, mert foglalkoztathatóságuk fizikai és mentális problémáik alacsony szintű vagy koruk, vagy családi kötelmeik okán nem tudnak munkát vállalni.123 Ezek számára olyan beilleszkedési programot látnánk célszerűnek, amely fokozatosan fejleszti foglalkoztathatóságukat, tartalmazza azt a grádicsot, amelyen a foglalkoztatás különböző fokozatain keresztül el lehet jutni a nyílt munkaerőpiacra.124 Tudomásul kell vennünk persze, hogy nem mindenki tud be- vagy visszailleszkedni a munkaerőpiacra, de az öngondoskodás valamilyen szintjét – a súlyos fogyatékkal élőkön kívül – a munkavállaló korúak mindegyike el tudja érni. Egy ilyen fokozatokat tartalmazó beilleszkedési programban a körültekintő helyzetfelmérés alapján különböző teljesítmények vannak, melyek a segélyezett helyzetéhez, lehetőségeihez igazodnak. Egy ilyen rendszer elismeri, hogy az öngondoskodásnak több szintje van, kezdve a legalapvetőbb életkészségektől, mint amilyen a környezet rendbetétele, a ház körüli termelési lehetőségek kihasználása, az ehhez szükséges szakértelem megszerzése, a gyerekek iskolai-óvodai előmenetele iránti érdeklődés, fejlődésükhöz jobb lehetőség biztosítása (például eljuttatásuk megszervezése a korai fejlesztő programba, óvodába, iskolába, az otthoni tanulási lehetőségének biztosítása), az olyan bonyolultabb életkészségekig, mint a lakóház karbantartása és a közfoglalkoztatásban való hatékony részvétel. Egy ilyen rendszer azt is elfogadhatónak tekinti, ha nem lehet minden résztvevőt eljuttatni a magasabb fokozatokra, mert az öngondoskodási kultúrát magát is értéknek tekinti, ami megakadályozhatja további nemzedékek felnövekedését úgy, hogy a gyermekek nem láttak az öngondoskodásra törekvő felnőtteket a környezetükben. Hogy a szociális szolgáltatások képesek legyenek eleget tenni társadalmi hivatásuknak, valóban elérhetőeknek kell lenniük ott, ahol szükség van rájuk. Ehhez a jelenlegi szabályozást mindenképpen változtatni kell, legyen szó akár a lakosságszámhoz kötött szolgáltatásszervezés felváltásáról a problémák nagyságához igazodó fejlesztéssel, akár a szakmai szabályok létrehozásáról, és ezzel a szakmai szempontból nem megfelelő munka elfogadhatatlanná tételéről. A rendelkezésre álló kapacitások kihasználatlanságának egyik okát a szolgáltatások merev határaiban lelhetjük fel. A merev határokat szabályozási intézkedésekkel fel lehet lazítani, e mellett a kistelepülési integrált közösségi szolgáltató terek125 támogatása, működésük megfelelő szabályozása és a szükséges kompetenciákkal ellátott szakemberekkel való működtetése is megoldási alternatívája lehet ennek a problémának. A hatékony munkavégzés akadályainak harmadik csoportjaként a szociális munkások felkészültségbeli hiányait jelöltük meg. Ebből nyilvánvalóan következik annak szükségessége, hogy a szociális képzések olyan kompetenciákkal (tudásokkal, készségekkel és attitűdökkel) ruházzák fel hallgatóikat, amelyek a hatékony munkavégzéshez szükségesek. Az oktatás viszont hiába készít fel a legkorszerűbb beavatkozási technikák alkalmazására, ha a szociális 122

Lásd: Pataki Éva (2009): Az aktivizáló, esélyteremtő állam szociális munkára vonatkozó következményei. Kapocs, 2008 évzáró szám, 12-22.o. 123 Az Út a munkába program értelmében ez a csoport maradt rendszeres szociális segélyezett. 124 A rugalmas foglalkoztatási formákról és keretekről lásd bővebben: Simonyi Ágnes (2009): Úton a társadalompolitika. Kapocs, 2008 évzáró szám, 4-11.o. 125 Lásd: http://www.ikszt.hu/index_main.php

118

szolgáltatások szakmai szabályoknak megfelelő gyakorlatát nem támogatja a környezet. A közösségi munka végzése például megkívánja, hogy az egész közösség nyitott legyen egy ilyesféle gyakorlatra. A problémák individualizálása rövid távú érdeke a falvak többségi társadalmának. A szegények közösséggé szerveződése ugyanis a falvak társadalma számára mindenekelőtt azt jelenti, hogy hatalmi tényezőként jelennek meg, ami nem érdeke a falvak mai hatalmi szerkezetében előkelő helyen állóknak, hiszen az ő hatalmi monopóliumukat veszélyezteti. Az ilyesfajta változás – ahogy történelmi példák szép számmal igazolják – a konfliktusok és feszültségek növekedését hozhatják magukkal, és megnehezíthetik a többségi társadalom tagjainak életét. Hogy még se ütközzön leküzdhetetlen ellenállásba a szociális munka hivatásának teljesítését középpontba állító szolgáltatások létrehozása, mindenekelőtt az ezzel összefüggésbe hozható ügyek tematizálását, a nyilvánosságban való megjelentetését látjuk szükségesnek. A szociálpolitikai viták jelentőségét semmiképpen sem lehet alábecsülni. Reméljük, hogy tanulmányunkkal hozzájárulunk ezek eredményességéhez.

Irodalom: Adams, Robert (2009): Empowerment, Participation and Social Work. Macmillan Publishers Limited, Houndmills, Basingstoke, Hampshire, RG21 6XS, England. Baranyi Béla – G. Fekete Éva – Koncz Gábor (2003): Lakóhelyi szegregáció az Encsi és a Sellyei (Siklósi) KSH-körzetben. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Baranyi Béla (szerk.) (2005): Roma szegregációs folyamatok a csereháti és dél-baranyai kistérségekben. Budapest, Gondolat – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Bass László – Darvas Ágnes – Farkas Zsombor – Ferge Zsuzsa (2008): A gyermekszegénység elleni küzdelem állása 2008-ig. MTA KTI Gyerekprogram Iroda. 9-11. o. Béres Tibor – Lukács György (2008): Kamatos pénz a Csereháton. Esély, 2008. 5. szám. Biztos Kezdet Program www.biztoskezdet.hu

(2005):

www.dcsf.gov.uk/everychildmatters/.../surestart/

Bourdieu, Pierre és munkatársai (1999): The Weight of the World. Social Suffering in Contemporary Society. Stanford University Press. Bourdieu, Pierre (1998): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Lengyel György – Szántó Zoltán (szerk.): Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Budapest, Aula K., 155-176. o. Castel, Robert (1993): A nélkülözéstől a kivetettségig - a “kiilleszkedés pokoljárása. Esély, 1993, 3. sz., 3-23. o. Commission of the Eurpean Communities (2008): Commission Staff Working Document: Biennial report on social services of general interest. Brussels, SEC(2008) 2179/2. http://register.consilium.europa.eu/pdf/en/08/st11/st11560-ad04.en08.pdf

119

Community Programme for employment and solidarity – Progress (2007-2013) http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c11332.htm http://europa.eu/legislation_summaries/employment_and_social_policy/community_employment_ policies/c11332_en.htm Stenner, Paul-Barnes, Marian-Taylor, Davivd (2008): Psychosocial welfare: Contributions to an emerging field. Critical Social Policy, Nov2008; vol. 28: pp. 411-414. http://online.sagepub.com/cgi/searchresults?src=selected&andorexactfulltext=and&journal_set=sp csp&fulltext=Vol.28.+2008. Csoba Judit (2009): „Akarnak-e dolgozni a munkanélküliek? A munkanélküliek munkavállalói képessége és munkavállalási hajlandósága. Esély, 2009. 5. szám, 3-19.o. Csoba Judit dr.(2007): Kutatási beszámoló „Az aktív korú munkanélküliek rendszeres szociális segélyében részesülők érdekében a családsegítő szolgálatoknál tevékenykedő szakemberek helyzete, tevékenységi formái, fejlesztésük lehetséges irányai” c. kutatásról, Debrecen. Csoba Judit – Frey Mária –G. Fekete Éva – Lévai Márta – Soltész Anikó (2007): Szociális gazdaság kézikönyv. OFA Dominelli, L. (2002): Anti-Oppressive Social Work. Theory and Practice. Palgrave-MacMillan, New York. Dögei Ilona - Mód Péter (2008): Kívülállás és távolodás. Szegénység és foglalkoztatás hátrányos helyzetű térségekben. SZMI, kutatási részanyag, kézirat. Dögei Ilona (2008): Szegénység a hátrányos helyzetű kistérségekben. SZMI, kutatási részanyag, kézirat, 93. o. Dögei Ilona (2009): Szegénység a hátrányos helyzetű kistérségekben: "Aki szegény, az a legszegényebb..." SZMI, kutatási részanyag, kézirat, 33. o. Gösta-Espring Andersen, Korpi, Walter (1987): From Poor Relief to Institutional Welfare States in Robert Erikson (ed)- The Scandinavian Model, Sharpe, M. E. Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról, 2009. http://ec.europa.eu/employment_social/spsi/docs/social_inclusion/2009/cons_pdf_cs_2009_07503_ 1_hu.pdf EP (1998): Council of Europe, Parliamentary Assembly, Recommendation 1355 (1998) on Fighting Social Exclusion and Strengthening Social Cohesion in Europe (Jan. 28, 1998). www1.umn.edu/humanrts/instree/coerec1355.html Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Busapest, 2000. Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom. T-Twins Kiadói és Tipográfiai KFT, 1991.

120

Ferge Zsuzsa – Darvas Ágnes – Tausz Katalin (2002): Társadalmi védelem, kirekesztés és szegénység Magyarországon. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, Közép-kelet-európai Iroda, Budapest. Geddes, Mike and Benington, John (ed) (2001): Local Partnerships and Social Exclusion int the European Union, Routledge. Gutierrez, L. M. - R.J. Parsons, E.O. Cox (szerk.): Empowerment in Social Work Practice. A Sourcebook. Brooks/Cole Publishing Co., 511 Forest Lodge Rd., Pacific Grove, CA; 1998 Győri Péter – Mózer Péter: Tékozló koldus ruháját szaggatja. Kézirat Halloran, John – Kerstin Caledron Vera (2005): Alapellátásokhoz való hozzáférés a vidéki településeken – A tanya- és falugondnoki szolgáltatás. „Peer Review” nemzetközi szeminárium: Hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők alapszolgáltatásokhoz való hozzáférése – Falu- és tanyagondnoki szolgáltatás. Miskolc. Havasi Éva (2008): Nem csak a pénz…: megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In: Köz, teher, elosztás. TÁRKI Monitor Jelentések 2008. (Szerkesztette: Szívós Péter és Tóth István György, Budapest, TÁRKI 61-75. www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/b193.pdf Havasi Éva (2006): Megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In: Feketén, fehéren. TÁRKI Monitor Jelentés 2005, 59-81. o. www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a763.pdf Havasi Éva (2002): Szegénység és kirekesztettség a mai Magyarországon. Szociológiai Szemle 2002. 4. sz. 51-71. Herpainé Márkus Ágnes (2004): A falugondnoki szolgálatok és az aprófalvas vidékeken élők kirekesztődése, ESZCSM kutatás, Budapest. Howe, David (1993): On Being a Client. Understanding the Process of Counselling and Psychotherapy. London, Sage. Definition of Social Work (2000): IFSW General Meeting, 25-27 July 2000 Montréal, Québec, Canada. International Federation of Social Workers http://www.ifsw.org/p38000279.html Jász Krisztina-Szarvák Tibor (2005): Az esélyegyenlőségi politika Janus-arca. Kistelepülések, társadalmak, konfliktusok. Politikatudományi Szemle. XIV. évf. 2. sz. 135-156. o. Joint Report on Social Protection http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c10154.htm ;

and

Social

Inclusion

(2006):

Kerezsi Klára (1996): A gyermek mint a családi erőszak áldozata. In: Szilvási Léna (szerk.): Gyermek – Család Társadalom. Szociális munka gyermekes családokkal. Budapest, 1996, A szociális szakképzés könyvtára. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke, 56-77. o. Kostyál László Árpád (2009): Mélyszegénységben alapszolgáltatásokkal, Kapocs VIII. évf. 2. sz.

élők

kapcsolata

egyes

szociális

121

Kozma Judit – Csoba Judit – Czibere Ibolya (2004): Helyi társadalmak, kirekesztettség és szociális ellátások. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Kozma Judit (2004): Napszámosok. Esély, 2004, 6. sz., 37-63. o. Kozma Judit (2003): A szegénység pszichológiai vonatkozásai. Esély, 2003. 2. sz., 15-30. o. Kovács Katalin (2008): Függőben. Közszolgáltatás-szervezés a kistelepülések világában. Szerkesztette: Kovács Katalin – Somlyódyné Pfeil Edit. KSzK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest, 2008. 211-232. o. Kovács–Vas–Zalabai–Csörsz (2007): Irányelvek. A szociális alapellátások témakörében (www.terkecskemet.hu/civilek/szocial/standard/standard_27.doc) Kricsi Gábor (2008): Kamatrabszolgaság Magyarországon – uzsorások a cigánytelepen I-II. HVG, 2008. július 8., július 15. http://hvg.hu/itthon/20080715_kamatos_penzek_uzsora.aspx KSH (2008): Létminimum, 2007. Budapest. KSH (2007): Statisztikai Tükör 2007, I/47 Ladányi János (2005): Szociális és etnikai konfliktusok. Új mandátum, Bp. Ladányi János – Szelényi Iván (2004): A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkeleteurópai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Budapest, Napvilág Kiadó. Lewis, Oscar (1968): Sanches gyermekei. Budapest, Európa Kiadó. A Magyar Köztársaság Kormánya (2007): Új Magyarország Fejlesztési terv. Magyarország Nemzeti Stratégiai Referenciakerete 2007-2013. Foglalkoztatás és növekedés. http://www.nfu.hu/download/479/UMFT_HU_NSRK-hun_Accepted[1].pdf Maslow, Abraham (1968): Toward a Psychology of Being (New York: D. Van Nostrand Co., Second Edition, 1968. Mecsei – Paucserné – Szabó - Zomboriné (2007): Segélyezettek beilleszkedési programja www.palyatanacsadok.hu/html/1tananyag/SBP_rev.doc National Action Plan on Social Inclusion 2004-06, Czech Republic http://ec.europa.eu/employment_social/soc-prot/soc-incl/nap_incl_2004_cz_en_version.pdf Nemzeti stratégiai jelentés a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról 2008-2010. http://ec.europa.eu/employment_social/spsi/docs/social_inclusion/2008/nap/hungary_hu.pdf Pataki Éva (2009): Az aktivizáló, esélyteremtő következményei. Kapocs, 2008 évzáró szám, 12-22.o

állam

szociális

munkára

vonatkozó

Pataki Éva – Somorjai Ildikó (szerk.)(2007): Szolgáltatásokkal a gyerekszegénység ellen. Gyerekesély füzetek 3., Budapest, MTA GYEP.

122

Pratchet, L. és mts. (2009): Empowering communities to influence local decision making Evidence-based lessons for policy makers and practitioners. http://www.communities.gov.uk/documents/localgovernment/pdf/1241999 Rácz Katalin (2008): Szociális feladatellátás a kistelepüléseken és többcélú kistérségi társulásokban. In: Somlyódyné Pfeil E.–Kovács K. (Szerk.): Függőben. Közszolgáltatás-szervezés a kistelepülések világában. KSZK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest. 183-209. Ráczné Lehóczky Zsuzsánna (szerk.) (2007): A rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségének teljesülése. Feltáró alapvizsgálat összefoglaló eredményei Állami Foglalkoztatási Szolgálat Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest 2007. november. Sen Amartya (2003-2004): Társadalmi kirekesztés: Fogalom, alkalmazás és vizsgálat. Esély, 2003/6., 2004/1. Sen, Amartya (2000): Social Exclusion, Concept, Application, and Scrutiny', Social Development Papers No. 1. Asian Development Bank, June. Manila., magyarul: Sen, Amartya (2003) : Társadalmi kirekesztés: Fogalom, alkalmazás és vizsgálat I-II. Esély, 2003. 6. szám, 2004. 1. szám. Sen, Amartya (1992): Az egyéni szabadság, mint társadalmi elkötelezettség. Esély 1992/1. Simonyi Ágnes (2009): Úton a társadalompolitika. Kapocs, 2008 évzáró szám, 4-11.o. Simonyi Ágnes (szerk.) (2001): Tizenegy falu ötvenöt család. Munkatudományi Tanulmányok. „Közösen a Jövő Munkahelyeiért Alapítvány” támogatásával. Struktúra-Munkaügyi, Bp, 2001. Spéder Zsolt 2002. A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég, 260. o. Spéder Zsolt (2000): A szegénység dinamikája Magyarországon. Tények, megközelítések és értelmezések. Tézisgyűjtemény. Budapest, 2000. http://phd.okm.gov.hu/disszertaciok/tezisek/2001/tz_eredeti1268.doc Szalai Júlia (2002): A társadalmi kirekesztődés egyes kérdései az ezredforduló Magyarországán. Szociológiai Szemle, 2002/4. 34-50. Szuhay Péter (1999): A magyarországi cigányok kultúrája – etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája. Budapest, Panoráma. Tájékoztató a szociális ellátásokról (2007): Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Thompson, N. (2006): Anti-Discriminatory Practice. BASW, London, 2006. Tomlison, D. R. – W. Trew (2002) (szerk.): Equalising Opportunities, Minimising Oppression. A Critical Review of Anti-Discriminatory Policies in Health and Social Welfare. Routledge, London, New York. Tóth István György (2006): A jövedelemeloszlás. In: Feketén, fehéren. TÁRKI Monitor Jelentések 2005. (Szerkesztette: Szívós Péter és Tóth István György). Budapest, 2006. Udvari Andrea (2009): A Szociális Szolgáltatások működése kistérségi keretek között. SZMI, 123

kutatási részanyag, kézirat. Virág Tünde (2005): Az etnikai szegregáció változatai. In Baranyi Béla szerk.: Roma szegregációs folyamatok a csereháti és dél-baranyai kistérségekben. Budapest, 2005, Gondolat – MTA Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézet, 84–132. p. http://www.mtaki.hu/docs/roma_szegregacios_folyamatok/roma_szegregacios_folyamatok_virag_t unde_az_etnikai_szegregacio_valtozatai_k.pdf Virág Tünde (2006): A gettósodó térség. Szociológiai Szemle 2006/1, 60-76. Wallerstein, Immánuel (1996): A társadalomtudomány és a mai társadalom – a racionalitás eltűnő garanciái. Esély, 1996. 6. sz. Wilson, William Julius (2009): More than Just Race: Being Black and Poor in the Inner City. W.W. Norton & Company Inc., New York, London. Hivatkozott törvények, kormányrendeletek: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről.

124

Mellékletek 1. sz. melléklet: A vizsgált kistérségek statisztikai jellemzői Népesség A felkeresett kistérségek népessége 1990 és 2007 között a Encsi kistérség kivételével stagnált, vagy csökkent. A csökkenő térségek mellett az Encsi kistérségben a lakosság kis mértékű, alig 4 százalékos növekedéséről beszélhetünk, hiszen az ebben a térségben található települések többségében 1990-et követően folyamatosan nőtt a népesség. A csökkenés mértéke a Bácsalmási kistérségben 8 százalékra, a Mezőkovácsházi térségben 12 százalékra tehető. A Mátészalkai kistérség képes volt lakosságát megőrizni, de növelni már nem. A Sellyei kistérségben 1990-et követően alig csökkent a lakosságszám, majd 2000-től gyorsult fel a lakónépesség csökkenése. 1. táblázat: A lakónépesség1 (2007) és változása (1990-2007) a vizsgált térségekben és településeken. Lakónépessé g száma, 2007 Bácsalmási 17506 Bácsszőlős 397 Kunbaja 1650 Madaras 3126 Encsi 23947 Fáj 351 Fúlókércs 393 Hernádvécse 976 Mátészalkai 65433 Hodász 3399 Mátészalka 17557 Ópályi 2931 Mezőkovácsházai 41843 Dombiratos 614 Magyarbánhegyes 2478 Mezőkovácsháza 6454 Sellyei 13918 Besence 128 Csányoszró 731 Drávasztára 444 Piskó 262

Lakónépesség változása (1990=100%) 1990

1994

1998

2000

2002

2004

2006

2007

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

97,5 91,5 97,5 96,4 102,2 113,4 105,0 94,9 101,0 106,3 97,4 105,6 98,2 92,4 103,2 102,9 100,8 93,9 99,7 96,2 105,3

94,2 80,8 95,5 94,0 102,9 122,8 107,6 84,9 100,4 109,1 94,7 104,8 94,5 86,3 103,2 99,7 98,1 96,4 99,0 91,9 108,2

98,2 87,7 94,0 100,2 103,6 121,4 110,5 104,2 104,0 110,2 101,6 105,0 95,8 84,4 104,4 99,7 101,9 89,1 103,6 89,6 101,1

96,6 85,2 94,1 98,1 105,0 129,0 115,5 106,5 102,8 110,4 98,3 104,8 94,1 83,6 105,7 97,5 99,6 87,3 100,0 83,7 105,0

95,2 83,0 90,9 97,8 105,0 139,3 118,7 106,7 101,2 108,8 95,8 105,4 91,5 78,6 102,9 95,1 97,6 82,4 101,3 80,3 94,7

92,1 79,6 88,4 94,8 105,0 150,4 117,0 111,6 99,6 108,7 93,8 101,3 88,2 72,2 100,7 92,6 95,2 79,4 101,3 82,6 91,5

91,1 78,5 86,0 94,9 103,7 156,7 114,9 112,6 98,4 107,6 93,0 101,4 86,1 68,3 97,5 90,6 94,2 77,6 101,8 84,1 92,9

1 - Lakónépesség száma az év végén, Forrás: KSH Népszámlálási adatbázis.

A települések lélekszáma más képet mutat. A lakosságát együttesen is növelő Encsi kistérségben mindhárom felkeresett település, Fúlókércs (15%) és Hernádvécse (13%) is jelentősen növelte a lakosságát, Fájon pedig kiugró, 50 százalékos lakosság-növekedés figyelhető meg 1990 és 2007 között (bár azt is érdemes megjegyezni, hogy Fáj lakossága így is, mindössze 351 fő volt 2007-ben). A lakosságát kismértékben elvesztő Sellyei kistérségben (6%-os csökkenés) a felkeresett települések lakossága ezzel szemben stagnál (Csányoszró), de inkább csökkenő tendenciát mutat.

125

Drávasztára (16%) és Besence (22%) –éppen a kistérségben kiválasztott települések közül a legjobb és a legrosszabb helyzetű– lakossága 2006-ra az 1990-es érték négyötödére esett vissza. A Mátészalkai kistérségben a kistérségi összlakosság stagnálása mellett a térségközpont lakossága 7%-kal, több mint ezer fővel csökkent. A környező kistelepülések, többek között a felkeresett Hodászon mintegy 8%-kal nőtt a lakosság száma., míg Ópályiban az 1 % körüli növekedést inkább stagnálásnak tekinthető. A Bácsalmási kistérségben Bácsszőlős volt a legnagyobb lakosságvesztő, a csökkenő lakosú kistérségben is kiemelkedő mértékű a 20 % feletti népességfogyás, bár Kunbaján is 14%-kal míg Madarason 5%-kal csökkent a lakosság létszáma A Mezőkovácsházi kistérségben maga Mezőkovácsháza 10%-ot veszített lakosságából, Magyarbánhegyes népessége szinte stagnált (2,5%-os csökkenés), ezzel szemben itt található a felmért települések között a legnagyobb mértékű népesség-csökkenéssel sújtott Dombiratos, ahol az 1990-es 900 fővel szemben 2007-ben mindössze 614 ember élt, ami mintegy 32%-os csökkenést jelent.. A felkeresett települések demográfiája A vizsgált térségekben és az ott felkeresett települések többségben a halálozás száma meghaladja a születések számát. Egyedül az Encsi kistérségben pozitív a születések és halálozások egyenlege, Encs az ország azon kevés térségeinek egyike, ahol többen születnek, mint ahányan meghalnak. A Mátészalkai kistérségben a kistérség egésze, beleértve a vizsgált Hodászt is, demográfiai szempontból erősen csökkenő tendenciát mutat. Ezzel ellentétes, növekvő népességű Ópályi és a térségközpont, Mátészalka egyenlege is csak kis mértékű negatívumot mutat. A Bácsalmási és a Mezőkovácsházi kistérségben népesség demográfiai okokból bekövetkező csökkenésének mértéke és nagysága a kiemelkedően magas. Az alig 17 ezer lakosú Bácsalmási kistérségben az utolsó 10 évben több mint 1300 fővel haladta meg a születések számát a halálozásoké. Ugyanezen okból a Mezőkovácsházi kistérség már közel 4000 embert veszített 1997 és 2007 között, 505 főt csak a felkeresett Mezőkovácsházán. A Sellyei kistérség demográfiai mutatói korántsem ilyen tragikusak, bár ott is a kistérség egészét jelentős és folyamatos csökkenés jellemzi. A születések száma felkeresett települések közül Drávasztára esetén alig, Piskó esetén jelentősen meghaladja a halálozásokét. A felmérésbe bevont többi ormánsági kistelepülés demográfiai egyenlege stagnálást, csökkenést mutat. A születések és halálozások egyenlege a felkeresett térségek és településeken lakosság száma

1997. év

1998. év

1999. év

2000. év

2001. év

2002. év

2003. év

2004. év

2005. év

2006. év

19972006

Encsi Fáj Fúlókércs Hernádvécse

24235 325 405 955

62 5 3 5

37 6 4 0

40 6 1 6

-31 0 6 12

43 6 0 7

6 3 6 9

-64 7 10 2

-38 6 0 0

31 -1 7 2

-22 1 0 12

64 39 37 55

Mátészalkai Hodász Mátészalka Ópályi

66452 3439 17780 2955

-75 -9 -9 14

-108 -29 28 11

-137 -18 12 18

-118 -8 -14 24

-139 -13 9 23

-147 -18 28 -2

-216 -6 -28 7

-182 -20 -32 15

-160 -4 7 25

-202 -29 -30 11

-1 484 -154 -29 146

Bácsalmási Bácsszőlős Kunbaja Madaras

17872 410 1723 3153

-150 1 -9 -38

-151 1 5 -32

-134 -8 -17 -15

-119 -2 -8 -18

-128 -8 -6 -17

-141 0 -13 -26

-128 1 -5 -28

-94 -5 -7 -6

-127 0 -2 -26

-133 -2 -6 -39

-1 305 -22 -68 -245

Mezőkovácsházai Magyarbánhegyes Mezőkovácsháza Dombiratos

43226 2556 6650 664

-428 -10 -54 -15

-370 -29 -52 -25

-438 -32 -70 -10

-326 -6 -31 -10

-348 -14 -60 -8

-271 -19 -44 -11

-415 -20 -53 -11

-371 -15 -56 -11

-460 -35 -20 -11

-419 -14 -65 -13

-3 846 -194 -505 -125

126

Sellyei Besence Csányoszró Drávasztára Piskó

14138 132 723 436 261

-56

-2

-58

-47

-50

-22

-49

-42

-52

-28

1 -5 -12 -2

3 5 -4 4

1 7 -3 1

-4 -1 -10 3

2 -3 -3 3

0 1 -1 7

1 -9 -9 3

-2 0 -6 5

-1 -6 -11 1

0 -5 -1 7

A népesség öregedésének a mértékét az öregedési index (= 60-x / 0-14) mutatja, ez a legelfogadottabb és leghasználhatóbb mutató a folyamat mérésére. A 60 éven felüliek száma először a 90-es évek elején múlta felül a 14 éven aluli korosztály számát és azóta is töretlenül és erősen romlik ez az arány. Ma Magyarországon 2170 ezer időskorúval szemben alig 1517 ezer 14 év alatti gyermek él, az országos öregségi index értéke 1,43. A kutatásban felkeresett térségeket demográfiai jellemzőik két, erősen eltérő csoportba sorolják. A Bácsalmási és a Mezőkovácsházi kistérség az országos tendenciáknál is erősebben elöregedő térség, öregségi mutatóik meghaladják az 1,6-es értéket. Ezzel szemben két kistérségben, a Mátészalkaiban és az Encsiben a 14 év alattiak száma 2007-ben is meghaladta a 60 éven felüliek számát. A Sellyei kistérség települései vegyes demográfiai képet mutatnak, fiatalos és elöregedő települések egyaránt megtalálhatók a területén. Vándorlás: A 100 lakosra jutó vándorlási különbözettel jól jellemezhető egy térség migrációs potenciálja. A 2002 és 2007 között felrajzolható vándorlási különbözet térképén az ország gazdaságilag fejlett központjai, Budapest és vonzáskörzete, Nyugat és Közép-Dunántúl, valamint régióközpontok térségei szerepelnek pozitív, vagy 0-hoz közelítő értékkel. A felkeresett települések és térségek természetesen erősen, vagy kevésbé erősen kibocsátó területeknek számítanak. A vándorlási különbözet önmagában nem mondja meg a település migrációs jellegét, a ki- és bevándorlások lakosságszámhoz viszonyított gyakoriságát. Szükség lehet olyan mutatóra, ami ezt fejezi ki. Ennek érdekében számítottuk ki és alkalmazzuk a 'vándorlási mutatót', mely megmondja, hogy a 2002-es lakosság mekkora aránya érintett oda- vagy elvándorlásban 2002 és 2007 között.126 A településeken a be és elvándorlási mutató értékei szorosan követik egymást. A magas beés elvándorlási dinamikával jellemezhető települések azonban nem feltétlenül egyeznek meg a vándorlási különbözetben kiugró (jelentősen lakosságvesztő, vagy nyerő) településekkel. Nem az összességében elfogyó, vagy növekvő települések bonyolították (lakosságukhoz képest) a legnagyobb forgalmat 2002 és 2007 között. A lakosság kicserélődését és költözéseken keresztül zajló átalakulásának dinamikáját ez a mutató jobban közelíti, mint a vándorlási különbözet értékei. A kutatásba bevont kistérségek közül a Sellyei és az Encsi kistérség kistelepülései voltak a legaktívabbak a migráció tekintetében (tehát sokan költöztek be, illetve ki a vizsgált időszakban). A Sellyei kistérség településein nem ritkán a 2002-es lakosság számának 40-60 százalékára tehető a 2002-t követő 6 évben a bevándoroltak aránya és hasonlóan magas a településről távozottak aránya is a lakossághoz viszonyítva. Az Encsi kistérség egyes kistelepülésein kiemelkedően magas migrációval találkozhatunk, több településen a 2002-es lakosság 100-220 százalékára tehető az oda bevándoroltak és az elvándorlók aránya. Nem túlzás a lakosság kicserélődéséről beszélni ezeken a településeken. A Mátészalkai, Mezőkovácsházi és Bácsalmási kistérségben ilyen kiugró migrációs aktivitással rendelkező települést nem találunk, az itt lévő 126

A be- és elvándorlási mutató azt mutatja meg számunkra, hogy a település 2002-es lakosságának hány százalékára tehető a ki, vagy bevándorlások 2002 és 2007 között összesített értéke. Az elvándorlási mutató értéke egy 2002-ben 100 fős településen 10 %, ha 2002 és 2007 között összesen 10 fő távozott és 100 %, ha 100 fő keresett más lakóhelyet. Ugyanígy tudósít a bevándorlás dinamikájáról a bevándorlási mutató. Természetesen nem csak az utolsó 5 évre készíthető el ez a mutató.

127

-406 1 -16 -60 32

településeken a 2002 és 2007 közötti migrációs aktivitás a 2002-es lakosság 15 – 25 százalékára tehető a kevéssé aktív településeken és 40 – 50 százalékára az erős migrációval jellemezhető településeken. A vizsgált településeken az életkilátások és megélhetési nehézségek fokozatos, egyes esetekben drámai romlását jórészt foglalkoztatási folyamatok okozták. A helyben elérhető munkahelyek számának jelentős visszaesése mellett a kis településeken élőket a távolabbi foglalkoztató helyek elérhetőségnek megnehezülése, ellehetetlenülése is sújtja, ami hozzájárul a rendkívül alacsony (legális) foglalkoztatási mutatókhoz. Kutatásunk tapasztalatai is megerősítették Kovács Katalin (Kovács – Somlyódyné 2008) megállapítását, mely szerint a mai Magyarországon nem beszélhetünk az életkilátások, megélhetési lehetőségek, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés viszonylagos egységességéről, ahogy a munkahelyek számának tartós és drasztikus visszaesése következtében a munkához való hozzáférés egységességéről sem. A legrosszabb helyzetű kistérségekben feltartóztathatatlanul és egyre kevésbé feloldhatóan feltorlódik a képzetlen és alkalmazhatatlan munkaerő. Az ingázás egyre kevésbé valósítható meg a költségek növekedése és a foglalkoztatóknak a munkaerőt terhelő extra – utazási - költségeitől való elzárkózása miatt. Ezekről a nehézségekről igen sokat beszéltek a vizsgált kistérségekben a települések elöljárói és szakemberei. Munkanélküliség A vizsgálatba bevont térségek mindegyikét magas, az országos átlagot (2007-ben 7,4 %) messze meghaladó munkanélküliség jellemezte. A munkaképes korúak körében a nyilvántartott álláskeresők aránya azonban térségenként eltérő képet mutatott. Az ÁFSz 2007-es adatai alapján a Bácsalmási és a Mezőkovácsházi kistérség munkanélküliség szempontjából jobb helyzetben volt a három másik területnél, itt az álláskeresők a munkaképes korúak 13-16 százalékát tették ki. A Mátészalkai kistérségben ez az arány már a 18 százalékot közelítette, a Sellyei és Encsi kistérségben pedig a munkanélküliség kiemelkedően magas, mintegy 22 százalékos. A kutatás során felkeresett települések egymástól és a térség egészétől eltérő munkanélküliségi mutatókkal rendelkeznek. A Sellyei kistérség települései közül Drávasztára 20 százalékot közelítő munkanélkülisége – a térség településeihez képest – kedvezőnek mondható. Az országos átlagot több mint háromszorosan meghaladó érték csak annak a fényében tekinthető kedvezőnek, hogy a szomszédos Besencén a munkaképes korú lakosság harmada, Piskón pedig 43 százaléka nyilvántartott álláskereső. Drávasztára és Csányoszró korösszetétele, helyi társadalomszerkezete eltér a két mikrotelepüléstől. A horvát nemzetiségi múlttal rendelkező Drávasztáráról és Csányoszróról a munkaképes korú, boldogulni és dolgozni akaró lakosság folyamatosan elköltözött, a települések lakossága elöregedett. Piskó és Besence a csökkenő lakosságszám mellett is fiatalodott, megváltozott. Az Encsi kistérség települései közül a felkeresett falvak rendkívül rossz munkanélküliségi mutatókkal rendelkeznek. Hernádvécse munkaképes korú lakosságának közel 40 százaléka, a Fájon élő felnőttek 45 százaléka nyilvántartott álláskereső. A 30 százalékot közelítő Fúlókércsi munkanélküliséget annak ellenére, hogy ez a legalacsonyabb érték a felkeresett települések közül, tragikusan magasnak kell értékelnünk. A Mátészalkai kistérségben a térségközpont foglalkoztató-képessége megmutatkozik abban, hogy az itt élő munkaképes korúak között 10 százalék alatt van az álláskeresők aránya. Hodászon és Ópályiban, ezeken a népes, Mátészalkához közeli településeken már lényegesen rosszabb a helyzet, a helyi munkanélküliség Ópályiban a 20 százalékot közelíti, Hodászon pedig meg is haladja azt. A Bácsalmási kistérség települései a felkeresett területek között kedvezőnek mondható munkanélküliségi mutatókkal rendelkeznek. Kunbaja munkaképes korú lakosságának 13 százaléka

128

álláskereső. Madaras és Bácsszőlős munkavállalói rosszabb helyzetben vannak, itt a helyi munkanélküliség már a 17-18 százalékot közelíti. A Mezőkovácsházai kistérségben a térségi átlag nem túl magas, 16 százalékot közelítő értéke mögött eltérő helyzetű településeket találunk. Nagybánhegyes és Mezőkovácsháza hasonló, alig 11-12 százalékos munkanélküliségétől élesen eltér Dombiratos kiugró értéke. Ezen a településen a munkaképes korú lakosság 27 százalékára tehető a nyilvántartott munkanélküliek aránya. 2. tábla: A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya, 2007 Nyilvántartott álláskeresők legmagasabb iskolai végzettség szerint (%)

Nyilvántartott álláskeresők a munkaképes korúak %ában (%) 445 011 6,7

száma (fő)

Magyarország Alföldi és Északi régiók Sellyei Piskó Drávasztára Besence Csányoszró Encsi Fáj Hernádvécse Fúlókércs Mátészalkai Hodász Mátészalka Ópályi Bácsalmási Kunbaja Madaras Bácsszőlős Mezőkovácsházai Dombiratos Nagybánhegyes Mezőkovácsháza

ebből: nő (%) 47,7

ebből: 180 ebből: napon túli pályakezdő (%) álláskereső (%) 53,5 9,0

Általános iskolai

Szakmunkás

Szakiskolai

36,1

29,2

2,2

274 576

10,1

46,5

57,0

10,5

38,2

29,0

2,2

2 044 81 56 31 109 3 467 84 216 61 7 984 510 1 244 359

21,4 42,9 19,3 33,3 22,6 22,4 45,2 39,1 28,6 17,6 22,6 9,7 18,1

39,7 29,6 50,0 48,4 37,6 39,3 32,1 38,0 32,8 43,3 45,7 48,2 37,3

58,7 55,6 55,4 58,1 64,2 65,4 64,3 75,5 44,3 64,3 65,7 61,3 71,9

5,1 6,2 3,6 9,7 5,5 12,2 13,1 18,1 13,1 14,7 12,9 13,7 17,3

52,9 61,7 58,9 71,0 45,0 42,3 41,7 61,1 60,7 43,3 52,4 28,4 44,6

25,4 9,9 28,6 12,9 28,4 27,4 8,3 17,1 11,5 23,8 19,0 25,2 25,6

2,5 6,2 1,8 0,0 2,8 1,0 1,2 0,9 0,0 3,6 3,9 3,8 3,3

1 477 144 325 42 4 370 111 107 505

13,1 12,9 16,6 17,6 15,7 27,0 11,5 11,4

46,8 36,8 46,2 33,3 43,9 43,2 44,9 42,6

55,5 61,1 59,1 57,1 56,3 65,8 60,7 50,9

12,3 9,7 12,0 9,5 8,7 8,1 5,6 9,1

43,1 51,4 46,8 59,5 42,6 47,7 32,7 34,1

32,7 2,0 27,8 4,2 30,8 0,6 19,0 2,4 32,5 2,3 32,4 0,0 32,7 2,8 32,1 3,0 forrás: KSH, Tájékoztatási adatbázis

Egészségügy, oktatás A felkeresett kistérségekben az egészségügyi ellátás alapját képező háziorvosi ellátás kiépültsége hiányos. A Sellyei kistérség 34 településén 10 háziorvos működik, az itt felkeresett települések közül csak Csányoszrón és Drávasztárán van helyben elérhető háziorvos. Az Encsi kistérségben a helyzet teljesen hasonló, ott 35 településre jut 10 háziorvos. A különbséget az jelenti, hogy ebben a térségben egyetlen felkeresett településen sem működik ez az egészségügyi alapszolgáltatás. A Mátészalkai, Bácsalmási és Mezőkovácsházi térségekben a nagyobb, 3000 fő feletti településeken és a térségközpontokban több működő háziorvosi körzet volt, míg a kisebb településeken egy orvos érhető el. A házi gyermekorvosi szolgáltatás a kistérségekben felkeresett települések közül csak a térségközponti városokban és a 3000 lakosú Ópályiban működik. A kisgyermek melletti munkavállalás egyik legfontosabb eszközeként működő gyermekek napközbeni ellátásának intézményrendszere is hiányos a felkeresett kistérségekben. A bölcsődei ellátás szinte teljesen hiányzik a felmért térségekben. A felkeresett települések közül csak

129

Mátészalkán működött bölcsőde. Az öt közül három kistérségben, a Sellyeiben, a Bácsalmásiban és a Mezőkovácsháziban nemcsak a felkeresett kisebb-nagyobb települések nélkülözték a kisgyermekek nappali ellátását, de még a térségközpontokban sem érhető el ez a szolgáltatás.

3. tábla: Bölcsődei és egészségügyi alapellátás a felkeresett térségekben, 2007

kistérség

települések száma a térségben

Bácsalmási Encsi Mátészalkai Mezőkovácsházai Sellyei

8 36 26 18 35

Azon települések száma és aránya, melyek bölcsődével rendelkeznek házi gyermekorvosi háziorvosi rendeléssel (önkormányzati, üzemi, rendeléssel rendelkeznek magán …) rendelkeznek

db 0 1 2 0 0

% 0,0 2,8 7,7 0,0 0,0

db 1 2 3 3 1

% 12,5 5,6 11,5 16,7 2,9

db % 7 87,5 11 30,6 20 76,9 18 100,0 9 25,7 forrás: TEIR adatbázis

A kutatásban érintett kistérségek alapfokú oktatási rendszere területi szempontból jelentős eltéréseket mutat. 2007-ben a Bácsalmási és a Mezőkovácsházi kistérség minden egyes településén működött óvoda és az itt található települések egy-két kivétellel legalább alsó tagozatú iskolát tartottak fenn. Az itt felkeresett települések közül csak Bácsszőlős és Dombiratoson nem volt általános iskola. Az iskolák és óvodák fenntartásában a Mátészalkai kistérség településeire is jellemző, hogy szinte minden településen megtalálható ez a két intézmény. A kutatásban érintett, viszonylag nagy településeken jellemzően több iskola és óvoda is működött. Az Encsi és Sellyei kistérségben az oktatási rendszer területi összevonása magas fokú. Az Encsi kistérségben található települések kevesebb, mint felén volt óvoda és legalább alsó tagozatos iskola, a Sellyei kistérségben pedig a települések alig negyede volt óvodai, iskolai feladatellátási hely. Ezekben a térségekben a települések többségéről mind óvodába, mind pedig alsó tagozatos iskolákba a szomszédos, vagy még távolabb eső településre kell vinni a gyerekeket. Jellemző, hogy az ezekben a térségekben felkeresett települések közül Fájon, Besencén, Drávasztárán és Piskón egyetlen óvodás gyerek sem volt. 4. tábla. Óvodai és általános iskolai oktatás a felkeresett térségekben, 2007 kistérség

települések száma a térségben

Bácsalmási Encsi Mátészalkai Mezőkovácsházai Sellyei

8 36 26 18 35

óvodai feladatellátási hellyel rendelkező települések száma aránya (%) 8 100,0 17 47,2 24 92,3 18 100,0 9 25,7

általános iskolai feladatellátási hellyel rendelkező települések száma aránya (%) 7 87,5 16 44,4 22 84,6 14 77,8 8 22,9 forrás: TEIR adatbázis

A segélyezés adatai Az egyes szociális támogatások vizsgálatára leggyakoribb, legtöbb személyt érintő támogatásokat választottuk, a rendszeres szociális segélyt, az időskorúak járadékát, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, az alanyi jogon járó ápolási díjat, a lakásfenntartási támogatást, valamint az adósságkezelési szolgáltatást.

130

A felkeresett kistérségekben és településeken legtöbb személyt érintő támogatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. A felkeresett települések a lakónépesség 4 és 45 százaléka között van a gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek aránya. A legnagyobb településen, Mátészalkán 4 %, a többi településen 8 – 25 %, de az Encsi kistérség kutatásban érintett településein kiugróan magas az érintett személyek aránya. A rendszeres szociális segély, valamint a lakásfenntartási támogatás a településen élők 5-20 százalékát érinti. A lakásfenntartási támogatásban részesítettek átlagos száma a települések többségében 10-40 százalékkal meghaladja a rendszeres szociális segélyezettek számát (amit a családi segélyezés elve részben kompenzál, de alapvetően mindkét támogatás háztartásokat, családokat és nem egyéneket céloz). Időskorúak járadékát és ápolási díjat lényegesen kevesebben kapnak, adósságkezelési szolgáltatás pedig Mátészalkán kívül ismeretlen. 5. tábla: Egyes szociális támogatásokban részesítettek átlagos száma és lakosságon belüli aránya, 2007 rendszeres rendszeres időskorúak gyermekvéd adósságkezel ápolási díj lakásfenntar tási ési lakónépessé szociális járadéka elmi alanyi jogon kistérség segély támogatás szolgáltatás g kedvezmény fő % fő % fő % fő % fő % fő % 170 167 Bácsalmási 17506 772 4,4 25 0,1 9,7 62 0,4 9,6 0 0,0 2 9 Bácsszőlős 397 27 6,7 0 0,0 57 14,2 3 0,8 66 16,6 0 0,0 Kunbaja 1650 100 6,1 1 0,1 208 12,6 3 0,2 169 10,2 0 0,0 Madaras 3126 225 7,2 14 0,4 381 12,2 14 0,4 319 10,2 0 0,0 221 440 253 Encsi 23947 9,2 28 0,1 18,4 91 0,4 10,6 0 0,0 1 3 1 Fáj 351 59 16,9 2 0,6 160 45,6 1 0,3 58 16,5 0 0,0 Fúlókércs 393 50 12,8 2 0,5 129 32,8 5 1,3 56 14,3 0 0,0 Hernádvécse 976 166 17,0 2 0,2 230 23,6 6 0,6 178 18,2 0 0,0 481 901 574 Mátészalkai 65433 7,4 74 0,1 13,8 398 0,6 8,8 68 0,1 0 0 5 Hodász 3399 367 10,8 8 0,2 770 22,7 21 0,6 554 16,3 0 0,0 Mátészalka 17557 547 3,1 8 0,0 685 3,9 79 0,5 891 5,1 68 0,4 Ópályi 2931 236 8,1 7 0,2 592 20,2 20 0,7 211 7,2 0 0,0 Mezőkovácshá 229 383 278 41843 5,5 45 0,1 9,2 228 0,5 6,7 0 0,0 zai 0 8 7 Dombiratos 614 59 9,7 3 0,4 96 15,6 4 0,7 122 19,9 0 0,0 Magyarbánhe 2478 118 4,8 1 0,0 168 6,8 9 0,4 263 10,6 0 0,0 gyes Mezőkovácsh 6454 225 3,5 9 0,1 408 6,3 49 0,8 353 5,5 0 0,0 áza 118 193 202 Sellyei 13918 8,5 28 0,2 13,9 62 0,4 14,6 0 0,0 5 0 6 Besence 128 20 15,8 1 0,8 23 18,0 3 2,1 29 22,7 0 0,0 Csányoszró 731 71 9,7 1 0,1 113 15,5 2 0,3 121 16,6 0 0,0 Drávasztára 444 29 6,5 0 0,0 38 8,6 2 0,5 25 5,6 0 0,0 Piskó 262 51 19,3 0 0,0 65 24,8 1 0,4 19 7,4 0 0,0 forrás: TEIR adatbázis

A felkeresett településeken a kifizetett támogatások legnagyobb, döntő többsége rendszeres szociális segély volt. A legfontosabb segélyeken belül aránya minden település támogatási kiadásaiban meghaladta az 50 százalékot (a legfontosabb támogatások körében), de egyes települések esetén a 90 százalékot is közelítette. A lakásfenntartási támogatásra fordított összegek a települések támogatási kiadásainak lényegesen kisebb, mintegy 10-30 százalékát érik el. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény – annak ellenére, hogy a településeken a legtöbb személyt érik el - a támogatásokra fordított összegek alig 2-7 százalékát teszik ki. Ápolási díjra és 131

időskorúak járadékára a települések nagyon változó arányban fordítanak összegeket, segélykeretük 3 – 20 százalékát fordítják ezekre a támogatásokra. Az egyes ellátásokra fordított összeg megoszlása településenként, 2007 100% 90% 80% 70% 60% 50%

adósságkezelési szolgáltatás

40%

rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény időskorúak járadéka

30%

ápolási díj alanyi jogon

20%

lakásfenntartási támogatás

10%

rendszeres szociális segély

0% va rá

os ny sá

ó zr

e nc se

cs

ó sk Pi ra tá sz

D

C

Be

n er

ér ók

a ei áz lly sh Se ác ov es ők gy ez he M án rb ya ag s M to ra ai bi áz om sh D ác ov ők ez M lyi pá Ó a lk za és át M z ás od H ai lk za és e át M cs vé ád

H

l Fu

m al cs

j Fá

i cs En as ar ad M a aj nb Ku ős ől sz cs i ás Bá

Bá

forrás: TEIR adatbázis

A felkeresett településeken a lakosság helyzetének és létszámának függvényében jelentősen különböznek a szociális támogatásokra fordított összegek. Az egy segélyezettre eső havi összegek ezekben a falvakban és városokban 18 és 35 ezer forint között voltak. Egy-egy segélyezett számára az Encsi kistérségben juttatták a legnagyobb támogatást, Fájon havonta átlagosan 35 ezer forintot fizettek. A nagyobb településeken jellemzően nem csak a segélyben részesítettek lakosságszámon belüli aránya volt kisebb, mint a kistelepüléseken, hanem az egy-egy segélyezett számára biztosított átlagos segély összege is. A nagyobb települések segélyezési politikájában rendszerint kisebb a rendszeres szociális segély szerepe, arányaiban és egy-egy érintett részére is kisebb összegeket fizetnek ki ebben rendszeres segélyként és többet lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, vagy éppen adósságkezelési szolgáltatás keretében. 6. tábla: Egyes szociális támogatásra felhasznált összeg és az egy segélyezettre jutó átlagos összeg (eFt), 2007

kistérség

Bácsalmási Bácsszőlős Kunbaja Madaras Encsi Fáj Fúlókércs Hernádvécse Mátészalkai Hodász Mátészalka

rendszeres lakónépe szociális segély sség összese 1 n fö/hó 1750 6 224788 24,3 397 8621 27,1 1650 28115 23,4 3126 59739 22,2 2394 7 778454 29,3 351 24898 35,0 393 16288 26,9 976 63425 31,8 6543 3 1649862 28,6 3399 130350 29,6 1755 7 165536 25,2

rendszeres adósságkezel időskorúak gyermekvéd ápolási díj lakásfenntar tási ési járadéka elmi alanyi jogon támogatás szolgáltatás kedvezmény összes 1 összes 1 összes 1 összes 1 összes 1 en fö/hó en fö/hó en fö/hó en fö/hó en fö/év 8211 0 262 4601

27,3 17054 565 21,8 2080 27,4 3829

0,8 20162 0,8 992 0,8 715 0,8 4776

27,1 27,6 19,9 29,3

7831 418 618 572

23,2 17,4 25,8 23,8

28,6 35,5 27,1 31,3

29,7 39079

44025 1600 1290 2300

23378 2468

26,3 90095 25,7 7700

0,8 31315 0,8 426 0,8 1626 0,8 2350 13911 0,8 9 0,8 6821

2299

23,9 6850

0,8 28281

29,2 27,3

94630 3908 10170 18878 17671 9 5016 4696 13262 35903 3 43345

4,7 4,9 5,0 4,9

0 0 0 0

5,8 7,2 7,0 6,2

0 0 0 0

5,2 3803 6,5 0

55,9

3,7 3803

55,9

132

Ópályi Mezőkovácshá zai Dombiratos Magyarbánhe gyes Mezőkovácsh áza Sellyei Besence Csányoszró Drávasztára Piskó

2931 4184 3 614 2478 6454 1391 8 128 731 444 262

80332

28,4 2096

26,9 5920

0,8 7790

4,5

0

0,8 75509 0,8 1165

32,5 11496 16996 27,6 8 22,4 7671

674360 21161

24,5 12234 29,7 462

22,7 38375 15,4 960

5,1 5,2

0 0

31200

22,1

260

21,7 1680

0,8 2446

22,6 14556

4,6

0

49418

18,3 1887

18,4 4075

0,8 16041

27,3 16624

3,9

0

367253 7491 22353 10230 15983

25,8 8341 30,9 260 26,2 260 29,4 0 26,3 0

25,2 19238 21,7 230 21,7 1130 380 650

0,8 21836 0,8 793 0,8 577 0,8 640 0,8 226

29,5 24,8 24,0 26,7 18,8

3,6 0 5,4 0 4,5 0 4,4 0 4,3 0 forrás: TEIR adatbázis

86527 1871 6541 1330 1000

Az kutatás során az Encsi kistérségben felkeresett települések közül a 351 fős Fájon 2007-ben az önkormányzat 59 személynek 23,7 millió forint rendszeres szociális segélyt osztott ki. A 393 lakossal rendelkező Fúlókércsen ugyanerre 16,2 millió forintot költöttek, 50 családnak biztosítva ezzel ellátást. A közel 100 fős Hernádvécse költségvetésében a segélyek 63,4 millió forintot tettek ki és 166 személyt, családot érintettek. Mátészalka a legnagyobb a felkeresett települések közül, itt a rendszeres szociális segélyekre 2007-ben 165 millió forintot fordítottak, 547 főt segélyeztek. A kistérség két másik településén, a 3500 fős Hodászon és a 3000 fős Ópályin a segélyekre kevesebb, de messze nem a lakosság arányában kevesebb segélyt fizettek ki 2007-ben. A Hodászi segélykeret 130 millió, az Ópályi 80 millió volt, amit 367, illetve 236 igénylő ellátására fordítottak. A Mezőkovácsházi kistérségben felkeresett településeken a rendszeres szociális segélyezésre fordított összegek Mezőkovácsházán 49 millió forintot (228 fö), Magyarbánhegyesen 31 millió forintot (118 fő), Dombiratoson pedig 21 millió forintot (59 fő) tettek ki. A Bácsalmási kistérségben Bácsszőlősön, 2007-ben 8,7 millió forintot, Kunbaján 28,1 millió forintot, Madarason pedig 59 millió forintot osztottak szét a segélyezettek támogatására. A Sellyei kistérségben a felkeresett települések között Csányoszró volt a legnagyobb, itt több, mint 700 fő él, akik közül 2007-ben 71 főt részesítettek rendszeres szociális segélyben, összesen 22 millió forint értékben. Ugyan ebben az évben a kisebb településeken, Besencén, Drávasztárán és Piskón sorrendben 7,4 millió forintot (20 fő), 10 millió forintot (29 fő) és 16 millió forintot (51 fő) költöttek erre a célra.

133

A rendszeres szociális segélyben részesítettek aránya a lakosságon belül (%) és a segélyek havi átlagos össege (eFt) 40,0

Támogatásban részesítettek aránya a lakónépesség %-ban

35,0

1 segélyezettre, havonta (eFt)

% / eFt

30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0 ó sk ra Pi tá sz va ó rá zr D os ny sá C e nc se a Be áz ei sh l ly s ác Se o v g ye ők e ez ánh M rb ya s ag i to M za ra bi há om ács D ov ők ez M i ly pá k a l Ó za és át M z ás od lkai H za é s se át éc M dv ná er s H rc ké ló Fu

j Fá i cs En s a ar ad M a aj nb s Ku ő lő sz cs si á Bá m al cs Bá

forrás: TEIR adatbázis

A rendszeres szociális segély esetén a felkeresett települések esetén látható volt, hogy jellemzően azokon a településeken volt a legmagasabb az egy segélyezettre kifizetett összeg, ahol a lakosság arányában is a legmagasabb volt a segélyezettek aránya. Az Encsi kistérségnek a vizsgálatba bevont településein (Fájon, Fúlókércsen és Hernádvécsén) éppúgy mint Besencén és Piskón a Sellyei térségből.

134

2. sz. melléklet: Interjútervek

Vázlat a mélyszegény családokkal folytatott interjúkhoz A kérdezett családjának, háztartásnak tagjai Az interjúvázlathoz adott táblázat alapján mérd föl a családtagokat és családi viszonyait!







Hány fő él együtt a családban? Milyen a családtagok, családi állapota, neme, életkora? Hány fiatalkorú van a családban? Hány eltartott, nem kereső személy van a családban? Milyen a családtagok legmagasabb befejezett iskolai végzettsége? Milyen a családtagok jelenlegi gazdasági aktivitása?

Szülői családdal kapcsolatos kérdések Gyermekkorában hol élt a családja, a szülők iskolai végzettsége, foglalkozásuk, a testvérek száma, életkora, iskolai végzettsége, foglalkozása, gyerekkori életkörülmények, esetleges nehézségek. Élnek-e még a szülők, betegségeik, esetleges haláluk oka. Előfordult-e öngyilkosság a családban.

A kérdezettre, illetve jelenlegi családjának helyzetére vonatkozó jellemzők

Lakáskörülmények, lakásfenntartás Milyenek a felkeresett családok lakáskörülményei?











Milyen építésű lakás (tégla, vályog, panel, fa, ) Milyen alapterületű, milyen helyiségekből áll? Milyen a lakás, ház általános állapota Milyen közművek vannak a telken és a lakásban? Működő képesek-e, azaz, ha van víz, villany, gáz, használhatóak-e, valamelyik nincs-e kikapcsolva? Van-e fürdőszoba, WC a lakásban? Mivel fűtenek? Milyennek ítéli lakáshelyzetüket? Gondot okoz-e a lakás fenntartása, a rezsiköltségek kifizetése? Kapnak-e ehhez segítséget az önkormányzattól? Mennyit kapnak? Elég-e? Mennyi kellene? Ha gázzal fűtenek, kértek-e, és kaptak-e gázár-támogatást? Milyen tartós fogyasztási cikkekkel rendelkeznek? Milyen azok állapota, működőképesek-e?

Foglalkoztatás Mi jellemzi a felkeresett családok munkaerő-piaci helyzetét?

135














Jelenleg a felnőtt családtagok rendelkeznek rendszeres munkalehetőséggel? (alkalmazott; szövetkezeti tag; vállalkozása van, …) Mivel foglalkoznak a munkalehetőséggel nem rendelkező családtagok? (gyesen, gyeden, gyeten van; ápolási díjon van; segítő családtag, munkanélküli rokkant nyugdíjas, …) Van a családban jelenleg regisztrált munkanélküli személy? Milyen a kapcsolata a Munkaügyi Központtal? Kap-e segítséget a munkakeresésben, ajánlottak-e fel képzésben, vagy más programban való részvételt, stb. Részesülnek valamilyen támogatási formában? (álláskeresési támogatás, -segély, rendszeres szociális segély) Ha nincs kapcsolatuk a Munkaügyi Központtal: miért nem keresték fel a Munkaügyi Központot, vagy felkeresték, de valami miatt megszakadt a kapcsolata? Ha nem kereste fel a Munkaügyi központot: miért nem? Ha volt kapcsolata: miért szakadt meg ez a kapcsolat? Mi a véleménye a munkaügyi Központról? Jelent-e tényleges segítséget a munkanélkülieknek a munkakeresésben, elhelyezkedésben, vagy nem? Mi volt a munkanélküli felnőtt családtagok utolsó foglalkozása, beosztása? Voltak-e már korábban is munkanélküliek? Ha igen? Mikor, mennyi ideig? A munkavállalásukban milyen szerepet kap/kapott a közfoglalkoztatás (közcélú, közhasznú, közmunka …)? Milyen időszakokra, milyen időtartamban tudott ilyenben részt venni? Az alkalmi munkavállalás mekkora szerepet kap a foglalkoztatásukban? (a kutató itt a fekete munkára gondoljon!!)

A kérdezett életútja Hány éves koráig élt a családjával, utána hogy alakult az élete (iskolák, munkahelyek, családi helyzet, házasságok, élettársi kapcsolatok, gyerekek.)

Megélhetés, jövedelem Mi jellemzi a felkeresett családok jövedelmi helyzetét?













Mennyi jövedelmük volt az elmúlt hónapban összesen? Milyen forrásokból mennyi jövedelmük származott? (Főállásból, mellékállásból, vállalkozásból, alkalmi munkából, mezőgazdasági termelésből, nyugdíjból, GYED, GYES, GYET ellátásokból, ápolási díjból, családi pótlékból, munkanélküli járadékból, táppénzből, önkormányzati segélyből, családi támogatásból, tartásdíjból, egyéb helyről.) Kaptak az elmúlt hónapban önkormányzati segélyt? Milyen egyéb segélyeket kaptak, milyen összegben? Ezt megelőzően kaptak-e már segélyt, mikor, mit és milyen összegben? Milyen jövedelmekkel, bevételekkel rendelkeztek az év korábbi hónapjaiban? Milyen forrásokból származtak ezek a bevételek? A segély Önök kérték maguktól, saját maguk kezdeményezték, vagy más javasolta, hogy s ha igen ki? Vagy ők kérték, Tudomása szerint milyen feltételei vannak annak, hogy valaki önkormányzati segélyben részesülhessen? Készítettek a családnál környezettanulmányt? Mikor? Miért? Tudja-e, hogy mit írtak le benne? Látta-e? Aláírta-e, hogy látta? Előfordult-e már, hogy kértek segélyt, de nem kaptak? Ez mikor volt? Mit kértek? Milyen indokkal utasították el őket? Ha még nem kaptak soha segélyt. Miért nem kértek eddig még soha sem segélyt az önkormányzattól?

136

Kiadások, tartozások











Mennyit költenek a családban egy hónapban átlagosan? (élelemre, rezsire, hitel és kölcsön törlesztésre, ruházkodásra, tartós fogyasztási cikkekre, gyógyszerekre?) Okoz-e nehézséget a mindennapi életükben az étkezés, a rezsi kifizetése, a ruházkodás, stb. Milyen más, pénzügyi nehézségeik vannak? Vannak a családnak tartozásai? (lakbér, albérleti díj, lakáshitel, gáz- elektromos áram, közös költség, víz, csatornadíj, egyéb rezsi költség) Vannak egyéb hiteleik, tartozásaik? (boltban, saját családnak, idegen személyeknek) Ha eddig nem említette: tartozásaik kifizetésére kértek-e segítséget valamilyen szervezettől? Ha igen: kitől, mit kértek? Kaptak-e segítséget? Ha igen: milyen segítséget kaptak? Ha nem kaptak segítséget: mi volt az elutasítás indoka? Ha vannak tartozásaik és nem kértek segítséget: miért nem próbáltak segítséget kérni valamilyen szervezettől? Tudomása szerint a településen az önkormányzat, vagy más szolgáltató biztosít-e adósságkezelési szolgáltatást, adósságkezelési tanácsadást. Lakásfenntartási támogatást? Ön, vagy valamelyik családtagja részesül-e ilyen szolgáltatásban? Mióta? Milyen segítséget jelent ez Önöknek? A mindennapi életük során, szorulnak-e mások segítségére, ha igen: miben kértek már segítséget és kitől? Önök szoktak-e segíteni másoknak? Ha igen: miben, kinek szoktak segíteni?

Gyermekek, iskolázottság Mi jellemzi a gyermekkorú családtagok élethelyzetét?











A gyermekkorú családtagok jelenleg milyen oktatási, nevelési intézménybe járnak, milyen képzésben vesznek részt? Van-e a családban halmozottan hátrányos helyzetűnek nyilvánított gyerek? Mi a véleménye arról az iskoláról vagy óvodáról, ahová a gyerek jár? A településre jár-e a gyerek, vagy máshová? Tud-e olyan támogatásokról, lehetőségekről, amelyek hátrányos helyzetű tanulóknak járnak? (ingyenes vagy kedvezményes étkezés, tankönyv) Kap-e ilyet a gyerek? Milyen az iskolai étkezés színvonala? Mik a problémák, ha vannak? Mekkora havi költséget jelent a gyerek óvodáztatása vagy iskoláztatása? A befizetendő pénzek (tisztasági csomag, csoport vagy-osztálypénz, kirándulások, programok) mennyire terhelik a családi kasszát? Mennyibe került a családban a gyermekek szeptemberi tanévkezdése? Mekkora megterhelést jelentett ez? Vannak nehézségeik a gyermekek iskolai étkeztetéssel, iskola/gyermekintézmény által megkívánt eszközök beszerzésével kapcsolatban? Vannak-e a településen olyan óvodai, iskolai vagy más (intézményen kívüli) programok, szolgáltatások, amikbe a gyereke bekapcsolódott? Ha igen, mi a véleménye ezekről? A családban született gyermekek között van-e olyan, aki esetleg nem a családdal él? Ha igen: mióta nem él a családdal, mi ennek az oka, hol él (betegség, esetleg védelembe vétel, stb.)

Családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolat



Kapnak rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt? A településükön működik-e ilyen szolgálat? 137






Került-e már kapcsolatba a család a családsegítő, illetve a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel? Ha igen: Hogyan tudtak-e ezek a szolgáltatások segíteni az Ön családjának valamilyen probléma megoldásában? Ha igen: mi volt ez a probléma? Milyen segítséget kaptak? Mi a véleményük erről a szolgáltatásról? Ha mond negatívumot: Ön szerint kellene-e , és ha igen, hogyan kellene változtatni ennek a szolgáltatásnak a működésén?

Idősekkel és egészségüggyel kapcsolatos ellátások










Vannak-e a családban 60 év feletti idős személyek? Milyen rendszeres jövedelemmel rendelkeznek a 60 év feletti családtagok? Milyen az egészségügyi állapotuk? Van-e valamilyen betegségük, ami miatt rendszeresen gyógyszert kell szedniük? Milyen havi költséget jelent ez. Okoz-e gondot a gyógyszer megvétele? Kapnak-e közgyógyellátást? Ha igen: mióta, mire kapja? Volt-e nehézsége a közgyógyellátás kérelmezésekor? Az idős családtag kap-e segítséget valamilyen szervezettől? Ha igen: honnan, milyen segítséget kap? Elégedett-e ezzel a segítséggel? Milyen segítséget hiányol, illetve milyen problémái vannak ezzel a segítséggel? (Falutanyagondnoki szolgálat, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek klubja, stb.) Vannak a családban ellátásra, ápolásra szoruló személyek?

Tartós ápolásra szoruló családtag




Él a családban olyan személy, aki tartós ápolásra szorul? Ha igen: milyen betegsége van? Mióta van ez a betegsége? Hogyan oldják meg az ápolását? Ha nem említi: kap-e valamelyik családtag ápolási díjat? Kapnak-e segítséget valamilyen szervezettől? Ha igen: milyen segítséget kapnak, honnan, mióta? Elegendő ez a segítség, vagy szükség lenne még további segítségre? Ha igen: milyen segítségre lenne szükségük? Ha jelenleg nem kapnak a tartós beteg ápolására sehonnan, semmilyen segítséget: Kértek-e már valakitől segítséget a beteg családtag ápolására? Ha igen: kitől, mit kértek? Mi volt az elutasítás indoka?

Fogyatékossággal élő családtagok








Van-e a családban – az eddig elmondottakon kívül – más, egészségügyi problémája Önnek, vagy valamelyik családtagjának? Van fogyatékossággal együtt élő személy a családban? Ha igen: mi ez a problémája és melyik családtaggal kapcsolatos? Kapnak-e valahonnan segítséget? Az érintett személy részesül pénzbeli ellátásban, vagy nappali, bentlakásos szolgáltatásban? Honnan, milyen szervezettől és milyen segítséget kapnak? Elegendőnek tartja-e ezt a segítséget vagy szükség lenne még további segítségre? Mire lenne még szükségük? Ha nem kapnak segítséget: honnan, milyen segítséget kértek és milyen választ kaptak?

Milyennek ítéli a kérdezett a családjának helyzetét? 138

A helyi szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások ismerete:












Ha nem említett helyi szociális vagy gyermekvédelmi szolgáltatások: Tudomása szerint, a településen az önkormányzat, vagy más szervezet, milyen szociális vagy gyermekvédelmi szolgáltatásokat működtet? Az Önök családjának volt-e már kapcsolata valamelyik szolgáltatással? Ha igen: milyen szolgáltatásokkal volt kapcsolatuk? Mikor? Milyen segítséget kaptak? Elégedettek voltak-e a kapott segítséggel? Ha nem: mi volt az, amiben nem kaptak elég, vagy megfelelő segítséget a szolgáltatótól? Ön szerint, milyen változtatásokra lenne szükség ezekkel a szolgáltatásokkal kapcsolatban? Ismeretei szerint, az ön által említett szolgáltatásokon kívül, milyen helyi szolgáltatások működnek még a településen? Mi a véleménye ezekről a szolgáltatásokról? Ön vagy valamelyik családtagja miért nem vette igénybe még ezeket a szolgáltatásokat? Hogy kerültek kapcsolatba a szolgáltatóval, milyen szolgáltatást kapnak tőlük? A szolgáltatás igénybe vételéért kellett fizetni? Milyen más szolgáltatásra lenne igényük a kapott szolgáltatáson kívül?

139

Az interjúterv mellékletei

Családi állás

Keresz t-név

Neme

Legmagas abb Családi iskolai Születé állapot végzettsége si éve a , szakismere te

Alkalmazási viszonya (alkalmazás ban áll,munkanélk üli, nyugdíjas) JELENLEG I

Foglalkozása, beosztása (munkanélkülis ég, nyugdíjazás előtti) UTOLSÓ

Volt-e munkanélküli valamikor (a jelenlegit is beleértve!) 2 – nem 1 - igen

A háztart ás főhöz

1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) 9) 10) 11) 12)

140

Családi állás a családfőhöz viszonyítva: 1 – házastársa/élettársa 2 – apja, anyja (nevelőszülők is) 3 – gyereke, házas/élettársa gyereke 4 – testvére, házas/élettársa testvére 5 – apósa, anyósa 6 – unokája, házas/élettársa unokája 7 – nagyszülei, házas/élettársa nagyszülei 8 – egyéb rokon 9 – egyéb személy Családi állapot kódjai: 1 - házas 2 - élettársi közösségben él 3 - özvegy 4 - elvált 5 - külön él a házastársától 6 - nőtlen/hajadon, soha nem volt házas, egyedülálló Iskolai végzettség kódjai: 1 - nem járt, nem jár iskolába 2 – 8 általános alatti 3 – 8 általános 4 – szakmunkásképző, szakiskola, mesterlevél, tanonciskola 5 – középiskola (gimnázium, szakközépiskola, technikum) 6 – főiskola 7 – egyetem A család szerkezete: (családban együtt élők számbavétele) 1 – egyedül élő 2 – házaspár, élettársak 3 – házaspár, élettársak + gyermek(ek) 4 – egyedül álló szülők + gyermek(ek) 5 – nagyszülő(k) + unoka(k) 6 – nagyszülő(k) + szülő(k) + gyermek(ek) 7 – egyéb összetétel Alkalmazási viszony, gazdasági aktivitás kódjai: 01 - állami cégnél alkalmazottként dolgozik 02 – magáncégnél alkalmazottként dolgozik 03 - szövetkezeti tag 04 - társas vagy egyéni vállalkozása van 05 - segítő családtag 06 – GYES, GYED, GyET-en lévő 07 - ápolási díjon lévő 08 – munkanélküli(regisztrált, nem regisztrált munkanélküli 09 – tanuló 10 – háztartásbeli 11 – nyugdíjas (saját jogú, öregségi nyugdíjas) 12 – Özvegyi nyugdíja 13 – rokkantsági nyugdíjas 14 – egyéb eltartott Foglalkozás, beosztás kódja:

141

1 - vállalkozó (vállalkozás tulajdonosa) 2 – alkalmazásban lévő vezető 3 – alkalmazásban lévő értelmiségi 4 – alkalmazásban lévő egyéb szellemi 5 – szakmunkás 6 – segéd- betanított munkás 7 – mezőgazdasági fizikai dolgozó 8 – nem volt soha állása (pl. munkanélküli fiatal, özvegyi nyugdíjas) 9 - egyéb (tanuló is!) Véleményed szerint a kérdezett, vagy más családtag a háztartásban roma származású? A lakás/ház jellege, ahol a kérdezett lakik 1.tanya 2.hagyományos parasztház 3.szükséglakás, nem lakás célú építmény 4.hagyományos bérház, nem lakótelepi 5.lakótelepi lakás 6.kertes, többlakásos ház, 7.egyéb Hány helyiségből áll a lakás? ___________ helyiség A környék, ahol a kérdezett él 1.rendezett városi környék 2.rendezetlen városi környék 3.rendezett falusi környék 4.rendezetlen falusi környék 5.cigánytelep/ szegénytelep/ munkástelep, elhanyagolt környék Itt kicsit részletesebb, szemléletesebb leírást is kérnénk a kérdezettek lakáskörülményeiről, a lakókörnyezetükről (ha van kert: megművelt, vagy elhanyagolt, tehát a környezet mennyire rendezett? Milyen a környék: rendezett, elhanyagolt, stb.

142

Szociális szolgáltatások: A személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatások és a szakosított ellátások. Szociális alapszolgáltatások: - falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás - az étkeztetés - a házi segítségnyújtás - a családsegítés - a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - a közösségi ellátások - a támogató szolgáltatás - az utcai szociális munka - a nappali ellátás Szakosított ellátások: - az ápolást, gondozást nyújtó intézmény - a rehabilitációs intézmény - a lakóotthon - az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény - az egyéb szociális intézmény. Az intézmény jellege, fenntartója szerint lehet: (egyházi, jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, közhasznú társaság, egyéni vagy társas vállalkozás.) Gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások. Pénzbeli és természetbeni ellátások: - rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, - rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, - gyermektartásdíj megelőlegezése, - otthonteremtési támogatás. Gyermekjóléti alapellátások: - gyermekjóléti szolgáltatás, - -gyermekek napközbeni ellátása (bölcsőde, családi napközi, házi felügyelet) gyermekek átmeneti gondozása. Gyermekvédelmi szakellátások: - otthont nyújtó ellátás, - utógondozói ellátás, - területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás Hatósági intézkedések: - védelembe vétel, - családba fogadás, - ideiglenes hatályú elhelyezés - átmeneti nevelésbe vétel - tartós nevelésbe vétel - nevelési felügyelet elrendelése - utógondozás elrendelése - utógondozói ellátás elrendelése. Pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások

143

-

Időskorúak járadéka Rendszeres szociális segély Ápolási díj Adósságkezelési szolgáltatás lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Közgyógyellátás

144

Tematikus vázlat intézményi interjúkhoz A helyi szakemberek véleménye: 1. A település, illetve kistérség helyzetéről általában, a gazdasági helyzetről, szegénységről, megélhetésről:

2. A felkeresett települések foglalkoztatási helyzetéről: 3. Milyenek a településen élők megélhetési viszonyai, jövedelemszerzési stratégiái: 4. A helyi szociális szakemberek véleménye az érintettekről, a támogatásokra szoruló emberekről: 5. A településen élő gyermekek iskolázásával, a számukra nyújtott ellátásokkal kapcsolatos vélemények:

6. Milyen szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások működnek az egyes településeken, milyen körnek nyújtanak ellátást;

7. Milyen a működő szolgáltatások ellátási területe (egy vagy több településnek nyújtanak ellátást), működésük szervezeti formája (önálló, vagy integrált szervezetként működnek), fenntartójuk (helyi önkormányzat, vagy több település közösen a fenntartó, társulásos formában, vagy civil szervezet, esetleg kistérségi társulás a fenntartó);

8. Hogyan vélekednek a településen, illetve kistérségben működő szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások működési körülményeinek jogszerűségével kapcsolatosan;

9. A településeken nyújtott szolgáltatások és a jogszabályok által, kötelezően nyújtandóként előírt szolgáltatások viszonyát hogyan látják: csak a kötelező szolgáltatások működnek, esetleg a kötelezően műköttetendő szolgáltatásokon felül is működnek és elérhetőek egyes szolgáltatások a vizsgált településeken, kistérségekben, vagy vannak hiányosságok, azaz a működő szolgáltatások nem fednek le minden területet; 10. Milyennek ítélik a működő szolgáltatások humánerőforrásait és infrastrukturális ellátottságát, milyen nehézségeket érzékelnek a működésükben a személyi és tárgyi

145

feltételeket illetően (szakképzett, szakképzetlen munkatársak száma, leterheltsége, kliensek száma); 11. Az önkormányzatok helyzetének, lehetőségeinek megítélése az általuk nyújtott szociális támogatásokat, illetve a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások működtetését illetően: 12. Hogyan vélekednek az önkormányzatok által nyújtott ellátások, szolgáltatások jogszabályi megfeleléséről:

13. A szolgáltatást nyújtó intézmények vezetői, munkatársai, illetve az önkormányzatok szociális és államigazgatási szakemberei hogyan vélekednek a. intézményük működési feltételeiről pénzügyi szempontok alapján; b. intézményük jogi szabályozottságáról; c. általában a kormányzati finanszírozásról és jogalkotásról, jogi szabályozásról. d. A rendszeres szociális segélyezésről 14. Milyenek a munkavállalás, közfoglalkoztatás jellemzői, feltételei, és működtetésének problémái a településen/térségben a helyi szociális szakemberek véleménye szerint; 15. A helyi szociális szakemberek véleménye szerint milyen szolgáltatások hiányoznak a településről, illetve milyen szolgáltatásokat kellene bevezetni: 16. Hogyan vélekednek a szociális szakma társadalmi elismertségéről, megbecsültségéről:

17. A helyi problémák lehetséges megoldásmódjai a szociális ellátásban, szolgáltatásban dolgozók szerint:

18. A szociális területen érzékelhető problémákkal kapcsolatban milyen kormányzati szintű megoldásokat tartanának szükségesnek:

Az adatgyűjtés szempontjai: A kutatóknak a felkeresett településeken meg kell tudnia, hogy milyen ellátások működnek a településen, illetve milyen ellátások hozzáférhetőek a település lakosai számára. Továbbá azt, hogy

146

az önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó vezetőjének / munkatársának mi a véleménye a településen nyújtott szolgáltatásokról: kielégítik-e a helyi szükségleteket minőségi, mennyiségi szempontokból? Véleménye szerint, minden rászorulót elérnek-e a szolgáltatások, vagy vannak olyan állampolgárok, családok, akik kimaradnak a szolgáltatásokból? Ha igen: mivel magyarázza ezt? Ha vannak kielégítetlen szükségletek: milyen fejlesztésekre lenne szükség a településen a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások területén? Lát-e lehetőséget arra, hogy ezek a fejlesztések megtörténjenek belátható időn belül? Ha igen: ki valósítaná meg ezeket a fejlesztéseket, milyen forrásokból? Ha nem lát lehetőséget a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztésére: mivel magyarázza a szükséges fejlesztések megvalósíthatatlanságát? Ha a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások kielégítenek minden helyi szükségletet, az önkormányzat szociálisügyekkel foglalkozó vezetője / munkatársa szerint: milyen fejlesztések valósultak meg a legutóbbi években a településen a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokat illetően: a szolgáltatás típusa, az ellátottak száma, stb. alapján. Az önkormányzati segélyezéssel kapcsolatban: az önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások közül milyen segélytípusok megállapítását teszi lehetővé? Az önkormányzat a rendelkezésre álló forrásai alapján, képes-e minden igényt kielégíteni a segélykérelmeket illetően? Ha nem: általában milyen kérelmeket utasítanak vissza? Melyek a leggyakrabban megállapított segélyek? (Adatok kell kérni!) Összességében: milyennek látja a településen élők mindennapi élethelyzetét, életkörülményeit? Milyen problémákat tudna említeni még az elmondottakon kívül? Véleménye szerint hogy alakul a szegénység a településen: vannak-e olyan csoportok, akiket kifejezetten szegénynek tart, kik ezek, minek alapján tartja őket szegényeknek? Mivel magyarázható a szegénységük? A szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások igénybevételében a különböző élethelyzetű, korú, stb. csoportok tekintetében van-e különbség a helyi szociális szakember szerint? Ha igen: milyen különbségeket észlel és ezek a különbségek mivel magyarázhatóak? Ha vannak különbségek: mit gondol ezekről a különbségekről: megszüntethetőek-e vagy sem?

147

Tartalékok A6.: Hát lassan már nem lesz olyan ember 50 éves kor fölött, aki egészséges lenne. A magas vérnyomás betegség, cukorbetegség mozgásszervi betegség szinte mindenkinél jelentkezik. Mi csinálunk időnként egészségnapot, ami azt jelenti, hogy kimegyünk egy faluba, viszünk ki turkálós cuccokat, amiket adományként összegyűjtöttünk, akkor jön el a nép. Amikor e nélkül mentünk el, akkor nem jöttek el, amikor úgy kezdtük, hogy most akkor először vérnyomást, vércukrot mérünk, testsúlyt mérünk stb. és ha azt megmértük, akkor utána mehetnek turkálni, akkor azóta egy kicsit jobb a helyzet. Próbálkoztunk azzal is, hogy ilyen egészségnövelő előadások, amikről mi tudunk beszélni, de hát arra sem jöttek el, most majd megint kitalálunk valamit, hogy talán valami filmvetítéssel még oda lehet, de azzal se lehet. A4. Próbáltunk olyat, hogy egy érdekes zenés műsorral csalogattuk a közönséget, de nem jöttek. A6.: Jó hát akkor a turkáló marad. Aki meghallgatja az turkálhat. Azt tapasztaltuk, hogy az embereknek a 90 %-ánál például a magas vérnyomás valamilyen formában jelentkezett, kb. 20 % volt az, aki azt mondta, hogy ő tud róla, kezeli a dolgot, gyógyszert szed, de a 60 % azt mondta, hogy á nem, nincs problémája, nem jelent ez neki problémát. A cukorbetegség, 1 % visszajelzésünk van, akiknek adunk ugye papírt, hogy szíveskedjen fölkeresni háziorvosát, mert magasabb értéket mértünk többszöri ellenőrzésre lenne szükség. Van egy-két ember, aki visszajött, hogy hát ha nem szóltunk volna neki, akkor még mindig nem kezelnék, de hát ez is kevés. Sokan nem foglalkoznak vele. Van olyan település, ahová kéthetente egyszer megy ki a háziorvos, amikor azzal telik el a munkaidő, hogy a kinyomtatott recepteket a háziorvos elé teszi az ápolónő, aki elkezdi aláírni a recepteket és amikor befejeződött a stóc aláírása, akkor azt mondja, hogy sajnos nekem mennem kell a következő faluba. És ebből áll az ellátás. Na most hogyha ilyen van, hogy ilyen csak egyszer forduljon elő, akkor az azt jelenti, hogy már egy hónap az ami kiesett. Hogyha fölír az orvos egy reumatológiai vizsgálatot, vagy akármilyen fizioterápiát, ahhoz el kell utazni, ki kell menni, fel kell öltözni, ki kell menni a buszmegállóba várni kell 20 percet a buszra, el kell menni Siklósra, Szigetvárra vagy Pécsre. Ott el kell menni az ellátó intézetbe, ott várni kell 1 óra hosszát minimum, utána bekerül negyed óra múlva kész van a kezelés, és utána ugyanezt az utat újra megcsinálja, és mire hazaér azt is elfelejti, hogy kezelést kapott. Most ehelyett ajánlottuk mi azt, hogy a mi szakápolóink ingyen odamennek a lakásába, megcsinálják a vizsgálatot, és akkor tizedik alkalommal érezni fogja, hogy javult. Nincs rá szükség. Tényleg én azt sajnálom, hogy 2000 óta itt vagyunk a térségben, és annyira jól dolgozhatnánk együtt csak valahogy az önkormányzatoknak nem nyílt meg erre az igénye és mi meg nem tudunk rólatok, ti meg nem tudtok rólunk. El kell érni az embereket, ha másképp nem megy akkor olyannal megfogni őket amiért hajlandók odajönni.

148